ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 1
|
|
- Anikó Barnané
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 1 A R C U L A T I K É Z I K Ö N Y V 2007
2 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 2 TARTALOM BEVEZETÔ AZ EMBLÉMA NYOMTATVÁNYOK ELEKTRONIKUS MEGJELENÉS KIEGÉSZÍTÔK EGYÉB MEGJELENÉSI FORMÁK
3 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 3 BEVEZETÔ Tisztelt Felhasználó! Jelen kiadvány az Állami Számvevőszék arculatát mutatja be annak érdekében, hogy a módszeresen kidolgozott elemekből felépülhessen egy koherens vizuális rendszer. Az arculat sikere a következetes működtetésen legalább annyira múlik, mint a tervezésen, ezért a továbbiakban szabályokat, ajánlásokat és tiltásokat ismerhet meg, illetve igyekszünk felvázolni azt a tervezői gondolatmenetet, amely egységet teremt a különböző megjelenések között. Az Állami Számvevőszék arculatának kidolgozásakor a tervezők az intézmény múltját alapnak tekintették, ahonnan a célkitűzések irányába mozdították a vizuális rendszert. Így tehát elsőként a korábbi arculat értékei kerültek kiemelésre, illetve azok a fogalmak megfogalmazásra, amelyeket az új arculatnak üzenetként közvetítenie kell. Ezek az értékek a hitelesség, a kiszámíthatóság, a méltóság, a demokratikus jelleg és a komolyság, ugyanakkor a társadalom felé tett kommunikációs gesztusként a humánum, az átláthatóság és hasznosság közvetítése. Az intézménnyel a napi munka során az állampolgároknak csak egy szűk szegmense találkozik, a Számvevőszék által készített jelentések, tanulmányok és kutatások eredményei azonban közérdekűek, ezek a médiában és a publikációkban megjelennek. Az új arculatban ezért ezeket a kommunikációs szempontokat is figyelembe vettük, ezek is alakították azt, nemcsak a hiteles öndefiníció igénye; tehát egy belső és egy külső szempont eredője a végeredmény. A kettősség jól érzékelhető például a színvilág meghatározásában: az arculat fő színe a kék, amely méltóságot, rendet és objektivitást sugall. Kísérőszínként, vizuális közegként ezt ellenpontozza egy kifejezetten meleg hatású elefántcsont szín, amely a méltóságnak a humánus mélységét adja, puhítja, és elegánssá teszi az összképet. Nem kemény kontraszt, hanem közreműködés, egymás támogatása jellemzi tehát a színválasztást. 3
4 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 4 BEVEZETÔ Ugyanez a kettősség jellemzi a betűtípus-választást is. Az Állami Számvevőszék emblémájában a klasszikus szerkesztésű, de mai metszésű, talpas Charter jelenik meg. Ez a betű egészen a római múltig utal vissza eredetét tekintve. Az arculatban használt másik betű, a Trade Gothic Cond. szintén mai metszésű, de a groteszk betűtípusok családjához tartozik. Ezzel a betűvel kerül szedésre minden olyan cím és információ, amely az emblémától elkülönül. Mindkét betű jellemzője a tiszta rend és a könnyű olvashatóság, azonban a Charterrel szedett szöveg nagyobb méltóságot és állami, intézményi jelleget sugall. Az Állami Számvevőszék tevékenységének természetes következménye, hogy a különböző arculati és akcidens megjelenésekben a magyar címer használata kötelező. Ez a tény nagyban meghatározta a tervezési feladatot. A címer mind a grafikai kidolgozottság, mind a jelentéstartalom tekintetében igen nemes elem. A tervezés egyik meghatározó döntése volt, hogy a nemzeti szimbólum mellé egy új, markáns vizuális jel tervezése nem szerencsés; két embléma együttes megjelenése egymással konkuráló viszonyrendszert teremtene. Az arculat az Állami Számvevőszéknek a demokratikus berendezkedésben betöltött, meghatározó fontosságú szerepét kívánja jelezni, nem pedig látványos önkifejezésre, elkülönülésre törekszik. A bevezetésre került arculat így nem egy emblematikus jelre épít, hanem egy komplex, összképében jól azonosítható rendszer létrehozását célozta meg. A későbbiekben részletesen tárgyalt emblémán kívül számos kiegészítő elem segít megteremteni egy olyan rendszert, amely bár koherens, mégsem sematikus. A rendszer vizuális gazdagsága több szempontból is fontos: rugalmasságot ad ez a szemlélet, amely a különböző jelentés árnyalatok kifejezésére teszi alkalmassá tehát a különböző tevékenységeket és az azokhoz kapcsolódó megjelenéseket pontosan artikulálja másfelől ez a sokszínűség nem engedi, hogy az arculat gyorsan avuljon, az elemek hamar elkopjanak, unalmassá és érdektelenné váljanak. 4
5 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 5 A legfontosabb kiegészítő motívumok közül fontos kiemelni a stilizált módon megjelenített nemzeti tricolort. Ez konzekvensen fehér felületen két elfogyó csíkként jelentkezik. A tricolor alkalmazása tehát csak fehér papíron alkalmazható. Szintén fontos az összkép szempontjából az a vizuális elgondolás, hogy az akcidens megjelenésekben megjelenő képek számokba fordítva jelennek meg. Tehát egy olyan képi nyelv került bevezetésre, amely jelentéseiben a Számvevőszék munkájának allegóriája: a látvány közelről nézve számok halmaza, távolról nézve azonban képpé áll össze. Tehát, ami közelről nézve tények számokban kifejezve, az egy nagyobb összefüggésben egy közérthetően láttatott jelentés. Az említett kísérő elemek azt a célt szolgálják, hogy a jellemzően nyomtatásban megjelenő felületek finoman differenciált módon mutassák a tartalmakat. Az Állami Számvevőszék tevékenységéből következően a fontosabb megjelenések, így pl. Jelentések látványvilága is az arculat része, tehát nem szabadon kezelhető, újra meg újra megtervezendő kiadványként kell tekinteni rá, hiszen a tevékenység ebben manifesztálódik. A tevékenység másik következménye, hogy az arculat csak korlátozott felületre terjed ki, hiszen az Állami Számvevőszék munkája koncentráltan, nem a lakossággal történő napi interakcióban valósul meg. Az új rendszer azzal a szándékkal került kidolgozásra, hogy egy nagy múltú magyar intézmény munkáját hatékonyan segítse a jelenben és a jövőben, illetve, hogy a tervezőgrafika nemzetközi nyelvén megszólalva, a kortárs elvárásoknak megfelelően hitelesen tudja közvetíteni a Magyar Állami Számvevőszék jelentését nemzetközi közegben. Czakó Zsolt grafikusměvész 5
6 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 6 AZ EMBLÉMA AZ EMBLÉMA JELENTÉSE Az arculat nem egy emblematikus jelre épít, hanem egy komplex, összképében jól azonosítható rendszer létrehozását célozta meg. Az arculat lényegét tekintve egy hierarchikusan felépülő rend, egy biztonságot és időbeliséget sugalló pillér, amely egyszerre hordoz általános jelentéseket (klasszikus rend, tartó funkció, megbízhatóság), ugyanakkor utal a Számvevőszék székházának konkrét építészetére is. Az oszlopfő motívum természetesen nem direkten, hanem nagyon is stilizált módon épül fel szövegek, körzetek és a címer egymásfölöttiségéből. Az embléma megkoronázása a címer, alapozása a Charter betűtípusból kiírt név. A tipográfiai választás azért is esett erre a bár mai metszésű, de hagyományt sugalló talpas betűre, mert ez pontosan közvetíti egy nagy múltú, országos fontosságú nemzeti intézmény üzenetét. A címer és a szöveg között megjelenő klasszicista körzet bemetszése, mint oszlopfő rendezi hierarchikus rendbe a megjelenést. Az embléma színe kék, amely két különböző tónusértékkel jelenik meg, az embléma harmóniájának érdekében. Az Állami Számvevőszék vizuális megjelenése tehát nagy gondossággal megválasztott elemek pontosan artikulált kapcsolatrendszeréből áll. Ez a viszonyrendszer másképpen megfogalmazva az arányok és elrendezések legalább olyannyira fontosak, mint maguk a grafikai elemek. Ez például megfigyelhető a nyelvi mutációk kidolgozásánál. Fontos tehát arra figyelni, hogy az embléma alkalmazásakor ne módosuljanak a meghatározott arányok, mert ha a felépített rend és harmónia megborul, az komoly károkat okoz a megítélésben. 35 mm szélességnél kisebb alkalmazás esetén az egyszerěsített embléma használata biztosítja az embléma arányainak valamint az arculat egységének megôrzését. 6
7 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 7 ALAPEMBLÉMA ANGOL ALAPEMBLÉMA 7
8 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 8 AZ EMBLÉMA EGYSZERŰSÍTETT EMBLÉMA Az egyszerěsített emblémánál a sáv alsó vonala már 100% kék színként szerepel. EGYSZERŰSÍTETT ANGOL EMBLÉMA 8
9 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 9 ALAPEMBLÉMA SÖTÉT ALAPON Figyelem ez nem az alapembléma inverz változata! EGYSZERŰSÍTETT EMBLÉMA SÖTÉT ALAPON 9
10 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 10 AZ EMBLÉMA AZ EMBLÉMA ARÁNYRENDSZERE A méretszámok arányszámok, az egység az SZÁMVEVÔSZÉK szöveg magassága Az ábra mutatja az alapembléma és az egyszerěsített embléma egymáshoz való viszonyát. A címer nagyobb és garfikailag is egyszerěsített. 10
11 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 11 AZ EMBLÉMA KÖRNYEZETE Az embléma körül minimálisan hagyandó terület 4 x x 3 x 3 x Alapembléma > 35 mm Egyszerěsített embléma < 35 mm 11
12 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 12 AZ EMBLÉMA AZ EMBLÉMA SZÍNES VÁLTOZATAI Color processing: Direkt szín: 100% cyan 100% magenta 0% yellow 55% black PANTONE 288 CV Black Sötét alapon fehér színě ALAPSZÍNEK Color processing: Direktszín: 100% cyan 100% magenta 0% yellow 55% black PANTONE 288 C Az emblémában használt dupla sáv alsó halványabb kék színe a sötétkék 40%-a. Color processing: Direktszín: 0% cyan 0% magenta 20% yellow 0% black PANTONE 7401 C 12
13 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 13 TRIKOLOR Color processing (piros): 0% cyan 100% magenta 100% yellow 30% black Color processing (zöld): 87% cyan 35% magenta 76% yellow 25% black 100% piros 100% piros 50% piros fehér, 0% piros fehér, 0% zöld 50% zöld 100% zöld 100% zöld A nemzeti trikolor megjelenítése mindig az adott felület arányaihoz igazodik (lásd késôbb). AJÁNLOTT KÍSÉRÔ SZÍNEK 12% cyan 6% magenta 8% yellow 0% black 15% cyan 30% magenta 60% yellow 0% black 0% cyan 100% magenta 100% yellow 50% black 7% cyan 7% magenta 9% yellow 0% black 30% cyan 40% magenta 80% yellow 0% black 0% cyan 0% magenta 10% yellow 0% black 6% cyan 9% magenta 18% yellow 0% black 10% cyan 10% magenta 10% yellow 0% black 50% cyan 30% magenta 70% yellow 10% black 65% cyan 55% magenta 50% yellow 20% black 13
14 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 14 BETÛTÍPUSOK AZ ARCULATBAN HASZNÁLT BETÛTÍPUSOK ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ abcdefghijklmnopqrstuvwxyzáéíóöôúüě ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ abcdefghijklmnopqrstuvwxyzáéíóöôúüě ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ abcdefghijklmnopqrstuvwxyzáéíóöôúüě ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ abcdefghijklmnopqrstuvwxyzáéíóöôúüě Charter Regular Charter Italic Charter Bold Charter Bold Italic KIEGÉSZÍTÔ BETÛTÍPUSOK ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ abcdefghijklmnopqrstuvwxyzáéíóöôúüû ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ abcdefghijklmnopqrstuvwxyzáéíóöúü ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ abcdefghijklmnopqrstuvwxyzáéíóöôúüû ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ abcdefghijklmnopqrstuvwxyzáéíóöúü ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ abcdefghijklmnopqrstuvwxyzáéíóöúü Trade Gothic Condensed Bold Garamond Regular Garamond Bold Stone Sans Semi Stone Sans Bold 14
15 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 15 FÔBB TILTÁSOK torzítás elforgatva színes embléma színes háttéren ÁLLAMI SZÁMVEVÔSZÉK betětípus megváltoztatása arányok megváltoztatása helytelen színhasználat Tilos az emblémát olyan háttérre helyezni (pl.: fotók, vagy egyéb olyan részletgazdag felületek), ahol annak alkotóelemei gyengülhetnek, ugyanis ezáltal csorbul az arculat szellemisége. 15
16 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 16 NYOMTATVÁNYOK LEVÉLPAPÍR Az Állami Számvevôszék hétköznapi levelezésében az alap levélpapír fehér, ami megegyezik az itt bemutatottal, amin fekete színnel jelenik meg az embléma és az információt tartalmazó adatok. Elnöki exkluzív levélpapír elefántcsontszíně, mint a mellékelt terv. Javasolt papír 150 grammos RIVES Traditions. Az irodai levelezésre vonatkozó minták megtekinthetôek az intraneten. BORÍTÉKOK A mindennapi levelezésben négy féle borítékot különböztetünk meg, plusz a talpas formátumú, ami megegyezik az A/4-es tervével. Ezek is fehérek, akárcsak a levélpapír. Az itt bemutatott színes borítékok alkalmi használatra készültek. NÉVJEGYKÁRTYA Az Állami Számvevôszék dolgozóinak névjegye egyoldalasan nyomott, és két direktszínbôl áll. A névjegykártyán kizárólag a munkaviszonnyal összefüggô információ tüntethetô fel! A mellékelt sablon használata kötelezô, ugyanis csak így garantált az arányok, betěméretek és sortávolságok betartása. 16
17 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 17 ALKALMI MAGYAR NYELVÛ ELNÖKI LEVÉLPAPÍR E L N Ö K 1052 BUDAPEST, APÁCZAI CSERE JÁNOS UTCA Budapest 4. Pf. 54 telefon: fax:
18 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 18 NYOMTATVÁNYOK ALKALMI ANGOL NYELVÛ ELNÖKI LEVÉLPAPÍR P R E S I D E N T H-1052 BUDAPEST, APÁCZAI CSERE JÁNOS UTCA 10. mailing address: H-1364 Budapest 4. Pf. 54 phone: fax:
19 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 19 ALKALMI ÉS AZ ÁLTALÁNOS LEVÉLPAPÍR FORMAI MEGJELENÉSE mm 35 mm 85.6 mm 30 mm E L N Ö K Trade Gothic Condensed Bold / 9 pt 70 mm 40 mm 127 mm Ikt. Szám: A /2006 Times Roman 10 pt 30 mm Dr. Sólyom László Times Bold / 12 pt / 13 pt sortáv a Magyar Köztársaság Elnöke Times Roman / 10 pt / 13 pt sortáv Budapest Times Roman 12 pt/13 pt sortáv Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Times Bold / 12 pt / 13 pt sortáv Szíves tájékoztatásul mellékeltem... Szíves tájékoztatásul mellékeltem... Szíves tájékoztatásul mellékeltem... Times Roman / 12 pt / 13 pt sortáv Budapest, Times Roman / 12 pt / 13 pt sortáv Times Roman / 12 pt / 13 pt sortáv Tisztelettel: Times Roman / 12 pt / 13 pt sortáv Dr. Kovács Árpád Melléklet: 4 db Times Roman / 10 pt / 13 pt sortáv 81 mm 18 mm Trade Gothic Cond. / Trade Gothic Cond. Bold / 8 pt 1052 BUDAPEST, APÁCZAI CSERE JÁNOS UTCA Budapest 4. Pf. 54 telefon: fax: mm 18 mm 19
20 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 20 NYOMTATVÁNYOK ALKALMI LEVÉLPAPÍR MÁSODLAP 2 20
21 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 21 ALKALMI LEVÉLPAPÍR MÁSODLAP MÉRETEZÉSE mm 30 mm 40 mm 81 mm 2 Trade Gothic Cond./Trade Gothic Cond. Bold 8 pt 18 mm 18 mm 21
22 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 22 NYOMTATVÁNYOK ÁLTALÁNOS LEVÉLPAPÍR IDE KERÜL A LEVELET KÜLDÔ IGAZGATÓSÁG VEZETÔI MUNKAKÖRHÖZ KAPCSOLÓDÓ ELNEVEZÉS Trade Gothic Condensed Bold / 9 pt / 11 pt sortáv 1052 BUDAPEST, APÁCZAI CSERE JÁNOS UTCA Budapest 4. Pf. 54 telefon: fax:
23 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 23 ÁLTALÁNOS LEVÉLPAPÍR MÁSODLAP 2 23
24 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 24 NYOMTATVÁNYOK ALKALMI LC4-ES BORÍTÉK (324x224 mm) 25 mm 7.6 mm 20 mm 50 mm 1052 BUDAPEST, APÁCZAI CSERE JÁNOS UTCA Budapest 4. Pf mm 25 mm DÍJ HITELEZVE mm 34.5 mm 18 mm Trade Gothic Condensed / 8.2 pt / 12.4 sortáv Szín: Pantone 288 CV
25 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 25 ALKALMI LC5-ÖS BORÍTÉK (229x162 mm) 20 mm 45 mm 30 mm 15 mm 20 mm 20 mm DÍJ HITELEZVE mm 1052 BUDAPEST, APÁCZAI CSERE JÁNOS UTCA Budapest 4. Pf mm Trade Gothic Condensed / 8 pt / 12 sortáv Szín: Pantone 288 CV 25
26 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 26 NYOMTATVÁNYOK ALKALMI LC6-OS BORÍTÉK (162x114 mm) 13.5 mm 40 mm 30 mm 10 mm 28 mm 15 mm 15 mm BUDAPEST, APÁCZAI CSERE JÁNOS UTCA Budapest 4. Pf mm Trade Gothic Condensed / 8 pt / 12 sortáv Szín: Pantone 288 CV 26
27 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 27 ALKALMI LA4-ES BORÍTÉK (220x110 mm) 18 mm 40 mm 30 mm 10 mm 15 mm 15 mm DÍJ HITELEZVE mm 1052 BUDAPEST, APÁCZAI CSERE JÁNOS UTCA Budapest 4. Pf mm Trade Condensed / 8 pt/12 pt sortáv / PANTONE 288 C Trade Gothic Condensed / 8 pt / 12 sortáv Szín: Pantone 288 CV 27
28 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 28 NYOMTATVÁNYOK LC6-OS ANGOL NYELVÛ BORÍTÉK (162x114 mm) H-1052 BUDAPEST, APÁCZAI CSERE JÁNOS UTCA 10. mailing address: H-1364 Budapest 4. Pf. 54 Trade Gothic Condensed / 8 pt / 12 sortáv Szín: Black 28
29 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 29 BORÍTÉK LEZÁRÓ MATRICA 40 mm 40 mm 29
30 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 30 NYOMTATVÁNYOK NÉVJEGY (90x50 mm) 30
31 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 31 NÉVJEGY MÉRETEZÉSE (90x50 mm) 90 mm 2 34 mm 2 50 mm mm 2 DR. HABIL KOVÁCS ÁRPÁD ELNÖK 1052 BUDAPEST, APÁCZAI CSERE JÁNOS UTCA Budapest 4. Pf. 54 telefon: fax: kovacsa@asz.hu elnok@asz.hu 19.4 mm 28.5 mm 34.3 mm 32.8 mm Név: Trade Gothic Condensed Bold / 10.6 pt Szín: Pantone 288 C Beosztás: Trade Gothic Condensed / 7 pt Szín: Pantone 288 C Ritkítás csak az elnöki beosztásnál van: 30 pt Adatok: Trade Gothic Condensed / 7.5 pt /8.5 pt sortáv Szín: Pantone 288 C ANGOL NÉVJEGY (90x50 mm) 31
32 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 32 NYOMTATVÁNYOK TELEFAX ELÔLAP 75 mm 26 mm 15 mm 25 mm 8 mm 56 mm 8 mm 46 mm 8 mm 40 mm 8 mm 8 mm 15 mm 8 mm 50 mm 11 mm 20 mm Címzett: Feladó: Megjegyzések: Kapják még: F A X Ü Z E N E T Trade Condensed / 19 pt / 55 pt ritkítás Dátum: Az oldalak száma fedlappal együtt Telefon: Fax: Telefon: Fax: Sürgôs Megtekintésre Gyors választ kérünk Kérjük véleményét 20 mm 32 Trade Condensed / 11 pt 130 mm 40 mm
33 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 33 ELÔADÓI ÍV Szöveg: Trade Gothic Condensed Bold E L Ô A D Ó I Í V Szám: Érkezett: Típusa: Eredete: Hiv. szám: Elôírat: Utóirat: Igazgatóság: Osztály: Osztálynyilvántartó könyv száma: Tárgy: Határidô: Irattári tételszám: Elküldés: ideje módja aláírás
34 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 34 NYOMTATVÁNYOK JEGYZETTÖMB (148x210 mm) J E G Y Z E T 34
35 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 35 JEGYZETTÖMB BELSÔ LAPOK 35
36 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 36 NYOMTATVÁNYOK DOSSZIÉ 36
37 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 37 IGAZOLVÁNY (85x53 mm) VASVÁRINÉ MOLNÁR ZSUZSANNA számvevô A kiállítás dátuma: 2007 Érvényes visszavonásig. 37
38 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 38 NYOMTATVÁNYOK BEMUTATKOZÓ ISMERTETÔ FÜZET (210x210 mm) 38
39 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 39 STRATÉGIA ISMERTETÔ FÜZET (210x210 mm) 39
40 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 40 NYOMTATVÁNYOK ÁLTALÁNOS BORÍTÓ (210x297 mm) 40
41 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 41 ÁLTALÁNOS BORÍTÓ (210x297 mm) 85 mm Államháztartás Központi Szintjét Ellenőrző Igazgatóság évi ellenőrzési terve Stone Sans 18/20 pt betěméret középre zárt (angol nyelven is) 41
42 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 42 NYOMTATVÁNYOK JELENTÉS BORÍTÓ (210x297 mm) JELENTÉS az Európai Unió strukturális alapjaiból nyújtott támogatásokkal kapcsolatos csalások és szabálytalanságok kezelése és gyakorlatának ellenőrzéséről 0403 J/ február 42
43 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 43 JELENTÉS BORÍTÓ (210x297 mm) 20 mm 20 mm 129 mm 110 mm 90 mm Stone Sans 25 pt betěméret 40 pt ritkítás, vagy 56 mm széles szöveg (azonos szélességě mint az emblémában a SZÁMVEVÔSZÉK felirat) középre zárva Stone Sans 17 pt betěméret 20 pt sortáv középre zárva Stone Sans 14 pt betěméret balra zárva JELENTÉS az Európai Unió strukturális alapjaiból nyújtott támogatásokkal kapcsolatos csalások és szabálytalanságok kezelése és gyakorlatának ellenőrzéséről 0403 Stone Sans/14 pt betěméret/középre zárva J/ február Stone Sans 14 pt betěméret jobbra zárva 43
44 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 44 NYOMTATVÁNYOK SZÁMVEVÔI JELENTÉS BORÍTÓ (210x297 mm) 60 mm 24 mm 120 mm 100 mm 82 mm CSONDRÁD MEGYEI ELLENORZÉSI IRODA, SZEGED Stone Sans / 11 pt / középre zárt SZÁMVEVOI JELENTÉS Stone Sans / 35 pt / középre zárt/10 pt ritkítás az önkormányzatok által államháztartáson kívülre nyújtott támogatások felhasználása célszerű ségének vizsgálata Magyaregregy Község Önkormányzatánál Stone Sans Italic / 16 pt / 30 pt sortáv / középre zárt december Stone Sans / 16 pt / 30 pt sortáv / középre zárt 44
45 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 45 FEJLESZTÉSI ÉS MÓDSZERTANI INTÉZET FÜZET BORÍTÓJA (100x200 mm) 280 mm 250 mm Stone Sans / 20 pt / középre zárt Stone Sans / 14 pt 45
46 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 46 NYOMTATVÁNYOK AJÁNLATI FELHÍVÁS A/4 46
47 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 47 AJÁNLATI FELHÍVÁS A/4 272 mm 192 mm 152 mm 110 mm 55 mm Trade Gothic Condensed 10 pt betěméret balrazárva Stone Sans 10 pt betěméret 12 pt sortáv középre zárt 47
48 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 48 NYOMTATVÁNYOK MÓDSZERTANOK BORÍTÓ (210x297 mm) 125 mm Hosszú cím esetén, kerülni kell az elválasztást Betětípus: Stone Sans 15 pt, balra zárt, 22 pt sortávolság SEGÉDLET A FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK BESZÁMOLÓINAK PÉNZÜGYI SZABÁLYSZERŰSÉGI ELLENŐRZÉSÉHEZ 48
49 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 49 MÓDSZERTANOK BORÍTÓ (210x297 mm) 130 mm MÓDSZERTAN A TELJESÍTMÉNY- ELLENŐRZÉSHEZ Rövid cím esetén, kerülni kell az elválasztást Betětípus: Stone Sans 24 pt, balra zárt, 48 pt sortávolság 49
50 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 50 NYOMTATVÁNYOK MÓDSZERTANOK BORÍTÓ ELÔNYOMOTT BORÍTÓ (210x297 mm) 50
51 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 51 MÓDSZERTANOK BORÍTÓ HÁTOLDAL (210x297 mm) 51
52 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 52 NYOMTATVÁNYOK BEMUTATKOZÓ ÉS STRATÉGIA ISMERTETÔ FÜZET BORÍTÓ HÁTOLDAL (210x210 mm) ÁLLAMI SZÁMVEVÔSZÉK 1052 Budapest, Apáczai Csere János utca 10. Levélcím: 1364 Budapest 4. Pf. 54 Telefon: Telefax: Charter / 10 pt / 18 pt sortáv / középre zárt
53 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 53 ÁLTALÁNOS ÉS JELENTÉS BORÍTÓ HÁTOLDAL (210x297 mm) ÁLLAMI SZÁMVEVÔSZÉK 1052 Budapest, Apáczai Csere János utca 10. Levélcím: 1364 Budapest 4. Pf. 54 Telefon: Telefax:
54 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 54 NYOMTATVÁNYOK HAGELMAYER-DÍJ 1. lap (210x297 mm) 54
55 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 55 HAGELMAYER-DÍJ 2. lap (210x297 mm) Név: Garamond Bold Italic / 40 pt / középre rendezett Szín: cyan: 0%, magenta: 100%, yellow 100%, black: 30% Dátum: Garamond Bold / 12 pt Szín: cyan: 100%, magenta: 100%, yellow 0%, black: 55% 55
56 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 56 NYOMTATVÁNYOK GAJZÁGÓ-DÍJ 1. lap (210x297 mm) 56
57 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 57 GAJZÁGÓ-DÍJ 2. lap (210x297 mm) Név: Garamond Bold Italic / 40 pt / középre zárt Szín: cyan: 0%, magenta: 100%, yellow 100%, black: 30% Szabó János Dátum: Garamond Bold / 12 pt Szín: cyan: 100%, magenta: 100%, yellow 0%, black: 55% 57
58 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 58 ELEKTRONIKUS MEGJELENÉS HONLAP A honlap látványvilágában visszaköszönnek az Állami Számvevôszék tevékenységére utaló és az egyéb kiadványokon is szerepeltetett képek. Struktúrájában megmaradt az eddigi és jól měködô menürendszer. Mindenképp fontos szempont volt, hogy a látvány legyen puritán, követve a nem hivalkodó egyéb arculati megjelenéseket, ugyanakkor jól átlátható és felhasználóbarát is. A menürendszer betětípusa Trade Gothic Condensed, aminek karcsú metszése lehetôvé teszi, hogy hosszabb szöveg kisebb területet foglaljon el. Elônye még, hogy jól kicsinyíthetô úgy, hogy nem megy az olvashatóság rovására. 58
59 ÁSZarculatkönyv.qxd :19 Page 59 INTERNETES MEGJELENÉS 59
60 ÁSZarculatkönyv.qxd :20 Page 60 ELEKTRONIKUS MEGJELENÉS 60
61 ÁSZarculatkönyv.qxd :20 Page 61 61
62 ÁSZarculatkönyv.qxd :20 Page 62 ELEKTRONIKUS MEGJELENÉS PREZENTÁCIÓ Szöveg, cím: Trade Gothic Condensed Bold / 56 pt / középre zárt Szín: cyan: 0%, magenta: 100%, yellow: 100%, black: 50% Befoglaló méret 800x600 pixel 350 pix A évi stratégia részletes beszámolója augusztus 31. Szöveg, dátum: Trade Gothic Condensed Bold / 16 pt / balra zárt Szín: cyan: 100%, magenta: 100%, yellow: 0%, black: 55% 62
63 ÁSZarculatkönyv.qxd :20 Page augusztus
64 ÁSZarculatkönyv.qxd :20 Page 64 KIEGÉSZÍTÔK BÉLYEGZÔK A körbélyegzôn használt betětípus: GILL, vagy hasonló groteszk típus. A betěméret a szöveg hosszától függôen változik. 2. I G A Z G AT Ó S Á G 3. IGAZGATÓSÁG F ô i g a z g a t ó - h e t t e s l y e Általános Fôigazgató-helyettes ////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// Osztály 39 mm 40 mm E L N Ö K P R E S I D E N T 39 mm 39 mm 66 mm 27 mm ÁLLAMI SZÁMVEVÔSZÉK Társadalombiztosítási Kifizetôhelye 1052 Budapest, Apáczai Csere János u Név: Trade Gothic Condensed Bold / 11 pt Cím: Trade Gothic Condensed / 9 pt
65 ÁSZarculatkönyv.qxd :20 Page 65 ASZTALI ZÁSZLÓ A zászló anyaga selyem, az embléma szitázott. 210 mm 145 mm 65
66 ÁSZarculatkönyv.qxd :20 Page 66 KIEGÉSZÍTÔK TOLL ÁLLAMI SZÁMVEVÔSZÉK JELVÉNY (25x25 mm) A jelvény háta amerikai patenttel, elsô oldala pedig měgyanta bevonattal rendelkezik 66
67 ÁSZarculatkönyv.qxd :20 Page 67 TÁBLA A tábla mérete változó, az adott épülethez igazodik. Anyaga: fém (szálhúzott acél) az embléma és a szöveg gravírozva, kék színnel kitöltve. Charter Bold Italic 67
68 ÁSZarculatkönyv.qxd :20 Page 68 EGYÉB MEGJELENÉSI FORMÁK NYILATKOZÓFAL 68
69 ÁSZarculatkönyv.qxd :20 Page 69
70 ÁSZarculatkönyv.qxd :20 Page 70 A kiadvány az ARTICSÓK Stúdió gondozásában készült esztendôben Měvészeti vezetô Czakó Zsolt
ARCULATI KÉZIKÖNYV KÖZÖSSÉGI PSZICHIÁTRIAI PROGRAM A MÁTÉSZALKAI KISTÉRSÉGBEN
TARTALOM ALAPVETŐ ARCULATI ELEMEK 3 A logo megjelenési formái 3 A logo színei 4 Minimális méret 5 Egyszín változatok 6 Háttér színek 7 Főbb tiltások 1. 8 Főbb tiltások 2. 9 Betűtipusok 10 TIPOGRÁFIAI ELEMEK
1. Vizuális azonosítók
1. Vizuális azonosítók 1.1. Cégszínek rculati színek Négyszín color nyomás esetén Direktszín nyomás esetén Piros 0C 100M 100Y 0K Pantone 485 Zöld 70C 0M 100Y 0K Pantone 360 Fekete 0C 0M 0Y 100K Pantone
2. oldal egységes f A jogszabály A Miniszterelnök Kabinetfőnöke a nemzetközi fejlesztési együttműködésről és a nemzetközi huma-nitárius segítségnyújtá
1. oldal egységes f 3/2017. (XI. 10.) MK rendelet a Hungary Helps Program megjelenésének egységes formai követelményeiről, arculati elemeiről, valamint a Hungary Helps védjegy használatáról A nemzetközi
MARTONVÁSÁR VÁROS ARCULATI KÉZIKÖNY V 2013.
MARTONVÁSÁR VÁROS ARCULATI KÉZIKÖNY V 2013. ELŐSZÓ Martonvásár város vizuális arculatának kézikönyve tartalmazza azokat az alapszabályokat, amelyek alkalmazásával az embléma megjelenése mindenkor következetes
Embléma ARCULATI KÉZIKÖNYV
Embléma 1 ARCULATI 2 Embléma 3 Az airled emblémával együtt kell használni az ERDF finanszírozásra vonatkozó mondatot*. Amennyiben CE+EU logóval használatos, akkor a szöveget a 3 logó teljes hosszában fel
BUDAKALÁSZ VÁROS Arculati kézikönyv
1.0 Tartalom Tartalom 1.0 Alapvető arculati elemek 2.0 Embléma 2.1 Címer 2.2 Az embléma arányai 2.3 Az embléma színváltozatai 2.4 Az embléma helyes használata 2.5 Az embléma helytelen használata 2.6 Arculati
Néhány gondolat a vizuális koncepcióról
Néhány gondolat a vizuális koncepcióról A BKIK Elnöksége által életre hívott ad-hoc Arculati Bizottság által megfogalmazott alapelvek szerint készült el a BKIK Kisarculati Kézikönyve. Arculati alapelvek
ÚJ MÉDIAMÁRKA SZÜLETETT!
ÚJ MÉDIAMÁRKA SZÜLETETT! MEDIAWORKS NÉV: Angolul és magyarul egyaránt jól érthető, könnyen betűzhető, leíró típusú név, kifejezetten a b2b célközönség számára. CONTENT FIRST. SZLOGEN: A Content first szlogen
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S 85/2016. (VI. 30.) sz. előterjesztés Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 30.-i rendes ülésére Tárgy: Javaslat a város arculati kézikönyvének elfogadására
A Maxinery Kft. arculati kézikönyve
A Maxinery Kft. arculati kézikönyve Készült: 2016. A Maxinery Kft. arculati kézikönyve tartalmazza a Maxinery Kft.-nek készült logót, a logónak a helyes használatát és egyéb reklámeszközökön való megjelenítését.
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar. Arculati kézikönyv
Böhm Gergely 2015 Alapváltozat: Minden kivitelezhető területen. Fehér vagy világos alapon, két szín ill. color nyomás esetén. Alapok Embléma 1 1.1 Alapok 1 Pécsi Tudományegyetem Embléma színváltozatai
Tartalomjegyzék. 1. A kézikönyv célja és alkalmazása... 2 2. Arculati alapelemek... 3. 3. Arculati alapelemek megjelenítése... 16
Tartalomjegyzék 1. A kézikönyv célja és alkalmazása... 2 2. Arculati alapelemek... 3 2.1. Színvilág... 3 2.2. Betűtípusok... 4 2.3. Szöveges alapelemek... 5 2.3.1 A név... 5 2.3.2. A szlogen... 5 2.3.3.
ARCULATI KÉZIKÖNYV. Készítette: Line Design Kft. Budapest, 2012
ARCULATI KÉZIKÖNYV a É Készítette: Line Design Kft. Budapest, 2012 É TARTALOM 1. BEVEZETÉS 1.1. Mi az egységes arculat? 1.2. Miért fontos? 1.3. Hol helyezkedik el a kommunikáció eszköztárában? 1.4. Hogyan
Schönherz Arculat kézikönyv
Schönherz Arculat kézikönyv Készítette: Szűcs Péter - szucs.peter@sch.bme.hu 1.0 - Tartalom - 1.0 Tartalom 2-2.0 Alapvető arculati elemek 3-2.1 A logó méretezése és színei 4-2.2 A logó változatai 5-2.3
A RÓMAI SZERZÕDÉSEK 50. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL
A RÓMAI SZERZÕDÉSEK 50. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL GRAFIKAI ÚTMUTATÓ Logó A logó A logó mérete A logó háttere (üresen maradó keret) A logó színei A logó különbözõ nyelvi változatai Kerülendõ Tipográfia Színek
ARCULATI KÉZIKÖNYV MAGYAR FALU PROGRAM 2 ARCULATI KÉZIKÖNYV
1 2 BEVEZETŐ Jelen arculati kézikönyv a Magyar Falu Program arculatának főbb elemeit, valamint azok megjelenési és szerkesztési alapelveit mutatja be. A konkrét megjelenési szabályok következetes betartása
Dombóvár Város Arculati Kézikönyve
Dombóvár Város Arculati Kézikönyve tartalomjegyzék 1. Általános koncepció 4. Elektronikus eszközök 4.1 Honlap 2. Alapvető arculati elemek 4.2 Hírlevél 2.1 Logó kinézet 2.2 Logó szerkezet 2.3 Logó színek
K&H Csoport arculati kézikönyv kivonata. bankkártyakép design pályázathoz
K&H Csoport arculati kézikönyv kivonata bankkártyakép design pályázathoz 1.a logó formái I. alap logók 1. 2. 3. 4. A logó a cég arculatának alappillére. Meg je le né se, formája, színei meghatározot tak,
ELYI TERMÉK KISKUNMAJSAI
ARCULATI KÉZIKÖNYV Készítette: Line Design Budapest, 2012 TARTALOM 1. BEVEZETÉS 1.1. Mi az egységes arculat? 1.2. Miért fontos? 1.3. Hol helyezkedik el a kommunikáció eszköztárában? 1.4. Hogyan használjuk
rculati kézikönyv www.emagyarorszag.hu 1
rculati kézikönyv 1 Tartalom 2 3 4 5 6 7 8 9 10 12 14 15 19 20 21 22 23 24 25 26 Tartalom A CD melléklet tartalma Logók Névjegyek Levélpapír Hírlevél Kitûzô Kültéri táblák Plakát A3 Hirdetmény A2 Klubkártya
Völgyvidék Helyi Termék Védjegy Arculati Kézikönyv
TARTALOM A Völgyvidék Helyi Termék Védjegy bemutatása 2 I. Arculati ALAPELEMEK Logo Betűtípus II. VÉDJEGY HASZNÁLATA Szerkesztési alapok Elhelyezés termékcsomagoláson Elhelyezés saját arculatban 3 3 12
BEVEZETÉS. Tisztelt Partnerünk!
2010 BEVEZETÉS Tisztelt Partnerünk! Termékeink és szolgáltatásaink minõsége, kommunikációnk, valamint munkatársaink megjelenése és viselkedése cégünk arculatának meghatározó elemei. Az egységes, expresszív
MAGYAR BOR. arculati kézikönyv
MAGYAR BOR arculati kézikönyv KÜLDETÉSÜNK Küldetésünk A Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Centrum célja az agrárium termékeinek, ezen belül kiemelten a magyar bor piacra jutásához történő aktív marketing-hozzájárulás
3.1.1. A márka megjelenítése, márka elemek A logo A logo körül minimálisan szabadon hagyandó terület
2007. július. 3.. körül minimálisan szabadon hagyandó terület 3 Minden egyes OTP csoporttag logoja esetében érvényes szabály, hogy az embléma (a kör) méretének egyharmad része távolságot kell szabadon
A MÉKISZ tanúsított minőség védjegy. A MÉKISZ tanúsított minőség védjegy megjelenésére, felhasználására vonatkozó szabályok gyűjteménye
A MÉKISZ tanúsított minőség védjegy A MÉKISZ tanúsított minőség védjegy megjelenésére, felhasználására vonatkozó szabályok gyűjteménye Készítette: Sárhelyi György Arteria Studio 2012 A védjegy elemei Felső
Magyarországi Evangélikus Egyház logó és arculat terv pályázat
logó és arculat terv pályázat Budapest 2009 1064 Budapest, Izabella u. 69. fsz. 2. Telefon: 06 1 332 3261 e-mail: civertan@civertan.hu www.civertan.hu A pályázati anyagban szereplô információk, tervek
A 250 ÉVES SEMMELWEIS EGYETEM JUBILEUMI ARCULATI KÉZIKÖNYVE
IktaótszáIk E/1/2019. (VII. 18.) számú utasításának 1.sz. melléklete Iktatószám: 69911-3/KKRSI/2019 A 250 ÉVES SEMMELWEIS EGYETEM JUBILEUMI ARCULATI KÉZIKÖNYVE 2019/2020. TARTALOMJEGYZÉK I. A JUBILEUMI
Biztosított Betét fogyasztóvédelmi emblémájának használati útmutatója és arculati előírásai
Az Országos Betétbiztosítási Alap Biztosított Betét fogyasztóvédelmi emblémájának használati útmutatója és arculati előírásai Országos Betétbiztosítási Alap BIZTOS BETÉT, BIZTOS KIVÉT. 2011 Bevezető Az
ARCULATTERVEZÉS ARCULATTERVEZÉS Ajánlott alapelemei: Mikro arculat Kisarculat Komplett arculat
ARCULATTERVEZÉS tervezési árlista Az ARCULATTERVEZÉS abban jelent többet az egyszerű Logótervezésnél, hogy az elkészített logót egy, hozzá és a céghez illeszkedő grafikai környezettel is felruházzuk meghatározva
A CÉG ALAPSZÍNEI R: 50 G: 46 B: 45 C: 67 M: 65 Y: 63 K: 62 C: 9 M: 88 Y: 80 K: 1 R: 218 G: 69 B: 63
ARCULATI KÉZIKÖNYV A CÉG ALAPSZÍNEI Az ALURAD két új alapszíne az alább meghatározott szürke és piros. Ez a két szín alkotja a cég új logóját. Ezek módosítása, árnyalása tilos. C: 67 M: 6 Y: 6 K: 6 R:
Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék. A Naspers OCS Hungary Kft.-ről. Alap logó. Szürkeárnyalatos logó. Teli fehér logó.
Arculati kézikönyv Tartalomjegyzék 1 Tartalomjegyzék A -ről Alap logó Szürkeárnyalatos logó Teli fehér logó Teli fekete logó Speciális logók Logó használatára vonatkozó szabályok Ország Boltja Az Árukereső
Az Online Comparison Shopping Kft.-ről
Arculati kézikönyv Tartalomjegyzék 2 Tartalomjegyzék... 2 Az Online Comparison Shopping Kft.-ről... 3 Alap logó...4 Szürkeárnyalatos logó... 5 Teli fehér logó...6 Teli fekete logó... 7 Speciális logók...
Szőlőssy borpince arculati kézikönyv
Szőlőssy borpince arculati kézikönyv Küldetésünk A Szőlőssy Borpince egy kis családi vállalkozás. Küldetésünk a borkedvelőknek borainkkal örömet szerezni. Kis mennyiségben állítjuk elő borfajtáinkat, vásárlóink
Kisarculati kézikönyv
Petőfi Sándor Művelődési Ház Csömör Kisarculati kézikönyv Készítette: Hermányos Mária tervezőgrafikus Készítés ideje: 2013. január - április A-MariArt Grafikai Stúdió Kft. H 2141 Csömör, Rákóczi utca 18.
EXTREME DIGITAL ARCULATI KÉZIKÖNYV
EXTREME DIGITAL ARCULATI KÉZIKÖNYV 2013 június Preferált Etreme Digital logó A felsorolt logók közül bármelyik használható fehér vagy világos háttéren, online vagy offline anyagoknál. Amennyiben a logóra
Akadálymentesítések megvalósításának támogatása a Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány által érintett települések területén
Arculati kézikönyv Akadálymentesítések megvalósításának támogatása a Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány által érintett települések területén EGT& Norvég Finanszírozási Mechanizmusok Tartalom: *
ARCULATI KÉZIKÖNYV 2019
ARCULATI KÉZIKÖNYV 2019 TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék... 2 Az Online Comparison Shopping Kft.-ről... 3 Alap logó... 4 Szürkeárnyalatos logó... 5 1 szín - fehér logó... 6 1 szín - fekete logó... 7 Speciális
Útmutató. az EU társfinanszírozásával, az Európa Terv (Strukturális Alapok) keretében megvalósuló projektek kommunikációjához
Útmutató az EU társfinanszírozásával, az Európa Terv (Strukturális Alapok) keretében megvalósuló projektek kommunikációjához Tartalomjegyzék BEVEZETÉS 2. LOGÓHASZNÁLAT 2. ARCULATI ARÁNYOK 4. PROJEKT TÁBLA
LOGO MANUAL. A logó alapfelhasználásának Meghatározása
LOGO MANUAL A logó alapfelhasználásának Meghatározása BEVEZETÉS A KELLYS LogoManual a KELLYS BICYCLES társaság grafikai logó-és logótípus elemeire vonatkozó felhasználási alapszabályokat határozza meg
kft. mûanyagfeldolgozás
Az embléma (szimbólum) szerkezeti egységének kialakítása, amely két önállóan nem alkalmazható alapelembõl tevõdik össze. 3 mm 42 mm 100 mm 72 mm 20 mm 100 mm Az embléma (szimbólum) szerkezeti egységének
1.0 1.0 2.0 5.0 6.0 3.0 7.0 4.0 8.0 9.0
1 1.0 Tartalom 1.0 Tartalom 2.0 Alapvetõ arculati elemek 2.1 A logotípia méretezése és színei 2.2 A logotípia változatai 2.3 A logotípia helyes használata 2.4 A logotípia helytelen használata, tiltásai
SZŐLŐHEGYI PIKNIK E G Y C S E P P Z A L A ARCULATI KÉZIKÖNYV Z A L A I B O R Ú T
Az arculati kézikönyv a Zalai Borút Egyesület megbízásából a Szőlőhegyi piknik című és SIHU184 számú projekt keretén belül készült. A projekt az Interreg V-A Szlovénia-Magyarország Együttműködési Program
Részlet Oroszlány Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Részlet Oroszlány Város Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzat jelképeiről, városi kitüntetések alapításáról, azok használatának rendjéről szóló 24/2012. (XI.15.) önkormányzati rendeletéből
Magyar Rádió Részvénytársaság. Arculati kézikönyv. Tartalom. a4-design 2003.
Magyar Rádió Részvénytársaság Arculati kézikönyv Tartalom a4-design 2003. Magyar Rádió Részvénytársaság Arculati kézikönyv Arculati alapelemek A levelezési és egyéb ügyviteli nyomtatványok További arculathordozók
Arculati kézikönyv. Tartalom
Arculati kézikönyv Tartalom 1. Alapvető arculati elemek... 2 1.1. A logotípia méretezése és színei... 2 1.1 A logotípia változatai... 3 1.2 A logotípia helyes használata... 4 1.3 Arculati betű és szöveg
I. Fejezet. A címer leírása
Kacsóta Községi Önkormányzat 12/2009. (XI. 9.) KT rendelete Kacsóta Község jelképeinek használati rendjéről Kacsóta Községi Önkormányzat Képviselõ-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Magyar Vitorlás Szövetség Arculati kézikönyv
Magyar Vitorlás Szövetség Arculati kézikönyv Tartalom Az embléma alapváltozatai............................... 3 Az embléma világos háttér előtt............................ 4 Az embléma sötét háttér előtt.............................
Minta weboldal. 8 Keresés. A helyi közösségek saját weboldalainak arculati megkötései és elrendezési javaslata.
Webarculat A weboldal A LEADER Helyi Akciócsoportok weboldalai mind-mind egyedi megoldások, a helyi közösséggel kapcsolatos információk megosztóhelyei. Ezek a weboldalak szabadon szerkeszthetők, bizonyos
Arculati kódex 09. A Munkaesély Szövetség részére
Peratem do do essi. Et vel in veraestrud delit iure eugiat inci tin ut utpat am, veliquissim veriliquat la feu facidunt vel do ercipsu msandre magna facilit nonsequam zzrillum alit prat nullaor tiniamcommy
Arculati kézikönyv. Á.Tóth & Barátai PRODUKCIÓS - ÉS REKLÁMÜGYNÖKSÉG KFT. Herman O ttó Múzeum ARCULATI KÉZIKÖNY V
Arculati kézikönyv 1 Tartalomjegyzék Vizuális arculat 3 Szarvasábrázolás 4 Grafikai tervek, előírások 5 Arányrendszer 6 Speciális felhasználás 7 Betűkészlet 8 Színrendszer 9 Alkalmazott színek 10 Monokróm
BRAND BOOK 2017 Rólunk A Sham Lee bútor outlet 1995-ben nyitotta meg első üzletét Sopronban és azóta Magyarországon már 10 városban van jelen bútoráruházaival. 2017-ben első alkalommal nyílt bútorház
OLASZFA Község Önkormányzatának 6/l994./VII.28./ számú rendelete a község címerének és zászlajának alkotásáról és használatának rendjéről
OLASZFA Község Önkormányzatának 6/l994./VII.28./ számú rendelete a község címerének és zászlajának alkotásáról és használatának rendjéről Településeink ősi szép szokása, hogy történelmi múltunk és jelenünk
A TÁMOP 4.2.2.B-10/1-2010-0018 TALENTUM projekt keretében alkalmazandó arculatra vonatkozó információk
A TÁMOP 422B-10/1-2010-0018 projekt keretében alkalmazandó arculatra vonatkozó információk Publikációk A publikációk esetében (folyóiratcikk, tanulmánykötetben megjelenő cikk, stb) a címet kell hivatkozni
Tartalom: 1. Embléma 2. Tipográfia 3. Példák
ARCULATI ÚTMUTATÓ Az útmutató célja a Hajdúdorogi Egyházmegye intézményei és a közreműködő szervezetek által ajánlottan, illetve bizonyos esetekben kötelezően alkalmazandó arculati elemek körének meghatározása.
A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 5/2005. (I. 27.) önkormányzati rendelete
A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 5/2005. (I. 27.) önkormányzati rendelete Komárom-Esztergom megye címerének, zászlójának és pecsétjének használatáról, valamint a megyei önkormányzat zászló használatáról**
ARCULATI KÉZIKÖNYV 2013 2014
2013 2014 01 A LOGÓ A SZIMBÓLUM A logó szimbóluma háromféle jelentéstartalommal bír. Egyrészt a zenei műszavakból eredeztethető, amely a zene hangulatát, erejét jelzi: forte, fortissimo, fortepiano. Másrészt
Dombóvár Helytörténeti múzeum új arculatának KialaKítáSa
Dombóvár Helytörténeti múzeum új arculatának KialaKítáSa Design stratégia és grafikai tervek Készítette: Kreatív Flotta Stúdió 2016. Design stratégia alapjai Helyi lakosság Túristák Egyén Iskolai csoport
Bibó István Gimnázium. arculati kézikönyv 2009
Bibó István Gimnázium arculati kézikönyv 2009 A kézikönyv részei arculati alapelemek arculati kiegészítők arculati azonosítók 1.01. embléma 1.02. jelmondat 1.03. jelvény 1.04. zászló 1.05. betűtípus 2.01.
Arculat: egyszerűtől a művésziig
Arculat: egyszerűtől a művésziig Egy vállalkozás arculata nem csak formai jegyekből, színekből és design-elemekből épül fel. Az arculat a céged teljes karaktere; kvintesszenciája mindannak, amit képviselsz.
PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 4/1991. (IV. 22.) SZÁMÚ RENDELETE. A VÁROSI CÍMER ÉS ZÁSZLÓ ALKOTÁSÁRÓL ÉS HASZNÁLATÁRÓL* (Egységes szerkezetben ) I.
PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 4/1991. (IV. 22.) SZÁMÚ RENDELETE A VÁROSI CÍMER ÉS ZÁSZLÓ ALKOTÁSÁRÓL ÉS HASZNÁLATÁRÓL* (Egységes szerkezetben ) Paks Város Önkormányzata címert alkot. A város címere: I. FEJEZET
Bevezető. A Borbála borpincészet egy családi vállalkozás, amely 2003 óta működik. Édesanyám. volt az ötletgazda, így az ő nevét viseli a
Arculati kézikönyv Bevezető A Borbála borpincészet egy családi vállalkozás, amely 2003 óta működik. Édesanyám volt az ötletgazda, így az ő nevét viseli a vállalkozásunk. A család birtokában voltak a szőlősök,
Gyékényes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2003. (XI. 26.) Ökr. számú rendelete
Gyékényes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2003. (XI. 26.) Ökr. számú rendelete A helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Gyékényes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2016. (X. 28.) önkormányzati rendelete Jánossomorja város jelképeiről és azok használatáról
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2016. (X. 28.) önkormányzati rendelete Jánossomorja város jelképeiről és azok használatáról Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testülete
SZÍNSKÁLA. A színek a kerámiák fényképeiről levett színminták alapján
ARCULATI KÉZIKÖNYV ARCULATI KÉZIKÖNYV SZÍNSKÁLA A színskála a csupor.hu termékeinek színeiből alakult ki. A kétféle kék és a fehér a kerámiák külső színét, a három barnás árnyalat pedig a belső színt,
Kemeneshőgyész község Képviselő-testületének 2./2001.(I.29.) Kt. számú rendelete a. kemeneshőgyészi címerről és zászlóról, valamint azok használatáról
Kemeneshőgyész község Képviselő-testületének 2./2001.(I.29.) Kt. számú rendelete a kemeneshőgyészi címerről és zászlóról, valamint azok használatáról A címer és a zászló leírása 1.. (1)A címer: Haránt
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. február 26.-i ülésére Tárgy: Zirc arculati tervének és városi honlapjának elkészítése Előadó: dr. Benczik Ágnes Adrienn képviselő
A R C U L A T I K É Z I K Ö N Y V
A R C U L A T I K É Z I K Ö N Y V v e n d é g l á t ó i p a r i e g y s é g e k s z á m á r a 2 1 1. 6. 7. ÖRÖKSÉGKEZELŐ NONPROFIT KFT. K I V O N AT A V E N D É G L ÁT Ó I PA R I E G Y S É G E K S Z Á
1. Robi és a fitness. A névválasztásról:
Arculati kézikönyv 1. Robi és a fitness A névválasztásról: Az AE ROBI Fitness név az aerobik edzésforma valamint a tulajdonos nevének (András E. Róbert) rövidítéséből ered. A szóviccre talán Róbert szülei
K&H Csoport kereskedelmi arculati kézikönyv
K&H Csoport kereskedelmi arculati kézikönyv 2015 tartalom 1 arculati alapelemek 1.1.a d embléma 1.2 arculati színek 1.3.a e arculati grid és használata 1.4 logo és grid arányai 1.5.a c paralimpiai logó
SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 12/1991.(VIII. 12.) számú rendelete egységes szerkezetben a 13/2009.(X.27.) számú rendelettel
SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/1991.(VIII. 12.) számú rendelete egységes szerkezetben a 13/2009.(X.27.) számú rendelettel a városi címer és zászló alkotásának és használatának rendjéről.
Auchan Grafikai Karta
Oldal : 1/31 TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék......... 1. I. Egyedi csomagolás......... 2. I.1. Az előoldal megjelenítése....... 3. I.2. Auchan madár logó........ 4. I.3. Buborék.......... 5. I.4. Achan
Balatonfőkajár Község Önkormányzati Képviselő Testületének. 6/1999. (IV.15.) ÖR. sz. RENDELETE. a helyi címer és zászló alapításáról
Balatonfőkajár Község Önkormányzati Képviselő Testületének 6/1999. (IV.15.) ÖR. sz. RENDELETE a helyi címer és zászló alapításáról Balatonfőkajár Község Önkormányzata az 1990. évi LXV. tv. 1. (6) bekezdésének
Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád, Szakképzés Szervezési Társulás Négy kistérség Egy projekt
Arculati kézikönyv 2011. június Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád, Szakképzés Szervezési Társulás Négy kistérség Egy projekt Készült a TÁMOP-2.2.3-09/1-2009-0016 azonosítószámú, Négy kistérség Egy projekt
Balatonrendes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/ 2004.(II.15.) rendelete. a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről
Balatonrendes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/ 2004.(II.15.) rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Balatonrendes község Önkormányzata az 1990. évi LXV.
Cetelem. hirdetési kézikönyv. áruhitelnyújtó partnerek részére március
Cetelem hirdetési kézikönyv áruhitelnyújtó partnerek részére 2017 március A Cetelem ügyfelei áruhitelnyújtó partnereinken keresztül találkoznak a Bank szolgáltatásaival. Ez a kézikönyv a Cetelem termékeivel
SZÁSZBEREK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. 7/2000.(VIII.14.) sz. rendelete. a település jelképeiről és a jelképek használatáról I. FEJEZET.
SZÁSZBEREK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 7/2000.(VIII.14.) sz. rendelete a település jelképeiről és a jelképek használatáról Szászberek Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többszörösen
NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 5/2000./VII. 05./ ÖK. számú. R e n d e l e t e. Nyírmada Nagyközség címerének megalkotásáról.
NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2000./VII. 05./ ÖK. számú R e n d e l e t e Nyírmada Nagyközség címerének megalkotásáról. Nyírmada Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Értékelés a BUS programhoz elkészült termékek magyar változatáról Készítette: Animatus Kft. Jókay Tamás január 07.
Értékelés a BUS programhoz elkészült termékek magyar változatáról Készítette: Animatus Kft. Jókay Tamás 2011. január 07. Tartarlom Guide book,,...3 Trainer s slides,,...4 Trainer s handbook,,...5 CD,,...6
RÁBAHÍDVÉG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 9/2000. (VII.07.) szám. r e n d e l e t e RÁBAHÍDVÉG. község címer és zászló alapításáról és használatáról
RÁBAHÍDVÉG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/2000. (VII.07.) szám r e n d e l e t e RÁBAHÍDVÉG község címer és zászló alapításáról és használatáról Rábahídvég község Önkormányzat az 1990. évi LXV. Törvény 1..
BELÜGYI ALAPOK ÚTMUTATÓ A KEDVEZMÉNYEZETTEK TÁJÉKOZTATÁSI KÖTELEZETTSÉGEIRŐL (ÚTMUTATÓ )
BELÜGYI ALAPOK ÚTMUTATÓ A KEDVEZMÉNYEZETTEK TÁJÉKOZTATÁSI KÖTELEZETTSÉGEIRŐL (ÚTMUTATÓ ) Bevezető Az Útmutató és a Belügyi Alapok Kézikönyv együttes alkalmazása Minden projekt megvalósítása során alkalmazandó
Nyomtatandó anyagát a következő módon szerkessze meg
Nyomtatandó anyagát a következő módon szerkessze meg Nyomtatandó anyagát a következő módon szerkessze meg Kedves Megrendelőnk, nyomtatandó állományát a következő előírások alapján szerkessze meg. Ha ezeket
Vanyola Község Önkormányzati Képviselő-testületének 9/2005. (IX. 12.) rendelete az önkormányzat jelképeiről és a jelképek használatáról
Vanyola Község Önkormányzati Képviselő-testületének 9/2005. (IX. 12.) rendelete az önkormányzat jelképeiről és a jelképek használatáról Vanyola Község Önkormányzati Képviselő-testülete (a továbbiakban
Magyar Tudományos Akadémia. Ökológiai Kutatóközpont ARCULATTERV. Arculati kézikönyv
Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont ARCULATTERV Arculati kézikönyv 2012 Tartalom Bevezetés... I. Az arculat elemei I.1 Logó... I.2 A logó térhasználata... I. Betûhasználat... I.4 Színhasználat...
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület március 24-i nyilvános ülésére. A Tapolca város jelképeiről és névhasználatáról szóló rendelet módosítása
2. NAPIREND Ügyiratszám: 1/191/2017. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. március 24-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Megtárgyalja: A Tapolca város jelképeiről és névhasználatáról
KISKUNMAJSAI HELYI TERMÉK VÉDJEGY ARCULATI TERVEZET
KISKUNMAJSAI HELYI TERMÉK VÉDJEGY ARCULATI TERVEZET Védjegytervek bemutatása Kiskunmajsa, 2012. március 20. HELYI TERMÉK A termék hozzáadott értékének nagy része ötven km-en belülről származik és helyben
A CÍMER HASZNÁLATÁNAK KÖRE ÉS MÓDJA
Bácsbokod Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2015 (IV.29.) önkormányzati rendelete Bácsbokod Nagyközség Önkormányzatának jelképeiről Bácsbokod Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
ARCULATI KÉZIKÖNYV BÁCS-SZAKMA SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI ÉS SZERVEZÉSI NON-PROFIT KIEMELKEDÕEN KÖZHASZNÚ ZRT.
ARCULATI KÉZIKÖNYV BÁCS-SZAKMA SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI ÉS SZERVEZÉSI NON-PROFIT KIEMELKEDÕEN KÖZHASZNÚ ZRT. Az arculati kézikönyv, a Bács-Szakma Zrt. arculatának tartalmi és formai alapelveit tartalmazza.
HUTTERREKLAM.HU. Cikkszám 7032. Méret 210 x 100 mm. Színe kékes ezüst, krém. Boríték mérete LA4
7032 210 x 100 mm kékes ezüst, krém LA4 arany vagy ezüst 180 Ft / db 7005 135 x 135 mm bordás papír: krém, bordó, zöld 145 x 145 mm Bordás papír dombor arany 156 Ft / db 7018 105X148 mm bordás papír: krém,
KOMMUNIKÁCIÓS ÉS ARCULATI IRÁNYELVEK
KOMMUNIKÁCIÓS ÉS ARCULATI IRÁNYELVEK az Ökumenikus Segélyszervezet TANDEM Fejlesztési Alap pályázati programjához A pályázati program a VELUX Alapítványok támogatásával és a DanChurchAid közreműködésével
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM és a 12/2013 (III.28) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 346 01 Irodai asszisztens Tájékoztató Használható segédeszköz:
Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25 / (VIII.10.) önkormányzati rendelete Dabas Város jelképeiről
Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25 / 2017. (VIII.10.) önkormányzati rendelete Dabas Város jelképeiről Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország címerének és zászlajának
DABAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 42/2000. (XI. 30.) sz. RENDELETE Dabas Város címeréről, zászlajáról és lobogójáról 1
DABAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 42/2000. (XI. 30.) sz. RENDELETE Dabas Város címeréről, zászlajáról és lobogójáról 1 Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. Tv. 1.. (6) bek. a) pontjában
Európa Alapkezelő Zrt. arculati kézikönyv EURÓPA
Európa Alapkezelő Zrt. arculati kézikönyv A L A P K E Z E L Ő Z R T. ALAPKEZELŐ ZRT. ARCULATI KÉZIKÖNYV AZ EMBLÉMA 1.1. INTÉZMÉNYI EMBLÉMA MAGYAR ÉS ANGOL NYELVŰ VÁLTOZAT 1.2. INGATLANBEFEKTETÉSI ALAP
1.. AZ ÖNKORMÁNYZAT JELKÉPEI. Tiszacsege Város Önkormányzati Képviselő-testülete az alábbi jelképeket alapítja:
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATII KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK AZ ÖNKORMÁNYZAT JJELKÉPEIIRÖL SSZÓLÓ 4/11995..((IIIIII.. 011..)) KT.. SSZ.. RENDELETÉNEK A 16/ /2005.(IX.. 01..)) RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT EGYSÉGES
Csólyospálos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2005.(VII.1.) rendelete a helyi címer zászló alapításáról és használatának rendjéről.
Csólyospálos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2005.(VII.1.) rendelete a helyi címer zászló alapításáról és használatának rendjéről. (8/2012.(V.31.) rendelettel módosítva) (Egységes szerkezetbe
Étlapunk egy része naponta változik, vannak azonban fix ételajánlatok,
1 Az étteremről A Baromi gyorsétterem 2017-ben nyitotta meg kapuit, Csíkszereda központjában. Barátságos árakkal, hihetetlen gyorsasággal elkészülő házias ételekkel, kellemes hangulatban várja vendégeit.
KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.
KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tanulj tőlünk- Tanulunk tőled! TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-140 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3.1.7 projekt szakmai tervezésének. A szakmai feladatok alapján
JÁSZSZENTÁNDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KEPVISELOTESTULÉTENEK. 1. szakasz
JÁSZSZENTÁNDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KEPVISELOTESTULÉTENEK 1991. évi 15sz.. önkormányzati RENDELETE ( egységes szerkezetben) Jászszentadrás község címerének és zászlajának létesítéséről Jászszentandrás
Papyrus Hungária Zrt - Grafikai papírok - Kreatív papírok. Arculati papírcsaládok
Fuego Lines (Dali) Arculati papírcsaládok A Fuego Lines famentes, színes, mázolatlan, igen finom papír, nagy és mindkét oldalán szerkezetes, vonalkázott felülettel. A Fuego Lines beágyazott vonalkázása
LÁTOGATÓKÖZPONT. arculati útmutató
arculati útmutató 1 logotípia színhasználat CMYK: 50/0/100/0 RGB: 151/191/13 HEX: #97BF0D PANTONE 376 C CMYK: 0/0/0/70 RGB: 109/110/113 HEX: #6d6e70 PANTONE Black 70% CMYK: 0/0/0/50 RGB: 147/149/152 HEX: