Móricz Zsigmond pályaképe, elbeszélőművészete
|
|
- Léna Borbélyné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Móricz Zsigmond pályaképe, elbeszélőművészete DÖGÖLJ MEG, KUTYA! Javasolt feldolgozási idő: 1 óra 45 perc 1. feladat Az alábbi szövegrészlet Móricz Zsigmond életével és pályájával kapcsolatos információkat tartalmaz. Olvasd el figyelmesen, majd válaszolj a feltett kérdésekre! Móricz Zsigmond ( ) Tiszacsécsén született, a családi hagyomány szerint június 29-én. Apja, Móricz Bálint földműves, építési vállalkozó; anyja, Pallagi Erzsébet református lelkészi családból származott. A jómódú parasztok közé magát felküzdő apát egyik csapás a másik után éri, cséplőgépe fölrobbant, bérelt malmukat elsodorta az árvíz. A család embertelen nyomorba került, Prügyre költözött. Móricz Bálint napszámosként tartotta el hét gyermekét, s oly keményen dolgozott, hogy felesége kívánságára az összes gyermeket taníttatni tudták. Móricz Zsigmondnak kilenc testvére volt, ebből kettő erőszakos halállal halt meg; az egyik tejhiány miatt "valósággal elsorvadt", a másik ruháját pedig felgyújtotta egy szomszéd kisfiú ben kezdi meg tanulmányait a debreceni református kollégiumban, majd folytatja 1894-től a szintén nagyhírű Sárospatakon. Mivel rosszul tanul, egyedül érzi magát, másik anyai nagybátyja, Pallagi Gyula, a kisújszállási gimnázium fiatal igazgatója 1897-ben magával viszi, s itt érettségizik 1899-ben jó rendű eredménnyel ban református teológiát, majd jogot tanult Debrecenben októberében Budapestre költözött, jogot, majd bölcsészetet tanult, de tanári szakvizsgát nem tett között Az Újság című napilap munkatársa között öt alkalommal vett részt népköltési gyűjtőúton Szatmár megyében; meséket, dalokat gyűjtött, a közben szerzett társadalmi tapasztalatok nagy hatással voltak írói fejlődésére. 1/12
2 1905-ben házasságot kötött Holics Eugénia tanítónővel, azaz Jankával. Három leányuk (Virág, Gyöngyi, Lili) maradt életben, fiuk meghalt. Janka 1925-ben öngyilkos lett ban a Nyugatban megjelent Hét krajcár című novellája azonnali hírnevet hozott. Ezt második gyermeke halálakor írta, mély megrendültségében, apai fájdalmában szakadt föl igazi hangja ban közzétette első novelláskötetét (Hét krajcár), Ady üdvözölte, barátságuk szellemi szövetséggé vált. Az új magyar irodalom elismert alakja lett. Sorra születtek sikeres regényei, elbeszélései ben haditudósítóként járta a frontot, riportokat írt, de háborús illúziói hamar eltűntek. Sokat várt az őszirózsás forradalomtól, naiv hittel várta a Tanácsköztársaságot. Nyárra kiábrándult, ártatlanul meghurcolták, úgy érezte, félreismerték. A kommün bukása után zaklatták, kizárták a Kisfaludy Társaságból, írásait egy ideig csak a Nyugat és az Est-lapok közölték, színdarabjait nem játszották. Visszavonult 1912-ben épített leányfalui házába ban házasságot kötött Simonyi Mária színésznővel december és február között Babitscsal közösen szerkesztette a Nyugatot; Móriczé volt a prózarovat. Átalakítja a folyóirat arculatát; addig elsősorban esztétikai szempontok domináltak, Móricz a folyóirat nagyobb szociális-közéleti szerepvállalását szorgalmazta, megnövelte a publicisztika arányát. Ebben a szegénység problémáját állította előtérbe, felkarolta az autodidakta paraszttehetségeket ban megismerkedett Littkei Erzsébettel (Csibe), aki fogadott lánya és több írásának modellje lett. Az egykori lelencgyerekről mintázta Árvácskát azonos című regényében. A lány gyerekkori történeteiből 28 novellát írt. Naplójából kiderül, hogy Csibe a szerelme-szeretője is volt ben felbomlott házassága, Leányfalura költözött től átvette Szabó Páltól a Kelet Népe szerkesztését, azoknak a népi íróknak biztosított publikálási lehetőséget, akik a falukutatásra támaszkodó szociografikus irodalmi hagyományhoz kapcsolódtak (Darvas József, Illyés Gyula, Veres Péter). Móricz parasztábrázolásának egyik újdonsága az irodalmi és kultúrtörténeti hagyománnyal való szakítás. A gondolkodástörténetben a görög Theokritosztól Vergilius Georgicáján és bukolikus költeményein keresztül az a felfogás élt, hogy a falu, a vidék a harmónia és emberi boldogság világa. Az újkorban Rousseau erősíti fel ezt az érzést. A magyar epikában Jókainál a paraszt anekdotikus zsánerfigura. Mikszáth két elbeszéléskötetének világa már bonyolultabb. Azt a pillanatot ábrázolja novelláiban, mikor a falu, a vidék 2/12
3 természetes közösségébe betör a külvilág és a civilizáció; paraszthősei vagy küzdenek ez ellen, vagy behódolnak az új értékrendnek. A századforduló népszerű műfaja, a népszínmű még inkább felerősíti az egyoldalú faluképet: a falu a vidámság, a jókedv és a derű világa. Móricz másik újdonsága a paraszti világ struktúrájának bemutatása. Novelláiból, regényeiből zárt, hierarchikus világ tárul elénk, ahol a nincstelen zsellért a néhány holdas paraszttól áthidalhatatlan szakadék választja el. A hierarchia egyik fokáról a másikra lépni szinte lehetetlen, vagy emberi erőt meghaladó feladat. Móricz ábrázolásában a falu Ady szavával a lelkek temetője, a kielégíthetetlen emberi vágyak színtere. Mivel a társadalmi és szociális mozgás ebben a struktúrában szinte lehetetlen, a vágyak, energiák és törekvések csak az ösztönök szintjén vezetődnek le. Móricz arra is rámutat, hogy a hagyománynak nemcsak értékőrző és megtartóereje van, hanem fogva is tartja a parasztságot, lehetetlenné teszi a felemelkedést, a többre vágyást. Móricz újfajta élményéhez megtalálja az adekvát stílust és emberképet, a naturalizmust. A biológiailag és szociológiai szempontból egyaránt determinált hősök ösztönélete kerül előtérbe, elsősorban a szexualitás. S mindez a stílusirányzat fotografikus és fonografikus hűségével ábrázolódik. Kérdések: 1. Miért mentek tönkre anyagilag Móricz Zsigmond szülei? 2. Hol végezte Móricz Zsigmond középiskolai tanulmányait? 3. Ki volt Móricz Zsigmond felesége? 4. Mikor és milyen címmel jelent meg Móricz első novelláskötete? 3/12
4 5. Hogyan viszonyult Móricz az első világháborúhoz? 6. Hogyan viszonyult Móricz a Tanácsköztársasághoz? 7. Milyen szerepet töltött be Móricz Zsigmond életében a Nyugat című folyóirat? 8. Kik művelték a magyar irodalomban a szépirodalmi szociográfiát? 9. Ki volt Csibe? 10. Mi volt Móricz parasztábrázolásának újdonsága? 4/12
5 11. Móricz írásainak milyen jellemzői felelnek meg a naturalizmus emberképének? 12. Mit jelent a a) fotografikus és b) fonografikus ábrázolás? 2. feladat Olvasd el Móricz Zsigmond Tragédia című novelláját, majd válaszolj a kérdésekre! Móricz Zsigmond: Tragédia Mindenki a Sarudy lány holnapi lakodalmáról beszélt. Ebéd után leheveredtek az aratók a keresztek tövébe, vagy a villákból, gereblyékből rögtönzött apró sátorok alá, ahol egy-egy szoknya adott egy kis árnyékot a fekvők arcára. Elég az, hogy napszúrást ne kapjon az ember. A nagy sárga mezőn vidáman izegtek-mozogtak ezek a hangyaszorgalmú emberek, s az embertelen nagy munka közben, amely úgy tetszik, mintha végtelen és határtalan volna, örömet találtak abban, hogy a karjukat mozgatták, szájukat jártatták, és a legények meg a lányok olyan kacagva csipkedték meg egymást szóval és kézzel, mintha ez volna az élet fő tennivalója. Kis János megette az almás ételt, amit szeplős, málészájú fia, aki ijesztően hasonlított hozzá, kihozott utána. Azután körülnézett, de lusta volt a keresztig menni, s ott helyben dűlt el a tarlón. A kalapját az arcára tette, s nyomban elaludt. Még annyit hallott, hogy Sarudy Pál bornyút is vágatott a lakodalomra. Azzal elaludt. 5/12
6 Senki sem törődött vele, a tulajdon fia sem. Ez elővette a cserépfazekat, s belenézett, nem hagyott-é az apja egy kicsit neki is benne? Bizony nem hagyott. Olyan üres volt az edény, mintha a Bodri már ki is mosogatta volna. Ezzel felborította a mázas csuprot, s elment a kutya után fődi mogyorót keresni. Mikor Kis János felébredt, első dolga volt megnyalni a száját. Álmában lakodalomban volt, s nagyon jól teleette magát. Kedvetlenül gondolt rá, hogy elfelejtett mindent, azt is, hol volt, azt is, mit evett. Legalább ne ébredt vón fel. Hozzá volt szokva, hogy neki egész életében mindenről le kell mondani, hát nem soká sajnálkozott. Másik oldalra fordult, s újra el akart aludni. Nem sikerült. Az arca olyan vörösre vált a kalap alatt, mint a főtt rák. Lelökte a piszokban feketült szalmakalapot, s jólesett, hogy a mezei szellő hűvösen érte a bőrét. Egye meg a fene ezt a vén Sarudyt gondolta magában, eleget dógoztam neki életemben, meghíjhatna a jánya lakodalmára. Hadd laknék jól eccer. Felemelte a hüvelykujját: Lesz húsleves. Jó sárga, zsíros tyúkhúsleves. Az jó lesz. Abbul megeszek egy tállal. És már habzsolta is, szopogatta a sűrű, apró, sárga színű tésztacsigákat, amiket marokszámra eregetett le a nyeldeklőjén. Dógozni emberek! kiáltotta valaki. Kis János meg se mozdult. Eszébe jutott, hogy egyszer gyerekkorában valami lakodalomban volt. Rokona is volt az a család, mégse kapott az egész lakomából mást, csak tyúklábat. Tehetetlen harag, vad düh fogta el. A keze ökölbe szorult, s érezte, hogy most olyat, de olyat tudna ütni, hogy minden törne-zúzna utána. De a hüvelyke mereven állott, erről lassan az eszébe jutott, amire az imént gondolt. Azután töltött káposzta... Hatvanat megennék belőle... de ha ötvenet nem, egyet se. Dologra! kiabáltak amott. Ő is feltápászkodott. Éhesnek érezte magát. Odanézett a fekete falú cserépedényre. Üres... Úgyse volna benne, csak valami lötty. Megrúgta az edényt; megvetően és dühösen. Annak beszakadt az oldala. Különben is drótozva volt már, s egy drótszál a bocskorához akadt: Üssön meg a guta! káromkodott Kis János, és lerugdosta a lábáról a kölöncöt. Már míg élek, mindig ebbe a szegénységbe kell szuszogni. Az a vén bitang nem fog elhíjni. 6/12
7 Egész nap rosszkedvű volt. Észre se vette senki. Kis János amolyan láthatatlan ember volt, akit senki sem lát meg. Így élte le az egész életét, sohase volt egy percig sem érdekes ember. Se nem erős, se nem gyenge, nem kicsi, nem nagy; nem sánta, nem begyes; mi lett volna, ami feltűnt vón rajta. Olyan volt, mint egy ember; két szeme volt, meg egy orra. Bajusza is volt. És sohasem jutott eszébe semmi. Ha reggel volt, felkelt, este lefeküdt; mikor eljött az ideje, megházasodott. Akkor lakott utoljára jól, beteg is lett tőle. Katona nem volt, a faluból tízszer se volt kinn, akkor is csak a vásáron. Nevetni csak egyszer nevetett életében jóízűen, akkor, amikor az apja le akarta őt ütni, amért megette az egész tál galuskát, s amint feléje sújtott, a saját ütésétől megtántorodott, felbukott s falba vágta a fejét. Bele is halt. Még ez az egy érdekelte: az evés. A feleségét emiatt szokta elverni, s ha gondolt valaha valamire, arra, hogy mit volna jó enni. De ezt nem tudott sokat elképzelni. Hiába, a tapasztalat nem segítette. Este, ahogy hazamentek, s a gazdának megmondták, mit végeztek, az ő falujokban mindenki a maga kosztján dolgozott, azt mondta a vén Sarudy: Emberek, asszonyok, hónap este mindenki elgyühet a lyányom lakodalmára. Annyit ehettek, amennyi belétek fér. Kis János majdnem elszédült. Valósággal megijedt. Attól ijedt meg, hogy nem bír majd megfelelni a feladatnak. A többiek ujjongtak, éljeneztek, de ő hallgatott. Ott állott hátul, setétedő este volt, senki se törődött vele. A többiek közt azután ő is elindult nehézkes léptekkel hazafelé. Otthon megette a vacsorát; korpacibere volt. Csendesen, szótlanul. Felrúgta a macskát, amely a lábaszárába kapaszkodott s nyávogott. Nem gondolt semmit. De igen különösen érezte magát. Mintha nagy-nagy feladat várna reá, a legnagyobb életében. Nem volt tisztában vele, de félve gondolt a holnapi lakodalomra. Egész éjszaka nem tudott aludni. Sokszor felébredt és ébren hánykolódott, de ha hozzáfogott arra gondolni, mi lesz holnap, igen nagy nyugtalanság fogta el. Kinyújtotta a hüvelykujját: Először lesz tyúkhúsleves... Ebből megeszek egy dézsával. Elmosolyodott. Arra gondolt, hogy ha egy kádba öntenék azt a sok krumplilevest, keménymagoslevest, meggy-, korpa-, lekvárciberét, meg azt a mindenféle habart lét, amit ő életében megevett, ajajaj, olyan nagy kád nincs a világon, még az egri érsek pincéjében sincs olyan hordó. Ha azután együvé raknák azt a jó ételt, amit ő evett valaha, avval tán még az az ócska fazék se lenne tele, amit ma felrúgott a mezőn. Hirtelen úgy tetszett neki, mintha a lábán volna a bocskor, s érezné, ahogy beleakad a dróttal az edény. Nagyot rúgott. Ha ágyon feküdt volna, az menten 7/12
8 összerogy, de ez a szalmadikó nem sokat törődik az ilyen fickándozással. Pedig Kis János nagyot rúgott. A szegénységet rúgta el magától. Másnap reggel mogorván ébredt. Ahogy a rossz álmot kidörzsölte a szeméből, tisztán érezte, hogy igen nehéz a melle. Mintha pántok szorítanák. Egye meg a fene a vén Sarudyt, ma kieszem a vagyonábul. Eleget kapáltam neki. Nem mert reggelit enni. Ebédre meg se kóstolta az ételt, félt, hogy estére nem lesz éhes. Máskor, ha összeveszett a feleségével, akárhányszor megtette, hogy egész napon át nem evett egy falatot sem, észre sem vette. Most reszketett az egész belseje, és szédülés fogta el az éhségtől. Összeszorította fogát, széles, erős, nagy csontú állkapcáját, és szürke szemeivel mereven nézett előre. Egy vadállat makacs dühével viaskodott önmagával. De nem evett, megállotta. Ötven töltött káposztát! ismételgette magában, s vaselhatározással vágta kaszájával a rendet. Taktusra, mint az aratógép. Megszűnt körülötte a világ. Nem látta a nagy búzatáblát, se a körülötte dolgozó embereket, nem ismert senkit, semmit, nem volt múltja, jövője, egész valója egyetlen nagy akarattá keményedett. Úgy ment eléje, mint valami emberi léten felüli feladatnak. S érezte, hogy az egész belseje, gyomra átalakult, s hihetetlen munkára képes. Amint szikrázó szemmel belenézett a világba, képes lett volna vállalkozni arra, hogy a kévéket úgy eregesse le magába, mint a cséplőgépnél az etető a dobba. Végre alkonyodott. Hazamentek a munkából. Otthon már dél óta állott a lakodalom. Idő sem volt a hozzákészülődéshez, le kellett ülni a terített asztalhoz. Kis János egy zugba került; annál jobb. Falnak veti a hátát, s akkor hadd jöjjön az ellenség. Ezzel a vak és vad elszánással szállott szembe valamelyik őse egy kétezer emberből álló török sereggel. Hozták a levest. János nem sokallt, nem kevesellt semmit. Jó mély cseréptányért kapott, amit a szakácsné színig öntött neki. Ujjnyi vastag volt a tetején a sárga zsír, mely már nem is szakadt karikákra, hanem egybefolyt. Kis János fogta fakanalát, s nyugodtan, komolyan kezdett munkához. A béle reszketett, s alig bírt uralkodni a mohóságán. A tizedik kanálnál rettenetes megdöbbenés érte. Úgy érezte, jól van lakva. 8/12
9 Sápadtság futotta el az arcát. Megérezte, hogy roppant feladatot vállalt magára. Megérezte emberi kicsinységét. Mint valami szél suhant át agyán a gondolat, hogy nem fogja megbírni, amit vállalt. Összerántotta a szemöldökét; alacsony homlokán függőleges ráncok gyűrődtek, széles vas állkapcája összekattant, s nekidűlt újra a csatának. Gépiesen, ahogy a kaszát eregeti ívben jobbra-balra, most a kanalat emelte taktusra a szájához, míg csak a tányér ki nem ürült. Akkor szédülést érzett és utálatos csömört. Az étel túl zsíros volt kivánnyadt, gyenge, zsírtalan löttyökhöz szokott gyomrának. Túrós csusza következett. Ízes, tejfölös, töpörtős, kövér. Jól telerakták a tányérját. És Kis János kivette a sárga, csontnyelű törött villát, s ugyanolyan nyugodtan, mint az imént, ezt is sorra beraktározta. Nem érezte az étel ízét. Nyomást érzett odabent, és szeretett volna levegőre menni. Vagy legalább káromkodni egy nagyot, keserveset. És végtelen fájdalommal, irigységgel nézett körül a népen. Mindenki vidám volt, nevetett, habzsolt. És ő már tudta, hogy vége. Ma már annyit evett, mint egész életében egy ülésre szokott. De összecsikorította fogát, s odatartotta a tányérját a harmadik fogásnak. Ez lencse volt orrjával. Kint, a cselédek és munkások közt nem tartották meg a szokásos sorrendet, amit odabent a vőfély verssel szabott meg. Azt adták, ami közelebb esett. Ez ebből evett, az abból, Kis János mindenből. Így ment ez két óra hosszáig, megállás, pihenés nélkül. Akkor jött a töltött káposzta. Ötvenet! mondta magában Kis János, és a szemére fátyol szállott. Nagy darab húsok voltak a töltött káposzták közé téve ráadásnak. És Kis János, amint a három hatalmas töltelék után egy ilyen darab szívós, fövetlen, rágatlan húsdarabot le akart gyűrni, rémülten állott fel. A szeme kidagadt, szinte kiugrott szemöldökei alól, nyakán az erek kötélvastagságra dagadtak. Utolsó józan eszével kirohant a házból. Az eperfához ért, mikor megszabadult a bajtól. A torkán szorult darab, amely már szinte megfojtotta, visszacsúszott a szájába. Szemébe könnyek gyűltek, s állkapcsát olyan keményen vágta össze, hogy éket se lehetett volna közé verni. Azzal a szenvedély részegségével mondta el magában: Dögölj meg, kutya. Újra lenyelte a húst. És most is képtelen volt rá. Megakadt a torkán, s többet nem ment se le, se fel. 9/12
10 Az ember két keze a levegőbe kapkodott; sovány hosszú teste megfordult, s hanyatt vágódott. Irtózatos vonaglásban vergődött hangtalanul a földön, míg csak végleg el nem csendesedett. Senki sem vette észre, hogy eltűnt, mint azt sem, hogy ott volt, vagy azt, hogy élt Kérdések: 1. Mennyi idő alatt játszódik le a történet? 2. Milyen viszony van szerinted a novella címe és az elbeszélt történet között? 3. Keress ki néhány, a népéletből származó szót, ill. tájszót a történetből! Mi a célja szerinted az írónak azzal, hogy ezeket a szavakat beemeli a történetbe? 4. Mi a novella alaphelyzete? Mikor változik meg ez az alaphelyzet? 10/12
11 5. Keresd ki a szövegből, hogy hogyan hangsúlyozza Móricz a főhős jellegtelenségét! 6. Miben különbözik a többi ember viselkedése a főszereplőjétől? 7. Melyik anekdotikus történetelem jelzi előre az evés és a halál motívumának összekapcsolását a történet végét? 8. Milyen szövegrészek, kifejezések mutatnak rá az evés motívumán kívül a főszereplő lényének ösztönjellegére? 11/12
12 9. A novella mely elemei mutatják leginkább a naturalizmus hatását? 10. Mit jelenthet szerinted Kis János megszólalása a mű végén: Dögölj meg, kutya? 12/12
Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 2. feladatlap augusztus 25., hétfő / 60 perc SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA
A j e l ö l t k ó d s z á m a : Državni izpitni center *P082A10312* ŐSZI IDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 2. feladatlap Művészi szöveg(részlet) elemzése 2008. augusztus 25., hétfő / 60 perc Engedélyezett
Móricz Zsigmond novellái (9)
Móricz Zsigmond novellái (9) Élete magyar író, újságíró, szerkesztő, a 20. századi realista prózairodalmunk legismertebb alakja. 1879-ben Tiszacsécsén született egy nagyon szegény paraszti családban, a
ALEA, az eszkimó lány. Regény
ANAUTA ALEA, az eszkimó lány Regény 2011 Előszó Amit ebben a könyvben elmondok, az nem kitalálás. Nagy részét apámtól, Jorgkétől hallottam gyerekkoromban. Viharos téli estéken sokszor kértem, hogy meséljen
a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez
A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának
Szeretet volt minden kincsünk
Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van
EÖTVÖS KÁroly Magyar alakok 2011
EÖTVÖS KÁROLY Magyar alakok 2011 A KIS MARISKA (Gróf Széchenyi István nőtlen korából) Széchenyi István Íróasztala fölött díszes aranykeretben fiatal nő arcképe függött a falon. Olajfestmény volt s gyönyörű
5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell.
Tantárgy: szövegértés,- szövegalkotás Időkeret:2x45 perc Korosztály: 1. évfolyam Az óra célja: testtudat fejlesztése, térérzékelés tudatosítása, sajátmozgásérzék ápolása, figyelem tartósságának megteremtése,
A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.
Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,
KIHALT, CSENDES UTCA
KIHALT, CSENDES UTCA Göb megállt egy hosszú kőkerítés mellett. Nem messze innen, rézsút egy valamivel szélesebb utca nyílt, s vége felé, a házak falára már bevilágítottak az állomás fényei. Utazótáskáját
Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.
Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,
Državni izpitni center *P082A10313* ŐSZI IDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ augusztus 25., hétfő SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA
Državni izpitni center *P08A033* ŐSZI IDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 008. augusztus 5., hétfő SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RIC 008 . feladatlap FELADAT MEGOLDÁS PONTSZÁM. C. B 3. 4. 5.
A SZÁZEGYEDIK ASSZONY
A SZÁZEGYEDIK ASSZONY (Egy kis tréfa) 1883 Sok tarkabarka dolgot írt meg hajdan a pajkos tollú Boccaccio. Veronai, florenci asszonyok segítették benne. Amennyi rossz fát azok a tuzre tettek, annak a hamujában
Claire Kenneth. Randevú Rómában
Claire Kenneth Randevú Rómában CLAIRE KENNETH Randevú Rómában Regény 2010 Fapadoskonyv.hu Kft. honlap: www.fapadoskonyv.hu e-mail: info@fapadoskonyv.hu A könyv az alábbi kiadás alapján készült: Claire
Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van
Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön
A tudatosság és a fal
A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?
Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban
Bányai Tamás. A Jóság völgye
Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy
Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve
Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint
A hét krajcár Móricz Zsigmond gyermekei: Móricz Virág Móricz Gyöngyi Móricz Lili Móricz néhány műve
Móricz Zsigmond Móricz Zsigmond (Tiszacsécse, 1879. június 29. Budapest, Józsefváros, 1942. szeptember 5.) író, újságíró, szerkesztő, a 20. századi realista prózairodalom legismertebb alakja. Móricz Zsigmond
Életrajz. 1879. Szatmár megyei Tiszacsécse( tündérsziget )
Móricz Zsigmond Életrajz 1879. Szatmár megyei Tiszacsécse( tündérsziget ) született 1884. tönkrement a család Prügy( a feledhetetlen szenvedések évei ) nagybátyja: Túristvándi 1891. Debrecen(Légy jó mindhalálig),
garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára
Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy
Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia
Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia Feladatok a Magyar nemzetismeret/haza a magasban c. könyvhöz Magyar nemzeti ünnepek I. Az ünnep http://www.nemzetismeret.hu/index.php?id=1.6 1.
EZÜSTHARANG. A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály hava. 25. szám
A barátság legszebb aktusa az, Midőn barátunkat hibáira figyelmessé tesszük. ( Berzsenyi Dániel )) EZÜSTHARANG A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály
egy jó vállalkozás. Aztán nem egészen egy év alatt az egész elúszott. A pincéred elbokázta. Igaza lett apádnak! Haragszik rád.
Pista bácsi unokája A pesti kislány. A faluban csak így emlegették. Két éves lehetett, amikor az édesanyja hazavitte a faluba és a szülei segítségét kérte. Sírva panaszolta, hogy tovább már nem bírja a
bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Olvasd el: 1. Mózes
A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.) A kazári piacon Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2
Tartalom A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.)... 2 A kazári piacon... 2 Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2 Búbb bújj zöld ág (magyar népdal)... 2 Elfogyott a krumplileves... 3 Elvesztettem
démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén
1. A támadás Viktor az erőd tetejéről nézte a közeli erdőt. Minden nyugodtnak tűnt mozgásnak semmi nyomát nem látta. Pedig érezte a jelenlétüket, tudta, hogy a közelben vannak, nem látja őket, de valahol
Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne:
Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne: Kint azt kiáltják: [ ] Éljen a szabadság! Diákok mennek erre, föl-földobálják a sapkájukat, ujjongva éltetik a szabadságot. Ami az
Ha nem hiszed, járj utána!
Gárdonyi-emlékév, 2013 Ha nem hiszed, járj utána! rejtvényfüzet 2. osztály 1. forduló Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából hívunk, hogy játssz velünk! Néhány mese és az író életrajza
Guy de Maupassant. Ékszerek
Guy de Maupassant Ékszerek Guy de Maupassant Ékszerek 2011 Válogatta, fordította és az utószót írta Illés Endre Fapadoskonyv.hu Kft. Illés Endre jogutódja A TELLIER-HÁZ 1 Odamentek minden este, tizenegy
Vörösmarty Mihály életműve
Vörösmarty Mihály életműve A ROMANTIKUS TRIÁSZ NAGY ALAKJA Javasolt feldolgozási idő: 80 perc 1. feladat Készítsd el Vörösmarty Mihály életrajzának 10 pontos vázlatát! A következő elemek feltétlenül szerepeljenek
Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****
Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,
Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD
Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?
a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság
ELSŐ FEJEZET Nem így kellett volna történnie. Addie Folsom úgy képzelte, a középiskola után hat évvel tehetősen és egy jó kocsi volánjánál ülve tér majd haza. Ehelyett behúzott nyakkal és egy közel háromszázezer
Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a
V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,
Én Istenem! Miért hagytál el engem?
Édes Illat Én Istenem! Miért hagytál el engem? Sóhajtotta Jézus, miközben a fakereszten felfüggesztve, vércseppek csöpögtek végig a testén. És akkor, nem lélegzett többet. Nem, te voltál minden reményem!
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy szegény ember és a felesége.
A három kívánság Magyar népmese Szabó Enikő illusztrációival Egyszer volt, hol nem volt, volt egy szegény ember és a felesége. Fiatalok voltak, szerették is egymást, de a nagy szegénység miatt sokat veszekedtek.
2014. október - november hónap
2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes
Ady Endre. Irodalom tétel. Ady Endre ( )
dezs.extra.hu tételek gyûjteménye Ady Endre Szerzõ dezs Irodalom tétel Ady Endre (18771919) Életrajz 1877.nov.22én született Érmindszenten. Apja hétszilvafás nemes volt. Elszegényedés. Nemesi család. Paraszti
George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)
Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember
1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb
1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November
A szenvede ly hatalma
Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul
Csivitelő (2. osztály)
Olvasórally 2-3. oldalhoz Csivitelő (2. osztály) 2-3. oldalhoz 1. Olvasd el az újság 2. és 3. oldalán található szövegeket, verseket! Keresd meg, mely dátumhoz mi tartozik, kösd össze! Kisboldogasszony
Az elátkozott királyfi
Az elátkozott királyfi Milyen más címet adnál a mesének? Húzd alá a válaszokat a mesében! a) Mit kívánt a legkisebb királykisasszony? b) Mi történt a király hintajával? c) Ki segített a királynak? d) Mit
A három biciklis leugrik az udvaron. A biciklit begurítják a pitarba. - No, most már szakadhat akár a vízözön is! Bent a csárda csendes.
A HORTOBÁGYI ORGONA Hirtelen beborult az ég, mintha egy óriás hamuszínű ponyvával vonták volna be. A Hortobágy síkján hűvös fuvallat száguldott végig. A távolban morgott már a zivatar. A kocsiúton három
1. Magyarországi reneszánsz Janusz Pannoniusz költészete. 2. Mikszáth Kálmán és a dzsentri
1 1. 2. 3. 4. 5., 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15., (,»;, ;,...) 16. 17. 18.,, 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. (, ) 26.. 27.,, 28. (, ) 29. 30., 31. 32. 33. 34. '' '' 35. 36. 37., 38., 39., Santa Maria
Hedwig Courths-Mahler. Szigethercegnõ
Hedwig Courths-Mahler Szigethercegnõ 2. kiadás A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Hedwig Courths-Mahler: Die Inselprinzessin Bastei-Verlag Verlagsgruppe Lübbe GmbH & Co. KG Bergisch Gladbach
Futó viszonyok, tartós kapcsolatok - a fiatalok párkapcsolatai napjainkban. Tóth Olga MTA Szociológiai Intézet PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar
Futó viszonyok, tartós kapcsolatok - a fiatalok párkapcsolatai napjainkban Tóth Olga MTA Szociológiai Intézet PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar Megváltozott házasságkötési szokások Magyarországon (Ezer hajadonra
LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT
1. fejezet Jack Reacher egy dupla feketét rendelt, csokireszelék és cukor nélkül, nem porceláncsészében, hanem mûanyag pohárban, és még mielõtt kihozták volna a kávét az asztalához, végignézte, ahogy egy
Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.
Debrecen Poétái Ady Endre Csokonai Vitéz Mihály Kölcsey Ferenc Arany János Tóth Árpád I.évfolyam 1.szám 2010 november Készítette: 11.D Szerkesztők: Rabb Franciska, Nádró Veronika, Zámbó Gabriella, Olexa
FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY Bük, 2013. március 25. MATEMATIKA 1. OSZTÁLY
FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY Bük, 2013. március 25. MATEMATIKA 1. OSZTÁLY név:... iskola:... 1. Számolj pontosan! Milyen szám kerül az utolsó helyre? 19-3 + 2-7 - 2 + 5-2 + 6 =
Zágoni Balázs. Barni Berlinben. meseregény. M. Tóth Géza rajzaival
Zágoni Balázs Barni Berlinben meseregény M. Tóth Géza rajzaival Koinónia Kolozsvár 2016 Első fejezet, amelyből megtudjuk, hogy Barni mennyi mindent tud Barni rengeteget tudott a nagyvárosokról, különösen
Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum 7400 Kaposvár, Fő u. 10. Bejelentkezés: +36 30 869 6052. www.smmi.hu
Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum 7400 Kaposvár, Fő u. 10. Bejelentkezés: +36 30 869 6052 www.smmi.hu 2 I. 1. FELADAT A tulipános láda egyik felét már kifestette a mester. Fejezd be te a másik
válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába
2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén
Régi dolgok, nehéz sorsok. Írta: Fülöp Tiborné
Régi dolgok, nehéz sorsok Írta: Fülöp Tiborné Előszó 1933-ban születtem, egy nagyon szép kis faluban, földműves családban. Szegények voltunk. Nagyszüleim még közepesen jómódú család volt, de a nagyapám
bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács
1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három...
A SÓ (népmese) Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreg király s volt három szép lánya. Volt néki három dúsgazdag országa, mindhárom lányának jutott egy-egy ország. Hanem ahogy mondják: nincs három
- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban.
A SZERELEMRŐL Tavaly, június elején abban a kisvárosban voltam, ahol születtem. A városban most is az a sajátságos csend, mintha halottak közt járnék. Két hét alatt beteltem vele, kivágytam belőle, akárhová,
V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés
V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,
Olvasd el a következő regényrészletet, majd válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre!
Tanuló neve: Dátum: Olvasd el a következő regényrészletet, majd válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre! Egérszegi Cincin más volt, mint a többi egér. Ilyen kicsi egeret még életemben nem láttam! jegyezte
A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,
A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és
Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva
Olcsó krumpli Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva ment ajtót nyitni. Nagy örömére, az édesanyja állt az ajtó előtt. Anyukám, de jó, hogy jössz. Alig állok a lábamon, olyan álmos vagyok. Kislányom! Csak
SZKB103_10. Konfliktusok a közösségben
SZKB103_10 Konfliktusok a közösségben tanulói konfliktusok a közösségben 3. évfolyam 103 Diákmelléklet D1 Tornai József: Ki tud tovább lefelé lógni? Kora tavasz köszöntött ránk meleg esővel, s mi a kunyhót
XIV. Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem.
XIV Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem. Az ősz, a szív: véres két árny. Sokat jártam az emberek között, ifjú vagyok, csendes
Hector közelebb jut a boldogsághoz
Hector közelebb jut a boldogsághoz Édouard a vacsora végeztével nagyon elégedettnek tûnt, de nem érte be ennyivel, ragaszkodott hozzá, hogy átmenjenek még egy másik helyre. Azt akarom, hogy megismerd Kínát!
Villás Lajos: Blokád a Váci úton 2008. September 28.
Villás Lajos: Blokád a Váci úton 2008. September 28. Valahol az országban, rendõrök, és romák "szövetséget kötöttek". Szövetséget kötöttek arra, hogy közösen, kéz a kézben fognak fellépni mindenkivel szemben,
Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD
Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD TATAY SÁNDOR Húshagyókedd Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Tatay Sándor jogutódja Barabás már kilencedik napja kerülgette a várost. S e kilenc napot megelőző kilenc hónapig vándorolt.
[Erdélyi Magyar Adatbank] A KÉT KIRÁLYGYERMEK BALLADAMOTÍVUMAI EGY KIBÉDI NÉPMESÉBEN
RÁDULY JÁNOS A KÉT KIRÁLYGYERMEK BALLADAMOTÍVUMAI EGY KIBÉDI NÉPMESÉBEN 1. 1865-ben jelent meg első ízben a Fővárosi Lapokban Kriza János egyik legkiválóbb munkatársának, Gálfi Sándornak a balladagyűjtése
VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK
VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat
Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204
Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 (SERBÁN ANDRÁS igaz székely ember emlékének) Karácsonyi történet Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első
Szerintem vannak csodák
Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy
Szent Márton ábrázolások Somogyi Győző rajzai a répcelaki plébánián
Kovács Laura 8. o. Nick, Dózsa köz 3/a. Répcelaki általános iskola Szent Márton ábrázolások Somogyi Győző rajzai a répcelaki plébánián Hittan pályázat Szent Mártonról sok festmény készült. Leggyakrabban
Ariadné fonala BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2004, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. EZ A MŰ AZ ÍRÓ HONLAPJÁRÓL, A
BALLAI LÁSZLÓ Ariadné fonala COPYRIGHT 2004, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. EZ A MŰ AZ ÍRÓ HONLAPJÁRÓL, A HTTP://WWW.VASAROS.COM/ART/BALLAI/ OLDALRÓL SZÁRMAZIK. A SZÖVEG BÁRMINEMŰ MEGVÁLTOZTATÁSA,
Verzár Éva Kelj fel és járj!
Verzár Éva Kelj fel és járj! A Tatárdombot megkerülte a viharos szél, ott fenn még egyszer jól összerázta a méltóságos, nehéz fellegeket, lehúzta őket egészen a földig, s mire Terike 1911 pityergő őszén
Meseváros SZKB103_14
Meseváros SZKB103_14 tanulói mseváros 3. évfolyam 139 Diákmelléklet D1 Feladatlapok I. feladatlap A tisztás szélén egy kerek képű Úritök vigyorgott. Nagyon tehetséges volt ebben a műfajban. Istenien tudott
cselenyák imre illusztrálta: szonyi
cselenyák imre illusztrálta: szonyi gergely cselenyák imre Az ArAnyhAjú kisfiú álma illusztrálta: szonyi gergely Az öreg gőzmozdony Bálint megfürdött, fogat mosott, pizsamába bújt, és anyukája ölébe fészkelte
Az Este, az Éjfél meg a Hajnal lakodalma
Az Este, az Éjfél meg a Hajnal lakodalma Magyar népmese Illusztrációk: Szabó Enikő Egy királynak volt három leánya, akik már nagyra felnőttek, és mégsem eresztette őket atyjuk a napvilágra. Egyszer a legöregebbik
A legszebb mesék Mátyás királyról
A legszebb mesék Mátyás királyról Roland Tartalomjegyzék Mátyás király és a kolozsvári bíró / 4 Egyszer volt Budán kutyavásár / 8 Mátyás király és a huszár / 12 Mátyás király és a százesztendős ember /
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL
Szerb Köztársaság OKTATÁSI, TUDOMÁNYÜGYI ÉS TECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM OKTATÁSI ÉS NEVELÉSI MINŐSÉGELLENŐRZŐ INTÉZET VAJDASÁGI PEDAGÓGIAI INTÉZET FELADATOK AZ ÁLTALÁNOS ISKOLAI OKTATÁS ÉS NEVELÉS
Eresszen! Legyen olyan kedves, Lang úr. Most szépen elalszik még két órácskára, aztán mikor már világos lesz, elmehet sétálni.
Amikor Konrad Lang felébredt, sötét volt. Idegen ágyban feküdt. Keskeny volt és magas, Elisabeth nem feküdt mellette. Fel akart kelni, de nem tudott. Az ágy két oldalán rács volt. Hé! kiáltotta. Majd hangosabban.
A róka és a farkas. Ahogy ment-mendegélt a két kis báránynyal, eccer csak eleibe állott egy farkas.
A róka és a farkas Vót, hol nem vót, heted hét országon is túl, de még az operenciás tengeren is túl, hol a kis kurta farkú malac túr, vót eccer egy róka. Vót ennek a rókának két báránnyó. Csált 1 magánok
Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt
Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva
Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része
Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol
Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére. Pirosmalac. Hangos mese
Varázsbetű Mesetár Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére http://varazsbetu.hu/mesetar Pirosmalac Hangos mese (A hanganyag itt található: http://varazsbetu.hu/mesetar/pirosmalac)
Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó
1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása
A Biblia gyermekeknek bemutatja. A gazdag ember és a szegény ember
A Biblia gyermekeknek bemutatja A gazdag ember és a szegény ember Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta :
A fiú bólintott. Nem is várt mást. Amikor kilépett a szobából, még látta, hogy az újság zavartalan emelkedik eredeti helyére. Ahogy kattant mögötte a
A bolt - Mást se hallok, csak hogy az üzlet, meg az üzlet, és néha még azért az üzlet is szóba kerül... - Ne bolondozz, fiam. Abból élünk- morogta a reggelizőasztal mellől a rezzenéstelen újság. - Nem
Vissza fog jönni. És hozzátette: Ha visszajön, intézkedünk. És így is lett. Ahogy a bicikliteszt alapján jó okom volt remélni, szinte azonnal
The Big One Hazatérésem másnapján megcsinálták az MRI-t. Amikor felfogtam, hogy micsoda méretet öltött az a valami, ami négy hónap alatt az agyamban nőtt, megfontoltan, bár szokásomtól eltérően úgy döntöttem,
Irodalmi verseny az Arany János Tehetséggondozó Program tanulói számára 2014 A versenyző sorszáma: (A megfelelő számot karikázd be!
Irodalmi verseny az Arany János Tehetséggondozó Program tanulói számára 2014 A versenyző sorszáma: Hányadik éve vesz részt a programban? 1. 2. 3. (A megfelelő számot karikázd be!) Az alábbi feladatok a
úgy matematikával és geometriával építik, mint a gótika kisebb csodáit. Két nyitott szem, két nyugodt kéz, egy emberi szív: ez a művészet. Hohó!
ELŐSZÓ Íme, megint folytatom az egyetlen művet, új hullámban verem felétek a végtelen titkú tengert. Élnék ezer esztendeig: nem mondhatnám meg minden titkát. Írnék ezer esztendeig: nem mutathatnám meg
E D V I N Írta Korcsmáros András
E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem
T. Ágoston László 70. születésnapjára
T. Ágoston László 70. születésnapjára A Magyar Írószövetség és a Hungarovox Kiadó és a jelenlévő vendégek T. Ágoston László író 70. születésnapját köszöntötte 2012. október 11. (csütörtök) 18 órakor a
Petőfi-morzsák. Móra Ferenc
Móra Ferenc Petőfi-morzsák A középkor kolostor-életének furcsa alakja volt a frater falsarius, aminek lenni kellett minden barátkolostorban. Az a barát volt a frater falsarius, akinek kiosztott szerepe
Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.
Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Ady Endre Utálok hajnalban kikelni az ágyamból. Nagy bögre kávé nélkül
Kompetenciaalapú mérés 2007/2008. A N Y A N Y E L V I K É P E S S É G E K 9. é v f o l y a m A változat
Fıvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet Az iskola Az osztály A tanuló A tanuló neme: Kompetenciaalapú mérés 2007/2008. A N Y A N Y E L V I K É P E S S É G E K 9. é v f o l y a m A változat
ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam
ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam Szerelmes versfüzér 1. Nyolcvan sor a fáról, amire rádőlnél Ha most rádőlsz arra a fára, Ki fog dőlni és pont telibe talál- Na. Én állok a fa másik oldalán Pont
Szép karácsony szép zöld fája
Móra Ferenc Szép karácsony szép zöld fája Illusztrációk: Szabó Enikő Nyolcéves voltam, a harmadik elemibe jártam, és először léptem a közszereplés terére. A közszereplés tere az öreg templomunk volt. Úri
PAPÍRSZELETEK. LXVI. évfolyam, 8-9. szám 2002. augusztus szeptember NÉMETH ISTVÁN
LXVI. évfolyam, 8-9. szám 2002. augusztus szeptember PAPÍRSZELETEK NÉMETH ISTVÁN Milyen lehetett a bujdosó pohár, amely Gyulai Pál szerint a sarkantyúnál is jobban csengett? Ha bujdosott, hát miért, kit
A gazdag ember és a szegény ember
A Biblia gyermekeknek bemutatja A gazdag ember és a szegény ember Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta :
Az aranyhal Illusztrálta: Szabó Enikő
Benedek Elek Az aranyhal Illusztrálta: Szabó Enikő Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren túl, a hármas üveghegyen is túl, túlonnan túl Megálljatok csak, nem jól kezdettem Hát: volt egyszer