Ariadné fonala BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2004, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. EZ A MŰ AZ ÍRÓ HONLAPJÁRÓL, A

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ariadné fonala BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2004, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. EZ A MŰ AZ ÍRÓ HONLAPJÁRÓL, A"

Átírás

1 BALLAI LÁSZLÓ Ariadné fonala COPYRIGHT 2004, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. EZ A MŰ AZ ÍRÓ HONLAPJÁRÓL, A OLDALRÓL SZÁRMAZIK. A SZÖVEG BÁRMINEMŰ MEGVÁLTOZTATÁSA, VALAMINT KERESKEDELMI CÉLÚ SOKSZOROSÍTÁSA CSAK A SZERZŐ KÜLÖN, ÍRÁSBELI ENGEDÉLYÉVEL LEHETSÉGES. (P) 2004, BY VASAROS DOT COM

2 Doktor úr, már úgy vártuk. Ki várta? Elhasznált öregasszonyarc. Szemölcsök. Egyáltalán, honnan tudja, hogy doktor? Már be is tuszkolták egy lakásba. Rezsőke mondta ám, milyen előnyös vételt csinált a doktor úrral! Azt is elárulta, hogy maga az ország leggazdagabb ügyvédje. Ügyvéd ügyész, mindegy az öregasszonynak. Gyorsan egy kivezető Ariadné-fonalat ebből a labirintusból! Magam is nagyon örülök, hogy szomszédok lettünk, kedves asszonyom, de most már Foglaljon helyet, doktor úr! A szomszédasszony valósággal belepasszírozta az ügyészt egy kiült fotelbe. Akkor hozhatom a kávéját? Vagy ilyenkor már csak Asszonyom, kérem térjen a tárgyra! Hát, az nem olyan egyszerű. Úgysem fog hinni nekem. Mind így kezdi. Hát akkor én Az öregasszony gyorsan visszanyomta a fotelbe az emelkedő testet. Van ereje! Egy ilyen vékony teremtés. Az ember azt hinné, bármikor összeeshet. Azt a kályhát nézze meg doktor úr! Közönséges cserépkályha. Citromsárga. Az öregasszony ujja szuronyként meredt előre. Itt egy hollandi cserepekből készült kályha állt mondta. Kék-fehér. Szélmalmok. De én magyarázzam a doktor úrnak? Hollandi mormogta gépiesen az ügyész, miközben számba vette az ajtón lévő zárakat. Valaki nyomtalanul feltörte mind a kilenc zárat, lebontotta a hollandi fajanszot, és ezt rakta a helyébe. Honnan tudja az ügyvéd úr? És elvitte a herendi porcelánkészletet is. Zsolnayt. Meg a családi ezüstöt. Szó szerint. Volt két arany gyertyatartó is. Meg egy kínai váza. A doktor úr fantasztikus! Akkor vállalja az ügyet? Milyen ügyet? Az unokaöcsém a tettes. Ki akar készíteni, hogy azután könnyen megölhessen. És lyukat fúr a falba. Bizony, gyakran megfigyel. Már ötször kihívtam a rendőrséget. De hiába. Ma már nem is jönnek ki. Pedig minden héten eltűnik valami. Tipikus. Nem olyan doktor vagyok, aki ilyesmivel foglalkozik azzal az ügyész felállt. Hát akkor kihez forduljak? De már nem tudták visszatartani. A kétségbeesett öregasszony a karjába csimpaszkodva kísérte. Ott álltak a lakásajtóban. Most be fog jönni vele? 2/5

3 Kérem, asszonyom! Kövér könnycsepp gördült le a ráncos arcon, és duplájára növesztett egy szemölcsöt. Jó, majd megnézem, hogy mit tehetek. Hálásan megsimogatták a kezét. Undorral vegyes fáradtsággal rogyott le a bőrkanapéra. Végre otthon. Nem, itt a jog ugyanolyan tehetetlen, mint az orvostudomány. Harminc éve találkozott először a jelenséggel Tárnokon. Kis telkük volt ott, a nyarat kint töltötték. Ahogy beköszöntött a tavasz, Apa, Anya rohantak ki a természetbe. De Tárnokon lehetett kerékpározni! Budapesten nem hagyták. Nagy a forgalom, ilyesmi. Anya nagyon féltette. Ki félti most? A felesége? De miért mindig a felesége jut az eszébe mindenről? Mert húsz év után váltak? Miért nem a holnapi előadásra gondol? Az ügyészi kamarában tartják. Parlamenti képviselők is jelen lesznek. Majd hallgathatnak. Botcsinálta jogászok. Ők hozzák a törvényeket, de ők sohasem néznek a vádlott arcába. Vagy a sértettébe. Na, majd holnap megmondja a véleményét az új büntető törvénytervezetről! Jó lenne egy kávé. De akkor mi lesz az alvással? Kopogtattak. Ki az? És miért kopog? Ott a csengő. Ki más? A szomszéd öregasszony, sugárzó arccal. Már amennyire az a nyomasztó arc sugározni tud. Én szívesen kitakarítom a doktor úr lakását. Erre ne legyen gondja. Tényleg, egy takarító jó lenne. De pont ez a nő? Mindenbe belenézne. Hanem hát mibe is? Hivatalos iratokat nem tart itthon, a családi emlékek meg a feleségénél vannak. Minden ott maradt- a kanapét kivéve. Na, jöjjön vissza holnap délután. Visszarogyott a kanapéra. Ez a tekintet! Mint a tárnoki öregasszonyé. Két utcával lejjebb laktak. Vagy hárommal? Tulajdonképpen ez az egész tanúkra épített bírósági eljárás hülyeség. Hát ilyen egyszerű dologra nem emlékszik az ember, hogy két vagy három utca. Pedig hányszor kerékpározott arra! Évente százszor legalább. Az hét év alatt hétszáz alkalom. Mégsem emlékszik. És valakit életfogytiglanra ítélhetnek egyetlen tanú vallomása alapján, aki életében egyszer, fél percig látott valamit. Változtatni kell ezen a szemléleten. Szegény szomszédasszony. Szakasztott olyan, mint az a tárnoki öregasszony. Két vagy három utcával lejjebb. Volt a kapujuktól kétszáz méterre egy nyomós kút. Odajárt vízért. Régen kibomlott, szélfútta ősz hajtincsek. Barázdás arc. Dohszag. De azért segített az öregasszonynak vinni a vödröket. Egyszer behívták a házba. És az öregasszony halott szeme fellobbant. Látja-e azt a viktoriánus hegedűkanalat, a dos-á-dos meisseni porcelánt, vagy az empire duchesse-t? Mert az nem az eredeti viktoriánus, meisseni és empire darab, hanem valami silány vacak. Arra cseréli ki a szomszéd, a húgának a fia, mert meg akarja ölni. A kamaszkor döbbenetével ült fel a kerékpárra, lélekszakadva hazahajtott, hogy beszámoljon az édesanyjának a hallottakról itt egy ember életveszélyben van, hívni kell a rendőrséget! Édesanyja nagy figyelemmel végighallgatta, és arcára szomorúság ült ki nem segít azon az asszonyon sem rendőr, sem orvos. * Másnap délután szinte vidáman ment haza. Jól sikerült az előadás. Világos, hogy az új büntetőtörvényt nem szabad sablonok bilincseibe verni, és a jól értelmezhető normatívák keretein belül egyedi elbírálást igényel minden eset. Az ügyészi, bírói munka során a legapróbb részletekig nem kell vizsgálni minden szálat, hogy ne valamilyen prekoncepció szerint rendezzék el a bizonyítékokat, hanem azok együttes mérlegelése vezessen az 3/5

4 igazsághoz. Nagy tapsot kapott. Az a ferdearcú politikus áhítattal csüggött rajta, pedig az minden más előadóba belekötött. Arra, hogy még egy újságíró is kérdéseket tesz fel neki, végképp nem számított. A holnapi lapokban is benne lesz, és végre mint jogtudós, nem pedig az ügyészség képviseletében valamilyen bűnügy kapcsán! Hanem a házban csak úgy nyüzsögtek a rendőrök, be sem akarták engedni a lakásába. Felmutatta az igazolványát. A nyomozást vezető őrnagy elnézést kért tőle, és a lakásához kísérte. Mi történt tulajdonképpen? kérdezte az ügyész Meggyilkolták Kissnét. válaszolt az őrnagy. Ki az a Kissné? Az ön szomszédja volt. A szomszédom? Az a az az öregasszony? Tud valamit róla? Üldözési mániája volt. Igen, és ki üldözte? Azt mondta, hogy az unokaöccse. De, tudja hogy van, ez korántsem egy Ariadné-fonal Ezt a rendőr már nem hallotta. Vele rohant az összes kolléga, a nyombiztosítókat kivéve. Az ügyész megcsóválta a fejét, és bement a lakásába. Persze, az is hülyeség, hogy Ariadnéfonal. Mintha az elkövető direkt gombolyítana aranyszálat a rendőrnek, hogy az visszataláljon hozzá, mint egy szerelmes lány. Megreccsent a kanapé rugója. Kényelmes arab. Még a nagyanyjáról maradt rá. A felesége utálta. A feleségek persze mindent utálnak, amit nem ők vásárolnak. Szóval, a délelőtti előadás. Végre kifújhatja magát. Fárasztó az ilyesmi. Kollégák. Mind azt figyelik, mikor hibázik. Parlamenti képviselők, akik eleve kisebbségi érzéssel mennek mindenhová, mert nem értenek semmihez na meg ferde arcuk. Elesett, vagy már így született az az ember? Van ilyen arc egyáltalán? Hogy micsoda alakok irányítják azt az országot! Vagy nem is irányítják, a dolgok csak úgy mennek maguktól? Kopogtattak. Miért kopogtatnak, talán nem jó a csengő? Biztosan az öregasszony az. De hiszen az öregasszony már A rendőrtiszt állt az ajtóban. Kezet nyújtott. Agyondohányzott újjak. Szeretném megköszönni a segítségét, ügyész úr. Kérem, igazán nincs mit. De jöjjön be, ne itt az ajtóban Megint a kanapé reccsenése. Lehet, hogy újra kellene rugóztatni a bútort? Elfogtuk a tettest, ügyész úr. Gratulálok, de nem tudom, miben áll az én segítségem. Az áldozat unokaöccse a gyilkos. De, kérem az lehetetlen. Mindent bevallott. Találtunk is a lakásán hollandi kályhacserepeket, egy Zsolnay porcelánkészletet, valamint két arany gyertyatartót, melyek talán a nagynénjétől származnak. Zsolnayt Meg egy kínai vázát. Netán említette e tárgyak valamelyikét az áldozat? 4/5

5 Notesz pattant ki az elsárgult ujjak közül. Igen, és takarítást is vállalt volna nálam. Takarítást? Nem látom az összefüggést. Az ügyész előtt elhasznált öregasszonyarc jelent meg. Szemölcsei szuronyként meredtek felé. Rosszul van, ügyész úr, hozzak egy pohár vizet, vagy talán Az ügyész megrázta a fejét, majd hosszantartóan, idegesen felnevetett. Mert mi mindig mindenben összefüggéseket keresünk mondta. Viktoriánus hegedűkanál és hollandi fajansz, meisseni dos-á-dos és Zsolnay szerviz, kibomlott hajú és szemölcsös vénasszonyok között. Az összefüggések Ariadné-fonala szép lassan a nyakunk köré tekeredik, fojtogatni kezd bennünket, és már csak azért dolgozunk, hogy letépjük magunkról, hogy kitörhessünk az összefüggések labirintusából, de odakint nem Ariadné vár ránk szerelemmel, hanem borzalmas dermedt testek, de nem tudjuk, mi vagyunk az áldozatok, vagy ők? A notesz becsukódott. Egy ügyész nem kérdezhet ilyet mondta az őrnagy. Köszönöm a kávét tette hozzá fennhangon, de már nem fordult vissza. Milyen kávét? dünnyögte az ügyész, és még sokáig nézte az ajtót, amely bezárult a rendőr mögött. VÉGE 5/5

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

*P141A1031203* 3/12. Üres oldal LAPOZZON!

*P141A1031203* 3/12. Üres oldal LAPOZZON! *P141A10312* 2/12 *P141A1031202* *P141A1031203* 3/12 Üres oldal LAPOZZON! 4/12 *P141A1031204* 1. Irányított irodalmi fogalmazás Móricz Zsigmond Égi madár című novellájának részlete alapján A dárdás vasrácskerítésen

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

ALEA, az eszkimó lány. Regény

ALEA, az eszkimó lány. Regény ANAUTA ALEA, az eszkimó lány Regény 2011 Előszó Amit ebben a könyvben elmondok, az nem kitalálás. Nagy részét apámtól, Jorgkétől hallottam gyerekkoromban. Viharos téli estéken sokszor kértem, hogy meséljen

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA.

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. BALLAI LÁSZLÓ Szentendrei emlék COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. MEGJELENT AZ EZREDVÉG IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS TÁRSADALOMKRITIKAI FOLYÓIRAT XIV ÉVFOLYAM, 6-7. (2004. JÚNIUS-JÚLIUSI)

Részletesebben

"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"

Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni "Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az

Részletesebben

Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti

Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti Cziczó Attila: ANDREA életjáték szereplők: Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti 1. JELENET - ANDREA SZOBÁJA Andrea ül elkeseredetten a tükör előtt. Néha közelebb hajol, vizsgálgatja arcának hibáit.

Részletesebben

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj 14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Isten hozta őrnagy úr!

Isten hozta őrnagy úr! Isten hozta őrnagy úr! Filmrészlet szöveges átirat Napsütéses idő van, a házak előtt egy négytagú tűzoltózenekar vidám indulót játszik. A zenészek barna egyenruhában vannak, fejükön tűzoltósisak. A zenekart

Részletesebben

EZÜSTHARANG. A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály hava. 25. szám

EZÜSTHARANG. A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály hava. 25. szám A barátság legszebb aktusa az, Midőn barátunkat hibáira figyelmessé tesszük. ( Berzsenyi Dániel )) EZÜSTHARANG A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály

Részletesebben

Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására az amerikai filmtörténetben

Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására az amerikai filmtörténetben Azonosító: ART18 2011 10 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2011. 10. 05. szerda Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására

Részletesebben

COWBOY ERDEI FOTELBEN

COWBOY ERDEI FOTELBEN 1595 Lesi Zoltán COWBOY ERDEI FOTELBEN Apu mégis elment vadászni, pedig megígérte nem hoz új nôt csodaországba. Szabadságot vett ki. Mint egy öreg cowboy egy erdei fotelbôl megtöltötte a sörétest. Nem

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

(a tatarozás) Amikor egyedül maradtam a lakásban, szokásom lett, hogy ha női cipőkopogást hallottam az utcáról, félbehagytam bár-

(a tatarozás) Amikor egyedül maradtam a lakásban, szokásom lett, hogy ha női cipőkopogást hallottam az utcáról, félbehagytam bár- (Éva) Ezerkilencszázhatvannyolc augusztusában egy éjjel kimentem a Városligetbe. Nem tudom, miért. Nem volt szokásom éjjel sétálni. A Ligetet különben sem szeretem, ha letérek a főallékról, még nappal

Részletesebben

NATAŠA KRAMBERGER PUBLISHED BY: JAVNI SKLAD REPUBLIKE SLOVENIJE ZA KULTURNE DEJAVNOSTI - REVIJA MENTOR, 2007 TRANSLATED BY: GÁLLOS ORSOLYA

NATAŠA KRAMBERGER PUBLISHED BY: JAVNI SKLAD REPUBLIKE SLOVENIJE ZA KULTURNE DEJAVNOSTI - REVIJA MENTOR, 2007 TRANSLATED BY: GÁLLOS ORSOLYA SAMPLE TRANSLATION NATAŠA KRAMBERGER SZEDER-ÉGBOLT PUBLISHED BY: JAVNI SKLAD REPUBLIKE SLOVENIJE ZA KULTURNE DEJAVNOSTI - REVIJA MENTOR, 2007 TRANSLATED BY: GÁLLOS ORSOLYA ORIGINAL TITLE: NEBESA V ROBIDAH:

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK

Részletesebben

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Bányai Tamás. A Jóság völgye Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,

Részletesebben

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának

Részletesebben

á ú é é ő é ő á ő ő á á ú ű é é ö ő á ő ú ő ő á é Ü Ü á é á é á é á é á ö ö á é ő á ú ű é é á é é ő á ö ö á á é é ú é é ú á á ő é é é ö ö á á é ű ő á é ű ő ú ő á á é á ú é é á é ö á á ö Ü á á é é ú á á

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

T. Ágoston László A főnyeremény

T. Ágoston László A főnyeremény T. Ágoston László A főnyeremény Gondosan bezárta az ajtót, zsebre vágta a kulcsot és egy széllel bélelt, kopott nyári nadrágban, hasonlóképp elnyűtt pólóban, és mezítlábas papucsban lecsoszogott a földszintre

Részletesebben

KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk.

KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk. Konferálók - a HIT Rádió délutáni műsora HIT Rádió, www.hitradio.hu (KE Körtvélyfáy Eszter riporter, LE - Loványi Eszter és KZS - Kovács Zsuzsanna KE - A kutya az ember legjobb barátja. tarja a mondás,

Részletesebben

Ü Ú Ú Á Á Ő É é ö é é é é é ü ö é é é é é é é é é é ö é ö ö ö é é é é é é ö é é é é ö é ű é é é ö é é é é éé ö é éö é é ö é é é é ö é ű é é é ö ö é é é é é ö é ö é é ö ö é ö é é é é é é ü é é ö é é é é

Részletesebben

Nikl János: Menekülőút. Az Aszódi Javítóintézet

Nikl János: Menekülőút. Az Aszódi Javítóintézet Nikl János: Menekülőút Az Aszódi Javítóintézet Mit csinál az a gyermek, aki nem tud kérni? Elvesz, vagy cselekszik. Nekimegy valaminek, valakinek. Nem tud kérni, mert nem rendelkezik ezzel a képességgel.

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet (Népszava 2009. február 27.) Dobjuk félre a meglévő fogalmakat és határokat, mert nem működnek - mondja Kállai Ernő. A nemzeti és etnikai kisebbségi

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 14-én 10 00 órakor tartott rendkívüli ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 4/2011. (I. 14.)

Részletesebben

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével.

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével. Kézipatika az ország tetején Mátraszentimre Magyarország legmagasabban átlagosan 800 méteren fekvô önálló települése. Hivatalosan még öt települést foglal magában: Mátraszentistvánt és Mátraszentlászlót,

Részletesebben

Nicole Legian. A tigris. ökle

Nicole Legian. A tigris. ökle Nicole Legian A tigris ökle Előszó Ez a könyv több, mint tíz év munkáját rejti. A szereplők kitaláltak, a hasonlóságuk valós személyekhez csak a képzelet játéka. Hogy az olvasó képzeletének vagy az enyémnek,

Részletesebben

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába 2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén

Részletesebben

Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára?

Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára? 1. oldal Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára? Nagy Erika, 2013 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI.

Részletesebben

brasnyó istván IN AETERNUM

brasnyó istván IN AETERNUM brasnyó istván versei IN AETERNUM Estelente a lehúzott redőny résein át jól látni a tengerészeket, ahogy tisztjeikkel együtt elhagyják a kocsmát az út túlsó felén, rézsút ablakunkkal szemben és körülállják

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

Kökény Éva, Hrúz leszármazott. Jakabné Kabai Mária

Kökény Éva, Hrúz leszármazott. Jakabné Kabai Mária A HÓNAP ESEMÉNYE Forradalom A forradalom olyan, mint a vulkán, a földrengés vagy a cunami. Nem vesszük észre, mikor tör ki, mikor készül a nagy rohamra. Nyugodtan járunk-kelünk, eszünk és szeretkezünk,

Részletesebben

2014. október - november hónap

2014. október - november hónap 2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes

Részletesebben

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZLEPÁK BÁLINT A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZEMLE Összefoglalás Tanulmányom témája az általános fogászati ellátásban résztvevő fogorvosok

Részletesebben

Velence ártatlan volt. Megtette, amit tudott, hogy beteljesítse a romantikáról alkotott elképzeléseit. Csakhogy színes gondoláival és zöld lagúnáival

Velence ártatlan volt. Megtette, amit tudott, hogy beteljesítse a romantikáról alkotott elképzeléseit. Csakhogy színes gondoláival és zöld lagúnáival 9 Velence ártatlan volt. Megtette, amit tudott, hogy beteljesítse a romantikáról alkotott elképzeléseit. Csakhogy színes gondoláival és zöld lagúnáival együtt is eleve esélytelen volt Hannes Bergtalerral

Részletesebben

Huszonötödik lecke. nyomja, várjon. hallgasd. nyomd. várj. tedd, vedd, legyen. szíveskedjék mutasson. hozza el menjen nézze meg

Huszonötödik lecke. nyomja, várjon. hallgasd. nyomd. várj. tedd, vedd, legyen. szíveskedjék mutasson. hozza el menjen nézze meg Huszonötödik lecke Megint telefon Halló! Jó napot kívánok! Üdvözöljük a Vabank Bank ügyfélszolgálatánál! Ha ismeri a mellék számát, nyomja meg a megfelelő számú gombot. Ha nem ismeri, várjon a kezelő jelentkezésére.

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

Juhász Bence. A nagy litikamu

Juhász Bence. A nagy litikamu Juhász Bence A nagy P litikamu Parlamentből a Parlamentbe Viszontválaszra megadom a szót képviselő úrnak. Köszönöm Elnök úr, Tisztelt Országgyűlés, Tisztelt Ház. Amint az előző felszólalásomban is ismertettem

Részletesebben

Hedwig Courths-Mahler. Szigethercegnõ

Hedwig Courths-Mahler. Szigethercegnõ Hedwig Courths-Mahler Szigethercegnõ 2. kiadás A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Hedwig Courths-Mahler: Die Inselprinzessin Bastei-Verlag Verlagsgruppe Lübbe GmbH & Co. KG Bergisch Gladbach

Részletesebben

[Erdélyi Magyar Adatbank]

[Erdélyi Magyar Adatbank] KÉSEI DOLGOK [Vákát oldal] Amikor hosszú évekkel később e munka írója találkozott néhány férfiúval, kik ott bent, ám kint is meséltek neki e régi időkről, amidőn ő még nem járt a szigeten első dolga volt

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

Nem fogom lelõni magát, Delaware doktor. Pedig meg kellene

Nem fogom lelõni magát, Delaware doktor. Pedig meg kellene 1. fejezet Nem fogom lelõni magát, Delaware doktor. Pedig meg kellene tennem. Mégis mi a megfelelõ reakció egy ilyen helyzetben? Hû, kösz, értékelem a megfontoltságát. Remélem, nem gondolja meg magát.

Részletesebben

É Ő É é ö í é í é í í Ú é é é í í ő ö ö é É Ó É Á í é ő é í í í Í Í í í É É É í é é í Í é Íő é í é í é í í Í ú é é ű í í é í í Í ö ö ő é ö ö é é í Á ő é é é í é Í ö é é é é é é ö Í ö é é é í í é ö í í

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú

Részletesebben

Héra Jeges öle tüskés hópelyhekt ől duzzadó felh đ Héra szeme eső eső eső esđ eső esđ esđ

Héra Jeges öle tüskés hópelyhekt ől duzzadó felh đ Héra szeme eső eső eső esđ eső esđ esđ Héra Jeges öle tüskés hópelyhekt ől duzzadó felh đ Héra szeme eső eső eső esđ eső esđ esđ a gyémántgolyó ' vígan szaladgál a fekete lemez serceg ő ereiben a gumifal nélküli fekete biliárdasztalon Vétkek

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

GISELLE. FIATALEMBER HANGJA Szegény Nagyika! Micsoda világa volt a kottáival, fűszereivel, különös ételeivel.

GISELLE. FIATALEMBER HANGJA Szegény Nagyika! Micsoda világa volt a kottáival, fűszereivel, különös ételeivel. GISELLE Zöldes, párás üveg. Eső áztatja. Vízcseppek csorognak. Halványzöld felírat fut végi az üvegen. Az emberi lény egy esős, párás üvegen át nézi és vizsgálja a világot. Homályosan lát. A földönkívüliek

Részletesebben

ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

Csak erős idegzetűeknek! videóleirat

Csak erős idegzetűeknek! videóleirat Csak erős idegzetűeknek! videóleirat 2009. Piroska Gyula Tréning Kft. Minden jog fenntartva. Üdvözlöm Önt, kedves Cégvezető Barátom! Piroska Gyula vagyok,, hogy ne érezze magát egyedül a cégvezető. Nem

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

É Á Á ű ű É ű ű Á ű Ó Ő Á Á Á Ő Á ű Á Í É Ö ű ű É Ö Ö Á Á Ö Á ű É Ö É Á Ö Á É É Á ű Ö É Í Á Á ű Á ű ű É Á Á Á ű ű É Ü Ő Á Á Á ű Á ű Á ű Ö ű ű Á Á Ö Ö Á ű Ö ű ű Í ű Á Á ű Á É Í Á Á Ó ű ű Á ű Á Á Á Á É Á

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö

Részletesebben

É É ú í ö É É í ú É Á Á Á ö í ö í ú í Ö ö ö í í Á ö ö ö í í ö í É í ö ö í í í ö í í í í ö í í ö ö í ö ö í ö í ű í ö ú ű í í ö Ö ö ö í ö ö í ö ö í í í ö É ö ö ú ö ö ö í ö ű í ú ö ú Í É ú ö ö ö É ö ö í Íí

Részletesebben

Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é

Részletesebben

Javítókulcs Szövegértés A gyűrűk ura

Javítókulcs Szövegértés A gyűrűk ura Javítókulcs Szövegértés A gyűrűk ura Anyának szülinapja van. Az egész Szabó család a közeli étterembe megy ünnepelni. A kilencéves Tóni örül az ünnepi ebédnek, a tizenhat éves Péternek nincs kedve hozzá.

Részletesebben

Arthur Conan Doyle. Sherlock holmes

Arthur Conan Doyle. Sherlock holmes Arthur Conan Doyle Sherlock holmes újabb kalandjai Arthur Conan doyle Sherlock Holmes újabb kalandjai 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Különös hivatal Nem sokkal azután, hogy megházasodtam, megvettem az öreg

Részletesebben

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15.

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15. H Í R L E V É L 2009. SZEPTEMBER 15. DÖNTÉSEKRŐL RÖVIDEN: Döntött a Képviselő-testület arról, hogy Óbarok Község kilép a Móri Kistérséggel közösen működtetett, egyes honvédelmi tárgyú feladatok végzésére

Részletesebben

* fiókos szekrény. ** asztalos. *** szánkó.

* fiókos szekrény. ** asztalos. *** szánkó. BETYÁRBÓL LETT KIRÁLY Hát egyször vót egy szögény embör mög egy szögény asszony. Volt neki három fia. Mikor má(r) fölnyőtek nagyra, nem tudott velük már mi(t) csinálni. Király azt izente neki, a szögény

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö

Részletesebben

Pár szóban a novella létrejöttéről:

Pár szóban a novella létrejöttéről: Pár szóban a novella létrejöttéről: A Heléné Cixous-pályázatot a Feldmár Intézet Nők Iskolája alapította. A pályázat feltételeit Feldmár András fogalmazta meg...a nyertes pályázatoktól őszinte, magas színvonalú,

Részletesebben

ü Ü ö ö ö Á ő ö ö ö ü ú ö ő Á ő ö ő ü ú ő ő ő ö ö ö ő ú ő ő ő ö ő ö ű ő ő ő Ú ö ü ő ő ú ú ö ő ö ő ú ú ő ú ö ö ő ú ő ü Ü ö ő É ő ő ü ö ő ú ő ö ű ő ő ü ő Ú ű Ö ü ő ú ő ő ő ú Ú ü ö ő ő ú ő ű ő ö ö ü ö ö ő

Részletesebben