INDOKOLÁS. A Képviselő Testület március 28-án tartandó üléséhez

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "INDOKOLÁS. A Képviselő Testület 2013. március 28-án tartandó üléséhez"

Átírás

1 INDOKOLÁS A Képviselő Testület március 28-án tartandó üléséhez Tárgy: Új rendelet alkotása a Településképi bejelentési eljárásról, valamint az építtetők tájékoztatásáról és az eljárásokhoz szükséges tervezői konzultáció biztosításáról, ezek működési feltételeiről és szabályairól Tisztelt Bizottság/ Képviselőtestület A februári bizottsági/testületi ülés alkalmával már foglalkoztunk az építésügyet alapvetően megváltoztató, új kormányrendeletek alapján a településkép alakításának lehetőségét biztosító helyi rendeletek közül kettővel, ezek a településképi véleményezési eljárás a másik pedig a helyi építészeti-tervtanács működését szabályozó rendeletek. Ez a két helyi rendelet az engedélyhez kötött építési tevékenységek engedélyezési eljárásának figyelemmel követhetőségét is lehetővé teszi, túl azon hogy a településkép alakításába kizárólag így szólhatunk bele. Sajnos a jogszabályi változás, igen szabadjára engedte az építési engedélyhez nem kötött építési tevékenységek lehetőségét. Tették ezt annak érdekében, hogy csökkentség az építéshatósági ügyeket. Ugyan akkor annak lehetőségével hogy a települések ezeket a tevékenységeket vagy azok egy részét, helyi rendelet meghozatalával bejelentéshez köthetik, meg van a lehetősége annak hogy ellenőrizhetőek és kordában tarthatók legyenek az ilyen irányú építkezések. településképi bejelentési eljárás az engedélyhez nem kötött tevékenységek körébe tartozhatnak olyan munkák, amelyek esetében azok megvalósítása ellenőrzéséhez helyi közérdek fűződhet, ezért e körben különösen a helyi építészeti értékek, örökség védelme, a reklámelhelyezések és rendeltetés-módosítások tekintetében a települési önkormányzat (fővárosban a kerületi önkormányzat) rendeletében meghatározhatja azon tevékenységek körét, melyek településképi szempontból önkormányzati kontrollt igényelnek. A rendelet hatálya alá tartozó tevékenységek esetén a települési önkormányzat településképi bejelentési eljárást folytat le. A településképi bejelentési eljárást az ügyfél a polgármesternél kezdeményezi. Az ügyfél által bejelentett tevékenység akkor kezdhető meg, ha a települési önkormányzat (fővárosban a kerületi önkormányzatok) polgármestere a tevékenység végzését önkormányzati rendeletben meghatározottak szerint 8 napon belül nem tiltotta meg. A településképi bejelentési eljárás keretében a polgármester önkormányzati jogkörben jár el. A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet idevonatkozó része így szól: 17. Településképi bejelentési eljárás 23. (1) A polgármester településképi bejelentési eljárást (a továbbiakban: bejelentési eljárás) folytathat le a) az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló kormányrendeletben építési engedélyhez nem kötött azon építési tevékenységek tekintetében, melynek megkezdését, b) azon reklámok elhelyezése tekintetében melyek elhelyezését, c) azon építmények rendeltetésének megváltoztatása tekintetében, melyek rendeltetésének megváltoztatását

2 a települési önkormányzat helyi önkormányzati rendeletben bejelentési eljárás lefolytatásához kötötte, és az eljárás részletes szabályairól, valamint a 24. (1) bekezdés a) pontja szerinti igazolás érvényességi idejéről helyi rendeletet alkotott. (2) A bejelentés tartalmazza: a) a bejelentő nevét, b) a bejelentő lakcímét, szervezet esetén székhelyét, c) a folytatni kívánt építési tevékenység, reklámelhelyezés vagy rendeltetésváltoztatás megjelölését, d) a tervezett építési tevékenység, reklámelhelyezés vagy rendeltetésváltoztatás helyét, a telek helyrajzi számát, e) az építési tevékenység elvégzése, a rendeltetésváltozás megvalósítása vagy a reklámozás tervezett időtartamát. (3) A bejelentéshez dokumentációt kell mellékelni. A dokumentációnak a kérelem tárgyának megfelelően a következő munkarészeket kell tartalmaznia: a) műszaki leírást, a telepítésről és az építészeti kialakításról, b) helyszínrajzot a szomszédos építmények és a terepviszonyok feltüntetésével, c) alaprajzot, d) homlokzatot, e) utcaképi vázlatot, színtervet, látványtervet. 24. (1) A polgármester a bejelentés megérkezésétől számított 8 napon belül a) a tervezett építési tevékenységet, reklámelhelyezést vagy rendeltetésváltoztatást kikötéssel vagy anélkül tudomásul veszi és a bejelentőt erről a tényről igazolás megküldésével értesíti, ha a bejelentés megfelel a 23. (2) és (3) bekezdésben meghatározott követelményeknek és a tervezett építési tevékenység, reklám vagy rendeltetés illeszkedik a településképbe, b) megtiltja az építési tevékenység, reklámelhelyezés vagy rendeltetésváltoztatás megkezdését és a megtiltás indokainak ismertetése mellett figyelmezteti a bejelentőt a tevékenység bejelentés nélküli elkezdésének és folytatásának jogkövetkezményeire, ha a bejelentés nem felel meg a 23. (2) és (3) bekezdésében meghatározott követelményeknek vagy a tervezett építési tevékenység, reklám vagy rendeltetésváltoztatás nem illeszkedik a településképbe. (2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti igazolás tartalmazza a) a bejelentés iktatási számát és ügyintézőjének nevét, b) a bejelentő (építtető) nevét, valamint lakcímét, szervezet esetén székhelyét, c) a bejelentett építési tevékenység, reklámelhelyezés vagy rendeltetésváltoztatás megjelölését, d) a bejelentés előterjesztésének napját, valamint e) azt, az időtartamot, amelyre a bejelentés szól. 25. A polgármester ellenőrzi a bejelentési kötelezettség teljesítését és a bejelentett tevékenység folytatását. Az alábbiakban pontról pontra ismertetem a kormányrendeletben foglalt építési tevékenységeket. Mindegyikhez fűzök több-kevesebb szakmai indokot, hogy hol vannak benne lehetőségek és veszélyek 1. melléklet a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelethez Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek ELŐRE BOCSÁTANÁM, HOGY A RENDELET NEM TESZ KÜLÖNBSÉGET BELTERÜLETEN VALÓ ÉS KÜLTERÜLETEN VALÓ ELHELYEZÉSEN! TEHÁT KÜLTERÜLETEN IS LÉTRE LEHET HOZNI EZEKET

3 AZ ÉPÍTMÉNYEKET ÉS ÉPÜLETEKET! A HÉSZ TILALMA EGYES ESETEKBEN ÉL, DE NAGY RÉSZÜKBEN NEM! 1. A műemléki jelentőségű területen a telek közterületi határához legközelebb, de legfeljebb 50 méterre álló meglévő épület átalakításának kivételével az építési engedéllyel építhető építmény felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, homlokzatának megváltoztatása, ha az építési tevékenységgel az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit nem kell a) megváltoztatni, b) átalakítani, c) elbontani, d) kicserélni, e) megerősíteni vagy f) változatlan formában újjáépíteni. A műemléki környezet védelme és fenntartása érdekében minden képen szükséges felvenni a listára! 2. Meglévő építmény utólagos hőszigetelése, homlokzati nyílászáró áthidalóját nem érintő cseréje, a homlokzatfelület színezése, a homlokzat felületképzésének megváltoztatása. Indokoltnak tartom a homlokzati színezés és felületképzés egyeztetését. 3. Meglévő építményben alapozást nem igénylő új égéstermék-elvezető kémény létesítése, ha annak megvalósítása nem jár a meglévő építmény tartószerkezetének megbontásával, átalakításával, megerősítésével. Minden képen szükséges a 3.pont megtartása, mivel az építtető laikusként nem tudja megítélni a tartószerkezeti állapotokat! Ezek a kémények szerelt jellegűek minden esetben! A szellőző-kémény kialakítását szabályozza az OTÉK 72., még az égéstermék elvezetésére szolgáló kémény kialakítását a 74.. Egy sor, kéményekre vonatkozó szabályzó lépett életbe a múlt év második felében, (pl.: MSZ ) melyek nem az építési vonatkozású törvényekben került megjelenítésre. Ami nagyon durva, hogy itt nincsen szabályozva a kémény magassága!!!!! 4. Új, önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadon álló) égéstermék-elvezető kémény építése melynek magassága a 6,0 m-t nem haladja meg. Véleményem azonos az előző pontban jelzettel, annyival egészíteném ki, hogy a hat méter magasságba egy fszt+tetőteres épülethez épített kémény általában belefér. 5. Az épület homlokzatához illesztett előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása, ha ehhez az épület tartószerkezetét nem kell

4 a) megváltoztatni, b) átalakítani, c) megbontani, d) kicserélni, e) megerősíteni vagy f) újjáépíteni. Itt az előtető, védőtető kialakításával lehet komoly probléma. Az előtető amíg nincs alátámasztva, és a homlokzati síktól 1,50m-nél jobban nem áll ki, nincs gond. De ha alátámasztó szerkezetet készítenek, és 1,50m-nél nagyobbat csinálnak a telek beépítettségébe beleszámít. A tendencia azt mutatja, hogy később ezeket a teraszokat beüvegezik, fallal veszik körül, és a lakás részévé válik. Aztán ez elé helyeznek egy másik előtetőt. Fontos még, hogy az előtető, védőtető ha nem a minimál mérettel készül, nem helyezhető el előkertbe, oldalkertbe, mivel beépítettséget hoz létre. 6. Épületben az önálló rendeltetési egységek számának változtatása. Nem összetévesztendő a rendeltetés változással! Ahol jelenleg, előírások hiányában nem tud a földhivatal eljárni. 95. Önálló rendeltetési egység: meghatározott rendeltetés céljára önmagában alkalmas helyiség vagy helyiségcsoport, amelynek a szabadból vagy az épületen belüli közös közlekedőből nyíló önálló bejárata van. Ezek szerint ha egy adott helyiséget osztok, összevonok megszüntetek, akkor az OTÉKnak egy sor előírására meg kell feleljek! Nem lehet figyelmen kívül hagyni ezt a pontot! 7. Kereskedelmi, vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 20,0 m 2 alapterületet, kivéve műemléki jelentőségű területen a telek közterületi határához legközelebb, de legfeljebb 50 méterre álló új épület építését, vagy meglévő épület építésügyi hatósági engedélyhez kötött bővítését vagy átalakítását. Ez egy kb.: 5x4 alapterületű, bruttó 25-27m2 alapterületű épületet jelent. Tételezzük fel hogy egy szintesre csinálják, mert ugye nincsen előírva sem a szint szám, sem az építménymagasság, ezért akár csinálhatja több szintesre is! Ez így nagyon súlyos! Ha önálló, ha bővítmény, beépítettséget növel. Nem mindegy hogy hol helyezik el az épületet, az elő oldal és hátsókertet nem veheti igénybe! Hogyan csatlakozik a meglévő épülethez, milyen tartószerkezeti rendszerrel készül! Kell hozzá parkolóhely! Stb. még hosszan lehetne sorolni! Ezt a pontot sem lehet figyelmen kívül hagyni! 8. Nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 50 m 3 térfogatot és 3,0 m gerincmagasságot.

5 Nézzünk egy példát: alapterület 5x4=20m2 belmagasság 2,50m. nagyon alacsony gerincű nyeregtetővel, vagy félnyeregtetővel, esetleg födém nélkül, nagyon helyes kis épület építhető, az egy dolog hogy nem fog illeni a településképbe. Belterületen lehet bármilyen melléképület, garázs műhely, ól..; külterületen érdekesebb a dolog, mivel ezzel a passzussal ki fogják játszani az 1500 m2 alatti telkeken való építési tilalmat és a sufnik újjáépítését. Nem is beszélve az általános mezőgazdasági területekről. Mivel az emberek nem olvassák a HÉSZ-t, nem tudhatják hogy hibát követnek el! Szintén meggondolandó, mekkora hibát követünk el ha ezt a pontot átengedjük, és ezáltal hagyjuk az ilyen épületek építését! 9. Önálló reklámtartó építmény építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a) beépítésre nem szánt területen pl. külterületen is - a 9,0 m magasságot, b) beépítésre szánt területen a 4,5 m magasságot. A 4,5m magasság magasabb egy átlagos lakóépület ereszmagasságánál, a 9m pedig egy átlagos lakóépület gerincmagasságánál is magasabb. Ilyen tartószerkezetre feltehető olyan óriásplakát, melynek felülete 15-20m2 is lehet. Mellesleg a Balatontörvény tiltja az óriásplakátok kihelyezését. A következő pontokat javaslom elhagyni: 10; 11; 12; 13; 14; 10. Temető területén: a) sírbolt, urnasírbolt építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 50 m 2 alapterületet, vagy a 3,0 m magasságot, b) urnafülke, sírhely, sírjel építése, elhelyezése. 11. Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, elhelyezése, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t. 12. Emlékfal építése, melynek talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 3,0 m-t. 13. Park, játszótér, sportpálya megfelelőségi igazolással vagy teljesítménynyilatkozattal és műszaki specifikációval rendelkező műtárgyainak építése, egyéb építési tevékenység végzése. 14. Megfelelőség igazolással vagy teljesítmény-nyilatkozattal és jóváhagyott műszaki specifikációval rendelkező építményszerkezetű, vagy tömegtartózkodás céljára nem szolgáló, vagy legfeljebb 180 napig fennálló

6 a) rendezvényeket kiszolgáló színpad, színpadi tető, lelátó, mutatványos, szórakoztató, vendéglátó, kereskedelmi, valamint előadás tartására szolgáló építmény, b) kiállítási vagy elsősegélyt nyújtó építmény, c) levegővel felfújt vagy feszített fedések (sátorszerkezetek), d) ideiglenes fedett lovarda építése. 15. Növénytermesztésre szolgáló üvegház építése, bővítése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, megváltoztatása, melynek legmagasabb pontja az építési tevékenység után sem haladja meg a) beépítésre nem szánt területen a 9,0 m-t, b) beépítésre szánt területen a nettó 100,0 m 2 alapterületet és a 4,5 m-t. A fenti építmények beépítettséget nem hoznak létre, ugyan akkor telepítésükre vonatkozó szabályt az OTÉK előír. Csupán ezért nem elhanyagolható. 16. Növénytermesztésre szolgáló fóliasátor építése, bővítése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, megváltoztatása, melynek legmagasabb pontja az építési tevékenység után sem haladja meg a) beépítésre nem szánt területen a 9,0 m-t, b) beépítésre szánt területen a nettó 500,0 m 2 alapterületet és a 4,5 m-t. A fenti építmények beépítettséget nem hoznak létre, ugyan akkor telepítésükre vonatkozó szabályt az OTÉK előír. Csupán ezért nem elhanyagolható. 17. A 6,0 m vagy annál kisebb magasságú, a 60 m 3 vagy annál kisebb térfogatú siló, ömlesztettanyag-tároló, nem veszélyes folyadékok tárolója, nem veszélyes anyagot tartalmazó, nyomástartó edénynek nem minősülő, föld feletti vagy alatti tartály, tároló elhelyezéséhez szükséges építmény építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése. Ezek szerint a pl.: 2m átmérőjű és 5m magas tartály, 1m magas tartóvázon pl. bel és külterületen elhelyezhető a telken bárhol. /A döntést a testületre bízom! / 18. A bruttó 50,0 m 3 -nél nem nagyobb térfogatú vagy a 1,5 m-nél nem mélyebb magánhasználatú kerti víz-, fürdőmedence, kerti tó építése. / A döntést a testületre bízom! / 19. A telek természetes terepszintjének építési tevékenységgel összefüggő 1,0 m, vagy annál kisebb mértékű végleges jellegű megváltoztatása.

7 20. Támfal építése, bővítése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, megváltoztatása, melynek mérete az építési tevékenységgel nem haladja meg a rendezett alsó terepszinttől számított 1,0 m magasságot. 21. Kerítés, kerti építmény, tereplépcső, járda és lejtő, háztartási célú kemence, húsfüstölő, jégverem, valamint zöldségverem építése, építménynek minősülő növénytámasz, növényt felfuttató rács építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése. Ezek megtartását javaslom! 22. Mobil illemhely, mobil mosdó, mobil zuhanyozó elhelyezése, árnyékszék építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése. 23. Szellőző-, klíma-, riasztóberendezés, villámhárító-berendezés, áru- és pénzautomata, kerékpártartó, zászlótartó építményen vagy építményben való elhelyezése, ha ahhoz nem kell az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit a) megváltoztatni, b) átalakítani, c) elbontani, d) kicserélni, e) megerősíteni vagy f) újjáépíteni. Javaslom a közterület felőli homlokzaton való elhelyezés szabályozását! 24. Építménynek minősülő szelektív és háztartási célú hulladékgyűjtő, tároló, sorompó, árnyékoló elhelyezése. 25. Telken belüli közmű becsatlakozási és -pótló műtárgy építése. 26. Telken belüli geodéziai építmény építése. 27. Utasváró fülke építése.

8 28. Zászlótartó oszlop (zászlórúd) építése, melynek terepszinttől mért magassága a 6,0 métert nem haladja meg. 29. Építési tevékenység végzéséhez szükséges, annak befejezését követően elbontandó állványzat mérethatár nélkül, bruttó 50 m 3 térfogatot meg nem haladó felvonulási építmény építése. Ha nem szabályozzuk a felvonulási épületek meg fognak maradni, esetleg ezek készülnek el először, közben az építési engedély lejár, nem lesz épület építés; az építés megkezdését bejelenti az utolsó pillanatban, 5 évig építkezhet, azt hosszabbíthatja, akár cirka 12 évig a felvonulási épületér nem szólhat senki. 30. Magasles, vadetető, erdei építmény, kilátó építése, amelynek a terepcsatlakozástól mért legfelső pontja az 5,0 m-t nem haladja meg. 31. Elektronikus hírközlési építmény: a) műtárgynak minősülő antennatartó szerkezet létesítése, ha annak bármely irányú mérete a bruttó 6,0 m-t nem haladja meg, vagy b) az antennatartó szerkezet méretétől függetlenül a szerkezetre antenna felszerelése, ha az antenna bármely irányú mérete a 4,0 m-t nem haladja meg. 32. Közforgalom elől elzárt, telken belüli, 3,0 m vagy annál kisebb fesztávú áteresz, bejáró-, átjáró-híd építése. 33. A legfeljebb 2,0 m mélységű és legfeljebb 20 m 3 légterű pince építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése. Ez alapján kül és belterületen egyaránt lehet építeni földi pincét, melynek alaprajzi mérete 4x3,18 = 12,72 m, dongamagassága pedig 2m. Felette 1 m földvastagság van, tehát alig észrevehető. Oldal és előkertbe nem helyezhető el. Minden képen javaslom a megtartását a bejelentés köteles listán. Tájékoztatás és Szakmai konzultáció i Étv.6/A. (1) E törvényben meghatározott feltételek teljesülése esetén jogszabályban meghatározott körben és az ott meghatározottak szerint a) a települési önkormányzat (fővárosban a kerületi önkormányzat)

9 ab) előzetes tájékoztatást ad az ügyfeleknek a helyi településrendezési előírások tartalmáról, ennek keretében javaslatot tehet a telek beépítésének feltételeire a településkép és az építészeti örökség megóvásával és minőségi alakításával kapcsolatban, ac) szakmai konzultációt biztosít az ab) alpontban meghatározott követelmények teljesítése érdekében, Kérdés, kívánja-e az Önkormányzat a településképi bejelentési eljárás keretein belül- a nem építési engedély köteles, - korábban bejelentési kötelezettség alá tartozó - építési, tevékenységekkel kapcsolatos szabályozást létrehozni, A törvény lehetőséget kínál az egyes, építésüggyel kapcsolatos a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás és a tervekkel kapcsolatos szakmai konzultáció szabályairól szóló rendelet megalkotására. Kívánja-e az Önkormányzat megalkotni a tájékoztatás szabályait. Véleményem szerint minden ponton pozitív lépéseket kell tenni Berhida város környezet kultúrájának fenntartása és fejlesztése érdekében. Élni kell a bejelentési eljárás intézményével. A két új rendelet meghozatalával a cél nem az, hogy bonyolultabbá tegyük Berhida polgárainak életét, hanem az, hogy előzetesen konzultáljanak, tájékozódjanak, mely alkalmak során akár segítséget is nyújthatunk a bejelentések tartalmának összeállításában. Tisztelt Képviselőtestület! A mellékelt két rendelettervezet összefügg a korábban elfogadott rendeleteinkkel. Ezek egymással összefüggnek, az építésügy új rendszerébe illeszkednek, a helyi értékeket óvó, fejlesztésüket célzó eszközként kerültek megfogalmazásra. Az Építési törvényben megfogalmazott elvárások alapján a települési önkormányzat feladata: A településfejlesztés és a településrendezés célja a lakosság életminőségének és a település versenyképességének javítása érdekében a fenntartható fejlődést szolgáló településszerkezet és a jó minőségű környezet kialakítása, a közérdek érvényesítése az országos, a térségi, a települési és a jogos magánérdekek összhangjának biztosításával, a természeti, táji és építészeti értékek gyarapítása és védelme, valamint az erőforrások kíméletes és környezetbarát hasznosításának elősegítése. A fentiek alapján úgy gondolom nem hagyhatják védtelenül Berhida város épített és természeti környezetkultúráját. Kéri Katalin települési főépítész

10 Tisztelt Képviselő-testület! Az önkormányzati rendeletek előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 12/2011.(VI.30.) önkormányzati rendelet értelmében a rendelet-tervezeteket a honlapon keresztül egyeztetésre kell bocsátani. A Képviselő-testület március 28-i ülésén elfogadott önkormányzati rendeletet-tervezet, annak indokolása valamint a hatástanulmány ennek megfelelően a honlapon közzétételre került. A honlapon megadott elektronikus levélcímre a megadott határidőig (2013. április 12.) vélemény nem érkezett. Fentiek alapján a rendelet-tervezet elfogadását javasoljuk a Képviselő-testületnek. Berhida, április 25. Pergő Margit sk. polgármester

Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek

Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek 1. melléklet a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelethez Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek 1. A műemléki jelentőségű területen a telek közterületi határához legközelebb, de legfeljebb

Részletesebben

4. Új, önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadon álló) égéstermék-elvezető kémény építése melynek magassága a 6,0 m-t nem haladja meg.

4. Új, önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadon álló) égéstermék-elvezető kémény építése melynek magassága a 6,0 m-t nem haladja meg. Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek (piros=módosítás, fekete = most hatályos) 1. Építmény átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, homlokzatának megváltoztatása, kivéve

Részletesebben

Építési engedély és a hatóság tudomásulvétele nélkül végezhető építési tevékenységek

Építési engedély és a hatóság tudomásulvétele nélkül végezhető építési tevékenységek Mihez kell építésügyi hatósági engedélyt kérni? Az engedélyhez és a hatóság általi tudomásulvételhez kötött munkák körét az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint

Részletesebben

T Á G R A ZÁ R T K A P U K

T Á G R A ZÁ R T K A P U K T Á G R A ZÁ R T K A P U K I L L E S Z K E D É S XVIII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA NAGYKŐRÖS 2013. Augusztus 30. AZ ELŐADÁS VÁZLATA: TERVEZÉS ANNO AMIT MA MEGTEHETSZ hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről,

Részletesebben

Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek

Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek 4. melléklet a 482/2016. (XII. 28.) Korm. rendelethez 1. melléklet a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelethez Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek 1.Építési engedéllyel építhető építmény

Részletesebben

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. Törvény kivonata

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. Törvény kivonata A településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről szóló 6/2013. (II.18.) önkormányzati rendelet alkalmazásához kapcsolódó magasabb szintű jogszabályok előírásainak kivonatai Az épített

Részletesebben

INDOKOLÁS. A Képviselő Testület 2013. március 28-án tartandó üléséhez

INDOKOLÁS. A Képviselő Testület 2013. március 28-án tartandó üléséhez INDOKOLÁS A Képviselő Testület 2013. március 28-án tartandó üléséhez Tárgy: Új rendelet alkotása a Településképi bejelentési eljárásról, valamint az építtetők tájékoztatásáról és az eljárásokhoz szükséges

Részletesebben

Bejelentési eljárás lefolytatásával Bontási engedély nélkül végezhető

Bejelentési eljárás lefolytatásával Bontási engedély nélkül végezhető Engedély nélkül végezhető 312/2012. (XI.8.) Korm. r. 1. melléklete 1. A műemléki jelentőségű területen a telek közterületi határához legközelebb, de legfeljebb 50 méterre álló meglévő épület átalakításának

Részletesebben

Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete

Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Berhida Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet

Részletesebben

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(IX.19.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési és a településképi kötelezési eljárásról 1 KIHIRDETÉSI ZÁRADÉK A rendelet kihirdetésének

Részletesebben

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat /2013. ( ) számú rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat /2013. ( ) számú rendelete a településképi bejelentési eljárásról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat /2013. ( ) számú rendelete a településképi bejelentési eljárásról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk (1) a)

Részletesebben

Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Építési engedélyezés és bejelentés a módosított 37/2007 (XII.13.) ÖTM rendelet 1. melléklete alapján 1/13

Építési engedélyezés és bejelentés a módosított 37/2007 (XII.13.) ÖTM rendelet 1. melléklete alapján 1/13 30 nap 30 nap 10 nap 10 nap 1. Építmény építése, bővítése, elmozdítása a II-V. oszlopokban foglalt kivételekkel. Akkreditált intézet által bevizsgált technológiával, szerkezeti elemekkel, rétegrenddel

Részletesebben

I. Általános szabályok. 2. Az Eljárások célja

I. Általános szabályok. 2. Az Eljárások célja Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési és településképi bejelentési eljárás szabályairól Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Ügytípus megnevezése. Fakivágási engedélyezési eljárás

Ügytípus megnevezése. Fakivágási engedélyezési eljárás Ügytípus megnevezése Fakivágási engedélyezési eljárás A bontási tudomásulvételi eljárás (a korábbi bejelentési eljárást felváltva) a nem engedélyköteles, de az előzetes hatósági kontroll alá tartozó bontási

Részletesebben

Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (VII.14.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (VII.14.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (VII.14.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testülete az épített

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a településkép bejelentési eljárásról szóló. 11/2014. (VII. 02.) sz.

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a településkép bejelentési eljárásról szóló. 11/2014. (VII. 02.) sz. 0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a településkép bejelentési eljárásról szóló 11/2014. (VII. 02.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E 1 Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

AZ ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI ENGEDÉLYHEZ VAGY BEJELENTÉSHEZ KÖTÖTT ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK

AZ ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI ENGEDÉLYHEZ VAGY BEJELENTÉSHEZ KÖTÖTT ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK AZ ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI ENGEDÉLYHEZ VAGY BEJELENTÉSHEZ KÖTÖTT ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉS BEJELENTÉS 1 Építmény építése bővítése elmozdítása a II V. oszlopokban foglalt kivételekkel. Akkreditált

Részletesebben

Szántód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (III.23.) önkormányzati rendelete Szántód Község településképi védelméről

Szántód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (III.23.) önkormányzati rendelete Szántód Község településképi védelméről Szántód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (III.23.) önkormányzati rendelete Szántód Község településképi védelméről Szántód Község Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

k) A bruttó 50,0 m3-nél nem nagyobb térfogatú vagy a 1,5 m-nél nem mélyebb magánhasználatú kerti víz-, fürdőmedence, kerti tó építése.

k) A bruttó 50,0 m3-nél nem nagyobb térfogatú vagy a 1,5 m-nél nem mélyebb magánhasználatú kerti víz-, fürdőmedence, kerti tó építése. Piliscsaba Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (IV. 16.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésről Piliscsaba Nagyközség Önkormányzat

Részletesebben

Az építésügyi hatósági engedélyhez vagy bejelentéshez kötött építési tevékenységek. Építési engedélyezés, bejelentés

Az építésügyi hatósági engedélyhez vagy bejelentéshez kötött építési tevékenységek. Építési engedélyezés, bejelentés 1. melléklet a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelethez 1. Építmény építése, bővítése, elmozdítása a II-V. oszlopokban foglalt kivételekkel. Az építésügyi hatósági engedélyhez vagy bejelentéshez kötött építési

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. ( ) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról (tervezet)

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. ( ) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról (tervezet) Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. ( ) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról (tervezet) Balatonkenese Város Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK AZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSOKBAN

VÁLTOZÁSOK AZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSOKBAN VÁLTOZÁSOK AZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSOKBAN Faragóné Godó Mária állami főépítész 2017.február. A mai témák áttekintése 1 Építési törvény 2 Építési engedélyezési eljárás 3 A településkép védelme Építési

Részletesebben

1. melléklet a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelethez 1. Az építésügyi hatósági engedélyhez vagy bejelentéshez kötött építési tevékenységek

1. melléklet a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelethez 1. Az építésügyi hatósági engedélyhez vagy bejelentéshez kötött építési tevékenységek 1. oldal Építési engedélyezési eljárás 1. melléklet a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelethez 1 Az építésügyi hatósági engedélyhez vagy bejelentéshez kötött építési tevékenységek Engedélyezés Egyszerűsített

Részletesebben

Kósa Erzsébet Anikó sk. jegyző

Kósa Erzsébet Anikó sk. jegyző Gomba Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2013. (IX. 13.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról (egységes szerkezetben a./2014. (IX. ) önkormányzati rendelettel) A rendelet

Részletesebben

Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, elhelyezése, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t.

Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, elhelyezése, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t. Pilisvörösvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013. (VI. 28.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésről egységes szerkezetben a 2/2014.

Részletesebben

Dunabogdány Község Önkormányzata 10/2013. (IV. 16.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Dunabogdány Község Önkormányzata 10/2013. (IV. 16.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Dunabogdány Község Önkormányzata 10/2013. (IV. 16.) önkormányzati e a településképi bejelentési eljárásról (Egységes szerkezetben a 12/2014. (X. 7.) és a 21/2014. (XI. 7.) módosító tel) Dunabogdány Község

Részletesebben

M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013. (I. 25.) önkormányzati rendelete A településképi bejelentési eljárásról

M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013. (I. 25.) önkormányzati rendelete A településképi bejelentési eljárásról M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013. (I. 25.) önkormányzati rendelete A településképi bejelentési eljárásról Vác Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ 34/2014. (X.29.) önkormányzati rendelet által módosított 9/2013. (III.11.) önkormányzati rendelete egységes

Részletesebben

Ügy típusa: Építési engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet. Fontos tudnivalók: Az építési engedély iránti kérelem:

Ügy típusa: Építési engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet. Fontos tudnivalók: Az építési engedély iránti kérelem: Ügy típusa: Építési engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet Fontos tudnivalók: Az építési engedély iránti kérelem: Az építési tevékenység végzésére a 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. (1) A rendelet hatálya Gyömrő közigazgatási területére terjed ki.

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. (1) A rendelet hatálya Gyömrő közigazgatási területére terjed ki. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról 20/2014.(XI.27.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe

Részletesebben

Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelete

Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelete Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésről Mórahalom Város Képviselő-testülete

Részletesebben

1. A rendelet hatálya 1.

1. A rendelet hatálya 1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 14/2013. (III. 29.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról * a módosításokkal egységes szerkezetben Szekszárd Megyei Jogú

Részletesebben

Építésügyi hatósági engedélyhez és bejelentéshez kötött, illetve engedély és bejelentés nélkül végezhető építési tevékenységek

Építésügyi hatósági engedélyhez és bejelentéshez kötött, illetve engedély és bejelentés nélkül végezhető építési tevékenységek Építésügyi hatósági engedélyhez és bejelentéshez kötött, illetve engedély és bejelentés nélkül végezhető építési tevékenységek I. A következő építési tevékenységek - a II. és III. fejezetben foglaltak

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK AZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSOKBAN

VÁLTOZÁSOK AZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSOKBAN VÁLTOZÁSOK AZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSOKBAN Faragóné Godó Mária állami főépítész 2017.április. A mai témák áttekintése 1 Építési törvény 2 Építési engedélyezési eljárás 3 A településkép védelme Építési

Részletesebben

I. fejezet. A rendelet célja

I. fejezet. A rendelet célja 1 Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 45/2013 (XII.19.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési és kötelezési eljárásról Budapest Főváros VI. kerület

Részletesebben

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 82/2012. (XII. 21.) rendelete Eger településképi védeleméről

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 82/2012. (XII. 21.) rendelete Eger településképi védeleméről Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 82/2012. (XII. 21.) rendelete Eger településképi védeleméről Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Közgyűlése az épített

Részletesebben

9/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelete

9/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelete Hatályát vesztette: 2017. június 27. napján Hatályon kívül helyezte: 18/2017. (VI. 27.) önkormányzati rendelet BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 9/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelete a településképi

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (I.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (I.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (I.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésről szóló 43/2013. (XII.13.) önkormányzati

Részletesebben

RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2015.(VI.1.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról a 17/2016.(VI.27.) módosító önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben

Részletesebben

Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/201. (II. 21.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról egységes szerkezetben Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (IV. 23.) önkormányzati rendelete. a településképi bejelentési eljárásról

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (IV. 23.) önkormányzati rendelete. a településképi bejelentési eljárásról Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (IV. 23.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Budapest Főváros XIII. Kerület Önkormányzata az Alaptörvény

Részletesebben

Tét Város Önkormányzat Képviselőtestületének. A településkép védelméről

Tét Város Önkormányzat Képviselőtestületének. A településkép védelméről Tét Város Önkormányzat Képviselőtestületének /2013 rendelete A településkép védelméről Tét Város Önkormányzata Képviselőtestülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII.

Részletesebben

1. A rendelet hatálya 1.

1. A rendelet hatálya 1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 14/2013. (III. 29.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról * a módosításokkal egységes szerkezetben Szekszárd Megyei Jogú

Részletesebben

Módosította: a) 13/2015. (IV. 30.) ör. b) 30/2015. (XI. 19.) ör. /2015. XII. 1 -

Módosította: a) 13/2015. (IV. 30.) ör. b) 30/2015. (XI. 19.) ör. /2015. XII. 1 - Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 45/2013 (XII.19.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési és kötelezési eljárásról Módosította: a) 13/2015. (IV.

Részletesebben

III. településképi kötelezés településképi kötelezés alkalmazható

III. településképi kötelezés településképi kötelezés alkalmazható Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A településképi véleményezési

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 9/2013 (IV. 5.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 9/2013 (IV. 5.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 9/2013 (IV. 5.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az épített környezet

Részletesebben

Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (III. 28.) rendelete. Csopak Község településképi védelméről. 1.

Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (III. 28.) rendelete. Csopak Község településképi védelméről. 1. Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (III. 28.) rendelete Csopak Község településképi védelméről Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

Ügy típusa: Egyszerű bejelentés Jogszabály: 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet

Ügy típusa: Egyszerű bejelentés Jogszabály: 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet Ügy típusa: Egyszerű bejelentés Jogszabály: 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) szerinti egyszerű

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 6/2013. (II.18.) önkormányzati rendelete

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 6/2013. (II.18.) önkormányzati rendelete Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 6/2013. (II.18.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat

Részletesebben

A településképi bejelentési eljárás részletes ismertetése:

A településképi bejelentési eljárás részletes ismertetése: A településképi bejelentési eljárás részletes ismertetése: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testülete megalkotta a településképi bejelentési eljárásról szóló 25/2013. (V.27.)

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. településképi bejelentési eljárásról szóló. 13/2013. (IV. 30.) sz.

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. településképi bejelentési eljárásról szóló. 13/2013. (IV. 30.) sz. MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK településképi bejelentési eljárásról szóló 13/2013. (IV. 30.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E 2 Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 12/2013. (III.8.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 12/2013. (III.8.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2013. (III.8.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Mosonmagyaróvár város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23

Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 www.biatorbagy.hu Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Viadukt SE TAO pályázatáról

Részletesebben

1. A rendelet célja 2. A rendelet hatálya

1. A rendelet célja 2. A rendelet hatálya Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 13/2016. (V.30.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárásról Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendelet-tervezete Eger településképi védeleméről

Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendelet-tervezete Eger településképi védeleméről Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendelet-tervezete Eger településképi védeleméről Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Közgyűlése az épített környezet alakításáról és

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. (IX.22.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, a településképi bejelentési eljárások, valamint a településképi kötelezés

Részletesebben

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (IV. 23.) önkormányzati rendelete. a településképi bejelentési eljárásról

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (IV. 23.) önkormányzati rendelete. a településképi bejelentési eljárásról Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (IV. 23.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Budapest Főváros XIII. Kerület Önkormányzata az Alaptörvény

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 53/2012. (XII.3.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 53/2012. (XII.3.) önkormányzati rendelete Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 53/2012. (XII.3.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról (módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Budapest

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. november 12. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a városkép alakításáról és védelméről

Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a városkép alakításáról és védelméről Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a városkép alakításáról és védelméről Baja Város Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBEN

EGYSÉGES SZERKEZETBEN Páty Község Önkormányzata Képvisel -testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésr l és az azt módosító 14/2014. (VI.26.)

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Tahitótfalu Község ÖnkormányzataKépviselő-testületének../2015. (...) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési,a településképi bejelentési eljárások, valamint a településképi kötelezés szabályairól

Részletesebben

Fordított áfa alá eső építőipari tevékenységek

Fordított áfa alá eső építőipari tevékenységek Fordított áfa alá eső építőipari tevékenységek A megrendelőnek az áfa törvény előírásai szerint írásban kell tájékoztatni a kivitelezőt, hogy az adott munkához kell-e építési engedély. Kedves Partnereink!

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS június 18-án (szerdán) órai kezdettel tartandó Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság ülésére. .ív...

ELŐTERJESZTÉS június 18-án (szerdán) órai kezdettel tartandó Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság ülésére. .ív... ELŐTERJESZTÉS 2014. június 18-án (szerdán) 16.00 órai kezdettel tartandó Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság ülésére.ív... napirendi pont Előterjesztő: Székely László, polgármester Tárgy: Páty Község

Részletesebben

Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete. 14/2013. (V.28.) önkormányzati rendelete. a településképi bejelentési eljárásról

Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete. 14/2013. (V.28.) önkormányzati rendelete. a településképi bejelentési eljárásról Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 14/2013. (V.28.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Zalakaros Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBEN

EGYSÉGES SZERKEZETBEN Páty Község Önkormányzata Képvisel -testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésr l és az azt módosító 14/2014. (VI.26.)

Részletesebben

A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL ÉS TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉSRŐL SZÓLÓ

A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL ÉS TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉSRŐL SZÓLÓ Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL ÉS TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉSRŐL SZÓLÓ 11/2017. (II.24.) önkormányzati rendelet által módosított 6/2016.(II.26.) önkormányzati

Részletesebben

Módosította: a 8/2014.(II.27.) önkormányzati rendelet. Egységes szerkezetbe foglalva: február 28.-án.

Módosította: a 8/2014.(II.27.) önkormányzati rendelet. Egységes szerkezetbe foglalva: február 28.-án. Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2013.(XII.19.) önkormányzati rendelete A szentgotthárdi településképi bejelentési eljárás szabályozásáról Módosította: a 8/2014.(II.27.) önkormányzati

Részletesebben

AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 232. MELLÉKLET: 1 db

AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 232. MELLÉKLET: 1 db AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 232. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének /2016. (..) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról szóló 14/2013.

Részletesebben

Építésügyi hatósági engedélyhez és bejelentéshez kötött, illetve engedély és bejelentés nélkül végezhetı építési tevékenységek

Építésügyi hatósági engedélyhez és bejelentéshez kötött, illetve engedély és bejelentés nélkül végezhetı építési tevékenységek - 1-1. melléklet a hez Építésügyi hatósági engedélyhez és bejelentéshez kötött, illetve engedély és bejelentés nélkül végezhetı építési tevékenységek I. A következı építési tevékenységek a II. és III.

Részletesebben

Cegléd Város Önkormányzata 19/2015. (VI. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Cegléd Város Önkormányzata 19/2015. (VI. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Cegléd Város Önkormányzata 19/2015. (VI. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

8. számú előterjesztés Minősített többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére

8. számú előterjesztés Minősített többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére 8. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére Tárgy: A településképi véleményezési, bejelentési és a településképi

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 5/2013. (III.27.) önkormányzati r e n d e l e t e. a településkép védelméről

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 5/2013. (III.27.) önkormányzati r e n d e l e t e. a településkép védelméről Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 5/2013. (III.27.) önkormányzati r e n d e l e t e a településkép védelméről Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 7-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 7-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 57/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. március 7-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Településképi bejelentési eljárásról

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja. A rendelet hatálya II. TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁS

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja. A rendelet hatálya II. TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁS Páty Község Önkormányzata Képvisel -testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésr l Páty Község Önkormányzatának Képvisel

Részletesebben

A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.

A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2013. (IV.17.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárás és a településképi kötelezés szabályairól Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete. a városkép alakításáról és védelméről

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete. a városkép alakításáról és védelméről Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete a városkép alakításáról és védelméről Mezőkövesd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített

Részletesebben

Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016 (IV.27.) számú önkormányzati rendelete a településkép bejelentési eljárásról

Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016 (IV.27.) számú önkormányzati rendelete a településkép bejelentési eljárásról Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016 (IV.27.) számú önkormányzati rendelete a településkép bejelentési eljárásról Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

III. településképi kötelezés településképi kötelezés alkalmazható

III. településképi kötelezés településképi kötelezés alkalmazható Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A településképi véleményezési

Részletesebben

A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.

A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2013. (IV.17.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárás és a településképi kötelezés szabályairól Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY KÉRELEM

ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY KÉRELEM ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY KÉRELEM Az építési tevékenység végzésére az 1.Mellékletben (lent) felsoroltak kivételével az építésügyi hatóságtól építési engedélyt kell kérni. Az építési engedélyt egy telekre az egy

Részletesebben

Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H 2740 Abony Tel.,fax: (53) Kossuth tér 1.

Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H 2740 Abony Tel.,fax: (53) Kossuth tér 1. Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H 2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Farkas Zsolt főépítész Településfejlesztési osztály Az előterjesztést

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Mád község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (VII.20.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési és a településképi bejelentési eljárásról Mád község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (IV. 29.) ÖR. sz. rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (IV. 29.) ÖR. sz. rendelete a településképi bejelentési eljárásról Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (IV. 29.) ÖR. sz. rendelete a településképi bejelentési eljárásról Abony Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete az

Részletesebben

Építési engedélyezési eljárás

Építési engedélyezési eljárás Építési engedélyezési eljárás A kérelemhez mellékelni kell (193/2009. (IX.15.) Korm. rendelet 27.. (5) bek. szerintieket): építészeti műszaki dokumentációt 2 példányban és a szakhatóságok számától függően

Részletesebben

TELEPÜLÉSKÉPI ELJÁRÁSOK

TELEPÜLÉSKÉPI ELJÁRÁSOK SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSA TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSA TELEPÜLÉSKÉPI ELJÁRÁSOK LANTAY ATTILA FŐÉPÍTÉSZ 2013. MÁRCIUS 6. TELEPÜLÉSKÉPI ELJÁRÁSOK MIÉRT?

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2016.(VI.03.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési

Részletesebben

64/2012. (XII. 13.) önkormányzati rendelete 1. Debrecen Megyei Jogú Város településképi védelméről

64/2012. (XII. 13.) önkormányzati rendelete 1. Debrecen Megyei Jogú Város településképi védelméről 1. oldal DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 64/2012. (XII. 13.) önkormányzati rendelete 1 településképi védelméről Önkormányzatának Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 7/2015. (IV. 02.) önkormányzati rendelete Szeged városképi védelméről. 1.

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 7/2015. (IV. 02.) önkormányzati rendelete Szeged városképi védelméről. 1. 1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 7/2015. (IV. 02.) önkormányzati rendelete Szeged városképi védelméről Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

NEM ENGEDÉLYKÖTELES ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK KIVITELEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ KÉSZÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGGEL

NEM ENGEDÉLYKÖTELES ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK KIVITELEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ KÉSZÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGGEL NEM ENGEDÉLYKÖTELES ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK KIVITELEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ KÉSZÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGGEL Okl. építészmérnök, egyetemi docens BME Email: ltakacs@epsz.bme.hu ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY NÉLKÜL VÉGEZHETŐ ÉPÍTÉSI

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 14/2013. (III. 29.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról *

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 14/2013. (III. 29.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról * Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 14/2013. (III. 29.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról * Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése az épített

Részletesebben

1 Módosította a 27/2014.(XII.01.) rendelet. hatályos december 15-től

1 Módosította a 27/2014.(XII.01.) rendelet. hatályos december 15-től Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (V.31.) önkormányzati rendelete, a 25/2014.(IX.26.) és a 27/2014.(XII.01.) önkormányzati rendeletekkel egységes szerkezetbe foglalt szövege

Részletesebben

A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.

A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2013. (IV.17.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárás és a településképi kötelezés szabályairól Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ. ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 17-i ülésére

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ. ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 17-i ülésére ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 17-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2014. (XI.18.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárásról, valamint az ezekből fakadó kötelezettség

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 14/2013.(II.21.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési és bejelentési eljárásról

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 14/2013.(II.21.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési és bejelentési eljárásról Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 14/2013.(II.21.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési és bejelentési eljárásról (egységes szerkezetben a 24/2013.(IV.25.), 49/2013.(X.31.) önkormányzati

Részletesebben

Ha bárki építkezni szeretne - lakóépületet, üzletet, műhelyt, garázst, stb. - az építési hatóságnál engedélyezési eljárását kell kezdeményeznie.

Ha bárki építkezni szeretne - lakóépületet, üzletet, műhelyt, garázst, stb. - az építési hatóságnál engedélyezési eljárását kell kezdeményeznie. Ha bárki építkezni szeretne - lakóépületet, üzletet, műhelyt, garázst, stb. - az építési hatóságnál engedélyezési eljárását kell kezdeményeznie. A jogszabály az építési engedélyezést 3 kategóriába sorolja:

Részletesebben

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről (Egységes szerkezetben a 27/2016.

Részletesebben