Móricz Zsigmond novellái (9)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Móricz Zsigmond novellái (9)"

Átírás

1 Móricz Zsigmond novellái (9) Élete magyar író, újságíró, szerkesztő, a 20. századi realista prózairodalmunk legismertebb alakja ben Tiszacsécsén született egy nagyon szegény paraszti családban, a 7 gyermek egyikeként anyja: Pallagi Erzsébet, apja: Móricz Bálint Súlyos anyagi gondokkal küszködtek, mégis leérettségizett Debrecenben: teológiát aztán jogot tanult, Pesten: bölcsészkar, egyiket sem fejezte be Az Újság gyermekrovatának szerkesztője Holics Eugéniát elvette feleségül, 4 gyermekük született, 1 fiú elhunyt, 3 lány életben maradt A Hét krajcár hozta meg neki 1908-ban az író sikert, ezek után nagyon népszerű előtt 1924:Simonyi Máriával köt 2. házasságot 1925: a nő öngyilkos lett 1929-től a Nyugat főszerkesztője lesz 1939-től a Kelet Népe főszerkesztője Nyugat első nemzedéke Századfordulón a realizmust a naturalizmussal keveri 1936 találkozik Csibével, akit fogadott lányává fogad, de szeretője is volt Ház Leányfalun 1942-ben meghalt agyvérzésben Korszakai Első korszaka ( ) o Hét krajcár megjelenésével kezdődik o főleg elbeszéléseket írt,de több regénye is megjelent (Sárarany (1910), Az Isten háta mögött (1911), A fáklya (1917)) o a magyar ugar világát mutatja be o Hősei tehetséges, jobb sorsra érdemes emberek, akiket a környezetük húz vissza, megakadályozva kibontakozásukat o Hangja szenvedélyesebb o Korai regényeiben, novelláiban még inkább a naturalizmus dominál o 1. világháború idején: haditudósítások, háború elleni tiltakozások (Szegény emberek) Második korszak (húszas évek) o kritikai realista íróvá válik

2 o Új témák: Gyermekkor (Légy jó mindhalálig (1920), Forr a bor (1931) Történelmi múlt (Az Erdély-trilógia) 19. sz. végének dzsentri-világa (Úri muri (1927), Rokonok (1932)) Harmadik korszak (30-as évek) o Visszatér a parasztábrázolás téma o Drámaiság és balladai hangulat a jellemző, később a realizmus o Objektív, riporteri stílus o Téma: a pusztai élet, a ridegpásztorok világa, a falusi nyomor, babonák Parasztábrázolása Szakít a romantikus parasztábrázolással, amely idillikus helyzetként ábrázolja a parasztokét (a Jókai- féle hagyomány ez), meglátja az elégedetlenséget, nyomort és szegénységet Meg kívánja mutatni a falu igazi arcát, ahol nagy a nyomor és a szegénység, és amit ő a lélek temetőjének nevez o A vidék zárt, hierarchikus világ, amelyben a feljebblépés emberi erőt meghaladó feladat o A hagyományoknak nem csupán értékmegörző szerepe van, hanem konzerválja is a hierarchikus világot és fogva tartja a parasztságot tájnyelvi kiejtés a szereplőknél Eszközei o Adekvát stílus A stílus, tartalom és beszédhelyzet összhangja o Naturalizmus, realizmus o Szakít ez eddiggi kultúrtörténeti hagyományokkal a vidéki élet leírásában (Jókai: romantikus, idealizáló parasztábrázolás, Mikszáth: romantikus-realista, folytatás Móricz után: Szociografikus irodalom: pl. Illyés Gyula: Puszták népe) Elemzések Tragédia o Tartalom alföldi pusztán játszódik 1,5-2 nap az időtartam munkások déli pihenőjüket töltik, köztük Kiss János, a főszereplő

3 a gazda, Sarudy meghív mindenkit a lánya lakodalmára Kis örül a meghívásnak és tervbe veszi,hogy kieszi Sarudyt a vagyonából a lakodalmon Kis nem társalog, nem csinál semmi mast,csak eszik egy falat megakad a torkán és megfullad, de ez senkinek sem tűnik fel o Téma Evés, lehetetlen vállalkozás o Nyelvezete Egyszerű, sok a rövid, odavetett mondat, drámai párbeszédek, kevés elbeszélői leírás, kommentár, stilizáűlt, fonetikus írásmódú népies nyelv Gúny Humoros, komikus és szatirikus művek jellegzetes stíluseszköze. Az író egy személy vagy jelenség vonásait, hibáit erősen, néha a képtelenségig túlozva mutatja be. o Szimbólum Éhség egy jobb életre, egy értelmes életre, egy igazságos életre o Tragédia A cím miatt nagy értékveszteségre számítunk, ám Kis halála egyáltalán nem érződik értékveszteségnek, hiszen maga is értéktelen (legalábbis a kor társadalma tekintetében) o Ironikus Kiss halálával nem történik értékvesztés, senki se veszi észre o Drámai szerkezet Expozíció Helyszín, időpont- másnap lakodalom lesz, bemutatja Kis Jánost, fiat és sejteti Kis János rajongását az étel iránt Bonyodalom Meghívják a lakodalomra, elhatározza, hogy kieszi a vagyonából Kibontakozás Helyszín a lakodalom Tetőpont Félrenyel

4 Barbárok Megoldás Meghal o Motívumok drótozott edény o Naturalizmus Leírások, az ember három oldalról magyarázható (körülmények, öröklődés, ösztönvilág) gazdasági világválság utáni parasztélet rövid tartalom: a civilizációtól távol élő pásztorok világában 2 juhász 300 birkáért megöli Bodri juhászt, kisfiát és 3 kutyáját 1. rész: Bodri juhász, fia és kutyáik találkoznak a pásztrokkal, a veretes szíj ürügyén megölik a juhászt és családját, eltemetik őket a földbe, majd a nyájjal továbbállnak 2. rész: Bodri felesége családja felkutatásába fog, találkozik Veressel is, aki más irányba irányítja, de tavasszal puli kutyája segítségével megtalálja családja tetemeit és a veretes szíjat 3. rész: a bíróságon vallatják Verest, aki folyamatosan tagad, de mikor meglátja a veretes szíjat megtörik visszatérő motivum: veres szíj cím: Barbárok: az ember a természet nyers darabja, műveletlen, barbár, vagyonszerzés vágya minden áronkereret képez, a bíró zárszava is ez Veres juhász és társa: kegyetlen figurák, részletesen nem jellemzi őket Móricz, csak cselekedeteikből ismerjük meg őket, nincs lelkiismeretfurdalásuk a gyilkosság miatt Bodri juhász: ő is ebben a barbár környezetben él, mégis tisztességes ember, szerető apa feleség: hűség és elszántság megtestesítője (1 évig keresi családját, 10 körömmel ássa ki tetemüket a földből)(népmesei keresés-vándorlás) Bíró: nem fölényes, jól ismeri a parasztok viselkedését író kívülállóként van jelen tájszólás, egyszerű szavak, minimális elbeszélői komnentár, erős drámaiság, rokonítja a ballada műfajával

5 szimbolikus tárgy: öv, a parasztság babonás félelmei,

Életrajz. 1879. Szatmár megyei Tiszacsécse( tündérsziget )

Életrajz. 1879. Szatmár megyei Tiszacsécse( tündérsziget ) Móricz Zsigmond Életrajz 1879. Szatmár megyei Tiszacsécse( tündérsziget ) született 1884. tönkrement a család Prügy( a feledhetetlen szenvedések évei ) nagybátyja: Túristvándi 1891. Debrecen(Légy jó mindhalálig),

Részletesebben

Móricz Zsigmond (1879-1942)

Móricz Zsigmond (1879-1942) 1 Móricz Zsigmond (1879-1942) Tiszacsécsén, Szatmár megyében született, 1879-ben. Édesapja, Móricz Bálint feltörekvő kisparaszt, édesanyja, Pallagi Erzsébet szegény, de művelt nő volt. Móriczék kilencen

Részletesebben

IV. Mikszáth Kálmán. 1. Életrajzi adatok. 2. Melyek Mikszáth fõbb műfajai? Említs példákat is! 3. Mely műveivel válik ismert íróvá?

IV. Mikszáth Kálmán. 1. Életrajzi adatok. 2. Melyek Mikszáth fõbb műfajai? Említs példákat is! 3. Mely műveivel válik ismert íróvá? IV. Mikszáth Kálmán 1. Életrajzi adatok a) Hol és mikor született és halt meg Mikszáth Kálmán? b) Hogyan kötõdik az alábbi helyekhez? Balassagyarmat: Horpács: Mohora: Pest: Rimaszombat: Selmecbánya: Szeged:

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga

Részletesebben

MAGYAR IRODALOM Tömbösített tanmenet 8.a évfolyam

MAGYAR IRODALOM Tömbösített tanmenet 8.a évfolyam MAGYAR IRODALOM Tömbösített tanmenet 8a évfolyam Óra Az óra anyaga Fogalmak, ismeretek Készségfejlesztés Szemléltetés, koncentráció Megjegyzés 1 2 Ism Irodalomelméleti fogalmak Szövegértés felmérése Az

Részletesebben

MAGYAR IRODALOM Tömbösített tanmenet 8.D évfolyam

MAGYAR IRODALOM Tömbösített tanmenet 8.D évfolyam MAGYAR IRODALOM ömbösített tanmenet 8.D évfolyam Óra Az óra anyaga Fogalmak, ismeretek Készségfejlesztés Szemléltetés, koncentráció Megjegyzés 1. Bevezető óra Az irodalmi művek Beszélgetés Kötelező olvasmány

Részletesebben

Olvasásra ajánljuk a% évi választások alkalmával

Olvasásra ajánljuk a% évi választások alkalmával A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé. A város és a falu dolgozói választott és a népnek felelős küldöttek útján gyakorolják hatalmukat." (Idézet a Magyar Népköztársaság Alkotmányából.)

Részletesebben

Mikszáth Kálmán (1847-1910)

Mikszáth Kálmán (1847-1910) Mikszáth Kálmán (1847-1910) - 1847-ben született a Nógrád megyei Szklabonyán (ma Szlovákia) az evangélikus vallás és a nemesi származás hagyományait őrző iparos-gazdálkodó családban - 1869-ben a győri

Részletesebben

A romantika. Kialakulása, társadalmi háttere, általános jellemzői

A romantika. Kialakulása, társadalmi háttere, általános jellemzői A romantika Kialakulása, társadalmi háttere, általános jellemzői A romantika A romantika: egyetemes művészettörténeti korszak és korstílus a XIX. sz. első felében Választóvonal a klasszikus és a modern

Részletesebben

2. Melyik évben lesz Móricz nagybátyja, Pallagi Gyula a kisújszállási gimnázium igazgatója?

2. Melyik évben lesz Móricz nagybátyja, Pallagi Gyula a kisújszállási gimnázium igazgatója? 1. feladat Irodalmi TOTO Móricz Zsigmondról (karikázzátok be a helyes megoldás betűjelét!) 1. Miért kerül Móricz a kisújszállási gimnáziumba? a) előző iskolájában lopással gyanúsították b) árospatakon

Részletesebben

FAKLYA VOLT KEZEMBEN. In memóriám Móricz Zsigmond NAP KIADÓ

FAKLYA VOLT KEZEMBEN. In memóriám Móricz Zsigmond NAP KIADÓ FAKLYA VOLT KEZEMBEN In memóriám Móricz Zsigmond NAP KIADÓ TARTALOM I. Móricz Zsigmond: Csecse. Részlet (In: Móricz Zsigmond: Életem regénye. Bp., Athenaeum, 1939) 7 Czine Mihály: Regény és valóság. Részlet

Részletesebben

PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2015

PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2015 PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 05 ORSZÁGOS DÖNTŐ KÖZÉPISKOLA Barna Dávid: Egy magyar regény Feladatlap Megoldási idő: 60 perc Elérhető pontszám: 50 pont Elért pontszám: pont Kódszám: Kedves Versenyző!

Részletesebben

Vendégünk Törökország

Vendégünk Törökország 2014/04/23-2014/05/31 1. oldal (összes: 9) 2. oldal (összes: 9) [1]2014. április 23. és május 31. között tekinthető meg a modern Törökországot és a modern török irodalom egy-egy darabját bemutató kamarakiállítás

Részletesebben

A realizmus fogalma 1.

A realizmus fogalma 1. A realizmus A realizmus A romantikával egyidejűleg XIX. sz. elejétől a századforduló időszakáig terjedt el az európai festészetben, irodalomban. Az 1850-1870 közötti két évtizedben a legjelentősebb. Az

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

A hét krajcár Móricz Zsigmond gyermekei: Móricz Virág Móricz Gyöngyi Móricz Lili Móricz néhány műve

A hét krajcár Móricz Zsigmond gyermekei: Móricz Virág Móricz Gyöngyi Móricz Lili Móricz néhány műve Móricz Zsigmond Móricz Zsigmond (Tiszacsécse, 1879. június 29. Budapest, Józsefváros, 1942. szeptember 5.) író, újságíró, szerkesztő, a 20. századi realista prózairodalom legismertebb alakja. Móricz Zsigmond

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL 2015 13.C Hári Andrea (HA) Vámosné Polyák Krisztina (VPK) 2015 SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELSOR MAGYAR

Részletesebben

T. Ágoston László 70. születésnapjára

T. Ágoston László 70. születésnapjára T. Ágoston László 70. születésnapjára A Magyar Írószövetség és a Hungarovox Kiadó és a jelenlévő vendégek T. Ágoston László író 70. születésnapját köszöntötte 2012. október 11. (csütörtök) 18 órakor a

Részletesebben

(tanárok: Haász Gyöngyi, Rabi Magdolna, Jakab József, Nagy Erika) 3. A nemzet sorsának megjelenítése Ady Endre költészetében

(tanárok: Haász Gyöngyi, Rabi Magdolna, Jakab József, Nagy Erika) 3. A nemzet sorsának megjelenítése Ady Endre költészetében Érettségi tételek magyar irodalomból, 2013/ 2014 (tanárok: Haász Gyöngyi, Rabi Magdolna, Jakab József, Nagy Erika) ÉLETMŰVEK 1. Petőfi forradalmi látomásköltészete 2. Arany János balladái 3. A nemzet sorsának

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom 5. 6. osztály

Magyar nyelv és irodalom 5. 6. osztály Magyar nyelv és irodalom 5. 6. osztály Különbözeti, osztályozó és javítóvizsga tételek magyar nyelv és irodalomból. A vizsga szóbeli és írásbeli vizsgarészből áll. A vizsgázó külön kap feladatokat, illetve

Részletesebben

Felvilágosodás és klasszicizmus

Felvilágosodás és klasszicizmus Felvilágosodás és klasszicizmus A felvilágosodás 17-18. századi eszmeáramlat józan ész világossága sötét középkor cél: tudatlanság leküzdése, tudományok fejlesztése, felvilágosítás, nevelés filozófiai

Részletesebben

MAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája

MAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája MAGYAR TÉTELEK IRODALOM 1. Tétel: Petőfi Sándor tájlírája 2. Tétel: Arany János balladaköltészete 3. Tétel: Ady Endre emberi és költői arca a Léda-versek tükrében 4. Tétel: Babits Mihály: Jónás Könyve

Részletesebben

1. Magyarországi reneszánsz Janusz Pannoniusz költészete. 2. Mikszáth Kálmán és a dzsentri

1. Magyarországi reneszánsz Janusz Pannoniusz költészete. 2. Mikszáth Kálmán és a dzsentri 1 1. 2. 3. 4. 5., 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15., (,»;, ;,...) 16. 17. 18.,, 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. (, ) 26.. 27.,, 28. (, ) 29. 30., 31. 32. 33. 34. '' '' 35. 36. 37., 38., 39., Santa Maria

Részletesebben

MAGYAR IRODALOM Tömbösített tanmenet 8. évfolyam

MAGYAR IRODALOM Tömbösített tanmenet 8. évfolyam MAGYAR IRODALOM Tömbösített tanmenet 8. évfolyam Óra Az óra anyaga Fogalmak, ismeretek Készségfejlesztés Szemléltetés, koncentráció Megjegyzés 1. Év eleji ismétlés A tanult fogalmak ismétlése A 7. osztályos

Részletesebben

MŰVÉSZETI ISMERETEK DRÁMA ÉS TÁNC 9 11. évfolyam (Esti és levelező tagozat)

MŰVÉSZETI ISMERETEK DRÁMA ÉS TÁNC 9 11. évfolyam (Esti és levelező tagozat) MŰVÉSZETI ISMERETEK DRÁMA ÉS TÁNC 9 11. évfolyam (Esti és levelező tagozat) A dráma és tánc tanítása olyan művészeti és művészetpedagógiai tevékenység, amelynek célja az élményeken keresztül történő megértés,

Részletesebben

A francia klasszicista dráma

A francia klasszicista dráma A francia klasszicista dráma A NAPKIRÁLY HÁZI SZÍNPADÁN Javasolt feldolgozási idő: 3 óra 20 perc 1. feladat Készíts egy 6 pontos etikettet osztálytársaidnak szánt jó tanácsokkal arról, hogyan kell megfelelően

Részletesebben

Lev Tolsztoj. Anna Karenina

Lev Tolsztoj. Anna Karenina Lev Tolsztoj Anna Karenina Lev Tolsztoj Az orosz irodalomnak kiemelkedő nagysága, regényeinek nagy részét megfilmesítették. Úgy gondolom, hogy az erkölcsi világszemléletéről, a tolsztojánizmusról is muszáj

Részletesebben

2018/2019-es tanév 9. évfolyam

2018/2019-es tanév 9. évfolyam 2018/2019-es tanév 9. évfolyam A, Irodalom I. félév A görög római mitológia Az antik görög epika, líra és színház (Homérosz eposzai, Szolón, Szimonidész, Szapphó és Anakreón költeményei, Szophoklész: Antigoné)

Részletesebben

Ady Endre. Irodalom tétel. Ady Endre ( )

Ady Endre. Irodalom tétel. Ady Endre ( ) dezs.extra.hu tételek gyûjteménye Ady Endre Szerzõ dezs Irodalom tétel Ady Endre (18771919) Életrajz 1877.nov.22én született Érmindszenten. Apja hétszilvafás nemes volt. Elszegényedés. Nemesi család. Paraszti

Részletesebben

2+1. Irodalmi és Filmes Verseny (2018/2019) Kedves Versenyző!

2+1. Irodalmi és Filmes Verseny (2018/2019) Kedves Versenyző! +1 Irodalmi és Filmes Verseny (018/019) A versenyző neve: Iskolája: Felkészítő tanára: Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntünk abból az alkalomból, hogy a kiírásban szereplő könyvek elolvasása és a film

Részletesebben

Beküldendő válaszlap

Beküldendő válaszlap Irodalmi feladatsor Rejtő Jenő születésének 111. évfordulója alkalmából Beküldendő válaszlap (1905 194 A csapat neve: A csapat tagjai: Osztály: Elérhető pont: 250 pont Elért pont: pont Leadási határidő:

Részletesebben

Minimumkövetelmények magyar nyelvből (5. osztály) Minimumkövetelmények irodalomból 5. osztály

Minimumkövetelmények magyar nyelvből (5. osztály) Minimumkövetelmények irodalomból 5. osztály Minimumkövetelmények magyar nyelvből (5. osztály) HELYESÍRÁS: 1. Írása legyen rendezett, olvasható. 2. Megfelelő tempóban írjon diktálás esetén. 3. Kevés hibával másoljon 8-10 soros szöveget vagy 10-15

Részletesebben

Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A

Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A 1. Tétel: Hagyomány és újítás Petőfi Sándor költészetében 2. Tétel: Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel: Látomásos szimbolizmus : Ady Endre

Részletesebben

Osztályvizsga Évfolyam: 12. Írásbeli Időtartam 240p Próbaérettségi

Osztályvizsga Évfolyam: 12. Írásbeli Időtartam 240p Próbaérettségi A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK MAGYAR IRODALOMBÓL A tanulmányok alatti vizsgák szerkezete és az értékelés elvei Osztályozóvizsga Írásbeli Szóbeli Időtartam 60p 10p Aránya az értékelésnél 70% 30% A vizsga

Részletesebben

Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma.

Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 9.évfolyam 1. Mi a Biblia? Két fő része? Ismertessen egy-egy történetet részletesen! 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 3. Homéroszi eposzok:

Részletesebben

Ministerul Educa iei, Cercet rii i Tineretului Centrul Na ional pentru Curriculum i Evaluare Înv mânt Preuniversitar

Ministerul Educa iei, Cercet rii i Tineretului Centrul Na ional pentru Curriculum i Evaluare Înv mânt Preuniversitar Ministerul Educa iei, Cercet rii i Tineretului Centrul Na ional pentru Curriculum i Evaluare Înv mânt Preuniversitar LIMBA I LITERATURA MAGHIAR EXAMEN DE BACALAUREAT - 2007 PROBA ORAL MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

Részletesebben

Óraszám Tananyag Fogalmak Tevékenységek Kapcsolódási pontok 1. Bevezetés: a tankönyv

Óraszám Tananyag Fogalmak Tevékenységek Kapcsolódási pontok 1. Bevezetés: a tankönyv NT-11713/1 IRODALOM 7. TANMENETJAVASLAT Fejezetcím: A romantika: 32 óra Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai Órakeret Egy korstílus a romantika

Részletesebben

Megjegyzés: a TANMENETJAVASLAT zárójelbe tett számai heti 1,5, évi 55 órával, a zárójel nélküli számozás heti 2, évi 74 irodalomórával számol

Megjegyzés: a TANMENETJAVASLAT zárójelbe tett számai heti 1,5, évi 55 órával, a zárójel nélküli számozás heti 2, évi 74 irodalomórával számol IRODALOM TANMENETJAVASLAT - 8. osztály Megjegyzés: a TANMENETJAVASLAT zárójelbe tett számai heti 1,5, évi 55 órával, a zárójel nélküli számozás heti 2, évi 74 irodalomórával számol Óra 1-2. (1-2. 3-4.

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyag Magyar irodalom 9. évfolyam. dráma: Madách Imre: Ember tragédiája, líra: Petőfi Sándor: Nemzeti dal)

Osztályozó vizsga anyag Magyar irodalom 9. évfolyam. dráma: Madách Imre: Ember tragédiája, líra: Petőfi Sándor: Nemzeti dal) Magyar irodalom 9. évfolyam 1.) Műnemek, műfajok (líra, epika, dráma) - Példákkal magyarázva (alkotó neve, mű címe) ( példákkal: epika: Gárdonyi Géza: Egri Csillagok, dráma: Madách Imre: Ember tragédiája,

Részletesebben

KOPASZOK ÉS HAJASOK VILÁGHARCA

KOPASZOK ÉS HAJASOK VILÁGHARCA KOPASZOK ÉS HAJASOK VILÁGHARCA In memóriám Nagy Lajos NAP KIADÓ TARTALOM FIATAL EMBEREK Borbély Sándor: így élt Nagy Lajos. Részlet (In: Borbély Sándor: így élt Nagy Lajos. Bp., Móra, 1986) 7 Kardos Pál:

Részletesebben

Vajda János 1827-1897 Versek: Húsz év múlva. Műfaj: Harminc év múlva. Ellentétre épül: Műfaj: Realizmus Jelentése: Tipikus realista téma:

Vajda János 1827-1897 Versek: Húsz év múlva. Műfaj: Harminc év múlva. Ellentétre épül: Műfaj: Realizmus Jelentése: Tipikus realista téma: Vajda János 1827-1897 Pesten született, szülei hamar meghaltak. Nagybátya neveli. Petőfi a példaképe. Részt vesz a 48-as forradalomban. Beáll katonának, önkéntes honvéd, utána hadnagy lesz. Forradalom

Részletesebben

Az orosz epika a 19. század második felében

Az orosz epika a 19. század második felében Az orosz epika a 19. század második felében - az oroszok a romantika korában léptek be a világirodalomba - az orosz irodalom Puskinnal kezdődik - a berendezkedésében lényegében ázsiai típusú, despotikus

Részletesebben

Családfa. Kohn Móricné (szül.? Vilma)? Grünbaum?-né (szül.?)? Kohn Móric? Grünbaum??? Apa. Anya. Grünbaum András

Családfa. Kohn Móricné (szül.? Vilma)? Grünbaum?-né (szül.?)? Kohn Móric? Grünbaum??? Apa. Anya. Grünbaum András Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Grünbaum??? Grünbaum?-né (szül.?)? 1945 Kohn Móric? 1918 Kohn Móricné (szül.? Vilma)? 1945 Apa Grünbaum András 1890 1951 Anya Grünbaum Margit

Részletesebben

Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM

Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM Az osztályozó vizsga követelményei Szakközépiskola IRODALOM Az irodalom tantárgy osztályozó vizsgáján az osztályzat kialakítása az egységes követelmények szerint történik (40%-tól elégséges). Írásbeli

Részletesebben

SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL közpészint 2013

SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL közpészint 2013 Tatabányai Integrált Szakiskola Középiskola és Kollégium Cím: 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. Telefon: +36 34 309 545 E-mail: ititkar@is-kola.hu Web: www.is-kola.hu Fax: +36 34 309 549 SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR

Részletesebben

XX. A Nyugat további alkotói

XX. A Nyugat további alkotói XX. A Nyugat további alkotói 1. Krúdy Gyula Hol, mikor született és halt meg az író? 2. Mely helyszíneknek van komolyabb szerepe életútján? 3. Milyen kapcsolat fűzte az alábbi nőkhöz? Csákányi Julianna:

Részletesebben

Határtalanul! HAT

Határtalanul! HAT Határtalanul! HAT-15-06-0017 2. előkészítő óra Kápolnásnyék és a Velencei-tó Kápolnásnyék, 2016. február 25. Határtalanul! HAT-15-06-0017 2. utazás: 2016. június 6-10. Kápolnásnyék, Magyarország Kápolnásnyék

Részletesebben

Futó viszonyok, tartós kapcsolatok - a fiatalok párkapcsolatai napjainkban. Tóth Olga MTA Szociológiai Intézet PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar

Futó viszonyok, tartós kapcsolatok - a fiatalok párkapcsolatai napjainkban. Tóth Olga MTA Szociológiai Intézet PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar Futó viszonyok, tartós kapcsolatok - a fiatalok párkapcsolatai napjainkban Tóth Olga MTA Szociológiai Intézet PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar Megváltozott házasságkötési szokások Magyarországon (Ezer hajadonra

Részletesebben

Državni izpitni center *P082A10313* ŐSZI IDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ augusztus 25., hétfő SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA

Državni izpitni center *P082A10313* ŐSZI IDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ augusztus 25., hétfő SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA Državni izpitni center *P08A033* ŐSZI IDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 008. augusztus 5., hétfő SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RIC 008 . feladatlap FELADAT MEGOLDÁS PONTSZÁM. C. B 3. 4. 5.

Részletesebben

Móricz Zsigmond ( ) műveinek elemzése

Móricz Zsigmond ( ) műveinek elemzése Móricz Zsigmond (1879 1942) műveinek elemzése 1. Hét krajcár 2. Tragédia 3. Barbárok 4. Szegény emberek 5. Úri muri (1927) 6. Rokonok Neves kortársak: Miszáth, Bródy, Gárdonyi, Tömörkény, Herczeg, Krúdy,

Részletesebben

Móricz Zsigmond. I. Élete

Móricz Zsigmond. I. Élete Móricz Zsigmond I. Élete 1879-ban született a Szatmár megyei Tiszacsécsén. Édesapja, Móricz Bálint gazdálkodó paraszt, édesanyja Pallagi Erzsébet. Móricz Tiszacsécsén élt hét éves koráig, ekkor következett

Részletesebben

Mutassa be Petőfi Sándor tájköltészetét néhány verse értelmezésével!

Mutassa be Petőfi Sándor tájköltészetét néhány verse értelmezésével! 1. Tétel: Petőfi Sándor tájköltészete A dolgokat is a változás jegyében szereti bemutatni: a pusztát nyári forróságában, majd téli kihaltságában, a Tiszát mint a föld legjámborabb folyóját és mint vad

Részletesebben

Interjúkészítés szóbeli kikérdezés

Interjúkészítés szóbeli kikérdezés Az empirikus társadalomkutatás kvantitatív és kvalitatív módszerei Interjúkészítés szóbeli kikérdezés 10-11. hét 2015. november 16. és 23. PTE MIK Televíziós Műsorkészítő Felsőoktatási Szakképzés I. évf.

Részletesebben

Abodi Nagy Béla által tervezett, illusztrált könyvek, könyvborítók

Abodi Nagy Béla által tervezett, illusztrált könyvek, könyvborítók 1. Vörösmarty Mihály (Bukarest, 1959) Csongor és Tünde 2. Petőfi Sándor (Bukarest, 1969) Költemények 3. Mikes Kelemen (Bukarest, 1963) Törökországi levelek 4. Csokonai Vitéz Mihály (Bukarest, 1963) Válogatott

Részletesebben

Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017.

Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017. Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017. Készítette: Imrik Gyöngyi szaktanár 1 1. Tétel Művek a magyar irodalomból Petőfi Sándor tájköltészete 2. Tétel Művek a magyar irodalomból

Részletesebben

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE ( 1 ) _ A címlapon és a hátsó borítón REISZ ILONA festményei: A pápa és A pápa munka közben ( 2 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE II. János Pál pápa

Részletesebben

A javító vizsga témakörei irodalomból a 10. évfolyam számára (szakközépiskola, 10. EVP osztály)

A javító vizsga témakörei irodalomból a 10. évfolyam számára (szakközépiskola, 10. EVP osztály) A javító vizsga témakörei irodalomból a 10. évfolyam számára (szakközépiskola, 10. EVP osztály) I. A barokk - A barokk mint művelődéstörténeti korszak és stílusirányzat; kialakulása; jellemzői stb. - Zrínyi

Részletesebben

Családfa. Berger Adolfné (szül. Veltman Irma) Kovács Adolfné (szül. Grün Júlia)? Berger Adolf Kovács (Kohn) Adolf?

Családfa. Berger Adolfné (szül. Veltman Irma) Kovács Adolfné (szül. Grün Júlia)? Berger Adolf Kovács (Kohn) Adolf? Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Kovács (Kohn) Adolf? 1914 Kovács Adolfné (szül. Grün Júlia)? 1906 Berger Adolf 1862 1939 Berger Adolfné (szül. Veltman Irma) 1874 1944 Apa

Részletesebben

Analógiák és eltérések szövevénye

Analógiák és eltérések szövevénye Thomka Beáta Irodalomtörténeti Közlemények (ItK) 117(2013) Analógiák és eltérések szövevénye Sőtér István komparatista módszeréről Az európai önismeret és a közös hagyományát őrző művelődéstörténet megbecsülése

Részletesebben

jétől érvényes jogi dokumentumok

jétől érvényes jogi dokumentumok 2017. 01. 01-jétől érvényes jogi dokumentumok 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról Az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.)

Részletesebben

9. évfolyam. Közös olvasmányok

9. évfolyam. Közös olvasmányok 9. évfolyam Közös olvasmányok Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei Egy rejtélyes sziget. Egy elhagyott árvaház. Egy különös fényképekből álló gyűjtemény. Ez vár felfedezésre a Vándorsólyom

Részletesebben

OLVASÁSI VERSENY II. FORDULÓ

OLVASÁSI VERSENY II. FORDULÓ a csapat/ osztály neve: OLVASÁSI VERSENY II. FORDULÓ LÁZÁR ERVIN: HÉT SZERETİM I. A BŐVÉSZ 1. Magyarázd meg az alábbi kifejezések jelentését! - fekete kalapos lámpák: - optimális : - kommentár: - az amik

Részletesebben

11. A reneszánsz világirodalmából, Petrarca vagy Boccaccio

11. A reneszánsz világirodalmából, Petrarca vagy Boccaccio Témakörök pótvizsgára magyar irodalom 9. évfolyam 1. A művészet és a valóság jellemzése, a műnemek és a műfajok definiálása példával. 2. A Biblia 3. A homéroszi eposzok világképe, embereszménye 4. Szophoklész:

Részletesebben

Molière: Tartuffe EGY SZÉLHÁMOS LELEPLEZÉSE. Javasolt feldolgozási idő: 3 óra 20 perc. 1. feladat

Molière: Tartuffe EGY SZÉLHÁMOS LELEPLEZÉSE. Javasolt feldolgozási idő: 3 óra 20 perc. 1. feladat Molière: Tartuffe EGY SZÉLHÁMOS LELEPLEZÉSE Javasolt feldolgozási idő: 3 óra 20 perc 1. feladat Vizsgáld meg az alábbi színházplakátot, amely a Pécsi Nemzeti Színház Tartuffeelőadásához készült! A mű ismeretében

Részletesebben

Magyar irodalom tanterv 11. b - 12. b (108 óra /36 hét - 128 óra /32 hét) Irodalom tanterv 11-12. évfolyam

Magyar irodalom tanterv 11. b - 12. b (108 óra /36 hét - 128 óra /32 hét) Irodalom tanterv 11-12. évfolyam Magyar irodalom tanterv 11. b - 12. b (108 óra /36 hét - 128 óra /32 hét) Irodalom tanterv 11-12. évfolyam Az irodalomtanítás alapvető célja irodalmi művek olvasása, értelmezése, megvitatása. A műveltségépítés

Részletesebben

Osztályozóvizsga témakörök

Osztályozóvizsga témakörök Osztályozóvizsga témakörök 9 12. évfolyam általános tantervű osztályok 9. évfolyam 1. Műnemek, tanult műfajok 2. A homéroszi eposzok 3. Az antik görög színház. Szophoklész: Antigoné 4. Az antik római irodalom

Részletesebben

SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK

SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK In memóriám Kaffka Margit NAP KIADÓ TARTALOM CSAK A SZÓT MEGTALÁLJAM" Kaffka Margit: Önéletrajz (In: Az Érdekes Újság Dekameronja, II. k. Bp., 1912) 7 Karlka Margit levelei Nemestóthy

Részletesebben

Závada Pál: A fényképész utókora

Závada Pál: A fényképész utókora Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar IKV0101 Magyarország kultúrája a XXI. század elején Dr. Agárdi Péter egyetemi tanár Závada Pál: A fényképész utókora Kritikai elemzés

Részletesebben

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI ÉS STÍLUSKORSZAKOK, IRÁNYZATOK

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI ÉS STÍLUSKORSZAKOK, IRÁNYZATOK Előszó 9 ELEMZÉSELMÉLET Az irodalmi művek elemzésének és értelmezésének lehetséges szempontjai 11 Az epikus művek elemzésének lehetséges szempontjai Regényelemzés 12 Az epikus művek elemzésének lehetséges

Részletesebben

A KISGYERMEK VIZUÁLIS GONDOLKODÁSA

A KISGYERMEK VIZUÁLIS GONDOLKODÁSA A KISGYERMEK VIZUÁLIS GONDOLKODÁSA vizuális nevelés tantárgypedagógia Sándor Zsuzsa (animációk nélküli változat) egy kis ismétlés a) SZUBJEKTÍV (SZEMÉLYES) b) OBJEKTÍV (DIREKT) Mi a fentebbi a) és b) képfajta

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Dr`avni izpitni center *P043A033* TÉLI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR YELV ÉS IRODALOM ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kedd, 2005. február 0. SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA C RIC 2005 2 P043-A03--3. feladatlap FELADAT MEGOLDÁS POTSZÁM.

Részletesebben

Érintsd meg a Holdat!

Érintsd meg a Holdat! Gárdonyi-emlékév, 2013 Érintsd meg a Holdat! rejtvényfüzet 1. forduló Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából hívunk, hogy játsszatok velünk! Az első fordulóban Gárdonyi Géza életével, a

Részletesebben

Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne:

Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne: Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne: Kint azt kiáltják: [ ] Éljen a szabadság! Diákok mennek erre, föl-földobálják a sapkájukat, ujjongva éltetik a szabadságot. Ami az

Részletesebben

Családfa. Moskovits Zsigmond? 1921. Katz?-né?? Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek. Katz??? Apa. Anya. Katz Mózes 1890 körül 1944

Családfa. Moskovits Zsigmond? 1921. Katz?-né?? Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek. Katz??? Apa. Anya. Katz Mózes 1890 körül 1944 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Katz??? Katz?-né?? Moskovits Zsigmond? 1921 Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek Apa Katz Mózes 1890 körül 1944 Anya Katz Bella

Részletesebben

Ugyanez a villa ma: a tetőn lévő egykori kis háromszögtől eltekintve változatlan a homlokzat.

Ugyanez a villa ma: a tetőn lévő egykori kis háromszögtől eltekintve változatlan a homlokzat. Törökbálint egykor. És ma? - (régi képeslap reprodukció: Scheiblinger Péter) A levelezőlap Róth Miksáné, született Walla Jozefának szól, Walla József lányának. A szöveg német nyelven íródott, de sajnos

Részletesebben

Hetet egy csapásra! Zsidó Ferenc. Farkas Árpád: Erdélyi asszonyok

Hetet egy csapásra! Zsidó Ferenc. Farkas Árpád: Erdélyi asszonyok Zsidó Ferenc Hetet egy csapásra! Hogy az ezredforduló óta eltelt tizenhat évben melyik volt az a hat kortárs magyar szépirodalmi könyv, amelyeket kiemelnék a többi közül? Hűha! Amikor megkaptam a felkérést,

Részletesebben

Családfa. Kauders Dávidné (szül. Steiner Franciska)?? Freiberger Mórné (szül. Engel Laura) 1872 1937. Freiberger Mór? 1904/05. Kauders Dávid 1854 1926

Családfa. Kauders Dávidné (szül. Steiner Franciska)?? Freiberger Mórné (szül. Engel Laura) 1872 1937. Freiberger Mór? 1904/05. Kauders Dávid 1854 1926 Családfa Apai nagyapa Kauders Dávid 1854 1926 Apai nagyanya Kauders Dávidné (szül. Steiner Franciska)?? Anyai nagyapa Freiberger Mór? 1904/05 Anyai nagyanya Freiberger Mórné (szül. Engel Laura) 1872 1937

Részletesebben

Családfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925. Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944. Izsák Sámuel? 1914. Legmann Rudolf 1856 1938

Családfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925. Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944. Izsák Sámuel? 1914. Legmann Rudolf 1856 1938 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Izsák Sámuel? 1914 Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944 Legmann Rudolf 1856 1938 Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925

Részletesebben

Ótelek 2005. április 24-én

Ótelek 2005. április 24-én ÓTELEK Ótelek a temesi Bánságban található. Az 1700-as évek végén szegedi dohánykertészek alapították. 1856-ban önálló községgé vált. Jelenleg Újvár községhez tartozik, további hat faluval együtt. Ótelek

Részletesebben

HELYI TANTERV. A választott kerettanterv megnevezése: 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.05 HON- ÉS NÉPISMERET

HELYI TANTERV. A választott kerettanterv megnevezése: 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.05 HON- ÉS NÉPISMERET HELYI TANTERV A választott kerettanterv megnevezése: 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.05 HON- ÉS NÉPISMERET A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább

Részletesebben

Imre Rubenné dr. publikációs jegyzéke

Imre Rubenné dr. publikációs jegyzéke Imre Rubenné dr. publikációs jegyzéke Könyv: Szociolingvisztikai jelenségek Móricz Zsigmond műveiben. Nyíregyháza, 2004. Bessenyei György Könyvkiadó. 233 oldal Anyanyelvi tehetséggondozás. Nyíregyháza,

Részletesebben

KERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG

KERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG 1 A nyelv nem az enyém, nem a tiéd, hanem az édes mienk. Kazinczy KERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2012/2013. 2 Helyzetelemzés Munkaközösségünkhöz 22 kerületi iskola magyar munkaközössége tartozik:

Részletesebben

Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Szerkesztők: SZABÓ G. Zoltán. Nyitólap: www.iti.mta.hu/szorenyi60.html

Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Szerkesztők: SZABÓ G. Zoltán. Nyitólap: www.iti.mta.hu/szorenyi60.html Nem sűlyed az emberiség! Album amicorum Szörényi László LX. születésnapjára Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Szerkesztők: JANKOVICS József CSÁSZTVAY Tünde CSÖRSZ Rumen István SZABÓ G. Zoltán Nyitólap:

Részletesebben

Versenyfelhívás. Egyéni versenyek

Versenyfelhívás. Egyéni versenyek Versenyfelhívás 2018. december 01. Ünnepélyes megnyitó: 8.45 Verseny kezdési időpontja: 9.00 Helyszín: Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4031 Debrecen, Margit tér

Részletesebben

III. (30 pont) Varianta 001

III. (30 pont) Varianta 001 III. (30 pont) Varianta 001 Írjon értekezést körülbelül két oldal terjedelemben a következő címmel: A drámai költemény jellemzői (pl. Madách Imre: Az ember tragédiája, Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde

Részletesebben

Tartalom I. AZ EURÓPAI FELVILÁGOSODÁS IRODALMÁBÓL

Tartalom I. AZ EURÓPAI FELVILÁGOSODÁS IRODALMÁBÓL Tartalom I. AZ EURÓPAI FELVILÁGOSODÁS IRODALMÁBÓL A felvilágosodás 12 Klasszicizmus és szentimentalizmus 15 Klasszicizmus 15 Szentimentalizmus 19 AZ ANGOL PRÓZA 21 A modern regény születése 21 Daniel Defoe:

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Dezső Ilona Anna: Máglya (50x40 cm, vászon, olaj zsűrizett) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA SZERETET és SZEX Szex nélkül lehet élni, de szeretet nélkül nem. (Dobrosi

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

Családfa. Kohn Simon (1840-es évek 1928 körül) Hermin) 1897) (1850-es évek 1883) (1840-es évek. Anya. Apa. Kohn Sámuelné (szül.

Családfa. Kohn Simon (1840-es évek 1928 körül) Hermin) 1897) (1850-es évek 1883) (1840-es évek. Anya. Apa. Kohn Sámuelné (szül. Családfa Apai nagyapa Kohn Simon (1840-es évek 1928 körül) Apai nagyanya Kohn Simonné (szül.: Smutzer Teréz) 1850-es évek 1890-es évek) Anyai Anyai nagyapa nagyanya Weisz Adolfné Weisz Adolf (szül.: Rosenstock

Részletesebben

Móricz Zsigmond (1879-1942)

Móricz Zsigmond (1879-1942) Móricz Zsigmond (1879-1942) 1879-ben a Szatmár megyei Tiszacsécsén született Móricz Bálint, vállalkozó szellemű, törekvő parasztember és Pallagi Erzsébet gyermekeként. Anyja református lelkészcsaládból

Részletesebben

Családfa. Krämer Gyuláné (szül. Benedek Gizella)?? Neuser Lipótné (szül. Bachmann Róza) 1870 1943. Neuser Lipót Kb. 1868 1939

Családfa. Krämer Gyuláné (szül. Benedek Gizella)?? Neuser Lipótné (szül. Bachmann Róza) 1870 1943. Neuser Lipót Kb. 1868 1939 Családfa Apai nagyapa Krämer Gyula (Julius Krämer)?? Apai nagyanya Krämer Gyuláné (szül. Benedek Gizella)?? Anyai nagyapa Neuser Lipót Kb. 1868 1939 Anyai nagyanya Neuser Lipótné (szül. Bachmann Róza)

Részletesebben

SYLLABUS. DF DD DS DC megnevezése X II. Tantárgy felépítése (heti óraszám) Szemeszter

SYLLABUS. DF DD DS DC megnevezése X II. Tantárgy felépítése (heti óraszám) Szemeszter SYLLABUS I. Intézmény neve Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Kar Bölcsészettudományi Kar Szak Német nyelv és irodalom Német nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom Angol nyelv és irodalom Német/román

Részletesebben

Karancsi Zoltán 1 TANYÁS TÁJKARAKTER, MINT AZ ALFÖLD JELLEGZETES TÁJKÉPI ÉRTÉKE 2

Karancsi Zoltán 1 TANYÁS TÁJKARAKTER, MINT AZ ALFÖLD JELLEGZETES TÁJKÉPI ÉRTÉKE 2 Karancsi Zoltán 1 TANYÁS TÁJKARAKTER, MINT AZ ALFÖLD JELLEGZETES TÁJKÉPI ÉRTÉKE 2 Bevezetés A környezet, amelyben élünk, ugyanúgy hatással van ránk, mint ahogy tevékenységével az ember is folyamatosan

Részletesebben

Drámapedagógiai eszközök alkalmazása magyar irodalom órán 8. évfolyam

Drámapedagógiai eszközök alkalmazása magyar irodalom órán 8. évfolyam Ideje: 2017. 11. 14. Helye: Budapest III. Kerületi Bárczi Géza Általános Iskola A pedagógus neve: Műveltségi terület: magyar nyelv és irodalom Tantárgy: magyar irodalom Osztály: 8. b osztály Témakör: A

Részletesebben

halálra táncoltatott lány, Sági bíró lánya október 11. vasárnap, 09:38 - Módosítás: október 11. vasárnap, 11:49

halálra táncoltatott lány, Sági bíró lánya október 11. vasárnap, 09:38 - Módosítás: október 11. vasárnap, 11:49 Halálra táncoltatott lány, Sági bíró lánya klasszikus ballada. Témája: gazdag bírólányt szegény legény bálba kéret. A díszesen felöltözött leány megérkezésekor a legény felszólítja a zenészeket: Huzd rá,

Részletesebben

Dr `a vni i zpitni c ent e r MAD@AR[^INA KOT DRUGI JEZIK NA NARODNO ME[ANEM OBMO^JU V PREKMURJU NAVODILA ZA OCENJEVANJE. Petek, 8.

Dr `a vni i zpitni c ent e r MAD@AR[^INA KOT DRUGI JEZIK NA NARODNO ME[ANEM OBMO^JU V PREKMURJU NAVODILA ZA OCENJEVANJE. Petek, 8. *M06223114* Dr `a vni i zpitni c ent e r JESENSKI ROK MAD@AR[^INA KOT DRUGI JEZIK NA NARODNO ME[ANEM OBMO^JU V PREKMURJU NAVODILA ZA OCENJEVANJE Petek, 8. september 2006 SPLO[NA MATURA C RIC 2006 2 M062-231-1-4

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE ÉRETTSÉGI

TARTALOMJEGYZÉK A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK 2017 MÁJUS 1 A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE TARTALOMJEGYZÉK 1Kötelező szerzők Művek a magyar irodalomból I...2 1.1Petőfi Sándor...2 1.2Arany János...2 1.3Ady Endre...2 1.4Babits Mihály...2 1.5Kosztolányi

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

Családfa. Lőrincz Dánielné (szül. Grün Helén) 1876 1951. Seiger Gottliebné (szül. Roth Hermina ) 1878 1941. Seiger Gottlieb 1864 1924

Családfa. Lőrincz Dánielné (szül. Grün Helén) 1876 1951. Seiger Gottliebné (szül. Roth Hermina ) 1878 1941. Seiger Gottlieb 1864 1924 Családfa Apai nagyapa Lőrincz Dániel 1870 1929 Apai nagyanya Lőrincz Dánielné (szül. Grün Helén) 1876 1951 Anyai nagyapa Seiger Gottlieb 1864 1924 Anyai nagyanya Seiger Gottliebné (szül. Roth Hermina )

Részletesebben