Fordította Totth Bence. A fordítás alapjául szolgáló mű: Charlei Huston: Already Dead

Átírás

1 1

2 2

3 Fordította Totth Bence A fordítás alapjául szolgáló mű: Charlei Huston: Already Dead Copyright 2005 by Charles Huston Hungarian translation Totth Bence, 2008 Ulpius-ház Könyvkiadó, 2008 ISBN

4 Még nem látom őket, de már érzem a szagukat. A púderek, a parfümök és testápolók szagát, amit ezek a hígagyúak magukra locsolnak meg kennek. A hülyébbek émelyítő szagot árasztva tántorognak. Akinek van egy kis esze, letusol. Hosszú távon a víz sem használ, de az a helyzet, hogy hosszú távon semmi sem használ. Előbb-utóbb úgyis megdöglenek. A fenébe is, hosszú távon a túlélési esélyük nulla. Szóval ez a banda hígagyúakból áll. Mintha rájuk borult volna egy üveg Chanel No. 5, Old Spice, vagy ki tudja, mi. A többségük azt hiszi, elég, ha nem sajnálja a parfümöt. Becsukom a szemem, az orromon veszem a levegőt, biztosra akarok menni, nehogy csak egy csapat jerseyi vagy Long Island-i suttyó legyen az. De nem. Már a második szippantásra megérzem a még nem egészen halott anyag édes, átható szagát. A rothadás bűzét. Őket keresem. Miért ne ők lennének azok? Ilyen arcok nem hemzsegnek az utcákon. Egyelőre. Továbbmegyek az A sugárúton, megállok a St. Marks sarkán, Nino pizzériája előtt. A középső ujjamon lévő gyűrűvel kopogok a pulton. Az egyik digó odalép. - Igen? - Tudsz adni valami frisset? Bután bámul. - Tudod, pizzát, amit most szedtél ki a sütőből. - Paradicsomos-fokhagymás van. - Kizárt, utálom a fokhagymát. Ez a brokkolis egész nap itt száradt? Vállat von. - Mindegy, add a brokkolisat. De ne legyen túl forró, nem akarom megégetni a számat. Levág egy szeletet, és bedugja a sütőbe. Ha akarnám, meg tudnám enni a paradicsomos-fokhagymás pizzát. A fokhagyma nem árt nekem. Csak kurvára utálom. A pultra támaszkodva várok, az asztaloknál üldögélő vendégeket figyelem. A szokásos péntek esti bagázs: két részeg egyetemista, két részeg mocis csóka, egy részeg csöves, két részeg yuppie East Village-i bevetésen, két részeg rapper, meg akiket keresek. Hárman állnak a helyiség túlsó végében egy asztal mellett: egy dark csaj szakadt fekete szerkóban, meg két lehetetlenül vékony arcú, girhes

5 fazon. Lerí róluk, hogy rákattantak a cuccra, mert most az a menő. Az ilyenek mindig lerobbant kérókban csöveznek, a partikon meg a szaros hernyójukkal villognak. Rühellem a fajtájukat. - Brokkolis. A digó elém teszi a pizzát. A kezébe nyomok három dolcsit. A dark csaj meg a két narkós az ajtón kibotorkáló két egyetemistát figyeli. Pár percig még ide-oda lökdösik a kajájukat, aztán követik a srácokat. Megszórom csiliporral a pizzámat, és jó nagyot harapok belőle. A digó persze kurvára túlmelegítette, úgyhogy megégetem a szájpadlásomat. A pizzás a pultra dobja a visszajáró ötven centet. Nyelek egyet, az olvadt sajt végigperzseli a nyelőcsövemet. - Mondtam, hogy ne legyen forró. Vállat von. A faszi egész nap pizzaszeletet melegít, nincs más dolga, csak beteszi a sütőbe, aztán kiveszi, ha elkészült. Megkéred, hogy ne legyen tűzforró a pizzád, de ennyi erővel akár vörösboros csirkét is kérhetnél tőle. Felmarkolom a visszajárót, a pultra dobom a pizzát, és a narkósok meg a dark csaj után indulok. Az a kibaszott pizza amúgy is fokhagymás volt. Az egyetemisták átmennek az utca túloldalára, hogy átvágjanak a Tompkins parkon, mielőtt a zsaruk éjfélkor lezárják. A trió kissé lemaradva, úgy tíz méter távolságból követi őket. Elmennek a régi szökőkút mellett, amire a következő négy szót vésték: Hit, Remény, Mértékletesség, Könyörületesség. A srácok átballagnak a parkon, aztán kelet felé, a Kilencedik utca irányába folytatják az utat, Alphabet City mélyére. Fasza. A Kilencedik utca a B és C sugárút között teljesen kihalt, a két egyetemista srácon, három kullancsukon és rajtam kívül egy lélek se jár erre. A narkósok meg a dark csaj felveszik a ritmust. Utánuk lopakodom. Egy pillanatra sem tévesztem őket szem elől. Tudom, mire készülnek, és ahhoz nyugis körülmények kellenek. Nekem is jobb, ha megvárom, míg félrevonulnak valahová, ahol biztonságban érzik magukat, és csak aztán lépek. Utolérik a két srácot. Beérnek egy összetört utcai lámpa alá, a sötétbe, két oldalról bekerítik őket, a harmadik hátulról támad. 5

6 Dulakodás hangjait hallom, aztán mintha a föld nyelte volna el az egész bagázst. A kurva életbe. Odaballagok, és körülnézek. Balra egy elhagyatott épület áll. Régebben itt működött a Puerto Ricó-i közösségi központ, azelőtt meg iskola volt. Most csendben rohad. A szagukat követem, felmegyek a lépcsőn, átvágok a kis udvaron, és megállok a graffitivel borított ajtók előtt. Néhány éve leláncolták ezeket, de a lánc most ernyedten lóg egy hatalmas Master lakat lefűrészelt retesze alatt. Úgy néz ki, előkészítették a rejtekhelyet. Talán mégsem olyan ostobák, mint gondoltam. Óvatosan belököm az ajtót, és benézek. A folyosó úgy húsz lépés hosszan egyenesen halad, aztán T elágazásban végződik. Sötét van. Ez jó. Engem nem zavar a sötét. Sötétben jól érzem magam. Besurranok, becsukom magam mögött az ajtót, és beleszippantok a levegőbe. Érzem őket, a szagokból ítélve néhány napja lóghatnak itt. Ahogy meghallom az első kiáltást, tudom, merre kell mennem. Előre a folyosó végéig, jobbra le az előcsarnokba, aztán egyenesen az osztályterem nyitott ajtajához. Az egyik egyetemista arccal lefelé fekszik a földön, a dark csaj a hátán térdel. Már beleszúrta a tarkójába a kését, végzett vele. Megpróbálja széthasítani a koponyáját. A narkósok várják, mikor pattan szét a kókusz. A másik srác a túlsó sarokban áll, az ilyenkor elmaradhatatlan húgytócsában. A szemét forgatja, és magas fejhangon visít, ahogy csak a halálra rémült emberek tudnak. Utálom ezt a vinnyogást. Reccsenést hallok. A csajnak sikerült áttolnia a kést a koponyacsonton. Csavar egyet a szerszámon, mire a srác koponyája szétnyílik. Az ujjait a repedésbe préseli, jól megmarkolja a csontot, aztán kettétépi a srác fejét, mintha rohadt gyümölcs lenne. Mondjuk gránátalma. A junkie-k közelebb merészkednek, miközben a csaj máris lapátolni kezdi a koponyából az agyat. Szerencsétlen gyerek, erről lekéstem, úgyhogy várok még néhány másodpercet, nézem, hogyan zabálják az agyát, közben a másik srác egy oktávval magasabban visít tovább. Aztán nekilátok a melónak. 6

7 Három hangtalan lépés, és máris ott vagyok az első narkós mellett. Átnyúlok a válla fölött. Jobb kézzel megragadom az arcát, bal kézzel a tarkóját. Az óramutató járásával megegyező irányba rántok egyet hirtelen a fején, és közben megemelem kicsit. Érzem, ahogy a gerincvelő elszakad. Elengedem a faszit, és mielőtt a test a földre zuhanna, már megragadom a másik junkie haját. A csaj feláll a hulla mellől, és rám ront a késsel. Torkon vágom a másik narkóst, elesik. Nem purcant ki, de néhány másodpercre harcképtelenné vált. A csaj hadonászni kezd a késsel, a hegyével megvágja a homlokomat. Vér csorog a szemembe. Akárki volt, mielőtt megharapták., elég jól bánhatott a késsel, és még emlékszik néhány trükkre. Hátralép, várja, hogy a haverja feltápászkodjon, és együtt támadhassanak. A csaj tompa, üveges tekintetét figyelem. Nyomokban maradt még valami az eredeti énjéből. Ahhoz elég, hogy pizzát rendeljen, hogy kiszúrja a két srácot, lefűrészelje a lakatot, ahhoz viszont már nem elég, hogy veszélyt jelentsen rám. Már ha nem csinálok valami hülyeséget. Előrelépek, a csaj felém döf a késsel. Elkapom a pengét. A csaj lepillant a késre. Erősen tartom, behajlított ujjaim közül vér csorog. Homályos szemében fény villan: most esik le neki, hogy megszívta. Kicsavarom a kezéből a kést, feldobom a levegőbe, a nyelénél fogva elkapom. A csaj megfordul, menekülne. Megragadom a bőrkabátját, odalépek hozzá, és belevágom a kést a tarkójába, a koponyaalapnál, átvágom a nyúltagyat. Nem húzom ki a kést, a test a földre zuhan. A másik narkós csak most kezdi összeszedni magát. Visszarúgom a földre, rálépek a torkára, és addig taposom, amíg el nem törik a nyakcsigolyája. Letérdelek, a kezemet a ruhájába törlöm. A vérem megalvadt, a vágások a kezemen és a homlokomon már nem véreznek. Megnézem a hullákat. Az egyik fickónak hiányzik néhány foga, a fogínye több helyen felrepedt. Mintha valakinek a koponyáját csócsálta volna. Talán annak a szarházinak, akit pár napja intéztem el. A csávó feje lyukas volt, tőle tudok erről az egész balhéról. Persze a hullának nem a foga érdekel. Mindkét narkósnak apró harapásnyomok látszanak a tarkóján. Megnézem a harapás átmérőjét és a fognyomok méretét, aztán 7

8 belekukkantok a csaj szájába. Talált, süllyedt. A csaj harapta meg a két fickót, ő fertőzte meg őket a baktériummal. Megesik néha. Mikor valaki megfertőződik, a baktérium többnyire az agyát zabálja meg először, és az áldozat nemsokára már kizárólag a kajálással törődik. Néha azonban mielőtt eljutnak idáig, megfertőznek másokat is. Megharapják őket, de nem fogyasztják el a teljes menüt, hogy úgy mondjam. Ennek senki sem tudja az okát. Az érzelgősebbek azt mondják, azért csinálják, mert magányosak. De ez baromság. A baktérium kényszeríti őket, így terjeszti tovább magát. Darwin akcióba lép. Megnézem a lány nyakát. Ő fertőzte meg a másik kettőt, de előtte valaki megfertőzte őt. A harapásnyomot szétroncsolta a kés, amit a tarkójába döftem, de azért nem tűnt el teljesen. Nagyobb, mint a másik kettő, durvábban harapták meg. Ami azt illeti, az egész nyakát fognyomok borítják. A kibaszott hordozó, amelyik elkapta, nem tudta eldönteni, hogy megegye-e a csajt, vagy csak megfertőzze. Persze leszarom. Csak hát ezek szerint nem végeztem a melóval. A hordozó ugyanis még odakint kószál. Felállok. De hirtelen megérzek valamit, egy szagot a lány testén. Letérdelek mellé, és beleszippantok a levegőbe. Valami megmozdul mögöttem. A másik egyetemista. Róla megfeledkeztem. A falon át próbál menekülni. Odamegyek hozzá. Állcsúcson vágnám, de segítőkészen elájul. Megvizsgálom. Nincsenek rajta harapásnyomok. Normális esetben sosem tennék ilyet, de mivel veszítettem egy kis vért, és a pizzámat sem tudtam megenni, korog a gyomrom az éhségtől. Kipakolom a szerkót, bekötöm, és megcsapolom a srácot. Csak fél litert szívok le. Na jó, egyet. Reggel telefoncsörgésre ébredek. Fogalmam sincs, mi a fenének hívnak ilyenkor. Majd a rögzítő felveszi. - Itt Joe Pitt. Hagyjon üzenetet. - Joe, én vagyok az, Philip. Nem veszem fel a kagylót. Philip Saxnek tuti nem. Becsukom a szemem, és megpróbálok visszaaludni. - Joe, asszem, valami fontosat tudok mesélni, ha felveszed a telefont. 8

9 A fal felé fordulok, és államig húzom a takarót. Megpróbálom felidézni, miről álmodtam, hogy onnan folytatódjon a sztori. - Nem vedd csesztetésnek, Joe, de tudom, hogy otthon vagy. Délelőtt tíz van, mégis hol a francban lennél? Végképp kimegy az álom a szememből, már nem fogok visszaaludni. Felveszem a telefont. - Na mi van? - Szia, Joe, mozgalmas volt az éjszakád? - Ja, melóztam. Mit akarsz? - Ha jól tévedek, bekerültél a hírekbe. A jó életbe. - A lapokba? - Nem, egyes csatorna. Kibaszott NY1. Kibaszott kábeltévék. Lófaszt se csinálhat az ember ebben a városban úgy, hogy valamelyik tudósítójuk ne üsse bele az orrát. - Hogyan tálalták? - Aszondja, Borzalmas négyes gyilkosság. - Picsába. - Elég szaftos lehetett, Joe. - Ja, nem volt sok választásom. - Gondolom. Mi történt? - Lekapcsoltam néhány agyzabálót. - Zombikat? - Ja, csoszogókat. Rühellem ezeket a mocskos patkányokat. - Mindet elkaptad? - Van egy hordozó. - Egy hordozó? Kibaszott csoszogók, mi? - Ja. Lerakom a telefont. Tudtam, hogy baj lehet belőle, ha otthagyom a hullákat. Úgy terveztem, este visszamegyek, és rendet rakok magam után, azt hittem, ennyit kibírnak. Most viszont hemzsegni fognak a zsaruk a környéken. Egyelőre azonban emiatt kell a legkevésbé aggódnom, mert újra megszólal a telefon, és biztosan tudom, ki hív. 9

10 * Felsőváros. Azt akarják, menjek a felsővárosba. Most. Fényes nappal. Védőöltözetre lesz szükségem. Télen egyszerű a dolog, az ember tetőtől talpig bebugyolálja magát, felvesz egy símaszkot meg egy napszemüveget, és már mehet is. Nem valami kényelmes, de legalább egyszerű és nem feltűnő. Ha a metróig eljutok, nincs gond, de az állomás négysaroknyira van, és a felsővárosban is le kell gyalogolnom néhány sarkot az irodájukig. Leginkább az a néhány sarok aggaszt, amelyet a metróállomás és az iroda bejárata között kell megtennem. Ismerek egy fickót, aki fehér futárszerkót, fehér gumikesztyűt, hatalmas, széles karimájú, fehér cowboykalapot hord, a pofáját meg vastagon bekeni cink-oxiddal. A napfénytől védve van, de még Manhattanben is megbámulják. Én inkább a burnuszra szavazok. Csizmát húzok, bő gatyát és inget, aztán felveszem a köpenyt. A fejrész mindig kiborít, minden egyes alkalommal újra meg kell tanulnom, hogyan kell feltekerni. Miután sikerül a fejemre csavarni, és úgy érzem, nem valószínű, hogy kibomlik és leesik, fehér pamutkesztyűt húzok, az arcom elé rántom a fátylat, felteszem a napellenzőt, és elindulok. Biztosan megbámulnak, de ki nem szarja le? Úgysem látják az arcomat. Csak az a fontos, hogy a lehető leggyorsabban eljussak az Első sugárút és a Tizennegyedik utca kereszteződéséhez. Hiába veri vissza a napfényt a fehér védőöltözet, hiába csak négy szaros sarok a távolság, a rövidhullámú ultraibolya sugarak egy része így is átjut. Ez nem olyan, mint az éjjel szerzett sérülések. A vágott sebek azonnal összezáródnak, és reggelre nyomuk sem marad. Az UV sugarak viszont rohadtul égetnek, napokba is beletelhet, mire meggyógyul a bőröm. Mi lenne, ha a napfény közvetlenül érne? Kurvára vigyáznom kell, nehogy ez előforduljon. Felgyorsítom a lépteimet, és közben hűs krémekre meg jeges fürdővízre gondolok. A bőröm lassan pörkölődik, a szemem pedig könnyben úszik a napellenző mögött. Odaérek az állomáshoz, lerohanok a lépcsőn. A peronon fullasztó a hőség, de legalább sötét van. 10

11 Ezek a felsővárosi arcok direkt szívatnak. Telefonon is megbeszélhettük volna, mi a bánatuk. Vagy várhattak volna estig a lebaszással, de azt akarják, hogy kicsit pörkölődjem a napon. Meg akarják mutatni, milyen kemény csávók, meg akarnak leckéztetni az esti balhé miatt. Legalábbis látszólag erről van szó. A szívózás valódi oka azonban az, hogy nem vagyok hajlandó csatlakozni a Koalícióhoz. Az az igazság, hogy pont ezek miatt a faszságok miatt nincs kedvem csatlakozni hozzájuk. Nem tagadom, az éjjel tényleg eltoltam a dolgot, és ezért valaki fizetni fog. Így aztán muszáj kicsit pörkölődöm a napon, hogy örüljenek, és életben hagyjanak. Semmi kedvem meghalni. Az persze más kérdés, hogy már eleve halott vagyok. A központjuk a Madison és az Ötödik sugárút között, a Nyolcvanötödik utcában van. Elég jó kis kéró. A jellegtelen, barna homokkő épület lehetne akár konzulátus vagy egy diszkrét plasztikai sebész klinikája. Egy köpésre van a Guggenheimtől meg a Metropolitantől. A cím és az épület mindent elárul ezekről az arcokról: régi, tradicionális, gazdag, tekintélyes és véresen komoly. Felmegyek a bejárathoz vezető lépcsőn, és megnyomom a biztonsági kamera mellett lévő gombot a réztáblán. - Tessék. - Pitt. - Hogy kicsoda? - Joe Pitt. Már várnak. A fickó nem válaszol azonnal. Belépek az ajtó előtti zsebkendőnyi árnyékba. - Kérem, mutassa az arcát, Mr. Pitt. - Szórakozik velem? - Meg kell győződnöm arról, hogy valóban maga az, Mr. Pitt. Ez aztán a választási lehetőség. Fasza. Felemelem a fejkendőt, megpróbálom úgy tartani, hogy minél jobban beárnyékolja az arcomat, aztán a másik kezemmel villámgyorsan félrehúzom a fátylat. A napfény máris megperzseli az arcom és az állam. Néhány napig garantáltan élénkvörös lesz a bőröm, míg le nem hámlik. - Köszönöm, Mr. Pitt. 11

12 Az ajtó halkan felberreg. Meglököm, és belépek az előcsarnokba. A falakon matt színű, keményfa lambéria. A szemétláda biztonsági őr, aki levetette velem a kendőmet, egy pult mögött ül. Nagydarabnak mondanám a fickót, de az ő esetében nem ez a megfelelő szó. Nagydarab én vagyok. Ez a benga állat már jó néhány edzéssel ezelőtt elhagyta ezt a méretet, és átsorolt a hegyomlás kategóriájába. Kikászálódik a pult mögül, és elindul felém. - Elnézését kérem a kellemetlenség miatt, Mr. Pitt. Szabad a ruháját? Levetem a burnuszt meg a fejkendőt, és miközben az őr egy fogasra akasztja mindkettőt, az ajtó melletti tükörbe pillantok, megnézem az arcomat. Igen, látom magam a tükörben, nagy ügy. Elég volt kilépnem az utcára, a bőröm már rózsaszín lett, de van egy élénkvörös csík is az arcomon attól, hogy fölemeltem a kendőt. Már most látszik, hol fehéredik ki és hámlik majd le a bőröm. Kurvára fáj. Az izomagyú visszajön, és megnézi az arcomat. - Hmm. Hozzak valamit a bőrére? Kenőcsöt vagy Bactine-t? Rámeredek. - Mi történt a kollégával, aki azelőtt itt dolgozott? - Kivel? - A kollégával, aki régebben itt dolgozott, és ismert, úgyhogy nem kellett megmutatnom az arcomat. - Ja hogy vele. Az óriás visszamegy a pulthoz, leül. A szemünk most egy magasságban van. - Kivégezték. Errefelé nem szokás szépítgetni a dolgokat. Nem azt mondják, kiszállt a buliból, vagy, hogy elbocsátották. Azt mondják, a csávó elcseszett valamit, ezért kivittük a szabadba, a kezét meg a lábát karókkal a földhöz szögeztük, és megvártuk a napfelkeltét, amikor a napfény meg a bőrrák húsz perc alatt végzett vele. Honnan tudom, hogy így csinálták? Már említettem, hogy ezek az arcok tisztelik a hagyományokat. Márpedig errefelé ez a hagyományos kivégzési módszer. - Kár érte, jó srác volt. A nagyfiú csak néz rám. - Mit gondol, még ma bejutok a találkozóra? Olyan szépen süt a nap, szeretném kiélvezni, mielőtt beborul. 12

13 Az óriás felemeli a telefont, és megnyom egy gombot. - Megérkezett. Igen, már elintéztem. Köszönöm, uram. Visszateszi a kagylót, és az előcsarnok túlsó végén nyíló ajtóra mutat. - Fel a lépcsőn, aztán jobbra. - Kösz. Odasétálok, az őr megnyom egy gombot, mire az ajtó halk berregéssel kinyílik. A küszöbön megállok, visszafordulok. - Nem tudja, kivel kell találkoznom? - Mr. Predo már várja önt, Mr. Pitt. A lépcső tetején forduljon jobbra. - Rendben, kösz. Belépek az ajtón, hagyom, hogy becsukódjon mögöttem. Dexter Predo. A picsába. Predo a Koalíció titkosrendőrségének feje és afféle pártelnök egy személyben. Minden szál az ő kezében fut össze. Az ő dolga, hogy mindenki a napon végezze, aki elszúr valamit. Felmegyek a lépcsőn a másodikra. A falat a Koalíció vezetőinek portréi díszítik. Az első képek néhány száz évvel ezelőtt készültek, a sor egészen napjainkig folytatódik. A lépcső tetején kiakasztott fényképen a Koalíció jelenlegi kormányának csapata, a tizenkét miniszter és a miniszterelnök látható. Nem sok tagcsere történt a régi kormányban. Dexter Predóról sehol nincs fénykép, szeret a háttérben maradni. A lépcső még további három emeletet megy felfelé. Nekem eddig sosem kellett a másodiknál följebb caplatnom, és nem is szeretném, ha meghívást kapnék valamelyik felső szintre. Oda ugyanis csak a Koalíció emberei léphetnek be. Az is mázli, hogy nem az alagsorba hívtak találkozóra. Jobbra fordulok, és bekopogok a jobb oldali első ajtón. - Tessék. Predo irodája visszafogottan van berendezve, ahhoz képest, ahogy manapság mennek a dolgok. A csecsebecséi biztosan vagyonokat érnek, de az ablakából nem nyílik lélegzetelállító kilátás a parkra. Nem mintha felhúzta volna a sötétítőket. Predo a tölgyfa fiókos szekrény előtt áll, egy aktát vesz elő. Na, vajon kié lehet? - Pitt. - Mr. Predo. 13

14 - Jöjjön. Foglaljon helyet. Nem tudnám megmondani, hány éves. Huszonötnek néz ki, de már jóval a születésem előtt űzte az ipart. Felnéz az aktából, észreveszi, hogy még nem ültem le, és az asztala előtt álló székre mutat. - Foglaljon helyet, Pitt. Helyezze magát kényelembe. Leülök, de nem sikerül kényelembe helyezni magam, kicsi a szék, de nem ez az egyetlen probléma. Predo állva marad, az aktában lapozgat. - Kemény volt ez a tegnapi ügy, Pitt. - Igen, az volt. - Gondolom, nem tudta visszafogottabban intézni a dolgot. - Jól gondolja. - Azért a bizonyítékokat eltüntethette volna. Az ölembe bámulok. Predo megütögeti a szekrény peremét az aktával, hogy magára vonja a figyelmemet. - A bizonyítékokról beszélek, Pitt, ugye érti? - Az iskola egy lakóövezetben van, Mr. Predo. Ha felgyújtom az épületet, a környező lakásoknak is annyi. Bird és a Társaság azonnal rám szállt volna. Ráadásul a másik srác még életben volt. - Nem érdekel Terry Birdnek és a csürhéjének a véleménye. Na és az a gyerek? Ő a bizonyíték, amelyről beszélek, Pitt. A fehér pamutkesztyű még mindig a kezemen van. Lehúzom. Bal kézfejemen a vágások helyén már csak halvány, fehér csíkok látszanak. Estére teljesen el fognak tűnni. Predo megunja, hogy hallgatok. - Legalább a helyszínt átalakíthatta volna. Mondjuk néhány gyilkosság és egy öngyilkosság mindjárt jobban mutatna. - Elárulná, melyikük követte volna el az öngyilkosságot? Az egyik törött csigolyájú csoszogó? Vagy a csaj a késsel a tarkójában? Esetleg a kettéhasított koponyájú srác? Predo betolja a fiókot, és megáll az asztal mögött. - A legfontosabb kérdés mégis az, hogyan fajulhattak el ennyire a dolgok. Nem lehetett volna tisztábban elintézni a mocskokat? - Épp az egyik srác agyát csócsálták. Nem akartam megvárni, amíg a másikat is felzabálják, aztán hazamennek aludni. Addig kellett 14

15 lecsapnom rájuk, amíg kajálnak. De visszatámadtak. Egyre zűrösebb lett helyzet. Legközelebb hagyom, hogy rendesen bekajáljanak. - A zűrös találó kifejezés, Pitt. Valóban zűrös lett a helyzet, és valószínűleg lesz még ennél is zűrösebb. A rendőrség belekavart az ügybe. És ami még nagyobb baj, a firkászok is szagot fogtak. Hogyan is tudnának ellenállni egy ilyen brutális gyilkosságnak, amelyet máris a sátáni és a természetfölötti jelzőkkel illetnek? Le kell csillapítani a kedélyeket, Pitt. El kell oszlatni az aggályokat, mielőtt az eset túl nagy port kavar fel, el kell tüntetni a nyomokat a fürkésző szemek elől. Épp az ilyen ügyektől akarjuk minél távolabb tartani magunkat. És maga épp az ilyen ügyekhez ért a legjobban. Ezért tűrjük el, hogy független maradjon. Ráadásul, ha jól értesültem, egy hordozó is felbukkant a környéken. Ugye jól tudom, hogy nem sikerült végeznie vele? A barom állat Philip! Sejthettem volna. Az a faszfej sosem hív fel csak azért, hogy segítsen. - Ma éjjel elintézem. - Elmondaná, hogyan, mikor a környéken hemzsegnek a zsaruk, a tudósítok meg a kíváncsiskodók? - Ma éjjel elintézem. Predo mereven néz. Az asztalra dobja az aktát, és leül. - Kénytelen lesz. Ma éjjel, egy perccel sem később. Várok. - Már megvan a balek. - És mi lesz a szemtanúval, megváltoztatják az emlékeit? - Nem, Pitt, nem fogjuk megváltoztatni. Nincs rá szükség. A szemtanú a balek. Becsukom a szemem. - A srác, akinek megmentette az életét, viszonzásképp elviszi a balhét. Persze nem vállalta önként, hogy megfizet ezért a borzalmas bűnért, viszont a bizonyítékokat úgy rendeztük el, hogy mire lemegy a nap, semmi kétség ne legyen a bűnössége felől. De ahhoz, hogy a bűnösségét később se vonják kétségbe, magának meg kell ígérnie, hogy többé nem fordul elő hasonló botrány. Kinyitom a szemem, és ránézek. Predo felém bök. 15

16 - Ne játssza el a bizalmunkat, Pitt. A Koalíció számára abban rejlik a maga értéke, hogy hatékonyan dolgozik. Dolgozzon hatékonyan, és ne keltsen feltűnést. Intézze el a hordozót! Felállok. - Nem csak szimplán hasznos vagyok maguknak. Vigyázok, hogy ne legyen balhé a környéken, és megcsinálok minden szarságot, amihez a klánoknak nem fűlik a foga. Amíg nem talál másik balfaszt, aki a Tizennegyedik utcán túl elintézi a dolgaikat, szálljon le rólam. Elindulok kifelé. - Ne aggódjon, keresni fogunk valakit. Viszont tegnap éjszaka nem ingyen húztuk ki a szarból, Pitt. - Mindennek megvan az ára. Kinyitom az ajtót. - Van még valami, Pitt. Megállok az ajtóban, háttal Predónak. - Úgy hallottam, a srácot megcsapolták. Vérzett. Zombiktól elég szokatlan az ilyesmi, nem gondolja? Nem mozdulok. - Biztosan magának is mondta az anyja, hogy mindent meg kell enni, amit a tányérra vesz. Kimegyek, és becsukom magam mögött az ajtót. Teljesen igaza van. Megcsapolni valakit, szívni a véréből, aztán életben hagyni? Ennyi erővel akár egy táblát is kirakhattam volna: ITT JÁRT PÁR VÁMPÍR, CSAPJ LE RÁNK ÉS VÉGEZZ VELÜNK. Akik hallottak már ilyesmiről, többnyire csak bizarrnak tartják a dolgot, de akadnak olyan arcok, akik tisztában vannak a helyzettel. Őket nagy ívben el kell kerülni. Miattuk olyan nehéz bejutni a lakásomba. A Tizedik utcában lakom, az Ötödik és az A sugárút között. Be kell pötyögni a rejtekajtó kódját, hogy bejussak az előcsarnokba, aztán ki kell nyitni két zárat, és már bent is vagyok a folyosón. Balra az első ajtó vezet az én lakásomba. Hagyományos ajtónak néz ki, de valójában egy gyárból zsákmányoltam. A tokot acélkerettel kellett megerősítenem, hogy bírja a terhelést, de megérte a fáradságot. Ha valaki be akar jutni a lakásba, jobban jár, ha a falon keresztül próbálkozik. 16

17 A zárat három kulccsal kell nyitni, amelyeket meghatározott sorrendben kell elfordítani, különben odabent bekapcsol a riasztó. Belépek, bezárom az ajtót, és az öt számjegyű kódot beütve újraélesítem a riasztót. Senki sem hallaná, ha bekapcsolna a riasztó, sem a szomszédok, sem a zsaruk, sőt még én sem. Csak annyi történne, hogy odabent villogni kezdenének a lámpák, és jelezne a csipogó, amelyet mindig magamnál tartok, ebből rögtön tudnám, hogy látogatóm érkezett. Ha otthon lennék, megvárnám, míg sikerül bejutnia, aztán megölném, és kiszívnám a vérét. Én már csak ilyen vagyok. A kis előszobából belépek a nappaliba, levetem és a kanapéra dobom a burnuszt. Szeretnék fürdeni, de nem a jobb kéz felől nyíló fürdőszobába megyek, szeretnék lepihenni, de nem megyek a konyhán keresztül a hálószobába. Megállok a nappali egy bizonyos pontján, lehajolok, és felszedek egy négyzet alakú, kis keményfa lapot a padlóból, aztán megmarkolom és meghúzom az alatta elrejtett acélkarikát. Felnyílik a padlóba süllyesztett jókora ajtó, amely alatt rövid csigalépcső vezet az alsó szintre. Elindulok lefelé, és behúzom magam után a nyílás fedelét. Az alagsori lakást más néven bérlem. Igazából itt élek. Van egy ágyam, van fürdőszoba, hűtő, főzőlap, itt tartom a számítógépemet, a hifi-tornyomat, a tévémet és a DVD-lejátszómat. Idelent nem olyan menő az ajtó, mint a fenti lakásban. Csak szimplán beszögeltem, hogy ne lehessen kinyírni. Úgy csináltam meg, hogy az alsó részét ki lehessen rúgni belülről. Ha hívatlan látogató érkezne a felső lakásba, egyszerűen belerúgok az ajtó aljába, és kimászom a nyíláson. Volt egy kis ablak is a járdaszinttel egy magasságban, de befalaztam, nehogy egy átkozott Van Helsing bemásszon, és elhúzza a függönyt, mikor napközben alszom. Fürdővizet eresztek a kádba. Amíg várok, megnézem a minihűtőben a dugi készletemet. Ezt a hűtőt a szekrénybe rejtettem, és lelakatoltam. Kinyitom, és belenézek. Az előző éjjel lecsapolt adaggal együtt még hat liter van. Elég jól állok, ekkora készlettel több, mint egy hónapig kihúzom, ha kell. Ahogy minden előrelátó junkie, én is mindig próbálok felhalmozni egy kis fölösleget a szűkösebb időkre. Most nincs igazán szükségem vérre, az éjjel 17

18 ledöntöttem fél litert a srácéból. De jót tenne az égési sérüléseknek, és különben is jól állok a tartalékkal, megengedhetem magamnak ezt a kis luxust. Kiveszem a hűtőből az egyik zacskót, és beülök a jéghideg vízzel teli kádba. A bőröm sötét rózsaszín, egy árnyalat választja el a pirostól. A csík az arcomon viszont lángoló vörös, és hámlik. Szürcsölni kezdem a vért. Már az íze érdekes folyamatokat indít el bennem. Alig csordul le a torkomon a vörös folyadék első cseppje, a testem furcsán bizseregni kezd, a Vírus - ami azzá tesz, ami vagyok - megtámadja és bekebelezi a friss vért. Az égési sérüléseim pillanatok alatt gyógyulni kezdenek, a bőröm szinte a szemem láttára halványodik. Becsukom a szemem, a vért szürcsölöm, a zombikra gondolok, és azon töröm a fejem, hogyan fogok kimászni ebből a slamasztikából. A zombiirtás persze nem tartozik a feladataim közé. De ezekkel a szaros rohadékokkal állati sok zűr van, amíg ki nem dőlnek, ezért aztán senkinek sem jó, ha szabadon császkálnak, és felhívják magukra a figyelmet. Múlt héten fogtam gyanút, hogy egy hordozó kavar a környéken. Nemrég ment le a nap, a Tompkins parkban ücsörgök, cigizem, élvezem a nyáresti hőséget. A szokásos szarság, mindenki ezt csinálja. Per pillanat nincs melóm, nem tartozom senkinek, nem kaptam megbízást a Koalíciótól vagy a Társaságtól, és nem kezdtem bele semmilyen irgalmas szamaritánus baromságba. Egy padon ülök, Luckyt szívok, és azon gondolkodom, átballagjak-e a Mister Softee fagylaltos autóhoz egy tölcsér fagyiért. Egy csöves botorkál el mellettem, megcsapja az orromat a bűze. Nincs ebben semmi szokatlan, minden csöves büdös, a legtöbbje állandóan be van tépve, és gyakorlott csavargó. A koponyája hátulján éktelenkedő véres lyuk azonban felkelti az érdeklődésemet. Felpattanok a padról, átkarolom a fickó vállát, és a park egyik sötét zuga felé terelem. Nagy nehezen felém fordítja a fejét, a fogát csattogtatja, nyilván szívesen megcsócsálná a burámat, de csúnyán ki van készülve, már csak annyi agya maradt, hogy még néhány napig elbotorkáljon. Mikor végre sikerül eltávolodnunk a kutyafuttatótól meg a kosárlabdapályáktól, egy padra lököm a fickót, és szemügyre 18

19 veszem a lyukat a fején. Bárki nyitotta is fel a koponyáját, nem sokat vacakolt. Nem használt szerszámokat, legfeljebb egy követ. Még néhány fog is beragadt a lyukba. A zombik agyvelőt esznek. Ez az életük értelme. Ez hajtja őket. Pontosabban ez hajtja a baktériumot, amely a zombikat hajtja. Ami a kajálást illeti, két megoldás közül választanak. A népszerűbb változat hívei az egész agyat bezabálják, utánaküldik a többi ínycsiklandó cuccot, amit találnak, aztán otthagyják a holttestet. És ez még a jobbik eset. A zombik nem hosszú életűek. Gyorsan oszlásnak indulnak, a húsukat felfalja a baktérium. Egy igazi agyzabáló megcsócsál néhány embert, aztán hamarosan feldobja a talpát, maximum néhány hétig él. A legrosszabb, ami történhet, hogy megzavarják őket kajálás közben, és a vacsorájuk koponyájában marad még annyi agyvelő, hogy képes a saját lábán elbotorkálni, és aztán mindenféle kellemetlenséget okoz. Mint például ez a szerencsétlen. Ez a két lábon járó vacsoramaradék. Néha sikerül kifogni egy-egy hordozót, vagyis olyan zombit, amelyik megharapja, de nem eszi meg az áldozatait. Miért? Honnan a francból tudjam? Hogy zűrzavart és rettegést keltsen? Hogy megzavarja a zombivadászokat? Mert társaságra vágyik? Talán csak azért, hogy több zombi legyen. Különben meg ki a szart érdekel? Elvégre ezek csak zombik, és ha felbukkannak a színen, a lehető leggyorsabban ki kell irtani őket. Különben elkezdenek kavarni, és felhívják magukra a figyelmet. És ha valamire nagyon nincs szükségünk, hát az a figyelem. Nem is csak a kárhozottakra meg az élőhalottakra célzok, hanem inkább a vámpírokra. A hozzám hasonló arcokra, akiket megfertőzött a Vírus. De ez más lapra tartozik. Szóval sikerült begyűjtenem egy félig elfogyasztott csoszogót. Talán egy hordozó támadta meg, vagy egy agyzabáló hagyta futni az áldozatát. Mindegy, néhány nap múlva így is, úgy is oszlásnak indul, vagy más is észreveszi a fején tátongó lyukat. El kell döntenem, mit csináljak. A seb még friss, egészen friss. A szagokat követve könnyen kideríthetném, hol keresztezte ez a szerencsétlen a zabáló útját, aztán levadásznám a rohadékot, és kész. Vagy előbb megszabadulhatok a vigyorgó sráctól, még mielőtt felhívja magára a figyelmet. Az utóbbi megoldást választom. Ilyen helyzetben 19

20 megfontoltan kell dönteni. Érdemes az épp aktuális problémával kezdeni, aztán gyorsan elhúzni a francba. Ezért megfontoltan cselekszem. Először betekerem a fickó fejét egy mocskos ronggyal, amit a zsebéből halászok elő. Aztán felállítom a padról, átkarolom, és kelet felé indulok vele. Úgy dülöngélünk és tántorgunk, mint két tucatrészeg egy szokványos kedd este. Egészen az East River parkig botorkálunk. Leültetem a fickót a folyóra néző padok egyikére, és keresek néhány nagyobb követ a mögöttünk lévő játszótéren. Kocogok, bringások és görkorisok húznak el a csoszogó orra előtt. Időnként utánuk kap, de a mozgatóideg-központja annyira lerongyolódott, hogy képtelen elcsípni az egészséges és fürge zsákmányt. Szánalomra méltó, ahogy ez a balfasz motyog, nyáladzik, rángatózik és időnként utánakap az elasztikus futócuccban elsuhanó alakoknak. Egy pillanatra elfog a kísértés, hogy elgáncsoljam az egyik yuppie-t, és megnézzem, milyen képet vág, mikor a vigyorgó a hátára mászik, és meglékeli a koponyáját. Ilyen a reakciós énem. A kibaszott yuppie-k totál tönkrevágják a környéket. Mikor megvannak a kövek, visszamegyek a padhoz, és tömni kezdem velük a csoszogó zsebeit. A fejem felé kapdos, próbál megharapni. Félretolom a kezét, és visszalököm a padra, mintha egy nyughatatlan kisgyereket próbálnék felöltöztetni. Gyorsan megtöltöm a zsebeit kövekkel. Felhúzom a padról, és a folyó meg a sétány közötti korláthoz vezetem. Úgy állunk ott, mintha Queens látképében meg a Dominó Sugár fényreklámban gyönyörködnénk. Megvárom, amíg pillanatnyi szünet támad a futóösvény forgalmában. Derékmagasságban átkarolom a csoszogót, előredőlök, és a csípőmmel gyengéden rásegítve átbillentem a korláton. A vízbe csobban. Mintha valami hangot adna ki, mielőtt lehúzzák a kövek, de nem vagyok biztos benne. Érzett-e valamit? Megrémült, amikor a víz megtöltötte a tüdejét? Talán. Nem eutanáziának szántam a dolgot. Valakinek muszáj volt eltakarítania a csávót. Fel kell törölni, ami kilöttyen, aztán ki kell csavarni a szivacsot. Egy darabig vártam, hátha felbukkan a víz alól, aztán átmentem az FDR felett átívelő gyaloghídon, és fogtam egy 20

21 taxit. A Tompkins parktól egészen a Tizenkettedik utcában lévő közparkig követtem a fickó szagát, ott aztán elkeveredett a virágok meg a fák illatával, a gyerekek és a szülők szagával, úgyhogy végül elvesztettem a nyomot. Szóval ennek köszönhetem, hogy belekeveredtem ebbe a zűrös ügybe, pedig csak megfontoltan cselekedtem. Miután lefürödtem, elterülök az ágyon, és megpróbálom bepótolni a reggeli kiruccanás miatt elmaradt alvást, de a bőröm még mindig ég, és egyfolytában a Predótól kapott lecseszésen jár az eszem, úgyhogy nem tudok elaludni. Ez a faszfej Predo a nevelőszüleimre, az ifjúságvédelmi tanácsadókra, meg a zsarukra emlékeztet. Szeret alázni, így akarja felpumpálni az egóját. Na és én? Ahányszor az ilyen faszfejek elkezdenek pattogni, hogy fogjam be a pofám, vagy üljek le a seggemre, vagy álljak a falhoz, elborul az agyam, visszapofázom, és persze mindig balhé van. Ahogy Predón agyalok, rájövök, hogy biztosan tudott a hordozó létezéséről. Elég gyorsan értesült róla, így az emberei még a zsaruk előtt kiérhettek a helyszínre, hogy megkavarják a bizonyítékokat. Erről eszembe jut Philip. Reggel félálomban beszéltem vele, és nem voltam résen. Nem kellett volna pofáznom neki a hordozóról. Most kurvára be vagyok rágva rá. Különben is, minek hívogat reggel, talán nincs jobb dolga? Mintha már tudta volna, hogy nyakig ülök a szarban. Mintha követett volna, és talán elcsípte a tegnap esti akció egy részét. Philip egy hülye szemét. Egy talpnyaló kis görény, mindenhol ott lábatlankodik, és megpróbál a klánok vagy valamelyik klánon kívüli kegyeibe férkőzni. Ettől úgy érzi, ő is a brancshoz tartozik, azt hiszi, bevették a buliba. Harminc évvel ezelőtt a Stúdió 54-be akart volna mindenáron bejutni. Hivatalosan persze sehol sem tartják számon, egyik klán sem fogadta tagjává. Minden vágya, hogy megfertőzzék, totál rá van izgulva a Vírusra, de a nagy klánok nem szeretik az ilyesmit, ahhoz viszont túl beszari, hogy a kisebb klánoknál próbálkozzon. Ezek a kisebb csapatok ugyanis kiszámíthatatlanok. Ha egy ilyen Philip-forma renfield beállít azzal, hogy fertőzzék már meg a Vírussal, azt mondják neki, rendben, aztán mire a 21

22 szerencsétlen észbe kap, már teljesen lecsapolták, a hulláját meg elviszi a folyó. A Koalíció párszor azért nem hivatalosan megbízza valamivel. Néha jól jön egy ilyen szolgalelkű szarházi. Lepasszolják neki a legtrágyább melókat, amelyeket még én sem vállalnék el, és ez a balek bagóért megcsinálja nekik. Nem árt persze észben tartani, hogy a csávó nem totál renfield, nem kifejlett rovarevő. De csak azért nem, mert ezt a bogyózabálót, ezt a csont és bőr amfetaminfüggőt még egy légy is a normális kajára emlékeztetné. Egyébként csak azért nem tekerem ki a nyakát, ha legközelebb találkozunk, mert kapcsolatban van a Koalícióval. Persze nem csak a Koalíció miatt kell aggódnom. A Társaságtól egyelőre még semmi hír nem jött. De ha Terry Bird és csapata rájön, hogy közöm van a botrányhoz, csúnyán ráfaragok. És tuti rájönnek. Ha a Tizennegyedik utcánál lejjebb valami balhé történik, Bird tud róla. Mikor lemegy a nap, bekenem az égéseimet, tiszta farmert húzok, és bő, fekete inget. Miközben készülődöm, bekapcsolom a tévét, megnézem a híreket, és láss csodát, a tegnap éjszakai srácot mutatják, amelyik megúszta az agycsócsálást. Zsaruk vezetik fel a törvényszéki épület lépcsőjén a belvárosban. Körbeveszik a sajtos hiénák. A szóvivő elmondja, hogy a fiú neve Ali Singh, huszonegy éves, és a New York-i Egyetem marketing szakos hallgatója. Őt vádolják a tegnap éjszakai borzalmas gyilkosságok egy részének elkövetésével. A hatóságok úgy gondolják, hogy a többi gyilkosságot Ali áldozatai követték el. A zavaros ügyet a rendőrség valamiféle rituális, kannibalisztikus gyilkossági-öngyilkossági paktumként kezeli. Ali szobájában megtalálták az egyik gyilkos fegyvert tele a fiú ujjlenyomataival, valamint sátánista kegytárgyakra és az egyik áldozattól származó trófeákra bukkantak. Alit benyugtatózták; az arca beesett, a szeme kifejezéstelen. Tévékamerákat nyomnak az arcába, vakuk villognak az orra előtt. Pár hét alatt megpuhítják, és meggyőzik, hogy ő követte el a gyilkosságokat. Aztán néhány hétig vizsgálják majd az elmeállapotát, 22

23 a védőügyvéd a vádlott felmentését kéri, arra hivatkozva, hogy ügyfele a bűntett elkövetésekor nem volt beszámítható, Ali pedig élete hátralévő részét egy elmebeteg bűnözőknek fenntartott intézetében tölti. Rosszabbul is járhatott volna. Például ha én intézem el. Kikapcsolom a tévét, leugrom a Niagarába, a Hetedik utca és az A sugárút sarkára. Kilenc körül még olyan kihalt, mint egy kripta, a trendi arcok csak tizenegy körül kezdenek szállingózni. A pultost Billynek hívják. Az utóbbi kilenc-tíz évet East Village-i bárokban húzta le. Helyi nehézfiúnak tart, aki elintéz ezt-azt ennekannak: megfenyítem, akit kell, kiderítem, amit kell. Régebben pár hónapig egy Roadhouse nevű helyen kidobóskodtam, Billy akkoriban ott melózott, összehaverkodtunk. Elindul felém a pult mellett. Jóképű fickó, a harmincas éveiben jár. Bordás gabardinnadrágot és hawaii mintás selyeminget visel, a lábán kétszínű papucscipő. A haját hátrafésülte és lenyalta, az alkarján mindenféle tetkók: dobókockák, biliárdgolyók és fürdőző csinibabák. Billy még nem is a legnyálasabb a nyálgépek közül, akik éjfélkor megtöltik majd a nyálgépeknek ezt a találkahelyét. - Hali, Joe, mizu? Megtorpan. Az arcára kiül a döbbenet. - A kurva mindenit! Mi a bánatos szart csináltál az arcoddal, haver? - Szoliágy. Rohadt veszélyes üzem. Pislog, aztán lassan elvigyorodik. - Esküdj! - Esküszöm, a gyártók persze tagadják, de évente majdnem annyian sülnek halálra szoliágyban, mint ahányan autóbalesetben purcannak ki. - Ne szopass! - Én is majdnem ottmaradtam, haver. Újra szemügyre veszi az arcomon vöröslő csúnya égési sebet, aztán biccent. - Kamu. - Kvarclámpa? Billy hunyorog. Jobb kezemet a magasba tartva megesküszöm. Billy a fejét csóválja. 23

24 - Hé, haver, ne akarj mán beetetni ezzel az ócska vakerral, nem fog menni. Mióta megismertem, próbálom kitalálni, hová valósi, de még mindig fogalmam sincs, honnan a rossebből jött. Váltig állítja, hogy Queensben született, ott is nőtt fel, de a kiejtése alapján inkább Bostonban tanult francia-kanadaira tippelnék. Vállat vonok, és megadóan intek. - Konyhai baleset. Frankón. Bedugtam a fejemet a mikroba, és elaludtam. Billy felnevet, aztán a ronggyal, amelyet az övébe dugva hord, letörli a pultot. - Ja, úgy látom, kicsit sikerált az agyadat is megpörkölni, vazzeg. Mit borítasz? Vér jó lenne. - Bourbont. Mi van kéznél az alsó polcon? - Mit szólsz egy Heaven Hillhez? Miközben tele tölti a poharamat whiskyvel, körbenézek. A bárpult körül elég szűkös a hely. A hatalmas hátsó termet majd csak akkor nyitják meg, ha már nagyobb a tömeg, és beállnak melózni a pincérnők. Philipet sehol sem látom. Billy elém koppintja a pultra a whiskyt. - Parancsoljon, Mr. Marlowe, a vendégem egy olcsó bourbonre. - Kösz. Nem láttad Philipet? - Még nem. Később jön. - Ha találkoztok, ne mondd neki, hogy kerestem. Billy biccent. - Oké. Tartozik neked, vagy valami? - Vagy valami. - Nekem lóg a srác, kettő-ötvennel, meg egy kis apróval. Ha kiszeded belőle a zsetonomat, mikor átszitálod, lenullázom a cechedet. - Billy, nincs is itt tartozásom, mindig kifizetem a piámat. - Ez igaz. Szerezd vissza a lóvémat, és tuti, hogy a jövő hónapban se kell számlát nyitnod. Mindenre a vendégem vagy. A felső polcról is választhatsz piát, mint a nagymenők. - Meglátom, mit tehetek. A kezét nyújtja, megpecsételjük az alkut, aztán Billy elindul visszafelé a pult mellett, hogy tovább fűzzön egy egész helyes, Betty 24

25 Page-frizurás, neccharisnyás csajt. Jobban szemügyre veszem. Csinos baba, formás feneke hozzásimul a bárszék pereméhez, mélyen kivágott ruhája idei modell, a halvány fehér dekoltázsból kivillan piros csipke melltartója. A fenébe, Billy nem kispályás. Ilyen csávó. Bezzeg én nem voltam nővel már vagy huszonöt éve. Elhetyegek velük, ha úgy alakul, de már negyed évszázada nem feküdtem le egy csajjal sem. Hosszú történet. Még egyszer megnézem Billy csajának feszes fenekét, aztán elfordítom a fejem. Semmi szükségem erre. Ha mindenáron ki akarok cseszni magammal, később felhívom Evie-t. Kortyolgatom az olcsó bourbont, szívom a Luckyt, és az érkezők arcát figyelem. Tíz körül kinyitják a hátsó termet, én is átmegyek. Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy inkább a hordozót kellene hajkurásznom. Én meg itt lógok a nyálgépparadicsomban, és bámulom, hogy villog a sok faszfej a koppintott Sailor Jerry tetoválásával, és hogyan igyekeznek fölszedni valamelyik dögös szerkóban meg magas sarkú, fűzős szandálban riszáló csajt. Csak azért lógok itt, mert várom, hogy befusson Philip. Ő az egyetlen istenverte nyom, amelyen elindulhatok, ha el akarom kapni a hordozót. Az a szaros Philip tud valamit, én pedig kiszedem belőle. Nem sokkal tizenegy előtt odalejt mellém az egyik pincércsaj, és piával kínál. A pohárra pillantok, megrázom a fejem. - Nem rendeltem semmit. - Tudom. A kezembe nyomja a poharat. - Billy küldte. A pohár alá csúsztatott kis szalvéta felé biccent. - Úgy látom, Billy eléggé bírja magát. A szalvétára pillantok. Billy csak ennyit írt rá: Befutott. Felnézek. A pincércsaj még mindig ott áll előttem. - Mi van? - Nem kéne valamit az arcára kennie? Baromi rondán leégett. - Kösz. Felhorkan. - Hálásabb is lehetne, ha ilyen tuti tippet kap. Mikor elindul, a vállára teszem a kezem. Lerázza. - Lassan a testtel, nagyfiú. - Nyugi. Egy pillanat. 25

26 Kotorászni kezdek a zsebemben, előhúzok néhány húszast, az egyiket a tálcájára ejtem. - Ezt a remek kiszolgálásért. Nem ismer véletlenül egy magas, vékony, fickót, akit Philipnek hívnak? Itt szokott lógni. - Dehogynem. - Most érkezett meg, ugye? - Aha, ott nyomorog a bejáratnál. Egy újabb húszast dobok a tálcára. - Megtenne nekem egy szívességet? Vigyen a srácnak egy italt, a drága skót whiskyket szereti. Mondja meg neki, hogy egy csaj küldte, aki szeretne dumálni vele. A pincércsaj lepillant a pénzre. - És ha megkérdezi, kiről van szó? - Mondja azt, hogy az a Betty Page-frizurás csinibaba küldte az italt. A csaj visszamegy a pulthoz. Kilesek az egyre sűrűbben ácsorgó emberek feje fölött. Azonnal szemet szúr a tömeg fölé tornyosuló Philip idióta sérója. Hidrogénszőke haját vagy huszonöt centi magasan feltupírozta, aztán előrefésülte, most úgy néz ki, mintha tizenöt centis sziklaszirt állna ki a homlokából. A pincércsaj elindul a pulttól, tálcaján valami spéci skót whisky lötyög a pohárban. Sikerül átverekednie magát a szorosan egymáshoz préselődő testek sűrűjén, megáll Philip mellett. A faszi hajkoronája előrehajlik, ahogy a csalidumát hallgatja. A pincércsaj a hátsó terem felé mutat. Philip azonnal elindul arra. Valaki kilép a mosdóból. Besurranok, és megállok a fal mellett, az ajtót félig nyitva hagyom. Egy fickó megpróbál benyomulni. - Foglalt. Rám bámul, gyanítja, hogy nem rendeltetésszerűen használom a klotyót. - Ne csináld már, haver, muszáj kicsavarnom a gyíkot. - Hugyozz a cipődbe. Na tűnés! Mondani akar valamit, elindulok felé. Majdnem két méter magas és több mint száz kiló vagyok. A fickó meggondolja magát, és beáll a sorba a női mosdó előtt. Ebben a pillanatban sasszézik el az orrom előtt Philip. Már nagyon kíváncsi, milyen csaj hívta meg a piára. Megragadom rózsaszín, feketemacska-mintás műselyem ingét, 26

27 berántom a sloziba, és berúgom magam mögött az ajtót. Philip lepillant a földre löttyent a drága whiskyre. - A jó kurva életbe! Felnéz, meglátja, hogy én vagyok az. - Baszki, Joe! Hé, mi a szar van az arcoddal, ember? Legszívesebben kitekerném a nyakát. Hirtelen nem tudom eldönteni, letépjem-e a fejét, vagy ne. Az a helyzet, hogy nem is olyan könnyű letépni valakinek a fejét, mint az ember gondolná. Belenyomom a faszi arcát a vécékagylóba, és néhányszor öblítek. Philip előbukkan a víz alól, levegő után kapkod. - A hajam, ember, tönkrevágod a sérómat! A falhoz csapom. - Tényleg csak a hajadra tudsz gondolni, Phil? - Mégis mire kellene gondolnom, Joe? Ismerhetsz, nem szeretek gondolkodni, arra mindig rácseszek. - Ebben egyetértünk, haver. Megköszöntem már, hogy reggel rám csörögtél? Kicsit összezavarodik a hirtelen témaváltástól. - Nem, nem, még nem köszönted meg. - A fenébe, ez igazán tapintatlanság részemről. A zsebembe nyúlok, kiveszek pár gyűrött bankjegyet és belegyömöszölöm Philip ingzsebébe. - Kösz, Joe, de erre semmi szükség. Gépies mozdulattal előhúz egy fésűt mintás, fekete farmerja zsebéből, és igazgatni kezdi a haját, megpróbálja újra feltornyozni. - Dehogyisnem. Tartozom neked. Örülök, hogy nyitva tartottad a szemed, és figyelmeztettél, hogy balhé van. Csak az a ciki, hogy rögtön utánad a felsővárosból is hívtak. A keze úgy mozog, mint egy roboté, a feje tetején éktelenkedő ragacsos hajkupacot igazgatja. - Tényleg? Bocsesz, nem tudtam hamarabb szólni. - Tudod, mitől lettem igazán nyűgös, Phil? - Hé, haver, ne hívjál már Philnek, tudod, mennyire utálom. - Rendben. Philip. Ne haragudj. Tudod, mitől lettem igazán nyűgös, Philip? 27

28 Egyik kezével feltupírozott haját tartja, a másikkal előkotor a farzsebéből egy tubus hajzselét. Felfelé mereszti a szemét, hogy lássa a kiugró hajrészt, miközben folytatja a helyreállítási munkálatokat. - Nem, haver, mitől? Belemarkolok a zselétől ragacsos hajába, és addig húzom felfelé, míg Philip kénytelen lábujjhegyen állni. - Attól, hogy fényes nappal kellett végigvonszolnom magam a fél városon. Attól, hogy Dexter Predo mindent tudott a hordozóról, miközben én rajtad kívül senkinek nem beszéltem róla. Attól, hogy azonnal engem hívsz, amikor kiderül, hogy balhé van, mintha nyilvánvaló volna, hogy közöm lehetett az éjszaka történtekhez. Gyanakodni kezdtem, hogy talán követtél. És arra gondoltam, talán Predo meg a kibaszott Koalíció bérelt fel, hogy leskelődj utánam. Elengedem, a földre zuhan, a haja menthetetlen állapotban, aztán a mosdóhoz lépek, és lemosom a kezemről a zselét. Philip a földön ül, ijedtében még a sérójáról is megfeledkezik. - Te jó ég, Joe, bekattantál, vagy mi van? Hogy én a Koalíció megbízásából kémkedjem utánad? Hé, ne szívassál már, még ha vállalnék is ilyesmit, ezek a szarrágók sose alkalmaznának rendes zsozsóért, ismered őket. Tudod, hogy megy ez. Persze néha kapok tőlük egy kis zsebpénzt, fülesekért cserébe, vagy ha el kell intézni valami szarságot, amire nem találnak embert. De hogy utánad kémkedjem? A francba, arra ott vannak a profik. De még ha mindenáron kémkedni akarnék a kibaszott Koalíciónak, és véletlenül meg is bíznának valami ilyesmivel, azt akkor sem vállalnám el, hogy utánad kémkedjem, Joe. Tudod, hogy ilyet sose csinálnék. Hinned kell nekem. Megtorlóm a kezemet a papír kéztörlővel. - Azt akarod mondani, hogy tévedek, Phil? Vagy hogy hazudok? - Hé, haver, dehogy. Tudom, hogy tudod, amit tudsz, meg minden. Ha aszondod, Mr. Predo tud valamit, akkor tuti tud valamit. Csak azt akarom mondani, hogy Predo nem tőlem tudja, amit tud. Azt akarom mondani, hogy én tuti nem hívtam fel. Téged hívtalak, mert reméltem, hogy talán megdobsz majd pár dolcsival a fülesért, úgyhogy elmentem cuccért. Ismerhetsz. Eszembe nem jutna, hogy felhívjam Mr. Predót, vagy bárkit abból a bagázsból. Aszondod, a 28

29 környéken lófrál egy hordozó? A francba, gondolom, te majd úgyis kezelésbe veszed a Koalíció megbízásából. Semmi hasznom nincs abból, ha felhívom őket, nem igaz? Akkor meg mi a fasznak csörögnék oda? Hé, Joe, mégis minek hívtam volna fel Mr. Predót? Nagyon igyekszik, hogy őszintének tűnjön, végig a szemembe néz. A pupillája totál kitágult a cucctól, amit nyomott. - Mennyi lóvé van nálad, Phil? - Hát... Előveszi a pénzt, amit én gyűrtem a zsebébe, és számolni kezdi. - Kábé ötven. - És ezenkívül? Végigtapogatja a zsebeit, csüggedten rám néz, vállat von. Leguggolok, közel hajolok hozzá. - Ne szórakozz velem, Phil, mert lehet, hogy egy életre lejössz a cuccról. Ha rám hallgatsz, nem pont most kezdesz szarakodni. Bólint, és kifordítja a zsebeit. Kevés apró, a hajzseléje, egy doboz Dentyne, egy kábé húsz fekete bogyót tartalmazó kis zacskó, meg egy bankjegyköteg hullik az ölébe. Elveszem a pénzt, és gyorsan megszámolom. Száznyolcvan dolcsi. Az orra elé dugom a bankjegyeket. _ Ezt a lóvét most odaadom Billynek, a tartozásod fejében. _ Persze, persze, pont azért hoztam, mert meg akartam adni neki a tartozásomat. Felállok. - Na persze. Az ötvenessel azt csinálsz, amit akarsz, azt a telefonért kaptad. De hétfőig fizesd ki Billyt. - Persze, Joe, hétfőig, simán. Lehajolok, fölveszem a földről a fésűjét, és az ölébe dobom. - Fésülködj meg, Philip, borzalmasan néz ki a séród. Odakint a pulthoz lépek, intek Billynek, odacsúsztatom neki a pénzt. Megszámolja, és elmosolyodik. - Nem is gondoltam volna, hogy ennyit felköhög. - Na ja. Hétfőig hozza a többit. Ha nem, csörögj rám. - Kösz, Joe. Nem maradsz? Használd ki, hogy korlátlanul fogyaszthatsz. Egész helyes babák lazítanak itt ma este. Esetleg bemutathatlak valamelyiknek. 29