MÓDOSÍTOTT AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ (III. számú)
|
|
- Klaudia Papné
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MÓDOSÍTOTT AJÁNLATTÉTELI (III. számú) a Klór gáz és uszodavegyszerek beszerzése" tárgyú Kbt (1) bekezdése szerinti közbeszerzési eljárásban 1 a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 1
2 TÁJÉKOZTATÁS a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint Az alábbiakban Ajánlatkérő az ajánlat összeállítása kapcsán ad meg alapvető információkat azzal, hogy a Kbt. és az eljárásban releváns végrehajtási rendeletek, egyéb jogszabályok ismerete elvárás az ajánlattevők felé. A kért, és a tartalomjegyzékben megadott sorrendet kérjük, szíveskedjenek az ajánlat összeállításakor is betartani. Az egyes dokumentumokat, nyilatkozatokat értelemszerűen, a Kbt-ben foglaltakkal összhangban kérjük kitölteni. Amikor ajánlatát teljes körűen összeállította, kérjük, az egyes oldalakat (a tartalomjegyzéket is beleértve) a csatolt dokumentumokkal együtt folyamatosan növekvő sorszámmal ellátni. Tájékoztatjuk Önöket, hogy a nem zártan, vagy a nem írásban benyújtott ajánlat érvénytelennek minősül. 2
3 A Kbt. 73. (5) bekezdése szerinti tájékoztatás A Kbt. 73. (5) bekezdése értelmében ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a Kbt. 73. (4) bekezdés szerinti azon környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. A fenti előírásra tekintettel Ajánlatkérő az alábbiakban megadja azoknak a szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és elérhetőségét, amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphat: Nemzetgazdasági Minisztérium (munkabiztonság) Székhely: 1051 Budapest, József nádor tár 2-4. Levelezési cím: 1051 Budapest, József nádor tér 2-4. Web: A tájékoztatással és tanácsadással kapcsolatos feladatok ellátása az alábbiak szerint történik: A Nemzetgazdasági Minisztérium Munkafelügyeleti Főosztálya Munkavédelmi Információs Szolgálatot (MISZ) működtet: Ingyenesen hívható zöld szám: 06-80/ cím: munkaved-info@ommf.gov.hu A megyeszékhelyeken, a helyszínen a Fővárosi, Megyei Kormányhivatalok Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi Ellenőrzési Osztályai (elérhetőségeik megtalálhatóak a honlapon az Elérhetőségek/Munkavédelmi felügyelőségek menüpont alatt) segítik tájékoztatással és tanácsadással a munkáltatókat és a munkavállalókat, a munkavédelmi képviselőket, továbbá az érdekképviseleteket munkavédelemmel kapcsolatos jogaik gyakorlásában, kötelezettségeik teljesítésében. Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat Székhely: 1082 Budapest, Kisfaludy u. 11. Tel.: Fax: Honlap: Országos Tisztifőorvosi Hivatal (munkaegészségügy) Székhely: 1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf Tel.: 06-1/ (központi telefonszám) tisztifoorvos@oth.antsz.hu 3
4 Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (bányászati munkavédelem) Székhely: 1145 Budapest, Columbus u Levelezési cím: 1590 Budapest, Pf. 95. Tel.: 06-1/ (központi telefonszám) Ingyenesen hívható zöld szám: 06-80/ cím: április 01-től a megyei kormányhivatalokba integrálódott területi bányakapitányságok elérhetősége és illetékességi területe megtalálható a honlapon az Elérhetőség/Korábbi bányakapitányságok menüpont alatt. Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség (környezetvédelem) Székhely: 1016 Budapest, Mészáros u. 58/A. Levelezési cím: 1539 Budapest, Pf.:675 Ügyfélszolgálat: Zöld-pont Iroda, 1016 Budapest, Mészáros u. 58/a. fsz. 6. Telefon: E- mail cím: orszagos@zoldhatosag.hu zoldpont@oktvf.gov.hu Honlap: A megyeszékhelyeken, a helyszínen a Fővárosi, Megyei Kormányhivatalok Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályai (elérhetőségeik megtalálhatóak a honlapon) adnak tájékoztatást a gazdasági szereplőknek. Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Székhely: 1132 Budapest, Visegrádi u. 49. Telefonszám: cím: info@szgyf.gov.hu Honlap: A megyeszékhelyeken a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság megyei kirendeltségei (elérhetőségeik megtalálhatóak a honlapon) adnak tájékoztatást a gazdasági szereplőknek. 4
5 TARTALOM/ NYILATKOZATOK JEGYZÉKE 1. ELŐLAP (AJÁNLAT) 2. FELOLVASÓLAP 3. /A. DOKUMENTUM ÁRTÁBLÁZAT 1. rész 3 /B. DOKUMENTUM ÁRTÁBLÁZAT 2. rész 4 AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT 5 NYILATKOZAT A KBT A ALAPJÁN 6 CÉGOKMÁNYOK 7 MŰSZAKI LEÍRÁS 8 NYILATKOZAT A MEGAJÁNLOTT TERMÉKEK HATÓANYAGAI VONATKOZÁSÁBAN 9 SZERZŐDÉS TERVEZETE 5
6 1.E L Ő L A P A J Á N L A T Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. ajánlatkérő által megindított, Klór gáz és uszodavegyszerek beszerzése tárgyban kiírt, Kbt szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban Ajánlattevő (közös ajánlattevők) neve: Ajánlattevő (közös ajánlattevők) címe: Ajánlattevő által kijelölt kapcsolattartó: Kapcsolattartó személy neve: Kapcsolattartó személy címe: Kapcsolattartó személy telefonszáma: Kapcsolattartó személy fax száma: Kelt., hó napján.. cégszerű aláírás 6
7 2.IRATMINTA FELOLVASÓLAP Klór gáz és uszodavegyszerek beszerzése Az ajánlattevő (közös ajánlattevők) adatai: Közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevőt meg kell nevezni, megjelölve a képviseletre feljogosított közös ajánlattevőt. név (megnevezés) Székhely: kapcsolattartó neve: kapcsolattartó elérhetősége: (telefon, ) 1. részfeladat: Nettó ajánlati ár nettó..ft + az adófizetési kötelezettség keletkezésének napján érvényes ÁFA. 2. részfeladat: Nettó ajánlati ár nettó..ft + az adófizetési kötelezettség keletkezésének napján érvényes ÁFA. Kelt., 20..hó napján.. (Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről) 7
8 ÁRTÁBLÁZAT 1. RÉSZ 3/A DOKUMENTUM Alulírott,. mint a (cég megnevezése, címe)..... kötelezettségvállalásra jogosultja/jogosultjai Klór gáz és uszodavegyszerek beszerzése tárgyú közbeszerzési eljárás ajánlati felhívásában és dokumentációjában foglalt valamennyi formai és tartalmi követelmény, utasítás és kikötés gondos áttekintése után, büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy az ajánlati felhívás D.) A KÖZBESZERZÉS TÁRGYA, ILLETŐLEG MENNYISÉGE (NÓMENKLATÚRA) pontjában szereplő kg, az OTH (biocid) engedélyben feltüntetett klórgáz szállítását, a teljes mennyiségben jelölt kiszerelésben az alábbi pénzügyi feltételekkel teljesítem: Sorszám Összesen Szállítás tárgya KLÓR PALACKOS (45 KG töltősúlyú) HORDÓS KLÓRGÁZ (450 KG töltősúlyú) Mennyiség / kg kg kg Egységár (1 kg) nettó Ft Nettó ajánlati ár (HUF) [3. oszlop (mennyiség / kg) x 4. oszlop (egységár / 1kg nettó Ft] Az 5. Nettó ajánlati ár (HUF) oszlop, zölddel jelölt összesen során szereplő összeget kell a felolvasólapon feltüntetni az 1. rész esetében. Az egyes termékre vonatkozó egységárnak minden költséget magában kell foglalnia, így különösen a termék minden teljesítési helyre történő leszállítását, göngyöleget, a megrendelő igényei esetén a raktározási díjat és az átadás-átvétellel kapcsolatos valamennyi felmerülő költséget. Kelt., 20..hó napján.. (Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről) 8
9 ÁRTÁBLÁZAT 2. RÉSZ 3/B. DOKUMENTUM Alulírott,. mint a (cég megnevezése, címe)..... kötelezettségvállalásra jogosultja/jogosultjai Klór gáz és uszodavegyszerek beszerzése tárgyú közbeszerzési eljárás ajánlati felhívásában és dokumentációjában foglalt valamennyi formai és tartalmi követelmény, utasítás és kikötés gondos áttekintése után, büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy az ajánlati felhívás D.) A KÖZBESZERZÉS TÁRGYA, ILLETŐLEG MENNYISÉGE (NÓMENKLATÚRA) pontjában szereplő kg alábbi termékek szállítását a teljes mennyiségben jelölt kiszerelésben az alábbi táblázatban feltüntetett pénzügyi feltételekkel teljesítem kg kg az OTH (biocid) engedély(ek)ben feltüntetett nátriumhipoklorit, kg kg kg az OTH (biocid) engedély(ek)ben feltüntetett sósav, 3. Algamentesítő szer 2 : kg, az OTH (biocid) engedélyben feltüntetett Vinyl Pool nevű algamentesítő szer, 3.2. vagy azzal egyenértékű az OTH (biocid) engedélyben feltüntetett [.] 3 nevű algamentesítő szer, mely szerből [.] 4 kg biztosítja a Vinyl Pool nevű termékből kért kg szerinti mennyiség hatásfokát. 4. Pelyhesítő szer 5 : kg az OTH (biocid) engedélyben feltüntetett Vinyl Pool nevű pelyhesítő szer, 2 Ha ajánlattevő Vinyl Pool nevű algamentesítő szert ajánl, akkor a 3.2. pont törlendő. Ha ajánlattevő azzal egyenértékű terméket ajánl, akkor a 3.2 pontot értelemszerűen kell kitölteni, és a 3.1. pontot törölni. 3 Ez esetben kérjük, adja meg a megajánlott egyenértékű termék megnevezését. 4 Ez esetben kérjük, adja meg a megajánlott termék mennyiségét (kg) mely biztosítja a Vinyl Pool nevű termékből kért kg szerinti mennyiség hatásfokát (Az Országos Környezetegészségügyi Intézet által kiadott igazolás alapján.) (Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztály Közegészségügyi Laboratóriumi Osztály által kiállított igazolás alapján.) 5 Ha ajánlattevő Vinyl Pool nevű pelyhesítő szert ajánl, akkor a 4.2. pont törlendő. Ha ajánlattevő azzal egyenértékű terméket ajánl, akkor a 4.2 pontot értelemszerűen kell kitölteni, és a 4.1. pontot törölni. 9
10 4.2. vagy azzal egyenértékű az OTH (biocid) engedélyben feltüntetett [.] 6 nevű pelyhesítő szer, mely szerből [.] 7 kg biztosítja a Vinyl Pool nevű termékből kért kg szerinti mennyiség hatásfokát. 6 Ez esetben kérjük, adja meg a megajánlott egyenértékű termék megnevezését. 7 Ez esetben kérjük, adja meg a megajánlott termék mennyiségét (kg) mely biztosítja a Vinyl Pool nevű termékből kért kg szerinti mennyiség hatásfokát. (Amennyiben a benyújtott technikai és biztonsági adatlapokból megállapítható. Ha ezekből az iratokból nem állapítható meg, úgy az Országos Környezetegészségügyi Intézet által kiadott igazolás alapján.) Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztály Közegészségügyi Laboratóriumi Osztály által kiállított igazolás alapján. 10
11 Sorszám Összesen Szállítás tárgya HYPO 90 gr/l. töménységű 25 kg-os kannában HYPO 150gr/l. töménységű 25-os kannában SÓSAV %, 60 KG os kiszerelésű ballon SÓSAV 30-33%, 1m3- es tartályos kiszerelés SÓSAV %, 25 KG-os kannás kiszerelés Vinyl Pool nevű algamentesítő szer (20 kg / kanna) [..] 9 nevű algamentesítő szer (20 kg / kanna) Vinyl Pool nevű pelyhesítő szer (25kg/kanna) [.] 12 nevű pelyhesítő szer (25kg/kanna) Mennyiség / kg kg kg kg kg kg kg [...] 10 kg kg [...] 13 kg Egységár (1 kg) nettó Ft Nettó ajánlati ár (HUF) [3. oszlop (mennyiség / kg) x 4. oszlop (egységár / 1kg nettó Ft] Az 5. Nettó ajánlati ár (HUF) oszlop, zölddel jelölt összesen során szereplő összeget kell a felolvasólapon feltüntetni a 2. rész esetében. Az egyes termékekre vonatkozó egységárnak minden költséget magában kell foglalnia, így különösen a termék minden teljesítési helyre történő leszállítását, göngyöleget, a megrendelő igényei esetén a raktározási díjat és az átadás-átvétellel kapcsolatos valamennyi felmerülő költséget. 8 Nem kívánt sor törlendő, az ajánlattevőnek az összesen árat csak az általa megajánlott termék 5. oszlopban szereplő nettó ajánlati árát figyelembe véve kell megállapítani. 9 Ha ajánlattevő egyenértékű terméket ajánl, akkor a fenti 3.2. pont alapján értelemszerűen kitöltendő. 10 Ha ajánlattevő egyenértékű terméket ajánl, akkor a fenti 3.2. pont alapján értelemszerűen kitöltendő. 11 Nem kívánt sor törlendő, az ajánlattevőnek az összesen árat csak az általa megajánlott termék 5. oszlopban szereplő nettó ajánlati árát figyelembe véve kell megállapítani. 12 Ha ajánlattevő egyenértékű terméket ajánl, akkor a fenti 4.2. pont alapján értelemszerűen kitöltendő 13 Ha ajánlattevő egyenértékű terméket ajánl, akkor a fenti 4.2. pont alapján értelemszerűen kitöltendő 11
12 Kelt., 20..hó napján (Cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről) 12
13 4. IRATMINTA AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT. részfeladat tekintetében 14 Alulírott/Alulírottak.., mint a(z)... << cégnév >>... (... << cég székhelye >>...) kötelezettségvállalásra jogosultja/jogosultjai a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. ajánlatkérő által a Klór gáz és uszodavegyszerek beszerzése tárgyú közbeszerzési eljárásban alábbi nyilatkozatot teszem/tesszük: 1. Nyilatkozom, hogy az általam képviselt ajánlattevővel szemben jelen közbeszerzési eljárás során az ajánlattételi felhívásban előírt, a Kbt. 62. (1) bekezdés g)-k), m) és q) pontja és a Kbt. 63. (1) bekezdés c) pontja szerinti kizáró okok nem állnak fenn. 2. Nyilatkozom a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont kb) alpontja alapján, hogy az általam képviselt ajánlattevő olyan társaságnak minősül, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén / szabályozott tőzsdén jegyeznek* * a megfelelő aláhúzandó Ajánlattevő valamennyi tényleges tulajdonosának neve és állandó lakóhelye 15 : Név: Lakóhely:. Név: Lakóhely:. * a tényleges tulajdonos(ok) fenti adatai lásd lábjegyzet kitöltendőek! VAGY 14 a nyilatkozatot részfeladatonként külön-külön kérjük becsatolni! 15 Amennyiben az ajánlattevő olyan társaságnak minősül, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén, ki kell tölteni. A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló évi CXXXVI. törvény 3. r) pontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos: r) ra) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben közvetlenül vagy - a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:2. (4) bekezdésében meghatározott módon - közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább huszonöt százalékával rendelkezik, ha a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nem a szabályozott piacon jegyzett társaság, amelyre a közösségi jogi szabályozással vagy azzal egyenértékű nemzetközi előírásokkal összhangban lévő közzétételi követelmények vonatkoznak, rb) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben - a Ptk. 8:2. (2) bekezdésében meghatározott - meghatározó befolyással rendelkezik, rc) az a természetes személy, akinek megbízásából valamely ügyleti megbízást végrehajtanak, rd) alapítványok esetében az a természetes személy, 1. aki az alapítvány vagyona legalább huszonöt százalékának a kedvezményezettje, ha a leendő kedvezményezetteket már meghatározták, 2. akinek érdekében az alapítványt létrehozták, illetve működtetik, ha a kedvezményezetteket még nem határozták meg, vagy 3. aki tagja az alapítvány kezelő szervének, vagy meghatározó befolyást gyakorol az alapítvány vagyonának legalább huszonöt százaléka felett, illetve az alapítvány képviseletében eljár, továbbá re) az ra)-rb) alpontokban meghatározott természetes személy hiányában a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vezető tisztségviselője; 13
14 Az általam képviselt cégnek nincs a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló, évi CXXXVI. törvény 3. r) pont ra)-rb) vagy rc)-rd) alpontja szerint definiált tényleges tulajdonosa. 3. Nyilatkozom a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont kc) alpontja alapján továbbá, hogy nincs olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelyik az ajánlattevő vonatkozásában közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik, illetve, amennyiben van olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelyik az ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25 %-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik, nyilatkozom, hogy ezen szervezet(ek) vonatkozásában a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont kc) alpontjában meghatározott kizáró feltételek nem állnak fenn. Adott esetben: Amennyiben van olyan szervezet, amelyik az ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül több mint 25 %-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik, annak cégnevét és székhelyét meg kell nevezni: - szervezet neve: 4. Nyilatkozom a Kbt. 66. (2) bekezdése alapján, hogy jelen közbeszerzési eljárás során az ajánlattételi felhívást, a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumokat megismertük, az abban foglaltakat tudomásul vettük. Ajánlatunkat az ajánlattételi felhívásban és a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően készítettük el és nyújtottuk be. Nyertességünk esetén megkötjük és teljesítjük az ajánlattételi felhívásban, a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumokban, valamint az ajánlatban foglaltak szerint a szerződést a felolvasólapon meghatározott értékelési szempontok ellenében. Egyúttal nyilatkozom, hogy kötelezettséget vállalunk a szerződés megkötésére, valamint az abban foglaltak teljesítésére az ajánlati kötöttségnek megfelelően, a felolvasólapon feltüntetett ajánlati ár és egyéb értékelési szempontok szerint. 5. Nyilatkozom a Kbt. 66. (4) bekezdése alapján, hogy az általam képviselt ajánlattevő - a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikrovállalkozásnak/kisvállalkozásnak/középvállalkozásnak 16 minősül * VAGY - nem tartozik a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény hatálya alá.* *: a megfelelő aláhúzandó évi XXXIV. tv. 3. (1) bekezdés KKV-nak minősül az a vállalkozás, amelynek a) összes foglalkoztatotti létszáma 250 főnél kevesebb, és b) éves nettó árbevétele legfeljebb 50 millió eurónak megfelelő forintösszeg, vagy mérlegfőösszege legfeljebb 43 millió eurónak megfelelő forintösszeg. (2) A KKV kategórián belül kisvállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek a) összes foglalkoztatotti létszáma 50 főnél kevesebb, és b) éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg. (3) A KKV kategórián belül mikrovállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek a) összes foglalkoztatotti létszáma 10 főnél kevesebb, és b) éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 2 millió eurónak megfelelő forintösszeg. (4) Nem minősül KKV-nak az a vállalkozás, amelyben az állam vagy az önkormányzat közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedése tőke vagy szavazati joga alapján külön-külön vagy együttesen meghaladja a 25%-ot. 14
15 6. Nyilatkozom a Kbt. 67. (4) bekezdése alapján, hogy az általam képviselt ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. (1) bekezdés g)-k), m) és q) pontja és a Kbt. 63. (1) bekezdés c) pontja szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet. 7. Nyilatkozom a Kbt és 67. (1) bekezdése alapján, hogy az általam képviselt ajánlattevő megfelel az ajánlattételi felhívás L) P/1 és M/1 szerinti alkalmassági követelményeknek. E körben nyilatkozom, hogy az alkalmasság igazolásához a Kbt. 65. (7) bekezdése szerint az ajánlattevő igénybe vesz / nem vesz igénybe* kapacitást biztosító szervezetet. Igénybe vesz válasz esetén az ajánlattételi felhívás azon pontjának megjelölése, amelynek más szervezet/személy kapacitására támaszkodva kívánunk megfelelni:.. - a kapacitást biztosító szervezet vagy személy megnevezése: Név: Cím: Cégjegyzékszám/ Egyéni vállalkozói nyilvántartási szám: Adószám: *: a megfelelő aláhúzandó, és amennyiben igénybe vesz, csatolni kell az ajánlathoz a Kbt. 65. (7) bekezdés szerinti iratokat, különösen a szervezet szerződéses, vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot. 8. Nyilatkozom a Kbt. 66. (6) bekezdése alapján, hogy nyertességünk esetén a teljesítésbe alvállalkozókat: A) nem kívánunk igénybe venni*: B) igénybe kíván venni az alábbi az alábbiak szerint*: a közbeszerzésnek az a része (részei), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozó(k) megnevezése * A megfelelő rész aláhúzandó vagy a nem megfelelő törlendő, illetve a táblázat kitöltendő (adott esetben)! 15
16 9. Nyilatkozom, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható.pdf file) példánya a papír alapú (eredeti) példánnyal teljes mértékben megegyezik. 10. Nyilatkozom, hogy az általam képviselt gazdasági szereplővel szemben nem áll fenn a Kbt ában foglalt összeférhetetlenségi okok egyike sem 17. Az általam képviselt gazdasági szereplő nem vesz igénybe olyan alvállalkozót, akivel szemben a Kbt ában foglalt bármely összeférhetetlenségi ok fennáll. Kelt., hó napján.. cégszerű aláírás 17 Az ajánlattevő az eljárásból a Kbt. 25. alapján csak akkor zárható ki, ha közbeszerzési eljárásban részt vevő gazdasági szereplők esélyegyenlősége más módon nem biztosítható. A kizárást megelőzően az ajánlatkérő - hiánypótlás vagy felvilágosítás kérés útján - köteles biztosítani annak lehetőségét, hogy az érintett gazdasági szereplő bizonyítsa, hogy a közbeszerzési eljárás előkészítésében való részvétele az esélyegyenlőséget és a verseny tisztaságát nem sérti, vagy az összeférhetetlenségi helyzetet más módon elhárítsa. Az összeférhetetlenségi helyzet elhárítása érdekében a gazdasági szereplő által tett intézkedéseket az ajánlatkérő köteles az ajánlatok elbírálásáról szóló összegezésben ismertetni. 16
17 5. IRATMINTA NYILATKOZAT a Kbt a alapján Alulírott, mint a. ajánlattevő nyilatkozattételre jogosult képviselője nyilatkozom az alábbiakról: Az ajánlattevő ajánlatának alábbiakban megjelölt részei üzleti titoknak minősülnek: Figyelemmel arra, hogy a Kbt. 44. (1) bekezdése szerint az üzleti titkot tartalmazó irat kizárólag olyan információkat tartalmazhat, amelyek nyilvánosságra hozatala a gazdasági szereplő üzleti tevékenysége szempontjából aránytalan sérelmet okozna, az üzleti titkot tartalmazó, fentiekben megnevezett és az ajánlatban elkülönített irat(ok)ban szereplő információ vagy adat nyilvánosságra hozatala az alábbi indokok miatt és alábbi módon okozna az ajánlattevő számára aránytalan sérelmet: Indokolás*:. *: A gazdasági szereplő által adott indokolás nem megfelelő, amennyiben az általánosság szintjén kerül megfogalmazásra. Kijelentem, hogy jelen nyilatkozatot a Klór gáz és uszodavegyszerek beszerzése tárgyban kiírt közbeszerzési eljárásban, az ajánlattételi felhívásban és a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumokban foglaltakra figyelemmel, közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljából tettem meg. Kelt., hó napján.. cégszerű aláírás *kitöltése akkor kötelező, amennyiben az ajánlat tartalmaz olyan részt, melyet az ajánlattevő üzleti titoknak minősít 17
18 6.Cégokmányok Amennyiben ajánlattevő, alvállalkozó, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet az ajánlatban átalakulásra hivatkozással jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat is. Nem használhatja fel a gazdasági szereplő alkalmassága igazolására azokat az adatokat, amelyek felhasználására jogutódlás eredményeként - a jogelőd Kbt. 65. (7) bekezdés szerinti bevonása nélkül - maga lenne jogosult, ha a jogelőd gazdasági szereplő tekintetében az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok fennáll, vagy - ha a jogelőd megszűnt - megszűnése hiányában fennállna. Ajánlattevő, alvállalkozó, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet vonatkozásában, amennyiben nyilatkozatot tett, az aláíró személy képviseleti jogosultságának igazolása céljából, az ajánlatnak tartalmaznia kell: a) olyan okiratot (pld. alapító okirat, alapszabály), amelyből megállapítható az aláíró személy képviseletre való jogosultsága; valamint b) olyan közjegyző által készített aláírási címpéldányt vagy ügyvéd által ellenjegyzett vagy két tanú aláírásával ellátott dokumentumot, melyből egyértelműen megállapítható az aláíró személy aláírásának mintája. Amennyiben az ajánlattevő, alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet a gazdasági társaságokról szóló évi IV. törvény hatálya alá tartozik, vagy a évi V. törvény 3:89. -a szerinti gazdasági társaság, úgy nem kell csatolni az aláíró személy képviseletre való jogosultságát igazoló fenti a) pont szerinti okiratot, mivel ez Ajánlatkérő által ingyenesen ellenőrizhető elektronikus úton. Természetes személynek (ide értve az egyéni vállalkozót is) értelemszerűen saját személye vonatkozásában nem kell csatolni a saját személyének képviseletre való jogosultságát igazoló fenti a) pont szerinti okiratot. A b) pont vonatkozásában a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló évi V. törvény (Ctv.) hatálya alá tartozó ajánlattevő, alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet esetében az aláíró személy vonatkozásában figyelemmel a Ctv. 9. -ára közjegyző által készített aláírási címpéldányt vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintát kell csatolni. Amennyiben az ajánlatot vagy annak valamely nyilatkozatát aláíró cégjegyzésre nem jogosult, csatoljanak a polgári perrendtartásról szóló évi III. tv (1) bekezdése szerinti teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, amely a meghatalmazott aláírását is tartalmazza. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Az ajánlatban minden nyilatkozatot cégszerűen alá kell írni az erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos meghatalmazást kaptak. 18
19 7. MŰSZAKI LEÍRÁS 1. rész: Klór gáz és uszodavegyszerek beszerzése Összesen kg, melynek szállítása várhatóan az alábbi megoszlás szerint kell, hogy történjen: KLÓR PALACKOS (45 KG töltősúlyú) HORDÓS KLÓRGÁZ (450 KG töltősúlyú) kg kg Az ajánlatkérő a kiszerelések belső megoszlását módosíthatja. Ajánlattevőnek a szállítást az Ajánlatkérő mindenkori igénye szerint folyamatosan, illetve meghatározott kontingensenként kell teljesítenie. Ajánlattevőknek biztosítaniuk kell az ajánlatkérő által megrendelt anyagok ellátási (teljesítési) helyre történő szállítását, több rendelt áru esetén a raktározást. A szállító olyan szállító eszközökkel köteles a szállítást teljesíteni, amelyek megfelelnek a szerződés tárgya szerinti áru szállítására és kezelésére vonatkozó valamennyi hatályos hatósági előírásnak és követelménynek. Ajánlattevő a hordós klórgáz esetében kizárólag maximálisan 450 kg töltőtömegre hitelesített hordóban szállíthat. 2. rész: A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. kezelésében lévő gyógyfürdőkben, strandfürdőkben az üzemeltetéshez szükséges uszodavegyszerek beszerzése az alábbiakban és a dokumentációban részletezettek szerint Pelyhesítő szer Vinyl Pool (25kg/kanna) vagy ezzel egyenértékű szer kg Algamentesítő szer Vinyl Pool (20 kg / kanna) vagy ezzel egyenértékű szer kg Sósav % töménységben. Összesen kg, melynek szállítása várhatóan az alábbi megoszlás szerint kell, hogy történjen: SÓSAV %, 60 KG os kiszerelésű ballon SÓSAV 30-33%, 1m3-es tartályos kiszerelés SÓSAV %, 25 KG-os kannás kiszerelés kg kg kg HYPO 90 gr/l. Összesen kg. melynek szállítása várhatóan az alábbi megoszlás szerint kell történjen: HYPO 90 gr/l, 25 kg-os kannában: kg 19
20 HYPO 150gr/l. Összesen kg melynek szállítása várhatóan az alábbi megoszlás szerint kell történjen: HYPO 150 gr/l, 25-os kannában: kg Az ajánlatkérő a kiszerelések belső megoszlását módosíthatja. Ajánlattevőnek a szállítást az Ajánlatkérő mindenkori igénye szerint folyamatosan, illetve meghatározott kontingensenként kell teljesítenie. Ajánlattevőknek biztosítaniuk kell az ajánlatkérő által megrendelt anyagok ellátási (teljesítési) helyre történő szállítását, több rendelt áru esetén a raktározást. A szállító olyan szállító eszközökkel köteles a szállítást teljesíteni, amelyek megfelelnek a szerződés tárgya szerinti áru szállítására és kezelésére vonatkozó valamennyi hatályos hatósági előírásnak és követelménynek. Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét, hogy az algamentesítő szer esetében a Vinyl Pool nevű, míg pelyhesítő szer esetében Vinyl Pool nevű szerre szól a megjelölt mennyiség. Azonban ajánlattevőnek joga van a hivatkozott termékek helyett más, azzal egyenértékű szert ajánlani, ebben az esetben ajánlattevőknek nyilatkozniuk kell az általuk megajánlott termékről, illetve hogy az általuk megajánlott termékből milyen mennyiség biztosítja a teljes mennyiségben a Vinyl Pool illetve a Vinyl Pool termékekből kért mennyiség hatásfokát. Az egyenértékűség igazolása Ajánlattevő feladata, melyet algamentesítő szer esetében a Országos Környezetegészségügyi Intézet akkreditált laboratóriuma Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztály Közegészségügyi Laboratóriumi Osztály által elvégzett vizsgálatot igazoló irattal teljesíthet. Pelyhesítő szer esetén biztonsági és technikai adatlap benyújtásával igazolhatja Ajánlattevő az egyenértékűséget abban az esetben, ha az említett adatlapokban feltüntetett értékekből ez megállapítható. Amennyiben Ajánlattevő által pelyhesítő szer vonatkozásában egyenértékűség igazolására benyújtott adatlapokban feltüntetett értékekből nem állapítható meg az ajánlott szer egyenértékűsége, úgy az egyenértékűség igazolása Ajánlattevő feladata, melyet a Országos Környezetegészségügyi Intézet akkreditált laboratóriuma által elvégzett vizsgálatot igazoló irattal teljesíthet. Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztály Közegészségügyi Laboratóriumi Osztály által elvégzett vizsgálatot igazoló irattal teljesíthet. A vizsgálat elvégeztetése Ajánlattevő feladata és költsége.5q 20
21 8. NYILATKOZAT Klór gáz és uszodavegyszerek beszerzése tárgyú közbeszerzési eljárásban Alulírott..., mint a(z)... (cégnév, székhely) kötelezettségvállalásra jogosultja, büntetőjogi felelősségem teljes tudatában akként nyilatkozom, hogy jelen eljárásban, cégünk mint Ajánlattevő a megajánlott termékek hatóanyagai vonatkozásában a biocid termékek forgalmazásáról és felhasználásáról szóló Európai Parlament és a Tanács 528/2012/EU rendelet 95. cikk (2) bekezdésében foglaltaknak eleget tett. Kelt., hó.. napján. (Cégszerű aláírás a kötelezettség-vállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás a meghatalmazott/ meghatalmazottak részéről) Megjegyzés: Ajánlattevő eleget tesz a szabályozásnak, ha az általa megajánlott biocid termékek hatóanyaga szerepel az ECHA felülvizsgálati programjának azon terméktípusra vonatkozó listájában, amelybe a termékek tartoznak. Európai Parlament és a Tanács 528/2012/EU rendelet 95. cikk (2) bekezdés: szeptember 1-jétől nem forgalmazható az (1) bekezdés szerinti listára felvett érintett anyagból álló, azt tartalmazó vagy azt keletkeztető biocid termék, kivéve, ha az anyag szállítója vagy a termék szállítója szerepel az azon terméktípusra vonatkozó, (1) bekezdés szerinti listán, amelybe a termék tartozik. 21
22 9. ADÁSVÉTELI KERETSZERZŐDÉS TERVEZET A szerződéstervezet az ajánlattevő tájékoztatására szolgál, azt nem kell csatolni az ajánlatban. ADÁSVÉTELI KERETSZERZŐDÉS TERVEZET (fajta és mennyiség szerint meghatározott áruk vonatkozásában) amely létrejött egyrészről Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (a továbbiakban: Ajánlatkérő vagy Vevő) székhely: 1034 Budapest, Szőlő u. 38. cégjegyzékszám: adószám: bankszámlaszám: képviseli: Szőke László, Vezérigazgató másrészről. (a továbbiakban: Eladó) székhely: cégjegyzékszám: adószám: bankszámlaszám: képviseli: (Vevő és Eladó a továbbiakban együttesen: Szerződő Felek vagy Felek) között, az alulírott helyen és napon, az alábbi feltételekkel. 1. Előzmények 1.1 Vevő és Eladó (továbbiakban együttesen: Szerződő Felek) előzményként rögzítik, hogy a Vevő, mint ajánlatkérő a CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 113. (1) bekezdése alapján nemzeti eljárásrend szerinti közbeszerzési eljárást folytatott le, Klór gáz és uszodavegyszerek beszerzése tárgyban, amelynek tekintetében a részfeladatban Eladót hirdette ki nyertesnek nettó..ft ajánlati árral. 1.2 A jelen keretszerződés elválaszthatatlan részét képezik a közbeszerzési eljárás során keletkezett dokumentumok, így különösen az ajánlati felhívás és az ajánlati dokumentáció, a kiegészítő tájékoztatás, és az Eladó, mint nyertes ajánlattevő ajánlata. 2. A szerződés tárgya 2.1 A jelen keretszerződés tárgya a közbeszerzési eljárás ajánlati felhívásában, az ajánlati dokumentációban és az ajánlatában meghatározott minőségi és mennyiségi feltételeknek megfelelő, a jelen keretszerződés 3.1. pontjában meghatározott áru jelen keretszerződésben meghatározott feltételekkel történő adásvétele, az alábbiakban tételesen felsorolt teljesítési helyekre történő szállítással, a Vevő által egyedi megrendelésekben meghatározott ütemezésben és kiszerelésben. Gellért Gyógyfürdő és Uszoda 1118 Budapest, Kelenhegyi út 4. Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda 1146 Budapest, Állatkerti krt
23 Szt. Lukács Gyógyfürdő és Uszoda 1023 Budapest, Frankel Leó u Rudas Gyógyfürdő és Uszoda 1013 Budapest, Döbrentei tér 9. Király Gyógyfürdő 1027 Budapest, Fő u. 84. Dandár Gyógyfürdő 1095 Budapest, Dandár u Palatinus Strandfürdő 1138 Budapest, Margitsziget Római Strandfürdő 1031 Budapest, Rozgonyi Piroska u. 2. Csillaghegyi Strandfürdő és Uszoda 1038 Budapest, Pusztakúti út 3. Pünkösdfürdői Strand 1039 Budapest, Királyok útja 272. Paskál Strandfürdő 1141 Budapest, Egressy út 178 f. - Központi Raktár 1031 Budapest, Rozgonyi Piroska u Vevő az egyes szállításokat egyedi megrendelés útján rendeli meg az Eladótól. Az egyedi megrendelés során az egyedi megrendelő tartalmazza az adott szállítás tekintetében releváns adatokat, különös tekintettel a teljesítés pontos helyére, tárgyára és mennyiségére. Az egyedi megrendelő minta a jelen keretszerződés 7. számú mellékletét képezi. 2.3 Eladó tudomásul veszi, hogy az egyedi megrendelések valamennyi tartalmi eleme (pl. pontos tárgya, mennyisége, a teljesítés helye) a jelen keretszerződés aláírásakor nem határozható meg. Eladó tudomásul veszi, hogy a jelen keretszerződés tárgyát képező árut a Vevő a jelen keretszerződésben rögzített keret(ek)en belül tetszőlegesen hívhatja le azzal, hogy Vevő a keretösszeg 75 %-ának lehívására köteles. Vevő a kiszerelések változtatásának jogát fenntartja. 2.4 Eladó olyan szállító eszközökkel köteles a szállítást teljesíteni, amelyek megfelelnek a jelen keretszerződés tárgya szerinti áru szállítására és kezelésére vonatkozó valamennyi hatályos jogszabálynak, hatósági előírásnak és követelménynek. A tartályos sósav és hypo szállítása esetén vegyszerátfejtő szivattyúval kell rendelkeznie a szállító eszközöknek. 2.5 Eladó tudomással bír arról, hogy a teljesítés helyeként megjelölt egyes intézmények műemlékvédelem alatt állnak, és egyes intézmények esetében a szállítás teljesítéséhez behajtási, vagy egyéb különleges engedélyt kell szereznie az Eladónak. A Palatinus Strandfürdő esetében is az Eladónak kell a behajtási engedélyt megszerezni. 2.6 Eladó tudomásul veszi, hogy a Vevő igényei függvényében esetlegesen köteles biztosítani egyes áruk raktározását is, melynek költségei az Eladót terhelik. 3. Az áru meghatározása, vételár 3.1 Felek rögzítik, hogy a jelen keretszerződés tárgyát képező áru fajta és mennyiség szerinti meghatározása, továbbá vételára a következő: A közbeszerzés tárgyát képező áru meghatározása fajta és mennyiség szerint Vételára (egységára) fajtánként (nettó Ft/kg) 3.2 Felek rögzítik, hogy a Vevő a ténylegesen szolgáltatott mennyiségeknek megfelelő vételárat köteles fizetni. 23
24 3.3 A vételár minden költséget, így különösen az áru minden teljesítési helyre történő leszállítását, a göngyöleget, a Vevő igényei esetén a raktározási díjat és az átadás-átvétellel kapcsolatos valamennyi felmerülő költséget magában foglalja, azon kívül egyéb költség a későbbiekben a jelen keretszerződés teljesítése során nem érvényesíthető. 4. A jelen keretszerződés hatálya 4.1.Felek a jelen keretszerződést határozott időtartamra kötik. A szerződés mindkét fél által történő aláírását követő napon lép hatályba. A szerződés megszűnik a teljes mennyiség leszállításáért járó ellenérték megfizetésével, de legkésőbb a szerződés aláírását követő 12 hónap elteltével. Ajánlatkérő nyilatkozatával a szerződés változatlan feltételekkel, a keretösszeg le nem hívott összegének erejéig, egy alkalommal maximum 12 hónappal meghosszabbítható. 4.2.Felek rögzítik és az Eladó tudomásul veszi, hogy Vevő nem köteles a teljes mennyiség megrendelésére, de a keretösszeg 75 %-ának lehívására köteles. 5. Megrendelés, teljesítés 5.1 Megrendelés: A Vevő egyedi megrendelést ad az Eladónak. Vevő az egyedi megrendelését elektronikus úton az Eladó.. címére küldi. Az Eladó a beérkezett egyedi megrendelést írásban (elektronikusan) visszaigazolja a Vevő részére, 2 munkanapon belül. Egyedi megrendelés esetén a Vevő a 7. sz. mellékletben feltüntetett egyedi megrendelő nyomtatványt küldi meg az Eladó részére. A keretszerződés hatálya alatt az egyedi megrendelő nyomtatvány változhat. 5.2 A teljesítés módja, határideje: Az egyedi megrendelés teljesítésének határideje az egyedi megrendelőkben kerül rögzítésre, amely azonban nem lehet kevesebb, mint 2 munkanap. 5.3 Az Eladó a szállítás pontos időpontját előzetesen köteles egyeztetni a Vevővel. Szállításra csak előzetesen írásban ( vagy fax útján) egyeztetett időpontban kerülhet sor. 5.4 A teljesítés helye: a Vevőnek az egyedi megrendelésekben megjelölt intézményei. 5.5 Az Eladó az egyedi megrendelő alapján leszállított áru tulajdonjogát és birtokát átruházza a Vevőre. A birtokátruházás módja az áru 5.4 pont szerinti teljesítési helyen történő átadása. 6. Az áru mennyiségi átvétele, a teljesítés igazolása 6.1 Az Eladó köteles szállítólevelet csatolni a leszállított áruhoz. A szállítólevélnek az alábbiakat kell tartalmaznia: fajtánként tételes részletezése a leszállított göngyölegnek; a termék kiszerelési egységének feltüntetése; a Vevő által küldött hivatkozási szám. Amennyiben a szállítólevél ADR adatokat tartalmaz, abban az esetben ezt a szállítólevéltől elkülönülten, külön dokumentumba is lehet foglalni. Eladó köteles minden szállítmányhoz anyagfajtánként Minőségi Tanúsítványt csatolni a sarzsra vonatkozóan. Eladónak minden szállítmány minden tételéhez Biztonsági adatlapot kell küldenie, kivéve ez alól, ha az Eladó 24
25 folyamatosan szállít, azonban a legfrissebb példányt késedelem nélkül átvételi elismervénnyel kell átadnia. A Biztonsági adatlapok előírás szerinti kihelyezését (a gépházban) a Vevő végzi. 6.2 A Vevő képviselője az áru teljesítési helyre történő leszállítását a szállítás tételeit tartalmazó szállítólevél alapján ellenőrzi, majd aláírja a szállítólevelet. A Vevő képviselője az átvételt megtagadhatja, amennyiben a termékhez nem csatoltak szállítólevelet, a szállítólevélben feltüntetett adatok nem felelnek meg a kapcsolódó megrendelésben foglaltaknak, nem megfelelő a kiszerelés vagy a csomagolás (pl. sérült) nem a teljes adott megrendelésen belüli mennyiség kerül leszállításra, nem a megrendelt típusú termék kerül átadásra. 6.3 Amennyiben a 6.2. pont szerinti átvétel megtagadására kerül sor, úgy arról jegyzőkönyvet kell felvenni, majd az Eladónak haladéktalanul vissza kell szállítania az árut a saját költségén. A Vevő jogosult a hibásan teljesítő Eladót írásban felszólítani a megrendelés szerződés szerinti teljesítésére. Amennyiben a hibásan teljesítő Eladót a Vevő felszólítja a megfelelő teljesítésre, az Eladó köteles a megrendelésnek 2 munkanapon belül eleget tenni. 6.4 Felek rögzítik, hogy Eladó a megrendelt árut a teljesítés helyén a rakodásra alkalmas pontig köteles leszállítani és ott a szállítóeszközről lerakni. Az áru további mozgatása, raktárba történő betárolása a Vevő feladata Az Eladónak olyan címkézéssel és jelöléssel kell ellátnia az árut, amely biztosítja a hatályos előírások szerinti jelölések feltüntetését, biztosítja továbbá, hogy az áru átadás előtti esetleges megbontása láthatóvá váljék. Ez utóbbi feltétel műszaki megoldását Eladó maga választja meg, ilyen megoldás pl. a kupak alól leszakadó alátét gyűrű, a kupak megnyitásakor elszakadó zárjegyszalag, vagy plomba. Az árun jól láthatóan fel kell tüntetni a gyártás időpontját és az áru eltarthatóságát. Több gyártási időpont feltüntetése esetén Vevő a korábbit veszi figyelembe. Az áru eltarthatósága a szállítás időpontjában legfeljebb a félidejénél tarthat. 6.6 Az áruszállításhoz szükséges göngyölegek biztosítása az Eladó feladata. A megrendelt áru leszállításakor a Vevő a leszállított áru göngyölegjeit átveszi, azokat visszaküldésig az Eladótól átvett állapotban megőrzi (vö. kölcsöngöngyölegnek minősül). Az alkalmazott göngyölegeknek a teljesítéskor érvényes hitelesítésének legalább 30 napnak kell lennie. Amennyiben a megőrzésre átvett göngyöleg a Vevő őrzése alatt használhatatlanná válik, a használhatatlanná vált göngyöleg kijavításának, illetve kicserélésének költsége a Vevőt terheli. Amennyiben a Vevő által átvett göngyöleg érvényességi ideje lejár azon idő alatt, amíg Vevő őrzi, Eladó nem követelheti a göngyölegnek az érvényességi idő lejárta miatti kicserélését. 7. Minőségi követelmények 7.1 A jelen keretszerződés keretében leszállított árunak meg kell felelnie az ajánlati felhívásban és a dokumentáció műszaki előírásában foglaltaknak, valamint az Eladó, mint nyertes ajánlattevő ajánlatának és a vonatkozó jogszabályoknak, hatósági előírásoknak, így különösen a szállításra kerülő teljes mennyiséget OTH (biocid) engedéllyel rendelkező termékkel kell teljesíteni, egyidejűleg megfelelve a biocid termékek forgalmazásáról és felhasználásáról szóló Európai Parlament és a Tanács 528/2012/EU rendelet 95. cikk (2) 25
26 bekezdésében foglaltaknak. Az egyes termékekre vonatkozó biocid engedélyek, valamint a biocid termékek forgalmazásáról és felhasználásáról szóló Európai Parlament és a Tanács 528/2012/EU rendelet 95. cikk (2) bekezdésében foglaltaknak történő megfelelőségről szóló Ajánlattevői nyilatkozat jelen szerződés 6. számú mellékletét képezik. 7.2 Az Eladó vállalja, hogy az egyes szállításokat szakembertől elvárható gondossággal, a magyar szabványoknak megfelelő, első osztályú minőségű áruval teljesíti. 7.3 Amennyiben a jelen keretszerződésben meghatározott fajtájú, vagy kiszerelésű termék leszállítása az Eladónak fel nem róható okból nem teljesíthető, úgy kizárólag a Vevő előzetes írásbeli hozzájárulása esetén lehetséges a jelen keretszerződés szerinti áruval egyenértékű, ugyanazon rendeltetésű más termék szállítása. A termék minőségéért az Eladó felel. 7.4 A Vevő a leszállított anyagok minőségét évente legalább négyszer, szúrópróbaszerűen, saját költségén ellenőrzi. Abban az esetben, ha a vizsgálat eredménye alapján a leszállított áru nem felel meg a vállalt minőségi követelményéknek, a vizsgálat költségét az Eladó köteles megtéríteni. 8. Fizetési feltételek 8.1 A Vevő előleget nem fizet. Az Eladó havonta utólag, a megrendelt áru tárgyhónapban történt leszállítását követően részszámlázásra jogosult. 8.2 Az Eladó a Vevő által aláírt szállítólevél, mint teljesítési igazolási bizonylat alapján a leszállított mennyiség után, az egységárak alapján a teljesített mennyiség ellenértékét számlázhatja. 8.3 Az Eladó a Vevő nevére forintban kiállított, az ÁFA összegét is tartalmazó számlát egy eredeti és egy másolati példányban köteles megküldeni. A számlának tételesen tartalmaznia kell a kiszállított áruk mennyiségét, fajtáját, egyéb, a számlázás szempontjából releváns jellemzőjét, teljesítési helyenkénti csoportosításban, jelen keretszerződés azonosító számát, és a közbeszerzés alá tartozó teljesítés megjegyzést, valamint a számlához csatolni kell a vonatkozó szállítólevele(ke)t és a Vevő által aláírt teljesítésigazolást. 8.4 A számlák kibocsátásának feltétele a kifogást nem tartalmazó, az átvételt igazoló szállítólevél mindkét fél részéről történő aláírása. 8.5 Vevő a teljesítés igazolás alapján kiállított számla kifizetésére olyképpen köteles, hogy Vevő az átutalást az Eladó pénzintézetnél vezetett számú számlájára a Kbt. 135., valamint a Ptk. 6:130. (1)-(2) bekezdésében foglaltak szerint, a számla Vevő általi kézhezvételét követő 30 napon belül teljesíti. 8.6 A nem jogszabályszerűen, illetve szerződésszerűen kiállított számla alapján a Vevő megtagadja a számlán szereplő ellenérték megfizetését. 8.7 A Vevő tájékoztatja Eladót, hogy jelen Szerződés, és annak teljesítése után a kifizetés a évi CXXVI. törvénnyel módosított Art. 36/A ának hatálya alá esik. 26
27 8.8. Felek rögzítik, hogy Eladó a) nem fizet, illetve számol el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont ka)-kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek az Eladó adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak; b) a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét Vevő számára megismerhetővé teszi és a Kbt (3) bekezdése szerinti ügyletekről Vevőt haladéktalanul értesíti A külföldi adóilletőségű Eladó köteles a szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet az Eladóra vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül. Az elszámolás és kifizetés pénzneme: HUF. 9. Kapcsolattartás 9.1 Felek rögzítik, hogy minden nyilatkozatot vagy egyéb értesítést írásban, szükség szerint levélben, útján küldenek meg egymásnak. 9.2 A nyilatkozat, értesítés akkor tekinthető közöltnek, amikor azt a másik fél igazoltan megkapta, vagy átvette. 9.3 A szerződő fél által a jelen keretszerződésben kapcsolattartásra kijelölt személy(ek) a szerződő fél meghatalmazása alapján jogosult(ak) az adott szerződő fél szerződéses kötelezettségeinek teljesítése és jogai gyakorlása érdekében minden szükséges intézkedést megtenni, a másik fél képviselőjével a kapcsolatot tartani. Bármelyik szerződő fél jogosult a kapcsolattartásra kijelölt személy helyett másik személyt kijelölni, amelyről a másik szerződő felet írásban értesíteni kell. 9.4 A Felek részéről kapcsolattartásra jogosultak: Vevő részéről Eladó részéről Név: Keszthelyi Zoltán Név: Beosztás: beszerzési osztályvezető Beosztás: Telefon: Telefon: Fax: Fax: Mobil: 30/ Mobil: keszthelyi.zoltan@spabudapest.hu 10. Alvállalkozó A Kbt (2) bekezdése alapján Eladó a teljesítéshez az alkalmasságának igazolásában részt vett szervezetet a Kbt. 65. (9) bekezdésében foglalt esetekben és módon köteles igénybe venni, valamint köteles a teljesítésbe bevonni az alkalmasság igazolásához bemutatott szakembereket. E szervezetek vagy szakemberek bevonása akkor maradhat el, vagy helyettük akkor vonható be más (ideértve az átalakulás, egyesülés, szétválás útján történt jogutódlás eseteit is), ha az Eladó e szervezet vagy szakember nélkül vagy a helyette bevont új szervezettel vagy szakemberrel is megfelel amennyiben a közbeszerzési eljárásban az adott alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott adatok alapján az ajánlatkérő szűkítette az eljárásban részt vevő gazdasági szereplők számát, az eredeti szervezetekkel vagy szakemberrel egyenértékű módon 27
28 megfelel azoknak az alkalmassági követelményeknek, amelyeknek az Eladó a közbeszerzési eljárásban az adott szervezettel vagy szakemberrel együtt felelt meg. A Kbt (3) bekezdése alapján Vevő nem korlátozhatja az Eladó jogosultságát alvállalkozó bevonására. Eladó legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjában köteles a Vevőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely részt vesz a szerződés teljesítésében, és ha a megelőző közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozót még nem nevezte meg a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt. Eladó a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles a Vevőnek minden további, a teljesítésbe bevonni kívánt alvállalkozót előzetesen bejelenteni, és a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt. A Kbt (4) bekezdése szerint az eljárás során az Eladó által bemutatott valamely szervezet vagy szakember bevonásától nem lehet eltekinteni olyan esetben, ha az érintett szerződés sajátos tulajdonságait figyelembe véve az adott személy (szervezet) igénybevétele a közbeszerzési eljárásban az ajánlatok értékelésekor meghatározó körülménynek minősült. Ilyen esetben csak a jogutódlás olyan eseteiben változhat a bevont szervezet, ha az új szervezet az értékeléskor figyelembe vett minden releváns körülmény különös tekintettel a Kbt. 76. (3) bekezdés b) pontja szerinti esetben az értékelt személyi állomány tekintetében az eljárásban bemutatott szervezet jogutódjának tekinthető. Az értékeléskor meghatározó szakember személye csak a Vevő hozzájárulásával és abban az esetben változhat, ha az értékeléskor figyelembe vett minden releváns körülmény tekintetében az értékelttel egyenértékű szakember kerül bemutatásra. Eladó köteles a jelen szerződést az alvállalkozókkal kötött szerződésben is megfelelően érvényesíteni. Ezen rendelkezések és előírások alvállalkozók általi betartásáért Eladó a Vevővel szemben felelősséggel tartozik. Az Eladó a Vevővel szemben egyebekben teljes mértékben felel az alvállalkozói minden tevékenységéért és cselekedetéért. 11. Kötbér 11.1 Az egyedi megrendelőkben meghatározott határidőket a Felek kötelesek betartani. Amennyiben az Eladó saját érdekkörében felmerült okból az egyedi megrendelőkben meghatározott teljesítési határidők tekintetében a szerződésszerű (hibátlan, valamennyi műszaki és minőségi követelménynek megfelelő) teljesítéssel késedelembe esik, úgy a Vevő késedelmi kötbérigényt érvényesíthet Amennyiben az Eladó elmulasztja a jelen Keretszerződés alapján a Vevő által leadott eseti megrendelés szerinti kötelezettségeinek teljesítését a vállalt ütemezéssel, illetve határidőn belül, a Vevő késedelmi kötbérre jogosult Az Eladónak felróható késedelem esetén a késedelemmel érintett árutétel nettó értékének 15%/naptári nap mértékű késedelmi kötbér fizetésére köteles Ha Eladó minőségileg nem megfelelő terméket szállít, Vevő saját döntése alapján vagy követelheti a szerződésszerű teljesítést és azon időpontig késedelmi kötbért érvényesíthet, vagy a hibás teljesítés miatt kötbért követelhet. Hibás teljesítés miatt alkalmazott kötbér mértéke a hibás teljesítéssel érintett termék nettó vételárának 25%-a. 28
A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE
A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE Megnevezés Tartalomjegyzék Felolvasólap (1. számú melléklet) TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám az ajánlatban Nyilatkozat a szerződéses feltételekre
tárgyú közbeszerzési eljárásban Fedlap, amin fel kell tüntetni legalább az ajánlattevő(k) nevét, székhelyét és az eljárás tárgyát
A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE Megnevezés TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám az ajánlatban Fedlap, amin fel kell tüntetni legalább az ajánlattevő(k) nevét, székhelyét és az eljárás
Nyilatkozatok, nyomtatványok
Nyilatkozatok, nyomtatványok Nyilatkozatok Ajánlattevők a nyilatkozatmintákat nem kötelesek alkalmazni ajánlatuk elkészítésekor. 1. 1 példány (papír alapú) + elektronikus adathordozó (nem bontható kötésben)
AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT
MELLÉKLETEK 1. sz. melléklet: FELOLVASÓLAP 2. sz. melléklet: AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT (KIZÁRÓ OKOK FENN NEM ÁLLÁSÁNAK ÉS AZ ALKALMASSÁGI FELTÉTELNEK VALÓ MEGFELELŐSÉGRŐL, EGYÉB NYILATKOZATOK) 3. sz. melléklet:
TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám
AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE Megnevezés Felolvasólap (1. számú melléklet ) TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám az ajánlatban Nyilatkozat a kizáró okok fenn nem állásáról
Az ajánlatot alkotó dokumentumok. Tartalmi követelmény. cégszerűen aláírva, 2. számú melléklet az Iratminta szerint szerinti ajánlati nyilatkozat
Az ajánlatot alkotó dokumentumok Dokumentum megnevezése Melléklet száma Tartalmi követelmény Formai követelmény Felolvasólap 1. számú melléklet az Iratminta szerint cégszerűen aláírva A Kbt. 66. (2) bekezdése
Közbeszerzési Dokumentumok
oldal 1 V. FEJEZET IRATMINTÁK Az iratmintákat nem kötelező alkalmazni, azok kitöltése javasolt. A benyújtott igazolásoknak és nyilatkozatoknak alkalmasnak kell lennie az adott érvényességi követelményeknek
FELOLVASÓLAP. a. Neve:... b. Székhelye:...
1. sz. melléklet I. Ajánlattevő adatai: FELOLVASÓLAP a. Neve:... b. Székhelye:... c. Cégjegyzékszáma:.. d. Adószáma:.. e. Cégjegyzésre jogosult személy neve:... f. Jelen eljárásban kapcsolattartásra kijelölt
TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz)
A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE Megnevezés Tartalomjegyzék Felolvasólap (1. számú melléklet) TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám az ajánlatban A felelős műszaki vezetői pozícióra
MELLÉKLETEK. Az eljárás későbbi szakaszában, Ajánlatkérő külön felhívására benyújtandó dokumentumok
MELLÉKLETEK 1. sz. melléklet: FELOLVASÓLAP 2. sz. melléklet: AJÁNLATI ÁRAK TÁBLÁZATA 3. sz. melléklet: AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT (KIZÁRÓ OKOK FENN NEM ÁLLÁSÁNAK ÉS ALKALMASSÁGI FELTÉTELNEK VALÓ MEGFELELŐSÉGRŐL,
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyon- és felelősségbiztosítása tárgyú közbeszerzési eljárásban Ajánlatkérő: Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. október
2. Ajánlattétel tárgya: Hitel nyújtása a Józsefvárosi Önkormányzat számára váltó átalakítására 3. Ajánlat:
2.1. számú melléklet FELOLVASÓLAP (önálló ajánlattétel esetén) 1. Ajánlattevő: Név: Székhely: Telefon: Fax: E-mail: 2. Ajánlattétel tárgya: Hitel nyújtása a Józsefvárosi Önkormányzat számára váltó átalakítására
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN Előzetes ellenőrzés körében csatolandó iratok Fedlap(1. sz. melléklet) Tartalomjegyzék (fedlapot
AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE
AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE Megnevezés Felolvasólap (1. számú melléklet ) TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám az ajánlatban Nyilatkozat a kizáró okok fenn nem állásáról
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS AZONOSÍTÓ SZÁM amely létrejött egyrészről a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zártkörűen működő Részvénytársaság székhely: 1138 Budapest, Népfürdő utca 38. cégjegyzékszám: 01-10-043152
ÚTMUTATÓ KÜLTERÜLETI ÚT FELÚJÍTÁSA ZSADÁNYBAN TÁRGYÚ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSHOZ
ÚTMUTATÓ KÜLTERÜLETI ÚT FELÚJÍTÁSA ZSADÁNYBAN TÁRGYÚ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSHOZ Felhívjuk minden Ajánlattevő szíves figyelmét, hogy jelen dokumentációt alaposan és gondosan tanulmányozza át, és ajánlatát
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK SZERKESZTHETŐ MELLÉKLETEK. Járművillamossági alkatrészek beszerzése Karsan gyártmányú autóbuszokhoz (BKV Zrt.
Járművillamossági alkatrészek beszerzése Karsan gyártmányú autóbuszokhoz (BKV Zrt. T-22/17) KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK SZERKESZTHETŐ MELLÉKLETEK 2017. 1. sz. melléklet I. Ajánlattevő adatai: FELOLVASÓLAP
AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE
AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE Megnevezés Felolvasólap (1. számú melléklet ) TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám az ajánlatban Nyilatkozat a kizáró okok fenn nem állásáról
Nyilatkozatminták. Tisztelt Gazdasági szereplő! Ajánlatkérő üdvözli a Tisztelt Gazdasági szereplőt! Kérjük, hogy a
Nyilatkozatminták Tisztelt Gazdasági szereplő! Ajánlatkérő üdvözli a Tisztelt Gazdasági szereplőt! Kérjük, hogy a jelen dokumentumot, közbeszerzési eljárást megindító felhívást és valamennyi kapcsolódó
Nyilatkozatminták Napelemek elhelyezése Gyenesdiás Nagyközség középületein tárgyú, a Kbt (1) bekezdés szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz
Nyilatkozatminták tárgyú, a Kbt. 115. (1) bekezdés szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz Ajánlatkérő: Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata I. Az ajánlat részeként benyújtandó dokumentumok 2 TARTALOMJEGYZÉK
MELLÉKLETEK, NYILATKOZATMINTÁK
MELLÉKLETEK, NYILATKOZATMINTÁK a Szolgáltatási szerződés az esztergomi Vaszary Kolos Kórház kórházban meglévő és működő Enterprise Multi Medikai Alkalmazás használati jogának és informatikai tárgyú közbeszerzési
Harmonika közép és nagyjavítása
Harmonika közép és nagyjavítása (BKV Zrt. T-429/16) KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK II. KÖTET KÖZBESZERZÉSI ÚTMUTATÓ 2017. 1. Az ajánlat csomagolása 1.1. Ajánlattevőnek az ajánlatot borítékba vagy csomagolásba
IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták a módosítással egységes szerkezetben
IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták a módosítással egységes szerkezetben Az eljáráshoz rendelt elnevezés: A Budapest XVIII. kerület, Ady Endre utca és A pályázat azonosító száma: 351124
IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták
IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták Az eljáráshoz rendelt elnevezés: A Budapest XVIII. kerület, Ady Endre utca és A pályázat azonosító száma: 351124 ebr42 (forrás: Belügyminisztérium, 2018.
MELLÉKLETEK. 4. számú melléklet: NYILATKOZAT A JÓLTELJESÍTÉSI BIZTOSÍTÉK RENDELKEZÉSRE BOCSÁTÁSÁRÓL
Közbeszerzési útmutató BKV Zrt. TB-235/15. MELLÉKLETEK 1. sz. melléklet: FELOLVASÓLAP 2. számú melléklet: NYILATKOZAT A KIZÁRÓ OKOK FENN NEM ÁLLÁSÁRÓL 3. számú melléklet: ÁRAZANDÓ KÖLTSÉGVETÉS: főösszesítő,
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM. ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft.
1 KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM az ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft. által, az alábbi beszerzési tárgyban a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 113. -a szerinti nyílt
Országos Vízügyi Főigazgatóság (1012 Budapest, Márvány utca 1/D.) AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. Nyilatkozatminták, formanyomtatványok
Országos Vízügyi Főigazgatóság (1012 Budapest, Márvány utca 1/D.) AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Nyilatkozatminták, formanyomtatványok a(z) Vállalkozási szerződés a Váli-völgy vízrendezési feladatai című projekt
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK 1./A sz. melléklet TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN Előzetes ellenőrzés körében csatolandó iratok Oldalszám Fedőlap (1/B sz.
1. oldal, összesen: 9
Ajánlatkérő 69. (4) bekezdés szerinti felhívása esetén az erre felhívott ajánlattevők által benyújtandó nyilatkozatok jegyzéke a kizáró okok és az alkalmassági követelmények igazolása kapcsán Kbt. 69.
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM. ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft.
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM az ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft. által, az alábbi beszerzési tárgyban a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 113. -a szerinti nyílt
AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE
AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE Megnevezés Felolvasólap (1. számú melléklet ) TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám az ajánlatban Ajánlati biztosíték nyújtását igazoló
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E60 - Szerződéskötési-, teljesítési szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Tiszasziget Község Önkormányzata Tiszasziget agrár-logisztikai
VERSENYEZTETÉSI ELJÁRÁSBAN AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT 1 (kizáró okok nyilatkozata)
3 / A. S Z Á M Ú M E L L É K L E T VERSENYEZTETÉSI ELJÁRÁSBAN AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT 1 (kizáró okok nyilatkozata) Az eljárás tárgya: : Fogaskerekű kerékpár alkatrészek beszerzése Az eljárás száma: V-207/17
Tárgy: Takarításhoz használandó. vegyszerek beszerzése az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet
Tárgy: Takarításhoz használandó vegyszerek beszerzése az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet részére Kbt. 71. -a szerinti hiánypótlási felhívás és felvilágosítás kérés Tisztelt Ajánlattevők!
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK 1/A sz. melléklet TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN Előzetes ellenőrzés körében csatolandó iratok Oldalszám Fedőlap (1/B sz.
AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZATOK
5. sz. melléklet a 30700/19944 /2017. számú anyag dokumentációjába AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZATOK 1. sz. nyilatkozatminta N Y I L A T K O Z A T a Kbt. 66. (2) bekezdése alapján 1. rész (valamennyi ajánlattal
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Gyógyír XI. Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. (székhely: 1117 Budapest, Fehérvári út 12.; cégjegyzékszám: 01-09-913332; adószám: 21814097-2-43, képviseli:
ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott
ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott BELFÖLDI VAGY KÜLFÖLDI JOGI SZEMÉLY, VAGY JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK 1./A sz. melléklet TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN Előzetes ellenőrzés körében csatolandó iratok Oldalszám Fedőlap (1/B sz.
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK 1./A sz. melléklet TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN Előzetes ellenőrzés körében csatolandó iratok Oldalszám Fedőlap (1/B sz.
KIZÁRÓ OKOK IGAZOLÁSA
NYILATKOZATMINTÁK FELOLVASÓLAP TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK Oldalszám KIZÁRÓ OKOK IGAZOLÁSA Nyilatkozat a kizáró okok fenn nem állásáról Nyilatkozat változásbejegyzési eljárásról Változásbejegyzési
IV. FELOLVASÓLAP ÉS NYILATKOZATMINTÁK
IV. FELOLVASÓLAP ÉS NYILATKOZATMINTÁK Az ajánlatkérő a jelen Dokumentációban irat-, és nyilatkozatmintákat bocsát az ajánlattevők rendelkezésére az érvényes ajánlattétel megkönnyítése érdekében. Az ajánlatkérő
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK 1/A sz. melléklet TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN Előzetes ellenőrzés körében csatolandó iratok Oldalszám Fedőlap (1/B sz.
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK 1./A sz. melléklet TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN Előzetes ellenőrzés körében csatolandó iratok Oldalszám Fedőlap (1/B sz.
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK 1/A sz. melléklet TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN Előzetes ellenőrzés körében csatolandó iratok Oldalszám Fedőlap (1/B sz.
Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére
Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt V-455/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2015 Beszerzési Főosztály/Közbeszerzési Osztály/Minták versenyeztetési
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI Nemzeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E40 - Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Pillér Pénzügyi és Számítástechnikai Kft. Vállalkozási szerződés a Pillér Kft. székhelyén levő irodaépület
Bem utca páratlan oldali járda építési munkák
AJÁNLATKÉRÉS Bem utca páratlan oldali járda építési munkák Tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh
HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása
HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési
TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE
Számlaszerződéshez kapcsolódó azonosítási adatlap TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE Jelen Azonosítási adatlap a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (székhely: 1122 Budapest, Pethényi köz 10. Cg.: 01-10-041206;
ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott
1 ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott BELFÖLDI VAGY KÜLFÖLDI JOGI SZEMÉLY, VAGY JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ
Kitöltési útmutató tényleges tulajdonosi nyilatkozat Jogi személy (cég), jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet
Kitöltési útmutató tényleges tulajdonosi nyilatkozat Jogi személy (cég), jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet 1. Lépés - Tényleges tulajdonos meghatározása Jogi személy számlatulajdonos esetében
1. számú melléklet TARTALOMJEGYZÉK. Jelen Dokumentáció 5 pontja szerinti tartalommal elkészítve.
MINTÁK 1. számú melléklet TARTALOMJEGYZÉK Jelen Dokumentáció 5 pontja szerinti tartalommal elkészítve. 2. számú melléklet FELOLVASÓ LAP Ajánlattevő neve: címe: telefonszáma: fax száma: e-mail címe: Soproni
ÜGYFÉL NYILATKOZATA A TÉNYLEGES TULAJDONOSRÓL**
Értékpapír-, és ügyfélszámla vezetéséről szóló számlaszerződéshez kapcsolódó azonosítási adatlap JOGI SZEMÉLYEK ÉS JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK RÉSZÉRE Jelen Azonosítási adatlap
SZÁLLÍTÁSI SZERZODES. takarítási segédanyagok beszerzése tárgyában
SZÁLLÍTÁSI SZERZODES takarítási segédanyagok beszerzése tárgyában amely létrejött egyrészről Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (a továbbiakban: Megrendelő) székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 38-40.
Kitöltési útmutató tényleges tulajdonosi nyilatkozat Jogi személy (alapítvány), jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet
Kitöltési útmutató tényleges tulajdonosi nyilatkozat Jogi személy (alapítvány), jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet 1. Lépés - Tényleges tulajdonos meghatározása Alapítvány jogi személy esetében
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK 1./A sz. melléklet TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN Előzetes ellenőrzés körében csatolandó iratok Oldalszám Fedőlap (1/B sz.
1 db személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése
1 db 80-120 személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő
NYILATKOZATMINTÁK. Piactér felújítás Zsadányban TOP BS azonosító számú projekt keretében
ZSADÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (5537 Zsadány, Béke utca 82.) NYILATKOZATMINTÁK a Piactér felújítás Zsadányban TOP-1.1.3-15-BS1-2016-00027 azonosító számú projekt tárgyú közbeszerzési eljáráshoz 2018. TARTALOMJEGYZÉK
AJÁNLATI FELHÍVÁS. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-352/12.
Libegő menetjegy, Nosztalgia jegy, Sikló kartonkártya tekercs és Termotranszver beléptető rendszer megszemélyesítő nyomtatójához festékszalag beszerzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt..
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. tárgyú közbeszerzési eljáráshoz
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ a Fotovoltaikus rendszerek kialakítása a KEHOP-5.2.11 azonosító jelű pályázati konstrukció keretében a MÁV Kórház és Rendelőintézet Szolnok épületében tárgyú közbeszerzési eljáráshoz
A január 05-én beérkezett kiegészítő tájékoztatás kérések és válaszok:
1. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS közbeszerzési eljárásban Kbt. 56. alapján Ajánlatkérő: Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet (3300 Eger, Széchenyi út 27-29.) Közbeszerzési eljárás tárgya: Enoxaparine
1. Az eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-306/ A beszerzés tárgya és mennyisége:
AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Gazdasági Igazgatóság Beszerzési Főosztály Schifner Marianna mb. Főosztályvezető 1072 Budapest, Akácfa u. 15.
ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK, NYILATKOZATMINTÁK
ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK, NYILATKOZATMINTÁK 1 Tárgy: Dorog Város Önkormányzata Dorog, Hétszínvirág óvoda tetőfelújítása építés-kivitelezés tárgyú közbeszerzési eljárása Tisztelt Ajánlattevő! 1. Jelen
Nyilatkozat kizáró okok fenn nem állásáról
Nyilatkozat kizáró okok fenn nem állásáról Alulírott a. (székhelye:.) ajánlattevő képviseletében eljárva Oroszlány Város Önkormányzata mint ajánlatkérő által indított Központi orvosi (felnőtt- és gyermekorvosi)
Magyarország-Budapest: Polietilén hulladékgyűjtő zsák és zacskó 2015/S
1/5 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:39267-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Polietilén hulladékgyűjtő zsák és zacskó 2015/S 024-039267 Fővárosi Közterület-fenntartó
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK 1/T/2018/SZTE Eszközbeszerzés a Szegedi Tudományegyetem részére a GINOP- 2.3.2-15-2016-00032 sz. projekt keretében tárgyú, nemzeti eljárásrendben folytatott hirdetmény nélküli
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal épületének élőerős őrzésvédelmi feladatainak ellátása tárgyú közbeszerzési eljárásban Ajánlatkérő: Salgótarján Megyei Jogú Város
Módosított AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ
Módosított AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Folyóirat beszerzés az Eszterházy Károly Egyetemen az EFOP-3.6.1-16-2016-00001. sz. projekt keretein belül " tárgyú Kbt. 1 113. (1) bekezdése szerinti, nyílt közbeszerzési
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére
Amely létrejött egyrészről ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére Név Székhely Képviseli Adószám Cégjegyzékszám Bankszámlaszám Szolgáltató nevében eljáró
NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény (Nvt.) átlátható szervezet fogalmára vonatkozó feltételeknek való megfelelőségről
NYILATKOZAT a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvt.) átlátható szervezet fogalmára vonatkozó feltételeknek való megfelelőségről Nyilatkozattevő: Szervezet neve:. Székhelye:. Cégjegyzékszáma:.
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. tárgyú közbeszerzési eljáráshoz
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ a Fotovoltaikus rendszerek kialakítása a KEHOP-5.2.11 azonosító jelű pályázati konstrukció keretében a Földművelésügyi Minisztérium épületein tárgyú közbeszerzési eljáráshoz
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK 1./A sz. melléklet TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN Előzetes ellenőrzés körében csatolandó iratok Oldalszám Fedőlap (1/B sz.
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK 1./A sz. melléklet TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN Előzetes ellenőrzés körében csatolandó iratok Oldalszám Fedőlap (1/B sz.
Jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet
Jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet (ideértve egyszemélyes kft. egyszemélyes rt. egyéni cég, egyéni vállalkozó és őstermelőt is) ügyfél nyilatkozata a 2007. évi CXXXVI. Törvény
II. a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1.pont b) alpontjában meghatározott
II. a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1.pont b) alpontjában meghatározott BELFÖLDI VAGY KÜLFÖLDI JOGI SZEMÉLY, VAGY JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ SZERVEZET
Közbeszerzési dokumentum. Kiegészítő információk és nyilatkozatminták
Budai úti bölcsőde korszerűsítése Budakalász Város Önkormányzata (2011 Budakalász, Petőfi tér 1.) Közbeszerzési dokumentum Kiegészítő információk és nyilatkozatminták Budakalász Budai úti önkormányzati
AJÁNLATI FELHÍVÁS. Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése. versenyeztetési eljárás
Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Ajánlatkérő
Peronfigyelő monitorok beszerzése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2012.
Peronfigyelő monitorok beszerzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2012. augusztus AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti
Terem hangosító és jegyzőkönyvek készítését segítő hangrögzítő rendszer és kapcsolódó eszközök beszerzése e-versenyeztetési eljárás
Terem hangosító és jegyzőkönyvek készítését segítő hangrögzítő rendszer és kapcsolódó eszközök beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő
AJÁNLATI FELHÍVÁS. e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-67/16. Budapest, 2016.
Közreműködés a BKV Zrt. által használt beszédcélú, vezetékes távközlési szolgáltatások és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások közbeszerzési eljárás keretében történő beszerzésében e-versenyeztetési eljárás
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ a Vállalkozási szerződés a KEHOP-5.2.10 azonosító jelű pályázati felhívás alapján a Szekszárdi SZC Perczel Mór Szakképző Iskolája és Kollégiuma Perczel Mór Utca 44. alatti telephelye
Tisztelt Ajánlattevők!
Tárgy: Markhot Ferenc Kórház részére útfelújítási munkálatok és parkolók építése, valamint az ezek létesítéséhez szükséges térvilágítás kiépítése Kbt. 71. -a szerinti hiánypótlási felhívás és felvilágosítás
Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás
Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás Eljárás száma:bkv Zrt. V-55/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. március AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 98. (2) bekezdés c) pontja szerint
Közbeszerzések és Szerződéses Kapcsolatok Főosztálya 1055 Budapest, Szalay utca 16. t. 06 1 354 4148 f. 06 1 373 0079 e. obh@obh.birosag.hu www.birosag.hu AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 98. (2) bekezdés
Nyilatkozatminták. MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság. mint ajánlatkérő
Nyilatkozatminták MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság mint ajánlatkérő MÁV-START Zrt. JBI és TSZVI telephelyeken keletkező veszélyes és nem veszélyes hulladékok átvétele,
S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S
S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S Amely létrejött egyrészről a Kiskunlacháza Nagyközségi Önkormányzat Központi Konyha 2340 Kiskunlacháza, Rákóczi u. 12. szám alatti intézmény (képviselője Kovács Jánosné
BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS
BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS Darázsfészek Utánpótlás Kosárlabda Kft. 1103 BUDAPEST, Kada utca 27-29. 1.) Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszám,
Az ajánlatkérő a célszerű joggyakorlás elvéből kiindulva pontosan megadottnak tekinti pl., ha a
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum A gazdasági szereplő ajánlatában köteles a kizáró okok fenn nem állása, az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési
Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11.
Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2011. szeptember hó 08. nap AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati
4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése
4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. VB-440/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve:
e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-161/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016.
BKV Zrt. MSZ EN ISO 50001:2012 szabvány szerint bevezetett energiairányítási rendszerének tanúsítói auditja, valamint kettő éven keresztüli felügyeleti auditja e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma:
Speciális védőruha beszerzés AJÁNLATI FELHÍVÁS. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-338/13. Budapest, 2014.
Speciális védőruha beszerzés Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-338/13 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Budapesti Közlekedési Zártkörűen
Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Megrendelő Szállító neve: Velox-Ker Kft. Szállító Előzmény: 1. A szerződés tárgya:
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS TELESZKÓPOS RAKODÓGÉP BESZERZÉSE amely létrejött egyrészről: Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Székhelye: 7754 Bóly, Rákóczi Ferenc utca 3. Teljes jogú képviselője: Hárs József
I R A T M I N T Á K FIGYELEM! Az Ajánlatkérő bármely dokumentum, igazolás, nyilatkozat eredeti formátumban történő benyújtását is elfogadja.
I R A T M I N T Á K FIGYELEM! A benyújtott igazolásoknak és nyilatkozatoknak alkalmasnak kell lennie az alkalmasság, illetve az adott érvényességi követelményeknek való megfelelőség megállapítására, ellenőrzésére.
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ I. KÖTET AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ DOKUMENTUMOK LISTÁJA ÉS NYILATKOZAT MINTÁK
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ I. KÖTET AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ DOKUMENTUMOK LISTÁJA ÉS NYILATKOZAT MINTÁK Bérleti szerződés a TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 és a TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 azonosítószámú Projektek
Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe:
Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Ipari csuklós villamos járművek forgóváz alkatészeinek szállítása módosított felhívás Budapest, 2012. november 8.
ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK, NYILATKOZATMINTÁK
ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK, NYILATKOZATMINTÁK Tárgy: 1 Tárgy: Tisztelt Ajánlattevő! 1. Jelen dokumentáció célja a tárgyi közbeszerzési eljárásban történő ajánlattételhez szükséges információk megadása.
Karthauzi utca és a Széchenyi hegy végállomás között részleges felépítményváltás
Karthauzi utca és a Széchenyi hegy végállomás között részleges felépítményváltás e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapesti
TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Fedlap, amin fel kell tüntetni legalább az ajánlattevő(k) nevét, székhelyét és az eljárás tárgyát
A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE " A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében lévő Hortobágy Öregtavak nevű tóegységbe történő telepítéshez szükséges ponty tenyészhal beszerzése