JEGYZŐKÖNYV. Meghívott vendég: dr.pándi Ottó intézményvezető Tóth Emese bölcsődevezető, Aranyi Ágota intézményvezető
|
|
- Zsuzsanna Vincze
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Dunavecse Város Önkormányzati Képviselő Testület Oktatási és Szociális Bizottsága 55-6/2012 JEGYZŐKÖNYV Készült: az Oktatási és Szociális Bizottság június 25-i nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza ülésterme. Jelen vannak: Matula Jánosné képviselő, a bizottság elnöke Halászné Kovács Éva képviselő Aranyi János Gábor képviselő, a bizottság tagja Kerekné Markovits Julianna óvodavezető, a bizottság tagja Tanácskozási joggal jelen vannak: Vörös Sándor polgármester, Kovács Péter alpolgármester, Nagy Erzsébet aljegyző, Banyári István képviselő, Meghívott vendég: dr.pándi Ottó intézményvezető Tóth Emese bölcsődevezető, Aranyi Ágota intézményvezető Jegyzőkönyvvezető: Látó Éva Köszöntöm a bizottság tagjait, a megjelenteket. Megállapítom a határozatképességet, mivel 4 fő bizottsági tag jelen van, egy fő Zádoriné Squor Mária intézményvezető, a bizottság tagja igazoltan van távol, később érkezik az ülésre. A meghívó szerint öt napirendi pontot tárgyalunk az ülésen. Tájékoztatom a bizottságot, hogy még egy témát meg kellene a bizottságunknak tárgyalni, melynek tárgya: Javaslat a Bursa Hungarica ösztöndíj pályázattal kapcsolatos feladatokra, a rendelet megalkotására. Javaslom elnapolni a szeptemberi ülésre, mert ennek a tervezete idő hiányában nem készült el. Bizottságunk, már a napirendről le is vette. Kérem a bizottság tagjait, hogy a második napirendi ponttól folytassuk a munkát, mert az iskolaigazgató asszony, később érkezik az ülésre, hivatalos távolléte miatt. Aki ezzel egyetért, kérem kézfelemeléssel jelezze. Az Oktatási és szociális bizottság 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta az alábbiak szerint:
2 NAPIREND: I/7/b Szociális ellátásokról szóló rendelet megtárgyalása Előadó: Nagy Erzsébet aljegyző II/7/d Javaslat a Dr. Kolozs Gergely Szakrendelő és Bölcsőde SZMSZ-ének, Alapító Okiratának, Szakmai programjának és Házirendjének módosítására Előadó: Tóth Emese bölcsődevezető III/7/h Javaslat a Dunavecsei árvagyerekek támogatásának lehetőségére Előadó: Nagy Erzsébet aljegyző IV/2 Beszámoló a 2011/2012. tanév eredményeiről Előadó: oktatási intézmények vezetői Zárt ülés/6 Javaslat a Vikár Béla Művelődési Ház és Könyvtár Igazgatói pályázatának elbírálására Előadó: Nagy Erzsébet aljegyző Napirend: I/7/b Szociális ellátásokról szóló rendelet megtárgyalása Előadó: Nagy Erzsébet aljegyző Az aljegyző elkészítette az előterjesztést, melynek az alábbi tárgyat adta: A Szociális ellátások szabályozása. Gyakorlatilag a településen a szociális ellátásokról a rendeletünk megvan. Mindig a megfelelő kiegészítésekkel és módosításokkal kaptuk meg, tehát a módosítások megtörténtek. Az elmúlt időben teljesen megváltoztak a jogalkotásra vonatkozó előírások, új törvényt fogadott el az Országgyűlés, ami kimondja, a szabályozás nem lehet indokolatlanul párhuzamos, vagy többszintű. Ennek következtében a feladat az volt, hogy az ügyfelek és az ügyintézők könnyen kezelhető rendeletet alkalmazzanak. Ezeket, az ellátásokat az Önkormányzat eddig is biztosította, módosításra nincsen szükség. Az előterjesztés tartalmazza, taglalja azokat a feladatokat, melyeket végre kell hajtani. Fontos változás, hogy hatályon kívül helyezte a méltányossági alapon járó helyi lakásfenntartási támogatást. Összefoglalva a rendelet tervezet a helyi szociális ellátásokat egy teljesen új, az alaptörvénynek megfelelő a jelenlegi szerkesztés szabályai és a szerint tagolt tematikát írt elő, melyet július 1-ig kell elfogadni, melyet megelőz egy hatásvizsgálat, melynek a 6. pontját emelem ki. A rendelet megalkotására a jogszabályi változások miatt van szükség és ezt a helyi rendeletnek követnie kell. Megkérem az aljegyző asszonyt, hogy még a fentieken kívül, amit fontosnak talál, mondja el. 2
3 Nagy Erzsébet aljegyző: Annyiban egészítem ki, hogy ez a rendelet ugyanazokat a szociális ellátásokat tartalmazza, amik eddig is voltak. A méltányossági lakásfenntartási támogatás a jelenleg hatályos szociális törvényben nem szerepel, ennek megfelelően a rendelet sem tartalmazza. Beépül viszont az aktív korúak ellátása, illetve a normatív lakásfenntartásban részesülők vonatkozásában a lakókörnyezet rendezettségének a szabályai. Tehát, innentől kezdve, aki ebben a segélyben részesül, előírható lesz, hogy a lakókörnyezetének a rendben tartására milyen szempontokat kell betartani: Pl. az illemhelyet tisztántartása, a gyomtalanítás, a járdák lesöpörni stb. A lakásfenntartási támogatásban részesülő személy az előbb elmondottaknak nem tesz eleget, akkor el lehet utasítani a kérelmét. Amennyiben már meg van állapítva, akkor meg lehet szüntetni. Az aktív korú ellátásban részesülőknek, pedig egy hónapra fel lehet függeszteni az ellátást. Ezzel elérhető, hogy a település rendezettebb legyen. Több száz ilyen segélyezett van Önkormányzatunknál, ezért környezettanulmányt mindenkinél lefolytatni nehézkes, ezért úgy fogalmaztunk, hogy alkalomszerűen ellenőrizheti hivatalunk. Az ügyintézők rendelkeznek helyismerettel, ebből következik, hogy tudjuk kik azok a személyek, akinek problémás a lakókörnyezete. Abban az esetben környezettanulmányt készítünk, melyben megállapítjuk, hogy az előírt szabályoknak nem tesz eleget, akkor alkalmazni fogjuk ezeket, a szankciókat. Eddig nem igazán tudtunk hathatósan intézkedéseket tenni, de ez egy jó eszköz lenne a kezünkben. Köszönöm szépen. Megkérdezem a jelenlévőket, hogy van-e vélemény, kérdés, hozzászólás. Vörös Sándor polgármester úr Gondolom, hogy már többen hallották, hogy a szociális segélyezés és ehhez kapcsolódó ellátások január 1-től változnak. Az alanyi jogon járó támogatások a Kormányhivatal jogkörében fognak tartozni. Nagy Erzsébet aljegyző: Tulajdonképpen a legtöbb szociális ellátás normatív, tehát a törvény, és nem a rendelet hatálya alá esik. Azt a tájékoztatást kaptam, hogy a törvény is változtatásra kerül. Jelenleg átalakítjuk a rendeletünket, később pedig a törvény változása miatt újra módosítani szükséges. Halászné Kovács Éva képviselőasszony, a bizottság tagja Nagyon jól előkészített, részletes beszámolót kaptunk. Őszintén örültem annak, mely kiemelésre került a lakókörnyezettel kapcsolatban. Visszaemlékszem a 90-es években nagyon fontos volt a természetbeni segélyezés. Most csak ez-az egy kitétel van, hogy a gyermek miatt lehet alkalmazni? Korábban nem így volt, mert egyéb esetekben is volt természetbeni juttatás és annak idején volt hatása. Nem értek azzal egyet, hogy a rendeletünkből kikerül a természetbeni juttatás Nagy Erzsébet aljegyző: Természetbeni juttatásra most is volna lehetőség, ha lennének olyan segély csomagok, amit tudunk osztani. Amennyiben rendszeres szociális segélyt természetbeni juttatásban kapná az ügyfél, úgy csekk formájában részesülne a rászoruló. 3
4 Halászné Kovács Éva képviselőasszony, a bizottság tagja Tehát a mostani szabályok szerint, csak a csekk illetve az utalvány jelenti a megoldást? Nagy Erzsébet aljegyző: A családipólék esetében úgy történik, hogy eseti gondnokot kell kijelölni, aki elmegy a családi pótlékra jogosulttal bevásárolni élelmiszert, ruhát, cipőt a gyermek részére, amit számlával igazol. A szociális ellátások természetbeni formában való nyújtása kizárólag azokra a családokra vonatkozik, ahol védelembe vett gyermekek vannak. Halászné Kovács Éva képviselőasszony, a bizottság tagja A határozattervezetben azt mondjuk, hogy nem adunk természetbeni juttatást, a rendeletben pedig megjelenik. Erre szeretnék választ kapni. Nagy Erzsébet aljegyző: Öt féle ellátás van. A köztemetés és a közgyógyellátás természetbeni ellátásnak minősül, az aktív korúak segélyezése, az átmeneti segélyezés, valamint a köztemetés pénzbeni ellátás kategóriájába tartozik. Arról hozunk határozatot, hogy ezeket, az ellátásokat nem természetben fogjuk folyósítani. A köztemetés esetében pl. a hozzátartozó nem pénzt kap, hanem a rendelet értelmében az elhunyt el lesz temettetve. Kovács Péter alpolgármester úr Én személy szerint egyetértek a lakóhely környezetének, rendbetételének bevezetésével, viszont ha az ellenőrzés nem történik meg, akkor ne kerüljön bevezetésre. Mennyien kapnak lakásfenntartási támogatást. Nagy Erzsébet aljegyző: Száznál többen. Akinek Ft alatt van a jövedelme, fogyasztási egységre vetítve az mind jogosult az ellátásra. A mértékét a lakás nagysága és a jövedelem nagysága határozza meg, mely kormányrendeletben van leszabályozva és egy szorzószám alapján számoljuk. Abban igaza van az alpolgármester úrnak, hogy amennyiben csak ellenőrizhető, így nem elfogadható. Kovács Péter alpolgármester úr Ebben az ellenőrzésben besegítünk a képviselő társakkal. Felmérjük, hogy mennyi idő alatt lehet a település utcát végignézni Aranyi János Gábor képviselő, a bizottság tagja Egyetértek alpolgármester úrral. A kötelező ellenőrzés történjen meg. A mennyiben több hozzászólás nincs, kérem, szavazzuk meg a napirendet. Aki egyetért a lakókörnyezet kötelező ellenőrzésével, tegye meg szavazatát. 4
5 Az Oktatási és Szociális Bizottság 4 igen szavazattal elfogadja. Aki a pénzbeni természetbeni juttatások ellátása tárgyában, mely szerint nem hozunk rendeletet, egyetért kézfelemeléssel, jelezze. Az Oktatási és Szociális Bizottság 3 igen, egy ellenszavazattal dönt. 22/2012. sz. Okt.és Szoc.biz. hat. Szociális ellátásokról szóló rendelet megtárgyalása Előadó: Nagy Erzsébet aljegyző H a t á r o z a t 1./ Az Oktatási és Szociális Bizottság a szociális ellátásokról szóló rendelettervezetet megtárgyalta és elfogadásra javasolja a képviselő-testület felé azzal a kiegészítéssel, hogy évente legalább egy alkalommal ellenőrzést ír elő a szociális ellátásokban részesülők lakókörnyezetére vonatkozóan. 2/ Az Oktatási és Szociális Bizottság elfogadásra ajánlja a határozat-tervezetet, miszerint jelenleg a Képviselő-testület ne hozzon rendeletet a pénzbeli szociális ellátások természetbeni formában való nyújtásáról. 3./ A határozatról értesül: Matula Jánosné képviselőasszony, a bizottság elnöke Nagy Erzsébet aljegyző Képviselő-testület A beszámoló a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Napirend: II/7/d) Javaslat a Dr. Kolozs Gergely Szakrendelő és Bölcsőde Szervezeti Működési Szabályzatának, Alapító Okiratának, Szakmai programjának és Házirendjének módosítására Előadó: Tóth Emese bölcsődevezető 5
6 Terjedelmes anyagot kaptunk. A bölcsőde működési engedélyét a korai fejlesztés miatt kellett módosítani. Amikor erre sor került, kiderült, hogy nem megfelelő a név és a benne levő feladatellátás, tehát a Rendelőintézet korábbi nevét meg kell változtatni. Így Dr. Kolozs Gergely Kistérségi Egészségügyi Centrum és Bölcsőde nevet kapta. A Szervezeti Működési Szabályzat módosítását, új bélyegző készítést és egyéb nyilvántartásokat vont maga után. Ezzel párosult egy hatósági ellenőrzés, mely nagyon sok megállapítást tett a hiánypótlásra vonatkozóan. Mindez átdolgozásra került és az SZMSZ-ben, valamint a Házirendben teljes egészében beépítésre került. Amivel kiegészült az intézmény feladatköre az a nappali kórházi ellátás. A főorvos úr leírta, hogy két kórházi ágy beszerzésére lenne szükség a kórterem kialakításához és a folyamatos működéshez. A megvalósuláshoz az első ütem augusztus 1-e a második ütem november a program szerint. A látható épület mögött nagyon sok feladat volt, hogy az iratanyag szabályos legyen, és ne legyen benne hiba. Megkérem Tóth Emese bölcsődevezetőt, hogy egészítse ki az elhangzottakat. Tóth Emese bölcsődevezető A Kormányhivatal által kiadott jegyzőkönyvben leírtak alapján a házirendet kijavítottam és a bizottság elé terjesztettem. A szakmai programmal kapcsolatosan annyit mondok el, hogy a módszertani bölcsődével folyamatosan tartom a kapcsolatot az ügyben, hogy a szakmai programunk megfelelő legyen. Készült egy módszertani vélemény, amelynek alapján kiegészítettem és elkészítettem, a szakmai programunkat. Azonban a módszertan vezetője még három dologra felhívta a figyelmemet, amit be kell építeni programunkba. Javasolja a szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatást az egyéb bevételek módjáról. A helyi sajátosságokat be kell mutatni, hogy a játékokat, a különböző alkotótevékenységeket milyen formában és hogyan alkalmazzuk a bölcsődében. Nem elég, a felsorolás. Ezen kívül az intézményünk más intézményekkel való kapcsolattartását nem kell bele tenni. A többit, pedig részletesebb tartalommal meg kell tölteni. Köszönöm szépen. Megkérdezem a főorvos urat, hogy van-e kiegészítenivalója. dr. Pándi Ottó intézményvezető főorvos Az előbb elmondottakkal nincsen. A névváltoztatás, már korábban felmerült. Próbáltunk egy olyan nevet találni, amely a jelenlegi tevékenységgel, illetve a későbbivel azonosul. A nappali kórházat egy minimális ráfordítással - ami a gazdálkodáson belül megoldható lehet működtetni. Az OEP finanszírozás késése miatt gyakorlatilag egy 6 millió forintos kiesés volt, ami a II. félévtől már nem jelentkezik. Ezt az összeget több mindenre tudnánk fordítani. Sajnálatos módon, már jelentkeznek a fenntartással kapcsolatos költségek Konkrétan a röntgen gép garanciája lejárt. A karban tartási díja Ft. Az ultrahang éves karbantartása Ft. Arról adtam még számot, hogy a dolgozók úgy érzik, hogy nincsenek bevonva teljesen a munkába, ezen egyeztetésekkel rövid időn belül változtatni fogunk. A beszámolómban egy változást jelöltem meg a gazdasági vezetőre vonatkozóan. Az intézmény így működne a jövőben. A vezető főnővér feladatköre sokkal nagyobb teherrel jár mint eddig,ezért szükséges külön gazdasági vezető. 6
7 Köszönöm szépen. Kérem a hozzászólásokat. Halászné Kovács Éva képviselő, a bizottság tagja Három kérdésem van, az egyiket említette is a főorvos úr. A gazdasági vezető vonatkozásában, mely megdöbbentő volt számomra. Teljesen úgy néz ki, mintha önálló intézményről beszélnénk, amit nem tudok elfogadni. A másik kérdésem az egy technikai dolog. A szabályzat 1.sz. függelékében benne maradt a járóbeteg szó. A névváltozás miatt, kérem kivenni a függelékből. A harmadik kérdésem: a bölcsődében havi 54 órában alkalmazunk orvost, amit korrigálni kellett a leírások alapján. Azon lepődtem meg, hogy dupla órát ír elő. Tóth Emese bölcsődevezető Igen, valóban 4 óra, de mivel két csoportunk van, ezért írtuk bele a nyolc órát. A rendelet így írja elő. dr. Pándi Ottó intézményvezető főorvos Az első kérdésre válaszolok a gazdasági vezető vonatkozásában. Valóban így működik, mert egy önálló gazdálkodási szerv lett. Ez csak egy formai rész. Halászné Kovács Éva képviselőasszony, a bizottság tagja Részben önálló. Mióta lett önálló? dr. Pándi Ottó intézményvezető főorvos január 1-től. Halászné Kovács Éva képviselőasszony, a bizottság tagja A gazdasági vezetői feladatok elvégzése a hivatalban történik, ezért számomra ez a gazdasági státusz nem elfogadható. dr. Pándi Ottó intézményvezető főorvos Ez nem egy státusz, ez egy szervezeti felépítés. Gyakorlatilag a gazdasági vezető munkaköri leírásában, ami az Önkormányzatnál van, meg kell határozni, hogy milyen feladatrészt vállal intézményünkben. Vörös Sándor polgármester úr Az intézmény szervezeti felépítéséből, melyet az 1. sz. mellékletben találunk, a gazdasági vezetőt ki kell venni és a folytonos vonal helyett szaggatott vonallal behúzni, mellé írni, hogy az Önkormányzat gazdálkodási csoportja végzi a feladatot. 7
8 Banyári István képviselő úr Előbb utóbb nem lehet elkerülni, hogy ne legyen mellé adva státusz, mert túlóra nélkül nem lehet ellátni a feladatot. A főnővérnek a tavalyi szabadságából 26 nap bent maradt, a múlt hónapban több mint 100 óra feletti túlórája van. Gondolom, hogy nem véletlenül írta oda az intézményvezető főorvos úr, hogy a biztosított létszám mennyiségének és összetételének optimalizálása az egyik feladat, a másik pedig, hogy javasolja az intézmény szervezeti felépítésének módosítását. A gazdasági-vezető vonatkozásában én is ide tettem a kérdőjelet. Banyári István képviselő úr A szakrendelőben, egy ekkora intézményben igenis kellene egy önálló gazdasági vezető, aki aláírja a számlákat, és gazdasági döntéseket hoz. Jelenleg ezt a feladatot a főorvos és a főnővér végzi. Aranyi János Gábor képviselő, a bizottság tagja Banyári képviselő úr említette, hogy a szakrendelőben kinek, mennyi szabadsága van és a leterheltségről is beszélt. Úgy gondolom, hogy az Önkormányzat összes intézményében előfordul, ugyanis mindenhol létszám hiánnyal küzdenek, és bőven van feladat. Ezért, külön ne emeljük ki. Banyári István képviselő úr Aranyi képviselő úrral ebben nem értek egyet. Elfogadom a Hivatalban legfeljebb két-három embernél a túlórákat. Az iskolában, óvodában, valamint a Művelődési Ház és Könyvtárban sem fogadom el. Be kell menni a Szakrendelőbe és meg kell nézni, hogy mennyi feladat hárul a főnővérre. Megkérem a jelenlévőket, hogy térjünk vissza a napirendhez, mert nagyon kevés az időnk. A két kórházi ággyal kapcsolatban mit lehetne javasolni. dr. Pándi Ottó intézményvezető főorvos Az előbb elmondtam, hogy a költségvetésünkbe bele fog férni. A második félévtől nem gondolom, hogy nehézségekbe ütközne, ennek megteremtése. Egy reális igény és a lakosság céljait szolgálja. Amennyiben több kérdés, hozzászólás nincs, kérem, szavazzuk meg a napirendet. Az Oktatási és Szociális Bizottság 4 igen szavazattal, ellen szavazat nélkül az alábbi határozatot hozta: 8
9 23/2012. sz. Okt.és Szoc.biz. hat. Javaslat a Dr. Kolozs Gergely Szakrendelő és Bölcsőde Szervezeti Működési Szabályzatának, Alapító Okiratának, Szakmai programjának és Házirendjének módosítására Előadó: Tóth Emese bölcsődevezető H a t á r o z a t 1./ Az oktatási és Szociális Bizottság a Dr. Kolozs Gergely Kistérségi Egészségügyi Centrum és Bölcsőde Szervezeti és Működési Szabályzatát megtárgyalta és elfogadásra ajánlja képviselő-testület felé azzal a kiegészítéssel, hogy a szervezeti struktúra ábrázolása során a gazdasági vezető ne olvadjon bele az intézmény szervezeti felépítésébe, hanem attól kissé elhatároltan jobb oldalon legyen feltüntetve szaggatott vonallal és szerepeljen az a szöveg, hogy a gazdasági vezetés a Polgármesteri Hivatalban történik. Továbbá az 1.sz. függelékben, az intézmény nevében szereplő járóbeteg szövegrészt törölje. 2./ Az Oktatási és Szociális Bizottság a Bölcsőde módosított házirendjét elfogadásra ajánlja a képviselő-testület felé. 3./Az Oktatási és Szociális Bizottság a Bölcsőde módosított Szakmai Alapprogramját megtárgyalta és elfogadásra javasolja a képviselő-testület felé. 4./ Az Oktatási és Szociális Bizottság a módosított alapító okiratot elfogadásra ajánlja a képviselő-testület felé. 5./ A határozatról értesül: Matula Jánosné képviselő, a bizottság elnöke Képviselő-testület dr. Pándi Ottó intézményvezető-főorvos Tóth Emese Bölcsőde-vezető Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Napirend: 9
10 III/7/h Javaslat a Dunavecsei árvagyerekek támogatásának lehetőségére Előadó: Nagy Erzsébet aljegyző Beadvány érkezett a Polgármesteri Hivatalba egy házaspártól, miszerint az Önkormányzat felvállalhatná a dunavecsei árva gyerekek megsegítését. A javaslatuk az lenne, hogy számlát nyit és vezetteti, majd a számlára érkező pénzből segítséget nyújt az árva gyerekeknek. Megkérdezem, kinek mi a véleménye. Kovács Péter alpolgármester úr Nem egészen értem az egészet, de úgy gondolom, hogy az ötlet a beadványozóé, a feladat pedig az Önkormányzatot terhelné. Vörös Sándor polgármester úr A következőről van szó. A kérés lényege az, hogy nyissunk egy bankszámla számot, melyre a lakosság be tud fizetni egy bizonyos összeget. A befolyt pénzt egy kiossza az árva gyerekek megsegítésére. A közelmúltban történt két anyuka halálesete, akik testvérek voltak fiatalon meghaltak és a gyermekek anya nélkül maradtak. Én úgy gondolom, hogy nem kellene külön bankszámlaszámot létrehozni, hanem egy már meglévő alapítvány kezelhetné a befolyt összeget. Gyakorlatilag Ők félárva gyerekek, mert árva gyerekekről akkor beszélünk, ha mind a két szülője meghal. Nem a számla nyitás és az utalás helye a gondom, hanem a felhasználás. Ezt nagyon vizsgálni kell, hogy mire, milyen időközönként fizetjük ki. Kovács Péter alpolgármester úr Én egyetértek a polgármester úr véleményével, bár hozzá kell tennem, hogy Dunavecsén több félárva van, aki nem félárva. Elváltak a szülők, az apa elköltözött, gyermektartást nem fizet, az anya egyedül neveli a gyermekét. Jogilag nem félárva, de anyagilag igen. Nagy Erzsébet aljegyző Az a gyermek rosszabb helyzetben van, mert még árvaellátást sem kap. Egyébként Önkormányzatunk kiemelten foglalkozott a szóban forgó családdal. Megérkezett Zádoriné Squor Mária iskolaigazgató, a bizottság tagja kor. Részemről örülök, hogy a beadványozónak kiterjed a figyelme az ilyen esetekre, de sokkal egyszerűbb lenne, ha egy alapítványt létesítenének, amihez a település hozzá tudna járulni. Az alapítványnak lenne kuratóriuma és eldöntené, hogy kinek a részére adja a támogatást. Abban az esetben, ha csak számlát nyitunk még kevés ahhoz, amit elvárna a beadványozó. 10
11 Vörös Sándor polgármester úr Javaslom, az Esélyegyenlőségért Jóléti Szolgálat Közalapítvány titkárának megkeresését. Zádoriné Squor Mária iskolaigazgató, a bizottság tagja Nem biztos, hogy minden árva gyermek rászorul erre a támogatásra. Azonban a lelki oldala szörnyű. Vannak családok, ahol a két szülővel rendelkező gyermekek nehezebb helyzetben él. Mi is foglalkoztunk a közelmúltban árván maradt gyermekekkel. A Családsegítő Szolgálattal is felvettük a kapcsolatot, hogy nem kellene-e közbelépni. Ők is utánanéztek, hogy mit tehetnének a Gyámügynél is. Amennyiben GYVT-re lesznek jogosultak, megvan a hivatalos útja. Tulajdonképpen ez egy-egyszeri összeg, amit oda adnának a félárváknak, vagy ruhát vennének? Ki fogja eldönteni, ki kapja meg egy személy? Kérdések sora merül fel. Ezt nem lehet jól megoldani. Kovács Péter alpolgármester úr A véleményem az, hogy levélben tájékoztassuk a beadványozót, hogy Önkormányzatunk támogatja és eddig is támogatta az árvákat, félárvákat. Kérjük meg Őket, hogy hozzanak létre egy alapítványt. Megkérdezem a jelenlevőket, van -e még hozzászólás. Amennyiben nincs, kérem, szavazzuk meg a napirendet. Az Oktatási és Szociális Bizottság 5 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozta: 24/2012. sz. Okt.és Szoc.biz. hat. Javaslat a Dunavecsei árvagyerekek támogatásának lehetőségére Előadó: Nagy Erzsébet aljegyző H a t á r o z a t 1./ Az Oktatási és Szociális Bizottság a Dunavecsei árvagyerekek támogatásával kapcsolatos beadványt megtárgyalta és javasolja a képviselő-testületnek, hogy a kezdeményezőnek írjon egy köszönőlevelet az észrevétele miatt. Azonban, önálló alapítvány létrehozását nem tartja indokoltnak az önkormányzat berkein belül. Tanácsolja az,,esélyegyenlőségért Jóléti Szolgálat Közalapítvány titkárának a megkeresését, vagy a beadványozó indítsa el az önálló alapítvány létrehozását, melyet az önkormányzat is támogat. 11
12 2./ A határozatról értesül: Matula Jánosné képviselőasszony, a bizottság elnöke Nagy Erzsébet aljegyző Képviselő-testület A beadvány a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Napirend: IV/2 Beszámoló a 2011/2012. tanév eredményeiről Előadó: oktatási intézmények vezetői A Petőfi Sándor Általános iskola és a Százszorszép óvoda beszámolóját fogjuk tárgyalni. A Petőfi Sándor Általános iskola intézményvezetője, nagyon részletes beszámolót terjesztett elénk. Az év során a törvényi változások nagyon erősen érintették, érintik az iskola működését. Még mindig nem látunk tiszta képet arra vonatkozóan, hogy mennyi és milyen átalakulás várható szeptemberre, vagy január hónapokra vetítve. Ebben a tanévben a személyi és tárgyi feltételek megfelelőek voltak. Az intézményben szűk létszám keretben dolgoznak. Két fővel kevesebben vannak. 22 fővel és 4 óraadóval kellett a feladatokat megoldani. Nagy odafigyelést és nagyon-nagy terhet jelentett. A tárgyi feltételek alakulásával kapcsolatosan szeretném, hogy az intézmény által jelzett karbantartási munkát megfelelő időbe és színvonalon teljesítsük. Gondolok itt, az iskolaudvar délutáni nyitvatartására és egyéb használatára. A főépület beázik, ez nem új keletű és valamilyen formában rendezni kell. A karbantartó személy csökkent munkaképességű dolgozó és nem terhelhető minden feladatra. Több esetben, a tetőtérben van meghibásodás, oda már nehézkesen tud feljutni. A tanulmányi munka értékelése megtörtént. A tanulmányi átlag 3, 82 a magatartás 4, 04. Úgy gondolom, hogy nagyon jó munkát végeznek. Ismerve a település összetételét a 289 gyerekből 82 különféle dicséretet kapott. Részt vettem az évzárón és nagyon jól éreztem magam. Sok jó képességű gyermek van, többféle versenyen részt vesznek, nagyon jó helyezéseket érnek el. Az érdemi munka nagyon jó, az igazgató-asszonynak és kollégáinak gratulálok. Azonban az igazolatlan hiányzásokon változtatni kell. Magatartás problémák is vannak, a lopás a rongálás a dohányzás, az agresszivitás ellen nagyon nehéz tenni. A közösségi programok bővültek az elmúlt időben. A kapcsolatok ápolása is sokat változott, sokrétű és további együttműködést kívánok. Most átadom a szót a jelenlévőknek. Kovács Péter alpolgármester úr A beszámoló nagyon alapos részletes és precíz. Azonban az eredményekkel, személy szerint nem vagyok elégedett. A kompetencia mérések eredménye alapján pl. matematikából, iskolánk, az országos átlag alatt van. Olvasom a beszámolóban, hogy a nyugdíjazás és a jubileumi jutalom megterhelte az intézményt. Ne számoljuk váratlan kiadásnak, mert az-az, ami pontosan tervezhető. Egyéb vélemény, hozzászólás? 12
13 Halászné Kovács Éva képviselőasszony, a bizottság tagja Megkérdezem, mit értünk az alatt, hogy a törvény adta lehetőséggel nem szakrendszerű oktatás folyt. Nagyon örülök annak, hogy az iskola házirendjébe bele került, hogy mit nem lehet bevinni az iskolába. Ezt nagyon jó dolognak tartom. Ami kicsit furcsa számomra, van ez a szülői elégedettségi kérdőív és abban található a gyengeségi felelősségek megállapítása. Azon kívül a fenntartó váltás, az én véleményem szerint nem foglalkoztatja a szülőket, miért szerepel a kérdőívben. Megjegyzésként elmondom, hogy a gyerekek biztos megtanulják a Himnuszt, Szózatot, Dunavecse Himnuszát, de egyszerűen nem értem, hogy miért nem érzik magukénak. Több rendezvényen is voltam és alig énekelnek, pedig ez egy életen át elkíséri őket. A pedagógusok együtt énekléssel próbáljanak példát mutatni a gyerekeknek és a felnőtt résztvevőknek egyaránt. Zádoriné Squor Mária iskolaigazgató, a bizottság tagja Amikor a beszámolót készítettem, a karbantartó személyéről nem kritikát írtam. Csökkent munkaképességű és pl., nem tudtam létrára küldeni. Egy óra elteltével, már nem tudott felmenni a tetőtérbe, pedig háromszintes az épület. Gyakorlatilag lehetett volna azt mondani, hogy nekünk nincs szükségünk az ÖTI embereire, mert ott van a karbantartó, de ezzel a lehetőséggel nem tudtunk úgy élni, mint ahogy kellene. Én a személyét tisztelem becsülöm, de mint karbantartó nem vált be. Azért emeltem ki a beszámolómban, mert ez egy új dolog. A jubileumi jutalommal kapcsolatban azt akartam megmagyarázni, hogy ebben az évben nem annyi a bérköltségünk, mint ahányan dolgozunk, hanem sokkal több. Be volt tervezve és mindig időben leadom. A véletlen, az hogy elmentek hárman és három kismamának egyszerre kellett a szabadságát kifizetni. A kompetenciamérés gyerekfüggő. Vannak nagyon gyenge évfolyamok. Sajnos ki vagyunk ennek téve. Egyik évben átlag alatti, a másikban átlag feletti az eredmény. Az osztály átlaga is mutatja, hogy néha milyen gyengék. Az egész mérésnek, már szakmailag is megkérdőjelezték a létjogosultságát. A nyolcadikos mérés, május végén történik, amikor a gyereket már felvették továbbtanulni. Négy órai munkát végig kell ülni, és feladatok sorát kell megoldani. Valóban gyengébb az eredmény, bár a nyolcadikos magyar fölötte van az átlagnak. Kovács Péter alpolgármester úr A beszámolóban több helyen egyszer 11-es évet, máshol 12-es évet ír. Zádoriné Squor Mária iskolaigazgató, a bizottság tagja A tantestületnek 15 nap áll a rendelkezésére, hogy lezárja az évet. Vasárnap még banketten voltunk, szerdára pedig le kellett adni a beszámolót. Át sem tudtam olvasni. Halászné Kovács Éva képviselőasszony kérdésére a válaszom a következő: A nem szakrendszerű mérés az, amit bevezettek két évvel ezelőtt, majd kivezettek. Az, V.-VI. évfolyamon nem kellene órákat tartani, csak kompetenciát mérni, matekból számolópálcákkal tologatni. Akkor kötelező volt és most élhettünk vele, hogy nem kell. Ez azt jelenti, hogy ugyanúgy teszünk mindent, tehát tantárgyakat tanítunk. A szülői elégedettségre volt egy önálló üres táblázat, melyben a szülő vagy beleír, vagy nem, és ami többször előfordult azt összegeztük. A fenntartó váltás veszélye az, hogy a szülők nem tudják, hogy mi várható akkor, ha az állam átveszi. 13
14 A Himnusz és a Szózat énekelésével kapcsolatban: amióta én vagyok az igazgató elvettem a Cd-t, hogy ne szóljon zene. Mindezt azért, hogy az éneklés hallatsszon. Ennél többet nem tudunk tenni. Nem énekelnek a gyerekek. Nem tudnak általánosan énekelni. Bármilyen rendezvényen a gyerekeket leszámítva a felnőttek sem énekelnek. Zádoriné Squor Mária iskolaigazgató, a bizottság tagja Mi példát mutatunk. A ballagáson is kis híján bele szóltam a szülők viselkedése miatt. A gyerekek ott álltak fegyelmezetten, némelyik szülő pedig nevetgélt sétálgatott. Aranyi János Gábor képviselő, a bizottság tagja A tanárok védelmében szólok. Őket végig lehetett hallani, énekelni. Vörös Sándor polgármester úr Az ünnepségekkel kapcsolatban nem csak az a baj, hogy nem énekeljük el a Himnuszt. A probléma az, hogy nagyon kevés gyerekkel találkozok az iskolai ünnepségeken. Szeretném, ha ez a jövőben nem így lenne. A karbantartóval kapcsolatban, aki ismeri Őt, az tudja, hogy nem egy elveszett ember. Barkácsolni mindenképpen tud. Egy csavarhúzó mindenütt akad, és nem kell az ÖTI embereire várni. A pedagógusoknál, bizonyos túlórák esetében vannak fenntartásaim, de az ezzel kapcsolatos állásfoglalásomat, már az igazgató-asszonynak elmondtam. Aranyi Ágota intézményvezető Személy szerint gratulálni szeretnék a pedagógusok azon csoportjának, akik a Hősök Napján és a Dr. Kolozs Gergely Szakrendelő átadásán részt vettek és ünnepi műsort adtak. Nagyon szép és színvonalas műsort láthattunk. Köszönöm szépen. Megkérdezem, hogy van-e valakinek kérdése, véleménye. Amennyiben nincs, kérem, szavazzunk. Az Oktatási és Szociális Bizottság 4 igen szavazattal, 1 fő érintettség miatti tartózkodással, elfogadja a beszámolót. Utolsó nyílt ülésünk témája a Százszorszép Óvoda 2011/2012-es időszakra vonatkozó beszámolója. Óvodánkban 147 fő beíratott gyermek volt. 142 fő óvodás 6 csoportban tanult. A hátrányos és halmozottan hátrányos gyermekek száma elég magas. A 142 főből 61 hátrányos és 11 fő halmozottan hátrányos és két fő veszélyeztetett gyermek van. 14
15 Az óvodai munkát nehezítette az óvónők váltása. Három új óvónő és egy dajka került felvételre. Kiemelkedő teljesítmény, hogy minden gyermeket egyéni fejlesztésben tudtak részesíteni. A kapcsolat a gyógypedagógussal, logopédussal, terapeutával folyamatos. A fejlesztőpedagógus 26 főt egyedül látott el. Mind, azt mutatja, hogy mennyire szükség van ezekre, a tevékenységekre. Az óvoda munkáját segítik a védőnők, akik többször tanácsadással látják el az óvodásokat. A dentál higiénés nővér munkája is nagyon fontos. Gyakorlatban bemutatja a helyes fogmosás alkalmazását. Az óvoda kapcsolatai a különböző szervekkel jónak ítélhető. Az iskolával együtt nézik az iskola érettségi folyamatokat. Kiemelkedő volt számomra, hogy nagyon sok pályázatot adtak be, mely szép számmal eredményes volt. Megkérdezem az óvodavezetőt, hogy van-e kiegészítenivalója. Kerekné Markovits Julianna, óvodavezető A beszámolómban is leírtam, hogy a logopédussal volt egy kis problémánk. A gyermekek fejlődésén is meglátszott, melyet a szülők is észrevettek. A mai napon megoldódott, szeptembertől új logopédussal működünk együtt. Matula Jánosné képviselőasszony, a bizottság elnöke Köszönöm szépen. Kinek van kérdése a beszámolóval kapcsolatban. Halászné Kovács Éva képviselőasszony, a bizottság tagja Az óvodánál mindig engedélyt adunk a létszámbővítésre, de a jövőben figyelnünk kell erre és át kell gondolnunk. Vörös Sándor polgármester úr Beadott pályázatunkban lesz egy plusz csoportszoba, mely 20 főt jelent. Ez által hét csoportot tudnánk indítani, sikeres pályázat esetén. Matula Jánosné képviselőasszony, a bizottság elnöke Javaslom a bizottság tagjainak, hogy amennyiben nincs több kérdés szavazzuk meg a napirendet. Az Oktatási és Szociális Bizottság 4 igen szavazattal, 1 fő érintettség miatti tartózkodással, elfogadja a beszámolót. 25/2012. sz. Okt.és Szoc.biz. hat. Beszámoló a 2011/2012. tanév eredményeiről Előadó: oktatási intézmények vezetői H a t á r o z a t 15
16 1./ Az Oktatási és Szociális Bizottság a Petőfi Sándor Általános iskola es tanév eredményeiről szóló beszámolót megtárgyalta és elfogadásra ajánlja a képviselő-testület felé. 2./ Az Oktatási és Szociális bizottság a Százszorszép Óvoda beszámolóját, elfogadásra javasolja a képviselő-testület felé. 3./ A határozatról értesül: Matula Jánosné képviselőasszony, a bizottság elnöke Képviselő-testület Zádoriné Squor Mária iskolaigazgató Kerekné Markovits Julianna óvodavezető A beszámolók a jegyzőkönyv mellékletét képezik. Több kérdés, hozzászólás nem volt, a bizottság zárt üléssel folytatja munkáját. Kmft. Matula Jánosné képviselő, a bizottság elnöke 16
JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal jelen vannak: Kovács Péter alpolgármester, Nagy Erzsébet aljegyző, Banyári István képviselő
Dunavecse Város Önkormányzati Képviselő Testület Oktatási és Szociális Bizottsága 55-2/2012 JEGYZŐKÖNYV Készült: az Oktatási és Szociális Bizottság 2012. február 20-i ülésén. Az ülés helye: Városháza ülésterme.
Készült: az Oktatási és Szociális Bizottság január 28-i nyílt ülésén.
Dunavecse Város Önkormányzati Képviselő Testület Oktatási és Szociális Bizottsága 120-1/2013 JEGYZŐKÖNYV Készült: az Oktatási és Szociális Bizottság 2013. január 28-i nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza
JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-án megtartott rendkívüli nyílt üléséről.
Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete Szám: 4/2015 Határozatok száma: 47-48/2015.(02.26.) Rendeletek száma: 3/2015. (II.26.) JEGYZŐKÖNYV Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének
J E G Y Z Ő K ÖN Y V E
Iktatószám: 1636/3/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Ügyrendi és Pénzügyi Bizottságának 2015. március 26. napján 14.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :
PÉNZÜGYI ÉS ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV
PÉNZÜGYI ÉS ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV Készült: Polgármesteri Hivatal (5700.Gyula, Petőfi tér 3.) Ovális terem 2013. április 29-én 8.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült 2011. augusztus 16. napján 18 00 órakor, Sződ Község Faluházában megtartott Sződ Község Képviselő-testületének, Keszeg Község Képviselő-testületének és Csörög Község
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Ügyiratszám: 30-9/2015. Császártöltés Község Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült : Császártöltés Község Képviselő-testületének 2015. május 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott
J E G Y Z Ő K ÖN Y V E
Iktatószám: 1635/6/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Szociális Bizottságának 2015. április 30. napján 14.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok : 47/2015.(IV.30.)
Öcsöd Nagyközség Cigány Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének április 7. napján megtartott ülésének. J e g y z ő k ö n y v e
Öcsöd Nagyközség Cigány Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 7. napján megtartott ülésének J e g y z ő k ö n y v e 9/2011./IV. 7./ számú kisebbségi határozat Öcsöd Nagyközség Cigány
4/ /2014./V.29./ HATÁROZATA: A két testületi ülés közötti eseményekről szóló tájékoztatóról.
JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT PÉNZÜGYI ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 4/2014. Jászszentandrás Községi Önkormányzat Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága 2014. május 29-én megtartott ülésének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
15/2012. TERKA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2012. december 10. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Intézményfelügyeleti, Szociális és Közbiztonsági Bizottság 2012. január 26-i nyílt üléséről. Jelen
évi költségvetés készítését megalapozó döntések Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 59/2016.(XI.21.) sz. határozat
22/2016. EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. november 21. napján 15:15 órai kezdettel a
J E G Y Z Ő K ÖN Y V E
Iktatószám: 1636/2/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Ügyrendi és Pénzügyi Bizottságának 2015. február 26. napján 15.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :
Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv december 16.
Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottsága I/2-48/2009. Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv 2009. december 16. Az ülésen hozott határozatok száma és
JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Készült Győrújbarát Község Önkormányzata képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban
b./ Tanácskozási joggal résztvevők:
Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 32-2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. február 12-én 18,00 órai kezdettel
J E G Y Z Ő K ÖN Y V E
Iktatószám: 370/21/2016 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Szociális Bizottságának 2016. szeptember 15. napján 16.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének Határozatok: J E G Y Z Ő K ÖN Y V E 366/2016.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. szeptember 27-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály
Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax:
Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somogyzsitfa Község Önkormányzata
Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről
Jegyzőkönyv Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2009. szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester
PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK
PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének
4. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás iránti kérelmek elbírálása. 5. Étkezési térítési díj támogatás iránti kérelem elbírálása.
II-2/455-11/2011. ikt. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szociális és Egészségügyi Bizottsága 2011. december
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én megtartott soron kívüli ülésén.
Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 12/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én
Készült a bizottság június 27-én megtartott üléséről
Dunavecse Város Önkormányzata Ügyrendi és Pénzügyi Bizottsága 6-7/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült a bizottság 2011. június 27-én megtartott üléséről Az ülés helye: Városháza ülésterme Jelen vannak: Halászné
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2018. JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1/2018. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 43/2015. (X.29.) TÜB határozata Jegyzőkönyv hitelesítő személyének meghatározása
Iktatószám: 1637/9/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Ügyrendi Pénzügyi Bizottságának, valamint Településfejlesztési és Üzemeltetési Bizottságának 2015. október 29. napján 14.00 órakor megtartott soros,
8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV
Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend
Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014.
Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 5-én 19 órakor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének
JEGYZŐKÖNYV. A képviselő-testület tagjai 6 igen szavazattal, ellenszavazat és határozathozatal nélkül a módosítást elfogadták.
Dunavecse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 60-9/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült a képviselő-testület 2012. május 23-án /15, 00-15, 25 / megtartott üléséről /15, 40-16, 40 / Az ülés helye: Városháza
J E G Y Z Ő K Ö NYV. Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő-testületének október 12-én tartandó soron kívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö NYV Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 12-én tartandó soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Bejelentéssel távol maradt: Meghívottak: Dr. Sütő László
Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax:
Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Mártírok u. 64.)
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Makád Község Polgármesteri Hivatalában a 2012. április 23-án tartott Makád község képviselő-testülete és Szigetbecse község képviselő-testülete által tartott közös ülésről.
55/2014. (IV.28.) számú határozatot A Toronyi Csicsergő Óvoda évi
3/E/TD/2014. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. április 28-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 54/2014. (IV.28.)
1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról.
1/E/TD/2013. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 13-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 9/2013. (II.13.)
Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:
Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. május 28. 16.00 órától 17.00 óráig a Képviselőtestület ülésén
JEGYZŐKÖNYV. Pluhár László (elnök-elek polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendeket tárgyalnánk meg, melyeket ismertetnék:
JEGYZŐKÖNYV Készült: Kistérségi Iroda (5700.Gyula, Damjanich. u.6. sz.) 2010. június. 25-én 10.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa Rendkívüli ülésén. Jelen
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
4/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2018. március 26. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
JEGYZŐKÖNYV. Aranyi Ágota Vikár Béla Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója, dr. Pándi Ottó a Dr. Kolozs Gergely Egészségügyi Centrum intézményvezetője
Dunavecse Város Önkormányzati Képviselő Testület Oktatási és Szociális Bizottsága 55-13/2012 JEGYZŐKÖNYV Készült: az Oktatási és Szociális Bizottság 2012. december 19-én, 14 30 órakor kezdődő ülésén. Az
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 2012. augusztus 27-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 5/2012. (VIII. 27.) 2012.
JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Páneurópa Általános Iskola. Táncsics M. Művelődési Ház
JEGYZŐKÖNYV amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének az Oktatási, Közművelődési Ifjúsági és Sport Bizottsága 2017. május 30. napján 11.05 órakor a Polgármesteri
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: D- 20-2/2014. Oroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8458 Oroszi, Szabadság u. 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. február 27 -én 16
Püspökladány Város Önkormányzata Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága december 16-i soron következő ülésének jegyzőkönyve
Püspökladány Város Önkormányzata Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2015. december 16-i soron következő ülésének jegyzőkönyve 40/2015. (XII. 16.) pénzügyi és ügyrendi bizottsági határozat Püspökladány Város
Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E
Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)
JEGYZŐKÖNYV. Polgármesteri Hivatal, emeleti tanácskozó terem
JEGYZŐKÖNYV Készült: ének 2012. augusztus 2-i üléséről Helye: Polgármesteri Hivatal, emeleti tanácskozó terem Jelen vannak: Bechtold Tamás polgármester, Ádám Zsuzsanna alpolgármester, Artai Balázs képviselő,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével közösen 2011. április 27.-én megtartott üléséről a Petőfi Sándor Művelődési Házban - Szigetbecsén
ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA
XIX. Iktatószám: 5-10/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA 2014. szeptember 8-i s o r o s, n y í l t üléséről 220/2014.(IX.8.)
Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 /
Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381-011; : 68 / 381-656 2/2014. sz. roma önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. november 18-án 13 órai kezdettel
készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én (hétfőn) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén
KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én (hétfőn) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén HATÁROZATOK:
Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
: 8738 Nemesvid, Rákóczi u. 2.; : 85/521-011 e-mail:polgarmester@nemesvid.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: u. 2.) Jelen vannak: Nemesvid Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. március
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Porva Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
14/2012. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 10- én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve
14/2012. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 10- én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének
1/ /2014./I.27./ HATÁROZATA: A két testületi ülés közötti eseményekről szóló tájékoztatóról.
JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT PÉNZÜGYI ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 1/2014. Jászszentandrás Községi Önkormányzat Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága 2014. január 27-én megtartott ülésének
Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi és Szociális Bizottság május 30-án megtartott nyílt ülésének.
195-8/2016. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi és Szociális Bizottság 2016. május 30-án megtartott nyílt ülésének Jegyzőkönyve 115/2016.(V.30.) számú határozata Jegyzőkönyv hitelesítő
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának hivatalos helységében 2014. május 27. napján 15:20 órai kezdettel a Fenntartható Településfejlesztési, Oktatási, Közművelődési,
JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak:
JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2010. augusztus 26.- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester
Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323
8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 3-án megtartott soron következő üléséről. Az ülés helye: Mártírok u.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-9/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. november 20-án 10,00 órai kezdettel
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről Helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal, emeleti tanácskozó terme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet
PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK
Ikt.szám: 53-20/2013. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 557, 558, 559, 560/2013. (IX. 11.) 2 Jegyzőkönyv Készült
Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 10-én a Sárbogárdi Polgármesteri
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi-Ügyrendi Bizottsága
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi-Ügyrendi Bizottsága 2011. május 2-án tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 13/2011. (V. 02.) 2010. évi
JEGYZŐKÖNYV. Fejes Edit, Sariyüce Tolga Deniz, Cardak Salih, Csörgő István kuratóriumi tagok
JEGYZŐKÖNYV Készült: Török-Magyar Kulturális, Információs és Művészeti Alapítvány Kuratóriumának 2015. szeptember 5-én, szombaton 15 órakor megtartott üléséről Az ülés helye: 1094 Budapest Ferenc tér 5.
J E G Y Z Ő K ÖN Y V E
Iktatószám: 451/5/2016. Magyarcsanádi Román Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 15. napján 09.00 órakor megtartott,soros, nyílt ülésének Határozatok : J E G Y Z Ő K ÖN Y V
17/2011. Karancsság Község Önkormányzata és Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2011. november 30-án megtartott együttes
17/2011. Karancsság Község Önkormányzata és Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2011. november 30-án megtartott együttes ülésének jegyzőkönyve 1 Jegyzőkönyv Készült: Karancsság Község
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Miskolc Megyei Jogú Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzata JK. 80.055-12/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzatának 2014. június 06. napján 08.30
1. Döntés Kőszeg Város és Térsége Társulása megszüntetéséről Előterjesztő: Szél Józsefné polgármester
Szám: V/94-15/2017. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. június 23-án 7,45 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános testületi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009.december 15-én du.i kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Meggyes Attiláné alpolgármester,barna Zoltán, Gál Tiborné,
11/2012. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bursa Hungarica ösztöndíjrendszerhez csatlakozásról
Kálló Község Önkormányzatának Képviselő- testülete Erdőtarcsa Község Önkormányzatának Képviselő- testülete 11/2012. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V T a r t a l m a z z a : 45/2012. (X.24.) számú kállói képviselő-
J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.
Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:
TÁRGYSOROZAT. Megnyitó, a testületi-ülés határozatképességének megállapítása, napirendre tett javaslat Napirendi pontok:
Szomolya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. 05. 16.-án megtartott rendkívüli ülés: A./ Jegyzőkönyve B./ Tárgysorozata C./ Határozata. 24-28 D./ Rendelete: 6 TÁRGYSOROZAT Megnyitó, a testületi-ülés
JEGYZŐKÖNYV Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. április 26-án 17, 30 órakor megtartott soron következő nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Vuk István Lengyel Attiláné Kanizsai
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. április 30-án 14 órakor tartott rendes, nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár
Szám: 279-4/2012. N A G Y T E V E L
Szám: 279-4/2012. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 8. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 1 Nagytevel Német
Jegyzőkönyv. Készült: Kunmadarasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat április 27-ei rendkívüli ülésére
Jegyzőkönyv Készült: Kunmadarasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2012. április 27-ei rendkívüli ülésére 27/2012.(IV.27.) sz. határozat Jegyzőkönyv-hitelesítő személyére tett javaslat elfogadásáról 28/2012.(IV.27.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,
Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről
Jegyzőkönyv Készült 2010. július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Cseh János Marton Róbertné Ifj. Paulusz József Szilágyi Gábor
JEGYZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja.
Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi utca 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-16/2015.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. december 17-én, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében
Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről.
Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-3/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi
Határozatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.április 4.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. könyve c. határozatok:41/2013. (IV. 4.) számú határozat d. rendeletek:
Görög László polgármester
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2011. május 06-án megtartott rendkívüli testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T
JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-án (kedd) órai kezdettel tartott üléséről
Szám: 9/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án (kedd) 18.00 órai kezdettel tartott üléséről Jelen lévő képviselők: dr. Illés György polgármester,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
2/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. február 16-án megtartott nyilvános testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő
JEGYZŐKÖNYV. Kovács Csaba Károly polgármester: az aljegyző asszony által tett észrevétel alapján javasolja elfogadásra a napirendek sorrendjét.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Iktatószám: Krs/380-6/2018. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. május 22. napján 13:00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének február 11-én órakor tartott ülésén.
TAPOLCAFŐI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/22-2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének 2015. február 11-én 17.00 órakor tartott ülésén. Jelen vannak:, Patyi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 80-8/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. május 29-én
MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13.
Szám: Krs/705-12/2018. MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 17. napján megtartott rendkívüli
~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. 10. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről (zárt)
~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 16-án 20.30 órakor kezdődő zárt testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal tanácskozó
Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323
Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somogyzsitfa Község Önkormányzata
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK május 19-ei képviselő-testületi ülésre
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-020 jegyzo@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016.
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat
J e g y z ő k ö n y v
Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8. /2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 28-án (szerda) 17: 00 órakor tartott
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2010. augusztus 30-án 13 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Jelen van: Tóth István elnök,
11. Jegyzőkönyv. 2./ Javaslat Egyházasdengeleg Község Önkormányzata vagyonáról szóló rendelet megalkotására
11. Jegyzőkönyv Készült: Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő- testületének 2013. július 2-án 13.00 órától megtartott üléséről. Jelen vannak:, Berkes Balázs polgármester, Jakus Árpádné, Kovácsné