Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Tódor György. E l ő t e r j e s z t é s
|
|
- Zsanett Bogdánné
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Tódor György E l ő t e r j e s z t é s FORGALOMTECHNIKAI FÁZISOKRÓL, a Püspökladány, Baross utcai közműkiváltási és szerkezetépítési, a Baross utcai külön szintű aluljáró szerkezetépítési munkáinak időtartama alatt A KÖZGÉP Zrt a 100-as vasúti szakasz Püspökladány állomás átépítési munkáinak tender kiírás szerinti ( évben) elvégzése érdekében az alábbi forgalomterelési és kivitelezési javaslattal kereste meg önkormányzatunkat. A Balaton utca kikötése a Baross utcára biztosítja a közúti gyalogos kerékpáros forgalom számára a szükséges terelő utat a Baross utcai aluljáró építés ideje alatt. A Baross utca teljes lezárását én kell legkésőbb megtenni. Mivel a vasúti pálya a két városrészt elválasztja így a városrészeket összekötő - az aluljáró építésének útban lévő teljes közműhálózatot ki kell váltani, és új nyomvonalra kell elhelyezni. Ez a nagy mennyiségű közmű áthelyezése a Baross utca félpályás zárását vonja maga után, amit lámpás forgalomirányítással lehetne csak kiépíteni. A lámpás közúti forgalom terelése, illetve a közúti forgalom átvezetése a szintbeli vasúti átjáróban fény és félkaros sorompóval viszont nem megoldható, mert a vasúti biztosító berendezés a közúti forgalmat nem tudja kezelni, így ez balesetveszélyes állapotot idéz elő. I. Közműkiváltási munkák Baross utca, Balaton utca Forgalomterelési rajz mellékelve: I. ÜTEM - Kezdés: Befejezés: Munkavégzés: Baross Balaton utcai közművek kiváltása, új közmű nyomvonalra megépítése. Balaton utca, mint terelő út megépítése gyalogos forgalom részére. - Gyalogos és kerékpáros közlekedés: A Baross utcai szintbeli átjárón keresztül, egy szűkített 4,0 m széles nyomvonalon átvezetve, valamint a Mikszáth Kálmán utcai gyalogos kerékpáros aluljárón keresztül történik.
2 - Közúti forgalom terelése: a Farkas-szigeti és Táncsics Mihály utcai szintbeli átjárón. A Mikszáth és Balaton utcai lakosok a Kiss Ferenc utcai szintbeli átjárón közlekedhetnek. II. Baross utca külön szintű aluljáró szerkezet építése Forgalomterelési rajz mellékelve: II. ÜTEM - Kezdés: Befejezés: Munkavégzés: Baross utcai külön szintű aluljáró vasút alatti résfalak, vasúti hídszerkezet, közúti résfalak, vb. bélésfalak, építése. Balaton utca, mint terelő út kiviteli terv szerinti megépítése közúti gyalogos kerékpáros közlekedésre: Gyalogos és kerékpáros közlekedés a Balaton utca új nyomvonalán, Kiss Ferenc utca szintbeli átjárón keresztül. Mivel a Balaton utca építését a tervezett ütemterv szerint - a kisajátítás miatt nem tudják megkezdeni, így a téli időjárás miatt a közúti közlekedésre alkalmas terelő utat nem tudnak építeni. Ebben az esetben a tervezett nyomvonalon a gyalogos és kerékpáros közlekedésre alkalmas szilárd burkolatú utat építünk az Önkormányzattal egyeztetett műszaki tartalommal. Balaton utca gyalogos kerékpáros közlekedésre alkalmas műszaki tartalommal történő terelő út biztosítása: Közúti forgalom terelése: a Farkas-szigeti és Táncsics Mihály utcai szintbeli átjárón. A Mikszáth és Balaton utcai lakosok a Kiss Ferenc utcai szintbeli átjárón közlekedhetnek, várhatóan ig Forgalomterelési rajz mellékelve: III. ÜTEM - Közúti gyalogos kerékpáros forgalom: Farkas-szigeti szintbeli átjáró, Balaton utca Kiss Ferenc utcai szintbeli átjáró. Mikszáth Kálmán utcai gyalogos kerékpáros aluljáró. A Táncsics Mihály utcai szintbeli átjáró CSAK között van lezárva! - 2 -
3 Határozati javaslat: Püspökladány Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. Törvény alapján hozzájárul a szükséges forgalomelterelésekhez a mellékelt tervek szerint. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az üggyel kapcsolatban járjon el. Határidő: azonnal Felelős: Dombi Imréné - polgármester Püspökladány, augusztus 14. Dombi Imréné polgármester - 3 -
4
5
6
ELŐTERJESZTÉS. Forgalomtechnikai fázisok a Püspökladány Baross utca közműkiváltási és szerkezetépítési munkáiról
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Szentpéteri Csaba ELŐTERJESZTÉS Forgalomtechnikai fázisok a Püspökladány Baross utca közműkiváltási és szerkezetépítési
ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-3.1.1-15 kódszámú pályázaton való pályázati
Szolnok Záhony vasútvonal átépítése I./1-es ütem: Szajol (kiz.) Püspökladány (bez.) vasútvonal felújítása. összefoglaló jelentés 2009. december 14.
Szolnok Záhony vasútvonal átépítése I./1-es ütem: Szajol (kiz.) Püspökladány (bez.) vasútvonal felújítása összefoglaló jelentés 2009. december 14. Projekt megnevezése Forrás Támogatási kérelem kódszám
Előterjesztés. A Szalonna utca és környezetének forgalmi rend változásával összefüggő kérdésekről. Tisztelt Képviselő-testület!
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A Szalonna utca és
E L Ő T E R J E S Z T É S
Előterjesztő: Tárgy: Iktatószám: Ügyintéző: Feladatot jelent: Véleményező bizottságok: E L Ő T E R J E S Z T É S Dr. Papp László polgármester Együttműködési megállapodás kötése a Magyar Állammal az Észak-Nyugati
E l ő t e r j e s z t é s. Püspökladány Város Szerkezeti és Szabályozási Tervének részbeni módosításáról
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Oláh Károly E l ő t e r j e s z t é s Püspökladány Város Szerkezeti és Szabályozási Tervének részbeni módosításáról
ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Oláh Károly ELŐTERJESZTÉS A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-1.1.1-15 kódszámú pályázaton való pályázati
ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 15-én tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 15-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Melléklet: A Kossuth Lajos Kinizsi Ifjúság utcák kereszteződésében
Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület augusztus 31-ei rendes ülésére
Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere 199/2010 (VIII. 31.). sz. előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2010. augusztus 31-ei rendes ülésére Tárgy: Javaslat a HÉV korszerűsítési
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Oláh Károly Melléklet: vezetékjog vázrajzok
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Oláh Károly Melléklet: vezetékjog vázrajzok E l ő t e r j e s z t é s vezetékjog alapítás és ahhoz kapcsolódó kártalanításról
Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága
Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2013. augusztus 21-i soron következő ülésének jegyzőkönyve 47/2013. (VIII. 21.) sz. Városfejlesztési,
Összefoglaló a Havanna és Gloriett lakótelepek kötöttpályás kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos vonal meghosszabbításával tárgyú projektről
Összefoglaló a Havanna és Gloriett lakótelepek kötöttpályás kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos vonal meghosszabbításával tárgyú projektről A fővárosi közlekedéspolitika célja a fővárosi közösségi
KILATERKER KFT 9163 Fehértó Tó utca 23.
KILATERKER KFT 9163 Fehértó Tó utca 23. Telefon: 06702568645 Munkaszám: OF-P-BpNy-18-006 Tervezési feladat: Lébény - Kimle 1612+38 sz. útátjárónál (8417. sz. ök. út 35+646 kmsz.) vágány átépítés ideiglenes
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága Előterjesztő: Gazdálkodási Ügyosztály '...sz. napirend ELŐTERJESZTÉS A Városgazdálkodási
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET január 31-i ülésére
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 15/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. január 31-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Budapesti Kerékpáros Közösségi
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2.
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS Püspökladány Városi Sporttelep öltözőjének felújításáról A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ)
18. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendkívüli ülésére
18. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 15-i rendkívüli ülésére Tárgy: Kórház utcai járdaszakasz áthelyezése Előterjesztő:
Város Polgármestere. A Szabadság úti forgalomtechnikai tervvel összefüggő kérdésekről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174 Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu T Á J É K O Z T A T Ó A Szabadság úti forgalomtechnikai
Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága
Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2014. február 19-i soron következő ülésének jegyzőkönyve 9/2014. (II. 19.) sz. Városfejlesztési, Környezetvédelmi
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 16-i ülésére Tárgy: Zirc, Alkotmány u. 2. szám alatti COOP Áruház mögött lévő 1907 hrsz-ú önkormányzati területet rendezésére
T-01/2015. Tel: 30/677-6080. Kelt:
Terv megnevezése: Celica 2004 Mérnöki Szolgáltató Kft. Tervszám: T-01/2015 Kiskőrös-Kalocsa 153 sz. vasútvonal 98+13 vkm, 5309 sz. út 0+893 km terelőút kiépítésének engedélyezési terve és a vasúti átjáró
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/213. Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Felterjesztés az állami tulajdonú
J a v a s l a t a települési önkormányzatok 2015. évi rendkívüli önkormányzati költségvetési támogatására vonatkozó igény benyújtására
J a v a s l a t a települési önkormányzatok 2015. évi rendkívüli önkormányzati költségvetési támogatására vonatkozó igény benyújtására Előterjesztő: Polgármester Készítette: Pénzügyi Osztály Ózd, 2015.
17/2015. (02. 17.) Kt. határozat. 18/2015. (02. 17.) Kt. határozat. 19/2015. (02. 17.) Kt. határozat
17/2015. (02. 17.) Kt. határozat a balatonfűzfői 1498/320 és 1498/321 helyrajzi számú ingatlanok értékesítése című napirendet Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. (2)
Város Polgármestere. Előterjesztés évi parkoló építési, felújítási keretösszeg felhasználásról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/224, 226, 233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Ügyintéző: Zsók Anikó Előterjesztés
Előadás tartalma 1. Projekt, probléma bemutatása 2. Lehetőségek ismertetése 3. Változatok költségszámítása 4. Eredmények összehasonlítása 5. Összefoglaló 1. Projekt, probléma bemutatása Sióagárd, Sió-híd
Tanulmánv. Karácsony és Tsa. Mérnöki Iroda 9700 Szombathely, Wesselényiu. 7. tel/fax: 94/ //94/ A dokumentáció 9 gépelt oldalból áll.
Karácsony és Tsa Mérnöki Iroda 9700 Szombathely Wesselényiu 7 tel/fax: 94/511111//94/511112 email: karinuoelii)t ont ille hu Tanulmánv I A dokumentáció 9 gépelt oldalból áll I Szombathelv20071022 Karácsony
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A 1. sz. főúton lévő ötágú körforgalommal összefüggő kérdésekről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előzmények ELŐTERJESZTÉS A 1. sz. főúton
E L Ő T E R J E S Z T É S
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és egyének
Tisztelt Képviselő-testület!
Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési osztály Az előterjesztést véleményezi: Ügyrendi
Előterjesztés. A forgalmi helyzet és a gyalogosok áthaladását megfigyelve az alábbi helyszíneken a legfontosabb az átkelés biztosítása:
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Gyalogátkelőhelyek
E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére Tárgy: Döntési javaslatok az Enying város önkormányzati épületeinek
NIF ZRT. ELŐKÉSZÍTÉS ALATT ÁLLÓ VASÚTI PROJEKTJEI XX. KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA
NIF ZRT. ELŐKÉSZÍTÉS ALATT ÁLLÓ VASÚTI PROJEKTJEI XX. KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA BÜKFÜRDŐ 2019. ÁPRILIS 9-11 BACH RÓBERT VASÚTFEJLESZTÉSI IGAZGATÓ JELENLEGI PROJEKTJEINK Kivitelezés:
Gyorsabb, olcsóbb De biztonságos is? Szimpózium
Gyorsabb, olcsóbb De biztonságos is? Szimpózium Műtárgy karbantartás Előadó: Palotás Gábor Munka, tűz és környezetvédelmi igazgató KÖZGÉP Építő és Fémszerkezetgyártó Zrt. Munkavédelmi Igazgatóság E-mail
SAJTÓANYAG FOLYTATÓDIK AZ ÚJ VILLAMOSPÁLYA ÉPÍTÉSE. Az új ütemtervnek megfelelően, folytatódik a 2-es villamos pályájának építése Debrecenben.
SAJTÓANYAG FOLYTATÓDIK AZ ÚJ VILLAMOSPÁLYA ÉPÍTÉSE Az új ütemtervnek megfelelően, folytatódik a 2-es villamos pályájának építése Debrecenben. A közműkiváltási, kábelfektetési, felsővezeték-, vasút- és
MÁV ÜGYFÉLKAPCSOLATI KONZULTÁCIÓ
MÁV ÜGYFÉLKAPCSOLATI KONZULTÁCIÓ 2017. október 5. Somodi László Vasútfejlesztési igazgató NIF Zrt. NIF Zrt. vasúti fejlesztések és azok hatásai 2017-2018-ban Tartalom Elindított új projektek Beszerzés
Interpellációnak nevezett, de kérdéseket tartalmazó irományára az alábbiakat válaszolom:
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Iktatószám: 1037-15/2014. Kincses László települési képviselő részére Püspökladány Kodály Z. u. 9. Interpellációnak nevezett, de kérdéseket
A 31. és 33 sz. főutak, valamint kapcsolódó kerékpárút fejlesztésének folyamatáról. TTFT tájékoztatás 2010. április 21.
A 31. és 33 sz. főutak, valamint kapcsolódó kerékpárút fejlesztésének folyamatáról TTFT tájékoztatás 2010. április 21. Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. - NIF
Város Polgármestere. Előterjesztés. az állami tulajdonú ingatlanok önkormányzati tulajdonba adásának kezdeményezéséről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/124, 125, 133 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés az állami
E L Ő T E R J E S Z T É S
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Pandur Erika E L Ő T E R J E S Z T É S a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ, Család- és Gyermekjóléti Szolgálat
ELŐTERJESZTÉS. A Karinthy utcai általános iskola környezetének forgalmi rendjével összefüggő kérdésekről. Előzmények
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Karinthy utcai általános
VILLAMOS VASÚTI PÁLYÁK. Juhász Zsoltné tervező FŐMTERV ZRT. 2011. április 20. MISKOLC
VILLAMOS VASÚTI PÁLYÁK TERVEZÉSÉNEK TAPASZTALATAI Juhász Zsoltné tervező FŐMTERV ZRT. 2011. április 20. MISKOLC TÁRSASÁGUNK A FŐMTERV ZRT. Az ország egyik legnagyobb infrastruktúra tervezője 60 éve aktív
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 10-én megtartott rendkívüli nyílt ülésén hozott Határozat tartalma
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu
E L Ő T E R J E S Z T É S általános iskolai beiskolázási körzetek véleményezéséről
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S általános iskolai beiskolázási körzetek véleményezéséről Tisztelt Képviselő-testület!
Forgalomkorlátozási terv
5600 Békéscsaba, Szabó Dezső utca 38. Forgalomkorlátozási terv a (Szolnok-Békéscsaba-Lökösháza vv. 743+71 hm) Murony, 4644 jelű út 7+370 km szelvényben lévő vasúti átjáró karbantartás kivitelezési munkáihoz
47 sz. főút - 4415 j. út Hódmezővásárhely, Kálvin János tér, jelzőlámpás csomópont átépítése kétsávos turbó típusú körforgalmú csomóponttá 2009. A Kálvin János téri csomópont Hódmezővásárhelyen, a 47 sz.
1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T
1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/11/2007. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. április 10-én megtartott
ELŐTERJESZTÉS. A Pátyi út-szily Kálmán utca kereszteződésének közvilágításával összefüggő kérdésekről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Pátyi út-szily Kálmán
XVIII. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia
XVIII. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia 2017. április 28. Bükfürdő Győrik Balázs koordinációs főmérnök NIF Zrt. Folyamatban l évő és előkészítés a l a t t álló vasúti f ejlesztések Tartalom
XI. Határok nélküli partnerség
XI. Határok nélküli partnerség 2017. október 6. Salgótarján Győrik Balázs mb. igazgató-helyettes NIF Zrt. 2017 2020 k özötti i dőszak vasúti projektjei Tartalom Folyamatban lévő, és befejezett szakaszolt
GYŐR FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSE A KÖVETKEZŐ 20 ÉVBEN: ÖTLETEK ÉS REALITÁSOK. Dr. Winkler Ágoston
GYŐR FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSE A KÖVETKEZŐ 20 ÉVBEN: ÖTLETEK ÉS REALITÁSOK Dr. Winkler Ágoston Tartalom Hol tart jelenleg Győr közlekedése? Milyen újabb utazási igények várhatók? Milyen elképzelések születtek
E L Ő T E R J E S Z T É S
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S megüresedett házi gyermekorvosi körzet betöltésére irányuló pályázat kiírására
Budapest 4. sz. metróvonal I. szakasz Fővám tér állomásszerkezet május
2008. május A budapesti 4. sz. metróvonal I. szakasz jellemző adatai: - Nyomvonal hossza : 7,4 km - Állomások száma : 10 - Állomási peron : 80 méter hosszú, középperonos - Legkisebb állomástávolság : 378
Északi vasúti Duna-híd -Pilisvörösvár vasúti vonalszakasz felújítási munkálatai
1 Szerződés tárgya: A Északi vasúti Duna-híd (kiz.) - Pilisvörösvár (bez.) vasúti vonalszakasz vasúti pálya, peronok, vasúti kis- és nagyműtárgyak, utak, P+R parkolók, peron és rámpalefedések építési munkáinak
Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága
Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2014. április 16-i soron következő ülésének jegyzőkönyve 22/2014. (IV. 16.) sz. Városfejlesztési, Környezetvédelmi
J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, március 26.
J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata és a BORSOD VOLÁN Zrt. (jelenleg: Északmagyarországi Közlekedési Központ Zrt.) között 2013. július 1-től 2016. december 31-ig érvényben lévő közszolgáltatási
MÁV 80a számú vasúti fővonal. Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése
MÁV 80a számú vasúti fővonal Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése Rákos - Hatvan vasútvonal korszerűsítése projekt SB-RÁKOS 2017 Konzorcium Rákos - Hatvan vasútvonal korszerűsítése projekt Építés 53 km
Abony Város Önkormányzat a következő témakörben tud pályázni:
Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési osztály Az előterjesztést megtárgyalta: Valamennyi
MEGHÍVÓ. Napirendi javaslat
Cserkeszőlő Község Polgármesterétől 5465 Cserkeszőlő, Köztársaság tér 1. telefon: (56) 568-451 fax: (56) 568-462 MEGHÍVÓ Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete rendkivüli ülést tart 2012.július
12/2005. (V.10.) Orosházi Önkormányzati rendelet. az önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak védelméről 12
12/2005. (V.10.) Orosházi Önkormányzati rendelet az önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak védelméről 12 Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi
Az M43 autópálya fejlesztése Szeged és országhatár között
Az M43 autópálya fejlesztése Szeged és országhatár között Reményik Kálmán elnök-vezérigazgató, NIF Zrt. Csicsely Gábor projektvezető, NIF Zrt. Az M43 autópálya fejlesztése Szeged és országhatár között
E L Ő T E R J E S Z T É S a családsegítés és a gyermekjóléti szolgáltatási feladatok ellátási módjának és szervezeti kereteinek felülvizsgálatára
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a családsegítés és a gyermekjóléti szolgáltatási feladatok ellátási módjának
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011.június 29-i ülésére
966-2/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S 2011.június 29-i ülésére Tárgy: A csatornadíjba beépített fejlesztési hányadból finanszírozott 2011. évi víziközmű fejlesztések megvalósítása Kerekegyházán Az előterjesztést
ELŐTERJESZTÉS. A Táncsics utca és Karinthy utcai általános iskola forgalmi rendjével összefüggő kérdésekről
ELŐTERJESZTÉS A Táncsics utca és Karinthy utcai általános iskola forgalmi rendjével összefüggő kérdésekről Hivatalunkhoz és a Tisztelt Képviselőkhöz érkezett lakossági kérések, bejelentések alapján önkormányzatunk
GYSEV Zrt. eredmények és fejlesztések a nyugat-dunántúli vasúti közlekedés elmúlt három évéből. Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató
GYSEV Zrt. eredmények és fejlesztések a nyugat-dunántúli vasúti közlekedés elmúlt három évéből Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató A GYSEV ZRT. Elmúlt 3 évének történései Miről is lesz szó A működést
Tolna Város Önkormányzatának többször módosított 6/1992. (II.27.) Ör. rendelete Tolna Város területén épülő közművek megvalósulási lehetőségeiről
Tolna Város Önkormányzatának többször módosított 6/1992. (II.27.) Ör. rendelete Tolna Város területén épülő közművek megvalósulási lehetőségeiről A rendelet célja 1. A lakossági igények gyorsabb kielégítésének
A Budapest- Székesfehérvár- Gyékényes vasútvonal fejlesztési tapasztalatai. Harkány, 2017, november 10.
A Budapest- Székesfehérvár- Gyékényes vasútvonal fejlesztési tapasztalatai Harkány, 2017, november 10. Péley Dániel Okleveles közlekedésmérnök Projektvezető V3 projektiroda peley.daniel@nif.hu A Budapest-
H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom:
H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Környezetvédelmi Bizottsága 2015. február 10-i ülésén az alábbi határozatokat
K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete november 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből
130/2017. (XI. 30.) önkormányzati testületi határozat a Debreceni Agglomeráció Hulladékgazdálkodási Társulás társulási megállapodását elfogadja. a Debreceni Agglomeráció Hulladékgazdálkodási Társulás társulási
ELŐTERJESZTÉS. Halgazdálkodási jog ingyenes haszonbérbe adásáról
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS Halgazdálkodási jog ingyenes haszonbérbe adásáról Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete
Abony Város Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) Kossuth tér 1.
Abony Város Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. A tájékoztató készítésében közreműködött: Településfejlesztési Osztály A tájékoztatót megtárgyalta: Pénzügyi
Előterjesztés a Debreceni Tankerületi Központtal kötött megállapodás és vagyonkezelési szerződés módosításáról
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Pandur Erika Előterjesztés a tal kötött megállapodás és vagyonkezelési szerződés módosításáról Képviselő-testülete a 117/2017.
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 24-i rendes ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 24-i rendes ülésére Tárgy: Tűzoltószertár vis maior pályázata Előterjesztő: dr. Kelemen Márk polgármester Az
K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 24-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből
90/2015. (IX. 24.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete 2015. I. félévi munkájáról szóló beszámolót elfogadja azzal a kitétellel, hogy elégséges, ha az intézmény
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/256-1/2012/I. Tárgy: Tulajdonosi hozzájárulás megadása Üi.: Varga Szilvia/Dékány Sándor szennyvízcsatornázás kivitelezéséhez és szennyvíztelep
Litér Község Önkormányzata 8196 Litér, Álmos u. 37. Tel./Fax: 88/598-010 Honlap: www.liter.hu E-mail: referens@liter.hu
E L Ő T E R J E S Z T É S, 2014. április hó 08 napján tartott együttes Képviselő-testületi ülésére Tisztelt Képviselő-testületek! Litér Község Önkormányzata Balatonfűzfő Város és Szentkirályszabadja Község
M E G H Í V Ó december 4-én 15:30 órakor
Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 581-232 Web site: www.gyomaendrod.hu
ELŐTERJESZTÉS A Gazdasági Bizottság január 25-i ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-43/2012. ELŐTERJESZTÉS A Gazdasági Bizottság 2012. január 25-i ülésére Tárgy: Bp. IX. ker. FCSM Ferencvárosi Szivattyútelep MÜPA hőellátási
8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. október 11.. Kónyáné Dr. Zsarnovszky
KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság február 26-ai üléséről. 177/2016. (02.26.)TELB. Határozat
a Tárgy: napirend A 177/2016. (02.26.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 06/2016 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja, az alábbi módosítással: FELVESZI NYÍLT ÜLÉSRE: - V. Dorottya
SZOLNOKI GYALOGOS-KERÉKPÁROS TISZA-HÍD
SZONOKI GYALOGOS-KERÉKPÁROS TISZA HÍD A HÍD HELYE A HÍD A KÜLÖNBÖZŐ FUNKCIÓJÚ VÁROSRÉSZEKET KÖTI ÖSSZE TISZALIGET Sportcsarnok Strandfürdő Egyetemi campus VÁROS Lakások Munkahelyek Intézmények Sport és
ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁS
ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁS a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 37. bekezdés szerint. Jelen módosítási eljárásra a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 33. Átmeneti rendelkezések 45.. (2) pontja alkalmazandó. Székesfehérvár
Város Polgármestere. Előterjesztés
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/218 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a Szarvasugrás közműveinek
Előterjesztés a Berettyóújfalui Tankerületi Központtal kötendő megállapodásról
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Pandur Erika Előterjesztés a Berettyóújfalui Tankerületi Központtal kötendő megállapodásról 2013. január 1-jétől a közoktatási
Makó város közlekedésbiztonsági és forgalomtechnikai hatástanulmánya
Makó város közlekedésbiztonsági és forgalomtechnikai hatástanulmánya II. c. ütem Készítette: Mózes Sándor 207. április 20. 2 Tartalom. Nyizsnyai utca Nádasdy utca kereszteződése... 6 2. Nádasdy utca utca
Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. március 31-i ülésére. Az előterjesztést készítette: műszaki ügyintéző
7988-1/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. március 31-i ülésére Tárgy: Szőlőtelepítési jog értékesítése Az előterjesztést készítette: Papp Gézáné műszaki ügyintéző
Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/85
A KÖZOP-5.5.0-09-11-2014-0003 azonosító számú Intermodális közösségi közlekedésicsomópont kialakítása Győrött tervezés, engedélyeztetés tárgyú projekthez kapcsolódó építési engedélyezési és kiviteli tervdokumentáció
Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/89
Budapest XX. kerület, Kossuth Lajos utca - Zodony utca összekötő gyalogos és kerékpáros híd kivitelezési tervdokumentáció elkészítése és kivitelezése - Módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/89 Beszerzés
1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc
A Szeged Hódmezővásárhely közötti tramtrain közlekedés bevezetésének műszakimenetrendi. Horn Gergely Vasúti irodavezető NIF Zrt.
A Szeged Hódmezővásárhely közötti tramtrain közlekedés bevezetésének műszakimenetrendi összefüggései Horn Gergely Vasúti irodavezető NIF Zrt. ALAPADATOK - Hódmezővásárhelyen új egyvágányú, kitérős villamosvasút
Városfejlesztési Tanácsülés és Lakossági Fórum 2013. 06. 25.
Várkerület értékmegőrző megújítása I. ütem Városfejlesztési Tanácsülés és Lakossági Fórum 2013. 06. 25. Németh Gergely városi főépítész Előzmények: 2001. - Várkerületre vonatkozó Szabályozási Terv Célja,
ELŐTERJESZTÉS a Berettyóújfalui Szakképzési Centrummal kötendő megállapodásról
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Pandur Erika ELŐTERJESZTÉS a Berettyóújfalui Szakképzési Centrummal kötendő megállapodásról 2013. január 1-jétől a közoktatási
Előterjesztés a Bicskei Torna Club tulajdonosi hozzájárulás kéréséről
Előterjesztés a Bicskei Torna Club tulajdonosi hozzájárulás kéréséről 1. előterjesztés száma: 299/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Soós Attila 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy
ELŐTERJESZTÉS a Gazdasági Bizottság 2011. augusztus 23 -i ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-505/2011. ELŐTERJESZTÉS a Gazdasági Bizottság 2011. augusztus 23 -i ülésére Tárgy: Bp. IX. ker. Fővám tér 11-12. sz. alatti Kulturális
Előterjesztés. Járdaépítési keret felhasználásával összefüggő kérdésekről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310 174/224, 225, 233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Járdaépítési keret
VAMAV Vevőtalálkozó január 26. Gyöngyös. Győrik Balázs NIF Zrt. koordinációs főmérnök
VAMAV Vevőtalálkozó 2017. január 26. Gyöngyös Győrik Balázs NIF Zrt. koordinációs főmérnök A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei 2017-2021 k özött Források Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program
H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom:
H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vác Város Önkormányzat Képviselőtestületének Városfejlesztési és Környezetvédelmi
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület március 29-i nyilvános ülésére
8. NAPIREND Ügyiratszám: 3/ /2018. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2018. március 29-i nyilvános ülésére Tárgy: A Fenntartható közlekedésfejlesztés Tapolcán projekt indítása Előterjesztő:
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, vasútállomás
Varga Fuvarozási és Építőipari Kft. referencia munkái
referencia munkái Telephely, iroda: 2500. Esztergom, Schweidel J. u. 48/b Székhely: 2500. Esztergom, Schweidel J. u. 48/b. Telefon: 06 33 500-150 Fax: 06 33 500-151 Email: vargafuvar@gmail.com Honlap: