Tanévnyitó, tanévzáró istentiszteleti rend
|
|
- Gergő Tóth
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Tanévnyitó, tanévzáró istentiszteleti rend
2 A tanévnyitó istentisztelet felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) VENI SANCTE-IMÁDSÁG IGEOLVASÁS, IGEHIRDETÉS AZ ÚJ TANULÓK MEGÁLDÁSA [ÉNEK- VAGY ZENESZÁM] [AZ ÚJ TANÁROK BEIKTATÁSA] HÁLAADÓ ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÉS, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS ZÁRÓÉNEK 508
3 19. Tanévnyitó istentisztelet ( Veni Sancte Spiritus ) GYÜLEKEZETI ÉNEK Pl. EÉ 233: Mi Urunk, édes Atyánk ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) A gyülekezet feláll. Lelkész: Az Atya, [ ] Fiú, Szentlélek nevében. Gyülekezet: Ámen. Lelkész és gyülekezet együtt énekli az EÉ 80. énekét. A gyülekezet helyet foglal. BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) Lelkész: Nagy vagy te, csodákat teszel, te vagy Isten egyedül! Zsolt 86,10 Figyelj rám, és hallgass meg, Uram, Mert nyomorult és szegény vagyok! Tartsd meg életemet, mert híved vagyok én! Istenem, szabadítsd meg szolgádat, aki benned bízik! 509
4 Légy kegyelmes, Uram, mert hozzád kiáltok mindennap! Taníts engem utaidra, Uram, hogy igazságod szerint járjak, és teljes szívvel féljem nevedet! Magasztallak, Uram, Istenem, teljes szívbõl, és tisztelem nevedet örökké. Hiszen annyira szeretsz engem, hogy a sír mélyérõl is kimentesz. Zsolt 86, Lelkész: Nagy vagy te, csodákat teszel, te vagy Isten egyedül! Zsolt 86,10 (A zsoltárt a gyülekezet vagy a kórus recitálhatja is.) VENI SANCTE-IMÁDSÁG Lelkész: Testvéreim! Hívjuk segítségül Isten Szentlelkét, hogy árassza ránk áldását ebben az új tanévben is. Jöjj el, Szentlélek Isten! Áraszd reánk teljesen Mennybõl fényességedet! Jöjj el, árvák gyámola! Jöjj el, szívünk orvosa! Oszd ki égi kincsedet! Ó, kegyes Vigasztalónk! Testi-lelki táplálónk! Érezzük bõségedet. Fáradtságban nyugalmunk, Hévben hûvös árnyékunk, Sírásunkban örömünk. Ó, dicsõ nap! Híveid Szíve minden részeit Világosítsd, légy velünk! Nincsen Istenen kívül Semmi jó ember körül, Mert vétkezve vétkezünk. Bûnünk szennyét tisztogasd, Szárazságunk áztatgasd, Gyógyítsd a sebhedteket! Hajtsd meg keménységünket, Hevítsd hidegségünket, Térítsd a tévedteket! Áraszd hû szolgáidra, Kik téged óhajtanak, Hétszeres kegyelmedet! Add Krisztusunk érdemét, Boldogítsd éltünk végét, Add az örök életet! 510
5 Jövel, teremtõ Szentlélek, mert gyenge a mi erõnk, és gyarló a mi szívünk. Magunktól nem tudunk Krisztusban hinni, sem nála megmaradni. De benned reménykedünk: te minket is újjáteremthetsz. Szánj meg minket és testvéreinket! Világosíts meg minket, hogy Krisztushoz térjünk! Gyõzz meg minket, hogy Krisztusban higgyünk! Bátoríts minket, hogy Krisztust kövessük! Erõsíts minket, hogy Krisztushoz ragaszkodjunk! Szentelj meg mindnyájunkat! Jövel, Szentlélek, szállj le ránk! Élõ Isten! Jöjj, tedd lelkünket Lelked templomává! Kereszteld meg tûzzel egész egyházadat, hogy megszûnjön benne minden széthúzás, és úgy jelenjék meg a világ elõtt, mint igazságod oszlopa és alapja! Add mindnyájunknak Szentlelked gyümölcseként a testvéri szeretetet, az örömöt, a békét, a türelmet, a jóakaratot, a hûséget! Szentlelked szóljon szolgáid ajkával, amikor igédet hirdetik itt és mindenütt! Küldd el vigasztaló Szentlelkedet minden bajba jutott embernek és a rosszakarat áldozatainak! Õrizd meg a gyûlölettõl, a háborútól a népeket és vezetõiket! Teremts Lelked erejével egyetértést! Szentlélek, élet Ura és forrása! Bölcsesség és értelem Lelke! Tanács és erõ Lelke! Tudás és kegyelem Lelke! Az Úr félelmének Lelke! Gyülekezet: Ámen. Jövel, Szentlélek Úristen, a szomorkodók vigasztalója, az élet teremtõje és megszentelõje, az isteni igazság tanítója, a Krisztusban hívõk öröme! Töltsd be híveid szívét mennyei erõddel! Gyújtsd meg bennünk szereteted tüzét, hogy kiirtsa szívünk minden gonosz kívánságát és önzését! Add nekünk kegyelmed ajándékait, hogy megismerjük Jézus Krisztust, a mi Urunkat, és benne új életet kezdjünk. Az új életben napról napra növekedjünk, megismerjük Krisztus minden értelmet meghaladó szeretetét, és megerõsödjünk a cselekvõ szeretetben Isten dicsõségére, az Úr Jézus Krisztus által! Veni Sancte-imádságként a lelkész elõre megírt, saját imádságát is olvashatja. Az imádság folytatásaként a gyülekezet orgonakíséret nélkül énekli a következõ korált (EÉ 229,1): 511
6 IGEOLVASÁS, IGEHIRDETÉS Az igehirdetés alapigéjét a gyülekezet állva hallgatja. Az igeolvasás bejelentésekor és befejezésekor használhatjuk az ünnepi istentiszteletek ismert (responzórikus) formáit. A prédikációt imádság vagy ha az igehirdetés zárógondolatai ezt megengedik az új tanulók megáldása is követheti. AZ ÚJ TANULÓK MEGÁLDÁSA Az új tanulók megáldása a helyi szokások és lehetõségek szerint történhet. Helyes, ha már az igehirdetés utal erre az eseményre. Az új diákok a lelkész felszólítására helyükön felállnak az áldásra, vagy kilépnek az oltártér elé, esetleg kis létszámú csoport esetén az oltárhoz térdelnek. A lelkész felemelt kézzel áldást mond, például a következõ szöveggel: Lelkész: Imádkozunk értetek, hogy ismerjétek meg Isten akaratát a Lélektõl kapott bölcsesség és megértés által. Éljetek az Úrhoz méltóan, teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek az Isten ismeretében! Kol 1,9 10 alapján 512
7 Lelkész: Mindenekelõtt az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek! Ki milyen kegyelmi ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten kegyelmének jó sáfárai! 1Pt 4,8 10 alapján Az igei vagy szabad szövegezésû részt követi a szentháromsági áldás: Áldjon meg titeket a mindenható Isten, az Atya és a Fiú és a Szentlélek! A diákok helyet foglalnak. [ÉNEK- VAGY ZENESZÁM] Amennyiben erre nincs lehetõség, úgy a gyülekezet énekverset énekel. Ezalatt a beiktatandó tanár(ok) az oltár elé áll(nak). [AZ ÚJ TANÁROK BEIKTATÁSA] A lelkész lekciót olvas az egyház tanítói szolgálatáról, majd iktató kérdésekkel fordul az új tanárok felé. Lelkész: Testvéreim az Úrban! Hallottátok Isten igéjét az egyházi szolgálatról. Most azért az élõ Isten és a keresztény gyülekezet színe elõtt kérdezlek titeket személy szerint: Elhatároztad-e, hogy vállalod a(z)... (az intézmény neve) tanári tisztségét? Elhatároztad-e? Új tanárok: Elhatároztam. Lelkész: Kész vagy-e elhatározásodat kézadással és esküvel is megerõsíteni? Kész vagy-e? Új tanárok: Kész vagyok. Lelkész: Elkötelezésetek jeléül nyújtsátok jobb kezeteket! Az iktató lelkész kezet fog az új tanárokkal. Lelkész: Most pedig mondjátok el az elõírt esküt! A gyülekezet az eskütételt állva hallgassa meg! Az új tanárok jobb kezüket a szívükre teszik, bal kezük három ujját pedig esküre emelik. Az eskü szövegét a lelkész szavai szerint szakaszonként elismétlik. Én, N. N., / esküszöm az élõ Istenre, / aki Atya, Fiú, Szentlélek, / egy igaz Isten, / hogy tanári tisztségemben / az evangélikus egyház törvényes rendjét / elfogadom és megtartom. / Tanári kötelességeimnek / az egyházi és állami rendelkezéseknek megfelelõen / lelkiismeretesen eleget teszek. / A tisztségemmel járó feladataimat / legjobb tudásom szerint, / hûségesen végzem el. / Segítsen ebben a mindenható Isten! Ámen. 513
8 Lelkész: A(z)... (az intézmény neve) Igazgatótanácsának választása, valamint kijelentésetek, kézadásotok és eskütök alapján beiktatlak benneteket a(z)... (az intézmény neve) tanári tisztségébe az Atya, Fiú, Szentlélek nevében. Végezzétek a rátok bízott szolgálatot Isten félelmében, az Úr Jézus Krisztusba vetett hittel és a Szentlélek erejével, hûségesen és odaadóan, úgy, mint akik az Úrnak szolgálnak, hogy egykor számot adhassatok róla a mi Urunk, Jézus Krisztus ítélõszéke elõtt! Az Úr áldjon meg titeket, hogy áldássá legyetek iskolánk és egyházunk épülésére! Az új tanárok a helyükre mennek. HÁLAADÓ ÉNEK Pl. EÉ 483: Mi kegyes Atyánk, bölcsességnek Ura ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÉS, KYRIE, MIATYÁNK A lelkész általános könyörgõ imádságot mond, melynek egyes szakaszait a következõ mondattal zárja: Lelkész: Jézus Krisztusért kérünk, Gyülekezet: Urunk, hallgass meg minket! Az általános könyörgés egyes szakaszait olvashatják az iskola diákjai vagy tanárai is. A lelkész ilyenkor is keretimádsággal kezdi és zárja a könyörgést. Az alábbi énekelt záradék után a gyülekezet egyszerû Kyriét énekel. (A lelkész és a gyülekezet külön bejelentés nélkül közösen mondja az Úrtól tanult imádságot.) Lelkész és gyülekezet: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezõknek. És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tied az ország, a hatalom és a dicsõség mindörökké. Ámen. 514
9 ÁLDÁS A lelkész az ároni vagy a szentháromsági áldást énekli/mondja, melyet a gyülekezet állva fogad. [Lelkész: Isten népe!] Lelkész: Az Úr áldjon meg és õrizzen meg téged! Az Úr világosítsa meg az õ arcát terajtad, és könyörüljön rajtad! Az Úr fordítsa az õ arcát tefeléd, és adjon neked békességet! Áldjon meg titeket a mindenható Isten, az Atya és a Fiú és a Szentlélek! Gyülekezet: Ámen. ZÁRÓÉNEK EÉ 254: Erõs vár a mi Istenünk A tanévnyitó istentiszteletet az iskola hivatalos évnyitó ünnepsége követheti. 515
A tanévzáró istentisztelet felépítése
A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS
32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS
32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe
13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés
13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés A RAVATALOZÓBAN KEZDŐÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BŰNBÁNATI ZSOLTÁR KEGYELEMHIRDETÉS IGEOLVASÁS, IGEHIRDETÉS [HITVALLÁS (CREDO)] IMÁDSÁG [MIATYÁNK]
46. LELKÉSZLAKÁS MEGÁLDÁSA
46. LELKÉSZLAKÁS MEGÁLDÁSA Az új parókia megáldását a püspök vagy megbízottja végzi, az épület utcai bejárata előtti istentisztelet keretében. Ha a vendégek nagy száma, vagy az utcai forgalom mértéke,
Mindennapi közös imádságok
Mindennapi közös imádságok A mindennapi istentiszteletek rendje Zsoltározó istentiszteletet bárhol tarthatunk: otthoni magányban, családi körben, munkahelyen, iskolai közösségben, táborokban és természetesen
7. ÖKUMENIKUS ESKETÉSI SZERTARTÁS
7. ÖKUMENIKUS ESKETÉSI SZERTARTÁS ha a felek egyike evangélikus, másika katolikus A bevonulás a helyi szokásoknak és gyakorlatnak megfelelően történjék. Az evangélikus lelkész liturgikus öltözetben, a
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A
A Krisztus-dicséret felépítése
A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK
Családi istentisztelet
Családi istentisztelet A családi istentisztelet felépítése I. ELÕKÉSZÜLET HARANGOZÁS, BEVONULÓ ÉNEK KÖSZÖNTÉS GYÓNÁS (BÛNVALLÁS ÉS FELOLDOZÁS) II. BEVEZETÕ RÉSZ BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) VAGY GYÜLEKEZETI
24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz
24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt
12. A TEMETÉS RENDJE FELÉPÍTÉS
12. A TEMETÉS RENDJE FELÉPÍTÉS A RAVATALOZÓBAN KEZDŐÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BŰNBÁNATI ZSOLTÁR KRISZTUS DICSÉRETE KEGYELEMHIRDETÉS IGEOLVASÁS, IGEHIRDETÉS [HITVALLÁS (CREDO)] ÉNEKKARI
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy
30. ESPERES IKTATÁSA felépítés
30. ESPERES IKTATÁSA felépítés ORGONAJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK ISTEN SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BŰNVALLÁS, FELOLDOZÁS BEVEZETŐ ZSOLTÁR (INTROITUS) KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS)
1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet
XVI. liturgikus rendek kottával 1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet 1. A vasárnapi istentisztelet a vasárnapi istentisztelet liturgikus rendjének. használati módja szerint a lelkész
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A következõ részben az énekverses rendekben használható énekversciklusokat közlünk. Mindegyik ciklus hat-hat énekversbõl áll. Az elsõ hármat az istentisztelet
Függelék. 2. Unitárius hitvallás.
Függelék. 2. Unitárius hitvallás... Hiszek egy Istenben a világ teremtőjében fenntartójában és az emberiség szeret'ő atyjában;.. Hiszek az ember Jézusban" az ő isteni kulde. tésében az ő tanainak udvözítő
45. GYÜLEKEZETI HÁZ ÉS GYÜLEKEZETI TEREM FELSZENTELÉSE
45. GYÜLEKEZETI HÁZ ÉS GYÜLEKEZETI TEREM FELSZENTELÉSE A gyülekezeti házat és gyülekezeti termet amennyiben az istentiszteleti célra is készült a püspök szenteli fel, az esperes és a helyi lelkész segítségével.
14. A TEMETŐI ISTENTISZTELET FELÉPÍTÉS
14. A TEMETŐI ISTENTISZTELET FELÉPÍTÉS I. ELŐKÉSZÜLET ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) GYÓNÁS (BŰNVALLÁS ÉS FELOLDOZÁS) KEGYELEMHIRDETÉS, FELOLDOZÁS ÉNEK BEVEZETŐ ZSOLTÁR (INTROITUS) KRISZTUS
10. ÖKUMENIKUS ESKETÉSI SZERTARTÁS, ha a felek egyike református, másika evangélikus - református templomban -
10. ÖKUMENIKUS ESKETÉSI SZERTARTÁS, ha a felek egyike református, másika evangélikus - református templomban - Bevezető rész Bevonulás a helyi szokásoknak és gyakorlatnak megfelelően történjék. A református
AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA
AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA A) ÚRVACSORAI ISTENTISZTELET Az úrnap délelõtti istentiszteleten kívül egyéb alkalmak is lehetnek az úrvacsorával élésre. (Gyülekezeti nap, evangélizációk, konferenciák záró alkalma,
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk
Arcodat keresem, Uram!
Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi
1. LELKész iktatása. 1. Bevezetés
XIV. Iktatás 1. Lelkész iktatása 2. Esperes iktatása 3. Püspök iktatása 4. Teológiai tanár iktatása 5. Különleges beosztású lelkész iktatása 6. Helyettes lelkész, segédlelkész, lelkészi munkatárs iktatása
1. Vers az elsőáldozási szentmisében
1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,
HARMADIK RÉSZ. Áhítatformák és mindennapi közös imádságok
HARMADIK RÉSZ Áhítatformák és mindennapi közös imádságok A könyörgés felépítése BEVEZETÕ ZSOLTÁR BEVEZETÉS KÖNYÖRGÉS A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) MIATYÁNK ZÁRÓÉNEK, ÁLDÁS 205 644 Könyörgés Luther litániája
48. EGYHÁZI ÓVODA VAGY ISKOLA MEGÁLDÁSA
48. EGYHÁZI ÓVODA VAGY ISKOLA MEGÁLDÁSA Az új egyházi óvoda vagy iskola megáldását az egyházkerület püspöke vagy megbízottja végzi. Az ünnepség templomi istentisztelettel kezdődik. Ezt követően az istentiszteleten
37. Iktatási esküszövegek
37. Iktatási esküszövegek GYÜLEKEZETI FELÜGYELŐ ESKÜJE igaz Isten, / hogy felügyelői tisztségemben / egyházunk törvényes rendjét / elfogadom és megtartom; / gyülekezetünk belső békéjét / őrzöm és építem;
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse
Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.
PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb
HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja.
1 HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja. MEGHÍVÁS A lelkész az Úr asztala mögött áll. Krisztus,
8. A HÁZASSÁGKÖTÉS ÖKUMENIKUS SZERTARTÁSA, szentmisén kívül 1, ha a felek egyike katolikus, másika evangélikus katolikus templomban
8. A HÁZASSÁGKÖTÉS ÖKUMENIKUS SZERTARTÁSA, szentmisén kívül 1, ha a felek egyike katolikus, másika evangélikus katolikus templomban Bevezető rész 62/15. Az eskető katolikus pap karingben stólával és pluviáléban
V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.
V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. HIMNUSZ (H 299) Föld vigadása, ég új ragyogása, Nap hajnalfénye, Alkotód szülője, ments meg a mélytől,
V. ALKALMI ISTENTISZTELETEK
V. ALKALMI ISTENTISZTELETEK Keresztelés A keresztelési rend felépítése (gyülekezeti istentisztelet keretében) GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS, SZERZÉSI IGÉK KERESZTELÉSI IGEHIRDETÉS IMÁDSÁG KERESZTELÉS ELÕTT
Tanuljunk imádkozni ADUNARE
Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,
40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise
D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,
Ökumenikus istentiszteleti rend
Ökumenikus istentiszteleti rend Az ökumenikus igeliturgia felépítése I. ELÕKÉSZÜLET HARANGOZÁS, [BEVONULÁS] KÖSZÖNTÉS ELÕJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) GYÓNÁS (BÛNVALLÁS
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT
Püspökiktatás. a Déli Evangélikus Egyházkerületben
Püspökiktatás a Déli Evangélikus Egyházkerületben Kondor Péter 1968-ban született Szegeden. Orosházán, majd Szarvason nevelkedett, és a város Vajda Péter Gimnáziumában érettségizett 1986-ban. Gimnazistaként
Az esti közös imádság felépítése
Az esti közös imádság felépítése HARANGOZÁS, BEVONULÁS [BÛNBÁNATI IMÁDSÁG] BEVEZETÕ KÖNYÖRGÉS [DICSÕÍTÕ ÉNEK] ZSOLTÁROZÁS I. BEVEZETÕ RÉSZ IGEOLVASÁS (CAPITULUM) IGEHIRDETÉS RESPONZÓRIUM GYÜLEKEZETI ÉNEK
A KARÁCSONYESTI ISTENTISZTELET RENDJE
A KARÁCSONYESTI ISTENTISZTELET RENDJE AZ EVANGÉLIKUS KORÁLKÖNYV ÉNEKKÍSÉRETEIBŐL ÖSSZEÁLLÍTVA Liturgikus szín: fehér A karácsonyesti istentisztelet a vasárnapi vagy a mindennapi istentisztelet rendje szerint
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
49. ÚJ DIAKÓNIAI INTÉZMÉNY MEGÁLDÁSA
49. ÚJ DIAKÓNIAI INTÉZMÉNY MEGÁLDÁSA Az új diakóniai intézmény megáldását az egyházkerület püspöke vagy megbízottja végzi. Az ünnepség templomi istentisztelettel kezdődik. Ezt követően az istentiszteleten
Legyenek eggyé kezedben
Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In
1. A KERESZTELÉS RENDJE (gyülekezeti istentisztelet keretében) felépítés
1. A KERESZTELÉS RENDJE (gyülekezeti istentisztelet keretében) felépítés GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS, SZERZÉSI IGÉK KERESZTELÉSI IGEHIRDETÉS IMÁDSÁG KERESZTELÉS ELŐTT KÉRDÉSEK, HITVALLÁS KERESZTELÉS [A
23. PÜSPÖK SZOLGÁLATBA ÁLLÍTÁSA. felépítés
23. PÜSPÖK SZOLGÁLATBA ÁLLÍTÁSA felépítés PRELÚDIUM, BEVONULÁS, BEVEZETÉS GYÜLEKEZETI ÉNEK ZSOLTÁR KYRIE GLÓRIA KOLLEKTA BEJELENTÉS IGEOLVASÁS ÉS IGEHIRDETÉS KARÉNEK LEKCIÓ IKTATÓ KÉRDÉS VÁLASZTÓK MEGERŐSÍTŐ
A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének.
A SZENTMISE A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének. A keresztvetés Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Keresztet vetünk, és feleljük: Az
IMAHÉT A KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT ORSZÁGOS MEGNYITÓ ISTENTISZTELET
IMAHÉT A KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT ORSZÁGOS MEGNYITÓ ISTENTISZTELET SZENT ISTVÁN BAZILIKA 2015. január 18. vasárnap 19 óra Szolgálattevők: Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, MKPK
EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK
EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi
A KERESZTSÉG SÁKRAMENTUMA
A KERESZTSÉG SÁKRAMENTUMA A) GYERMEKKERESZTSÉG ÉNEK Jöjjetek, kérjük Isten áldott Szentlelkét, hogy ébressze fel szívünkben a felelõsséget a tanítvánnyá tétel szolgálata és e gyermek iránt. * Énekmondással
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:
22. AZ ORDINÁCIÓ (lelkészszentelés) liturgiája
22. AZ ORDINÁCIÓ (lelkészszentelés) liturgiája ISTEN SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) GYÓNÁS (BŰNVALLÁS ÉS FELOLDOZÁS) I. ELŐKÉSZÜLET BEVEZETŐ ZSOLTÁR (INTROITUS) KRISZUS IMÁDÁSA (KYRIE) GYÜLEKEZETI ÉNEKVERS
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja
Csak az Isten kegyelme segíthet
Csak az Isten kegyelme segíthet Lectio: Ef 2,1-13 Textus: Ef 2,4-10 Kedves Testvéreim! Róm 1,18-ban ezt olvassuk: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyekből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága
A keresztelési rend felépítése (családi körben)
A keresztelési rend felépítése (családi körben) GYÜLEKEZETI ÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) KÖSZÖNTÉS BÛNVALLÁS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) BEVEZETÕ IGE [KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE)] A NAP
SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT ÁLTALÁNOS ISKOLAI TAGINTÉZMÉNYE HAJDÚDOROG Petőfi tér HÉTFŐ REGGELI IMA ISKOLA KEZDÉS ELŐTT
SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT ÁLTALÁNOS ISKOLAI TAGINTÉZMÉNYE HAJDÚDOROG Petőfi tér 1. 4087 szigabor61@gmail.com HÉTFŐ REGGELI IMA ISKOLA KEZDÉS ELŐTT 1 Pap: Áldott a mi Istenünk öröktől fogva most és mindenkor
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendekhez a bûnvalló imádságok megtalálhatók a 364 370. oldalon. A változó részekhez használhatók
ELSÕ RÉSZ. Vasárnapi és ünnepnapi istentiszteleti rendek
ELSÕ RÉSZ Vasárnapi és ünnepnapi istentiszteleti rendek Az istentiszteleti rend felépítése A vasárnapi és ünnepnapi istentiszteletek egyházunkban háromféle énekmóddal történhetnek: a liturgikus, az énekverses
Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében?
A GYERMEKKERESZTELÉS LITURGIÁJA Pap: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mind: Mindörökké. Ámen. Pap: Az Atya, a Fiú, a Szentlélek nevében. Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék
MAGYAR ESKETÉSI SZERTARTÁS
MAGYAR ESKETÉSI SZERTARTÁS Magyar nyelven Köszöntés Bev. szavak Kollekta Kérdések Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. A pap ezekkel a szavakkal köszönti az egybegyűlteket: Ami Urunk Jézus Krisztus
É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1
É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K
2018. jún.10. évközi 10. vas. 23.
2018. jún.10. évközi 10. vas. 23. VASÁRNAPI ÜZENET A mai evangéliumban Jézust rokonai háborodottnak tartják, a zsidók meg megszállottnak. Jézus pedig inkább nevezi családtagjának azt, aki az Isten akaratát
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,
A MISE RENDJE MAGYARUL
BEVEZETŐ SZERTARTÁS KEZDŐÉNEK Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. A MISE RENDJE MAGYARUL A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal.
SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON
2018. szept.9. évközi 23. vas. 34. SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON A JÖVŐ HETI (SZEPT.16.) PERSELYÜNKKEL! India legkeresztényibb államában, Keralában eddig soha nem látott árvíz pusztított. 1.8 millió
EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK A BÉRMÁLÁSI SZENTMISÉBEN. (A változat)
(A változat) Cel.: Testvéreim! Jézus elküldte Egyházának a Szentlelket, hogy megújítsa, megszentelje és megörvendeztesse. Imádságainkban kérjük a Szentlelket hittel és bizalommal! A fohászokra adott válaszunk
4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /
MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan
AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET
AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET A) ÚRVACSORÁVAL A szolgálattevõ az úrasztalához egyenesen a szószékre megy, és Isten igéjével köszönti a gyülekezetet. KÖSZÖNTÉS 1. Kegyelem néktek és békesség Istentõl,
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:
39. BÚCSÚ-ISTENTISZTELET felépítés
39. BÚCSÚ-ISTENTISZTELET felépítés Előkészület bevezető rész HARANGOZÁS, ELŐJÁTÉK, BEVONULÁS KÖSZÖNTÉS GYÜLEKEZETI ÉNEK INVOKÁCIÓ BŰNVALLÁS ÉS FELOLDOZÁS BEVEZETŐ ZSOLTÁR (INTROITUS) KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE)
Adventi istentiszteleti rend
1 ELŐKÉSZÜLET Adventi istentiszteleti rend A GK Liturgiai és Himnológiai Bizottsága ajánlásával 2016. november 27. december 18. a templom előkészítése, díszítése, az úrvacsorai jegyek előkészítése imaközösség,
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:
HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.
1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: KEDD DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,
VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!
1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő
Énekverses istentiszteleti rend
Énekverses istentiszteleti rend Az énekverses istentiszteleti rend felépítése I. ELÕKÉSZÜLET HARANGOZÁS, [BEVONULÁS] KÖSZÖNTÉS ELÕJÁTÉK ÉS GYÜLEKEZETI ÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) GYÓNÁS
Pozitív intézményi légkör
Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén
14. A Graduálénekek és a heti énekek
Énekrend Az énekrendrõl A Graduálének az istentisztelet központi gyülekezeti éneke. Nem az adott nap aktuális igehirdetése határozza meg, hanem az ünnep egyházi éven belüli szerepe. (Az igehirdetéshez
Hitéleti alkalmaink a as tanévben
Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)
17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS:
17. SZEMÉLYES GYÓNÁS A személyes gyónás több mint a lelkipásztori beszélgetés. A gyónást kérheti a jelentkező, de felajánlhatja a lelkipásztor is. Jó, ha a keresztény gyülekezet tud a személyes gyónás
Az Ünnepi Istentisztelet liturgiája:
Az Ünnepi Istentisztelet liturgiája: Esperes - Lelkész - Kántor részére I. Harangszó 16,00 II. Harangszó 16,30 III. 17,00 (Marinka Sándor) Gyülekezés Kultúrházban (Árpád utca) Lelkészek 16,35-ra. 1. Palástos
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez
HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.
1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: SZERDA DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,
Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném.
1 - Pillangó ha lehetnék... 7 Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. 7 S ha én lennék a cinege a fán, dallal Istent dicsérném. 7 Vagy kis halként a tó fenekén buborékot vígan eregetném. e
URUNK BEMUTATÁSA. (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise
URUNK BEMUTATÁSA (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise 1 GYÜLEKEZŐ ÉNEK (A GYERTYÁK KIOSZTÁSA ALATT) SZVU 163/7.8.10 1 Ki negyven nap előtt üdvösségünkre Lejöttél az égből bűnös földünkre, Szállj
ÖKUMENIKUS ESKETÉSI REND
ÖKUMENIKUS ESKETÉSI REND REFORMÁTUS ÉS KATOLIKUS ÖKUMENIKUS ESKÜVŐ, ha a szertartás református templomban történik KATOLIKUS ÉS REFORMÁTUS ÖKUMENIKUS ESKÜVŐ, ha a szertartás katolikus templomban történik
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája
Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,
Drága Gyülekezet! 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki
2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. 4 Mert
A keresztelés szertartása
A keresztelés szertartása Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék a gyermek. A keresztény szülők ezt az ajándékot Istennek, minden élet forrásának köszönik meg. Szent hitünk
A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima
www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az
A Graduálénekek és a heti énekek
A Graduálénekek és a heti énekek A Graduálének az istentisztelet központi éneke, amelynek kiválasztását elsõsorban az adott ünnep egyházi éven belüli szerepe határozza meg. Alkalmazkodik egyházunk igeolvasási
ISKOLAI IMÁDSÁGOK ***
ISKOLAI IMÁDSÁGOK ÁLTALÁNOS IMÁK 1.) Fogadd el Uram, szabadságomat, fogadd egészen. Vedd értelmemet, akaratomat, s emlékezésem. Mindazt amim van, és ami vagyok, Te adtad ingyen. Visszaadok, Uram, egyszerre
ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.