M Á S O K É R T E G Y Ü T T Gemeinsam für andere évfolyam, 1. (840.) szám ISSN Bécs, február 13.
|
|
- Lajos Farkas
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 M Á S O K É R T E G Y Ü T T Gemeinsam für andere évfolyam, 1. (840.) szám ISSN Bécs, február 13. Az Útmutató évi februári igéje: "Vigyázz tehát, hogy a benned levő világosság sötétséggé ne legyen!" (Lk 11,35) Válaszd hát az életet! Ha letakarom a kép alját, akkor nem látszik semmi különbség. Akkor a vázában álló tulipán épp ugyanolyan erősnek, szépnek és tavasz-hívogatónak tűnik, mint a gyökeres. A különbség azonban alapvető: az egyik növény él, a másik nem. Az egyiknek van gyökere, amellyel vizet és táplálékot vesz magához, a másiknak díszítőértéke van, az is csupán egy ideig. Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. Így hangzik a diagnózis a szárdiszi gyülekezetről a Jelenések könyvében (Jel 3,1). Mert a látszat gyakran mást mutat, mint a valóság, és a látszat fenntartására ügyelünk. A mindig mosolygós, felkészült és sikeres üzletasszony a kulisszák mögött hol idegösszeomlással, hol depresszióval küszködik. A magának való, békés, visszahúzódó fiatalember lefojtott agressziója egyszer csak feléled, és magában is, másokban is kárt tesz. A megfelelési kényszer rabságában élő már régóta nem tudja, és nem is kérdezi meg magától, hogy mit is szeretne, mi okoz számára igazán örömet. A levágott növények egy ideig még szárukon keresztül is képesek felvenni a vizet, de hiába a tápoldatozott környezet, a gyökerek hiánya előbb-utóbb pusztuláshoz vezet. Hol vannak a gyökereim? Fel tudják-e venni a táplálékot? Megtartanak-e? Mi táplálja életemet? Mérgező vagy éltető e az, amit magamhoz engedek? Hová helyezem a hangsúlyokat? A kifelé mutatott kép mennyiben egyezik a belsővel? Az önmagamról alkotott kép mennyire reális? Milyen célok és törekvések motiválnak? Mit tartok sikernek és eredménynek? A böjti időszak kérdései szembesítenek. Túlzsúfolt naptárral éppúgy mint sekélyes-semmittevő szórakozással el lehet hallgattatni a mélység kérdéseit. A halált és vegetálást életté hazudó taktikáknak nagy expanziója van. A vázában álló tulipán is szép és vonzó egy ideig. A gyökeres életnek is vannak nehézségei. Hosszú időszakok, amikor a tulipánból semmi sem látszódik. Kártékony hatások, mikor életünket mérgező anyagokat veszünk magunkhoz, tudunk is róla és még sincs erőnk változtatni. Van, mikor érezzük a mélység erejét és jótékony hatását, de hiába várjuk, csak nem jön a szárba szökkenés és kivirágzás. A türelmünk és kitartásunk lesz kevés. Van, amikor vonzó a gyökértelenség. Szabadsággal csábít, arra mutat rá, hogy a gyökerek csak megkötnek, azt ígéri, hogy táplálékot sokfelől vehetek magamhoz. De ahogy a szervezetem is éhezik, ha nem kapja meg a szükséges ásványi anyagokat, hiába veszem magamhoz a sok-sok kalóriát, úgy a megfelelő lelki táplálék hiánya is élő halottá, lelki éhezővé tehet. A Biblia Istennel kapcsolatban álló és Isten nélkül élő embereket ismer. Nem is tekinti életnek azt az életet, amely nincs kapcsolatban Istennel, hiszen Ő minden áldás és élet forrása. Ez a kapcsolat nagyon sokféle; benne van kétség, panasz, düh, hitetlenség és elfordulás éppúgy mint dicséret, hála, felismerés, bizonyosság. E kapcsolat alapja egyedül Isten hozzánk forduló szeretete, megszólító hívása. Ez a kapcsolat dinamikus, mindig változik. Vannak mélységei és magasságai, vannak megtartó pillanatai és nehéz időszakai, szünetei és visszatérései egyaránt. Isten a pusztai vándorlás végén, az ígéret földjének határán álló nép elé két utat állít (5Móz 28-30). Az átok útja Isten kihagyása az életből. Az Élet kihagyása az életből. Isten elhívása az áldás és élet útjára szól. Nincs távol tőlünk ez az út, ez a miénk, a szánkban és szívünkben van. Emberi küldetésünk betöltésére hív, a szeretetben való növekedésre, az Istenben való tájékozódásra és megérkezésre. A böjti idő mélységvágya lehetőség Isten melletti elköteleződésünk megerősítésére. Dr. Solymár Mónika
2 2 57. évfolyam, 1. (840.) szám / Másokért Együtt GYÜLEKEZETI ALKALMAK ÉS HÍREK Istentiszteletek Bécs, Auferstehungskirche Wien, Lindengasse 44/a. kápolna március óra Böjti istentisztelet úrvacsoraosztással április óra Istentisztelet május óra Istentisztelet Graz, Heilandskirche Graz, Kaiser Josef-Platz március óra Böjti istentisztelet úrvacsoraosztással április óra Istentisztelet május óra Istentisztelet Istentiszteleteinket közös beszélgetés és szeretetvendégség követi. Szeretettel hívjuk istentiszteleti közösségünkbe! A lelkészi hivatal telefonszáma: evang-ungarisch@aon.at Home page: Blog: ausztriai-magyar-evangelikusok.blogspot.com Böjt 2013 Nem eszem húst, nem eszem édességet, minden nap elolvasok a Bibliából egy szakaszt és elmélkedem rajta, az autómat csak akkor használom, ha nagyon szükséges, nem iszom alkoholt, nem nézek TV-t, valamiről lemondok ebben az időben, valamit másképp teszek, mint amint eddig. A böjti időszakhoz sokféle megközelítéssel és konkrét elhatározással fordulhatunk. Az önkéntes lemondás a keresztény ember számára nem öncélú tapasztalat, de nem is egy bizonyos cél érdekében bevállalt áldozat. A böjt arról szól, hogy eddig megszokott életemen változtatok, és így új hangsúlyok és tapasztalatok is elérnek. Ézsaiás próféta a böjttel kapcsolatban rabságainkból való szabadulásról és Istenhez fordulásról ír (Ézs 58). A böjt nem elvenni akar, hanem az Istennel való találkozás idejét, lehetőségét, mélységét, örömét és gazdagágát adja. Nyári tábor Magyarország határain túl élő tizenéveseknek
3 Másokért Együtt 57. évfolyam, 1. (840.) szám / márciusában, 40 évvel ezelőtt a svájci Leuenbergen került sor annak a dokumentumnak a megfogalmazására és aláírására, amelynek köszönhetően ma már a reformáció különböző felekezetei egymás templomában közösen úrvacsorát vehetnek és elismerik egymás felavatott lelkészeit. A megbékélt sokszínűség negyven éve Az egyházszakadás gyógyítása Ma már hihetetlennek tünik, de igaz: a reformáció korabeli hitbeli viták nemcsak a katolikus és az új hit képviselői között vezettek szakadáshoz. A reformátorok egymással is komoly vitákat folytattak, s a köztük lévő véleménykülönbségeket nem voltak képesek közös nevezőre hozni, hanem élesen elhatárolódtak egymástól történetileg az 1529-ben Marburgi Vitában csúcsosodott ki a tanításbeli ellentét. A Leuenbergi Konkordia tehát egy kb. 450 éves konfliktusra tudott konstruktív választ adni azzal, hogy megfogalmazta, miben változott az egyházak teológiai szemlélete a reformáció kora óta. Az irat a reformátorok egyházdefiníciójából indul ki, mely szerint az egyház ott van, ahol az evangéliumot tisztán hirdetik és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki. Majd kifejti a közös alapot, amelyet mind a reformátusok, mind az evangélikusok elfogadnak, beleértve azokat a témákat is, amelyek korábban a szakadás okai voltak: Jézus Krisztus emberi és isteni természetét, az úrvacsoratant és a predestináció tanítását. Ezzel teremtődött meg az alap az egyházi közösség kinyilvánításához, az úrvacsorai és szószékközösséghez. (A Leuenbergi Konkordia szövege magyarul a oldalon, németül pedig az evangélikus énekeskönyvben 811-es szám alatt kivonatosan olvasható.) Azonban az egyházi közösség története 1973-ban nem véget ért, hanem épp ekkor kezdődött el. Mára 107 egyház írta alá a Konkordiát, s 1997-től az európai methodista egyházak is tagjai a közösségnek. A tagegyházak száma csökkenő tendenciát mutat, mivel - részben épp a megállapodásnak is köszönhetően egyházak unióra lépnek egymással. Ez történt a közelmúltban Hollandiában, Franciaországban és több helyütt Németországban. Érdekesség, hogy bár a Leuenbergi Egyházközösség ma az Európai Protestáns Egyházak Közössége (Gemeinschaft Evangelischer Kirchen in Europa, GEKE) nevet használja, mégis vannak Európán kívüli tagegyházai. Közép- és Dél- Amerikában még mindig léteznek olyan német kivándorlók által alapított egyházak, amelyek továbbra is őrzik európai identitásukat egyházi, teológia értelemben is. Ennek köszönhető, hogy a legújabban csatlakozott egyház az Ecuadori Lutheránus Egyház. Istentiszteleti közösség: gazdagodás a sokféleség által Az egyházi közösség a mindennapokban több szinten valósul meg. A gyülekezeti tagok által észrevehető szint a közös ünneplés lehetősége. Amikor katolikusokkal közös ökumenikus istentiszteletet tartunk, akkor az igei liturgiára szorítkozunk. Református és methodista testvéreinkkel például reformáció ünnepén, de máskor is úrvacsorás istentiszteletet is tarthatunk. Magyarországon több példa van arra is, hogy református-evangélikus lelkészházaspárok a leuenbergi konkordiának köszönhetően nem két különböző felekezetben szolgálnak, hanem együtt az egyik felekezetben. Ausztriában pedig még szorosabb megvalósulását látjuk a protestáns felekezetek közötti együttműködésnek. Az istentiszteleti közösség szép példáját élhettük meg a GEKE 2012 szeptemberében tartott nagygyűlésén. Nemcsak az istentiszteletek felépítésében ismerhettünk meg a sajátunktól eltérő szokásokat. Az imádságok szövege és azok stílusa is arról tanúskodtak, hogy a különböző országokban, nyelveken, felekezetekben sokféle kegyesség, teológiai látásmód megtalálható, s hogy ezek együtt imádkozásával hitünk is új színeket kaphat, gazdagodhat. Az egyházi közösség tehát nem jelenti azt, hogy a tagegyházak egy közös edénybe öntik szokásaikat, amelyet aztán simára kevernek és végül mindenki egy számára idegen keveréket kap.
4 4 57. évfolyam, 1. (840.) szám / Másokért Együtt Ellenkezőleg: minden egyház továbbra is a maga módján szolgálja Istent imádsággal és énekkel, de ezzel együtt elismeri és örömmel fogadja, hogy ebben az Isten-dicsőítésben nincs egyedül. S hogy a közös éneklés ne csak szép gondolat legyen, 2006-ban megjelent a GEKE kiadásában egy európai többnyelvű énekeskönyv, a Colours of Grace benne 157 több országban, egyházban ismert és szeretett énekkel, mindegyik minimum két, de sokszor 5-6 nyelven énekelhető. Úton a közös teológiai álláspont felé A GEKE céljai között kiemelkedő helyet foglal el a teológiai párbeszéd folytatása. Bár az alapokat a Konkordia már tisztázta, de továbbra is vannak témák, amelyekben a nagyobb egységre törekszik a közösség. Az elmúlt években ilyen volt a Biblia és a hitvallási iratok értelmezése, valamint az ordináció, az egyházi hivatal és a püspöki-egyházvezetői tiszttel kapcsolatos gyakorlat és elmélet. Nem minden kérdésben lehet konszenzust találni, de a párbeszédek során az egyes egyházak megismerik a többiek pozícióját, amely az önértelmezésben is segítséget nyújt, hosszú távon pedig közelebb visz az tanításbeli egységhez is. A következő évek kiemelkedő témája maga az egyházközösség lesz ez egyben annak is a jele, hogy a közösség új szintre lépett: az alapvető teológiai kérdésekben sikerült az évek során megközelítően közös véleményt találni a tagegyházaknak. Most már az a kérdés, milyen hatással van ez az egyházak belső életére? Kötelező érvényűek a közösen megfogalmazott teológiai vélemények? Mit jelent az egyházközösség konkrét megvalósulására nézve, hogy bár egymás ordinációját a tagegyházak elfogadják, ugyanakkor bizonyos egyházakban még mindig nem állhatnak nők lelkészi szolgálatba? A következő öt-hat évben ezzel és más hasonló kérdésekkel kell szembenéznie a GEKE egyházainak. Európa protestáns hangja Az Európai Unió megalakulása új kihívás elé állította az egyházakat. Ha azt akarjuk, hogy a kereszténység, az egyházak véleménye szerepet játsszon az európai politikában és döntéshozásban, akkor egységesen kell fellépni, közös véleményt kell megfogalmazni. Hamar kiderült, hogy amíg a katolikus egyház struktúrájából és önértelmezéséből egyenesen következik, hogy van egy hivatalos vélemény, addig a protestánsokra inkább az álláspontok pluralitása jellemző. Kézenfekvő volt, hogy amennyiben közös protestáns véleményt kell megfogalmazni pl. szociáletikai, gazdaságetikai kérdésekben, akkor erre a GEKE az egyetlen lehetséges mert a legtöbb európai protestáns egyházat egyesítő fórum. Ezen a területen az elmúlt évek legnagyobb sikere kétségtelenül a Leben hat seine Zeit, Sterben hat seine Zeit című kiadvány, amelynek témája az élet végével kapcsolatos etikai kérdések. Életközeli és empatikus módon veszi sorra mindazokat a szempontokat, amelyek segítenek az egyes egyházaknak megfogalmazni saját tanításukat ebben a sokat vitatott kérdésben. Nemcsak egyházi fenntartású kórházak és idősotthonok, diakóniai intézmények mutatnak érdeklődést a könyv iránt. Ez is mutatja, hogy szükség van rá, hogy aktuális, a mindennapi életet érintő kérdésekben az egyházak megfogalmazzák közös véleményüket. Ugyan a gazdasági válság első ránézésre nem az egyházak asztala, de ezzel kapcsolatban is fontos volt megfogalmazni, hogy éppen válsághelyzetekben nem szabad elfeledkezni a gyengébbekkel szemben a keresztény szolidaritásról. Így született 2012 szeptemberében a Frei für die Zukunft Verantwortung für Europa című GEKE-állásfoglalás. Az egyházi közösség 40 éve tehát dinamikusan, sok munkával telt és valódi előrelépéseket hozott, még ha a gyülekezetek keveset is tudnak erről. A következő évek egyik feladata épp az lesz, hogy minél többen rácsodálkozzanak és megéljék a gyülekezeti mindennapi életben is: Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor. (133. Zsoltár) Dávid Adél
5 Másokért Együtt 57. évfolyam, 1. (840.) szám / A kereszténység és a keresztények Szíriában A Nyitott ajtók (Opendoors) szervezet legutóbbi felmérése szerint ( az elmúlt esztendőben kb. 100 millió keresztényt üldöztek hitéért, vallási meggyőződéséért. Ezt a listát már évek óta Észak-Korea vezeti, a jelenleg polgárháború súlytotta Szíria az elmúlt egy év alatt a 36. helyről a 11. helyre lépett előre. Cikkünk a szíriai kereszténység múltját és jelenét mutatja be. Elénk helyez egy olyan helyzetet, ahol a keresztények nemcsak a polgárháború miatt vannak bizonytalan és nehéz helyzetben. Waseem Haddad teológus, jelenleg vallástudományi témájú doktori munkáját írja a Bécsi Egyetem Evangélikus Teológiai Fakultánsán. Szíriából származik, teológiai tanulmányait a libanoni Balamand Egyetemen végezte, majd az antiochiai ortodox patriarchátus mukatársaként Damaszkuszban dolgozik. Innen kerül a németországi Erlangenbe, ahol evangélikus teológusi diplomát szerez. A vallási sokszínűség a Közel-Kelet társadalmának egyik legfőbb ismertetőjegye. Nem csoda, hiszen ez a régió volt a három monoteisztikus vallás, a zsidóság, a keresztyénség és az iszlám bölcsője. Ahogy Jeruzsálemmel Palesztina, úgy a mai Szíria valamint északi török határterületei, kezdetek óta a keresztyénség legősibb területei közé tartoztak. Szíria fővárosában, Damaszkuszban sok történelmi emlék tanúskodik a keresztyén múltról, nem utolsó sorban az óváros központjában található hatalmas Omajjád-Mecset, melynek szintén keresztyén előtörténete van. Damaszkusz közelében vált a tarzuszi Saulból Pál és így lett Saul damaszkuszi megtérése Anániás házában (Apostolok Cselekedetei 9) a város keresztyén közösségének előfeltétele. Az Egyenes út (via recta), melyen a bibliai elbeszélés alapján Pál Damaszkuszba majd Anániás házába ért, a mai napig keresztülszeli az óvárost, és az Anániás házát jelző templom utcájához vezet. Antiochia A ma Törökországhoz tartozó Antakiya, eredeti nevén Antiochia (melyet Szíria a mai napig nem ismer el török területként) az egykor szintén Szíriának nevezett római provinicia fővárosa és egyben a hellén kultúra egyik fő központja volt. A város, Damaszkuszhoz hasonlóan már az első század közepétől rendelkezett keresztyén közösséggel és Pál apostol legfőbb támpontjaként szolgált missziói útjai során. Az Apostolok Cselekedetei 11,26 arról is beszámol, hogy ebben városban nevezték a tanítványokat először keresztyéneknek. Egyes kutatók szerint a Selyemút mentén fekvő város már Jézus idejében félmillió lakossal rendelkezett. Nagyságában, gazdasági és kulturális jelentőségében, csak Róma és Alexandria (Egyiptomban) múlta felül. Itt használták először a Christos megnevezést, itt tekintettek először megváltásszimbólumként a keresztre és a keresztyének imaháza itt kapta először a kyriakon elnevezést, melyből a német Kirche szó is származik. (Kyriakon jelentése: az Úr háza ). Antiochiai Patriarchátus A római-bizánci nagybirodalom közigazgatási szervezetének megszilárdulásával egyidőben, az 5. század közepétől az egyházi közigazgatás is kiépült, mely öt főpüspökségre (patriarchátusra) osztotta fel a keresztyén területeket. Róma, Konstantinápoly és Alexandria után Antiochia is patrirkátusi rangra emelkedett, időben megelőzve Jeruzsálemet. Az antiochiai patriarchátus hatásköre az Oriens elnevezésű egyházigazgatási területre terjedt ki mely a mai Szíria teljes egészét is magában foglalta. Az egykori antiochiai patriarchátus területén ma öt különböző keresztyén felekezet patriarchátusa található, melyek neveiben mindmáig megtalálható a közös eredetet jelző antiochiai patriarchátus elnevezés: - Antiochiai Görög-ortodox Patriarchátus - Antiochiai Szír-orotdox Patriarchátus - Antiochiai Görög-katolikus Patriarchátusa - Antiochiai Szír-katolikus Patriarchátusa - Antiochiai Maronita Patriarchátus Az első három patriarchátus egyházfőjének székhelye Damaszkusz, a szír-katolikus patriarchátusé Beirut (Libanon), a maronita patriarchátus központja pedig Beirut közelében Bkerké-ben található.
6 6 57. évfolyam, 1. (840.) szám / Másokért Együtt Maalula és az arám dialektus Damaszkusztól nem messze található a Maalula nevű város. Maalula nagyrészt keresztyén lakói az arám nyelv egy dialektusát beszélik, mely nagy hasonlóságot mutat Jézus anyanyelvével, az arámival. Felekezeti sokszínűség A hivatalos népszámlálási adatok szerint 2004-ben Szíria 18 millió lakost számlált, 2008-ban ez a szám már 20 millióra növekedett. Vallási összetétel szerint a lakosság 75%-a az iszlám szunnita irányához, 12%-ban az alavíta irányához tartozik. A keresztyének, felekezeti sokszínűségükben az összlakosság mintegy 10 %-át alkotják. Közel-Keleten a keresztyénség sokszínűségéről tizenegy keresztyén egyház tanúskodik, melyek között a protestánsok egy egyháznak számítanak. Ez a keresztyén sokszínűség ugyanakkor hátrányt jelent az egyre erősödő iszlámmal szemben, ahol a keresztyéneknek egy egyházként kellene az egy Úrról bizonyságot tenniük... A keresztyén egyházak Szíriában egymás között jó kapcsolatokat ápolnak és a mozlimokkal szemben is legfőbb törekvésüknek a párbeszéd folytatása számít. Sok keresztyén meggyőződése az, hogy az iszlámmal való hosszas (mintegy 7 évszázados) együttélés, a keresztyének vezető szerepe az arab kultúra kiépítésében valamint a közös nyelv (az arab) felbecsülhetetlen lehetőséget hordoz magában a két vallás kölcsönös megértéséhez. Más arab országok keresztyéneihez képest a szíriai keresztyénség jobb helyzetben volt: vallását viszonylag szabadon gyakorolhatta, templomai és oktatási intézményei kiépítésében többnyire nem volt akadályozva. A keresztyének Szíriában önmagukat arab keresztyének -nek tekintik, akik jelentősen hozzájárultak Szíria politikai és kulturális fejlődéséhez, és szigorúan elutasítják az arab jelző (Arabertum) iszlámmal történő azonosítását. Jelenleg 11 elismert keresztyén egyház működik Szíriában: Görög-orthodox egyház, Örmény-apostoli egyház, Szír-ortodox egyház, Apostoli egyház, Görögkatolikus (melkita) egyház, Maronita egyház, Szírkatolikus egyház, Örmény-katolikus egyház, Káldeuskatolikus egyház, Római-katolikus egyház, Szíriai- és Libanoni Nemzeti Evangélikus Zsinat. Keresztyénség ma A 2011 márciusában kezdődő politikai válsággal, mely hónapok alatt polgárháborúvá vált, Szíria egyszer és mindenkorra megváltozott. Bár szervezett vagy rendszeres keresztyénüldözésről mindeddig nem beszélhetünk, sok keresztyén mégsem érzi magát többé biztonságban Szíriában. Az elmúlt hónapok alatt keresztyének igen nagy számú kivándorlása figyelhető meg olyan területekről is, melyek még stabilnak számítanak. A kisebbségek különösen bizonytalanul érzik magukat zavaros kimenetelű helyzetekben, a politikai rendszer instabilitása, a jövő kiszámíthatatlansága idején. A szíriai felkelés is sok átalakuláson ment keresztül ebben az időszakban. Az a mozgalom, amely kezdetben a szabadságért és demokráciáért küzdött, egyre inkább iszlám-arcúvá vált. Sok dzsihadista (iszlám harcosok) érkezett külföldről, hogy Szíriában harcoljon, de nem a diktátor bukásáért, hanem elsősorban egy iszlám állam létrehozásáért. Ennek következtében a vallási, felekezeti feszültség az ország egyes területein nagyon kiéleződött. Fennáll annak a veszélye, hogy ez a krízis, amely politikai krízis volt, vallási krízissé alakul és a szunniták és siíták közötti ádáz vallásháborúhoz vezet. A keresztények ebben az esetben még inkább menekülni fognak az országból, mert egy ilyen fegyveres harcba nem lépnek bele. A szíriai keresztények előtt az iraki keresztények sorsa lebeg, és pontosan tudják, hogy a polgárháborúk legnagyobb vesztesei mindig a kisebbségek. A keresztyének között egyfajta bizalmatlanság uralkodik a polgárháború kimenetelét illetően: vajon nem lesz-e a politikai iszlám vagy esetleg a szélsőséges iszlamizmus úrrá a régióban? Ha Szíriában és a Közel- Kelet többi országában nem sikerül egy demokratikus rendszerű polgári társadalom kiépítése; ha a valódi egyenjogúság mely vallási, politikai és etnikai hovatartozás figyelembe vétele nélkül mindenkire egyformán kiterjed nem nyer teret, mindez végzetes következményekkel járna a közel-keleti keresztyénségre nézve. Nem csak teológia-történeti hanem vallás- és kultúrtudományi szempontból is elmondható, hogy keresztyénei nélkül a Közel-Kelet sokkal szegényebb lenne... Waseem Haddad
7 Másokért Együtt 57. évfolyam, 1. (840.) szám / Ökumenikus istentisztelet Grazban január 20-án Grazban a Heilandskirche evangélikus templomába sokan megérkeztek az ökumenikus istentiszteletre. Lázas készülődés folyt a gyülekezeti teremben az ünnep méltó megünneplésére; a kórus az egyik sarokban próbált, többen lelkesen készítették elő az istentiszteletet követő agapét, az orgona hangja is behallatszott, a felolvasók és a lelkészek még egyszer átbeszélték a liturgiát, az istentiszteleti lapok is a helyükre kerültek. A liturgia, amelyet ebben az évben indiai keresztények állítottak össze, megszólította a kirekesztés, az elnyomás, a megosztottság témáit és felhívta figyelmünket keresztény emberi felelősségünkre és lehetőségeinkre. Mag. Molnár Ottó prelátus prédikációjában a kánai menyegző alapján a kereszténység öröméről, Jézus és az egyház viszonyáról és a meghívott Jézusban kapott lehetőségekről beszélt. A liturgiát Dr. Solymár Mónika evangélikus lelkész végezte, közreműködtek katolikus és protestáns felolvasók egyaránt. Örömmel hallgattuk Szeitl Zita orgonista, Csonka Vince csellóművész játékát, Hámori Szabolcs operaénekest valamint a kórus énekét, Szádeczky-Kardoss Géza vezetésével. Ökumenikus istentisztelet Bécsben Idén a katolikus gyülekezet adott otthont az ökumenikus istentiszteletnek, melyet február 10- én vasárnap délután tartottak Bécsben az evangélikus és a református gyülekezet részvételével. Szemerei János, a Nyugati-Dunántúli Evangélikus Egyházkerület püspöke érkezett igét hirdetni. Simon Ferenc esperes a Bécsi Magyar Katolikus Egyházközséget, az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezetet Dr. Solymár Mónika, a Református Lelkigondozó Szolgálatot Karvansky Mónika képviselte. Az ünnepség Gulyás Máté és Péter Máté különleges dobjátékával kezdődött, majd a Liszt Ferenc kórus éneke után Simon Ferenc köszöntötte a híveket. Az invokáció Rabindranath Tagore indiai költőt idézte, ezután a Bhajan, vagyis egy énekelt imádság következett, melyet a egyházak képviselői felváltva olvastak fel, a hívek pedig Milyen szép és gyönyörűséges, amikor a testvérek egységben vannak! felkiáltással válaszoltak. Az istentisztelet a keresztények egységéért mondott közös imádkozásban és az elnyomás alatt élő indiai dalit közösségekkel való szolidaritás jegyében telt. A dobpergés is a velük való közösségvállalást fejezte ki. Az igeliturgia a dalit közösségből származó Sára Digal rendíthetetlen és bátor tanúságtételéről szólt. Az evangélium (Lk 24,13-35) felolvasását követően Szemerei János evangélikus püspök igehirdetését hallhatta a gyülekezet, mely az evangéliumhoz kapcsolódva - miszerint harmadnapra Jézust az asszonyok nem találták a sírban - legemberibb érzésünkről a gyászról beszélt, amely felekezeteken túl összeköt bennünket. Ugyanígy a mellénk szegődő Jézus és a megváltás tapasztalata is közös, ökumenikus tapasztalatunk. A közbenjáró imádság után a Miatyánkot mondták el közösen a hívek. Ezután Karvansky Mónika meghívta a gyülekezeteket a nyár folyamán az református gyülekezetben tartandó ökumenikus alkalomra. Végezetül felcsendült a magyar és a székely himnusz, majd a Liszt Ferenc kórus záróéneke alatt kivonultak az egyházfők. Az istentiszteletet agapé követett, ahol a sok finomság mellett alkalom nyílt személyes beszélgetésekre is. Minden évben január hó második felében tartják az imahetet a Krisztus-hívők egységéért. A 2013-as ökumenikus istentisztelet az indiat dalit keresztények elemeire - dobolás, a bhajan és a tanúságtétel - épült. Az ökumenében Krisztus akarata szerint imádkozunk a keresztény egyház egységéért. Emlékezzünk Jézus szavaira: Aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fivérem, nővérem és az én anyám (Mt 3,35). Kérjünk erőt és szeretetet a köztünk lévő megosztottság lebontásához, hogy Krisztusban újra egyesülhessünk. Andorka Hanna
8 8 57. évfolyam, 1. (840.) szám / Másokért Együtt Absender: P.b.b. Ungarisch-Evangelische Gemeinde AB in Österreich A-1060 Wien, Capistrangasse 2/15 Gefördert aus Mitteln der Volksgruppenförderung. Erscheinungsort: Wien Verlagspostamt: A-1060 Wien Zul.Nr.: GZ 02Z M Medieninhaber und Herausgeber:Ungarisch-Evangelische Gemeinde A.B. in Österreich, A-1060 Wien, Capistrangasse 2/15. Lelkészi hivatal telefonszáma: +43/650/ , Home page: evang-ungarisch@aon.at Bankverbindung: Bank Austria, A-1011 Wien, Schottengasse 6. BLZ Konto Nr IBAN: AT ; SWIFT (BIC): BKAUATWW Redaktion: Dr. Solymár Mónika, Tóth Géza Többnyelvűség belső gazdagodás Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem 2013-as évi Akadémiai Napjai A bázeli székhelyű Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem május között Elzászban, a liebfrauenbergi evangélikus tanulmányi központban tartja idei Akadémiai Napjait. A konferencia témáját: Többnyelvűség belső gazdagodás, a helyszín, a kétnyelvű Elzász is kínálja. A határon túli területeken a többségi nyelv kisebbségi nyelv dimenzióban merül el a többnyelvűség problematikája. Magyarországon általában inkább a világnyelvek megtanulásában jelentkező hiányosságok aggasztóak. Közhelyszerűen megfogalmazódik az állítás, hogy a magyarok, úgy általában, nehezen tanulnak nyelveket. Ha kutatási adatokat vizsgálunk, már nyilvánvaló, hogy ebben a kérdésben is nagyok a társadalmi különbözőségek. Magyarországon csakúgy, mint a kisebbségben élő magyarság körében, a jó anyagi háttérrel rendelkező családok igyekeznek biztosítani, hogy gyermekeik mind a világnyelveket, mind a többségi nyelvet megtanulva a legjobb lehetőséghez jussanak szellemi és anyagi felemelkedésükhez. Mégis, a szomszédállamokban a magyar tannyelvű gimnáziumok tanulóinak egy része nem tanulja meg a többségi nyelvet a sikeres érettségihez szükséges szinten. Vizsgálatra szorul a kérdés: veszélyezteti-e a magyar identitást a többségi államnyelv elsajátítása? Nem az szolgálja-e jobban a magyar nemzetiség megmaradását szülőföldjén, ha nyelvi téren is kiállja a versenyt a többséghez tartozókkal? Másrészt a magyarországi viszonyokat nézve, vajon nem akadálya-e a magyarok külföldi érvényesülésének, kedvező imázsának az idegen nyelv(ek) tudásának hiánya? És általában jelent-e belső gazdagodást, szellemi gyarapodást az egyénnek, ha több nyelven beszél? Az Akadémiai Napok szervezői e kérdésre már válaszoltak azzal, hogy a többnyelvűség mellé a címben a belső gazdagodást illesztették. Ugyanakkor ahhoz, hogy a többnyelvűség ne nyelvtörvényeket, tiltásokat, erőszakos nyelvi asszimilációt jelentsen, félelemmentes gondolkodásra, szabad eszmecserére, és mindenekelőtt a másik (anyanyelve) iránti kíváncsiságra és tiszteletre van szükség. Ebben a légkörben készülünk a sokhelyt fájdalmasan nélkülözött, civilizált dialógusra, ami nélkül nincs élő, működő demokrácia. Fontosnak tartjuk a különböző nézeteket vallók közti párbeszédet, amire találkozóinkon, bármily csekély is legyen azok hatása, alkalmat akarunk adni. E kérdésekkel való foglalkozás, s a kétnyelvű Elzász viszonyainak megismerése mellett szokás szerint reggeli áhítatok, irodalmi és zenei esték, ökumenikus istentisztelet és strasbourgi kirándulás gazdagítják tanulmányi hetünket, amelyre szeretettel hívjuk érdeklődő, a magyarság sorsáért, felemelkedéséért felelősséget érző barátainkat, testvéreinket. Érdeklődés, jelentkezés (március 5-ig): Haraszti Dóra, Oltalom Szeretetszolgálat, H-4400 Nyíregyháza, Kassa köz 3. Telefon: , oltalom@lutheran.hu. Az Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem honlapja:
Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai. Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinata
Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinata 2017. 07. 04. Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai Evangélikus-Lutheránus
1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.
1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány
22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)
7. évfolyam 1. Önismeret a Biblia fényében 2. A Szentírásban Isten szava (2Tim 3,16) 3. Megtérés és hit 4. Emberi kapcsolatok a Biblia fényében 5. Hitvallók a történelemben (gályarabok, hitvalló őseink)
AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség
hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),
Mindennapi közös imádságok
Mindennapi közös imádságok A mindennapi istentiszteletek rendje Zsoltározó istentiszteletet bárhol tarthatunk: otthoni magányban, családi körben, munkahelyen, iskolai közösségben, táborokban és természetesen
Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET
2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap
Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban
Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni
A CE misszió helyzete a nagyvilágban és itthon. CE csendesnap Kolozsvár, április 2 Adorján Kálmán lp., a CEVSz elnöke
A CE misszió helyzete a nagyvilágban és itthon CE csendesnap Kolozsvár, 2016. április 2 Adorján Kálmán lp., a CEVSz elnöke A Libanoni CE a CEVSz-ben Raffi Messerlian lelkész a CEVSz választmányi tagja.
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan
24. GYÜLEKEZETEM TÖRTÉNETE Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
24. GYÜLEKEZETEM TÖRTÉNETE Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: http://www.reformatus.hu/mutat/6957/; http://www.majus22.org/cikk.php?id_cikk=60
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért
Istentisztelet közelieknek és távoliaknak
Istentisztelet közelieknek és távoliaknak A Tamás-mise felépítése TALÁLKOZUNK ÉNEKLÉS KÖSZÖNTÉS SZABAD FORMÁBAN KÖZÖS ÉNEKLÉS, A SZOLGÁLATTEVÕK BEVONULÁSA BEVEZETÕ, TÉMAFELVETÕ IMÁDSÁG KÖZÖSSÉGI BÛNVALLÁS,
EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu
EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,
Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság
Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság Az egyszázalékos felajánlások és a zsidó felekezetek 2008 Az egyházak illetve a civil szervezetek számára felajánlott egy százalékok terén a már tavaly is észlelt tendenciák
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2016-2017 "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" - ígéri Isten (Zsoltárok 32,8) Ebben a tanévben is kérjük Isten
A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház
A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház 2018. 01. 09. Számos rendezvénnyel, változatos programokkal ünnepli idén a 1568-as tordai országgyűlés és a vallásszabadságot kimondó törvény
BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz
BEE HÍRLEVÉL A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Az iroda nyitva: Hétfő: 14.00-18.00; Csütörtök: 8.00-10.00; 14.00-16.00 A lelkészi pihenőnap: kedd (ezen a napon
EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS
2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),
A tanévzáró istentisztelet felépítése
A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS
2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát 2014. 09. 08. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irma zsoboki lelkészasszonyt szeptember 6-án, az általa alapított Bethesda
A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
Észrevételek az új liturgiáról. gyülekezeti kipróbálása idején[1]
Észrevételek az új liturgiáról gyülekezeti kipróbálása idején[1] Egyházkerületi nap, Keszthely, 2004. február 28. Kettıs érzéssel állok itt. Egyrészt nagyon örülök, hogy a rendszeres teológia, egyházunk
A CJ egyetemes küldetése - Küldetés minden néphez
A CJ egyetemes küldetése - Küldetés minden néphez A Congregatio Jesu egyetemes küldetése: Latin-Amerika - Argentína - Brazília - Chile - Kuba Küldetés az egész világra, minden néphez Európa - Ausztria
Hitéleti alkalmaink a as tanévben
Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)
egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség
hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS
HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS
2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,
Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság
Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság Alapítás: 1991-2014: 23. év A Keresztény-Zsidó Társaság a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács tagszervezete * 2014. május- június Keresztény-Zsidó Társaság, 1052
2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL
2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL PREAMBULUM A szeretetszolgálat az anyaszentegyháznak, a hitre jutott emberek önkéntes közösségének hálaáldozata (Róm 12,1;
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:
Legyenek eggyé kezedben
Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,
22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs
Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes
Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás)
Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás) A vallás Vallásnak tekintünk minden olyan eszmerendszert, amely az emberi és társadalmi élet végső kérdéseire, az élet értelmére és céljára
Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység
Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi időskorért
Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia
A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című
Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban. - 2008. május 31. -
Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban - 2008. május 31. - A Cursilló (spanyol eredetű szó) magyarul a keresztyénségről szóló rövid tanfolyamot jelent. A református Cursillo
Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalmának Szervezeti és Működési Szabályzata KÜLDETÉSNYILATKOZAT
Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalmának Szervezeti és Működési Szabályzata KÜLDETÉSNYILATKOZAT 2010. októberében a református Skót Egyház és a Magyarországi Református Egyház együttműködési
KATolikus egyházközségeink F
2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)
Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN
Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK Casa Balthasar, Róma, 2000-2002 Licencia dolgozat, Torontó, 2005-2007 Hivatásgondozási munka, 2007- KÉRDÉSFELTEVÉS
MEGBÉKÉLÉS EGÉSZSÉG REMÉNYSÉG A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ CIGÁNYOK KÖZÖTTI SZOLGÁLATÁNAK KONCEPCIÓJA
MEGBÉKÉLÉS EGÉSZSÉG REMÉNYSÉG A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ CIGÁNYOK KÖZÖTTI SZOLGÁLATÁNAK KONCEPCIÓJA I. Küldetés Misszió A Magyarországi Református Egyház küldetése, hogy a Szentlélek által Isten
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe
Alpha kurzus meghívó
Alpha kurzus meghívó Tisztelt Hölgyem/Uram! Szeretettel meghívjuk a Paksi Református Egyházközség szervezésében Szeptember 29-én 18:00-kor induló Alpha kurzusra. Mi az Alpha kurzus? Az Alpha kurzus a keresztény
Hittan érettségi tételek. A-tételek
Hittan érettségi tételek Magyarországi Evangélikus Egyház 2018. február A-tételek Ószövetség 1. Mutassa be a teremtéstörténeteket, mint hitvallásokat! 2. Ismertesse a bűneset, Káin és Ábel, Nóé, valamint
2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI
2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabasi-szőlők),
EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK
EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi
Lelkészbeiktatás Piskitelepen
Lelkészbeiktatás Piskitelepen 2016. 11. 22. Munkálkodjon ki-ki a maga helyén Lelkészbeiktatás Piskitelepen Szórványvidéken, a szívós kitartásba kövesedett küzdelemben edzett harangok szebben szólnak. Kiváltképpen
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása
Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés
Református Pedagógiai Intézet Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés dr. Szalai Zsolt 2018. április 13. 1 Tartalom Látás és küldetés meghatározásának fontosság A minket körülvevő valóság megértése Képességeink
Gödöllői Református Líceum Gimnázium
Gödöllői Református Líceum Gimnázium OM azonosító: 032575 : 2100 Gödöllő, Szabadság tér 9. /Fax: 28/410-298 E-mail: refliceum@gmail.com A Gödöllői Református Líceum Gimnázium felvételi tájékoztatója Bemutatkozás
Hanukka és Karácsony
Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt
TARTALOMJEGYZÉK. Ajánlás 13 Előszó a magyar kiadáshoz 17 Bevezetés 27
TARTALOMJEGYZÉK Ajánlás 13 Előszó a magyar kiadáshoz 17 Bevezetés 27 1. A katolikus társadalmi tanítás - követelmény és valóság 33 1.1 A katolikus társadalmi tanítás politikai funkciója 33 1.2 A katolikus
Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére
Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Állandó alkalmaink jelenleg Istentisztelet Vasárnap de. 10.30-kor, Úrvacsorás Istentisztelet de.11:00-kor Istentisztelettel egy időben gyermek
2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG
2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!
A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN
mert nem azt keresem, ami a tietek, hanem titeket magatokat kereslek (2 Kor 12,14) A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN DÉL- TISZÁNTÚLI REGIONÁLIS DIAKÓNIAI KONFERENCIA
December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.
A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,
A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.
Magyar honlap a Hit éve eseményeivel A püspöki kar körlevele a hit évének megnyitójára A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban
313: a Római Birodalomban megszűnik a keresztényüldözés;
A keresztény egyház szertartásrendjének kialakulása Ószövetségi hagyomány: Páskabárány Újszövetség: Húsvéti Bárány páska-vacsora pontos szertartás Jézus a kovásztalan kenyeret és a harmadik serleg bort
Hit- és erkölcstanoktatás aktuális kérdései
Hit- és erkölcstanoktatás aktuális kérdései Előadók: Steinbach József (DREK püspöke), Dr. Papp Kornél (MRE Oktatási Iroda vezetője), Dr. Vladár Gábor (PRTA rektora, református lelkész - Sopron) Időpont:
Sorsdöntő(?) PÁRBESZÉD A MEGÚJULÁSÉRT. Az EJB által vezetett folyamat mozzanatai
Sorsdöntő(?) PÁRBESZÉD A MEGÚJULÁSÉRT Az EJB által vezetett folyamat mozzanatai Az EJB legitimitása A meglévő formális legitimáción túl kétségek fogalmazódtak meg bizottságot megalapító zsinat elkötelezettsége
Ökumenikus Imahét Nyírbogáton 2015. január 20-24. Jézus így szólt hozzá: Adj innom! (Jn 4,7)
Ökumenikus Imahét Nyírbogáton 2015. január 20-24. Jézus így szólt hozzá: Adj innom! (Jn 4,7) Az ökumenikus imahét estéin az élő víz forrásához kaptuk a hívó szót. Jézus találkozása és beszélgetése a samáriai
Dátum Hangfájl Cím Alapige dec mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18
Dátum Hangfájl Cím Alapige 2014. dec 31. 20141231.mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18 2014. dec. 28. 20141228.mp3 A vigasztalás útja Példabeszédek 3,1-18 2014. dec. 26. 20141226.mp3 Karácsonyi üzenetek
KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK
KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINT Témakörök/ I. Biblia ÓSZÖVETSÉG 1. Az Ószövetségi üdvtörténet a kezdetektől a próféták aranykoráig 2. Ószövetségi üdvtörténet a próféták aranykorától
Vízkereszt Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve
2011 január 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A vízkereszt, más néven háromkirályok vagy epifánia egy keresztény ünnep, amelyet általában
egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink
2019. június hit vallás egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI KAtolIKus egyházközség miserend a nyári időszakban: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (dabas-szőlők),
Uram! Téged tartottunk hajlékunknak
Uram! Téged tartottunk hajlékunknak 90. zsoltár A Vámosmikolai Református Gyülekezet küzdelmes évtizedeiből 1 A reformáció Vámosmikolán Mikola hitújítására vonatkozó feljegyzés csak a 17. század második
A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.
Hittan A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. 5. évfolyam: A Biblia, az üdvtörténet fogalma A teremtéstörténetek
Név 1. 0011 MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZ 2 836 815 021 498 267 2. 0066 MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ 971 096 107 162 978
2. ú melléklet Kimutatás a 2007. évi Szja 1 %-ának adózói rendelkezéséről az egyházak és a kiemelt költségvetési előirányzatok ára a felajánlott összeg szerint csökkenő sorrendben Sor 1. 0011 MAGYAR KATOLIKUS
Paks, Lukács Vilmos
Visken jártunk Testvér gyülekezetünkben nagy esemény volt 2010. március 21.-én. Több évi küzdelem után sikerült kiharcolniuk, hogy Jenei Károly lelkipásztort beiktassák. Az esperes úrnak más elképzelése
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését
Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban
1972 2010 Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban Isten országának ez az Evangéliuma pedig hirdettetik majd az egész földkerekségén, tanúbizonyságul minden népeknek; és akkor jön el a
Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával
Sajtóközlemény Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával A Magyar Unitárius Egyház, partnerségben az Országgyűlés Hivatalával ünnepi konferenciát szervezett 2018. március 9-én,
TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren
TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren 1. Tégy engem békeköveteddé, Hogy hinthessem az igemagvakat. Ó, Szentlelked
Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31
Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február
Egyházi jövőkép milyen egyházat akarunk? ORSZÁGOS ESPERES - GONDNOKI ÉRTEKEZLET Budapest
Egyházi jövőkép milyen egyházat akarunk? ORSZÁGOS ESPERES - GONDNOKI ÉRTEKEZLET 2012.04.25. Budapest Az egyházi jövőkép megfogalmazásának létjogosultsága az, hogy: - Isten népe számára mindenkori jövőjéről
Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon
Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon 2014. 09. 01. A gyülekezetek segítése a cél Szórványgondozó lelkipásztorok gyűltek össze szeptember 1-én Algyógyon, hogy a szórványgyülekezetek
22. LECKE: A REFORMÁTUS ISTENTISZTELET Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2.
22. LECKE: A REFORMÁTUS ISTENTISZTELET Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS Az istentisztelet: Az istentiszteleti cselekvés során az Istenben hívő emberek közössége
A FELTÁMADÁS ÖRÖMHÍRÉVEL KÍVÁNUNK ÁLDOTT HÚSVÉTI ÜNNEPEKET GYÜLEKEZETEINK TAGJAINAK, ÉS SZERETTEIKNEK!
UNGARISCHER SEELSORGEDIENST DER EVANG. KIRCHE H.B. IN ÖSTERREICH AUSZTRIAI MAGYAR REFORMÁTUS LELKIGONDOZÓ SZOLGÁLAT Wien 1., Dorotheergasse 16, honlap: http://becsi.reformatusok.com/ e-mail: bemaref @gmail.com
Advent Publishing House Budapest Borsfa street 55. Hungary HU-1171
A keresztény ember cselekvő optimizmusa árad ebből a könyvből. Szinte minden lapja arról beszél, hogy milyen szép ez az Isten által teremtett világ és benne milyen szép lehet az ember békessége, élete.
Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ
Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied
EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező
1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet
XVI. liturgikus rendek kottával 1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet 1. A vasárnapi istentisztelet a vasárnapi istentisztelet liturgikus rendjének. használati módja szerint a lelkész
Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz
Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Magyar Vonat Csíksomlyón A régi székely himnusz Hej, én édes jó Istenem, Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben légy
Ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is - mérnöki beruházások református szemmel -
III. Budapesti Mérnöktalálkozó 2019. február 23. szombat 1092 Budapest, Ráday utca 28, Díszterem - mérnöki beruházások református szemmel - 9:00-9:05 Megnyitó 9:05-9:15 Igeolvasás és imádság 9:15-9:45
Osztályozó vizsga anyaga történelemből
Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.
A nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium felvételt hirdet egyetemre, főiskolára jelentkező, illetve már ott tanuló hallgatók számára.
A nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium felvételt hirdet egyetemre, főiskolára jelentkező, illetve már ott tanuló hallgatók számára. Olyan elsősorban cigány/roma származású hallgatókat keresünk, akik
egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség
2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét
Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal
23. Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal Egység a sokféleségben - 2008 a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Éve A KultúrPont Iroda munkatársa a 2008: a Kultúrák Közötti Párbeszéd
egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség
2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét
Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1.
SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT HAJDÚDOROG Ady E. u. 23-27. Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. LELKIPÁSZTORI PROGRAM 2009/2010 Munkaterv a tanévre: Augusztus 24-25. 9.oo - Pedagógusok lelkigyakorlata
Otthonunk az Egyház. Készülünk a Farsangra? A plébánia száma: 28/610-282. Összeállította: Káposztássy Béla
Otthonunk az Egyház Péceli Római Katolikus Egyházközség 1/27/2013 Elektronikus változat Összeállította: Káposztássy Béla Ma a világméretű imahét (imanyolcad) hatodik napját tartjuk a Krisztus hívők egységéért.
ÖSSZETARTÓ TÁRSADALOM. Különbözô kultúrák projektterv 5-8. évfolyam. Albert Judit Dobrovitzky Katalin Tomory Ibolya Victor András
ÖSSZETARTÓ TÁRSADALOM Különbözô kultúrák projektterv 5-8. évfolyam Albert Judit Dobrovitzky Katalin Tomory Ibolya Victor András 1 Készült az Európai Unió és az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlôségi
Reformáció Emlékbizottság az előkészület. Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu
Reformáció Emlékbizottság az előkészület Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu Megemlékezés vagy ünneplés? Az Emlékbizottság létrejötte; tagjai; működése, szervezeti felépítése.
Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján
Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján 2016. november 13. vasárnap 13:00 Boldog Charles de Foucauld halálának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a budapesti Páli Szent Vinceplébániatemplomban
KATolIKUS egyházközségeink F
KATolIKUS egyházközségeink F GyÓNI KATolIKUS egyházközség MiserenDÜnk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 10.30 (Gyón) Augusztus 21 24-ig a hétköznapi szentmisék