TISZTÚJÍTÁS. Lezajlott a három évenként esedékes tisztségviselő

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TISZTÚJÍTÁS. Lezajlott a három évenként esedékes tisztségviselő"

Átírás

1 2014. II. negyedév TISZTÚJÍTÁS Lezajlott a három évenként esedékes tisztségviselő választás 2014 tavaszán a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács megrendezte három évenkénti tisztújító választásait, melyek keretében új küldöttek, új elnökségi tagok, valamint új Elnök és Társelnök megválasztására került sor. A termelői küldötteket a küldöttválasztó Regionális Taggyűlések hat helyszínén választották meg a taggyűlésen részt vevő termelők, míg a feldolgozói/kereskedői küldöttek megválasztására a piaci részesedés aránya szerinti képviseleti létszám figyelembe vételével került sor a valamenynyi feldolgozó és kereskedő tag jelenlétét és képviseletét lehetővé tevő küldöttválasztó taggyűlésen. A Tej Terméktanács május 7-én tartott tisztújító Küldött Közgyűlése Mélykuti Tibor urat, az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatóját Elnöknek, Istvánfalvi Miklós urat, a szervezet korábbi elnökét, a Pusztavámi Tejszövetkezet Zrt. elnök-igazgatóját Társelnöknek választotta 3 éves időtartamra. A Tej Terméktanács Alapszabályának értelmében az Elnök és Társelnök megválasztásán túl a Küldött Közgyűlés kizárólagos hatásköre a 21 tagú Elnökség összetételének meghatározása és tagjainak megválasztása is. A Közgyűlés az Elnökség tagjává választotta termelői oldalon: Békési Imre, Dankó Bertalan, Kiss János, László Róbert, Machnicz Endre, Sümeghy Péter, Szinyákovics Pál és Tóth István urakat, míg feldolgozói oldalon: Gerbrant Redmer de Boer, Koller Attila, Kovács István, Kuk Titus, Sallai Attila, Szommer Gábor, Volosinovszki János és Volpe Carlo urakat. A társult tagok köréből a Kis-, Közép-, Agrárvállalkozók, Sajtkészítők Egyesülete (KKASE) képviseletében Hegedűs Imre urat, a Magyartarka Tenyésztők Egyesülete képviseletében Schweitzer József urat, míg a pártoló tagok köréből a Tetra Pak Hungária Zrt. képviseletében Posztós Zsuzsanna úrhölgyet delegálta az Elnökség soraiba a Küldött Közgyűlés. Az Ellenőrző Bizottság tagjává Czombos Ferenc, Pirint János és Szász Károly urakat választotta a Terméktanács legfőbb irányító szerve. Tekintettel arra, hogy a Tej Terméktanács jelenlegi ügyvezető igazgatója, Lukács László nem kívánta június 30. napjával lejáró szerződését meghosszabbítani, az Elnökség a június 19-i ülésén döntött a megüresedő pozíció betöltéséről. A testület egyhangú döntéssel július 1-jei hatállyal a szervezetnél eddig ügyvezetőigazgató-helyettesi munkakört betöltő Harcz Zoltánt nevezte ki ügyvezető igazgatónak. Lukács László a jövőben elnöki tanácsadóként segíti a Tej Terméktanács munkáját. A szervezet rövid- és hosszú távú terveiről, szakmai programjáról a soron következő számban adunk tájékoztatást tagjainknak. Mélykuti Tibor elnök Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács A Tej Terméktanács Kiemelt Pártoló Tagjai: A kiadvány a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával készült. 1

2 Szervezeti hírek A 2014/2015. kvótaévre prognosztizált alapár korrekciója A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Elnöksége március 19-i ülésén úgy döntött, hogy az alapár április 1. napjától március 31. napjáig tartó kvótaévre vonatkozó éves átlagát, ± 2,5%-os eltérési sáv alkalmazásával 103 Ft/kg összegben prognosztizálja. Az Elnökség a prognózist a kvótaév során negyedévente felülvizsgálja, és indokolt esetben módosíthatja június 19-i ülésén az Elnökség úgy döntött, hogy a április 1. napjától március 31. napjáig tartó kvótaévre az alapár éves átlagára március 19-i Közleményében nyilvánosságra hozott 103 Ft/kg-os prognózisát nem módosítja, a kvótaév második negyedévére pedig 101 Ft/ kg átlag alapár alakulást jelez előre. A Tej Terméktanács közleményében ugyanakkor ismételten felhívta a piaci szereplők figyelmét arra, hogy az import termékek mennyisége súlyosan zavarja a tejpiaci egyensúlyt. Szervezetünk kiemelt figyelmet fordít a piaci egyensúly megtartására, ennek érdekében soron kívüli, határozott piaci intézkedéseket fog kezdeményezni valamennyi lehetséges fórumon. Az alapár előrejelzés irányt mutat a termelőknek és feldolgozóknak szerződéseik megkötéséhez, illetve módosításához. Továbbra is várjuk a tagság csatlakozási szándékát, melyhez további információt, valamint a csatlakozás feltételeit megtalálják a Tej Terméktanács weboldalán (www.tejtermek.hu). A 1,5%-os UHT tej és a trappista sajt ajánlott fogyasztói ára A Tej Terméktanács Elnöksége a június 19-i ülésén önszabályozó megállapodást kötött arról, hogy a nyerstej alapár prognózisának közzétételén túl havonta közzéteszi a 1,5%-os UHT tejre, valamint a trappista sajtra az első áras saját márkás, az első áras, valamint az akciós brand 2 termékekre vonatkozó ajánlott fogyasztói ársávot. Az ajánlott fogyasztói árak havonkénti közzétételének elsődleges célja a fogyasztók, valamint a többi piaci szereplő tájékoztatása. Ajánlott fogyasztói ár 1,5%-os UHT tej, július 15-augusztus 15.: Ft/liter. Ajánlott fogyasztói ár trappista sajt, július 15-augusztus 15.: Ft/kg. Újabb kiskereskedelmi láncokkal bővült tagságunk Korábbi kiadványunkban beszámoltunk arról, hogy szervezetünk életében meghatározó szereppel bír a kiskereskedelmi áruházláncok belépése a Tej Terméktanácsba. Az Auchan és a Tesco után áprilisban a Penny Market, majd májusban első magyar üzletláncként a CBA is benyújtotta csatlakozási szándékát. A kereskedelmi láncok csatlakozásával tovább javítható az ágazat szervezettsége, mely a tejtermék-fogyasztók számára bővülő hazai termékkínálatot tesz lehetővé. Tej Világnap A Tej Világnapját 1957 óta ünnepeljük, hagyományosan május utolsó keddjén. A világnap alkalmából a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács idén is megszervezte a Tej Világnapi rendezvényét, melyre május 30-án, Kaposváron, a Fino-Food Kft. rendezvénytermében került sor. Az eseményt Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke nyitotta meg, őt követte rövid köszöntőjével Szita Károly, Kaposvár polgármestere. A konferencián elsőként Dr. Feldman Zsolt helyettes államtitkár előadását hallgathatták meg a résztvevők, aki a földművelésügyi tárca képviseletében az Európai Innovációs Partnerség lehetséges működését mutatta be a magyar élelmiszeripar vonatkozásában. Őt követte Tábori Éva, a Clair & Curtis Communication Kft. ügyvezetője, aki a Terméktanács Sajtra fel! című, két éves promóciós programjának lehetséges elemeit mutatta be.

3 Végezetül Lukács László, a Terméktanács ügyvezető igazgatója ismertette a karbon-lábnyom mérhetőségének jelentőségét a tej termékpálya piacra jutási lehetőségeinek tükrében. A program újszerű, modern technikai kivitelezése miatt (pl. érintőképernyős interaktív játék, filmvetítés, plakát, stb.) rendkívül népszerű volt a diákok körében, élménypontként funkcionált az iskolákban. Tejfeldolgozó tagjaink közreműködésével a program időszakában a kiválasztott intézmények mindegyikében biztosított volt a gyermekek tejhez vagy tejtermékekhez jutása. A program mintegy 14 ezer gyermek, valamint az oktatásukban résztvevő pedagógusok számára mutatta be a tejtermékek sokféleségét és szerepét az egészséges táplálkozásban és fejlődésben. Az eseményen a tartalmas szakmai program mellett a hagyományokhoz híven sajtlovag avatásra is sor került. Az idei évben a Magyar Sajtlovagrend Koller Attilát, a Tolnatej Zrt. vezérigazgatóját avatta lovagjává. Iskolai edukációs program A Tej Terméktanács 12 éve elkezdte, és folyamatosan megszervezi az általános iskolás tanulók körében nagy népszerűségnek örvendő, tej és tejtermék fogyasztásra ösztönző edukációs programját. A program segítséget nyújt az egészségtudatos táplálkozás kialakításában az iskolai keretek között is, hiszen az itt szerzett ismeretek jobban beépülnek mindennapi táplálkozási kultúrájukba, ezáltal a gyerekeknek szokásává válik a tejivás és a tejtermékfogyasztás. Az idei év március-április hónapjaiban megrendezett a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat által támogatásban részesített edukációs programunk keretében mintegy 36 oktatási intézménybe juttattuk el a kiállítást, hetente átlagosan 5 iskolát látogatva. Tejszív Alapítvány Fut a tej nyúlcipőben május 17-én Budaörsön, a Zippel-Zappel Német Nemzetiségi Óvodában került megrendezésre a Tejszív Alapítvány együttműködésével szervezett, Fut a tej nyúlcipőben című, tejet népszerűsítő rendezvény, ahol a futásban résztvevő óvodás gyermekek részére tejszív logós pólót biztosított az Alapítvány. Az egészségnapon a gyerekek és szüleik nyúlcipőt húztak és futottak a tejért, finom termelői tejet és tejtermékeket kóstoltak, és (mű)tehenet fejtek. A Tejszív Alapítvány kiemelt céljának tekinti a gyermekek, a jövő nemzedék tej- és tejtermék fogyasztásra ösztönző nevelésének támogatását, fontos feladatának tartja, hogy segítséget nyújtson az egészségtudatos táplálkozás kialakításában, megszerettesse a tej és tejtermékek fogyasztását, bemutassa a tejtermékek sokféleségét és szerepét az egészséges táplálkozásban. Az Alapítvány bankszámlaszáma:

4 Tejpiaci információk Általános helyzet Az Unió országaiban a tehéntej felvásárlás 2014 első négy hónapjában 5,7%-kal magasabb 2013 hasonló időszakához képest, így a korábbi enyhe keresleti piac kínálati pozícióba ment át. Az előző évi árnövekedés az év fordulóján megtorpant, azóta lassú, fokozatos csökkenést regisztrálhatunk. Forrás: CLAL Forrás: CLAL Termelési alapok Az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. által ellenőrzésben tartott állománynál a változások egyenlege és évben a pozitív tartományba esett, ahogyan első 4 hónapjában is, az előző év azonos időszakához mérve azonban egyre kisebb értékben. 4

5 Forrás: ÁT Kft. Termelés, felvásárlás Magyarországon 2014-ben az első 4 hónapban a felvásárlás az Unió egészében mérhető jelentős növekedéssel szemben 2,9%-kal emelkedett (KSH), bár az AKI, illetve a Terméktanács ettől magasabb növekedést mért. A nyerstej kivitel 2014 első öt hónapjában 2%-kal csökkent, az elért vételár hosszú idő után először a hazai felvásárlási ár szintje alá süllyedt. Ez egyértelműen jelzi, hogy az európai kínálati piac szinte azonnal érezteti hatását a hazai viszonyokban is. Forrás: AKI Forrás: AKI 5

6 Külkereskedelem A tej és tejtermékek külkereskedelmét tekintve értékben mind a behozatal, mind a kivitel nagyobb az előző évinél, egyenlegünk pozitív. Forrás: KSH Feldolgozás A terméktanácsi feldolgozóknál a termelési szerkezet változásának trendje immár hónapok óta azonos, mintegy 10%- kal több folyadéktejet termelünk és értékesítünk belföldön. Ezzel együtt azonban főleg májusban jelentősen növekedtek a folyadéktej, illetve a trappista sajt készletek, ami szintén az importnyomást, valamint az értékesítési verseny élesedését jelzi és jelenti. Forrás: Tej Terméktanács 6

7 Áralakulás A spot árak alakulása hű tükre a piaci viszonyok változásainak első szakaszában folyamatos és összességében érdemi csökkenés történt, s csak májustól beszélhetünk ettől ellentétes változásról. A spot árak mozgását elsősorban az alapanyag exportárak (ez figyelhető meg Magyarországon is), majd természetesen nem ilyen ütemben a felvásárlási árak is követik. Az év közepén várhatóan a tavalyi féléves árszint körül fog a felvásárlási ár szintje alakulni. Forrás: CLAL Forrás: MNB, CLAL, LTO, Milk Market Observatory (Az adatok nem azonos beltartalomra vonatkoznak, de a tendenciák összehasonlíthatók) 7

8 A hazai felvásárlási árak alakulása döntően a nemzetközi tendenciáktól függ ban az árak félévtől megegyezve a Terméktanács közzétett prognózisával növekedtek, év végére meghaladták a 105 Ft/kg értéket. Az idei év első két hónapja ugyan növekedést hozott, azóta azonban mérsékelt csökkenés következett be, de még mindig 100 Ft/kg felett állunk. A Terméktanács közzétett, az alapár éves átlagára vonatkozó előrejelzésében is ezzel a tendenciával számolt. Forrás: AKI A feldolgozók átadási árai a 1,5%-os UHT tej kivételével 10-15%-os mértékben haladják meg az egy évvel ezelőtti szintet. Ez a kereslet-kínálati pozíciók változásaiból vezethető le, amely legszembetűnőbben a dobozos tejeknél jelenik meg az importcsökkenéssel összefüggésben. Ugyanerre az okra vezethető vissza ugyanezen termékcsoport fogyasztói árainak stagnálása is. Várható, hogy az importnyomás a két vezértermék (1,5%-os UHT tej, trappista sajt) átadási és fogyasztói árainak alakulására is kihatással lesz. 8 Forrás: AKI

9 Ágazati hírek A Tej Terméktanács karbon stratégiája A Tej Terméktanács ágazatfejlesztési stratégiájában megfogalmazott egyik szakmai cél, hogy a magyar tejágazat 2020-ra karbonsemleges, de legalábbis a legkisebb karbon lábnyommal rendelkező tejágazat legyen az Európai Unióban. Karbon lábnyom alatt egy személytől, vállalkozástól, szervezettől, egy rendezvénytől vagy terméktől származó összes üvegházhatású gáz kibocsátást értjük. A Terméktanács a tej termékpálya teljes karbon lábnyomát (a termeléstől a feldolgozáson, a szállításon át a fogyasztásig) kívánja meghatározni és csökkentésére megoldási lehetőségeket kidolgozni. A téma aktualitását mutatja, hogy Nyugat-Európában már egyre erősödő kereskedelmi elvárás a karbon lábnyom figyelembe vétele a piacra lépés feltételeként. Az ökológiai hatás vitathatatlan, ezzel megvalósulhat a fenntartható élelmiszertermelés. Nem elhanyagolható szempont, hogy a karbon lábnyom csökkentésével a vállalkozás energiahatékonysága és így költséghatékonysága is javul, amely a profit növekedésében realizálódik. Az alacsony környezeti terheléssel előállított, akár karbonsemleges tejtermék pedig a jövő marketing üzenete lehet, illetve felhasználható nem csak a fogyasztók eléréséhez, hanem a döntéshozók felé, az ágazati döntéseket segítő háttéranyagként. Fontos azonban, hogy ez a marketing érték nem az egyes termékek, hanem az országok tejágazatai közötti versenyben jelenthet előnyt. Ezen ágazati cél most jól illeszkedik az Unió, és így a hazai Vidékfejlesztési Program innovációra, és a környezeti fenntarthatóságra épülő gazdaság-fejlesztési stratégiájába (EIP-AGRI), de csatlakozik a Magyar Nemzeti Élelmiszer-technológiai Platform stratégiai tervének fenntartható élelmiszer-termelés fejezetéhez is. A kitűzött cél elérése összetett, sokrétű szakmai ismereteket kívánó, idő- és költségigényes feladat, amely a Tej Terméktanács kiemelkedő tevékenysége lehet a következő években. A környezeti terhelésnek egy teljes termékpályán való felmérése eddig járatlan út. Ehhez tehát egy hozzáértő, a szerteágazó feladatok valamennyi szegmensét lefedő szakértői csoport, konzorcium felállítása szükséges, amelyet a döntéshozó kormányzati szervek és intézményei, a tudományos élet szereplői, valamint az érintett területek (termelők, feldolgozók, kereskedők, csomagolóanyag gyártók stb.) képviselői alkotnának. A munkacsoport első egyeztető megbeszélését május hónapban megtartotta, ahol döntés született a munka folytatásáról. A minisztériumi kompetencia változások folytán a következő ülésre előreláthatóan 2014 szeptemberében kerül sor. EU jelentés a tejcsomag rendelkezéseinek alkalmazásáról Az Európai Bizottság június 13-án jelentést tett közzé a tejpiaci helyzet alakulásáról és a tejágazati csomag rendelkezéseinek alkalmazásáról. Eszerint az EU tejpiaca viszonylag kedvező helyzetben van, az emelkedő trend mind a tejárban, mind a tejtermékek árában megmutatkozik. A középtávú kilátások kedvezőek, a világkereslet továbbra is dinamikus. A kvóták megszüntetésével termelésnövekedés várható, főleg azokban a tagállamokban, ahol a termelést eddig a kvóta korlátozta. A óta hatályos tejágazati csomag alkalmazásának első felülvizsgálata a tagállamok kérdőíves megkérdezése alapján történt. A tejcsomag célja elsősorban a termelőknek az ellátási láncban elfoglalt pozíciójának megerősítése volt, többek között a szerződések kötelezővé tételével, valamint termelői szerveződések létrehozásával. A rendelkezések átültetésre kerültek a nemzeti jogszabályokba. A szerződéskötések kötelezővé tételére 12 tagállamban (köztük Magyarországon) került sor, míg 2 tagállamban helyes gyakorlatra vonatkozó magatartási kódexet fogadtak el. Az elismert termelői szervezetek száma 2013 végén 228 volt, ezek közül azonban több már a tejcsomag hatályba lépése előtt is létezett. 9

10 Valószínűsíthető, hogy a 2013-as év kedvező piaci folyamatai nem ösztönözték a termelői szervezetek létrejöttét. A termelői szervezetek által folytatható kollektív tárgyalások 4 tagállamban voltak csak jellemzőek, amelyek az adott tagállamok teljes leszállított tejmennyiségének 4-33%-át fedték le. Tejágazati szakmaközi szervezet elismerésére szintén 4 tagállamban (köztük Magyarországon) került sor. Egyértelmű, hogy erősíteni szükséges a termelői szervezetek (és a szakmaközi szervezetek) szerepét és ösztönözni kell létrehozásukat, amelyre vonatkozóan már az új vidékfejlesztési politika is megfogalmaz intézkedéseket (támogatások, a szabályok kiterjesztése a tagsági viszonnyal nem rendelkezőkre). A tejcsomag ajánlásokat fogadott el az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel, vagy oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott sajtok kínálatának szabályozására is, amellyel két tagállam élt három sajt vonatkozásában. A bizottsági jelentés szerint egyelőre korai lenne megállapítani, hogy a tejcsomag jelentős hatással lett volna a tejágazatra, ahhoz több idő és a termelők aktív(abb) közreműködése szükséges. Ami a kvótarendszer évi megszüntetését illeti, nem mondható ki egyértelműen, hogy az EU szabályozási kerete miképpen fog megbirkózni az esetleges szélsőséges piaci ingadozásokkal vagy egy válsághelyzettel, ezért további eszmecserék várhatóak a probléma megoldására. Ennek egyik módja a közelmúltban felállított Európai Tejpiaci Megfigyelőközpont (Milk Market Observatory), amelynek segítségével nyomon követhetővé válnak a piaci fejlemények, és lehetőség nyílik proaktív intézkedések bevezetésére. A jelentés elérhető a milk-package/index_en.htm oldalon. EU tejpiaci helyzet Az Európai Tejpiaci Megfigyelőközpont júniusi legfrissebb tejpiaci elemzése a tejtermelés, tejár tekintetében 10 már márciusi adatokat is tartalmaz, ezzel a teljes 2013/2014. kvótaév adatai rendelkezésre állnak. Az EU nyerstej szállítása 2014 márciusában 6,3%-kal emelkedett, a teljes kvótaév viszonylatában pedig 2,6%-os volt a növekedés. Az Unión belül 9 tagállamban csökkent a tejfelvásárlás, köztük Magyarországon is, ahol az előző kvótaévhez képest 2%-os volt a csökkenés. Az uniós nyerstej ár 2014 januárja óta csökken, március hónapban (39,55 EUR/100 kg) 1%-kal, áprilisban (38,35 EUR/100 kg) további 3%-kal volt alacsonyabb az átlagár, amely azonban még így is 12%-kal magasabb azonos időszakához viszonyítva. A magyarországi átlagár márciusban 35,09, áprilisban 35,03 EUR/100 kg volt, ezzel a korábbi sereghajtó pozíción kis mértékben javítva a 28 tagállam közül a 22. helyen állt. A spot árak év eleje óta tartó esése április hónapban megállt, júniusban már 10,5%-kal magasabb, 39,5 EUR/100 kg árat rögzítettek. Az emelkedés ellenére ez az ár még mintegy 10%-kal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A tejtermékek árait ez év eleje óta jellemző csökkenő tendencia néhány termék esetében (sovány tejpor és savópor) változni látszik, a vaj, teljes tejpor és sajt árai azonban továbbra is csökkennek. (2014. júniusi árak Sovány tejpor: 285 EUR/100 kg, Vaj: 345 EUR/100 kg, Teljes tejpor: 329 EUR/100 kg, Cheddar: 379 EUR/100 kg, Edami: 321 EUR/100 kg, Savópor: 99 EUR/100 kg) Az EU exportja 2014 első négy hónapjában szinte valamennyi tejterméknél meghaladta az előző évi szintet, egyetlen kivétel a sajt, ahol 1,3% volt a csökkenés. Az uniós vaj Oroszországba irányuló exportja 43%-kal nőtt, míg a sajt kivitel 8%-kal csökkent. A tejpor esetében Algéria a fő felvevő piac, Kína és Indonézia pedig az EU sovány tejpor exportjának fő célállomásai. Keresleti oldalon továbbra is Kína határozza meg a világpiacot szinte valamennyi tejtermék esetében. Oroszország a vaj importját növelte, de sajt bevitele csökkent, ahogy Japán és az USA is csökkentette sajt importját. A világpiaci árakat vizsgálva elmondható, hogy a

11 legversenyképesebb árai Óceániának vannak, az USA árai már csak a Cheddar sajt esetében versenyképesek. Az EU átlagára a teljes tejpor és a Cheddar sajt esetében a legmagasabb. A tejtermelés Új-Zéland, Ausztrália és az USA esetében is növekszik. Az áprilisi átlagár Új-Zélandon rekordszintű, 40,24 EUR/100 kg volt, míg az USA-ban 43,14 EUR/100 kg átlagárat rögzítettek. hazai és külföldi jó gyakorlatok kerültek bemutatásra az innováció elősegítésére. A konferencia második felében kerekasztal műhelymunka vette kezdetét, amelynek során nyílt és aktív vitát folytattak a résztvevők a megoldásra váró problémakörökről, a gyakorlati lépésekről, akadályokról, kihívásokról. A műhelymunka eredménye a konferencia zárásaként panelbeszélgetésen került megvitatásra. Európai Innovációs Partnerség a mezőgazdasági termelékenységért és fenntarthatóságért (EIP-AGRI) A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szervezésében május 6-án megtartott nemzetközi konferencia célja részletes tájékoztatás nyújtása volt az EIP-AGRI eddigi és évi tervezett tevékenységéről, felhívni a figyelmet különösen Magyarországon és Közép-Kelet-Európában az innováció szükségességére és az EIP lehetőségeire az agrárgazdaságban, valamint elősegíteni a kapcsolatépítést az agrárgazdasági innováció keresleti és kínálati oldalán. A tagországok a közötti időszakban az EIP keretében támogathatják az EIP céljait megvalósító operatív csoportok felállítását, működését és ezek innovatív projektjeinek beruházásait. Ez az intézkedés újszerű az EU-ban és Magyarországon is, így a rendszer kivitelezése és végrehajtása egyaránt most indul. Folyik az intézményi háttér megerősítése, a források megteremtése. Az agrár innováció a tagállamoktól új szemléletet kíván, szükség van olyan csoportokra, ahol a gazdálkodók és a kutatók együttműködve képesek hatékony innovációra, a tudástranszfer gyakorlati módon is megvalósul. Az innovációban fontos a termelékenység, a fenntarthatóság, a nyomonkövethetőség. Az EIP fő szerepe tehát összekötni a tudást a gazdálkodással és azt mindenki számára elérhetővé tenni. A konferencia hazai és nemzetközi előadói ismertették az EIP- AGRI végrehajtásának gyakorlati kérdéseit, majd ugyancsak Élelmiszeripari innovációs stratégiai terv A Magyar Nemzeti Élelmiszer-technológiai Platform (MNÉTP) Az élelmiszer az életért a magyar élelmiszeripar egyeztetett innovációs stratégiai tervének ( ) nyilvános vitájára június 3-án a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara székházában tartott CAPINFOOD Magyar Nemzeti Workshop keretein belül került sor. Az MNÉTP önkéntes szakmai szerveződés, célja a magyar élelmiszer-gazdaság versenyképességének, fejlődésének elősegítése innovációs- és innovációt támogató kutatási stratégia mentén. Ennek megfelelve 2006-ban elkészült az első K+F és Innovációs Stratégiai terv, amelynek 2014-es felülvizsgálatára a CAPINFOOD projekt keretében került sor. A évi átdolgozott Innovációs Stratégia alapja az élelmiszeripar versenyképességének növelése, a hazai és az export piacok megőrzése innovációk által, amellyel megvalósulhat a hozzáadott érték növelés és a költségcsökkentés, erőforrás hatékonyság. Nagy lehetőségek rejlenek az élelmiszerlánc mentén és a határterületekkel (ICT, nanotechnológia, gépipar stb.) történő együttműködés lehetőségeinek kiaknázásában. Szintén alapvető a magyar fogyasztók meggyőzése a hazai termék választásáról. A stratégia fő kutatási és fejlesztési területei: az élelmiszerminőség és feldolgozás, a fenntartható élelmiszertermelés, valamint a tudás és technológia átadás. Tekintettel a KKV-k nagy arányára és azok korlátozott erőforrásaira, elsődleges feladat a KKV-k innovációjának segítése az erőforrások közös felhasználásával kollektív kutatás, kollektív marketing, innovációs hálózatok, klaszterek, ellátási lánc menedzsment. 11

12 Vélemények, érdekességek VITADEX drencselő termékcsalád Az Adexgo Kft., az Experimetria Kft., és a Vitafort Zrt. közös fejlesztői tevékenységének eredményeként jött létre a VITADEX drencselő termékcsalád, mely A Magyar Állattenyésztésért Termékdíj Pályázat 2014, Tartástechnológia és Takarmányozás kategóriában I. helyezést ért el. A fejlesztői munka fő célkitűzése egy olyan kombinált drencselő készülék kialakítása volt, amely hatékonyan alkalmazható az ellés körüli és a laktációs időszak állategészségügyi problémáinak megelőzésére/ kezelésére, valamint alapjául szolgálhat egy olyan üzemi monitoring rendszer kialakításának, amely bármely telep számára átfogó szemléletet kölcsönözhet a tranzíciós időszak nehézségeinek átvészeléséhez. A VITADEX drencselő készülék egyedi műszaki megoldásai, magas szintű automatizáltsága optimalizálja az időráfordítást, csökkenti a kezelt állat fiziológiás megterhelését. Fontos kiemelni azon innovatív opciót, amely biztosítja a bendőfolyadék szondán keresztüli mintavételezését, így a bendő állapotáról napi rutin művelettel pontos információt nyerhetünk. Ezen tények alapján nem csak az egyedi kezeléseket lehet célzottabbá és okszerűbbé tenni, hanem a takarmányozási problémákra is gyorsabban tudunk reagálni. Megfelelő mintaszámmal történő bendőfolyadék vizsgálattal olyan állományszintű állapotfelmérés végezhető, amelynek segítségével kialakíthatók azok a telepre adaptált protokollok, melyek segítik a problémás egyedek megfelelő időben történő kezelését. A műszer termékcsalád alapváltozata a kiegészítő takarmányokkal (Drench-GO/Fresh-GO/Fresh-GO Liquid) már kereskedelmi forgalomban kapható, a diagnosztikai opciós változat értékesítése év végére várható. Dr. Gregosits Balázs kutatás-fejlesztési igazgató, Vitafort Zrt. A Génbank-Semex Magyarország Kft. a kanadai alapítású Semex család tagja idén 25 éves. A mezőhegyesi székhelyű cég nyílt szakmai napján, április 8-án a jubileum egyszerre szólt az elmúlt negyedszázadról és a jövőről; ez alkalommal került felavatásra a csaknem 700 millió forintból felújított és modernizált szarvasmarha mesterséges állomás. Az új istállókkal, laboratóriummal, ugrató helyiséggel és raktárral bővült mesterséges állomás kapacitása így jelentősen nőtt; a korábbi 140 helyett 200 tenyészbika számára alkalmas tartási és termeltetési körülmények mindenben megfelelnek a Semex szigorú Gold Standard minőségbiztosítási rendszerének. A kibővített magyarországi mesterséges állomás megszilárdítja a Semex pozícióját a hazai és az európai piacokon fogalmazott Robert McRae operatív elnökhelyettes. Az ünnepi rendezvényen a széles szakmai kör képviselői és partnerek vettek részt: a Magyar vendégek mellett ott voltak a The Semex Alliance képviselői Kanadából és az Egyesült Királyságból, valamint a Semex család számos tagja a világ minden tájáról. Az új laborépület előtt megtartott átadó- avatóünnepségen Veres Zoltán, a Génbank-Semex Magyarország Kft. ügyvezetője megnyitó beszédében egyebek mellett elmondta: az elmúlt három évben a Semex több mint 3 millió dollárt ruházott be annak érdekében, hogy a magyarországi leányvállalat révén létrejöhessen az európai központ; az itt termelt szaporítóanyagnak több mint 80 országban kell megfelelnie. A beruházásról szólva kiemelte, hogy a munkát magyar cégek végezték; és elismeréssel beszélt a kivitelezőkről. A program a szakmai napok hagyományai szerint bikabemutatóval majd előadásokkal folytatódott. Immunity +, egy áttörést hozó innováció ezzel a címmel tartott előadást a Brad Sayles, a Semex Alliance alelnöke, ezt követően prof. dr. Horn Péter, a kaposvári egyetem rektor emeritusa, az MTA rendes tagja a szarvasmarha tenyésztés jövőbeni kilátásairól beszélt a közel 400 fős látogatóseregnek. Génbank-Semex Magyarország Kft. 12

13 Jogszabályok Miniszteri rendeletek: 30/2014. (IV. 3.) VM rendelet az egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról A jogszabály módosító rendelkezéseket tartalmaz a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 67/2007. (VII. 26.) FVM rendelettel, valamint a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeivel kapcsolatosan. 34/2014. (IV. 4.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről A rendelet szabályozza a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához évben igényelhető támogatások igénybevételének feltételeit, a vonatkozó kötelezettségeket, meghatározza a támogatás forrását, keretösszegét, mértékét, a támogatási kérelem benyújtásának szabályait, annak elbírálását, valamint a kifizetési kérelem benyújtására vonatkozó szabályokat. 35/2014. (IV. 4.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás, valamint az ahhoz kapcsolódó átmeneti nemzeti támogatások évi igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről A rendelet a évi egységes területalapú, valamint az egységes területalapú támogatáshoz kapcsolódó átmeneti nemzeti támogatásokkal kapcsolatos kérdéseket szabályozza. A jogszabály rendelkezéséket tartalmaz többek között a tejtámogatásra, az anyatehéntartás termeléshez kötött támogatására, valamint az extenzifikációs szarvasmarhatartás támogatására vonatkozóan. A tejtámogatás termeléstől elválasztva, történelmi bázis alapján kerül megállapításra. A mezőgazdasági termelőt a tejtámogatás igénybevétele esetén tejtermelési kötelezettség nem terheli. A támogatás mértéke az e rendelet egyes jogcímeihez kapcsolódó támogatási összegekről szóló miniszteri rendeletben kerül meghatározásra. 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról A közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló miniszteri rendelet hatálya valamennyi közétkeztetési szolgáltatást nyújtó szervre, szervezetre, gazdasági társaságra, természetes személyre továbbá a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerinti nevelési-oktatási, a szociális alapszolgáltatásokat és szakosított ellátásokat, illetve a gyermekjóléti alapellátást és a gyermekvédelmi szakellátást biztosító, valamint a fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményekre kiterjed. A jogszabály értelmében egész napos étkeztetés esetén egy embernek biztosítandó: legalább fél liter tej vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejtermék, négy adag zöldség vagy gyümölcs, valamint három adag gabona alapú élelmiszer. A napi háromszori étkezésben legalább 3 deciliter tej vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejtermék, két adag zöldség vagy gyümölcs, valamint két adag gabona alapú élelmiszer az előírt mennyiség. A felhasználási előírások, korlátozások és tilalmak szerint az italként kínált tej nem tartalmazhat hozzáadott cukrot. A rendelet értelmében tejföl és tejszín kizárólag ételkészítéshez használható fel. 50/2014. (IV. 29.) VM rendelet az egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolására, az ellenük való védekezésre és figyelemmel kísérésükre irányuló nemzeti programok évi finanszírozásának szabályairól A rendelet az egyes állatbetegségek felszámolására irányuló pénzügyi hozzájárulás igénybevételének általános, valamint részletes szabályait tartalmazza. 13

14 53/2014. (IV. 29.) VM rendelet az egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról A rendelet módosító intézkedéseket tartalmaz többek között: az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről, az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről, a nem termelő mezőgazdasági beruházásokhoz nyújtandó támogatások részletes feltételeiről, az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatások részletes feltételeiről, a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás igénybevételi feltételeiről, a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről, az innovatív technológiák bemutató-üzemi tájékoztató programokkal való megismertetéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről, valamint a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló jogszabályok vonatkozásában. MVH közlemények: 53/2014. (IV. 08.) számú MVH Közlemény a évi egységes kérelem benyújtásáról A Közlemény az egységes kérelem és adatváltozási kérelem benyújtásával kapcsolatos eljárási szabályokról ad tájékoztatást, valamint rendszeresíti az egységes kérelem keretében igényelhető támogatásokkal kapcsolatosan használható egyes papír alapú nyomtatványokat. 54/2014. (IV. 08.) számú MVH Közlemény az óvodaés iskolatej program szabályozásáról szóló 113/ (XII. 10.) VM rendelet szerint a 2014/2015. tanévre vonatkozóan benyújtandó nyomtatványokról Az óvoda- és iskolatej program szabályozásáról szóló 113/2013. (XII.10.) VM rendelet alapján támogatás vehető igénybe az óvodásoknak és a tanulóknak iskolatejjel történő ellátására. A támogatást a termékek szállításáról szóló szerződésnek megfelelően a támogatás előfinanszírozását vállaló fél, a közoktatási intézmény fenntartója vagy a termék szállítója igényelheti. A Közlemény a benyújtandó formanyomtatványokat tartalmazza. 62/2014. (IV. 15.) számú MVH Közlemény az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról szóló 56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet szerinti támogatások január 1-jétől történő igényléséről Az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról szóló 56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet alapján az egyes elhullott gazdasági haszonállatok elszállításával és ártalmatlanításával járó költségek csökkentése érdekében vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe. A támogatás igénylésére a támogatott szolgáltatásról a kedvezményezett állattartó részére kiállított számla alapján a szolgáltatás nyújtója jogosult. A szolgáltató csak akkor igényelheti a támogatást, ha a kedvezményezett részére a támogatás mértékével csökkentett költségen nyújtotta a szolgáltatást. A támogatás összege a szolgáltatásról kiállított számla nettó értékének: az egyes fertőző szivacsos agyvelőbántalmak megelőzésére, az ellenük való védekezésre és a felszámolásukra vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 999/2001/EK tanácsi rendelet alapján TSE vizsgálatra kötelezett mezőgazdasági haszonállat fajok esetében az elszállítási és ártalmatlanítási költség 100%-áig, de az elszállításra vonatkozóan legfeljebb 137,60 Ft/km, az ártalmatlanításra legfeljebb Ft/tonna összegig, az egyéb mezőgazdasági haszonállatfajok esetében az elszállítási költség 100%-áig, de legfeljebb 137,60 Ft/km, és az ártalmatlanítási költség 75%-os mértékéig, de legfeljebb Ft/tonna összegig terjedhet.

15 75/2014. (V. 06.) számú MVH Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás 2013/2014. gazdálkodási évére vonatkozó kifizetési kérelem benyújtás részletes feltételeiről A Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás részletes feltételeiről szóló 18/2011. (III. 9.) VM rendelet alapján a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás 2013/2014. gazdálkodási évére vonatkozó kifizetési kérelem benyújtásának részletes feltételeit határozza meg, valamint a kifizetés igényléséhez kapcsolódó nyomtatványokat rendszeresíti. 83/2014. (V. 26.) számú MVH Közlemény a 2014-es támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényléséről A Közlemény alapján támogatás igényelhető az alábbi feltételeknek megfelelő állatokra: háziasított szarvasmarhaféle; nőivarú; a támogatási kérelem postára adásának napján kora legalább 8 hónap; húshasznú vagy kettős hasznosítású típusba tartozik (mely meghatározott fajtakóddal legkésőbb a támogatási kérelem benyújtásáig bejelentésre kerül az ENAR nyilvántartásba); olyan állományhoz tartozik, amelyben jellemzően hústermelés céljából nevelnek borjakat; a kötelező birtokon tartás alatt a termelő tenyészetében van; tenyészete igazoltan gümőkór-, brucellózis- és leukózismentes. A támogatásra többek között az a termelő jogosult, aki/amely a kérelmén legalább 3 támogatható állatot jelent be; aki/amely a kérelmezett állatokat a támogatási kérelem postára adását követő naptól kezdődően 6 hónapig folyamatosan a tenyészetében tartja (birtokon tartás); akinek/amelynek a kérelmezett állatai legalább 30%-ának van ellése a január 1-jétől december 31-ig tartó időszak során; akinek/amelynek a támogatás alapjául szolgáló állatlétszámában a birtokon tartás teljes ideje alatt az üszők aránya legfeljebb 40%; aki/amely a tehéntej termékpálya szabályozásában alkalmazott kvótarendszerről szóló 14/2010. (II. 23.) FVM rendelet szerint a 2013/2014-es kvótaévre vonatkozóan nem rendelkezett kg-nál több tejkvótával vagy ha több, mint kg tejkvótája volt a 2013/2014- es kvótaévre, akkor a támogatási kérelemben feltüntetett összes állatát tejtermelést nem folytató tenyészetben tartja, és vállalja, hogy azokat a továbbiakban tejtermelésre nem hasznosítja, valamint a kérelemben feltüntetett állatai április 1-jétől nem állnak tejtermelési ellenőrzés alatt; A támogatási kérelmet június 1. és július 31. között lehet benyújtani. NÉBIH közlemények: Élelmiszerlánc-felügyeleti díj A évi élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallási kötelezettségnek május 31-ig kellett eleget tenni. Fontos jogszabályváltozás, hogy az elsősorban végső fogyasztó számára értékesítő mikrovállalkozás vagy kistermelő az idei bevallási időszaktól kezdődően választhatott, hogy bevallási és fizetési kötelezettségének a Ft átalányösszeggel vagy tételes bevallással kíván eleget tenni. A felügyeleti díj megfizetése két egyenlő részletben történik. Az első részletet azaz a díj 50%-át július 31-ig, míg a másodikat január 31-ig kell átutalni a NÉBIH célszámlájára. Európai Uniós jogszabályok: A Bizottság 501/2014/EU felhatalmazáson alapuló rendelete 826/2008/EK rendeletnek a magántárolási támogatásra jogosult mezőgazdasági termékekhez kapcsolódó egyes követelmények tekintetében történő módosítása révén az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet kiegészítéséről 15

16 Az 1308/2013/EU rendelet 17. cikke felsorolja a magántárolási támogatásra jogosult termékeket, mely az 1234/2007/EK rendeletben felsoroltakhoz képest három további termékkel egészül ki; ezek a lenrost, az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel, vagy oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott sajt, valamint a tehéntejből készült sovány tejpor. A hivatkozott rendelet e termékekre vonatkozó minőségi előírásokat és támogathatósági feltételeket, valamint a vajra vonatkozó feltételeket kiigazítását tartalmazza. Az Európai Parlament és a Tanács 510/2014/EU rendelete a mezőgazdasági termékek feldolgozásával előállított egyes árucikkekre alkalmazandó kereskedelmi szabályokról és az 1216/2009/EK, valamint a 614/2009/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről A rendelet a feldolgozott mezőgazdasági termékek behozatalára, valamint az I. mellékletben nem szereplő áruk és az I. mellékletben nem szereplő árukban feldolgozott mezőgazdasági termékek kivitelére vonatkozó kereskedelmi szabályokat állapítja meg. Társulási Megállapodás az Európai Unió és tagállamai, valamint Ukrajna között (2014. május 29. L161/3) A Megállapodás többek között a mezőgazdasági termékeket, élelmiszereket is érintő, a vámok eltörlésével, illetve egyes, az Európai Unióba irányuló vámkontingensek meghatározásával kapcsolatos rendelkezéseket tartalmazza, valamint az állati termékeket feldolgozó létesítményekre vonatkozó ukrán fenntartások, a kölcsönösen elismert oltalom alatt álló sajtok listája is e Megállapodás mellékleteiben találhatók. A Társulási Megállapodás november 1-ig az ukrán mezőgazdasági terményekre kivetett uniós vámok egy részét megszünteti. A Bizottság 639/2014/EU felhatalmazáson alapuló rendelete a közös agrárpolitika keretébe tartozó támogatási rendszerek alapján a mezőgazdasági termelők részére nyújtott közvetlen kifizetésekre vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet kiegészítéséről és X. mellékletének módosításáról Az 1307/2013/EU rendelet hatályon kívül helyezte és felváltotta a 73/2009/EK tanácsi rendeletet. Az 1307/2013/ EU rendelet egy, a mezőgazdasági termelők részére nyújtott alaptámogatást és további támogatási rendszereket magában foglaló, a közvetlen támogatás új rendszerét tartalmazó új jogi keretrendszert határoz meg. A rendelet alapján a Bizottság jogi és végrehajtási aktusokat fogadott el, annak érdekében, hogy a rendszerek az új jogi keretben zökkenőmentesen működjenek. A Bizottság 641/2014/EU végrehajtási rendelete (2014. június 16.) a közös agrárpolitika keretébe tartozó támogatási rendszerek alapján a mezőgazdasági termelők részére nyújtott közvetlen kifizetésekre vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 1307/2013/ EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazási szabályainak megállapításáról Az 1307/2013/EU rendelet 24. cikkének (8) bekezdése, valamint a 639/2014//EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 20. és 21. cikke szerint a mezőgazdasági termelők mezőgazdasági üzemük vagy annak egy része eladása vagy bérbeadása esetén szerződés útján átruházhatják a kiosztandó támogatási jogosultságokat, illetve azon jogukat, hogy támogatási jogosultságot kapjanak. A rendelet ezekre a sajátos körülményekre vonatkozó szabályokat tartalmazza. A kiadvány a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával készült. 16

A Tej Terméktanács 2014. június 19-én megtartott elnökségi ülésének határozatai

A Tej Terméktanács 2014. június 19-én megtartott elnökségi ülésének határozatai A Tej Terméktanács 2014. június 19-én megtartott elnökségi ülésének határozatai 37/2014. (06.19.) sz. elnökségi határozat Az Elnökség a jegyzőkönyv vezetőjévé Hajdú Bernadettet választotta meg, a jegyzőkönyv

Részletesebben

Takács Attila Termeléshez kötött támogatások: állattenyésztés. Kecskemét, 2015.02.05.

Takács Attila Termeléshez kötött támogatások: állattenyésztés. Kecskemét, 2015.02.05. Takács Attila Termeléshez kötött támogatások: állattenyésztés Kecskemét, 2015.02.05. Az agrár- és vidékfejlesztés új rendszere Magyarországon Közös Agrárpolitika I. pillér közvetlen támogatások (uniós

Részletesebben

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2014. június

Részletesebben

1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény. a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről

1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény. a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről 1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről I. A tejkvóta igénylésének alapja A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési

Részletesebben

Az EIP-AGRI lehetséges működése Magyarországon 2014-2020 között

Az EIP-AGRI lehetséges működése Magyarországon 2014-2020 között Az EIP-AGRI lehetséges működése Magyarországon 2014-2020 között Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Vidékfejlesztési Minisztérium Budapest, 2014. május 6. EU-s vidékfejlesztési

Részletesebben

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet. Fogalommeghatározások

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet. Fogalommeghatározások 56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez

Részletesebben

Állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás

Állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás Állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás Wayda Imre vezető főtanácsos Agrárfejlesztési Főosztály Kaposvár, 2012. szeptember 21-22. Előzmények A 2007-2013. vidékfejlesztési program (ÚMVP

Részletesebben

Szarvasmarha ágazat aktuális kérdései. Dr. Wagenhoffer Zsombor ügyvezető igazgató wzsombor@t-online.hu

Szarvasmarha ágazat aktuális kérdései. Dr. Wagenhoffer Zsombor ügyvezető igazgató wzsombor@t-online.hu Szarvasmarha ágazat aktuális kérdései Dr. Wagenhoffer Zsombor ügyvezető igazgató wzsombor@t-online.hu Támogatási lehetőségek 2013-ban Összesen 690 Mrd Ft (2012-ben 628 Mrd +10%) mezőgazdasági és vidékfejlesztési

Részletesebben

13/2014. (II. 24.) VM rendelet

13/2014. (II. 24.) VM rendelet Magyar joganyagok - 13/2014. (II. 24.) VM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott 1. oldal egyes agrártámogat 13/2014. (II. 24.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági

Részletesebben

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár 2014. október 30. Herceghalom, Tejágazati Konferencia Az új Közös Agrárpolitika

Részletesebben

A baromfi ágazat stratégiája. Dr. Csorbai Attila elnök-igazgató Baromfi Termék Tanács

A baromfi ágazat stratégiája. Dr. Csorbai Attila elnök-igazgató Baromfi Termék Tanács A baromfi ágazat stratégiája Dr. Csorbai Attila elnök-igazgató Baromfi Termék Tanács 1949 1951 1953 1955 1957 1959 1961 1963 1965 1967 1969 1971 1973 1975 1977 1979 1981 1983 1985 1987 1989 1991 1993 1995

Részletesebben

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2015. szeptember 29. Mezőgazdaság

Részletesebben

A TEJ SZAKMAKÖZI SZERVEZET ÉS TERMÉKTANÁCS SZAKMAI PROGRAMJA

A TEJ SZAKMAKÖZI SZERVEZET ÉS TERMÉKTANÁCS SZAKMAI PROGRAMJA 2014. III. negyedév A TEJ SZAKMAKÖZI SZERVEZET ÉS TERMÉKTANÁCS SZAKMAI PROGRAMJA Ahogy azt a legutóbbi kiadványunk 2014 nyarán bemutatta, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács megrendezte három évenkénti

Részletesebben

Élelmiszer-stratégia 2014-2020. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Élelmiszer-stratégia 2014-2020. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Élelmiszer-stratégia 2014-2020. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály A hazai élelmiszer-feldolgozás jelentősége Miért stratégiai ágazat a magyar élelmiszer-feldolgozás? A lakosság

Részletesebben

26414 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám

26414 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám 26414 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám A Miniszterelnökséget vezető miniszter 12/2014. (XII. 30.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 71/2014. (IV. 30.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 71/2014. (IV. 30.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 71/2014. (IV. 30.) számú KÖZLEMÉNYE a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet szerinti támogatások

Részletesebben

Erdély 2020 a szülőföld EU forrásokra alapozott intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésének közös stratégiai kerete fejlesztési terve

Erdély 2020 a szülőföld EU forrásokra alapozott intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésének közös stratégiai kerete fejlesztési terve Erdély 2020/ Ágazat pg. 1 of 9 Erdély 2020 a szülőföld EU forrásokra alapozott intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésének közös stratégiai kerete fejlesztési terve Ágazati konzultációs dokumentum

Részletesebben

A tej termékpálya nyerstej alapár prognózisa

A tej termékpálya nyerstej alapár prognózisa 213. I. negyedév A tej termékpálya nyerstej alapár prognózisa A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az előző kvótaévhez hasonlóan az elmúlt időszaki piaci trendeket figyelembe vevő, korábban kialakított

Részletesebben

Vidékfejlesztési Politika 2014-2020 A Vidékfejlesztési Program tervezése

Vidékfejlesztési Politika 2014-2020 A Vidékfejlesztési Program tervezése Vidékfejlesztési Politika 2014-2020 A Vidékfejlesztési Program tervezése Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Gazdasági-társadalmi kihívások Jövedelem különbségek Áringadozás, kockázatmenedzsment

Részletesebben

Finanszírozási kilátások az agráriumban. Előadó: Szabó István, igazgató

Finanszírozási kilátások az agráriumban. Előadó: Szabó István, igazgató Finanszírozási kilátások az agráriumban Előadó: Szabó István, igazgató Agrárágazati Igazgatóság 2 A mezőgazdaság... Agrárágazati Igazgatóság 3 A mezőgazdaság befolyásoló tényezői Agrárágazati Igazgatóság

Részletesebben

Rövid Ellátási Lánc tematikus alprogram Magyarországon

Rövid Ellátási Lánc tematikus alprogram Magyarországon Rövid Ellátási Lánc tematikus alprogram Magyarországon JUHÁSZ, Anikó Rövid Ellátási Lánc (REL) EMVA tematikus alprogram Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Rendszerszervezési és Felügyeleti Igazgatóság

Részletesebben

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium Kontextus Európa 2020 Stratégia:

Részletesebben

Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégia 2020-ig Stratégiai célkitűzések a vidéki munkahelyek

Részletesebben

Jogcím. Támogatási kérelem benyújtási időszak: 2008.03.28-2008.05.05 2008.06.16-2008.07.16 2009.11.01-2009.11.30 2011.09.15-2011.10.

Jogcím. Támogatási kérelem benyújtási időszak: 2008.03.28-2008.05.05 2008.06.16-2008.07.16 2009.11.01-2009.11.30 2011.09.15-2011.10. Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy 2015. augusztus 31-én lejárnak az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozott egyes beruházási jogcímekre vonatkozó megvalósítási illetve

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal /2014. (..) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal /2014. (..) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal /2014. (..) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás 2013/2014. gazdálkodási

Részletesebben

6200 Kiskőrös, Luther tér 1. Tel.: 78/415-540 2014. szeptember

6200 Kiskőrös, Luther tér 1. Tel.: 78/415-540 2014. szeptember Megvalósítási határidő hosszabbítás A LEADER HACS közreműködésével megvalósuló, 2012-2014. években benyújtott támogatásban részesült kérelmek esetében meghosszabbításra került a megvalósítási határidő.

Részletesebben

Tematikus Alprogramok, Leader HACS Feladatok

Tematikus Alprogramok, Leader HACS Feladatok Tematikus Alprogramok, Leader HACS Feladatok Veres Marianna Pályázat és Projektmenedzser EuroAdvance Kft. Mit is jelentenek a Tematikus alprogramok Az adott tagállam számára különös jelentőséggel bíró

Részletesebben

Tematikus Alprogramok, Leader HACS Feladatok

Tematikus Alprogramok, Leader HACS Feladatok Tematikus Alprogramok, Leader HACS Feladatok Veres Marianna Pályázat és Projektmenedzser EuroAdvance Kft. Mit is jelentenek a Tematikus alprogramok Az adott tagállam számára különös jelentőséggel bíró

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE a kéknyelv immunizálással kapcsolatos költségek mezőgazdasági csekély összegű támogatásának igénybevételéhez szükséges nyomtatvány

Részletesebben

Közétkeztetés a Nemzeti Táplálkozáspolitika Cselekvési Tervben. Dr. Biró Krisztina osztályvezető Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Közétkeztetés a Nemzeti Táplálkozáspolitika Cselekvési Tervben. Dr. Biró Krisztina osztályvezető Nemzeti Erőforrás Minisztérium Közétkeztetés a Nemzeti Táplálkozáspolitika Cselekvési Tervben Dr. Biró Krisztina osztályvezető Nemzeti Erőforrás Minisztérium Nemzetközi előzmények (WHO, EU) Európai Elhízás-ellenes Charta WHO Európai

Részletesebben

Hogyan lesz több munkahely a mezőgazdaságban? A nemzeti támogatások szerepe

Hogyan lesz több munkahely a mezőgazdaságban? A nemzeti támogatások szerepe Hogyan lesz több munkahely a mezőgazdaságban? A nemzeti támogatások szerepe Móró Tamás Földművelésügyi Minisztérium Agrárközgazdasági Főosztály AgrarkozgazdasagiFO@fm.gov.hu Budapest, 2015. február 27.

Részletesebben

Jogcím. Támogatási kérelem benyújtási időszak: 2008.03.28-2008.05.05 2008.06.16-2008.07.16 2009.11.01-2009.11.30 2011.09.15-2011.10.

Jogcím. Támogatási kérelem benyújtási időszak: 2008.03.28-2008.05.05 2008.06.16-2008.07.16 2009.11.01-2009.11.30 2011.09.15-2011.10. Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy 2015. augusztus 31-én lejárnak az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozott egyes beruházási jogcímekre vonatkozó megvalósítási illetve

Részletesebben

EU agrárpolitika és vidékfejlesztés

EU agrárpolitika és vidékfejlesztés EU agrárpolitika és vidékfejlesztés Székesfehérvár 2012. április 18. UDVARDY Péter Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar Közös agrárpolitika - KAP Már a Római szerződésben szerepelt (39. cikkely)

Részletesebben

26/2008. (III. 7.) FVM rendelet

26/2008. (III. 7.) FVM rendelet 1 26/2008. (III. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája (ÉFS)

Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája (ÉFS) Előzmények 2010: Az élelmiszeripar fejlesztésére vonatkozó Tézisek kidolgozása 2011: Nemzeti Vidékstratégia Élelmiszer-feldolgozási részstratégia 2011: Kormányzati kezdeményezésre Élelmiszeripar-fejlesztési

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program 2014-2020

Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Fejlesztéspolitikai Fórum Vajdahunyadvár dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár Budapest, 2014.12.10. A V4 részesedése az EU

Részletesebben

Tejgazdaságunk tavalyi éve

Tejgazdaságunk tavalyi éve 2014. IV. negyedév Tejgazdaságunk tavalyi éve 2014-ben az európai termelés, illetve az ezt megjelenítő felvásárlás az előrejelzéseket meghaladó ütemben növekedett (I-X. hó: CLAL: 4,8%), amely már értékesítési

Részletesebben

I. tengely - A mezőgazdasági és erdészeti ágazat versenyképességének javítása. 111. Mezőgazdasághoz és erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó szakmai képzések

I. tengely - A mezőgazdasági és erdészeti ágazat versenyképességének javítása. 111. Mezőgazdasághoz és erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó szakmai képzések Tájékoztató részanyag a Monitoring Bizottság részére a 2007-2013 közötti vidékfejlesztési program egyes intézkedés végrehajtásának előrehaladásáról Beszámoló időszaka: 2012. június 1-30. I. tengely - A

Részletesebben

ISMÉT ÁTTÖRŐ EREDMÉNY A LIMAGRAIN SILÓKONFERENCIÁN

ISMÉT ÁTTÖRŐ EREDMÉNY A LIMAGRAIN SILÓKONFERENCIÁN ISMÉT ÁTTÖRŐ EREDMÉNY A LIMAGRAIN SILÓKONFERENCIÁN A Limagrain Central Europe SE Magyarországi Fióktelepe hagyomány teremtő célzattal, másodszor rendezte meg silókonferenciáját október 16.- án Herceghalomban

Részletesebben

w w w. c s i g e e s c s i g e. c o m

w w w. c s i g e e s c s i g e. c o m A pályázatok benyújtása 2015. május 18-tól lehetséges! Támogatás célja Cél a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságalapításának és a birtokstruktúra átalakításának előmozdítása, a mezőgazdasági munkaerő

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2015. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről Jelen közlemény

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2015. (V.7.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2015. (V.7.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2015. (V.7.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről Jelen közlemény az

Részletesebben

Állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtott támogatás

Állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtott támogatás Állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtott támogatás Megjelent a 61/2012. (VI. 29.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerűsítéséhez 2012. évtől

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2013. (V. 16.) MVH közleménye

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2013. (V. 16.) MVH közleménye A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2013. (V. 16.) MVH közleménye az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendelet szerinti 2013/2014. tanévi nyomtatványokról I.

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 ÉLELMISZER-FELDOLGOZÁS NÉLKÜL NINCS ÉLETKÉPES MEZŐGAZDASÁG; MEZŐGAZDASÁG NÉLKÜL NINCS ÉLHETŐ VIDÉK Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Dr. Bognár Lajos helyettes

Részletesebben

Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 5/2013. (I. 9.) közleménye

Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 5/2013. (I. 9.) közleménye Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 5/2013. (I. 9.) közleménye az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a nem mezőgazdasági tevékenységgé történő diverzifikálásra nyújtandó

Részletesebben

A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához

A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához Békefi Emese és Dr. Váradi László Halászati és Öntözési Kutatóintézet SustainAqua Termelői Fórum Rétimajor, 2009. június 26. HAKI

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 32/2015. (II. 25.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 32/2015. (II. 25.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 32/2015. (II. 25.) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE az Új Magyarország TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram kapcsán kamat megfizetéséhez igénybe vehető csekély összegű támogatásról,

Részletesebben

Halászati Operatív Program Magyarországon

Halászati Operatív Program Magyarországon Halászati Operatív Program Magyarországon www.fvm.hu 1 Mi az Európai Halászati Alap? A halászat az Európai Unióban kiemelt fontosságú, a mezőgazdaságtól elkülönülő, önálló politikával rendelkező ágazat.

Részletesebben

A dohány támogatása az új ciklusban

A dohány támogatása az új ciklusban A dohány támogatása az új ciklusban Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Ófehértó, 2015. szeptember 10. Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások

Részletesebben

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Vidékfejlesztési Programban

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Vidékfejlesztési Programban A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Vidékfejlesztési Programban Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkár Miniszterelnökség Hagyomány - Helyi termék - Hálózat Mezőtúr, 2014. november

Részletesebben

148/2007. (XII. 8.) FVM

148/2007. (XII. 8.) FVM 1. számú melléklet a 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelethez Az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII.

Részletesebben

111. Mezőgazdasághoz és erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó szakmai képzések

111. Mezőgazdasághoz és erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó szakmai képzések TÁJÉKOZTATÓ RÉSZANYAG A MONITROING BIZOTTSÁG RÉSZÉRE A 2007-2013 KÖZÖTTI VIDÉKFEJELSZTÉSI PROGRAM EGYES INTÉZKEDÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK ELŐREHALADÁSÁRÓL BESZÁMOLÓ IDŐSZAKA: 2012. ÁPRILIS 1-30. I. tengely A

Részletesebben

Állattartó telepek korszerűsítése A vidékfejlesztési miniszter 61/2012. (VI. 29.) VM rendelete

Állattartó telepek korszerűsítése A vidékfejlesztési miniszter 61/2012. (VI. 29.) VM rendelete Állattartó telepek korszerűsítése A vidékfejlesztési miniszter 61/2012. (VI. 29.) VM rendelete A támogatás jellege és célterületei Vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe az ügyfél egy vagy több

Részletesebben

Programok: Köszöntő Istvánfalvi Miklós elnök. Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács

Programok: Köszöntő Istvánfalvi Miklós elnök. Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács 1 Programok: Köszöntő Istvánfalvi Miklós elnök Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács A szakmaközi szervezetekről szóló törvény ismertetése és tejágazati aktualitásai Dr. Feldman Zsolt helyettes államtitkár

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 130/2014. (IX. 5.) MVH közleménye

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 130/2014. (IX. 5.) MVH közleménye A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 130/2014. (IX. 5.) MVH közleménye az egyes gyümölcs- és zöldségfélék termelőinek nyújtandó ideiglenes rendkívüli támogatás igénybevételéről I. Jogszabályi alap

Részletesebben

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA REFORMJA. Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA REFORMJA. Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA REFORMJA Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár A magyar mezőgazdaság Európai Unión belüli súlya a termelési érték alapján 2006-1,83% 2007-1,86% 2008-2,07% 2009-1,76%

Részletesebben

Vajai László, Bardócz Tamás

Vajai László, Bardócz Tamás A halászat helye a magyar agrárágazatban A Közös Halászati Politika reformja és az EU halászati és akvakultúra ágazatának fejlesztési irányai Vajai László, Bardócz Tamás Az előadás tartalma: Magyarország

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött a Rábaközi Tájtermék Klaszter tagjai között (a továbbiakban Tagok) az alábbi feltételekkel: Az együttműködési megállapodás megkötésének célja, hogy a klaszter

Részletesebben

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Államreform Operatív Program ÁROP-1.1.19 Amiről szó lesz. Az ÁROP-1.1.19 pályázati

Részletesebben

A Sertésstratégia eredményei, jövőbeni intézkedések

A Sertésstratégia eredményei, jövőbeni intézkedések A Sertésstratégia eredményei, jövőbeni intézkedések Horváth István Kiemelt programokért felelős miniszteri biztos, Országgyűlési képviselő Gödöllő, 2015. 05.05. 1 2012 augusztus 30-án Magyarország Kormánya

Részletesebben

Tárgy: Szociális, valamint gyermekjóléti rendeletek módosítása Mell.: 2 db rendelet-tervezet

Tárgy: Szociális, valamint gyermekjóléti rendeletek módosítása Mell.: 2 db rendelet-tervezet Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U- 9683-6/2014. Lencséné Szalontai Mária tel.: 63-510-323 email: lencsene@szentes.hu Tárgy: Szociális, valamint gyermekjóléti rendeletek módosítása

Részletesebben

XVIII. évfolyam, 1. szám, 2015. Agrárpiaci Jelentések TEJ ÉS TEJTERMÉKEK

XVIII. évfolyam, 1. szám, 2015. Agrárpiaci Jelentések TEJ ÉS TEJTERMÉKEK XVIII. évfolyam, 1. szám, 2015 Agrárpiaci Jelentések TEJ ÉS TEJTERMÉKEK Tej és Tejtermékek Tej és Tejtermékek XVIII. évfolyam, 1. szám, 2015 Megjelenik havonta 2015. január 20. Felelős szerkesztő Dr. Stummer

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2013. (I.25) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2013. (I.25) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2013. (I.25) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó

Részletesebben

Monitoring adatszolgáltatás során felmerülő gyakran ismételt kérdések. (2012. március 6.)

Monitoring adatszolgáltatás során felmerülő gyakran ismételt kérdések. (2012. március 6.) Monitoring adatszolgáltatás során felmerülő gyakran ismételt kérdések (2012. március 6.) 1. Kinek van adatszolgáltatási kötelezettsége? Annak az ügyfélnek van adatszolgáltatási kötelezettsége, aki az Európai

Részletesebben

Fiatal gazdák ösztönzése 2014-2020

Fiatal gazdák ösztönzése 2014-2020 Virágzó Vidékünk Európa Nap Fiatal gazdák ösztönzése 2014-2020 Dr. Weisz Miklós AGRYA társelnök MNVH elnökségi tag Kecskemét, 2014-05-16 2000 2010 Fiatal gazdák (< 35): - 2,1% Gazdák (35 54): - 5,3 % Fiatal

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 28/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 28/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 28/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2015.

Részletesebben

XVI. évfolyam, 11. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések TEJ ÉS TEJTERMÉKEK

XVI. évfolyam, 11. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések TEJ ÉS TEJTERMÉKEK XVI. évfolyam, 11. szám, 2013 Agrárpiaci Jelentések TEJ ÉS TEJTERMÉKEK Tej és Tejtermékek Tej és Tejtermékek XVI. évfolyam, 11. szám, 2013 2013. november 19. Megjelenik havonta Felelős szerkesztő Dr. Stummer

Részletesebben

A MAGYAR TEJÁGAZAT FEJLŐDÉSI PERSPEKTÍVÁJA A 2014-2020-AS KÖLTSÉGVETÉSI IDŐSZAK TÜKRÉBEN

A MAGYAR TEJÁGAZAT FEJLŐDÉSI PERSPEKTÍVÁJA A 2014-2020-AS KÖLTSÉGVETÉSI IDŐSZAK TÜKRÉBEN 2013. IV. negyedév A MAGYAR TEJÁGAZAT FEJLŐDÉSI PERSPEKTÍVÁJA A 2014-2020-AS KÖLTSÉGVETÉSI IDŐSZAK TÜKRÉBEN III. Tejágazati Konferencia A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács 2013. november 21-én rendezte

Részletesebben

a 2014-2020 közötti programozási időszakra történő felkészülésről és a

a 2014-2020 közötti programozási időszakra történő felkészülésről és a A Z E M V A T Á R S F I N A N S Z Í R O Z Á S Ú I N T É Z K E D É S E K I R Á N Y Í T Ó H A T Ó S Á G Á N A K A 5./2014(II. 6.) K Ö Z L E M É N Y E a 2014-2020 közötti programozási időszakra történő felkészülésről

Részletesebben

XVI. évfolyam, 10. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések TEJ ÉS TEJTERMÉKEK

XVI. évfolyam, 10. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések TEJ ÉS TEJTERMÉKEK XVI. évfolyam, 10. szám, 2013 Agrárpiaci Jelentések TEJ ÉS TEJTERMÉKEK Tej és Tejtermékek Tej és Tejtermékek XVI. évfolyam, 10. szám, 2013 2013. október 18. Megjelenik havonta Felelős szerkesztő Dr. Stummer

Részletesebben

A földgáz fogyasztói árának 1 változása néhány európai országban 1999. július és 2001. június között

A földgáz fogyasztói árának 1 változása néhány európai országban 1999. július és 2001. június között A földgáz fogyasztói árának 1 változása néhány európai országban 1999. július és 2001. június között A gázárak változását hat európai ország -,,,,, Egyesült Királyság - és végfelhasználói gázárának módosulásán

Részletesebben

121/2012. (XI. 28.) VM rendelet

121/2012. (XI. 28.) VM rendelet 121/2012. (XI. 28.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termelők gazdaságátadásához a 2012. évtől igényelhető támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem

A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem Benyújtás helye: az igénylő lakhelye/székhelye szerint illetékes MVH Megyei Kirendeltség

Részletesebben

140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet. a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről

140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet. a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez

Részletesebben

Sokasodó kihívások a kvótakivezetés évében

Sokasodó kihívások a kvótakivezetés évében 2015. I. negyedév Sokasodó kihívások a kvótakivezetés évében A március végén megszűnt, 1984 óta fennálló uniós tejszabályozási rendszer után minden EU-tagállam annyi tejet termelhet és dolgozhat fel, amennyit

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 26/2014. (II. 17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 26/2014. (II. 17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 26/2014. (II. 17.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2014.

Részletesebben

A növénytermesztés közvetlen támogatásai 2015-2020

A növénytermesztés közvetlen támogatásai 2015-2020 A növénytermesztés közvetlen támogatásai 2015-2020 Potori Norbert Martonvásár, 2014. szeptember 25. Magyarország KAP pénzügyi kerete 2016-2020 (pénzügyi év) + 15% Pillérek közötti átcsoportosítás -15%

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 58/2014. (IV.11.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 58/2014. (IV.11.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 58/2014. (IV.11.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások

Részletesebben

XVIII. évfolyam, 7. szám, 2015. Agrárpiaci Jelentések TEJ ÉS TEJTERMÉKEK

XVIII. évfolyam, 7. szám, 2015. Agrárpiaci Jelentések TEJ ÉS TEJTERMÉKEK XVIII. évfolyam, 7. szám, 2015 Agrárpiaci Jelentések TEJ ÉS TEJTERMÉKEK Tej és Tejtermékek Tej és Tejtermékek XVIII. évfolyam, 7. szám, 2015 Megjelenik havonta 2015. július 20. Felelős szerkesztő Dr. Stummer

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020. 2014. december 09. Terra Madre

VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020. 2014. december 09. Terra Madre VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020 2014. december 09. Terra Madre FEJLESZTÉSPOLITIKA AGRÁR ÉS VIDÉKFEJLESZTÉS CÉLOK, FŐ IRÁNYOK: 1) EURÓPAI UNIÓS SZINT: EU 2020, KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA 2) TAGÁLLAMI/NEMZETI

Részletesebben

OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor

OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor A FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI AKTUS HÁTTERE Oroszország kormánya augusztus 7-én importtilalmat vezetett

Részletesebben

Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007

Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007 Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007 Ormosy Gábor, vezérigazgató 2007. május 10. Legfőbb kritika az NFT I. időszakából Hosszú átfutás az értékelés, a szerződéskötés és a kifizetés tekintetében Bonyolult

Részletesebben

Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem

Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem 2014. II negyedévére és az azt követő negyedévekre vonatkozóan Benyújtás helye:

Részletesebben

SZÉKELY ERIKA. A mezőgazdaság termelékenységét és fenntarthatóságát célzó EIP. Tatárszentgyörgy, 2014. 03. 26.

SZÉKELY ERIKA. A mezőgazdaság termelékenységét és fenntarthatóságát célzó EIP. Tatárszentgyörgy, 2014. 03. 26. SZÉKELY ERIKA A mezőgazdaság termelékenységét és fenntarthatóságát célzó EIP Tatárszentgyörgy, 2014. 03. 26. Európai Innovációs Partnerség - EIP Új megközelítés az uniós kutatásban és innovációs politikában

Részletesebben

SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK

SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK SZOLNOKI FŐISKOLA Kereskedelem, Marketing és Nemzetközi Gazdálkodási Tanszék SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK A Felsőfokú Szakképzés Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző szak hallgatói részére

Részletesebben

A hagyományos élelmiszergyártó KKV-k versenyképességének növelését elősegítő élelmiszerlánc menedzsment módszerek és innovatív értékesítési stratégiák

A hagyományos élelmiszergyártó KKV-k versenyképességének növelését elősegítő élelmiszerlánc menedzsment módszerek és innovatív értékesítési stratégiák A hagyományos élelmiszergyártó KKV-k versenyképességének növelését elősegítő élelmiszerlánc menedzsment módszerek és innovatív értékesítési stratégiák Papp Attila fejlesztő mérnök, oktatási felelős 2009.

Részletesebben

Együtt és tovább. EMVA LEADER fórum

Együtt és tovább. EMVA LEADER fórum Együtt és tovább. EMVA LEADER fórum Kimle, 2014.12.15. 12 15 A Miniszterelnökséget vezető miniszter 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési i Alapból finanszírozott egyes

Részletesebben

Az új OTK-OFK és a klaszterek Stratégiai vitaanyag

Az új OTK-OFK és a klaszterek Stratégiai vitaanyag Az új OTK-OFK és a klaszterek Stratégiai vitaanyag A dokumentumról Célok Piaci szereplők Társadalmi szereplők Közszféra Távlatos fejlesztési üzenetek a magyar társadalmi és gazdasági szereplők lehető legszélesebb

Részletesebben

KKV-k piaci megjelenésének támogatása

KKV-k piaci megjelenésének támogatása A pályázat címe KKV-k piaci megjelenésének támogatása Benyújtás: 2014.11.10. 2014.12.31. Pályázó cég mérete: Mikro-, kis- és középvállalkozás Pályázat célja: A felhívás a vállalkozások külpiacra lépését

Részletesebben

Jövőkép 2030 fenntarthatóság versenyképesség biztonság

Jövőkép 2030 fenntarthatóság versenyképesség biztonság Energiastratégia 2030 a magyar EU elnökség tükrében Globális trendek (Kína, India); Kovács Pál helyettes államtitkár 2 A bolygónk, a kontinens, és benne Magyarország energiaigénye a jövőben várhatóan tovább

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 39/2015. (III. 24.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 39/2015. (III. 24.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 39/2015. (III. 24.) számú KÖZLEMÉNYE egyes, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó támogatások kifizetésének igényléséről szóló közlemények

Részletesebben

./2007. (..) FVM rendelete

./2007. (..) FVM rendelete Tájékoztatás és figyelem felhívás! Az itt közzétett, szám és kihirdetési idıpont nélküli rendelet még nem lépett hatályba, kihirdetése folyamatban van. A közzététel tájékoztató jellegő, a jogalkalmazók

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 202/2013. (XII. 19.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 202/2013. (XII. 19.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 202/2013. (XII. 19.) számú KÖZLEMÉNYE a 118/2013. (XII.16.) VM rendelet alapján az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és tagszervezetei által igénybe vehető

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

A válság kellős közepén is szárnyal a magyar vállalkozás

A válság kellős közepén is szárnyal a magyar vállalkozás A válság kellős közepén is szárnyal a magyar vállalkozás http://www.portfolio.hu/tool/print/2/180410 1. oldal, összesen: 3 2013.02.28. BEFEKTETÉS DEVIZA/KÖTVÉNY INGATLAN MAKROGAZDASÁG TŐZSDE VÁLLALATOK

Részletesebben

Az MVH által rendszeresített kifizetési kérelem nyomtatványának minimális adattartalma:

Az MVH által rendszeresített kifizetési kérelem nyomtatványának minimális adattartalma: M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 19. szám 913 8. Oroszországi Föderáció: 250 euró/fő/éj 9. Svájc: 250 euró/fő/éj 10. Magyarország: 40 000 Ft/fő/éj 5. melléklet a 4/2015. (II. 19.) FM rendelethez Az

Részletesebben