Diplomamentő program - várhatóan augusztus végén elindulnak az első képzések

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Diplomamentő program - várhatóan augusztus végén elindulnak az első képzések"

Átírás

1 DÉL-PEST MEGYE július 31., XXV/31. Diplomamentő program - várhatóan augusztus végén elindulnak az első képzések A Diplomamentő program keretében várhatóan augusztus végén elindulnak az első képzések, amelyekre eddig mintegy 29 ezren jelentkeztek - közölte Pákozdi Szabolcs, a programot megvalósító Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezető igazgatója. Pákozdi Szabolcs kifejtette: jelenleg a képzésre jelentkező természetes személyek pályázatainak a formai ellenőrzése zajlik. A héten kiértesítik a képzéseket megvalósító felnőttképzési intézményeket a döntésről, illetve megkezdik az informatikai rendszerben adataik feltöltését. Az első képzések augusztus végén várhatóan elindulnak. Az országban 82 képzési helyszínen valósítják meg a programot, melyre december 31- éig lehet jelentkezni. A kormány által meghirdetett és az OFA által megvalósított diplomamentő programra azok jelentkezhetnek, akik államvizsgájukat a hazai felsőoktatásban sikeresen teljesítették, és ezt igazolják, és csak a nyelvvizsga hiányzik ahhoz, hogy átvegyék diplomájukat. További feltétel, hogy ne álljanak hallgatói jogviszonyban, és vállalják az államilag elismert nyelvvizsga megszerzését, valamint rendelkezzenek alapfokú nyelvismerettel. Az érdeklődők angol, német, és francia kurzusokat közül választhatnak, a tanfolyamok különböző intenzitásúak lesznek 120, 180 vagy 240 órás képzéssel. A nemzetgazdaság fejlődéséhez nélkülözhetetlen a megfelelően képzett, idegen nyelvet beszélő, felsőfokú végzettséggel rendelkező humán erőforrás rendelkezésre állása. A felsőoktatásban tanulmányokat folytatott hallgatók százaléka a nyelvvizsga hiánya miatt nem kapja meg az abszolutórium és a záróvizsga után diplomáját, jelentős részük pedig később sem szerzi meg az oklevelet. A felsőfokú végzettséggel és nyelvtudással rendelkezők elhelyezkedési, munkahely megtartási, munkahely változtatási esélyei jelentősen meghaladják az ezzel nem rendelkezőkét. Diploma hiányában a felsőoktatásban töltött idő az egyén számára nem kamatoztatható a munkaerő-piacon, illetve a társadalom számára ennek költsége nem térül meg. A program célja a nyelvvizsga hiányában elsődlegesen a diplomával még nem rendelkező, államvizsgáját hazai felsőoktatásban teljesített, de hallgatói jogviszonyban már nem álló uniós polgárok (természetes személyek) államilag támogatott nyelvi képzésbe vonása a diploma átvételéhez szükséges nyelvvizsga megszerzése érdekében. A támogatás közvetett célja, hogy a diploma megszerzését követően a célcsoport végzettségének megfelelő munkakörben helyezkedjen el. A Diplomamentő program a nyelvvizsgára felkészítő képzéseken való részvételt támogatja, B1 vagy a feletti szintről B2 nyelvi tudásszintre jutás érdekében az államilag elismert, általános, középfokú (B2) komplex, vagy írásbeli, vagy szóbeli nyelvvizsga sikeres teljesítéséért. MTI, ofa.hu

2 július 31. Gáz van! Az utóbbi hetek eseményei alapján szeretnék tájékoztatást adni Cegléd és környéke gázfelhasználóinak a várható felülvizsgálatokkal kapcsolatban. A 19/2012. (VII. 20.) NGM rendelet írja elő a gáz csatlakozó vezetékek és felhasználói berendezések műszaki biztonsági felülvizsgálatát. A gázellátási berendezések és fogyasztói hálózatok felülvizsgálatára eddig is voltak előírások, azonban ezek betartása és ellenőrzése megoldatlan volt. Térségünk gázszolgáltatója a TIGÁZ-DSO Kft. közvetlenül semmilyen ellenőrzést, fogyasztói hálózat javítást és egyéb mért hálózaton szükséges munkát nem végez. Fogyasztói hálózatok felülvizsgálatát a szolgáltató pályázaton nyertes alvállalkozója a NUMERUS GAS Kft. végzi. Minden ellenőrzést végző kolléga rendelkezik a TIGÁZ megbízó levelével, amit köteles bemutatni a megjelenéskor. Felülvizsgálat során az adott gázellátási rendszer ellenőrzése után jegyzőkönyv készül az esetleges hibák felsorolásával, illetve közvetlen veszély esetén az adott gázkészülék vagy a teljes fogyasztói hálózat kizárásra kerül. A felülvizsgálat a vizsgálattal érintett gázfogyasztó részére díjmentes. Az események lavinaszerű indulását, valamint a tájékozatlanságot az okozza, hogy a tavaszi pályázat sikertelensége után a nyertes alvállalkozó csak július hónapban kezdte meg munkáját. Már elmondhatjuk, hogy megtörténtek az első kizárások, aminek híre gyorsan terjed, és mindenki hozzáteszi a saját gondolatát. Tegyünk rendet a fejekben és a gázrendszerekben! KINEK KELL TARTANIA AZ ELLENŐRZÉSEKTŐL? A vonatkozó előírások szerint, akinek a gázellátási rendszere (kémény, légellátás, készülékek, stb.) megfelel a létesítés kori állapotnak, továbbá az üzemeltetés során elvégeztette a szükséges karbantartásokat, annak nincs mitől félnie. Sajnos nem sokan vagyunk ilyenek. Amíg működik valami, addig nem keressük a bajt, törvénye alapján szívesen elvetjük a gondolatát is a kiadással járó munkáknak. MI OKOZHATJA A LEGTÖBB GONDOT, ÉS MI LEHET A MEGOLDÁS? Azonnali kizárás a következménye, ha valamelyik gázkészülék légellátása, vagy égéstermék-elvezetése nem megfelelő. Határidős felszólító javítási kötelezettséget von maga után valamelyik időszakos cserére, karbantartásra szoruló alkatrész, berendezés elmaradt javítása. A felülvizsgálat során csak az a berendezés kerül kizárásra, amelyik nem felel meg az ellenőrzéskor, a rendszer többi eleme tovább üzemeltethető. A javításra, cserére kötelezett hibák esetében ismételt felülvizsgálatot kell tartani a megfelelőségről. HALADJUNK HÁTULRÓL ELŐRE! Az úgynevezett zárt égésterű - C típusú - gázkészülékekkel nem lesz sok gond, mivel az égéstermék és az égési levegő tekintetében is közvetlenül a szabad térrel állnak kapcsolatban, ilyenek a parapetbe helyezett konvektorok, illetve az utóbbi néhány évben elterjedt zárt égésterű falikazánok, vízmelegítők. A B típusú kéményes gázkészülékek égésterméke az elégetett gázból és az égési levegőből származik, ezért az ilyen készülékek légellátása a készülék biztonságos üzeme szempontjából elsődleges. Többszintes társasházak közös, ún. gyűjtőkéménye esetén akár egy gázkészülék elégtelen légellátása a közös kéményre kapcsolt összes lakás esetében veszélyt jelent. Az A típusba sorolt, égéstermék-elvezetés nélküli gázkészülékek az égési levegőt a befoglaló helyiségből nyerik és az égésterméket is oda juttatják. Ide elsősorban a gáztűzhelyek és a kéménycsatlakozással nem rendelkező kisvízmelegítők tartoznak. Klasszikus esetben az égési levegő a lakások külső nyílászáróinak résein keresztül jutott el a gázkészülékekhez és biztosította a helyiségek légcseréjét. Ez a filtrációs légcsere energetikai oldalról szabályozatlan és kedvezőtlen, de tüzeléstechnikai és élettani szempontból létfontosságú, mivel egy ember oxigénszükséglete óránként m3 frisslevegőt igényel. Az energetikai célú felújításoknál legtöbbször alkalmazott fokozott légzárású nyílászárók lényeges energia megtakarítást eredményeznek, de alapjaiban változtatják meg épületeink légcseréjét, és a gázkészülékek légellátását. Felülvizsgálatkor az utólagosan beépített, fokozott légzárású nyílászárók esetén az A és B típusú gázkészülékek azonnal kizárásra kerülnek. Van azonban megoldás, de azt mindenkor arra jogosult szakemberrel terveztetni és a gázszolgáltatóval ellenőriztetni szükséges, továbbá az elkészült rendszert műszaki átvételnek kell alávetni. Ennek költségeit a gázfogyasztó viseli. Léteznek olyan bevizsgált és megfelelő tanúsítással rendelkező légbevezetők, melyek a külső határoló szerkezetbe építve biztosítják a gázkészülékek légellátását. Az épületek kialakítása és a gázellátási hálózatok változatossága szükségessé teszi, hogy minden ilyen esetben egyedi méretezés és terv készüljön. Sajnos a folyamat elejénél tartunk, ezért a TIGÁZnak sincs még kialakult gyakorlata a témában. Nem ilyen súllyal, azaz terv és átadásra kötelezett módon, de javítani kell a biztonságtechnikai felülvizsgálatkor tapasztalt szivárgásokat, illetve cserélni szükséges a korlátozott élettartamú tartozékokat. MIK JELENTHETIK ITT A LEGTÖBB GONDOT? A régebben alkalmazott kúpos csapok zárása és tömörsége általában nem megfelelő, valamint a készülékek kötéseiben (az elzáró és a készülék között) beépített flexibilis csövek (azok, amelyek műanyag betétcsővel szereltek) a gyártástól számított 5 évig használhatók. A csapok és flexibilis bekötőcsövek cseréje szakember által egyszerűen, nem tervköteles módon végezhető. A BIZTONSÁGI FELÜLVIZSGÁLATOK MENETRENDJE AZ ÉRVÉNYBEN LÉVŐ ELŐÍRÁSOK ÉS A FELÜLVIZSGÁLATOT VÉGZŐ CÉG SZERINT A KÖVETKEZŐ: 1. Első körben az ismeretlen idejű és előtt szerelt rendszerek kerülnek sorra, valamint azok a fogyasztók, akik a TIGÁZ-nál kérték a felülvizsgálatot. Itt várhatóan egy éven belül megtörténnek a felülvizsgálatok. 2. Ahol az 5 éves periódusú mérőcsere aktuális ezt egybekötik a biztonságtechnikai felülvizsgálattal és között készült rendszerek esetén a határidő dec és között üzembe helyezett rendszereknél dec után készült rendszereknél december 31. Társasházak esetén a használatbavételi engedély kiadása és az utolsó felülvizsgálat idejétől függően kell megrendelni a felülvizsgálatot. A gázfogyasztó felülvizsgálati kérelmét a TIGÁZ ügyfélszolgálatánál kell jeleznie, egyéb esetben a fentiek szerint várhatja a NUMERUS GAS Kft. jelentkezését. Kiértesítés a felülvizsgálatról először telefonon, ezt követően írásban, majd legvégül ajánlott levél alapján történhet. A vizsgálat meghiúsulása a fogyasztási hely kizárását eredményezi. A rendeletben szereplő határidők a kiadás óta változtak, mivel a gázszolgáltatók nem tudták tartani az eredeti rendeletben szereplő határidőket. A rendelet és módosításai az interneten elérhetők, letölthetők. Vitás esetekben a katasztrófavédelem jogosult intézkedni, de tudomásul kell venni, hogy a biztonság mindenhol elsőbbséget élvez, azaz jobb megelőzni a bajt. Füle Győző CSŐTERV Kft.

3 3 KEDVES OLVASÓINK! Júliusi rejtvényeink megfejtéseit és a sorsolás nyereményeit a SZUTERÉN Ceglédi Önkiszolgáló BOLHAPIAC (Cegléd, Kossuth Ferenc u. 3-5.) ajánlja fel. Küldjenek minél több héten megfejtést szerkesztőségünk címére: Dél-Pest Megyei Szuperinfó, 2700 Cegléd, Múzeum u. 3. A helyes megfejtések beérkezési határideje: augusztus 12. A szerencsés nyertesek névsorát augusztus 14-i számunkban olvashatják. VÍZSZINTES: 1. Megfejtés 1. rész 10. Személyéről 11. Iszlámok Istene 12. Kecske mondja 13. Egyik szülője 14. Ö.T.Á. 16. Arra a helyre 17. Nebuló 18. Szalad 19. Tenger angolul 21. Flerovium vegyjele 22. Néma tett! 23. Kunyhó 25. Olaj angolul 26. Dalolja, dudorássza 30. Irodalmi műnem 33. Tesz 34. Közteher 36. Króm vegyjele 37. Termést betakarít 38. Véd 39. Karám, akol 40. Elsőbbség FÜGGŐLEGES: 2. Valódi 3. Ravasz állat 4. Értékesít 5. Sapka 6. D.A.J.Á. 7. Forma 8. Lódítás, füllentés 9. Oda egynemű betűi 12. Megfejtés folytatása 15. Vagyon 20. Atlétika rövidne 23. Fordítva vall! 24. Kicsinyítő képző 26. Hiányos darab! 27. Uralkodója 28. Dátum angolul 29. Hibáztat 31. Szerző 32. Fegyenc 35. Olyan röviden ! K S L év végén minden helyes megfejtést beküldõ részt vesz az év végi fõdíjaink sorsolásán.

4 július 31. Ceglédi Uránia Mozi műsora Patkós Irma terem csüt.-szerda 17.45: HERKULES 3D Színes, amerikai akciófilm R.: Brett Ratner Sz.: Dwayne "The Rock" Johnson csüt.-szerda 20.00: SZEXVIDEÓ 16 éven felülieknek! Színes, amerikai vígjáték R.: Jake Kasdan Sz.: Cameron Diaz, Jason Segal csüt.-szerda 16.00: REPCSIK: A MENTŐALAKULAT 3D Színes, amerikai animációs film R.: Roberts Gannaway péntek-vasárnap 13.45: A MAJMOK BOLYGÓJA - FORRADALOM 3D Színes, amerikai sci-fi akciófilm R.: Matt Reeves Sz.: Andy Serkis, Gary Oldman Huszárik Zoltán terem csüt.-szerda 17.30, 19.30, péntek-vas is: FRANK - 16 éven felülieknek! Színes, angol-ír film R.: Lenny Abrahamson, Sz.: Michael Fassbender mozicegled.hu Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár, Cegléd MANCHESTER, ENGLAND Augusztus 9., szombat A nagykőrösi Ifjúsági Musical színpad előadása. Belépő: Ft. Jegyrendelés: 53/ A NAGY BOR-UTAZÁS Augusztus 30., szombat Vendégeink: Koltai Róbert és a Frittmann Borászat. Borkóstolóval és vacsorával egybekötött retrókabaré. Helyszín: Kaszinó udvara. Belépő: Ft. Asztalfoglalás: 53/ GYERMEKHOLMI ÉS BABARUHABÖRZE Szeptember 6., szombat között. Helyszín: Kossuth Műv. Központ B. épületének udvara. Asztalfoglalás: RIVALDA BÉRLET 2014/2015 Október: Irma, te édes - zenés komédia December: Paprikáscsirke, avagy stex és New York - zenés vígjáték 2 részben Január: Segítség, én vagyok a feleségem! - testcserés vígjáték két felvonásban Március: Tisztelt hazudozó! - életrajz két felvonásban. Bérletár: Ft PILLE ŐSZI MESEBÉRLET Október 9., csütörtök és 14.30: Süsü a sárkány - zenés mesejáték két felvonásban. Szólójegy: Ft November 26., szerda 10.00: Három székláb; 14.30: Nálatok laknak-e állatok? - a Kaláka együttes koncertje. Szólójegy: Ft December 10., szerda és 14.30: A didergő király - zenés mesejáték. Szólójegy: Ft. A bérlet ára: Ft Ecseki Nándor Ifjúsági Európa Bajnok Az Olaszországban július között rendezett Asztalitenisz Utánpótlás Európa Bajnokságon 47 országból 600 versenyző vett részt. Az ifjúsági páros versenyszámokban Ecseki Nándor - aki 2005-től 2011-ig Szuperinfó- CVSE színeiben játszott és versenyzett - szenzációsan szerepelt. Azok után, hogy a romániai színekben versenyző Bálint Bernadettel az oldalán a vegyes párosban második helyezést ért el, Szudi Ádámmal a dobogó legfelső fokára állhatott. A Riva del Gardában zajló kontinensviadal utolsó napján már csak a Szudi Ádám, Ecseki Nándor ifi fiúpáros volt versenyben a magyar fiatalok közül, s a kettős a délelőtti elődöntőben nagyszerű játékkal 3-0-ra legyőzte a svéd Kallberg, Ahlander Johansson duót. Mindhárom játszma minimális különbséggel dőlt el, de a döntő szituációkban a mieink bizonyultak magabiztosabbaknak. A kora délutáni döntőben aztán a magyar páros nagy csatát vívott a portugál Chen Diogo, Jorge Costa kettőssel, de a hektikus mérkőzés végén a mieink ünnepelhettek. Az első játszmában még sokat bizonytalankodtak a fiúk, így az 11-2-re az ibériaiaké lett, a második szettet azonban ugyanilyen arányban Szudiék nyerték. A harmadik felvonás hozta a legkiélezettebb küzdelmet, s mivel a portugálok ra győztek, egyetlen játszmányira kerültek az Európa bajnoki címtől. De Ádám és Nándi szenzációs produkciót nyújtott a folytatásban: a negyedik szettet 4-re, az ötödiket 6-ra nyerte a magyar páros, és már nem volt más hátra, csak az ünneplés. Nándi 9 éves korában kezdett el Cegléden játszani és mindennap átjárt Zagyvarékasról edzeni. Pontosan tudta, hogy mi szeretne lenni és mivel szeretne foglalkozni. Ritka tulajdonság az, hogy a tehetség, a szorgalom és a sportág iránti alázat és szeretet egyaránt meglegyen egy játékosban. Ennek összessége ez az eredmény. A rengeteg megnyert díj mellé most az EB cím is társult. Reméljük, hogy a felnőtt korosztályban is elér hasonló sikereket! Ne feledjük, 2016-ban Budapest rendezi a felnőtt Európa Bajnokságot! Gratulálunk és végtelenül büszkék vagyunk erre a csodálatos eredményre, ami példát adhat minden játékosunk számára!

5 5 Gokart verseny Nyársapáton Az V. Kistérségi Gokart Kupa felnőtteknek a nyársapáti Bognár Gokart Parkban augusztus 17-én kerül megrendezésre. Az alábbi kategóriákban várjuk a nevezéseket: I. kategória 65 kg-ig II. kategória kg-ig III. kategória kg-ig IV. kategória kg-ig V. kategória 95 kg felett VI. kategória felnőtt nők Nevezési határidő: augusztus 15. Nevezési díj: Ft (edzés, mért edzés, verseny), melyet a helyszínen kell fizetni. Edzések: délelőtt 9 órától. Verseny: délután 14 órától. Jelentkezni személyesen a helyszínen (Nyársapát, Iskola d. 20.), illetve a 06-53/ , vagy a 06-30/ telefonon lehet név, életkor, kategória és elérhetőségi címmel lehet. A felnőtteknek RIMO vázas 200 GX Honda motoros gokart áll rendelkezésre a versenyen. A pálya időmérő berendezéssel felszerelt. A versenyen mindenki a saját felelősségére vesz részt! Szeretettel várunk mindenkit! A néuőknek a belépés díjtalan! Botanikus emléktúra Dr. Hargitai Zoltánra, a nagykőrösi puszta-flóra elhívatott kutatójára emlékezünk születésének 102. évfordulóján, 2014 augusztus 7-én, ez alkalommal másik fő kutatási területén, a Zemplénhegység, Mandulás-hegyén lévő emlékhelynél. Megemlékezésünket összekötjük egy kis ÖKO és történelmi túrával a népszerű botanikus, történész, (kiváló humorú) Surányi Dezső Profeszszor Úr vezetésével. MEGTEKINTJÜK 2500 ÉVE LAKOTT SÁROSPATAK, A BODROG-PARTI ATHÉN FŐ TÖRTÉNELMI LÁTNIVALÓIT: A Rákóczi-várat, Sárospatak legrégibb történelmi emlékekben gazdag műemlékét, melynek Vörös tornya már a tatárjárás idején is erődítményként védte a várost. A Thököly, Lorántffy, Zrínyi családok lakóvára napjainkban Magyarország legértékesebb várkastélyainak egyike. A híres 1531-ben alapított Református Kollégium, a korszak egyik legjelentősebb oktatási intézménye volt. Neves diákja volt többek között: Kossuth Lajos, Csokonai Vitéz Mihály, Móricz Zsigmond. A Református Tanítóképző patinás épületét, melynek legendás, természetrajz vegytan földrajz szakos, tudós tanára volt Hargitai Zoltán. Cimbora Szerda, Nagykőrös Program: augusztus 06., gyöngyfigurák készítése Helyszín: Nagykőrösi Arany János Kultúrális központ Gyermekkönyvtára, Nagykőrös, Jókai u. 10. A belépés ingyenes! A Czeglédi Közösségi Múzeum nyitvatartási ideje: Nyitva tartás: csütörtök - péntek - szombat Cím: 2700 Cegléd, Puskaporos u. 5., 06-30/ Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! Tisztelettel: Földi Áron Szabadon választható programként, Sárospatak központjából induló piros jelzésű Malom tanösvényen haladva ellátogatunk a Megyer-hegyi Tengerszemhez, amely 2011-ben elnyerte az ország legszebb természeti csodájának járó címet. A NAP ZÁRÓESEMÉNYEKÉNT ELLÁTOGATUNK TOKAJ HÍRES BORVIDÉKÉRE: Bejárjuk a régió borútját, megismerkedünk a tokaji borok készítésének fortélyaival. Megtudjuk miért lett az aszú a királyok bora - a borok királya. Egy 500 éves pincében megkóstoljuk a mennyei nedűt, bográcsos babgulyással kísérve. Részvételi díj: Ft Belépők: Ft, pedagógusoknak és nyugdíjasoknak kedvezményes. Bővebb információ kapható: 06-20/ telefonon Józsa Sára szervezőtől Leány labdarúgó toborzó A Ceglédi VSE Labdarúgó Szakosztálya várja azon január 1-je után született lányok jelentkezését, akiknek vonzó a labdarúgó sportág. Az Egyesület benevezett a évi Leány U-15 korosztályú ½ pályás labdarúgó bajnokságba, amelyhez megkezdte a csapatépítést. Legyél Te is részese az első ceglédi leány csapatnak! Ismerd meg a sportág szépségeit! Jelentkezés: Szabó Attila technikai vezetőnél 70/

6 július méregtelenítő tipp kezdőknek és haladóknak A szervezetet több fronton mentesíthetjük a mérgektől, ráadásul arra is ügyelhetünk, hogy a táplálkozáson túl más formában se mérgezzük magunkat a mindennapokban. 10 tipp mindenkinek. DR. LADÁNYI LAJOS Nőgyógyászati szakrendelés Makacs hüvelyi folyások, meddőség, vérzészavarok, klímax, vizeletcsepegés, endometriózis, részletes, gyors citológia, természetes gyógymódok, hüvelyi-hasi utrahang. Rendelés: K, Cs: ig Bejelentkezés: 9-18-ig T: 76/ DR. MARKÓ LÁSZLÓ sebészeti és onkológiai szakrendelés. EMLŐRÁK szűrész, "csomó" eltávolítás szövettani vizsgálat. ARANYÉR betegség kezelése-, műtét nélküli megoldás. VISSZÉR betegség injekciós vagy műtéti kezelése, SÉRVEK és egyéb kisebb műtétek = egynapos sebészet, Vastagbél, emlő és egyéb daganatok konzíliuma. Rendelési idő: H, Sze., P: ig Bejelentkezés: 9-18-ig T: 06-30/ (76/ ) DR. NYILAS GÁBOR szülészet, nőgyógyászati és terhes szakrendelés. Rákszűrés, meddőség, klímax, hasi-hüvelyi ultra hang, műtéti előkészítés, szülés vezetés. Rendelési idő: H: 18-20, Cs.: óráig Bejelentkezés: 9-18-ig T: 76/ A TILTOTT DOLGOK: EZEKET FELEJTSÜK EL! A méregtelenítés első lépése, hogy szervezetünk legnagyobb ellenségeit száműzzük. Ilyenek a gyorséttermi és konzervételek, a mindennapos alkoholfogyasztás, az extrém mennyiségű alkalmi nagy ivászat, a függőségek és a cukrozott üdítők. 2. AMI MINDIG JÖHET A legjobb méregtelenítő ételekből és italokból minden étkezésre jusson egy! Alaptétel, hogy napi 1,5-2 liter ásványvizet vagy tisztított vizet érdemes elfogyasztanunk, emellett pedig jótékonyan befolyásolják szervezetünk méregtelenítő folyamatait például az aromás, erős zöldségek, illetve a tengeri zöldségek és algák, de fogyaszthatunk párolással készült fehér húsokat, halakat, káposzta- és citrusféléket is. 3. MOZGÁS! Ha méregtelenítés, akkor jöjjön a mozgás is! A heti minimum 3 30 perc mozgás, és a heti 3 30 percnyi jó minőségű szabad levegőn tartózkodás elengedhetetlen! 4. VISZLÁT VEGYSZEREK! Minden háztartásban rengeteg olyan vegyi anyagra bukkanhatunk, amely egészségre ártalmas hatású lehet. A legfontosabb alapelv az, hogy a festékek és tisztítószerek közül is mindig a vízbázisúakat válasszuk az oldószeresek helyett, de még jobb, ha természetes, mérgező anyagot egyáltalán nem tartalmazó megoldással helyettesítjük őket. Ecettel és citrommal kitűnően helyettesíthető a sósav és a klór, a szódabikarbóna pedig kitűnő szaniterápoló anyag. 5. A PONTOS MENETREND ELENGEDHETETLEN Ha belevágtunk a méregtelenítésbe, minden hétvégén előre készítsük el a következő heti étrendet és programtervet! Gondoljuk át, mely napokon, mely időpontokban fogunk mozogni és a szabadba menni! Ettől a tervtől lehetőség szerint ne térjünk el! Hasonló tervezést igényel a pontos bevásárlólista is. 6. A MÉRLEG A BARÁTUNK Naponta kontrolláljuk testsúlyunkat: mindennap méredzkedjünk, az értékeket pedig írjuk fel naponta, így láthatjuk, hogyan csökken, és azt is, ha valamit rosszul csinálunk, és netán gyarapodnak a kilók. 7. KIHÁGÁS? VAN MEGOLDÁS! Az ember esendő, megesik, hogy mégis legurít egy pohár sört vagy bort. Hasznos lehet ilyenkor, ha minden elfogyasztott pohár ital után iszunk egy pohár vizet is! Egy órán belül ne fogyasszunk el egy pohár bornál többet! A hosszúra nyúlt este végeztével otthon igyunk még egy nagy pohár vizet! 8. SEGÍTSÜK A FŐ MÉREGTELENÍTŐ SZERV MUN- KÁJÁT! A májat katángkóró- vagy benedekfűfőzettel is regenerálhatjuk. Kerüljön articsóka a salátánkba, amit lenmagolajjal locsoljunk meg - így komplett májvédő fogást készítettünk! 9. SZAUNA, TÉLEN-NYÁRON Ha egészséges a szervezet, a szaunázás erősíti az immunrendszert, felpezsdíti a vérkeringést. Aki nem bírja a forróságot, próbálja ki az infraszaunát! 10. NE SAJNÁLJUK AZ IDŐT AZ ALVÁSRA! Az alvás fontos szerepet kap, ha a mérgektől szabadulnánk: éppen ezért figyeljünk arra, hogy napi 8-9 órát aludjunk, a többit pedig töltsük aktívan! femina.hu

7 7 A legjobb nyári testmozgások Hacsak nem vagyunk a szobabiciklizés megszállottjai, a nyár rengeteg hatásos sportolási lehetőséget rejt magában: íme a legjobbak! RÖPLABDA: A strandon ideális lehetőség kínálkozik a röplabdázásra. Alaposan átmozgatja a testet, közben pedig remekül szórakozunk. Naponta egy-két óra röplabda a strandon, és máris edzettebbek leszünk. A homokban gyaloglás, taposás, ugrálás miatt az ízületek edződnek, a karok, a comb és a fenék formálódik, a felsőtest edződik, az irányváltások miatt pedig az izmok deréktól lefelé is mozgásban vannak. VIZIBICIKLI: A vizibicikli az egyik legnépszerűbb balatoni szórakozási lehetőség. Igaz, nem számít sportnak, viszont a vizibicikli szuper láberősítő, főleg, ha többen vannak a fedélzeten, így nagyobb az ellenállás is. Úszással kombinálva szuper mozgás. KAJAK: Kisméretű csónak, amit emberi erővel hajtanak egy kétvégű evező lapáttal. Létezik belőle egy, de akár több személyes is. A kajakot először eszkimók használták, majd később terjedt el a világban és vált olimpiai sportággá. Ha egy nem túl extrém, inkább nyugodt sportot szeretnénk űzni, mindenféleképpen próbáljuk ki. Mellesleg jót tesz az erőnlétünknek is. ÚSZÁS: Mi is lehetne jobb nyári sport, mint az úszás? Aki az ízületeit kímélni akarja, annak is ideális: a tempózás megmozgatja az egész testet, különösen jótékony hatással van a hátunkra és a derekunkra, a vállakat szépíti, formálja, ahogy általában valamennyi izmot. A víz hűsít, és úszás közben olyan izmaink is erősödnek, amelyek víz nélkül csak ízületi terheléssel erősíthetők. KERÉKPÁROZÁS: A biciklizés előnye, hogy állandó mozgásban tart, javítja a vér oxigénellátását. Mozgatja a hasizmokat is, a karokat és a vállakat, a lábakról nem is szólva. A kerékpározás aerob mozgásforma, és attól, hogy hatását csak a combban érezzük, mindenünket átmozgatja. Érdemes legalább egy órát biciklizni naponta. EGÉSZSÉGÜGYI INFORMÁCIÓK: Ügyeletes gyógyszertárak: Szent Anna Gyógyszertár, Kőrösi út Belvárosi Gyógyszertár, Szabadság tér Gyógyír Gyógyszertár, Rákóczi út Pingvin Patika, Múzeum u Schulek Gyógyszertár, Kőrösi út Malomtó Gyógyszertár, Tesco Tömörkény Gyógyszertár, Rákóczi út Szent Imre Gyógyszertár, Szent I. h. u Kígyó Patika, Táncsics M. u Felszegi Gyógyszertár, Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a. Felnőtt orvosi ügyelet: Cegléd, Kossuth F. u. 17. Tel.: 53/ Gyermekorvosi ügyelet: Cegléd, Kárpáti A. u. 9. Tel.: 53/ Orvosi szolgáltató és mentők: Tel.: 53/ Véradási időpontok: Tenisz Klub Nagykőrös, Ménesi út Toldy Ferenc Kórház Cegléd, Törteli út Xylem Hungary Kft. Cegléd, Külső Kátai út

8 július 31. ÁLLÁST KÍNÁL ÁLLATGONDOZÓI munkalehetőségek dániai tehenészetekben, sertéshizlaldákban, angol nyelvtudással. www. andreasagro.com Jelentkezés: andreasagro.com KÜLFÖLDI munka ápolónők, idősgondozók számára! Házigondozás, elvégzett OKJ képzés, nyelvismeret valamint ápolási tapasztalatok előnyt jelentenek. 06(70) , CNC gépre élhajlítókat keresünk azonnali kezdéssel / TÖRTELI pékségbe önállóan dolgozni tudó férfi munkaerőt keresünk táblás és kisütő munkakörbe. Érd: 06-30/ AUGUSZTUS végi-szeptember elejei kezdéssel Jászberénybe keresünk betanított munkásokat hosszú távra. Jelentkezni lehetőleg 50 éves korig. T: 06-20/ A ROSZÍK Mihály Evangélikus Általános Iskola (2730 Albertirsa, Pesti út 110. Telefon.: 06-53/ ) informatika, rajz, technika, fizika szakos óraadót, valamint határozott időre angol szakos általános iskolai tanárt keres. A fényképes önéletrajzokat augusztus 7-éig várjuk a hu címre. N.V.G.-Trans Kft. nemzetközi fuvarszervezőt keres német vagy angol tárgyalóképes nyelvtudással. Jelentkezni lehet: címen. VÍZ- gáz- fűtésszerelőt felveszek. Érdeklődni: 06-20/ VEGYIÁRÚ üzletbe szakképzett munkatársat keresünk. Jelentkezni lehet: LEGELTETŐ gulyást keresünk ceglédi munkahelyre. Érdeklődni: 06-20/ TEHENÉSZETI telep keres gyakorlattal rendelkező takarmányos traktoros, fejős munkatársat ceglédi munkahelyre. Házaspárok jelentkezését is várjuk. Érdeklődni: 06-20/ ÚJSZILVÁSI cég keres szerkezetlakos vagy hegesztő szakembereket azonnali kezdéssel. Tel.: 06-30/ JÓL menő ceglédi és vidéki sörözőinkbe, lehetőleg gyakorlattal rendelkező fiatal, pultos hölgyek jelentkezését várjuk. Fizetés megyegyezés szerint. Elérhetőség: 06-70/ FLOTTABŐVÍTÉS miatt nemzetközi gépkocsivezetőket keresünk gyakorlattal és E kategóriás jogosítvánnyal. Jelentkezni H-P: 8-17 óra között a 53/ telefonszámon, illetve fényképes önéletrajzzal a ronixtrans.hu címen lehet. MARHACSONTOZÓKAT és marhavágókat keresünk hollandiai munkavégzésre. Érd.: / vagy MEGVÁLTOZOTT munkaképességű munkavállalókat keresünk Ceglédi üzemünkbe. Munkába járás megoldott. Jelentkezni lehet a 06-53/ tel. számon. KŐMŰVEST és segédmunkást felveszek Ceglédre, folyamatos munkavégzésre. Jelentkezni SMS-ben: 06-70/ ÉJJEL- nappali élelmiszer üzletbe eladót keresünk. Jelentkezni óra között: 06-70/ Az osztrák, német élet és munkavállalás ABC-je ÁFA Az általános forgalmi adó (Mehrwertsteuer) kétféle lehet Németországban: 16 és 7%-os. Alacsonyabb áfával terhelik többek között az élelmiszereket, újságokat, könyveket és színházjegyeket. A többi árú és szolgáltatás ára mellé 16%-ot számolnak fel (pl. autókölcsönzéskorkor vagy étteremben). Ezt az összeget a legtöbb számlán külön tüntetik fel. TÁRSASÁGI ADÓ A társasági adót a tőketársaságok (pl. kft.) adóköteles jövedelmére vetítik ki, mértéke 19%. A tőketársaság bevételének megadóztatása a tagok nyereség-kifizetésének csak a felét kell leadózni. TOVÁBBI ADÓNEMEK ingatlanadó (évente kell fizetni a föld-, illetve ingatlantulajdonosoknak a föld, illetve az ingatlan méretétől függően. Az adó mértéke területenként változó, de az összeg általában alacsony. Az új tulajdonú ingatlanra 10 évig nem kell adót fizetni.) örökösödési adó, ajándékozási adó egyházi adó gépkocsiadó iparűzési adó: alapja az elért jövedelem INGATLANADÓ Az ingatlanadót évente kell fizetni a földilletve ingatlantulajdonosoknak a föld, valamint az ingatlan méretétől függően. Az adó SZALONCUKOR csomagolására dolgozókat keresünk Cegléd és 50-km-es körzetéből. Jelentkezni: 06-20/ óra után SZOBA- festő mázolót felveszek. Tel.: 06-70/ CO-2 hegesztőket ( eljárás), lemezminősítéssel, ill. rajzról önállóan dolgozni tudó lakatosokat keresünk budapesti munkahelyre. Szállás, utazás biztosított. Tel.: 06-20/ OLASZ nyelvtudással rendelkező beszerző kollégát keresünk ceglédi munkahelyre. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal az alábbi címen lehet: KECSKEMÉTI cipőfelsőrészkészítő üzembe gyakorlott, ügyes, precíz, gyors kollégákat keresek / INGATLANKÖZVETÍTŐ iroda alkalmazottat keres fő vagy másodállásban. (alapbér+jutalék) / mértéke területekként változó, de az összeg általában alacsony. Az új tulajdonú ingatlanokra 10 évig nem kell adót fizetni. ÖRÖKÖSÖDÉSI ADÓ Az örökösödési adót az öröklött tulajdon azon részére kell fizetni, amelyet az örökös örökölt. Ezt az ajándékozási adó egészíti ki. Az örökösödési adó kikerülésének kizárása érdekében a tulajdon ajándékozásakor ugyanannyi adót kell fizetni, mint örökléskor. EGYHÁZI ADÓ Ezt az adófajtát akkor kell befizetni, ha az állampolgár kijelenti, hogy valamelyik egyházi közösséghez tartozik. Az egyházi adó mértéke tartománytól függ, de általában 8-9%. Ha az állampolgár regisztráltatja magát egy egyháznál, jövedelméből automatikusan levonják az egyházi adót. Ha valaki nem tartozik egy egyházhoz sem, nem kell adót fizetnie, de nem használhatja az egyházi épületeket, szolgáltatásokat. GÉPKOCSIADÓ A gépkocsiadót a gépkocsi motorjának kapacitása alapján kell befizetni.. A cikk folytatatását jövő heti lapszámunkban olvashatják! Plavecz Tamás, AUSTROHELP Segítség Ausztriában hivatalos és magánügyben jogi háttérrel, SZAKKÉPZETT vagy betanított, ipari varrógéppel varrni tudó kollégákat keresünk azonnali kezdéssel, szolnoki munkahelyre. Szállítás megoldott. Jelentkezni 06-30/ es telefonszámon. TETŐN nem félő, józan életű segédmunkást keresek. Bádogos munka ismerete előny / MOSONMAGYARÓVÁRI munkahelyre nőiférfi dolgozókat felveszünk. Szállást biztosítunk, utazást térítünk vagy szállítunk. Tel.: 06-20/ AUTÓIPARI, illetve beszállító cégekhez keresünk szekventáló (3 műszak), gépkezelő (3 műszak) munkatársakat és operátorokat (2 műszak). Barátságos munkakörnyezet, túlórázási lehetőségek, fejlődési lehetőség. Alapbér +juttatások. Érdeklődni: 06-20/ Jelentkezni: work-force.hu címre lehet. A CEGLÉD Ingatlan, tanácsadó értékesítő munkatársakat keres. Ingatlanos, pénzügyi, biztosítási gyakorlat előnyt jelent / KERTÉPÍTÉSBEN és térburkolásban jártas szak- és segédmunkás kollégákat keresünk / MAGAS pénzkereseti lehetőség fiatal hölgyeknek bentlakással, Budapesten / EVANGÉLIKUS óvodánk vegyes csoportjába óvodapedagógust és dajkát keresünk. Érdeklődni: 06-20/ , ERDŐTÉR takarításra segédmunkást keresek. Jelentkezni sms-ben: 06-70/ SZAKKÉPZETT vagy gyakorlattal rendelkező pékeket keresünk azonnali kezdéssel. Jelentkezni a 06-30/ es telefonszámra. SZIGETELÉSBEN (dryvitolásban) és gépi vakolásban jártas személyeket keresek hosszútávú munkára / C, E jogosítvánnyal sofőrt keresünk Abonyban, belföldi billencsre. Tel.: 06-20/ FÉNYEZŐT keres abonyi mezőgazdasági gépeket gyártó cég. Fizetés: teljes bejelentéssel / GYAKORLATTAL rendelkező virágkötő hölgyet keresünk kisegítőnek. Jelentkezni: 06-70/ ALBERTIRSAI varrodába gyakorlattal rendelkező varrónőket, illetve bedolgozókat is keresünk / ALBERTIRSAI ásványvíz palackozó üzem felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe: -Műszakvezető, -Targoncavezető Hasonló területen szerzett 2-3 éves szakmai tapasztalat előnyt jelent. Jelentkezni lehet fényképes önéletrajzzal a acquarius.hu címen. DINAMIKUSAN fejlődő, Pest megyei termelő cég munkatársat keres karbantartó mérnök munkakörbe. Az álláshoz tartozó elvárások: -Felsőfokú gépészmérnöki vagy villamosmérnöki végzettség, -Legalább 3-5 év szakmai tapasztalat a termelési karbantartásban, -Nagyfokú önállóság és rugalmasság, problémamegoldó készség, -Határozott fellépés, -Jó műszaki érzék, gyakorlatias, termelésközpontú hozzáállás. Jelentkezni lehet fényképes önéletrajzzal a címen. ÁLLÁST KERES IDŐSEK gondozását, valamint kertkondozást vállalok. Tel.: 06-70/ OKTATÁS FRISSÍTŐMASSZŐR, csontkovács, talpreflexológia tanfolyam 06-30/ FNYSZ:

9 9 Egyedi segédeszközgyártásban jártas, ORTOPÉDIAI MÛSZERÉSZ szakembert keresünk. A munkavégzés helye Kecskemét. Önéletrajzokat a címre várjuk. VENDÉGLÁTÁS ÉS TURMIZMUS területén keresünk MUNKATÁRSAKAT! Jelentkezni: Munkát keres? Jöjjön a diwa-hoz! Ingyenes közvetítés Megbízható munkatársakat keresünk Münchenbe a következő pozíciókra: CNC marós, CNC esztergályos Elvárások: szakirányú végzettség, munkatapasztalat Előny: Német nyelvtudás Saját autó és jogosítvány Szeretettel várjuk jelentkezését. Jelentkezés: diwa Personalservice Kft Budapest, József A. u. 16. II/11. Tel.: Jelige: müncheni munka TE IS LEHETSZ NYELVZSENI! EGY MÓDSZER, HÁROM LÁNY HARMINCKÉT NYELVVIZSGA! Amikor Virág, Zsófi és Blanka néhány éve a Kreatív Nyelvtanulással elkezdtek nyelvet tanulni, ők sem gondolták, hogy ilyen sikeres nyelvtanulók lesznek. Virág és Blanka átlagos nyelvtanulónak tartotta magát, 27 évesen mindössze egy nyelvből volt bizonyítványuk. Életük nagy felfedezésének érzik a módszerrel való megismerkedést. Azóta ugyanis Virág kilenc, Blanka pedig tizenhárom nyelvből szerzett középfokú nyelvvizsgát. Zsófi pedig 18 éves kreatív nyelvtanuló, negyedikes gimnazistaként már tíz nyelvből vizsgázott sikeresen, teljesítménye korosztályában egyedülálló. Könnyedén, három-négy havonta tettek középfokú nyelvvizsgát, a felkészüléshez kizárólag a Kreatív Tananyagot használták. Figyelem, manapság gyakori, hogy a középfokú nyelvvizsga hiánya miatt a végzősök fele nem veheti át diplomáját! A tananyag kidolgozója Gaál Ottó 27 nyelvvizsgájával a nyelvtanulás egyéni bajnoka Magyarországon. Három dolog, amiért érdemes ezzel a tananyaggal tanulni: 1. A könyvben szereplő 8000 kétnyelvű mondatrész, mondat és a hanganyag megtanít beszélni tanári segítség nélkül. 2. A könyv tartalmazza a középfokú nyelvvizsga nyelvi anyagát ezt a lányok eredményei is bizonyítják. 3. Kiváló módszer újrakezdésre, szinten tartásra, sőt újra elővéve bármikor felfrissíthetjük vele nyelvtudásunkat anélkül, hogy be kellene iratkoznunk egy nyelvtanfolyamra. További információ az alábbi honlapon található, illetve az előadáson, ahol elmondjuk a titkot, hogyan lehet minden olyan emberből sikeres nyelvtanuló, aki valóban komolyan gondolja, hogy elsajátít egy idegen nyelvet. Hudi Tibor, 06-30/ , Gaál Ottó nagysikerű tankönyvének bemutatója! ÚJ ÚT A NYELVTANULÁSBAN! Eredeti módszer, különlegessége az önálló beszédgyakorlás, egyéni tanulási tempó! ANGOL, NÉMET, FRANCIA, OLASZ, SPANYOL, SVÉD, DÁN, NORVÉG, OROSZ, PORTUGÁL, HOLLAND, ESZPERANTÓ, HORVÁT tananyagok megtekinthetők és Ft egységáron megvásárolhatók: CEGLÉDEN a Kossuth Művelődési Központban (Kossuth tér 5/A. ) augusztus 4-én (hétfő) és augusztus 11-én (hétfő) óráig. Gaál Ottó 27 nyelvvizsgájával a világ egyik legsikeresebb nyelvtanulója! Eddig 13 középfokú nyelvkönyvet írt. Tanulnál a módszerével?

10 július 31. INGATLAN CSEMŐBEN luxus ház nagyon alkalmi áron eladó. Érdeklődni: 06-70/ CEGLÉD belvárosában 63 nm, 2,5 szobás, erkélyes, felújítandó panellakás eladó 5,3 mft / ELADÓ Cegléden a Szőlő utcában egy 400 nm-es üres, részben közművesített telek. Iár.: 2,6 mft. Tel.: 06-20/ CEGLÉDEN 2 szobás családi ház eladó. Iár: 9 mft / CEGLÉDEN a Világ utcában 472 nm telken, 80 nm-es, felújítandó, nagy, tágas családi ház eladó / Érd. 19 óra után, vagy hétvégén bármikor. CEGLÉDEN Budai úthoz közel, 763 nm-es telken, 3 éves, 20 nm-es, szoba, konyha, fürdőszobás, tégla családi ház eladó 3,2 mft / CEGLÉDEN 3 szobás 110 nm-es ház 600 nm-es telekkel eladó. 12,5 mft, 06-70/ CEGLÉD belvárosában 45 nm, 1+nappalis, gázcirkó fűtésű lakás eladó 7.9 mft / CEGLÉDEN parkkapcsolatos, felújítandó családi ház olcsón eladó / , 06-53/ TÖRTELEN főút mellett, 3 szobás, hőszigetelt, tehermentes családi ház gyümölcsössel és melléképületekkel eladó. Tel: 06-20/ CEGLÉDEN 517 nm-es telken, 90 nmes, 2 szobás családi ház eladó 6,9 mft / CEGLÉDEN a Sugár utcában 2,5 szobás családi ház sürgősen eladó. Iár: 7,4 mft / , 06-53/ CEGLÉD Budai úton lakható hobbi áron alul eladó. Érdeklődni: 06-20/ CEGLÉDEN 2 szobás 55 nm-es, erkélyes lakás, liftes házban eladó. 5,4 mft, 06-70/ ELADÓ Cegléden, Bercsényi 23. alatt ingatlan áron alul / KÚT utcában társasházi lakás 70/46 nm. Iár: 8,7 mft. Érdeklődni: 06-20/ CEGLÉDEN 460 nm-es telken, 26 éves, 3 szobás családi ház 2 féle fűtésrendszerrel eladó 9.3 mft vagy 1-2 szobás lakást beszámítunk max. 4,5 mft-ig / MÉLYEN áron alul Cegléd, Közép úton 1994-ben épült, 3 éven belül felújított, 3 szintes, kétgenerációs, duplakomfortos családi ház eladó / CEGLÉDEN 70 nm-es családi ház eladó. Tel.: 06-20/ CEGLÉDEN 60 nm, 2 szobás, gázfűtésű családi ház 600 nm telken eladó 3,2 mft / CSEMŐ-Zöldhalomban 1100 n-öl terület 4 helyiségből álló ház, 2 fúrott kúttal, ipari árammal eladó / BUDAPESTEN XIV. kerületben szép állapotú, egyszobás, erkélyes, összkomfortos lakás eladó. Irányár: 9 MFt / ELADÓ Cegléden a Rákóczi úton, a vasútállomáshoz közel található, 3 szobás, villa jellegű, lakóházas ingatlan, a telek 1059 nm területű. Irányár 22 mft. Érdeklődni lehet dr. Fülöp Hajnalka ügyvédnél Cegléd, Batthyány u.16. T: 06-53/ és 06-30/ CEGLÉDEN Budai úton, helységjelző táblához közel, 400 négyszögöl bekerített hobby telek, 20 nm téglaépülettel eladó. Érdeklődni: 06-20/ CEGLÉDEN a Köztársaság utcában 1. emeleti, 2 szobás lakás eladó. 6,9 mft / ELADÓ Cegléden, 1 szobás lakás. Iár: 4,4 mft. Tel.: 06-70/ CEGLÉDEN 1 szobás, 4. emeleti, panel lakás eladó. 4,3 mft / ELCSERÉLNÉM Cegléd, Szabadság térnél 60 nm, 1. emeleti, szép, polgári lakásomat városközponti családi házra értékegyeztetéssel. Iár: 11,5 mft / ELADNÁM vagy elcserélném kertes házamat nem panel, 1,5 szobás lakásra. Ugyanitt eladó dupla építési telek / NM-es, magasföldszinti, ceglédi lakás eladó. Üzlethelyiséget, nyaralót beszámítok / CEGLÉDI 240 m2-es, felújított, nagypolgári ház, 1000 m2-es udvarral, sok extrákkal eladó. weebly.com, 06-30/ ELADÓ 2 családi ház vagy elcserélendő 1 kétgenerációs házra / , 06-20/ CEGLÉDEN 1200 nm-es telken, 15 éves, 100 nm-es, 3 szoba+ nappalis családi ház eladó 7,9 mft / CSEMŐI, Fenyves dűlőben 991 nm-es zártkert eladó. Víz, villany van / NM, építési, sarki telek, forgalmas útkereszteződésnél, Cegléden eladó- kiadó / ELADÓ Cegléden 137 nm-es ház, 2 család részére is alkalmas. Tel.: 06-20/ CEGLÉDEN 40 nm, 1 szobás, gázfűtéses, kis családi ház kis udvarral eladó 3,9 mft / CEGLÉDEN 2 szobás, 60 nm-es családi ház 300 nm-es telekkel eladó. 4,95 mft, 06-70/ CEGLÉD belvárosában 2.emeleti, jó állapotú, megkímélt 2 szobás, gázkonvektoros lakás eladó. Ár: 6,3 mft, 06-30/ CEGLÉDEN központhoz közel, 2 szobás, összkomfortos kis családi ház parkosított udvarral, garázzsal eladó / CEGLÉDEN a központhoz közel, kitűnő állapotú, polgári jellegű családi ház, 350 nm-es telken eladó. Az épület összközműves, kiválóan alkalmas ipari kereskedelmi célra is. Ár:12,5 mft, 06-30/ CEGLÉD belvárosában 140 nm, 3+nappalis, gáz+ vegyes tűzelésű családi ház 700 nm telken eladó vagy 2 em-ig, 2 szobás, gázfűtéses lakást beszámolok. 13,9 mft / NAGY portás ház eladó Cegléden, jó szomszédsági környezetben, csendes helyen a városközpontban / CEGLÉDEN központban, kis telken, 3 éves, 130 nm-es, 2,5 szoba+ amerikai konyhás, nappalis családi ház sok extrával eladó 24,5 mft / INGATLAN VÉTEL 2 SZOBÁS panellakást vennék garázszsal az Omnia presszó környékén. Tel.: 06-70/ CEGLÉDEN belvárosban keresek 10 mft-ig, 3 szobás családi házat / KIADÓ ALKOTMÁNY u. 2/a szám alatt, 40 m2-es üzlehelyiség kiadó / BÚTORNAK, raktárnak, motor tárolására, zárható garázs hely a Teleki utcában kiadó / SZOBÁS albérlet családi házban, kocsibeállási lehetőséggel kiadó / ÜZLETHELYISÉG kiadó vagy eladó Szent Imre herceg u / CEGLÉD belvárosában ingyenes parkolással kisebb- nagyobb üzlethelyiség, iroda kiadó / DÁNSZENTIKLÓSON teljesen felújított, 50 nm-es üzlethelyiség kiadó. Érdeklődni: 06-20/ KIADÓ 40 nm-es lakás a városközpontban, a Szabadság téren. Érdeklődni a 06-30/ telefonszámon. CEGLÉDEN állomáshoz közel, fiatal párnak, gázos lakás, hosszú távra kiadó. 30/ NYUGDÍJASOKNAK egyszerű, udvari albérlet kiadó. Cegléden üzlethelyiség Ft / CEGLÉDEN, Dohány úton garázs kiadó. Tel.: 06-53/ ADÁS-VÉTEL RÉGISÉGEKET, festményeket, bútorokat, porcelánokat, bronz tárgyakat és komplett hagyatékot vásárolok magas áron. Ingyenes kiszállás. Ugyanitt tollfelvásárlás! Régi tollat, használt párnát, dunyhát veszek magas áron / ENERGO Lux mosógép jó állapotban eladó. Tel.: 06-53/ FELVÁSÁROLOM elromlott háztartási dolgait, pl. hűtő, mosógép, centrifuga, számítógép, akkumulátor stb. a napi legmagasabb áron. Hívjon bátran / MAGAS áron vásárolok régi dunyhákat, párnákat, hagyatékból megmaradt tollakat / VÁSÁROLOK régi bútorokat, képkereteket, festményeket, könyveket, mindenfajta hagyatékot, porcelánokat, órákat, régi dolgokat. Érd.: 06-20/ mindenféle öreg tollat veszek. CSEPEL női kerékpár újszerű állapotban eladó. Tel.: 06-20/ VEGYES és akác tűzifa 8000 Ft/m3- től, szállítással eladó / SZÁMÍTÓGÉP 6 hó garanciával, LCD lapmonitorral. Házhoz szállítás. P4-2600: Ft-tól, P5 (2-magos): Ft-tól, laptop: Ft-tól / RÉGI pénzt, érmét, kitüntetéseket, háború előtti képeslapokat keres gyűjtő / GARÁZS vásár! Augusztus 2-án, 8-12 óráig Cegléd, Mária utca Szőlő utca sarok. Használt ruhák, cipők, háztartási eszközök. 2 DB szobai tolókocsi eladó. Tel.: 06-70/ EGYSZER használt, 20 literes műanyag kannák olcsón eladók / HULLÁMPALA 1200 Ft/db eladó. Ha kell, üzemanyag árban házhoz szállítom / KIS és nagy méretű vályogtégla eladó. Vegyes tűzifa akció! 1500 Ft/100 kg. Ugyanitt akác tüzifa és tuskó eladó / V, 1 LE 2800/ fordulat villanymotor eladó / ÚJSZERŰ kerékpárok felnőtt, gyermek méretben eladók Cegléd Szép utca / TŰZIFA erdészeti termelésből vegyes kemény: 9500 Ft/m-től, vastag: Ft/erdei m-ben szállítással / VEGYES VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrót, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, dinamót, műszerész esztergát, kompresszort, esztergakéseket / SZÁRAZ bükk, tölgy hasítva 2500 Ft/100 kg / TŰZIFA vastag akác 2500 Ft/100 kg, vékony akác 2200 Ft/100 kg házhoz szállítva, hasítva is / KUKORICA, búza, árpa, napraforgó, zab eladó. Házhozszállítással is. Tel.: 06-30/ BÜKK tűzifa házhoz szállítva, mázsálva. Hasítva 2250 Ft/100 kg eladó. Nagyobb megrendelés esetén árengedmény, kamiontételben, méteres hasított rönkben is / KISBÁLÁS búzaszalma, kisbálás réti széna, kisbálás lucerna eladó. Házhozszállítással is / TŰZIFA akció! Vastag akác: 2450 Ft/100 kg, Vékony akác: 2150 Ft/100 kg, Bükk és tölgy: 2200 Ft/100 kg, Vegyesfa: 1750 Ft/100 kg / CEGLÉDEN eladó morzsolt kukorica 6000 Ft/100 kg, árpa 5000 Ft/100 kg / BETON tégla törmelék ingyen elvihető Tápiószeléről. Tel.: 06-30/ TŰZIFA akció! Akác már 2100 Ft/100 kg-tól / BÜKK, tölgy hasogatva 2350 Ft/100 kg. Kugliban 2200 Ft/100 kg, Kovács György 06-30/ CEGLÉDEN rántani és sütni való parasztcsirke eladó. Kérésre pucolva is. Érd: 06-20/ MEGVESZEM régi disznóvágó asztalát 6000 Ft, régi zománcozott gyerekkádat 2000 Ft, tartóval 2500 Ft, régi ablak spaletták 1 ablakra való 3000 Ft, 170 cm-től 4000 Ft, fatragacs 3000 Ft, fateknő jó állapotú 1500 Ft, lemezteknő 1000 Ft. Szódásüveg rekesszel együtt 1500 Ft, szódásüveg 50 Ft, műanyagfejes rekesszel együtt 1200 Ft, kisméretű demizson 500 Ft, 50 literes 2000 Ft, gyalupad 6000 Ft / ELADÓ Cegléden búza 5000 Ft/100 kg, ugyanitt bernáthegyi kiskutyák. Tel.: 06-70/ VIZES téglavágó bérbeadó. 6 eft/nap / ELROMLOTT háztartási gépeit, mosógép, centrifuga, gáztűzhely megveszem. Darabja 1000 Ft. Mikro, számítógép, boyler 500 Ft/db. Automata mosógép 1000 Ft/db. Valamint leégett villanymotor 100 Ft/ kg, akkumulátor 100 Ft/kg. Ugyanitt ócskavas felvásárlást, lomtalanítást vállalok / KÁLYHAKÉSZ akác, bükk, tölgy tűzifák már 2000 Ft/100 kg-tól / Jó állapotú használt ajtók, ablakok, tok nélkül. Süldők eladók / VÁLLALKOZÁS JÁSZBERÉNYBEN, az N.V.G.-Trans Kft. telephelyén 24 órás őrzéssel rendelkező, 500 m2-es, új építésű csarnok, hosszútávra kiadó. Érdeklődni: 06-30/ JÓL bejáratott, házhoz szállítós, "pizzéria" eladó / GÉP-SZERSZÁM CEGLÉDEN körfűrészgép, 3 fázisú motorral eladó. Tel.: 06-30/ JÁRMŰ UTÁNFUTÓ Lisz 220 típus, 2 éves, műszakival eladó / KÉSZPÉNZÉRT autóját, teherautóját megvásároljuk állapottól függetlenül. Házhoz megyünk! Tel.: 06-70/ ELADÓ 2107-es Lada benzin- gáz üzemű, ig műszakival, alkatrészekkel. Érd: 06-20/ Iár: 250 eft. LADA 1500 S, 1987-es, 1 tulajdonostól, gyári állapotban, vonóhoroggal, 1,5 év műszakival eladó / MINDENFÉLE autót megvásárolok! 32 Ft/kg. Tehergépkocsit is. Házhoz megyek! 06-20/ SZOLGÁLTATÁS REDŐNYÖK, faredőnyök szerelése, javítása, megbízhatóan, olcsón garanciával. Kotyinszki Tibor 06-30/ , 06-20/ VIZES falak utólagos szigetelése acéllemezzel vagy falvágással, műanyaglemezzel /

11 11 KÖLTÖZTETÉS, fuvarvállalás olcsón, ponyvás-, billenőplatós kisteherautókkal, megbízható rakodókkal / , 06-53/ SZIGETELÉS! Vizes, salétromos falak bontás nélküli szigetelése garanciával / VILLANYSZERELÉS, elektromos generálkivitelezés, 06-20/ , PALATETŐ, lapostető szogetelések korszerű anyagokkal, garanciával, tavalyi áron / ABLAK-, ajtójavítás! Hívja szakembereinket! Tel.: 06-30/ JÓSLÁS, kötés, oldás. Tel.: 06-20/ KÚTFÚRÁS! Ivó és öntöző vízkutak fúrása milliméter átmérőig, 100 méter mélységig / REDŐNY, reluxa, harmonikaajtó, szúnyogháló, szalagfüggöny felmérése, értékesítése, igény esetén beépítése. Tel.: 06-30/ KLÍMASZERELÉST és karbantartást vállalok garanciával, kedvező áron. Tel.: 06-20/ HIDEGTÁLAZÁST vállalok 50 főig Cegléd és környékére. További részletekért hívjon a 06-30/ es telefonszámon. ÉPÜLETBONTÁS, gépi földmunka, konténeres sitt szállítás illetve termőföld és beton törés megrendelhető. Tel.: 06-20/ ÚJ fogsorok akár 1 nap alatt is garanciával / , 06-53/ BURKOLÁST, felújítási munkákat, kandalló építést, fakivágást vállalunk, akár elszállítással / AUTOMATA mosógépek javítása. Klímaszerelést, tisztítást, javítást vállalok / SZŐNYEG, kárpit, autókárpit mélytisztítása / mlap.hu Hörömpő József SZOBAFESTÉST, gipszkartonozást és hőszigetelést vállalok / MESTERBOSZORKÁNY, tisztánlátó, médium mesterjós, energiagyógyászat, halott látás, életútvezetés, 06-70/ VILLANYSZERELÉS, bojlerek, háztartási gépek, szivattyúk javítását vállaljuk! 06-20/ , www. robivill.hu SZÁMÍTÓGÉP javítás kiszállással Cegléden! 06-70/ hu REDŐNYÖK, reluxák, napellenzők, szúnyoghálók javítása, újak szerelése. Hétvégén is! 06-30/ PALA-, lapostető bontás nélküli felújítása színes, mintás, bitumenes zsindellyel. Kémény bontás-építés. Ingyenes árajánlatkészítés / , www. palatetofelujitasjavitas.hu SZOBAFESTÉST, kőporozást, szigetelést azonnali kezdéssel vállalok / KÚTFÚRÁS, kúttisztítás. Tel.: 06-20/ IDŐSGONDOZÁST vállalok ápolói végzettséggel. Tel.: 06-70/ FRISSÍTŐ masszázst vállalunk Cegléden. Tel.: 06-30/ , 06-70/ AUTÓKÖLCSÖNZŐ! Személyautók, kisteherautók, mikrobuszok kedvező áron bérelhetők. Cegléd, Mizsei út / KÁRPITOS! Autó- Bútor áthúzás, javítás, felújítás, kormánybőrözés. Tel.: 06-20/ DUGULÁS elhárítás SOS-ben, lefolyórendszerek tisztítása / FŰKASZÁLÁST, bozótírtást vállalok Csemő, Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét, Lajosmizse környékén / LAKI kályhakeramikus kályhás mester új cserépkályhák, átrakások, javítás. Kandallók, mobil kemencék hordozhatók / VÍZVEZETÉK szerelést, szennyvízvezeték dugulás elhárítását vállalom az év minden napján / VÁLLALOK ács és kőműves munkát, kisebb nagyobb javítást, homlokzat javítást, hőszigetelést, festést, tékövezést garanciával / ÁCS, tetőfedő, kőműves, bádogos és malterba kúpozás. iwk.hu 06-20/ FESTÉS, mázolás, tapétázás bútormozgatással. Tel.: 06-20/ KÖNYVELÉST és weblap készítést vállalunk! Egyéni vállalkozók, Kft-k, Btk, egyéni adózók részére teljes körű ügyintézéssel. H-Income Home Bt. Tel.: 06-20/ , 06-53/ FA és műanyag redőnyök javítása, cseréje. Külső tokos redőnyök, szúnyoghálók, harmonikaajtó, szalagfüggöny, reluxa, fa és műanyag ajtók, ablak beépítése. Molnár Gábor / , 06-30/ FEJMASSZÁZS új technikával! Stresszt, blokkokat, alvászavart, testsúlyproblémát, figyelemzavart, energiahiányt, érzelmi ingadozásokat hatékonyan gyógyít! Tel.: 06-70/ ÉLETVEZETÉSI tanácsadás, jóslás, átok- és rontáslevétel, energiagyógyászat, párterápia, gyermekkori sérülések oldása. Tel.: 06-70/ ÁLLAT 9 HETES Bordeauxi dog kiskutyák, törzskönyves szülőktől eladók. Díjnyertes nagyszülőktől. Érd: 06-30/ GAZDIKAT keresünk az alábbi kutyusoknak: német juhász, tacskó, leonbergi, kaukázusi, puli, stafford shire terrier, roti. A kutyák megtekinthetők minden nap óra között a Cegléd Külső Kátai útról megközelitendő állatmenhelyen. Telefon: 06-20/ , honlap: allatmenhelycegled.hu Kérjük adója 1%-val segítse az Állatmenhely nyílt Alapítvány által fenntartott menhelyet. Adószámunk: RÁNTANIVALÓ és sütnivaló csirke eladó. Nem tápos. Érd: 15 óra után / kg-os hízók eladók. Ugyanitt nyulak kaphatók / CEGLÉDEN elveszett Snauzer. Magas pénzjutalom / MAGYAR tarka és limuzin, szopós bika és üsző borjak eladók. Tel.: 06-30/ , 06-30/ NAPOS és előnevelt csibe augusztus és szeptember hónapra megrendelhető öt különböző hús és vegyes hasznosítású fajtákból. Gali baromfikeltető, Albertirsa Tel.: 06-30/ , 06-53/ DB 12 hetes hús sertés eladó. Érdeklődni: 06-30/ HETES, szuka, keverék puli kiskutyák ingyen elvihetők. Tel.: 06-20/ ÉVES, fehér kanca póni eladó / HETES kaukázusi kölykök eladók. Tel.: 06-20/ DB nagy súlyú hízó, választási malacok, 1 pár steklandi póni eladó / FAJTATISZTA puli kiskutyák eladók / MALACOK és süldők eladók. Tel: 06-30/ MAG kan kb. 100 kg-os, ugyanitt malacok és süldők eladók. Tel: 06-20/ DB 1 év körüli üsző, 3 db szopós borjú, szürke libák, valamint 9 db különböző korú birka eladó / db 150 kg-os mangalica és 2 db hús jellegű hízó eladó / ÉVES, vörös tojó tyúkok azonnal elvihetően 600 Ft/ db, Budai úton eladók / VÁLASZTÁSI malacok eladók / MALACOK eladók. (vietnámi csüngőhasú) Tel.: 06-20/ ELADÓ egy 4 éves pej kanca, 3 hetes kanca csikóval, 2,5 éves pej kanca májusban volt fedezve / HETES limuzin bika borjú eladó. Érdeklődni: 06-30/ IDEI liba, gyöngytyúk és jérce eladó Abonyban. Tel.: 06-20/ DB előhasú üsző és 1 db második borjas tehén eladó. Pótkocsit beszámítok / TÁRSKERESÉS 180/73/75 éves, józan életű, özvegy férfi keres éves, kertes lakással rendelkező hölgyet Cegléd és környékéről. Vagyon nem kell. Az egymás iránti megbecsülés fontos / AS, magas, csinos hölgy tartós kapcsolatra keres hozzáillő férfit "Cegléd" jeligére. TÁRSKÖZVETÍTÉS komoly kapcsolatot keresők részére! Tel.: 06-70/ ÉDESANYÁM mellé, aki 90 éves, de szellemileg friss, barátnőt keresek Cegléd környékéről / ÜDÜLÉS BALATONSZÁRSZÓN kertes ház üdülésre kiadó, ingyenes strand / , 06-84/ SIÓFOKI aranyparton közvetlen vízparti és vízhez 100 m-re levő apartmanok mindennel felszerelve, zárt kocsibeállóval, bevásárlási és szórakozási lehetőségekkel kiadók / ZAMÁRDI-SZÉPLAKON vizközeli (30m.) apartman és faház kiadó /

12 július 31. IMPRESSZUM Dél-Pest Megyei Szuperinfó Megjelenik minden csütörtökön példányban. Lapzárta: hétfõ 18 óra. Felelős kiadó: Hírös Modul Kft. Felelős szerkesztő: Zakar László Szerkesztőség: 2700 Cegléd, Múzeum u. 3. Tel./fax.: 53/ Nyomda: Ipress Center Hungary Kft., 2600 Vác, Nádas utca 4. Terjeszti: Hírös Modul Kft. Terjesztési területek: Cegléd, Csemõ, Külsõ-Budai út, Ceglédbercel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Nyársapát, Nagykõrös, Törtel, Mikebuda, Kocsér, Kõröstetétlen, Jászkarajenõ, Abony, Újszilvás, Tápiószõlõs, Tápiógyörgye, Pilis, Tápiószele, Farmos, Tápiószentmárton. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám /1997

debrecen@cegpasztor.hu

debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 5 Sajtkukac Játszóház Tartsa gyermeke zsúrját nálunk! Hozza magával ezt a hirdetést és foglaljon 2009 október

Részletesebben

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2 3 4 APróHIrdETÉSEK: Adás-vétel Kukoricán nevelt, vágni való csirke kapható a baromfikeltetőnél! Pomáz, Bethlen G. u. 1/A. Tel.: 06-26/325-869

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. június 22., XX/25. 2 2012. június 22. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG

Részletesebben

HÍRLEVÉL. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye

HÍRLEVÉL. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye HÍRLEVÉL I. A Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatósága által előírt tájékoztató a társasházi tulajdonosok részére A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési

Részletesebben

SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS

SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 4., XX/18. 2 2012. május 4. 2012. május 4. 3 4 2012. május 4. 2012. május 4. 5 SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS öltöny, kosztüm, kabát, bőrkabát! CSAK 1 NAPIG! Tatabánya, Puskin

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu május 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken eladó. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu szeptember 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2 szobás, 90 nm-es, 2002 -ben teljeskörűen felújított családi ház eladó, 900 nm összközműves telekkel. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-

Részletesebben

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 13., XX/28. AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core Duo

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés)

Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés) Siklós-Bóly térségi 19. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 19. szám, 2008. május 21. APRÓHIRDETÉSI AKCIÓ 1600 Ft (4 x-i megjelenés) 2. oldal II I. évfolyam, 19. szám, 2008. május 21. Tel./fax: 72/411-892

Részletesebben

KUCKÓ INGATLANIRODA ELADÓ INGATLANOK INGATLANIRODA

KUCKÓ INGATLANIRODA ELADÓ INGATLANOK INGATLANIRODA KUCKÓ INGATLANIRODA ELADÓ INGATLANOK INGATLANIRODA NAGYKŐRÖS, Széchenyi tér 9. Tel.: 53/500-831 CEGLÉD, Gubody u. 17. Tel.: 53/318-644 www.kucko-ingatlaniroda.hu Ingyenes ingatlanközvetítő hirdetési és

Részletesebben

Budai Beatrix Farkas Rozika. Madarász Katalin. Fényes György. Tolnai András. Szigeti Ferenc DÉL-PEST MEGYE CEGLÉDI POLGÁRMESTERI HIVATAL DÍSZUDVARA

Budai Beatrix Farkas Rozika. Madarász Katalin. Fényes György. Tolnai András. Szigeti Ferenc DÉL-PEST MEGYE CEGLÉDI POLGÁRMESTERI HIVATAL DÍSZUDVARA DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2014. július 17., XXV/29. A BELÉPÉS DÍJTALAN! 2014. július 26. szombat 18:00 Madarász Katalin Budai Beatrix Farkas Rozika Fényes György Tolnai András Kísér: Szalai Antal és

Részletesebben

TABLET AJÁNLATAINK: M-Tech 7 atab7 512MB+8GB,WiFi,800x 480,G-Sensor, Webcam,Android 2.3, magyar nyelvű tablet

TABLET AJÁNLATAINK: M-Tech 7 atab7 512MB+8GB,WiFi,800x 480,G-Sensor, Webcam,Android 2.3, magyar nyelvű tablet KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 18., XX/20. TERMÉKPALETTÁNKRA FELKERÜLTEK XBOX360 KONZOLOK, KIEGÉSZÍTŐK, JÁTÉKOK! XBOX360 320GB rendszer + Kinect Star Wars Limited Edition 127.990 Ft 10.500 Ft NOTEBOOK

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi 25.

Siklós-Bóly térségi 25. Siklós-Bóly térségi 25. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 25. szám, 2008. július 9. 2. oldal II I. évfolyam, 25. szám, 2008. július 9. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

2 debrecen@cegpasztor.hu

2 debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 Báránd, Rákóczi utcán 2007-ben épült 93 nm-es családi ház + 22 nm-es szépségszalon eladó. Ár: 20.000.000,- Ft Báránd, Hunyadi utcán 1 éves, 120 nm-es,

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KO M Á R O M - E S Z T E R G O M M E G Y E 2012. ápri li s 13., XX /15. 2 2012. április 13. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.:

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 11., XXVII/6. 2 2016. február 11. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 31., XXVII/13. 2 2016. március 31. 03. 31. - 04. 06. BAZI NAGY GÖRÖG LAG- ZI 2. (12) PREMIER 14:45, 18:45, 20:45 MOMENTUM (16) PREMIER 15:15, 19:30, 21:30 EDDIE, A

Részletesebben

4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417

4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417 KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. március 30., XX/13. 2 2012. március 30. 2012. március 30. 3 4 2012. március 30. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu július 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,- Ft. Báránd,

Részletesebben

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25. Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:

Részletesebben

36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny

36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny 36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny Békéscsaba, 2015. április 26. vasárnap Magyarország Felnőtt 20 km-es Gyalogló Férfi, Női Egyéni és Csapatbajnoksága, Havasi István-emlékverseny

Részletesebben

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó 1. Célja: A 2014. év uszonyosúszó ifjúsági, junior és felnőtt korcsoport

Részletesebben

Bóly-Mohács térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18.

Bóly-Mohács térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18. Bóly-Mohács térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18. 2. oldal I I. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

Mohács térségi. Szüllõ Szabolcs. betűfestést, tisztítást kedvező áron vállalok! Tel.: 06-20/772-5867

Mohács térségi. Szüllõ Szabolcs. betűfestést, tisztítást kedvező áron vállalok! Tel.: 06-20/772-5867 Mohács térségi 7. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 7. szám, 2008. április 16. Síremlékek felújítását, betűfestést, tisztítást kedvező áron vállalok! Tel.: 06-20/772-5867 Szüllõ Szabolcs Tel.: 06-30/420-5022

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi 30. Szüllõ Szabolcs. Tel.: 06-30/420-5022

Siklós-Bóly térségi 30. Szüllõ Szabolcs. Tel.: 06-30/420-5022 Siklós-Bóly térségi 30. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 30. szám, 2008. augusztus 13. Szüllõ Szabolcs Tel.: 06-30/420-5022 ács tetőfedő bádogos szigetelő és egyéb famunkák 2. oldal II I. évfolyam,

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 6., XX/27. 2 2012. július 6. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG

Részletesebben

XVII. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK

XVII. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK INFORMÁCIÓK Verseny információk: A verseny rendezője: Magyar Kick-Box Szakszövetség Tigers Kick- Box és Szabadidő SE Szeged Helyszín: Szeged, Városi Jégpálya Cím: Szeged, Szabadkai út 22. Időpont: 2011.

Részletesebben

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG országos tollaslabda versenyek kiírása 2014. április 5-6. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, BUDAPEST 1. A verseny célja: A B Kategóriás Országos Bajnokság hagyományteremtő

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

Idén Damniczki Balázs "Somlói revolúciója" lett Magyarország tortája

Idén Damniczki Balázs Somlói revolúciója lett Magyarország tortája DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2014. augusztus 14., XXV/33. Idén Damniczki Balázs "Somlói revolúciója" lett Magyarország tortája Az ország tortája, Magyarország születésnapi tortája, melyet minden évben az

Részletesebben

DÉL-PEST M EG YE. 2015. m á rci u s 19., XXVI/12.

DÉL-PEST M EG YE. 2015. m á rci u s 19., XXVI/12. DÉL-PEST M EG YE w w w. d p m s z. h u 2015. m á rci u s 19., XXVI/12. 2 2015. március 19. CETELEM ZÖLDSULI 2015 Erdei iskolába készül a gyerek? A Cetelem most 150 ezer forintot ad hozzá! Erdei iskolai

Részletesebben

Erdészeti technikus (erdészeti ügyintéző)

Erdészeti technikus (erdészeti ügyintéző) Erdészeti technikus (erdészeti ügyintéző) Érvényes: 2012.01.16-2012.03.15 Azonosítók: XX002DCJ - 2807137 (1705) VI-TE Kft. 7140 Bátaszék ------------------ telep ---- Állásegyeztetés helye: Kirendeltségen:

Részletesebben

2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon. 2013. Április 25-26-27.

2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon. 2013. Április 25-26-27. 2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA 2013. Április 25-26-27. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon VERSENYKIÍRÁS Sportosan Könnyebb! Speciális Szakiskolák Országos Sportfesztiválja

Részletesebben

13. Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi. Baranya Press. ...a lap, ahol a reklám dolgozik Ön helyett.

13. Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi. Baranya Press. ...a lap, ahol a reklám dolgozik Ön helyett. Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 13. INGYENES KERESKEDELMI KÉTHETILAP I. évf. 13. szám, 2008. augusztus 6. Baranya Press...a lap, ahol a reklám dolgozik Ön helyett. 2. oldal I. évfolyam, 13. szám,

Részletesebben

Youth Volleyball Festival

Youth Volleyball Festival 2016 Youth Volleyball Festival 17 23 July 2016 Kaposvár, Hungary Youth Volleyball Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2016 17-23 JULY www.youthvolleyballfestival.org 2016 ÜDVÖZLÜNK minden sportbarátot az INTERSPORT

Részletesebben

V. MIGHTYFIST EAGLES CUP NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG GYEREK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT 2015

V. MIGHTYFIST EAGLES CUP NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG GYEREK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT 2015 Verseny megnevezése: Rendező Szervezet: V. MIGHTYFIST Eagles Cup Nemzetközi ITF. Taekwon-do Bajnokság Magyar ITF Taekwon-do Szövetség, Sasok Sportegyesület Rendező: Szalay Gábor V.dan, Békássy Csaba V.dan

Részletesebben

Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 8. szám, 2008. április 23.

Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 8. szám, 2008. április 23. Mohács térségi 8. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 8. szám, 2008. április 23. 2. oldal I I. évfolyam, 8. szám, 2008. április 23. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

Versenykiírás. Általános rendelkezések

Versenykiírás. Általános rendelkezések Versenykiírás Általános rendelkezések 1. A Campus Olimpia bemutatása A Campus Olimpia 2010. július 20-22 között megrendezendő sportrendezvény a magyarországi és a határon túli felsőoktatási intézmények

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 18., XXVII/7. 2 2016. február 18. 02. 18. - 02. 24. HÓKIRÁLYNŐ 2. (6) PREMIER 12:45 20-21-én: 10.15 is DEADPOOL (16) 13.45, 16.15, 18.45, 21.15 20-21-én: 11.15 is

Részletesebben

ITF TAEKWON-DO MAGYAR BAJNOKSÁG GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT ÜLLŐ, 2015.

ITF TAEKWON-DO MAGYAR BAJNOKSÁG GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT ÜLLŐ, 2015. ITF TAEKWON-DO MAGYAR BAJNOKSÁG GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT ÜLLŐ, 2015. Verseny megnevezése: Rendező Szervezet: ITF Taekwon-do Magyar Bajnokság Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Sasok Sportegyesület

Részletesebben

Ph. D. vizsgatájékoztató

Ph. D. vizsgatájékoztató : http://www.lingo.u-szeged.hu : info@lingo.u-szeged.hu Ph. D. vizsgatájékoztató Az SZTE a PhD hallgatók számára alapfokú nyelvvizsga megszerzését teszi lehetővé, amelyre ezúton szeretnénk felhívni szíves

Részletesebben

A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA. Nagy László Lázár grafikája ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA. Nagy László Lázár grafikája ÖNKORMÁNYZATI HÍREK C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVI. évfolyam 8. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu 2005. október 20. ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Sós János polgármester a két ülés közötti idõszakról

Részletesebben

Fontos a felkészülés a külföldi nyaralás előtt

Fontos a felkészülés a külföldi nyaralás előtt DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu Fontos a felkészülés a külföldi nyaralás előtt 2014. július 10., XXV/28. A külföldi nyaralás előtti felkészülés fontosságára hívta fel a figyelmet a külügyi szóvivő nyilatkozatában.

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Műszaki Biztonsági Szabályzat 11/2013.(III.21.) NGM

TARTALOMJEGYZÉK Műszaki Biztonsági Szabályzat 11/2013.(III.21.) NGM TARTALOMJEGYZÉK Műszaki Biztonsági Szabályzat 11/2013.(III.21.) NGM 1. A Műszaki Biztonsági Szabályzat alkalmazási területe 6226 2. Fogalom meghatározások 6226 2.1. Általános fogalom meghatározások 6226

Részletesebben

2011.12.12. Hogyan tudunk csökkenteni? Az energiafogyasztás csökkentése otthon. Beruházás nélkül: viselkedés megváltoztatásával.

2011.12.12. Hogyan tudunk csökkenteni? Az energiafogyasztás csökkentése otthon. Beruházás nélkül: viselkedés megváltoztatásával. Hogyan tudunk csökkenteni? Az energiafogyasztás csökkentése otthon viselkedés megváltoztatásával Energiatakarékos készülékek Szigetelés Nyílászáró csere Megújuló energiák használata Építkezés Példa: hőveszteség

Részletesebben

2. A verseny helye: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 1101 Budapest, Hungária körút 9-11. Takács Károly Játékcsarnok

2. A verseny helye: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 1101 Budapest, Hungária körút 9-11. Takács Károly Játékcsarnok 1. A verseny célja: Versenyzési lehetőség biztosítása az utánpótlás korú játékosok (U13, U17) részére, MTLSZ- és Victor Ranglista pontok szerzése, a sportág népszerűsítése. 2. A verseny helye: Nemzeti

Részletesebben

KIVONAT. Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsának 2011. június 22-i ülésének jegyzőkönyvéből:

KIVONAT. Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsának 2011. június 22-i ülésének jegyzőkönyvéből: Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás 2700 Cegléd, Kossuth tér 1. KIVONAT Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsának 2011. június 22-i ülésének jegyzőkönyvéből: 24/2011. (VI. 22.) Ceglédi Többcélú

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi 24.

Siklós-Bóly térségi 24. Siklós-Bóly térségi 24. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 24. szám, 2008. június 25. 2. oldal II I. évfolyam, 24. szám, 2008. június 25. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

2013. március 29. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!

2013. március 29. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 4 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz

Részletesebben

Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7.

Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. Mohács térségi 9. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. 2. oldal I I. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

XXXV. ARANY ÜST. NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása. MÚSZ Versenyengedély száma:./ 2014.

XXXV. ARANY ÜST. NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása. MÚSZ Versenyengedély száma:./ 2014. XXXV. ARANY ÜST NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása MÚSZ Versenyengedély száma:./ 2014. 1. A verseny célja: Nemzetközi versenyzési lehetőség biztosítása a serdülő korosztály számára. Szintidők

Részletesebben

ARANY ÜST a Sport XXI. Kupáért. NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása. MÚSZ Versenyengedély száma:./ 2014.

ARANY ÜST a Sport XXI. Kupáért. NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása. MÚSZ Versenyengedély száma:./ 2014. ARANY ÜST a Sport XXI. Kupáért NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása MÚSZ Versenyengedély száma:./ 2014. 1. A verseny célja: Nemzetközi versenyzési lehetőség biztosítása a gyermek korosztály

Részletesebben

Bővebb információért keresse a lakóhelye szerinti illetékes munkaügyi kirendeltséget! A képzés helyszíne

Bővebb információért keresse a lakóhelye szerinti illetékes munkaügyi kirendeltséget! A képzés helyszíne A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának t á j é k o z t a t ó j a a 2013. I. ütemben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a TÁMOP 1.1.2-11/1 projekt keretében megvalósuló ajánlott

Részletesebben

Ph. D. vizsgatájékoztató - 2015 -

Ph. D. vizsgatájékoztató - 2015 - Ph. D. vizsgatájékoztató - 2015 - Az SZTE a PhD hallgatók számára alapfokú nyelvvizsga megszerzését teszi lehetővé, amelyre ezúton szeretnénk felhívni szíves figyelmüket. Az SZTE Doktori Képzés és Doktori

Részletesebben

Tájékoztató a ceglédi közforgalmú gyógyszertárak ügyeleti rendjének változásáról

Tájékoztató a ceglédi közforgalmú gyógyszertárak ügyeleti rendjének változásáról DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2015. május 28., XXVI/22. Tájékoztató a ceglédi közforgalmú gyógyszertárak ügyeleti rendjének változásáról Jogszabályi kötelezettségemnek eleget téve értesítem a város lakosságát,

Részletesebben

2015. október 24. Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand (Bvuss) 2040 Budaörs, Hársfa u. 6.

2015. október 24. Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand (Bvuss) 2040 Budaörs, Hársfa u. 6. A verseny megnevezése: Hungarian Open - Céghmester Kupa Ifjúsági, kadet, junior és U21 nemzetközi bajnokság Kvalifikációs verseny a 2016. évi korosztályos Európa Bajnokságra A verseny időpontja: 2015.

Részletesebben

A Csehországban megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni:

A Csehországban megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni: A Csehországban megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni: % Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - 5 év - 5 év -

Részletesebben

A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni:

A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni: A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni: % Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - év - év - év -

Részletesebben

GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK Regisztráció 1. Amennyiben egyetemi tanulmányaimat befejeztem és a diploma megszerzéséhez csak a nyelvvizsga letételére van szükségem, akkor a legmagasabb végzettség megadásánál

Részletesebben

A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni:

A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni: A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni: % Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - év - év - év - év

Részletesebben

A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK. Postai

A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK. Postai 8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Albertirsa

Részletesebben

Szerződés tárgya. 2009. október 26. - Építési szerződés Ajka város Önkormányzata Baumidex Kft

Szerződés tárgya. 2009. október 26. - Építési szerződés Ajka város Önkormányzata Baumidex Kft Ügyszám: 03/00046/2010. HIRDETMÉNY ) Ajka, Sport u. - Újélet u. közötti szakasz burkolat megerősítő felújítási 2009. október 26. - Építési szerződés Ajka város Önkormányzata Baumidex Kft 2009. október

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Ajánlatok, szerződések készítése/megkötése, személyes tárgyalások Feladatkör lebonyolítása

Ajánlatok, szerződések készítése/megkötése, személyes tárgyalások Feladatkör lebonyolítása 2016.05.11 Poízció értékesítési munkatárs JOBINFO/JOBLINE.HU Hirdető cég http://www.jobinfo.hu/allas/ertekesitesi-munkatars Oláh Andrea Elérhetőség +36 (1) 301 7870 A vállalat üzletpolitikájának, belső

Részletesebben

ŐSZINTÉN A GÁZKONVEKTOROKRÓL

ŐSZINTÉN A GÁZKONVEKTOROKRÓL ŐSZINTÉN A GÁZKONVEKTOROKRÓL Fazakas Miklós FÉG Konvektorgyártó Zrt. Magyarországon, az energetikailag felújítandó lakóépületek felét gázkonvektorral fűtjük. Összesen mintegy 4,5 millió gázkonvektor üzemel,ezek

Részletesebben

Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kirendeltségeinek hirdethető állásajánlatairól

Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kirendeltségeinek hirdethető állásajánlatairól Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kirendeltségeinek hirdethető állásajánlatairól Dorogi Kirendeltség (Dorog, Kálvária u. 18. sz.) Telefon: 33/431-448 Grafikai tervező

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. május 4.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. május 4. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 6. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu 2006. április 27-én tartotta ülését. Sós János a napirendi pontok tárgyalása elõtt

Részletesebben

XXIII. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

XXIII. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG XXIII. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Időpont: 2014. május 24. szombat Helyszín: Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő (3580 Tiszaújváros, Szederkényi út 12.) Program: 11:00 - Versenyiroda

Részletesebben

-40% -40% Kedvezmény MINDEN multifokális lencséből. Kedvezmény vékonyított egyfókuszú lencsékből. Clemens Optika DÉL-PEST MEGYE

-40% -40% Kedvezmény MINDEN multifokális lencséből. Kedvezmény vékonyított egyfókuszú lencsékből. Clemens Optika DÉL-PEST MEGYE DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2016. január 21., XXVII/03. Clemens Optika 2700 Cegléd, Jókai u. 1. Mobil: 06 30 / 9455-877 Tel.: 53 / 501-048 Fax: 53 / 310-342 E-mail: clemensoptika@t-online.hu www.clemensoptika.hu

Részletesebben

Várfi András Polgármester Úr Iktatószám:./2011. Tárgy: Fürst S. u. 3. szám alatti ingatlan Üi: Kocsisné. Igen Tisztelt Polgármester Úr!

Várfi András Polgármester Úr Iktatószám:./2011. Tárgy: Fürst S. u. 3. szám alatti ingatlan Üi: Kocsisné. Igen Tisztelt Polgármester Úr! Városi Egészségügyi Intézmény 5500 Gyomaendrőd, Hősök útja 57. Tel./Fax: (66) 581-190, (66) 581-191 Web site: www.gyomaendrod.hu e-mail: euintezmeny@gyomaendrod.hu Várfi András Polgármester Úr Iktatószám:./2011.

Részletesebben

Tartalom ház lakás lakberendezés egészség szépségápolás divat ruházat állatok Közérdekű telefonszámok autó közlekedés Térkép élelmiszer vendéglátás turizmus sport 7-14 15-24 25-28 29-30 31-34 34 35-39

Részletesebben

XII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny 2014.11.08-2014.11.09

XII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny 2014.11.08-2014.11.09 XII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny 2014.11.08-2014.11.09 Rendezők: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Hód-Fürdő Szolgáltató és Üzemeltető Kft Hódmezővásárhelyi

Részletesebben

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny 2015. április 25. Budapest Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség GoldStarS Sportegyesület

Részletesebben

A férfi este odaáll az asszony elé! Mutogatja az izmait. - Nyolcvan kiló dinamit! Az asszony nevetni kezd: - De mit érek vele, ha a gyújtózsinor csak

A férfi este odaáll az asszony elé! Mutogatja az izmait. - Nyolcvan kiló dinamit! Az asszony nevetni kezd: - De mit érek vele, ha a gyújtózsinor csak A férfi este odaáll az asszony elé! Mutogatja az izmait. - Nyolcvan kiló dinamit! Az asszony nevetni kezd: - De mit érek vele, ha a gyújtózsinor csak négy centi? Hol dolgozol? - Sehol. - Akkor mit csinálsz?

Részletesebben

38. INGYENES KERESKEDELMI LAP HETI III.

38. INGYENES KERESKEDELMI LAP HETI III. Siklós-Bóly térségi 38. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 38. szám, 2008. október 15. 2. oldal II I. évfolyam, 38. szám, 2008. október 15. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sióagárd Község Önkormányzata 2014. JANUÁR VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM LELKI ÚTRAVALÓ 2. oldal AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÁSA 3. oldal FELHÍVÁS - SIÓAGÁRDI ÉRTÉKTÁR 4. oldal MEGHÍVÓ RENDEZVÉNYEKRE 5. oldal KILIÁN

Részletesebben

Ne megszokásból közlekedjünk! Kétnapos lesz idén az Utcazene Fesztivál DÉL-PEST MEGYE. 2016. február 25., XXVII/08. www.dpmsz.hu

Ne megszokásból közlekedjünk! Kétnapos lesz idén az Utcazene Fesztivál DÉL-PEST MEGYE. 2016. február 25., XXVII/08. www.dpmsz.hu DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu Ne megszokásból közlekedjünk! Hétfő délelőtt kétirányú lett a Szent Imre herceg utca, működnek a jelzőlámpák. Az önkormányzat és a rendőrség kéri az autósokat, kerékpárosokat,

Részletesebben

debrecen@cegpasztor.hu

debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 debrecen@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 90 m2-es, 2 szobás, 2002-ben teljes körűen felújított családi ház eladó 900 m2-es rendezett, összközműves

Részletesebben

2013. március 22. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!

2013. március 22. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 42 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz

Részletesebben

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója 2012 Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója Megyei ranglista-versenyeredmények Újonc egyéni 2001 Czémán Róbert 1999 Raposa Roland 1. helyezett Szalai Anna 1. helyezett Serdülő egyéni 1997/98 Raposa Roland

Részletesebben

EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008

EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008 EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008 HAZAI ÉS NEMZETKÖZI FORDULÓVAL Európa gazda(g)ságot tanul! Részletes ismertető 2 / 5 oldal EBC*L GAZDASÁGI VERSENY Európa gazda(g)ságot tanul! Immár negyedik éve kerül megrendezésre

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16.

Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16. i Siklós térség 3. Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16. Minőségi tűzifa ingyenes szállítással. 06-30/540-9310 Tűzifa eladó! Akác 2000 Ft/q, vegyes, kemény 1900 Ft/q. Érd.: 06-20/9603678,

Részletesebben

1. A hallgató adatai. 2. A szakmai gyakorlat vezetőjének adatai: 1.1 Név: 1.2 Melyik szakra jár? HFF-Idegenforgalmi. HFF-Turizmusvendéglátás

1. A hallgató adatai. 2. A szakmai gyakorlat vezetőjének adatai: 1.1 Név: 1.2 Melyik szakra jár? HFF-Idegenforgalmi. HFF-Turizmusvendéglátás BKF KarrierCentrum KarrierCentrum Szakmai gyakorlat (SZGYN 09/10-1) Válasz megjelölése: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül. Az optimális

Részletesebben

A vállalati célok teljesülésében való aktív részvétel A munkavédelmi részleg munkájának támogatása Ad-hoc feladatokban való részvétel

A vállalati célok teljesülésében való aktív részvétel A munkavédelmi részleg munkájának támogatása Ad-hoc feladatokban való részvétel EHS gyakornok Az amerikai tulajdonú TE Connectivity esztergomi munkavégzéssel EHS terület támogatására gyakornokot keres A vállalati célok teljesülésében való aktív részvétel A munkavédelmi részleg munkájának

Részletesebben

Fábián János 2013. október 07. kirendeltségvezető

Fábián János 2013. október 07. kirendeltségvezető Tájékoztató az elosztói engedélyes szerepéről a földgáz csatlakozó vezetékek és berendezések üzemzavar elhárításáról, javításáról és időszakos műszaki-biztonsági felülvizsgálatáról Fábián János 2013 október

Részletesebben

HASZNÁLT. MŰHELY, RAKTÁR, CSARNOK KIADÓ/eladó TATABÁNYÁN! Szép környezet, kedvező ár! Telefon: i s 29., XXI/13. 06(30)300-6403 JÓ ÁLLAPOTÚ, FIATAL,

HASZNÁLT. MŰHELY, RAKTÁR, CSARNOK KIADÓ/eladó TATABÁNYÁN! Szép környezet, kedvező ár! Telefon: i s 29., XXI/13. 06(30)300-6403 JÓ ÁLLAPOTÚ, FIATAL, ÚJSÁGUNK KÖRNYEZETBARÁT, ÚJRAHASZNOSÍTOTT PAPÍRRA KÉSZÜL KOMÁROM-ESZTERGOM M-ESZTERGO M MEGYE 2013. március 29., XXI/13. MŰHELY, RAKTÁR, CSARNOK KIADÓ/eladó TATABÁNYÁN! Szép környezet, kedvező ár! Telefon:

Részletesebben

DÉL-PEST MEGYE. www.dpmsz.hu. 2015. szeptember 17., XXVI/38.

DÉL-PEST MEGYE. www.dpmsz.hu. 2015. szeptember 17., XXVI/38. DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2015. szeptember 17., XXVI/38. 2 2015. szeptember 17. www.dpmsz.hu 3 4 2015. szeptember 17. EGÉSZSÉGÜGYI INFORMÁCIÓK: Ügyeletes gyógyszertárak: 09.17. Pingvin Patika Múzeum

Részletesebben

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Középiskolai beiskolázási és pályaválasztási tájékoztató Nyílt nap: 2013. november 15. 8.00-tól

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi 28.

Siklós-Bóly térségi 28. Siklós-Bóly térségi 28. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 28. szám, 2008. július 30. 2. oldal II I. évfolyam, 28. szám, 2008. július 30. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK

XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK Verseny információk: A verseny rendezője: Magyar Kick-Box Szakszövetség Csongrád Megyei Kick- Box Szövetség Tigers Kick- Box és Szabadidő SE Szeged Combat D Sport Klub

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2011/2012-es tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2011 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2012/2013-as tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2012 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

IV. EAGLES CUP NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG FELNŐTT, IFJÚSÁGI, SERDÜLŐ 2013.

IV. EAGLES CUP NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG FELNŐTT, IFJÚSÁGI, SERDÜLŐ 2013. IV. EAGLES CUP NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG FELNŐTT, IFJÚSÁGI, SERDÜLŐ 2013. Verseny megnevezése: Rendező Szervezet: IV. Eagles Cup Nemzetközi ITF. Taekwon-do Bajnokság Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Sasok Sportegyesület

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

Budapest XVI. kerület, Margit utcai orvosi rendelő felújítása

Budapest XVI. kerület, Margit utcai orvosi rendelő felújítása 1 8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Budapest

Részletesebben

D é l- P e s t M E g ye

D é l- P e s t M E g ye D é l- P e s t M E g ye w w w. d p m s z. h u 2016. május 26., xxvii/21. 2 2016. május 26. Üzenjünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék! Készült Magyarország Kormánya megbízásából www. dpmsz. hu 3 4 2016.

Részletesebben

52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat

52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat 52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa Veszprém, 2010. július 10. szombat Az atlétikai Balaton Bajnokságokról A korabeli megyei sajtó szerint az első atlétikai Balaton bajnokságot

Részletesebben