Buji Ferenc. Az antropológiai kibontakozáselmélet körvonalai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Buji Ferenc. Az antropológiai kibontakozáselmélet körvonalai"

Átírás

1 Buji Ferenc AZ EMBERRÉ VÁLT EMBER* Az antropológiai kibontakozáselmélet körvonalai Az itt következő gondolatok elé a szerzőnek egyfelől saját álláspontját tisztázandó, másfelől merészségét magyarázandó két megjegyzést kell fűznie. 1. E sorok írója jelen tanulmányában kifejtett nézeteit nem végleges álláspontnak, hanem csupán egy olyan munkahipotézisnek tekinti, amely a későbbiek folyamán egy, a témában való további elmélyülés során két szempontból is mindenképpen meghaladandó lesz: meghaladandó lesz először is azért, mert a mind magasabb rendű biológiai formák megjelenése mögötti spirituális háttér nem kapja meg benne azt a hangsúlyt, amelyet megérdemelne; másodszor pedig azért, mert a biológiai transzformizmust, vagyis a különféle organikus alakzatoknak az egymásból való kifejlődését éppúgy nem teszi kritika tárgyává, mint azokat a feltételezett okokat, amelyek ezt az átalakulási folyamatot az egyre magasabb rendűvé válás irányában meghatározzák Ez utóbbi megállapítás már magában rejti a magyarázatát annak a merészségnek is, amely a szerzőt oda vezette, hogy (minden szakirányú biológiai, antropológiai, paleoantropológiai, paleontológiai, primatológiai stb. képzettség hiányában) vállalkozni mert egy antropológiai kibontakozáselmélet körvonalazására. Ugyanis a szóban forgó elmélet nem új tényekre, nem új kutatási eredményekre támaszkodik, hanem arra a többé-kevésbé tényekből álló szubsztrátumra, amelyet a tudományos közmegegyezés hitelesített. Az imént említett megszorításoknak (a spirituális háttér felvázolásának és a transzformizmus kritikájának a mellőzése) éppen az az oka, hogy a jelen tanulmány evolucionista bázisról kiindulva is követhető és értelmezhető kíván lenni; vagyis csupán azt szándékozik bemutatni, hogy ugyanazoknak a tényeknek, amelyekre az evolucionizmus is támaszkodik s amelyeket összegzőleg a bio- * Forrás Buji Ferenc: Az emberré vált ember (Budapest, 2009, Kairosz Kiadó), p Az evolucionizmus spirituális kritikájával és a fajok kialakulásának valóban spirituális szemléletével kapcsolatban lásd Titus BURCKHARDT»Kozmológia és modern tudomány«című kiváló tanulmányát az Őshagyomány 12. számában. Ami pedig a darwinista transzformizmust illeti, ennek kritikáját roppant érdekes tudománytörténeti adalékokkal egyetemben lásd JÁKI Szaniszló Mi az egész értelme? című, hasonlóképpen kiváló munkájában.

2 szféra generikus összefüggéseként lehet meghatározni, lehetséges egy másfajta, nem evolucionista értelmezése is, s hogy a tények inkább ez utóbbi irányba»szorítják«az elfogulatlan elmét. Talán már az eddigiekből is kitűnik, hogy az alábbi gondolatok az ember eredetére vonatkozó magyarázatoknak egy kevéssé ismert nyomvonalán haladnak, s éppen annyira különböznek a ma már döntően elavultnak tekinthető kreácionizmustól, 2 mint az egyeduralkodó szerepre jutott evolucionizmustól. Azonban maga a»nyomvonal«kifejezés is jelzi, hogy e vállalkozás korántsem előzmények nélküli. Itt mindenekelőtt Karl Schnell, Otto Hamann, Max Westenhöfer és Edgar Dacqué neve említhető. Hogy a kibontakozáselmélettel analóg elméletek sorsa miért alakult olyan mostohán, s hogy miért lett rendre és szükségképpen osztályrészük nemcsak egyszerűen a sikertelenség, hanem már a tudományos figyelem hiánya is, annak egy sajátos, és tudományosnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető oka van. Míg ugyanis mind a kreácionizmusnak, mind az evolucionizmusnak megvolt a maga roppant erős társadalmi bázisa (az előbbinek az egyház, az utóbbinak a modernizmus), addig a kibontakozáselmélettel analóg elméletek sem hasonló jellegű érdekeltséggel, sem hasonló jellegű ellenérdekeltséggel nem rendelkeztek, s így azok ilyen módon minden társadalmi háttér hiányában pusztán néhány tudós privát teóriái maradtak. 3 2 A kreácionizmusról, vagyis arról, hogy Isten mind az állatfajokat, mind pedig magát az embert (s ez utóbbit egyaránt test és lélek szerint) közvetlenül teremtette, a katolikus egyház századunk harmincas évei körül mondott le. Az ezt követő hozzávetőlegesen húsz-harminc évig tartó kínos hallgatás magyarázza azt a kirobbanó lelkesedést, amellyel egyházi részről Pierre Teilhard de Chardin transzcendenciába nyújtott evolucionizmusát fogadták. Az egyház mai álláspontja gyakorlatilag megegyezik az általános és kurrens evolucionisztikus állásponttal (azért beszélünk»általános... evolucionisztikus álláspont«-ról, mert az evolúció tudományos képviselői számos részletkérdésben amelyek közül nem egy igen jelentékenynek tekinthető nem értenek egyet), már csak azért is, mert az egész kérdéskomplexumot immár tudományos (genetikai, paleontológiai, antropológiai, primatológiai stb.), nem pedig teológiai (dogmatikai, biblikus vagy fundamentális teológiai stb.) kérdésnek tekinti; az egyetlen különbség, hogy a teológiai álláspont az evolúció folyamatát teleológiailag vezéreltnek tekinti. 3 Josef KEIBL népszerűsítő munkájában a következő»tudományos«cáfolatra méltatja Westenhöfer gondolatmenetét: Westenhöfer szerint mondja Keibl»a bibliai Ádám... nemcsak valamennyi embernek, hanem a mai majomfajoknak is az ősatyja. Ez egy kissé furcsán hangzik, de megfelel elmélete logikájának: valamennyi emlős őse az emberi ősminta volt.... És ha mindezt elfogadjuk, akkor szükségképpen azt az eredményt kapjuk: az ember és a majom rokonságban áll egymással. Akár Darwin szerint vesszük, akár Westenhöfer szerint. A rokonság, amit a darwinizmus minden ellenfele oly sértőnek talál, fennáll akár így, akár úgy minek akkor hát a civakodás?«(p. 147). 2

3 A kétszáz éves modernizmus három alappillére a demokratizmusként megnyilvánuló antropológiai kvantitativizmus, a liberalizmusként megnyilvánuló axiológiai indifferentizmus és az evolucionizmusként megnyilvánuló»kriptoanimalizmus«. 4 Ami a»kriptoanimalizmust«illeti, 5 e szemlélet szerint az ember voltaképpen állat, ráadásul olyan állat, amelyet a hozzá legközelebb eső állatfajtól alig választ el valami. Se szeri, se száma azoknak a hol burkolt célzásoknak, hol nyílt és félreérthetetlen tételezéseknek, amelyek szerint az ember nemcsak egyszerűen az állatvilágból származott, hanem most is állat. 6 Ami pedig ennek testvéreszméjét, a»kriptomasinizmust«illeti, vagyis azt a szemléletet, amely szerint az ember tulajdonképpen egy jól megszerkesztett gép, ez a gondolat jelentős publicitást először a karteziánus filozófia, nevezetesen Descartes»állatgép«-koncepciója kapcsán nyert, majd pedig annak a»felvilágosodásnak«nevezett intenzív, aktív és agresszív elsötétedési folyamatnak a kapcsán, amely szerint az ember éppúgy gép, mint az állat, s ez utóbbitól csupán annyiban különbözik, hogy gerincvelejének 4 A jelen tanulmánynak természetesen nem áll szándékában foglalkozni a modernizmus evolucionizmuson kívüli két legjelentősebb változatával. Kénytelenek vagyunk azonban némi magyarázattal szolgálni a demokratizmus és a liberalizmus iménti minősítésére. Az antropológiai kvantitativizmus (demokratizmus) ki nem mondott kísérlet arra, hogy az embereket pusztán mennyiségi, vagyis numerikus egységekként kezeljék tehát olyan humánus kvantumokként, amelyekkel már akadálytalanul végezhetők el a legkülönfélébb statisztiko-matematikai műveletek (lásd a demokrácia megnyilvánulási formáit, például az úgynevezett»népszavazást«, amely egyforma súlyt ad, egyforma jelentőséget tulajdonít, egyforma felelősséget ruház egy, a legszűkebb körein túllátni képtelen, gyakorlatilag korlátlanul manipulálható emberre, valamint egy olyan emberre, aki az intellektuális és diszkriminatív képességeket a lehető legmagasabb fokon birtokolja [lásd ezzel kapcsolatban»a számok demokráciája. Matematika és társadalomszemlélet«című tanulmányunkat a jelen kötetben]). Míg a demokratizmus rejtett bázisa a kvalitástalan személy, vagy pozitívan megfogalmazva az emberek egyenrangúsítása, addig az axiológiai indifferentizmus (liberalizmus) a»szabadverseny«közgazdasági gondolatából kiindulva a nézetek, szemléletek, elvek (vö.»szabadelvűség«), sőt az»igazságok«szabadversenyét hirdeti meg, melynek fundamentuma az elvek esélyegyenlőségének tételezése, vagyis az a ki nem mondott gondolat, hogy minden elv szemlélet, nézet, gondolat stb. egyenrangú. Tehát míg a demokratizmus az egalitarianizmust az emberek, addig a liberalizmus az elvek területére kívánja becsempészni. 5 Akár a»kriptobestializmus«kifejezést is használhatnánk. 6 Az előbbire példa az a megállapítás, miszerint»az ember és a csimpánz között szorosabb a rokonság, mint a rágcsálók egyes nemei között«(passingham, p. 20), míg az utóbbira éppígy példaként hozható fel az ember állatok közé (»állatországba«) való rendszertani besorolása, mint»csupasz majom«-ként való minősítése Desmond MORRIS részéről (lásd például p. 7:»...a csupasz majom: állatfaj«). Ennek fényében egyébként az a humanizmus, amelyre a modern ember olyannyira büszke, az állatvédelem egy speciális fajtájává lesz. 3

4 fejrészi megnagyobbodása agy gyanánt valaminő szubtilis váladékot képes előállítani (ez lenne ugyebár a tudat). 7 S bármennyire furcsa és anakronisztikus, e kriptomasinizmus a kibernetika, a számítástechnika és az informatika jóvoltából ma éli harmadvirágzását, 8 és ez tudománymitológiai szinten (a science fiction ugyanis vitathatatlanul egyfajta science-mythology) az embertől megkülönböztethetetlen robotok megjelenésében/ /megjelenítésében csapódik le; de ha nem akarunk ennyire messze menni, akkor elegendő csak a számítógépre gondolni, amely állítólag és bizonyos tekintetben valóban fölülmúlja az emberi agy képességeit. A szóban forgó diszciplínák számtalan hivatásos és műkedvelő művelőjénél ez azt a csalóka képzetet kelti, hogy az agy is csupán egy számítógép s lehet, hogy nem is olyan tökéletes, mint egyik-másik jobban sikerült mesterséges utánzata! A való helyzet ezzel szemben az, hogy a számítógép egy fikarcnyival sem emberibb»emberebb«, mint egy egyszerű gép (például egy egy- vagy kétkarú emelő), s ez azonnal nyilvánvalóvá is válik, ha az ember belegondol abba, hogy egy komputer elpusztítása semmivel sem inkább gyilkosság és ölés, mint egy egyszerű gép elpusztítása hanem ez is, az is csak tönkretétel, csak elrontás, s a következmények terén megnyilvánuló különbségeket legfeljebb az ember pénztárcája érzékeli. Amit a számítógéppel kapcsolatban legelőször el szoktak véteni, az a következő: nem veszik észre, hogy a számítógép éppúgy nem számol, mint ahogy a kalapács sem kalapál; hanem mindkettő csupán eszköz, amivel számolni illetve kalapálni tud az ember. Annak pedig, hogy a számítógép soha nem fog megtanulni számolni, két triviális oka van: egyrészt az, hogy eddigi, valóban hihetetlen mérvű fejlődése során még egyetlen lépést sem tett ebben az irányban, vagyis egyetlen lépéssel sem jutott közelebb az emberihez (csak az emberi képessé- 7 Hogy az általános elsötétedésen belül kiváltképpen a francia elsötétedés mennyire csupán bitorolja a»felvilágosodás«nevet, s hogy mennyire indokolt általunk eszközölt»átkeresztelése«(s ennek belátása a keresztény ember számára már-már kötelező érvényű), arra legyen elég ezúttal csupán két példát felhoznunk: míg a»sötét középkor«oly méltóságot tulajdonított az embernek, hogy még az angyalokat is szolgájául rendelte, addig a»felvilágosodás«az embert nemcsak állattá, hanem egyenesen géppé alázta (miközben paradox módon, s ugyanakkor sokat elárulva önmagáról mindenek mértékévé tette!); a Nagy Francia Forradalomban amely egyébként hét év alatt több áldozatot szedett, mint a legvérengzőbb spanyol inkvizíció hétszáz év alatt (igaz, e teljesítmény meghaladására a bolsevizmusnak átlagban hét nap is elég volt!), vagyis a francia elsötétedés e koncentrált kitörése alatt a párizsi községtanács szótöbbséggel megszavazta, hogy nincs Isten... 8 Először a XVIII. században a francia elsötétedésben, másodszor pedig a XIX. század harmadik harmadában a büchneri-haeckeli materializmusban tetőzött e gondolat. 4

5 gek egy részéhez, amelyeknek egy másik részét a mechanikus gépekkel s nem gépeknek sikerült reprodukálni, sőt felülmúlni); másrészt pedig az, hogy nem várható, hogy arra az elhatározásra jusson, hogy számolni kezdjen. S mindaddig, amíg nem jut ilyen elhatározásra, éppen olyan áthághatatlan korlát fogja elválasztani az embertől, mint az egyszerű gépeket. Félreértés ne essék! Akár a gépet akarják emberszerűbbé tenni, akár az állatot (respektíve a csimpánzt) akarják»megszólalásra«bírni (mint számtalan, mind ez ideig sikertelen kísérletben), 9 a voltaképpeni cél nem az, hogy a gépből vagy a majomból embert faragjanak mint ahogy a jóhiszemű publikum vélné, hanem a gép és az állat hominizálásának örve alatt az emberről mint trogloditáról akarják lerántani a leplet. És a konkrét kísérletek (például azok, amelyek a csimpánz kommunikációs készségének növelésére irányulnak), közvetlenül is ebbe az irányba mutatnak, hiszen annak a kommunikációs terrénumnak az elérése, ahol majom és ember találkozhat, sokkal nagyobb lemondást kíván az ember részéről, mint amekkora önmeghaladást eredményez a majomnál. Mindezek a törekvések és próbálkozások természetesen szükségszerűen következnek a modernista materializmusból. Hiszen a csak természeti erőket figyelembe vevő álláspont szerint az ember egyébként sem lehet más, mint csak természeti, vagyis eddig még meg nem fejtett módon működő tehát a tudomány mai állása szerint mesterségesen még reprodukálhatatlan gép. E minimális, szinte csak a címszavakra szorítkozó eszmetörténeti háttér felvázolása mindenképpen szükséges volt ahhoz, hogy az olvasó lássa, mi volt a Sitz im Lebenje, milyen társeszmékkel együtt született meg az evolucionizmus modern gondolata. Ami az említett három eszmét, vagyis a demokratizmust, liberalizmust és evolucionizmust illeti, mindhármuk közös vonása, hogy ellentmondanak az ember legközvetlenebb tapasztalatainak. Egyrészt ugyanis a demokratizmus legelszántabb híve sem tapasztalja és értékeli egyenrangúakként és azonos szinten állókként az embereket; másrészt a liberalizmus legelszántabb híve sem tapasztalja és értékeli egyenrangúakként és azonos szinten állókként az elveket; 9 Robert MERLE Majomábécéje regényes formában dolgoz fel egy ilyen kísérletet. A kísérlet azonban a könyvben is kudarcba fullad, mégpedig oly módon, amely mégiscsak magában rejti a siker lehetőségét: a majom felismeri (sic!) egy tükörben önmaga csúf voltát, s ettől megvadul, helyesebben visszavadul. Maga az evolucionizmus és az ember efféle önmagával mint állattal való hogy úgy mondjuk»kacérkodásai«mögött végső soron egyetlen, mindent meghatározó gondolat húzódik meg: az, hogy»a földi életen túlmutató célok egyszer s mindenkorra kizárassanak az emberi gondolkodás köréből«(jáki, p. 51). 5

6 harmadrészt pedig az evolucionizmus legelszántabb híve sem tapasztalt még evolúciós vagy azzal analóg folyamatokat. 10 Ez utóbbi kijelentés mindenesetre magyarázatra szorul. Azt, hogy az evolúció elmélet, s hogy úgy vált mindennapjaink egyik legáltalánosabb gondolati konstrukciójává, hogy az ember tapasztalati szinten soha nem találkozott vele, sejteni engedi már az a megfigyelés is, hogy a különféle nyelvek nem rendelkeznek olyan kifejezéssel, amely a mai»evolúció«szó által jelzett folyamatot (vagy valami ehhez hasonló folyamatot) takart volna. Vizsgáljunk meg ezúttal reprezentatíve csupán két nyelvet, éspedig a latint és a magyart. A latin evolutio szó, amelyből a modern nyelvek többsége hasonló jelentésű szavát örökölte (ang. evolution, fr. évolution stb.) a latin e-volvo (»kigöngyöl«) ige származéka, és szó szerint szigorú értelemben véve pedig még ma is azt jelenti, hogy»kigördülés«,»kigöngyölődés«,»kibontakozás«. Maga a kifejezés tehát feltételezi, hogy ami a kibontakozás során létrejön, az valamilyen értelemben vagy módon már eleve ott van a folyamat kezdetén; feltételezi, hogy a kibontakozás során az jön elő, az kerül napfényre, ami eredetileg mintegy rejtve már benne volt az adott dologban. Tehát annak a folyamatnak a során, amelyet a latin evolutio szó jelöl, nem valami merőben új, a kezdet szempontjából teljesen idegen és ismeretlen formáció jön létre, hanem egy olyan forma, amely a maga fokozatosan aktualizálódó potencialitásában a folyamat kiindulópontjától fogva jelen van. Ilyen módon bontakozik ki a megtermékenyített petesejtből az emberi lény, a magból a növény. Mert ahogy egy magban megtalálható az adott 10 Az a terület, ahol a demokratiko-liberális egalitarianizmus közvetlenül is betör a tudomány, respektíve az antropológia területére, a rasszok, illetve az úgynevezett rasszizmus kérdése. E kérdés kritikus voltát már az is jelzi, hogy míg bizonyos diszciplínák mindenekelőtt a történelemtudomány és az etnológia kimondva vagy kimondatlanul rendre alacsonyabb rendűnek minősítik a régi vagy jelenkori primitív népeket a modern civilizált népeknél, addig más diszciplínák mindenekelőtt az antropológia és a paleoantropológia felháborodottan utasítanak vissza minden»vertikális«megkülönböztetést a különféle rendű és rangú populációk (etnikumok, rasszok, nagyrasszok, gyökérrasszok stb.) között, mondván, hogy a tagadhatatlanul meglévő kulturális különbségek nem biológiai, hanem csupán társadalmi-gazdasági okokra, valamint az életfeltételekben és a környezetben megnyilvánuló különbözőségekre vezethetők vissza. Túl azon, hogy a»vertikális«különbségek döntően, ha nem kizárólagosan nem biológiai jellegűek, ez utóbbi nézet annál is inkább érdekes, mert ugyanezen diszciplínák szerint az emberszabású főemlősök és az ember közötti különbségek is csupán az életfeltételek és az életkörülmények számlájára írandók... A különféle populációk közötti»vertikális«különbségek éppen annyira kézenfekvők, mint az individuumok közötti hasonló jellegű különbségek. Tulajdonképpen rendkívül szigorú és különleges feltételeknek kellene érvényesülniük ahhoz, hogy minden rendű és rangú populáció vagy individuum egyenrangú legyen olyan feltételeknek, amilyeneket világunk nem ismer. 6

7 1. ábra növény összes lényegi sajátossága, úgy maga az ember is ott van a megtermékenyített petesejtben a maga hihetetlenül bonyolult összetettségében. Vagyis a szó eredeti és szoros értelmében vett evolúció nem más, mint egy csíra- vagy magszerű potencialitás kibontakozása és aktualizálódása. S ugyanerre az eredményre jutunk akkor is, ha a magyar»fejlődés«szót tesszük vizsgálat tárgyává. A fejlődés (vö. kifejlődés) A magyar nyelv szótárának definíciója szerint ugyanis nem más, mint»valaminek folytonos és nagyobb belerővel eszközlött fejlése«, ami pedig fejlődik, az»nagyobb hatású belerő által bontakozik, világosságra, tisztaságra derűl«; a fejlés pedig»bomlási, kinyilási állapota valaminek, midőn burkából, héjából kifakad, kibuvik«. 11 Azonban nemcsak a régi ember számára volt ismeretlen és idegen a mai értelemben vett evolúciós folyamat bármiféle változata, hanem a modern, evolucionisztikus gondolkodású ember számára is az. Meglepően demonstrálja ezt az Evolúció 12 címet viselő, igen színvonalas szaktudományos könyvsorozat emblémája (lásd 1. ábra). Az embléma ugyanis valójában egy kibontakozási folyamat háromfázisos modellezése. Ebben tulajdonképpen nem is az az érdekes, hogy a rajzoló ilyen módon modellezte az evolúciót, hanem az, hogy ezt a könyvsorozat tudós szerkesztői is elfogadták. Nyilvánvalóan ez semmit sem bizonyít, csupán arra vet némi fényt, hogy a modern értelemben felfogott evolúció mennyire messze van még a mai, explicite evolucionisztikus embertől is, s hogyha modellezni kénytelen, akkor önkéntelenül is egy kibontakozási folyamatot rajzol. Természetesen az evolúció kétféle értelmezése közötti különbség tudatosítása mellett minden további nélkül megrajzolható lenne a szóban forgó embléma, csakhogy akkor nem egy kibontakozási, hanem egy rárakódási folyamatot kellett volna modellezni (erre tett kísérletünket a 2. ábra mutatja). Ha u- gyanis egy fejlődés során a többlet nem belülről bontakozik ki, akkor lényegileg mintegy kívülről rakódik rá az adott organizmusra. S éppen ez- 2. ábra 11 II. k., p Szerk. Vida Gábor 7

8 ért lenne indokolt az evolucionizmust a kibontakozáselmélettel ellentétben rárakódáselméletnek nevezni. Az»evolúció«és a»fejlődés«szó tehát egy olyan folyamatot takar, amelynek a kezdete csak mennyiségileg»kicsiny«, minőségileg azonban»nagy«. Csak ilyen folyamatokról volt évezredeken keresztül tapasztalata az embernek, és mint majd látni fogjuk ez a helyzet dacára az evolucionizmus sikereinek az utóbbi kétszáz évben sem változott meg. Ezzel szemben ma az evolucionizmus az»evolúció«és»fejlődés«szavakat eredeti és voltaképpeni értelmükkel ellentétben egy olyan folyamatra alkalmazza, amelynek a kezdete nemcsak mennyiségileg»kicsiny«, hanem minőségileg is az. Vagyis amit az evolucionizmus nem tud elképzelni, az az, hogy a filogenetikus kezdet mennyiségi»kicsinységéhez«minőségi»nagyság«járuljon holott minden organikus kezdet éppen ezt demonstrálja. 13 A kezdetek értékének ez a megváltozott szemlélete mutatkozik meg például a»primitív«és a»kezdetleges«szavaink jelentésmódosulásának az esetében is: e két szó értelme ugyanis eredetileg mindenfajta pejoratív mellékértelmet nélkülözött, s mindössze azt fejezte ki, hogy az adott dolog kapcsolatban áll a kezdettel. 14 Az eddig elhangzottak során már szó volt arról, hogy a modern értelemben vett evolúciós folyamatok a régi ember számára olyannyira ismeretlenek voltak, hogy még szava sem volt ezekre. Ebből természetesen még kár lenne komolyabb következtetéseket levonni. Sőt, az evolúciós folyamatok létére vagy nemlétére vonatkozóan még abból sem lenne szabad komolyabb következtetéseket levonni, hogy a mai embernek nincs evolúciós tapasztalata csak evolúciós elmélete. Mert hangsúlyozzuk: nemcsak a régi, vagy nemcsak a modern embernek, hanem magának az embernek nincsen evolúciós tapasztalata. Ez nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy az univerzum az evolúciós, evolucionisztikus vagy ezekkel analóg folyamatról egyetlen adatolható példáról sem gondoskodik. A tapasztalati univerzumban ugyanis két alapvető módja van annak, hogy egy alacsonyabb rendű magasabb rendűvé váljék: a) az alacsonyabb rendűnek tekintett kiinduló létformában már eleve ott van a magasabb rendű cél-létforma (kibontakozás, evolutio); b) az alacsonyabb rendű kiinduló létforma és a magasabb rendű cél-létforma közötti minőségi többlet egy lényegileg külső, a többlet-kvalitásokat már eleve birtokló létformától származik (»fejlesztés«, hozzáadás) A híres haeckeli»biogenetikai törvény«, vagyis a filogenezis és az ontogenezis között feltételezett analógia alapján nagyon is jogosult arra következtetnünk, hogy ha az ontogenetikus kezdetet a minőségi»nagyság«jellemzi, akkor a filogenetikus kezdetet is az jellemzi. 14 Vö. A magyar nyelv szótára, III. k., p Igen csábító lenne a»fejlesztés«kategóriájába sorolni például a háziállatok, respektíve a 8

9 Vagyis mindazok a»növekedési«folyamatok, amelyekkel az ember találkozik, vagy a kibontakozás, vagy a»fejlesztés«, vagy pedig e kettő kombinációja révén realizálódnak. Ha azonban egy még principiálisabb megfogalmazáshoz akarunk jutni, akkor a két fenti megállapítást a következőképpen lehetne összefoglalni: egy alacsonyabb rendű létforma csak egy belső vagy külső, immanens vagy transzcendens, hozzá képest potenciálisan vagy aktuálisan magasabb rendű létforma hatására emelkedhet a létezési hierarchián. Vagyis önmagában véve a»kevesebből«sosem jöhet létre»több«, önmagában véve a»kisebből«sosem lehet»nagyobb«, s így egyetlen entitás sem hozhat létre olyan entitást, amely magasabb rendű volna nála. 16 Nem hozhat létre, mert vagy lényegében természetesen mindig a faji határok között önmagát reprodukálja (mint minden élőlény, ideértve az embert is), 17 vagy olyan dolgokat produkál, amelyek alacsonyabb rendűek nála. Principiálisan következik ez abból, hogy a lét»mozgása«a létteljességből (gör. pléróma) a relatív nemlét, vagyis a felbomlás, a halál (»hőhalál«; vö. entrópia), az»elromlás«, a rendezetlenség egyszóval a káosz felé irányul. Vannak ugyan folyamatok, amelyek ezzel az általános létfolyamattal ellentétes irányúak, csakhogy e folyamatok mindössze a fent említett két módon jöhetnek létre és mehetnek végbe: egy immanens vagy transzcendens értelemben már eleve meglévő, potenciális vagy aktuális magasrendűség hatására illetve befolyása alatt. 18 kutya értelmi fejlődését valószínű őséhez, a farkashoz képest, s ezt úgy tartani számon, mint a fejlődés kivételes esetét az állatvilágon belül. Mindazonáltal elgondolkoztatók azok az adatok, amelyek szerint a háziasítás hatásai többek között»az agyüreg kisebbedésében, az agytömeg testtömeg arányának átalakulásán észlelhetők. A házisertés agyvelejének a testtömeghez viszonyított csökkenése a vad őshöz képest 34, a kutyáé 31,1, a házijuhé 30 %-os«(bálint, p. 90). 16 Hiszen nyilván szimbolikusan megfogalmazva abban, ami»több«, mindig benne van a»kevesebb«, míg a»kevesebben«sosincs benne a»több«. 17 Természetesen az ember esetében»faji határokról«csak analogikus értelemben beszélhetünk, s azok nem biológiailag determináltak, mint az állatfajok esetében, hanem szellemileg. Ilyen módon válik lehetségessé az, hogy két emberi individuum között akkora vagy még nagyobb különbség lehessen, mint két, eltérő evolúciós szinten lévő állatfaj között. 18 Az alászállás törvénye egyetemes. Következik ez abból, hogy ami Isten kezéből kikerül, az éppen esszenciális istenközelsége folytán a lehető legmagasabb rendű, s önmaga kezdetétől princípiumától! való távolodása következtében egyre alacsonyabb és alacsonyabb hierarchikus létfokozatra száll alá. Ez a metafizikai alapelv egyébként a hétköznapok mikrointervallumaiban is tetten érhető. Elegendő csupán azt megfigyelni, hogy a megjavításhoz, a konstrukcióhoz mindig nagyobb energiaráfordításra van szükség, mint az elrontáshoz, a destrukcióhoz legyen szó akár gépekről, akár népekről. Néhány porszemmel pillanatok alatt tönkre lehet tenni olyan gépeket, amelyek több ezer óra koncentrált anyagi és szellemi erőfeszítés eredményei. Tükrökkel, színes gyöngyökkel s a modern kultúra egyéb»vívmányaival«hónapok alatt tönkre lehet tenni évezredek organikus rendjét. 9

10 Az evolucionisztikusan értelmezett fejlődés gondolatát tehát egyetlen analóg tapasztalat sem támasztja alá. Természetesen az eddig elhangzottak még nem zárják ki azt, hogy egy ilyen értelemben felfogott evolúció mint a természet kuriózuma létezzék. Viszont nem is kényszerítenek bennünket arra, hogy egy ilyen kuriózum létét feltételezzük. Különösen kétségessé válik egy modern módon értelmezett evolúció, vagyis egy ilyen kuriózum léte akkor, ha figyelmünket az evolúciós folyamat organikus fázisának kezdetére irányítjuk. Az»anyag élő állapotának«(szent-györgyi Albert) megjelenésével kapcsolatban csakúgy, mint az»anyag gondolkodó állapotának«létrejöttével kapcsolatban a vulgárevolucionista és vulgármaterialista nézet 19 a véletlenre hivatkozik: az egész evolúció véletlenek hihetetlen (sic!) sorozatának eredménye, szerencsésen egybeeső feltételek és körülmények grandiózus szériájának következménye. Ezzel a nézettel szemben mindössze egyetlen, már-már naiv példára érdemes csak hivatkozni. Bizonyára még sokak előtt ismert a régi konyhák eszköze, a derélő, vagy ismertebb nevén derelyemetsző. Egy roppant egyszerű szerkezetről van szó, amely mindössze három részből áll: egy rövid nyélből, egy cikcakkos peremű kerékből mely a különféle tészták (levestészta, derelyetészta stb.) esztétikus feldarabolására szolgál, valamint egy kis tengelyből, amely e két részt összekapcsolja. S itt, ezzel a roppant egyszerű eszközzel kapcsolatban lepleződik le a materiálevolucionista véletlen-koncepció hamissága. Felmerül ugyanis egy döntő kérdés: hogyan keletkeznek a derélők?»kialakultak«vagy csinálták, készítették őket? S ha»kialakultak«, akkor vajon a föld mélyéből bányásszák őket, vagy talán itt-ott elszórva a külszíni fejtés számára is hozzáférhe- S különösen veszélyes, ha teisztikus oldalról fogadják el az evolúciós doktrínát, mert egy ilyen aktus implicite azt is magában foglalja, hogy ami Isten kezéből közvetlenül kikerül, az primitív, kezdetleges. 19 Ami a»vulgár-«előtag materializmussal kapcsolatos használatát illeti, még a látszatát is szeretnénk elkerülni annak, hogy ha egyszer van vulgármaterializmus, akkor van olyan materializmus is, amelyik nem vulgáris. A materializmus legyen az bármily magas intellektuális szinten megfogalmazva bensőséges és elszakíthatatlan kapcsolatban áll a különféle rendű és rangú vulgaritásokkal, vagyis mint ahogy azt a latin vulgatus magyar megfelelői jelzik a közönségességgel, a mindennapisággal, sőt ha a szót szigorúan etimológiai értelemben vesszük az aljassággal is. A materializmus mint minden eszmeiséget megcsúfoló eszme a szó legszorosabb értelmében alá-való; mert az a szemlélet, amely szerint minden ember alulról való (vö. ember = állat), maga is alá-való. Ezt fejezi ki gazdaságtana (a»gyomor«primátusa a szellem felett), ezt fejezi ki társadalomtana és politikája (nivellativizmus, demokratizmus, liberalizmus, egalitarianizmus, proletárdiktatúra, népfelség stb., s ezzel együtt általában mindennemű arisztokratikus és kvalitatív gondolat radikális elutasítása), s ezt fejezi ki individuál-, szociál- és hisztorikodeterminizmusa is. 10

11 tők? E kérdésekkel egy roppant egyszerű és kézenfekvő dologra szeretnénk rávilágítani. Arra tudniillik, hogy annak esélye (vö.»véletlen«), hogy derélőbányák és derélőmezők legyenek, vagyis hogy derélők egymás mellett tömegével forduljanak elő, összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint hogy pusztán véletlenül élet keletkezzék, nem is beszélve arról, hogy az egészen a tudat szintjéig eljusson. Vajon miért nem hozott létre a mindenható véletlen, 20 vagy ha úgy tetszik a preorganikus evolúció az életnél nagyságrendek garmadájával egyszerűbb dolgokat, olyan dolgokat, amelyeket még az ember is könnyűszerrel elő tud állítani? Mert nemhogy derélőmezők nem keletkeztek, de egyetlen derélő sem keletkezett hanem azt minden alkalommal készítenie kellett egy értelemmel és céltudattal rendelkező lénynek! Ennél többet és»mélyebbet«talán nem is érdemes mondani az élet, a bioszféra, s benne az ember»véletlenszerű«keletkezéséről. A valamivel intelligensebb evolucionista hozzáállás szerint az élettelen anyagot bizonyos törvényszerűségek hajtották az élet és a tudat felé. Nyilván az élő anyagnak azok a törvényszerűségei, amelyek azt merőben különböző tulajdonságokkal ruházták fel, mint amilyenekkel az élettelen anyag rendelkezik, vagy már előzőleg éspedig kezdettől fogva (igaz, hosszú időn keresztül még érvényesületlenül) benne voltak az élettelen anyagban (s akkor jaj az anyagelvűségnek!), vagy pedig az élő anyag születésének pillanatában tétettek hozzá (s akkor kétszeresen is jaj neki!). A»kétszeres jaj«minden bizonnyal nem szorul különösebb magyarázatra, hiszen egy, az élet születésénél bábáskodó értelmet feltételez. Ami azonban az»egyszeres jaj«-t illeti, erről egy kicsit bővebben kell szólnunk. Ha feltételezzük, hogy az élettelen anyagban éspedig évmilliárdokkal az élet létrejötte előtt! eleve olyan törvényszerűségek rejlettek, amelyek később aktualizálódva az élet kibontakozását irányították; ha feltételezzük, hogy az élettelen anyag már évmilliárdokkal az élet születése előtt olyan volt, hogy majdan lehetővé tegye az élet és a tudat megszületését, vagyis ha csak potenciálisan is olyan törvényszerűségekkel rendelkezett, amelyek az anyag fejlődését nemcsak a puszta élet irányában voltak képesek szabályozni, hanem annak a tudatnak az irányában is, amelynek révén»az anyag elgondolkodhatott önmagá- 20 Amit a teológiai hátterű szemléletek Isten mindenhatóságának, avagy a mindenható Istennek tulajdonítanak, azt a materialisztikus hátterű szemléletek a mindenható Véletlennek. Hogy mit is jelent ez? Pontosan azt, hogy míg a mindenhatóságra erre a valóban isteni kvalitásra az utóbbiaknak is szükségük van, addig Istenre már nincs. A mindenható jelzővel a véletlen viszont isteni rangot nyert legalábbis bizonyos szemléletek körében. Kérdés persze, hogy a»mindenhatóság«mit szól ehhez a véletlennel való rangon aluli kényszerházassághoz. Mindenesetre, a mai evolucionista ember az emberfeletti, csodaszerű dolgokat éppúgy elfogadja, mint a régi ember, csak a háttérben a Véletlent keresi, s nem Istent. 11

12 ról«akkor ezek a törvényszerűségek aligha tekinthetők másnak, mint rendkívül értelmeseknek, bölcseknek és előrelátóknak, hiszen az értelmetlenből értelmeset tudtak varázsolni, éspedig hihetetlen szisztematikussággal és szívóssággal, millió és milló buktatón keresztül, millió és millió váratlan és előreláthatatlan helyzet megoldását előre biztosítva. Hogy ez mennyire így van, ahhoz elegendő csupán azon elgondolkodni, hogy egy évszázad tudósai is csupán töredékeit voltak képesek felfogni e törvényeknek, magának az életnek a titkához pedig az élőt az élettelentől elválasztó, mesterségesen csak egy irányból, az élet elpusztításának irányából áthágható szakadék megfejtéséhez több mint száz év intenzív kutatásával egyetlen lépéssel sem jutottak közelebb. Az eddig elmondottak hevenyészett körvonalát adják annak az elvi keretnek, amelyben tulajdonképpeni témánk az ember kibontakozásának folyamata elhelyezhető. Aligha lehet kétségbe vonni, hogy az emberszabású majmok és az ember közös őstől származnak (csak mellesleg jegyezzük meg, hogy a kreácionizmus sem mond mást, ámde esetében ez a közös ős Isten), 21 s ugyanígy közös őstől származik az ember és élővilág összes faja is (természetesen az adott faj evolúciós fokának bekalkulálásával). 22 A kérdést tehát a következőképpen kell feltennünk. Az ember és az emberszabású majmok közös őse vajon melyik»leszármazottal«azonosítható (tekintve, hogy bizonyos értelemben e közös őshöz képest mindkettő leszármazott volt): az emberrel vagy az emberszabású majmokkal? Ami ellen minden jóérzésű ember tiltakozik (azok kivételével, akik kaján örömmel alacsonyítják le az embert, s ilyen módon önmagukat is), az korántsem a közös eredet, hanem az alacsonyrendű, állati, sőt horribile dictu! majomi eredet. A majomi eredet hangsúlyozása és köztudatba sulykolása azért különösen megalázó, mert a majom legalábbis egy elfogulatlan szemlélő számára voltaképpen az ember torz karikatúrája: ugyanis már abba a morfológiai körbe tartozik, amelyben az esztétikai norma az ember. Szép majom tulajdonképpen nincs, s minél magasabb rendű az adott majomfaj, annál kevésbé látja az ember szépnek. Alighanem egy nem-majomi eredet kevésbé lett volna sértő az emberi méltóságra nézve, s tényleg voltak is olyan elképzelések, amelyek az embert például a lófélékből eredeztették (s a lovak közismerten méltóságteljes állatok). A majmok éppen emberszabásuk, de mégsem-ember voltuk miatt megcsúfolásai mindannak, ami valóban emberi, s egyetlen tulajdonságuk, ami által emlékeztetnek az emberre, az az alakjuk. 22 Nyilván volt közös őse az embernek és a nyitvatermő örökzöld fáknak is, viszont az efféle felvetések korántsem olyan dehonesztálóak, következésképpen korántsem annyira publikusak, mint a»majomi rokonság«. 23 Természetesen ugyanezt a kérdést nemcsak az ember és az emberszabású majmok vonatkozásában lehet és illik felvetni, hanem az ember és bármelyik állatfaj vonatkozásában is, legyen 12

13 Amit mindenekelőtt le kell szögeznünk, az az, hogy ezt a kérdést nem lehet csupán morfológiailag vagy anatómiailag kezelni. Ennek belátása érdekében pusztán egyetlen példára szeretnénk hivatkozni. Arra a kérdésre, hogy mi különbözteti meg mondjuk a csimpánzt az embertől, aránylag könnyű feleletet adni a morfológiai, anatómiai, habituális, mindenekelőtt azonban a mentális-intellektuális megkülönböztető jegyek felsorolásával. Csakhogy egy ilyen válasz a felnőtt ember és a kifejlett állat figyelembevételével fog születni. A kérdést tehát a következőképpen is fel lehet tenni: mi különbözteti meg egymástól a csimpánzt és az embert újszülött korukban? A morfológiai és anatómiai különbségek ezúttal már jóval korlátozottabbak lesznek, mint az előző esetben, nem is beszélve a habituális sajátosságokról, különösen pedig a mentálisintellektuális képességekről. Ha pedig embrionális állapotukban, netán közvetlenül a fogantatás után vetjük össze őket, a morfológiai, anatómiai, habituális, mentális és intellektuális sajátosságokban megnyilvánuló különbözőségek infinitezimálisan közelíteni fognak a nullához: egy egyhetes csimpánz- és emberembrió a megtévesztésig hasonlít egymásra s ennek ellenére e két fajt már néhány napos korukban is éppen akkora különbség választja el egymástól lényegük szerint, mint kifejlett, illetve felnőtt állapotukban, hiszen a megtermékenyített csimpánz-petesejtből még sohasem lett ember. A jelen szempontból mindez arra mutat rá, hogy azt, hogy valami mi, voltaképpen nemcsak az határozza meg, hogy aktuálisan itt és most, ott és akkor mi, hanem az is, hogy mi lehet vagy lesz belőle. Ezek szerint azt, hogy az ember és a majom közös őse ember(szerű) vagy majom(szerű) volt-e, nem pusztán az dönti el, hogy a közös ős anatómiailag, morfológiailag és mentálisan milyen volt, hanem az is, hogy mi lehetett vagy mi lett belőle. Amit egészen biztosan tudunk, az az, hogy utolsó közös ősünk éppúgy válhatott és vált is emberré, mint a mai emberszabású főemlősökké (hiszen magát ezt a tapasztalati tényt implikálja a»közös ős«eszméje). Ha erre a konkrét esetre alkalmazzuk azokat a szabályokat, amelyeket fentebb az evolúcióval kapcsolatban sikerült megállapítanunk, akkor ez itt azt jelenti, hogy a közös ős egyaránt az a hőscincér vagy az afrikai orrszarvú. Ami például ez utóbbit illeti, utolsó közös őse az emberrel ha szabad ezt mondanunk sokkal kevésbé volt orrszarvúszerű, mint emberszerű, hiszen például sem patája nem volt, sem tülökszarva, s mérete is sokkal közelebb állt az ember méretéhez (igaz, minden bizonnyal négylábú lény volt). Alapelvként leszögezhető, hogy egy adott állatfaj morfológiai távolsága a szóban forgó állatfaj és az ember közös ősétől mindig pontosan ugyanannyi, amennyire az adott faj eltávolodott attól a generális sorozattól, amely az élet legkezdetlegesebb formáját és az embert köti össze. Bizonyos fajok esetében mint amilyenek például a félmajmok ez a távolság igen kicsi, míg más fajok például a rozmárok esetében rendkívül nagy. 13

14 magában hordozott egy emberi és egy majomi potencialitást. E két potencialitást azonban alapvetően különbözőképpen kell értékelnünk. A közös ős mai emberszabásúakká válása nem egy olyan értelemben vett potencialitás által hajtva valósult meg, mint amilyenről az eddigiek során szó volt. Ez a potencialitás vagy inkább posszibilitás ugyanis nem a látszólagosan vagy egyelőre alacsonyabb rendűt magasabb rendűvé változtató potencialitás, nem az a potencialitás, emberszabású ág emberi ág utolsó közös õs 3. ábra ami a szó eredeti értelmében vett kezdetlegest kiteljesíti, a rejtőzködő magasrendűt kibontakoztatja... Itt egy pusztán külsőleges lehetőségről, sőt esetlegességről van szó: a körülményeknek és az adott szigorúan horizontális faji transzformációs lehetőségeknek a szimbiózisáról, a legkisebb ellenállás irányában való változásról. Éppen ezért a közös ős majomi irányban történő elmozdulását nem is lehet evolúcióként értékelni csak egyfajta»bemerevedésként«és deformálódásként, sőt talán viszszafejlődésként. 24 Vagyis a közös ős magában hordozta mind a majomi, mind az emberi potencialitást, de teljesen eltérő értelemben lehetett belőle emberszabású majom és»emberszabású ember«. Kétségtelenül mindkettő lett belőle, de míg emberré a szó»evolutív«értelmében vált, addig az emberszabású majommá váláshoz valamit el kellett veszítenie: evolúciós lendületét. Ekképp e közös ős aktuális megjelenése (morfológiailag, anatómiailag, habituálisan és mentálisan) talán jobban emlékeztetett egy mai majomra, mint egy mai emberre, potenciálisan azonban (egy inherens potencialitás értelmében) mégis ember volt. S e közös ős tulajdonképpeni mivoltára a jövő derített fényt: jövője emberként. Hogy mit is jelent tulajdonképpen ez a»közös ős«, illetve az e közös őstől való kétirányú majomi és emberi elszakadás, az egy, a valóságos folyamatot ábrázoló törzsfarészletről azonnal le is olvasható. Sajátos módon azonban a törzsfákat vagy törzscserjéket olyan módon szokás ábrázolni, hogy az ábrázolás magára az evolúciós változás időbeli faktorára (két faj elválásának időbeli helyére) helyez csak súlyt, illetve gyakorlatilag csak ezt ábrázolja (lásd 3. ábra). Az 24 A legteljesebb összhangban van e megállapításunk azzal a törvénnyel, hogy a közös őshöz képest mindig alacsonyabb rendű az a formáció, amely ezen a ponton szakadt le az evolúciós főcsapásról. 14

15 emberi ág utolsó közös ős 4. ábra emberszabású ág időtényező ilyen módon értéksemlegessége ellenére is a vertikális, vagyis az értéktengely mentén jelenik meg, míg az evolúciós érték a horizontális tengely mentén, de ott is igen gyakran csak a puszta különbségeket jelölve. Egy korrigált, tehát az evolúciós fok és érték szerinti ábrázolás viszont már a maga képi megjelenítésével is nyilvánvalóvá teszi azt, amit az imént mondtunk (4. ábra): nevezetesen hogy az emberi fejlődésnek azon a pontján, amelyet a»utolsó közös ős«reprezentál, e határozottan felfelé törő vonalról amely a»közös ősök sorát«és a mai embert összekötő evolúciós vonalat reprezentálja letért, s gyakorlatilag e letérés szintjén evolúciós értelemben megrekedt ha nem egyenesen visszahanyatlott az az emberszabású vonal, amely már nem tartozik az evolúciós»főcsapásba«, sőt egyáltalán nem tekinthető már evolúciós csapásnak, hanem csupán egy evolúciós szempontból életképtelen és értéktelen mellékágnak. Az»utolsó közös ős«által képviselt faj vagy populáció kettéválása majomi és emberi ágra egy bízvást csodálatosnak nevezhető folyamatot eredményezett. Míg a közös tőből kiinduló egyik emberi vonal tovább folytatta a mögötte álló, az elválás pontját megelőző fejlődést, sőt ezt a fejlődést rendkívüli módon felgyorsította, addig a másik majomi vonal, noha ugyanannak a korábbi fejlődésnek volt az örököse, mint az emberi vonal, ettől az utolsó közös ponttól fogva»látványosan«fejlődésképtelennek bizonyult. Összhangban van ezzel az a tény is, hogy míg az emberi vonalat a minduntalan nekilendülő, majd rendre visszahanyatló evolúciós próbálkozások garmadája tarkítja, addig a majomi vonalat ez alatt az időszak alatt evolúciós passzivitás jellemezte. 25 Vajon mi lehetett az oka annak, hogy két, egyetlen tőről fakadó vonal ennyire végletesen ellentétes pályát futott be? A környezeti hatásokban amelyek az evolúciós teória szerint 25 Az emberi ág a fejlődéssel összekötött szédületes variabilitás jeleit mutatja, ellentétben a majomi vonallal, éspedig olyannyira, hogy a tudósok az egyre újabb és újabb evolúciós formációk között mind a mai napig képtelenek eligazodni, és félő, hogy az újabb leletek még csak tovább fogják bonyolítani a helyzetet. Lehetetlen észre nem venni azokat az evolúciós próbálkozásokat, amelyeken keresztül az ember a legkülönfélébb irányokban kereste önmaga kibontakozásának egyetlen útját. 15

16 a fajok fejlődését eredményezik 26 aligha kereshető a szóban forgó ok, hiszen a két vonal egyes képviselői még mind a mai napig ugyanabban a biotópban élnek, s egy korábbi időszakban az ember északi irányú kirajzását megelőzően ez még inkább így lehetett. A környezeti változások csak olyan módon eredményezhettek különbséget, hogy a két leszármazási vonal elkezdett teljesen eltérő válaszokat adni ugyanazokra a kihívásokra. S az ember volt az az élőlény, aki a környezeti kihívásokra először adott nem testi válaszokat. Az ember ilyen módon egyáltalán nem különleges körülményeinek köszönheti szapiencializálódását, hanem önmagának. Hogy miért kezdett el olyannyira radikálisan eltérő válaszokat adni az emberi és az (emberszabású) majomi fílum gyakorlatilag ugyanazokra a kihívásokra nos, éppen ez a kérdés. Erre a kérdésre persze aligha lehet más választ adni, mint azt, hogy míg az egyik vonalat egy evolúciós potencialitás hajtotta mind magasabb rendű formák felé, addig a másik vonalban egy ilyen potencialitás nem érvényesült. Annak a nézetnek, amely szerint ezt a végletes fejlődési divergenciát az emberi evolúciós vonal esetében a körülmények csaknem tökéletesen szerencsés összjátéka eredményezte, egy elfogulatlan ítélőképességgel rendelkező ember számára legalábbis gyanúsnak kell tűnnie. 27 Az evolúciós potencialitás»stafétabotját«vagy ha úgy tetszik»információs csomagját«az utolsó közös őst képviselő faj vagy populáció tehát csak annak a leszármazási vonalnak adta tovább, amelyből végül is ember lett. Vagyis teljesen megtévesztő itt»kettéágazódásról«,»villásodásról«beszélni. Ahhoz ugyanis, hogy az utolsó közös ős leszármazottainak egy része a mai emberszabásúakká váljon, le kellett»kanyarodniuk«arról az evolúciós csapásról, amely akkor az élet 26 Primitivitását kiemelve ezt az elméletet nevezi László András roppant találóan»dörzshatás-elméletnek«. 27 Ha esetleg még akceptálható is az, hogy emberi evolúciós ág hihetetlen mérvű fejlődését e fejlődés számára kedvező véletlenek egyedülállóan szerencsés összjátéka tette lehetővé (ha enyhén szólva nem is túlzottan tudományos feltevés), de hogy a majomi»evolúciós«ág ugyanekkor és döntően ugyanott olyan kedvezőtlen létfeltételek sorozatával találkozzék, amelyek teljesen megakasztják, sőt talán visszavetik fejlődésében, nos ez ha legalább megközelítően egyenlő mértékkel mérünk már elképzelhetetlen. Szerencsés körülmények rendkívüli sorozata szerencsétlen körülmények rendkívüli sorozatának tőszomszédságában ez az, ami elfogadhatatlan. Tulajdonképpen már a szerencsés körülmények sorozatának megelőlegezése az emberi vonal számára is erős túlzásnak minősíthető, hiszen az utolsó közös őstől fogva az emberi ágat éppen az elvetélt megoldások, a sikertelen próbálkozások garmadája jelzi és tarkítja, éspedig olyannyira, hogy minden helyes evolúciós! útra találást legalább egy tucat zsákutcában elhaló próbálkozás kísér. A Hominidae-leletek hozzávetőlegesen %-át a tudósok olyan vonalakba sorolják, amelyek nem vezetnek közvetlenül az ember felé, hanem evolúciós zsákutcák! Ami tehát az emberi fílumot jellemzi, az éppen az óriási»evolúciós ellenállás«szisztematikus felszámolása, a minden sikertelenséget követő újrapróbálkozás. 16

17 legegyszerűbb formájától e közös ősig vezetett hogy aztán ez az evolúciós törzs majd töretlenül továbbvezethessen a Homo sapiens sapiensig. Vagyis az emberszabású majomi és az emberi vonal elválását éppen az jellemzi, hogy a továbbtökéletesedésre kész evolúciós csapásról ekkor ágazott le az utolsó par excellence állati vonal. Az eddig elhangzottakból talán úgy tűnhet, hogy az utolsó közös ős emberi volta inkább csak abból vezethető le, hogy az evolúciós képességet ami ez esetben nem más, mint az emberré válás képessége csak az egyik, nevezetesen az emberi vonal örökölte. Hogy ez mennyire nem így van, s hogy az utolsó közös ős esszenciális emberségének morfológiai bizonyítékai is vannak, ennek bizonyítása a következő oldalak feladata lesz. Mert bármennyire is meglepő, az utolsó közös ős számos olyan jellegzetességet mutat, amelyet a mai emberszabásúak már réges-rég elveszítettek, az ember azonban még őriz. 28 Kezdjük mindjárt azzal, ami talán a leginkább meglepő: a mai emberszabású majmok őse részlegesen már alkalmazkodott a biped (két lábon járó) életformához, vagyis már közel felegyenesedett testtartással rendelkezett, ami pedig azt jelenti, hogy az utolsó közös őstől a mai emberszabású majmokig terjedő morfológiai változás a folyamat lényegét tekintve inkább tekinthető involúciónak legalábbis ami a testtartást illeti, mint evolúciónak. 29 A kurrens feltételezés szerint utolsó közös ősünk fán élt, de nem függeszkedő életmódot folytatott (mint a mai emberszabásúak), hanem úgynevezett törzsmászó volt, vagyis négy lábon mászott az ágak tetején. Ezt az életmódot azonban mind az emberré, mind az emberszabásúvá válás érdekében fel kellett adnia (hiszen az ember biped, vagyis két lábon járó, az emberszabású majom pedig brachiátor, vagyis kapaszkodó-függeszkedő életformát folytat). Az ember két lábra állásában döntő tényezőnek tekintik, hogy akár a trópusi erdők fokozatos kipusztulása, akár az élelemhiány miatt mind gyakrabban jött le a fáról, a füves területeken viszont az ellenség minél hamarabb történő felismerése miatt igen gyakran kényszerült két lábra állni. 30 De vajon miért tértek át a mai ember- 28 Alapelvként szögezhető le: két faj közös ősei egészen az utolsó közös ősig bezárólag mindig generálisabbak, mint a két faj. 29 Ez természetesen nem zárja ki, de nem is foglalja magában szükségképpen azt, hogy az utolsó közös ős is felegyenesedett testtartással rendelkezett; csupán annyit mond ki, hogy a mai emberszabásúak már évmilliók óta egy morfológiai involúción mennek keresztül. Hogy azonban ez a morfológiai involúció pontosan mikor kezdődött, azt nem tudjuk. 30 Csak mellesleg jegyezzük meg, hogy a két lábra állás általános tendenciája az állatvilágnak. KATONA Ferenc szerint (pp ) a»felegyenesedési tendencia az összes fejlettebb négylábú gerincesen megfigyelhető. A felegyenesedés általában alapvető tájékozódási reakciókkal van összefüggésben és a távolra ható érzékszerveket amelyek kivétel nélkül a fejen helyezkednek el 17

18 szabásúak elődei a függeszkedő életformára? Határozott és komoly oka kellett hogy legyen annak is, hogy egy faj, ami addig az ágakon mászott, elkezdjen az ágak alatt függeszkedni. Ezzel kapcsolatban két okot feltételezhetünk: 1. vagy testsúlynövekedés késztette mozgásformájuk megváltozására a mai emberszabásúak elődeit (egy nagyobb testsúlyú állat mozgása az ágakon ugyanis sokkal bizonytalanabb, mint egy kisebb testűé); 2. vagy a megszokott élettér időszakos elvesztése (aminek természetesen megint számos oka lehet, viszont ezeket nem kívánjuk részletezni). Mivel a gyér fosszilis leletanyag alapján az adott időszakban nem következtethetünk testsúlynövekedésre, s mivel a testsúlynövekedést a törzsmászó életforma sem támogatja, marad a második feltevés: a mai emberszabásúak ősei éppúgy elhagyták őserdei életterüket, mint a mai ember elődei később azonban újból visszatértek hozzá. 31 A talajon való helyváltoztatáshoz hozzászokva azonban képtelenek voltak újra alkalmazkodni az arboreális életmódnak ahhoz az elsődleges formájához, ami a fákon való két- vagy négylábú helyváltoztatást foglalja magában, s csupán egy másodlagos, függeszkedő életmódot tudtak elsajátítani. 32 Maga a függeszkedés pedig nemcsak szimbolikusan, hanem konkrétan is azt fejezi ki, hogy egy adott lény a talaj szintjéről felnyúl, s megragad egy ágat. A függeszkedési periódust ilyen módon meg kellett előznie egy talajszinti felegyenesedési periódusnak. Az emberszabásúak mai életmódjából azonban nemcsak valamikori földfelszíni életformájukra következtethetünk. Ugyanis ha az ágakon négy lábbal szaladgáló kis testű majom lejön a földfelszínre, akkor a földön is éppúgy talpon fog járni, mint az ágakon (az egyébként döntően fákon élő nem emberszabású főemlősök a talajon talpon járnak, sőt a terresztriális életmódhoz legjobban alkalmazkodott pávián is talponjáró, demonstrálva azt, hogyha egy majomfaj felhagy az arboreális életmóddal, s áttér a terresztriálisra, akkor legalábbis elsőd- emeli magasabbra. Ezzel nagyobb teret biztosít a környezettel való kapcsolatnak.«31 Ismételjük: nem tudhatjuk, hogy a mai emberek elődeinek és a mai emberszabásúak elődeinek a szétválása az arboreális életformával való szakítás folyamata alatt, vagy később, a terresztriális életformához való alkalmazkodás után következett-e be. A kurrens feltételezés szerint e szétválás az előbbi időszak alatt következhetett be, éspedig éppen azért, mert míg az ember elődei felhagytak az arboreális életmóddal, az emberszabásúak elődei továbbra is megmaradtak az erdőkben. 32 Ebben talán a testsúlynövekedésnek is szerepe lehetett, ekkor ugyanis már az életmód nem szerepelt gátló tényezőként a testsúlynövekedéssel szemben, mint az arboreális életmódnál. A föld feletti életmód legyen az arboreális vagy repülő megköveteli a»légiességet«; a földfelszíni ezzel szemben tág teret nyit a testsúlynövekedésnek. 18

19 legesen okvetlenül talponjáró lesz). Ámde az emberszabású főemlősök (jelesül a csimpánz, a gorilla és az orangután) legalábbis mellső végtagjaik tekintetében nem talpon, hanem»öklön«, helyesebben kéztőcsontjaikon illetve kézbütykeiken járnak. Olyan tény ez, amiről az evolucionista tudósok kiváltképpen szeretnének megfeledkezni. Hogyan vált lehetővé a mellső végtagoknak ez a szokatlan és rendellenes használata? Először is nyilvánvaló, hogy a talpon járás elsődleges, míg a bütykönjárás másodlagos földfelszíni helyváltoztatási mód. Az egyikből a másikba való átmenet akárcsak a törzsmászó és a függeszkedő arboreális mozgásforma közötti átmenet nem képzelhető el közvetlenül, hanem a két járástípus között egy harmadik féle, közvetítő mellsővégtag-használatot kell feltételeznünk, s ez aligha lehet más, mint a mellső végtagok felszabadulása a járás alól. A bütykönjárás tehát magától értetődően feltételezi a mellső végtagok járásra való használatának időleges elvesztését. Ennek az időintervallumnak mindenképpen elegendőnek kellett lennie arra, hogy a mai emberszabásúak ősei elszokjanak a négylábú, talpon való közlekedéstől, s hogy ismételt négy lábra ereszkedésüknél a mellső végtagok esetében ne érvényesüljön az elsődleges talponjárási reflex. S annak, hogy nem a tenyerüket illetve talpukat tették le ismét, alighanem döntő szerepe lehetett abban, hogy ilyen módon hosszabbítsák meg mellső végtagjaikat, vagyis hogy ne kelljen olyan mélyen lehajolniuk. A következőképpen foglalhatnánk össze a mai emberszabású majmok testalkat- illetve mozgásforma-változásait: 1. törzsmászás, vagyis négylábas fogódzkodó talpon járás az ágakon (elsődleges arboreális életmód); 2. földfelszíni négylábas talponjárás (elsődleges terresztriális életmód); 3. földfelszíni két lábon járás; 4. (5.) földfelszíni négy lábon járás, a két mellső végtag esetében a kéztőcsontokon (másodlagos terresztriális életmód); 5. (4.) függeszkedés (másodlagos arboreális életmód) A függeszkedő életforma a fosszilis leletekből kimutathatóan kimondottan kései fejlemény a kétlábúsághoz képest. S itt nemcsak arról van szó, hogy»az egyenes testtartás az emberfélék (Hominidae) körében előbb jelent meg, mint az emberszabású majmok (Pongidae) és a gibbonok (Hylobatidae) családjában a karok meghosszabbodása«, vagyis a függeszkedő életmód (WINDELBAND, p. 71; vö. p. 73), hanem arról is, hogy a millió évvel ezelőtt élt és manapság pongidák közé sorolt Oreopithecus bambolii már felegyenesedett testtartással rendelkezett. Mindenesetre, ha az Oreopithecus bambolii valóban a pongidák közé tartozott, vagyis az emberszabású vonal egy igen korai formája volt, akkor ennél ékesebben semmi sem demonstrálja azt, hogy 19

20 A mai emberszabásúak őseinek időleges kétlábúsága tehát másodlagos terresztriális illetve arboreális mozgásformájukból kikövetkeztethető. Mivel azonban semmit sem tudunk arról, hogy a szóban forgó emberszabásúak két lábra állási tendenciája független volt-e az emberétől (ebben az esetben a szétválás már korábban megtörtént), vagy azzal azonos időben ment végbe (ebben az esetben a szétválás a közös ős biped életmódja alatt következett be), fenti gondolatmenetünkből a közös ős morfológiai sajátosságára nem következtethetünk. Ami azonban bizonyossággal megállapítható, az az, hogy a mai emberszabású majmok már évmilliók óta az emberi lét egyik fajbiológiai alapfeltételétől, nevezetesen a kétlábúságtól távolodóban vannak. Hogy pontosan miért kényszerülnek erre a morfológiai involúcióra, arra elég nehéz lenne válaszolni. A környezeti hatásokra való hivatkozás elégtelen, mert egy felegyenesedési s ilyen módon szapiencializálódási potencialitás adott esetben még a kedvezőtlen körülmények között is megtalálja kibontakozásának útját. Mindenesetre le kell szögeznünk: két lábon járni s rendelkezni mindazokkal a sajátosságokkal, amelyek a bipédiához kapcsolódnak 34 magas szintű értelmi képességek nélkül egy faj számára életveszélyes, ugyanis a kétlábú forma önmagában, vagyis eszközök nélkül sem a menekülés (gyorsaság), sem a védekezés (karmok és megfelelő fogazat) képességével nem rendelkezik. 35 Ilyen módon nem az a kérdés, hogy milyen tényezők kényszerítették régi életformájától való elszakadásra az ember elődeit, hanem az, hogy az alkalmazkodást a számos lehetséges és már bejáratott alkalmazkodási lehetőség ellenére miért egy merőben új irányban: az értelem irányában keresték. a) a mai emberszabásúak millió éves nem feltétlenül egyenes ági ősei lényegesen»emberszabásúbbak«voltak, mint a mai emberszabásúak; b) a mai emberszabásúak egy igen hosszú visszafejlődési folyamat végeredményei, és»evolúciós«tendenciájuk az embertől távolodó irányba mutat. 34 Itt elsősorban a földfelszíni négylábúak hagyományos védekezőeszközeinek (karmok, tépőfogak, gyorsaság stb.) hiányára gondolunk. 35 Talán ezért halt ki az összes preszapienciális és felegyenesedett forma, amelyek oly gazdaggá tették az ember utolsó néhány millió éves kibontakozásának történetét, s oly sok borsot törtek a tudósok orra alá. Továbbá az ember elődeinek és az emberszabásúak elődeinek elszakadása már a biped állapotban következhetett be, s ez abból valószínűsíthető, hogy a kétlábúság nagyfokú szupraanimális értelmi képességhez kötött (amellyel az»utolsó közös őst«reprezentáló törzs még minden bizonnyal rendelkezett, de amelynek hiányában az elszakadás után az emberszabású ág képtelen volt továbbra is biped életmódot folytatni). A két lábra állást tehát egyedül csak az eszközhasználat indokolhatta. 20

Hogy is van ez? Az élet fontos kérdéseinek nyomában

Hogy is van ez? Az élet fontos kérdéseinek nyomában És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket. Hogy is van ez? Az élet fontos kérdéseinek nyomában Szerkesztette és írta: Hoffman József Hogy is van ez? Az élet fontos kérdéseinek

Részletesebben

A teljes tudománytan alapja

A teljes tudománytan alapja JOhANN GOttlieB FiChte A teljes tudománytan alapja ELSŐ RÉSZ a TElJEs TudományTan alaptételei 1. Az első, teljességgel feltétlen alaptétel Fel kell kutatnunk minden emberi tudás abszolút első, teljességgel

Részletesebben

Pierre Teilhard de Chardin AZ EMBERI JELENSÉG

Pierre Teilhard de Chardin AZ EMBERI JELENSÉG 1 Pierre Teilhard de Chardin AZ EMBERI JELENSÉG /Részletek/ A magyar fordítást készítette Rezek Román 1968. Tartalom A FORDÍTÓ TÁJÉKOZTATÓ JEGYZETE...4 ELŐSZÓ 5 N. M. Wildiers utóirata..7 FIGYELMEZTETŐ..8

Részletesebben

fizikai hatások kölcsönhatásának tekinthető. Arról is meg voltam győződve, hogy a fizika, a kémia és a biológia törvényei mindenre magyarázattal

fizikai hatások kölcsönhatásának tekinthető. Arról is meg voltam győződve, hogy a fizika, a kémia és a biológia törvényei mindenre magyarázattal ELŐSZÓ Nagy titok az, hogy bár az emberi szív vágyódik, az után az Igazság után, amiben tisztán megtalálja a szabadságot és az örömet, mégis az emberek első reakciója erre az Igazságra gyűlölet és félelem."

Részletesebben

Áttekintés. Az agy megértése: útban egy új tanulástudomány felé

Áttekintés. Az agy megértése: útban egy új tanulástudomány felé Áttekintés Az agy megértése: útban egy új tanulástudomány felé Overview Understanding the Brain: Towards a New Learning Science Az Áttekintések az OECD kiadványok kivonatos fordításai. Az Online Könyvesboltban

Részletesebben

Van ott valaki? Válogatott írások. Csányi Vilmos

Van ott valaki? Válogatott írások. Csányi Vilmos Van ott valaki? Van ott valaki? Válogatott írások Csányi Vilmos TYPOTEX KIADÓ 2000 A könyv megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta c Csányi Vilmos; Typotex, 2000 ISBN 963 9132 81 0 Kiadja a Typotex

Részletesebben

Iskolakultúra-könyvek 8.

Iskolakultúra-könyvek 8. ROMÁK ÉS OKTATÁS Iskolakultúra-könyvek 8. Sorozatszerkesztő Géczi János Szerkesztő Andor Mihály ROMÁK ÉS OKTATÁS iskolakultúra Iskolakultúra, Pécs, 2001 A könyv kiadását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Részletesebben

EMBER INFORMÁCIÓ RENDSZER

EMBER INFORMÁCIÓ RENDSZER EMBER INFORMÁCIÓ RENDSZER Avagy mit kell tudni az információs rendszerekről? HALASSY BÉLA Budapest, 1996. A szerkesztést a szerző végezte. Az ábrák és a fedőlap megrajzolásában közreműködött Sajben Gábor.

Részletesebben

BEVEZETŐ. Peter Senge

BEVEZETŐ. Peter Senge BEVEZETŐ Peter Senge Örömmel tettem eleget annak a felkérésnek, hogy felfrissítsem az előszót barátom és kollégám, J. Jaworski Szinkronicitás, A vezetés belső útja című könyvének magyar kiadásához. 2004

Részletesebben

NYELVÉBEN ÉL A NEMZET

NYELVÉBEN ÉL A NEMZET NYELVÉBEN ÉL A NEMZET Ezt a számtalanszor hallható, olvasható, szállóigévé vált kijelentést nem azért választottam írásom címéül, hogy Széchenyi István idézettségi indexét gyarapítsam, hanem mert az alábbiakban

Részletesebben

is ko la kul tú ra 2010/1 tanulmány kritika szemle melléklet Csányi Vilmos Oktatáspolitikai problémák egy humánetológiai rendszerszemlélet tükrében 3

is ko la kul tú ra 2010/1 tanulmány kritika szemle melléklet Csányi Vilmos Oktatáspolitikai problémák egy humánetológiai rendszerszemlélet tükrében 3 tanulmány Csányi Vilmos Oktatáspolitikai problémák egy humánetológiai rendszerszemlélet tükrében 3 Mészáros György Új episztemológiák kihívása a neveléstudományban 14 Dávid János Horváth Gergely Munkaerőpiaci

Részletesebben

Szerzetesi élet ez is egy mód az Istennek szentelt élet megélésére, ezzel foglalkozunk a mostani számban. Istennek szentelt élet A kifejezés

Szerzetesi élet ez is egy mód az Istennek szentelt élet megélésére, ezzel foglalkozunk a mostani számban. Istennek szentelt élet A kifejezés Szerzetesi élet ez is egy mód az Istennek szentelt élet megélésére, ezzel foglalkozunk a mostani számban. Istennek szentelt élet A kifejezés megdobogtatja a legtöbbünk szívét! Azt hiszem azért, mert mindannyian,

Részletesebben

II. RÉSZ A TÖMEGTÁRSADALMAK KEMÉNY TÖRTÉNELME (A tömegtársadalmak mechanikája és termodinamikája az időben)

II. RÉSZ A TÖMEGTÁRSADALMAK KEMÉNY TÖRTÉNELME (A tömegtársadalmak mechanikája és termodinamikája az időben) 1 II. RÉSZ A TÖMEGTÁRSADALMAK KEMÉNY TÖRTÉNELME (A tömegtársadalmak mechanikája és termodinamikája az időben) BEVEZETÉS Az alcímben hivatkozott hosszabb tanulmány 1 megalapozta a tömegtársadalmak mechanikáját

Részletesebben

AZ ÖNVALÓ ÉS AZ ISMERETELMÉLETI KORLÁTOK*

AZ ÖNVALÓ ÉS AZ ISMERETELMÉLETI KORLÁTOK* Carl Gustav Jung AZ ÖNVALÓ ÉS AZ ISMERETELMÉLETI KORLÁTOK* Amint már többször is volt alkalmam jelezni, a lapisról szóló kijelentések pszichológiai szempontból az önvaló archetípusát írják le. Ugyanakkor

Részletesebben

David R. Hawkins. A valódi Én hatalma

David R. Hawkins. A valódi Én hatalma David R. Hawkins A valódi Én hatalma A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: David R. Hawkins / The Eye of the I Veritas Publishing, Sedona, Arizona, USA, 2001 Fordította Újhelyi Bálint Szerkesztette

Részletesebben

Barsi Balázs: Krisztus, a mi reménységünk

Barsi Balázs: Krisztus, a mi reménységünk PPEK 374 Barsi Balázs: Krisztus, a mi reménységünk Barsi Balázs Krisztus, a mi reménységünk mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb

Részletesebben

(Kis útikalauz a mindenséghez)

(Kis útikalauz a mindenséghez) (Kis útikalauz a mindenséghez) Második kiadás Tisztelt Olvasó! Ön egy rendhagyó könyvet tart a kezében. A könyv írója több tucat kiadó megkeresése után találkozott velem... Nekem sem volt könnyű döntés

Részletesebben

3. A Nap életjelenségei a fizika és a csillagászat felől megközelítve

3. A Nap életjelenségei a fizika és a csillagászat felől megközelítve 3. A Nap életjelenségei a fizika és a csillagászat felől megközelítve Az eddigiek során bemutattam, hogy ha szemléletünkben újjászületnénk, és mentesülnénk a ma divatos gondolkodási vágányok kizárólagosságától,

Részletesebben

Thomas Laqueur: A testet öltött nem. Test és nemiség a görögöktől Freudig.

Thomas Laqueur: A testet öltött nem. Test és nemiség a görögöktől Freudig. Thomas Laqueur: A testet öltött nem. Test és nemiség a görögöktől Freudig. ELSŐ FEJEZET A nyelv és a test Az első dolog, amely meglepi az óvatlan megfigyelőt, hogy a nők mások, mint a férfiak. A nők az

Részletesebben

Nyelvében él a nemzet

Nyelvében él a nemzet SZILÁGYI N. SÁNDOR Nyelvében él a nemzet E zt a számtalanszor hallható, olvasható, szállóigévé vált kijelentést nem azért választottam írásom címéül, hogy Széchenyi István idézettségi indexét gyarapítsam,

Részletesebben

Ré az Egység Törvényének szerény hírnöke AZ EGYSÉG TÖRVÉNYE. Első könyv. L/L Research

Ré az Egység Törvényének szerény hírnöke AZ EGYSÉG TÖRVÉNYE. Első könyv. L/L Research Ré az Egység Törvényének szerény hírnöke AZ EGYSÉG TÖRVÉNYE Első könyv L/L Research A fordítás az alábbi elektronikus kiadások alapján készült: The Law Of One Book I The Ra Material by Ra, An Humble Messenger

Részletesebben

Társadalmi rendszerek és funkciók

Társadalmi rendszerek és funkciók Terestyéni Tamás Társadalmi rendszerek és funkciók Budapest, 2009. június, 40. szám ISSN 1788-134X ISBN 978-963-88287-3-6 Kiadja az Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet Budapest, 1021 Hűvösvölgyi

Részletesebben

EGY ÚT AZ EMBER ÖNMEGISMERÉSÉHEZ

EGY ÚT AZ EMBER ÖNMEGISMERÉSÉHEZ RUDOLF STEINER: EGY ÚT AZ EMBER ÖNMEGISMERÉSÉHEZ Nyolc meditációban Tau Benső út-ikalauz könytárából! http://www.tau.hu Rudolf Steiner: Egy út az ember önmegismeréséhez 2 A mű eredeti címe: Ein Weg zur

Részletesebben

Összefoglaljuk a projekt célkitűzéseit és témáit, melyeket alaposan elemzünk majd a kilenc adásban.

Összefoglaljuk a projekt célkitűzéseit és témáit, melyeket alaposan elemzünk majd a kilenc adásban. Index A projekt tartalma: I. Mi az identitás? Összefoglaljuk a projekt célkitűzéseit és témáit, melyeket alaposan elemzünk majd a kilenc adásban. Megvizsgáljuk a körkörös identitás és a tárgyalási folyamatok

Részletesebben

Plótinost (205 270) a kései antikvitás filozófusai a legjelentősebb

Plótinost (205 270) a kései antikvitás filozófusai a legjelentősebb Bene László (1968) filozófiatörténész, az ELTE BTK Ókori és Középkori Filozófia Tanszékének docense. Kutatási területe az antik filozófia és recepciótörténete. Legutóbbi írása az Ókorban: Okság és kozmogónia

Részletesebben

A magyarázat. Lars Adelskogh

A magyarázat. Lars Adelskogh Viszont azok számára, akiket egyszer beavatak és ezért megmaradtak a meser elveszet szava vagy a bölcsek köve keresőjeként, a műve kinyilatkoztatásként jöt. Elég sokan felismerték, hogy ismerték azt, amit

Részletesebben

Dr. Bordás Sándor A magyar kultúra történelmi traumáinak lélektani megközelítései

Dr. Bordás Sándor A magyar kultúra történelmi traumáinak lélektani megközelítései Dr. Bordás Sándor A magyar kultúra történelmi traumáinak lélektani megközelítései Ellentmondásosak az értékeken alapuló információk, melyek a magyarországi lakosokat érik ma, sőt rosszak a mentálhigiénés

Részletesebben

Thorwald Dethlefsen Rüdiger Dahlke Út a teljességhez A betegség jelentése és jelentősége

Thorwald Dethlefsen Rüdiger Dahlke Út a teljességhez A betegség jelentése és jelentősége Thorwald Dethlefsen Rüdiger Dahlke Út a teljességhez A betegség jelentése és jelentősége * * * Tau Benső út-ikalauz könytárából! http://www.tau.hu Thorwald Dehlefsen Rüdiger Dahlke: Út a teljességhez 2

Részletesebben