Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download ""

Átírás

1

2 Küldetésünk A SINDEQ-Spitzer Küldetése, hogy a hazai telekommunikációs piacon mára kivívott vezető pozícióját tovább erősítse. Piacismerete, szaktudása, innovatív megoldásai révén továbbra is nélkülözhetetlen partnere és beszállítója kíván maradni a piacon jelenlévő minden távközlési cégnek. Tevékenységével ugyanúgy segíteni kívánja a térségben már működő vállalatok hálózatainak bővítését, fejlesztését, modernizálását, mint a piacra újonnan belépő szereplők rendszereinek kiépítését. Célja továbbá, hogy olyan európai színvonalú szolgáltatáscsomagot nyújtson partnereinek, mely kiterjed a telekommunikációs hálózatok kiépítésének (valamint üzemeltetésének és karbantartásának) minden területére, lehetővé téve ez által kulcsrakész rendszerek szállítását. E célkitűzéseket a cég tulajdonosai, vezetősége és dolgozói egyaránt magukénak vallják, azok megvalósítására mind anyagi mind egyéb ráfordítások tekintetében mindannyian elkötelezték magukat. Filozófiánk Ügyfeleink elégedettsége Szakértelem, piacismeret, kapcsolatok Minőség 2

3 Hisszük, hogy ügyfeleink elégedettsége a legfontosabb hogy fiatal, lendületes csapatunk lehető legmagasabb szintű szakértelme, felkészültsége elengedhetetlen hogy a szaktudást a piac átfogó ismerete kell hogy kiegészítse hogy az egyszer megszerzett tudás kevés, és gyorsan elévül; munkatársaink folyamatos továbbképzésére, oktatására van szükségünk ahhoz, hogy ne csak lépést tarthassunk a fejlődéssel, hanem magunk irányíthassuk azt hogy jelentős kapcsolati tőkénket ügyfeleink érdekeinek szolgálatába kell állítanunk hogy a nagyvállalatokat kiszolgáló beszállítók számára a rugalmasság, alkalmazkodó képesség létfontosságú hogy innovatív megoldásainknak, újításainknak köszönhetően egy lépéssel mindig a versenytársaink előtt járunk hogy szolgáltatásaink minőségének állandó tökéletesítésében egy pillanatra sem lazíthatunk hogy szolgáltatásaink csak akkor hasznosak és kívánatosak, ha azokkal hozzáadott értéket biztosítunk partnereink számára hogy cégünk mára a hazai távközlési iparág ismert, elismert és nélkülözhetetlen szereplőjévé vált 3

4 Cégtörténet A SINDEQ-Spitzer Telecom Solutions Kft. csapata a telekommunikációs szolgáltató, beruházó, fejlesztő és hálózat-üzemeltető vállalatoknak nyújtott szolgáltatások széles skálájával 1998 óta aktív részese a magyarországi távközlési hálózatok kiépítésének, fejlesztésének és karbantartásának. Telekommunikációs csapatunk novemberében kezdte meg akvizíciós tevékenységét, amikor a Magyar Állam tendert írt ki az 1800Mhz-es frekvencia használatának koncessziós jogának elnyerésére. E tevékenységet akkor még a Biggeorge's International Kft. Telecom Divíziójaként végeztük. Az ún. DCS tenderidőszak alatt valamennyi megrendelőnk a piacra belépő új szolgáltató műszaki hálózatának az előkészítésén dolgozott. Megbízóinktól, különösen az Ericsson-tól, szolgáltatásainkra vonatkozóan, folyamatosan pozitív visszajelzéseket kaptunk. Az Ericsson-nal kötött keretszerződésünkben eredetileg 20 telephely megszerzése szerepelt. Ez a szám, együttműködésünk során kb. 150-re emelkedett. A megbízások folyamatos növekedését partnereink belénk fektetett bizalmának erősödéseként értékeltük, mely tényt jelentős üzleti sikernek könyveltük el. E projektek a Vodafone piacra lépésével lezárultak. A Telecom Divízió magas színvonalú, minőségi munkájának eredményeképpen az ún. DCS tenderidőszak lezárása után már több, Magyarországon piacvezető, illetve elismert távközlési szolgáltató cégtől kapott megbízást akvizíciós szolgáltatásra, mely 1999 őszétől kibővült a tervezés és hatósági engedélyeztetéssel is. E cégek közül a Westel Távközlési Rt-t, és a Pannon GSM Távközlési Rt-t szeretnénk kiemelni, melyeknek összesen több száz helyszínre vonatkozóan nyújtottunk és nyújtunk mind a mai napig akvizíciós, tervezői, engedélyeztetési és tanácsadói szolgáltatásokat. 4

5 A Biggeorge's tulajdonosai és vezetősége 2000 nyarán döntöttek úgy, hogy a távközlési piac aktív szereplőivé válnak és létrehozták a SINDEQ-Spitzer Kft-t, mely megalakulása pillanatától dinamikusan fejlődik és növekszik. Célkitűzéseinknek megfelelően, röviddel a SINDEQ-Spitzer megalapítását követően már a Vivendi Telecom Hungary Kft optikai hálózatához szükséges helyszínek akvizíciójában is részt vettünk. A GTS Magyarország Kft.-től a 2001-es évben kaptuk az első megbízásokat a mikrohullámú hálózatához szükséges helyszínekre vonatkozó Turnkey azaz, akvizíciós, tervezői, engedélyeztetési és kivitelezői munkák elvégzésére. Cégünk áprilisa óta a Vodafone Magyarország Távközlési Rt. minősített beszállítója. Megrendelőnk elégedettségét a rendszeres teljesítményértékeléseken megszerzett kitűnő minősítésünk mellett az is igazolja, hogy az elmúlt időszakban több mint 200 akvizíciós, tervezési és engedélyeztetési megrendelést kaptunk, folyamatosan megelőzve versenytársainkat. Ezen felül beindítottuk új üzletágunkat is AntennaBank elnevezéssel, mely a magyarországi ingatlantulajdonosoknak és távközlési cégeknek nyújt segítséget az ingatlanok távközlési célra történő hasznosításában. Legfontosabb partnereink között szerepelnek a nagyobb ingatlan portfolióval rendelkező vállalkozások, továbbá az Önkormányzatok. Az AntennaBank projekt sikerét látszik bizonyítani az a tény, hogy az AntennaBank által kínált helyszíneken az elmúlt évben több távközlési szolgáltató is (pl.: Vodafone, Pannon, MATÁV, GTS) telepített állomásokat, melyek egy részét kulcsra készen adtuk át megrendelőinknek. A SINDEQ-Spitzer Kft. eddigi sikereit megbízható, pontos és magas minőségi igényeket kielégítő munkájának köszönheti, mely színvonalat cégünk a jövőben is biztosítja valamennyi régi és új megbízója számára. 5

6 Menedzsment Székely Tamás ügyvezető (okleveles ingatlanszakértő) Korábban a Biggeorge s International Kft. üzletfejlesztési vezetőjeként tevékenykedett, ahol többek között a cég bukaresti irodájának felállítása és beindítása volt a feladata. Ingatlanszakértői gyakorlatán túl több éves tapasztalattal rendelkezik az ingatlan és a távközlési piac egyik közös, bár hazánkban még kevéssé ismert területén, mely ingatlanok távközlési célokra történő hasznosításával foglalkozik. Nagygyörgy Tamás műszaki előkészítési üzletágvezető (okleveles építészmérnök) Távközlési építmények tervezésén, engedélyeztetésén túl jelentős tapasztalatokkal rendelkezik ilyen létesítmények kivitelezési projektjeinek levezénylésében, műszaki ellenőrzésében, felügyeletében. Nagygyörgy Tibor managing partner (közgazdász, okleveles ingatlanszakértő, MBA) A Biggeorge s, később pedig a SINDEQ cégcsoport alapítója. Erőfeszítéseinek köszönhetően, a kezdetekben csak pár főt foglalkoztató Biggeorge s néhány év alatt a multinacionális társaival versenyző, több mint 60 főt foglalkoztató vállalattá fejlődött és ben, majd 2000-ben ismét elnyerte az év ingatlanforgalmazója címet. Nevéhez fűződik még az Európa Ingatlanbefektetési Alap létrehozása és szakértői irányítása. Mint a SINDEQ-Spitzer fő tulajdonosa, aktív szerepet vállal annak stratégiai vezetésében. 6

7 Tevékenységeink A SINDEQ-Spitzer Telecom Solutions Kft. a magyarországi telekommunikációs piacon működő szolgáltató, beruházó, fejlesztő és hálózat-üzemeltető vállalatoknak nyújt különféle háttérszolgáltatásokat. Megbízóink magas szintű elvárásainak megfelelő tevékenységünkkel kivívtuk elismerésüket. E színvonal elérését és megtartását nagyban segítette az a tapasztalat és rendkívül kiterjedt, jól működő kapcsolatrendszer, melyet az ingatlanforgalmazás kapcsán korábban alakítottunk ki ingatlantulajdonosokkal, pénzügyi és szakmai befektetőkkel, valamint a távközlés területén a különböző szakhatóságokkal (nemzeti parkokkal), önkormányzatokkal, és a HIF regionális igazgatóságaival. Helyszínkeresés - Akvizíció: Az akvizíciós munka részét képezi a bázisállomások (telekommunikációs berendezések és antennák) telepítésére alkalmas területek felkutatása, a kijelölt ingatlanok helyszíni felmérésének elkészítése - amely jelentés tartalmazza a helyszín összes paraméterét, rámutatva a telepítés lehetséges módozataira -, a tulajdonosok megkeresése, a velük való kapcsolattartás, valamint a bérleti vagy egyéb konstrukciók előkészítése, egyeztetése, illetve a szerződések megkötése. 7

8 Műszaki előkészítés: Mérnökeink óta dolgoznak a magyarországi 900 és 1800 Mhz-es mobil hálózatok egységeinek tervezésében. Műszaki előkészítő tevékenységünk keretén belül a következő szolgáltatásokat nyújtjuk: engedélyezési és kiviteli tervdokumentációk elkészítése (építész-, statikai-, elektromos-, gépészeti tervek valamint geodéziai és talajmechanikai mérések elkészítése) engedélyeztetési és használatbavételi eljárás lebonyolítása (egyeztetés az önkormányzatokkal, szakhatóságokkal, közművekkel valamint az engedélykérelmek benyújtása az engedélyező hatóságokhoz, a jogerős építési engedélyek beszerzése, a használatbavételi eljárások lefolytatása) Kivitelezési munkák Az alábbi állomások létesítésével kapcsolatosan: Zöldmezős állomások (rácsos és monopol, acél, vasbeton illetve faszerkezetű tornyok kivitelezése) Építményeken elhelyezett állomások (háztetőkön, kéményeken, víztornyokon, templomokon, meglévő távközlési építményen) A bázisállomások megvalósításában vállaljuk az építési munkák teljes körű elvégzését mely többek között az alábbiakat is tartalmazza: földmunkák, alapozás, vasbeton-, acél- és faszerkezetek kivitelezése, elektromos és gépészeti szerelés, szigetelés. Továbbá kivitelezések műszaki ellenőrzését és felügyeletét (megbízásos alapon is) ellátjuk. 8

9 Tanácsadás: Komplex tanácsadói tevékenységünknek sokéves ingatlanpiaci és távközlési tapasztalatunk, szaktudásunk és nem utolsó sorban a kiterjedt kapcsolatrendszerünk a biztos alapja. Munkatársaink olyan személyre szabott megoldásokkal, szakmai illetve stratégiai javaslatokkal állnak ügyfeleink rendelkezésére a távközlési hálózatok építésének területén, melyek jelentős idő és költség megtakarítást eredményeznek. 9

10 AntennaBank Az AntennaBank egy olyan új, hazánkban még kevéssé ismert az Egyesült Államokban és az Európai Unió egyes országaiban már jól bevált szolgáltatás, amelyet a SINDEQ-Spitzer Magyarországon is meg kíván honosítani. Segítségével az ingatlantulajdonosok illetve ingatlankezelők, az ingatlanjaikban rejlő, eddig ismeretlen lehetőségeket aknázhatnak ki, míg a távközlési szolgáltatók minden eddiginél egyszerűbben bonyolíthatják helyszíneik megszerzését, állomásaik telepítését Az AntennaBank nagyszerűsége abban rejlik, hogy szolgáltatásaival egyszerre segíti és juttatja kölcsönös előnyökhöz a hálózatukat építő távközlési szolgáltatókat, és az ingatlanjaikat hasznosítani kívánó tulajdonosokat. A telephelyek akvizíciójakor mind a távközlési cégeknek, mind az ingatlantulajdonosnak előnyösebb a bérleti szerződéseket a SINDEQ- Spitzer közreműködésével megkötni. Egyrészről, pontosan ismerjük a távközlési cégeknek az egyes ingatlanokkal kapcsolatos elvárásait, a kiválasztás szempontjait, ezért ajánlatainkat strukturáltan, az egyes cégek különböző igényei alapján személyre szabottan, feldolgozva, döntésre előkészített formában tudjuk megküldeni, ezáltal időt és költséget takarítunk meg nekik és az ingatlantulajdonosoknak egyaránt. Másrészről, a bérletek feltételeire vonatkozóan keret-megállapodást kötünk a távközlési szolgáltatókkal, mely azután minden általunk kínált ingatlanra egységesen érvényes. Így nem kell minden alkalommal a szerződéseket más-más partnerekkel végigtárgyalni, értelmezni, mely procedúra hosszú és költséges. 10

11 BérTorony A BérTorony cégünk másik olyan új szolgáltatása, mely nemcsak hazánkban, hanem még Európában is korszakalkotónak számít. Lényege az, hogy elébe megy a távközlési szolgáltatók igényeinek, az általuk előzetesen egyeztetett és kiválasztott területen felépítjük a műszaki kívánalmaiknak megfelelő adótornyot, és azt számukra bérbe adjuk. Ezzel jelentős mennyiségű időt és pénzt takarítunk meg számukra, hiszen az ilyen létesítményekbe fektetett összeg holt tőke, mely nem kamatozik. A felszabaduló erőforrásokat pedig szolgáltatásaik fejlesztésére és egyéb más, hasznos célokra fordíthatják. A beruházások költségeinek csökkenése a fogyasztók érdekeit szolgálja, mivel lehetőséget ad a szolgáltatások minőségének javítására, vagy akár a díjak csökkentésére. E szolgáltatásunkkal megfelelünk a tájvédelmi és helyi érdekeknek is, mivel csökkenthetjük az országszerte jelentős mennyiségűvé duzzadt acéltornyok számának további, hasonló ütemű növekedését. Ezt azáltal érhetjük el, hogy a távközlési szolgáltatókat összefogva, és velük szorosan együttműködve úgy választjuk meg az újabb tornyok helyszíneit, hogy azok minél több szolgáltató hálózatába illeszkedjenek, és lehetőleg minél több bérlő telepíthesse rájuk berendezéseit. 11

12 Műszaki-technikai háttér Cégünk fennállása óta kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a magas színvonalú, hatékony munkavégzéshez szükséges felszerelések, berendezések, eszközök minden munkatársunk számára rendelkezésre álljanak. Ennek megfelelően, munkatársaink első osztályú irodai környezetben és kiváló eszközökkel dolgoznak, melyek -a teljesség igénye nélkül- az alábbiak: Profi szintű informatikai háttér: távolról is elérhető központi fájl és szerver, személyes címek nagy sávszélességű Internet elérés mindenki számára, magas szintű (központi és kliens oldali) vírus és adat védelem, minden munkatársnak személyre szabott, jó minőségű kliens számítógép, laptopok, szkenner, cd írók, kártya olvasók, DVD író minden szükséges szerver és kliens szoftver (Ms 2000 szerver, Ms Exchange szerver, MsXP Prof., Ms Office XP, AutoCad, különböző képszerkesztő szoftverek, stb.) nyilvántartó rendszer az akvizíciós, tervezési és engedélyeztetési folyamatok felügyeletére Egyéb irodai eszközök vezetékes telefon saját hívószámmal minden munkatárs számára céges mobil telefon minden munkatársunk számára nagy teljesítményű fénymásoló nagy teljesítményű színes és fekete-fehér lézernyomtatók színes A3-as tintasugaras nyomtató dokumentum fűző- és kötőgépek, stb. Speciális eszközök GPS készülékek (minden akvizíciós munkatárs számára) digitális fényképezőgépek (minden akvizíciós munkatárs számára) Földhivatali rendszer online elérése lézeres távolságmérő, falvastagság mérő, rétegvastagság mérő stb. 12

13 Néhány referenciánk A SINDEQ-Spitzer Telecom Solutions Kft óta a Pannon GSM minősített és kiemelt akvizíciós beszállítója. Keretszerződésünk ezen túlmenően kiterjed a megbízónk által korábban megszerzett telephelyeinek lejárt, vagy módosítandó szerződéseinek újratárgyalására, engedélyeztetési feladatok ellátására. Akvizíciós és engedélyeztetési tevékenységünkön túl, számos tervezési megrendelést is kaptunk főként kiviteli tervek elkészítésére. Cégünk és között egy keretszerződés alapján helyszín-akvizíciós és tervezési szolgáltatásokat nyújtott Magyarország piacvezető mobil távközlési cégének és 2003 között eseti megbízások alapján segítette cégünk Magyarország első mobil szolgáltatóját számos problémás helyszín megszerzésében, majd 2003 a Westel ismét hosszú távú keretszerződést kötött cégünkkel. Cégünk áprilisától minősített beszállítója a Vodafone-nak. A nemzetközi mobil szolgáltató cég hálózatának hazai kiépítését teljes körű szolgáltatásunkkal segítjük, amely a kivitelezési munkálatokon kívül mindenre kiterjed. 13

14 Az Ericsson legnagyobb telephely-akvizíciós alvállalkozójaként 1998 és 1999 között kb. 150 helyszín megszerzését bonyolítottuk Budapesten és országszerte. A L C T E L Szintén 1998 és 1999 között számos helyszín megszerzését, tervezését és engedélyeztetését bonyolítottuk az Alcatel megrendelésére. A vezetékes távközlési piacon kiemelkedő helyet elfoglaló, alternatív szolgáltató számára végeztünk akvizíciós munkákat. Az épülő optikai hálózathoz szükséges kommunikációs állomások helyszínkeresési feladatát láttuk el a cég számára. A már eddig is jelentős hálózattal rendelkező, elsősorban az üzleti kommunikáció terén működő cég számára a budapesti hálózat bővítésében veszünk részt. Tevékenységünk a helyszínek akvizíciójától a tervezésen és engedélyeztetésen át egészen a kivitelezésig terjed. 14

15 Jövőbeli partnereink Potenciális jövőbeli partnerünk ezen kívül minden olyan telekommunikációs társaság, amely új hálózatot épít, vagy a meglévő hálózatát bővíti, átépíti. Ilyen cégek lehetnek a piacra (az UMTS frekvenciák értékesítése kapcsán) esetlegesen belépő új mobil telefon szolgáltatók, a vezetékes távközlési piac liberalizálásakor belépő új vezetékes szolgáltatók, valamint a vezetékes és vezeték nélküli Internet-, kábeltelevíziós-, illetve más adatátviteli szolgáltatók. A fentieken kívül, az iparág fejlődésével várható, hogy egy sor, Magyarországon eddig ismeretlen szolgáltatást kínáló cég jelenik meg a piacon. Ilyenek lehetnek többek között a műholdas rendszerek alternatívájaként kiépített, cellás elven működő helyzet-meghatározásra szolgáló hálózatok, vagy kormányzati illetve készenléti kommunikációs célokat szolgáló TETRA, TETRAPOL rendszerek, vagy ezek valamely alternatívája. 15

16 SINDEQ-Spitzer Telecom Solutions Kft. Rubin Hotel, 1118 Budapest, Dayka Gábor u. 3. Tel.: Fax: info@sindeq-spitzer.hu 16

Ingatlantulajdonosok képviselete. a távközlési piacon. a távközlési állomások adatbázisa

Ingatlantulajdonosok képviselete. a távközlési piacon. a távközlési állomások adatbázisa Ingatlantulajdonosok képviselete a távközlési piacon a távközlési állomások adatbázisa Napjaink aranya: az információ Köztudott, hogy a XXI. század elején a fejlett társadalmakban, a kellõ idõben és helyen

Részletesebben

Város Polgármestere Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: /213 mellék

Város Polgármestere Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: /213 mellék Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu iktatószám: Tárgy: előterjesztés E l

Részletesebben

Antenna Hungária Jövőbe mutató WiFi megoldások

Antenna Hungária Jövőbe mutató WiFi megoldások Antenna Hungária Jövőbe mutató WiFi megoldások KIFÜ színpad Infotér Konferencia 2016. november 9. Lázár János Távközlési Üzletágvezető Antenna Hungária vezeték nélküli stratégia és célkitűzések ANTENNA

Részletesebben

Nagy tapasztalatú ingatlanbefektetési szakértők Nagy múltú márka - Megalakult a. Biggeorge s-nv Rt. Az Értékteremtő Ingatlanfejlesztő

Nagy tapasztalatú ingatlanbefektetési szakértők Nagy múltú márka - Megalakult a. Biggeorge s-nv Rt. Az Értékteremtő Ingatlanfejlesztő Nagy tapasztalatú ingatlanbefektetési szakértők Nagy múltú márka - Megalakult a Biggeorge s-nv Rt. Az Értékteremtő Ingatlanfejlesztő Sajtótájékoztató 2005. május 18. Tulajdonosok és cégkapcsolatok NV Vagyonkezelő

Részletesebben

Hivatásunk a szakértelem Profigram Kft.

Hivatásunk a szakértelem Profigram Kft. Hivatásunk a szakértelem Profigram Kft. Cégünk 1998 óta kínál teljes körű megoldásokat az ipari irányítástechnika, automatizálás széles spektrumában. Megalakulásunk óta az erőművektől, a gyógyszergyártáson

Részletesebben

The Leader for Exceptional Client Service HOTEL ÉS INGATLAN TANÁCSADÁS. Az ötlettől a sikeres projekt lezárásáig egy fedél alatt!

The Leader for Exceptional Client Service HOTEL ÉS INGATLAN TANÁCSADÁS. Az ötlettől a sikeres projekt lezárásáig egy fedél alatt! The Leader for Exceptional Client Service HOTEL ÉS INGATLAN TANÁCSADÁS Az ötlettől a sikeres projekt lezárásáig egy fedél alatt! A BDO VILÁGSZERTE A BDO a világ ötödik legnagyobb könyvelő, könyvvizsgáló,

Részletesebben

A Westel Rt. környezetvédelmi tevékenysége és eredményei a hálózatépítés területén. M&H Communications

A Westel Rt. környezetvédelmi tevékenysége és eredményei a hálózatépítés területén. M&H Communications A Westel Rt. környezetvédelmi tevékenysége és eredményei a hálózatépítés területén lisszaboni európai tanács kiemelte a digitális, tudásalapú gazdaság felé történô elmozdulásban rejlô növekedési, versenyképességi

Részletesebben

Sourcing Hungary Szolgáltató Kft. AJÁNLATA. a Pilis Város Önkormányzata részére

Sourcing Hungary Szolgáltató Kft. AJÁNLATA. a Pilis Város Önkormányzata részére SOURCING HUNGARY KFT Sourcing Hungary Szolgáltató Kft. AJÁNLATA a Pilis Város Önkormányzata részére Közintézmények Energiahatékonysági Feladatellátására Készítette: Sourcing Hungary Kft. Budapest, 2017.

Részletesebben

Szolgáltatások erőművek, kiserőművek részére. GA Magyarország Kft.

Szolgáltatások erőművek, kiserőművek részére. GA Magyarország Kft. Szolgáltatások erőművek, kiserőművek részére GA Magyarország Kft. GA Magyarország Kft. Piaci Portfolió Energiatermelés Energiaelosztás és telekommunikáció Energiafelhasználás Fosszilis energiatermelés

Részletesebben

A Westel Mobil Rt. környezetvédelmi tevékenysége és eredményei

A Westel Mobil Rt. környezetvédelmi tevékenysége és eredményei A Westel Mobil Rt. környezetvédelmi tevékenysége és eredményei Pónya Gábor TQM menedzser (000) 4000 3500 3000 2500 2000 1500 1000 500 0 124 225 Westel: A piacvezető Előfizetők számának alakulása 363 547

Részletesebben

Informatikai és telekommunikációs szolgáltatások

Informatikai és telekommunikációs szolgáltatások Informatikai és telekommunikációs szolgáltatások Az ITSource Kft. célja ügyfelei költséghatékony és rugalmas kiszolgálása. Cégünk olyan hosszú távú együttműködés megvalósítására törekszik, melynek során

Részletesebben

Megvalósult napelemes létesítmények tapasztalatai

Megvalósult napelemes létesítmények tapasztalatai Megvalósult napelemes létesítmények tapasztalatai Szörényi Ádám / Rácz Lilla XVII. Energia Műhely, Budapest, 2016. április 6. Az enhome a megváltozott, decentralizált energiatermelés szolgálatára jött

Részletesebben

Tartalom MÉRNÖK-ÜZLETKÖTŐ... 2 BEÜZEMELŐ MÉRNÖK... 3 SZERVIZ TECHNIKUS... 4 PROJEKTVEZETŐ... 5. Jelenleg az alábbi pozícióra keresünk Kollégákat:

Tartalom MÉRNÖK-ÜZLETKÖTŐ... 2 BEÜZEMELŐ MÉRNÖK... 3 SZERVIZ TECHNIKUS... 4 PROJEKTVEZETŐ... 5. Jelenleg az alábbi pozícióra keresünk Kollégákat: Jelenleg az alábbi pozícióra keresünk Kollégákat: Tartalom MÉRNÖK-ÜZLETKÖTŐ... 2 BEÜZEMELŐ MÉRNÖK... 3 SZERVIZ TECHNIKUS... 4 PROJEKTVEZETŐ... 5 fájlnév: Álláshirdetés_13-03-29 oldal: 1/5 1996-ban magyar

Részletesebben

LOGISZTIKA/ELLÁTÁSI LÁNC MENEDZSMENT BODA & PARTNERS SZAKÉRTŐI SZOLGÁLTATÁSOK

LOGISZTIKA/ELLÁTÁSI LÁNC MENEDZSMENT BODA & PARTNERS SZAKÉRTŐI SZOLGÁLTATÁSOK LOGISZTIKA/ELLÁTÁSI LÁNC MENEDZSMENT BODA & PARTNERS SZAKÉRTŐI SZOLGÁLTATÁSOK BEMUTATKOZÁS Iparágtól függetlenül három egymással szorosan összefüggő terület játszik komoly szerepet a vállalatok sikerességében:az

Részletesebben

PROJEKTMENEDZSMENT. Wolf András műszak igazgató Market Építő Zrt.

PROJEKTMENEDZSMENT. Wolf András műszak igazgató Market Építő Zrt. PROJEKTMENEDZSMENT Wolf András műszak igazgató Market Építő Zrt. CÉGCSOPORT FELÉPÍTÉSE, FŐBB TEVÉKENYSÉGI KÖRÖK LOGISZTIKAI ÉS IPARI INGATLANOK KIVITELEZÉSE IRODAHÁZAK, KÖZINTÉZMÉNYEK ÉS SZÁLLODÁK KIVITELEZÉSE

Részletesebben

innovációra és nemzetközi együttműködések

innovációra és nemzetközi együttműködések Tények és adatok Alapítás 1993 Tulajdonosok 100%-ban magyar tulajdonosi kör Éves forgalom 300 millió Forint C é g p r o fi l A 1993-ban alapított vállalkozás, fő profilja üzleti informatikai megoldások

Részletesebben

Bemutatkozás. Ügyvezető igazgató és tulajdonos: Keszthelyi Erik, aki több mint 10 éves biztosítás szakmai tapasztalattal rendelkezik

Bemutatkozás. Ügyvezető igazgató és tulajdonos: Keszthelyi Erik, aki több mint 10 éves biztosítás szakmai tapasztalattal rendelkezik Bemutatkozó anyag Bemutatkozás 100%-ban magyar tulajdonú cégcsoport Ügyvezető igazgató és tulajdonos: Keszthelyi Erik, aki több mint 10 éves biztosítás szakmai tapasztalattal rendelkezik Több mint 20 Mrd

Részletesebben

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment

Részletesebben

JOG Garantáljuk a cég teljes jogi ügyintézésének lebonyolítását, valamint széles kapcsolatrendszerünknek köszönhetően a jó

JOG Garantáljuk a cég teljes jogi ügyintézésének lebonyolítását, valamint széles kapcsolatrendszerünknek köszönhetően a jó Küldetés Célunk, hogy támogatást nyújtsunk olyan külföldi és magyar vállalatok számára, akik Magyarországon, főként a Dél-dunántúli régióban tervezik letelepedésüket, bővülésüket. Feladatunk, hogy gazdaságossági

Részletesebben

INGATLAN BEFEKTETÉSEK MAGAS HOZAMMAL

INGATLAN BEFEKTETÉSEK MAGAS HOZAMMAL MAGAS HOZAMÚ INGATLANBEFEKTETÉSEK INGATLAN BEFEKTETÉSEK MAGAS HOZAMMAL OPISAS.COM A LEGJOBB LEHETŐSÉGEKET KÍNÁLJUK A GLOBÁLIS INGATLANPIACON 2008 ÓTA. "Mi vagyunk az elsők, akik befektetnek az ingatlanokba.

Részletesebben

Előadó: Kiss Ernő Rinoker Solar Kft ügyvezető NAP NAPJA ORSZÁGOS KONFERENCIA ÉS SZOLÁRVERSENY 2014.09.20 Salgótarján

Előadó: Kiss Ernő Rinoker Solar Kft ügyvezető NAP NAPJA ORSZÁGOS KONFERENCIA ÉS SZOLÁRVERSENY 2014.09.20 Salgótarján Köszöntjük a Nap Napja konferencia résztvevőit Előadó: Kiss Ernő Rinoker Solar Kft ügyvezető RS Komplex szolgáltatás Piaci igény RS Komplex szolgáltatás A szolgáltatás háttere Részvételi feltételek 1.

Részletesebben

Üdvözöljük! Tánci Kft. Minden ami elektromosság!

Üdvözöljük! Tánci Kft. Minden ami elektromosság! Üdvözöljük! Ön a Tánci Kft. Bemutatkozó anyagát tartja a kezében. Reméljük sikerül társaságunkról olyan reális képet alkotni, amely egy sikeres üzleti kapcsolat alapját képezheti. Tánci Kft. 6727 Szeged

Részletesebben

BUDGET-IT Prezentáció. NAVIGATOR Informatika Zrt.

BUDGET-IT Prezentáció. NAVIGATOR Informatika Zrt. BUDGET-IT Prezentáció NAVIGATOR Informatika Zrt. PIACI HÁTTÉR A BUDGET-IT szolgáltatás A BUDGET-IT szolgáltatás legfőbb előnyei Kiknek készült a BUDGET-IT? PIACI HÁTTÉR Jelenlegi gazdasági helyzet Gazdasági

Részletesebben

A-NET Consulting a komplex informatikai megoldásszállító

A-NET Consulting a komplex informatikai megoldásszállító INFORMATIKAI ÉS ÜZLETI TANÁCSADÁS RENDSZERINTEGRÁCIÓ HÁLÓZATI MEGOLDÁSOK RENDSZERTÁMOGATÁS OUTSOURCING VIRTUALIZÁCIÓ IP TELEFONRENDSZEREK A-NET Consulting a komplex informatikai megoldásszállító A-Net

Részletesebben

Global Work Unit Kft.

Global Work Unit Kft. Global Work Unit Kft. Akire mindenben számíthat, ha megoldásra váró munkája van Gondolkodjon velünk globálisan Cégbemutató Cégbemutató: Global Work Unit Kft az évtizedes szakmai múltra visszatekintő cégekből

Részletesebben

CÉGISMERTETŐ ANGOL INVEST INGATLANFEJLESZTŐ, FORGALMAZÓ ÉS ÉPÍTŐIPARI KFT. e-mail:info@angolinvest.hu www.angolinvest.hu

CÉGISMERTETŐ ANGOL INVEST INGATLANFEJLESZTŐ, FORGALMAZÓ ÉS ÉPÍTŐIPARI KFT. e-mail:info@angolinvest.hu www.angolinvest.hu CÉGISMERTETŐ ANGOL INVEST INGATLANFEJLESZTŐ, FORGALMAZÓ ÉS e-mail:info@angolinvest.hu. HIVATALOS CÉGADATOK: 1. ÁLTALÁNOS ADATOK: CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01-09-868377 CÉGFORMA: KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BEJEGYEZVE:

Részletesebben

Konzultáció és szakmai, műszaki tanácsadás

Konzultáció és szakmai, műszaki tanácsadás Konzultáció és szakmai, műszaki tanácsadás Tevékenységünk A C2C Kft. az elmúlt években számos jelentős beruházás megvalósításában vett részt, mint a projekt lebonyolítója, irányítója, műszaki ellenőre.

Részletesebben

ÜZLETI JELENTÉS 2011. december 31.

ÜZLETI JELENTÉS 2011. december 31. BUSINESS TELECOM TÁVKÖZLÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 27. Statisztikai számjel: 23486959-6190-114-03 Cégjegyzék szám: 03-10-100448 ÜZLETI JELENTÉS 2011. december

Részletesebben

Prof. Dr. Varga Mihály. Gépészeti mechatronikai hálózati kutatás és képzési együttműködés projekt bemutatása, TÁMOP 4.1.1.C

Prof. Dr. Varga Mihály. Gépészeti mechatronikai hálózati kutatás és képzési együttműködés projekt bemutatása, TÁMOP 4.1.1.C Prof. Dr. Varga Mihály Gépészeti mechatronikai hálózati kutatás és képzési együttműködés projekt bemutatása, TÁMOP 4.1.1.C DUÁLIS KÉPZÉS A MŰSZAKI FELSŐOKTATÁSBAN szakmai fórum Felsőoktatási Centrum Zalaegerszeg,

Részletesebben

Az anyagban nincs más energia, csak az, amit a környezetéből befogad. Nikola Tesla

Az anyagban nincs más energia, csak az, amit a környezetéből befogad. Nikola Tesla Az anyagban nincs más energia, csak az, amit a környezetéből befogad. Nikola Tesla RÓLUNK A PannonWatt Zrt. az E.ON stratégiai partnereként a kis és közepes vállalkozások, valamint állami, egyházi ügyfelek,

Részletesebben

Fejlesztési és beruházási projektek monitoringja

Fejlesztési és beruházási projektek monitoringja Első Önkormányzati és Befektetői projektbörze Fejlesztési és beruházási projektek monitoringja ZÁRT RENDSZERBŐL, HITELES ADATOKKAL! Budapest, 2010. 03. 31. A prezentáció célja: Bemutatni cégünk sikeres,

Részletesebben

The Leader for Exceptional Client Service. Pénzügyi tanácsadás. Bizalom Diszkréció Szakértelem

The Leader for Exceptional Client Service. Pénzügyi tanácsadás. Bizalom Diszkréció Szakértelem The Leader for Exceptional Client Service Pénzügyi tanácsadás Bizalom Diszkréció Szakértelem A BDO VILÁGSZERTE A BDO a világ ötödik legnagyobb könyvelő, könyvvizsgáló, profeszszionális tanácsadó hálózata.

Részletesebben

Építész stúdiónk - GX Design Építész Stúdió Budapest - Építészmérnök tervező iroda

Építész stúdiónk - GX Design Építész Stúdió Budapest - Építészmérnök tervező iroda Építészeti tervezés, építész szakértés, építési műszaki ellenőrzés -Budapest. A Stúdió az építész tervezés mellett a képi, vizuális megjelenítés teljes eszköztárával szolgálja ki megrendelőinket Budapest

Részletesebben

Hálózatokat alkotunk. Megtaláljuk tehetséged: Tesztek Neked!

Hálózatokat alkotunk. Megtaláljuk tehetséged: Tesztek Neked! Hálózatokat alkotunk Megtaláljuk tehetséged: Tesztek Neked! Europort Kft. Az Europort Kft. legfontosabb tevékenysége a gyenge- és erősáramú hálózatok tervezése, kivitelezése. Olyan komplex tervezési feladatokat

Részletesebben

MEGOLDÁSOK EGY KÉZBŐL A TELJES FEJLESZTÉSI FOLYAMATRA

MEGOLDÁSOK EGY KÉZBŐL A TELJES FEJLESZTÉSI FOLYAMATRA MEGOLDÁSOK EGY KÉZBŐL A TELJES FEJLESZTÉSI FOLYAMATRA MÉRNÖKI SZOLGÁLTATÁSOK SZIMULÁCIÓS MEGOLDÁSOK EL E KTRONIKAI TERVEZÉS SZIMULÁCIÓ TECHNOLÓGIA MEGMUNKÁLÁS GYÁRTÁS- TÁMOGATÁS GYÁRTÁS A CAD-Terv Cégcsoport

Részletesebben

Üzleti energia- és vízfelhasználás menedzsment a Rubintól

Üzleti energia- és vízfelhasználás menedzsment a Rubintól Üzleti energia- és vízfelhasználás menedzsment a Rubintól Parádi Csaba cégvezető Dr. Takács Tibor Fejlesztési vezető Rubin Informatikai Zrt Hardver- és szoftverfejlesztés Prepaid számlázó rendszer Infrastruktúra

Részletesebben

CÉGBEMUTATÓ. Emberközpontú üzleti megoldások.

CÉGBEMUTATÓ. Emberközpontú üzleti megoldások. CÉGBEMUTATÓ Emberközpontú üzleti megoldások. A Viapan Group tíz üzletágával Magyarország meghatározó humánerőforrás-szolgáltatója. Cégcsoportunk komplex és egyedülállóan innovatív szolgáltatás nyújt, amelynek

Részletesebben

+36 20 316 6766 mail@adatkezelo.hu www.adatkezelo.hu 2015 Első Hazai Adatkezelő Kft. All Rights Reserved.

+36 20 316 6766 mail@adatkezelo.hu www.adatkezelo.hu 2015 Első Hazai Adatkezelő Kft. All Rights Reserved. Rólunk Az Első Hazai Adatkezelő Kft. contact center, HR és tréning, munkaerő-kölcsönzés valamint facility management szolgáltatások nyújtásával áll Megbízói rendelkezésére. A rábízott feladatokat 2002

Részletesebben

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés április 18, 2011 Végezte Innermetrix Hungary Copyright Innermetrix, Inc. 2008 1 IMX Szervezeti Egészség Felmérés Üdvözöljük az Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérésén!

Részletesebben

BEMUTATKOZUNK. Nevünk jelképezi cégünk fő tulajdonságait és sikerünk titkát: Stabil szakmai tudás. Egységesség. Erős csapatmunka

BEMUTATKOZUNK. Nevünk jelképezi cégünk fő tulajdonságait és sikerünk titkát: Stabil szakmai tudás. Egységesség. Erős csapatmunka BEMUTATKOZUNK Nevünk jelképezi cégünk fő tulajdonságait és sikerünk titkát: Stabil szakmai tudás Egységesség Erős csapatmunka 1 KIK VAGYUNK? Az Expertise Team 2004-ben alakult azzal a céllal, hogy adattárházi

Részletesebben

Szörényi Ádám / Rácz Lilla MET 25, Budapest, szeptember 22.

Szörényi Ádám / Rácz Lilla MET 25, Budapest, szeptember 22. Háztartási méretű kiserőművek fejlesztési stratégiái Szörényi Ádám / Rácz Lilla MET 25, Budapest, 2016. szeptember 22. Az enhome a megváltozott, decentralizált energiatermelés szolgálatára jött létre Cél:

Részletesebben

Vezetői teljesítményértékelés értékelő és önértékelő kérdőív Készítették: a KISOSZ munkatársai

Vezetői teljesítményértékelés értékelő és önértékelő kérdőív Készítették: a KISOSZ munkatársai Vezetői teljesítményértékelés értékelő és önértékelő kérdőív Készítették: a KISOSZ munkatársai Veszprém, 6. szeptember Vezetői értékelő lap Kérjük, a megfelelő oszlopban lévő szám aláhúzásával vagy bekarikázásával

Részletesebben

A Mediaforce. A többit bízza ránk:

A Mediaforce. A többit bízza ránk: A Mediaforce Cégünk egyedi, testre szabott megoldásokat kínál vállalkozása fejlesztésére és marketingjének racionalizálására. A mindig túlterhelt vállalatvezetők válláról vesszük le a terhet integrált

Részletesebben

Út az ITIL-e00n át az ISO/IEC 20000-ig Fujitsu Siemens Computers Kft.

Út az ITIL-e00n át az ISO/IEC 20000-ig Fujitsu Siemens Computers Kft. Út az ITIL-e00n át az ISO/IEC 20000-ig Fujitsu Siemens Computers Kft. Nádas Bence - Menedzselt szolgáltatások vezető, Fujitsu Siemens Computers Kft. 2009. március 18. Vállalatunk A Fujitsu Siemens Computers

Részletesebben

Nexpery Learning Hub. Nexpery ahol a jövő hálózati informatikusait képezzük

Nexpery Learning Hub. Nexpery ahol a jövő hálózati informatikusait képezzük Nexpery ahol a jövő hálózati informatikusait képezzük Rólunk A Nexpery-t alapító és működtető MagiCom 2004 óta végez outsourcing szerződés keretében számítógép hálózat üzemeltetési feladatokat minősített

Részletesebben

A vállalkozás vezérelvei

A vállalkozás vezérelvei A vállalkozás vezérelvei Developing the future. Magunkról: Raiffeisen evolution project development Cégünk egy Ausztriában, Közép- és Kelet-Európában működő, bécsi székhelyű ingatlanvállalkozás. Sikerünk

Részletesebben

~ Teljeskörű otthon modernizáció ~ Egys z e r ű ség. Kén ye l e m. Biztonság. Cégbemutató InfoEconomic Informatikai és Szolgáltató Kft.

~ Teljeskörű otthon modernizáció ~ Egys z e r ű ség. Kén ye l e m. Biztonság. Cégbemutató InfoEconomic Informatikai és Szolgáltató Kft. ~ Teljeskörű otthon modernizáció ~ Egys z e r ű ség. Kén ye l e m. Biztonság. Cégbemutató 2018. InfoEconomic Informatikai és Szolgáltató Kft. Rólunk: A tulajdonos 2013-ban alapította a vállalkozást. Az

Részletesebben

Sourcing Hungary Szolgáltató Kft. AJÁNLATA. a Jánossomorja Város Önkormányzata részére

Sourcing Hungary Szolgáltató Kft. AJÁNLATA. a Jánossomorja Város Önkormányzata részére SOURCING HUNGARY KFT Sourcing Hungary Szolgáltató Kft. AJÁNLATA a Jánossomorja Város Önkormányzata részére 2018-2019. évi villamos energia beszerzési eljárás komplett lebonyolítása szakértői támogatással

Részletesebben

NYUGAT-PANNON REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ZRT. Az MFB és az RFH Csoport Tagja

NYUGAT-PANNON REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ZRT. Az MFB és az RFH Csoport Tagja NYUGAT-PANNON REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ZRT. Az MFB és az RFH Csoport Tagja A Regionális Fejlesztési Holding Csoport A REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TÁRSASÁGOK alapítását elsőként egy 1992. évi kormányhatározat

Részletesebben

Nexpery Learning Hub. Nexpery ahol a jövő hálózati informatikusait képezzük

Nexpery Learning Hub. Nexpery ahol a jövő hálózati informatikusait képezzük Nexpery ahol a jövő hálózati informatikusait képezzük Rólunk A Nexpery-t alapító és működtető MagiCom 2004 óta végez outsourcing szerződés keretében számítógép hálózat üzemeltetési feladatokat minősített

Részletesebben

SZABÓ, KELEMEN ÉS TÁRSAI ÜGYVÉDI IRODA

SZABÓ, KELEMEN ÉS TÁRSAI ÜGYVÉDI IRODA SZABÓ, KELEMEN ÉS TÁRSAI ÜGYVÉDI IRODA SZABÓ, KELEMEN ÉS TÁRSAI ÜGYVÉDI IRODA A Szabó, Kelemen és Társai Ügyvédi Iroda létrejötte a Szabó és Társai Ügyvédi Irodára vezethető vissza, amelyet Szabó Tamás

Részletesebben

A Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. a következő állásokat hirdeti meg:

A Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. a következő állásokat hirdeti meg: A Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. a következő állásokat hirdeti meg: Marketing menedzser Projekt munkatárs Műszaki munkatárs Pozíciókat érintő háttérinformációk 1 oldal 2 oldal 3 oldal 4-5 oldal Marketing

Részletesebben

AGENDA. Pályázati lehetőségek az IT területén

AGENDA. Pályázati lehetőségek az IT területén Pályázati lehetőségek az IT területén Előadó: Nagy Tamás tanácsadó 2012. október 2. 1 AGENDA 00 Az Equinox Consulting bemutatása 01 Az Európai Unió által támogatott pályázati lehetőségek 02 Pályázatírással

Részletesebben

Generál kivitelezés - Zen Kereskedelmi és Építőipari Kft. Belsőépítészeti tervezés, lakásfelújítás Generál és szakmánkénti kivitelezés

Generál kivitelezés - Zen Kereskedelmi és Építőipari Kft. Belsőépítészeti tervezés, lakásfelújítás Generál és szakmánkénti kivitelezés Generál kivitelezés - Zen Kereskedelmi és Építőipari Kft. Belsőépítészeti tervezés, lakásfelújítás Generál és szakmánkénti kivitelezés Cégünk, vállalja, családi házak, nyaralók, 2-4-8-16- lakásos társasházak,

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

Miért érdemes technológia-transzferben gondolkoznia?

Miért érdemes technológia-transzferben gondolkoznia? INNOVÁCIÓ MENEDZSMENT SZOLGÁLTATÁSOK Miért érdemes technológia-transzferben gondolkoznia? Glósz és Társa Kft. 1. Magunkról: Kik vagyunk, mit tudunk, miért kerültünk ide? 2018. Glósz és Társa Kft. 2. oldal

Részletesebben

ÚTMUTATÓ AZ ÜZLETI INTERNETKAPCSOLATRÓL

ÚTMUTATÓ AZ ÜZLETI INTERNETKAPCSOLATRÓL ÚTMUTATÓ AZ ÜZLETI INTERNETKAPCSOLATRÓL Találja meg az Ön számára legmegfelelőbb megoldást! ADSL/VDSL INTERNET Az Invitech Solutions költséghatékony és korszerű megoldásaival támogatja vállalkozását. Szolgáltatásunkat

Részletesebben

Életre keltjük épületét

Életre keltjük épületét Tégy bele csövet, szerelvényt! Hol kazán ontja melegét, a ház életre kél Közel 40 fő munkatársi létszám, közel 100 főt foglalkoztató alvállalkozói kör. 300 m2, XXI. századi technológiával épült iroda,

Részletesebben

Szolgáltatások. a sikeres német-magyar üzletekért. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai

Szolgáltatások. a sikeres német-magyar üzletekért.  A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai Szolgáltatások a sikeres német-magyar üzletekért A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai www.duihk.hu Kivonat a DUIHK szolgáltatási katalógusából * * a hivatkozások a teljes katalógusra

Részletesebben

Sourcing professzionális energetikai szolgáltatások

Sourcing professzionális energetikai szolgáltatások Sourcing professzionális energetikai szolgáltatások Energetikai Szakreferens Szolgáltatás Sourcing Hungary Kft. 1138 Budapest, Madarász Viktor u. 47-49. +36-1-769-13-92 sourcing@sourcing.hu www.sourcing.hu

Részletesebben

VILLAMOS IPARI KIVITELEZÉS

VILLAMOS IPARI KIVITELEZÉS VILLAMOS IPARI KIVITELEZÉS Lámpaeladásaink jelentős része, több mint 50%-a projektben történt, vagyis kivitelezéssel együtt vásároltak tőlünk az ügyfeleink. 2017. év elejétől az Elecon Kft-vel karöltve

Részletesebben

FŐTÁV Zrt. 2012. évi közbeszerzési terv 1. sz. melléklet

FŐTÁV Zrt. 2012. évi közbeszerzési terv 1. sz. melléklet igény megnevezése 1 árubeszerzés Étkezési utalvány (Erzsébet) 22420000 6. (1) bek. nemzeti 2 árubeszerzés 60 db notebook beszerzése és asztali számítógép beszerzése 30200000 6. (1) bek. nemzeti -V 3 árubeszerzés

Részletesebben

C É G I S M E R T E Tİ M A J U T E M É R N Ö K I R O D A

C É G I S M E R T E Tİ M A J U T E M É R N Ö K I R O D A Központ: H-3100 Salgótarján, Kıvirág út 6. Iroda: H-1183 Budapest, Üllıi út 454. Telefon: (32) 310-565; Fax: (70) 901-5644 Mobil: (70) 319-7843 e-mail: info@majute.hu web: www.majute.hu C É G I S M E R

Részletesebben

Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 5590/2018 CPV Kód: Győri Evangélikus Egyházközség

Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 5590/2018 CPV Kód: Győri Evangélikus Egyházközség 2. számú szerződésmódosítás-a Győri Evangélikus Egyházközség Insula Lutherana épületegyüttesében kialakítandó Iskolaépület, Kossuth u. 16., Konvent épület, Szeretetház, Templom kert és kerítések, felújításának,

Részletesebben

Cégcsoportunk ezt a segítséget kínálja ügyfeleinek.

Cégcsoportunk ezt a segítséget kínálja ügyfeleinek. WTS Klient. A híd. Tartalomjegyzék WTS Klient csoport 2 WTS Alliance 3 Munkatársak 4 Szolgáltatások 6 Adótanácsadás 7 Jogi tanácsadás 8 Könyvelés 9 Bérszámfejtés 10 Egyéb számviteli tanácsadás 11 Kiadványok

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként

Részletesebben

The Leader for Exceptional Client Service. szolgáltatások

The Leader for Exceptional Client Service. szolgáltatások The Leader for Exceptional Client Service IT biztonsági szolgáltatások ACE + L A BDO VILÁGSZERTE A BDO a világ ötödik legnagyobb könyvelő, könyvvizsgáló, profeszszionális tanácsadó hálózata. A világ több

Részletesebben

2010. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.03.02.

2010. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.03.02. 2010. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.03.02. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati anyag illeszkedik

Részletesebben

Asesor Consulting Kft. Cégbemutató

Asesor Consulting Kft. Cégbemutató Asesor Consulting Kft. Cégbemutató 1/7 Tartalom Bemutatkozás... 4 Fő tevékenységi köreink... 5 Pályázati tevékenységek, tanácsadás... 5 Projektmenedzsment, pénzügyi menedzsment... 5 Közbeszerzési tanácsadás,

Részletesebben

Elsőa piacon, elsőa Legjobb Munkahelyek között 2004.

Elsőa piacon, elsőa Legjobb Munkahelyek között 2004. Elsőa piacon, elsőa Legjobb Munkahelyek között 2004. T-Mobile Magyarország - a piacvezető mobil szolgáltató 19.38% 47.19% TMM Pannon Vodafone 33.43% 2004.október 2 Életutunk a technológiai kiválóságtól

Részletesebben

Egy országos jelentőségű beruházási projekt beszállítójává válásához szükséges stratégiai döntések

Egy országos jelentőségű beruházási projekt beszállítójává válásához szükséges stratégiai döntések Egy országos jelentőségű beruházási projekt beszállítójává válásához szükséges stratégiai döntések Dr. Boda György Boda & Partners Kft partnere Budapesti Corvinus egyetem, egyetemi docens.. XXIII. Magyar

Részletesebben

MTB-TECH MUNKA-, TŰZ-, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS BIZTONSÁGTECHNIKAI MÉRNÖKIRODA KFT. EHS üzletág. www.mtb-tech.com

MTB-TECH MUNKA-, TŰZ-, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS BIZTONSÁGTECHNIKAI MÉRNÖKIRODA KFT. EHS üzletág. www.mtb-tech.com MTB-TECH MUNKA-, TŰZ-, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS BIZTONSÁGTECHNIKAI MÉRNÖKIRODA KFT. www.mtb-tech.com E Environmental H Health S Safety 2/12 A KEZDETEK Alapvető célunk, hogy Megrendelőink tevékenységeibe a lehető

Részletesebben

Szponzorációs ajánlat

Szponzorációs ajánlat REevolutio Regionális Fejlesztési Konferencia és Kerekasztal Román-magyar területi együttműködések a gazdaságfejlesztés szolgálatában Szponzorációs ajánlat Debreceni konferencia 2009. június 3. Megjelenési

Részletesebben

C É G I S M E R T E T

C É G I S M E R T E T ELTI Energetikai Létesítményeket Tervez Iroda Kft. Telephely, levélcím: 1111 Budapest, Lágymányosi u. 28. /: (36-1) 279-1674, 279-1675 : elti.kft@chello.hu C É G I S M E R T E T Tisztelt leend Partnerünk!

Részletesebben

Világítástechnika. mesterfokon. Csak világosan! Webs Világítástechnikai Kft.

Világítástechnika. mesterfokon. Csak világosan! Webs Világítástechnikai Kft. Világítástechnika mesterfokon Csak világosan! Webs Világítástechnikai Kft. Egyedi igényekre szabott tervezés 2 A Webs Világítástechnikai Kft. komplex és egyedi megoldásokat kínál a kül-, és beltéri díszvilágítás,

Részletesebben

rnöki Iroda Kft. Roden MérnM 20 éve a közlekedéstervezésben Cégbemutató Trenka Sándor ügyvezető igazgató M9 KAPOS KONZORCIUM ÉPKO - 2011 ksomlyó

rnöki Iroda Kft. Roden MérnM 20 éve a közlekedéstervezésben Cégbemutató Trenka Sándor ügyvezető igazgató M9 KAPOS KONZORCIUM ÉPKO - 2011 ksomlyó Roden érn 20 éve a közlekedéstervezésben Cégbemutató ÉPKO - 2011 2011. Június J 2-52 Csíksomly ksomlyó Trenka Sándor ügyvezető igazgató Roden érn KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTÉNYEK KOPLEX TERVEZÉSE TEVÉKENYSÉGÜNK

Részletesebben

Fejlesztésekről és beruházásokról üzemeltetői szemmel

Fejlesztésekről és beruházásokról üzemeltetői szemmel Fejlesztésekről és beruházásokról üzemeltetői szemmel A MÁV Zrt. Pályavasúti üzemeltetési főigazgatóság működése napjainkban XVI. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia BÜKFÜRDŐ 2015.04.15-17.

Részletesebben

Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. Az RFH csoport tagja

Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. Az RFH csoport tagja Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. Az RFH csoport tagja Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. Szeretjük a kihívásokat! TANÁCSADÁS FEJLESZTÉS FINANSZÍROZÁS KÖZVETÍTÉS PÁLYÁZATÍRÁS PROJEKTMENEDZSMENT

Részletesebben

IQvíz Tanácsadó Kft. Magyarország ügyfélbarát víziközmű szolgáltatói program

IQvíz Tanácsadó Kft. Magyarország ügyfélbarát víziközmű szolgáltatói program Magyarország ügyfélbarát víziközmű szolgáltatói program Tartalomjegyzék MIRŐL SZÓL AZ IQVÍZ ÜGYFÉLBARÁT SZOLGÁLTATÓK PROGRAM? MIÉRT ÉRDEMES RÉSZT VENNI A PROGRAMBAN? AZ IQVÍZ ÜGYFÉLBARÁT SZOLGÁLTATÓK PROGRAM

Részletesebben

Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön

Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön 2 Tartalomjegyzék 1) Forrásbevonás stratégia megvalósításához 2) Piaci megjelenés támogatása (GOP 3.3.3) 3) Komplex technológiai fejlesztés és foglalkoztatás

Részletesebben

M OL-csoport Beszállítói Fórum

M OL-csoport Beszállítói Fórum M OL-csoport Beszállítói Fórum 2003. március 27. BESZÁLLÍTÓI FÓRUM 2003. március 27. 4. SZAKMAI SZEKCIÓ E gészségvédelem, 1. SZAKMAI biztonságtechnika, SZEKCIÓ Beruházás, környezetvédelem karbantartás,

Részletesebben

P O R T F O L I Ó 2 0 0 8 SZABADKÉZ PRODUKCIÓS IRODA

P O R T F O L I Ó 2 0 0 8 SZABADKÉZ PRODUKCIÓS IRODA P O R T F O L I Ó 2008 SZABADKÉZ PRODUKCIÓS IRODA INFORMÁCIÓ A Szabadkéz Produkció alapításának gondolata 1994 elején fogalmazódott meg a tulajdonosokban, majd az elôzetes piaci elemzések alapján végül

Részletesebben

INFORMATIKA EGYRE NAGYOBB SZEREPE A KÖNYVELÉSBEN

INFORMATIKA EGYRE NAGYOBB SZEREPE A KÖNYVELÉSBEN N 1. Informatikai eszközök az irodában PC, Notebook, Szerver A számítógép típusonként az informatikai feladatoknak megfelelően. Nyomtatók, faxok, scannerek, fénymásolók Írásos dokumentum előállító eszközök.

Részletesebben

54 345 03 0000 00 00 Munkaerőpiaci szervező, elemző Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő

54 345 03 0000 00 00 Munkaerőpiaci szervező, elemző Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

MICROSOFT DYNAMICS NAV RENDSZER SAAS MODELLBEN

MICROSOFT DYNAMICS NAV RENDSZER SAAS MODELLBEN Az ERP bevezetések 30%-a amiatt hiúsul meg, mert a bevezetést tervező vállalat nem tudja előteremteni az igényeinek megfelelő ERP rendszer bevezetéséhez szükséges erőforrást, vagy úgy gondolja, hogy az

Részletesebben

Vodafone Mobil Kormányzat. Ürögi Zsolt értékesítési igazgató 2011. november 3.

Vodafone Mobil Kormányzat. Ürögi Zsolt értékesítési igazgató 2011. november 3. Vodafone Mobil Kormányzat Ürögi Zsolt értékesítési igazgató 2011. november 3. A közös siker érdekében Amit nyújtunk: Stratégiai partnerség az Önkormányzatokkal. Világvezető, innovatív 3G szolgáltatás.

Részletesebben

M OL-csoport Beszállítói Fórum

M OL-csoport Beszállítói Fórum M OL-csoport Beszállítói Fórum 2003. március 27. BESZÁLLÍTÓI FÓRUM 2003. március 27. MOL-csoport Beszállítói Politikája Beszállítók értékelése 1. SZAKMAI SZEKCIÓ Beruházás, karbantartás, indirekt és Jónásné

Részletesebben

Szolgáltatások Iparvállalatok részére. GA Magyarország Kft.

Szolgáltatások Iparvállalatok részére. GA Magyarország Kft. Szolgáltatások Iparvállalatok részére GA Magyarország Kft. GA Magyarország Kft. Piaci Portfolió Energiatermelés Energiaelosztás és telekommunikáció Energiafelhasználás Fosszilis energiatermelés Megújuló

Részletesebben

Üdvözöljük a tökéletes kábelrendezők világában

Üdvözöljük a tökéletes kábelrendezők világában Üdvözöljük a tökéletes kábelrendezők világában Piacok és Termékek Üdvözöljük a HellermannTyton-nál. A HellermannTyton piacvezető a kábel rögzítők, kötegelők, jelölők és kábelvédelem területén. Üttörő szerepet

Részletesebben

Országos Ipari Park Koncepció: az állami megoldás

Országos Ipari Park Koncepció: az állami megoldás Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. Inpark Országos Ipari Park Koncepció: az állami megoldás Dr. Szarka Gábor vezérigazgató-helyettes, stratégia igazgató NavigátorVilág Konferencia - 2017.

Részletesebben

Iparágak. Integrált vállalatirányítás. Ügyfélkapcsolat-kezelés. Jelentéskészítés. Üzleti intelligencia. Döntéstámogatás. Üzleti folyamatmenedzsment

Iparágak. Integrált vállalatirányítás. Ügyfélkapcsolat-kezelés. Jelentéskészítés. Üzleti intelligencia. Döntéstámogatás. Üzleti folyamatmenedzsment Ügyfélkapcsolat-kezelés Integrált vállalatirányítás Iparágak Üzleti intelligencia Üzleti folyamatmenedzsment Rendszerfejlesztés Logisztika és disztribúció Rendszerintegráció Üzleti tanácsadás, oktatás

Részletesebben

Lajstromszám: AL-1017. F.ny.t.sz.: 01-0271-04 MAGYAR LOGISZTIKAI EGYESÜLET TRÉNING AJÁNLATAINK. Ahol nem csak papír szerezhető!

Lajstromszám: AL-1017. F.ny.t.sz.: 01-0271-04 MAGYAR LOGISZTIKAI EGYESÜLET TRÉNING AJÁNLATAINK. Ahol nem csak papír szerezhető! Lajstromszám: AL-1017 MAGYAR LOGISZTIKAI EGYESÜLET F.ny.t.sz.: 01-0271-04 TRÉNING AJÁNLATAINK Ahol nem csak papír szerezhető! MLE bemutatása A Magyar Logisztikai Egyesület tizenkilenc éves fennállása során

Részletesebben

FELVONÓK BIZTONSÁGOS ÉS MEGBÍZHATÓ ÜZEMELTETÉSE. Darabos Zoltán DEKRA-Expert Kft. műszaki vezető Kármegelőzési és Biztonságtechnikai Üzletág

FELVONÓK BIZTONSÁGOS ÉS MEGBÍZHATÓ ÜZEMELTETÉSE. Darabos Zoltán DEKRA-Expert Kft. műszaki vezető Kármegelőzési és Biztonságtechnikai Üzletág FELVONÓK BIZTONSÁGOS ÉS MEGBÍZHATÓ ÜZEMELTETÉSE. Darabos Zoltán DEKRA-Expert Kft. műszaki vezető Kármegelőzési és Biztonságtechnikai Üzletág LÉTÉSZ szakmai nap: 2018. 05. 09. Slide 1 Az előadás célja és

Részletesebben

Készítette: Leiter Xavéria pályázati szakreferens

Készítette: Leiter Xavéria pályázati szakreferens Készítette: Leiter Xavéria pályázati szakreferens 1. Projektötlet, előkészítés 2. Megvalósítás Támogatás 3. Fenntartás Helyzetelemzés: igények, szükségletek, megoldandó probléma feltárása Célstruktúra:

Részletesebben

Datakart Geodézia Földmérési és Térképészeti Kft.

Datakart Geodézia Földmérési és Térképészeti Kft. Jövő-központúság és rugalmasság Igényfelmérés és partnerség Funkcionalitás és kezelhetőség Kivitelezés és karbantartás Hozzáértés és motiváció Egyediség és felhasználó-központúság Egyedi szoftver és rendszermegoldások

Részletesebben

Nagy méretű projektekhez kapcsolódó kockázatok felmérése és kezelése a KKV szektor szemszögéből

Nagy méretű projektekhez kapcsolódó kockázatok felmérése és kezelése a KKV szektor szemszögéből Nagy méretű projektekhez kapcsolódó kockázatok felmérése és kezelése a KKV szektor szemszögéből Dr. Fekete István Budapesti Corvinus Egyetem tudományos munkatárs SzigmaSzervíz Kft. ügyvezető XXIII. Magyar

Részletesebben

A Szilícium Mező Klaszter fejlesztésének eredményei, további tervek. Tóth István Szilícium Mező Kft. 2010. február 19.

A Szilícium Mező Klaszter fejlesztésének eredményei, további tervek. Tóth István Szilícium Mező Kft. 2010. február 19. A Szilícium Mező Klaszter fejlesztésének eredményei, további tervek Tóth István Szilícium Mező Kft. 2010. február 19. I. A Szilícium Mező program rövid bemutatása II. Az ÉAOP-1.1.2-2008-0013 pályázat eredményei

Részletesebben

Részvételi és szponzorációs ajánlat

Részvételi és szponzorációs ajánlat Részvételi és szponzorációs ajánlat Elsı Önkormányzati Projektbörze és Szakmai Konzultáció Budapest, 2010. március 31. Az európai uniós fejlesztési források elnyerése érdekében készült Integrált Városfejlesztési

Részletesebben

Kiemelt Fejlesztési Központok lehetőségei között

Kiemelt Fejlesztési Központok lehetőségei között Kiemelt Fejlesztési Központok lehetőségei 2014-2020 között Tartalom A helyszín Miskolc Megyei Jogú Város kiemelt fejlesztési központ Eredményeink - röviden Mit várunk a rendezvénytől? Miskolci jövőkép

Részletesebben

Technológia és felelősség

Technológia és felelősség Technológia és felelősség Napjaink emberisége folyamatosan önmaga alkotásaival konfrontálódik, miközben egyre kevesebb köze k lesz a természethez, de megőrzi a természethez hasonló törékenységét. Mittelstrass

Részletesebben