KÉT ÉVES A MISKOLCI EGYETEM PUBLIKÁCIÓS ADATBÁZISA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÉT ÉVES A MISKOLCI EGYETEM PUBLIKÁCIÓS ADATBÁZISA"

Átírás

1 KÉT ÉVES A MISKOLCI EGYETEM PUBLIKÁCIÓS ADATBÁZISA THE PUBLICATIONS DATABASE OF THE UNIVERSITY OF MISKOLC IS TWO YEARS OLD Vitéz Gáborné 1, Kiss Andrea 2, Veréb Norbert 1 Miskolci Egyetem Számítóközpont, Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum Összefoglaló A Miskolci Egyetemi Publikációs Adatbázis 2005-ben kezdte el működését, azóta folyamatosan fejlődik, gyarapodik. Az adatok feltöltése az utóbbi hónapokban különösen nagy lendületet vett. Minél inkább bővül az adatbázis, minél többféle megoldásra váró problémával kell szembenéznünk, annál inkább érezzük a folytonos fejlesztés szükségességét. Úgy gondoljuk, megérett az idő arra, hogy új szakasz kezdődjön az Adatbázis életében, ezért az apróbb javítások helyett most nagyobb átalakításokra készülünk, mind szoftver szinten, mind pedig az adatfeldolgozási szabályok tekintetében. Ezekről a - részben már megvalósult - fejlesztésekről szeretnénk most beszámolni. Kulcsszavak publikáció, publikációs adatbázis Abstract The Publications Database of the University of Miskolc has begun its activities in 2005, and since then it is growing and developing continuously. The data uploading has gained considerable impetus in the last few months. As our database is expanding, the more new problems demanding solutions we face, the more we feel the need of continuous development. We believe that time has arrived for the beginning of a new phase in the life of the Publication Database, and as a consequence, we are planning major alterations instead of small improvements at software level, as well as in regard to the data processing rules. We would like to inform you about these developments, that are by now already realized in part. Keywords publication, publications database 1

2 1. Előzmények 2004 végén felkérés érkezett az Miskolci Egyetem vezetésétől az Egyetemi Számítóközpontba. A feladat egy központi adatbázis létrehozása volt az Egyetemhez kapcsolódó publikációkból, amely adatokat szolgáltat a különböző egyetemi beszámolók számára. A munka elvégzéséhez - mivel elsősorban bibliográfiai adatokat tároló adatbázisról van szó - a Számítóközpont az Egyetemi Könyvtár segítségét kérte. 2. Célok és tervezés Célkitűzésünk egy olyan egységes adatbázis megteremtése volt, amely egy helyen gyűjti össze a szükséges anyagokat több szempontú keresést biztosít bibliográfiai hivatkozások szabványának megfelelő egységes megjelenítésre alkalmas helyet biztosít a tartalmi kivonatok, mellékletek, teljes szövegek számára is a publikációk metaadatait szabványos formában tárolja, lehetővé téve más rendszerekben való felhasználásukat is. A programozás és a tesztelés 2005-ben kezdődött el, 2006-ban pedig elindult az éles adatok feltöltése. 3. Eredmények Beviteli felület: csak regisztrált felhasználóknak szerzői és publikációs adatok rögzítése, módosítása, törlése teljes szövegek feltöltése az adatbázisba Keresőfelület: Böngészés: címek betűrendes listája szerzők és közreműködők nevének betűrendes listája szervezeti egységek vagy karok szerinti listák Egyszerű keresés: a publikációk címében előforduló szavak szerzői, közreműködői nevek tárgyszavak Összetett keresés: a publikációk címében előforduló szavak - a keresési metódust is beállíthatjuk (and, or kapcsolat, vagy a kifejezés egészének keresése) 2

3 szerzői, közreműködői nevek - testületi nevekben is tárgyszavak szervezeti egységek azonosítók (pl. ISBN, ISSN, szabványszám stb.) Szűkítési szempontok összetett keresésnél: megjelenési év a dokumentum típusa a dokumentum nyelve Kimenetek: rövid megjelenítés (a hivatkozási szabványnak megfelelően) részletes megjelenítés (az adatok bővebb halmazát mutatja meg címkés formában); innen érhetők el további információk az egyes közreműködőkkel kapcsolatban ( , honlap) letölthető lista.txt fájlban OAI (Open Archive Initiative) interface az NDA (Nemzeti Digitális Adattár) számára teljes szövegek; link már a rövid megjelenítésnél is Statisztika: gyarapodási statisztika (1. táblázat) használati statisztika (2. táblázat) 1. táblázat gyarapodási statisztika (2008. május 29-ig) Év Publikáció Szerző Egyetemi szerző táblázat használati statisztika (2008. május 29-ig) Év Böngészés Gyors keresés Összetett keresés Tapasztalatok és tervek 3

4 Az adatbázis működése során több forrásból kaptunk észrevételeket, javaslatokat. Felkerestek minket igényeikkel az oktatók, a felhasználók, az adatbevitelt végző könyvtárosok. A TMT 55. évfolyam (2008) 3. számában megjelent egy cikk - Drótos László - Kőrös Kata - Somogyi Tamás: Adattármustra. Publikációs adatbázisok -, mely értékes megjegyzéseket tartalmaz a MEPA rendszer működésével kapcsolatban. A cikkben leírt gondolatok egy része már bennünk is megfogalmazódott, így megerősítést kaptunk az időközben kitűzött fejlesztési irányok helyességéről, melyeket a 2008-as NetWorkShop-on már meg is fogalmaztunk. Azóta még részletesebben kidolgoztuk, milyen fejlesztéseket kívánunk elvégezni, és maga a munka is elkezdődött. Nézzük, mely területeken akadtak problémáink és hogyan kívánjuk azokat megoldani: 4.1. Publikáció és publikációs típusok definíciója, egységes rendezési elvek - egyetemi szintű szabályzat szükséges Az adatbázisba sajnos nem autopszia útján történik az adatbevitel, hanem az oktatók által összeállított listákból, amelyek igen változatos elemeket tartalmaznak: tudományos jellegű publikációk (saját írások) ismeretterjesztő publikációk művészeti publikációk politikai, gazdasági publicisztikák recenziók fordítások lektorálások interjúk szerkesztett művek belső használatú kutatási jelentések, projektekről készített beszámolók, és még sok más... Mindez egy személy listájában együtt. Hisz egy műszaki oktató is írhat és jelentethet meg verseket, illetve filozófiai, politikai vagy egyéb gondolatait is megfogalmazhatja valamely napilap hasábjain. Másrészt egy művész tanár számára egy hangverseny vagy kiállítás számít publikációnak, nem egy folyóiratban megjelent cikk. Egyértelmű azonban, hogy mindez nem kerülhet be válogatás nélkül az adatbázisba, és szükség van az egyes típusok pontos meghatározására is. Ugyanis teljes a káosz az utóbbi tekintetben is az egyes listák között. Ugyanazt az írást az egyik társszerző könyvrészletnek titulálja, a másik tanulmánynak, a harmadik könyvfejezetnek. A folyóiratban megjelent írások hol cikkek, hol tanulmányok. Míg az egyik oktató terjedelem, avagy tudományos jelentőség alapján különbözteti meg egymástól az utóbbi kettőt, addig egy másik oktató attól függően, hogy regionális vagy országos kiadványban jelent meg. A listák rendezési elvei is eltérnek tudományterületenként. Néhol szigorú kívánalom, hogy elkülönüljenek egymástól a magyar és idegen nyelvű publikációk, a folyóiratokban megjelent publikációknál fel kell tüntetni az impakt faktort, a publikációkhoz hivatkozási lista is legyen csatolva, külön szerepeljenek a hazai és külföldi konferenciákon való előadások, függetlenül 4

5 attól, hogy azok csak elhangzottak vagy nyomtatásban is megjelentek-e. Másutt viszont nincsenek ilyen előírások, vagy más szempontok érvényesülnek. Sajnos a vonatkozó bibliográfiai szabványok szigorú előírásainak betartása is lehetetlennek tűnő feladat, látva az oktatók által elküldött, pontatlan, hiányos adatokat tartalmazó publikációs listákat. Mindenképpen szükséges tehát egy egyetemi szintű publikációs szabályzat kidolgozása, amely többek között pontosan definiálja, milyen kritériumok alapján kerülhet be egy dokumentum az adatbázisba, illetve milyen típusba sorolható. Ez utóbbi esetében nem csak az oktatói igényeket kell figyelembe venni, hanem tekintettel kell lenni arra, hogy más adatbázisok, amelyekből adatokat kívánunk importálni, milyen típusokat különböztetnek meg Szerzői adatlapok bővítése Manapság a felsőoktatási intézményekben elvárják az ott dolgozóktól, hogy saját honlappal rendelkezzenek. Mi minden található ezeken? önéletrajz publikációs lista tudományos versenyeken való részvétel elismerő oklevelek, kitüntetések oktatói, konzulensi, lektori és szerkesztői tevékenység részletei tudományos egyesületekben, bizottságokban avagy művészi alkotóközösségekben való tagság kutatásokban és projektekben való részvétel, ennek eredményei Tapasztalataink szerint egyes oktatók nem kívánnak saját honlap készítésével bajlódni, helyette adatbázisunktól várnák el, hogy helyettesítse azt - holott a publikációs lista csak kis része a tudományos tevékenységet bemutató információknak, a többi elem nem illik bele az adatbázis profiljába. Ennek ellenére keressük a lehetőségeket, hogyan tudnánk bővíteni a szerzői adatlapokat, amelyekben egyelőre csak egy, a szerző honlapjára mutató link helyezhető el Statisztikák fontossága Az Egyetemnek különböző statisztikákra lenne szüksége a publikációkról. Ilyenek például: szervezeti egységekre lebontott statisztika adott tanszéken / karon / intézményben hány publikáció született összesen / adott évben hány oktató publikációi szerepelnek az adatbázisban (összesen / adott szervezeti egységben) Az oktatóknak személyre szabott statisztikára van szükségük, például: 5

6 összesen / kiadvány-típusonként hány db publikációja van az adatbázisban adott évben hány publikációja jelent meg (összesen / kiadvány-típusonként) típus szerint / év szerint rendezett listák megjelenítése A statisztikai modul bővítéséhez is az első lépcső a konkrét igények megfogalmazása, rögzítése. Először tehát egyeztetni kell az egyetem és a karok vezetőivel, milyen statisztikákat várnak el, illetve milyen szempont szerint rendezett, csoportosított listákat szeretnének az oktatók. Azt már jelezték, hogy szervezeti egységenkénti statisztika feltétlenül szükséges. A pontos specifikáció után lehet elkezdeni a fejlesztést Hivatkozások és egyéb kapcsolatok kezelése Lényeges eleme a publikációs listáknak, hogy nem csak publikációk adatait, hanem az azokra vonatkozó hivatkozásokat is tartalmazzák. Úgy látjuk, valós igény van arra, hogy ezen hivatkozások nyilvántartására is alkalmassá tegyük a rendszert. A megoldáshoz a Dublin Core relation elemét vettük alapul. Relation: "hivatkozás a dokumentummal kapcsolatos másik dokumentumra". A minősítők közül az isreferencedby - hivatkozott, és a references - hivatkozik alkalmazható, de nem feltétlenül csak ezek, mert a tartalmazás bizonyos eseteire, vagy egyéb tartalmi kapcsolódásra is használhatjuk ezt az elemet. Azonban a publikációs adatbázisokat vizsgálva kiderült, hogy a hivatkozás leírásánál nemcsak az URI-k sorozata szerepel a publikációs listaelem után, hanem az idéző szerző neve is. Így, kicsit kiegészítve ezt az elemet, a szerző nevének vagy kódjának a tárolására is lehetőséget fogunk nyújtani. Ha a szerző a Miskolci Egyetem kutatója, lehet itt a kódját tárolni, és innen továbblépve eljuthatunk akár az adatlapjához is. A Köztestületi Publikációs Adattárat (KPA) tanulmányozva láthatjuk, hogy a publikáció leírása után az idézők sora következik, melyben rendre az idéző cikk szerzőjének neve, a folyóirat címe, megjelenési adatok szerepelnek, majd az oldalszámok következnek. Ilyen adatok kapnak majd helyet a relation rekordban Csereformátumok előállítása Megfogalmazódott az oktatók részéről, hogy miért kellene a MEPA-ba felvinni azokat a publikációkat, melyek a Köztestületi Publikációs Adattárban (KPA) már megjelentek. Ésszerű lenne olyan modul, mely importálni tud más adattárakból bibliográfiai adatokat. A KPA-ból a listák RIS formátumban tölthetőek le, ezért a RIS rekordok importjára kellett felkészülni. A RIS formátum definíció a Reference Manager oldalról kiolvasható, így a RIS formátumú publikációs lista elemzése megoldható feladat, noha nem egyszerű. 6

7 Jelenleg elkészült a RIS rekord leképezése a MEPA rekordra. Valójában minden RIS adat elhelyezhető a MEPA-ban, ami a MEPA tervezését dicséri. A probléma az apró részletekben van. Ilyenek a karakter kódlap változatossága, a kisbetű, nagybetű következetlen használata és a szerzők nevének írásmódja. Nem követi a szabványt a név írása, így nem lehet tudni automatikusan, melyik a vezeték, és melyik a keresztnév. De számtalan pontatlanságot, hiányosságot sorolhatnánk az adatbevitellel kapcsolatban. Az import folyamatot úgy tervezzük, hogy batch módban beolvassuk a publikációs adatokat a RIS-MEPA konverzió után. Közben az adatbevivő könyvtárosok vezetője értesítést kap -ben a bevitt rekordokról, amely tartalmazza a publikáció főbb azonosító adatait, és a szerzők nevét. A felelős könyvtáros megnézi, van-e már ilyen név a rendszerben, ha nincs, beviszi a szerző nevét, majd összekapcsolja a publikáció többi adatával. Ha a szerző neve már rögzített, csak össze kell kapcsolni a publikációval. A könyvtáros közben ellenőrizheti az adatok helyességét A beviteli űrlap egyszerűsítése A beviteli űrlap sok kritikát kapott, de alapvetően egyszerűbbé nem lehet, és nem is érdemes tenni. Azt azonban átgondoljuk újra, mely publikációs típusoknál lehet elrejteni az ott felesleges mezőket. Ez azt jelenti, hogy modulokra kell bontani a beviteli programot, ésszerű sorrendváltozást is megengedve. Ez a fejlesztés elkezdődött A keresőfelület új verziója A keresés újratervezése sok finomítást hoz majd. A felesleges, kihasználatlan funkciókat, amik csak bonyolítják a rendszert, kihagyjuk és új, hasznosabb dolgokat építenünk bele. 1) Böngészés - összetett keresés Az új koncepció szerint egy oldalra kerülnek a kereső funkciók. Megmarad a betűrend szerinti böngészés a címek és szerzőnevek közül, de a szervezeti egységek és karok szerinti böngészés során olyan hatalmas listák generálódnak már most is, amelyek kezelhetetlenek. Ezeket részben a szervezeti egység szerinti szűkíthető keresés, ill. a statisztikai modul fogja kiváltani. 2) Testületi nevek szerinti keresés Az autopszia hiánya, az adatfeltöltés meggyorsítása, az áttekinthetőbb megjelenítés mind oda vezetett, hogy változtattunk az adatfeltöltés irányelvein, és testületi közreműködőt csak akkor veszünk fel, ha annak hiányában nem egyértelműen azonosítható a dokumentum. Ez viszont ritkán fordul elő, vagyis ez az adatmező is ritkán töltött. Ebből következően az ilyen típusú keresés sem hozhat értékelhető eredményt, ezért kikerül a funkciók közül. 7

8 3) Segítség és GyIK Az adatbeviteli és keresési útmutatót a változtatásokkal összhangban frissíteni kell, illetve a tájékoztató információkat közös menüpontba szervezzük. 4) Új menüpont: Elérhetőség Az elérhetőségi adatok eddig is láthatóak voltak az oldalon, de különböző problémákkal különböző helyre kell fordulni, ezért vált szükségessé a terjedelmesebbé váló információs anyag külön menüpontba kerülése. 5) Rendezés Terveink szerint a listákat különböző szempontok szerint lehet majd rendezni, de ehhez még egyeztetés szükséges az egyetem vezetőivel. 6) Új rövid megjelenítés Mivel az oktatók és az egyetem nem igényli, hogy szigorúan ragaszkodjunk a bevált könyvtári szabályzatokhoz a publikációk megjelenítésében, ezért némileg enyhítünk az előíráson: minden szerző neve meg fog jelenni a publikációk mellett külön sorban, nem csak az első három a szerzői nevekről könnyebben észrevehető azonnali link vezet majd a szerzői adatlapokhoz megjelenési hely és kiadó esetén elegendő lesz az első kettő feltüntetése, ami bőven elég a dokumentum beazonosításához tartalmazó dokumentumok nem jelenhetnek meg a listákban, ha azokhoz nem kapcsolható egyetemi szerző; tartalmazó dokumentumoknál nem veszünk fel nem egyetemi szerzőket 7) Letölthető listák Ez a funkció is finomítást igényel További tervek, célok keresési lehetőségek bővítése metaadat a publikáció lapján még több teljes szöveggel, digitálisan elérhető publikáció 8

9 A könyvtáros szakma elvárja az olyan összetett keresési lehetőséget, melynek segítségével 4-5 mezőben lehet keresni, köztük választható logikai műveleti jellel. Igaz, egy ilyen komplex keresési lehetőség akkor hasznos, ha a bibliográfiai adatok alapos feltárást tükröznek. Ám ennek komoly feltétele, hogy az adatokat ne publikációs listákból kelljen rögzíteni, hanem "kézbe" kapva a publikáció nyomtatott, vagy digitális változatát, elolvasva az abstract-ot, vagy belelapozva a cikkbe, tartalmi jegyek tanulmányozása után tárgyszavazni lehessen a publikációt. A html meta tag-ben elhelyezett metaadat megjelenése a publikáció lapján egy további jó irány abban a tekintetben, hogy a keresők könnyebben rátaláljanak az oldalra. Ez a kutatóknak is érdeke. Végül egy nagyon fontos cél a publikációk teljes szövegű elérése, melyhez minden technikai feltétel adott: nem csak a tejles szövegek feltöltése webes felületen, avagy URL-ek csatolása a rekordhoz, hanem megteremtődött az NDA-val is a kapcsolat, így az adatbázisunkban szereplő, teljes szöveggel elérhető publikációk több, mint 500 már ott is kereshetőek. Az adatbázis akkor használható igazán jól, ha élünk az általa nyújtott lehetőségekkel, és nem csupán bibliográfiai adatokat, hanem a teljes szövegeket, absztraktokat és tárgyszavakat is rögzítünk benne. Ehhez azonban az oktatók segítsége szükséges, ezért az ő bevonásuk a közös munkába elengedhetetlen ahhoz, hogy igazán színvonalas szolgáltatásokat nyújtó rendszerré váljon adatbázisunk. Elérhetőség: 9

Miskolci Egyetemi Publikációs Adatbázis

Miskolci Egyetemi Publikációs Adatbázis Miskolci Egyetemi Publikációs Adatbázis Kiss Andrea, konpinty@uni-miskolc.hu Miskolci Egyetem, Könyvtár, Levéltár, Múzeum Vitéz Gáborné, ildiko@swszl.szkp.uni-miskolc.hu Miskolci Egyetem, Egyetemi Számítóközpont

Részletesebben

MISKOLCI EGYETEMI PUBLIKÁCIÓS ADATBÁZIS: TAPASZTALATOK, TERVEK

MISKOLCI EGYETEMI PUBLIKÁCIÓS ADATBÁZIS: TAPASZTALATOK, TERVEK MISKOLCI EGYETEMI PUBLIKÁCIÓS ADATBÁZIS: TAPASZTALATOK, TERVEK Vitéz Gáborné, szkvitez@uni-miskolc.hu Miskolci Egyetem Számítóközpont Kiss Andrea, konpinty@uni-miskolc.hu Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár,

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM HALLGATÓI TUDÁSTÁRA A KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG. Sztermen Orsolya Lili, dr.vitéz Gáborné, Veréb Norbert

A MISKOLCI EGYETEM HALLGATÓI TUDÁSTÁRA A KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG. Sztermen Orsolya Lili, dr.vitéz Gáborné, Veréb Norbert Sztermen Orsolya Lili, dr.vitéz Gáborné, Veréb Norbert CÉLOK, TERVEK Tudástár, adatbázis Tudástár, adatbázis Blog, honlap, koliháló? Kövessük a MEPA-t Legyen önálló alkalmazás: Miskolci Egyetemi Hallgatói

Részletesebben

KUTATÁSTÁMOGATÁS SOROZAT. Felhasználói segédlet Academic Search Complete adatbázisban idézők kereséséhez

KUTATÁSTÁMOGATÁS SOROZAT. Felhasználói segédlet Academic Search Complete adatbázisban idézők kereséséhez KUTATÁSTÁMOGATÁS SOROZAT Felhasználói segédlet Academic Search Complete adatbázisban idézők kereséséhez Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár Készítette: Hreskó-Tóth Dalma Academic Search

Részletesebben

Útmutató konferenciaközlemények kézi felviteléhez az MTMT-ben

Útmutató konferenciaközlemények kézi felviteléhez az MTMT-ben KUTATÁSTÁMOGATÁS SOROZAT Útmutató konferenciaközlemények kézi felviteléhez az MTMT-ben Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár Készítette: Hreskó-Tóth Dalma V., Molnár Szilvia 2016/2017.

Részletesebben

Miskolci Egyetemi Publikációs Adatbázis

Miskolci Egyetemi Publikációs Adatbázis Miskolci Egyetemi Publikációs Adatbázis Kiss Andrea, konpinty@uni-miskolc.hu Miskolci Egyetem, Könyvtár, Levéltár, Múzeum Vitéz Gáborné, ildiko@swszl.szkp.uni-miskolc.hu Miskolci Egyetem, Egyetemi Számítóközpont

Részletesebben

Cikkarchívum fejlesztése

Cikkarchívum fejlesztése Cikkarchívum fejlesztése Burmeister Erzsébet Cséfai János Miskolci Egyetem Monguz Kft. Könyvtár, Levéltár, Múzeum. április 27-29. Előzmények eszközök beszerzése TIOP 1.2.3 Tudásdepó Express pályázat szerverek

Részletesebben

Felhasználói segédlet a Scopus adatbázis használatához

Felhasználói segédlet a Scopus adatbázis használatához Felhasználói segédlet a Scopus adatbázis használatához Az adatbázis elérése, regisztrálás, belépés Az adatbázis címe: http://www.scopus.com Az adatbázis csak regisztrált, jogosultsággal rendelkező intézmények,

Részletesebben

MIDRA. A Miskolci Egyetem repozitóriuma. Espán Edina. Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum. Networkshop 2012, Veszprém

MIDRA. A Miskolci Egyetem repozitóriuma. Espán Edina. Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum. Networkshop 2012, Veszprém MIDRA A Miskolci Egyetem repozitóriuma Espán Edina Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum Networkshop 2012, Veszprém Történelem 2006 óta épül a MIDRA szoftver: elemek kezdeti elképzelés: gyűjtemények,

Részletesebben

Felhasználói segédlet a Scopus adatbázis használatához

Felhasználói segédlet a Scopus adatbázis használatához Felhasználói segédlet a Scopus adatbázis használatához Az adatbázis elérése, regisztrálás, belépés Az adatbázis címe: http://www.scopus.com Az adatbázis csak regisztrált, jogosultsággal rendelkező intézmények,

Részletesebben

KÖNYVTÁRI KATALÓGUS HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

KÖNYVTÁRI KATALÓGUS HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ KÖNYVTÁRI KATALÓGUS HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Mi az OPAC? Az OPAC az Online Public Access Catalogue rövidítése. Jelentése olyan számítógépes katalógus, mely nyilvános, bárki számára közvetlenül, általában ingyen

Részletesebben

Felhasználói segédlet a Web of Knowledge / Web of Science adatbázis használatához

Felhasználói segédlet a Web of Knowledge / Web of Science adatbázis használatához Felhasználói segédlet a Web of Knowledge / Web of Science adatbázis használatához Az adatbázis elérése, regisztrálás, belépés Az adatbázis az arra jogosult intézmények és felhsználói kör számára a http://eisz.om.hu

Részletesebben

Boros Andrea és Ignéczi Lilla Neumann-ház, Budapest. Networkshop 2004 konferencia Győr, április 4 7.

Boros Andrea és Ignéczi Lilla Neumann-ház, Budapest. Networkshop 2004 konferencia Győr, április 4 7. Boros Andrea és Ignéczi Lilla Neumann-ház, Budapest Networkshop 2004 konferencia Győr, április 4 7. www.webkat.hu A WebKat.hu 2004 februárjában: 213 459 rekord 44 087 saját anyag Cél: a magyar kulturális

Részletesebben

A Magyar Tudományos Művek Tára

A Magyar Tudományos Művek Tára MKE 43. Vándorgyűlés 2011 július 15. Holl A. Makara G.: Az MTMT 1 A Magyar Tudományos Művek Tára Holl András - MTMT ITSzB, MTAK, MTA KTM CsKI Makara Gábor - MTMT MKE 43. Vándorgyűlés, Pécs 2011 július

Részletesebben

A Békés Megyei Könyvtár Elektronikus Könyvtárának kialakítása

A Békés Megyei Könyvtár Elektronikus Könyvtárának kialakítása A Békés Megyei Könyvtár Elektronikus Könyvtárának kialakítása Előadók: Toldi Klára Vincze Andrea 1 Előzmények 1997-2002 A nemzetközi könyvtári trendek hatására a hazai könyvtárügyben is megjelenik az informatika

Részletesebben

A Humanus adatbázis a Magyar Tudományos Művek Tára human-reál egyensúlyának

A Humanus adatbázis a Magyar Tudományos Művek Tára human-reál egyensúlyának Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár A Humanus adatbázis a Magyar Tudományos Művek Tára human-reál egyensúlyának megteremtésében Hagyományok és kihívások II. Szakmai nap az Egyetemi Könyvtárban

Részletesebben

Új Nemzedék Központ. EFOP pályázatok online beszámoló felülete. Felhasználói útmutató

Új Nemzedék Központ. EFOP pályázatok online beszámoló felülete. Felhasználói útmutató Új Nemzedék Központ EFOP pályázatok online beszámoló felülete Felhasználói útmutató Tartalom 1. Bejelentkezés... 2 1.1. Első bejelentkezés... 2 1.2. Elfelejtett jelszó... 3 2. Saját adatok... 4 3. Dokumentumok...

Részletesebben

ALEPH Elektronikus Katalógus rövid útmutató

ALEPH Elektronikus Katalógus rövid útmutató ALEPH Elektronikus Katalógus rövid útmutató Elérés: http://libserv.kfki.hu:4505 Illetve a könyvtár honlapjáról: https://www.kfki.hu/konyvtar/ A honlapunk bal oldali menüsorán található Keresés a katalógusban

Részletesebben

KUTATÁSTÁMOGATÁS SOROZAT. Felhasználói segédlet ORCID azonosító használatához. Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár

KUTATÁSTÁMOGATÁS SOROZAT. Felhasználói segédlet ORCID azonosító használatához. Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár KUTATÁSTÁMOGATÁS SOROZAT Felhasználói segédlet ORCID azonosító használatához Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár Készítette: Hreskó-Tóth Dalma V. Az ORCID egy olyan 19 karakterből

Részletesebben

Az egyetemi publikációs adatbázis

Az egyetemi publikációs adatbázis 2008. január 23. Vázlat 1 2 3 4 Miért éri meg az új rendszer? A tanulásra fordított energia már a mostani, 2007-es adatszolgáltatáson megtérül. A publikációk azonosítása A publikáció kutatási eredmény,

Részletesebben

Kiss Gergő, Kovács László, Micsik András, Moldován István

Kiss Gergő, Kovács László, Micsik András, Moldován István Rendszerek Osztály HEKTÁR: Hazai elektronikus könyvtári rendszerek összekapcsolása Kiss Gergő, Kovács László, Micsik András, Moldován István MTA SZTAKI A HEKTÁR projektről HEKTÁR: Nyílt archívumi ajánlások

Részletesebben

Könyvtári szabványok és szabályzatok jegyzéke

Könyvtári szabványok és szabályzatok jegyzéke Könyvtári szabványok és szabályzatok jegyzéke SZABVÁNY/SZABÁLYZAT LEVÁLTÓ NEMZETKÖZI SZABVÁNY KORÁBBAN (A visszavont szabványok piros színnel kiemelve.) MSZ ISO 4:2000 Információ és dokumentáció. A kiadványok

Részletesebben

АZ ISKOLAI KÖNYVTÁR ELEKTRONIKUS KATALÓGUSÁNAK FELHASZNÁLÓI UTASÍTÁSA - SZIRÉN ADATBÁZISÁNAK KERESÉSE

АZ ISKOLAI KÖNYVTÁR ELEKTRONIKUS KATALÓGUSÁNAK FELHASZNÁLÓI UTASÍTÁSA - SZIRÉN ADATBÁZISÁNAK KERESÉSE АZ ISKOLAI KÖNYVTÁR ELEKTRONIKUS KATALÓGUSÁNAK FELHASZNÁLÓI UTASÍTÁSA - SZIRÉN ADATBÁZISÁNAK KERESÉSE Szirén rendszernek a segítségével a hálózaton keresztül helyi és körzeti/területi könyvtárakkal tudunk

Részletesebben

MŰSZAKI KÖVETELMÉNYEK, A KÖRKERESŐ SZOFTVER SPECIFIKÁCIÓJA, KÖLTSÉGVETÉS. A) Műszaki követelmények

MŰSZAKI KÖVETELMÉNYEK, A KÖRKERESŐ SZOFTVER SPECIFIKÁCIÓJA, KÖLTSÉGVETÉS. A) Műszaki követelmények 1. sz. melléklet MŰSZAKI KÖVETELMÉNYEK, A KÖRKERESŐ SZOFTVER SPECIFIKÁCIÓJA, KÖLTSÉGVETÉS A) Műszaki követelmények A körkereső szoftvernek (a továbbiakban Szoftver) az alábbi követelményeknek kell megfelelnie

Részletesebben

Savaria Egyetemi Könyvtár Katalógusa. Böngészés Keresés Találatok megjelenítése Adatbázis választás Olvasói tranzakciók

Savaria Egyetemi Könyvtár Katalógusa. Böngészés Keresés Találatok megjelenítése Adatbázis választás Olvasói tranzakciók Savaria Egyetemi Könyvtár Katalógusa Böngészés Keresés Találatok megjelenítése Adatbázis választás Olvasói tranzakciók A katalógus elérése Könyvtárunk a nemzetközileg elismert és népszerű ALEPH (Automated

Részletesebben

MELLÉKLET. Vajdaság. szülőföldi mesterképzés, magyarországi kihelyezett alap- és mesterképzés, ill. szülőföldi PhD/DLA képzés

MELLÉKLET. Vajdaság. szülőföldi mesterképzés, magyarországi kihelyezett alap- és mesterképzés, ill. szülőföldi PhD/DLA képzés MELLÉKLET az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által a 2016/2017-es tanévre a szülőföldi nappali tagozatos mesterképzésben, magyarországi felsőoktatási intézmény szerbiai

Részletesebben

Megújult az ARTISJUS Szerzői Információs Rendszere (SZIR) Online adatszolgáltatás szerzőknek bármikor, bárhonnan

Megújult az ARTISJUS Szerzői Információs Rendszere (SZIR) Online adatszolgáltatás szerzőknek bármikor, bárhonnan Megújult az ARTISJUS Szerzői Információs Rendszere (SZIR) Online adatszolgáltatás szerzőknek bármikor, bárhonnan Grafikus megjelenítés A grafikus felület lehetővé teszi a jogdíjak és elhangzások áttekinthetőbb

Részletesebben

A tankönyvvé nyilvánítás folyamatát elektronikusan támogató rendszer az OKÉV számára

A tankönyvvé nyilvánítás folyamatát elektronikusan támogató rendszer az OKÉV számára AITIA International Zrt. 1039 Budapest, Czetz János u. 48-50. Tel.: +36 1 453 8080 Fax.: +36 1 453 8081 www.aitia.hu A tankönyvvé nyilvánítás folyamatát elektronikusan támogató rendszer az OKÉV számára

Részletesebben

A WEBOPAC (online elektronikus katalógus) használata. 1. Keresés az adatbázisban (összetett):

A WEBOPAC (online elektronikus katalógus) használata. 1. Keresés az adatbázisban (összetett): A WEBOPAC (online elektronikus katalógus) használata A Corvina Integrált Könyvtári Rendszer webpac rendszere alkalmas arra, hogy a távoli felhasználók is tájékozódjanak az adott könyvtár adatbázisában.

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI EGYETEM MAGYAR TUDOMÁNYOS MŰVEK TÁRA SZABÁLYZAT

DUNAÚJVÁROSI EGYETEM MAGYAR TUDOMÁNYOS MŰVEK TÁRA SZABÁLYZAT DUNAÚJVÁROSI EGYETEM Dunaújváros 2016 2. kiadás 0. módosítás 2 (13). oldal A Dunaújvárosi Egyetem Szenátusa által 64-2015/2016. (2016.01.19.) sz. határozatával egységes szerkezetben elfogadva Hatályos:

Részletesebben

18. századi folyóiratok komplex feldolgozása a Debreceni Egyetemen

18. századi folyóiratok komplex feldolgozása a Debreceni Egyetemen 18. századi folyóiratok komplex feldolgozása a Debreceni Egyetemen Koltay Klára, DEENK kkoltay@lib.unideb.hu 1 Cél A DE Nyelvtechnológia és bioetika kutatási program alprogramja A 18 19. századi sajtónyilvánosság

Részletesebben

Felhasználói segédlet a PubMed adatbázis használatához. Publikációk keresése, letöltése valamint importja

Felhasználói segédlet a PubMed adatbázis használatához. Publikációk keresése, letöltése valamint importja Felhasználói segédlet a PubMed adatbázis használatához. Publikációk keresése, letöltése valamint importja A PubMed Medline adatbázis internet címe: http://www.ncbi.nlm.nih.gov/entrez/query.fcgi?db=pubmed

Részletesebben

MTMT feltöltési ismeretek doktoranduszoknak. ELTE Egyetemi Könyvtár Mátyás Melinda, Szabó Panna október 16.,

MTMT feltöltési ismeretek doktoranduszoknak. ELTE Egyetemi Könyvtár Mátyás Melinda, Szabó Panna október 16., MTMT feltöltési ismeretek doktoranduszoknak ELTE Egyetemi Könyvtár Mátyás Melinda, Szabó Panna 2015. október 16., mtmt@lib.elte.hu Tartalom Az MTMT céljai, szolgáltatásai Az országos és az ELTE-s szabályok

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Educatio Társadalmi és Szolgáltató Nonprofit Kft. Delegált Admin felület Felhasználói kézikönyv 2012.06.27. Dokumentum állapota: Tervezet Verzió: 0.1.0 Tartalomjegyzék Tartalom 1. Bevezetés... 3 2. Elérés...

Részletesebben

BEJELENTKEZÉS AZ EPK RENDSZERÉBE

BEJELENTKEZÉS AZ EPK RENDSZERÉBE BEJELENTKEZÉS AZ EPK RENDSZERÉBE 1) Az Akadémiai Adattárban regisztrált felhasználók (az MTA köztestületének akadémikus és nem akadémikus tagjai, a 2013 utáni MTA-pályázatokon résztvevő személyek) minden

Részletesebben

Fejlett kereső és lekérdező eszközök egy elektronikus szakfolyóirathoz (IBVS)

Fejlett kereső és lekérdező eszközök egy elektronikus szakfolyóirathoz (IBVS) Networkshop, 2008 Márc. 17 19., Dunaújváros Holl Erdődi: Fejlett kereső... 1 Fejlett kereső és lekérdező eszközök egy elektronikus szakfolyóirathoz (IBVS) Holl András Erdődi Péter MTA Konkoly Thege Miklós

Részletesebben

1. MELLÉKLET. Távhasználat biztosítása azonosító bróker (AAI) közreműködésével

1. MELLÉKLET. Távhasználat biztosítása azonosító bróker (AAI) közreműködésével 1. MELLÉKLET Szakmai ajánlat Ajánlatunkban olyan rendszerfejlesztési szolgáltatásokat kínálunk a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár számára, ami igazodva az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás

Részletesebben

Lázár kollokvium Kutatók a neten. Albert G. ELTE - Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék

Lázár kollokvium Kutatók a neten. Albert G. ELTE - Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék Lázár kollokvium 2013. 06. 27. Kutatók a neten Albert G. ELTE - Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék Témák Academia.edu http://www.academia.edu/ Google Tudós http://scholar.google.hu/ LinkedIn http://www.linkedin.com/

Részletesebben

MTMT lehetőségek a kutatásszervezésben és a kutatásban

MTMT lehetőségek a kutatásszervezésben és a kutatásban IS IM 2012 szeptember 28. Holl A.: MTMT 1 MTMT lehetőségek a kutatásszervezésben és a kutatásban Holl András - MTMT ITSzB, MTAK, MTA CsFK CsI Informatio Scientifica Informatio Medicata 2012 szeptember

Részletesebben

Labor leletező program

Labor leletező program Labor leletező program 1. A labor leletező főbb funkciói 2. Labor kérés létrehozása 3. Labor kérések figyelése 4. Eredmények bevitele 5. Kérés archiválása 6. Beteg kérések archiválása 7. Régi lelet keresése

Részletesebben

idea Tudóstér Látható tudomány a Debreceni Egyetemen

idea Tudóstér Látható tudomány a Debreceni Egyetemen idea Tudóstér Látható tudomány a Debreceni Egyetemen A Debreceni Egyetem publikációs adatbázis és nyílt hozzáférésű repozitórium működtetésével törekszik arra, hogy kutatói tudományos teljesítményének

Részletesebben

MTMT adminisztrátori felület és teendők. Mátyás Melinda, Szabó Panna november 4. ELTE Egyetemi Könyvtár

MTMT adminisztrátori felület és teendők. Mátyás Melinda, Szabó Panna november 4. ELTE Egyetemi Könyvtár MTMT adminisztrátori felület és teendők Mátyás Melinda, Szabó Panna 2015. november 4. ELTE Egyetemi Könyvtár Tartalom Az adminisztrátori kezdőoldal Szerzők adatainak kezelése Közlemények keresése Adminisztrátori

Részletesebben

Online információkeresés. Dr. Nyéki Lajos 2016

Online információkeresés. Dr. Nyéki Lajos 2016 Online információkeresés Dr. Nyéki Lajos 2016 Dokumentum és információ A dokumentum az ismeretek lelőhelye, hordozója. Az információkeresés viszont nem dokumentumokra irányul. A dokumentumgyűjtemények

Részletesebben

Melléklet oktatási és publikációs tevékenységhez

Melléklet oktatási és publikációs tevékenységhez Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által közösen a fiatal határon túli magyar oktatói ösztöndíjra a 2016/2017-es tanévben a szülőföldi felsőoktatási intézmények valamelyikében

Részletesebben

BEJELENTKEZÉS AZ EPK RENDSZERÉBE

BEJELENTKEZÉS AZ EPK RENDSZERÉBE BEJELENTKEZÉS AZ EPK RENDSZERÉBE 1) Az Akadémiai Adattárban regisztrált felhasználók (az MTA köztestületének akadémikus és nem akadémikus tagjai, a 2013 utáni MTA-pályázatokon résztvevő személyek) minden

Részletesebben

REAL az MTA Könyvtárának repozitóriuma

REAL az MTA Könyvtárának repozitóriuma OGYK - Digitalizálni, de... - Holl A.: REAL az MTA Könyvtárának repozitóriuma 1 REAL az MTA Könyvtárának repozitóriuma Tudományos szakcikkek és disszertációk teljes szövegű szolgáltatása Holl András MTA

Részletesebben

Útmutató az online katalógus használatához

Útmutató az online katalógus használatához Útmutató az online katalógus használatához Könyvtárunk számítógépes, online katalógusa az 1994-től beszerzett művek adatait tartalmazza. Amennyiben az 1993 előtti megjelenésű mű nem szerepel az online

Részletesebben

Digitális kincstár digitális kincskereső Elektronikus szolgáltatások az MTA Könyvtárában

Digitális kincstár digitális kincskereső Elektronikus szolgáltatások az MTA Könyvtárában Digitális kincstár digitális kincskereső Elektronikus szolgáltatások az MTA Könyvtárában Naszádos Edit, könyvtári szakinformatikus Holl András, informatikai tanácsadó Kapus Erika, tájékoztató könyvtáros

Részletesebben

PÁLYÁZATI SZAKMAI BESZÁMOLÓ

PÁLYÁZATI SZAKMAI BESZÁMOLÓ PÁLYÁZATI SZAKMAI BESZÁMOLÓ (3522/00151) DIGITÁLIS FOTÓTÁR A Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet fotógyűjteményeinek felhasználóbarát közzététele a múzeum honlapján A Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Szakmai

Részletesebben

MS ACCESS 2010 ADATBÁZIS-KEZELÉS ELMÉLET SZE INFORMATIKAI KÉPZÉS 1

MS ACCESS 2010 ADATBÁZIS-KEZELÉS ELMÉLET SZE INFORMATIKAI KÉPZÉS 1 SZE INFORMATIKAI KÉPZÉS 1 ADATBÁZIS-KEZELÉS MS ACCESS 2010 A feladat megoldása során a Microsoft Office Access 2010 használata a javasolt. Ebben a feladatban a következőket fogjuk gyakorolni: Adatok importálása

Részletesebben

OpenAIRE2020 2015 2018

OpenAIRE2020 2015 2018 OpenAIRE2020 2015 2018 Előzmények ERC Tudományos Tanács: Guidelines for Open Access (2007) DRIVER Open Access Pilot 2008-2013 Open Access-ről szóló 39. cikkely minden 2008. augusztus 20. után aláírt támogatási

Részletesebben

Tanuljunk együtt! Ajánlás

Tanuljunk együtt! Ajánlás Crux segédlet Ajánlás Készült: a TÁMOP 3.2.4-08/1-2009-0050 Tudásdepó-Expressz a Kecskeméti Főiskolán: Olvasás, érték, korszerűség informális és nem formális készségek fejlesztése az élethosszig tartó

Részletesebben

ODR2 Hogyan használjuk?

ODR2 Hogyan használjuk? ODR2 Hogyan használjuk? XI. ODR - konferencia Tatabánya, 2011. október 10. ODR ODR bibliográfiai adatbázis lelőhelykódokkal ODR könyvtáradatbázis: Könyvtárak elérhetőségei Gyűjtemények főbb jellemzői:

Részletesebben

TextLib könyvtári integrált rendszer WebOPAC keresőfelülete

TextLib könyvtári integrált rendszer WebOPAC keresőfelülete TextLib könyvtári integrált rendszer WebOPAC keresőfelülete Útmutatómmal segíteni kívánok nyújtani azoknak, akik TextLib integrált könyvtári rendszert asználó könyvtárak internetes WebOPAC felületén kutatnak.

Részletesebben

A FSZEKintegrált könyvtári rendszerének

A FSZEKintegrált könyvtári rendszerének Ajánlattételi 3. MELLÉKLET felhívás: Műszaki Leírás A FSZEKintegrált könyvtári rendszerének Távhasználat biztosítása, statisztika, korszerűsítése digitális archívum, adatbázis-bővítés, katalógus modernizálása

Részletesebben

Az MTMT és az Intézeti Repozitóriumok összekapcsolása bevezetési tapasztalatok SZLUKA PÉTER SEMMELWEIS EGYETEM KÖZPONTI KÖNYVTÁR

Az MTMT és az Intézeti Repozitóriumok összekapcsolása bevezetési tapasztalatok SZLUKA PÉTER SEMMELWEIS EGYETEM KÖZPONTI KÖNYVTÁR 1 Az MTMT és az Intézeti Repozitóriumok összekapcsolása bevezetési tapasztalatok SZLUKA PÉTER SEMMELWEIS EGYETEM KÖZPONTI KÖNYVTÁR PSZLUKA@LIB.SOTE.HU A repozitórium 2 Néhány tulajdonsága Elektronikus

Részletesebben

Magyar Tudományos Művek Tára a Széchenyi István Egyetemen

Magyar Tudományos Művek Tára a Széchenyi István Egyetemen Magyar Tudományos Művek Tára a Széchenyi István Egyetemen Bella Szilvia Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár Intelligens szolgáltatás A szolgáltatások intelligenciája Magyar Könyvtárosok Egyesülete

Részletesebben

Ügyfélforgalom számlálás modul

Ügyfélforgalom számlálás modul Ügyfélforgalom számlálás modul 1 1. Bevezetés... 3 2. BEÁLLÍTÁSOK... 4 2.1. Új Kérdőív létrehozása... 4 o Kérdéstípusok és a hozzájuk tartozó lehetséges válaszok hozzárendelése... 4 Új Kérdéstípus felvitele...

Részletesebben

KIR-STAT 2017 pedagógus adatok feltöltése KIR SZNY elemi adatok alapján Felhasználói útmutató (v.2)

KIR-STAT 2017 pedagógus adatok feltöltése KIR SZNY elemi adatok alapján Felhasználói útmutató (v.2) KIR-STAT 2017 pedagógus adatok feltöltése KIR SZNY elemi adatok alapján Felhasználói útmutató (v.2) 2017.06.18. Tartalom 1. Adatimportálás bemutatása... 2 2. Betöltés feltételei... 2 3. Adatlap struktúra

Részletesebben

Az adatszolgáltatás folyamata

Az adatszolgáltatás folyamata Az adatszolgáltatás folyamata 1. A törvény és a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendelet megismerése Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezik

Részletesebben

NYILVÁNOS KÖNYVTÁRI KATALÓGUSOK

NYILVÁNOS KÖNYVTÁRI KATALÓGUSOK NYILVÁNOS KÖNYVTÁRI KATALÓGUSOK A bibliográfiák rendszerező jegyzékek, amelyek a dokumentumokról készült leírásokat, valamilyen nézőpont vagy elv alapján egységben láttatják, értelmezik, visszakereshetővé

Részletesebben

2. 3. Keresés az Interneten. Navigáció az Interneten: Megoldások. Internetes keresés buktatói. 1. Keresőmotorok. Webes keresési lehetőségek

2. 3. Keresés az Interneten. Navigáció az Interneten: Megoldások. Internetes keresés buktatói. 1. Keresőmotorok. Webes keresési lehetőségek Keresés az Interneten Navigáció az Interneten: Keresőrendszerek, keresési tippek Egyszerű keresőrendszerek Tematikus keresőrendszerek, katalógusok Portálok Adatbázisok, online folyóiratok Elektronikus

Részletesebben

Projektzáró. Projekteredmények összefoglalása. MTA KIK - MTMT Osztály

Projektzáró. Projekteredmények összefoglalása. MTA KIK - MTMT Osztály Projektzáró TÁMOP-4.2.5.A-11/1-2012-0001 A MAGYAR TUDOMÁNYOS MŰVEK TÁRA (MTMT) PUBLIKÁCIÓS ADATBÁZIS SZOLGÁLTATÁSOK ORSZÁGOS KITERJESZTÉSE Projekteredmények összefoglalása Seres József MTA KIK - MTMT Osztály

Részletesebben

Open Access - tájékoztató, dokumentáció szerzőknek és adminisztrátoroknak

Open Access - tájékoztató, dokumentáció szerzőknek és adminisztrátoroknak Open Access - tájékoztató, dokumentáció szerzőknek és adminisztrátoroknak Az elérhetőség jelölése az MTMT-ben Bevezetés A közlemények teljes szövegének olvashatóságát, hozzáférhetőségét (pl. open access)

Részletesebben

Elosztott könyvtári rendszerek megvalósítása a Z39.50 és az OAI protokoll használatával

Elosztott könyvtári rendszerek megvalósítása a Z39.50 és az OAI protokoll használatával Elosztott könyvtári rendszerek megvalósítása a Z39.50 és az OAI protokoll használatával Tóth Kornél MTA SZTAKI NWS 2004, Győr rendszerek 1 Könyvtári hálózatok kialakulása Nagygépes rendszerek PC-s helyi

Részletesebben

WEBPAC e-corvina. Egyszerő keresés:

WEBPAC e-corvina. Egyszerő keresés: WEBPAC e-corvina Katalógusunk tartalmazza a Dunaújvárosi Fıiskola Könyvtárában 1995-tıl megtalálható dokumentumok leírását és példányadatait. A katalógusba való belépés után a következı lehetıségek közül

Részletesebben

Webes vizsgakezelés folyamata Oktatói felületek

Webes vizsgakezelés folyamata Oktatói felületek Vizsgakezelés az ETR megújult webes felületén Webes vizsgakezelés folyamata Oktatói felületek A vizsgák kezelésével kapcsolatban számos paraméterezési lehetőség áll rendelkezésre az ETR rendszerében. Jelen

Részletesebben

META. a földügyi folyamatok tükrében. Zalaba Piroska főtanácsos Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Földügyi és Térinformatikai Főosztály

META. a földügyi folyamatok tükrében. Zalaba Piroska főtanácsos Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Földügyi és Térinformatikai Főosztály META a földügyi folyamatok tükrében Zalaba Piroska főtanácsos Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Földügyi és Térinformatikai Főosztály A földüggyel szembeni alapvető elvárások Államhatalmi

Részletesebben

DMS One Oktatási Portál Felhasználói segédlet. DMS One Zrt

DMS One Oktatási Portál Felhasználói segédlet. DMS One Zrt DMS One Oktatási Portál Felhasználói segédlet DMS One Zrt. 2019. 1 Bevezetés A dokumentumban bemutatjuk a DMS One Oktatási Portál használatát. Regisztráció és bejelentkezés A DMS One Oktatási Portált a

Részletesebben

MTMT adatbázis használati útmutató a Széchenyi István Egyetem munkatársai számára

MTMT adatbázis használati útmutató a Széchenyi István Egyetem munkatársai számára MTMT adatbázis használati útmutató a Széchenyi István Egyetem munkatársai számára Avagy hogyan használható az MTMT Szerzői felülete? 2011. szeptember Készítette: Bella Szilvia Intézményi adminisztrátor

Részletesebben

DIGITALIZÁLÁSI STRATÉGIÁJA

DIGITALIZÁLÁSI STRATÉGIÁJA A THURY-VÁR NONPROFIT KFT. KRÚDY GYULA VÁROSI KÖNYVTÁR DIGITALIZÁLÁSI STRATÉGIÁJA 2015 Összeáll. Budai László könyvtárvezető, szakmai ig. h. Jóváhagyta: Pappné Csővári Zsófia ügyvezető ig. Érvényes: 2015.

Részletesebben

HVK Adminisztrátori használati útmutató

HVK Adminisztrátori használati útmutató HVK Adminisztrátori használati útmutató Tartalom felöltés, Hírek karbantartása A www.mvfportal.hu oldalon a bejelentkezést követően a rendszer a felhasználó jogosultsági besorolásának megfelelő nyitó oldalra

Részletesebben

A Kodolányi János Főiskolán folytatott tudományos publikációs tevékenységgel kapcsolatos adatbázis kialakításáról és alkalmazásáról

A Kodolányi János Főiskolán folytatott tudományos publikációs tevékenységgel kapcsolatos adatbázis kialakításáról és alkalmazásáról 3. számú rektori utasítás, 2017. június 6. A Kodolányi János Főiskolán folytatott tudományos publikációs tevékenységgel kapcsolatos adatbázis kialakításáról és alkalmazásáról A Kodolányi János Főiskolán

Részletesebben

Képzési projektterv felvétele Képző Szervezetek részére Kitöltési útmutató

Képzési projektterv felvétele Képző Szervezetek részére Kitöltési útmutató Képzési projektterv felvétele Képző Szervezetek részére Kitöltési útmutató az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához

Részletesebben

Az Egységes Pályázati Keretrendszer használata (akadémiai könyv- és folyóiratkiadási támogatás elnyerésére a 2014.

Az Egységes Pályázati Keretrendszer használata (akadémiai könyv- és folyóiratkiadási támogatás elnyerésére a 2014. 2. Az Egységes Pályázati Keretrendszer használata (akadémiai könyv- és folyóiratkiadási támogatás elnyerésére a 2014. évre vonatkozóan) Bejelentkezés az EPK rendszerébe: 1) Az Akadémiai Adattárban rögzített

Részletesebben

Tájékoztató az MTMT 6.0.2 verzióban életbe lépő változásokról

Tájékoztató az MTMT 6.0.2 verzióban életbe lépő változásokról Tájékoztató az MTMT 6.0.2 verzióban életbe lépő változásokról Szerzőknek Könyv közlemény kötelező adat keretezése (#2134) A Könyv típusú közleményeknél a Szerző és Szerkesztő kötelezően kitöltendő mezők

Részletesebben

Programozási technikák Pál László. Sapientia EMTE, Csíkszereda, 2009/2010

Programozási technikák Pál László. Sapientia EMTE, Csíkszereda, 2009/2010 Programozási technikák Pál László Sapientia EMTE, Csíkszereda, 2009/2010 12. ELŐADÁS Adatbázis-kezelés Delphiben 2 Adatmegjelenítés lekérdezés segítségével A táblákhoz hasonlóan a lekérdezések is az adatbázis

Részletesebben

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj Pályázati útmutató

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj Pályázati útmutató Kedves Hallgató! Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj Pályázati útmutató Az alábbiakban egy rövid összefoglalót olvashatsz a Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj pályázathoz szükséges igazolásokról, illetve azok

Részletesebben

Első lépések a KRÉTA-Poszeidon modul használatához. Gyors Áttekintő Segédlet

Első lépések a KRÉTA-Poszeidon modul használatához. Gyors Áttekintő Segédlet Első lépések a KRÉTA-Poszeidon modul használatához Gyors Áttekintő Segédlet Bevezetés A Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer (a továbbiakban: KRÉTA) a fenntartó által üzemeltetett, az egyes

Részletesebben

Energiainformációs Adattár Adatgyűjtő alrendszer felhasználói dokumentáció

Energiainformációs Adattár Adatgyűjtő alrendszer felhasználói dokumentáció Energiainformációs Adattár Adatgyűjtő alrendszer felhasználói dokumentáció Bevezető Tisztelt engedélyes! Üdvözöljük Önt a Magyar Energia Hivatal Energiainformációs Adattár - Adatgyűjtő alrendszerének felhasználói

Részletesebben

Új fejlesztések, együttműködések a Magyar Elektronikus Könyvtárban, 2011-ben

Új fejlesztések, együttműködések a Magyar Elektronikus Könyvtárban, 2011-ben Networkshop, 2012. Veszprém, NIIF Új fejlesztések, együttműködések a Magyar Elektronikus Könyvtárban, 2011-ben Networkshop, 2012. április 11. Tartalom 1. Mobil fejlesztések E-book formátumok MEK (Magyar

Részletesebben

Szakmai előrehaladási jelentések rendje

Szakmai előrehaladási jelentések rendje Szakmai előrehaladási jelentések rendje Tartalomjegyzék Bevezetés...2 Szakmai előrehaladási jelentés: kitöltési útmutató...2 Rövid szakmai összefoglaló...2 A projekt résztvevői...2 A projektben elért eredmények...2

Részletesebben

Ügyfélszolgálati Portál (használati segédlet)

Ügyfélszolgálati Portál (használati segédlet) Ügyfélszolgálati Portál (használati segédlet) Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Bevezetés... 3 Regisztráció... 3 Az ügyfélszolgálati oldal használata... 5 Új kérés, hibabejelentés... 5 Korábbi kérések,

Részletesebben

WEBOPAC felhasználói leírás. 1. Keresés az adatbázisban. 2. A találatok megjelenítése

WEBOPAC felhasználói leírás. 1. Keresés az adatbázisban. 2. A találatok megjelenítése WEBOPAC felhasználói leírás A Corvina Könyvtári rendszer webpac rendszere alkalmas arra, hogy a távoli felhasználók tájékozódjanak az adott könyvtár adatbázisában. Az adatbázisban kereshetünk és böngészhetünk

Részletesebben

A konstrukció támogatásával hazai és nemzetközi szakfolyóiratokban megjelent cikkek száma

A konstrukció támogatásával hazai és nemzetközi szakfolyóiratokban megjelent cikkek száma A konstrukció támogatásával hazai és nemzetközi szakfolyóiratokban megjelent cikkek száma Egyéni szakmai beszámoló Folyóiratcikkek és táblázat egyeztetése, esetleges módosítása Mertinger Valéria Szakfolyóiratban

Részletesebben

Egyetemi könyvtári nyilvántartó rendszer

Egyetemi könyvtári nyilvántartó rendszer RENDSZERTERV Egyetemi könyvtári nyilvántartó rendszer A rendszer célja A projekt célja egy egyetemi könyvtár nyilvántartó rendszerének megtervezése. A legfőbb követelmény, amit a rendszerrel szemben támasztok,

Részletesebben

Felhasználói útmutató

Felhasználói útmutató Felhasználói útmutató EUREST KFT. BUDAPESTI NÉMET ISKOLA WEB ALAPÚ MENÜRENDSZERÉNEK HASZNÁLATÁHOZ Tartalom Általános felhasználói ismeretek... 2 Nyelv Választás... 3 Regisztráció... 4 Bejelentkezés...

Részletesebben

Mobilizálódó OSZK. A nemzeti könyvtár mobileszközöket célzó fejlesztései az elmúlt időszakban. Garamvölgyi László. Networkshop, 2013.

Mobilizálódó OSZK. A nemzeti könyvtár mobileszközöket célzó fejlesztései az elmúlt időszakban. Garamvölgyi László. Networkshop, 2013. ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR WEBTARTALOM KOORDINÁCIÓS OSZTÁLY Mobilizálódó OSZK A nemzeti könyvtár mobileszközöket célzó fejlesztései az elmúlt időszakban Garamvölgyi László Networkshop, 2013. Okostelefonok

Részletesebben

Forrás és idéző közlemények felvitele importtal

Forrás és idéző közlemények felvitele importtal MTMT2 lépésről lépésre Forrás és idéző közlemények felvitele importtal MTA KIK MTMT O. 2018.10.15. Közlemények importálási lehetősége Az MTMT1-ben bevált módon továbbra is lehetőség van a nagy nemzetközi

Részletesebben

Tanuló nyilvántartó rendszer (TNYR)

Tanuló nyilvántartó rendszer (TNYR) Tanuló nyilvántartó rendszer (TNYR) Működése A rendszert az adott iskola weboldalának adminisztrációs felületén keresztül lehet elérni. Az adminisztrációt a tagintézmény vezetők végzik. Minden tagintézmény

Részletesebben

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj Pályázati útmutató

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj Pályázati útmutató Kedves Hallgató! Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj Pályázati útmutató Az alábbiakban egy rövid összefoglalót olvashatsz a Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj pályázathoz szükséges igazolásokról, illetve azok

Részletesebben

Felhasználói útmutató

Felhasználói útmutató Felhasználói útmutató EUREST KFT. TESTNEVELÉSI EGYETEM GYAKORLÓ SPORTISKOLAI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM WEB ALAPÚ MENÜRENDSZERÉNEK HASZNÁLATÁHOZ Tartalom Általános felhasználói ismeretek... 2 Regisztráció...

Részletesebben

HONDA K2D webmodulok. Használati útmutató

HONDA K2D webmodulok. Használati útmutató HONDA K2D webmodulok Használati útmutató Tartalomjegyzék 1. ALKATRÉSZKERESKEDELEM, SZERVIZ... 3 1.1. ALKATRÉSZ WEBSHOP... 3 1.1.1. Bejelentkezés... 3 1.1.2. Keresés... 4 1.1.3. Rendelés... 6 1.1.4. Korábbi

Részletesebben

Bár a szoftverleltárt elsősorban magamnak készítettem, de ha már itt van, miért is ne használhatná más is.

Bár a szoftverleltárt elsősorban magamnak készítettem, de ha már itt van, miért is ne használhatná más is. SZOFTVERLELTÁR FREE Amennyiben önnek vállalkozása van, akkor pontosan tudnia kell, hogy milyen programok és alkalmazások vannak telepítve cége, vállalkozása számítógépeire, és ezekhez milyen engedélyeik,

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV. Vendég felhasználó. TÁMOP / H-1089 Budapest, Baross u. 133., IV. em

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV. Vendég felhasználó. TÁMOP / H-1089 Budapest, Baross u. 133., IV. em FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV Vendég felhasználó 1 Üdvözöljük a Kutatótérben A felső menüsor 1. Megnyomásával előugrik a bal oldali menü 2. A csúszka elhúzásával is láthatóvá válik a bal oldali menüsor, illetve

Részletesebben

SYNLAB ONLINE LELETPORTÁL FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ A SYNLAB HUNGARY KFT. PARTNEREI SZÁMÁRA

SYNLAB ONLINE LELETPORTÁL FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ A SYNLAB HUNGARY KFT. PARTNEREI SZÁMÁRA SYNLAB Hungary Kft. SYNLAB ONLINE LELETPORTÁL FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ A SYNLAB HUNGARY KFT. PARTNEREI SZÁMÁRA A regisztrációt követően e-mailben kerül kiküldésre a bejelentkezéshez használható azonosító

Részletesebben

INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. - négy osztályos képzés. nyelvi és matematika speciális osztályok

INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. - négy osztályos képzés. nyelvi és matematika speciális osztályok INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK - négy osztályos képzés nyelvi és matematika speciális osztályok A vizsgák lebonyolítása A tanuló előre elkészített feladatkombinációkból húz véletlenszerűen. OSZTÁLYOZÓ

Részletesebben

LETÉTKEZELŐ NYILVÁNTARTÁSI RENDSZER

LETÉTKEZELŐ NYILVÁNTARTÁSI RENDSZER LETÉTKEZELŐ NYILVÁNTARTÁSI RENDSZER Felhasználói kézikönyv a területi adminisztrátorok számára 1.2 verzió 2015.május 14. Dokumentum adatlap Projekt/modul megnevezése: Magyar Ügyvédi Kamara Letétkezelő

Részletesebben

Webáruház felhasználói útmutató

Webáruház felhasználói útmutató Webáruház felhasználói útmutató 1. Bejelentkezés Bejelentkezni a rendszerbe egyféleképpen, regisztrált vevőként lehetséges. A webáruházból rendelést kizárólag a rendszerben szereplő, felhasználónévvel

Részletesebben

Technikai segédlet az MTA-SYLFF elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére

Technikai segédlet az MTA-SYLFF elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére Technikai segédlet az MTA-SYLFF elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére Az MTA-SYLFF ösztöndíj pályázat benyújtása a https://palyazat.mta.hu/sasakawa_2015/ weboldalon mezők kitöltésével, illetve

Részletesebben