A LÉPRIGÓ (TURDUS V I S C I V 0 R U S) AZ URBANIZÁLÓDÁSÚTJÁN. Dr. Horváth Lajos

Átírás

1 A LÉPRIGÓ (TURDUS V I S C I V 0 R U S) AZ URBANIZÁLÓDÁSÚTJÁN Dr. Horváth Lajos A Csornád környéki erdőkben az elmúlt tizenkét év alatt ( ) egyéb madártani munkáim mellett különös figyelmet szenteltem a léprigó etnológiájának. Ezt lehetővé tette az itteni, gyakori úgy is mondhatnám, hogy egyre gyakoribb fészkelése. Ehhez járult ínég, hogy párhuzamosan más területeken is gyűjtöttem idevágó adatokat. így, első sorban a Pilis - hegységben, ahová 1975-ben szorosan ilyen céllal jártam ki. De a Börzsönyben, a váci Naszályon, a Budai-hegységben, a Bakonyban és a Mecsekben is végeztem megfigyeléseket a kérdéses fajjal kapcsolatban. Mint negatívumok lehetnek érdekesek az Alföld erdői különösen a Duna-Tisza közén, ahol költésidőben a léprigót sohasem észleltem. A kis számú bakonyi, mecseki, pilisi és börzsönyi megtalált fészek (költésadat) nem jelenti azt, hogy itt keveset kutattam. Különösen a Mecsekben és a Pilisben sok éven keresztül mindig költésidőben nagyon gyakran megfordultam, de léprigót nem észleltem azokon kívül, amelyeknek a fészkét is megtaláltam; tehát ezekben a hegyi erdőkben valóban ritka fészkelő ez a madárfaj legalábbis a csomádi, kis kiterjedésű, akácos erdővidékhez hasonlítani sem lehet. Nagyjából ez áll a Bakonyra és a Börzsönyre, illetve a váci Naszályra is, bár ezeken a területeken viszonylag sokkal kevesebbet jártam fészkelési időben, mint a másik két, említett hegységben. A 30-as évekre visszanyúló tehát mintegy négy évtizedes idevágó tapasztalatok birtokában feljogosítva érzem magamat arra, hogy a léprigó etnológiájában bekövetkező lényeges változásokra felhívhassam a szakemberek figyelmét. Annál is inkább teszem ezt, mert más madárfajok hosszú távú vizsgálata is hozhat hasonló eredményeket, vagyis a szokások és a viselkedés megváltozásának olyan jeleit észlelhetik, amelyek urbanizálódásnak emberhez és lakóhelyéhez való közeledésnek minősíthetők. A léprigót a régebbi magyar madártani szakirodalomban éppen úgy, mint az elterjedési területére vonatkozó, külföldi munkákban, félénknek, óvatosnak mondják. Az embertől távol, jobbára hegyvidéki erdők, főleg fenyvesek madaraként tartják számon amelyik fészkelni is magas fák sudarában szokott. Ennek így is kellett lennie, legalábbis az utolsó évtizedekig; magam is ilyennek ismertem meg azon a kevés helyen, ahol költésidőben találkoztam vele, pontosabban, ahol fészkelve találtam a mai Magyarország területén. A Bakonyban, a Pilisben, a Börzsönyben és a Mecsekben talált néhány fészek (összesen 7) kivétel nélkül távol esett minden emberi településtől, sőt magános lakóhelytől is. Ilyen előzmények után igen meglepő volt, amit a Csornád környéki, túlnyomórészt akácos erdőkben tapasztaltam ben kezdtem itt kutatni, amikor is egy lakott léprigófészekre akadtam. Ezután 167

2 minden évben találtain léprigófészket, de az állomány 1974-ig állandónak bizonyult. Elmen az évben szinte ugrásszerűen ötre emelkedett a költő párok száma; majd 1975-ben nyolcra! Tehát 12 év alatt 23 lakott fészket regisztrálhattam ezen az aránylag nagyon kis területen. A szám akkor mutatkozik meg a maga valójában, ha egybevetjük BOCHENSKI (1968) lengyel kutató legújabb tanulmányával, amelyben egész Kelet-Európából vonatkozó szakcikkek alapján összesen 22 lakott fészket tudott kimutatni, közülük Magyarországról csupán kettőt (GYŐRY THIBAUT DE MAISIERES). EZ a szám természetesen távolról sem jelenti, hogy ez a faj ilyen ritka fészkelő lenne; csupán azt mutatja, hogy a szakemberek tüzetes vizsgálatának fókuszába vajmi kevés ténylegesen megtalált fészek került. A csomádi nagy szám önmagában véve még nem is lenne elég érdekes ahhoz, hogy külön cikkben tárgyaljam. A velük kapcsolatban végzett megfigyelések azonban olyan ethológiai sajátságokat mutattak, amelyek mindenképpen figyelmet érdemelnek. Az alábbiakban ezekről számolok be. A legszembetűnőbb talán az volt, hogy a szakirodalomban közölt fészkelési adatokkal szemben itt sem magasan nem épültek a fészkek, sem pedig nem ragaszkodtak a madarak a fenyőfákhoz, annak ellenére, hogy az akácosban elszórva mindenütt voltak kisebb erdőfoltok. A fészkek zöme (23 közül 21) nem fenyőfán épült, hanem akácon (18), nyáron (2) és tölgyön (1); továbbá a legtöbbje igen alacsonyan (1 2,5 m közötti magasságban). A pontosság kedvéért közölhetem a részletes magassági adatokat is: 1 m (2), 1,5 m (1), 2 m (1), 2,5 m (5), 3 m (5), 3,5 m (1), 4 m (2), 5 m (1), 6 m (3), 7 m (1), 8 in (1); azaz a fészkek átlagosan csupán 3 m magasan (pontosan 3,04 m) voltak. Ez a szakirodalomból vett átlaggal (9,5 m) szemben feltűnően alacsony. Az összehasonlítás nagyon reális, mert a saját átlagom 23, BOCHENSKI átlaga 22 fészekre vonatkozik. Eddig tehát két figyelemreméltó tényt állapíthatunk meg: a léprigó a csomádi erdőben nem ragaszkodik a fenyőhöz, és nem fészkel magasan. A szakirodalomból vett óvatossággal szemben itt azt tapasztaltam, hogy a fészkek egyetlen kivételével (ez az úttól 20 m-re volt) erdei kocsiutak közvetlen közelében, többségükben a legszélső fán voltak. Más irányú összehasonlítás alapján pedig azt találtam, hogy a 23 fészek közül 18 lakóház közvetlen közelében volt és csupán 5 épült távolabb. Érdekes még megjegyezni, hogy az utóbbi öt közül három sikertelen volt; pontosabban vagy a kotló madár, vagy a fiókák ellenség áldozatává lettek, míg az emberközelben fészkelő 18 pár közül 17 sikeresen kirepítette a teljes fészekalját, és csupán egy pusztult el, de ez is egy hatalmas zivatar miatt! A korábbi öttel kapcsolatban még azt is hozzátehetem, hogy a megmaradó két fészek közül az egyik forgalmas erdei út legszélső fáján volt; a másik pedig egy nagyon sűrű, fiatal kanadai nyáras erdőrész közepében, igen rejtettem és alacsonyan (3 m), sűrű törzsvillában. A fészkek félreérthetetlenül azt mutatják, hogy a léprigók keresték a forgalmas erdei utak és az emberi lakóház közelségét, mert itt természetes ellenségeiktől (karvaly, mókus, szajkó, macskabagoly) sokkal inkább bizton ságban voltak. De nemcsak ez a körülmény, hanem a fészkek alacsony elhelyezése is fokozta a biztonságot, hiszen itt a potenciális ellenség sokkal bizonytalanabbul érzi magát, mint a fák sudarában! Potenciális ellenség a házimacska is. Erre kitűnő példát szolgáltatott a vadőrlak, ahol csak 1 1 évben volt macska a 12 év leforgása alatt. A fészkelési adatokból kitűnt, 168

3 hogy a macskás" években a háztól távolabb, a macskák (2 volt) kóborló,,hatósugará"-n kívül fészkeltek, míg a macskátlan" években a házhoz a lehető legközelebb és a legalacsonyabban. így 1 m magasan fenyőcsemetén; 1 m magasan öreg akác sarjvillájában, a fácánvolier bejárati ajtójánál; egy másik fácánvolierben, a ház közvetlen közelében álló akácon, 2,5 m magasan, egy kitett kis deszkalapon (2 ízben is); a ház melletti beton villanyoszlopon (itt is kétszer). A macskákkal ellentétben a kutyák jelenléte (mind a 12 évben volt 1 1 ugat ós kutya a háznál) egyáltalában nem.befolyásolta a léprigókat a közeli alacsony fészkelésben. A részletes példák azt mutatták, hogy a korábban félénk, emberkerülő léprigó lassan-lassan megváltozott. Alacsonyabban, járt utakhoz és emberi településekhez közelebb kezdett fészkelni. Megváltozott a természete is: a vadőrlak mellett többször láttam a baromfi között ugrálni; a járkáló embert igen közelre bevárta, úgyszintén a kutyát is, kocsitól, autótól nem riadozott. Éhhez járult még, hogy költési idő alatt igen néma a léprigó, hangját szinte sohasem hallani. Érdekes volt észlelni, hogy a madár színe és mintázata, de a fészek anyaga is, mennyire beleolvad az akáctörzsek és az akácavar színébe; a mozdulatlan madarat szinte lehetetlen volt észrevenni. Talán ez az utóbbi körülmény is lényegesen hozzájárult ahhoz, hogy ez a korábban sokkal inkább hegyvidéki faj, a tölgyesek és főleg a fenyvesek fészkelő madara, lehúzódott a síksági és dombvidéki akácosokba, mindenütt és mindenkor keresve az ember és a forgalmas utak közelségét. BANKOVICS ATTILA szóbeli közlése szerint Zircen már a szó legszorosabb értelmében urbanizálódott a léprigó, amennyiben a település forgalmas központjában, a piactér alacsony Sophorafáin telepedett meg költésre, és fiókáit sikeresen ki is repítette. Most néhány rendkívüli esetet emelek ki a 23 megfigyelés alatt tartott léprigófészek közül annak az igazolására, hogy sem az ember közvetlen közelsége, sem a közlekedés zaja nem befolyásolja ezt a madarat. Két fészek állt igen forgalmas beton műút mellett, ez egyik még ezenkívül az újonnan létesített wíkend-telep szomszédságában is. Ismét másik két fészek a forgalmas vasútállomás közvetlen közelében épült, ahol naponta átlagosan két vonat haladt át, illetve állt meg és indult el. Egy másik fészek nagy méhésztelep mellett, igen alacsonyan (2 m) épült. Három volt fácánvolierben, ahol a fácánok gondozása során az emberek sokszor megfordultak. Kétszer fészkelt beton villanyoszlop üregében, a ház mellett és a műút szomszédságában. Igen sajátságos módon azt tapasztaltam, hogy a fészkelő léprigók akkor szaporodtak el (előbb 5, majd 8 egy évben) a csomádi erdőben (1974, 1975), amikor a vadőrlak mellett mozgalmasabb lett az élet: irtották az erdőt, wíkend-telepet létesítettek, sok autó (személy- és teher-) járt erre, sokan jöttek-mentek a környéken. Ügy tűnik, hogy az ember és urbanizációs tevékenysége egyre nagyobb biztonságot jelentett ennek a madárnak, ami mindenképpen nagyon figyelemreméltó változásokat idézett elő viselkedésében és szokásaiban. Aligha nevezhetnénk másképp, mint urbanizalódásnak ezt az egyre gyorsuló és szintén urbanizálódó emberi élethez való, meglepő alkalmazkodást. Ennek a változásnak olyan példáit mutatta a csomádi megfigyeléssorozat, amelyek mellett aligha mehetünk el észrevétlenül. Önként felmerül a gondolat, hogy milyen újabb madarak fognak hozzánk csatlakozni életünk urbanizációs átalakulásának folyamat ál) an. Megfigyeléseim és cikkem egy kicsit felhívás is mások számára ilyen irányú megfigyelésekre más vidékeken. 169

4 Kétségtelen, hogy az ismertetett tények állatpszichológiai jelenségeket fejeznek ki. A madár keresi az ember közelségét, a nagy forgalmú utak szomszédságát, az alacsonyan való fészkelést, mert így saját és utódai sorsát természetes ellenségeivel szemben jóval biztosítottabbnak találja. Összefoglalásképpen megállapítható, hogy a mozgalmas helyek (piac, lakóház, műút, kocsiút, vasútállomás, méhésztelep, fácánvolier) közelsége megváltoztatta a madár viselkedését is. A korábban gyanakvó és ugyanakkor hangos madár az ember közelében letett ezekről a szokásairól: bizalmas és csendes, szinte néma lett. Számos más madár után (verebek, fecskék, gólya, balkáni gerle, seregély, feketerigó, zöldike, csicsőrke, kis poszáta stb.) a léprigó is közeledik az emberhez, vonzódik a nagyobb emberi településekhez; ennek során számos szokása és viselkedésbeli sajátsága gyökeresen megváltozik, amivel az alkalmazkodás kitűnő példáját szolgáltatja; ez az átalakulás gyűjtőszóval aligha fejezhető ki megfelelőbben, mint urbanizálódás. Irodalom Borhenski, Z. (1968): Nesting of the European MemberS of the Genus Turdus Linnaeus 1758 (Aves). Aeta Zool. Craeov. bt. p Chernél I. (1899): Magyarország madarai. Budapest. Vol II. pp. XIX Cordes, E. (1937): Die Misteldrossel als Dorfbewohnerin in Osnabrücker Land. Orn. Monatsberichte 45. p Etrheropar, P D (1950): Contributions oecologiques á l'étude systématique du génre Turdus L'Oiseau et la Rev. Fr. d'orn. 20. p Farkas, T. (1958): Léprigó. Aves in Fauna Hungáriáé. Budapest. Vol. X. p. 47 Friderich, C. G. (1891): Naturgeschichte der Deutschen Vögel. Stuttgart, pp Győry, J. (1960): Data on the nesting of the Coal Tit, Crested Tit, Tree Creeper and Mistle Thrus. Aquila, 66. p Hartert, E. (1910): Die Vögel der paläarktischen Fauna. Berlin. Vol. I. p Hartmann, J. (1963): Misteldrossel (Turdus viscivorus) brütet in einem Nistkasten. Orn. Mitteil., 15. p Horváth, L. (1972): The Life History of the Mistle Thrush (Turdus viscivorus Linnaeus) in Hungarv. A léprigó élettörténete Magvarországon. Vertebr. Hung., XIII. p Joh ansen, H. (1959): Die Vogelfauna Westsibiriens. J. Orn., 95. p Lahitte, A. (1952): Notes sur la biologie et la reproduction de Turdus v. viscivorus Linnaeus Alauda 20. p Lack, D. L. (1928): Mistle Thrush's Nest on Breakwater. Brit. Birds, 22. p. 40. Peitzmeier, J. (1949): Zur Ausbreitung der Parklandschaft population der Misteldrossel in Niedersachsen. Beitr. z. Natk. Nieds., 2. p Peitzmeier, J. (1951): Zur ökologischen Verhalten der Misteldrossel (Turdus v. viscivorus L.) in Nord Westeuropa. Bonn. Zool. Beitr., 2. p Peters, W. (1936): Brutstatten der Misteldrossel. Orn. Monatsschrift, 61. p. 68. Pens, F. (1951): Nüchterne Analyse der Massen Vermehrung der Misteldrossel (Turdus v. viscivorus L.) in Nordwest Europa. Bonn. Zool. Beitr., 2. p Pipley, S. D. (1952): The Thrushes. Post illa 13. p Byves, B. H. (1928): Some breeding Habits of the Mistle Thrush in Cornwall. Brit. Birds, 22. p Sur,,nen, IJ. (1939): Zur Ökologie und Verbreitung der Singdrossel. Ann. Zool. Soc.-Bot, Fennicae Venamo 7 p Thibaut de Maisieres, C. (1940): Au Sujet de la nidification de la Grive draine (Turdus viscivorus viscivorus L.) au Mont Bükk. Frag, Faun. Hung., 3. p Witherby, H. F. et ab (1938): The Handbook of British Birds. Vol. 2. London, pp. XIII Wolf, G. Gehren, P. (1951): Über das Nisten der Ringeltaube und der Misteldorssel am Gebäuden. Vogel weit, 72. p

5 The Mistle Thrush (Turdus viscivorus) on the route of urbanisation Dr. L. Horváth The author wrought on the behaviour of the Mistle Thrush (Turdus viscivorus). He found 2'.i nests of it in the acacia woodland around the village Csornád, near Budapest, between 19( On the ground his thorough investigations he concluded that from year to year the Mistle Thrush became a very tame bird. Their nests were built nearer and nearer to human habitations, to roads, to highways, and to railways, and they appean 1 lower and lower on trees, and on other objects. Thus the bird's nature and its behavioural traits ti-ansformed. Through all these changes that is, on the way of its urbanisation the Mistle Thrush became a good eompanion to the settlenient-dwelling man. 171