Átírás

1

2 ÉRTÉK ÉS KÖZÖSSÉG A hagyomány és az örökség szerepe a változó lokális regiszterekben

3 KRIZA KÖNYVEK 39. Sorozatszerkesztők Ilyés Sándor Jakab Albert Zsolt Vajda András

4 ÉRTÉK ÉS KÖZÖSSÉG A hagyomány és az örökség szerepe a változó lokális regiszterekben Szerkesztette: Jakab Albert Zsolt Vajda András Kriza János Néprajzi Társaság Kolozsvár 2016

5 Lektorálta: dr. Gagyi József, Sapientia EMTE, Marosvásárhelyi Kar, Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék, Marosvásárhely, egyetemi professzor A kötet a KJNT Erdélyi Értéktár programjában készült. A projekt és a kötet támogatója: Descrierea CIP a Bibliotecii Naţionale a României Érték és közösség : a hagyomány és az örökség szerepe a változó lokális regiszterekben / ed.: Jakab Albert Zsolt, Vajda András. - Cluj-Napoca : Kriza János Néprajzi Társaság, 2015 Conţine bibliografie ISBN I. Jakab, Albert Zsolt (ed.) II. Vajda, András (ed.) 39 Nyomdai előkészítés: IDEA PLUS, Kolozsvár Borítóterv: Szentes Zágon Számítógépes tördelés: Kolcza Mátyás Barna Nyomdai munkálatok: IDEA, Kolozsvár Kriza János Néprajzi Társaság

6 TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 7 Paládi-Kovács Attila Hungarikum és értékmentés a néprajzi felfogásban Vajda András Hagyomány, örökség, érték. A hagyomány használatának változó kontextusai Furu Árpád Népi építészeti inventa rizációs projektek Erdélyben ( ) Szabó Á. Töhötöm Kulturális örökség, turizmusdiskurzusok és a ruralitás újra termelődése a Kis-Küküllő mentén Markó Bálint Szabó Á. Töhötöm Kovács Zsolt Molnár-Kovács Zsolt Szalma Anna-Mária Makkai Júlia Anna Kultúra, természet, örökség: a kulturális és a természeti örökség kapcsolatának multidiszciplináris vizsgálata Délnyugat-Szilágyságban Pozsony Ferenc Az erdélyi és a moldvai népballadák tára Bali János A helyi értékek és a nép rajz új szerepvállalása? Avagy, egy közismert kutatás revitalizációja Átányban Kinda István Kőfaragók, sírkövek, jelképek Havadtőn a 19. században

7 Nagy Zsolt Gyümölcsészeti értékek Belső-Erdély és Partium helyi fejlesztési stratégiáiban Simon András Újabb források és értelmezési lehetőségek a szőlő- és borkultúra történeti-néprajzi kutatásában Szabó Lilla Ezt szoktuk meg. Ez a mienk. Magyar cigány együttélés Orbaiszéken Sándor Cecília Szellemi örökség és mindennapi gyakorlat. Rituális szövegmondások és hiedelemcselekvések a csíkszentsimoniak életében Tatár Erzsébet-Tímea A közösségépítés narratív technikái az Erdélyi Magyar Lányok ifjúsági folyóirat Aranyszálak rovatában Rezumat Valoare și comunitate. Rolul tradiției și a patrimoniului în registrele locale în schimbare Abstract Value and Community. The Role of Tradition and Heritage within Changing Local Registers Szerzőink

8 ELŐSZÓ Minden közösségnek meg kell teremtenie a maga múltját, fel kell építenie önmagát. Ez a múlt korszakonként változó képet mutat, másmás célokat szolgál, más-más helyzetekben jelenik meg, egyszóval korszakonként megtörténik a múlt újraértelmezése. Az pedig, hogy a múltból mit veszünk birtokba, ezt hogyan vesszük használatba, miként tekintünk rá és minek nevezzük (hagyomány, örökség, érték), következményekkel jár mind a birtokba vétel/használat folyamata, mind pedig a birtokba vett javak szempontjából. A népi kultúra felfedezése óta szintén számos megközelítésben került felhasználásra. A 19. század közepétől egészen a 20. század első felének végéig a népi kultúrára mint hagyományra tekintettek, mely a múltban gyökerezik ugyan, de a jelenből táplálkozik, a jelenben fejti ki normatív hatását. Mikor ez a hagyomány elvesztette kapcsolatát a mindennapok megszervezésével, akkor kezdték olyan hagyományként látni, melyet ápolni, őrizni kell. Az 1970-es évektől kezdtek a népi kultúrára örökségként tekinteni. Először Nyugat-Európában, majd a 20. század végére nálunk is egyre több szó esett az örökségvédelemről szóló diskurzusban a népiről is, elsősorban a népi építészet emlékei és a népszokások kapcsán. Ez a diskurzus a 21. század első évtizedének végére, a globalizáció és az információs és kommunikációs technológiák mindennapjainkba való beépülésével kapcsolatos elemzések megszaporodását, valamint az ezek mentén létrejött társadalmi környezetek és kulturális (de posztkulturálisként is emlegetik) minták kritikájával szorosan összekapcsolódva újra felfedezésre került, mondhatni máig reneszánszát éli. Ennek az örökségpolitikának és örökségdiskurzusnak egy oldalhajtásaként jelent meg a magyar közéletben az a mozgalom, mely a helyi és nemzeti értékek összegyűjtését hirdette meg fő célkitűzéseként. Hogy az értékgyűjtés és értékőrzés mekkora téttel bír a magyar politikai közéletben, azt mi sem 7

9 bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy működéséről ahogy egyébként az örökséghasználatról is törvény rendelkezik. Ám míg az előbbi az örökség védelmének szigorú szabályrendszerét adja, addig ez utóbbit puha törvényként szokták emlegetni, mely az értékek kiválasztását és az értékőrzés illetve megjelenítés és használat mikéntjét illető döntések jelentős részét a helyi közösségekhez utalja vissza. A mozgalom elindítói és felügyelői a népi kultúra egyes elemeit értékként mutatják fel. Ebben a szerkezetben a népi kultúra megőrzése részvételen alapuló megőrzést jelent, ami egyszerre tartalmazza a néphagyomány átadásának és átalakításának mozzanatát. Más szóval a népi kultúra egyes elemeit úgy veszi használatba, hogy közben át is alakítja azokat. Ezzel indokolható, hogy az értékfeltáró mozgalomnak erdélyi beindítása apropóján szükségesnek ítéltük az (erdélyi) magyar népi kultúra kutatásának és örökségesítésének az utóbbi évtizedben lezajlott folyamatainak, illetve az értékfeltáró mozgalomnak és ennek a helyi társadalomra és magára a népi kultúrára tett hatásainak a néprajztudomány eszköztárával és fogalmi rendszerével történő vizsgálatát. Kötetünk az Erdélyi Értéktár és az értékgyűjtő mozgalom beindítását és népszerűsítését célzó projekt keretében szervezett két konferencia előadásainak anyagából közöl válogatást. Az első konferenciára augusztus 18-án Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában, az Erdélyi Értéktár létrehozását célzó projektindító rendezvényeként került sor Örökség és megjelenítés. Patrimonizáció, vizualizáció és mindennapi használat címmel, a második pedig 2015 október között, Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeummal partnerségben zajlott Érték és közösség. Új utak és kihívások az erdélyi értékkutatásban a KJNT vándorkonferenciája címmel. Mindkét rendezvény a helyi és regionális néprajzi értékekre irányította rá a figyelmet. Az előadók a néprajzi értékek feltárásának, dokumentálásának, adatbázisba (értéktárakba) történő rendezésének, valamint az értékeknek a helyi közösségek mindennapjaiba történő beépítésének a hosszú (a múltban és a jelenben egyaránt zajló) folyamatait vizsgálták. Aranyosszéki, kalotaszegi, marosszéki és háromszéki néprajzi kutatások és értékfeltáró kezdeményezések valamint megvalósítások kerültek bemutatásra. A kötetbe válogatott tanulmányok három nagyobb tömbbe csoportosíthatók. A két bevezető tanulmány a hungarikum mozgalom néprajzi megközelítését, elméleti beágyazást próbálja meg elvégezni. A tanulmányok másik része egy-egy részterületen, épp zajló, vagy az elmúlt évtizedekben végzett örökségfelmérések eredményeit veszik számba. A kötet második felében található tanulmányok pedig konkrét esetelemzéseket tartalmaznak. 8

10 A kötetbe található tanulmányok egymás mellé sorolása a leltározás szándékát is magába rejti, hiszen meggyőződésünk, hogy ahhoz, hogy az erdélyi néprajzi értékeket bármilyen értékfeltáró, örökségesítő folyamatba lehessen integrálni elengedhetetlen számba venni azokat, amelyeket már tanulmányoztak és feltártak, leírtak és értelmeztek azaz elhelyeztek valamilyen értelmezési horizontba, és bevittek a tudományos/nyilvános diskurzusba. A szerkesztők 9

11

12 PALÁDI-KOVÁCS ATTILA HUNGARIKUM ÉS ÉRTÉKMENTÉS A NÉPRAJZI FELFOGÁSBAN * A hungaricum (többes számban hungarica) bölcsész elődeink szótárában magyar vonatkozású régi vagy újabb szellemi alkotás (könyv, nyomtatvány), történelmi vagy természetrajzi lelet jelentést hordozó, latin eredetű szó. Az idegen szavak legújabb szótárában azt találjuk róla, hogy a magyar kultúra vagy természeti világ jellegzetes terméke, tárgyi vagy szellemi alkotása. Régebben a hungarica fogalomkörbe tartoztak pl. a magyar vonatkozású kódexek, a korai nyomtatványok, könyvtárak, múzeumok magyarokhoz kötődő, Magyarországhoz tartozó jellegzetes, esetenként unikális (egyedüli) kincsei. Az utóbbi néhány évtizedben a hungarikum jelzőt felkapta a hazai agrármarketing és reklámipar a hazai termékek, élelmiszerek piacvédelme és piacszerzése érdekében. Ezt a törekvést hatásosan támogatta a Magyar Tudományos Akadémia 1996-ban induló Nemzeti Stratégiai Kutatási Programja ban négy kiváló agrártudós közreműködésével összeállította és kiadta az Őshonos állataink és termékeik, a hungaricumok című tartalmas kötetet, amelyben a szürke magyar marhától és a mangalicától kezdődően a kapros-ordás palacsintával záródóan agrártermékek százait mutatják be írásban és képekben. A kötetben szereplő termékek közül a kormányzat által 2012 őszén életre hívott Hungarikum Bizottság eddig csupán négyet-ötöt vett fel a hungarikumok listájára. * Elhangzott Jászberényben a Kárpát-Haza Magyar Konferencián (2015. aug. 7.). 11

13 Paládi-Kovács Attila Az agrártudomány, a Tudományos Akadémia és az agrárium ügyeit gondozó minisztérium mellett az 1990-es évek második felében már civil egyesületek is zászlajukra tűzték a hungarikumok védelmét, népszerűsítését. Az egyre kuszábbá vált helyzet láttán az Országgyűlés 2008-ban két ellenzéki képviselő (Simicskó István és Medgyasszay László) javaslatára fogadta el az első határozatot a hungarikumok védelméről. Ez a határozat adta a legnagyobb lökést a később megszülető törvény megalkotásához és a hungarikum-mozgalom további szerveződéséhez. Ekkor szervezte meg Lezsák Sándor a Bács-Kiskun megyei értékgyűjtést, melyet követett a Veszprém megyei mini-konferenciák sorozata. A évi parlamenti határozat felkérte a kormányt, hogy vizsgálja meg a hungarikumok körébe tartozó Hagyományok, Ízek, Régiók program keretében létrejött, a hagyományos [ ] élelmiszereket tartalmazó gyűjtemény bővítésének és hasznosításának, valamit a határon túli magyarlakta területeken való gyűjtőmunkához szakmai segítség nyújtásának lehetőségét. Határozatában az országgyűlés arra is felkérte a kormányt, hogy ösztönözze az agrártermékek eredetmegjelölései és földrajzi jelzései közösségi oltalmának megszerzését, valamint a hagyományos, különleges tulajdonságú termékek közösségi elismerését. 1 A HÍR (Hagyományok, Ízek, Régiók) védjegy használatára vonatkozó pályázatát a Vidékfejlesztési Minisztérium 2009-ben írta ki először, de a program támogatásával készült könyvek sorozatának előkészítése, etnográfus szerzők (pl. Szilágyi Miklós, Bellon Tibor, Viga Gyula) közreműködésével már 1998-ban elkezdődött. Ilyen előzményeket követően született meg a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról rendelkező évi XXX. törvény, melynek tervezetét Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter terjesztette az Országgyűlés elé. A törvény elöljáróban leszögezi, hogy a) a magyar nemzeti értékek és azokon belül a hungarikumok megőrzendő és egyedülálló értékek; b) nemzetünk értékeit össze kell gyűjteni, dokumentálni, az értékvédelem alapjául szolgáló dokumentációt a szigorú nyilvántartás és kutathatóság szabályai szerint meg kell őrizni, az értékeket pedig ápolni, védelmezni és támogatni kell; c) örökségünket, a magyar kultúra évezredes értékeit, a magyarság szellemi és anyagi alkotásait, ember alkotta és természet adta értékeit átfogó értéktárban kell összesíteni. Nem sorolom tovább a törvény száraz jogi nyelven megfogalmazott pontjait, csupán a bevezető szöveg utolsó mondatát idézem ide, mely sokat elárul a törvény szellemiségéről, a nemzeti érték fogalmának tág értelmezéséről. Kimondja, hogy A nemzeti értékek tárházát gazdagítják a magyarországi együtt 1 Horváth Zsolt (szerk.): Minden közösségnek vannak értékei. Az értékgyűjtő mozgalom kezdete. Élhető Balaton-felvidékért Egyesület, Veszprém, 2014,

14 Hungarikum és értékmentés a néprajzi felfogásban élő népek, a magyar nemzetalkotó nemzetiségek és a határon túli, valamint szerte a világban élő, magukat magyarnak valló egyének, közösségek értékei. (Forrás: A Hungarikum Bizottság évi beszámolója. 60. o. 9. sz. melléklet) Szólni kell még az ún. hungarikum törvény értelmező rendelkezéseiről, melyekből leginkább megérthető a törvény filozófiája, a magyar értékek épületének szintekre tagolása. A képletesen épületnek mondott hatalmas halmaz leginkább a piramis formájához hasonlít és az építkezés folyamata, mozgalmi jellege is ezzel a hasonlattal értelmezhető legjobban. Az alapokat a települési értéktárak kiterjedt tömege adja meg. Ebbe a kategóriába tartoznak a települési önkormányzatok területén fellelhető nemzeti értékek adatait tartalmazó gyűjtemények. Több települési önkormányzat [akár járásnyi] területén fellelhető nemzeti értékek adatait tartalmazza a tájegységi értéktár szintje. A következő emeletet alkotja az egy-egy megye területén fellelhető nemzeti értékek adatait tartalmazó gyűjtemények láncolata, a megyei értéktárak szintje. Önálló kategóriát alkot a külhoni magyarság értéktára, az országhatáron túl fellelhető magyar nemzeti értékek adatait tartalmazó gyűjtemény. Külön kategóriát képvisel a területi elvtől eltérő módon építkező ágazati értéktár az egyes ágazatokért felelős minisztériumok, államtitkárságok által azonosított nemzeti értékek adatainak gyűjteménye. A legfelsőbb emeleten helyezkedik el az ún. Magyar Értéktár, a nemzeti értékek köréből a Hungarikum Bizottság által kiemelkedő nemzeti értékké nyilvánított értékek gyűjteménye. Végül a piramis csúcsán, az épület tornyán van a Hungarikumok Gyűjteménye, a kiemelkedő nemzeti értékek köréből a Hungarikum Bizottság által hungarikummá nyilvánított, valamint e törvény erejénél fogva hungarikumnak minősített nemzeti értékek gyűjteménye. A törvényben rögzített definíció szerint a hungarikum: gyűjtőfogalom, amely egységes osztályozási, besorolási és nyilvántartási rendszerben olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelöl, amely a magyarságra jellemző tulajdonságaival, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítménye. Az elmondottakkal érzékeltetni kívántam az alulról felfelé építkező értékpiramis szerkezetét, külső képét. A törvény (2012. évi) hatálybalépése óta eltelt időszakban 19 megyei értéktár és 499 települési értéktár jött létre, amelyek összesen 542 megyei értéket és 1351 települési értéket tartanak nyilván. (Forrás: Hungarikum hírlevél szám. Bevezető. Gondozza az FM Hungarikum Főosztály, FM honlap.) Ezek az adatok jól mutatják az utóbbi években kiszélesedő hungarikum mozgalom erejét, lendületét. Az építkezés első lépései a helyi, önkormányzati, tájegységi szinteken, kisebb-nagyobb közösségek által megítélt, beazonosított nemzeti értékek doku- 13

15 Paládi-Kovács Attila mentálásával, értéktárba vételével történnek meg. A minősítő folyamat következő szakaszaiban egy-egy nemzeti érték felvételt nyerhet a megyei, a külhoni vagy valamely ágazati értéktárba. Kellő szakmai megokolással, dokumentációval kerülhet a Hungarikum Bizottság asztalára. A HB első menetben megküldi a beérkezett javaslatot és a csatolt dokumentációt saját illetékes szakbizottságának (olykor két illetékes szakbizottságnak is), majd a szakbizottság véleményét megismerve, annak előterjesztésében veszi napirendjére. Első alkalommal azt vizsgálja, hogy a javasolt érték megfelel-e a Magyar Értéktár felvételi kritériumainak vagy sem. Pozitív szakbizottsági előterjesztés és többségi bizottsági szavazás (és azt megelőző világos indoklások elhangzása) esetén, a Magyar Értéktárat gyarapítja a javasolt szellemi vagy anyagi érték. Többségük ott is marad, ha újabb előterjesztést követően nem sikerül bizonyítani, hogy a magyarság csúcsteljesítménye, egyedi és Európa-szerte vagy világszerte ismertségnek, sőt elismertségnek örvend és felvehető a hungarikumok közé. A hungarikumok listáján eddig 55 tétel szerepel. Ízlés dolga, hogy ezt a mennyiséget valaki sokallja vagy kevesli. Kívülálló kritikusaink kevesellni szokták és hiányolják az általuk vita nélküli felvételre javasolt tételeket (lásd rovásírás, Rubik-kocka, kalotaszegi díszítőművészet, C-vitamin, Dobos-torta, korondi fazekasság, Kodály-módszer, Bolyai-geometria stb.). Annyit azonban leszögezhetünk, hogy a törvény nem tesz utalást a létező hungarikumok számára, mennyiségére. Nincs senki, aki előre megmondhatná, hány tétel szerepeltetése lenne a maximum, a felső határ. Felülről nyitott gyűjteményről kell gondolkodnunk. A nyitott gyűjtemények természetéhez tartozik mind a gyarapítás, mind az apasztás, miként azt a levéltárak, múzeumok, könyvtárak gyakorlatában megszokhattuk. Legalább két dolgot azonban a gyarapítás menetében is észben kell tartanunk. Amiből túlságosan sok van, az szükségszerűen devalválódik, elértéktelenedik. A HB és az egész hungarikum mozgalom érdeke, hogy józan keretek között maradva gyarapítsuk az értékek listáit. Másodsorban említem meg, hogy a minősítés maga is idő- és munkaigényes folyamat, parancsszóra nem gyorsítható fel. Sok szakértő egyén és közösség egyetértésével születnek meg a megalapozott, tartós értékítéletek. Voltaképpen minden egyes tétel esetében nemzeti konszenzusra kellene jutnunk. (Ami nem is olyan egyszerű feladat egy pártoskodásra hajlamos nemzeti közösség esetében.) Egyik türelmetlen kritikusunk vetette a HB szemére múlt év nyarán a Bécsi Napló hasábjain, hogy nem lett hungarikum a Rubik-kocka, a kürtőskalács, a szürkemarha és a puli. Nos, idén áprilisban a Magyar szürkemarha felkerült a hungarikumok listájára, a kürtőskalács és a puli pedig (utóbbi a terelő pásztorkutyák kö- 14

16 Hungarikum és értékmentés a néprajzi felfogásban zött) bekerült a Magyar Értéktárba. A Rubik-kocka, a HB Ipari és műszaki megoldások szakbizottságának elnökétől hallottak szerint, a feltaláló akaratából nem szerepel még a hungarikumok jegyzékén. Ami eddig nem lett hungarikum, lehet még a jövőben. Más oldalról közelítve a listához, bizonyos idő elteltével törölni lehet (vagy törölni kell) róla egyes tételeket, ha az idők során elhalványul az értéke, ha elfogy a közösségi támogatottsága, éltető közege. Konkrét példákat említve, a mohácsi busójárás, a makói hagyma vagy a karcagi birkapörkölt történeti emlékké válhat, ha elsorvad a farsangvégi szokás, ha nem lesznek már hagymakertészek vagy birkafőző specialisták és megfogyatkoznak a főztjüket kedvelő fogyasztók. Szólnom kell a szakbizottságok szerepéről és az eddigi hungarikumok szakágak szerinti megoszlásáról is. Összesen 8 ágazati szakbizottság alakult, egyenként elismert szakértő tagot számlálva. Ezek a következők: 1. Agrár- és élelmiszergazdaság, 2. Egészség és életmód, 3. Épített környezet, 4. Ipari és műszaki megoldások, 5. Kulturális örökség, 6. Sport, 7. Természeti környezet, 8. Turizmus és vendéglátás. Hangsúlyoznom kell, hogy a Magyar Értéktár adatbázisában már jelenleg is jóval több tétel szerepel, mint a Hungarikumok listáján. Átlagosan két-háromszor annyi tétel van a nemzeti értéktár kataszterében, mint a hungarikumok jegyzékén. (Kb. 150:50-re becsülhető a jelenlegi arányszám.) Az említett ágazatok közül a kulturális szakbizottság vezet a hungarikumok elismertetésében 21 tétellel. Ez részben annak köszönhető, hogy az UNESCO Szellemi Örökség listájára felvett tételek mellett (pl. mohácsi busójárás, matyó népművészet (hímzéskultúra), a táncház-módszer, mint a szellemi örökség átörökítésének magyar modellje, a solymászat, mint élő emberi örökség), továbbá az UNESCO Épített Örökség listáján szereplő tételek (Hollókő ófalu és környezete, Budapest. A Duna-partok, a budai várnegyed és az Andrássy út, Pécs (Sophianae) ókeresztény temetője), valamint a Természeti Örökség UNESCO védelem alatt álló hazai tételei (Hortobágyi Nemzeti Park, Fertő (Neusiedlersee) kultúrtáj, A tokaji történelmi borvidék, A pannonhalmi bencés főapátság és természeti környezete) automatikusan felkerültek a hungarikumok listájára. A mi (Kulturális örökség) szakbizottságunk javaslata, dokumentációja nyomán kerültek fel a következő tételek: a halasi csipke; a kalocsai népművészet (írás, hímzés, falfestés); Széchenyi István szellemi hagyatéka; a Kassai-féle lovas íjász módszer; a klasszikus magyar nóta; a 100 tagú cigányzenekar; a magyar operett; a vizsolyi biblia; a honfoglalás kor magyar íj; a pécsi Zsolnay kulturális negyed. Folyamatban van több javaslat mérlegelése. Napirenden szerepelt már a tárogató, mint jellegzetes magyar hangszer, a verbunkos 15

17 Paládi-Kovács Attila tánc és zene, a tiszántúli szőrhímzés minősítése. Ezeknek a besorolását a Hungarikum Bizottság csupán átmenetileg halasztotta el. Előterjesztés csupán a verbunkos zenére érkezett, de nem lenne ésszerű a zenét és a táncot elválasztani, külön-külön besorolni. A HB a hódmezővásárhelyi szőrhímzésről érkezett javaslatot és dokumentációt is csupán kiegészítésre adta vissza, azzal a kéréssel, hogy a nagykunsági, a bihari hagyomány is kapjon figyelmet és a hímzéseknek ez a speciális, régi neme nagytáji megjelöléssel kerüljön be a Nemzeti Értéktárba (majd később esetleg a Hungarikumok jegyzékébe). Az Agrár- és élelmiszergazdaság ágazati szakbizottsága a másik éllovas az értékek elismertetésében. Eddig 15 tétellel áll a dobogón a hungarikumok adatbázisában. Ezek felsorolása (ebéd előtt) igen étvágy-gerjesztő lehet. Elsők között került be a csabai kolbász (a csabai vastagkolbász), meg a gyulai kolbász (a gyulai pároskolbász). Ezeket szorosan követte a Herz classic téliszalámi, majd a Pick téliszalámi. Külön-külön, de hungarikum már a kalocsai fűszerpaprika-őrlemény, illetve a szegedi fűszerpaprika-őrlemény. Egyenes útja volt a libamájnak és a libafertálynak (hízott libából előállított termékek néven). Idén került be a magyar szürkemarha, mint ősi állatfajtánk. (A szakbizottság eredetileg csak a szürkemarha húsát nevezte meg, de ezt a tisztán marketing-megközelítést a Hungarikum Bizottság nem fogadta el. Az italok közül elsőnek a pálinka (gyümölcspálinka) és a törkölypálinka, aztán a tokaji aszú (a magyarországi tokaji borvidéken előállított termék), továbbá a szíkvíz (szódavíz) került fel a listára. Később az Unicum és felvételt nyert. A magyar akácot ért támadások kivédését is szolgálta az akác, mint fanem és a magyar akácméz felvétele a hungarikumok kategóriájába. A további felsorolástól eltekintek, hiszen az eddigiekből is kiderült, hogy a Kulturális örökség szakbizottsága és az Agrárgazdaság szakbizottsága is szép számmal fogadtatott el olyan magyar értékeket, amelyek a magyar néphagyományból nőttek ki, váltak országosan elfogadott, sőt Európában és a világban is kedvelt, nagyra értékelt, népszerű termékké. Ezek Magyarország belső erőforrásai, melyek megbecsülést érdemelnek, melyekről a jelenben és a jövőben sem szabad lemondanunk. A magyar néprajz már közel két évszázada foglalkozik népünk nyelvének, anyagi és szellemi műveltségének leírásával, dokumentálásával. Az utóbbi években egyre erősödő hungarikum-mozgalom, a helyi értéktárak létrehozóitól a kormány által életre hívott Hungarikum Bizottságig, minden szinten építhet a néprajzi szakirodalomra, a múzeumokban, tájházakban felhalmozott néprajzi gyűjteményekre és a néphagyományt hivatásszerűen vagy önkéntes gyűjtőként, pártoló tagként, amatőr kutatóként tanulmányozó szakértőkre. 16

18 Hungarikum és értékmentés a néprajzi felfogásban Gondolok itt a néptánc-oktató tanárokra, kultúrmunkásokra éppúgy, mint a népélet tárgyi emlékeit fényképező, filmező fotósokra, a népi növényismeretet leíró botanikusokra, ökológusokra, a gyógynövényekkel gyógyító javasasszonyok praktikáit leíró orvosokra, a népi konyhát gyakorlati céllal tanulmányozó szakácsokra és dietetikusokra. Azt gondolom, hogy a hungarikum-mozgalom önkéntes, civil résztvevőinek és a néprajztudomány (népzenetudomány, folklorisztika stb.) művelőinek az együttműködését még szorosabbra kell fogni. Eljött az ideje az alkalmazott néprajz stúdiumainak, a szakirodalomban és a múzeumi gyűjteményekben, archívumokban felhalmozott tudás közös erővel történő hasznosításának. A néprajzi kutatások eredményei már eddig is jól hasznosultak számos hungarikum dokumentációjának megalapozásában. Hiszen a szegedi paprikatermesztés és törés, őrlés fortélyait Bálint Sándor 1962-ben megjelent könyve (A szegedi paprika) már tökéletesen megörökítette, a tokaji bor/aszú históriáját, a tokaji borvidék történetét több néprajzi monográfia megörökítette (Balassa Iván, Bodó Sándor), a magyar pálinka monográfiáját pedig Balázs Géza egykori szakdolgozóm írta meg. Az agráretnográfiai és agrártörténeti kutatások eredményei eddig is jól hasznosultak az Agrár- és élelmiszer-gazdaság szakbizottság előterjesztéseiben, dokumentációiban (pl. a szürkemarha, a terelő pásztorkutyák, a libatermékek, a szíkvíz, az akácméz, a makói hagyma, a magyar tanya). Mindezekről néprajzi szakdolgozatok, doktori- és kandidátusi értekezések születtek, könyvek, szakcikkek jelentek meg. Még inkább szembetűnő a néprajz, a néptánc- és népzenekutatás szerepe a kalocsai, a mezőkövesdi tárgyalkotó népművészet, a halasi csipke, a tiszántúli szőrhímzés, a tárogató, a magyar verbunk vagy a táncház-módszer tudományos leírása, feldolgozása esetében. Mindebben erős támasza a HB értékmérlegelő, értékminősítő működésének az UNESCO hazai Szellemi Örökség Igazgatóságának szakmai munkája és a Kulturális Örökség Szakbizottság etnográfus és folklórkutató tagjainak szakértelme. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy ennek a szakbizottságnak a vezetését, érdemi munkáját itthon és külföldön egyaránt elismert néprajz-, néptánc- és népzenekutatók vállalták magukra. Kemecsi Lajos, Csonka.Takács Eszter, Felföldi László, Szabó Zoltán, Szulovszky János és munkatársaik tudományos felkészültsége, biztos értékítélete a garancia arra, hogy a Nemzeti Értéktárba és a Hungarikumok Gyűjteményébe valóban csak közös örökségünk legjava, a magyarság csúcsteljesítményei kerüljenek be. A hungarikumok számbavételének, népszerűsítésének mai mozgalmához érdemes a népkutató elődök eredményeit is felidéznünk és számon tartanunk. A reformkor magyar tudósai a nemzeti karakter, a nemzeti temperamen- 17

19 Paládi-Kovács Attila tum megragadását nevezték az etnográfia legfontosabb feladatának. A mi a magyar? kérdését sokan és sok irányból közelítették meg. Edvi Illés Pál lutheránus lelkész a nemzeti jellemvonások leszűkített megközelítésével szemben az életnek módját, a néphagyományt, a jobbágyság műveltségi állapotát állította a figyelem középpontjába ben publikálta Miben áll a Magyar Nemzetiség? címet viselő írását, melyben már egy átfogó kutatási programot körvonalazott. Alapállását a következőképpen határozta meg: Én [ ] e tárgyban úgy vélekedném, hogy nemzetiséget csak a magyarnak személyes charakterében keresni akarni, nagyon szűk meghatározása volna azon ideának. Ide kell tehát foglalni mind azt valami a magyarral öszve-függésbe vagyon: nyelvét, szokásait, intézeteit, s.a.t. mind ezekben [ ] azt keresvén ki a mi éppen csak a magyarok sajátsága, egyéb népeket a földszínen kizárólag. [ ] A továbbiakban felvázolja az egész tematikát. 1. Személyes nemzeti charakter. 2. A nyelv. 3. Törvényeink. 4. Öltözetek. 5. Ételek italok. 6. Hajviselet. 7. Gazdálkodás. 8. Termények. 9. Geographiai és természethistóriai jelenségek. 10. Népünnepek. 11. Nevezetesebb szokások. 12. Babonák. 13. Gyermekei játékaik és más mulatságok. 14. Egyvelegek. Edvi Illés Pál témakörei és példái túlnyomórészt a néphagyomány köréből vétettek. Hiszen még a termények (8. pont) címszónál is a szíksóval készült debreceni szappant emeli ki. Etnográfusokon kívül kinek másnak jutna eszébe, hogy a gyermekjátékokat, a babonákat (néphiedelmeket), népünnepeket vegye figyelembe valamely nemzet jellemzéséhez. Az ételek közül is a gulyáshús, a halász-leves, a tarhonya, a hajdú- és kolozsvári káposzta példája szerepel. Edvi Illés elsők között ismerte fel a néphagyomány és a nemzeti műveltség közötti szoros kapcsolat lényegét, a nemzeti műveltség forrásvidékét. Bő száz évvel később, 1939-ben a Táj- és Népkutató Intézet kiadásában jelent meg Györffy István korábban megfogalmazott emlékirata A néphagyomány és a nemzeti művelődés címen. Györffy akkor 40 pontban tekintette át a nemzeti érdekű kultúrpolitika előtt tornyosuló feladatokat. A hazai etnográfusok ma is jól ismerik, gyakran idézik Györffy frappáns mondatokban megfogalmazott igazságait. Például: A néphagyomány tart meg bennünket magyarnak, a nemzetközi műveltség tesz bennünket európaivá. A Mi a magyar? (szerk. Szekfű Gyula) Ki a magyar? (szerk. Illyés Gyula) kérdéseivel vívódó magyar értelmiségnek is megadja saját válaszát: A magyarság nem a test, nem a vér, hanem a lélek kérdése. Számunkra ma is, a hungarikumok, a nemzeti értékek mérlegelése során is irányadó figyelmeztetése? Európa nem arra kíváncsi, hogy átvettünk-e mindent, amit az európai művelődés nyújthat, hanem arra, hogy a magunkéból 18

20 Hungarikum és értékmentés a néprajzi felfogásban mivel gyarapítjuk az európai művelődést! Európa az egyéniséget keresi és értékeli bennünk, nem a tanulékonyságot! Majd a japánok és a finnek követendő példáját említi, akik úgy modernizálták országukat és nemzetüket, hogy gazdag és értékes néphagyományaikat beépítették nemzeti műveltségükbe. Ennek köszönhető, hogy az UNESCO-ban ma is leginkább velük tudunk kooperálni a folklórműveltség, az intangible heritage védelmének ügyeiben. Ma már kimondhatjuk, hogy a Györffy által proponált Magyar Nyelvtudományi Intézet ben létrejött, a népzene tanszéket a Zeneakadémián kb. egy évtizede megalapították, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a tájház-mozgalom jó úton jár, csak a Néprajzi Múzeum tisztességes, méltó elhelyezése várat magára. A néphagyomány, a magyar ritmus és a magyar verslábak beépülése a költészetbe Arany Jánosnak és Petőfinek hála már a 19. század első felében megtörtént. A magyar népzene ütemei, dallamívei megjelentek, beépültek a nemzeti és az egyetemes zenekultúrába és Liszt, Erkel, Bartók, Kodály sőt Berlioz, Brahms és mások jóvoltából, igen magas szintet ért el. A francia és a bécsi operett mellett is fel tudott nőni a karakteres magyar operett (Lehár, Huszka, Kálmán Imre). Az építészet, az alkalmazott iparművészet (herendi, pécsi Zsolnay, hollóházi) alkotóit, műhelyeit nem is említem. Jó érzéssel állapíthatjuk meg, hogy a néphagyomány, a népművészet erősen, szervesen épült be az ún. magas kultúrába, az európai összehasonlításban is egyéniséget mutató magyar nemzeti kultúrába. Manapság Györffyvel együtt jelenthetjük ki, hogy a néphagyománynak egyedülállóan fontos szerepe van a nemzeti kultúra, a nemzeti önazonosság fennmaradásában. A neves vallástörténész, Mircea Eliade írja valahol, hogy a magyaroknak általában fogalmuk sincs arról, milyen hatalmas kultúrájuk van. Néprajzkutatóként teszem hozzá, hogy a magyar néphagyomány, a több ezer évre visszatekintő magyar népi kultúra is kimeríthetetlenül gazdag, páratlanul színes öröksége mai világunknak. A hungarikum mozgalom és a néprajzi kutatás közös feladata, hogy minél szélesebb körben tudatosítsuk, milyen hatalmas és mennyire szeretni való kultúránk van. Civil mozgalmunk jelszava: Szeresd a magyart! 19

21

22 VAJDA ANDRÁS HAGYOMÁNY, ÖRÖKSÉG, ÉRTÉK. A HAGYOMÁNY HASZNÁLATÁNAK VÁLTOZÓ KONTEXTUSAI * A magyar Országgyűlés 2012-ben törvényt1 fogadott el, mely kimondja, hogy a nemzeti tudat erősítése érdekében a magyarság értékeit öszsze kell gyűjteni; az értékeket ápolni, védelmezni és támogatni kell, és átfogó értéktárban kell összesíteni őket. Az értékvédelem alapjául szolgáló dokumentációt pedig a szigorú nyilvántartás és kutathatóság szabályai szerint meg kell őrizni. A törvény és a törvény nyomán beindult mozgalom két központi kategóriája/fogalma tehát az érték, valamit az (érték)tár, ami arra enged következtetni, hogy ha paradigmák szintén nem is, de fogalmi szinten mindenképpen egy olyan fogalom- és szemléletváltás előtt állunk, melynek a helyi/népi hagyományokra és a néphagyomány használatára gyakorolt hatásainak mérlegelésére mindenképpen sort kell keríteni. * A tanulmány első, rövidebb változata A népi kultúra használatának módjai és kontextusai a világhálón címen jelent meg (2015a). Jelen írás a Replikában megjelent Népi kultúra a világhálón. Használat, kontextus, funkció című tanulmány (2015b) átdolgozott változata. A kézirat elkészítése idején az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíjában részesültem. 1 Lásd a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló évi XXX. törvényt, valamint ennek módosítását, a évi LXXX. törvényt. 21

23 Vajda András Jelen tanulmány arra tesz kísérletet, hogy a néprajztudomány határain belül maradva számba vegye azokat a paradigmákat és társadalmi, kulturális, valamint mediális kontextusokat melyek a 20. század során meghatározták a helyi kultúrák (vagy népi kultúra) és termékeik gyűjtésének, értelmezésének és használatának kereteit. Ilyén értelemben a tanulmány megállapításai a magyar nemzeti értékekről rendelkező törvény által vázolt keretekhez képest szűkebb körben mozognak, és ez érvényességüknek és relevanciájuknak is korlátokat szab. Az írás apropóját az a tény adja, hogy a magyar Földművelésügyi Minisztérium Erdélyben a Kriza János Néprajzi Társaságot bízta meg az értékfeltáró és értékmegőrző mozgalom beindításával, szakmai felügyeletével és az Erdélyi Értéktár létrehozásával. NÉPI KULTÚRA ÉS (NÉP)HAGYOMÁNY A néprajztudomány kialakulását követően magabiztosan vonta meg kutatási területének határait. Kutatásának tárgyát a parasztságra korlátozott népi kultúra vizsgálatában látta. 2 A helyzetet bonyolítja, hogy ez a fajta körülhatárolás nemcsak társadalmi, de időbeli síkon is érvényesült: a kutatás az ősire, 2 A néprajztudományt mind a mai napig egyfajta terminológia ingatagság jellemzi. A fent jelzett mellett a parasztkultúra és a populáris kultúra terminusok is használatban vannak. Az előbbi Hofer Tamás szerint a népi kultúra egy szabatosabb, szorosabban körülhatárolt változata (Hofer 1994: 233), ezzel szemben a populáris kultúra terminus szemléletbeli különbséget jelez. A kutatók mentális térképén a populáris oldalon a kultúra szintjei között húzódnak szilárd határok, népi kultúrák esetében pedig a különböző embercsoportok, etnikumok határa szilárd (Hofer 1994: 240). Közös viszont bennük, hogy mindkét fogalom a kultúra»magas«,»tanult«szintjével szemben határozza meg, mit tekint»népi«,»populáris«,»nem elit«kultúrának (Hofer 1994: 134.). A két fogalom dichotómiájának részletes elemzése során Hofer arra a következtetésre jut, hogy a tudományok közötti és a fordítások révén a nyelvek közötti terminusáramlás is egyre jobban felgyorsul, nem egy esetben az eredeti jelentések kisebb-nagyobb módosulásával. Így az angol-francia hagyományban kidolgozott populáris kultúra fogalom jelentéstartományának jó része valahogy [ ] betagolódik a mi paraszti kultúra, népi kultúra fogalmunkba, mintegy a színfalak mögött hozzájárul azok modernizálásához (Hofer 1994: ). 22

24 Hagyomány, örökség, érték. A hagyomány használatának változó kontextusai a múltra koncentrált, 3 a népi kultúra kortárs jelenségei szintén kívül estek a kutatások keretén. Az 1960-as évektől kezdődően azonban egyre gyakrabban válik problémássá ez a paradigma. A kutatók egyrészt arra kérdeznek rá, hogy ki a nép? Alan Dundes ugyanis már 1965-ben úgy érvel, hogy népnek nevezhető bármelyik embercsoport, amely legalább egy közös összekötő tényezővel rendelkezik (Dundes 1956: 2). Vagyis számos csoportot (a gyári munkásoktól kezdve el egészen az internet felhasználókig) illethetünk ezzel a terminussal, amelyek szintén bevonhatók a néprajzi kutatásokba. Másrészt az is újraértékelődik, hogy mi az a népi tudás (folklore) és hagyomány (traditio), amely a kutatás tárgyát kell(ene) képezze. Alfred Schütz ugyan már az 1930-as években a mindennapi életet állította érdeklődése középpontjába (Niedermüller 1981: 19), de a kutatás még hosszú ideig az ünnepnapok kutatását részesítette előnybe. Hoppál Mihály mutat rá arra, hogy még az 1970-es években is a magyar folklorisztika egyik jeles képviselője, Voigt Vilmos annak ellenére, hogy kiemeli [ ] a folklór közösségi jellegét, de elsősorban mégis művészi jellegzetességeit,»a folklór esztétikáját«tartja kutatásra érdemesnek (Hoppál 1982: 330). Keszeg Vilmos pedig a romániai magyar néprajzkutatás eredményeinek összefoglalása kapcsán állapítja meg, hogy a romániai magyar néprajzkutatás a népi kultúrát sajátos szelekció alapján tette kutatás tárgyává. Azok a kritériumok, amelyek alapján ez a szelekció működött, a következők: ősi (szemben a közismert maival), paraszti, falusi (szemben a városival, hivatalossal), esztétikus (szemben az esztétikai minőséget alig tartalmazóval), ünnepi, látványos (szemben a mindennapival), szóbeli (szemben az írásbelivel, a rögzítettel), szöveg- és műfajközpontú (szemben a mindennapi kommunikáció lazább műfaji normákhoz alkalmazkodó beszédszokásaival), nemzeti (szemben az etnikai sajátosságokkal nem rendelkezővel) (Keszeg 1995: 110). 4 Néhány nyugati szerző úgy érvel, hogy napjainkban egyre inkább a helyi válik az új népi kultúrává (Storey 2003: 116, Noyes 2009: 245). A népi kultúra (vagy hagyományos kultúra) helyi nemcsak abban az értelemben, hogy helyben született azaz hosszú ideje beágyazódott a helyi társadalom mindennapjaiba, de abban is, hogy mindig helyben kerül használatra. Ma tehát a helyi társadalomban számos olyan kulturális elem van használatba, mely a helyi társadalomban átvételnek számít, de ebben az összefüggésben a helyi kultúrának a részét képezi. 3 Ezzel kapcsolatban Voigt Vilmos írja: igen jellemző a magyarországi hagyomány-felfogásra az ábrándos»őskeresés«máig szakadatlan megmaradása is (Voigt 2007: 11). 4 Kiemelések a szerzőtől. 23

25 Vajda András Ehhez hasonló nehézségekkel küszködünk a hagyomány jelentése esetében is, melyet a tudományos és a hétköznapi használatban egyaránt az ellentmondásosság jellemez. Dorothy Noyes szerint a hagyomány elsősorban mint kommunikáció (lásd átadás átvétel), ideológia és tulajdon értelmezhető (Noyes 2009: 234). A hagyomány Edward Shils értelmezésében traditum, vagyis minden, amit a múlt a jelennek átad (Shils 1981: 12). E szemlélet szerint a hagyománynak elsősorban tudásmegőrző, tudásátmentő feladata van. Odo Marquard a hagyományt megszokásaink nélkülözhetetlenségéről írt esszéjében a történelem primér jelenvalóságaként írja le, ami nem más, mint a megszokások összessége az a valami, ami Herman Lübbe szavaival élve nem bebizonyított helyessége okán érvényes, hanem mert lehetetlen meglennünk nélküle (lásd Marquard 2001: ). Ez a definíció az élet teljességére ha úgy tetszik a mindennapokra utal. Nem csupán a jeles napokhoz, ünnepekhez kapcsolódó cselekvések, gesztusok, tárgyak és szövegek összessége, hanem túl ezen hagyománynak minősül minden, ami emberi, ami az életet élhetővé teszi. Kolozsváron 2012 decemberében Keszeg Vilmos Kié a hagyomány? Mire szolgál? A hagyomány: kultúra, használók és forgalmazók között 5 címmel szervezett nemzetközi tanácskozást. A konferencia-felhívásban Keszeg Vilmos úgy fogalmaz, hogy a 20. században Európában a hagyomány értelmezése terén három paradigma követte egymást. Az első a kulturális kontextus felől közelített (tipológia, elterjedtség, morfológia, struktúra, funkció és a hagyomány történeti megközelítése), a második a hagyományt szociológiai aspektusból értelmezte, a hagyomány alkalmazásának eszközére, a hagyománnyal szembeni attitűdökre figyelt, míg a harmadik a kultúra patrimonizálása, mely napjainkban kialakuló, a hagyomány managementjére alapozó paradigmaként írható le. Ezek mindegyike írja a szerző a hagyomány különböző aspektusaira mutat rá. A Keszeg Vilmos által irányított kolozsvári kutatások a hagyományt operatív fogalomként használják. A hagyomány fogalmát nem a kultúra- és a társadalomfejlődés egy korábbi korszakából fennmaradt reliktumokra vonatkoztatjuk, hanem a környezetben, a kultúra használóitól informális módon átvett, a mindennapi életben használt tárgyak, ismeretek, gyakorlatok, mentalitás és attitűd megnevezésére (Keszeg 2014: 10). A hagyomány tehát 1. közösséget formál, 2. emlékezetet termel és 3. biografikus funkcióval rendelkezik (Keszeg 2014: 10 12). 5 A qui appartient la tradition? A quoi sert-elle? La tradition entre culture, utilisateur et entrepreneur. 6 7 décembre 2012, Cluj-Napoca, Romania. 24

26 Hagyomány, örökség, érték. A hagyomány használatának változó kontextusai Voigt Vilmos egyik tanulmányában úgy vélekedik, hogy akárcsak a népi kultúra fogalma, a hagyomány is erőteljesen etnicizált. Amint írja ami a közismert magyar»hagyomány-felfogást«illeti, nálunk, korábbi előzmények (például Bessenyei György történelem-értelmezése) után a reformkorban alakul ki a fogalom rendszeres használata. Kölcsey Ferenc Nemzeti hagyományok című tanulmánya (1826) voltaképpen egy máig érvényes nézetet képvisel, amely szerint a magyar»néphagyományok«egyszersmind az egész»magyar nemzet«hagyományai is (Voigt 2007: 10). Paládi-Kovács Attila pedig arra mutat rá, hogy a népi kultúra kutatóinak munkáiban hosszú ideig a hagyomány szó [ ] gyakran a honfoglalás előtti időkből származó, saját törvényei szerint továbbélő, olykor módosuló, megújuló népi kultúra szinonimájaként tűnik fel (Paládi-Kovács 2004: 4). Ennek a hagyománynak a természetéről Hermann Bausinger a következőt írja: az utóbbi évszázadban a nép körében is elterjedt felfogás szerint az, ami történelmileg korábbi s néhány maradványban még a jelenbe is belenyúlik, egyúttal történelem nélküli is, maga a természet (Bausinger 1995: ). Aleida Assmann egyik tanulmányában szintén arra mutat rá, hogy a hagyományt a 18. századi irodalomban a természet-ként fedezik fel újra és értelmezik (A. Assmann 1997: ). A köztudatba a népi kultúra és hagyomány fogalmának romantikus, esztétizáló és archaizáló meghatározása ágyazódott be. De, ami talán még ennél is fontosabb: egy ideje a helyi közösségek is saját kultúrájuk elemeire mint hagyományra kezdtek tekinteni. 6 Egy nemrég elvégzett kutatás, mely a helyi szerzők által készített falumonográfiák népi kultúráról szóló fejezeteinek szemléletét vizsgálta arra a következtetésre jutottunk, hogy ezek a 19. század végén, 20. század elején kialakult romantikus népi kultúra-szemléletre alapozó kézikönyvek és egy-egy részterület (népszokások, népköltészet népi építészet, gazdálkodás) monografikus feldolgozásaira támaszkodnak, és gyakran a helyi sajátosságok bemutatása helyett csupán általános megállapításokat tartalmaznak (Vajda 2015c). Az interneten megjelenített néphagyományok legnagyobb része szintén ezt a látásmódot tükrözik. 6 Manapság írja Hermann Bausinger a nép egyszerű fia is a hagyományra részben tudatosan, mint hagyományra tekint (Bausinger 1995: 104). 25

27 Vajda András ELMÉLETI KERETEK 1. Hermann Bausinger mondja azt, hogy a horizont elmozdulása/felbomlása következtében kerül sor a tér újraértékesítésére, a helyek felfedezésére. Ez a folyamat hozta magával a szülőföld mai fogalmának elterjedését és a szülőföld fogalmát tartalommal telítő szimbólumok kialakulását is. A szülőföld fogalmának megjelenése azt jelzi, hogy a közösségek rájönnek arra, hogy rajtuk kívül léteznek mások is. Az a hagyomány, amire eddig úgy tekintettek, mint ami a világot szervezi, a közösségi kereteken kívül elveszíti általános érvényességét. A szerző azt hangsúlyozza, hogy a manapság megrendezett számtalan helyi évforduló már létrejöttével is visszautal a helyi történelemre (Bausinger 1995: 81 83). A helyi történelem és hagyományok lehorgonyzásra szolgáló eljárásokat Pierre Nora az emlékezet helyei fogalmával írja le. Létrejöttüket azzal indokolja, hogy az emlékezetnek nincs már valódi közege (Nora 2010: 13). Jan Assmann az emlékezet térbeli és időbeli kötöttségei mellett annak konkrét mivoltára hívja fel a figyelmet: az eszméknek érzékelhető alakot kell ölteniük mondja ahhoz, hogy bebocsátást nyerjenek az emlékezetbe amire Assmann az emlékezés alakzatai fogalmát használja (J. Assmann 1999: 38 39). Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy az emlékek megőrzését és továbbítását már nem a közösségek, hanem az intézmények végzik. A kollektív emlékezet helyét a kulturális emlékezet veszi át, mely a múlt szilárd pontjaira irányul, a tényszerű múltat (történelem) emlékezetes múlttá, mítosszá alakítja. A múlt szimbolikus alakzatokká olvad (J. Assmann 1999: 53). A horizontok határolta tér leírásához Arjun Appadurai a lokalitás fogalmát használja. Szerinte a lokalitás mindenek előtt kapcsolatokat és kontextusokat, és nem fokozatokat vagy térbeliséget jelent. Összetett fenomenológiai minőség, melyet a társadalmi közvetlenség érzete, az interaktivitás technológiái, és a viszonylagossá vált kontextusok közti kapcsolatsor hoz létre. (Appadurai 2001: 3.) A horizont elmozdulása az időszemléletre is kihat: a jövőtől való rettegés és a múlt utáni vágyakozás a jelen abszolutizálásához vezet, a jövőorientáltság helyét a prezentizmus, az autentikus múlt maradványait még őrző jelen kultusza veszi át. Ez azonban olyan jelen, mely már elmúlt még mielőtt teljes mértékben bekövetkezett volna. A haladásba vetett hitet a megőrzés gondja váltja fel. Az azonban, hogy mit kell megőrizni és kinek továbbra is kérdés marad (lásd Hartog 2006). Az internet gyors fejlődése és elterjedése a fent említett fogalmaknak és elméleteknek is új lendületet adott, tágabb kontextusba helyezte őket. 26

28 Hagyomány, örökség, érték. A hagyomány használatának változó kontextusai A Hermann Bausinger által emlegetett játéktér összeszűkülése jelenség úgy is értelmezhető, mint a nép kulturális termékeinek hozzáférhetőségére és a hozzáférés gyorsuló ütemére adott válasz. 7 Ahol gyorsan változó sorrendben teljesen különböző javak tűnnek fel, ott csak úgy őrizhető meg a hagyomány, ha a formák merevvé válnak, majd ezeket nagy pontossággal átveszik (Bausinger 1995: 111). A kitalált hagyomány és az örökség kortárs használatának esetében szintén szigorúan kell követni a kitalált/örökségesített hagyományokat, mintákat. Bausinger a népviselet példáját említi, ami, mint írja, erősen közelít az egyenruhához (Bausinger 1995: 114). Ez a tendencia ma még inkább érvényesül, elég csak a hagyományőrző néptánccsoportok által használt viseletekre gondolni. A játéktér összeszűkülésére adott válaszként a 20. század folyamán látványosan megnőtt a lokális regiszterek szerepe (Keszeg 2009: 124). 2. A hagyomány tárolásának és megjelenítésének különböző médiumai és alakzatai szintén az archívumok felől értelmezhetők. Michel Foucault A tudás archeológiája című munkájában az archívum fogalmának kiterjesztését végzi el (Foucault 2001). Az archívumot elsősorban olyan rendszerként írja le, amely a kijelentések feltűnését és működését szabályozza, ezért felelős. Ebben a felfogásban az archívum nem pusztán statikus tároló, rögzített médium, hanem olyan, ahol az információ folyamatosan fluktuál, és amelynek működését befolyásolják az uralkodó hatalmi diskurzusok is (lásd Hermann 2010, Miklósvölgyi 2008). Wolfgang Ernst német médiateoretikus Archívumok morajlása című szövegében (Wolfgang 2008) pedig az archívumok kibernetikájával foglalkozik: a technikai újítások, a digitális technológiák és a médiafogyasztási szokások megváltozásának szemszögéből próbálja meg azt újragondolni. Arra a megállapításra jut, hogy a 21. században a médiaarcheológia túlhaladja [ ] az archívumok és archiválás klasszikus rendszereit. Előnye hordozójában, illetve annak jellegében keresendő: a digitális kódolhatóság és a folyamatosság. A jelen médiaarchívumainak már nem pusztán a tárolás, hanem a továbbítás a funkciójuk, ez a különbségtétel hasonló, mint az archívum és kulturális emlékezet, vagy az archívumok és médiumaik esetében. A digitális világ egyik fontos hozadéka a lezáratlanság, vagyis ha úgy tetszik: a rendszertelenség (Hermann 2010). 7 A változások felgyorsulásához írja Odo Marquard kompenzációként lassulódások kapcsolódnak, a globalizációt a regionalizációk és individualizációk kompenzálják. Az innováció kultúrájához hozzákapcsolódik a megőrzés kultúrája (Marquard 2001: 11). 27

29 Vajda András A NÉPHAGYOMÁNYOK HASZNOSÍTÁSÁNAK MÓDJAI ÉS KONTEXTUSAI Hermann Bausinger írja le, hogy az 1980-as évek elején egy kis délnémet város, Hayingen énekkarának 75 éves jubileuma alkalmával a helyi asszonyok olyan viseletben vonultak fel, melyet annak ellenére, hogy régiként határoztak meg, elismerték, hogy aznap öltötték először magukra. Csak később, egy újsághír nyomán derült ki a szerző számára, hogy valójában egy helyi lelkész száz évvel korábbi, akkor még használatba lévő viseletdarabokról készült leírása alapján rendelték meg ezeket a viseletdarabokat (Bausinger 1983: 434). A Marosvásárhelytől alig 20 kilométerre eső Vajdaszentiványon az 1960-as években egy helyi tanító, Demeter Pál végzett hasonló munkát, s a helyi tánccsoport a Megéneklünk Románia elnevezésű vetélkedő rajoni és országos szakaszán az általa megtervezett viseletben mutatta be az azóta is nagy népszerűségnek örvendő vajdaszentiványi táncokat. 8 A tervezést itt is a szükség szülte, ugyanis a faluban már nem volt élő népviselet, csak egy-két idős ember szekrényében tartogattak a temetésre egy-egy rend viseletet. A helyi tánccsoport által ma is használt női viseletet a tanító egy 96 éves asszony ruhája alapján tervezte. A Marosvásárhely és Szászrégen között félúton elhelyezkedő Sáromberkén 2014-ben a helyi művelődési ház felújítása és felszerelése alkalmával a helyi általános iskola tánccsoportja számára nyolc pár viseletet is vásároltak. Mivel sem a helyi önkormányzat képviselőinek, sem a beszerzést bonyolító cégnek nem állt semmilyen dokumentáció a rendelkezésére a helyi viseletre vonatkozóan, a beszerzéshez az interneten kerestek mintákat. Egyrészt a különböző közösségi és fájlmegosztó oldalakon található erdélyi népviseletről és néptánccsoportokról készült képeket, másrészt erdélyi kézműves mesterek interneten elérhető viseletkatalógusainak anyagát tekintették át. A viseletdarabokat pedig udvarhelyi kézműves mesterektől rendelték meg. 8 A vajdaszentiványi táncokat az említett időszakban a Maros művészegyüttes is színpadra vitte és mind a mai napig számos hivatásos és amatőr tánccsoport repertoárjában megtalálhatóak. 28

30 Hagyomány, örökség, érték. A hagyomány használatának változó kontextusai FOLKLORIZMUS, NÉPHAGYOMÁNYOK ÚJ KÖRNYEZETBEN 9 A hagyományhasználat fent jelzett jelenségeit a néprajzi szakirodalom a folklorizmus 10 fogalmával határozta meg. A fogalmat először talán Peter Heinz szociológus használta. A Társadalmi változások című lexikoncikkben ban folklorizmusnak a nativisztikus mozgalmakat és ezek valótlan-romantikus jellegét nevezte, s ezek példájaként éppen a régi elfelejtett kényelmetlen viseletek újrabevezetését említette. Hans Moser szokáskutató szerint folklorizmus a népi kultúra elemeinek olyan megjelenési formája, olyan összefüggésekbe kényszerítve, melyekbe eredetileg nem tartoztak. Ilyen eset például a színpadon megjelenő népviselet (lásd Bausinger 1983: 435). Voigt Vilmos szerint a fogalom magába foglalja a népi kultúra korai felfedezésének korát is. A szerző a folklorizmus korai megjelenési formáinál a francia forradalmat, a német romantikát és az orosz narodnikok mozgalmat említi, és megkülönbözteti a régi és új tendenciákat, bevezetve a neofolklorizmus fogalmát (Voigt 1970, 1979, 1987b). Gusev emellett a folklorizmus társadalmi-kulturális típusait különbözteti meg. Ezek a mindennapi folklorizmus és az ideológiai folklorizmus (Gusev 1983: 441). Bausinger pedig a folklorizmus jellegzetességeit a következőképpen foglalja össze: 1. A jelenségek mesterségesen létrehozottak, nem a hagyományból származnak, hanem abból nőnek ki. 2. Az ösztönzés kívülről jön és kifelé irányul előadások, bemutatók formájában, ahol számolnak a néző elvárásaival is. 3. A jelenségek szoros összefüggésben állnak a kultúra-ipar ügynökségeivel, beleértve a szórakoztató ipart és az idegenforgalmat. 4. A folklorizmus az alkalmazott néprajz egyik formája, ahol a néprajztudomány eredményeinek visszacsatolásával van dolgunk. (Bausinger 1983: 435.) Erdélyben 1987-ben, a Kriterionnál látott napvilágot az a tanulmánykötet (Bíró Gagyi Péntek 1987), mely azt vizsgálta, hogy a népi kultúra új/megváltozott környezetbe kerülve még mindig a hagyományos jelentést hordozó alkotás, vagy már csak (kétes?) értékeket termelő alkotás? [...] Hogyan találják meg helyüket a hagyományos kultúra felbomló paradigmájából szétsodródó elemek az új szintagmákban? (Péntek 1987: 5). Bíró A Zoltán a kötet elméleti bevezetőjének számító tanulmányában úgy érvel, hogy folklorizmusról akkor 9 A cím átvétel, az eredetit lásd Bíró Zoltán Gagyi József Péntek János (szerk.): Néphagyományok új környezetben. Tanulmányok a folklorizmus köréből. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, A folklorizmus fogalmához lásd Voigt 1970, 1979, 1987a; Bausinger 1983; Gusev 1983; Karnoouh

31 Vajda András beszélhetünk, ha a népi kultúra egy eleme, elemcsoportja az eredetitől eltérő, idegen környezetbe kerül [ ], és az idegen környezetbe jutva megváltoztatja jelentését, más lesz, mint ami a népi kultúra rendszerében volt (Bíró 1987: 31 32). A szerző ezt követően a folklorizmus négy alaptípusát különíti el: a tudományos folklorizmus, a reprezentációs folklorizmus, a mindennapi folklorizmus és a művészi folklorizmus típusát (Bíró 1987: 33 44). Tudományos folklorizmusnak számít, mondja a szerző, mikor a népi kultúra az értelmezések hálójában él tovább. át. Amikor tehát megmentésről, megőrzésről beszélünk, akkor valójában folklorizmusfolyamatról, és ennek kapcsán jelentésváltozásról van szó. [ ] A tudományos megközelítés mindig azt jelenti, hogy a népi kultúra elemeit idegen környezetbe visszük (Bíró 1987: 35). Ugyanakkor ez a kutató által feltárt és közzétett anyag önálló életre kel(het), sokféle a tudományos kutatás intenciótól igen távol eső felhasználása is elképzelhető. 11 A szerző a reprezentációs folklorizmus körébe sorolja a könyvespolcon elhelyezett népművészeti kiadványsorozatot, a falra aggatott szőnyegeket, kancsókat, a népi kultúra színpadra állítását és a népművészeti kiállításokat és a tájházakat egyaránt. Ezekkel ugyanis érvel a szerző mind a népi kultúra hozzánk tartozását (Bíró 1987: 36) fejezi ki. A reprezentációs folklórnak nemcsak készítője, de ideológusa (szekértője) is van, akik kiválasztják, elénk helyezik és megtanítanak arra, hogy hogyan kell szemlélni. Ezt az egész folyamat a fogyasztás fogalmával írható le leginkább (Bíró 1987: 38). A mindennapi folklorizmus esetében a népi kultúra azáltal kerül idegen környezetbe, hogy már nem rendszerként, hanem eszközként működik, kiszolgálja ugyan az egyénnek az önmagyarázási kísérletét, de egyben oppozíció is termelődik: az egyén tisztában van azzal, hogy vannak rajta kívül mások, akik nem hisznek benne, esetleg le is nézik érte (Bíró 1987: 39 43). A művészi folklorizmus pedig valójában a folklorizmus klasszikus típusa, ebben az esetben a népművészetnek és a népköltészetnek a»magas«kultúrába való bejutásáról van szó (Bíró 1987: 43). A néphagyományok ilyen módon történő felhasználásának elsődleges élettere a műterem és a színpad, előadásának kontextusa a kiállítás, illetve a helyi, regionális és országos fesztivál vagy verseny. 11 Ehhez a kérdéshez lásd még Keszeg

32 Hagyomány, örökség, érték. A hagyomány használatának változó kontextusai A NÉPHAGYOMÁNYOK ÚJRAÉLESZTÉSE. KITALÁLT HAGYOMÁNY A hagyományalkotás azon folyamatának megnevezésére, mely során a hagyományos paraszti öltözékek újjáélesztésére, vagy éppen kitalálására (lásd a skót szoknya) 12 került sor, a szakirodalom Eric Hobsbawn nyomán a kitalált hagyomány fogalmát használta, bár a magyar folklorisztikában a hagyományteremtés fogalma is előfordul (lásd Hofer Niedermüller szerk. 1987, Mohay 1997). Meghatározása szerint a kitalált hagyomány(ok) új helyzetekre adott válaszok, amelyek a régmúlt formákra és helyzetekre való hivatkozás formáját öltik (Hobsbawm 1983: 2), formalizációs és ritualizációs folyamatok, melyeket a múltra való utalás jellemez (Hobsbawm 1983: 4). A szerző a kitalált a hagyományok három típusát különíti el: 1. azok, melyek a társadalmi összetartozást erősítik vagy szimbolizálják, 2. amelyek intézményeket, státusokat és hatalmi viszonyokat erősítenek vagy legitimálnak, és 3. amelyek elsődleges célja a szocializáció, valamilyen hitrendszerbe, értékrendbe és viselkedésmintába való belenevelés (Hobsbawm 1983: 9). Egy másik tanulmányában a szerző a hagyományok tömegtermelésével foglalkozik. A szerző abból indul ki, hogy annak ellenére, hogy a hagyományok kitalálása általánosnak mondható, a 19. század 70-es éveitől kezdődően közel fél évszázadon át különleges sebességgel keletkeztek új tradíciók hivatalosan és nem hivatalosan egyaránt. Az előbbieket, melyeket az állam hozott létre, vagy az állam számára gyakoroltak tekinthetjük politikainak, az utóbbiakat pedig társadalminak, ezeket formálisan szervezett csoportok hozzák létre, melyeknek nem volt politikai célkitűzésük, de új eszközökre volt szükségük, hogy biztosítsák vagy kinyilvánítsák összetartozásukat, szabályozzák belső kapcsolatrendszerüket (Hobsbawm 1987: 127). A Harmadik Köztársaság hagyományteremtő tevékenységének elemzése során három fő újításra hívja fel a figyelmet: 1. az oktatást az egyház világi megfelelőjévé alakította és a köztársasági elvek terjesztőjévé tette, 2. nyilvános ceremóniákat talált ki és 3. az emlékművek tömegtermelésébe kezdett (Hobsbawm 1987: ). Annak ellenére, hogy a szerző csak később, más összefüggésben, említi meg, ide kell sorolnunk a rituális terek kialakítását (Hobsbawm 1987: 179) is. Ugyanakkor a szerző a kitalált hagyományok további három további aspektusára is felhívja a figyelmet. Először is különbséget kell tenni a tartós és a múlékony újítások között. Másodszor a kitalált hagyományok megha- 12 Elemzését lásd Trevor-Roper 1983:

33 Vajda András tározott osztályokhoz, vagy rétegekhez kötődnek, az átvétel pedig annak ellenére, hogy elviekben mindkét irányba hat a felülről lefelé szivárgás jellemzi. Az átvétel során átalakításra kerül sor, de a történelmi eredet látható marad. A harmadik szempont pedig a kitalálás és a spontán keletkezés párhuzamos jelenléte (Hobsbawm 1987: ). A kitalált hagyomány primér kontextusát a (nemzeti) ünnep és a megemlékezési szertartás (lásd Connerton 1997: 67 75, Fejős 1996) képezi. A néphagyományok újjáélesztése szintén hasonló módon zajlott, zajlik. A helyi vagy a központi (politikai és/vagy szellemi) elit a rendelkezésükre álló adatok alapján a néphagyományoknak egy ideáltípusát hozza létre, megteremtve egy közösség (település, régió vagy nemzet) reprezentatív néphagyományait. Így a hagyomány elszakad az őt létrehozó közegtől és a helyiből nemzetivé válik. Nálunk ennek korai példáinak az 1867-es párizsi világkiállításokon bemutatott nádfedeles magyar csárda, az 1873-as, bécsi kiállításon bemutatott észak-magyarországi, és erdélyi házak, illetve az 1885-ös budapesti országos kiállításon szereplő 15 berendezett parasztszoba vagy a millenniumi kiállítás magyar faluja (Sisa 2001) tekinthető. Mivel ez a folyamat, valamint ennek a végterméke sokban hasonlít a skót szoknya történetéhez, a néphagyományok újjáélesztését szintén kitalált hagyományként kell meghatároznunk. A reprezentatív/kitalált néphagyomány szintén gyakran ideológia konstrukciók részévé válik, a nemzeti öntudat építésében tölt be szerepet. 13 Ezért gyakran éri nem is teljesen alaptalanul a nacionalizmus vádja. A NÉPHAGYOMÁNY REHABILITÁCIÓJA. ÖRÖKSÉG Úgy tűnik írja Keszeg Vilmos a fentebb említett konferencia előadásaiból szerkesztett kötet bevezető tanulmányában, hogy Európában az 1960-as évektől kezdődően új terminus tűnik fel, az örökség, mely rövid időn belül az épített és a természeti mellett a kulturális javak meghatározására is kiterjedt, sőt külön kutatási irányzatot (Heritage Studies) indított el. De vajon nem arról van szó kérdezi a szerző, hogy a kulturális örökség terminusa jellegzetesen nyugat-európai kulturális attitűdöt nevez meg, ahol az örökségesítés során a kulturális javak újra elosztása és idegenek számára történő bemutatása történik meg (Keszeg 2014: 12 13)? Egy másik helyen pedig így vélekedik erről: a 13 Ilyen példának okáért a román Căluş nevű botos tánc, melyet 2005-ben az vettek fel az UNESCO listára. Ennek elemzéséhez lásd Ştiucă

34 Hagyomány, örökség, érték. A hagyomány használatának változó kontextusai kulturális örökség fogalma Európában az 1970-es években jelent meg, akkor tudatosodott az, hogy a kultúrának arra a részére, amit a használók valamilyen meggondolásból nem preferálnak, vigyázni kell, biztonságba kell helyezni, muzealizálni kell. Ez fordulatot jelent az európai mentalitás történetében, mert különbség van a hagyomány és az örökség fogalma között. Míg a hagyomány terminus a generációkon keresztül használt és önkéntesen közvetített értékeket jelenti, addig az örökség terminus már jogi fogalom, és azt hangsúlyozza, hogy az utókornak jogában áll hozzájutni mindahhoz, amit az elődök felhalmoztak, kidolgoztak, s ami a mindennapi használatból kikerült. Az örökségnek a megőrzését, és a hozzáférést törvénynek kell garantálnia (Keszeg 2015). Máiréad Nic Craith pedig úgy érvel, hogy annak ellenére, hogy az örökség fogalma elég képlékeny ahhoz, hogy többféle módon értelmezzük, amit jól érzékeltet az a sokféleség is, ami a fogalom egyes európai nyelvekre fordítását jellemzi, nehéz elképzelni, hogy lehet közös európai örökségről és örökségkoncepcióról beszélni (Craith 2012). Sonkoly Gábor a nyugati örökség-fogalom használhatósága kapcsán arra a következtetésre jut, hogy a kulturális örökség fogalma tehát elemzési szintenként eltér. Kérdés marad, hogy miként lehet e különböző értelmezéseket összekapcsolni (Sonkoly 2000: 62). Paládi-Kovács Attila pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy Franciaországban egy fogalmi kettősség figyelhető meg: a néprajzi örökség, hagyaték megnevezésére a patrimoine ethnologique fogalmát használják, s a heritage szót meghagyták az elit kultúra, a műemlékvédelem kifejezésének (Paládi-Kovács 2004: 7). Ma szinte közhelynek számít örökségrobbanásról beszélni, ami nem csak arra utal, hogy átláthatatlanul megsokasodtak a különböző örökségformák és örökségdiskurzusok, hanem arra is, hogy az örökség egyre inkább leváltja kultúra fogalmát, annak helyébe lépik (Tschofen 2012: 29). Több szerző az örökséget egyenesen metakultúraként határozza meg (Kirshenblatt-Gimblett 2004, Tauschek 2011), melyet a globalizált világ kulturális formájaként lehet felfogni. Egy gyűjteményes kötet szerzői pedig egyenesen örökségrezsimekről beszélnek, ezzel is jelezve az örökségnek a mindennapokra is kiható szabályozó jellegét (lásd Bendix Eggert Peselmann 2012). Barbara Kirshenblatt-Gimblett értelmezésében az örökség 1. a jelennek a múltból táplálkozó kultúrateremtő módja, 2. hozzáadott értéket termelő iparág, 3. a helyi terméket exportáruvá teszi, 4. saját tárgya és eszközei közti viszony problémásságára vet fényt, valamint 5. az örökség megértéséhez a kulcsot virtuális természete (szimulákrum jellege), aktualitás jelenléte vagy éppen teljes hiánya adja (Kirshenblatt-Gimblett 1995: 369). 33

35 Vajda András A kiterjedt szakirodalomban négy fő csapást lehet azonosítani. A kutatások egyik része a használat felől közelít és az örökség mibenlétére, illetve társadalmi kereteire kérdez rá. Másik része a normatív szabályozás felől, és azt vizsgálja, hogy az örökséggé nyilvánításnak, az örökség megőrzésének, közvetítésének és használatának milyen nemzeteken átívelő, vagy ellenkezőleg: nemzetspecifikus szabályozásai vannak. Ezek hogyan hatnak vissza az örökségre, az örökséghordozókra és az örökség használatára. Ki(k) az örökség tulajdonosa(i), és milyen intézmények működtetik, illetve felügyelik használatát. Milyen viszony van a normatív szabályozás és a mindennapi gyakorlat között (lásd Aronsson Gradén 2013; Bendix Eggert Peselmann 2012; Smith 2004, 2006; Smith Akagawa 2009; Therond Trigona 2008). A harmadik az örökség(képzés) és a gazdaság viszonyára, ezen belül is elsősorban az örökségnek a turizmusiparban betöltött szerepére fokuszál (Dawson 2005, Lyth 2006, Rowan Baram 2004, Thompson Hajdik 2009). A negyedik pedig a modern technológia és az örökség termelésének (patrimonizáció), megjelenítésének (visualization) tudományos kutatásának és mindennapi használatának (lásd turizmus) viszonyát boncolgatja (Falser Juneja 2013, Ioannides Quak 2014). A hagyományoknak egy sajátos használati módjára az Kelet-Európában is egyre inkább az örökség (örökségalkotás) fogalmát használják, igaz elsősorban történészek és nem néprajzkutatók. 14 Az örökség-paradigma megjelenése Kelet-Közép-Európában az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz kapcsolható, de a fogalom az 1970-es évektől egyre jelentősebb mind a tudományos, mind a politikai diskurzusokban. 15 Ez összefüggésben áll azzal, hogy a nagytudomány személyessé, illetve közösségiévé válása [ ] óhatatlanul együtt járt a léptékváltással, azaz a világ- illetve nemzeti szintnél kisebb elemzési kategóriák elterjedésével (Sonkoly 2009: 199). A kisközösség nemcsak legitim kutatási kategóriává vált, de ezek is elkezdték saját jogon kidogozni saját örökségüket, a felülről jövő szabályozást a helyi részvételt egészíti ki (Sonkoly 2009: 200). Ma már minden, ami emlékezetben akar maradni és minden, ami valamit emlékezetben tart valamilyen módon az örökség részét képezi. Az örökségtermelés egyik motorja a múlttal való foglalkozás megélénkülése: a helyi kö- 14 Ezért aztán a népi kultúra örökségesítésének kérdésköre háttérbe szorul. Akkor, amikor a helyi örökségről beszélünk, valójában nemzeti örökségre gondolunk, nemzeti keretbe ágyazva gondolkodunk róla. Örökséglistáink is nemzeti örökségről beszélnek (például a Magyar Értéktár is elsősorban Hungarikumok Gyűjteménye), a helyi örökség létrehozásának és használatának keretei még nem tisztázottak. 15 A témához, a teljesség igénye nélkül, lásd György Kiss Monok szerk. 2005; Erdősi 2000; Fejős 2005; Husz 2006; Paládi-Kovács 2004; Sonkoly 2005, 2009; Frazon

36 Hagyomány, örökség, érték. A hagyomány használatának változó kontextusai zösség, miközben megalkotja a múltat, annak maradványaiban magára ismer. Ez teszi lehetővé az ember valahová tartozás-érzésének fenntartását, hiszen mint David Löwenthal mondja az örökség élteti a közösséget, a ma embere elvont eszméket az örökség nyelvén képes kifejezni, életbe tartani, megélni és továbbadni (lásd Husz 2006). Ha a hagyomány a mindennapokba beágyazott, jelenben élő múlt, akkor az örökség az a jelenben élő múlt, ami levált a mindennapokról. A hagyomány egy adott helyhez (lokalitáshoz) kötött, az örökség viszont akárcsak a kitalált hagyomány a helyi hagyományból nemzetit csinál. Ugyanakkor az örökség miközben felértékeli a helyit, a különbözőséget (Sonkoly 2000: 60 61), egyben versenyhelyzetet is teremt azok között (Sonkoly 2000: 55 60). Ahogy az örökségtermelés és az örökséghasználat jogi keretei egyre bonyolultabbá válnak, és társadalom egyre szélesebb rétegeit vonják be az örökség védelmét és fenntartható használatát érintő munkába, úgy egyre több örökségtípus jelenik meg, és egyre tagoltabbá válnak az örökségképzés, az őrzés, illetve a használat szintjei is. Az örökségképzés mindig magába foglal egy helyreállítási folyamatot is. A hagyomány helyreállítása annyit jelent, hogy a hatalom, miközben megerősíti a hagyomány-használat eredeti szándékát, a maga hasznára fordítja azt (Hartog 2006: 156). Az örökség egyrészt intencionális hagyomány, azaz a közösség, örökölt hagyományként, tudatosan viszonyul hozzá. Másrészt viszont kitalált hagyományként értelmezhető, azzal a különbséggel, hogy itt a politikai és ideológiai célok mellett a gazdasági érdek is erőteljesen jelen van, szerepet játszik. Az örökség használatának (és fogyasztásának) jellemző kontextusa leginkább a turizmus. Végezetül Voigt Vilmosnak egy fontos és elgondolkodtató megállapítására szeretnék utalni: Az utóbbi időben írja a szerző sok felkapott világtörténelmi érvelés jutott el hozzánk is. [ ] Mindez befolyásolhatja azt, hogyan is értelmezzük ma a hagyományt. Végül maga a globalizáció is ilyen bűvszóvá vált napjainkban. Közismertnek tekinthető, hogy a»hagyományokat«a globalizáció ellenpólusának szokás tekinteni, és főként azért szoktuk javasolni ezek»védelmét«, hogy ezáltal csökkentsük a globalizáció kártételét. Anélkül, hogy e témakört most tüzetesen áttekintenénk, csak arra hivatkozhatunk, hogy a hagyományok ilyen»antiglobalizációs«értelmezése ma világjelenség. Mi is külföldről importáltuk ezt az érvrendszert. Ironikusan még azt is hozzáfűzhetnénk, hogy ez az érvelés is tipikusan»globális«jelenség (Voigt 2007: 12). 35

37 Vajda András A NÉPHAGYOMÁNY ÁTÍRÁSA A néphagyomány használatát és a hozzá tapadó használati habitusokat más irányból közelíti meg Keszeg Vilmos, aki a francia írástörténeti iskola és a történetmondás antropológiája eredményeire támaszkodva arra keresi a választ, hogy: rögzíthető-e az orális hagyomány, átvihető-e (átmenthető-e) a szóbeliségből az írásbeliségbe? Milyen következményekkel jár a hagyományok írásba történő rögzítése, kimerevítése? Mi történik a hagyománnyal, ha áttevődik egy számára idegen környezetbe és feldolgozása egy tőle idegen stílus eszközeivel történik meg (Keszeg 2004, 2005: )? Tanulmányában arra hívja fel a figyelmet, hogy a hagyomány ráépül 1. egy kollektív életvilágra, 2. a lokális beszélési gyakorlatokra, 3. egy genealógiai az utódok vállalják és egy lokális a közösség ugyanarról beszél struktúrára, illetve 4. biográfiai funkciója van, életpályákat szabályoz. Ezek mind a hagyományt hitelesítő és legitimáló evidenciák, ami primér társadalmi kontextusában konfliktusokat kezel, identitástudatot erősít, attitűdöket, illetve habitusokat termel és tanít meg. A hagyomány egyszerre az életvilág része és megépítője (lásd Keszeg 2004: 437). A megörökített hagyomány három státusban fordul elő, ezek: 1. a reprezentáció a hagyomány meglétének egyedüli formája, 2. a reprezentáció a hagyomány egy történeti formáját képviseli, illetve 3. a reprezentáció megszűnik a hagyományra emlékeztetni, a hagyomány ellen munkál, befogadása és megítélése a művészi szöveg szabályai szerint történik (Keszeg 2005: 316). Ha ez a hagyomány kiszakad eredeti környezetéből, akkor másfajta nyelvi viselkedés, másfajta viszony válik jellemzővé. Ebben a kontextusban egyrészt a hagyomány elveszíti kapcsolatát az életvilággal, már nem szervezi a világot, csak beszél róla, vagy máskor, ami az eredeti közegben realitás volt, az az átírás során fikcióvá válik (Keszeg 2004: 437). 16 Másrészt az elemző arra a következtetésre jut, hogy a hagyomány átírása a társadalom minden szintjén a helyi közösségben és a külvilágban egyaránt előítéleteket termel; igaz, hogy ennek okai társadalmi csoportonként merőben eltérőek (lásd Keszeg 2005: 336). 16 Jurij Lotman szövegek három típusát különbözteti meg: 1. a mítosz az abszolút igazságról szól, ismétlődő szöveg és világot teremt, 2. a történelem egymást követő eseményeket reprezentál, de nem teremt világot, csak beszél a világról, 3. a művészi szöveg a fikciót írja le (Lotman 1994). 36

38 Hagyomány, örökség, érték. A hagyomány használatának változó kontextusai NÉPHAGYOMÁNYOK AZ INTERNETEN Sokak szerint a fent említett két fogalom két annyira különböző szabályok szerint működő világ termékének számít, hogy egymás mellé rendelésük elképzelhetetlen, azt is mondhatnánk, hogy kizárják egymást. Anélkül, hogy ennek a kérdésnek a részleteibe bocsátkoznék, itt csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy szerintem nem az az érdekes, hogy az internet révén a helyi néphagyomány globálisan elterjed, hanem az, hogy az interneten elérhető néphagyomány egyszerre válik uniformizált tartalommá és a lokális értelmezések részévé. Továbbá az, hogy a korábban elbeszélt és/vagy leírt néphagyomány az interneten megjelenített néphagyománnyá válik (lásd Stanley 2003). Ugyanakkor nem nehéz azt sem belátni, hogy a technológiai fejlődés eredményeként mára felnőtt egy olyan nemzedék, mely a néphagyományokkal kapcsolatos információkat (is) elsősorban nem a szülőktől és nagyszülőktől, nem is (tan) könyvekből, hanem az internetről szerzi be, sajátítja el. Vagyis nemcsak társadalmi csoportonként, vagy kultúrszintenként (lásd Keszeg 1999: 141), hanem korszakonként is más-más médiumok válnak a mindennapok szervezésének, az önkifejezésnek és a (meg)emlékezésnek az eszközévé. Jól érzékeltetik ezt a 20. század utolsó évtizedének második felétől a technológia fejlődése következtében ezen a téren lezajlott változások: az egyes közigazgatási egységek, települési, kistérségi társulások, hagyományőrző egyesületek honlapjai, tematikus blogok és más, a fentiekhez hasonló internetes oldalak is szerepet kapnak a lokális történelem és a néphagyományok számon tartásában, az erre vonatkozó tudás kommunikálásában és archiválásában (hogy a különböző, a hagyományok megőrzésével és/vagy kutatásával foglalkozó helyi, regionális vagy országos intézményeket ne is említsük). Ropolyi László az internet természetéről írt könyvében az internetet anyaga szerint mint technikát, mozgása szerint mint kommunikációt, formája szerint mint kultúrát és a célok szerint mint organizmust veszi szemügyre (Ropolyi 2003). Gilles Deleuze assemblage-nak nevezi azokat a sajátos sokféleségeket, egymáshoz illesztések révén létrejövő halmozásokat, amik központ nélküliek, minden irányba nyitottak és minden elemük kapcsolatban áll egymással. Ezek nem hierarchián alapuló rendszerek és központi irányítást nélkülöző rendező emlékezetek. Központi automatizmus nélküliek, csupán az állapotok áramlása határozza meg őket. Kezdet és vég nélküliek, ahol a kapcsolódások számtalan kombinációja biztosítja, hogy ne egy előre kinevezett központ irányítsa a sokféleséget, hanem mindig új irányok felé törjön, átalakuljon és dimenzióit növelje (Deleuze Guattari 2002). 37

39 Vajda András Manuel DeLanda a mai társadalmat és működését leíró könyvében a hálózat (network) és az assemblage fogalmát többé-kevésbé egymással felcserélhető, szinonim fogalmakként használja (DeLanda 2006). Ezért is gondolom úgy, hogy ennek mintájára az internet természetének leírására is használható ez a fogalom. Annál is inkább, mivel Ropolyi László könyvének is az a fő tézise, hogy a modernitásra jellemző, egyetlen, privilegizált verziójú tudás az internet korában válságba kerül, a hálózatba kapcsolt társadalmi létezésben ( hálólét ) a tudásváltozatok és alternatív valóságszférák korábban elképzelhetetlen sokasága jelenik meg, a posztmodern individualizáció során az emberek a tudományos és technikai tudáshoz is kezdenek személyes módokon viszonyulni (Ropolyi 2006). Ha az örökségalkotás, a kitalált hagyomány vagy a folklorizmus esetében létezik egy központi irányító szerv és egy központi szabályozás, az internet esetében ilyenről nem lehet beszélni. Ugyanakkor mivel az interneten megjelenített néphagyomány akárcsak bármely itt megjelenő tartalom folyamatosan update-elhető (lásd Nyíri 1994b: 19), az a tudás, amit a színpadi előadásban, a turizmusban vagy az archívumokban és a kiadványokban kimerevítenek (de ugyanez mondható el a kitalált hagyományról és az örökségről is), az interneten újra életre kel, bizonyos értelemben visszanyeri variabilitását. Az internet mint a hagyományos népi kultúrát hordozó kontextus (vö: Szűts 2013: 21) a hagyományápolás és hagyományőrzés egy minden szempontból új formájának tekinthető, ahol a közvetítés közege, a digitális platform maga anyagtalan. A digitális kontextusban az információ távol kerül mind a forrástól, mind a hordozójától. Ahogy távolodunk a tárgyi világtól, úgy növekszik a megbízhatatlanság, a hamisítás, a másolás mértéke (Szűts 2013: 22). Ebben a közegben a hagyomány egyre inkább és egyszerre több szempontból is kitalált hagyomány, pontosabban szólva interaktív fikció (Szűts 2013: 97) azaz bizonyos értelemben kitalált lesz. A hagyományőrzés és/vagy hagyományhasználat pedig a megosztás, a mentés és a mentés másként metaforával írható le (vö: Szűts 2013: 23), azaz olyan adaptációs tevékenységként, amelynek során az offline, lokális térből származó hagyomány áthelyezése az online digitális térbe egyfajta remixet hoz létre, ami jórészt meglévő alkotóelemek újrafelhasználásán alapul. Itt a felhasználó által hozzáadott érték a megosztásban és a véleménynyilvánításban merül ki (Szűts 2013: 145) Szűts Zoltán idézett könyvében több helyen is felhívja a figyelmet arra, hogy a populáris kultúra szerves része a remix. Ebben az esetben az alkotás során a szerző szem előtt tartva a befogadót, az eredetinél gyakran könnyebben, vagy éppen másként befogadható terméket hoz létre (Szűts 2013: 110). Ez a fajta alkotói magatartás, megítélésem szerint, az internet felhasználókra méginkább érvényes. 38

40 Hagyomány, örökség, érték. A hagyomány használatának változó kontextusai Ez az örökség, és az örökségképzés ezen formája tehát jelentősen eltér az általunk megszokottól. Hiszen, ahogy Szűts Zoltán is rámutat könyvében, nem nehéz belátni, hogy a technológia elterjedésével az alkotások, a tárgyak most már nem évszázadokon át alig változó kontextusban jelennek meg, a múzeumok és a térképek szerepét az augmentált valóság veszi át, a gyűjteményt pedig a közösség hozza létre, egy olyan térben, melyben a közösségi média kánonja érvényes. Ebben a kontextusban a kurátor szerepét a valóságra rakodó réteg készítője tölti be (Szűts 2013: 202). Ez a készítő pedig leginkább nem tudós (néprajzkutató, antropológus stb.), nem hivatalnok, még csak nem is népnevelő, vagy lelkes amatőr, hanem maga a felhasználó. Másrészt az internetes fórumok és blogok révén bárki számára lehetővé válik a hagyományról való nyilvános beszéd, és a kontextus demokratikus volta révén a szakértők és a civilek azonos médiareprezentációhoz jutnak (Szűts 2013: ). Kihez szól tehát a világhálón megjelenített néphagyomány? Keszeg Vilmos gondolatmenetére támaszkodva (lásd Keszeg 2011: 40) azt mondhatjuk, hogy annak, akiről szól, aki megalkotta és használja, aki a világhálóra feltöltötte, aki egy böngésző segítségével megkeresi, elolvassa, meghallgatja, megnézi, letölti. Egy (virtuális) közösségé, egy korszaké. Illetve senkié sem. Milyen néphagyomány jelenik meg a világhálón, és milyen formában? Azok a hagyományos kultúrával kapcsolatos tartalmak, melyek a világhálón megjelennek és széles körben elérhetővé válnak, elsősorban négy irányból érkeznek: a tudományos kutatás, a közszféra, a vállalkozói szféra és a felhasználók felől. A néprajzi múzeumok és egyéb, a néphagyományok kutatásával és őrzésével foglalkozó intézmények honlapjai mellett a helyi önkormányzatok és kistérségi társulások, valamint a turisztikai oldalakon, illetve blogokon, fórumokon, hírportálokon és különböző tudástárakban (pl. Wikipédia) fájlmegosztó oldalakon (pl. YouTube) jelennek meg ilyen tartalmak. A múzeumok, kutatóközpontok és tudományos társaságok internetes oldala a tudományos diskurzus és a kutatási eredmények új környezetben való megjelenítését szolgálja, az intézmény népszerűségének növelését hivatott erősíteni. Emellett a digitális adatbankok (pl. Magyar Értéktár Hungarikumok Gyűjteménye, Erdélyben az Adatbank. Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtár, 18 vagy a Balladatár 19 ) és könyvtárak hozzájárulnak a tudományos eredmények gyors, elvileg a térbeli korlátoktól mentes terjesztéséhez. Ezekben az esetekben azonban még az előző korszakban kidolgozott ellenőrző mecha

41 Vajda András nizmusok uralkodnak és csupán a megjelenítés eszköztára, a médium terén beszélhetünk újításról. Ugyanakkor a felhasználók túlnyomó része is olyan személy, aki a néphagyományokról ezeken a helyeken olvasható információk iránt szakmájából adódóan és tudományos szempontok alapján érdeklődik. Más a helyzet azonban a többi esetben. Az egyes települések, közigazgatási egységek vagy kistérségek honlapján a néphagyományokról való beszédnek teljesen más funkciója van. A kik vagyunk mi kérdésére a nem csak helyi specifikumok felsorolásával válaszolnak, hanem fényképek, rövidfilmek, térképek egész sorát vetik be, ami végső soron szintén az öndefiníció, az identitás megalkotásában kap szerepet. Az első írásos emlékek felemlegetése mellett a néphagyományok bemutatása is azáltal jut fontos szerephez, hogy az őshonosság bizonyításában az idő, a minél messzebbre visszavethető múlt szimbolikus birtokbavételére kerül sor. Ezeknek a honlapoknak az esetében csak igen ritkán történik meg, hogy egy-egy helyi népszokás részletesebb bemutatásra kerül. A legtöbb esetben pontokba szedett, felsorolásszerű leírásokkal, ha úgy tetszik, hagyománylistákkal találkozhatunk. Emellett gyakori a néphagyományoknak csak képi megjelenítése is; a képeken leggyakrabban a hagyományos népi építészet emlékei, a népviselet, egyes népszokások, hagyományőrző rendezvények és kézműves termékek jelennek meg. Számos esetben ezek a hagyományok a helyi nevezetességek vagy a látnivalók között kerülnek megemlítésre, a kultúra olyan elemeiként, amelyek fontos szerepet játszhatnak a térség turisztikai forgalmának fellendítésében. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a hiperlinkek használata szinte teljes egészében hiányzik. Ugyanez a technika és ugyanez a hagyományszemlélet figyelhető meg a turisztikai célállomásokat népszerűsítő honlapok esetében is. A népi hagyomány itt is elsősorban, mint látnivaló, mint egzotikum jelenik meg, ami a témaválasztást (tartalom) és a nyelvezetet egyaránt erősen behatárolja. A honlapok elsősorban a hagyományos ételek, az épített örökség, a köztérben zajló dramatikus népszokások, a folklórfesztiválok, helyi néprajzi gyűjtemények (múzeumok) és néhány főleg Orbán Balázs, Benedek Elek és mások nyomán ismertté vált helyi monda bemutatására szorítkoznak. A hagyománykoncepció alakításában itt a gazdasági érdek játszik fontos szerepet. Ebben a kontextusban nem a pontos, részletes és szakszerű leírás jellemző, hanem elsősorban a 19. századi nagyok (lásd Orbán Balázs) vagy a helyi specialisták hagyományőrző munkájának eredményeire támaszkodó nosztalgikus hangnem és szemlélet, amelyre jellemző a már említett ősiség hangoztatása. Bár a legtöbb esetben nem a megfelelő szakmai tudással rendelkező személy 40

42 Hagyomány, örökség, érték. A hagyomány használatának változó kontextusai (néprajzkutató) a közzétett hagyományok kurátora (közzétevője és a honlapok felügyelője), a tartalom közzététele azért felülről szabályozott: a települések, községek és kistérségek honlapjai esetében a helyi elit, a turisztikai honlapok esetében pedig a cég kommunikációs szakembere dönti el, hogy milyen hagyományok, és azok milyen formában kerüljenek fel az internetre, miközben konkrét célok és elképzelt felhasználótípusok lebegnek a szeme előtt. A blogok, fórumok és fájlmegosztó oldalak esetében ilyen jellegű szabályozásról már nincs szó. Mivel ezekben az esetekben a szolgáltató csak a kontextust biztosítja (lásd Szűts 2013: 60) gyakorlatilag egyenlő eséllyel indul az elismert szakember és az egyszerű másoló is (Szűts 2013: 55). A felhasználó, átugorva az ellenőrzés hagyományos mechanizmusait, egyszerre válik olvasóból szerzővé és kiadóvá (Szűts 2013: 147). A tartalmak szerzői itt nem valamilyen célközönség számára, hanem saját maguk szórakoztatására tesznek közzé tartalmakat, és a felhasználók is elsősorban a szabadidős tevékenység részeként fogyasztják azokat. A megjelenített tartalmak leginkább a néphagyományokról szóló kortárs közbeszéd alulnézetét adják. Egyrészt arról szólnak, hogy a tartalom szerzője milyen, általa hagyományosnak gondolt, eseményeken vett részt, másrészt pedig arról, hogy ezeket az eseményeket hogyan élték meg, hogyan látták. Ugyanakkor jellemző, hogy a vizuális reprezentációk (film, fénykép) túlsúlyba kerülnek a leírásokkal szemben. Szűts Zoltán a felhasználókat viselkedésük alapján három csoportba sorolja: 1. együttműködő wiki polgárok, akiknek a mű létrehozása a célja, 2. vandálok, akik a tartalmak rongálására, más felhasználók provokálására törekednek, és 3. hackerek és spammerek, akik valamilyen termék népszerűsítésére törekszenek (lásd Szűts 2013: 103). Csepeli György és Prazsák Gergő könyvükben pedig eternalistákat (ők hitelesítik az információt), hálózati vállalkozókat (hozzájuk futnak be és tőlük mennek ki az információk) és a kurátorokat (ők közvetítenek a két másik csoport között) különböztetik meg (Csepeli Prazsák 2010: 38). A technológiák kapcsolati szempontú igénybevétele szerint megkülönböztetnek kontaktokratákat, levelezőket, beszélgetőket és kontaktproletárokat (Csepeli Prazsák 2010: 54). Az interneten folytatott tevékenység alapján pedig rejtőzködőket, informálódókat, tanulókat, befogadókat és extenzív felhasználókat különítenek el (Csepeli Prazsák 2010: 79 81). Az interneten elérhető néphagyományok szerzői és felhasználói szintén ezek közül kerülnek ki. 41

43 Vajda András HUNGARIKUM, NEMZETI ÉRTÉK ÉS ÉRTÉKTÁR A kelet-európai örökségtermelés és -használat esetében egy kettősség figyelhető meg, mely abban áll, hogy míg a tudományos és a politikai diskurzus szintjén egyre több szó esik a helyi kezdeményezések fontosságáról, addig a gyakorlat inkább azt mutatja, hogy igazán csak a nemzeti szinten felügyelt és koordinált örökségesítési gyakorlatok életképesek, és igen korlátozott azoknak az eseteknek a száma, ahol egy-egy kisebb település, vagy régió örökségének (turisztikai) rehabilitációjára és értékesítésére kimondottan helyi kezdeményezés nyomán került sor. Arról nem is beszélve, hogy az örökségvédelemmel és az örökség használatával kapcsolatos jogszabályok leginkább központilag kidolgozott, nemzeti szinten érvényes, törvényerővel bíró normatív rendelkezések. Az elmúlt években Magyarországon kibontakozott hungarikum mozgalom és a vele szoros összefüggésben álló értékőrző/értékgyűjtő mozgalom esetében szintén valami hasonlót tapasztalhatunk. Három vonatkozásban mindenképpen: 1. a nemzeti értékek feltárása és értéktárba gyűjtése felső, állami szintről jövő kezdeményezés nyomán indult el, 2. az értékfeltáró munka módszerét és lépéseit; az érték felterjesztéséhez használt adatlapot és a szükséges mellékleteket; az érték(tárak) típusait (hungarikum, kiemelt nemzeti érték, nemzeti, megyei, tájegységi, települési valamint ágazati érték) a nemzeti jogalkotás legfelső szintjén szabályozták, és 3 az értékek besorolását egy központi szerv, a Földművelésügyi Minisztérium keretében működő Hungarikum Bizottság felügyeli és koordinálja. Vagyis annak ellenére, hogy a törvény az alulról építkezés elvét hangsúlyozza, valójában az egész értékfeltáró munka végtermékeként létrejövő hungarikumok és a nemzeti értékek tára központi döntés(ek) függvényében alakul. Az alulról építkezés elve elsősorban a megyei, tájegységi és helyi értékek feltárása és értéktárba való megjelenítése esetében érvényesül nagyobb mértékben. Ez nemcsak abban jut kifejeződésre, hogy helyi döntés eredménye az, hogy mi kerül be ezekbe az értéktárakba, hanem abban is, hogy ezek a tárak tartalom és megjelenítés szempontjából is igen sokfélék és változatosak. Képekkel és különböző kísérő dokumentumokkal ellátott részletes leírások éppúgy megtalálhatóak, mint egyszerű felsorolást tartalmazó listákat Umberto Eco hívja fel arra a figyelmünket, hogy akkor folyamodunk a listák alkalmazásához, amikor nem tudjuk meghatározni másként a dolgokat lényegük szerint (Eco 2011: 142), a listát valójában a megismerés (vagy inkább a meg nem ismerés) egy sajátos formájának tekinthetjük, (Eco 2011: 155), amelyen keresztül átdereng egy lehetséges rend és formába öltés vágya (Eco 2011: 144). 42

44 Hagyomány, örökség, érték. A hagyomány használatának változó kontextusai A számok fényében a magyar társadalom igen gyors ütemben elfogadta és interiorizálta ezt az új fogalmi rendszert és a mögötte álló ideológiát, hiszen alig pár év alatt Magyarország mind a 19 megyéjében létrejött értéktár bizottság 21 és működik a megyei önkormányzat hivatalos honlapján vagy önállóan megyei értéktár honlap, továbbá közel 550 településén működik helyi értéktár is. A közelmúltban pedig sorra alakultak meg a külhoni magyarság értéktárai és értéktár bizottságai. 22 Ugyanakkor az értékekről a politikai beszédekben és a médiában is egyre gyakrabban esik szó. Ennek fényében a hungarikumokról szóló törvényt és a magyar értékfeltáró mozgalmat egy olyan eljárásként tekinthetjük, mely azt a célt szolgálja, hogy a globális folyamatokhoz ezer szállal kötődő örökségdiskurzus túlszabályozott, számtalan jogi és technikai kifejezést felvonultató nyelvezetét átfordítsa a nagy tömegek nyelvére, azaz az európai normákhoz és a különböző nemzetközi egyezményekben megfogalmazott irányelvekhez igazodó örökségszabályozás üzenetét érthetővé, közérthetővé tegye. Az örökségipar sajátos diskurzusát leegyszerűsíti, közösségi és a közvélemény által megértett és elfogadott véleménnyé formálja. 23 Ugyanakkor, míg manapság az örökség (a helyi is) elsősorban egyetemesként értelmeződik (és az emberi alkotóképesség és kultúrateremtő erő előtt hódol), addig a hungarikum, vagy a kiemelkedő nemzeti érték ahogy a neve is jelzi elsősorban nemzetiként 24 jelenik meg. 25 A hungarikum törvény (és a hatására kibontakozó értékfeltáró/értékgyűjtő mozgalom szellemiségében a 20. század közepén kibontakozó, akkor még nemzeti 21 Lásd: 22 Lásd: 23 A törvény egyik alapüzenete (Minden közösségnek vannak értékei) is ezt teszi, hiszen ki ne értene egyet azzal, hogy az ő szűkebb környezetében is számtalan érték található. 24 A törvényben foglalt meghatározás szerint: b) hungarikum: gyűjtőfogalom, amely egységes osztályozási, besorolási és nyilvántartási rendszerben olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelöl, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítménye illetve kiemelkedő nemzeti érték: olyan nemzeti érték, amely nemzeti szempontból meghatározó jelentőségű, a magyarságra jellemző és közismert, jelentősen öregbíti hírnevünket, növelheti megbecsülésünket az Európai Unióban és szerte a világon, továbbá hozzájárul új nemzedékek nemzeti hovatartozásának, magyarságtudatának kialakításához, megerősítéséhez. (2012/XXX. 1 b és d pont). 25 Természetesen nem szabad szó nélkül hagyni azt a tényt sem, hogy amikor Edouard Pommier 1790 őszén Franciaországban az örökség kifejezését megalkotta, elsősorban ő is a nemzeti örökség kifejezést használta gyűjtőfogalomként a klérustól lefoglalt javak összességére (Sonkoly Erdősi 2004: 9). A 20. század közepén pedig a nemzetépítés folyamatába beállt hiányt töltötte ki, állította új pályára (Sonkoly Erdősi 2004: 11). 43

45 Vajda András keretben működő örökségkoncepcióhoz csatol vissza, új szintre emelve annak nemzeti retorikáját. Míg az örökség jogi fogalom (lásd fentebb), addig az érték olyan társadalomelméleti kategória, amely kifejezi azt, hogy az adott társadalomban mit tartanak kívánatosnak és fontosnak, jónak vagy rossznak. Az értékek és azok sorrendje társadalmanként és korszakonként eltérő lehet (Andorka 2003: 490). Hankiss Elemér emellett különbséget tesz objektív és szubjektív értékek között. Ebben a felosztásban objektív értéknek számít az, amire egy adott társadalomnak feltétlenül szüksége van ahhoz, hogy működhessen, szubjektívnek pedig az, amit működéséhez és fejlődéséhez szükségesnek érez (Hankiss 1977: ). Az érték tehát kritérium, mely mozgatja a világot, szervezi és meghatározza mindennapi döntéseinket, tagolja és értelemmel ruházza fel múltunkat, jelenünket és jövőnket. Ugyanakkor az érték itt egyszerre számít esztétikai minőségnek és olyan tulajdonságnak, mely ahogy az Értelmező szótárban is olvasható valaminek a társadalom és az egyén számára való fontosságát fejezi ki (MÉSZ 1992: 333). A nemzet értékek és a hungarikumok tehát azokat a magyarság számára fontos javak összességét jelentik, melyek a múltból hagyományozódtak ránk, de a jelenben hozott döntéseket és a jövőre vonatkozó elképzeléseket egyaránt meghatározzák. A hungarikum mozgalom kiépítésének történetét, az a törvényt és az eddigi eredményeket bemutató kötetnek (Horváth szerk. 2014) a mozgalom jelmondataként is használt címe (Minden közösségnek vannak értékei) az én olvasatomban egyszerre utal arra, hogy érték nélkül nincs közösség, ezért az értékek őrzése minden közösségnek feladata, és arra, hogy az előző kor(szak) okból és generációktól ránk maradt hagyományok nemcsak örökséget képeznek, hanem szimbolikus és gazdasági síkon egyaránt értékkel bírnak. A mozgalom tehát kettős célt követ: ráirányítani a közösségek figyelmét a helyi hagyományokra/értékekre, ugyanakkor visszahelyezni a hagyomány őrzésének, ápolásának feladatát a helyi közösségek szintjére. A törvény a magyar társadalomban lezajló akkulturációs folyamatokra adott válaszként fogható fel, mely a hagyomány rekontextualizálására és revitalizációjára tesz kísérletet. A hungarikum mozgalom esetében központi helyet foglal el a feltárt értékek interneten is elérhető adatbázisba (Magyar Értéktár Hungarikumok Gyűjteménye) rendszerezése, mely egyszerre szolgálja a tárolást, a meg- 44

46 Hagyomány, örökség, érték. A hagyomány használatának változó kontextusai jelenítést és a továbbítást. 26 Az értéktár Jacques Derrida szavaival élve az ismételhetőség, rögzíthetőség, valamint az eredetre való emlékezés záloga; másfelől az értéktárhoz a törvénykezés felügyeleti toposzaként az összegyűjtés, osztályozás, szabályozás elvei is kapcsolódnak. Az archiválás technikájára tehát hatalmi-, intézményi eszközként kell tekinteni (Derrida 2008). ÖSSZEGZÉS A fentiekben a hagyomány több jellemző létmódjának és használatának jellemző kontextusának vázolására került sor. Ezek esetében a helyiből nemzeti, vagy egyenesen egyetemes hagyomány (világörökség) lesz, használatára pedig nemcsak helyben, hanem idegen környezetben is sor kerülhet. A folklorizmus arra utal, hogy a népi kultúra a tömegkultúra részévé válik és már nem a helyi élet szabályozásában játszik szerepet, hanem fogyasztásra készül, a színpadon, a televízió- és rádióműsorokban kerül megjelenítésre. A hagyomány egyes elemei eszközértéket töltenek be az esztétikai élmény kiváltásának folyamatában (vö. Keszeg 2004: 437). A kitalált hagyomány esetében, a hagyomány másfajta manipuláció eszközévé válik, hatalmi ideológiák fenntartásában, legitimizálásában játszik szerepet. Az örökség szintén szerkesztés eredménye, de a hagyományokat már nem a múlt homályából kell kiemelni, hanem a jelenben még meglévő darabjait kell újra egymáshoz illeszteni. A múlt és a jelen egybeillesztése, egyazon horizontban való megjelenítése révén jönnek létre új imázsok, identitások (vö: Gagyi 2008: 16). A két utóbbi esetében közös, hogy a hagyományőrző szándékhoz központi irányítás és erős konzervativizmus is társul. A hagyományok leírása, archívumokba, kiadványokba való elhelyezése végső soron a hagyományőrzés és az örökség (patrimónium) archiválásának, kihelyezésének, átadásának egyik módja (Keszeg 2011: 60). Ez a helyi kultúra 26 A jelenkor médiaarchívumai írja Miklósvölgyi Zsolt nem is annyira tárolnak, mint inkább információkat továbbítanak. A digitális kultúra korában az archívumot entrópikusan kell elgondolnunk: egy olyan átláthatatlan, nyílt hálózatú, folyamatközpontú rendszer részeként, melyben a rendezetlenség legmagasabb fokát kell megengednünk. Így a korábbi archívum-fogalom bürokratikus archaizmusát felszabadítva, különböző nyílt hálózatú architektúrák szabad burjánzását tehetjük lehetővé. Ezért kérdésessé válik, hogy magát a tároló médiumot, vagy pedig a benne rejlő adatok öszszességét nevezzük-e archívumnak. (Miklósvölgyi 2008.) 45

47 Vajda András értékeit (is) megjelenítő internetes felületeket egy más kontextusba helyezi, az örökségtermelés motorjaként láttatja. Így válik a világháló az örökségképzés és -fogyasztás aktív részévé (lásd Falser Juneja 2013, Ioannides Quak 2014), 27 a múlttal való együttélés tudatosításának eszközévé, amit azonban nem jellemez a korábban említett népi kultúrával szemben táplált hagyományápoló attitűdök konzervativizmusa (lásd Nyíri 1994a: 77). A hungarikum mozgalom esetében ezen a téren egyfajta visszarendeződés tapasztalható. Amikor megtörténik a néphagyomány örökségesítése, ez a megőrzés és használat jogi szabályozásának szükségességét is maga után vonja. Ezek a szabályok azonban az új média közegében megjelenő reprezentációkkal szemben gyengének bizonyulnak. A néphagyományok bemutatására ebben a közegben sokan sokféle szándékkal vállalkoznak és ezeknek az információknak a felhasználása szintén sokféle lehet. A közeg ugyanis [...] gyakran teljesen eltérő értékek mentén szerveződve, végtelen sok egyéni, gyakran egymásnak ellentmondó változatban reprezentálja az emberi kultúra egészét (lásd Szűts 2013: 142). Ennek tudható be, hogy a világhálón megjelenő tartalom esetünkben a néphagyomány alulszabályozottsága nemcsak lehetőségeket, de tévutakat is rejt, és ebből fakad a digitálisan rögzített hagyomány súlytalansága is (lásd Szűts 2013: 143). 28 A hungarikum mozgalom nyomán létrejött értéktárakban a hagyományok megjelenítése igen eltérő módon történik meg, azonban az értékeknek a települési, megyei vagy nemzeti értéktárba történő felterjesztéséhez szükséges, a törvény által előírt adatlap-mintáknak köszönhetően ezek egységes szempontok szerint kerülnek bemutatásra/megjelenítésre. A világhálón egy-egy település vagy régió néphagyományainak bemutatása esetében nehéz megmondani, hogy még élő hagyományról van-e szó, vagy olyanról, ami már csak az emlékezetben él, netán csak az archívumokban, kötetekben lelhető fel. Sok esetben még az is kétes, hogy ténylegesen az éppen szóban forgó településre, régióra jellemző, helyi hagyományról olvashatunk, vagy csupán átvétellel, import áruval végső soron kitalált hagyománnyal van dolgunk, amit a szerző azért írt le, mert éppen kéznél volt, mert éppen ezekről a hagyományokról volt tudomása, felhasználható anyaga. Emellett olyan esetekkel találkozhatunk, amikor a világhálón elérhető hagyományreprezentációk se helyhez, se korszakhoz, se társadalmi csoporthoz nem kötöttek. Ezzel szemben a hungarikum mozgalom nyomán létrejött települési 27 Az internet és a népi kultúra viszonyához lásd a Trevor J. Blank által szerkesztett kötet írásait (2009). 28 A súlytalanságérzés másrészt abból is ered, hogy ezek a hagyományok digitális létezésükből adódóan nem rendelkeznek testtel (Szűts 2013: 153). 46

48 Hagyomány, örökség, érték. A hagyomány használatának változó kontextusai és megyei értéktárakban található hagyományok mindig egy földrajzilag jól körülhatárolható, lokális közösség hagyományaiként jelennek meg, sőt azt is mondhatnánk, hogy ezek az értéktárak maguk a lokalitás termelői. A média korábban is jelentős szerepet kapott a reprezentatív néphagyomány kialakításában, popularizálásában. Az új média ezt csak még inkább felerősítette, illetve újabb generációkat, társadalmi csoportokat vont be ennek termelésébe, fogyasztásába. A nemzeti értéktárban fellelhető hungarikumok kimondottan reprezentatív hagyományoknak tekinthetők, hiszem maga a törvény is azt mondja, hogy a magyarság hírnevének öregbítését hivatottak szolgálni, a magyarság kulturális nagykövetei. De ilyenként értelmezhetők az értékpiramis alsóbb szintjein található értékek is. Azonban tisztában kell lennünk azzal, hogy igen nagy különbség lehet az interneten megjelenített hagyományok, örökségek vagy értékek megítélésében és használatában a létrehozó szándéka és a felhasználó gyakorlata között. Ez pedig azt jelenti, hogy a digitalizált (digitális médiában megjelenő) néphagyomány elsősorban a kulturális és nem a kollektív memória része, nem organikus hagyomány, és mint ilyen, csupán kommemoratív és nem normatív funkcióval rendelkezik: a mindennapok szervezésében nem, csak a helyi identitás kialakításában és fenntartásában, valamint a szabadidő kitöltésében van szerepe. A digitalizáció révén a néphagyományok nemcsak kiszakadnak az őket működtető primér környezetükből, de a primér (fel)használóktól is nagyon távol kerül(het)nek. A hagyomány áthelyezése ebbe az új környezetbe másod- és harmadlagos jelentések és funkciók megjelenését vonja maga után. A néphagyomány, ami a saját elsődleges kontextusában azzal a céllal jött létre, hogy a közösség számára konkrét helyzeteket oldjon meg, az új környezetben az idő eltöltését, a szórakozást szolgálja, használata (böngészés) a szabadidős tevékenységek részévé válik. A hagyománynak a mindennapi élet (a munka) működését garantáló normaszerepét háttérbe szorítja az ünnepi jelleg és a szórakozást garantáló eszközszerep. Másrészt, a világháló természetéből adódóan, a hagyományokról készített szubjektív reprezentációk és interpretációk (is) a kulturális emlékezet részévé válnak. A hagyományok digitalizálása az emlékek kihelyezésének (Jan Assmann) egy új formája, az egyes internetes oldalak a virtuális emlékhelyekké (Pierre Nora) és az örökségalkotás virtuális színtereivé válnak. Ha az 1960-as években a helyi tanítónak problémát jelentett az, hogy milyen a vajdaszentiványi viselet, ma ez a kérdés nagyon leegyszerűsödött: a vajdaszentiványi viselet az, amit a helyi tánccsoport hord, melyről az interneten is számos kép 47

49 Vajda András található, s melyet ezeknek a képi reprezentációknak az alapján több olyan Maros megyei tánccsoport is elkészíttetett magának, amely megtanulta a vajdaszentiványi táncrendet. A hagyományok továbbadásában tehát a kollektív memória helyét a digitális memória veszi át. A hagyomány fenntartója és továbbadója itt már nem az egyén/közösség, hanem egy hálózat, egy gép (vö: Szűts 2013: 50). A néphagyomány áthelyezése ebbe az új környezetbe nemcsak más jelentések és funkciók megjelenését vonja maga után, hanem a használat rutinjai is módosulnak. Ennek a másfajta használatnak a kulcsszavaivá a keres, mentés, mentés másként, letöltés, továbbítás, lájkolás, megosztás és esetenként a törlés válnak. Ekként az interneten való böngészés egyrészt mint utazás 29 vagy nyomozás (lásd Szűts 2013: 69), másrészt mint (meg)emlékezési szertartás értelmezhető. Az internetes oldal (honlap) pedig mint köztér, alternatív nyilvánosság, emlékhely és emlékezési alakzat értékelhetők. Bár az is igaz, hogy a digitális környezetben a felfedezés öröme úgy valósul meg, hogy közben az olvasás aktusából kimarad az elmélyülés (Szűts 2013: 69). A számítógép minden élethelyzetbe való beépülésnek következtében ugyanis a felhasználó egyre türelmetlenebbé válik, egyre gyorsabban fogyasztja a tartalmakat (Szűts 2013: 75, 143). A néphagyomány megjelenítése ebben a médiumban felszínessé és konfúzzá válik. Az igazi értékek egyazon kontextusban jelennek meg a giccsel, a bóvlival, a másolattal és a hamisítvánnyal. A világhálón keresztül közvetített népi kultúráról készült reprezentációk ezért számos tekintetben jelentésdeficitesek. A hagyomány és a hagyományos fogalma parttalanná válik, szinte bármire ráerőltet(het)ik. Mindez jórészt az aktuális közéleti szereplőknek és a félreértelmezett hagyományturizmusnak (etnobiznisznek) az eredménye. A néphagyományoknak a világhálón való megjelenítése a hagyományőrzés és az örökségesítés egyik formája. A néphagyományok digitalizálásának és interneten való megjelenítésének ezért nemcsak az informatív (közlő) és a depozitív (megőrző), hanem a performatív funkciója is igen fontos. Már a digitalizálás vagy a megosztás maga örökségesítő tevékenységet jelent. 29 Míg Orbán Balázs a Székelyföld megismerése érdekében beutazta a székely településeket és a régió bemutatásának vezérfonalát is az általa bejárt útvonalak képezték, addig az internetfelhasználó a virtuális térben a hiperlinkek segítségével teszi meg ugyanezt, aki ha történetesen úgy dönt, hogy az így megismert helyeket, történeteket, hagyományokat az offline világban is meg akarja tapasztalni, akkor már előre elkészített mintázatok (útvonalak és látnivalók) alapján teszi ezt. A felfedezés, a tapasztalat ebben az esetben az online és nem az offline világban jön létre. 48

50 Hagyomány, örökség, érték. A hagyomány használatának változó kontextusai Az archívumokhoz hasonlóan az interneten is zajlik a múlt és a néphagyomány domesztikációja, de emellett ezek merkantilizálódására is sor kerül. Az új média közegében zajló hagyományhasználat, hagyományőrzés és örökségképzés kontextusát a szabadidő tevékenységek és az örökségiparra épülő turizmus képezik. Ez a hagyományőrzés azonban egyszerre több irányból indul és több irányba tart. Sem a néphagyomány digitalizálóinak (multimédiás környezetbe való áthelyezőinek), sem a felhasználóinak nincsenek kidolgozott stratégiáik a digitalizált hagyomány használatára nézve. Mind a megjelenítés, mind a keresés esetleges jelleggel bír. A hagyomány digitalizálásának és a világhálón való megjelenítésének specialistái még csak most kezdnek kialakulni. A világháló adta kontextus funkcióit, a linkelést, valamint az olvasóknak a tudástermelés folyamatába való bekapcsolódásának lehetőségét (lásd Szűts 2013: 13), a népi kultúra digitalizálásában érintett aktorok még csak részlegesen használják ki. A felhasználóknak csupán a töredéke használja a világhálót a néphagyományokkal kapcsolatos tudományos információ keresésére, a többség más intenciók mentén keres rá a néphagyományokra. Végül további két kérdés is adódik: egyrészt ki az, aki méltó a néphagyományok digitalizálására és az online környezetbe való kihelyezésére? Másrészt ki szavatolja ezeknek a hagyományoknak a hitelességét? A könyvek, archívumok esetében a néprajzkutató az, aki státusa és tudása, illetve jelenléte révén (lásd résztvevő megfigyelés) biztosítja azt, hogy minden, ami a kötetben vagy a cédulán olvasható a népélet hiteles reprezentációja. Az interneten megjelenített néphagyományok hitelességét azonban ritkán szavatolják hasonló módon szakemberek. Mivel a szerzők kilétét legtöbb esetben homály fedi, ez az olvasót, a felhasználót bizonytalanságban hagyja arra vonatkozóan, hogy a részvétel értő részvételnek tekinthető-e. Természetesen a könyvekbe zárt hagyományok esetében is feltűnnek betolakodók (lásd Vajda 2007), akik naiv vagy egyenesen áltudományos magyarázatokkal szolgáltak a néphagyományokat illetően, azonban ezek száma relatív alacsony és munkáik olyan kiadóknál jelentek meg és olyan tipográfiai nyelven, amelyek eleve jelzik azt, hogy nem tudományos munkáról van szó. Ezzel szemben az internet demokratikus világában nincs, vagy kevés olyan fogódzó áll az olvasó rendelkezésére, ami alapján elválasztható a releváns és irreleváns információ egymástól. Az irreleváns információk számbeli növekedésről nem is beszélve. A hungarikum mozgalom kibontakozásával létrejött értéktár típusok egyszerre két irányba is hatást fejtenek ki. A nemzeti és a nemzetrész értéktárak a helyi hagyományból nemzetit csinálnak, a hagyományokat távol viszik az őket kitermelő és használó közösségtől, míg a települési és megyei értéktárak 49

51 Vajda András esetében egy ezzel ellentétes folyamatnak lehetünk tanúi, ahol a hagyomány lokalizálására, egy közösséghez való kapcsolására történik kísérlet. Ugyanakkor a törvényhozás eszközeivel, valamint különböző szinteken működő ellenőrző bizottságok révén a mozgalom elindítói megpróbálnak visszavenni az internet adta szabadság és ellenőrizhetetlenség erejéből. Hogy ennek milyen hatása lesz a helyi hagyományokra nézve még nehéz lenne megmondani, az viszont már most is látható, hogy ebben az esetben is a hagyományok felügyelete egy helyi specialista kezébe kerül (lásd Keszeg szerk. 2006), de itt elsősorban az internet használatára és számítástechnikai ismeretekre vonatkozó tudással rendelkező, valamint a törvények értelmezésében is jártas specialistákról van szó. SZAKIRODALOM ANDORKA Rudolf 2003 Bevezetés a szociológiába. Osiris Kiadó, Budapest. APPADURAI, Arjun 2001 A lokalitás teremtése. Regio 12. (3) ARONSSON, Peter GRADÉN, Lizette 2013 Introduction: Performing Nordic Heritage Institutional Preservation and Popular Practices. In: Peter Aronsson Lizette Gradén (eds.): Performing Nordic Heritage. Everyday Practices and Institutional Culture. Ashgate Publishing, Aronsson, Farnham Burlington, ASSMANN, Aleida 1997 Fluchten aus der Geschichte: Die Wiedererfindung von Tradition vom 18. bis zum 20. Jahrhundert. In: Klaus E. Müller Jörn Rüsen (hrsg.): Historische Sinnbildung. Rohwolt, Hamburg, ASSMANN, Jan 1999 A kulturális emlékezés. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskulturákban. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest. BAUSINGER, Hermann 1983 A folklorizmus fogalmához. Ethnographia XCIV. (3) Népi kultúra a technika korszakában. Osiris Századvég Kiadó, Budapest. 50

52 Hagyomány, örökség, érték. A hagyomány használatának változó kontextusai BENDIX, Regina F. EGGERT, Aditya PESELMANN, Arnika (eds.) 2012 Heritage Regimes and the State. (Göttingen Studies in Cultural Property, 6.) Universitätsverlag Göttingen, Göttingen. BÍRÓ Zoltán 1987 Egy új szempont esélyei. In: Bíró Zoltán Gagyi József Péntek János (szerk.): Néphagyományok új környezetben. Tanulmányok a folklorizmus köréből. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, BÍRÓ Zoltán GAGYI József PÉNTEK János (szerk.) 1987 Néphagyományok új környezetben. Tanulmányok a folklorizmus köréből. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest. BLANK, Trevor J. (ed.) 2009 Folklore and the Internet. Vernacular Expression in a Digital World. Utah State University Press, Logan. CONNERTON, Paul 1997 Megemlékezési szertartások. In: Zentai Violetta (szerk.): Politikai antropológia. Osiris-Láthatatlan Kollégium, Budapest, CRAITH, Máiréad Nic 2012 (Un)common European Heritage(s). Traditiones 41. (2) CSEPELI György PRAZSÁK Gergő 2010 Örök visszatérés? Társadalom az információs korban. Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest. DAWSON, Bruce 2005 Why are you protecting this crap? Perceptions of Value for an Invented Heritage a Saskatchewan Perspective. Elérhetőség: freepdfs.net/why-are-you-protecting-this-crap-carleton-university/ 93b77627adb9253bd6453fddf1969b44/ (2014. január 30.). DeLANDA, Manuel 2006 A New Philosophy of Society: Assemblage Theory and Social Complexity. Continuum, London. DELEUZE, Gilles GUATTARI, Félix 2002 Rizóma. In: Bókay Antal Vilcsek Béla Szamosi Gertrud Sári László (szerk.): A posztmodern irodalomtudomány kialakulása. A posztstrukturalizmustól a posztkolonialitásig. Osiris Kiadó, Budapest, DERRIDA, Jacques 2008 Az archívum kínzó vágya. Freudi impresszió. In: Jacques Derrida Wolfgang Ernst: Az archívum kínzó vágya / Archívumok morajlása. (Figura 3.) Kijárat Kiadó, Budapest,

53 Vajda András DUNDES, Alan 1956 What is Folklore? In: Uő (ed.): The Study of Folklore. Prentice-Hall, Englewood Cliffs N. J., 1 3. ECO, Umberto 2011 A lista mámora. In: Uő: Ellenséget alkotni. Európa Könyvkiadó, Budapest, ERDŐSI Péter 2000 A kulturális örökség meghatározásának kísérletei Magyarországon. Regio 11. (4) FALSER, Michael JUNEJA, Monica 2013 Archaeologizing Heritage and Transcultural Entanglements: an Introduction. In: Archaeologizing Heritage? Transcultural Entanglements Between Local Social Practices and Global Virtual Realities. Springer, Heidelberg New York Dordrecht London, FEJŐS Zoltán 1996 Kollektív emlékezet és az etnikai identitás megszerkesztése. In: Diószegi László (szerk.): Magyarságkutatás Teleki László Alapítvány, Budapest, Néprajz, antropológia kulturális örökség és az emlékezet kategóriái. Iskolakultúra 15. (3) FOUCAULT, Michael 2001 A tudás archeológiája. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest. FRAZON Zsófia 2010 Szellemi kulturális örökségünk: miről gondoljuk, hogy az, és miről nem? Magyar Múzeumok. Elérhetőség: gondoljuk_hogy_az_es_mirol_nem (2013. január 15.). GAGYI József 2008 Örökség és közkapcsolatok (PR). Scientia Kiadó, Kolozsvár. GUSEV, Viktor Evgen evich 1983 A folklorizmus tipológiája. Ethnographia XCIV. (3) GYÖRGY Péter KISS Barbara MONOK István (szerk.) 2005 Kulturális örökség társadalmi képzelet. Akadémiai Kiadó, Budapest. HANKISS Elemér 1977 Érték és társadalom. Tanulmányok az értékszociológia köréből. Magvető Könyvkiadó, Budapest. 52

54 Hagyomány, örökség, érték. A hagyomány használatának változó kontextusai HARTOG, François 2006 A történetiség rendjei. Prezentizmus és időtapasztalat. (Atelier füzetek, 9.) L Harmattan Atelier, Budapest. HERMANN Veronika 2010 Törj be a szakrális térbe! Archívum és reprezentáció a múzeumban. Magyar Múzeumok. Elérhetőség: hu/tema/index.php?idnw=751 (2011. május 13.). HOBSBAWM, Eric 1983 Introduction: Inventing Traditions. In: Eric Hobsbawm Terence Ranger (eds.): The Invention of Tradition. Cambridge University Press, Cambridge New York New Rochelle Melbourne Sydney, Tömeges hagyomány-termelés: Európa In: Hofer Tamás Niedermüler Péter (szerk.): Hagyomány és hagyományalkotás. Tanulmánygyűjtemény. (Kultúraelmélet és nemzeti kultúrák, 1.) MTA Néprajzi Kutatócsoport, Budapest, HOFER Tamás 1994 Népi kultúra, populáris kultúra. Fogalomtörténeti megjegyzések. In: Kisbán Eszter (szerk.): Parasztkultúra, populáris kultúra és a központi irányítás. MTA Néprajzi Kutatóintézet, Budapest, HOFER Tamás NIEDERMÜLLER Péter (szerk.) 1987 Hagyomány és hagyományalkotás. Tanulmánygyűjtemény. (Kultúraelmélet és nemzeti kultúrák, 1.) MTA Néprajzi Kutatócsoport, Budapest. HOPPÁL Mihály 1982 Partalan Folklór? A rejtett tudás antropológiája. Korunk XLI. (5) HORVÁTH Zsolt (szerk.) 2014 Minden közösségnek vannak értékei. Az értékgyűjtő mozgalom kezdete. Élhető Balaton-felvidékért Egyesület, Veszprém, HUSZ Mária 2006 A kulturális örökség társadalmi dimenziói. Tudás menedzsment VII. (2) IOANNIDES, Marinos QUAK, Ewald (eds.) D Research Challenges in Cultural Heritage. A Roadmap in Digital Heritage Preservation. Springer-Verlag, Berlin Heidelberg. KARNOOUH, Claude 1983 A folklór felhasználásáról, avagy a folklorizmus átváltozásairól. Ethnographia XCIV. (3)

55 Vajda András KESZEG Vilmos 1995 A romániai magyar folklórkutatás öt évtizede ( ). Erdélyi Múzeum LVII. (3 4) Érték és közösség. A közművelődés szűkülő (t)erei. Antológia a Művelődés es folyamaiból. Művelődés, Kolozsvár, A rontás és gyógyítás mint irodalmi trópus. In: Pócs Éva (szerk.). Áldás, átok, csoda és boszorkányság. Vallásetnológiai fogalmak tudományközi megközelítésben. (Tanulmányok a transzcendensről, IV.) Balassi Kiadó, Budapest, Az etnográfiai leírás mint olvasmány a helyi társadalomban. In: Szemerkényi Ágnes (szerk.): Folklór és irodalom. Akadémiai Kiadó, Budapest, századi életpályák és élettörténetek. In: Vargyas Gábor (szerk.): Átjárók. A magyar néprajztól az európai etnológiáig és a kulturális antropológiáig. (Studia Ethnologica Hungarica, XI.) L Harmattan Kiadó PTE Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszék, Budapest, A történetmondás antropológiája. Egyetemi jegyzet. (Néprajzi Egyetemi Jegyzetek 7.) Kriza János Néprajzi Társaság BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék, Kolozsvár Tradition, patrimoine, société, memoire. In: Uő (ed.). Á qui appartient la traditions?/ Who owns the tradition? Erdélyi Múzeum Egyesület, Cluj-Napoca, Nem írunk többet kézzel? Fordulóponthoz érkezett az írás története. (Kérdezett: Gál László). Transindex. Elérhetőség: (2015. január 22.). KESZEG Vilmos (szerk.) 2006 Specialisták, életpályák és élettörténetek I-II. Scientia Kiadó, Kolozsvár. KIRSHENBLATT-GIMBLETT, Barbara 1995 Theorizing heritage. Ethnomusicology 39. (3) Intangible Heritage as Metacultural Production. Museum International 56. (1 2) LOTMAN, Jurij 1994 A szüzsé eredete tipológiai aspektusból. In: Kovács Árpád V. Gilbert Edit (szerk.): Kultúra, Szöveg, Narráció. Orosz elméletírók tanulmányai. Jelenkor Kiadó, Pécs,

56 Hagyomány, örökség, érték. A hagyomány használatának változó kontextusai LYTH, Peter 2006 Selling History in an Age of Industrial Decline: Heritage Tourism in Robin Hood County. XIV International Economic History Congress, Helsinki, 21st 25th August Elérhetőség: (2014. január 30.). MARQUARD, Odo 2001 Az egyetemes történelem és más mesék. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest. MIKLÓSVÖLGYI Zsolt 2008 Az an/archívum logikája. KuK Kultúra & Kritika. A PPKE BTK Esztétika Tanszék kritikai portálja. Elérhetőség: ppke.hu/hu/content/az-anarch%c3%advum-logik%c3%a1ja (2011. május 13.). MOHAY Tamás 1997 Hagyomány és hagyományteremtés a csíksomlyói búcsún. In: S. Lackovits Emőke (szerk.): Népi vallásosság a Kárpát-medencében II. Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság, Veszprém Debrecen, NIEDERMÜLLER Péter 1981 A mindennapok folklórja, avagy a folklór mindennapjai. In: Uő (szerk.): Folklór és mindennapi élet. (Válogatott tanulmányok.) (Folklór Társadalom Művészet, 7.) Népművelési Intézet, Budapest, NORA, Pierre 2010 Emlékezet és történelem között. Napvilág Kiadó, Budapest. NOYES, Dorothy 2009 Tradition: Three Traditions. Journal of Folklore Research 46. (3) NYÍRI Kristóf 1994a A hagyomány fogalma a német gondolkodásban. Politikatudományi Szemle 3. (1) b A hagyomány filozófiája. (Alternatívák.) T-Twist Kiadó, Budapest. PALÁDI-KOVÁCS Attila 2004 A nemzeti kulturális örökség fogalma, tárgya. Örökség, hagyomány, néprajz. Honismeret XXXII. (2)

57 Vajda András PÉNTEK János 1987 Előszó. In: Bíró Zoltán Gagyi József Péntek János (szerk.): Néphagyományok új környezetben. Tanulmányok a folklorizmus köréből. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, ROPOLYI László 2006 Az internet természete. Internetfilozófiai értekezés. Typotex Kiadó, Budapest. ROWAN, Yorke BARAM, Uzi (eds.) 2004 Marketing Heritage. Archeology and the Consumption of Past. Altamira Press, Walnut Greek Lanham New York Toronto Oxford. SHILS, Edward 1981 Tradition. The University of Chicago Press, Chicago. SISA József 2001 Az 1896-os ezredéves kiállítás néprajzi faluja és a magyar állam önreprezentációja. Korunk XII. (7) SMITH, Laurajane 2004 Archaeological Theory and the Politics of Cultural Heritage. Routledge, London New York The Uses of Heritage. Routledge, London New York. SMITH, Laurajane AKAGAWA, Natsuko (eds.) 2009 Intangible Heritage. Routledge, London New York. SONKOLY Gábor 2000 A kulturális örökség fogalmának értelmezési és alkalmazási szintjei. Regio 11. (4) Örökség és történelem: az emlékezet technikái. Iskolakultúra 15. (3) Léptékváltás a kulturális örökség kezelésében. Tabula 12. (2) SONKOLY Gábor ERDŐSI Péter 2004 A kulturális örökség fogalmának megjelenése. In: Uők (szerk.): A kulturális örökség. (Atelier füzetek, 7.) L Harmattan Atelier. Budapest, STANLEY, David J Computers, Visualization and History. How Technology will Transform our Understanding of the Past. M. E. Sharpe Inc Armonk, New York London. 56

58 Hagyomány, örökség, érték. A hagyomány használatának változó kontextusai ȘTIUCĂ, Alexandra Narcisa 2014 Living a Ritual: The Meaning of the Căluș Today. In: Keszeg Vilmos (ed.): A qui appartient la tradition?/who owns the tradition? Erdélyi Múzeum Egyesület, Cluj-Napoca, STOREY, John 2003 Inventing Popular Culture. From Folklore to Globalization. Blackwell Publishing, Malden-Oxford-Melbourne-Berlin. SZŰTS Zoltán 2013 A világháló metaforái. Bevezetés az új média művészetébe. Osiris Kiadó, Budapest. TAUSCHEK, Markus 2011 Reflections on the Metacultural Nature of Intangble Cultural Heritage. Journal of Ethnology and Folkloristics 5. (2) THEROND, Daniel TRIGONA, Anna 2008 Heritage and Beyond. Council of Europe, Strasbourg. THOMPSON HAJDIK, Anna 2009 You really ought to give Iowa a try: Tourism, Community Identity, and the Impact of Popular Culture in Iowa. The Online Journal of Rural Research and Policy 4. (1) TREVOR-ROPER, Hugh 1983 The Invention of Tradition: The Highland Tradition of Scotland. In: Eric Hobsbawm Terence Ranger (eds.): The Invention of Tradition. Cambridge University Press, Cambridge New York New Rochelle Melbourne Sydney, TSCHOFEN, Bernard 2012 Heritage Contemporary Uses of Culture Beyond the Everyday? Challenging Ethnography and Cultural Analysis. Traditiones 41. (2) VAJDA András 2007 Irodalom és tudomány között: egy verses helytörténeti kismo nográfia. In: Ilyés Sándor Jakab Albert Zsolt (szerk.): Lenyomatok 6. Fiatal kutatók a népi kultúráról. (Kriza Könyvek, 28.) Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, a A népi kultúra használatának módjai és kontextusai a világhálón. In: Jakab Albert Zsolt Kinda István (szerk.): Aranykapu. Tanulmányok Pozsony Ferenc tiszteletére. Kriza János Néprajzi Társaság Szentendrei Néprajzi Múzeum Székely Nemzeti Múzeum, Kolozsvár,

59 Vajda András 2015b Népi kultúra a világhálón. Használat, kontextus, funkció. Replika. (90 91/1 2) c A falutörténetek szerzői, forrásai, médiumai és a helyi kultúráról alkotott szemléletük. In: Keszeg Vilmos (szerk.): Lokális történelmek. A lokális emlékezet alakzatai. (Emberek és kontextusok, 12.) Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár, VOIGT Vilmos 1970 Vom Neofolklorismus in der Kunst. Acta Ethnographica Academiae Scientiarum Hungaricae A magyarországi folklorizmus jelen szakaszának kutatási problémái. Ethnographia XC. (2) a A folklór és a folklorizmus határai In: Uő (szerk.): Modern magyar folklorisztikai tanulmányok. (Folklór és Etnográfia, 34.) Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszék, Debrecen, b A neofolklorizmus fogalmának körülhatárolása. In: Uő (szerk.): Modern magyar folklorisztikai tanulmányok. (Folklór és Etnográfia, 34.) Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszék, Debrecen, A hagyomány modern fogalma. In: Török József (szerk.): Hagyomány és modernitás. IX. Közművelődési Nyári Egyetem Szeged, július 2 6. Csongrád Megyei Közművelődési, Pedagógiai és Sportintézmény, Szeged, WOLFGANG Ernst 2008 Archívumok morajlása. In: Jacques Derrida Wolfgang Ernst: Az archívum kínzó vágya / Archívumok morajlása. (Figura 3.) Kijárat Kiadó, Budapest,

60 FURU ÁRPÁD NÉPI ÉPÍTÉSZETI INVENTA- RIZÁCIÓS PROJEKTEK ERDÉLYBEN ( ) Az 1989 után megvalósult nyitás, az új politikai helyzet által biztosított szabadabb lehetőségek a népi építészeti inventarizációs projekteknek is újra lendületet adtak. 25 év távlatból immár adódik a lehetőség, hogy az elvégzett munkát, ennek eredményeit számba vegyük, összegezzük, a tanulságokat levonjuk. Természetesen az inventarizációs tevékenység nem elválasztható a népi építészeti kutatástörténet egységes elemzésétől. Erről a kérdésről, azaz az erdélyi népi építészet kutatásának eredményeiről és feladatairól legkorábban dr. Kós Károly 1979-ben írt részletes tudománytörténeti összefoglalót (dr. Kós ). Ezt követően Balassa M. Iván az 1999-ben megrendezett, az es változások utáni első nagy népi építészeti tanácskozás alkalmával megjelent tanulmányában tűzte újra napirendre a kutatástörténet ezen fejezetét (Balassa 1999). A magunk részéről 2014-ben közöltünk összefoglalót, melyben Erdély népi építészeti kutatásának az 1989-es fordulat utáni korszakára összpontosítottunk (bővebben lásd: Furu 2014). Anélkül, hogy a fenti dolgozatok tételeit teljességgel megismételjük, jelen írásunkban arra teszünk kísérletet, hogy a leltározás, inventarizáció kérdéskörét részletesebben megvilágítsuk. Az alábbiakban néhány olyan jelentősebb népi építészeti inventarizációs programot ismertetünk, melynek eredményei hozzáférhetők, vagy valamilyen módon publikálták azokat. 59

61 Furu Árpád SZÉKELYFÖLDI NÉPI ÉPÍTÉSZETI INVENTARIZÁCIÓ A ZAKARIÁS ATTILA BENCZÉDI SÁNDOR MÁTHÉ LÁSZLÓ KOVÁCS ÁRPÁD ÁLTAL VÉGZETT TEREPKUTATÁS NYOLCVANAS ÉVEK Jóllehet a kezdeményezés a rendszerváltás előtti korszakban indult, azaz a címben megjelölt időhatárokon kívül, tekintettel arra, hogy az anyag publikálása és ismertté válása a kilencvenes évek első felében valósult meg, e felmérés említésétől nem zárkózhatunk el. Zakariás Attila, Benczédi Sándor, Máthé László és Kovács Árpád sepsiszentgyörgyi építészek és a hozzájuk csatlakozó szakmabeliek a falurombolás meghirdetésének egyik következményeként, önkéntes tevékenységként Székelyföldön népi építészeti felmérést kezdeményeztek. Néhány év alatt eljutottak Háromszék, Erdővidék, és részben Marosszék, Sóvidék, Csík, Gyimes és a dél erdélyi szórvány számos falujába. Munkájukkal később a Călin Hoinărescu által koordinált, ezúttal hivatalos felméréshez csatlakoztak, 1 mely pontosan az új falvak megtervezése ürügyén vállalta egyes vidékek népi építészetének feltárását. Ezáltal a megyei tervező vállalat megbízottjaiként, ennek költségére biztonságosabban dolgozhattak. A helyszíni terepmunka során átfésülték a fent megjelölt terület falvait, lefényképezték a jelentősebbnek ítélt házakat, melléképületeket, a legfontosabbakról léptékpontos építészeti felmérés készült. Az anyag vándorkiállítás formájában a kilencvenes évek elején került bemutatásra. A művészi igénnyel elkészített műszaki rajzokat, telekrajzokat, alaprajzokat, homlokzatokat, metszeteket, részletrajzokat kiváló minőségű, látványos szabadkézi perspektíva rajzok egészítették ki. (Zakariás 1991.) A több országban is bemutatott munka igen nagy visszhangot váltott ki, ezért 1 A falurombolás előkészítésének éveiben a Călin Hoinărescu által vezetett építész munkacsoport a szisztematizálásra való hivatkozás köpenye alatt Románia több megyéjében is felmérési tevékenységet végzett. Ez az értékmentő hozzáállás kétségtelenül nagy érdem. Az összegzést jelentő munka tudományos értéke azonban sajnálatosan csekély. Ugyan könyv alakban látott napvilágot, formai megjelenítése egy építészeti terv vagy tanulmány szöveges részét idézi, és erről vall első bekezdése is, mely a tanulmány céljaként a tervezési folyamatok minőségének a román népi építészet elemeinek felhasználása általi emelését jelöli meg (Hoinărescu 1989). A kötet egyetlen, amúgy nem is csekély érdemeként a publikált felmérések forrásértéke méltányolható. Sajnálatos, hogy bár viszonylag kiegyensúlyozottan, az ország számos területére vonatkoztatva tartalmaz adatokat, ezek egy része a kor más kiadványaiban is tapasztalt gyakorlatnak megfelelően a szabadtéri néprajzi múzeumokba áttelepített épületek dokumentációjának megismétlését jelenti. 60

62 Népi építészeti inventa rizációs projektek Erdélyben ( ) nagy kár, hogy a Zakariás Attila által több éve kéziratban elkészített összegfoglalás megjelentetése még mindig várat magára. KALOTASZEGI TEREPKUTATÁS MIKLÓSI SIKES CSABA NYOLCVANAS ÉVEK Miklósi Sikes Csaba, a korábban ismertetett székelyföldi adatfelvétel mintájára szintén a Călin Hoinărescu neve által fémjelzett országos munkába kapcsolódott be. Kalotaszegi anyagának feldolgozására majd publikálására már Magyarországon került sor, ahova a nyolcvanas évek végén költözött át. Komoly levéltári kutatásra alapozott műemlékvédelmi szakmérnöki szakdolgozata nagy terjedelemben foglalkozik az egyházi örökséggel, és címe ellenére (Kalotaszeg népi építészete) csupán szűkebb teret szentel a tulajdonképpeni népi építészetnek. A munka érdekessége talán a Căin Hoinărescu csapata által meghatározott munkamódszernek köszönhetően a legújabb kori típustervek, és az ezekből körvonalazódó integrálódó népi építészeti alkotások részletes ismertetése. A szakdolgozat, mely a Budapesti Műszaki Egyetem műemlékvédelmi szakmérnöki képzésének keretében készült, többek között az egykori Országos Műemlékvédelmi Hivatal (OMVH) 2 népi csoportjának archívumában is elhelyezésre került. Kivonatolt megjelenésére 1999-ben került sor (Miklósi Sikes 1999). 2 Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal (OMVH) a későbbi Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH), és a jelenlegi Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ jogelődje 61

63 Furu Árpád EME ÉPÍTŐ-SZERELŐ CSOPORT ORSZÁGOS MŰEMLÉKVÉDELMI HIVATAL, NÉPI CSOPORT (SZABÓ BÁLINT ÉS SISA BÉLA KOORDINÁLÁSÁVAL) 1994 és 1996 között, néhány évig takaréklángon működött, egy a Szabó Bálint körül szerveződő alkotóműhely kezdő mérnökei (Csurka Attila, Furu Árpád, Kirizsán Imola, Makay Dorottya, Maksay Ádám) által folytatott népi lakóház inventarizáció, melyet Sisa Béla kezdeményezésére, a budapesti Országos Műemlékvédelmi Hivatal Népi Csoportja rendelt meg. A program keretében, Marosszéken, Kalotaszegen és Partiumban falvanként négy-négy lakóházról töltöttek ki fényképes adatlapot. Az adatlapot a magyarországi népi műemlékek jegyzékbevételénél használt minta alapján Zsanda Zsolt fejlesztette ki. A helyszíni adatfelvételi lapon csak előre felsorolt lehetőségekből lehetett kiválasztani az egyes változókat, melyek a telek jellegzetességeit, a ház alaprajzi és szerkezeti sajátosságait írták le. A végleges nyomtatott változatba egy szöveges leírás, valamint 1-4 fotó került. A munka legnagyobb eredménye, hogy serkentette a népi építészet iránti érdeklődést és növelte a terepismeret a fiatal kutató-generáció körében. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal archívumába elhelyezett anyagok feldolgozására tudomásunk szerint senki nem vállalkozott. TOROCKÓ ÉS ÉNLAKA ÉRTÉKVÉDŐ PROGRAMOK TRANSYLVANIA TRUST ALAPÍTVÁNY MAJD 1998-TÓL ÉNLAKÁRA VONATKOZÓAN A CSÍKI MŰEMLÉKVÉDELMI EGYESÜLET A kilencvenes évek derekán, ezúttal műemlékvédelmi indíttatásból kezdődött el újra Torockó népi építészetének kutatása (Pozsony 2000). Dr. Román András neves magyar műemlékvédő kezdeményezésére Budapest V. Kerületének támogatásával indult be 1996-ban a még ma is működő Torockó Értékvédő Program, valamint az ezzel párhuzamos Énlaka Értékvédő Program. A program anyagi alapját egy testvér-települési kapcsolatrendszer keretében a már említett Budapesti V. kerület (Belváros Lipótváros Önkormányzata) biz- 62

64 Népi építészeti inventa rizációs projektek Erdélyben ( ) tosította, a szakmai munka elvégzését az akkor alapított Transylvania Trust Alapítványra bízták. A később Europa Nostra Díjas torockói értékvédelem elindítását az építészeti örökség teljes felleltározása előzte meg. Minden házról átfogó építészeti leírás készült, mely tartalmazta az értékes építészeti és utcaképi elemek teljes jegyzékét, az ingatlan és a telek vázlatrajzait és az 1996-os állapot fényképes rögzítését. (E jegyzék képezte alapját azoknak az ingatlanra szabott szerződéseknek, melyek az egyéni műemlékvédelmi támogatások feltételrendszerét megszabták.) Az ingatlanok egy részéről léptékpontos építészeti felmérés is készült. Az épületek állapotának alakulását, az elvégzett helyreállítási munkálatok eredményeit azóta is, többek között fényképes formában folyamatosan rögzítik. A gyűjtött adatokat a Transylvania Trust Alapítvány őrzi. A torockói hagyományos épületekre vonatkozó anyagot között Furu Árpád dolgozta fel. Legteljesebb publikálására, néhány rövidebb közlés (Furu 1994, 1999, 2005, 2006, 2011b) mellett a Kriterion Kiadó ötödik, megkésett népművészeti kötetében került sor, melyet a hetvenes években részben a cenzúra, részben pont az építészeti fejezet hiánya miatt nem sikerült kiadni (Furu 2002, 2010). 3 (Igaz, hogy Debreceni László és Starmüller Géza az ötvenes, hatvanas években dr. Kós Károly, Szentimrei Judit és Nagy Jenő társaságában a torockói építészet gyűjtését is megkezdték, az anyag feldolgozása nem készült el, és igen sajnálatosan hozzáférhetősége máig nem biztosított.) A torockói értékvédelemmel párhuzamosan, szinte azonos szerkezettel működő Énlaka Program Albert Hommonai Márton és Szikszai László jóvoltából szintén gazdag kutatási háttéranyaggal rendelkezik, ám mindeddig erről csak kiállítások és rövid, vázlatos összefoglalók jelentek meg. 4 Az Énlakára vonatkozó felmérések, adatlapok a csíkszeredai Kontúr KFT könyvtárában találhatók. 3 A kötet második bővített kiadása 2010-ben jelent meg. 4 A 2009-ben Albert Hommonai Márton által írt kötet tartalmaz Énlakára vonatkozó kutatási eredményeket, de az írás építészeti és műemlékvédelmi tematikája miatt nem tekinthető a helyszíni felmérés átfogó publikálásának (Albert Hommonai 2009). 63

65 Furu Árpád A NEMZETI KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG HIVATALA ÁLTAL TÁMOGATOTT PROGRAMOK Az alábbi két program, jóllehet két teljesen elválasztható tevékenységet jelöl, számos párhuzamos, sőt közös elemmel rendelkezik, ezért jelen cikkben magunk is párhuzamosan írunk róluk. A felmérések létrejötte annak az egységes szempontrendszernek köszönhető, mely a népi építészet kutatásának vonatkozásában a kilencvenes évek végére kezdett körvonalazódni. (Pozsony 2007: 553.) A két program szükségességéről, az esetleges egységes szervezésről, majd a különböző szempontrendszerek ütköztetéséről és ezek szétválasztásáról a Kriza János Néprajzi Társaság által Zabolán 1999-ben szervezett, tájházaknak szentelt konferencián tárgyalt és döntött, többek között Sebestyén József, Balassa M Iván, Szabó Bálint, Benczédi Sándor és a házigazda Pozsony Ferenc, valamint a fiatalabb generáció képviseletében Szabó Sámuel és Furu Árpád. Előzményként és katalizátorként tekinthetünk a kilencvenes évek elején indított, erdélyi szász örökség felmérését célzó programra, mely leltározás szomorú aktualitását a szász lakosság kivándorlása, és a kiürült települések építészetének gyors átalakulása adta. A német kormány támogatásával és megrendelésére német, román és romániai magyar szakemberek állami és magán intézmények, egyetemek, alapítványok képviseletében a több évig tartó munkában a teljes Szászföld építészeti örökségét próbálták dokumentálni. A programról, az alkalmazott módszerről, szervezéséről a kilencvenes évek végén több konferencián, publikációban hírt adtak. A nagy mennyiségű nyersanyag feldolgozása azonban még mindig folyamatban van, és csak reménykedhetünk, hogy be is fejeződik. Az anyag repertórium-szerű megjelentetése is megkezdődött, ám a teljességre még bizonyára sokat kell várni (Denkmaltopographie Siebenbürgen). Eddig néhány, a népi építészet szempontjából is értékes információkat hordozó kötet jelent meg (Kőhalomszék, Segesvár, Szeben, és a Barcaság egyes részei kerültek publikálásra. (Machat 1995, 1999, 2002.) ERDÉLYI MAGYAR ÖRÖKSÉG INVENTARIZÁCIÓJA TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY ENTZ GÉZA ALAPÍTVÁNY A szász felmérő program hatására a magyarországi Forster Gyula Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Hivatal jogelődje, az Országos Műemlékvédelmi 64

66 Népi építészeti inventa rizációs projektek Erdélyben ( ) Hivatal (OMVH) társadalmi kapcsolatokért felelős osztálya valamint a Nemzeti Kulturális Örökségvédelmi Minisztérium (NKÖM) a Teleki László Alapítvány keretei között Nyárád mentén és Erdővidéken magyar örökségi inventarizációt indított (Kovács-Sebestyén 2013). Ennek népi építészeti adatokat is tartalmazó nyersanyaga később a kolozsvári Entz Géza Alapítvány archívumában került elhelyezésre. A felmérés megfogalmazott célkitűzései szerint a teljes, azaz nemcsak a népi építészeti örökség inventarizációjára törekedett, ami a szűk anyagi és emberi erőforrások miatt eleve lehetetlen feladat volt. A munkacsoportok ezért beérték néhány reprezentatív, vagy annak minősített épület felmérésével. Az erdővidéki anyag integrálta a Zakariás Attila és Benczédi Sándor által vezetett csapat újrarajzolt házfelméréseit is. 5 Mindkét területen építészeti felmérést készítettek templomokról, és egy-két nemesi lakóépületről is. A népi építészeti örökség inventarizációja falvanként csupán néhány épület műszaki felmérését jelentette, mely utcaképi felvételeket tartalmazó fotódokumentációval és digitális urbanisztikai térképekkel egészült ki. ERDÉLYI NÉPI ÉPÍTÉSZETI INVENTARIZÁCIÓ TRANSYLVANIA TRUST SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUM SZENTENDRE A második program a Transylvania Trust Alapítvány és szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum együttműködésével erdélyi kezdeményezésre, azonban szintén NKÖM támogatással és szintén 1999-ben indult (Furu 2013). A kizárólag népi építészeti örökségre koncentráló adatfelvétel ambíciós célja Erdély mintegy 1000, a század fordulóján legalább 33% magyar lakossággal rendelkező településének teljes népi építészetének gyors, adatlapos és fényképes inventarizációja volt. 6 E program létjogosultságát az indokolta, hogy a népi építészet átalakulása sokkal gyorsabb ütemben zajlott, mint a többi műemlékké, ezért ezen örökség inventarizációja sürgősebb feladatként fogalmazódott meg. Sajnos az anyagiak hiányában ez a terv sem valósulhatott meg, tíz 5 Sajnálatos körülmény, hogy a digitális formában történő újrarajzolás által sokat romlott az eredeti rajzanyag minősége és művészi értéke. 6 A több szakmai konferencián is ismertetett program szakmai vezetője dr. Balassa M. Iván volt, a terepmunka koordinálását Furu Árpád és részben Szabó Sámuel végezte. ( 65

67 Furu Árpád év alatt csupán Kalotaszeg és Udvarhelyszék, illetve kis mértékben a Mezőség településein, mintegy 80 faluban készülhetett el az adatfelvétel. A program koncepciójának második lépcsőjét a fontosabb népi építészeti objektumok felmérése jelentette volna. Így elkészíthető lett volna annak a legfontosabb mintegy parasztgazdaságnak a teljes felmérése, mely az erdélyi népi építészeti örökség aranytartalékát jelenthette volna. Sajnos a program ezen igen fontos szakasza szintén az anyagiak hiánya miatt már nem valósulhatott meg. A felgyűjtött adatok feldolgozását Kalotaszeg és Udvarhelyszék esetében, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával Furu Árpád végezte el: a Kalotaszeg népi építészete című összegzés 2007-ben, az Udvarhelyszék népi építészete című kötet 2011-ben jelent meg (Furu 2007, 2011a). 7 Az NKÖM által támogatott két felmérés szempontrendszere különbözött egymástól. Bár fontosságát és célszerűségét felismerték, sajnálatos módon a két megközelítést képviselő kutatóknak a metodológiákat nem sikerült közös nevezőre hozni. A Teleki László Alapítvány és Entz Géza Alapítvány neve által fémjelzett kutatás erőssége az építészeti felmérések elkészíttetésében rejlik, valamint abban, hogy néhány templom, kúria, kolostor és középület felmérésére is sor került. Hiányosságként felróható, hogy a nagyrészt építészek és művészettörténészek által végzett munka elsiklott bizonyos néprajzi jelenségek felismerése felett, ezért egyes esetekben az elkészült anyagok reprezentativitása megkérdőjelezhető. A Transylvania Trust Alapítvány és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum által készített inventarizációban a meglátogatott településeken a népi építészeti örökség teljes adatlapos és fényképes inventarizációja megtörtént. Minden hagyományosnak ítélt ingatlanról egyszerűbb formájú, de telekrajzi és lakóház-alaprajzi vázlatot egyaránt tartalmazó adatlap és fénykép, a fontosabb örökségértékkel rendelkező ingatlanokról minden építészeti adatra kiterjedő, szintén részletes vázlatokat tartalmazó adatlapok készültek. A felmérési módszer metodikáját, a felhasznált adatlapokat Balassa M. Iván szakmai vezetésével Furu Árpád és Szabó Sámuel dolgozta ki. Az anyagból falvanként gazdag, színes fényképanyagot is tartalmazó nyomtatott összefoglaló is készült, mely a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban került elhelyezésre. A negatívra készült fényképeket később digitalizálták, és az adatlapok adataival együtt különböző adatbázisokba rendezték, ám ezek a számítás- 7 Mindkét kötetet 2012-ben másodszor is kiadta az Exit Kiadó. A Kalotaszeg népi építészete bővített kiadás. (Furu 2012a, 2012b.) 66

68 Népi építészeti inventa rizációs projektek Erdélyben ( ) technika gyors fejlődése miatt sajnos mára már elavultak. Kutatási célra ezért még mindig az eredeti helyszíni, kézzel kitöltött adatfelvételi lapok a legalkalmasabbak. A tájegységi néprajzi és népi építészeti kutatás követelményeinek ez utóbbi (TTA SZNM) felmérés, az egyes egyedi épületek jobb megismerése és esetleges helyreállításának előkészítése szempontjából az előbbi (TLA EGA) viszonyulás volt célravezetőbb. Egy évtized távlatából szemlélve a két metodológia egymást sikeresen kiegészíthette volna, ezért nagy kár, hogy a csapatok nem összefogva, ugyanazon tájegységekben dolgoztak. A Transylvania Trust Alapítvány keretében az adatfelvétel évenkénti kutatóutak formájában, csekély anyagi háttérrel és megváltozott metodológiával folytatódott Háromszéken, Partiumban, a moldvai csángó településeken, és Dél-Erdély néhány településén is, elsősorban Balassa M. Iván, Furu Árpád és részben Szabó Sámuel részvételével. Az NKA által biztosított alkotói ösztöndíjai, valamint a Communitas Alapítvány támogatásai lehetővé tették az éves kutatóutak megszervezését Csíkban, Erdővidéken, Kászonban, Hétfaluban, a Nyárád mentén, a Mezőségen, Aranyosszéken (Furu 2015c), Felső-Maros mentén és a Görgény völgyében sőt összehasonlító tanulmány jelleggel sikerült kutatni román, székely és csángó építészetet Bukovinában, Szeben mellékén, Fogarasföldön, és Havaselvén, (Argeș, Vâlcea és Gorj megyékben). Az erdélyi kutatóutak anyagaira támaszkodva Balassa M. Iván feldolgozta a székely kapu sokat vitatott kérdéskörét, könyve 2011-ben látott napvilágot ennek bővített kiadása folyamatban van (Balassa M. 2011). Szintén a másfél évtizedes adatgyűjtés biztosította az alapot Furu Árpád elméleti kutatásaihoz, melynek egyik állomása a Táji tagolódás Erdély népi építészében című doktori disszertáció megvédése (Furu 2015a). MÁRÉFALVA ÉS UDVARHELYSZÉK SZÉKELY KAPUINAK INVENTARIZÁCIÓJA KOVÁCS PIROSKA KILENCVENES ÉVEKTŐL FOLYAMATOSAN Kovács Piroska nyugalmazott tanár nevéhez fűződik Máréfalva székely kapuinak védelme. Az önkéntes értékmentő tevékenység mozgalommá fejlődött, majd az erőfeszítések gyümölcse is megmutatkozott: Máréfalván hagyomá- 67

69 Furu Árpád nyos tájház, és több tucat megmentett, helyreállított székely kapu áll. Ennek a munkának volt előkészítő állomása Máréfalva, majd a teljes Udvarhelyszék székelykapuinak jegyzékbe vétele. Az anyag különböző részei cikkekben, publikációkban (Kovács 2000), de legteljesebben digitálisan, CD lemezen közzétett adatbázisként érhető el (Kovács 2007). Az adatbázis a kapuk fényképét, helyét, építési idejét, feliratait tömöríti. Kovács Piroskát tevékenységért ban Europa Nostra-nagydíjjal tüntettek ki. HÁROMSZÉKI NÉPI ÉPÍTÉSZETI FELMÉRÉS TRANSYLVANIA TRUST ALAPÍTVÁNY SZÉKELY NEMZETI MÚZEUM KEÖPECZI SEBESTYÉN JÓZSEF MŰEMLÉKVÉDELMI TÁRSASÁG KOVÁSZNA MEGYEI MŰVELŐDÉSI IGAZGATÓSÁG ( ) A Transylvania Trust Alapítvány kezdeményezésére Norvég Alapos pályázatot sikerült beadni és megnyerni, melynek célja többek között Kovászna megyei falvak népi építészeti örökségének inventarizációja és népszerűsítése volt. A program helyi beágyazottságot biztosító partnerei a Székely Nemzeti Múzeum, a Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaság, és a Kovászna Megyei Művelődési Igazgatóság voltak. Háromszék 36 falujában összehasonlító jellegű, jórészt fényképes adatfelvételen és faluképvédelmi elemzésen alapuló kutatás valósult meg. Azonosításra kerültek a műemléki védelemre javasolt porták, épületek. Ezenkívül öt településen, Felsőrákoson, Csernátonban, Futásfalván, Kisbaconban és Vargyason faluképvédelmi tanulmányok, általános rendezési tervekbe illeszthető védelmi szabályzatok születtek. Az eredményeket az egyes önkormányzatokban megszervezett találkozókon ismertették, Sepsiszentgyörgyön pedig kiállítások és szakmai tanácskozások kerültek megrendezésre. Az elkészült anyagokat az egyes önkormányzatoknál, a Kovászna Megyei Művelődési Igazgatóságnál és a Transylvania Trust Alapítvány archívumában helyezték el. A program fontos eredménye a tájegység falvaiban a népi építészeti örökség állapotának fényképes rögzítése volt, mely összehasonlítva a nyolcvanas évek anyagával jól illusztrálja a népi építészeti örökség változását. 68

70 Népi építészeti inventa rizációs projektek Erdélyben ( ) KINCSET ÉR, ŐRIZD MEG. FALUKÉPVÉDELMI PROGRAM A NYÁRÁD MENTÉN NYÁRÁDMENTE KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS HODOS-VENERQUE BARÁTI TÁRSASÁG TRANSYLVANIA TRUST (2012) Szintén faluképvédelmi tanulmányok elkészítését segítette elő az az alapkutatás, mely a Nyárádmente falvaiban, a Nyárádmenti Kistérség és Leader Egyesülete valamint a Székelyhodos Venerque Baráti Társaság kezdeményezésére 2012-ben jöhetett létre (főtámogatója az AFCN volt). A korábbi, Háromszéki kezdeményezéshez hasonlóan itt is egy szinte teljes Nyárád mente átfésülését jelentő, és a népi építészet fényképes regisztrációját lehetővé tevő összehasonlító tanulmány eredményeként öt falu: Székelyhodos, Jobbágytelke, Mája, Márkod és Köszvényes számára készítettek el faluképvédelmi tanulmányokat. Térképek készültek, melyekre sikerült digitálisan felvezetni a védendő népi építészeti emlékeket, valamint a javasolt védett övezeteket. A tanulmányok építési szabályzatokat is tartalmaztak, melyek részét képezhetnék, hivatalos elfogadásuk esetén a törvényerejű Általános Rendezési Terveknek. Az elkészült anyagok a Nyárádmente Kistérség irodájában valamint a Transylvania Trust Alapítvány archívumában kerültek elhelyezésre. Jelentős számú lakóház és melléképület regisztrálásán kívül fontos eredménye a programnak Nyárád mente kapuörökségének részletes feltárása, ezen belül a sajátos értékkel bíró, ugyanakkor nagyon változatos nyárádköszvényesi kapuk jegyzékbe vétele. Nyárád mente kapuörökségét Furu Árpád 2015-ben tanulmányban dolgozta fel (Furu 2015b). A program részét képező szakmai tanácskozásra készült el a Kincset ér, őrizd meg! Faluképvédelmi tanácsok kiadvány (román nyelvű változata E comoară să o păstrăm! Sfaturi practice) (Balássy Balassa Furu 2012). A 12 oldalas ingyenes füzet a térség lakóinak szóló építési, karbantartási és helyreállítási tanácsokat tartalmaz. A szerzők Balássy András, Balassa M. Iván, Furu Árpád a faluképvédelem rövid, közérthető összefoglalására törekedtek, és konkrét példákon keresztül világítják meg a tennivalókat illetve a kerülendő mintákat. Sajnos a jegyzékbe vett értékek törvényes védelmének folyamatát sem a program szervezői, sem az érintett önkormányzatok mindmáig nem vitték tovább, annak ellenére, hogy ennek szükségessége időről időre különböző fórumokon felmerül. 69

71 Furu Árpád HARGITA MEGYEI FALUKÉPVÉDELMI PROGRAMOK ( ) A Hargita megyében élő és dolgozó építészek egy csoportja önkéntes kezdeményezéseit és munkáját követően 2009-től szervezettebb formában, Hargita Megye Tanácsa támogatásával módszeres településképi és értékfelmérési program indult 8. Az értékfelmérés módszertanát alárendelték a program tényleges céljának, azaz a település rendezési tervek számára készülő építészettörténeti és műemlékvédelmi előtanulmányok készítésének. A munkának keretet szakmai társulások, mint például a Kós Károly Egyesülés, vagy a Pogány Havas Kistérség, valamint tervező irodák, műhelyek adtak. A többek között Csíkban, Gyimesben, Gyergyóban és a Homoród mentén végzett munka olyan településeket vett célba, ahol egyfelől számítani lehetett számottevő építészeti értékre, illetve ahol erre az önkormányzatok részéről a településrendezési célzatú előtanulmányokra igény volt. A településképi kutatások a digitális technológia lehetőségeit kihasználva a teljes épületanyag végigfényképezésével, főbb jellemzőinek adatbázisba tömörítésével és térképre vetítésével jártak. Településenként néhány karakterisztikusnak minősített portáról, házról, csűrről vázlatos építészeti felmérés is készült. A megközelítés, mint fentebb jeleztük elsősorban urbanisztikai jellegű volt, célként a hagyományos településkép megmentését, a városrendezési tervek és szabályzatok számára előtanulmányok elkészítését tűzték ki. Szempontként tűnt fel a település és a (kultúr)táj viszonyának vizsgálata, illetve a településen kívüli építészeti értékek, mint például keresztek és egyéb kisemlékek leltározása is. A munka szervezői szerint Hargita megye településeinek mintegy negyedébe sikerült eljutni. 9 Az elkészült anyagok legteljesebben Hargita Megye Tanácsának urbanisztikai irodájában, részben az érintett önkormányzatoknál, és természetesen a szerzőknél találhatók meg. Fontos kiemelnünk, hogy a felsorolt programok közül egyedülállóan, az elkészült adatlapok, fényképek és faluképvédelmi tanulmányok jelentős része digitálisan megtekinthető a Hargita Megyei Tanács honlapján Korodi Szabolcs, a felmérésben részvevő és ennek egyes szakaszait koordináló építész szíves közlése

72 Népi építészeti inventa rizációs projektek Erdélyben ( ) Az egyik szakmailag kétségtelenül gondolatébresztő eredmény a Hargita Megye Tanácsa által támogatott, ún. székely ház című ötletpályázat, 11 mely illeszkedő, helyi gyökerekből táplálkozó építészet kialakítását tűzte ki célul. A mintegy tucatnyi kidolgozott típusterv igen érdekes szakmai kísérletként minősíthető. Feltehetően a megfelelő közigazgatási jogi, anyagi és háttértámogatás hiánya vagy nem elegendő volta okozza, hogy a lehetőséggel, ti. a típusterv házak megrendelésével kevesen éltek. Ismereteink szerint a széles csapatmunka részvevői jelenleg a projekt holtpontról való kimozdítására törekednek. Ugyanilyen indíttatásból született meg ben a szintén szép sikernek el-könyvelhető, hagyományos lakóházak és csűrök helyreállítását elősegítő projekt, mely épületek jegyzékbe vétele mellett önkormányzatoknak és háztulajdonosoknak szánt praktikus tanácsokkal, szép rajzokkal és látványos fényképekkel ellátott helyreállítási, hasznosítási útmutatót jelentetett meg (Esztány Radev András Furu Rodics 2015, Tövissi Bíró Bogos Faragó 2015). EGYETEMI SZERVEZÉSŰ, OKTATÁSI CÉLLAL KÉSZÜLŐ DIÁK FELMÉRÉSEK Az elmúlt húsz évben az erdélyi népi építészet, elsősorban didaktikai célokat szolgáló, felmérések tárgyát is képezte. Az Ybl Miklós Főiskola, Szabó László által vezetett tudományos diákköri mozgalma Kászon falvaiban és Zselyken végzett építészeti felmérést, a Budapesti Műszaki Egyetem diákjai Siklódon és a Székely Partium falvaiban mértek. A Kolozsvári Műszaki Egyetem hallgatói részben szervezett, részben önkéntes munkában Csíkszentdomokoson és Homoródmentén, a Szászföldön illetve a mócvidéki falvakban dolgoztak. Közös vonása ezen akcióknak, hogy az anyagok különböző szempontrendszer szerint készültek, és elérhetőségük csupán korlátozottan biztosított, teljes publikálásukat pedig feltehetőleg nem is tervezik A Szabó László által vezetett, a budapesti Ybl Miklós Főiskola hallgatói által végzett felmérésekről, köztük az erdélyiekről is, élménybeszámoló szinten, mutatós felmérési rajzokkal és részletekkel jelent meg egy kötet (Szabó L. 2003), mely tartalmazza Zselyken 1993-ban, Gyergyószentmiklós és környékén 1994-ben és Kászonaltízen 1995-ben készített felmérések részleteit. A felmérési, nyersanyagok és feldolgozások a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Népi Építészeti Archívumában találhatók. 71

73 Furu Árpád KÖVETKEZTETÉSEK A népi építészet tárgykörében, mint láthatjuk számos szakember és intézmény különböző módszertannal leltározott, kutatott. A szándék megannyi munkában részben közös: jegyzékbe venni, felleltározni a veszélyeztetett és gyorsan átalakuló falusi építészeti örökséget. Esetenként csupán elméleti szinten, a tudományos kutatás céljából készült az adatfelvétel, azonban a kezdeményezések jelentős részénél az értékek védelmének gondolata is felmerült, vagy gyakorlati tevékenységek egész sora, támogatási mechanizmusok, műemléki helyreállítás tette gyakorlati, szükséges tényezővé a felleltározást. Mint látjuk, nem ritkán egy időben párhuzamos felmérések is zajlottak, avagy különböző idősíkban, de ugyanazon tájegységtől készült adatfelvétel. Jogosan tehetjük fel a kérdést, mennyire beszélhetünk az egyes inventarizációs programok kompatibilitásáról? Jóllehet a munkában részvevő szakemberek egy része tudományos ülésszakokon, konferenciákon rendszeresen megbeszélte az egyes felmérésekkel kapcsolatos tanulságokat, és a kompatibilitás elve is többszörösen felmerült, a kötelező közös nevező meghatározása, vagy legalábbis ennek betartása, az ismételt problémafelvetés ellenére is tulajdonképpen nem, vagy legalábbis csak részben történt meg. A különböző felmérések eredményében adódó kompatibilitást leginkább az anyag és a jegyzékbevétel alapmódszertanának konvergenciája adja: szinte minden felmérésben pontosan meghatározták az ingatlan helyét, címét, fényképet készítettek, és ehhez valamilyen adatlap és esetleg építészeti vázlatrajz csatlakozott. Ezen túl minden megközelítés jelentős számú sajátos módszertani részlettel rendelkezik. A kompatibilitás kapcsán ismételten szólnunk kell a napjainkban nélkülözhetetlen digitális technológia veszélyeiről is. Magunk részéről is megéltük, hogy a feltöltött, a korszerűnek vélt adatbázis, az informatikai rendszer elavulása miatt néhány év múltán már nem volt használható. Nagy figyelmet és sok energiát igényel az egyes adatbázisok karbantartása és kezelése, és nem győzzük hangoztatni, hogy a papíralapú, nyomtatott anyag, beleértve a helyszíni jegyzeteket és vázlatokat még mindig a kutatás legértékesebb alaprétege. Az inventarizációs programok igen sarkalatos pontja a szelekció kérdése. Az eredmények ismeretében azt tapasztaljuk, hogy néha problémát jelent a reprezentatív objektumok kiválasztása. Ennek sokszor objektív okai vannak, a legértékesebb házakba nem lehet bemenni, nem találják meg a tulajdonost stb., de sajnos igen gyakran szubjektív tényezők, felkészületlenség, kellő tudással rendelkező szakember terepmunkában való részvételének hiánya is akadályozza a folyamatot. Így fordulhatott elő, hogy némelykor népi építészeti 72

74 Népi építészeti inventa rizációs projektek Erdélyben ( ) alaptípusok is elkerülték a terepen dolgozó fiatal építészek, művészettörténészek figyelmét. Az inventarizáció természetesen értelmetlen az anyagok elérhetőségének biztosítása nélkül. Ennek ellenére sok esetben ez is körülményes, vagy személyi okokból akár lehetetlen. Hangsúlyozzuk, hogy az általában közpénzből végzett munka akkor éri el célját, ha ennek eredménye a szakma számára elérhető, ha erre a célra létrahozott intézményekben, archívumokban, lehetőleg több helyen kerül elhelyezésre. Javasolt lenne, hogy a területileg illetékes múzeumban is megtalálhatóak legyenek az egyes felmérések adatai, és természetesen jó lenne, ha egy központi adatbázis, értéktár létrehozását, egy szakosodott intézmény, mint például a Kriza János Néprajzi Társaság fel tudná vállalni. Zárszóként megjegyezzük, hogy egy felmérés, adatfelvétel folyamata akkor zárul le, ha az inventarizációt végző csapat biztosítani tudja az anyagok feldolgozását és publikálását is. Ilyen értelemben buzdítjuk a felsorolt programok, projektek részvevőit, hogy törekedjenek kutatási eredmények mielőbbi tudományos közlésére. SZAKIRODALOM ALBERT HOMMONAI Márton 2009 Épített örökség és modernizáció, Székelyföldi példák a népi építészeti örökség integrált védelmére. Pallas Akadémia Kiadó, Csíkszereda. BALASSA M. Iván 1999 Erdély népi építészete (tudománytörténeti bevezető). In: Balassa M. Iván Cseri Miklós (szerk.): Népi építészet Erdélyben. SZNM, Szentendre, A székelykapu. Terc Kiadó, Budapest. BALÁSSY András BALASSA M. Iván FURU Árpád 2012 Kincset ér, őrizd meg! Faluképvédelmi tanácsok. Nyárádmente Kistérség Társulás Hodos-Venerque Baráti Társaság Transylvania Trust, Nyárádszereda. ESZTÁNY Győző RADEV Gergő ANDRÁS Szilárd FURU Árpád RODICS Gergely 2015 Csűrjeink újrahasznosítása Revitalizarea șurelor Barn Conversion in Transylvania. Csík-Gyimes Naturkapark Egyesület, Csíkszereda. 73

75 Furu Árpád FURU Árpád 1994 Torockó. Torockó népi építészete. (Erdélyi műemlékek. 5.) Castrum Kiadó, Sepsiszentgyörgy Torockó népi építészeti öröksége. A Torockó értékvédő program. In: Makay Dorottya (szerk.): Tusnád Népi építészeti örökség. Utilitas Kiadó, Kolozsvár, Népi építészet. In: Kós Károly Szentimrei Judit Nagy Jenő Halay Hajnal Furu Árpád: Torockó népművészete. Kriterion Kiadó, Kolozsvár, Torockó népi építészete. (Erdélyi műemlékek. 5.) II, javított kiadás. Kriterion Kiadó, Kolozsvár Műemlékvédelem Torockón. Utilitas Kiadó, Kolozsvár Kalotaszeg népi építészete. Gloria Kiadó, Kolozsvár Népi építészet. In: Kós Károly Szentimrei Judit Nagy Jenő Halay Hajnal Furu Árpád: Torockó népművészete. II. kiadás. Kriterion Kiadó, Kolozsvár, a Udvarhelyszék népi építészete. Gloria Kiadó, Kolozsvár. 2011b A szent vallás és az virtus virágozzék, áldás és békesség e fal közt lakozzék. Évszámos házfeliratok Torockón. Acta Siculica Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy, xxxx 2012a Kalotaszeg népi építészete. II. bővített kiadás. Exit Kiadó, Kolozsvár. 2012b Udvarhelyszék népi építészete. II. kiadás. Exit Kiadó, Kolozsvár A népi építészeti örökség kutatása ( ). In: S. Sebestyén József (szerk.): Közös tér, közös örökség. Crew KFT, Budapest, Népi építészeti kutatások Erdélyben 1989-től napjainkig. Transsylvania Nostra XVIII. (30) a Táji tagolódás Erdély népi építészetében. Doktori dolgozat. Babeș Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézete, Kolozsvár. 2015b Hagyományos kapuk a Nyárádmentén. In: Jakab Albert Zsolt Kinda István (szerk.): Aranykapu. Tanulmányok Pozsony Ferenc tiszteletére. Kriza János Néprajzi Társaság Szabadtéri Néprajzi Múzeum Székely Nemzeti Múzeum, Kolozsvár, c Adalékok Aranyosszék népi építészetének kutatásához. Művelődés melléklet. 2. Aranyos-mente HOINĂRESCU, Călin 1989 Locuința sătească din România. Institutul de Cercetare Proiectare şi Directivare în Construcţii, Bucureşti 74

76 Népi építészeti inventa rizációs projektek Erdélyben ( ) KÓS Károly, dr Eredmények és feladatok a romániai magyar népi építkezés kutatásában. Aluta X XI KOVÁCS Piroska 2000 Székelykapuk Máréfalván. Mentor Kiadó, Marosvásárhely Elődeink hagyatéka. Udvarhelyszéki öreg székelykapuk katasztere CD. Hargita Megyei Kulturális Központ, Csíkszereda. KOVÁCS Zsolt SEBESTYÉN József 2013 Magyarok lakta települések épített örökségének dokumentálása. In: S. Sebestyén József (szerk.): Közös tér, közös örökség. Crew KFT, Budapest, MACHAT, Christoph (főszerk) 1995 Denkmahltopographie Siebenbürgen Kreis Kronstadt 3.3, Wort und Welt, Köln 1999 Denkmahltopographie Siebenbürgen Stadt Hermmannstast Rheinland Verlag, Köln 2002 Denkmahltopographie Siebenbürgen Stadt Schaesburg 4.1. Rheinland Verlag, Köln. MIKLÓSI SIKES Csaba 1999 A kalotaszegi falvak népi építészetéről. In: Balassa M. Iván Cseri Miklós (szerk.): Népi Építészet Erdélyben. SZNM, Szentendre, POZSONY Ferenc 2000 Magyar tudományos műhelyek Erdélyben. Info-Társadalomtudomány. (51) Tájházak Erdélyben. Acta Siculica Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy, SZABÓ László 2003 Népi építészeti gyökerek felmérése, kutatása diákjaimmal Építésügyi Tájékozatási Központ Kft, Budapest. TÖVISSI Zsolt BÍRÓ Z. Zoltán BOGOS Ernő FARAGÓ Melinda 2015 Modernizarea casei țărănești A falusi ház bővítése. Plan T Studio, Csíkszereda. ZAKARIÁS Attila 1991 A műemléki csoport Háromszéken. Pavilon

77

78 SZABÓ Á. TÖHÖTÖM KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG, TURIZMUSDISKURZUSOK ÉS A RURALITÁS ÚJRA- TERMELŐDÉSE A KIS- KÜKÜLLŐ MENTÉN * BEVEZETÉS Jelen tanulmányban a Kis-Küküllő középső folyása mentén található néhány vegyes etnikumú falu (Bonyha és környéke) vizsgálatából kiindulva mutatom be azt, hogy az átalakuló vidékiségfogalmak kontextusában a kulturális örökséget és az örökségesítés folyamatát miként képzelik el a helyi elitek, és ezt miként emelik / nem emelik be a turizmusba vagy az arról alkotott elképzelésekbe. A kutatás egyik apropóját az adta, hogy a vidékiség fogalma és tartalma egyre inkább átalakulóban van (vö. Boscoboinik Horáková 2012, a kutatott térség vonatkozásában: Szabó 2013a: , Szabó 2013b), ennek hatásai alól pedig az erdélyi falvak sem vonhatják ki magukat, így itt is szembe kell nézniük az embereknek azzal, hogy a kulturális örökségesítés * A kutatást és a tanulmány megírását az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíja és az MTA Domus Hungarica szülőföldi ösztöndíjprogramja támogatta. A támogatást ezúton is köszönöm! 77

79 Szabó Á. Töhötöm és a turisztikai szolgáltatások kitalálása és gyakorlatba ültetése a vidékiség alakításának fontos tényezőivé váltak. A kutatás másik apropóját éppen ez adta: az örökség fogalma a néprajzban és a társadalomtudományokban általában egyre inkább bevetté válik (Fejős 2003; Erdősi 2009; Erdősi Sonkoly 2004; Sonkoly 2000, 2009), az egyes kulturális jelenségekre a néprajz is hajlamos egyre inkább kulturális örökségként tekinteni, 1 és ebben a folyamatban a néprajztudomány és a turizmus újfent összefonódik. Az összefonódást pedig az is erősíti, hogy a turizmus a kultúra termelésének és fogyasztásának az egyik legfontosabb keretévé válik, a saját és az idegen kultúrákról létrehozott amatőr vagy professzionális reprezentációk szintjén pedig a talán a legfontosabbá. Ennek fényében Bonyha és környéke kapcsán azt vizsgáltam, hogy milyen turizmusképzetek alakultak ki, ezek mihez kapcsolódnak, illetve, hogy melyek azok az elemek, amelyek körül a helyi magyar és román elit elképzeli a turizmust, hogyan építik fel ezt mint hagyományt és kulturális örökséget. A vizsgált térségben a turizmus és az örökségesítés nem választhatóak el egymástól: a helyi, véleményformáló elitek a kettőt gyakorlatilag egyenértékűnek tekintik, ráadásul a kulturális örökség elemeinek a kiemelésében számukra úgy tűnik az egyetlen mérvadó szempont, hogy a turizmus keretében eladható-e az adott kulturális termék vagy sem. A vizsgálat további indokát képezte az, hogy a kultúra átalakulásának a folyamata a turizmus hatására egyre inkább előtérbe került az európai etnológiában és a magyar néprajzi-antropológiai szakirodalomban is. E témában kitűnő tanulmányok jelentek meg (Fejős 1998, Fejős Szijártó 2000, Cseri Fejős Szarvas 2004), de Erdélyből jobbára csak a székelyföldi turizmusról tudunk valamit (Bakó 1998, Benedek 1998, Borbély 2000, Pozsony 1998), holott a vidékiség átalakulásában egyre inkább dominánssá váló, és az állam által is fenntartott turizmusdiskurzus máshol is éreztette hatását. A Bonyha környéki elemek alapvetően másak, mint a székelyföldi turizmus elemei. Székelyföldön az egyes táji elemeket, a székely identitás különböző reprezentatív elemeit, a csíksomlyói búcsút és híres székely emberek kultuszát emelik be a turizmusdiskurzusokba (Daniel 2009) úgy, hogy ennek mindeközben erős etnikai és politikai töltetet is adnak, amely a székelyföldi területi szerveződés több szintjét is áthatja (Szabó 2015a). Bonyha környékén az egyik fontos elem a valamikori magyar arisztokrácia kastélyai és kultúrája (de valójában inkább csak a kastélyok), a másik fontos elem a szász lakosság 1 Tágabb tematikai és földrajzi kontextusban lásd Keszeg 2014, illetve Kovač Milenković

80 Kulturális örökség, turizmusdiskurzusok és a ruralitás valamikori jelenléte és végül a harmadik a borkultúra és borturizmus. Ezeknek az elemeknek különféle kapcsolódási és vonzási pontjaik vannak, így a tanulmányban ezeket a kapcsolódási pontokat szeretném felderíteni. A feltételezésem az, hogy a különböző elemeket különböző csoportok különböző érdekekből tartják fenn, amelyek néha találkoznak, néha viszont eltérő irányokba mutatnak. Kérdésem, kik termelik és tartják fenn ezeket a diskurzusokat, milyen forrásokból táplálkoznak az elképzeléseik, és mennyiben találkoznak a más csoportok (magyar/román, helyi/idegen, agrár- / értelmiségi / gazdasági elit) elképzeléseivel. AZ ÖRÖKSÉGESÍTÉS HÁROM FŐ ELEME A KIS-KÜKÜLLŐ MENTÉN Mint korábban említettem, ez a három elem az arisztokrácia történeti kultúrája, a szászok valamikori jelenléte és a helyi termelési hagyományok újrafogalmazására tett kísérletek a szőlőtermesztés és a bornyerés terén. Ebből a felsorolásból is kiderül, hogy a helyi kultúra kulturális örökségként való megkonstruálásában és az ezzel azonosnak látott turisztikai törekvésekben egyrészt erőteljesen működik egy történeti szemlélet, másrészt, hogy az új vidékiség ilyen kitalálásában a nagyobb hangsúlyt a látható / látványos, de mindenképpen materiális oldalra fektetik. Ez egybecseng azzal, hogy a kulturális örökség alapértelmezései mindenképp az emlékezethez és/vagy a tárgyi kultúrához kapcsolódnak (vö. Sonkoly 2000: 47). AZ ARISZTOKRÁCIA ÉS A BONYHAI BETHLEN-KASTÉLY 2 Bonyha a Kis-Küküllő vidékének központi és jellegzetes települése: ezen a várostalan területen Bonyha már a 15. század elején oppidum rangot viselt (Bicsok Orbán 2011: 158, Kiss 2011: 40, Péterfy 2000: 8, Szabó M. 2003: 73). 2 A bonyhai Bethlen családról és gazdálkodásukról, a faluban játszott kulturális, társadalmi és gazdasági szerepükről lásd még bővebben Szabó 2013a. 79

81 Szabó Á. Töhötöm Nevét a magyar történetírás Gyula fiától (Bucna, Bocna, Bonyha változatokban fordul elő) eredezteti, a román történetírás német, illetve szláv eredetet tart valószínűnek (Pană Popa 1996: 20). A bonyhai birtok először a 16. század elején bukkan fel a Bethlen család tulajdonában, majd több más környékbeli faluval a család birtokában is maradt egészen az 1945-öt követő államosításig. A Bethlen családnak a faluban a két világháború közötti időszakig két kastélya is volt, a régebbi, ma is álló valamikor a 15. században épülhetett (Bicsok Orbán 2011: 159), 1545-ben nagyobb átalakításokat végeztek rajta (Péterfy 2000: 9). Ezt a kastélyt már Kővári László is említi (1866: 235). A kastélyt a későbbiekben meg is erősítették, a kuruc korban készült inventárium szerint erősség jellege volt (Lukinich 1927: 552). A vizesárokra, a falakra a falusiak még emlékeznek, a falakat az államosítást követően bontották el és hordták szét. A családnak a faluban volt még egy 1675-ben épített kastélya is, amelyet aztán az 1930-as években lebontottak (Bicsok Orbán 2011: 162), az idősebb falusiak erre az újabb kastélyra és annak bontására is emlékeznek. A Bethlen családnak Bonyhán jelentős gazdasága volt, ennek kialakítása Bethlen Farkas ( ), Erdély egyik legjelentősebb pomológusa a maga korában, Bethlen Árpád ( , Bonyhán temették el a falu fölött) és fia, Bethlen Ádám ( , sírja az őraljaboldogfalvi temetőben) nevéhez fűződik. A család bonyhai jelenlétének és gazdálkodásuknak a II. világháborút követő időszak és az államosítás vetett véget: a családot már 1946-ban kilakoltatták, majd 1949-ben kényszerlakhelyet jelöltek ki számukra Hátszegen (Bicsok Orbán 2011: 160). A kastélyban ezt követően több intézmény is működött, a parkja tönkrement, eltűnt, a gazdaság egy részét a téesz vette át. Az akkor még jó állapotú lóistállót a Bethlenek gazdálkodásának és messze földön híres lótartásának utolsó emlékét 1986-ban bontották el (Bicsok Orbán 2011: 162). A visszaszolgáltatás idején a család a kastélyt a valamikori területe töredékével kapta vissza, és átadta a református egyháznak. A leromlott állapotú épületet az egyház befedte, de a további munkálatokhoz hiányoznak az erőforrások. Ez a kastély képezi mind a helyi magyar, mind a román elit számára a helyi falusi turizmus felfuttatásának a középpontját: értelmezésükben a kastély olyan erőforrás, amely a faluturizmusban vitathatatlan előnyöket biztosítana a falunak a környékbeli településekkel szemben. 80

82 Kulturális örökség, turizmusdiskurzusok és a ruralitás A SZÁSZOK BONYHA KÖRNYÉKÉN 3 A bonyha községhez tartozó falvak közül Jövedicsen és Kundon, a környékbeli falvak közül pedig Kisszentlászlón, Szászörményesen, Szászszentivánon, Szászszőlősön és Zágorban laktak és némelyikben laknak a mai napig szászok. Ezek a falvak sajátos módon kivétel nélkül jobbágyfalvak voltak. 4 A terület közigazgatásilag nem tartozott a valamikori szász székekhez, és a köztudat sem tartja számon szász területként: a történeti Kis-Küküllő vármegyében a szász lakosság aránya 18 százalék volt, míg a szomszédos Nagy-Küküllő vármegyében a 42 százalékot tett ki a szász népesség, és ezzel ott a relatív többséget is ők alkották. A Bonyha községhez tartozó Jövedicsen például a 19. század végén az 591 lakosnak több mint fele, 359 volt szász, a szintén a községhez tartozó Kundon a 495 lakosból 405 vallotta magát szásznak (lásd Szabó 2013a: 259 és 260, 1890-es adatok Varga E. Árpád alapján). A falvak jobbára szétszórtan helyezkednek el a két Küküllőt összekötő völgyek vagy mellékvölgyek valamelyikében, ahol manapság ezekben jobbára román vagy roma többséget találunk, a szászok szinte teljesen eltűntek. Ez egybecseng az országos viszonyokkal: az erdélyi szászok (és a romániai németek általában) a 20. század második felében, végén jobbára eltűntek. Nagyobb részük a II. világháború végétől kezdve és a kilencvenes évek elejével bezárólag visszatelepedett Németországba (vagy ahogy még néha szokták emlegetni: az Óhazába), és csak egy kis töredék maradt Erdélyben vagy költözött ide vissza (Hajdú 1994). Jövedicsen ma már egyetlen szász sem él, a többi faluban elvétbe lehet még itt maradt vagy visszaköltözött, általában nagyon idős szászokkal találkozni. Így például Kisszentlászlón, Szászszőlősön, Zágorban még él néhány család, rendszerint öreg házaspárok vagy özvegyek, akik a falvak lakosságának egykét százalékát teszik ki. Mindezzel együtt a történeti, múltbeli jelenlétük a falvakban igencsak feltűnő: a falvak általános képe, a templomok és a más közösségi épületek, a családi házak, és némely esetben még a termelési tájban fellelhető nyomok is árulkodnak arról, hogy valamikor szászok is éltek, 3 A szászokról lásd még Szabó 2013a: , illetve az örökségesítés vonat ko zásában is Szabó 2015b. 4 A 13 szász Küküllő vármegyei jobbágyfalu (német, magyar és román név): Belleschdorf/Jövedics/Idiciu, Reussdorf/Kund/Cund, Johannisdorf/Szászszentiván/Sântioana, Irmesch/Szászörményes/Ormeniş, Sachsisch-Lasseln/Kisszentlászló/Laslău Mic, Klein-Alisch/Szászszőlős/Seleuş, Roden/Zágor/Zagăr, Zendrisch/Szénaverős/ Senereuş, Felldorf/Fületelke/Filitelnic, Zikmanter/Cikmántor/Ţigmandru, Maniersch/Küküllőmagyaros/Magheruş, Nadesch/Szásznádas/Nadeş, Marienburg/Hétúr/ Hetiur. A szász jobbágyfalvakhoz lásd Egyed 1994: 5. 81

83 Szabó Á. Töhötöm vagy többségében szászok éltek és dolgoztak az adott falvakban. Ráadásul a szászok jelenléte nem csak ezekben a materiális nyomokban érhető tetten: sokszor a helyiek is gyakran utalnak rájuk, de különösen a helyi vezetés diskurzusában visszatérő elem a szászok valamikori jelenléte. Országos felmérések azt mutatják, hogy a szászokra megbecsüléssel tekintenek a románok és a magyarok is (miközben ugyanezt nem lehet elmondani a román magyar heteroreprezentációkról). 5 SZŐLŐTERMESZTÉS ÉS BORKULTÚRA A Kis-Küküllő mentének a borászatáról megjelent szakirodalom hangsúlyozza, hogy a vidéknek egészen a századig, de feltehetően még ennél korábbi időszakig is visszamenő borászati hagyományai vannak (Csávossy 2008). Az önállóvá vált Erdélyben, a török hódoltság kezdete után ebben az időszakban a fejedelmi udvart, de még az egyházi központokat is belső termelésű borokkal ellátták, de később a bortermelés visszaesett, és importra szorultak (Majdán 2008, Égető 2009: 323). A Kis- és Nagy-Küküllő vidékét, valamint a Szászföldet a történeti források néha egyenesen Weinlandnak nevezik. A Kis-Küküllő völgyét mint Erdély egyik legjobb bortermő területét Kővári László is említi (Kővári 1847: 101). A bortermelés jelentőségét az is mutatja, hogy míg az országban egy kapás szőlőre két-három veder bort számoltak, addig itt (Küküllőváron) ötszörös szorzót használtak (Kiss 2011: 55). Noha ma Bonyhán a szőlőtermesztésnek csak marginális szerepe van, a 19. század végének a mezőgazdasági statisztikáiból, a levéltári forrásokból, a helynevekből, a vizitációs jegyzőkönyvekből és a helyi emlékezetből mégis tudni lehet, hogy a faluban jelentősebb volt a bortermelés. A 19. század végi felmérésekben szereplő 52 hold szőlő ugyan elmarad néhány szomszédos szász falu átlagától, de a nagy átlagot vizsgálva mégiscsak jelentősnek mondható: a manapság a helyi borászati hagyományok újrafeltalálásában élen járó Héderfáján ebben az időszakban 58 hold szőlőt regisztráltak. Tudunk arról, hogy a 18. században a Bethlen család megosztozott a kocsmároltatási jogon, tudjuk azt is, hogy a Gödrök nevű dűlőkben szőlőtermesztés folyt, a vizitációs jegyzőkönyvekben többször felbukkan a borászattal kapcsolatos utalás, 5 Germans are seen as civilized, hard-working, intelligent, enterprising and trustful. This very favorable representation is confirmed by the case of the city of Sibiu where a German ethnic was elected as mayor. (Culic et al. 2000: 263). 82

84 Kulturális örökség, turizmusdiskurzusok és a ruralitás mint ahogy azt is tudjuk, hogy Bonyha jelentős összegű borfogyasztási adót fizetett (Szabó 2013a: 205). A szőlőtermesztéssel és különösen a grófi birtok szőlőtermesztő ágazatával kapcsolatosan a pikantériát sem nélkülöző emlékek maradtak fenn, miszerint a gróf gyakran a szőlőben kapáló menyecskék közül választotta ki ágyasát. A Kis-Küküllő menti szőlőtermesztésben a 19. század végén jelentkező filoxéravész jelentős hanyatlást okozott. Erre a korabeli sajtó mellett 6 olyan adatokból is következtetni lehet, hogy az 1895-ös adatfelvételű gazdacímtárban a grófi birtok 45 hold szőlővel szerepel, ellenben az 1910-es felvétel szerint viszont már csak 10 hold szőlőjük volt (lásd Szabó 2013a: 70 és 72, korabeli gazdasági statisztikák alapján). A kollektív gazdaságban ennek ellenére jelentősnek mondható a szőlőtermesztés, azonban a visszaemlékezések szerint valamikor az 1970-es években a rossz kezelés miatt a szőlők kipusztultak és nagy területen azt követően már nem telepített vissza a szőlőket senki. Ugyanakkor a szomszédos települések, például Héderfája határának délre néző oldalain ekkor fogtak masszív telepítésekbe, és a szocializmust bukását követő hanyatlás ellenére mégiscsak erre vezethető vissza a helyi borászati hagyományok materiális alapjainak a megteremtése. TURIZMUS, ÖRÖKSÉGESÍTÉS, KONVERGENS ÉS DIVERGENS DISKURZUSOK A turizmus ma több értelemben megkerülhetetlen jelenség: jelen van a mindennapi, valós életben, a fejlesztési politikákban és a tudományos diskurzusban is. Jelen van ugyanakkor globálisan és lokálisan is, és akár turistaként, akár fogadóként szinte mindenkit érint a világon. A 20. század közepétől a turizmus, és annak a különféle ágai (ökoturizmus, sportturizmus, egészségturizmus stb.) az egyik leggyorsabban fejlődő iparágak voltak (vö. Nash 2007: 2). A turizmus ettől a kontextustól sem függetlenül szemlélhető úgy, mint a vidéket alakító egyik domináns gyakorlat és diskurzus (Köstlin 1996; Szabó 2012, 2013b). A kulturális örökség mint fogalom és az örökségesítés mint folyamat ugyan nem feltétlen velejárója a turizmusnak, de kapcsolatukra min- 6 A Kis-Küküllő c. hetilapot 1891 és 1931 között adták ki Dicsőszentmártonban. 83

85 Szabó Á. Töhötöm denképp fel kell hívnunk a figyelmet (Erdősi 2000: 27). A kulturális örökség a közösség számára fontos jelentéssel bíró tárgyak vagy tárgyakkal kifejezett immateriális dolgok készlete (Sonkoly 2000: 46 47), szoros kapcsolatban áll az identitással és az emlékezettel. 7 A turizmushoz hasonlóan a legkisebb közösségektől a globális szervezetek szintjéig jelen van, át- meg áthatja a kultúrával kapcsolatos szemléletünket. A faluturizmus ma Romániában, és ezen belül Erdélyben gyakran használt terminus és elképzelés, amihez az elitek és a mindennapi emberek is nagy reményeket fűznek: a Bonyha környéki falvak vezetői is nem egy esetben ebben látták a vidéki kitörésnek a lehetőségét, és olyan települések is faluturizmusban gondolkodtak, ahol teljesen nyilvánvaló módon nincsenek meg a faluturizmus működtetéséhez szükséges feltételek. Ennek ellenére a sokfele azzal lehet találkozni, hogy a helyi vezetés turisztikai programok beindításában gondolkodik, mivel számukra a ruralitás értékei önmagában hordozzák azt a vonzóerőt, ami aztán a turistákat is odacsalogathatja. Ez nyilván az Erdélyi ruralitáshoz kapcsolt differenciálatlan képekből eredeztethető: az erdélyi falu önmagában elegendő ahhoz, hogy a faluturizmus beinduljon, hisz az erdélyi falu mind a magyar, mind a román nemzeti diskurzusokban és az örökségesítés folyamatában kiemelt szerepet tölt be. A faluturizmushoz kapcsolódó tervek és az örökségesítés elképzelései Bonyhán és környékén legtöbbször inkább csak elképzelések, és nem előzi meg őket megvalósíthatósági tanulmány. Úgy tűnik, hogy ebben az esetben is inkább egy divatos áramlatra történő csatlakozásról beszélhetünk, mintsem jól körvonalazott tervekről. Ezzel együtt Bonyhán a két fő attrakció, amire a helyi elitek románok és magyarok a turizmust építeni szeretnék, a szászok és a nemesség valamikori jelenléte, emlékezete. A környéken ezt még kiegészíti a borturizmus, de mivel Bonyha esetében ennek relevanciája kevés, arról érdemes és indokolt külön beszélni. Noha a román és a magyar elitek között (különösen a szászok vonatkozásában) nagyfokú egyetértés van, hogy ez az a két elem, amire a turizmust építeni lehetne hisz ezek az elemek ebből a szempontból fölötte voltak, és ekként vannak, a helyi etnikai és gazdasági mezőnek nem valószínű, hogy ez a kettő elegendő lenne a turizmusszektor felvirágoztatásához, és az értelmezésekben is eltérések fedezhetők fel. A vidékiség tőkéje (countryside capital) 7 A meghatározás így folytatódik: Ebben az értelemben az örökség valójában nemcsak arra szolgál, hogy feltérképezze a bírt javakat, hanem arra is, hogy körülírja, meghatározza az örökhagyó/örökös önazonosságát, sokszor anélkül, hogy az ennek tudatában lenne. (Sonkoly 2000: 47.) 84

86 Kulturális örökség, turizmusdiskurzusok és a ruralitás ugyanis változatos elemekből áll, és az épített meg a kulturális elemek mellett a természeti értékeket is magában kellene foglalnia (Garrod et al. 2006: 118). Bonyha esetében a természeti oldal szinten teljes mértékben hiányzik (abban az értelemben legalábbis, hogy a helyi elitek nem nagyon tudják, hogy mit is lehetne megmutatni ennek keretében), a másik kettő pedig nem teljes, illetve másként is értelmezik őket. Vannak ugyan szász épületek, de nincsenek szászok. A falvak általános képe nagymértékben megváltozott, és ezt még a helyiek is elismerik. Ráadásul a szász szellemi örökség csak az emlékezetben létezik, és ami még fontosabb: a vidék nem képezi részét a szász kulturális körútnak. A szász magánépületek állapota még viszonylag elfogadható, de a közösségi épületek közösség hiányában nagyon leromlott állapotban vannak. A szászokkal kapcsolatos emlékezetnek a mindennapiság szintjén, a helyi hatóságok, elitek diskurzusaival párhuzamosan is sajátos formái termelődnek újra. A bonyhai emberek, amikor csak lehetőségük adódik erre, büszkeséggel említik, hogy falujuk valamikori neve Szászbonyha volt, és hogy a történeti hagyomány szerint Bonyhát szászok alapították. Ennek igazságtartalmától függetlenül a bonyhaiak legtöbbször büszkeséggel beszélnek valamikori, vélt vagy valós elődeikről, és a helyi vezetés képviselői együtt a szomszédos falvak szász kultúrájával ebben látják a helyi turizmus felvirágoztatását biztosítani tudó vonzóerők egyikét. Ehhez kapcsolódik az az általános kép, amely a szászok kiegyensúlyozott életmódjáról él mind a mai napig. A pozitív képekkel együtt vagy azok ellenére a tényleges kapcsolatok szászok és magyarok/románok között alig követhetők nyomon, és a még a falvakban élő idősebb szászokról is csak nagyon kevesen tudnak információval szolgálni. A valamikori arisztokrata kultúrára szintén érvényes a kiemeltként történő számon tartás és ezzel együtt a sajátosan szerveződő emlékezet: a grófok bonyhai kastélya megvan, de a kastély környezete nagyon megváltozott. Bizonyos szempontból akár azt is lehetne mondani, hogy a kastély ma idegenül hat, hisz nem veszi körül park, nem vezet hozzá sétány stb. Ráadásul a hozzá kapcsolódó kultúra szintén csak az emlékezetben létezik. Noha az emlékezetben megőrzött történetek nagy része pozitív képet fest a grófi családról, a család ingóságainak nem teljesen tiszta körülmények között történő eltűnése, az épületeik egy részének elbontása mégiscsak létrehoznak olyan regisztereket, amelyek ennek a pozitív képnek a formálódását nehézkessé teszik. És ami még fontosabb: a magyarok egy erőteljes magyar etnikai mezőben helyeznék el, a románok pedig inkább egy egyetemes, de-etnicizált mezőben (hisz számukra a Bethlenek csak ebben az esetben vannak fölötte a helyi etnikai mezőnek). 85

87 Szabó Á. Töhötöm A helyi elitek elképzelését ugyanakkor többé-kevésbé érvénytelenítette a református egyház egyik, viszonylag új döntése: a bonyhai kastélyt a Református Nőszövetség kapta meg, s noha első körben itt is lehetett hallani turizmussal kapcsolatos terveket, úgy tűnik, hogy az épület az idősgondozás valamilyen formájának ad majd helyet. Ugyanakkor a már eddig megszervezett találkozók, konferenciák mégiscsak megnyitották a turizmus fele vezető utat. A konszenzus ellenére arra vonatkozóan nincsenek ötletek, hogy miként is lehetne ezeket az elemeket kulturális örökséggé formálni és bevezetni a turisztikai piacra. A magyarok között még az is kérdés, hogy a hagyomány szerint Árva Bethlen Katától hátramaradt kegytárgyakat be lehetne-e mutatni mint Árva Bethlen Kata tárgyait, hisz nincs rá történeti bizonyíték. Ezen a ponton, úgy tűnik, a helyiek külső segítséget várnak, ezért is lehet érvelni amellett, hogy a viselkedésük, és ahogy a jövőt elképzelik leginkább a fejlesztési ruralitás (developmental rural) és turisztikai ruralitás (touristic rural) kombinációjaként írható le: külső segítségre támaszkodnak, de így általában annak formálásában már nem tudnak részt venni, csak kiszolgálják a megfogalmazott elvárásokat. Ez illeszkedik abba az egyre inkább terjedő folyamatba, miszerint nem a termékek, a termelés eredménye, hanem a termelés folyamata és annak kontextusa, a termelési táj minden elemével együtt válik eladhatóvá: a vidéki emberek a mezőgazdasági termékeiket egyre nehezebben tudják eladni, vagy kisebb mértékben tudják eladni, így megpróbálják eladni a történelmüket, az életmódjukat, a környezetüket és ezeknek a képét. KULTURÁLIS, TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI TŐKÉK A SZŐLÉSZETBEN, BORÁSZATBAN A Kis-Küküllő mente rurális erőforrásai újrafogalmazásának vonatkozásában a szőlőnek és az ebből készült helyi boroknak a helyi magyar szőlősgazdák és különösen a szőlőtermesztésben érdekelt vagy ezzel valamilyen kapcsolatban levő magyar elitcsoportok kiemelt szerepet szánnak. 8 A szőlőtermesztést és borkészítést ezekben a helyi önértelmezésekben mindenek előtt a történelmi hagyományokra és a természeti környezetre vezetik vissza. A korábban 8 Fontosnak tartom hangsúlyozni: itt jobbára a kisüzemi kereteket meg nem haladó borászatokról van szó. A nagyobb területen szőlőt termesztő és nagyobb tételben bort előállító, román vagy külföldi tulajdonban álló gazdaságok (Zsidvén, Felsőkápolnán) nem részesei ennek a hálózatnak. 86

88 Kulturális örökség, turizmusdiskurzusok és a ruralitás már említett történelmi hagyományok mellett a szakirodalomban gyakran előforduló másik fontos állítás, hogy a Kis-Küküllő mente ökológiai és talajadottságai és bizonyos mértékben még klimatikus viszonyai is kiválóan alkalmasak a szőlőtermesztésre és borkészítésre (Peti B. 2006). Ez pedig két olyan erős érv, ami a bor márkásításában világszerte fontos szerepet játszik: a történelmi hagyomány és a természeti feltételek a kultúrának mintegy a megváltoztathatatlan, társadalmilag nem befolyásolható szegmensét képezik (vö. Bakics 2004, Ulin 1995). Ebben az értelmezésben mind a történeti múlt, mint a természeti környezet adottságként tételeződnek, és mint ilyenek: megkérdőjelezhetetlenek, ami a helyi szőlőtermesztési és borkészítési ágazatnak különlegesen kiemelt helyzetet, stabilitást kölcsönöz. Ehhez még hozzájárul az, hogy a szőlőtermesztés és borkészítés (illetve ezen belül bizonyos fajta borok előállítása és bizonyos bornyerési technológiák alkalmazása) több történeti korszakban és különféle helyzetekben etnikai jelölőként is funkcionál: túl azon, hogy a magyar néprajz borászati szakirodalma megkülönböztet nyugati és balkáni típusú szőlőtermesztést és bornyerést (Égető 1993: 13, Vincze 1971), ezen belül egyes fajtákat és eljárásokat etnikumokhoz is kötünk. Kiemelkednek ebben a kontextusban a német szőlőtermesztés sajátosságai, valamint a déli, szerbek felől érkező hatások (Andrásfalvy 1957, Csoma 1991, Égető 1993). A németek, szászok hatásával pedig a vizsgált régióban is számolni kell, mert ugyan a magyarok úgy tartják, hogy ők a környék borászai, azért azt is kiemelik, hogy az elsők ebben a tekintetben a szászok voltak. A borászat esetében tehát egyrészt a történelembe ágyazott, másrészt a kedvező természeti adottságokkal összekötött és végül harmadrészt etnikailag is azonosítható ágazatról beszélhetünk. E három tényezőnek az összekötése pedig azért fontos, mert a társadalmi konstrukciót köti össze a társadalmi konstrukciótól teljesen függetlennek tételezett természeti adottságokkal, ezzel a társadalmi konstrukciókat (történelem, etnikum) is adottságként tünteti fel, amivel egyszerre legitimál és delegitimál. Bonyha esetében többször hallottam például, hogy azért nincs szőlő, mert nem kedvezőek a természeti feltételek, nincsenek délre néző domboldalak, holott a kutatás során kiderült, hogy igenis voltak szőlők és nem is kis mennyiségben. A szőlőtermesztés kulturális meghatározottságát egyébként az is nagyon jól mutatja és egyben az ökológiai antropológia determinisztikus tételeit (vö. Sárkány 2000) cáfolja, hogy a valamikori szász falvakból a szász lakosság eltűnését követően a szőlősök is eltűntek (holott a 19. század végi statisztikák szerint a vidéken ezekben volt a legjelentősebb a szőlőtermesztés), 87

89 Szabó Á. Töhötöm a szőlőültetvényekről ma már csak az itt-ott kibukkanó teraszosítás nyomai, és a faluhoz közel eső, délre néző domboldalakon felnőtt fiatal erdők árulkodnak, amelyekből teljesen természetellenes módon diófák kandikálnak ki. A beköltöző lakosság egyszerűen nem volt képes átvenni a szász lakosság kulturális mintáit, és hiába volt a terület kiválóan alkalmas a bortermelésre, a valamikori ágazatnak ma már csak a fentebb felsorolt természeti elemek, illetve a magyar gazdák emlékezete őrzik a nyomait. Ugyancsak a természeti környezet relatív voltát húzza alá az is, hogy a vidéken újonnan alapított borgazdaságban olyan területen termesztenek vörösbort amiről amúgy a helyi gazdák mindig azt gondolták, hogy az előállításához szükséges szőlő termesztésére alkalmatlanok a területeik, amelyet hagyományosan huzatos, hideg, a szőlőtermesztésre kevésbé alkalmas területként tartanak számon. A szőlőtermesztés tehát a természeti, kulturális és etnikai értékeknek egy olyan tényleges és szimbolikus küzdőtere, amelyen belül az etnikai hovatartozás, az elitekhez való tartozás, az átmenet sikeres újraértékelése, a hagyományápolás és -teremtés fogalmazhatók újra. A borászat szimbolikus újrafogalmazásának a kezdeteit természetesen a történelmi hagyományokon és az ökológiai adottságokon túl a kollektív gazdaságok idejében és a valamikori, pozícióit többé-kevésbé sikeresen újratermelő magyar agrárelit köreiben, illetve a magyar magyar kapcsolatokban kereshetjük. A továbbiakban ezért a szőlőtermesztést és borkészítést alapul véve ennek az ágazatnak néhány szervezeti jellemzőjére fogok kitérni. 9 A turizmus és az örökségesítés kontextusában fontos kitérni a borászati társaságra, a borversenyekre, a borlovagrendekre és a bor útja projektre, mint külön-külön is elemezhető, de egymással összefonódó jelenségekre. A törekvéseknek az egyik fontos helyszíne Héderfája: noha a héderfájiak a mai, a vidék viszonylatában kiemelkedőnek mondható szőlőtermesztésüket előszeretettel vetítik vissza egy távolabbi múltba, úgy tűnik, 19. század végi statisztikák sem a szász, sem néhány más magyar faluval való összehasonlításban nem igazolják vissza ezt a vélekedést. A héderfáji borászati ágazat felfutása minden bizonnyal a szocializmusban több kollektív gazdaság öszszefogásaként megvalósult projekt keretében is indult meg, legalábbis a korábbi szőlészeti hagyományokhoz ez is hozzájárulhatott. A kollektív gazdaság időszaka tehát ebben az értelemben is megkerülhetetlen: több faluban is hatalmas arányú telepítések kezdődtek, borászati kombinát jött létre, ami nem csak az infrastruktúra megteremtése szempontjából volt fontos, hanem azért 9 A művelési rend, eszköztechnika, alkalmazott technológia, termesztett fajok vonatkozásában lásd Peti B és Peti L

90 Kulturális örökség, turizmusdiskurzusok és a ruralitás is, mert idevonzott, kitermelt a szőlőtermesztésben is otthonosan mozgó vagy az iránt érdeklődő agrárelitet. Ez a második tényező talán még fontosabb is, hisz az infrastruktúra a rendszerváltást követően gyors romlásnak indult, a szőlőket több helyen kidobták, a huzalokat, a drótokat ellopták vagy maguk a gazdák adták el. Azonban az agrárelit pozíciómentése ennél erősebbnek bizonyult, és kiegészült egy erőteljes etnikai beágyazottsággal is. És miközben a szőlők állapota romlott, a szőlősök területe pedig csökkent, aközben a szőlősgazdák vagy a borászatban érdekelt gazdák egy része szőlészeti társaságba tömörült, borversenyeket szervezett, a bor útját mint turisztikai erőforrást kezdte tervezni, és végül borlovagrendeket alapított. Amint a testvérfalu-kapcsolatok (Peti L. 2005), akként a borversenyek is egyre inkább a magyar magyar viszonyok újrafogalmazásának biztosítottak terepet. Ezen felül szakmai támogatást, a zsűrizésben segítséget is egyre inkább a magyarországi partnerektől kaptak, ahol egyébként a borászat és a köréje épülő gazdasági-szimbolikus kultúra sokkal előrébb állt, mint a Kis-Küküllő mentén. Így szinte természetes volt, hogy a helyi borászok eljussanak a Magyarországon nyugati mintára (vö. Mód Simon 2008, Terts 2008) már régebb működtetett, de elsősorban nem gazdasági, hanem szimbolikus-kulturális jelentőségű (vö. Mód Simon 2008) borlovagrendek elindításának az ötletéhez, amihez megint Magyarországról kapták a segítséget. A kétezres évek közepétől két borlovagrend is alakult a Kis-Küküllő mentén: az egyik a dicsőszentmártoni székhelyű Szent Márton Borlovagrend (amely így hagyományosan Márton napja körül is szervez lovagrendi felvonulást és borversenyt), a másik pedig a valamivel később alakult, balavásári székhelyű Kis-Küküllő Târnave Kokeltal borlovagrend (alapítási év: 2008, illetve 2009). Ezek értelemszerűen megmaradtak egy magyar integrációs mezőben, a román mező fele vajmi keveset nyitottak. A bor és a szőlőtermesztés, bortermelés ezen a szinten tehát a Kis-Küküllő mentén megmaradt egy magyar etnikai mezőbe ágyazott tevékenységnek. Az alapítók etnikai hovatartozásán, az ebben a szegmensben kialakított magyarországi kapcsolatokon túl ezt az is aláhúzza, hogy a borversenyeket a szervezők és a résztvevők etnikai eseménynek látják, és akként is szervezik meg. A borversenyek a környékbeli magyar boros gazdákat gyűjtik össze, az előadók magyarok, az előadások magyarul zajlanak, a különféle Maros megyei mezőgazdasági intézményeiből a magyar alkalmazottak jelennek meg, néha magyar politikusok teszik a tiszteletüket. És legfőképp: a borverseny egyik fénypontjának tekintett mulatságot amiért, úgy tűnik, valójában összegyűl- 89

91 Szabó Á. Töhötöm nek a csávási cigányzenekarral a középpontjában határozott magyaros hangulat jellemzi. A különböző etnikumok és identitások határát a zenei világban könnyedén átlépő hisz egyaránt tudnak cigány, magyar, román népzenét játszani csávási zenekart ez az alkalom magyar zenekarként értelmezi, különösen azért, mert az eseményen általában szép számmal vesznek részt csávási (paraszt)borászok, akik sajátos, a patrónus kliens kapcsolatokra emlékeztető viszonyt tartanak fenn a zenészekkel, így azok a csávási magyar gazdák elvárásainak megfelelően viselkednek (vö. Peti B. 2006). A borszövetség, a borverseny és a borlovagrend különféle módokon és helyszíneken, különféle szereplők bevonásával a helyi magyarság szimbolikus, etnikai és politikai játékterének a kijelöléseként funkcionál. Lehetőséget biztosít egy homogénnek tűnő etnikai mező létrehozására, az önmagukról való beszélésre és a legitim pozíciók újraosztására, és ennek az etnikai mezőnek és a helynek a magyar etnikai térhez való kapcsolására. A bor ebben az értelemben is egy nagyon erős etnikai jelölő. Lehetőséget biztosít ugyanakkor a politikai osztályhoz való kapcsolódások megteremtésére és a társadalmi kategóriák határainak a megalkotására. A bor egy társadalmi-politikai jelölő is. A vezetőség, a borversenyek szervezői, a külföldiek (magyarországiak) vendéglátói és kalauzolói, a rendezvényekre látogató politikusokat maguk mellé ültetők a legitim pozíciókkal rendelkező (azokat átmentő) agrárelit tagjai. A borversenyeken időről-időre fontos magyar politikusok jelennek meg. A Szent Márton borlovagrend elindításában meghatározó szerepe volt egy helyi magyar politikusnak. Lovaggá ütöttek egy marosvásárhelyi agysebész főorvost. Lovaggá ütötték Maros megye egyik magyar vállalkozóját, akinek családja a szocializmus előtti idők polgári hagyományait is közvetíti. A domináns önértelmezés szerint a borászkodás magyar tevékenység. Ugyanakkor nem egyszerűen csak magyar tevékenység, hanem valamiféleképp a magyar elitnek a tevékenysége. Ezeknek a borászoknak az intézményi keretek kevéssé jelentenek plusz gazdasági erőforrást. De ezt a kérdést a nagyobb tételben termelők esetén is fel lehet tenni: boraival a legtöbb termelő az önellátó viselkedés mellett a részleges integráción keresztül egy helyi piacba ágyazódik, ahol a kapcsolatok már viszonylag jól kialakultak. Boraikat nem palackozzák, nem árusítják külső piacon. Ezért is kelthet zavart a borversenyeken, amikor néha egy-egy borászati vállalat is nevezi a borait és netán aranyérmet is nyer: ezt a versenyzők, többségükben a piaccal csak érintőleges viszonyban levő borászok tisztességtelennek érzik, hisz olyan infrastruktúrát és tudást meg kapcsolatokat látnak mögé, amelynek ők nincsenek birtokában. A helyi piacon ezeknek a szimbolikus küzdelmeknek kevés gazdasági felhaj- 90

92 Kulturális örökség, turizmusdiskurzusok és a ruralitás tóereje van: a pincékbe kiakasztott aranyérmes, ezüstérmes plakátokat csak akkor látja meg a potenciális vásárló, ha már bent van a pincében. A szimbolikus játéktérben felhalmozódó tőkék kevéssé tudnak gazdasági tőkévé konvertálódni, mert nem is lépnek be egy külső piacba, és ezeket a belső tőkéket sem tudják átvinni egy külső közegbe. Ez egy magyar integrációs mező és ekként a játéktér határai is egybeesnek egy szűkebb vagy tágabb magyar közösség határaival. A szimbolikus jelentéseknek nagyobb szerepük van benne, mint a gazdaságiaknak: ha dominánsan gazdasági jelentések kapcsolódnának ehhez az ágazathoz, akkor kevésbé engedhetnék meg maguknak, hogy ebben az etnikai mezőben maradjanak meg. De mivel nem is integrálódnak a piacba, ezeket a magyar köröket nem kell átlépniük. A helyi gazdák boraikkal részlegesen integrálódnak egy jobbára helyi piacba, amelyen belül nincs is szükség ezeknek a legitimációs eszközöknek a fenntartására. A borászat némely esetben még a magyar nemesi hagyományokat is inkorporálja, ezzel is erősítve az ágazat magyar jellegét: a sövényfalvi udvarház, a héderfáji udvarház, a kelementelki kúria 10 már részei ennek a hálózatnak vagy a tulajdonosoknak szándékában áll bekapcsolni ezeket a hálózatokba, illetve általában a vidék borturizmusába. Azonban úgy tűnik, ezek már nem fognak teljesen integrálódni ebbe a szimbolikus határok által kijelölt játéktérbe, mégis fontosak lehetnek, mert a vidék borászatára irányíthatják a figyelmet és ez volt az eredeti szándéka a szőlészeti társaságnak. Egy-két szórványos kivételtől eltekintve ez a részleges, helyi integráció jellemzi a gazdákat, és úgy tűnik, ezek az intézményi formák nem sokat segítettek ezen, megmaradt az egésznek a szimbolikus, játékszerű jellege. A magyar szervezeti keretek korlátozottságát mutatja, hogy a helyi borászkodás felfuttatásával kapcsolatos legnagyobb és legígéretesebb projekt, a bor útja elképzelés megvalósításába a helyi gazdák egy-két szórványos kivételtől eltekintve nem tudtak bekapcsolódni, nem tudtak ebben aktív befolyásoló szerepet játszani. Jelenleg a bor útja helyi szakaszának az alsó állomása Vámosgálfalva, a felső állomása a Kelementelke: a két falu között, noha igen sok borász tevékenykedik, nincs több olyan pont, ahol az ide látogatókat meg lehetne kínálni. 10 Ezeket az udvarházakat a régi tulajdonosok leszármazottai visszakapták. Kelementelkén már működik egy borház, sövényfalván O. F., a Szent Márton Borlovagrend tagja kezdeményezte egy borház elindítását, héderfáján B. S. és fia, B. Cs. már tartanak is borokat, versenyekre neveznek, és turista csoportokat is fogadnak. Ők ketten visszatelepülők, budapesti kapcsolataikat és tőkéiket is felhasználják a vállalkozás elindításában. 91

93 Szabó Á. Töhötöm A turizmus és a turista a ruralitás átfogalmazásának manapság igen fontos legtöbbször sajnos csak diszkurzív elemei, ezek a helyi diskurzusokba is bevonultak, 11 ugyanakkor nem tudatosodik, hogy például a minőségi borok és a borkultúra nagyobb fokú beágyazottsága mellett a magyarországi borturizmusban a pincesorok és ezek látványa, valamint a kiegészítő (kulturális) szolgáltatások is jelentik a turisztikai felhajtóerőt (Mód 2008). A Kis-Küküllő mentén pincerendszer nincsen, a házak alatti pincéket nem turisztikai célokkal alakították ki, szálláshelyek sincsenek, és a magyar nemesi hagyományra is csak azok a kivételezettek tudnak rácsatlakozni, akik udvarházakban működtetik a borházukat. Mindezek miatt tartható az a feltételezés, hogy ugyan a szakmaiság és a gazdasági célok adják a kiindulópontját a bor körülötti intézményrendszernek, de a tényleges hozadéka inkább az, hogy egyrészt valóban segített a borok minőségének a javításában, másrészt elkülönít egy magyar közeget, és ezen belül létrehoz egy elitet, egy gazdasági és tudásalapú osztályt, amit aztán összekapcsol egy tágabb magyar nemzeti közeggel. Nem a román bortermelés és nem a román borpiac a vonatkoztatási pont, hanem egyrészt egy helyileg beágyazott, kapcsolatokon alapuló informális piac, másrészt az abszolút példának tekintett, de ezzel együtt virtuális magyar borkultúra. MARGINALITÁS ÉS ÖRÖKSÉGESÍTÉS: SIKERES ÉS SIKERTELEN PÉLDÁK A Kis-Küküllő mente eddig felsorolt jellegzetességei mellett ki kell emelnünk azt is, hogy a térség hagyományosan multietnikus: a románok, a magyarok mellett történeti értelemben jelentős szász közösségekről is beszélni lehet, valamint recens értelemben utalnunk kell arra is, hogy ma a falvak egy részében kisebb-nagyobb lélekszámú roma közösségeket is lehet találni. S noha tudjuk, hogy miközben a nem roma közösségekben a roma mint társadalmi elem széles körű elutasítással találkozik, viszont a roma mint kulturális elem (főként a roma népzene és a zenészek) viszonylagos elfogadottságnak örvend, 11 Megalakult a megyében a Borút, melynek tagjai borturizmussal foglalkoznak. A borturizmus keretében valutáért a bort a helybeli pincékben lehet értékesíteni. Ez, valamint az értékesítő pinceegyletek megalakítása lehet a szőlész kistermelők felemelkedésének legkézenfekvőbb lehetősége. (Csávossy 2008) 92

94 Kulturális örökség, turizmusdiskurzusok és a ruralitás a helyi roma kultúra örökségesítési folyamatba való beemelésével igen ritkán lehet találkozni. Az egy sajátos kivétel a szászcsávási banda példája, de talán ebben az esetben is megkockáztatható, hogy nem elsősorban a helyi aktorok tevékenységének, hanem inkább a táncházmozgalomhoz köthető szereplők megjelenésének az eredménye az, hogy a zenekar mára ennyire ismertté vált. Bonyha esetében azt látni például, hogy miközben a legutóbbi népszámlálás adatai alapján a falu lakosságának relatív többségét a romák alkotják (42% roma, 31% magyar, 27% román), aközben a helyi hatalmi szférában és a politikai pozíciók elosztásában vagy teljesen marginalizáltak, vagy a politikai patronázs keretében alárendeltként/közvetítőként vesznek részt benne. Nem meglepő tehát, hogy az örökségesítés diskurzusaiban a romákat teljesen nemlétezőként kezelik. Egy 2014-es, a helyi roma kultúra sajátosságaira is rákérdező felmérés 12 ráadásul arra is fényt derített, hogy mind a roma, mind a nem roma elit hajlamos a romák kultúráját az akkulturálódás terminusaiban elbeszélni, és úgy láttatni ezt a közösséget, mint amely a valamikori foglalkozását (téglavetés és zenélés) már teljes mértékben maga mögött hagyta, akárcsak a sajátos kulturális vonásait, vagyis a zenét és a táncokat is. Ráadásul ehhez az etnikai csoporthoz nem lehet kötni olyan látványos tárgyi elemeket (például történeti kontextust is idéző épületeket), amelyeket a helyi domináns örökségdiskurzusok hajlamosak örökségnek láttatni. A bonyhai vásár egy olyan következő helyi elem, amely akár az örökségesítés keretében is újragondolható lenne, akár abból a szempontból is, hogy a térség multietnikus jellegét sajátosan jeleníti meg. S miközben tudjuk, hogy a hagyományos vásárok nem egyszerűen a gazdasági cserének a helyszínei, hanem a kulturális hatások találkozási pontjai is, az örökségesítés helyi elképzeléseit uraló minták következtében ez a jelenség sem válik potenciálisan örökségként értelmezhetővé. Ez azért is említésre méltó, mert néhány sikeres példa is van a környéken arra, hogy az egyébként nem különösen látványos helyi elemeket helybéli vállalkozások a turizmus és a látens örökségesítés ötvözetének a jegyében gondolták újra, állították ki és tették eladhatóvá. Egy vámosgálfalvi, visszatelepedett szász testvérpár által működtetett vendéglő és szálláshely a helyi szász hagyományokat, a nemesi kultúrát és a borászatot ötvözi, miközben a programkínálatukban szekeres esztenalátogatás, sajtkóstolás és a ruralitás egyén elemei szerepelnek. Egy másik, Kundon működtetett 12 A 12 erdélyi településen zajló felmérést a kolozsvári székhelyű Etnikai Diverzitás Forrásközpont kezdeményezte és koordinálta Kiss Tamás szociológus vezetésével. Ennek keretében Bonyhán 23 interjút rögzítettem a roma és a nem roma elit tagjaival, valamint mindennapi emberekkel, illetve három helybéli kérdezőbiztos részvételével háztartásvizsgálatot is folytattunk. 93

95 Szabó Á. Töhötöm turisztikai vállalkozás (szintén: vendéglő és szálláshelyek hálózata) szintén a szász hagyományokat kínálja fel, emellett lovaglással, szekerezéssel, szarvasgomba-vadászattal és végül szintén esztenalátogatással, vagyis újfent a ruralitáshoz kapcsolt értékekkel csalogatja a látogatókat. Nem mellékes talán az, hogy ezek a vállalkozások bizonyos értelemben szintén marginálisak: túl azon, hogy a helyiek viszonylag keveset tudnak a tulajdonosokról és a vállalkozásaikról, ezek a vállalkozások, illetve a működtetőik az értelemszerűen szükségesen túl kevés kapcsolatot is tartanak fenn a helyi világokkal. ÖSSZEGZÉS A vidékiség és a turizmus ma Romániában és Erdélyben szinte értelemszerűen kapcsolódik össze. A román sajtó egyik visszatérő fordulata, hogy az igazi Romániát vidéken találja meg a turista. Románia hivatalos turisztikai arculatának fontos eleme a vidékiség, a román falu és a hozzá kapcsolt értékek. Mondhatni, a vidékiség és a turizmus egy pozitív, már-már felfokozott hangulatú diszkurzív térben találkoznak és válnak egymás szinonimáivá. A kutató tehát nem ütközhet meg azon, hogy szinte minden falu elitje de sokszor még az egyszerű emberek is a fejlesztés, továbblépés lehetőségeként turizmusról beszél, álmodik, tervez. Ennek velejárójaként pedig keresi azokat az elemeket, amelyek ebben a turizmusdiskurzusban megtalálnák a helyüket. Bonyhán és környékén három ilyen domináns elem uralja ezt a diskurzust. Érdemes megjegyezni ugyanakkor, hogy ezek kiválasztása és kezelése igencsak sematikus és talán rendszertelen is. Ezekben az elképzelésekben a helyi kultúra egészét, hanem annak csak hátramaradt, látható, materializálódott elemét, az épületeket látják. Ez egyaránt igaz a valamikori magyar arisztokrácia hagyatékára és a szászok épületeire is. Kevés az ötlet arra ha egyáltalán van, hogy mivel és miként lehetne feltölteni ezeket az épületeket, mivel az elképzelések csak felületesen veszik figyelembe a szellemi kulturális örökséget. Ennek egyik okát abban látjuk, hogy a szellemi kulturális örökség ezekben a kontextusokban és gyakorlatokban nem jár együtt a márkásíthatósággal, másrészt ez nem is annyira jelenvaló. Ezek az elképzelések inkább a létező adottságokra építenek, mintsem a helyi emberek inventivitására, arra a képességükre, hogy feltalálják magukat és kitalálják azokat a tartalmakat, amelyekkel hiteles módon lehetne a környékre vonzani a turistákat. A pél- 94

96 Kulturális örökség, turizmusdiskurzusok és a ruralitás dákból ugyanakkor az is látható, hogy miközben a helyi hatóságok, az elitek beszélnek róla, de közben talán az anyagi erőforrások és a szellemi tőkék hiányában tényleges előrelépés alig történik ezekben a vonatkozásokban, aközben a magánszféra sokkal innovatívabban és rugalmasabban alkotja újra és találja ki a környezetét, és teszi azt végső soron örökséggé és eladhatóvá a turizmus keretében. Hangsúlyoznám, hogy ezekre a turizmust és örökségesítést övező, alakító diskurzusokra jellemző, hogy a táji-történeti, földrajzi határok nagyon képlékenyként tűnnek fel bennük: a Bethlen-kastély teljesen nyilvánvaló módon csak Bonyhához köthető, ez tehát egy világosan körülrajzolható, a helyiek által is érzékelt lokalitást jelöl ki. Ellenben a szászok esetében túl a szászok szájhagyományban létező bonyhai jelenlétén az a terület, amely a turizmusdiskurzusok alaphát képezi, jóval tágabbá válik, gyakorlatilag kiterjesztik délre, a mellékvölgyekben található szász falvak irányába. Ugyanez a borturizmus esetén pedig kelet-nyugat irányú kiterjesztést hoz magával, hisz ezekben a falvakban volt és van a szőlőtermesztésnek és bornyerésnek máig is továbbhagyományozott kultúrája. Ez jól mutatja azt a konfúziót, ami végső soron ehhez a divatos, de kevés tényleges tartalommal és élhető elképzeléssel rendelkező diskurzust jellemzi. Holott a három bemutatott elem azért is jó alapja lehetne a helyi kultúra újrafeltalálásának, a hely, a lokalitás megjelenítésének, mert ezek az elemek egymást több ponton is metszik. Szórványos még ugyan, de jelenleg több nemesi udvarházban is borház működik. A borászatnak erőteljes szász hagyományai vannak a környéken. Ennek legjobb példája a már említett vámosgálfalvi, egy szász testvérpár által a Petrichevich-Horváth udvarházban működtetett borház. Ezt a lehetőséget viszont a helyiek nem formálják tudatos stratégiává, csak utalások szintjén jelenik meg, így a három elem még mindig nem egymást erősítve, hanem külön-külön válik egy eléggé képlékeny turisztikai diskurzus részévé. Mindent összevetve azt látni, hogy az örökségesítés és a turizmus körül kialakult diskurzusok is abba a szubaltern ruralitást újratermelő kapcsolatrendszerbe illeszkednek, amelynek keretében a posztszocialista falu a város vidék ellentét/kontinuum kontextusában keresi úgy a helyét, hogy a diskurzusformálás lehetőségét átengedi a központoknak (vö. Szabó 2013b). 95

97 Szabó Á. Töhötöm SZAKIRODALOM ANDRÁSFALVY Bertalan 1957 A vörösbor Magyarországon. Szőlőművelésünk balkáni kapcsolatai. Néprajzi Értesítő XXXIX BAKICS János 2004 A villányi bor márkásítása. Egy térség borászati hagyományának átalakulása az átmenet éveiben. In: Kovács Éva (szerk.): A gazdasági átmenet etnikai tájképei. Teleki László Alapítvány PTE BTK Kommunikációs Tanszék, Budapest Pécs, BAKÓ Boglárka 1998 Az érdekességeket kereső turisták és a turistákat kereső érdekességek. In: Fejős Zoltán (szerk.): A turizmus mint kulturális rendszer. Néprajzi Múzeum, Budapest, BENEDEK János 1998 Turizmus és helyi társadalom. A faluturizmus esélyei a Székelyföldön egy konkrét példa tükrében. In: Fejős Zoltán (szerk.): A turizmus mint kulturális rendszer. Néprajzi Múzeum, Budapest, BICSOK Zoltán ORBÁN Zsolt 2011 Isten segedelmével udvaromat megépítettem... Történelmi családok kastélyai Erdélyben. Guttemberg Kiadó, Csíkszereda. BORBÉLY Éva 2000 Ünnep, népszokás - turizmus? Egy szokás szerveződése/szervezése 1990 után. In: Fejős Zoltán Szíjártó Zsolt (szerk.): Turizmus és kommunikáció. Néprajzi Múzeum, Budapest Pécs, BOSCOBOINIK, Andrea Horakova, Hana (eds.) 2012 From production to consumption. Transformation of rural communities. Lit Verlag, Münster Zürich, CSÁVOSSY György 2008 Az erdélyi szőlő- és borgazdaság az idő tükrében. Korunk XI. (9) CSERI Miklós FEJŐS Zoltán SZARVAS Zsuzsa (eds.) 2004 Touristic construction and consumption of culture(s). Hungarian Ethnographical Society Museum of Ethnography Hungarian Open Air Museum, Budapest Szentendre. 96

98 Kulturális örökség, turizmusdiskurzusok és a ruralitás CSOMA Zsigmond 1991 Etnikai és mentalitásbeli sajátosságok a dunántúli németek szőlőés bortermelésében a XVII XX. században. Gazdasági integráció egy művelési ágon belül. In: Halász Péter (szerk.): A Duna menti népek hagyományos műveltsége. Magyar Néprajzi Társaság, Budapest, CULIC, Irina HORVÁTH, István RAŢ, Cristina 2000 The model of Romanian interethnic relations as reflected in the Ethnobarometer. In: Nastasă, Lucian Salat Levente (eds.): Interethnic Relations in Postcommunist Romania. Ethnocultural Diversity Resource Center, Cluj-Napoca, DANIEL, Rita 2009 Jönnek elegen Tamásiért es, másért es. A farkaslaki turizmus működése. Acta Siculica ÉGETŐ Melinda 1993 Az alföldi paraszti szőlőművelés és borkészítés története a középkortól a múlt század közepéig. Akadémiai Kiadó, Budapest Szőlő-, gyümölcs- és kertkultúra. In: Paládi-Kovács Attila (főszerk.): Magyar néprajz I. 2. Táj, nép, történelem. A magyar népi műveltség korszakai. Akadémiai Kiadó, Budapest, EGYED Ákos 1994 Parasztok és nemesek Erdély társadalmában a polgári átalakulás küszöbén. Néprajzi Látóhatár III. (3 4) 1 9. ERDŐSI Péter 2000 A kulturális örökség meghatározásának kísérletei. Magyarországon. Regio. Kisebbség, politika, társadalom 11. (4) Kulturális örökség és múzeumi praxis egy történész szemével. Tabula 12. (2) ERDŐSI Péter SONKOLY Gábor 2004 A kulturális örökség. L Harmattan, Budapest. FEJŐS Zoltán 2003 A népi kultúra mint örökség. In: Tárgyfordítások. Gondolat Kiadó, Budapest, FEJŐS Zoltán (szerk.) 1998 A turizmus mint kulturális rendszer. Néprajzi Múzeum, Budapest. FEJŐS Zoltán Szíjártó Zsolt (szerk.) 2000 Turizmus és kommunikáció. Néprajzi Múzeum, Budapest Pécs. 97

99 Szabó Á. Töhötöm GARROD, Brian WORNELL, Roz YOUELL, Ray 2006 Re-conceptualising Rural Resources as Countryside Capital: the Case of Rural Tourism. Journal of Rural Studies HAJDÚ Farkas-Zoltán 1994 Az etnológiai csoda vége. In: Uő. (szerk.): Telepes népség. Erdélyi szász olvasókönyv. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, KESZEG Vilmos (ed.) 2014 Who owns the tradition? The acts of the symposium Who owns the tradition? What is its purpose? Tradition between culture, user and contractor. Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár, KISS Réka 2011 Egyház és közösség a kora újkorban a Küküllői Református Egyházmegye századi iratainak tükrében. Akadémiai Kiadó, Budapest. KOVAČ, Senka MILENKOVIĆ, Miloš 2014 Les traditions en Europe: modification, invention et instrumentalisation des traditions. Problemes d ethnologie et d anthropologie. (emonographies, 7.) Faculté de philosophie de Belgrade, Département d ethnologie et d anthropologie Musée en plein air Le Village d autrefois Sirogoïno, Belgrade Sirogoïno. KÖSTLIN, Konrad 1996 Utazás, régiók, modernség. Café Bábel KŐVÁRI László 1847 Erdélyország statistikája. Tilsch János nyomdája, Kolozsvár Erdély építészeti emlékei. Kiadja Stein J. Muz. Egyl. Könyvtáros, Kolozsvár. LUKINICH Imre 1927 A bethleni gróf Bethlen család története. Athenaeum R. T. kiadása, Budapest. MAJDÁN János 2008 A szőlőket tönkretevő filoxéra és annak hatása a Kárpát-medencében. Korunk XI. (9) MÓD László 2008 A borrendektől a művelt alkoholistáig. Napjaink szőlő- és borkultúrájának értelmezési lehetőségei néprajzi/antropológiai szemszögből. Korunk XI. (9)

100 Kulturális örökség, turizmusdiskurzusok és a ruralitás MÓD László SIMON András 2008 Megalkotott hagyományok és rítusok a magyarországi borrendek ünnepeiben. Korunk XI. (9) NASH, Dennison 2007 Prologue In: Uő (ed.): The study of tourism. Anthropological and sociological beginnings. Elsevier, Amsterdam, PANĂ, Virgil POPA, Eugenia 1996 Bahnea. File de monografie. In: Golea, Nicolae: O viaţă închinată unui sat. Amintiri. Editura Transilvania, Târgu Mureş, PÉTERFY László 2000 Bonyha és egyháza. A szerző saját kiadása, Székelyudvarhely. PETI Botond 2006 Szőlőtermesztés és borkultúra Csáváson In: Peti Lehel Szabó Á. Töhötöm (szerk.): Agrárörökség és specializáció a Kis-Küküllő mentén. Nis Kiadó, Kolozsvár, PETI Lehel 2005 A testvérfalu-kapcsolatok mint a falusi turizmus és az identitásépítés színterei. In: Jakab Albert Zsolt Szabó Á. Töhötöm (szerk.): Lenyomatok 4. Fiatal kutatók a népi kultúráról. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, Rendszerváltozás utáni agrárszerkezeti és társadalmi változások Héderfáján. In: Peti Lehel Szabó Á. Töhötöm (szerk.): Agrárörökség és specializáció a Kis-Küküllő mentén. Nis Kiadó, Kolozsvár, POZSONY Ferenc 1998 Turizmus és népszokások. In: Fejős Zoltán (szerk.): A turizmus mint kulturális rendszer. Néprajzi Múzeum, Budapest, SÁRKÁNY Mihály 2000 Kulturális ökológia távlatok és korlátok In: Uő: Kalandozások a 20. századi kulturális antropológiában. L Harmattan Kiadó, Budapest, SONKOLY Gábor 2000 A kulturális örökség fogalmának értelmezési és alkalmazási szintjei. Regio. (4) Léptékváltás a kulturális örökség kezelésében. Tabula 12. (2)

101 Szabó Á. Töhötöm SZABÓ Á. Töhötöm 2012 Where Are the Tourists? Shifting Production, Changing Localities in a Szekler Village In: A. Boscoboinik H.. Horakova (eds.). From production to consumption. Transformation of rural communities. Lit Verlag, Münster Zürich a Gazdasági adaptáció és etnicitás: gazdaság, vidékiség és integráció egy erdélyi térségben. Nemzeti Kisebbségkutató Intézet Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár. 2013b Does the Countryside Still Feed the Country? Producing and Reproducing the Rural in Transylvania. In: Luís Silva Elisabete Figueiredo (eds.) Shaping Rural Areas in Europe: Perceptions and Outcomes on the Present and the Future. GeoJournal Library a A Dairy Cooperative in the Making: History, Ethnicity and Local Culture in an Economic Enterprise. Transylvanian Society 13. (3) b A traumától a kulturális örökségig: (emlékezet)politikák és a szászság lokális konstrukciói. In: Jakab Albert Zsolt Kinda István (szerk.): Aranykapu. Tanulmányok Pozsony Ferenc tiszteletére. Kriza János Néprajzi Társaság Szabadtéri Néprajzi Múzeum Székely Nemzeti Múzeum, Kolozsvár, SZABÓ M. Attila 2003 Erdély, Bánság és Partium történeti és közigazgatási helységnévtára. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda. TERTS András 2008 A magyarországi borrendek. Korunk XI. (9) ULIN, Robert C Hagyományalkotás és reprezentáció mint kulturális tőke. A délnyugat-francia borászat története. Replika. (29) VINCZE István 1971 Történeti-néprajzi összehasonlító vizsgálatok a kelet-európai szőlőkultúra körében. Módszertani meggondolások, kutatási eredmények. Népi Kultúra Népi Társadalom V VI. Akadémiai Kiadó, Budapest,

102 KULTÚRA, TERMÉSZET, ÖRÖKSÉG DÉLNYUGAT-SZILÁGYSÁG- BAN MARKÓ BÁLINT SZABÓ Á. TÖHÖTÖM KOVÁCS ZSOLT MOLNÁR-KOVÁCS ZSOLT SZALMA ANNA-MÁRIA MAKKAI JÚLIA ANNA KULTÚRA, TERMÉSZET, ÖRÖKSÉG: A KULTURÁLIS ÉS A TERMÉSZETI ÖRÖKSÉG KAP- CSOLATÁNAK MULTIDISZCIP- LINÁRIS VIZSGÁLATA DÉL- NYUGAT-SZILÁGYSÁGBAN MARKÓ SZABÓ KOVÁCS MOLNÁR KOVÁCS SZAL- MA MAKKAI BEVEZETÉS A Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) a Kultúra és természet Erdélyben: múlt és jövő program (programkód SGS 10) keretében egy olyan transzdiszciplináris és nemzetközi kutatócsoport alapjait fekteti le, amely az ökológia, a művészettörténet, a régészet, a vizuális és kulturális antropológia összetett módszertanát alkalmazva egységes keretben vizsgálja Szilágy megye kulturális és természeti örökségét. A program a PA16/RO12 A kulturális és természeti örökség megőrzése és felélesztése SEE támogatási rendszerbe tartozik, futamideje 14 hónap. A program partnerei a Bergeni Egyetemi Múzeum (Bergen University Museum Uni- 101

103 Markó Szabó Kovács Molnár- Kovács Szalma Makkai versitetsmuseet i Bergen, Norvégia) és az Északi Antropológiai Filmszövetség (Nordic Anthropological Film Association Norsk Antropologisk Film Forening, Norvégia). A kutatást, illetve a kutatásból létrehozott adatbázis felépítését és a tanulmányok megírását támogatja a Magyar Tudományos Akadémia 5706/14/2015/HTMT számú pályázata is. A projekt elsődleges célja Szilágy megye multietnikus, kulturális és természeti értékekben gazdag dél-nyugati régiója kulturális és természeti örökségének népszerűsítése. A célterület nyolc községet ölel fel, azaz Alsóvalkó, Gyümölcsénes, Halmosd, Ipp, Kraszna, Márkaszék, Szilágybagos, Szilágynagyfalu összesen 32 településének területét. A kisrégiót vallási és nemzetiségi sokszínűség jellemzi, valamint a hagyományos tájgazdálkodás fennmaradásának köszönhető nagymértékű biodiverzitás. Olyan egyedi társadalmi-természeti rendszer maradt itt fenn, ahogy Erdély más régióiban is, amely az utóbbi évtizedek fejlődése következtében Európa legnagyobb részén már eltűnt. Jelen projekt keretében fejlesztési lehetőséget kínálunk a régió számára a kulturális és természeti értékek feltérképezése és népszerűsítése révén. A program megvalósításához a civil szféra, az egyházak, a helyi önkormányzatok és közintézmények, valamint a helyi közösségek bevonását tervezzük. A projekt célkitűzései a következők: 1. az épített, tárgyi és szellemi örökség, valamint a biodiverzitás szempontjából kiemelkedően fontos területek felmérése; 2. a régió kulturális és természeti örökségének átfogó adatbázisba szervezése; 3. az ember és természeti környezete közötti összetett viszony tanulmányozása; 4. a helyi egyedi kulturális értékek azonosítása; 5. specifikus helyi jegyek azonosítása a kulturális és természeti örökség alapján; 6. az örökségvédelmi szempontból kiemelkedően fontos területek turisztikai integrálása; 7. a nemzetiségek közötti kapcsolatok megerősítése a régióban együtt élő etnikai csoportok közötti együttműködés pozitív vonatkozásainak hangsúlyozása révén; 8. a közvélemény és a gazdasági szektor figyelmének ráirányítása a kulturális és természeti örökség fontosságára és egyediségére helyi érdekű kulturális eseményekhez kapcsolódó téjékoztató és népszerűsítő tevékenységek révén; 9. lehetséges gazdasági fejlődési irányvonalak kijelölése a helyi közösségek számára a turizmus népszerűsítése révén egy rendkívül gazdag örökséggel rendelkező régióban

104 Kultúra, természet, örökség Délnyugat-Szilágyságban Az utóbbi években a különféle tudományterületek jelentős eredményeket értek el Erdély gazdag természeti és kulturális örökségének a kutatásában, ám ezek a kutatások általában egy szűk tudományterületen belül maradtak, és néhány érintőleges kapcsolódástól eltekintve nem járultak hozzá egymás termékeny inspirálásához. Jelen kutatás ennek a hiányosságnak modellszerű pótlására törekszik egy erdélyi, többnemzetiségű és többvallású kisrégió, Szilágynagyfalu és környéke több szempontú kutatásán keresztül. Hasonló multidiszciplináris kutatásokra ugyan került már sor Szászföldön és annak peremén, illetve a Gyimesekben, de ezek sem hasznosították szisztematikusan és átfogó módon több tudományterület eredményeit. A témaválasztás másik, hasonlóan fontos indoka az, hogy a választott kisrégióban multidiszciplináris kutatások sem folytak, illetve néhány kivételtől eltekintve általában a tudományos kutatás is elkerülte. Holott Erdélynek ez a kisrégiója is olyan természeti és kulturális értékeket őrzött meg, amelyek Európa más részein már eltűntek vagy eltűnő félben vannak, és amelyek számot tarthatnak a tudományos érdeklődésre és az örökségvédelmi hasznosításra egyaránt. Nem utolsó sorban a Szilágyságnak ebben a részében erős magyar közösségek vannak jelen, így a tervezett kutatás önismereti szempontból is fontos. A kutatás további célja, hogy Szilágynagyfalu és környéke multidiszciplináris, ökológiai, néprajzi, művészettörténeti és régészeti kutatásán keresztül egy adott tájegység természeti és kulturális értékeinek átfogó leltárát elkészítse, és az így létrejövő adatbázis kettős hasznosítási lehetőségeit kiaknázza: egyrészt a szigorúan vett tudományon belük, másrészt pedig a szélesebb értelemben vett hasznosítási lehetőségek (helyi erőforrások, fenntarthatóság, turizmus) területén. A kutatás kiemelt célja, hogy a természet és a kultúra kölcsönhatását vizsgálja és rámutasson arra, hogy a nemzetiségi és vallási sokszínűség, továbbá a különféle történelmi hagyományok kontextusában a természeti keretek hogyan hatottak az egyes kulturális formák kialakulására, illetve hogy az emberi tevékenységek, a természeti források hagyományos kiaknázási módozatai és a hagyományos gazdálkodási formák hogyan járultak hozzá egy sajátos tájszerkezet kialakulásához. A kutatás ennek fényében arra is keresi a választ, hogy melyek azok a pontok, amelyeken keresztül a helyi ökológiai tudás, a fenntarthatóság és a fejlődés iránti természetes igény úgy kapcsolódhat, hogy ez sem a táj, sem a természeti értékek, sem a kultúra sérülését ne okozza, ugyanakkor hozzájáruljon egy fenntartható fejlődéshez. 103

105 Markó Szabó Kovács Molnár- Kovács Szalma Makkai Község sorszáma Falu sorszáma Falu neve románul I. 1. Nuşfalău Falu neve németül Falu neve magyarul, névváltozatok Szilágynagyfalu, Nagyfalu 2. Bilghez Szilágybürgezd, Bülgezd Bulgern II. 3. Crasna Kraszna Krassmarkt 4. Huseni Krasznahosszúaszó, Hosszúaszó 5. Marin Máron 6. Ratin Ráton III. 7. Halmăşd Halmosd 8. Drighiu Detrehem V. 17. Marca Márkaszék 18. Porţ Porc 9. Aleuş Elyüs, Ölyves 10. Cerişa Szilágycseres, Cserese 11. Fufez Tufertelep, Ferenc József kerület IV. 12. Ip Ipp 13. Cosniciu de Jos Alsókaznacs, Magyarkaznacs, Kiskaznacs 14. Cosniciu de Sus Felsőkaznacs, Kaznacs 15. Zăuan Szilágyzovány, Zovány 16. Zăuan-Băi Zoványfürdő 19. Lesmir Lecsmér 20. Marca-Huta Bulyovszkytelep 21. Sumal Somály 104

106 Kultúra, természet, örökség Délnyugat-Szilágyságban Község sorszáma Falu sorszáma Falu neve románul Falu neve németül Falu neve magyarul, névváltozatok VI. 22. Plopiş Gyümölcsénes, Alsó- és Felsőgyümölcsénes Poppeln 23. Iaz Krasznajáz, Alsó- és Felsőjáz, Jáz 24. Făgetu Magyarpatak VII. 25. Valcău de Jos Alsóvalkó, Magyarvalkó, Alvalkó 26. Valcău de Sus Felsővalkó, Oláhvalkó 27. Sub Cetate Valkóváralja Burghall 28. Lazuri Újvágás, Vágás 29. Preoteasa Füzespaptelek, Paptelek, Pfaffenhaus Paptelke 30. Ratovei Rátonvölgy VIII. 31. Boghiş Szilágybagos, Bagos 32. Bozieş Szilágyborzás, Borzás Táblázat. A kutatott községek (kövérrel) és falvak nevei románul, magyarul és németül. A táblázatot Czégényi Dóra készítette Községközpont neve Lakosok száma/ százalékos aránya 2011-ben Román Magyar Roma Szlovák Egyéb Szilágynagyfalu % Kraszna % Halmosd %

107 Markó Szabó Kovács Molnár- Kovács Szalma Makkai Községközpont neve Lakosok száma/ százalékos aránya 2011-ben Román Magyar Roma Szlovák Egyéb Ipp % Márkaszék % Gyümölcsénes % Alsóvalkó % Szilágybagos % ÖSSZESEN % ábra. A községek lakosságszáma és etnikai arányai a 2011-es népszámlálás alapján. BIODIVERZITÁS ÉS TERMÉSZETI ÉRTÉKEK Mit jelent ténylegesen, ha egy táj nagy biológiai sokféleséggel rendelkezik? Vajon csupán esztétikai igényeink kielégítésére, esetleg valamiféle általános emberi lelkiismeret-furdalás kezelésre jó egy ilyen vidéket meglátogatni, körülnézni benne, szemrevételezni gólyáit, tölgyfáit, pocsolyáit, kergetni lepkéit, körülrajongani virágait? A közbeszédben a biodiverzitás védelmének szükségességét firtató kérdésekre megfogalmazott válaszok jelentős része e két lehetséges megközelítést tükrözik. Talán éppen azért, mert praktikus szempontok hiányában ezek az érvek nem mozgósítják kellőképpen a közvéleményt, és elsődlegesen a döntéshozókat, az utóbbi évtizedekben paradigma-váltásra került sor, ami a biológiai sokféleség fenntartásának, megőrzésének fontos

108 Kultúra, természet, örökség Délnyugat-Szilágyságban ságára irányuló diskurzust illeti: a sokféleség, mint meghatározó gazdasági tényező került újabban előtérbe. A természetvédelem ilyen jellegű, pragmatikus megközelítésének egyik releváns példája az ökoszisztéma szolgáltatás kifejezés meghonosodása és természetvédők általi felkarolása. A virágok (elsődlegesen) rovarok általi beporzása, talán az egyik legtalálóbb példa e fogalom szemléltetésére. A beporzás tevékenységére nálunk mindenki mint adott, természetes jelenségre tekint, fel sem merül bennünk gazdasági értelemben vett szolgáltatásként való kezelése. Azonban a nagytáblás, intenzív mezőgazdaság, a rovar- és gyomirtószerek elterjedése tőlünk nyugatabbra (és lassan nálunk is) oda vezetett, hogy a beporzó rovarok fajszáma és populációmérete drasztikusan lecsökkent (lásd pollinátor krízis), ami a méhészetnek egy új gazdasági lehetőséget teremtett egyúttal: a méhek bérbeporzókként való alkalmazhatóságát. Ez az iparág ma már eurószázmilliókban mérhető, avagy egyszerűen: ma már abszurd módon olyasmiért fizetünk, amit valaha a természet ingyen, bérmentve biztosított, ún. ökoszisztéma szolgáltatásként. Egy táj által őrzött biológiai sokféleség a természet által nyújtott ökoszisztéma szolgáltatások sokféleségét is minősíti, és egyúttal a táj egészséges, különösebb emberi beavatkozást nem igénylő működésének fokmérője. A Szilágyság nyugati csücske, a Szilágysomlyótól délre fekvő, Kraszna falutól Ippig terjedő sávja egy mozaikos terület, ahol a hagyományos tájhasználat még él. Ez nemcsak a beporzók számára teszi lehetővé a fennmaradást a be nem szántott mezsgyékben, a kaszálók és legelők területén, a fennmaradt öreg tölgyfákban, hanem számos egyéb állat- és növényfaj számára biztosít otthont. Ez a hepe-hupás régió, talán pontosan a nehezen feltörhető, sajátos dimbes-dombos szerkezetének köszönhetően számos olyan természeti értéknek ad otthont, amely tőlünk nyugatabbra már ritka vagy akár ki is pusztult. Egy szilágynagyfalusinak csak egy nyári este megszokott összetevője talán a szarvasbogár zúgó röpte, de ez egy németországi látogató számára már csak a televízióban látható egzotikum. Amikor a felméréseinket indítottuk az vezérelt, hogy ennek a régiónak a természeti értékeit gyűjtsük össze, és mutassuk fel, pontosan azért, mert itt még számos olyan érték rejtőzhet, ami máshol eltűnőfélben van. Meglepetésünkre, de Erdélyben nem kivételes módon sajnos, e vidék flórájáról és faunájáról meglehetősen kevés közölt adat található, így a felmérések eredményei elsődlegesen a jelenleg tapasztalható állapotra vonatkoznak, a vizsgálati idő rövidsége miatt populációs trendek rögzítésére nem kerülhetett sor. A vizsgált területen csupán három védett terület található: a megyei védettségi szintű Lápisi erdő Szilágynagyfalutól délre, a Krasznajáz szomszédságában található aprócska tőzeges lápfolt és a Szilágy és Bihar megyék határán fekvő 107

109 Markó Szabó Kovács Molnár- Kovács Szalma Makkai Réz hegység Natura 2000-es terület. Ennek megfelelően céljaink között az is szerepelt, hogy a lehetőségekhez mérten újabb védendő területeket jelöljünk ki. A felmérő szakemberek, a programhoz társult kollégák 1 és a hozzájuk csatlakozó kolozsvári biológus és ökológus egyetemi hallgató önkéntesek 2 összesen több mint 250 állat- és növényfajra vonatkozó adatot gyűjtöttek, amelynek jelentős része saját megfigyelés volt. A felmért fajok között a számunkra közönséges, de egyébként szigorúan védett fehér gólya (Ciconia ciconia) (2. ábra) mellett a színpompásságával valódi egzotikumnak számító gyurgyalag (Merops apiaster), vagy a nedves élőhelyeket kedvelő bíbic (Vanellus vanellus) és különböző gémfajok is fellelhetőek a számos ragadozó- és énekesmadárfajjal együtt. Az ún. rovarevő kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia) jégkorszaki reliktumnövényünk a krasznajázi láp nevezetessége, a Réz hegység patakjainak veszélyeztetett lakója a nagytestű kövi rák (Austropotamobius torrentium), míg a tölgyesek a már említett nagy szarvasbogárnak (Lucanus cervus) és a nagy hőscincérnek (Cerambyx cerdo) adnak otthont. E két utóbbi látványos méretű bogárfaj előfordulása azért is jelentőségteljes, mert lárvák csakis öreg tölgyfákban élnek, s így jelenlétük egyúttal a faállomány egészséges korösszetételére is utal. De jelzésértékű az Európa-szerte védett, a területen még meglehetősen gyakori sárgahasú unka (Bombina variegata) előfordulása is, mivel e faj a legelésző csordák, a közepes intenzitású, valamelyest hagyományos tájhasználat által létrehozott időszakos víztestekben, pl. pocsolyákban él. Az mezőgazdasági utak lebetonozása, a szekerek kiszorulása a tájhasználatból, vagy a traktorokkal zajló intenzívebb forgalom, a legelésző csordák farmokba szorítása, és az időszakos víztestek lecsapolása egyaránt e kisméretű, sajátos sárga-fekete hasmintázatú békafaj megritkulásához, eltűnéséhez vezethet. Mindezen fajok szépszámú előfordulása a területen a vidék gazdagságát, a táj változatosságát jelzik. Több mint száz előfordulási térkép is született (lásd pl. 2. ábra), amelyek segítenek azonosítani Szilágy megye nyugati csücskének biodiverzitás forrópontjait. A sajátos, mindenképpen védendő területek között megemlítendőek a Lápisi erdő környékén (Szilágynagyfalu határában) és a Szilágycseres mellett található tölgyfás legelők (1. kép). Ezek a hagyományos tájhasználatnak köszönhetően fennmaradt több száz éves tölgyekkel rendelkező fás legelők valóságos ritkaságszámba mennek tőlünk nyugatabbra, habár Erdélyben még gyakorinak tekinthetők. A hagyományos legeltetés alakította ki és tartotta fenn ezeket a fás legelőket, ahol a fák védelmet nyújtottak és máig nyújtanak a nap, szél, eső 1 Dr. Hartel Tibor egyetemi oktató. 2 A biodiverzitás munkacsoport önkéntesei Erös Réka, Mező Ildikó, Rezi Csenge, Szabó Csilla és Timár Rita egyetemi hallgatók

110 Kultúra, természet, örökség Délnyugat-Szilágyságban 2. ábra. A fehére gólya (Ciconia ciconia) elterjedés a tanulmányozott területen ( Gábos Ede) 109

111 Markó Szabó Kovács Molnár- Kovács Szalma Makkai ellen a teheneknek, juhoknak, bivalyoknak és, nem utolsósorban, a csordásnak, pásztornak. A tölgyfákról lehulló gazdag makktermésen pedig valamikor nem is olyan régen még disznókkal makkoltattak a helyiek beszámolói alapján. Ma ezek a tölgyfás legelők hatalmas biodiverzitás-megtartó jelentőséggel bírnak, hiszen ezekben a fákban él a szarvasbogár, nagy hőscincér, és a lombjai között számos madárfaj rak fészket. Mindenen túl olyan sajátos tájképi elemek, amelyekre egyediségük és szépségük miatt méltán lehetnek büszkék a környék lakói, s ugyanakkor a természet-turizmus számára is komoly vonzerőt jelenthetnek. A fás legelők mellett a Kraszna falu mellett található varsolci gyűjtőtó sajátos jelentőséggel bír. Ez a mesterséges tó gazdag vízi madárvilággal rendelkezik, amely szintén védelemre érdemes. Felmérésünk eredményei azt mutatják, hogy a Szilágyság e nyugati csücske számos védendő természeti értékkel bír, s a táj nemcsak e fajok révén, hanem sajátos elemeinek köszönhetően is, mint például a fás legelők, magas biológiai sokféleséggel rendelkezik. Habár egyelőre Erdély számos régiójában fellelhető hasonló fokú biodiverzitás, de ezt ma a mezőgazdaság egyre intenzívebbé válása fenyegeti, s talán itt, Szilágynagyfalu, Kraszna, Zovány, Ipp, Valkó tágabb környékén még megőrizhető, ha a helyi közösségekben is tudatosul, milyen értékek veszik őket körül. NÉPI KULTÚRA: TÁRGYI ÉS SZELLEMI ÖRÖKSÉG A MÓDSZEREKRŐL ÉS AZ EDDIG VÉGZETT MUNKÁRÓL A néprajzi, antropológiai munkacsoport három területen fejtette ki a tevékenységét: augusztus november időszakában folyamatos terepkiszállások keretében a munkacsoport tagjai3 bejárták a térség összes települését, helyi szakembereket kerestek meg, akikkel együtt egy, az adott falu kulturális örökségét felmérő adatlapot töltöttek ki és fényképeket készítettek a tárgyi örökségről, vagyis helyi gyűjteményekről, a népviseletekről, a szőlé- 3 Maria Birtocean, Nagy Ákos, Pap Tímea 110

112 Kultúra, természet, örökség Délnyugat-Szilágyságban szet-borászat eszközkészletéről, építményeiről, hagyományos épületekről, templomokról, szakrális kisépítményekről, temetőkről. 2. A kutatásnak fontos része a vizuális antropológiai módszerek alkalmazása. Ebben a norvég partnerek által biztosított tudástranszfer játszik fontos szerepet. Szeptember és október folyamán vizuális antropológiai műhelymunkákat és terepkiszállásokat szerveztünk, amelyek keretében a kutatáshoz csatlakozott önkéntesek4 és a néprajzi munkacsoport tagjai vettek részt. A műhelymunkák elméleti képzésből, vizuális antropológiai alkotások elemzéséből és saját filmezések elemzéséből álltak, a terepkiszállásokon pedig a kamerát mint kutatási és dokumentációs eszközt is használtuk. 3. A vizsgált régió több településén is jelentős számú roma közösség él. Szeptember-november folyamán a munkacsoport tagjai terepkiszállások keretében tájékozódtak a romák helyzetével kapcsolatosan több településen (Szilágynagyfalu, Szilágybagos, Szilágycseres, Halmosd, Alsóvalkó, Hosszúaszó). Ezeknek a kiszállásoknak a keretében formális és informális beszélgetésekre került sor a közösségek tagjaival és vezetőivel, filmek és fényképek készültek a közösségekben. AZ ELŐZETES EREDMÉNYEKRŐL A vizsgált régió maga, a nyolc község harminckét faluja és ezeknek a tárgyi meg szellemi kulturális öröksége is több szempontból sajátos és kettősségeket hordoz. A régióban, mint a bevezetőben már említettük, több etnikum él együtt és értelemszerűen vallásilag is sokszínű. A román közösségek nagyobb része ortodox vallású, de találunk itt erős görög katolikus közösségeket is. A magyarok jobbára reformátusok és olyan, a régióban központnak számító településeken élnek, mint például Kraszna vagy Szilágynagyfalu. Az eredetileg erdőkitermelésre érkezett szlovákok katolikusok. Ugyanakkor erőteljes neoprotestáns közösségek is kialakultak a falvakban. A romák egy része ortodox, de sokan áttértek a baptista vagy a pünkösdista vallásra. A régió a hegyvidéktől az alföldig terjed: míg például a románok által lakott Füzespaptelek, vagy a dominánsan szlovákok által lakott Magyarpatak szórt hegyi tanyás települések, a régió lenyúlik egészen addig, amíg a Berettyó folyó völgye az alföld fele ki nem szélesedik. A lecsméri szőlőhegyről már sza- 4 A néprajzi munkacsoport önkéntesei, Kedves Anett és Sándor Cecília, illetve a biodiverzitás munkacsoport önkéntese, Tímár Rita. 111

113 Markó Szabó Kovács Molnár- Kovács Szalma Makkai badon fut a tekintet az alföld fele. A hegyvidék és alföld kettőssége nagyjából megfelel a hagyományos és modernizált települések szétválasztásának. A gazdálkodás szempontjából például szembeötlő, hogy a hegyvidék képét a szekerek, lovak, boglyák teszik színessé, míg az alföldiesebb területeken a traktorok, munkagépek tartoznak hozzá inkább a gazdálkodáshoz. Ugyanakkor nem lehet azt állítani, hogy a hegyvidék teljesen hagyományos maradt volna: sok településen épülnek új házak, amelyekbe legtöbbször a külföldi munkával szerzett jövedelmet fektetik be az itt lakók. Vagy a szlovákok lakta Magyarpatakon sok szlovák rendszámú autót is látni, amelyeknek a gazdái vagy az anyaországban vagy máshol külföldön dolgoznak. A települések hagyományosabb és modernizáltabb képét a fentiek mellett az áthaladó utak is meghatározzák: a néhány utat kivéve a régióban szinte mindenhová aszfaltozott út vezet, akár a településeken belül is. Ugyanakkor nem elhanyagolható a főutak modernizációs hatása: a régión több fontosabb út is áthalad, a két nagyközség pedig ezeknek az utaknak a találkozásánál fekszik. Szilágynagyfalu a Szilágysomlyó Élesd és az innen Margittára induló út kereszteződésénél található, de innen el lehet jutni Bagosra és onnan tovább Alsóvalkó felé is, de egy kövezett úton Hosszúaszón és Rátonon keresztül akár Krasznára is. Kraszna pedig a Varsolc Csucsa útvonal és az innen Egrespatakon keresztül Zilahra tartó utak találkozásánál fekszik, illetve ide fut be a Szilágynagyfalu felől vezető út is. Nem véletlen, hogy mind Nagyfalu, mind Kraszna vásártartó települések is, Krasznán még az áthaladó főút mellett is folyik a különféle mezőgazdasági termékek árusítása. Az utak modernizációs hatása kétségtelen: a fontosabb utak mentén található településeken állami, oktatási és egészségügyi intézményeket és ipari létesítményeket is találni. Szilágynagyfaluban az egyik vállalatnak több száz alkalmazottja van. Márkaszék község közelében halad el a tervezett autópálya, illetve a község északi falvaihoz nagyon közel esik a berettyószéplaki kőolajmező, amelynek a kitermelése a környék férfi lakosságának biztosít megélhetést, és nem mellékesen a régió kettősségét igen élesen jeleníti meg. A lecsméri szőlőhegy gyakorlatilag összeér a kőolajmezővel, a kitermelés már a szőlőhegyen is folyik, az emberek a nem művelt szőlőiket a kőolajvállalatnak adják el. 5 5 A munkacsoport tagjai tanúi lehettek, amint egy szőlősgazda végleg bezárta a pincesoron található pincéjét és a borkészítés eszközeit traktorral behozta, ezzel feladva egy valószínűleg több százados múlta visszatekintő gazdálkodási gyakorlatot és hagyományt

114 Kultúra, természet, örökség Délnyugat-Szilágyságban TÁRGYI ÖRÖKSÉG A hagyományosság és a modernizáció kettősségének lehet az eredménye, hogy sok településen lehet még hagyományos épületeket látni: az építőanyag ebben a régióban jobbára a vályog és a patics (sárral tapasztott vesszőfonat) volt, amelyeket sok helyen még mindig fel lehet fedezni a leomlott vakolat alatt, illetve a hegyvidéki területeken a fából készült épületek is megjelentek. A hagyományos házak szerkezetének a kialakításában, főként a fontosabb utak mentén fekvő településeken erőteljes alföldi hatások érződnek. Az épületek kialakításában valószínűleg szerepet játszott a paticsfal terhelhetősége is, így ezek a hagyományos épületek általában keskenyek, hosszanti tengelyük az utcára merőleges, mellettük oszlopos tornác fut végig. Ugyanakkor ki kell emelnünk, hogy a hagyományos jelleg megőrzése sokszor elköltözéssel és a ház üresen maradásával vagy a háztulajdonos anyagi helyzetével van összefüggésben, ezért ezek a házak néhány kivételtől eltekintve ma romos állapotban vannak, és tekintettel az alapanyagra, gyorsan romlanak is. Néhány, főként románok lakta településen a hagyományos házak egyikében helyi múzeumot rendeztek be, ezzel biztosítva a tárgyi örökség bemutatásának a lehetőségét. Ennek a tárgyi örökségnek része a bútorkultúra is: néhány hegyvidéki, erdős területen található román faluban, illetve a szlovákok lakta településeken a helyi igényeket kielégítő bútorkészítés folyt, és ezekből a bútorokból nem csak a gyűjteményekben, hanem a lakóházakban is lehet darabokat (például festett ládákat) találni. A népviseletben is erőteljesen jelen van az alföldi hatás. A magyar népviseletek jobbára ezt az alföldi hatást tükrözik, illetve jelentős a polgárosodás hatására végbement egyszerűsödés is. A magyar női viseletben elterjedt a rövid szoknya, amelyet Belső-Erdélyben nem lehet megtalálni. Hagyományosabb a románság viselete, de a Berettyó mentén nagyjából egységes viseleti kultúra sok magyar elemet is magába épített, illetve a terminológiája is sok hasonlóságot mutat a magyar terminológiával. A férfi viseletben például a vászonból készült bő gatya mutatja az alföldi hatást és egyben a magyar hatást a román és a szlovák viseletre. A román viseletdarabok egy része gazdagon díszített, a mellény (laibăr, lajbi) például általában fekete posztóból készül és gazdag, színes virágornamentika díszíti. De szintén díszítettek lehetnek a szoknyák, lepelszoknyák és ingek is. A viseletet mindegyik közösségben csak ünnepi alkalmakra veszik fel. A régió egyik erőteljesen kidomborodó, és inkább a magyar, alföldiesebb településeken élő közösségekhez kapcsolható gazdálkodási gyakorlata és hagyománya a szőlészet és bornyerés. Szilágyság általában is, illetve néhány kistérsége kiemelkedik a szőlőtermesztés terén. A vizsgált régióban is több 113

115 Markó Szabó Kovács Molnár- Kovács Szalma Makkai faluban találni szőlőket, szőlőhegyeket és szintén több faluban találni a falun kívül épített, vagy a homokos, homokköves oldalakba vájt lyukpincéket és pincesorokat. Ezeket meg lehet találni keletről nyugatra haladva Krasznán, ahol több szőlőhegy is körülveszi a falut, Szilágybagoson, Szilágynagyfaluban, Bürgezden, Zoványban és Lecsméren. A pincék, pincesorok viszont sok helyen elhanyagolva, lelakatolva állnak, amiben a háztáji jellegű termelés és ezen belül bortermelés elé gördülő nehézségek, demográfiai okok, a romló közbiztonság egyaránt szerepet játszanak. Szintén jelentős a gyümölcspárlatok készítése, a vidék természetföldrajzi adottságai következtében gyakori a magánházaknál található pálinkafőző üst. Az adatlapok kitöltése során sok helyi jellegű ételt, készítményt is fel tudtak sorolni a helyiek, amelyek akár a felhasznált alapanyagokban, akár a készítés módjában, akár az alkalomban sajátosságokat mutatnak. Levesek, főételek, sütemények készülnek mindennapi vagy ünnepnapi fogyasztásra. Magyarpatakon több, szlovák jellegű, krumplit, szalonnát, zsírt és vajat használó receptet használnak mind a mai napik. Márkaszék községben a jellegzetes helyi túrós palacsinta vált az utóbbi években megrendezett Plăcinta Mărcanului elnevezésű fesztiválnak, de több faluban is említést tettek sós vagy édes lepényfélékről. SZELLEMI ÖRÖKSÉG Szilágyságot általában is boros-nótásnak ismeri a néprajzi szakirodalom, s noha a népdalkultúrának a régies rétegei már nem találhatóak meg, kétségtelen, hogy a dalolás, nótázás most is szerves része a régió életének. A helyi népdalkincs leginkább az új stílushoz tartozó dalokból, műdalokból, folklorizálódott dallamokból (operettbetétekből) áll. Néhány magyar településen néptánctáborokat is szerveznek, néptánccsoportok működnek, ezek pedig egyféleképpen a retradicionalizálódást is elősegíthetik. Ismertek még ugyanakkor hagyományos, a környékre jellemző táncok, amelyeket éppen ezeknek a tevékenységeknek a keretében igyekeznek megőrizni. A csárdás a szlovák közösségben is élt, illetve az idősek még emlékeznek egy díszített botokkal táncolt legényes táncra. A román közösségekben is inkább új dalokat énekelnek, illetve erőteljes hatása van a népies dalokat, népdalokat sugárzó tévécsatornáknak, az általuk szervezett versenyeknek, fellépési lehetőségeknek. Ez pedig erőteljesen hat arra, hogy a regionális eltérések olyan népi/populáris kultúrában oldódjanak fel, amelynek az elsődleges közvetítési csatornái már 114

116 Kultúra, természet, örökség Délnyugat-Szilágyságban nem helyben, hanem a városi központokban, intézmények által irányítottan szerveződnek meg. A népszokások közül leginkább az emberi élet fordulóihoz és az egyházi élethez kapcsolódó szokások élnek. A keresztelő, a lakodalom, a temetés még sok faluban hagyományosan zajlik, az esemény különféle rituális elemei még megtalálhatóak, az eseményt közösen, kölcsönösségi alapon készíti elő a szűkebb vagy a tágabb közösség és hagyományos fogásokat szolgálnak fel. Szilágybagoson a lakodalom szokáskörében gyakorolják a helyi szóval hérisznek nevezett, a szakirodalomban hérésznek, kárlátónak ismert szokást, amikor a lakodalom után a násznép a vőlegényes háznál tesz látogatást. A kántálás, kolindálás (pluguşor) sok közösségben ma is élő hagyomány. Román közösségekben a karácsonyi ünnepkörhöz tartozik az aprószentekelés (sorcova). Magyarpatakon a szlovák közösség fiataljai a betlehemessel is körbejártak, és a szokásnak megfelelően eljátszották Jézus születését. Jelentős hagyományokat őriz a húsvéti ünnepkör, az ételáldás, a húsvéti vagy a pünkösdi határba való kivonulás, illetve az egyes templomok védőszentjeinek napjára szervezett búcsújárás. Ezekben a szokásokban és általában a szellemi örökségben is megfigyelhető az egységesülés, a regionális határok elmosódása: a hagyományőrzéssel, hagyományteremtéssel, az örökségesítéssel sokszor nem helybéli születésű értelmiségiek, pedagógusok, egyházi személyek foglalkoznak, akik ezeket a táji-történeti tagolódási szempontokat már nem tartják fontosnak, ezért például sem a népviseletben, sem a betanított táncokban, szokásokban nem ragaszkodnak szigorúan a helyi hagyományokhoz. A vallási hagyományban sajátos szerepet kap egy, a működtetők állítása szerint isteni sugallatra kezdeményezett és csodás gyógyításokra alkalmas vizű forrás köré az utóbbi években kiépült vallási központ Szilágynagyfalu határában. A Szentháromság hegynek elnevezett dombon épült, a felekezeti határokon átnyúló és szándékai szerint minden keresztény embert megszólító új vallási központ, noha erőteljes katolikus kapcsolódási pontokkal rendelkezik, a katolikus egyház áldását még nem nyerte el, és legitimitása helyben is több szempontból kérdéses. Ennek ellenére a működtetők szerint a havi találkozási alkalmakon több ezer hívő ember gyűl össze, hogy a különböző szolgáltatásokat igénybe vegye. *** Végül azt jegyeznénk meg, hogy a régió több falujában megtalálható roma közösségek a helyi politikai és társadalmi pozíciók szétosztásánál hátrányos 115

117 Markó Szabó Kovács Molnár- Kovács Szalma Makkai helyzetben vannak, illetve szinte teljesen kívül vannak az örökségesítési folyamatokon is. Ez egyébként nem egyedi jelenség, ennek különféle változataival és a különböző mértékű marginalizációval Erdély több településén is találkozni. A helyi roma közösségek hagyományos foglalkozása a zenészkedés és a téglavetés volt, ám ezek a foglalkozások iránt ma már nincs kereslet. A helyi kommunikatív, mindennapi emlékezet megkonstruálásában a roma zenészek néha felbukkannak, amikor az emberek a régi, például szőlőbeli mulatságokról beszélnek vagy fotókat néznek végig, de az örökségesítés formális folyamataiban, intézményi változataiban már nem kapnak helyet. A roma közösségeket ma változatos gazdasági gyakorlatok jellemzik, a gyűjtögetéstől és a helyben vagy külföldön végzett időszaki munkáktól kezdve a diófelvásárlásig és terjesztésig, illetve az állami segélyekre való támaszkodásig. ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A vizsgált kisrégió épített örökségének számbavétele során kiindulási pontnak a Román Kulturális Minisztérium által elfogadott hivatalos műemléklistát és a korábbi szakirodalom emlékanyagát vettük, emellett az épített örökség tekintetében legfontosabbnak tartott 21 település esetében végzett terepbejárások során adatlapos formában és fotódokumentációval igyekeztünk rögzíteni az adott települések emlékanyagának kiemelkedő és jellegzetes emlékeit. A jelentős történeti és építészettörténeti értékkel bíró emlékek esetében kivétel nélkül adatlapos felvételek készültek, a népi építészet nagyobb és esetenként változatos formában fellelhető épületeit azonban nem a teljességre törekedve, hanem mindössze pár jellemző és kiemelkedő példán keresztül dokumentáltuk. Az egyházi építészet emlékanyagának összetétele hűen tükrözi a terület demográfiai mutatók által is rögzített felekezeti sokszínűségét és történeti tagozódását. Az egyházi építészet legrégibb és legösszefüggőbb emlékcsoportja a református egyházhoz kötődik, ugyanis a 16. század közepétől a régió teljes, korábban katolikus, magyar lakossága a kálvini tanok követőivé válik, és ezt a jelenséget csak kevéssé árnyalja a 18. században újraalakuló néhány katolikus egyház épületállománya. Fentebbieket természetesen kiegészítik a román közösségek jellegzetes fatemplomai, amelyek kezdetben kivétel nélkül a görög katolikus közösségek használatára épültek, s mindössze a görög katolikus egyház 20. század közepi hatalmi felszámolása után váltak görögkeletivé

118 Kultúra, természet, örökség Délnyugat-Szilágyságban A korábbi századokban és napjainkban is a kisrégió központjainak számító két településen, Krasznán és Nagyfaluban maradtak fenn középkori templomok, mindkettő a tágabb Szilágyság legjelentősebb középkori építészeti emlékei közé sorolható. Boltozott szentélyének gótikus faragványai alapján a krasznai református templom építését a 14. század végére, a következő század elejére tehetjük, mely a 20. század eleji nagyobb arányú historizáló kibővítése ellenére máig számos középkori részletét őrzi. A templom leglátványosabb eleme hajójának ban Pataki Asztalos János által festett kazettás mennyezete. A festett dekoráció jelentőségét nemcsak annak köszönheti hogy a műfaj egyik legjobb állapotban fennmaradt erdélyi emléke, hanem a korabeli mennyezetekhez hasonló gazdag későreneszánsz növényornamensek mellett számos figurális bibliai- és állatalakos ábrázolás is megtalálható rajta. A szimbolikus és emblematikus tartalommal felruházott valós és képzeletbeli állatalakok gyakran felbukkannak korabeli prédikációkban is, így a krasznai mennyezet ábrázolásainak értelmezése is egyfajta képi prédikációként képzelhető el. A krasznai templom visszafogottabb méreteivel szemben az 1480-as években épített szilágynagyfalusi református templom már a mezővárosok monumentális későgótikus templomainak sorába illeszkedik, mely a tasnádi református templom mellett a Szilágyság legnagyobb középkori templomépülete. Építése, mint számos más meghatározó emléke a régiónak, a losonci Bánffy család mecenatúrájához köthető, a szentély címereinek tanúsága szerint Bánffy András váradi kanonok, bácsi és kalocsai prépost ( 1491) építtette, feltételezhetően Váradi Péter humanista műveltségű püspök ( 1501) támogatásával. A templom 1995-ös felújítása során itt került elő a Szilágyság egyetlen máig fennmaradt középkori falképe. Szintén a Bánffy családhoz köthető a vizsgált régió egyetlen középkori kolostora is, az 1413-ban losonci Bánffy György és László által Nagyfalutól délre, a Berettyó fölött alapított pálos rezidencia. A 16. század közepén elnéptelenedett együttes egyetlen máig fennmaradt emléke az alapító Bánffy László 1420 körüli igényes vörösmárvány síremlékének töredéke (Szilágysomlyón, másodlagos elhelyezésben). Minden bizonnyal a középkori egyházi építészeti emlékek köre nem korlátozódik a fentebbi két látványos példára, azonban falkutatások és a templomok történeti forrásait feltáró alapmunkák hiányában több templom esetében nehéz pontosan meghatározni, hogy a későbbi építészeti formák mily mértékben rejtenek középkori előzményeket. Szilágyborzás esetében a szentély sokszögzáródása és ablakainak kialakítása nagy valószínűséggel erre utal, azonban középkori részletek más templomok esetében is joggal feltételezhetőek. A század folyamán a református gyülekezetek jórészt a középkori plébániatemplomokat használják, és mindössze ritkán került sor a temp- 117

119 Markó Szabó Kovács Molnár- Kovács Szalma Makkai lomok átépítésére vagy bővítésére, a 18. században a Habsburg kormányzat tiltó rendelkezései akadályozták a protestáns gyülekezetek nagyobb arányú építkezéseit. A nagy áttörést II. József 1781-es türelmi rendelete hozta, amely kisebb korlátozásokkal, de lehetővé tette a protestáns egyházak számára is az istenházak vagy tornyok időtálló anyagból való építését. E rendeletet követően építettek a 18. század utolsó évtizedében vagy a következő évszázad elején, Erdély és Magyarország többi vidékéhez hasonlóan, a régió református gyülekezetei is nagyobb, korszerű későbarokk architektúrájú templomokat. Szép példája a szilágysági későbarokk egyházi építészetnek a szilágybagosi ( ) és a szilágyborzási református templom, a nagyfalusi (ép. 1783) és szilágyzoványi templom monumentális tornya (ép. 1792), valamint az ippi templom, amelynek szentélyét 1793-ban bővítették, majd 1825-ben barokkos megjelenésű tornyot építettek nyugati oldalára. Szintén a barokk formák késői jelenlétét példázza a kisebb méretű, 1809-ben épített rátoni református templom. A szilágybagosi templom esetében kimutatható, hogy mesterei a korabeli Erdély sokat foglalkoztatott pallérai közül kerültek ki, a levéltári adatok tanúsága szerint a kolozsvári Leder József és Sommer János építették. Az ő közreműködésük feltételezhetően a főúri patrónusok érdeme, az építkezések támogatói ugyanis báró Bánffy Elek és felesége gróf Györfi Mária voltak. Szintén a 18. század folyamán építették fel a vizsgált települések görög katolikus román közösségei jellegzetes fatemplomaikat. Paradox módon e szintén látványos épülettípusnak az 1792-ben épült porci egykori görög katolikus fatemplom az egyetlen máig fennmaradt példája, mivel a többi település esetében a század folyamán a tehetősebbé vált gyülekezetek az időtálló anyagból épített új templomok emelése során elbontották régi épületeiket. Pl. Krasznán a két világháború közti időszakban, Máronban pedig az 1960-as években került lebontásra a 18. századi fatemplom, de a sort folytathatnánk Szilágycseres, Kaznacs, Detrehem, Ölyves, Alsóvalkó fatemplomaival, amelyeket még a 20. század közepén dokumentáltak, majd a század második felében kivétel nélkül le is bontottak. A fennmaradt emlékek jelentősége nemcsak annak tulajdonítható, hogy a román közösségek jellegzetes emléktípusát képviselik, hanem emellett az egykor a kisebb magyar protestáns és katolikus gyülekezetek esetében vagy az uradalmak és a népi építészet különböző területein is előforduló faépítészet látványos emlékei, és e terület egykori gazdagságának beszédes mementói. Amint azt a porci példa is bizonyítja, jelentőségüket a belső tereik festett dekorációja és régi ikonjaik gazdag gyűjteménye is növeli. A vidék egyházi építészetének jól elkülöníthető csoportját képezik a 19. századi historizáló templomok. Ezek sorában a legkorábbi az 1858-ban fel

120 Kultúra, természet, örökség Délnyugat-Szilágyságban szentelt krasznai római katolikus templom, melynek jellegzetes neoreneszánsz architektúrája egyedülálló ezen a vidéken. Berendezésének kiemelkedő darabja neoromán felépítményű főoltára, melynek oltárképe a korabeli neoreneszánsz jellegű egyházi festészet jó színvonalú emléke, formai jegyei alapján festője feltételezhetően valamelyik korabeli központ (Bécs, Pest) képzett mestere lehetett. Historizáló formajegyek jellemzik a szilágybürgezdi (1867) és alsóvalkói református templom (1896), valamint a hosszúaszói egykori görög katolikus templom (1870 körül) épületeit. A világi építészet középkori és koraújkori emlékeinek legjelentősebb épületei a vizsgált régió területén a középkorban átfogó nagy királyi uradalomhoz, a valkói váruradalomhoz és a 15. század folyamán ebből fokozatosan kiszakított nagyfalusi központú losonci Bánffy családi birtokokhoz kötődnek. A középkori valkói uradalom központja a Valkóváralja település fölötti erdővel borított Várhegyen a romjaiban ma is fennálló vár volt. Első említése 1317-ből származik, azonban kiépítése minden bizonnyal ennél korábbi, az es tatárjárást követő IV. Béla kori várépítési kezdeményezésekhez köthető. A középkor századaiban a környék településeinek jelentős része a valkói váruradalomhoz tartozott, a 15. században például nem kevesebb mint 33 falu alkotta a kiterjedt uradalmat. Később, a 15. század elején ebből az uradalomból szakadt ki a Bánffyak nagyfalusi birtokteste, majd a későbbiekben a krasznai uradalom. A valkói vár fénykora a század volt, melynek szerepe Várad 1660-as török kézre kerülése után újból felértékelődött, amikor rövid ideig a fejedelemség egyik végváraként működött ben rombolták le a törökök, és később már nem építették újjá. A környék legjelentősebb nemesi rezidenciái a Bánffyak nagyfalusi kastélya és udvarháza. A Bánffyak nagyfalusi udvarházát már a 15. században említik. A birtok osztásával a család több ágának is volt a településen udvarháza. Az írott adatok tanúsága szerint a 18. század folyamán párhuzamosan legalább 3 4 különböző udvarházuk, és emellett több udvarháztelkük volt a faluban. A család legfontosabb rezidenciája a mai kastély helyén állhatott, ezt a 16. század utolsó évtizedeiben várárokkal övezett várkastéllyá építették át, melynek késő reneszánsz kapuzata az 1980-as évekig fennmaradt. A település központját uraló emeletes kastély mai épületét a 18. század utolsó évtizedeiben építtette báró Bánffy György ( ), Kraszna és Doboka vármegyék főispánja és felesége, Wesselényi Zsuzsanna ( ). A kastély melletti telken áll a család másik ágának földszintes, szintén későbarokk formavilágú udvarháza. Míg a kastély esetében az egykori gazdasági épületeket lebontották, az udvarháztelek körül kivétel nélkül fennmaradt az 1800 táján épült egy- 119

121 Markó Szabó Kovács Molnár- Kovács Szalma Makkai kori tiszttartói és cselédlakások, gabonás és istálló épületegyüttese. Az udvarház építtetői feltételezhetően a család másik ágához tartozó Bánffy László (mh. 1806), vagy ennek János nevű fia ( ) lehettek. Az ő nagyfalusi udvarukban házitanítóskodik a 19. század elején Ruzitska György, bécsi származású zeneszerző, a korabeli erdélyi zenei élet egyik nagyhatású egyénisége. Feltételezhetően szintén az említett Bánffy Jánoshoz köthető az udvarház mögött töredékeiben máig fennálló díszkert kialakítása is, amely a katonai térképek tanúsága szerint átnyúlt a Berettyón túli területre is, ahol a park mellett az uradalom gazdasági udvarai húzódtak. Ez utóbbinak máig fennmaradt emléke egy 19. századi tégla gazdasági épület az Ady Endre utcát az Állomás utcával összekötő sikátor sarkán. A települést jellemző uradalmi mezőgazdasági gazdálkodás másik érdekes emléke egy nagyméretű téglacsűr a település Bagos felőli részén. A Bánffy család nagyfalusi építészeti emlékeinek sorában a későbbi korszakokból érdemes kiemelni a báró Bánffy Albert ( ) által a lápisi erdő délnyugati szélén a 20. század elején épített svájci villa jellegű vadászlakot, valamint az 1914-ben létesített Bánffy János féle szeszgyár ipari műemlék jellegű épületegyüttesét. A Bánffy család már a 18. századtól rendelkezett egy bagosi rezidenciával is, mely az elmúlt évtizedek szakszerűtlen beavatkozásai ellenére máig őrzi jellegzetes későbarokk tömegalakítását és építészeti részleteit (a helytörténeti irodalom szerint az 1710-es években épült, formái azonban inkább a század második felére utalnak, s feltételezhetően az ebben az időszakban a legnagyobb bagosi birtokrészt bíró báró Bánffy Elek udvarházaként épült, majd a 20. század elején a Kéthely István birtokába jutott). A Bánffy család nagyfalusi és bagosi kastélya és udvarházai mellett Krasznán maradtak fenn nemesi rezidenciák. Művelődéstörténeti szempontból a legjelentősebb ezek sorában Cserey Farkas egykori udvarháza volt, melynek egykori kertjét, melyről Kazincy Ferenc is elismerően ír erdélyi leveleiben, az első erdélyi botanikus kertként tartják számon. A Cserey udvarházat és környezetét sajnos elsodorták a XX. század közepének történelmi változásai, azonban a település mai óvodája, valamint a központban álló báró Györffy-villa a település nemesi építészetének igényes emlékei. A vizsgált települések épített örökségének meghatározó részét képezik a még viszonylag nagy számban fennmaradt, zömmel a század fordulójára, vagy a 20. század első évtizedeire datálható népi építészeti emlékek. Megjelenésük az Alföld népi építészetének hatását tükrözi: általában utcavonalas beépítéssel merőlegesen az utcára épültek a vert- vagy boronafalas lakóházak, az udvari homlokzat hosszán végigfutó tornáccal, a telket az utcával 120

122 Kultúra, természet, örökség Délnyugat-Szilágyságban párhuzamosan lezáró gazdasági épülettel. Terepbejárásaink során szomorúan tapasztaltuk, hogy a régió épített örökségének ez az emléktípus a legveszélyeztetettebb része, sokszor a dokumentált népi emlékek legszebb példái elhagyatva, lakatlanul állnak, az összeomlás veszélyezteti őket. Különösen érdekes, és a jövőben akár turisztikai szempontból is jól hasznosítható emlékei a térségnek a települések melletti szőlőhegyek pincesorai, amelyek esetében a 19. század első felére keltezhető építmények is előfordulnak. Természetesen a 19. század végétől kezdődően a vizsgált régióban is jól megfigyelhető a városi építészet hatása a kisebb települések építészeti képére. Ebben a tekintetben érdemes kiemelni Kraszna településközpontjának kisvárosias jellegű historizáló épületeit vagy Nagyfalu épített örökségének több emlékét (pl. a mai állatorvosi rendelő neoreneszánsz jellegű kúriákat idéző előkertes épületét, a Petőfi Sándor utca 48 és a Nagy utca 1. szám alatti épületek szecessziós elemekkel díszített homlokzatait), de említésre érdemes a szilágybagosi református parókia historizáló neobarokk épülete is. A vizsgált kisrégió épített örökségének inventarizálása során a konkrét emlékek számbavétele mellett megfigyelhető volt néhány olyan általános jelenség is, amelyet a jövőben érdemes figyelembe venni az épített örökség fennmaradását és hasznosítását elősegítő programok tervezése során. Az országos műemléklista hiányosságai köztudottak, azonban az inventarizált tájegység esetében ez hatványozottan érvényes, és számos történeti vagy építészeti szempontból jelentős emlék nem szerepel rajta. Ezen emlékek országos védettségű műemlékké nyilvánítása nemcsak a védelmüket szolgálhatná, hanem különböző támogatási mechanizmusok révén felújításukhoz is jelentős mértékben hozzájárulhatna. A helyi jelentőségű emlékek esetében a helyi védelmi rendelkezések is elősegíthetnék az épített örökség fennmaradását, főként a sok esetben végnapjaikat élő népi építészeti emlékek néhány jellemző példájának továbbörökítését. A régiót is érintő általános jelenség a települések hagyományos faluképének rohamos átalakulása, mely esetében az önkormányzatok által kidolgozott helyi szabályozások segíthetnének a történeti és hagyományos építészeti értékek megőrzésében és abban, hogy a modernizációs folyamatok tervezői tekintettel legyenek épített örökségünkre. 121

123 Markó Szabó Kovács Molnár- Kovács Szalma Makkai RÉGÉSZETI LELŐHELYEK ÉS TÖRTÉNETI TELEPÜLÉSFEJLŐDÉS A történelem különböző szakaszaiban bekövetkezett fontosabb társadalmi és strukturális változások értelmezése komoly tudományos kihívás. A társadalomrégészeti kutatásoknak, mind a kérdésfelvetés mind a levont következtetések szempontjából, túl kell mutatnia a településeket és tárgyakat leíró-osztályozó invesztigációs módszerek nyújtotta válaszokon. A különböző közösségek történeti fejlődését területi, társadalmi és gazdasági összefüggéseiben kell vizsgálnunk. Vizsgálataink során ötvözni kell a hagyományos régészeti alapkutatást, 6 a régészeti-antropológiai összehasonlító megközelítések nézőpontjait és a térinformatikát. Külön figyelmet kell szentelnünk az emberi közösségek és környezetük időben változó kapcsolatrendszerének, annak, hogy a települések hogyan illeszkednek a kutatott régió településhálózatába, mekkora egyes központi telepek vonzáskörzete, milyen függőségi viszonyok alakultak ki a telepek illetve a nagyobb területi egységek szintjén. (Részletesebben lásd Renfrew Bahn 1999: 165sqq.) Pierre Bourdieu társadalomelméleti megközelítése 7 megfelelő hátteret szolgáltat a településrendszeri sajátosságok társadalom-szervezeti átalakulásokkal való összekapcsolására. 8 Az állandó törzsterület, a társadalom formális vezetése valamint az egyéni és csoportos identitás megerősödése hozzájárul a közösség kognitív térképének, belső rendszabályainak és kollektív emlékezetének kialakulásához. Minden társadalom ún. 6 A jelentős költségigényű, nagyobb kiterjedésű szisztematikus régészeti feltárások napjainkban egyre ritkábbak. A legtöbb esetben adataink hiányosak, hiszen ismereteink főleg az ismételt terepbejárások eredményeire és a non-destruktív régészeti kutatások adataira korlátozódnak. A terepen azonosított lelőhelyek időrendi besorolása gyakran csak tág korszakolást (neolitikum, bronzkor, vaskor, római kor, népvándorlás kor, középkor stb.) jelent. 7 Bourdieu a társadalmat folyamatos történelmi felhalmozás eredményének tekinti. Munkásságában központi helyet foglal el a társadalmi hierarchiát kialakító mechanizmusok vizsgálata. A hatalmi viszonyok újratermelődésében és legitimációjában kiemelt jelentőséget tulajdonít a kulturális és szimbolikus tényezőknek. Posztstrukturalista gondolatisága a cselekvő személye, ennek szándékai vagy a cselekvés körülményei helyett az ún. mélystruktúrákra összpontosít. Utóbbiakat modelleknek és a társadalmi folyamatok mozgatórugóiként kezeli. A történelem termékeként a habitus termeli az egyéni és társadalmi szokásokat biztosítva a múlt tapasztalatainak aktív jelenlétét, a legitimizáló tradíciót. Bourdieunek a kabil falura/házra vonatkozó tanulmányai, a társadalom és ennek épített illetve tárgyi környezete közötti interakciókat vizsgálja. A ház és a település szintjén, a mindennapi gyakorlatban alakul ki a habitus. (Bourdieu 1977: 1sqq; Bourdieu 1990: 23sqq.) 8 Gyakorlati alkalmazására példa: Gyucha Parkinson 2007, Salisbury

124 Kultúra, természet, örökség Délnyugat-Szilágyságban konnektív struktúrákat, közös tapasztalati és cselekvési tereket hoz létre. A közös helyzet tudatosulása, a térben és időben ismétlődő társadalmi-gazdasági cselekedetek a kultúra mozzanataivá válnak, az idegennekkel szemben egységgé kovácsolva a különböző társadalmi csoportokat. A környezeti sajátosságok meghatározták a vizsgált terület településtörténeti fejlődését. A Kraszna és a Berettyó jégkorszak végén kialakult mocsarakkal és kisebb nyílt vizekkel tarkított, pataktól barázdált teraszait a szél fokozatosan a mai jellegzetes tájjá szelídítette. A paraszti, majd nagyipari gazdálkodás, a folyószabályozások következtében a mozaikos természeti környezet napjaink kultúrpusztájává lényegült át. A művelhető területek különböző történeti korokban való intenzív kihasználásáról tanúskodnak a palinológiai vizsgálatok során jelentősebb mennyiségben előkerült gabonafélék és taposottgyomok pollenjei. A régészet és régészeti zoológia adatai is mutatják, hogy a régió nagyállattartó, gabonatermesztő kultúrái, erdőirtással, kisebb kiterjedésű legelőket és szántókat alakítottak ki. A fák pollenarányának ciklikus változása által jelzett fakitermelés, nemcsak a könnyebb vadászatot és a paraszti gazdálkodásmód részét képező hatékonyabb állattartást biztosította, hanem a fémkohászathoz és kerámiaművességhez szükséges tüzelőanyag előállítását is. (Sümegi Bodor 2000: 87, Fărcaş Tanţău 2004: 230sqq, Tanţău et al. 2009: 172, Feurdean et al. 2010: 2203sqq.) Az ember nemcsak válaszol a környezeti hatásokra és ennek változásaira, 9 hanem cselekvő individuumként alakítja világát környezetének jellegzetességei és saját kognitív térképének megfelelően (Tilley 1994: 10sqq, Hodder 2000: 21sqq). Kutatómunkánk során ötvöztük a könyvtári dokumentációs tevékenységet a terepmunkával, és a régészeti feltárással. Vizsgálataink mintegy 143 régészeti lelőhelyre terjedtek ki, de rengeteg tennivaló és terepmunka maradt még hátra. Kutatásaink során hét modern település határában található mintegy 143 régészeti lelőhelyet listáztunk (Szilágybagos/Boghiș: 9 telep és 12 halom; Szilágyborzás/Bozieș: 10 telep; Szilágynagyfalú/Nușfalău: 21 telep; Kraszna/Crasna: 14 telep; Krasznahosszúaszó/Huseni: 4 telep és 19 halom; Máron/Marin: 6 telep és Rátony/Ratin: 3 telep). A lelőhelyek adatlapjai 9 Az emberi adaptáció, az adaptív rendszerek és az adaptációs pályagörbék fogalmának széleskörű régészeti és társadalomtudományi alkalmazása alapvetően a kulturális adaptáció megértésére szolgál (Kirch 1980: 101, O Brien Holland 1992: 36sq). A funkcionalista antropológia és a kulturális ökológia meglátását, miszerint a társadalmi és kulturális változások a rájuk való természetes igény kialakulásának pillanatában következnek be (Malinowski 1960: 16), azzal kell kibővítenünk, hogy csak az időben ismétlődő és a természetes szelekció alakította adaptív szociokulturális újítások vezetnek tényleges adaptációhoz (O Brien Holland 1992: 55). 123

125 Markó Szabó Kovács Molnár- Kovács Szalma Makkai 40 pontba rendezett régészeti, műemlékvédelmi és topográfiai adatokat illetve térképi és fotódokumentációt tartalmaznak. A vizsgált lelőhelyek között 25 őskori (8 neolit, 10 rézkori, 7 bronzkori, 2 koravaskori), 2 dák és 19 római kori, 32 kora- és késő népvándorlás kori és 3 árpádkori és több középkori települést találunk. Jelentős a kormeghatározás nélküli halmok száma is. A települések és halmok térképre és függőleges légi felvételekre vetítése alapját képezik a kutatásnak és térinformatikai eszközökkel történő településrégészeti modellezésnek. A kutatás jelenlegi állapotában megállapítható, hogy a völgyenként 3 5 síktelelepből álló, a tájban szóródó településláncok tekinthetők a településrendszer alapegységének. A legtöbb esetben az adataink hiányosak, hiszen ismereteink csak az ismételt terepbejárások nyújtotta információkra korlátozódnak. Ahol régészeti kutatás történt, az főleg csak a kisebb teleprészletekre terjedt ki. Külön problémát jelent a település-láncolatok időbeni ciklikus használatának kérdése: hány generáción keresztül használnak egy ilyen települést. Szintén bizonytalan adatokkal rendelkezünk a környezet kiaknázásának módját és mértékét illetően is. Ez a kérdéskör szervesen kapcsolódik a telepek betelepültségének időbeni változásaihoz. Az erdélyi és ezen belül a szilágysági településrendszerre nem alkalmazható egy egységesen általános model. A telepeket alapító kultúrák eltérő sajátosságai, az elterjedési területek speciális topográfiai és ökológiai adottságai meghatározták a kialakult településhálózat milyenségét. A topográfiai adatatok térképre vetítése rámutatott, hogy a különböző korokban és társadalmi keretek között élő északnyugat erdélyi történeti közösségek egymástól földrajzilag jól elkülönülő komplex integratív szervezeti egységekbe tömörültek. Az integratív egységek méreteinek és szerkezetének összehasonlító vizsgálata rámutatott a kutatott területek települési mintázatának időbeli változásaira és a térbeli különbségekre. A kutatott korszak településtömbjeinek strukturális összetettsége magas, a vizsgált területen végbement tömbképződés két szintje követhető nyomon: a különböző településláncok tömbökbe való szerveződése illetve a településtömbök szupertömbökbe való tömörülése. 10 Felmérésünk bár a kutatás jelenlegi állapotában nem léphet fel a teljesség igényével, azt mutatja, hogy a vizsgált szilágysági kistérség számos értékes régészeti emlékkel büszkélkedhet. Ezek részletes felmérése és integrált védelme szervesen kapcsolódik a terület egyediségének megőrzéséhez. 10 A megállapítás a terület jelenlegi kutatottságát tükrözi és az adatfelvételi stratégiának eredménye

126 Kultúra, természet, örökség Délnyugat-Szilágyságban SZAKIRODALOM BOURDIEU, Pierre 1977 Outline of a Theory of Practice. Cambridge University Press, Cambridge The Logic of Practice. Stanford University Press, Stanford. FĂRCAŞ, Sorina TANŢĂU, Ioan 2004 The Human Presence in Pollen Diagrams from Romanian Carpathians. Antaeus FEURDEAN, Angelica WILLIS, Katherine J. PARR, Catherine L. TANŢĂU, Ioan FĂRCAŞ, Sorina 2010 Post-glacial patterns in vegetation dynamics in Romania: homogenization or differentiation? Journal of Biogeography GYUCHA Attila PARKINSON, William A A késő neolitikum-kora rézkor átmeneti időszakának társadalomszerkezeti változásai az Alföldön. Rekonstrukciós kísérlet (Changes in Social Organization During the Transition from the Late Neolithic to the Early Copper Age Periods on the Great Hungarian Plain: An Attempt at a Reconstruction). Archaeológiai Értesítő 132. (1) HODDER, Ian 2000 Agency and individuals in long-term processes. In: Dobres, M. Robb, J. (eds.): Agency in archaeology. Routledge, London, KIRCH, Patrick V The Archaeological Study of Adaptation: Theoretical and Methodological Issues. In: Schiffer, M. B. (ed.): Advances in Archaeological Method and Theory. vol. 3. Academic Press, New York, O BRIEN, Michael J. D. Holland, Thomas 1992 The Role of Adaptation in Archaeological Explanation. American Antiquity 57. (1) RENFREW, Colin BAHN, Paul 1999 Régészet. Elmélet. Módszer. Gyakorlat. Osiris Kiadó, Budapest. SALISBURY, Roderick B Az Alföld neolitikus és rézkori településszerkezetének vizsgálatai fúrásadatok elemzésével: A Neolithic Archaeological Settlements of the Berettyó-Körös Project (NASBeK) előzetes eredményei. In: Martyin Emília (sorozatszerkesztő): Körös-menti évezredek. Ré- 125

127 Markó Szabó Kovács Molnár- Kovács Szalma Makkai gészeti Ökológiai és Településtörténeti Kutatások a Körös-vidéken. (Gyulai Katalógusok, 13.) Gyula, SÜMEGI Pál BODOR Elvira 2000 Sedimentological pollen and geoarchaeological analysis of core sequence at Tököl. In: Poroszlai, I. Vincze, M. (eds.): Százhalombatta Archaeological Expedition (SAX) Annual Report 1. Matrica Museum, Százhalombatta, TILLEY, Christopher 1994 A Phenomenology of Landscape Places, Paths and Monuments. (Explorations in Anthropology. A University College London Series.) Berg Publishers, Oxford

128 Kultúra, természet, örökség Délnyugat-Szilágyságban KÉPEK 1. Tölgyfás legelő Szilágynagyfalu mellett a Lápisi erdőnél (Markó B. fotója) 2. A krasznai református templom 3. A szilágynagyfalusi református templom 127

129 Markó Szabó Kovács Molnár- Kovács Szalma Makkai 4. A szilágynagyfalusi Bánffy-kastély 5. Eladó szőlőbeli ház (Lecsmér) 128

130 Kultúra, természet, örökség Délnyugat-Szilágyságban 6. Hazaköltözés a szőlőbeli házból (Lecsmér) 129

131

132 POZSONY FERENC AZ ERDÉLYI ÉS A MOLDVAI NÉPBALLADÁK TÁRA A népballadák összegyűjtésének, kiadásának szükségességét és jelentőségét a magyar elit a 19. század közepén fogalmazta meg, amikor gyors lépésekkel megkezdődött és kibontakozott a polgári magyar nemzet, nemzeti kultúra és identitás kiépítése (Löfgren 1989). A hazai értelmiségiek általában nyugat-európai, legtöbbször német példák alapján kezdtek érdeklődni a falusi földművesek ajkán élő balladák iránt. Mivel Kelet-Európában igencsak megkésett a nemzetállamok kiépítése, a folklórnak, a népballadáknak, elsősorban a nagytörténelmek és a nagyhagyományok hiányában, megnőtt a szerepe a nemzeti műveltség megszerkesztésében, valamint a nemzeti azonosságtudat kiépítésében, megerősítésében és reprezentációjában (Hofer 1989, 1991; Niedermüller 1991; Blaga 1936). Érdekes tény, hogy a legkorábbi hazai folklór- és balladagyűjtésekre a magyar nyelvterület keleti peremterületén került sor. Petrás Ince János ( ), Moldvában élő művelt minorita szerzetespap, Döbrentei Gábor, a MTA titkárának kérésére még 1841-től kezdett hozzá a csángó falvakban élő magyar nyelvű folklórszövegek, köztük balladák leírásához. Habár lejegyzéseinek egyrészét még életében közölték a Pesten megjelenő Tudománytárban és Magyar Nyelvőrben, moldvai balladagyűjtései azóta sem váltak a magyar nemzeti folklórkorpusz, kultúra szerves részévé. (Domokos 1979, Tánczos 2014.) Kriza János 1842-ben, a Kisfaludy Társaság pedig 1843-ban tette közzé első ízben gyűjtési felhívását. Mivel a tudós társasághoz csakhamar igen jelentős folklórszöveg érkezett be, Erdélyi János összesen 176 gyűjteményből 131

133 Pozsony Ferenc válogatta össze a Népdalok és mondák köteteit, melyekben összesen 1392 verses alkotás és 35 monda, mese látott nyomdafestéket. A háromkötetes folklórgyűjtemény anyagát öt gyűjtő 115 székelyföldi szöveggel gyarapította. (Erdélyi szerk Lásd Olosz 2003: 73.) Kriza Jánosnak köszönhetjük az első jelentősebb székelyföldi népköltészeti gyűjtemény megszerkesztését és kiadását. A művelt unitárius lelkészben viszonylag korán megfogalmazott az a gondolat, hogy teológusokkal, barátaival és munkatársaival együtt összegyűjti a szülőföldjén élő folklóralkotásokat, népballadákat. Németországi tanulmányútja során korábbi elhatározása tovább erősödött, s német minták alapján kutatási tervét, programját még tudatosabban megfogalmazta. (Antal Faragó Szabó 1971: ) Vadrózsák című székely népköltési gyűjteményének első kötete végül is Kolozsvárt jelent meg 1863-ban (Kriza 1863). Második kötete azonban csak másfélszáz évvel később, 2013-ban látott nyomdafestéket (Kriza 2013, Szakál 2012). A gyűjteményben közölt klasszikus székely népballadák jelentős mértékben növelték a hazai magyar értelmiségi réteg büszkeségét, akik a nemrég felfedezett ószékely balladákat a magyar nemzeti műveltség igen becses részének tartották. A Vadrózsákban közzétett balladaszövegek legművészibb részét a kiegyezést követő évtizedekben beszerkesztették a népiskolákban használt tankönyvekbe. A székely népballadák így széles körben ismertté váltak az egész nyelvterületen, s csakhamar kanonizálódtak a magyar nemzeti irodalom szimbolikus szövegeiként. A gyűjtemény megjelenését azonban heves eredetvita követte, mivel fiatal román értelmiségiek azzal vádolták meg Krizát, hogy a kötetében közölt balladákat voltaképp román folklórszövegekből fordította magyarra. Az Arany János által Vadrózsapörnek nevezett értelmiségi disputa végül is újabb terepgyűjtéseket, elmélyült és szerteágazó összehasonlító vizsgálatokat eredményezett, melyek végül is egyértelműen bebizonyították, hogy a kelet-európai népeknél összegyűjtött balladatípusok nemzeti változatai nemcsak a szomszédos népeknél, hanem szerte Európában előfordulnak. (Német G. 1982, Zsigmond 1982.) Kriza János és gyűjtőtársai áldozatos munkával végül is változatokban gazdag gyűjteményeket alkottak és szerkesztettek, melyek sikeresen bizonyították, hogy a népballadák a magyar népköltészet szerves részét alkotják, sajátos etnikai vonásokkal rendelkeznek, nem utolsó sorban pedig különleges esztétikai, költői minőségeket is hordoznak (Arany Gyulai 1872, Kriza Orbán Benedek Sebesi 1882). Szabó Sámuel ( ), a marosvásárhelyi és a kolozsvári református kollégium művelt tanára, Kriza János és Orbán Balázs méltó kortársa volt

134 Az erdélyi és a moldvai népballadák tára Diákjaival együtt végzett gyűjtései azt is jelezték, hogy archaikus elemekben gazdag népköltészet élt még akkor nemcsak a Székelyföldön, hanem Kalotaszeg, Mezőség és Szilágyság magyar falusi közösségeiben is. Érdekes tény, hogy Szabó Sámuel marosvásárhelyi tanítványainak klasszikus értékű balladagyűjteménye egészen az utóbbi évekig kéziratban kallódott. (Szabó 2009.) Rédiger Ödön elsősorban kolozsvári tanárának, Kanyaró Ferencnek az ösztönzésére ban végzett népköltészeti gyűjtéseket Szabédon, ahol édesapja unitárius lelkész volt. A Dimény Mózesné Szabó Annától lejegyzett folklórszövegek azt tanúsították, hogy az erdélyi Mezőség és a Székelyföld határán fekvő településben a 19. század utolsó évtizedében még klasszikus balladatípusok helyi változatai éltek. (Olosz 2009.) Kanyaró Ferenc nagy lelkesedéssel szervezte és irányította között a kolozsvári unitárius kollégium diákjainak önképzőkörét, melynek keretében igen értékes folklór- és balladagyűjtést is végeztek. A tudós pedagógus 1896-ban elküldte a több mint kétszázötven balladát tartalmazó kéziratát Budapestre, hogy a Kisfaludy Társaság a Magyar Népköltési Gyűjtemény című sorozatban jelentesse meg. Habár a Társaság nem adta ki a címére elpostázott balladagyűjteményt, Kanyaró Ferenc diákjaival együtt kitartóan tovább folytatta erdélyi folklórgyűjtéseit (Olosz 2009: 7 8). A tudós tanár és diákjainak teljes gyűjteménye nemrég jelent meg nyomtatásban, mely összesen 421 erdélyi magyar népballadát és epikus éneket tartalmaz, tehát az egyik leggazdagabb és legértékesebb magyar népballadagyűjtemény (Kanyaró 2015). A századok fordulóján kibontakozó újabb erdélyi kutatások tovább gazdagították a magyar népballadák szöveg- és dallamkorpuszát (Seprődi 1974: , Viski 2011). Azonban Vikár Béla, Bartók Béla és Kodály Zoltán nemzedékének tagjai már nem csak szépirodalmi alkotásként, tehát esztétikai szempontok alapján gyűjtötték és elemezték a magyar népballadát. Megygyőződéssel hirdették, hogy a balladák szövegei és dallamai elválaszthatatlan, szerves egységet alkotnak, terepgyűjtéseik során pedig a korábbi nemzedékeknél még igényesebb, még pontosabb szöveglejegyzést honosítottak meg. Mivel a két világháború között időszakban Erdélyt és Moldvát már nem választotta el államhatár, több magyar kutató (Domokos Pál Péter, Veress Sándor, Lükő Gábor) felkereshette a csángó falvakat, azokban pedig újabb és újabb, a Kárpát-medencében már ritkán előforduló magyar nyelvű balladaszövegeket, valamint régies dallamokat jegyezhettek le (Domokos 1931, 1941; Veress 1989). A kolozsvári magyar folkloristák a második világháborút követő évtizedekben Faragó József és Jagamas János vezetésével kezdeményeztek és 133

135 Pozsony Ferenc folytattak rendszeres terepkutatásokat a moldvai csángó falvakban. Gyűjtéseikből 1954-ben jelentettek meg szakszerű válogatást, melyben nemcsak a balladák szövegeit, hanem azoknak dallamait is közölték (Faragó Jagamas Szegő 1954). Megjegyezzük, hogy Szegő Júlia korabeli moldvai gyűjtései csak pár évtizeddel később, 1988-ban Budapesten láthattak nyomdafestéket (Szegő 1988). Kallós Zoltán még az 1940-es években kezdte el mezőségi gyűjtéseit, majd azokat rendre Kalotaszegen, Moldvában és Gyimesben folytatta tovább. Az 1950-es évektől kibontakozó terepkutatásai egyértelműen azt tanúsították, hogy klasszikus népballadák nem csak a Székelyföldön, hanem Erdély vármegyei és Moldva csángó magyar falusi közösségeiben is élnek. Első jelentős gyűjteménye, a Balladák könyve 1970-ben jelent meg Szabó T. Attila gondozásában, szakszerű előszavával és jegyzeteivel (Kallós 1970). Kötete azóta számtalan kiadásban megjelent, s Kriza János Vadrózsák című székely népköltési gyűjteményéhez hasonlóan, újból lázba hozta a magyar értelmiségi réteg jelentős részét. A Balladák könyve tehát viszonylag rövid idő alatt a magyar nemzeti kultúra szerves részévé, nemzeti szimbólummá vált. (Legújabb bővített kiadása Kallós 2014.) Kiemeljük, hogy a magyar folklorisztika egyéniségkutató eredményeire és hagyományaira támaszkodva Kallós Zoltán térképezte fel és adta közre egyik legtehetségesebb klézsei csángó adatközlőjének, Szályka Rózsa ballada- és daltudását tükröző gyűjteményét (Kallós 1973). A szintén Klézsén élő Hodorog Luca folklór- és balladatudását az as években dokumentálták, majd a rendszerváltozást követő években adták ki balladáit, dalait és meséit (Pozsony Lásd még Seres Szabó 1991). Konsza Samu, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanára től kezdődően, diákjainak bevonásával széleskörű gyűjtőmozgalmat szervezett az iskola vonzáskerületéhez tartozó falvakban. Háromszéki magyar népköltészet című folklórgyűjteményük Faragó József szerkesztésében ben jelent meg. Annak szöveganyaga azt tükrözte, hogy a klasszikus balladák jelentős része a 20. század közepére már kiszorult a vidék élő folklórjából, azonban továbbra is népszerűek maradtak Háromszéken az új stílusú és betyárballadák, valamint a különböző lokális szerencsétlenségeket, tragédiákat megverselő helyi balladák. (Konsza 1957.) A sepsiszentgyörgyi mikós diákok gyűjtőmozgalmát az 1960-as évek elejétől kezdődően Albert Ernő szervezte újra, aki tanítványaival együtt mintegy 3000 csíki és háromszéki népballadát, illetve változatot gyűjtött össze. Ezekből összesen 425 darabot közölt Háromszéki népballadák című kötetében, mely 1973-ban jelent meg Faragó József gondozásában. A kiadvány anyaga azt 134

136 Az erdélyi és a moldvai népballadák tára tükrözte, hogy a régi stílusú népballadák a vidéken visszaszorultak, szinte eltűntek a kollektivizálást követő évtizedekben, s a legtöbb háromszéki faluban már csak a magyar ajkú cigányok halottvirrasztóiban maradtak fenn. Érdekes tény, hogy továbbra is népszerűek maradtak a székely közösségekben a különböző rabénekek és betyárdalok, valamint az új stílusú és lokális balladák. (Albert 1973.) Albert Ernő a rendszerváltozást követő években több újabb forráskiadványt is megjelentetett, melyekben a háromszéki cigányközösségekben továbbélő balladaéneklést dokumentálta (Albert 1998, 2000). Konsza Samu és Albert Ernő háromszéki gyűjtéseit Pozsony Ferenc folytatta tovább, aki elsősorban a felső-háromszéki, a Fekete-ügy folyó medencéjében élő magyar ajkú cigányok halottvirrasztóiban bukkant, korábban ritkán lejegyzett, klasszikus népballadák helyi változataira, ahol ritualizálódásukat is megfigyelhette, leírhatta (Pozsony 1981, 1984). Ráduly János 1975-ben megjelent kötetében mutatta be, hogy milyen népballadák maradtak fenn egy marosszéki falu élő szájhagyományaiban (Ráduly 1975). Szakszerűen megalapozott és összeállított tanulmányában pedig néprajzi és szociológiai módszerek segítségével elemezte a Kibéden élő nemzedékek balladaismeretét (Ráduly 2002). Majd önálló kötetében mutatta be legkiválóbb magyar ajkú cigányénekesének, Majlát Józsefné Ötvös Sára balladatudását és készletét (Ráduly 1979). Albert Ernő saját helyszíni gyűjtései alapján mutatta be a csíki népballadákat (Albert 2004), egy másik kiadványában pedig egyetlen gyergyói énekesének ballada- és daltudását közölte (Albert 1989). Lőrincz Ilona és Lőrincz József, egy Udvarhelyszéken dolgozó pedagógus-házaspár még az as években gyűjtötte össze a Székelypetken élő népballadákat (Lőrincz I. Lőrincz J. 2014). Seres András pedig az 1962-es kollektivizálást követő évtizedekben jegyezte le a barcasági magyar falvakban élő klasszikus és új stílusú balladák szövegeit (Seres 1984: 69 85). Horváth István, magyarózdi származású népköltő, szintén a második világégést követő évtizedekben gyűjtötte össze a szülőfalujában élő hagyományokat. A kiadványában közzétett balladaszövegek pedig azt tanúsítják, hogy Erdély középső részén, tehát a Kis-Küküllő és a Maros folyók közötti területeken is jelentős balladaköltészet élhetett egészen a 20. század közepéig. (Horváth 1971: ) Megjegyezzük, hogy Horváth István népzenei gyűjtései nemrég jelentek meg Budapesten Pávai István szerkesztésében (Pávai 2015). Keszeg Vilmos a rendszerváltozást követő évtizedekben gyűjtötte össze és közölte az utóbbi 150 évben Aranyosszéken lejegyzett népballadákat (Keszeg 2004, 2014). Véleménye szerint elsősorban olyan klasszikus és új stílusú nép- 135

137 Pozsony Ferenc balladák maradtak fenn a vidék magyar falvaiban, melyek egészen a közelmúltig érvényes erkölcsi és társadalmi értékekre, valamint élethelyzetekre utaltak (Keszeg 2004: 233). Olosz Katalin az 1960-as évek közepén végzett terepmunkát Gyerőmonostoron. Gyűjtései azt igazolták, hogy a kalotaszegi falvak nemcsak tárgyi kultúrájukban, hanem szóbeli költészetükben is számos régies elemet, veretes klasszikus balladákat őriztek meg (Olosz Almási 1969). Almási István Szilágyságban végzett népzenegyűjtései pedig azt igazolták, hogy a Partium és a történeti Erdély határán fekvő vidéken, egészen a 20. század közepéig, számottevő balladaköltészet élt (Almási 1979: ). Bura László tanítványaival együtt gyűjtötte össze a szatmári falvakban élő népballadákat. Eredményeiket 1978-ben sikerült megjelentetniük önálló kötetben, melynek anyaga azt is tükrözte, hogy a 20. század közepén már jóval kevesebb klasszikus és vígballada élt ebben a térségben, de a vidéken továbbra is népszerűek maradtak a kelet-alföldi tájakon szélesebb körben elterjedt betyárballadák és rabénekek, valamint új stílusú balladák. (Bura 1978.) ÖSSZEFOGLALÁS A magyar értelmiségiek csak a 19. század közepén fedezték fel az Erdélyben és a Moldvában élő népballadákat. A romantikus kultúraszemlélet jegyében, a nép ajkán élő balladákat egy ősi, egzotikus kulturális réteg relikviáinak tartották, éppen ezért sokáig csak a legrégebbi típusokat és változataikat keresték. A Vadrózsák megjelenését követő magyar román eredetvita újabb terepgyűjtéseket és rendszeresebb összehasonlító kutatásokat eredményezett, messzemenően elősegítette, hogy a székely népballadák beépültek a magyar nemzeti kultúra magjába, magyarságszimbólumokká váltak. Az időszakosan fellángoló eredetviták közepette többen foglalkoztak a magyar népballadák európai párhuzamaival (lásd Vargyas 1976 I.: 37 56) és a szomszédos népeknél élő variánsaival (Faragó 1977: , 1981, 2005: ). Kósa László figyelmeztetett arra, hogy a magyar kutatók 1945 előtt elsősorban az erdélyi román és szász kultúrát ért magyar hatásokat vizsgálták. Majd a második világháborút követő évtizedekben már legtöbbször a román hatás bemutatását tartották fontosnak (Kósa 1991: 198). Faragó József összehasonlító vizsgálatai során kiemelten foglalkozott A megölt havasi pásztor 136

138 Az erdélyi és a moldvai népballadák tára (Mioriţa), A halott testvér, Györgyike és Ilona, A leány és a lovas, Mezőbándi úrfi, Novák és Gruja interetnikus vonatkozásaival (Faragó 1977: , 2005: ). Miközben a 19. század közepén élő romantikus kultúraszemlélet jegyében a kutatók csak a legpatinásabb, a legrégibb, a legmagasabb esztétikai, költői minőségeket hordozó változatokat gyűjtötték össze, legtöbbször beavatkoztak az általuk lejegyzett balladaszövegekbe, hibáikat kijavították, korrigálták és megszépítették. Kihangsúlyozzuk, hogy a legismertebb 19. századi gyűjtők (Kriza János, Benedek Elek) alkotó, író és költő emberek voltak, így legtöbbször feljogosítva érezték önmagukat arra, hogy beleavatkozzanak a terepen összegyűjtött balladák szövegeibe. (Kriza 2013: , Olosz 2011: ) A 20. század elején kibontakozó népzenekutatások a szövegek és a dallamok szoros egységére mutattak rá, s egyúttal a balladaszövegek pontosabb lejegyzését is meghonosították fokozatosan. A folklórszövegek lejegyzésének gyakorlatában a szöveghűségre való tudatos törekvés csak a 20. század közepén bontakozott ki. Már a 19. század végéig megvalósított terepkutatások azt tanúsították, hogy Erdélyen belül nem csak a Székelyföldön, hanem Kalotaszegen, Mezőségen és Dél-Erdélyben, valamint a moldvai csángó magyar falvakban is számottevő balladaköltészet élt. A huszadik század első felében és közepén a kutatók újabb eredményes gyűjtéseket végeztek a moldvai csángó magyar falvakban, valamint Erdély vármegyei településeiben is. Majd a fokozatosan kibontakozó levéltári kutatások azt igazolták, hogy a magyar kultúra központi, újító centrumaiból a különböző balladatípusok, rétegek fokozatosan és folyamatosan terjedtek el a magyar nyelvterület keleti részein és peremterületein. Míg a polgárosodás, az urbanizáció, az iparosodás és a modernizáció gyökeresen átrendezte a Kárpát-medencében élő falusi magyar közösségek társadalmát és kultúráját, az élő balladaéneklés egyre inkább visszaszorult Erdély és Moldva hagyományőrzőbb vidékeire: Kalotaszegre, Mezőségre, Gyimesekbe és Moldvába. A kutatók Erdélyben azt is megfigyelhették, hogy a magyarsággal együttélő magyar ajkú cigányok a magyar népballadákat sok faluban fokozatosan átvették, majd pár évtizeden át még tovább éltették halottvirrasztóikban (Albert 1998, 2000; Pozsony 1981; Ráduly 1978). Mivel a kutatók a balladaszövegeket elsősorban szépirodalmi alkotásoknak tartották, többen foglalkoztak stilisztikai és költői eszközeikkel. Rámutattak arra, hogy az erdélyi és a székelyföldi klasszikus balladákat általában a 137

139 Pozsony Ferenc tömörség, gondolatpárhuzam, ismétlés, kihagyás, szimbolikus és metaforikus nyelvezet, drámai, epikus és lírai eszközök alkalmazása jellemzi. Kiemelték, hogy a moldvai változatok epikusabbak, szinte az európai balladaköltészet kialakulásának kezdeti, korai állapotát tükrözik és képviselik. Viszonylag kevesen foglalkoztak a magyar népballadák stílustörténeti besorolásával, párhuzamaival és kapcsolataival. Azonban már többen rámutattak, hogy az európai népballadák korábbi, régebbi előzmények és elemek felhasználásával voltaképp a reneszánsz idején alakultak ki, amikor az értelmiségiek, a különböző alkotók és gondolkodók elsősorban a földi élet szépségeire és nehézségeire, asszonysorsokra és érzelmekre terelték a figyelmet. Kihangsúlyozták, hogy a népballadák voltaképpen az európai reneszánsz jellegzetes költői alkotásai, melyek elsősorban a földi ember megpróbáltatásait, az egyéni érzelmek és vágyak, valamint a közösségi értékrend összeütközését fejezik ki sajátos művészi eszközökkel. (Vargyas 1976 II.: ) Habár napjainkig nem készült el rendszeres magyar balladatár, különböző tartalmi, szerkezeti és formai elemek, kulcsmotívumok, stílustörténeti jegyek alapján több kutató foglalkozott a magyar balladaköltészet tartalmi és formai rendszerezésével és tipologizálásával. Például Solymossy Sándor az első magyar néprajzi szintézisben, a Magyarság Néprajza harmadik kötetében a magyar balladákat a következő csoportokba sorolta: 1. általános mesetárgyúak, 2. törökvilágbéliek, század béliek, századiak, 5. helyi népballadák, 6. újabb keletkezésű betyárballadák, 7. víg balladák. (Solymossy 1935.) Ortutay Gyula és Kríza Ildikó az 1968-ban megjelentetett Magyar népballadák című reprezentatív kötetben a régi stíluson belül 1. klasszikus népballadákat, 2. vígballadákat és románcokat, 3. balladás dalokat; az új stíluson belül pedig 1. betyárballadákat és balladás dalokat, 2. családi eseményekhez, gyilkosságokhoz, szerencsétlenségekhez fűződő balladákat és balladás dalokat különített el (Ortutay Kríza 1968: ). Vargyas Lajos A magyar népballada és Európa című összefoglalásában a magyar népballadaköltészet alkotásait a következő stílustörténeti csoportokra tagolta: 1. régi, középkori balladák, 2. balladaszerű régi énekek, (20.) századi ponyvaballadák, 4. betyárballadák, 5. új balladák. (Vargyas 1976 II.: ) Faragó József a régi magyar népballadák sorában a következő tematikus csoportokat különítette el: 1. próbatételek, 2. szerelem, 3. tiltott szerelem, 4. az eladott leány, 5. asszonyi sors, 5. házasélet, 6. anya és gyermeke, 7. gyilkosok, 8. rabság és szabadság, 9. túlvilágiak. (Faragó 1973: ) 138

140 Az erdélyi és a moldvai népballadák tára Olosz Katalin a Vadrózsák második kötetének balladáit és epikus énekeit a következő tematikus csoportokra tagolta: 1. mágikus-mitikus, 2. szerelmi, 3. családi, 4. társadalmi konfliktus, 5. történeti, vitézi, rab, bujdosó, históriás, 6. hősi énekek, 7. sirató vagy balesetballadák, 8. bűntényballadák, 9. tréfás, csúfolódók. (Kriza 2013: 5 7.) Kríza Ildikó külön kötetet szánt a magyar legendaballadák műfaji, tartalmi és formai sajátosságainak meghatározására. A Mária-balladákon belül a következő csoportokat különítette el: 1. epikus énekek Mária születéséről, 2. énekek az egyiptomi menekülésről, 3. szálláskereső Mária, 4. Mária menynyegzője, 5. Mária halála, 6. fiát kereső Mária. A Jézus-énekek csoportjában pedig a következő tematikus csoportokat sorolta fel: 1. Jézus születése, 2. szálláskereső Jézus, 3. alamizsnakérő Jézus (Kríza 1982: 5 6.) Megjegyezzük, hogy nemcsak a magyar, hanem a román folkloristák is ezeket az énekeket a karácsonyhoz szorosan fűződő kántálóénekek, kolindák csoportjába sorolták (Dömötör 1983: 92 93, , ; Brătulescu 1981). A 19. század elején és közepén a magyar balladák gyűjtői még nem tartották fontosnak, hogy rögzítsék énekeseik nevét, nemét, életkorát, felekezetét, foglalkozását, írástudását, lakóhelyét stb. A kutatók csak a 19. század végétől és a 20. század közepétől fordítottak nagyobb figyelmet adatközlőik bemutatására. Az Ortutay Gyula nevével fémjelzett magyar egyéniségkutató iskola módszereit számos hazai balladakutató is hasznosította a 20. század második felében. Kallós Zoltán Szályka Rózsa, Ráduly János Majlát Józsefné Ötvös Sára, Albert Ernő Ádám Joákimné Kurkó Julianna, Pozsony Ferenc pedig Lőrinc Györgyné Hodorog Luca balladatudását, annak kiépülését, belső rétegeit, változását és szerepét elemezte (Kallós 1973, Ráduly 1975, Albert 1989, Pozsony 1994). Tehát a magyar mesegyűjtők mellett a balladakutatók is egyértelműen megfogalmazták, nem szabad túlhangsúlyoznunk az arctalan közösségek szerepét a népköltészet működésében, mivel a kivételes memóriával, zenei és énekesi tehetséggel megáldott egyének jelentős szerepet játszottak a balladaszövegek és dallamok memorizálásában, megőrzésében, alakításában és átadásában. Kallós Zoltán gyűjteményéből ismerjük, hogy Szályka Rózsa, aki nem is tudott írni vagy olvasni, s ritkán lépte át szülőfalujának határait, öszszesen 163 dalt ismert, azoknak 1010 versszakát, 3786 verssorát memorizálta. A klézsei énekes összesen 26 balladát ismert, melyek 406 versszakot és 1568 verssort tartalmaztak. (Kallós 1973: 7.) Az elmúlt évszázadban nagyon kevesen kutatták, hogy a népballadák voltaképp hogyan élnek a falusi közösségekben. Kevesen elemezték, hogy a különböző társadalmi (nemzedéki, nemi, etnikai, felekezeti, foglalkozási) 139

141 Pozsony Ferenc csoportok milyen balladaismerettel rendelkeznek. (Pozsony 1984: ) Az erdélyi folkloristák közül végül is csak Ráduly János vizsgálta meg a Kis-Küküllő völgyében fekvő Kibéden, hogy a népballadák milyen helyet foglaltak a falu köztudatában az 1962-es kollektivizálást követő évtizedben. Megjegyezzük, hogy Seprődi János ( ) saját szülőfalujában 22 kibédi népballada szövegét és dallamát jegyezte le a 20. század első évtizedében, míg az 1960-as években ugyanott Ráduly János tudatos, kitartó munkával már 50 balladatípus 150 változatát gyűjtötte össze. (Faragó Ráduly 1969: 505.) Helyszíni kutatásai során összesen 1210 személy balladatudására kérdezett rá. Gyűjtései idején a klasszikus népballadák már kiveszőben voltak a falu élő hagyományaiból, s csak páran ismertek új stílusú és helyi balladákat. Kibédi adatközlőinek jelentős része elsősorban magyar irodalmi tankönyvekben, különböző nyomtatványokban találkozott népballadákkal. (Faragó Ráduly 1969: A kutatás utóéletéről lásd még Ráduly 2002.) Mivel a szerves népballadaéneklés Erdélyben és Moldvában is rendre megszűnt, elsősorban a polgárosodás, a modernizáció és a globalizáció hatására, napjainkban már csak írott, levéltári forrásokból kerülhetnek elő újabb, eddig ismeretlen balladaváltozatok. Megjegyezzük, hogy a hazai és a magyarországi tudósok az Erdélyben féltve őrzött állami és egyházi levéltárak állagait csak az 1989-es rendszerváltozást követő években kutathatták szabadabban, amikor az erdélyi néprajzkutatók számára elérhetőkké váltak a magyarországi archívumok is. A magyar balladaköltészet eddigi szövegtárát, eredményeit, kutatástörténetét elsősorban Domokos Pál Péter, Faragó József, Olosz Katalin és Szakál Anna gyarapította különböző levéltári források segítségével. Kutatásaik során felszínre hozták és publikálták Petrás Ince János, Kriza János, Szabó Sámuel, Kanyaró Ferenc, Rédiger Ödön, Viski Károly kéziratokban lappangó gyűjtéseit, melyek teljesen új kontextusba helyezték a magyar balladagyűjtők eddigi eredményeit és munkásságát (Antal Faragó Szabó T. 1971; Domokos 1979; Kanyaró 2015; Keszeg 2004, 2014; Kriza 2013; Olosz 2009, 2011; Szabó 2009; Szakál 2012). Segítségükkel voltaképp ma teljesen újra lehetne írni, át lehetne értékelni a magyar balladakutatás eddigi eredményeit és történetét. Azonban a népballadák már annyira kihullottak a posztmodern emberek életéből, az értelmiségiek érdeklődési köréből, valamint a néprajz és az antropológia népszerű témái közül, hogy az újabban feltárt, hatalmas mennyiségű balladaanyag segítségével is nehezen lehet megváltoztatni az elmúlt 150 év alatt kialakult kánonokat

142 Az erdélyi és a moldvai népballadák tára A balladák tehát kiestek nemcsak az erdélyi és a moldvai élő szájhagyományokból, organikus népi kultúrából, hanem a néprajzi kutatások időszerű, divatos témái közül is. Mivel napjainkban nem jelentenek különösebb tudományos kihívást, megoldásra váró korszerű problémát, az utóbbi évtizedekben már ritkán készül róluk tematikus, formai, stilisztikai, szociológiai vagy antropológiai elemzés, tanulmány és összegezés. Megjegyezzük, hogy az elmúlt évtizedekben számos olyan reprezentatív balladaválogatás jelent meg, mely hatékonyan kiszolgálja a népballadaköltészet iránt érdeklődő értelmiségieket, pedagógusokat, népművelőket, diákokat. (Csanádi Vargyas 1954; Faragó 1973, 1998, 2002, 2006; Ortutay Kríza 1968; Vargyas 1976, 1979.) Kutatástörténeti összefoglalónk végén pár alapvető kérdésünket is megfogalmazzuk. Milyen jövőt szánunk az erdélyi és a moldvai magyar népballadáknak? Kötetekbe, archívumokba zárjuk vagy organizált formában, az oktatási és a művelődési intézmények segítségével revitalizáljuk, szervesen beépítjük posztmodern életünkbe? Kihangsúlyozzuk, hogy az Erdélyben és a Moldvában élő falusi közösségek az összmagyar és az európai balladaköltészet igen jelentős részét megőrizték egészen a 20. század második feléig. Az elmúlt másfélszáz évben összegyűjtött és szétszórtan publikált balladákat a magyar kulturális, szellemi örökség igen becses részének tekintjük. Éppen ezért fontos tudományos feladatnak tartjuk az erdélyi és a moldvai magyar népballadák szisztematikus összegyűjtését, szakszerű adatolását, rendszerezését, tipologizálását, digitalizálását, világhálón való közzétételét és elérhetővé tételét. IRODALOM ALBERT Ernő 1973 Háromszéki népballadák. Albert Ernő és tanítványai gyűjteménye Faragó József bevezetőjével és jegyzeteivel. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest Édesanyám sok szép szava. Ádám Joákimné Kurkó Julianna énekei. Albert Ernő gyűjtése. Kriterion Könyvkiadó, București Sok szép cigányleány. Háromszéki cigányoktól gyűjtött népdalok és balladák. Kovászna Megyei Népi Alkotások Háza, Sepsiszentgyörgy. 141

143 Pozsony Ferenc 2000 Szabad madár. Háromszéki cigányoktól gyűjtött népköltészet és levéltári okmányok. Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy A halálra táncoltatott leány. Csíki népballadák. Albert Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy. ALMÁSI István 1979 Szilágysági népzene. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest. ANTAL Árpád 1962 Balog Józsi balaldája keletkezésének és változásainak kérdéséhez. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények VI ANTAL Árpád FARAGÓ József SZABÓ T. Attila 1971 Kriza János. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár. ARANY László GYULAI Pál 1872 Elegyes gyűjtések Magyarország és Erdély különböző részeiből. (Magyar Népköltési Gyűjtemény I.) Atheneum, Pest. BLAGA, Lucian 1936 Spaţiul mioritic. Editura Cartea Românească, Bucureşti. BRĂTULESCU, Monica 1981 Colinda românească. The Romanian Colinda. (Winter-Solstice Songs.) Editura Minerva, Bucureşti. BURA László 1978 Szatmári népballadák. Munkatársaival gyűjtötte, bevezetővel és jegyzetekkel ellátta Bura László. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest. CSANÁDI Imre VARGYAS Lajos (szerk.) 1954 Röpülj, páva, röpülj. Magyar népballadák és balladás dalok. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest. DIMÉNY Piroska 1998 Aranyosszék népzenéje. Sajtó alá rendezte, jegyzetekkel ellátta, a CD-mellékletet szerkesztette Pávai István. Néprajzi Múzeum, Budapest. DOMOKOS Pál Péter 1931 A moldvai magyarság. Csíksomlyó A moldvai magyarság. A moldvai magyarság múltja és jelene. Százhúsz csángómagyar népdal. Negyedik, bővített kiadás. Kolozsvár Petrás Ince János élete és műve. In: Uő:...édes hazámnak akartam szolgálni... Szent István Társulat. Budapest, DÖMÖTÖR Tekla 1983 A népszokások költészete. Második, változatlan kiadás. Akadémiai Kiadó, Budapest

144 Az erdélyi és a moldvai népballadák tára ERDÉLYI János (szerk.) Népdalok és mondák I III. Pest. FARAGÓ József 1973 Gyönyörű Bán Kata. Régi magyar népballadák. Válogatta, szerkesztette, a bevezetőt és a jegyzeteket írta Faragó József. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár Balladák földjén. Válogatott tanulmányok, cikkek. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest Paralele între baladele populare româneşti şi maghiare. Anuarul de folclor II Ószékely népballadák. Összesítő válogatás Faragó József gondozásában, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár Csángó-magyar népballadák. Összesítő válogatás Faragó József gondozásában, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár Ismét a balladák földjén. Válogatott tanulmányok, cikkek. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest Régi erdélyi népballadák. Összesítő válogatás Faragó József és Olosz Katalin gondozásában, bevezető tanulmánnyal, utószóval és jegyzetekkel. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár. FARAGÓ József RÁDULY János 1969 A népballadák egy romániai magyar falu mai köztudatában. Ethnographia LXXX. (4) FARAGÓ József JAGAMAS János SZEGŐ Júlia 1954 Moldvai csángó népdalok és népballadák. Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, Bukarest. FOCHI Adrian 1975 Coordonate sud-est europene ale baladelor populare româneşti. Editura Academiei Republicii Socialiste România, Bucureşti Paralele folclorice. Coordonatele culturii carpatice. Editura Minerva, Bucureşti. HOFER Tamás 1989 Paraszti hagyományokból nemzeti szimbólumok adalékok a magyar nemzeti műveltség történetéhez. Janus VI. (1) A népi kultúra örökségének megszerkesztése és használata Magyarországon. In: Uő (szerk.): Népi kultúra és nemzettudat. Tanulmánygyűjtemény. Magyarságkutató Intézet, Budapest,

145 Pozsony Ferenc HORVÁTH István 1971 Magyarózdi toronyalja. Írói falurajz. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár. JAGAMAS János FARAGÓ József 1974 Romániai magyar népdalok. Közzéteszi Jagamas János és Faragó József. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest. KALLÓS Zoltán 1970 Balladák könyve. Élő hazai magyar népballadák. Kallós Zoltán gyűjtése Szabó T. Attila gondozásában. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest Új guzsalyam mellett éneklettem én özvegyasszony Miklós Gyurkáné Szályka Rózsa hatvanhat esztendős koromban Klézsén Moldvában. Lejegyezte, bevezetővel és jegyzetekkel ellátta Kallós Zoltán. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest Ez az utazólevelem. Balladák új könyve. Akadémiai Kiadó, Budapest Balladás könyv. Kallós Zoltán Alapítvány, Válaszút. KANYARÓ Ferenc 2015 Erdélyi népballadák és epikus énekek Kritikai kiadás. Kanyaró Ferenc szétszóródott hagyatékát összegyűjtötte, szerkesztette, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi Olosz Katalin. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár. KESZEG Vilmos 2004 Népballada. In: Uő: Aranyosszék népköltészete I-II. Mentor Kiadó. Marosvásárhely, Népballada. In: Uő: Aranyos-vidék. Honismereti könyv. Kriza János Néprajzi Társaság Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, KONSZA Samu 1957 Háromszéki magyar népköltészet. Konsza Samu gyűjteménye. Szerkesztette és a bevezetőt írta Faragó József. Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, Marosvásárhely. KÓSA László 1991 Erdély néprajza. Ethnographia 102. (3 4) KRÍZA Ildikó 1982 A legendaballada. Epikai-lírai alkotások az irodalom és a folklór határán. Akadémiai Kiadó, Budapest A magyar népballada. Fejezetek a balladakutatásból. Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszék, Debrecen

146 Az erdélyi és a moldvai népballadák tára KRÍZA Ildikó (szerk.) 1982 Kriza János és a kortársi eszmeáramlatok. Tudománytörténeti tanulmányok a 19. századi folklorisztikáról. Akadémiai Kiadó, Budapest. KRIZA János 1863 Vadrózsák. Első kötet. Székely népköltési gyűjtemény. Kolozsvár Vadrózsák. Második kötet. Erdélyi néphagyományok. Kriza János és gyűjtői körének szétszórt hagyatékát összegyűjtötte, szerkesztette, bevezető tanulmánnyal közzéteszi Olosz Katalin. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár. KRIZA János ORBÁN Balázs BENEDEK Elek SEBESI Jób 1882 Székelyföldi gyűjtés. (Magyar Népköltési Gyűjtemény III.) Budapest. LÖFGREN, Orvar 1989 A nemzeti kultúra problémái svéd és magyar példákon szemlélve. Janus VI. (1) LŐRINCZ Ilona LŐRINCZ József 2014 Székelypetki népballadák. Gyűjtötte Lőrincz Ilona és Lőrincz József. Bevezető tanulmány és jegyzetek Lőrincz József. Top Invest Könyvkiadó, Székelyudvarhely. NÉMETH G. Béla 1982 A Vadrózsa-pör és Arany. In: Kríza Ildikó (szerk.): Kriza János és a kortársi eszmeáramlatok. Akadémiai Kiadó, Budapest, NIEDERMÜLLER Péter 1991 A magyar folklór szövegbázisának megkonstruálása a 19. században. In: Hofer Tamás (szerk.): Népi kultúra és nemzettudat. Magyarságkutató Intézet, Budapest, OLOSZ Katalin 2003 Víz mentére elindultam. Tudománytörténeti, népismereti írások. Mentor Kiadó. Marosvásárhely Ne mondd, anyám, főd átkának. Dimény Mózesné Szabó Anna énekei. Szabéd, (Kriza Könyvtár.) Rédiger Ödön gyűjtését Kanyaró Ferenc hagyatékából bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi Olosz Katalin. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár Fejezetek az erdélyi népballadagyűjtés múltjából. (Kriza Könyvtár.) Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár. 145

147 Pozsony Ferenc OLOSZ Katalin ALMÁSI István 1969 Magyargyerőmonostori népköltészet. A szöveggyűjtemény Olosz Katalin, a dallamgyűjtemény Almási István munkája. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest. ORTUTAY Gyula 1935 Székely népballadák. Budapest. ORTUTAY Gyula KRÍZA Ildikó (szerk.) 1968 Magyar népballadák. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest. PÁVAI István 2015 Magyarózd népzenéje Horváth István gyűjtései tükrében. Hagyományok Háza MTA BTK Zenetudományi Intézet, Budapest. POZSONY Ferenc 1981 Virrasztóbeli keserves nótáink. Népballadák közössége és szertartása. Korunk XL. (10) Álomvíz martján. Fekete-ügy vidéki magyar népballadák. Gyűjtötte, bevezetővel és jegyzetekkel ellátta Pozsony Ferenc. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest Szeret vize martján. Moldvai csángómagyar népköltészet. A klézsei Lőrinc Györgyné Hodorog Lucától gyűjtötte, bevezetővel és jegyzetekkel ellátta Pozsony Ferenc. A dallamokat hangszalagról lejegyezte és sajtó alá rendezte Török Csorja Viola. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár. RÁDULY János 1975 Kibédi népballadák. Gyűjtötte, bevezetővel és jegyzetekkel ellátta Ráduly János. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest Balladaéneklés a kibédi virrasztóban. In: dr. Kós Károly Faragó József (szerk.): Népismereti Dolgozatok. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, Elindultam hosszú útra. A kibédi Majlát Józsefné Ötvös Sára népballadái. Gyűjtötte, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátta Ráduly János. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest Vetettem gyöngyöt. Népköltészeti tanulmányok, közlések. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely Egy folklórtanulmány születése és pályafutása. Faragó József levélváltásai Ráduly Jánossal. In: Deáky Zita (szerk.): Ünnepi kötet Faragó József 80. születésnapjára. Györffy István Egyesület, Budapest,

148 Az erdélyi és a moldvai népballadák tára SEPRŐDI János 1974 Válogatott zenei írásai és népzenei gyűjtése. A bevezető tanulmányt írta Almási István, Benkő András, Lakatos István. A zenei írásokat Benkő András, a népzenei gyűjtést Almási István rendezte sajtó alá. A kötet Benkő András gondozásában jelenik meg. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest. SERES András 1984 Barcasági magyar népköltészet és népszokások. Sajtó alá rendezte Keszeg Vilmos. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest. SERES András SZABÓ Csaba 1991 Csángómagyar daloskönyv. Moldva Héttorony Kiadó, Budapest. SOLYMOSSY Sándor 1935 Ballada. In: Czakó Elemér (szerk.): A magyarság néprajza III. Budapest, SZABÓ Sámuel 2009 Erdélyi néphagyományok Szabó Sámuel és gyűjtői körének szétszórt hagyatékát összegyűjtötte, szerkesztette, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi Olosz Katalin. Európai Folklór Központ Mentor Kiadó, Budapest Marosvásárhely. SZAKÁL Anna 2012 Így nőtt fejemre a sok vadrózsa... Levelek, dokumentumok Kriza János népköltészeti gyűjtőtevékenységének történetéhez. Kriza János Néprajzi Társaság Magyar Unitárius Egyház, Kolozsvár. SZEGŐ Júlia 1988 Ismeretlen moldvai nótafák. Csángó falvak énekközlőinek szövegés dallamkincse. Bevezető: Rajeczky Benjamin. Válogatta és szerkesztette Tari Lujza. Szépirodalmi Kiadó, Budapest. TÁNCZOS Vilmos 2014 Újabb adatok Petrás Ince János ( ) életpályájához. In: Keszeg Vilmos Szász István Szilárd Zsigmond Júlia (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 22. Néprajzi intézmények, kutatások, életpályák. Kriza János Néprajzi Társaság. Kolozsvár, VARGYAS Lajos 1976 A magyar népballada és Európa I II. Zeneműkiadó, Budapest Balladáskönyv. Zeneműkiadó, Budapest. 147

149 Pozsony Ferenc VERESS Sándor 1989 Moldvai gyűjtés. Gyűjtötte Veress Sándor. Szerkesztették Berlász Melinda és Szalay Olga. (Magyar Népköltési Gyűjtemény XVI.) Muzsák Kiadó, Budapest. VISKI Károly 2011 Viski Károly balladagyűjtései a huszadik század elején. In: Olosz Katalin (szerk.): Fejezetek az erdélyi népballadagyűjtés múltjából. (Kriza Könyvtár.) Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, ZSIGMOND Gábor 1982 A Vadrózsák és a magyar folklorisztika új iskolája. In: Kríza Ildikó (szerk.): Kriza János és a kortársi eszmeáramlatok. Akadémiai Kiadó, Budapest,

150 BALI JÁNOS A HELYI ÉRTÉKEK ÉS A NÉP- RAJZ ÚJ SZEREPVÁLLALÁSA? AVAGY, EGY KÖZISMERT KUTATÁS REVITALIZÁCIÓJA ÁTÁNYBAN BEVEZETŐ GONDOLATOK A tanulmány a Kriza János Néprajzi Társaság vándorkonferenciáján elhangzott előadás írott változata. A témaválasztás tehát nem a kutatás helyszíne (Magyarország, Heves megye), hanem a felvetett probléma mentén kapcsolódik a szakmai program tematikájához. A fő kérdés, amelyet az előadók, beleértve magamat is, körül szerettek volna járni, hogy a néprajzi kutatások milyen újabb szerepekkel bővíthetőek ki, különös tekintettel arra, hogy az alapvetően lokális keretezésű, korábban csupán az akadémikus tudományosság számára megfogalmazott ismeretek miképp fordíthatóak a helyi közösségek értékteremtő és értékmenedzselő törekvéseinek szolgálatába. Vagyis, kell-e, szükséges-e, hogy a néprajzkutató egy társadalmilag aktívabb szerepvállalása során a helyi közösségek érdekeit direkt képviselje és támogassa!? Az elmúlt negyed században különböző körökben rendre előkerül a kérdés, van-e, lehet-e társadalmi hasznossága a bölcsésztudományoknak, azokon 149

151 Bali János belül is a néprajznak? Nagy port kavart a magyarországi tudományosságban a korábbi felsőoktatásért felelős államtitkár (aki nem mellesleg az ELTE rektora is volt előtte) kijelentése, miszerint a bölcsésztudományok nem termelnek értéket. 1 Bár ezt a sarkos állítást többen is cáfolni próbálták, mégiscsak egy valós társadalmi sztereotípiára (?), elvárásra (?) hívta fel a figyelmünket, arra, hogy az adófizetők elvárják, hogy az általuk finanszírozott tudományszakok társadalmilag hasznos tevékenységet végezzenek. A makrotársadalmi folyamatok eredményeként, Magyarországon az 1990-es évek második felében kezdték felismerni a helyi értékekben rejlő turisztikai lehetőségeket. Elsőként talán a gasztronómia fesztiválok 2 és főzőversenyek voltak azok, amelyek ráirányították a figyelmet a helyi értékekre. Az anyaországban a 2010-es években születtek meg azok a törvények és kormányrendeletek, amelyek immár állami feladatként kezelik az értéktár-programot. 3 Erdélyben a helyi értékek feltárására alapuló mozgalom 2015-re ért abba a stádiumba, mely az intézményesülés alapfeltétele. A mozgalom erdélyi beindításában és az Erdélyi Értéktár létrehozásában valamint az értékfeltáró munka szervezésében a Kriza János Néprajzi Társaság munkatársai, illetve az erdélyi néprajztudomány több képviselője jelentős szerepet játszanak. 4 1 A mai világban a természettudományok és a műszaki tudományok értéktermelők. A humántudományok, a kultúra nagyon fontos, de nem értéket teremtenek, hanem az embereket gyönyörködtetik, boldogságot adnak. (Klinghammer István államtitkárral készült interjú részlete ertelmisege_ ; letöltés ideje: ) 2 Csak néhány ismertebb gasztronómiai fesztivál, az indulás évével: Szolnok: 1999 óta gulyásfesztivál; Békéscsaba: 1997 óta kolbászfesztivál; Szarvas: 1998 óta szilvafesztivál; Nagydobos: 1998 óta sütőtökfesztivál; Kistarcsa: 2004 óta görhönyfesztivál; Bóly: 1999 óta csirkepaprikás fesztivál; Harasztifalu (Vas): 2002 óta pogácsasütő fesztivál; Markotabödöge (Győr-Moson-Sopron): 1999 óta uborkafesztivál; Szeged: 1997 óta halfesztivál; Szatmárcseke: 1998 óta cinkepuliszka fesztivál. 3 A magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló évi XXX. törvényt 2012 áprilisában fogadta el az Országgyűlés, amely ugyanazon hónapban kihirdetésre került. Ezt követően 2012 októberében, 16 taggal megalakult a Hungarikum Bizottság április 17-től pedig hatályossá vált a törvény végrehajtási kormányrendelete (A 114/2013. /IV.16./) a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról. A Htv. módosítására évben került sor, majd július 3-án lépett hatályba a évi LXXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló évi XXX. törvény módosításáról. Lásd részletesebben a honlapról. 4 A Kriza János Néprajzi Társaság elindította az Erdélyi Értéktár létrehozását célzó projektjét, melynek elsődleges feladata a magyar nemzeti értékfeltáró és értékmegőrző mozgalom erdélyi beindítása, népszerűsítése, megszervezése és szakmai felügyelete. A projekt ideje alatt szakmai és módszertani segítségnyújtást biztosítunk azokak a civil szervezeteknek, melyek helyi és regionális értékek felkutatását, szakszerű dokumentálását, értéktárakba történő rendezését és ezeknek az értékeknek a helyi 150

152 A helyi értékek és a nép rajz új szerepvállalása? Az általam hozott magyarországi példa adhat esetleg olyan ötleteket, melyeket az Erdélyi Értéktár mozgalom is hasznosíthat. Az írás műfaja inkább hasonlatos a kutatási beszámolóhoz vagy terepmunka naplóhoz, mintsem leíró-elemző tanulmányhoz. A KLASSZIKUS ÁTÁNY-KUTATÁS ÚJJÁÉLESZTÉSE A Fél Edit által 1951-ben indított, majd az as években Hofer Tamással végzett monografikus terepkutatás eredményei közismertek. 5 Az azonban kisebb hangsúlyt kapott, hogy a kutatás miképp csapódott le az átányiak életében, rájuk hogyan hatott a kutatók jelenléte, stb. 6 Mindezek ellenére elmondható, hogy a klasszikus kutatás akadémikus célú volt, a közösség érdekei a kutatókat csak magánemberkénk foglalkoztatták. Fő céljuknak annak a haközösségek mindennapjaiba történő beépítését célozzák meg. Az Erdélyi Értéktár létrehozásának társadalmasítására konferenciák, kiállítások, népszerűsítő rendezvények megszervezése, módszertani és ismertető anyagok előállítása és terjesztése, tréningek/képzések, rendszeres konzultációk és egy értékgyűjtő hálózat kiépítése által történik meg. ( letöltés ideje: ) 5 Lásd a szakirodalom tételeit! 6 A kutatóknak kezdettől fogva kettős helyzete volt a faluban. Egyfelől mint az egész községnek, községi, egyházi elöljáróságnak megbecsült és félig-meddig hivatalos vendégei szerepeltek. Másfelől a két gyűjtő két átányi család vendége volt, és mintegy e családok vendégeként beilleszkedett e családok rokoni, baráti, szomszédi stb. kapcsolataiba. (Ha például a gyűjtők elmentek az istentiszteletre, Fél Editet a pap felesége mellett, Hofer Tamást a presbiterek közt megillette a megbecsült hivatalos vendég helye. De mehettek az őket vendéglátó család egy-egy tagjával is, ez esetben Fél Edit háziasszonya mellett beülhetett az asszonyok kor- és lakóhely szerint őt megillető padjába, Hofer Tamás viszont fölmehetett a legények karzatára.) A két család vagyoni, társadalmi helyzete, összetétele is különböző volt. A mindennapos munkákat és az ünnepeket a két vendéglátó családdal élhették át általában a gyűjtők. Idézzünk egy példát. Az egyik házigazda család, Orbán Ferenc rokonságában haláleset történt. A halottnézőbe menő asszonyokkal indult el Fél Edit is. Előtte háziasszonya figyelmeztette, hogy korához s az alkalomhoz az illik, hogy barna kávészínű fejkendő legyen a fején s ilyet kölcsönzött is. A ravatal lábánál megállt gyűjtőnek a megbecsült, a családhoz közelálló látogatót megillető módon sírták el a halál körülményeit [...] A kapcsolat az átányiakkal kétoldalú. Ahogyan disznóölésre meghívják a gyűjtőket, illetve kóstolót küldenek nekik, úgy náluk szállnak meg, ha vásárolni, vagy orvosi kezelésre a fővárosba jönnek. A sűrűn ismétlődő adatfelvétel mintegy családdal hozott szorosabb barátságot, azonban 151

153 Bali János gyományos paraszti kultúrának a tanulmányozását és ábrázolását tekintették, amely Átányon különösen szívósan, gazdagon, elevenen maradt fenn. A felélesztett kutatás közvetlen előzményét a 2000-es évek második felében, a Néprajzi Múzeumban helyet kapó Átány-gyűjteménnyel kapcsolatos feldolgozási munkálatok jelentik. A Múzeum fiatal munkatársa, az ELTE-n néprajz szakot végzett Máté György 2008-tól kapta feladatául, hogy digitalizálja, rendszerezze, s ha kell, utólagos adatgyűjtéssel gazdagítsa a gyűjteményt, továbbá készítse elő a Hofer Tamás 80. születésnapja alkalmából tervezett köszöntő kiállítást, mely egyben a Múzeum első (!) tematikus Átány-kiállítása. 7 Ennek során egyrészt Hofer Tamással beszélgetett sokat, másrészt az átányiakkal is jó kapcsolatot alakított ki. Egyre több családi és közösségi rendezvényre hívták meg, mint keresztelő, eljegyzés, lakodalom, temetés, név- és születésnapozás, fazékverés, tejfakasztás, melynek során maga is a közösség részévé, a mi Gyurink -ká 8 vált. Máté György tanítványom volt az ELTE-n (s csapattársam a Folk Boys nevű kispályás focicsapatban) től az ELTE Néprajzi Intézete is csatlakozott a kutatáshoz, melynek ekkor már pontosan körülhatárolt célkitűzése, a Néprajzi Múzeum szervezte Átány-kiállítás előkészítése volt. Ennek keretében került sor az első, szervezett átányi nyári kutatótáborra, 2009-ben. Az alacsony létszámmal, 4 hallgatóval létrejött gyűjtési gyakorlat célja persze még elsősorban az ismerkedés volt a tereppel, amely hozzájárult a kapcsolatépítéshez, a terep lényegének és kutathatóságának megértéséhez. 9 A 2011-es kutatótábor tematikájának kijelölésében a frissen megjelent Mi, korrekt parasztok című kötet élménye mellett az is szerepet játszott, hogy a társadalomnéprajz az a terület, melyben direkt összehasonlítások, párhuzamok vonhatóak a hagyományos és a modern falusi társadaa község valamennyi lakója ismerősként köszönti és fogadja lakásában a gyűjtőket. A község egészével teremtett közvetlen kapcsolatot, hogy a gyűjtés későbbi szakaszában Átányon összegyűjtött tárgyakból kiállítást rendeztünk a faluban, illetve a község történetérő előadássorozatokat szerveztünk. Az előadásokat többször is meg kellett ismételni, hogy mindenki részt vehessen rajtuk. (Fél Hofer 2010: ) 7 Egy falu az országban Átány. Emberek, tárgyak, kapcsolatok (2009. november szeptember 19.) 8 Gönczi Mihály polgármester szavajárása, mely pontosan visszaadja a kutató közösségben betöltött pozícióját. 9 Érdemes lenne egyszer arról is eszmét cserélniük a néprajzi kutatásban résztvevőknek, hogy miért van az, hogy bizonyos közösségeket, terepeket jobban értünk, mint másokat, otthonosabban mozgunk a kutatás során, szakmailag könnyebb meghatározni a kutatás célkitűzését és módszertanát, stb. A magam tapasztalata azt mondatja, hogy túl a terepen eltöltött időn, a terep lelkének megértése legalább olyan fontos szempont az eredményes kutatásban

154 A helyi értékek és a nép rajz új szerepvállalása? lomszerveződési formák (szomszédság, rokonság, ezen belül komaság, patrónus-kliensi kapcsolatok) között. Azt adtuk feladatul a hallgatóknak, hogy végezzék el az e témához kapcsolódó gyakorlatok és rítusok dokumentálását és értelmezését a jelenben és a közelmúltban. A társadalomszerveződés témáját a következő résztémákra osztottuk: a kölcsönösség (reciprocitás) formái a munkacserében (pl. társasmunkák) és az ajándékozásban; az eszményi társadalom emlékezete, a szülői, nagy- és dédszülői generáció számontartása, családi fényképek és a narratíva szerepe az identitás megfogalmazásában; nemi és generációs szerepek a családban (munkakultúra, háztartásszervezet, személyes terek, tárgyi univerzumok); intézmények és formális szerveződések (egyház, önkormányzat, nyugdíjas klub, polgárőrség) és a közösség kapcsolódásai; a közösségi élet színterei, alkalmai: a tanyázás újabb formái; a közösség térbeliségének határai, a kint és a bent kérdése (fizikai és a fejekben létező határok egyaránt): véglegesen vagy időszakosan elköltözők, be- és visszatelepülők, az átányiság mibenléte, az etnikai alapú határteremtés. A kutatótábor sikere, azon túl, hogy a hallgatók megannyi szakmai és emberi tapasztalatot gyűjtöttek, azt is mutatja, hogy egy teljes konferenciára való anyag gyűlt össze, melyet február 17-én, Az újragondolt Átány címmel tartott konferencián került sor a gyűjtési tapasztalatok összegzésére. (1. kép) Az Arcok, sorsok, emberek. Átányi családkutatások címen hirdetetett 2012-es kutatótábor apropóját a kéziratban maradt, ún. negyedik kötet szolgáltatta. Fél Edit és Hofer Tamás ugyanis annak idején azt szerette volna, hogy egy önálló kötetben, a tipikus átányi családok történetén keresztül olyan kérdésekre kapjanak választ, mint a hagyományos átányi életforma felbomlása, az átányiság átalakulása, az életmódváltozás kérdése. Távlati tervünk az eredeti kötet kiadása volt (és most is az), úgy, hogy egy mellékletben vagy egy kiegészítő kötetben az as években dokumentált élet- és családtörténeteket folytatjuk. Arra keresnénk a választ, hogyan alakult a szóban forgó családok sorsa a késő Kádár-korszakban, majd a rendszerváltást követően. A kutatótábor résztvevőinek mindegyike, a hallgatók és a kutatásvezetők egyaránt, előzetesen kiválasztottak egy-egy családot, s a családtörténetet, életutakat vettek fel. B-témaként pedig ki-ki a társadalomszerveződés egy résztémáját kutathatta. Az eredményekből február 8-án rendeztünk konferenciát. (2. kép) 153

155 Bali János A 2013-as kutatótábor két konkrét gyakorlati fejlesztés szakmai (és fizikai) támogatását jelölte ki elsődleges céljául: a megújított és kibővített Helytörténeti Gyűjtemény és az újonnan létrehozott Élő Paraszti Porta megvalósítását, melyek ünnepélyes megnyitására október 26-án került sor. (3 6. képek) A formális kutatói jelenlét mellett én is egyre több és egyre különbözőbb apropójú alkalommal lehettem részese az átányi közösségi életnek, például 2015-ben, a református egyház által a nemzeti összetartozás napja alkalmából szervezett június 7-i rendezvény előadójának kértek fel. Érdekesen alakul kettőnk szerepe, megítélése, amiben a mintegy évtizednyi korkülönbség is szerepet játszik. Máté György egyre elfogadottabb és természetesebb tagja lett az Átányi kemény magnak, 10 akit bevontak a családok ünnepi életébe is, míg engem egy nehezen lebontható tekintéllyel vegyes szimpátia kísér (én itt a tanár úr vagyok, hiába próbálok Jancsiként jelen lenni). (7. kép) 2013-ban, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet alakulásának évétől kezdődően természetes volt, hogy az Átány-kutatást, új források bevonásával folytatni szükséges és érdemes. Ekkor sikerült a polgármesterrel közösen kitűzni a falu jövőtervét: a komplex önfenntartásra törekvő rendszer kialakítását, mely a néprajzi értékek fel- és bemutatása mellett fontos szerepet szán a település ivóvíz-, élelmiszer- és energiaellátásának önellátás irányában történő elmozdításának, továbbá az önkormányzat legfőbb gazdasági integrátorrá válásának (Start-munkaprogram, önkormányzat tulajdonában lévő nonprofit Kft megalakítása, stb.). Ennek a törekvésnek szerettünk volna legalább a Magyar Kormányzaton belül publicitást teremteni, amelynek keretében, december 2-án konferenciát szerveztünk, az előadásokból pedig önálló kötetet jelentettünk meg (Schwarcz szerk ). (8. kép) 10 Átányon máig él Fél Edit és Hofer Tamás személyeinek és kutatásainak emlékezete. Az általuk leírt közösség ugyan napjainkra átalakult és beszűkült (különösen az átányiak által cigánynak tartott lakosság számbeli és fizikai térnyerésének köszönhetően), mégis, létezik egy néhány tucat családra korlátozódó átányi társadalom, mely magát közösségként értelmezi, mely számára fontos és büszkeség forrása Fél Edit és Hofer Tamás kutatása, s mely az általunk felélesztett kutatástól Átány jövőbe mutató kilátásait várja. Ők többségükben a törzsökös, református népesség, részben a korrekt parasztok leszármazottai, akik ma is részben vagy egészben gazdálkodnak. Nos, ezt a főt nevezzük mi magunk között (informálisan) az átányi kemény magnak. 11 Regisztrációt követően, a teljes kötet letölthető a honlapról

156 A helyi értékek és a nép rajz új szerepvállalása? AKADÉMIKUS KUTATÁSBÓL AZ ALKALMAZOTT KUTATÁS FELÉ AZ ÁTÁNYI ÉRTÉKTÁR AZ ÖNFENNTARTÓ KÖZÖSSÉG SZOLGÁLATÁBAN Az előző fejezetből talán kiderült, hogy nem csupán a kutatók helyzete változott a közösség megítélésében, hanem a vállalt és elvégzett feladatok is fordulatot mutatnak. A közösség számára fontos, hogy a külvilágtól milyen visszajelzések érik. Egy idő után az egyébként helyben magas presztízsűnek tekintett tükrök (Néprajzi Múzeum, ELTE, Nemzetstratégiai Kutatóintézet) pusztán azért koptak alig észrevehetően jelentőségükből, mert azok mégiscsak két személyhez (Máté György és Bali János) kötődtek. De az átányi példa mások érdeklődését is felkeltette. Ugyan a média által közvetített kép nem mindenben egyezett a mi és a helyi közösség elvárásaival, de arra jók voltak, hogy igazolják, Átány példája a külvilág számára is figyelemre méltó, követendő. 12 Magam, az általam felállított, megváltozott szerepnek megfelelően, egyre inkább arra kerestem a választ, melyek azok a kapcsolatok és források, melyek a közösség önfenntartásának elősegítését közvetlen módon is segítik. Ezért mondtam igent arra a felkérésre, mely egy Átányt támogató civil egyesület létrehozására, az abban való vezető szerep elvállalására kért fel. 13 A korábban többször is emlegetett helyi kulturális fejlesztések szakmai támogatása már az alkalmazott kutatás szempontjaihoz igazodott. Itt elsősorban az élő paraszti porta 14 és az új helytörténeti gyűjtemény kialakítására és 2013 őszi átadására gondolok. 12 Ide sorolható Doros Juditnak a Mozgó Világban megjelent tudósítása ( mozgovilag.hu/doros-judit-atany) vagy a Szent István Egyetem Nagyné Dr. Molnár Melinda docens vezette falukutató tábora 2014-ben, melyről számos tudósítás látott napvilágot, a kutatásból önálló kötet is készült ( 13 Hivatalosan a március 31-i Közgyűléssel alakult meg a főként Átányról elszármazottak által létrehozott Átány Község Megújulását Támogató Innovatív Baráti Kör Egyesület (ÁBKE), melynek tevékenységéről a honlapról lehet részletesebben tájékozódni. 14 Az élő paraszti porta az országban egyedülálló módon működésében mutatja be a falusi gazdaság és háztartás egységének egy átányi példáját, az as évek állapotában. Ez az a korszak, amikor a tanyákat, a településre oly jellemző kétbeltelkességet részben már felszámolták, így az állattartás a lakóház köré, a portára szorult vissza, ugyanakkor a paraszti gazdálkodás még élő, általános gyakorlat volt. A porta rekonstrukciójában a ma is élő átányiak emlékezete mellett elsősorban a település híres kutatópárosa, Fél Edit és Hofer Tamás által, az as években gyűjtött 155

157 Bali János Máté Györggyel előkészítettünk egy fejlesztési tervet, melynek elemei az átányi értékeket korszerű és élményszerű módon közvetíthetnék. 15 Sajnos a Norvég Alappal kapcsolatos vizsgálatok 2014-ben meghiúsították a pályázat benyújtását, de az átányi, helyi értékek felmutatására alapozott jövőkép világosan kijelöli a fejlesztések lehetséges irányait. Ennek bizonyságául, az Önkormányzat folytatja a hagyományos értékeken és formákon alapuló gazdaságfejlesztést, mint az legutóbb a közösségi istálló megépítésében is megmutatkozott. (9. kép) BEFEJEZŐ GONDOLATOK A 21. században a néprajzkutatónak egyre inkább szükséges meghatároznia azt a pozíciót, melyből kutatásait végzi, hogy annak eredményeit mely közösség épülésére, gazdagítására fordíthatja. S ha általánosságban fogalmazhatunk, azt kell kimondjuk, hogy a szűken vett akadémikus tudományosság mellett a kultúraközvetítésben egyre fontosabbá válnak a szélesebb nyilvánosság szférái, különösen pedig a kutatás tárgya és terepe: a kutatott közösség érdekei. Más szóval, az akadémikus tudományosság szempontjai szerint folytatott értékteremtés és -mentés helyett (mellett) a közösség érdekében végzett direktebb és aktívabb tudományos munka válik mind fontosabbá, melyben a kiemelt szerepet kell, hogy kapjon a közösségek érdekében végzett marketing-tevékenység és a menedzselés. E folyamat nem jelenti az akadémikus tudományossággal való szembefordulást, sokkal inkább tükrözi a bölcsész- és társadalomtudományok iránti társadalmi elvárás megváltozását. Amennyiben a néprajzosok a gyakorlatban is képesek lesznek ennek a megváltozott szerepnek megfelelni, úgy Klinghammer István hangja is halványodóban lesz adatok, többek között a Néprajzi Múzeum őrizte több ezer fénykép volt segítségünkre. Az élő paraszti porta kialakítása többes célú. Egyrészt, egy olyan különleges látványosság, mely a falusi turizmust élénkítheti. Másrészt, a fenntartható fejlődés egy olyan példáját kínálja, mely minta lehet mindenkinek, aki valamilyen formában, szeretne visszatérni a hagyományos gazdálkodáshoz. 15 Lásd a szakmai állásfoglalást a mellékletben! 156

158 A helyi értékek és a nép rajz új szerepvállalása? SZAKIRODALOM ANDORKA Rudolf 1991 Egy igazi magyar falu, Átány népesedésének története a XVIII XIX. Ethnographia CII. (1 2) BUKSZ 1998 Tiszteletkör. Fél Edit Hofer Tamás: Arányok és mértékek a paraszti gazdálkodásban. Budapest, Balassi Kiadó, (Bárth János, Mohay Tamás, Kósa László, Christopher Hann, Voigt Vilmos, Péter Katalin és Niedermüller Péter írásai.) Bausinger, Hermann: Posztmodern Átány? 377. FÉL Edit 1991a A saját kultúrájában kutató etnológus. Ethnographia CII. (1 2) b Összegző visszatekintés a paraszti társadalom kutatására. Ethnographia CII. (1 2) FÉL Edit HOFER Tamás 1961a Az átányi gazdálkodás ágai. Néprajzi Közlemények VI. (2) b A Néprajzi Múzeum évi tárgygyűjtése. Átányi gyűjteménycsoport. Néprajzi Értesítő XLIII c A parasztember szerszámai. Beszámoló az átányi monografikus eszközvizsgálatról. Ethnographia LXXII Egy monografikus néprajzi kutatás történelmi tanulságai. Agrártörténeti Szemle V (Hozzászólásokkal.) 1964 A monografikus tárgygyűjtés. Az átányi példa. Néprajzi Értesítő XLVI A Néprajzi Múzeum évi tárgygyűjtése. Átány gyűjtemény. Néprajzi Értesítő XLVII A Néprajzi Múzeum évi tárgygyűjtése. Átányi gyűjtemény. Néprajzi Értesítő XLVIII Arányok és mértékek az átányi gazdálkodásban és háztartásban. (Néprajzi Közlemények XII/ 3 4.) Budapest Proper Peasants. Traditional life in a Hungarian Village. (Viking Fund Publications in Anthropology, 46.) Wenner-Gren Foundation for Antropological Research, New York. 1972a Bauerliche Denkweise in Wirtschaft und Haushalt. Eine ethnographische Untersuchung über das ungarische Dorf Átány. Otto Schwarz Verlag Franklin Nyomda, Göttingen Budapest. 157

159 Bali János 1972b Proper Peasant. Current Anthropology 13. (3 4) Geräte der Átányer Bauern. Gyldendal Akadémiai Kiadó, Kopenhagen Budapest Arányok és mértékek a paraszti gazdálkodásban. Balassi Kiadó, Budapest Mi, korrekt parasztok Hagyományos élet Átányon. Korall, Budapest. FÜLEMILE Ágnes STEFÁNY Judit (szerk.) 1993 Emlékezés Fél Editre. Magyar Néprajzi Társaság, Budapest. (Elsősorban a Siratás és az Egy monografikus néprajzi kutatás történelmi tanulságai című fejezetek.) HOFER Tamás 1994 A parasztcsalád morális ökonómiája. Demográfia 37. (3 4) Egy falu az országban. Képek Átányból 1953 és hozzávetőleg 1962 között. Néprajzi Múzeum, Budapest. HOFER Tamás (szerk. és bev.) 2001 Régi falusi társadalmak. Fél Edit néprajzi tanulmányai. Kalligram, Pozsony. (Elsősorban a következő fejezetek: Fél Edit és a magyar falusi társadalmak kutatása 9 24., Siratás Átányon , Tanyakertek, patrónus kliens kapcsolatok és politikai frakciók Átányon , Vasárnapi istentisztelet az átányiak képe saját társadalmukról , Egy monografikus néprajzi kutatás történelmi tanulságai ) RAJECZKY Benjámin 1991 Emlékezés Fél Editre. Ethnographia CII. (1 2) SCHWARCZ Gyöngyi (szerk.) 2014 Átány a megtalált hagyomány és az önfenntartás. (Kárpát-haza Szemle, 2.). NSKI, Budapest. SELMECZI KOVÁCS Attila 2000 Átány-gyűjtemény. In: Fejős Zoltán (főszerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Néprajzi Múzeum, Budapest,

160 A helyi értékek és a nép rajz új szerepvállalása? MELLÉKLET 159

161 Bali János 160

162 A helyi értékek és a nép rajz új szerepvállalása? 161

163 Bali János 162

164 A helyi értékek és a nép rajz új szerepvállalása? 163

165 Bali János KÉPEK 1. A február 17-i konferencia plakátja 2. A február 8-i konferencia plakátja 3 4. A kiállítóhelyek megnyitásának ünnepi műsora (2013. október 26.) 164

166 A helyi értékek és a nép rajz új szerepvállalása? 5. Az átadóünnepség egy pillanata a Dr. Fél Edit Közösségi Térben (Kemecsi Lajos félig takarva, Máté György és Bali János) 6. Az élő paraszti porta átadása, Bali Jánostól jobbra Gönczi Mihály polgármester (Átány) és Fráter Olivér elnökhelyettes (NSKI) 165

167 Bali János 7. Máté György és Bali János süldővágáson Végh Károlynál (Átány, július 27.) 9. Hagyományos falazati anyagból készül az új közösségi istálló, az élő paraszti porta meghosszabbításaként (Végh János alpolgármester, Bali János és Gönczi Mihály polgármester terepbejáráson, július 29-én) 166

168 A helyi értékek és a nép rajz új szerepvállalása? 8. A december 3-i konferencia meghívója 167

169

170 KINDA ISTVÁN KŐFARAGÓK, SÍRKÖVEK, JELKÉPEK HAVADTŐN A 19. SZÁZADBAN BEVEZETŐ A magyar néprajz a sírkövekre nem sok figyelmet fordított; alig tudunk valamit a keresztekről, szinte semmit a sírkövekről; ma a kőfaragó központokat még nem ismerjük, éppen ezért nem vállalkozhatunk másra, mint néhány megemlítésére sorolta Balassa Iván a néprajztudomány tartozásait alig negyedszázada A magyar temetők néprajzában, majd ugyanez hangsúlyozódik A székelyföldi Erdővidék temetői című, főleg fejfákról szóló könyvében is (Balassa 1989, 1992). Péterfy László szobrászművészként fogalmazta meg ugyanezt egy kisebb térségre vonatkozóan: a Nyárád és a Kis-Küküllő menti falvak temetőinek sírkövei nem tartoznak a magyar művészet számon tartott, adatolt alkotásai közé, s még a népművészettel foglalkozó szakmunkákból is hiányzik leírásuk (Péterfy 2005: 93). Balassa felhívása óta sem történt jelentős előrelépés, miközben a porladó homokkövek egyre szűkebb felületet kínálnak a megkésett elemzésekhez. A kalotaszegi és a székelyföldi kopjafás temetők szinte kizárólagos kutatottságot élveztek a sírköves temetőkkel szemben, mivel a sírjelek fejlődési rendszerében a fejfákat a sírkövek közvetlen előzményeinek tartották, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy több vidéken például a Nyárád és a 169

171 Kinda István Kis-Küküllő térségében nyoma sincs a fából készült sírjelek emlékének (vö: Péterfy 2005: 13 14). Ennek a szemléletnek tulajdonítható, hogy a fejfák/kopjafák kiskönyvtárnyi szakirodalmához képest alig van kiemelni való a kőből készült népi síremlékekkel kapcsolatos szűkös szakirodalomból. Néprajzi és művészettörténeti kutatásukra Székelyföldön a 20. század elején sporadikus példa a Sebestyén Károly dolgozata Háromszék régi sírköveiről (Sebestyén 1907). Kós Károly egy antropomorf ábrázolású királyfalvi sírkő alapján fogalmazta meg, hogy a pusztuló fejfák közt megmaradt kevés régi sírkő is figyelmet érdemel, ám a Kis-Küküllő menti népművészetet bemutató kötetben maga is mindössze két faragott sírkő rajzát közli (Kós 1978: 97). Erdély régi sírköveit legalaposabban a marosvásárhelyi temető (Kelemen 1977), valamint a kolozsvári Házsongárd (Herepei 1988) gazdag öröksége kapcsán vizsgálták. Hála József a kalotaszegi Magyarvista kőfaragóinak munkásságáról írt hosszabb tanulmányt, melyben kiemelt figyelmet szentelt a sírkőkészítés hagyományainak és újabb kori változásainak is (Hála 1995a: ). Egy másik dolgozatában az olasz kőfaragók erdélyi munkássága kapcsán a fontosabb székelyföldi településeket is megemlíti, amelyeken a sírköveket is előállító kőipar 19. század végi meghonosodása idegen munkások hatásának köszönhető (Hála 1995b: ). Székelyföldet illetően újabb kutatási eredményeit Homoródjánosfalva kőiparának emlékei témakörében publikálta (Hála 2006). Az 1970-es évektől Háromszéken és a Kis-Küküllő menti településeken is célzott kutatások kezdődtek az egyre kopottabb feliratú kövek üzeneteinek és szimbólumainak megfejtése céljából. Demeter Lajos Sepsiszentgyörgy zsidó temetőjének módszeres kutatása mellett feldolgozta Sepsiszentkirály sírkőállományát is (Demeter 1997, 2001), háromszéki tapasztalatait terjedelmes dolgozatban foglalta össze (Demeter 2005). Sarudi Sebestyén József szintén háromszéki sírkövekre hívta fel a figyelmet egy rövid közlemény erejéig (Sarudi Sebestyén 1991). A Kis-Küküllő menti településeken kiemelten Kenden, majd Havadtőn, illetve a Nyárád menti falvakban Péterfy László az 1970-es évektől kezdődően fotókból, rajzokból és részletes leírásokból álló dokumentációt készített, a gyűjtött anyagból később Magyarországon kiállítást is szervezett. Jól érzékelve a sírkőállítás gyakorlatának a népi kultúra rétegeibe való organikus beágyazottságát, Péterfy néprajzi és művészettörténeti fronton is felhívta a figyelmet a kőből készült sírjelek kutatásának fontosságára. Előbb a Folklór Archívumban publikált dolgozatában (Péterfy 1977), majd az MTA BTK Művészettörténeti Kutatócsoport Ars Hungarica folyóiratában (Péterfy 1983), legutóbb a Kriza János Néprajzi Társaság Könyvtára sorozatban a Mentor Ki

172 Kőfaragók, sírkövek, jelképek Havadtőn a 19. században adónál megjelent Marosszék régi sírkövei című kötetében (Péterfy 2005) kongatott vészharangot e rohamosan pusztuló néprajzi-művelődéstörténeti örökség érdekében, terepmunkája során ugyanis folyamatosan azzal szembesült, hogy a kövek eltűnése miatt feltárásai esetlegesek, töredékesek maradtak. A Kis-Küküllő és a Nyárád elválasztóján, az Abod-patak mentén fekvő Geges régi sírkövei kapcsán Nagy Zsolt recens kutatási eredményeket tett közzé (Nagy Zs. 2013). Legutóbb Kinda István hívta fel a figyelmet a havadtői temetőrendezési programra és az abban rejlő kutatási lehetőségekre (Kinda 2014, 2015), Pozsony Ferenc pedig egy kalotaszegi temetőkről szóló fotóalbumhoz írott előtanulmányban foglalta össze a téma néprajzi és művészettörténeti kutatástörténetét (Pozsony 2015). Valamennyi felsorolt közlemény hangsúlyozza, hogy a polgáriasodás és a városiasodás hatásaként a kőből faragott sírjelek erdélyi nemesi minták alapján bukkantak fel a köznép körében, megjelenésük idejét a 18. századra teszik. A sírkövekre irányuló tudományos figyelem elmaradásában az is közrejátszhatott, hogy a halál kultúrájával foglalkozó művészet- és művelődéstörténeti kutatás az európai civilizáció halottkultuszának művészi emlékeit, funerális rítusait a klasszicizmus koráig tárgyalja, mivel megállapítása szerint valójában eddig a korszakig lehet koherens rítusról, releváns szimbolikáról, halotti kultúráról és funerális művészetről beszélni. Az es évektől ugyanis a kultusz és a művészet terén egyértelmű értékdevalválódás, a szimbólumok kiüresedése, giccsbe fulladása tapasztalható, melynek mélyén világképi krízis sejthető (Németh 1983: 10). Látnunk kell azonban, hogy a népi kultúrába beágyazódott, a falusi temetőkben is megjelenő változatos emlékjelek nem csak az európai művészetekben ható stílusirányzatok és azok helyi adaptációiként értékelhetőek, hiszen azok által szimbolikus kifejezésre jutnak a lokális világok társadalmi és gazdasági erőviszonyai, világképe, halállal és elmúlással kapcsolatos tudása (vö: Bartha 1992), az egykori emberek ízlésvilága, s nem utolsó sorban a falusi kőfaragók egyénisége és alkotói találékonysága is. Igaza van Péterfy Lászlónak abban a falusi temetőkben álló, helyi mesterek által készített sírkövek tekintetében legalábbis, hogy a városi iparosok egyértelmű befolyása ellenére a sírkövek faragásaira ugyanaz a hagyományos szemlélet- és kifejezésmód jellemző, mint a magyar népművészet egészére (Péterfy 2005: 93). 171

173 Kinda István TEMETŐGONDOZÁSI ÉS -RENDEZÉSI KÍSÉRLETEK SZÉKELYFÖLDÖN Székelyföld századi temetkezési helyeinek nagy része napjainkban meglehetősen elhanyagolt állapotú. A nem kaszált területet évek alatt birtokba veszik a bokrok, majd később áthatolhatatlanul sűrű bozótos terjeszkedik el. Ahol újabb parcellát nyitottak a temetkezések céljából, a régi temető növényzete háromnégy évtized alatt fiatal erdővé sűrűsödött. Helyszűke esetén felszámolják, újrahasznosítják a régi, gondozatlan sírokat, a régi sírjeleket eltüntetik, beássák az új sírokba, azok alapjába betonozzák. Kopjafás temetők esetében szintén a halottak napi nagytakarítás során kerülnek kidobásra a korhadt, kidőlt emlékjelek. 1 A környezet elhanyagoltsága mellett a rendszerint homokkőből készült sírjeleket a savas eső, az időjárás viszontagságainak való kitettség, a nagy hőmérséklet-ingadozás, a víz és a fagy is jelentősen károsítja, más részük eltörik, kidől, vagy a rájuk nehezedő egy-két évszázad súlya alatt a föld alá süllyed. A régi sírkőállomány eltűnése ugyanakkor épületanyagként történő hasznosíthatóságában is keresendő, de nem egy példa mutatja, hogy a találékonyabb gazdák a vésett felirattal lefelé fordítva járdaként rendeltek új funkciót egy-egy ilyen emlékjelhez. Háromszéken az utóbbi években halottak napja táján évről évre sajtóvita, érzelmektől fűtött polemizálás zajlik a hősi halottak nyughelyének rendezése-kitisztítása körül, másrészt a térség falusi temetőiben fellelhető régi sírjelek, fejfák, faragott sírkövek rendezési, megmentési munkálatait illetően. A legnagyobb visszhangot 2012-ben Árkos temetőjének a rendezése váltotta ki, amely során több tucatnyi 19. századi sírkövet köztük 1848-as hősök faragott emlékköveit erőgépekkel a temető betonkerítése mellett szinte egymást érő sűrű rendben betonalapzatba foglaltak (Furus 2012; a replika jogán: Máthé 2012; tudósítás: Lévai 2012). A temetőtakarítók jóindulatát a témában nyilatkozó szakemberek sem kérdőjelezték meg, viszont felhívták a figyelmet, hogy a kivitelezés több szempontból is problematikus, a teljesületlen állagvédelmi elvárások mellett etikai kérdéseket is felvet, amellett, hogy tényként kezelendő: megsemmisült a környék egyik legértékesebb sírköves temetője (Szőcsné Gazda 2012). A több településen is tapasztalható, többé-kevésbé sikeres megoldáskeresés azt jelzi, hogy a közösségek felismerték: valamit kezdeniük kell őseik emlék-örökségével, át kell hagyományozzák azt a következő nemzedékeknek is. 1 A Székely Nemzeti Múzeum fejfagyűjteményének egy részét éppen azok a darabok képezik, amelyeket a halottak napja körüli temetőtisztításkor az emlékezésre készülő közösségek a temető szélére, árkába dobtak

174 Kőfaragók, sírkövek, jelképek Havadtőn a 19. században Temetőrendezés címen többféle megoldással találkozhatunk a székelyföldi temetőkben. Bikfalván például a földre támasztva a cinteremben, a templom külső fala és a templomot körülvevő fal mentén felsorakoztatva helyezték el a temetőből egybegyűjtött századi vésett homokkőemlékeket. A mintegy 30 darab kisebb-nagyobb méretű sírjelet beleltározták, felirataikat fekete festékkel tették olvashatóvá. A gondoskodó szándék egyértelmű, ám az árnyékos cinterem állandó nyirka, valamint a falnak támasztás következtében a feliratokat közvetlenül áztató csapadék a fokozott degradáció veszélyével fenyeget. Sepsiszentgyörgyön a szemerjai gyülekezet református temploma körül a földbe állítva helyeztek el néhány olvashatatlanná kopott régi követ egymás mellett. Zabolán néhány éve a temetőben talált koporsó alakú sírkövet, tumbát a polgármesteri hivatal udvarára szállították be, ahonnan aztán védett helyre, a Csángó Néprajzi Múzeum főépületének eresze alá került. A zabolai civilek önkéntes munkával közel 30 darab régi sírkövet a temető elején állítottak fel sorban, közvetlen környezetüket kockakővel kirakva tették mutatósabbá. A régi kövek védelme a környezetükből kiemelve és csoportosítva vállalható stratégia lehet kisebb számú, elhanyagolt, gazdátlanná vált sírkő esetén, egy jelentősebb sírkőállomány, esetleg a százával álló régi kövek helyükről való eltávolítása kivitelezhetetlen megoldás. Énlakán a templom körüli temető rendbetételének programja során a helyben történő védelmet részesítették előnyben: a kiásott és újraállított köveket felmérték és elkezdték katalogizálásukat (Lang 2014). HAVADTŐ TEMETŐRENDEZÉSI PROGRAMJA A nagy darabszámú sírkőállomány problémájával pontosan a Péterfy László által kutatott településen, a Kis-Küküllő menti Havadtőn 2 találkoztunk. Pé- 2 Havadtőn a népszámlálások szerint 1850-ben éltek a legkevesebben, 569-en. Demográfiai csúcsát a település az as években érte el 1024 személlyel, azóta fokozatosan csökken a létszám, 2002-re 877-en, 2011-re 857-en maradtak a faluban (az adatok forrása: Varga E. é. n., A lakosság alapfoglalkozása a földművelés és az állattartás, de már a korábbi századokban is sok mesterember került ki a közösségből, akik a térség falvaiban ácsként, kőművesként, asztalosként dolgoztak. A 19. században többen erdőléssel, famegmunkálással, kerékkészítéssel keresték kenyerüket. A század fordulójára tehető a terméskőfaragó szakma helyi megjelenése. 173

175 Kinda István terfy kutatásai alapján került felismerésre a helyiek által, hogy a falu a században sírkőfaragó központként volt ismert a régióban, a Menyhárt és a Kerekes családok két-három nemzedékéhez kötődő, homokkőből készült sírjelek településre jutottak el (Péterfy 2005: 84 85). Míg a legtöbb faluban mára a havadtőiek által faragott sírkövek eltűntek a temetőkből, 3 a helyi köztemető néhány új sír megjelenésével is viszonylag egységes maradt, bár a kövek az idő múlásával kidőltek, elsüllyedtek, egy részükre már csak a KJNT archívumának Péterfy által 30 évvel korábban készített fényképei emlékeztettek. A néprajzi szakirodalomba is bekerült temető rehabilitációját egy 2013-ben bejegyzett helyi civil szervezet, a Pro Havadtő Egyesület halaszthatatlan feladatként tűzte célul, hogy a következő nemzedékek számára ne csak néhány königsbergi töredék (vö: Péterfy 2005: 93) maradjon. Előzetes terepbejárások alapján a sírkövek számát darabban határoztuk meg. A stratégia kidolgozásában több néprajzi és műemlékvédelmi szempontot is figyelembe vettünk. Abból indultunk ki, hogy Péterfy az as évek elején több követ kiásott és újraállított, így neki köszönhetően számos szép darab megmenekült a végleges eltűnéstől, s azok feliratai továbbra is jól olvasható állapotban maradtak meg. Egy 10 kőre kiterjedő próbaásás során arról is meggyőződtünk, hogy a föld a legtöbb esetben jótékony védelmet nyújtott a föld alá került részeknek, míg az időjárás viszontagságainak kitett sérülékeny kőanyag a hőmérséklet-ingadozás általi eróziónak és a savas eső okozta kémiai mállásnak tulajdoníthatóan kopottá vált (Konkoly 2014). Nem volt nehéz felismerni, hogy a beavatkozás elodázása értékes példányok végleges eltűnését jelentheti, amint a szomszédos települések régi temetőinek a szemrevételezése során tapasztaltuk. Erdőszentgyörgyön például, ahol nagyon sok faragott régi sírkő állt egykor köztük Havadtőn készült kövek is, a régi temető teljesen beerdősödött, a kövek egy részét elnyelte a föld, másokat amint a helyszíni szemle alatt tapasztaltuk darabokra törve beöntöttek az újonnan készülő sírkeretekbe, ezzel is spórolva a homokkal és a cementtel. A Havad-patak menti települések Vadasd, Havad, Nyárádszentsimon, Rigmány, illetve az Abod-patak menti Geges régi sírkövei is a föld alá süllyedve tűnnek el nyomtalanul (vö: Nagy Zs. 2013), tehát amellett, hogy a föld alatt valószínűleg jó állapotban vannak, számunkra örökre elvesztek. Tény, hogy a laza szerkezetű homokkő számára a legnagyobb védelmet a csapadéktól védő fedél jelentené. Ennek biztosítása a kövek összegyűjtésével 3 Péterfy László szóbeli közlése szerint a nagykendi temető mintegy 200 régi sírköve az utóbbi négy évtizedben nyomtalanul eltűnt

176 Kőfaragók, sírkövek, jelképek Havadtőn a 19. században és fedél alá helyezésével valósulhat meg, ám egy ekkora mennyiséget biztonságossá tevő infrastruktúra hiánya mellett a megoldás legnagyobb problémája, hogy a kőállomány összegyűjtésével a falu régi temetője teljesen felszámolásra kerül, köztük olyan nemzetségi, családi temetőrészek is, amelyek még mindig temetkezési helyként szolgálnak a helybéliek számára. Mindezek figyelembevételével és széles körű megvitatásával 2013-ban Havadtőn nagyszabású temetőrendezési program indult. A Pro Havadtő Egyesület mellett szakmai partnerként a Székely Nemzeti Múzeum is felvállalta a projektet. A többlépcsős örökségmentő program első lépéseként helyi önkéntesek kalákába szerveződve elkezdték a kidőlt, elsüllyedt kövek kiásását, a helyükön történő újraállítását és elnagyolt felületi megtisztítását, az in situ megőrzés szándékával. A sírkőmentő kalákaként emlegetett és mediatizált eseményeket a szomszédos közösségek is érdeklődő figyelemmel követték, a havadtői szervezőket többen is megkeresték a rövid idő alatt látványos eredményeket hozó kutatási módszertan ügyében. Másfél év alatt összesen nyolc temetőrendező kalákára került sor, alkalmanként fő részvételével. A kezdetben legfeljebb 150 darabra becsült állomány a módszeres, irányított feltárással, teljesen eltűnt darabok előkerülésével néhány akciót követően a duplájára emelkedett. A mind távolabbinak tűnő befejezés a helyi önkénteseket is lehangolta. Az addig is rendkívüli erőfeszítést igénylő munka nehezét, egy 5-6 ár területű sűrű bozótos kivágását és a kövek gyökerek közül történő kiemelését végül egy 15 főből álló belga cserkészcsapat egyheti intenzív segítségével sikerült befejezni július végén a belga önkénteseket búcsúztató nyilvános ünnepség keretében értékeltük az eredményeket: a program kezdete óta 421 darab faragott sírkövet állítottunk fel eredeti helyükön, ebből egy kő 1795-ös datálású, az állomány fele, több mint 200 darab a 19. században, másik részük a 20. század első felében készült. A kövek kétharmada datált darab, legtöbbször az elhunyt halálának évét rögzítették. Eltűntként tartottuk számon a Péterfy kötetében közölt antropomorf sírkövet, melynek leírása a következő volt: a temető falura néző oldalának közepén embermagasságú, 165 x 38 cm-s, oszlopszerű sírkő állt. A természetes formájában hagyott kő felső részén élethűségre törekvő arcmás vésete látható, amely körplasztikának tűnik, pedig voltaképpen dombormű, melyet a kő kerekded felületére faragott készítője (Péterfy 2005: 90). Többször alapos átfésülés után sem sikerült a rendkívül látványos kő nyomára akadni, míg a falu 4 A csoport a Pro Havadtő Egyesület által a Jeunes en Roumanie nemzetközi program keretében benyújtott pályázat célkitűzéseit támogatta önkéntes munkájával. 175

177 Kinda István református lelkésze nem értesített: bő évtizede egy temetés alkalmával látta a követ egy sír mellé fektetve a Kerekes család sírja lábánál. Az útmutatás szerinti helyen lépcsőnek használt fekvő sírkőre bukkantunk, mellette és alatta újabb két kőre, közülük a mélyebben fekvő a néhai Kerekes Péter emlékét őrző műremek. A kitűnő állapotban fennmaradt sírkő vélhetően valamelyik Menyhárt-faragó alkotása ma már a temető egyik látványossága (1. kép). Az egyértelmű siker ellenére sajnálattal állapítottuk meg néhány kiemelkedő darab eltűnését az 1980-as években történt dokumentálás óta, többek közt egy 1791-es datálású példány, egy nagyméretű őrdarut ábrázoló sírkő, valamint egy 48-as honvéd karddal-puskával díszített síremléke a temető többszöri alapos átfésülését követően sem került elő. A kövek láthatóvá tételével a közösségi emlékezetben az előző nemzedékekről tárolt tudás visszaigazolást nyert, ma már láthatóak a valamikori helyi mesterek által mívesen faragott sírkövek a temetőben, a falu utóbbi két évszázados múltja a mindennapok részévé vált. A beavatkozó feltárással a temető kutatása előtt új perspektíva nyílt, már a terepmunka is sok esetben valódi felfedezéssel járt: a láthatatlan motívumok, szövegek, eltűntnek vélt darabok mellett ismeretlen mesternevek, a sírkövek újrahasznosítását igazoló adatok kerültek elő, melyek korrigálják, kiegészítik és továbbírják mindazt, amit eddig erről a temetőről (és általában a Kis-Küküllő menti temetőkről) és a havadtői kőfaragókról tudtunk. A meglepetések mértékét jól érzékelteti, hogy például a Marosszék régi sírkövei című kötet címlapfotóján megörökített 1852-es datálású sírkőnek a kiemelésével 160 év után napvilágra került egy aprólékosan kidolgozott dombormű, egy fél méteres ekemotívum, utalva az elhunyt gazdálkodó mivoltára és természetesen a kőfaragó magas szakmai jártasságára (2a b. kép). A TERMÉSKŐ FELHASZNÁLÁSA A TÉRSÉGBEN Orbán Balázs a Nyárád és a Küküllő fölé magasodó Bekecs-hely alatti települések leírásánál kitér a kőfaragásnak kedvező természetföldrajzi adottságra: a Bekecsen másutt is nagy mennyiségben fordul elő azon finom szemcsés trachyt-porphir, mi könnyen idomitható levén, fölséges épületanyagot nyújt; 176

178 Kőfaragók, sírkövek, jelképek Havadtőn a 19. században hogy a régibb időkben, valószinüleg már a jó épületanyagokat szakértőleg felkutató rómaiak korában is miveltettek itt bányák, arról több a rómaiak modorában nyitva mívelt kőbánya-mélyedés tanuskodik. Sőt a Faragó kútjánál mutatják azon kőbányákat is, honnan a berekereszturi templom köveit kivágták. (Orbán 1868.) Havadtőt és térségét a Kis-Küküllő és az abba szaladó kisebb patakok mentén televény homokos talaj, a domboldalakon omladékos, sárga agyagos talaj jellemzi, a dombok gyakori alkotóeleme a réteges szerkezetű homokkő, a pala, a homok és a szikla (vö: Kozma [1879] 2008: 137; Bartos Döme 2005). A kövecses domboldal rendszerint nagyon szorgalmas müvelés s szakadatlan trágyázás által lesz termelővé, sőt vizenyős években igy is meghiusitja a gazda reményeit (Orbán 1868). A Kis-Küküllő termékenyebb tere is csak kettős fogattal volt művelhető a 19. században, másutt négyes fogatra is szükség volt a szántáshoz (Kozma [1879] 2008: 137). Péterfy László szerint a kovás vagy meszes tartalmú üledékes származású homokkő előfordulási területe átszeli a két Homoród, a Nagy- és Kis-Küküllő és a Nyárád és mellékvizeinek völgyét. A homokkő sávokban lelhető fel, dombok oldalában, suvadásokban, patakok medrében, mélyebbre nyomott eke által megakasztva. Építőanyagként templomok, cintermek, tornyok falazásához használták, de számos példát találni kerékvetőként, kapuoszlopként, küszöbként, malomkőként, asztallapként hasznosított homokkőre, s a 19. század elejétől a 20. század közepéig ez volt az alapanyaga a faragott népi sírköveknek is (Péterfy 2005: 14). A havadői református egyház iratai között Péterfy egy 1862-es bejegyzésben találta azt a presbitériumi utasítást, amely kimondja, hogy senki követ ne hordjon kereskedés végett, amíg az egyház kőkerítése meg nem lesz (Péterfy 2005: 15). 5 Terméskövek értékesítésével, építkezéseknél történő felhasználásával több esetben is foglalkozik a helyi egyházvezetés a meglévő jegyzőkönyvek tanúsága szerint. Többször is arra utasítják a híveket, hogy meghatározott mennyiségű követ szállítsanak az egyházi építkezések céljára. Az augusztus 6-i gyűlésen arról határoztak, hogy le kell bontani a parókiához tartozó régi csűrt és az istállókat, hogy hozzáfoghassanak az újak építéséhez, akik pedig a kirótt 3 szekér követ nem szállították le, azokat fel kell szólítani, hogy teljesítsék kötelezettségüket (HRE Pj : 18). Kevéssel később újra előkerült a téma, mivel nem a tervek szerint haladtak az építkezéssel: a református hívek összesen 57 szekér kő elmaradást kellett volna bepótoljanak 5 A szóban forgó jegyzőkönyvnek azóta nyoma veszett, az adatot nem sikerült leellenőrizni, kontextualizálni. 177

179 Kinda István (HRE Pj : 22). Másfél évtizeddel később arról találunk információt, hogy a templom mellé felhúzott különféle építmények sütőház, cinterem tűzveszélyessége miatt a szomszéd kifogást emelt, a presbitériumi állásfoglalás azonban egyértelművé teszi, hogy az említett épületek terméskőből készültek: S hogy az emlitett épület tűzfészek lenne azt merőben tagadjuk, mert csaknem az egész épület termés kőből van építve, egy kis nem veszéljes helyen levő falat kivéve, cserépfedél alá tégla kéményel. (HRE Pj : 302.) A Székelyföld közgazdasági és közmívelődési állapota című nagy ívű gazdasági monográfiájában Kozma Ferenc a kőfaragást is megemlíti a 19. század utolsó negyedének háziiparai sorában. Maros-(Torda)-megyében, ahová Havadtő is tartozott az adott korban, csupán Havad települést említi a szerző, egyetlen kőfaragóval. A szomszédos Udvarhely megyéből több információja is van, tudomása szerint Jánosfalva, Énlaka, Remete, Gepes falvakban is foglalkoznak a kő megmunkálásával (Kozma [1879] 2008: 312). Árak tekintetében eléggé borsosnak találjuk a faragott sírköveket. Amikor egy pár csizma 2 10 forint, egy szekér vasalással együtt forint, egy hízott sertés forintot ért, egy közelebbi vidékre szállított és ott felállított sírkőért forint közötti összeget kért el a faragó (Kozma [1879] 2008: ). Péterfy nagykendi adatközlői szerint a 20. század elején terméskővel a Kis-Küküllő völgyéből a havadtőieken kívül a csöbiek és a ravaiak, a Nyárád mentéről a szentimreiek és a bedeiek is kereskedtek (Péterfy 2005: 14). KI LEHETETT KŐFARAGÓ A 19. SZÁZADBAN? A kőfaragás fortélyainak ismerete mellett még egy fontos képesség birtokában kellett legyen az, aki sírkőfaragásra adta a fejét: tudnia kellett írni és olvasni. Havadtőn 1857-ben és 1869-ben végeztek népszámlálást. Ez utóbbi családlapos íveibe az alfabetizáció kérdése is bekerült, így megtudjuk, hogy a 19. század második felében a faluban igen alacsony volt az írástudók száma. A lajstromba vett 674 személy közül csak 78-an voltak írástudók (11,57%) ám köztük számolnunk kell az iskolába járó gyermekekkel, lányokkal, illetve két-három népesebb zsidó család valamennyi tagjával, 596 fő (82,94%) pedig analfabétaként került nyilvántartásba (MMÁLt Na 1870)

180 Kőfaragók, sírkövek, jelképek Havadtőn a 19. században Sebestyén Károly a háromszéki Árkos faragott sírkövei kapcsán úgy vélte, hogy a században hirtelen feltűnő foglalkozás a székelyek körében azoknak a katonáknak köszönhetőek, akik a napóleoni háborúkban külföldi példákkal szembesülve szerencsét próbáltak szülőfalujukban is a kőfaragással (Sebestyén 1907: 110., lásd még Szőcsné Gazda 2012). Saját adataink is megerősítik az idegenben látott példák alapján kipróbált mesterség gondolatát, Havadtő kiemelkedő kőfaragója például a szülőfalujától távol honvédként szolgált 1848-ban bár míves sírköveket korábban is faragott. Műveltségéről a falu egykori papja is elismerőleg nyilatkozott időskori visszaemlékezéseiben: A vén nyugdíjas 48-as honvéd kőfaragó Menyhárt Károly, aki mellesleg olvasott ember volt, ezen kívül festegetett is az összes magyar királyokat, erdélyi fejedelmeket mind lefestette pléhtáblára elnevezett engem világhódító Nagy Sándornak, a macedónok királyának. Ismerte jól a magyarok történelmét egy ideig falusi tanító és jegyzője volt a községnek gyakran tartott nekem előadásokat a történelemből, a 48-as szabadságharcról, Bem tábornokról és Petőfiről, a piskii, vízaknai, segesvári csatákról, amiket áhítatos lélekkel hallgattam, hisz többet tudott, mint a mesterünk. (Nagy S ) Meglepő adatra bukkantunk a fent idézett önéletírásban. Nagy Sándor, Havadtő későbbi lévita tanítója, majd református egyházának papja gyermekként, éves korában, apja ezermesterség iránti szenvedélyét örökölve maga is kipróbálta a kőfaragást, sőt, mint írja, kisebb, míves sírköveket is faragott. Máskor meg ellestem a szomszédunkban levő kőfaragó munkáját. Az öreg Samu cigány csinált nekem kőfaragó szerszámokat s hozzáfogtam a kőfaragáshoz. Elég csinos, kisebb sírköveket faragtam virágos fejjel és szép betűkkel. (Nagy S ) Ha hihetünk ennek a visszaemlékezésnek az eddigi ellenőrzött adatok szerint semmi okunk kételkedni, akkor az ismertté vált kőfaragók mellett számolnunk kell olyan egyéni próbálkozásokkal, amelyek a temető hivatásosok által készített kövei közé vegyülve megnehezítik a mesterek azonosítását. Ráadásul a legtöbb kőfaragó nem látta el aláírással, mesterjeggyel munkáját, így az azonosítás tekintetében jórészt sötétben tapogatózunk. A felekezeti hovatartozás sem volt mérvadó, a kőfaragók a más vallású elhunytak számára is készítettek sírkövet, így a református kőfaragó katolikus és görög katolikus falubelije számára is elkészítette a síremléket. 179

181 Kinda István ISMERETLEN SÍRKŐFARAGÓK A SZÁZADOK FORDULÓJÁN A havadtői faragott sírkövek legrégibb rétegéhez tartozóan két követ sikerült azonosítanunk, feltételezhetően ugyanattól a készítőtől, az egyiket Péterfy fotóján, a másikat a föld alól kiásva. A Péterfy által fotózott kőnek nem akadtunk nyomára, így a fényképe és rajza alapján vethettük össze az újonnan előkerült példánnyal. Közös jellemzőjük, hogy szálkás betűkkel vésték fel az adatokat, s a későbbi köveken már nem fordul elő, hogy latinul rövidítették az év jelölését AO, azaz Anno. Mindkettő asszony számára készült, a helyi társadalmi hierarchia felsőbb köreibe tartozó családok tagjainak, Menyhárt Évának és Huszti Annának. A természetes formájában meghagyott Menyhárt-kő (3. kép P. L. felvétele) 6 feliratának teljes szövegét illetve annak minden rövidítését nem sikerült megfejteni: DOMS / AO 1791 / D 8d MA / N / MENY / ÉVA ABL / 52. Az egyházi anyakönyvek adatai az elhalálozás napját kivéve egybevágnak a sírkő feliratával: 1791 Menyhárt Éva György Mihály felesége holt meg 14dik May (MMÁLt HRA I). A DOMS felirat legkorábbi térségbeli előfordulása a gyulakuti református templomban végső nyugalomra helyezett Lázár György 1666-os sírkövén olvasható, jelentése: Dominus Optimus Maximusque Supremus azaz a legjobb, legnagyobb és legfensőbb úr (A feloldást lásd Péterfy 2005: 90). A kőfaragó szerint az 52 éves asszony halálának napja május 8., de más példák is amellett szólnak, hogy az anyakönyvet vezető lelkésznek hihetünk inkább, aki ez esetben május 14-ére datálta a halál beálltát. Huszti Anna kisméretű, töredezett szélű sírköve (4. kép) bővebb leírást ad az elhunytról, igaz, másfél évtizeddel későbbi, mint a fentebbi darab. ITT NYUG(SZIK) / AZ ÚRBAN BO / KIMULT NÉHAI / NAGY JÓSEF NÉ / HUSZTI ANNA / ÉLET. 72. ESZ / A.O D S J. Az elhunyt azonosításában az anyakönyvek némák maradtak, egy egészen más forrás jött segítségünkre. Nagy Sándor önéletírásának első oldalain a családfáját is ismerteti, felmenői között pedig megtaláljuk Nagy Józsefet, Huszti Anna férjét is. Őseim kardforgató nemes, nemzetes, vitézlő 6 Péterfy László felvételei az 1980-as évek elején készültek. Köszönöm, hogy adatait, rajzait, digitalizált felvételeit a rendelkezésemre bocsátotta, a Kriza János Néprajzi Társaságnak, az eredeti fotók tulajdonosának pedig a nagy felbontású képek közlési lehetőségéért mondok köszönetet

182 Kőfaragók, sírkövek, jelképek Havadtőn a 19. században ármálisták voltak. Kutyabőrös oklevelüket harctéren szerzett érdemekért I. Apaffi Mihály erdélyi nagyfejedelem adományozta nemes Marosszék Havadtő községben lakó Nagy vagy Huszti Györgynek, aki 1711-ben halt meg. Ennek fia: Mihály volt évben még élt. A Mihály fia: Tamás, annak fia József. József fiai: Pál, József és László. Pál Kolozsvárra költözött, László Szentgericén, József Havadtőn maradott. A marosvásárhelyi kir. tábla 1793-ban Nagyboldogasszony havának 30. napján Cserei János ítélőmester függőpecsétjével és aláírásával ellátott és kibocsátott ítélete alapján»nagy v. Huszti Pál, József és László valóságos és törvényes nemes embereknek ítéltettek.«(nagy S ) Huszti Anna tehát Nagy Huszti József nemes felesége volt. A feliratban az elhalálozás évszámát követő D S J valószínűleg a Dominus Supremus Jesus Jézus legfensőbb úr rövidítése. A bemutatott kövekkel egy időben, illetve az as években 11 darab terméskő került felállításra, melyekre a korábbiaknál hosszabb feliratot véstek. A betűk stílusa a kézírást utánozza, jellemző az írott és nyomtatott kicsi és nagy betűk váltakoztatása. A vésési technikára a rusztikus, naiv megformálás jellemző, több esetben inkább mélyebb karcolásról lehet beszélni. A sírkövek közvetítette szöveg legtöbb esetben azonos, a kő felső felére vésett elhalálozási időpont feltüntetése alatt az itt nyukszik e világból kimúlt xy életének n-dik esztendejében felirat jelzi, hogy ugyanaz a kőíró készítette nagy részüket (5 6. kép). SZOPOS ISTVÁN, AZ ARMALISTA KŐFARAGÓ Kutatásunk elkezdéséig úgy tudtuk, hogy a Kis-Küküllő menti kőfaragók közül Menyhárt Károly volt az egyetlen, aki sírköveire gondosan felvéste nevét, ami ekkortájt szokatlan jelenségnek számított. Egy-két monogramon és mesterjegyen kívül csak a templomok kazettás mennyezetein láthatjuk feltüntetve készítőik nevét (Péterfy 2005: 86) májusában egy kiásott 1841-es datálású kő alsó részén gyakorlatlan kéztől származó tétova Sz I monogram vált láthatóvá (7. kép), majd ugyanebből az évből egy másikon Irta - Szopos Is felirat (8. kép), míg egy szintén 1841-es harmadik kövön feltűnt a teljes mesternév: (irta Szo = pos Ist : ÁrmálistA (9. kép). Tucatnyi más kő faragása, díszítményének és feliratának a megkomponálása arra utal, hogy a nagy nevet szerző Menyhárt Károly kőfaragóval egy időben több éven keresztül egy szintén termékeny sírkőkészítő dolgozott a közösségi emlékezet megmenté- 181

183 Kinda István sén, rögzítésén. De vajon ki lehetett ez a kőíró mester, aki elkerülte a temetőt több ízben bejáró Péterfy figyelmét? Mivel az alkotó több követ is aláírt, úgy találtuk, érdemes személyét alaposabban körbejárni, felfedni. A vélhetően csíki származású Szopos család 7 a történelmi források szerint a 17. század legelején már jelen volt Havadtő társadalmában ben a Básta György által császári hűségre esketett marosszéki nemesek, lófők és szabad székelyek összeírásában találjuk a család egyik ősét, Zopos Gieörgj jobbágyot, aki 1603-ban colonus Gregorius Zoporként tűnik fel, majd 1614-ben, a marosszéki székelyek általános összeírásakor ugyanő Zopos Gjorgj konfiskált jobbágyként vétetett fel a listára. (Demény 1997: 120, 139, 254.) Másfél évszázaddal később a családnak már több ága van, amint az kitűnik a református egyházközség határhasználattal kapcsolatos tanúvallatási jegyzőkönyveiből: míg Szopos Zsigmond 1765-ben a falu elöljáróival együtt nem tudni, hogy szabad székelyként vagy armalistaként 8 küldöttként közvetített erdőszentgyörgyi gróf Rhédei Zsigmond és Havadtő közössége között, a megkérdezett tanúk között felbukkannak a família jobbágysorban lévő ágának tagjai is: Szopos Imre (28), méltóságos gróf Malomvizi Kendeffi Elek úr őnagysága jobbágya, valamint Szopos István (42), méltóságos gróf Rhédei Zsigmondné asszony őnagysága jobbágya. (MMÁLt HREi 1765: 2 r 2 v.) Tíz évvel később, 1775-ben egy erdélyi mesterembereket összeíró adatforrás szerint a 60 éves havadtői Szopos Sigmond kerekes mesterként dolgozott (Szabó T. 1947: 21). 7 A Székely Oklevéltár adatai szerint a családnevet viselők Csíkszentimrén és Csíkmindszenten, illetve Székelyudvarhelyen is jelen voltak (Szádeczky 1898: 57, 59.; Demény 1997: 84, 371, 578, 806, 807.). Az Erdélyi Királyi Könyvekben feltűnő adat Primipilares Georgii Szopos de CsikSzereda szerint Apafi Mihály február 3-án Segesváron csíkszeredai Szopos György számára lófősítő levelét bocsátott ki, melyet az utódaira név szerint két fiára, Györgyre és Ferencre is kiterjesztett: idem Georgius Szopos ac per eum filii jam nati Georgius et Franciscus, haereditatem et posteritates ipsorum [Gyulai (szerk.) 2005: 654]. 8 A 16. századtól a korábbi gyakorlatot, a birtokadománnyal (in res) történő nemesítést fokozatosan felváltotta a csak személyes nemesítést (in persona) tartalmazó oklevél, amely a benne szereplő címerfestményről kapta a címereslevél (litterae armales, magyarul armális) elnevezést. Tulajdonosát armalistáknak nevezték (Szálkai 2010.). Társadalmi besorolásuk szerint az armalisták adózó nemesek (Benkő 1999: 10). A székelyföldi armalisták a kisnemességhez tartoztak, tagjaik személy szerinti nemességgel rendelkeztek. Éppen úgy szántottak-vetettek az egytelkesek, mint mondjuk a szabad parasztok. [ ] a kisnemesség a paraszti életforma részese volt; a kisnemesség látóhatára a falu, kúriája olyan, mint a paraszt szegényes vályog- vagy faháza, birtoka néhány hold föld, műveltsége paraszti (Egyed 1981: 41 42). Körükből kerültek ki a települések kézműves iparosai és hivatalnokai gazdatisztek, papok, tanárok, ügyvédek, orvosok, a jobbágyfelszabadítás után pedig a falusi armalisták többsége beolvadt a parasztságba

184 Kőfaragók, sírkövek, jelképek Havadtőn a 19. században Mivel kőfaragónk azonosításában biztos fogódzó négy sírjel aláírása, melyek motívumai és betűtípusai alapján legalább 10 további sírkő készítését köthetjük a nevéhez, tevékenységének fő periódusát az es évekre tehetjük, ebből következően születésének valószínű ideje sem lehet korábbi a századfordulónál. Az identifikációt nehezíti az azonos nevű rokonok sora. A havadtői református egyház 1788-tól vezetett anyakönyve szerint a Szopos nevű családokban a 18. század végén 4 gyermeket kereszteltek István névre ám kettő közülük nem érte meg a századfordulót. (MMÁLt HRA I.) A kör szűkül ugyan, de faragónk kiléte továbbra sem egyértelmű: adott egy ban, illetve egy 1814-ben született Szopos István. Az armalista talán a nemesi felmenőire büszke idősebb lehet? Személyét a rendelkezésünkre álló 19. századi iratok alapján követjük tovább. Egy december 31-i állapotokat rögzítő népszámlálás adatsoraiban rögzítésre került a megkérdezettek írni-olvasni tudása is, ez alapján az ban született idős Szopos István analfabéta. A rokonság másik ágához tartozó, 1814-es születésű Szopos István írástudóként immár egyedüliként jön szóba az azonos nevű havadtőiek közül. (MMÁLt Na 1870.) A többféle adatforrásban elszórt életrajzi adatok összefésülésével végül kirajzolható a kőfaragó személyi profilja, anélkül azonban, hogy a köveken kívül bárhol előfordult volna említés kőfaragói tevékenységéről. A magát ármálistaként jegyző Szopos István 1814 májusának második felében született Havadtőn, apja az 1790-ben született Szopos Imreh, anyja a szintén 1790-es születésű Szopos Imrőnő Mária ; apai nagyapját Szopos Jánosnak hívták. István keresztelésére május 25-én került sor, 9 keresztapja a későbbiekben fontos helyi státusokat betöltő családból származó Szilágyi Mihály. 26. életévébe lépve, január 5-én összeházasodott Tar Mihályné 20 éves hajadon leányával, Máriával. Az anyakönyv Párosultak fejezetének bejegyzése szerint Szopos Imréhnek 25 éves ifju legény fija István eljegyezvén özvegy Tar Mihálynénak 20 éves hajadon Leányát Máriát, ezen ifjak /: kik mindketten confirmálván vagynak :/ az alább irt nem atyafi bizonyságok elött kikérdeztetvén, a nem erőltetésről külön külön azt felelték: hogy senki sem erőlteti hogy házassági szövettségre lépjenek. Bizonyitjuk. Simon Lajos Lévita, Tar János Mbiro. (MMÁLt HRA I: 63 r.) Házasságukból még azon év novemberében megszületett első gyermekük, Katalin, 10 három évvel később, 9 Az anyakönyvi bejegyzés csak a keresztelés dátumát rögzíti. A kor szokása szerint az újszülött keresztelésére már néhány nappal a születését követően sor került november 12. Ifjabb Szopos István felesége Tar Mária: Katalin. Bizonyságok: Molnár Kovács János, Trufán István és feleségeik. Bába Béres Györgyné. Keresztelő: november 20. (MMÁLt HRA I: 22 v ) 183

185 Kinda István 1843-ban pedig Mária jött világra. 11 Felesége házasságuk negyedik évében, október 27-én, 26 éves korában forró betegségben (láz) meghalt (MMÁLt HRA I: 90 v ). A László Gergely református lelkész által vélhetően 1850-ben 12 az anyakönyv hátsó lapjaira vezetett családlapon Szopos István egyedülállóként jelenik meg, két gyermeke, Kati és Mária szintén vele van (MMÁLt HRA II: 114 v ). Apja az 1857-ben végzett népösszeírás (MMÁLt Na 1857) adatsorában már nem szerepel: az elhalálozottak listájából kiderül, hogy Szopos Imreh még az év első harmadában, március 23-án elhunyt tüdőgyulladásban, 68 évesen (MMÁLt HRA I: 64 r ). Ma is álló sírkövét Menyhárt Károly készítette el, az azon feltüntetett nemzetes cím pedig végre egyértelművé teszi, hogy a kőfaragó apja armális birtokosa vagy a cím örököse volt, tehát ezt örökölte tovább Szopos István is. E cím sírkövön történő jelölése az identifikációs szándékon túl arra is utalhat, hogy az 1848 utáni évtizedben még mindig rangot jelentett a falusi közösségben a korábbi társadalmi besorolás, s azt az azonos társadalmi rétegből származó nemes és nemzetes Menyhárt Mozses fia, a kőfaragó Károly is nagyon fontosnak tartotta. Az 1857-es összeírás szerint a Havadtő 16-os házszám alatt lakó szereplőnk 43 évesen megkülönböztető jelzővel, ifj. Szopos Istvánként jelenik meg, második felesége Anna. 13 A család lajstromba vett gyermekei: az első feleségétől született, már ismert Mária (1843), illetve második feleségével közös/ közösen nevelt (?) gyermekek: György (1846), Sándor (1850), Ida (1851), Pista (1855). Katalin leánya már nem szerepel itt: az összeírás évében erőltetés nélküli szeretetét nyilvánitotta mátkája iránt, és férjhez ment egrestői katholikus ifjulegény Intze János -hoz (MMÁLt HRA I: 77 r ). Az december 31-i állapotokat rögzítő népszámlálás még több adatot szolgáltat az armalista személyét illetően. Havadtői Szopos István születési éve 1814, a felmérés évében 55 éves, vallása év. réf., nős, gazdálkodó, a saját tulajdonában lakik, tud írni és olvasni. Felesége Bagosi Anna, aki 1812-ben született (tehát két évvel idősebb a férjénél), katolikus, Farkaslakán született, olvasni tud, de írni nem. A családból ekkorra már kirepültek a gyermekek, Már 5. Ifjabb Szopós Istvánnak feleségetül Tar Máriával született: Mária. K. Anyák: Kovács János ifjabb Trufán István. K. Anyák Kovács Jánosné és Trufán Istvánné Csombor Ágnes. Bába Béres Györgyné. Keresztelő: Mar 8. (MMÁLt HRA I: 25 v ) 12 Ez az utolsó évszám, amely a bejegyzettek születési adataként szerepel. 13 Ha össze is házasodtak, az nem Havadtőn történt, az anyakönyv nem tartalmaz erre vonatkozóan bejegyzést

186 Kőfaragók, sírkövek, jelképek Havadtőn a 19. században csak ők ketten éltek Havadtő Nagy utcájának 16. száma alatt. 14 Házuk egy szobából és egy előszobából álló lakás volt, melyhez egy fészer és egy pajta tartozott, azokban két marhát és két juhot tartottak (MMÁLt Na 1870). A jelentősebb birtok nélküli kisnemesi családból származó Szopos István a kőfaragói pályáját az eddig fellelt, biztosan általa faragott legkorábbi kő alapján legkésőbb 27 évesen kezdte, első szignált köve 1841-es datálású, melyet az 1 éves 3 hónapos Bandi János sírjára készített. 15 Az armalista rangjára büszke István írni-olvasni tudásával a helyi társadalomban kétségtelenül kiemelt helyzetben volt. Kőfaragói tevékenységét valószínűleg kedvezőtlenül befolyásolta a vele azonos időben, 1840-ben induló fiatal és igen tehetséges Menyhárt Károly munkássága, akinek a faragott síremlékei művészi megformálásuk által messze túltettek a rövid, standard szövegből és a díszesebb változatban is csupán apró virágdíszítményből álló Szopos-féle kisméretű, rusztikus sírköveken. Az anyakönyv elhalálozási rovata szerint április 10-én az immár nem ifjúként, hanem közepső -ként emlegetett Szopos István viszonylag fiatalon, 56 éves korában, tüdőbajban hunyt el (MMÁLt HRA II: 85 r ). Menyhárt Károly, a falu neves kőfaragója által elkészített egyszerű sírkövéről elmaradt az armalista azonosítás, eszerint a rendi társadalom felbomlása után negyedszázaddal már nem volt releváns az egykori társadalmi státus megjelölése. MENYHÁRT KÁROLY FELMENŐK ÉS LESZÁRMAZOTTAK Havadtő leghíresebb és szakirodalmi szinten is bemutatott kőfaragója Menyhárt Károly. Családja a közeli Bedéből származott (Péterfy 2005), sírhelyük a havadtői temető nyugati oldalán húzódó árokhoz közel, a temetődombra futó sorban állnak, melyek között az elsőket a domb lábánál, a következőket egyre feljebb helyezték örök nyugalomra. Sírköveik magas fokú szakmai jártasságot tükröznek, alkotójuk minden esetben a fél évszázadon keresztül alkotó leszármazott, Menyhárt Károly. Károly felmenői már a 18. században befolyásos tagjai voltak a faluközösségnek. Nagyapja, Menyhárt Mózes egy 1765-ös tanúvallatási jegyzőkönyv 14 Anyja, Szopos Imrőnő Mária a szomszédban vagy a ház külön számozott szobájában, a 15. házszám alatt lakott. 15 A kutatás további feladata a mester által készített valamennyi sírkő azonosítása. 185

187 Kinda István szerint a falu megbízottjaként, de annak akarata ellenére eladta a Kárhágó pataka melletti rétet méltóságos gróf Rhédei Zsigmondné asszony őnagyságának, emiatt a falu pereli. (MMÁLt HREi 1765.) 1770-ben státusát a Menyhárt Mózes uram ő kegyelme nemes rangjelzővel pozícionálták. Ifjabb Menyhárt Moises, Károly apja 1806-ban született, földművesként sorolták be az 1857-es népszámlálás alkalmával. Felesége, Borbála szintén 1806-os születésű. Anyagi tehetségét és társadalmi státusát jelzi, hogy ben az egyháznak pénzt kölcsönzött, 1850-től a presbitérium tagjává választották, több ízben képviselte egyházát az erdőszentgyörgyi anyaegyházzal folytatott vitás esetekben a parciális gyűléseken. 16 Legöregebb tagként jelölve benne volt abban a bizottságban is, amely 1864-ben levélben válaszolt a Pesty Frigyes által Székelyföld településeire kiküldött levelére, mely a helynévanyagot kívánta felgyűjteni a teljesség igényével (Pesty : 67 69). A fiatal házaspár nagy megpróbáltatásokat élt át, 1843-ban 3 gyermeküket veszítették el a tomboló járványok miatt: Marz 18. Szabad Székel Menyhárt Moses Leánkája Anna, 8 éves, skárlát; Apr 11 Szabad Székel Menyhárt Moses fija Moses, 10 éves, nem tudatik; Apr 24 dtto Menyhárt Moses Leánykája, 7 éves, skárlát. Szakáts ifjúlegény Menyhárt Mosest vérhas vitte el 23 éves korában, szintén 1843-ban. Mivel születésére vonatkozóan nem találtunk bejegyzést, vélhetően az idős Menyhárt Moses fiáról vagy késői testvéréről van szó. (MMÁLt HRA I: 90 r.) Az anyakönyvek Elhalálozások rovatában az 1869-es évben ott találjuk Menyhárt Mosesné Balog Borbárát, aki szeptember 6-án, 64 éves korában sorvadály (TBC) miatt elhunyt (MMÁLt HRA II: 84 v ). Ez az oka, hogy az 1869-ben elvégzett újabb ezúttal részletesebb, több adatot rögzítő népszámlálás során az 1806-ban Bedében született Menyhárt Moses ev. ref. vallású férfi özvegyként került nyilvántartásba, s ugyaninnen kiderül az is, hogy azon kevesek közé tartozott, akik tudtak írni és olvasni a faluban. A család feje ekkor már a nős, három gyermeket nevelő Károly, otthonuk a szülei által is lakott ház a Nagy utca 20. szám alatt (szinte tőszomszédok voltak a kőfaragó Szopos Istvánnal), melyhez egy szoba, kamra és előszoba, valamint egy pince és egy fészer tartozott. A család állatállományát 3 sertés jelentette. (MMÁLt Na 1870.) Menyhárt Moses végül december 4-én, 67 éves korában, arénában (influenzaszerű, rágcsálók terjesztette vírusos betegség) halt meg, az Erdőszentgyörgyről beszolgáló László Gergely református pap prédikációval temette el (MMÁLt HRA II: 89 v ). Fia, Károly által készített sírkövén visszakö- 16 A Havadtői Református Egyház azóta eltűnt anyakönyve alapján lásd Péterfy 2005:

188 Kőfaragók, sírkövek, jelképek Havadtőn a 19. században szön a valamikori kisnemesi státus megörökítése, a kő Nemes és nemzetes Menyhárt Mozses emlékét őrzi. Péterfy László levéltári adatok híján Menyhárt Károly születésének idejét az 1820-as évek elejére tette (Péterfy 2005: 86). Az 1857-es népszámlálás azonban eloszlatja a homályt ez ügyben is: ekkor a Menyhárt családnál egy fiúgyermeket írtak fel a biztosok, Károly nevezetűt, aki 1830-ban született. Az évszám jelentősége ebben az esetben óriási: a Menyhárt Károly faragta sírkövek kezdő évszámának tükrében azt jelenti, hogy az írni-olvasni tudó fiatalember mindössze 10 évesen készítette el első alkotásait! Ez teljesen egybecseng az önéletíró-visszaemlékező Nagy Sándor vallomásával, aki szintén évesen készített kisebb méretű, virágos fejjel díszített sírköveket a havadtői temetőbe. Szintén Nagy Sándor beszél arról, hogy Károly 48-as honvédként szolgált (Nagy S. 1965), tehát 18 éves korában állt a haza szolgálatába. Néhány évvel később, 1852-ben a presbitérium melynek ekkor már az apja is tagja volt segédtanítónak nevezte ki Király István lévita mellé, ez a státus mindenképp iskolázottságra vall. Péterfy valószínűsíti, hogy a marosvásárhelyi Református Kollégium diákja volt, s valószínűleg nem fejezte be tanulmányait, mert akkor nem maradt volna iparos (Péterfy 2005: 86). Első gyermeke 30 éves korában született, március 16-án Menyhárt Károlynak Nőjétől Donát Susánnátol született fija Kálmán. Bizonyság a Bába asszony Havadi Mosesné (MMÁLt HRA I: 48 v ). A csecsemő egy hónapos korában, április 19-én ismeretlen okok miatt elhunyt (MMÁLt HRA I: 94 v ). Károly 1866-ban saját testvérének és Kálmán fiának közös sírkövet készített, melynek körben komponált felirata a következő: ITT NYUGSZIK / MENYHÁRT MOSES / MEGHALT 10 ÉVES KORÁBA / ÁPRI 13: / ÉS KÁLMÁN 5 HETÜS / KORBA 1860 HALT MEG (10. kép) ben Menyhárt Károlynak már egy második feleség, a római katolikus Gál Anna szült leánygyermeket, akit Rosa néven iktattak az anyakönyvbe (MMÁLt HRA II: 10 v ), a későbbi forrásokban feltűnő Klára (1869) születése valamilyen okból nem került bevezetésre. Az december 31-i állapotokat tükröző népösszeírás a családot a következőképpen írta le: Menyhárt Károly 1830-ban Bedében született, év. ref. vallású, nős, gazdálkodással foglalkozik, tud írni és olvasni. Felesége, Gál Anna 18 évvel fiatalabb, mint Károly, 1848-ban született Havadtőn, katolikus vallású, nem tud írni-olvasni. A statisztikába az egészen kicsi gyermekeik, Rosa (1867, ev. ref.) és Klára (1869, katolikus) került bevezetésre. A családból két személy volt írástudó, Mózes és fia, Károly. (MMÁLt Na 1870.) 1872-ben a Menyhárt család- 187

189 Kinda István ban megszületett Árpád (MMÁLt HRA II: 20 v ), 1875-ben pedig Anna (MMÁLt HRA II: 26 v ) jött világra. A gyermekek még nem nőttek fel, amikor édesanyjuk elhalálozott. Sírkövén, melyet férje készített, a következő felirat olvasható: IHS / ITT NYUGSZIK / GÁL ANNA / MENYHÁRT / KÁROLY NÉ / MEG- HALT / 1887 JUNIUS / 4én 39 ÉVES / KORÁBAN / ÁLDÁS BÉKE / PORA- INAK / E KÖVET ÖRÖK / EMLÉKÜL / EMELTE FÉRJE / ÉS 4 KESERGŐ / GYERMEKE / RÓZA KLÁRA / ÁRPÁD ÉS ANNA (11. kép P. L. felvétele). A kő hátoldalán a dátum: Menyhárt Károly 1840-től kezdődően a kiterjedt család tagjai számára készítette az első sírköveket, de arra is rákényszerült, hogy saját testvéreinek, majd fiának is síremléket állítson. Első köve melyet az 1790-ben született Menyhárt Anna (MMÁLt HRA I: 2 r ) számára készített 1840-ben nagyfokú szakmai tudásról tanúskodik (12. kép). A leveles inda körbefogja az élére állított téglalap alakú követ, felső részének közepén egy levelek által közrezárt tulipán látható, melyből két oldalra újabb két tulipán hajlik ki. A kőre a kézírás betűivel véste alkotója a szöveget, aláírás nem található rajta. Az alsó részen két oldalról behajló nagyméretű levél zárja le a kompozíciót, ezeket a leveleket a továbbiakban még számos Menyhárt-kövön megtaláljuk, lényegében azonosítóként tekintünk rájuk. Péterfy László a kőfaragó Menyhártoknak három nemzedékét különbözteti meg, Károly mellett fiát, Árpádot és unokáját, Andrást (Péterfy 2005: 86). Mindössze két sírkövön tűnik fel az M. A. mesterjegy, mely feltehetően Andrást fedi, mindkettő a 19. század legvégéről, 1898 és 1899-ből való. Feltűnő, hogy a Károlytól már fél évszázaddal korábban megszokott arányos szövegelrendezés, a szövegtükör határainak tisztelete felbomlik, egy-egy betű kilóg a kő széléig, a szöveg a korabeli helyesírást, a megszokott rövidítéseket több helyen mellőzi: EGY KIS ÁNGYAL / KA SZOMBATI / IRÉN M.H. 3 HE / TŰS. K. B. 1898: /.M.A: (13. kép). Menyhárt András 1952-ben hunyt el (Péterfy 2005: 86). Károly unokájának, Menyhárt Árpádnak a kőfaragói tevékenységéhez nem találtunk sem adatot, sem dokumentumokat. Nagykenden, Péterfy fő kutatási településén kiemelte az 1882-ben Menyhárt György által feliratozott sírkövet ( Menyhárt György készítette síremlék kő ), arra gyanakodva, hogy ez az alkotó Károly unokatestvére lehetett (Péterfy 2005: 38, 86). Véleményét sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudjuk, tény azonban, hogy Menyhárt család Nagykenden is élt, a havadtői Menyhárt György az 1869-es népszámlálás alkalmával analfabétának vallotta magát, így biztosan nem erről a személyről van szó

190 Kőfaragók, sírkövek, jelképek Havadtőn a 19. században JELEK ÉS REPREZENTÁCIÓK Havadtő régi temetőjének kutatása nyomán megállapítható, hogy a 19. század első felében a sírkőállítás a család részéről jelentős anyagi erőfeszítést, a kőfaragó részéről szakmai kihívást jelentett bár az alfabetizációs állapotokat látva valószínűleg nem a nyelvezet, hanem a forma és a díszítmény lehetett az, ami alapján a kőfaragót szakmailag megítélte a helyi közösség. A kőfaragás helyi megjelenését követően a 19. század második felében állított kövek változatossága arra utal, hogy a sírkőfaragók gazdag kínálattal és alkalmazkodó készséggel igyekeztek megrendelőket szerezni (Péterfy 2005: 38). Egészen a 19. század végéig érezhető a kövek üzenetén, művészi vagy puritán kivitelezésén, hogy az elhunyt személy milyen helyet foglalt el a társadalmi hierarchiában. A felhasznált kőanyag több típusú homokkő, ritkább esetben andezit vagy trachit. A faragás technikájára a 19. század első felében a vésés jellemző, Menyhárt Károly sírkövei közül több domború faragással készült a század közepén. Abból, hogy csak az ő művein találkozunk a domború faragással, arra következtethetünk, hogy a konkurens kőfaragók nem tudták művészetüket hasonló tökélyre fejleszteni. A betűtípusok igen változatosak. A legkorábbiak közt is találunk kézírásos megoldást, de szálkás, talpas antikva betűkkel feliratozott köveket is. Egy erősen degradálódott, trombitás angyalt ábrázoló kő utolsó betűtöredékei gótikus jellegű fraktúr írásjelekre engednek következtetni. A köveken alkalmazott díszítőmotívumok közt a leggyakoribb a virágornamentika. A legkorábbi virágos díszítmény megfogalmazása a Menyhárt Károly és a Szopos István sírkövein nagyjából azonos: a kő felső felén egy középre helyezett tulipánból két oldalra nyíló két tulipán, illetve a kő két oldalán felfuttatott szárból középre nyíló két tulipán díszítmény tűnik fel több kövön is. Menyhárt kövei néhány év leforgása alatt hatalmas változást mutatnak: a faragó mind a kő alakjában, mind díszítményében teljesen egyedi hangot ütött meg, melyeket kortársai nem utánozhattak. A korai köveken a növényi ornamentika számtalan variánsában megtalálható a köveken: az indás, leveles, virágos díszítés mellett olaszkorsóból kinövő virágcsokor, valamint cserépbe helyezet virág is több követ díszít. Malonyay Dezső népművészeti monográfiájában megjegyezte, hogy ritkaság számba megy a malomfalvi temető egyik sírkövének egyik alakos díszítése, mely arckép akarna lenni. Balassi Iván egyediként tekint arra a király- 189

191 Kinda István falván álló kőre is, amelyet Kós Károly közölt, melyen egy férfifejet véstek a sírkő felső részébe (Balassa 1989: 71). A havadtői temetőben több antropomorf ábrázolású sírkő is megtalálható, egy kérdéses példány kivételével mind a Menyhárt Károly munkái. A legkorábbi vélhetően az 1844-ben tüdőgyulladásban elhunyt Tar János megyebíró sírköve, a jo honfi Hiv Férj Gondos gazda és Apa, 6 évig erélyes és kies Tornyunkat buzgo szorgalomal épittetö Megye Biro emléke a templomtorony domborművével és az elhunyt arcképével díszített egyedi alkotáson került megörökítésre (14. kép P. L. felvétele). Az 1852-es datálású különlegesen gazdagon faragott munka, melyet Taar Mihály emlékére készített (lásd 2a b. kép). 17 Az ezt követő három évtizedből nem maradt fenn antropomorf alkotás, de az 1880-as évek közepén több darab is készült ben saját apja, Menyhárt Mozses emlékére állított mindkét oldalán faragott remeket, a hátoldalon apja profilból ábrázolt bajuszos arcképe egy kerek rámában/kiterjesztett félholdban jelenik meg, alatta a magyar címerpajzs a nemzeti hovatartozást és elköteleződést jelzi az utókor számára (15a b. kép). Kerekes Péter emberi alakot idéző sírköve szintén 1885-ben készült, s bár körplasztikának tűnik, valójában dombormű, mely nem biztos, hogy a Menyhárt Károly alkotása vélekedett a faragászati technikákban otthonosan mozgó Péterfy László 18 (lásd 1. kép). Mitra Juliánna két éves és három hónapos kisgyermek valószínűleg az 1880-as évek végén hunyt el, a dátum utolsó két száma lekopott a szépen faragott sírkövéről. A koronamotívum szoros rokonságot mutat a Szent Korona-ábrázolásokkal. Alatta egész alakos, mindkét kezében virágot tartó szoknyás, hosszú hajú lány látható (16. kép P. L. felvétele). Bálint János volt m. királyi honvédhuszár számára 1889-ben készült el kisebb méretű, ám kivitelezésében annál díszesebb sírköve, melynek fő motívuma egy lovon ülő csákós, bajuszos huszár (17. kép). A fentebb említett trombitás angyalt ábrázoló kő felirata teljesen levált, az alsó részen látható betűtöredékek magas művészi erővel megalkotott munkára utalnak. A szárnyakkal ellátott angyal a felirat fölötti mezőben lebeg (18. kép P. L. felvétele). A kő alsó peremén még kivehető az M. K. monogram. 17 A kő a továbbiakban részletesebben is ismertetésre kerül. 18 Az alkotást Péterfy Menyhárt Károly fiának, Jánosnak tulajdonítja. Lásd Péterfy 2005: 90. A levéltári anyag és a feleség sírkőfelirata egybecsengően arról tanúskodik, hogy Károlynak egyetlen fia érte meg a gyermekkort, Árpád

192 Kőfaragók, sírkövek, jelképek Havadtőn a 19. században Menyhárt Károly kézírása, melyet az 1850-es évektől az egyházi jegyzőkönyvekben is megtalálunk, ugyanazzal a kalligrafikus kézírásos vonalvezetéssel került bevésésre az általa készített kövekbe is, ha éppen nem iniciálékkal rövidítette nevét. Hasonló kézírással csak kortársa, szomszédja, Szopos István dolgozott. Szintén Menyhárt Károlyra utal néhány motívum, mely számos kövén feltűnik: az epitáfium után két oldalról behajló, két-két liliomszerű levél; a feliratmező két alsó szélébe vagy az alá faragott három-három befele néző levélből álló apró kompozíció; a kő két peremén diszkréten felfele futó hullámzó, leveles inda. A feliratok nyelvi megfogalmazása nem mindig egyedi: a standard adatok elhalálozás ideje, név, életkor olyan szófordulatokba vannak foglalva, amelyek ugyanazon mesterre engednek következtetni. Legkorábbi köveinken a dátum és a név után az x év után e sírbe tétetet formula olvasható, kicsivel később az itt nyugszik e világból kimult XY életének x esztendejében -típusú szövegek terjedtek el. Temetőkutatásunk során érdekes információk is felszínre kerültek. Egy 1869-ben elhunyt számára készített újabb stílusú kő bemélyített szövegmezeje egy korábbi sírkő feliratának és díszítményének félig-meddig sikerült eltüntetésével került kialakításra. Az újabb kő biztosan nem Menyhárt Károly munkája, a korábbi viszont valószínűleg az volt. A kő újrahasznosítására a megbízást vélhetően a családtól kapta a kőfaragó, akinek a rendelkezésére nem újonnan szerzett alapanyagot, hanem egy néhány évtizeddel korábban elhunyt régi sírkövét bocsátották. A kő fején, vállain és a domború részeken jól kivehető az egykori virágornamentikás díszítés: a kő két szélén felfele futó vésett vonal a kő nyakán befele hajlik, ez a két szár tartja a központi motívumot, a Menyhárt Károlytól és Szopos Istvántól ismerős tulipánt. A kő új motívuma egy szívből kinövő virág, két oldalra lehajló két-két levéllel és egy-egy bimbóval. Felirata: ELHERVATT A / VIRÁG MÉG BIMB / BO KORÁBA / SZOMBATI JÚ / LIÁNNA 8 ÉV / VES KORÁBA TÉ / TETET E SIR BA / 1869CEDIK ÉV / ELSŐ NAPJÁN. Az epitáfium stiláris és ortográfiai megoldásai is kétséget kizáróan egy újabb kőfaragó mellett szólnak, vélhetően Kerekes János munkája (19. kép). Köveink díszítményének egy csoportját a foglalkozásra utaló eszközök szerepeltetése jelenti. Leggyakrabban az eke, gazdasági szerszámok csokra, szőlőtőke jelenik meg a földműves sírkövén, a honvédek síremlékei keresztbe tett kardot és puskát ábrázoló díszítményűek. Az olvasott, tanult személyek Menyhárt Károly apja, Mózes, Király István lévita tanító, Gáll Gábor pap 191

193 Kinda István státusát nyitott könyv szimbolizálja. Egyetlen sírkövön kőfaragásra utaló szerszám is feltűnik, egy kétélű csákány egy virág/nap társaságában, a felirat azonban a kő porózussága és rétegzettsége miatt erősen lekopott, nem tudjuk, ki nyugszik alatta. A sírkövek a hantra legtöbbször nem a temetés napján kerültek, hanem az első évfordulón, esetleg évekkel, egyes példák szerint akár több évtizeddel később is állíthatták azokat. Az időbeli távolság, illetve a hivatalos okiratok szűkössége miatt megeshetett, hogy évekkel is elvétették a kövek datálását, a születés vagy a halál idejét, az évszámok tehát nem minden esetben pontosak. Varga Mihály és felesége, Nagy Mária egymás mellett álló sírköveit két különböző mester készítette. A korábban elhunyt asszonynak Menyhárt Károly faragott rendkívül díszes síremléket 1851-ben, VARGA MI / HÁLYné + NaGY / MÁRIa + életenek 48 / ESZTENDEIben SEP / 3 Kán 1851 / I: M:KÁ: felirattal (20. kép). A férj szinte három évtizeddel élte túl asszonyát, ben halt meg, s számára már vélhetően Kerekes János készítette a puritán, egyszerű sírkövet. Felirata: VARGA MIHÁLY / NYUGÓSZIK e SRBA / AKI MEGHÓLT 74 ÉV: / VES KÓRÁBA 1879BE / ÁPRI 13a : ÖZVEGYEN / ÉLT 32 ÉVEKET (21. kép). Bár kettejük halála között 28 év eltérés van, a hálás utókor emlékezete szerint apjuk 32 évig volt özvegy. Példánk annak a szemléltetésére is kiváló, hogy a többnyire még oralitáson alapuló másfél-két évszázaddal ezelőtti lokális társadalom által kőbe vésett adatoknak körültekintéssel érdemes hitelt adni. A vésett és domború faragással kialakított motívumok, díszítmények mellett már a 20. század második évtizedének a végén megjelent egy új médium az emlékállítás és üzenetközvetítés terén: egy 1918-as datálású homokkőből faragott sírkő felső díszítményének már csak a helye látszik: megjelent az első téglalap alakú fénykép a sírkövön. Bizonyára nem véletlen ez az újító lépés: a fénykép Kerekes János sírkőfaragó felesége síremlékének központi díszítménye, a domborfaragott virágkoszorú által közrefogott kép bizonyára városon készült, porcelánra égetett arckép lehetett. A temető falura néző oldalán, közel a mezőre vezető úthoz egy különleges sírkőpár vonja magára a figyelmet (22. kép). A szimmetrikus, két méternél is magasabb műkő obeliszk mellett egy régi stílusú, homokkőből faragott sírkő található. Mindkét kő ugyanazokról a személyekről szól: Gáll Gábor és neje, Tar Eszter sírkövei, a régebbin viszont nem szerepelnek az elhalálozási dátumok, ebből arra következtetünk, hogy azt még éltükben készíttették, a motívumokból sejthetően még a 19. század utolsó két évtizedében. A nagy valószínűséggel Menyhárt Károly által készített kő fő motívuma a kezében nyitott könyvet tar

194 Kőfaragók, sírkövek, jelképek Havadtőn a 19. században tó palástos alak, alatta ekét húzó két ökör látható. Felirata két szövegtükörbe szedett, a bal oldalon a férfi, a jobb oldalon a felesége rövid élettörténete elevenedik meg. A motívum magyarázatát a versbe szedett szövegben találjuk: ITT NYUGSZIK / GÁLL GÁBOR / SZÜL: 1842BEN / SZEP: 15ÉN / 30 ÉVIG VOLTAM / PAP. AZTÁN / GAZDA LETTEM / DE A PALÁS / TOMAT VÉGIG / MEG ŐRIZTEM / M:H: A felesége egyes szám első személyű vallomása a következő: ITT NYUGSZIK / TAR ESZTER / SZÜL: 1845BEN / OKTÓBER 16N / EGÉSZ ÉLETEM / BE AZ ERÉNYT / KŐVETTEM S / JUTALMUL EGY / JO FÉRJ BOL / DOGÍTOTT EN / GEM M: H: A jó anyagi helyzetű család leszármazottjának reprezentációs igényeit a több mint 20 éve elkészült homokkő már nem elégítette ki, ezért az 1920-as években elhunyt szülei emlékére modern obeliszket készíttetett. A végtelenül leegyszerűsített műkő felső felében egy nyitott könyv utal a tanult emberre, alatta a szöveg már harmadik személyben beszél az elhunytakról: ITT / NYUGSZIK / GÁLL / GÁBOR / SZENGELICEI / REF. LELKÉSZ / SZÜL / SZEPT 15 / M. H / MÁRCIUS 18 / / ÉS NEJE / TAR / ESZTER / SZÜL 1845 / OKT. 17 M. H. / OKT. 13 / NYUGALMOK / LEGYEN / CSENDES / Az egyértelműen reprezentatív céllal készült kövek mellett olyanok is vannak, amelyek a kőfaragó vagy az elhunyt barátainak, falustársainak kegyességéből kerültek felállításra. Dombrádi Mihály napszámos 20. század első felében készített sírköve különleges teniszütő alakja, szövegének tartalma és versbe szedett volta miatt is különleges, de azért is, mert megörökíti Kerekes Mihály kőfaragó, valamint Havadi András és Szakács György köves nevét, illetve az adományozás tényét amint írja, ha lett volna rokon, a sírkő árát, azaz néhány ezrest kértek volna. ITT NYUGSZIK DOMRÁDI / MIHÁLY EGY HIV SZOLGA A / KI HAVAD- TŐN MINDEN JÓ / GAZDÁNAK VOLT A NAPSZÁMOSA / A MÉG JOL TU- DOT DOLGZNI / MINDEN KI KAROLTA VÉNSÉ- / GIBEN SENKI SE ÁL- HATA E / SIR KÖVET IRTA KEREKES / MIHÁLY HAVADI ANDRÁS KÜL / ÉS SZAKÁCS GYÖRGY KÖVES / ATÁK EGY PÁR EZERESEIT / LET VOLNA ROKON KÉRIK / VOLNA (23. kép). Nem csupán Gáll Gábor pap volt az, aki még életében elkészíttette saját és neje sírkövét. Csiszér János és felesége legyező alakú sírköve már az utolsó homokkövek közé tartozik, az 1930-as évek közepéről. Ekkor már valószínűleg ifj. Kerekes János, illetve Kerekes Mihály kőfaragó dolgoztak még homokkőből, de már megjelentek az új, műkő vagy öntött beton sírjelek is. 193

195 Kinda István A sírkőfaragók az egyéni munkák mellett nagyon sok hasonló vagy egyforma követ készítettek. Bizonyára nagy újításnak számított a két világháború között, amikor a temetőben felállították az első műkőből készült síremléket. Bandi András 1942-es feliratú sírköve cementes-mozaikos homogén, szemcsés anyagból készült, amely nehezen tartja meg a vésett feliratokat, a betűk élei lekerekedtek, nehezen olvashatóvá váltak (24. kép). Az 50-es évektől aztán teljesen átálltak a cementes, mozaikos, márvány felhasználásával készült síremlékek készítésére, s ezzel feledésbe merült egy archaikus vonásokat továbbörökítő foglalkozás. ÖSSZEGZŐ A Havadtőn dolgozó századi kőfaragók naiv és művészi kivitelezésű munkái egy székelyföldi közösség értékszemléletét, világlátását, az emlékállítás idealizált és gyakorlati megvalósulásának buktatóit, sikereit, törekvéseit is elénk helyezik. Formaviláguk, stílusuk, díszítményeik révén fokozatosan a helyi kultúra termékeivé váltak. A sírkőfaragás helyi megjelenésétől számított egy évszázadon keresztül, nagyjából a 19. század végéig az élők és a holtak világában azonos szimbólumokon keresztül fejezték ki az együvé tartozást, a falu és temetője valójában együtt jelentett emberlakta közösséget. Nagy társadalmi és lelki átalakulások vezettek oda, hogy a paraszti világ meghitt, néma gyásza a 20. század első évtizedeire egyre szabványosabb, üzenetükben is nagy szavakat közvetítő gyászpompával cserélődött fel, amelyben a külsőségeknek egyre nagyobb lett a szerepe. Falusi temetőnkben is érezhetővé válik már a két világháború között, hogy a gyáripar és az indusztrializmus kora legkönyörtelenebbül a holtakkal bánik el: en gros siratja őket és méretek után szabja az árakat. A halálban mindnyájan egyenlők vagyunk és ennek a hasznát leghamarább a sírkőgyárosok vonták le, akik sietve szüntették be az egyéniséget. (Nádai 1914: ) 194

196 Kőfaragók, sírkövek, jelképek Havadtőn a 19. században SZAKIRODALOM BALASSA Iván 1989 A magyar falvak temetői. Corvina Kiadó, Budapest A székelyföldi Erdővidék temetői. Ethnica, Debrecen. BARTHA Elek 1992 Vallásökológia. Szakrális ökoszisztémák szerveződése és működése a népi vallásosságban. Ethnica Kiadás, Debrecen. BENKŐ József 1999 Transsilvania specialis. Erdély földje és népe. II. könyv. A székelyek földje. Fordította, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi Szabó György. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest Kolozsvár. DEMÉNY Lajos (bevezetéssel és jegyzetekkel közzéteszi) 1997 Székely Oklevéltár IV. Új sorozat IV. Székely népesség-összeírások Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár. DEMETER Lajos 1997 A sepsiszentgyörgyi régi zsidó temető sírköveiről. Acta III/ A sepsiszentkirályi református temető és régi sírkövei. Acta VII/ A háromszéki temetők jelképvilága. In: S. Lackovits Emőke Szőcsné Gazda Enikő (szerk.): Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. I. kötet. Székely Nemzeti Múzeum Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság, Sepsiszentgyörgy Veszprém, EGYED Ákos 1981 Falu, város, civilizáció. Tanulmányok a jobbágyfelszabadítás és a kapitalizmus történetéből Erdélyben Kriterion Könyvkiadó, Bukarest. GYULAI Éva (szerk.) 2005 Erdélyi Királyi Könyvek. Az erdélyi fejedelmek oklevelei ( ). 30. kötet. DVD ROM. Arcanum, Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara, Budapest. HÁLA József 1995a Kőbányászat és kőfaragás a kalotaszegi Magyarvistán. In: Uő: Ásvá nyok, kőzetek, hagyományok. Történeti és néprajzi dolgozatok. (Életmód és tradíció 7.) MTA Néprajzi Kutatóintézet, Budapest,

197 Kinda István 1995b Történeti és néprajzi adatok olasz kőbányászok és kőfaragók magyarországi tevékenységéhez. In: Uő: Ásványok, kőzetek, hagyományok. Történeti és néprajzi dolgozatok. (Életmód és tradíció 7.) MTA Néprajzi Kutatóintézet, Budapest, A kőfaragás és emlékei a székelyföldi Homoródjánosfalván. In: Uő: Ásványok, kőzetek, emberek. Történeti és néprajzi dolgozatok. (Életmód és tradíció 9.) MTA Néprajzi Kutatóintézet, Budapest, HEREPEI János 1988 A Házsongárdi temető régi sírkövei. Akadémiai Kiadó, Budapest. KELEMEN Lajos 1977 Művészettörténeti tanulmányok I II. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest. KINDA István 2014 Faragott sírkövek Székelyföldön. Temetőrendezés és állagvédelem között. Csernátoni Füzetek. 2014/ Faragott sírkövek kutatása Székelyföldön. Havadtő felfedezett síremlékei. In: Jakab Albert Zsolt Kinda István (szerk.): Aranykapu. Tanulmányok Pozsony Ferenc tiszteletére. Kriza János Néprajzi Társaság Szabadtéri Néprajzi Múzeum Székely Nemzeti Múzeum, Kolozsvár, KONKOLY György 2014 Szakvélemény Havadtő 19. századi temetőjében feltárt síremlékek konzerválására, illetve restaurálására. Kézirat, a Pro Havadtő Egyesület tulajdonában. KÓS Károly 1978 Építkezés. In: Dr. Kós Károly Szentimrei Judit dr. Nagy Jenő: Kis-Küküllő menti magyar népművészet. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, KOZMA Ferenc [1879] 2008 A Székelyföld közgazdasági és közmívelődési állapota. Hasonmás kiadás. Székely Nemzeti Múzeum Státus Kiadó, Sepsiszentgyörgy Csíkszereda. LANG Tünde 2014 Falumunka Énlakán ( ). Beszámoló az énlakai temetőben 2013-ben végzett kutatásról. In: dr. Marelyin Kiss József (fel. szerk.): Önfenntartó falu fenntartható vidék. Pro Énlaka hogy 196

198 Kőfaragók, sírkövek, jelképek Havadtőn a 19. században Énlaka élő falu maradjon (Kárpát-haza Szemle 5.) Nemzetstratégiai Kutatóintézet, Budapest, NÁDAI Pál 1914 Az élet művészete. Franklin, Budapest. NAGY Sándor 1965 Életregény től 1960-ig. Kézirat a család tulajdonában. NAGY Zsolt 2013 A halott-tisztelet kegyeleti helyszínei társadalmi differenciálódás és a nemzetségi szervezet nyomai a gegesi temetőkben. Acta Siculica NÉMETH Lajos 1983 Funerális művészet. Ars Hungarica 1983/ ORBÁN Balázs 1868 A székelyföld leírása. Történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. I VI. Pest. Digitális kiadás: Arcanum Adatbázis Kft Forrás: mek.oszk.hu. PESTY Frigyes Helynévgyűjteménye. Székelyföld és térsége III. Maros megye. (Sajtó alá rendezte: Csáki Árpád és Pál-Antal Sándor). Országos Széchényi Könyvtár Székely Nemzeti Múzeum, Budapest Sepsiszentgyörgy, PÉTERFY László 1977 Faragott sírkövek és díszítményeik a nagykendi temetőben. Folklór Archívum 7. MTA Néprajzi Kutatócsoport, Budapest, Kőből készült sírjelek a Kis-Küküllő és a Nyárád mentén. Ars Hungarica. 1983/ Marosszék régi sírkövei. (A Kriza János Néprajzi Társaság Könyvtára.) Mentor Kiadó, Marosvásárhely. POZSONY Ferenc 2015 Kalotaszegi sírkövek. In: Vincze Szabolcs: Kalotaszegi sírkövek. Fotóalbum. EXIT Kiadó, Bánffyhunyad, SARUDI SEBESTYÉN József 1991 Háromszéki temetők sírköveiről. Pavilon SEBESTYÉN Károly 1907 Háromszéki sírkövek. Néprajzi Értesítő VIII. évf sz SZABÓ T. Attila (levéltári forrásokból közzéteszi) 197

199 Kinda István 1947 Erdélyi népi mesterek és tisztségviselők a XVI XIX. századból. (Erdélyi Tudományos Füzetek, 208.) Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár. SZÁDECZKY Lajos, dr. (szerk.) 1898 Székely Oklevéltár VII Ny. Gombos Ferencz Lyceum- Nyomdájában, Kolozsvárt. SZÁLKAI Tamás 2010 Armálisok és armalisták a kora újkori Biharban a Hajdú-Bihar megyei levéltár egyéni címeres nemeslevelei ( ) és nemesi iratai alapján. Debreceni Egyetem, Történelmi Doktori Iskola, doktori értekezés. Elérhetőség: media/document/100621_szalkaitamas.pdf. Utolsó letöltés: december 27. SzOkl Székely Oklevéltár. Kolozsvár Bukarest Budapest (Szabó Károly (szerk.): I III. Kolozsvártt, ; Szabó Károly Szádeczky Lajos (szerk.): IV. Kolozsvár, 1895; Szádeczky Lajos (szerk.): V VII, Kolozsvártt, 1896; Barabás Samu (szerk.): VIII, Kolozsvártt, 1934; Demény Lajos Pataki József (közzéteszi): Székely Oklevéltár. Új sorozat. I III. Bukarest Budapest, ; Demény Lajos (bevezetéssel és jegyzetekkel közzéteszi): Székely Oklevéltár. Új sorozat. IV VI. Budapest Kolozsvár, ). VARGA E. Árpád é. n. Erdély etnikai és felekezeti statisztikája. Kovászna, Hargita és Maros megye. TLA Pro-Print Könyvkiadó, Budapest Csíkszereda. Digitális változat: SAJTÓ FURUS Levente 2012 Amikor a szorgalom butasággal párosul. Háromszék október 26. LÉVAI Barna 2012 Odalett Árkos régi temetője. Sírrombolás vagy temetőrendezés? Székely Hírmondó október

200 Kőfaragók, sírkövek, jelképek Havadtőn a 19. században MÁTHÉ Árpád 2012 Ha a tájékozatlanság rosszindulattal párosul. Háromszék november 2. SZŐCSNÉ GAZDA Enikő 2012 Falhoz állított múlt. Háromszék november 2. LEVÉLTÁRI FORRÁSOK HRE Pj Havadtői Református Egyházközség. Presbiteri jegyzőkönyv I/ HRE Pj Havadtői Református Egyházközség. Presbiteri jegyzőkönyv I/ MMÁLt HRA Maros Megyei Állami Levéltár, Anyakönyvi fondok, 1013-os és 1014-es dosszié. Havadtői Református Anyakönyv I ; II MMÁLt HREi Maros Megyei Állami Levéltár, 570-es fond, 665-ös leltárszám, 23-as dosszié. Havadtői Református Egyházközség iratai, MMÁLt Na 1857 Maros Megyei Állami Levéltár, Népszámlálások fond, 34- es dosszié. Népszámlálási adatok, MMÁLt Na 1870 Maros Megyei Állami Levéltár, Népszámlálások fond, 204- es dosszié. Népszámlálási adatok,

201 Kinda István KÉPEK 1. Kerekes Péter föld alól előkerült sírköve (K. I.) 2b. Taar Mihály gazdagon faragott sírkövének háta (K. I.) 2a. Taar Mihály gazdagon faragott sírkövének eleje (K. I.) 3. Mára már eltűnt sírkő a 18. század végéről (P. L.) 200

202 Kőfaragók, sírkövek, jelképek Havadtőn a 19. században 4. Huszti Anna sírköve 1806-ból (K. I.) 6. Kádár Miháj sírköve 1827-ből (K. I.) 5. Kis méretű sírkő 1821-ből (K. I.) 7. Sz I monogramos sírkő Szopos István kőfaragó munkája (K. I.) 201

203 Kinda István 8. Szopos István kőfaragó munkája (K. I.) 10. kép. Menyhárt Károly által ban készített sírkő (K. I.) 9. 1 éves 3 hónapos kisgyermek sírköve Szopos István armálista kőfaragó felfedi magát (K. I.) Menyhárt Károly saját felesége számára készített sírköve (P. L.)

204 Kőfaragók, sírkövek, jelképek Havadtőn a 19. században 12. A mindössze 10 éves Menyhárt Károly munkája (K. I.) 14. Tar János templomépíttető megyebíró és felesége sírköve (P. L.) 13. Menyhárt András kőfaragó munkája (K. I.) 15a. Nemes és nemzetes Menyhárt Mozses sírkövének eleje (K. I.) 203

205 Kinda István 15b. Nemes és nemzetes Menyhárt Mozses sírkövének háta (K. I.) 17. Bálint János m. királyi honvédhuszár sírköve (K. I.) 16. Kislány sírköve az 1880-as évekből (P. L.) 18. Trombitás angyalt ábrázoló sírkő (P. L.) 204

206 Kőfaragók, sírkövek, jelképek Havadtőn a 19. században 19. Újrahasznosított, újrafaragott sírkő (K. I.) 21. Varga Mihály 1879-es egyszerű sírköve már más faragó munkája (K. I.) 20. Varga Mihályné gazdagon faragott sírköve 1851-ből a 21 éves Menyhárt Károly munkája (K. I.) 22. Gáll Gábor pap és neje 19. századi régimódi sírköve és 20. századi obeliszkje (K. I.) 205

207 Kinda István 23. Havadi András napszámos sírkövét - utód híján - a kőfaragók adományozták (K. I.) 24. Szabványos formájú műkő síremlék 1942-ből (K. I.) 206

208 NAGY ZSOLT GYÜMÖLCSÉSZETI ÉRTÉKEK BELSŐ-ERDÉLY ÉS PARTIUM HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁIBAN BEVEZETŐ GONDOLATOK Az utóbbi fél évtizedben sokat cikkeztek a világgazdasági válság Romániára és ezen belül a belső-erdélyi, illetve a partiumi magyar közösségekre gyakorolt hatásáról. A kialakult diskurzusban e globális jelenségről egyfajta negatív mítoszt kezdtek forgalmazni a médiumok. Kevés olyan írást olvasni ugyanis e témában, mely felvállalná azt a fajta megközelítési módot (is), mely az esetleges pozitív vetületeit veszi számba a kérdéskörnek (még kevesebb azon publikációk száma, amelyek kételkedni mernek a válság valóságában). Jelen tanulmány szerzője az ún. rendszerváltás utáni tömeges munkanélküliség kialakulására (például a gyárak, ipari létesítmények működésének hirtelen beszüntetésére), a 21. század globalizációs folyamataira és a 2008-ban kirobbant világgazdasági válságára is olyan kulturális választóvonalként tekint, ahonnan két irányba lehetséges az elmozdulás: az egyik út mindig a válságban rejlő lehetőségek felfedezése és kihasználása, a korábban feledésbe merült értékek újraértékelése és hasznosítása. Amikor egy közösség tagjai krízishelyzetben találják magukat, ösztönösen és tudatosan is igyekez(het)nek innovatív válaszok keresésével megol- 207

209 Nagy Zsolt dást találni problémáikra. A válságos időszakban megnő(het) az együttműködési hajlam, s az alulról való építkezés elve lép(het) érvénybe, a közösség tagjainak aktív részvételével. A korábban nem felfedezett helyi értékek felértékelőd(het)nek egy ilyen periódusban s ezeknek újszerű alkalmazására töreked(het)nek. A helyi erőforrások észszerű hasznosításával a közösségek így megkísérlik az igényeikhez szorosan illeszkedő új fejlődési irányvonalak kimunkálását. Az erdélyi falusi turizmus például egy olyan közösségi alkotás, amelyben a kihasználatlan, sok esetben az addig értéktelennek tűnő erőforrások feltárása, piacképessé tétele, értékesítése a helyi társadalom összefogásával valósult meg az utóbbi évtizedben. Egy-egy település esetében épp a gazdasági válság korában. A belföldi idegenforgalom visszaesése már-már tézisként fogalmazódott meg a válság kapcsán mindenkiben, de mint később kiderült, ez is csak egy volt a jelenségről forgalmazott negatív mítoszok közül. Az emberek többsége mivel a korábbiakhoz hasonló mértékben nem engedhette meg magának a külföldi kirándulást, a belföldi turizmust választotta alternatívaként s ennek következményeként mérhetően növekedett az Erdélyben eltöltött vendégéjszakák és a létrejött családi vállalkozások száma. A gazdasági determinizmus képviselői szerint ahhoz, hogy vállalkozás létrejöhessen, mindenképpen szükséges egy társadalmi légkör, kulturális tényezők sokasága, viszont megfeledkeznek arról a tényről, hogy a vállalkozói magatartás kialakulásában esetleg más tényezők (például az emberek gondolkodása, viselkedési minták, pszichológiai tényezők stb.) is fontos szerepet kaphatnak. A vállalkozói kedv csökkenésével a válság negatív hatása határozottan mérhető lenne, a vállalkozásbejegyzések számának alakulása azonban azt mutatja, hogy falun 2008-tól jelentősen megnőtt a kis- és középvállalkozások száma, részben a falusi turizmus fellendülése és a vidékfejlesztési pályázatok lehívhatósága miatt (Nagy 2013a: 6). Az ún. vidéki turizmus kiépítése, a vidék fejlesztése napjainkban is tehát egy adott közösség saját erőforrásainak menedzselési hatékonyságának növelésével történik. Az 1990-es évektől, majd a világgazdasági válság kirobbanásától Belső-Erdélyben és a Partiumban is a civil szervezetek, gazdasági egyletek stb. többnyire azért alakultak meg egy adott közösség közegében, hogy a környezetükben érzett hiányok és problémák orvoslására mielőbb és lehetőség szerint a helyi sajátosságoknak megfelelően válaszoljanak (Nagy 2013b: 9 és 27 28), helyi és regionális értékek felkutatását, szakszerű dokumentálását, értéktárakba történő rendezését és ezeknek az értékeknek a helyi közösségek 208

210 Gyümölcsészeti értékek Belső-Erdély és Partium helyi fejlesztési stratégiáiban mindennapjaiba történő beépítését célozták meg. E folyamat eredményeként látszik felértékelődni a jelzett területek hagyományos gyümölcsészeti, pomológiai értékeinek nagyrésze is, amelyek helyi fejlesztési stratégiák részeként ma már szakszerű felmérések, génbankok, oktató jellegű bemutatókertek és tematikus túrautak, lokális és regionális ünnepek, valamint fesztiválok, brandek, illetve hagyományos, immár nagyrészt védjeggyel is ellátott termékek és termékcsaládok főszereplőivé váltak. A tanulmány ezeket az eredményeket kívánja vázlatosan bemutatni. FELMÉRÉSEK, ÉRTÉKLISTÁK Belső-Erdély és Partium területén már a kommunista diktatúra éveiben is jelen volt egyfajta fokozott érdeklődés a hagyományos, történelmi gyümölcsfajták és a hozzájuk kapcsolódó népi tudás iránt. A szocialista államvezetés anyagilag is támogatta és irányította az ún. tájfajták felmérését, illetve leírását. Ennek eredményeként jelent meg az 1960-as években a Pomologia Republicii Populare Române 1965-től, a IV. kötettől Pomologia Republicii Socialiste România című nyolckötetes monográfia-sorozat (Bordeianu et alii szerk. 1963, 1964a, 1964b, 1965, 1967a, 1967b, 1968, 1969). Ezt megelőzően, az 1950-es években Nagy-Tóth Ferenc kolozsvári biológus professzor már végzett egész Erdély területére kiterjedő (Marosszék, Udvarhelyszék, Csíkszék, Mezőség, Kalotaszeg, Szilágyság stb.) vizsgálatokat, de eredményeit csak a rendszerváltást és az Erdélyi Múzeum-Egyesület évi újraalakulását követően tehette közzé; így sorra jelentette meg a régi erdélyi almákat (Nagy-Tóth 1998), körtéket, diókat, szelídgesztenyéket, berkenyéket (Nagy-Tóth 2006) és szilvákat (Nagy-Tóth 2013) bemutató szintéziseit, amelyek máig kiváló forrásai és példaértékű mintái a történeti-etnopomológiai kutatásoknak tól a Budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem (ma Budapesti Corvinus Egyetem) nyárádszeredai Bocskai István Alapítvány Oktatási Tagozatán, majd 2002-től a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának kertészmérnöki tanszékén oktató szakemberek és végzett diákok is számos erdélyi és partiumi településen (főként azonban a székelyföldi régiókban) kezdeményeztek tájfajtafelméréseket, több szakdolgozat és mesteri disszertáció is született 209

211 Nagy Zsolt a témában. (Erről bővebben lásd Balog et alii 2008: ) Ugyanakkor a magyarországi Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának munkatársai is több kutatással hozzájárultak a romániai magyar tájegységek gyümölcsészeti értékeinek felleltározásához. Így Szani Zsolt kertészmérnök máramarosi (Apahegy, Kőszegremete, Szinérváralja), kalotaszegi (Magyarvalkó, Inaktelke, Kispetri, Zsobok), Küküllő-menti (Magyarlapád), háromszéki (Esztelnek, Felsőcsernáton, Kézdialbis, Kisborosnyó), kászoni (Kászonaltíz, Kászonjakabfalva), Gagy-menti (Csehétfalva, Énlaka, Martonos, Medesér) és Nyikó-menti (Bogárfalva, Farkaslaka, Firtosváralja, Kecsetkisfalud, Kobátfalva, Pálfalva, Székelyszentmihály, Székelyszentlélek) terepmunkáinak eredményeit is beépítette Történelmi alma- és körtefajták a Kárpát-medencében a népi fajtaismeret és -használat tükrében címmel írott doktori értekezésébe (Szani 2011). Nagyrészt szintén az említett egyetemi központhoz köthető a nemrégiben kiadott Magyar gyümölcsfajták című szintézis is, amelynek egy jelentős részét az erdélyi és partiumi tájfajta-feltérképezések eredményei képezik (Soltész szerk. 2014). Szintén kiemelkedő teljesítményként könyvelhető el a Civitas Alapítvány regionális szintű, közösségalapú gazdaságfejlesztése az udavarhelyszéki falvakban, amely keretén belül megtörtént a régió hagyományos régi gyümölcsfajtáinak szakszerű, tudományos színvonalú számbavétele és értékelése. (Lásd és E vázlatosan bemutatott felmérések később lehetőséget teremtettek többek között arra, hogy az erdélyi és partiumi gyümölcsészeti értékek is ún. értéklistákba foglaltassanak. A nyugat-európai országok közül Franciaországban a Kulináris Művészetek Nemzeti Tanácsa (CNAC) kezdeményezésére elsőként hozták létre a magas hozzáadott értéket képviselő, különleges élelmiszerek listáját, amely az egyes régiókra jellemző, több generációs, hagyományos módon előállított élelmiszer-ipari terményeket és termékeket vette számba, majd az Európai Bizottság Mezőgazdasági Főigazgatósága 1992-ben azzal bízta meg az említett Tanácsot, hogy az Európa Vidékei (Euroterroirs) névvel ellátott a hagyományos és tájjellegű élelmiszereket a nemzeti kulturális örökség részének tekintő Európai Uniós programot irányítsa. Ennek hozadéka, hogy rövidesen elkészülhetett az az európai gyűjtemény, amely az EU régióinak mintegy 4000 termékét foglalta magába (erről bővebben lásd Vajda 2002), s amely a későbbiekben mintául szolgált a mintegy 300 hagyományos és tájjellegű élelmiszert (ebből 54 a termesztett, gyűjtögetett és feldolgozott gyümölcsök kategóriájába lett sorolva!) tartalmazó magyarországi Hagyományok Ízek Régiók (HÍR) 210

212 Gyümölcsészeti értékek Belső-Erdély és Partium helyi fejlesztési stratégiáiban kötet összeállításához is (Farnadi szerk. 2002). E lista elkészítésekor a termék története, az előállítási mód hagyományossága, az adott tájegységhez kötődés, a termékhez kötődő tudásanyag, az ismertség, valamint az előállítás és forgalmazás megléte voltak szempontként meghatározva, így a gyűjteményt a magyar kulturális örökség egyfajta összefoglalójának is tekinthetjük. (Kovács 2002: 1). A szerkesztők részéről ugyanakkor már a kiadást megelőzően megfogalmazódott az igény, hogy e listát bővítsék, hiszen csak akkor válik valóban egyetemessé, ha a gyűjtőmunkát kiterjesztjük a Kárpát-medence teljes területére. Az ez irányú szándék megvan, a tudós csapat összeállt és kész a munka folytatására. A közeli jövőben a határon túli magyarlakta területeken is megkezdjük a HÍR-gyűjteménybe illeszthető termékek felkutatását. fogalmazott minderről Kovács Barnabás, a FVM AMC Kht. ügyvezető igazgatója (Kovács 2002: 1). Erdélyben a gyümölcsöket és ezek feldolgozását dokumentáló szakemberi gárda felelős koordinátora dr. Sipos Béla volt, s olyan kiváló kutatók vállalták a hagyományos gyümölcsfajták és gyümölcsből készült termékek feltérképezését és leírását, valamint listába foglalását, mint a fentiekben már említett Szani Zsolt (avasi szilvák; felső-udvarhelyszéki aszalványok; széki szilvapálinka; udvarhelyszéki körték ezt Gergely Leventével együtt), vagy Csoma Zsigmond (széki cseresznye; hecsempeccs csipkebogyó lekvár), Mészáros Márta (bálványosváraljai cseresznye; gyergyói fekete áfonya; gyergyói szeder; györgyfalvi szilva; nagybányai gesztenye), Szőcsné Gazda Enikő (csíki és gyergyói kokojza kompót; udvarhelyi szilvalekvár), Gazda Klára (désfalvi, szucsági, oroszhegyi és szatmári szilvaíz ezt Hidi Piroskával, Ágoston Palkó Emesével és Ferencz Edittel közösen; magyardécsei cseresznyék Nagy Anikóval és Márton Attilával; magyarsárosi császárkörte Hidi Piroskával), Kovács Melánia és Kiss Tünde (oroszhegyi szilvapálinka), Gazda László (zaláni szilva) és mások. E felmérés (rész)eredményei azonban sajnos nem láttak napvilágot. 1 A 2000-es években ugyanakkor több hasonló kezdeményezés is indult a hagyományos gasztronómiai értékek felleltározása kapcsán. A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület 2009-ben másodjára adta ki például Terülj-terülj asztalkám Háromszéken című ingyenes, méltán népszerű, háromnyelvű (magyar román angol) turisztikai térképét, amelyen többek (pálinkafőzők, 1 Itt köszönöm meg dr. Szőcsné Gazda Enikő segítségét, akinek szó- és írásbeli közlései alapján sikerült tudomást szereznem az erdélyi Hagyományok Ízek Régiók program keretén belül készült felmérésekről. 211

213 Nagy Zsolt áfonyalelőhelyek stb.) mellett feltüntetésre került a zaláni szilva és Szilvásnapok vagy a kommandói málnahab is (Albert Csoma 2009). GÉNBANKOK, BEMUTATÓ- ÉS OKTATÓKERTEK, TÜNDÉRKERTEK ÉS GYÜMÖLCSUTAK A 2000-es években több székelyföldi település csatlakozott a magyarországi ún. Tündérkert programhoz, amelynek célja, hogy megmentse a Kárpát-medencében eltűnőfélben lévő régi magyar gyümölcsfajtákat és olyan kerteket alakítson ki, ahol a genetikai sokszínűséget megőrizhetik. A mozgalom elindítója Szarvas József, valamint Kovács Gyula pórszombati erdész és a tájfajtákat írásaiban népszerűsítő Ambrus Lajos író voltak, akik szerint a gyümölcsészet és a néprajzi hagyományok megőrzése együttes feladat. 2 Az erdélyi Tündérkertek kialakításában néhány éve a Civitas Alapítvány vállalt védnökséget és támogatói szerepet. Csíkszentsimonban a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett Szent László Mezőgazdasági Szakkollégium számára alakították ki az első hagyományos székely gyümölcsfajták génbankját, hosszú távú célként pedig megfogalmazódott, hogy az Alapítvány többi otthonában is létrejöjjenek Tündérkertek. Farcádon Sándor Levente, Lókodon a Lókodi Ifjusági Alapítvány, Márkodon Majláth Károly agrármérnök, Énlakán Szávai Márton tanító stb. kapcsolódott be fajtagyűjteményével a Tündérkert mozgalomba. Ugyanakkor megtörtént a közel száz éves homoródkarácsonyfalvi szelídgesztenye- és dióültetvény állapotfelmérése, illetve hasznosítási lehetőségeinek felvázolása is (vö: Farkas 2005), s további hasonló háromszéki és marosszéki kezdeményezésekről (például a Háromszéki Közösségi Alapítvány Csemetekert programjáról, vagy a Gegesi Református Egyházközség által megálmodott oktató- és bemutatókertről, a marosvásárhelyi SAPIENTIA EMTE Kertészmérnöki Tanszékének kísérleti gyümölcsös bővítési terveiről stb.) szintén tudomásunk van, így feltehetően az elkövetkezendő években ugrásszerűen szaporodnak majd meg a történelmi gyümölcsfajtákat összegyűjtő génbankok és Tündérkertek. 2 cel_az_oshonos_gyumolcsfajtak_megorzese.html. Utolsó megtekintés ideje: október

214 Gyümölcsészeti értékek Belső-Erdély és Partium helyi fejlesztési stratégiáiban Külön csoportot képeznek azok a tematikus túraútvonalak, amelyek szintén az elmúlt évtizedben kerültek kialakításra s a magyarországi borutak mintáját követve gyümölcsutakként hívják fel a figyelmet a hagyományos népi gyümölcsészeti értékekre, ezek közül is főként az ún. háztáji gyümölcsösökre, illetve a magashegyi (vad)gyümölcs-hagyásfás kaszálókra és legelőkre. E gyümölcsutak iskolapéldája Erdélyben az Udvarhelyszéki Gyümölcsút ( amely mint tematikus, 75 km hosszúságú zöldút 14 településen és 5 községen halad át, 21 információs és 86 ismertető-irányjelző táblával segítve a túrázók tájékozódását. A Maros megyei Gegesen ennek példájára tervben van egy Alma út kialakítása, de Erdélyben máshol is találkozhatunk hasonló irányú kezdeményezésekkel és fejlesztési stratégiákkal. GYÜMÖLCSFESZTIVÁLOK, GYÜMÖLCSÜNNEPEK A megyei és országos eseménynaptárakba, az utazási irodák programkínálatába újabb és újabb fesztív jellegű, méretű rendezvények kerülnek be, s bár Romániát ma sem tartják számon a fesztiválországok között, évente több száz könnyű és komolyzenei-, színházi-, film-, sport- és gasztronómiai esemény megszervezésére kerül sor e térségben is (Nagy 2013b: 9). Utóbbiak csoportjába tartoznak azok a belső-erdélyi és partiumi gyümölcsünnepek és -fesztiválok is, amelyeknek tömeges létrejötte a 2000-es évek elejére tehető, amikoris a településeken az adottságokhoz mérten szükségessé és lehetővé vált a turizmus minden formájának (például a faluturizmusnak) a kialakítása, hogy a közösség képes legyen sajátos népi kultúrájának, népművészetének tartalékait felhasználni, a vidéki hagyományok feltárásával, bemutatásával, értékesítésével. 3 E közösségek (lásd például a kalotaszentkirály-zentelki Csipkefesztivált vagy az Oroszhegyi Szilvanapokat) egy jól strukturált kínálattal, autentikus stílussal európai színvonalú turizmusra látnak esélyt. A gyümölcsfesztiválok külön csoportját képezik azok a rendezvények, amelyeknek egy személy (pomológus, tanár, kertész, lelkész stb.) köré szer- 3 Lásd Függelék és Képek. 213

215 Nagy Zsolt veződő lokális mítosz az ötletadója, s fesztiváljellege csak másodsorban szól a turistáknak. A Miháltz Elek emlékére szervezett magyarvalkói Alma Fesztivál, a Gegesi Kiss József emlékére szervezett Gegesi Almafesztivál, vagy a homoródkarácsonyfalvi Kelemen Lajos mítoszát éltető Szelídgesztenye Ünnep, illetve a magyardécsei Sófalvi Károly emlékét ápoló Cseresznye Majális csak néhány ezek közül (Nagy 2013c: 18). Igencsak tanulságos lehet, ha e gyümölcsünnepeket és -fesztiválokat kitalált hagyományként, 4 szokásként vesszük górcső alá s a relevanciával bíró szokáskódok Niedermüller Péter (Niedermüller 1981: 184) vagy Pozsony Ferenc (Pozsony 2006: ) által javasolt bemutatásával próbálkozunk: (a.) Idő- és térhasználat. A gyümölcsfesztiválok az egynapos rendezvényektől a többnapos (pl. egész hétvégés) programsorozatig terjednek. Jellegzetesen a késő nyári és az őszi időszak ünnepei ezek (a gyümölcsök beérésének ideje), legtöbbjük megszervezése egybeesik a szőlőtermő vidékek szüreti mulatságainak időszakával. Az időpont megválasztásában szerepet játszanak az egyéb lokális ünnepek (pl. városnapok, falunapok) időpontjai, az egyházi ünnepnapok is. Idejük gyakran a helyi megvalósítások, fejlesztések, építkezések (pl. sportcsarnok, kilátó, vendégház stb.) befejeztével, avatásával esik egybe. A szakrális és profán tér egyaránt használatba kerül; fesztiv jellegüknél fogva elsősorban szabadtéri rendezvényekről beszélünk. A település határait ritkán lépik át, általában a település központja ad helyet a programoknak. (b.) Személyek, szerepek és szereplők. E szokások szereplőit három nagyobb csoportba sorolhatjuk. (b.1.) Szervezők, ötletgazdák és kezdeményezők, valamint támogatók: a (helyi) kulturális egyesületek (pl. Dungó Kulturális Egyesület, Petőfi Sándor Egyesület stb.); alapítványok (pl. Communitas Alapítvány, Civitas Alapítvány stb.); polgármesteri hivatalok és közbirtokosságok; művelődési központok és az egyház. 4 A felgyorsult modernizáció hatására a rendszerváltozást követő időszakban gyökeresen megváltozott a Kárpát-medencében élő magyar közösségek tér- és időhasználata. Éppen ezért csakhamar számos tudományos ülésszak, kiállítás és kiadvány foglalkozott ezzel az aktuális kérdéskörrel. (Pozsony 2006: 35). Eric Hobsbawm volt az, aki történészekből álló munkacsoportjával az 1980-as évek elején a kitalált hagyomány (inventing traditions vagy invention of tradition) fogalom használatát kezdeményezte olyan kulturális elemek, szokások, társadalmi jelenségek leírására, amelyeknek megjelenése a 19. századtól figyelhető meg, s amelyek kívül esnek a köztudatban ősi és változatlanul fennmaradt kultúraként élő, apokrif jellegűként meghatározott hagyomány kategóriáján. (Vö. Hobsbawm Ranger eds Innen lásd különösen és vö.: Hobsbawm 1983.) 214

216 Gyümölcsészeti értékek Belső-Erdély és Partium helyi fejlesztési stratégiáiban (b.2.) Meghívottak, fellépők: hagyományőrző egyesületek, kézművesek, néptánccsoportok, fúvós zenekarok, művészek, közéleti személyiségek, politikusok, az egyház, a testvértelepülések és a média képviselői, sportolók stb. (b.3.) Résztvevők, közönség: általában a helyi lakosság és a környező települések lakói, illetve kisebb számban turisták. (c.) Szövegek. A gyümölcsünnepeken elhangzó vagy írott szövegek a következőképpen csoportosíthatóak: (c.1.) Szakmai előadások és beszámolók: gyümölcstermesztésről, a gyümölcs felhasználásáról, népművészetről, magyarságról, hagyományos mesterségekről, élelmiszeriparról, Európai Uniós pályázati lehetőségekről stb. (c.2.) Köszöntő beszédek, szónoklatok: a szervezők, a helyi önkormányzatok képviselői, politikusok, testvértelepülések küldöttsége, egyház képviselői, alapítványok és szervezetek, egyesületek elöljárói részéről. (c.3.) Vallásos tartalmú szövegek, ima, (termény)áldás és szentelés, ünnepi szentmise/istentisztelet. (c.4.) A meghívott művészek előadásai (próza, líra szavalat, színjátékok, stand up comedy, egyéb szórakoztató műfajok). (c.5.) Himnuszok (magyar, székely). (c.6.) Írott szövegek: plakát, szórólap, meghívó, reklámanyagok, illetve az ünnepségen meg nem jelent meghívottak nyilvánosan felolvasott üdvözlő-levelei, üzenetei. (d.) Akusztikus kódok. Akusztikus kódok között megkülönböztethetőek a zenei (ének és hangszeres zene mindenféle műfaja), illetve nem zenei (harangozás és zajkeltés kürtökkel, sípokkal stb.) kódok. (e.) Vizuális és tárgyi kódok. A tárgyak közül a gyümölcsünnepek elengedhetetlen kellékei a népi és népi jellegű alkotások, kézműves termékek, tömegtermékek és giccstárgyak sokasága. Ugyanakkor jelen vannak a gyümölcsfeldolgozáshoz szükséges (háztartási) eszközök és szerszámok, lobogók és zászlók, emblémák és logók, bannerek, reklámfeliratok, plakátok. Szintén hagsúlyosan vannak jelen a különböző ünnepi öltözetek (népviselet, öltöny, egyenruhák, jelmezek stb.) és fényhatások (reflektorok, esti tábortűz, tűzijáték). Külön említést érdemel itt a kalotaszentkirály-zentelki csipkebogyó fesztivál, ahol évente több aszszonycsapat egész szobabelsőket visz utcára, hogy ezáltal is megismertessék a rendezvényre érkező vendégekkel és turistákkal a kalotaszegi varrottasok, fafaragások gazdag mintakincsét. 215

217 Nagy Zsolt (f.) Növényi jelképek. Elsősorban a gyümölcsök, maga a termés (a fajták kiállítása, a gyümölcsök értékesítése, feldolgozása, gyümölcsből készült ételek lekvárok, szörpök, kompótok, sütemények és egyéb ételek, gyümölcsből készített dekorációk, feliratok, szobrok ), a gyümölcsfák (pl. gyümölcsfa ültetése köz- vagy egyházi területre; testvértelepülések által vagy nekik ajándékozott facsemeték stb.) és a gyümölcsösök (gyakran helyszínei is a rendezvénysorozatnak) játszanak kiemelkedő szerepet. BRANDEK, VÉDJEGYEK, TERMÉKEK, TERMÉKCSALÁDOK A 2000-es évek erdélyi falvaiban és városaiban, a helyi (civil) szervezetek a sajátos termékekben rejlő tartalékok feltárására fejlesztési terveket kezdtek kidolgozni, amelyek a közeljövőben helyt tudnak állni az európai versenyhez szükséges minőségi feltételek közepette. Székelyföldön például, Románia uniós csatlakozását követően, rövid időn belül négy fontosabb kezdeményezés ért el eredményeket tól a Transylvania Authentica védjegy használatára az elmúlt években közel 250 kézműves termék és majdnem 100 élelmiszer (köztük nagy számban gyümölcskészítmények 5 is!), valamint több szolgáltatás kapta meg az engedélyt. A csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány és az angliai The Prince s Charities Alapítvány közös programja Erdély gazdag mezőgazdasági kultúrájának, hagyományos vendéglátóiparának és konyhájának, valamint sajátos kézműves termékeinek fennmaradását kívánja támogatni, így a védjeggyel minősített termékekkel a termelők rendszeresen jelen vannak a különböző helyi, regionális, országos és nemzetközi vásárokon, gasztronómiai fesztiválokon. Az említett alapítványok célja segíteni a kisvállalkozók helyzetét, a helyi örökség megőrzését, a fogyasztók figyelmét a minőségi termékekre irányítani, valamint fontosnak tartják a regionális identitástudat megerősítését. (Bővebben lásd től megjelent a Merkúr és Super üzletláncot is működtető Elan-Trio Kft. sajátmárkás termékcsaládja, a Góbé Termék ( Helyi termelőktől, helyi 5 A Székelygyümölcs Egyesület, illetve Gáll Erzsébet magánvállalkozó termékei

218 Gyümölcsészeti értékek Belső-Erdély és Partium helyi fejlesztési stratégiáiban kereskedővel, helyi embereknek ), amelynek logóját közel 100 árucikk, köztük több gyümölcskészítmény (főként szörpök, levek, teák stb.) is viseli. (Bővebben lásd A Székely Termék (a védjegyet kb. 200 árucikk viseli) kezdeményezés Székelyföld gazdag és élő mezőgazdasági hagyományainak továbbélését és a minőségi, egészséges élelmiszerek piacra jutását kívánja elősegíteni, szolgálni. Termékei sorában ott találjuk Hompoth Ibolya gyergyószárhegyi egyéni vállalkozó gyümölcsbefőtteit, az etédi Fito-Bau Kft. gyümölcspárlatait, a gyergyószentmiklósi Kendyks Prod Kft. szilvás édességeit, Gáll Erzsébet és a csíkkozmási Fitosic-Farm Kft. kompótjait, szörpjeit és lekvárjait. (Bővebben lásd A Székely Gyümölcs kezdeményezés esetében a fentiekkel ellentétben nem egy új márka fejlesztése és piacra vezetése volt a cél, hanem egy sor szakmai háttérmunkát is igénylő kutató, elemző munkán alapuló, strukturált térségés gazdaságfejlesztő, népnevelő program végrehajtása, amelynek része például a Székely Gyümölcs logóval ellátott termékek piacra dobása mellett az Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál megszervezése, gyümölcsfeldolgozók létesítése, tanfolyamok szervezése stb. ÖSSZEGZÉS Minden irányzat létrehozza a maga ellentétét. A globalizálódó világban is egyre többen ismerik fel a már-már elfelejtett hagyományok megőrzésének, felkutatásának, közkinccsé tételének a fontosságát. Különösképpen vonatkozik ez a hagyományos élelmiszerekre és agrártermékekre [...] (Totth 2002: 3); ezen belül pedig amint a fentiekből is látható mindig kiemelt figyelem irányul a gyümölcsfajtákra, illetve a gyümölcsből készült termékekre. Ezt látva és tapasztalva talán nem véletlen az sem, hogy a Magyar Néprajzi Társaság 217

219 Nagy Zsolt Anyagi Kultúra Szakosztálya a jövő évi, évi interdiszciplináris konferenciájának témájául a magyar gyümölcsöt és a Tündérkerteket választotta. 6 6 [...] A magyar anyagi kultúra, az élelmiszertermelés- és fogyasztás, a népi táplálkozás, a népi gyógyítás, a folklór alkotások körében a gyümölcsöknek (körte, alma, szilva, és a gyűjtögetett gyümölcsöknek) rendkívül fontos, megkerülhetetlen szerepük volt. Ennek ellenére a magyar gyümölccsel amely ízével, kiváló adottságaival egyféle jó hírnevet is kivívott a középkor óta Európában (besztercei szilva), a mindennapi táplálkozásban, kereskedelemben (friss és aszalványok, feldolgozott termékekként), mégis viszonylag keveset foglalkozott a magyar néprajz, a kulturális antropológia. Rapaics Raymund akadémikus könyve, majd Andrásfalvy Bertalan nagyívű akadémiai doktori értekezése óta, Magyarországon nem került vizsgálandó témaként elő a gyümölcs. Kisebb-nagyobb cikkek, tanulmányok ugyan megjelentek, de összegző, átfogó és a részletekre figyelő dolgozat nem. Pedig az erdélyi koraújkori, késő-reneszánsz kertekről, az etnobotanikai, etnopomológiai kutatások alma, körte gyümölcsmonográfiái, a Nyugat-Magyarországról elindult»tündérkert«mozgalom megfelelő előtanulmányt jelenthetne a néprajzi-agrártörténeti gyümölcsvizsgálatokhoz. A termelő-fogyasztó vidéki és városi agrárrégiók gyümölcsvizsgálata még számtalan kérdés megválaszolására vár. A paraszti tudat, a racionális, mindent hasznosító ökológiai tudás ismerte és becsülte a gyümölcsöt, mint táplálékot adó, a szakácskönyvek receptjeinek nyersanyagát, az enyhet és az eltérő természeti adottságú nagytájak közötti árut, kereskedelmi forgalmat biztosító gyümölcsfát, vagy akár a faipar jó minőségű nyersanyagát, pl. diófa. [...] A magyar gyümölcs ma is irigyelt ízű, zamatú, kiváló beltartalmi értékű, állományú terméke a gyümölcstermesztő régióknak, ahol specialisták sokasága termeszti-forgalmazza a nyugat-európai kereskedők által is nagyban keresett árut. A Kárpát-medencében több évszázad alatt kialakult tájkörzetekben, különböző gyümölcsök termesztésére szakosodott nemzeti-etnikai-vallási kisebbségek képviselői szorgalmas munkával termelték-forgalmazták a magyar gyümölcsöknek tartott mosolygós termékeket. [...] A magyar gyümölcs híre, hiánya, népi (jobbágy-paraszti, zselléri, falusi, mezővárosi polgári) forgalmának, szakismeretének, eszközeinek, hagyományainak, komplex néprajzi, agráretnográfiai, népi társadalmi, folklorisztikai, összességében pedig a népi tudásbeli szerepét, az agrártörténeti kérdéseinek összefüggéseit vizsgálja a konferencia. (részlet a Magyar gyümölcs Tündérkertek című, a évi MNT Anyagi Kultúra Szakosztály őszi interdiszciplináris konferenciájának (2016. október) felhívó szövegéből)

220 Gyümölcsészeti értékek Belső-Erdély és Partium helyi fejlesztési stratégiáiban SZAKIRODALOM ÉS FORRÁSOK ALBERT Zoltán CSOMA Szidónia 2009 Terülj-terülj asztalkám Háromszéken. Turisztikai térkép. Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, Sepsiszentgyörgy. BALOG Adalbert et alii 2008 Az erdélyi magyar agrároktatás múltja, jelene, jövője. Editura NICO, Marosvásárhely. BORDEIANU T. et alii (szerk.) 1963 Pomologia Republicii Populare Române I. Istoric biologie metode. Editura Academiei Republicii Populare Române, Bucureşti. 1964a Pomologia Republicii Populare Române II. Mărul. Editura Academiei Republicii Populare Române, Bucureşti. 1964b Pomologia Republicii Populare Române III. Părul gutuiul moşmonul scoruşul. Editura Academiei Republicii Populare Române, Bucureşti Pomologia Republicii Socialiste România IV. Prunul cireşul vişinul cornul. Editura Academiei Republicii Socialiste România, Bucureşti. 1967a Pomologia Republicii Socialiste România V. Caisul piersicul. Editura Academiei Republicii Socialiste România, Bucureşti. 1967b Pomologia Republicii Socialiste România VI. Nucul alunul migdalul castanul comestibil. Editura Academiei Republicii Socialiste România, Bucureşi Pomologia Republicii Socialiste România VII. Căpşunul zmeurul murul coacăzul agrişul afinul smochinul. Editura Academiei Republicii Socialiste România, Bucureşi Pomologia Republicii Socialiste România VIII. Soiuri noi şi hibrizi de perspectiva. Editura Academiei Republicii Socialiste România, Bucureşi. FARKAS Réka 2005 Szelídgesztenye-ültetvény (Homoródkarácsonyfalvi Füzetek, 1.) Homoródkarácsonyfalvi Közbirtokosság, Homoródkará csony falva. 219

221 Nagy Zsolt FARNADI Éva (szerk.) 2002 Hagyományok Ízek Régiók. Magyarország hagyományos és tájjellegű mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékeinek gyűjteménye. FVM Agrármarketing Centrum Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, Budapest. HOBSBAWM, Eric 1983 Mass-producing traditions: Europe, In: Hobsbawm, Eric Ranger, Terence (eds.): The invention of tradition. Cambridge University Press, Cambridge New York, HOBSBAWM, Eric RANGER, Terence (eds.) 1983 The invention of tradition. Cambridge University Press, Cambridge New York. KOVÁCS Barnabás 2002 Előszó. In: Farnadi Éva (szerk.): Hagyományok Ízek Régiók. Magyarország hagyományos és tájjellegű mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékeinek gyűjteménye. FVM Agrármarketing Centrum Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, Budapest, 1. NAGY Zsolt 2013a A krízishelyzet mint kulturális választóvonal (két megjegyzés a vélt/ valós gazdasági válság erdélyi magyar közösségekre gyakorolt hatásáról). Kefir. (19) b Kitalált hagyományok lokális ünnepek. A belső-erdélyi és partiumi gyümölcsfesztiválok kialakulásának 19. századi előzményei. In: Ilyés Sándor Jakab Albert Zsolt (szerk.): Kulturális gyakorlat és reprezentáció. Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 21. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, b A mítosz mint reprezentáció és a mitizálás mint elbeszélői stratégia. Egy 19. századi marosszéki pomológus életpályájának narratív megjelenítése. Belvedere Meridionale XXV. (2) NAGY-TÓTH Ferenc 1998 Régi erdélyi almák. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár Régi erdélyi körték és más gyümölcsök. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár Régi erdélyi szilvák. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár. NIEDERMÜLLER Péter 1981 A szokáskutatás szemiotikai aspektusai. In: Hoppál Mihály (szerk.): Folklór tanulmányok. (Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához, 9.) MTA Néprajzi Kutatócsoport, Budapest,

222 Gyümölcsészeti értékek Belső-Erdély és Partium helyi fejlesztési stratégiáiban POZSONY Ferenc 2006 Erdélyi népszokások. KJNT BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék, Kolozsvár. SOLTÉSZ Miklós (szerk.) 2014 Magyar gyümölcsfajták. Mezőgazda Kiadó, Budapest. SZANI Zsolt 2011 Történelmi alma- és körtefajták a Kárpát-medencében a népi fajtaismeret és használat tükrében. Kertészettudományi Doktori Iskola, Budapest, doktori értekezés, kézirat. VAJDA László, dr Bevezető. In: Farnadi Éva (szerk.): Hagyományok Ízek Régiók. Magyarország hagyományos és tájjellegű mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékeinek gyűjteménye. FVM Agrármarketing Centrum Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, Buda pest, 2. FÜGGELÉK Gyümölcsünnepek és -fesztiválok Belső-Erdélyben és a Partiumban napjainkban (válogatás) 1. megnevezés: Cseresznye Majális / Serbarea Cireşelor helyszín: Magyardécse (Cireşoaia), Beszterce-Naszód megye (judeţul Bistriţa-Năsăud) megszervezés: 1893-tól (jelenlegi) (fő)szervező(k): Árpástó Község Polgármesteri Hivatala; Magyardécsei Gazdakör; Magyardécsei Gazdák Egyesülete időpont: minden év júniusának utolsó hétvégéje 2. megnevezés: Málnaszüret Fesztivál helyszín: Székelyvarság (Varşag), Hargita megye (judeţul Harghita) megszervezés: 1980-tól 221

223 Nagy Zsolt (jelenlegi) (fő)szervező(k): Székelyvarsági Turisztikai Egyesület; Székelyvarsági Polgármesteri Hivatal időpont: minden év augusztusának eleje 3. megnevezés: Gesztenyeünnep / Festivalul Castanelor helyszín: Nagybánya (Baia Mare), Máramaros megye (judeţul Maramureş) megszervezés éve: 1993-tól (jelenlegi) (fő)szervező(k): Nagybányai Polgármesteri Hivatal időpont: minden év szeptemberének második felében 4. megnevezés: Bátosi Almafesztivál / Alma Ünnepe helyszín: Bátos (Batoş), Maros megye (judeţul Mureş) megszervezés: 2002-től (jelenlegi) (fő)szervező(k): Bátos Polgármesteri Hivatala időpont: minden év októberében 5. megnevezés: Szelídgesztenye Ünnep helyszín: Homoródkarácsonyfalva (Crăciunel), Hargita megye (judeţul Harghita) megszervezés éve: 2004-től (jelenlegi) (fő)szervező(k): Dungó Kulturális Egyesület időpont: minden év októberének első hétvégéjén 6. megnevezés: Áfonya Fesztivál helyszín: Vármező (Câmpu Cetăţii), Maros megye (judeţul Mureş) megszervezés éve: 2004-től (jelenlegi) (fő)szervező(k): Vándor Fogadó időpont: minden év augusztusának eleje 7. megnevezés: Alma Ősze / Toamna Merelor helyszín: Marosvásárhely (Târgu Mureş), Maros megye (judeţul Mureş) megszervezés éve: 2006-tól (jelenlegi) (fő)szervező(k): Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala időpont: minden év októberében 222

224 Gyümölcsészeti értékek Belső-Erdély és Partium helyi fejlesztési stratégiáiban 8. megnevezés: Csipkefesztivál (értsd: csipkebogyó fesztivál) helyszín: Kalotaszentkirály Zentelke (Sâncraiu Zam), Kolozs megye (judeţul Cluj) megszervezés éve: 2006-tól (jelenlegi) (fő)szervező(k): Vendégfogadók Egyesülete időpont: minden év szeptembere vagy októbere 9. megnevezés: Oroszhegyi Szilvanapok helyszín: Oroszhegy (Dealu), Hargita megye (judeţul Harghita) megszervezés éve: 2007-től (jelenlegi) (fő)szervező(k): Oroszhegyi Kulturális és Ifjúsági Egyesület; Oroszhegyi Polgármesteri Hivatal; Oroszhegyi Petőfi Sándor Általános Iskola; Bolygó Közbirtokosság, Communitas Alapítvány; Petőfi Sándor Egyesület időpont: minden év szeptemberének közepén 10. megnevezés: Marosvécsi Falunapok és Cseresznyevásár helyszín: Marosvécs (Brâncoveneşti), Maros megye (judeţul Mureş) megszervezés éve: 2009-től (jelenlegi) (fő)szervező(k): Marosvécs Polgármesteri Hivatala időpont: minden év júliusának első hétvégéje 11. megnevezés: Hegyközi Gesztenyefesztivál helyszín: Siter (Şişterea), Bihar megye (judeţul Bihor) megszervezés éve: 2009-től (jelenlegi) (fő)szervező(k): Hegyközcsatári RMDSZ Községi Szervezete időpont: minden év októberének elején 12. megnevezés: Gegesi Almafesztivál helyszín: Geges (Ghineşti), Maros megye (judeţul Mureş) megszervezés éve: 2009-től (jelenlegi) (fő)szervező(k): Gegesi Református Egyházközség; Havad Község Polgármesteri Hivatala időpont: minden év októberének harmadik hétvégéje 223

225 Nagy Zsolt 13. megnevezés: Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál helyszín: Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc), Hargita megye (judeţul Harghita) megszervezés éve: 2009-től (jelenlegi) (fő)szervező(k): Civitas Alapítvány időpont: minden év szeptemberének vége vagy októberének eleje 14. megnevezés: Kokojza Fesztivál / Erdei Kincseink Napja helyszín: Gyergyószentmiklós (Gheorgheni), Hargita megye (judeţul Harghita) megszervezés éve: 2009-től (jelenlegi) (fő)szervező(k): Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala; Művelődési Központ időpont: minden év augusztusának első vagy második hétvégéje 15. megnevezés: Szilvafesztivál helyszín: Aranyosmeggyes (Medieşu Aurit), Szatmár megye (judeţul Satu Mare) megszervezés éve: 2010-től (jelenlegi) (fő)szervező(k): Aranyosmeggyes Község Polgármesteri Hivatala időpont: minden év júliusának végén 16. megnevezés: Cseresznyeünnep helyszín: Ozsdola (Ojdula), Kovászna megye (judeţul Covasna) megszervezés éve: 2011-től (jelenlegi) (fő)szervező(k): Pro Ozsdola Interetnikus Egyesület időpont: minden év júliusában 17. megnevezés: Magyarvalkói Almafesztivál helyszín: Magyarvalkó (Văleni), Kolozs megye (judeţul Cluj) megszervezés éve: 2011-től (jelenlegi) (fő)szervező(k): Magyarvalkói Református Egyházközség; Magyarvalkói Adatlap Egyesület időpont: minden év októberének második fele 224

226 Gyümölcsészeti értékek Belső-Erdély és Partium helyi fejlesztési stratégiáiban 18. megnevezés: Eperfesztivál helyszín: Halmi (Halmeu), Szatmár megye (judeţul Satu Mare) megszervezés éve: 2012-től (jelenlegi) (fő)szervező(k): Halmi Polgármesteri Hivatala időpont: minden év májusában vagy júniusában 19. megnevezés: Szilvaízfőző Fesztivál helyszín: Marosjára (Iara de Mureş), Maros megye (judeţul Mureş) megszervezés éve: 2013-tól (jelenlegi) (fő)szervező(k): Gernyeszegi Polgármesteri Hivatal; Szivárvány Kulturális Alapítvány időpont: minden év szeptembere További (kisebb) gyümölcsünnepek és fesztiválok: 20. Berettyószéplak (Suplacu de Barcău), Bihar megye (judeţul Bihor) dinnyefesztivál 21. Csíkrákos (Racu), Hargita megye (judeţul Harghita) áfonyafesztivál (Kokojzafesztivál) 22. Érkörtvélyes (Curtuişeni), Bihar megye (judeţul Bihor) dinnyefesztivál 23. Homoródújfalu (Satu Nou), Hargita megye (judeţul Harghita) csipkebogyófesztivál 24. Kerelőszentpál (Sânpaul), Maros megye (judeţul Mureş) dinnyefesztivál 25. Kisdisznód (Cisnădioara), Szeben megye (judeţul Sibiu) almafesztivál 26. Mezőbodon (Papiu Ilarian), Maros megye (judeţul Mureş) cseresznyefesztivál 27. Szatmárpálfalva (Păuleşti), Szatmár megye (judeţul Satu Mare) szilvafesztivál 28. Zalán (Zălan), Kovászna megye (judeţul Covasna) szilvafesztivál (Zaláni Szilvásnapok) 225

227 Nagy Zsolt KÉPEK 1. Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál. Székelyudvarhely, a szerző felvétele, Cseresznyemajális / Serbarea Cireşelor. Magyardécse, a szerző felvétele,

228 Gyümölcsészeti értékek Belső-Erdély és Partium helyi fejlesztési stratégiáiban 3. Történelmi almafajták kiállítása a Gegesi Almafesztiválon. Geges, a szerző felvétele, A szerző gyűjtés közben, a kalotaszentkirályi csipkebogyó fesztiválon (Csipkefesztiválon). Kalotaszentkirály-Zentelke, Nagy Ákos felvétele,

229 Nagy Zsolt 5. Oroszhegyi Szilvanapok. Oroszhegy, Fülöp György felvétele,

230 A SZŐLŐ- ÉS BORKULTÚRA TÖRTÉNETI-NÉPRAJZI KUTATÁSA SIMON ANDRÁS ÚJABB FORRÁSOK ÉS ÉRTELMEZÉSI LEHETŐSÉGEK A SZŐLŐ- ÉS BORKULTÚRA TÖRTÉNETI-NÉPRAJZI KUTATÁSÁBAN A tanulmány olyan, a magyar szőlő- és borkultúra történeti-néprajzi képének elmélyítésben és árnyalásában fontos forrásokra kívánja felhívni a figyelmet, amelyeket ezidáig is használtak a témával foglalkozó kutatók, ám ismerve és szemlézve a szakirodalmat áttekintő s egyben alaposabb kiaknázásuk még nem történt meg kellőképpen, illetve csupán regionális szinten érvényesült. Az esettanulmányok gyarapodása, s ezek mentén a nagyobb földrajzi (borvidéki) egységek jellemzése hozzájárulhat a Kárpát-medence szőlő- és borkultúrája századi változatainak megrajzolásához. A forrásaink által kijelölt témakutatás időkerete a 18. század második felétől indul és a 20. század derekáig jut el, vagyis csaknem két évszázadot ölel fel. E korszak az európai és magyarországi szőlő- és borgazdálkodás mennyiségi és minőségi jellemzőinek tekintetében számos változást, fordulópontot hordoz magában. Az ország nyugat-északnyugat-északi, valamint dél-délkelet-keleti régiója már évszázadoktól fogva érzékelhető különbségeket mutatott, s ez megfigyelhető volt a 18. század második felében valamint a századfordulón is 229

231 Simon András az ökológiai adottságokon és hagyományokon túl a termesztés- és borászati technológia, az általános szakismeret, a társadalmi helyzet és a szervezeti-érdekvédelmi szint tekintetében egyaránt. A szőlőterületek 18. századi általános növekedése és legtöbb helyütt a mennyiségi termelés előtérbe kerülése tetézve a szigorú osztrák védővámmal a századvégre a piacok telítődését eredményezte, ugyanakkor fokozottan felszínre kerültek a borkezelés szakmai hiányosságai is (vö: Csoma 2015: 18 26). Mindezek kiküszöbölése és orvoslása, s összességében a magyarországi szőlő- és borgazdálkodás előmozdítása elsősorban a nagyobb birtokokon és gazdaságokban érezhető lendületet vett a 19. század első felétől. Segítette a modernizációs törekvéseket az országos, megyei és (mező)városi gazdasági egyesületek megalakulása és tevékenysége. 1 Kedvező társadalmi-gazdasági viszonyokat nyitott a század közepétől a magyar-osztrák vámhatár eltörlése (1851) és a jobbágyfelszabadítás (1848), bár a szőlődézsma-váltság elhúzódása (1868-ig illetve 1895-ig) késleltette a gazdálkodás dinamikus megújulását (vö: Beck 2005: 11, 2014: 178, ). Ezt a pozitív folyamatot mely sokban a szakismeretek tudatos terjesztésével hozható összefüggésbe aztán a szőlőgyökértetű megjelenése (hazánkban először 1875-ben Pancsován) és pusztítása, vagyis a filoxéravész (az es években) törte derékba. A korszak legmélyebb agrárválságából való kilábalás az ágazat jelentős megújulását és modernizálását hozta. Ennek kiteljesedését aztán az első világháború megakasztotta, majd Magyarország területi felszabdalása, a trianoni határmeghúzás (1920) tette lehetetlenné. Szőlőterületeink egyharmada az országhatárokon túlra került: teljes borvidékek vesztek el Magyarország számára (pl. Erdély és Partium területén), mások pedig széthullottak (pl. Ruszt sopron pozsonyi borvidék). Elveszett ugyanakkor a piac és a fogyasztók kétharmada, s ez újból válságot idézett elő. Szükségessé vált az új országhatárokon belül az ágazat újjászervezése (1924. évi bortörvény). Az 1930-as évek elejének gazdasági válsága, majd a II. világháború évei megint csak fékezték a remélt fellendülést, majd pedig a háború utáni új politikai és gazdasági berendezkedés alatt meginduló kollektivizálás rendezte át alapjaiban a szőlő- és borgazdálkodás legtöbb szegmensét. A korszakra vonatkozó történeti szál és a főbb csomópontok vázlatos áttekintése után sorra vesszük azokat a forráscsoportokat, amelyekre témánk ben Széchenyi István kezdeményező munkájának eredményeként országos szervezetként létrejött a Gazdasági Egyesület (Wenzel 1887: ), 1844-ben pedig gróf Teleki Domokos szorgalmazására, az erdélyi haladó gondolkodású nagybirtokosok részvételével megalakult az Erdélyi Gazdasági Egylet (Benkő 1998: 337, Demeter 2004: 15 20). Ezek, valamint a helyi szervezetek működéséről esettanulmányként lásd Simon és

232 A szőlő- és borkultúra történeti-néprajzi kutatása történeti-néprajzi vizsgálatánál támaszkodni tudunk, s főképpen saját kutatási tapasztalatainkat idézve igyekszünk forrásértéküket bemutatni, lehetőség szerint erdélyi példákat is kiemelve. SZŐLÉSZETI BORÁSZATI SZAKIRODALOM A szőlészeti-borászati modernizáció szükségességének, s ezen belül is leginkább a borkezelés terén észlelt hiányosságoknak a felismerése nyomán jelentek meg a század fordulóján Nyugat-Európában szőlészeti-borászati szakkönyvek. Közülük legjobbnak és legnagyobb hatásúnak Chaptal és szerzőtársai (Rozier, Parmentier és Dussieur) munkáját tarthatjuk. Eredeti franciából hamar elkészült a német és latin változat (Chaptal et alii 1804, 1808), de ugyancsak gyorsan megtörtént magyar nyelvre plántálása is. Ez utóbbi Fábián Józsefnek, a Balaton-felvidéken tevékenykedő református lelkésznek az érdeme volt. Elsőként Chaptal önálló könyvének, majd pedig a többszerzős, kétkötetes, a kor szőlészeti-borászati enciklopédiájának is nevezett munkának a fordítását adta közre magyarul, saját jegyzetekkel és kiegészítésekkel ellátva (Fábián 1805, ), hogy a bennük foglalt ismeretanyag a hazai viszonyok előrelendítését szolgálják (vö: Csoma 1998: , ). Kevésbé ismert és hivatkozott tény, hogy A szőlő mívelésről és A bor készítésről Saptál munkájából [ ] öszve szedegetett jegyzések -et adott közre az elsősorban testőríróként számon tartott erdélyi főnemes, Naláczy József 1814-ben. Fordításához erdélyi példákat is felsorakoztat, így munkája a század fordulója erdélyi szőlészetének és borászatának mozaikos, de értékes forrásaként is szolgál (Csávossy 2002: ). Az eredeti francia művek a kor modern természettudományos (főként kémiai) ismeretanyagán alapultak. Ugyancsak hatással volt a 18. századi német nyelvű (német és osztrák) szőlészeti-borászati szakirodalom a magyar viszonyokra még a 19. században is, ám jellemzően nem magyar fordításban, hanem eredeti nyelven olvasva (Csoma 1998: ). A külföldi példákat nem csupán a szakirodalom tanulmányozása által, hanem utazások során, közvetlen tapasztalással is igyekeztek megismerni elkötelezett hazánkfiai. Példa erre Havas József jogász, királyi tanácsos és 231

233 Simon András egyetemi tanár 1854-ben tett, összesen 8 hét időtartamú utazása Német-, Francia- és Olaszországban. Maga ezt írja könyv formájában is megjelentetett útibeszámolójának elején: Figyelmem- és tevékenységemet évek óta főleg két nemzetgazdászati ügyünk sorsa és fejlődése foglalá el leginkább. A bor és selyem termelést értem. Valamint tehát semmi alkalmat el nem mulaszték, hogy e két, nagy jelentőségű tárgy iránt olvasás és gyakorlat utján saját birtokom körében, s hazánkban tett gyakori kirándulásaim alkalmával minél bővebb ismereteket szerezhessek magamnak, szintugy vágyva vágytam a külföldnek is a mi állapotainkat messze túlhaladott iparát megszemlélhetni. (Havas 1855: 3.) Tapasztalatait itthon a gyakorlatban is alkalmazza: a Sashegyen szőlőt telepít, kőbányai birtokán pedig ahol ugyancsak foglalkozik szőlőtermesztéssel, mellette méhészettel, selymészettel és tehenészettel a Champagne-ban megfigyeltek következményeként konyakgyárat létesít! (Havas 1855: ) Munkája záró fejezetében (XVI. Végleges párhuzamok és következtetések) Havas honunk termékenységi felsőbbségét alapul véve a szakkönyvek, a tanulás által szorgalmazza, hogy eddigi elmaradásunkat minél gyorsabb haladás váltsa föl, s hogy kereskedelem megszervezésével a magyar borok külföldre is eljussanak! (Havas 1855: ) Bár jellegét tekintve nem az ágazat modernizálását célzó, ám a kor tudományos ismeretanyagán alapuló magyar nyelvű munka a 18. század második feléből, az erdélyi születésű, s ott munkálkodó orvos, (Kibédi) Mátyus István 1787 és 1793 között megjelent hatkötetes Ó és Új Diaetica című egészségkönyve ötödik kötetének harmadik része: A Borról. A 232 oldalas írás (e terjedelem egy önálló könyvet is kitenne) a szőlészet és borászat történetének kezdeteitől indulva, annak elterjedését, az európai országokban való jelenlétét és jelentőségét mutatja be, majd részletesen foglalkozik a bor illetve borfajták élettani hatásaival (Csávossy 2002: ). A hazai szőlő- és borgazdálkodás megújításának fontos előfeltétele volt állapotának minél pontosabb ismerete, felmérése, leírása, s ehhez mérten a javallatok megadása. Becses forrásunk ilyen tekintetben a 19. század legelejéről Peretsényi Nagy László, Arad vármegyei esküdt majd szolgabíró sokáig kéziratban maradt, de még életében kiadásra szánt és összeállított munkája, Arad vármegye ismertetése, melynek VII. s egyben záró fejezete 19 szakaszra tagolva, településről településre haladva részletesen ismerteti a szőlőhegyeket, az uradalmi és népi szőlészeti és borászati gyakorlatot. A szerző maga is rendel

234 A szőlő- és borkultúra történeti-néprajzi kutatása kezett szőlőterülettel, vagyis gyakorló gazdaként is szemlélte azokat a viszonyokat, amelyeket személyes terepbejárásai során tapasztalt. 2 (Schram 1963.) A reformkor legtermékenyebb és jelentőségében legnagyobb szőlészeti-borászati gondolkodója, szakírója Schams Ferenc volt. A korabeli európai szakirodalomban egyedülállóan először a magyar, majd az osztrák császárság borvidékeit beutazva és azokról adatokat gyűjtve, leíró módszerrel ismertette a szőlészet-borászat hibáit, analizálva azok okait. Munkája így mind a szőlészet-borászat iránt, mind a néprajz, az agrártörténet és a reformkori országleírás vizsgálói előtt üde, forrásértékű olvasmánynak számíthat. Schams könyve, az Ungarns Weinbau, Bél Mátyás befejezetlen borvidék-leírásainak majd száz évvel későbbi folytatásaként is felfogható, amely az első részletes, de összefoglaló képet is adta a magyar borvidékekről, a jó bortermő helyekről és lakóikról. (Csoma 1998: 884.) Számos más írása és gyakorlati tevékenysége mellett Schams ban megjelent két kötetes német nyelvű munkáját valóban főművének, a magyar szőlészeti és borászati viszonyok józan kritikai korrajzának tekinthetjük (Schams ). Néhány későbbi, 19. század végi munka részadatokat hivatkoz Schamstól. A témával és a korszakkal foglalkozó kutatók számára azonban alapvető, kikerülhetetlen forrás az egész szöveg, melynek szakszerű és teljes magyar fordítása szélesebb érdeklődésre is számot tartana! 3 Német nyelvűségénél fogva a magyar szőlő-és borgazdálkodás korabeli viszonyait Európa is részletesen megismerhette e munkából. Egy esztendővel e két kötetes szintézis megjelenése előtt, azt mintegy előkészítendő, Schamsnak a Pesti nemzeti Casino Kormánya 1828-ban meghirdetett pályázatára benyújtott német nyelvű kézirata magyarul látott napvilágot (Magyar ország szőlőmíveléséről való visgálódások ). A 70 oldalas könyvecske alcíme utal az írás céljára: tapasztaláson épült oktatások ezen fontos gazdasági ágazatnak lehető jobbítására. A jobbítás szükségességé- 2 A szöveget keletkezése után bő másfél évszázaddal Schram Ferenc közli ban az Agrártörténeti Szemlében, Peretsényit és művét is bemutató néhány oldalas, értékes és tartalmas bevezető tanulmánnyal (Schram 1963). Saját kutatásaim során elsőként a szőlőfeldolgozás-mustnyerés témaköréhez használtam forrásként a leírás némely adatát (lásd Simon 2012: 38, 44, 107). A szöveg teljes feldolgozását és értelmezését egy a Ménes-magyarádi borvidék múltját a középkortól 1920-ig bemutató kismonográfia társszerzőjeként (Marton Szabolcs történésszel és Mód László néprajzkutatóval közösen), a 19. század első felének viszonyait tárgyalva, jelen tanulmány írásával egyidőben végzem. 3 A tört vonalú, ún. fraktúr betűképpel szedett kötetek elektronikus formában is elérhetők a világhálón. Magam az előző hivatkozásban már említett borvidék-monográfia munkálatai során jelenleg az első kötet Weinbau im Arader Comitate, oder: Das Méneser Gebirg ( Szőlőművelés Arad megyében, avagy: a ménesi hegység ) című fejezet feldolgozását végzem (Schams I ). 233

235 Simon András nek okát is indokolja munkája elején a szerző: a szőlőmivelés jobb részén a többnyire tudatlan földmives kezén vagyon, a ki a szőlőt öntapasztalás s aggszokás szerént miveli. Ez minden fontos meggondolást elmelőzvén, mind azon javításokat, mellyeket néki tanátsolnak fennyen megvet, s kevés tehetősebb szőlős gazdák vagynak, a kik általlátják, hogy a szőlőmivelésnek nagyobb haszonvétel végett jókora változásokat kell szenvednie. A bortermesztést legtöbb vidékeken csak igen munkamives foglalatosságnak tartják, mellyet a gyakorlati szokásból azonnal meg lehetne tanulni, s azt vélik, lehetetlen valamelyly hasznos jobbítást divatba hozni. (Schams 1831: 9.) A kiadói előszó utal e munka korabeli jelentőségére, értékelésére, mégpedig a művet olvasó és bíráló tudós elmék vélekedését idézve, hogy magyar ország szőlőmivelésére egy tudományos forrást sem esmérnek, mellyből a hibákat és tanácslatokat olly gyökeresen ki lehetne tanulni, mint ezen érdemes, felette oktató munkából. (Schams 1831: IV-V.) A magyar szőlészeti és borászati szakirodalom a kiadott munkák számát tekintve a 19. század derekától kezd nagyobb arányban gyarapodni. Alapvető, s folyamatosan leghosszabb ideig megjelenő tematikus szaklap a Borászati Lapok volt. Ezen a címen 1858-ban Gyürky Antal, jelentős borász és szőlészeti-borászati szakíró indít hetilapot a szőlőmívelés, borkezelés, pinczegazdászat s borkereskedés érdeke előmozdítására és emelésére mint az a lap címoldali fejlécében olvasható. Két évfolyam kiadását követően ez azonban megszűnt, s majd csak tíz esztendő múltán, 1869-ben, Entz Ferenc, a modernkori magyar borászat egyik legjelentősebb személyének szerkesztésében vehetett újra ilyen tartalmú szaklapot a kezébe az érdeklődő közönség, nevezetesen a Borászati Füzeteket mint havonta megjelenő sajtóterméket. Öt évfolyam után, 1874-től Borászati Lapok címen jelent meg az ágazat szakfolyóirata immár folyamatosan 1943-ig. 4 Az előfutárként már említett évi induló szám Egy két szó lapunk érdekében című, tartalmas és problémalátó beköszöntő írásának első gondolata a lap hivatását is alátámasztva, jellemző korproblémát fogalmaz meg: A szakirodalom az, minek az előttünk álló külföld iparfejlődését, szellemi s anyagi jólétét köszönheti. Ez azon iránytű, mely legbiztosabban mutatja az emelkedés s mivelödés útját. Ez egyszersmind azon hévmérö, melyről meglehet itélni valamely nemzet culturai fokozatát. (Borászati Lapok sz.) Számos témához szemezgetve a szaklap kü- 4 Érdekes megjegyezni, hogy az utolsó évfolyam a Borászati Füzetek évi indulásától számítva éppen a 75. Az évi első, január 2-án megjelenő szám első írása Hetvenötödik évébe lép a Borászati Lapok címmel egy rövid visszatekintést ad, felsorolva a lap jeles szerkesztőit is

236 A szőlő- és borkultúra történeti-néprajzi kutatása lönböző évfolyamaiból, úgy látom, hogy egy szinte kimeríthetetlen adattár áll előttünk, amely a téma országos és nemzetközi összefüggéseire, ugyanakkor a néprajzi szempontból igen értékes helyi viszonyokra vonatkozóan is tartalmas és jól értelmezhető információkat közvetít (vö: Szilágyi 2001: 74 75). A 75 esztendei folyamatosság pedig az egyes korszakok sajátságainak megrajzolására és a változások feltárására (számtalan résztémában, mint pl.: fajtaállomány, művelési és kezelési mód, kereskedelem, érdekvédelem stb.) ad lehetőséget. A szőlészettel és borászattal (is) foglalkozó országos és regionális gazdasági szaksajtó kínálatából (vö: Mód Simon 2014: 269) ugyancsak mint folyamatosan, több évtizeden át megjelenő periodikát a Gazdasági Lapokat (megjelent között, 1860-tól mint a Magyar Gazdasági Egyesület hivatalos közlönye) és az Erdélyi Gazdát (megjelent között az Erdélyi Gazdasági Egylet hivatalos lapjaként) emelhetjük ki a korszakra vonatkozó forrásként, adattárként. A 19. század derekától jelentősen megnövekedett számú önálló szakkönyvek közül itt csak néhányra van lehetőségünk utalni. 5 Nemcsak erdélyi vonatkozása, de tartalmi, módszertani alapossága és rendszerező igénye okán emelem ki elsőként a marosvásárhelyi születésű, tanárként működő, de Csombordon borászattal is foglalkozó Vajda Dániel 1858-ban megjelent borászati-pincegazdászati munkáját (Vajda 1858), melyet Csávossy György az első eredeti, korszerű, magyar nyelven írt borászati szakkönyv -nek nevez, majd a művet ekképp értékeli: Mindent egybevetve megállapítható, hogy kora technikai és tudományos fejlettségét figyelembe véve Vajda munkája színvonalas, számos egyéni kísérlet következtetéseit tartalmazza, tanácsai elméletileg többnyire megalapozottak, és mindig gyakorlatiasak. (Csávossy 2002: ) Született a korszakban kézikönyvként szolgáló munka (Gyürky 1861). Entz Ferenc és munkatársai a földművelésügyi tárca megbízásából tanulmányozták Magyarország és Erdély szőlő- és bortermelésének állapotát, rámutatva a fogyatékosságokra. Jelentéseik nyomtatva, könyv formájában is kiadattak (Entz Málnay Tóth 1869, Entz Málnay 1870). Magyarország szőlő- és borgazdálkodásának állapotát és a borvidékek korabeli helyzetét Drucker Jenő tekintette át a 20. század elején (Drucker 1905). Az es években hangsúlyosan a filoxéra (szőlőgyökértetű) kártételének bemutatása és az ellene való védekezési lehetőségek ismertetése adja a szőlészeti-borászati szakirodalom egy sajátos csoportját. 5 Az közötti időszakból mintegy 180 ilyen munka válogatott jegyzékét állítottuk össze (Mód Simon 2014: ). 235

237 Simon András Értékes, a szőlészet és borászat korabeli helyzetképét, a filoxéra megjelenésének, terjedésének és az ellene való védekezésnek a körülményeit és folyamatait is taglaló, valamint egyes jeles haladó szőlőbirtokok viszonylag részletes leírását is adó fejezetek olvashatóak a tágan értelmezett századforduló két nagyívű országleíró sorozatának köteteiben: Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben (21 kötet, , benne 7 kötet Magyarországról); Magyarország vármegyéi és városai (Borovszky Samu főszerkesztésében, 26 kötet, ). STATISZTIKÁK A történet- és földrajztudósként számon tartott Bél Mátyást a magyar statisztika tudománytörténete is első jeles képviselői között említi. Bél a 18. század első felében, az egyes vármegyéktől kérdőíves módszerrel begyűjtött számszerű, statisztikai jellegű adatok felhasználásával készítette el Magyarország földrajzi, gazdasági és társadalmi viszonyait rögzítő írását, a Notitia Hungariae Novae-t. A vármegyék gazdasági viszonyainak bemutatásaiban a szőlőés borgazdálkodásra vonatkozóan is forrásértékű adatokat olvashatunk. 6 Bél Mátyás Magyarország borvidékeinek leírását is tervezte, el is kezdte, az elkészült részek (latin nyelvű szövegek) kéziratban (többnyire másolatban) maradtak fenn (vö: Szelestei 1984: 163, , 624, ). Egy évszázaddal később Fényes Elek történeti, földrajzi, statisztikai országleíró munkái az es évek állapotrajzát adó, saját korában is elismert és nagyhatású művek, ugyanakkor a korszak kutatói számára máig kikerülhetetlen források, amelyek a gazdasági viszonyok taglalása során megyei és települési viszonylatban is szólnak a szőlő- és borgazdálkodás jelenlétéről, szerepéről (Fényes , 1851). A szőlészeti és borászati viszonyokra vonatkozóan gazdagabb és részletesebb adatokat tartalmaznak a mezőgazdasági statisztikák. A 19. század derekáról Galgóczi Károly munkája lehet figyelemre méltó számunkra. A szőlő a művelési ágak Monarchia-beli és Magyarország kerületi-megyei összehasonlító táblázataiban is feltűnik, említésre kerül a szőlő- és borgazdálkodás a függelék- 6 A latin nyelvű Notitiának még Bél életében öt kötete jelent meg ( között), az anyag többi része kéziratban maradt. Az utóbbi évtizedekben több megye is megjelentette magyarra fordítva a rá vonatkozó leírást

238 A szőlő- és borkultúra történeti-néprajzi kutatása képpen tekintendő harmadik részben az egyes uradalmak és egyes községek leírásaiban, s külön fejezetként is helyet kap a kötetben. A szerző a szőlőművelés általános adatainak áttekintését követően megelőzve a hivatalos állami borvidéki besorolásokat az egyes borokat és borvidékeket minőség szerint osztályozva tárgyalja, jellemezve a természeti viszonyokat, a fajtaállományt, a művelési eljárásokat és a borkereskedelmet (Galgóczi 1855: ). Témánk kutatása szempontjából kiemelkedő statisztikai forrás Keleti Károly szőlészeti statisztikája (Keleti 1875). A szerző munkájának bevezetőjében az adatgyűjtés módszerérét és forrásait ekképp ismerteti: Apró levelező lapokat küldöttem szét az ország összes törvényhatóságaihoz, felkérvén őket, hogy járásonkint gyűjtsék az értelmes szőlőtermelőktől azon egyszerű adatokat, melyek segélyével egyebet sem akartunk megtudni, mint azt, hány (80 itczés) akó bor terem átlag egy (1600 öles) hold szőlőben (más szóval hány hectolitre egy hectare-ron), közönséges mívelés mellett jó, középszerü és rosz esztendőkben. De közvetlen tapasztalást is kivántam szerezni. Beutazva főbb borvidékeinket s adataikkal a valószinüség mögött leginkább elmaradt megyéinket, fölkeresve a borgazdákat, értekezve a termelőkkel, saját maguktól iparkodtam megszerezni az adatokat. Ezek segélyével és fölhasználva szakirodalmunkat, megkisértettem elkésziteni oly hozzávetőleges számitást, mely analogiában aratási statistikánkkal, a szőlő alá használt holdszámot szorozva az átlagos egy holdnyi terméssel, így iparkodik megállapítani az összes évi termelést. (Keleti 1875: 2 3.) A statisztika céljának, szerkezetének és az egyes szőlővidékek részletes leírásához és a községenként gyűjtendő adatok kiegészítéséhez szükséges kérdőpontok (azaz a kérdőív) közlése után a szerző Magyarország szőlészeti-borászati viszonyait a következő tematikus beosztásban tárgyalja szöveges leírásban, táblázatokkal tűzdelve: I. A szőlőterület; II. Az egyes szőlővidékek; III. A szőlők talaja és az éghajlat; IV. A szőlőfajok; V. A szőlők művelése; VI. A szüret, sajtolás és mustkészítés; VII. A bortermelés; VIII. A bor nemei; IX. A pinczekezelés és borkészítés; X. A bor árai; XI. A szőlőszet költségei; XII. A szőlőszet jövedelme; XIII. A szőlő- és borkereskedés; XIV. A szőlőszettel és borászattal foglalkozó népesség és társadalmi viszonyai; XV. Összehasonlítások a külfölddel; XVI. Az 1873-diki bortermelés Magyarországon. A statisztika tisztán táblázatos része a XVII. fejezet, melynek címe: Magyarország szőlőtermelő községei. A szőlőbirtokosok száma, a terület nagysága és az 1873-ban termelt bor mennyisége megyék szerint s járásonként sorozva. A mű különös értéke, hogy mindezt községsoros bontásban közli, vagyis az egyes települések szintjén juthatunk a jelzett adatokhoz. A bor mennyisége (akóban) szín szerint is megjelenik: fehér vörös siller. A 237

239 Simon András felmérés ideje visszatekintve és ismerve a következő évek, évtizedek történéseit szinte szimbolikusnak mondható, hiszen éppen a filoxéra (szőlőgyökértetű) magyarországi megjelenésének (1875) előestéjén történt az adatfelvétel, tehát a statisztika közvetlenül a vész előtti pillanatképnek tekinthető. A következő fontosabb, ugyancsak községsoros mezőgazdasági statisztika az évi állapotokat rögzíti. Az általános adatokat közlő első kötet a művelési ágakat számba véve a szőlő esetében két oszlopot tartalmaz, megkülönböztetve a termő és a parlag vagy kiirtott területeket. Ez önmagában is, és összevetve az évi adatokkal, valamint más forrásokat még figyelembe véve, következtetéseket enged megfogalmazni a filoxéra pusztításának mértékére, illetve az újratelepítés állására. (Országos Magyar Kir. Statisztikai Hivatal 1897.) Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a szakirodalom sorában említett kötetek némelyikében is találunk táblázatos statisztikai kimutatásokat. Ilyen pl. az Erdély szőlészetét és borászatát tárgyaló mű Kivonat a catastralis könyvekből Erdély alsó Maros völgye szőlőhegyeinek tiszta jövedelmét illetőleg című fejezete (Entz Málnay 1870: ), illetve ugyanitt az Erdély bortermő vidékeit, kerületeit és helységeit sorra vevő kimutatás, mely a szőlőterület nagyságát és a bor minőségét is jegyzi (Entz Málnay 1870: ). JOGI FORRÁSOK A szőlészeti-borászati viszonyok törvényekkel és rendeletekkel történő jogi szabályozása legszembetűnőbben elsősorban a filoxéravésszel, illetve a kártevő elleni védekezés összehangolásával és a rekonstrukció elősegítésével hozható kapcsolatba (vö: Beck 2005: 44). Vizsgált korszakunkban azonban ezt megelőzően is találunk néhány, témánk szempontjából is fontos törvényt. Ilyen az évi IX. törvénycikk, amely a mezei rendőrségről szólva a mezőgazdaság más ágazatai és színterei mellett a szőlőkben való kártételek jogorvoslati eljárásait rögzíti, utalva a csőszök szerepére, feladataira, közölve hitformájukat (vagyis esküszövegük mintáját) is. Hatályba lépését követően pl. az alföldi mezővárosok magisztrátusai (Hódmezővásárhely, Nagykőrös) külön hegyrendőri szabályzatokat is fogalmaztak (Égető 1993: ). Ugyancsak még a filoxéra előtti 238

240 A szőlő- és borkultúra történeti-néprajzi kutatása idők fontos törvénye a fentebb már említett szőlődézsma-megváltást rendezni kívánó 1868-ban született jogi szabályozás (vö: Beck 2014: 182). Az évi I. és II. törvénycikk már a nemzetközi filoxéra-egyezmény magyarországi törvénybe iktatását realizálja (Beck 2005: 44). Szorosan a filoxéravész megfékezéséhez illetve a rekonstrukcióhoz kapcsolódik az 1896: V. tc. a phylloxera által elpusztitott szőlők felujitásának előmozditása tárgyában. A korszak legátfogóbb szőlészeti-borászati törvénye a filoxéravész okozta válságban elharapódzó borhamisítás okán jelent meg. Az évi XXI- II. törvénycikk 1898-ban megjelent ismertetése melyben el van mondva, hogy a törvény szerint - a must és a bor kezelésénél mit szabad és mit nem szabad cselekednie a szőlősgazdának meg a borkereskedőknek, vendéglősnek és korcsmárosnak elsősorban ezt a problémát próbálja kezelni, rendezni, de ezen túl közli Magyarország hivatalos borvidéki beosztását, 22 borvidéket megkülönböztetve. 7 Egy esztendővel később, 1894-ben jelent meg a mezőgazdaságról és mezőrendőrségről szóló XII. törvénycikk, melynek szoros értelemben véve a VIII. fejezete a hegyközségekről szól. A hegyközség egyes szőlőbirtokosoknak önkormányzati joggal és meghatározott szervezettel bíró olyan testülete, melynek czélja a szőlőmívelésre és bortermelésre vonatkozó közös érdekek előmozdítása. olvashatjuk a definíciót. (Vásárhelyi 1901: 8.) A törvény a szőlőterület nagysága és a birtokosok száma szerint megadja a hegyközséggé alakulás lehetőségét, mely tény 1901-ig történt realizálásáról községi szintű kimutatás áll rendelkezésre (Vásárhelyi 1901: 62 70). A törvény az új szőlők telepítését, a szőlőbetegségek elleni közös védekezést, az okszerű szőlőművelést, a közös őrzést és a hegyrendészeti feladatok ellátását hivatott előmozdítani. Rögzíti a hegyközség szervezeti felépítését (hegybíró, közgyűlés, választmány, hegyőrök, pénztárnok, jegyző) és működési szabályait is. A törvény jól meghatározhatóan besorolja a hegyközségeket a magyar jogi és közigazgatási hierarchiába. Az 1929: XVII. tc. (a szőlőgazdálkodásról és a hegyközségekről) az évi törvény több lényeges pontját megerősíti, s a hegyközség megalakítását (legalább 10 birtokos kezén lévő, legkevesebb 150 kh összefüggő terület esetén) kötelezővé teszi, az 1938: XXXI. tc. (a hegyközségekről, valamint a szőlő- és gyümölcsgazdálkodásról) pedig már 5 birtokos és 50 kh esetén rendeli el kötelező érvénnyel a hegyközség megalakítását. 8 7 A bortörvény (1893: XXIII. t.-cz.) ismertetése Pallas, Budapest, Magyar Törvénytár (Corpus Juris Hungarici) (Budapest, 1930.); Magyar Törvénytár (Corpus Juris Hungarici) (Budapest, 1939.) 239

241 Simon András Jogi forrásaink melyek közül itt csak a legfontosabbaknak ítélt törvénycikkeket emeltük ki egy normarendszert rögzítenek, amelynek hatásait, konkrét helyi megvalósulását kutatásink során egyéb források tanulmányozása révén követhetjük nyomon. KARTOGRÁFIAI FORRÁSOK Az európai és a magyar néprajzban a térképező eljárás, vagyis a kartográfiai módszer alkalmazása a kultúra jelenségeinek térbeli megjelenítésére a 19. század utolsó harmadától datálható, megélénkülése a századfordulóra, illetve a 20. század elejére tehető, konkrét szintetizáló eredményei, azaz a néprajzi atlaszok megjelenése pedig végig húzódik a 20. századon (vö: Barabás 1963: 20 45). A szőlő- és borkultúra témaköréhez a Magyar Néprajzi Atlasz és az európai országok néprajzi atlaszai számos térképlapot kínálnak (vö: Simon 2012: 42, 79, 102), nagyobb földrajzi léptékben pedig A kontinentális (európai) német szőlőművelés szakszókincsének szóatlasza című alapvetően nyelvészeti vállalkozás bír néprajzi fontossággal, jelentőséggel is, hisz Európa németek által lakott vidékeiről (így a kelet-európai országok területéről is) hoz adatokat; a nyelvi terminusokat főleg a munkaeszközök esetében típusrajzok, szöveges kommentárok egészítik ki (Kleiber ). E munkák a témával foglakozó kutatók számára már feldolgozásként értelmezhetők és használhatók. Az következőkben olyan, primer kartográfiai forrásokra utalok, amelyek nem néprajzi célzattal készültek, de néprajzilag forrásértékű adatokat tartalmaznak. A Mária Terézia idejétől Ferenc József uralkodásáig tartó három katonai felmérés a Habsburg Birodalom és benne Magyarország településszint alatti jellemzőit is bemutató térképészeti adatfelvétel, s éppen ezért a művelési ágakat, az épületállományt mutatva témánk szempontjából egyenként is értékes adatokat hordoz, ugyanakkor egy bő évszázad viszonylatában a változások nyomon követését is lehetővé teszi. 9 Országos áttekintést ad a fentebb már említett Keleti Károly-féle statisztika két térképmelléklete: Magyarország szőlőterületéről illetve a termelt bor szín szerinti megoszlásáról. Forrásként használható a borvidéki beosztást mutató Magyarország borászati térképe és 9 Dél-zalai lokális vizsgálataim során használtam: Simon 2012:

242 A szőlő- és borkultúra történeti-néprajzi kutatása a hozzá kapcsolódó Borászati Törzskönyv 1884-ből. 10 Szemléletes és informatív térkép készült 1891-ben a filoxéra magyarországi elterjedéséről (közölve: Beck 2014: 179). Ezen láthatók a vármegyehatárok, a szőlészeti és borászati kezelési kerületek határai, a vándortanítói kerületek száma és székhelyei, jelölve vannak a védekezésben fontos szerepet játszó vincellériskolák, az állami amerikai szőlőtelepek és a filoxéra kísérleti telepek. A zár alá helyezett, vagyis fertőzött területeket piros, az immunis homokvidékeket világosbarna, a szőlőművelés nélküli részeket szürke szín mutatja, a sikerrel irtott helyeket pedig kék korona jelöli. A 19. század derekától az ország legtöbb vidékéről részletes, nagy méretarányú, kéziratos kataszteri térképek (és ideális esetben hozzájuk kapcsolódóan a birtokosok nevét is rögzítő telekkönyvek) maradtak fenn. Ezek aprólékos adatelemzése leginkább a mikrovizsgálatok szintjén érvényesíthető. 11 ÍROTT (LEVÉLTÁRI, ADATTÁRI) FORRÁSOK E forráscsoport mondható talán a legsokfélébbnek. Rendszerező, szisztematikus áttekintésre így nem törekszünk, itt is csupán példákat van módunk kiragadni. A különféle gazdasági társulások működésének írott lenyomatai a jegyzőkönyvek. Ezek fennmaradása esetleges: ha az egykori tisztségviselő vagy utódai megtartják, esetleg valamely közgyűjteménybe adják, akkor forrásként áll rendelkezésre a kutatók számára. Így őrződött meg a szegedi Móra Ferenc Múzeum néprajzi gyűjteményében két, a szegedi határ részét képező szatymazi szőlőhegy gazdaközösségének jegyzőkönyve. A források a 19. század derekától az 1940-es évek elejéig adnak képet a szőlőhegyi gazdaközösségek helyi működéséről, elsősorban társadalomnéprajzi szempontból. A szövegeket önálló forráskiadványként jelentettük meg, a kötet elején álló bevezető tanulmány pedig magáról a forrásról, illetve a benne rejlő tartalomról (a gaz- 10 Magyarország borvidékei az 1884-es Magyarország borászati térképe és az 1884-es Borászati Törzskönyv adatai alapján. Hantal Kft., Budapest, A 1850-es és 1910-es évek közötti időszakból származó térképek és telekkönyvek, valamint más írott és statisztikai források együttes értelmezését Kiskunhalas határa szőlőterületeinek vizsgálatánál alkalmaztam (Simon 2005: ). 241

243 Simon András daságok területe, tagsága, szervezeti felépítése és az őrzési feladatok megszervezése) szól elemző igénnyel (Mód Simon 2010). Hasonló, elsősorban a szőlőőrzés rendjét tükröző forrásokkal korábbi kutatásaink során is találkoztunk már, így az Avas-vidéki Kőszegremete (Románia, Szatmár m.) szőlőhegyének gazdakönyvével (Mód Simon 1999: 436, ), illetve a Nagykanizsa melletti szőlőhegyeket a 20. század második felében felvigyázó mezőőr naplójával (Simon 1996: ). Többféle, részben levéltárban, részben pedig múzeumi adat- illetve kézirattárban őrzött írott forrást: paraszti kéziratos gazdasági naplókat és feljegyzéseket, tanácsülési jegyzőkönyveket, polgármesteri jelentéseket használtam Kiskunhalas szőlő- és gyümölcskultúrája száz esztendejének ( ) vizsgálatakor (Simon 2005: ). Ugyancsak egy kéziratos gazdanaplón alapul egyéb források adataival kiegészítve és összevetve egy csongrádi szőlőbirtok 20. század eleji viszonyainak bemutatása (Mód 2014). Egy fontos, ám ismereteim szerint ezidáig kevéssé kiaknázott forrástípus a szőlőművelési szerződések csoportja. E szövegek elsősorban a szőlőművelés folyamatáról, munkarendjéről adnak képet. Legutóbb az enyingi uradalom területéről olvashatunk ilyen szövegközlést és elemzést egy 1871-ből datált kútfő kapcsán (Lukács 2014), magam Kiskunhalas példáján idézek hasonló típusú, 1925-ből, 1941-ből és 1944-ből való forrásokból (Simon 2005: , 223). Magyarországon, sőt Európában is egyedülálló kultúrtörténeti lokális érték a Kőszegen 1740 óta vezetett Szőlő Jövésnek Könyve és a hozzá kapcsolódó ünnepi esemény. A Szent György napján (április 24.) levágott vesszőket, hajtásokat élethűen egy díszes könyvbe rajzolják, s legtöbbször írott, szöveges értékelést is kapcsolnak hozzá. A máig tartó hagyomány rajzolt-írott formája néprajzi, szőlészeti és éghajlattörténeti forrásként is számon tartott (vö: Bariska 1979). E sajátos emlék illeszthető volna, így átvezet minket a következő fejezethez, a képi kútfők csoportjához. VIZUÁLIS (KÉPI) FORRÁSOK A korszak szőlészeti-borászati szakirodalma (szakkönyvek, szaksajtó), illetve a lexikonok és országleíró sorozatok témánkkal kapcsolatos részletei szinte kivétel nélkül tartalmaznak valamiféle vizuális megjelenítést, képi ábrázolást. Ezek lehetnek színes vagy fekete-fehér rajzok és metszetek, illetve fényképek, 242

244 A szőlő- és borkultúra történeti-néprajzi kutatása ábrázolhatnak tájakat, épületeket, munkafolyamatokat illetve -mozzanatokat (pl. metszésformák és -módok), eszközöket (pl. szénkénegező fecskendő, szőlőprés) vagy kártevőket (pl. filoxéra, azaz szőlőgyökértetű). Önálló aprónyomtatványként tartjuk számon a képeslapokat, amelyek leginkább szőlőtermő tájakat vagy a szőlő- és borgazdálkodáshoz kapcsolódó jeles épületeket (pl. vincellérképző intézet) örökítenek meg. A személyes, családi-baráti összejövetelek, borozgatások magánfényképeken tűnnek fel leginkább, időben a 20. század első évtizedeitől. Témánk szempontjából kiemelkedő jelentőségűek még a borcímkék. Forrásértékük az eddigieknél nagyobb figyelmet érdemel, hiszen különféle adatokat viselnek magukon, így tájékoztatást adhatnak borvidéki vagy települési szinten a fajtaállományról, a birtokosokról, a borfajtákról, az elnyert elismerésekről, érmekről, de realista vagy stilizált formában megjeleníthetik a borvidéki tájat vagy valamely fontos építményt (vö: Mód 1999). Vizuális forrásaink másik, módszertani alapon elkülöníthető csoportját a néprajzi céllal készült, vagyis a néprajzkutatók, néprajzi gyűjtők által létrehozott dokumentatív képi rögzítések jelentik. Ezek lehetnek metszetek, rajzok, fotók, filmek, videók. Kutatói szándékkal, kutatói szemmel készültek. Általában gyűjteményi (múzeumi) adattárban, fotó- és filmtárban őrzik ezeket, így hozzáférhetők és kutathatók. Nem feltétlenül közlésre, illusztrálásra szánt vagy alkalmas képek mind, forrásértékük gyakran az általuk rögzített tartalom pontosabb megismerésén nyugszik. Egy részük azonban megjelenik a néprajzi publikációkban, hiszen sok esetben a kép kifejezőbb, többet elmondhat, mint az írott szöveg, avagy segíthet annak pontosabb értelmezésében (vö: Szilágyi 2001: 108). Lehetnek archív képek, vagyis elődeink által rögzített anyagok, de e forrástípusba sorolhatjuk saját kutatói valóságrögzítésünk képi formáit is. Témakutatásaim során, pl. a szőlőprések tipológiájához, morfológiájához kapcsolódóan eredményesen tudtam megszólaltatni a múzeumi adattárak rajzos, illetve a fotótárak fényképes anyagát, akárcsak a publikált ábrázolásokat. Terepkutatásaim során a Kárpát-medence több pontján magam is dokumentáltam a szőlőfeldolgozás eszközeit és módjait, a fotók egy részét publikáltam, illetve a videofelvételekből néprajzi kisfilmet állítottam össze, más részük pedig kutatási forrásanyagként segítette a leírást és értelmezést (vö: Simon 2012: , ). 243

245 Simon András TÁRGYAK A múzeumi vagy magángyűjteményekben fellelhető, vagy egyszerűen a háznál megőrzött vagy ott kallódó tárgyak ugyancsak visszautalhatnak használatuk időszakának szőlő- és borkultúrájára. A közgyűjteményi nyilvántartásban szereplő darabok forrásértéke különösen akkor lehet kiemelkedően jelentős, ha a gyűjtés alkalmával a körülmények (pl. még élt a használó) és a gyűjtő odafigyelése (lelkiismeretes és precíz adatolás) lehetőséget adott a körültekintő és pontos adatfelvételre (vö: Szilágyi 2001: ). A leltárkönyvben ugyan korlátozottabban, a tárgyleíró kartonon azonban bővebb formában is rögzíthetők az információk. A tárgy életére vagyis használatára vonatkozó pont árulhat el sok mindent a készítéstől vagy a háztartásba kerüléstől a tényleges használaton át a másodlagos alkalmazásig vagy a használatból való kiszorulásig. E témakör pontos körüljárása a gyűjtés során a kartonon egy többé-kevésbé részletes adatközlésként, kvázi interjúrészletként jelenhet meg. Egy esztendeje gyűjtött és leírt tárgy adatsora akár a tág értelemben vett század fordulójának gyakorlatát idézheti fel a mai kutató számára. 12 A tárgyak (pl. munkaeszközök) egy tágabb vizsgálati időkereten belül a változásokat is jelzik, tükrözik. Éppen a filoxéravész időszaka egy olyan periódus, ami a válságból való kilábalással egy nagymértékű megújulást hozott a szőlészeti-borászati technológia és eszközkészlet terén (Csoma 1978, 1981) éves távlatból nemcsak használaton kívüli tárgyakat találunk, hanem üzemben lévő szerkezeteket is, természetesen időközben javított vagy átalakított formában. Több példát találtam erre a szőlőprések tekintetében, korukról és egyes alkatrészeik esetleges javításáról, cseréjéről gyakran a rajtuk látható évszám tudósít (Simon 2012: 101, ). 12 Személyes emlékként és mintaadó példaként említem az 1990-es évek második feléből Kerecsényi Edit ( ) néprajzkutató munkáját. Az akkor már nyugalmazott nagykanizsai múzeumalapító és -igazgató a határon túli, muravidéki (szlovéniai) magyarság körében végzett téma- és tárgygyűjtéseket egyaránt. A tárgyak a lendvai múzeum anyagát alapozták meg illetve gyarapították. Tárgyleíró kartonjainak nagy része igen adatgazdag, hiszen a helyszíni alapos adatfelvétel megtörténte után egyes tárgyakhoz kapcsolódóan akár újra is visszatért a gyűjtés helyszínére kiegészítő adatgyűjtés végett. A nagykanizsai Thúry György Múzeum tárgyi anyaga szőlészeti-borászati részének leíró kartonjait vizsgálva ugyanez az alaposság köszön vissza az es évektől kezdődően! (vö: még: Lendvai Kepe 2007: ) 244

246 A szőlő- és borkultúra történeti-néprajzi kutatása TEREP ÉS TÖRTÉNETISÉG A terepen való adatgyűjtés mint módszer és technika leginkább a recens, illetve az adatközlői emlékezettel elérhető időszakra vonatkozó kutatások során meghatározó. Bizonyos szempontból és mértékben azonban a történeti vizsgálódásokban is szerephez juthat. Ezt példázza mint fentebb említettem azon tárgyi emlékek felkutatása és (esetenként működés közben való) dokumentálása, amelyek nem gyűjteményekbe kerültek, hanem a maguk helyén és (szerencsés esetben) funkciójában lelhetőek föl. Fontos és hasznos lehet az épített örökség felderítése terepen: témánk esetében a szőlőfeldolgozás és bortárolás építményei a szőlőhegyen illetve a faluban, (mező)városban, vagy a szőlőműveléshez kapcsolódó szakrális kisemlékek (útmenti keresztek, kápolnák, szőlővédő szentek szobrai, haranglábak). Mindezen objektumok lehetnek névvel, évszámmal ellátottak, ugyanakkor építésüknek, állításuknak korabeli írott forrásokban is nyoma lehet, vagy éppen térképen ábrázolva megtalálhatjuk őket. Sokszor éppen ezen adatokból kiindulva kezd az ember a terepen keresgélni, máskor fordított az irány, a terepen látható objektumról igyekszünk írott forrásokat is felderíteni. Délvidéki kutatásaink során az egykori Versec-fehértemplomi borvidék névadó településein láthattunk még több, a 19. századból fennmaradt épített emléket, az 1880-ban épült verseci Helvetia pincészetet, Fehértemplom határában Szent Orbán szobrát, s ugyancsak a védőszent szobrát a verseci plébánián őrizve, ahová az 1826-ban felszentelt szőlőhegyi kápolna lerombolásakor, az 1960-as években menekítették (Mód Simon 2015). Fentebb már említett szatymazi kutatásaink során a terep és a történetiség szálai egyes részadatoknál szépen egymásba fűződtek, hiszen sikerült azonosítanunk és megtalálnunk az egyik jeles szőlőbirtokos, Ádok István építőmester házát, és a feleségével 1903-ban emelt, feliratos vas táblával ellátott keresztet (Mód Simon 2010: 45, ). A szőlőhegyek sajátos emberi-természeti kapcsolatrendszerről beszélnek, egyedi hangulatot árasztanak, egy különös viszonyrendszert képviselnek, amelyben a természet és az ember egymásra talált. A hétköznapi nyelvben azonban gyakran csak mint jellegzetes kultúrtájak jelennek meg, melyen olyan tájat értenek, ahol a habitusban és a működésben is meghatározó az ember szerepe. Az általunk elfogadott értelmezésben azonban a természeti, társadalmi és gazdasági folyamatok együttes determinációja az, amit kultúrtájként értelmezünk. (Hudák Horváth 2003: 3 4.) Mai szőlőhegyeink múltját kutatva elsődleges kérdésfeltevésünk lehet, mióta bizonyítható az adott 245

247 Simon András területen a szőlőművelés, illetve hogyan alakult, változott a szőlőhegy képe az idők során. E kérdéskörben is lehetőségünk adódhat a jelen szőlőtermő kultúrtáj beazonosítása az írott forrásokban. Dél-zalai kutatásaimban a vizsgált szőlőhegyek egy részét a 14. századból azonosítani tudtam, területének és épületállományának alakulását pedig a századi katonai térképfelvételek alapján lehetett nyomon követni (Simon 2012: , 148). ÖSSZEGZÉS Tanulmányunkban leginkább saját korábbi és folyamatban lévő kutatásaink tapasztalataira hivatkozva olyan forráscsoportokat mutattunk be, amelyek feltárása és értelmezése a szőlő- és borkultúra történeti-néprajzi kutatásában újabb eredményeket hozhat. A felsorolt példákból érzékelhető volt, de itt újra nyomatékosítjuk, hogy a jelzett forrástípusok együttes használata, egymást erősítő, alátámasztó vagy éppen cáfoló volta és a forráskritika alkalmazása ad lehetőséget arra, hogy plasztikus és közelítően reális képet tudjunk alkotni azon múltbéli jelenségekről és folyamatokról, amelyek esetenként napjaink viszonyaira is kihatnak, illetve azok formálásában szerepet kaphatnak. A néprajzi szakirodalomban természetesen találunk olyan lokális vagy áttekintő munkákat, amelyek ezt a szemléletet és módszert példaértékű módon és mélységben alkalmazták (Csoma , 2015; Beck 2005; Simon 2005, 2012; Mód Simon 2014). Vizsgálódásunk kijelölt korszakhatárai között leginkább feldolgozottnak a filoxéra megjelenésétől induló időszak látszik. Az azt megelőző száz esztendő szőlő- és borkultúrájának áttekintő, ugyanakkor részletező, a táji és a társadalmi változatokat, valamint a modernizációs törekvéseket is mélységeiben feltáró kutatása azonban még bőven kínál feladatot számunkra

248 A szőlő- és borkultúra történeti-néprajzi kutatása SZAKIRODALOM BARABÁS Jenő 1963 Kartográfiai módszer a néprajzban. Akadémiai Kiadó, Budapest. BARISKA István 1979 Szőlőjövésnek könyve és élő hagyománya Kőszegen. Honismeret VII BECK Tibor 2005 A filoxéravész Magyarországon. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest A filoxéravész hatása a magyar szőlő- és borgazdaságra. In: Mód László Simon András (szerk.): Hajdanvolt szüretek, zsendülő gerezdek. Szőlészeti-borászati hagyományok a Kárpát-medencében ( ). Szülőföld Könyvkiadó, Szombathely, BENKŐ Samu 1998 Az erdélyi magyar gazdasági egyesület nagy korszaka és Szász Pál szervező talentuma. In: Rácz István Kovács Ágnes (szerk.): Szabó István emlékkönyv. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, CHAPTAL, Jean-Antoine Claude et. alii 1804 Theoretisch practische Abhandlung über den Weinbau I II. J. V. Degen, Wien Tractatus de vitis cultura arteque parandi vinum, crematum, spititum vini, acetum simplex et compositum I-II. J. V. Degen, Viennae. CSÁVOSSY György 2002 Jó boroknak szép hazája, Erdély. Mezőgazda Kiadó, Budapest. CSOMA Zsigmond 1978 Szőlészeti munkaeszközváltás Somlón. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei Borászati munkaeszközváltás Somlón. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei Szőlészeti, borászati hagyományok, a megújulás és a közösség kötelékében. (Kapcsolatok, hatások, konfliktusok Dunántúl és Európa között a 17. század végétől a 20. század elejéig.) (Centrál-Európa Alapítványi Könyvek, 3.) KLTE Néprajzi Tanszék Centrál Európa Alapítvány, Debrecen Budapest. 247

249 Simon András 1998 A szőlészeti-borászati szakirodalom kialakulása Magyarországon. ( század.) Századok 132. (4) Szőlőkatasztrófák Magyarországon. Agroinform Kiadó, Budapest. DEMETER Béla 2004 Adatok az EMGE történetéhez. In: Farkas Zoltán (szerk.): Adalékok az EGE EMGE RMGE 150 éves történetéhez Erdélyi Gazda Kiadó, Kolozsvár, DRUCKER Jenő 1905 Magyarország szőlőgazdasága. Pátria, Budapest. ENTZ Ferenc MÁLNAY Ignác 1870 A szőlészet és borászat Erdélyben. Siketnémák Iparintézete Könyvnyomdája, Vácz. ENTZ Ferenc MÁLNAY Ignácz TÓTH Imre 1869 Magyarország borászata. Athenaeum, Pest. ÉGETŐ Melinda 1993 Az alföldi paraszti szőlőművelés és borkészítés története a középkortól a múlt század közepéig. Akadémiai Kiadó, Budapest. FÁBIÁN József 1805 A boroknak termesztésekről,készítésekről és eltartásokról való értekezés mellyet frantzia nyelven írt nem régiben Chaptal J. A. (Egy Tóldalékkal a Nagy Somlyó Hegyéről és Boráról.) Szammer Ny., Veszprém Visgálódó és oktató értekezés a szőlő-mivelésről I II. Szammer Ny., Veszprém. FÉNYES Elek Magyar országnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statisztikai és geographiai tekintetben. I-VI. Trattner-Károlyi, Pesten Magyarország geographiai szótára I IV. Kozma, Pesten. GALGÓCZI Károly 1855 Magyarország-, a Szerbvajdaság s Temesi Bánság mezőgazdasági statisticája. Szerző kiadása, Pest. GYÜRKY Antal 1861 Borászati-szótár. Emich Gusztáv, Pest. HAVAS József 1855 Utazás Német-, Franczia és Olaszország nevezetesb vidékein mezei gazdászat s leginkább a bor- és selyem-termelés érdekében. Nyomtatott Herz Jánosnál, Pesten

250 A szőlő- és borkultúra történeti-néprajzi kutatása HUDÁK Katalin HORVÁTH Benő 2003 Koncepció kidolgozása a szőlőhegyek táji értékelésének egységesítéséhez. Elérhetőség: doc ( ) KELETI Károly (szerk.) 1875 Magyarország szőlőszeti statisztikája (Nemzetközi statisztika Szőlőszet 1. rész) Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal, Budapest. KLEIBER, Wolfganag (hrsg.) Wortatlas der kontinentalgermanischen Winzerterminologie 1 6. Lieferungen. M. Niemeyer, Tübingen. LENDVAI KEPE Zoltán 2007 Kerecsényi Edit néprajzi munkássága Lendvavidéken. Zalai Múzeum LUKÁCS László 2014 Szőlőművelési szerződés az enyingi uradalomból 1871-ből. Alba Regia MÓD László 1999 Vörös aszúk, ürmösök, sillerek. Történeti borvidékeink borcímkéken. Néprajzi Hírek 38. (2) Egy csongrádi szőlőbirtok a 20. század elején. In: Mód László Simon András (szerk.): Hajdanvolt szüretek, zsendülő gerezdek. Szőlészeti-borászati hagyományok a Kárpát-medencében ( ). Szülőföld Könyvkiadó, Szombathely, MÓD László SIMON András 1999 Az avasi magyarság szőlőkultúrája. Ethnographia A Becsűletes Gazdaság egybe gyűlt Adatok a szeged-szatymazi szőlőhegyi gazdaközösségek működéséhez. SZTE Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, Szeged A versec-fehértemplomi borvidék a 19. század derekától 1920-ig. Bácsország. (74) MÓD László SIMON András (szerk.) 2014 Hajdanvolt szüretek, zsendülő gerezdek. Szőlészeti-borászati hagyományok a Kárpát-medencében ( ). Szülőföld Könyvkiadó, Szombathely. ORSZÁGOS MAGYAR KIR. STATISZTIKAI HIVATAL 1897 A Magyar Korona országainak mezőgazdasági statisztikája I. Budapest. 249

251 Simon András SCHAMS, Franz Ungarns Weinbau in seinem ganzen Umfage, oder vollständige Beschreibung sämmtlicher berühmten Weingebirge des ungarischen Reichs in statistisch topographisch naturhistorischer und ökonomischer Hinsicht. I II. Verlag von Otto Wigand, Pest. SCHAMS Ferencz 1831 Magyar ország szőlőmíveléséről való visgálódások (Magyarázta: Lencsés J. Antal), Hartleben K. A., Pest. SCHRAM Ferenc (közli) 1963 Peretsényi Nagy László leírása az Arad megyei szőlőművelésről (1805). Agrártörténeti Szemle V SIMON András 1996 A Nagykanizsa környéki szőlőhegyek szervezete és őrzése. Néprajz és Nyelvtudomány XXXVII Szőlő- és gyümölcskultúra. In: Ö. Kovács József Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története III. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19. század közepétől a 20. század közepéig. Thorma János Múzeum Halasi Múzeum Alapítvány, Kiskunhalas, Hagyomány, újítás, minőség. A szőlőfeldolgozás-mustnyerés technológiája. A dél-zalai példa. SZTE Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, Szeged Halas városi faiskolája és szőlőtelepe a XIX. század végén. In: Kothencz Kelemen (szerk.): Határjelek és hagyásfák. A hetvenedik életévébe lépő Bárth János tiszteletére írott tanulmányok. Türr István Múzeum, Baja, Szőlőtelepek a Küküllő mentén az 1870-es évek elején. In: Jakab Albert Zsolt Kinda István (szerk.): Aranykapu. Tanulmányok Pozsony Ferenc tiszteletére. Kriza János Néprajzi Társaság Székely Nemzeti Múzeum Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Kolozsvár, SZELESTEI N. László 1984 Bél Mátyás kéziratos hagyatékának katalógusa. MTA Könyvtára, Budapest. SZILÁGYI Miklós 2001 Néprajzi forráskritika. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen. VAJDA Dániel 1858 Borászati közlemények a magyar pincegazdászat mezejéről. Ev. Ref. Főtanoda Ny., Marosvásárhely

252 A szőlő- és borkultúra történeti-néprajzi kutatása VÁSÁRHELYI Zoltán 1901 A hegyközségek közigazgatása. Országos Központi Nyomda Részvénytársaság, Budapest. WENZEL Gusztáv 1887 Magyarország mezőgazdaságának története. M. Tud. Akadémia Történelmi Bizottsága, Budapest. 251

253 Simon András KÉPEK 1. Entz Málnay (1870) szakkönyvének címlapja 252

254 A szőlő- és borkultúra történeti-néprajzi kutatása 2 3. Borcímkék a század fordulójáról 253

255 Simon András 4. Szent Orbán szobra a 19. század első feléből Versecről 254

256 SZABÓ LILLA EZT SZOKTUK MEG. EZ A MIENK. MAGYAR CIGÁNY EGYÜTTÉLÉS ORBAISZÉKEN A különleges kiváltságokkal rendelkező székely társadalom szerkezetében a vérveszteségeknek és a szabadságjogok folyamatos megnyirbálásának köszönhetően a 16. században rések keletkeztek. Az 1562-es felkelés és annak visszahatásai újabb tömegeket süllyesztettek jobbágysorba a Székelyföldön. Az 1562-es segesvári országgyűlés kiterjesztette a fejedelem hatalomkörét, új rendszert vezetett be, amely a székely jogszokások és a székely szabadság alapos megnyirbálását jelentette. (Egyed 1979: 53 58, Szádeczky Kardoss 1927: ) A felkelés leverésének következménye a még szigorúbb katonáskodási kötelezettségek és a bevezetett adó, mely a székelyek önként vállalt jobbágyosodását idézte elő. A társadalom hagyományos szerkezetének felbomlása és a vérveszteségek következtében megjelennek az idegenek is a székelyek körében, akik a kialakuló nemesi réteg birtokain vállalnak munkát. Ezek az idegenek a Moldvából és Havasalföldről beszivárgó románok és cigányok, akik a befogadó helyi közösségekben a társadalmi megoszlás legalsó rétegéhez tartoztak. (Pál 1999: 27.) A 18. század elején újabb demográfiai űr keletkezett a súlyos szárazság és az azt követő pestisjárvány miatt. A Rákóczi-szabadságharc, a szárazság előidézte éhínség és a pestisjárvány okozta lakosságcsökkenés mellett ebben az időszakban erős elvándorlás jellemző egész Székelyföldre, azonban Háromszékről a legnagyobb arányú az elvándorlás. (Csáki 2010: , Pozsony 255

257 SZABÓ Lilla 2010: ) A telkek egyharmada puszta maradt, ezekbe részben visszatelepültek az elvándoroltak, a többi üresen maradt jobbágy- és zsellértelkekre a földesurak idegeneket telepítettek vagy fogadtak be (Pál-Antal 2012). A cigány és a román lakosság orbaiszéki jelenléte a századok folyamán beékelődött a székely közösségek életébe, az együttélés azonban nem eredményezett teljes asszimilációt egyik közösség esetében sem. A cigány közösség, letelepedése után, felvette a vele együtt élő etnikum nyelvét, számos kulturális elemet is elsajátított, amelyet saját kultúrájának jellegzetességeivel ötvözött. SZÉKELYPETŐFALVA ÉS HARALY Jelen tanulmány két orbaiszéki település faluközösségeiben végzett terepkutatások eredményei alapján mutatja be a magyar és a cigány etnikumok viszonyát. Székelypetőfalva Zabola községközponttól 4 kilométerre fekszik, megközelítése az Imecsfalván keresztülhaladó megyei útból leágazó földúton lehetséges, a vasútállomáson keresztülhaladva 5 kilométer távolságra található. A település lakóit a külvilággal a Sepsiszentgyörgy Bereck útvonalon közlekedő vonat köti össze, amelynek legközelebbi megállója 5 kilométerre található a falutól. A korábbi buszjáratokat megszüntették, így személygépkocsi hiányában nehézkes a közlekedés. A Haros alján, a Haros patak két oldalán fekvő Haraly Zabolától 3 kilométer, Gelencétől, ahová közigazgatásilag is tartozik, 2 kilométer távolságra található. A vasútvonal elkerüli a havasok lábánál elterülő falut, buszjárat azonban naponta kétszer indul a közeli Kézdivásárhelyre. A települések századokra visszanyúló múltját az itt található templomok jelzik. A Feketeügy folyó bal partján, az ún. Mezőföldön elterülő Székelypetőfalva sík területen fekszik, a délkeleti részén található egy kisebb domb, amelyen a katolikus templom és a temető áll. A templom helyén valószínűleg egy kápolna állott, amelyet 1711-ig használtak a hívek. Akkor építették a ma is látható katolikus templomot Assissi Szent Ferenc tiszteletére, melynek sekrestyéjét az egykori kápolnából alakíthatták át. A templomot 1823-ban felújították, majd 1825-ben harangtornyot is emeltek a templom mellé. Orgonáját Kollonich István, kézdivásárhelyi orgonakészítő építette. Mivel a település a Csomád-hegységet a Keleti-Kárpátok kanyarulatával összekötő strukturális törésvonal mentén fekszik, jelentős mennyiségű széndioxid gáz jut a felszínre, ami a szénsavas savanyúvizek képződéséhez járul 256

258 Ezt szoktuk meg. Ez a mienk. Magyar cigány együttélés Orbaiszéken hozzá. (Kisgyörgy 2000: 204.) Ennek a jelenségnek köszönhető a Petőfalvi-fortyogó néven ismert hideg ásványvizes fürdő létesítése is ban a népi fürdőket felújító mozgalom keretében felújították a fürdőt, 8 10 személyes, fafűtéses szaunaházat is építettek a borvizes medencék mellé. A medencéket a helyben feltörő források táplálják, csak a fürdő területén 6 helyen tör fel forrás a földből. Petőfalván nemcsak a Fortyogónál található borvíz, hanem a falu számos kútjában és a falu melletti Haraly-patak vizében is borvíz folyik. Ezek a feltörő források nem teljesen egyformák, van ahol vasasabb, és van ahol erősebb s van ahol gyengébb. 1 A patak mellett, a falu északi végében található a közös nagy borvízkút, amelynek vize gyomor-, bél-, máj- és húgyúti betegségekre alkalmazható ivókúraként. A falu határában a Székely Nemzeti Múzeum régészei 1960-ban végeztek hitelesítő ásatást, majd között tárták fel a 12. századi keresztény temetőt. A szakemberek szerint a kora középkori temető köznépi temető volt, mely nem egyértelműen székely temető (az orbai székelyeket egy évszázaddal később telepítik ide), a leletanyag alapján ugyanazok a gazdasági-politikai-kulturális hatások érték az itt lakókat, mint Erdély többi részén. (Székely 2001: ) A falu történetéről keveset tudunk, első okleveles említése 1567-ből való, Peteoffalwa néven. Orbán Balázs Tamásfalvával együtt azt írja róla: Ha kicsinyek most, hajdan sem voltak jelentékenyebbek, mert az évi regesztrumban Thomasfalva 10, Peteőfalva 4 kapuval volt bejegyezve. Nevüket a legelébb idetelepülőktől Tamástól és Petőtől nyerhették. Különben Petőfalva volt Háromszék egyetlen faluja, melyet csaknem kizárólag jobbágyok laktak, ezek a zabolai Mikes-jószághoz tartoztak, s 1848-ban szabadultak fel. (Orbán 1869: 194.) A szűk völgyben fekvő havasalji Haraly az ún. Szentföld első katolikus települése. A falu bejáratánál, egy alacsonyabb domb tetején található a műemlék értékű katolikus templom, melynek keleti része korábbi, gótikus jegyeket hordoz magán, 2 nyugati része pedig már a 18. században épült hozzá. Az egyhajós templom északi és déli falán freskótöredékek kerültek elő, azonban ezek feltárása és értékelése még nem történt meg. (Kisgyörgy 2000: ) A templom déli bejárata fölötti fülkében védőszentjének, Nepomuki Szent Jánosnak a szobra áll, a késő barokk oltárképen is az ő megdicsőülése látható. A nyugati homlokzaton érdekes felirat olvasható, valószínűleg a templom egyik felújítása során vésték fel: Mikor s ki épített, egy élő sem tudja./ Kiskápolna voltam hajdan és őrbástya./ Templom ezer után 744-ben lettem s meg/ 1 H. E., 45 éves, Székelypetőfalva. Saját gyűjtés. (2015) 2 Az 1977-es földrengéskor vált láthatóvá a gótikus bejárat kőkerete és a sekrestye ajtónyílása. 257

259 SZABÓ Lilla Újultam 92-ben. Végre most 1865-ben/ Feldíszített Haraly eképp költségén/ Mikor Ns. Fejér Mihály vala a főgondnok/ Mit neked utókor emlékül átadok. Szembeszökő a felirat eleje: a 19. század közepén már feledésbe merült a templom eredete, a szájhagyománynak azonban őriznie kellett a barátokhoz kapcsolódó történeteket, mivel a szerzetesrendeket Orbán Balázs is említi az 1868-ban kiadott munkájában. A falu érdekessége, hogy a haranglábat a falu központjában építették fel, hogy jobban hallja a nép a harangok szép szavát (Kisgyörgy 2000: 201). Az 1617-ben öntött harang a vidék egyik legrégebbi harangjai közé tartozik. A rajta látható P. N. iniciálék a brassói szász mester, Paulus Neidel nevét őrzik. A templom orgonája 1908-ban készült Rieger Ottó budapesti hangszergyárában, nemrég Bors László orgonaépítő újtusnádi műhelyében újították fel. A templomtól keletre lévő hegyet Vörösvár-hegynek vagy Barátok hegyének nevezik a falubeliek, a szájhagyomány szerint itt állott egykoron a veres barátok temploma. Ma már csak egy mélyedés, az ún. Kincses-gödör látható a feltételezett egykori épület helyén, melyet a szájhagyomány szerint alagút kötött össze a templommal. Valószínűsíthetjük, hogy a katolicizmus megvédésére és a reformáció terjedésének megfékezésére telepítették ide a Domonkos-rendi szerzeteseket. Haraly 1532-ben tűnik fel először a brassói Johannes Honterus 3 készítette térképen, első okleveles említése pedig az 1567-es regesztrumban található, ahol 13 kapuval szerepel. A székely határőrség megszervezésekor, 1764-ben a lakosság szabad része katonai igazgatás alá került: a gyalogosok a zabolai 8. századhoz, a huszárok pedig a Márkosfalván állomásozó huszárszázadhoz tartoztak. Az 1802-es adatok szerint a faluban 26 katonaköteles család és 16 civil igazgatás alatt lévő jobbágycsalád élt. (Cserey Binder 1992, SzOkl V. 1999: 129.) A falu nemesi emléke a Fejér-kúria, amely a 19. század végén épült. A kúria a kommunista rendszerben is szinte teljes egészében a család birtokában maradt, 1946-tól egy hálószobát óvodának, a szalont pedig pártirodának, majd gabonaraktárnak használtak. A kisajátítása rövid ideig tartott, az 1968-as megyésítés után teljesen a család tulajdonába került. A leszármazott Fejér Levente lakik benne megőrizve a kúria egykori berendezésének jórészét. (Iochom I ) 3 Honterus a Chorographia Transylvaniae saját kezűleg Bázelben, fadúcról készített térképe, amelyen Haraly már a mai nevén tűnik fel. Bővebben: hu/02100/02113/html/img/pic/n-fff-037.jpg 258

260 Ezt szoktuk meg. Ez a mienk. Magyar cigány együttélés Orbaiszéken ETNIKAI ÉS DEMOGRÁFIAI FOLYAMATOK A települések demográfiai folyamatainak alakulására az országban végbemenő területi-közigazgatási átszervezések utáni népszámlálás (1966) adatait vetem össze a legutóbbi népszámlálás (2011), valamint a saját kutatások nyomán kapott számadatokkal (2015). A 2015-ös adatokat a terepen kitöltött kérdőívek és a helyben készített interjúk, valamint a résztvevő megfigyelés eredményei alapján összesítettem. Ezeket egészítettem ki a közvetett megfigyelés adataival, melyek segítségével ellenőriztem és összevetettem a Polgármesteri Hivatal készítette statisztikákkal, így állítottam össze a 2015-ös népesség számarányát és a tanulmányban használt adatsorokat. Székelypetőfalvának 1966-ban 266 lakosa volt, mindannyian magyar nemzetiségűek. A 2011-es népszámláláskor 149 lakosa volt a településnek, ebből 139-en magyarnak, nyolcan egyéb nemzetiségűnek vallották magukat. Saját kutatásom alapján jelenleg 154-en laknak a faluban, ebből 76 magyar és 78 cigány nemzetiségű. Haralyban 393-an laktak 1966-ban, ebből 392 magyar és egy román nemzetiségű ben a lakosság száma 215-re csökkent, ebből 209-en magyarnak, hatan pedig egyéb nemzetiségűnek vallották magukat. Saját kutatásomban Haralyban 201 lakost összesítettem, ebből 170 magyar, 30 cigány és egy román nemzetiségű. Mindkét település esetében a lakosság számának erős csökkenését figyelhetjük meg, ötven év alatt majdnem felére esett vissza az ottlakók száma. A magyar nemzetiségű lakosság térvesztésével megjelenik a cigány lakosság, ezek betelepedése mindkét település esetében az 1970-es évek végére, az 1980-as évek elejére tehető. Petőfalva volt az első falu Orbaiszéken, ahol megalakult a kollektív ben. A kollektív viszonylagos jólétet biztosított a falunak, a fiataloknak lehetőségük nyílott tanulni. Sokan Brassóba mentek szakmát elsajátítani, majd ott is telepedtek le, már nem tértek haza szülőfalujukba. A kézdivásárhelyi keményítőgyár, majd a csavargyár beindulásával (az 1970-es évek eleje-közepe) fokozódott az erőteljes elvándorlási folyamat, a fiatalabbak városra költöztek a jobb megélhetés reményében, az otthoni házaikat eladták, hogy az új élet berendezéséhez tőkét szerezhessenek. Az olcsón eladott házak egy részét cigányok veszik meg. Így aztán Kézdire kezdtek menni, eladták a házikot, ahol Józsi cigány lakik, azt a házat es úgy adták el, hogy elmentek Kézdire Szigethy 259

261 SZABÓ Lilla Laciék. [ ] Oh, olcsón ment, potom áron eladták. Egy rend szobabútorért odaadták a házat Józsi cigánynak, mert Kézdin a blokkba bé kellett rendezni a szobát. 4 A házak eladása 1990 után is folytatódik, akik már korábban elköltöztek vagy elmentek a faluból, elvétve költöznek vissza, jó esetben hétvégeken hazajárnak. Néhányan közülük gazdálkodnak is, de számuk elenyésző. A faluban lévő 101 telekből 51 lakott, 43 lakatlan vagy csak hétvégén használják, 7 pedig kert. Az 51 lakott portából 38 magyar és 13 cigány porta. A lakatlannak besorolt házaknál időszakosan lakott négy telek, ezek tulajdonosai tavasztól őszig helyben gazdálkodnak. A lakatlannak besorolt telkek 90%-át hétvégén lakják vagy időnként gondozzák és rendben tartják, 10%-a pedig elhanyagolt. Az utóbbi években Kézdivásárhelyről, Zaboláról és Csernátonból vásároltak házakat Petőfalván, mindannyian helyi felmenőkkel rendelkeznek; Brassóban, Kovásznán, Sepsiszentgyörgyön lakó elszármazottak pedig hétvégenként látogatnak haza a faluba és gondozzák örökségüket. A hétvégét falun töltők egy része ellátogat a Fortyogó-fürdőre, néha kisebb mulatságokat is szerveznek itt. Szoktunk pingpongozni, s nyáron kijárunk a Fortyogóra flekkenezni. 5 A 2015-ös kutatás során összesített adatok felhasználásával készítettem el a faluban lakó családok szerkezetét. Az itt lakó 51 családból a legtöbb az egyszemélyes háztartás (egyedülálló idős ember), valamint az egy házaspáros típusú családból álló háztartás (idős házaspár), ami a családok 57%-át jelenti, ennek 4%-a gyerek nélküli házaspár. (Kollega Tarsoly ) A famíliák 12%-a nukleáris családtípus, 35%-a esetében lakik együtt több generáció, a nukleáris család kiegészül a nagyszülőkkel vagy a felnőtt gyermekekkel. A családszerkezet etnikai lebontása során azt tapasztaljuk, hogy a 38 magyar család 68%-a idős egyszemélyes háztartás vagy idős házaspár, 5%-a gyerek nélküli fiatal házaspár, 5%-a nukleáris család, 22%-a pedig a többgenerációs családtípust képviseli. A cigány közösségre a nagycsalád jellemző. A famíliák 8%-a idős házaspár, 31%-a nukleáris család, 23%-a két generációs család, 38% esetében pedig három vagy négy generáció él egy fedél alatt. A magyar családok esetében az idősek ápolják a közösségi kapcsolatokat, ők hétközben és a vasárnapi mise/istentisztelet keretében is találkoznak, ritkábban látogatják egymást, de tartják a kapcsolatot, segítik egymást, amikor szükség van rá. Nem nagyon törődünk egymással, de ha valamelyikkel baj van, mindegyik ott van. 6 A fiatal családok között azonban nincs átjárás: A legtöbb kollektív nyugdíjas, kevesen dolgoznak, a kertecskében megtermelnek 4 E., 82 éves, Petőfalva. Az interjú Radu Viola gyűjtéséből származik (2013, kézirat). 5 L., 48 éves, Petőfalva. Saját gyűjtés. (2015) 6 E., 82 éves, Petőfalva. Saját gyűjtés. (2015) 260

262 Ezt szoktuk meg. Ez a mienk. Magyar cigány együttélés Orbaiszéken mindent, s csak az alapélelmiszert veszik meg. Hat vagy hét fiatal család vagyunk, de nem járunk össze. Mindenki elvan magával. 7 A cigány családok esetében cigány nagycsaládról beszélhetünk, hiszen mind a tizenhárom család együtt éli meg a mindennapokat, szoros kapcsolatot tartanak fenn egymással. A faluban élő 38 magyar családban hét kiskorú gyermek él, míg a tizenöt nagykorú gyermekből tizennégy felnőtt embert takar, aki nem tud önálló életet kezdeni. A cigány lakosság körében a többgyermekes nagycsalád jellemző, legkevesebb kettő és legtöbb hat kiskorú gyermekkel. Összesen 33 kiskorú él a tizenhárom cigány családban, ami az összesített kiskorú gyereklétszám 82,5%- át teszi ki, míg a magyar családokban élő hét kiskorú az összgyereklétszám 17,5%-át jelenti. A cigány gyermekek a helyi óvodába és elemi iskolába járnak, a magyar gyermekeket a szülők Kézdivásárhelyre és Zabolára viszik iskolába. A faluban lakó magyarok 70%-a nyugdíjas, illetve betegnyugdíjas, 20%-a gazdálkodik és háztartásban tevékenykedik, 10%-a dolgozik a közeli Kézdivásárhelyen vagy a községközpontban, Zabolán. A cigány lakosság munkanélküli, segélyekből, valamint alkalmi munkákból tartja el magát. A fentieket összegezve elmondhatjuk, hogy Petőfalva elöregedő falu a magyar lakosság szempontjából, azonban egy életerős, gyorsan szaporodó cigány közösséggel rendelkezik. Haralynak, havasalji fekvésének köszönhetően, szűk határa van. A kevés művelhető terület és az erdők közelsége a kádáripar fejlődéséhez vezetett, itt dolgozott a legtöbb kádár Háromszéken: a 19. század végén számuk 36-ra tehető. (Cserey Binder 1992.) Fenyőfából dolgoztak, ezért fenyőfakádároknak nevezték őket. A kádárok állították elő a mindennapi életben használt tejesedényeket, emellett a háztáji edényszükségletet is, mint pl. a kútvedreket, a vizeskártyákat, a húsos csebreket, a szilvás- és káposztáskádakat. A település teljes lakossága részt vett a munkálatokban: volt, aki a nyersanyagot gyűjtötte össze, kereste meg; volt, aki az elkészült áru értékesítésével foglalkozott. Azt mondhatjuk, hogy a kádáripar az egész falut eltartotta. Az 1940-es években a haralyi kádárok szövetkezetet hoztak létre termékeik értékesítésére Gloria néven. A szövetkezet termékeit Magyarországra szállították, ami kiszámítható és megbízható bevételi forrást jelentett a közösségnek. Az események alakulása azonban nem tette lehetővé a szövetkezet hosszú távú működését. A román hatalom berendezkedése után, 1950-re feloszlatták a szövetkezetet. A kádárok külön engedélyt válthattak ki csomagolás készítésére, nem kellett szakvizsgát tenniük, és aki kérte, az meg is kapta az engedélyt. A hetvenes, nyolcvanas években a kádárok iparengedéllyel dolgoztak és a vásárokban értékesítették a portékáikat. Azok, akik nem vitték a vásárba a portékáikat, 7 K., 39 éves, Petőfalva. Saját gyűjtés. (2015) 261

263 SZABÓ Lilla helyben is el tudták adni, hiszen Moldvából rendszeresen érkeztek a vevők a faluba, ők elsősorban hordókat vásároltak. Később beindult a cserekereskedelem is, Moldvából szőlőt, bort, gabonát hoztak, amit az elkészült kádártermékekre cseréltek el. A Berecki- és a Háromszéki-havasokat elválasztó, Kézdivásárhelyet Focșani városával összekötő országút népies neve, a Kádárút is ezt a kereskedelmi kapcsolatot nevesíti. Az 1990-es évekre már alig maradtak kádárok a faluban, aki tehette, szakmát váltott, és sokan el is költöztek a faluból ban még négy kádárt említenek (Sepsiszéki Nagy 2001), mára azonban már csak egy kádár folytatja az átöröklődött mesterséget. Szőke Tibor kádármester Székelyföldön és Magyarországon is ismert, portékáit rangos kézműves kiállításokon és vásárokon népszerűsíti, az utóbbi időben többnyire rendelésre dolgozik. A falurombolási programnak is áldozatul esett falu az 1980-as években a lebontásra szánt falvak közé tartozott. A terv ismeretének következtében sokan eladták telkeiket és városra költöztek, hogy új életet kezdhessenek. A terv kivitelezésére már nem maradt idő az 1989-es változásoknak köszönhetően. Úgy-e jött az a lavina, amikor le akarták bontani a kisfalvakat a nyolcvanas években Akkor vették meg olcsón (megj. a cigányok), 5 10 ezer lejért kaptak lakásokat, voltak, akik elköltöztek, fiatalok s a szüleik, a szülők kihaltak s a szülői házat gyorsan eladták, mert úgyis bontják le őket s akkor kapjunk valamit. 8 A faluban lévő 152 gazdaságból hetvenkettő lakott, ötvenhat lakatlan vagy csak hétvégi házként használják, és huszonnégy házszámmal rendelkező kert. A lakatlan telkek közel 40%-át használják hétvégenként. A telkek egy részét a környékbeli városok értelmiségi rétege vásárolta meg, másik része örökölt gazdaság, amelyekből az öregek kihaltak, gyerekeik pedig elvétve járnak haza szülőfalujukba. A falu érdekessége az angol, egy walesi férfi, aki telket vásárolt a faluban, azonban kevés időt tölt itt, évente közel egy hetet. A hétvégi haralyiak, akik már nem laknak életvitelszerűen a településen, nem kapcsolódnak be a falu életébe. A hétvégén használt gazdaságoknak így inkább nyaraló vagy hétvégi ház szerepük van, ahová a városon élő értelmiségi visszavonulhat. Az elmúlt év elvándorlási és bevándorlási folyamatai a lakosság nagymértékű kicserélődését eredményezte. A régi rend, a hagyományos székely közösség felbomlott, az emberek közötti kapcsolatok fellazultak, nem a közösség és a család az elsődleges, hanem a megélhetés és a létfenntartás. A falu térszerkezetében az itt élő hét cigány család nem különül el, hanem a magyarok közé beékelődve lakik. A falurombolási terv megismerése előtt, a 80-as években kezdték megvásárolni a házakat a településen és népesítették 8 T., 63 éves, Haraly. Saját gyűjtés. (2015) 262

264 Ezt szoktuk meg. Ez a mienk. Magyar cigány együttélés Orbaiszéken be a megvásárolt telkeket. Ez mindössze öt-hat cigány családot jelent, a másik két család a falu felső végében, az erdő alatt lakik. A magyarok és a cigányok így térben nem különülnek el egymástól. Az egyes gazdaságokban együtt élők vizsgálata során megállapíthatjuk, hogy a település magyar családjainak szerkezetével hasonló képet mutat a cigány közösség szerkezete is: két-három generáció él együtt (szülők, nagykorú gyermek és annak családja, ha van), azonban kiskorúak házasságával nem találkoztunk a településen. A családok szerkezetét vizsgálva azt tapasztaltuk, hogy a gazdaságok 47%-a idős emberek birtokában van, ezt mutatja az egyszemélyes háztartás (egyedülálló idős ember és özvegy), valamint az egy házaspáros típusú családból álló háztartás (idős házaspár). A lakott porták 24%-án lakik együtt több generáció, a nukleáris család kiegészül a nagyszülőkkel vagy a megözvegyült szülővel. A gazdaságok 12%-át a nukleáris család típus lakja (házaspár kiskorú gyermekekkel), míg 10% esetében lakik együtt szüleivel a nagykorú gyermek. A legalacsonyabb a fiatal házaspár alkotta háztartás, mindössze 3%. Az összesített lakott telkek 39%-át képezik azok a háztartások, ahol a meglévő tudást hagyományozni tudják a családon belül a következő generációnak. Amennyiben a faluban lévő összes gazdaságot nézzük, a kerteket leszámítva, akkor a technikailag életképes gazdaságok alig 23%-a esetében biztosított a falu magyar lakosságának fennmaradása. Etnikai bontásban: 19% magyar, 4% magyar anyanyelvű cigány gazdaság esetében él kiskorú a családdal, akik potenciálisan a településen maradhatnak felnőtt korukban is. A gyermekek számarányát tekintve a magyar etnikum többségét láthatjuk, azonban családokra bontva a cigány családok szaporulata magasabb, mint a helyi magyar családoké: a 7 cigány családban 8 kiskorú és 4 nagykorú gyermek él együtt a szülőkkel, míg a 65 magyar családban 29 kiskorú és 10 nagykorú gyermeket írtunk össze. Az elöregedő település képét, a fentiek alapján, a családok struktúrája és dinamikája is megerősíti. GAZDASÁGI ERŐFORRÁSOK A gazdasági erőforrásokra vonatkozó statisztikai adatokat a kérdőíves felmérés mellett a 2014-es gazdalajstrom bejegyzései alapján vizsgáltam. Petőfalva gazdasági erejét a bejegyzések alapján a szántóföldek és a kaszálók alkotják. Mezőföld lévén, nem bővelkedik erdőkben vagy erdőtulajdonosokban. A falu 263

265 SZABÓ Lilla összesen 182 hektár szántófölddel, 2,8 hektár legelővel, 32 hektár kaszálóval és 3,74 hektár erdővel rendelkezik. A magyar tulajdonosok birtokolják a falu határában lévő termőföldeket, melyek teljes megművelésére már nincs erejük, hiszen a közösség tagjai túlnyomórészt idősek. A bérbe adott földek nagy részét zabolai románok művelik meg, a helyi gazdák csak kicsiben gazdálkodnak. A visszaigényelt, kisebb területeket megművelő magyar gazdák tevékenysége azonban mintegy ellensúlyozza a falu elöregedett lakosságának erőtlenségét. A földtulajdon eloszlása azt mutatja, hogy a magyarok hagyományosan gazdálkodással, földműveléssel és állattenyésztéssel tartották el a családot, a falu szerkezete is erre utal, hiszen minden égtáj irányába rendelkezik kijárattal. Háziállatokat is a magyar közösség tagjai tartanak, hiszen ez a hagyományos önellátó életmódjuk szerves részét képezi. A cigány lakosság életformájáról beszédesen tanúskodik a lótartás, tavasztól őszig járják a vidéket szekéren: Ahogy eljő a tavasz, elindul a szekér, mindenki a szekér derekába és mennek itt a környéket járják. Nekik ez egy életforma. 9 Kereskednek lóval, bőrrel, ócskavassal. Bőrt adnak el s ócskavasat, abból élnek. 10 A cigány lakosság nem dolgozik sehol, napszámba mennek, ha hívják őket, a gépek elterjedése azonban kiszorította őket a piacról. Az idősebb magyarok még hívják a cigányokat a ház körül tevékenykedni, de ez nem biztosít számukra állandó munkát és megélhetést. A településen élők jövedelmi forrását megvizsgálva azt tapasztaltuk, hogy a lakosság 47,2%-a nyugdíjból, valamint betegnyugdíjból tartja fenn magát. Ebbe a csoportba kizárólag a magyar közösség tagjai tartoznak. A faluban élők másik nagy jövedelmi forrása a szociális segély, a lakosság 33,3%-a, túlnyomórészt a cigány közösség tagjai élnek az állam biztosította segélyből. A gazdálkodás 5,6%-nak biztosít jövedelmet, a visszaszolgáltatott erdők és az állandó jövedelmet biztosító munkahelyek (szolgáltatás, gyári munka, vállalkozás), valamint a napszám a lakosság 2,8%-ának jelent bevételi forrást. A jövedelmi források tükrözik a falu behatárolt lehetőségeit: aki nem rendelkezik földtulajdonnal, annak a nyugdíjból vagy a fizetésből kell megélnie. Haraly havasalji elhelyezkedése meghatározza összterületének eloszlását, valamint a falu határát is. A Haraly-pataka mentén húzódó település felső vége, a Felszeg, egészen az erdőig lakott, míg alsó vége, az Alszeg, a mezővel határos. A szűk völgy nem tette lehetővé az északi és déli irányú terjeszkedést, a falu határát így a völgy torkolatában közrefogott sík terület adja. A szűk határ a jóval nagyobb községközpontok határaival szomszédos, délen Zabola, 9 M., 33 éves, Imecsfalva. Saját gyűjtés. (2015) 10 K., 39 éves, Petőfalva. Saját gyűjtés. (2015) 264

266 Ezt szoktuk meg. Ez a mienk. Magyar cigány együttélés Orbaiszéken északon pedig Gelence határolja. A szomszédos települések a patakok mentén (Szabó 2005), illetve az azok által kialakított kisebb völgyekben terülnek el, így azok határa is jóval szélesebb. Nyugaton, a síkság irányában, Imecsfalvával szomszédos a határ. A 197,71 hektár összterületnek 10,6%-a lakott terület, beleértve a kerteket, udvarokat és a beépített részeket, míg a fennmaradó 89,4% művelésre alkalmas terület. A szűk határ kényszerítette arra a település lakóit, hogy olyan megélhetés után nézzenek, amelyet a település fekvése lehetővé tesz. A havasok közelsége, a szomszédos településeken folyó rendszeres erdőkitermelések a fára mint nyersanyagra irányították a figyelmüket. A mindennapi életben használt tárgyak, eszközök elkészítése így kiszámítható és rendszeres bevételhez juttatta a fa megmunkálásában és értékesítésében részt vevőket. A falu külterülete összesen 177 hektár, amelynek 60%-a szántó, 23%-a kaszáló és 16%-a 20 évesnél öregebb erdő. A visszaigénylési folyamat során döbbentek rá a haralyiak, hogy nemcsak a falu határában gazdálkodtak, hanem a szomszédos települések határaiban is vásároltak földeket: Volt egy olyan, hogy amikor most a földeket kaptuk vissza, rájöttünk, hogy nekünk Zabolán is van földünk. Tehát sok helyről vásároltak földet, vásároltak a zabolai határból, az imecsfalvi határból ez mutat valamit, hogy a falunak volt akkor vásárolni való ereje. 11 Az erdő visszaigénylése kapcsán büszkén mesélték a helybeliek, hogy Haraly volt az első település Háromszéken, ahol a visszaszolgáltatott erdőket kimérték az embereknek. Az erdő egy részében egyénileg gazdálkodnak, a másik részében létezik egy 11 hektáros közbirtokosság, amiben az egyes tagok 2-3 árral szerepelnek. A művelhető területek nagy részére a családi gazdálkodás jellemző. A terményért vagy pénzért bérbe adott földek a visszaigényelt földek közel egyötödét teszik ki. Ezek tulajdonosai jellemzően nagyon idősek vagy elszármaztak a faluból, így inkább mással műveltetik meg a földet, mintsem parlagon maradjon. A haralyiak között nem találunk nagygazdát, akinek módjában állna nagyobb területet kibérelni és megművelni, így legtöbben a zabolai románoknak adják bérbe. A legtöbb háztartás az önellátó életmódra rendezkedett be, a házhoz tartozó kertben saját szükségletre megtermesztett zöldségek mellett a háztáji gazdaságban lévő állatok típusa is ezt mutatja. A gazdálkodó családok egy része lovat is tart, ami a földek megműveléséhez elengedhetetlen feltétel, gépesítés hiányában. Érdekes jelenség, hogy a petőfalviakkal ellentétben a haralyi ci- 11 T., 63 éves, Haraly. Saját gyűjtés. (2015) 265

267 SZABÓ Lilla gányok nem tartanak lovat, és csak egy család nevel tyúkot és csirkét a háza táján. A cigány etnikum többi tagja nem foglalkozik állattartással. A faluban lakók fő jövedelmi forrása is jelzi a demográfiai folyamatokat, hiszen a legtöbben a nyugdíjból tartják el magukat, ami a lakott gazdaságok közel felét érinti. A visszaigényelt földeken gazdálkodók megközelítőleg a lakosság 10%-át jelentik, ami arra enged következtetni, hogy a faluban lakók egy része nem rendelkezik földtulajdonnal. Főleg a faluba beköltözött magyar családok, akik nem házasodással kerültek Haralyba, valamint azok, akik már korábban értékesítették tulajdonukat. A cigány közösség tagjai nem rendelkeznek földtulajdonnal. A lakosság 7,7%-a szociális segélyből él, ide számíthatjuk a nagykorú, szüleikkel élő gyermekeket, a helyben lakó cigányokat, valamint azokat, akik még nem érték el a nyugdíjkorhatárt, de munkahelyük megszűnt és már nem találtak maguknak másikat. A munkahellyel rendelkezők nagy része a kézdivásárhelyi készruhagyárban dolgozik, főleg nők. A szolgáltatásban dolgozók helyben és a községközpontban, Gelencén, illetve a Négyháznál lévő vállalkozás alkalmazottjai. A faluban egy nagy vállalkozás található, a Fejér-testvéreké, akik használtruha-forgalmazással foglalkoznak. Erdöléssel két-három családfő foglalkozik, akik valahol Moldvában dolgoznak. Néhány magyar család esetében nyilatkozták, hogy külföldön dolgoznak. A cigány családok nagy része szintén Magyarországon vállal munkát, egy részük ott le is telepedett. A faluban lakó hét cigány családból kettő él a településen állandóbb jelleggel, azonban ők is gyakran látogatják a vidéken élő rokonságot. ETNIKAI REPREZENTÁCIÓ, KONTAKTZÓNÁK, KAPCSOLATOK Az etnicitás vizsgálatában a határok és a határokon belül élő egyének önmaguk látására helyezem a hangsúlyt (Barth 1969). A vizsgált településen jól kirajzolódnak az etnikai határok, mindkét közösség erős önidentifikációval rendelkezik. Az etnikai csoport jellegét a kultúra és a történelem határozza meg, valamint mindaz a tudás, amely századokon keresztül áthagyományozódott egyik generációról a másikra. Az örökölt tudás azonban folyamatosan változik, ahogyan az adott etnikai csoport tagjai válaszolnak az őket érő társadalmi, 266

268 Ezt szoktuk meg. Ez a mienk. Magyar cigány együttélés Orbaiszéken gazdasági és kulturális kihívásokra. (Barth 1996, Eriksen 1992.) A vizsgált közösségek közötti kapcsolatot is ezek alapján elemezhetjük, a közös nyelvnek köszönhetően már eleve adott egy kényelmes nyelvi környezet, a kommunikáció gördülékenyen működik a magyar és a cigány közösség tagjai között. A Petőfalván élő etnikumok szimbolikus térhasználata vizsgálatakor észrevehetjük, hogy a magyar és a cigány lakosság nem különül el élesen egymástól, nem létezik cigánytelep, hanem a faluban, a templom alatti utcában, valamint a kultúrotthonnal szemben lévő utcában laknak, a magyarok tőszomszédságában. A falu fő utcáján magyarok laknak, a cigány lakosság a főutcáról leágazó mellékutcákban lakik. A falu központja a főutcán felállított országzászló és a kultúrotthon környéke, ehhez közel található az iskola is. A két etnikum közötti elsődleges kapcsolat alá-fölérendeltségi viszonyt tükröz, a magyar a munkaadó, a cigány a munkavállaló, aki pénzt vagy ételt kér fizetségül szolgáltatásáért. A cigány tiszteli a magyart, aki munkát ad neki, a magyar pedig megbecsüli a jó munkaerőt, hiszen szüksége van rá, elvégzi azt a munkát, amit a munkaadó már nem tud elvégezni. Azt a munkaerőt, aki nem végzi becsülettel munkáját, nem becsülik meg, nem hívják vissza dolgozni. A cigányok felnéznek a magyarokra, hiszen ők a kultúra hordozóiként jelennek meg: tudnak írni-olvasni és szépen viselkednek. Ebben a viszonyulásban nincsen irigység, inkább vágyakozást figyelhetünk meg, hogy ők is olyanok szeretnének lenni, de nem lehet, mert ők cigányok. 12 Önidentifikációjuk gátolja is őket abban, hogy mások legyenek, elsősorban a csoport elvárásainak kell megfelelniük. A magyarok őshonosok a faluban, a faluban uralkodó rendet is a magyar közösség alakította ki, az alapvető helyi viselkedési szabályokat is ők határozták meg: az öregek, az elöljárók és az elit tiszteletben tartása a törvények mellett. A családon belül is végigkövethető a hagyományos paraszti modell követése: a családfő biztosítja a család megélhetését és szervezi meg a munkát. A közösség tagjai annak a hagyományos rendnek a követői, amely az évszakok váltakozásához igazítja életüket és a munkavégzés beosztását. 13 A magyar nemzeti reprezentáció egyetlen látható, kültéri eleme az országzászló, amely a falu központjában található. A feltűnő külsőségek mellőzése erős magyar öntudatot takar, az itt élő emberek otthonaikban élik meg magyarságukat, az egyes házaknál zászló, címer, pántlika, kokárda, valamint 12 Az iskolában a gyerekek szüneten az én magyar vagyok szerepjátékot játsszák annak utóhatásaként, hogy magyar gyerekekkel kerülnek kapcsolatba. 13 Ez elsősorban életmódjukból adódik, hiszen a gazdálkodás már eleve feltételezi ezt a viszonyulást. 267

269 SZABÓ Lilla magyar történelmi ábrázolások díszítik a közös teret. Az etnikai hovatartozásra utaló tárgyak az otthonosság megteremtését, a saját nemzeti tér kialakítását szolgálják, hiszen az idős korosztály (főleg) ragaszkodik azoknak a nemzeti jelképeknek a használatához, amelyeket huszonöt évvel ezelőtt nem szabadott megjelenítenie. Az etnikai szimbolizáció visszafogott megjelenése kiegyensúlyozott etnikai együttélésre enged következtetni. A faluban élő magyarok és cigányok a temetéseken, a búcsúban és karácsonykor ünnepelnek együtt. A búcsúban és karácsonykor a templomban találkoznak, temetések alkalmával pedig a halottas háznál. Ezeket az alkalmakat leszámítva, kizárólag munka céljából érintkezik a két etnikum egymással. A magyarok elhatárolódnak a cigány etnikumtól, a kölcsönös tisztelet jegyében zajlanak mindennapjaik. A cigány közösség megtelepedését az 1978-as évektől számítják, amikor két cigány család vásárolt házat a faluban. A két családból mára erős közösség jött létre, kiegészült még két-három betelepedő családdal, akik könnyen beilleszkedtek a helyi cigányok közé. A tizenhárom cigány család tartja fenn a helyi óvodát, ide tíz cigány gyermek jár, és az elemi iskolát, ahol nyolc cigány gyermek tanul a négy évfolyamon. A családok 80%-a putriban lakik, egyszobás házakban, ahol tömény füst terjed, hiszen vizes fával tüzelnek, amit naponta gyűjtenek. A vizes fára nejlont csepegtetnek, hogy lángra kapjon. Szegény gyermekek olyan feketék a füsttől, mikor jönnek, a koromtől, rendesen látszik a homlokukon, hogy ott muszáj volt megfeketedjen, Mert úgy füstöl a kályha. Azt is elmondta Gergely Jánosnak a leánya, hogy édesanya minden nap kimossa a vitrint, azért mert sokszor olyan fekete. Éjjel-nappal tüzelnek, nyáron is kell tüzelni. 14 A faluban él egy jómódú cigány család is. Az ő háza jól felszerelt, lambéria van a falon, számítógépet vásárolt, van tévé és parabolaantenna a házon, és autót is tart. ők azok, akik azt mondják, hogy nézd meg ezek a cigányok még egy parabolát sem tudnak venni maguknak. Ő is cigány, de mondja a másikról, hogy ő azért gazdagabb. 15 Annak ellenére, hogy tehetősebbek a többieknél és kicsit lenézik őket, ugyanúgy együtt töltik szabadidejüket a szegényebbekkel, és hasonló munkákat végeznek, mint a többi cigány a faluban. Fő foglalkozásuk a lovazás, cserélik a lovakot, mert ez a mindenük. [ ] vesznek egy lovat s akkor elcserélik s arra valamennyi pénzt kapnak még s arra megint vesznek egyet. Hát ez a Amikor játszanak az udvaron is, mindig ez van, hogy te most te vagy a ló, s akkor én most viszlek a piacra, a 14 A., 39 éves, Páva. Saját gyűjtés. (2015) 15 A., 39 éves, Páva. Saját gyűjtés. (2015) 268

270 Ezt szoktuk meg. Ez a mienk. Magyar cigány együttélés Orbaiszéken prázsmári piacra, a kézdi piacra, a Baromra, s akkor te most, megnézik a fogadat, amit szoktak a felnőttek, nyilván amikor lovat vásárolnak. 16 A magyar lakosság számára a cigány lakosság alacsonyabb helyet foglal el a helyi társadalomban, elítélik őket sajátos életvitelük miatt. A magyarok szerint a cigányok lopnak és csalnak, abból tartják fenn magukat, megeszik az elhullott állatokat ( dögösök ) és igénytelen körülmények között laknak. Konfliktus a két etnikum között nem volt, mindenki tiszteletben tartja a másikat, egyes öregek rá is vannak szorulva a cigányok munkájára. A petőfalvi cigányokról elmondhatjuk, hogy ők a szegények között is a legszegényebbek, a település és a környék leghátrányosabb helyzetű etnikai csoportja. A hátrányos helyzetük nem a lakóhelyi vagy az iskolai oktatásból való kirekesztettségnek köszönhető, sokkal inkább a munkaerő-piaci kirekesztettség és a vidékre jellemző magas munkanélküliségi arány 17 együttes hatásának. Ehhez társul rendszertelen életvitelük, a sajátos táplálkozási kultúra, a szegénység, az alacsony életkor, valamint a sajátos életstílus, ami pezsgő életük gyors elfogyásához vezet. Haralyban a magyar közösség őshonos a faluban, így a századokon keresztül kialakult szokásrend is hozzájuk kapcsolódik. A cigány és a román etnikum a már meglévő rendet fogadta el beköltözésekor s lett tagja a faluközösségnek, azonban az utóbbi időben telket és házat vásároló magyarok esetében már nem beszélhetünk közösségi életről, közösségi elkötelezettségről. A közigazgatásilag Gelencéhez tartozó faluban az egykori székely rendtartásra már csak a falurészek nevei (Alszeg és Felszeg) emlékeztetnek. Az alulreprezentált helyi elit és az elöregedő, elszegényedő magyar közösség a faluképen is megmutatja erőtlenségét. Megváltozott a falu arculata, igénytelenebb lett, lehet, hogy szegényebb is. 18 Azok a lakásrészek, amelyekbe betekintést kaptunk, nem hordozzák hangsúlyosan magukon az etnikai jelleget. A pántlika és a kokárda a leggyakoribb etnikai hovatartozásra utaló jel. Néhány házbelsőben a székely és a magyar zászló is megjelenik, van, ahol kerámiatányéron, azonban a legtöbb lakásban a családi fényképek és a vallásos képek uralják a teret. A házakon kívülről nem jelenik meg etnikai hovatartozásra utaló elem. 16 A., 39 éves, Páva. Saját gyűjtés. (2015) 17 A Kovászna Megyei Foglalkoztatási Központ ( adatai alapján március végén a munkanélküliség aránya Kovászna megyében 6,38%, ebből a 30 és 50 év közötti korosztály mintegy 50%-ot tesz ki. A Kovászna megyei munkanélküliségi arány meghaladja az 5,37%-os országos átlagot. 18 A., 80 éves, Zabola. Saját gyűjtés. (2015) 269

271 SZABÓ Lilla Az etnikai öntudat szerves részét képezik a nemzeti ünnepek, melyek a vallásos ünnepekkel váltakozva rendszerbe foglalják az évet. Annak ellenére, hogy külsőségekben nem hangsúlyozzák magyarságukat, a magyar nemzeti ünnepek fontos ünnepi alkalmakat jelentenek a haralyiak számára. A legygyakrabban megtartott ünnep a március 15., amikor a lakosság nagy része a kézdivásárhelyi ünnepi felvonuláson vesz részt. Minden évben Kézdivásárhely főterén, Gábor Áron szobra körül gyűl össze a környék (Kézdiszék és Orbaiszék északabbra fekvő települései) lakossága, valódi ünnepet teremtve a forradalom kitörésének emlékére. A látvány mellett fontos találkozási pont is, hiszen a hosszú ünnepi beszédek alatt és után bőven van idő a nézelődésre, a beszélgetésre, a nosztalgiázásra. Augusztus 20. a vallásos ünnepek sorát gazdagítja a Székelyföldön, ekkor tartják a Szentföld legnagyobb búcsúját a kézdiszentléleki Perkőn. A helyben tartott mise is alkalmat ad az ünneplésre, azonban van, aki a perkői búcsún vesz részt. Sokan a televízió közvetítette budapesti ünnepi műsort nézik végig otthonukban. A felsorolt ünnepek alkalmával azt tapasztaltuk, hogy a haralyiak magyar környezetben ünnepelnek. A faluban lakó cigány közösség tagjai a vallásos ünnepek alkalmával jelennek meg, ünnepelnek együtt a magyar közösség tagjaival, azonban otthonaikban nem találkoznak. A cigány közösség tagjai ugyancsak a saját közösségük tagjaival ünnepelnek az emberi élet fordulóihoz kapcsolódó alkalmakkor. Érdekes megjegyeznünk azonban, hogy a cigányok részt vesznek a március 15-i kézdivásárhelyi felvonuláson, valamint a kültéren szervezett magyar nemzeti ünnepi megemlékezéseken. Annak ellenére, hogy cigány etnikumként határozzák meg magukat, a magyar nemzeti ünnepek számukra is találkozási pontot, ünnepi alkalmat jelentenek. Valószínüleg maga az ünnepi alkalom a vonzó, hiszen a cigány etnikum nem rendelkezik saját nemzeti ünneppel. Amennyiben a magyar, a román és a cigány etnikum ünnepi találkozásai alkalmait vizsgáljuk, észrevehetjük, hogy a nemzeti és a vallásos ünnepek alkalmával elfogadott a többi etnikum részvétele, a családhoz kapcsolódó eseményeken azonban nem ünnepelnek együtt a cigány közösség tagjaival, míg a román etnikumú vendégeket könnyebben elfogadják a családi ünnepeken. Akárcsak Petőfalván, az együtt élő két etnikum tiszteletben tartja egymást, személyes életterükbe azonban nem engedik be a másik etnikum tagjait. Mindennapi kapcsolataik kizárólag munkakapcsolatok. A cigány közösség betelepedése óta sikerült megtalálnia helyét a falu életében, jó együttélési kapcsolatot kialakítani a magyar közösséggel. Régebb 270

272 Ezt szoktuk meg. Ez a mienk. Magyar cigány együttélés Orbaiszéken egy cigányunk volt, tapasztásokkal foglalkozott, dolgos ember volt. Még a forradalom előtt, a 80-as években kezdték megvenni a cigányok itt a lakást, amikor a falurombolásról volt szó. 19 A betelepedő cigányok a környékbeli településekről érkeztek: Lemhényből, Nyújtódról és Gelencéről. A cigány családok nagy része Magyarországon dolgozik, keveset vannak otthon a faluban, időnként hazajönnek egy-két hónapra, aztán újra eltűnnek. A Haralyban lévő cigányok közül a helyiek pontosan tudják, hogy melyiket hívják el napszámba, ha a ház körül akad tennivaló, ki a megbízható munkaerő, és kit nem érdemes elhívni dolgozni. A cigányok, azok mennek. Ilyen napszámra jönnek, elmennek ide egyik-másikhoz, eléggé megvannak a termőföldek, s akkor elhívják ilyen napszámra. [ ] a lányok, a cigánylányok elmennek innen. Nem úgy néz ki, hogy szaporodnának itt. Kimentek Magyarországra, két család kint is maradt, hazajönnek ilyen szilveszter meg disznóvágás, s aztán mennek vissza. 20 A magyarok és a cigányok között nem volt feszültség, tiszteletben tartják egymást, mindenki tudja a maga helyét és úgy viszonyul a másik etnikumhoz. A helyi cigány közösség létszámát tekintve kicsi, ezért nem tudott megerősödni, nem tudta másképp pozícionálni magát a helyi közösségben. A bemutatott települések két sajátos helyzetet tükröznek: az a magyarlakta település, ahol már számbeli fölényben van a cigány etnikum; valamint az a magyarlakta település, ahol a cigány közösség még nem haladta meg számbelileg a magyar etnikumot. Mindkét településen a cigány gyerekeknek köszönhetően működik magyar tannyelvű óvoda és iskola, a helyi önkormányzati választásokon is a magyar párt jelöltjére szavaznak a cigány közösség tagjai. A történelem ismétli önmagát: a 16. században, majd hangsúlyosan a 18. században tapasztalt demográfiai űr betöltése és a munkaerőhiány pótlása újra bekövetkezik. A két helyzet azonban merőben más képet mutat: a 21. században elszaporodó cigány etnikum egy nyelvében magyar közösséget jelent, aki a magyar nemzeti ünnepeket tartja magáénak és a magyar közösség mindennapi rendjéhez alkalmazkodik. Erős cigány önidentifikációval rendelkezik, mintaértékűnek tartja a magyar közösség tagjainak megnyilvánulását, életmódját, a vizsgált esetekben azonban nincs gazdasági ereje ezek követésére (ellentétben például a zabolai és a pávai cigány közösség tagjaival Pozsony 2012). Kérdés azonban, hogy a magyar közösség milyen mértékben képes nyitni a cigány etnikum irányába, mennyire ismeri fel a másik etnikumban rejlő (nemcsak demográfiai) potenciált egy pozitív jövőkép kialakítása érdekében. 19 T., 63 éves, Haraly. Saját gyűjtés. (2015) 20 T., 63 éves, Haraly. Saját gyűjtés. (2015) 271

273 SZABÓ Lilla SZAKIRODALOM BARTH, Fredrik 1969 Ethnic Groups and Boundaries. The Social Organization of Culture Difference. Universitetsforlaget, Oslo Régi és új problémák az etnicitás elemzésében. Regio 7. (1) CSÁKI Árpád 2010 Szárazság és pestis Háromszéken ban. Acta Siculica Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy, CSEREY Zoltán dr. BINDER Pál 1992 Településeink (76.): Haraly. Háromszék október 10. EGYED Ákos 1979 A székely hadkötelezettség és hadszervezet, különös tekintettel a XVI. századra. In: Székely felkelés előzményei, lefolyása, következményei. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, ERIKSEN, Thomas Hylland 1992 Us and Them in Modern Societies. Ethnicity and Nationalism in Mauritius, Trinidad and Beyond. Scandinavian University Press, Oslo IOCHOM István 2011 Egy haralyi nemesi lak múltja és jelene. Háromszék november 24. KISGYÖRGY Zoltán 2000 Kovászna megye. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda. KOLLEGA TARSOLY István (főszerk.) Magyarország a XX. században. Természeti környezet, népesség és társadalom, egyházak és felekezetek, gazdaság. II. kötet. Babits Kiadó, Szekszárd. ORBÁN Balázs A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi és népismei szempontból I IV. k. Pest Bp. PÁL Judit 1999 A románok háromszéki betelepülésének néhány kérdése ( ). In: Hermann Gusztáv Mihály (szerk.): A többség kisebbsége. Pro- Print Könyvkiadó, Csíkszereda, PÁL-ANTAL Sándor 2012 Népességi viszonyok a Székelyföldön a 18. század elején. Erdélyi Múzeum LXXIV. (2)

274 Ezt szoktuk meg. Ez a mienk. Magyar cigány együttélés Orbaiszéken POZSONY Ferenc 2010 Orbaiszéki települések társadalmának változása. Acta Siculica. Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy, Zabola. Egy polgárosult orbaiszéki falu kulturális öröksége. Háromszék Vármegye Kiadó, Sepsiszentgyörgy. SEPSISZÉKI NAGY Balázs 1998 Székelyföld falvai a huszadik század végén. I. Háromszék. Kovászna megye. Nap Kiadó, Budapest. SZABÓ Lilla 2005 A patakok szerepe Felsőháromszék életében. Ethnica VII. (1) DR. SZÁDECZKY KARDOSS Lajos A Székely Nemzet története és alkotmánya. Budapest: Franklin Társulat SZÉKELY OKLEVÉLTÁR V. Új sorozat Székely népesség-összeírások Bevezetéssel és jegyzetekkel közzéteszi Demény Lajos. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár. SZÉKELY Zoltán 2001 A petőfalvai (Székelypetőfalva/Peteni, Románia) korai középkori temető. In: H. Bathó Edit Kertész Róbert Tolnay Gábor Vadász István (szerk.): Tisicum A Jász-Nagykún-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve

275

276 RITUÁLIS SZÖVEGMONDÁSOK ÉS HIEDELEMCSELEKVÉSEK CSÍKSZENTSIMONBAN SÁNDOR CECÍLIA SZELLEMI ÖRÖKSÉG ÉS MINDENNAPI GYAKORLAT. RITUÁLIS SZÖVEGMONDÁSOK ÉS HIEDELEMCSELEKVÉSEK A CSÍKSZENTSIMONIAK ÉLETÉBEN Tanulmányomban eltekintek a tudománytörténeti felvezetéstől, a sűrű leírástól, a tudományos paradigmák, elméletek és modellek részletes bemutatásától, a fogalmak történeti- valamint jelentésbeli változásainak kifejtésétől. Gondolatvezetésemben két szándék vezérel. Egyrészt az elmúlt három évben végzett terepkutatásom anyagának, a közösségi emlékezet keretében hagyományozódó vallásos és mágikus tudásanyagnak, valamint a hozzájuk kapcsolódó cselekvéseknek rövid ismertetésére törekszem. Másrészt szeretném felhívni a figyelmet az egyidejűleg létező, különféle valóságteremtésekre, a narratív diskurzusokban kifejeződő valóságértelmezésekre, a vallásos világképpel összefonódó hiedelem-világképre. Ennek a világképnek a kutatása Erdély több régiójában már megtörtént (pl. Moldva, Mezőség, Szilágyság), de a korábban polgárosodó Székelyföldön ez a munka a mai napig csak részleteiben került elvégzésre, miként Székelyföld e részének vallásos folklórja sincs felkutatva és összefoglalva. Nem kívánok állást foglalni az on- 275

277 Sándor Cecília tológiai kérdésekre adott válaszok, magyarázatok igazságértékét illetően. Célom, hogy a helyiek szava kapjon teret, hogy betekintést nyújtsak a szellemi örökségünk egy élő, funkcionáló és folyamatosan átformálódó részébe. A TEREP A sárban heverő Sz.-Simon (Orbán 1991: 46) az Olt bal partján fekszik, Csíkszeredától 16 km-re. A faluról az első írásos emlék 1332-ből származik. Egészen a 18. századig Csatószeggel együtt egy plébániát alkotott, de két egyházközségből állt. Temploma 1823 és 1835 között épült Szent László király tiszteletére. A hívek kérésére katolikus iskolája is volt, mely az 1860-as évektől működött, majd az államosítással megszűnt. A község lakossága 3429 fő. A felekezeti hovatartozást illetően a római katolikus hívek mellett 56 református, 39 ortodox és egy baptista család él. 1 Meghatározó tényező, hogy a faluban nevelkedett Tamás József Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke, akire a helyi hívők nagyon büszkék. Ennek tudata is megerősíti és összekovácsolja őket hitükben. 2 A KUTATÁS A témaválasztásomat személyes tapasztalatok indokolják. 3 A saját társadalom kutatása egyaránt jelenthet előnyt gondolok itt az emberek, a szokások, a helyi mentalitás ismeretére, a megkérdezettek közvetlen viszonyulására és az egyértelműségből származó hátrányt. Tudatosítva a saját kultúráját kuta- 1 Csíkszentsimon Önkormányzatának honlapja: leiras.html (utolsó megtekintés időpontja: ) A 2011-es romániai népszámlálás hivatalos honlapja: (utolsó megtekintés időpontja: ) 2 Ennek példája: K.: Kitől tanulta (az imádságot)? K. Z.: Én nagymamámtól, ő a nagynénjétől, akinek a férje Márton Áron püspök úrnak volt a pálcahordozója. 3 A helyiek vallásos mentalitása és annak megtartó ereje példaértékű volt számomra, ezért már az egyetemi éveim első részében interjúkészítésekre, a vallásos szövegek és ráolvasásos felkutatására vállalkoztam

278 Rituális szövegmondások és hiedelemcselekvések Csíkszentsimonban tó etnológus helyzetét, 4 igyekszem középutat teremteni a bennszülött és az idegen magatartás között. 5 A kutatást 2013-ban kezdtem el a kiválasztott helyszínen. A megkérdezett személyek intim szférájára vonatkozó kérdések és a szubjektív hangvételű beszámolók a félig strukturált és a vezérfonal-interjú 6 sajátságos alkalmazását indukálták. Összesen 68 személlyel 7 beszélgettem és készítettem interjút, ebből 48 nő és 20 férfi, 66 római katolikus és 2 személy ortodox. A legidősebb L. G. (nő) 1919-ben, a legfiatalabb, Cs. D. (férfi) 1998-ban született. A szövegekben három generáció életideje, emlékei és fontosnak ítélt tudásai határolhatók el egymástól. A társadalmi korszerkezet felosztásában az életkortól függően a fiatalok, a középkorúak és az idősek csoportja különíthető el. 8 A fiatalkor körülbelül a gyerek bérmálkozásáig (beavatott vallási személy), az iskola befejezéséig vagy a besorozásig tart. 15 és 25 év között ifjúkorról beszélünk. A középkor általában 30 és 40 év között a munkába állással, a házasságkötéssel kezdődik és a nyugdíjkorhatárt elérve (változó) ér véget. A narratívumok egy része beilleszthető a magyar népi hitvilág általánosan elterjedt hiedelemköreibe és egyben a helyi változatokat is szemlélteti. Az elbeszélések a lokális történelem és életvilágok szeleteit, a múltat és a közelmúltat teszik láthatóvá. Így a helyi életvilágra nagy hatással lévő 20. század felidézésében nem a történelmi perspektíva, hanem a beszélgetőtársak perspektívája érvényesül. A változási tendenciáknál figyelembe kell venni a háborúkat, a trianoni és a bécsi döntést, a szocializmus kibontakozását, vala- 4 Fél Edit a magyar etnológus és a nem magyar etnológus látásmódjának összehasonlítását illetően három meghatározó szempontot emel ki. Egyrészt a magyar kutató ő maga is a vizsgált etnikai egységhez tartozik, közös az anyanyelve és a történelme. Másrészt az előző generációkról szerzett ismeretekkel kezd a munkájához, s ugyanakkor az össztársadalom intellektuális rétegéhez tartozván már előre van egy bizonyos távolsága a paraszti réteggel szemben. (Lásd bővebben: Fél 1991: 6 8.) 5 Az etnocentrikus szemszög elkerülése végett kritikával és önreflexióval fordulok saját kutatásom felé. Az antropológiában az antropology at home néven ismeretes a saját társadalom kutatása, amely az émikus (a jelenségeket az adott kultúra vagy kulturális közösség szemszögéből értelmező) és az étikus (külső, univerzális kategóriákat érvényesítő) ismeretelméleti rendszert használja. (Vörös Frida 2004.) 6 A vizsgált jelenség adatolása során a kérdőíves módszernél finomabb elemzést megcélzó módszer és technika alkalmazásakor mindvégig figyeltem arra, hogy a személyes (interperszonális) tudásreprezentáció lehetősége megmaradjon. (vö: Kovács 2008). 7 A 66 személy kódolt monogramját, születési évét és felekezeti hovatartozását lásd az Adatközlők névjegyzékében. 8 Jávor Kata szerint e három kategória, valamint az egyikből a másikba való átlépés a hagyományos társadalmakban inkább a származási családhoz, valamint a társadalmi környezethez fűződő viszonytól, a családi állapottól és (munka) teljesítménytől függött (Jávor 1990: 397). 277

279 Sándor Cecília mint az 1989-et követő rendszerváltást, de a makrotársadalmi kontextusban a megélt élmények konstrukciói és értelmezései, a mikrotörténetek 9 kapnak hangsúlyos szerepet. Maurice Halbwachs gondolatára alapozva Jan Assmann írja, hogy a történelem a történészek által meghatározott tényszerűség, nem a mélyreható változásokat vizsgálja, hanem egy általános időintervallumot alkot, eseményeket emel ki, folyamatokat mutat be. Az emlékezet viszont a folytonosságon esett szakadékokat észleli, vagyis a történések személyes aspektusát, az egyének és a csoportok saját élményeit, önképüket formáló emlékeit. (Assmann 2004: 43.) A legidősebbek memorat jellegű narratívumaiból már az 1900-as évek első évtizedeire vonatkozóan kapunk egy képet. Sokat mesélnek az egykori életmódról, a mezőgazdálkodásról, a munkamorálról, a felekezeti és az állami oktatásról, a világháborús évek viszontagságairól, a frontot megjárt vagy fogságba került férfiak emlékeiről, a cselédség vállalásáról, a nagyobb városokba való látogatásról, a szocializmus beszolgáltatási kötelezvényeiről, a helyi intézmények, középületek felépítéséről, a mezőgazdasági vállalatok működéséről, a külföldön vállalt munkáról, a telefonhálózat kiépüléséről, a médiához való viszonyulásokról, azaz a múlt és a jelen egyéni és közösségi aspektusairól. Gyűjtői meglátásom szerint az interjúhelyzetekben a válaszok sokszínűsége, a beszédesemények megvalósulásának helye, ideje és körülményei, valamint a beszélők személyének és szándékainak függvényében változik. Minden interjú egy szövegreprezentáció, nem végérvényes igazságot közöl, hanem egy szelektív, szubjektív valóságot tükröz. A kérdésfelvetéseim és a témák mellett a műfajok is meghatározzák a beszélgetés módját. Így például a mágikus eljárásban eltérő nyelvi jelrendszer (számszimbolika, mitológiai utalások) használatos, s mivel a kimondás beszédtettként helyettesíti a cselekedetet, ezért gyakorta szabályok irányítják (kinek, mikor, hogyan szabad elmondani). Kollektív viszonyulásként jellemző, hogy a transzcendensről, a természetfölötti hatalmakról és erőkről való kommunikációban a népi vallásosság nézetei és az egyházi hivatalos álláspontok összefonódnak. Az egyéni értelmezések szerint a mágikus eljáráshoz való viszonyulás különféle: vagy a maga természetességével, a mindennapi élet részeként folyamatosan használatban van, vagy az egyházi értelmezést követve elutasítóan fordulnak feléje. A világ dolgai ezen meggyőződések, vélemények és feltételezések fényében értelmeződnek természetesnek, evidensnek, kérdőre vonhatónak, elutasítandónak, deviáns- 9 Az olasz történetírás kiemelkedő alakja, Carl Ginzburg A sajt és a kukacok című írásával alapozza meg a microstoria, a mikrotörténelem irányzatát. A mikrotörténeti vizsgálatról lásd Vári

280 Rituális szövegmondások és hiedelemcselekvések Csíkszentsimonban nak vagy bűnnek. Így a vannak ilyen hiedelmek (C. V.), ez népi hiedelem (T. B.) jellegű kijelentések mellett megjelennek a pejoratív tartalmú megközelítések, ezek babonás dolgok (V. Cs.) és a valláserkölcsi viszonyulások, ez bűn. (I. T.) Elhangzanak olyan megfogalmazások, mint a lehetetlen dolgok (B. D.) a figura menet (I.M.), a hepe-hupa mindenféle (I. T.), ezek hülyeségek (O. K.) és az valami mókusság. (V. Cs.), vagy a saját minősítésű kótyáskodás, (Gy. B.) az egyén hóbortoskodása, hókuszpókuszolás. (I. T.) Új attitűdöt teremt a technikai fejlődés, a médiahasználat és a globális kultúra, mert a racionális gondolkodást képviselve, a dolgok tudományos magyarázatát keresve az egykor funkcionális hiedelmek gyakorta babonáknak minősülnek és elveszítik jelentőségüket. A hiedelem tág értelemben annyit jelenti, mint hinni: nem szabad ezekbe most hiedelmet tartani. (J. S.) Mindenki hisz valamiben, melyet vagy kétségkívül elfogad, vagy valóságosnak, igaznak tekint, vagy megtagad. Nincs hit nélküli létezés, azok az emberek babonások, akik azt akarják elhitetni, hogy nem hisznek. (T. F.) A mágikus eljárásokról úgy tartják, hogy azoknak teljesednek be, akik elfogadják működésüket: hiszek benne és használ. (Sz. P.) Visszatérő az a gondolat, hogy az események az embertől függetlenül történnek, ezért mindenki maga döntheti el, hogy milyen jelentőséget tulajdonít nekik: van, aki hiszen benne, másik nem hiszen benne, de sok megtörtént dolog van. (Gy. B.) Ily módon a hiedelmek jelentőséggel ruházzák fel az eseményeket, értelmezhetővé teszik a világot, magyarázatot adnak mindarra, ami megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan dolog. (L. P.) A narratívumokban feltáruló valóságkép funkcionalitását V. Cs. kifejező szavai igazolják. Abban hisz, amire a helyi társadalmon belül és az egyéni életvezetésében szüksége van: amit úgy gondolom, úgy érzem, hogyha igaz lenne a hiedelem, akkor az nekem jó volna, azt hiszem. Mindaz, ami foglalkoztatja az embert, ami létezésének alapját képezi és ontológiai jelentőségű, hiedelmekkel telített. A hiedelemről való beszélés során elidegenítő, eltávolító magatartás érvényesül, ezt bizonyítják az Én nem vagyok babonás, de valahol olvastam (D. Cs.), Én nem hiszem, de valami van (Gy. B.) kezdetű kijelentések is. Hiedelme csak a másik embernek van (Keszeg 2013: 11), ezért jellemző, hogy a történetek szereplője valaki más, az idegen, a szomszéd, a másik falu lakója, helyszíne a falu vagy egy távoli tér. Azáltal, hogy a hiedelemnarratívumok a helyi diskurzusban jelen vannak, megerősödik a valóságértékük. A lokalizálás, az időben való elhelyezés, a nevek használata és a részletes megjelenítés hitelességet biztosít. Megerősítheti vagy megváltoztathatja az egyén tekintélyét, átrendezheti az emberi viszonyokat, például legitimizálhatja a specialista presztízsét és pozícióját. 279

281 Sándor Cecília RITUÁLIS SZÖVEGMONDÁS A néphit, népi vallásosság és az egyházi nézetek keveredésével jellemezhető vallásos mentalitásban különválasztom a rituális szövegmondást, az imákat és ráolvasó szövegeket, valamint a szövegmondás és a szövegek közegét, magán- és közösségi áhítatot, mágikus gyakorlatokat. A hiedelemtudás ismertetésének keretét az imaszövegek esetében a szavak által kifejezett szándék szerinti osztályozás, míg a szokáscselekvések esetében a néprajzi szakirodalomban elfogadott tipológia megelőzés, serkentés, gyógyítás, rontás és jóslás adja. A témaorientált beszélgetések rögzített szövegváltozatának értelmezési keretéhez egyrészt a pragmatikai vizsgálat, másrészt a reprezentációkutatás 10 személetét használom. Elemzésem során, a beszélés néprajzának megalapozójaként számontartott Dell Hymes tanulmányára alapozva, 11 az interjúknak a szövegmondásra és a szövegekre vonatkozó adatait egységes szempontrendszer szerint vizsgálom: az üzenet formája és tartalma, az elrendezés, a színhely, a beszélő, a címző, a hallgató, a címzett, a szándékok, a kulcs, a csatornák, a beszédformák, az interakció és az értelmezési normák. A rituális szövegmondás szignifikáns műfajairól (imáról és ráolvasásról) lévén szó, ezek vallásos-mágikus vonatkozásainak beazonosítása és értelmezése végett a szakrális kommunikáció 12 elméleti szempontjait használom. Az imák és ráolvasások szövegmondásainak rituálizált jellegét a szómágiába vetett hit, valamint a szövegmondás funkciója adja. Miközben az imádság (könyörgés) tartalmi és formai jellemzőinek az egyházi előírások által alakítottan egykori mágikus jellege, pontosabban kontextualizált funkciója 10 A reprezentáció a szemiotika fogalomtárából került forgalomba, mint valóságról kialakított kép, mely az eseményeket vagy egy fiktív valóságot jelenít meg. (Bővebben lásd: Keszeg 2013: 25.) 11 Dell Hymes szerint a beszédnek mint a megismerő és kifejező viselkedés egyik tényezőjének a vizsgálata elvezet az egy közösségen belüli beszédhasználat néprajzi alakzatainak elemzéséhez. (Hymes 1975: 95 96). 12 A magyar néprajzi szakirodalomban a fogalmat Jan G. Platvoet holland vallástörténész nyomán (Platvoet 1999) Lovász Irén néprajzkutató alapozta meg (Lovász 2002). Szakrális kommunikáció című könyvének alapja az 1995-ben megvédett Szakrális kommunikáció. Népi imádságok pragmatikai, antropológiai megközelítése című kandidátusi értekezése. Központi témája a szakrálissal való kommunikáció elméleti igényű kidolgozására tett javaslat. Értelmezésében, amikor az ember kapcsolatot teremt a természetfölötti hatalommal vagy hatalmakkal, erőkkel, akkor szakrális (vallásos) kommunikációt folytat. (Lovász 2002: 7.) 280

282 Rituális szövegmondások és hiedelemcselekvések Csíkszentsimonban megszűnt, a ráolvasásban ez utóbbi máig megtalálható. 13 Közös gyökereiket igazolja, hogy a ráolvasás archaikus szövegek hiányában vagy kiegészítéseképpen magába foglalhat egyházi imákat, szövegében előfordulhat szent személyek megszólítása is. Ekképpen a mágia mint rituális technika és viselkedési forma, amely segítségével az egyén vagy egy csoport valamilyen praktikus cél érdekében bizonyos természetfölötti erőket tud befolyásolni (Pócs 1990: 643), a vallással egymást feltételező, egymásba fonódó, párhuzamos rendszer. 14 A néphit az egyházi dogmák által elutasított cselekvési formákat is magába foglalja: a szenes víz készítés az egyházi nézetek értelmében bűn, de más nézőpontból egy gyógyulási lehetőség. Az eltérő szemléletek ellenére az intézményes vallási jelenségek és a népi gyakorlatok ugyanúgy a helyi és az egyéni szokások részét képezik. A tavaszi búzaszentelés ünnepe mint olyan közösségi esemény, amely lobogókkal és énekszóval kísért körmenet keretében a vetés megáldását, a bő termés kérését szolgálja, kiegészül a helyi termékenységkultusz 15 másik formájával, a gabonaföldek mágikus megkerülésével, amely egy specialista tudását implikálja. 13 A ráolvasó-szerepben a mágia eszközeként használt ima, áldás és átok egyaránt ráolvasásnak minősíthető; természetesen csak akkor, amikor egyénileg, nem hivatalos egyházi rítus részeként és»mágikus célra«, tehát egyéni szükséghelyzetben használják. (Pócs 1986: 245.) 14 A mágia meghatározása koronként és kutatónként változik. James Frazer (2005) szerint a mágia vallás előtti tudatforma, illetve a vallás legegyszerűbb formája. Sir Edward Tylor (1871) az animizmus megjelenése után következő második lépcsőfokként értelmezi. Bronislaw Malinowski (1948), az antropológiai funkcionalizmus megalapítója, felülírja a mágia vallás tudomány egymást követő fejlődési fokait, és azokat egymással párhuzamos tudásformáknak tekinti. Értelmezésében, míg a vallás ontológiai meghatározottságú és az emberi lét alapvető problémáira vonatkozik, addig a mágia speciális, konkrét részletproblémákat old meg. (Lásd minderről bővebben: Pócs ) 15 Pócs Éva írásában úgy fogalmaz, hogy termékenységkultusznak a közelmúlt történeti antropológiai kutatása a szót szűken értelmezve bizonyos transzképességű»termékenységvarázslók«rítusait nevezni, amelyeket egy feltételezett európai samanizmus hagyatékaként értelmez. Tágabb értelemben a termékenységkultusz az agrártársadalmak olyan kultuszát, rítusát jeleni, amely a növényi termékenységet van hivatva mágiával vagy vallásos rítusokkal biztosítani. (Pócs 2004: 24.) 281

283 Sándor Cecília IMÁK ÉS IMAMONDÁS A vallásos ember alapvető viselkedési formájaként az imádkozás a pihenés mellett a mindennapi és az ünnepnapi cselekvések részét képezi. A vallásos ember (homo religiosus) számára a természetfölötti hatalommal való kapcsolattartás szükségszerűségként tételeződik. Tánczos Vilmos néprajzkutató moldvai tereptapasztalatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a legigazibb, legvalóságosabb létezővel való kommunikáció az egyéni ima által valósul meg. Az imamondás önmagában rítus, gyakorta kiegészül tettleges cselekvésekkel, és funkcióit a rítus helyes elvégzése révén tölti be. (Tánczos 1999a: 245.) A hívő emberek valósága az, amit létezőnek vallanak. Hiszik, hogy személytelen varázserők és emberfölötti lények befolyásolják a mindennapi életet, hogy megszólíthatók, és szertartásos felajánlások elfogadásán túl az emberek kéréseit is teljesítik. A római katolikus felekezet tagjai a szakrális kommunikációban a keresztény Isten és a szentek létezését tekintik valóságosnak. Ennek tudatában önmagukat egyfajta függőségben lévőnek érzik. (Lovász ) Az emberek és az élethelyzetek függvényében a transzcendenssel való szakrális kommunikáció változó. Az ima mint ezen kommunikáció eszköze, olyan generációkon keresztül áthagyományozódott tudás, amelynek közege részben népi, részben egyházi eredetű és meghatározottságú. Intézményes keretben, a közösségi életben való bekapcsolódással együtt jár az imaszövegek elsajátítása, 16 így az egyéni imarepertoárokban leggyakrabban előforduló imák (pl. Miatyánk, Hiszekegy, Üdvözlégy) azonosak. Az intézményesítetlenül (népi) elsajátított és az intézményesítetten (egyházi keretben) kialakított egyéni szövegtudásban átfedések azonosíthatók be. A vallásos ismeretanyag és képzetrendszer elsajátítása gyerekkorban elkezdődik, a tudatos vallásgyakorlás a felnőttkorra jellemző. Az időskor újra alkalmat teremt az intenzívebb imádkozásra. A vallásgyakorlatra mind az individuális, mind a csoportos imádkozás jellemző. Imádkoznak az egyének önmagukban, a gyermekek a szüleikkel, a családtagok és szomszédok közösen, az imaközösségek együtt, és szentmisék, ünnepek alkalmával a falu egész lakossága egyesült áhítattal a transzcendens fele fordul. Az egyház előírásainak szabá- 16 Tánczos Vilmos a moldvai csángó imádkozói habitusról azt írja, hogy az imaszöveg elsajátítása feltétele a közösségi életbe való bekapcsolódás feltétele (Tánczos 1999a: 267)

284 Rituális szövegmondások és hiedelemcselekvések Csíkszentsimonban lyozó ereje van, megerősítik a doktrinális vallásgyakorlatot, a vallási élmény társadalmi kereteit teremtik meg. 17 A néprajzi szakirodalomban elfogadott imatipológia a megfogalmazott célok alapján a szövegek különböző fajtáiról beszél (Lovász 2002: 25). A gyűjtés során elhangzó imarepertoárokat változatosság és műfaji sokszínűség jellemzi. Ilyen a lefekvés előtt mondott kegyelem, biztonság és bajtól való megőrzés kérése (Szívem első gondolata; Én Istenem, jó Istenem), a szentek, az őrzőangyal köszöntése (Üdvözlégy Mária; Veled akarom kezdeni a napomot Szentlélek Isten; Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; Ó, édes őrangyalkám, légy vezérem), dicsőítése (Szűzszülője Istennek) és az áldás kérése (Áld meg gyermekedet, ó Anyám). Elhangzanak a bűntől való megtisztulásért, a test és lélek védelmezéséért (Én lefekszem kiságyamba; Védelmezzetek a sátán gonosz kísértése ellen), a betegségek ellen, a gyógyulásért (Ráhajtom fejemet), a meghaltak lelki üdvösségéért (Adj Uram örök nyugodalmat) mondott imák. Külön kell említenünk a kérések megfogalmazását (Templomodból Uram mielőtt távozom) és a hálaadást (Ó, édes Istenem hálát lebeg lelkem). Kimondottan húsvéti ima A kereszt tövében is mosolyogva járni. A csíksomlyói kegyszobor előtt térdre boruló keresztény imája beépül a mindennapi imák közé (Üdvözlégy csíksomlyói szentséges Szűz Mária). Szent Antal megszólítása, csodás közbenjárása visszatérő elem, életét idéző imák gyakorta elhangzanak (a Remete, biz ám jó kedvű, gondtalan; Üdvözlünk téged szegények 17 Harvey Whitehouse a vallási formákról szóló elméletében két fő tendenciát különböztet meg, a doktrinális - (doctrinal mode) és imagisztikus (imagistic mode) vallásosságot. Míg előbbit az ismétlés, a kodifikáció, a rendszerezés, a szervezettség, a rítusok és a dogmák ismétlése, az intézményes keret jellemzi, addig az utóbbi a spontán, intenzív élményeket nyújtó, személyes, emocionális szavakkal írható le. Ahogyan Whitehouse is hangsúlyozza, egy adott vallás doktrinális és imagisztikus módon egyaránt megnyilvánulhat, sőt legtöbbször mindkét típus jellemzőit magába foglalja. (Whitehouse 1995: 205.) Az elméleti modell Peti Lehel a moldvai csángók vallásos mentalitásáról, a transzcendenciáról való élénk kapcsolattartását lehetővé tevő élményeikről, azok látomásos formáiról szóló könyvében alkalmazza (vö: Peti 2012). Feltételezésem szerint a transzcendenssel, a természetfelettivel való kapcsolattartásban az imádkozás az egyházi keretek között doktrinális jellegű, míg a ráolvasás imagisztikus rítusokban bővelkedik. 283

285 Sándor Cecília atyja; Csodákat kik látni vágytok, jöjjetek Szent Antalhoz 18 ). Az Olt hídon átérve, az útkereszteződés kőkeresztjére faragott imát (Ember, ha erre visz utad, köszöntsd égi megváltódat) eredeti kontextusában a határ fele indulók, a mezőre tartók mondják. Funkciót váltva a napi imamondás részét képezi. Ebben a szinkretizmusban megjelennek a középkori apokrif irodalom széles körben elterjedt motívumait tartalmazó archaikus népi imák. Így például egyik jelentőségteljes terepélményem az volt, amikor K. Z., 47 éves római katolikus nő nagyszüleitől tanult archaikus imádságokat 19 mondott el: Fehér rózsa Mária, minket Jézus talála Szent igével igézi, arany gyűrűvel pecsételi Ablakomon Boldogasszony mellette áll két szép őrző angyal Őrizz, őrizz, te szép angyal, mert megfogták a te szerelmes szent fiadat. Magas keresztfára felfeszítették, három csepp vérét elcseppentették Az angyalok odamentek, [ ] szedték, a jóistennek ajándékba vitték. A Jóisten azt felelte rája, aki ezt az imát naponta háromszor elmondja, hét halálos bűntől szabadul meg Ámen. Egy feltételezhetően dallamát elveszített karácsonyi-újévi kántáló énekből szövegét megtartott apokrif imádság: Paradicsom kőkertjébe Aranyszőnyeg leterítve Azon van egy ringó bölcső, Abban fekszik kis Jézuska Jobb kezében aranypálca, Bal kezében aranyalma Megsuhintotta a pálcát, Cseng az erdő, cseng a mező Nincs is annál szebb temető, 18 A szent tizenhárom kiváltságának imakeretbe foglalását az észak-itáliai eredetű Si quaeris miracula kezdetű közismert, Szent Bonaventurának tulajdonított Szent Antalofficium adja, mely Responsorium S. Bonaventurae ad S. Antonium de Padua címmel megtalálható a századi magyarországi latin imádságoskönyvekben. Az officium latin szövege és szabad, kibővített magyar átköltése megtalálható a Kájoniféle Cantionale Catholicum első két kiadásában (Kájoni 1676: , 1719: ) továbbá az között keletkezett kéziratos Zirciénekeskönyvben is (RMKT 15/B ) (Vö.: Tánczos 1999b ) 19 Erdélyi Zsuzsanna archaikus apokrif népi imádságnak nevezi. Később az apokrif jelzőt megkérdőjelezve az Etnographia-tanulmány címében archaikus jelzővel jelölik. Szerinte az anyagon mind funkció, mind szövegi eredete alapján nyugodtan maradhatott volna az apokrif jegy is. (Erdélyi 1976: 71.) 284

286 Rituális szövegmondások és hiedelemcselekvések Csíkszentsimonban Mint a Jézus keresztfája Vérrel virágzik az ága, Kék bimbóval kibimbózott Piros vérrel kivirágzott, Oly szép gyümölcs termett rajta, Bűneinket megváltotta. Az imádságok képisége és erős performatív jellege (pl. öleld át a keresztfát) hangsúlyossá teszi a szövegmondás rítusként való megélését. A nem verbális kommunikáció eszköztárából az érzelmek és attitűdök továbbítására (is) alkalmasnak vélt mimikát, tekintetet, gesztust, érintést és testtartást implikálja. Ez utóbbi elsajátítása oktatás (akaratlagos tanítás) és utánzás (spontán tanulás) által egyaránt lehetséges. 20 A mozgáson keresztül, a térdre borulás és keresztvetés által megerősödik az akarat, mindez tudatosan történik: összeteszem [ti. a kezem], nem csak úgy mondom. (K. A.) A tekintet fölemelése a keresztre, valamint a tárgyak használata jelzi a külvilágtól való eltávolodást, mintha az imádkozás egy totális testi-lelki folyamat lenne. 21 A homlok bekenése szentelt vízzel, a rózsafüzér elhelyezése az autóban, a csodaérem a pénztárcában, táskában, kulcstartón egyaránt a rituális viselkedés része. 22 K. A. mesél arról, hogy családi hagyományként őrzi magánál a somlyói Szűz Mária lábához érintett kerámia angyalszobrot. Esszenciális a tárgyak használatához kapcsolódó hit: hanem szorítom, hogy még erősebb legyen a kérésem (K. A.) A tárgy emlékeztet a védelmező Isten állandó jelenlétére, a hit megtartására: a tárgy maga az csak emlékeztet arra, hogy van egy védelmező és igazából az a hit, hogy védve vagy, az véd meg (M. N.) 20 A teljes ember háromoldalú (mechanikus és fizikai; anatómiai és élettani; lélektani vagy szociológiai) szemléletét valló Marcel Mauss szerint az oktatás fogalma fölébe helyezkedhet az utánzás fogalmának (Mauss 2000: 429.) A technikát hagyományos, hatékony cselekvés -ként értelmező francia szociológus véleménye az, hogy utánzáskor az egyén átveszi azokat a mozdulatsorokat, amelyekből az előtte vagy mások által vele együtt végrehajtott cselekedet áll (Mauss 2000: 431) 21 Újabb kérdésfelvetés, hogy a nem verbális kommunikáció mennyire tekinthető kulturálisan specifikus mozdulatrendszernek. Megválaszolását nem tekintem jelen dolgozat céljának. 22 Az egyén életterében elhelyezetett szakrális tárgyaknak, azok használatának és a hozzájuk való viszonyulásnak vizsgálata a kutatása újabb aspektusát jelenthetné. Ilyen vizsgálatot Zsigmond Júlia végzett, ő négy kalotaszentkirályi református asszony lakásán fellelhető vallásos tárgyegyütteseket tanulmányozta (Zsigmond 2014). 285

287 Sándor Cecília RÁOLVASÁSOK ÉS RÁOLVASÁS A szómágia egyik egyetemes eszközének tekintett ráolvasó szövegek irányultságuk szerint egyaránt lehetnek pozitívak és negatívak (Pócs 1986: 240). Pócs Éva a szövegek műfaji és rendszerezési problémáit vizsgálva és a rokon műfajoktól való elhatárolásra törekedve a leglényegesebb műfajelhárító kritériumként a funkciót határozza meg. E tekintetben ráolvasásnak minősülnek mindazon szövegek, amelyek célja az egyéni élet valamely, ill. bármely területének befolyásolása. (Pócs 1986: 254.) Így funkcionális műfaja lehet az egyházi ima és az áldás is. Hoppál Mihály a szemverés alkotóelemeit vizsgálva felhívja a figyelmet, hogy a nyelvi szöveg (textéma) mellett el kell határolni a hiedelmet (loréma) és a mozdulatsort (gesztéma). 23 A ráolvasás összetett rendszert alkot, esetenként a kimondott szó önmagában mágikus és tett értékű lehet. Sokféleségét a különböző alkalmakhoz fűződő más-más szövegtípusok is visszaigazolják. A gyűjtött folklóranyagban leggyakrabban a betegségek ellensúlyozására használt ráolvasások fordulnak elő. Ilyen például a fejfájást, gyermeksírást, erőtlenséget, általános rosszullétet és az elme megzavarodását okozó igézés gyógyítása. A szenes víz készítésénél (vízvetés) elhangzó epikus ráolvasásás 24 kétféle változatával találkoztam: 1. A Boldogságos Szűz Mária elindult a Jordán vizén keresztül, talált három zsidó leányt, aki megigizte az ő Szent Fiát. Boldogságos Szűz Mária a Jordán vizéből vizet merített és az Ő Szent Fiának vizet vetett. Úgy használjon az én vízvetésem ***-nak, mint a Boldogságos Szűz Mária Szent Fiának. (Gy. B.) 2. Elindul a Boldogságos Szűz Mária az ő áldott szent fiával/ talál ő 77 igizetet, azt kérdezi hová mentek ti 77 féle igizetek?/ Mi elmenyünk S. C-nak a piros vérét illogatni,/ szálkás húsát hasogatni./ Tiltlak ti gonoszak az erdő ága-bogaira/ keressetek szállást magatoknak. (F. J.) 23 Hoppál Mihály az igézés hiedelemkör elemzési módszerének kidolgozásában filológiai irányvonalat követ. A hiedelemnyelvből kiindulva a szövegelemzés kapcsán megkülönbözteti a releváns és az irreleváns elemeket. Ez utóbbit három szintre tagolva beszél a textéma (melyben a hagyományos szövegek ismerete nyilvánul meg), a loréma (maga a hiedelemtudás, az ismeret) és a gesztéma (mely mozgásokon keresztül jelenik meg) elkülönítéséről. (Hoppál 1970.) 24 A szakirodalom epikus ráolvasásnak nevezi, ha egy múltban lezajlott szerencsés kimenetelű eseményt mondanak el példaként, azért, hogy a mágia éppen aktuális célját ugyanolyan sikeresen elérjék (Pócs 1990: 656). Az eddigi gyűjtés alapján úgy tűnik, hogy az idézett két ráolvasás egy-egy specialistához tartozik, mások nem ismerik

288 Rituális szövegmondások és hiedelemcselekvések Csíkszentsimonban A múltbéli cselekedet megidézése lehetőséget nyújt a gonoszűző gyógyításra, ezáltal Szűz Mária segítő hatalma nemcsak a mitikus időben (Jézus Krisztus születése után) és térben (Jordán vízén keresztül) van jelen, hanem a lineáris idő törvényszerűségének feloldásával a szövegmondás pillanatában is hatásos. A hetvenhét féle jelző a betegség teljességére utaló varázsszám (Takács 2001: 360), általa a gyógyító hatalmat kap a rontó igézet összes létező formája felett, így garantálva az eredményességet. Az írásos kultúra kéziratos és nyomtatott emlékei, valamint a terepmunka során hozzáférhetővé vált szövegek alapján elmondható, hogy a repertoárokban jóval kevesebb a ráolvasás, mint az imádság. Mivel a ráolvasás elsődlegesen szóbeli műfaj és lejegyzett változata éppen annyira ritka, mint a leírt archaikus ima, ezért idézésük lényegesnek tartom. A fentiektől rövidebb és egyszerűbb szövegek, valamint különféle variánsaik: Szem megnézte, szív megszerette, boldogságos Szűz Mária jőjjön a vígasztalására (K. Z.) Szem megnézte, szív megigizte, boldogságos Szűz Mária gyógyítsd meg ezt a gyermeket (L. P.) Szem megnézte, száj megigizte, így mondták, hogy szarom a szájába, aki megigizte (A. T.) Pü-pü kék szem megnézte, ződ szem megigizte, szálljon a vén papgazdasszonyné seggire (F.J.) Pü-pü, szem meglátta, szív megszerette, ezer angyal gyógyítsd meg a kicsi fiacskámot (U. J.) Pü-pü-pü, szem meglátta, szív megszerette, ezer angyal vigasztalja, hozza helyre (Sz. P.) Pü-pü, szar a szeme közi, híg fala szem, neked semmi se ártson (K. J.) A szemek színének megnevezése sok esetben eltérő (kék, zöld, fekete). Ahhoz, hogy hatásos legyen, az igézetet el kell töpdösni, gyakorta mintegy megszokásként még az interjúbeszélgetés alatt, nem releváns élethelyzetben is töpnek egyet. Így szokás, az asszonyok újszülött láttán jobbra-balra töpdössenek. A mágikus szövegmondást gyakrabban cselekmények egészítik ki. A cél érdekében fontos az egyidejűség, a logikai egymásutániság, a szavak és a tettek összehangolása. A vízvetés gesztusa egy kinti térben kezdődik, megfelelő minőségéhez kora reggel, napfeljőte előtt, szótlanul egy gémetlen kutat kell keresni és abból háromszor, eseteként kilencszer vizet meríteni. Máskor a patakból, a folyás irányával ellentétesen kell megtölteni a csészét. T. I. specialistát édesapja arra tanította, hogy mogyorófából rakott abroncsot kell égetni, s 287

289 Sándor Cecília az így nyert szénnel rézüstben vizet vetni. 25 A tárgyak elhelyezése benti térben (általában a tűzhely közelében) történik, amelyet a keresztvetést követően a kéz összekulcsolása, a mágikus szöveg elmondása, a parazsak vízbetétele, s mindezek háromszori megismétlése követ. 26 A szemmel történő ténymegállapítás ha a parázs lemegy a víz aljára, akkor meg van igézve után a gyógyító víz használatának rituáléja, a mosakodás következik, vagyis a személy/az állat homlokának, testének bekenése és megitatása. A rituális megtisztulás a szén tűzbe vetésével zárul. A szövegek titkosak, ezért átadásuk rituális szabályokhoz kötött, csak szóbeli áthagyományozódás útján szerezhetőek meg, s csak fiatalabbnak szabad megtanítani. A ráolvasással való találkozás a gyermekkorban veszi kezdetét, hol saját tapasztalatként, hol a családtagok esetén, példáján keresztül. 27 Az alkalmazásához való viszonyulás a házasságkötés és a gyermekáldás után alakul ki, amikor a konkrét helyzet életre hívja a hagyományosan elfogadott (gyógy)módokhoz való fordulást. 28 A specialista szerep a felnőttkorra, leginkább az életpálya utolsó szakaszára jellemző. A generációk közötti kapcsolatot és az azon belüli meggyőződéseket tükrözi az a nézet, hogy az idősek szerint a mai fiatal nem hiszen benne, és a fiatalok szerint a régi öregasszonyok tudnak mindent. A ráolvasás mint egyén és megszólított közötti kapcsolat, az imához hasonlóan: egyoldalú. Mint ilyen, a specialista által kezdeményezett kommunikáció része. A szövegek által megszólítottak vagy szakrális személyek (pl. Isten, Mária, Jézus), vagy maga a betegség (árpa). Frazer pontosan ezt emeli ki a vallás és mágia lényegi különbségeként, hogy amíg a vallási rítusra az 25 Édesapám menjen el, azt es reggel csinálja napfeljőte előtt. Rakjon abroncsot s abból égessen szenet s abból vessenek vizet rézüstbe, s fürösszenek benne. Kellett imádkozni tudod-e erre. Itassanak abból a vízből es, s fürösszenek. Mikor egyszer megfürösztöttek, helyre jőttem. (T. I.) 26 Gyűjtésem során ez idáig még nem tapasztaltam a Balázs Lajos által parapszichológiai jelenségnek tekintett gyógyító ásítást. A specialista ásításának megfigyelése, felfedése további vizsgálatokra ösztönöz. Erről a mélylélektani reflexről lásd bővebben: Balázs 2012: Kicsi koromban nem mertem egyedül aludni, sírtam sokat s akkor elvittek ónt önteni, s akkor kijött valami, hogy mitől félek, mi az, ami miatt sírok sokat s utána azt a vizet, amibe az ónt öntötték, azt kellett inni két hétig, s utána teljesen jól voltam, nem sírtam fel (Z. U.) 28 Az interjúk során gyakori az eltávolító beszédmód használata, miközben a mindennapjaikról nyilatkoznak. E kettősséget leginkább a köztudat teremti meg, az egyházi és a népi értelmezések együttélése. Én nem vagyok babonás [ ] a szájára is tettünk, homlokára keresztet vettünk, kivittük az útra s elöntöttük, hogy az emberek vigyék el. I-nek rengeteget vettünk vizet, s mindig bevált. (D. Cs.) 288

290 Rituális szövegmondások és hiedelemcselekvések Csíkszentsimonban imádás és a kiengesztelés a jellemző, a mágia rendszerint önmagától hat és kényszerítő erővel bír. (Mauss 2000: 61.) Szövegelőadásként mind az ima, mind a ráolvasás időponthoz (reggel, dél, este, éjjel), napszakhoz (napfelkelte, hajnal, dél, naplemente, éjszaka) alkalomhoz (betegség, munka), testtartáshoz (térdelés, összekulcsolt kéz, keresztvetés, kereszt rajzolás), ismétléshez (három, hét, kilenc), valamint szabályokhoz (egymásutániság, szótlanság) kötött. Az imamondás kitüntetett helyei a templom, a keresztút, a temető, a kápolna, az útkereszteződés és utca vége, ahol feszület van elhelyezve. A ráolvasás kiválasztott helye általában a családi ház, az udvar, de lehet valamilyen emberi és természetfölötti térfeleket összekötő/elválasztó határterület is, mező, falu határterülete, küszöb, ajtó vagy ablak. Mindkét rituális szövegmondás testi és lelki állapotokat, viszonyokat és kapcsolatokat befolyásol. Az ima és a ráolvasás közötti eltérés formailag (pl. a ráolvasás szabadabb mondatkezelésében, a közlés egyszerűségében és a beszédstílusra jellemző személyességben), illetve kontextusfüggően eltérő cselekmények (pl. köpdösés) és rítuskiegészítők (pl. elevenen/halott szén alkalmazása) alapján érhető tetten. Individuális aktusként a vallásos-mágikus aspektusai miatt mindkettő a szakrális kommunikáció részét képezi. Az ima nyilvánossága nagyobb (individuálisan és közösségileg is), a ráolvasásoké (helyzetfüggően) kevésbé. A ráolvasás imagisztikus, a vallástól eltérően nincsen önálló intézménye, kiszorul az egyházi legitimizáció alól, egyéni élményekhez, érzelmileg telített tapasztalatokhoz kapcsolódik és a helyiek konszenzusa irányítja. A hosszútávú memóriába vésett imádságokat (pl. az archaikus imákat) a mechanikus szövegmondás és a szövegek alkalomhoz kötöttsége tartja fenn, miközben a szóbeli emlékezet nagyobb teret ad a változtatásoknak, s megfigyelhetjük az idő múlásával jelentkező szövegromlásokat (pl. áldván helyett látván). Walter J. Ong szerint a gondolatok megőrzésének alapja, ha beszéddé könnyen összeálló mnemonikus mintákban gondolkozunk, ha azokat ritmizált, kiegyensúlyozott alakzatokba, ismétlésekbe vagy ellentétekbe, alliterációkba és asszonancokba, visszatérő jelzős szerkezetekbe formáljuk 29 ahogyan az imádság rímelő sorai, ütemhangsúlyos verselése és képeinek szimbolikus tartalma is az emlékezetbe ágyazódást segítik. Az írásbeliség, az írott források felszámolják a memorizálás kényszerét, a tudást visszakereshetővé, bármikor elérhetővé, pontosan felidézhetővé teszik. Elősegítik a fennmaradást és a kötött forma megtartását. Az egyének életterében számos vallásos tartalmú írott szöveg (Biblia, imádságoskönyv, zsoltárok, 29 Fordítás: Nyíri 1998: 45; eredeti szöveg: Ong

291 Sándor Cecília kiadványok, stb.) és az egyház szimbolikus tárgyai (kereszt, szentelt víz, rózsafüzér) vannak elhelyezve. A nyomtatott szövegek, média által közvetített, az interneten olvasott imádságok beépülnek a mindennapi vallásgyakorlatba. A néphitet, népi vallásosságot és egyházi dogmákat is magába foglaló helyi vallás funkcionális. Szabályozza a mindennapi életvezetést és a társadalmi életet. Az egyéni és a közösségi tudás részeként világnézeti és létértelmezési alternatívákat kínál (Soós T. 2002: 109), megalapozza a cselekvéseket. Pragmatikai funkciója előírások, tilalmak és javaslatok formájában körvonalazódik, hiszen választ ad az emberi lét felmerülő problémáira. Része a hétköznapoknak és ünnepnapoknak, meghatározza az átmeneti rítusok szereplőihez való viszonyulást, szabályozza a kapcsolattartást. Az egyén az élettörténetébe ágyazva, az identitása részeként beszél róla, közösségi szinten személyekhez, helyekhez, időhöz kapcsolódik. A hitélet helyének megjelölése eltérő nézeteket formál. Míg Graf Orsolya a hiedelmet a közösségi tudásrendszer részének tekinti, Hoppál Mihály a hiedelemrendszer és a tudásrendszer különállóságát hangsúlyozza (Graf 2001: 16 17). 30 HIEDELEMCSELEKVÉSEK A mágikus hit és cselekedet átszövi az életet a születés pillanatától a halál bekövetkeztéig. Úgy kíséri végig az egyént életútján, hogy életvezetési stratégiájaként a mindennapi életének meghatározó részét képezi. 31 A hiedelem az egyén és a közösség sajátos tudása, a mindennapok része. A hozzá kapcsolódó mágikus eljárások alkalmazásukat tekintve különböző élethelyzetekben vannak jelen. Leggyakrabban a mindennapi életvezetésben kapnak szerepet (haszon gyarapítása, bő termés biztosítása, szerencse megtartása, egészség megőrzése). Megjelennek a kiemelkedő időpontokban (jeles napok, ünnepek, átmeneti rítusok), a kritikus helyzetekben (betegség, rontás, veszteség, 30 Dolgozatom keretében nem tartom vitatandó kérdésnek a hiedelem helyének kijelölését, mert a közösségi tudásrendszer áttekintésére, működésének és funkciójának vizsgálatára törekszem. 31 A hiedelem mint értelmezési és mint cselekvési rendszer alkalmazásának legrelevánsabb területe az egyéni életvezetés, a társadalommal, a transzcendenciával és természettel való kapcsolattartás, a test és a háztartás, a gazdaság integrálása, a szerencse, a munkavégzés eredményességének és hasznának biztosítása, a vallásos élet, a mindennapok, az ünnepek és az emberélet fordulóinak rítusai. (Keszeg 2013: 14.) 290

292 Rituális szövegmondások és hiedelemcselekvések Csíkszentsimonban válság) és a racionális úton nem elérhető célokhoz kapcsolódva (szerelmi varázslás). A tudásanyag és gyakorlat mind a saját tapasztalatok útján, mind a másoktól hallottak révén ismeretes. E cselekvések hol a közösségi rítusok forgatókönyvébe tartoznak és nyilvánosan zajlanak, hol kerülve a publikus szférát, egyéni, individuális jellegűek. A helyiek törekednek a mindennapi sikerek elérésére, a szerencse biztosítására, miközben életüket áthatja a rontással szembeni rendszeres védekezés és a jövő megtudakolásának vágya. A következőkben a megelőző, serkentő, gyógyító, rontó és jósló cselekedetek egy-egy példáját mutatom be. Itt emelném ki, hogy a tipologizálás objektív szempontú, a kutatói megismerés és az átláthatóság igénye szülte. A hiedelmekkel átszőtt valóságteremtés során a tudás nem ekképpen rendszereződik, a mindennapok a szövegek és cselekmények együttes létezésében teljesednek ki. MEGELŐZÉS A megfelelő időben, térben és módon véghezvitt mágikus cselekedetekkel elhárítható az előre láthatóan bekövetkezendő kár. Ez kapcsolódhat kiszabadulási képzetekhez, az újszülött, a kisgyerek, az édesanya és az állatok rontástól való megvédéséhez, a pénzbeli veszteséghez, a betegség, a baj, a szerencsétlenség elkerüléséhez, az elhunytak lelki nyugalmának biztosításához, a hazajáró lelkekhez, a szerencse megtartásához, az újév napjához, a ház tisztántartásához, a szentelményekhez és a gazdasághoz. Így például a keresztelőig tartó hat hetes tisztáltalan állapot 32 átmeneti időszakában a baba kezére kötött vagy az ágyába elhelyezett piros szalag, a csepeszére varrt érem és a nyakába akasztott rózsafüzér védelmet nyújt(hat) az igizés ellen. A párnára hímezett díszes, ezüstszálú keresztet távol tartja az ördögöt. Azonos célt szolgál a kereszt alakban összekötött pólyára, pókakötőre helyezett karikagyűrű. A kereszt szimbóluma visszatér a homlokra rajzolás mozzanatánál. A korommal vagy hamuval való hintés a keresztény liturgia nagyböjt kezdetét 32 A katolikus vallásban a keresztség az első és legfontosabb szentség, mely megnyitja az utat a többi szentségek felé, általa az ember megszabadul a bűnöktől, Isten gyermekévé születik újjá, és eltörölhetetlen jeggyel Krisztushoz hasonlóvá válva az Egyház tagja lesz. ( április 27. ) A rituális megtisztulás szakrális térben, előírások alapján történik: meg kellett kerülje a beteg asszony a babájával az oltárt, vagy ha az oltár hátához nem tudott bémenni, akkor a templomot; háromszor meg kellett a babával kerülje. (B. Z.) 291

293 Sándor Cecília jelző szertartását idézi, hamvazószerdán a pap az oltár előtt a hívő homlokát meghinti hamuval. 33 SERKENTÉS A produktív mágikus gyakorlatok általában a saját haszon gyarapítását szolgálják, így a tejhaszon fokozását, a szerencse elérését, az egyéni boldogulás megteremtését, a szerelmi élet jól bevált stratégiájaként az ellenkező nemű személy megszerzését. Egyet kiemelve, ilyennek számít a hasznot elnyerő szempontjából az állat tejének elvitele, 34 amely ellopott tárgyak révén, illetve a tehéncsorda nyomának felszedésével egyaránt megszerezhető. A. R.-nek a még bocsánattal a szarából es bévitt, de, hogy aztán mit csinált vele, nem tudom, nem hallottam megnyilatkozása a hozzáértő személy technikáját ismerteti. A visszaszerzés két úton lehetséges, vagy az elvivő személy kengyele által (a tehén ordított, tata kiment, ellopta az öregnek a kengyellőjét a harisnyáról, avval megkente, s a tej visszajött) vagy a tejnek a visszaszűrésével (visszaszűrték a pendelybe, s visszajött a tej. Sz. M.) T. I.-t az édesapja arra tanította, hogyha ellopják az állat tejét, akkor forrósítson fel egy vasat, tegye egy zsákba, s azzal addig üsse az istálló padlóját, míg az elvivő személy önként visszajön és így szólal: visszahozom a tejet, csak eppe ne üss tovább. Nem tudunk a tárgy és a személy előzetes érintkezéséről, de az átviteli mágia elve alapján egymástól térben távol levő dolgok kapcsolatba kerülhetnek. Így válik a vas a tejet ellopó személy megtestesítőjévé. GYÓGYÍTÁS A megkérdezettek gazdag tudásanyaggal rendelkeznek mind a gyógynövények megnevezését, begyűjtési-, felhasználási módját illetően, mind a mági- 33 A 4. századtól a hamvazás a nyilvános bűnbánatot tartó, mezítláb, zsákszerű ruhában vezeklők feloldozását szolgálta. A 10. századtól a hamut az előző év virágvasárnapi barkáiból állítottak elő és külön megáldották. ( október 24.) Gyűjtésemben nincs arra utaló adat, hogy a hamu miből származik. 34 Csupán szubjektív nézőpontok alapján tekinthetjük egyértelműen produktív mágiának, mert a kárt elszenvedő szempontjából rontásesetként értelmeződik

294 Rituális szövegmondások és hiedelemcselekvések Csíkszentsimonban kus gyógymódok ismeretét és alkalmazását tekintve. A helyi néphit szerint a betegség oka egyaránt lehet a természetfeletti képességgel rendelkező személyek (igéző ember, román pap 35 ) rontása és a természetfeletti, mitikus lények (a lovakat éjszaka járó szépasszony és a fénycsóvaként, szellemként megjelenő lidérc) hatása. A pszichoszomatikus hatás működésének egyik példája, hogy ha fökönt lófarkával kötik meg vagy kutyatejlapival súrolják, akkor rövid időn belül leszáradhat, de amikor az eresz alá két-három centire elásott húsdarab megrohad, akkor a fökön is eltűnik a kézről: egy olyan zsíros darabocska hússal megkenette, s azt mondja, hogy: Mondd el egy Miatyánkot, egy Üdvözlégyet, s az eresz alá, ahová a csepegőből a víz ásódik belé, áss le egy-két centire. Amikor a hús el fog rothadni, akkor neked fökön nem lesz. Körülbelül egy olyan három hétre, egy hónapra innen nekem az ujjamról eltűnt, de ilyen nagy bog volt, mint a hüvelykujjam, mint egy jó mogyoró. (Sz. M.) 36 RONTÁS A faluban zajló rontásesetek az egyéni és a közösségi diskurzusban is jelen vannak, a helyi társadalom szerkezetét és a személyek közötti viszonyrendszert tükrözik. A megcsináltatás, csinálmány, guruzsmálás okai lehetnek a kívánatostól eltérő párválasztás, a féltékenység, a hűtlenség, a lopás, az értékek fölötti osztozkodás, a bosszúállás, valamilyen károsodás vagy egyszerűen a károsítási szándék. Az átokformulák hangoztatása és a káromkodás a rontás hatásos eljárásainak bizonyulnak. Például a rontás igényével készített tárgy különféle károkat okozhat a megrontandó személy életében. A ruha zsebébe varrt guruzsa olyan erős hatással van a viselőjére, hogy akár halálát is előidézheti: az esküvőruhájába, vőlegényruhájába belé vót varrva a zsebébe valami magyarázza C. V. A kapufelújítás esete azt bizonyítja, hogy a családi élettérben elrejtett összeguruzsolt csomók egészen a megtalálásuk pillanatáig folyamatos károsodást generálnak. A napvilágra kerülő rongydarab magyarázatot ad a történésekre, azért pusztulnak el évek óta a kapun belül a tehenek, mert valaki guruzsát ásott el a bejáratnál. A csomók és kötések mellett rontásra használt mágikus tárgy a tűbe fűzött fekete cérna is. Vannak rontásra 35 A román pap szerepköréről, szolgáltatásainak igénybevételéről, a vele kapcsolatos élményekről és attitűdökről készült szövegkorpuszról, a téma kutatástörténetéről és a hiedelemkör szerkezetéről lásd: Czégényi Ráolvasás betegségre: Sohase látlak többet, menj a csatornavízivel! (K. E.) 293

295 Sándor Cecília különösen alkalmasnak vélt eszközök, de bármely e célra kiválasztott tárgy betöltheti a szerepet. Például egy tyúk ajándékként való felajánlása (ezzel a tyúkkal beviszem az egész életükbe a rosszat) vagy a valamivel való megkínálás. (vagy megkínálnak egy szelet kenyérrel M. M.) JÓSLÁS Igény van az individuális és közösségi létezésre, történésekre való rálátásra, mely a jóslás különféle technikáit (kártya-, kávé-, tenyér jóslás, asztaltáncoltatás, előjelek értelmezése, gombócfőzés, időjárás jóslás, horoszkópolvasás) implikálja. A jóshoz való fordulás gyakori célja a bizonytalan jövő megismerésének, valamilyen tárgy eltűnésének, a betegség, a rontás, a haláleset felfedésének vágya. Így például G.-t fiának rejtélyes halála ösztönözte a jósnőhöz fordulásra, akitől részletes leírást kapott a gyilkosság idejére (egy hónapja), helyére (pincébe vót, két út között) és körülményeire (meg vót kötözve) vonatkozóan. Az éjszakai rablás lezajlására magyarázatot kereső G. T. először a román paphoz fordul, s mivel tudása ez ügyben nem bizonyul kielégítőnek, a népi specialistát, a kártyavető szolgáltatásait is igénybe veszi. Beszámolója arról tanúskodik, hogy a falubeli cigányasszony milyen technikával jósolt: A cigányné kártyát vetett, egy nagy fazakkal, két tyúknak a nyakát kicsavarta s ott hóbortoskodott valamit. A KUTATÁS IRÁNYA A kutatásom elkövetkezendő szakaszában a felgyűjtés, áttekintés, rendszerezés folytatása mellett a helyi társadalom és hiedelmek társadalomnéprajzi vetületű vizsgálatra törekszem. Keszeg Vilmos szerint az egyének (férfiak nők; gyerekek középkorúak idősek) hiedelmei közötti különbségek a biológiai sajátosságokból, a munkavégzésből és a családon, valamint a társadalmon belüli szerepekből fakadnak (Keszeg 2013: 223). Ebből kiindulva kérdésfelvetésként fogalmazódott meg bennem, hogy van-e/mi a különbség a férfiak és nők hiedelmei között. Ez idáig körvonalazódott, hogy a biológiai sajátosságokból, testállapotokból adódóan a nők számára a terhesség, a szülés 294

296 Rituális szövegmondások és hiedelemcselekvések Csíkszentsimonban és a gyermekágy ideje egy különleges periódus. Ők ismerik a magzatelhajtás módozatait, alkalmazzák a születendő gyermek számára, nemére vonatkozó jóslási technikákat és értelmezik a konvencionális jelzéseket. Számos utasítás és tilalom kapcsolódik az édesanya és a gyerek elkülönítésére, másokkal való érintkezésére, térhasználatára és feladatkörére vonatkozóan. A férfiak hiedelemköréhez inkább az állatok, a növények megigézése, annak kivédése, gyógyítása és az agrármágia tartozik. A munkamegosztás, a foglalkozások és hiedelmek kapcsolatáról a jelenlegi kutatás alapján az mondható el, hogy külön csoportba sorolhatóak a hagyományos női és férfi foglalkozásokkal, munkálatokkal kapcsolatosak hiedelmek. A bábamesterség egészen a múlt század közepéig, az egészségügyi ellátás kialakulásáig az idősebb asszonyok feladatköréhez tartozott, speciális ismereteket és kötelezettséget, az újszülött és a gyermekágyas gondozását jelentette. A gyereknevelés mellett a nő feladata leginkább a tűzhely körüli tevékenység, a főzés, a takarítás, a mosás, a gazdálkodásba való besegítés és a baromfik ellátása. A férfiak inkább a publikus szférában mozognak, a családot képviselik, a földműveléshez, az állattartáshoz, a határjáráshoz és piacozáshoz kapcsolódó hiedelmek ismerői. A nemek szerinti hagyományos munkamegosztásban a kizárólagos női munkákhoz, a tipikus férfimunkákhoz és a közös munkákhoz sajátos hiedelmek és rituális cselekedetek kapcsolódnak. A mai társadalomképben a helyiek foglalkozását a szerepek változatossága, a munkakörök sokszínűsége jellemzi, ezért az egykori hiedelemkészlet egy része a beszélgetésekből ugyan rekonstruálható, de már nem aktív. A munkavállalással együtt járó térbeli mozgás és az idegen kulturális sajátosságokkal való találkozás befolyásolja, új tartalmakkal egészíti ki az egyének hiedelemkészletét. Nem utolsó sorban lényeges szempont, hogy a társadalmi korszerkezetet felosztva változik-e, miként változik a hiedelemhasználat életkoronként, életszakaszonként, azaz mi a hiedelmek szerepe az idősek, a középkorúak és fiatalok életében. Az interjúszövegekből az derül ki, hogy a hiedelemképzetek és cselekvések elsajátítása folyamatos áthagyományozódáson, generációk közötti kapcsolattartáson alapszik. Az életszakaszokhoz, akárcsak az emberélet fordulóihoz számos hiedelem kapcsolódik, ezért az életpálya során különféle intenzitással és mértékkel van jelen. A gyermekkorból a felnőttkorba, majd a felnőttkorból az öregkorba való átlépés a mágikus cselekedetekhez való viszonyulás átalakulását eredményezi. Az öregkorra jellemző tapasztalati és speciális többlettudás a közösségen belül státust és presztízst jelent. Bár a különböző generációk más életvilág részesei, a hiedelmeik alapján egy közösségbe tartoznak: szocializációjuk során ugyanazokkal vagy hason- 295

297 Sándor Cecília ló hiedelmekkel találkoztak, fogalomkészletük kisebb-nagyobb átfedésekkel megegyezik. Hasonló a világszemléletük, de a viszonyulásuk különböző. A fiatalabbak gyakorta megkérdőjelezik a történések és magyarázatok igazságértékét, valóságtartalmát. Az ismereteik/nem ismereteik, a kérdésekre adott válaszaik vagy tagadásaik nemcsak generációs szinten változnak, hanem egyénileg, családok, csoportok szintjén is. ÖSSZEGZÉS Az életforma folyamatos átalakulásával megváltozik mind a hiedelemtudás, mind a mágikus gyakorlatok státusa. Jellemző, hogy a mágikus tudásanyag ismert, de a mágikus cselekedet nem olyan gyakorisággal vagy éppen nincs használatban. Így a hagyományos gazdálkodás hanyatlásával az agrármágia funkcióját veszíti, az orvosi ellátással a gyógyító specialisták szerepe átalakul. Az ezoterikus cikkek, horoszkóp műsorok népszerűségével a helyi jósok feladatköre megszűnik. A házasságkötés szentségének fellazulásával a szerelmi mágia módszerei célszerűtlenné válnak. Az életvilág kitágulásával az egyének kapcsolatrendszere megváltozik, a rontás formái elhomályosulnak. Azt viszont hangsúlyozni kell, hogy a változás egyszerre eltűnés és újratermelődés. Ha az alkalom meg is szűnik, a tudás és gyakorlat elveszíti funkcióját, passzívvá válik, a szocializáció, az együttélés, az emlékezés, a róla való beszélés által még hosszú ideig fennmarad. Az életvitel új területeihez például a közlekedés, a médiahasználat, a szabadidő kapcsolódó ismeretek pediglen fokozatosan integrálódnak a hiedelmen alapuló világképbe. Vagyis a technika fejlődésével párhuzamosan egy régebbi kor vallásos- és hiedelemrendszerének elemei is megmaradnak, és az életmódbeli váltásokkal eltűnt mágikus tudás és gyakorlatok helyében az ember folyamatosan újrateremti a maga hiedelmeit

298 Rituális szövegmondások és hiedelemcselekvések Csíkszentsimonban SZAKIRODALOM ASSMANN, Jan 1999 A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest. BALÁZS Lajos 2012 Rituális szimbólumok. Pallas-Akadémia, Csíkszereda. CZÉGÉNYI Dóra 2014 A mágikus erejű pap. Szerepek és helyzetek. (Emberek és kontextusok, 11.) Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár. ERDÉLYI Zsuzsanna 1976 Hegyet hágék, lőtőt lépék. Archaikus népi imádságok. (2. kiadás.) Magvető Könyvkiadó, Budapest. FÉL Edit 1991 A saját kultúrájában kutató etnológus. Ethnographia 102. (1 2) FRAZER, James George 2005 Az Aranyág. (Osiris Könyvtár.) Fordította Bodrogi Tibor és Bonis György. Osiris Kiadó, Budapest. (Eredeti kiadás: 1890.) GRAF Orsolya 2001 A hiedelmek szerepe. In. Pócs Éva (szerk.): Két csíki falu néphite a századvégén. Európai Folklór Intézet Osiris Kiadó, Budapest, HOPPÁL Mihály 1970 Az igézés -hiedelemkör alkotóelemei. In: Népi Kultúra Népi Társadalom IV. Akadémiai Kiadó, Budapest, HYMES, Dell Hathaway 1975 A beszélés néprajza. In: Pap Mária Szépe György (vál., szerk.): Társadalom és nyelv. Szociolingvisztikai írások. Gondolat Kiadó, Budapest, [Eredeti kiadás: 1962.] JÁVOR Kata 1990 Az egyház és népi vallásosság szerepe a paraszti társadalomban In: Hoppál Mihály (szerk.) Magyar néprajz VIII. Társadalom. Akadémiai kiadó, Budapest, KESZEG Vilmos 2013 Hiedelmek, narratívumok, stratégiák. Egyetemi jegyzet. (Néprajzi Egyetemi Jegyzetek, 8.) BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár. 297

299 Sándor Cecília KOVÁCS Éva 2008 Interjús módszerek és technikák. In: Uő. (szerk.): Közösségtanulmány. Módszertani jegyzet. (2., javított kiad.) Néprajzi Múzeum PTE-BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, Budapest Pécs, LOVÁSZ Irén 2002 Szakrális kommunikáció. Európai Folklór Intézet, Budapest. MALINOWSKI, Bronislaw 1948 Magic, Science and Religion. In: Magic, Science and Religion and Other Essays. (Selected, and with an Introduction by Robert Redfield.) The Free Press, Glencoe, Illinois, (Orig. pub ) MAUSS, Marcel 2000 A mágia általános elméletének vázlata. In: Uő: Szociológia és antropológia. Osiris Kiadó, Budapest, NYÍRI Kristóf 1998 Bevezetés. Adalékok a szóbeliség-írásbeliség paradigma történetéhez. In: Nyíri Kristóf Szécsi Gábor (szerk.): Szóbeliség és írásbeliség: A kommunikációs technológiák története Homérosztól Heideggerig. Áron Kiadó, Budapest, ONG, J. Walter 1982 Orality and Literacy. Menthuen, London. ORBÁN Balázs 1991 Székelyföld leírása. (Első erdélyi kiadás.) Európai Idő Kiadó Eurid Kft, Sepsiszentgyörgy. PETI Lehel 2012 A moldvai csángók népi vallásosságának imagisztikus rítusai. Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár. PLATVOET, Jan G The Definers Defined: Traditions in the Definition of Religion. Method & Theory in the Study of Religion II. (2) PÓCS Éva 1968 Szem meglátott, szív megvert. Magyar ráolvasások. (Prométheusz Könyvek, 11.) Helikon Kiadó, Budapest Néphit. In: Dömötör Tekla (főszerk.): Népszokás, néphit, népi vallásosság. Folklór 3. (Magyar Néprajz, VII.) Akadémiai, Budapest, Szócikkek egy mágiaenciklopédiához. Ethnographia

300 Rituális szövegmondások és hiedelemcselekvések Csíkszentsimonban SOÓS Tímea 2002 A rontáshiedelmek működtetése válsághelyzetekben. In: Szikszai Mária (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 10. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, TAKÁCS György 2001 Aranykertbe aranyfa. Gyimesi, hárompataki, Úz-völgyi csángó imák és ráolvasók. Szent István Társulat, Budapest. TÁNCZOS Vilmos 1999a A moldvai archaikus népi imák élettere. In: Uő: Csapdosó angyal. Moldvai archaikus imádságok és életterük. (Krónika Könyvek.) Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, b Moldvai csángó archaikus népi imádságok. Archetipikus szimbolizáció és élettér. Doktori értekezés. Kolozsvár. TYLOR, Edward B Primitive Culture: Researches into the Development of Mythology, Philosophy, Religion, Art an Custom. I II. John Murray, London. VÁRI András 1988 Misszionáriusok a csónakban. Antropológiai módszerek a társadalomtörténetben. Akadémiai Kiadó, Budapest. VÖRÖS Miklós FRIDA Balázs 2004 Az antropológiai résztvevő megfigyelés. In. Letenyei László (szerk.): Településkutatás. Szöveggyűjtemény. L Harmattan, Budapest, WHITEHOUSE, Harvey 1995 Inside the Cult: Religious Innovation and Transmission in Papua New Guinea. Oxford University Press, Oxford. ZSIGMOND Júlia 2014 A kalotaszentkirályi reformátusok vallásossága tárgyaik tükrében. Négy asszony lakásának szakrális tárgyegyüttese. In: Keszeg Vilmos (szerk): Folyamatok, szövegek, események. A kolozsvári Hungarológiai Tudományok Doktori Iskola tanulmányai. Egyetemi Műhely Kiadó, Kolozsvár,

301 Sándor Cecília ADATKÖZLŐK NÉVJEGYZÉKE Monogram Nem Születési év Felekezet Cs. D. férfi 1998 római katolikus F. U. nő 1995 római katolikus K. E. férfi 1996 római katolikus I. P. férfi 1994 római katolikus O. K. nő 1994 római katolikus Cs. Gy. nő 1993 római katolikus B. D. férfi 1993 római katolikus Z. U. nő 1993 római katolikus I. H. férfi 1992 római katolikus E. D. nő 1991 római katolikus N. U. nő 1991 római katolikus V. N. nő 1991 római katolikus E. E. férfi 1989 római katolikus M. M. férfi 1989 római katolikus T. F. férfi 1989 római katolikus E. Gy. nő 1987 római katolikus T. M. nő 1987 római katolikus D. Cs. nő 1985 római katolikus V. D. nő 1985 római katolikus M. N. férfi 1985 római katolikus N. L. nő 1984 római katolikus G. I. nő 1980 római katolikus D. L. nő 1976 római katolikus Ny. Á. nő 1974 római katolikus Sz. T. férfi 1974 római katolikus T. I. nő 1971 római katolikus V. Cs. nő 1971 római katolikus F. L. nő 1969 római katolikus D. I. nő 1967 római katolikus K. Z. nő 1967 római katolikus U. J. nő 1965 római katolikus D. E. nő 1964 római katolikus Sz. M. férfi 1963 római katolikus T. B. férfi 1962 római katolikus 300

302 Rituális szövegmondások és hiedelemcselekvések Csíkszentsimonban Monogram Nem Születési év Felekezet Sz. P. férfi 1961 római katolikus V. D. férfi 1960 római katolikus K. J. nő 1959 római katolikus Gy. B. nő 1957 római katolikus L. P. nő 1957 római katolikus L. T. nő 1955 római katolikus S. M. nő 1955 ortodox G. J. férfi 1954 római katolikus L. I. férfi 1954 római katolikus S. L. férfi 1954 ortodox F. J. nő 1953 római katolikus I. M. férfi 1948 római katolikus I. O. nő 1948 római katolikus D. P. férfi 1945 római katolikus B. A. nő 1944 római katolikus J. S. nő 1943 római katolikus K. M. nő 1943 római katolikus S. N. nő 1943 római katolikus K. S- nő 1942 római katolikus A. D. nő 1940 római katolikus B. A. nő 1940 római katolikus I. T. nő 1940 római katolikus C. V. nő 1939 római katolikus C. S. férfi 1938 római katolikus D. F. nő 1935 római katolikus P. B. nő 1935 római katolikus D.M. nő 1936 római katolikus A. T. nő 1933 római katolikus K. A. nő 1932 római katolikus Gy. B. nő 1930 római katolikus M. B. nő 1930 római katolikus Sz. G. nő 1927 római katolikus I. Z. nő 1921 római katolikus L. G. nő 1919 római katolikus 301

303

304 TATÁR ERZSÉBET-TÍMEA A KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS NARRATÍV TECHNIKÁI AZ ERDÉLYI MAGYAR LÁNYOK IFJÚSÁGI FOLYÓIRAT ARANYSZÁLAK ROVATÁBAN * Az Erdélyi Magyar Lányok ifjúsági folyóirat a kolozsvári Marianum Római Katolikus Leánynevelő Intézet 1 kiadásában jelent meg között. A fiatalság nevelésében, művelésében rejlő rendeltetése * A dolgozat megírásához szükséges anyagi támogatást a Humánerőforrás-fejlesztési operatív program és az Európai Szociális Alap biztosította a Minőség, kiválóság, transznacionális mobilitás a doktori kutatásban POSDRU/187/1.5/S/ projektből. 1 Az között működő előkelő leányintézet az ország minden tájáról, nemzetiségre és felekezetre való tekintet nélkül fogadta a tanulókat az elemi és polgári iskola vagy leánygimnázium különböző tagozataira: egyéves női kereskedelmi szaktanfolyam, hároméves női felsőkereskedelmi iskola, háztartási iskola, ipariskolai tanfolyam, tanítóképző, tanárképző, zenetanfolyam. A tanórákon kívül önképzőkörök (Szent Erzsébet önképzőkör), az Oltáriszentséget és a Mária-tiszteletet elmélyítő körök (Oltáregyletek, Szívgárda, Kisebb Leányok-, Nagyobb Leányok Mária Kongregációja, Hölgy Kongregáció), kórus (Szent Cecília énekkar) és színtársulatok keretében biztosították a kulturális nevelést. (A 20. századi iskolai színpadi kultúráról lásd Bodó 2013, 2014.) A világi tanárok és paptanárok, illetve a Miasszonyunkról elnevezett Szegény Iskolanővérek segítségével megvalósított marianista leánynevelés és oktatás mindmáig sajátos szellemiség képviselője (Az iskola történetét átfogó munkák: Rajka 1927, Veidinger 2008, Sas 2011, Orosz 2013). 303

305 Tatár Erzsébet-Tímea és működtetésének sajátosságai szempontjából jól illeszkedik a két világháború közötti egyházi felekezetek által kiadott (és akár nem kifejezetten felekezetinek szánt) lapok sorába. Az ifjúság számára jelent meg Kolozsváron a református jellegű Fölfelé. Az erdélyi magyar ifjúság, diákság lapja (1921. február május), a Remény. Szépirodalmi és tudományos folyóirat ( ), Ifjú Erdély ( ). Unitáriusok szerkesztésében jelent meg a Kévekötés ( ) ifjúsági lap, zsidó jellegű volt az Ifjú Kelet (1922), katolikus szellemiségű a Jóbarát. Irodalmi és tudományos folyóirat az ifjúság számára ( ). 2 Különösen a kisebbségi léthelyzetben a sajtó az iskolák és az egyházak mellett a magyar közművelődés fontos tényezőjévé vált (Győrffy 2014), azt is mondhatjuk, hogy a sajtónyilvánosság vált az önszervező társadalom legfőbb belső hatalmává (Cseke 1992). A két világháború közötti romániai magyar sajtó 15,08 %-át az egyházi és vallásos lapok képezték, arányuk a szaklapokét is meghaladta (14,67 %). Ezek közül néhány még a háború előtti évtizedekből az egyházak, illetve felekezetek központi lapjaiként jelentek meg: a Katholikus Világ között, a katolikus Hírnök között. 3 Az első világháború után indítanak magyar nyelvű hitbuzgalmi lapokat a kisegyházak és a terjedő szekták (Dávid 2000b: ). 4 A katolikus sajtó közéleti szerepét már az első világháború előtt is hirdették, közismerten Bangha Béla, akinek koncepciója szerint a sajtó a közélet irányítója, az eszmék végiggondolásának színhelye, ahol egy szellemi irányzat programjának a napi problémákra való alkalmazása zajlik, ahol az összehordott gondolati kincset a széles nyilvánosság elé tárják, tehát megbeszélési fórum, parlament (Kiss 2001: 153). Majláth Gusztáv Károly püspök is az eszmeterjesztés médiumaként ismeri fel a sajtót: A katolikus nevelés kiegészítője a katolikus sajtó. Enélkül, mondotta a Pázmány Egyesületbe való belépésekor, meg nem élhetünk, prédává lesznek elveink, szabadságunk, függetlenségünk. Katolikus 2 Nem felekezeti lapok közül kiemeljük: Az Ifjú Proletár (1921) a munkásréteg fiataljaihoz szólt, az Erdélyi és Bánáti Ifjúmunkás Szövetség központi lapjaként az Ifjú Gárda (1922), az Ifjúmunkás (1922, ban Bukarestben. 3 A két világháború közötti erdélyi katolikus sajtóról lásd Marton Dávid Gyula Monoki István adatai alapján kimutatja, hogy az 1918-as történelmi változás után a Romániához csatolt Erdély, Bánság és Partium területén a háború előtt megjelent 101 időszaki sajtótermék közül 80-nak sikerült töretlenül folytatnia megjelenését 1919-től. Abban az évben 26 új lap indul, 1920-ban 39, 1921-ben 68, ami a sajtó folyamatos gyarapodását, egyben szakterület és jelleg szerinti további rétegződését is mutatja. (Dávid 2000b: ) Az irodalmi, művelődési és tudományos lapok legnagyobbrészt a háború után indulnak meg, s részarányuk a 22 év összlapterméséből 17,50 % (ebből 9,03 % a szépirodalmi, 3,25 % a tudományos, 5,22 % a művészeti lap). (Dávid 2000b: 365) Lásd még: György

306 A közösségépítés narratív technikái hírlapirodalom nélkül eszméink nem hódítanak, csak tengődnek. (Biró 1940: 90.) A kisebbségi léthelyzetben az ifjúsági folyóiratok új rendeltetését kifejezően világítja meg Bodó Márta a Jóbarát-antológiát kísérő tanulmányában: kísérlet a csüggedtség legyőzésére (Bodó 2013). Kutatásom egy olyan rovatra koncentrál, mely az eszméknek nem csupán terjesztésére, de azok megvitatására is keretet nyújtott: iskolai és magánéleti tapasztalatokat tárt az olvasó közönség elé, és a személyes vélemények, benyomások megfogalmazására kérte fel és ösztönözte a közönség tagjait. 5 Célja egyben eszköz is volt: az interaktív kommunikáció útján épített közösséget. 6 Ebből kifolyólag írásom esettanulmány jellegű: a nevében a fiatalság egy rétegéhez/ről szóló, de, mint kiderül, nemcsak lányok által olvasott folyóirat esetében vizsgálom azt, hogy miként tartott kapcsolatot az olvasókkal, hogyan szervezett egyfajta közösséget, milyen identifikációs szerepe volt, milyen identitásformákat generált. Az Aranyszálak állandó rovat jellegének köszönhetően e kérdések a szerkesztői intenciók és az olvasói reakciók szemszögéből, a diskurzuselemzés módszerével, egyaránt vizsgálhatók. A rovat szövegeinek tartalomelemzése révén megvilágíthatók azok a szimbólumok, toposzok, kulturális elemek, magatartásminták, melyek a diskurzus(ok)nak alávetve, 5 Lásd Jürgen Habermas megállapításait arról, hogy az újság- és folyóirat-szerkesztőségek, a rádió- és televízió-állomások kínálta levelezési párbeszédbe való bekapcsolódás a levélben való személyes érintkezés szokását váltja fel, és a tömegközlési eszközök a személyes bajok és nehézségek átvállalóiként, segítségnyújtási szaktekintélyként ajánlják magukat: bőséges mennyiségben nyújtanak alkalmat az azonosulásra a nyilvános bátorítási és tanácsadási szolgáltatás rendelkezésre álló készletéből, a magánszféra valamilyen regenerálását tűzve ki célul. [ ] A nyilvánosság bizonyos mértékben magába szívja az egyéni egzisztencia problematikáját, s a nyilvános fórumok felügyelete alatt, ha nem is intézi el, de legalább kiteregeti. (Habermas 1999: 255.) 6 John Dewey kommunikáció-szemléletét hasznosítom, az ő megközelítésében a kommunikációnak a társadalmi integráció és a szolidaritás érdekében való felhasználásának kérdése a fontos. A kommunikáció integráló hatását emeli ki, közösségépítő képességét. A dialógusra épülő társadalmi kohéziót a párbeszédekben létrejövő konszenzusok létrejötte, a közös megértés kialakulása segíti elő. A kommunikáció terminusát kettős értelemben használja: mint közlés/közvetítés és a kommunikáció mint rituálé értelemben. Az intellektuális elvárások, szükségletek összhangba hozását, mindezek közlését, közvetítését Dewey szerint a napilapok látják el, vagy legalábbis nekik kéne ellátniuk. (Pászka 2009: 33.) A kommunikáció társadalmi cselekvés, amely létrehozza, fenntartja, működteti a társadalomban a jeleket, szimbólumokat, rituálékat, dialógusokat (Pászka 2009: 35). 305

307 Tatár Erzsébet-Tímea illetve az(oka)t meghatározva, 7 hozzájárulnak az én megkonstruálásához, a közösségi sajátosságok meghatározásához, a közösség szöveg általi (narratív) reprezentációjához. 8 AZ ERDÉLYI MAGYAR LÁNYOK IFJÚSÁGI HAVI FOLYÓIRAT november december 20. között jelent meg a szünidei hónapok, július és augusztus kivételével havonta 15-én, között havonta kétszer, 15-én és 30-án, között hetente, 12, 16, 18, 20 vagy 22 oldalszámmal. Alapítója és szerkesztője Kende János. 9 Kiadó: Marianum. Nyomda: Minerva Rt, között Szent Bonaventura, között a Providentia, között Lengyel (&Mayer). Mellékletei: 1921/ : id. Xántus János: Erdély földje képekben; ban Leány Színház füzetsorozat; 1927-ben a nyári szünidő vasárnapjain Erdélyi Magyar Lányok Ifjúsági Melléklete. A lap megjelenése, terjesztése előfizetéses rendszerben működött, 1931-ben bekövetkezett megszűnését gazdasági válság okozta. Rovatai, a VI. évfolyam ( ) első lapszámában közölt tartalomjegyzék szerint, a következők voltak: I. Bevezető sorok ünnepi megemléke- 7 Az intenciók meghatározzák a történetmondás motívumait és beszédmódját, a diskurzus milyenségét. Ez fordítva is igaz, vagyis a motívumokról és a diskurzus jellegéről következtethetünk az intenciókra, implicite a perspektívára. [ ] Maga a diskurzus telíti meg a kiindulópont és a cél közötti teret különféle elemekkel, a megfelelő motívumokkal, amelyek végül is felépítik a narratívát. (Ilyés 2013: 46.) 8 A szöveg minden esetben kontextusának, egy adott időszak kultúrájának, rétegkultúrájának, társadalmának, társadalmi csoportjának a lenyomata. (Ilyés 2013: ) A szövegekkel való munka pedig a narratológia szemléletét hívja elő, melynek segítségével a szövegen belüli és kívüli jelentéseket, a jelenség és reprezentációnak természetét és struktúráját értelmezhetem. (Ilyés 2013: 47.) 9 Kende János (Gyulafehérvár, szeptember 26. Kolozsvár, június 26.) az iskolaalapító Hirschler Józseffel társszerkesztésben adták ki a Művészeti Szalon című szemlét ( ) (Balogh 1991: ). A Marianum különböző tagozatain magyar, német és francia nyelvet tanított 1911-től. 10 A Providentia nyomda a Marianum épületében január 15-től január 28-ig működött Kende János paptanár irányításával. (Sas 2011: 64) Itt nyomtatták 1924 februárjától a Marianum hitbuzgalmi havi közlönyét is, a Csergő Benedek által szerkesztett Mária Kongregációt

308 A közösségépítés narratív technikái zések; II. Irodalmi, művészeti természettudományi föld- és néprajzi leírások; III. Költemények; IV. Elbeszélések, regények, karcolatok; V. Oktató, mulattató közlemények; VI. Háztartás; VII. Irodalom. Könyvismertetések; VIII. Nyiló rózsák (Költemények. Elbeszélések, rajzok); IX. Színház / Bélyeggyűjtés; X. Aranyszálak, Tarka krónika, Háztartás, Bölcsek könyve, Fejtörő, Pályázatok, hirdetések, Szerkesztői üzenetek minden számban. A szerzők közt találjuk a katolikus egyház képviselőit, illetve költőket, írókat, mint például: Bányai László, Bitay Árpád, Dsida Jenő, Kolozsvári Grandpierre Emil, György Lajos, Szemlér Ferenc. Több rovat is, például az irodalmi szárnybontogatást szorgalmazó Nyíló rózsák, a Háztartás, a Fejtörő rovat, a különböző témában meghirdetett pályázatok, az olvasók alkotásait várta és közölte. A beküldött levelekre, alkotásokra a szerkesztői válasz, reflexió az Aranyszálak és a Szerkesztői üzenetek rovat hasábjain volt olvasható. Az olvasókkal való kapcsolattartása révén e két rovat szoros intertextuális kapcsolatban van egymással. A következőkben az Aranyszálak rovat közösségépítő- és szervező szerepét vázolom. 11 AZ ARANYSZÁLAK MINT KÖZÖSSÉGI FÓRUM A rovat az iskolai élet mindennapjairól, és az iskolapadból már elballagott növendékek sorsának alakulásáról kívánta tájékoztatni az olvasóközönséget. 11 Tisztában vagyok azzal, hogy a források értelmezése egy olvasat, hogy az olvasottak értelmezésében mélyen meghatározottak vagyunk. Ha lassan is, de mindannyian arra a meggyőződésre jutunk, hogy a valóban megesett tényt, a való élet viszonyait a vizsgált korszakban voltaképpen nem ismerjük, hiszen egy közéjük és közénk tolakodó torzító üveg alatt ami nem egyéb, mint a róluk hírt adó források olvasata szemléljük őket. Ezért hajlamosabbak vagyunk inkább e tények elbeszélésmódjára figyelni, azaz inkább magát a nyomot, mint a tényt vizsgálni. (Duby Lardreau 1993: 78) Georges Duby a történészek munkáját is meghatározó korszak szemléletéről írja:...bármennyire különbözzék is az egyik történész a másiktól, akár minden tekintetben, ha ugyanegy korban tevékenykednek, alapvetően mégis ugyanazokat a kérdéseket teszik fel, ugyanazokat a témákat kutatják (még ha egymástól egészen eltérő korszakokat kutatnak is). Az azonos korszak érdekközössége felülkerekedik az összes többi tényezőn. (Duby Lardreau 1993: 43) 307

309 Tatár Erzsébet-Tímea Az ismertetett intézményi események között szerepeltek a hivatalos iskolalátogatások, ünnepélyek műsorai, lelkigyakorlatok időpontjai, az érettségizett diákok eredményeit szemléltető statisztikák, az önképzőkörök gyűléseiről, tisztségeiről, működéséről szóló jelentések, farsangi előadásokról, iskolakirándulásokról, karácsonyi, húsvéti ünneplésről szóló beszámolók stb. A személyes életről szóló tudósítások a családi élet, munka és szabadidő eseményeit ölelték fel. Mindezen közlések, a lap nyújtotta közös élményként, egyben az olvasóknak egy virtuális közösségbe szervezését is szolgálni hivatottak. Maga a levélírás gesztusa a közösségi életbe való bekapcsolódás eszköze, célja, aktusa, általa történt meg és vált láthatóvá, követhetővé az Erdélyi Magyar Lányok társadalmába való beágyazottság 12. Az interaktív kommunikáció lényege ez a véleménycsere, melynek révén a magánemberek gyűjteménye (olvasó) tömegből (levelező) közönséggé válik, a véleményeket nem csupán befogadó, hanem azokra válaszoló, azokat befolyásoló, alakító személyek körévé (vö: Habermas 1999: 345), szubkulturális csoporttá. 13 A rovat narratívumai jelentéskonstrukciós és identifikációs aktusok, az én megkonstruálásának aktusai. A tartalom- és diskurzuselemzés módszerével felfedhető az EML közösségének narratív megalkotása, végigkövethető a kollektív emlékezet termelésének folyamata. Kérdéseim: milyen diskurzusok mentén szerveződik az Erdélyi Magyar Lányok virtuális közössége, melyek e közösség sajátosságai? Feltételezésem, hogy amint a nemzeti kultúra narratívája által válnak az emberek a nemzetnek mint elképzelt közösségnek (Benedict Anderson) részeseivé, így az ifjúsági folyóirat olvasói a lap interaktív rovatában forgalmazott sajátos, a közös iskolai emlékeken és azoknak a jelenben (a jövőért) történő ápolásán alapuló kultúra narratívája által válnak az Erdélyi Magyar Lányok elképzelt közösségének részeseivé. (vö: Ungvári Zrínyi 2007: 73) 12 Az egyénnek a társadalomba való beágyazottságáról lásd Granovetter Vályi Gábor Paul Hodkinson (2002) szubkultúra-definíciójára hivatkozva vonja le a következtetés, hogy az egy szubkulturális csoportba tartozásnak nem feltétele a tagok személyes ismeretsége, az egymással közvetlen kapcsolatba kerülése. Annál inkább, ha 1. megtaláljuk náluk a közösség által kiformált többé-kevésbé konzisztens ízlés- és értékvilágot, 2. az egyének e csoport tagjaként azonosítják magukat, a szubkultúrához tartozás identitásuk része, 3. szabadidejük jelentős részét töltik szubkulturális tevékenységekkel, s társas kapcsolataik is e körből kerülnek ki, 4. rendelkeznek autonóm, a mainstream kulturális iparágaktól független kereskedelmi és médiacsatornákkal (Vályi 2007: 56)

310 A közösségépítés narratív technikái A FOLYÓIRAT ÉS ROVAT PROGRAMJA A folyóirat szerkesztői programja egy, a közös iskolai múlt és a folyóirat hasábjain közölt cikkek, mint közös emlékek által összefűzött virtuális közösség megteremtése. Jól tükrözi ezt az I. évfolyam végén megfogalmazott további program jelzése: 14 Emlék és összekötő kapocs! Az Erdélyi Magyar Lányok lapja az I. évfolyamon át is ezt a két fogalmat akarta megvalósítani; hogy legyen kedves emléketek és legyen a sziveteket a szeretet finom szálaival összekapcsolótok. A jövőre még nagyobb igyekezettel törekszik hasznos szórakoztatástokra, vezetésetekre, hogy annál inkább minden elbeszélés és cikk az emlékek édes rózsája legyen. (Szerkesztő bácsi: Az első határkőnél június 15. oldalszám nélkül) Az emlék, jelen esetben az iskolás emlék: kulcsszó, benne a történelemre vonatkoztatás jelenik meg. A történelemmel [ ] kapcsolatba hozott tárgy ebből a kapcsolatból nyer kultikus értéket. (Marosi Ernőt idézi Gyáni 2007: 74.) A folyóirat interaktív rovata az emlékezés alapításának színtere, az olvasóknak a rovatban megvalósuló kapcsolattartását a szerkesztői elgondolások szerint az közös a cél vezérli, hogy a jelen megőrződjék a kulturális emlékezetben és ezzel folyamatosan biztosítottá váljon a kollektív identitás. A jelenre tehát mint a majdani múltra tekint az előretekintő emlékezés érhető tetten e szerkesztői elgondolásban (vö: Assmann 2004: 167). Az Aranyszálak rovat retorikai szempontból is a leghangsúlyosabb szolgálója ezen eszme, a közös múlt és emlékek által összekapcsolt közösség hirdetésének. A rovat címe bizonyára emlékversből ihletődött, a barátokat összekötő aranyfonal motívumra épülő emlékversek közül egyet ragadok ki szemléltetésül: A barátság aranyfonal, Mely ha egyszer elszakad, Össze lehet ugyan kötni, De a nyoma megmarad. 15 Az aranyszálaknak a folyóirat számaiban gazdag jelentésmezeje alakul ki: a sziveteket a szeretet finom szálaival összekapcsoló; sziveket és lelkeket összefogó kapcsolat; a lány sziveket összefűző testvériség arany szálai; Szeretettől csillogó arany szálak fűzik valamennyi volt növendékünk nevét az 14 A korabeli nyomtatott kiadványokból és a folyóiratból felhasznált részleteket betűhíven közlöm. 15 Aranyosszéki adat, 1970-ből. Keszeg Vilmos több változatát közli (Keszeg 1991: 175). 309

311 Tatár Erzsébet-Tímea emlékezet örökzöld fájához; a szeretet melegéből szövődő aranyszálak; az erdélyi magyar lányok szivvilágának összekötő kedves aranyszála; igazi gyermeki szeretetből, erős ragaszkodásból fakadó aranyszálak szövődtek most újra stb. Ezzel együtt folyamatosan körvonalazódik a barátság szálainak társadalmi kihatása is: a szerkesztő szövegei szerint egy iskola generációit fűzi közösségbe, 16 a magyar iskolák növendékeit fűzi egy közösségbe, 17 a növendékek családját fogja egybe, 18 az olvasótábor egészét tartja össze. 19 Az Erdélyi Magyar Lányok közösségéről a lapszámok során körvonalazódik, hogy tagjai 16 Aranyszálak a szeretet édes kötelékei! Fonódjanak erős öleléssel a szivek köré, hogy azok, akik a csöndes iskolafalak közül az élet keményebb iskolájába távoznak, lélekben soha tőlünk el ne szakadjanak. (1921. június ) 17 A diadalmas diákéletet megszépitő szeretetnek és testvériségnek arany szálai. Milyen szép volna, ha minden intézetből ideröpülnének az ilyen szeretet szálak. Mert e rovat nemcsak a Marianum növendékeinek van kizárólag fenntartva. Egymáshoz akarja fonni az összes magyar intézetek leány-ifjúságának szivét, a rövid, távirat szerü jelentések kapcsán. (1920. november ) 1926 szeptember 1927 júniusa közötti lapszámokban külön rovat futott Marianum. Egy szív egy lélek címmel. A rovatban begyűjtött növendékek névsorát, lakcímét, életrajzi adatait az 1927-ben kiadott Emléklapok a Marianum történetéből című kötetben közölték, lásd Rajka 1927: A rovatindító sorok: Marianumi Testvérek! Állandó rovatot illesztünk be az EML hasábjai közé, hogy rövid mondatokba szoritva mindent elmondjunk, ami a Marianumra és a vele kapcsolatos dolgokra, a régi növendékekre és életük közleményeire vonatkozik. Az összes növendékeket felkutatjuk, hogy ezzel a rovattal kapcsolatot teremtsünk az intézet és a volt növendékek között. Felkérünk azért minden marianumi testvért, hogy egy levelező lapon közölje legalább a cimét. (1926. szeptember ) 18 A Szociális Misszió Társulat évi július 20.-án a kongresszus alkalmával gyülést tartott, amelyen Sándor Imre hittanár ajánlata folytán kimondották, hogy az EMLat, mely hivatva van a leánylelkek útján a magyar családok között a szellemi és lelki kapcsolatot megteremteni, a szociális misszió szervezetei útján a legmesszebb menő rétegekben fogja elterjeszteni. A lelkes inditványt Kegyelmes Főpásztorunk magáévá tette és felkérte a Szociális Misszió összes szervezeteit,»hogy ezt a lelkes ifjúsági lapot, mely közleményeivel mindig magas szinten jár és hangjának szeretetteljes melegségével meghódította teljesen a leánylelkeket, fogadják szerető munkakörükbe«. (1923. október ) 19 Manapság az EML minden leányos ház asztalán megtalálható. Ez a folyóirat fűzi össze a magyar leányifjúság szivét-lelkét egy nagy közösségbe. Olvasásánál érzi mindenki, hogy az EML-ban eleven, friss erő lüktet, mely szebbé, varázsosabbá teszi az ifjúság tavaszát; delejes áram indul ki az EML-ból és áthatol a leányifjúságon, mindenütt éltetve, gyujtva, munkára tüzelve. Titkos, lappangó erők pattannak ki belőle, melyek szellemi érintésein megérzik, hogy csupa erő és igazi élet. (Szerkesztő bácsi: A negyedik határkőnél köszöntő) 310

312 A közösségépítés narratív technikái nem csupán erdélyiek, 20 és nem csupán lányok. 21 A közösségi lét nem ismer korhatárt, 22 végzettségtől, foglalkozástól függetlenül fogadja olvasói körébe a személyeket. 23 Az Aranyszálak rovatot a következő képpel indítják útjára: Ha illusztrációkkal jelennék meg a lap, a legszivesebben Klotho alakját rajzolnám ide a párkák közül, ülő helyzetben, arany kender rokkával, hogy fonja a lány sziveket összefűző testvériség arany szálait. Köréje sok-sok lánynevelő intézetet vázolnék, melyekből a végzett növendékek serge igyekszik az élet útjain el. De elillanásuk előtt Klotho szivükhöz köti fonalának arany szálait. Igy köti össze egy-egy intézetnek múlt, jelen és jövő generációját, hogy el ne szakadjanak végleg a helytől, melynek emlékei örökké ott zsongnak a lelkükben fiatalos, eleven erővel s amelynek tanulmányukat, kulturális mivoltukat köszönik. (1920. november ) A szerkesztői és olvasói diskurzusoknak e múlt, jelen és jövő generációit közösségbe építését szolgáló elemei a közös múlt, közös emlék, közös jelen, és közös kultúra. A közös reprezentációkat felmutató narratívumok azáltal képezik a közösség önépítésének eszközét, és biztosítják a csoportkohézió megalapozását, hogy olyan támpontokat szolgáltatnak, amelyek segítségével az egyes tagok jelentéseket fedeznek fel a saját életükben (Ungvári Zrínyi 2007: 72). Az olvasók leveleiben visszaköszönnek a fent idézett szerkesztői szöveg motí- 20 Temesvár József. zárda V. gimn. Karácsony előtt már bizony szomorkodtam, hogy Ti is elfeledkeztetek rólam. De vannak még, hála Istennek, kedves csalódások is! Annál jobban örültem a hosszu levélnek, mikor megtudtam a hallgatás okát. Első a kötelesség. Legnagyobb sajnálatomra a lap cimét már nem változtathatom meg. Eddig is beleértettem a cimbe minden magyar leányt, akár Erdélyben lakik, akár a Bánátban, de most mindig külön fogok Rátok gondolni.ti vagytok az én drága gyöngyeim! Szives üdvözlet mindnyájatoknak. (A szerkesztő üzenetei január ) 21 Janick Grete (Lovrin) Margitnak öccse a Karcsi szintén nagyon buzgón olvassa a kedves lapot s szintén kedveli, amit csodálok, mert a kis haszontalan nem ad sokat a lányokra. (1925. február ) 22 [ ] Nekünk is leghőbb kivánságunk, hogy a kis lányoknak is indítsunk egy lapot. Addig is, míg az anyagiak megengedik, a kisebbek olvashatják a Bob és Teddit-t, az nekik készül. Ami késik, nem mulik. Üdvözlet. (A szerkesztő üzenetei február ) 23 Kedves Leányok! Az uj esztendőben a szeretet hangján szólok hozzátok és buzditalak az Aranyszálak további szövésére. Ez a rovat tisztán csak a ti rendelkezésetekre van a lapba illesztve. Küldjetek be minél több beszámolót. Irányitást is akarunk adni a beszámolók elkészitéséhez, azért F. Vadnai Hermin irónő leveléből ezeket a tanácsokat vesszük át:»az Aranyszálak hü korképet ad Erdély mai leány-életéről, azért kedves olasóinkat arra kell figyelmeztetnem, hogy a külsőség itt mennyire nem fontos. Végzettség, foglalkozás, életmód és a kitüzött cél legyen a bemutatkozás veleje; elért eredmények, siker és ha ugy volna még balsiker is a beszámolók tárgya.«(1930. január ) 311

313 Tatár Erzsébet-Tímea vumai: Kilner Cunci (Beius).»Egy uj barátnővel sokasodott az EML tábora. Alig egy pár hónapja járatom e lapot s már is nagyon megkedveltem. Nagyon tetszik az Aranyszálak rovata. Ez nagyon családiassá teszi e lapot. Kérem a Szerkesztő bácsit, juttasson egy kis szálacskát hozzám is. Becses értékként fogom őrizni és tovább fonni. Ugy igyekeznék, hogy ezek a kedves szálak eljussanak Erdély minden zugába, hogy minden erdélyi magyar leány szeretete rokkáján fonja tovább ezeket a szálakat. Hány magyar sziv forrt egybe az aranyszálak utján [ ].«(1931. február ) A szociális reprezentáció elmélete szerint a csoporttagok kommunikációjában a korábban ismeretlen, jelentés nélküli cselekedetek, tárgyak, események vagy fogalmak a csoport számára ismerős, jelentésteli reprezentációkká alakulnak, a csoport társadalmi valóságának részévé válnak (László 1999: 132). Milyen az a társadalmi valóság, mely az olvasók párbeszédében a szociális reprezentációk által megteremtődik a tagok számára fogalmazhatjuk meg ismét a kérdést, melynek kutatására vállalkoztunk. A továbbiakban ezt világítják meg a szerkesztői és olvasói narratívumok. AZ ERDÉLYI MAGYAR LÁNYOK KÖZÖSSÉGE A ROVAT NARRATÍVUMAINAK TÜKRÉBEN A következőkben azokat a sajátos kulturális értékeket, 24 eszméket, személyiségbeli tulajdonságokat, magatartásmódokat, szabadidős tevékenységeket, olvasmányokat, attitűdöket világítjuk meg, amelyek a szerkesztő és az olvasók számára az Erdélyi Magyar Lányok közösségének tagjait generációs egységbe fogja, s mint ilyet, jellemzi. Az azonosság reprezentációi, az identitást jellemző gondolkodásmód és értékrendszer sokszor a másság reprezentációival szemben fogalmazódnak meg. (vö: Ungvári Zrínyi 2007) Egy női világ, az adott korszakra jellemző női életpálya a maga lehetőségeivel sejlik föl a folyó- 24 Az érték társadalomtörténeti és szociológiai értelemben tárgyak, viszonyok, eszmék társadalmi súlya, mely önszabályozást, visszacsatolást biztosít a személyeknek. És lehet fontos életcél, viselkedési standard az egyes ember számára, olyan norma, normarendszer, amelyhez erősen pozitív attitűddel viszonyul az egyén (Valuch 2002: 257)

314 A közösségépítés narratív technikái iratban. Ezzel együtt láthatóvá válnak azok a funkciók, melyeket a folyóirat betölt a lányok életében. Utópisztikus képpel szemlélteti a szerkesztő annak a közösségnek a sajátosságait, melyet a folyóirat kitermelhet: Évek múltával kialakúl az intézetek generációinak testvérisége, összefűzve az iskolás emlékek arany szálaival. Valóságos tábor, ifjúsági szent szövetség, melyet éltet az együtt töltött évek boldogító emléke, az összetartozás nemes érzése. S ha az emlékek és érzések világát a testvériség charitasa hatja át, kialakul a legtisztább, charitativ jellegű»leány egyesület«. Charitas! tettre kész, áldozatot nem kimélő testvéri szeretet, mely segitségére siet a szegény és az életben nehezen boldoguló osztálytársaknak. Leány egyesület! melynek vezetői, titkárai éber figyelemmel kisérik az összes osztálytársak fejlődő életét és a segitségre szorultaknak jó tanáccsal, felvilágositással, vagy a mennyiben lehetséges álláshoz juttatással szolgál. 25 (1920. november A meghirdetett eszme jól illeszkedik a kor társadalmi szervezkedéseit irányító célokba: a két világháború közötti kisebbségi léthelyzetben a katolikus öntudat és szolidaritás fejlesztését, a katolikus erkölcsiség és szellemiség promoválását karitatív, tudományos és irodalmi tevékenységek megszervezésére alapozták. Fontos cél lett a katolikus nők vallásos, szociális munkára szervezése és kiképzése E gondolatra utal vissza a szerkesztő az június 15-ei számban, ahol részletes bemutatását nyújtja az Örök Barátság programnak. Olvasói levelek tájékoztatnak a szervezkedésről: Az 1923 juliusában érettségizett f. ker. isk. felsösök megalakitoták maguk között az»örökbarátság«-ot s kötelezték magukat arra, hogy évente legalább egyszer tudósítást küldenek az»örökbarátság«titkárának, Völgyi Irénnek. A titkár most a következőkben számol be: [ ] (1923. október ) 26 Ezeket a feladatokat vállalta fel például az 1921-ben megalakult Szociális Missziótársulat. Ifjúsági csoportokat alakítottak, előadásokat, tanfolyamokat, gyűléseket rendeztek. Nagy gondot fordítottak a tehetséggondozásra, így az 1929-ben alapított Erdélyi Katolikus Akadémia, mely a tudomány, szépirodalom és publicisztika művelőinek katolikus szellemiségben zajló törekvéseit támogatta, a tudomány és irodalom terén kibontakozó lányok tehetségét ösztöndíjjal, dolgozataik publikálásával támogatta. (Nóda 2001: 60) Az erdélyi római katolikus egyházmegye további intézményeiről lásd még Marton Lőnhárt Tamás az erdélyi magyar felekezeti női szervezetek tevékenységeit mutatja be (Lőnhárt 2002), Ghizela Cosma ezen szervezetek intézményesülésének főbb jellemzőit (Cosma 2002). Az 1920-as évek intézményteremtő és intézménytartó erőfeszítéseinek körképét lásd Dávid 2000a. Az élénk ifjúsági mozgalmak és a különböző szervezetei aktív, jövőben bízó és jól felkészített generációkat mozgósítottak a társadalomban betöltött hasznos szerepvállalásra (Nóda 2001: 66). Az ifjúság nevelése az egyházi felekezetek és a laikus kisebbségi szervezetek közös célja volt (a római-katolikus szervezetek és azok kapcsolatáról laikus kisebbségi szervezetekkel a két világháború között lásd Nóda 2001). 313

315 Tatár Erzsébet-Tímea Szinte két év múlva olvasható a szerkesztői értékelés, mely egyben példát is állít, követésre buzdítja az olvasók sorát: 27 Az Erdélyi Magyar Lányok I. évf. 1. sz.-ban»a testvériség arany szálai«c- rovatban vázolt eszme most a megvalósuláshoz közeledik. Örömmel üdvözöljük a hírt, hogy a Marianum növendékei körében megalakul az»örök Barátság«. Megvalósul tehát szerkesztő bácsinknak az álma. A női felső keresk. iskola búcsúzó felsősei 350 Leuval az elsők voltak, akik megértették az»örök Barátság«szép törekvéseit. Az 1917-ben szaktanfolyamot végzett leányok találkozóján megjelent 18 növendék, kötelezte magát arra, hogy évenkint szept. 30.-án Leu-val járul a Marianum szegénysorsú növendékeinek tandíj-alapjához. (1922. június sz.) A szerkesztő megnevezi mindazon erőforrásokat, tőkeformákat (lásd Bourdieu 1999), melyeket a csoporthoz való tartozás kínál: társadalmi kapcsolatok, gazdasági, és szimbolikus profitok. Az iskolai múltnak a jelenben, a folyóirat hasábjain az interaktív kommunikáció által való közös ápolása jelenti a növendék-generációk közösséggé kovácsoló élményét. Az iskola-emlékezet mint emlékezési stratégia, az egy iskolához való tartozás emléke tehát alapja lehet a generációk közötti kapcsolatnak, felelősségvállalásnak: a régi növendékek nem maradnak közömbösek az iskola új növendékeivel szemben, sorsukba való beavatkozásuk az iskolai közösséggel való további azonosulásukat mutatja. Az azonosulás velejárója a biztonságérzet, a valahová tartozás érzete, a jelentésrögzítés, az élet megélésének a normális medre, azaz a társadalomba való sikeres beilleszkedés állapota. (Ilyés 2013: 115.) A folyóirat olvasótáborával való azonosulást segítő (illetve hátráltató) lépcsőfokokra világít rá egy olvasói levél: Veress Jolán (Torda): [ ]»Isten tudja! most, hogy nem járok iskolába a VI. gimnáziumot magán-úton végzem és mivel a Marianumba nem jártam be soha, úgy érzem, hogy nincsen számomra hely az Aranyszálak -ban. Olyan idegennek érzem magam a sok marianumista között. Vagy nincs igazam? A Fekete-Nagy Berta cikkei nem folytatódnak? Nekem rendkivül tetszettek. [ ] (1925. február ) Egyes levelekből kitűnik, hogy a folyóirat olvasótáborába tartozás és az Erdélyi Magyar Lányok közösségébe tartozás között kü- 27 A diskurzusközvetítő médiumok alakítják észleléseinket és tapasztalásainkat, formálják képeinket, illetve befolyásolják társas cselekvésünk logikáját (Kaschuba 2004: 202). Egy olvasó vallomása erről: Laufer Tiri (Temesvár) bemutatkozásával együtt beszámol kongregációjuk ünnepélyéről is. Igy ir:»sokszor hallottam már, hogy a példa vonz és tessék elhinni kedves Szerkesztő Úr, hogy engem csakugyan a példa vozott. Hogy az utóbbi időben mindinkább növekedik a temesvári levélírók száma, én is kedvet kaptam, hogy bemutassam magam az EML táborának. [ ]«(1925. február ) 314

316 A közösségépítés narratív technikái lönbség van: az olvasótáborba tartozás lehet ugyan korhatártól független, de az olvasói (fogyasztói) igények változhatnak ez viszont nem jelenti azt, hogy csökken a közösség élete iránti érdeklődés. Ebben az esetben a folyóirat szerepe valójában csupán a közösségi élmény megélésének lehetőségét rejti magában. Rehnerné Wesztermayer Rózsi (Făget), 10 éve előfizetője az EML-nak, kéri, hogy»a lapot ezentul ne nekem, hanem hugomnak sziveskedjenek küldeni. Számomra csak az Aranyszálak maradtak meg, a többiből már kivénültem, neki való a többi rész. Ő most az I. gimnáziumba jár. Én azért nem szakadok el a laptól, csak az elsőséget engedem át neki. Továbbra is élénk figyelemmel kisérem az Aranyszálakat, csak azt sajnálom, hogy oly ritkán találok ott ismerős neveket. Talán csak nem gondolkozik mindenki igy, mint én? Ki emlékszik még rám, kit érdekel éltem folyása? Ez a két gondolat tart engem vissza az irástól.«(1929. október ) Az emlékezés identitástermelő mechanizmus (Assmann 1999). A rovat célja a generációkat időben, illetve térben összekapcsolni, a rovatot az emlékezet helyeivé (Nora 1999) avatni és ezáltal biztosítani a növendékeknek a társadalmi hovatartozás tudatát, a kollektív identitásukat. Az iskolás emlékek mellett a folyóirat tartalma is e funkciónak alárendelt emlékké válik. 28 Az ifjúsági lap emléktermelő, -generáló, illetve -megőrző médiumként társadalmi viszonyokat termel. Az EML folyóirat az emlékezet helye, a kulturálisan megteremtett múlt 29 őrzésére, és ezáltal a csoport identitásbiztosító tudásának, identitása szimbólumainak tárolására szolgál. A folyóirat olvasótábora a közös múlt által körvonalazható emlékezőközösség. A társadalmi hovatartozás tudata, a kollektív identitás a közös tudásban és emlékekben való osztozáson 28 Dr. Marschalekné Kabos Margit sokat kifejező, hangulatos levelét egész terjedelmében visszük az EML olvasói elé:»egy kicsit megkésve küldöm az előfizetési dijat, de ugye ez nem zárja ki azt, hogy az EML-t ne olyan szivvel fogadnám, mint a többiek, akik hosszu levelekkel keresik fel. Ők még megtehetik, az övék tulajdonképen ez a lap, nekünk régieknek nemsokára emlékké válik, mert mind kevesebb és kevesebb az ismerősök neve. Persze mi vagyunk a hibásak, én sem irtam eddig. De kit érdekelne 2-3 év mulva az én sorsom? Azok a lányok, akikkel együtt dolgoztunk, tanultunk s sokszor reszkettünk órák alatt, azok ott maradtak a Marianum egyik rejtett zugában Mi akik eljöttünk? Mi nagyon elkomolyodtunk egymástól. Ha találkozunk is néha, mindenik mögött van valami idegen, ismeretlen beszélgetünk, nevetünk, s érezzük: valami megváltozott, vagy ő? vagy én? Vagy mind a ketten?!... Az EML, az még a régi; az ismerős fedele mögött tele van emlékekkel Minden alkalomkor már alig várom, hogy szétnyissam, pedig nem is fogok neki a lázas olvasáshoz, hanem nézem, nézem s a jólismert lapokat forgatom s ugyan az a boldogság tölt el mint mikor az első számot megláttuk az iskolában. Azóta nőtt, fejlődött a lap, de az iránta való szeretet nem nőhetett nagyobbra.«(1924. november ) 29 Maurice Halbwachs szociál-konstruktivista elképzelését ismerteti Assmann

317 Tatár Erzsébet-Tímea alapszik (Assmann 1999: 138). A lieu de mémoire-ok alapvető létoka az idő megállítása, a felejtés munkájának megakadályozása, a dolgok állásának rögzítése (Nora 1999: 153). Az Aranyszálak mint a generációk közötti kommunikációt biztosító közeg, a múlthoz való tudatos viszonyulást, és a múltnak a jelenbe való beemelését célozza meg, az iskola generációi közötti folytonosság eszméjét hirdeti, azt, hogy az iskolai közösséghez való tartozás nem szűnik meg a tanulóévek befejeztével, a közös múlt emlékének ápolása örök integráló mechanizmusként működhet. 30 Az írott formában, a folyóirat hasábjain megvalósuló kommunikáció áthidalja a fizikai távolságokat, határokat, egy csoportba szervezi az egymástól távoli országokban élő növendékeket. Az ugyanazon iskolába, folyóiratának olvasótáborába tartozás, az ugyanazon értékeket képviselők közösségébe tartozás egyfajta korszaktudat alapját képezte. Mannheim Károly nemzedék-definíciójával élve: az átélt közös tapasztalatok, élmények formálta generációs egység köti össze a nemzedékek tagjait, és az ezt jellemző, az élet folyamán tartósnak bizonyuló gondolkodásmód és értékek (Őri 2008: 53). A generáció fogalmát Pierre Nora elvont lieu de mémoire példájaként szemléli. 31 Az Erdélyi Magyar Lányok közösségével való azonosulás a regionális és a nemzeti identitás megélésének egyik módja. Szivemből szeretem e kedves lapot és ugy szeretném, ha minden leánytársam, mint nélkülözhetetlen, jó barátját, ismerné meg és szeretné az»erdélyi Magyar Leányokat«, mert akkor, a leányok serege egyetlen nagy minden szépért és nemesért rajongó, törekvő s szeretetet és egyetértést hirdető táborrá alakulna és ez oly szép lenne a mai idők sok viszálya és szeretetlensége közepette. 32 (1924. március ) (Kiemelés tőlem T. E. T) 30 Sinkó Katalin a budapesti Hősök terén a két világháború között lezajló szimbolikus aktusok és rendezvények kapcsán állapítja meg, hogy a rituálékkal [ ] azt szerették volna demonstrálni, hogy az élő organizmus módjára elképzelt és történelmi létében csonkítatlan egészet alkotó magyar nemzet a rítus által feltámasztva szimbolikusan tovább él a rítust gyakorlók jóvoltából. (Gyáni 2007: 81.) 31 Demográfiai tartalma révén anyagi, hipotetikus tartalma révén funkcionális mivel alkalmasint az emlékezet kikristályosodását és átadását biztosítja s ugyanakkor szimbolikus is, mivel egy olyan kevés ember által megélt esemény révén mutat be egy tapasztalatot, melyet a többség nem ismer. (Nora 1999: 152.) 32 Az olvasótáborral (sors)közösséget vállaló programszerű óhaját közölte a Jóbarát ifjúsági folyóirat is, 1939-ben megjelent szerkesztői üzenetei között olvasható: Ilyenkor, veszedelmek idején, azok között, akik szeretik egymást, még szorosabbra szoktak fűződni az összetartozandóság kapcsai. Azt szeretnők, hogy azok a szálak se lazuljanak, amelyek minket, a Jóbarátot, hozzátok fűznek, hogy egy táborban könnyebben viseljük a megnehezült idők járását. (Bodó 2011: 60.) 316

318 A közösségépítés narratív technikái De hisz egyformák vagyunk többé-kevésbbé. Legfeljebb társadalmi állás, név, rang, vagyon különböztet meg egymástól minket EML-at, de a lelkünk egy. Szeretünk minden szépet, jót és nemeset, szeretjük az egyszerüséget, az őszinteséget. Minden magyar lány ilyen. Ezért szeretjük ugy ezt a lapot is, mert mindent megtalálunk benne, ami lelkünket, érdeklődésünket megkapja, lebilincseli, szórakoztatja. Azért szeretjük ugy az Aranyszálakat is, mert érezzük, hogy ezek a szálak füzik össze lelkünket, ezekből az aranyszálakból aranylánc, rózsafüzér lesz, melynek minden egyes szemje tiszta és ragyogó, egy hatalmas fehér gárda, melynek minden tagja a szép és jó eszmék megvalósitásáért küzdő, hüséges, kitartó katona. (1925. március ) (Kiemelés tőlem T. E. T) A marianistákról megfogalmazott és forgalmazott kép szintén példaként állhat a magyar leányifjúság előtt. Megjelennek azok a lelki és magatartásbeli sajátosságok, melyek a női eszményképet 33 jelentik, és ebben hangsúlyos az iskolához való ragaszkodás gesztusa is: Érettségi után a kereskedelmisták Révre rendeztek búcsu-kirándulást. Ott a szép Kőrös-parton a vizesésben gyönyörködve emelték hálatelt szivüket az Ég felé, hogy annyi küzdelem, fáradság után megérhették ezt a felejthetetlen napot. Ott, az Úr nagyszerü templomában a természetben, hangtalan fogadalom szállt fel a szivükből, hogy egész lelkükre irányító elvük marad, amit annyiszor hallottak s tettekben, példákban megvalósítva is láttak az intézetben: a lelkiismeretesség, erős akarat, jó szív, jó modor. Örömünnepnek készült a kirándulás s valahogy az elválás gondolata szótlanná tette a máskor oly vidám leánysereget. Igazuk is volt, mert ezzel a nappal búcsut mondtak az iskolának, szerető tanáraiknak, elbúcsuztak a gondtalan élettől, a gyermekkortól. Megváltak az intézettől, de ismerve a marianisták lelkületét, biztosan tudjuk, hogy visszavágynak ők még a régi fészek melegére. Jöjjenek csak! Mindenkor megértő, jóakaró tanácsadót, segítőt találnak azokban, akik 11, 7, ill. 3 éven át oly féltő gonddal ápolták azt a kicsi kertet, amit gyermeki léleknek neveznek. Kedves Növendékeink, Isten velük! A viszontlátásra! (1923. szeptember ) (kiemelés tőlem) Ez a nap az EML egyik kiváló munkatársának, dr. Hirschler József, pápai prelátusnak a nevenapja. Mondhatnám, hogy ez a nap a leányok nevelésének, gondozásának történetében korszakot alkotó aranybetükkel van bevésve, mert ünnepe annak a kiváló pedagógusnak, nagy apostolnak, aki a magyar leánynevelésnek egy kultúrpalotát létesitett: a Marianumot, amelyben kiváló magyar, de amellett talpig becsüle- 33 A nő idealizálása már kislánykorában elkezdődött: gyakran ábrázolták a művészetekben az ártatlanság, az egyszerű bensőséges hit szimbólumaként. (Pukánszky 2006: 141.) 317

319 Tatár Erzsébet-Tímea tes, lojális, törvényt, államot és hazát tisztelő és szerető leányok nevelődnek. Mert ez a Marianum csak az uszitók ajkán kifogásolt intézmény, a megértők lelkében mindig kulturális templom volt és marad örökre. (Szerkesztő bácsi, március ) (Kiemelés tőlem T. E. T) Az olvasói levelekben említett iskolák között a Marianum rendelkezik a leggazdagabb eszmei asszociációs körrel. Ennek érzékeltetésére egy példát hozunk 34 : Sok kedves levelet hoz a posta, de ritkán hoz olyan meleghangút, mint aminőt Zsombory Erzsébet, székelykeresztúri tanítónő írt. Azt hisszük, hogy az EML szivesen olvassák, közzétesszük:»már harmadik éve, hogy küzködve az élet nehézségeivel de mélységes alázatos hittel a Gondviselésben járom utaim. Már harmadik éve, hogy elszakadtam a ragyogó fehérháztól, a Marianumtól, hol a Jóság, a Szépség és a Szeretet lakik.«(1923. szeptember ) E családhoz tartozás megszabja, alakítja a tagok viselkedését, személyiségét: Kénytelen vagyok szóvá tenni ezt az esetet: valaki»ismeretlen«jelzéssel beküldött egy igen kedves levelet, amelyből leadjuk a következő részt:»különösen az aranyszálak rovata tetszik nekem dacára annak, hogy az abban szereplő nevek közül egyet sem ismerek. Mégis mikor hozza a posta e kedves lapot, a legelsőnek ezt a rovatot olvasom el. Ilyenkor ugy érzem, hogy nem vagyok olyan egyedül. Ujra a zárda kedves falai között, a barátnőim mellett érzem magam. És olyan jól esik az emlékezés. Eddig tulságosan elégedetlen voltam a sorsommal. Nem tudtam belenyugodni abba, hogy távol a rokonok, barátnők és jó ismerősöktől kell élnem, ahol a templom is oly messze van, hogy gyalog nem lehet elmenni. Mióta azonban az EML-kat olvasom, egészen megváltoztam. Este mikor hazamegyek a hivatalból, mindig olvasni szoktam. Eddig nem néztem, hogy mit, csak olvasnivaló legyen. Most azonban az EML az első s azután is csak olyan könyveket olvasok, ami egy fiatal leány kezébe való. Két éve, hogy kikerültem a nagyváradi tisztelendő nővérek kezei alól s azóta oly nagyon megváltoztam, hogy nem ismerne rám senki. A szelid jó kisleányból világhölgyike lett, akire senki nem mondaná, hogy zárdai nevelésben részesült. Mostanában azonban már többen hasonló kérdéseket intéztek hozzám: Mi lehet az oka annak, hogy ilyen jó kisleány lett? Ennek csupán az EML az egyedüli oka, amiért én nagyon hálás vagyok.«(1923. december ) A fenti idézet egy énről szóló narratívum jegyeit hordozza. Az élet eseményeit koherens kapcsolatba szervező nyelvi eszköz ez, az igazolás céljából 34 A Marianum reprezentációjának vizsgálata a folyóirat tizenegy évfolyamában külön kutatás tárgya lehet

320 A közösségépítés narratív technikái létrehozott szimbolikus rendszer. (Gergen Gergen 2001: 80.) Megfigyelhető benne azon narratív elemek alkalmazása, melyek egy érthető narratívum felépítését szolgálják, és megteremtik az énről való beszámolás valószerűségét (vö: Gergen Gergen 2001: 80 81). Így a rovat olvasása során megélt közösségi élmény, az abból fakadó megelégedettség kellemes állapota képezi az értékelt végcélt, mely értékkel telített és kívánatos végpont. Ahhoz, hogy e célt jobban valószínűvé tegye a levélíró, releváns eseményeket választ ki a célállapothoz. Az események rangsorolása lineáris időbeli szekvenciák alapján történik: zárdai nevelés, hivatalba kerülés, magatartásbeli változás, EML olvasása során visszatalálás a vágyott értékek világába. A célállapotot megelőző események okozatilag össze vannak kapcsolva, oksági láncolatot képeznek. A jól formált történet jelzéseket használ a kezdet és a befejezés jelölésére, a fenti szövegben demarkációs jelekként olvashatók a rovattal szembeni egyéni attitűdöt kifejező első és utolsó mondatok. (vö: Gergen Gergen 2001: ) Az iskola szerepe tehát az olvasók felismerése szerint is a tudásközvetítés mellett a normaközvetítés, a magatartásminták kialakítása, és az értékkonszenzus alapján történő kapcsolatok erősítése. A folyóirat szintén ezeket a szerepeket vállalja fel, e funkciókat pedig a lányok párbeszédének fórumaként tölti be: a rovat az olvasói levelek közlésével a lányok igényeit közvetíti, ismerteti, egybehangolja, homogenizálja a lányok értékrendjét, és mindezek révén, a párbeszéd (mint tartalom és mint rituálé) és annak szerepe révén lehetővé teszi számukra a közösségi integrációt. A fenti szöveg üzenetei közé tartozik, hogy az olvasmányok tudatos megválasztása a kapcsolati struktúra hatására módosult racionális cselekvés (Coleman-t idézi Pusztai 2009: 15). Az Erdélyi Magyar Lányok generációs identitás pedig új, és valószínűleg tartós világképet eredményez. A sajátos tulajdonságokkal körülhatárolható EML közössége az iskolai partikuláris kultúrára való emlékezés terméke Egy másik olvasó levelében szintén felfedezhető az iskolából való kikerülés után tapasztalt, értékek mentén történő elmagányosodás. A nagyvilágias és gyermekies gondolat az előző idézet világhölgyike és szelíd jó kisleány ellentétpárjának párhuzamai: Czink Ica szive visszavágyik az intézetbe. A szerkesztő bácsit levélben kereste fel és azt hiszi, hogy ő ezért nagyon fog csodálkozni. Igy ír:»biztosan csodálkozni fog a Szerk. Bácsi, hogy levelemmel keresem fel, én mint kolozsvári. Ugyanis már többször voltam a Marianumban, de a Szerk. bácsival egyszer sem találkoztam. Az EML számait pontosan megkapom és köszönöm. Oly örömmel várom a postásbácsit, ő is már tudja, hogy minek örvendek, s ahányszor a kezembe adja mindig mosolyog a nagy bajusza alatt. Oly szorgalmasan olvasom, hogy közben elfelejtem a rámbizott dolgot megcsinálni, ami sürgös, pl. a rántás kavarás, gesztenye takaritás stb. Különösen érdekelnek az Aranyszálak, mert egyet-mást megtudok az osztálytársnőimről. Nagyon hiányoznak mindannyian, s a trio-tagjai G. Margit és B. Tercsi. De egy kicsit haragszom rájuk, mert oly kevés életjelt adnak magukról. Nagyon, nagyon kérem a 319

321 Tatár Erzsébet-Tímea Az iskola utáni magányukra az olvasók közül sokan tehát azért panaszkodnak, mert környezetükben nincs szellemi partner. Számukra ezt a lap biztosítja. A két világháború közötti időszaknak a női életpályáról, az értelmiségi nő társadalmi integrációjáról vallott nézetek könnyen megvilágítják számunkra az iskolázott lányok lehetőségeit. A magyar főiskolát végzett növendékek vagy magyarországi egyetemekre iratkoztak be, vállalva a megszerzett oklevél honosítási nehézségei miatt a külföldön maradást is, vagy, román nyelvtudásuk gyors fejlesztésén fáradozva, a kolozsvári egyetemre iratkozhattak be. (Diószegi 1990: ) A közvéleményt formáló sajtó a patriarchális családi modell eszményét támogatta. A nők hivatását a feleség és anya szerepében látta és láttatta kimerülni, a nők oktatását és munkavállalását pedig sem az aspirációk, sem a kényszer szemszögéből nem támogatta. 36 Az olvasói vallomások alapján megfogalmazható, hogy a lap segített a tanév után, a tanulmányok elvégzése után, azaz az iskolából frissen kiszakadt lányoknak az átmeneti időszakot átvészelni. Két dolgot hangsúlyoz: az iskolában tanultakat őrizni kell; a női hivatást gyakorolni kell. Kisfaludy Margit (Stanceni) leveléből ezt a részt vesszük át:»[ ] Bizony, mikor hazajöttem, szokatlannak tetszett az itthoni csend, a szomszédtalan erdő. De már megszoktam a csendet, a magányt. Nem igen járok sehova, csak a templomba gyalogolok le. Akkor harmoniumozom. Bizony egy kicsit nehezen esik, hogy diplomám van és nem tudom tudományomat értékesiteni. De bizva a Szent Szűz segitségében, nem csüggedek el. Alig várom a vasárnapot, hogy kézhez kapjam a Magyar Lányokat. Mindig nézem, van-e valami jó hir régi társaimról. [ ]«(1930. december ) A tanulmányaikat külföldön folytató lányok számára a lap különösen fontos értékét képezi, hogy magyar nyelvű. A nemzeti kultúrcikkek fogyasztása bárhol lehetséges, a nemzeti identitás megélése nem fizikai térhez kötött, hanem emlékezethelyekhez. Jeromos Irén (New-York) leveléből ezeket vesszük át:»hónapok óta készülök már irni, megköszönni a Magyar Lányok lapját. Nem Szerkesztő Bácsit, hogy dorgálja meg a szerkesztői üzenetekben. Irjanak gyakrabban! Nagyon hálás leszek érte. Oly szokatlan nekem most, hogy egyszerre egy nagy lánytársaságból estem ki, igyekszem keresni, de hasztalan, mert azt a társaságot nem kapom sehol. Mindenütt az a nagyvilágias gondolat és sehol az a gyermekies, amilyen köztünk volt.«(1924. január ) 36 Kádár Judit az Új Idők szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilap ( ) nőképének, a helyes női viselkedésről vallott felfogásainak kutatása során tapasztalta, hogy a lap szerkesztői megpróbálták a nők tanulás iránti vágyát visszafogni. Az iskolázott lányoknak önálló pályához való jogukat továbbra sem ismerték el, aminek következtében a patriarchális családba visszakényszerített nő jószerivel csak férje halála árán hasznosíthatta tudását. (Kádár 2002.) 320

322 A közösségépítés narratív technikái tudom elmondani mit jelent számomra ez a drága lap, mennyi kellemes kedves órát szerzett eddig már. Az otthoni magyar lányok kedvenc olvasmánya nekem szinte imakönyv. [ ] Három gimnáziumi osztályt jártam a Marianumban s most itt folytatom angolban elég jó eredménnyel. Nagyon várom mindig az EML lapját nem is tudják otthon elképzelni, mit jelent, mennyire szeretjük itt a magyar szót, magyar muzsikát s mindent, ami magyar. Mostanában minden héten kétszer-háromszor hallunk gyönyörü cigányzenét a rádión. Nagyon szeretjük!«(1931. február ) A román iskolák növendékei 37 számára a folyóirat szintén olyan örökség, mely áthagyományozásra méltó: Keller Ilonka (Seini) követi társnői példáját és bemutatkozik olvasóink előtt:»nagyon szeretném ha a többi leányok megismernének és igy bemutatkozom: 11 éves, elég magas, barna kisleány vagyok. Jelenleg az itteni román elemi isk. negyedik osztályába járok. Nagyon szeretek olvasni, már ismerek több ifjúsági regényt. Azonkivül kézimunkálok és tanulok zongorázni, most ugyan félbe maradt, mert a kisaszszonyunk elment és itt nincs kitől tanulni. Van egy öcsém, ki szintén elemista; egy nagyon drága, kicsi hugom, majd meggyüjtöm a lapokat, hogy ő is olvassa, mert most még alig kezd gagyogni.«(1925. február ) A vallomásokban Erdély földrajzi tere kulturális értelemben vett térré alakul a reprezentációs stratégiák, narratívák által. Erdély, az anyanyelven való kommunikálás színhelye jelképezi a hivatással járó bizonytalanságban az állandóság pontját: 38 Bakos Jolán (Gheorgheni)»Először is bocsánatért esdeklek, amiért majdnem egy éve hallgatok, de megvan az oka. Ugyanis, régi vágyam beteljesült. Zárdában vagyok! Erdélyi levegőn, magyarok között. A gyergyószentmiklósi továbbképzőnek vagyok egyik hátramozditója. Nem tudom leirni azt a nagy boldogságot, amit nekem az ittartózkodás jelent. Gyönyörüséggel tölt el minden szó, virág, még a nap is szebben mosolyog le a könyváztatta erdélyi falvakra, városokra, mint bent a regátban. Tanulok ujra a drága anyanyelven, amelyet már nem is beszéltem tisztán. Jó szüleimet még mindig kényszeriti a kenyérkeresés fárasztó harca, a regátban tartózkodásra. Év végén, ami sajnos mindjárt itt van, én is megyek haza, de magammal 37 Onisifor Ghibu adatai szerint, aki ekkor Erdély főtanfelügyelője volt, 1919 és 1924 között a román kormányzat bezárt, működtetésétől eltiltott vagy nyilvánossági jogától megfosztott 8076 magyar oktatási intézményt től a magyar felekezeti iskolák anyanyelvi oktatásának korlátozásaira is születnek intézkedések. Részletes kimutatását lásd Fischer Fülöp 2000: Még nem tudom, hogy hová megyek, hol leszek ez a mai tanítónők sorsa de bárhova kerüljek, szeretetem az EML iránt összetartó kapocs lesz. Tanuljatok, nevessetek, mert életünk legkedvesebb évei a diák évek. Sok szeretettel üdvözöl benneteket EML Angela. (1923. október ) 321

323 Tatár Erzsébet-Tímea viszek sok-sok drága kincset, amiket az angyali jóságu tisztelendő nővérek vetettek el lelkünkbe. Amióta itt vagyok, kilenc kilót hiztam, de azt hiszem, a lelkem sokkal többet nőtt, tisztult.«(1930. június ) A lap a magányt elfeledtető barátnő, illetve család szerepét tölti be: Metzler Emma Botfaluban leghivebb barátnőjét találja fel az EML-ban. Igy ír:»nem akarok hizelgő lenni, de az EML-nál jobb barátnőre nem is akadhattam volna. Minden betüje egy-egy kedves visszaemlékezés az elmult diák életre. Nekem meg éppen kedves szórakozás, mert itt, ahol mi lakunk, borzasztó unalmas. Nincs hova menni, hol egy kellemes délutánt el lehetne tölteni. Most ha unom magam, kezembe veszem kedves lapomat és mikor olvasom, úgy érzem, hogy talán a legelőkelőbb szórakozó helyen sem érezném jobban magam, mint kedves lapom társaságában. Csak az a kár, hogy olyan hosszú idő azt a félhónapot bevárni.«(1923. december ) Az olvasótábor egységét, a kapcsolatok meghittségét szimbolikusan a család motívumával érzékeltetik a szerkesztői szövegek. A rovat tartalmát gazdagító és színesítő egyéni beszámolók megírását, beküldését, maga a levelezés gesztusát, mint interakciót ily módon mint a családtagokkal szembeni morális kötelességet tünteti fel a szerkesztő: Kedves Lányok! az új esztendőtől ezeket várom: tegye az Aranyszálakat oly bensőségesekké, szeretettel teljesekké, hogy összekössék az EML hatalmas olvasó táborát. Hiszen az EML fehér gárdája hatalmas családot képez, melyben nagyok és kicsinyek édes testvérei egymásnak. Egy a törekvésünk: egymást megismerni, egymást szeretni és gyámolítani. Ne legyen közöttünk széthúzás, egyenetlenség, a testvérek között igen gyakran előforduló torzsalkodás, hanem igazi benső testvéri szeretet. Az Aranyszálak forrása a kölcsönös, megértő szeretet. Fakadjon ebből a forrásból bőségesen a szeretet, hogy meg ne fogyatkozzék ez közöttünk soha, és akkor mindnyájan együtt leszünk egész éven át. A régi háziáldás is azt tartja:»hol szeretet, ott béke; hol béke, ott áldás; hol áldás, ott Isten; hol Isten, ott szükség nincsen!«a testvéri együttérzés azonban megkívánja, hogy a nagy családnak minden tagja életjelt adjon magáról. Kérlek tehát, Kedves Lányok mindnyájatokat, főleg az intézetek régi növendékeit, az EML-nak korra nézve idősebb olvasóit, akik meleg szeretettel gondolnak az eltöltött, boldog diákéletre, küldjenek be magukról rövidke beszámolót, amivel az Aranyszálak rovata kibővülne. Hiszen annyira kiváncsiak vagyunk arra, hogy régi növendékeinkkel mi történik. Ezzel nyitom meg az új polgári évet és bizton remélem, hogy szavaim megkapják soknak a szivét. (Szerkesztő Bácsi, december ) 322

324 A közösségépítés narratív technikái Az olvasói levelekben is visszaköszön a család motívuma: Ferdinand Boszilyka (Arad)»Igen, én eddig ismeretlen és idegen voltam az EML olvasótábora és a Szerkesztő Bácsi előtt, egy hét óta azonban én is tagja vagyok az EML fehér gárdájának s dacára annak, hogy csak ma kaptam meg az első 10 számot és hogy csak ma olvastam őket el, még is úgy érzem, hogy már régen, nagyon régen ismerem és szeretem ezt a kedves lapot a hozzátartozóival, a kedves Szerkesztő Bácsival és az erdélyi magyar leányokkal együtt. Kedves Szerkesztő Bácsi, úgy érzem, hogy az EML egy nagy család, melynek tagjai kedves szeretetben élő leányok, akiket összetart, hasznos és jó tanácsokkal ellátt, tudásukat fejleszteni igyekszik és sok szórakozással teli kedves órát szerez fáradhatatlan munkakedvvel a családfő a Szerkesztő Bácsi.«(1925. február ) A folyóirat értékének kifejezésére, hangsúlyozására is alkalmas a család motívuma: Molnár Kató, Boriska és Ilonka személyesen nem jöhettek el a Marianumba, de levelükkel felkerestek bennünket. Még mindig pesti hivatalnokok. Különösen Kató kivánja a sólyomszárnyakat, hogy még egyszer legalább rövid időre, újra Kolozsvárra jöhessen. Az EML-ról írja, hogy a család kedvence volt.»édes anyánk úgy várta a lap érkezését mindig, mint minket haza a hivatalból. A lap a negyedik lánya volt.«(1923. szeptember ) A rovatban követhető mi történik az EML-nak korra nézve idősebb olvasóival, és mi történik az iskolában. Kende János szerkesztő, mint iskolai tanár, jól ismerte az iskolai élet aktualitásait, az iskolai szervezetek felépítését, így pontosan meg tudta nevezni kéréseinek, utasításainak célközönségét, reménykedve ezáltal szerkesztői buzdításainak hatékonyságában: Kedves lányok! Minden intézetben most fognak az önképzőkörök alakuló közgyűlései lezajlani. Megkérem azért a leendő elnököket, hogy a titkárok utján küldessék be az uj tisztikarról a jelentést. Feltüntetendők az intézet neve, az önképzőkör teljes címe és az újonnan megválasztott tisztviselők. Kivánatos ennek mielőbbi beküldése már azért is, hogy teljes képet nyerjünk a leány ifjúság e nemü szellemi működéséről is. Az aranyszálak rovata a legalkalmasabb az ilyen irányu mozgalmak megörökítésére. Azonkivül közelebb hozzák a különböző iskolákban müködő leány-lelkeket. (1923. október ) A kapcsolattartás hatékonyságának növelése érdekében a szerkesztő a levelezés lebonyolítása terén is szervezkedési javaslatokat tesz: Kedves Lányok! többször kértelek már, hogy az iskolátokban végbement mindennemű mozgalomról: ünnepélyekről, önképzőköri gyülésekről, vagy egyéb szellemi mozgalmakról küldjetek be rövid tudósitásokat az Aranyszálak rovata részére. Mert csak akkor lesz ez a rovat valóban a leány tanuló ifjúság szellemi éle- 323

325 Tatár Erzsébet-Tímea tének hüséges tükre és csak igy lesz a hirszolgálatunk friss és eleven. Legyen minden intézetnek egy kinevezett tudósitója, aki gyorsan beszámol az EMLnak mindenről. Remélem, most végre megszivlelitek kérésemet és mindenütt megválasztjátok a tudósítókat. 39 (1924. február ) 40 Az olvasók közül nem mindenkinek adatott meg az a lehetőség, hogy iskolai intézményben tanuljon, így némelyek esetében az iskolai emlékek maguk is: kizárólag a folyóirat hasábjain megszerzett közösségi emlékek. Így a rovatokban biztosított párbeszédbe való bekapcsolódás, de csupán a folyóirat olvasása is a közösségi élmény megélésének ad lehetőséget. A médián keresztül történő közvetítés hatása a»másodkézből való tapasztalás«-ként is jellemezhető. (Kaschuba 2004: 202.) A régi növendékek pedig a folyóirat lapjain élik meg újra és újra az iskolai közösséggel való találkozást: Ugyanoly örömmel köszöntötték lapunkat Budapesten Molnár Katóék is. Határtalan volt örömünk. A postás csak bámulta, hogyan tudunk mi a lapnak örülni. Hogyne! Hiszen eleven Marianum az a lap. (1921. december 15. o. n.) A beszámolók állandó cseréje a beavatottság légkörének újjáteremtését biztosítja (lásd Bourdieu 1999: 169). A folyóiratról, mint a közös emlékül közölt cikkek közegéről az olvasók is kifejtették véleményüket. Ujjongva fogadtak rovatokat, vagy újakat ajánlottak. 41 Az olvasói javaslatok betekintést engednek a lányok érdeklődési körébe, illetve megtudjuk azokból, hogy milyen más folyóiratok révén alakulnak ki 39 A Pierre Bourdieu által ismertetett delegáció egy intézményesült példája lehet ez, mely lehetővé teszi, hogy egyetlen vagy néhány személy kezében összpontosuljon az összes társadalmi tőke, amelynek alapján a csoport [ ] létezik. Ő képviselheti a csoportot. (Bourdieu 1999: 170.) 40 A kiegyezés utáni sajtó közművelődési lapjainak szerkesztői üzeneteikben is olykor utaltak arra, mintha az olvasók kívánságaikkal és beküldött írásaikkal részben maguk is szerzőivé válnának e lapoknak éppúgy, mint az élclapoknak (Buzinkay 1985: 211). 41 Pethő Gizella (Torda) kéri a»konyhaművészet«ujra beállitását az EML-ba. Igy ir:»nekem volna egy nagy kérésem, ami nemcsak engem, hanem az összes lányokat érdekli. Nem lehetne a Konyhaművészet c. rovatot megint felállitani, mint ahogy az első évfolyamban meg volt? Nem akarok kritizálni, mert az egész lappal meg vagyok elégedve. De azért mégis ez a rovat nagyon hiányzik a lányok lapjából. Ha a Szerkesztő Bácsi jónak látja, sziveskedjék valamelyik következő számba megemliteni a többi lányoknak is. Azt hiszem valamennyien igyekezni fognak egy-egy kipróbált jó tészta, sült, főzelék, leves, befőtt stb. stb. receptet beküldeni. Ezenkivül a kertészetről, virággondozásról is lehetne egy-egy kis cikket közölni és még sok más ilyen apróságról.«(1925. január ); A lapot mindig szeretettel várom. Erdődi Mária regénye nagyon kedves. Nagyon örvendenék, ha sikerülne a Munkatársaink c. rovat bevezetése s ha pár sorban az irók életéből is megtudhatnánk egyet-mást. Sokszor ugy érdekelne: szeretnénk többet is tudni azokról, akik annyi szép, ideálizmussal teli gondolatot közölnek velünk az E.M.L. hasábjain. (1930. május o.) 324

326 A közösségépítés narratív technikái olvasói igényeik, preferenciáik: Ami az EML illeti, szabadna-e néhány megfigyelésemet közölni. A két folytatásos regényt, miként legutóbb volt, örömmel fogadták. (Legalább is ismerőseim körében.) A tészta és egyéb recepteknek minden számban való közlését kissé soknak tartom. Nem volna elég a kis gazdasszonyoknak minden harmadik számban? Helyette talán lehetne itt-ott egy-egy kézimunka leirását (ujabb divatos kézimunkáét gondolom) röviden közölni, avagy mintáját hozni? Az Uj Idők pl. egy pesti kézimunka-üzletből kapott minták után közöl leirást és képet. Alatta a kézimunka anyagának ára és a cég neve, ahol az anyag beszerezhető. Egyébként az illető cégnek ez még hozzá ügyes reklám, az olvasó pedig az árról készitési módjáról a kézimunkának informálódik. A pesti M. L. pedig ügyes tervezést, mintát közöl minden 3-4 számban, esetleg néhány hasznos tanácsot a kézimunka készitésére vonatkozólag. Ne tessék most azt gondolni, hogy talán egy kézimunka üzlet boldog tulajdonosa vagyok, sőt a varrótü éppen olyan távol áll tőlem, mint a főzőkanál, mert mindkettőnek csak szabad óráimban hódolhatok. (1929. szeptember ) 42 Az olvasók beszámolók általi megismerését fényképek közlésével is szorgalmazták: Mertz Margit leveléből Szivesen gyüjtenék előfizetőket, azonban ismerőseim között az összes valamire való lányok már járatják az EML-at. Mindazonáltal fogok egy-két előfizető után nézni, hogy a szerkesztő bácsi megvalósithassa a 9. számban közölt tervét. Oh milyen jó lesz, látni a lányokat, kikről szó van az EML-ban. Különösen Hirschler Editre, Hollósy Delilára, Suhr Tercsire és Winkler Annusra vagyok kiváncsi, mert neveik különösen szerepelnek. [ ] Azt hiszem, az én kérésem az összes lányok kérése is: kedves volna, ha lapunk először a szerkesztő bácsi fényképét hozná. Ugy-e megkapjuk ezt? (1924. február ) Berkovits Erzsébet (Nagyvárad) is kiváncsi a lá- 42 További olvasott folyóiratok, és általuk alakított fogyasztói igények: Ha valaki beküld képet, nem tetszik kitenni a lapba? Az nagyon jó lenne. Olvastam a Kis pajtást és a»zászlónkat«abba is kitették a beküldött képet. Én olvastam még az»én ujságom«-at, az»őrangyalokat«, a»magyarlány«-okat, a»lányok lapját«, a»cimborát«és mindenikben volt valami kedves szokás és én szeretném, hogy az EML-ben is benne legyen, hogy ez legyen a legkedvesebb lap. A lányok lapjában olvastam, hogyha valamelyik leány szeretne valami dolgot tudni (pl. kézimunka, tészta készítése, virágápolás, pipere szer) a kérelmet kiteszik egy külön rovatba és aki tud, felel rá szintén a lapban. [ ] (1924. szeptember ) Az irodalmi alkotások és a divatképek arányának kérdése meghatározta 19. század első felében Európa-szerte népszerű, divatképeket, szabásmintákat is tartalmazó irodalmi folyóiratok sorsát: az 1850-es évektől mindinkább szétválik az irodalom és a divatlap útja : az irodalom divatszaklapok mellékletébe szorul, vagy családi lap jellegét öltve, a nők érdeklődését is számon tartva, enciklopédikus irányú téma-gazdagodást kínál olvasóinak (Miklóssy János: 1985: ). 325

327 Tatár Erzsébet-Tímea nyok fényképeire:»én is mint minden lány, kiváncsi vagyok már a fényképek közlésére. Elképzelek egy pár lányt, de tudom, akit én szőkének gondolok, az barna és megforditva.«(1924. március ) 1924-től az ország több iskolájának növendékeit mutatja be fényképen is a rovat, és csoportfelvételeket közöl érettségizett növendékek tíz éves találkozóiról tól a régi növendékek családi fényképeit is közli, így a családtagokról szintén olvashatók az aktualitások: Török Kálmánné-Endes Ellát (Fráta) bemutatjuk olvasóinknak. Ezeket írja:»tiz éve, hogy végeztem a Marianumban az egy éves ker. tanfolyamot, csak egy évig voltam ott, de mindig olyan kedvesen emlékszem vissza az ott eltöltött boldog és gondtalan időkre. Bizony már április 16-án lesz nyolc éve, hogy férjhez mentem és amint a mellékelt fénykép is mutatja, már van három gyermekem, egy 7 és egy 6 éves fiam, és egy 5 éves kis leányom. A hét éves fiam már jár iskolába Torsán, Csonka Mariska unoka hugoméknál lakik.«(1926. április ) A folyóirat közös olvasása a társasági szabadidőtöltésnek egyik kellemes módja iskolás vagy dolgozó lányoknak egyaránt. Hangos Mária (Arad) leveléből kiérezzük, mennyire megszerette az EML-at és mennyi szórakozást merit minden számából. Igy ir:»október 26-án, a 11-ik születésnapomra kaptam az apuskámtól az EML-at és azóla ugy megszerettem, hogy mindig alig várom hogy ujra láthassam. Én még kisleány vagyok, most járok az I. polgáriba az aradi kath. zárdában. Eddig még nem volt időm, hogy a rejtvényekkel is foglalkozzam, de a karácsonyi szünidőben a kis barátnőimmel igen sokat törtük a buksinkat és ugy örültünk, mikor egyet sikerült helyesen megfejteni.«(1925. január ) Loosz Bözsi (Világos)»Nos magamról csak annyit irhatok, hogy a siriai postán vagyok kiadónő már több mint egy éve. Egész nap van dolgom az irodában, nagyon szeretem a foglalkozásomat, de különösen a telefont, hol annyi kellemes időt töltünk és oly sokat beszélgetünk az EML-ról, mert sok kollegánknak jár ám! Együtt szoktuk a rejtvényeket is fejteni, no s ha nem sikerül, nagyon bosszankodunk rajta.«(1925. június ) A folyóiratban közölt irodalmi alkotások véleményezése tükrözi a női olvasásról 43 vallott felfogásokat. A kulturális konstrukció elmélete értelmében a nők viselkedését a nőiségről befogadott elképzelések irányítják (Băban 2002: 53). A kultúra szabályozza a nők személyiségéről, viselkedéséről szóló elképzeléseket. Huttera Eleonóra levelének ideiktatott része teljesen fedi a mi felfogásunkat a detektiv regényeket illetőleg. Mi nem akartuk befolyásolni olvasó- 43 Az olvasás mellett a lányok szabadidős tevékenységei közé tartozott még a zongorázás, nyelvtanulás, ródlizás, kézimunka, korcsolyázás, úszás stb

328 A közösségépítés narratív technikái inkat ebben a tekintetben, mert azt akartuk, hogy a helyes felfogás olvasóink lelkéből spontán erővel törjön elő. Sok-sok levél és levelező-lap érkezett és mindegyik abban egyezik, hogy az EML lapjában nem foglalhatnak helyet ilyen regények, mivel a lap szellemével ellenkezők. A levél vonatkozó része igy szól:»eml 9-ik számában olvastam egy levelet, melyben egy tulbuzgó olvasó detektiv regény közlését kéri. Ezt az ideát nem helyeslem, mert nekünk fiatal lányoknak nem lehet izlésünk egy uri betörő, vagy egy Scherlok Holmes, akármilyen zseniális is. Tudom, nem vagyok az első s talán az utolsó sem, aki ezen eszme ellen felszólal. Már beszéltem is egy lánnyal, aki szintén irt a k. Szerk. bácsinak ebben az ügyben. Detektiv regények közlése nem lányok lapjába való. Ha valaki azt akar olvasni, tudomásom szerint minden ujságárusnál kaphat olcsó áron olyan regényeket. Az öcsém mindenesetre örvendene neki, én azonban, aki leány vagyok és finomabb lelkületü, nem tudnék belenyugodni, hogy egy fiatal lányoknak való folyóiratban ahol annyi szép gondolat van leirva egy zseniális betörö kalandjait közöljék. Mit szólnak hozzá a tiszt. Nővérek, a Szerk. bácsi és a többi Tiszt. urak, no meg a lányok? Mert bizonyára többségben vannak, akik helytelenitik ezt az ideát.«(1927. december ) E vélemény hátterében az az évszázadokra visszanyúló elképzelés fedezhető fel, mely szerint a lányoknak figyelniük kell arra, hogy általános műveltségüket gyarapítására használják az olvasást, és a szórakoztató olvasmányok ellenében a jó és hasznos olvasmányokat keressék. 44 Néma Rózsa (Gencs) leirja impresszióit, amiket az EML legutolsó száma gyakorolt a lelkére.»[ ] Berthy Lucia nagyon tetszik, annak dacára is, hogy már rég a klasszikusoknál tartok. Ne vegye rossz néven Szerkesztő Bácsi, hogy a legutóbbi számban közölt Nelly imája cimü elbeszélés nem tetszik. Egy kicsit émelygős. Annál jobban tetszenek a Sass Klára, Andor Mária, Vernes Gyula és Lázár Miklós versei. Erdődi M.-től és Rőmer Máriától szeretnék látni sok elbeszélést az EML-ban. S azt hiszem velem együtt az egész fehér gárda szeretettel olvassa a Fausztin gyönyörüen megirt cikkeit. Sóhaj Micit és Hamis Jutkát is kedvesnek találom. De nagyon sajnálom, hogy az aranyszálak rovata fokonként kisebb helyet tölt be az EML lapjain. Mi ennek az oka Szerkesztő Bácsi?«(1925. április ) 45 Kern Olga (Nagykároly) kedvenc írói: 44 Az 1770-es években, a felvilágosodás időszakában megjelent, a női olvasással, művelődéssel kapcsolatos első vélemények szerint a női olvasás, mint a nemzeti megújulás egyik fontos eleme, magasztos célok előmozdítása miatt ajánlott, és nem a szórakozás céljából. Az 1850-es években is a női olvasás a nemzeti kultúra támogatását szolgálta, a nemzeti irodalom olvasása a női kötelezettségek közé tartozott. (Pogány 2013.) A női olvasás terjedéséről a nyugati világban lásd Lyons Fausztin álnéven Kende János szerkesztő közölte írásait. 327

329 Tatár Erzsébet-Tímea Jókai, Vas Gereben, Törökné Kovács Hermin, Gaál Mózes, Bütner Julia. És mostantól kezdve az EML összes irói. (1924. szeptember ) A rovat biztosítja a kultúrának a kommunikáció általi létrehozását: az ismeretek, elképzelések, értelmezések előállítása, alkalmazása, újraértelmezése történik meg benne. Az így értelmezett kultúra, azaz a kulturális tudás és a társadalmi praxis együttese jelenti azt a szimbolikus eszközkészletet, amelynek segítségével individuumok és csoportok saját társadalmi világukat megalkotják, azt folyamatosan értelmezik, illetve más világokkal és csoportokkal kommunikálnak (Niedermüller 1999: ). A különböző évfordulók alkalmat nyújtanak a közösség identifikációs önmegerősítésére. Ezt támasztja alá a szerkesztő és P. Réthy Appolinár köszöntője, mely egyben össze is foglalja az EML és az általa szervezett közösség sajátosságait: Mit mondjak az EML születésnapján? Maradjon meg az EML ezután is gyermekded lelkületü, fehér gondolatu és komoly, korrekt szellemü nő. Legyen erdélyi, ennek a szép országnak szépségeit szivja magába, szüz levegője éltesse, friss, egészséges vize oltsa el a szomját. Szeresse Erdélyt, folyóit, hegyeit, népeit embereit. Erdélyt felvirágoztatni, naggyá tenni, boldogitani: legyen minden törekvése. Legyen az EML továbbra is magyar. Magyar becsületességgel, alapossággal, odaadással és lelkiismeretesen végezze feladatát s oldja meg programmját: a magyar lélek nemességét és erényeit sugároztassa szét s oltsa be minden lélekbe, ki csak vele szóba áll és érintkezik. A magyar néznek szerezzen dicsőséget, mossa le a gyalázatot róla, mit rákentek a századok. EML példáddal vezesd vissza többi leánytársaidat a tiszta erkölcshöz, a természetes, őszinte, egyenes, szolid női lelkülethez. Igy már ország-világba kiálthatjuk: Megnőtt már a mi lányunk, járhat kend már minálunk... Üdvözlöm az EML édes- és keresztszüleit, kivánom Isten áldását, hogy hozománnyal tudják ellátni s ügyesen mindennel kistaférozni a naggyá lett EML-t, kit szeretettel ölel e szép születésnapon s kedves olvasóit tisztelettel köszönti régi ismerősötök, nagybátyátok P. Réthy Apollinár (1929. szeptember 28. Születésnapi emléksorok P. Réthy Apollinár) 328

330 A közösségépítés narratív technikái KÖVETKEZTETÉSEK Az Aranyszálak interaktív állandó rovat a közös értékek alapján körvonalazható Erdélyi Magyar Lányok közösségének narratív megalkotásának kutatására nyújtott lehetőséget. Az iskolának, mint sajátos társadalmi és kulturális közegnek az emléke összetartó erőként szolgált az intézetek generációi számára. A lap az olvasók biografikus narratívumainak bevonásával, a közös élmények biztosításával a transzszilván ideológiát kanalizálta le az olvasók szintjére: berendezkedni a kisebbségi sorsra, a szülőföldön maradásra, a népszolgálatra, az összefogásra, a kisebbségi múlt őrzésére. Az anyanyelv, az iskola, Erdély szimbolikus erővel bíró reprezentációi a közösségi identitásnak. A folyóirat a leányifjúság és leánynevelő intézetek szellemi életének tárházaként irányította, meghatározta és értelemmel ruházta fel az iskolázott lányok mindennapjait. Az olvasói levelek közlésével széles körben segítette a lányok nyilvános kapcsolattartását, biztosította számukra az iskolát követő években is a szellemi partnert, és a női pályakép bármely helyzetében a sajátos női kulturális értékek megőrzésére biztatta olvasóit. SZAKIRODALOM ASSMANN, Jan 1999 A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest. BĂBAN, Adriana 2002 Construcția socială a feminității și masculinității. Exemple de practici instituționale și individuale în România. In: Cosma Ghizela Magyari-Vincze Enikő Ovidiu Pecican (ed.): Prezențe feminine. Studii despre femei în România. Editura Fundației Desire, Cluj-Napoca, BALOGH Edgár (főszerk.) 1991 Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. II. G Ke. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest. 329

331 Tatár Erzsébet-Tímea Dr. BIRÓ Vencel 1940 Székhelyi Gr. Majláth G. Károly. Egyházmegyei Tanács, Cluj-Kolozsvár. BODÓ Márta 2013 Jóbarát. Egy erdélyi katolikus ifjúsági lap a két világháború között. Verbum Kiadó, Kolozsvár Lánynevelés és színi gyakorlat a 20. század elején a kolozsvári Marianumban. In: Egyed Emese (szerk.): Képes beszéd. Színház- és filmművészeti tanulmányok 2. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, BOURDIEU, Pierre 1999 Gazdasági tőke, kulturális tőke, társadalmi tőke. In: Angelusz Róbert (szerk.): A társadalmi rétegződés komponensei. Új Mandátum, Budapest, BUZINKAY Géza 1985 Közművelődési sajtónk a kiegyezés után. In: Kosáry Domokos Németh G. Béla (szerk.): A magyar sajtó története II/ Akadémiai Kiadó, Budapest, COSMA, Ghizela 2002 Aspecte privind mişcarea feministă din România în perioada interbelică. In: Cosma Ghizela Țârău, Virgiliu (coord.): Condiția femeii în România în secolul XX. Presa Universitară Clujeană, Cluj-Napoca, CSEKE Péter 1992 Egyetlen hatalmunk: a (sajtó)nyilvánosság. A kisebbségi sajtó önvédelmi és társadalomépítő ereje ( ). Korunk III. (7) DÁVID Gyula 2000a Kulturális és szakmai intézmények, egyesületek In: Bihari Zoltán (szerk.): Magyarok a világban. Kárpát-medence. Kézikönyv a Kárpát-medencében, Magyarország határain kívül élő magyarságról. Ceba Kiadó, Budapest, b Az erdélyi magyarság. Sajtó In: Bihari Zoltán (szerk.): Magyarok a világban. Kárpát-medence. Kézikönyv a Kárpát-medencében, Magyarország határain kívül élő magyarságról. Ceba Kiadó, Budapest,

332 A közösségépítés narratív technikái DIÓSZEGI László 1990 Az erdélyi magyar iskola In: Diószegi. László Dippold Péter Fejős Zoltán Lévai Edit R. Süle Andrea (szerk.): Varietas Historiae. Tanulmányok Juhász Gyula 60. születésnapjára. Magyarságkutató Intézet, Budapest, DUBY, Georges LARDREAU, Guy 1993 Párbeszéd a történelemről. Akadémiai Kiadó, Budapest. FISCHER FÜLÖP Ildikó 2000 Az erdélyi iskolahelyzet a két világháború között. In: Bihari Zoltán (szerk.): Magyarok a világban. Kárpát-medence. Kézikönyv a Kárpát-medencében, Magyarország határain kívül élő magyarságról. Ceba Kiadó, Budapest, GERGEN, Kenneth J. GERGEN, Mary M A narratívumok és az én mint viszonyrendszer. In: László János Thomka Beáta (szerk.): Narratívák 5. Narratív pszichológia. Kijárat Kiadó, Budapest, GRANOVETTER, Mark 1982 A gyenge kötések ereje. In: Angelusz Róbert Tardos Róbert (szerk.): Társadalmunk rejtett hálózata. Magyar Közvéleménykutató Intézet, Budapest, GYÁNI Gábor 2007 Relatív történelem. Typotex, Budapest. GYŐRFFY Gábor 2014 A magyar nyelvű sajtó és sajtószabadság története Romániában In: Apró István Paál Vince (szerk.): A határon túli magyar sajtó Trianontól a XX. század végéig. Fejezetek a magyar sajtószabadság történetéből. (Médiatudományi Könyvtár, 14.) Médiatudományi Intézet, Budapest, Dr. GYÖRGY Lajos 1924 A romániai magyar időszaki sajtó öt esztendeje ( ). Ethnographia LVI. (7) HABERMAS, Jürgen 1999 A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Vizsgálódások a polgári társadalom egy kategóriájával kapcsolatban. Osiris Kiadó, Budapest. ILYÉS Sándor 2013 Kolozsvári munkásklubok az as években. Kriza János Néprajzi Társaság Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár. 331

333 Tatár Erzsébet-Tímea KÁDÁR Judit 2002 Otthonod az uradé. Három 20. századi magyar képes hetilap nőképe. Médiakutató. (9) KASCHUBA, Wolfgang 2004 Bevezetés az európai etnológiába. Csokonai Kiadó, Debrecen. KESZEG Vilmos 1991 A folklór határán. A népi írásbeliség verses műfajai Aranyosszéken. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest. KISS Mária Rita 2001 Bangha Béla sajtókoncepciója politológiai szempontból. In: Sarnyai Csaba Máté (szerk.): Állam és egyház a polgári átalakulás korában Magyarországon ( ). Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, Budapest, LÁSZLÓ János 1999 A szociális reprezentációról. In: Béres István Horányi Özséb (szerk.): Társadalmi kommunikáció. Osiris Kiadó, Budapest, LŐNHÁRT Tamás 2002 Asociațiile femeilor maghiare din Transilvania în prima jumătate a secolului XX. In: Cosma Ghizela Țârău, Virgiliu (coord.): Condiția femeii în România în secolul XX. Presa Universitară Clujeană, Cluj-Napoca, LYONS, Martin 2000 A 19. század új olvasói: nők, gyermekek, munkások. Cavallo, Guglielmo Chartier, Roger (szerk.): Az olvasás kultúrtörténete a nyugati világban. Balassi Kiadó, Budapest, MARTON József 2002 Az erdélyi római katolikus egyházmegye intézményei a két világháború között. Korunk XIII. (4) Katolikus sajtó Erdélyben a két világháború között. Keresztény Szó XX. (5) MIKLÓSSY János 1985 Irodalmi lapok. In: Kosáry Domokos Németh G. Béla (szerk.): A magyar sajtó története II/ Akadémiai Kiadó, Budapest, NIEDERMÜLLER Péter 1999 A kultúraközi kommunikációról. In: Béres István Horányi Özséb (szerk.): Társadalmi kommunikáció. Osiris Kiadó, Budapest,

334 A közösségépítés narratív technikái NÓDA Mózes 2001 Asociaţiile Romano-Catolice din Transilvania în perioada interbelică şi relaţiile lor cu organizaţiile laice minoritare. Studia Universitatis Babeş-Bolyai, Theologia Catholica Latina. XLVI. (1) NORA, Pierre 1999 Emlékezet és történelem között. A helyek problematikája. Aetas X. (3) OROSZ Krisztofer Levente 2007 A kolozsvári Marianum története az első világháborúig. I II. Keresztény Szó. (11) 29 30; (12) ŐRI Péter 2008 Nemzedékek és demográfiai viselkedés Magyarországon a 19. század végén, a 20. század elején. In: Gyáni Gábor Láczay Magdolna (szerk.): Generációk a történelemben. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület évi konferenciájának kötete. Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület A Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kara, Nyíregyháza, PÁSZKA Imre 2009 Narratív történetformák a megértő szociológia nézőpontjából. Második, javított kiadás. Szegedi Egyetemi Kiadó. Belvedere Meridionale Szegedi Egyetemi Kiadó, Szeged. POGÁNY György 2013 Honleányok és a könyvek. Leányolvasók és leányolvasmányok a reformkorban. Könyv és nevelés 15. (1) PUKÁNSZKY Béla 2006 A nőnevelés évezredei. Fejezetek a lányok nevelésének történetéből. Gondolat Kiadó, Budapest. PUSZTAI Gabriella 2009 A társadalmi tőke és az iskolai pályafutás. ÚJ Mandátum Kiadó, Budapest. RAJKA László 1927 Emléklapok a Marianum történetéből. [Providentia,] Cluj. SAS Péter 2011 Marianum. A 100 éves római katolikus tan- és leánynevelő intézet emlékezete ( ). Verbum, Kolozsvár. 333

335 Tatár Erzsébet-Tímea UNGVÁRI ZRÍNYI Imre 2007 Az azonosság és a másság reprezentációi az identitásképző narratívákban. In: Gagyi József (szerk.): Emlékezet és kommunikáció. Narratívák az egyéni, a társas és a közösségi identitás teremtésében március Marosvásárhely. Scientia Kiadó, Kolozsvár, VALUCH Tibor 2002 Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Osiris Kiadó, Budapest. VÁLYI Gábor 2007 Recsegő ütemek nyomában. Egy lemezgyűjtő szubkultúra változó játékszabályai. In: Jakab Albert Zsolt Keszeg Vilmos (szerk.): Csoportok és kultúrák. Tanulmányok szubkultúrákról. BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, VEIDINGER Éva 2008 Iskolatörténeti vázlat a kolozsvári Marianum intézetről. In: Tornay Krisztina Petra (szerk.): Marianum. Az erdélyi iskolanővérek nyomában. Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek Magyar Tartománya, Debrecen,

336

337

338 REZUMAT VALOARE ȘI COMUNITATE. ROLUL TRADIȚIEI ȘI A PATRIMONIULUI ÎN REGISTRELE LOCALE ÎN SCHIMBARE Volumul de față prezintă o selecție din materialul a două conferințe organizate în cadrul proiectului privind lansarea și popularizarea Tezaurului Valorilor Transilvănene, respectiv a mișcării de culegere a valorilor locale. Prima conferință, intitulată Patrimoniu și reprezentare. Patrimonizare, vizualizare și utilizare cotidiană, a avut loc la 18 august 2015, în Cluj-Napoca, la sediul Asociației Etnografice Kriza János, și s-a dorit a fi un eveniment de lansare a proiectului Tezaurului Valorilor Transilvănene. A doua conferință s-a desfășurat între 9 și 10 octombrie 2015 la Sfântu Gheorghe, fiind organizată în parteneriat cu Muzeul Național Secuiesc, și a purtat denumirea de Valoare și comunitate. Noi căi și provocări în cercetarea valorilor transilvănene conferința itinerantă a AEKJ. Ambele evenimente au atras atenția asupra valorilor etnografice locale și regionale. Participanții au cercetat procesele de explorare, documentare și arhivare a valorilor etnografice, respectiv procesul îndelungat de integrare a valorilor în viața de zi cu zi a comunităților locale (ce se desfășoară atât în trecut, cât și în prezent). Au fost 337

339 prezentate cercetări etnografice, respectiv inițiative și realizări de explorare a valorilor din regiunile Arieșului, Călatei, Mureșului și Trei Scaune. Studiile cuprinse în acest volum se pot grupa în trei blocuri tematice majore. Cele două studii introductive urmăresc o abordare etnografică și o implementare teoretică a mișcării hungaricum. O altă parte a scrierilor prezintă rezultatele evaluărilor patrimoniale dintr-un segment sau altul din ultimele decenii sau aflate sub desfășurare. În a doua parte a volumului regăsim scrierile care se ocupă de studii de caz concrete. Expunerea unul lângă altul a studiilor volumului ascunde și intenția de inventariere, căci convingerea noastră este că pentru a putea integra valorile etnografice transilvănene în orișicare proces de explorare și patrimonizare, este obligatorie inventarierea acelora, care fuseseră deja cercetate, descoperite, descrise și interpretate, deci incluse într-un orizont interpretativ anume, drept urmare încadrate în discursul științific/public

340 ABSTRACT VALUE AND COMMUNITY. THE ROLE OF TRADITION AND HERITAGE WITHIN CHANGING LOCAL REGISTERS Our volume offers a selection of the material of the two conferences organized within the project aiming the launching and popularization of the Transylvanian Values Collection and of the movement regarding the collecting of values. The first conference, entitled Heritage and Presentation. Patrimony, Visualisation and Everyday Use, was held in Cluj-Napoca, at the centre of Kriza János Ethnographic Society, on the 18 th of August 2015, being the set off for the project regarding the launching of the Transylvanian Values Collection. The second one, bearing the title Value and Community. New Ways and Challenges in the Research of Transylvanian Values the Regional Conference of KJES, was held on the 9 10 th of October 2015 in Sfântu Gheorghe, in partnership with the Szekler National Museum. Both events focused on the local and regional ethnographic values. The participants analysed the processes of revealing, documenting, and archiving of the ethnographic values, respectively the longer process of integrating these values into the everyday life of local communities (a process taking place both in past and present). Ethnographic researches and initiatives, respectively results from the Arieș, Călata, Mureș, and Trei Scaune regions were presented. 339

341 The studies included in this volume can be grouped into three major blocks. The two introductory writings attempt to outline the ethnographic approach and theoretical embedment of the so-called Hungaricum -movement. Another group of studies line up the surveys on heritage, carried out on different fields in the last few decades or at present. The second part of the volume includes particular case studies. The lining up of the studies of the volume hides also the intention of inventory, as we are convinced that in order to integrate Transylvanian ethnographic values into any kind of revealing or patrimony process, it is necessary to check all those, which have already been analysed, revealed, described and interpreted, thus placed into some kind of interpretational horizon, and entered the scientific/public discourse

342 SZERZŐINK Bali János Nemzetstratégiai Kutatóintézet, Budapest, igazgatóhelyettes Furu Árpád Transylvania Trust, Kolozsvár, programfelelős Jakab Albert Zsolt a KJNT elnöke; Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár, kutató jalbertzsolt@yahoo.com Kinda István Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy, főmuzeológus kinda_istvan@yahoo.com Kovács Zsolt BBTE Történelem és Filozófia Kar, Magyar Történeti Intézet, Kolozsvár, adjunktus gykzsolt@yahoo.com Makkai Júlia Anna BBTE Kommunikáció és PR iroda, Kolozsvár, kommunikációs munkatárs, Hungarológiai Tudományok Doktori Iskola, doktorandusz julia.makkai@ubbcluj.ro Markó Bálint BBTE Biológia és Geológia Kar, Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet, Kolozsvár, intézetigazgató balintm@gmail.com Molnár-Kovács Zsolt BBTE Történelem és Filozófia Kar, Magyar Történeti Intézet, Kolozsvár, docens molnar_kovacs_zs@yahoo.com 341

343 Nagy Zsolt a Sapientia EMTE, Marosvásárhely, kertészmérnök hallgató nagycszsolt@yahoo.com Paládi-Kovács Attila néprajzkutató, akadémikus Pozsony Ferenc BBTE BTK Magyar Néprajz és Antropológia Intézet, Kolozsvár, akadémikus, egyetemi professzor pozsonyferenc@yahoo.com Sándor Cecília BBTE BTK Magyar Néprajz és Antropológia Intézet, Kolozsvár, magiszteri hallgató ceciliasandor@yahoo.com Simon András SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, Szeged, tanszékvezető asimon@hung.u-szeged.hu Szabó Á. Töhötöm BBTE BTK Magyar Néprajz és Antropológia Intézet, Kolozsvár, adjunktus szabo.tohotom@lett.ubbcluj.ro Szabó Lilla Debreceni Egyetem Doktori Iskolája, doktorandusz szalilla@gmail.com Szalma Anna-Mária Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet, Kolozsvár, irodavezető szalma.anna@kmei.ro Tatár Erzsébet-Tímea a KJNT munkatársa; BBTE Hungarológiai Tudományok Doktori Iskola, Kolozsvár, doktorandusz erzsebet.tatar@gmail.com Vajda András a KJNT alelnöke; Sapientia EMTE, Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék, Marosvásárhely, adjunktus vajdandras@yahoo.com 342

344

345

346