20. évfolyam 7-8. szám március 1. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "20. évfolyam 7-8. szám 2013. március 1. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT"

Átírás

1 0. évfolyam. szám 0. március. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Hepatitis A járvány Budapesten, Tájékoztatás szakmai rendezvényről szakmai továbbképzésről Fertőző betegségek adatai E p i d e m i o l ó g i a i I n f o r m á c i ó s H e t i l a p HAZAI INFORMÁCIÓ HEPATITIS A JÁRVÁNY BUDAPESTEN, 00 0 nyarán vált nyilvánvalóvá, hogy Budapesten márciustól kezdődően területi hepatitis A járvány bontakozott ki. Az év végéig a fővárosban, laboratóriumi vizsgálattal megerősített hepatitis A esetet regisztráltak, a megelőző öt évre jellemző mediánhoz képest () mintegy kilencszeresére emelkedett a megbetegedések száma. (. ábra) A fővárosban 0ben a morbiditás több mint háromszorosa volt az országosnak, budapesti lakosra 0, megbetegedés jutott. A betegek száma már az első negyedévben is meghaladta a éveket jellemző, aktuális havi medián értékét, azonban áprilistól kifejezetten e fölé emelkedett. A. és. negyedévben illetve, a negyedik negyedévben 00 megbetegedés fordult elő. 0ben az esetek havi megoszlási görbéjén két kiugrás található, az egyik augusztusban, a másik novemberben. 0 januárjában sem csökkent a megbetegedések száma, ebben a hónapban 0 fő betegedett meg, az OEK adatai szerint 0. februári kezdettel eddig eset került a fertőzőbetegnyilvántartásba. A betegségre jellemző őszitéli szezonalitás 0ben is megfigyelhető volt, azonban a víruscirkuláció már április és augusztus között felerősödött, és azóta is fennáll. (. ábra) Az elmúlt évben a megbetegedések közel fele a belvárosi kerületekben fordult elő (V., VI., VII., VIII., IX., XIII. kerület), 0 elején a VIII. és a IX. kerület a legerőteljesebben érintett.

2 Betegek száma Betegek száma lakosra Betegek száma 0 Epinfo. szám 0 Hepatitis A megbetegedések száma, és aránya lakosra Budapesten és országosan, országos incidencia Budapest, incidencia. ábra Budapest, betegek száma ábra Hepatitis A megbetegedések Budapesten havonta, a járványügyi jellemzők szerint, 0 0. január (N=+9) koncert járvány családi járványok Budapest területi járvány 0 sporadikus medián_

3 Betegek száma. szám Epinfo A 0. év első felében a betegek között jelentős férfi túlsúly (090%) volt jellemző, ami az év utolsó hónapjaiban mérséklődött (60% körül). 0ban a nemek közötti megoszlás ismét a férfiak nagyobb arányú megbetegedésére utal. (. ábra). ábra 0 Hepatitis A megbetegedések Budapesten, negyedévente, nemek szerint, 00. (N= +) 00 0 Nő Férfi Az incidencia Budapesten a évi,%oooes átlagról 0ben 0,%ooore emelkedett. A férfiak körében az átlagos incidencia a időszakhoz képest 0ben a nyolcszorosára (,9%oooről,%ooore), a nők körében a hétszeresére (0,9%oooről 6,%ooore) nőtt. A legnagyobb kockázatnak mindkét időszakban a 09 éves férfiak voltak kitéve, ezt a csoportot a 9, illetve a 09 éves férfiak követték. A legnagyobb kockázatemelkedés az 09 évesek körében volt kalkulálható. (.ábra) 0. januárfebruárjában a 09 és a 09 éves korosztály a legérintettebb, közülük kerül ki a betegek kétharmada.

4 Betegek száma lakosra Epinfo. szám 0,0 Hepatitis A megbetegedések lakosra korcsoportok és nemek szerint, időszakonként Budapesten, ábra,0 Férfi_Bp_006. Nö_Bp_006. 0,0,0 0,0 Mind_Bp_006. Férfi_Bp_0. Nö_Bp_0. Mind_Bp_0.,0 0, A betegek 0%ának végzettsége nem haladja meg a általánost (gyermek vagy alulképzett), %a szakmunkás, %a érettségizett, %a felsőfokú végzettségű vagy ott tanul, és %a ismeretlen képzettségű (közülük % munkanélküli, a fennmaradó rész gyermekgondozáson lévő, nyugdíjas, vagy ismeretlen foglalkozású személy). A járványügyi vizsgálatok során az esetek kb. 0%ában találtak járványügyi kapcsolatot az esetek között (családi kapcsolat; közös háztartásban élés; közös szórakozóhelyek, bárok, rendezvények látogatása). A járvány több közösséget érintett, illetve érint. Jelentettek megbetegedéseket hajléktalanszállóról, gyermekotthonból, óvodából, általános iskolából. A betegek jelentős része rossz szociális körülmények között élők közül került ki. (. ábra) A bejelentett budapesti betegek közül 0 fő egy 0. december elsején tartott punk zenei koncerten vett részt, és a budapestieken kívül feltehetően vidéki fiatal is itt fertőződött. A koncerten egy 60 m es helyiségben pár óra leforgása alatt mintegy 0 személy fordult meg, ehhez a létszámhoz nem volt biztosított megfelelő számú mosdó és WC. A mellékhelyiségek higiénés állapota kifogásolható volt, kézmosószer, kéztörlő nem állt rendelkezésre. 0ben a betegek környezetében kb. 000 fő részesült hepatitis A elleni aktív vagy passzív immunizálásban. 0ban eddig két hajléktalanszállón 9 főt, egyéb közösségben, családban 6 személyt oltottak.

5 . szám Epinfo A Budapest Fővárosi Kormányhivatal népegészségügyi hatóságának (NSZSZ) Járványügyi és Egészségfejlesztési osztálya tájékoztató anyagot állított össze a hepatitis A vírus okozta májgyulladás jellemzőiről, a megelőzés lehetőségeiről; a tájékoztatást a járvány által leginkább érintett kerületek helyi újságjaiban is megjelentették. Szerkesztőségi megjegyzés: A hepatitis A területi elterjedtsége, korstruktrúrája egy adott országon belül is igen eltérő lehet. A járványügyi sajátosságokat alapvetően három tényező befolyásolja: az érintett lakosság higiénés magatartása, a lakosság átvészeltsége a populációs immunitás szintje, és a lakosság korösszetétele. A rendelkezésre álló hazai járványügyi adatok azt támasztják alá, hogy a rossz szociálishigiénés helyzet, a munkanélküliség, hajléktalanság kedvező feltételeket teremt a hepatitis A vírus cirkulációjának felerősödéséhez. Járvány azonban csak ott alakul ki, ahol magas a fogékonyak aránya. Az OEK által 000ben szervezett reprezentatív szeroepidemiológiai vizsgálat adatai azt mutatják, hogy abban az időben a lakosság, %a volt fogékony a hepatitis A vírusfertőzésre. A 0 évesnél jelenleg 0 évesnél fiatalabb lakosság kevesebb mint 0%a rendelkezett védettséget biztosító antihav ellenanyagokkal. Többek között ez a magyarázata a budapesti járvány kialakulásának. A betegek egy része közös háztartásban élt, számukra a szoros kontaktust a tárgyak, eszközök közös használata, míg a betegek más részének anamnézisében ugyanazon szórakozóhelyek ( meleg szaunák, bárok) látogatása jelentette a közös kapcsolatot. Hangsúlyozandó, hogy járvány idején valamennyi egészségügyi szolgáltató kiemelt feladata a korai etiológiai diagnózis, az esetek bejelentése és a betegek környezetében a szükséges intézkedések haladéktalan megtétele.

6 Epinfo. szám TÁJÉKOZTATÁS SZAKMAI RENDEZVÉNYRŐL Az Országos Epidemiológiai Központ Kórházi járványügyi osztályának munkaértekezlete Ideje: 0. március. (kedd) 0.00 óra Helye: OTH Fodor József terem (Budapest IX., Nagyvárad tér.) P R O G R A M Vezeti: dr. Melles Márta főigazgató főorvos A NEMZETI NOSOCOMIALIS SURVEILLANCE RENDSZER 0. ÉVI EREDMÉNYEI Beszámoló a nosocomialis járványokról a 0. évi adatok alapján Előadó: dr. Böröcz Karolina osztályvezető főorvos Beszámoló a multirezisztens kórokozók előfordulásáról a 0. évi adatok alapján Előadó: dr. Kurcz Andrea szakorvos, főtanácsos Nosocomialis Clostridium difficile előfordulása a 0. évben Előadó: dr. Hajdu Ágnes szakorvos Véráramfertőzések a 0. évben Előadó: Szabó Rita koordinátor Intenzív osztályos surveillance, 0. Előadó: dr. Kurcz Andrea szakorvos, főtanácsos Sebfertőzések a 0. évben Előadó: dr. Prantner Ida szakorvos PONTPREVALENCIA VIZSGÁLAT EREDMÉNYEI Előadó: dr. Böröcz Karolina osztályvezető főorvos AZ OSZIR JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI RENDSZER RÉSZEKÉNT INDÍTOTT NOSOCOMIALIS ALRENDSZER AKTUALITÁSAI Előadó: dr. Kurcz Andrea szakorvos, főtanácsos HALT Előadó: Szabó Rita koordinátor 0. ÉVI TERVEK KÉRDÉSEK, HOZZÁSZÓLÁSOK

7 . szám Epinfo TÁJÉKOZTATÁS SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉSRŐL Az Országos Epidemiológiai Központ Virológiai főosztályának Virológiai Napok c. továbbképzése Ideje: 0. április. (kedd)0.00 óra Regisztráció: 9:0tól Helye: OTH Fodor József terem (Budapest IX., Nagyvárad tér.) Az előadások célközönsége: orvosi mikrobiológiai ill. más szakvizsgára készülő mikrobiológusok, klinikai és kórházi orvosok, gyógyszerészek, epidemiológusok, infektológusok, közegészségügyijárványügyi laboratóriumi szakemberek, klinikai mikrobiológusok, egészségügyi szakdolgozók Jelentkezési határidő: 0. április. Jelentkezési lap letölthető: (Rendezvények menüpont) Részvételi díj:.000 Ft A továbbképzés orvosok, klinikai mikrobiológusok, gyógyszerészek számára akkreditált, értéke pont. Orvosok, klinikai mikrobiológusok, gyógyszerészek számára az alábbi szakképesítésekhez szabadon választható szakmai pontszámként kerül jóváírásra: Orvosi szakképesítések (az OFTEX nyilvántartása szerint). higiénikus 9. közegészségtanjárványtan. infektológia 0. megelőző orvostan és népegészségtan. klinik.labor.vizsg. (higién.). mykológia. klinikai laboratóriumi vizsg.. orvosi laboratóriumi diagnosztika. klinikai mikrobiológus. orvosi laboratóriumi vizsgálatok 6. közeg. járványügyi labor. v.. orvosi mikrobiológia. közeg.járványtan (higién.). orvosi mikrobiológia (higién.). közeg.járványt.labor(higién.) 6. virológia Gyógyszerészi szakképesítések:. gyógyszerész (szakképesítés nélkül). klinikai laboratóriumi diagnosztika. gyógyszerészi mikrobiológia Amennyiben a résztvevő nem rendelkezik a felsorolt szakképesítések valamelyikével, annak szabadon választható tanfolyami pontszámként kerül elismerésre. A szakdolgozói akkreditálás és pontértékmegállapítás az alábbi szakmacsoportok részére folyamatban:. Felnőtt ápolás és gondozás. Védőnői ellátás. Gyermekápolás és gondozás. Közegészségügy és népegészségügy. Laboratóriumi diagnosztika. Egészségügyi menedzsment. Gyógyszertári ellátás

8 6 Epinfo. szám A NEFMI 6/0. (XI.9.) rendelete értelmében az a résztvevő, aki a vizsgával minősített tanfolyamon nem vizsgázik le, a tanfolyam minősítésekor megítélt kreditpontot nem kaphatja meg, tehát mint hallgató, részpontszámot sem kaphat. P R O G R A M. Humán retrovírusok, 0: A pandémia megfékezésének molekulárisvirológiai lehetőségei Előadó: Prof. Dr. Nagy Károly Ph.D., egyetemi tanár (Semmelweis Egyetem). Az influenza Előadó: Dr. Jankovics István főorvos (OEK). Hepatitis C vírus genotípusok és szubtípusok vizsgálata hazai intravénás kábítószerhasználók körében Előadó: Tresó Bálint biológus (OEK). A HHV6 és a HHV diagnosztikai lehetőségei Szünet Előadó: Dr. Csire Márta PhD, klinikai mikrobiológus, laborvezető (OEK). Újabb eredmények a mikrobiális epigenetika terén Előadó: Dr. Minárovits János DSc, tanszékvezető egyetemi docens (Szegedi Tudományegyetem) 6. Új vírusok felfedezése mélyszekvenálással Előadó: Dr. Bányai Krisztián Ph.D., tudományos főmunkatárs (MTA Állatorvostudományi Kutatóintézet). Viroszféra a vírusok világa (Eleget tudunke a vírusokról?) Előadó: Dr. Reuter Gábor PhD, főorvos (Pécsi Tudományegyetem). Tesztírás A vizsga lebonyolításáért felelős: Dr. Takács Mária főosztályvezető PhD. A továbbképzésre az Oftex portálon vagy az Országos Epidemiológiai Központ kapcsolattartójánál lehet jelentkezni 0. április ig a kitöltött jelentkezési lap megküldésével. A részvételi díj befizetésének határideje 0. április. A kreditpont jóváírásának feltételeként a befizetésről szóló bizonylatot kérjük a továbbképzés megkezdése előtt bemutatni a képzés helyszínén. Tanfolyamszervező, a továbbképzés szakmai vezetője: Dr. Takács Mária főosztályvezető (Tel.: 69) Kapcsolattartó: Hadamcsikné NagyZombori Judit oktatási ügyintéző Tel.: () 600/00; Fax: () 6; oktatas@oek.antsz.hu

9 . szám Epinfo A HAZAI JÁRVÁNYÜGYI HELYZET ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE A 0. február. közötti időszakban bejelentett fertőző megbetegedések alapján az ország járványügyi helyzete az alábbiakban foglalható össze: Az enterális bakteriális fertőző betegségek közül a salmonellosisok és a campylobacteriosisok száma csökkent az előző hetihez viszonyítva. Mindkét betegség tekintetében azonban még mindig jelentősen több esetet regisztráltak, mint a tavalyi év azonos hetében, de aktuális közösségi vagy területi járványra nem derült fény. A rotavírusgastroenteritisek száma nem változott jelentősen az előző hetihez képest, a legtöbb esetet Baranya megyében észlelték. A. héten tíz közösségi járványról érkezett jelentés: Zala Terület Csongrád Közösség idősotthon kórház Járvány kezdete Exponáltak Betegek száma Kórházban ápoltak Etiológia 6 calicivírus 6 ismeretlen (minta nem érkezett vizsgálatra) Budapest kórház 0.0. C.difficile kórház 0.. calicivírus Pest kórház C.difficile JászNSz. kórház folyamatban Zala idősotthon folyamatban Tolna idősotthon 0.0. folyamatban Pest rendezvény 0.0. folyamatban Somogy kórház folyamatban Egy fős Zala megyei idősotthonban 0. december i kezdettel napig tartó, 6 megbetegedéssel járó gastroenteritis járvány zajlott a gondozottak körében. Hat beteg közül három esetében a virológiai vizsgálat a calicivírust azonosította a tünetek kórokaként. A járványügyi vizsgálat adatai alapján az étel fertőzést terjesztő szerepét kizárták, a vírus nagy valószínűséggel közvetlen illetve közvetett érintkezés útján terjedt. A január én kezdődött utolsó megbetegedést követően, január án oldották fel a felvételi zárlatot és a látogatási tilalmat. Az előző heti 0 bejelentést követően a. héten nyolc acut vírushepatitist regisztráltak. A heti esetszám nem tért el jelentősen a korábbi évek azonos időszakát jellemző értékektől. Négy betegnél hepatitis A vírusfertőzést igazoltak, az eseteknek valamely járvánnyal való kapcsolatuk még nem tisztázott. Emellett betegnél HBV, illetve HCV kóroki szerepét bizonyították.

10 Epinfo. szám A légúti fertőző betegségek közül a scarlatina bejelentések száma nem változott lényegesen, a varicella megbetegedéseké csökkent az előző hetihez képest. Mindkét betegség járványügyi helyzete kedvezőbb volt, mint a korábbi évek azonos időszakában. A védőoltással megelőzhető fertőző betegségek körében egy mumpsz megbetegedés gyanúját regisztrálták a héten, a éves férfinél a diagnosztikus mikrobiológiai vizsgálatok megkezdődtek. Az idegrendszeri fertőző betegségek közül a gennyes agyhártyagyulladásként diagnosztizált megbetegedések száma nem tért el az előző hetitől, a két beteg közül egy hároméves gyermek februárban kezdődött tüneteit N.meningitidis okozta (a szerocsoport ismeretlen), egy éves férfi esetében az etiológia ezideig nem tisztázott. A héten négy bejelentés érkezett meningitis serosa diagnózissal, a főként január folyamán kezdődött, négy területen előfordult megbetegedések kóroka a jelentés írásakor még nem ismert. Az encephalitis infectiosa tünetegyüttes csoportdiagnózisába tartozóan egy nyugatnílusi láz megbetegedés adatai kerültek a fertőzőbetegnyilvántartásba a. héten: a Békés megyei beteg tünetei 0 augusztusában kezdődtek, a klinikai diagnózist a virológiai vizsgálatok megerősítették. A héten öt Qláz megbetegedésről érkezett jelentés, ezzel az év eleje óta regisztrált esetek száma ra emelkedett. Az öt megbetegedés januárban, négy területen (GyőrMosonSopron, Csongrád, Nógrád, Szabolcs SzatmárBereg megye ) fordult elő. Három betegnél már szerológiai vizsgálati módszerekkel is bizonyították a klinikai diagnózist. *** A 0. február. közötti időszakban bejelentett fertőző megbetegedések alapján az ország járványügyi helyzete az alábbiakban foglalható össze: Az enterális bakteriális fertőző betegségek közül a salmonellosis bejelentések száma nem változott az előző hetihez képest, de így is mérsékelten több esetet regisztráltak, mint az előző év azonos hetében; az. heti bejelentések száma is meghaladta a kumulatív medián értékét. A legtöbb túlnyomórészt sporadikus megbetegedésre vonatkozó bejelentés GyőrMosonSopron megyében, utólagosan került a nyilvántartásba. A campylobacteriosisok száma kismértékben emelkedett a. héthez viszonyítva, a betegség járványügyi helyzete kedvezőtlenebb volt, mint a korábbi évek azonos időszakában. Baranya, BorsodAbaújZemplén és GyőrMosonSopron megyéből érkezett a legtöbb bejelentés, zömében 0ban kezdődött megbetegedésekről.

11 . szám Epinfo 9 A rotavírusgastroenteritisek száma alig változott az előző hetihez képest, a legtöbb esetet Somogy megyében, februárban észlelték. A. héten kilenc közösségi gastroenteritis járványról érkezett jelentés: Terület Közösség Járvány kezdete Exponáltak Betegek száma Kórházban ápoltak Etiológia JászN.Sz. idősotthon calicivírus Budapest kórház calicivírus Heves kórház calicivírus Budapest kórház 0.0. calicivírus Heves kórház calicivírus KomáromE. általános iskola folyamatban Budapest bölcsőde folyamatban Fejér idősotthon 0.. calicivírus Budapest kórház 0.. folyamatban A. héten regisztrált nyolc acut vírushepatitist követően, a. héten heveny fertőző májgyulladásról érkezett jelentés. Közülük 0 hepatitis A megbetegedés volt, szemben a korábbi évek. hetét jellemző HAV okozta megbetegedéssel. A 0 hepatitis A megbetegedés egy esetet kivéve 0.. hete között, hat területen fordult elő (Budapest, Heves, Pest megye, GyőrMosonSopron, JászNagykunSzolnok, Zala megye eset). Járvánnyal való kapcsolatuk három esettől eltekintve még nem tisztázódott. A fennmaradók közül két betegnél HBV, egyegy esetben HCV illetve HEV kóroki szerepét bizonyították. A légúti fertőző betegségek körében a scarlatina bejelentések száma nem változott lényegesen, a varicella megbetegedéseké mérsékelten emelkedett az előző hetihez képest. Mindkét betegség járványügyi helyzete kedvezőbb volt, mint a korábbi évek azonos időszakában. Védőoltással megelőzhető fertőző betegség előfordulásáról nem érkezett jelentés a héten. Az idegrendszeri fertőző betegségek a 00. években észlelthez hasonló számban fordultak elő. A héten öt meningitis purulenta megbetegedést regisztráltak, a kórokozó mindegyik esetben ismertté vált (S.pneumoniae, B szerocsoportú N.meningitidis, E. coli, Staphylococcus eset). A. héten meningitis serosa illetve encephalitis infectiosa néven jelentett virális idegrendszeri fertőző megbetegedések kóroka jelenleg még nem ismert.

12 0 Epinfo. szám EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA MINISTRY OF HUMAN RESOURCES A tárgyhéten regisztrált fertőző megbetegedések Magyarországon (+) Cases of notified communicable diseases registered current week in Hungary (+) /0. sz. heti jelentés (weekly report) ( ). hét (week). hét (week) Betegség Disease Medián Medián 000 Typhus abdominalis Paratyphus Botulizmus Salmonellosis 66 9 Dysenteria 6 Patogen E. coli 6 Campylobacteriosis # 90 Yersiniosis 9 Rotavírusgastroenteritis 6 Hepatitis infectiosa 9 # 6 69 AIDS Poliomyelitis Acut flaccid paralysis Diphtheria Pertussis Scarlatina Morbilli # Rubeola Parotitis epidemica Varicella Legionellosis Meningitis purulenta # 9 6 Meningitis serosa 9 Encephalitis infectiosa 9 CreutzfeldtJ. betegség Lymekór Listeriosis Brucellosis Leptospirosis Ornithosis Qláz 0 Tularemia 6 Tetanus Hantavírusnephropathia Vírusos haemorrh. láz* Malária Toxoplasmosis 9 (+) Előzetes, részben tisztított adatok Preliminary, partly corrected figures (*) Importált esetek Imported cases (#) Importált esetekkel együtt Reported cases included both indigenous and imported cases ( ) Nincs adat No data available ( ) laboratóriumi vizsgálattal igazolt megbetegedések A statisztika készítés ideje:

13 . szám Epinfo EMBERI ERŐORRÁSOK MINISZTÉRIUMA MINISTRY OF HUMAN RESOURCES A tárgyhéten regisztrált fertőző megbetegedések Magyarországon (+) Cases of notified communicable diseases registered current week in Hungary (+) /0. sz. heti jelentés (weekly report) ( ) Lymekór Enceph. infectiosa Meningitis serosa Meningitis purulenta Rubeola Varicella Scarlatina Hepatitis infectiosa Rotavírusgastroenteritis Campylobacteriosis Salmonellosis Terület Territory Budapest 66 0 Baranya 0 BácsKiskun 6 Békés 6 BorsodA.Z. 6 Csongrád 9 Fejér GyőrM.S. HajdúBihar Heves JászN.Sz. 9 KomáromE. 0 Nógrád 6 Pest 6 Somogy 6 SzabolcsSz.B. 6 Tolna Vas Veszprém Zala Összesen (total) Előző hét (previous week) (+) Előzetes, részben tisztított adatok Preliminary, partly corrected figures A statisztika készítés ideje:

14 Epinfo. szám EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA MINISTRY OF HUMAN RESOURCES A tárgyhéten regisztrált fertőző megbetegedések Magyarországon (+) Cases of notified communicable diseases registered current week in Hungary (+) /0. sz. heti jelentés (weekly report) ( ). hét (week). hét (week) Betegség Disease Medián Medián 000 Typhus abdominalis Paratyphus Botulizmus Salmonellosis Dysenteria 6 6 Patogen E. coli Campylobacteriosis 09 9 # 66 Yersiniosis 0 9 Rotavírusgastroenteritis 9 99 Hepatitis infectiosa 9 # AIDS Poliomyelitis Acut flaccid paralysis Diphtheria Pertussis Scarlatina Morbilli # Rubeola Parotitis epidemica Varicella 0 # 9 96 # Legionellosis Meningitis purulenta 6 # 6 Meningitis serosa 0 Encephalitis infectiosa CreutzfeldtJ. betegség Lymekór 9 Listeriosis Brucellosis Leptospirosis Ornithosis Qláz Tularemia 6 Tetanus Hantavírusnephropathia Vírusos haemorrh. láz* Malária Toxoplasmosis 6 (+) Előzetes, részben tisztított adatok Preliminary, partly corrected figures (*) Importált esetek Imported cases (#) Importált esetekkel együtt Reported cases included both indigenous and imported cases ( ) Nincs adat No data available ( ) laboratóriumi vizsgálattal igazolt megbetegedések A statisztika készítés ideje:

15 . szám Epinfo EMBERI ERŐORRÁSOK MINISZTÉRIUMA MINISTRY OF HUMAN RESOURCES A tárgyhéten regisztrált fertőző megbetegedések Magyarországon (+) Cases of notified communicable diseases registered current week in Hungary (+) /0. sz. heti jelentés (weekly report) ( ) Lymekór Enceph. infectiosa Meningitis serosa Meningitis purulenta Rubeola Varicella Scarlatina Hepatitis infectiosa Rotavírusgastroenteritis Campylobacteriosis Salmonellosis Terület Territory 9 Budapest 9 Baranya BácsKiskun Békés BorsodA.Z. Csongrád Fejér 6 GyőrM.S. HajdúBihar Heves 6 JászN.Sz. KomáromE. 0 Nógrád 9 Pest 0 Somogy 9 SzabolcsSz.B. Tolna Vas 6 9 Veszprém Zala Összesen (total) Előző hét (previous week) (+) Előzetes, részben tisztított adatok Preliminary, partly corrected figures A statisztika készítés ideje:

16 Epinfo. szám Az Epidemiológiai Információs Hetilap (Epinfo) Az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) kiadványa. A kiadványban szereplő közlemények szakmai egyeztetést követően jelennek meg, ennek megfelelően az országos jellegű összeállítások, illetve a szerkesztőségi megjegyzésben foglaltak az Országos Epidemiológiai Központ és az országos tisztifőorvos szakmai véleményét és javasolt gyakorlatát tartalmazzák. A kiadványt Intézetünk a Centers for Disease Control and Preventionnal együttműködve, a MagyarAmerikai Közös Alapnál elnyert pályázat révén indíthatta el 99ben. Az Epinfo minden héten pénteken kerül postázásra és az Internetre. Internet cím: az ÁNTSZ dolgozóinak belső hálózatról: Elektronikus Epinfohírlevélre történő feliratkozás: epiujsag@oek.antsz.hu A kiadvánnyal kapcsolatos észrevételekkel, közlési szándékkal szíveskedjék az Epinfo főszerkesztőjéhez fordulni: Postai cím: 966 Budapest, Pf. 6. Telefon: 6, 69 Telefax: 6 epiujsag@oek.antsz.hu A heti kiadványban szereplő anyagok szabadon másolhatók és felhasználhatók, azonban a kiadvány forrásként való használatánál hivatkozni kell az alábbi módon: Országos Epidemiológiai Központ. A közlemény címe. Epinfo a megjelenés éve; a kiadvány száma:oldalszám. (Pl.: Országos Epidemiológiai Központ. 0 éves az Epinfo. Epinfo 00; :.) Megbízott országos tisztifőorvos: Dr. Paller Judit Epinfo szerkesztősége Alapító főszerkesztő: Dr. Straub Ilona Főszerkesztő: Dr. Melles Márta Főszerkesztő helyettes: Dr. Csohán Ágnes Olvasószerkesztő: Dr. Krisztalovics Katalin Szerkesztő: Dr. Böröcz Karolina Technikai szerkesztő: Kissné Sponga Zsuzsanna ÁNTSZ OTH Kommunikációs főosztály Nyomda Csoportvezető: Novák Anikó ISSN 0609 (Nyomtatott) ISSN 0609 (Online) Alapító főszerkesztő: Dr.Straub Ilona Főszerkesztő: Dr.Melles Márta Főszerkesztő helyettes: Dr.Csohán Ágnes Olvasó szerkesztő: Dr.Krisztalovics Katalin Szerkesztők:

20. évfolyam 10. szám 2013. március 14. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

20. évfolyam 10. szám 2013. március 14. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 0. évfolyam 0. szám 03. március 4. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK tájékoztatója a 03. február havi fertőző megbetegedésekről 93 Tájékoztatás szakmai rendezvényről 0 Fertőző betegségek adatai

Részletesebben

21. évfolyam 21. szám 2014. május 30. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

21. évfolyam 21. szám 2014. május 30. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 21. évfolyam 21. szám 2014. május 30. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK jelentése a 2014. április hónapban bejelentett fertőző betegségekről 237 Fertőző betegségek adatai 245 E p i d e m i

Részletesebben

Epinfo EURÓPAI VÉDŐOLTÁSI HÉT 2013. ÁPRILIS 22-27. MEGELŐZÉS, VÉDELEM, VÉDŐOLTÁS ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

Epinfo EURÓPAI VÉDŐOLTÁSI HÉT 2013. ÁPRILIS 22-27. MEGELŐZÉS, VÉDELEM, VÉDŐOLTÁS ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 0. évfolyam 5. szám 0. április 9. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Európai Védőoltási Hét 0 57 Tájékoztatás szakmai munkaértekezletről 6 Fertőző betegségek adatai 6 E p i d e m i o l ó g i a i I

Részletesebben

19. évfolyam 22. szám 2012. június 8. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

19. évfolyam 22. szám 2012. június 8. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 9. évfolyam. szám 0. június 8. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Védőoltások, 0 57 Fertőző betegségek adatai 69 E p i d e m i o l ó g i a i I n f o r m á c i ó s H e t i l a p HAZAI INFORMÁCIÓ VÉDŐOLTÁSOK,

Részletesebben

14. évfolyam 14. szám 2007. április 13. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

14. évfolyam 14. szám 2007. április 13. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 14. évfolyam 14. szám 2007. április 13. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Szerbiai kanyarójárvány 125 Mumpsz járvány Bulgáriában, 2007-ben 127 Fertőző betegségek adatai 128 Epidemiológiai Információs

Részletesebben

17. évfolyam 9. szám 2010. március 12. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

17. évfolyam 9. szám 2010. március 12. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 7. évfolyam 9. szám 00. március. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo A norovíruscirkuláció erősödése, Magyarország, 00. februármárcius 0 Tájékoztatás szakmai továbbképzésről 0 Fertőző betegségek adatai

Részletesebben

Heti tájékoztató hazai járványügyi helyzetről hét

Heti tájékoztató hazai járványügyi helyzetről hét KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Heti tájékoztató hazai járványügyi helyzetről 2017. 42. hét A 2017. október 16-22. közötti időszakban bejelentett fertőző megbetegedések alapján az ország

Részletesebben

22. évfolyam 16. szám 2015.április 24. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT KÉZHIGIÉNÉS VILÁGNAP 2015. MÁJUS 5.

22. évfolyam 16. szám 2015.április 24. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT KÉZHIGIÉNÉS VILÁGNAP 2015. MÁJUS 5. 22. évfolyam 16. szám 2015.április 24. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo A kézhigiéne jelentősége Semmelweis hazájában 165 Tájékoztatás - szakmai rendezvényről 168 - engedélyezett fertőtlenítőszerekről

Részletesebben

17. évfolyam 7. szám 2010. február 26. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

17. évfolyam 7. szám 2010. február 26. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 7. évfolyam 7. szám 00. február 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Anyatej útján közvetített sárgaláz megbetegedés Brazíliában 8 Tájékoztatás szakmai rendezvényről 8 Szerkesztőségi tájékoztatás

Részletesebben

14. évfolyam 7. szám február 23. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

14. évfolyam 7. szám február 23. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 14. évfolyam 7. szám 2007. február 23. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT HIV/AIDS 61 Epinfo Fertőző betegségek adatai 65 Epidemiológiai Információs Hetilap HAZAI INFORMÁCIÓ HIV/AIDS MAGYARORSZÁG, 2006. DECEMBER

Részletesebben

14. évfolyam 8. szám 2007. március 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

14. évfolyam 8. szám 2007. március 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 14. évfolyam 8. szám 2007. március 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Listeriosis járvány a Cseh Köztársaságban 69 Epinfo Tájékoztatás szakmai rendezvényekről 72 Fertőző betegségek adatai 73 Epidemiológiai

Részletesebben

23. évfolyam 45. szám november 18. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT. A regisztrált HIV-fertőzött személyek nemenkénti megoszlása

23. évfolyam 45. szám november 18. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT. A regisztrált HIV-fertőzött személyek nemenkénti megoszlása 23. évfolyam 45. szám 2016. november 18. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo HIV/AIDS Magyarország, 2016. szeptember 30. 549 Tájékoztatás engedélyezett fertőtlenítőszerekről 553 Fertőző betegségek adatai

Részletesebben

21. évfolyam 40. szám 2014. október 10. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

21. évfolyam 40. szám 2014. október 10. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 21. évfolyam 40. szám 2014. október 10. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Lyssa-fertőzésre gyanús sérülések surveillance-a, 2013 497 Tájékoztatás - szakmai rendezvényről 501 - engedélyezett fertőtlenítőszerekről

Részletesebben

22. évfolyam 27. szám 2015. július 10. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

22. évfolyam 27. szám 2015. július 10. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 22. évfolyam 27. szám 2015. július 10. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az egészségügyi szolgáltatóknál üzemelő sterizáló berendezések mikrobiológiai hatásosságának ellenőrzési adatai 2014. évben

Részletesebben

14. évfolyam 28. szám 2007. július 20. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

14. évfolyam 28. szám 2007. július 20. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 14. évfolyam 28. szám 2007. július 20. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo surveillance rendszere, 265 Fertőző betegségek adatai 273 Epidemiológiai Információs Hetilap HAZAI INFORMÁCIÓ NEMZETI NOSOCOMIALIS

Részletesebben

22. évfolyam 37. szám 2015. szeptember 18. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

22. évfolyam 37. szám 2015. szeptember 18. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 22. évfolyam 37. szám 2015. szeptember 18. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK jelentése a 2015. augusztus hónapban bejelentett fertőző megbetegedésekről 447 Fertőző betegségek adatai 454 E p

Részletesebben

23. évfolyam 30. szám augusztus 5. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT. HIV/AIDS - MAGYARORSZÁG, március 31.

23. évfolyam 30. szám augusztus 5. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT. HIV/AIDS - MAGYARORSZÁG, március 31. 23. évfolyam 30. szám 2016. augusztus 5. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo HIV/AIDS Magyarország, 2016. március 31. 357 Tájékoztatás engedélyezett fertőtlenítőszerekről 361 Fertőző betegségek adatai

Részletesebben

20. évfolyam 2. szám január 18. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

20. évfolyam 2. szám január 18. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 0. évfolyam. szám 0. január 8. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK tájékoztatója a 0. december havi fertőző megbetegedésekről 9 Fertőző betegségek adatai 7 E p i d e m i o l ó g i a i I n f o

Részletesebben

16. évfolyam 25. szám 2009. június 26. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT JÚLIUS 1. SEMMELWEIS-NAPI MEGEMLÉKEZÉS

16. évfolyam 25. szám 2009. június 26. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT JÚLIUS 1. SEMMELWEIS-NAPI MEGEMLÉKEZÉS 6. évfolyam. szám 009. június 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Semmelweisnapi megemlékezés 99 Fertőző betegségek adatai 0 Epidemiológiai Információs Hetilap JÚLIUS. SEMMELWEISNAPI MEGEMLÉKEZÉS

Részletesebben

18. évfolyam 17. szám 2011. május 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

18. évfolyam 17. szám 2011. május 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 8. évfolyam 7. szám 0. május 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK tájékoztatója a 0. március havi fertőző megbetegedésekről 77 Fertőző betegségek adatai 84 E p i d e m i o l ó g i a i I n f

Részletesebben

12. évfolyam 19. szám 2005. május 20. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

12. évfolyam 19. szám 2005. május 20. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 2. évfolyam 9. szám 2005. május 20. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT B 20 Fertőző betegségek adatai 203 Aerobiológiai tájékoztató 206 EpinfoHepatitis Epidemiológiai Információs Hetilap NEMZETKÖZI

Részletesebben

12. évfolyam 30. szám 2005. augusztus 5. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

12. évfolyam 30. szám 2005. augusztus 5. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 2. évfolyam 30. szám 2005. augusztus 5. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Epidemiológiai Információs Hetilap A fertőtlenítőszerek forgalmazásának ellenőrzése 349 Tájékoztatás igazoltan

Részletesebben

17. évfolyam 10. szám 2010. március 19. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

17. évfolyam 10. szám 2010. március 19. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 7. évfolyam 0. szám 00. március 9. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Sterilizáló berendezések időszakos műszaki felülvizsgálata 09 Epinfo Tájékoztatás szakmai rendezvényről Helyesbítés Fertőző betegségek

Részletesebben

23. évfolyam 5. szám 2016. február 12. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

23. évfolyam 5. szám 2016. február 12. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 23. évfolyam 5. szám 2016. február 12. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK által szervezett mikrobiológiai körvizsgálatok 57 Tájékoztatás szakmai továbbképzéről 62 Fertőző betegségek adatai 64

Részletesebben

17. évfolyam 37. szám 2010. szeptember 24. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

17. évfolyam 37. szám 2010. szeptember 24. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 7. évfolyam 37. szám 00. szeptember. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Az OEK tájékoztatója a 00. július havi megbetegedésekről 57 Epinfo Szakmai kiadvány megjelenése 65 Fertőző betegségek adatai 66 Epidemiológiai

Részletesebben

AFP-surveillance 2003, MagyarorszÅg Fertőző betegsägek adatai AerobiolÑgiai jelentäs (låsd: www.antsz.hu/oki/oki14.htm )

AFP-surveillance 2003, MagyarorszÅg Fertőző betegsägek adatai AerobiolÑgiai jelentäs (låsd: www.antsz.hu/oki/oki14.htm ) . Ävfolyam. szåm 00. jçnius 8. AFPsurveillance 00, MagyarorszÅg Fertőző betegsägek adatai AerobiolÑgiai jelentäs (låsd: www.antsz.hu/oki/oki.htm ) Impresszum HAZAI INFORMÄCIÅ ACUT FLACCID PARALYSIS SURVEILLANCE

Részletesebben

Epinfo Epidemiológiai Információs Hetilap

Epinfo Epidemiológiai Információs Hetilap 7. évfolyam 9. szám 00. július 30. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Epidemiológiai Információs Hetilap NEMZETKÖZI INFORMÁCIÓ KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK A KANYARÓRÓL AZ EURÓPÁBAN ZAJLÓ KANYARÓJÁRVÁNY KAPCSÁN

Részletesebben

14. évfolyam 30. szám augusztus 3. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

14. évfolyam 30. szám augusztus 3. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 14. évfolyam 30. szám 2007. augusztus 3. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo HIV/AIDS 289 Tájékoztatás igazoltan veszett állatokról 294 Tájékoztatás ünnepi tudományos rendezvényről 295 Fertőző betegségek

Részletesebben

19. évfolyam 48. szám december 7. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

19. évfolyam 48. szám december 7. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 9. évfolyam 8. szám 0. december 7. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Szexuális úton terjedő fertőzések Magyarország, 0. III. negyedév 7 Epinfo Tájékoztatás igazoltan veszett állatokról 6 Fertőző betegségek

Részletesebben

Heti tájékoztató a hazai járványügyi helyzetről hét

Heti tájékoztató a hazai járványügyi helyzetről hét KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Heti tájékoztató a hazai járványügyi helyzetről 2017. 39. hét A 2017. szeptember 25. és október 1. közötti időszakban bejelentett fertőző megbetegedések

Részletesebben

19. évfolyam 46. szám 2012. november 23. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT AIDS VILÁGNAP, 2012. DECEMBER 1.

19. évfolyam 46. szám 2012. november 23. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT AIDS VILÁGNAP, 2012. DECEMBER 1. 9. évfolyam 46. szám 0. november 3. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo AIDS Világnap, 0. december. 533 Nemzetközi kitekintés 534 Fertőző betegségek adatai 540 E p i d e m i o l ó g i a i I n f o r

Részletesebben

Heti tájékoztató a hazai járványügyi helyzetről hét

Heti tájékoztató a hazai járványügyi helyzetről hét KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Heti tájékoztató a hazai járványügyi helyzetről 2017. 21. hét A 2017. május 22-28. közötti időszakban bejelentett fertőző megbetegedések alapján az ország

Részletesebben

17. évfolyam 13. szám 2010. április 9. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

17. évfolyam 13. szám 2010. április 9. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 7. évfolyam. szám 00. április 9. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT HIV/AIDS 49 Epinfo Tájékoztatás igazoltan veszett állatokról 5 Tájékoztatás szakmai továbbképzésekről Védőoltási továbbképző tanfolyam 54

Részletesebben

22. évfolyam 8. szám 2015. február 27. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

22. évfolyam 8. szám 2015. február 27. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 22. évfolyam 8. szám 2015. február 27. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Kanyarójárvány az Egyesült Államokban, 2014-2015 77 Tájékoztatás engedélyezett fertőtlenítőszerekről 83 Fertőző betegségek

Részletesebben

Heti tájékoztató a hazai járványügyi helyzetről hét

Heti tájékoztató a hazai járványügyi helyzetről hét KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Heti tájékoztató a hazai járványügyi helyzetről 2017. 40. hét A 2017. október 2-8. közötti időszakban bejelentett fertőző megbetegedések alapján az ország

Részletesebben

23. évfolyam 49. szám december 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

23. évfolyam 49. szám december 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 23. évfolyam 49. szám 2016. december 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az invazív meningococcus-betegség hazai járványügyi helyzete, 2016 (előzetes) 593 Tájékoztatás engedélyezett fertőtlenítőszerekről

Részletesebben

20. évfolyam 41. szám október 18. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

20. évfolyam 41. szám október 18. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 20. évfolyam 41. szám 2013. október 18. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo A OEK tájékozatója a 2013. augusztus havi fertőző megbetegedésekről 457 Fertőző betegségek adatai 464 E p i d e m i o l ó

Részletesebben

14. évfolyam 22. szám 2007. június 8. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

14. évfolyam 22. szám 2007. június 8. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 14. évfolyam 22. szám 2007. június 8. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT HIV/AIDS 197 Epinfo Kiterjedten gyógyszerrezisztens tuberkulózis (XDR-TB) 201 Tájékoztatás - az ECDC állásajánlatairól 204 - szakmai

Részletesebben

ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT SZEXUÁLIS ÚTON TERJEDŐ FERTŐZÉSEK, MAGYARORSZÁG, III. NEGYEDÉV

ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT SZEXUÁLIS ÚTON TERJEDŐ FERTŐZÉSEK, MAGYARORSZÁG, III. NEGYEDÉV 8. évfolyam. szám 0. január 8. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Szexuális úton terjedő fertőzések, Magyarország, 00. III. negyedév Szakmai felhívás NNSR 9 Fertőző betegségek adatai 9 Epidemiológiai

Részletesebben

12. évfolyam 17. szám 2005. május 6. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

12. évfolyam 17. szám 2005. május 6. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 2. évfolyam 7. szám 2005. május 6. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT A kötelező védőoltások megtagadása 77 Epinfo Tájékoztatás igazoltan veszett állatokról 82 Fertőző betegségek adatai 83 Aerobiológiai

Részletesebben

17. évfolyam 2. szám 2010. január 22. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT HAZAI ELSŐ HULLÁMÁNAK FONTOSABB JÁRVÁNYÜGYI JELLEMZŐIRŐL

17. évfolyam 2. szám 2010. január 22. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT HAZAI ELSŐ HULLÁMÁNAK FONTOSABB JÁRVÁNYÜGYI JELLEMZŐIRŐL 7. évfolyam. szám 00. január. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Előzetes jelentés az influenza A(HN)v vírus által okozott pandémia hazai első hullámának fontosabb járványügyi jellemzőiről, 00. január.

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓJA a április havi fertőző megbetegedésekről

AZ ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓJA a április havi fertőző megbetegedésekről AZ ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓJA a 2016. április havi fertőző megbetegedésekről A 2016. április 1 30. közötti időszakban a járási népegészségügyi osztályoknak jelentett fertőző megbetegedések

Részletesebben

22. évfolyam 17. szám április 30. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

22. évfolyam 17. szám április 30. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 22. évfolyam 17. szám 2015. április 30. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK jelentése a 2015. február hónapban bejelentett fertőző betegségekről 177 Fertőző betegségek adatai 184 E p i d e m

Részletesebben

12. évfolyam 25. szám 2005. július 1. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

12. évfolyam 25. szám 2005. július 1. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 2. évfolyam 25. szám 2005. július. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT ornithosis surveillance Békés megyében 277 Fertőző betegségek adatai 286 EpinfoMegerősített Aerobiológiai tájékoztató 290 Epidemiológiai

Részletesebben

20. évfolyam 30. szám augusztus 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

20. évfolyam 30. szám augusztus 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 20. évfolyam 30. szám 2013. augusztus 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK tájékoztatója a 2013. június havi ferfőző megbetegedésekről 349 Az ECDC igazgatójának 2012. évi beszámolója 355 Fertőző

Részletesebben

Epinfo ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT EURÓPAI VÉDŐOLTÁSI HÉT 2009. ÁPRILIS 20-26. MEGELŐZÉS, VÉDELEM, VÉDŐOLTÁS

Epinfo ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT EURÓPAI VÉDŐOLTÁSI HÉT 2009. ÁPRILIS 20-26. MEGELŐZÉS, VÉDELEM, VÉDŐOLTÁS 6. évfolyam. szám 009. március 0. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Európai Védőoltási Hét 009. április 06. 9 VACSATC Honlap a védőoltások biztonságosságáról 33 Tájékoztatás szakmai rendezvényről

Részletesebben

22. évfolyam 39. szám 2015. október 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

22. évfolyam 39. szám 2015. október 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 22. évfolyam 39. szám 2015. október 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az influenza surveillance 2014/15. évi eredményei 471 WHO ajánlása az influenza elleni vakcina összetételére, 2015/2016. 477

Részletesebben

Epinfo ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT EURÓPAI VÉDŐOLTÁSI HÉT. Megelőzés Védelem Védőoltás 2007. április 16-22.

Epinfo ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT EURÓPAI VÉDŐOLTÁSI HÉT. Megelőzés Védelem Védőoltás 2007. április 16-22. 14. évfolyam 12. szám 2007. március 30. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Európai Védőoltási Hét 109 Tájékoztatás szakmai rendezvényről 112 Fertőző betegségek adatai 112 Epidemiológiai Információs

Részletesebben

21. évfolyam 48. szám december 5. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

21. évfolyam 48. szám december 5. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 21. évfolyam 48. szám 2014. december 5. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK jelentése a 2014. szeptember hónapban bejelentett fertőző betegségekről 585 Fertőző betegségek adatai 592 E p i d e

Részletesebben

21. évfolyam szám október 31. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

21. évfolyam szám október 31. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 21. évfolyam 42-43. szám 2014. október 31. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK jelentése a 2014. augusztus havi fertőző megbetegedésekről 517 Tájékoztatás engedélyezett fertőtlenítőszerekről

Részletesebben

14. évfolyam 43. szám 2007. november 5. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

14. évfolyam 43. szám 2007. november 5. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 4. évfolyam 43. szám 27. november 5. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo A humán veszettség megelőzése Magyarországon 445 Epinfo előfizetése a 28. évre 452 Fertőző betegségek adatai 453 Epidemiológiai

Részletesebben

EpinfoNNSR eredmények

EpinfoNNSR eredmények 13. évfolyam 4. szám 2006. február 3. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT EpinfoNNSR eredmények Epidemiológiai Információs Hetilap - Sebfertőzés surveillance 49 - Intenzív terápiás osztályok surveillance-a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓJA a július havi fertőző megbetegedésekről

AZ ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓJA a július havi fertőző megbetegedésekről AZ ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓJA a 2016. július havi fertőző megbetegedésekről A 2016. július 1 31. közötti időszakban a járási népegészségügyi osztályoknak jelentett fertőző megbetegedések

Részletesebben

Heti tájékoztató a hazai járványügyi helyzetről hét

Heti tájékoztató a hazai járványügyi helyzetről hét KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Heti tájékoztató a hazai járványügyi helyzetről 2017. 32. hét A 2017. augusztus 7 13. közötti időszakban bejelentett fertőző megbetegedések alapján az

Részletesebben

ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT . évfolyam 9. szám 008. december. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT influenza aktivitás Európában 7 Tájékoztatás igazoltan veszett állatokról 7 Fertőző betegségek adatai 76 EpinfoAlacsony Epidemiológiai

Részletesebben

14. évfolyam 35. szám 2007. szeptember 7. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

14. évfolyam 35. szám 2007. szeptember 7. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 14. évfolyam 35. szám 2007. szeptember 7. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Nosocomialis járványok értékelése, 2006 349 Tájékoztatás engedélyezett fertőtlenítőszerekről 354 Fertőző betegségek adatai

Részletesebben

22. évfolyam 2. szám január 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

22. évfolyam 2. szám január 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 22. évfolyam 2. szám 2015. január 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK jelentése a 2014. december havi fertőző megbetegedésekről 17 Fertőző betegségek adatai 24 E p i d e m i o l ó g i a i

Részletesebben

22. évfolyam 12. szám március 27. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

22. évfolyam 12. szám március 27. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 22. évfolyam 12. szám 2015. március 27. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK jelentése a 2015. január hónapban bejelentett fertőző betegségekről 125 Fertőző betegségek adatai 132 E p i d e m i

Részletesebben

14. évfolyam 46. szám november 23. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT. AIDS ELLENI VILÁGNAP december 1.

14. évfolyam 46. szám november 23. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT. AIDS ELLENI VILÁGNAP december 1. 14. évfolyam 46. szám 2007. november 23. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo HIV/AIDS AIDS elleni Világnap 2007. december 1. 477 Magyarország 480 Fertőző betegségek adatai 484 Epidemiológiai Információs

Részletesebben

19. évfolyam 41. szám 2012. október 19. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

19. évfolyam 41. szám 2012. október 19. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 9. évfolyam 4. szám 0. október 9. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Felkészülés a 0/0. évi influenzaszezonra 469 Fertőző betegségek adatai 48 E p i d e m i o l ó g i a i I n f o r m á c i ó s H e

Részletesebben

14. évfolyam 37. szám 2007. szeptember 22. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

14. évfolyam 37. szám 2007. szeptember 22. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 14. évfolyam 37. szám 2007. szeptember 22. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Szexuális úton terjedő fertőzések, 2007. II. negyedév 373 Tájékoztatás - szakmai továbbképzésekről 378 - tudományos ülés

Részletesebben

13. évfolyam 50. szám 2006. december 22. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

13. évfolyam 50. szám 2006. december 22. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 13. évfolyam 50. szám 2006. december 22. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Nemzetközi információ Calicivírus járványok Európában 637 Hazai információ Fertőző betegségek adatai 640 Epidemiológiai Információs

Részletesebben

Epinfo ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT KÉZHIGIÉNÉS VILÁGNAP 2014. MÁJUS 5. A világ megváltoztatásához

Epinfo ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT KÉZHIGIÉNÉS VILÁGNAP 2014. MÁJUS 5. A világ megváltoztatásához 21. évfolyam 17. szám 2014. május 02. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Kézhigiénés E p i d e m i o l ó g i a i I n f o r m á c i ó s H e t i l a p Világnap 2014. május 5. 189 Tájékoztatás - engedélyezett

Részletesebben

22. évfolyam 35. szám 2015. szeptember 4. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

22. évfolyam 35. szám 2015. szeptember 4. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 22. évfolyam 35. szám 2015. szeptember 4. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo HIV/AIDS Magyarország, 2015. június 30. 415 Tájékoztatás szakmai továbbképzésről 419 Fertőző betegségek adatai 422 E p i

Részletesebben

21. évfolyam 6. szám 2014. február 14. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

21. évfolyam 6. szám 2014. február 14. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 21. évfolyam 6. szám 2014. február 14. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Q láz járvány Baranya megyében, 2013 57 Fertőző betegségek adatai 64 E p i d e m i o l ó g i a i I n f o r m á c i ó s H e

Részletesebben

20. évfolyam 13. szám április 5. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

20. évfolyam 13. szám április 5. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 0. évfolyam. szám 0. április. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Nosocomialis járványok Magyarország, 0 Tájékoztatás szakmai továbbképzésről 7 Helyesbítés 9 Fertőző betegségek adatai 0 E p i d e m

Részletesebben

21. évfolyam 3. szám 2014. január 24. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

21. évfolyam 3. szám 2014. január 24. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 21. évfolyam 3. szám 2014. január 24. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Megkezdődött az influenza terjedése Európában 17 A szezonális influenza elleni átoltottság Európában 19 Tájékoztatás szakmai

Részletesebben

21. évfolyam 38. szám 2014. szeptember 26. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

21. évfolyam 38. szám 2014. szeptember 26. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 21. évfolyam 38. szám 2014. szeptember 26. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Ebola-láz járványügyi helyzet, Nyugat-Afrika, 2014. 09. 23. 465 Tájékoztatás engedélyezett fertőtlenítőszerekről 471 Fertőző

Részletesebben

9. Ävfolyam 15. szåm 2002. Åprilis 19.

9. Ävfolyam 15. szåm 2002. Åprilis 19. 9. Ävfolyam 5. szåm 2002. Åprilis 9. A NÄpegÄszsÄgÇgyi TudomÅnyos TÅrsasÅg felhévåsa Candidasis: napjaink problämåja? TÅjÄkoztatÅs a szakmai rendezvänyekről Fertőző betegsägek adatai AerobiolÖgiai jelentäs

Részletesebben

21. évfolyam 23. szám 2014. június 13. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

21. évfolyam 23. szám 2014. június 13. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 21. évfolyam 23. szám 2014. június 13. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az aktív fekvőbeteg-ellátó pont-prevanlencia vizsgálatának (PPV) eredményei, 2013 261 Tájékoztatás szakmai rendezvényről 267

Részletesebben

17. évfolyam 45. szám november 19. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

17. évfolyam 45. szám november 19. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 7. évfolyam 45. szám 00. november 9. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo A 009/00. évi influenzajárvány jellemzői a Nyugatdunántúli régióban 55 Tájékoztatás igazoltan veszett állatokról 57 Fertőző betegségek

Részletesebben

ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT AZ ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓJA A DECEMBER HAVI FERTŐZŐ MEGBETEGEDÉSEKRŐL

ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT AZ ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓJA A DECEMBER HAVI FERTŐZŐ MEGBETEGEDÉSEKRŐL 8. évfolyam. szám 0. január. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK tájékoztatója a 00. december havi fertőző megbetegedésekről 3 Az invazív meningococcusbetegség járványügyi helyzete, Magyarország,

Részletesebben

17. évfolyam 14. szám 2010. április 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

17. évfolyam 14. szám 2010. április 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 7. évfolyam. szám 00. április 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT WHO ajánlás az influenza elleni vakcina összetételére 65 Epinfo Várandós nők pandémiás influenza A(HN)v vírusfertőzéssel összefüggésbe hozható

Részletesebben

10. Ävfolyam 9. szåm 2003. mårcius 7. VeleszÇletett fejlődäsi rendellenessägek. Hazai influenza helyzet Fertőző betegsägek adatai Impresszum

10. Ävfolyam 9. szåm 2003. mårcius 7. VeleszÇletett fejlődäsi rendellenessägek. Hazai influenza helyzet Fertőző betegsägek adatai Impresszum 0. Ävfolyam 9. szåm 00. mårcius 7. VeleszÇletett fejlődäsi rendellenessägek KimlÄn Hazai influenza helyzet Fertőző betegsägek adatai Impresszum HAZAI INFORMÄCIÅ VELESZÇLETETT FEJLŐDÑSI RENDELLENESSÑGEK

Részletesebben

22. évfolyam 41. szám 2015. október 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

22. évfolyam 41. szám 2015. október 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 22. évfolyam 41. szám 2015. október 16. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo A nyugat-nílusi láz aktuális járványügyi helyzete Európában és Magyarországon 495 Fertőző betegségek adata 502 E p i d e m

Részletesebben

21. évfolyam 39. szám október 3. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

21. évfolyam 39. szám október 3. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 21. évfolyam 39. szám 2014. október 3. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo HIV/AIDS E p i d e m i o l ó g i a i I n f o r m á c i ó s H e t i l a p Magyarország 2014. 06. 30. 481 Tájékoztatás Takátsy

Részletesebben

21. évfolyam 7. szám február 21. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

21. évfolyam 7. szám február 21. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 21. évfolyam 7. szám 2014. február 21. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo A kanyaró és a rubeola járványügyi helyzete, az EU/EGT országokban 70 Fertőző betegségek adatai 76 E p i d e m i o l ó g i

Részletesebben

22. évfolyam 5. szám 2015. február 06. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

22. évfolyam 5. szám 2015. február 06. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 22. évfolyam 5. szám 2015. február 06. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az Európai többlethalálozási surveillance heti jelentése, 2015. 4. hét 49 Mycoplasma pneumoniae által okozott légúti megbetegedések

Részletesebben

12. évfolyam 22. szám 2005. június 10. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

12. évfolyam 22. szám 2005. június 10. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 2. évfolyam 22. szám 2005. június 0. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Védőoltások, 2004 237 Meningitis járvány Indiában 244 Epinfo Tájékoztatás - emléktábla avatásról 245 - az OEK új honlapjáról

Részletesebben

16. évfolyam 4. szám január 30. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

16. évfolyam 4. szám január 30. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 6. évfolyam 4. szám 009. január 30. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Elérte hazánkat az influenzajárvány 3 Epinfo Fertőző betegségek adatai 4 Epidemiológiai Információs Hetilap HAZAI INFORMÁCIÓ ELÉRTE HAZÁNKAT

Részletesebben

17. évfolyam szám december 31. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT MENTES INFLUENZA ELLENI OLTÓANYAGOK ELŐZETES FELHASZNÁLÁSÁRÓL

17. évfolyam szám december 31. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT MENTES INFLUENZA ELLENI OLTÓANYAGOK ELŐZETES FELHASZNÁLÁSÁRÓL 7. évfolyam 0. szám 00. december. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Térítésmentes influenza elleni oltóanyagok előzetes felhasználása 6 Tájékoztatás igazoltan veszett állatokról 69 engedélyezett fertőtlenítőszerekről

Részletesebben

21. évfolyam 44. szám 2014. november 7. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

21. évfolyam 44. szám 2014. november 7. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 21. évfolyam 44. szám 2014. november 7. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo A scabiosis (rühesség) aktuális kérdései 533 Tájékoztatás engedélyezett fertőtlenítőszerekről 539 Fertőző betegségek adatai

Részletesebben

12. évfolyam 36. szám 2005. szeptember 16. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

12. évfolyam 36. szám 2005. szeptember 16. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 2. évfolyam 36. szám 2005. szeptember 6. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT megbetegedések 42 Tájékoztatás szakmai rendezvényről 425 Fertőző betegségek adatai 426 EpinfoHastífusz Aerobiológiai

Részletesebben

17. évfolyam 3. szám 2010. január 29. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

17. évfolyam 3. szám 2010. január 29. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 7. évfolyam. szám 00. január 9. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Magyarországra behurcolt visceralis leishmaniosis újabb esete 9 Fertőző betegségek adatai Epidemiológiai Információs Hetilap HAZAI

Részletesebben

17. évfolyam 12. szám április 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT EGÉSZSÉGÜGYI VILÁGNAP ÁPRILIS 7. URBANIZÁCIÓ ÉS EGÉSZSÉG

17. évfolyam 12. szám április 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT EGÉSZSÉGÜGYI VILÁGNAP ÁPRILIS 7. URBANIZÁCIÓ ÉS EGÉSZSÉG 7. évfolyam. szám 00. április. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Egészségügyi Világnap, 00. április 7. Epinfo Az OEK tájékoztatója a 00. február havi fertőző megbetegedésekről 4 Az OMSzK tájékoztatója: referencia

Részletesebben

17. évfolyam 48. szám 2010. december 10. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

17. évfolyam 48. szám 2010. december 10. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 7. évfolyam 8. szám 00. december 0. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo A tuberkulózis helyzete Magyarországon 0 Epinfo előfizetése a 0. évre 0 Fertőző betegségek adatai 05 Epidemiológiai Információs

Részletesebben

16. évfolyam 31. szám 2009. augusztus 7. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

16. évfolyam 31. szám 2009. augusztus 7. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 6. évfolyam 3. szám 009. augusztus 7. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Pandémiás influenza az egészségügyi dolgozók körében 367 Epinfo Tájékoztatás szakmai programról 376 Fertőző betegségek adatai 378 Epidemiológiai

Részletesebben

20. évfolyam 4. szám február 1. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

20. évfolyam 4. szám február 1. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 0. évfolyam. szám 03. február. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Szexuális úton terjedő fertőzések, Magyarország, 0. IV. negyedév 9 Tájékoztatás szakmai továbbképzésről 3 igazoltan veszett állatokról

Részletesebben

21. évfolyam 8. szám február 28. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

21. évfolyam 8. szám február 28. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 21. évfolyam 8. szám 2014. február 28. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK jelentése a 2014. január hónapban bejelentett fertőző betegségekről 81 Fertőző betegségek adatai 89 E p i d e m i o

Részletesebben

23. évfolyam 17. szám május 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT. A regisztrált HIV-fertőzött személyek nemenkénti megoszlása

23. évfolyam 17. szám május 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT. A regisztrált HIV-fertőzött személyek nemenkénti megoszlása 23. évfolyam 17. szám 2016. május 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo HIV/AIDS Magyarország, 2015. december 31. 197 Tájékoztatás igazoltan veszett állatokról 202 Fertőző betegségek adatai 203 E p

Részletesebben

16. évfolyam szám augusztus 28. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

16. évfolyam szám augusztus 28. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 6. évfolyam. szám 009. augusztus 8. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT HIV/AIDS 9 Szexuális úton terjedő fertőzések 99 Epinfo Fertőző betegségek adatai 0 Epidemiológiai Információs Hetilap HAZAI INFORMÁCIÓ

Részletesebben

9. Ävfolyam 22. szåm 2002. jçnius 7.

9. Ävfolyam 22. szåm 2002. jçnius 7. 9. Ävfolyam. szåm 00. jçnius 7. BeszÅmolÉ a III. EurÉpai "UtazÅsi Medicina" KonferenciÅrÉl Influenza vakcina ÑsszetÄtelÄre vonatkozé ajånlås FelhÖvÅs orszågos parlagfűmentesötő hätre Fertőző betegsägek

Részletesebben

17. évfolyam 30. szám 2010. augusztus 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

17. évfolyam 30. szám 2010. augusztus 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 17. évfolyam 30. szám 2010. augusztus 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK tájékoztatója a 2010. június havi fertőző megbetegedésekről 381 Fertőző betegségek adatai 389 Epidemiológiai Információs

Részletesebben

20. évfolyam 22. szám 2013. június 5. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

20. évfolyam 22. szám 2013. június 5. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 0. évfolyam. szám 0. június. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo HIV/AIDS Magyarország 0. március. 7 Tájékoztatás szakmai kiadvány megjelenéséről szakmai konferenciáról (ESCAIDE) Fertőző betegségek

Részletesebben

15. évfolyam 11. szám 2008. március 21. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

15. évfolyam 11. szám 2008. március 21. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 15. évfolyam 11. szám 2008. március 21. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Epidemiológiai Információs Hetilap Terjed a sárgaláz-járvány Dél-Amerikában 129 Tájékoztatás - igazoltan veszett állatokról

Részletesebben

19. évfolyam 16. szám 2012. április 27. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

19. évfolyam 16. szám 2012. április 27. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 9. évfolyam 6. szám 0. április 7. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK tájékoztatója a 0. március havi fertőző megbetegedésekről 77 Szerkesztőségi tájékoztatás A járványügyi tevékenységet érintő

Részletesebben

20. évfolyam 33-34. szám 2013. augusztus 30. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

20. évfolyam 33-34. szám 2013. augusztus 30. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 20. évfolyam 33-34. szám 2013. augusztus 30. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Vad poliovírus megjelenése Izraelben, 2013. augusztus 377 Tájékoztatás szakmai továbbképzésről 379 Fertőző betegségek

Részletesebben

22. évfolyam 44. szám 2015. november 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

22. évfolyam 44. szám 2015. november 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 22. évfolyam 44. szám 2015. november 6. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Kolerajárvány Irakban 527 Tájékoztatás igazoltan veszett állatokról 533 Fertőző betegségek adatai 534 E p i d e m i o l ó

Részletesebben

17. évfolyam 44. szám 2010. november 12. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

17. évfolyam 44. szám 2010. november 12. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 17. évfolyam 44. szám 2010. november 12. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az OEK tájékoztatója a 2010. október havi fertőző megbetegedésekről 549 Tájékoztatás engedélyezett fertőtlenítőszerekről

Részletesebben