1 Adalbert de Vogüé monumentális regulakiadásáról és kommentárjáról van szó: La Règle de Saint Benoît, I-VII

Átírás

1 Michel Van Parys A rövid és tiszta imádság Szent Benedek szerint Szent Benedek Regulája először arról beszél, miként viselkedjenek zsoltározás közben a szerzetesek, a következő (20.) fejezetben pedig lelkükre köti a rövid és tiszta imádságot. S ha számba vesszük azokat az alapos kommentárokat, amelyek ezzel a tanáccsal foglalkoznak, látjuk, hogy ezek más-más eredményre jutnak. Vállalva annak kockázatát, hogy fölöslegesen szólunk hozzá a kérdéshez, a következő néhány oldalon mi is megpróbálkozunk egy olyan értelmezéssel, amely néhány újdonságot is tartalmaz. 1. Szent Benedek és a Regula Magistri összehasonlítása Adalbert de Vogüé, Szent Benedek Regulájának fejezeteihez írt történet-kritikai kommentárjában rávilágított arra, hogy Benedek felfogásában a Regula Magistrihoz (RM) képest milyen hangsúlyeltolódás mutatkozik (La Rčgle de Saint Benoît, V. köt o. = RB). 1 A bencés regula már a 19. fejezetben is rövidebb, mint közvetlen forrása, a RM (47. fejezet). "Benedek a konkrét előírásokhoz képest előnyben részesíti a spirituális tanácsokat. Lerövidítve a Regula Magistri szövegét, szívesen elmossa azokat a részleteket, amelyben pedig elődjének annyi öröme telik. Ezzel az előírások benső szempontját emeli ki." (RB V. köt, ) Ezzel analóg a Tisztelettudó viselkedés az imádságban című fejezetben mutatkozó különbség is. Bizonyos, hogy a De reverentia orationis című fejezet a Magisternél teljes egészében a zsolozsmában a zsoltárokat követő könyörgésre vonatkozik. Ezzel ellentétben Benedek hasonló című fejezete, szóhasználatából legalábbis úgy tűnik, a zsolozsmán kívül végzett magánimádságra céloz. Csak az utolsó mondat szól világosan az in conventu végzett könyörgésről, ellentétbe állítva az addig leírtakkal. Vajon ebből az következik, hogy a két regula közös része mögött (RM 48,1-4 ; RB 20,1-4) a két szerző más és más valóságot tart szem előtt? Ebben az esetben az a tény, hogy Benedek a könyörgést leválasztja liturgikus szövegkörnyezetéről, talán arra utal, hogy már nem ismeri a zsoltárkönyörgés liturgikus műfaját. 2 Ez tehát a kérdés, amelyet e hangsúlyeltolódás értelmezése ürügyén tesz föl Adalbert de Vogüé. Bár a választ nyitva hagyja, mégis inkább arra a feltételezésre hajlik, hogy a zsolozsma minden zsoltárát könyörgés követte (RB V. köt, ). A Regulához írt spirituális kommentárjában ismét visszatér erre a témára (RB VII. köt., ), s ekkor már határozottan állítja, hogy a Benedek által leírt liturgiában valóban jelen vannak és fontos szerepet játszanak a zsoltárkönyörgések. Érvei nem hagynak kétséget efelől. Jóllehet a fenti tétel bizonyítást nyert, a 20. fejezet mondanivalója mégsem merül ki ennek az egyetlen kérdésnek megválaszolásával. Miután elfogadtuk, hogy a zsolozsmában fontos helyet foglaltak el a zsoltárkönyörgések, a nyugati szerzetesek atyjával együtt nem kell-e nekünk is azt kutatnunk, hogy milyenek voltak és miről szóltak ezek a könyörgések? Benedek, kitéve magát annak, hogy megbontja a 19. és 20. fejezet egységét, az utóbbiban az Isten előtti alázatra, a szív tisztaságára, a könnyek közt végzett, töredelmes imádságra helyezi a hangsúlyt, számolva az isteni kegyelem ihletéséből hosszabbra nyúló imádsággal is. Ezek a hangsúlyok nyilvánvalóan szemünkbe ötlenek a 20. fejezet olvasásakor. Mintha az a tény, hogy 1 Adalbert de Vogüé monumentális regulakiadásáról és kommentárjáról van szó: La Règle de Saint Benoît, I-VII kötet, Sources Chrétiennes I. köt., Introduction, traduction et notes par A. De Vogüe, texte établi et présenté par J.Neufville; II. köt, Traduction et notes par A. De Vogüe, texte et concordance par J. Neufville; III. köt., Instruments pour l étude de la tradition manuscrite par J. Neufville; IV-VI. köt., Commentaire historique et critique par A. De Vogüe; VII. köt., Commentaire doctrinal et spirituel par A. De Vogüe (I-VI. köt., SC ; VII. köt., SC hors série), Paris, Cerf, IV-VI. köt.: 1971, I-III. köt.: 1972, VII. köt.: 1977 (az utolsó kötet Commentaire doctrinal et spirituel címmel a sorozatszámozáson kívül, de a Sources Chrétiennes kiegészítő részeként jelent meg). Az RB rövidítéssel ezentúl mindig erre a kiadásra utalunk a kötetszám megjelölésével. 2 A zsoltárkönyörgés alatt egyszerre értjük a zsoltárt követő rövid csendes imádságot, valamint az ezt lezáró hangosan mondott könyörgést. A RM és Benedek ez utóbbit úgy tűnik, nem ismerik. Az ő esetükben csupán a zsoltárokat követő rövid, csendes imára kell gondolnunk, amint azt később látni is fogjuk.

2 ismert és kétségbevonhatatlan liturgikus cselekményről beszél (ti. a zsoltárkönyörgésekről), ürügy volna arra, hogy tanácsait a szerzetes imádságára általánosságban is kiterjessze. Ezzel nem kíván újító lenni, csupán Cassianushoz csatlakozik, aki szintén beszél a zsoltározás és az imádság kapcsolatáról: "Mikor ugyanis most a külső embert írjuk le, ezzel egyúttal mintegy az imádság alapjait is lerakjuk. Ezért később, amikor majd a belső emberről beszélünk, könnyebben építhetjük föl rá az imádság épületét." (De Inst II, 9) 3 Amikor tehát a De Institutis beszámol a szerzetesatyák zsolozsmára vonatkozó rendelkezéseiről, nem akarja azokat a szerzetes belső imádságától elválasztani. Később a Collationes imádságnak szentelt IX. és X. fejezetében be is váltja ezt. Bár fejtegetéseinek van némi evagriánus színezete, az Izsák apáttal folytatott két beszélgetésben a sivatagi atyák imahagyományának lényegét adja át. 2. A rövid és tiszta imádság Elővételezve a Collationes idevágó részleteit, Cassianus már a De Institutis lapjain elmondja mindazt, amit az egyiptomi atyák tanítottak neki az imádság tisztaságának megőrzéséről: "Ezért az egyiptomiak hasznosabbnak tartják, ha röviden imádkozunk, de minél gyakrabban. Mert ha gyakrabban könyörgünk az Úrhoz, állandóan egyesülünk Vele. Ha pedig röviden imádkozunk, ezzel elkerülhetjük a ránk leselkedő ördög cselvetéseit, melyekkel különösen akkor akar ellenünk támadni, amikor imádkozunk." (De Inst II, 10) 4 A lélekben és csendben végzett imádsággal kapcsolatban feltett kérdésre a válasz a rövid és gyakori imádságot ajánlja. Ugyanez a tanács a Collationes IX. beszélgetésének végén is elhangzik, 5 de ekkor már visszahelyezve valódi szövegkörnyezetébe: az imádság az az út, amely a szív tisztaságához vezet a szív tisztasága pedig nem más, mint a szeretet. A következő beszélgetésben Cassianus visszatér erre a témára: "Ugyanígy a lelki szemlélődés elsajátításához is mintára van szükségetek. Tekinteteteket állhatatosan erre kell szögeznetek, s folytonos üdvös elmélkedéssel el kell sajátítanotok, hogy ennek segítségével és az elmélkedés révén felemelkedhessetek a magasabb rendű szemlélődésre. E tudománynak: az igazi imádságnak, amelyet el akartok sajátítani, szintén van ilyen mintája. Minden szerzetesnek, aki szünet nélkül arra törekszik, hogy állandóan Istenre gondoljon, hozzá kell szoknia, hogy szüntelenül ezt forgassa szívében s róla elmélkedjék, kiűzve a szívéből minden más gondolatot. Másképp ugyanis nem tudja megőrizni a lelkében, csak ha minden testi gondtól és aggodalomtól elszakad. Ezt a mintát csak azon kevesek közölték velünk, akik a legrégibb szerzetesek utódai voltak. Így mi is csak igen kevés emberrel közöljük, akik igazán szomjaznak megismerése után. Ha tehát meg akarjátok tanulni, miképpen kell állandóan Istenre gondolni, akkor szüntelenül ezt az imádságot kell ismételnetek: Isten, fordítsd figyelmedet segítségemre; Uram siess megsegítésemre." (Zsolt 69,2) 6 A brevis oratio hagyományát Benedek is minden bizonnyal jól ismerte: ez a hagyomány számára egy olyan gondolati körhöz kapcsolódhatott, amely közel áll a Regula fejezeteiben felbukkanó témákhoz. A szó már épp eléggé pontos terminus technicus-szá vált ahhoz, hogy Benedek hosszas magyarázatok nélkül beszélhessen róla. Tanácsa, miszerint nem a sok szóban (non in multiloquio) rejlik az imádság meghallgatása, ugyanerre utal. Ez a tanács egyébként közvetlenül az Evangéliumból származik: "Az imádságban pedig ne fecsegjetek (nolite multum loqui), mint a pogányok, akik úgy gondolják, hogy a bőbeszédűségükért (in multiloquio) nyernek maghallgatást." (Mt 6,7) Egy Szkétiszből származó szerzetesi hagyomány az Úr szavait az ún. monologisztosz imádságra való buzdításként érti. A következő Egyiptomi Szent Makáriosznak tulajdonított apoftegma is egész biztosan erről tanúskodik: "Nem szükséges sokat beszélni, hanem tárjátok ki kezeteket, és mondjátok: 3 Johannes Cassianus: A keleti szerzetesek szabályai, Pannonhalma Tihany, 1999, Uo Collationes IX, 36; Vö. Johannes Cassianus: Az egyiptomi szerzetesek tanítása, I. köt., Pannonhalma Tihany, 1998, Coll. X, 10; Uo. 285.

3 'Uram, ahogy akarod és ahogy tudod, könyörülj rajtam!' Ha pedig ellenség támad: 'Uram segíts!'" 7 Ez az apoftegma, amelynek külön súlyt ad a nagy Makáriosz lelki tekintélye, lehetőséget adhatott Benedeknek, hogy Cassianusnál is korábbra nyúljon vissza, egészen a sivatagi hagyomány forrásvidékéig. 8 Végezetül azt is megemlítjük, hogy Szent Ágoston egyik imádságról szóló levelének részlete ugyancsak az oratio brevis gyakorlatát ajánlja. 9 A. de Vogüé Benedek tanításának néhány pontján kimutatta Szent Ágoston hatását, márpedig Ágostonnak Probahoz intézett buzdításai a sivatag hagyományát erősítik meg. Ágoston, miután kifejtette, hogy a Mt 6,7-ben Krisztus nem a hosszú, hanem a mesterkélt imádságot ítéli el, az alábbiakat írja: "Azt mondják, hogy Egyiptomban a testvérek imákat ismételgetnek, ezek az imák azonban nagyon rövidek, és valamiképpen olyanok, mint a sebesen kilőtt nyílvesszők, nehogy az éberségében feszült figyelem amelyre olyannyira szüksége van az imádkozó embernek szétszóródjon és ellankadjon a túl hosszú időközök miatt. És ezzel jól megmutatják hogy nem szabad kifárasztani ezt a figyelmet, ha nem képes hosszabban kitartani, s ugyanígy nem szabad túl gyorsan félbeszakítani, ha hosszabban kitart. Álljon tehát távol az imádságtól a szavak bősége, de ha a figyelem élénk marad, mégse legyen megfosztva a bőséges könyörgéstől. Mert a sok beszéd azt jelenti, hogy az imádságban felesleges szavakkal illetünk egy szükséges dolgot. A sok imádság viszont azt jelenti, hogy a szív hosszas és jámbor dobbanásaival kopogtatunk annak ajtaján, akihez imádkozunk. Ez a tevékenység inkább sóhajtásokban áll, semmint szónoklatokban, inkább könnyekben, semmint bőbeszédűségben. De Ő könnyeinket saját jelenlétébe helyezi, és sóhajtásaink nem ismeretlenek annak számára, aki az Ige által teremtett mindent, s aki nem keres emberi igéket." Ebben a szövegben pontosan megtalálható a Regula 20. fejezetének minden egyes eleme: az imádság tisztasága, amely a szórakozottság elkerülésében valósul meg, a könnyek közt végzett imádság, a rövid imádság. Mindenekelőtt a bűnös könyörgő imádságáról van azonban szó (aki irgalomért és segítségért esdekel). A. de Vogüé maga is úgy látja, hogy "a régiek mindig úgy tekintenek az imádságra, mint a bűnök bocsánatáért való szüntelen esdeklésre". 10 E kijelentését követően azonban kommentárja a zsoltározás és az imádság kapcsolatát sajnos már más szemszögből vizsgálja. A rövid imádság nem Istennek imént hallott igéjén való "kérődzés" (ruminatio), hanem a bűnös ember könyörgése Krisztushoz, hogy életében megvalósíthassa azokat az éltető parancsokat, amelyeket a Szentlélek adott a szájába. Röviden utánagondoltunk tehát, mik lehetnek Benedek forrásai, amikor a rövid és tiszta imádságról beszél. Mivel a történeti kutatásnak ebben a szem és a szó számára olyannyira elrejtett témájában nem létezik végső bizonyíték, nyomozásunk végeredménye csak ideiglenes következtetés lehet: nagy bizonyossággal elmondhatjuk, hogy Regulánk szerzője egy nagyon is konkrét szabály, a zsolozsmában a zsoltárokat követő csendes imádság ürügyén ad mondanivalójának általánosabb értelmet. Ez nyújt alkalmat arra, hogy leírja a szerzetes belső imádságát, legyen az a zsolozsmában, a zsolozsma után vagy a zsolozsmán kívül. A Regula 20. fejezetével kapcsolatban felmerülő legfontosabb kérdés nem annyira az, hogy léteztek-e hosszabb-rövidebb csendes imádságok a zsoltározás közben, hanem sokkal inkább az, hogy milyen legyen az oratio brevis et pura minősége és tartalma. Ez többé nem a magán és a közösségi imádság közötti alternatívát jelenti. Az oratio brevis et pura a szív imádsága. Azé a szerzetesé, aki bűneinek mélységeiből kiált a Megmentő Isten felé. A szív töredelme, amelyet a könnyek adománya kísér. "Monologisztosz" imádság. S ha szüntelenné válik a szerzetes szívében, az Opus Dei csendes pillanataiban mintegy magától fakad fel az imádság. Ez a benedeki szerzetes 7 Az atyák bölcsessége, Holnap Kiadó, 1991, Vízöntő könyvek, 81. (Baán István fordítása) Ezek a rövid és bizonyos kereteken belül variánsokat felmutató imák Krisztushoz szólnak. A szerzetes hozzá intézi Kyrie eleisonját vagy Deus in adiutoriumát. Mindez megegyezik Benedek zsoltárokhoz fűződő lelkiségével, amint azt B. Fischer alapvető cikkében megmutatta: "Die Psalmenfrömmigkeit der Regula S. Benedicti", in Liturgie und Mönchtum n o 4 (1949), ; n o 5 (1950), Vö. "L'accès à l Orient monastique chez Saint Benoît", in Irénikon 47 (1974), Ep 130, ; PL 33, RB VII. köt., 211., 68. jegyzet.

4 megszokott imádsága ennek bizonyítására elég, ha a 20. fejezetet egy kicsit is összehasonlítjuk még a Regula imádságról szóló egyéb részleteivel. 11 (Fehérváry Jákó fordítása) 11 Vö. Prol 4 ; 4, 56 ; 7, 65 ; 49, 4 ; 52, 4. (vö. A. de Vogüé, Orationi frequenter incumbere, Une invitation à la prière continuelle, RAM 41 [1965], ).