Pilismaróti Hírek HELYTÖRTÉNETI ÜNNEPI SZÁM Tartalomjegyzék: Bozóky Mihály Általános Iskola közoktatási infrastrukturális fejlesztése

Átírás

1 Pilismaróti Hírek A Maróti Hírek jogutódja Pilismaróti Hírek augusztus 20. XVIII. évfolyam 1. szám HELYTÖRTÉNETI ÜNNEPI SZÁM 2009 Múlt Tartalomjegyzék: Régmúlt A református templom nagyobbítása, toronyépítés Katolikus templom építése Virágzó szőlő-, bortermelés Gyümölcstermesztés Régi házak, portrék Közelmúlt A Bozóky Mihály Általános Iskola hírei Mesevár Óvoda hírei Könyvtár és kulturális élet A régi katolikus kultúrház A Szent Család Közösségi Ház Dunakanyari Mazsorett 2008/2009 Emlékezések Az önkormányzat évre tervezett fejlesztései Jövőnkről röviden Ünnepi program Katolikus iskola, épült 1926/27-ben Jelen Bozóky Mihály Általános Iskola közoktatási infrastrukturális fejlesztése KDOP-5.1.1/2F-2f A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Általános Iskola bővítve 1960/62 és a 80-as évek Jövő. Tervezett felújítás után (2010 szeptember 1.)

2 A református templom nagyobbítása, toronyépítés, felszentelés Maroth falu a török uralom alatt többször elpusztult, ám kevés lakossal mindig újjáéledt. A maróti református gyülekezet története a XVI. század második feléig, a török korba nyúlik vissza. A vallásüldözések elől ÉK-Magyarországról idemenekült reformátusoknak a török megengedte vallásuk gyakorlását. Irataik szerint a hegyen lévő kő templomukat 1686 előtt építették. (Valószínű, hogy egy régebbi templom helyén.) A török kiűzése után a pálos szerzetesrend visszavette maróti birtokát, telepítéssel benépesítette a falut elsősorban katolikusokkal, de további református magyarok letelepedését is engedélyezte. A visszaszerzett területeken a protestánsok üldözése fölerősödött, hamarosan elűzték a reformátusok prédikátorát, és elvették templomukat. Ezt felújítva a katolikusok használták egy ideig. II. József megszüntette a pálos szerzetesrendet, birtokai a jobbágyokkal együtt a királyi felügyelet alatt lévő Magyar Királyi Vallásalapítványba kerültek. Jövedelmét továbbra is a katolikus vallás és egyház javára fordították. Az uralkodó rendelettel biztosította a protestánsok szabad vallásgyakorlását. A maróti reformátusok kérésére a király 1787-ben engedélyezte, hogy a dömösi hívekkel összefogva újjászervezzék egyházukat, iskolájukat és pénzért visszavehessék templomukat, harangjukat. A 441 lelkes gyülekezet (eklézsia) nagy anyagi áldozatokkal, saját költségén visszavette 70 forintokért és 12 krajcárokért a leromlott állapotú templomot, és használatra felújította. Ugyanekkor papot, tanítót fogadtak, számukra lakást és oskolaházat létesítettek től vezették az Anyakönyvet. A református gyülekezet óriási anyagi erőfeszítéssel és sok munkával templomát ban megnagyobbította, és tornyot épített hozzá. Az alábbi írás a munkálatokról, ünnepélyes felszenteléséről és a költségekről szól. A beszámolót a lelkész, Csöglei Molnár Ferenc írta az Anyakönyv utolsó oldalaira, aki ig volt a gyülekezet prédikátora. Síremléke a temető papsorának elején látható. (Mellette fiatalom elhunyt főiskolás fia és felesége sírja található.) A szövegben szó van mozsárágyú (tarack ágyú) durrogtatásáról: Ez a rövid csövű, meredeken tüzelő kisebb ágyú az uradalom, majd a katolikus egyház tulajdonában volt. Régen szokás volt nagyobb ünnepeken durrogtatni vele, így is növelték az ünnep jelentőségét, hírét. Ezt a szokást a katolikus iskolaszék 1912-ben tiltotta be. (Hová lett az ágyú? ) /Lásd még Pm. története I. kötet 48., , o., és II. kötet o./ Ünnepélyes alapkőletétel 1818-dik esztendőben 10- dik Augusztusban a Pilis Marothi Refor, Sz(ent) Ekl(ézsi)a régi Templomát, melly a Hegyen épült, helybeli Prédikátor T(iszteletes) Molnár Ferencz Úr Kormányzása alatt nagyobbítani kívánván le tette az első fundámentom Követ délután 5. orakor mosár Ágyuk dorrogási között. Mely sollemnitáson (ünnepélyen) jelen voltak: helybeli tiszttartó Tröscher Antal, contrator (uradalmi ellenőr) Rumetsberger János, valdbereiter (erdőlovag, erdész) Drexler János urak, a Felsőbb Consiliumból (tanácsból) két királyi felsőbb rangú tiszt. Esztergomból N(emes). Molnár Pál kovács mester Úr, és más két polgár és felette nagy sokaság. (A további szövegben a könnyebb olvashatóság és értelmezés miatt nem követem a régies írást.) Minekutána ehhez az ünnepséghez alkalmaztatott orációt (szónoklatot) meghallgatták a fent tisztelt Urak, a fundamentom követ (alapkő) az építő mester a legények által betétette a helyére, a prédikátor elkezdvén elsőben megütni azt, követték azt mindnyájan. Sokféle darab ezüst és rézpénzt behányván, és egy olajjal teljes palackban emlékeztető irományokat is a kivájt kőbe betévén, háromszor megütötték azt. Annak utána a paróhiára (paplak) ozsonnázni lejöttek. Építőmesterek A kőfalakat építő mester volt Feigler Ferenc Esztergomból, aki alku szerint a fél templomnak és toronynak falait építette 1500 forintért. Mind az egész templomnak tetejét, úgy a toronynak tetejét zsindelyezte (falemezekkel lefedte) és csinálta Budáról, a Császárfürdő mellett lakozó Biglbauer Mátyás mester úr

3 forintért. Matériálék (anyagok) egy részét az eklézsia (gyülekezet), nagyobb részét pedig maga az építő ács mester adván hozzá. Építése A templomnak falait egész magasságára, nem különben a torony falait is ahhoz egyenlő magasságra felépítették a fenn megjegyzett esztendőben, október hónap közepéig építvén. Az elkövetkezett esztendőben április 26-dik napján ismét hozzá kezdettek a kőmívesek a torony rakásához, melynek falait egész magasságra felrakták június hónapnak 19. napjáig. A toronyhoz megkívántató fákat Budán az ács mester elkészíttetvén, és hajón a maróthiak által felhúzattatván (a hajót lovak vontatták a partról), hozzá kezdettek az ácsok 4-en a magok munkájához. Július 24-én a torony gombját, mely Esztergomban csináltatott és aranyoztatott, mozsaraknak (mozsárágyú) durrogási között az estvéli 5 órakor feltették az ácsok a helybeli tiszttartó úr, mind a két építőmester és N(emes) Molnár Pál és még esztergomi lakosok és nagy sokaságnak jelenlétében. Mely után ozsonnáztak. Mihelyt az ácsok a torony tetejét elvégezték és helybenhagyták, azonnal hozzá kezdettek a kőmívesek a tornyot vakolni és meszelni, melyet illendően el is készítettek szeptember hónapnak 15. napjáig a bejáró ajtóig. Itt félben hagyták a munkát, és csak az ácsok dolgoztak, akik szeptember hónapnak 25. napján a harangokat a toronyba felhúzatták. Október hónapnak 20. napjáig pedig minden, ácsokat illető munkát elvégezvén Budára hazamentek. Az 1820-dik esztendőben, májusban a kőmívesek hozzákezdettek a templom vakolásához és a stukator (mennyezet) csinálásához. Kik folyvást dolgozván az egész munkát tökéletesen elvégezték június 1-ig. Ünnepélyes felszentelése Felszenteltetett ezen templom e folyó 1820-dik esztendőben augusztus hónapnak 6-dik napján nagy ünnepséggel és mozsarak dörgésével. Jelen voltak tisztelendő prédikátorok, és az ünnepélyen szolgálatot tettek. Főtisztelendő szuperintendens (püspök) Tóth Papen? József dadi prédikátor (Felsorolt még 12 prédikátort a legkülönbözőbb helyekről, akik egymást váltva az istentisztelet és úrvacsoraosztás egyes részeit végezték. A szertartás során két csecsemőt is megkereszteltek, a fiút Verőcéről, a kislányt Nagymarosról hozták ide keresztelésre.) Az ünnepségen részt vett a helybeli és a dömösi tiszttartó, az uradalmi ellenőr és erdőlovag is. Esztergomból N(emes). Molnár Pál kovácsmester és egy szabó mester, ezen kívül Tóthfaluból, Bogdányból, Kisorosziból, Vácról, Verőcéről, Diósjenőről, Szokolyáról, Nagymarosról, Óbudáról, Tinnyéről és más helyekről igen nagy sokaság a közrendűek közül (jobbágyok, kézművesek). Lakoma muzsikaszóval Vége lévén a templombeli ünnepségnek a szent eklézsia a parókia udvarán deszkából és ponyvákból zöld ágakkal sátort csináltatván, ebben 50 személyre gazdag és pompás asztal teríttetett. Hanem csak 40-en jelentek meg az úri, papi, férfi és asszonyság vendégek. Igen sok lévén egy Esztergomból hivatott szakácsasszony által készített étel. Bőséggel ehettek, ihattak, és magokat a párkányi cigányok muzsikálásával gyönyörködtethették. Hasonló gazdag asztal terítetett az eklézsia oskolájánál, ahol két házban (szobában) kétszer egymást az ebédhez való ülésben a vendégek felváltván. A két háznál több 100 személy 190 font (font /0,5 kg) húsból, egy borjúból, 2 süldő kövér disznóból, 70 csirkéből, 7 libából, 1 nyúlból, 1 gyöngytyúkból gazdagon jól tartatott. Az építkezés költségei Micsoda módon és micsoda kútfejekből merítette az építéshez megkívántató költséget az eklézsia? Az az elkövetkezendőkből megtetszik (megtudható): 1, Kölcsönzött a Dunántúli Superintendencia (püspökség) kasszája 6 százalék kamatra forintot, mely summa kétszer hozatott el Komáromból 2, Minden lélekre (reformátusra) 4 forintot kivetettünk. Hogy mennyire gyűlhetett ez a summa, lásd a lajstromokból (listákból), mely a templom levelei közt vagyon. Második kivetés minden lélektől 1 ft 30 krajcár. 3, Az eklézsiának esztendőnként lett jövedelméből gyűlt summából (adó, adományok). 4, Némely jóltevőknek adakozásából. 3

4 5. Különösen Nemes Molnár Pál esztergomi kovács mester úrnak jóltevőségéből, aki készpénzben több részben 100 forintokat adott. Ezen kívül minden vas munkát, vasat az eklézsia adván, mind a templomhoz, mind a toronyhoz ingyen megcsinált. A templomszentelésre két akó igen jó és régi bort is adott. 6, Öreg Lik András és Marosi András szorgalmatos és gondos kurátorságokban (gondnokságukban) a közösség mind a szekeres, mind a gyalog munkát és napszámot mindenkor örömmel tette, és e miatt sohasem esett hátramaradás az építésben. Mely hány napszámba került, és kik tették a napszámokat, lásd a lajstromot a templom levelei között. Nevezetesen a templomra és a toronyra és minden megkívántatott készületekre és matériákra (anyagokra), templomszentelésre tett költség egy summában tesz hatezer-negyvenegy forintot és ötvennégy krajcárt, azaz Ft 54 krajcár. Szekeres és gyalog napszám volt, amelyet a hívek végetek. A számadás felolvastatott a templomban 1821-dik esztendőnek első napján.(molnár Ferenc prédikátor által) * * * * * * * * * * A római katolikus templom építése és megáldása A maróti katolikus egyház életében is változást hozott az 1787-dik esztendő: a dömösi anyaegyháztól részben elszakadhattak, ugyanis ettől kezdve káplánt (segédlelkészt) neveztek ki a maróti egyház élére, aki önállóan vezethette a hitéletet. Ám az egyházadót továbbra is a dömösi plébánosnak fizették! Teljesen önálló plébániává 1810-ben vált, amikor Gyöngyössy Jánost nevezték ki plébánosnak. Az uradalommal szemben lévő térre a templomot ben építették patrónusa, a vallásalapi uradalom költségén. Felszentelésének ideje általunk nem ismeretes. Ugyanebben az időben a major területére parókiaházat, hozzá gazdasági épületek is létesítettek (ma is itt áll). A munkákban a hívők is részt vettek. Az építkezés évét a parókia iratai igazolják, amelyeket dr, Beer Miklós helyi plébános ( ma megyéspüspök) bocsátott rendelkezésünkre. Nedeczky Gáspár dömösi plébános Dömös története... című helytörténeti könyvében foglalkozik a maróti katolikus egyházzal is. (Megjelenése: 1880) A könyv margójára utólag kézzel írták be, hogy a templom homlokzatán eredetileg a következő felírat volt olvasható: Gloria in excelsis Deo et in terra pax hominibus bonae voluntatis /Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek / Az 1810-es évszám későbbi tatarozásnál került a bejárat fölé. A homlokzaton ma látható 1810-es évszám tehát nem építésének éve, ahogy ezt a faluban hiszik, hanem az önálló plébánia létrehozásának ideje. Megemlítem még, hogy 1810 januárjában Mór környéki centrummal lezajlott egy földrengés, és ez jelentős károkat okozott a templomban, amit hamarosan helyrehoztak. Egy 1812-ből való irat szerint Maróth temploma az erős földmozgások miatt javításra szorult, ami hamarosan meg is történt. Az alábbi iratok a római katolikus templom fölépítéséről, a Vallásalap és a maróti katolikusok buzgó közreműködéséről szólnak. /Lásd még Pm. története I és o./ A templom ünnepélyes alapkőletétele április 12-én tétetett le az új maróti templom alapköve. Őeminenciájának, Battyán József Bíborosnak kifejezett rendelkezésére Drásánszki János szobi plébános által, Kovatsits Baltazár kihelyezett káplán idejében, Mészáros István Úr /a Vallásalap, mint földbirtokos maróti tiszttartója/ védnöksége alatt, nagyszámú hívő sereg jelenlétében, dörgedelmes buzdító beszédek közepette, az esztergomi konventből való ferences barátok segédletével. (Római Katolikus Paróka: A Maróti Egyház (Jegyző)könyve 1787./118.o., Parókia iratai. Ford. Dr. Beer Miklós) Egyházlátogatási jegyzőkönyv a templomról Maróth temploma Szent Lőrinc tiszteletére épült kőből, ám az erős földmozgások miatt rövidesen javításra szorult, ami hamarosan meg is történt. A templom ugyan meg van áldva, Nedeczky Imre főesperes úr által, de mindeddig nincs felszentelve. Két oltár található a templomban. Az egyik /a főoltár/ a szentélyben, a mellékoltár pedig a templom-hajóban. Míg az előbbi kőből van, a másik fából készült, de mindkettő fel van szentelve. A templom építését április 12-én kezdték dicsőségesen uralkodó I. Ferenc Ausztria császára és Apostoli Királyunk rendeletére a Vallásalap intézkedéséből. Az építkezést június 27-én fejezték be a maróti katolikusok buzgó közreműködése nyomán.( Parókia iratai 1812., fordította Dr. Beer Miklós) 4

5 Héja János jobbágy adománya a katolikus egyháznak (Az alábbi iratból képet alkothatunk a maróti katolikus hívők adományairól) Ugyanezen év /1787/ április 27-én kiosztatott és birtokba adatott egy rét a marótra kihelyezett káplán használatára, amelyet annakidején Héja János végrendeletében hagyott az egyházra. Ugyanezen év április 20-án bizonylat íratott, hogy a rét használatának fejében évente 4 szentmise mondassék Héja János lelki üdvéért. Ez a rét pedig az úgynevezett Miklós deák völgyében, vagy másképpen a Szőlők aljában van mintegy 1200 négyszögöl terjedelemben. Mikola János földje ettől nyugatra, a Pap Mihályé délre, míg maga a rét keleti irányba fekszik. ( Parókia iratai 1812., fordította Dr. Beer Miklós) Egykor virágzó szőlő-, bortermelés Pilismaróton Részletek A letűnt paraszti világ nyomában Pilismaróton című kiadatlan néprajzi, életmód-történeti munkából. A pálosok korában A XVIII - XIX. századi ország-ismertető leírások úgy említik Maroth jobbágyfalut, mint közepes vörösbort termelő községet. Régi térképek jelzik a szőlőskerteket és a szilvás réteket. Több írásban is találunk utalást szőlőkre és gyümölcsökre ben például a lakosság panaszlevélben kért védelmet a vármegyétől a házaikban elszállásolt idegen zsoldos katonákkal szemben. Felpanaszolták azt is: Összevissza kóborolnak minden katonai fegyelem nélkül, a kerteket letarolják, a gyümölcsöket a fákról éretlenül leszedik, sőt a falu szőlőskertjeiben is a szegény népnek a legnagyobb károkat okozzák. Ha kérik, ne tegyék, rútul káromkodnak, a saját tisztjeik parancsának sem engedelmeskednek. Az 1700-as évtizedekben a gabonatermelésen kívül a pálosok irányításával újabb és újabb szőlőskerteket telepítettek a kiirtott, feltört déli domboldalakra. Ők tanították meg az ide telepített lakosokat a gondos szőlőtelepítésre, művelésre, és a bor szakszerű kezelésére. A szőlőültetvények egy része uradalmi kezelésében maradt, ami azt jelentette, hogy termése teljes egészében az uradalomé lett, de a műveléssel, borral kapcsolatos munkákat a jobbágyok robotmunkával, ingyen végezték el. A telepítés másik részét kisebb-nagyobb parcellákban a jobbágyok, zsellérek között osztották föl művelésre. A szőlőföld használatáért terményadót (szőlődézsmát) és pénzadót fizettek. A község korabeli viaszpecsétje is azt érzékelteti, hogy a gabonatermelés mellett a szőlőművelés igen fontos ágazat volt: a pecsét belső mezőjében az ekevas mellett egy szőlőkacsoló kés is látható. A község vörös, viaszra nyomott pecsétje (1723.) Szigorú szőlőhegyi rend A szerzetesrend priorja Szőlőhegyi artikulusban (rendtartásban) írta le a munkákkal kapcsolatos követelményeket, a szőlőterület (szőlőhegy, szőlőskert) rendjét, és büntetés terhe alatt szigorúan megkövetelte annak betartását. A szabályokat az uraság képe (képviselője), az ispán, és a gazdák által választott hegymester, továbbá szőlőhegyi bírák és a szőlőpásztor ellenőrzésével tartatták be. Aki vétett a rend ellen, azt megbírságolták. Az uraság ügyelt arra, hogy csak jó fajta (?) szőlőt telepíthetnek. Közé csak barack és mandulafa ültetését engedélyezték, más gyümölcsfát (nagy árnyéka miatt) csak a szőlőskert kerítésén túlra, a mezsgyére telepíthettek. 5

6 Gondos szőlőápolást követeltek: nyitást /a tőkék kitakarását), metszést, karózást, tavaszi kapálást, választást, kötözést, kacsolást, nyári kapálást, érésalá kapálást, gondos szüretet, ősszel a karók kiszedését, a tőkék befedését (takarását). A tiszteletreméltó pesti pálos atyákhoz tartozó Maróth helség szőlőföldjei igencsak megnövekedtek a 18. század folyamán. Szőlőskert volt a Bitócban, a Bánomban, a Boncz-hegyen, a basaharci ( basarci ) és az Országútja oldalban az Öregek dűlőben, a Kis-hegyen. A maróti határban ekkor összesen 888 kapaalja szőlőt művelt meg 173 birtokos. (Egy kapaalja föld, másképpen egy kapás föld bizonytalan : akkora terület, amennyit egy kapás egy nap alatt be tud kapálni.). Szőlőhegyi rendtartás részlete (1748.) Szüret, szőlőfeldolgozás, bor Szüretelés idejét az ispán szabta meg. Előbb az uradalom szőlőjét szedték le és feldolgozták robotban, és csak azután engedélyezték a jobbágyok szüretjét, egyszerre szedte mindenki. A szüret befejezésekor még a szőlőhegyen be kellett mutatni a termést az ispánnak, kivették belőle az uradalomnak járó szőlődézsmát: azaz a termés kilencedik és tizedik részét. (A basaharci szőlőktől 1/8-ad volt a dézsma.) A termés feldolgozása gondosan kimosott, kiforrázott csöbrökben, kádakban történt. Csöbörben a szőlőt megtaposták, fa csomoszolóval ( csomoszlóval ) összetörték, hatalmas kádakban hagyták kiforrni. Azután fából készült présben kipréselték ( sutyúban kisutyulták ), és gondosan kiforrázott, kimosott akós, félakós hordókban, agyagpartba vájt pincékben tárolták. Szüret, szőlőtaposás, présház Régi szőlőprés A szerzetesrend nagy mennyiségű borából elégítették ki a pesti pálosok italszükségletét, sőt eladásra is jutott. Helyben budai, marosi kereskedők vásárolták föl. De a szerzetesrend borát, pálinkáját árusították a környező pálos falvak uradalmi korcsmáiban is (Maróton, a basaharci fogadóban, Hután, Szentkereszten, Márianosztrán). Kocsmatartási joga csak a földesúrnak volt. A fogadósok, a kocsmárosok bérlők voltak, akik bérleti díjat fizettek az uradalomnak. Ám nemcsak korcsma, malom és mészárszék létesítése, a só árusítása volt kizárólagos földesúri jog (monopólium), hanem a pálinkafőzésé is. A maróti majorban pálinkafőző kazánok is működtek. Törkölyből, borseprőből és gyümölcscefréből párolták le a pálinkát. Pénz és pálinkarész ellenében a jobbágyokét is. A jobbágyok elsősorban saját szükségletre termeltek. Ha felesleg mutatkozott, az ispán engedélyével a téli hónapokban az uradalmi kocsmákban mérethették ki vagy kereskedőnek eladták. A marótiak gyakran hadiadójukat is borban teljesítették az Esztergomban állomásozó katonaságnak. Sok faedényre volt szükségük. Az uradalom kádármestert (pintért) alkalmazott, aki nemcsak földesurának, hanem a jobbágyoknak is készített pénzért faedényeket. Szőlő-, bortermelés a XIX. században A szerzetesrend feloszlatása után (1786) a község területe és a maróti örökös jobbágyok a Magyar Királyi Vallásalapítványhoz kerültek. (Később a földbirtokot Magy. Kir. Közalapítványnak nevezték). Felügyeletét a Királyi Helytartótanács, és Számvevőszék, később a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium látta el. Helyben az uradalmi tiszttartó parancsolt, irányított. A faluban a szőlő- és bortermelés tovább folytatódott, sőt felvirágzott. Az 1800-as évek elején 302 (magyar)hold szőlőt műveltek. Nagyobb mennyiségben közepes vörösbort termeltek. A kiöregedett szőlők pótlására az 1820-as években új területet ellettek be - 74 holdnyit - a páskomi, homoki legelő alsó részén (az Öreghumokon ). Az uradalom több nagy pincét használt: a legnagyobb a Kis-hegy alatti volt, amit az 6

7 1800-as évek elején építettek. (Ma is megvan átalakított formában.) Volt egy-két nagyobb vájt pincéje a Református-domb oldalában és egy a basaharci vendégfogadó (kantin) melletti majorban is. A jobbágyok a Református-domb lösz oldalába vájt pincékben tartották borukat, terményeiket. Kádármesterek is dolgoztak a faluban. A törkölyt uradalmi és bérelt községi lepárlókban főzték ki. Az összeírások között évenként változó számú (4-16) pálinkafőző kazánt vettek számba. Egy-egy jó év borterméséből nemcsak a tiszttartó, de néhány jobbágy is eladott a kereskedőknek, akik a Dunán szállították el az árut. Az uradalom pincéiben lévő szeszesital mennyiségét érzékelteti egy tiszttartói raktárjelentés: évi termésből és dézsmából volt - fehér óbor 138 akó, - veres óbor 136 akó. (Akó: kb liter ) évi új bor, fehér 460 akó, vörös 827 akó, seprő pálinka 45 akó. Az óbort terménydíjakra az alkalmazottaknak fenntartandó, az új bor és pálinka eladásra vár írta a tiszttartó 1848 tavaszán. A szabaddá vált parasztság reményei 1848-ban törvény mondta ki a jobbágyfelszabadítást, a telki földek paraszti tulajdonba adását. Ezt követő úrbérrendezés során a volt jobbágyok, zsellérek pénzért megváltották az uradalomtól eddig használt szőlőföldjeiket, 458,6 holdat. Az uradalom a jobbágyok felszabadításával elvesztette az ingyen munkaerőt, és fölhagyott a munkaigényes szőlő- és bortermeléssel, más gazdasági ágazatra helyezte a hangsúlyt. (Közben a basaharci szőlőoldal lepusztult, elbokrosodott.) A volt jobbágyok szabad paraszttá válásukhoz és szőlő-, bortermelésükhöz nagy reményeket fűztek. Új községi pecsétet is készíttettek, amelynek középső mezőjében szőlőtőke, gabonakéve, fogaskerék és alatta taligás vaseke látható. (Ez jelképezte a szőlő-, bor- és gabonatermelést, a felvirágzó ipart, úgymint a téglagyártást, kőbányákat.) Pilis-Maroth 1872-től nagyközségi rangot kapott körjegyzőséggel, anyakönyvezetéssel. Pilis-Maróth nagyközség pecsétje A filoxéra pusztítása Ám az 1880-as évek végén országosan nagy csapás érte a hegyvidékek szőlőtermelőit, a marótiakat is: a hegyoldalak szőlőültetvényeit a filoxéra (szőlőgyökér-tetű) elpusztította. Hiába védekeztek a kétségbeesett gazdák szénkénegezéssel, annak talajba juttatásával, a hegyi szőlők kipusztultak. Csak az alsó páskomi homoki szőlők maradtak meg. Ez a csapás elszegényedést okozott, és a maróti bortermelés lehanyatlott. Mivel megtapasztalták, hogy homoki szőlők megmaradtak, a filoxéra a homokban nem élt meg, ezért elpusztult szőlőiket homokos területen igyekeztek pótolni, de most már csak annyit, amennyi saját szükségletüket kielégítette. Az eddig közös legelőnek használt Felső Páskomot telekarányosan felosztották, feltörték, és beellették hazai (csemege) szőlővel, volt közötte kadarka, szagos, Izabella, Margit, kécskecsëcsű, stb. A hegyoldalakon főleg azok telepítettek újra, akiknek a homokon nem, vagy csak kevés szőlőterületük volt. Az újratelepített oldalakba direkt-termő, amerikai fajtákat ültettek: fekete otellót, konkordiát, fehér és piros dalavárit, oportót és nova, másképpen noha fajtát, ezeket ugyanis nem támadta meg a filoxéra. Szüretkor a szép fürtöket külön szedték, szekereken az esztergomi, kofahajón a fővárosi piacokra vitték. A többiből bort és csigert ( csinger ) készítettek. ( Csinger : törkölyből vizezéssel erjesztett gyenge bor, vagy felvizezett bor.) A szőlőtermelés teljes lehanyatlása A parasztság termelőszövetkezetbe történő beléptetése után (1959/60) a szőlők is a tsz-hez kerültek, mivel nem művelték, nagy része tönkrement. Csak azok maradtak művelés alatt, amelyeket sikerült háztáji földként vagy egyéb okból a tulajdonosoknak megtartani. Az Öreghomokokon több szőlőföldet eladtak hétvégi telek céljára. Kisebb szőlők ma már csak elszórtan vannak. Az egykor virágzó szőlő- és bortermelés emlékei, a pincék, a boros edények kihasználatlanul, pusztulófélben, üresen állnak a volt parasztportákon. A letűnt paraszti világra emlékeztetnek. 7

8 Gyümölcstermelés a községben A pálosok idején Az uradalom kőfallal bekerített majorkertjében, a veteményes kert mellett gyümölcsös is volt. A lakosság is ültetett a telek végén lévő kertjébe különféle gyümölcsfákat, a rétekre szilvafákat. Szőlő közé csak mandulát, barackfát ültethettek kisebb árnyéka miatt, de a mezsgyékre diót, almát, cseresznyét stb. Kiemelkedően szép gyümölcsöst telepített Gloncz Urbán jómódú bérlő: Kerítésbe béfoglalt 3 kertjében a megszámlált gyümölcsfák: 13 diófa, 28 almafa, 12 körtvélyfa, 2 cseresznyefa, 100 szilvafa, 5 szederfa, 8 meggyfa, 2 barackfa. (1776.) Az es térképen nemcsak a szőlőterület van jelölve, hanem beszédesek a dűlőnevek is árulkodóak: Szilvások, Szilvás rétek, Diósok, Diósi-torok, Esztergom felé az erdőben volt a Basakertet és Cseresznyés dűlő. Mindez arra utal, hogy a községben a pálosok korában már jelentős gyümölcstermelést folytattak. A gyümölcsökből, főleg a szilvából lekvárt főztek, sokat megaszaltak. A szebbjét piacra vitték, vagy helyben a marosi, budai kereskedőknek eladták, akik a Dunán szállították el. A hullott gyümölcsökből cefrét erjesztettek, pálinkát főzettek. (Pálinkafőző kazánok nagyságrendjéről a bortermelésnél volt szó.) Erdei gyümölcsökből ecetet erjesztettek. Fölvirágzása a XIX. század végén A filoxéra pusztítása után a szorgalmas maróti parasztság kereste a kibontakozás lehetőségeit: kieső borjövedelmét fokozottabb gyümölcstermeléssel igyekezett pótolni, gyümölcsből pízt csinányi. A közeli piacok, a vízi szállítás lehetősége is erre ösztönözte őket. Sőt a kormányzat is arra sarkallta a falusiakat, hogy jó minőségű gyümölcsfajtákat telepítsenek. Egyre több faiskolát létesítettek, ahol jófajta oltványokat árultak, árkedvezményeket is adtak. A községnek is létesíteni kellett faiskolát, az iskoláknak is volt gyakorló kertjük, ahol az ismétlő iskolásokat gyümölcsfák gondozására, a lányokat eper-, palánta- és zöldségtermelésre tanították a tanítók. Ebben az időben a kormányzat különösen fontosnak tartotta, hogy az utak mellé sok eperfát ( szederfát ) telepítsenek. Az volt ugyanis az elgondolása, hogy a nincstelen, munkanélküli falusi nép selyemhernyótenyésztéssel juthat majd jövedelemhez. A hernyók tápláléka az eperfa levele volt, ezért erőltették, hogy a községekben sok eperfát ültessenek. (Néhány korcs, matuzsálemi fa itt-ott az utak mellett még megvan.) A hernyó-tenyésztést azonban hiába propagálták, néhány iskoláson kívül Maróton nem foglalkozott vele senki. Az udvarok szederfáinak gyümölcsét állatokkal etették fel, vagy pálinkát főztek belőle. A gyümölcstermelés nagyságrendjét mutatja az 1895-ös Országos mezőgazdasági statisztikai összeírás, miszerint Esztergom vármegye falvai közül Pilismaróton volt a legtöbb gyümölcsfa, db!! Ennek kb. a fele szilvafa volt: nyáron érő gömbölyűszilva és őszi magvaváló ( szárazmagú ). A statisztika szerint sok kajszibarack-, őszibarack, sokféle körtefa (árpával érő, búzás, szagos, nyakas, télikörte stb.), cseresznye-, meggy-, almafa (véralma, ídesalma / jánycsecsű /, rétesalma, húsvéti rozmaring, bőralama stb.), diófa is bőven volt körül telepítette az uradalom a szekrényhegyi gesztenyést. Szilvaszedés után Földi eper A két világháború között ( ) is jelentős gyümölcstermelés folyt a faluban. A helyzet csak annyiban változott, hogy egyre többen telepítettek négyszögölnyi területre földi epret. Szedése munkaigényes volt, éréskor kétnaponta szedték, még vasárnap is. Ez gondot okozott, mert ilyenkor több sürgős munka is volt, sőt más gyümölcsök is értek. A család apraja, nagyja szedte osztályozva kézi kosarakba vagy kereskedő által kölcsönzött ládákba rakták. Hátikosáron, kézben vagy szekérderékban szalmán szállították haza vagy az esztergomi piacra. 8

9 Mivel romlékony volt, szedés után a lehető leghamarabb értékesíteni kellett. Ezt használták ki a felvásárlók, akik helyben olcsón megvették a friss árut, és hajóval szállították a Fővárosba. Voltak azonban olyan termelők, akik a dömösi hajóállomásról a hajnali kofahajóval maguk vitték Pestre. Így többet kaptak érte. A 30-as évektől már a községnek is volt kiépített, nagy kofahajó kikötésére alkalmas stégje (hajóállomása), így még többen szállították a termést Újpestre vagy a fővárosi Nagyvásártelepre, ahol a kofák a kikötőben várták a maróti felhozatalt. Eperszedés (1930-as évek) Málnatermelés. A 30-as években is volt csemegeként málna a kertekben, de árutermelő szinten ebben az időben még nem foglalkoztak vele, mert a legnagyobb nyári dologidőben, aratáskor ért, másnaponkénti szedése nagyon munkaigényes volt. Romlékony is volt. Nagybani termelését a tsz. megalakulása után kezdte el a parasztság, és a es években öltött nagy méreteket mind a tsz-ben, mind a háztáji földeken, kertekben. Abban az időben már géppel arattak, volt erre emberi munkaerő. A rosszul fizető tsz mellett a falunak fontos bevételi forrása lett. A Földműves Szövetkezet helyben minden mennyiségben fölvásárolta dobozokba szedve gurulós málnaként vagy ömlesztve, lének. A KGST piac, főleg a Szovjetunió és az NDK minden mennyiséget megvett. A rendszerváltás utáni piacvesztés, értékesítési gondok miatt abbahagyták termelését, pedig sok munkanélkülinek keresetet jelentett volna. Meggyest a tsz telepítette az Öregek-dűlőbe. Termőre fordulása után gyümölcséből a meggylelke nevű finom likőrt készítették a tsz egyik melléküzemében Lukácsné Varga Eszter Régi házak a falunkban Irma-lak (Fáy-lak) (képeslap 1916.) Épült a 19. század második felében. Tulajdonosa Vadászfy Jenő erdőtanácsos, majd Fáy László földbirtokos volt. Államosították. Lakásoknak használták. A es években itt működött a tsz savanyító, majd gesztenye-feldolgozó és Meggy-lelke italt készítő üzeme. Belsejéből nyílik az 1812 körül épült, a Kis-hegy alá nyúló uradalmi nagy pince, melyen a tsz átalakításokat hajtott végre. A pince bejárata fölött kőbe vésve ez áll: A Bachus úr pincéjében Szőlő geredz levéből Vígan ihatsz eleget, Szíved ettől éledez. 9