Cserkeszőlő alföldi település, Jász-Nagykun Szolnok megyében az ún.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Cserkeszőlő alföldi település, Jász-Nagykun Szolnok megyében az ún."

Átírás

1 Cserkeszőlő Településtörténet Cserkeszőlő település 1952.január 01.től létezik mint önálló község, előtte Tiszakürt része volt. Tiszakürt így Cserkeszőlő is több mint 1000 éven keresztül magyarlakta település. A "Cserke" név feltehetően felderítő parancsnokot jelent, amit megőrzött a népi emlékezet, mint Cserke vezér ban a Magyar Amerikai Olajkutató Társaság megtalálja Cserke jövendő hírnevét, a 93 C-os termálvizet, ami több mint 2000 méter mélységhatárig tört fel. A háború alatt a kút le volt zárva, 1948-ban felújították. A vizsgálatok később kiderítették - amit az elfolyó mélyvíz környékén a homokba gödröt ásó emberek ösztönösen éreztek - a termálvíz nagyhatású gyógyvíz. Cserkeszőlő kialakulásában igen nagy szerepet kapott a homokos talajban történő szőlőtelepítés, így alakult ki a ma használatos név is. A gyógyfürdő építését 1954-ben kezdték meg - ezt követően egyre népszerűbb lett a környező települések és városok lakói között. A méltón nagyhírű gyógyvíz ellenére a fürdő és környezetének fejlesztése 1998-ig nem kapott megfelelő hangsúlyt, de az elmúlt években a fürdő teljes felújítása és jelentős fejlesztése megtörtént, a környezete megszépült, így méltóképpen várja a vendégeket ban adták át a feszített víztükrű 24 x 17 méteres úszómedencét. A több mint 30 millió forintos beruházáshoz 22 milliót a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Területfejlesztési Tanács pályázatán nyert el a fürdő üzemeltetője, a fennmaradó összeget önerőből finanszírozta. Elkészült a fürdő új minden igényt kielégítő elegáns egészségügyi centruma és 2003-ban a kilencedik 250m 2 vízfelületű gyógymedencéje is, mely impozáns tetővel befedésre került, valamint zárt fűtött folyosóval összekapcsolásra került az új egészségügyi centrum épületével. A korábban már meglévő kezelések (tangentor, fizioterápia, gyógymasszázs, finn szauna, pedikűr-manikűr) mellett a gyógyulni vágyók igénybe vehetik a háromszemélyes súlyfürdőt, a szénsavas kádfürdőt, a négy rekeszes galvánkezelést, a szoláriumot, valamint részt vehetnek a gyógytorna foglalkozásokon is. A cserkeszőlői gyógycentrumban a legmodernebb, európai uniós szabványoknak megfelelő berendezésekkel végzi a gyógyító munkát a két szakorvosból és 15 szakápolóból álló magasan képzett szakszemélyzet. Elhelyezkedés, megközelítés Cserkeszőlő alföldi település, Jász-Nagykun Szolnok megyében az ún.

2 Tiszazugban. Kecskemét- Gyula közötti 44.sz.főközlekedési út szeli át a települést. A fürdő és a szálláshelyek közvetlenül a főút mellett vannak. Megközelítés Budapestről m5 autópályán Kecskemétig, Kecskeméttől a 44-es főközlekedési úton a 45-ös kilóméternél. A település autóbusszal az egész ország területéről megközelíthető, a buszmegálló a fürdő közvetlen közelében van. Az Alföld még érintetlen természeti értékekben leggazdagabb része a Tisza és Kőrös folyók által közrefogott Tiszazug, melynek legfiatalabb települése a 2500 állandó lakosú Cserkeszőlő, a környék idegenforgalmi központja. A település 1943-ban feltárt, 2300 m mélységű 82 Celsius fokos gyógytermál vizének köszönheti népszerűségét. A nagyhatású gyógyvíz több évtizedes tapasztalatok alapján bizonyította gyógyhatását, az alkálikloridos, hidrogénkarbonátos vize hivatalos gyógyvízminősítéssel rendelkezik. A teljesen felújított gyógy- és strandfürdőben eredményesen gyógyíthatók a krónikus mozgásszervi, reumatikus betegségek, valamint a nőgyógyászati bántalmak. A gyógyulni vágyók kényelmét szolgálja a helyben történő orvosi rendelés, a fizioterápiás, ill. a masszázs, vízsugármasszázs kezelések. A település igazi üdülőfalu, népessége szezonban több mint kétszerese az állandó lakosságnak. Az idegenforgalmi szezon a gyógyvíznek köszönhetően már áprilisban megkezdődik, de a strand és gyógyfürdő egész évben nyitva van. A település és környéke első sorban a nyugodt, természetes környezetben pihenni, ill. gyógyulni vágyóknak ideális helye. Cserkeszőlő nevében is szerepel a környék jellegzetes növénye. Hatalmas szőlőültetvények vannak körös-körül. Alföldi borok élvezete mellett több étterem is várja a vendégeket. A homokos talajon igen elterjedt a fóliakertészet, biztosítva a vendégek részére is a friss zöldségellátást. Programajánlatok Cserkeszőlő legfőbb programjai, a gyógy- és strandfürdő mellett a cserkeszőlői állandó programok. A kirándulások és szervezett programok teszik kellemessé a Cserkeszőlőben eltöltött napokat. A festői szépségű Tiszazug és a nem kevésbé gyönyörű Körösök egy-egy kirándulás keretében feledhetetlen emlékeket nyújtanak a természet kedvelőinek. Nem kell messzire utaznunk ahhoz sem, hogy a puszta különleges hangulatával a pusztai emberek szokásaival, ételeivel és az állatvilággal is megismerkedhessünk.

3 A vízi sportokat kedvelőknek gazdag programot kínál akár egy tiszazugi, akár egy szarvasi kirándulás. A horgászat szerelmeseinek is van lehetőségük szenvedélyük kielégítésére, legyen az tavi vagy folyóvízi horgászat. A környéken a lovas sportot hobbi szinten kedvelőknek is módjában áll kedvtelésüknek élni. Csodálatos élményben lesz része a kedves vendégnek, ha a Tiszakürti Arborétumot ill. a Szarvasi Arborétumot megtekinti. Annak, aki hajókázni szeretne, nem kell messzire utaznia egy kis romantikus hajókirándulásért, megteheti mindezt a közeli Tiszaugon akár Szarvasig ill. Tiszakécskéig. A kerékpározást kedvelők nagyrészt kerékpárúton hódolhatnak szenvedélyüknek. A Tisza és Körös gátakon és az erdei földutakon a túrakerékpárosok élvezhetik az alföldi táj szépségét, hangulatát. A tekézést kedvelők részére 2 pályás automata tekepálya biztosít szórakozást a fürdőhöz közvetlenül csatlakozó épületben. A fürdő területén minigolf pálya várja a játszani vágyókat. Tiszakürti Arborétum A 44-es és a 442-es főutakról megközelíthető Tiszakürt települést az Árpád korban létesítették. Jelenleg fő látványossága a Bolza grófi család által létesített Arborétum. A 60 ha területű, nagyszerű klímájú kert közvetlen a Tisza folyó mellett helyezkedik el. Így akár hajókirándulás egyik programja is lehet, de megközelíthető gépkocsival (parkolási lehetőség van) és autóbusszal is, ill. része lehet egy kerékpáros kirándulásnak is. A kert legszebb része az öregkerti rész, ahol igazi famatuzsálemek, fenyők és ciprusok, tavaszi virágokat ontó cserjék és rhododendronok bűvölik el a természetet kedvelőket. Minden évszak tartogat valami szépet, ezért többször is érdemes felkeresni ezt a különleges kertet. Pihenjen, kapcsolódjon ki a természetben! Tiszaugi Hajókikötő A gyógyfürdőtől 10 km-re a 44-es főút mellett a tiszaugi Tisza hídnál található a környék legnagyobb hajókikötője, ami alkalmas sport és kedvtelési célú hajók kikötésére és tárolására teljes kikötői szolgáltatással, ill. közforgalmú személyszállító hajók kikötésére. A kikötő környékén a Tisza folyóra jellemző érintetlen környezetben a

4 bérelhető kajakokkal és kenukkal kisebb vízitúrák szervezhetők. A hintós vagy lovaskocsis kirándulást kedvelők a szárazföldön ismerhetik meg a környéket. A hajókikötő üzemel: május 01-től - szeptember 30-ig. Cím: Tiszaugi Hajókikötő Tel.: 06 60/ Gyógy- és Strandfürdő 1943-ban olajat keresve bukkantak a kutatók arra a termálvízre, amely alap vízbázisát képezte az 1955-ben megnyitott fürdőnek. A termálvíz 2311 m mélyről tör fel és 82 oc hőmérsékletű. Már a kezdetekkor kiderült, milyen intenzív gyógyító hatása van a mozgásszervi betegségekre, sérülésekre, reumatikus és nőgyógyászati panaszokra. A kezdeti 2 db medencétől nagy utat tett meg a fürdő mai színvonaláig ben a forgalom és a medenceszám bővülése következtében egy másik, 1159 m mélységű 67 oc-os termálvizes kút is megfúrásra került. Ezt követően hosszú orvosi vizsgálatok eredményeként mindkét termálvizes kút vize gyógyvíz minősítést kapott. Jelenleg a fürdő vízbázisát 3 db hideg vizes és a már említett 2 db gyógyvizes kút adja tól kezdődően nagy arányú beruházás indult. Élménymedence Felújításra került a 2 db gyógyvizes medence és még egy új épült hozzá. Különféle élményelemek kerültek beépítésre, így többek között hát- és nyakmasszírozó egységek, pezsgőlevegő bevezetés. Felépült egy új élménymedence, mely nemcsak a gyógyulni, pihenni vágyókat vonzza a fürdőbe, hanem a fiatalabb generáció tagjait is. Ehhez kapcsolódik a

5 homokfoci, a homokröplabda és lábtenisz pálya is. Felújításra került a gyermekmedence és megépült egy 25 x 12,5 m-es tanmedence Közvetlen szomszédságukban nyert elhelyezést az új női-férfi zuhanyzó, WC, öltözőegység év tavaszán készült el a hullámfürdő, valamint másik öltöző és vizesblokk egységünk nyarának a végén átadták a kétpályás pályánként 33m hosszú - ponyvacsúszdát, amely a maga nemében Európában is egyedülálló. Megújult az úszómedence is. A fürdő téli-nyári üzemű. Télen 3 db különböző hőfokú fedett ülőmedence és egy úszómedence biztosítja a vendégek felüdülését. A téli fürdő épületében nyert elhelyezést a gyógyászati egység, ahová mind beutalóval, mind egyénileg érkeznek a gyógyulni vágyók. Gyógyszolgáltatásaink reumatológus-szakorvosi rendelés gyógy- és frissítőmasszázs iszapkezelés vízalatti vízsugármasszázs fizioterápia pedikűr természetgyógyászati rendelés fogorvosi szakrendelés Gyógykezelések és wellness szolgáltatások: - termoterápia: * infraszauna * finn szauna - wellness * sóterápia - fényterápia (fototerápia) * szolárium * bioptron lámpás kezelés - balneoterápia

6 * gyógyvizes kádfürdő - iszapkezelés * szénsavas fürdő * komplex gyógyfürdő ellátás - hidroterápia * súlyfürdő * víz alatti vízsugármasszázs (tangentor) * víz alatti gyógytorna - mechanoterápia * gyógymasszázs * frissítő masszázs * egyéni gyógytorna * csoportos gyógytorna - elektroterápia * rekeszes galván - egyéb * orvosi vizsgálat Kiegészítő szolgáltatások: - szépség * manikűr, pedikűr - aktív kikapcsolódás * sportpályák - kereskedelem, vendéglátás * büfé * étterem - egészség * fogászat

7 Cserkeszőlő Fürdő vízösszetétel Gyógyvíz kémiai összetétele 1 liter vízben oldott alkotórészek ionokban kifejezett és mg-ban megadott mennyisége az OKI vizsgálat alapján. A víz hőmérséklete:82 Celsius fok mg. mg. egyenért % Kálium és Nátrium NA ,30 96,14 Nátriumban kifej.ammónium NH4-13,0 0,72 1,43 Kalcium Ca2 + 18,6 0,93 1,85 Magnézium Mg2 + 3,5 0,29 0,58 Vas Fe2 + 0,02 0,00 - Kationok összege: 1145,1 50,24 100,00 Klorid Cl ,78 55,29 Bromid Br - 1,5 0,02 0,04 Jodid J - 1,20 0,01 0,02 Fluorid F- 3,0 0,16 0,32 Szulfát SO4 2-10,3 0,21 0,42 Hidrogénkarbonát HCO ,00 43,79 Szulfid S2- nyom - - Összes foszfát PO4 3-1,75 0,06 0,12 Anionok összege 2344,8 50,24 100,0 Metaborsav HBO Metekovasav H2SiO Szabad szénsav CO Összesen 3658,9 100,48 A Cserkeszőlői Gyógy- és Strandfürdő az év minden napján nyitva tart. Széles körű gyógy- és wellness szolgáltatások várják a fürdővendégeket egész évben: infraszauna, finn szauna, masszázsterápia, szolárium, fedett és nyitott gyógymedencék. Nyáron hullám-, gyermek-, élmény-, és két úszómedencével valamint kétpályás ponyvacsúszdával várják a gyógyulni vagy szórakozni, pihenni vágyókat. Bochniai gyógysó szoba Ma már nem kell a tengerpartra utazni, vagy a föld alá ereszkedni. Elég, ha ellátogatunk a cserkeszőlői gyógysó szobába, ahol a Lengyelországból

8 származó Bochniai gyógysó áldásos hatásait élvezhetjük. Itt bármikor elérhetővé tehető természetes sóbányák mikroklímája. A falai, a mennyezete és a padozata só- réteggel borított. A gyógyhatás legfontosabb tényezője, a légzőszervek nyálkahártyájára és a hörgők sima izomzatára kifejtett hatás. Megszünteti a gyulladásokat, csökkenti az allergiás panaszokat, helyreállítja a fiziológiás jellemzőket, illetve a légzőszervek mikroflóráját Erősíti a szervezet immunrendszerét, fokozza az egyén teherbíró képességét. Hatásos az asztma, bronchitis, tüdőemfizémia, tüdőtágulat, tüdőműtétek utáni utókezelésre, légcső-gyulladás, mandulagyulladás, garatpolip, homlok és arcüreggyulladás, nehéz légzés stb. kezelésére. A gyógyulás csak kúraszerűen alkalmazva eredményes. Egy kúra kezelésből áll, a betegségtől függően. Orvosi beutaló nélkül is bárki használhatja. A terápia eredményeképp elérhető a teljes tünetmentes gyógyulás. Kádfürdő A kádfürdővel új gyógyászati kezelésekre is lehetőség van Cserkeszőlőn. A kádas fürdő sok olyan bőrbeteg ember gyógyulását segítheti, akik betegségük miatt nem élvezhetik a strandolás nyújtotta pihenés előnyeit, illetve bőrbetegségeiken túl reumás, és egyéb panaszokkal élnek. A kádfürdő különlegessége még a Lengyelországból származó gyógysó használata, melynek gyógyvízben elkeverve kiváló hatása van bőrbetegségekre. Elősegíti a műtét utáni hegek gyógyulását és a bőr regenerálódását. Jó hatással van a pikkelysömörre. Ha nem is gyógyítja meg teljesen azt, hosszú időre tünetmentessé teszi. Tangentor Az erre a célra készített kádban erős vízsugarakkal kezeljük a beteget. A vízsugarakat a problémás, feszes izomcsoportokra irányítjuk, ezáltal elérhető a masszírozó és lazító hatás. Csökkenti a fájdalmat, megakadályozza a nem használt izmok sorvadását, serkenti a vérkeringést. A kezelést célszerű masszírozás előtt igénybe venni a jobb hatás érdekében.

Cserkesz l Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik legfiatalabb, 1952. január 1. óta önálló települése. Korábban Tiszakürt külterületi része volt.

Cserkesz l Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik legfiatalabb, 1952. január 1. óta önálló települése. Korábban Tiszakürt külterületi része volt. Cserkesz l A település könnyen megközelíthet az ország bármely pontjából. Budapestt l az M5-ös számú autópályán, majd Kecskemétt l a 44-es számú f közlekedési útvonalon jutunk el a községbe. A Tisza és

Részletesebben

Köszöntõ. Felújított fürdõnkben megtalálhat minden olyan szolgáltatást, mely az Ön és családja kikapcsolódását, szórakozását szolgálja.

Köszöntõ. Felújított fürdõnkben megtalálhat minden olyan szolgáltatást, mely az Ön és családja kikapcsolódását, szórakozását szolgálja. Gyógyfürdõ 2013. Köszöntõ Köszöntjük Önt városunk kiemelkedõ turisztikai szerepet játszó fürdõjében abból az alkalomból, hogy egészségét fürdõkezeléseinkkel kívánja javítani. Köszöntjük Önt is, aki szabadsága

Részletesebben

Gyomaendrődi Liget Fürdő

Gyomaendrődi Liget Fürdő Gyomaendrődi Liget Fürdő Gyomaendrődi Liget Fürdő Gyomaendrődi Liget Fürdő Történelem A gyógyászati és strand részleg összesen mintegy 2000 m2 területet foglal el, fedett uszodájával és felújított gyógyászati

Részletesebben

1.. 3.. A fürdő nyitva tartása az alábbiak szerint alakul:

1.. 3.. A fürdő nyitva tartása az alábbiak szerint alakul: Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 26/2013.(XII.17.) önkormányzati rendelet a Fürdő belépőjegyek és szolgáltatási díjak 2014.évi megállapításáról. A Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

1.. 3.. (1) A fürdő nyitva tartása az alábbiak szerint alakul:

1.. 3.. (1) A fürdő nyitva tartása az alábbiak szerint alakul: Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 16/2014.(XI.13.)önkormányzati rendelete a Fürdő belépőjegyek és szolgáltatási díjak 2015. évi megállapításáról.. Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Bükfürdô több mint fürdô

Bükfürdô több mint fürdô Bükfürdô több mint fürdô Bükfürdô Vas megye északnyugati részén, az Alpokalja és a Kisalföld találkozásánál található. Szombathelytôl 30, Soprontól 46, Kôszegtôl pedig 20 km távolságra fekszik, félúton

Részletesebben

A GYÓGYFÜRDŐK MÚLTJA ÉS JELENE AZ EGÉSZSÉGTURIZMUS SZEMSZÖGÉBŐL

A GYÓGYFÜRDŐK MÚLTJA ÉS JELENE AZ EGÉSZSÉGTURIZMUS SZEMSZÖGÉBŐL A Miskolci Egyetem Közleménye, A sorozat, Bányászat, 81. kötet (2011) A GYÓGYFÜRDŐK MÚLTJA ÉS JELENE AZ EGÉSZSÉGTURIZMUS SZEMSZÖGÉBŐL Nemoda Mónika, Szabó-Zimányi Ivett, Gazsi József, Dr. Kiss Tóth Emőke,

Részletesebben

A GYÓGYFÜRDŐK MÚLTJA ÉS JELENE AZ EGÉSZSÉGTURIZMUS SZEMSZÖGÉBŐL

A GYÓGYFÜRDŐK MÚLTJA ÉS JELENE AZ EGÉSZSÉGTURIZMUS SZEMSZÖGÉBŐL Egészségtudományi Közlemények, 2. kötet, 1. szám (2012), pp. 69 73. A GYÓGYFÜRDŐK MÚLTJA ÉS JELENE AZ EGÉSZSÉGTURIZMUS SZEMSZÖGÉBŐL NEMODA MÓNIKA 1, SZABÓ-ZIMÁNYI IVETT 1, GAZSI JÓZSEF 1, DR. KISS-TÓTH

Részletesebben

fürdőváros Európa közepén www.visitbuk.hu

fürdőváros Európa közepén www.visitbuk.hu fürdőváros Európa közepén www.visitbuk.hu A Répce folyó virágzó síkján karnyújtásnyira az Alpoktól Magyarország nyugati csücskében helyezkedik el Bük városa. Kincse, a több mint ezer méter mélységből feltörő

Részletesebben

1.. (1) A fürdő belépőjegyek és szolgáltatások díjait a rendelet melléklete tartalmazza

1.. (1) A fürdő belépőjegyek és szolgáltatások díjait a rendelet melléklete tartalmazza Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 26/2015.(XII.15.)önkormányzati rendelete a Fürdő belépőjegyek és szolgáltatási díjak 2016. évi megállapításáról.. Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

A DEBRECENI GYÓGYFÜRDŐ KFT. KORSZERŰSÍTÉSE ÉS FEJLESZTÉSE

A DEBRECENI GYÓGYFÜRDŐ KFT. KORSZERŰSÍTÉSE ÉS FEJLESZTÉSE A DEBRECENI GYÓGYFÜRDŐ KFT. KORSZERŰSÍTÉSE ÉS FEJLESZTÉSE Magyar Hidrológiai Társaság Vándorgyűlése 2016 Debrecen 2016. Július 6-8 Előadó: Harmati Ferenc A FEJLESZTÉSEK MŰSZAKI TARTALMA 1. Az Aquaticum

Részletesebben

KARCAG VÁROSI GYÓGYVÍZŰ STRANDFÜRDŐ ÉS KEMPING

KARCAG VÁROSI GYÓGYVÍZŰ STRANDFÜRDŐ ÉS KEMPING KARCAG VÁROSI GYÓGYVÍZŰ STRANDFÜRDŐ ÉS KEMPING 5300 Karcag, Forrás u. 3., Tel: (06-59) 312-035 Email: nkvizkft@externet.hu Web: www.nkvizkft.hu A város nyugati részén található a Városi Gyógyvizű Strandfürdő,

Részletesebben

Dr. Széll Sára Hagymatikum

Dr. Széll Sára Hagymatikum Makó természeti kincsei Dr. Széll Sára Hagymatikum 1 ISZAP Történeti visszapillantás Iszap fogalma Gyógyiszap Honnan nyerjük? Erdély, Csíki hegyek, Arad, Szeged útvonal 683km, szintkülönbség 811m, Hordalék

Részletesebben

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL Az üdülést igénybe veheti: a Szövetség tagsága, a tagok hozzátartozói (férj, feleség, élettárs és maximum két nem nagykorú unoka), valamint

Részletesebben

Kiskunmajsai gyógyfürdő, élményfürdő és strandfürdő 2010

Kiskunmajsai gyógyfürdő, élményfürdő és strandfürdő 2010 Kiskunmajsai gyógyfürdő, élményfürdő és strandfürdő 2010 1. Gyógyfürdő A gyógyfürdő 25 éves múltra tekint vissza. Az 1960-as években meginduló szénhidrogén-bányászat "melléktermékeként" felszínre törő

Részletesebben

08/27/11 - Budapesti gyógyfürd?k - Széchenyi, Gellért, Szent Lukács gyógyfürd?

08/27/11 - Budapesti gyógyfürd?k - Széchenyi, Gellért, Szent Lukács gyógyfürd? Page 1 of 5 08/27/11 - Budapesti gyógyfürd?k - Széchenyi, Gellért, Szent Lukács gyógyfürd? A gyógyturizmus részeként fontos szerepet töltenek be a budapesti gyógyfürd?k. Budapest, amely 1930 óta már a

Részletesebben

Hotel Fürdőház*** - a sóstói harmónia

Hotel Fürdőház*** - a sóstói harmónia A Sóstói Harmónia Sóstógyógyfürdő gyógyvizéről híres, hangulatos fürdőhely Nyíregyháza központjától alig 6 kilométerre. E varázslatos területen, Magyarország legfiatalabb gyógyhelyének szívében található

Részletesebben

Gyógyfürdő (fürdőszolgáltatások) -árjegyzék (Ft-ban)

Gyógyfürdő (fürdőszolgáltatások) -árjegyzék (Ft-ban) 2016. január 01. 07:00 Gyógyfürdő (fürdőszolgáltatások) -árjegyzék (Ft-ban) Belépőjegyek 01.01-06.30 és 09.01-12.31 07.01-08.31 Fürdőbelépő 1.900,- 2.300,- Kedvezményes fürdőbelépő (gyerek, diák, nyugdíjas)

Részletesebben

Orosháza-Gyopárosfürdő Gyógyászati szolgáltatások, gyógyturisztikai fejlesztések, marketingkommunikációs lehetőségek

Orosháza-Gyopárosfürdő Gyógyászati szolgáltatások, gyógyturisztikai fejlesztések, marketingkommunikációs lehetőségek Orosháza-Gyopárosfürdő Gyógyászati szolgáltatások, gyógyturisztikai fejlesztések, marketingkommunikációs lehetőségek MHT XXXII. Országos Vándorgyűlés, Szeged-július 2-4 Készítette: Dedák Angéla, elnök

Részletesebben

Bükfürdő - felüdülés, pihenés, gyógyulás felsőfokon

Bükfürdő - felüdülés, pihenés, gyógyulás felsőfokon Bükfürdő - felüdülés, pihenés, gyógyulás felsőfokon A Büki Gyógyfürdő Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy- és élményfürdője, minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást

Részletesebben

ÉLMÉNYUTALVÁNY. Gyógyulás és Pihenés

ÉLMÉNYUTALVÁNY. Gyógyulás és Pihenés ÉLMÉNYUTALVÁNY HOTEL FORRÁS*** Zalakaros 4 nap/3 éj szállás 2 fő részére kétágyas erkélyes összkomfortos szoba félpanziós ellátás (büféreggeli és 3-fogásos vacsora) fejenként 4 kezelés gyógyászati részlegünkön

Részletesebben

Gránit Gyógyfürdő Zrt. Vízellátó rendszere és üzemeltetése. Krampek Mihály vezérigazgató

Gránit Gyógyfürdő Zrt. Vízellátó rendszere és üzemeltetése. Krampek Mihály vezérigazgató Gránit Gyógyfürdő Zrt. Vízellátó rendszere és üzemeltetése Krampek Mihály vezérigazgató 1. Gránit Gyógyfürdő Zrt. rövid története A kőolaj utáni kutatófúrások sora történt Zala megyében. Zalakaros község

Részletesebben

A használt termálvíz elhelyezés környezeti hatásának vizsgálata

A használt termálvíz elhelyezés környezeti hatásának vizsgálata HURO/0901/044/2.2.2 Megbízó: Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) Kutatási program a Körös medence Bihar-Bihor Eurorégió területén, a határon átnyúló termálvíztestek hidrogeológiai viszonyainak és

Részletesebben

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014 ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN HÉVÍZ HOTEL PANORÁMA*** (8380 Hévíz, Petőfi u. 9.) ELHELYEZÉS: 2 ágyas classic típusú erkélyes, fürdőszobás szállodai szobában, televízióval, telefonnal, minibárra,

Részletesebben

A fürdőzés története, hagyománya Egerben

A fürdőzés története, hagyománya Egerben A fürdőzés törtéte, hagyománya Egerben Eger mellett megannyi forrás ered, és jó néhány vize gyógyhatású. Az egri fürdőváros több évszázados hagyománnyal rendelkezik. A kutatások kiderítették, hogy első

Részletesebben

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj, -10% kedvezmény

Részletesebben

Laroba Wellness & Tréning Hotel****

Laroba Wellness & Tréning Hotel**** Laroba Wellness & Tréning Hotel**** Budapesttől 1 órányi autóútra, a Balaton északi partján, Balatonalmádi és Balatonfüred között félúton, Alsóörsön található, a parttól mindössze 250 méterre, a szálloda

Részletesebben

1.. /1/ A fürdő belépőjegyek és szolgáltatások díjait a rendelet melléklete tartalmazza. 2..

1.. /1/ A fürdő belépőjegyek és szolgáltatások díjait a rendelet melléklete tartalmazza. 2.. Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 1/2013.(I.29.)rendelete A Fürdő belépőjegyek és szolgáltatási díjak megállapításának módosításáról.. A Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Siófok, Honvéd u. 73. Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj,

Részletesebben

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató 1. Bejelentkezés, csomagszoba A Thermal Hotel Visegrád****superior szobáit az érkezés napján 10.00-13.00 óra között lehet átvenni, távozás napján 10.00

Részletesebben

Az Aqua-Palace vízipalota 15.000 m 2 -en. egyedi hangulattal, rendkívül széles. szolgáltatási kínálattal egész évben

Az Aqua-Palace vízipalota 15.000 m 2 -en. egyedi hangulattal, rendkívül széles. szolgáltatási kínálattal egész évben Az Aqua-Palace vízipalota 15.000 m 2 -en egyedi hangulattal, rendkívül széles szolgáltatási kínálattal egész évben várja a család apraját-nagyját Európa legnagyobb fürdőkomplexumában. A vízipalota közvetlen

Részletesebben

Testet, lelket, szellemet gyógyító forrásaink - Természeti kincsünk és örökségünk a gyógyító víz

Testet, lelket, szellemet gyógyító forrásaink - Természeti kincsünk és örökségünk a gyógyító víz Testet, lelket, szellemet gyógyító forrásaink - Természeti kincsünk és örökségünk a gyógyító víz Printz-Markó Erzsébet tanársegéd, NymE-Ak Turizmus Intézet doktorjelölt, SZE-RGDI Amiről szó lesz fürdőtörténet

Részletesebben

Pápai Termálvízhasznosító ZRt. 8500 Pápa, Várkert út 5. Tájékoztató

Pápai Termálvízhasznosító ZRt. 8500 Pápa, Várkert út 5. Tájékoztató Pápai Termálvízhasznosító ZRt. 8500 Pápa, Várkert út 5. Tájékoztató Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete részére a Várkertfürdő területén az elmúlt időszakban megvalósult és folyamatban lévő

Részletesebben

MSZ 20135: Ft nitrit+nitrát-nitrogén (NO2 - + NO3 - -N), [KCl] -os kivonatból. MSZ 20135: Ft ammónia-nitrogén (NH4 + -N),

MSZ 20135: Ft nitrit+nitrát-nitrogén (NO2 - + NO3 - -N), [KCl] -os kivonatból. MSZ 20135: Ft ammónia-nitrogén (NH4 + -N), Az árlista érvényes 2018. január 4-től Laboratóriumi vizsgálatok Talaj VIZSGÁLATI CSOMAGOK Talajtani alapvizsgálati csomag kötöttség, összes só, CaCO 3, humusz, ph Talajtani szűkített vizsgálati csomag

Részletesebben

1.. 3.. (1) A fürdő nyitva tartása az alábbiak szerint alakul:

1.. 3.. (1) A fürdő nyitva tartása az alábbiak szerint alakul: Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 26/2015.(XII.15.)önkormányzati rendelete a Fürdő belépőjegyek és szolgáltatási díjak 2016. évi megállapításáról.. Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Energiát adunk / A gyógyulás útján / Ha vissza szeretné nyerni régi formáját... itt a helye...

Energiát adunk / A gyógyulás útján / Ha vissza szeretné nyerni régi formáját... itt a helye... Regeneráló túra és kúra a vasi régióban (rehabilitáció) Termál körút a gyógyulás jegyében. Energiát adunk / A gyógyulás útján / Ha vissza szeretné nyerni régi formáját... itt a helye... CSOMAG CÉLCSOPORTJA:

Részletesebben

Hogyan használhatja fel a fenti kuponokat?

Hogyan használhatja fel a fenti kuponokat? Hogyan használhatja fel a fenti kuponokat? Ha már tudja, hogy melyik időpont megfelelő Önnek 1. Hívjon minket telefonon a hét minden napján a 06-95-520-630-as számon, ahol munkatársaink várják hívását

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A 2011. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRİL

TÁJÉKOZTATÓ A 2011. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRİL TÁJÉKOZTATÓ A 2011. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRİL Nyugdíjasklubok és Idısek Életet az éveknek Országos Szövetsége (Budapest, 1053 Királyi Pál u. 20. I/3., tel/fax: 06/1/327-0118, email: nyugszov@hu.inter.net)

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag CSERKESZŐLŐ. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag CSERKESZŐLŐ. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag CSERKESZŐLŐ Ahol magad is legendára találsz Cserkeszőlő, mint Legendás Helyszín bemutatása: Élményekben és értékekben egyaránt gazdag a Tisza és a Körös találkozásánál

Részletesebben

Budapest, március 29. Géher Pál dr.

Budapest, március 29. Géher Pál dr. Budapest, 2014. március 29. Géher Pál dr. Hidroterápia/Balneoterápia Hidroterápia A víz terápiás hatását használja fel. Balneoterápia A víz terápiás hatását használja fel + a gyógyvíz terápiás hatását

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Strandfürdő és Gyógyászat. Beszámoló az intézmény működéséről

Dévaványa Város Önkormányzat Strandfürdő és Gyógyászat. Beszámoló az intézmény működéséről Dévaványa Város Önkormányzat Strandfürdő és Gyógyászat Beszámoló az intézmény működéséről 2010 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 3. 2. Az intézmény rövid története 3. 2.1. Strandfürdő és Gyógyászat jelenlegi

Részletesebben

Deél- Al-foél-d. élmény! minden vizében. www.delalfold.info

Deél- Al-foél-d. élmény! minden vizében. www.delalfold.info Deél- Al-foél-d minden vizében élmény! www.delalfold.info Dél-Alföld Minden vizében élmény 1 Dél-Alföld a csodavizek hazája Egészségére váljék Gyulán! Gyula élénk idegenforgalmával Magyarország egyik legkedveltebb

Részletesebben

Konkoly Szabadidőpark

Konkoly Szabadidőpark Konkoly Szabadidőpark Cím: 8960 Lenti, Lovarda u. 1. Tel.: Konkoly István: +36 30/336-9269 Konkoly Andrea: +36 30/665-9361 Mail: konkolya@enternet.hu Web: www.k-szabadidopark.fw.hu Tisztelt Internetezők,

Részletesebben

9740 Bükfürdő, Termál krt. 2. Tel.: 06 94 558 080, Fax: 06 94 358 023 Internet: www.bukfurdo.hu E-mail: marketing@spabuk.hu. 2015.

9740 Bükfürdő, Termál krt. 2. Tel.: 06 94 558 080, Fax: 06 94 358 023 Internet: www.bukfurdo.hu E-mail: marketing@spabuk.hu. 2015. 9740 Bükfürdő, Termál krt. 2. Tel.: 06 94 558 080, Fax: 06 94 358 023 Internet: www.bukfurdo.hu E-mail: marketing@spabuk.hu BÜKI GYÓGYFÜRDŐ ZRT. SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK 2015. január 1-jétől BELÉPŐJEGYEK I.

Részletesebben

A Hagymatikum Gyógyfürdő általános üzemeltetése

A Hagymatikum Gyógyfürdő általános üzemeltetése A Hagymatikum Gyógyfürdő általános üzemeltetése MHT XXXII. Országos Vándorgyűlés Szeged, 2014. július 2-4. Kardos Tamás Műszaki vezető A fürdő tulajdoni és üzemeltetési viszonyai A fürdő tulajdonosa:

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Az ülés helye: Képviselői irodaház. Napirendi javaslat. Cserkeszőlő, 2015.június 05. Szokolai Lajos sk. polgármester

MEGHÍVÓ. Az ülés helye: Képviselői irodaház. Napirendi javaslat. Cserkeszőlő, 2015.június 05. Szokolai Lajos sk. polgármester Cserkeszőlő Község Polgármesterétől 5465 Cserkeszőlő, Köztársaság tér 1. telefon: (56) 568-451 fax: (56) 568-462 MEGHÍVÓ Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete rendkívüli ülést tart 2015.

Részletesebben

Csomagajánlataink: Wellness akció Harkányban - 2 éjszaka

Csomagajánlataink: Wellness akció Harkányban - 2 éjszaka A kiemelt ünnepekre az ünnepi csomagajánlataink érvényesek: Március 15 : 03.14-03.17 / 3 éj Húsvét : 04.19-04.22 / 3 éj Május 1. : 05.01-05.05 / 4 éj Pünkösd : 06.07-06.10 / 3 éj Mindenszentek : 10.31-11.03

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A 2015. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL CSERKESZŐLŐ

TÁJÉKOZTATÓ A 2015. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL CSERKESZŐLŐ TÁJÉKOZTATÓ A 2015. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL Nyugdíjasklubok és Idősek Életet az éveknek Országos Szövetsége Budapest, 1053 Királyi Pál u. 20. I/3., tel/fax: 06/1/327-0118 Email: nyugszov@hu.inter.net

Részletesebben

Kereskedelmi ingatlan vagyonértékelése. Készítette: Kozári Karina Mária Témavezető: Mizseiné Dr. Nyíri Judit

Kereskedelmi ingatlan vagyonértékelése. Készítette: Kozári Karina Mária Témavezető: Mizseiné Dr. Nyíri Judit Kereskedelmi ingatlan vagyonértékelése Készítette: Kozári Karina Mária Témavezető: Mizseiné Dr. Nyíri Judit A feladat leírása Készítse el a Forrás Hotel Komárom ingatlan értékelési szakvéleményét. Ismertesse

Részletesebben

Vízminőség, vízvédelem. Felszín alatti vizek

Vízminőség, vízvédelem. Felszín alatti vizek Vízminőség, vízvédelem Felszín alatti vizek A felszín alatti víz osztályozása (Juhász J. 1987) 1. A vizet tartó rétegek anyaga porózus kőzet (jól, kevéssé áteresztő, vízzáró) hasadékos kőzet (karsztos,

Részletesebben

Gyógyászat. Kezelések. 1. Medencefürdő

Gyógyászat. Kezelések. 1. Medencefürdő Gyógyászat A Gyulai Várfürdő negyvenéves fennállásának alapja az a termálvíz amely 1958. szeptember 17-e óta 2005 méteres mélységből, 72 C-os hőmérsékleten tör a felszínre és jellegzetes illata, barnás

Részletesebben

vázlattervek készítésére!

vázlattervek készítésére! Pályázati kiírás (gyógyászati centrum, látványfürdõ és 100 db sorház jellegû apartman építési vázlatterveinek elkészítésére) Kifejezetten vidéki területeken már feltárt, de még nem hasznosított gyógyforrások

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK

DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK ELÉRHETŐSÉGEK ÉS TARTALOMJEGYZÉK DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY-ÉS TERMÁLFÜRDŐK EGYESÜLETÉNEK TAGJAI DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK 3. Térkép 4-5.- BARCSI GYÓGYFÜRDŐ ÉS

Részletesebben

Magyarország. Békéscsaba. Békés megye

Magyarország. Békéscsaba. Békés megye Békés megye Vizeink Magyarország Békéscsaba Békés megye Kedves Érdeklődő! Ön a Békés Megye Falusi Turizmusáért Egyesület Vizeink című kiadványát tarja kezében. Ezt a kiadványt a Békés megyében található

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A 2016. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL CSERKESZŐLŐ

TÁJÉKOZTATÓ A 2016. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL CSERKESZŐLŐ TÁJÉKOZTATÓ A 2016. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL Nyugdíjasklubok és Idősek Életet az éveknek Országos Szövetsége Budapest, 1053 Királyi Pál u. 20. I/3., tel/fax: 06/1/327-0118 Email: nyugszov@hu.inter.net

Részletesebben

www.furdo zalakaros.hu

www.furdo zalakaros.hu ÁRLISTA 2012 Belépőjegy árak 2012 Alap Belépőjegyek* (Ft/fő) A-C B Fedettfürdő, medencefürdő, kádfürdő 1.650 1.990 Strand fürdőjegy - 1.990 Hétfőtől péntekig, fedett starndfürdô 3 órás ünnepnapok kivételével,

Részletesebben

9740 Bük, Termál krt. 2/A. Tel.: , Fax: Internet:

9740 Bük, Termál krt. 2/A. Tel.: , Fax: Internet: 9740 Bük, Termál krt. 2/A. Tel.: 06 94 558 080, Fax: 06 94 358 023 Internet: www.bukfurdo.hu E-mail: marketing@spabuk.hu BÜKI GYÓGYFÜRDŐ ZRT. SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK 2017. január 1. és június 15. között BELÉPŐJEGYEK

Részletesebben

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni.

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Gyulai Várfürdő Fejlesztési Stratégia 2007-2013

Tartalomjegyzék. Gyulai Várfürdő Fejlesztési Stratégia 2007-2013 Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS ÉS A MUNKA TARTALMA... 3 1.1 Bevezetés... 3 1.2 A tanulmány célja... 3 1.3 A koncepció és fejlesztési program felépítése... 3 1.4 Az elkészítés módszere... 4 1.5 Nyilatkozat...

Részletesebben

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu Balatontourist Platán Panzió Balaton 2013 H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. H Balatontourist Platán Panzió H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. Foglalás: Tel.: (36) 84/314-388, (36) 30/758-4575 (36) 30/742-2107

Részletesebben

Gyógyszolgáltatások. A Thermal Hotel Harkány**** a régióban egyedülálló gyógykezeléseket kínál mozgásszervi problémák, megbetegedések kezelésére.

Gyógyszolgáltatások. A Thermal Hotel Harkány**** a régióban egyedülálló gyógykezeléseket kínál mozgásszervi problémák, megbetegedések kezelésére. Gyógyszolgáltatások A Thermal Hotel Harkány**** a régióban egyedülálló gyógykezeléseket kínál mozgásszervi problémák, megbetegedések kezelésére. Így: Kopásos jellegű ízületi betegségek (Arthrosis) Csípő-

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK

DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK 2 0 1 3 KÖSZÖNTŐ! Rendkívül jó érzés egy olyan kiadványba írni néhány köszöntő sort, amelyből a tisztelt olvasó megismerheti a Dél-Dunántúli Gyógy- és Termálfürdők

Részletesebben

Minták előkészítése MSZ-08-0206-1:78 200 Ft Mérés elemenként, kül. kivonatokból *

Minták előkészítése MSZ-08-0206-1:78 200 Ft Mérés elemenként, kül. kivonatokból * Az árajánlat érvényes: 2014. október 9től visszavonásig Laboratóriumi vizsgálatok Talaj VIZSGÁLATI CSOMAGOK Talajtani alapvizsgálati csomag kötöttség, összes só, CaCO 3, humusz, ph Talajtani szűkített

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ Ahol magad is legendára találsz Hajdúszoboszló, mint Legendás Helyszín bemutatása: Hajdúszoboszló az Alföld északkeleti részén, a Tiszántúlon fekvő

Részletesebben

Árlista Érvényes: március 1-től

Árlista Érvényes: március 1-től Árlista Érvényes: 2019. március 1-től 1 1 Fürdőbelépők Fürdőbelépő (hétköznap) 1 00 1 000 240 Nem Nem Nem Fürdőbelépő (hétköznap 18:00-19:45) 950 800 max. 105 Nem Nem Nem Fürdőbelépő bőrgyógyá szati, nőgyógyászati,

Részletesebben

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4.

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

Egészségturizmus -Gyógy- és termálturizmus-

Egészségturizmus -Gyógy- és termálturizmus- Egészségturizmus -Gyógy- és termálturizmus- Általános információk Az egészségturizmus olyan turizmusforma, ahol a turista utazásának fő motivációja egészségi állapotának javítása vagy megőrzése. Az egészségturizmuson

Részletesebben

Tájékoztatjuk Kedves vendégeinket, hogy a minibárból történő fogyasztást a konferencia minden kedves vendége egyénileg rendezi a szálloda portáján.

Tájékoztatjuk Kedves vendégeinket, hogy a minibárból történő fogyasztást a konferencia minden kedves vendége egyénileg rendezi a szálloda portáján. II. Számviteli konferencia Helyszín ismertető A Szálloda a Budapest Székesfehérvár vasútvonalon Velence állomástól 150 méterre található. A szálláshely szolgáltatás megrendelése feljogosítja a megrendelőt

Részletesebben

Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei

Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdasá Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI

Részletesebben

Varázslatos napok Sárváron

Varázslatos napok Sárváron Varázslatos napok Sárváron Varázslatos napok Sárváron. Gyönyörködjön a színes őszi természetben,majd frissüljön fel a sárvári EUROPESPA-MED Minőség Díjas Gyógy és Wellness Fürdőben ahol gyógyvíz,élményelemek,csúszdák

Részletesebben

Szállásaink. Vendégszoba, apartman

Szállásaink. Vendégszoba, apartman Szállásaink Vendégszoba, apartman Az apartmant 2 felnõtt és 1 kisgyermek üdülésére alakítottuk ki. A nyári hõségben légkondícionáló berendezés mûködtethetõ külön térítés mellett. Az apartmanban elérhetõ

Részletesebben

Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó

Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó Aktív hétvégére várjuk a sportszerető családokat! Ezt a hétvégét olyan családoknak vagy egyéneknek ajánljuk, akik szeretnének egy sportos

Részletesebben

bankkártyával, és mindhárom kibocsátó vendégeink részére minden szolgáltatásunk és belépőjegyünk ára VÁLTOZATLAN maradt!!!

bankkártyával, és mindhárom kibocsátó vendégeink részére minden szolgáltatásunk és belépőjegyünk ára VÁLTOZATLAN maradt!!! Fürdő Árlista 2013 február 01-től Fürdőnk szolgáltatásait fizetheti készpénzzel, bankkártyával, és mindhárom kibocsátó SZÉP kártyáinak szabadidő (rekreáció) zsebével is!!! A belépőjegy árak változása 2013.05.01-től

Részletesebben

TÜSKEVÁR PIHENŐHÁZ GYOMAENDRŐD

TÜSKEVÁR PIHENŐHÁZ GYOMAENDRŐD TÜSKEVÁR PIHENŐHÁZ GYOMAENDRŐD Hétszínvirág-Tüskevár Szolgáltató Nonprofit BT. 5502 Gyomaendrőd, Fő út 67. Telefon:: 70/940-1619 e-mail: hetszinviragtuskevar@upcmail.hu www.hetszinviragbt.webnode.hu Gyomaendrőd

Részletesebben

RENDEZVÉNYAJÁNLATOK VÁRJUK A BALATONNÁL, VÁRJUK A FEDÉLZETEN! BALATONI HAJÓZÁSI ZRT.

RENDEZVÉNYAJÁNLATOK VÁRJUK A BALATONNÁL, VÁRJUK A FEDÉLZETEN! BALATONI HAJÓZÁSI ZRT. 2015 RENDEZVÉNYAJÁNLATOK VÁRJUK A BALATONNÁL, VÁRJUK A FEDÉLZETEN! BALATONI HAJÓZÁSI ZRT. Különleges helyszín különleges rendezvényre! Egyedülálló élmény, gyönyörű környezet a balatoni táj, mely feledhetetlen

Részletesebben

DUNA. A folyó közelsége biztosítja az exkluzív légkört ahely számára. Teraszhelyiségünkben és a 200 fő

DUNA. A folyó közelsége biztosítja az exkluzív légkört ahely számára. Teraszhelyiségünkben és a 200 fő Rendezvény központ Üdvözöljük A Római-part legújabb gyöngyszeme, ahely, csodálatos dunai panorámával várja kedves vendégeit. Hatalmas kertünkben közvetlenül a folyóparton gyönyörködhet a Dunában egy pohár

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1548/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kar - és Növényvizsgáló Laboratórium (6000 Kecskemét,

Részletesebben

KÖRNYZETVÉDELMI MŰVELETEK ÉS TECHNOLÓGIÁK I. 1. Előadás

KÖRNYZETVÉDELMI MŰVELETEK ÉS TECHNOLÓGIÁK I. 1. Előadás KÖRNYZETVÉDELMI MŰVELETEK ÉS TECHNOLÓGIÁK I. 1. Előadás Víztisztítási technológiák Bodáné Kendrovics Rita Óbudai Egyetem. RKK. 2010. Vízfelhasználások Közműolló VÍZFORRÁSOK Felszíni és felszín alatti vizek

Részletesebben

Partium vidéki örökségei és ezek turisztikai hasznosításának lehetőségei

Partium vidéki örökségei és ezek turisztikai hasznosításának lehetőségei Partium vidéki örökségei és ezek turisztikai hasznosításának lehetőségei Király Csaba Kárpát Régió Üzleti Hálózat Irodavezető, Nagyvárad Budapest, 2014 március 20 Fekvés: A Nyugati Szigethegység, a magyar

Részletesebben

JELENTÉS A FÜRDŐK FORGALMÁRÓL

JELENTÉS A FÜRDŐK FORGALMÁRÓL KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1054 JELENTÉS A FÜRDŐK FORGALMÁRÓL 2012 Adatszolgáltatók:

Részletesebben

Egyéni síutak Ausztria

Egyéni síutak Ausztria Gasthof Meyer Egyéni síutak Ausztria Annabergben található, kitűnő elhelyezkedésű, barátságos, kétcsillagos panzió, amely csoportok részére is ideális választás. Sílift: 2 üléses felvonótól 50 méterre.

Részletesebben

Jetwing Blue Hotel Szobák (deluxe): Ellátás: Szolgáltatások, sport:

Jetwing Blue Hotel Szobák (deluxe): Ellátás: Szolgáltatások, sport: Jetwing Blue Hotel Negombo közkedvelt szállodasorán található, a repülôtértôl 15 km-re. A vízparton, modern stílusban megépített, vadonatúj hotel. Nyitott étterme egybeépült a szálloda látványkonyhájával.

Részletesebben

esetén 18.500,-Ft/f /7 éjszaka). 2011. január 06-tól február 27-ig 20.500,-Ft/f /7 éjszaka (négyágyas szobákban 4 személy

esetén 18.500,-Ft/f /7 éjszaka). 2011. január 06-tól február 27-ig 20.500,-Ft/f /7 éjszaka (négyágyas szobákban 4 személy HAJDÚSZOBOSZLÓ FONTANA PANZIÓ (4200 Hajdúszoboszló, Jókai sor 19.) A panzióban tíz teljes komforttal rendelkez vendégszoba áll rendelkezésre. A szobák elosztása: 4 db nagyobb alapterület kétágyas, 3 db

Részletesebben

Adatgyőjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb mőszerei

Adatgyőjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb mőszerei GazdálkodásimodulGazdaságtudományismeretekI.Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSIMÉRNÖKIMScTERMÉSZETVÉDELMIMÉRNÖKIMSc Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Adatgyőjtés, mérési

Részletesebben

Hotel Aquamarin 8350 Hévíz, Honvéd u. 14 Bejelentkezés: 06-83-545-972 (8:00-16:00 között)

Hotel Aquamarin 8350 Hévíz, Honvéd u. 14 Bejelentkezés: 06-83-545-972 (8:00-16:00 között) Hévíz Hévíz városa Zala megyében, a Balaton dél-nyugati szegletében, Keszthelytől öt, Budapesttől mintegy 200 kilométerre helyezkedik el. A legtöbb üdülőhelytől eltérően Hévíz minden évszakban várja vendégeit.

Részletesebben

2018. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK

2018. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BÁNYA-, ENERGIA- ÉS IPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. 2018. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BALATONFÖLDVÁRI ÜDÜLŐ, Spúr István u. 31. Az üdülő Balatonföldvár központjában, a

Részletesebben

Egészségturizmus a Dél-alföldi régióban

Egészségturizmus a Dél-alföldi régióban Egészségturizmus a Dél-alföldi régióban Szűcs Irén Marketing menedzser Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatóság Turisztikai trendek Idősebb utazók átlag életkora nő, a KKE térség

Részletesebben

Dillmann József dr. Baln 1

Dillmann József dr. Baln 1 Dillmann József dr. Baln 1 A természet energiáinak alkalmazása -természetes gyógymód Energiák felhasználása -eredeti formájukban gyógyvizek, balneoterápia -természeti energia mesterséges előállítása fényterápia

Részletesebben

Colosseum Hotel **** Superior Magyarország - Csongrád megye - Mórahalom http://www.reise.info.hu/colosseumhotel/hu/

Colosseum Hotel **** Superior Magyarország - Csongrád megye - Mórahalom http://www.reise.info.hu/colosseumhotel/hu/ http:///colosseumhotel/hu/ Bemutatkozás 2011 áprilisától várja vendégeit a Colosseum Hotel****, mely Mórahalom központjában, közvetlenül a Szent Erzsébet Gyógyfürdő mellett található, Szegedtől 20 km távolságra.

Részletesebben

Kedves Olvasó! Jó tudni a gyógyszolgáltatásokról. Magyar Turizmus Rt. www.itthon.hu

Kedves Olvasó! Jó tudni a gyógyszolgáltatásokról. Magyar Turizmus Rt. www.itthon.hu Kedves Olvasó! B E V E Z E T Ő Ha Ön makkegészséges, akkor azért érdemes áttanulmányoznia kiadványunkat, hogy ez így is maradjon. Ha esetleg valamilyen megbetegedéssel küszködik, szinte biztos, hogy az

Részletesebben

MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND

MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND 3 csillagos, 700m x 140m, zátony: 350-400 m, 35 perc belső járattal Malé reptértől+ 5 perc hajóval: PADI búvárközponttal rendelkezik! Talán a legkedvezőbb áru sziget! A

Részletesebben

Harkányi gyógyvizes fürdőkúra hatása pikkelysömörben szenvedő betegek lymphocytáira

Harkányi gyógyvizes fürdőkúra hatása pikkelysömörben szenvedő betegek lymphocytáira Harkányi gyógyvizes fürdőkúra hatása pikkelysömörben szenvedő betegek lymphocytáira Palkovics Tamás, Szekeres Júlia, Hortobágyi Judit, Sebők Béla Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Kar Orvosi Mikrobiológiai

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Irányár: 25 000 000 Ft Eljárás ügyszáma: 5.Fpk.10-12-000538 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p160290

PÁLYÁZAT. Irányár: 25 000 000 Ft Eljárás ügyszáma: 5.Fpk.10-12-000538 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p160290 PÁLYÁZAT ingatlanok Irányár: 25 000 000 Ft Eljárás ügyszáma: 5.Fpk.10-12-000538 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p160290 Pályázat kezdete: 2015. szeptember 25. 12 óra 00 perc Pályázat vége:

Részletesebben

TERMÁLKARSZTKUTAK ÉS VIZÜK FELHASZNÁLÁSA EGERSZALÓKON ÉS DEMJÉNBEN (Tanulmányúti, előzetes Tájékoztató anyag)

TERMÁLKARSZTKUTAK ÉS VIZÜK FELHASZNÁLÁSA EGERSZALÓKON ÉS DEMJÉNBEN (Tanulmányúti, előzetes Tájékoztató anyag) A Miskolci Egyetem Közleménye, A sorozat, Bányászat, 81. kötet (2011) TERMÁLKARSZTKUTAK ÉS VIZÜK FELHASZNÁLÁSA EGERSZALÓKON ÉS DEMJÉNBEN (Tanulmányúti, előzetes Tájékoztató anyag) Dr. Lénárt László egyetemi

Részletesebben

Tájékoztató a kiskunmajsai Gyógy- és Élményfürdőről és környékéről. Fürdő szolgáltatások

Tájékoztató a kiskunmajsai Gyógy- és Élményfürdőről és környékéről. Fürdő szolgáltatások Tájékoztató a kiskunmajsai Gyógy- és Élményfürdőről és környékéről Nyitva tartás: Gyógy- és Élményfürdő: 9:00-19:00 (az év minden napján) Éjszakai fürdő (péntek, szombat): 05.01-08.31 20:00-24:00 09.01-04.30

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK

DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK 0 1 1 KEDVES OLVASÓ! A Dél-Dunántúli Régió gyógy-és termálfürdőinek összefogása több, mint 13 évre nyúlik vissza. Összefogásunk célja volt a szolgáltatások fejlesztése,

Részletesebben

Az egészségturizmus és az egészségügy kapcsolata

Az egészségturizmus és az egészségügy kapcsolata Az egészségturizmus és az egészségügy kapcsolata Dr. Ruszinkó Ádám elnök, Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesület főiskolai docens, Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Egészségturizmus Az egészséggel

Részletesebben

A feladat sorszáma: Standardszint: 5-6. Tájékozódás a szövegben, szövegelemző műveletek, információkeresés. Információk gyűjtése, rendszerezése.

A feladat sorszáma: Standardszint: 5-6. Tájékozódás a szövegben, szövegelemző műveletek, információkeresés. Információk gyűjtése, rendszerezése. A feladat sorszáma: 8-12. Standardszint: 5-6. A standard(ok), amelye(ke)t a feladattal fejlesztünk: Olvasás, az írott szöveg megértése A tanulási képességek fejlesztése A tanulási képességek fejlesztése

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1739/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. 1225 Budapest, Nagytétényi

Részletesebben

Egészségturizmus. Gyógyturizmus 2014.01.29. Egészségturizmus orvosi szemmel

Egészségturizmus. Gyógyturizmus 2014.01.29. Egészségturizmus orvosi szemmel Egészségturizmus Egészségturizmus orvosi szemmel Dr.Mándó Zsuzsanna Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Az egészségi állapot fenntartása, illetve annak javítása érdekében történő utazás. Részei:

Részletesebben