FEHÉRHÁTÜ FAKOPÁNCS (DENDROCOPOS LEUCOTOS) A BAKONYBAN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FEHÉRHÁTÜ FAKOPÁNCS (DENDROCOPOS LEUCOTOS) A BAKONYBAN"

Átírás

1 FEHÉRHÁTÜ FAKOPÁNCS (DENDROCOPOS LEUCOTOS) A BAKONYBAN A fehérhátú fakopáncs az 5 európai Dendrocopos faj közül a legritkább. Elterjedése inkább kontinensünk keleti és délkeleti részére szorítkozik. A Kárpát-medencétől nyugatra csak a Keleti-Alpokban, a Bajor-erdőben, a Cseh-erdőben, valamint szigetszerűen a Pireneusokban fordul elő. Hazánk legritkább harkályfaja. Az utóbbi évtizedekben a Dunántúlról egyáltalán nem is volt ismeretes. A századforduló előtt költött ugyan az Alpokalján Velem környékén (CHERNÉL, 1899), de azóta nincsenek róla adatok (CSABA, 1962). Az Északiközéphegység több tagjában előfordul (Zempléni-hegység, Bükk hegység, Mátra, Börzsöny). Költése azonban csak a Zempléni-hegységből és a Bükkből ismert, de valószínű költ a Börzsönyben is, ahol fészekodút vágó madarat figyeltek meg IV. 5-én (GÁRDONYI, 1962). A Bükk hegységben magam is gyakran találkoztam vele. A teljesség és az összehasonlíthatóság kedvéért az alábbiakban röviden felsorolom ezeket az adatokat is. Az első példányt VIII. 19-én figyeltük meg BANKOVICS ANTAL nagybátyámmal az Őserdőben. A madár egy alacsony, korhadó bükkfacsonk oldalán kopácsolt, miközben 10 m közelségre bevárt. A további megfigyeléseim az 1967-es év őszéről valók, amikor a lillafüredi ÉRTI kirendeltségnél dolgozva naponta jártam a Lillafüredi Erdészet területét. Összehasonlításul a bakonyi adatokhoz, e megfigyeléseimnél is megadom, hogy milyen környezetben tevékenykedett a madár, vagyis milyen fafajokon kereste táplálékát. A további évi bükki megfigyeléseim a fehérhátú fakopáncsról: IX. 5., Lillafüred, Lusta-völgy: 1 Ç száraz kőrisfa kérgét fejtegette, 1 ff a földön korhadó ágakon mozgott. IX. 6., Lillafüred, Lusta-völgy: 1 db. Kurtabérc: db, az egyik száraz lucfenyő (Picea excelsa) törzsön kopácsolt. IX. 8., Kurta-bérc Disznós: 1 Ç + 1 $ + 1 5, az egyik közülük száraz hegyi szil (Ulmus scabra) kérgét fejtegette, egy másik szintén száraz hegyi szil törzsön mozgott. X. 4., Kurta-bérc: 1 db. X. 5., Kurta-bérc: 1 db csonka bükkfa száraz ágán kopog. X. 6., Kurta-bérc: 1 ff-et 50 percig figyeltem, ezalatt egy félhektárnyi területen mozgott, s 8 12 törzset vizsgált végig. Ezek száraz vagy korhadó szil- és bükkfák, vagy korhadó bükkcsonkok voltak, X. 12. Jávorkút: 1 db taplós, héjaszott, de még élő bükkfán kopácsolt. X. 13., Kurta-bérc Nagyhárs: 1 db. X. 18., Disznós: 1 $ bükkfa száraz koronaágán kopogott. XII. 6., Lillafüred: 1 db. Az adatokból is kitűnik, hogy ez a faj a Bükkben eléggé elterjedt, gyakran kerül szem elé. Elsősorban a már száradó vagy korhadó bükkfákon, máskor kiszáradt hegyi szilen, magas kőrisen keresi táplálékát. A megfigyelt bükki példányokra jellemző, hogy kevéssé vadak, az embert közelre bevárják. Ezzel szemben, úgy tűnik az eddigiek alapján, a bakonyiak félénkebbek, az ember elől már messziről odébb repülnek. A faj bakonyi előkerülése A bükki élőhelye ismeretében hasonló ökológiai adottságú helyeken a Bakonyban is keresni kezdtem ezt a harkályt, s a hegység legmagasabb pontján, a Kőris-hegyen XII. 26-án rá is bukkantam az első párra. A délutáni órákban kiszáradt hegyi szil (Ulmus scabra) koronaágain hántották a kérget nagy kopácsolással, kimért ütésekkel. A két madár 1 2 m-re dolgozott egymástól, de más harkályfajoktól eltérően semmi agreszszivitást nem mutattak egymás iránt. Fél óra múlva e helytől 1,5 km-re Bakonybél irányában újabb párra akadtam, melyek épp ugyanazt a műveletet végezték, mint az előbbiek. Kiszáradt hegyi szil kérgét hántották szorosan összetartva. Amint a fa alá értem, a fj 1 észrevett, s rögtön átrepült egy másik fára, ahonnan izgatottan figyelmeztette a Ç-t. Eközben a 9 jobbra-balra figyelve kereste a veszélyt, s amikor a <$ gyors, éles,.csu-csu-csu-csucsu-csu" riasztó hangját hallatta, észrevett, s nyílegyenesen repült messze el. Effajta félénkség jellemző a néhány megfigyelt bakonyi egyedre a bükkiekkel szemben. A téli előfordulás sejtetni engedte a bakonyi költésüket is, s a III. 18-i eredménytelen keresés után IV. 6-án újra láttam egy d'-et, a Kőris-hegy délkeleti oldalán. IV. 9-én ugyanott láttam a fj-et. Viselkedése mindkét esetben azonos volt. Enyhe izgatottságában időnként tyúk... tyúk" hívó hangját hallatva repült fáról-fára, néhol kopácsolásba kezdett, majd eltűnt szemem elől. IV. 20-án is ugyanott volt a fj 1, s ekkor nagy területen végigkopogtattam az odvas fákat, mígnem az egyik frissen vágott odúból kidugta fe- 533

2 jét egy fakopáncs, majd 1 2 percnyi mozdulatlanság után további riasztgatásomra hirtelen kivágódott és kiáltozva messze elrepült. A száraz bükkcsonkról, melybe az odút vágták, és 10 perc múlva az odúhoz röppenő hímről biztosra vehettem, hogy ez a fehérhátú fakopáncs fészke. A fészkelőhely környezetének leírása A fészkelőterület a Kőris-hegy (704 m) csúcsától D DK felé 300 m-re egy völgynek induló horpadás 80 év körüli bükkállománya (Fagetum). Kicsivel feljebb a bükkös már a Kőris-hegy süvegét borító hárs-kőris sziklaerdőbe megy át. E területen a csúcson átbukó ÉNY-i széllökések következtében sok fa tövestől kidöntve hever a sziklás talajon, több bükkfa derékba törve. Régi korhadó és fiatalabb kidöntésű fák egyaránt akadnak. Az erdő leggyakoribb fafaja a bükk (Fagus silvatica), kisebb számban vagy csak szálanként fordul elő a magas kőris (Fraxinus excelsior), a hegyi szil (Ulmus scabra), з nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos), a hegyi juhar (Acer pseudoplatanus) és a korai juhar (Acer platanoides), a gyertyán (Carpinus betulus) és a barkóca berkenye (Sorbus torminalis). Cserrj eszint csak a sziklaerdőbcn van, ott is csak helyenként. A fészek odút egy 9,5 m magas, 30 cm átmérőjű száraz bükkcsonkba, egy kihajló ágcsonk tövébe vágták fi.ábra). Az odúnyílás így felülről védett, tehát eső, hó nem juthat bele. Az odú DK felé, egyben a lejtés irányába néz, így az uralkodó északnyugati széltől is védett. A környező bükkállomány kb. 28 m magasságú. Április utolsó harmadában, a fiókanevelés idején indult a lombfakadás. ket. Ezek az időpontok és az aznapi időjárás a következők: IV. 20., 14 óra 35 perctől 16 óráig. Kissé borult idő. Minimum +3 C C, reggel 6 órakor +5 C, maximum kb. 14 C. IV. 27., 7 óra 20 perctől 10 óra 20 percig. Borult, hideg idő hózáporokkal, hódarahullással, viharos nyugati, északnyugati szél. Maximum kb. +5 C. IV. 30., 13 óra 35 perctől 14 óra 20 percig. A korábbi hideg napokra az első derült napsütéses nap. Minimum 1 C, maximum kb. 15 C. Nidobiológiai megfigyelések Mivel a fehér hátú fakopáncs költésbiológiája csak hézagosan ismert, az alábbiakban közlöm az ezzel kapcsolatos észleléseimet is, anélkül persze, hogy az egyszeri esetből messzemenő következtetéseket vonhatnék le. A fiókás odúnál 3 alkalommal végeztem a táplálékhordás intenzitására vonatkozó megfigyelése- 1. ábra: Száraz bükkcsonk, a Dendrocopos Ieucotos (Bechst.) fészkelő fája Abb. 1 Vertockneter Buchenstumpf, Nistbaum von Dendroscopos Ieucotos (Bechst.) Fig. 1. Dry beech stump, the nestling tree of Dendrocopos Ieucotos (Bechst.) 534

3 1. tábl. A D. leucotos fészek körüli mozgása a megtalálásakor. (Kőris-hegy, IV. 20., ig) Tab. 1 Die Bewegungen um das Nest von D. leucotos bei seinem Auffinden (Kőrisberg, , von 14,35 bis 16,00 Uhr) Table 1. Stirring movement of D. leucotos around its nest when discovered (Kőris-hegy, 20th April, 1972, from till 16.00) Az egyes megfigyelési alkalmak táplálékhordásának menetét időegyenesre kivetítve táblázatokon ábrázolom (1 3. táblázat). A táblázatokon az egyenes vonal hossza a megfigyelés időtartamának felel meg. A megadott időpontok a madarak odú körüli mozgásainak idejét adják. Az első ilyen irányú megfigyelés IV. 20-án történt, amikor a fészkelőhelyet megtaláltam. Ekkor kétséges volt ugyan, hogy az odúból kiriasztott J madár tojásokon ült-e még, vagy már esetleg pár napos fiókákon, de hamarosan meggyőződhettem ez utóbbiról, mivel mindkét szülő táplálékot is hordott. 85 percig távolról figyeltem és jegyeztem az odú körül játszódó eseményeket. Bár a fészekről kiriasztott madár 10 perc múlva a c^-mel együtt viszszatért az odúhoz, de az első 30 percben zavarásomra még annyira izgatottak voltak, hogy huzamosabb ideig az odúban nem maradtak benn. A visszatérő 9 épp csak bebújt az odúba, de rögtön ki is röppent, s 22 percig vissza sem jött. Ezalatt a S háromszor hozott élelmet a fiókáknak, s a harmadik etetés után ki sem repült, hanem rájuk ült. 5 perc múlva halk tik-tik" hangját hallatva közeledett a 9, mire a <$ rögtön kirepült. Ezután a 9 ült benn 15 percig, majd újból а в váltotta fel, mely ekkor 28 percig maradt benn. Rövidesen a 9 táplálékot hozott, etetett, majd beült a fiókákra (1. táblázat). A második alkalommal IV. 27-én 3 órán keresztül figyeltem az etetést (2, és 2a. táblázat). Mint a táblázatokból láthatjuk a3óra alatt a s z e r, míg a (5 6-szór hozott élelmet a fiókáknak. (Megjegyzem a (5 az első etetéseknél izgatott volt, az első érkezésekor pl. 10 percig is várt táplálékkal a csőrében, míg többszöri odaröppenés után be mert menni az odúba etetni.) A 9 táplálékhordásában három olyan szakaszt lehet megkülönböztetni, amikor sűrűn, szinte percenként hordta az élelmet 4-szer, 5-szor, illetve 3- szor egymás után. Ilyenkor valószínű a közelben bukkant bőséges táplálékra, s onnan hordta az élelmet. A c?-nél is hasonló eset állhatott fenn, mert mindig 2-szer tért vissza egymás után táplálékkal. A megfigyelés idején a fiókák 8 9 naposak lehettek, ekkor már az öregek a hideg idő (havazás) ellenére sem ültek rajtuk napközben. A harmadik alkalommal JASZENOVICS TIBOR erdész barátommal végeztük a megfigyelést 45 percig. Ez idő alatt csak a 9 jelent meg az odúnál, 3- szor hozott táplálékot. Etetéskor már nem bújt be teljesen az odúba, csak a fejét dugta be. Jelenlétünk miatt izgatott volt, többször hallatta lágyan ejtett csuk... csuk" hangját. Előbb egy száraz szilfán, majd egy száraz bükkfa ágon néhányszor dobolt is (3. táblázat). A három megfigyelés alapján tehát valószínűsíthető, hogy a 9 gyakrabban etet mint a $. összesen a megfigyelések 310 perces (5 óra 10 perc) időtartama alatt a 9 23-szor, míg а в csak 9-szer hozott élelmet a fiókáknak. Az 1 2 napos fiókákon az öregek még napközben is ülnek, míg később, egy hét után, már nem. A táplálékot kb. 300 m-es körzetből hordták a hárs-kőris sziklaerdőből és a bükkösökből. Egy alkalommal а в a fészektől 250 m-re korhadó tüskökön keresgélt. A táplálék mineműségére nem szerezhettem adatokat. A d az első etetéseknél fehér lárvákat (?) hordott a csőrében. A költés sikeressége csak feltételezhető, napos korukban még az odúban voltak, később nem végezhettem megfigyelést. A fehérhátú fakopáncs költésidőn kívüli előfordulásai a Bakonyban Két eset kivételével a költésidőn kívül is csak a Kőris-hegyen találkoztam e fajjal XII. 26- án a Kőris-hegy hárs-kőris sziklaerdejében 1 pár, lentebb a bükkös szálerdőben szintén 1 pár 1 1 kiszáradt hegyi szil kérgét fejtette. 1 9-t láttam VI. 28-án szintén a fenti sziklaerdőben, mely a következő fafajokon mozgott: gyertyánfa 8 cm átmérőjű száraz oldalágán kérget hántott, majd fáról fára gyorsan tovább haladt, odébb nagylevelűhárs-koronában néhány percig tollászkodott, utána magaskőris-korona ágain ko- 535

4 2. tábl. D. leucotos fiókaetetés gyakoriságának regisztrálása. (Kőris-hegy, IV. 27., h-ig) Tab. 2 Das Registrieren der Häufigkeit des Fütterns der Junge von D. leucotos (Kőrisberg, , von 7,20 bis 10,20 Uhr) Table 2. The time-table of the nestling feeding of D. leucotos (Kőris-hegy, 27th April, 1972, for 7.20 till 10.20) pácsolt, majd egy újabb nagylevelűhárs-törzsre röppent, amit végigvizsgált a koronaágakig. IX. 5-én fészkelőhelyük környékén mozgott a ^ és a 9 is, egymástól kb. 300 m-re, mindkettő elegyetlen bükkösben. AcJlO perc alatt kb. 100 m-es vonalon 5 6 egyébként egészséges bükk alsó, elszáradt koronaágait vizsgálta végig. A?, melyet 15 percig figyeltem, ugyanezt a műveletet végezte, majd egy alászorult, vékony száraz bükkfán hoszszasan kopácsolt. A Kőris-hegyen kívül VIII. 31- én találkoztam vele először. Ménesjáráspusztától északra egy rudas gyertyánostól körülvett öreg csertölgyekből (Quercus cerris) álló erdőben mozgott egy hím. A közelében levő nagy fakopáncs (Dendrocopos maior) hím a fehérhátút arrébb riasztotta. Ez a terület 4 km-re esik a fészkelőhelytől, előfordulhat tehát, hogy itt újabb párról van szó. Még feltűnőbb a legutóbbi megfigyelés XI. 7-én a Kőris-hegytől északkeletre légvonalban 9 km-re a Zörög-tetőn (494 m) találkoztam egy hímmel. A madár év körüli kocsánytalan tölgy (Quercus petraea) állományban mozgott olyan helyen, ahol a tölgyek között meglepően sok volt a kiszáradt 8 20 cm átmérőjű sziltörzs. 3. tábl. A D. leucotos fiókaetetés intenzitásának regisztrálása. (Kőris-hegy, IV. 30., h-ig) Tab. 3 Das Registrieren der Intensität der Fütterung der Jungen von D. leucotos (Kőrisberg, , von 13,55 bis 14,20 Uhr) Table 3. The time-table of the intensity of the nestling feeding of D. leucotos (Kőris-hegy, 30th Auris, 1972, from till 14.20) Összegezés A fehérhátú fakopáncsot tehát az XII. 20.-i megfigyeléssel sikerült első ízben kimutatni a Bakonyból IV. 20-án a költése is bebizonyosodott. A Bakony madárfaunájában e z - 2a. tábl. A D. leucotos fiókaetetés intenzitásának összehasonlitása 3 órás megfigyelés alapján. (A nőstény 19-szer, míg a hím 6-szor hozott táplálékot 3 óra alatt). Tab. 2a Der Vergleich der Intensität des Fütterns der Jungen von D. leucotos auf Grund einer 3stündigen Beobachtung (A. 19mal, während a 6mal in den 3 Stunden Futter brachte) Table 2a. Comparing the intensity of the nestling feeding of D. leucotos on the basis of a 3-hour observation (A. 19-times, while food brought six times in 3 hours) 536

5 1. térk. A D. leucotos előfordulásai a Bakonyban Karte 1 Die Orte des Vorkommens von D. leucotos im Bakony-Gebirge Map 1. The occurrence of D. leucotos in the Bakony Mts. Dendrocopos leucotos ist die seltenste Spechtart von Ungarn. Bis zu ihrer Beobachtung vom Verfasser im Bakony-Gebirge trat die Art nur in den Gebieten des Zemplén-, Bükk-, Mátra- und Börzsöny-Gebirges auf. Angaben über die Brut sind vom Ende des vorigen Jahrhunderts vom Alpenfuss bekannt (CHERNÉL, 1899.) In dem Gebiet von Transdanubien wurde diese Art in diesem Jahrhundert nicht beobachtet, darum ist die Bakony'er Beobachtung auffallend. Dendrocopos leucotos sah Verfasser zum ersten Mal am am höchsten Punkt des Gebirges, am Köriszel tovább gyarapodott a fészkelő montánelemek száma. Ezideig jelenlétükről főleg a Kőris-hegyről, valamint Ménes járáspuszta mellől és a Zörög-tetőről (Csesznek határában) vannak adatok. Számuk megfigyeléseim alapján 3 4 párra tehető. Táplálékát úgy a Bakonyban, mint a Bükkben is elsősorban száraz és korhadó bükktörzsön és ágakon, előszeretettel a szálanként előforduló kiszáradt hegyi szilen, de más fafajokon is, mint a magas kőris, nagylevelű hárs, gyertyán, csertölgy stb. keresi. Gyakran mozog tuskókon, a talaj közelében, olykor a talajra is leszáll. Az erdőgazdálkodásnak kimondottan hasznára van. Mivel ez a harkály faj Európa-szerte ritka, a Dunántúlon pedig a Bakony az egyetlen lelőhelye, javasolom a f é s z к e 1 ő h e ly é ü 1 szolgáló erdőrészek védetté nyilvánítását a Kőris-hegyen. így remélhető, hogy a Bakony madárfaunájának ez az értékes színezőeleme továbbra is fennmarad. Bankovics Attila IRODALOM LITERATUR CHERNÉL I. (1899): Magyarország madarai különös tekintettel gazdasági jelentőségükre Budapest, CSABA, J. (1962): Változások Vas megye nyugati szélén élő egyes harkályfélék számarányában Aquila, LXVII LXVIII., p GÁRDONYI, G. (1962): Fehérhátú fakopáncs előfordulása a Börzsönyben Aquila, LXVII LXVIII., p HORVÁTH, L. (1958): Piciformes-Harkályalkatúak (In Aves-Madarak, 9.) Budapest, Akadémiai Kiadó. JÁNOSSY, D. (1952): Az Istállóskői barlang fosszilis madárfaunája Aquila, LV LVIIL, p KÉVE, A. (1960): Nomenciator Avium Hungáriáé Budapest. KOHL, I. STOLLMANN, A. (1968) : A fehérhátú fakopáncs (Dendrocopos leucotos Bechstein) rendszertani helyzete a Kárpátokban Aquila, LXXV, p KORODI GÁL, J. (1958): Adatok a Bihar hegység madárvilágának ismertetéséhez Aquila, LXV., p LOVASSY, S. (1927): Magyarország gerinces állatai és gazdasági vonatkozásaik Budapest, NAGY, GY. (1965): Jegyzetek a Mátra madárvilágához Aquila, LIX LXIL, p THIBAUT DE MAISIERES, CL. (1943): Megfigyelések a hőcsikről az Alpokban Aquila, L., p TURCEK, F. J. (1952): Adatok az erdő madárpopulációjának funkciójához a biocönológia és az erdőgazdaság szempontjából Aquila, LV LVIIL, p. 51. WOYNAROVICH, E. (1942): Háborús madártani megfigyelések Ukrajnában az évben Aquila, XLVI IL., p Szerző nélkül : Magasbakonyi erdőgazdasági táj Országos Erdészeti Főigazgatóság kiadványa. WEISSRUCKENSPECHT (DENDROCOPOS LEUCOTOS) IM BAKONY-GEBIRGE berg (704 m). Seitdem wurde die Art erneut an 10 Beobachtungstagen gesehen und Verfasser konnte auch die Ausbrütung am beweisen. Verfasser vergleicht die Bakonyer Angaben mit den Beobachtungen aus dem Bükk-Gebirge. Die Art wurde in beiden Gebieten an Orten von ähnelnden ökologisten Verhältnissen beobachtet. Bei dem im Bakony- Gebirge brütenden Paar wurden in erster Linie solche Beobachtungen durchgeführt, die die Intensität des Zubringens der Nahrung betrifft, dessen Vorgang durch Tabellen illustriert wird. Auf Grund der Beobachtun- 537

6 gen stellt Verfasser folgendes, auf dieses Paar sich beziehendes fest: 1. Das Weibchen füttert öfters als das Männchen. In der Gesamtbeobachtungszeit von 5 Stunden und 10 Minuten brachte das Weibchen 23 Mal, das Männchen nur 9 Mal Futter ihren Jungen. 2. Die Nahrung wurde aus einem ungefähr 300 m grossen Gebiet vom Linden-Eschen-Felsenwald und Buchen-Hochwald zusammengetragen. 3. Auf den 1 2 Tage alten Jungen sassen die Alten auch noch tagsüber abwechselnd, nach einer Woche aber nicht mehr. Die ausser der Brutzeit beobachteten erwachsenen Vögel im Bakony-Gebirge suchten ihre Nahrung in erster Linie an den Stämmen und Aesten der vermo- derten oder vertrockneten Buchen (Fagus süvatica), mit Vorliebe an den einzeln vorkommenden, ausgetrockneten Bergulmen (Ulmus scabra). An anderen Baumarten sowie an Eschen (Fraxinus excelsior), Linden (Tilia platyphyllos), Hainbuchen (Carpinus betulus) und Steineichen (Quercus cerris) usw. sind sie auch oft zu beobachten. In forstwirtschaftlicher Hinsicht ist es eine ausgeprochene nützliche Art. Da diese Art in ganz Europa selten ist und im Gebiet von Transdanubien das einzige Vorkommen im Bakony-Gebirge ist, empfiehlt Verfasser, dass die als Nistplatz dienenden Waldteile am Köris-Berg als geschützt erklärt werden. Attila Bankovics THE WHITE-BACKED WOODPECKER (DENDROCOPOS LEUCOTOS) IN THE BAKONY MTS. Dendrocopos leucotos is the rarest of woodepeckers in Hungary. It has been known until now only from the Zemplén, Bükk, Mátra and Börzsöny Mts. There is literature data on its nestling in the Piedmont of Alps (CHERNÉL, 1899). Thus, from the Transdanubia it has not come forward in this century, this is why its occurrence in the Bakony Mts. is so interesting. The author first observed Dendrocopos leucotos on the 26th of December, 1971 on the highest point of the region (Kőris-hegy: 704 m). Since he saw it in ten other occasions and on the 20th of April, 1972 he was able to confirm its nestling here, too. The paper makes a comparison between data recorded in the Bükk Mts. and here in the Bakony Mts. The species was found in both regions in ecologically similar biotopes. Nidobiological observations were made in the case of the pair nestling in the Bakony Mts. especially with repect to the intensity of nourishing the nestlings, these are shown in tabulated form. The author established the following for this nestling pair: 1. The hen feeds more often than the cock. During an observation period of five hours and ten minutes the hen brought food for the young 23 times the cock only 9 times. 2. The food was brought from an area of some 300 m in diameter from lime-ash woods settled on rock and from high beech forest. 3. The 1 2-day old nestlings were alternately sal on by the adults even during the day until they reached the 6th or 7th clay. The adult birds were observed outside of the nestling period to collect their food primarily on moulding or dry beech (Fagus süvatica) trunks or branches but they especially frequented lonely dead wych-elm (Ulmus scabra). Other tree species were also visited like the common ash (Fraxinus excelsior), big-leaf linden (Tilia platyphyllos), hornbeam (Carpinus betulus), the Austrian oak (Quercus cerris), etc. This species is expressedly useful from sylvicultural point of view. Owing to the fact that this species is rare throughout Europe, and the Bakony Mts. is its only nestling place in Transdanubia, the author proposes to make the nestling areas of this species a nature reserve on the Kőris Mountain. Attila Bankovics

A szerecsensirály (Larus melanocephalus) Balaton környéki előfordulásai és első Somogy megyei fészkelése az Irmapusztai-halastavakon

A szerecsensirály (Larus melanocephalus) Balaton környéki előfordulásai és első Somogy megyei fészkelése az Irmapusztai-halastavakon Natura Somogyiensis 26 109-116 Ka pos vár, 2015 A szerecsensirály (Larus melanocephalus) Balaton környéki előfordulásai és első Somogy megyei fészkelése az Irmapusztai-halastavakon Kovács Gyula 1,2, Szinai

Részletesebben

MUNKASZERZŐDÉS. amely egyrészről az. név: S.C. NUMELE FIRMEI SR.L. székhely: STR., NR. _LOCALITATEA, JUDET, TARA. cégjegyzékszám: NR.REG.

MUNKASZERZŐDÉS. amely egyrészről az. név: S.C. NUMELE FIRMEI SR.L. székhely: STR., NR. _LOCALITATEA, JUDET, TARA. cégjegyzékszám: NR.REG. MUNKASZERZŐDÉS amely egyrészről az név: S.C. NUMELE FIRMEI SR.L. székhely: STR., NR. LOCALITATEA, JUDET, TARA cégjegyzékszám: NR.REG.COMERTULUI adószám: CUI bankszámlaszám: COD IBAN képviseli: _NUME REPREZENTANT

Részletesebben

Erdőgazdálkodás. Nemzetközi és hazai kitekintés

Erdőgazdálkodás. Nemzetközi és hazai kitekintés Erdőgazdálkodás Nemzetközi és hazai kitekintés Az erdő: a világ egyik legösszetettebb életközössége, amely magában foglalja - a talajban élő mikroorganizmusokat, - a földfelszínen élő mohákat, gombákat,

Részletesebben

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet 1 144/00. (XI. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A

Részletesebben

ANNEX 2. OF DECREE N O 110/2003. (X.21.) FVM, ON THE FOREST REPRODUCTIVE MATERIALS

ANNEX 2. OF DECREE N O 110/2003. (X.21.) FVM, ON THE FOREST REPRODUCTIVE MATERIALS ANNEX. OF DECREE N O 0/00. (X..) FVM, ON THE FOREST REPRODUCTIVE MATERIALS DELINEATION OF THE FOR TREE SPECIES REFERRED TO IN ANNEX In case of species not listed in Annexes A, B or C, the entire area of

Részletesebben

BUNDESGESETZBLATT FÜR DIE REPUBLIK ÖSTERREICH. Jahrgang 1999 Ausgegeben am 13. April 1999 Teil III

BUNDESGESETZBLATT FÜR DIE REPUBLIK ÖSTERREICH. Jahrgang 1999 Ausgegeben am 13. April 1999 Teil III P. b. b. Verlagspostamt 1030 Wien WoGZ 213U BUNDESGESETZBLATT FÜR DIE REPUBLIK ÖSTERREICH Jahrgang 1999 Ausgegeben am 13. April 1999 Teil III 70. Abkommen zwischen der Österreichischen Bundesregierung

Részletesebben

Carsten Kümmel Dipl. Tonmeister www.tonmeister-online.de

Carsten Kümmel Dipl. Tonmeister www.tonmeister-online.de Carsten Kümmel Dipl. Tonmeister www.tonmeister-online.de Carsten Kümmel, Starenweg 8a, 82140 Olching DATUM: 23.10.13 Tel.: 08142 6551752 Fax.: 08142 4628228 carsten@tonmeister-online.de Betreff: Beurteilung

Részletesebben

Gyertyános - kocsánytalan tölgyesek

Gyertyános - kocsánytalan tölgyesek Előfordulás: Hegy és dombvidékeken kb. 400 600 m tszf. magasságban zonális, alacsonyabb térszineken is előfordul zárt völgyaljakban, északi lejtőkön Termőhely: Hűvös, párás mikroklíma, üde talajok, optimálisan

Részletesebben

Tájépítész Korlátolt Felelősségű Társaság B B-006 B-011 Populus nigra Italica Ulmus laevis Jegenyenyár Vénic szil B-013 B-014

Tájépítész Korlátolt Felelősségű Társaság B B-006 B-011 Populus nigra Italica Ulmus laevis Jegenyenyár Vénic szil B-013 B-014 B-006 110/20/7/4 B-011 Ulmus laevis Vénic szil 50/12/12/4 B-013 60/12/10/4 B-014 150/258/4 B-018 Carpinus betulus Közönséges gyertyán 40/8/10/4 B-030 45/10/13/4 B-035 Salix alba Tristis Fehér fűz 80/10/12/4

Részletesebben

1. A RENDELET MEGALKOTÁSAKOR HATÁLYOS VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE

1. A RENDELET MEGALKOTÁSAKOR HATÁLYOS VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE 15/2012. (XII.13.) önkormányzati rendelet 1. függeléke 1. A RENDELET MEGALKOTÁSAKOR HATÁLYOS VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE 5. (20) Veszélyességi zónák övezetére vonatkozó hatályos jogszabály: a veszélyes

Részletesebben

A KÖZÖSSÉGI JELENTŐSÉGŰ ERDŐS ÉLŐHELYTÍPUSOK FENNTARTÁSÁNAK KÉRDÉSEI

A KÖZÖSSÉGI JELENTŐSÉGŰ ERDŐS ÉLŐHELYTÍPUSOK FENNTARTÁSÁNAK KÉRDÉSEI Dr. Szmorad Ferenc erdőmérnök, természetvédelmi szakértői tevékenységet végző egyéni vállalkozó A KÖZÖSSÉGI JELENTŐSÉGŰ ERDŐS ÉLŐHELYTÍPUSOK FENNTARTÁSÁNAK KÉRDÉSEI ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA 2017. MÁRCIUS 21-22.

Részletesebben

Parkfák egészségi állapotának felmérése, különös tekintettel a balesetveszélyes példányokra

Parkfák egészségi állapotának felmérése, különös tekintettel a balesetveszélyes példányokra Nagykáta Város Önkormányzata Városgazdálkodási Szervezet Nagykáta, Temető u. 24. Parkfák egészségi állapotának felmérése, különös tekintettel a balesetveszélyes példányokra Készítette: Kutas Péter Nagykáta,

Részletesebben

KRISTALLRoll. TERASZOK.HU Élet a teraszon

KRISTALLRoll. TERASZOK.HU Élet a teraszon TERASZOK.HU Élet a teraszon A KristallRoll egy innovatív, teleszkópos oldalsínekkel és speciális feszítő rendszerrel ellátott függőleges napellenző, szélvédő oldalfal. Ez az ideális megoldás, hogy verandáját,

Részletesebben

Értékelés. alkalmazott szakszemélyzet képzettsége középfokú Bizonyítvány másolat 5 A beruházás keretében

Értékelés. alkalmazott szakszemélyzet képzettsége középfokú Bizonyítvány másolat 5 A beruházás keretében 1. számú melléklet a 144/008. (XI. 7.) FVM rendelethez Értékelés Értékelési szem megnevezése Értékelés/ellenőrzés módja Maximális szám Szakmai szemok Az erdőgazdálkodó vagy az felsőfokú Bizonyítvány másolat

Részletesebben

A jelű területegység. kód: 12/8/12/4 törzsátmérő/magasság/korona átmérő/kor. A-013-020 hrsz. 095/1. A-002-009, 010 hrsz. 295/1. A-026 hrsz.

A jelű területegység. kód: 12/8/12/4 törzsátmérő/magasság/korona átmérő/kor. A-013-020 hrsz. 095/1. A-002-009, 010 hrsz. 295/1. A-026 hrsz. A-002-009, 010 Salix alba Tristis Fehér fűz fasor 15-30/4-10/6-10/3 ok A-013-020 hrsz. 095/1 Tilia cordata Kislevelű hárs fasor 25-35/7-12/4-6/3 A-021-024 Betula pendula Bibircses nyír csop. 17-30/11-12/3-4/3

Részletesebben

1900 körüli városlodi étkészlet

1900 körüli városlodi étkészlet 1900 körüli városlodi étkészlet SERGŐ ERZSÉBET Korábban is volt a Vendéglátóipári Múzeumban olyan, étkészletegyüttesek gyűjtésére irányuló tendencia, hogy a kiállításokon terítékeket lehessen bemutatnunk.

Részletesebben

Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész, Iktatószám: 86-25/2012. Tárgy: Szentes Város rendezési terveinek módosítása 2011.

Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész, Iktatószám: 86-25/2012. Tárgy: Szentes Város rendezési terveinek módosítása 2011. SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA FŐÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388 Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész, Iktatószám: 86-25/2012.

Részletesebben

ISK 1/ tavasz 80 Ft 60 Ft 38 Ft 32 Ft ISK 1/ tavasz 90 Ft 70 Ft 50 Ft ISK 1/ tavasz 100 Ft 100 Ft 60 Ft

ISK 1/ tavasz 80 Ft 60 Ft 38 Ft 32 Ft ISK 1/ tavasz 90 Ft 70 Ft 50 Ft ISK 1/ tavasz 100 Ft 100 Ft 60 Ft Frondeus Prima Kft. Székhely : 2112 Veresegyház Fácán u. 12. Telephely : 3000 Hatvan Görbeér hrsz. 0137/2 Telefon: +36 20 9 289 551 Email: attila.dobrovitz@frondeus.hu weboldal: www.hatvanicsemetekert.hu

Részletesebben

egységes szerkezetben a 10/2009. (IX.17.) és a 17/2015. (XII.17.) önkormányzati rendeletekkel

egységes szerkezetben a 10/2009. (IX.17.) és a 17/2015. (XII.17.) önkormányzati rendeletekkel Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2005. (XI. 3.) rendelete Veszprémfajsz község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről egységes szerkezetben a 10/2009. (IX.17.)

Részletesebben

Öt évfolyamos képzés nyelvi előkészítő angol német - reál Kód: 04

Öt évfolyamos képzés nyelvi előkészítő angol német - reál Kód: 04 Öt évfolyamos képzés nyelvi előkészítő angol német - reál Kód: 04 A XXI. században senkinek sem kell magyarázni az idegen nyelvek és az informatika fontosságát. Ebben a nyelvi előkészítő osztályban elsőbbséget

Részletesebben

1. sz. melléklet Sajóbábony város Képviselőtestületének 22/2005.(XI.30.) rendeletéhez. A) Belterület Szabályozási terve Rajzszám: SZT_01_2M_BT

1. sz. melléklet Sajóbábony város Képviselőtestületének 22/2005.(XI.30.) rendeletéhez. A) Belterület Szabályozási terve Rajzszám: SZT_01_2M_BT 1. sz. melléklet Sajóbábony város Képviselőtestületének 22/2005.(XI.30.) rendeletéhez A) Belterület Szabályozási terve Rajzszám: SZT_01_2M_BT 1 B) Ipari Park Szabályozási terve Rajzszám: SZT_01_2M_GIP

Részletesebben

Adalékok Erdély kaszáspókfaunájához.

Adalékok Erdély kaszáspókfaunájához. 9 Adalékok Erdély kaszáspókfaunájához. Irta: Kolosváry Gábor. (Egy térképvázlattal és három képpel). A magyar Tudományos Akadémia anyagi támogatásával dr. Éhi k Gyula és Dr. Kolosváry Gábor 1942 év nyarán

Részletesebben

WEIDINGKR GYÖRGY HURLER FERENC

WEIDINGKR GYÖRGY HURLER FERENC WEIDINGKR GYÖRGY HURLER FERENC A budai vár 1687. és 1696. évi helyszínrajzai Tanulmányunkban három vártérképet ismertetünk. Haüy 1687- ben készített térképét, amelyen a házak egy a térképhez tartozó francia

Részletesebben

Találkozó az általános iskolákkal Október 4.

Találkozó az általános iskolákkal Október 4. Találkozó az általános iskolákkal 2012. Október 4. Témák Változások a felvételiben Német nyelvi verseny Adatok kérése Felvételi 1. Kevés információ-bizonytalanság Nem lesz tehetséggondozó felvételi, csak

Részletesebben

EGY SZIKLAGÖDÖR KERÁMIAANYAGA A HADTÖRTÉNETI MÚZEUM UDVARÁN

EGY SZIKLAGÖDÖR KERÁMIAANYAGA A HADTÖRTÉNETI MÚZEUM UDVARÁN BENCZE ZOLTÁN EGY SZIKLAGÖDÖR KERÁMIAANYAGA A HADTÖRTÉNETI MÚZEUM UDVARÁN 1990-ben a Hadtörténeti Múzeum udvarán, a IV. Béla kori városfal tornyától nyugatra egy feljáró építésének munkálatai során lehetőség

Részletesebben

1002. Lot 8 db/st./pcs 2007 BU 1, 2, 5, 10, 20, 50, 50, 100 forint 5000 db/st./pcs Adamo: FO40, 10.-

1002. Lot 8 db/st./pcs 2007 BU 1, 2, 5, 10, 20, 50, 50, 100 forint 5000 db/st./pcs Adamo: FO40, 10.- 1002 1003 1002. Lot 8 db/st./pcs 2007 BU 1, 2, 5, 10, 20, 50, 50, 100 forint 5000 db/st./pcs Adamo: FO40, 10.- 1003. Lot 8 db/st./pcs 2007 PP 1, 2, 5, 10, 20, 50, 50, 100 forint 5000 db/st./pcs Adamo:

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 2. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 60 perc

Részletesebben

46/2009. (IV. 16.) FVM

46/2009. (IV. 16.) FVM 46/2009. (IV. 16.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az agrár-erdészeti rendszerek mezőgazdasági földterületeken történő első létrehozásához nyújtandó támogatás igénybevételének

Részletesebben

REGIONS DE PROVENANCE

REGIONS DE PROVENANCE ANNEXE. DU DECRET N O 0/00 (X..) SUR LES MATERIELS FORESTIERS DE REPRODUCTION Délimitation des principales régions de provenance des espèces de l annexe I Pour les espèces non mentionnées dans les annexes

Részletesebben

ADALÉKOK A KÓ-LYUKI. KLIMATOLÓGIÁJÁHOZ RÁKOSI JÁNOS

ADALÉKOK A KÓ-LYUKI. KLIMATOLÓGIÁJÁHOZ RÁKOSI JÁNOS NME Közleményei, Miskolc, I. Sorozat, Bányászat, 33(1986) kötet, 1-4. füzet, 235-239. ADALÉKOK A KÓ-LYUKI. KLIMATOLÓGIÁJÁHOZ RÁKOSI JÁNOS Összefoglalás Megállapíthatjuk, a hőmérsékleti adatok alapján a

Részletesebben

A KIS-KÜKÜLLŐ BALAVÁSÁR-SÓVÁRAD EGYESÜLET HELYI AKCIÓ CSOPORTJÁNAK NYÚJTOTT VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ PÉNZÜGYI TÁMOGATÁS

A KIS-KÜKÜLLŐ BALAVÁSÁR-SÓVÁRAD EGYESÜLET HELYI AKCIÓ CSOPORTJÁNAK NYÚJTOTT VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ PÉNZÜGYI TÁMOGATÁS ROMÁNIA KORMÁNYA NEMZETI VIDÉKFEJLESZTÉSI TERV 2007-2013 Európai Unió és Románia Kormánya által támogatott projekt/ FEADR A KIS-KÜKÜLLŐ BALAVÁSÁR-SÓVÁRAD EGYESÜLET HELYI AKCIÓ CSOPORTJÁNAK NYÚJTOTT VISSZA

Részletesebben

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai és vizsgáztatási

Részletesebben

Natura 2000 célok megvalósítása erdőterületeken

Natura 2000 célok megvalósítása erdőterületeken Király Gergely Soproni Egyetem, Erdőmérnöki Kar Natura 2000 célok megvalósítása erdőterületeken ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA 2017. MÁRCIUS 21-22. SOPRON, MAGYARORSZÁG A Natura 2000 hálózat kijelölésnek szempontjai

Részletesebben

FÖLDRAJZ NÉMET NYELVEN

FÖLDRAJZ NÉMET NYELVEN Földrajz német nyelven középszint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 12. FÖLDRAJZ NÉMET NYELVEN KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM 1. Teil

Részletesebben

vasárnap, 2010 május 23-án - a Pünkösd ünnepére egy közös energiameditációt szerveztem.

vasárnap, 2010 május 23-án - a Pünkösd ünnepére egy közös energiameditációt szerveztem. Kedves olvasó, vasárnap, május 23-án - a Pünkösd ünnepére egy közös energiameditációt szerveztem. Bárki ingyenesen részt vehet: 11:00 h - 15:00 h - 17:00 h - 19:00 h - 21:00 h- Ha valaki személyes fölhívással

Részletesebben

Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002

Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002 Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Név: Iskola:

Részletesebben

Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt

Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből 2003 2009 A kötetet szerkesztette: Molnár Csaba Molnár Zsolt Varga Anna MTA Ökológiai

Részletesebben

Erdőfejlődés rekonstrukció régészeti geológiai módszerekkel

Erdőfejlődés rekonstrukció régészeti geológiai módszerekkel Náfrádi Katalin Erdőfejlődés rekonstrukció régészeti geológiai módszerekkel Szeged, 2016. december 7. www.meetthescientist.hu 1 26 Harvard Forest Fulbright kutatói ösztöndíj, 3 hónap www.meetthescientist.hu

Részletesebben

2. számú függelék a 9/2016. (III.31.) önkormányzati rendelethez

2. számú függelék a 9/2016. (III.31.) önkormányzati rendelethez 2. számú függelék a 9/2016. (III.31.) önkormányzati rendelethez Helyi védelemre javasolt természeti területek, értékek, egyedi tájértékek: - az Érdi sziget (Beliczay-sziget) természetközeli területei,

Részletesebben

BEVEZETÉS. erdő. működésében összetételében a prognosztizált folyamatok.

BEVEZETÉS. erdő. működésében összetételében a prognosztizált folyamatok. SZIKI KOCSÁNYOS TÖLGY ÁLLOMÁNYOK TERMÉSZETKÖZELI FELÚJÍTÁSI KÍSÉRLETEI A KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSAI MELLETT Kamandiné Végh Á. Csiha I. Keserű Zs. Erdészeti Tudományos Intézet E-mail: erti@erti.hu Debrecen;

Részletesebben

EGÉSZSÉGTUDOMÁNY, LVII. ÉVFOLYAM, 2013. 4. SZÁM 2013/4

EGÉSZSÉGTUDOMÁNY, LVII. ÉVFOLYAM, 2013. 4. SZÁM 2013/4 Part II: Seasonal variations in human infections with Puumula hantavirus in Styria II. rész: Évszakos változások a Puumula hantavirus okozta humán fertőzésekben Stájerországban PROF. SIXL WOLF DIETER,

Részletesebben

Pápa Erzsébet liget fakivágás

Pápa Erzsébet liget fakivágás 5 nyugati ostorfa Celtis occidentalis 5 3 száraz ágak 12 cseresznyeszilva Prunus cerasifera 40 15 száraz ágak, mézgás 24 mezei juhar Acer campestre 50 8 száraz ágak, törzssarjak külpontos 41/b kínai papíreperfa??

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2017.12.21. csütörtök A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2017.11.25. 9.00 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 185 HUF oda vissza pedig 185; Összesen:

Részletesebben

7 th Iron Smelting Symposium 2010, Holland

7 th Iron Smelting Symposium 2010, Holland 7 th Iron Smelting Symposium 2010, Holland Október 13-17 között került megrendezésre a Hollandiai Alphen aan den Rijn városában található Archeon Skanzenben a 7. Vasolvasztó Szimpózium. Az öt napos rendezvényen

Részletesebben

FÖLDRAJZ NÉMET NYELVEN GEOGRAPHIE

FÖLDRAJZ NÉMET NYELVEN GEOGRAPHIE Földrajz német nyelven középszint 0623 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. FÖLDRAJZ NÉMET NYELVEN GEOGRAPHIE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA MITTLERE STUFE SCHRIFTLICHE ABITURPRÜFUNG JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

A fotodegradációs folyamat színváltoztató hatása a bútoriparban felhasználható faanyagoknál

A fotodegradációs folyamat színváltoztató hatása a bútoriparban felhasználható faanyagoknál DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI A fotodegradációs folyamat színváltoztató hatása a bútoriparban felhasználható faanyagoknál Persze László Sopron 2014 Az értekezés Nyugat-magyarországi Egyetem Simonyi Károly

Részletesebben

Szabadságharc /Freiheitskrieg/ (1848-1849)

Szabadságharc /Freiheitskrieg/ (1848-1849) 17 Ferenc Jozsef 2007 01.qxd 8/25/08 2:54 AM Page 113 Szabadságharc /Freiheitskrieg/ (1848-1849) 608 608. Dukát (Au) 1848 Körmöcbánya /Kremnitz/ Av: V FERD MAGY H T ORSZ -KIRÁLYA ERD N FEJED álló király

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY BORSOD MEGYÉBEN HAJDÚ RÁFIS JÁNOS

MEZŐGAZDASÁGI ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY BORSOD MEGYÉBEN HAJDÚ RÁFIS JÁNOS MEZŐGAZDASÁGI ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY BORSOD MEGYÉBEN HAJDÚ RÁFIS JÁNOS Egy rendhagyó múzeum születése és fejlődése bontakozik ki az alábbi írásból. Létrejöttét, céljait tekintve olyan igény kielégítésére

Részletesebben

Szülést megkönnyítő módosulás a Spalax hungaricus hungaricus Nhrg. medencéjén

Szülést megkönnyítő módosulás a Spalax hungaricus hungaricus Nhrg. medencéjén Szülést megkönnyítő módosulás a Spalax hungaricus hungaricus Nhrg. medencéjén írta : S z u n y o g h y János, Budapest A T e r m é s z e t t u d o m á n y i Társulat egykori Állattani Szakosztályának 405.

Részletesebben

Mercedes-Benz : Six Sigma Black Belt, (135203 ) Six Sigma Black Belt, Werk Kecskemét, Ungarn (135203)

Mercedes-Benz : Six Sigma Black Belt, (135203 ) Six Sigma Black Belt, Werk Kecskemét, Ungarn (135203) Oktober 2014 Kecskemét, Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Mercedes-Benz : Six Sigma Black Belt, (135203 ) Six Sigma Black Belt, Werk Kecskemét, Ungarn (135203) Aufgaben Feladatok: Stellennummer

Részletesebben

A Puszta 1999. 1/16, pp. 25-31. MADÁRÁLLOMÁNYÁNAK VISZONYIRÓL A SZENNYEZÉSI HULLÁMOK KAPCSÁN 2000.

A Puszta 1999. 1/16, pp. 25-31. MADÁRÁLLOMÁNYÁNAK VISZONYIRÓL A SZENNYEZÉSI HULLÁMOK KAPCSÁN 2000. A Puszta. 1/16, pp. 25-31. A TISZA-TÓ MADÁRÁLLOMÁNYÁNAK VISZONYIRÓL A SZENNYEZÉSI HULLÁMOK KAPCSÁN ZALAI TAMÁS, HEVES HORTOBÁGY TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET. * A tanulmány eredeti, teljes címe: Összefoglaló

Részletesebben

VERTEBRATA HUNGARICA

VERTEBRATA HUNGARICA VERTEBRATA HUNGARICA MIUSEI HISTORICO- NATU RA L! S HUNGARICI Tom. II. 60. ÏqscT^L Adatok a barátcinege (Parus palustris L.) fiókóinak tápiálkozósmennyiségi ismeretéhez Irta: Korodi Gál János Babes - Bolyai

Részletesebben

Erdőgazdálkodás. Dr. Varga Csaba

Erdőgazdálkodás. Dr. Varga Csaba Erdőgazdálkodás Dr. Varga Csaba Erdő fogalma a Föld felületének fás növényekkel borított része, nyitott és mégis természetes önszabályozással rendelkező ökoszisztéma, amelyben egymásra is tartós hatást

Részletesebben

A természetes vegetáció típusok megismerése hasonló egy film, könyv vagy színházi előadás megértéséhez

A természetes vegetáció típusok megismerése hasonló egy film, könyv vagy színházi előadás megértéséhez A természetes vegetáció típusok megismerése hasonló egy film, könyv vagy színházi előadás megértéséhez Helyszín kor történet, üzenet társadalmi viszonyok, szereplők, szereplők közötti viszonyok, előfordulás,

Részletesebben

A község arculata hajdanán

A község arculata hajdanán Újhartyáni Képeskönyv 19 I. fejezet A község arculata hajdanán Viszonylag kevés kép készült Újhartyánról, a faluról, vagy legalábbis kevés jutott el hozzánk szerkesztõkhöz. Ez érthetõ is, ha figyelembe

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 3. MINTAFELADATSOR EMELT SZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 90

Részletesebben

VERTEBRATA HUNGARICA M USE I HlSTORICO - NATURALIS HUNGARICI Tom. VII. 1965. Fosc. 1-2.

VERTEBRATA HUNGARICA M USE I HlSTORICO - NATURALIS HUNGARICI Tom. VII. 1965. Fosc. 1-2. VERTEBRATA HUNGARICA M USE I HlSTORICO - NATURALIS HUNGARICI Tom. VII. 1965. Fosc. 1-2. Ritka nagyemlősök a régi Állatkertben 1 Irta: Anghi Csaba Budapest Főváros Állat- és Növénykertje, Budapest 1966-ban

Részletesebben

AZ ADATOK ÉRTELMEZÉSE

AZ ADATOK ÉRTELMEZÉSE Territóriumtartó fajok Ezeknél a fajoknál az ún. territóriumtérképezés klasszikus módszerét alkalmazzuk. Ez abból áll, hogy a mintaterületünkről részletes, 1:10.000 vagy 1:25.000 méretarányú térképet kell

Részletesebben

AZ ERDÕ NÖVEKEDÉSÉNEK VIZSGÁLATA TÉRINFORMATIKAI ÉS FOTOGRAMMETRIAI MÓDSZEREKKEL KARSZTOS MINTATERÜLETEN

AZ ERDÕ NÖVEKEDÉSÉNEK VIZSGÁLATA TÉRINFORMATIKAI ÉS FOTOGRAMMETRIAI MÓDSZEREKKEL KARSZTOS MINTATERÜLETEN Tájökológiai Lapok 5 (2): 287 293. (2007) 287 AZ ERDÕ NÖVEKEDÉSÉNEK VIZSGÁLATA TÉRINFORMATIKAI ÉS FOTOGRAMMETRIAI MÓDSZEREKKEL KARSZTOS MINTATERÜLETEN ZBORAY Zoltán Honvédelmi Minisztérium Térképészeti

Részletesebben

ÜZEMELTETÉS : 18 l /100 km. 2.2-3.9 l /100 km. Skoda / Toyota Prius. Magyar Építőkémia és Vakolatszövetség

ÜZEMELTETÉS : 18 l /100 km. 2.2-3.9 l /100 km. Skoda / Toyota Prius. Magyar Építőkémia és Vakolatszövetség ÜZEMELTETÉS : 18 l /100 km 2.2-3.9 l /100 km Skoda / Toyota Prius Magyar Építőkémia és Vakolatszövetség ÉPÜLETKATEGÓRIÁK : Magyar Építőkémia és Vakolatszövetség HŐSZIGETELETLEN ÉP. : 1995-ÖS RENDELET

Részletesebben

S17. Az észlelt madárfajok ismertetése

S17. Az észlelt madárfajok ismertetése ADATOK A KÖRIS-HEGY MADÁRVILÁGÁHOZ Az elmúlt év során 5 megfigyelő utamon érintettem a Kőris-hegyet, illetve a vonulatához tartozó Parajost és Kék-hegyet. Űtjaim alatt összesen 47 madárfajt észleltem e

Részletesebben

2012 év madara - az egerészölyv

2012 év madara - az egerészölyv 2012 év madara - az egerészölyv Az egerészölyv a leggyakoribb ragadozó madarunk, sík- és hegyvidéken egyaránt előfordul, így a laikusok által úton-útfélen látott sasok általában ennek a fajnak a képviselői.

Részletesebben

Bakonyvasút. Vonattal Veszprém és Győr között, a festői szépségű Cuha-völgyön át. Érvényes 2016. február 1-jétől visszavonásig.

Bakonyvasút. Vonattal Veszprém és Győr között, a festői szépségű Cuha-völgyön át. Érvényes 2016. február 1-jétől visszavonásig. Bakonyvasút Érvényes 2016. február 1-jétől visszavonásig 2016 Vonattal Veszprém és Győr között, a festői szépségű Cuha-völgyön át Fotó: Szabó Bence MÁV-START / UMSZ - 07/007/2016 A Bakonyvasút története

Részletesebben

Microlepidoptera.hu. Kiegészítő adatok Magyarország Zygaenidae faunájához. Additional data of Zygaenidae fauna from Hungary (Lepidoptera: Zygaenidae)

Microlepidoptera.hu. Kiegészítő adatok Magyarország Zygaenidae faunájához. Additional data of Zygaenidae fauna from Hungary (Lepidoptera: Zygaenidae) Microlepidoptera.hu Microlepidoptera.hu 5: 3 7. (2012.12.20.) 3 Kiegészítő adatok Magyarország Zygaenidae faunájához Additional data of Zygaenidae fauna from Hungary (Lepidoptera: Zygaenidae) Buschmann

Részletesebben

A sziklai illatosmoha igaz története. Papp Beáta Növénytár Mohagyűjtemény

A sziklai illatosmoha igaz története. Papp Beáta Növénytár Mohagyűjtemény A sziklai illatosmoha igaz története Papp Beáta Növénytár Mohagyűjtemény A sziklai illatosmoha (Mannia triandra) egy telepes májmoha. Ellentétben közeli rokonával, a közönséges illatosmohával, amiről ez

Részletesebben

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai és vizsgáztatási

Részletesebben

1. Helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánítja a turai Schossberger kastély park területet.

1. Helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánítja a turai Schossberger kastély park területet. Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2009 (X2) rendelete a turai kastélypark helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánításáról Tura Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

ÉGHAJLAT. Északi oldal

ÉGHAJLAT. Északi oldal ÉGHAJLAT A Balaton területe a mérsékelten meleg éghajlati típushoz tartozik. Felszínét évente 195-2 órán, nyáron 82-83 órán keresztül süti a nap. Télen kevéssel 2 óra fölötti a napsütéses órák száma. A

Részletesebben

A fehér gólya (Ciconia ciconia) állomány vizsgálata Dél-Somogyban, az 1991-2000. években

A fehér gólya (Ciconia ciconia) állomány vizsgálata Dél-Somogyban, az 1991-2000. években Natura Somogyiensis 15 213-218 Ka pos vár, 2009 A fehér gólya (Ciconia ciconia) állomány vizsgálata Dél-Somogyban, az 1991-2000. években Fenyősi László Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, H-7625 Pécs,

Részletesebben

A Putnoki-dombság földalatti denevérszállásai

A Putnoki-dombság földalatti denevérszállásai A Putnoki-dombság földalatti denevérszállásai Boldogh Sándor Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, 3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1. E-mail: sandorboldogh@yahoo.com Abstract: The underground bat roosts in

Részletesebben

A RÉPÁSHUTAI PONGOR-LYUK-TETŐ BARLANGJAI HÁMORI ZSOLT-HÍR JÁNOS

A RÉPÁSHUTAI PONGOR-LYUK-TETŐ BARLANGJAI HÁMORI ZSOLT-HÍR JÁNOS NME Közleményei, Miskolc, I. Sorozat, Bányászat, 33(1986) kötet, 1-4. füzet, 181-187. A RÉPÁSHUTAI PONGOR-LYUK-TETŐ BARLANGJAI HÁMORI ZSOLT-HÍR JÁNOS Összefoglalás Ezen a bércen hét idős forrásbarlangot

Részletesebben

A rosszindulatú daganatos halálozás változása 1975 és 2001 között Magyarországon

A rosszindulatú daganatos halálozás változása 1975 és 2001 között Magyarországon A rosszindulatú daganatos halálozás változása és között Eredeti közlemény Gaudi István 1,2, Kásler Miklós 2 1 MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete, Budapest 2 Országos Onkológiai Intézet,

Részletesebben

Hasznos kifejezések nem csak kezdőknek Meinungsäußerung ( véleménynyilvánítás ):

Hasznos kifejezések nem csak kezdőknek Meinungsäußerung ( véleménynyilvánítás ): Hasznos kifejezések nem csak kezdőknek 1.0 1. Meinungsäußerung ( véleménynyilvánítás ): Ich meine/finde/glaube/denke, dass... Úgy vélem/találom/gondolom, hogy... Ich bin der Meinung, dass... Az a véleményem,

Részletesebben

Közterület-felügyelők eljárásai

Közterület-felügyelők eljárásai Közterület-felügyelők eljárásai 1. Közterület eltérő használatának bejelentése, közterület-használati engedély Ügyleírás: A közterület eltérő használata csak a tulajdonos engedélyével lehetséges. A közterületet,

Részletesebben

Kispesten legjellemzőbb, leggyakoribb közterületi fák, fafajok

Kispesten legjellemzőbb, leggyakoribb közterületi fák, fafajok Kispesten legjellemzőbb, leggyakoribb közterületi fák, fafajok I. Acer sp., Juharfélék A juharfélék a fás szárú növények egyik legváltozatosabb, egyik leginkább faj-, és fajta gazdagabb nemzetsége. Fajtái

Részletesebben

II. Melléklet: Fakivágások a 441. sz. főút mentén

II. Melléklet: Fakivágások a 441. sz. főút mentén II. Melléklet: Fakivágások a 441. sz. főút mentén Sorszám 1 Tilia cordata kislevelű hárs 1 Helyenként száraz ágak 2 Tilia cordata kislevelű hárs 1 Beteg 3 Tilia cordata kislevelű hárs 1 Helyenként száraz

Részletesebben

Construction of a cube given with its centre and a sideline

Construction of a cube given with its centre and a sideline Transformation of a plane of projection Construction of a cube given with its centre and a sideline Exercise. Given the center O and a sideline e of a cube, where e is a vertical line. Construct the projections

Részletesebben

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 33/2008. (III. 27.) FVM rendelete. 2008/51. szám MAGYAR KÖZLÖNY 2501.

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 33/2008. (III. 27.) FVM rendelete. 2008/51. szám MAGYAR KÖZLÖNY 2501. 2008/51. szám MAGYAR KÖZLÖNY 2501 A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 33/2008. (III. 27.) FVM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nem termelõ mezõgazdasági beruházásokhoz

Részletesebben

Pisces Hungarici 7 (2013) 113 118

Pisces Hungarici 7 (2013) 113 118 Pisces Hungarici 7 (2013) 113 118 A haltenyésztés termelési biztonságát veszélyeztető kárókatona (Phalacrocorax carbo) állományának alakulása a Hortobágyi Halgazdáság területén The population of the Great

Részletesebben

Erdészettudományi Közlemények

Erdészettudományi Közlemények Erdészettudományi Közlemények 2. évfolyam 1. szám 2012 73 80 oldal AZ EZÜSTHÁRS FATERMÉSI TÁBLÁJÁNAK MÓDOSÍTÁSA Peszlen Roland József és Veperdi Gábor Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar, Erdővagyon-gazdálkodási

Részletesebben

ó Ú ő ó ó ó ö ó ó ő ö ó ö ö ő ö ó ö ö ö ö ó ó ó ó ó ö ó ó ó ó Ú ö ö ó ó Ú ú ó ó ö ó Ű ő ó ó ó ő ó ó ó ó ö ó ó ó ö ő ö ó ó ó Ú ó ó ö ó ö ó ö ő ó ó ó ó Ú ö ö ő ő ó ó ö ö ó ö ó ó ó ö ö ő ö Ú ó ó ó ü ú ú ű

Részletesebben

Akkumulátor töltők # 85055 # 85058 # 85059. GÜDE Slovakia s.r.o Podtúreň-Roveň 208 SK-033 01 Liptovský Hrádok

Akkumulátor töltők # 85055 # 85058 # 85059. GÜDE Slovakia s.r.o Podtúreň-Roveň 208 SK-033 01 Liptovský Hrádok ő H Akkumulátor töltők # 85055 # 85058 # 85059 Güde GmbH & Co. KG Birkichstraße 6 D74549 Wolpertshausen www.guede.com Güde Scandinavia A/S Engelsholmvej 33 DK8900 Randers www.guede.com UNICORE nářadí s.r.o.

Részletesebben

STUDENT LOGBOOK. 1 week general practice course for the 6 th year medical students SEMMELWEIS EGYETEM. Name of the student:

STUDENT LOGBOOK. 1 week general practice course for the 6 th year medical students SEMMELWEIS EGYETEM. Name of the student: STUDENT LOGBOOK 1 week general practice course for the 6 th year medical students Name of the student: Dates of the practice course: Name of the tutor: Address of the family practice: Tel: Please read

Részletesebben

SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez

SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez SZINTVIZSGA FELADAT a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez Érvényes: 2013. szeptember 1-től, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai

Részletesebben

F O L I A E N T O M O L O G I C A H U N G A R I C A. A Dorcadion fulvum cervae J. Friv. ökológiai alfaj új változatai (Coleoptera: Cerambycidae)

F O L I A E N T O M O L O G I C A H U N G A R I C A. A Dorcadion fulvum cervae J. Friv. ökológiai alfaj új változatai (Coleoptera: Cerambycidae) F O L I A E N T O M O L O G I C A H U N G A R I C A R O V A R T A N I K Ö Z L E M É N Y E K (SERIES NOVA) XXVII. 1. 1974. p. 183-186 Dr. Szelényi Gusztáv 70. születésnapjára A cervae J. Friv. ökológiai

Részletesebben

Magyar név Jel Angol név jel Észak É = North N Kelet K = East E Dél D = South S Nyugat Ny = West W

Magyar név Jel Angol név jel Észak É = North N Kelet K = East E Dél D = South S Nyugat Ny = West W A szél Földünkön a légkör állandó mozgásban van, nagyon ritka est, amikor nincsenek vízszintes és/vagy függőleges áramlások. A levegő vízszintes irányú mozgását nevezzük szélnek. A szelet két tulajdonságával,

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2018.03.10. szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2018.03.10. 8.45 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 325 HUF oda vissza pedig 325; Összesen: 650

Részletesebben

Utolsó frissítés / Last update: február Szerkesztő / Editor: Csatlós Árpádné

Utolsó frissítés / Last update: február Szerkesztő / Editor: Csatlós Árpádné Utolsó frissítés / Last update: 2016. február Szerkesztő / Editor: Csatlós Árpádné TARTALOM / Contents BEVEZETŐ / Introduction... 2 FELNŐTT TAGBÉLYEGEK / Adult membership stamps... 3 IFJÚSÁGI TAGBÉLYEGEK

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS ERDÔREZERVÁTUM-

AZ ORSZÁGOS ERDÔREZERVÁTUM- AZ ORSZÁGOS ERDÔREZERVÁTUM- HÁLÓZAT BEMUTATÁSA AZ ORSZÁGOS ERDÔÁLLOMÁNY- ADATTÁR ALAPJÁN PRESENTATION OF THE FOREST RESERVES NETWORK HUNGARY BASED ON THE HUNGARIAN FOREST RESOURCE DATABASE Bartha Dénes,

Részletesebben

Eintritt mit der Familie familiäre Sportbewegung im Zeichen der gesunden Lebensweise

Eintritt mit der Familie familiäre Sportbewegung im Zeichen der gesunden Lebensweise Eintritt mit der Familie familiäre Sportbewegung im Zeichen der gesunden Lebensweise Auf Grund meiner jahrzehntelangen Erfahrungen kann die Schule die Einbeziehung der Schüler und durch sie auch der Eltern

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-i rendes ülésére 9. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-i rendes ülésére Tárgy: Önrész biztosítása a Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

Utolsó frissítés / Last update: Szeptember / September Szerkesztő / Editor: Csatlós Árpádné

Utolsó frissítés / Last update: Szeptember / September Szerkesztő / Editor: Csatlós Árpádné Utolsó frissítés / Last update: 2018. Szeptember / September Szerkesztő / Editor: Csatlós Árpádné TARTALOM / Contents BEVEZETŐ / Introduction... 2 FELNŐTT TAGBÉLYEGEK / Adult membership stamps... 3 IFJÚSÁGI

Részletesebben

Kombi-V15. pellet / hasábfa kombikazán. Teljesítmény. 4-14,9 kw. Verzió: 1 / 2009

Kombi-V15. pellet / hasábfa kombikazán. Teljesítmény. 4-14,9 kw. Verzió: 1 / 2009 Kombi-V15 pellet / hasábfa kombikazán Teljesítmény 4-14,9 kw Termékismertető Verzió: 1 / 2009 Szerző: W.Pöllabauer Perhofer GmbH (Magyar képviselet: Szalontai RGB Bt.) Kombi-V20 adatlap Oldal 1 Változtatás

Részletesebben

1. (1) A HÉSZ 11. (2) bekezdése helyére a következő rendelkezés kerül

1. (1) A HÉSZ 11. (2) bekezdése helyére a következő rendelkezés kerül Heves Város Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete Heves város építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 7/2006. (II. 24.) rendeletének módosítására

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (IX. 22.) önkormányzati rendelete. a fák és fás szárú növények védelméről

Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (IX. 22.) önkormányzati rendelete. a fák és fás szárú növények védelméről Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (IX. 22.) önkormányzati rendelete a fák és fás szárú növények védelméről Majosháza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

A kárókatona fészekalj és tojásméret vizsgálata a Kis-Balatonon és a Nagyberekben

A kárókatona fészekalj és tojásméret vizsgálata a Kis-Balatonon és a Nagyberekben Natura Somogyiensis 19 275-280 Ka pos vár, 2011 A kárókatona fészekalj és tojásméret vizsgálata a Kis-Balatonon és a Nagyberekben 1,2 Kovács Gyula, 2 Winkler Dániel & 2 Faragó Sándor 1Dél-Balatoni Természetvédelmi

Részletesebben

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B) 0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 1357 0.2.2 Species name Martes martes 0.2.3 Alternative species scientific name 0.2.4 Common name nyuszt 1. National Level 1.1 Maps 1.1.1 Distribution Map Yes 1.1.1a

Részletesebben

A Pogány-völgyi rétek Natura 2000 terület kisemlős közösségeinek vizsgálata, különös tekintettel az északi pocok (Microtus oeconomus) előfordulására

A Pogány-völgyi rétek Natura 2000 terület kisemlős közösségeinek vizsgálata, különös tekintettel az északi pocok (Microtus oeconomus) előfordulására Natura Somogyiensis 27 107-114 Ka pos vár, 2015 A Pogány-völgyi rétek Natura 2000 terület kisemlős közösségeinek vizsgálata, különös tekintettel az északi pocok (Microtus oeconomus) előfordulására Lanszki

Részletesebben

Einfluss der Furttiefen auf die Ökonomie der Schifffahrt

Einfluss der Furttiefen auf die Ökonomie der Schifffahrt Einfluss der Furttiefen auf die Ökonomie der Schifffahrt. DK Workshop Zukunftsorientierte Fahrrinnenparameter für die Wasserstraße Donau Budapest 29.09.2010. Attila Bencsik Europäische Fluß-Seetransport

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 2. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc

Részletesebben