A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 25/2012. (II. 7.) MVH KÖZLEMÉNYE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 25/2012. (II. 7.) MVH KÖZLEMÉNYE"

Átírás

1 A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 25/2012. (II. 7.) MVH KÖZLEMÉNYE a 47/2010. (XII. 31.) VM rendelet alapján nyújtható egyes méhészeti támogatások igénybevételének feltételeiről I. A támogatások igénybevételének általános feltételei A Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a közötti végrehajtási időszakokban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének szabályairól szóló 47/2010. (XII. 31.) VM rendelet módosításáról szóló 2/2012. (I. 23.) VM rendelet kihirdetése, illetve a rendeletben előírt új szabályok január 26-i hatálybalépése szükségessé tette a 47/2010. (XII. 31.) VM rendelet alapján nyújtható egyes méhészeti támogatások igénybevételének feltételeiről szóló 3/2011. (I. 18.) MVH Közlemény hatályon kívül helyezését és új közlemény megjelentetését. A 2/2012. (I. 23.) VM rendelettel hatályba léptetett rendelkezéseket a január 26-át követően indult új eljárásokban, illetve az e napot követően benyújtott kérelmek esetében kell alkalmazni. A Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a közötti végrehajtási időszakokban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének szabályairól szóló 47/2010. (XII. 31.) VM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján támogatás vehető igénybe az alábbi jogcímeken: 1. a méhészeti képzés országos koordinálása, méhegészségügyi ismeretek gyűjtése és terjesztése, 2. regionális rendezvény, kongresszus szervezése, és az azon való részvétel, nemzetközi rendezvényen való részvétel, elméleti ismeretterjesztés, 3. szaktanácsadó-hálózat működtetése, 4. bemutató méhészetek látogatása, 5. méz kinyeréséhez szükséges új eszközök beszerzése, 6. varroa atka elleni gyógyszeres védekezés 1, 7. varroa atka elleni alternatív védekezés és a kapcsolódó ellenőrző rendszer működtetése, 8. kaptárak, méhészeti felszerelések azonosítási rendszerének kialakítása és fenntartása, 9. vándoroltatáshoz szükséges új eszközök beszerzése, 10. a méz fizikai-kémiai tulajdonságainak elemzése, 11. a méhcsaládok számának szinten tartása, 12. fenológiai és meteorológiai méhészeti megfigyelő hálózat kialakítása és működtetése, 13. méhegészségügyi és környezetterhelési monitoring vizsgálata. A támogatási kérelem érdemi elbírálásának előfeltétele, hogy a kérelmező a mezőgazdasági, agrárvidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló évi XVII. törvény szerint, mint pénzügyi kapcsolattal rendelkező ügyfél szerepeljen a nyilvántartásban. Amennyiben a kérelmező nem rendelkezik regisztrációs számmal, vagy mint pénzügyi kapcsolattal nem rendelkező ügyfél vették nyilvántartásba, a nyilvántartásba vételt, illetőleg fizetési számlaszámának bejelentésével a nyilvántartásban szereplő adatainak módosítását legkésőbb a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg kérheti az MVH-tól. 1 A támogatási kérelem formanyomtatványát, valamint az intézkedésre vonatkozó részletes feltételeket az MVH külön közleményben jelenteti meg.

2 Amennyiben az ügyfél a kérelem benyújtásakor nem mint pénzügyi kapcsolattal rendelkező ügyfél szerepel a nyilvántartásban, illetve legkésőbb a kérelem benyújtásával egyidejűleg nem nyújt be a nyilvántartásba vételre vagy a nyilvántartásban szereplő adatainak módosítására alkalmas kérelmet, az intézkedésben való részvételre irányuló kérelmét érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani. II. A támogatások igénybevételéhez szükséges nyomtatványok, benyújtandó mellékletek Főlapok: - a B1038 számú Főlap e közlemény 1. számú melléklete, - a B1039 számú Főlap e közlemény 2. számú melléklete, - a B1040 számú Főlap e közlemény 3. számú melléklete, - a B1053 számú Főlap e közlemény 4. számú melléklete. Betétlapok: 1. Számlaösszesítők - a B1041 számú Betétlap e közlemény 5. számú melléklete, - a B1047 számú Betétlap e közlemény 6. számú melléklete, 2. Elszámolási összesítők - a B1042 számú Betétlap e közlemény 7. számú melléklete, - a B1044 számú Betétlap e közlemény 8. számú melléklete, - a B1046 számú Betétlap e közlemény 9. számú melléklete, - a B1048 számú Betétlap e közlemény 10. számú melléklete, - a B1049 számú Betétlap e közlemény 11. számú melléklete, - a B1051 számú Betétlap e közlemény 12. számú melléklete, - a B1052 számú Betétlap e közlemény 13. számú melléklete, - a B1055 számú Betétlap e közlemény 14. számú melléklete. 3. Előadói összesítő - a B1045 számú Betétlap e közlemény 15. számú melléklete. 4. Program bejelentő lap - a B1043 számú Betétlap e közlemény 16. számú melléklete. III. A támogatások igénybevételének részletes feltételei A támogatási kérelmeket jogcímenként külön kell benyújtani. A támogatási kérelemhez mellékelni kell a Rendeletben meghatározott elszámolható költségekről szóló számlák és egyéb bizonylatok, valamint az ellenérték megtérítését igazoló bizonylat másolati példányait. Ezen igazoló dokumentumokat, amennyiben az ügyfél több számlát, illetve bizonylatot nyújt be, az alábbi, adott intézkedéshez tartozó számlaösszesítőben kell felsorolni: - szaktanácsadói hálózat működtetésének támogatása esetén a B1047 számú Betétlap, - a többi intézkedés esetében a B1041 számú Betétlap szerinti számlaösszesítőkben kell felsorolni. A Magyarországon kibocsátott számlák kizárólag abban az esetben fogadhatók el, amennyiben megfelelnek a számvitelről szóló évi C. törvény, valamint az általános forgalmi adóról szóló évi CXXVII. törvény előírásainak. 1. A méhészeti képzés országos koordinálása, méhegészségügyi ismeretek gyűjtésének és terjesztésének támogatása A támogatást az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (a továbbiakban: OMME) igényelheti. A támogatási kérelem tárgyát képező időszak a méhegészségügyi ismeretek gyűjtése és terjesztése kapcsán beadott támogatási kérelem kivételével nem haladhatja meg az egy naptári hónapot. A méhészeti képzés országos koordinációjának támogatása a II-III. időszakban végrehajtási évenként havi tételes elszámolással igényelhető.

3 A méhegészségügyi ismeretek gyűjtésének és terjesztésének támogatása a II-III. időszakban végrehajtási évenként egy alkalommal igényelhető. - a Rendelet 9. (6) és (8) bekezdéseiben előírt mellékletek; - a B1042 számú Betétlap (Elszámolási összesítő). 2. Regionális rendezvény, kongresszus szervezése és az azon való részvétel, nemzetközi rendezvényen való részvétel, elméleti ismeretterjesztés támogatása E jogcím keretében: - Regionális méhészeti rendezvénynek minősül minden olyan Magyarország területén szervezett, naponta legalább 3 méhészeti szakmai előadást magába foglaló rendezvény, amelynek célja a szakmai ismeretek és új információk átadásán túl méhészeti eszközök bemutatása is, függetlenül attól, hogy a rendezvényen külföldi előadó vagy kiállító is részt vesz-e. - Elméleti ismeretterjesztésnek minősül minden olyan helyi szinten szervezett, legalább 20 fő részvételével Magyarország területén megtartott szakmai előadás, amelynek célja a méhészek szakmai ismereteinek bővítése. - Nemzetközi rendezvénynek, illetve kongresszusnak minősül minden olyan nagyobb szabású, az ágazatot érintő fontosabb eseményeket és új eredményeket tárgyaló tanácskozás, valamint minden olyan kiállítás, vásár, amelyen több ország képviselői vesznek részt, és amelyen az egyes országok résztvevői beleértve Magyarországot is egységes arculattal jelennek meg. Regionális rendezvény, kongresszus szervezése és az azon való részvétel, valamint elméleti ismeretterjesztés esetén támogatást igényelhet az adott programot szervező, a költségeket viselő OMME vagy OMME tagszervezet, míg a nemzetközi rendezvényen való részvétel, valamint a szaktanácsadók továbbképzése esetén az OMME. Támogatási kérelem a II-III. időszakban végrehajtási évenként több alkalommal is, de adott program esetében csak egyszer nyújtható be. A támogatás igénylője köteles a program dátumát, kezdési időpontját és várható időtartamát, helyszínét, illetve a program típusát (elméleti ismeretterjesztés, regionális rendezvény, nemzetközi rendezvény), továbbá az előadó(k) nevét és az előadás(ok) témáját az MVH-nak előzetesen bejelenteni. A bejelentést a B1043 számú Betétlapon (Program bejelentő lap) kell megtenni személyesen vagy faxon, legkésőbb a program időpontját megelőző ötödik munkanapig beérkezően. A bejelentés elmulasztása vagy határidőn túl történő benyújtása esetén, vagy ha a bejelentés nem tartalmazza legalább a program dátumát, kezdési időpontját, várható időtartamát, helyszínét, az érintett program(ok) költségei nem számolhatók el. Időpontváltozás esetén, az új időpontban megtartandó programot új rendezvényként be kell jelenteni. Előadói díj szaktanácsadó esetében csak akkor számolható el, ha a szaktanácsadó az OMME-val szaktanácsadói tevékenységre kötött vállalkozói szerződésében nevesített megyén és tevékenységi körön kívüli témában tart előadást. A támogatás alapjaként a Rendelet 11. (1), 12. (1), illetve 13. (1) bekezdése szerinti költségek számolhatók el. - a Rendelet 11. (2), 12. (2) és 13. (2) bekezdésében előírt mellékletek; - a B1043 számú Betétlap (Program bejelentő lap); - a B1044 számú Betétlap (Elszámolási összesítő) csak Regionális rendezvény, kongresszus szervezése és az azokon való részvétel támogatása esetén ; - a B1045 számú Betétlap (Előadói összesítő);

4 - a B1051 számú Betétlap (Elszámolási összesítő) csak Elméleti ismeretterjesztés támogatása esetén ; - a B1052 számú Betétlap (Elszámolási összesítő) csak Nemzetközi rendezvényen való részvétel támogatása esetén. 3. Szaktanácsadó-hálózat működtetésének támogatása A támogatást a megyénként és a fővárosban egy-egy méhészeti szaktanácsadóból, valamint az őket irányító egy vezető szaktanácsadóból álló országos hálózat működtetéséhez az OMME igényelheti. A szaktanácsadó-hálózat működtetésének támogatása a II III. időszakban végrehajtási évenként havi tételes elszámolással igényelhető. A számítástechnikai eszközök és irodagépek, valamint egyéb műszaki eszközök javítási költségei csak abban az esetben számolhatók el, amennyiben az eszközök garanciaideje lejárt és a javítás egyértelműen indokolt. - a Rendelet 14. (5) bekezdésében előírt mellékletek; - a B1046 számú Betétlap (Elszámolási összesítő); - a B1047 számú Betétlap (Szaktanácsadói számlaösszesítő). A B1047 számú számlaösszesítőt szaktanácsadónként külön-külön szükséges benyújtani. 4. Bemutató méhészetek látogatásának támogatása A támogatást az OMME, illetve tagszervezetei igényelhetik. A támogatás igénylője köteles a program dátumát, kezdési időpontját és várható időtartamát, helyszínét, illetve a program típusát (bemutató méhészet látogatása), továbbá a bemutató méhész(ek) nevét és a bemutató témáját az MVH-nak előzetesen bejelenteni. A bejelentést a B1043 számú Betétlapon (Program bejelentő lap) kell megtenni személyesen vagy faxon, legkésőbb a program kezdő időpontját megelőző ötödik munkanapig beérkezően. A bejelentés elmulasztása vagy határidőn túl történő benyújtása esetén, vagy ha a bejelentés nem tartalmazza legalább a program dátumát, kezdési időpontját, várható időtartamát, helyszínét, az érintett program(ok) költségei nem számolhatók el. Támogatási kérelem a II-III. időszakban végrehajtási évenként több alkalommal is benyújtható. A kérelem jogvesztő benyújtási határideje a program zárónapjától számított 45 munkanap. Időpont változás esetén, az új időpontban megtartandó programot új rendezvényként be kell jelenteni. - a Rendelet 15. (7) bekezdésében előírt mellékletek; - a B1043 számú Betétlap (Program bejelentő lap); - a B1049 számú Betétlap (Elszámolási összesítő). 5. Méz kinyeréséhez szükséges új eszközök beszerzésének támogatása A támogatást olyan, érvényes OMME tagsági viszonnyal rendelkező, az MVH ügyfél-nyilvántartási rendszerében a kérelem benyújtását megelőzően, vagy azzal egyidejűleg regisztrált és méhészeti tevékenységet folytató termelő (a továbbiakban: méhész-gazdálkodó) igényelheti, akinek a) a Megyei Kormányhivatal által a méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről szóló miniszteri rendelet alapján a II. időszakban június 1-je és szeptember 30-a között végzett felmérés; vagy

5 b) a III. időszakban szeptember 30-i fordulónapra vonatkozóan a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló miniszteri rendeletben foglalt TIR nyilvántartás szerinti méhcsalád-állomány a tulajdonában van. A támogatási jogosultság alapja 1) a Megyei Kormányhivatalok által a méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről szóló miniszteri rendelet alapján a II. időszakban június 1-je és szeptember 30-a között végzett felmérés szerinti méhcsalád-állomány; vagy 2) a III. időszakban szeptember 30-i fordulónapra vonatkozóan a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló miniszteri rendeletben foglalt TIR nyilvántartás szerinti méhcsalád-szám. A III. időszakban az adminisztratív ellenőrzés során kizárólag azon adatok vehetők figyelembe a támogatás szempontjából, amelyeket a TIR nyilvántartásba bejelentettek és a nyilvántartásban szerepelnek. A kérelemben megjelölt, de a TIR nyilvántartásban nem szereplő adatok alapján támogatás nem vehető igénybe. A TIR nyilvántartásba való bejelentés teljesítésért, a bejelentett adatok helyességéért, a bejelentés elmaradásáért, vagy határidőn túli teljesítéséért a méhész-gazdálkodó felelős annak minden jogkövetkezményével együtt. A Rendelet 16. (3), (5), (6) és (7) bekezdésének figyelembevételével több eszközre is igényelhető támogatás, ebben az esetben eszközönként külön támogatási kérelmet kell benyújtani. - a Rendelet 16. (9) bekezdésében előírt mellékletek; - a B1038 számú Főlap; 6. Varroa atka elleni gyógyszeres védekezés támogatása A támogatási kérelem formanyomtatványát, valamint az intézkedésre vonatkozó részletes feltételeket az MVH külön közleményben jelenteti meg. 7. Varroa atka elleni alternatív védekezés és a kapcsolódó ellenőrző rendszer működtetésének támogatása A higiénikus aljdeszka alkalmazásának támogatása a II III. időszakban végrehajtási évenként egy alkalommal igényelhető, ha a kérelmező a benyújtást megelőző öt végrehajtási évben nem vett igénybe támogatást higiénikus aljdeszka beszerzésére. A támogatást olyan, érvényes OMME tagsági viszonnyal rendelkező méhész-gazdálkodó igényelheti, akinek a) a Megyei Kormányhivatal által a méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről szóló miniszteri rendelet alapján a II. időszakban június 1-je és szeptember 30-a között végzett felmérés; vagy b) a III. időszakban szeptember 30-i fordulónapra vonatkozóan a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló miniszteri rendeletben foglalt TIR nyilvántartás szerinti méhcsalád-állomány a tulajdonában van. A támogatási jogosultság alapja 1) a Megyei Kormányhivatalok által a méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről szóló miniszteri rendelet alapján a II. időszakban június 1-je és szeptember 30-a között végzett felmérés szerinti méhcsalád-állomány; vagy

6 2) a III. időszakban szeptember 30-i fordulónapra vonatkozóan a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló miniszteri rendeletben foglalt TIR nyilvántartás szerinti méhcsalád-szám. A III. időszakban az adminisztratív ellenőrzés során kizárólag azon adatok vehetők figyelembe a támogatás szempontjából, amelyeket a TIR nyilvántartásba bejelentettek és a nyilvántartásban szerepelnek. A kérelemben megjelölt, de a TIR nyilvántartásban nem szereplő adatok alapján támogatás nem vehető igénybe. A TIR nyilvántartásba való bejelentés teljesítésért, a bejelentett adatok helyességéért, a bejelentés elmaradásáért, vagy határidőn túli teljesítéséért a méhész-gazdálkodó felelős annak minden jogkövetkezményével együtt. A varroa atka fertőzöttség hazai felügyeleti rendszere működtetésének támogatását a II III. időszakban végrehajtási évenként egy alkalommal az OMME igényelheti. Varroa atka elleni alternatív védekezés támogatása (higiénikus aljdeszka vásárlása) esetén: - a Rendelet 18. (8) bekezdésének a) pontjában előírt mellékletek; - a B1053 számú Főlap; Varroa atka fertőzöttség hazai felügyeleti rendszere működtetésének támogatása esetén: - a Rendelet 18. (8) bekezdésének b) pontjában előírt mellékletek; 8. Kaptárak, méhészeti felszerelések azonosítási rendszere kialakításának és fenntartásának támogatása A támogatást a kaptárak, méhészeti felszerelések azonosítási rendszerének kialakítása és fenntartása, a kaptárazonosító rendszer működtetése, valamint az operátori tevékenység esetén az OMME igényelheti. A kaptárazonosító rendszer működtetése, valamint az operátori tevékenység támogatása a II-III. időszakban végrehajtási évenként havi tételes elszámolással igényelhető. A kaptárazonosító rendszer működtetése, valamint az operátori tevékenység támogatása esetén benyújtandó dokumentumok: - a Rendelet 19. (6) bekezdésében előírt mellékletek; - a B1048 számú Betétlap (Elszámolási összesítő). A keretek megjelölésére alkalmas, az OMME által nyilvántartott kaptárazonosító számmal ellátott RFIDchipek vásárlása esetén a támogatás a II III. időszakban végrehajtási évenként egy alkalommal igényelhető. A támogatást olyan, érvényes OMME tagsági viszonnyal rendelkező méhész-gazdálkodó igényelheti, akinek a) a Megyei Kormányhivatal által a méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről szóló miniszteri rendelet alapján a II. időszakban június 1-je és szeptember 30-a között végzett felmérés; vagy b) a III. időszakban szeptember 30-i fordulónapra vonatkozóan a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló miniszteri rendeletben foglalt TIR nyilvántartás szerinti méhcsalád-állomány a tulajdonában van.

7 A támogatási jogosultság alapja 1) a Megyei Kormányhivatalok által a méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről szóló miniszteri rendelet alapján a II. időszakban június 1-je és szeptember 30-a között végzett felmérés szerinti méhcsalád-állomány; vagy 2) a III. időszakban szeptember 30-i fordulónapra vonatkozóan a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló miniszteri rendeletben foglalt TIR nyilvántartás szerinti méhcsalád-szám. A III. időszakban az adminisztratív ellenőrzés során kizárólag azon adatok vehetők figyelembe a támogatás szempontjából, amelyeket a TIR nyilvántartásba bejelentettek és a nyilvántartásban szerepelnek. A kérelemben megjelölt, de a TIR nyilvántartásban nem szereplő adatok alapján támogatás nem vehető igénybe. A TIR nyilvántartásba való bejelentés teljesítésért, a bejelentett adatok helyességéért, a bejelentés elmaradásáért, vagy határidőn túli teljesítéséért a méhész-gazdálkodó felelős annak minden jogkövetkezményével együtt. A keretek megjelölésére alkalmas chipek beszerzésének támogatása esetén benyújtandó dokumentumok: - a Rendelet 19. (9) bekezdésében előírt mellékletek; - a B1053 számú Főlap; 9. Vándoroltatáshoz szükséges új eszközök beszerzésének támogatása A támogatás a II III. időszakban végrehajtási évenként több alkalommal, eszközönként külön kérelemmel folyamatosan igényelhető, amennyiben a kérelmező a benyújtást megelőző öt végrehajtási évben ugyanolyan eszközcsoportra nem vett igénybe támogatást. A támogatást olyan, érvényes OMME tagsági viszonnyal rendelkező méhész-gazdálkodó igényelheti, akinek a) a Megyei Kormányhivatal által a méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről szóló miniszteri rendelet alapján a II. időszakban június 1-je és szeptember 30-a között végzett felmérés; vagy b) a III. időszakban szeptember 30-i fordulónapra vonatkozóan a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló miniszteri rendeletben foglalt TIR nyilvántartás szerinti méhcsalád-állomány a tulajdonában van. A támogatási jogosultság alapja 1) a Megyei Kormányhivatalok által a méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről szóló miniszteri rendelet alapján a II. időszakban június 1-je és szeptember 30-a között végzett felmérés szerinti méhcsalád-állomány; vagy 2) a III. időszakban szeptember 30-i fordulónapra vonatkozóan a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló miniszteri rendeletben foglalt TIR nyilvántartás szerinti méhcsalád-szám. A III. időszakban az adminisztratív ellenőrzés során kizárólag azon adatok vehetők figyelembe a támogatás szempontjából, amelyeket a TIR nyilvántartásba bejelentettek és a nyilvántartásban szerepelnek. A kérelemben megjelölt, de a TIR nyilvántartásban nem szereplő adatok alapján támogatás nem vehető igénybe. A TIR nyilvántartásba való bejelentés teljesítésért, a bejelentett adatok helyességéért, a bejelentés elmaradásáért, vagy határidőn túli teljesítéséért a méhész-gazdálkodó felelős annak minden jogkövetkezményével együtt.

8 A támogatás igénybevételére: - pótkocsira vagy legalább differenciálzárral ellátott kisméretű, legfeljebb 3,5 tonna összsúlyú teherautóra, emelőhátfalakra és méhek tartására szolgáló új építésű konténerre vonatkozóan a legalább 30 méhcsaláddal rendelkező méhész-gazdálkodó, - a differenciálzárral ellátott és legfeljebb 7,5 tonna összsúlyú teherautóra, terepjáró villástargoncára, önjáró rakodógépre, teherautóra szerelhető darukra vonatkozóan a legalább 80 méhcsaláddal rendelkező méhész-gazdálkodó jogosult. A Rendelet 20. (4), (6), (7), illetve (8) bekezdésének figyelembevételével több eszközre igényelhető támogatás. Ebben az esetben eszközönként külön támogatási kérelem benyújtása szükséges. - a Rendelet 20. (10) bekezdésében előírt mellékletek; - a B1038 számú Főlap; 10. A méz fizikai-kémiai tulajdonságai elemzésének támogatása A támogatást az OMME igényelheti. Támogatási kérelem a II-III. időszakban végrehajtási évenként több alkalommal is benyújtható. Támogatás kizárólag abban az esetben igényelhető, ha a vizsgálati eredmények összesítése szakmai kiadványban, valamint az OMME honlapján legkésőbb az utolsó támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg megjelent. - a Rendelet 21. (4) bekezdésében előírt mellékletek; - a B1055 számú Betétlap (Elszámolási összesítő). 11. A méhcsaládok száma szinten tartásának támogatása A támogatást olyan, érvényes OMME tagsági viszonnyal rendelkező méhész-gazdálkodó igényelheti, akinek a) a Megyei Kormányhivatal által a méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről szóló miniszteri rendelet alapján a II. időszakban június 1-je és szeptember 30-a között végzett felmérés; vagy b) a III. időszakban szeptember 30-i fordulónapra vonatkozóan a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló miniszteri rendeletben foglalt TIR nyilvántartás szerinti méhcsalád-állomány a tulajdonában van; valamint c) aki (amely) a Magyar Méhtenyésztők Országos Egyesülete (a továbbiakban: MMOE) tagjától minősített törzscsaládtól származó párzott, petéző méhanyát, párzatlan méhanyát, anyabölcsőt vásárol. A támogatási jogosultság alapja 1) a Megyei Kormányhivatalok által a méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről szóló miniszteri rendelet alapján a II. időszakban június 1-je és szeptember 30-a között végzett felmérés szerinti méhcsalád-állomány; vagy 2) a III. időszakban szeptember 30-i fordulónapra vonatkozóan a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló miniszteri rendeletben foglalt TIR nyilvántartás szerinti méhcsalád-szám. A III. időszakban az adminisztratív ellenőrzés során kizárólag azon adatok vehetők figyelembe a támogatás szempontjából, amelyeket a TIR nyilvántartásba bejelentettek és a nyilvántartásban szerepelnek. A kérelemben megjelölt, de a TIR nyilvántartásban nem szereplő adatok alapján támogatás nem vehető igénybe.

9 A TIR nyilvántartásba való bejelentés teljesítésért, a bejelentett adatok helyességéért, a bejelentés elmaradásáért, vagy határidőn túli teljesítéséért a méhész-gazdálkodó felelős annak minden jogkövetkezményével együtt. A támogatás a II-III. időszakban végrehajtási évenként legfeljebb egy alkalommal igényelhető. A támogatási kérelem jogvesztő benyújtási határideje a II. időszakra vonatkozóan augusztus 3-a, a III. időszakra vonatkozóan augusztus 3-a. Az MVH a benyújtási határidő után elvégzi a kérelmek összesítését, és ha a jogos támogatási igény meghaladja a rendelkezésre álló keretösszeget, úgy az egyes jóváhagyott kérelmekre járó támogatást arányos visszaosztással csökkenti. - a Rendelet 22. (6) bekezdésében előírt mellékletek; - a B1039 számú Főlap; 12. Fenológiai és meteorológiai méhészeti megfigyelő hálózat kialakításának és működtetésének támogatása A támogatást az OMME igényelheti. Támogatási kérelem a II-III. időszakban végrehajtási évenként több alkalommal is benyújtható. - a Rendelet 23. (5) bekezdésében előírt mellékletek; - a B1055 számú Betétlap (Elszámolási összesítő). 13. Méhegészségügyi és környezetterhelési monitoring vizsgálat támogatása A támogatást az OMME igényelheti. Támogatási kérelem a II-III. időszakban végrehajtási évenként több alkalommal is benyújtható. Támogatás kizárólag abban az esetben igényelhető, ha a vizsgálati eredmények összefoglalója ingyenes szakmai kiadványban, valamint az OMME honlapján legkésőbb a következő végrehajtási év december 31-ig megjelenik. - a Rendelet 24. (5) és (6) bekezdésében előírt mellékletek; - a B1055 számú Betétlap (Elszámolási összesítő). IV. A benyújtandó dokumentumok, programbejelentők benyújtási helye és bírálata A III. pontban meghatározott intézkedések esetén a támogatási kérelmeket a megfelelő intézkedés megjelölésével az e Közlemény számú mellékletei szerinti Főlap(ok)on, illetve Betétlap(ok)on kell benyújtani. A támogatási kérelmek benyújtásának helye: Postai úton történő benyújtás esetén: Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 1385 Budapest 62. Pf. 867.

10 Személyesen történő benyújtás esetén: MVH Ügyfélszolgálat 1095 Budapest, Soroksári út Ügyfélfogadási idő: Hétfő, Kedd, Csütörtök: ; Szerda, Péntek: A III. pont 2., valamint 4. alpontjaihoz tartozó programbejelentő lapok faxon történő benyújtás esetében: Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (06-1) (06-1) A kérelmek bírálata a Rendelet 2. (2) bekezdés b) pont ba) alpontja, valamint e) pontja szerinti intézkedések kivételével a beérkezési sorrend alapján történik. Amennyiben a kérelem hiányos, az MVH a kérelmezőt hiánypótlásra szólítja fel, amit a felszólításban megjelölt határnapig, de a II. időszak esetében legkésőbb október 1-jéig, a III. időszak vonatkozásában legkésőbb október 1-jéig kell teljesíteni. Az MVH a vonatkozó jogszabályokkal összhangban a kérelmek elbírálásához a közleményben foglaltakon túl egyéb dokumentumokat is bekérhet. A hiánypótlás nem megfelelő vagy a megadott határidőn túli teljesítése esetén az MVH a kérelemről a rendelkezésére álló adatok alapján dönt, vagy az eljárást megszünteti. A hiányos kérelem az elbírálási sorrendben a hiánypótlás beérkezésének időpontja alapján, a hiánypótlás elmaradása esetén a hiánypótlási határidőt követő ötödik munkanap szerint vehető figyelembe. A Rendelet 2. (2) bekezdés b) pont ba) alpontja, valamint e) pontja szerinti intézkedések kivételével, az adott intézkedésre meghatározott támogatási keret kimerülését követően beérkezett támogatási kérelmeket az MVH érdemi vizsgálat nélkül elutasítja. Az MVH a kérelmet elutasítja, ha az ügyfél a vonatkozó közösségi, illetve nemzeti jogszabályokban meghatározott bármely feltételt nem teljesíti. Az MVH a támogatási kérelem elbírálása alapján határozatban állapítja meg a támogatás összegét, amit forrás rendelkezésre állása esetén a határozat közlésétől számított tizenöt napon belül, de a II. időszak esetében legkésőbb október 15-ig, a III. időszak vonatkozásában legkésőbb október 15-ig utal át a kérelmezőnek az MVH ügyfél-nyilvántartási rendszerében nyilvántartott fizetési számlájára. V. Ellenőrzések A támogatási feltételek teljesítését az MVH az adminisztratív ellenőrzések mellett helyszíni ellenőrzés keretében is vizsgálhatja. A kérelmező telephelyein, létesítményeiben, valamint a rendezvények megvalósításának helyén végrehajtott helyszíni ellenőrzések kiterjednek - a szolgáltatott adatok és az azokat alátámasztó dokumentumok hitelességének, illetve - a Rendeletben meghatározott valamennyi kötelezettség teljesítésének vizsgálatára. A Vándoroltatáshoz szükséges új eszközök beszerzésének támogatása c. intézkedés esetében annak megállapítása céljából, hogy a kérelmező valóban folytat-e vándoroltatást a kérelmező telephelyein, létesítményeiben végrehajtott helyszíni ellenőrzések során az MVH ellenőrizheti a méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről szóló 70/2003. (VI. 27.) FVM rendelet 8. (1) bekezdésében meghatározott hatósági állatorvosi igazolás(oka)t, valamint a 9. (1) bekezdésben előírt nyomtatványok igazolószelvényé(ei)t.

11 VI. A közlemény hatálya E közlemény a közzététele napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a 47/2010. (XII. 31.) VM rendelet alapján nyújtható egyes méhészeti támogatások igénybevételének feltételeiről szóló 3/2011. (I. 18.) MVH közlemény hatályát veszti. Amennyiben a közlemény és a vonatkozó jogszabályok között ellentmondás vagy eltérés merül fel, úgy minden esetben a jogszabályok rendelkezései az irányadóak. VII. Kapcsolódó jogszabályok - A Tanács október 22-i 1234/2007/EK rendelete a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről ( az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet ) (VI. szakasz: A méhészeti ágazatra vonatkozó különös rendelkezések); - a Bizottság április 29-i 917/2004/EK rendelete a méhészeti termékek termelésének és forgalmazásának általános feltételeit javító intézkedésekről szóló 797/2004/EK tanácsi rendelet végrehajtásának részletes szabályairól; - a számvitelről szóló évi C. törvény; - a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény; - a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló évi XVII. törvény; - az általános forgalmi adóról szóló évi CXXVII. törvény; - a méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről szóló 70/2003. (VI. 27.) FVM rendelet; - a közötti végrehajtási időszakokban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének szabályairól szóló 47/2010. (XII. 31.) VM rendelet; - a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló évi CXXVI. törvény. Az intézkedéssel kapcsolatos további információk megtalálhatók az MVH honlapján ( a Támogatások / EU Belpiaci intézkedések / A méz termelésének és forgalmazásának támogatása cím alatt, illetőleg tájékoztatás kérhető az ugyfelszolgalat@mvh.gov.hu címen. Az ügyfélnyilvántartásba vétellel kapcsolatos információk megtalálhatók az MVH honlapján az Ügyfélnyilvántartás cím alatt, ahonnan a nyilvántartásba vételhez szükséges nyomtatványok is letölthetők. Budapest, február 7. Palkovics Péter elnök

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 3/2011. (I. 18.) MVH KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 3/2011. (I. 18.) MVH KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 3/2011. (I. 18.) MVH KÖZLEMÉNYE a 47/2010. (XII. 31.) VM rendelet alapján nyújtható egyes méhészeti támogatások igénybevételének feltételeiről I. A támogatások

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 202/2013. (XII. 19.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 202/2013. (XII. 19.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 202/2013. (XII. 19.) számú KÖZLEMÉNYE a 118/2013. (XII.16.) VM rendelet alapján az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és tagszervezetei által igénybe vehető

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 201/2013. (XII. 19.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 201/2013. (XII. 19.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 201/2013. (XII. 19.) számú KÖZLEMÉNYE a 118/2013. (XII. 16.) VM rendelet alapján a méhész-gazdálkodók által igénybe vehető egyes méhészeti támogatásokhoz rendszeresített

Részletesebben

SEGÉDLET. Általános tudnivalók

SEGÉDLET. Általános tudnivalók SEGÉDLET a varroa atka elleni alternatív védekezés higiénikus aljdeszka, valamint a keretek megjelölésére alkalmas rádiófrekvenciás azonosító (RFID-chip) beszerzésének támogatása iránti kérelem (B1216-03

Részletesebben

SEGÉDLET. a méhcsaládok számának szinten tartásának támogatása (méhanya támogatás) iránti kérelem (B1217-02 jelű nyomtatvány) helyes kitöltéséhez

SEGÉDLET. a méhcsaládok számának szinten tartásának támogatása (méhanya támogatás) iránti kérelem (B1217-02 jelű nyomtatvány) helyes kitöltéséhez SEGÉDLET a méhcsaládok számának szinten tartásának támogatása (méhanya támogatás) iránti kérelem (B1217-02 jelű nyomtatvány) helyes kitöltéséhez Általános tudnivalók 1. A kifizetési kérelem nyomtatványainak

Részletesebben

SEGÉDLET. Általános tudnivalók

SEGÉDLET. Általános tudnivalók SEGÉDLET a varroa atka elleni alternatív védekezés higiénikus aljdeszka, valamint a keretek megjelölésére alkalmas rádiófrekvenciás azonosító (RFID-chip) beszerzésének támogatása iránti kérelem (B1216-02

Részletesebben

A méz termelésének és forgalmazásának támogatása Kifizetési kérelem Főlap

A méz termelésének és forgalmazásának támogatása Kifizetési kérelem Főlap Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A méz termelésének és forgalmazásának támogatása Kifizetési kérelem Főlap Varroa atka elleni alternatív védekezés - higiénikus aljdeszka beszerzésének támogatása

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 130/2009. (IX. 30.) MVH KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 130/2009. (IX. 30.) MVH KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 130/2009. (IX. 30.) MVH KÖZLEMÉNYE a 121/2009. (IX. 11.) FVM rendelet alapján nyújtható egyes méhészeti támogatások igénybevételének feltételeiről I. A támogatások

Részletesebben

V. A Kor mány tag ja i nak ren de le tei

V. A Kor mány tag ja i nak ren de le tei 484 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 7. szám V. A Kor mány tag ja i nak ren de le tei A vidékfejlesztési miniszter 2/2012. (I. 23.) VM rendelete a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a 2010 2013

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ TÁMOGATÁSÁHOZ (2018/2019)

TÁJÉKOZTATÓ TÁMOGATÁSÁHOZ (2018/2019) TÁJÉKOZTATÓ A VÁNDOROLTATÁSHOZ SZÜKSÉGES ÚJ ESZKÖZÖK BESZERZÉSÉNEK A támogatás formája: TÁMOGATÁSÁHOZ (2018/2019) - Utófinanszírozott, vissza nem térítendő támogatás A támogatási jogosultság alapja: -

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2013. (V. 16.) MVH közleménye

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2013. (V. 16.) MVH közleménye A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2013. (V. 16.) MVH közleménye az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendelet szerinti 2013/2014. tanévi nyomtatványokról I.

Részletesebben

SEGÉDLET. a vándoroltatáshoz szükséges új eszközök beszerzésének támogatása iránti kérelem (B jelű nyomtatvány) helyes kitöltéséhez

SEGÉDLET. a vándoroltatáshoz szükséges új eszközök beszerzésének támogatása iránti kérelem (B jelű nyomtatvány) helyes kitöltéséhez SEGÉDLET a vándoroltatáshoz szükséges új eszközök beszerzésének támogatása iránti kérelem (B1226-01 jelű nyomtatvány) helyes kitöltéséhez Általános tudnivalók 1. A kifizetési kérelem nyomtatványainak kitöltése

Részletesebben

A MÉZ KINYERÉSÉHEZ ÉS LÉPTÁROLÁSHOZ SZÜKSÉGES ÚJ ESZKÖZÖK BESZERZÉSÉNEK TÁMOGATÁSÁRÓL (2015/2016)

A MÉZ KINYERÉSÉHEZ ÉS LÉPTÁROLÁSHOZ SZÜKSÉGES ÚJ ESZKÖZÖK BESZERZÉSÉNEK TÁMOGATÁSÁRÓL (2015/2016) TÁJÉKOZTATÓ A MÉZ KINYERÉSÉHEZ ÉS LÉPTÁROLÁSHOZ SZÜKSÉGES ÚJ ESZKÖZÖK BESZERZÉSÉNEK TÁMOGATÁSÁRÓL (2015/2016) A támogatás célja: A hatékonyabb és élelmiszer-biztonsági szempontból is megfelelő pergetés

Részletesebben

SEGÉDLET a varroa atka,

SEGÉDLET a varroa atka, SEGÉDLET a varroa atka, a nozematózis, illetve az egyéb kártevők, betegségek elleni gyógyszeres védekezés támogatása iránti kérelem (B1218-03 jelű nyomtatvány) helyes kitöltéséhez Általános tudnivalók

Részletesebben

SEGÉDLET. Általános tudnivalók

SEGÉDLET. Általános tudnivalók SEGÉDLET a méz és méhészeti termékek kinyeréséhez és kiszereléséhez, valamint a léptároláshoz szükséges új eszközök beszerzésének támogatása iránti kérelem (B1215-03 jelű nyomtatvány) helyes kitöltéséhez

Részletesebben

108/2005. (XI. 24.) FVM rendelet. a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján nyújtható méhészeti támogatások igénybevételének részletes szabályairól

108/2005. (XI. 24.) FVM rendelet. a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján nyújtható méhészeti támogatások igénybevételének részletes szabályairól 108/2005. (XI. 24.) FVM rendelet a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján nyújtható méhészeti támogatások igénybevételének részletes szabályairól A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokhoz és

Részletesebben

A VÁNDOROLTATÁSHOZ SZÜKSÉGES ÚJ ESZKÖZÖK BESZERZÉSÉNEK TÁMOGATÁSÁRÓL (2015/2016)

A VÁNDOROLTATÁSHOZ SZÜKSÉGES ÚJ ESZKÖZÖK BESZERZÉSÉNEK TÁMOGATÁSÁRÓL (2015/2016) TÁJÉKOZTATÓ A VÁNDOROLTATÁSHOZ SZÜKSÉGES ÚJ ESZKÖZÖK BESZERZÉSÉNEK TÁMOGATÁSÁRÓL (2015/2016) A támogatás célja: Az eredményes méhészkedés elérése érdekében a vándoroltatást elősegítő új, speciális eszközök

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 78/2014. (V. 14.) MVH közleménye

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 78/2014. (V. 14.) MVH közleménye A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 78/2014. (V. 14.) MVH közleménye az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendelet szerinti 2014/2015. tanévi nyomtatványok közzétételéről

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatás 2016.

Részletesebben

81/2006. (XI. 24.) FVM rendelet

81/2006. (XI. 24.) FVM rendelet 81/2006. (XI. 24.) FVM rendelet a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján 2006/2007. évi végrehajtási időszakban nyújtható méhészeti támogatások igénybevételének részletes szabályairól A mezőgazdasági

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 121/2014. (VII.22.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 121/2014. (VII.22.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 121/2014. (VII.22.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, korszerű ültetvények létesítéséhez

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 167/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 167/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 167/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE a 118/2013. (XII.16.) VM rendelet alapján az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és tagszervezetei által igénybe vehető egyes

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről Jelen Közlemény alapja az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési

Részletesebben

A Magyar Államkincstár 5/2017. (II. 14.) számú KÖZLEMÉNYE

A Magyar Államkincstár 5/2017. (II. 14.) számú KÖZLEMÉNYE A Magyar Államkincstár 5/2017. (II. 14.) számú KÖZLEMÉNYE a méhészeti járművekre 2017. évben igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról I. A támogatás jogszabályi alapja A méhészeti járművekre

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE a tejtermelőket sújtó különleges hátrányok kezeléséhez kapcsolódó, 2013. évi különleges támogatás igénybevételének feltételeiről

Részletesebben

SEGÉDLET a varroa atka,

SEGÉDLET a varroa atka, SEGÉDLET a varroa atka, a nozematózis, illetve az egyéb kártevők, betegségek elleni gyógyszeres védekezés támogatása iránti kérelem (B1218-03 jelű nyomtatvány) helyes kitöltéséhez Általános tudnivalók

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 139/2013. (VIII. 5.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 139/2013. (VIII. 5.) számú KÖZLEMÉNYE A 139/2013. (VIII. 5.) számú KÖZLEMÉNYE a sertésfeldolgozást végző élelmiszer-feldolgozók részére nyújtott de minimis támogatás igénybevételéről I. A támogatás jogszabályi alapja A sertésfeldolgozást végző

Részletesebben

1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény. a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről

1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény. a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről 1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről I. A tejkvóta igénylésének alapja A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások keretében a támogatási összeg fennmaradó

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 143/2014. (IX. 22.) MVH KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 143/2014. (IX. 22.) MVH KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 143/2014. (IX. 22.) MVH KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez a 2011. évtől igényelhető

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 216/2014. (XII. 17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 216/2014. (XII. 17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 216/2014. (XII. 17.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági termékek belső piacon és harmadik országokban történő megismertetéséhez és promóciójához igénybe vehető

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 88/2013 (V.30.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 88/2013 (V.30.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 88/2013 (V.30.) számú KÖZLEMÉNYE A 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényléséről I. A támogatásban való részvétel általános

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 178/2013. (X.28) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 178/2013. (X.28) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 178/2013. (X.28) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, létesítéséhez nyújtandó

Részletesebben

175/2008. (XII. 31.) FVM rendelet

175/2008. (XII. 31.) FVM rendelet 175/2008. (XII. 31.) FVM rendelet a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján 2008/2009. évi végrehajtási időszakban nyújtott méhészeti támogatások igénybevételének részletes szabályairól A mezőgazdasági,

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 44/2013. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 44/2013. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 44/2013. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg fennmaradó 10

Részletesebben

I. A támogatás jogszabályi alapja

I. A támogatás jogszabályi alapja A Magyar Államkincstár 20/2017. (III. 17.) számú KÖZLEMÉNYE a tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű támogatásáról szóló 74/2016. (XI. 29.) FM rendelet szerinti

Részletesebben

I. Az újratelepítési jogok értékesítésének jogszabályi alapja

I. Az újratelepítési jogok értékesítésének jogszabályi alapja A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 179/2012. (XII. 19.) számú KÖZLEMÉNYE a szőlőültetvény újratelepítési jogok telepítési jogtartalékból a 2012/2013. borpiaci év tavaszi időszakában történő értékesítéséről

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 83/2014 (V. 26.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 83/2014 (V. 26.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 83/2014 (V. 26.) számú KÖZLEMÉNYE A 2014-es támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényléséről I. A támogatásban való részvétel általános

Részletesebben

Magyar Államkincstár 21/2017. (III. 17.) számú KÖZLEMÉNYE

Magyar Államkincstár 21/2017. (III. 17.) számú KÖZLEMÉNYE Magyar Államkincstár 21/2017. (III. 17.) számú KÖZLEMÉNYE a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és -átállításához a 2012/2013 borpiaci évtől igényelhető támogatás feltételeiről szóló 142/2012. (XII.

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 30/2015. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 30/2015. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 30/2015. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg fennmaradó 10

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók keretében a kedvezőtlen időjárással érintett vállalkozások általi csekély összegű

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 45/2016. (IV. 28) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 45/2016. (IV. 28) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 45/2016. (IV. 28) számú KÖZLEMÉNYE az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendelet szerinti 2016/2017. tanévi megállapodás és megállapodás-módosítás

Részletesebben

Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához

Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához Előzmények A minőségi pontytenyésztési programban való részvétel csekély

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2011 (VI.1.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2011 (VI.1.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2011 (VI.1.) számú KÖZLEMÉNYE A 2011-es támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényléséről I. A támogatásban való részvétel általános

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről Jelen közlemény

Részletesebben

A vidékfejlesztési pályázatokkal kapcsolatos aktuális információk

A vidékfejlesztési pályázatokkal kapcsolatos aktuális információk A vidékfejlesztési pályázatokkal kapcsolatos aktuális információk Koleszár Gábor főosztályvezető B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály Nemzeti Méhészeti Program A

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 25/2010 (II.26) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 25/2010 (II.26) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 25/2010 (II.26) számú KÖZLEMÉNYE A mezőgazdasági termelők gazdaságátadásához nyújtandó támogatáshoz A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 25/2010 (II.26)

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE az Új Magyarország TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram kapcsán kamat megfizetéséhez igénybe vehető csekély összegű támogatásról,

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 154/2013. (IX.16.) számú. KÖZLEMÉNYE a cukorrépa-termelők 2013. évi nemzeti kiegészítő támogatásáról

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 154/2013. (IX.16.) számú. KÖZLEMÉNYE a cukorrépa-termelők 2013. évi nemzeti kiegészítő támogatásáról A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 154/2013. (IX.16.) számú KÖZLEMÉNYE a cukorrépa-termelők 2013. évi nemzeti kiegészítő támogatásáról I. Előzmények Jelen közlemény a cukorrépa-termelők 2013.

Részletesebben

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 194/2014. (XII.11.) számú KÖZLEMÉNYE A 2015. évi mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás igénybevételi feltételeiről Jelen Közlemény a mezőgazdasági

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE a kéknyelv immunizálással kapcsolatos költségek mezőgazdasági csekély összegű támogatásának igénybevételéhez szükséges nyomtatvány

Részletesebben

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2013/1. a Tiszazugi LEADER

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 10/2016. (II. 15.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 10/2016. (II. 15.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 10/2016. (II. 15.) számú KÖZLEMÉNYE az illegális bevándorlók által okozott mezőgazdasági károk kompenzálására igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 215/2014 (XII.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 215/2014 (XII.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 215/2014 (XII.17.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg fennmaradó 10 %-ára vonatkozó kifizetési

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2016. (IX. 21.) számú közleménye

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2016. (IX. 21.) számú közleménye A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2016. (IX. 21.) számú közleménye az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendelet szerinti, a 2016/2017. tanévre vonatkozó kifizetési

Részletesebben

I. Zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti programban résztvevő ügyfél kötelezettségei

I. Zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti programban résztvevő ügyfél kötelezettségei A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 3 / 2015. (I. 13.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal /2014. (..) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal /2014. (..) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal /2014. (..) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás 2013/2014. gazdálkodási

Részletesebben

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A

Részletesebben

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM A Miniszterelnökséget vezető miniszter 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési

Részletesebben

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 79/2014. (V. 15.) számú KÖZLEMÉNYE A 2014. évi mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás igénybevételi feltételeiről I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2008. (VI. 30. ) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2008. (VI. 30. ) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2008. (VI. 30. ) számú KÖZLEMÉNYE A szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2014. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2014. (V.26.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2014. (V.26.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2014. (V.26.) számú KÖZLEMÉNYE az erdészeti potenciál helyreállítására nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2014.

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 18/2008. (III. 03.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 18/2008. (III. 03.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 18/2008. (III. 03.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2010. (IV. 29.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2010. (IV. 29.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2010. (IV. 29.) számú KÖZLEMÉNYE a kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, korszerű ültetvények létesítéséhez nyújtandó támogatások igényléséről A Mezőgazdasági

Részletesebben

I. A dohány szerkezetátalakítási program évi kötelezettségeinek teljesítéséről szóló nyilatkozat benyújtására kötelezettek

I. A dohány szerkezetátalakítási program évi kötelezettségeinek teljesítéséről szóló nyilatkozat benyújtására kötelezettek A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2/2016. (2016.01.25.) számú KÖZLEMÉNYE A dohány szerkezetátalakítási nemzeti programmal összefüggésben igényelhető mezőgazdasági és általános csekély összegű

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 147. szám 24861 V. A Kormány tagjainak rendeletei A vidékfejlesztési miniszter 112/2012. (XI. 7.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási

Részletesebben

96/2015. (XII. 23.) FM rendelet. a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról

96/2015. (XII. 23.) FM rendelet. a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról 96/2015. (XII. 23.) FM rendelet a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó

Részletesebben

Méhészet. Eljáró hatóság: Tiszaföldvár Város Önkormányzat Jegyzője. Illetékességi terület: Tiszaföldvár város közigazgatási területe

Méhészet. Eljáró hatóság: Tiszaföldvár Város Önkormányzat Jegyzője. Illetékességi terület: Tiszaföldvár város közigazgatási területe Méhészet Eljáró hatóság: Tiszaföldvár Város Önkormányzat Jegyzője Illetékességi terület: Tiszaföldvár város közigazgatási területe Csatolandó mellékletek: méhek vándoroltatása esetén egy hétnél nem régebbi

Részletesebben

SEGÉDLET. A támogatási év minden év április 1-jétől, következő év március 31-éig tart és négy tárgynegyedévből áll.

SEGÉDLET. A támogatási év minden év április 1-jétől, következő év március 31-éig tart és négy tárgynegyedévből áll. SEGÉDLET a tenyészkoca állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0632 számú Kifizetési kérelem, valamint N0633 számú Tartási hely adatok Kifizetési kérelemhez nyomtatványok helyes kitöltéséhez

Részletesebben

I. A támogatásban való részvétel feltételei

I. A támogatásban való részvétel feltételei A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 56/2010. (IV.15.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 165. szám 21367 V. A Kormány tagjainak rendeletei A Miniszterelnökséget vezető miniszter 47/2015. (XI. 2.) MvM rendelete a Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2015. (V.7.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2015. (V.7.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2015. (V.7.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről Jelen közlemény az

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 58/2014. (IV.11.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 58/2014. (IV.11.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 58/2014. (IV.11.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások

Részletesebben

A Magyar Államkincstár 83/2017. (VI. 14.) számú KÖZLEMÉNYE

A Magyar Államkincstár 83/2017. (VI. 14.) számú KÖZLEMÉNYE A Magyar Államkincstár 83/2017. (VI. 14.) számú KÖZLEMÉNYE a sertéságazati stratégiai intézkedések keretében a törzstenyészetek fejlesztését szolgáló mezőgazdasági csekély összegű támogatás 2017. évi igénybevételéről

Részletesebben

47/2010. (XII. 31.) VM rendelet

47/2010. (XII. 31.) VM rendelet 1 47/2010. (XII. 31.) VM rendelet a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a 2010 2013 közötti végrehajtási időszakokban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap társfinanszírozásában

Részletesebben

A változásvezetési eljárás megindítására irányuló kérelem adattartalma

A változásvezetési eljárás megindítására irányuló kérelem adattartalma M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 166. szám 21405 1. melléklet a 71/2015. (XI. 3.) FM rendelethez A változásvezetési eljárás megindítására irányuló kérelem adattartalma 1. Az ügyfél azonosítására vonatkozó

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 77/2016. (VIII. 23.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 77/2016. (VIII. 23.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 77/2016. (VIII. 23.) számú KÖZLEMÉNYE a sertéságazati stratégiai intézkedések keretében a törzstenyészetek fejlesztését szolgáló mezőgazdasági csekély összegű

Részletesebben

47/2010. (XII. 31.) VM

47/2010. (XII. 31.) VM 47/2010. (XII. 31.) VM rendelet a Magyar Méhészeti emzeti Program alapján a 2010 2013 közötti végrehajtási időszakokban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap társfinanszírozásában

Részletesebben

Az FVM az állattartók számára de minimis típusú, míg a TÉSzek számára EMVA támogatást írtak ki, melyeket röviden összefoglalunk:

Az FVM az állattartók számára de minimis típusú, míg a TÉSzek számára EMVA támogatást írtak ki, melyeket röviden összefoglalunk: HÍRLEVÉL 2007/8. Az FVM az állattartók számára de minimis típusú, míg a TÉSzek számára EMVA támogatást írtak ki, melyeket röviden összefoglalunk: 1. az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE a csekély összegű támogatások igénybevételéhez kapcsolódó egy és ugyanazon vállalkozás minőségről, valamint az alkalmazott

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2015. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: 6.122.01.01. Általános tudnivalók

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: 6.122.01.01. Általános tudnivalók KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.122.01.01 Általános

Részletesebben

5. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet módosítása

5. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet módosítása 13312 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 20 évi 12 szám 4. Az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Névjegyzékről és az Országos Szociálpolitikai Szakértői Névjegyzékről szóló 25/200 (XI. ) SZMM rendelet módosítása

Részletesebben

Segédlet. Általános tudnivalók

Segédlet. Általános tudnivalók Segédlet az árutermő, törzs- és kísérleti borszőlőültetvény telepítési-, pótlási-, illetve fajtaváltásiengedély kérelemhez kapcsolódó a 37/2012. (III. 8.) MVH Közleményben rendszeresített, a 178/2012.

Részletesebben

95/2008. (VII. 25.) FVM rendelet

95/2008. (VII. 25.) FVM rendelet 95/2008. (VII. 25.) FVM rendelet az egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolására, ellenőrzésére és megfigyelésére irányuló nemzeti programok finanszírozásának szabályairól Az állattenyésztésről szóló

Részletesebben

Jogcímkód: Általános tudnivalók

Jogcímkód: Általános tudnivalók KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A juh és kecske állatállomány elektronikus jelölése kapcsán a 79/2011. (VIII. 3.) VM rendelet alapján benyújtott támogatási kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.127.08.01 Általános tudnivalók

Részletesebben

w w w. c s i g e e s c s i g e. c o m

w w w. c s i g e e s c s i g e. c o m A pályázatok benyújtása 2015. május 18-tól lehetséges! Támogatás célja Cél a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságalapításának és a birtokstruktúra átalakításának előmozdítása, a mezőgazdasági munkaerő

Részletesebben

Hírlevél. Tájékoztató LEADER pályázatokkal illetve ÚMVP EMVA kifizetési kérelmekkel kapcsolatosan

Hírlevél. Tájékoztató LEADER pályázatokkal illetve ÚMVP EMVA kifizetési kérelmekkel kapcsolatosan Hírlevél Tájékoztató LEADER pályázatokkal illetve ÚMVP EMVA kifizetési kérelmekkel kapcsolatosan 2458 Kulcs, Rákóczi u. 139. tel.:25/252-752 email:info@mezofoldihid.hu www.mezofoldihid.hu Ezúton felhívjuk

Részletesebben

26/2008. (III. 7.) FVM rendelet

26/2008. (III. 7.) FVM rendelet 1 26/2008. (III. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

D0720-05. Közösség azonosító: Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Támogatási határozat iratazonosítója: Cégforma: Név: E-mail cím:

D0720-05. Közösség azonosító: Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Támogatási határozat iratazonosítója: Cégforma: Név: E-mail cím: Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére a 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás Kérelem - Főlap Jogcímkód:

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a növénytermesztés és kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes

Részletesebben

Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Számla- és bizonylatösszesítő A betétlap - bizonylatösszesítő Benyújtandó a kitöltési útmutató szerint!

Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Számla- és bizonylatösszesítő A betétlap - bizonylatösszesítő Benyújtandó a kitöltési útmutató szerint! D0034-02 Számla- és bizonylatösszesítő A betétlap - bizonylatösszesítő iratazonosítója 2 Név, dátum, aláírások Kitöltés dátuma Ügyfél aláirása Könyvvezetésért felelős személy Név Aláírása Azonosítója 3

Részletesebben

SEGÉDLET. a sertés állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0409 számú Kifizetési kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez

SEGÉDLET. a sertés állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0409 számú Kifizetési kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez Általános információ SEGÉDLET a sertés állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0409 számú Kifizetési kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez 1. A kifizetési kérelem benyújtása előtt célszerű

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 7. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. január 23., hétfõ. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 7. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. január 23., hétfõ. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY 7. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. január 23., hétfõ Tartalomjegyzék 3/2012. (I. 23.) Korm. rendelet 2/2012. (I. 23.) VM rendelet 1009/2012. (I. 23.) Korm. határozat 1010/2012. (I.

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 71/2014. (IV. 30.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 71/2014. (IV. 30.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 71/2014. (IV. 30.) számú KÖZLEMÉNYE a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet szerinti támogatások

Részletesebben

Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 2. oldal (3)1 Kettőshasznú fajtájú egyed vonatkozásában a kérelm

Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 2. oldal (3)1 Kettőshasznú fajtájú egyed vonatkozásában a kérelm Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 1. oldal 3/2017. (I. 23.) FM rendelet a tejtermelőknek és az egyéb állattenyésztési ágazatok gazdálkodóinak nyújtandó

Részletesebben

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások Támogatási Kérelem Jogcímkód: 6-124-01-01

Részletesebben