Gyomaendrődi Liget Fürdő

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Gyomaendrődi Liget Fürdő"

Átírás

1 Gyomaendrődi Liget Fürdő

2 Gyomaendrődi Liget Fürdő Gyomaendrődi Liget Fürdő

3 Történelem A gyógyászati és strand részleg összesen mintegy 2000 m2 területet foglal el, fedett uszodájával és felújított gyógyászati részével a város meghatározó turisztikai attrakciójává vált. A Liget Fürdő építése önkormányzati kezdeményezésre 1959-ben kezdődött, majd 4 év múlva 1963-ban meg is nyitotta kapuit. Az első jelentősebb fejlesztésre az 1990-es években került sor, a strand medencéi felújításra kerültek és vízforgató berendezéssel lettek ellátva. A Városi Önkormányzat a fürdő gyógyszolgáltatásainak bővítésére sikeren pályázott, így 2004-ben valósult meg egy új fedett uszoda építése, valamint a korábbi gyógyászati épület rekonstrukciója. A gyógyászati épület emeletén kaptak helyet a vendégszobák is, annak érdekében, hogy a vendégek az esetleges gyógykezelések ideje alatt szállást is igénybe tudjanak venni a fürdőben évben új gyermekmedence került beépítésre a fedett uszodában DAOP /J-12 Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése a konvergencia régiókban

4 A száz éves tölgyfák közé épített Liget Gyógyfürdő és Kemping az Erzsébet ligetben található összesen 2,4 hektár területen. Vízfelület: 1636 m2 Gyógyászati kezelések Fedett uszoda Strand Wellness szolgáltatások Szállás biztosítása

5 GYÓGYVÍZ Az 1960-ban (október 11-én ) gyógyvízzé nyilvánított alkalihidrogénkarbonátos termál-víz jelentős mennyiségű fluoridot tartalmaz, egyéb összetevői: kálium, nátrium ammónium, calcium, vas, klorid, bromid, jodid, fluorid, szulfát, hidrogénkarbonát, metabórsav, metakovasav. A feltörő víz hőmérséklete: 60,5 oc. A gyógyvízben való rendszeres fürdés igen jó hatású idült reumatikus, köszvényes bántalmak, idegzsába, isiász ellen, gyógyító hatású a törések, zsugorodások, petefészek-gyulladás és idült gyulladások esetében. Az ivóvíz ivókúrára is kiválóan alkalmas, különösen idült nyálkahártyahurut, bélhurut, epehólyaghurut, vesemedence gyulladás, emésztési zavarok, gyomorégés, gyomorfekély ellen. Gyomorsavhiány vagy kevés gyomorsav esetén az ivókúra nem javasolt.

6 1. Komplett hidro-balneoterápiás: vízsugár-kádak, relaxációs fényterápiás kád, szénsavas kádfürdő, medencés gyógyfürdő, víz-alatti gyógytorna, gyógy-úszás gyermekek részére.

7 relaxációs fényterápiás kád

8 szénsavas kádfürdő

9 víz-alatti gyógytorna

10 2. Fizikoterápiás gyógykezelések: szelektív ingeráram kezelés, interferencia kezelés, iontoforézis kezelés, Sonoforesis gyógyszerbevitel, közvetlen és víz alatti ultrahangos kezelések, kis és középfrekvenciás kezelés, stabil galván kezelés, 4 rekeszes galván kezelés, Kowarschik féle kisfrekvenciás galván kezelés, diadinamik kezelés, oedema kezelés, sport rehabilitáció.

11 4 rekeszes galván kezelés

12 szelektív ingeráram kezelés, interferencia kezelés, iontoforézis kezelés

13 Gyógy-masszázs

14 Fedett Uszoda 1. Tanmedence (11*25 m-es, vízmélység cm mély, 330 m3-es, 27 oc-os vizű) 2. Gyógymedence (21,5 m3-es, vízmélység 120cm mély, 36 oc-os termálvizű) 3. Gyógymedence (13,8 m3-es, vízmélység 120cm mély, 40 oc-os termálvizű) 4. Hidegvizes merülőmedence a szaunához (3 m3-es) 5. Pancsoló medence (játék elemekkel bővítve) 6. Ovális alakú, élményelemekkel dúsított lazítómedence (60 m3-es, vízmélység cm mély, 34 oc-os) oldalfalmasszázs, nyakzuhany, talpmasszázs, buzgár, Jacuzzi

15 Tanmedence (11*25 m-es, vízmélység cm mély, 330 m3-es, 27 oc-os vizű)

16 Ovális alakú, élményelemekkel dúsított lazítómedence 60 m3-es, vízmélység cm mély, 34 oc-os

17 1. Gyógymedence (21,5 m3-es, vízmélység 120cm mély, 36 oc-os termálvizű) 2. Gyógymedence (13,8 m3-es, vízmélység 120cm mély, 40 oc-os termálvizű)

18 Pancsoló medence

19 Kültéri medencék 1. Úszómedence (800 m3-es, vízmélység cm mély, 24 oc-os) 2. Gyógyászati medence (vízmélység 90cm mély, oc-os) 3. Pancsoló medence (800 m3-es, vízmélység 30cm mély, 32 oc-os) 4. Strandmedence (620 m3-es, vízmélység 170cm-ig folyamatosan mélyülő, 25 oc-os)

20 Úszómedence (800 m3-es, vízmélység cm mély, 24 oc-os)

21 Pancsoló medence (800 m3-es, vízmélység 30cm mély, 32 oc-os)

22 Strandmedence (620 m3-es, vízmélység 170cm-ig folyamatosan mélyülő, 25 oc-os)

23 Gyógyászati medence (vízmélység 90cm mély, oc-os)

24 Wellness szolgáltatások Balneo-wellness: Aroma fürdő, Gyógynövényes fürdő Fizikoterápiás -wellness: Cellulitis kezelés, Lipolysis kezelés Egyéb wellness szolgáltatások: Infra szauna Finn szauna Pedikür Masszázsok : Nyirok masszázs, Gyógymasszázs Reflex zóna ill. Talpmasszázs Migrén (fej) masszázs Alakformáló masszázs Illóolajos masszázs Gyors -szék masszázs Egyéb kezelések: aroma terápiás kezelés, oxigén kezelés, ultrahangos anyagbevitel Relaxáló masszázs, Frissítő masszázs, Nyirok masszázs Szegment masszázs Mézes masszázs Gyógynövény kivonatos masszázs bőrmegújító hámlasztás, fóliás tekercselés,

25 Finn szauna

26 Infra szauna

27 Egyéb szolgáltatásaink Kültéri játszótér: Fa játszótér, a kültéri gyógyászati medence szomszédságában. A fák árnyékában a gyermekek önfeledten játszhatnak, homokozhatnak. A Kültéri játszótér várja a szórakozni vágyó gyermekeket. Strandröplabdapálya: A szabványméretű, homokos strandröplabda pálya korlátlanul rendelkezésére áll minden belépőt megváltó vendég számára. Óriás sakk: A strandmedence mellett található egy óriás sakk" tábla, ahol vendégeink kedvükre játszhatnak az óriás" bábukkal. "ZORB" vízigolyó: A Liget Fürdőben, Békés megyében elsőként került beüzemelésre 6db "ZORB" vízigolyó a fürdőző vendégek örömére. A zorbot kicsik és nagyok egyaránt élvezettel használják. Trambulin: 2db óriás trambulin is várja a mozogni vágyó fürdőző vendégeket. Büfék, éttermek: A Liget Gyógyfürdő és kemping területén több melegkonyhás vendéglátóegység áll a vendégek rendelkezésére, illetve a város-központ közelsége miatt lehetőség nyílik több közeli étteremben is étkezésre. Ajándékbolt (Strand Mix): A strandfürdő bejáratánál ajándékbolt is található, ahol megvásárolhatók a fürdőzéshez szükséges kellékek (fürdőruha, úszógumi, vízipisztoly stb.) és egyedi ajándéktárgyak is. Szálláslehetőségek: Kiadó szobák: Légkondícionáló, saját fürdőszoba, Tv, Hűtő Kiadó faház Kiadó lakóautó Sátorhelyek

28 Kültéri játszótér

29 Óriás sakk

30 Szálláslehetőségek

31 Kiadó szobák: Légkondícionáló, saját fürdőszoba, Tv, Hűtő

32 Kiadó faház

33 Sátorhelyek

34 Kemping

35 A projekt keretében létrejövő új elemek: Gyermek medence tér: A medence mellett pelenkázó és mosdó is helyet kap. Gyógymedence tér: A régi épület részben megszűnő elavult és korszerűtlen gyógymedencék helyett két különálló gyógyvizes medence kap helyet, egyedülálló módon a két gyógymedence között egy szintén gyógyvízzel feltöltött jakuzzi kap helyet. Tornamedence, súlyfürdő tér: A szolgáltatás egyszerre 4 fő kiszolgálására lesz alkalmas. Masszázs, iszapkezelő tér: A női- és férfi iszapkezelő helység, egyszerre 4 fő befogadására lesz képes. Kiszolgáló, pihenő tér: egy koedukált öltöző kap helyet és egy különálló akadálymentesített öltöző is kialakításra kerül. Pihenő tér nyugágyakkal Szaunavilág

36

37 A fürdő és gyógyászat téli-nyári üzemű, egész évben nyitva tart óráig. 5500, Gyomaendrőd, Erzsébet Liget 2. Tel: 66/ Fax: 66/ info@ligetfurdo.hu

38 Köszönöm figyelmüket! Legyen a vendégünk!

Köszöntõ. Felújított fürdõnkben megtalálhat minden olyan szolgáltatást, mely az Ön és családja kikapcsolódását, szórakozását szolgálja.

Köszöntõ. Felújított fürdõnkben megtalálhat minden olyan szolgáltatást, mely az Ön és családja kikapcsolódását, szórakozását szolgálja. Gyógyfürdõ 2013. Köszöntõ Köszöntjük Önt városunk kiemelkedõ turisztikai szerepet játszó fürdõjében abból az alkalomból, hogy egészségét fürdõkezeléseinkkel kívánja javítani. Köszöntjük Önt is, aki szabadsága

Részletesebben

Kiskunmajsai gyógyfürdő, élményfürdő és strandfürdő 2010

Kiskunmajsai gyógyfürdő, élményfürdő és strandfürdő 2010 Kiskunmajsai gyógyfürdő, élményfürdő és strandfürdő 2010 1. Gyógyfürdő A gyógyfürdő 25 éves múltra tekint vissza. Az 1960-as években meginduló szénhidrogén-bányászat "melléktermékeként" felszínre törő

Részletesebben

Gyógyfürdő (fürdőszolgáltatások) -árjegyzék (Ft-ban)

Gyógyfürdő (fürdőszolgáltatások) -árjegyzék (Ft-ban) 2016. január 01. 07:00 Gyógyfürdő (fürdőszolgáltatások) -árjegyzék (Ft-ban) Belépőjegyek 01.01-06.30 és 09.01-12.31 07.01-08.31 Fürdőbelépő 1.900,- 2.300,- Kedvezményes fürdőbelépő (gyerek, diák, nyugdíjas)

Részletesebben

A DEBRECENI GYÓGYFÜRDŐ KFT. KORSZERŰSÍTÉSE ÉS FEJLESZTÉSE

A DEBRECENI GYÓGYFÜRDŐ KFT. KORSZERŰSÍTÉSE ÉS FEJLESZTÉSE A DEBRECENI GYÓGYFÜRDŐ KFT. KORSZERŰSÍTÉSE ÉS FEJLESZTÉSE Magyar Hidrológiai Társaság Vándorgyűlése 2016 Debrecen 2016. Július 6-8 Előadó: Harmati Ferenc A FEJLESZTÉSEK MŰSZAKI TARTALMA 1. Az Aquaticum

Részletesebben

Orosháza-Gyopárosfürdő Gyógyászati szolgáltatások, gyógyturisztikai fejlesztések, marketingkommunikációs lehetőségek

Orosháza-Gyopárosfürdő Gyógyászati szolgáltatások, gyógyturisztikai fejlesztések, marketingkommunikációs lehetőségek Orosháza-Gyopárosfürdő Gyógyászati szolgáltatások, gyógyturisztikai fejlesztések, marketingkommunikációs lehetőségek MHT XXXII. Országos Vándorgyűlés, Szeged-július 2-4 Készítette: Dedák Angéla, elnök

Részletesebben

A Hagymatikum Gyógyfürdő általános üzemeltetése

A Hagymatikum Gyógyfürdő általános üzemeltetése A Hagymatikum Gyógyfürdő általános üzemeltetése MHT XXXII. Országos Vándorgyűlés Szeged, 2014. július 2-4. Kardos Tamás Műszaki vezető A fürdő tulajdoni és üzemeltetési viszonyai A fürdő tulajdonosa:

Részletesebben

1.. 3.. A fürdő nyitva tartása az alábbiak szerint alakul:

1.. 3.. A fürdő nyitva tartása az alábbiak szerint alakul: Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 26/2013.(XII.17.) önkormányzati rendelet a Fürdő belépőjegyek és szolgáltatási díjak 2014.évi megállapításáról. A Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

1.. 3.. (1) A fürdő nyitva tartása az alábbiak szerint alakul:

1.. 3.. (1) A fürdő nyitva tartása az alábbiak szerint alakul: Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 16/2014.(XI.13.)önkormányzati rendelete a Fürdő belépőjegyek és szolgáltatási díjak 2015. évi megállapításáról.. Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

9740 Bükfürdő, Termál krt. 2. Tel.: 06 94 558 080, Fax: 06 94 358 023 Internet: www.bukfurdo.hu E-mail: marketing@spabuk.hu. 2015.

9740 Bükfürdő, Termál krt. 2. Tel.: 06 94 558 080, Fax: 06 94 358 023 Internet: www.bukfurdo.hu E-mail: marketing@spabuk.hu. 2015. 9740 Bükfürdő, Termál krt. 2. Tel.: 06 94 558 080, Fax: 06 94 358 023 Internet: www.bukfurdo.hu E-mail: marketing@spabuk.hu BÜKI GYÓGYFÜRDŐ ZRT. SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK 2015. január 1-jétől BELÉPŐJEGYEK I.

Részletesebben

Az Aqua-Palace vízipalota 15.000 m 2 -en. egyedi hangulattal, rendkívül széles. szolgáltatási kínálattal egész évben

Az Aqua-Palace vízipalota 15.000 m 2 -en. egyedi hangulattal, rendkívül széles. szolgáltatási kínálattal egész évben Az Aqua-Palace vízipalota 15.000 m 2 -en egyedi hangulattal, rendkívül széles szolgáltatási kínálattal egész évben várja a család apraját-nagyját Európa legnagyobb fürdőkomplexumában. A vízipalota közvetlen

Részletesebben

Pápai Termálvízhasznosító ZRt. 8500 Pápa, Várkert út 5. Tájékoztató

Pápai Termálvízhasznosító ZRt. 8500 Pápa, Várkert út 5. Tájékoztató Pápai Termálvízhasznosító ZRt. 8500 Pápa, Várkert út 5. Tájékoztató Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete részére a Várkertfürdő területén az elmúlt időszakban megvalósult és folyamatban lévő

Részletesebben

1.. (1) A fürdő belépőjegyek és szolgáltatások díjait a rendelet melléklete tartalmazza

1.. (1) A fürdő belépőjegyek és szolgáltatások díjait a rendelet melléklete tartalmazza Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 26/2015.(XII.15.)önkormányzati rendelete a Fürdő belépőjegyek és szolgáltatási díjak 2016. évi megállapításáról.. Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Magyarország. Békéscsaba. Békés megye

Magyarország. Békéscsaba. Békés megye Békés megye Vizeink Magyarország Békéscsaba Békés megye Kedves Érdeklődő! Ön a Békés Megye Falusi Turizmusáért Egyesület Vizeink című kiadványát tarja kezében. Ezt a kiadványt a Békés megyében található

Részletesebben

Bükfürdő - felüdülés, pihenés, gyógyulás felsőfokon

Bükfürdő - felüdülés, pihenés, gyógyulás felsőfokon Bükfürdő - felüdülés, pihenés, gyógyulás felsőfokon A Büki Gyógyfürdő Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy- és élményfürdője, minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást

Részletesebben

ÉLMÉNYUTALVÁNY. Gyógyulás és Pihenés

ÉLMÉNYUTALVÁNY. Gyógyulás és Pihenés ÉLMÉNYUTALVÁNY HOTEL FORRÁS*** Zalakaros 4 nap/3 éj szállás 2 fő részére kétágyas erkélyes összkomfortos szoba félpanziós ellátás (büféreggeli és 3-fogásos vacsora) fejenként 4 kezelés gyógyászati részlegünkön

Részletesebben

Deél- Al-foél-d. élmény! minden vizében. www.delalfold.info

Deél- Al-foél-d. élmény! minden vizében. www.delalfold.info Deél- Al-foél-d minden vizében élmény! www.delalfold.info Dél-Alföld Minden vizében élmény 1 Dél-Alföld a csodavizek hazája Egészségére váljék Gyulán! Gyula élénk idegenforgalmával Magyarország egyik legkedveltebb

Részletesebben

Hogyan használhatja fel a fenti kuponokat?

Hogyan használhatja fel a fenti kuponokat? Hogyan használhatja fel a fenti kuponokat? Ha már tudja, hogy melyik időpont megfelelő Önnek 1. Hívjon minket telefonon a hét minden napján a 06-95-520-630-as számon, ahol munkatársaink várják hívását

Részletesebben

9740 Bük, Termál krt. 2/A. Tel.: , Fax: Internet:

9740 Bük, Termál krt. 2/A. Tel.: , Fax: Internet: 9740 Bük, Termál krt. 2/A. Tel.: 06 94 558 080, Fax: 06 94 358 023 Internet: www.bukfurdo.hu E-mail: marketing@spabuk.hu BÜKI GYÓGYFÜRDŐ ZRT. SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK 2017. január 1. és június 15. között BELÉPŐJEGYEK

Részletesebben

Árlista Érvényes: március 1-től

Árlista Érvényes: március 1-től Árlista Érvényes: 2019. március 1-től 1 1 Fürdőbelépők Fürdőbelépő (hétköznap) 1 00 1 000 240 Nem Nem Nem Fürdőbelépő (hétköznap 18:00-19:45) 950 800 max. 105 Nem Nem Nem Fürdőbelépő bőrgyógyá szati, nőgyógyászati,

Részletesebben

Gránit Gyógyfürdő Zrt. Vízellátó rendszere és üzemeltetése. Krampek Mihály vezérigazgató

Gránit Gyógyfürdő Zrt. Vízellátó rendszere és üzemeltetése. Krampek Mihály vezérigazgató Gránit Gyógyfürdő Zrt. Vízellátó rendszere és üzemeltetése Krampek Mihály vezérigazgató 1. Gránit Gyógyfürdő Zrt. rövid története A kőolaj utáni kutatófúrások sora történt Zala megyében. Zalakaros község

Részletesebben

Kereskedelmi ingatlan vagyonértékelése. Készítette: Kozári Karina Mária Témavezető: Mizseiné Dr. Nyíri Judit

Kereskedelmi ingatlan vagyonértékelése. Készítette: Kozári Karina Mária Témavezető: Mizseiné Dr. Nyíri Judit Kereskedelmi ingatlan vagyonértékelése Készítette: Kozári Karina Mária Témavezető: Mizseiné Dr. Nyíri Judit A feladat leírása Készítse el a Forrás Hotel Komárom ingatlan értékelési szakvéleményét. Ismertesse

Részletesebben

Egészségturizmus a Dél-alföldi régióban

Egészségturizmus a Dél-alföldi régióban Egészségturizmus a Dél-alföldi régióban Szűcs Irén Marketing menedzser Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatóság Turisztikai trendek Idősebb utazók átlag életkora nő, a KKE térség

Részletesebben

Cserkeszőlő alföldi település, Jász-Nagykun Szolnok megyében az ún.

Cserkeszőlő alföldi település, Jász-Nagykun Szolnok megyében az ún. Cserkeszőlő Településtörténet Cserkeszőlő település 1952.január 01.től létezik mint önálló község, előtte Tiszakürt része volt. Tiszakürt így Cserkeszőlő is több mint 1000 éven keresztül magyarlakta település.

Részletesebben

Martfű Termál SPA Strandröplabda Bajnokság

Martfű Termál SPA Strandröplabda Bajnokság Martfű Termál SPA Strandröplabda Bajnokság Nyílt torna női, férfi és vegyes párosok részére Amatőr versenyzők és szállóvendégek is jelentkezhetnek 2010. július 31.-augusztus 1. (szombat-vasárnap) Versenykiírás

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK

DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK ELÉRHETŐSÉGEK ÉS TARTALOMJEGYZÉK DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY-ÉS TERMÁLFÜRDŐK EGYESÜLETÉNEK TAGJAI DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK 3. Térkép 4-5.- BARCSI GYÓGYFÜRDŐ ÉS

Részletesebben

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014 ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN HÉVÍZ HOTEL PANORÁMA*** (8380 Hévíz, Petőfi u. 9.) ELHELYEZÉS: 2 ágyas classic típusú erkélyes, fürdőszobás szállodai szobában, televízióval, telefonnal, minibárra,

Részletesebben

Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó

Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó Aktív hétvégére várjuk a sportszerető családokat! Ezt a hétvégét olyan családoknak vagy egyéneknek ajánljuk, akik szeretnének egy sportos

Részletesebben

Testet, lelket, szellemet gyógyító forrásaink - Természeti kincsünk és örökségünk a gyógyító víz

Testet, lelket, szellemet gyógyító forrásaink - Természeti kincsünk és örökségünk a gyógyító víz Testet, lelket, szellemet gyógyító forrásaink - Természeti kincsünk és örökségünk a gyógyító víz Printz-Markó Erzsébet tanársegéd, NymE-Ak Turizmus Intézet doktorjelölt, SZE-RGDI Amiről szó lesz fürdőtörténet

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK

DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK 2 0 1 3 KÖSZÖNTŐ! Rendkívül jó érzés egy olyan kiadványba írni néhány köszöntő sort, amelyből a tisztelt olvasó megismerheti a Dél-Dunántúli Gyógy- és Termálfürdők

Részletesebben

2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS

2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS 2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS PIROSKA HOTEL*** BÜK Érvényes: 2012.06. 01 30.között, a hét bármely napján! Ár: 8.126 Ft / fő / éj 2 éjszaka foglalással Ár: 7.460 Ft / fő / éj 3 éjszaka foglalással Szállás kétágyas

Részletesebben

Árak: 2014 évre VONATKOZÓ ÁRAINK Hivatalos ár Partneri ár ELŐ ÉS UTÓSZEZON:

Árak: 2014 évre VONATKOZÓ ÁRAINK Hivatalos ár Partneri ár ELŐ ÉS UTÓSZEZON: Dráva Hotel Thermal Resort**** 7815 Harkány, Bartók Béla u. 1. A Dráva Hotel Thermal Resort az európai hírű gyógyfürdőhelyen Harkányban, Magyarország déli részén Pécstől, a 2010-es év kulturális Fővárosától

Részletesebben

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató 1. Bejelentkezés, csomagszoba A Thermal Hotel Visegrád****superior szobáit az érkezés napján 10.00-13.00 óra között lehet átvenni, távozás napján 10.00

Részletesebben

Tudatos Vásárlók Egyesülete Infoteszt: vidéki gyógyfürdők

Tudatos Vásárlók Egyesülete Infoteszt: vidéki gyógyfürdők Tudatos Vásárlók Egyesülete Infoteszt: vidéki gyógyfürdők A Tudatos Vásárlók Egyesülete hét vidéki fürdőt tesztelt a szolgáltatások, kedvezmények, tisztaság, a környezetvédelem és akadálymentesítés szempontjából.

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK

DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK 0 1 1 KEDVES OLVASÓ! A Dél-Dunántúli Régió gyógy-és termálfürdőinek összefogása több, mint 13 évre nyúlik vissza. Összefogásunk célja volt a szolgáltatások fejlesztése,

Részletesebben

KARCAG VÁROSI GYÓGYVÍZŰ STRANDFÜRDŐ ÉS KEMPING

KARCAG VÁROSI GYÓGYVÍZŰ STRANDFÜRDŐ ÉS KEMPING KARCAG VÁROSI GYÓGYVÍZŰ STRANDFÜRDŐ ÉS KEMPING 5300 Karcag, Forrás u. 3., Tel: (06-59) 312-035 Email: nkvizkft@externet.hu Web: www.nkvizkft.hu A város nyugati részén található a Városi Gyógyvizű Strandfürdő,

Részletesebben

Gyógyszolgáltatások. A Thermal Hotel Harkány**** a régióban egyedülálló gyógykezeléseket kínál mozgásszervi problémák, megbetegedések kezelésére.

Gyógyszolgáltatások. A Thermal Hotel Harkány**** a régióban egyedülálló gyógykezeléseket kínál mozgásszervi problémák, megbetegedések kezelésére. Gyógyszolgáltatások A Thermal Hotel Harkány**** a régióban egyedülálló gyógykezeléseket kínál mozgásszervi problémák, megbetegedések kezelésére. Így: Kopásos jellegű ízületi betegségek (Arthrosis) Csípő-

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Strandfürdő és Gyógyászat. Beszámoló az intézmény működéséről

Dévaványa Város Önkormányzat Strandfürdő és Gyógyászat. Beszámoló az intézmény működéséről Dévaványa Város Önkormányzat Strandfürdő és Gyógyászat Beszámoló az intézmény működéséről 2010 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 3. 2. Az intézmény rövid története 3. 2.1. Strandfürdő és Gyógyászat jelenlegi

Részletesebben

Hotel Fürdőház*** - a sóstói harmónia

Hotel Fürdőház*** - a sóstói harmónia A Sóstói Harmónia Sóstógyógyfürdő gyógyvizéről híres, hangulatos fürdőhely Nyíregyháza központjától alig 6 kilométerre. E varázslatos területen, Magyarország legfiatalabb gyógyhelyének szívében található

Részletesebben

www.furdo zalakaros.hu

www.furdo zalakaros.hu ÁRLISTA 2012 Belépőjegy árak 2012 Alap Belépőjegyek* (Ft/fő) A-C B Fedettfürdő, medencefürdő, kádfürdő 1.650 1.990 Strand fürdőjegy - 1.990 Hétfőtől péntekig, fedett starndfürdô 3 órás ünnepnapok kivételével,

Részletesebben

KEDVEZMÉNYES BELFÖLDI AJÁNLATAINK

KEDVEZMÉNYES BELFÖLDI AJÁNLATAINK KEDVEZMÉNYES BELFÖLDI AJÁNLATAINK Bonnya: Somogy Kertje Üdülőfalu**** Nyári piknik csomag VIII.28-ig 21 800 Ft/fő 2 éjszaka szállás félpanzióval, üdvözlőital, pezsgős bekészítés a szobában, Somogy Kertje

Részletesebben

AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI

AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI HH NAGYERDŐ*** DEBRECEN Érvényes: 2013.10.01 12.22-ig.( kivéve őszi szünet) Ár: 7.245 Ft / fő / éj, a hét bármely napján, min. 2éj foglalással 2 éjszaka szállás félpanzióval (bőséges

Részletesebben

08/27/11 - Budapesti gyógyfürd?k - Széchenyi, Gellért, Szent Lukács gyógyfürd?

08/27/11 - Budapesti gyógyfürd?k - Széchenyi, Gellért, Szent Lukács gyógyfürd? Page 1 of 5 08/27/11 - Budapesti gyógyfürd?k - Széchenyi, Gellért, Szent Lukács gyógyfürd? A gyógyturizmus részeként fontos szerepet töltenek be a budapesti gyógyfürd?k. Budapest, amely 1930 óta már a

Részletesebben

Kaposvár, Városközpont rehabilitációja

Kaposvár, Városközpont rehabilitációja Kaposvár, Városközpont rehabilitációja 2.443.000,- eft kezdés: 2009. év tavasza befejezés: 2010. év ősze ARKER STÚDIÓ Kaposvár Kaposvár város az 1970-es évek végétől folyamatosan és egyre tudatosabban

Részletesebben

Kavics Spa Klub & Hotel Wellness és Szaunavilág és Sportcentrum BELÉPŐJEGY ÁRAK érvényes: 2015. október 1-jétől visszavonásig

Kavics Spa Klub & Hotel Wellness és Szaunavilág és Sportcentrum BELÉPŐJEGY ÁRAK érvényes: 2015. október 1-jétől visszavonásig A Kavics Spa Wellness- és Szaunavilág Szolgáltatások: Fedett úszómedence élmény-és masszázszuhannyal, belső medence, Kneipp kavicságyas taposómedence, jacuzzi, finn szauna, infraszauna, szauna, gőzkabin,

Részletesebben

ÉL M ÉNYUTA L VÁN Y. Négycsillagos Wellness

ÉL M ÉNYUTA L VÁN Y. Négycsillagos Wellness ÉL M ÉNYUTA L VÁN Y AQUA SPA HOTEL**** Cserkeszőlő 3 nap/2 éj szállás 2 fő részére standard szobában svédasztalos reggeli svédasztalos vacsora Az Aqua-Spa**** Konferencia és Wellness szállodát méltán nevezhetjük

Részletesebben

STRANDFÜRDŐ BELÉPŐJEGYEK, BÉRLETEK AQUAPARK

STRANDFÜRDŐ BELÉPŐJEGYEK, BÉRLETEK AQUAPARK STRANDFÜRDŐ BELÉPŐJEGYEK, BÉRLETEK.05.01-06.30 illetve.09.01-09.30 között Árak forintban.07.01-08.31 között Belépőjegyek Felnőtt fürdőbelépő 1.900 HUF 2.300 HUF Kedvezményes fürdőbelépő (gyermekek, diákok,

Részletesebben

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS***

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** 2015 *CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** CAMPING FIORI*** RABAC - Isztriai félsziget Horvátország 560 km-re Bp-től

Részletesebben

HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra

HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra MÁTRA - PARÁDFÜRDŐ ERZSÉBET HOTEL*** Érvényes: 2012.07.09-08.17.között, 6 éjszakás foglalással, a hét bármely napján Ár: 9.900

Részletesebben

CONTINENTAL HOTEL BUDAPEST SPA & WELLNESS KÖZPONT

CONTINENTAL HOTEL BUDAPEST SPA & WELLNESS KÖZPONT CONTINENTAL HOTEL BUDAPEST SPA & WELLNESS KÖZPONT Egyszerre van itt jelen a nyugalom és a mozgás, a csend és a társasági élet, a fiatalosan vidám és a klasszikus, a modern és az angolosan konzervatív.

Részletesebben

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL Az üdülést igénybe veheti: a Szövetség tagsága, a tagok hozzátartozói (férj, feleség, élettárs és maximum két nem nagykorú unoka), valamint

Részletesebben

A Széchenyi gyógyfürdő elérhetősége

A Széchenyi gyógyfürdő elérhetősége Széchenyi gyógyfürdő Budapest: belépőjegy árak, nyitva tartás és térkép - Wellnesstipp.hu - Wellness ho Széchenyi gyógyfürdő Budapest: belépőjegy árak, nyitva tartás és térkép elérhetőségekkel. A Széchenyi

Részletesebben

Ha élményekkel teli, aktív kikapcsolódásra vágyik a természet harmóniájában, akkor ezt nálunk megtalálja!

Ha élményekkel teli, aktív kikapcsolódásra vágyik a természet harmóniájában, akkor ezt nálunk megtalálja! KIKELET SOMOGY KERTJE**** BONNYA Tavasz váró akció Somogy Kertjében Érvényes: 2015.04.30-ig Ha élményekkel teli, aktív kikapcsolódásra vágyik a természet harmóniájában, akkor ezt nálunk megtalálja! 16.065

Részletesebben

KIRÁLY GYÓGYFÜRDŐ REKONSTRUKCIÓJA ÉS BŐVÍTÉSÉNEK TERVEZÉSI MUNKÁI

KIRÁLY GYÓGYFÜRDŐ REKONSTRUKCIÓJA ÉS BŐVÍTÉSÉNEK TERVEZÉSI MUNKÁI Ganz utca gépészet, kilátás öltözők személyzeti öltözők fittness masszázs 1. A történeti épületrészek átalakítása Az újabb épületrészek elbontásával lehetővé válik a barokk udvar fedett átriummá való átalakítása.

Részletesebben

Tudatos Vásárlók Egyesülete Teszt: budapesti gyógyfürdők

Tudatos Vásárlók Egyesülete Teszt: budapesti gyógyfürdők tel:(+36) 1 5 8136, fax:(+36) 1 799 8187 Tudatos Vásárlók Egyesülete Teszt: budapesti gyógyfürdők http://tudatosvasarlo.hu/cikk/teszt-budapesti-gyogyfurdok Sokan vesznek ajándékba fürdőbelépőt, vagy elmennek

Részletesebben

Az árak nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót, amely 450.- Ft /fő /éj, 18 éven felülieknek. Parkolási díj: 1.200 Ft /éj /autó.

Az árak nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót, amely 450.- Ft /fő /éj, 18 éven felülieknek. Parkolási díj: 1.200 Ft /éj /autó. VAKÁCIÓ Hegyvidéki ajánlatok HOTEL KITTY***+ MISKOLC-TAPOLCA Érvényes: 2016. június 20- augusztus 28. közötti időszakban, min.2éj foglalással Ár: 11.050 Ft / fő / éj, min. 3 éj foglalással 8.910 Ft / fő

Részletesebben

NAPIJEGYEK. jegy. 750 Ft 600 Ft éves kor között érvényes Ft Ft Ft Ft Ft Ft - -

NAPIJEGYEK. jegy. 750 Ft 600 Ft éves kor között érvényes Ft Ft Ft Ft Ft Ft - - NAPIJEGYEK Alap napijegy Wellness (Kültéri medencék, fedett 50 és szauna méteres medence és jegy élményrészleg) Délutáni kedvezmény: főszezonban 17 órától, utószezonban 16 órától Teljes napijegy (Alapjegy,

Részletesebben

HÚSVÉT. ÜNNEPI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2012.április 06 09. ERZSÉBET PARK HOTEL*** PARÁDFÜRDŐ PIROSKA HOTEL*** BÜK

HÚSVÉT. ÜNNEPI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2012.április 06 09. ERZSÉBET PARK HOTEL*** PARÁDFÜRDŐ PIROSKA HOTEL*** BÜK HÚSVÉT Messze földön jártam, szép harmatos reggel Aranytündér kútvizéből vizet merítettem. Aranytündér kútvizével öntözgetni járok, olyan szagos, mint a rózsa, gyertek ti is, lányok! ÜNNEPI SZÁLLÁSAJÁNLATOK

Részletesebben

FÜRDÔVILÁG. Belépôjegy...3,100 Ft Kedvezményes belépôjegy 16:00 órától...1,850 Ft Kedvezményes belépôjegy 16:00 órától (H-CS)...

FÜRDÔVILÁG. Belépôjegy...3,100 Ft Kedvezményes belépôjegy 16:00 órától...1,850 Ft Kedvezményes belépôjegy 16:00 órától (H-CS)... Árlista 2014 FÜRDÔVILÁG Belépôjegy.....................................3,100 Ft Kedvezményes belépôjegy 16:00 órától..........1,850 Ft Kedvezményes belépôjegy 16:00 órától (H-CS).....1,450 Ft (kiemelt

Részletesebben

Tájékoztató a kiskunmajsai Gyógy- és Élményfürdőről és környékéről. Fürdő szolgáltatások

Tájékoztató a kiskunmajsai Gyógy- és Élményfürdőről és környékéről. Fürdő szolgáltatások Tájékoztató a kiskunmajsai Gyógy- és Élményfürdőről és környékéről Nyitva tartás: Gyógy- és Élményfürdő: 9:00-19:00 (az év minden napján) Éjszakai fürdő (péntek, szombat): 05.01-08.31 20:00-24:00 09.01-04.30

Részletesebben

TÉLI VARÁZS CSOMAGÁRAK Kétágyas szoba /Erzsébet szárny / Ft / fő / éj hétköznapokon Ft / fő / éj hétvégén

TÉLI VARÁZS CSOMAGÁRAK Kétágyas szoba /Erzsébet szárny / Ft / fő / éj hétköznapokon Ft / fő / éj hétvégén TÉLI VARÁZS ERZSÉBET PARK HOTEL*** PARÁDFÜRDŐ Érvényesség: 2017.12.01-2018.02.28 Nem foglalható: 2017.12.22-2018.01.05, 2018.01.19-2018.01.21, 2018.02.08-2018.02.10 Hófedte hegytetők, hosszú erdei séták,

Részletesebben

Belépôjegy...2,800 Ft Kedvezményes belépôjegy 16:00 órától...1,700 Ft Kedvezményes belépôjegy 16:00 órától (H-CS)...1,400 Ft

Belépôjegy...2,800 Ft Kedvezményes belépôjegy 16:00 órától...1,700 Ft Kedvezményes belépôjegy 16:00 órától (H-CS)...1,400 Ft Árlista 2012 FÜRDÔVILÁG Belépôjegy.....................................2,800 Ft Kedvezményes belépôjegy 16:00 órától..........1,700 Ft Kedvezményes belépôjegy 16:00 órától (H-CS).....1,400 Ft (kiemelt

Részletesebben

Gyógyulás és pihenés. katalógus

Gyógyulás és pihenés. katalógus Gyógyulás és pihenés katalógus 1 Tájékoztató a PihiPakk élménycsomagokról A PihiPakk élménycsomag a választás szabadságát adja, és felejthetetlen élményeket nyújt Önnek. Az élménycsomag egy katalógusból

Részletesebben

A GYÓGYFÜRDŐK MÚLTJA ÉS JELENE AZ EGÉSZSÉGTURIZMUS SZEMSZÖGÉBŐL

A GYÓGYFÜRDŐK MÚLTJA ÉS JELENE AZ EGÉSZSÉGTURIZMUS SZEMSZÖGÉBŐL Egészségtudományi Közlemények, 2. kötet, 1. szám (2012), pp. 69 73. A GYÓGYFÜRDŐK MÚLTJA ÉS JELENE AZ EGÉSZSÉGTURIZMUS SZEMSZÖGÉBŐL NEMODA MÓNIKA 1, SZABÓ-ZIMÁNYI IVETT 1, GAZSI JÓZSEF 1, DR. KISS-TÓTH

Részletesebben

FÜRDÔVILÁG. Belépôjegy...3,200 Ft Kedvezményes belépôjegy 16:00 órától...1,900 Ft Kedvezményes belépôjegy 16:00 órától (H-CS)...

FÜRDÔVILÁG. Belépôjegy...3,200 Ft Kedvezményes belépôjegy 16:00 órától...1,900 Ft Kedvezményes belépôjegy 16:00 órától (H-CS)... Árlista 2015 FÜRDÔVILÁG Belépôjegy.....................................3,200 Ft Kedvezményes belépôjegy 16:00 órától..........1,900 Ft Kedvezményes belépôjegy 16:00 órától (H-CS).....1,500 Ft (kiemelt

Részletesebben

Érvényes: 2014. szeptember 1.- december 22. között (kivétel a kiemelt és ünnepi időszakok***), legalább 2 éjszaka foglalása esetén!

Érvényes: 2014. szeptember 1.- december 22. között (kivétel a kiemelt és ünnepi időszakok***), legalább 2 éjszaka foglalása esetén! KIRÁNDULÁS ÖTLETEK HOTEL KITTY***+MISKOLCTAPOLCA A Hotel Kitty, Miskolc-Tapolca ősparkjában, a világhírű és egyedülálló Barlangfürdő bejáratától alig néhány lépésre található. A két bástyaszerű torony

Részletesebben

A bánki Tó Hotel épületének bővítése, wellness szolgáltatások, sport- és szabadidőközpont kialakítása a projekt bemutatása

A bánki Tó Hotel épületének bővítése, wellness szolgáltatások, sport- és szabadidőközpont kialakítása a projekt bemutatása A bánki Tó Hotel épületének bővítése, wellness szolgáltatások, sport- és szabadidőközpont kialakítása a projekt bemutatása A fejlesztés az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési

Részletesebben

Árlista. ista 2019 magyar_vasatgon szedett.indd :55

Árlista. ista 2019 magyar_vasatgon szedett.indd :55 Árlista 2019 1 ista 2019 magyar_vasatgon szedett.indd 1 2018. 12. 05. 8:55 FÜRDŐVILÁG (KIEMELT IDŐSZAKON KÍVÜL) Belépőjegy...3 900 Ft Kedvezményes belépőjegy 16:00 órától...2 300 Ft Kedvezményes belépőjegy

Részletesebben

JELENTÉS A FÜRDŐK FORGALMÁRÓL

JELENTÉS A FÜRDŐK FORGALMÁRÓL KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1054 JELENTÉS A FÜRDŐK FORGALMÁRÓL 2012 Adatszolgáltatók:

Részletesebben

A GYÓGYFÜRDŐK MÚLTJA ÉS JELENE AZ EGÉSZSÉGTURIZMUS SZEMSZÖGÉBŐL

A GYÓGYFÜRDŐK MÚLTJA ÉS JELENE AZ EGÉSZSÉGTURIZMUS SZEMSZÖGÉBŐL A Miskolci Egyetem Közleménye, A sorozat, Bányászat, 81. kötet (2011) A GYÓGYFÜRDŐK MÚLTJA ÉS JELENE AZ EGÉSZSÉGTURIZMUS SZEMSZÖGÉBŐL Nemoda Mónika, Szabó-Zimányi Ivett, Gazsi József, Dr. Kiss Tóth Emőke,

Részletesebben

TAVASZI TÚRÁK - TERMÉSZET KEDVELŐK FIGYELMÉBE

TAVASZI TÚRÁK - TERMÉSZET KEDVELŐK FIGYELMÉBE TAVASZI TÚRÁK - TERMÉSZET KEDVELŐK FIGYELMÉBE A tavasz még csak settenkedik a kert alatt, míg megmutatkozik teljes pompájában, az még odébb van. A tulipán, a tulipánfa már mutatja magát, a hegyoldalon

Részletesebben

Horvátország HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI

Horvátország HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI A hotel közvetlen tengerparton található, közelében postahivatal, bank és benzinkút, a városközpont kb. 10 perc. A kétágyas szobák mindegyikben zuhany/wc, SAT TV, telefon.

Részletesebben

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj, -10% kedvezmény

Részletesebben

Bács-Kiskun megye fürdői

Bács-Kiskun megye fürdői Kerekdomb Tiszakécske Ballószög Kecskemét Lakitelek Kiskôrös Kiskunfélegyháza Kalocsa Kiskunmajsa Kiskunhalas Nagybaracska Dávod 1 Ballószög Aranykor Wellness Termálfürdô 2004-ben került átadásra a ballószögi

Részletesebben

NAPIJEGYEK. jegy. 750 Ft 600 Ft éves kor között érvényes Ft Ft Ft Ft Ft Ft - -

NAPIJEGYEK. jegy. 750 Ft 600 Ft éves kor között érvényes Ft Ft Ft Ft Ft Ft - - NAPIJEGYEK Alap napijegy Wellness (Kültéri medencék, fedett 50 és szauna méteres medence és jegy élményrészleg) Délutáni kedvezmény: főszezonban 17 órától, utószezonban 16 órától Teljes napijegy (Alapjegy,

Részletesebben

48. Nyírbátori Zenei Napok. Nyírbátor, augusztus 2-20. VIDOR Fesztivál. Nyíregyháza, augusztus 29. szeptember 6. 16. Szolnoki Gulyásfesztivál

48. Nyírbátori Zenei Napok. Nyírbátor, augusztus 2-20. VIDOR Fesztivál. Nyíregyháza, augusztus 29. szeptember 6. 16. Szolnoki Gulyásfesztivál Gyógyító erejű vizek, családi élményparkok, a Hortobágy, mint Világörökség, romantikus Tisza vidék, érintetlen természet, egyedi kultúra, máig élő hagyományok, finom vidéki ízek, felejthetetlen vendégszeretet

Részletesebben

Konkoly Szabadidőpark

Konkoly Szabadidőpark Konkoly Szabadidőpark Cím: 8960 Lenti, Lovarda u. 1. Tel.: Konkoly István: +36 30/336-9269 Konkoly Andrea: +36 30/665-9361 Mail: konkolya@enternet.hu Web: www.k-szabadidopark.fw.hu Tisztelt Internetezők,

Részletesebben

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Siófok, Honvéd u. 73. Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj,

Részletesebben

Szentesi Sport- Üdülőközpont jegyárai NAPIJEGYEK

Szentesi Sport- Üdülőközpont jegyárai NAPIJEGYEK Szentesi Sport- Üdülőközpont jegyárai NAPIJEGYEK 1.zóna Napijegy (kültéri, fedett 50 méteres medence és élményrészleg) 16 óra utáni délutáni kedvezmény 2.zóna Napijegy (Szauna + wellness) 1+2 zóna 16 óra

Részletesebben

CSALÁDI VAKÁCIÓ A HEGYEKBEN ÉS AZ ALFÖLDÖN!

CSALÁDI VAKÁCIÓ A HEGYEKBEN ÉS AZ ALFÖLDÖN! CSALÁDI VAKÁCIÓ A HEGYEKBEN ÉS AZ ALFÖLDÖN! Az ajánlatok a 2013.év nyári főszezonban, kiemelt ünnepek kivételével, érvényesek. Elő- és utószezonra más csomagárakat kínálunk! MAGITA HOTEL*** ERDŐBÉNYE /

Részletesebben

Cserkesz l Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik legfiatalabb, 1952. január 1. óta önálló települése. Korábban Tiszakürt külterületi része volt.

Cserkesz l Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik legfiatalabb, 1952. január 1. óta önálló települése. Korábban Tiszakürt külterületi része volt. Cserkesz l A település könnyen megközelíthet az ország bármely pontjából. Budapestt l az M5-ös számú autópályán, majd Kecskemétt l a 44-es számú f közlekedési útvonalon jutunk el a községbe. A Tisza és

Részletesebben

Magyarország Budapest Balatonfüred Győr. Directory. danubius hotels group

Magyarország Budapest Balatonfüred Győr. Directory. danubius hotels group Magyarország Balatonfüred Győr Pécs Anglia London Directory danubius hotels group Tartalom Csatlakozzon törzsvendégprogramunkhoz, pontjai most forintot érnek! Gyűjtse a pontokat és váltsa be változatos

Részletesebben

Gyógyászat. Kezelések. 1. Medencefürdő

Gyógyászat. Kezelések. 1. Medencefürdő Gyógyászat A Gyulai Várfürdő negyvenéves fennállásának alapja az a termálvíz amely 1958. szeptember 17-e óta 2005 méteres mélységből, 72 C-os hőmérsékleten tör a felszínre és jellegzetes illata, barnás

Részletesebben

A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL

A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL HH RÉPCE***+ BÜKFÜRDŐ Érvényes: 2012.08.17-ig / 2 3 éjszaka foglalással Ár: 11.970 Ft / fő / éjszaka Ár: 10.440 Ft / fő / éjszaka 4 éj foglalással Szállás 2ágyas szobában

Részletesebben

A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása

A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A kivitelezés ideje: 2013. 03. 07. 2013. 06. 28. Az építtető neve és elérhetősége: Balatonfűzfő Város Önkormányzata 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. Kivitelező neve

Részletesebben

arlista_2011:layout 1 2010/Dec/20 11:56 AM Page 1 árlista SÁRVÁRI GYÓGY- ÉS WELLNESSFÜRDŐ

arlista_2011:layout 1 2010/Dec/20 11:56 AM Page 1 árlista SÁRVÁRI GYÓGY- ÉS WELLNESSFÜRDŐ arlista_2011:layout 1 2010/Dec/20 11:56 AM Page 1 árlista SÁRVÁRI GYÓGY- ÉS WELLNESSFÜRDŐ 2011 arlista_2011:layout 1 2010/Dec/20 11:57 AM Page 2 FÜRDÔVILÁG Belépôjegy.....................................

Részletesebben

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni.

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

Vásároljon Residence élményt ajándékba!

Vásároljon Residence élményt ajándékba! Vásároljon Residence élményt ajándékba! Ajándékozzon pihenést a wellness jegyében mindazon embereknek, akiket szeret, fontosnak, megbecsülendőnek tart! Nincs jobb, mint egy pár napos kényeztetés a stresszes

Részletesebben

TAVASZVÁRÓ SALIRIS RESORT HOTEL**** EGERSZALÓK ERZSÉBET PARK HOTEL *** PARÁDFÜRDŐ

TAVASZVÁRÓ SALIRIS RESORT HOTEL**** EGERSZALÓK ERZSÉBET PARK HOTEL *** PARÁDFÜRDŐ TAVASZVÁRÓ ERZSÉBET PARK HOTEL *** PARÁDFÜRDŐ Érvényes: 2016. február 01. június 15. között (kivéve: kiemelt-és ünnepi időszakok) Ár hétköznap: Ár hétvégén: 7.435 Ft / fő / éj 8.715 Ft / fő / éj Tartalom:

Részletesebben

superior márc. 1. 20., nov. 22. dec. 20.

superior márc. 1. 20., nov. 22. dec. 20. Hévíz HOTEL EURÓPA FIT Gyógyulás, wellness, családbarát környezet, három generáció számára ideális környezet. Az elmúlt évben látványosan megújult szálloda Hévíz központjában, a világhírű gyógytótól 400

Részletesebben

November 4.,11. 8 NAP / 7 ÉJSZAKA. FP 99.000,- Ft/fő Hotel Iberotel Grand Sharm***** FP 136.000,- Ft/fő Hotel LTI Grand Azure*****

November 4.,11. 8 NAP / 7 ÉJSZAKA. FP 99.000,- Ft/fő Hotel Iberotel Grand Sharm***** FP 136.000,- Ft/fő Hotel LTI Grand Azure***** November 4.,11. 8 NAP / 7 ÉJSZAKA Hotel Falcon Hills*** FP 99.000,- Ft/fő Hotel Iberotel Grand Sharm***** FP 136.000,- Ft/fő Hotel LTI Grand Azure***** AI 143.000,- Ft/fő standard kétágyas szoba Hotel

Részletesebben

MÁRCIUS 15-I HOSSZÚ HÉTVÉGI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2013.03.14 17. között

MÁRCIUS 15-I HOSSZÚ HÉTVÉGI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2013.03.14 17. között MÁRCIUS 15-I HOSSZÚ HÉTVÉGI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2013.03.14 17. között GRANADA **** KECSKEMÉT Ár: 8.910 Ft / fő / éj, min. 2 éj foglalással Szállás 2 ágyas standard szobában Félpanzió ( svédasztalos

Részletesebben

BALNEO HOTEL ZSÓRI **** 3400 Mezőkövesd Zsóry-fürdő, Fülemüle u. 2.

BALNEO HOTEL ZSÓRI **** 3400 Mezőkövesd Zsóry-fürdő, Fülemüle u. 2. BALNEO HOTEL ZSÓRI **** 3400 Mezőkövesd Zsóry-fürdő, Fülemüle u. 2. A Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness szálloda Mezőkövesd üdülőterületén, Zsóryfürdőn található. 134 szobával, minden igényt kielégítő

Részletesebben

Érvényes: 2014. 09. 01 2014. 11. 02. között min. 2 éjszaka foglalással

Érvényes: 2014. 09. 01 2014. 11. 02. között min. 2 éjszaka foglalással NYÁRUTÓ MAGISTERN HOTEL***+ Érvényes: 2014. 09. 01 2014. 11. 02. között min. 2 éjszaka foglalással Ár: 6.480 Ft / fő / éjszaka Egyágyas felár: + 1.500,- Ft / fő /éj Apartman felár: + 1.000,- Ft / fő /éj

Részletesebben

CSOMAGAJÁNLATOK Cím: 7666, Pogány, Falucska dűlő. Telefon: Web:

CSOMAGAJÁNLATOK Cím: 7666, Pogány, Falucska dűlő. Telefon: Web: 2016 Akciós alapcsomag Szállás 2 éjszakára a választott szobatípusban Wellness szolgáltatások használata (infra szauna, jakuzzi, kültéri medence, dézsa) Ingyenes parkolás a szálloda zárt magán parkolójában

Részletesebben

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4.

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

Akadálymentesített bükfürdői szálláshelyek

Akadálymentesített bükfürdői szálláshelyek Akadálymentesített bükfürdői szálláshelyek Apartmanok Anna Apartman Házba és az apartmanokba be lehet jutni kerekes székkel A teraszra rámpa van kialakítva A fürdőszobában a kádba be kell lépni, de ott

Részletesebben

Szentesi Sport- Üdülőközpont jegyárai NAPIJEGYEK

Szentesi Sport- Üdülőközpont jegyárai NAPIJEGYEK Szentesi Sport- Üdülőközpont jegyárai NAPIJEGYEK 1.zóna Napijegy (kültéri, fedett 50 méteres medence és élményrészleg) 16 óra utáni délutáni kedvezmény 2.zóna Napijegy (Szauna + wellness) 1+2 zóna 16 óra

Részletesebben

A BÜKI GYÓGYFÜRDŐ FEJLESZTÉSE

A BÜKI GYÓGYFÜRDŐ FEJLESZTÉSE A BÜKI GYÓGYFÜRDŐ FEJLESZTÉSE Dr. Németh István elnök-vezérigazgató Büki Gyógyfürdő Zrt. 2012. április 05. Innovációs Konferencia TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS 1957 szénhidrogén kutatófúrás fúrásmélység: 1300 m

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/835-1/2011/I. Tárgy: Makói Gyógyfürdő Kft. 2012. évi üzleti Üi.: Vékonyné terve Melléklet: 4 db Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben