TELEPÜLÉSI VÍZELLÁTÁS, SZENNYVÍZELVEZETÉS ÉS SZENNYVÍZTISZTÍTÁS 2015
|
|
- Petra Csonkané
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/ Internet: Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1062 TELEPÜLÉSI VÍZELLÁTÁS, SZENNYVÍZELVEZETÉS ÉS SZENNYVÍZTISZTÍTÁS 2015 Adatszolgáltatók: a lakosság részére vízellátást vagy szennyvízelvezetést és szennyvíztísztítást nyújtó regionális vízművek, az önkormányzati víz- és csatornamű-vállalatok, az önálló víz- és csatornaművel rendelkező város- és községgazdálkodási, valamint egyéb vállalkozások, intézmények, szervezetek Az adatszolgáltatás statisztikai célra történik. Az adatszolgáltatás megtagadása, valótlan adatok közlése, valamint a késedelmes adatszolgáltatás közigazgatási hatósági, szabálysértési eljárást von maga után. Az adatszolgáltatás a Stt. felhatalmazása alapján kiadott Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló Korm. rendelet alapján történik, figyelemmel a 91/271/EGK, 2000/60/EK irányelvekre, valamint a 93/481/EGK határozatra. A kérdőívet kitöltés előtt mentse el a saját gépére. Kérjük figyeljen az előlap rovatainak pontos és hiánytalan kitöltésére is. A kitöltési útmutató megtekintéséhez kattintson ide! Törzsszám: Statisztikai főtevékenység: 3600 Megye: Zala 20 Neve: Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Címe: 8900 Zalaegerszeg város, község Balatoni út, utca, tér 8 hsz. Beérkezési határidő: a tárgyévet követő március 24. Beküldés módja: a KSH ELEKTRA rendszerén keresztül Kapcsolat: KSH Debreceni főosztály A kitöltéssel és adattovábbítással kapcsolatos kérdéseit az alábbi telefonszámon vagy címen teheti fel: KSH-ELEKTRA ügyfélszolgálat telefonszáma: 80/ elérése a honlapon: március 24 év hó nap A kérdőívet jóváhagyó vezető adatai neve beosztása telefonszáma címe Arnhoffer András elnökvezérigazgató vezerigazgato@zalaviz.hu neve Doszpoth-Hlavács Viola A kitöltő adatai telefonszáma címe viola@zalaviz.hu Amennyiben az adatszolgáltatása nemleges, kérem, szíveskedjen a megfelelő kódot beírni: Szöveges indoklás (ha a nemlegesség oka 204, feltétlenül kérjük indokoln A nemlegesség oka és egyéb megjegyzés A szervezetnek nincs az adatgyűjtésre vonatkozó tevékenysége (201); A szervezetnek az adatgyűjtésre vonatkozó tevékenysége megszűnt (202); Az adott időszakban a szervezetnek nincs az adatgyűjtésre vonatkozó tevékenysége (203); Egyéb ok miatt nemleges a jelentés (204) Egyéb megjegyzés: Megjegyzések: 1. Táblázathoz: KEOP beruházás miatt Bagod, Milejszeg és Becsvölgye települések soraiban nem szerepel a településen termelt felszín alatti víz összesen adat, mivel a rendszerekhez tartozó települések vízellátását Zalaegerszeg biztosítja. A kérdőív kitöltésére fordított idő: perc Köszönjük az együttműködésüket!
2 statisztikai főtevékenység megye 1. Víztermelés, településazonosító a (négyjegyű) A település megnevezése felszíni víz összesen (parti szűrésű víz nélkül) A településen termelt összesen felszín alatti víz ebből: parti szűrésű víz A településre belföldről külföldről belföldre külföldre Belső felhasználás a b c d e f g h i j k l 0876 Alsószenterzsébet 9,36 1,59 4,56 0,60 2, Felsőszenterzsébet 1,59 1, Bagod 44,82 44, Boncodfölde 12,65 12, Hagyárosbörönd 13,52 13, Kávás 8,22 8, Zalaboldogfa 10,11 10, Zalaszentgyörgy 17,47 17, Bak 60,25 2,04 0,47 57, Barlahida 6,62 2,38 0,74 3, Becsvölgye 22,24 22, Kustánszeg 15,85 15, Búcsúszentlászló 113,95 62,55 18,70 32, Kisbucsa 14,31 14, Nemeshetés 8,64 8, Nemessándorháza 9,05 9, Nemesszentandrás 6,73 6, Pölöske 23,82 23, Dióskál 30,91 7,58 1,90 8,80 12, Egeraracsa 7,58 7, Egervár 74,62 28,90 10,87 0,88 33, Lakhegy 15,17 15, Vasboldogasszony 13,73 13, Gellénháza 167,55 46,00 51,02 2,58 67, Gombosszeg 1,77 1, Iborfia 0,37 0,37 átvett víz 1000 m 3 (két tizedesjeggyel) A településen termelt vízből a településről átadott Hálózati, és szolgáltatási veszte-ség a településen A településen szolgáltatott víz összesen (c+d+f+g)- (h+i+j+k)
3 1062 statisztikai főtevékenység megye 0305 Lickóvadamos 8,39 8, Nagylengyel 20,17 20, Ormándlak 3,06 3, Petrikeresztúr 12,24 12, Gétye 4,80 2,09 0,12 2, Gosztola 3,16 0,26 0,01 2, Gutorfölde 35,93 4,75 0,25 30, Hernyék 2,63 0,79 0,05 1, Kerkafalva 4,98 4, Kerkakutas 3,40 3, Lendvadedes 0,90 0,09 0,02 0, Baglad 0,95 0, Belsősárd 2,13 2, Bödeháza 1,39 1, Gáborjánháza 2,04 2, Külsősárd 1,73 1, Lendvajakabfa 0,80 0, Lovászi 120,40 120, Rédics 28,40 28, Resznek 8,21 8, Szijártóháza 0,90 0, Zalaszombatfa 1,99 1, Csonkahegyhát 9,56 9, Dobronhegy 4,40 4, Milejszeg 8,66 8, Németfalu 5,80 5, Pálfiszeg 4,29 4, Bezeréd 7,49 7, Misefa 10,12 10, Nagykapornak 113,61 32,28 30,52 22,11 28, Nemesrádó 6,36 6, Orbányosfa 4,30 4, Padár 4,02 4, Nagypáli 32,13 14,52 0,02 17, Alsónemesapáti 18,17 18,17
4 1062 statisztikai főtevékenység megye 0616 Nemesapáti 42,52 18,17 7,20 4,35 12, Csertalakos 0,89 0, Mikekarácsonyfa 5,75 5, Nova 60,37 8,38 10,07 10,15 31, Zebecke 1,75 1, Pacsa 176,96 30,57 13,33 38,76 94, Szentpéterúr 26,28 26, Zalaigrice 2,51 2, Zalaszentmárton 1,78 1, Csömödér 15,86 15, Iklódbördőce 8,96 8, Kányavár 3,17 3, Kissziget 3,76 3, Ortaháza 3,50 3, Páka 107,44 35,26 37,52 1,20 33, Gyűrűs 2,58 2, Kemendollár 13,86 13, Pókaszepetk 74,87 28,87 19,32 1,99 24, Vöckönd 2,28 2, Zalaistvánd 10,15 10, Pördefölde 2,41 0,88 0,17 1, Pusztaapáti 1,21 0,08 0,10 1, Pusztamagyaród 39,65 39, Pusztaszentlászló 24,24 24, Söjtör 130,42 63,89 12,98 9,71 43, Márokföld 1,40 1, Nemesnép 3,76 3, Szentgyörgyvölgy 25,73 5,17 4,31 0,86 15, Szentpéterfölde 4,89 1,95 0,39 2, Szilvágy 5,89 0,53 5, Baktüttös 9,26 9, Pusztaederics 5,30 5, Tófej 47,01 14,56 9,42 0,48 22, Csesztreg 35,68 35, Kálócfa 5,20 5,20
5 1062 statisztikai főtevékenység megye 2948 Kerkabarabás 6,95 6, Kozmadombja 1,03 1, Pórszombat 7,27 7, Zalabaksa 128,63 56,13 50,61 1,90 19, Batyk 10,29 10, Dötk 1,13 1, Pakod 23,62 23, Zalabér 92,79 45,33 25,58 2,25 19, Zalavég 10,29 10, Keménfa 3,39 3, Ozmánbük 7,57 7, Salomvár 17,09 17, Vaspör 11,96 11, Zalacséb 101,20 51,93 21,47 0,40 27, Zalaháshágy 11,92 11, Babosdöbréte 14,33 14, Bocfölde 40,89 40, Böde 6,90 6, Csatár 16,05 16, Hottó 9,80 9, Kiskutas 7,70 7, Kispáli 9,13 9, Nagykutas 15,42 15, Sárhida 22,91 22, Teskánd 43,05 43, Zalaegerszeg 4581,99 288, ,86 140, , Zalaköveskút 1,20 0,36 0, Csöde 2,67 2, Felsőjánosfa 7,29 7, Zalalövő 205,58 9,96 83,02 0,07 112, Almásháza 1,42 1, Bazsi 8,72 8, Bókaháza 6,88 6, Döbröce 2,29 2, Esztergályhorváti 10,34 10,34
6 1062 statisztikai főtevékenység megye 0553 Kallósd 2,09 2, Kehidakustány 99,55 99, Kisgörbő 4,57 4, Kisvásárhely 1,77 1, Ligetfalva 1,36 1, Mihályfa 10,50 10, Nagygörbő 4,27 4, Nemesbük 23,61 23, Óhíd 15,56 15, Sénye 1,41 1, Sümegcsehi 17,98 17, Szalapa 4,99 4, Szentgyörgyvár 7,28 7, Tekenye 11,01 11, Tilaj 5,27 5, Türje 37,44 37, Vindornyalak 2,04 2, Vindornyaszőlős 11,38 11, Zalaapáti 50,37 50, Zalacsány 35,16 35, Zalaszántó 33,09 33, Zalaszentgrót 1050,81 441,00 399,69 0,18 209, Zalaszentlászló 30,68 30, Alibánfa 12,85 12, Pethőhenye 15,53 15, Zalaszentiván 103,19 36,39 21,57 0,96 44, Zalaszentlőrinc 8,01 8, Zalaszentmihály 42,91 5,82 0,79 36, Szentkozmadombja 4,25 4, Zalatárnok 29,53 4,25 1,00 5,66 18, Gősfa 15,35 1,50 0,24 13, Lenti 625,84 168,92 97,74 14,11 345,07 0,00 0,00 0,00
7 1062 statisztikai főtevékenység megye 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
8 1062 statisztikai főtevékenység megye 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
9 1062 statisztikai főtevékenység megye 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
10 1062 statisztikai főtevékenység megye 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
11 1062 statisztikai főtevékenység megye 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
12 1062 statisztikai főtevékenység megye 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
13 1062 statisztikai főtevékenység megye 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
14 1062 statisztikai főtevékenység megye 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,
15 1062 statisztikai főtevékenység megye 2. Szolgáltatott vízmennyiség, 2015 A település A településen szolgáltatott vízmennyiség településazonosító a (négyjegyű) megnevezése lakosságnak bekapcsolt lakásba, üdülőbe közkifolyón át mezőgazdaságnak, erdészetnek, halászatnak TEÁOR (01 03) összesen TEÁOR (05 43) összesen iparnak ebből: feldolgozóipar (TEÁOR 10 33) ebből: hűtésre ebből: villamosenergia előállítására, szétosztására (TEÁOR ) összesen ebből: hűtésre egyéb tevékenységek-hez (TEÁOR 45 96) összesen (c+d+e+f+k) 1000 m 3 (két tizedesjeggyel) a b c d e f g h i j k l 0264 Alibánfa 12,37 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,48 12, Almásháza 1,27 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,15 1, Alsónemesapáti 16,64 0,23 1,15 0,00 0,00 0,00 0,00 0,15 18, Alsószenterzsébet 2,54 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,07 2, Babosdöbréte 14,15 0,11 0,07 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 14, Baglad 0,93 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,02 0, Bagod 39,85 2,66 2,13 0,00 0,00 0,00 0,00 0,18 44, Bak 49,80 3,92 3,72 0,00 0,00 0,00 0,00 0,30 57, Baktüttös 7,88 0,49 0,89 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 9, Barlahida 3,18 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,32 3, Batyk 9,92 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,37 10, Bazsi 8,27 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,45 8, Becsvölgye 17,98 1,36 2,27 0,00 0,00 0,00 0,00 0,63 22, Belsősárd 1,97 0,16 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 2, Bezeréd 2,76 2,94 1,79 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 7, Bocfölde 37,22 1,79 1,62 0,00 0,00 0,00 0,00 0,26 40, Bókaháza 6,60 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,28 6, Boncodfölde 12,24 0,00 0,34 0,00 0,00 0,00 0,00 0,07 12, Böde 6,66 0,00 0,24 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 6, Bödeháza 1,31 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,08 1, Búcsúszentlászló 25,00 3,90 3,71 0,00 0,00 0,00 0,00 0,09 32, Csatár 15,85 0,10 0,10 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 16, Csertalakos 0,87 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,02 0, Csesztreg 24,38 3,77 7,30 7,30 0,00 0,00 0,00 0,23 35, Csonkahegyhát 8,43 0,63 0,38 0,00 0,00 0,00 0,00 0,12 9,56
16 1062 statisztikai főtevékenység megye 2749 Csöde 2,38 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,29 2, Csömödér 12,93 0,00 2,93 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 15, Dióskál 11,87 0,43 0,11 0,00 0,00 0,00 0,00 0,22 12, Dobronhegy 4,29 0,00 0,11 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 4, Döbröce 2,13 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,16 2, Dötk 0,98 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,15 1, Egeraracsa 7,03 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,55 7, Egervár 27,62 3,51 2,69 2,69 0,00 0,00 0,00 0,15 33, Esztergályhorváti 9,52 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,82 10, Felsőjánosfa 7,10 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,19 7, Felsőszenterzsébet 1,40 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,19 1, Gáborjánháza 1,97 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,07 2, Gellénháza 54,55 11,15 0,45 0,00 0,00 0,00 0,00 1,80 67, Gétye 2,58 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,01 2, Gombosszeg 1,62 0,00 0,10 0,00 0,00 0,00 0,00 0,05 1, Gosztola 2,01 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,88 2, Gősfa 7,53 2,53 3,09 0,00 0,00 0,00 0,00 0,46 13, Gutorfölde 27,14 0,00 3,79 3,79 0,00 0,00 0,00 0,00 30, Gyűrűs 2,57 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,01 2, Hagyárosbörönd 11,79 0,00 1,73 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 13, Hernyék 1,74 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,05 1, Hottó 9,42 0,08 0,30 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 9, Iborfia 0,37 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0, Iklódbördőce 7,02 0,00 1,94 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 8, Kallósd 2,02 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,07 2, Kálócfa 4,07 1,13 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 5, Kányavár 3,10 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,07 3, Kávás 8,10 0,00 0,12 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 8, Kehidakustány 32,35 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 67,20 99, Kemendollár 12,56 0,65 0,65 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 13, Keménfa 2,00 0,00 0,88 0,00 0,00 0,00 0,00 0,51 3, Kerkabarabás 6,66 0,00 0,29 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 6, Kerkafalva 4,09 0,40 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,49 4, Kerkakutas 3,35 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,05 3,40
17 1062 statisztikai főtevékenység megye 2137 Kisbucsa 13,10 0,00 1,21 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 14, Kisgörbő 4,10 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,47 4, Kiskutas 7,67 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,03 7, Kispáli 8,85 0,00 0,28 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 9, Kisvásárhely 1,58 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,19 1, Kissziget 3,51 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,25 3, Kozmadombja 1,01 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,02 1, Kustánszeg 14,79 0,21 0,78 0,00 0,00 0,00 0,00 0,07 15, Külsősárd 1,73 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 1, Lakhegy 14,35 0,33 0,49 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 15, Lendvadedes 0,76 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,03 0, Lendvajakabfa 0,79 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,01 0, Lenti 262,01 3,17 67,34 63,85 4,80 1,42 0,00 12,55 345, Lickóvadamos 8,26 0,00 0,13 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 8, Ligetfalva 1,11 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,25 1, Lovászi 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 120,40 120, Márokföld 1,29 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,11 1, Mihályfa 9,01 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 1,49 10, Mikekarácsonyfa 5,41 0,34 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 5, Milejszeg 8,60 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,06 8, Misefa 9,07 0,30 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,75 10, Nagygörbő 4,15 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,12 4, Nagykapornak 24,35 1,57 2,52 0,00 0,00 0,00 0,00 0,26 28, Nagykutas 15,13 0,19 0,10 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 15, Nagylengyel 18,68 0,29 1,20 0,80 0,00 0,00 0,00 0,00 20, Nagypáli 16,87 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,72 17, Nemesapáti 11,90 0,20 0,60 0,00 0,00 0,00 0,00 0,10 12, Nemesbük 19,70 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 3,91 23, Nemeshetés 6,96 0,00 1,68 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 8, Nemesnép 3,35 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,41 3, Nemesrádó 5,87 0,00 0,35 0,00 0,00 0,00 0,00 0,14 6, Nemessándorháza 8,30 0,28 0,47 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 9, Nemesszentandrás 6,40 0,00 0,17 0,00 0,00 0,00 0,00 0,16 6, Németfalu 5,19 0,00 0,61 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 5,80
18 1062 statisztikai főtevékenység megye 0335 Nova 18,73 0,00 12,69 0,00 0,00 0,00 0,00 0,35 31, Óhíd 13,56 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 2,00 15, Orbányosfa 3,19 0,74 0,37 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 4, Ormándlak 2,67 0,10 0,24 0,00 0,00 0,00 0,00 0,05 3, Ortaháza 2,37 0,75 0,38 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 3, Ozmánbük 5,07 0,21 2,19 0,00 0,00 0,00 0,00 0,10 7, Pacsa 40,21 1,94 51,86 16,67 0,00 0,00 0,00 0,29 94, Padár 3,19 0,83 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 4, Páka 28,75 0,00 4,61 0,00 0,00 0,00 0,00 0,10 33, Pakod 22,03 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 1,59 23, Pálfiszeg 4,29 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 4, Pethőhenye 15,02 0,17 0,17 0,00 0,00 0,00 0,00 0,17 15, Petrikeresztúr 11,55 0,69 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 12, Pókaszepetk 22,56 0,23 1,55 0,69 0,00 0,00 0,00 0,35 24, Pórszombat 7,27 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 7, Pölöske 22,35 0,95 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,52 23, Pördefölde 1,36 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 1, Pusztaapáti 0,60 0,00 0,43 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 1, Pusztaederics 4,26 0,09 0,95 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 5, Pusztamagyaród 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 39,65 39, Pusztaszentlászló 16,91 3,16 2,93 0,00 0,00 0,00 0,00 1,24 24, Rédics 23,41 0,20 4,79 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 28, Resznek 7,10 0,72 0,22 0,00 0,00 0,00 0,00 0,17 8, Salomvár 16,43 0,22 0,44 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 17, Sárhida 22,43 0,24 0,24 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 22, Sénye 1,33 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,08 1, Söjtör 40,59 0,31 1,24 0,00 0,00 0,00 0,00 1,70 43, Sümegcsehi 16,66 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 1,32 17, Szalapa 4,63 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,36 4, Szentgyörgyvár 7,05 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,23 7, Szentgyörgyvölgy 11,65 0,52 2,60 1,04 0,00 0,00 0,00 0,62 15, Szentkozmadombja 2,59 0,52 1,14 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 4, Szentpéterfölde 1,56 0,00 0,90 0,00 0,00 0,00 0,00 0,09 2, Szentpéterúr 22,22 3,17 0,89 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 26,28
19 1062 statisztikai főtevékenység megye 2616 Szijártóháza 0,85 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,05 0, Szilvágy 5,13 0,00 0,15 0,00 0,00 0,00 0,00 0,08 5, Tekenye 10,56 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,45 11, Teskánd 38,11 1,41 2,38 2,38 0,00 0,00 0,00 1,15 43, Tilaj 4,01 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 1,26 5, Tófej 21,32 0,00 1,23 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 22, Türje 33,19 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 4,25 37, Vasboldogasszony 13,63 0,00 0,10 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 13, Vaspör 11,65 0,04 0,27 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 11, Vindornyalak 1,89 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,15 2, Vindornyaszőlős 10,86 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,52 11, Vöckönd 2,24 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,04 2, Zalaapáti 37,58 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 12,79 50, Zalabaksa 16,46 0,00 3,53 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 19, Zalabér 17,29 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 2,34 19, Zalaboldogfa 9,79 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,32 10, Zalacsány 24,24 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 10,92 35, Zalacséb 13,69 13,71 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 27, Zalaegerszeg 2124,58 12,25 607,99 578,80 45,60 1,81 0,00 19, , Zalaháshágy 11,55 0,07 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,30 11, Zalaigrice 2,42 0,00 0,09 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 2, Zalaistvánd 9,69 0,46 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 10, Zalaköveskút 0,83 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,01 0, Zalalövő 93,18 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 19,35 112, Zalaszántó 28,54 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 4,55 33, Zalaszentgrót 172,88 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 37,06 209, Zalaszentgyörgy 12,34 4,51 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,62 17, Zalaszentiván 31,60 1,44 11,23 9,14 0,00 0,00 0,00 0,00 44, Zalaszentlászló 24,23 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 6,45 30, Zalaszentlőrinc 7,76 0,00 0,25 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 8, Zalaszentmárton 1,72 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,06 1, Zalaszentmihály 32,01 2,71 0,34 0,11 0,00 0,00 0,00 1,24 36, Zalaszombatfa 1,88 0,00 0,07 0,00 0,00 0,00 0,00 0,04 1, Zalatárnok 17,24 0,38 1,00 0,75 0,00 0,00 0,00 0,00 18,62
20 1062 statisztikai főtevékenység megye 1705 Zalavég 9,16 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 1,13 10, Zebecke 1,22 0,35 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,18 1,75 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
21 1062 statisztikai főtevékenység megye 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
22 1062 statisztikai főtevékenység megye 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
23 1062 statisztikai főtevékenység megye 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
24 1062 statisztikai főtevékenység megye 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
25 1062 statisztikai főtevékenység megye 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
26 1062 statisztikai főtevékenység megye 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
27 1062 statisztikai főtevékenység megye 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
28 1062 statisztikai főtevékenység megye 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,
29 statisztikai főtevékenység megye 3. Ivóvízvezeték-hálózat, és az ivóvízvezeték-hálózatba bekapcsolt lakások, üdülőegységek száma, településazonosító a (négyjegyű) A település megnevezése hossza XII. 31-én Hálózati Üzemelő csőtörések száma közkifolyók lakások az év folyamán ebből: száma száma meg- (főnyomó- és állományváltozása év közben XII. 31-én XII. 31- új fektetés felújított szüntetés elosztó-vezetéki) én új bekapcsolás megszüntetés Az ivóvízvezeték-hálózat (főnyomó- és elosztóvezeték, bekötővezetékek nélkül) km (egy tizedesjeggyel) Az ivóvízvezeték-hálózatba bekapcsolt db üdülőegységek száma összesen XII. 31-én a b c d e f g h i j k l 0264 Alibánfa 3, Almásháza 1, Alsónemesapáti 5, Alsószenterzsébet 2, Babosdöbréte 10, Baglad 2, Bagod 13,3 0,5 1, Bak 8, Baktüttös 5, Barlahida 2, Batyk 4, Bazsi 4, Becsvölgye 12,3 1,3 0, Belsősárd 2, Bezeréd 3, Bocfölde 14, Bókaháza 4, Boncodfölde 5,4 1,5 0, Böde 5, Bödeháza 2, Búcsúszentlászló 6, Csatár 5, Csertalakos 1, Csesztreg 11, Csonkahegyhát 11,1 6,0 0, Csöde 4,
30 statisztikai főtevékenység megye 2936 Csömödér 6, Dióskál 7, Dobronhegy 6,9 2,2 1, Döbröce 1, Dötk 1, Egeraracsa 3, Egervár 9, Esztergályhorváti 6, Felsőjánosfa 4, Felsőszenterzsébet 1, Gáborjánháza 4, Gellénháza 10, Gétye 3, Gombosszeg 5, Gosztola 1, Gősfa 3, Gutorfölde 10, Gyűrűs 3, Hagyárosbörönd 7,5 0,0 1, Hernyék 1, Hottó 6, Iborfia 1, Iklódbördőce 2, Kallósd 2, Kálócfa 7, Kányavár 2, Kávás 6,4 0,8 0, Kehidakustány 27, Kemendollár 7, Keménfa 2, Kerkabarabás 4, Kerkafalva 6, Kerkakutas 3,
31 statisztikai főtevékenység megye 2137 Kisbucsa 4, Kisgörbő 3, Kiskutas 4,7 1, Kispáli 4,4 1, Kisvásárhely 2, Kissziget 2, Kozmadombja 2, Kustánszeg 10,4 2,1 0, Külsősárd 3, Lakhegy 5, Lendvadedes 0, Lendvajakabfa 1, Lenti 63, Lickóvadamos 5, Ligetfalva 4, Lovászi 0, Márokföld 2, Mihályfa 5, Mikekarácsonyfa 5, Milejszeg 11,5 2,7 1, Misefa 4, Nagygörbő 4, Nagykapornak 8, Nagykutas 5, Nagylengyel 6, Nagypáli 4, Nemesapáti 5, Nemesbük 13, Nemeshetés 7, Nemesnép 3, Nemesrádó 7, Nemessándorháza 5, Nemesszentandrás 4,
32 statisztikai főtevékenység megye 2541 Németfalu 2,3 0,0 0, Nova 12, Óhíd 5, Orbányosfa 4, Ormándlak 3, Ortaháza 1, Ozmánbük 3, Pacsa 16, Padár 4, Páka 13, Pakod 9, Pálfiszeg 3,6 1,6 0, Pethőhenye 4, Petrikeresztúr 4, Pókaszepetk 8,0 3, Pórszombat 3, Pölöske 6, Pördefölde 1, Pusztaapáti 0, Pusztaederics 3, Pusztamagyaród 0, Pusztaszentlászló 7, Rédics 12, Resznek 6, Salomvár 5, Sárhida 6, Sénye 4, Söjtör 10, Sümegcsehi 6, Szalapa 2, Szentgyörgyvár 4, Szentgyörgyvölgy 12, Szentkozmadombja 2,
33 statisztikai főtevékenység megye 3006 Szentpéterfölde 3, Szentpéterúr 12, Szijártóháza 1, Szilvágy 3, Tekenye 5, Teskánd 17,5 5, Tilaj 7, Tófej 9, Türje 19, Vasboldogasszony 4, Vaspör 6, Vindornyalak 3, Vindornyaszőlős 7, Vöckönd 0, Zalaapáti 18, Zalabaksa 12, Zalabér 8, Zalaboldogfa 9,7 3,6 2, Zalacsány 15, Zalacséb 7, Zalaegerszeg 372,2 15,0 4, Zalaháshágy 6, Zalaigrice 2, Zalaistvánd 6,5 1, Zalaköveskút 1, Zalalövő 30, Zalaszántó 18, Zalaszentgrót 87, Zalaszentgyörgy 5,8 0,9 0, Zalaszentiván 10, Zalaszentlászló 9, Zalaszentlőrinc 5, Zalaszentmárton 2,
34 statisztikai főtevékenység megye 1844 Zalaszentmihály 8, Zalaszombatfa 2, Zalatárnok 11, Zalavég 4, Zebecke 1,
35 statisztikai főtevékenység megye 1062
36 statisztikai főtevékenység megye 1062
37 statisztikai főtevékenység megye 1062
38 statisztikai főtevékenység megye 1062
39 statisztikai főtevékenység megye 1062
40 statisztikai főtevékenység megye 1062
41 statisztikai főtevékenység megye 1062
42 statisztikai főtevékenység megye
43 Szennyvízgyűjtő-hálózat, és a szennyvízgyűjtő-hálózatba bekapcsolt lakások, üdülőegységek száma, 2015 üdülőegységek településazonosító a (négyjegyű) A település megnevezése A szennyvízgyűjtő-hálózat (bekötővezetékek nélkül) hossza XII. 31-én statisztikai főtevékenység új fektetés ebből: az év folyamán felújított megszüntetés megye egyesített rendszerű km (egy tizedesjeggyel) elválasztó rendszerű, gravitációs szennyvízgyűjtő-hálózat hossza (c=g+h+i) A szennyvízgyűjtő-hálózatba bekapcsolt száma XII. 31-én állományváltozása év közben új bekapcsolás megszüntetés A XII. 31-ei szennyvízgyűjtőhálózatból a b c d e f g h i j k l m n o 2744 Barlahida 2,9 0,0 2, Becsvölgye 9,5 1,7 7, Esztergályhorváti 3,3 3,3 0, Gellénháza 11,8 8,9 2, Nagylengyel 6,8 4,5 2, Ormándlak 3,5 1,2 2, Gutorfölde 11,0 7,5 3, Kehidakustány 11,2 9,3 1, Vindornyaszőlős 6,3 3,5 2, Zalaszentlászló 14,3 7,3 7, Kálócfa 6,7 4,0 2, Kozmadombja 3,4 2,1 1, Csesztreg 9,2 7,4 1, Iklódbördőce 4,5 2,6 1, Kerkabarabás 6,7 3,3 3, Lenti 53,7 36,0 17, Zalabaksa 7,1 5,0 2, Nova 6,8 6,2 0, Misefa 5,7 3,2 2, Nagykapornak 10,7 9,3 1, Nemesrádó 9,3 4,6 4, Pacsa 10,5 9,0 1, Pölöske 9,3 4,6 4, Szentpéterúr 9,3 6,3 3, Zalaigrice 7,0 1,4 5, lakások db A szennyvízgyűjtőhálózattal ellátott területen lévő, de nem bekapcsolt lakások kényszeráramoltatású üdülőegységek száma XII. 31-én
44 1062 statisztikai főtevékenység megye 1844 Zalaszentmihály 14,7 8,1 6, Csömödér 6,5 5,4 1, Kissziget 2,8 1,2 1, Ortaháza 2,9 1,4 1, Páka 11,0 8,9 2, Belsősárd 1,6 0,6 1, Külsősárd 1,4 0,7 0, Rédics 13,1 9,0 4, Resznek 3,2 2,4 0, Baktüttös 3,3 2,8 0, Pusztaederics 3,9 2,0 1, Tófej 10,4 6,7 3, Türje 10,4 9,2 1, Bókaháza 3,1 2,0 1, Zalaapáti 11,9 8,7 3, Zalacsány 10,4 9,8 0, Alibánfa 6,3 2,8 3, Alsónemesapáti 9,8 4,9 4, Babosdöbréte 13,0 4,1 8, Bagod 17,3 0,5 2,0 15, Bak 10,4 7,5 2, Bocfölde 11,4 7,3 4, Boncodfölde 4,2 2,5 1, Böde 7,1 3,8 3, Búcsúszentlászló 8,6 5,2 3, Csatár 5,6 3,7 1, Csonkahegyhát 10,7 3,4 7, Dobronhegy 6,3 2,9 3, Egervár 12,8 5,3 7, Gősfa 3,8 2,6 1, Hagyárosbörönd 9,9 2,6 7, Hottó 6,2 3,8 2, Kávás 5,3 2,6 2, Kemendollár 9,7 4,4 5, Keménfa 2,6 1,4 1,
45 1062 statisztikai főtevékenység megye 2137 Kisbucsa 8,3 4,2 4, Kiskutas 4,8 1,6 3, Kispáli 5,1 2,0 3, Lakhegy 4,6 3,4 1, Nagykutas 5,2 4,3 0, Nagypáli 5,1 3,9 1, Nemesapáti 7,7 4,2 3, Nemeshetés 7,6 5,1 2, Nemessándorháza 4,7 3,7 1, Nemesszentandrás 4,6 3,2 1, Németfalu 3,6 1,9 1, Ozmánbük 6,4 2,2 4, Pethőhenye 8,0 3,8 4, Pókaszepetk 7,8 5,7 2, Pusztaszentlászló 8,8 5,2 3, Salomvár 8,7 5,0 3, Sárhida 6,9 5,0 1, Söjtör 19,9 9,7 10, Teskánd 11,8 8,9 2, Vasboldogasszony 3,3 2,4 0, Vaspör 5,8 4,4 1, Vöckönd 1,5 0,6 0, Zalaboldogfa 5,0 3,6 1, Zalacséb 4,8 4,1 0, Zalaegerszeg 327,4 0,7 253,7 73, Zalaistvánd 3,9 3,0 0, Zalaszentgyörgy 4,4 2,6 1, Zalaszentiván 15,7 7,0 8, Zalaszentlőrinc 4,7 2,3 2, Csöde 4,9 2,1 2, Felsőjánosfa 4,7 2,7 2, Szőce 10,1 6,2 3, Zalalövő 38,1 29,1 9, Batyk 5,5 2,9 2, Pakod 9,4 6,1 3,
46 1062 statisztikai főtevékenység megye 2428 Zalabér 13,0 6,3 6, Zalaszentgrót 52,5 37,6 14, Zalavég 4,9 3,1 1, ,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
47 1062 statisztikai főtevékenység megye 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
48 1062 statisztikai főtevékenység megye 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
49 1062 statisztikai főtevékenység megye 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
50 1062 statisztikai főtevékenység megye 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
51 1062 statisztikai főtevékenység megye 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
52 1062 statisztikai főtevékenység megye 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
53 1062 statisztikai főtevékenység megye 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
54 1062 statisztikai főtevékenység megye 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
55 1062 statisztikai főtevékenység megye 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,
56 statisztikai főtevékenység megye 5. Szennyvízelvezetés, szennyvízkibocsátás, A település (amelyről az ott keletkezett szennyvizet elvezetik) tisztítatlanul, közvetlenül a befogadóba településazonosító a (négyjegyű) megnevezése Válassza ki azt a szennyvíztisztító telepet, amelyre a "b" oszlopban megnevezett település közüzemi szennyvízgyűjtő rendszeren összegyűjtött szennyvizének egészét, vagy egy részét vezetik tisztítás céljából A településen keletkezett, közüzemi szennyvíz-gyűjtő rendszeren elvezetett összes szennyvíz d = (e+f+g+h+i) = (j+k+l+m) csak háztartásokból, lakosságtól mezőgazdasági, erdészeti, halászati kenységtől TEÁOR (01 03) Ebből (csak az adott településen keletkezett szennyvízből): ipari előtisztítótól TEÁOR (05 43) egyéb tevékenységtől (szolgáltatások) TEÁOR (45 96) egyesített szennyvízelvezető rendszeren csapadékvízből és infiltrációból származó közüzemi szennyvízgyűjtő rendszeren elvezetett szennyvíz 1000 m 3 (két tizedesjeggyel) külföldre (export) a "c" oszlopban kiválasztott ipari előtisztítóra TEÁOR (05 43) tisztításra átadott, települési szennyvíztisztítóra TEÁOR 37 a b c d e f g h i j k l m 0264 Alibánfa Zalaegerszeg központi sz 11,90 11,90 0,00 11, Alsónemesapáti Zalaegerszeg központi sz 16,00 15,60 0,40 16, Babosdöbréte Zalaegerszeg központi sz 13,70 13,50 0,20 13, Bagod Zalaegerszeg központi sz 42,90 36,30 6,60 42, Bak Zalaegerszeg központi sz 52,20 48,30 3,90 52, Baktüttös Tófej központi szennyvíz 7,30 7,30 0,00 7, Barlahida Kóddal még nem azonos 0,00 0,00 0,00 0, Batyk Zalaszentgrót központi sz 7,70 7,50 0,20 7, Becsvölgye Becsvölgye központi sze 15,60 14,80 0,80 15, Belsősárd Rédics központi szennyv 2,10 2,00 0,10 2, Bocfölde Zalaegerszeg központi sz 37,80 34,70 3,10 37, Bókaháza Zalaapáti központi szenn 2,10 2,00 0,10 2, Boncodfölde Zalaegerszeg központi sz 11,00 10,60 0,40 11, Böde Zalaegerszeg központi sz 6,60 6,40 0,20 6, Búcsúszentlászló Zalaegerszeg központi sz 28,70 21,10 7,60 28, Csatár Zalaegerszeg központi sz 15,50 15,40 0,10 15, Csesztreg Lenti központi szennyvízt 33,60 22,60 11,00 33, Csonkahegyhát Zalaegerszeg központi sz 6,80 6,70 0,10 6, Csöde Zalalövő központi szenny 2,40 2,10 0,30 2, Csömödér Páka központi szennyvíz 16,10 11,40 4,70 16, Dobronhegy Zalaegerszeg központi sz 3,20 3,10 0,10 3, Egervár Zalaegerszeg központi sz 28,00 25,70 2,30 28,00
57 1062 statisztikai főtevékenység megye 1576 Esztergályhorváti Esztergályhorváti közpon 7,90 7,80 0,10 7, Felsőjánosfa Zalalövő központi szenny 5,50 5,30 0,20 5, Gellénháza Gellénháza központi szen 54,90 51,20 3,70 54, Gősfa Zalaegerszeg központi sz 6,70 6,70 0,00 6, Gutorfölde Gutorfölde központi szen 24,60 23,50 1,10 24, Hagyárosbörönd Kóddal még nem azonos 5,70 5,50 0,20 5, Hottó Zalaegerszeg központi sz 9,50 9,20 0,30 9, Iklódbördőce Lenti központi szennyvízt 9,50 6,40 3,10 9, Kálócfa Kozmadombja központi s 3,30 3,20 0,10 3, Kávás Zalaegerszeg központi sz 7,00 6,90 0,10 7, Kehidakustány Kehidakustány központi s 80,70 29,30 51,40 80, Kemendollár Zalaegerszeg központi sz 13,00 12,00 1,00 13, Keménfa Zalaegerszeg központi sz 1,80 1,80 0,00 1, Kerkabarabás Lenti központi szennyvízt 6,50 6,30 0,20 6, Kisbucsa Zalaegerszeg központi sz 12,90 11,90 1,00 12, Kiskutas Zalaegerszeg központi sz 6,80 6,80 0,00 6, Kispáli Zalaegerszeg központi sz 7,80 7,50 0,30 7, Kissziget Páka központi szennyvíz 2,80 2,70 0,10 2, Kozmadombja Kozmadombja központi s 0,90 0,80 0,10 0, Külsősárd Rédics központi szennyv 1,70 1,70 0,00 1, Lakhegy Zalaegerszeg központi sz 12,50 12,20 0,30 12, Lenti Lenti központi szennyvízt 310,10 244,20 65,90 310, Misefa Pacsa központi szennyví 9,20 8,50 0,70 9, Nagykapornak Pacsa központi szennyví 27,60 23,20 4,40 27, Nagykutas Zalaegerszeg központi sz 13,20 13,00 0,20 13, Nagylengyel Gellénháza központi szen 16,50 15,50 1,00 16, Nagypáli Zalaegerszeg központi sz 16,00 15,50 0,50 16, Nemesapáti Zalaegerszeg központi sz 11,80 11,10 0,70 11, Nemeshetés Zalaegerszeg központi sz 6,00 5,90 0,10 6, Nemesrádó Pacsa központi szennyví 5,20 5,10 0,10 5, Nemessándorháza Zalaegerszeg központi sz 7,70 7,00 0,70 7, Nemesszentandrás Zalaegerszeg központi sz 6,40 6,20 0,20 6, Németfalu Zalaegerszeg központi sz 4,20 4,20 0,00 4, Nova Nova központi szennyvíz 20,00 16,80 3,20 20, Ormándlak Gellénháza központi szen 2,10 2,00 0,10 2,10
58 1062 statisztikai főtevékenység megye 0495 Ortaháza Páka központi szennyvíz 2,30 2,20 0,10 2, Ozmánbük Kóddal még nem azonos 3,20 3,10 0,10 3, Pacsa Pacsa központi szennyví 78,70 32,50 46,20 78, Páka Páka központi szennyvíz 30,80 27,10 3,70 30, Pakod Zalaszentgrót központi sz 21,50 20,20 1,30 21, Pethőhenye Zalaegerszeg központi sz 10,80 10,50 0,30 10, Pókaszepetk Zalaegerszeg központi sz 23,40 21,40 2,00 23, Pölöske Pacsa központi szennyví 20,20 19,10 1,10 20, Pusztaederics Tófej központi szennyvíz 4,90 4,00 0,90 4, Pusztaszentlászló Zalaegerszeg központi sz 17,40 15,60 1,80 17, Rédics Rédics központi szennyv 27,70 22,60 5,10 27, Resznek Rédics központi szennyv 6,50 6,40 0,10 6, Salomvár Zalaegerszeg központi sz 16,30 15,70 0,60 16, Sárhida Zalaegerszeg központi sz 20,00 19,60 0,40 20, Söjtör Zalaegerszeg központi sz 38,30 35,70 2,60 38, Szentpéterúr Pacsa központi szennyví 17,50 15,10 2,40 17, Szőce Zalalövő központi szenny 9,20 9,00 0,20 9, Teskánd Zalaegerszeg központi sz 39,50 35,10 4,40 39, Tófej Tófej központi szennyvíz 21,20 15,40 5,80 21, Türje Türje központi szennyvíz 30,90 27,00 3,90 30, Vasboldogasszony Zalaegerszeg központi sz 13,10 13,10 0,00 13, Vaspör Kóddal még nem azonos 4,30 4,20 0,10 4, Vindornyaszőlős Kehidakustány központi s 7,50 7,40 0,10 7, Vöckönd Zalaegerszeg központi sz 2,00 2,00 0,00 2, Zalaapáti Zalaapáti központi szenn 13,90 10,10 3,80 13, Zalabaksa Lenti központi szennyvízt 14,60 11,60 3,00 14, Zalabér Zalaszentgrót központi sz 17,40 15,20 2,20 17, Zalaboldogfa Zalaegerszeg központi sz 7,90 7,80 0,10 7, Zalacsány Zalacsány központi szen 32,60 23,20 9,40 32, Zalacséb Zalaegerszeg központi sz 15,80 13,20 2,60 15, Zalaegerszeg Zalaegerszeg központi sz 2857, ,50 833, , Zalaigrice Pacsa központi szennyví 2,10 2,10 0,00 2, Zalaistvánd Zalaegerszeg központi sz 9,10 8,80 0,30 9, Zalalövő Zalalövő központi szenny 98,00 83,80 14,20 98, Zalaszentgrót Zalaszentgrót központi sz 204,10 147,50 56,60 204,10
59 1062 statisztikai főtevékenység megye 3313 Zalaszentgyörgy Zalaegerszeg központi sz 12,20 11,80 0,40 12, Zalaszentiván Zalaegerszeg központi sz 40,90 29,20 11,70 40, Zalaszentlászló Kehidakustány központi s 26,70 20,60 6,10 26, Zalaszentlőrinc Zalaegerszeg központi sz 7,50 7,50 0,00 7, Zalaszentmihály Pacsa központi szennyví 27,70 26,90 0,80 27, Zalavég Zalaszentgrót központi sz 8,60 8,40 0,20 8,60 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
60 statisztikai főtevékenység megye 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,
61 statisztikai főtevékenység megye 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,
62 statisztikai főtevékenység megye 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,
63 statisztikai főtevékenység megye 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,
64 statisztikai főtevékenység megye 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,
65 statisztikai főtevékenység megye 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,
66 statisztikai főtevékenység megye 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,
67 statisztikai főtevékenység megye 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,
68 statisztikai főtevékenység megye 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,
69 statisztikai főtevékenység megye 6. A települési szennyvíztisztító telepek fontosabb paraméterei és a szennyezőanyag kibo A település (ahol a települési szennyvíz tisztítása történik) településazonosító a (négyjegyű) tervezett kapacitása a b c d e f g h 2744 Barlahida Kóddal még nem azonositott szennyvíztisztító telep Becsvölgye Becsvölgye központi szennyvíztisztító telep 1836_ Esztergályhorváti Esztergályhorváti központi szennyvíztisztító telep 1576_ Gellénháza Gellénháza központi szennyvíztisztító telep 0806_ Gutorfölde Gutorfölde központi szennyvíztisztító telep 0209_ Kehidakustány Kehidakustány központi szennyvíztisztító telep 3290_ Kozmadombja Kozmadombja központi szennyvíztisztító telep 1308_ Lenti Lenti központi szennyvízt 6, Nova Nova központi szennyvíztisztító telep 0335_ Pacsa Pacsa központi szennyví 16, Páka Páka központi szennyvíztisztító telep 2916_ Rédics Rédics központi szennyvíztisztító telep 3159_ Tófej Tófej központi szennyvíztisztító telep 0534_ Türje Türje központi szennyvíztisztító telep 1260_ Zalaapáti Zalaapáti központi szennyvíztisztító telep 1740_ Zalacsány Zalacsány központi szennyvíztisztító telep 0400_ Zalaegerszeg Zalaegerszeg központi sz 9, Zalalövő Zalalövő központi szennyvíztisztító telep 3031_ Zalaszentgrót Zalaszentgrót központi sz 0, megnevezése szennyvíztisztító telepének elnevezése és kódja Közvetlenül a tisztítótelepre szállított folyékony hulladék Külföldről tisztításra átvett települési szennyvíz (import) Hasznosításra átadott tisztított szennyvíz 1000 m 3 (egy tizedesjeggyel) A szennyvíztisztító telep típusa* BOI 5 kg/nap (egész számmal)
70 statisztikai főtevékenység megye
71 statisztikai főtevékenység megye
72 statisztikai főtevékenység megye
73 statisztikai főtevékenység megye
74 statisztikai főtevékenység megye
75 statisztikai főtevékenység megye
76 statisztikai főtevékenység megye
77 statisztikai főtevékenység megye
78 statisztikai főtevékenység megye
79 statisztikai főtevékenység megye
80 statisztikai főtevékenység megye
81 statisztikai főtevékenység megye
82 statisztikai főtevékenység megye 7. Az ivóvízellátás, szennyvíz-elvezetés, -tisztítás díja, díjbevételei (áfa nélkül), Az ivóvízellátás, szennyvíz-elvezetés, -tisztítás díja településenként, (áfa 7.2. nélkül), 2015 állami és önkormányzati településazonosító a (négyjegyű) A település megnevezése Ivóvízellátási díj lakossági átlagos teljes költségmegtérülési Ft/m3 (egész számmal) a b c d e f a b c d e f g 0264 Alibánfa Almásháza Alsónemesapáti Alsószenterzsébet Babosdöbréte Baglad Bagod Bak Baktüttös Barlahida Batyk Bazsi Becsvölgye Belsősárd Bezeréd Bocfölde Bókaháza Boncodfölde Böde Bödeháza Búcsúszentlászló Csatár Csertalakos Szennyvízelvezetési és - tisztítási díj lakossági átlagos teljes költségmegtérülési Ft/m 3 (egész számmal) 0258 Csesztreg Csonkahegyhát összesen Az ivóvízellátás, szennyvíz-elvezetés, -tisztítás díjbevételei adatszolgált szerint, (áfa nélkül), 2015 Ivóvíz-ellátási díjbevétel lakossági ebből: állami és önkormányzati egyéb összesen ezer Ft (egész számmal) Szennyvíz-elvezetési és -tisztítási díjb lakossági ebből:
83 statisztikai főtevékenység megye 2749 Csöde Csömödér Dióskál Dobronhegy Döbröce Dötk Egeraracsa Egervár Esztergályhorváti Felsőjánosfa Felsőszenterzsébet Gáborjánháza Gellénháza Gétye Gombosszeg Gosztola Gősfa Gutorfölde Gyűrűs Hagyárosbörönd Hernyék Hottó Iborfia Iklódbördőce Kallósd Kálócfa Kányavár Kávás Kehidakustány Kemendollár Keménfa Kerkabarabás Kerkafalva Kerkakutas Kisbucsa
84 statisztikai főtevékenység megye 0981 Kisgörbő Kiskutas Kispáli Kisvásárhely Kissziget Kozmadombja Kustánszeg Külsősárd Lakhegy Lendvadedes Lendvajakabfa Lenti Lickóvadamos Ligetfalva Márokföld Mihályfa Mikekarácsonyfa Milejszeg Misefa Nagygörbő Nagykapornak Nagykutas Nagylengyel Nagypáli Nemesapáti Nemesbük Nemeshetés Nemesnép Nemesrádó Nemessándorháza Nemesszentandrás Németfalu Nova Óhíd Orbányosfa
A ZALAVÍZ ZRt. által üzemeltetett vízművek adatai 2014. év. Kutakból kitermelt víz mennyisége
A ZALAVÍZ ZRt. által üzemeltetett vízművek adatai 2014. év A település neve Vízbázisok kapacitása Kutakból kitermelt víz mennyisége Hálózatra bocsátott víz mennyisége Értékesített ivóvíz mennyisége Ivóvízhálózat
A ZALAVÍZ ZRt. által üzemeltetett vízművek adatai év. Kutakból kitermelt víz mennyisége
A ZALAVÍZ ZRt. által üzemeltetett vízművek adatai 2015. év A település neve Vízbázisok kapacitása Kutakból kitermelt víz mennyisége Hálózatra bocsátott víz mennyisége Értékesített ivóvíz mennyisége Ivóvízhálózat
A ZALAVÍZ ZRt. által üzemeltetett vízművek adatai év
A ZALAVÍZ ZRt. által üzemeltetett vízművek adatai 2013. év A település Zalaegerszeg 24 570 4 100 641 3 607 808 2 746 051 327,6 Babosdöbréte 15 181 10,1 Bocfölde 41 432 12,8 Böde 7 530 3,0 Csatár 16 385
Kistelepülési könyvtári szolgáltatást megrendelő települések 2014 ben
1. Alibánfa 441 DFMVK, Zalaegerszeg 668300 2. Almásháza 71 DFMVK, Zalaegerszeg 668300 3. Alsónemesapáti 702 DFMVK, Zalaegerszeg 668300 4. Alsópáhok 1389 Városi Könyvtár, Hévíz 1060076 5. Alsórajk 356 HIVK,
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok
21 Zalakomár térkép - Zalakomár online térképe utcakeresővel 22 Zalaistvánd térkép - Zalaistvánd online térképe utcakeresővel
Zala megye összes településének térképe egy helyen! Zala megye településeinek térképei, útvonaltervezővel. Zala megyei online műholdas térképek. - Zala megye a Dunántúl délnyugati részén terül el. Székhelye
KIMUTATÁS a Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Osztály területi beosztásáról ÖSSZESÍTÉS
KIMUTATÁS a Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Osztály területi beosztásáról ÖSSZESÍTÉS N é v Önkormány zatok száma Kisebbségi önkormányzatok száma Kistérségi Társulások száma Megyei Területfejlesztési
Sormunka ütemterv évre
Zalaegerszeg 02.01-10.31 11.01-11.30. 12.01-12.31. Vasboldogasszony 01.04-01.10 Gősfa 01.04-01.10 Kispáli 01.04-01.10 Nagypáli 01.04-01.10 Egervár 01.20-01.31 Lakhegy 01.20-01.31 Kávás 02.01-02.10 Bagod
Sormunka ütemterv évre
Zalaegerszeg Vasboldogasszony 01.04-01.10 02. 01. - 10. 30. Gősfa 01.04-01.10 Kispáli 01.04-01.10 Nagypáli 01.04-01.10 Egervár 01.20-01.31 Lakhegy 01.20-01.31 Kávás 02.01-02.10 Bagod 02.01-02.10 Zalaboldogfa
Sormunka ütemterv évre
Zalaegerszeg Vasboldogasszony 01. 04. - 01. 10. 02. 01. - 10. 30. Gősfa 01. 04. - 01. 10. Kispáli 01. 04. - 01. 10. Nagypáli 01. 04. - 01. 10. Egervár 01. 20. - 01. 31. Lakhegy 01. 20. - 01. 31. Kávás
Feladatellátási hely megnevezése. Kódja Feladatellátási hely települése
I. sz. melléklet: a Zala megyei általános iskolák felvételi körzetei a 2014/2015. tanévre vonatkozóan (,, és városok Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda,, Gimnázium és Kollégium Család és Alapfokú Művészeti
A kötelező felvételt biztosító feladatellátási Feladatellátási hely megnevezése (dőlt betű = nem hely telepkódja székhelyintézmény)
Az általános iskolai kötelező felvételt biztosító intézmény megnevezése Az intézmény székhelye Az intézmény OM azonosítója A kötelező felvételt biztosító feladatellátási Feladatellátási hely megnevezése
ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)
ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS A Nyugat-Balaton és Zala folyó medence Nagytérségi Települési Szilárd Hulladékai Kezelésének Korszer Megoldására ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet) Hatályba lép: a Tag önkormányzatok elfogadó
Zala megye adattára. EU csatlakozási népszavazás Település Vk. Polgármester Irsz. Utca, hsz. Választók Lakósok Szavazó Igen Nem Nem sz.
Zala megye adattára EU csatlakozási népszavazás Település Vk. Polgármester Irsz. Utca, hsz. Választók Lakósok Szavazó Igen Nem Nem sz. Zalaegerszeg 1 Dr. Gyimesi Endre 8900 Kossuth L. u. 17-19. 49 322
város község A kérdőívet jóváhagyó vezető adatai A kitöltő adatai A nemlegesség oka és egyéb megjegyzés
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján
VII. 2d. Zalaegerszegi Törvényszék, mint Cégbíróság iratai 1945-[1950] Társas cégek Cégirattári iratok
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM VII. 2d. Zalaegerszegi Törvényszék, mint Cégbíróság iratai 1945-[1950] Társas cégek Cégirattári iratok Elhelyezve: 61.C.4. D.2. Terjedelem:
Adatlap KMB elérhetőségéhez
Adat Ságod, Gébárti-tó, Neszele, Kaszaháza, Nekeresd Takács Szabolcs r. törzszászlós 8900, Pózva utca 102. takácssz@zala.police.hu 06-30/650-7522 minden páros hét szerda 16.00-17.00. óráig -Pózva Jákli
Adatlap KMB elérhetőségéhez
Megnevezés Adatlap Adat Ságod, Gébárti-tó, Neszele, Kaszaháza, Nekeresd Takács Szabolcs r. törzszászlós KMB iroda címe 8900, Pózva utca 102. takácssz@zala.police.hu Szolgálati mobiltelefonszám 06-30/650-7522
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK XXIV. 281b. Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (MÉM) Zala megyei Erdőrendezősége iratai Régi erdőbirtokosságok adatai 1945-1965
TELEPÜLÉSI VÍZELLÁTÁS, SZENNYVÍZELVEZETÉS ÉS SZENNYVÍZTISZTÍTÁS
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993 évi XLVI törvény (Stt) 8 (2) bekezdése alapján kötelező Nyilvántartási szám: 1062 TELEPÜLÉSI VÍZELLÁTÁS, SZENNYVÍZELVEZETÉS
Egyszerűsített tűzvédelmi terv készítésére kötelezett gazdálkodók köre
(A 10 hektár erősen vagy 20 hektár közepesen et kezelők listája) 259 Iharosi Erdészet 8726 Iharos Kis u. 1 9220 Liszó 13,70 Gazdálkodó : 13,70 2009999 Rendezetlen gazdálkodási viszony Nincs Gazdálkodó
A rendelet hatálya. Általános rendelkezések
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 62/2012. (XII.27.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatás megyei igénybevételének szabályozásáról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése
TELEPÜLÉSI VÍZELLÁTÁS, SZENNYVÍZELVEZETÉS ÉS SZENNYVÍZTISZTÍTÁS
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993 évi XLVI törvény (Stt) 8 (2) ekezdése lpján kötelező Nyilvántrtási szám: 1062 TELEPÜLÉSI VÍZELLÁTÁS, SZENNYVÍZELVEZETÉS ÉS SZENNYVÍZTISZTÍTÁS
Zala Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság
Zala Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság Cím Telefonszám Levelezési cím Fax: Földművelésügyi Igazgatóság Zalaegerszeg, Bíró Márton u. 38. 92/ 550-410, 321-440 8901 Zalaegerszeg, Pf.: 186 92/ 347-703
ZV.-03/2011. Érvényes: 2011. április 1-től
ZV.-03/2011. Érvényes: 2011. április 1-től ZALA VOLÁN KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRÜEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 16., Tel.: 92/503-620, Fax.: 92/503-628, E-mail: menetrend@zalavolan.hu
A rendelet hatálya. Általános rendelkezések
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 62/2012. (XII.27.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatás megyei igénybevételének szabályozásáról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése
A szociális és munkaügyi miniszter. /2008. (XII. 29.) SZMM rendelete
Tervezet A szociális és munkaügyi miniszter /2008. (XII. 29.) SZMM rendelete a regionális munkaügyi központok illetékességéről szóló 13/2007. (III. 28.) SZMM rendelet módosításáról A foglalkoztatás elősegítéséről
Megnevezés: Alsószenterzsébet, Jókai út 7. Baglad, Csillag körút 39. Becsehely, Ifjúsági utca 63. Belsősárd, Petőfi utca 18. Bödeháza, Kossuth utca 27
Cím Alsópáhok, Fő utca 139 Alsórajk, Petőfi utca 18 Alsószenterzsébet, Jókai út 7 Baglad, Csillag körút 39 Bak, Rózsa utca 37 Balatonmagyaród, Petőfi utca 116 Bánokszentgyörgy, Kossuth út 8 Barlahida,
Országgy űlés Hivatal a. Irományszám' al. Érkezett: 2015 J UN 2 2.
Országgy űlés Hivatal a Irományszám' al s h Érkezett: 2015 J UN 2 2. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Kövér Lászl ó az Országgy űlés elnöke részére Írásbeli kérdés Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az Alaptörvény 7. cikk
ZV.-04/2012. Érvényes: 2012. június 16-tól
ZV.-04/2012. Érvényes: 2012. június 16-tól ZALA VOLÁN KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRÜEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 16., Tel.: 92/503-620, Fax.: 92/503-628, E-mail: menetrend@zalavolan.hu
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK Segédletet készítette: Csomor Erzsébet, levéltáros XXIV. 201. Zala Vármegyei ai 1945-1950 (1951) Raktári száma, neve, terjedelme: 121
ZV.-9-10/2011. Érvényes: 2011. december 11-től
ZV.-9-10/2011. Érvényes: 2011. december 11-től ZALA VOLÁN KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRÜEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 16., Tel.: 92/503-620, Fax.: 92/503-628, E-mail: menetrend@zalavolan.hu
Blikk Nők Otthon és Kert Ezermester Gombolyag Magazin Nők Lapja Praktika Story Vidék íze
TELEPÜLÉS Alibánfa FOLYÓIRATOK Autó Motor Blikk Nők Otthon és Kert Ezermester Gombolyag Magazin Almásháza Autó Motor HVG Kistermelők Lapja Konyha Alsónemesapáti Diana Kreatív keresztszemes Otthon Babosdöbréte
19/2019. (07.15.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Fellebbviteli Bizottság határozatai
MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: H-8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D. Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359,
26/2018. (07.16.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok
MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: H-8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D. Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359,
T Á R S U L Á S I M E G Á L L A P O D Á S
1. sz. napirend melléklete T Á R S U L Á S I M E G Á L L A P O D Á S ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS A NYUGAT-BALATON ÉS ZALA FOLYÓ MEDENCE NAGYTÉRSÉG TELEPÜLÉSI SZILÁRDHULLADÉKAI KEZELÉSÉNEK KORSZERŰ MEGOLDÁSÁRA
27/2018. (08.02.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok
MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: H-8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D. Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359,
Zala megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó
Zala megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó 1 Alibánfa 12.000 Ft/év 2% 2 Almásháza 12.000 Ft/év 3 Alsónemesapáti 6.000 Ft/év 2% 2.000 Ft/év 1.500 Ft/év 4 Alsópáhok 500 Ft/m2
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK XV. 12. Zala megyei terület- és településrendezési tervek XX. század második fele Raktári egység száma, neve, terjedelme: 114 doboz =
NYILVÁNTARTÁS közösségi szolgálatos szerződésekről. S.sz. Ikt.szám Szerződéses partner Tevékenységi kör
NYILVÁNTARTÁS közösségi szolgálatos szerződésekről S.sz. Ikt.szám Szerződéses partner Tevékenységi kör 1. 2078/2013. Zalaegerszegi Szív- és Érbeteg 2. 2602/2013. Gógánfai Polgárőr 3. 2622/2013. Zalai Hazatérők
T Á R S U L Á S I M E G Á L L A P O D Á S ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS A NYUGAT-BALATON ÉS ZALA FOLYÓ MEDENCE NAGYTÉRSÉG TELEPÜLÉSI SZILÁRDHULLADÉKAI KEZELÉSÉNEK KORSZERŰ MEGOLDÁSÁRA Hatályba lép: A Tag önkormányzatok
JEGYZŐKÖNYV. Barlahida. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év november hó 30. napján. fia Hal Sorszáma. Kódja '16/2016.(XI.30.
JEGYZŐKÖNYV Barlahida Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 06. év november hó 30. napján megtartott nyilvános üléséről fia Hal Sorszáma Kódja '6/06.(XI.30.). Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés ideje)
Az ülés helye: Közösségi ház tanácskozó terme (8782 Zalacsány, Zrínyi u. 6.)
Jegyzőkönyv Készült: Zalacsány község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 7.-én 18 óra 30 kezdettel megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből Az ülés helye: Közösségi ház tanácskozó terme
Az Észak-Zalai Víz- és Csatornamű Zrt. által kezdeményezett. szennyvízátemelőkön elvégzendő tisztítási munkák 2014. évben tárgyú
Az Észak-Zalai Víz- és Csatornamű Zrt. által kezdeményezett szennyvízátemelőkön elvégzendő tisztítási munkák 2014. évben tárgyú Ajánlattételi felhívás és dokumentáció 2013. november Oldal: 1 / 19 AJÁNLATI
Készült: Zalavár község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 25.-én 17 óra kezdettel megtartott üléséről
Jegyzőkönyv Készült: Zalavár község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 25.-én 17 óra kezdettel megtartott üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme (8392 Zalavár, Dózsa u. 1.) Jelen
T Á R S U L Á S I M E G Á L L A P O D Á S
T Á R S U L Á S I M E G Á L L A P O D Á S ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS A NYUGAT-BALATON ÉS ZALA FOLYÓ MEDENCE NAGYTÉRSÉG TELEPÜLÉSI SZILÁRDHULLADÉKAI KEZELÉSÉNEK KORSZERŰ MEGOLDÁSÁRA Hatályba lép: A Tag önkormányzatok
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
ZALA MEGYE KÖNYVTÁRI ELLÁTÁSA. A könyvtárak legfontosabb statisztikai adatai és címjegyzéke. Deák Ferenc Megyei Könyvtár Zalaegerszeg 2011.
ZALA MEGYE KÖNYVTÁRI ELLÁTÁSA A könyvtárak legfontosabb statisztikai adatai és címjegyzéke 2010 Deák Ferenc Megyei Könyvtár Zalaegerszeg 2011. Szerkesztő: Sebestyénné Horváth Margit Ezúton szeretnénk megköszönni
JEGYZŐKÖNYV. C s ö m ö d é r. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év november hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről.
JEGYZŐKÖNYV C s ö m ö d é r Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év november hó 30. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: 43/2016.fXI.29.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés ideje) Tárgya
TRAFFIPAXINFO 2011. november (Zala megye) 2011. november 1.
TRAFFIPAXINFO 2011. november (Zala megye) 2011. november 1. 09.00-12.00 Nagylengyel belterülete 13.15-16.35 Bak belterülete 16.45-19.00 Zalatárnok belterülete 8.30-10.00 Keszthely, Georgikon út 10.10-11.30
Az Észak-Zalai Víz- és Csatornamű Zrt. által kezdeményezett. Tűzcsap felülvizsgálatok, ellenőrzések, mérések. tárgyú
Az Észak-Zalai Víz- és Csatornamű Zrt. által kezdeményezett Tűzcsap felülvizsgálatok, ellenőrzések, mérések tárgyú Ajánlattételi felhívás és dokumentáció 2016. november AJÁNLATI FELHÍVÁS ÉS DOKUMENTÁCIÓ
JEGYZŐKÖNYV. Zebeeke. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év november hó 29. napján megtartott. nyilvános üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Zebeeke Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 06. év november hó 9. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 39/06.ÍXI.9.) Uendeletek: Sorszáma (kihirdetés ideje)
A rendelet hatálya. Általános rendelkezések
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 62/2012. (XII.27.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatás megyei igénybevételének szabályozásáról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése
Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 5- én megtartott rendkívüli ülésről.
124/15/2016 Zala Megye Ortaháza Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 5- én megtartott rendkívüli ülésről. Határozat: 92-94/ 2016.(XII.5.) kt. határozat. J e g
JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év július hó 2. napján. megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év július hó 2. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 18/2015. (VII.02.) 19/2015.(VII.02.) 20/2015.(VII.02.)
JEGYZŐKÖNYV. M ikék arács ony f a. Községi. Ö nkorm ányzat Képviselőtestülete év november hó 30. napján. m egtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV M ikék arács ony f a Községi. Ö nkorm ányzat Képviselőtestülete 2016. év november hó 30. napján m egtartott nyilvános üléséről H atározatok: Sorszám a K ódja 32/2016.(XI.30.) Rendeltetek: Sorszáma
240/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet. a települési szennyvíztisztítás szempontjából érzékeny felszíni vizek és vízgyűjtőterületük kijelöléséről
- 1-240/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet a települési szennyvíztisztítás szempontjából érzékeny felszíni vizek és vízgyűjtőterületük kijelöléséről A Kormány a környezet védelmének általános szabályairól
MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend ZALA MEGYEI TERÜLETI KÖTETÉHEZ
MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend ZALA MEGYEI TERÜLETI KÖTETÉHEZ ÉNYKK ÉSZAKNYUGAT-MAGYARORSZÁGI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT ZRT. 9700 Szombathely, Körmendi út 92. Tel.: 94/517-600 Fax.: 94/517-625
JELENTÉS A TELEPÜLÉSEK TÁVFŰTÉS- ÉS MELEGVÍZELLÁTÁSÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1060 JELENTÉS A TELEPÜLÉSEK TÁVFŰTÉS- ÉS
18/2019. (06.26.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok
MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: H-8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D. Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359,
A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Munka és Ellenőrzési Terve
Z A L A M E G Y E I K O R M Á N Y H I V A T A L S Z O C I Á L I S É S G Y Á M H I V A T A L A Ügyiratszám: ZAC/100/60-7/2014. A Zala megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2014. évi Munka és
ZALAEGERSZEG ÉS TÉRSÉGE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS HATÁROZATOK TÁRA
001/2007. (I. 18.) sz. határozata A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa elfogadja a munkaszervezet vezető beszámolóját az eltelt időszak tevékenységéről. Határidő: 2007. január
Tájékoztató a Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás 2010.I. félévi munkájáról
Tájékoztató a Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás 2010.I. félévi munkájáról Készítette: Szintén László, mb. munkaszervezet-vezető Előterjesztő: Dr. Gyimesi Endre, elnök A Zalaegerszeg
Traffipax info 2012. szeptember (Zala megye)
Traffipax info 2012. szeptember (Zala megye) 2012. Szeptember 1. 06,20-07,30 Nagykapornak 07,40-08,50 Pölöske, Fő út 09,00-10,30 Pacsa 10,40-11,40 Zalaszentmihály horgásztónál 13,00-14,50 Pacsa 15,05-16,50
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK XXXIII. 13. Helyhatósági választások iratai 1990-2006 Raktári száma, neve, terjedelme: 22 doboz = 2,42 ifm Összes raktári és terjedelme:
Traffipax info február (Zala megye)
Traffipax info 2012. február (Zala megye) 2012. február 1. 08,20-09,20 Zalaiván belter. 09,30-10,30 Kemendollár belter. 10,40-11,40 Pókaszepetk belter. 13,10-14,10 Egervár belter. 14,20-15,30 Egervár -Megyehatár
TRAFFIPAXINFO 2011. január (Zala megye)
TRAFFIPAXINFO 2011. január (Zala megye) 1. 2. 08.40-19.20 08.20-18.50 08.20-19.00 10.00-16.00 08.40-19.20 Keszthely, Georgikon út Keszthely, Zsidi út Keszthely, Lehel utca Ny-i fele Alsópáhok, 75-ös főút
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 199 évi XLVI. törvény (Stt.)
XV. 4b. Kataszteri iratok - Parzellen protocoll. Kataszteri földmérés
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK XV. 4b. Kataszteri iratok - Parzellen protocoll Terjedelem: 109 doboz = 11,99 ifm Elhelyezés: 26. rakt. 2. C. 3. 3. C. 8. Kataszteri
JELENTÉS A TELEPÜLÉSEK TÁVFŰTÉS- ÉS MELEGVÍZELLÁTÁSÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1060 JELENTÉS A TELEPÜLÉSEK TÁVFŰTÉS- ÉS
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról
24/2018. (06.29.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok
MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: H-8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D. Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359,
Az adatszolgáltatás a Stt. felhatalmazása alapján kiadott Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló Korm. rendelet alapján történik.
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kö Nyilvántartási szám: 1659 ALAPINFORMÁCIÓK a települési önkormányzatok
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló. évi XLVI. törvény (Stt.). ()
JELENTÉS A TELEPÜLÉSEK TÁVFŰTÉS- ÉS MELEGVÍZELLÁTÁSÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1060 JELENTÉS A TELEPÜLÉSEK TÁVFŰTÉS- ÉS
2013. szeptember hónapra tervezett sebességmérések Zala megye Mérés napja Mérés ideje Mérés helye
szeptember hónapra tervezett sebességmérések Zala megye Mérés napja Mérés ideje Mérés helye 08.20-09.20 Zeg.Göcseji út 09.30-10.30 Zeg. Köztársaság út 10.40-11.40 Zeg. Göcseji út 13.00-14.00 Zeg. Zrínyi
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény
Adatlap KMB elérhetőségéhez
lap Pálinkás Mihály c. r. törzszászlós 8360, Deák Ferenc utca 31. 0683/312234 Szolgálati mobiltelefonszám 0620/9801973 a hónap első szerdáján 15-16 óra között Takács András c. r. ttörzszászlós 8360, Deák
Mûködési adatok Zala Megyei Kórház Pulmonológia osztály, Tüdõgondozó
ZALA MEGYE ZALAEGERSZEG Zala Megyei Kórház Pulmonológia osztály, Tüdõgondozó Magyar Állam Az intézmény címe: 8900 Zalaegerszeg, Dr. Jancsó Benedek u. 1. Az intézmény levelezési címe: 8900 Zalaegerszeg,
Működési adatok Zala Megyei Kórház Pulmonológia osztály, Tüdőgondozó
ZALA MEGYE ZALAEGERSZEG* Zala Megyei Kórház Pulmonológia osztály, Tüdőgondozó Magyar Állam Az intézmény címe: 8900 Zalaegerszeg, dr. Jancsó Benedek u. 1. Az intézmény levelezési címe: 8900 Zalaegerszeg,
23/2015. (06.30.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok
MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: Zalaegerszeg, Kossuth u. 4751. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D Számlaszám: 1170702420480909 Adószám:19020848243 Tel/Fax: 92/ 510359, Tel: 92/348206
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok
7/2015. (03.19.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok
MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-43 Tel/Fax: 92/ 510-359, Tel:
XXV. 17. Zalaegerszegi Népbíróság iratai. Népbírósági perek
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM XXV. 17. Zalaegerszegi Népbíróság iratai Népbírósági perek Mennyisége: 14 doboz = 1,54 ifm. Tárolás módja: doboz Elhelyezve: 22. raktár, 4.
MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-43 Tel/Fax: 92/ 510-359, Tel:
240/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet. a települési szennyvíztisztítás szempontjából érzékeny felszíni vizek és vízgyűjtőterületük kijelöléséről
240/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet a települési szennyvíztisztítás szempontjából érzékeny felszíni vizek és vízgyűjtőterületük kijelöléséről A Kormány a környezet védelmének általános szabályairól szóló
ZALAEGERSZEG ÉS TÉRSÉGE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS HATÁROZATOK TÁRA
1/2008. (II.14.) számú határozat A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa 50 igen szavazattal elfogadja a munkaszervezet-vezető beszámolóját az eltelt időszak tevékenységéről. Határidő:
2015. január 2. 2015. január 3.
hónapra tervezett sebességmérések Zala megye Mérés napja Mérés ideje Mérés helye 16.25-17.00 M7 jobb pálya 190+100 kmsz. 08.40-09.50 7-es sz. főút 212/800 kmsz. 10.00-11.00 7-es sz. főút 201/500 kmsz.
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 216. évi CLV. törvény
Az adatszolgáltatás a Stt. felhatalmazása alapján kiadott Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló Korm. rendelet alapján történik.
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kö Nyilvántartási szám: 1659 ALAPINFORMÁCIÓK a települési önkormányzatok
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 201 évi CLV. törvény
IV. 9/e. Nemesi javak és jövedelmek összeírása 1796
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM Terjedelme: 4 doboz = 0,44 ifm IV. 9/e. Nemesi javak és jövedelmek összeírása 1796 Helyrajzi jelzete: 3. raktár 17. állvány B oszlop 5. polc
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok
Nyugat-dunántúli régió települései
Meg ye Település Kistér ség kódja Nyugat-dunántúli régió települései Kistérség ÁNTSZ 08 Abda 3 802 Győri Kistérség Győri, Pannonhalmai, Téti 18 Acsád 4 808 Szombathelyi Kistérség Szombathelyi, Csepregi,
Az adatszolgáltatás a Stt. felhatalmazása alapján kiadott Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló Korm. rendelet alapján történik.
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kö Nyilvántartási szám: 1659 ALAPINFORMÁCIÓK a települési önkormányzatok