INTERNET DesignbyVesna

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "INTERNET DesignbyVesna"

Átírás

1 INTERNET DesignbyVesna

2 MI AZ INTERNET?

3 Multimediális újság Számlafizetés várás nélkül Repülőből elküldött jelentés Vásárlás a fotelból Levelezés postaköltségek nélkül Elektronikus marketing Tanulás, szórakozás, politika...

4 Az internet egy olyan hatalmas rendszer, amely számítógép-hálózatokat fog össze és amely lehetővé teszi, hogy az egymástól teljesen különböző hálózatok egymással átlátszó módon tudjanak elektronikus leveleket cserélni, állományokat továbbítani.

5 AZ INTERNET KELETKEZÉSE ÉS FEJLŐDÉSE Az első számítógép-hálózat: 1969-ben az ARPANET (Advanced Research Projects Agency Network), az USA katonai hálózata, de egyes egyetemek és kormányzati laboratóriumok kutatói is használták elektronikus levelezésre, fájlok cseréjére és távoli bejelentkezésre egymás számítógépei között ben megszületett az első program ben jelent meg először az Internet kifejezés, egy a TCP protokollról szóló tanulmányban ban, azután, hogy az addig szigorúan ellenőrzött az ARPANET-ből MILNET (Military Network) néven leválasztották a hadászati szegmenst, megszületett a mai fogalmaink szerinti Internet.

6 AZ INTERNET KELETKEZÉSE ÉS FEJLŐDÉSE A National Science Foundation felismerte hogy a hálózat döntő fontosságú lehet a tudományos kutatásban, ezért igen nagy szerepet vállalt az Internet bővítésében között építették ki az NSF 6 szuperszámítógép-központját, és az így kialakult hálózatot (mely az NSFNET nevet kapta) összekapcsolták az ARPANET-tel. Az ARPANET formálisan 1989-ben szűnt meg, hogy helyét átadja a fejlettebb gerinchálózatoknak. Az NSFNET mellett, amely még ma is az USA domináns gerinchálózata, jelentős részben már magáncégek hálózatain folyt a kommunikáció (AT&T, MCI, UUNET, Sprint stb.). A 80-as évek végén az NSFNET-hez hasonló elvek alapján számos országban szerveződtek gerinchálózatok.

7 AZ INTERNET KELETKEZÉSE ÉS FEJLŐDÉSE Az azóta eltelt években több száz különálló hálózaton több tízezer számítógépet kapcsoltak a folyamatosan növekvő Internethez és ez a növekedés napjainkban is tart. Az eredetileg katonai és szakmai célokra tervezett hálózat gyorsan általános kommunikációs, információtovábbító médiává vált, majd maguktól adódtak az emberi kapcsolatteremtés újabb, sokszor korábban soha nem ismert formái. Az elektronikus levelezés ( ) forradalmát gyorsan követte a hírcsoportok (newsgroup) forradalma, majd az egyre újabb és sokoldalúbb információkereső- és továbbító eszközök elterjedése, amelyek 1992-ben úgy tűnik, egy természetes végponthoz, a WWW-hez (World Wide Web) vezettek.

8 AZ INTERNET KELETKEZÉSE ÉS FEJLŐDÉSE Az Internet talán legfontosabb szervező, összefogó ereje az Internet Society (ISOC). A társaság nyílt, tagja lehet bármely szervezet vagy magánszemély. Célja az Internet technológiával történő információcsere összehangolása, fejlesztése. Az ISOC által felkért, nagy szakmai tekintéllyel rendelkező önkéntesekből áll az Internet Architecture Board (IAB) melynek feladata hogy állást foglaljon alapvető stratégiai kérdésekben, felelős a szabványok elfogadásáért, ill. a szabványosítást igénylő kérdések meghatározásáért és az Internet címzési rendszer karbantartásáért.

9 JELLEMZŐI: Kliens-szerver architketúra, TCP/IP protokoll Cimek, központositott hozzárendelés

10 Munka állomások TCP/IP protokoll szerver szerver

11 Internet architektúra FELHASZNÁLÓ SZOLGÁLTATÓ Ingyenes-e az Internet? Igen is meg nem is. Igaz annyiban, hogy az internetre csatlakozott hálózattal rendelkező intézmények alkalmazottai a munkahelyükről ingyenesen férnek hozzá az internethez. Nem igaz annyiban, hogy az egyes csatlakozó hálózatok saját maguk állják a működésükhöz szükséges anyagiakat. Az egyszerű felhasználók általában a helyi internetszolgáltató cégnek fizet, akit pedig az adott ország nagysebességű gerinchálózatát üzemeltető intézmény csapol meg anyagilag.

12 Internet-hozzáférés Az otthoni internet-elérési lehetőségek közé tartozik a dial-up, a szélessávú (ez történhet koaxkábellel, lehet optikai szálas vagy UTPkábel), a műholdas vagy a mobiltelefonon keresztüli kapcsolat. Protokollok modemes PPP protokoll: felhasználó szolgáltató TCP/IP Egyes szolgáltatások protokolljai: HTTP, FTP, SMTP...

13 CIMZÉS IP cím: 32 bites pl Szimbólikus címek (tartománynevek): szolgáltatás-neve szerver-neve magasabb-szintű-domén-nevek www eccf.su ac.yu - web szolgáltás - a Közgazdasági kar szervere - domén-név (.yu legfelső szintű,.ac második szintű) lehet még: com, edu, gov, org, mil, Egy tartománynév (angolosan domainnév, illetve doménnév) egy számítógép egyedi neve az interneten, mely megkülönbözteti a többitől. A tartománynevek csupán címkék melyeket a nehezen megjegyezhető IP-címek helyett használhatunk

14 Legfelső szintű tartománynevek Jelenleg a hivatalosan, globálisan elérhető interneten az alábbi legfelsőbb szintű domainek használhatóak: com üzleti, általános net hálózati szolgáltatók org nonprofit szerveződések biz üzleti szféra name magánszemélyek... A.hu Magyarország internetes legfelső szintű tartomány kódja 1990-től. A.hu domain alá történő regisztrációt a Magyarországi Internet Szolgáltatók Tanácsa által megalkotott Domainregisztrációs Szabályzat szabályozza. A.yu Szerbia internetes legfelső szintű tartomány kódja, amit eredetileg a volt Jugoszlávia számára hozták létre 1989-ben januárjától Szerbia áttér a.rs legfelső szintű tartomány kódra.

15 CIMZÉS Az URL cim (webcim) pontosan meghatározza egy internetes dokumentum helyét: cim:

16 HOGYAN KEZDENI? Számitógép Kis gyakorlat, könyv, tanfolyam Szolgáltató kiválasztása kritériumok: hálózati topológia hálózati sebesség a szolgáltató megbizhatósága felkinált szolgáltatások és árak Kapcsolat a szolgáltatóval: kommutált vonal bérelt vonal IP cim a szolgáltatótól és lehet kezdeni

17 INTERNET SZOLGÁLTATÁSOK Az Internet szolgáltatásokat általában három csoportba soroljuk: 1. Alapszolgáltatások minden hálózati gépen megtalálhatók. Az alapszolgáltatások legjelentősebb képviselője az (elektronikus posta). 2. Nyilvános szolgáltatások a jelentősebb szerverekre telepitik. Az legjelentősebb nyilvános szolgáltatás a WWW. 3. Különleges szolgáltatások a felhasználók specifikus kivánságainak kielégitésére. Ilyenek a biztonsági, keresési, szerver és hálózati adminisztrációval kapcsolatos és egyéb szolgáltatások.

18 INTERNET SZOLGÁLTATÁSOK 1. www- a legnépszerűbb szolgáltatás HTML oldalakon alapul HTTP protokoll - a weboldalak hálózaton keresztüli átvitelére URL-cim a keresett web tartalomig 2. , chat, instant üzenetek 3. Csoportmunka (groupware), elektronikus konferenciák 4. Internet telefónia (VoIP szolgáltatás), Virtuális privát hálózatok (VPN)

19 Az Internet növekedési szintje 45% évente. Az USA-ban: 38 évre volt szükség, hogy a rádió eljusson a háztartások 30%-ba, a TV-nek erre 17 év kellett, az Internetnek ez 7 év alatt sikerült. Az Internet legintenzívebben Kínában növekszik, mégpedig 6%-kal havonta. Még igy is a kínaiak keveseb mint 10%-a használja az Internetet. Az Interneten jelenleg több mint 4 milliárd HTML oldal van, naponta újabb milliókkal bővül.

20 Több mint 1 milliárd ember használja az elektronikus levelezést. Naponta több 10 milliárd üzenetet küldenek. Az USA-ban egy alkalmazottal rendelkező cégnek naponta kb bemenő és kimenő üzenete van. Az üzenetek kevesebb mint 50%-a egyének között, a többi reklám üzenet. A cégek felelőssége a számítógépeikről küldött elektronikus postáért. A Chevron 2 millió USA$ fizetett a számítógépeiről szétküldött sértő tartalmú postáért.

21 MI JÓT HOZOTT AZ INTERNET? Leegyszerűsítette a munka- és kommunikációs folyamatokat Csökentette a kommunikációs kiadásokat Kollektív kreativitás Világszintű kontaktusok Hatalmas mennyiségű különféle információhoz való hozzáférés Erőteljesebb piaci verseny Intenzívebb tudományos kutatások Az oktatás újabb módozatai távolsági oktatás A nyilvánosság és a demokráciá újabb értelmezése

22 Internetes telefonálás többszörösen olcsóbb a hagyományosnál Video konferenciák Munkabörze Legfrissebb hírek: politika, tudomány, sport, kultúra Szórakozás: játékok, érdekességek Turizmus közvetlen kapcsolat a légitársaságakkal és szállodákkal - 5% Egészségügy: egészséges étkezés, betegségek, tanácsok, virtuális beteg

23 MIT RÓNAK FEL AZ INTERNETNEK? 1. A vállalati információs rendszerekbe való betörések 2. Személyiségsértések bonton, etika, szolgáltatói kontroll 3. A pénzügyi tranzakciók nem kielégitő biztonsága digitális aláirás, pozitiv tapasztalatok az EDI-vel 4. A közéleti erkölcs veszélyeztetése: rasszista alapú gyűlölet gerjesztése, perverz viselkedésformák népszerűsitése Nemzeti szintű INFOETIKA-i bizottságok. 5. Virusok

24 Internet a gazdaságban virtuális gazdaság 1. Évente több mint 100 milliárd $ 2. Internetes kereskedelem előkészületek $ $. Kifizetődik-e? Előzetes piacfelmérés. 3. Marketing stratégiák 4. Web prezentációk, cimek regisztrációja az ismert keresőszervereken 5. Internetes bűnözés védelem: kriptográfia 6. Hamis bemutatkozás védelem: digitális aláirás cégek adják ki évi néhány 100$-ért 7. Biztonsági szerverek. Cimeik https-szel kezdődnek 8. Informaciók a gazdasági szubjektumokról Reuters adatbázis

Az Internet. avagy a hálózatok hálózata

Az Internet. avagy a hálózatok hálózata Az Internet avagy a hálózatok hálózata Az Internet története 1. A hidegháború egy fontos problémája Amerikában a hatvanas évek elején: Az amerikai kormányszervek hogyan tudják megtartani a kommunikációt

Részletesebben

INTERNET. internetwork röviden Internet /hálózatok hálózata/ 2010/2011. őszi félév

INTERNET. internetwork röviden Internet /hálózatok hálózata/ 2010/2011. őszi félév INTERNET A hatvanas években katonai megrendelésre hozták létre: ARPAnet @ (ARPA= Advanced Research Agency) A rendszer alapelve: minden gép kapcsolatot teremthet egy másik géppel az összekötő vezetékrendszer

Részletesebben

BEVEZETÉS AZ INTERNET ÉS A WORLD WIDE WEB VILÁGÁBA. Kvaszingerné Prantner Csilla, EKF

BEVEZETÉS AZ INTERNET ÉS A WORLD WIDE WEB VILÁGÁBA. Kvaszingerné Prantner Csilla, EKF BEVEZETÉS AZ INTERNET ÉS A WORLD WIDE WEB VILÁGÁBA Kvaszingerné Prantner Csilla, EKF Az Internet 2 A hálózatok összekapcsolt, hálózatba szervezett rendszere, amely behálózza a világot. Részévé vált életünknek.

Részletesebben

Információ és kommunikáció

Információ és kommunikáció Információ és kommunikáció Tanmenet Információ és kommunikáció TANMENET- Információ és kommunikáció Témakörök Javasolt óraszám 1. Az internet jellemzői 25 perc 2. Szolgáltatások az interneten 20 perc

Részletesebben

Információ és kommunikáció

Információ és kommunikáció Információ és kommunikáció Tanmenet Információ és kommunikáció TANMENET- Információ és kommunikáció Témakörök Javasolt óraszám 1. Hálózati alapismeretek 20 perc 2. Az internet jellemzői 25 perc 3. Szolgáltatások

Részletesebben

Az internet az egész világot behálózó számítógép-hálózat.

Az internet az egész világot behálózó számítógép-hálózat. Az internet az egész világot behálózó számítógép-hálózat. A mai internet elődjét a 60-as években az Egyesült Államok hadseregének megbízásából fejlesztették ki, és ARPANet-nek keresztelték. Kifejlesztésének

Részletesebben

Szg.-hálózatok kialakulása, osztályozása, hálózati topológiák, OSI modell

Szg.-hálózatok kialakulása, osztályozása, hálózati topológiák, OSI modell Szg.-hálózatok kialakulása, osztályozása, hálózati topológiák, OSI modell A nyolcvanas években a személyi számítógépek (PC) robbanásszeren kezdtek elterjedni, de már az első számítógépek megjelenése után

Részletesebben

6.óra Hálózatok Hálózat - Egyedi számítógépek fizikai összekötésével kapott rendszer. A hálózat működését egy speciális operációs rendszer irányítja.

6.óra Hálózatok Hálózat - Egyedi számítógépek fizikai összekötésével kapott rendszer. A hálózat működését egy speciális operációs rendszer irányítja. 6.óra Hálózatok Hálózat - Egyedi számítógépek fizikai összekötésével kapott rendszer. A hálózat működését egy speciális operációs rendszer irányítja. Csoportosítás kiterjedés szerint PAN (Personal Area

Részletesebben

A számítástechnika gyakorlata WIN 2000 I. Szerver, ügyfél Protokoll NT domain, Peer to Peer Internet o WWW oftp opop3, SMTP. Webmail (levelező)

A számítástechnika gyakorlata WIN 2000 I. Szerver, ügyfél Protokoll NT domain, Peer to Peer Internet o WWW oftp opop3, SMTP. Webmail (levelező) A számítástechnika gyakorlata WIN 2000 I. Szerver, ügyfél Protokoll NT domain, Peer to Peer Internet o WWW oftp opop3, SMTP Bejelentkezés Explorer (böngésző) Webmail (levelező) 2003 wi-3 1 wi-3 2 Hálózatok

Részletesebben

Hálózat. Az egymással kapcsolatban lévő számítógépek rendszerét hálózatnak nevezzük.

Hálózat. Az egymással kapcsolatban lévő számítógépek rendszerét hálózatnak nevezzük. Hálózat Az egymással kapcsolatban lévő számítógépek rendszerét hálózatnak nevezzük. Az hálózatok kiterjedés szerinti csoportosításánál az Internetet a Globális hálózatok közé soroltuk. Az Internet története

Részletesebben

Számítástechnika nyugdíjasoknak. 2011. Február 16.

Számítástechnika nyugdíjasoknak. 2011. Február 16. Számítástechnika nyugdíjasoknak 2011. Február 16. A mai előadás témája Az internet Az Internet a hálózatok hálózata, avagy egy mindent és mindenkit összekötı világmérető informatikai szuper sztráda. Szerepe

Részletesebben

ECDL Információ és kommunikáció

ECDL Információ és kommunikáció 1. rész: Információ 7.1 Az internet 7.1.1 Fogalmak és szakkifejezések 7.1.2 Biztonsági megfontolások 7.1.3 Első lépések a webböngésző használatában 7.1.4 A beállítások elévégzése 7.1.1.1 Az internet és

Részletesebben

Hálózati alapismeretek

Hálózati alapismeretek Hálózati alapismeretek Tartalom Hálózat fogalma Előnyei Csoportosítási lehetőségek, topológiák Hálózati eszközök: kártya; switch; router; AP; modem Az Internet története, legfontosabb jellemzői Internet

Részletesebben

Internet. Forrás: Tanfolyami segédanyag KSZKI

Internet. Forrás:   Tanfolyami segédanyag KSZKI Internet Az internet olyan globális számítógépes hálózatok hálózata, ami az internet protokoll (IP) révén felhasználók milliárdjait kapcsolja össze és lehetővé teszi olyan elosztott rendszerek működtetését,

Részletesebben

Mennyit ér valójában a tartalom?

Mennyit ér valójában a tartalom? Mennyit ér valójában a tartalom? Telbisz Ferenc PKI Fejlesztési Igazgatóság Szélessávú rendszerek fejlesztési osztály H-1117 Budapest XI. Magyar Tudósok körútja 9 2008. október 14, 1. oldal Tartalomjegyzék

Részletesebben

fájl-szerver (file server) Az a számítógép a hálózatban, amelyen a távoli felhasználók (kliensek) adatállományait tárolják.

fájl-szerver (file server) Az a számítógép a hálózatban, amelyen a távoli felhasználók (kliensek) adatállományait tárolják. I n t e r n e t k i f e j e z é s e k adat (data) Valamilyen különleges célból, gyakran speciális alakban elıkészített információ. Számítógépen tárolható és feldolgozható számok és betők. adatbázis (database)

Részletesebben

4. Hivatkozási modellek

4. Hivatkozási modellek 4. Hivatkozási modellek Az előző fejezetben megismerkedtünk a rétegekbe szervezett számítógépes hálózatokkal, s itt az ideje, hogy megemlítsünk néhány példát is. A következő részben két fontos hálózati

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika

ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika Reischlné Rajzó Zsuzsanna Szaktanár Endrédi Józsefné Igazgató Kelt: Budapest, 2018. március 1. tétel A kommunikáció

Részletesebben

Számítógépes munkakörnyezet II. Szoftver

Számítógépes munkakörnyezet II. Szoftver Számítógépes munkakörnyezet II. Szoftver A hardver és a felhasználó közötti kapcsolat Szoftverek csoportosítása Számítógép működtetéséhez szükséges szoftverek Operációs rendszerek Üzemeltetési segédprogramok

Részletesebben

SZÁMÍTÓGÉP-HÁLÓZATOK

SZÁMÍTÓGÉP-HÁLÓZATOK SZÁMÍTÓGÉP-HÁLÓZATOK MIT NEVEZÜNK SZÁMÍTÓGÉP-HÁLÓZATNAK? Egymással összekapcsolt számítógépek és a hozzájuk kapcsolódó perifériák, valamint a gépeken futó hálózati szoftverek együttese. A hálózat elemei:

Részletesebben

Hálózati alapismeretek

Hálózati alapismeretek Hálózati alapismeretek 1. Mi a hálózat? Az egymással összekapcsolt számítógépeket számítógép-hálózatnak nevezzük. (minimum 2 db gép) 2. A hálózatok feladatai: a. Lehetővé tenni az adatok és programok közös

Részletesebben

Információ és kommunikáció

Információ és kommunikáció Információ és kommunikáció Tanmenet Információ és kommunikáció TANMENET- Információ és kommunikáció Témakörök Javasolt óraszám 1. Hálózati alapismeretek 20 perc 2. Az internet jellemzői 25 perc 3. Szolgáltatások

Részletesebben

Avasi Gimnázium. Hálózati kommunikáció: Internet

Avasi Gimnázium. Hálózati kommunikáció: Internet Avasi Gimnázium Hálózati kommunikáció: Internet A hálózat fogalma Az informatikai hálózatok jól kezelhető matematikai modelljei a gráfok: a kapcsoló berendezéseket, útvonalválasztókat, automatákat, számítógépeket

Részletesebben

Európa e-gazdaságának fejlődése. Bakonyi Péter c. docens

Európa e-gazdaságának fejlődése. Bakonyi Péter c. docens Európa e-gazdaságának fejlődése Bakonyi Péter c. docens Definiciók Definiciók Az E-gazdaság fejlődése Európában Az IKT térhódítása miatt a hagyományos gazdaság az E-gazdaság irányába mozdul Az üzleti és

Részletesebben

Informatika 10. évf.

Informatika 10. évf. Informatika 10. évf. Internet és kommunikáció I. 2013. december 9. Készítette: Gráf Tímea Internet Az Internet egymással összeköttetésben álló, sokszor nem kompatibilis hálózatok összessége. 2 1 WWW World

Részletesebben

Alternatív zártláncú tartalomtovábbítás értékesítőhelyek számára

Alternatív zártláncú tartalomtovábbítás értékesítőhelyek számára Alternatív zártláncú tartalomtovábbítás értékesítőhelyek számára António Felizardo Hungaro DigiTel Kft. 2015. okt. 8. Igény Kapacitás - Adatforgalom Alkalmazások Felhasználó Hálózat Egyik a másikat gerjeszti,

Részletesebben

DNS hamisítás szerepe, működése, védekezés. Benda Szabolcs G-5S5A Peller Nándor G-5i10 Sőregi Gábor G-5S5A

DNS hamisítás szerepe, működése, védekezés. Benda Szabolcs G-5S5A Peller Nándor G-5i10 Sőregi Gábor G-5S5A DNS hamisítás szerepe, működése, védekezés Benda Szabolcs G-5S5A Peller Nándor G-5i10 Sőregi Gábor G-5S5A Bevezetés Az interneten levő hálózati eszközök, számítógépek mindegyikének egyedi azonosítója,

Részletesebben

1. Az internet használata

1. Az internet használata 1. Az internet használata Tartalom 1.1 Mi az internet? 1.2 ISP-k 1.3 ISP kapcsolat Mi az internet? 1.1 Vissza a tartalomjegyzékre Az internet és a szabványok Az internet világszerte nyilvánosan hozzáférhető

Részletesebben

20. Tétel 1.0 Internet felépítése, OSI modell, TCP/IP modell szintjenek bemutatása, protokollok Pozsonyi ; Szemenyei

20. Tétel 1.0 Internet felépítése, OSI modell, TCP/IP modell szintjenek bemutatása, protokollok Pozsonyi ; Szemenyei Internet felépítése, OSI modell, TCP/IP modell szintjenek bemutatása, protokollok 28.Tétel Az Internet Felépítése: Megjegyzés [M1]: Ábra Az Internet egy világméretű számítógép-hálózat, amely kisebb hálózatok

Részletesebben

MOBILITÁS VÁLLALATI KÖRNYEZETBEN MEGOLDÁS KONCEPCIÓ

MOBILITÁS VÁLLALATI KÖRNYEZETBEN MEGOLDÁS KONCEPCIÓ MOBILITÁS VÁLLALATI KÖRNYEZETBEN MEGOLDÁS KONCEPCIÓ 1 Mobil eszközök növekedési trendje 2 A mobil eszközök előnyei Támogatják a mobilitást, könnyű velük utazni, terepen munkát végezni Széles applikáció

Részletesebben

Európa e-gazdaságának fejlıdése. Bakonyi Péter c. docens

Európa e-gazdaságának fejlıdése. Bakonyi Péter c. docens Európa e-gazdaságának fejlıdése Bakonyi Péter c. docens Definiciók Definiciók Az E-gazdaság fejlıdése Európában Az IKT térhódítása miatt a hagyományos gazdaság az E-gazdaság irányába mozdul Az üzleti és

Részletesebben

IPv6 A jövő Internet alaptechnológiája

IPv6 A jövő Internet alaptechnológiája IPv6 A jövő Internet alaptechnológiája Magyar IPv6 Konferencia Budapest, Danubius Hotel Flamenco 2012. május 3. Németh Vilmos BME 1 A kezdetek ARPANET 1969 2 Az Internet ma XXI. század A Világ egy új Internet

Részletesebben

GNU/Linux hálózat beállítása 1.0.0 A Mithrandir Kft. nyelvi ellenőrzésével

GNU/Linux hálózat beállítása 1.0.0 A Mithrandir Kft. nyelvi ellenőrzésével GNU/Linux hálózat beállítása 1.0.0 A Mithrandir Kft. nyelvi ellenőrzésével Balsai Péter Kósa Attila 2002. június 19. Copyright c 2001-2002 Linux-felhasználók Magyarországi Egyesülete E közlemény felhatalmazást

Részletesebben

Informatika szóbeli vizsga témakörök

Informatika szóbeli vizsga témakörök KECSKEMÉTI MŰSZAKI SZAKKÉPZŐ ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 6000 Kecskemét, Szolnoki út 31., Telefon: 76/480-744, Fax: 487-928 KANDÓ KÁLMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLÁJA 6000 Kecskemét, Bethlen

Részletesebben

54 481 03 0010 54 01 Informatikai hálózattelepítő és - Informatikai rendszergazda

54 481 03 0010 54 01 Informatikai hálózattelepítő és - Informatikai rendszergazda A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Tűzfal megoldások. ComNETWORX nap, 2001. I. 30. ComNETWORX Rt.

Tűzfal megoldások. ComNETWORX nap, 2001. I. 30. ComNETWORX Rt. Tűzfal megoldások ComNETORX nap, 2001. I. 30. ComNETORX Rt. N Magamról Hochenburger Róbert MCNI / MCNE MCNI = Master CNI MCNE = Master CNE CNI = Certified Novell Instructor CNE = Certified Novell Engineer

Részletesebben

Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium támogatásával megvalósuló KKC-2008-V-08-08-101 számú projekt B2CR ONLINE KOMMUNIKÁCIÓ

Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium támogatásával megvalósuló KKC-2008-V-08-08-101 számú projekt B2CR ONLINE KOMMUNIKÁCIÓ ONLINE KOMMUNIKÁCIÓ azaz, hogyan használjuk fel az internet lehetőségeit cégünk sikerei érdekében. MarkCon előadó: Vendler Balázs, ügyvezető TARTALOM (1) Az internetről általában (2) Webes megjelenések

Részletesebben

A számítógépes kommunikáció illemszabályai, különös tekintettel az internetre. Netikett

A számítógépes kommunikáció illemszabályai, különös tekintettel az internetre. Netikett A számítógépes kommunikáció illemszabályai, különös tekintettel az internetre Netikett Etikett Etikettnek nevezzük a társadalmi érintkezés formáinak elfogadott rendszerét. Az informatika fejlődése új kultúrát

Részletesebben

MIKOVINY SÁMUEL TÉRINFORMATIKAI EMLÉKVERSENY

MIKOVINY SÁMUEL TÉRINFORMATIKAI EMLÉKVERSENY NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM GEOINFORMATIKAI KAR MIKOVINY SÁMUEL TÉRINFORMATIKAI EMLÉKVERSENY 2012/2013. TANÉV Az I. FORDULÓ FELADATAI NÉV:... Tudnivalók A feladatlap 4 feladatból áll, melyeket tetszőleges

Részletesebben

OZEKI Phone System. 4 elengedhetetlen szolgáltatás a jövőbeli vállalati telefonos rendszerek számára. A jövő üzleti telefon rendszere SMS

OZEKI Phone System. 4 elengedhetetlen szolgáltatás a jövőbeli vállalati telefonos rendszerek számára. A jövő üzleti telefon rendszere SMS A jövő üzleti telefon rendszere 4 elengedhetetlen szolgáltatás a jövőbeli vállalati telefonos rendszerek számára SMS Mobil mellékek Webtelefon Üzenetküldés és jelenlét Összhang az IT-vel Olvassa el! Ajánlatkérő

Részletesebben

Click to edit headline title style

Click to edit headline title style O365 AZURE WEBTÁRHELY IP HANG BÉRTELEFONKÖZPONT A Printer-fair Kft. FELHŐ szolgáltatásai Trengerné Dudics Valéria Partner találkozó 2016 A Printer-fair Kft. Által kínált szolgáltatások O365 Azure Webtárhely

Részletesebben

HTML és CSS. Horváth Árpád május 6. Óbudai Egyetem Alba Regia M szaki Kar (AMK) Székesfehérvár

HTML és CSS. Horváth Árpád május 6. Óbudai Egyetem Alba Regia M szaki Kar (AMK) Székesfehérvár Óbudai Egyetem Alba Regia M szaki Kar (AMK) Székesfehérvár 2015. május 6. Vázlat 1 2 A világháló Története statikus és dinamikus oldal URL DNS-feloldás IP-cím ügyfél (kliens, böngész ) és szerver (kiszolgáló)

Részletesebben

2010.04.21. Definiciók. Definiciók. Európa e-gazdaságának fejlıdése. Szélessávú hozzáférés-ezer. Web felhasználók- Európa-fejlett része

2010.04.21. Definiciók. Definiciók. Európa e-gazdaságának fejlıdése. Szélessávú hozzáférés-ezer. Web felhasználók- Európa-fejlett része Definiciók Európa e-gazdaságának fejlıdése Bakonyi Péter c. docens Definiciók Az E-gazdaság fejlıdése Európában Az IKT térhódítása miatt a hagyományos gazdaság az E-gazdaság irányába mozdul Az üzleti és

Részletesebben

Alapfogalmak. Biztonság. Biztonsági támadások Biztonsági célok

Alapfogalmak. Biztonság. Biztonsági támadások Biztonsági célok Alapfogalmak Biztonság Biztonsági támadások Biztonsági célok Biztonsági szolgáltatások Védelmi módszerek Hálózati fenyegetettség Biztonságos kommunikáció Kriptográfia SSL/TSL IPSec Támadási folyamatok

Részletesebben

Félreértések elkerülése érdekében kérdezze meg rendszergazdáját, üzemeltetőjét!

Félreértések elkerülése érdekében kérdezze meg rendszergazdáját, üzemeltetőjét! Félreértések elkerülése érdekében kérdezze meg rendszergazdáját, üzemeltetőjét! http://m.equicomferencia.hu/ramada Liszkai János senior rendszermérnök vállalati hálózatok Miről is lesz szó? Adatközpont

Részletesebben

Kiterjedt hálózatok. 8. Hálózatok fajtái, topológiájuk. Az Internet kialakulása 1

Kiterjedt hálózatok. 8. Hálózatok fajtái, topológiájuk. Az Internet kialakulása 1 8. Hálózatok fajtái, topológiájuk. Az Internet kialakulása Milyen előnyei vannak a hálózatoknak. Csoportosítsd a hálózatokat kiterjedésük szerint! Milyen vezetékeket használnak a hálózatok kialakításánál?

Részletesebben

TESZ INTERNET ÉS KOMMUNIKÁCIÓ M7

TESZ INTERNET ÉS KOMMUNIKÁCIÓ M7 TESZ INTERNET ÉS KOMMUNIKÁCIÓ M7 1. FELADAT 1. Továbbküldés esetén milyen előtaggal egészül ki az e-mail tárgysora? Jelölje a helyes választ (válaszokat)! [1 pont] a) From: b) Fw: c) To: d) Vá: 2. Melyik

Részletesebben

ELEKTRONIKUS KERESKEDELEM. Készítette Borbola Péter

ELEKTRONIKUS KERESKEDELEM. Készítette Borbola Péter ELEKTRONIKUS KERESKEDELEM Készítette Borbola Péter EGY KIS IDÉZET A kereskedelem a hálón kezdetben lehet,hogy veszteséges lesz, de biztosan azzá fog válni, ha nem kerül oda! Esther Dyson TÉMAKÖRÖK, TARTALOM

Részletesebben

NGP Áttekintés. GEMSYS EUROPE Kft. 1147 Budapest, Gervay u. 92. www.muratec.hu www.gemsys.hu

NGP Áttekintés. GEMSYS EUROPE Kft. 1147 Budapest, Gervay u. 92. www.muratec.hu www.gemsys.hu NGP Áttekintés GEMSYS EUROPE Kft. 1147 Budapest, Gervay u. 92. www.muratec.hu www.gemsys.hu Tartalom Mi az NGP? Miért az 1.szegmensű fax gép a kiválasztott? Milyen funkciókat kínál az NGP-vel ellátott

Részletesebben

Györgyi Tamás. Szoba: A 131 Tanári.

Györgyi Tamás. Szoba: A 131 Tanári. Györgyi Tamás Szoba: A 131 Tanári E-Mail: gyorgyit@petriktiszk.hu 2 Számítógépek megjelenésekor mindenki külön dolgozott. (Personal Computer) A fejlődéssel megjelent az igény a számítógépek összekapcsolására.

Részletesebben

Részletes tantárgyprogram és követelményrendszer

Részletes tantárgyprogram és követelményrendszer Részletes tantárgyprogram és követelményrendszer Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Híradástechnika Intézet Tárgy neve és kódja: Távközlési informatika II. KHWTI3TBNE Kreditérték: 5 Nappali

Részletesebben

54 481 03 0010 54 01 Informatikai hálózattelepítő és - Informatikai rendszergazda

54 481 03 0010 54 01 Informatikai hálózattelepítő és - Informatikai rendszergazda A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Áttekintés. OECD Kommunikációs Szemle. 2003. évi kiadás

Áttekintés. OECD Kommunikációs Szemle. 2003. évi kiadás Áttekintés OECD Kommunikációs Szemle 2003. évi kiadás Overview OECD Communications Outlook: 2003 Edition Hungarian translation Az Áttekintések az OECD kiadványok kivonatos fordításai. Az Online Könyvesboltban

Részletesebben

Internetes keresés. Menedzsment modul. Nyugat-Magyarországi Egyetem Földmérési és Földrendezői Főiskolai Kar SdiLA menedzsment-képzés.

Internetes keresés. Menedzsment modul. Nyugat-Magyarországi Egyetem Földmérési és Földrendezői Főiskolai Kar SdiLA menedzsment-képzés. Nyugat-Magyarországi Egyetem Földmérési és Földrendezői Főiskolai Kar Menedzsment modul Internetes keresés Készítette: Fábián József okl.építőmérnök 2000. április 17. Bevezetés Az Internet egy nemzetközi

Részletesebben

Elektronikus levelek. Az informatikai biztonság alapjai II.

Elektronikus levelek. Az informatikai biztonság alapjai II. Elektronikus levelek Az informatikai biztonság alapjai II. Készítette: Póserné Oláh Valéria poserne.valeria@nik.bmf.hu Miről lesz szó? Elektronikus levelek felépítése egyszerű szövegű levél felépítése

Részletesebben

applikációs protokollok

applikációs protokollok Applikációs protokollok Hálózati szolgáltatások 2. applikációs protokollok: HTTP, HTTPS, FTP, SFTP, POP3, IMAP, SMTP Informatikus (rendszerinformatikus) Az OSI modell viszony-, megjelenítési és alkalmazási

Részletesebben

KERESÉS A NETEN DR. KÓNYA LÁSZLÓ: KERESÉS A NETEN KERESÉS MÓDSZERE, KERESŐPROGRAMOK 2004.04.20

KERESÉS A NETEN DR. KÓNYA LÁSZLÓ: KERESÉS A NETEN KERESÉS MÓDSZERE, KERESŐPROGRAMOK 2004.04.20 INTERNET 1/42 KERESÉS A NETEN DR. KÓNYA LÁSZLÓ: KERESÉS A NETEN KERESÉS MÓDSZERE, KERESŐPROGRAMOK 2004.04.20 FORRÁS: TARR BENCE : KERESÉS AZ INTERNETEN PANEM KIADÓ, 2001 ISBN 963 545 326 4 INTERNET 2/42

Részletesebben

Tartalomjegyzék ÁLTALÁNOS ISMERETEK... 1 LEVELEZÉS... 15

Tartalomjegyzék ÁLTALÁNOS ISMERETEK... 1 LEVELEZÉS... 15 Tartalomjegyzék ÁLTALÁNOS ISMERETEK....... 1 I. Számítógépes hálózatok............ 1 A hálózat fogalma.................. 1 A hálózat alkalmazásának céljai...... 1 II. Az Internet.......................

Részletesebben

9. óra Hálózatok4 - Netikett

9. óra Hálózatok4 - Netikett Etikettnek nevezzük a társadalmi érintkezés formáinak elfogadott rendszerét. Az informatika fejlődése új kultúrát teremtett saját szokásokkal, viselkedési normákkal, illemszabályokkal. Aki részesévé akar

Részletesebben

Hálózati architektúrák és rendszerek. 4G vagy B3G : újgenerációs mobil kommunikáció a 3G után

Hálózati architektúrák és rendszerek. 4G vagy B3G : újgenerációs mobil kommunikáció a 3G után Hálózati architektúrák és rendszerek 4G vagy B3G : újgenerációs mobil kommunikáció a 3G után A tárgy felépítése (1) Lokális hálózatok. Az IEEE architektúra. Ethernet Csomagkapcsolt hálózatok IP-komm. Az

Részletesebben

Fábián Zoltán Hálózatok elmélet

Fábián Zoltán Hálózatok elmélet Fábián Zoltán Hálózatok elmélet Tűzfal fogalma Olyan alkalmazás, amellyel egy belső hálózat megvédhető a külső hálózatról (pl. Internet) érkező támadásokkal szemben Vállalati tűzfal Olyan tűzfal, amely

Részletesebben

ALKALMAZÁSOK ISMERTETÉSE

ALKALMAZÁSOK ISMERTETÉSE SZE INFORMATIKAI KÉPZÉS 1 SZE SPECIFIKUS IT ISMERETEK ALKALMAZÁSOK ISMERTETÉSE A feladat megoldása során valamely Windows Operációs rendszer használata a javasolt. Ebben a feladatban a következőket fogjuk

Részletesebben

Számítógépes Hálózatok Felhasználói réteg DNS, , http, P2P

Számítógépes Hálózatok Felhasználói réteg DNS,  , http, P2P Számítógépes Hálózatok 2007 13. Felhasználói réteg DNS, email, http, P2P 1 Felhasználói réteg Domain Name System Példák a felhasználói rétegre: E-Mail WWW Content Delivery Networks Peer-to-Peer-Networks

Részletesebben

Felhasználói réteg. Számítógépes Hálózatok Domain Name System (DNS) DNS. Domain Name System

Felhasználói réteg. Számítógépes Hálózatok Domain Name System (DNS) DNS. Domain Name System Felhasználói réteg Domain Name System Számítógépes Hálózatok 2007 13. Felhasználói réteg DNS, email, http, P2P Példák a felhasználói rétegre: E-Mail WWW Content Delivery Networks Peer-to-Peer-Networks

Részletesebben

I. Az internet alapjai

I. Az internet alapjai I. Az internet alapjai Az Internet kialakulása, működése Az Internet egy világméretű számítógép-hálózat Ez a különböző rendszerű számítógép-hálózatok ezrei között teremt kapcsolatot. Ahhoz, hogy ez működjön,

Részletesebben

AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM INFORMÁCIÓ- BIZTONSÁGA

AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM INFORMÁCIÓ- BIZTONSÁGA Dr. Haig Zsolt mk. alezredes egyetemi docens ZMNE BJKMK Információs Műveletek és Elektronikai Hadviselés Tanszék haig.zsolt@zmne.hu AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM INFORMÁCIÓ- BIZTONSÁGA Az előadás az MTA Bolyai

Részletesebben

Arconsult Kft. (1) 225-8810 info@arconsult.hu www.eugyved.hu

Arconsult Kft. (1) 225-8810 info@arconsult.hu www.eugyved.hu Ön a jogi feladataira koncentrálhat, az informatikai hátteret mi biztosítjuk. Arconsult Kft. (1) 225-8810 info@arconsult.hu www.eugyved.hu Elektronikus cégeljárás Szoftver és hardver megoldások Ügyviteli

Részletesebben

Számítógépes hálózatok

Számítógépes hálózatok 1 Számítógépes hálózatok Hálózat fogalma A hálózat a számítógépek közötti kommunikációs rendszer. Miért érdemes több számítógépet összekapcsolni? Milyen érvek szólnak a hálózat kiépítése mellett? Megoszthatók

Részletesebben

Állami és önkormányzati adatbázisok

Állami és önkormányzati adatbázisok On-line adatbázisok Adatbázis Az valamilyen alkalmazáshoz tartozó (általában nagy mennyiségű) rendezett adatok összessége, gyűjteménye. Az adatbázisban több szempont szerint lehet keresni, kérdéseket feltenni,

Részletesebben

Informatika 9. évf. Webböngésző. Internet és kommunikáció II.

Informatika 9. évf. Webböngésző. Internet és kommunikáció II. Informatika 9. évf. Internet és kommunikáció II. 2013. december 9. Készítette: Gráf Tímea Webböngésző Cookie: süti. A felhasználóról szóló információ, amit egy webszerver helyez el a felhasználó számítógépén.

Részletesebben

Zimbra levelező rendszer

Zimbra levelező rendszer Zimbra levelező rendszer Budapest, 2011. január 11. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Dokumentum információ... 3 Változások... 3 Bevezetés... 4 Funkciók... 5 Email... 5 Társalgás, nézetek, és keresés...

Részletesebben

ÚTMUTATÓ AZ ÜZLETI INTERNETKAPCSOLATRÓL

ÚTMUTATÓ AZ ÜZLETI INTERNETKAPCSOLATRÓL ÚTMUTATÓ AZ ÜZLETI INTERNETKAPCSOLATRÓL Találja meg az Ön számára legmegfelelőbb megoldást! ADSL/VDSL INTERNET Az Invitech Solutions költséghatékony és korszerű megoldásaival támogatja vállalkozását. Szolgáltatásunkat

Részletesebben

Pantel International Kft. Általános Szerződési Feltételek bérelt vonali és internet szolgáltatásra

Pantel International Kft. Általános Szerződési Feltételek bérelt vonali és internet szolgáltatásra Pantel International Kft. 2040 Budaörs, Puskás Tivadar u. 8-10 Általános Szerződési Feltételek bérelt vonali és internet ra 1. sz. melléklet Az ÁSZF készítésének dátuma: 2009. január 23. Az ÁSZF utolsó

Részletesebben

Bevezető. PoC kit felépítése. NX appliance. SPAN-Proxy

Bevezető. PoC kit felépítése. NX appliance. SPAN-Proxy Bevezető A dokumentum célja összefoglalni a szükséges technikai előkészületeket a FireEye PoC előtt, hogy az sikeresen végig mehessen. PoC kit felépítése A FireEye PoC kit 3 appliance-t tartalmaz: NX series:

Részletesebben

A VPKNet hálózati szabályzata

A VPKNet hálózati szabályzata A VPKNet hálózati szabályzata A Vásárhelyi Pál Kollégium internethálózatának használatbavételi szabályzata Hatálya: 2016. február 14. VPKNet Nonprofit Szervezet Székhely: 1111 Budapest Kruspér utca 2.

Részletesebben

A számítási felhő világa

A számítási felhő világa A számítási felhő világa Ismerkedés az alapfogalmakkal és egyéb aspektusok 0 Copyright 2012 FUJITSU Számítási felhő - tematika 1. Történeti előzmények 2. A felhő fogalma 3. Szolgáltatások a felhőből 4.

Részletesebben

Hálózatok Rétegei. Számítógépes Hálózatok és Internet Eszközök. TCP/IP-Rétegmodell. Az Internet rétegei - TCP/IP-rétegek

Hálózatok Rétegei. Számítógépes Hálózatok és Internet Eszközök. TCP/IP-Rétegmodell. Az Internet rétegei - TCP/IP-rétegek Hálózatok Rétegei Számítógépes Hálózatok és Internet Eszközök WEB FTP Email Telnet Telefon 2008 2. Rétegmodell, Hálózat tipusok Közbenenső réteg(ek) Tw. Pair Koax. Optikai WiFi Satellit 1 2 Az Internet

Részletesebben

Számítógépes alapismeretek

Számítógépes alapismeretek Számítógépes alapismeretek 5. előadás Dr. Istenes Zoltán Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar Programozáselmélet és Szoftvertechnológiai Tanszék Programtervező Informatikus BSc 2008 / Budapest

Részletesebben

21. tétel IP címzés, DOMAIN/URL szerkezete

21. tétel IP címzés, DOMAIN/URL szerkezete 21. tétel 1 / 6 AZ INTERNET FELÉPÍTÉSE, MŰKÖDÉSE A világháló szerver-kliens architektúra szerint működik. A kliens egy olyan számítógép, amely hozzáfér egy (távoli) szolgáltatáshoz, amelyet egy számítógép-hálózathoz

Részletesebben

III. előadás. Kovács Róbert

III. előadás. Kovács Róbert III. előadás Kovács Róbert VLAN Virtual Local Area Network Virtuális LAN Logikai üzenetszórási tartomány VLAN A VLAN egy logikai üzenetszórási tartomány, mely több fizikai LAN szegmensre is kiterjedhet.

Részletesebben

SSL VPN KAPCSOLAT TELEPÍTÉSI ÚTMUTATÓ

SSL VPN KAPCSOLAT TELEPÍTÉSI ÚTMUTATÓ SSL VPN KAPCSOLAT TELEPÍTÉSI ÚTMUTATÓ GIRODIRECT SZOLGÁLTATÁST IGÉNYBEVEVŐ ÜGYFELEKENEK Verzió: v1.04 Dátum: 2018. január 5. Készítette: A jelen dokumentum tartalma szerzői jogi védelem alatt áll, a mű

Részletesebben

TESZTKÉRDÉSEK. 2013 ECDL Online alapismeretek Szilágyi Róbert S.

TESZTKÉRDÉSEK. 2013 ECDL Online alapismeretek Szilágyi Róbert S. TESZTKÉRDÉSEK Mi az Internet? a) Az internet az egész világot körülölelő számítógép-hálózat. b) Egy olyan számítógépes hálózat, ami csak Magyarországon érhető el. c) Egy adott cég belső számítógépes hálózata.

Részletesebben

Tematika A web története Kliens-szerver modell Web alapismeretek Fejlesztési eszközök. Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Csíkszereda

Tematika A web története Kliens-szerver modell Web alapismeretek Fejlesztési eszközök. Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Csíkszereda Web programozás - 1.Előadás Pál László Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Csíkszereda 2012-2013 tanév, II. Félév Tartalom 1 Tematika 2 A web története 3 Kliens-szerver modell 4 Web alapismeretek

Részletesebben

Tomka Péter NMHH, Mérésügyi főosztályvezető tomka@nmhh.hu 2015.05.20. 1

Tomka Péter NMHH, Mérésügyi főosztályvezető tomka@nmhh.hu 2015.05.20. 1 Tomka Péter NMHH, Mérésügyi főosztályvezető tomka@nmhh.hu 2015.05.20. 1 64 kbit/s 1 Mbit/s 30 Mbit/s? Mbit/s 2015.05.20. 2 64 kbit/s 1 Mbit/s 30 Mbit/s? Mbit/s 2015.05.20. 3 4 VEVŐ (FELHASZNÁLÓ) KÍNÁLAT,

Részletesebben

Hálózatok. Alapismeretek. A hálózatok célja, építőelemei, alapfogalmak

Hálózatok. Alapismeretek. A hálózatok célja, építőelemei, alapfogalmak Hálózatok Alapismeretek A hálózatok célja, építőelemei, alapfogalmak A hálózatok célja A korai időkben terminálokat akartak használni a szabad gépidők lekötésére, erre jó lehetőség volt a megbízható és

Részletesebben

Számítógépes hálózatok

Számítógépes hálózatok Számítógépes hálózatok Ajánlott irodalom http://irh.inf.unideb.hu/user/almasi/halozat.p df Számítógép Hálózatok, Andrew S. Tanenbaum A hálózatok előnyei, csoportosítási szempontjai Számítógép-hálózat:

Részletesebben

3. előadás. A TCP/IP modell jelentősége

3. előadás. A TCP/IP modell jelentősége 3. előadás A TCP/IP modell. Az ISO/OSI és a TCP/IP modell összevetése. Alapvető fogalmak A TCP/IP modell jelentősége Habár az OSI modell általánosan elfogadottá vált, az Internet nyílt szabványa történeti

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala. Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztály. Általános Szerződési Feltételek.

Budapest Főváros Kormányhivatala. Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztály. Általános Szerződési Feltételek. BUDAPEST FövÁROS KORMÁNYHIvATAIA Budapest Főváros Kormányhivatala Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztály B melléklet Műszaki, szolgáltatási melléklet ggb melléklet A szolgáltatás leírása 1.1

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK INFORMATIKA SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK Az emelt szint a középszint követelményeit magában foglalja, de azokat magasabb szinten kéri számon. 1. Információs társadalom 2. Informatikai alapismeretek - hardver

Részletesebben

Hálózati alapismeretek

Hálózati alapismeretek 7.1. Kommunikáció az Interneten 1 7.1.1. Hálózati alapismeretek Az Internet egy világméretű számítógép-hálózat, mely kisebb hálózatok ezreinek összekapcsolódásából áll össze, hálózatok hálózata, mely adatok

Részletesebben

AZ AKADÉMIAI INTERNET HÁLÓZAT (HBONE) SZÜLETÉSE

AZ AKADÉMIAI INTERNET HÁLÓZAT (HBONE) SZÜLETÉSE AZ AKADÉMIAI INTERNET HÁLÓZAT (HBONE) SZÜLETÉSE Martos Balázs NJSZT Informatikatörténeti Fórum, 2017.03.31. FONTOSABB NEMZETKÖZI ESEMÉNYEK AZ AKADÉMIAI INTERNET SZFÉRÁBAN 1986 Az Internet megjelenik az

Részletesebben

INFORMÁCIÓMENEDZSMENT E-KERESKEDELEM (3.-4. HÉT)

INFORMÁCIÓMENEDZSMENT E-KERESKEDELEM (3.-4. HÉT) INFORMÁCIÓMENEDZSMENT E-KERESKEDELEM (3.-4. HÉT) Dr. Danyi Pál, egyetemi docens danyi@mvt.bme.hu 1 A HÉT IT CIKKE: MIÉRT LETT BUKÁS A PLAYSTATION VITA? 2012-ben jelent meg, 15 milliót adtak el belőle PSP:

Részletesebben

4. sz. melléklet: Előfizetői szolgáltatások és azok díjai, egyéb díjak, költségtérítések, díjmeghatározások

4. sz. melléklet: Előfizetői szolgáltatások és azok díjai, egyéb díjak, költségtérítések, díjmeghatározások K I V O N A T a BorsodWeb Kft hírközlési szolgáltató 2017.01.01 napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési

Részletesebben

Elektronikus információbiztonsági oktatási koncepció

Elektronikus információbiztonsági oktatási koncepció Elektronikus információbiztonsági oktatási koncepció Dr. Leitold Ferenc tanszékvezető, egyetemi docens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar E-közszolgálati Fejlesztési Intézet Információbiztonsági

Részletesebben

2011.01.24. A konvergencia következményei. IKT trendek. Új generációs hálózatok. Bakonyi Péter c.docens. Konvergencia. Új generációs hálózatok( NGN )

2011.01.24. A konvergencia következményei. IKT trendek. Új generációs hálózatok. Bakonyi Péter c.docens. Konvergencia. Új generációs hálózatok( NGN ) IKT trendek Új generációs hálózatok Bakonyi Péter c.docens A konvergencia következményei Konvergencia Korábban: egy hálózat egy szolgálat Konvergencia: végberendezések konvergenciája, szolgálatok konvergenciája

Részletesebben

Tájékoztató. Értékelés. 100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 40%.

Tájékoztató. Értékelés. 100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 40%. A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Hálózati architektúrák laborgyakorlat

Hálózati architektúrák laborgyakorlat Hálózati architektúrák laborgyakorlat 8. hét Dr. Orosz Péter, Skopkó Tamás 2012. szeptember Domain Name System Mire való? IP címek helyett könnyen megjegyezhető nevek használata. (Pl. a böngésző címsorában)

Részletesebben

Integrált spam, vírus, phishing és hálózati védelem az elektronikus levelezésben. Börtsök András Projekt vezető. www.nospammail.hu

Integrált spam, vírus, phishing és hálózati védelem az elektronikus levelezésben. Börtsök András Projekt vezető. www.nospammail.hu Integrált spam, vírus, phishing és hálózati védelem az elektronikus levelezésben Börtsök András Projekt vezető www.nospammail.hu Email forgalom 2010 2010. májusában Magyarország az egy főre jutó spamek

Részletesebben

Beállítások 1. Töltse be a Planet_NET.pkt állományt a szimulációs programba! A teszthálózat már tartalmazza a vállalat

Beállítások 1. Töltse be a Planet_NET.pkt állományt a szimulációs programba! A teszthálózat már tartalmazza a vállalat Planet-NET Egy terjeszkedés alatt álló vállalat hálózatának tervezésével bízták meg. A vállalat jelenleg három telephellyel rendelkezik. Feladata, hogy a megadott tervek alapján szimulációs programmal

Részletesebben

WS 2013 elődöntő ICND 1+ teszt

WS 2013 elődöntő ICND 1+ teszt WS 2013 elődöntő ICND 1+ teszt 14 feladat 15 perc (14:00-14:15) ck_01 Melyik parancsokat kell kiadni ahhoz, hogy egy kapcsoló felügyeleti célból, távolról elérhető legyen? ck_02 S1(config)#ip address 172.20.1.2

Részletesebben