A Kabbala alapfogalmai

Átírás

1 A Kabbala alapfogalmai Rav Michael Laitman, PhD

2 Abban a pillanatban mielőtt a kiáradások kiáradtak volna és a teremtmények megteremtődtek volna, Az egyszerű felső fény kitöltötte a teljes létezést. Nem létezett üresség, sem üres atmoszféra, lyuk, vagy üreg, De a mindenség határtalan fénnyel volt betöltekezve. Nem létezett fej, vagy farok, De minden egyszerű volt, finom fény, egyenletesen és egyenlően kiegyensúlyozva És Végtelen Fénynek hívták. És az Ő egyszerű akaratára, vágy született rá, hogy világ teremtődjön, és a kiáradások kiáradjanak, Hogy az Ő valóságai, Ő nevei, Ő megjelölései a fényben mutassák meg tökéletességüket, Ami a világ keletkezésének eredője volt, Majd Önmagát a Középrészre korlátozta, Pontosan középre, Korlátozta a Fényt. És a fény azon középső pont széleire vonzódott ki. És üres tér maradt, vákuum A középső pont körül körözve, És a megkötés állandóvá vált, Az üres pont körül, Így hát az űr Egyenletesen körözött körülötte. Ott, a megkötés után, A vákuumból és az űrből formálódva Pontosan a középső pont közepén, Egy hely keletkezett, Ahol a kiáradott és teremtett lakhatott. Aztán a Végtelen Fényből egyetlen vonal indult ki, Abba az űrbe aláereszkedve. És azon a vonalon keresztül, Ő teljesedett ki, teremtett, formát, és Elkészítette az összes Világokat. Mielőtt ez a négy világ létrejött Egy végtelen volt, egy név, csodálatos, rejtett egységben, És még a hozzá közeli szegletekben Sem volt erő és megszerzés a végtelenben Nem volt elme, ki felfoghatta volna Őt, Az ő számára nem volt hely, nem volt határ, nem volt név. Az ARI, egy 16. századi Kabbalista, Az Élet Fája - 1 -

3 Írói jegyzet Habár ez a könyv nagyon egyszerűnek tűnik, nem szándékozik a Kabbala alapvető tudását elhozni számunkra. Ez inkább egy olyan könyv, ami segít az olvasónak kiművelni egyfajta hozzáállást a Kabbala alapfogalmaihoz: spirituális tárgyak, és spirituális kifejezések felé. A könyv elolvasásával és újraolvasásával, az olvasó belső megfigyeléseket fejleszthet, olyan érzékeket és megközelítéseket, amik azelőtt nem léteztek őbenne. Ezek az újonnan megszerzett nézőpontok olyanok, akár a szenzorok amik érzik a körülöttünk levő teret, ami a hétköznapi érzékszerveink elől rejtve marad. Ezen túlmenően, ez a könyv a spirituális kifejezéseken való elmélkedést is elősegíteni szándékozik. Abban a mértékben amennyire azonosulni tudunk ezekkel a kifejezésekkel, elkezdhetjük belső képzeletünkkel leleplezni a körülöttünk felépülő spirituális struktúrákat, ahhoz hasonlóan, ahogyan a köd lassan szertefoszlik. Ismét csak, ez a könyv nem a tényeket szeretné feltárni. Ez a könyv inkább kezdőknek szól, akik szeretnének ráébredni a számukra megszerezhető legmélyebb és legfinomabb érzékelésre. Michael Laitman - 2 -

4 Bevezetés... 4 Első fejezet: A felfogás rendszere a Kabbalában... 8 Második fejezet: A Kabbala célja Harmadik fejezet: Amit a Kabbala ad Negyedik fejezet: Tökéletesség és a világ Ötödik fejezet: A szabad akarat Hatodik fejezet: A Kabbala lényege és célja Hetedik fejezet: A Zohár utószavából Nyolcadik fejezet: A Kabbala nyelvezete Kilencedik fejezet: A Zohár bevezetőjéből Tízedik fejezet: A Bevezetés a Zohárba-ból Tizenegyedik fejezet: A Bevezetés a tíz Szfira tanulmányába-ból Tizenkettedik fejezet: Előfeltételek a Kabbala bölcsessége titkainak feltárásához Tizenharmadik fejezet: Néhány alapfogalom Tizennegyedik fejezet: Gyakran ismételt kérdések

5 Ki vagyok én? Miért létezem? Bevezetés Nyisd ki enyhén szívedet felém, és feltárom előtted a világot. -- Zohár könyve Honnan jöttünk? Hová tartunk? Mi a célunk az itt töltött időben? Léteztünk már ezelőtt ebben a világban? Miért van szenvedés a világban, el tudjuk kerülni? Hogyan tudunk békére, kiteljesedésre és boldogságra szert tenni? Generációról generációra próbálnak az emberek válaszokat találni ezekre a fájóan múlni nem akaró kérdésekre. A tény, hogy generációról generációra szállnak, megmutatja, hogy eleddig nem kaptunk rájuk kielégítő válaszokat. A természet és az univerzum tanulmányozása közben felfedeztük, hogy minden, ami körülvesz minket pontos és céloknak megfelelően működő törvények szerint működik. Mégis, ha megvizsgáljuk magunkat - a Teremtés zenitjét - úgy találhatjuk, hogy az emberiség látszólag a racionális törvényeken kívülállóként létezik. Például amikor megfigyeljük, hogy milyen bölcsen alkotta meg a természet a szervezetünket és testünk minden egyes sejtje milyen precízen és céljának megfelelően működik, képtelenek vagyunk megválaszolni a kérdést: Mi végre létezik a teljes szervezet? Minden, ami körülvesz minket, ok-okozati összefüggésekkel van átitatva. Semmi sem teremtetett cél nélkül; a fizikai világot pontos indítékok, átalakulások, körforgások törvények irányítják. Ám a fő kérdés Ez mind miért létezik (nem csak minket beleértve, de az egész univerzumot)? megválaszolatlan marad. Él valaki a világon, akit élete során legalább egyszer ne foglalkoztatott volna ez a kérdés? A létező tudományos teóriák megállapítják, hogy a világot megváltoztathatatlan fizikai törvények irányítják, amire képtelenek vagyunk hatással lenni. Egyedüli feladatunk, hogy jól éljünk, bölcsen felhasználva azokat, előkészítve a terepet az elkövetkezendő generációk számára. De a jó minőségű élet nem válaszolja meg a kérdést, hogy miért fognak létezni, miért szükséges létezniük ezeknek az elkövetkezendő generációknak. Az emberiség eredetével foglalkozó kérdés akár az egyszerű fajokból evolúció útján történő fejlődést, vagy földönkívüli látogatást és letelepedést vesszük szemügyre a lényegi kérdéseket nem változtatja meg. Két elsődleges időpont létezik bármelyik ember életében: születés és halál. Ami közöttük történik akár egyedi lehet és felbecsülhetetlen értékű, ugyanígy lehet értelmetlen és torkollhat szakadékba és sötétségbe. Hol van a bölcs, mindentudó, következetes természetünk, ami semmit sem csinál cél nélkül? Minden atom, minden sejt az emberi szervezetben meghatározott okkal és céllal bír; mégis, mi a célja az egész szervezetnek? Talán léteznek törvények és célok, amiket - 4 -

6 eleddig nem fedeztünk fel. Könnyedén tudunk tanulmányozni olyasvalamit, ami a mienktől alacsonyabb evolúciós szinten áll. Felfogjuk és megértjük az ásványi, növényi és állati létformákat. De nem tudjuk megérteni az ember létezését. Nyilvánvalóan, a megértéséhez annak magasabb létezési szintről kell érkeznie. A világkutatásunk arra koncentrálódik, hogy tanulmányozzuk, hogy milyen hatással vagyunk rá. Csak a saját szintünkön kutathatunk, felette azonban nem. Még amikor a saját szintünkön is kutatunk, azt kutatjuk, hogy hogyan lehetünk némi hatással a világra és a reakció hatásait mérjük. Az öt érzékszervünkkel fogjuk fel a világot: látás, hallás, szaglás, ízlelés, and érintés. Egyébiránt használhatunk különféle eszközöket, amelyek a korlátolt érzékeink érzékenységi határait bővítik. Sajnos, nem tudunk felfogni semmit azon túl, amit az öt érzékszervünk felfogni és tanulmányozni képes. Ez mind olyan keményen belénk ivódott, hogy azt állítjuk, semmi sem létezik azon túl, amit felfogni képesek vagyunk. Akármi is látszik létezni, csak azon keretek között létezik, amit érzékelünk, és egy különféle érzékekkel megáldott teremtmény ugyanazon dolgokat tapasztalja, csak teljesen különböző módon. Ugyanakkor, nem érezzük hiányát újabb érzékszerveknek, mint ahogyan egy hatodik ujj sem hiányzik a kezünkről. Ahogyan lehetetlen a látkép fogalmát elmagyarázni egy születése óta vak embernek, ugyanúgy nem sikerül a természet rejtett megnyilvánulási formáit kutatni a ma rendelkezésre álló eszközökkel. A Kabbala tana szerint létezik egy spirituális világ, ami felfoghatatlan az érzékszerveink számára. Mint apró középpontja a mi univerzumunk, és a mi bolygónk ennek a világnak a szíve. Ez az információval, gondolatokkal, és érzelmekkel teli terület van hatással ránk a fizikai természetén és annak jelenségein keresztül. Szintúgy bizonyos körülményekkel szembesít minket, amiknek hatására cselekednünk kell. Nem választjuk meg hol, mikor, kivel, és milyen jellemzőkkel fogunk megszületni. Nem mi döntjük el, hogy kivel fogunk találkozni, és milyen környezetben fogunk felnőni. Ezek a dolgok minden egyes cselekedetünket és reakciónkat eleve elrendelik, ugyanígy a következményeiket. Hol van hát a szabad akaratunk? A Kabbala szerint négy kötelező érvényű tudást szükséges megszereznünk: Teremtés: A Teremtés tana és a világok evolúciójáé, név szerint: A mód, ahogyan a Teremtő teremtette a világokat a teremtményekkel együtt, amik benépesítik azokat az egymást követő megszorításokat követően; A kölcsönhatási törvényeket a spirituális és anyagi világok között, és azoknak következményeit; Az ember megteremtésének célja a szabad akarat illúziójának megteremtése a test és a lélek kombinációi által, és azáltal, hogy a természet szabályozza azokat a látszólagos véletlenszerűségekkel és a világosság és a sötétség kölcsönösen kiegyensúlyozott erőit segítségül hívva. Működés: Az ember lényegiségének tanulmánya annak kapcsolata és kölcsönhatása a - 5 -

7 spirituális világgal. A működés leírása foglalkozik az egyén megérkezésével és eltávozásával ebből a világból. A Felső Világok mi világunkra és egyéb emberi lényekre gyakorolt hatását is vizsgálja, amit az egyes emberek cselekedetei okoznak. Mindenki egyéni útját kutatja, a világok teremtésétől a végső cél eléréséig megtett utat. A lélek inkarnációi: Minden lélek lényegiségének és annak testet öltésének tanulmánya, úgy, s mint ebben az életünkben történő cselekedeteink és azoknak következményei és azok következményei az elkövetkezendő életeinket tekintve. Az inkarnációk kutatása vizsgálja, hogy hogyan és miért száll alá a lélek a testbe, és mi határozza meg bizonyos test bizonyos lélek által történő elfogadását. A Lélek Inkarnációi a véletlen misztériumával is foglalkozik, és az emberi történelmet bizonyosság rendje és lelkek körforgása kapcsán tanulmányozza. Ezt az utat követi több, mint 6000 éve, és a lélek különféle világkormányzási rendszerekkel való kapcsolatát tanulmányozza azoknak keletkezésükön és múlásukon keresztül. Ugyanakkor azt is vizsgálja, hogy milyen tényezőktől függ az e világon bejárt utunk. Irányítás: A mi világunknak tanulmányozása: a természet ásványi, növényi, és állati szintjei, az ő feladatuk, szerepük, és hogyan irányítja őket a spirituális világ. A Felső Irányítást tanítja, és a természet, idő és tér felfogását. Kutatja a Felső Erőket, amik az anyagi testeket mozgatják, és az utat, ahogyan valaki belső ereje megmozgat mindent, élőt és élettelent hogy elérje előre elrendelt célját. Meg tudja valaki oldani ezt az alapvető kirakós játékot anélkül, hogy annak eredetét megkérdőjelezné? Minden emberi lény számba veszi ezt a kérdést. A cél és az élet értelmének keresése kulcskérdés az ember szellemi életében. Ennek folytán a 20. század második felétől kezdődően az emberiség szellemi törekvéseinek újjászületését figyelhetjük meg. A technikai fejlődés és a globális katasztrófák, amik számos filozófiai iskola felemelkedését hozták, nem hoztak szellemi beteljesedést az emberiség számára. Ahogy a Kabbala magyarázza, minden létező élvezetnek a mi világunk egy apró szikráját kapta az öröm jelenlétét a testtel rendelkező dolgokban, ami a világunk összes örömét nyújtja. Más szavakkal, az összes életvidám érzetünk akármilyen forrásból is származzék, csak egy szikra az egészhez képest. Életeinken keresztül erőltetett hajszán veszünk részt, ami újabb és újabb örömforrások felkutatásáról szól, azt remélve, hogy nagyobb és nagyobb élvezethez jutunk; nem is gyanítjuk, hogy ezek mind üres vágyak. Hogy abszolút beteljesedéshez jussunk muszáj megállapítanunk a spirituális előrejutás elsőbbségét a fizikaihoz képest. Két út van a mi világunkban, hogy elérjük ezt a célt: a spirituális emelkedés útja (Kabbala), és a szenvedés útja. A Kabbala útja az egoizmus fokozatos leépítésének független és önkéntes belátáshoz vezet, amikor a Felső Fény az egoizmust már gonosznak láttatja velünk. Az emberek néha elég váratlanul jutnak ennek belátására. Egy világi, jól ellátott, nyugodt ember hirtelen folytonos elégedetlenséget érez; az izgalom, öröm, az élet íze és boldogság eltűnik ennek az embernek a mindennapi életéből. Ez a helyzet a mi generációnkkal, ahogyan az anyagi bőség növekvő éhségérzetet kelt bennünk a spiritualitás felé. Más kiteljesedési forrásokat kezdünk keresni, gyakran hosszú - 6 -

8 és tövisekkel tarkított útra lépve. A szabad akarat a spirituális emelkedés és a szenvedés közti választásban létezik. Az ember csak remélheti, hogy az emberek az életet választják ahelyett, hogy a szenvedés hajójára szálljanak, az útra, amit megannyiszor tapostunk már a múlt során

9 Első fejezet: A felfogás rendszere a Kabbalában A Kabbala ok-okozati összefüggésekről tanít egy a lét abszolút törvényeit egy emelkedett cél érdekében egyesítő spirituális források között: ez a cél a Teremtő elérése az összes lény számára, aki ezen a világon él. A Kabbalának megfelelően, az egész emberiség és minden egyén el kell, hogy érje ezt a végső pontot, hogy beteljesítse a Teremtés célját és programját. Generációkon keresztül egyes személyek elértek bizonyos spirituális szintre egyéni munkájuk következtében. Ezeket az emberek, az úgynevezett Kabbalisták, a spirituális létra legmagasabb fokára léptek. Minden anyagi dolgot és annak cselekedetét, a legkisebbtől a legnagyobbig, olyan spirituális erők irányítanak, amik egész univerzumunkat kitöltik. Ez olyan, mintha az univerzumunk egy erővonal-hálón nyugodna. Vegyük például a legkisebb élő szervezetet, akinek csupán az a feladata, hogy reprodukálja önmagát és fenntartsa a fajt, amihez tartozik. Gondoljunk csak bele, hogy mennyi erő és összetett rendszer működik benne, és mennyi marad ezek közül rejtett az emberi szem számára. Ha megszorozzuk ezt a ma élő élőlények számával, és azokkal, akik egykoron ebben az univerzumban és a spirituális világokban éltek, akkor talán van egy hozzávetőleges fogalmunk arról, hogy mennyi erővonal és kapcsolat kellett ahhoz, hogy irányítsa őket. Úgy lehet leírni a spirituális erőket, mint két egymással kapcsolatban levő, ellentétes rendszert. A különbség kettejük között, hogy egyikük a Teremtőtől származik, és felülről lefelé építkezik világunk minden világán keresztül. A másik a mi világunkban kezdődik és az első rendszer által kiépített törvények szerint emelkedik, és másodsorban működik. A Kabbala az első rendszert a Világok teremtésének és a Szfirák rendjének, és a másodikat a Prófécia és a lélek elérése szintjeinek hívja. A második rendszer azt, hogy akik a végső fokra szeretnének jutni, azoknak az első rendszer törvényeit kell követni, ezek a Kabbala által tanított törvények. Ha valaki ezeken a fokokon emelkedni kezd, egy második tényező is megjelenik. Ez a spiritualitás. A testi világ tele van olyan erőkkel és jelenségekkel, amit nem közvetlenül érzünk, mint például elektromosság, vagy magnetizmus, de még a legkisebb gyermek is tisztában van a saját nevével és a cselekedetei következményével. Például, habár az elektromosságról alkotott fogalmunk korlátozott, megtanultunk, hogyan használjuk fel a jelenséget saját céljainkra és olyan természetesnek vesszük, mint ahogyan nevet adunk olyan dolgoknak, amilyen például a kenyér, vagy a cukor. Ennek megfelelően, az összes név, amit a Kabbala feltár előttünk, valóságos és objektív fogalmat alkot a spirituális dolgokról. Másrészt, ahogyan nincs fogalmunk a spirituális dolgoktól, vagy akár Magáról a Teremtőről, ugyanúgy nincs fogalunk azokról a dolgokról, amit akár a kezünkkel is megfoghatunk. Ez azért van így, mert nem a dolgot magát érzékeljük, hanem az, hogy milyen hatást gyakorol az érzékeinkre. Ezek a reakciók a tudás látszatát keltik, habár a tárgy lényegisége teljesen rejtve marad számunkra. Sőt mi több, teljes mértékben nem értjük meg saját magunkat sem. Bármi, amit önmagunkról tudunk, csak cselekedeteinkre és reakcióinkra korlátozódik

10 Mint a világ kutatásának egyik eszköze, a tudomány két részre oszlik: az anyagi tulajdonságok, és a formák tanulmányozására. Más szavakkal, nem létezik semmi az univerzumunkban, ami ne állna anyagból és formából. Például, egy asztal anyag és forma kombinációja, ahol az anyag, mint például a fa, alapul szolgál a forma az asztal hordozására. Vagy vegyük a hazug szót, ahol az anyag (valaki teste) hordozza a hamisság formáját. A tudomány, ami az anyagokat teszteken-kísérleteken keresztül tanulmányozza, tudományos konklúzióhoz vezet. Ennek megfelelően egy tudomány, ami a formát az anyag figyelembe vétele nélkül kutatja, és elvontan értelmezi azt, nem alapulhat kísérletekre. Ez még igazabb olyan formák esetén, amik sosincsenek összeköttetésben anyagi dolgokkal, mert egy forma anyag nélkül nem létezik a világunkban. Egy forma, ami anyagtól független, csak valaki képzeletében létezhet. Ennek megfelelően, minden következtetés pusztán elméleti feltevésen alapul. Minden filozófia ilyesféle tudománynak minősül, és az emberiség gyakran szenvedett filozófusok alulértékelő következtetéseitől. A legtöbb modern tudós elvetette az effajta kutatást, mert feltevései teljes mértékben megbízhatatlanok. A spirituális világok kutatása kapcsán az érzékelésünk teljes mértékben a Felső Erő formálja, ami azt szeretné, úgy érezzük, hogy különálló entitások vagyunk, és nem a Teremtő részei. A teljes minket körülvevő világ valójában a spirituális erők ránk gyakorolt hatásának eredménye. Ezért tartják a minket körülölelő világot az illúziók világának. Hadd magyarázzam el egy allegóriával, hogy mire gondolok: Egyszer régen élt egy kocsis. Volt két lova, egy háza és családja. Hirtelen balszerencsesorozat üldözte: a lovai meghaltak, úgy, mint a felesége és a gyerekei, és a háza összeomlott. Nem sokkal később a kocsis belehalt fájdalmába. A mennyei ítélőszéken aztán azt tárgyalták, mit is lehetne adni ilyen meggyötört léleknek. Végül úgy döntöttek, hogy hagyják őt úgy érezni, mintha élne, a családjával, a házukban, mintha jó lovai lennének, és elégedett volna a munkájával és az életével. Ezek az érzetek néha ugyanúgy érkeznek, mint ahogyan az álmok valóságosnak tűnnek. Valóban, az érzeteink teremtik meg számunkra a minket körülölelő világ képét. Tehát hogyan tudjuk megkülönböztetni az illúziót a valóságtól? Mint minden tudomány, a Kabbala is különválasztja az anyag és a formák tanulmányozását. Mindazonáltal van egy figyelemre méltó jellegzetessége, ami a tudományok peremére helyezi: Még az a rész, ami a formákról az anyagi részektől való elvonatkoztatással tanít, teljesen kísérleti irányítás alatt van; ez nem más, mint a tapasztalat próbája. Amikor a kabbalista a tanulmányozott dolog spirituális szintjére lép, akkor szerzi meg azokat a minőségeket, amik teljes betekintést nyújtanak a számára. Ez a személy a gyakorlatban képes az anyag számos formáját befolyásolni, még mielőtt az anyagi formát öltene, az illúzióink másik oldali megfigyelése által. Mint minden egyéb tanítás, a Kabbala is bizonyos kifejezéseket és szimbólumokat ad, hogy leírják a dolgokat és a történéseket: egy spirituális erő, egy világ, vagy egy Szfira, azt nevet viseli, amit a dolog irányít. Mint minden anyagi dolog vagy erő, összhangban van az őt irányító spirituális szándékkal - 9 -

11 vagy erővel, egy teljesen pontos összhangban működik, amilyen összhangot a testi világból vett név és annak spirituális gyökere, forrása teremt meg. Ennek megfelelően, csak egy Kabbalista, aki tisztán ismeri az összefüggést spirituális és anyagi dolgok között, tud nevet kapcsolni spirituális dolgokhoz. Csak valaki, aki egy dolog spirituális szintjét is elérte, tudja meglátni annak következményét és világunkra gyakorolt hatását. A kabbalisták könyveket írnak és tudásukat az ágak nyelvének használatával adják át. Ez a nyelvezet kivételesen pontos, mert a spirituális gyökér és a testi ág kapcsolatán alapul. Nem lehet változtatni rajta, mivel a dolgok és azok spirituális gyökerének kapcsolata megváltoztathatatlan. Ugyanakkor, a mi földi nyelvünk fokozatosan elveszíti pontosságát, mert csak az ággal van kapcsolatban, és nem a dolgok gyökerével. Mindamellett, a nyelvezet puszta név szerinti ismerete nem kielégítő, mert pusztán egy anyagi dolog nevének ismerete nem nyújt betekintést annak spirituális formájának megismerésébe. Csak a spirituális forma tudása nyújtja annak lehetőségét, hogy meglássuk annak anyagi következményét, ágát. Tehát összegezhetjük, hogy előbb a spirituális gyökeret kell megismerni, annak természetét és tulajdonságait. Csak azután tud valaki nevet adni az ágnak ebben a világban és tanulmányozni a kapcsolatot a spirituális gyökér és az anyagi ág közt. Csak azután tudja valaki megérteni az ágak nyelvét, miután pontos ismeretekre tett szert a pontos spirituális információcsere következtében. Megkérdezhetjük, Ha valaki a spirituális gyökeret éri el először, hogyan tudja egy kezdő elsajátítani a tudományt a tanár pontos megértése nélkül? A válasz az, hogy a spiritualitás felé gyakorolt óriási vágyán keresztül a diák megtalálja a helyes utat, és megtanulja érzékelni a Felső Világot. Ez csak hiteles forrásból való tanulás során, és minden anyagi jellegű formaságtól való megszabadulás folytán érhető el

12 Második fejezet: A Kabbala célja A kabbalisták egyetértenek abban, hogy a Teremtés célja az, hogy örömöt és boldogságot hozzon a teremtett lények számára. Az élvezet követelése (a lélek edénye) a vágy mértékének megfelelő boldogsághoz jut. Ez az, amiért mi mindannyian meg lettünk teremtve a világokban, pusztán egy változó vággyal, hogy élvezethez jussunk, és hogy a Teremtő kielégíthesse ezt a vágyat. Ez az akarat, hogy boldogok legyünk a Teremtés lényegisége, mint spirituális, mint testi értelemben, beleértve mindazt, ami már létezik, és ami a jövőben fog testet megnyilvánulni. Az anyag, annak különféle megnyilvánulási formáiban (ásványok, növények, emberi lények, színek, hangok stb.) tisztán abban különbözik, hogy milyen mértékben akar élvezethez jutni. A Teremtő által kisugárzott Fény életet áraszt magából be és kitölti az anyagokat. Eredetileg, mind az élvezet iránt érzett vágy amit edénynek hívunk és a vágy, hogy örömet okozzunk amit Fénynek hívunk jelentős hatást gyakorolnak egymásra. Ez pedig az, hogy az edény (az örömöt akarás) maximális élvezethez jusson. Ámde, ahogy a vágy csökkent, mind az edény és a Fény, ami kitöltötte őt fokozatosan összehúzódott és folyamatosan eltávolodott a Teremtőtől, amíg elérte a legalsó szintet, mikor is az élvezet felé vágyakozás végül anyagi formát öltött. Ez az egyetlen különbség a Felső Világ és a mienk között abban a tényben nyugszik, hogy a mi világunk az edény (a szándék, hogy élvezethez jussunk) annak legalacsonyabb szintjén létezik, amit anyagi testnek hívunk. A végső testet öltése előtt az edény négy fázison ment keresztül, amit tíz Szfirára (szintre) oszthatunk: Keter, Hochma, Bina, Heszed, Gvura, Tifferet, Necah, Hod, Jeszod, és Malchut. Ezek a Szfirák szűrőket képeznek, amik meggátolják a Fényt, amit a Teremtő irányít a teremtett lényekhez. Az a szerepük, hogy legyengítsék a Fényt olyan mértékűre, hogy a világunkban lévő teremtmények képesek legyenek befogadni azt. A Keter Szfira másik neve Adam Kadmon világa ; a Hochma Szfirát máshogy Ácilut világának hívjuk; a Bina Briá világa ; a Heszed-től Jeszod-ig a Jecirá világa ; és a Malchut Szfira az Ászijá. Az Ászijá világ utolsó szintje foglalja magában a mi világunkat (lásd Rajz 1). Rajz

13 A kabbala ezt a szintet Olám ha Zeh -nek (evilágnak) nevezi. Ezt azok fogják fel, akik benne léteznek, és az edényt, vagy az élvezet felé irányuló vágyat testnek hívjuk. A Fény, amit élvezetnek nevezünk az élet erejeként figyelhető meg. Habár a Fény, ami a testünket kitölti mérsékelt, tehát nem érezzük annak forrását, bizonyos a Kabbala által leírt Teremtő által adott szabály megfigyelésével megtisztíthatjuk magunkat önzőségünktől és fokozatosan felemelkedhetünk a világokon keresztül vissza a Forráshoz. Ahogyan magasabb spirituális szintre lépünk, egyre nagyobb és nagyobb adagot kapunk a Fényből egészen addig a szintig, amíg képesek leszünk befogadni az összes Fényt (abszolút, végtelen boldogság) amit a Teremtés hajnalán célul tűztek ki elénk. Minden lelket spirituális Fény vesz körül. Habár a Kabbalában kezdők nem feltétlenül értik mit is tanulnak a hiteles forrásokon keresztül, a megértésre irányuló erőteljes vágyuk megidézi az őket körülölelő Felső Fényt, és a Felső Fény hatásai megtisztítják, és ettől fogva felemelik őket. Ha nem ebben az életben, akkor a következőben, minden egyes ember érezni fogja a szükségét, hogy Kabbalát tanuljon, és hogy a Teremtőről szóló tudásra tegyen szert. A Fény kívülről körülveszi az emberi lelket, ameddig az illető elér egy spirituális szintet, amikor is a Fény elkezd áthatolni rajta. A Fény átvétele csak a személy vágyától és felkészültségétől függ, és a személy lelkének tisztaságától. Továbbá, a személy tanulmányai alatt az illetőt tökéletesítik a Szfirák nevei, a világok, és a spirituális cselekedetek, amelyek a személy lelkéhez kapcsolódnak. Így a lélek mikro-adagú Fényt kap kívülről, egy fényt, ami fokozatosan megtisztítja a lelket és felkészíti, hogy spirituális energiához és boldogsághoz jusson

14 Harmadik fejezet: Amit a Kabbala ad A nagy bölcs, Rabbi Akiva, (i. sz. 1. század) mondta: Szeresd a másikat, mint önmagadat, ez az összes spirituális törvények mindent átfogó szabálya. Ahogyan azt tudjuk, a mindent átfogó kifejezés minden alkotórész eredőjéhez mutat. Épp ezért, mikor Rabbi Akiva a másik szeretetéről beszél (sok spirituális törvény egyikéről), a mi feladatunkról beszél a társadalom felé és még a Teremtő felé is, mint összekötő törvény, ő beleérti azt is, hogy minden egyéb törvény pusztán alkotórésze ennek a szabálynak. Azonban amikor megpróbálunk magyarázatot találni erre, még szokatlanabb állítással találkozunk, amit a bölcs Hillel mondott. Amikor a tanítványa arra kérte őt, hogy tanítsa meg a Kabbala teljes tudományára annyi idő alatt, amennyit egy lábon állva kibír, Hillel válaszolt: Bármit, amit te is gyűlölsz, ne tedd meg másokkal! Hillel válasza megtanít minket arra, hogy az egész célja, egészen pontosan a Kabbala létezésének oka, hogy tisztázzuk és betöltsük az egyetlen törvényt: Szeresd a másikat, mint önmagadat. Mégis, hogyan tudnék én mást is szeretni önmagamon kívül? Másokat szeretni, mint önmagamat az magába foglalná, hogy minden ember minden egyes vágyát folyamatosan teljesíteném, amikor én még csak a saját vágyam kielégítésére sem vagyok képes! Sőt mi több, a bölcsek azt is kifejtik, hogy mások vágyát a sajátunk előtt kell kielégítenünk. Például le van írva (Tosfot, Masechet Kidushin), hogy ha csak egy párnád van, oda kell adnod a barátodnak, vagy ha csak egy széked van, egy másik embernek kell leülnie rá, amíg állsz, vagy a földön ülsz. Egyébként nem fogod beteljesíteni az utasítást, hogy szeresd másikat, mint önmagadat. Megvalósítható ez az előírás? Mivel a Szeresd a másikat, mint önmagadat a Kabbala egyik átfogó törvénye, először meg kell tudnunk, mi is valójában a Kabbala. A Kabbala azt tanítja, hogy a világ, amiben élünk, és mi, a lakói csak azért lettünk megteremtve, hogy beteljesítsük a törvényeket, amelyek segítségül szolgálnak az emberiség spirituális fejlődésében, hogy a mi anyagi világunk fölé emelkedhessünk. Ezen az úton a Teremtővel való hasonlóságra és egységre tehetünk szert. De mégis, miért teremtett minket a Teremtő ilyen romlottá és adta nekünk a Kabbalát, hogy korrigáljuk önmagunkat? A Zohár Könyve a következő módon adja meg a választ: A személy, aki a másik kenyerét eszi, szégyell az azt adó szemébe nézni. Ennek következtében, a világ azért keletkezett, hogy ettől a szégyentől megmentsen minket. A saját önzőségünkkel való küzdelemben és annak korrigálásában meg fogjuk szerezni jövőbeli világunkat. Hogy erre magyarázatot találjunk, képzeljük el a következő helyzetet: Egy gazdag ember találkozik az ő szegény barátjával, akit réges régen nem látott. Ő elviszi őt az ő házába, ad neki ételt, italt, ruhákat, napról napra. Egyik napon hogy örömet adjon barátjának, a gazdag ember megkérdezi őt, hogy mi egyebet tudna számára tenni? A szegény ember válasza a következő: Egyetlen dolgot kívánok: hogy ne könyörületből kapjak meg mindent, amit adsz nekem, hanem fizetségül a saját munkámért. Minden vágyamat tudod teljesíteni, csak ezt az egyet nem!

15 Láthatjuk, hogy az adó nem tudta megszabadítani a kapót a szégyenérzéstől. Épp ellenkezőleg, minél többet kapott a szegény ember, annál nagyobb lett a szégyene. Az univerzum, a mi kis bolygónk, és emberi közösségünk (a munkahelyünk) azért lett teremtve, hogy megszabadítson minket ettől az érzéstől. Az a dolgunk, hogy visszatérjünk a Teremtőhöz korrigált vágyainkkal és jól kiérdemelt jutalmat kapjunk érte, a mindenség hatalmas örömét, tökéletességet, és összeolvadást a Teremtővel. De miért érezzük kínosnak és megszégyenítve magunkat, ha a másiktól kapunk valamit? A tudósok ismerik az ok és okozat törvényét. Kijelenti, hogy minden következmény karakterében közel áll az azt kiváltó okhoz, vagy forráshoz, és minden törvény, ami a forrásban hatással van, kihatással van a következményre. Ennek a törvénynek a hatása megnyilvánul a természet minden szintjén: ásványin, növényin, állatin és emberin. Minden ásvány állapotát eleve elrendelik a törvények, amik uralkodnak rajta. Megszoktuk és előnyben részesítjük, amihez felnövésünk során hozzászoktunk. Éppen így, minden egyes porszem, ami az egész eredményt alkotja, az eredetéhez vonzódik, és minden, ami a gyökérben hiányzik, nem kedvelt és megtagadja azt a következmény. Ennek megfelelően, mivel a természet Teremtője a Gyökere és Forrása mindannak, ami teremtetett, minden Benne létező törvényt kedvesnek fogunk fel, és mindent, ami Belőle hiányzik teljesen idegen és taszító lesz számunkra. Például szeretünk pihenni és nem szeretünk annyira mozogni, csak ha azért tesszük a mozgást, hogy azzal pihenni tudjunk. Ez azért van, mert a Gyökér (Teremtő) amitől mi mindannyian eredünk tökéletesen mozdulatlan. Ettől fogva mindenféle mozgás ellenkezik a természetünkkel. Abszolút egoistának születtünk és növekedtünk, olyannak, aki csak magával törődik. Egoistának lenni tesz minket különbözővé a Teremtőtől, aki élettel tölti be az egész természetet. Habár a társadalom befolyása alá estünk, érteni kezdjük a kölcsönös segítségnyújtás szükségességét, habár annak iránya és mértéke a társadalom fejlettségi szintjétől függ. Megteremtve a beteg akaratunkat (gonosz hajlam) és egyúttal a Kabbalát kiegyensúlyozó erőnek adva, a Teremtő megadta nekünk a lehetőségét, hogy eltávolítsuk az önzőség megnyilvánulási formáit és szégyen nélkül jussunk élvezethez. Kétféle törvény létezik a Kabbalában amik a többi emberrel foglalkoznak, és amik a Teremtővel. Mindamellett mindkét féle arra törekszik, hogy a Teremtővel tegyen minket hasonlatossá. Teljesen lényegtelen számunkra, hogy a Teremtő javára cselekszünk, vagy a többi emberére. Ez azért van, mert bármi, ami a túllépi személyes érdeklődésünk határait, teljességgel felfoghatatlan marad. Minden mozdulat, amit a másik ember örömére cselekszünk végül is saját örömünket szolgálja. Teljességgel lehetetlen hogy bármilyen fizikai vagy mentális mozdulatunk mentes legyen attól az elsődleges szándéktól, hogy abból profithoz juthatunk. Ez a természeti törvény úgy ismert, mint abszolút egoizmus. Csak a spirituális törvények megismerése által tudjuk elérni, hogy önzetlen szeretettel legyünk a másik iránt. Akik nem követik a Kabbala törvényeit kizárt, hogy átlépjenek az abszolút egoizmus határain. A Kabbala szerint, a szociális kapcsolatainkat irányító törvények sokkal fontosabbak, mint amik Teremtővel való kapcsolatot szabályozzák. Ez azért van így, mert ha ezeket a

16 törvényeket változó szociális körülmények között követjük, hatékonyan korrigálhatjuk magunkat és helyes irányba. Most már megértjük Hillel válaszát a tanítványának: a legfőbb dolog, hogy szeresd a másikat, a többi teljesen mellékes törvények, beleértve azokat is, amik a Teremtővel való kapcsolatunkra vonatkoznak. Valójában, valaki nem tud felemelkedni Hozzá úgy, hogy előbbre helyezi Őt a többiek szereteténél. Ezért az ókori bölcs rámutatott, hogy a szeresd a másikat a legbiztonságosabb és leggyorsabb eszköz a Kabbala tökéletes elsajátításához. Most képzelj el egy országot, ahol emberek milliói szeretetben és nyitottan törekszik rá, hogy segítsen a társadalom tagjainak, hogy minden egyes igényük ki legyen elégítve. Tisztában lehetünk vele, hogy egy ilyen társadalomban egyetlen személynek sem kéne aggódnia önmagával kapcsolatban, vagy félnie a jövőtől. Valóban, szerető emberek milliói folyamatosan őrt állnának az érdekeik felett és gondoskodnának róluk. Ámde mivel az ország annak tagjaitól függ, egy megfigyelésben történő szakadás vákuumot teremtene a társadalomban, mert valaki segítség nélkül maradna. Minél nagyobb az erőszakoskodók száma, annál több szabály megsérülne azok közül, amit a társadalomnak be kellene tartania. Mind felelős egymásért, mint a törvények betartásáért, mint azok megszegéséért. Másik ókori bölcs, Elazar, Rashbi fia (Rabbi Shimon Bar-Yochai, A Zohár írója), még nagyobb meglepetéssel szolgál számunkra. Azt mondja, hogy nem csak minden nemzet, de az egész emberiség felelős egymásért. Elazar kijelenti, hogy minden országnak be kellene tartania ezt a szabályt, és így cselekedve az egész világ ki lenne javítva. A világ nem lesz teljesen korrigálva és nem fog felemelkedni, ameddig nem tartja be mindenki az univerzum átfogó törvényét

17 Negyedik fejezet: Tökéletesség és a világ Ahogyan azt már tudjuk, a Teremtő lényegisége a szeretetben lakozik, egy maximális figyelemben és könyörületességben a társadalom összes tagja iránt, mint önmaga felé. Vizsgáljuk meg, hogy ha elfogadhatjuk a Teremtő törvényét csupán a hitre alapozva, vagy szükségünk lesz némi gyakorlati tapasztalatra is. Remélem, hogy az olvasó megérti az üres filozófia iránti ellenszenvemet, mert egész struktúrákat építettek már fel így, amikből aztán és hibás következtetésekre alapozott, teljesen megalapozatlan következtetéseket vontak le. A mi generációnk sok efféle filozófiát helyezett gyakorlatba. Amikor egy alapvetően elméleti feltételezés hibába torkoll, az egész feltevés összedől, és ez millióknak okozhat súlyos kínokat. Kívánhatjuk-e a Teremtő törvényének beteljesítését, a világot és törvényeit gyakorlatban szerzett adatokon keresztül tanulmányozva? Amikor megfigyelünk egy rendszert, ami a természetben létezik, megcsap minket a pontosság, ami mind mikro, mind makroszinten irányítja azt. Például, vegyük a hozzánk legközelebb álló teremtményeket az emberi lényeket. Egy sejt, ami egy apából érkezik és egy előre elkészített, megbízható részbe ér az anyában, mindent megkap a fejlődéséhez, ameddig ebbe a világba nem érkezik. Semmi sem sértheti őt, ameddig el nem kezdi létezését, mint egy különálló organizmus. Amikor világra jön, a természet gondosan felébreszti a szükséges érzéseket a szülőkben, hogy a gyermek számára abszolút érzelmi biztonságot adjanak szeretetükön és törődésükön keresztül. Az emberek, csak úgy, mint az állatok és növények, sokasodnak, és azután gondoskodnak ivadékaik fejlődéséről. Viszont, egy drámai ellentmondás létezik aközött, ahogyan a természet gondoskodik a születésről és a fajok korai, független fejlődéséről, és későbbi túlélésért folytatott küzdelmük során. Ez az ütős ellentmondás a világ irányításának mibenlétéről, ami az életnek minden szintjén jelentkezik, a legősibb idők óta folyamatosan meghódította az emberi elmét és jó néhány elmélethez vezetett: Evolúció: Ez az elmélet nem látja a fontosságát, hogy megmagyarázza a fönt említett ellentmondást. A Teremtő megteremtette a világot és uralkodik mindenekfelett. Ő érzéketlen, képtelen gondolkozni, és teremtményeit fizikai törvényekre alapozva teremtette meg. A teremtett fajok az evolúcióhoz alkalmazkodva fejlődnek, ami kőkemény túlélési törvényeket eredményez. Ez az elmélet a Teremtőt természetnek hívja, aminek következtében kihangsúlyozza annak érzéketlenségét. Dualizmus: Mivel a természet megkapó bölcsessége eleddig felülmúlta az emberiség felfogóképességét, lehetetlen a jövőbeli szervezeteket visszacsatolás nélkül megjósolni és megtervezni. Az adó (természet) szükségszerűen intelligenciával, emlékezőképességgel és érzelmekkel bír. Ennek megfelelően nem tudjuk kijelenteni, hogy a természet minden egyes szintjét a puszta véletlen alakítja. Ez az elmélet ahhoz vezetett, hogy két erő létezik, pozitív és negatív, és mindkét erő intellektussal és érzelmekkel bír. Ennél fogva ezek az erők képesek ezekkel a tulajdonságokkal felruházni mindent, amit megteremtenek. Ennek az elméletnek a fejlődése jó néhány egyéb elmélet kifejlődéséhez vezetett. Többisten-hit: A természet cselekedeteinek analízise és a fő erővonalak annak karakterei

18 szerinti különválasztása vallásokat hívott életre, (mint amilyen az ókori görög is volt), amik istenségek gyülekezetét foglalták magukba, amelyeket egyenként különféle erők irányítanak. Az irányítás hiánya: A pontos műszerek és új módszerek megjelenésével a világ összes része között közeli kapcsolat épült ki a világ minden tája között. Ennek következtében a különálló erők elméletét félrerakták és felcserélték egy bölcs, egyesített erő feltételezésével, ami a világot irányítja. Viszont az emberiség jelentéktelenségének köszönhetően ehhez a hatalmas erőhöz képest, kíséret nélkül maradtunk. Sajnos, az emberiség folyamatosan szenved a megannyi feltételezésről, ami a világ keletkezéséről és irányításáról szól. Felfoghatatlan, hogy miért kegyes ennyire a természet az anyaméhben, és miért ennyire kegyetlen a felnőtt lét során, amikor még inkább szükségünk volna a segítségre. Egy kérdés keletkezik: Esetleg nem mi vagyunk az oka a természet világ felé gyakorolt kegyetlenségének? A természet összes cselekedete kapcsolatban áll egymással: ennél fogva, ha megszegjük egyik törvényét, felborítjuk az egész rendszer egyensúlyát. Nem számít, hogy úgy gondolunk a természetre, mint szívtelen, céltalan iránymutatóra, vagy Teremtő tervekkel, céllal, és bölcsességgel. Bizonyos törvények szerint működő világban létezünk, és ha megszegjük őket, megbüntet minket a romlott környezetünk, társadalmunk, és romlott önmagunk. Mindemellett, mivel a természet törvényei összeköttetésben állnak egymással, egyiküket megszegve váratlan, durva csapást szenvedhetünk el egy másik irányból. Természet, vagy a Teremtő (ami kettő valójában egy és ugyanaz), bizonyos törvényeken keresztül gyakorol ránk hatást, amiket kötelesek vagyunk objektívekként kötelező érvényűként tekinteni, így követni is őket. Meg kell értenünk a természet törvényeit, mert amennyiben nem sikerül követni őket, az okozza összes szenvedésünket. Köztudott, hogy az ember társas lény. Nem tudunk fennmaradni a társadalom tagjainak segítsége nélkül. Így aki hirtelen úgy dönt, hogy elzárja önmagát a társaságtól, szenvedni fog, mert az a személy képtelen lesz kielégíteni a szükségleteit. A természet arra kötelez minket, hogy hozzánk hasonlóak között éljünk, és velük kommunikálva kétféle műveletet hoz ki eredményül: hogy megkapjunk mindent, a társadalomtól, amire szükségünk van, és átadjuk cserébe a társadalomnak munkánk gyümölcsét. Bármelyik szabály megszegése felborítja a társadalom egyensúlyát, ennél fogva a társadalom által kirótt büntetéssel jár együtt. Abban az esetben, ha túlzottan kapunk (mint például a lopás), a társadalom büntetése gyorsan következik. Amennyiben egy személy visszautasítja a társadalom szolgálatát, a büntetés, szabályszerűen nem közvetlenül a bűnnel összefüggésben fog elkövetkezni. Ez az a feltétel, amiért általában figyelmen kívül hagyják a társadalom szolgálatának szabályát. A természet viszont úgy működik, mint egy elfogulatlan döntőbíró és megbünteti az embert a fejlődési szintjének megfelelő mértékben. A Kabbala fenntartja, hogy a generációk sorozata a világban pusztán fehérjealapú testek megjelenése és eltűnése, ahol a lélek, ami kitölti az Én -t, eltűnés nélkül változtatja meg hordozóját. Egy állandó és korlátozott tagszámú lélekcsoport körforgása, alászállása a világunkba, amik új testekben jelennek meg, emberek új generációit adva. Ennél fogva a lelkek szempontjából minden generáció, az elsőtől az utolsóig, egyetlen generációnak

19 tekinthető. Nincs jelentősége, hogy az egyes lelkek hányszor szállnak ki és be különféle testekbe. Az összehasonlítás kedvéért, a test halála abszolút nincs hatással a lélekre, mint ahogyan a levágott haj vagy köröm sincsenek hatással a test életére. A világok megteremtésével és az emberek számára nyújtásával, a Teremtő célt tűzött ki elénk: hogy elérjük az Ő szintjét és egyesüljünk Vele azokon a világokon keresztüllépve, amit Ő épített. A kérdés az, hogy kötelező-e az emberiségnek beteljesítenie az Ő akaratát? A Kabbala teljes, zárt képet ad a Teremtő rajtunk gyakorolt felügyeletéről. Így készakarva, vagy szenvedéstől ösztönözve ebben az életben, vagy egy elkövetkezendőben, fizikai, társas, és gazdasági tényezők figyelembe vételével mindegyikünk és az egész emberiség el fogja fogadni a Teremtés célját, mint élete értelmét. Végül egyetlen célt fogunk elérni. Az egyetlen különbség az útban van: egy személy, aki készakarva és tudatosan törekszik a cél felé kétszeresen nyer: időt spórol és megtapasztalja a Teremtővel való egyesülés örömét a szenvedés helyett. A helyzetet súlyosbítja, hogy az emberiség nem tudja egyelőre elképzelni a nehézségeket, amik az útjában állnak. A cél ki van tűzve, és az univerzum törvényei megváltoztathatatlanok. A mindennapi személyes szenvedések és az időnként ismétlődő globális katasztrófák mindegyikünkben tudatosítják annak vágyát, hogy megfigyeljük a Teremtő törvényét hogy semlegesítsük egoizmusunkat és irigységünket és helyette könyörületet, kölcsönös segítségnyújtást és szeretetet fejlesszünk ki önmagunkban

20 Ötödik fejezet: A szabad akarat A szabadság fogalma egész életünket meghatározza. A fogságba kerülő állatok megbetegednek, és meg is halhatnak biztos jeléül, hogy a természet nem ért egyet semmiféle leigázási formával. Nem véletlen, hogy évszázadokon keresztül az emberiség véres küzdelmeket folytatott azért, hogy bizonyos mértékű szabadságot tudhasson magáénak. Ennek ellenére halvány fogalmunk sincs a szabadságról és a függetlenségről. Megállapíthatjuk, hogy mindenki belső szükségét érzi a szabadságnak és függetlenségnek, és hogy szabadok és függetlenek is legyünk, ha úgy akarjuk. De ha gondosan megvizsgáljuk a cselekedeteinket, felfedezhetjük, hogy megrögzötten cselekszünk, és egyáltalán nem rendelkezünk szabad akarattal. Egy ilyen állítás magyarázatot követel: Az emberi lényt külsőleg két kantár irányítja: öröm, vagy fájdalom ( boldogságnak és szenvedésnek is szokták hívni ezeket). Az állatoknak nincs szabad választásuk. Az emberiség előnye az állatokkal szemben az, hogy az emberek tudatosan igyekeznek kibírni a fájdalmat, annak reményében, hogy öröm vár minket a végén. Így egy beteg ember bevállal egy fájdalmas műtétet, abban bízva, hogy az egészségi állapotának az használni fog. Ámde ez a választás nem más, mint pusztán számítás, ami összehasonlítja a jövőbeli örömöt a mostani fájdalommal. Más szavakkal, ez a számítás egy egyszerű matematikai művelet, amiben a szenvedés mértéke kivonódik a jövőbeli élvezetéből és a különbség meghatározza a választásunkat. Ha a megszerzett öröm kisebb, mint a remélt boldogság, a személy szenved ahelyett, hogy boldognak érezné magát. Az öröm felé vonzódás ereje és a fájdalomtól való ódzkodásé az egyedüli erők, amik az embert, az állatot, és még a növényi életformákat is irányítják. Minden élő teremtményt minden állomáson és szinten ez irányít; ennél fogva ebben az értelemben nincs különbség közöttük, mivel a szabad akarat nem függ az intellektustól. Továbbá, még az élvezet módjának kiválasztása is eleve elrendelt és nem függ egy személy szabad akaratától. Ehelyett a választási lehetőségeket a társadalom normái és ízlései, nem pedig az egyén szabad akarata diktálják. Ebből következik, hogy nincs olyan dolog, hogy független személyiség, aki személyes szabadságában dönt a helyzetekben. Az emberek, akik a Felső Irányításban hisznek, a következő világban remélik a jutalmat vagy büntetést evilági szenvedéseik miatt. Az ateisták ebben a világban remélik azokat. Mivel jutalmat vagy büntetést remélnek a cselekedeteikért, úgy gondolják, hogy van választási lehetőségük. Ennek a jelenségnek a gyökere az ok-okozati törvényekben nyugszik, ami hatást gyakorol a természet egészére és minden egyes különálló személyre benne. Más szavakkal a Teremtett lények mind a négy fajtáját ásványit, növényit, állatit és emberit folyamatosan befolyásolja az oksági viszonyok és a célok törvénye. Minden egyes állapotuk a külső okok által előre meghatározott következménye, továbbá az általuk választott előrevetített célé, ami a jövőbeli állapotuk. Világunkban minden dolog folyamatosan fejlődik. Ez megába foglalja, hogy minden dolog folyamatosan elhagyja előző formáját és újakat szerez a négy tényező hatása alatt:

21 1. Eredet 2. Evolúció, ami megállítja önmagát, ettől fogva változtathatatlan 3. Evolúció, ami külső tényezők hatására változik 4. Külső tényezők evolúciója és átalakulása Az első tényező az elsődleges anyag eredete, előző formájában marad. Mivel minden dolog folyamatosan formát változtat, minden előző forma elsődlegesként határozható meg, tekintettel a későbbi formákra. A belső tulajdonságok kizárólag az eredettől függenek, az elkövetkezendő formát határozzák meg, kijelölik a fő tényezőt, annak egyedi információját, génjét vagy tulajdonságát. A második tényező az ok-okozati fejlődés rendje, amikor az eredmény a dolog eredetével egyezik meg. Ez a rend nem változik. Egy példa a búzaszem, ami a termőföldre hull, és ennek eredményeképpen új hajtást hoz. A búzaszem elveszíti eredeti formáját, azaz ez teljesen eltűnik, majd új formát kap, a hajtásét, ami újabb kezdeti formát szül, a búzaszemét, mint amilyen az eredete is volt. Csupán a szemek száma, és valószínűleg a minősége (méret és íz) változhat. Más szóval csak megfigyelni tudjuk az ok-okozati összefüggést, ahol minden a dolog eredetétől függ. A harmadik tényező az elsődleges anyagbani ok-okozati összefüggés, ami külső hatások eredményeképpen változtatja a tulajdonságait. Következésképpen, a vetőmag mennyisége és a minősége is megváltozik a külső tényezők hatására (termőföld, víz, napfény), kiegészítve az elsődleges anyag tulajdonságait. Mivel az eredet ereje dominál a járulékos tényezők felett, a változások módosíthatják a vetőmag minőségét, de magát a fajt nem, például nem változtathatják a búzaszemet árpaszemmé. Más szavakkal kifejezve, mind a másodlagos, mind a harmadlagos tényező a dolog belső tényezője, de a másodiktól eltérően, a harmadik minőségi és mennyiségi változást okozhat. A negyedik tényező az ok-okozati összefüggés a kívül ható erőkön keresztül, mint amilyen a véletlen, a természet elemei, és a többi ember. Legtöbbször ez a négy tényező együtt határoz meg minden egyéni dolgot. Az első tényező (eredet) alapvető számunkra, mert a szüleink teremtményei vagyunk. Mint utóduk, mi (bizonyos értelemben) a másolataik vagyunk; t. i. a szülők és a nagyszülők majdnem minden tulajdonsága alakot ölt a gyermekben. Az őseink fogalmai és tudása testet ölt a leszármazottakban, mint szokások, még ha csak tudattalan szinten is. Örökségük rejtett ereje minden leszármazottat ösztönöz, és cselekedeteik generációról generációra szállnak. Ez számos, az emberekben megfigyelhető hajlamot hoz létre: hitet, kritikusságot, anyagi igényeket, zsugoriságot vagy szerénységet. Egyikük sem szerzett tulajdonság; inkább közelebbi és távolabbi őseink öröksége az utód agyába kódolva. Mivel automatikusan örököljük a felmenőink megszerzett tulajdonságait, ezek a tulajdonságok hasonlítanak egy vetőmagra, ami elveszíti a formáját a termőföldben. Mégis megszerzett tulajdonságaink némelyike ellenkező irányban ölt testet bennünk. Mivel az elsődleges anyag külső forma nélkül keletkezik az erőkben, ez az anyag mind pozitív, mind negatív tulajdonságokat is magában hordozhat

22 A három másik tényező szintén hatással van ránk. Az okok és következményeik rendje, ami eredetünktől származik (második tényező), változtathatatlan marad. Egy vetőmag a környezet hatására elrohad és fokozatosan megváltoztatja a formáját, minek során új kalász keletkezik. Más szavakkal az első tényező az elsődleges anyag formáját szerzi meg; a különbség az előző növény és az új hajtás között csak minőségben és mennyiségben ölt testet. Amikor ebbe a világba születünk, egyúttal társadalomba születünk, mely ellentmond az egyén személyes akaratának és a társadalom karakterét és tulajdonságait képviseli. Így az egyén öröklött hajlamai a társadalom befolyása alá esik. A harmadik tényező a környezet által gyakorolt hatásra alapul. Mindegyikünk tudja, hogyan tudja a társadalom olykor gyökeresen megváltoztatni ízlésünket és nézeteinket. Nincs ehhez hasonló jelenség ásványi, növényi és állati szinteken, ez csak az emberrel fordulhat elő. A negyedik tényező a negatív külső tényezők közvetlen és közvetett hatása (problémák és aggodalom), aminek semmi köze az elsődleges anyag egymás utánra következő fejlődéséhez. Minden gondolatunk és cselekedetünk ettől a négy tényezőtől függ, és egy életen keresztül meg vannak határozva általuk. Mint az agyag a fazekas kezében, ugyanúgy vagyunk mi kiszolgáltatva ennek a négy tényezőnek. Ennek következtében megállapíthatjuk, hogy nincs szabadság a vágyainkban sem, és minden kizárólag ennek a négy tényezőnek a kölcsönhatásain alapul, ami felett nincs irányításra mód. Nincs olyan tudományos elmélet, ami megválaszolná, hogyan irányítja a szellem az anyagot és hol, mi helyezkedik el test és lélek között. A Kabbala azt mondja, hogy minden, ami valaha teremtődött az összes világban csak a Fényből áll és az edényből, amit kitölt. Az egyetlen teremtmény az edény, ami a Teremtőtől közvetlenül érkező Fényt szeretné megkapni. Ez az akarat a Fény befogadására az, ami élettel és boldogsággal tölti el az edényt, mint spirituális, mint testi minőségében, olyan mértékben, amit vágyának nagysága határoz meg. A teremtmények közötti természetbeli, mennyiségi és minőségi különbségek csupán ezen vágy mértékének függvényei, ami ennek megfelelően az életet adó Teremtőtől jön. Minden, ami az egyik tárgyat a másiktól elválasztja és színeket, anyagokat, hullámokat és egyéb megkülönböztető tényezőket alakít ki a kapás vágyának képességétől származik és így a Fény mértékétől függ, ami kitölti azt. Más szavakkal bizonyos mértékű vágy szabja meg az ásványok formáját; különféle vágy alakítja a folyadékokat, színeket és hullámokat. Minden a vágy mértékétől függ, miközben a Fény egyenlő és megváltoztathatatlan mennyiségben ölel át mindannyiunkat az összes világban. Most már tisztázni tudjuk az egyén szabadságának kérdését. Mivel már megértettük, hogy minden élőlény bizonyos mértékű vágyból épül fel afelé, hogy bizonyos mértékben befogadja a Teremtő Fényét, minden egyéni jellegzetesség kizárólag ennek a vágynak erősségétől függ a Fény vonzásának erején. A vonzási erő, amit általában ego -nak hívunk, arra kényszerít minket, hogy küzdjünk a létezésünkért. Ha egy személy egójának vágyait vagy törekvéseit megszűntetjük, megakadályozzuk annak lehetőségét, hogy potenciális edényét használni tudja, a

23 kiteljesedést, ami Teremtőtől kapott joga. Összes ötletünket a környezetünkön hatásán keresztül szerezzük, egy vetőmag csak a termőföldjében növekedik, a környezetben, ami illik hozzá. Ennél fogva az egyetlen választásunk az életben a közösségünk, baráti körünk megválasztása. A környezetünk megváltoztatásával szükségszerűen szemléletünket is megváltoztatjuk, mert egy egyén szükségszerűen egy másolat, társaságának terméke. Azok az emberek, akik ezt felismerik, megállapodnak benne, hogy az egyén szabad akaratának nincs szabadsága, mert az egyén a közösségének terméke és az egyén gondolatai nem irányítják az egyén testét. Inkább a külső információ az agy memóriájában tárolódik; és mint egy tükör az agy csupán visszaver mindent, ami a környezetében történik. Az eredetünk az alapunk, elsődleges anyag. Törekvéseinket és hajlamainkat örököljük, és ez az öröklés az egyetlen dolog, ami megkülönbözteti az egyik személyt a másiktól. A társadalom mindenkit közvetlenül befolyásol, épp ezért nem találhatunk két teljesen egyforma embert. Tudjuk, hogy ez az elsődleges anyag az egyéniség igazi vagyona, és senkinek sem volna megpróbálnia ezt megváltoztatni, mert valaki egyedi törekvéseit kifejlesztve a személy személyiséggé válik. Ennek következtében egy személy, aki egyetlen ösztönével vagy törekvésével is pusztít, az ürességet hoz létre a világban; ez az ösztön vagy törekvés másik testben nem ismétlődik meg. Ebből látjuk, hogy micsoda bűnt követtek el a civilizált nemzetek, mikor saját kultúrájukat más nemzetekre erőltették, elpusztítva azok saját kulturális alapjait. Mégis, lehetséges, hogy teljes egyéni szabadságot biztosítsunk egy társadalom keretein belül? Hogy normálisan működjön, egy társadalomnak tisztán egyénekre kell építenie annak törvényeit, rendeleteit, és normáit. Ezt az követi, hogy valaki folytonos harcban áll, a társadalmával. Itt még élesebb ponthoz érkezünk: ha a többségnek van joga a társadalom szabályait meghatároznia, és a tömegek mindig kevésbé fejlettek, mint a társadalom legfejlettebb egyénei, akkor ez visszafejlődéshez vezet a fejlődés helyett. Ha egy társadalom a spirituális törvényekkel összhangban határozza meg a törvényeit, azok, betartják őket, nem veszítenek el egy lehetőséget, egyéni szinten egyesüljenek a Teremtővel. Ez azért van így, mert ezek a törvények a világon és a társadalmon felüli természet törvényei. Ha a társadalom a saját törvényeit határozza meg, amik a spirituális természettel ellenkeznek, akkor azok fogják a maximális fejlődést mutatni, akik a spirituális törvényeket tartják be. A célirányos irányításnak köszönhetően be kell tartanunk a természet törvényeit, így az egyének és a társadalom helyes irányba fognak fejlődni. A Kabbala arra tanít minket, hogy minden döntésünket a társadalom véleményével összhangban hozzuk meg. A Kabbala megmutatja nekünk, hogy a hétköznapi életben el kell fogadnunk a többség véleményét, és a spirituális fejlődés során a fejlett egyéniségek véleményét kell követnünk. Ezt a szabályt az irányítás természeti törvényének hívják. A Kabbala tudományának összes szabálya és törvénye tartalmazza az irányítás természeti törvényét. Miközben a Fentről lefelé irányuló a mi világunkat irányító törvényeket tanulmányozzuk a Kabbalán keresztül, tisztában leszünk vele, hogy a többség befolyása a társadalomban természeti

24 törvény

25 Hatodik fejezet: A Kabbala lényege és célja Mi a Kabbala lényege? Ezen a világon érhetjük el a Kabbala célját, vagy az elkövetkezendőben? Ki nyer a Kabbalából, a Teremtő vagy a teremtményei? A Teremtőt elérő Kabbalisták teljesen jóindulatúnak érzik Őt. Elmagyarázzák, hogy a legkisebb fájdalmat sem tudná okozni senkinek a világon, mert az egoizmus, a vágy hogy önmagunkért élvezzük a dolgokat, minden nemkívánatos érzés oka, teljesen hiányzik belőle. Azért az egyetlen dologért bántunk másokat, hogy kielégítsük a vágyunkat valami iránt. Ha az embert nem ragadná el ez az érzés egyfolytában, nem lenne gonosz a világon. Mivel a Teremtőt teljesen tökéletesnek és egésznek fogjuk fel, az Ő megszerzésére irányuló vágy hiánya ahhoz vezet, hogy teljesen hiányzik Belőle a gonosz. Ha Ő meg tudna jelenni előttünk, teljesen kedvesként jelenne meg, egy olyan érzetként, ami mindannyiunk számára örömmel, élvezettel és kiteljesedéssel jár. Mégis, mivel minden, amit érzünk a Teremtőtől jön, minden teremtményének csak jót és jóindulatot kellene éreznünk És mit érzünk e helyett? A természet négy szintből áll: ásványi, növényi, állati és emberi. Minden szint célirányos fejlődésen megy keresztül: lassú, fokozatos, ok-okozati növekedésen. Ez egy fán növő gyümölcsre hasonlít, ami csak a megérésének végén válik vonzóvá és ehetővé. Mégis, hány köztes szinten kell átmennie a gyümölcsnek a kezdetektől a növekedésének végéig? A köztes állapotok semmit sem árulnak el a gyümölcs végső körülményeiről, amikor az érett és édes lesz. Inkább ezzel ellentétes dolog történik: amilyen jó az érett gyümölcs a végén, olyan keserű és kemény az érése folyamán. Az állati világban ugyanez történik: egy állat mentális képességei korlátozottak felnőttkorában, de miközben növekszik, ezek a korlátok nem olyan szembetűnőek, mint például egy emberi gyermek esetén azok. Például egy egynapos borjú egy teljesen kifejlett bika összes tulajdonságával bír. Azután gyakorlatilag megáll a fejlődésben, ami az emberi lényekkel teljesen ellentétessé teszi őket, akik ugyan az életük elején tesznek szert intelligenciájukra, de teljes mértékben magatehetetlenek és szánalomra méltóak életük első éveiben. A különbség olyan súlyos, hogy egy újszülött borjúra és egy újszülött emberre nézve valaki, aki nincs tisztában a világunk működésével, arra a belátásra juthatna, hogy semmi érdemleges nem fog egy újszülöttből kifejlődni, míg a borjú végül egy új Napóleonná növekszik. Mint szabály, a köztes szintek ellentétesek a végső eredménnyel. Ennél fogva csak az, aki ismeri a végső eredményt, fogja elfogadni és megérteni a dolog növekedése során fellépő, annak taszító formáit. Ezért van az, hogy az emberek gyakran hibás következtetésekre jutnak, és nem képesek előrelátni a végeredményt. Valójában, a Teremtő a világot irányító módszerei tervszerűek, és csak a fejlődés végén fognak nyilvánvalóvá válni. A felénk gyakorolt magatartásában a Teremtőt az abszolút jó

26 alapelve irányítja, a gonosz írmagja nélkül; és irányításának bizonyítéka a fokozatos fejlődésünk. Végül képessé fogunk válni, hogy minden jót befogadjunk, amit előkészítettek nekünk. Ez a cél biztosan az Ő tervével összhangban teljesedik majd be. Két fejlődési út van előkészítve számunkra, amellyel a helyes irányt találhatjuk meg: A szenvedés útja, ami a menekülésre kényszerít minket. Nem látjuk a célt, ennél fogva arra kényszerülünk, hogy elragadjon minket a fájdalom. Ezt az utat tudattalan evolúciónak, vagy a fájdalom útjának hívjuk. Tudatos, fájdalommentes és gyors spirituális fejlődés viszont a Kabbalisztikus módszer követése, ami könnyen elsajátítható és vonzó eredménnyel bír. Minden kabbalisztikus fejlődési törvény célja, hogy felismerjük önmagunkban a jót és a rosszat, és kifejlesszük a gonosz felismerésének módszerét. A spirituális törvények betartásával minden gonosztól megszabadíthatjuk saját magunkat. Ez azért van így, mert a fejlődés vagy mély, vagy felszínes felismerési képességét adja a gonosznak, és egy erősebb, vagy kevésbé erős vágyat is ad az iránt, hogy megszabaduljunk tőle. Minden gonosz forrása az egoizmus, mert ellentétes jellegű a Teremtő természetével, aki csak és kizárólag jót kíván adni nekünk. Mivel minden, amit jónak érzünk, személyesen Tőle jön, a Teremtőhöz való közelség örömként, és a távolság foka szenvedésként fogható fel. Mivel a Teremtő ki nem állhatja az egoizmust, az emberek is gyűlölik azt, a fejlődésük mértékétől függően. Az egoizmus felé gyakorolt magatartások palettája széleskörű, az egoizmus normálisnak történő elfogadásától kezdve, amennyiben egy spirituálisan alulfejlett illető korlátlanul használja azt (egészen a nyílt lopásig és gyilkolásig értve), a fejlettebb személy szégyenérzetéig, amit az egoizmus nyílt felvállalása eredményez, egészen a spirituálisan fejlett személy által érzett ellenérzésekig. Így azt állapíthatjuk meg, hogy az eredetileg feltett kérdésekre a következő a válasz: A Kabbala lényege, hogy egy személy számára elérhetővé tegye a fejlődés végső szintjét a szenvedés elkerülésével és pozitív úton. A Kabbala célja, hogy elérjük a végső szintet, a spirituális munkának köszönhetően, amit egy személy önmagán végez világunkban. A Kabbalát nem jólétük megteremtésének céljából kapták a teremtmények; önmagunk tökéletesítési folyamatának útmutatásaként kaptuk azt

27 Hetedik fejezet: A Zohár utószavából A Kabbala kifejti, hogy a spirituális törvények helyes, következetes betartása a Teremtőhöz való kapcsolódáshoz vezet. De mit jelent az kapcsolódás szava? Az idő korlátai és háromdimenziós tér és testi vágyak miatt a gondolataink nem tudják felfogni a Teremtőt. Ennek következtében, amíg gondolataink ezek közé a határok közé szorulnak, nem tudunk objektívek maradni. Mikor felemeljük egónkat, a kapásvágy, az idő, tér és mozgás jelentései megváltoznak számunkra. Spirituális dimenziót nyernek. Azon a fokozaton uraljuk a kapásvágyunkat és nem az irányít bennünket. Ennél fogva a gondolataink nem a kapásvágytól függenek, és emiatt objektívek maradnak. Mint eredményt, a Kabbala tulajdonságok és cselekedetek egyenértékűségét ígéri a Teremtővel, ez jelenti azt, hogy kapcsolódunk Hozzá. Azt mondja: egyesülünk a cselekedeteivel; olyan kedvesek, törődőek és szerények leszünk, amilyen Ő maga is. Mégis hogyan lehetünk biztosak benne, hogy a Teremtő cselekedetei és a Teremtő Maga egy és ugyanaz? Sőt mi több, miért kellene egyesülnöm Vele, miközben az Ő cselekedeteit utánozom? Az anyagi világban az egyesülést vagy kapcsolódást úgy képzeljük, mintha a testek közötti távolság csökkenne, és a szétválasztottságot úgy értjük meg, ha az egyik eltávolodik a másiktól. Mégis, a spirituális birodalomban nem léteznek az időhöz, térhez és mozgáshoz hasonló fogalmak. Ezért van, hogy két spirituális objektum közötti egyenértékűség közelebb vonzza az egyiket a másikhoz és a tulajdonságok közötti különbség eltávolítja őket egymástól. Nem lehet egyesülés vagy elválasztódás (a térbeli egyesüléssel és elválasztódással ellentétben) mert maga a spirituális objektum nem térbeli. Ahogyan egy balta kettéválaszt egy fizikai tárgyat, az új tulajdonság megjelenése is kettéválasztja a spirituális objektumokat. Így, ha a tulajdonságok különbsége jelentéktelen, akkor a spirituális objektumok közel állnak egymáshoz. Minél nagyobb az eltérés a tulajdonságok között, annál távolabb állnak egymástól. Ha két ember szereti egymást, akkor spirituálisan közel állnak és az anyagi testek közötti távolság nem fontos. A köztük levő kapcsolatot meghatározza spirituális rokonságuk. Ha valaki szeret valamit, amit a másik nem kedveli azt, a közöttük lévő távolság a nézőpontjaik és az érzéseik különbségétől függ. Teljesen ellentétesnek tekintjük őket, ha egyikük mindent szeret, amit a másik gyűlöl. Ennek következtében láthatjuk, hogy a spirituális világban (a vágyak világában), hasonlóság vagy különbség a törekvésben, vágyakban, ötletekben és tulajdonságokban a balta szerepét játssza, a spirituális dolgok részekre osztását. A spirituális objektumok közötti távolságot a közöttük lévő érzéki és tulajdonságbeli különbözőségek mértéke határozza meg. Ennél fogva a Teremtő szándékának, érzéseinek és gondolatainak követésével közelítünk hozzá. Mivel a Teremtő csak a teremtett lényei érdekében cselekszik, nekünk szintén kívánnunk kell a társaink jólétét és jónak lenni hozzájuk. Mivel az anyagi világban létezünk, a test létéhez szükséges minimális ráfordítás nem az egoizmus testet öltése. Képesek vagyunk teljesen önzetlenül jónak lenni a másikhoz? Végül is, a Teremtő abszolút

28 egoistának teremtett minket megszállottan hajhászva az élvezeteket. Nem alakíthatjuk át a természetünket, és még akkor is, ha jók vagyunk egymáshoz, tudatosan vagy tudat alatt a saját magunk hasznát keressük. Anélkül, hogy valamennyi önhasznot látnánk belőle, a legkisebb mozdulatot sem vagyunk képesek megtenni a másik kedvéért. Pontosan, az embereknek nincs erejük megváltoztatni abszolút egoizmusuk természetét, csupán átalakítani azt valami tökéletesen ellentétes dologgá (jónak lenni elismerés, pihenés, hírnév, egészség, vagy pénz ellenértékként való megjelenése nélkül). Ezért adták a Kabbalán keresztül a spirituális törvények betartásának módszerét. Nincs más eszköz rá, hogy természetünket megváltoztassuk. A test és a szervei egészet alkotnak, és folyamatosan érzéseket és információt cserélnek. Például ha a szervezet úgy érzi, hogy egyik része képes rá, hogy az egész szervezet általános körülményeit javítsa, az a rész azonnal megérzi és beteljesíti ezt a vágyat. Ha valamelyik testrész szenved, z egész szervezet azonnal tudomást vesz róla és megpróbálja javítani a helyzetet. Ebből a példából megérthetjük az ember állapotát, vagy inkább a lélek állapotát, amelyik egységre törekszik a Teremtővel. A testbe öltözés előtt, a lélek látszólag egységes egész a Teremtővel. De miután a testbe öltözött teljesen elválasztja önmagát Tőle, a Teremtőtől való különböző tulajdonságok és a test tulajdonságai miatt. Ez azt jelenti, hogy az egoizmus lélekben történő elkülönülésével a Teremtő teremtett valamit Önmaga mellett, mert a különböző vágyak különböző spirituális objektumoknak számítanak a spirituális világban. Ennek folytán az objektum (a lélek) és az egoizmus (a test) különálló részekké váltak. Ugyanígy az ember a Teremtőtől távoli, mint egy szerv, amit leválasztottak a szervezetről. Ezek annyira távoliak egymástól, hogy az ember egyáltalán nem érzi a Teremtőt. Pontosan, a távolság olyan nagy, hogy egy ember csak hinni tud benne, nem ismerni őt. Ezért ha egységre lépünk a Teremtővel úgy, hogy a tulajdonságainkat egyenértékűvé tesszük az Övéivel (azaz betartjuk a spirituális törvényeket és átalakítjuk a Teremtőtől minket elválasztó egoizmusunkat altruizmussá), valóra váltjuk az Ő gondolatait és vágyait. Ezzel együtt a Kabbala titkait is feltárjuk, mint a Teremtő gondolatait, amik az univerzum titkai. Két része van a Kabbalának: feltárt és rejtett. Mindkettőt a Teremtő gondolatai alkotják. A Kabbala olyan, mint egy kötél, amit felülről az egoizmus tengerében süllyedő személy számára dobnak le. A spirituális törvények betartásával, a személy felkészül a második, fő szakaszra, amikor a valaki, aki betartja a törvényeket egyesül azzal, aki a betartásukra kötelez. Akik betartják a spirituális szabályokat, öt szinten haladnak keresztül: Nefesen, Ruahon, Nesámán, Háján, és Jehidán. Minden szint öt alszintből áll, amik aztán öt járulékos alszintre oszlanak. Összegezve, a spirituális fejlődés létrájának, vagy a Teremtőhöz való közelségnek, 125 foka van. A létra öt főbb fokát világoknak hívják. Az alszintjeik Parcufok, amik Szfirákból állnak. Minden, ami bizonyos spirituális világban létezik, meglátja az abban, és az alatt található dolgokat. Viszont képtelenek csak elképzelni is, vagy érezni valamit a felsőbb világokból. Emiatt ha valaki eléri a 125 szint egyikét, elér minden lelket, akik a múltbeli, jelen, vagy

29 eljövendő generációkban ott léteznek, és velük együtt azok maradványait. Mi, akik csak a saját világunkban létezünk, képtelenek vagyunk elképzelni vagy érezni bármit is, ami más szinteken, egyéb világokban létezik, azokat is beleértve, akik benépesítik azokat. Azok a Kabbalisták, akik bizonyos szintet elértek a Teremtőhöz közelítő útjukon, csak olyan kifejezésekkel tudnak leírni egy szintet, amit csak az ért meg, aki már elérte azt. Akik nem érték el a leírt szintet összezavarodhatnak az ilyen leírásoktól és félrevezeti őket, messze a dolgok helyes megértésétől. Fentebb említettük, hogy a Teremtőhöz vezető utunk 125 szintre/fokra oszlik, de senki sem emelkedhet fel az összesen a személyes korrekciója előtt. Két megkülönböztetés létezik az összes generáció és az utolsó, teljesen korrigált között: 1. Csak az utolsó generációban lehet elérni mind a 125 szintet. 2. Az elmúlt generációkban csak néhányan tudták elérni a másik világokat. Az utolsó generációban mindenki képes lesz felemelkedni a spirituális szinteken és egyesülni a Teremtővel. Az utolsó generáció kifejezése 1995 óta minden emberi generációra utal, mert a Zohár könyvének alapján az volt az az időszak, amikor az emberiség új fázisba lépett a Végső Korrekció fázisába. A Kabbalában ezt az időszakot az alászállás időszakának is nevezzük, amikor az emberiségnek a legalacsonyabb szintre kellett lesüllyednie. Rashbi és tanítványai mind a 125 szinten felülemelkedtek. Ezért voltak képesek a Zohár könyvének megírására, ami magába foglalja a világoknak mind a 125 szintjét. Ennél fogva a Zohárban azt mondják, hogy csak az idők végezetén lesz feltárva a könyv, a korrekció végének estéjén. Az ezt megelőző generációk nem tudták elérni a korrekció végét. Így nem tudták megérteni ezt a könyvet, mert képtelenek voltak felülkerekedni mind a 125 szinten, ahonnan a Zohár könyvét megírták. A mi generációnkban elérhetjük a 125. szintet; ebben az időszakban mindannyian megérthetjük a Zohár könyvét. A tény, hogy egy kortárs Kabbalistának sikerült teljesen kommentálni a Zohár könyvét, jelét mutatja annak, hogy az utolsó generáció küszöbén állunk, és bárki megértheti a Zohár könyvét. Valóban egyetlen kommentár sem jelent meg időnk előtt, amit a Zohár könyvéhez fűztek volna. Mára elérhető számunkra a tiszta, teljes Sulam-féle Zohár könyve kommentár, amit Baál HáSzulám írt, éppúgy, ahogy az utolsó generációban annak lennie kell. Viszont meg kell értenünk, hogy a spirituális történések nem a fizikai történések módján következnek be: azaz ok és okozat nem következik egymás után. Az időnkben a világok spirituális állapota készen áll a Messiás eljövetelére (az erőére, ami a Teremtményt kihúzza az egoizmusból és az altruizmushoz vezeti azt). Ez spirituális célok elérésére nyújt lehetőséget, ahol a spirituális szintektől függ, valójában mit kapunk. Egyesülhetünk a Teremtővel, amennyiben tulajdonságainkat, vágyainkat és céljainkat az Övével tesszük egyenlővé, az egoizmus teljes elpusztításával és önzetlen jócselekedetekkel. Viszont fel kell tennünk egy kérdést: hogyan fog a teljesen egoista (aki képtelen spirituális vagy fizikai mozdulatra, hacsak nem kínál az személyes előnyöket) rátalálni erejére és motivációjára, hogy mások javáért éljen? Erre a kérdésre a következő, életből vett példa könnyen érthető választ ad: Képzeljünk el egy helyzetet, amikor teljes szívedből akarsz adni valakinek egy ajándékot,

30 olyannak, aki fontos a szemünkben, akit szeretünk és elismerünk. Tegyük fel, hogy ez a személy elfogadja az ajándékunkat és meglátogat minket vacsorára. Bár pénzt költünk és keményen dolgozunk, hogy jól bánjunk a fontos vendéggel, azt élvezzük, ha a vendég szívességet tesz nekünk azzal, hogy szórakoztat minket és eljön hozzánk, válaszul a vendégségbe hívásunkra. Vagyis, ha el tudjuk képzelni a Teremtőt, mint valakit, akit nagyra tartunk, boldogan szereznénk neki örömet. Csak akkor tudjuk betartani az univerzum törvényeit, ha felérünk a Teremtő nagyságához. Amikor az Ő kedvéért dolgozunk, az Ő nagyságát vesszük észre, noha éppen ez az, amit megkapunk Tőle. Mégis, mivel a gondolataink a társadalom hatásától és a szociális környezettől függenek, minden, amiért a közösség dicséretét kapjuk, az egyén szemében szintén értékké válik. Így a legfontosabb dolog az, hogy minél több olyan emberrel vegyük körül magunkat, akik a Teremtőt dicsérik. Ha a környezetünk nem emeli a Teremtőt a megfelelő szintre, nem lehetséges számunkra a spiritualitás elérése. Egy diáknak a legkisebbnek kell éreznie magát minden diák között. Így a közösség értékeit magába szívhatja, és ha ez megtörténik, ezzel együtt azokat fontosnak is fogja gondolni. Ebből jön a szólás, Vegyél magadnak barátot. Valóban, minél több ember gyakorol ránk hatást a véleményével, annál szorgalmasabban leszünk képesek magunkon dolgozni, korrigálni az egoizmusunkat, abból a célból, hogy érezzük a Teremtőt. Azt mondják, hogy minden embernek el kellene érnie a Gyökeret, a lelkének forrását. Más szavakkal a végső célnak a Teremtővel való egyesülésnek kellene lennie. A Teremtő tulajdonságait Szfiráknak hívjuk. Ezért van, ha a Szfirákat és annak cselekedeteiket tanulmányozzuk, bár ezeket a tulajdonságokat tanuljuk, egyesülünk velük, egyesülünk a Teremtő elméjével, és eggyé válunk a Teremtővel. A Kabbala fontossága abból a tényből fakad, hogy tanulásával megtanuljuk, hogyan lettek a világok megteremtve és hogyan kormányozzák őket. A Teremtő cselekedeteit és tulajdonságait tanulmányozva felfedezzük, milyennek kellene lennünk, hogy egyesüljünk Ővele

31 Nyolcadik fejezet: A Kabbala nyelvezete Mivel a szótárunk korlátozott világunk felfogásának leírására, amilyen kifejezések többnyire idővel, térrel és mozgással kapcsolatosak, nincs rá szavunk, amivel spirituális fogalmakat ki tudnánk fejezni, vagy át tudnánk adni. Egész szótárunkat ebből a világból merítettük, ennek okán evilági szavakat használunk egy-egy spirituális jelenség leírására, pedig nem kielégítőek ezek a kifejezések. Nehéz szavakat találni, amik elmagyarázzák a spiritualitás tapasztalatát valakinek, aki azt sohasem érezte. Bár szeretnénk leírni egy-egy spirituális dolgot, csak anyagi kifejezéseink vannak a megnevezésükre. Ha egyelten fogalom sincs tökéletes összhangban a szavakkal, amik leírják, az egész tudomány összeomlik. Így a spirituális világgal való kapcsolat problémája a megfelelő leíró szavak vagy nyelvezet nélkül megoldatlan marad. Minden objektum vagy cselekvés, ami a mi világunkban létezik egy a spirituális világban megfelelő eredőből fakad. Ennek folytán a kabbalisták megbízható módszert találtak arra, hogy egyre több információt szolgáltassanak. Azokat a neveket használják a dolgokra és cselekedetekre (ágak) ami a mi anyagi világunkban állnak kapcsolatban a spirituális világ dolgaival és cselekedeteivel (gyökerek). Ezt a nyelvezetet olyan emberek fejlesztették ki, akik járatosak voltak a spirituális világokban, miközben még mindig a mi világunkban éltek, és pontosan ismerték ezeket az összefüggéseket. Ennek okán nevezik ezt a kabbalisták találóan az ágak nyelvének. Ebből megérthetjük, hogy a furcsa nevek, amiket a kabbalista könyvekben találunk, ugyanazok a cselekedet-leírások, amivel a gyerekek tündérmeséiben találkozhatunk. Mindazonáltal, ez a nyelvezet nagyon pontos, mert egy precíz és egyedi kapcsolat áll fent minden gyökér és annak ága között. Nem csoda, hogy ilyen kapcsolat áll fent, mivel az ágak nyelvének megteremtői párhuzamosan léteztek a spirituális és a fizikai világban. Ezért van, hogy lehetetlen akárcsak egyetlen szót is helyettesíteni, akármilyen abszurdan hat is a szövegkörnyezetben, az ág pontos kapcsolatban áll a gyökérrel. Ami a spirituális dolgokat egymástól elválasztja az nem tér, hanem azok spirituális különbözősége és a tulajdonságok meg nem egyezősége. Ennél fogva a lelkek száma, ami különálló spirituális objektumokat jelent, meghatározza az emberek számát a fizikai világban. A Teremtés kezdetén egyetlen közös lélek létezett: a Fény (élvezet) és a kapcsolatban álló test (vágy), Ádám. Mindezek össze voltak olvadva a Teremtővel, ennek következtében maximális élvezethez jutottak. A lélek természete pusztán az örömöt kapni akarás volt, és a lelket boldogság öntötte el a vágyával kapcsolatban. Viszont akárhányszor örömben volt része, a lélek szégyent érzett. Világunkban mindenki, aki ajándékot, vagy szívességet kap, ugyanígy érez. A szégyenérzet mértéke a személy spirituális fejlettségétől függ. Csak ez az érzés tart miket folyamatosan korlátok között és kényszerít minket a közösségi törvények betartására. Ugyanez az érzet az alapja a tudásszomjunknak, pénzéhségünknek, társadalmi ismertségre és elismertségre vágyásunknak

32 Mikor a lélek érezte az égető szégyent, ami a kapott élvezettel járt, úgy találta, hogy az egyetlen mód, amivel megszabadulhat a szégyenérzettől, ha nem élvezi a boldogságot. Viszont, mivel a Teremtő célja az volt, hogy boldoggá tegye a lelket, a lélek belement, hogy elfogadja ezt az örömöt de nem a saját kedvéért, hanem csakis a Teremtő kedvéért. Pont, mint a mi világunkban, minél több örömét leli a kisgyerek az ételében, úgy s mint egy kanállal anyuci kedvéért, annál több örömöt ad a szülőknek. Ebben a helyzetben a lélek folyamatosan kordában tartja a befogadott élvezet mennyiségét, hogy elfogadásával csak a Teremtő üdvét szolgálja. Mivel a közös lélek nem tudott azonnal túllépni azon a természetes vágyán, hogy csak saját maga miatt élvezze a dolgokat (ebből látszik, milyen hatalmas is volt!), számtalan darabra esett szét (lelkek). Ezek a darabok olyanok voltak, amiken könnyebb dolgozni, hogy semlegesítve legyen az önző boldogság felé vágyódás. Mivel a spirituális világban nincsenek távolságok, és közelség a cselekedetek és gondolatok hasonlóságán múlik (rokonság, szeretet), azok a lelkek, akik a Teremtő érdekében szeretnének kapni, közel vannak Őhozzá, mert örömet adnak egymásnak, mint az anya és a gyermek. A közelséget az határozza meg, hogy mennyi örömöt hajlandó a Teremtő kedvéért elfogadni a lélek. A kapni akarás ösztönösen nyilvánul meg bennünk, de hogy kilábaljunk a szégyenből, és a Teremtő kedvéért kapjunk, az belőlünk fakad. Ennek folytán, hogy túllépjünk a szégyenen és a Teremtő kedvéért élvezzük a dolgokat, különleges és folytonos erőfeszítést igényel. A lélek, ami a saját kedvvért szeretne kapni, céljában és spirituális cselekedetében ellentétes az Adóval. Minél nagyobb örömöt kap önzés által, annál jobban eltávolodik a Teremtőtől. Mivel a vágyak közötti különbség valakit eltávolíthat a Teremtőtől, különféle szavak jellemzik a különféle távolsági szintet, egészen le a mi világunkig. Itt minden léleknek bizonyos időszakasz adatott (életív) és ismételt lehetőségek (életkörök) a korrekcióra. Egy ember kizárólag az önző örömszerzés szándékával születik. Minden személyes vágyunk tisztátalan erők rendszeréből fakad. Más szavakkal, végtelenül messze vagyunk a Teremtőtől, nem érezzük Őt és ennél fogva spirituális értelemben halottnak vagyunk tekinthetők. Viszont az önmagunkkal való küzdelemben, megkapjuk a vágyat, hogy csak másokért és a Teremtőért éljünk, gondolkozzunk és cselekedjünk, az ilyen lelki megtisztulás ahhoz vezet, hogy fokozatosan megközelítjük a Teremtőt, ameddig tökéletesen nem egyesülünk Vele. És minél közelebb érkezünk a Teremtőhöz, annál nagyobb örömöt kezdünk érezni. Ezért a lelki átalakulásért lett a mi világunk és az összes spirituális világ (a lépcsőfokok a Teremtő felé vezető úton) megteremtve. A Teremtővel való egyesülés egy olyan feladat, amit mindenkinek teljesítenie kell, amíg ezen a világon él. A világunk a legtávolabbi pont a Teremtőtől ellentétes az Ő tulajdonságaival. Miközben megszabadulunk önző kapásvágyunktól, megközelítjük őt és duplán nyerünk: élvezetet kapunk Tőle, és ezzel egy időben élvezetet nyújt számunkra, hogy örömet okozhatunk Neki. Ugyanígy, mikor megesszük anyukánk ételét, évezzük az ételt, és élvezzük, hogy ez

33 örömöt nyújt neki. Meg kell jegyeznünk, hogy, míg az önző öröm rövid életű és a vágy mértékétől függ (nem ehetünk kétszer vacsorát), addig valaki végtelenül képes adakozni, megosztani, vagy a másik kedvéért kapni. Az öröm, ami ezzel jár együtt, végtelen! Az összes világ, és minden, ami benépesíti azokat (a mi világunkat is beleértve) a Teremtő egyedüli tervétnek megfelelően egyesül, miszerint a léleknek végtelen boldogságot adományozzon. Ez az egyetlen gondolat, ez a cél veszi körül az egész Teremtést a kezdetektől a végéig. Minden szenvedés, amit érzünk, a saját magunkon végzett munkánk és a jutalom, mindet kizárólag ez a gondolat határozza meg. A személyes korrekció végén minden lélek egyetlen lélekké egyesül, mint ahogyan az egykoron volt. Ily módon az öröm, amit egyetlen lélek érez, nem csak megduplázódik az öröm megkapásától és a Teremtőnek való örömokozás miatt, hanem az újra kapcsolódott lelkek számával többszöröződik meg. Mindeközben az emberek, akik azon fáradoznak, hogy spirituálisan emelkedjenek, a szemük megnyílik, és másik világok válnak láthatóvá számukra. Bár még mindig ebben a világban élnek, az összes világot elérik. Számukra a Kabbala látszólag abszurd nyelvezete cselekmények, gondolatok és érzetek nyelvévé válik; a fogalmaké, melyek ellentétben állnak a mi világunkban, de aztán egyetlen Óriási Gyökérben egyesülnek

34 Kilencedik fejezet: A Zohár bevezetőjéből A Zohár könyve megteremtése napjától el volt zárva a be nem avatottak elől. Most a helyzet megérett annak nyilvánossá tételére. Hogy a Zohárt minden olvasó számára elérhetővé tegyük, némi magyarázattal együtt kell bevezetnünk azt. Először is meg kell jegyeznünk, hogy minden, ami a Zohárban le van írva, a tíz Szfira rendjében, és azok kombinációiban íródott: Keter, Hochma, Bina, Heszed, Gvura, Tifferet, Necah, Hod, Jeszod, Malchut. Ahogy az ábécé korlátos számú betűjével fejezünk ki mindent, ugyanígy a tíz Szfira kombinációi elegendőek minden spirituális cselekedet leírásához. Viszont van három határvonal, amit észben kell tartanunk, ez a megfigyelés (vagy megvalósítás) négy szintjével áll kapcsolatban a világunkban: Anyag, az Anyag Formája, Elvont Forma, és Lényegiség. Ez a négy szint a tíz Szfirában is létezik. Az első határvonal: A Zohár csak az Anyagban és az Anyag Formájában végez kutatást, de semmi esetre sem foglalkozik az Elvont formával és a Lényeggel. A második határvonal: Minden teremtett dolog három szintből áll: 1. Az Ein Szof (Végtelen) világa; 2. Acilut világa; 3. A Bria, Jecira, and Asszija (BYA) világok. A Zohár csak a három végső világot tanulmányozza (BYA). Nem tanulmányozza az Ein Szofot és Acilutot önmagukban, csupán azt, hogy milyen hatást gyakorol az Acilut és az Ein Szof a BYA világokra. A harmadik határvonal: A BYA összes világa három szintből áll: A Tíz Szfira ami a Teremtő részét alkotja minden világban; Emberi lelkek; Minden más, ami létezik: Malahim (angyalok), Levusim (ruhák), and Hejhalot (paloták). A Zohár könyve az emberi lelkeket tanulmányozza, ahol az összes többi dolgot csak az emberi lélekre való különös tekintettel elemez. Ez semmi mást nem jelent, mint hogy az összes hibát, pontatlanságot, és tévedést a három határvonal eredményeképpen figyelhetünk meg. A következő Szfirák a négy említett világgal függenek össze Acilut, Bria, Jecira, Asszija (ABYA): A Hochma Szfira az Acilut világának felel meg; A Bina Szfira a Bria világának felel meg; A hat Szfira, Heszedtől Jeszodig, együttesen Tifferet, a Jecira világának felel meg; A Malchut Szfira az Asszija világát jelenti

35 Minden, ami az Acilut világán túli, a Keter Szfirának felel meg. Viszont minden fent leírt világ szintén tíz Szfirára oszlik. Még a legjelentéktelenebbnek tűnő dolgok is bármelyik világban, tíz Szfirára oszthatóak. A Zohár minden Szfirának leírja a színét (2. rajz): A fehér szín a Hochma Szfirának felel meg; A Vörös szín a Bina Szfira megfelelője; A Zöld a Tifferet Szfirának felel meg; és A fekete a Malchut Szfira megfelelője. 2. rajz Bár a Fény, ami a Szfirákat kitölti, színtelen, az azt megkapó edények a megfelelő színben érzékelik azt. Így mind az öt világban (Ein Szoftól a mi világunkig), a Fény, ami a teremtőtől kiárad egy teljesen színtelen, ennek okán érzékelhetetlen kiáradás. Miközben átkel a világokon és Szfirákon olyan, mintha színszűrőkön keresztül menne át, így bizonyos színnel és erősséggel látjuk azt, a lélek szintjétől függően, ami megkapja a Fényt. Például Acilut világa bármiféle színezés nélkül engedi át a Fényt, mert ez a Fénnyel azonos tulajdonsággal bír. Ezért határoztuk meg az Acilut világának Fényét fehérként. A többi világ a Fénytől különböző tulajdonságokkal bír; így mindegyikük attól függően gyakorol rá hatást, mint amit a Fényhez való közelsége meghatároz. Ha összehasonlítjuk a fehér Fényt a papírral, akkor az azon szereplő üzenet hordozza az információt és e szín élesen elüt a fehér háttértől. Ugyanígy a vörös, zöld és fekete színeken keresztül vagyunk képesek felfogni a Fényt. Acilut világa (Hochma Szfira) a könyv fehér háttere, így képtelenek vagyunk annak befogadására. Viszont a Bina (a Bria világa), Tifferet (Jecira), és Malchut (Asszija), ami megfeleltethető a vörös, zöld, és fekete színeknek, információt szolgáltat kombinációikon, egymásra hatásukon és Fényre való reakcióikon keresztül, miközben az Acilut világából a mi világunkra érkezik. Így a Bria, Jecira, és Asszija világok az Acilut világot koncentrikusan borítják be. Most figyeljük meg ismét az objektumok vizsgálatának négy szintjét Anyag, Forma az Anyagban, Elvont Forma és Lényegiség

36 Tegyük fel, hogy a téma egy hazug ember: Az Anyag az ember teste; Forma az Anyagban az emberben levő hazugság; Az Elvont Forma a hazugság maga, függetlenül az Anyagtól; A személy Lényegisége (ami abszolút felfoghatatlan, ha a testtől elvonatkoztatunk). Nem tudjuk önmagában felfogni a Lényegiséget az érzékszerveinkkel, még akkor sem, ha erre valamiféle fantáziával ráerősítünk. Csak a minket körülvevő valóságot tudjuk elérni, és a Lényegiséggel való sokszínű kapcsolódási formát. Például, ha egy tárgyat figyelünk, a szem nem a tárgyat közvetlenül látja, hanem annak a fénnyel való közjátékát, vagy még inkább a fény és a szemünk közjátékát. A hallószervünk nem a hangot fogja fel, hanem a hanghullámok hatását a hallószervünkre. Ízlelő érzékünk nem magát a tárgyat fogja fel, hanem annak hatását a nyálra, ízlelőbimbókra és mirigyekre. Minden egyes érzékelésünk csak a Lényegiséggel történő egymásra hatáson át működik, nem magától a Lényegiségből fakad. Még tapintásunk is, ami egy tárgy keménységéről, vagy hőmérsékletéről ad információt, nem magát a tárgyat tárja fel, csak az érintésre és érzésre adott reakciókból enged következtetni a tárgyra. Így a világ maximális felfogása abban rejlik, hogy meglássuk, ahogyan a Lényegiség hatást gyakorol ránk. Viszont legvadabb fantáziánkkal sem tudjuk elképzelni a Lényegiséget, ha nem éreztük azt legalább egyszer, annak mentális lenyomata nélkül nincs meg bennünk a vágy arra, hogy kutassuk azt. Sőt mi több, nem ismerjük önmagunkat, a saját Lényegiségünket. Önmagunk felfogása, ahogy kitöltjük a teret, a formát, hőmérsékletet, és képesek vagyunk gondolkozni, mindezzel csak felfogjuk Lényegiségünk hatásait és nem a Lényegiséget magát. A legteljesebb érzetet az első számú vizsgálati mód adja az Anyag. Ez az információ eléggé vonatkoztatható létezésünkre és a körülvevő világgal való közreműködésünkre. A második vizsgálati módot, a Formát az Anyagban, érzékeinket használva, kutatás során értjük meg. Az ilyesféle felfogás evolúciója vezetett a tudomány kialakulásához, amire oly mélységesen hivatkozni szoktunk életünk bármely helyzetében. Az élet ilyesféle megfigyelése szintúgy hatékonyan működik az emberek között. A harmadik vizsgálati mód, az Elvont Forma vizsgálata akkor volna lehetséges, ha az anyagtól képesek lennénk elvonatkoztatni ezt a formát, nem pedig az anyagba öltöztetve vizsgálni azt. Csak a képzeletünk segítségével tudunk az anyagtól elvonatkoztatni (mint például a hazugságot magát, mint egy elvont fogalmat, egy személytől teljesen elvonatkoztatva). Így, mint szabályt, kimondhatjuk, hogy egy az anyagtól elvonatkoztatott fogalom vizsgálata, annak elvont formájában nem jár megbízható eredménnyel, és de facto nem erősíthető meg. Ez fokozottan igaz, ha olyan formákat vizsgálunk, amik sosem öltöztek anyagi formába. Tehát láthatjuk, hogy a négy valóságészlelésből a Lényegiség teljesen felfoghatatlan, és annak Elvont formája hamis érzületeket kelt bennünk. Csak az anyag és annak formája, ha

37 az anyaggal való összefüggésében vizsgáljuk azt, szolgáltathat megbízható adatot a vizsgált tárgyról. A BYA spirituális világok dolgai csak azok anyagában és anyagi formájában vizsgálhatóak. Ezen világok színei (vörös, zöld, és fekete) az anyagok, és a legfelső fehér hátterű Acilut miatt vagyunk képesek azt felfogni. A Zohárt tanulmányozó olvasónak emlékezetébe kell vésnie, hogy erre a kétféle vizsgálódási módra korlátozza le magát. Mint azt már megjegyeztük, minden Szfira a vizsgálódás négy szintjére oszlik. Ennek okán a Hochma Szfira a Forma, és a Bina, Tifferet, és Malchut az Anyag Formába öltözve. Csak a Bina, Tifferet, és Malchut Szfirákat vizsgálja a Zohár. A könyv nem foglalkozik az anyagtól elvont forma tanulmányozásával, eltekint a Lényegiségtől a Teremtő részétől (Ein Szof), ami a Teremtés minden résztvevőjét mozgatja. A Bina, Tifferet, és Malchut Szfirák az Acilut világában elérhetőek számunkra, míg a Keter és Hochma, még az Asszija világ szintjén is elérhetetlen számunkra. Minden, ami az összes szinten létezik, négy szinte oszlik: Ásványi, Növényi, Állati és Emberi. Ők a vágy négy szintjét testesítik meg. Ugyanígy mindegyikük a vágy négy alszintjét tartalmazza: A létfenntartásra vágyódás a fejlődés ásványi szintjével áll kapcsolatban. A gazdagságra való vágyakozás a fejlődés növényi szintjének felel meg. A hatalomra, hírnévre és elismerésre való vágyódás az állati szintnek megfelelő. És a tudásvágy az emberi szintnek feleltethető meg. Így láthatjuk, hogy az első fajta vágyat a szükségletekre és az állati örömökre tőlünk lejjebb található szintről kapjuk. Gazdagságra, erőre, és elismerésre való vágyunkat más embereken keresztül elégítjük ki. Az oktatásra és tudásra való éhségünk pedig magasabb rendű dolgokon keresztül elégül ki. Minden spirituális világ hasonlít a másikra, csak azok szintjében különbözik. Így a Bria világban az ásványi, növényi, állati és emberi szintek kivetülnek a Jecira világának ásványi, növényi és állati és emberi szintjére. A következő körben a Jecira ilyen szintjei lenyomódnak az Asszija kapcsolódó szintjeire, és így a mi világunkra is. A spirituális világok ásványi szintjét Heichalotnak nevezik; A növényi szint neve Levushim; Az állati szinté Malahim; Az emberi szintet emberi lelkeknek nevezik a megfelelő világokban. Minden világ tíz Szfirája a Teremtő részeinek felel meg benne. Az emberi lelkek minden világban a középpontban helyezkednek el, és a többi szint táplálja azokat. Akik a Zohárt tanulmányozzák, folyamatosan észben kell tartaniuk, hogy minden dolgot csak az adott világgal való kapcsolatában kell értelmezniük. Minden kutatás az emberi lélek tanulmányozására vezet, és az azzal kapcsolatos dolgokra

38 Mivel a Zohár csak azokat a lelkeket tanulmányozza, amik evilági ruhába öltöztek, az Ein Szof is kizárólag erre való tekintettel tanulmányozható. Más szavakkal, a könyv kutatja, az Ein Szof ránk vonatkozó hatását, terveit, és vágyát, de nem foglalkozik azzal, hogy az a másik világokra miképpen vonatkoztatható. A Teremtés teljes tervezete a kezdetektől a végéig, az Ein Szofot és a Bria, Jecira és Asszija világokat is beleértve, valamint a mi világunkat, ennek a tervezetnek a gyakorlati végrehajtásáról szól. Ettől fogva minden cselekedetünk az összes világban, az Ein Szofban eredő tervezet végrehajtásáról szól. És onnan az Acilutba száll alá, hogy ott különböző altervezetekre essen szét. Bizonyos rendben száll alá a világokba és azokon keresztül a mi világunkba, az általános irányítás és a személyes irányítás formáiban. Az emberi lelkek a Bria világából eredeztethetőek. Ezért van az, hogy ettől a világtól kezdve valaki elkezdheti keresni a saját függőségét és kapcsolatát az Ein Szoffal. A tíz Szfira a BYA világok mindegyikében megkapja a tervet, a módszert és az alkalmazására kijelölt időt az Acilut világának tíz Szfirájától. Mivel az Acilut világában a Teremtés terve úgy létezik, mint egy program, a Fény, ami az Aciluton keresztüláramlik, színtelen marad. Minden számunkra felfogható információ a Fény végtelen transzformációiból ered, amelyek megmutatják számunkra a Bria, Jecira és Asszija fényeit

39 Tízedik fejezet: A Bevezetés a Zohárba-ból Ha legalább valamennyit meg szeretnénk érteni a minket körülvevő természetről és önmagunkról, tisztában kell lennünk a Teremtés céljával és annak végső fázisával, mert a köztes állapotok inkább megtévesztőek lehetnek. A kabbalisták egyet értenek abban, hogy a Teremtés célja, hogy a teremtett lények a végső öröm állapotában legyenek. Ebből az okból kifolyólag a Teremtő lelkeket készített bennük az öröm kapására való vággyal. És mivel teljesen jól akarta lakatni ezt az öröméhséget, jókora élvezetre való vágyat is alkotott, erős párjául az öröm kapása vágyának. Így a lélek élvezetre törekszik. Ezzel a vággyal összhangban örömhöz jut a Teremtőtől. Az örömhöz jutás mennyiségének az arra epedő vágy a mértéke. Minden, ami létezik az vagy a Teremtővel, vagy annak Teremtményével kapcsolatos. A az élvezetre való vágy, vagy a lelkek megteremtése előtt csak a Teremtő szándéka létezett, hogy örömet adományozzon. Ennél fogva a Teremtő akaratával összhangban az öröm adományozásának szándéka vele egyenlő mértékű élvezetre való vágyat teremtett; viszont tulajdonságában ellentétes volt. Ebből következően az élvezetre való vágy az egyetlen teremtett és a Teremtő mellett létező dolog. Sőt mi több, ez minden létező világ építőanyaga, és mindazon dolgoké, amik benépesítik őket. A Teremtőtől kiáradó élvezet tölti be élettel azokat, és uralkodik mindegyiken. A spirituális világokban, a tulajdonságok és vágyak közötti eltérés választ el két spirituális dolgot, elmozdítva őket egymástól, csakúgy, mint két anyagi dolgot elválaszt egymástól a távolság. A mi világunkban, ha két ember ugyanazokat a dolgokat szereti és utálja, és így a dolgokhoz való hozzáállása megegyezik, azt mondjuk, hogy közel állnak egymáshoz. Ha a dolgokhoz való hozzáállásuk, és nézeteik különböznek, a köztük lévő távolság mértéke megegyezik hozzáállásuk és nézeteik különbségének mértékével. Az emberek közötti rokonságot a spirituális közelség határoz meg, nem a fizikai távolság. Azok, akik szeretik egymást, ragaszkodnak egymáshoz és egybeolvadnak egymással, míg azok, akik nem szeretik egymást, spirituális értelemben távoliak egymástól, mint két pólus. Az élvezet kapásának vágya: A lélek végtelenül távoli a Teremtőtől, mert ellentétes a teremtő élvezet nyújtása felé irányuló szándékával. Hogy a lelkek ilyesféle Teremtőtől való távolságát kijavítsa, minden világ két ellentétes rendszerből áll: a Fény négy ABYA világából és vele ellentétben az ABYA négy sötét világából. A Fény világai és a sötét világok közötti különbség csupán abban a tényben nyugszik, hogy az első, fénnyel töltekezett világok megkülönböztető tulajdonsága, hogy élvezetet akarnak adni, és a második, sötét világok megkülönbözető tulajdonsága, hogy élvezetet akarnak kapni. Más szavakkal, a kezdeti élvezetre irányuló vágy két részre szakadt: egy a tulajdonságaiban megmaradt ugyanolyannak (hogy kapjon), míg a másik a Teremtő tulajdonságaival töltekezett be, közelebb került Őhozzá és egyesült Ővele. Mindezek után a világok a mi anyagi világunkká alakultak át, ahol az emberek a testek és lelkek rendszereiben léteznek. A test az élvezet megkapásának szándéka, ami változatlanul alászállt az ABYA sötét világaiba, ami az élvezet kapását önmagáért akaró szándékkal, az egoizmussal egyenlő

40 Ennél fogva az emberek egoistának születnek, és ennek a rendszernek a befolyása alatt maradnak, ameddig el nem kezdik betartani a spirituális törvényeket, és örömöt kezdenek adni a Teremtőnek. Ezen az úton járva az egyén fokozatosan megtisztítja önmagát az egoizmustól (az élvezetet önmagáért akaró szándéktól), és megszerzi a Teremtő felé irányuló élvezetet akaró vágyat. Ekkor a lélek a Fény világainak egész rendszerébe alászáll és felöltözik a testtel. Itt kezdődik egy korrekciós szakasz, ameddig a bennünk lévő összes egoizmus altruizmussá alakul át (a szándékká, hogy csak a Teremtő érdekében akarjunk élvezetet nyerni). Ezen az úton járva az egyén tulajdonságai a Teremtőével válnak egyenlővé, mert a másik javára történő kapás nem jelent kapást, hanem adást jelent. Mivel a tulajdonságok egyenlősége egybeolvadást jelent, vagy egymáshoz tapadást, az illető automatikusan megkap mindent, ami számára a Teremtés tervében elő volt készítve. A magasztosan teremtett egoista élvezetekre irányuló szándékot a teremtés folyamán két részre osztották (test és lélek), az ABYA rendszerében lehetőségünk nyílik az egoista szándékunkat a Teremtő javát szolgáló szándékká alakítani. Így egyrészt meg is kaphatjuk, amit a Teremtés tervével nekünk szántak, és kiváló emberré válhatunk az Ővele való összeolvadás során. Ezt tekinthetjük a Teremtés végső céljának. Ezen a fokon az ABYA sötét rendszerét kívánó vágy szertefoszlik és megszűnik létezni. A 6000 évig tartó munkához (ez a szükséges idő ahhoz, hogy az egoizmust a Teremtő javát szolgáló vággyá alakítsuk) minden egyes személy a Földön eltöltött idejében hozzájárult, minden egyes generációt beleértve. Mindenkinek folytatnia kell a reinkarnációt, egészen addig, ameddig a nagy mű befejeződik. Az ABYA sötét rendszere csupán a test megteremtéséhez szükséges, így az egoizmust korrigálva mindenki elnyeri másodlagos, isteni természetét. Viszont, ha az egoizmus (az önző élvezeteket akaró vágy) ilyen alapvető, hogyan jelenhetett ez meg a Teremtő képzeletében? A válasz egyszerű: mivel a spirituális világban nem létezik idő, a Teremtés tervének végső állapota egyszerre jelent meg a Teremtés tervével. Ez azért van, mert a spirituális világokban a múlt, jelen és jövő egyetlen egésszé fonódik össze. Ennél fogva az egoista élvezetek felé irányuló szándék és az ennek nyomán kialakuló tulajdonságok ellentéte, és így a Teremtőtől való leválasztottság sosem létezett a spirituális világban. A Teremtés kezdetétől a végéig a lélek három fázison halad át. Az első fázis egyben végső is; máris a Teremtő mellett létezik, mivel hasonló tulajdonságokkal bír Ővele. A második állomás a mi valóságunk, ahol az egoizmus (ami testté és lélekké van osztva a két ABYA-rendszeren belül) altruizmussá alakul egy 6000 éven át tartó folyamaton keresztül. Ez idő alatt csupán a lelkek nyernek korrekciót. Az egoizmusuk, egy a test miatt velük járó hatás megsemmisül, és az altruizmust, egy a természet által szerzett tulajdonságot szerzik meg. Még a legbecsületesebb lelkek sem érhetik el a Gan Eden-t (Édenkert bizonyos szint az ABYA Fénnyel töltött világában), ameddig nem rohadnak a földben (az Asszija világ Malchutjában). A harmadik fázis a korrigált lelkek fázisa, miután feltámadtak halottaikból, a testek

41 korrigálása után. Ez az a helyzet, amikor az egoizmus, ami a testhez kapcsolódott, altruizmussá alakul át és a test érdemessé válik mindazt az örömöt megkapni, amit a Teremtő neki szánt. Ugyanakkor a test eggyé olvad a Teremtővel, a minőségük egyezősége miatt. Ez a folyamat örömmel tölt be a Teremtőt, mert a Teremtővel való egyesülés a valódi örömöt jelenti. Szorosan vizsgálva ezt a három állomást, felfedezhetjük, hogy mindegyikük szükséges a másik érvényre jutásához. Ugyanakkor az egyik kizárása a többi semmissé válását is eredményezné. Például, ha a végső, harmadik fázis nem jelenne meg, akkor az első sem jelent volna meg. Ez azért van, mert az első csak azért vált valóra, mert a harmadik szint is létezik, ami már jelen van az első állapotban. Minden tökéletessége az első állapotnak, előrevetítése a jövőbeli állapot jelenre vetett előképének. A jövőbeli állapot létezése nélkül a jelen helyzet ugyanúgy semmissé vált volna. Ez azért van, mert a spirituális világban nincs idő, csupán megváltozó helyzetek vannak. A Teremtés kezdete előtt, a Teremtés Gondolatának idején a cél meghatározhatóvá és létezővé lett kitűzve, és ez az, amikor a Teremtés elkezdődött. Így az első és második fázist az utolsó és harmadik támogatja. Általánosságban beszélve a mi világunkban végrehajtott cselekedetekkel ellentétben, minden a spirituálisban végrehajtott cselekedet annak végső állapotának kijelölésével kezdődik, és ezt követi annak valódi elérésének folyamata. Így a jövőbeli állapotnak előfeltétele a jelen helyzet léte. És ha valami eltűnt volna a második állapotból (az ön-korrigálás munkájából), hogyan volna lehetséges a harmadik, korrigált állomásnak (ami az első állomás szükségességét határozta meg) megjelennie? Ugyanígy, az első állomás, ahol a tökéletesség már létezik, köszönhetően a harmadik állomásnak, szükségessé teszi mind a második, mind a harmadik fázis teljesítését. Viszont, ha már a harmadik szint létezik (jóllehet nem a mi érzékelésünk határain belül) és, a Teremtő tervével összhangban, kötelező elérnünk azt, akkor hol van a szabad akaratunk? A fent említettekből úgy tűnhet, hogy bár kötelező érvénnyel el fogjuk érni a kitűzött célt, két módja van, hogy ezt tegyük, vagyis az első fázisból a harmadikba érésig: Az első út önkéntes; magába foglalja a Kabbalában előírt szabályok tudatos betartását; A második út a szenvedésé, mert a szenvedés meg tudja tisztítani az egoizmus testét, és arra kényszeríti azt, hogy elérje az altruizmust és így egyesüljön a Teremtővel. Az egyetlen különbség a kettő út között, hogy az első rövidebb. Mindenek után, a második, vagy a szenvedés útja, még az elsőhöz vezet minket vissza. Minden eseményben minden kapcsolatban áll egymással, és kölcsönösen szükségessé teszi minden állapot létét, a teremtés kezdetétől annak a végéig. Mivel romlottak és gonoszak vagyunk, olyan tökéletessé kell válnunk, mint a mi Teremtőnk. Csakugyan, aki olyan tökéletes valaki, mint Ő, nem tud tökéletlenséget teremteni. Most már megértjük, hogy a test, amit a lelkünk megszállt, nem a valódi testünk. Valójában igazi testünk, ami tökéletes és halhatatlan, az első és a harmadik fázisokban létezik. Jelenlegi (második) állapotunkban szándékosan aljas, romlott, tökéletlen és teljesen egoista

42 testet kaptunk, ami a vágyak különbözősége miatt le van választva a Teremtőtől. Ezt a testet kimondottan arra a célra kaptuk, hogy javítsunk rajta, és egy halhatatlan testet kapjunk annak folyományaként, amikor elérünk a harmadik fázishoz. Csak a jelen állapotunkban tudjuk befejezni a művet. Viszont azt mondhatjuk, hogy a második állapotban szintén abszolút tökéletességben létezünk. Ez azért van, mert a testünk (vágy az élvezetekre, egoizmus), ami napról napra egyre jobban elhal, nem hoz létre akadályokat, hogy elérjük a vágyott állapotot. Csupán egy akadály létezik: a szükséges idő, ami a végső megsemmisítéséhez szükséges, és egy örökké tartó, tökéletes test megszerzéséhez helyette, ami az altruista vágyat jelenti. Mégis, hogyan tudna egy ilyen tökéletlen univerzum, nevezetesen mi és a társadalmunk, ami aljas hajlamokon alapul, ilyen tökéletes Teremtőtől származni? A válasz a következő: átmeneti testünk, az egész univerzum és emberiség a jelenlegi formájában nem a Teremtő szándékainak megfelelőek. Ő úgy tekint ránk, mintha már a végső állapotunkban léteznénk. Minden, ami ideiglenes (mint a test az ő egoizmusával), pusztán a spirituális előrehaladásunkat szolgálja, miközben magunkon dolgozunk. Minden egyéb teremtett lény, ami benépesíti ezt a világot, spirituálisan emelkedik és süllyed velünk együtt, és velünk együtt éri el a tökéletességet is. Mivel a harmadik állapot hatással van az elsőre, két eszközzel érhetjük el a kitűzött célt: önkéntes spirituális fejlődéssel, vagy szenvedéssel, ami csupán a testünkre van hatással. Az egoizmus csak azért volt megteremtve, hogy kiirtsuk azt a világunkból, és altruizmussá alakítsuk át. A szenvedés megmutatja nekünk, hogy mennyire jelentéktelen a test, feltárja annak múlandóságát és értéktelenségét. Mikor a világon mindenki úgy dönt majd, hogy megsemmisíti az egoizmust és ahelyett egymásra és nem csak magunkra gondolunk, minden aggodalmunk meg fog szűnni, és mindenki biztosan nyugodt, egészséges és boldog életet fog élni, mert mindannyian biztosak leszünk benne, hogy jólétünk biztosítva van. De ameddig itt ragadunk az egoizmusban, nincs megváltás a szenvedéseinkre, ami az emberiséget folyamatosan éri. Ezzel ellentétben, a Teremtő azért küldi ezeket a szenvedéseket, hogy ahhoz vezessen minket, hogy a Kabbala útját járjuk, a szeretet és az egymásról való gondoskodás útját. Emiatt a Kabbala a személyek közötti kapcsolatok útmutatására nagyobb hangsúlyt fektet, mint a Teremtővel való kapcsolatok kötelességeire. Ez azért van így, mert a közösség szolgálata az egoizmus gyorsabb megsemmisítésével jár együtt. Habár mi még nem értük el a harmadik állapotot, nincs okunk önmagunkat lenézni, mert ez pusztán idő kérdése. Már most képesek vagyunk a jövő megérzésére, jelenlegi állapotunkban, bár a jövő észlelésének képessége az abban rejlő bizalom függvénye. Mint eredmény, egy teljesen magabiztos személy a harmadik állapot tiszta megérzését fejlesztheti ki. Amikor ez megtörténik, olyan, mintha a testeink nem léteznének. Viszont, a lélek örökké létezik, mert ez a tulajdonság egybeesik a Teremtőével (az elmével ellentétben, ami az anyag terméke). A lélek a fejlődés során szerzi meg a Teremtő tulajdonságát, bár kezdeti természete a szándékból áll, hogy örömből részesüljön. A vágy szükségleteket teremt, és a szükségletek a megfelelő gondolatokat és tudást

43 serkentik, hogy ezek a szükségletek legyenek kielégítve. Mivel az embereknek különféle vágyai vannak, csak természetes hogy szükségleteik, gondolataik és fejlődésük is különbözni fog. Azok, akiknek csak aljas vágyaik vannak, gondolatukat, és tanulmányaikat e vágyak kielégítésére fogják felhasználni. Bár ők ugyan használják tudásukat és intellektusukat, ezek az alacsony (állati) elmét szolgálják. Olyan emberek, akiknek az ego-alapú örömre való vágyuk olyan emberi szükségletekre korlátozódik, mint hatalom mások felett, arra használják erejüket, intellektusukat és oktatásukat, hogy ezt az igényt kielégítsék. Mások örömre való vágya arra irányul, hogy a tudást használják, hogy örömöt nyerjenek. Ezek az emberek az elméjüket kell használják, hogy kielégíthessék ezeket az igényeket. Ez a három vágyféle sosem jelentkezik annak tiszta formájában, mert mindannyiunkban megvannak vegyesen, különféle arányban. A vágyak ilyen kombinációja teszi az embereket különbözőekké. A tiszta (Fénnyel teli) ABYA világokon keresztülvonulva, az emberi lelkek megtanulják az öröm szerzésének mint egymásért, mint a Teremtő érdekében végzett képességét. Amikor a lélek a testbe lép, a vágy az altruizmusra születik, egy vágyódás a Teremtő felé. Ennek a vágyódásnak az ereje a vágy nagyságától függ. Minden, amit a lélek a második állapotban ér el, az örökre a birtokába kerül, tekintet nélkül a romlottság mértékére, vagy a test korára. Viszont a külsejét tekintve a lélek azonnal elér egy megfelelő spirituális szintet és visszatér a Gyökeréig. Természetesen a lélek örökkévalósága semmilyen módon sem függ a tudástól, amire életén keresztül szert tett, ami a test halálával együtt eltűnik. Az örökkévalósága csupán a Teremtő jellemzőinek elérésében nyugszik. Tudjuk, hogy a 6000 év alatt tennünk kell a korrekció érdekében a Kabbala segítségével, nem a testünket kell, annak elrontott élvezet iránti vágyával korrigálni, de a lelkünket kell felemelnünk a tisztaság szintjeire és a spirituális fejlődés érdekében. Viszont az egoizmus végső korrekciója csak a holtak feltámasztásának fázisában lehetséges. Mint az az előzőekben említésre került, az első fázis, szükségessé teszi a harmadik állomás létét, hogy az teljes mértékben testet öltsön. Ennél fogva az első állapot számára szükséges a holtak feltámasztása, azaz az egoizmus felélesztése, annak összes hiányosságával együtt. Aztán az egoizmus elrontott formájának altruizmussá alakítása ugyanazon a fokon újrakezdődik. Ezzel kétszeresen nyerünk: hihetetlen mértékű élvezetre való vágyat kapunk a testünktől; nemcsak önmagunkért élvezzük a dolgokat, hanem a Teremtő céljának teljesítése érdekében is. Ez nem úgy jelentkezik, hogy örömet kapunk, hanem úgy, hogy hagyjuk Őt felénk sugározni. Mivel cselekedeteinkben hasonlóvá válunk Hozzá, összeolvadunk a Teremtővel. Örömet ad nekünk és engedjük neki ezt tenni; így a holtak feltámasztása az első fázisból származik. Ahogyan mi azt most értelmezni tudjuk, a holtak feltámasztása a második fázis végén kell, hogy bekövetkezzen, az egoizmus kiirtása után, az altruizmus elérésekor, és a lélek legfelső spirituális szintjének idején. Ebben az állapotban a lélek tökéletességet nyer és

44 képessé teszi a testet, hogy újjászülessen és beteljesítse a korrekciót. Mellesleg ez az alapelv (a holtak feltámasztása ), minden esetben hatékony. Ha egy rossz szokást, jellemzőt vagy hajlamot szeretnénk korrigálni, teljesen meg kell tőle szabadulnunk. Csak akkor tudjuk részben újrakezdve használni azt a megfelelő irányban. Viszont ameddig nem szabadulunk meg tőle teljesen, ez a szokás nem használható megfelelő, intelligens és független módon. Így megérthetjük a szerepünket a valóság hosszú láncolatában, ahol mindegyikünk egy apró kapocs. Életeink négy szakaszra oszlanak: 1. Az egoizmus maximális szintjének elérése. Ezt az ABYA sötét rendszeréből kapjuk, hogy azután korrigáljuk azt. Az élvezetek, amit az ABYA sötét rendszeréből kapunk nem elégítik ki az élvezet iránti vágyunkat, hanem csak fokozzák azt. Például ha valaki élvezni akarja az életet és meg is kapja az örömöket, a vágya megduplázódik. Ha a dupla vágy ki van elégítve, az megnégyszereződik. Ha nem korlátozzuk önmagunkat szükségtelen vágyaktól (a Kabbala módszerét alkalmazva), és nem tisztítjuk meg őket, valamint nem alakítjuk át altruizmussá, a vágyunk csak nőttőn nőni fog életünk során. Végül halálos ágyunkról visszanézve azt látjuk, hogy a felét sem sikerült elérni annak, amire vágytunk. Más szavakkal, bár a sötét erőknek az a dolguk, hogy anyagot adjanak nekünk, amin dolgoznunk kell, gyakran kiderül, hogy mi magunk vagyunk az anyag a sötét erők számára. 2. A második szakaszban, a tiszta pont a szívünkben (ami attól fogva létezik bennünk, hogy spirituálisan megszülettünk) erőt kap és lehetőséget, hogy felemelkedjen, a spirituális törvényeket betartva, az ABYA Fénnyel teli világán keresztül. A legfőbb feladat erre az időszakra, hogy maximális spirituális vágyat szerezzünk meg és növeljünk. A születés pillanatában csak anyagi dolgokra vágyunk: hogy uralkodjunk az egész világon és gazdagságot, hírnevet, és erőt kapjunk minden múlandóságuk és bizonytalanságuk ellenére. Viszont, amikor a spirituális vágyat kifejlesztjük, a spirituális, örökkévaló világot is uralni akarjuk. Ez egyaránt az az igazi vágy és a végső egoizmus. Azzal, hogy magunkon dolgozunk, ezen a hatalmas vágyon, hogy élvezetet kapjunk a saját magunk hasznára, spirituális magasságokat érhetünk el a korrigált egoizmusunk mértékében. Az egoizmus félelmetes nehézségeket teremt és ellök minket a spiritualitástól. Hacsak nem folyamatosan és szenvedéllyel küzdünk önmagunkkal, elkezdünk minden felé vágyakozni a világon. Ha sikerül az igyekezetünk, különösen erős vonzalmat kezdünk érezni a Teremtő felé, ami segít nekünk egyesülni Vele. Ez az igyekezet nem azok ellen a vágyak ellen irányul, amivel ebben a világban tisztában vagyunk, amelyik kontrollál és fegyelmez minket, a vágyak használata során. Inkább arról szól, hogy kifejlesztünk egy kényszeres sóvárgást a spiritualitás és az örökkévalóság elérése felé, miután elmélkedtünk a spiritualitás nagyságán, az örökkévalóságon, és az univerzum és idő feletti uralmon. Ez a szándék, hogy egyesüljünk a Teremtővel a második szakasz utolsó szintje. A fejlődés harmadik szakasza magában foglalja a Kabbala tudományát és a Felső Világ törvényeinek betartását. Ebben egy anti-egoista szűrő segít minket, aminek az a célja, hogy

45 a Teremtő részére örömöt okozzon, és semmi esetre sem az, hogy a saját hasznunkra kapjuk azt. Ez a munka kijavítja és átalakítja az egoizmust, hogy jócselekedeteket hajtson végre, mint ahogyan azt a Teremtő is teszi. Az egoizmus megsemmisített részének arányában, bizonyos szinten álló lelket kapunk, bizonyos mennyiségű Fénnyel és örömmel, ami öt részből áll: Nefes, Ruah, Nesámá, Hájá, Jehidá (NRNHY). Ameddig megőrizzük az egoista élvezetekre való vágyunkat, egoizmusunkat, a Teremtőtől leválasztva maradunk, és a lélek legkisebb részecskéje sem hatolhat a testünkbe. Viszont miután teljesen megsemmisítettük az egónkat és elértük az élvezetek iránti vágyat, ami a Teremtő érdekében létezik (miközben hasonlóvá váltunk Őhozzá), teljes lelkünk (a közös lélek egyik része) azonnal átveszi felettünk az irányítást. A negyedik szakasz a holtak feltámasztását követi, amikor a teljes helyreállítás történik, mikor az egoizmus teljesen megsemmisült. Az altruizmussá formázásának munkája folytatódik, bár csak kevés ember tudja ezt a feladatot elvégezni a világunkban. A Kabbala azt mondja, hogy minden világot az ember érdekében teremtettek (ember, a közös emberiség értelmében). Viszont nem furcsa, hogy a Teremtő azzal bajlódott, hogy ezt egy olyan kis teremtménynek teremtse, mint az ember, aki még a mi világunkban is elveszett, nem beszélve másik világokról? Miért van szükség az emberiségre ehhez a Teremtéshez? A Teremtő öröme, ami abban nyugszik, hogy örömmel tölti el a teremtményeit, attól függ, hogy ők mennyit tudnak felfogni és észrevenni. Attól is függ, mennyire vagyunk képesek felfogni, és észrevenni, hogy Ő adta mindezen javakat. Csak ebben az esetben kap örömet tőlünk. Ez majdhogynem a szülő esete, aki játszik a szeretett gyermekével és élvezi a gyerek felé érzett hozzáállását. A szülő örül, hogy a gyermek szerető és erős szülőként tekint rá, aki a gyerek kívánságait lesi és kész azokat teljesíteni. Most próbáld elképzelni milyen mérhetetlen örömhöz jut a Teremtő azoktól a tökéletes egyénektől, akik olyan magasra növekedtek, hogy felismerik és megtapasztalják mindazokat, amit a Teremtő számukra készített elő. Ők olyan kapcsolatot hoztak létre a Teremtővel, mint a szülő kapcsolata a szerető és szeretett gyermekkel. Ebből fel fogod ismerni, hogy megérte Neki megteremteni az összes világokat, és a választottak még jobban meg fogják érteni, hogy mit mutat meg nekik a Teremtőhöz való közelség. Hogy felkészítse az Ő teremtett lényeit a világok felfedezésére, a Teremtő négy fejlődési szintet adományozott számunkra: ásványi, növényi, állati és emberi szinteket, megfelelően a vágy négy szintjéhez, ami az élvezet megkapása felé irányul. A fő szint a negyedik, de csak fokozatos fejlődéssel elérhető, miután minden egyes szintet teljesítettünk. Az első szint (ásványi) a testet öltés kezdete, a vágy koncepciója az anyagi világunkban. Ez az erő mindenféle élettelen természetet magába foglal, de az ezt alkotó összetevők közül egyik sem (például kövek) tud függetlenül mozogni. Az élvezetre irányuló vágy szükségleteket hoz, ami így a vágyott cél felé irányít minket. Ebben az esetben (az első szinten) az élvezet felé irányuló vágy nagyon kicsi. Ez ettől fogva a teljes természetet befolyásolja, és nem ölt testet külön a természet minden egyes mozdulatlan elemében. A következő szinten (növényi), az élvezetre irányuló vágy nagyobb és már minden különálló részben megnyilvánul. Ennél fogva a növényi szint minden egyes eleme bír a

46 személyes mozgás tulajdonságával (például a növények kinyitják szirmaikat és a nap felé fordulnak). Ez a szint olyan folyamatokat is magába foglal, mint például a felszívás és kiválasztás, de ezen a szinten még nem találkozunk a személyes szabad akarat érzésével. A harmadik szinten (állati), a vágy, hogy örömöt kapjunk még nagyobb. A vágy személyes érzeteket kelt minden elemében és egyedi életet teremt mindenkinek, az egyednek, ami különbözik a többiektől. Viszont nincs nyoma empátia érzésének a többiekkel ezen a szinten. Ez a szint még mindig nem bír a szükséges könyörülettel, vagy az élvezet másokra való tekintettel történő megkapásával. Az utolsó, negyedik szinten (emberi), az élvezetre való vágy megteremti a többiek érzékelését. Például a különbség a harmadik és a negyedik szint között, a különbséggel egyenlő az összes állat között együtt és egy emberi lény között. Ez azért létezik, mert az állatok nem képesek a többieket érzékelni és csak a saját vágyaik keretein belül képesek szükségleteket létrehozni. Ugyanakkor egy személy, aki képes másokat érzékelni, meglátja a másik igényeit és ennél fogva irigy lesz a másikra és többet és többet akar, egészen addig, ameddig az a személy végül is az egész világot akarni fogja. A Teremtő célja, hogy elégedettséggel töltse el a teremtett lényeket, tehát azok felfedik az Ő nagyságát és megkapnak mindent, amit Ő készített számukra elő. Nyilvánvaló, hogy csakis emberi lény képes ezt a szerepet betölteni. Csak az emberek bírnak a szükséges képességgel, hogy észrevegyék a másik embert, és csakis emberek képesek az élvezetre irányuló vágyat egy mások elégedettségére irányuló szándékká változtatni, a Kabbala iránymutatását követve, önmagunkon való munkálkodás folyamán. Az ilyen képességek jelenléte adja meg a spirituális világok és a Teremtő érzékelését valakinek. Egy bizonyos szint elérése által a NRNHY-ban (Fények) egy bizonyos spirituális világban, egy személy a Teremtés céljával összhangban kap örömöt. Talán kicsinek és következetlennek tűnünk, de még mindig az ember, aki a Teremtés központját és célját jelenti. Olyanon vagyunk, mint a kukac, ami a retekben él, és azt hiszi, hogy az egész világ olyan keserű és kicsi, mint a retek, amiben született. Viszont amikor áttöri a retek héját és kinéz belőle lenyűgözve felkiált: Azt hittem az egész világ olyan, mint az én retkem! Most már látom, milyen hatalmas és szép is a világ valójában! Ugyanígy mi, akik az egoizmus héja alatt születtünk és csak önmagunkat akartuk boldoggá tenni, nem tudunk kitörni ebből a héjból a Kabbala a korrekciónk műszere nélkül. Nem tudjuk az élvezet felé irányuló vágyunkat a másik és a Teremtő szolgálatába állító szándékká változtatni. Ezért gondoljuk azt, hogy az egész világ annyiból áll, amit mi látunk és érzünk, és nem vesszük észre, mennyi minden jót készített számunkra a Teremtő elő. Minden teremtett dolog öt világra oszlik: Adam Kadmon, Acilut, Bria, Jecira, és Asszija. Mindazonáltal mindegyikük végtelen számú részből áll. Az öt világ az öt Szfirának felel meg: Adam Kadmon a Keter Szfirának, Acilut a Hochma Szfirának, Bria a Bina Szfirának, Jecira a Tifferet Szfirának, és az Asszija a Malchut Szfirának felel meg. A Fény (élvezet) ami betölti a világokat, ennek megfelelően szintén öt típusba sorolható be: Jehidá, Hájá, Nesámá, Ruah, és Nefes (az angol nevei rövidítése a NRNHY mozaikszó). Ennél fogva az Adam Kadmon világa a Jehidá névre hallgató élvezettel (Fénnyel) van

47 betöltekezve; az Acilut a Hájá névre hallgató élvezettel (Fénnyel); a Bria a Nesámá névre hallgató élvezettel; a Jecira világa a Ruah névre hallgató élvezettel; és az Asszija a Nefes névre hallgató élvezettel (lásd Első Táblázat). A Teremtőtől származnak a világok. Ezért mind a vágy, hogy élvezethez jussunk, mind az élvezet, ami betölti őket, a Teremtőtől származik. Mégis minden egyes világ Szfirákra oszlik: Keter, Hochma, Bina, Tifferet, és Malchut, amik a megfelelő fénnyel vannak betöltekezve az NRNHY-ból (lásd Első Táblázat). Világ Elsődleges Fény minden világban Szfirák világonként (elsődleges Szfira vastagítva) és a Fény, ami kitölti őket Adam Jehidá Keter (Jehidá) Kadmon Hochma (Hájá) Bina (Nesámá) Tifferet (Ruah) Malchut (Nefes) Acilut Hájá Keter (Jehidá) Hochma (Hájá) Bina (Nesámá) Tifferet (Ruah) Malchut (Nefes) Bria Nesámá Keter (Jehidá) Hochma (Hájá) Bina (Nesámá) Tifferet (Ruah) Malchut (Nefes) Jecira Ruah Keter (Jehidá) Hochma (Hájá) Bina (Nesámá) Tifferet (Ruah) Malchut (Nefes) Asszija Nefes Keter (Jehidá) Hochma (Hájá) Bina (Nesámá) Tifferet (Ruah) Malchut (Nefes) Első Táblázat Továbbá minden világban négy szint létezik: Ásványi, Növényi, Állati és Emberi. A Paloták (Heihalot) az Ásványi szintnek feleltethetőek meg; a köpenyek (Levusim) a Növényi szintnek; az angyalok (Malahim) az Állati szintnek és ez emberi lelkek (Nesámá) az Emberi szintnek

48 Ezek a szintek koncentrikus körökként vannak egymásban (mint a hagyma héjai). A legbelső Keter Szfira a Teremtőnek megfelelő világot jelenti. Nesámák (az emberek, akik a megfelelő világokban léteznek) öltöztetik fel. Aztán a Malahim, Levusim, és Heihalot öltöztetik egymást. Az ásványi, növényi és állati szintek a negyedik szint vágyáért: az emberi lélekért lettek teremtve. Ennél fogva azok ötöztetik be kívülről (szolgálják) az emberi lelket. A születésünktől fogva a közös (eredeti) lélek egyik részét birtokoljuk. Ez a rész egy pont a szívünkben, a vágyaink és egoizmusunk között. A Teremtés minden résztvevője úgy lett megteremtve, hogy az összes szintet az összes világban működtető általános szabályok a Teremtés mindegyik résztvevőjében megvannak, még a legkisebb elemekben is. Például minden, ami létezik, öt világra vagy Szfirára oszlik: Keter, Hochma, Bina, Tifferet, és Malchut. Minden egyes világ öt Szfirából áll, amelyekben a legkisebb jelentőséggel bíró dolog is öt Szfirára oszlik. Mint már említettük, a létezésnek négy szintje van: ásványi, növényi, állati és emberi. Ők a Malchut, Tifferet, Bina, Hochma, Szfiráknak, és azok gyökerének a Keternek felelnek meg. Továbbá az ásványi, növényi, állati és emberi szintek minden egyes része négy alszintre oszlik (ásványi, növényi, állati és emberi) a vágy mértékének megfelelően. Így az emberi vágy is négy szintből áll: ásványi, növényi, állati és emberi, a lélek pontjával, minden egyes szint közepén. Viszont ha valaki elkezdi betartani a spirituális törvényeket egy bizonyos a Teremtő felé, mint minden létező ura felé érzett különleges hozzáállás nélkül (megfelelő tisztelet és elismerés nélkül, mert az illető nem érzi Őt), ha valaki csak önmagának akar örömöt okozni, mégis altruizmusra való hajlandóságot fejleszt ki, ez elég a szívben lévő pontnak, hogy érezhető legyen, és elkezdjen fejlődni. Ez az, ami a Kabbalát és a spirituális törvények betartását olyan csodálatossá teszi. Ezért az alapelvek tanulása és betartása, a spirituális fejlődés egoista céljától eltekintve megtisztítja és fokozatosan felemeli a diákot, bár először csak az első, ásványi szintre. Abban a mértékben, amivel a spirituálist a fizikai fölé emeljük és megvalósítjuk az altruizmust, cseréljük le vágyainkat, így az első szint egész szerkezetét megépítjük. A lélek akkor emelkedik és a Malchut Szfirába öltözik az Asszija világban, és az illető egész teste érezni fogja a megfelelő Fényt (élvezetet) azon a szinten. Ez a Fény segít továbblépni magasabb szintek felé. Csak, mint a lélek Fényből álló Nefes szintű pontja létezik a spirituális születésünkkor, úgy jön létre a magasabb szintek Ruah az Asszijában lévő pontja az Asszija Nefesének érvényesülésével. Minden szinten ugyanez történik: miután teljesítettünk egy szintet, a pont a következő, magasabb szintre kerül. Ez az egyetlen kapcsolat az alacsony és a magas világok között, egészen a legmagasabb világig. Ezen a ponton keresztül tud csak valaki eljutni a Teremtő felé. Az Asszija világ Nefes fénye az ásványi szintnek felel meg az Asszija világban mert a test korrigált ásványi vágyainak felel meg. Egy ilyen személy spirituális világbeli cselekedetei

49 az ásványi szinthez hasonlítanak az anyagi világban. Mindkét esetben hiányzik az egyéni mozgás, és az egyén teljesen a közös tömeg mindent körülvevő általános mozgásához tartozik, ami minden mozdulatlan dolgot és vágyat meghatároz. A 613 spirituális törvénynek megfelelően, a dolog, amit az Asszija világa Nefesének hívunk, egyéni részekkel bír az emberi test 613 szervéhez hasonlatosan. Mindegyikük egyéni felfogással bír (élvezet) a Teremtő Fényére vonatkozóan. Viszont a részek közötti különbségek alig észrevehetőek maradnak, és a Kabbalista csak a Fény általános hatását fogja fel, ami minden részre egyaránt érkezik. Habár nincs különbség a Szfirák között a legmagasabbtól (Adam Kadmon Keterje) a legalacsonyabbig (Asszija Malchutja), a Fényt kapó számára létezik különbség. A Szfirák edényekre oszlanak és a Fényekre, amik megtöltik őket. A Fény Magától a Teremtőtől árad ki. Az edényeket Keter, Hochma, Bina, Tifferet, és Malchut Szfiráknak is hívjuk. Az utolsó három világban, a Briában, Jecirában, és Asszijában, ezek az edények szűrőt is tartalmaznak, hogy mérjék fogadó fél számára a Fény mennyiségét, amit kapnak. Ezen a módon mindenki pont olyan mennyiségű adagot kap, ami a lelke spirituális fejlődésének pontosan megfelel. Bár bennük a Fény homogén, a fogadó fél szempontjából NRNHY nak látszik, mert a Fény a különféle szűrők tulajdonságainak megfelelő (edények). Malchut a legsűrűbb szűrő. A Fény, amit belőle nyerünk kicsi és csak a test Ásványi részének korrigálásáról szól; ezért Nefes Fénynek hívják. Tifferet áttetszőbb szűrő a Malchut-nál; ezért az adag fény, ami átjön rajta, a test növényi szintjét hivatott spirituális szintre emelni. Ez egy erőteljesebb Fény a Nefesnél és Ruahnak hívják. A Bina áttetszőbb, mint a Tifferet. Ez úgy továbbítja a Teremtő Fényét, hogy az az Állati részünket korrigálja és Nesámának nevezik. A Hochma a legáttetszőbb szűrő. Ez úgy adja tovább a Fényt, hogy az az emberi szintünket emelje. Ezt a Hájá Fényének hívják, és végtelen ereje van. Mint már rámutattunk, ha már elértük a Nefes szintjét (a Kabbala segítségével), a következő szint pontja már bennünk létezik. Ha folytatjuk a Kabbala módszerének használatát, hogy beteljesítsük a spirituális törvényeket, elérünk az élvezet vágyának Növényi szintjére, ami az Asszija Tifferet Szfirájának elérését jelenti. Ez még erősebb Fényt jelent Ruahot ami a test Növényi szintjének felel meg. Mint a növények a mi világunkban, a mozdulatlanhoz képest, ők már bírnak a személyes helyváltoztatás képességével, a személy a spirituális fejlődés elején a spirituális mozgásokat és spirituális erők felébredését éli meg. Szintén, aki teljesen eléri a Ruah szintjét, a Nesámá, a következő szint pontja már a személyen belül létezik. A Kabbala titkait tanulmányozva, a személy spirituális szintre emeli az állati szintjét is. Mikor megépíti az egész edényt és felöltözik az Asszija Bina Szfirájába Nesámá Fényét nyeri belőle. Ebben az esetben a személy tiszta állatnak (megtisztított állatnak) nevezhető, mert megtisztította testének állati részét. Mint egy állatnak, egy ilyen személy személyes érzékelését éli meg a 613 vágynak, mert mint az állati világban, a személy egyedül mozog. A Fény, amit egy ilyen személy érez, különbözik, pont, ahogyan az állatok különböznek a növényektől a mi világunkban

50 Mikor kielégíti a 613 vágyat (edény részt) és különleges örömöt kap minden egyes 613 részért, a személy folytatja a magán végzett munkát. Ugyanaz a Fény tisztítja meg az emberi részt is, ami a Nesámá edénye teljes elkészülte után egy pontban jelenik meg az emberben. Aki egyszer elért az emberi szintnek megfelelő vágyak szintjére, képes lesz érezni másik emberek érzéseit és tudni más emberek gondolatait. A kapott Fény különbözik az előzőtől, ahogyan az ember is különbözik az állattól a mi világunkban. Mivel ez az öt szint a NRNHY örömei az Asszijának, ezért az őt kitöltő fény mindig Nefes. Még a Ruah is hiányzik, mert az a Jecirában jelenik meg, Nesámá a Bria világában, Hájá az Acilut világában és Jehida az Adam Kadmon világában. Viszont ami általánosságban létezik, ugyanígy jelen van minden egyes részben. Más szavakkal a Fény ilyen típusai mind megtalálhatóak az Asszija világában, noha a legkisebb, ásványi szintjén a Nefesnek. A Jecira világában ez az ötféle fény a Ruah szintjén létezik. A Bria világban ezek a Nesámá NRNHY szintjeit jelentik; az Acilut világában ez a Hájá NRNHY szintje és az Adam Kadmon világban mindez a Jehida NRNHY szintjeit jelenti. A világok közötti különbség olyan, mint a különbség az NRNHY szintek között az Asszija világában. Így minden attól függ, hogy az emberek, akik a Felsőbb Világot keresik, milyen spirituális szinten vannak, és így kiegyenlítik a világok különféle spirituális tulajdonságait. Következetesen, a világok szerves részét képezik, ami megmagyarázza, hogy miért teremtették az összes világokat, és miért van rájuk szükségünk. Mindazonáltal, képtelenek volnánk elérni a Teremtőig minden egyes világ NRNHY szintjein történő felülemelkedés nélkül. Ha elértünk egy bizonyos szintet, érezzük, a Fényt (örömöt) és segít nekünk kiirtani az egoista évezetvágyat, ameddig be nem teljesítjük a Teremtés célját egyenlőséget és egybeolvadást a Teremtővel. Fontos megérteni, hogy a NRNHY rendszer a teljes Teremtést öt részre osztja. Ezért ami az általános szinten működi, annak legkisebb részén is működni fog. Így még az Asszija legalacsonyabb szintje is öt alapvető elemből áll, az ő egyéni NRNHY-jából. Ez azért van, mert minden egyes vágy öt részből áll: Keter (a Teremtő képviselője), Hochma, Bina, Tifferet, és Malchut (a Teremtés négy szintje), és az azokat betöltő élvezet (Fény) szintén öt szintből áll, a NRNHY öt típusából. Emiatt van, hogy még a spirituálisan mozdulatlan szintet jelentő Asszija világ sem érhető el e nélkül a négy lépés nélkül. Senki sem hagyhatja abba a Kabbala tanulását és tarthatja be a spirituális törvényeket mondván, hogy azt az emberek java és a Teremtő érdekében teszi. Senki sem képes elérni a Ruah vagy Nesámá szintre a Kabbala titkainak tanulmányozása nélkül. A mi generációnkat még mindig sötétség övezi. Viszont ennek az oka a tisztán a hit általános visszaesése, egész pontosan a bölcsek bölcsességébe vetett hit visszaesése. A legnyilvánvalóbb példa erre a manapság kiadott Kabbalával foglalkozó könyvek jelensége, amikben rengeteg anyagi vonatkozású leírás található. Így született meg annak a szüksége, hogy egy teljes körű kommentár szülessen a Zohár könyvéhez kapcsolódva, egy munka, ami megóv minket a Kabbala félremagyarázásától. Ezt a kommentárt Szulám-nak azaz létrának nevezik, mert segít a diákoknak fokozatosan mászni a spiritualitásban, és ezzel együtt spirituális magasságokat elérni. Minden az egyén

51 vágyán múlik, hogy elérje a világok mélységét, és azon, hogy az egyén hol áll bennük. A Kabbala célja a következő példán keresztül szemléltethető: Valaki egy távoli Királyságban megszegte a törvényt, és ezét elűzték őt a Királyságból a Király parancsára. Elbúcsúzott barátaitól, családjától és mindentől, ami fontos volt számára. Először nagyon szomorú volt új helyén, de fokozatosan, mikor hozzászokott minden dologhoz, ami körülvette őt az élet. Nem emlékezett rá, hogy kiűzték az országból, sőt arra sem, hogy egykor más merre élt. Házat épített, új barátai lettek és felépítette az életét. Egy napon könyvet talált a saját Királyságáról. Emlékezni kezdett, hol is volt az, és milyen jó életet élt is ott. Miután elolvasta a könyvet, megértette, hogy miért űzték ki onnan és hogyan tudna oda visszajutni. Ez a Királyság a spirituális világ, ahol minden rendben van azok számára, akik betartják a Nagy Király törvényeit. A száműzetés világa a mi világunk, a könyv, amelyet olvasva mindannyian emlékezhetünk és megtalálhatjuk a lelkünk otthonát, rájöhetünk, miért vagyunk száműzve, és végül visszatalálhatunk eredeti otthonunkba, a Zohár könyve. Mégis, még ha a Zohár olyan fontos is, hogy segít nekünk elérni a Felső Világokat, hogy lássuk és érezzük a Teremtőt Magát és az őt körülvevő lelkek rendszerét, miért volt évekig elzárva az emberiség elől azóta amikor megíratott, egészen Ari kabbalisztikus módszereinek megjelenéséig? A válasz a kérdésre megtalálható a Kabbalán belül: a világ 6000 éves létezésén keresztül a világot tíz Szfira alkotta, ahol a Keter magát a Teremtő hatását jelöli és az összes többi Szfira három csoportra osztható: (lásd alul a 3. rajzot): Fej: Hochma, Bina, Daat; Közép: Heszed, Gvura, Tifferet; Vég: Necah, Hod, Jeszod. A 6,000 szintén három részre oszlik: 2000 év sötétség; 2000 év felkészülési szakasz; és 2000 év a Messiás (Megváltó) napjai. Rajz