A kukorica, a napraforgó és a repce nemzetközi és hazai piaci kilátásairól

Átírás

1 A kukorica, a napraforgó és a repce nemzetközi és hazai piaci kilátásairól Dr. Potori Norbert Agrárgazdálkodási Kutatóintézet, Tudományos fõosztályvezetõ A globális élelmiszerkosár inflációval korrigált ára három évtized alatt, egészen 2006-ig, közel a felére csökkent. Ekkortól a legtöbb mezőgazdasági termék ára gyors emelkedésnek indult és azóta is rekordokat dönt. Az okok felsorolásánál első helyen kell említeni a világ gabona- és olajosmag-készleteinek megcsappanását. Ezek szintje a 2007/2008. gazdasági év kezdetéig kritikusan alacsony szintre estek, a globális élelmiszermérleg ekkor évtizedek óta nem mutatott ilyen szűkös tartalékokat. Az egyes földrajzi térségekben kialakult súlyos csapadékhiány, az élelmezésbiztonsági megfontolásból bevezetett exportkorlátozások (vámok, kvóták, tilalom), az élelmiszerfogyasztási struktúra átalakulása, a világ bioüzemanyag-kibocsátásának növekedése, a kőolaj világpiaci árának drasztikus emelkedése és nem utolsó sorban a spekulatív (befektetői) tőke átáramlása az árupiacokra tovább gerjesztette a világpiacon eluralkodó hiánypszichózist. A fentiek miatt a legtöbb és legélesebb kritika az etanolgyártókat érte, tekintettel arra, hogy az etanolgyártás nyersanyagát ma még főleg olyan termények jelentik, amelyeket korábban élelmiszer- és takarmánycélú felhasználásra termeltek. Jóllehet, a bioüzemanyagok a fosszilis eredetű üzemanyagok globális fogyasztásának egyelőre csupán 1-2%-át váltják ki, kétségtelenül hatást gyakorolnak a terménypiacokra, hiszen az iparág 2007-ben már a világ kukorica- és cukornádtermelésének több mint 10%-át, míg növényolaj-termelésének 5-6%-át használta fel. Az Európai Bizottság új javaslatcsomagja értelmében a bioüzemanyagok részarányát tagállami szinten 10%-ra kell növelni 2020-ra (e célértéktől nem kívánnak eltérni), ehhez az EU millió hektárra tehető összes szántóterületének 17%-án kellene energianövényeket termelni. Ez azt jelenti, hogy közép- és hosszú távon a 2008/2009. gazdasági évi történések (készletek növekedése, pénzpiaci és gazdasági válság, a kereslet visszaesése) ellenére a mezőgazdasági termékek piacán egyre inkább a kereslet válik meghatározóvá, mennyiségi és minőségi értelemben egyaránt. A világ kukoricatermelése és -kereskedelme A világ kukoricatermelése 2008-ban 791 millió tonna körül alakult, gyakorlatilag nem változott az előző évihez képest. Az előrejelzések szerint a globális kukoricatermelés a bioetanol-gyártás további felfutása és a fejlődő országok egyre erősödő takarmányigényének köszönhetően folyamatosan nő, 2017-ben megközelítheti a 900 millió tonnát. A nagy piaci szereplők részesedése nem változik középtávon: a vezető kukoricatermelő, az USA a stabil bel- és külpiaci keresletnek köszönhetően továbbra is több mint 40%-os részesedéssel bír majd a globális kibocsátásból, míg Kína részaránya 19%-ot tesz ki. Brazília és Mexikó részesedése változatlanul 7%, illetve 3% marad, az EU-27 részesedése előreláthatóan 6% körül alakul. Megjegyzendő, a genetikailag módosított (gm) kukorica vetésterülete 35,2 millió hektárra (a globális vetésterület 24%-a) emelkedett 2007-ben. A gm kukorica aránya az Egyesült Államokban elérte a 73%-ot, ami 25,5 millió hektárnak felel meg. Az EU-27 61,2 millió tonna kukoricát takarított be 2008-ban, 28%- kal többet, mint egy esztendővel korábban. A közösség önellátottsága a évi 78%-hoz képest 100%-ra emelkedett. Az Európai Bizottság várakozásai szerint középtávon az új tagállamokban a felhasználás 24%-os növekedésével lehet számolni, ezzel szemben a régi tagállamokban a kukorica kereslete alig változik 2014-ig. Az USA évi kukoricatermése 307 millió tonna körül alakult, 7%-kal maradt el az előző évitől, aminek legfőbb oka a vetésterület csökkenése. Kínában 13 millió tonnával nagyobb, 165 millió tonnát meghaladó termést takarítottak be, míg Brazíliában 7 millió tonnával kevesebb, 51,5 millió tonna kukorica került a raktárakba. A FAPRI szerint a kukorica világpiaci ára (FOB Mexikói-öböl paritáson) a évi 195 USD/tonna árszint körül alakul 2017-ig, az OECD-FAO ennél pesszimistább: 2017-re 159 USD/tonna árat valószínűsít. Az árprognózisok jól illusztrálják a jövővel kapcsolatos nagyfokú bizonytalanságot. Bár a kukorica globális kereskedelmében vezető szerepet betöltő USA kivitele a évi 61,9 millió tonnához viszonyítva 28%-kal csökkenhet a 2008/2009. gazdasági évben, külpiaci eladásai 2017-ig ismét 60 millió tonna fölé emelkedhetnek. Ugyanakkor piaci részesedése a bioetanol-gyártás várható további jelentős bővülése következtében nem lépi túl a 60%-ot. A világ második legnagyobb kukorica-exportőre, Argentína előreláthatóan már 22 millió tonna kukoricát értékesít a világpiacon 2017-ben, ami a évben realizált külpiaci eladásaihoz képest 44%-os növekedést jelent. Ehhez képest a dél-amerikai ország kukorica-exportja a 2008/2009. gazdasági évben várhatóan nem haladja meg a 9 millió tonnát. Brazília a 2008/2009. gazdasági évben 9,5 millió tonnára növelheti eladásait, szemben a évi 7 millió tonnával. Kivitelét középtávon leginkább bővülő baromfi- és sertéságazatá-

2 nak takarmányszükséglete, illetve a szójabab jövedelmezőségének alakulása határozza meg. Kína kukoricakivitele az állatállomány növekedésével és a bioetanolgyártás felfutásával párhuzamosan csökken középtávon, miközben kukorica-behozatala elérheti a 3,6 millió tonnát 2017-ben, és ezáltal nettó importőri pozícióba kerül (részben ezzel is magyarázható, hogy a kínai bioetanol-gyártók a gabonafélék mind nagyobb arányú helyettesítésére törekednek). Az észak-afrikai és közel-keleti országokban a népesség növekedésének és a fogyasztói jövedelmek emelkedésének köszönhetően vélhetően erősödik az állati termékek iránti kereslet középtávon, ami a takarmánygabonák, így a kukorica korábbinál nagyobb arányú felhasználását eredményezheti. A kukoricaimport legjelentősebb növekedésével Mexikóban lehet számolni, ahol a behozatal elérheti a 15 millió tonnát 2017-ben. Az ágazat hazai piaci kilátásai A gabonafélék exportlehetőségei a terméshozamok és az árak szélsőséges ingadozásai függvényében igen hektikusan alakultak az elmúlt években. A hozamok stabilizálása elengedhetetlen a jövőben. A kukoricahozam ingadozása között amíg az EU-27-ben mindössze 23% volt, addig Magyarországon meghaladta a 110%-ot. A magyar gabonaexport-árualapot a homogenitás hiánya (szétaprózódott birtokstruktúrára, túl széles fajtaválasztékra, inputok visszafogására, tételek keverésére visszavezethető minőségi eltérések) jellemzi, így kínálati piac esetén versenytársaink előnyben vannak. Legnagyobb felvevőpiacainkon egyre inkább számolni kell a hagyományos importőreinkhez nagy tételben, tonnánként legkevesebb euró árelőnnyel érkező, standard minőségű konkurens áruval. Magyarországon az MgSzH termésbecslése szerint az előző évinél 7%-kal nagyobb területen, összesen 1,194 millió hektárról takarítottak be kukoricát 2008-ban, a termés a kedvező időjárás mellett megközelítette a 9 millió tonnát. Az Agrárgazdasági Kutató Intézetben (AKI) készült modellszámítások alapján, átlagos időjárási viszonyokat és kiszámítható gazdálkodási környezetet a kukorica vetésterülete továbbra is 1,2-1,3 millió hektár között változik, a kibocsátás 2013-ban meghaladja a 9 millió tonnát. Igaz, hogy a szélsőséges időjárás Magyarországon rendkívül nagy hozamingadozásokat okoz, az agrárpolitika és a piaci szereplők pedig hajlamosak a túlzott reakciókra, mégis a gabonaágazat az, ahol a magyar mezőgazdaság a természeti adottságok, a termelés vonatkozásában még bizonyíthatóan komparatív előnyökkel rendelkezik az Európai Unióban. Ennek fényében egyáltalán nem hiú ábránd az optimistább, gyorsabb strukturális változásokat feltételező modellváltozatunk eredménye, amely szerint kukoricatermelésünk majdnem eléri a 11 millió tonnát. Egyébként e megközelítés nem csak a hektárhozamok emelkedését (8 tonna/hektár szintre), de a vetésterület kismértékű növekedését is feltételezi, a kül- és belpiaci kereslet valószínű erősödése miatt. A hatékonyság növelése szempontjából azonban fontos az öntözött terület növelése és a birtokkoncentráció gyorsítása. Természetesen kulcskérdés a hozambiztonság, ezért valószínűsíthető a szárazságtűrő, kártevőkkel és betegségekkel szemben ellenálló gabonafajták fokozatos térnyerése. Magyarországon a legfontosabb takarmány-alapanyag a gabona: kalászosokból és kukoricából évi 5-6 millió tonnát használunk fel takarmányozásra. Becslések szerint a takarmánygabona felét a takarmánykeverék-gyártók dolgozzák fel, ami azt jelenti, hogy a gabona aránya a keverékben meghaladja a 60%-ot (az EU-25 átlaga csak 55%). Legfontosabb takarmánygabonánk a kukorica, ennek takarmánycélú felhasználása 2003-ban 4 millió tonna alá csökkent, 2007-ben pedig mindössze 2,8 millió tonna volt. Magyarországon a sertéságazat a legnagyobb kukoricafogyasztó: a takarmánykukorica több mint felét a sertésekkel etetik meg. Második a tejtermelés, ezt követi a csirkehízlalás, majd a tojástermelés. Modellszámításaink szerint a hazai abrakfogyasztó állatállomány az elkövetkező években (legjobb esetben) várhatóan stagnál, így a kukorica takarmánycélú felhasználása előreláthatóan nem haladja meg az évi 3,5 millió tonnát, tehát az állatitermék-előállítás nem jelent bővülő felvevőpiacot a növénytermesztésnek. (Bio)etenaol-gyártás hazai lehetőségei Az európai és észak-amerikai (bio)etanolár döntően a brazil exportár és a vám függvénye. Rotterdamban még a vámmal terhelt brazil etanol ára is literenként gyakran 0,04-0,05 euróval alacsonyabb, mint az európai etanol ára, a spot piaci ár rendszerint 0,1-0,15 euróval kevesebb. A bioüzemanyag ára az elmúlt másfél évben alig változott (2007 nyaráig valamelyest csökkent, míg a brazil etanol meg nem indult Észak-Amerika felé), miközben az alapanyag és a kőolaj ára drasztikusan csökkent. A keresleti oldal erősen behatárolt: pl. Svédországba vámmentesen is bevihető (bio)etanol a harmadik országokból. A leállított európai kapacitások miatt van egy kis rés a piacon, azonban a működő gyártók az olcsó gabonával bőven kitöltik azt. Az érdekeltek ma úgy látják, hogy rövid és középtávon nem hoz megfelelő pénzügyi megtérülést az etanol-előállítás. A magas nyersanyagárak miatt Európában mindenütt veszteséget termeltek a 2007/2008. gazdasági évben. A már létező üzemek kibocsátására van piac, de az új üzemek gondban lesznek. A termelők és az integrátorok nem készültek fel az etanolgyártók piacra lépésére, ugyanez vonatkozik az üzemanyagcélú etanol felhasználására is. A szárított gabonamosléknak vagy gabonatörkölynek (DDGS) regionális piaca nincs, elsősorban a kukoricát és kalászos gabonát beszállító termelők visszavásárlásai és a takarmánykeverők jelentik a megoldást. Szervezett piacra akkor lehet számítani, ha szerződéses kapcsolatok alakulnak ki, illetve ha a takarmánykeverék-gyártók receptúrája elfogadja a DDGS-t. Működő két etanolgyárunk kapacitása lehetővé tenné nagyobb mennyiségű (bio)etanol előállítását, de a csekély belföldi kereslet mellett az exportpiacon is többnyire veszteséggel tudták csak értékesíteni az üzemanyagot 2008-ban. Jelenleg 30-50%-os kihasználtság mellett üzemelnek. A nedves őrléses technológiával dolgozó üzem működtetése költségesebb, viszont bizonyos keretek között szabadon dönthet arról, hogy a keményítőből etanolt vagy más terméket (pl. izoglükózt) gyárt. A magyar etanol spot piaci vásárlói elsősorban a MOL, az ÖMV, PKN Orlen és a Shell olajipari társaságok, de szállítunk Németországba, Svédországba, Ukrajnába és Szerbiába is. A szállítás Rotterdamig literenként 0,04-0,05 euró fuvarköltség mellett vasúton történik. 1 Mind a mezőgazdasági termelésben, mind a vállalatvezetésben jelentősen javul a szaktudás, ami a termelési költségek csökkenését és a hozamok növekedését eredményezi; a birtokrendezés, valamint a termeléstől függetlenített támogatások együttesen serkentik a földforgalmat; a nem élet-, illetve versenyképes gazdaságok földterületeit a termelésben maradók veszik át, és azokon eredményesebben működnek.

3 Egy (bio)etanolgyár felépítése és teljes beüzemeltetése három évig is eltarthat, és a melléktermék értékesítése nem megoldott. Emellett az alapanyagárak drasztikus ingadozása, a hosszú távú szerződések, a közös kockázatviselés és a stabil beszállítói kör hiánya, továbbá a logisztikai feltételek mind nehezítik és rövid, illetve középtávon megkérdőjelezik a tervezett projektek megvalósulását. A száraz-örléses etanolgyártásban keletkező, ásványi anyagban és vitaminban gazdag DDGS-t Magyarországon elsősorban a tejelő szarvasmarhák takarmányozásában használnák fel az állattartók, főként a takarmánygabonák és fehérjetakarmányok (pl. olajosmagdarák) helyettesítésére. A DDGS-felhasználás az állatlétszám várható stagnálása és a jelenlegi takarmányozási rendszerek mellett legfeljebb évi ezer tonna között valószínűsíthető, ebből a tejtermelés ezer, a szarvasmarha-hízlalás ezer, a sertéshízlalás ezer, míg a baromfihízlalás ezer tonnával részesedhet. Tekintettel arra, hogy e mennyiség már 0,8-1,1 millió tonna kukoricából előállítható, Magyarországon hosszabb távon akár DDGS-túltermelésre is lehetne számítani amennyiben a tervezett beruházások (Adony, Dunaalmás, Kaba) esetleg megvalósulnak. Bár a takarmánygyártók és állattartók részéről továbbra is lenne fizetőképes kereslet a száraz gabonatörköly iránt, a szabadegyházai Hungrana 2006-ban teljes egészében a nedves-őrléses technológiára tért át, így hazai DDGS Magyarországon jelenleg nem kapható, és rövid távon sem lehet számítani hazai DDGS értékesítésre. A nedves-őrléses eljárással gyártott (bio)etanol melléktermékei a DDGS-nél is értékesebb, piacképes takarmány- és élelmiszer-alapanyagok, és a DDGS-nél sokkal magasabb áron értékesíthetők. A takarmányglutén felhasználási lehetősége valamivel jobb, részben kiválthatja az importból származó drága szóját, de mivel fehérjetartalma kisebb, ráadásul bizonyos létfontosságú aminosavak hiányoznak belőle, ezért a kukoricaglutén a szója-felhasználásnak csupán 10-15%-át helyettesítheti. A világ napraforgó- és repcemag-termelése és -kereskedelme A világ napraforgó-termelése meghaladta a 33 millió tonnát ban, 15%-kal volt nagyobb, mint egy esztendővel korábban. A 2008/2009. gazdasági év végén a zárókészlet 2,5 millió tonna körül valószínűsíthető, szemben a 2007/2008. gazdasági évi 2,1 millió tonnával. A vezető napraforgó-termelők (az egykori Szovjetunió utódállamai, az EU-27 és Argentína) együtt a világ termelésének háromnegyedét adták. A globális kibocsátás az elkövetkező tízéves időszakban az előrejelzések kismértékben nő, 2017-ig elérheti a 34 millió tonnát. A volt szovjet országok továbbra is a világ legnagyobb napraforgó-termelő térségét alkotják, együttes részesedésük 40%-ra emelkedhet. Argentína várhatóan megőrzi 16%-os részesedését, míg az EU-27 részesedése 1%-ponttal nőhet. Az EU-27 napraforgó-vetésterülete mintegy 400 ezer hektárral volt nagyobb az előző évinél, jórészt ennek köszönhető, hogy a közösség termelése 2008-ban elérte a 6,4 millió tonnát, ami 31%- kal több a évinél. Napraforgóolajt 5,4 millió tonna magból állítottak elő, ami 26%-os növekedést jelent az előző évihez képest. Ukrajnában 6 millió, míg Oroszországban 6,9 millió napraforgót takarítottak be, mindkét ország esetében 25%-kal többet, mint a esztendőben. Ugyanakkor Argentína kibocsátása 20%-kal csökkent, 3,5 millió tonna körül alakult 2008-ban. A világ repcetermelése tavaly megközelítette az 57,5 millió tonnát, ami 17%-os növekedést jelent a évihez képest. A 2008/2009. gazdasági év végén a zárókészlet 7,6 millió tonna körül valószínűsíthető, szemben a 2007/2008. gazdasági évi 4,7 millió tonnával. A legnagyobb repcetermelők, sorrendben az EU-27, Kína, Kanada és India együttes részesedése a globális kibocsátásból 90%-ot tett ki. A világ repcetermelése az előrejelzések szerint viszonylag jelentős mértékben nőhet középtávon, 2017-ben elérheti a 62 millió tonnát. Az EU-27 részesedése előreláthatóan 2%-ponttal, Kanadáé 1%-ponttal emelkedik, míg India részesedése 1%-ponttal, Kínáé 4%-ponttal lesz kisebb 2017-ben. Az EU-27 18,8 millió tonna repcét takarított be 2008-ban, ebből 5,2 és 4,9 millió tonna Németországban, illetve Franciaországban, 2 millió tonna Lengyelországban termett. A repceolaj-előállítás elérte a 8,1 millió tonnát, így 6,5%-kal haladta meg a évit, annak ellenére, hogy 2008 első felében még maghiány jellemezte a piacot. A FAPRI várakozásai szerint a közösség repcefelhasználása a biodízel-gyártás további, jóllehet, a korábbi évekhez képest mérsékeltebb bővülésének köszönhetően 35%-kal nőhet középtávon, 2017-ben elérheti a 26,9 millió tonnát. Az EU-27 önellátottsága az elkövetkező években is 90% körül valószínűsíthető. Kanadában közel 6,3 millió hektáron vetettek repcét 2008-ban, ami új rekordnak számít, és a várakozások szerint a évinél közel 31%-kal nagyobb, 12,6 millió tonna körüli terméssel lehet számolni az észak-amerikai országban. Figyelemre méltó Ukrajna repceterületének növekedése: a évi 950 ezer hektárral szemben 2008-ban már 1,5 millió hektáron vetették a növényt, a termés elérte a 2,5 millió tonnát, ez a évinek több mint két és félszerese. A FAPRI előrejelzése szerint a napraforgómag világpiaci ára (CIF Alsó-Rajna paritáson) a évi 672 USD/tonna szintről 620 USD/tonna ( forint/tonna) szint alá esik vissza ig. A repcemag világpiaci ára (CIF Hamburg paritáson) a évi 579 USD/tonna szintnél 5-7%-kal alacsonyabb lesz forint/tonna körül alakul 2010 és 2017 között. Az egykori Szovjetunió utódállamainak napraforgómag-kivitele várhatóan számottevő mértékben, közel 170%-kal, 920 ezer tonnára emelkedhet az elkövetkező tízéves időszakban. Ugyanakkor Argentína napraforgómag-exportja a várakozások szerint 65 ezer tonnára esik vissza 2017-ig. Jóllehet, Kína fejlődő állattenyésztése folyamatosan növekvő takarmányigényét részben importált olajosmagvakból kívánja kielégíteni a jövőben, középtávon mégis napraforgómag-kivitelének több mint 50%-os növekedésével lehet számolni: a nettó export 2017-ben 180 ezer tonna körül valószínűsíthető. A világ legjelentősebb napraforgómag-importőre, az EU-27 behozatala elérheti az 0,5 millió tonnát 2008-ban, ami a évi importhoz képest 25%-os növekedést jelent. Oroszország a 2008/2009. gazdasági évben a világ vezető napraforgóolaj gyártója lehet, kibocsátása elérheti a 2,5 millió tonnát. Ukrajna és az EU a második és harmadik helyre szorul 2,1 millió tonna körüli termelésével, míg Argentína 1,9 millió tonnával megőrzi negyedik helyét. A repcemag globális kereskedelme átlagosan évi 3%-kal bővülhet az elkövetkező tízéves időszakban. A világ vezető repcemagexportőr országa, Kanada nettó kivitele a 2008/2009. gazdasági

4 évben elérheti a 6,2 millió tonnát, és e volumen a várakozások szerint középtávon állandósulhat. A mind gyakrabban és mind súlyosabb szárazsággal küszködő Ausztrália nettó repcemagexportja tíz év múlva előreláthatóan nem éri el a 0,3 millió tonnát, ami a 2008/2009. gazdasági évre prognosztizált külpiaci eladásaihoz képest közel 57%-os visszaesést jelent. A nemzetközi kereskedelemből egyre nagyobb szeletet kihasító Ukrajna akár 2,5 millió tonna repcemagot is exportálhat a 2008/2009. gazdasági évben, szemben a 2007/2008. gazdasági évben realizált évi 0,9 millió tonnával. Az EU-27 repcemag-behozatala a belső felhasználás növekedése következtében a évi 0,7 millió tonnához képest 2,2 millió tonnára emelkedett 2008-ban. A hazai olajnövény-ágazat fejlődési kilátásai A hazai olajnövény-termesztés biológiai alapjai nemzetközi összehasonlításban versenyképesnek mondhatók. Olajnövényeink közül vetésterületét és volumenét tekintve kiemelkedik a napraforgó. Napraforgómagból átlagosan évi 1,2 millió tonnát takarítottunk be a közötti időszakban, ezzel hazánk Franciaország után az EU-25 második legnagyobb napraforgó-termelő tagállama volt. Átlagos hektárhozamunk a jobbtermésű években nemcsak megközelíti, hanem meg is haladja az EU-15 átlagát, de Franciaországétól ha többesztendős időszakot vizsgálunk még elmarad. Románia évi EU-csatlakozásával részesedésünk az EU napraforgókibocsátásából 30%-ról várhatóan 20% alá csökken az elkövetkező években. A növény évi vetésterülete elérte az 560 ezer hektárt, 7%-kal haladta meg a évit, és közel 25%-kal a közötti évek átlagát. A betakarított napraforgómag mennyisége több mint 1,5 millió tonnát tett ki, így 41%-kal több termés került a raktárakba, mint 2007-ben. Második legfontosabb olajnövényünk a repce, vetésterülete 2003 óta évről évre bővült, 2006 őszén már túllépte a 223 ezer hektárt, ami az előző évihez képest 60%-os, míg a közötti évek átlagához viszonyítva több mint 200%-os növekedést jelent. A repce gyorsan növekvő népszerűsége egyértelműen az óriási kereslettel és a magas felvásárlási árakkal magyarázható. A repce vetésterülete 2007 őszén (az MgSzH adatai szerint) 251 ezer hektár volt, vagyis 13%-kal haladta meg az előző évit. Repcemagból 640 ezer tonnát takarítottunk be 2008-ban, vagyis 34%-kal többet az eddigi rekordtermésnek mondható évi 495 ezer tonna mennyiségnél. (2008 őszén 267 ezer hektáron vetettek repcét a gazdálkodók.) Az olajnövény-termelés jövedelmezősége mind a napraforgó (étolaj és biodízel), mind a repce (biodízel) iránti kereslet további élénkülésének, valamint a közvetlen támogatások lépcsőzetes emelkedésének köszönhetően javul, ezért bizonyos, hogy a szántóföldi növények nemzeti kiegészítő támogatásának termeléstől történő függetlenítése, illetve az összevont gazdaságtámogatási rendszer (SPS) bevezetése összességében nem vagy csak kevéssé befolyásolja a hazai olajnövény-termelést. A komparatív előnyöket nem élvező területeken kiesők helyébe a hatékonyabb üzemek lépnek, így az olajnövények összesített vetésterülete legfeljebb néhány tízezer hektárral csökken középtávon. Az AKI-ban készült modellszámítások alapján, átlagos időjárási viszonyokat és kiszámítható gazdálkodási környezetet feltételezve a napraforgó vetésterülete 500 ezer hektár, míg termelése a közötti időszak átlaga, vagyis 1,1 millió tonna körül alakul 2013-ban. A repcét a évi 220 ezer hektáron vetik, repcemagból 450 ezer tonnát takarítanak be 2013-ban. Kedvezőbb időjárási viszonyokat és gazdasági környezetet feltételező, optimistább modellváltozatunk eredményei alapján a napraforgó vetésterülete meghaladná az 500 ezer hektárt, míg a repcét mintegy 300 ezer hektáron termesztenék az EU folyó költségvetési időszakának végén. Napraforgómagból 1,3 millió tonnát, repcemagból 980 ezer tonnát takarítanának be. Miként az leszűrhető, Magyarországon a repcetermés számottevő növelését részben a termésátlagok emelésével lehetne megoldani, ehhez azonban elengedhetetlen a helyes agrotechnika alkalmazása. (Bio)dízel-gyártás hazai lehetőségei A biodízel-előállítás és -felhasználás terén a legtöbb tagállam Magyarország előtt jár. Amellett, hogy másutt kedvezőbbek a repcetermelés természeti és technológiai feltételei, aminek köszönhetően egységnyi területről akár másfélszer annyi biodízelt tudnak kinyerni (következésképp jobbak a gazdaságossági mutatók is), az idejekorán elindított programok eredményeként már számottevő feldolgozói kapacitásokkal rendelkeznek. Magyarországon az évente megtermelt napraforgó- és repcemag szinte maradéktalanul a hazai feldolgozó üzemekbe, illetve exportra kerül. Legfontosabb felvevőpiacaink (Hollandia, Ausztria és Olaszország) a jövőben is igényt tartanak a magyar árura. Az export volumene a jövőben természetesen a megvalósuló hazai biodízelgyártó kapacitásoktól függ. Jelenleg egy helyen folyik biodízel-előállítás és három nagyobb üzemben nyersolajgyártás. Az üzemek alapanyag-beszerzése integrátorokon keresztül történik, a felvásárlási ár meghatározása egységes (Matif jegyzés mínusz 25 euró szállítási költség mínusz 5 euró kereskedői prémium tonnánként), de a terménypiacon 2008-ban bekövetkezett változások miatt a feldolgozók és termelők, integrátorok közötti kapcsolat nem nevezhető problémamentesnek. A felvásárló Mol a nyersolaj áráért a rotterdami kikötői árnak megfelelően fizet, az export nem jellemző. A repcedarának, mint mellékterméknek elhelyezése korlátokba ütközik: a hazai felhasználáson felüli mennyiség elsősorban Lengyelországba, Szlovákiába és Olaszországba kerülhet kiszállításra. Az instabil piaci helyzet miatt figyelembe kell venni, hogy az üzemek nyersanyagigényét akár ukrán importból is ki lehet elégíteni. (A felvásárlási ár ebben az esetben Matif jegyzés mínusz 40 euró tonnánként, bár ezt a piacot a dollár árfolyama is befolyásolja.) A biodízel-gyártáshoz a Mol 20%-ban sütőolajat (az EU összes gyűjtött sütőolajának kb. 10%-át) használ fel és 80%-ban repceolajat, aminek 90%-a magyarországi származású (fő beszállítók Sajóbábony és Visonta nyersolaj előállító üzemei). A gyártói oldalon új piaci szereplőként jelenik meg a Glencore cég, amely 2009-ben tervezi ezer tonna kapacitású foktői olajütőjének próbaüzemét. Az üzemben csak nyersolajat állítanának elő, tekintettel az európai keresletre. Alapanyag-beszerzésük napraforgó, repce és szója) a meglévő integrátori kapcsolatokra és kisebb kereskedőcégekre épülne, de nem zárkóznak el adott esetben az importtól sem, hiszen a vásárlást az árak döntik el. Terveik szerint árképzésüket minden esetben az aktuális piaci árak határozzák majd meg, mindenféle hosszabb távra szóló keretszerződés és elkötelezettség nélkül.

5 Az EU gmo-engedélyeztetése A legutóbbi élelmiszerár-sokkot kiváltó tényezőket három csoportba sorolhatjuk: az elsőbe a mezőgazdasági termelést és kereskedelmet befolyásoló ökológiai és biológiai természetű tényezők, a másodikba a makrogazdasági tényezők (népesség növekedése, fogyasztói jövedelmek emelkedése, kőolaj világpiaci árának drágulása stb.), míg a harmadikba a politikai tényezők (kereskedelemkorlátozó intézkedések bevezetése, bioüzemanyag-gyártás ösztönzése, piacszabályozás megreformálása stb.) tartoznak. E tényezők egy része rövidebb, a másik hosszabb távon fejti ki hatását. Míg pl. a kibocsátás visszaesése a vezető agrártermelő és -exportőr országokban inkább csak éven belül (ciklikusan) hat a piacokra, addig egyes makrogazdasági tényezők sokéves időszakon átívelő, mélyreható strukturális átalakulást idéznek elő. A ciklikus kilengések és a fundamentális szerkezeti változások kellemetlen mellékhatásai csillapításának, a piacok stabilizálásának egyik eszköze a modern biotechnológia alkalmazása. A géntechnológiailag módosított (gm) termények évről évre nagyobb volument képviselnek a nemzetközi kereskedelemben, és egyre nagyobb részesedéssel bírnak a világ takarmány- és élelmiszerláncában. A gm növények területe között 1,7 millió hektárról 114 millióra, a globális termőterületben képviselt arányuk 8%-ra nőtt. Gm árukukoricát az EU nyolc tagállamban termesztettek 2007-ben, összesen mintegy 110 ezer hektáron. Az EU-ban nem engedélyezett gm szervezetek (gmo) véletlenszerű előfordulása nem tolerált, akkor sem, ha ezek bármely harmadik országban forgalmazhatók. Míg a főbb takarmányexportőr országok meglehetősen gyorsan zöld utat adnak az újabb gm növényfajták bevezetésének a köztermesztésbe, az EU engedélyeztetési gyakorlata politikai és emocionális okokból kifolyólag lényegesen lassúbb: pl. az USA 15 hónap alatt lefolytat egy ilyen eljárást, ezzel szemben a közösségben akár három évig is elhúzódik a procedúra. Ez mára oda vezetett, hogy számos gm növény termelése, forgalmazása, felhasználása a világ több országában engedélyezett, ugyanakkor az EU-ban tilos. A nem engedélyezett gmo-kkal szembeni zérus-tolerancia komoly hatással van és lehet a jövőben az EU szójabab- és kukorica-, illetve ezek származékos termékei (szójadara, kukoricaglutén-takarmány, DDGS) behozatalára. Ugyanis az exportőrök és importőrök képtelenek garantálni a 0,0% határértéket a tiltott gm összetevőkre. A közösségben felhasznált fehérjetakarmányok 60%-a harmadik országokból származik. Az EU elsősorban a világpiacot uraló Dél- és Észak-Amerikától vásárol fehérjetakarmányokat, ahol már számottevő arányban termelnek gm szójababot, valamint kukoricát (és repcét). Nincs mit csodálkozni azon, hogy az EU-ban előállított takarmánykeverékek több mint 90%-ában találhatók gm összetevők. A visszaszoruló hagyományos szójabab termelésének, kezelésének és szállításának többletköltsége természetesen az árában is érvényesül. A gm fajták területének növekedésével az árkülönbség a 2007/2008. gazdasági évben ugrásszerűen megnőtt: a nem gm szójadaráért tonnánként dollárral többet kellett fizetni. Bár a szójadarának Európában nincs igazi alternatívája a takarmányozásban, ekkora felárat az EU állattartói már alig hajlandók megfizetni, ezért a kereslet visszaesésével lehet számolni. A fehérjetakarmányok behozatala mellett különösen rossztermésű években az EU jelentős mennyiségű kukorica behozatalára szorul. A kukorica nemzetközi kereskedelmében az USA, Argentína és Brazília együttes részesedése megközelíti a 90%-ot. Az EU 1997 óta nem vásárol kukoricát az USA-tól, a kiesést elsősorban Argentínából pótolta. A 2007/2008. gazdasági évben azonban már az innen érkező áruval is adódtak problémák: a szállítmányok az EU-ban 2008 márciusa végéig tiltott GA21 kukoricát tartalmaztak. Az EU igényeit így főként Brazília elégítette ki, tonnánként közel 50 euró prémiumot felszámítva. Brazíliában ekkor még nem engedélyezték egyetlen gm kukoricafajta termesztését sem, azóta a helyzet megváltozott. A kukorica és származékai többé-kevésbé kiválthatók más takarmány-alapanyagokkal, csakhogy ezek drágábbak, ezért az EU kukorica-behozatalának visszaesése több tagállamban tovább gyengítheti az állattartás egyébként sem erős versenyképességét. A jövőben a mezőgazdasági nyersanyagok iránti kereslet további növekedésével számolhatunk az élelmezés, a takarmányozás és a bioenergia-előállítás oldaláról egyaránt. A mezőgazdasági termelés továbbra is a most hasznosított földterületen fog összpontosulni, ezért a legfőbb cél a termelékenység növelése lesz. Ez elkerülhetetlenül még inkább előtérbe helyezi a biotechnológia alkalmazását. A világ mind több országában fognak gm növényeket termelni és forgalmazni, függetlenül attól, hogy az EU milyen gyorsan, illetve egyáltalán engedélyezi azokat vagy sem. Nyilvánvaló, hogy az EU képtelen csökkenteni függőségét az importált mezőgazdasági nyersanyagoktól. A közösség tehát két lehetőséggel áll szemben: vagy elfogadja, hogy élelmiszerkibocsátása visszaesik és behozatala nő (különösen húsfélékből), vagy a nemzetközi piaci folyamatokhoz igazodva természetesen szigorú kockázatbecslés érvényesítése mellett nem késlelteti a gm növények engedélyeztetését. A gm növények termesztésére Magyarországon az alacsonyabb növényvédőszer-ráfordítás, a gép- és munkaerőköltségek csökkenése és/vagy a terméshozamok esetleges növekedése, de mindenekelőtt stabilitása ösztönözheti a gazdákat. A gm növények hazai termesztését szabályozó törvény miatt azonban a biotechnológia használatának előnyeit csak a nagyobb méretű gazdaságok lesznek képesek érvényesíteni: a hazai birtokszerkezet tagoltsága jelentős mértékben nehezíti a 400 méteres izolációs távolság betartását, továbbá a gm növények termesztésének engedélyeztetéséhez a gazdálkodónak írásos beleegyezést kell kérnie a szomszédos földhasználótól. Logisztikai hátrányaink A hazai infrastruktúra elmaradottsága, a logisztikai feltételek elégtelensége, azok késedelmes megteremtése alternatív útvonalak pl. Szlovákián át kelet felé vagy Ausztrián és a volt Jugoszlávia utódállamain keresztül dél-kelet felé és disztribúciós központok igénybevételére ösztönözheti, kényszerítheti a nemzetközi áruforgalom szervezőit. A fejlesztési irányokat befolyásoló változás a kelet-európai és az adriai kikötők szerepének felértékelődése a nyugat-európai kikötők kapacitásproblémái miatt. Ez újabb, Magyarországot is érintő szállítási útvonalak kialakulását vetíti előre, ugyanis a távol-keletről érkező szállítmányok e kikötőkön keresztül több ezer kilométer útmegtakarítással érhetnek célba. A célpiacok távolsága, a rendelkezésre álló szállítási infrastruktúra és a fuvardíjak alakulása mellett a mezőgazdasági termékek versenyképességét, piacra jutását nagymértékben befolyásolja a 20.

6 meglévő tároló, átrakó, szárító, hűtő és fagyasztó stb. kapacitások. Az agrárfejlesztési program elsősorban termelésközpontú volt, az agrártermelés értéknövelő logisztikai rendszereinek (szállítás, szállítmányozás, raktározás, disztribúció) célirányú fejlesztése nem került a prioritások közé, e nélkül súlyos versenyhátrányba kerülhet a mezőgazdaság. Úthálózat Míg Nyugat-Európában az utak 96%-át, Magyarországon csak 38%-át fedi szilárd burkolat. A különbség ennél is nagyobb a külterületeken, hiszen míg Nyugat-Európában szinte minden mezőgazdasági út burkolt, addig Magyarországon csak ezek alig egyharmada. A földutak és nem mellesleg a vízelvezető árkok hiánya versenyhátrányt jelentenek a szállítási költségek, a szállított áru mennyiségének és minőségének megőrzése, a munkagépek és szállítójárművek elhasználódása terén, de az időráfordítás, sőt, a munkamorál tekintetében is. A külterületi mezőgazdasági utak önkormányzati tulajdonban vannak, az önkormányzatok szűkös forrásaikat azonban elsősorban a belterületekre összpontosítják, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium pedig nem foglalkozik a külterületi földutakkal. Vasúti áruszállítás A vasúti szállítás a mezőgazdasági áruféleségek közül elsősorban az ömlesztett száraz áruk (termények) esetében jellemző, ezek részaránya az összes áruszállításból 12-13%-ra tehető. Az élelmiszeripari áruféleségek közül csupán olajszármazékokat, melaszt és konzervipari késztermékeket szállítanak vasúton. A hűtött áruféleségek és élőállatok vasúti szállítása megszűnt. Az ömlesztett száraz áru vasúti szállításának legfontosabb úticéljai sorrendben a tengeri kikötők (Koper, Rotterdam, Constanţa stb.), a francia-, német- és olaszországi, valamint a belgiumi és hollandiai élelmiszeripari cégek telephelyei, továbbá az olaszországi és romániai malmok. A belföldi áruszállításban 200 km alatti távolságra egyelőre nem éri meg a vasutat használni. A vasúti áruszállítás súlyos versenyképességi problémákkal küszködik. Ezek közül az első helyen említendő, hogy Magyarországon európai összehasonlításban nagyon magas a pályahasználati díj. E tétel a vasúti áruszállító cégek költségei között akár 30%-os részarányt is képviselhet. (Megjegyzendő: a pályahasználati díj általában alacsonyabb, mint amennyit a pályafenntartás költségei indokolnak, a különbözetet országonként eltérő állami támogatásként kapja meg a pályavasút.) Az Európai Bizottság Energiaügyi és Közlekedési Főigazgatósága a magyar külügyminiszternek 2008 júniusában címzett levelében megállapította: a magyar állam nem gondoskodott többek között arról, hogy meglegyenek a jogszabályi feltételei a vasúti infrastruktúra igénybevételét ösztönző kedvezményeknek. A Máv Zrt. nem érdekelt a szolgáltatási színvonal növelésében, de még annak szinten tartásában sem. Óriási hátrány, hogy a hazai magánvasutak nem rendelkeznek saját mozdonyokkal. Összes terményszállítási kapacitásuk havi ezer tonnára tehető, ami az őszi csúcsidőszakban nagyon kevésnek bizonyul, míg az év többi részében rendszerint kihasználatlanok a speciális gabonavagonok. A vasúti áruszállítás versenyképességét nagyban gyengíti a hosszú fordulóidő és a visszfuvar hiánya. Sok berakóhely mellékvonal mentén van, amelyet fel akarnak számolni. Kicsi a berakó kapacitás, többszöri beállással kell rakodni, a berakás sok helyen időjárásfüggő, hosszú a várakozási idő. Ma nagyon kevés kivételtől eltekintve csak a régi betonsilók rendelkeznek iparvágánnyal és alkalmasak bármilyen időjárási viszonyok mellett a vasúti rakodásra. A vasút szervezetlen munkája miatt azonban a meglévő kevés iparvágány sincs kihasználva, a feladók szívesebben szállítatnak közúton. A folyami kikötői munkát sem lehet a vasútra szervezni: a hazai magánvasutak nem érkeznek pontosan, a vonatok gyakran órákig vesztegelnek egy-egy állomáson, de egynapos késés is előfordul. Az EU vasúti áruszállításában egyelőre komoly akadály, hogy a tagállamok nemzeti határain többnyire személyzetváltás történik, a határon áthaladó mozdony anyagi vagy természetbeni ellentételezésért fut, nyelvi, műszaki, politikai okokból. Jóllehet, ma a legtöbb európai országban számítógépes rendszerek rögzítik a vonatok útját, ezek egymással nem kompatibilisek, ezért az ügyfelek többnyire csak addig tudják nyomon követni a feladott áru tartózkodási helyét, amíg a vonat el nem hagyja az ország területét. Ennél nagyobb gond, hogy a vasutak sem látják egymás adatbázisát, így nem tudnak időben meghozni olyan operatív intézkedéseket, amelyek segítségével minimalizálhatnák a kieső időt. Belvízi áruszállítás A Duna az év kilenc hónapjában hajózható, eltekintve az árhullámok esetében életbe léptetett, néhány hétre szóló hajózási tilalmi időszakoktól, valamint az időnkénti alacsony vízállástól. Szemestermény-berakó kapacitásból a folyam mentén nincs hiány (pl. Gönyű, Baja, Mohács, Dunaföldvár, Bogyiszló, Fadd-Dombori stb), fedett rakodóhely azonban még nincs minden kikötőben Az elmúlt években évi 2-2,5 millió tonna szemestermény hagyta el hajón az országot, a Dunán azonban akár havi 300 ezer tonna mezőgazdasági eredetű ömlesztett száraz áru is kivihető. A folyami áruszállítás nyáron és ősz elején lenne ideális, de a csúcs rendszerint október végén indul. Míg északra többnyire olajosmagvakat szállítanak a hajók, délre döntően gabonaféléket. A fuvardíjak Budapest-Rotterdam (30-32 euró/tonna), illetve Budapest-Constanţa (22-24 euró/tonna) viszonylatban gyakorlatilag másfél éve stagnálnak. Ha az alacsony vízállás miatt nem lehet megrakni a hajót, a fuvarozók 10 centinként 2-3 euró/tonna extraköltséget számítanak fel. A visszfuvar kevéssé jellemző, prompt ügyletek kivételével, ilyenkor akár 50% árengedmény is elérhető. Az ömlesztett száraz áru szállítására alkalmas ún. bulk konténerek Magyarországon még nem terjedtek el, nincs elég vasúti kocsi, technikailag nem készültek fel erre sem a raktárak, sem a magyar dunai kikötők. A belvízi áruszállításban óriási lehetőségek rejlenek, hiszen ez olcsóbb, gazdaságosabb és környezetbarátabb a többi fuvarmódnál. Félő azonban, hogy a pozsonyi (folyam-tengerjáró és folyami hajók közötti átrakodás, konténerek kezelése), a linzi (konténerhajók fogadása), valamint a kremsi kikötő fejlesztései miatt versenyhátrányba kerülünk. Az újabb fejlesztési tervek (pl. a Via Donau és a kremsi kikötői társaság által kezdeményezett konténer szállítási rendszer működtetése Krems és Constanţa között) már 2009-től évi 7500 kamiont vonhat ki a közutakról, és az ázsiai és közel-keleti térségből 21.

7 érkező óceánjárók egy hetet takaríthatnak meg, ha Rotterdam helyett a fekete-tengeri kikötőt használják. A dunai konténeres áruszállítás megvalósításához a kikötőknek fejleszteniük kell közúti és vasúti összeköttetéseiket, valamint vámkezelési szolgáltatásaikat. Ausztriában erre már sor került, de más országokban így Magyarországon is komoly beruházásokra lenne szükség. Az ausztriai fejlesztések mindemellett a vízállás viszonyok rendezésére is kiterjednek, a vízszint megemelése érdekében Bécstől keletre a meder megerősítését illetve a folyamszélesség szűkítését tervezik. Tengeri fuvarozás Röviden említést kell tennünk a tengeri áruszállítás költségeit befolyásoló tényezőkről is, hiszen ezek nagyban befolyásolják a tengerentúli versenytársak piaci esélyeit Európában. A gabonafélék, olajosmagvak és más mezőgazdasági eredetű ömlesztett száraz áru tengeri szállításának költsége az elmúlt néhány évben jellemzően az áru értékének 10-20%-ára rúgott, de vannak országok, amelyek esetében a 20%-ot is meghaladta. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a közelmúltban rohamosan nőtt az ömlesztettáru-szállító óceánjárók iránti kereslet, ugyanis ezek nemcsak mezőgazdasági terményeket, hanem ipari nyersanyagokat is szállítanak, elsősorban Kínába és Dél-Kelet-Ázsiába. A globális pénzügyi válság, a gazdasági növekedés megtorpanása, a kőolaj árának esése nyomán a tengeri fuvardíjak 2008 második felében drasztikusan csökkentek: november végén a Mexikói-öbölből USD/tonna, Brazíliából UD/tonna közötti összegért szállítottak terményeket Európába, míg az év első hónapjaiban még USD/tonna között alakultak a díjtételek. Valószínűsíthető azonban, hogy csak átmeneti csökkenésről van szó, és mivel a hajógyártás egyelőre képtelen kielégíteni a mennyiségi igényeket, magának a trendnek a megfordulásával rövid és középtávon nem lehet számolni. (Megjegyzendő: a feketetengeri és a mediterrán térségben a tengeri fuvarköltségek alakulása nem mutat szoros összefüggést az óceánjárók fuvardíjaival, hiszen egy viszonylag zárt földrajzi-gazdasági térségről van szó, ahol jellemzően más, kisebb kapacitású hajótípusok, ún. Coasterek bonyolítják az áruszállítás egy részét.) A tengeri áruszállítás egyik sajátossága a fuvarirányok közötti rendkívül nagy egyensúlytalanság. A költségek tekintetében egyáltalán nem mindegy, hogy milyen égtáj felé szállítanak a hajók: a keleti és nyugati, illetve az északi és déli irányú áruszállítás költségében akár 100%-os különbség is mutatkozhat. Példának okáért: az Egyesült Államok exportőrei átlagosan 80%-kal többet fizetnek ugyanazon hajókapacitásért, mint az importőrök. Az ázsiai exportőröknek Európa és Észak-Amerika felé 50%-kal drágább a fuvar, mint az európai és észak-amerikai exportőröknek Ázsia felé.