Mindennapi közös imádságok
|
|
- Alexandra Bartané
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Mindennapi közös imádságok
2 A mindennapi istentiszteletek rendje Zsoltározó istentiszteletet bárhol tarthatunk: otthoni magányban, családi körben, munkahelyen, iskolai közösségben, táborokban és természetesen templomban is. Az itt leírt rendek templomban tartott alkalmakra készültek, de kellõ rugalmassággal kezelve más körülmények között is alkalmazhatók. A zsoltározó istentisztelet természetes formája jórészt énekelt, de szükség esetén az egyes szövegek dallam nélkül (hangos olvasással) is megszólaltathatók. A zsoltározó istentiszteleteken a közös imádságot a liturgus vezeti, akinek segítõi az elõénekesek, illetve és ünnepélyesebb alkalmakkor a kis liturgikus énekkar is. Ha a liturgus idegenkedik az énekléstõl, az elõénekesek egyike átvállalhatja tõle az énekes részek többségét. A gyülekezetet általában két félkarra osztjuk (pl. padsoronként vagy nemek szerint). Kisebb közösségekben az elõénekes éneke váltakozik a teljes gyülekezetével. Az esti közös imádság (vespera) használható napzáró esti istentiszteletként (kompletórium) is. Ebben az esetben a Magnificat helyett Simeon hálaéneke (Nunc dimittis) a canticum. 486
3 A reggeli közös imádság felépítése I. BEVEZETÕ RÉSZ HARANGOZÁS, BEVONULÁS BEVEZETÕ KÖNYÖRGÉS REGGELI HIMNUSZ ZSOLTÁROZÁS II. IGEI RÉSZ IGEOLVASÁS (CAPITULUM) IGEHIRDETÉS RESPONZÓRIUM [GYÜLEKEZETI ÉNEK] ÁTVEZETÕ SORPÁR (VERZIKULUS) III. IMÁDSÁGOS RÉSZ A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) [KYRIE] MIATYÁNK IV. BEFEJEZÕ RÉSZ ÁLDÁS, [BENEDICAMUS] [ZÁRÓÉNEK] 487
4 17. Reggeli közös imádság (prima) I. BEVEZETÕ RÉSZ HARANGOZÁS, BEVONULÁS A liturgus az összes szolgálattevõvel együtt a sekrestyében imádkozik, majd a harangozás végén belépnek a templomba. A liturgus az oltár elé áll, a szolgálattevõk a számukra kijelölt helyre vonulnak. (A bevonulás történhet csendben, kísérheti orgonajáték is, de még szebb, ha a liturgikus kórus énekelve foglalja el a helyét.) A gyülekezet feláll. BEVEZETÕ KÖNYÖRGÉS A liturgus és a gyülekezet párbeszédes formában kéri Isten segítségét és erejét a közös imádsághoz. REGGELI HIMNUSZ A gyülekezet reggeli vagy az ünnepi idõszakhoz kapcsolódó éneket énekel a kitûzött énekszám szerint az EÉ-bõl, illetve az azt kiegészítõ GyLK-ból. A himnuszt énekelhetjük elejétõl a végéig közösen vagy versszakonként váltakozva. A himnuszt állva énekeljük. ZSOLTÁROZÁS A zsoltározás megkezdésekor a liturgus a helyére megy, és a gyülekezet helyet foglal. A zsoltározás a közös imádság egyik legõsibb formája. Segít együtt Istenre figyelnünk, kiemel egyéni gondolatainkból, és egyéni érzéseinket összehangolja a megváltott gyülekezet imádságával. A gyülekezet az elõénekesek vezetésével általában három zsoltárt énekel. (Rövidebb alkalmakkor elegendõ egy is.) Recitálhatjuk a zsoltárokat a hozzá rendelt antifóna tónusával megegyezõ zsoltártónuson. A zsoltárverseket félkórusonként váltakozva szólaltajuk meg. Éne- 488
5 kelhetünk genfi zsoltárt vagy más zsoltárparafrázist is közösen vagy alternatim. Szükség esetén a zsoltárt dallam nélkül is mondhatja a gyülekezet, esetleg a liturgus egyedül olvashatja. Gazdag zsoltárválogatást találunk a GyLK-ban. II. IGEI RÉSZ IGEOLVASÁS (CAPITULUM) A liturgus az oltárhoz vagy az ambóhoz megy, a gyülekezet feláll. Az igeolvasást salutatio vezetheti be. Liturgus: A capitulum általában rövid, többnyire nem evangéliumi igeszakasz, amely egy-egy fontos keresztény tanításra emlékeztet. Hallgassátok meg Isten igéjét könyvébõl! A liturgus felolvassa a kiválasztott igeszakaszt. 489
6 A gyülekezet helyet foglal. Az igeolvasás után rövid csendet tartunk, majd az igehirdetés következik. [IGEHIRDETÉS] Az igeolvasás után rövid igemagyarázat, igehirdetés tartható. Helyénvaló az is, ha az igehirdetés meditációs formában hangzik el. A prédikációt néhány mondatos imádság zárhatja le. RESPONZÓRIUM Isten igéjére a gyülekezet responzóriummal felel a GyLK szerint vagy a következõ módon: 490
7 [GYÜLEKEZETI ÉNEK] Hosszabb, ünnepélyes reggeli istentiszteleten az alapigéhez és az igehirdetéshez illõ gyülekezeti éneket vagy énekverset énekelhetünk. A gyülekezeti éneket orgona-elõjáték vezetheti be. ÁTVEZETÕ SORPÁR (VERZIKULUS) A verzikulus összeköti az igei részt az istentisztelet imádságos részével. A verzikulust a GyLKból választjuk, vagy a következõ sorpárt énekeljük: III. IMÁDSÁGOS RÉSZ A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) A liturgus rövid imádságot olvas (általában az LK-ból az ünnepi idõszaknak megfelelõ kollektát), esetleg a következõ, általános könyörgést mondja: Liturgus: Imádkozzunk! Kegyelmes, mindenható Úristen, hálát adunk szent fölségednek, hogy minket a magad képére teremtettél, a te országodba választottál, és az igaz hit által üdvözítettél. Kérünk a te szent Fiadnak érdeméért, tarts meg minket minden idõben, és oltalmazd meg anyaszentegyházadat, hogy megismerve atyai gondviselésedet, igaz hittel és erõs reménységgel várhassuk végsõ szabadulásunkat, az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké. Gyülekezet: Ámen. Az imádságot egyszerû Kyrie kapcsolhatja a Miatyánkhoz. 491
8 [KYRIE] MIATYÁNK Az Úrtól tanult imádságot közvetlenül a kollekta vagy a Kyrie után minden bevezetõ szöveg nélkül közösen énekli vagy mondja a gyülekezet. 492
9 IV. BEFEJEZÕ RÉSZ ÁLDÁS A gyülekezet feláll. A liturgus a szentháromsági áldást énekli vagy mondja. (Ha a liturgus nem lelkész, akkor a szentháromsági áldás többes szám elsõ személyben mondott változatát használja.) [BENEDICAMUS] A Benedicamus is áldó énekvers, így helyettesítheti az áldást, vagy csatlakozhat hozzá. Énekelhetjük a liturgikus idõszaknak megfelelõ szöveggel vagy a következõ általános áldó formulával: A szolgálattevõk és a gyülekezeti tagok csendben kivonulnak a templomból, vagy helyüket elfoglalva záróéneket énekelnek. [ZÁRÓÉNEK] A gyülekezet záróéneket énekelhet a napszaknak vagy az egyházi évnek megfelelõen. 493
Az esti közös imádság felépítése
Az esti közös imádság felépítése HARANGOZÁS, BEVONULÁS [BÛNBÁNATI IMÁDSÁG] BEVEZETÕ KÖNYÖRGÉS [DICSÕÍTÕ ÉNEK] ZSOLTÁROZÁS I. BEVEZETÕ RÉSZ IGEOLVASÁS (CAPITULUM) IGEHIRDETÉS RESPONZÓRIUM GYÜLEKEZETI ÉNEK
A tanévzáró istentisztelet felépítése
A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS
ELSÕ RÉSZ. Vasárnapi és ünnepnapi istentiszteleti rendek
ELSÕ RÉSZ Vasárnapi és ünnepnapi istentiszteleti rendek Az istentiszteleti rend felépítése A vasárnapi és ünnepnapi istentiszteletek egyházunkban háromféle énekmóddal történhetnek: a liturgikus, az énekverses
1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet
XVI. liturgikus rendek kottával 1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet 1. A vasárnapi istentisztelet a vasárnapi istentisztelet liturgikus rendjének. használati módja szerint a lelkész
HARMADIK RÉSZ. Áhítatformák és mindennapi közös imádságok
HARMADIK RÉSZ Áhítatformák és mindennapi közös imádságok A könyörgés felépítése BEVEZETÕ ZSOLTÁR BEVEZETÉS KÖNYÖRGÉS A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) MIATYÁNK ZÁRÓÉNEK, ÁLDÁS 205 644 Könyörgés Luther litániája
Családi istentisztelet
Családi istentisztelet A családi istentisztelet felépítése I. ELÕKÉSZÜLET HARANGOZÁS, BEVONULÓ ÉNEK KÖSZÖNTÉS GYÓNÁS (BÛNVALLÁS ÉS FELOLDOZÁS) II. BEVEZETÕ RÉSZ BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) VAGY GYÜLEKEZETI
32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS
32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe
II. VASÁRNAPI ÉS ÜNNEPNAPI ISTENTISZTELETI RENDEK (ORDINÁRIUM)
II. VASÁRNAPI ÉS ÜNNEPNAPI ISTENTISZTELETI RENDEK (ORDINÁRIUM) Liturgikus istentiszteleti rend A liturgikus istentiszteleti rend felépítése I. ELÕKÉSZÜLET HARANGOZÁS, [BEVONULÁS] KÖSZÖNTÉS ELÕJÁTÉK ÉS
Ökumenikus istentiszteleti rend
Ökumenikus istentiszteleti rend Az ökumenikus igeliturgia felépítése I. ELÕKÉSZÜLET HARANGOZÁS, [BEVONULÁS] KÖSZÖNTÉS ELÕJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) GYÓNÁS (BÛNVALLÁS
Tanévnyitó, tanévzáró istentiszteleti rend
Tanévnyitó, tanévzáró istentiszteleti rend A tanévnyitó istentisztelet felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) VENI SANCTE-IMÁDSÁG IGEOLVASÁS,
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. a Gondviselő Isten tiszteletének idejére (2014. augusztus 31-október 22.)
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete a Gondviselő Isten tiszteletének idejére (2014. augusztus 31-október 22.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2013 2 Tartalomjegyzék Heti változó részek a Gondviselő Isten
46. LELKÉSZLAKÁS MEGÁLDÁSA
46. LELKÉSZLAKÁS MEGÁLDÁSA Az új parókia megáldását a püspök vagy megbízottja végzi, az épület utcai bejárata előtti istentisztelet keretében. Ha a vendégek nagy száma, vagy az utcai forgalom mértéke,
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete a Gondviselő Isten tiszteletének idejére (2016. augusztus 28.-október 22.)
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete a Gondviselő Isten tiszteletének idejére (2016. augusztus 28.-október 22.) Erdélyi Gyülekezet Budapest Tartalomjegyzék Heti változó részek a Gondviselő Isten tiszteletének
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete a Történelem fölött uralkodó Isten tiszteletének idejére (2016. október 23.-november 26.)
1 Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete a Történelem fölött uralkodó Isten tiszteletének idejére (2016. október 23.-november 26.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2016 2 Tartalomjegyzék Heti változó részek a
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete a Történelem fölött uralkodó Isten tiszteletének idejére (2018. október 23.-december 1.)
1 Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete a Történelem fölött uralkodó Isten tiszteletének idejére (2018. október 23.-december 1.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2018 2 Tartalomjegyzék Heti változó részek a
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. A Hála és Szolgálat idejének ötödiktől utolsó hetéig (2015. július 5-augusztus 22.)
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete A Hála és Szolgálat idejének ötödiktől utolsó hetéig (2015. július 5-augusztus 22.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2015 Tartalomjegyzék HETI VÁLTOZÓ RÉSZEK Reggeli áhítathoz
A Krisztus-dicséret felépítése
A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A következõ részben az énekverses rendekben használható énekversciklusokat közlünk. Mindegyik ciklus hat-hat énekversbõl áll. Az elsõ hármat az istentisztelet
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete a Gondviselő Isten tiszteletének idejére (2018. augusztus 26-október 22.)
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete a Gondviselő Isten tiszteletének idejére (2018. augusztus 26-október 22.) Erdélyi Gyülekezet Budapest Tartalomjegyzék Heti változó részek a Gondviselő Isten tiszteletének
Bevezetés AZ EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELET LITURGIKUS KÖNYV ELÕÉLETE
Bevezetés AZ EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELET LITURGIKUS KÖNYV ELÕÉLETE A magyarországi reformáció eleinte a megszokott, egyetemes istentiszteleti rend helyi, anyanyelvi változatát használta, s csupán az igehirdetések
Énekverses istentiszteleti rend
Énekverses istentiszteleti rend Az énekverses istentiszteleti rend felépítése I. ELÕKÉSZÜLET HARANGOZÁS, [BEVONULÁS] KÖSZÖNTÉS ELÕJÁTÉK ÉS GYÜLEKEZETI ÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) GYÓNÁS
30. ESPERES IKTATÁSA felépítés
30. ESPERES IKTATÁSA felépítés ORGONAJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK ISTEN SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BŰNVALLÁS, FELOLDOZÁS BEVEZETŐ ZSOLTÁR (INTROITUS) KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS)
4. Az istentiszteleti rend felépítése magyarázatokkal
4. Az istentiszteleti rend felépítése magyarázatokkal Ez a magyarázó írás követi az istentisztelet felépítését. A címszavakat az eredeti formának megfelelõen, a rubrikákat (a piros betûvel szedett utasításokat)
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete
1 Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete a Történelem fölött uralkodó Isten tiszteletének idejére (2017. október 23.-november 25.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2017 2 Tartalomjegyzék Heti változó részek a
39. BÚCSÚ-ISTENTISZTELET felépítés
39. BÚCSÚ-ISTENTISZTELET felépítés Előkészület bevezető rész HARANGOZÁS, ELŐJÁTÉK, BEVONULÁS KÖSZÖNTÉS GYÜLEKEZETI ÉNEK INVOKÁCIÓ BŰNVALLÁS ÉS FELOLDOZÁS BEVEZETŐ ZSOLTÁR (INTROITUS) KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE)
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Mennybemenetel és Pünkösd idejére, és a Hála és Szolgálat idejének első négy hetére (2014. május 29-július 19.
1 Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Mennybemenetel és Pünkösd idejére, és a Hála és Szolgálat idejének első négy hetére (2014. május 29-július 19.) Budapest, 2014 2 Tartalomjegyzék HETI VÁLTOZÓ RÉSZEK
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Mennybemenetel és Pünkösd idejére, és a Hála és Szolgálat idejének első négy hetére (2015. május 14-július 4.
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Mennybemenetel és Pünkösd idejére, és a Hála és Szolgálat idejének első négy hetére (2015. május 14-július 4.) Budapest, 2015 2 Tartalomjegyzék HETI VÁLTOZÓ RÉSZEK Reggeli
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Böjt idejére III. (Ötödik és hatodik hét) (2015. március 15-28.)
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Böjt idejére III. (Ötödik és hatodik hét) (2015. március 15-28.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2015 2 Tartalomjegyzék Napi változó részek a Reggeli áhítathoz - III.15.
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Ádvent és Karácsony idejére (2017. december január 5.)
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Ádvent és Karácsony idejére (2017. december 3. 2018. január 5.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2017 2 Heti változó részek Tartalomjegyzék Reggeli áhítathoz - Ádvent 1.
Istentisztelet közelieknek és távoliaknak
Istentisztelet közelieknek és távoliaknak A Tamás-mise felépítése TALÁLKOZUNK ÉNEKLÉS KÖSZÖNTÉS SZABAD FORMÁBAN KÖZÖS ÉNEKLÉS, A SZOLGÁLATTEVÕK BEVONULÁSA BEVEZETÕ, TÉMAFELVETÕ IMÁDSÁG KÖZÖSSÉGI BÛNVALLÁS,
48. EGYHÁZI ÓVODA VAGY ISKOLA MEGÁLDÁSA
48. EGYHÁZI ÓVODA VAGY ISKOLA MEGÁLDÁSA Az új egyházi óvoda vagy iskola megáldását az egyházkerület püspöke vagy megbízottja végzi. Az ünnepség templomi istentisztelettel kezdődik. Ezt követően az istentiszteleten
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Ádvent és Karácsony idejére (2015. november január 5.)
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Ádvent és Karácsony idejére (2015. november 29. 2016. január 5.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2015 2 Heti változó részek Tartalomjegyzék Reggeli áhítathoz - Ádvent 1.
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Húsvét idejére (2017. április 16 május 24.)
1 Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Húsvét idejére (2017. április 16 május 24.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2017 2 Tartalomjegyzék Heti változó részek Húsvétban Reggeli áhítathoz - 1. hét (április 16-22.)
12. A TEMETÉS RENDJE FELÉPÍTÉS
12. A TEMETÉS RENDJE FELÉPÍTÉS A RAVATALOZÓBAN KEZDŐÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BŰNBÁNATI ZSOLTÁR KRISZTUS DICSÉRETE KEGYELEMHIRDETÉS IGEOLVASÁS, IGEHIRDETÉS [HITVALLÁS (CREDO)] ÉNEKKARI
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Ádvent és Karácsony idejére (2018. december január 5.)
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Ádvent és Karácsony idejére (2018. december 2. 2019. január 5.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2018 2 Heti változó részek Tartalomjegyzék Reggeli áhítathoz - Ádvent 1.
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Ádvent és Karácsony idejére (2016. november január 5.)
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Ádvent és Karácsony idejére (2016. november 27. 2017. január 5.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2016 2 Heti változó részek Tartalomjegyzék Reggeli áhítathoz - Ádvent 1.
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Ádvent és Karácsony idejére (2013. december január 5.)
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Ádvent és Karácsony idejére (2013. december 1. - 2014. január 5.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2013 2 Tartalomjegyzék Heti változó részek Reggeli áhítathoz - Ádvent
45. GYÜLEKEZETI HÁZ ÉS GYÜLEKEZETI TEREM FELSZENTELÉSE
45. GYÜLEKEZETI HÁZ ÉS GYÜLEKEZETI TEREM FELSZENTELÉSE A gyülekezeti házat és gyülekezeti termet amennyiben az istentiszteleti célra is készült a püspök szenteli fel, az esperes és a helyi lelkész segítségével.
14. A TEMETŐI ISTENTISZTELET FELÉPÍTÉS
14. A TEMETŐI ISTENTISZTELET FELÉPÍTÉS I. ELŐKÉSZÜLET ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) GYÓNÁS (BŰNVALLÁS ÉS FELOLDOZÁS) KEGYELEMHIRDETÉS, FELOLDOZÁS ÉNEK BEVEZETŐ ZSOLTÁR (INTROITUS) KRISZTUS
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Mennybemenetel és Pünkösd idejére, és a Hála és Szolgálat idejének első négy hetére (2017. május 25-július 15.
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Mennybemenetel és Pünkösd idejére, és a Hála és Szolgálat idejének első négy hetére (2017. május 25-július 15.) Budapest, 2017 2 Tartalomjegyzék HETI VÁLTOZÓ RÉSZEK
313: a Római Birodalomban megszűnik a keresztényüldözés;
A keresztény egyház szertartásrendjének kialakulása Ószövetségi hagyomány: Páskabárány Újszövetség: Húsvéti Bárány páska-vacsora pontos szertartás Jézus a kovásztalan kenyeret és a harmadik serleg bort
13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés
13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés A RAVATALOZÓBAN KEZDŐÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BŰNBÁNATI ZSOLTÁR KEGYELEMHIRDETÉS IGEOLVASÁS, IGEHIRDETÉS [HITVALLÁS (CREDO)] IMÁDSÁG [MIATYÁNK]
22. AZ ORDINÁCIÓ (lelkészszentelés) liturgiája
22. AZ ORDINÁCIÓ (lelkészszentelés) liturgiája ISTEN SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) GYÓNÁS (BŰNVALLÁS ÉS FELOLDOZÁS) I. ELŐKÉSZÜLET BEVEZETŐ ZSOLTÁR (INTROITUS) KRISZUS IMÁDÁSA (KYRIE) GYÜLEKEZETI ÉNEKVERS
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Böjt idejére IV. (Nagyhét) (2017. április 9-15.)
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Böjt idejére IV. (Nagyhét) (2017. április 9-15.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2017 2 Tartalomjegyzék Napi változó részek a Reggeli áhítathoz - Virágvasárnapra (IV.9.)
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Ádvent és Karácsony idejére (2014. november január 5.)
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Ádvent és Karácsony idejére (2014. november 30. 2015. január 5.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2014 2 Heti változó részek Tartalomjegyzék Reggeli áhítathoz - Ádvent 1.
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Böjt idejére IV. (Nagyhét) (2013. március )
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Böjt idejére IV. (Nagyhét) (2013. március 24-30.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2013 2 Tartalomjegyzék Napi változó részek a Reggeli áhítathoz - Virágvasárnapra (III.24.)
Evangélikus istentisztelet GYÜLEKEZETI LITURGIKUS KÖNYV
Evangélikus istentisztelet GYÜLEKEZETI LITURGIKUS KÖNYV Evangélikus istentisztelet GYÜLEKEZETI LITURGIKUS KÖNYV Luther Kiadó Budapest, 2007 Minden jog fenntartva. Bármilyen másolás, sokszorosítás, adatfeldolgozó
A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
49. ÚJ DIAKÓNIAI INTÉZMÉNY MEGÁLDÁSA
49. ÚJ DIAKÓNIAI INTÉZMÉNY MEGÁLDÁSA Az új diakóniai intézmény megáldását az egyházkerület püspöke vagy megbízottja végzi. Az ünnepség templomi istentisztelettel kezdődik. Ezt követően az istentiszteleten
7. ÖKUMENIKUS ESKETÉSI SZERTARTÁS
7. ÖKUMENIKUS ESKETÉSI SZERTARTÁS ha a felek egyike evangélikus, másika katolikus A bevonulás a helyi szokásoknak és gyakorlatnak megfelelően történjék. Az evangélikus lelkész liturgikus öltözetben, a
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Böjt idejére IV. (Nagyhét) (2014. április )
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Böjt idejére IV. (Nagyhét) (2014. április 13-19.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2014 2 Tartalomjegyzék Napi változó részek a Reggeli áhítathoz - Virágvasárnapra (IV.13.)
Adventi istentiszteleti rend
1 ELŐKÉSZÜLET Adventi istentiszteleti rend A GK Liturgiai és Himnológiai Bizottsága ajánlásával 2016. november 27. december 18. a templom előkészítése, díszítése, az úrvacsorai jegyek előkészítése imaközösség,
A KERESZTSÉG SÁKRAMENTUMA
A KERESZTSÉG SÁKRAMENTUMA A) GYERMEKKERESZTSÉG ÉNEK Jöjjetek, kérjük Isten áldott Szentlelkét, hogy ébressze fel szívünkben a felelõsséget a tanítvánnyá tétel szolgálata és e gyermek iránt. * Énekmondással
IMAHÉT A KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT ORSZÁGOS MEGNYITÓ ISTENTISZTELET
IMAHÉT A KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT ORSZÁGOS MEGNYITÓ ISTENTISZTELET SZENT ISTVÁN BAZILIKA 2015. január 18. vasárnap 19 óra Szolgálattevők: Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, MKPK
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. A Hála és Szolgálat idejének ötödiktől kilencedik hetéig (2016. június 26.-július 30.)
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete A Hála és Szolgálat idejének ötödiktől kilencedik hetéig (2016. június 26.-július 30.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2016 Tartalomjegyzék HETI VÁLTOZÓ RÉSZEK Reggeli
22. LECKE: A REFORMÁTUS ISTENTISZTELET Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2.
22. LECKE: A REFORMÁTUS ISTENTISZTELET Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS Az istentisztelet: Az istentiszteleti cselekvés során az Istenben hívő emberek közössége
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendekhez a bûnvalló imádságok megtalálhatók a 364 370. oldalon. A változó részekhez használhatók
EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK
EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Ádvent és Karácsony idejére (2012. december január 5.)
1 Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Ádvent és Karácsony idejére (2012. december 2.- 2013. január 5.) Szerkesztette: Zalatnay István Budapest, 2012 2 3 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 3 Heti változó részek
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Böjt idejére II. (Harmadik és negyedik hét) (2016 február 21-március 5.)
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Böjt idejére II. (Harmadik és negyedik hét) (2016 február 21-március 5.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2016 2 Tartalomjegyzék Napi változó részek a Reggeli áhítathoz
KONFIRMÁCIÓ. (Gyermekkeresztségben részesültek konfirmálása úrvacsorával) A gyülekezet pl. a 162. dicséretet énekli: Ím, béjöttünk nagy örömben
KONFIRMÁCIÓ (Gyermekkeresztségben részesültek konfirmálása úrvacsorával) BEVONULÁS A helyi szokásnak megfelelõen a gyülekezet énekel orgona szól, míg a konfirmandusok bevonulása a szolgálattevõ és a gondnok
23. PÜSPÖK SZOLGÁLATBA ÁLLÍTÁSA. felépítés
23. PÜSPÖK SZOLGÁLATBA ÁLLÍTÁSA felépítés PRELÚDIUM, BEVONULÁS, BEVEZETÉS GYÜLEKEZETI ÉNEK ZSOLTÁR KYRIE GLÓRIA KOLLEKTA BEJELENTÉS IGEOLVASÁS ÉS IGEHIRDETÉS KARÉNEK LEKCIÓ IKTATÓ KÉRDÉS VÁLASZTÓK MEGERŐSÍTŐ
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Nagyböjti Énekes Liturgikus Hétvégére 2015. március 12-15. között a budapesti Erdélyi Gyülekezetben Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2015 2 3 Tartalomjegyzék Bevezetés Napszaki
42. TEMPLOMSZENTELÉS
42. TEMPLOMSZENTELÉS Hálaadó könyörgés a régi istentiszteleti helyen ÉNEKVERS, BEVEZETÉS (INVOKÁCIÓ, ZSOLTÁR) IGEOLVASÁS, RÖVID BESZÉD, IMÁDSÁG. ÁLDÁS Kapunyitás ÉNEKVERS ZSOLTÁR KULCSÁTADÁS, KAPUNYITÁS
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február 10-20.)
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február 10-20.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2016 2 Tartalomjegyzék Napi változó részek a Reggeli áhítathoz - II.10 (Böjt 1. napja)
HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja.
1 HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja. MEGHÍVÁS A lelkész az Úr asztala mögött áll. Krisztus,
Az új Római Misekönyv Általános Rendelkezései a misén való zenei szolgálatról
Az új Római Misekönyv Általános Rendelkezései a misén való zenei szolgálatról A Római Misekönyv Általános Rendelkezései (RMÁR) a Misekönyv azon fejezete, amely a szentmise megfelelő bemutatásának szabályait
Legyenek eggyé kezedben
Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk
1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.
1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány
Az ünnepekhez rendelt zsoltárok
Az ünnepekhez rendelt zsoltárok Az alábbi táblázat segítséget nyújt az egyházi év ünnepeihez illõ zsoltárok kiválasztásában. A táblázat összeállításakor figyelembe vettük egyházunk igeolvasási rendjét,
10. ÖKUMENIKUS ESKETÉSI SZERTARTÁS, ha a felek egyike református, másika evangélikus - református templomban -
10. ÖKUMENIKUS ESKETÉSI SZERTARTÁS, ha a felek egyike református, másika evangélikus - református templomban - Bevezető rész Bevonulás a helyi szokásoknak és gyakorlatnak megfelelően történjék. A református
Tanítás a gyülekezetről
Tanítás a gyülekezetről ADUNARE Tanítás a gyülekezetről. A keresztény élet egyik legfontosabb leckéje a gyülekezetről való tanulás. Isten mindíg az Ő gyülekezetét használja arra hogy a földön véghezvigye
43. TEMPLOMI BERENDEZÉSEK FELSZENTELÉSE
43. TEMPLOMI BERENDEZÉSEK FELSZENTELÉSE Liturgikus szín: az egyházi esztendőnek megfelelő Az új vagy felújított templomi felszereléseket a gyülekezet vasárnapi (fő)istentisztelete keretében kell fölszentelni,
14. A Graduálénekek és a heti énekek
Énekrend Az énekrendrõl A Graduálének az istentisztelet központi gyülekezeti éneke. Nem az adott nap aktuális igehirdetése határozza meg, hanem az ünnep egyházi éven belüli szerepe. (Az igehirdetéshez
Ökumenikus istentisztelet Budapest, 2014. augusztus 19. 18 óra
Liturgia_2014_Layout 1 2014.08.06. 12:46 Page 1 Ökumenikus istentisztelet Budapest, 2014. augusztus 19. 18 óra Az istentisztelet kezdetét megelőzően a templom előtt térzene szól. Ökumenikus, állami és
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Böjt idejére I. (2012. február 22-március 3.)
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete 1 Böjt idejére I. (2012. február 22-március 3.) Szerkesztette: Zalatnay István Budapest, 2012 2 Reggeli áhítat Böjt első hetében /2012.II.22-III.3./ I. BEVEZETŐ RÉSZ
A KARÁCSONYESTI ISTENTISZTELET RENDJE
A KARÁCSONYESTI ISTENTISZTELET RENDJE AZ EVANGÉLIKUS KORÁLKÖNYV ÉNEKKÍSÉRETEIBŐL ÖSSZEÁLLÍTVA Liturgikus szín: fehér A karácsonyesti istentisztelet a vasárnapi vagy a mindennapi istentisztelet rendje szerint
A keresztelési rend felépítése (családi körben)
A keresztelési rend felépítése (családi körben) GYÜLEKEZETI ÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) KÖSZÖNTÉS BÛNVALLÁS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) BEVEZETÕ IGE [KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE)] A NAP
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,
1. Vers az elsőáldozási szentmisében
1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató
Püspökiktatás. a Déli Evangélikus Egyházkerületben
Püspökiktatás a Déli Evangélikus Egyházkerületben Kondor Péter 1968-ban született Szegeden. Orosházán, majd Szarvason nevelkedett, és a város Vajda Péter Gimnáziumában érettségizett 1986-ban. Gimnazistaként
VESPERÁS JÉZUS SZÍVE TISZTELETÉRE
VESPERÁS JÉZUS SZÍVE TISZTELETÉRE I. BEVEZETÉS II. ZSOLTÁROZÁS ANTIFONA: 109. ZSOLTÁR (A Melkizedek szerint való fõpapról.) Mondá az Úr az én /Uramnak: * Ülj az én job/bomra! Míg ellenségedet zsámollyá
A B É R M Á L Á S S Z E R T A R T Á S A M I S E K E R E T É B E N
1. A B É R M Á L Á S S Z E R T A R T Á S A M I S E K E R E T É B E N A bérmálás szertartása az ORDO BAPTISMI PARVULORUM-ban megjelentek szerint történik: 284. kk oldal. Ennek megfelelően: A bérmálás szentsége
AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA
AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA A) ÚRVACSORAI ISTENTISZTELET Az úrnap délelõtti istentiszteleten kívül egyéb alkalmak is lehetnek az úrvacsorával élésre. (Gyülekezeti nap, evangélizációk, konferenciák záró alkalma,
URUNK BEMUTATÁSA. (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise
URUNK BEMUTATÁSA (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise 1 GYÜLEKEZŐ ÉNEK (A GYERTYÁK KIOSZTÁSA ALATT) SZVU 163/7.8.10 1 Ki negyven nap előtt üdvösségünkre Lejöttél az égből bűnös földünkre, Szállj
V. ALKALMI ISTENTISZTELETEK
V. ALKALMI ISTENTISZTELETEK Keresztelés A keresztelési rend felépítése (gyülekezeti istentisztelet keretében) GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS, SZERZÉSI IGÉK KERESZTELÉSI IGEHIRDETÉS IMÁDSÁG KERESZTELÉS ELÕTT
Ökumenikus istentisztelet. a Budai Református Egyházközség templomában 2015. augusztus 19. 18 óra
Ökumenikus istentisztelet a Budai Református Egyházközség templomában 2015. augusztus 19. 18 óra Az istentisztelet kezdetét megelőzően a templom előtt térzene szól. Ökumenikus, állami és társadalmi vendégek
A KÁNTORKÉPESÍTÉS SZABÁLYOZÁSA
A Magyarországi Evangélikus Egyház Kántorképző Intézete 2151 Fót, Berda J. u. 3. Tel.: 27/538-306 http://kantorkepzo.lutheran.hu, kantorkepzo@lutheran.hu, kantorkepzo@citromail.hu A KÁNTORKÉPESÍTÉS SZABÁLYOZÁSA
Hitéleti alkalmaink a as tanévben
Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
Lelkészbeiktatás Piskitelepen
Lelkészbeiktatás Piskitelepen 2016. 11. 22. Munkálkodjon ki-ki a maga helyén Lelkészbeiktatás Piskitelepen Szórványvidéken, a szívós kitartásba kövesedett küzdelemben edzett harangok szebben szólnak. Kiváltképpen
A KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT
IMAHÉT A KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT ORSZÁGOS MEGNYITÓ ISTENTISZTELET BUDAPEST SZENT ISTVÁN BAZILIKA 2018. január 21. vasárnap 19:00 óra Szolgálattevők: Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti