DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK"

Átírás

1 DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK 0 1 1

2 KEDVES OLVASÓ! A Dél-Dunántúli Régió gyógy-és termálfürdőinek összefogása több, mint 13 évre nyúlik vissza. Összefogásunk célja volt a szolgáltatások fejlesztése, a vendégforgalom növelése, a gyógy- és termálturizmus résztvevői közötti együttműködés erősítése. Egyesületünk klaszterré szerveződésére a tavalyi év folyamán adódott lehetőség. A Dél- Dunántúli Operatív Program pályázatán elnyert támogatás lehetővé teszi a fürdők még szorosabb együttműködését a dél-dunántúli fürdők adta gyógyulási, pihenési lehetőségek ismertebbé tételét. Ma már elmondhatjuk, hogy fürdőink korszerűsítése, amely jelentős minőségi változásokat eredményezett, valamint a kínálataink bővülése évről-évre több vendéget csábít a régiónkba. A változások az Ön kényelmét, test-lelki épülését, pihenését hivatottak szolgálni. Igénye szerint válogathat a különböző összetételű gyógyvizeink, terápiás szolgáltatásaink, élménymedencéink, wellness kínálataink sokaságából. Mindezeket az élményeket kibővítheti a Dél-Dunántúl megismerésével. A vadászat, horgászat, lovaglás, falusi turizmus, túra- és bicikliútvonalak bebarangolása, a régió hagyományos és különleges ételeinek, italainak megismerése, fesztiváljain való részvétel Önre vár. Bízom abban, hogy szolgáltatásainkban megtalálja az Ön igényeinek, céljainak valamelyikét és mielőbb vendégként üdvözölhetjük körünkben. Kapcsolódjon ki Dél-Dunántúl fürdőinek egyikében, élvezze a mesés tájat, fedezze fel a hagyományos ízvilágot, töltődjön fel nálunk! Iharosi István Dél-Dunántúli Gyógy-és Termálturisztikai Klaszter elnöke KÖSZÖNTŐ NAGYATÁDI TERMÁL- ÉS GYÓGYFÜRDŐ 4 5 BARCSI GYÓGYFÜRDŐ ÉS REKREÁCIÓS KÖZPONT 4 5 NAGYATÁDI VÁROSI TERMÁL-ÉS STRANDFÜRDŐ 6 7 CSOKONYAVISONTA GYÓGY- ÉS STRANDFÜRDŐ 6 7 FONTANA HOTEL*** / NAGYATÁD 8 KORONA APARTMANHÁZ / CSOKONYAVISONTA 8 9 NAGYATÁDI CASTRUM TERMÁLKEMPING 9 HARKÁNYI GYÓGYFÜRDŐ SIKLÓSI THERMAL SPA DRÁVA HOTEL**** THERMAL RESORT / HARKÁNY 1 13 SIKONDA WELLNESS HOTEL*** ÉS FÜRDŐ 3 33 MAGYARHERTELENDI TERMÁL- ÉS ÉLMÉNYFÜRDŐ SZIGETVÁRI GYÓGYFÜRDŐ IGALI GYÓGYFÜRDŐ NOVÁK PINCE ÉS PANZIÓ 36 KAPOSVÁRI USZODA ÉS GYÓGYFÜRDŐ DUNAFÖLDVÁRI GYÓGYFÜRDŐ 37 MARCALI VÁROSI FÜRDŐ ÉS SZABADIDŐKÖZPONT 0 1 SELLYEI TERMÁLFÜRDŐ 38 MOHÁCS ÉS KISTÉRSÉGE TANUSZODA ÉS TERMÁLFÜRDŐ 3 A FÜRDŐK ELÉRHETŐSÉGEI 39

3 GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK A DÉL-DUNÁNTÚLON

4 BARCSI GYÓGYFÜRDŐ ÉS REKREÁCIÓS KÖZPONT Barcs városa Pécs irányából a 6-os számú egyik legújabb és legmodernebb fürdője. főközlekedési úton, a Balaton irányából pedig a 68-as számú úton közelíthető meg. ben pihenhetnek, gyógyulhatnak vendégeink. A korszerű létesítményben szép környezet- A vasúti közlekedés szempontjából a Nagykanizsa-Barcs-Pécs vonal emelhető ki. adó részleg gyógyvízre alapozott tradicionális A komplex gyógyászati kezeléseknek helyt A horvátországi Virovitica irányából a 9-es és modern terápiás eljárásokkal, illetve jelű úton juthatunk el Barcsra, a határállomáson keresztül. vágyó betegeket. Széles körű fizioterápiás alternatív gyógymódokkal várja a gyógyulni A fürdő a város tradicionális központjában, kezelések, ultrahang, magnetoterápia, inger- 006-ban épült fel. 010-ben újabb fejlesztések következtében tovább bővültek szol- továbbá gyógymasszázs, egyéni- és és galvánáram, interferencia, diadinamik, gáltatásai. A gyógyfürdő a turisztikai régió csoportos gyógytorna vehető igénybe. MEDENCÉK KÜLTÉRI 4NYITOTT ÚSZÓMEDENCE (6 C) 4ÉLMÉNYMEDENCE (34 C) 4TERMÁL MEDENCE ÉLMÉNYELEMEKKEL (36 C) 4GYERMEKMEDENCE (30 C) BELTÉRI 4ÚSZÓMEDENCE (6 C) 4TANMEDENCE (33 C) 4GYÓGYMEDENCÉK (34 C, 38 C ÉS 40 C) 4JAKUZZI (36 C) 4

5 GYÓGYÍTÓ VÍZ Az 1317 méter mélyről feltörő, 55 C hőmérsékletű nátrium- hidrogén-karbonátos gyógyvíz speciális gyógyhatást biztosít. A gyógyvíz különösen alkalmas mozgásszervi megbetegedésekre, baleset utáni rehabilitációs kezelésre, valamint élénkíti, illetve erősíti az immunrendszert. Idült gyulladásoknál gyulladáscsökkentő hatása van és különösen hatékony módon enyhíti a térdizületi kopások okozta fájdalmakat (térdartrosis) és a chr lumbágó tüneteit. AZ OEP ÁLTAL TÁMOGATOTT GYÓGYÁSZATI ELLÁTÁSOK: 418 ÉVES KOR ALATTI CSOPORTOS GYÓGYÚSZÁS 4GYÓGYVIZES MEDENCE 4SZÉNSAVAS FÜRDŐ 4VÍZ ALATTI CSOPORTOS GYÓGYTORNA 4VÍZ ALATTI VÍZSUGÁR-MASSZÁZS 4GYÓGYVIZES KÁDFÜRDŐ 4ORVOSI GYÓGYMASSZÁZS TOVÁBBI SZOLGÁLTATÁSOK 4GŐZBARLANG (45 C) 4FINN SZAUNA (90 C) 4FINN SZAUNA (95 C) 4INFRASZAUNA (50 C) 4HIDEGKAMRA (5 C) 4MASSZÁZS 4JAKUZZI 4KNEIPP (HIDEGVIZES TAPOSÓ) (14 C) SZAKORVOSI ELLÁTÁS A teljesen új gyógyászati egységben mozgásszervi gyógyászati részleg reumatológiai orvosi szakrendelővel, elektroterápiával, továbbá parafangó kezelési lehetőséggel várja kedves vendégeit. A gyógyászati szolgáltatások orvosi beutalóval, részleges térítéssel, vagy orvosi beutaló nélkül teljes térítési kötelezettséggel vehetők igénybe. NYITVA TARTÁS egész évben ( ) ELÉRHETŐSÉG 7570 Barcs, Május 1. utca. Tel.: (+36) 8 / Fax: (+36) 8 / Web: Web: Barcs AZ MT ZRT. ARCHÍVUMÁBÓL 5

6 CSOKONYAVISONTA GYÓGY- ÉS STRANDFÜRDŐ A FÜRDŐRŐL Csokonyavisonta történetének nagy esemé- A fürdő területe jelenleg 10 ha, összesen nye volt, amikor 1943-ban, olajkutatás során 9 db medence ebből 4 gyógyvizes 73 fokos víz tört fel a mélyből. A vízről hama- üzemel, az összes vízfelület: 1844 m². A rosan kiderült, hogy gyógyító hatása van. Ezt fürdőt, valamint a közvetlen átjárással kezdetben empirikus tapasztalatok és több- üzemelő Thermál Campinget is az nyire helybeli betegek elmondásából adódó Önkormányzati többségi tulajdonú cég, a szubjektív észrevételek igazolták. Thermálfürdő Kft. üzemelteti. A campinget tavasszal és ősszel külföldi, nyáron inkább magyar vendégek látogatják előszeretettel. MEDENCÉK KÜLTÉRI 4NYITOTT (ÁRNYÉKOLÓ TETŐVEL BEÉPÍTETT) GYÓGYVIZES MEDENCÉK (36 38 C) 4GYERMEK MEDENCE (30 35 C) 4PANCSOLÓ 4ÉLMÉNYMEDENCE (NYAKMASSZÁZS, HÁTMASSZÁZS, VÍZGOMBA, PEZSGŐFÜRDŐ) (30 35 C) 4MÁRTÓZÓ MEDENCE (0 C) 4ÚSZÓMEDENCE ( 6 C) BELTÉRI 4 FEDETT GYÓGYVIZES MEDENCE (36 38 C) 6

7 GYÓGYÍTÓ VÍZ Az úgynevezett alkálihidrogén-karbonátos hévizek csoportjába tartozik, összetétele alapján kiemelkedik a többi hasonló összetételû gyógyvíz közül, mivel jodid, fluorid és metakovasav tartalma jelentékenyebb koncentrációban igazolódott. A víz kiválóan alkalmas: savtúltengés (ivókúrák formájában), emésztési zavarok, funkcionális epebántalmak, székrekedés, elfajulásos gerincbántalmak, idült nõgyógyászati bántalmak, vesepanaszok gyógykezelése céljára, valamint számos mozgásszervi megbetegedés gyógykezelésére. AZ OEP ÁLTAL TÁMOGATOTT GYÓGYÁSZATI ELLÁTÁSOK: 4MEDENCEFÜRDŐ 4TERMÁL KÁDFÜRDŐ 4SZÉNSAVAS FÜRDŐ 4MASSZÁZS 4VÍZALATTI VÍZSUGÁRMASSZÁZS 4VÍZALATTI CSOPORTOS GYÓGYTORNA NYITVA TARTÁS szeptember 1 október 31. ( ) november 1 március 31. ( ) április 1 május 31. ( ) június 1 augusztus 31. ( ) AZ MT ZRT. ARCHÍVUMÁBÓL ELÉRHETŐSÉG 7555 Csokonyavisonta, Fürdőtelep Tel.: (+36) 8 / Tel.: (+36) 8 / Web: Csokonyavisonta 7

8 KORONA APARTMANHÁZ / CSOKONYAVISONTA CSOKONYAVISONTA Különleges hangulatú belső-somogyi település. A táj szinte ellentéte korunk rohanó, zajos világának. Erdővel övezett, védett területein az őstölgyes és az ősborókás található. A déli vidék patakjai völgyeikben sok halas-tavat hátrahagyva a kis Rinyába folynak, s vele együtt jutnak el a tekintélyes Drávába. 8 A település látnivalói közé tartozik a XVIII. század derekán barokk stílusban épült római katolikus templom, ill. a néhány évtizeddel később a klasszicista stílusban elkészült református templom. A település jeles szülöttei Xantus János, akinek emlékét a szülőháza falán elhelyezett emléktábla őrzi és Nagyatádi Szabó István, akinek szülőházában berendezett emlékkiállítás látható. A település határában húzódik a Dráva egyik legszebb szakasza. A vízvár melletti folyóparton emelkedő homokfal kiváló madármegfigyelőhely. A Lábod melletti Petesmalomban kialakított Vidraparkban természetes élőhelyén tanulmányozható ez a védett vízi ragadozó. AZ APARTMANHÁZ A fürdő bejáratától 00 m távolságra, 006. július 1-én nyílt apartmanházunk, ahová egész évben várjuk vendégeinket. A házban társalgó, 5 db ágyas és db 4 ágyas apartman található. A földszinti társalgóból nyílik az 5 db ágyas apartman, ebből 3 a mozgáskorlátozottak számára is igénybe vehető. A ágyas apartmanok pótágyazhatók. Valamennyi apartmanhoz jól felszerelt mini konyha, színes TV (kábel TV), fedett terasz tartozik. Az udvarban saját medence, fedett kerti grillsütő, bográcsoló található. A parkoló az udvarban díjmentesen használható.

9 AZ ÜDÜLŐTELEP Közvetlenül a fürdő mellett terül el a kb. 700 nyaralóházból álló üdülőtelep. A településtől teljesen elkülönülő üdülőtelep csendes, nyugodt környezetet biztosít a pihenni vágyók számára. Elhelyezkedésüktől függően a nyaralóházak m távolságra vannak a fürdő bejáratától. Az üdülőterületen több étterem, büfé és élelmiszerbolt biztosítja a vendégek ellátását. Valamennyi nyaralóházban nappali, 1 5 hálószoba, felszerelt konyha, fürdőszoba és terasz található. Baráti társaságok számára több egymás melletti nyaralóházat is tudunk biztosítani. Parkolásra a házakhoz tartozó zárt, parkosított udvarban van lehetőség. Üdülési csekk és étkezési utalvány elfogadóhely. ELÉRHETŐSÉG Katz Kft Csokonyavisonta, Néphadsereg út 5/B Tel.: (+36) 30 / Tel.: (+36) 30 / Tel./Fax: (+36) 8 / Web: Csokonyavisonta 9

10 HARKÁNYI GYÓGYFÜRDŐ A harkányi gyógyvíz közel 188 éve ismeretes, felfedezése az egykori Batthyány birtok Harkány-Gyűd közötti mocsaras területeinek lecsapolási munkálataihoz kötődik: vízelvezető árkok ásása közben a feltörő melegvíz gyógyító hatását saját magukon észlelték az ásást végző jobbágyok. A rákövetkező év (184) tavaszára elkészült a víz hasznosítására és a források foglalásának, illetve a fürdőnek az első terve is. 188-ban már megépítettek egy 8 szobából álló fürdőszállót és kijelölték a fürdőhöz tartozó pihenésre szánt erdős területet ban Zsigmondy Vilmos itt létesítette az első hazai hévíz kutat. Than Károly 1867 évi vegyelemzésével teljességgel ismertté vált a kénes hévíz és a víz gáztartalmának vegyi összetétele. A gyógyfürdő 13,5 hektáron fekszik, a fürdőterület napi fő befogadására 3 képes. Az összesen 813 m térfogatú, különböző hőmérsékletű három gyógymedencét minden nap közvetlenül a gyógyvíz kutakból töltik fel. A strandi 3 medencéink 745 m térfogatúak. MEDENCÉK KÜLTÉRI 4GYÓGYMEDENCE (768,87 m, ºC) 4FÉLIG NYITOTT GYÓGYMEDENCE (985,8 m, ºC) 4STRANDMEDENCE (1069 m, 30 3 ºC) 450 M-ES ÚSZÓMEDENCE (1050 m, 3 6 ºC) 4STRANDMEDENCE (1460 m, 6 8 ºC) 4STRANDMEDENCE (150 m, 8 30 ºC) 4GYEREKMEDENCE (0 m, 33 ºC) 4CSÚSZDAMEDENCE 4PEZSGŐMEDENCE (17 m, ºC) BELTÉRI 4FEDETT GYÓGYMEDENCE (343,35 m, ºC) 4SZAUNA CSOBBANÓMEDENCE (6 m, 0 C) 4 DB PEZSGŐMEDENCE ÉLMÉNYELEMEKKEL (70 m ) 4 DB JAKUZZI (6,6 m, C) 10

11 GYÓGYÍTÓ VÍZ A fürdőt 4 db 6 C-os pozitív termelésű elismert gyógyvízzé nyilvánított hévízkút, valamint db 3 C-os elismert gyógyvízzé nyilvánított és 1 db 3 C-os elismert ásványvízzé nyilvánított kút látja el. A fürdő területén lévő bővizű termál kutakból nátrium-kálcium hidrogénkarbonátos, kloridos, magas szulfidkén-tartalmú hévíz tör fel. Speciális összetételű gyógy-hévize révén mozgásszervi betegségek egyik hazai központjává vált. A 188 éves fürdő gyógyító vize az alábbi megbetegedések gyógyítására kiválóan alkalmas: csontritkulás, krónikus nőgyógyászati gyulladások valamint a nyirokkeringés zavarainak javítása, reumatikus megbetegedések, ízületi gyulladások, műtétek után visszamaradt mozgáskorlátozottságok, törések, baleseti utókezelések, idült bőrbántalmak (pl. pikkelysömör psoriasis) gyógyításánál szép eredmények érhetők el egy-egy harkányi kúra során. AZ OEP ÁLTAL TÁMOGATOTT GYÓGYÁSZATI ELLÁTÁSOK 4ISZAPKEZELÉS 4SZÉNSAVAS FÜRDŐMASSZÁZS 4TANGENTOR KEZELÉS 4VÍZ ALATTI GYÓGYTORNA 4KOMPLEX KEZELÉS 4SZÁRAZ GYÓGYTORNA 4GYÓGYMASSZÁZS EGÉSZSÉGMEGŐRZŐ SZOLGÁLTATÁSOK 4SZAUNA 4GŐZKABIN 4PEZSGŐMEDENCE 4LAZÍTÓMEDENCE 4JAKUZZI-PEZSGŐFÜRDŐ 4LYMPHDRAINAGE 4SZÉNSAVAS KÁDFÜRDŐ 4TANGENTOR 4REFLEXMASSZÁZS 4ISZAPKEZELÉS 4GYÓGYMASSZÁZS 4GYÓGYTORNA 4ELEKTROTERÁPIA NYITVA TARTÁS Egész évben nyitva tartó fürdő! Az éppen aktuális nyitva tartásról, kérjük, informálódjon honlapunkon. ELÉRHETŐSÉG Harkányi Gyógyfürdő Zrt Harkány, Kossuth Lajos u. 7. Tel.: (+36) 7 / ; (+36) 7 / Fax: (+36) 7 / Web: Harkány 11

12 DRÁVA HOTEL THERMAL RESORT **** / HARKÁNY A négycsillagos szálloda 008 júniusától SZOLGÁLTATÁSAINK A szolgáltatásokhoz tartozik kettő fogadja vendégeit az európai hírű gyógy- teniszpálya (mely télen fedett, fűtött), 88 klimatizált szoba: classic, classic premium, fürdőhelyen, Harkányban, mely Pécstől két strandröplabda pálya, gyermekjátsuperior és lakosztály kategória közül választ- 5 km-re, délre található. szótér, Kneipp-sétány. hat, valamint két szoba mozgássérültek szá- A közel 00 éves múlttal rendelkező gyógy- mára lett kialakítva. Klimatizált konferenciatermeinkben fürdő Közép-Európában egyedülálló össze- korszerű technikával: távkapcsolóval Szobák felszereltsége: TV, internet, telefon, tételű kénes gyógyvizével a rheumatikus, működtethető elektromos függönyökminibár, szobai széf, fürdőszoba zuhanyzóval nőgyógyászati, mozgásszervi és pikkely- kel, mobil falakkal, fix és mobil mikrovagy káddal, hajszárító, fürdőköpeny. Egyes sömörben szenvedő betegek gyógyulását fonokkal, hangosítással, projektorral, szobatípusokhoz erkély tartozik. segíti elő. laptoppal, starboard és flipchart táblá- A szálloda frekventált, de mégis csendes a magyar és a nemzetközi konyha különleban helyezkedik el. Klimatizált, 180 fős, kívánság szerint több részre szeparálható éttermünkben vendégeink helyen, a fürdő közvetlen szomszédságá- gességeiből kedvére válogathatnak. val, internet elérhetőséggel bonyolít- hatják le zavartalanul konferenciáikat. 1

13 WELLNESS A pihentető Wellness Világban úszó- és élménymedence (ülő- és fekvő pezsgőpad, nyakzuhatag, masszázstorony), jakuzzi, finn szaunák, infra szaunák, gőzkabin, sószoba, fitness-terem, napozó terasz, élményzuhanyok várják. KÉNYELEM Zárt, kamerával megfigyelt parkoló, londiner, csomagmegőrző és a fakultatív programlehetőségek mind az Ön és családja, barátai és kollégái kényelmét, nyugalmát szolgálja. Szakembereink gyógyvizes és aromaolajos kádfürdővel, különböző kényeztető maszszázsokkal, testkezelésekkel várják. Hogy ne kelljen messze mennie ha megszomjazott, a drink bár várja különleges italokkal, koktélokkal, teákkal. ELÉRHETŐSÉG 7815 Harkány, Bartók Béla u. 1. Tel.: (+36) 7 / Fax: (+36) 7 / Web: Harkány 13

14 MAGYARHERTELENDI TERMÁL- ÉS ÉLMÉNYFÜRDŐ A magyarhertelendi fürdő Baranya megye és a Dél-Dunántúl legváltozato-sabb, természeti értékeiben leggazdagabb vidékén fekszik. A Pécstől 0 km-re található települést elsősorban két termálkútja tette kedvelt fürdőhellyé. Az 550 m-es mélységből 38 ºC-os, és 106 m-ről feltörő 63 ºC-os források szolgáltatják az idelátogatók kényelmét. A 3 hektáron fekvő árnyékos, családias, szép strand öt medencével rendelkezik. A 008-as év folyamán megnyitotta kapuit a fedett Gyógykert, mely 36 ºC-os termálvízzel, masszázzsal, pihenőágyakkal, külön öltözőkkel és zuhanyzóval felszerelve várja kedves vendégeit egész évben. Egyedi szolgáltatásként bérbe vehető különféle rendezvények lebonyolítására. FEJLESZTÉS 011 tavaszán nyitjuk meg élményfürdőnket, mely Európai Uniós támogatással valósul meg. A projekt keretében kétszintes, teljes körűen akadálymentesített kom- plexum épül, 381 m vízfelszínnel, 4 medencetípussal és számos új szolgáltatással: szauna park, masszázs, étterem. MEDENCÉK BELTÉRI 4ÜLŐMEDENCE A GYÓGYKERTBEN (50 m, 36 ºC) 4ÉLMÉNYFÜRDŐ (011-BEN NYITJA MEG KAPUIT) KÜLTÉRI 4STRANDMEDENCE (300 m, FOKOZATOSAN MÉLYÜLŐ, 33 ºC) 4GYERMEKMEDENCE (61 m, 30 ºC, 0,9 m MÉLY) 4PANCSOLÓ MEDENCE (40 m, 30 ºC, 0, 0,3 m MÉLY) 4OSZTOTT MEDENCE ÜLŐMEDENCE (18 m ) ILL. ÚSZÓMEDENCE (100 m ) (3 ºC) 14

15 A TERMÁLVÍZ A termálvizek kedvező hatással vannak a reumatikus, izületi, keringési és idegrendszeri megbetegedésekre, és ivókúraként használhatók fogínybetegségekre magas fluorit tartalmuk miatt. A víz minősége vizsgált alkotók alapján nátriumhidrogén-karbonátos jellegű, igen lágy, fluoridos termálvíz, melyet természetes ásványvíznek minősítettek. EGÉSZSÉGMEGŐRZŐ SZOLGÁLTATÁSOK 4HÁTMASSZÁZS 4TELJES TEST MASSZÁZS 4MÉZES MASSZÁZS 4AROMATERÁPIA 4NYIROK MASSZÁZS 4TALP MASSZÁZS 4AYUIVODA (INDIAI MASSZÁZS) TOVÁBBI SZOLGÁLTATÁSOK 4ESTI FÜRDÉS 4SZOLÁRIUM 4NYUGÁGYAK 4INFRA SZAUNA 4KABINOK 4JÁTSZÓTÉR 4BÜFÉ NYITVA TARTÁS STRAND Előszezon május 1 június 15-ig ( ) Főszezon június 15 augusztus 30-ig ( ) és ( ) GYÓGYKERT nyitva egész évben ( ) P, Sz: ( ) ELÉRHETŐSÉG Hertelendi Termál Kft. Magyarhertelend, Bokréta u. 1/A Tel./Fax: (+36) 7 / Web: MATHIAS PANZIÓ ÉS ÉTTEREM A fürdőtől 100 m-re található Mathias Panzió és Étterem 9 szobával, 0 férőhellyel várja mindazokat, akik szeretik a természet közelségét és a kikapcsolódást. Magyarhertelend 15

16 IGALI GYÓGYFÜRDŐ Igal egy kedves, külső Somogy határán megbúvó kisváros, mely hangulatos utcáival, történelmi emlékeivel, vendégszerető lakosaival és messze földön híres gyógyfürdőjével méltán vált népszerű úticéllá a gyógyulni és pihenni vágyó turisták körében. A gyógyvíz a magas hőmérséklete és az ásványi anyag tartalma miatt jelentős gyógyító hatással bír. Maga a fürdő 1964 óta fogadja a gyógyulni, pihenni vágyókat. 001-ben gyógyfürdővé nyilvánították, több szakembert orvost, masszőrt, víz alatti masszázskezelőt alkalmaznak. FEJLESZTÉS Várhatóan a 011. év végére készül el az Igali gyógyfürdő eddigi legnagyobb beruházása, a mintegy fél milliárd forintból megvalósuló új fürdőkomplexum, melyhez 50%-os Uniós pályázati összeget nyert el a város. Az új létesítményben többek közt helyet kap majd gyermekmedence, sodró folyosóval ellátott élménymedence, amelyből közvetlenül lehetőség nyílik kiúszni egy új külső medencébe is. Emellett lesz még szauna világ, pezsgőfürdő és minden igényt kielégítő új öltöző rész. MEDENCÉK BELTÉRI 4 DB FEDETT GYÓGYMEDENCE (34 38 C) KÜLTÉRI 4 DB NYITOTT GYÓGYMEDENCE (35 38 C) 4ÚSZÓMEDENCE (33 x 16 m, 5 C) 4CASTIGLIONE MEDENCE (5 C) 43 DB GYERMEKMEDENCE (KÜLÖNBÖZŐ MÉLYSÉGŰEK, ÉLMÉNYELEMEKKEL, 30 C) 4HÁROMPÁLYÁS ÓRIÁS CSÚSZDA 16

17 AZ IGALI GYÓGYVÍZ Vize alkáli-kloridos és hidrogén-karbonátos, s a benne lévő jodid-ion miatt a jódos vizek csoportjába sorolják a szakemberek. Magas hőmérséklete és az ásványi anyagok miatt jelentős gyógyító hatással bír: elősegíti a reumás mozgásszervi panaszok és sérülések utáni keringési zavarok, ízületi bántalmak gyógyulását, valamint a krónikus nőgyógyászati bántalmak vérzési rendellenességek, daganatok, hólyaghurutok és gyulladások enyhítését, s jótékony hatással van urológiai bajokra és gerincbántalmakra is. Ivókúraként anyagcserezavarok, emésztési rendellenességek, bélrenyheség, érsipolyos megbetegedések esetére ajánlják a szakemberek. Jódtartalma miatt sebeket, érsipolyos bántalmakat gyógyít, brómtartalma az álmatlanságtól szenvedőkön segít, fluoridja pedig óvja a fogakat. TOVÁBBI SZOLGÁLTATÁSOK 4SZAUNA 4KOZMETIKA, PEDIKŰR, MANIKŰR 4AJÁNDÉKÜZLET 4ÉTKEZÉSI LEHETŐSÉG 4SPORTPÁLYÁK 4MASSZÁZS OEP ÁLTAL TÁMOGATOTT KEZELÉSEK 4MEDENCEFÜRDŐ 4SÚLYFÜRDŐ 4KÁDFÜRDŐ 4GYÓGYMASSZÁZS 4VÍZ ALATTI VÍZSUGÁRMASSZÁZS NYITVA TARTÁS október 1 április 30. ( ) május 1 szeptember 30. ( ) ELÉRHETŐSÉG Igal, Rákóczi tér 30. Tel./Fax: (+36) 8 / (+36) 8 / Web: Igal 17

18 KAPOSVÁRI USZODA ÉS GYÓGYFÜRDŐ A régi kaposvári strandfürdő területén az 1960-as években tárták fel a gyógyvizet. A fürdő gyógyvizes ellátását db 1030 m mélységű kút biztosítja, amelyek vize 54 C. Erre a gyógyhatású vízre alapozva épült ki és nyitott meg 1968-ban a télen-nyáron üzemelő Kaposvári Uszoda és Gyógyfürdő. A létesítmény egy m -es, parkosított területen fekszik. A szabadtéri részen 006- ban, 4400 m vízfelülettel került átadásra egy számtalan élményelemmel ellátott élményfürdő, amely "Virágfürdő" fantázianéven üzemel. A fürdő a nyári szezonban 17 féle, összesen 46 db látványelemmel várja az érdeklődőket. Hátfal befúvók, vízernyő, nyakzuhany, vízköpők, övzuhany, buzgárok, gejzírek, kamikaze csúszda, családi csúszda, anakonda, barlangcsúszda, fényjátékos piranya kamra, barlangvízesés, vízfüggöny, sodrófolyosó, vízgombák teszik élménnyé a fürdést. A gyermekek különálló gyermekmedencében fürödhetnek. Az élményfürdő területén lábtenisz pálya, játszótér, valamint pingpongozási lehetőség várja az idelátógatókat. A vendégeink étkezéséről melegkonyhás étterem, fagyizó, lángossütő gondoskodik. FEJLESZTÉS 009-ben a fürdőben egy 3 milliárd forintos beruházás kezdődött, amelynek kereté-ben átépítésre kerül a fedett fürdő teljes területe. A felújítási idő alatt a fürdő fedett része zárva tart a Virágfürdő azonban zavartalanul üzemel, ezt követően azonban teljesen megújult külsővel és belsővel, új szolgáltatásokkal, meden-cékkel várja kedves Vendégeit. Várható nyitás: 011 tavasza 18

19 GYÓGYÍTÓ VÍZ A kaposvári gyógyvíz alkáli-kloridos és hidrogén-karbonátos hévíz, amely jelentős mennyiségű brómot, jódot és flouridiont tartalmaz. A víz összes oldott ásványianyag tartalma 300 mlg/l. Fürdőkúraként alkalmazható mozgásszervi megbetegedések, reumatikus bántalmak, trombózis utáni állapot, izomhúzódás, izomgyengeség gyógykezelésére, csonttörések, porcsérülések, baleseti sérülések utókezelésére, valamint eredményesen használható nőgyógyászati kezelésekként is. Ivókúraként gyomor és bélhurutra, valamint epebántalmakra is alkalmazható. MEDENCÉK BELTÉRI 4ÁTÉPÍTÉS ALATT (NYITÁS: 011-BEN) KÜLTÉRI 4ÉLMÉNYMEDENCE (4000 m VÍZFELÜLET, 46 DB ÉLMÉNYELEMMEL) 4GYERMEKMEDENCE (10 m VÍZFELÜLET, CSÚSZDÁKKAL) 4TERMÁLMEDENCE (10 m VÍZFELÜLET) ELÉRHETŐSÉG Kaposvári Uszoda és Gyógyfürdő 7400 Kaposvár, Csík Ferenc sétány 1. Tel.: (+36) 8 / ; (+36) 8 / Fax: (+36) 8 / Web: Kaposvár 19

20 MARCALI VÁROSI FÜRDŐ ÉS SZABADIDŐKÖZPONT Marcali a Balaton déli partjától 1 km-re található. Könnyen megközelíthető az M7- es autópályáról délre a 68-as főúton. A városnak nagy előnyt jelent a Balaton és a sármelléki repülőtér közelsége. A Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont nyolc hektáros területével, épített parkjával kiváló strandolást, kikapcsolódást és sportolási lehetőségeket biztosít az ide látogatók számára. A fedett fürdőben egész évben érezhetik a gyógyvíz jótékony hatását, felfrissülhetnek a pezsgő medencében és élvezhetik a gőzkabin és szauna adta lehetőségeket. A virágokkal és dísznövényekkel teli, szezonálisan üzemelő strandon ideális kikapcsolódást biztosító napozóterületek, gyógy- és termálvizes medencék, sportpályák és gyermekjátszótér várja a látogatókat. Az úszást kedvelők 50 m-es versenymedencében sportolhatnak, míg a gyermekes családok kényelmét nemcsak sekély vizű gyermek medence biztosítja, hanem gyermekjátszótér is, amely a nagyméretű homokozókon kívül 18 féle épített játékelemmel van felszerelve. A városban a turisták kiszolgálását 4 szálloda, több vendéglő és számtalan magánszállás biztosítja. MEDENCÉK BELTÉRI 45 m-es ÚSZÓMEDENCE (8 C) 4OKTATÓ MEDENCE (3 C) 4GYÓGYVIZES MEDENCE (37 C) 4PEZSGŐ MEDENCE (34 C) 4MERÜLŐ MEDENCE (16 C) KÜLTÉRI 48 PÁLYÁS 50 m-es VERSENYUSZODA (6 7 C) 4OKTATÓ MEDENCE (8 30 C) 4GYERMEKPANCSOLÓ CSÚSZDÁVAL (30 C) 4ÉLMÉNYMEDENCE (30 3 C) 4GYÓGYMEDENCE (37 38 C) 4ÁRNYÉKOLT GYÓGYVIZES MEDENCE (37 38 C) 0

21 GYÓGYÍTÓ VÍZ A fürdő 1989 óta rendelkezik minősített gyógyvízzel, mely nátrium-hidrogénkarbonátos, kloridos jellegű. A gyógyvízzel eredményesen kezelhetőek: nőgyógyászati megbetegedések, reumatikus, térd-csípő-gerinc izületi bántalmak, idegrendszeri panaszok. TOVÁBBI SZOLGÁLTATÁSOK 4GŐZKABIN 4SZAUNA 4CSALÁDI CSÚSZDA 4GYERMEKJÁTSZÓTÉR NAGYMÉRETŰ HOMOKOZÓVAL ÉS 18 FÉLE ÉPÍTETT JÁTÉKELEMMEL AKTÍV KIKAPCSOLÓDÁST SEGÍTŐ LÉTESÍTMÉNYEK 44 DB TENISZPÁLYA 4KOSÁRLABDA-PÁLYA 43 DB HOMOKOS PÁLYA (MELY FOCIRA, RÖP- LABDÁRA ÉS KÉZILABDÁRA IS HASZNÁLHATÓ) m-es PARK ELÉRHETŐSÉG 8700 Marcali, Rózsa u. /A Tel.: (+36) 85 / Fax: (+36) 85 / Web: marcalithermal.uw.hu Web: NYITVA TARTÁS FEDETT FÜRDŐ egész évben ( ) STRANDFÜRDŐ május 8 szeptember 4-ig ( ) Marcali 1

22 MOHÁCS ÉS KISTÉRSÉGE TANUSZODA ÉS TERMÁLFÜRDŐ Mohács a déli országhatártól 15 km-re északra a Duna jobb partján, csodálatos természeti környezetben elterülő, mindemellett 900 éves komoly történelmi múlttal rendelkező város. A Mohács Városi Tanuszoda és Termálfürdő 007 júniusában nyílt meg mint a város első fedett uszodája. A TERMÁLVÍZ A mohácsi termálvíz ásványi sókban gazdag, nátrium-kloridos hidrogénkarbonátos jellegű, fluoridos, lágy termálvíz, melynek jelentős a vas és a jodid tartalma. Az ilyen típusú víz rendkívül kedvező hatású a következő megbetegedések gyógykezelésére: ízületi és reumatikus megbetegedések, sportsérülések utókezelésére, izomlazító fürdésre. Nátrium tartalma miatt alkalmas lehet nőgyógyászati megbetegedések kezelésére. Magas klorid-tartalma fokozza a szervezet ellenálló képességét, élénkítő és általános erősítő hatása van. Gyógyhatása a fürdés mellett ivókúrákban és inhalálással is hasznosítható. Szakorvosi ellátásban részesül az, akinek Biorezonancia diagnosztika és kezelés -re van szüksége. A termálvíz gyógyvízzé történő minősítése folyamatban van, mely gyógyvízre építkezve a közeli jövőben a gyógyulni vágyók számára szakorvosi beutalóval, az OEP által finanszírozott fürdőgyógyászati ellátások egy körének igénybevételére nyílik lehetőség. MEDENCÉK 46 SÁVOS ÚSZÓMEDENCE (33 m) (7 ºC) 4TANMEDENCE (0,7 m 1,3 m mély) (31 3 ºC) 4TERMÁLVIZES ÜLŐMEDENCE FÉNYTERÁPIÁS LÁMPÁKKAL (37 38 ºC)

23 WELLNESS A fürdőben rendelkezésre áll finn szauna, infra szaunák, gőzkabin, merülő medence, valamint különböző masszázs szolgáltatások. Tanmedencéje, termál ülőmedencéje és úszómedencéje hétfőtől péntekig szolgálja ki a város és a kapcsolódó kistérség közösségi igényeit, óvodák és iskolák úszásoktatása, a helyi sportegyesületek készségfejlesztése terén. A nagyközönség részére teljes nyitvatartási időben rendelkezésre áll az uszoda az év majd minden napján. Lehetőség van hétköznapokon akár munka előtt (6 órától), vagy munka után (1 óráig) úszásra, a wellness részleg korlátlan használatára. Hétvégeken rendszeres akciókkal várják a pihenni és kikapcsolódni vágyó családokat, szombat este hosszabbított nyitva tartás vár az éjszakai fürdőzés kedvelőire. AKTÍV KIKAPCSOLÓDÁST SEGÍTŐ LÉTESÍTMÉNYEK A sportolni vágyók igényeihez igazodva került kialakításra a belső füvesített udvarban egy homok aljzatú röplabdapálya, mely a nyár folyamán több bajnokságnak is otthont ad. A fürdő a napozni vágyóknak napozóteraszszal, az aktív pihenést kedvelőknek strandröplabda pályával kedveskedik. NYITVA TARTÁS hétfő csütörtök ( ) péntek ( ) szombat ( ) vasárnap ( ) ELÉRHETŐSÉG 7700 Mohács, Felszabadulás u. 1. Tel./Fax: (+36) 69 / Web: Mohács 3

24 NAGYATÁDI TERMÁL- ÉS GYÓGYFÜRDŐ Nagyatádon, a parkok és fürdők városában fúrt termálkút vizét 1906 óta használják fürdőzésre. Nagyatád szívében, a Széchenyi tér hangulatos parkjában épült Gyógyfürdő messze földről csalogatja ide a látogatókat. A fürdő- és ivókúrára egyaránt alkalmas termálvíz az ország legjobb hatású minősített gyógyvizei közé tartozik. Az 1997-ben felújított, majd 006-ban újjávarázsolt fürdőben szakorvosi irányítás mellett balneohydroterápiás, kis- és középfrekvenciás elektroterápiás kezelések és különböző masszázsok vehetők igénybe. A Gyógyfürdő háziorvosi vagy szakorvosi beutalóval Magyarország egész területéről fogadja az érkező betegeket a gyógyfürdőellátások szolgáltatásával. A külföldi vendégek és a belföldi turisták számára a kezeléseket orvosi vizsgálat után kiválasztott gyógykúrákkal biztosítják. A gyógyfürdő egész területe és megközelítése akadálymentesített. A fürdőparkban lévő szabadtéri medencék, csakúgy, mint a fürdő egésze, minden évszakban várja látogatóit. Az intézmény 000 óta tanúsított ISO minőségirányítási rendszerrel rendelkezik. MEDENCÉK BELTÉRI 43 DB FEDETT GYÓGYVIZES MEDENCE ( C) 45 DB GYÓGYVIZES KÁDFÜRDŐ 41 DB ÁTRIUMOS MEDENCE (36 C) KÜLTÉRI 41 DB GYÓGYMEDENCE (9 C) 41 DB ÜLŐ GYÓGYMEDENCE (36 C) 4

25 GYÓGYÍTÓ VÍZ A gyógyvíz 51 C-on tör a felszínre, nátrium-hidrogén-karbonátos ásványvizek csoportjába tartozik. A gyógyvíz a következő betegségcsoportok kezelésére alkalmas: mozgásszervi megbetegedések, degeneratív ízületi betegségek, gyulladásos ízületi betegségek (pl.: SPA, RA), lágyrész betegségek (PHS), műtét utáni állapotok (protézis beültetés, csonttörés), nőgyógyászati megbetegedések: idült méhfüggelék gyulladás, idegrendszeri megbetegedések (lumbago ischiassal), gerincsérv műtét utáni állapotok, sclerosis multiplex, agyvérzés utáni állapotok, facial paresisalsó és felső végtagi ideglaesiók. AZ OEP ÁLTAL TÁMOGATOTT GYÓGYÁSZATI ELLÁTÁSOK 4GYÓGYVIZES GYÓGYMEDENCE 4SÚLYFÜRDŐ 4ORVOSI GYÓGYMASSZÁZS 4ISZAPPAKOLÁS 4GYÓGYVIZES KÁDFÜRDŐ 4SZÉNSAVAS FÜRDŐ 418 ÉVES KOR ALATTI CSOPORTOS GYÓGYÚSZÁS 4VÍZ ALATTI CSOPORTOS GYÓGYTORNA 4VÍZ ALATTI VÍZSUGÁRMASSZÁZS 4KOMPLEX FÜRDŐGYÓGYÁSZATI ELLÁTÁS NYITVA TARTÁS BELTÉRI MEDENCÉK hétfőn ( ) keddtől vasárnapig ( ) KÜLTÉRI MEDENCÉK hétfőn ( ) keddtől vasárnapig ( ) SZAKRENDELÉS hétfőtől péntekig ( ) ELÉRHETŐSÉG 7500 Nagyatád, Széchenyi tér Tel.: (+36) 8 / ; (+36) 8 / Fax: (+36) 8 / Nagyatád 5

26 NAGYATÁDI VÁROSI TERMÁL- ÉS STRANDFÜRDŐ A strand a város északi szélén található, mintegy 1000 méterre a Gyógyfürdőtől. A nagy, parkosított, ligetes területe, megnyugtató környezete szabad teret biztosít, ideális körülményeket teremt meg a felhőtlen kikapcsolódáshoz a nyaralni, napozni, sportolni vágyóknak. A strandot az ország legszebb és legkellemesebb fürdői közé sorolják. Ideális körülményt biztosít a szórakozásra, versenyzésre, edzőtáborozásra az állandó 4 6 C-os, 8 pályás, feszített víztükrű, termálvízzel temperált, vízforgatós versenymedence. A pezsgőfürdős termálmedencét a hűvösebb időben is szívesen látogatják. A szabadtéri medence alakos, nagysága 5 m, vizének hőfoka C. Az erős napsütéstől és a szitáló esőtől a felette elhelyezett különleges kialakítású tetőszerkezet védi a fürdőzőket akik itt ülőpadokon is pihenhetnek, de élvezhetik a termálvíz jótékony hatását, a légfúvásos pezsgőfürdő masszírozását és a tölcsér alakú szökőkútból lezubogó víz dögönyöző élményét. Az élménymedence 8 30 C vízhőmérsék- letű, felszíne 531 m -es. Itt vállzuhany, buzgárok, derékmasszázs, vízáram, vízi terasz, napozóterasz, napozósziget, levegő- és vízbefúvások várják a vendégeket. A kicsik és nagyok egyaránt élvezhetik a kamikáze és egy anakonda csúszda nyújtotta élményeket, amelyek vidám színeivel csalogatják a fürdőzőket. A családias üdülés kényelmét teremti meg a gyermekeknek kialakított kispancsoló mely 3 34 C-os és a fából készült játszótér. MEDENCÉK (CSAL KÜLTÉRI) 4VERSENYMEDENCE (4 6 C) 4PEZSGŐFÜRDŐS TERMÁLMEDENCE (34 38 C) 4ÉLMÉNYMEDENCE (8 30 C) 4KISPANCSOLÓ (3 34 C) 6

Köszöntõ. Felújított fürdõnkben megtalálhat minden olyan szolgáltatást, mely az Ön és családja kikapcsolódását, szórakozását szolgálja.

Köszöntõ. Felújított fürdõnkben megtalálhat minden olyan szolgáltatást, mely az Ön és családja kikapcsolódását, szórakozását szolgálja. Gyógyfürdõ 2013. Köszöntõ Köszöntjük Önt városunk kiemelkedõ turisztikai szerepet játszó fürdõjében abból az alkalomból, hogy egészségét fürdõkezeléseinkkel kívánja javítani. Köszöntjük Önt is, aki szabadsága

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK

DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK 2 0 1 3 KÖSZÖNTŐ! Rendkívül jó érzés egy olyan kiadványba írni néhány köszöntő sort, amelyből a tisztelt olvasó megismerheti a Dél-Dunántúli Gyógy- és Termálfürdők

Részletesebben

Gyomaendrődi Liget Fürdő

Gyomaendrődi Liget Fürdő Gyomaendrődi Liget Fürdő Gyomaendrődi Liget Fürdő Gyomaendrődi Liget Fürdő Történelem A gyógyászati és strand részleg összesen mintegy 2000 m2 területet foglal el, fedett uszodájával és felújított gyógyászati

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK

DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK ELÉRHETŐSÉGEK ÉS TARTALOMJEGYZÉK DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY-ÉS TERMÁLFÜRDŐK EGYESÜLETÉNEK TAGJAI DÉL-DUNÁNTÚLI GYÓGY- ÉS TERMÁLFÜRDŐK 3. Térkép 4-5.- BARCSI GYÓGYFÜRDŐ ÉS

Részletesebben

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014 ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN HÉVÍZ HOTEL PANORÁMA*** (8380 Hévíz, Petőfi u. 9.) ELHELYEZÉS: 2 ágyas classic típusú erkélyes, fürdőszobás szállodai szobában, televízióval, telefonnal, minibárra,

Részletesebben

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL Az üdülést igénybe veheti: a Szövetség tagsága, a tagok hozzátartozói (férj, feleség, élettárs és maximum két nem nagykorú unoka), valamint

Részletesebben

Kiskunmajsai gyógyfürdő, élményfürdő és strandfürdő 2010

Kiskunmajsai gyógyfürdő, élményfürdő és strandfürdő 2010 Kiskunmajsai gyógyfürdő, élményfürdő és strandfürdő 2010 1. Gyógyfürdő A gyógyfürdő 25 éves múltra tekint vissza. Az 1960-as években meginduló szénhidrogén-bányászat "melléktermékeként" felszínre törő

Részletesebben

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu Balatontourist Platán Panzió Balaton 2013 H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. H Balatontourist Platán Panzió H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. Foglalás: Tel.: (36) 84/314-388, (36) 30/758-4575 (36) 30/742-2107

Részletesebben

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató 1. Bejelentkezés, csomagszoba A Thermal Hotel Visegrád****superior szobáit az érkezés napján 10.00-13.00 óra között lehet átvenni, távozás napján 10.00

Részletesebben

A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL

A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL HH RÉPCE***+ BÜKFÜRDŐ Érvényes: 2012.08.17-ig / 2 3 éjszaka foglalással Ár: 11.970 Ft / fő / éjszaka Ár: 10.440 Ft / fő / éjszaka 4 éj foglalással Szállás 2ágyas szobában

Részletesebben

AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI

AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI HH NAGYERDŐ*** DEBRECEN Érvényes: 2013.10.01 12.22-ig.( kivéve őszi szünet) Ár: 7.245 Ft / fő / éj, a hét bármely napján, min. 2éj foglalással 2 éjszaka szállás félpanzióval (bőséges

Részletesebben

ÉLMÉNYUTALVÁNY. Gyógyulás és Pihenés

ÉLMÉNYUTALVÁNY. Gyógyulás és Pihenés ÉLMÉNYUTALVÁNY HOTEL FORRÁS*** Zalakaros 4 nap/3 éj szállás 2 fő részére kétágyas erkélyes összkomfortos szoba félpanziós ellátás (büféreggeli és 3-fogásos vacsora) fejenként 4 kezelés gyógyászati részlegünkön

Részletesebben

Hotel Fürdőház*** - a sóstói harmónia

Hotel Fürdőház*** - a sóstói harmónia A Sóstói Harmónia Sóstógyógyfürdő gyógyvizéről híres, hangulatos fürdőhely Nyíregyháza központjától alig 6 kilométerre. E varázslatos területen, Magyarország legfiatalabb gyógyhelyének szívében található

Részletesebben

Hogyan használhatja fel a fenti kuponokat?

Hogyan használhatja fel a fenti kuponokat? Hogyan használhatja fel a fenti kuponokat? Ha már tudja, hogy melyik időpont megfelelő Önnek 1. Hívjon minket telefonon a hét minden napján a 06-95-520-630-as számon, ahol munkatársaink várják hívását

Részletesebben

ÉL M ÉNYUTA L VÁN Y. Négycsillagos Wellness

ÉL M ÉNYUTA L VÁN Y. Négycsillagos Wellness ÉL M ÉNYUTA L VÁN Y AQUA SPA HOTEL**** Cserkeszőlő 3 nap/2 éj szállás 2 fő részére standard szobában svédasztalos reggeli svédasztalos vacsora Az Aqua-Spa**** Konferencia és Wellness szállodát méltán nevezhetjük

Részletesebben

Az Aqua-Palace vízipalota 15.000 m 2 -en. egyedi hangulattal, rendkívül széles. szolgáltatási kínálattal egész évben

Az Aqua-Palace vízipalota 15.000 m 2 -en. egyedi hangulattal, rendkívül széles. szolgáltatási kínálattal egész évben Az Aqua-Palace vízipalota 15.000 m 2 -en egyedi hangulattal, rendkívül széles szolgáltatási kínálattal egész évben várja a család apraját-nagyját Európa legnagyobb fürdőkomplexumában. A vízipalota közvetlen

Részletesebben

Harkány Termál Kemping Apartmanházak

Harkány Termál Kemping Apartmanházak Harkány Termál Kemping Apartmanházak 7815 Harkány, Bajcsy-zs. Utca 6. A természet teszi a dolgát, ha van róla tudomásunk, ha nincs! A harkányi víz bizonyítottan közel két évszázada meggyógyítja látogatóit!

Részletesebben

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Siófok, Honvéd u. 73. Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj,

Részletesebben

2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK

2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BÁNYA-, ENERGIA- ÉS IPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. 2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BALATONFÖLDVÁRI ÜDÜLŐ, Spúr István u. 31. Az üdülő Balatonföldvár központjában, a

Részletesebben

2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS

2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS 2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS PIROSKA HOTEL*** BÜK Érvényes: 2012.06. 01 30.között, a hét bármely napján! Ár: 8.126 Ft / fő / éj 2 éjszaka foglalással Ár: 7.460 Ft / fő / éj 3 éjszaka foglalással Szállás kétágyas

Részletesebben

Tájékoztatjuk Kedves vendégeinket, hogy a minibárból történő fogyasztást a konferencia minden kedves vendége egyénileg rendezi a szálloda portáján.

Tájékoztatjuk Kedves vendégeinket, hogy a minibárból történő fogyasztást a konferencia minden kedves vendége egyénileg rendezi a szálloda portáján. II. Számviteli konferencia Helyszín ismertető A Szálloda a Budapest Székesfehérvár vasútvonalon Velence állomástól 150 méterre található. A szálláshely szolgáltatás megrendelése feljogosítja a megrendelőt

Részletesebben

A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása

A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása Közigazgatási szervek munkatársainak kompetenciafejlesztése Árop 2.2.23 Készítette: Szíjgyártó Beáta,Cserép Zsolt, Navracsics Antal, Lakatos Béla az Erzsébet

Részletesebben

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj, -10% kedvezmény

Részletesebben

Bükfürdő - felüdülés, pihenés, gyógyulás felsőfokon

Bükfürdő - felüdülés, pihenés, gyógyulás felsőfokon Bükfürdő - felüdülés, pihenés, gyógyulás felsőfokon A Büki Gyógyfürdő Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy- és élményfürdője, minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást

Részletesebben

1.. 3.. (1) A fürdő nyitva tartása az alábbiak szerint alakul:

1.. 3.. (1) A fürdő nyitva tartása az alábbiak szerint alakul: Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 16/2014.(XI.13.)önkormányzati rendelete a Fürdő belépőjegyek és szolgáltatási díjak 2015. évi megállapításáról.. Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó

Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó Aktív hétvégére várjuk a sportszerető családokat! Ezt a hétvégét olyan családoknak vagy egyéneknek ajánljuk, akik szeretnének egy sportos

Részletesebben

Hunor Hotel Budapest, H-1039 Pünkösdfürdő u.40. Phone: +36 1 243 09 49 Fax: +36 1 244 08 21 info@hunor-hotel.com www.hunor-hotel.

Hunor Hotel Budapest, H-1039 Pünkösdfürdő u.40. Phone: +36 1 243 09 49 Fax: +36 1 244 08 21 info@hunor-hotel.com www.hunor-hotel. Üdvözöljük A Hunor Szálloda Budapest egyik legszebb kerületében Óbudán, Békásmegyeren a Duna-parttól 500 m-re található. 140 kétágyas komfortos klimatizált szobával és tíz apartmannal várja egyéni és csoportos

Részletesebben

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni.

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

Gyógyfürdő (fürdőszolgáltatások) -árjegyzék (Ft-ban)

Gyógyfürdő (fürdőszolgáltatások) -árjegyzék (Ft-ban) 2016. január 01. 07:00 Gyógyfürdő (fürdőszolgáltatások) -árjegyzék (Ft-ban) Belépőjegyek 01.01-06.30 és 09.01-12.31 07.01-08.31 Fürdőbelépő 1.900,- 2.300,- Kedvezményes fürdőbelépő (gyerek, diák, nyugdíjas)

Részletesebben

1.. 3.. A fürdő nyitva tartása az alábbiak szerint alakul:

1.. 3.. A fürdő nyitva tartása az alábbiak szerint alakul: Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 26/2013.(XII.17.) önkormányzati rendelet a Fürdő belépőjegyek és szolgáltatási díjak 2014.évi megállapításáról. A Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra

HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra MÁTRA - PARÁDFÜRDŐ ERZSÉBET HOTEL*** Érvényes: 2012.07.09-08.17.között, 6 éjszakás foglalással, a hét bármely napján Ár: 9.900

Részletesebben

Ha élményekkel teli, aktív kikapcsolódásra vágyik a természet harmóniájában, akkor ezt nálunk megtalálja!

Ha élményekkel teli, aktív kikapcsolódásra vágyik a természet harmóniájában, akkor ezt nálunk megtalálja! KIKELET SOMOGY KERTJE**** BONNYA Tavasz váró akció Somogy Kertjében Érvényes: 2015.04.30-ig Ha élményekkel teli, aktív kikapcsolódásra vágyik a természet harmóniájában, akkor ezt nálunk megtalálja! 16.065

Részletesebben

Árak: 2014 évre VONATKOZÓ ÁRAINK Hivatalos ár Partneri ár ELŐ ÉS UTÓSZEZON:

Árak: 2014 évre VONATKOZÓ ÁRAINK Hivatalos ár Partneri ár ELŐ ÉS UTÓSZEZON: Dráva Hotel Thermal Resort**** 7815 Harkány, Bartók Béla u. 1. A Dráva Hotel Thermal Resort az európai hírű gyógyfürdőhelyen Harkányban, Magyarország déli részén Pécstől, a 2010-es év kulturális Fővárosától

Részletesebben

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4.

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

A KOMPTENECIAFEJLESZTÉS HELYSZÍNEINEK BEMUTATÁSA

A KOMPTENECIAFEJLESZTÉS HELYSZÍNEINEK BEMUTATÁSA A KOMPTENECIAFEJLESZTÉS HELYSZÍNEINEK BEMUTATÁSA KÖZIGAZGATÁSI SZERVEK MUNKATÁRSAINAK KOMPETENCIAFEJLESZTÉSE ÁROP 2.2.23 Készítette: Szántó Krisztina, Erzsébet Szállodák, Táborok és Vendégházak Nonprofit

Részletesebben

XVII. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK

XVII. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK INFORMÁCIÓK Verseny információk: A verseny rendezője: Magyar Kick-Box Szakszövetség Tigers Kick- Box és Szabadidő SE Szeged Helyszín: Szeged, Városi Jégpálya Cím: Szeged, Szabadkai út 22. Időpont: 2011.

Részletesebben

A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása

A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A kivitelezés ideje: 2013. 03. 07. 2013. 06. 28. Az építtető neve és elérhetősége: Balatonfűzfő Város Önkormányzata 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. Kivitelező neve

Részletesebben

FONTANA PANZIÓ (4200 Hajdúszoboszló, Jókai sor 19.)

FONTANA PANZIÓ (4200 Hajdúszoboszló, Jókai sor 19.) FONTANA PANZIÓ (4200 Hajdúszoboszló, Jókai sor 19.) A panzióban tíz teljes komforttal rendelkező vendégszoba áll rendelkezésre. A szobák elosztása: 4 db nagyobb alapterületű kétágyas, 3 db kisebb alapterületű

Részletesebben

BALATONI VAKÁCIÓ CLUB ALIGA*** - BALATONVILÁGOS-ALIGA ANNA MÁRIA VILLA HOTEL BALATONFÖLDVÁR

BALATONI VAKÁCIÓ CLUB ALIGA*** - BALATONVILÁGOS-ALIGA ANNA MÁRIA VILLA HOTEL BALATONFÖLDVÁR BALATONI VAKÁCIÓ CLUB ALIGA*** - BALATONVILÁGOS-ALIGA A Balaton kapujában Budapesttől csupán 90 km-re található balatonaligai szállás-, és üdülőközpont, melynek 10 hektáros strandja 2 km hosszan nyúlik

Részletesebben

esetén 18.500,-Ft/f /7 éjszaka). 2011. január 06-tól február 27-ig 20.500,-Ft/f /7 éjszaka (négyágyas szobákban 4 személy

esetén 18.500,-Ft/f /7 éjszaka). 2011. január 06-tól február 27-ig 20.500,-Ft/f /7 éjszaka (négyágyas szobákban 4 személy HAJDÚSZOBOSZLÓ FONTANA PANZIÓ (4200 Hajdúszoboszló, Jókai sor 19.) A panzióban tíz teljes komforttal rendelkez vendégszoba áll rendelkezésre. A szobák elosztása: 4 db nagyobb alapterület kétágyas, 3 db

Részletesebben

XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK

XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK Verseny információk: A verseny rendezője: Magyar Kick-Box Szakszövetség Csongrád Megyei Kick- Box Szövetség Tigers Kick- Box és Szabadidő SE Szeged Combat D Sport Klub

Részletesebben

Testet, lelket, szellemet gyógyító forrásaink - Természeti kincsünk és örökségünk a gyógyító víz

Testet, lelket, szellemet gyógyító forrásaink - Természeti kincsünk és örökségünk a gyógyító víz Testet, lelket, szellemet gyógyító forrásaink - Természeti kincsünk és örökségünk a gyógyító víz Printz-Markó Erzsébet tanársegéd, NymE-Ak Turizmus Intézet doktorjelölt, SZE-RGDI Amiről szó lesz fürdőtörténet

Részletesebben

GÁL FERENC FŐISKOLA MEZŐTÚR SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK

GÁL FERENC FŐISKOLA MEZŐTÚR SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK GÁL FERENC FŐISKOLA MEZŐTÚR SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Kollégiumi szálláslehetőség Cím: 5400 Mezőtúr, Petőfi tér 1. (volt főiskola kollégiuma) tel: 06-56-551-000 Szobák és árak: Földszint: 2 db 4 fős szoba (külön

Részletesebben

Gránit Gyógyfürdő Zrt. Vízellátó rendszere és üzemeltetése. Krampek Mihály vezérigazgató

Gránit Gyógyfürdő Zrt. Vízellátó rendszere és üzemeltetése. Krampek Mihály vezérigazgató Gránit Gyógyfürdő Zrt. Vízellátó rendszere és üzemeltetése Krampek Mihály vezérigazgató 1. Gránit Gyógyfürdő Zrt. rövid története A kőolaj utáni kutatófúrások sora történt Zala megyében. Zalakaros község

Részletesebben

Orosháza-Gyopárosfürdő Gyógyászati szolgáltatások, gyógyturisztikai fejlesztések, marketingkommunikációs lehetőségek

Orosháza-Gyopárosfürdő Gyógyászati szolgáltatások, gyógyturisztikai fejlesztések, marketingkommunikációs lehetőségek Orosháza-Gyopárosfürdő Gyógyászati szolgáltatások, gyógyturisztikai fejlesztések, marketingkommunikációs lehetőségek MHT XXXII. Országos Vándorgyűlés, Szeged-július 2-4 Készítette: Dedák Angéla, elnök

Részletesebben

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2016

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2016 HÉVÍZ HOTEL PANORÁMA*** (8380 Hévíz, Petőfi u. 9.) ELHELYEZÉS: 2 ágyas classic típusú erkélyes, fürdőszobás szállodai szobában, televízióval, telefonnal, minibárra, fürdőköpeny használattal. A szobában

Részletesebben

A bánki Tó Hotel épületének bővítése, wellness szolgáltatások, sport- és szabadidőközpont kialakítása a projekt bemutatása

A bánki Tó Hotel épületének bővítése, wellness szolgáltatások, sport- és szabadidőközpont kialakítása a projekt bemutatása A bánki Tó Hotel épületének bővítése, wellness szolgáltatások, sport- és szabadidőközpont kialakítása a projekt bemutatása A fejlesztés az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési

Részletesebben

CSALÁDI VAKÁCIÓ A HEGYEKBEN ÉS AZ ALFÖLDÖN!

CSALÁDI VAKÁCIÓ A HEGYEKBEN ÉS AZ ALFÖLDÖN! CSALÁDI VAKÁCIÓ A HEGYEKBEN ÉS AZ ALFÖLDÖN! Az ajánlatok a 2013.év nyári főszezonban, kiemelt ünnepek kivételével, érvényesek. Elő- és utószezonra más csomagárakat kínálunk! MAGITA HOTEL*** ERDŐBÉNYE /

Részletesebben

Érvényes: 2014. szeptember 1.- december 22. között (kivétel a kiemelt és ünnepi időszakok***), legalább 2 éjszaka foglalása esetén!

Érvényes: 2014. szeptember 1.- december 22. között (kivétel a kiemelt és ünnepi időszakok***), legalább 2 éjszaka foglalása esetén! KIRÁNDULÁS ÖTLETEK HOTEL KITTY***+MISKOLCTAPOLCA A Hotel Kitty, Miskolc-Tapolca ősparkjában, a világhírű és egyedülálló Barlangfürdő bejáratától alig néhány lépésre található. A két bástyaszerű torony

Részletesebben

HÚSVÉT. ÜNNEPI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2012.április 06 09. ERZSÉBET PARK HOTEL*** PARÁDFÜRDŐ PIROSKA HOTEL*** BÜK

HÚSVÉT. ÜNNEPI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2012.április 06 09. ERZSÉBET PARK HOTEL*** PARÁDFÜRDŐ PIROSKA HOTEL*** BÜK HÚSVÉT Messze földön jártam, szép harmatos reggel Aranytündér kútvizéből vizet merítettem. Aranytündér kútvizével öntözgetni járok, olyan szagos, mint a rózsa, gyertek ti is, lányok! ÜNNEPI SZÁLLÁSAJÁNLATOK

Részletesebben

Bács-Kiskun megye fürdői

Bács-Kiskun megye fürdői Kerekdomb Tiszakécske Ballószög Kecskemét Lakitelek Kiskôrös Kiskunfélegyháza Kalocsa Kiskunmajsa Kiskunhalas Nagybaracska Dávod 1 Ballószög Aranykor Wellness Termálfürdô 2004-ben került átadásra a ballószögi

Részletesebben

Gyógyulás és pihenés. katalógus

Gyógyulás és pihenés. katalógus Gyógyulás és pihenés katalógus 1 Tájékoztató a PihiPakk élménycsomagokról A PihiPakk élménycsomag a választás szabadságát adja, és felejthetetlen élményeket nyújt Önnek. Az élménycsomag egy katalógusból

Részletesebben

Ho t e l Pl aya Go l f ««««

Ho t e l Pl aya Go l f «««« MALLORCA NYÁR NYÁR Mallorca Spanyolország északi része elõtt húzódik a különbözõ földrajzi adottságokkal, kultúrával, valamint konyhával rendelkezõ öt szigetbõl álló Baleár-szigetvilág. Legnagyobb és egyben

Részletesebben

ÉL M ÉNYUTA L VÁN Y. Wellness és Romantika

ÉL M ÉNYUTA L VÁN Y. Wellness és Romantika ÉL M ÉNYUTA L VÁN Y AQUARELL HOTEL **** Cegléd 3 nap/2 éj szállás 2 fő részére félpanziós ellátás (svédasztalos reggeli, svédasztalos vacsora) ajándék 1 üveg pezsgő és gyümölcs bekészítés a szobába késői

Részletesebben

Egészségturizmus a Dél-alföldi régióban

Egészségturizmus a Dél-alföldi régióban Egészségturizmus a Dél-alföldi régióban Szűcs Irén Marketing menedzser Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatóság Turisztikai trendek Idősebb utazók átlag életkora nő, a KKE térség

Részletesebben

Kehida Termál. Árlista 2013. és Élményfürdô. Hotel HHHH. Élményfalu HHH. Gyógy- és Élményfürdô

Kehida Termál. Árlista 2013. és Élményfürdô. Hotel HHHH. Élményfalu HHH. Gyógy- és Élményfürdô Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdô Gyógy- Hotel HHHH és Élményfürdô Kehida Hertelendy Termál Ház Hotel HHHH HHHH Hertelendy Élményfalu Ház HHH HHHH Élményfalu HHH... gyógyító termálvíz... wellness...

Részletesebben

Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete!

Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete! Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. Szállodánk Balatonszárszón az egyik legkedveltebb üdülőövezetben

Részletesebben

Konkoly Szabadidőpark

Konkoly Szabadidőpark Konkoly Szabadidőpark Cím: 8960 Lenti, Lovarda u. 1. Tel.: Konkoly István: +36 30/336-9269 Konkoly Andrea: +36 30/665-9361 Mail: konkolya@enternet.hu Web: www.k-szabadidopark.fw.hu Tisztelt Internetezők,

Részletesebben

Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére

Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére Örömünkre szolgált, hogy az elmúlt évek során sok szakszervezeti tag és családja részére biztosítottuk szálláshelyünkön a

Részletesebben

9740 Bükfürdő, Termál krt. 2. Tel.: 06 94 558 080, Fax: 06 94 358 023 Internet: www.bukfurdo.hu E-mail: marketing@spabuk.hu. 2015.

9740 Bükfürdő, Termál krt. 2. Tel.: 06 94 558 080, Fax: 06 94 358 023 Internet: www.bukfurdo.hu E-mail: marketing@spabuk.hu. 2015. 9740 Bükfürdő, Termál krt. 2. Tel.: 06 94 558 080, Fax: 06 94 358 023 Internet: www.bukfurdo.hu E-mail: marketing@spabuk.hu BÜKI GYÓGYFÜRDŐ ZRT. SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK 2015. január 1-jétől BELÉPŐJEGYEK I.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A 2015. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL CSERKESZŐLŐ

TÁJÉKOZTATÓ A 2015. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL CSERKESZŐLŐ TÁJÉKOZTATÓ A 2015. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL Nyugdíjasklubok és Idősek Életet az éveknek Országos Szövetsége Budapest, 1053 Királyi Pál u. 20. I/3., tel/fax: 06/1/327-0118 Email: nyugszov@hu.inter.net

Részletesebben

GRAND HOTEL ARANYBIKA RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT

GRAND HOTEL ARANYBIKA RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT GRAND HOTEL ARANYBIKA RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT 2012 RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT 2012 Debrecen szívében, a Nagytemplom szomszédságában található a patinás szálloda. Megközelítés: Debrecen-Budapest

Részletesebben

Pápai Termálvízhasznosító ZRt. 8500 Pápa, Várkert út 5. Tájékoztató

Pápai Termálvízhasznosító ZRt. 8500 Pápa, Várkert út 5. Tájékoztató Pápai Termálvízhasznosító ZRt. 8500 Pápa, Várkert út 5. Tájékoztató Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete részére a Várkertfürdő területén az elmúlt időszakban megvalósult és folyamatban lévő

Részletesebben

Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900 6 900

Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900 6 900 Makár relax napok 3nap/2éj kétágyas 1 fő 2 fő Pótágy Gyerek 1 fő 2 fő Pótágy Gyerek 45 900 59 400 22 300 14 600 35 700 49 400 22 300 14 600 Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900

Részletesebben

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS***

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** 2015 *CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** CAMPING FIORI*** RABAC - Isztriai félsziget Horvátország 560 km-re Bp-től

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük Sárváron a VitalMed Hotelben!

Szeretettel köszöntjük Sárváron a VitalMed Hotelben! Szeretettel köszöntjük Sárváron a VitalMed Hotelben! Nálunk mindent megtalál, ami a kikapcsolódáshoz szükséges Szállodánk a Gyógy- és Wellnessfürdô épületében található, néhány perces sétára a Csónakázó

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A 2011. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRİL

TÁJÉKOZTATÓ A 2011. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRİL TÁJÉKOZTATÓ A 2011. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRİL Nyugdíjasklubok és Idısek Életet az éveknek Országos Szövetsége (Budapest, 1053 Királyi Pál u. 20. I/3., tel/fax: 06/1/327-0118, email: nyugszov@hu.inter.net)

Részletesebben

Tájékoztató a kiskunmajsai Gyógy- és Élményfürdőről és környékéről. Fürdő szolgáltatások

Tájékoztató a kiskunmajsai Gyógy- és Élményfürdőről és környékéről. Fürdő szolgáltatások Tájékoztató a kiskunmajsai Gyógy- és Élményfürdőről és környékéről Nyitva tartás: Gyógy- és Élményfürdő: 9:00-19:00 (az év minden napján) Éjszakai fürdő (péntek, szombat): 05.01-08.31 20:00-24:00 09.01-04.30

Részletesebben

superior márc. 1. 20., nov. 22. dec. 20.

superior márc. 1. 20., nov. 22. dec. 20. Hévíz HOTEL EURÓPA FIT Gyógyulás, wellness, családbarát környezet, három generáció számára ideális környezet. Az elmúlt évben látványosan megújult szálloda Hévíz központjában, a világhírű gyógytótól 400

Részletesebben

Csokonyavisonta / Korona Apartmanház és Panzió szálláslehetőség

Csokonyavisonta / Korona Apartmanház és Panzió szálláslehetőség Csokonyavisonta / Korona Apartmanház és Panzió szálláslehetőség Ha csendre, nyugalomra, kristálytiszta levegőre vágyik, élvezni szeretné a gyógyvíz nagyszerű hatásait vagy családi pihenéshez szállást keres,

Részletesebben

Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28.

Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. SZOBA ÁRAK: ELŐ ÉS UTÓSZEZONBAN Erkélyes thai szoba 2 fő részére 2013.május 01.- június 01.-ig 2013. augusztus 29.- december 31.-ig 7000 Ft/ éj

Részletesebben

Gyermekárak: 4 éves korig: 2 fő teljes fizető mellett: díjmentes 4-14 éves korig: 2 fő teljes fizető mellett, pótágyon 9800 Ft/fő/2 éj

Gyermekárak: 4 éves korig: 2 fő teljes fizető mellett: díjmentes 4-14 éves korig: 2 fő teljes fizető mellett, pótágyon 9800 Ft/fő/2 éj NYÁRUTÓ MAGISTERN HOTEL***+ SIÓFOK Érvényes: 2015. 08. 31 2015. 10. 21. között min. 2 éjszaka igénybe vétele esetén. Az akció ára: 6.840,- Ft / fő / éjszaka, félpanzióval A csomagár tartalmazza: szállást

Részletesebben

Horvátország HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI

Horvátország HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI A hotel közvetlen tengerparton található, közelében postahivatal, bank és benzinkút, a városközpont kb. 10 perc. A kétágyas szobák mindegyikben zuhany/wc, SAT TV, telefon.

Részletesebben

BALNEO HOTEL ZSÓRI **** 3400 Mezőkövesd Zsóry-fürdő, Fülemüle u. 2.

BALNEO HOTEL ZSÓRI **** 3400 Mezőkövesd Zsóry-fürdő, Fülemüle u. 2. BALNEO HOTEL ZSÓRI **** 3400 Mezőkövesd Zsóry-fürdő, Fülemüle u. 2. A Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness szálloda Mezőkövesd üdülőterületén, Zsóryfürdőn található. 134 szobával, minden igényt kielégítő

Részletesebben

Hotel Helikon *** Magyarország - Zala megye - Keszthely http://www.reise.info.hu/hotel-helikon/hu/

Hotel Helikon *** Magyarország - Zala megye - Keszthely http://www.reise.info.hu/hotel-helikon/hu/ http:///hotel-helikon/hu/ Bemutatkozás Üdvözlet Napfény, víz, levegő... Helikon. Keszthely, a régi barokk kisváros hangulatos környezetben fekszik a Keszthelyi hegység és a Balaton között. Szobák A háromcsillagos

Részletesebben

RENDEZVÉNYAJÁNLATOK VÁRJUK A BALATONNÁL, VÁRJUK A FEDÉLZETEN! BALATONI HAJÓZÁSI ZRT.

RENDEZVÉNYAJÁNLATOK VÁRJUK A BALATONNÁL, VÁRJUK A FEDÉLZETEN! BALATONI HAJÓZÁSI ZRT. 2015 RENDEZVÉNYAJÁNLATOK VÁRJUK A BALATONNÁL, VÁRJUK A FEDÉLZETEN! BALATONI HAJÓZÁSI ZRT. Különleges helyszín különleges rendezvényre! Egyedülálló élmény, gyönyörű környezet a balatoni táj, mely feledhetetlen

Részletesebben

Györköny szálláshelyek

Györköny szálláshelyek Györköny szálláshelyek Gellérthegyi Lak Györköny-Pincefalu központjában helyezkedik el egy új építésű présház, mely külsőségeiben hagyományos présház jellegű, viszont belső kialakítása lehetővé teszi vendégek

Részletesebben

November 4.,11. 8 NAP / 7 ÉJSZAKA. FP 99.000,- Ft/fő Hotel Iberotel Grand Sharm***** FP 136.000,- Ft/fő Hotel LTI Grand Azure*****

November 4.,11. 8 NAP / 7 ÉJSZAKA. FP 99.000,- Ft/fő Hotel Iberotel Grand Sharm***** FP 136.000,- Ft/fő Hotel LTI Grand Azure***** November 4.,11. 8 NAP / 7 ÉJSZAKA Hotel Falcon Hills*** FP 99.000,- Ft/fő Hotel Iberotel Grand Sharm***** FP 136.000,- Ft/fő Hotel LTI Grand Azure***** AI 143.000,- Ft/fő standard kétágyas szoba Hotel

Részletesebben

AMagyar Balneológiai Egyesület 1891-

AMagyar Balneológiai Egyesület 1891- AMagyar Balneológiai Egyesület 1891- ben, 120 évvel ezelõtt tartotta elsõ kongresszusát. Az egyesület fénykorát olyan nevek fémjelezték, mint Tauffer, a Korányiak, Markusovszky és Hõgyes. Idén a kénes

Részletesebben

TAVASZVÁRÓ SALIRIS RESORT HOTEL**** EGERSZALÓK ERZSÉBET PARK HOTEL *** PARÁDFÜRDŐ

TAVASZVÁRÓ SALIRIS RESORT HOTEL**** EGERSZALÓK ERZSÉBET PARK HOTEL *** PARÁDFÜRDŐ TAVASZVÁRÓ ERZSÉBET PARK HOTEL *** PARÁDFÜRDŐ Érvényes: 2016. február 01. június 15. között (kivéve: kiemelt-és ünnepi időszakok) Ár hétköznap: Ár hétvégén: 7.435 Ft / fő / éj 8.715 Ft / fő / éj Tartalom:

Részletesebben

TAVASZI TÚRÁK - TERMÉSZET KEDVELŐK FIGYELMÉBE

TAVASZI TÚRÁK - TERMÉSZET KEDVELŐK FIGYELMÉBE TAVASZI TÚRÁK - TERMÉSZET KEDVELŐK FIGYELMÉBE A tavasz még csak settenkedik a kert alatt, míg megmutatkozik teljes pompájában, az még odébb van. A tulipán, a tulipánfa már mutatja magát, a hegyoldalon

Részletesebben

Deél- Al-foél-d. élmény! minden vizében. www.delalfold.info

Deél- Al-foél-d. élmény! minden vizében. www.delalfold.info Deél- Al-foél-d minden vizében élmény! www.delalfold.info Dél-Alföld Minden vizében élmény 1 Dél-Alföld a csodavizek hazája Egészségére váljék Gyulán! Gyula élénk idegenforgalmával Magyarország egyik legkedveltebb

Részletesebben

Energiát adunk / A gyógyulás útján / Ha vissza szeretné nyerni régi formáját... itt a helye...

Energiát adunk / A gyógyulás útján / Ha vissza szeretné nyerni régi formáját... itt a helye... Regeneráló túra és kúra a vasi régióban (rehabilitáció) Termál körút a gyógyulás jegyében. Energiát adunk / A gyógyulás útján / Ha vissza szeretné nyerni régi formáját... itt a helye... CSOMAG CÉLCSOPORTJA:

Részletesebben

Pihenés Sárvár szívében

Pihenés Sárvár szívében Pihenés Sárvár szívében 4 nap / 3 éjszaka Érvényes: 2011.01.01. 12.31. Bassiana Hotel és Étterem 9600 Sárvár, Várkerület 29-2. Tel.: 95/521-300 n Fax: 95/323-800 E-mail: info@bassiana.hu Web: www.hotelbassiana.hu

Részletesebben

Zsuzsanna Vendégház. Bakonyjákó Úttörő u.6.

Zsuzsanna Vendégház. Bakonyjákó Úttörő u.6. Zsuzsanna Vendégház Bakonyjákó Úttörő u.6. A Vendégház a Bakony szívében helyezkedik el. Gondozott környezetben, kényelmes, tágas ízlésesen berendezett családi házba várj ák a pihenni vágyó Vendégeket.

Részletesebben

Tisztelt Szakszervezeti Tag!

Tisztelt Szakszervezeti Tag! Tisztelt Szakszervezeti Tag! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. Szállodánk Balatonszárszón az egyik legkedveltebb üdülőövezetben található.

Részletesebben

Akadálymentesített bükfürdői szálláshelyek

Akadálymentesített bükfürdői szálláshelyek Akadálymentesített bükfürdői szálláshelyek Apartmanok Anna Apartman Házba és az apartmanokba be lehet jutni kerekes székkel A teraszra rámpa van kialakítva A fürdőszobában a kádba be kell lépni, de ott

Részletesebben

Szobaárak 2014. 2014. 01. 05-06. 12. 2014. 08. 31-12. 24. Hétközben Hétvégén *

Szobaárak 2014. 2014. 01. 05-06. 12. 2014. 08. 31-12. 24. Hétközben Hétvégén * Árlista 2014 Szobaárak 2014 Ft/szoba/éj Elô-/Utószezon 2014. 01. 05-06. 12. 2014. 08. 31-12. 24. Hétközben Hétvégén * Fôszezon, kiemelt idôszak** 2014. 06. 13-08. 30. Kétágyas szoba 28 900 31 900 34 900

Részletesebben

Tisztelt Szakszervezeti Tag!

Tisztelt Szakszervezeti Tag! Tisztelt Szakszervezeti Tag! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. A családias hangulat, munkatársaink vendégszeretete, a kellemes környezet és

Részletesebben

Kedvezményes téli ajánlatok

Kedvezményes téli ajánlatok KISBÉR TOURIST Engedély:R 1068 Utazási Iroda 2870 Kisbér Komáromi u.1. Telefon: 34/352-700 és 06/30/217-8722 Kedvezményes téli ajánlatok Program ajánlat: Szállást kínálunk Budapesten Hotel Rubin****6.450

Részletesebben

Madrid KÉRJEN IRODÁNKTÓL AJÁNLATOT! Hotel Tryp Gran Via***

Madrid KÉRJEN IRODÁNKTÓL AJÁNLATOT! Hotel Tryp Gran Via*** Madrid KÉRJEN IRODÁNKTÓL AJÁNLATOT! Hotel Tryp Gran Via*** Fekvése: központi helyen, Madrid legnagyobb bevásárló utcáján, a Gran Vián fekszik. Ideális kiindulópont a történelmi Madrid felfedezéséhez, a

Részletesebben

Jó gyakorlatok. Arnold Vendégház Mecseknádasd

Jó gyakorlatok. Arnold Vendégház Mecseknádasd Jó gyakorlatok Arnold Vendégház Mecseknádasd Készült a DDOP-2.1.3/A-12-2012-0007 Vidéki örökség útjai pályázaton belül a Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Egyesület és a Dél- Dunántúli Falusi Turizmus

Részletesebben

HUNGUEST HOTEL GALYA ERZSÉBET PARK HOTEL. Galyatető. Parádfürdő. superior

HUNGUEST HOTEL GALYA ERZSÉBET PARK HOTEL. Galyatető. Parádfürdő. superior Galyatető HUNGUEST HOTEL GALYA A Mátra legmagasabb csúcsán 957 méter magasan, 5 hektáros park közepén, gyönyörű panorámával várja Vendégeit a patinás, 1939- ben épített szálloda. Akkor is és ma is a családok,

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ Ahol magad is legendára találsz Hajdúszoboszló, mint Legendás Helyszín bemutatása: Hajdúszoboszló az Alföld északkeleti részén, a Tiszántúlon fekvő

Részletesebben

Egyéni síutak Ausztria

Egyéni síutak Ausztria Gasthof Meyer Egyéni síutak Ausztria Annabergben található, kitűnő elhelyezkedésű, barátságos, kétcsillagos panzió, amely csoportok részére is ideális választás. Sílift: 2 üléses felvonótól 50 méterre.

Részletesebben

Kedves Uvaterv -es Vendégeink!

Kedves Uvaterv -es Vendégeink! Kedves Uvaterv -es Vendégeink! A TIHANYI ÜDÜLŐ - a 2012-es évben is várja a pihenni, nyaralni vágyó vendégeket. Az üdülési program lehetőséget ad : - rövidebb, hosszabb időszak, - csak szállás, - szállás

Részletesebben

Campus Hotel Debrecen

Campus Hotel Debrecen Campus Hotel Debrecen Kedvezményes ajánlatunk hallgatók és felsőoktatási intézményekben dolgozók részére: Szállás 2 ágyas szobában 4.500 Ft/fő/éj Az ár tartalma: 1 éjszaka szállás, a parkoló használata,

Részletesebben

Fürdőkultúra, wellness, fitness

Fürdőkultúra, wellness, fitness Fürdőkultúra, wellness, fitness 68 HÁZ és KERT Fürdőkultúra, wellness, fitness Wellness Egerben A Hotel Eger & Park, Eger patináns szállodai komplexuma, a belvárosban, Eger történelmi központjától, a Dobó

Részletesebben