II. HATÁROZAT KIVONAT a április 15-ei rendes képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "II. HATÁROZAT KIVONAT a április 15-ei rendes képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből"

Átírás

1 Iktatószám: T-99/ /2010. II. HATÁROZAT KIVONAT a április 15-ei rendes képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből 200/2010. (IV.15.) B-L.Ö.h. úgy dönt, hogy évben a bűnmegelőzés és közbiztonság területén kiemelkedő munkáért járó Szent György Díjat az alábbi 2 személynek adományozza: Vásárhelyi Tünde r.zászlós Burka József r.törzszászlós 201/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. úgy dönt az intézményvezetői álláshelyekre beérkezett pályázatok érvényessége tekintetében, hogy a Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium igazgatói álláshelyére Huszár Attila által benyújtott pályázat érvényes (a pályázati kiírás feltételeinek megfelel).

2 202/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. 22 igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt az intézményvezetői álláshelyekre beérkezett pályázatok érvényessége tekintetében, hogy a Kormos István Általános Iskola Előkészítő Szakiskola és Logopédiai Szakszolgálat igazgatói álláshelyére Simonné Piróth Éva által benyújtott pályázat érvényes (a pályázati kiírás feltételeinek megfelel). 203/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. úgy dönt az intézményvezetői álláshelyekre beérkezett pályázatok érvényessége tekintetében, hogy a Hild József Általános Iskola igazgatói álláshelyére a) Pappné Tóth Edit által benyújtott pályázat: érvényes (a pályázati kiírás feltételeinek megfelel) b) Rajnainé Sima Etel által benyújtott pályázat: érvényes (a pályázati kiírás feltételeinek megfelel) c) Binder András által benyújtott pályázat: érvénytelen (a pályázati kiírás feltételeinek nem felel meg). 204/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. úgy dönt az intézményvezetői álláshelyekre beérkezett pályázatok érvényessége tekintetében, hogy a Szent István Általános Iskola igazgatói álláshelyére a ) Kecskeméti Attiláné által benyújtott pályázat: 2

3 érvényes (a pályázati kiírás feltételeinek megfelel) b) Komárominé Machay Ildikó által benyújtott pályázat: érvényes (a pályázati kiírás feltételeinek megfelel) c) Molloné dr. Balog Éva által benyújtott pályázat: érvényes megfelel). (a pályázati kiírás feltételeinek 205/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. úgy dönt az intézményvezetői álláshelyekre beérkezett pályázatok érvényessége tekintetében, hogy a Bástya Óvoda igazgatói álláshelyére Pálfi Györgyné által benyújtott pályázat érvényes (a pályázati kiírás feltételeinek megfelel). 206/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. jóváhagyja Raffay Dáviddal a Budapest, V. ker., Királyi Pál u. 16. sz. alatti (21373 azonosítójú) ingatlanra vonatkozóan kötött adásvételi szerződést és felhatalmazza a Polgármestert a szerződés aláírására. 207/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. jóváhagyja az Aktas Duran és Nuray Faruk Kemallal a Budapest, V. ker., Múzeum krt. 3. sz. 3

4 alatti (1685 azonosítójú) ingatlanra vonatkozóan kötött adásvételi szerződést és felhatalmazza a 208/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. jóváhagyja Dr. Gerzsenyi Albertnéval a Budapest, V. ker., Múzeum krt. 5. sz. alatti (5040 azonosítójú) ingatlanra vonatkozóan kötött adásvételi szerződést és felhatalmazza a 209/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. jóváhagyja Kiss Attilával a Budapest, V. ker., Nádor utca 19. sz. alatti (21005 azonosítójú) ingatlanra vonatkozóan kötött adásvételi szerződést és felhatalmazza a Polgármestert a szerződés aláírására. 210/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. jóváhagyja a Három Harmónia Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társasággal a Budapest, V. ker., Nádor utca 26. sz. alatti (21182 azonosítójú) ingatlanra vonatkozóan kötött adásvételi szerződést és felhatalmazza a 4

5 211/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. jóváhagyja Harasztiné Répás Zsuzsanna Mária és Lengyel Zsuzsannával a Budapest, V. ker., Szent István körút 15. sz. alatti (2635 azonosítójú) ingatlanra vonatkozóan kötött adásvételi szerződést és felhatalmazza a 212/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. jóváhagyja a Rafinéria Vendéglátó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társasággal a Budapest, V. ker., Szent István körút 5. sz. alatti (21467 azonosítójú) ingatlanra vonatkozóan kötött adásvételi szerződést és felhatalmazza a 213/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. jóváhagyja az ERSTE BANK HUNGARY Nyilvánosan Működő Részvény-társasággal a Budapest, V. ker., Kossuth tér sz. alatti (1584 azonosítójú) ingatlanra vonatkozóan kötött adásvételi szerződést és felhatalmazza a 5

6 214/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. jóváhagyja az INNERDISTRICTS Ingatlanhasznosító és Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társasággal a Budapest, V. ker., Veres Pálné utca 9. sz. alatti (21511, azonosítójú) ingatlanra vonatkozóan kötött adásvételi szerződést és felhatalmazza a 215/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. 22 igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt a 16/2007. (IV.19.) számú önkormányzati rendeletben biztosított jogkörében, hogy elidegenítésre kijelöli a T-113/2010. sz. előterjesztés mellékletében szereplő 1-4. sorszám alatt felsorolt helyiségeket. Az elidegenítésre történő kijelölésről szóló határozatában a lebonyolításra az elidegenítési folyamat lezárására 180 napot határoz meg. (A T-113/2010. sz. előterjesztés táblázata a jegyzőkönyv szerves részét képezi.) 216/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. 22 igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy a Bp. V. ker. Váci utca 36. szám alatti épületet jelenleg használó, kizárólagos önkormányzati tulajdonú cégek, a Belváros- Lipótváros Vagyonkezelő Zrt., a Belváros- Lipótváros Városfejlesztő Kft. és a Szent István tér Mélygarázs Kft. a jövőben a Bp. V., kerület Nádor u. 36. szám alatt folytassák tevékenységüket. 6

7 A képviselő-testület felkéri a Dr. Békés Ügyvédi Irodát (1054 Budapest, Báthori u. 7.) az alapító okiratok módosítására. 217/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. 13 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 9 elfogadta a T-114/2010. számú előterjesztés mellékletét képező értékbecsléseket. 218/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. 13 igen szavazattal, 6 nem szavazattal és 3 úgy dönt, hogy a képviselő-testület hatályos rendelete alapján a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzat tulajdonában lévő Budapest, V. kerület Ferenciek tere 10. szám alatti épület, a Váci utca 36. szám alatti társasházban meglévő 8.832/ ed tulajdoni hányad, valamint a Szent István tér 15. szám alatti társasházban meglévő 8.336/ ed tulajdoni hányad együttes értékesítésére nyílt, többfordulós pályázatot ír ki. 219/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. 21 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 1 úgy dönt, hogy a pályázat kiírására - a Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottság véleményének kikérése után - a Tulajdonosi és Elidegenítési Bizottságot, az értékelésre a Tulajdonosi és 7

8 Elidegenítési Bizottságot, valamint a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottságot hatalmazza fel. 220/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. 19 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 1 úgy dönt, hogy a pályázat elkészítésére a Dr. Sándor Ügyvédi Irodát hatalmazza fel. 221/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. 20 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 1 úgy dönt, hogy a pályázat elbírálásának jogát a Képviselő-testület magának tartja fenn. 222/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. 19 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 2 úgy dönt, hogy a pályázat előkészítéséhez szükséges intézkedések lebonyolítására a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt-ét hívja fel. 223/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. 16 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 5 úgy dönt, hogy az elővásárlási joggal kapcsolatos eljárás az Önkormányzat tulajdonában lévő, 8

9 bérlővel terhelt nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének szabályairól szóló 16/2007. számú önkormányzati rendeletben foglaltak szerinti lebonyolítására kijelöli közreműködő ügyvédi irodának a Dr. Sándor Ügyvédi Irodát, illetve Letéteményes ügyvédnek Dr. Sándor Zsolt ügyvédet. 224/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. hozzájárul a 40/2007. (X.19.) önkormányzati rendelet 18.. (1) bekezdésének a./ pontja alapján a Bp. V. ker. Belgrád rkp. alatti önkormányzati tulajdonban lévő lakás értékesítéséhez T.L. részére a forgalmi érték 100 %-án, azaz Ft vételáron. A társasházi alapító okirat módosításának költségei minden esetben a vevőt terhelik. 225/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. 19 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 1 úgy dönt, hogy a 43/2007. (XI.13.) számú önkormányzati rendelet 10.. (4) bekezdése alapján nem engedi el K.M. és K.Mné szeptember 10. napján kelt kölcsönszerződés alapján az V. kerületi Önkormányzattal szemben fennálló kölcsöntartozását, de hozzájárul a törlesztési idő 5 évvel történő meghosszabbításához, így a törlesztési idő vége október 31. A képviselő-testület felkéri a Hivatalt a kölcsönszerződés fenti döntésének megfelelő módosítására. 9

10 226/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. úgy dönt a 20/2009. (VI. 02.) számú önkormányzati rendelet 17. (2) bekezdése alapján, hogy a Bp. V. kerület Nádor utca 36. szám alatti 24709/0/A/22 hrsz-ú ingatlant a forgalmi értékbecslés alapján ,- Ft vételáron elidegeníti az ADVENTUM Zártkörű Ingatlan Befektetési Alap részére. 227/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. úgy dönt a 20/2009. (VI. 02.) számú önkormányzati rendelet 15. (1) bekezdése alapján, hogy az V. kerület Akadémia utca 16. szám alatti 24683/0/A/15 hrsz-ú ingatlant a forgalmi értékbecslés alapján ,- Ft vételáron elidegeníti J.S. részére. 228/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. 22 igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt a 20/2009. (VI. 02.) számú önkormányzati rendelet 15. (1) bekezdése alapján, hogy a Bp. V. kerület Október 6. u. 22. szám alatti 24595/0/A/17 hrsz-ú 5m2 nagyságú egyéb helyiséget elidegeníti ,- Ft forgalmi értéken a használók B.L., ZIZI-ANTUS Bt., R.P. részére, egyenlő arányban. 10

11 229/2010. (IV. 15.) B-L.Ö.h. úgy dönt a 20/2009. (VI. 02.) számú önkormányzati rendeletének 24.. (1) bekezdésében foglaltak alapján, hogy a kulturális örökség védelméről szóló évi LXIV. törvény 86. (4) bekezdésében biztosított elővásárlási jogával nem kíván élni a Bp. V. ker. Dorottya u. 6. szám (24487/0/A/42 hrsz.) alatti társasház III. emelet 311. ajtó számmal jelölt lakás tekintetében, amelyhez az osztatlan közös tulajdonból hozzátartozik 50/10000 tulajdoni illetőség valamint a 24487/0/A/1 hrsz. alatt nyilvántartásba került Teremgarázs 76/10000-ed tulajdoni hányadát kitevő GA 054 jelű Beálló tekintetébe, amelyhez hozzátartozik az osztatlan közös tulajdonból 10/10000-ed tulajdoni illetőség. Szerződő felek: Eladó: Dorottya Ingatlanforgalmazási Kft Vevő: Gulyás Dóra Kinga Vételár: euró Adásvételi szerződés kelte: március 31. A képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a fentieket tartalmazó nyilatkozat aláírására. B u d a p e s t, április 15. Dr. Rónaszéki László sk. jegyző Rogán Antal sk. polgármester A másolat hiteléül: 11

HATÁROZAT KIVONAT. a Jogi és Ügyrendi Bizottság 2010. április 14-ei üléséről

HATÁROZAT KIVONAT. a Jogi és Ügyrendi Bizottság 2010. április 14-ei üléséről Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi és Ügyrendi Bizottsága HATÁROZAT KIVONAT a Jogi és Ügyrendi Bizottság 2010. április 14-ei üléséről 63/2010. (04.14.) JÜB határozat 5 igen szavazattal,

Részletesebben

II. HATÁROZAT KIVONAT 2010. január 14-ei rendes képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből

II. HATÁROZAT KIVONAT 2010. január 14-ei rendes képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből Iktatószám: T-3/2010. 01/2010. II. a HATÁROZAT KIVONAT 2010. január 14-ei rendes képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből 28/2010. (I.14.) B-L.Ö.h. 29/2010. (I.14.) B-L.Ö.h. 19 igen szavazattal, 0

Részletesebben

II. HATÁROZAT KIVONAT a 2010. május 13-ai rendes képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből

II. HATÁROZAT KIVONAT a 2010. május 13-ai rendes képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből Iktatószám: T-130/2010. 06/2010. II. HATÁROZAT KIVONAT a 2010. május 13-ai rendes képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből 252/2010. (V.13.) B-L.Ö.h. 19 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 1 tartózkodással

Részletesebben

II. H A T Á R O Z A T K I V O N A T. Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete. Iktatószám: T-216/2016.

II. H A T Á R O Z A T K I V O N A T. Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete. Iktatószám: T-216/2016. Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Iktatószám: T-216/2016. II. H A T Á R O Z A T K I V O N A T a 2016. december 15-ei rendkívüli, zárt Képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből

Részletesebben

II. 12 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 2 tartózkodás mellett

II. 12 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 2 tartózkodás mellett Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Iktatószám: T-129/2017. II. H A T Á R O Z A T K I V O N A T a 2017. június 22-ei rendes, zárt Képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből

Részletesebben

HATÁROZAT KIVONAT május 10 ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből

HATÁROZAT KIVONAT május 10 ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből Iktatószám: T-128/2007. 06/2007. I. a HATÁROZAT KIVONAT 2007. május 10 ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből 256/2007. (V.10.) B-L.Ö.h. 22 igen szavazattal, egyhangúlag tárgyalásra elfogadta

Részletesebben

II. HATÁROZAT KIVONAT június 25 ei rendkívüli képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből

II. HATÁROZAT KIVONAT június 25 ei rendkívüli képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből Iktatószám: T-191/2009. 09/2009. II. a HATÁROZAT KIVONAT 2009. június 25 ei rendkívüli képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből 353/2009. (VI.25.) B-L.Ö.h. úgy dönt, hogy a Bp. V. ker. Bástya utca

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság 2015. november 10. -ei üléséről. 742/2015. (11.10.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság 2015. november 10. -ei üléséről. 742/2015. (11.10.)TELB. Határozat +Belváros-Lipótváros V. ker. Önkormányzat a A Tárgy:napirend 742/2015. (11.10.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a kiküldött 27/2015 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja, azzal a módosítással,

Részletesebben

HATÁROZAT KIVONAT. a Jogi és Ügyrendi Bizottság január 13-ai üléséről

HATÁROZAT KIVONAT. a Jogi és Ügyrendi Bizottság január 13-ai üléséről Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi és Ügyrendi Bizottsága HATÁROZAT KIVONAT a Jogi és Ügyrendi Bizottság 2010. január 13-ai üléséről 1/2010. (01.13.) JÜB határozat 6 igen szavazattal,

Részletesebben

II. HATÁROZAT KIVONAT

II. HATÁROZAT KIVONAT Iktatószám: T-196/2010. 10/2010. II. HATÁROZAT KIVONAT a 2010. július 08-ai rendkívüli képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből 358/2010. (VII.08.) B-L.Ö.h. úgy dönt az önkormányzat tulajdonában lévő

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi és Elidegenítési Bizottság 2013. november 26-ai üléséről. 752/2013. (11. 26.) TEIB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi és Elidegenítési Bizottság 2013. november 26-ai üléséről. 752/2013. (11. 26.) TEIB. Határozat a Tárgy: napirend 752/2013. (11. 26.) TEIB. Határozat úgy dönt, hogy a 37/2013 sorszámú meghívóban megjelölt napirendi pontokat elfogadja, az alábbi módosítással: Leveszi napirendről a 9. Bp., V. Markó

Részletesebben

Határozati kivonat. a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság június 09-i üléséről ( együttes ülés a Jogi és a Tulajdonosi Bizottságokkal!

Határozati kivonat. a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság június 09-i üléséről ( együttes ülés a Jogi és a Tulajdonosi Bizottságokkal! Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság Határozati kivonat a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság 2009. június 09-i üléséről ( együttes ülés a Jogi

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság május 13-ai üléséről. 278/2015. (05.13.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság május 13-ai üléséről. 278/2015. (05.13.)TELB. Határozat Tárgy: napirend 278/2015. (05.13.)TELB. Határozat úgy dönt, hogy a 11/2015 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja és az alábbi előterjesztéseket felveszi: NYÍLT ülésre - Döntés a Játékkal

Részletesebben

HATÁROZAT KIVONAT. a Jogi és Ügyrendi Bizottság február 10-ei üléséről

HATÁROZAT KIVONAT. a Jogi és Ügyrendi Bizottság február 10-ei üléséről Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi és Ügyrendi Bizottsága HATÁROZAT KIVONAT a Jogi és Ügyrendi Bizottság 2010. február 10-ei üléséről 25/2010. (02.10.) JÜB határozat 5 igen szavazattal,

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság január 19.-ei üléséről. 20/2016. (01.19.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság január 19.-ei üléséről. 20/2016. (01.19.)TELB. Határozat a Tárgy: napirend A 20/2016. (01.19.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 02/2016 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja az alábbi módosítással: Leveszi a zárt ülésre megjelölt: 5. Bp.,

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 91/2016. (12.14.) PB határozat 5 igen szavazattal, egyhangúan elfogadta a 8/2016 számú meghívóban szereplő napirendi pontokat a kiküldött sorrendben. elnök 92/2016. (12.14.) PB határozat 4 igen szavazattal

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság május 24. ei üléséről. 219/2017. (05.24.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság május 24. ei üléséről. 219/2017. (05.24.)TELB. Határozat a Tárgy: napirend A 219/2017. (05.24.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 12/2017 sorszámú ülésén az alábbi előterjesztéseket tárgyalja meg: NYÍLT ÜLÉSEN TÁRGYALT NAPIRENDI PONTOK 1. Bp., V., Szabadság

Részletesebben

HATÁROZAT KIVONAT október 13-ai rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből

HATÁROZAT KIVONAT október 13-ai rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből Iktatószám: T-243/2011. 14/2011. I. a HATÁROZAT KIVONAT 2011. október 13-ai rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből 374/2011. (X.13.) B-L.Ö.h. 1 igen szavazattal, 12 nem szavazattal és tartózkodás

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság január 16. ai üléséről. 01/2018. (01.16.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság január 16. ai üléséről. 01/2018. (01.16.)TELB. Határozat Tárgy: napirend 01/2018. (01.16.)TELB. Határozat úgy dönt, hogy a 01/2018 számú bizottsági ülésén az alábbi napirendi pontokat tárgyalja meg: NYÍLT ÜLÉSEN TÁRGYALT NAPIRENDI PONTOK 1. Az Önkormányzat 2018.

Részletesebben

II. HATÁROZAT KIVONAT a szeptember 16-ai rendes képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből

II. HATÁROZAT KIVONAT a szeptember 16-ai rendes képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből Iktatószám: T-246/2010. 13/2010. II. HATÁROZAT KIVONAT a 2010. szeptember 16-ai rendes képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből 440/2010. (IX.16.) B-L.Ö.h. 16 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és

Részletesebben

II. HATÁROZAT KIVONAT

II. HATÁROZAT KIVONAT Iktatószám: T-304/2009. 14/2009. II. HATÁROZAT KIVONAT a 2009. december 10 ei rendes képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből 535/2009. (XII.10.) B-L.Ö.h. 21 igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt,

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága KIVONAT a 2010. november 10-ei ülésről 16/2010. (11.10.) JÜK határozat elfogadja a bizottsági ülés meghívó

Részletesebben

Határozati kivonat mely készült a 2007. május 08-i ülésről

Határozati kivonat mely készült a 2007. május 08-i ülésről 1 Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság Határozati kivonat mely készült a 2007. május 08-i ülésről NAPIRENDI PONTOK: 1.) A Pénzügyi osztály tájékoztatója

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 100/2015. (12.09.) PB határozat 5igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a december 9-ei ülés meghívó szerinti napirendi pontjait, azzal a módosítással, hogy a 10. napirendi pontot nyílt ülésen tárgyalja.

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság április 14-ei üléséről. 201/2015. (04.14.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság április 14-ei üléséről. 201/2015. (04.14.)TELB. Határozat a Tárgy: napirend A 201/2015. (04.14.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 08/2015 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja azzal a módosítással, hogy leveszi a meghívóban szereplő 16. Bp.,

Részletesebben

II. HATÁROZAT KIVONAT

II. HATÁROZAT KIVONAT Iktatószám: Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának T-140/2014. 8/2014. II. HATÁROZAT KIVONAT a 2014. május 29-ei rendkívüli képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből 142/2014.

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága _ 65/2016. (05.11.) JÜK határozat 2 igen, 5 nem szavazattal nem fogadta el, hogy felveszi napirendre a T-109/2016. számú testületi előterjesztést és egyben felkéri a Hivatalt, hogy a holnapi testületi

Részletesebben

HATÁROZAT KIVONAT. a Jogi és Ügyrendi Bizottság szeptember 12-i üléséről

HATÁROZAT KIVONAT. a Jogi és Ügyrendi Bizottság szeptember 12-i üléséről 195/2007. (09.12) JÜB határozat 3 igen szavazattal 5 tartózkodással nem fogadta el, hogy napirendre vegye a Biczi és Tuzson Ügyvédi Irodával kötött letéti szerződés napirendre vételét. 196/2007. (09.12)

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testülete HATÁROZAT KIVONAT október 2 ai rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testülete HATÁROZAT KIVONAT október 2 ai rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből Iktatószám: T-241/2008. 12/2008. I. HATÁROZAT KIVONAT a 2008. október 2 ai rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből 443/2008. (X.02.) B-L.Ö.h. elfogadta tárgyalásra az Ingatlancsere előszerződés

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság május 05-ei üléséről. 311/2016. (05.05.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság május 05-ei üléséről. 311/2016. (05.05.)TELB. Határozat a A Tárgy: napirend 311/2016. (05.05.)TELB. Határozat A a 14/2016 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat változatás nélkül fenntartja. A Bizottság a határozatot 4 igenszavazat mellett elfogadta.

Részletesebben

Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete II.

Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete II. Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Iktatószám: T-160/2015. II. H A T Á R O Z A T K I V O N A T 164/2015. (IX.10) B-L.Ö.h. 15 igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt, hogy

Részletesebben

II. HATÁROZAT KIVONAT 2009. szeptember 10 ei rendes képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből

II. HATÁROZAT KIVONAT 2009. szeptember 10 ei rendes képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből Iktatószám: T-214/2009. 11/2009. II. a HATÁROZAT KIVONAT 2009. szeptember 10 ei rendes képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből 386/2009. (IX.10) B-L.Ö.h. 18 igen szavazattal, egyhangúlag úgy dönt,

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság február 09-ei üléséről. 061/2017. (02.09.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság február 09-ei üléséről. 061/2017. (02.09.)TELB. Határozat a Tárgy:napirend A 061/2017. (02.09.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 04/2017-es ülésén, az alábbi napirendi pontokat tárgyalja meg: NYÍLT ÜLÉSRE VONATKOZÓ NAPIRENDI PONTOK 1. Javaslat a Bűntetés-Végrehajtás

Részletesebben

I. HATÁROZAT KIVONAT

I. HATÁROZAT KIVONAT Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Iktatószám: T-332/2013. 14/2013. I. HATÁROZAT KIVONAT a 2013. december 05-ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből 371/2013.

Részletesebben

II. H A T Á R O Z A T K I V O N A T. Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete Iktatószám: T-69/2016.

II. H A T Á R O Z A T K I V O N A T. Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete Iktatószám: T-69/2016. Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Iktatószám: T-69/2016. II. H A T Á R O Z A T K I V O N A T a 2016. május 12-ei rendes zárt Képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből 96/2016.

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság 2015. május 28-ai üléséről. 340/2015. (05.28.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság 2015. május 28-ai üléséről. 340/2015. (05.28.)TELB. Határozat a A Tárgy: napirend 340/2015. (05.28.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 13/2015 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja, azzal a módosítással, hogy leveszi a meghívó szerinti 8. Bp.,

Részletesebben

HATÁROZAT KIVONAT. a Jogi és Ügyrendi Bizottság december 9-ei üléséről

HATÁROZAT KIVONAT. a Jogi és Ügyrendi Bizottság december 9-ei üléséről Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi és Ügyrendi Bizottsága HATÁROZAT KIVONAT a Jogi és Ügyrendi Bizottság 2009. december 9-ei üléséről 205/2009. (12.09.) JÜB határozat 5 igen szavazattal,

Részletesebben

II. HATÁROZAT KIVONAT

II. HATÁROZAT KIVONAT Iktatószám: T-215/2010. 11/2010. II. HATÁROZAT KIVONAT a 2010. augusztus 12-ei rendkívüli képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből 386/2010. (VIII.12.) B-L.Ö.h. 20 igen szavazattal, egyhangúlag úgy

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság március 07. e i üléséről. 111/2017. (03.07.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság március 07. e i üléséről. 111/2017. (03.07.)TELB. Határozat Tárgy: napirend 111/2017. (03.07.)TELB. Határozat úgy dönt, hogy a 07/2017 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat az alábbiak szerint fogadja el: NYÍLT ÜLÉSRE JAVASOLT NAPIRENDI PONTOK 1. Belváros-Lipótváros,

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének december 18 án 9 órakor

M E G H Í V Ó. Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének december 18 án 9 órakor Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Polgármester T-301/2008. M E G H Í V Ó Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. december 18 án 9

Részletesebben

II. HATÁROZAT KIVONAT 2010. december 09-ei rendes képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből

II. HATÁROZAT KIVONAT 2010. december 09-ei rendes képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből Iktatószám: T-331/2010. 18/2010. II. a HATÁROZAT KIVONAT 2010. december 09-ei rendes képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből 582/2010. (XII.09.) B-L.Ö.h. 11 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság december 18 -ei üléséről. 852/2015. (12.18.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság december 18 -ei üléséről. 852/2015. (12.18.)TELB. Határozat a A Tárgy: napirend 852/2015. (12.18.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 32/2015 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja, azzal a módosítással, hogy nyílt ülésre felveszi: - V. Párizsi

Részletesebben

Határozati kivonat mely készült a december 11-i ülésről

Határozati kivonat mely készült a december 11-i ülésről 1 Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság Határozati kivonat mely készült a 2007. december 11-i ülésről Helyszín: Bp., V. ker. Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

HATÁROZAT KIVONAT 2009. május 14-ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből

HATÁROZAT KIVONAT 2009. május 14-ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből Iktatószám: T-110/2009. 06/2009. I. a HATÁROZAT KIVONAT 2009. május 14-ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből 174/2009. (V.14.) B-L.Ö.h. elfogadta, hogy a T-108/2009. számon kiküldött

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság január 17-ei üléséről. 16/2017. (01.17.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság január 17-ei üléséről. 16/2017. (01.17.)TELB. Határozat a Tárgy:napirend A 16/2017. (01.17.)TELB. Határozat A úgy dönt hogy a 02/2017-es ülésén az alábbi napirendi pontokat tárgyalja meg: NYÍLT ÜLÉSRE VONATKOZÓ NAPIRENDI PONTOK 1. Az Önkormányzat 2017. évi

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság június 24-ei üléséről. 398/2015. (06.24.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság június 24-ei üléséről. 398/2015. (06.24.)TELB. Határozat a A Tárgy: napirend 398/2015. (06.24.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 16/2015 sorszámon kiküldött meghívóban szereplő napirendi pontok közül leveszi a zárt ülésen szereplő 10... méltányossági kérelme

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága 001/2016. (01.20.) JÜK határozat 6 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a 2016. január 20-ai rendes ülés napirendjét azzal, hogy az eredeti meghívó szerinti 7. napirendi pontot a nyílt ülés első napirendi

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 21/2016. (05. 10.) PB határozat 4 igen, 1 nem szavazattal elfogadta és a meghívóban szereplő 15. napirendi pont javaslatot, melynek tárgya a Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerületének Önkormányzata

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság március 04.-eai üléséről. 186/2016. (03.04.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság március 04.-eai üléséről. 186/2016. (03.04.)TELB. Határozat a A Tárgy: napirend 186/2016. (03.04.)TELB. Határozat A a 07/2016 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat az alábbi módosítással elfogadja: Leveszi a zárt ülésre megjelölt: 3. Részletfizetési kérelem

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság szeptember 22-ei üléséről. 741/2016. (09.22.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság szeptember 22-ei üléséről. 741/2016. (09.22.)TELB. Határozat Tárgy: napirend 741/2016. (09.22.)TELB. Határozat úgy dönt, hogy a 29/2016 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja, az alábbi módosításokkal: Leveszi zárt ülésről: 18..Bp., V. Ferenczy

Részletesebben

HATÁROZAT KIVONAT. a Jogi és Ügyrendi Bizottság 2010. június 9-ei üléséről

HATÁROZAT KIVONAT. a Jogi és Ügyrendi Bizottság 2010. június 9-ei üléséről Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi és Ügyrendi Bizottsága HATÁROZAT KIVONAT a Jogi és Ügyrendi Bizottság 2010. június 9-ei üléséről 115/2010. (06.09.) JÜB határozat elfogadta

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága Tárgy: Napirend elfogadása 001/2017. (01.18.) JÜK határozat A Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, hogy a napirendi pontokat az alábbiak szerint tárgyalja: ZÁRT ÜLÉSRE JAVASOLT NAPIRENDI

Részletesebben

Javaslat a.. helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület (cím). szám alatti ingatlan 4650/6750-ed részének értékesítésére

Javaslat a.. helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület (cím). szám alatti ingatlan 4650/6750-ed részének értékesítésére Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ - TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a.. helyrajzi számú, természetben a

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi és Elidegenítési Bizottság november 05-ei üléséről. 682/2013. ( ) TEIB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi és Elidegenítési Bizottság november 05-ei üléséről. 682/2013. ( ) TEIB. Határozat a A Tárgy: napirend 682/2013. (11. 05.) TEIB. Határozat A úgy dönt, hogy a 34/2013 sorszámon kiküldött meghívóban szereplő napirendi pontokat az alábbi módosítással elfogadja. Levételre kerülnek a meghívóban

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság március 23. ai üléséről. 122/2017. (03.23.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság március 23. ai üléséről. 122/2017. (03.23.)TELB. Határozat a Tárgy: napirend A 122/2017. (03.23.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 08/2017.-es ülésre, az alábbi napirendi pontokat fogadja el: NYÍLT ÜLÉSEN TÁRGYALT NAPIRENDI PONTOK 1. Döntés az Október 6. u. 16-18.

Részletesebben

HATÁROZAT KIVONAT. a Jogi és Ügyrendi Bizottság március 11-ei üléséről. elfogadta a március 11-i ülés meghívó szerinti napirendi pontjait.

HATÁROZAT KIVONAT. a Jogi és Ügyrendi Bizottság március 11-ei üléséről. elfogadta a március 11-i ülés meghívó szerinti napirendi pontjait. Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi és Ügyrendi Bizottsága HATÁROZAT KIVONAT a Jogi és Ügyrendi Bizottság 2009. március 11-ei üléséről 24/2009. (03.11.) JÜB határozat 5 igen szavazattal,

Részletesebben

HATÁROZAT KIVONAT március 31 ei rendkívüli képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből.

HATÁROZAT KIVONAT március 31 ei rendkívüli képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből. Iktatószám: T-81/2011. 04/2011. a HATÁROZAT KIVONAT 2011. március 31 ei rendkívüli képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből. 147/2011. (III.31.) B-L.Ö.h. 4 igen szavazattal, 9 nem szavazattal és nem fogadta

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság december 14-ei üléséről. 959/2016. (12.14.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság december 14-ei üléséről. 959/2016. (12.14.)TELB. Határozat a A Tárgy: napirend 959/2016. (12.14.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 36/2016 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat az alábbi módosítással elfogadja: Leveszi napirendről a ZÁRT ülésre javasolt:

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága 178/2016. (12.14.) JÜK határozat 5 egyhangú igen szavazattal a napirendet az alábbiak szerint elfogadta: ZÁRT ÜLÉSRE JAVASOLT NAPIRENDI PONTOK: 1. Az Önkormányzat 2016. évi Közbeszerzési Terv módosításának

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság február 26-ai üléséről. 177/2016. (02.26.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság február 26-ai üléséről. 177/2016. (02.26.)TELB. Határozat a Tárgy: napirend A 177/2016. (02.26.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 06/2016 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja, az alábbi módosítással: FELVESZI NYÍLT ÜLÉSRE: - V. Dorottya

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. február 12 én 9 órakor

M E G H Í V Ó. Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. február 12 én 9 órakor Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Polgármester T-14/2009. M E G H Í V Ó Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 12 én 9 órakor

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi és Elidegenítési Bizottság október 21-ei üléséről. 666/2013. ( ) TEIB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi és Elidegenítési Bizottság október 21-ei üléséről. 666/2013. ( ) TEIB. Határozat a A Tárgy: napirend 666/2013. (10. 21.) TEIB. Határozat A úgy dönt, hogy a 33/2013-as sorszámon kiküldött meghívót elfogadja, azzal a módosítással, hogy a 7-es sorszámon szereplő előterjesztést, leveszi

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága. 33/2017. (05.24.) PB határozat

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága. 33/2017. (05.24.) PB határozat Tárgy: Napirendi pontok elfogadása 33/2017. (05.24.) PB határozat A Pénzügyi Bizottság úgy dönt, hogy a 05/2017 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat az alábbiak szerint fogadja el: NYÍLT ÜLÉS:

Részletesebben

I. HATÁROZAT KIVONAT

I. HATÁROZAT KIVONAT Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Iktatószám: T-217 /2014. 10/2014. I. HATÁROZAT KIVONAT a 2014. június 26-ai rendkívüli képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből 172/2014.

Részletesebben

Szám: /2018 Nyilvános ülésen tárgyalandó! Napirend száma: Képviselő-testület augusztus 30-ai rendkívüli ülésére

Szám: /2018 Nyilvános ülésen tárgyalandó! Napirend száma: Képviselő-testület augusztus 30-ai rendkívüli ülésére Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Alpolgármestere Szám: 123-2060/2018 Nyilvános ülésen tárgyalandó! Napirend száma: Képviselő-testület 2018. augusztus 30-ai rendkívüli ülésére Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

H A T Á R O Z A T K I V O N A T

H A T Á R O Z A T K I V O N A T Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Iktatószám: T-30/2016. I. H A T Á R O Z A T K I V O N A T a 2016. március 10-ei rendes nyílt Képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből 32/2016.

Részletesebben

1. Sárvár, Alkotmány u. 53. II. emelet 9. szám (hrsz: 1339/2/A/9) alatt található ingatlan értékesítése

1. Sárvár, Alkotmány u. 53. II. emelet 9. szám (hrsz: 1339/2/A/9) alatt található ingatlan értékesítése SÁRVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9600 Sárvár, Várkerület 2. Pf. 78. Fax.: 95/323-555, Tel.:95/ 320-265, Tx 37-417 ELŐTERJESZTÉS Előterjesztés az elővásárlási joggal nem érintett Sárvár, 1339/2/A/9 hrsz-ú, Sárvár,

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. 71/2016.(IV.21.) sz. Képviselő-testület határozata. 72/2016.(IV.21.) sz. Képviselő-testület határozata

H I R D E T M É N Y. 71/2016.(IV.21.) sz. Képviselő-testület határozata. 72/2016.(IV.21.) sz. Képviselő-testület határozata H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. április 21-i ülésén az

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság szeptember 29. -ei üléséről. 629/2015. (09.29.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság szeptember 29. -ei üléséről. 629/2015. (09.29.)TELB. Határozat Tárgy: napirend 629/2015. (09.29.)TELB. Határozat úgy dönt, hogy a meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja, azzal a módosítással, hogy a meghívóban az 5.-ös sorszánon (zárt ülés) szereplő előterjesztés

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi és Elidegenítési Bizottság 2013. október 08-ai üléséről. 636/2013. (10. 08.) TEIB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi és Elidegenítési Bizottság 2013. október 08-ai üléséről. 636/2013. (10. 08.) TEIB. Határozat a A Tárgy: napirend 636/2013. (10. 08.) TEIB. Határozat A úgy dönt, hogy elfogadja a 31/2013 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat. a A Tárgy: Budapest Főváros V. kerület közterületein járművel

Részletesebben

I. HATÁROZAT KIVONAT

I. HATÁROZAT KIVONAT Iktatószám: T-16/2009. 02/2009. I. HATÁROZAT KIVONAT a 2009. február 12 ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből 14/2009. (II.12.) B-L.Ö.h. 21 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta, hogy

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság 2015. október 15. -ei üléséről. 651/2015. (10.15.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság 2015. október 15. -ei üléséről. 651/2015. (10.15.)TELB. Határozat a A Tárgy: napirend 651/2015. (10.15.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 23/2015. sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja azzal a módosítással, hogy leveszi a zárt ülésen szereplő: 1..

Részletesebben

Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete II.

Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete II. Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Iktatószám: T-32/2015. II. H A T Á R O Z A T K I V O N A T a 2015. március 12-ei rendes zárt Képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből 25/2015.

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság június 19. ei üléséről. 348/2018. (06.19.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság június 19. ei üléséről. 348/2018. (06.19.)TELB. Határozat a Tárgy: napirend A 348/2018. (06.19.)TELB. Határozat A a 13/2018 számú ülésén az alábbi előterjesztéseket tárgyalja meg: NYÍLT ÜLÉSRE JAVASOLT NAPIRENDI PONTOK 1. Döntés üres, nem lakás célú tetőtéri

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 19-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének. 2008. május 15 én 9 órakor

M E G H Í V Ó. Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének. 2008. május 15 én 9 órakor Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Polgármester T-130/2008. M E G H Í V Ó Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. május 15 én 9 órakor

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága 125/2016. (09.07.) JÜK határozat elfogadta a szeptember 7-i rendes ülés meghívó szerinti napirendi pontjait. 126/2016. (09.07.) JÜK határozat elfogadta és javasolja a Képviselő-testületnek ne éljen elővásárlási

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1 TELEFON +36 84 504100 FAX:+36 84 504 103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2019. április 10... Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága 172/2013.(09.11.) JÜK határozat elfogadta a szeptember 11-ei bizottsági ülés meghívó szerinti napirendi

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete szeptembert 26-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete szeptembert 26-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 118/2013. (IX. 26.) önkormányzati testületi határozat 1. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete 2012. évi munkájáról készült beszámolót elfogadja; 2. kötelezi továbbá az intézményvezetőt, hogy

Részletesebben

HATÁROZAT KIVONAT január 14-ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből

HATÁROZAT KIVONAT január 14-ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből Iktatószám: T-3/2010. 01/2010. I. a HATÁROZAT KIVONAT 2010. január 14-ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből 1/2010. (I.14.) B-L.Ö.h. 2/2010. (I.14.) B-L.Ö.h. 3/2010. (I.14.) B-L.Ö.h.

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság január 13.-ai üléséről. 01/2016. (01.13.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság január 13.-ai üléséről. 01/2016. (01.13.)TELB. Határozat Tárgy: napirend 01/2016. (01.13.)TELB. Határozat úgy dönt, hogy a 01/2016 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja, azzal a módosítással, hogy leveszi a Zárt ülésre megjelölt: 3. Bp.,

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság augusztus 26-ai üléséről. 592/2016. (08.26.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság augusztus 26-ai üléséről. 592/2016. (08.26.)TELB. Határozat a Tárgy: napirend A 592/2016. (08.26.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 24/2016 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja, az alábbi módosításokkal: Nyílt ülésre felveszi: - Bp., V. Zrínyi

Részletesebben

193/2014. (XI.13.) számú határozat

193/2014. (XI.13.) számú határozat 2014. november 13. napján 18.30 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag Tárgy: napirend elfogadása 193/2014. (XI.13.)

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2016. október 5-i ülésére! Készítette: Balya András önkormányzati referens JELENTÉS az Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság 2014. december 17-ei üléséről. 101/2014. (12.17.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság 2014. december 17-ei üléséről. 101/2014. (12.17.)TELB. Határozat a Tárgy: napirend A 101/2014. (12.17.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 06/2014 sorszámon kiküldött meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja azzal a módosítással, hogy a Zárt ülésről leveszi az

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S 123/2016. (XI.30.) sz. előterjesztés Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november 30-i rendkívüli ülésére Tárgy: Javaslat a Rigó u. 4. számú ingatlan értékesítésére

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/2/2008. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008. január 17-én megtartott

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyzője,/ 02- ' számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a lejárt határidejű végrehajtott képviselő-testületi határozatokról szóló

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság 2014. november 18-ai üléséről. 027/2014. (11.18.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság 2014. november 18-ai üléséről. 027/2014. (11.18.)TELB. Határozat a A Tárgy: napirend 027/2014. (11.18.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 03/2014 sorszámon kiküldött meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja. A meghívóban szereplő napirendi pontokhoz 2 db előterjesztést

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 14-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 14-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 14-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Tompa M. u. 12. sz. alatti 3515/1/A/1 hrsz-ú ingatlan értékesítése

Részletesebben

HATÁROZAT KIVONAT. Készült: február 9-én a Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottság rendes ülésén.

HATÁROZAT KIVONAT. Készült: február 9-én a Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottság rendes ülésén. Tárgy: Napirendi pontok elfogadása. 6/2010.( II. 09. ) VMKB. hat. 8 igen szavazattal a Környezetvédelmi Bizottság egyhangúlag egyetért azzal, hogy 1. napirendi pontként kerüljön fel megtárgyalásra a Döntés

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2017. április 05. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom: H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2019. január 24.-i ülésén az

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság július 13. ai üléséről. 354/2017. (07.13.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság július 13. ai üléséről. 354/2017. (07.13.)TELB. Határozat a A Tárgy: napirend 354/2017. (07.13.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 16/2017 sorszámú ülésen az alábbi napirendi pontokat tárgyalja meg: NYÍLT ÜLÉSEN TÁRGYALT NAPIRENDI PONTOK 1. Bp., V. Múzeum krt.

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete

Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Iktatószám: T-134/2015. I. H A T Á R O Z A T K I V O N A T a 2015. június 25-ei rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom: H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági-Városüzemeltetési

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület április 25-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület április 25-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról Városi Önkormányzat Polgármesterétől, Jegyzőjétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/fax: (53) 360-010 Előterjesztés készítésében részt vett: Titkárság Településfejlesztési Osztály Gazdasági Osztály Hatósági

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK PÉNZÜGYI, GAZDASÁGI ÉS VÁROS- FEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA ELNÖKÉTŐL.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK PÉNZÜGYI, GAZDASÁGI ÉS VÁROS- FEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA ELNÖKÉTŐL. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK PÉNZÜGYI, GAZDASÁGI ÉS VÁROS- FEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA ELNÖKÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: IV 45512018. Előadó: Moravszkyné Kalcsu

Részletesebben