A Településképi véleményezési eljárás a főépítész szakmai álláspontja alapján

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Településképi véleményezési eljárás a főépítész szakmai álláspontja alapján"

Átírás

1 1. melléklet A Településképi véleményezési eljárás a főépítész szakmai álláspontja alapján 1). A város szabályozási tervében lehatárolt műemléki-, régészeti, az épített környezet értékeinek helyi védelméről szóló 47/2014.(X.03.) rendelet mellékleteiben nevesített helyi értékvédelem alá vont területek és épületek, önkormányzati tulajdonú területen, valamint közlekedési területen és közterületen megvalósítandó a) valamennyi olyan új épület és épületegyüttes rendeltetéstől és szintszámtól függetlenül amelynek bruttó beépített alapterülete legfeljebb 300 m 2, b) valamennyi olyan meglévő épület, épületegyüttes rendeltetésétől és szintszámától függetlenül amelynek átalakítással, felújítással, bővítéssel, tetőtér beépítéssel, átépítéssel érintett alapterület nem haladja meg eredeti bruttó szintterületének 50 %-át, 2). Az épített környezet értékeinek helyi védelméről szóló 47/2014.(X.03.) rendelet mellékleteiben nevesített városképi jelentőségű útvonalaival és területeivel, illetve azok csomópontjaival határos ingatlanokat érintő a) a szabályozási tervben feltüntetett, lakó településközponti vegyes, intézményi és különleges terület-felhasználású területekre tervezett valamennyi olyan épület és épületegyüttes rendeltetéstől függetlenül amelynek bruttó alapterülete nem éri el a 300 m 2 -t, b) a szabályozási tervben feltüntetett, Gip és Gksz terület-felhasználású területekre tervezett valamennyi olyan épület és épületegyüttes rendeltetéstől függetlenül amelynek bruttó beépített területe nem éri el az 500 m2-t, és bármely terepszint feletti része 2 szintnél magasabb, c) valamennyi olyan meglévő épület, épületegyüttes rendeltetéstől függetlenül amelynek átalakítással, felújítással, bővítéssel, tetőtér beépítéssel, átépítéssel érintett alapterülete nem haladja meg az összes, meglévő szintterületének 50 %- át, és a bővítés után sem haladja meg a 300 m 2 bruttó beépített területet, és bármely terepszint feletti része 2 szintnél nem magasabb, 3). Az 1. és 2. pontban felsoroltak kivételével, a város teljes közigazgatási területét érintő, a) szabályozási tervben feltüntetett, lakó, Vt, Vk, Vi terület-felhasználású területekre tervezett valamennyi olyan épület és épületegyüttes rendeltetéstől függetlenül amelynek bruttó beépített alapterülete nem éri el a 300 m2 t, vagy bármely terepszint feletti része a 2 szintnél nem magasabb, b) szabályozási tervben feltüntetett, Gip és Gksz terület-felhasználású területekre tervezett valamennyi olyan épület és épületegyüttes rendeltetéstől függetlenül amelynek bruttó beépített területe nem éri el az 1000 m2 t, vagy bármely terepszint feletti része 2 szintnél nem magasabb, c) valamennyi olyan meglévő épület, épületegyüttes rendeltetéstől függetlenül kivéve a lakóépületeket amelynek átalakítással, felújítással, bővítéssel, tetőtér beépítéssel, átépítéssel érintett alapterülete nem haladja meg az összes meglévő szintterületének 50%-át, vagy bővítés után sem haladja meg a 300 m 2 bruttó beépített alapterületet, vagy bármely terepszint feletti része 2 szintnél nem magasabb, d) legfeljebb 2000 m2 nagyságú park- és kertépítészeti beruházás, szobor, emlékmű, díszkút, e) újonnan létesülő, illetve rekonstrukció alá vont közutakat, közterületeket. közlekedési területeket érintő fejlesztés,

2 f) országos jelentőségű védett természeti,- és Natura 2000 előírással érintett területen új építmény megvalósítása, vagy meglévő épület átalakítása, felújítása, bővítése, ha összességében bruttó legfeljebb 300 m 2 bruttó beépített alapterületű és bármely terepszint feletti része 2 szintnél nem magasabb g) önálló reklámtartó építmény építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása, melynek mérete az építési tevékenység után meghaladja ga) beépítésre nem szánt területen a 9,0 m magasságot, gb) beépítésre szánt területen a 4,5 m magasságot.

3 2. melléklet A Településképi véleményezési eljárás az önkormányzati tervtanács szakmai álláspontja alapján 1). A város szabályozási tervében lehatárolt műemléki-, régészeti területeken, a helyi építési szabályzatban és szabályozási tervben kialakult állapotú jelzéssel ellátott övezetek érintett telkein, önkormányzati tulajdonú területen az épített környezet értékeinek helyi védelméről szóló 47/2014. (X. 03.) rendelet mellékleteiben nevesített helyi értékvédelem alá vont területek és épületek, önkormányzati tulajdonú területen, valamint közlekedési területen és közterületen megvalósítandó, vagy önkormányzat gazdasági szervezetének, valamint közintézményének beruházásában tervezett: a. valamennyi olyan új épület és épületegyüttes rendeltetéstől és szintszámtól függetlenül amelynek bruttó beépített alapterülete meghaladja a 300 m 2 -t, b. valamennyi olyan meglévő épület, épületegyüttes rendeltetésétől és szintszámától függetlenül amelynek átalakítással, felújítással, bővítéssel, tetőtér beépítéssel, átépítéssel érintett alapterület meghaladja az eredeti bruttó szintterületének 50 %-át, 2). Az épített környezet értékeinek helyi védelméről szóló 47/2014. (X. 03.) rendelet mellékleteiben nevesített városképi jelentőségű útvonalaival és területeivel, illetve azok csomópontjaival határos ingatlanokat érintő: a) a szabályozási tervben feltüntetett, lakó településközponti vegyes, intézményi és különleges terület-felhasználású területekre tervezett valamennyi olyan épület és épületegyüttes rendeltetéstől függetlenül amelynek bruttó beépített alapterülete meghaladja a 300 m 2 -t, vagy bármely terepszint feletti része 2 szintnél magasabb, b) a szabályozási tervben feltüntetett, Gip és Gksz terület-felhasználású területekre tervezett valamennyi olyan épület és épületegyüttes rendeltetéstől függetlenül amelynek bruttó beépített alapterülete meghaladja az 500 m 2 -t, vagy bármely terepszint feletti része 2 szintnél magasabb, c) valamennyi olyan meglévő épület, épületegyüttes rendeltetéstől függetlenül amelynek átalakítással, felújítással, bővítéssel, tetőtérbeépítéssel, átépítéssel érintett alapterülete meghaladja az összes, meglévő szintterületének 50 %-át, vagy bővítés után meghaladja a 200 m2 telek beépített területét, vagy bármely terepszint feletti része 2 szintnél magasabb, 3). Az 1. és 2. pontban felsoroltak kivételével, a város teljes közigazgatási területét érintő, a) szabályozási tervben feltüntetett, lakó, Vt, Vk Vi terület-felhasználású területekre tervezett valamennyi olyan épület és épületegyüttes rendeltetéstől függetlenül amelynek bruttó beépített alapterülete meghaladja a 300 m 2 t, vagy bármely terepszint feletti része a 2 szintnél magasabb, b) szabályozási tervben feltüntetett, Gip és Gksz terület-felhasználású területekre tervezett valamennyi olyan épület és épületegyüttes rendeltetéstől függetlenül amelynek bruttó beépített területe meghaladja az 1000 m 2 t, vagy bármely terepszint feletti része 2 szintnél magasabb,

4 c) valamennyi olyan meglévő épület, épületegyüttes rendeltetéstől függetlenül amelynek átalakítással, felújítással, bővítéssel, tetőtér beépítéssel, átépítéssel érintett alapterülete meghaladja az összes meglévő szintterületének 50%-át, vagy bővítés után meghaladja a 300 m2 bruttó beépített alapterületet, vagy bármely terepszint feletti része 2 szintnél magasabb, d) 2000 m2 nagyságot meghaladó építésügyi hatósági engedélyhez kötött közterületi park- és kertépítészeti beruházás, e) újonnan létesülő, illetve rekonstrukció alá vont fő közlekedési utakat, belső és külső útgyűrűt, sugárirányú bevezető utakat és csomópontjaikat érintő beruházások, f) lakóterületeken telepszerűen kialakított, sorházas, átriumházas telepítésű épületek, épületegyüttesek, amelyek legalább 3 szomszédos, együtt épülő önálló rendeltetési egységet tartalmaznak, g) országos jelentőségű védett természeti,- és Natura 2000 előírással érintett területen új építmény megvalósítása, vagy meglévő épület átalakítása, felújítása, bővítése, ha összes bruttó alapterülete meghaladja a 300 m 2 beépített alapterületet és bármely terepszint feletti része 2 szintnél magasabb.

5 3. melléklet Településkép bejelentéshez kötött tevékenységek Építmények, épületek esetében: 1). A város szabályozási tervében lehatárolt műemléki-, régészeti területeken, a helyi építési szabályzatban és szabályozási tervben kialakult állapotú jelzéssel ellátott övezetek érintett telkein, önkormányzati tulajdonú területen az épített környezet értékeinek helyi védelméről szóló 47/2014. (X. 03.) rendelet mellékleteiben nevesített helyi értékvédelem alá vont területek és épületek, önkormányzati tulajdonú területen, valamint közlekedési területen és közterületen megvalósítandó: a) minden meglévő épület, építmény homlokzatfelületének utólagos hőszigetelése, színezése, héjazatának, homlokzati felületképzésének megváltoztatása, b) minden meglévő épület, építmény nyílászárójának anyaghasználatát, osztását, színét tekintve a meglevőtől (eredetitől) eltérő cseréje, c) minden meglévő építményben, épületben új égéstermék-elvezető kémény létesítése, ha annak megvalósítása nem jár a meglévő építmény tartószerkezetének megbontásával, átalakításával, megerősítésével, d) minden meglévő épület, építmény homlokzatához illesztett előtető, védőtető, árnyékoló, ernyőszerkezet építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása, e) a 6,0 m vagy annál kisebb magasságú, a 60 m3 vagy annál kisebb térfogatú siló, ömlesztettanya-tároló, nem veszélyes folyadékok tárolója, nem veszélyes anyagot tartalmazó, nyomástartó edénynek nem minősülő, föld feletti vagy alatti tartály, tároló elhelyezéséhez szükséges építmény építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, f) építménynek minősülő szelektív és háztartási célú hulladékgyűjtő, tároló, sorompó, árnyékoló elhelyezése, g) a közterülethez közvetlenül kapcsolódó támfal építése, bővítése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, megváltoztatása, melynek mérete az építési tevékenységgel nem haladja meg a rendezett alsó terepszinttől számított 1,5 méter magasságot, h) bruttó 50,0 m 3 -nél nem nagyobb térfogatú vagy a 1,5 m-nél nem mélyebb magánhasználatú kerti víz,- fürdőmedence, kerti tó építése, i) az épületek szerinti reklámcélú megvilágítása, díszvilágítása, 2.) Az 1. pontban foglaltak kivételével a város teljes közigazgatási területén 2 lakásnál kisebb lakóépületek kivételével minden meglevő épület a) homlokzatfelületének utólagos hőszigetelése, színezése, héjazatának, a homlokzat felületképzésének megváltoztatása, b) nyílászárójának anyaghasználatát, osztását, színét tekintve a meglévőtől, eredetitől eltérő cseréje, c) homlokzatához illesztett előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása, ha ehhez az épület tartószerkezetét nem kell megváltoztatni, átalakítani, megbontani, kicserélni, megerősíteni vagy újjáépíteni, d) az épületek reklámcélú megvilágítása,

6 e) új, önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadon álló) égéstermék elvezető kémény építése, melynek magassága a 6,0 m-t nem haladja meg, f) kereskedelmi, vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 20,0 m 2 alapterületet, kivéve műemléki jelentőségű területen a telek közterületi határához legközelebb, de legfeljebb 50 méterre álló új épület építését, vagy meglévő épület építésügyi hatósági engedélyhez kötött bővítését vagy átalakítást, g) nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése, bővítése, melynek mérete a építési tevékenység után meghaladja a nettó 25 m 3 térfogatot és a 2,5 m gerincmagasságot, de nem haladja meg a nettó 100 m 3 térfogatot és a 4,5 m gerincmagasságot, valamint a 10 m 2 alapterületet, h) zászlótartó oszlop (zászlórúd) építése, melynek terepszinttől mért magassága a 6,0 métert nem haladja meg, i) megfelelőség igazolással vagy teljesítmény-nyilatkozattal és jóváhagyott műszaki specifikációval rendelkező építményszerkezetű, vagy tömegtartózkodás céljára nem szolgáló, vagy legfeljebb 180 napig fennálló ia) rendezvényeket kiszolgáló színpad, színpadi tető, lelátó, mutatványos, szórakoztató, vendéglátó, kereskedelmi, valamint előadás tartására szolgáló építmény (pavilonok, faházak, sátrak) ib) kiállítási vagy elsősegélyt nyújtó építmény (pavilonok, faházak, sátrak), ic) levegővel felfújt vagy feszített fedések (sátorszerkezetek), j) temető területén ja) sírbolt, urnasírbolt építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 50 m 2 alapterületet, vagy a 3,0 m magasságot, jb) urnafülke, sírhely, sírjel építése, elhelyezése, k) szobor, emlékmű kereszt, emlékjel építése, elhelyezése, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t, l) emlékfal építése, melynek talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 3,0 m-t m) park, játszótér, sportpálya megfelelőségi igazolással vagy teljesítménynyilatkozattal és műszaki specifikációval rendelkező műtárgyainak építése, egyéb építési tevékenység végzése, n) közterületi kerítés, valamint közterület felöl megjelenő kerti építmény építése, bővítése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, megváltoztatása, o) közterületen, vagy közterület felől látható utasváró fülke építése, p) szellőző-, klímaberendezés, megújuló energiaforrás berendezései (napelem, napkollektor, szélkerék) építményen való elhelyezése, transzformátor állomások, kapcsolószekrények közterületen, vagy telken belül közterület felé megjelenő módon történő elhelyezése, q) elektronikus hírközlési építmény: ra) műtárgyaknak minősülő antennatartó szerkezet létesítése, ha annak bármely irányú mérete a bruttó 6,0 m-t nem haladja meg, vagy rb) az antennatartó szerkezet méretétől függetlenül a szerkezetre antenna felszerelése, ha az antenna bármely irányú mérete a 4,0 m-t nem haladja meg.

7 Reklámok és hirdetmények esetében 3) A város szabályozási tervében lehatárolt műemléki-, régészeti területeken, az épített környezet értékeinek helyi védelméről szóló 47/2014.(X.03.) rendelet mellékleteiben nevesített helyi értékvédelem alá vont területek és épületek, megvalósítandó: a) reklám, reklámberendezés, hirdetmény és hirdető-berendezés elhelyezéséről szóló helyi önkormányzati rendeletben (helyi reklámrendelet) meghatározott reklámok, hirdetmények, hirdető berendezések létesítése és elhelyezése, b) építési reklámhálót (építési védő-háló) elhelyezni a város teljes területén csak az építkezés idejére, de legfeljebb 12 hónap időtartamra lehet és az alábbi területeken, az elemeknek elhelyezésével és kialakításával kapcsolatban településképi bejelentési eljárást kell folytatni. 4). A város egész közigazgatási területén: a) önálló reklámtartó építmény építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása, melynek a mérete az építési tevékenység után sem haladja meg: aa) beépítésre nem szánt területen a 9,0 m magasságot, ab) beépítésre szánt területen a 4,5 m magasságot. b) a város teljes belterülete esetében- kivéve a 3. pontban rögzített területek településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni: ba) 0,5 m 2 felületnagyságot meghaladó cégtábla, címtábla elhelyezésekor, bb) 1,0 m 2 befogadó területnagyságot meghaladó méretű térbeli, vagy homlokzatra festett önálló betűkből álló felirat elhelyezésekor, ha a betűk közvetlenül a homlokzatra vannak felerősítve, vagy felfestve, bc) a homlokzati felületre merőleges, legfeljebb 70 cm kiállású, 0,4 m 2 felületet meghaladó: - műanyag világító, vagy világítás nélküli doboz konzolra szerelve, - erősített műanyag lapból kivágott, a tevékenységre jellemző logó, vagy ábra elhelyezésekor c) épületek reklámcélú megvilágítása csak településképi bejelentési eljárás keretében lehetséges, kivéve az adventi időszakban amely e rendelet szempontjából november 30-tól január 10-ig tart. Ezen időszakban az ünnepekkel kapcsolatos ábrázolásmóddal kialakított mobil reklámcélú hirdető berendezés (különösen: figura, makett, ünnepi szimbólum) kihelyezése, homlokzatnak, kirakatüvegnek az ünnepekkel kapcsolatos ábrázolásmóddal történő díszítése településképi bejelentés és véleményezés nélkül történhet. Építmények rendeltetésének megváltoztatása esetében 5). A város közigazgatási területén bármely épület, építmény rendeltetésének megváltoztatása esetén, ha: a) az új rendeltetés parkoló igénye növekszik, b) lakó rendeltetés más rendeltetésre változik, c) bármely meglevő rendeltetés ipari, gazdasági, vendéglátó, egészségügyi rendeltetésre változik.

8 4. melléklet KÉRELEM településképi vélemény kiadásához Településképi bejelentés/előírás száma, dátuma: ÉTDR kód: Név: AZ ÉPÍTTETŐ ADATAI Név: A TERVEZŐ ADATAI Székhely: Székhely: Levelezési cím: Levelezési cím: Kapcsolattartó: Kapcsolattartó: Elérhetőség: ( , telefon) Elérhetőség: ( , telefon) AZ ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGGEL ÉRINTETT INGATLAN ADATAI Az ingatlan helye: Területe: m² Beépítettsége: % Hrsz: A TERVEZETT LÉTESÍTMÉNY ADATAI Rendeltetés: Rendeltetési egység száma: db Bruttó szintterület: m² Építménymagasság: m Tetőtér hasznosítása: Zöldfelületi fedettség: % Személygépkocsi elhelyezés, Személygépkocsi parkoló db Tetőidom kialakítása, Tetőidom hajlásszöge: A VÉLEMÉNYKÉRÉS LEFOLYTATÁSÁHOZ SZÜKSÉGES MUNKARÉSZEK (jogszabályok által előírt): A településképi követelményeknek való megfelelést igazoló építészeti-műszaki terv Ha tervezett, a reklámhordozó ábrázolása A rendeltetés meghatározását A településképi követelményeknek való megfelelésről szóló műszaki leírás Szükség szerinti közmű-kapcsolat és épületgépészeti nyilatkozat: db db db db db EGYÉB - A TERVVEL KAPCSOLATOS LÉNYEGES ADAT,INFORMÁCIÓ A kiállítás dátuma:. Aláírás

9 5. melléklet KÉRELEM településképi bejelentési eljáráshoz Név: A BEJELNTŐ ADATAI Név: A TERVEZŐ ADATAI Székhely: Székhely: Levelezési cím: Levelezési cím: Kapcsolattartó: Kapcsolattartó: Elérhetőség: ( , telefon) Elérhetőség: ( , telefon) AZ ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGGEL ÉRINTETT INGATLAN ADATAI Az ingatlan helye: HRSZ: Időtartama: A BEJELNTÉSI ELJÁRÁS FAJTÁJA (kérem jelölje x-el) az önkormányzati rendelet alapján: 1. Bejelentéshez kötött építési tevékenység 2. Reklámelhelyezés 3. Rendeltetésváltoztatás A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSHOZ SZÜKSÉGES MUNKARÉSZEK (jogszabályok által előírt): A településképi követelményeknek való megfelelést igazoló építészeti-műszaki terv (mely tartalmazza, a helyszínrajzot, az alaprajzot, homlokzati rajzot, Rendeltetésváltozás esetén, településrendezési eszközök rendeltetésekre vonatkozó követelményeinek való megfelelést igazoló dokumentáció Utcaképi vázlat, színterv, látványterv, fotódokumentáció (szükség szerint) Reklámelhelyezés ábrázolása Szükség szerinti közmű-kapcsolat és épületgépészeti nyilatkozat: db db db db db EGYÉB - A TERVVEL KAPCSOLATOS LÉNYEGES ADAT,INFORMÁCIÓ A kiállítás dátuma:. Aláírás

10 A rendelet 1. függeléke HELYI ÉRTÉKVÉDELMI TERÜLETEK 1. A VÁROSKÖZPONT HELYI VÉDETT TERÜLETE Határoló utcák szerinti leírás: Jószerencsét utca, Egressy Béni út, Keleti gyűjtőút, Mátyás király út, Lini István tér, Május 1. út, Szabó Ervin utca, Építők útja Az érintett helyrajzi számok 975/2, 975/3, 975/4, 976, 977, 978/1, 1127, 1133, 1135, 1137, 1139, 1111/23, 1111/24, 1111/26, 1111/34, 1111/35, 1111/36, 1111/37, 1111/41, 1111/45, 1111/46, 1128/10, 1128/12, 1128/14, 1128/15, 1128/2, 1128/3, 1128/4, 1128/6, 1128/8, 1129/10, 1129/11, 1129/13, 1129/15, 1129/17, 1129/19, 1129/2, 1129/21, 1129/23, 1129/26, 1129/27, 1129/28, 1129/3, 1129/30, 1129/31, 1129/32, 1129/34, 1129/35, 1129/4, 1129/5, 1129/7, 1129/8, 1130/1, 1130/2, 1131/1, 1131/2, 1132/11, 1132/12, 1132/13, 1132/14, 1132/15, 1132/16, 1132/17, 1132/18, 1132/19, 1132/2, 1132/5, 1132/6, 1132/8, 1136/11, 1136/13, 1136/15, 1136/17, 1136/19, 1136/21, 1136/23, 1136/24, 1136/25, 1136/27, 1136/28, 1136/3, 1136/5, 1136/6, 1136/8, 1136/9, 1138/1, 1138/10, 1138/11, 1138/3, 1138/4, 1138/6, 1138/8 1. SAJÓKAZINC KOSSUTH UTCA ÉS KÖRNYEZETE Az érintett helyrajzi számok

11 2108, 2109/5, 2110/1, 2110/2, 2110/3, 2110/4, 2111, 2112, 2113, 2114, 2115, 2116/1, 2116/2, 2116/3, 2116/4, 2116/5, 2116/6, 2117, 2118, 2119, 2120, 2121, 2122/2, 2123, 2124, 2125, 2126, 2127/2, 2128, 2129, 2130, 2131/1, 2131/2, 2132, 2133/1, 2133/2, 2134/1, 2134/2, 2135/1, 2135/2, 2136, 2137, 2138, 2139, 2140/1, 2141, 2142, 2143, 2144, 2145, 2146/1, 2146/2, 2147, 2148, 2149/1, 2149/2, 2149/3, 2149/4, 2149/5, 2149/6, 2150, 2151, 2152, 2153, 2154, 2155, 2156, 2157/1, 2157/2, 2158, 2159, 2161, 2162, 2163, 2260/1, 2260/2, 2260/3, 2260/4, 2260/5, 2260/6, 2264, 2265, 2266/2, 2267, 2268, 2305, 2309/1, 2309/2, 2310, 2311, 2312, 2313, 2314, 2315, 2316, 2317, 2318, 2319, 2320, 2321, 2322, 2323/1, 2369, 2370, 2371, 2372, 2373/1, 2373/2, 2374, 2375, 2376/1, 2376/2, 2377, 2378/2, 2378/3, 2378/4, 2378/5, 2379, 2380/1, 2380/2, 2380/3, 2381, 2382, 2383, 2384/1, 2384/2, 2384/3, 2384/4, 2384/5, 2385, 2386, 2387, 2388/1, 2388/2, 2389/1, 2389/2

12 2. FELSŐ-BARCIKA RÉGI FALUKÖZPONT Az érintett helyrajzi számok 1878, 1879, 1881, 1882, 1884/1, 1885, 1886, 1888, 1889, 1892, 1893/1, 1894, 1896/1, 1896/2, 1897, 1898/1, 1899, 1900, 1901, 1902, 1903, 1904, 1905, 1906, 1907/1, 1907/2, 1910/2, 1910/3, 1910/4, 1911, 1912, 1913, 1914, 1915, 1916, 1918, 1919, 1920, 1921, 1922, 1923, 1924, 1925, 1926, 1927, 1928, 1929, 1930, 1931, 1932, 1933, 1934, 1935, 1936, 1937, 1938

13 HELYI EGYEDI ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELEMMEL VÉDETT ÉPÜLETEK A rendelet 2. függeléke SORSZÁM HELYRAJZI SZÁM UTCANÉV HÁZSZÁM LEÍRÁS /1 BUDAI NAGY ANTAL UTCA 48 LAKÓÉPÜLET BUDAI NAGY ANTAL UTCA 63 LAKÓÉPÜLET-ASTRA VILL KFT BUDAI NAGY ANTAL UTCA 41 BARCIKA-FELSŐ REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG TEMPLOMA BUDAI NAGY ANTAL UTCA 19 LAKÓÉPÜLET TÁNCSICS MIHÁLY UTCA KÖZÖSSÉGI ÉPÜLET /8 MÁJUS 1. UTCA 56 KÓRHÁZ /47 MÓRICZ ZSIGMOND TÉR 9 GÖRÖG KATOLIKUS TEMPLOM /13 SZENT ERZSÉBET SÉTÁNY 1 RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM /5 FŐ TÉR 4 POLGÁRMESTERI HIVATAL /19 FŐ TÉR 5 EGRESSY BÉNI MŰVELŐDÉSI HÁZ JÓSZERENCSÉT ÚT 2 SZALÉZI SZENT FERENC GIMNÁZIUM JÓSZERENCSÉT ÚT 1/A VOLT ÁLTALÁNOS ISKOLA /3 SZABÓ ERVIN UTCA 2-8 LAKÓÉPÜLET /25 ÉPÍTŐK ÚTJA LAKÓÉPÜLET /17 IFJÚMUNKÁS TÉR LAKÓÉPÜLET /9 IFJÚMUNKÁS TÉR LAKÓÉPÜLET /11 IFJÚMUNKÁS TÉR 6-8 LAKÓÉPÜLET /13 IFJÚMUNKÁS TÉR 2-4 LAKÓÉPÜLET /15 ÉPÍTŐK ÚTJA LAKÓÉPÜLET /13 ÉPÍTŐK ÚTJA LAKÓÉPÜLET /21 ÉPÍTŐK ÚTJA LAKÓÉPÜLET /23 ÉPÍTŐK ÚTJA LAKÓÉPÜLET /23 ÉPÍTŐK ÚTJA LAKÓÉPÜLET /27 BÉKE TÉR LAKÓÉPÜLET /1 ÉPÍTŐK ÚTJA 4-14 LAKÓÉPÜLET /1 LINI ISTVÁN TÉR 1 IRINYI JÁNOS REFORMÁTUS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM /6 LINI ISTVÁN TÉR 3 KODÁLY ZOLTÁN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA /14 LINI ISTVÁN TÉR 4 SPORTCSARNOK /23 EGRESSY BÉNI ÚT 2-6 LAKÓÉPÜLET /24 EGRESSY BÉNI ÚT 8-12 LAKÓÉPÜLET /41 EGRESSY BÉNI ÚT LAKÓÉPÜLET JÓKAI TÉR 2-8 LAKÓÉPÜLET JÓKAI TÉR 1-7 LAKÓÉPÜLET /37 EGRESSY BÉNI ÚT LAKÓÉPÜLET SZABADSÁG TÉR 2-8 LAKÓÉPÜLET SZABADSÁG TÉR 1-7 LAKÓÉPÜLET /26 EGRESSY BÉNI ÚT LAKÓÉPÜLET EGRESSY BÉNI TÉR 2-4 LAKÓÉPÜLET /36 EGRESSY BÉNI ÚT LAKÓÉPÜLET EGRESSY BÉNI TÉR 1-3 LAKÓÉPÜLET /45 EGRESSY BÉNI TÉR 5 KÖZÖSSÉGI ÉPÜLET, VOLT MOZI /4 EGRESSY BÉNI ÚT 1-7 LAKÓÉPÜLET EGRESSY BÉNI ÚT 9-19 LAKÓÉPÜLET /3 RÁKÓCZI TÉR 1-7 LAKÓÉPÜLET /8 RÁKÓCZI TÉR 2-6 LAKÓÉPÜLET

14 EGRESSY BÉNI ÚT LAKÓÉPÜLET SÁGVÁRI TÉR 1 LAKÓÉPÜLET SORSZÁM HELYRAJZI SZÁM UTCANÉV HÁZSZÁM LEÍRÁS /2 RÁKÓCZI TÉR 9 MEZEY ISTVÁN MŰVELŐDÉSI KÖZPONT /10 SÁGVÁRI TÉR 3-7 LAKÓÉPÜLET SÁGVÁRI TÉR 2 LAKÓÉPÜLET /11 EGRESSY BÉNI ÚT LAKÓÉPÜLET LIGET UTCA 1 LAKÓÉPÜLET /11 FŐ TÉR 1 1-ES POSTA /12 ÉPÍTŐK ÚTJA 1 LAKÓÉPÜLET /6 ÉPÍTŐK ÚTJA 3 LAKÓÉPÜLET /8 ÉPÍTŐK ÚTJA 5 LAKÓÉPÜLET /10 ÉPÍTŐK ÚTJA 7 LAKÓÉPÜLET /14 ÉPÍTŐK ÚTJA 9 LAKÓÉPÜLET KOSSUTH LAJOS UTCA 14 LAKÓÉPÜLET KOSSUTH LAJOS UTCA 18 LAKÓÉPÜLET /2 IRINYI JÁNOS UTCA SURÁNYI SZAKKÖZÉPISK. RAVATLOZÓ ÉS TORONY, JÓSZERENCSÉT ÚT KAPUÉPÍTMÉNYEK ÉS KAPU, KISZOLGÁLÓ ÉPÜLETEK BÓLYAI TÉR 1 BORSODCHEM FŐBEJÁRATI ÉPÜLET ÉS ÉTTEREM BÓLYAI TÉR 1 RAKTÁRÉPÜLET /2 KÉSZENLÉTI LTP. MÖGÖTT VOLT LÉGÓPINCE 55 81/1 ILLYÉS GYULA ÚT KÖZÖSSÉGI ÉPÜLET ILLYÉS GYULA ÚT KÖZÖSSÉGI ÉPÜLET

15 15

16 A rendelet 3. függeléke VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÚTVONALAK, KÖZTERÜLETEK számú országos főútvonal keleti bevezető szakasza 2. Hadak útja 3. Ózdi út 4. Budai Nagy Antal utca 5. Vasút utca 6. Kossuth Lajos utca 7. Jószerencsét út 8. Alsóvárosi körút (A Hadak útjától az Attila útig) 9. Attila út 10. Egressy út 11. Mátyás király út 12. Építők útja 13. Május 1. út 14. Tavasz köz keleti szakasza 15. Hámán Kató út 16. Lini István tér 17. Paál László út meglévő és tervezett szakasza 18. Szent Erzsébet sétány 19. Pollack Mihály út 20. Herbolyai út és folytatása 21. Gábor Áron utca 22. Liget utca 23. Tardonai út 24. Irinyi út 25. Bólyai tér 16

17 Városképi jelentőségű útvonalak, közterületek 17

18 A rendelet 4. függeléke 4.1 VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ TERÜLETEK 1. Készenléti lakótelep és BC főbejárat környezete, Irinyi út 2. Újkazinci lakótelep I. Patak utcai lakótelep és környezete, 3. Újkazinci lakótelep II. Mikszáth úti lakótelep 4. Újkazinci lakótelep III. Csokonai úti lakótelep 5. Móricz Zsigmond téri - Radnóti téri lakótelep 6. Tavasz úti lakótelep és Kazincbarcikai Városi Kórház 7. Mátyás király út keleti oldal lakótelep és környezete, Városi Strand, és gazdasági területek 8. Derkovits téri lakótelep és környezete, 9. Lini István téri alközpont és a Kazincbarcikai Sport Központ területe 10. Herbolya - Régi telep és Mini vadon tavak és környezete 11. A Városközpont területe 12. Csónakázó tó és környezete 13. Pincés terület 14. Városi köztemető 18

19 4.2 VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ TERÜLETEK ÁTTEKINTŐ HELYSZÍNRAJZA 19

20 4.3 VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ TERÜLETEK RÉSZLETES HELYSZÍNRAJZAI 1. Készenléti lakótelep és BC főbejárat környezete, Irinyi út 20

21 ÚJKAZINCI LAKÓTELEP I. 2. Patak utcai lakótelep és környezete 21

22 ÚJKAZINCI LAKÓTELEP II. 3. Mikszáth úti lakótelep ÚJKAZINCZ LAKÓTELEP III. 4. Csokonai úti lakótelep 22

23 ÚJKAZINCI LAKÓTELEP III. 5. Móricz Zsigmond-Radnóti téri lakótelep 23

24 6. Tavasz úti lakótelep és Kazincbarcikai Városi Kórház 24

25 7. Mátyás király út keleti oldal lakótelep és környezete, Városi Strand, és gazdasági területek 25

26 8. Derkovits téri lakótelep és környezete 26

27 9. Lini István téri alközpont és a Kazincbarcikai Sport Központ területe 27

28 10. Herbolya -Régi telep és Mini vadon tavak és környezete 28

29 11. A Városközpont területe 29

30 12. Csónakázó tó és környezete 30

31 13. Pincés terület 31

32 14. Városi köztemető 32

Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek

Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek 1. melléklet a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelethez Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek 1. A műemléki jelentőségű területen a telek közterületi határához legközelebb, de legfeljebb

Részletesebben

4. Új, önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadon álló) égéstermék-elvezető kémény építése melynek magassága a 6,0 m-t nem haladja meg.

4. Új, önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadon álló) égéstermék-elvezető kémény építése melynek magassága a 6,0 m-t nem haladja meg. Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek (piros=módosítás, fekete = most hatályos) 1. Építmény átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, homlokzatának megváltoztatása, kivéve

Részletesebben

Építési engedély és a hatóság tudomásulvétele nélkül végezhető építési tevékenységek

Építési engedély és a hatóság tudomásulvétele nélkül végezhető építési tevékenységek Mihez kell építésügyi hatósági engedélyt kérni? Az engedélyhez és a hatóság általi tudomásulvételhez kötött munkák körét az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint

Részletesebben

Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek

Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek 4. melléklet a 482/2016. (XII. 28.) Korm. rendelethez 1. melléklet a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelethez Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek 1.Építési engedéllyel építhető építmény

Részletesebben

T Á G R A ZÁ R T K A P U K

T Á G R A ZÁ R T K A P U K T Á G R A ZÁ R T K A P U K I L L E S Z K E D É S XVIII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA NAGYKŐRÖS 2013. Augusztus 30. AZ ELŐADÁS VÁZLATA: TERVEZÉS ANNO AMIT MA MEGTEHETSZ hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről,

Részletesebben

Szántód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (III.23.) önkormányzati rendelete Szántód Község településképi védelméről

Szántód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (III.23.) önkormányzati rendelete Szántód Község településképi védelméről Szántód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (III.23.) önkormányzati rendelete Szántód Község településképi védelméről Szántód Község Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Kazincbarcika Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2013. (X.25.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, bejelentési es kötelezési eljárásról Kazincbarcika Város Önkormányzatának

Részletesebben

Bejelentési eljárás lefolytatásával Bontási engedély nélkül végezhető

Bejelentési eljárás lefolytatásával Bontási engedély nélkül végezhető Engedély nélkül végezhető 312/2012. (XI.8.) Korm. r. 1. melléklete 1. A műemléki jelentőségű területen a telek közterületi határához legközelebb, de legfeljebb 50 méterre álló meglévő épület átalakításának

Részletesebben

Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete

Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Berhida Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet

Részletesebben

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(IX.19.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési és a településképi kötelezési eljárásról 1 KIHIRDETÉSI ZÁRADÉK A rendelet kihirdetésének

Részletesebben

Építési engedélyezés és bejelentés a módosított 37/2007 (XII.13.) ÖTM rendelet 1. melléklete alapján 1/13

Építési engedélyezés és bejelentés a módosított 37/2007 (XII.13.) ÖTM rendelet 1. melléklete alapján 1/13 30 nap 30 nap 10 nap 10 nap 1. Építmény építése, bővítése, elmozdítása a II-V. oszlopokban foglalt kivételekkel. Akkreditált intézet által bevizsgált technológiával, szerkezeti elemekkel, rétegrenddel

Részletesebben

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. Törvény kivonata

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. Törvény kivonata A településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről szóló 6/2013. (II.18.) önkormányzati rendelet alkalmazásához kapcsolódó magasabb szintű jogszabályok előírásainak kivonatai Az épített

Részletesebben

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat /2013. ( ) számú rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat /2013. ( ) számú rendelete a településképi bejelentési eljárásról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat /2013. ( ) számú rendelete a településképi bejelentési eljárásról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk (1) a)

Részletesebben

I. Általános szabályok. 2. Az Eljárások célja

I. Általános szabályok. 2. Az Eljárások célja Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési és településképi bejelentési eljárás szabályairól Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Tét Város Önkormányzat Képviselőtestületének. A településkép védelméről

Tét Város Önkormányzat Képviselőtestületének. A településkép védelméről Tét Város Önkormányzat Képviselőtestületének /2013 rendelete A településkép védelméről Tét Város Önkormányzata Képviselőtestülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII.

Részletesebben

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ 34/2014. (X.29.) önkormányzati rendelet által módosított 9/2013. (III.11.) önkormányzati rendelete egységes

Részletesebben

Javaslat. a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárás szabályiról szóló 28/2013. (X.25.) önkormányzati rendelet módosítására

Javaslat. a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárás szabályiról szóló 28/2013. (X.25.) önkormányzati rendelet módosítására Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Lautner Emőke városi főépítész Javaslat a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárás szabályiról szóló 28/2013. (X.25.) önkormányzati

Részletesebben

AZ ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI ENGEDÉLYHEZ VAGY BEJELENTÉSHEZ KÖTÖTT ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK

AZ ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI ENGEDÉLYHEZ VAGY BEJELENTÉSHEZ KÖTÖTT ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK AZ ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI ENGEDÉLYHEZ VAGY BEJELENTÉSHEZ KÖTÖTT ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉS BEJELENTÉS 1 Építmény építése bővítése elmozdítása a II V. oszlopokban foglalt kivételekkel. Akkreditált

Részletesebben

A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.

A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2013. (IV.17.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárás és a településképi kötelezés szabályairól Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez. Pályázati felhívás-minta

1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez. Pályázati felhívás-minta 1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez Pályázati felhívás-minta P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Kazincbarcika város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a településkép bejelentési eljárásról szóló. 11/2014. (VII. 02.) sz.

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a településkép bejelentési eljárásról szóló. 11/2014. (VII. 02.) sz. 0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a településkép bejelentési eljárásról szóló 11/2014. (VII. 02.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E 1 Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 82/2012. (XII. 21.) rendelete Eger településképi védeleméről

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 82/2012. (XII. 21.) rendelete Eger településképi védeleméről Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 82/2012. (XII. 21.) rendelete Eger településképi védeleméről Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Közgyűlése az épített

Részletesebben

Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (VII.14.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (VII.14.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (VII.14.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testülete az épített

Részletesebben

Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/201. (II. 21.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról egységes szerkezetben Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. (1) A rendelet hatálya Gyömrő közigazgatási területére terjed ki.

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. (1) A rendelet hatálya Gyömrő közigazgatási területére terjed ki. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról 20/2014.(XI.27.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe

Részletesebben

Kósa Erzsébet Anikó sk. jegyző

Kósa Erzsébet Anikó sk. jegyző Gomba Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2013. (IX. 13.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról (egységes szerkezetben a./2014. (IX. ) önkormányzati rendelettel) A rendelet

Részletesebben

1. melléklet a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelethez 1. Az építésügyi hatósági engedélyhez vagy bejelentéshez kötött építési tevékenységek

1. melléklet a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelethez 1. Az építésügyi hatósági engedélyhez vagy bejelentéshez kötött építési tevékenységek 1. oldal Építési engedélyezési eljárás 1. melléklet a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelethez 1 Az építésügyi hatósági engedélyhez vagy bejelentéshez kötött építési tevékenységek Engedélyezés Egyszerűsített

Részletesebben

Az építésügyi hatósági engedélyhez vagy bejelentéshez kötött építési tevékenységek. Építési engedélyezés, bejelentés

Az építésügyi hatósági engedélyhez vagy bejelentéshez kötött építési tevékenységek. Építési engedélyezés, bejelentés 1. melléklet a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelethez 1. Építmény építése, bővítése, elmozdítása a II-V. oszlopokban foglalt kivételekkel. Az építésügyi hatósági engedélyhez vagy bejelentéshez kötött építési

Részletesebben

M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013. (I. 25.) önkormányzati rendelete A településképi bejelentési eljárásról

M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013. (I. 25.) önkormányzati rendelete A településképi bejelentési eljárásról M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013. (I. 25.) önkormányzati rendelete A településképi bejelentési eljárásról Vác Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

1. A rendelet célja 2. A rendelet hatálya

1. A rendelet célja 2. A rendelet hatálya Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 13/2016. (V.30.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárásról Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 6/2013. (II.18.) önkormányzati rendelete

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 6/2013. (II.18.) önkormányzati rendelete Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 6/2013. (II.18.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat

Részletesebben

64/2012. (XII. 13.) önkormányzati rendelete 1. Debrecen Megyei Jogú Város településképi védelméről

64/2012. (XII. 13.) önkormányzati rendelete 1. Debrecen Megyei Jogú Város településképi védelméről 1. oldal DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 64/2012. (XII. 13.) önkormányzati rendelete 1 településképi védelméről Önkormányzatának Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 12/2013. (III.8.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 12/2013. (III.8.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2013. (III.8.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Mosonmagyaróvár város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, elhelyezése, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t.

Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, elhelyezése, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t. Pilisvörösvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013. (VI. 28.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésről egységes szerkezetben a 2/2014.

Részletesebben

k) A bruttó 50,0 m3-nél nem nagyobb térfogatú vagy a 1,5 m-nél nem mélyebb magánhasználatú kerti víz-, fürdőmedence, kerti tó építése.

k) A bruttó 50,0 m3-nél nem nagyobb térfogatú vagy a 1,5 m-nél nem mélyebb magánhasználatú kerti víz-, fürdőmedence, kerti tó építése. Piliscsaba Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (IV. 16.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésről Piliscsaba Nagyközség Önkormányzat

Részletesebben

1. A rendelet hatálya 1.

1. A rendelet hatálya 1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 14/2013. (III. 29.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról * a módosításokkal egységes szerkezetben Szekszárd Megyei Jogú

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (I.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (I.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (I.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésről szóló 43/2013. (XII.13.) önkormányzati

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. ( ) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról (tervezet)

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. ( ) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról (tervezet) Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. ( ) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról (tervezet) Balatonkenese Város Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

Dunabogdány Község Önkormányzata 10/2013. (IV. 16.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Dunabogdány Község Önkormányzata 10/2013. (IV. 16.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Dunabogdány Község Önkormányzata 10/2013. (IV. 16.) önkormányzati e a településképi bejelentési eljárásról (Egységes szerkezetben a 12/2014. (X. 7.) és a 21/2014. (XI. 7.) módosító tel) Dunabogdány Község

Részletesebben

A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL ÉS TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉSRŐL SZÓLÓ

A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL ÉS TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉSRŐL SZÓLÓ Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL ÉS TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉSRŐL SZÓLÓ 11/2017. (II.24.) önkormányzati rendelet által módosított 6/2016.(II.26.) önkormányzati

Részletesebben

Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelete

Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelete Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésről Mórahalom Város Képviselő-testülete

Részletesebben

Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendelet-tervezete Eger településképi védeleméről

Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendelet-tervezete Eger településképi védeleméről Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendelet-tervezete Eger településképi védeleméről Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Közgyűlése az épített környezet alakításáról és

Részletesebben

Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a városkép alakításáról és védelméről

Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a városkép alakításáról és védelméről Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a városkép alakításáról és védelméről Baja Város Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 53/2012. (XII.3.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 53/2012. (XII.3.) önkormányzati rendelete Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 53/2012. (XII.3.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról (módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Budapest

Részletesebben

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (IV. 23.) önkormányzati rendelete. a településképi bejelentési eljárásról

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (IV. 23.) önkormányzati rendelete. a településképi bejelentési eljárásról Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (IV. 23.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Budapest Főváros XIII. Kerület Önkormányzata az Alaptörvény

Részletesebben

I. fejezet. A rendelet célja

I. fejezet. A rendelet célja 1 Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 45/2013 (XII.19.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési és kötelezési eljárásról Budapest Főváros VI. kerület

Részletesebben

1. A rendelet hatálya 1.

1. A rendelet hatálya 1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 14/2013. (III. 29.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról * a módosításokkal egységes szerkezetben Szekszárd Megyei Jogú

Részletesebben

Módosította: a 8/2014.(II.27.) önkormányzati rendelet. Egységes szerkezetbe foglalva: február 28.-án.

Módosította: a 8/2014.(II.27.) önkormányzati rendelet. Egységes szerkezetbe foglalva: február 28.-án. Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2013.(XII.19.) önkormányzati rendelete A szentgotthárdi településképi bejelentési eljárás szabályozásáról Módosította: a 8/2014.(II.27.) önkormányzati

Részletesebben

Építésügyi hatósági engedélyhez és bejelentéshez kötött, illetve engedély és bejelentés nélkül végezhető építési tevékenységek

Építésügyi hatósági engedélyhez és bejelentéshez kötött, illetve engedély és bejelentés nélkül végezhető építési tevékenységek Építésügyi hatósági engedélyhez és bejelentéshez kötött, illetve engedély és bejelentés nélkül végezhető építési tevékenységek I. A következő építési tevékenységek - a II. és III. fejezetben foglaltak

Részletesebben

9/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelete

9/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelete Hatályát vesztette: 2017. június 27. napján Hatályon kívül helyezte: 18/2017. (VI. 27.) önkormányzati rendelet BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 9/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelete a településképi

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK AZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSOKBAN

VÁLTOZÁSOK AZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSOKBAN VÁLTOZÁSOK AZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSOKBAN Faragóné Godó Mária állami főépítész 2017.február. A mai témák áttekintése 1 Építési törvény 2 Építési engedélyezési eljárás 3 A településkép védelme Építési

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. (IX.22.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, a településképi bejelentési eljárások, valamint a településképi kötelezés

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBEN

EGYSÉGES SZERKEZETBEN Páty Község Önkormányzata Képvisel -testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésr l és az azt módosító 14/2014. (VI.26.)

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 5/2013. (III.27.) önkormányzati r e n d e l e t e. a településkép védelméről

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 5/2013. (III.27.) önkormányzati r e n d e l e t e. a településkép védelméről Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 5/2013. (III.27.) önkormányzati r e n d e l e t e a településkép védelméről Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

III. településképi kötelezés településképi kötelezés alkalmazható

III. településképi kötelezés településképi kötelezés alkalmazható Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A településképi véleményezési

Részletesebben

Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (III. 28.) rendelete. Csopak Község településképi védelméről. 1.

Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (III. 28.) rendelete. Csopak Község településképi védelméről. 1. Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (III. 28.) rendelete Csopak Község településképi védelméről Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete. a városkép alakításáról és védelméről

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete. a városkép alakításáról és védelméről Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete a városkép alakításáról és védelméről Mezőkövesd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 9/2013 (IV. 5.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 9/2013 (IV. 5.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 9/2013 (IV. 5.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az épített környezet

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Tahitótfalu Község ÖnkormányzataKépviselő-testületének../2015. (...) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési,a településképi bejelentési eljárások, valamint a településképi kötelezés szabályairól

Részletesebben

RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2015.(VI.1.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról a 17/2016.(VI.27.) módosító önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. településképi bejelentési eljárásról szóló. 13/2013. (IV. 30.) sz.

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. településképi bejelentési eljárásról szóló. 13/2013. (IV. 30.) sz. MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK településképi bejelentési eljárásról szóló 13/2013. (IV. 30.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E 2 Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBEN

EGYSÉGES SZERKEZETBEN Páty Község Önkormányzata Képvisel -testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésr l és az azt módosító 14/2014. (VI.26.)

Részletesebben

Cegléd Város Önkormányzata 19/2015. (VI. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Cegléd Város Önkormányzata 19/2015. (VI. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Cegléd Város Önkormányzata 19/2015. (VI. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Mád község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (VII.20.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési és a településképi bejelentési eljárásról Mád község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Módosította: a) 13/2015. (IV. 30.) ör. b) 30/2015. (XI. 19.) ör. /2015. XII. 1 -

Módosította: a) 13/2015. (IV. 30.) ör. b) 30/2015. (XI. 19.) ör. /2015. XII. 1 - Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 45/2013 (XII.19.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési és kötelezési eljárásról Módosította: a) 13/2015. (IV.

Részletesebben

A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.

A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2013. (IV.17.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárás és a településképi kötelezés szabályairól Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

a) a tervezett megoldás megfelel-e a településrendezési eszközökben szereplı elıírásoknak, b) a szabályozás által kialakult állapotként jelölt

a) a tervezett megoldás megfelel-e a településrendezési eszközökben szereplı elıírásoknak, b) a szabályozás által kialakult állapotként jelölt Fertıd Város Önkormányzat Képviselı testületének../2013. (IX.12.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárásról Fertıd Város Önkormányzatának Közgyőlése az

Részletesebben

Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016 (IV.27.) számú önkormányzati rendelete a településkép bejelentési eljárásról

Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016 (IV.27.) számú önkormányzati rendelete a településkép bejelentési eljárásról Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016 (IV.27.) számú önkormányzati rendelete a településkép bejelentési eljárásról Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

A településképi bejelentési eljárás részletes ismertetése:

A településképi bejelentési eljárás részletes ismertetése: A településképi bejelentési eljárás részletes ismertetése: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete megalkotta a településképi bejelentési eljárásról szóló 25/2013. (V.27.)

Részletesebben

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (IV. 23.) önkormányzati rendelete. a településképi bejelentési eljárásról

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (IV. 23.) önkormányzati rendelete. a településképi bejelentési eljárásról Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (IV. 23.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Budapest Főváros XIII. Kerület Önkormányzata az Alaptörvény

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS június 18-án (szerdán) órai kezdettel tartandó Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság ülésére. .ív...

ELŐTERJESZTÉS június 18-án (szerdán) órai kezdettel tartandó Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság ülésére. .ív... ELŐTERJESZTÉS 2014. június 18-án (szerdán) 16.00 órai kezdettel tartandó Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság ülésére.ív... napirendi pont Előterjesztő: Székely László, polgármester Tárgy: Páty Község

Részletesebben

TELEPÜLÉSKÉPI ELJÁRÁSOK

TELEPÜLÉSKÉPI ELJÁRÁSOK SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSA TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSA TELEPÜLÉSKÉPI ELJÁRÁSOK LANTAY ATTILA FŐÉPÍTÉSZ 2013. MÁRCIUS 6. TELEPÜLÉSKÉPI ELJÁRÁSOK MIÉRT?

Részletesebben

A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.

A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2013. (IV.17.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárás és a településképi kötelezés szabályairól Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 7/2015. (IV. 02.) önkormányzati rendelete Szeged városképi védelméről. 1.

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 7/2015. (IV. 02.) önkormányzati rendelete Szeged városképi védelméről. 1. 1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 7/2015. (IV. 02.) önkormányzati rendelete Szeged városképi védelméről Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2016.(VI.03.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési

Részletesebben

Nyíregyháza Megyei Jogú Város településképi védelméről. A rendelet célja. Településképi véleményezési eljárás. Településképi bejelentési eljárás

Nyíregyháza Megyei Jogú Város településképi védelméről. A rendelet célja. Településképi véleményezési eljárás. Településképi bejelentési eljárás NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYÜLÉSÉNEK 1/2013.(I.18.) önkormányzati r e n d e l e t e Nyíregyháza Megyei Jogú Város településképi védelméről Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának

Részletesebben

1 Módosította a 27/2014.(XII.01.) rendelet. hatályos december 15-től

1 Módosította a 27/2014.(XII.01.) rendelet. hatályos december 15-től Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (V.31.) önkormányzati rendelete, a 25/2014.(IX.26.) és a 27/2014.(XII.01.) önkormányzati rendeletekkel egységes szerkezetbe foglalt szövege

Részletesebben

Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. (...) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének,

Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. (...) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. (...) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról

Részletesebben

Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete. 14/2013. (V.28.) önkormányzati rendelete. a településképi bejelentési eljárásról

Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete. 14/2013. (V.28.) önkormányzati rendelete. a településképi bejelentési eljárásról Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 14/2013. (V.28.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Zalakaros Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 232. MELLÉKLET: 1 db

AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 232. MELLÉKLET: 1 db AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 232. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének /2016. (..) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról szóló 14/2013.

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja. A rendelet hatálya II. TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁS

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja. A rendelet hatálya II. TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁS Páty Község Önkormányzata Képvisel -testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésr l Páty Község Önkormányzatának Képvisel

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2014. (VII.15.) önkormányzati rendelete Szentes Város városképi védelméről BEVEZETŐ RÉSZ

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2014. (VII.15.) önkormányzati rendelete Szentes Város városképi védelméről BEVEZETŐ RÉSZ Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2014. (VII.15.) önkormányzati rendelete Szentes Város városképi védelméről BEVEZETŐ RÉSZ Szentes Város Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

Fordított áfa alá eső építőipari tevékenységek

Fordított áfa alá eső építőipari tevékenységek Fordított áfa alá eső építőipari tevékenységek A megrendelőnek az áfa törvény előírásai szerint írásban kell tájékoztatni a kivitelezőt, hogy az adott munkához kell-e építési engedély. Kedves Partnereink!

Részletesebben

Ügytípus megnevezése. Fakivágási engedélyezési eljárás

Ügytípus megnevezése. Fakivágási engedélyezési eljárás Ügytípus megnevezése Fakivágási engedélyezési eljárás A bontási tudomásulvételi eljárás (a korábbi bejelentési eljárást felváltva) a nem engedélyköteles, de az előzetes hatósági kontroll alá tartozó bontási

Részletesebben

Ügy típusa: Építési engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet. Fontos tudnivalók: Az építési engedély iránti kérelem:

Ügy típusa: Építési engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet. Fontos tudnivalók: Az építési engedély iránti kérelem: Ügy típusa: Építési engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet Fontos tudnivalók: Az építési engedély iránti kérelem: Az építési tevékenység végzésére a 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet

Részletesebben

3. Meglévő beépített tetőterek utólagos hő- és vízszigetelése, amennyiben az a tetőfedés cseréjével jár

3. Meglévő beépített tetőterek utólagos hő- és vízszigetelése, amennyiben az a tetőfedés cseréjével jár Tájékoztató a 18/ 2013. (V.28.) önkormányzati rendelet szerinti településképi bejelentési igazolásról, illetve településképi véleményezés eljárásáról a hagyományos és iparosított épületek energiatakarékos

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK AZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSOKBAN

VÁLTOZÁSOK AZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSOKBAN VÁLTOZÁSOK AZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSOKBAN Faragóné Godó Mária állami főépítész 2017.április. A mai témák áttekintése 1 Építési törvény 2 Építési engedélyezési eljárás 3 A településkép védelme Építési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 7-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 7-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 57/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. március 7-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Településképi bejelentési eljárásról

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete. a településképi véleményezési eljárásról

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete. a településképi véleményezési eljárásról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az épített

Részletesebben

INDOKOLÁS. A Képviselő Testület 2013. március 28-án tartandó üléséhez

INDOKOLÁS. A Képviselő Testület 2013. március 28-án tartandó üléséhez INDOKOLÁS A Képviselő Testület 2013. március 28-án tartandó üléséhez Tárgy: Új rendelet alkotása a Településképi bejelentési eljárásról, valamint az építtetők tájékoztatásáról és az eljárásokhoz szükséges

Részletesebben

Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (IV.29.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (IV.29.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (IV.29.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Kiskunhalas Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2016. ( ) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárásokról Mályi Község Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

8. számú előterjesztés Minősített többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére

8. számú előterjesztés Minősített többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére 8. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére Tárgy: A településképi véleményezési, bejelentési és a településképi

Részletesebben

Orosháza Város Önkormányzat képviselő-testületének 28/2013. (XI.28.) önkormányzati rendelete

Orosháza Város Önkormányzat képviselő-testületének 28/2013. (XI.28.) önkormányzati rendelete Orosháza Város Önkormányzat képviselő-testületének 28/2013. (XI.28.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárásról Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2013.(III.04.) önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2013.(III.04.) önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról 1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2013.(III.04.) önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról (Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva: 2013. december 16.) Siófok

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 20/2013. (VI.25.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 20/2013. (VI.25.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 20/2013. (VI.25.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Tárgy: Rendeletalkotás a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárásról Tisztelt Képviselő testület!

ELŐTERJESZTÉS. Tárgy: Rendeletalkotás a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárásról Tisztelt Képviselő testület! Előkészítő: Németh Balázs ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. november 27-i ülésére Tárgy: Rendeletalkotás a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárásról Tisztelt Képviselő testület!

Részletesebben

III. településképi kötelezés településképi kötelezés alkalmazható

III. településképi kötelezés településképi kötelezés alkalmazható Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A településképi véleményezési

Részletesebben