BAKOS ESZTER PHD HALLGATÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BAKOS ESZTER PHD HALLGATÓ"

Átírás

1 BAKOS ESZTER PHD HALLGATÓ Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék cím: A kiskorúak védelme AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2010/13/EU IRÁNYELVE (2010. március 10.) a tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolásáról (Audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv) (kodifikált változat) tükrében 1 Kivonat Az audiovizuális médiaszolgáltatások kiskorúak fejlődésére káros tartalmai, veszélyei az egész társadalom számára egyre nagyobb aggodalmat, megoldásra váró problémákat jelentenek. A gyermekek érdekében a Közösség igyekezett olyan szabályokat megfogalmazni, amelyek minden audiovizuális médiaszolgáltatás terén védik őket, de biztosítják a médiaszolgáltatók véleménynyilvánítási szabadságát is. A tanulmány célja bemutatni ezeket, a kiskorú fogyasztók magas szintű védelmét garantáló elvárásokat. 1 A tanulmány az Európai Unió és a Magyar Állam TÁMOP /B - 09/1/ KONV sz. projektjének támogatásával készült. Megjelent: Dr. Bakos Eszter: A kiskorúak védelme az Audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv tükrében. XI. RODOSZ 2010 Konferenciakötet, Metaforma Kft., Kolozsvár (13-26.) 1

2 Bevezetés 1989-ben a Határok nélküli televíziózásról szóló irányelv először fektette le a televíziós sugárzásra vonatkozó közös szabályokat. A közösségi joganyag már ekkor kiemelte, hogy a programok és a televíziós hirdetések szabályozását a kiskorúak testi, lelki és erkölcsi fejlődésének védelmére tekintettel kell kialakítani. Később, 1998-ban, majd 2006-ban került sor A kiskorúak és az emberi méltóság védelméről szóló Tanácsi, illetve Európai Parlament és Tanácsi ajánlások megfogalmazására, amelyek az irányelvet kiegészítették. 2 Így született meg és lépett hatályba december 19-én az Audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 3 (Irányelv), amely korszerű szabályokat fogalmaz meg a hagyományos (lineáris) és lekérhető (nem lineáris) szolgáltatásokra alapvetően fogyasztói oldalról közelítve. Az Irányelv olyan modern jogi szabályozási környezetet teremt, amelyben az audiovizuális médiaszolgáltatások mind gazdasági, mind kulturális szolgáltatás jellege tetten érhető. Hiszen maga az Irányelv is rögzíti az ötödik Preambulumában, hogy,,az audiovizuális médiaszolgáltatások ugyanúgy kulturális, mint gazdasági szolgáltatások. Így a szolgáltatások szabályozása során elkerülhetetlen a versenybarát megközelítés, de a fogyasztók védelmének magas szintű garantálása is, amelyek a közösségi joganyagot jellemzik. Ez azt jelenti, hogy abban az esetben, ha a médiaszolgáltatásokat gazdasági szolgáltatásként definiáljuk, akkor tartózkodni kell a túlzott szabályozástól, míg, ha kulturális szolgáltatásként közelítünk feléjük, akkor a részletesebb szabályozás, a bizonyos mértékű beavatkozás elfogadott /560/EC: Council Recommendation of 24 September 1998 on the development of the competitiveness of the European audiovisual and information services industry by promoting national frameworks aimed at achieving a comparable and effective level of protection of minors and human dignity Az Európai Parlament és a Tanács ajánlása (2006. december 20.) a kiskorúak és az emberi méltóság védelméről és a válaszadás jogáról az európai audiovizuális és on-line információs szolgáltatási ipar versenyképességével összefüggésben.(továbbiakban: 2006-os ajánlás) 3 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2010/13/EU IRÁNYELVE (2010. március 10.) a tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolásáról (Audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv) (kodifikált változat) 4 Gellén, 2009a: 9.p. 2

3 Kulturális szolgáltatásként az audiovizuális médiaszolgáltatások társadalmat befolyásoló területként definiálhatók, és a médiaszolgáltatások kibővülése, a platformok fejlődése és ezek által az egyre erősebb befolyásolás lehetősége a fogyasztók fokozottabb védelmét teszi szükségessé. Ez számos, az Irányelvben megfogalmazott rendelkezésben tetten érhető, mint a szerkesztői felelősség, a szolgáltatók beazonosítása, a minőségi hirdetés követelménye. A fogyasztóvédelem két szinten jelenik meg az Irányelvben: egyrészt vannak általános, minden médiafogyasztóra alkalmazandó rendelkezések, és vannak egyes védett csoportok körére előírt szabályok. 5 Ezen védett csoportok egyike, mint közérdekű célként 6 megjelölt kör a kiskorúak, akik védelme érdekében az Irányelv a hagyományos és lekérhető médiaszolgáltatásokra, az audiovizuális kereskedelmi közleményekre külön rendelkezéseket épít be. Jelen tanulmány ezen, a kiskorúak védelme érdekében megfogalmazott rendelkezéseket kívánja bemutatni. 5 Gellén, 2009a: 11,p. 6 Irányelv. (12) preambulum 3

4 Az audiovizuális médiaszolgáltatások köre Az Irányelv megalkotta az audiovizuális médiaszolgáltatatás fogalmát 7. Ez azon televíziós (linear) és lekérhető (non-linear) 8 tömegkommunikációs eszközöket foglalja magában, amelyeket a közvélemény széles rétegeinek szánnak, és amelyek azt egyértelműen befolyásolják. Az audiovizuális médiaszolgáltatás a Szerződés 56. és 57. cikkének értelmében vett olyan szolgáltatás, amelyért egy médiaszolgáltató szerkesztői felelősséget visel, és amelynek elsődleges célja műsorszámoknak tájékoztatás, szórakoztatás vagy nevelés céljából a közönséghez történő eljuttatása a 2002/21/EK irányelv 2. cikkének a) pontja értelmében vett elektronikus hírközlő hálózaton keresztül. Az ilyen audiovizuális médiaszolgáltatás vagy az ezen cikk e) pontjában meghatározott televíziós műsorszolgáltatás, vagy az ezen cikk g) pontjában meghatározott lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatás, és/vagy audiovizuális kereskedelmi közlemény. Az Irányelv a fogalmat kiterjeszti minden gazdasági tevékenységi formára és közszolgálati vállalkozásra, illetve az audiovizuális kereskedelmi közleményekre. Ugyanakkor a fogalom-meghatározás nem terjed ki a nem gazdasági jellegű tevékenységekre, és azokra sem, amelyek nem állnak versenyben a gazdasági jellegű szolgáltatásokkal 9. Továbbá nem tartoznak e kategóriába azon műsorok sem, amelyek elsődleges célja nem a műsorszolgáltatás, vagyis az online játékok, a szerencsejáték-szolgáltatások és a keresőmotorok. Végül kiveszi az Irányelv a hatálya alól a hírlapok, folyóiratok elektronikus változatait is. 7 (21), (22) Preambulum 8 (27) Preambulum: A lineáris szolgáltatás magában foglalja az analóg és a digitális televíziót, az élő streaminget, a webtelevíziót és a közel igény szerinti lekérhető videót. A nem lineáris szolgáltatás például a lekérhető videó. 9 (21) Preambulum szerint ilyen például a magáncélú weboldal vagy a magánszemélyek által hozzáférhetővé tett vagy terjesztett tartalom azonos érdeklődésű közösségen belül. 4

5 Az audiovizuális kereskedelmi közlemény fogalmát az Irányelv 1. cikkének h) pontja adja meg:,,olyan hangos vagy néma képek, amelyek célja gazdasági tevékenységet folytató természetes vagy jogi személy árujának, szolgáltatásának vagy arculatának közvetlen vagy közvetett népszerűsítése. Az ilyen képek fizetés vagy hasonló ellenszolgáltatás ellenében, vagy önreklámozás céljából kísérnek egy műsorszámot, vagy szerepelnek abban. Az audiovizuális kereskedelmi közlemény formái közé tartozik többek között a televíziós reklám, a támogatás, a televíziós vásárlás és a termékmegjelenítés. Tehát a kiskorúak védelme érdekében megfogalmazott rendelkezések: - a hagyományos televíziós műsorszolgáltatásra, - a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatásokra - és az audiovizuális kereskedelmi közlemények terjednek ki. Egyetértve az Irányelv magyarországi implementációjával foglalkozó szerző megállapításával, miszerint a közösségi joganyag,,piacorientált szemléletű, a médiaszolgáltatások versenyét élénkítő keretszabálynak tekinthető 10, jómagam is úgy vélem, hogy az Európai Unió rugalmas és liberális közösségi szabályokat fogalmazott meg az audiovizuális médiaszolgáltatások teljes területére, amelyek szigorúbb és részletesebb szabályok kialakítását engedi a tagállamoknak. A szolgáltatók számára a kedvező versenypozíció érdekében nem indokolt a minimumszabályok szigorítása, ugyanakkor a szabályok részletezése egyes területeken, mint a kiskorúak védelme, az lehet. 11 Tekintettel arra, hogy,,a gyerekek életének, élmény- és ismeretszerzésének egyik, ha nem a legmeghatározóbb eszköze a média, azon belül is a televízió 12, indokolt lehet további szabályokat lefektetni társ- vagy önszabályozás keretei között 13 az Irányelv által támasztott követelményekhez képest. Ezen megoldások a közérdekű célok szabályozása terén hatékonyak lehetnek, amelyek ösztönzése a tagállamok feladata a lehetőségeikhez mérten. 10 Gellén,2009a:.12.p. 11 Gellén,2009a:.13.p. 12 Kiss, 2004: 13 A társszabályozás során az állam hatást gyakorol a szabályozási folyamatokra és meghatározza a garanciális kereteket. A munkamegosztás előnye a nagyobb fenntarthatóság és a gyorsabb döntéshozatal.,,az önszabályozás olyan önkéntes kezdeményezési típus, amely lehetővé teszi a gazdasági szereplők, a szociális partnerek, a nem kormányzati szervek vagy a szövetségek számára, hogy saját maguk számára fogadjanak el közös iránymutatásokat. (44) Preambulum 5

6 A hagyományos és a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatásokkal szemben támasztott követelmények A kiskorúak érdekében megfogalmazott rendelkezésekkel az Európai Bizottság és Tanács eleget tett az Európai Parlament előírásának, miszerint,,minden audiovizuális és információs szolgáltatás tartalmára vonatkozóan közösségi szinten kell jogi eszközöket elfogadni, és emellett intézkedéseket hozni az illegális tartalom terjesztésének megakadályozására, és védeni kell a kiskorúakat a felnőtteknek szóló műsorokhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáféréstől 14. Az Irányelv a szabályozási hatálya alá vont területekre normatív vagy nem normatív előírásokat fogalmaz meg. A normatív szabályok implementálása törvényben kötelező, míg a nem normatívak ösztönző jellegűek, azok implementálása törvényben nem kötelező. 15 A hagyományos audiovizuális médiaszolgáltatás esetén az Irányelv a 27. cikkében normatív jelleggel írja elő, hogy,,a tagállamok megfelelő intézkedéseket hoznak annak biztosítására, hogy a joghatóságuk alá tartozó műsorszolgáltatók által nyújtott televíziós adások ne tartalmazzanak olyan programokat, amelyek súlyosan károsíthatják a kiskorúak fizikai, értelmi vagy erkölcsi fejlődését, különösen pornográfiát vagy indokolatlan erőszakot tartalmazó műsorokat. Tehát a cikk (1) bekezdése azon műsorokra vonatkozik, amelyek súlyosan károsíthatják a kiskorúak fejlődését. Ezt az előírást a cikk (2)-(3) bekezdése kiterjeszti azon műsorokra is, amelyek valószínűleg károsíthatják a kiskorúak fejlődését, kivéve, ha az adásidő megválasztásával vagy más technikai intézkedéssel biztosítható, hogy az adáskörzetben a kiskorúak szokásos körülmények között ne hallják 14 Az Európai Parlament jogalkotási állásfoglalása az európai audiovizuális és információs szolgáltatások iparának versenyképessége tekintetében a kiskorúak és az emberi méltóság védelméről, valamint a válaszadás jogáról szóló európai parlamenti és tanácsi ajánlásra tett javaslatról 15 Gellén, 2009a:.14.p. 6

7 vagy ne lássák az ilyen adásokat. Továbbá, abban az esetben, ha az ilyen műsorok kódolatlan formában kerülnek sugárzásra, akkor akusztikus figyelmeztetésnek kell előttük szerepelni vagy azonosításukat teljes időtartamuk alatt egy vizuális jelképnek kell biztosítani. Azaz fel kell hívni a nézők figyelmét a műsor tartalmának jellegére vagy egy piktogramot kell a műsor alatt láthatóvá tenni, amely arra utal. A lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatók alapjaiban a televíziós szolgáltatásokhoz hasonlóak, mert ugyanazon közönségért versengenek, de két lényeges ponton eltérnek azoktól: a felhasználó számára rendelkezésre álló választási és befolyásolási lehetőségekben, a társadalomra gyakorolt hatásában. 16 Ma még a lekérhető szolgáltatásokról elmondható, hogy,,a terület még alakulóban van, sajátosságai nem egyértelműek és kiforrottak 17. Emiatt az Irányelv tartózkodik a normatív jellegű szabályozástól, de a kiskorúak védelme ezen a területen is kiemelt figyelmet és prioritást élvez. Így az Irányelv 12. cikke a tagállamok számára kötelezővé teszi megfelelő intézkedések létrehozását, hogy,,azok a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatások, amelyek súlyosan károsíthatják a kiskorúak fizikai, értelmi vagy erkölcsi fejlődését, csak oly módon legyenek elérhetők, hogy a kiskorúak rendes körülmények között nem láthatják vagy hallhatják az ilyen lekérhető szolgáltatásokat. Ennek alapján a nemzeti szabályozó-hatóságokra van bízva, hogy milyen eszközökkel valósítják meg e célt. Maguk döntik el, mi számít súlyosan ártalmas kategóriának elválasztva a jogellenes tartalmaktól, mely utóbbi megjelenítését tilalmazni kell. Az Európai Parlament 2006-os ajánlása a tagállamok számára számos lehetőséget kínál, amelyek a kiskorúak javát szolgálhatják. Többek között ilyen lehet a szűrési rendszer vagy jelölés alkalmazása.,,a lekérhető szolgáltatások esetében tehát a kiskorúakat mindenképp,,távol kell tartani a súlyosan károsító tartalmaktól. Az egyéb tartalmak szabályozására a tagállam szabad kezet kap C 89/04. sz. Mediakabel BV kontra Commissariaat voor de MEDIA ügy (EBHT I P.) 17 Gellén, 2009a: 15.p. 18 Gellén, p. 7

8 azon tartalmak, amelyek súlyosan károsíthatják a kiskorúak fejlődését azon tartalmak, amelyek valószínűleg károsíthatják a kiskorúak fejlődését HAGYOMÁNYOS AUDIOVIZUÁLIS MÉDIASZOLGÁLTATÁS TELJES TILALOM: nem jelenhetnek meg a televíziós adásokban kódolás adásidő megválasztása technikai intézkedés LEKÉRHETŐ AUDIOVIZUÁLIS MÉDIASZOLGÁLTATÁS OLY MÓDON, hogy rendes körülmények között ne hallják vagy lássák a kiskorúak NINCS KORLÁTOZÁS 1.sz. táblázat: A hagyományos és a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatásokra vonatkozó szabályok. Forrás: (letöltés ideje: augusztus 31.) 8

9 Az audiovizuális kereskedelmi közleményekkel szemben támasztott követelmények Az audiovizuális kereskedelmi közleményekre vonatkozó rendelkezések betartása minden médiaszolgáltató kötelessége. Az Irányelv ezek szabályozása esetén is követi a minimumszabályok alkalmazását. Kiegyensúlyozott jogi környezet megteremtésére törekszik, mert egyfelől a médiaszolgáltatók érdeke a kereskedelmi közlemények versenyszemléletű szabályok közötti kommunikálása, másfelől az ezen médiaszolgáltatásokban rejlő befolyásoló hatás miatt a fogyasztókat, illetve a kiskorú fogyasztókat védeni kell egyes reklámozási technikáktól, egyes termékek reklámjától. Az Irányelv a fogyasztók érdekeinek teljes és megfelelő védelme érdekében már Preambulumában is megfogalmaz minimális szabályokat, de a részletes követelményeket a cikkében sorolja fel. Ezek között találunk olyan előírásokat, amelyek szövegezése is magában foglalja, hogy kifejezetten a kiskorúak egészséges fejlődése érdekében születtek meg ezen korosztály különös fogékonyságára, fogyasztási szokásaikra és a napjainkban tapasztalható gyermekkori elhízás problémájára tekintettel. Ezen, minden audiovizuális kereskedelmi közleménnyel szemben támasztott előírások a következők: Az alkoholtartalmú italokra vonatkozó audiovizuális kereskedelmi közlemény nem célozhat kifejezetten kiskorúakat, és nem bátoríthat ilyen italok mértéktelen fogyasztására. (9. cikk e)) Az audiovizuális kereskedelmi közlemény nem okozhatja kiskorúak fizikai vagy erkölcsi romlását. Ennek megfelelően közvetlenül nem buzdíthat kiskorúakat termék megvásárlására hiszékenységük kihasználásával, közvetlenül nem bátoríthat kiskorúakat arra, hogy rábeszéljék szüleiket vagy másokat a reklámozott termék vagy szolgáltatás megvásárlására, nem használhatja ki a kiskorúak szüleik, tanáraik és más személyek iránti bizalmát, és indokolatlanul nem ábrázolhat kiskorút veszélyes helyzetekben. (9. cikk g)) 9

10 Ahogy már az audiovizuális kereskedelmi közlemény fogalmánál jeleztem, az Irányelv ideveszi a támogatást és a termékelhelyezést is, amelyekre a cikkei adják meg a szabályozási keretet. Ezen szabályok alól maga az Irányelv teremti meg az eltérés lehetőségét a tagállami szabályozóhatóságok számára két területen: az egyik a támogatás, a másik a termékelhelyezés, ami,,az új szabályozás egyik legtöbb kérdést felvető, parázs vitákat generáló új területeként említhető 19. Támogatás esetén elvárás a támogatott műsorszám megjelölése, amely a támogató neve, logója és/vagy egyéb, a támogatóra utaló jelzéssel lehetséges a műsorszám elején, folyamán és/vagy végén. Az Irányelv enyhít ezen tájékoztatási kötelezettségen, és a kiskorúak védelmére tekintettel a nemzeti jogszabályok kizárhatják a logó megjelenítését a gyermekműsorok közben. Ahogy, egy, a kiskorú fogyasztók védelmével foglalkozó szakember látja,,,ez annál is inkább indokolt, mivel a támogatói logónak a gyermekműsorokban való alkalmazása esetén azt később könnyedén felismerik, és komolyan befolyásolhatják a gyermekek,,vásárlási szokásait. 20 A termékelhelyezés főszabály szerint tiltott, de ha a tagállam eltérően nem határoz, bizonyos feltételek mellett két esetben engedélyezhető: 1. Egyrészt a filmszínházakban bemutatásra kerülő filmalkotásokban, audiovizuális médiaszolgáltatások céljára készült filmek és sorozatok, sportműsorok, illetve könnyű szórakoztató műsorok esetén. 2. Másrészt engedélyezett ingyenesség esetén, amikor nem kerül sor fizetésre, csak termékek vagy szolgáltatások ingyenes rendelkezésre bocsátására. Ezzel párhuzamosan az Irányelv megtiltja a termékelhelyezés alkalmazását a gyermekműsorokban, de csak az első esetkör tekintetében, ingyenesség esetén engedélyezett. Ezt ellentmondásnak vélem, mert a gyermekek a leginkább megcélzott fogyasztói kör, akiket a termékek látványa magával ragad. Ezen két kiemelt kereskedelmi közlemény mellett a közösségi joganyag a televíziós hirdetésre és vásárlásra is fogalmaz meg követelményeket a kiskorú fogyasztók érdekében. 19 Gellén, 2009a: 34,p. 20 Gellén, 2009b: 46.p. 10

11 1. Egyrészt ezen kereskedelmi kommunikációs formákkal a gyermekműsorok minden egyes, műsorrend szerinti, legalább 30 perc hosszúságú időszakban egyszer szakíthatók meg, feltéve hogy a műsorszám műsorideje meghaladja a 30 percet. (20. cikk (2)) 2. Másrészt az alkoholos italok televíziós hirdetése és televíziós vásárlási műsorai nem szólhatnak kifejezetten kiskorúakhoz, illetve különösen nem ábrázolhat kiskorúakat ezen italok fogyasztása közben. (22. cikk a)) A bemutatott szabályok betartásával lehetséges annak elérése, hogy a kereskedelmi közlemények ne okozzanak a gyermekek számára fizikai, erkölcsi és értelmi károsodást, illetve a rendelkezések megakadályozhatják a gyermekek fogékonyságának kihasználását. Az eddig bemutatott normatív szabályok mellett két további irányt is kínál az Irányelv, amellyel a kiskorú fogyasztók magas szintű védelmét kívánja még inkább elősegíteni. 11

12 Kiskorúak testi egészségének védelem magatartási kódex elfogadásával,,a tagállamoknak és a Bizottságnak ösztönözniük kell a médiaszolgáltatókat arra, hogy magatartási kódexeket dolgozzanak ki az olyan élelmiszerekre és italokra vonatkozó, gyermekműsorokat kísérő vagy azokban foglalt, nem megfelelő audiovizuális kereskedelmi közleményeket illetően, amelyek olyan táplálkozási vagy élettani hatással bíró tápanyagokat és egyéb anyagokat tartalmaznak, különösen zsírt, transzzsírsavakat, sót/nátriumot és cukrokat, amelyeknek túlzott mértékű bevitele a teljes étrendben nem ajánlott 21. Szabályozási szint Az Európai Bizottság megfogalmazása szerint a,,magatartási kódexek kifejezés önkéntesen elfogadott szabályokra utal (önszabályozás keretén belül), amelyeket az audiovizuális médiaszolgáltatók maguk vagy más szektor szereplőivel (élelmiszeripar, reklámozók) együttműködve fogadnak el. 22 A magatartási kódex, mint az önszabályozás egyik eszközének fontosságát a fentebb már hivatkozott, 1998-as a kiskorúak és az emberi méltóság védelméről szóló ajánlás is kiemelte, amit később a 2006-os ajánlás is megfogalmazott annak érdekében, hogy a médiaszektor szereplőit felelősségteljes magatartásra ösztönözze. 23 Ahhoz, hogy a gyermekkori elhízás megállítható legyen és a gyermekek ne éljenek mozgásszegény életmódot, az üzleti és a civil szférának össze kell fognia. A Bizottság ezért önkéntes tevékenységre hívja fel többek között a reklámipart, és hozzájárul helyi és nemzetközi kezdeményezésekhez, amelyek az egészséges étrendet és a fizikai aktivitást szorgalmazzák, közvetítik a fogyasztók felé. Azaz itt ajánlásként, nem normatív jelleggel ír elő teljesítendő feladatot a tagállamok számára bízva abban, hogy,,a fejlődő audiovizuális médiaszolgáltatási ágazatban a közérdekű célok elérését célzó 21 Irányelv 9. cikk( 2) 22 (hozzáférés: augusztus 30.) os ajánlás. I.3.c) 12

13 intézkedések hatékonyabbak lesznek, ha azokat a szolgáltatók aktív támogatásával hozzák meg. 24 A szabályozás tárgya A magatartási kódexek ösztönzése azon audiovizuális kereskedelmi közleményekre vonatkozik, amelyek: élelmiszereket és italokat reklámoznak, gyermekműsorokat kísérnek vagy azokban foglaltak, nem megfelelőek, azaz olyan táplálkozási vagy élettani hatással bíró tápanyagokat, egyéb anyagokat tartalmaznak (különösen zsírt, transzzsírsavat, sót, nátriumot, cukrot), amely túlzott bevitele nem ajánlott. Ugyanakkor tisztában kell lenni azzal, hogy a magatartási kódexekben lefektetett szabályok elfogadása az élelmiszeripar szereplőinek feladata és kötelessége, mivel a médiaszolgáltatók, mint gazdasági szereplők nem korlátozhatják, szabályozhatják más gazdasági szereplők (azaz az élelmiszeripar szereplői) tevékenységét. Így végső soron a termékeiket reklámozó cégek a felelősek az Irányelv ezen rendelkezésének eleget tenni, a médiaszolgáltatók pedig betartatni az kódexben foglaltakat, mert ők azok, akik az élelmiszerek és az italok reklámjának a megjelenítést biztosítják, tehát végső soron nekik kell felelősséget vállalniuk azért, amit közvetítenek. A rendelkezés célja Az audiovizuális kereskedelmi közleményekkel szemben az Irányelv 9. cikk (1)-e fogalmaz meg követelményeket, amelyek közül az egyik elvárás, hogy nem bátoríthat egészségre vagy biztonságra ártalmas magatartásra 25. Ezen ponthoz kapcsolódik szorosan a magatartási kódexek kidolgozására annak érdekében, hogy a magas zsír-, só- és cukortartalmú élelmiszerek és italok reklámozása szabályozott keretek között történjen. 26 Ennek révén a gyermekek számára nem, illetve csak megfelelő feltételekkel reklámozható 24 (44) Preambulum 25 Irányelv. 9. cikk c) iii. 26 A magas zsír-, só- és cukortartalmú élelmiszerek meghatározása tekintetében lásd: Helyesbítés az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokról szóló, december 20-i 1924/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelethez (HL L 404., ) 13

14 a túlzott bevitelre nem ajánlott élelmiszer. Így, bár a rendelkezés nem mondja ki, de a cél végső soron az, hogy minél több alacsony zsír- és sótartalmú termék, zöldség és gyümölcs jelenjen meg az audiovizuális kereskedelmi közleményekben, felelős marketing tevékenység (minőségi reklámozás) alakuljon ki a gyermekek irányába, a reklám negatív irányba befolyásoló hatása csökkenjen és a megfelelő élelmiszer kiválasztását segítsék elő fogyasztói oldalon. 14

15 Médiatudatosság (media literacy) Mindennapjaink során hírek, információk sokaságával, a legkülönfélébb médiatartalmakkal találkozhatunk. Az audiovizuális médiaszolgáltatásokból ránk zúduló kommunikációs üzenetek, plurális vélemények és az eltérő kulturális értékek megfelelő megértése nélkül nem képes a fogyasztói társadalom a digitális média lehetőségeit kihasználni és csökkenteni az azokból eredő kockázatot. 27 Ezért az Irányelv is célként tűzi ki, hogy,,a médiatudatosság fejlesztését a társadalom valamennyi szegmensében elő kell mozdítani, és a haladást szorosan figyelemmel kell kísérni 28. Az Európai Bizottság a média-írástudást, médiaműveltséget a következőképp definiálta:,,a médiához való hozzáférésre, a média és a médiatartalmak különböző aspektusainak megértésére és kritikus szemmel való vizsgálatára, valamint a különféle kontextusokban megvalósuló kommunikációra való képesség 29. Maga az Irányelv is definiálja a médiatudatosságot (a), felsorolja a tudatos médiafogyasztó képességeit (b) és intézkedéseket ajánl a 2006-os ajánlás alapján 30 ennek előmozdítására(c). a),,a médiatudatosság olyan készségeket, ismereteket és értelmezési képességeket jelent, amelyek alapján a fogyasztók hatékonyan és biztonságosan tudják használni a médiát. 31 b) Ezek a képességek többek között: - tájékozott választási képesség, - a tartalom és a szolgáltatás jellegének megértése, - az új kommunikációs technológiák adta lehetőségek hasznosításának képessége, - a káros vagy sértő anyagoktól való tartózkodás. 27 Polyák, 2008: 71.p. 28 Irányelv (47) Preambulum 29 Commission of the European Comminities: Communication from the Commission to the European Parlament, the Council, the European Econimic and Social Committee and the Committee of the Regions A European approach to the media literacy int he digital environment os ajánlás II. MELLÉKLET 31 (47) Preambulum 15

16 c) Ezen intézkedések lehetnek: - a tanárok és a nevelők további képzése - külön internetképzés gyermekek számára egész fiatal kortól, a szülők számára látogatható órákkal - iskolai tanterv részét képező integrált oktatási megközelítés - állampolgárokat célzó nemzeti kampányok minden kommunikációs média bevonásával. Elsősorban a Bizottságra és a tagállamokra hárul azon programoknak a megszervezése és kivitelezése, amelyek elősegítik az egész társadalomban a megfelelő médiaismeret létrejöttét és annak folyamatos fejlesztését, hogy a fogyasztók a média kibővült tartalmát kritikusan értékeljék és a manipulatív hatásokat kiszűrjék. Az államoknak közös módszereket és globális kezdeményezéseket kell kialakítaniuk a hatékonyság érdekében. Továbbá szükséges az információk, a bevált gyakorlat és módszerek egymás közti terjesztése. Az államok ezen sajátos médiafogyasztó-védelmen keresztül szerepet vállalnak, illetve kellene vállalniuk a tudatos médiafogyasztás kialakítása érdekében. A szakemberek a felsorolt intézkedésekkel,,a korábbi, közlési tilalmakon és korlátokon alapuló szabályozási megoldások helyett, illetve azok kiegészítéseként a felhasználói készségek erősítésével 32 tehetnek eleget a Bizottság által rájuk rótt feladatnak. 32 Polyák, 2008: 71.p. 16

17 Zárszó A napjainkban megjelenő egyre több és egyre változatosabb audiovizuális médiaszolgáltatások újabb és újabb kihívásokat generálnak amellett, hogy számos lehetőség rejlik bennük mind a médiaipar szereplői, mind a fogyasztói társadalom részére. A kiskorúak médiával kapcsolatos jogainak érvényesülése - mint a szociális, szellemi és erkölcsi jólétüket előmozdító, valamint a fizikai és szellemi egészségüket biztosító tájékoztatáshoz való hozzájutás 33 vagy a felnőtteknek szóló műsorokhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáféréstől való védelem 34 - és a megfelelő fejlődésük érdekében szükséges, hogy az audiovizuális szolgáltatások tartalmára uniós szinten szülessenek jogi eszközök. Ennek érdekében fogalmazta meg a Közösség a bemutatott Irányelvet, amely implementálásával, keretszabályainak kiegészítésével létrejöhet egy gyermekbarát médiakörnyezet. Ennek, az Irányelv alapján történt létrehozását az Európai Bizottság 2011-ben ellenőrizni fogja és jelentést készít majd a tagállamokban tapasztalható technológiai fejlődésről, a szektor versenyképességéről, a médiatudatosság szintjéről és reklámszabályok átültetéséről. Csak remélni merem, hogy a jelentés pozitív eredményekről számol majd be a kiskorúak magas szintű védelme és megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődése érdekében. 33 A gyermekek jogairól szóló Genfi nyilatkozat 17. cikk, New York-i Egyezmény 17. cikk 34 Az Európai Parlament jogalkotási állásfoglalása az európai audiovizuális és információs szolgáltatások iparának versenyképessége tekintetében a kiskorúak és az emberi méltóság védelméről, valamint a válaszadás jogáról szóló európai parlamenti és tanácsi ajánlásra tett javaslatról 17

18 Bibliográfia Felhasznált irodalom 1. Gellén Klára: Az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv implementációja és az évi I. törvény. In: Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet. Budapest, december, 43. szám. 43.p. 2. Gellén Klára: Az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv főbb intézményei a tagállami jogalkotó implementációs mozgástere tükrében. Infokommunikáció és Jog, február. 3-8.p. 3. Gellén Klára: A kiskorú fogyasztók védelme a közösségi és nemzeti médiaszabályozás terén. In: Gabos Erika (Szerk.) A média hatása a gyermekekre és fiatalokra V. Nemzeti Médiakonferencia, Balatonalmádi, P. 4. Kiss Judit: A televízió hatása a kisiskolás gyerekekre. Új pedagógia Szemle, 2004/09 sz p 5. Polyák Gábor: A médiarendszer kialakítása. A piacra lépés és a hozzáférés alkotmányjogi, közösségi jogi és összehasonlító jogi elemzése. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, p. Felhasznált jogszabályok 1. 98/560/EC: Council Recommendation of 24 September 1998 on the development of the competitiveness of the European audiovisual and information services industry by promoting national frameworks aimed at achieving a comparable and effective level of protection of minors and human dignity 2. Commission of the European Comminities: Communication from the Commission to the European Parlament, the Council, the European Econimic and Social Committee and the Committee of the Regions A European approach to the media literacy int he digital environment 18

19 3. Az Európai Parlament és a Tanács ajánlása (2006. december 20.) a kiskorúak és az emberi méltóság védelméről és a válaszadás jogáról az európai audiovizuális és on-line információs szolgáltatási ipar versenyképességével összefüggésben 4. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2010/13/EU IRÁNYELVE (2010. március 10.) a tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolásáról (Audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv) (kodifikált változat) 5. Az Európai Parlament jogalkotási állásfoglalása az európai audiovizuális és információs szolgáltatások iparának versenyképessége tekintetében a kiskorúak és az emberi méltóság védelméről, valamint a válaszadás jogáról szóló európai parlamenti és tanácsi ajánlásra tett javaslatról 6. Helyesbítés az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokról szóló, december 20-i 1924/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelethez ( HL L 404., ) 7. A gyermekek jogairól szóló New York-i Egyezmény 8. A gyermekek jogairól szóló Genfi Nyilatkozat Egyéb felhasznált források 1. C 89/04. sz. Mediakabel BV kontra Commissariaat voor de MEDIA ügy (EBHT I P.) 2. tm (hozzáférés: augusztus 30.) 19

Az Audiovizuális Médiaszolgáltatásokról szóló irányelv tervezett módosításai. dr. Pap Szilvia

Az Audiovizuális Médiaszolgáltatásokról szóló irányelv tervezett módosításai. dr. Pap Szilvia Az Audiovizuális Médiaszolgáltatásokról szóló irányelv tervezett módosításai dr. Pap Szilvia Fontosabb állomások 2010/13/EU Irányelv az Audiovizuális Médiaszolgáltatásokról (2010. március 10.) Európai

Részletesebben

A Digitális Egységes Piac és az AVMS irányelvek átültetésének médiajogi problémái, különös tekintettel az irányelv tárgyi hatályára -

A Digitális Egységes Piac és az AVMS irányelvek átültetésének médiajogi problémái, különös tekintettel az irányelv tárgyi hatályára - A Digitális Egységes Piac és az AVMS irányelvek átültetésének médiajogi problémái, különös tekintettel az irányelv tárgyi hatályára - Dr. Nyakas Levente, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatudományi

Részletesebben

MÓDOSÍTÁS: HU Egyesülve a sokféleségben HU 2012/2132(INI) Véleménytervezet Vicente Miguel Garcés Ramón. PE500.

MÓDOSÍTÁS: HU Egyesülve a sokféleségben HU 2012/2132(INI) Véleménytervezet Vicente Miguel Garcés Ramón. PE500. EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 28.11.2012 2012/2132(INI) MÓDOSÍTÁS: 1-21 Vicente Miguel Garcés Ramón (PE500.516v01-00) az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai

Részletesebben

A szabályozás aktuális hatósági feladatai. Aranyosné dr. Börcs Janka főigazgató

A szabályozás aktuális hatósági feladatai. Aranyosné dr. Börcs Janka főigazgató A szabályozás aktuális hatósági feladatai Aranyosné dr. Börcs Janka főigazgató foigazgato@nmhh.hu 2016. október 13. Egységes Digitális Piac stratégiája (DSM) Az Európai Bizottság 2015. május 6-án bemutatta

Részletesebben

Hatékony műszaki megoldások lineáris és lekérhető médiaszolgáltatások esetén Ajánlástervezet ismertetése

Hatékony műszaki megoldások lineáris és lekérhető médiaszolgáltatások esetén Ajánlástervezet ismertetése Hatékony műszaki megoldások lineáris és lekérhető médiaszolgáltatások esetén Ajánlástervezet ismertetése Tarcsai Zoltán Szabályozási szakértő Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Infomédia szabályozási

Részletesebben

A kiskorúak védelmében alkalmazott hatékony műszaki megoldások Külföldi kitekintés

A kiskorúak védelmében alkalmazott hatékony műszaki megoldások Külföldi kitekintés A kiskorúak védelmében alkalmazott hatékony műszaki megoldások Külföldi kitekintés Szilády Szilvia Tudományos munkatárs Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztály 2011. június

Részletesebben

ESZKÖZSPECIFIKUS KORLÁTOK. média Internet közterület

ESZKÖZSPECIFIKUS KORLÁTOK. média Internet közterület BME MBA ESZKÖZSPECIFIKUS KORLÁTOK média Internet közterület MÉDIAJOG Médiaszabályozás mindig is követő volt (gyakran a fejlődés gátjává vált) 90-es évek eleje: médiaháború 96-os médiatörvény 14 évig

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz: Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

MELLÉKLETEK. a következőhöz: Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.5.30. COM(2018) 366 final ANNEXES 1 to 2 MELLÉKLETEK a következőhöz: Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a Kreatív Európa program (2021 2027) létrehozásáról

Részletesebben

2007.12.18. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 332/27 IRÁNYELVEK

2007.12.18. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 332/27 IRÁNYELVEK 2007.12.18. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 332/27 IRÁNYELVEK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2007/65/EK IRÁNYELVE (2007. december 11.) a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának közleménye

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának közleménye A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának közleménye Ajánlás a kiskorúak védelmében a lineáris és lekérhető médiaszolgáltatók által alkalmazandó hatékony műszaki megoldásokra I. Az ajánlás

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság

EURÓPAI PARLAMENT. Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2004 2009 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság 2008/2173(INI) 5.12.2008 MÓDOSÍTÁS 1-28 (PE415.189v01-00) a fogyasztóknak különösen a kiskorúaknak a videojátékok használata

Részletesebben

Kulturális és Oktatási Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Kulturális és Oktatási Bizottság részéről. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részére

Kulturális és Oktatási Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Kulturális és Oktatási Bizottság részéről. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részére Európai Parlament 2014-2019 Kulturális és Oktatási Bizottság 2015/0278(COD) 10.5.2016 VÉLEMÉNYTERVEZET a Kulturális és Oktatási Bizottság részéről a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részére a

Részletesebben

(Jogalkotási aktusok) IRÁNYELVEK

(Jogalkotási aktusok) IRÁNYELVEK 2010.4.15. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 95/1 I (Jogalkotási aktusok) IRÁNYELVEK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2010/13/EU IRÁNYELVE (2010. március 10.) a tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások

Részletesebben

Tervezés-Kutatás. 5/a. MÉDIASZABÁLYOZÁS

Tervezés-Kutatás. 5/a. MÉDIASZABÁLYOZÁS Tervezés-Kutatás 5/a. MÉDIASZABÁLYOZÁS MÉDIASZABÁLYOZÁS Hatáskör: Jogi szabályozás Gazdasági szabályozás Etikai normatívák Önszabályozás, Belső szabályozás Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Nemzeti Adó-

Részletesebben

Az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv implementációja és az 1996. évi I. törvény

Az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv implementációja és az 1996. évi I. törvény Gellén Klára Az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv implementációja és az 1996. évi I. törvény Budapest, 2009. december, 43. szám ISSN 1788-134X ISBN 978-963-88287-8-1 Kiadja az Alkalmazott

Részletesebben

A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA.

A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA. A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA. A public relations tevékenység struktúrájával kapcsolatos szakmai kifejezések tartalmának értelmezése:

Részletesebben

A jövő szabályozási kihívásai

A jövő szabályozási kihívásai 1 A jövő szabályozási kihívásai Aranyosné dr. Börcs Janka NMHH Főigazgató HTE Médianet 2015 2015.10.09. Egységes Európai Digitális Piac Stratégia 2 Digitális termékek elérhetővé tétele Digitális hálózatok

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, június 6. (10.06) (OR. en) 9803/05 SAN 99

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, június 6. (10.06) (OR. en) 9803/05 SAN 99 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2005. június 6. (10.06) (OR. en) 9803/05 SAN 99 TÁJÉKOZTATÓ FELJEGYZÉS Küldi: a Főtitkárság Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 9181/05 SAN 67 Tárgy: A Tanács következtetései

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.5.28. C(2018) 3120 final A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2018.5.28.) a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló 1169/2011/EU európai

Részletesebben

A 2001/95/EK irányelv és a kölcsönös elismerésről szóló rendelet közötti összefüggés

A 2001/95/EK irányelv és a kölcsönös elismerésről szóló rendelet közötti összefüggés EURÓPAI BIZOTTSÁG VÁLLALKOZÁSPOLITIKAI ÉS IPARI FŐIGAZGATÓSÁG Útmutató 1 Brüsszel, 2010.2.1. - A 2001/95/EK irányelv és a kölcsönös elismerésről szóló rendelet közötti összefüggés 1. BEVEZETÉS E dokumentum

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, november 18. (18.11) (OR. en) 16766/11 DENLEG 147 AGRI 795

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, november 18. (18.11) (OR. en) 16766/11 DENLEG 147 AGRI 795 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. november 18. (18.11) (OR. en) 16766/11 DENLEG 147 AGRI 795 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. november 14. Címzett: a Tanács Főtitkársága

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.10.11. C(2018) 6560 final A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA (2018.10.11.) a közszférabeli szervezetek honlapjainak és mobilalkalmazásainak akadálymentesítéséről

Részletesebben

Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.1.3. COM(2010) 791 végleges 2011/0001 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok

Részletesebben

MELLÉKLET. A digitális egységes piaci stratégia végrehajtása. a következőhöz:

MELLÉKLET. A digitális egységes piaci stratégia végrehajtása. a következőhöz: EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.10. COM(2017) 228 final ANNEX 1 MELLÉKLET A digitális egységes piaci stratégia végrehajtása a következőhöz: a Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak,

Részletesebben

A magyar élelmiszeripar prioritások és kihívások: az Élelmiszer az életért Magyar Nemzeti Technológiai Platform. 1 A Magyar Nemzeti Élelmiszertechnológiai Platform Célja ipar igényeinek Rendszeres párbeszéd

Részletesebben

Szabályozási kihívások

Szabályozási kihívások Szabályozási kihívások Mátrai Gábor hírközlési elnökhelyettes Ahogy az NMHH látja 2012. október 11. Globális trendek, európai és nemzeti válaszok 2 Az információs társadalom változásának trendjei A vezeték

Részletesebben

A kiskorúak védelme az audiovizuális médiaszolgáltatásokban a társszabályozás tükrében 1

A kiskorúak védelme az audiovizuális médiaszolgáltatásokban a társszabályozás tükrében 1 A kiskorúak védelme az audiovizuális médiaszolgáltatásokban a társszabályozás tükrében 1 BAKOS ESZTER SZTE ÁJTK Doktori Iskola PhD ösztöndíjas hallgató 1. Bevezetés 1989-ben a Határok nélküli televíziózásról

Részletesebben

Szabályozás és ösztönzés a magyar információs társadalom építésében

Szabályozás és ösztönzés a magyar információs társadalom építésében Szabályozás és ösztönzés a magyar információs társadalom építésében Mátrai Gábor hírközlési elnökhelyettes Információs társadalom és tartalomfogyasztás 2012. június 14. Globális trendek európai és nemzeti

Részletesebben

(EGT-vonatkozású szöveg) (8) Az Association de la Transformation Laitière Française

(EGT-vonatkozású szöveg) (8) Az Association de la Transformation Laitière Française 2010.10.23. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 279/13 A BIZOTTSÁG 957/2010/EU RENDELETE (2010. október 22.) élelmiszerekkel kapcsolatos, a betegségek kockázatának csökkentéséről, illetve a gyermekek fejlődéséről

Részletesebben

KREATÍV EURÓPA ( ) MEDIA ALPROGRAM

KREATÍV EURÓPA ( ) MEDIA ALPROGRAM KREATÍV EURÓPA (2014-2020) MEDIA ALPROGRAM PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EACEA/18/2017: PIACHOZ JUTÁS TÁMOGATÁSA FIGYELEM! Ez a pályázati felhívás az alábbi feltételek teljesülésének függvényében él: a rendelkezésre

Részletesebben

A fogyasztók védelmével összefüggő egyes törvényi rendelkezésekben hivatkozott uniós jogi aktusokat átültető jogszabályi rendelkezések

A fogyasztók védelmével összefüggő egyes törvényi rendelkezésekben hivatkozott uniós jogi aktusokat átültető jogszabályi rendelkezések A fogyasztók védelmével összefüggő egyes törvényi rendelkezésekben hivatkozott uniós jogi aktusokat átültető jogszabályi rendelkezések (lezárás időpontja: 2009. december 31.) Egyes, a fogyasztók védelmével

Részletesebben

2010. évi CIV. törvény. a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól

2010. évi CIV. törvény. a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól 2011. július 1-én hatályos szöveg 2010. évi CIV. törvény a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól Abból a felismerésből, hogy a közösség és az egyén érdekének, illetve a társadalom

Részletesebben

Növényi étrend-kiegészítők kritikai értékelése

Növényi étrend-kiegészítők kritikai értékelése Növényi étrend-kiegészítők kritikai értékelése Növényi alapú termékek Magyarországon Növényi gyógyszer Hagyományos növényi gyógyszer, gyógytermék Ph.Hg. VIII. Növényi eredetű drogok, FoNo: species növényi

Részletesebben

2010. évi CIV. törvény a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól

2010. évi CIV. törvény a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól 2010. évi CIV. törvény a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól Abból a felismerésből, hogy a közösség és az egyén érdekének, illetve a társadalom integritásának előmozdítása, a demokratikus

Részletesebben

Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16.

Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16. Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16. A definíció hiánya Dilemma: - a szuverén állam ismeri/dönti el - az identitásválasztás szabadsága Az ET Parlamenti Közgyűlésének 1201 (1993) sz. ajánlása:

Részletesebben

Magyar joganyagok évi CIV. törvény - a sajtószabadságról és a médiatartalma 2. oldal 5. Lineáris médiaszolgáltatás: a médiaszolgáltató által n

Magyar joganyagok évi CIV. törvény - a sajtószabadságról és a médiatartalma 2. oldal 5. Lineáris médiaszolgáltatás: a médiaszolgáltató által n Magyar joganyagok - 2010. évi CIV. törvény - a sajtószabadságról és a médiatartalma 1. oldal 2010. évi CIV. törvény a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól 1 Abból a felismerésből,

Részletesebben

Digitális Nemzet Az infokommunikációs iparág stratégiai irányai. Nyitrai Zsolt Infokommunikációs államtitkár, NFM

Digitális Nemzet Az infokommunikációs iparág stratégiai irányai. Nyitrai Zsolt Infokommunikációs államtitkár, NFM Digitális Nemzet Az infokommunikációs iparág stratégiai irányai Nyitrai Zsolt Infokommunikációs államtitkár, NFM Szervezet Infokommunikációs Államtitkár Hírközlésért és audiovizuális médiáért felelős helyettes

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz:

MELLÉKLET. a következőhöz: EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.3.23. COM(2017) 134 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK

Részletesebben

Az Mttv a számos médiaszolgáltatás számára ír elő ún. műsorkvóta kötelezettséget.

Az Mttv a számos médiaszolgáltatás számára ír elő ún. műsorkvóta kötelezettséget. Tájékoztató a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (Mttv.) 20-22. -a szerinti műsorkvóta kötelezettségekről, valamint az Mttv. 22. (2) bekezdése szerinti mentesítési

Részletesebben

11170/17 ol/eo 1 DGG1B

11170/17 ol/eo 1 DGG1B Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. július 11. (OR. en) 11170/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk EF 162 ECOFIN 638 UEM 230 SURE 29 A Tanács következtetései

Részletesebben

12671/17 ol/zv/eo 1 DGD 2C

12671/17 ol/zv/eo 1 DGD 2C Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. szeptember 29. (OR. en) 12671/17 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az elnökség Előző dok. sz.: 12112/17 az Állandó Képviselők Bizottsága/a Tanács FREMP 99 JAI 847 COHOM

Részletesebben

Tudományos és szakmai önéletrajz Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék

Tudományos és szakmai önéletrajz Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék Név: Dr. Gellén Klára Beosztás: egyetemi docens Tudományos fokozat: Ph.D. Tudományos és szakmai önéletrajz 1. Iskolák, tudományos fokozat - 2007 Ph.D fokozat megszerzése summa cum laude minősítéssel. A

Részletesebben

Médiajog. 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról. dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor www.szaldobagyi.

Médiajog. 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról. dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor www.szaldobagyi. Médiajog 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról 1 Műsor összetétel Médiaszolgáltató lineáris audiovizuális médiaszolgáltatása évi teljes műsoridejének több mint felét

Részletesebben

A KISKORÚAK VÉDELME A MÉDIAJOGBAN

A KISKORÚAK VÉDELME A MÉDIAJOGBAN A KISKORÚAK VÉDELME A MÉDIAJOGBAN ÍRTA: Volentics Noémi, IV. évfolyam KONZULENS: Nyakas Levente, egyetemi tanársegéd Bevezető gondolatok A tanulmány témájául a kiskorúak védelmét a magyar médiajogban egyrészt

Részletesebben

Az európai élelmiszeripar tevékenysége az élelmiszer-veszteség és pazarlás. megelőzése és csökkentése érdekében. NÉB)( Maradék nélkül konferencia

Az európai élelmiszeripar tevékenysége az élelmiszer-veszteség és pazarlás. megelőzése és csökkentése érdekében. NÉB)( Maradék nélkül konferencia Az európai élelmiszeripar tevékenysége az élelmiszer-veszteség és pazarlás megelőzése és csökkentése érdekében NÉB)( Maradék nélkül konferencia 2016. november 18. Szöllősi Réka Élelmiszer-feldolgozók Országos

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 392/2010. (III.3.) sz.

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 392/2010. (III.3.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 392/2010. (III.3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

KREATÍV EURÓPA ( ) Kultúra alprogram. Pályázati felhívás:

KREATÍV EURÓPA ( ) Kultúra alprogram. Pályázati felhívás: KREATÍV EURÓPA (2014 2020) Kultúra alprogram Pályázati felhívás: Pályázati felhívás EACEA 35/2017: A kulturális örökség 2018-as európai évéhez kapcsolódó európai együttműködési projektek támogatása FIGYELMEZTETÉS:

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015 Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk az Államreform Operatív Program keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

Tervezés-Kutatás. 5/a. MÉDIASZABÁLYOZÁS

Tervezés-Kutatás. 5/a. MÉDIASZABÁLYOZÁS Tervezés-Kutatás 5/a. MÉDIASZABÁLYOZÁS Mi a baj ezzel? Vodafon: Leg-ek hálózata GVH 125 MÉDIASZABÁLYOZÁS Jogi szabályozás Gazdasági szabályozás Etikai normatívák Önszabályozás, Belső szabályozás Nemzeti

Részletesebben

Médiajog. dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor www.szaldobagyi.hu

Médiajog. dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor www.szaldobagyi.hu Médiajog Gondolatainak és véleményének szabad kinyilvánítása az ember egyik legbecsesebb joga. Így tehát minden polgár szabadon nyilatkozhat szóban, írásban, nyomtatásban; de a törvényben megállapított

Részletesebben

Sajtószabadság, médiafelügyelet

Sajtószabadság, médiafelügyelet Sajtószabadság, médiafelügyelet A tananyag alapjául szolgáló kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program című kiemelt projekt keretében zajlott; a projekt az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Jogforrások, költségvetés 139. lecke A közösségi jog Az EGK Szerződésnek

Részletesebben

Az Európai Szociális Párbeszéd legutóbbi eredményei

Az Európai Szociális Párbeszéd legutóbbi eredményei Az Európai Szociális Párbeszéd legutóbbi eredményei Szeminárium: "Hogyan alkalmazható a sikeresebb szociális párbeszéd rendszerek "bevált gyakorlata?" Magyarország, 2016.ápr.21. Ruairi Fitzgerald, ESZSZ

Részletesebben

A kiskorúak védelme a médiában egykor és most 1

A kiskorúak védelme a médiában egykor és most 1 BAKOS ESZTER A kiskorúak védelme a médiában egykor és most 1 Bevezetés A kiskorúak védelmének, mint örökérvényű kötelezettségnek az alapvető oka az, hogy egy egészséges társadalom alapját minden időben

Részletesebben

Dr. Erényi István istvan.erenyi@nfm.gov.hu digitalchampion@nfm.gov.hu

Dr. Erényi István istvan.erenyi@nfm.gov.hu digitalchampion@nfm.gov.hu Digitális követ az információs társadalom segítésére Dr. Erényi István istvan.erenyi@nfm.gov.hu digitalchampion@nfm.gov.hu EU 2020 uniós gazdasági stratégia és Európai digitális menetrend Komoly kihívás

Részletesebben

2010. évi CLXXXV. törvény. a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról

2010. évi CLXXXV. törvény. a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról Magyar joganyagok - 2010. évi CLXXXV. törvény - a médiaszolgáltatásokról és a tömegk1. oldal 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról Az Országgyűlés a közösség és az

Részletesebben

T/4787. számú törvényjavaslat. a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény módosításáról

T/4787. számú törvényjavaslat. a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/4787. számú törvényjavaslat a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény módosításáról Előadó: Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter

Részletesebben

2010. évi CIV. törvény a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól évi CIV. törvény

2010. évi CIV. törvény a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól évi CIV. törvény 2010. évi CIV. törvény a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól 2013.08.01 11 2010. évi CIV. törvény a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól 1 Abból a felismerésből,

Részletesebben

6068/16 as/ps/kb 1 DGG 1B

6068/16 as/ps/kb 1 DGG 1B Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. február 12. (OR. en) 6068/16 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: Címzett: a Tanács Főtitkársága a delegációk Előző dok. sz.: 5783/1/16 REV 1 Tárgy: EF 24 ECOFIN 90 JAI 95

Részletesebben

Belsı Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság JELENTÉSTERVEZET. az online szerencsejátékok belsı piaci helyzetérıl (2012/2322(INI))

Belsı Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság JELENTÉSTERVEZET. az online szerencsejátékok belsı piaci helyzetérıl (2012/2322(INI)) EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Belsı Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 27.2.2013 2012/2322(INI) JELENTÉSTERVEZET az online szerencsejátékok belsı piaci helyzetérıl (2012/2322(INI)) Belsı Piaci és Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

2010. évi CLXXXV. törvény. a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. FEJEZET A TÖRVÉNY HATÁLYA

2010. évi CLXXXV. törvény. a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. FEJEZET A TÖRVÉNY HATÁLYA 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról Az Országgyűlés a közösség és az egyén érdekeinek felismeréséből, a társadalom integritásának előmozdítása, a demokratikus berendezkedés

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, november 15. (OR. en) ST 11630/2/04 REV 2 ADD 1. Intézményközi dokumentum: 2003/0134 (COD)

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, november 15. (OR. en) ST 11630/2/04 REV 2 ADD 1. Intézményközi dokumentum: 2003/0134 (COD) AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2004. november 15. (OR. en) Intézményközi dokumentum: 2003/0134 (COD) ST 11630/2/04 REV 2 ADD 1 CONSOM 63 MI 215 CODEC 929 A TANÁCS INDOKOLÁSA Tárgy: A Tanács közös álláspontja

Részletesebben

A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11)

A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11) C 200/58 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2009.8.25. A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11) A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA üdvözli az előző programoknak

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 393/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 393/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 393/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az adatvédelem új rendje

Az adatvédelem új rendje Az adatvédelem új rendje A GDPR főbb újdonságainak rövid bemutatása dr. Osztopáni Krisztián vizsgáló, NAIH 1. A hozzájárulás új követelményei 1. Az adatkezelőnek képesnek kell lennie annak igazolására,

Részletesebben

A Zalaegerszegi Televízió irányelvei a április 6-án megtartandó általános választás kommunikációjához. I. Általános tudnivalók

A Zalaegerszegi Televízió irányelvei a április 6-án megtartandó általános választás kommunikációjához. I. Általános tudnivalók A Zalaegerszegi Televízió irányelvei a 2014. április 6-án megtartandó általános választás kommunikációjához a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban V.e.), valamint a médiaszolgáltatásokról

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0156/153. Módosítás. Isabella Adinolfi, Rosa D'Amato, Rolandas Paksas az EFDD képviselőcsoport nevében

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0156/153. Módosítás. Isabella Adinolfi, Rosa D'Amato, Rolandas Paksas az EFDD képviselőcsoport nevében 21.3.2019 A8-0156/153 153 5 preambulumbekezdés (5) Az európai kulturális sokféleség előmozdításához elengedhetetlenek a jól fejlődő és stabil kulturális és kreatív ágazatok, amelyek széles és sokrétű közönségeknek

Részletesebben

(HL L 384., , 75. o.)

(HL L 384., , 75. o.) 2006R2023 HU 17.04.2008 001.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A BIZOTTSÁG 2023/2006/EK RENDELETE (2006. december 22.)

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 12. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 12. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 12. (OR. en) 8998/17 ADD 1 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. május 11. Címzett: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató

Részletesebben

KÖZVETLEN BRÜSSZELI FORRÁS PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ. Forgalmazói ügynökségek

KÖZVETLEN BRÜSSZELI FORRÁS PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ. Forgalmazói ügynökségek KÖZVETLEN BRÜSSZELI FORRÁS PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ Program Pályázat megnevezése (magyar) Creative Europe Forgalmazói ügynökségek Pályázat megnevezése (angol) Support to Sales Agents 2017 Pályázat kódja EACEA/01/2017

Részletesebben

EURÓPA A POLGÁROKÉRT

EURÓPA A POLGÁROKÉRT A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 Információs nap Budapest, 2015.01.13. A program célja a polgárok ismereteinek javítása az

Részletesebben

Erasmus + Sport Infónap

Erasmus + Sport Infónap Erasmus + Sport Infónap AZ EURÓPAI UNIÓ SPORT SZAKPOLITIKAI HÁTTERE Garamvölgyi Bence Emberi Erőforrások Minisztériuma EU és nemzetközi referens bence.garamvolgyi@emmi.gov.hu AZ ERASMUS + SPORT FEJEZETÉHEZ

Részletesebben

Az adatvédelmi rendelet marketinget érintő legfontosabb elemei. dr. Osztopáni Krisztián

Az adatvédelmi rendelet  marketinget érintő legfontosabb elemei. dr. Osztopáni Krisztián Az adatvédelmi rendelet e-mail marketinget érintő legfontosabb elemei dr. Osztopáni Krisztián #1 Magyar törvény helyett EU rendelet Törvény helyett EU rendelet Az információs önrendelkezési jogról és az

Részletesebben

Szerzői jog és iparjogvédelem a magyar magánjogban

Szerzői jog és iparjogvédelem a magyar magánjogban Grad-Gyenge Anikó Szerzői jog és iparjogvédelem a magyar magánjogban P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y B e t h l e n - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári

Részletesebben

Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár

Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Az információs társadalom európai jövőképe Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Tartalom Lisszaboni célok és az információs társadalom Az eeurope program félidős értékelése SWOT elemzés Az információs

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tanulj tőlünk- Tanulunk tőled! TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-140 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3.1.7 projekt szakmai tervezésének. A szakmai feladatok alapján

Részletesebben

Gyermekeket célzó reklámok

Gyermekeket célzó reklámok s o r s z á m Gyermekeket célzó reklámok A válaszadás önkéntes! 1. A település neve:... 2. A kérdezett neme:..... 3. A kérdezett születési éve: 1 9 4. Mi az Ön legmagasabb iskolai végzettsége? 1 kevesebb,

Részletesebben

AUDIOVIZUÁLIS ÉS MÉDIAPOLITIKA

AUDIOVIZUÁLIS ÉS MÉDIAPOLITIKA AUDIOVIZUÁLIS ÉS MÉDIAPOLITIKA Az Európai Unióban az audiovizuális politikát elsősorban az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 167. és 173. cikke szabályozza. Az audiovizuális politika területén

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.12.21. COM(2016) 818 final 2016/0411 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a Közösségben a légi járatok működtetésére vonatkozó közös szabályokról szóló

Részletesebben

MARKETINGKÓDEX jägermeister

MARKETINGKÓDEX jägermeister MARKETINGKÓDEX jägermeister Bevezetés A szeszes italok kulturális örökségünk részét alkotják, fogyasztásuk több évszázados hagyománynak örvend: a felelősségteljes alkoholfogyasztás felnőttek milliói számára

Részletesebben

I. kommunikációs csomag:

I. kommunikációs csomag: Az uniós pályázatok kedvezményezettjei eltérő tartalmú kommunikációs csomagokat kötelesek megvalósítani. Ezt minden esetben a pályázati útmutató rögzíti a projekt jellegének és mertének megfelelően.a szigorú

Részletesebben

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ IRÁNYELVE (2014.3.13.)

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ IRÁNYELVE (2014.3.13.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.13. C(2014) 1633 final A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ IRÁNYELVE (2014.3.13.) a 2011/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv IV. mellékletének a 2017.

Részletesebben

Az EU új geo-blocking rendelete, különös tekintettel annak versenyt érintő vonatkozásaira Az elmondottak az előadó álláspontját tükrözik.

Az EU új geo-blocking rendelete, különös tekintettel annak versenyt érintő vonatkozásaira Az elmondottak az előadó álláspontját tükrözik. Az EU új geo-blocking rendelete, különös tekintettel annak versenyt érintő vonatkozásaira Az elmondottak az előadó álláspontját tükrözik. Torjákné Amberger Teréz Gazdasági Versenyhivatal MIE, Lillafüred,

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1561/2008.(VIII.27.) sz. VÉGZÉSE

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1561/2008.(VIII.27.) sz. VÉGZÉSE ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1561/2008.(VIII.27.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY EURÓPAI PARLAMENT 2009 2014 Plenárisülés-dokumentum 23.1.2014 B7-0000/2014 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a B7-0000/2014. számú szóbeli választ igénylő kérdéshez az eljárási szabályzat 115. cikkének

Részletesebben

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 11.12.2018 EP-PE_TC1-COD(2018)0371 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2018. december 11-én került

Részletesebben

Vállalkozások és a REKLÁM

Vállalkozások és a REKLÁM Vállalkozások és a REKLÁM 2008. évi XLVIII. törvény a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól DR SZALAI ERZSÉBET 1 DR SZALAI ERZSÉBET 2 Nem foglalkozik megtévesztő reklámmal

Részletesebben

MISSION:Possible. figyelemfelkeltés, ismeret-átadás, aktivizálás. Hargitai Lilla Kommunikációs szakértő

MISSION:Possible. figyelemfelkeltés, ismeret-átadás, aktivizálás. Hargitai Lilla Kommunikációs szakértő MISSION:Possible figyelemfelkeltés, ismeret-átadás, aktivizálás Hargitai Lilla Kommunikációs szakértő MISSION:Possible MISSION:Possible Miért nem beszél a szűrésekről a média? - Elkötelezettség hiánya,

Részletesebben

A 29. CIKK alapján létrehozott adatvédelmi munkacsoport

A 29. CIKK alapján létrehozott adatvédelmi munkacsoport A 29. CIKK alapján létrehozott adatvédelmi munkacsoport 00323/07/HU WP 131 Munkadokumentum az elektronikus egészségügyi nyilvántartásban (EHR) tárolt, egészségi állapotra vonatkozó személyes adatok feldolgozásáról

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.5.4. COM(2012) 203 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK A Bizottság

Részletesebben

Erasmus + Sport Infónap

Erasmus + Sport Infónap Erasmus + Sport Infónap AZ EURÓPAI UNIÓ SPORT SZAKPOLITIKAI HÁTTERE Garamvölgyi Bence Emberi Erőforrások Minisztériuma EU és nemzetközi referens bence.garamvolgyi@emmi.gov.hu AZ ERASMUS + SPORT FEJEZETÉHEZ

Részletesebben

A Nat 2007. évi felülvizsgálata, a gazdasági és pénzügyi ismeretek beemelése a Nat-ba.

A Nat 2007. évi felülvizsgálata, a gazdasági és pénzügyi ismeretek beemelése a Nat-ba. A Nat 2007. évi felülvizsgálata, a gazdasági és pénzügyi ismeretek beemelése a Nat-ba. Brassói Sándor főosztályvezető-helyettes Közoktatási Főosztály Oktatási és Kulturális Minisztérium 1. Az iskolai nevelés-oktatás

Részletesebben

KREATÍV EURÓPA ( ) MEDIA ALPROGRAM. EACEA 30/2018: Európai audiovizuális alkotások online népszerűsítési

KREATÍV EURÓPA ( ) MEDIA ALPROGRAM. EACEA 30/2018: Európai audiovizuális alkotások online népszerűsítési KREATÍV EURÓPA (0-00) MEDIA ALPROGRAM PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EACEA 0/08: Európai audiovizuális alkotások online népszerűsítési. CÉLKITŰZÉSEK ÉS LEÍRÁS Ez a felhívás az európai kulturális és kreatív ágazat

Részletesebben

Médiafelügyeleti főosztály

Médiafelügyeleti főosztály Médiafelügyeleti főosztály Túl szigorú a Hivatal? Az elmúlt két és fél év helyzetértékelése dr. Máthé Gergely 2014. szeptember 22. 2 A jogszabályi háttér: - A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996.

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a Tanács május 23-i ülésén létrejött általános megközelítés tárgyát képező szöveget.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a Tanács május 23-i ülésén létrejött általános megközelítés tárgyát képező szöveget. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 24. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0151 (COD) 9691/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2017. május 24. Címzett: a delegációk

Részletesebben

2010. évi CLXXXV. törvény. a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról * ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. FEJEZET A TÖRVÉNY HATÁLYA

2010. évi CLXXXV. törvény. a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról * ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. FEJEZET A TÖRVÉNY HATÁLYA 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról * Az Országgyűlés a közösség és az egyén érdekeinek felismeréséből, a társadalom integritásának előmozdítása, a demokratikus

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

használata Az EU emblémájának az uniós programokkal összefüggésben Útmutató a kedvezményezettek és más harmadik felek számára 2012.

használata Az EU emblémájának az uniós programokkal összefüggésben Útmutató a kedvezményezettek és más harmadik felek számára 2012. Az EU emblémájának használata az uniós programokkal összefüggésben Útmutató a kedvezményezettek és más harmadik felek számára 2012. október Szervezeti közlemény 2 Bevezetés számos olyan programmal rendelkezik,

Részletesebben

A következők szerint tájékoztatni kívánom a GDPR alapvető rendelkezéseiről, melyek ismerete minden területi kamara számára is különösen indokolt:

A következők szerint tájékoztatni kívánom a GDPR alapvető rendelkezéseiről, melyek ismerete minden területi kamara számára is különösen indokolt: Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról,

Részletesebben