Mátyás, a reneszánsz ember

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mátyás, a reneszánsz ember"

Átírás

1 Horváth Mihály történelmi pályázatíró verseny Mátyás, a reneszánsz ember A pályázatot készítette: Szabó Zsófia (6. osztály) Iskola: Szárcsa Általános Iskola (1213 Bp., Szárcsa u ) F elkészítő tanár: Kondor Ágnes

2 2 A reneszánsz kezdetei A francia eredetű reneszánsz szó újjászületést jelent. A kifejezés elsősorban az ókori klasszikus szövegek, ismeretek és ezek hasznosításának művészeti és tudományos újrafelfedezésére utal. Másodsorban ezeknek a szellemi tevékenységeknek az eredményeként az európai kulturális élet általánosságban vett megújulását is jelöli. A reneszánsz művészeti átalakulást, megújulást hozó kulturális mozgalom volt Európa újkori történelmének hajnalán. A reneszánsz egy átmeneti időszakra esik a középkor vége és az újkor kezdete között. Megjelenése helyileg Itália városaihoz, időben pedig a századhoz köthető. A szemléletváltás egyik forrása az ókori kultúra Itáliában a műemlékeken, a romokon keresztül a mindennapokban is jelenlévő hatása, innen ered a stílusirányzat elnevezése is: a francia renaissance, illetve az olasz rinascimento újjászületést jelent. E korszakban az antik görög és római szellem született újjá, eszmeáramlata a humanizmus, művészete pedig a reneszánsz. A gondolkodásmód és szellem átalakulásának a hátterében a polgárság meggazdagodása állt. Európa legfejlettebb területei ekkor Németalföld és észak Itália. Itáliában az iparból és kereskedelemből meggazdagodott polgárság függetlenítette magát a feudális uraktól és több helyen városköztársaságokat hozott létre. E városok irányítói a pénz arisztokratákból vagy zsoldosseregek vezéreiből lett fejedelmek, hercegek lettek (például Firenze urai a Mediciek voltak). E vidékről indult hódító útjára a reneszánsz stílus. A városokat irányító uralkodók a kultúra bőkezű támogatói voltak. Az emberek gondolkodása ekkor átalakult. A középkori vallásos világképet egy, a kutatáson és tapasztaláson alapuló tudományos gondolkodás váltotta fel. A könyvnyomtatás feltalálásával a műveltség széles körben terjedhetett. Előtérbe került az ember egyénisége, az élet és természet szeretete hatotta át a reneszánsz művészeinek munkáit. Sok művész foglalkozott matematikával, zenével és költészettel. Nagyra becsülték a sokoldalúan képzett és tanult embert. Tökéletes csak a sokoldalú tudós, a polihisztor lehetett.

3 3 A reneszánsz kialakulása Magyarországon Magyarországon a reneszánsz művészet és a humanista szellem Hunyadi Mátyás uralkodása idején vert gyökeret. Az új kultúra kialakulása két forrásból táplálkozott. A humanista szellemet először az a vékony értelmiségi főpapi réteg kezdte el terjeszteni, mely többségében itáliai egyetemeken (Ferrarában, Padovában vagy Bolognában) szerezte műveltségét. Az Észak Itáliában tanult Mátyás kori humanisták (pl. Janus Pannonius, Báthori Miklós, Váradi Péter) nemcsak a divatos professzoroktól szerzett tudást, hanem a literatúra művelésére, a szép könyvek gyűjtésére, a kifinomult ízlésre és a polgárias életformára való igényt is magukkal hozták. Mátyás előtt csupán Vitéz János hozott létre kisebb reneszánsz humanista központot előbb Váradon, majd Esztergomban. Őt elsősorban a humanista irodalom érdekelte, azt támogatta. A reneszánsz igazi felvirágzása Magyarországon Mátyás második feleségének megérkezéséhez kapcsolódik. A nápolyi királyi udvarból érkező Aragóniai Beatrix magával hozta az életörömök és a pompa szeretetét. A vele jött, és később általa meghívott olaszokból fényűző királynői udvartartást alakított ki, átszervezte a királyi udvar addigi szokásait. Olasz művészek, humanista tudósok és mesteremberek özönlöttek Budára, ahol Mátyás igen nagy becsben tartotta őket. Beatrix segítségével megélénkültek az olasz magyar kulturális kapcsolatok, és Mátyás jó kapcsolatokat alakított ki a firenzei uralkodóval, Lorenzo de Medicivel. Mindez elősegítette a reneszánsz kiteljesedését Hunyadi Mátyás uralkodása idején. Igaz, ez a király által támogatott udvari reneszánsz volt, így a társadalom szélesebb rétegeinek gondolkodását nem alakította át. A köznemesi sorból származó Hunyadi Mátyást nemcsak a tudományok, és művészetek iránti érdeklődés vezette, amikor nagy összegeket kötött a kultúra támogatására, hanem azt remélte, hogy pompás reneszánsz udvara által a külföldi uralkodók is magukkal egyenrangúnak fogadják el.

4 4 Mátyás műveltsége Mátyás korának egyik legműveltebb uralkodója volt. Sokoldalú képzésben volt része gyermekkora óta. Mátyás tanára Vitéz János tanácsára Sanocki Gergely vieliczkai plébános lett, akitől a fiatalabbik Hunyadi fiú megtanult írni és olvasni. Később tanították őt Kapisztrán János, és a tudós pap Karvajal János bíbornok. A fiatal Mátyásra Vitéz János, a váradi püspök volt a legnagyobb hatással, aki a gyermek figyelmét a humanizmus felé terelte. Vitéz János a váradi könyvtár ritkaságait adta az ifjú Mátyás kezébe, az antik írók műveit. Apja, Hunyadi János környezetében sok fontos emberrel találkozott Mátyás, a nagyok belevonták őt beszélgetéseikbe. Állítólag a latinul jól tudó fiatal Mátyás a tolmács szerepét vitte atyja és a pápai követ között. Már ekkor elterjedt róla a vélemény, hogy még többre viszi, mint apja, ekkor kezdték őt Bonfini szavai szerint végzetes gyermeknek tartani. Hunyadi Mátyás nemcsak a korban szokásos lovagi nevelésben részesült, de sokoldalú érdeklődő emberré nevelték apja kérésére. Tanították egyház és államjogra, művészetekre és latinra. Legendák keringtek Mátyás kivételes nyelvtudásáról. Prágai fogsága idején elsajátította a németet, beszélt több szláv nyelvet, és természetesen a diplomácia, a tárgyalások nyelvét a latint. Fogékonyságát a tudomány és művészet iránt kora ifjúságában szerezte. Mátyás korán felismerte, hogy a művészet a hatalom legnemesebb kifejezője, a halhatatlanság megőrzője. Nevelői megismertették az olasz humanizmus szellemével, a tudás iránti kiapadhatatlan vágyát legfőbb krónikása Bonfini is magasztalta. Mint király, nagy összegeket költött művészek és tudósok pártolására, ám mint a következő forrásból kiderül, a praktikus tudás megszerzése is célja lehetett, amikor sok tudóst gyűjtött udvarába. Így elmélkedett Mátyás: A műveletlen király ugyanis megkoronázott szamár. Mert hogyan fog törvényeket hozni, véleményt mondani, igazságot szolgáltatni, hogyan fogja az országot kormányozni, ha nincsen neki igen nagy és tökéletes jogi tudása?... Nem is említem a matematikai tanulmányokat, amelyek neki a háború viselésére és a hadvezéri hivatal teljesítésére szükségesek. Tudását állandóan fejlesztette tudósai társaságában. Olykor hadjáratokra is magával vitte őket, különösen a csillagászokat, akikkel a csata kimeneteléről jósoltatott. A király, szívesen időzött könyvtárában, ahol olvasott vagy tudósaival vitatkozott. Már ifjú korától kedvelte az antik szerzőket, kedvenc olvasmánya volt egy a pun háborúkról írott mű, ám a magyar nép múltja iránt is érdeklődött. A neves humanistával, Antonio Bonfinivel megíratta a magyarok történetét. A nápolyi Ranzanusnak Beatrix királyné adott megbízást egy magyar történelem megírására. Mátyás király kedvelte a zenét és a verseket Janus Pannonius verseit ő gyűjtette össze, de számos tudományban (pl. csillagászat) is járatos

5 5 volt. A pápai követ így jellemezte őt: a király valóban tudós, beszéde komoly és méltóságos. Mátyás király könyvtára Tudásszomja hívta életre és fejlesztette naggyá könyvtárát, az Európa hírű Bibliotheca Corvinianá t. Mint könyvtártermének egyik oszlopfején olvashatjuk, Mátyás e nagyszerű művet a szellem gyönyörűségére alapította. Könyvtára gyarapítására nagy összegeket fordított. A könyvállomány régi latin és görög kéziratokból, XV. századi kéziratokból és ősnyomtatványokból, a budai könyvmásoló műhelyben készült, az itáliai könyvkereskedőknél megrendelt kéziratokból, az írók és kiadók által Mátyásnak ajánlott könyvekből, valamint magánszemélyek ajándék kézirataiból és nyomtatványaiból állt. Mátyás király egyik könyvtárosát, Taddeo Ugoletót gyakran küldte Firenzébe, hogy ott neki könyveket vásároljon, vagy másoltasson. Firenzében több könyvmásolót és miniátort foglalkoztatott a magyar uralkodó, Budán pedig könyvmásoló, könyvfestő és könyvkötő műhelyt állíttatott fel. A budai másolóműhelyben állandóan 30 könyvmásoló és könyvfestő dolgozott, voltak köztük kiemelkedő művészek is, mint például Franciscus de Castello Ithallico, Giovanni Antonio Cattaneo és Petrus de Abbatis Burdigalensis. E sok könyvmásoló és könyvfestő munkája eredményeként születtek meg a díszes, bőr, bársony és selyemkötéses, Hunyadi címerrel ellátott corvinák.

6 6 A könyvek iránti szeretete mutatkozott meg azok elhelyezésében is. A kötetes könyvtár, a trónterem közvetlen szomszédságában épült. Két hatalmas teremben sorakoztak művészien faragott polcokon a könyvek, a könyvespolcokat aranyos függönyök fedték. Az egyik terem latin, a másik görög kódexekkel volt tele. Az egyik terem mennyezetére a csillagos eget festették Mátyás születési horoszkópjával, a másikban földgömböt tartó puttókat láthatott a látogató. Könyvgyűjtésében két nagy korszak különíthető el. Beatrix nápolyi királylánnyal kötött esküvője (1475) előtt inkább a könyvek tartalma érdekelte, míg később ügyelt díszítésük különleges szépségére is. Korábbi könyvei többnyire olyanok, melyek eredetileg nem az ő számára készültek, később, a legszebb könyveket ő maga rendelte meg, több mű neki szóló ajánlással van ellátva. Mátyás mulatságai Az ország kormányzásának gondja mellett Mátyásnak jutott ideje a szórakozásra is. A budai és visegrádi várban gyakran tartottak fényes lakomákat, lovagi tornákat, láttak vendégül neves vendégeket, így volt lehetőség a mulatozásra és pihenésre. Mátyás szabad óráiban szívesen hallgatott zenét. Bonfinitől tudjuk, hogy a budai várban zajló építkezések részeként a Dunára néző részen kápolnát emeltetett, felszerelte víziorgonával a királyi kápolna számára egész Francia és Németországból szedték össze az énekeseket Itáliából fuvolásokat, trombitásokat, hegedűsöket, hárfásokat hozattak. A castellói püspök azt írta, hogy a budai várkápolna énekkaránál különbet sehol sem hallott. Beatrix esküvői miséjén a kórus francia módon írt éneket adott elő. Beatrix muzsikaszeretete ő maga is jó hárfás volt biztosan hozzájárult ahhoz, hogy a korszak több jeles zenésze (pl. a karmester és zeneszerző Stokem) megfordult Budán, Mátyás udvarában. A királyné kedvenc lantosáról, Pietro Bonóról azt állították: lantjátéka túlvilági szépségű. A magyar király székhelye a korban Európa egyik zenei központja volt. Mátyás király asztalánál írja Galeotto Marzio mindig vita járja, hol komoly, hol tréfás a beszélgetés tárgya, vagy énekek zendülnek fel. Mert vannak ott

7 7 zenészek és hárfások, s ezek a hősök tetteit anyanyelven, lant kíséretével éneklik a lakomák alatt Mindig valami nevezetes hőstettről énekelnek szerelmi dalokat ritkán adtak elő. Egy újévi szokás leírásából tudjuk, hogy Mátyás udvarában január elsején a személyzet tagjai felköszöntötték a királyt. A király a jókívánságokat aranypénz osztásával viszonozta. Kinek mi volt a mestersége, azt a szerszámát nyújtotta, hogy az uralkodó abba tegye az aranypénzt. A síposok a sípjaikat, a kürtösök a kürtöt, a lantosok a lantot nyújtották oda. Pontosan nem tudjuk, milyen összetételű lehetett Mátyás udvari zenekara, de valószínű, hogy ebben sem maradt el a korabeli királyi zenekarok mögött, így tagú énekkar és nagyjából ugyanennyi muzsikus szórakoztathatta Mátyást. Mindez a reneszánsz udvartartás fontos részét képezte. Nem nagy túlzás azt állítani, hogy a reneszánsz Európa egyik legtáncosabb időszaka volt. Itáliában fennmaradtak táncos könyvek is, amelyekben akkor járt táncok és zenék leírása található. A pavane egy oldalállásban járt ünnepélyes vonulós páros, míg a passamezzo egy lassú tempójú tánc volt. Magyarországon is népszerűek lehettek ezek a táncok. Feljegyzés szól arról, hogy Mátyás királlyá választásakor a népe táncra perdült. Magyarországon járt olasz táncok voltak a sövénytánc néven járt füzértánc, a tüzes német tánc, az álarcos tánc, a facipőben járt botos tánc, az egyszerű körtánc, a forgó páros tánc, a harci tánc, a hajdútánc és a kardtánc, ez utóbbiak népi társastáncok lehettek. A parasztság inkább a hagyományos tánckultúra hordozójává vált, a nemesség pedig folyamatosan az új európai táncdivatnak hódolt. Galeotto Marzio, Mátyás király itáliai könyvtárosa elcsodálkozott azon, hogy a főnemesek és az egyszerű emberek egyformán megértik a muzsikusok énekét, akik a hősök tetteit magyar anyanyelvükön a királyi asztalnál lantkísérettel énekelték meg. Ám igen valószínű, hogy az előkelők és közemberek táncai különböztek, különösen Beatrix Budára kerülése hozhatott a szórakozás terén is nagy változásokat. Mátyás életvidám, igazi reneszánsz uralkodó volt, így biztosan szeretett táncolni. A krónikák beszámolnak róla: a temperamentumos ifjú királyné, Beatrix lakodalmukon egy óra hosszat járta a mámoros tömeg előtt a sebes olasz táncot. A magyar király a pompával is kitűnni igyekezett (Bonfini). Kiváló ízlése mind ruházatában, mind az ünnepségek és felvonulások nagyszerű rendezésében megmutatkozott. Sok leírás maradt fenn Mátyás ünnepségeiről, mely azt bizonyítja, hogy ezek igazán élmény számba mentek. Koronázása, a boroszlói, olmützi királytalálkozók, bécsi bevonulása és természetesen az esküvője Beatrix szel mind mind jó alkalom volt gazdagságának és pompaszeretetének megmutatására. Ha csak a ruházatát nézzük, már elképesztő Mátyás gondossága, ahogy megjelenésével hatott környezetére. Amikor például menyasszonyát, Beatrixet Székesfehérvárra kísérte, gyöngyhímzéses ruhát viselt, budai bevonulásakor veres színű rövid

8 8 ruhában lépegetett fehér lován, esküvői ebédjén sárga atlaszban ült. Az 1485 ös bécsi bevonulása is látványos jelenetekkel volt tele: a díszes főpapi bandériumok után megjelent az ország zászlaja, a Király úr aranytól és ezüsttől ragyogó címerei, végezetül felséges Király Urunk, körülvéve országnagyjainak ékes kíséretétől. A jelenlévők elragadtatása csak fokozódott, amikor a menetet lezáró 24 teve megérkezett, majd végül a kiéheztetett városnak szánt 1000 ökör is felvonult. Mátyást Európa szerte a reprezentáció nagymestereként ismerték. A királyi lakomák szintén kellemesen teltek. Bonfini leírása szerint Beatrix érkezése előtt nagyon családias volt a magyar király és előkelőinak viszonya az étkezések során: Az is szokás, nem úgy, mint nálunk, mindenki külön tálból eszik, hanem valamennyien egy tálból kapnak, és senki nem használ villát, amikor falatot felemeli, vagy a húsba harap. Mindenki előtt van valami kenyérféle. A közös tálból kiveszi, ami tetszik és falatokra vágva ujjaival emeli szájába a lecsöpögő sáfrányos lé néha az egész embert bemocskolja. Beatrix barbárnak gondolta a magyarokat, ezt látva, és mivel Mátyás hallgatott szavára, néhány év alatt igencsak átalakult a királyi udvar étkezési rendje. A villa használatát például Beatrix honosította meg a király környezetében. Beatrix hatására szinte az udvari élet minden területét újraszabályozták. Mint Bonfíni írja: a szűkös, alacsony épületekben nagyszerű ebédlőpalotákat, finom étkezőszobákat, aranyos hálókamrákat építtetett. Óva intette a királyt a néppel való bizalmaskodástól. Sok ajtónállót alkalmazott, meggátolta a könnyű bejutást. A királyi fölséget arra vezette, hogy méltóságára sokkal rátartóbb legyen A szittyákat beavatta az olasz szokásokba, olasz ételekkel élt Itáliából még konyha és gyümölcskertészeket, képzett gazdákat is hívott, akik itáliai, szicíliai és francia módon készítették a sajtot. Ezekhez bohócok és színészek járultak, különösen a királyné kedvelte őket. Beatrix királyné befolyása jól lemérhető, ha megnézzük, hogyan számolt be egy későbbi udvari lakomáról Bartholomaeus Anglicus: Az ebédeken és vendégeskedésekben az evés ivásnak a kialakult szabályok között kell végbemennie. Először is felállítják a teremben az ülőhelyeket, székeket, majd pedig egybehívják a vendégeket, közben asztalokat és tálalókat helyeznek el, amiket feldíszítenek. A vendégeket a ház urával együtt a főasztalhoz ültetik. Mindaddig senki sem foglal helyet, amíg a vendégek kezet nem mostak. Az úrnő és leányai, valamint a szolgák is leülnek, ki ki rangja szerint. Először késeket, borosedényeket, sótartókat raknak az asztalra, majd kenyeret és kelyheket. Ezután következnek a különféle fogások. A háznép, a szolgák szorgosan ellátnak mindenkit, egymást kölcsönösen kínálva vidámat beszélgetnek. Hegedűk és hárfák szórakoztatják a vendégeket. Közben újabb ételeket szolgálnak fel, és ismét hoznak bort. A felhordott ételeket maguk között szétosztják. Ezután körülkínálják a gyümölcsöt és a fűszereket is. Amikor vége az étkezésnek, elhordják az edényeket és a maradékokat, és elviszik az asztalt középről. Ezután ismét megmossák és megtörlik a kezüket. Majd hálát adnak az Úrnak, és köszönetet mondanak a házigazdának. Ezután, újra meg újra megtöltik

9 9 a kelyheket, hogy megvidámodjék mindenkinek a szíve.. A sok kiváló étel és bor mellett természetesen zenészek, énekesek, bohócok és más mulattatók szórakoztatták a királyt és vendégeit. Mátyás jó társat talált magának a célja megvalósításához, hogy Pannónia második Itália legyen. Beatrix nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Mátyás reneszánsz udvara felvegye a versenyt az itáliai fejedelmi udvarokkal. Építkezések Mátyás király nagyon érdeklődött az építészet iránt is. A hatalmas építkezések az ország gazdagságát, és a király hatalmát is jelképezték. Az olasz reneszánsz fejedelmekhez hasonlóan azt vallotta, hogy az építészet növeli dicsőségét, hírnevét halhatatlanná teszi. Sohasem szűnt meg építni írta róla Bonfíni. Több kortársa megemlíti, hogy nemcsak gyönyörködött az épületekben, de tájékozott volt építészeti kérdésekben is, úgyhogy előfordult, hogy vitába szállt képzett építészekkel. A legnagyobb építkezései Budán és Visegrádon folytak, de komoly munkák történtek a vajdahunyadi, diósgyőri, tatai, komáromi, székesfehérvári és sárosi várban is. A végvárakat modernizálta. Székesfehérváron az ősi bazilikát új szentéllyel bővítette. Óbudán a pálosoknak, Vajdahunyadon és Kolozsváron a ferenceseknek emelt templomot. Mátyás építőtevékenységében egészen új ágat képviselnek az erősen modern szellemű, kulturális építkezései, az egyetemek. Pozsonyban, 1465 ben, Heltai Gáspár szerint Budán is (1475 körül?) alapított effajta oktatási intézményeket. A magyar uralkodó szerette a nagy méreteket, az épületcsoportok arányos elrendezését, a palotákból vagy kertből nyíló szép kilátást. A reneszánsz jellegzetes elemei sorra megjelennek a Mátyás kori épületeken: a falakat megbontó loggiák, az udvarok árkádsorai, a színes padló és kályhacsempék és a tágas kertek. Nagy kiterjedésű kerteket létesített Budán, Pesten, Visegrádon. E kertekben Mátyás szívesen időzött.

10 10 A legnagyobb építkezések Budán folytak 1479 től. Mátyás három épülettel egészítette ki a budai várat, két új palotarésszel és egy függőkerttel. A budai palota nyomán alakult ki a magyar reneszánsz homlokzattípus, mely csupán a gótikus ablakokat cserélte fel egyszerűen reneszánsz ablakkeretekkel, a falfelületet azonban érintetlenül hagyta, falpillér tagolást nem alkalmazott. A várhoz csatlakozó kert és annak épületei is reneszánsz szokások szerint épültek. A reneszánsz kertművészet újításai és ismétlődő elemei is megtalálhatók voltak Budán, mint a különféle formákra nyírott bokrok, ültetett fákból kialakított labirintus, kavicsos utak, tornyos pavilonok, különleges fákkal beültetett ligetek, halastavak, és nem hiányoztak az illatos virágok. A reneszánsz építészet meghonosodását segítette, hogy akkoriban sok itáliai építőmester dolgozott Magyarországon. Mátyás építkezéseinek irányítója a firenzei Chimenti Camicia volt, de híres mesterként több évig dolgozott a magyar királynak Giovanni Dalmata is. Mátyás palotái a firenzei reneszánsz hagyományait követték. A mecénás király Mátyás, mint igazi reneszánsz uralkodó, rengeteg tudóssal és művésszel vette körül magát. Beatrix közreműködésével, jutalommal kecsegetett ide költőket, szónokokat, grammatikusokat is Mindezeket Mátyás csodásan szerette, istápolta.. Évekig élt Budán Antonio Bonfini és Pietro Ransano, akik humanista szellemben írták meg a magyarok történetét. Érkeztek csillagászok is az udvarba, közülük kiemelkednek Johannes Regiomontanus, Martinus Ilkus és Johannes von Glogaut. A zenét szintén magas szinten művelték Mátyás

11 11 udvarában. A gótikus és burgundi kora reneszánsz muzsikát tolmácsolták Mátyás kiváló énekesei. A király szívesen gyűjtött maga köré orvosokat is. Uralkodása több mint tíz ferrarai orvosok fordult meg udvarában. A tehetségesnek ítélt magyarok is támogatásra számíthattak a humanista uralkodónál. Báthori Miklós váci püspököt állítólag azért nevezték ki az udvarban, mert állandóan könyvet láttak nála. Európa hírű első nagy költőnk, Janus Pannonius verseit, halála után Mátyás gyűjtette össze, és adatta ki. Tudósait és művészeit Mátyás bőkezűen támogatta. Regiomontanus például 200 arany évdíjat kapott. Hiába költött rá sokat, nem volt sikeres a Mátyás által kezdeményezett Pozsonyi egyetem, az Academia Istropolitana működése. Mátyás korában Budán működött az első hazai könyvnyomda, Hess András irányításával, mely 1473 ban jelentette meg a Budai Krónikát. Mátyásnak gondja volt rá, hogy mecénási tevékenysége az ország javát is szolgálja. Budán szobrász, kőfaragó, és bronzöntő műhelyeket alapított. A majolikagyártó fazekasműhelyből híres kályha és padlócsempék kerültek ki. A budai királyi műhelyek később az egész országban elterjesztették az új művészetet. Becslések szerint az 1480 as években Mátyás bevételeinek közel tíz százalékát, évi ezer forintot költött a kultúra támogatására. A király bőkezűsége az előkelők körében mintává vált. Mátyás példáját követve a főurak építkezni kezdtek, könyveket gyűjtöttek, a reneszánsz és humanizmus pártfogóivá váltak.

12 12 A felhasznált szakirodalom E.Kovács Péter: Matthias Corvinus. Bp., Officina Nova Falvy Zoltán: A magyar zene története. Bp., Nemzeti Tankönyvkiadó Kiss Dénes: Így élt Mátyás király. Bp., Móra Szabó Attila: Művészettörténet vázlatokban. Győr. Veritas Teke Zsuzsa: Mátyás, a győzhetetlen király. Helikon Kiadó Vég Gábor: Királyi hétköznapok. Bp., Ferenczy Könyvkiadó Felhasznált Internet honlapok: erd.sulinet.hu/eletrajz.htm

13 13 Tartalomjegyzék A reneszánsz kezdetei 2. oldal A reneszánsz kialakulása Magyarországon 3. Mátyás műveltsége 4. Mátyás király könyvtára 5. Mátyás mulatságai 6. Építkezések 9. A mecénás király 10. A felhasznált szakirodalom 12.

I. Mátyás ( ) az igazságos

I. Mátyás ( ) az igazságos I. Mátyás (1458-1490) az igazságos született: 1443 Kolozsvár meghalt: 1490 Bécs feleségei: Podjebrád Katalin (cseh) Aragóniai Beatrix (nápolyi) (eljegyezve Cillei Borbála és Garai Anna) - Edelpock Borbála

Részletesebben

1. Mátyás híres könyvtára a Bibliotheca Corviniana. Mi volt a korabeli neve?

1. Mátyás híres könyvtára a Bibliotheca Corviniana. Mi volt a korabeli neve? "ÉRC, MÁRVÁNY ÉS KÖNYV NEM HAGY ENYÉSZNI SOHA." (BONFINI) MÁTYÁS KIRÁLY PÁLYÁZAT I. FORDULÓ (HATÁRIDŐ: 2018. MÁRCIUS 25.) FELSŐ TAGOZATOS CSAPATVERSENY CSAPATNÉV/TAGOK: ISKOLA, OSZTÁLY: ELÉRHETŐSÉG: 1.

Részletesebben

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ Történelem levelező verseny II. FORDULÓ I. Ismerd fel a leírások alapján és jelöld be a vaktérképen Mátyás király életének és uralkodásának főbb eseményeit és helyszíneit a számok megfelelő helyre történő

Részletesebben

BOD PÉTER KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY KERÜLETI DÖNTŐ

BOD PÉTER KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY KERÜLETI DÖNTŐ Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet 1088 Budapest, Vas u. 8-10. BOD PÉTER KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY KERÜLETI DÖNTŐ A versenyző neve:.. osztálya:.... Az iskola neve:. Az iskola címe:.

Részletesebben

KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT

KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT Hunyadi Mátyás, a király Hagyomány és megújulás a királyi udvarban, 1458 1490 Készítette: Gajdáné Fekete Zita Konzulens: Buda Attila PPKE Kiadói szerkesztő I. évfolyam Budapest,

Részletesebben

Történelmi áttekintés

Történelmi áttekintés A MAGYAR RENESZÁNSZ Történelmi áttekintés a Balkán felől a török veszély növekedése 1389.Rigómezo 1396.Nikápoly Itália felől a humanizmus 1446 52. Hunyadi János kormányzó 1452 57. V. László király 1453.

Részletesebben

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja 1. Ön a szakterületén belül felkérést kap egy mű elkészítésére az ókori egyiptomi művészet Mutassa be az egyiptomi művészet korszakait, az építészet, szobrászat és festészet stílusjegyeit, jellegzetességeit!

Részletesebben

Jelentése. codex = fatábla (latin)

Jelentése. codex = fatábla (latin) Jelentése codex = fatábla (latin) Jelentése codex = fatábla (latin) Kézzel írott középkori könyv, amely a 4. században jelent meg. Ám a 11. századig nem volt papír! Csak pergamenre írták, mert papirusz

Részletesebben

AMKA kiállításmegnyitó és pályázat-eredményhirdetés, augusztus 7. Tisztelt Alapítvány, Tisztelt Alkotók, Kedves Megjelentek! Isten hozta Önöket

AMKA kiállításmegnyitó és pályázat-eredményhirdetés, augusztus 7. Tisztelt Alapítvány, Tisztelt Alkotók, Kedves Megjelentek! Isten hozta Önöket AMKA kiállításmegnyitó és pályázat-eredményhirdetés, 2018. augusztus 7. Tisztelt Alapítvány, Tisztelt Alkotók, Kedves Megjelentek! Isten hozta Önöket 25., jubileumi nyári kiállításuk megnyitóján, a Magyar

Részletesebben

Érd 775 Helytörténeti verseny. I. forduló

Érd 775 Helytörténeti verseny. I. forduló Érd 775 Helytörténeti verseny I forduló 1 Melyik a kakukktojás, és miért? (Több válasz is lehetséges, a helyes válaszok plusz pontot érnek! Nem fogadjuk el azonban azt a választ, hogy Margit vagy Hedvig

Részletesebben

Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet)

Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet) Tematika FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet) 1. hét: Az emberiség őstörténete, az őskor művészete 2. hét: Az ókori Közel-Kelet 3. hét: Az ókori Egyiptom 4. hét: A minósziak

Részletesebben

A Hunyadiak kora ( )

A Hunyadiak kora ( ) Rákóczi Szövetség GLORIA VICTIS 2018 Kárpát-medencei középiskolai történelmi vetélkedő A Hunyadiak kora (1440-1490) Az I. forduló feladatlapja Kérjük a résztvevőket, hogy a válaszlapot a jelentkezési lappal

Részletesebben

2 Tiszták, hősök, szentek. Szent Adalbert Szent Asztrik Szent Gellért Szent Mór Boldog Özséb

2 Tiszták, hősök, szentek. Szent Adalbert Szent Asztrik Szent Gellért Szent Mór Boldog Özséb 2 Tiszták, hősök, szentek Szent Adalbert Szent Asztrik Szent Gellért Szent Mór Boldog Özséb 2013 ( 2 ) Adalbert Prága püspöke volt Szent Adalbert emléknapja: április 23. Az államalapítást követő évtizedekben

Részletesebben

Mátyás király öröksége

Mátyás király öröksége Mátyás király öröksége Történelmi-mőveltségi levelezıs játék 1.forduló A csapat neve: Tagjai: Az iskola neve, címe, tel.sz.: Felkészítı tanár neve: 1. Egérrágta Az alábbi szövegrészt egészítsétek ki a

Részletesebben

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 1 Tiszták, hősök, szentek Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 2013 Géza fejedelem megkereszteltette fiát, aki a keresztségben

Részletesebben

Cipellő: női cipőféle, kezdetben a kolostori ruházkodáshoz tartozott (olasz)

Cipellő: női cipőféle, kezdetben a kolostori ruházkodáshoz tartozott (olasz) BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY 2007/2008. tanév Országos forduló I. kategória Írásbeli feladatlap versenyző példánya A versenyző tanuló kódszáma:... Elért pontszám: v /66 Üdvözlünk Kedves

Részletesebben

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu) PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.

Részletesebben

Képeslapok a Dunáról

Képeslapok a Dunáról Képeslapok a Dunáról Nagymaros a Dunakanyarban, a Börzsöny lábánál fekszik. Az uralkodók kedvenc tartózkodási helye volt a középkorban. A XX. században nagy nyilvánosságot kapott a település, ugyanis

Részletesebben

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP Művészettörténet Teszt jellegű, rövid feladatok 30 pont 1. Az alábbi fotókon ókori egyiptomi műemlékeket, alkotásokat

Részletesebben

4. Állapítsd meg, melyik helyesírási alapelv érvényesül a következő szavak helyesírásakor:

4. Állapítsd meg, melyik helyesírási alapelv érvényesül a következő szavak helyesírásakor: 1. Milyen szófajúak az alábbi szavak? olvasva szépség hihetetlen forr leírt (szöveg) ott győri rögtön nézelődő hivatkozván 2. Írjad le helyesen az alábbi szavak melléknévképzős származékait! Arany János

Részletesebben

1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont

1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 6. OSZTÁLY 2012/2013 TERÜLETI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.

Részletesebben

Tematika. FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből)

Tematika. FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből) Tematika FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből) 1. hét: A magyar művelődés korai szakaszai 2. hét: A magyarok és a IX-X. századi Európa

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. tudományos konferencia. Helyszín: Debreceni Egyetem Főépülete, III. emelet. Időpont: szeptember

PROGRAMFÜZET. tudományos konferencia. Helyszín: Debreceni Egyetem Főépülete, III. emelet. Időpont: szeptember tudományos konferencia PROGRAMFÜZET Helyszín: Debreceni Egyetem Főépülete, III. emelet Időpont: 2018. szeptember 20 21. további információ: www.memhung.unideb.hu Hunyadi Mátyás és kora (Konferencia, 2018.

Részletesebben

A reneszánsz művészet kialakulásának gazdasági és társadalmi feltételei

A reneszánsz művészet kialakulásának gazdasági és társadalmi feltételei A reneszánsz művészet kialakulásának gazdasági és társadalmi feltételei Amikor a XV. században a gazdasági-társadalmi viszonyok megfelelően alakultak, rendkívüli erővel lobbant fel az a szellemi forradalom,

Részletesebben

HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA ( ) Csapat neve:... Iskola:... A forduló maximális pontszáma: 61 pont

HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA ( ) Csapat neve:... Iskola:... A forduló maximális pontszáma: 61 pont KATEDRA TÖRTÉNELEMVERSENY II. forduló tori.katedra@gmail.com Rovatvezető: Presinszky Ágnes Beküldési határidő: 2013. november 30. HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA (1458-1490) Csapat neve:... Iskola:... A forduló

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0734 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Pistoia Luxusvilla eladó az olasz Pistoiaban LEIRÁS

Részletesebben

Liliom és holló. Magyarország a XIV-XV. században. Országos történelem és műveltségi vetélkedő 2011/2012 Döntő

Liliom és holló. Magyarország a XIV-XV. században. Országos történelem és műveltségi vetélkedő 2011/2012 Döntő Oh nagy volt hajdan a magyar, Nagy volt hatalma, birtoka; Magyar tenger vizében húnyt el Éjszak, kelet s dél hullócsillaga. /Petőfi: A hazáról/ Liliom és holló Magyarország a XIV-XV. században Országos

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

KÖRTVÉLYESI OSZKÁR. Bartók és Budapest

KÖRTVÉLYESI OSZKÁR. Bartók és Budapest KÖRTVÉLYESI OSZKÁR Bartók és Budapest A Torontál vármegyei Nagyszentmiklósban, 1881. március 25-én született Bartók Béla. Édesanyja Voit Paula, tanítónõként dolgozott, jól zongorázott, így elsõ zenei élményeit

Részletesebben

A visegrádi királyi palotakertek

A visegrádi királyi palotakertek A visegrádi királyi palotakertek Volt a magyar díszkertkultúrának egy olyan ragyogó korszaka a XV. században, amikor szinte együtt haladtunk a legkiemelkedõbb nyugat-európai áramlatokkal, sõt a korabeli

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Levélben értesítsen engem!

Levélben értesítsen engem! 2013/01/31 1. oldal (összes: 5) [1]Ez a díszes kötet az Országos Széchényi Könyvtár alapításának [2] 210. évfordulójára jelent meg, s a könyvtár nyomtatott katalógusainak szétküldése alkalmából Széchényi

Részletesebben

HUNYADI MÁTYÁS a szövegértés-szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban

HUNYADI MÁTYÁS a szövegértés-szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban HUNYADI MÁTYÁS a szövegértés-szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban az intézmény saját innovációjaként TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0010 Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Piarista Rend

Részletesebben

TÖRTÉNELEM FELADATLAP

TÖRTÉNELEM FELADATLAP VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI

Részletesebben

Az ezerarcú Mátyás Hol keressek Mátyás királyról az iskolai könyvtárban?

Az ezerarcú Mátyás Hol keressek Mátyás királyról az iskolai könyvtárban? Az ezerarcú Mátyás Hol keressek Mátyás királyról az iskolai könyvtárban? Készítette: Rózsa Katalin Budapest, 2011 Az ezerarcú Mátyás Hol keressek Mátyás királyról az iskolai könyvtárban? A 4.b osztály,

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról

Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról Magyarország legrégebben alapított historikus zenei fesztiválja 32. alkalommal került megrendezésre Fertőd-Eszterházán, 2016. június 25. és július 2. között,

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Érintsd meg a Holdat!

Érintsd meg a Holdat! Gárdonyi-emlékév, 2013 Érintsd meg a Holdat! rejtvényfüzet 1. forduló Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából hívunk, hogy játsszatok velünk! Az első fordulóban Gárdonyi Géza életével, a

Részletesebben

Kit a Duna jegén választottak

Kit a Duna jegén választottak Kit a Duna jegén választottak Történelmi vetélkedő 6. osztályosoknak 1. forduló Csapatnév: Csapattagok nevei: Iskola: Beküldési határidő: 2018. december 14. 1. Gyűjtőmunka Gyűjtsetek össze minél több képzőművészeti

Részletesebben

Kazettás mennyezetek Ismeretterjesztő kifestő gyermekeknek és szüleiknek Bérczi Szaniszló, Bérczi Zsófia, Bérczi Katalin

Kazettás mennyezetek Ismeretterjesztő kifestő gyermekeknek és szüleiknek Bérczi Szaniszló, Bérczi Zsófia, Bérczi Katalin Kazettás mennyezetek Ismeretterjesztő kifestő gyermekeknek és szüleiknek Bérczi Szaniszló, Bérczi Zsófia, Bérczi Katalin A reformáció sok mindenben az ősi egyszerűséget hozta vissza a kereszténységbe.

Részletesebben

BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY 2007/2008. tanév Országos forduló I. kategória Írásbeli feladatlap MEGOLDÓKULCS Elért pontszám: v /66 Üdvözlünk Kedves Versenyző! lérkezett a javítás ideje!

Részletesebben

HAZA ÉS HALADÁs a reformkor

HAZA ÉS HALADÁs a reformkor HAZA ÉS HALADÁs a reformkor MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1.Európa politikai helyzete Napóleon bukása

Részletesebben

Kedves Pedagógusok, Múzeumbarát Diákok!

Kedves Pedagógusok, Múzeumbarát Diákok! Kedves Pedagógusok, Múzeumbarát Diákok! A Koszta József Múzeum a 2009/2010-es tanév nyári szünetében múzeumi tábort hirdet az általános iskolák 4-5-6., 7-8. és a középiskolák 9-10. osztályosai részére.

Részletesebben

2016.05.02. A GASZTRONÓMIA JELENTŐSÉGE GASZTRONÓMIA AZ ELSŐ KÖNYVEK A GASZTRONÓMIÁRÓL

2016.05.02. A GASZTRONÓMIA JELENTŐSÉGE GASZTRONÓMIA AZ ELSŐ KÖNYVEK A GASZTRONÓMIÁRÓL - és vacsorára mit kapunk? - ez az idős hölgy cukorbeteg! - ha kérhetném, valami száraz hús legyen inkább, a Bakonyit már ismerjük. - van a csoportban két vegetariánus! - sertéshúst ne, mert mohamedánok.

Részletesebben

Hunyadi Mátyás, a reneszánsz uralkodó

Hunyadi Mátyás, a reneszánsz uralkodó Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2013 Hunyadi Mátyás, a reneszánsz uralkodó TESZT 60 perc Név:... Iskola neve:...... Javító tanár neve:... II. témakör Elődöntő 8/2 1. Írja a képek

Részletesebben

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

A román, a gót és a reneszánsz művészet

A román, a gót és a reneszánsz művészet A román, a gót és a reneszánsz művészet Román művészet XI-XIII. sz. közepe Román = rómaias, Rómát utánzó Kialakulása: Franciaország, Németország, Itália Később Európa-szerte elterjed Filozófia, oktatás

Részletesebben

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 2. FORDULÓ A Zsigmond-kor és Hunyadi János kormányzósága

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 2. FORDULÓ A Zsigmond-kor és Hunyadi János kormányzósága liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 2. FORDULÓ A Zsigmond-kor és Hunyadi János kormányzósága II. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. TOTÓ

Részletesebben

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ Hunyadi Mátyás, a Jagellók kora, mohács

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ Hunyadi Mátyás, a Jagellók kora, mohács liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ Hunyadi Mátyás, a Jagellók kora, mohács III. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. Ha jól forgatod

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA. Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században

A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA. Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században Párosítsd a századot a megfelelô évszámokkal! XVIII. század XIX. század 1801 1900-ig 1701 1800-ig Jelezd csíkozással a térképvázlatban

Részletesebben

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és 1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi

Részletesebben

Géza fejedelemsége

Géza fejedelemsége Államalapítás Géza fejedelemsége 972-997 -933: Merseburg -955: Augsburg Kérdés: Folytatás Döntés: 973 Katasztrófális vereségek vagy befejezés????? Kelet vagy Nyugat Quedlinburgi-i konferencia - 12 magyar

Részletesebben

IRODALOM ELSŐ FELADATLAP

IRODALOM ELSŐ FELADATLAP IRODALOM ELSŐ FELADATLAP I.RÉSZ 1. Keressetek minél több szinonimát a TAVASZ szóra. Használd segítségül a Szinonima Szótárt és az Értelmező szótárt az interneten! Kikelet, nyárelő, újjáéledés, megújulás,

Részletesebben

- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült?

- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült? MŰHELYBESZÉLGETÉS FABINY TAMÁS Vermes Géza - a zsidó Jézus és a Holt-tengeri tekercsek kutatója A magyar származású, ma Angliában élő zsidó történészt két kutatási terület tette világhírűvé: A Qumránban

Részletesebben

Öltözködéskultúra Technikusi osztályok

Öltözködéskultúra Technikusi osztályok OV Öltözködéskultúra Technikusi osztályok 10. évfolyam /10. a, 11. e osztályok/ heti 1 óra A vizsgára vonatkozó szabályok: A vizsga típusa: szóbeli - A tanuló több kérdésből álló feladatlapot kap adott

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1449 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Firenze - Hills Magnificent luxus villa eladó Firenze

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0591 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Umbria - Perugia LUXUS BIRTOK ELADÓ UMBRIÁBAN LEIRÁS

Részletesebben

Mit csináltak vacsora után? Hányan ültek a vacsoraasztalnál? Miért nem ismerte meg sem a kovács, sem a tanító Mátyás királyt?

Mit csináltak vacsora után? Hányan ültek a vacsoraasztalnál? Miért nem ismerte meg sem a kovács, sem a tanító Mátyás királyt? "ÉRC, MÁRVÁNY ÉS KÖNYV NEM HAGY ENYÉSZNI SOHA." (BONFINI) MÁTYÁS KIRÁLY PÁLYÁZAT I. FORDULÓ (HATÁRIDŐ: 2018. MÁRCIUS 25.) ALSÓ TAGOZATOS EGYÉNI VERSENY NÉV: ISKOLA, OSZTÁLY: ELÉRHETŐSÉG: 1. Olvasd el Szép

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK

KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET 2007 ŐSZ RABB PÉTER BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK FÉLÉVI MENETREND 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 09. 14. BEVEZETÉS, KUTATÁSTÖRTÉNET 09. 21.

Részletesebben

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.

Részletesebben

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Windsor-i kastély története

Windsor-i kastély története 2009 október 22. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A kastély 1000 éves története összeforrt a monarchia történetével, hiszen nem volt

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1054 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Comói tó Luxusvilla eladó a Comói tó partján LEIRÁS

Részletesebben

ISKOLAI TÖRTÉNELEM VERSENY

ISKOLAI TÖRTÉNELEM VERSENY ISKOLAI TÖRTÉNELEM VERSENY 2013/2014. TANÉV NÉV:.. OSZTÁLY:. Az idei történelem verseny témája: Szent István és az államalapítás kora. A feladatok közül próbálj mindegyikre válaszolni. Ne csüggedj, ha

Részletesebben

Különös házasság Erdély aranykorából

Különös házasság Erdély aranykorából 2013 október 17. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 I. Rákóczi György erdélyi fejedelem harminckét évet töltött harmonikus

Részletesebben

6. A reneszánsz és a humanizmus társadalmi háttere, szerepváltozásai. Magyar művelődéstörténet Biró Annamária PKE, Magyar Nyelv- és Irodalomtudomány

6. A reneszánsz és a humanizmus társadalmi háttere, szerepváltozásai. Magyar művelődéstörténet Biró Annamária PKE, Magyar Nyelv- és Irodalomtudomány 6. A reneszánsz és a humanizmus társadalmi háttere, szerepváltozásai Magyar művelődéstörténet Biró Annamária PKE, Magyar Nyelv- és Irodalomtudomány Renaissance - újjászületés 16. század, Giorgio Vasari

Részletesebben

KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT

KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT Hunyadi Mátyás, a király Hagyomány és megújulás a királyi udvarban, 1458-1490 Kiállítás a Budapesti Történeti Múzeumban, 2008. március 19 június 30. Készítette: Hlavács Judit

Részletesebben

Dusa Ágnes Réka Szociológia MA II. évfolyam DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék

Dusa Ágnes Réka Szociológia MA II. évfolyam DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék Dusa Ágnes Réka Szociológia MA II. évfolyam DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék Témavezető: Prof. Dr. Szabó Ildikó OTDK 2011. 04. 14. Campus-lét kutatás OTKA (K 81858) Kortársi szocializáció, csoportképződés,

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 3367 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Halásznadrág Szép tengerparti villa Capri-ban LEIRÁS

Részletesebben

2014. november 5. Plenáris előadás: Orosz István: Európa a konstanzi zsinat korában. 12:30 13:30 Ebéd

2014. november 5. Plenáris előadás: Orosz István: Európa a konstanzi zsinat korában. 12:30 13:30 Ebéd 2014. november 5. 11:00 - A konferencia megnyitása: Szilvássy Zoltán rektor, Debreceni Egyetem Soltész Miklós államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma Papp László polgármester, Debrecen Megyei Jogú

Részletesebben

Készítette: Montag Csilla Vokány, 2010. 02. 05. FARSANGI TÉMAHÉT. Általános Iskola Vokány 1. osztály

Készítette: Montag Csilla Vokány, 2010. 02. 05. FARSANGI TÉMAHÉT. Általános Iskola Vokány 1. osztály Készítette: Montag Csilla Vokány, 2010. 02. 05. FARSANGI TÉMAHÉT Általános Iskola Vokány 1. osztály A farsangi témahét programja: Osztály: 1. Buzás Tamás, Gartner Anna, Győrfi Attila, Horváth Adrián, Horváth

Részletesebben

ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET. CSíKRÁKOS

ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET. CSíKRÁKOS ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET CSíKRÁKOS HONISMERETI ESSZÉ SZÉKELY ANGYALKA MÁRIA GÖRÖCSFALVA MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM 2014 1 Csíkrákos a Csíkszeredától 10 km-re, az Olt mentén helyezkedik el. Csíkrákos községhez még

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1189 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Comói tó Romantikus luxusvilla eladó a Comoi tó partján

Részletesebben

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA 2014.05.03. 05:22 szerző: Bertalan Melinda Veszprém gazdag zenei kultúráját a kiváló ének-zenei oktatás alapozta meg hangzott el a Veszprémi Történelmi Szalon 11. rendezvényén

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1059 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Venezia Luxusvilla eladó az olasz Velencében LEIRÁS

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

Cím: Kökényesi Dávid: A farsang eredete A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI BETHLEN GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA LAPJA,

Cím: Kökényesi Dávid: A farsang eredete A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI BETHLEN GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA LAPJA, Cím: Kökényesi Dávid: A farsang eredete A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI BETHLEN GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA LAPJA, 2006. február 16. /I. évfolyam /2. szám, http://www.2zsiraf.hu/ Szöveg típusa: magyarázó Szöveg olvashatósága:

Részletesebben

Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon. Tevékenységformák

Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon. Tevékenységformák Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon Tevékenységformák Ismeretszerzési és feldolgozási képességek Írott források elemzése: az egyes szövegek forrásértékének megállapítása

Részletesebben

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2010/2011 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2010/2011 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2010/2011 ISKOLAI FORULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhetı elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetőivel jelöltük.

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0461 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Venezia Luxusvilla golfpályával eladó Velencében LEIRÁS

Részletesebben

TRINGLI ISTVÁN: ESZMÉK ÉS TÖRTÉNELMI EMLÉKEZET In. Uő: Az újkor hajnala. [Tudomány Egyetem sorozat] Bp., Vince Kiadó, 2003. 140 151. p.

TRINGLI ISTVÁN: ESZMÉK ÉS TÖRTÉNELMI EMLÉKEZET In. Uő: Az újkor hajnala. [Tudomány Egyetem sorozat] Bp., Vince Kiadó, 2003. 140 151. p. TRINGLI ISTVÁN: ESZMÉK ÉS TÖRTÉNELMI EMLÉKEZET In. Uő: Az újkor hajnala. [Tudomány Egyetem sorozat] Bp., Vince Kiadó, 2003. 140 151. p. Kultúrkritika és reformáció A következőkben kultúrkritikának fogjuk

Részletesebben

Határtalanul a Felvidéken

Határtalanul a Felvidéken Határtalanul a Felvidéken A nyitrai piarista gimnázium 1698-tól 1919-ig működött. Bottyán János ezredestől misealapítványt szereztek. Végül 1701-ben Mattyasovszky László püspök tett számukra nagyobb alapítványt.

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben

A KÖZÉPKOR KULTÚRÁJA

A KÖZÉPKOR KULTÚRÁJA A KÖZÉPKOR KULTÚRÁJA GIOTTO di Bondone: Feszület(1290-1300) Santa Maria Novella, Firenze Kezdete: a Római Birodalom bukása (476) Vége: a a nagy földrajzi felfedezések időszaka (konkrét évszámként 1492,

Részletesebben

Virágkarnevál A győztesekről: Katolikus újjászületés - A Szent Anna Plébánia virágkocsija

Virágkarnevál A győztesekről: Katolikus újjászületés - A Szent Anna Plébánia virágkocsija Virágkarnevál 2015 Bár az özönvízszerű eső és a hűvös időjárás a délelőtti karneváli felvonulást a szokásos formájában lehetetlenné tette 2015. augusztus 20-án, este a Nagyerdei Stadionban a Karneváléj

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára)

Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára) Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára) Orosz István (Debreceni Egyetem, Magyarország) Szőlőbirtokos arisztokraták Tokaj-Hegyalján

Részletesebben

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel): Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani

Részletesebben

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag. Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi

Részletesebben

A kétfejű sas árnyékában

A kétfejű sas árnyékában A kétfejű sas árnyékában MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 2. FORDULÓ MÁRIA TERÉZIA ÉS II. JÓZSEF, A FELVILÁGOSULT ABSZOLUTIZMUS II. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail

Részletesebben

Három égi lovag Ó, ti Istentől származó égi lovagok az úrnak mennyi szépet adtatok, a művész lelketektől megremegtek a csillagok súlyos szárnyú képzeletem bennetek az égen ás, mint őrült égi vadász a művészettek

Részletesebben

Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév

Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév Összeállította: Zubai Etelka Idő Tevékenység Hol? Mikor? Felelős Feltételek Eredmény Augusztus Tanmenetek áttekintése, KIP-es, órák ütemezése.

Részletesebben

JUDIT MÄKINEN NEMZETKÖZI KODÁLY HÉT FINNORSZÁGBAN 261. levél

JUDIT MÄKINEN NEMZETKÖZI KODÁLY HÉT FINNORSZÁGBAN 261. levél JUDIT MÄKINEN NEMZETKÖZI KODÁLY HÉT FINNORSZÁGBAN 261. levél Mai levelem egy világhírű magyar zeneszerző finnországi ünneplésével foglalkozik, nevezetesen az immár 30. alkalommal megrendezendő Kodály Zoltán

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 2481 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Toscana - Castiglioncello CSODÁLATOS VILLA ELADÓ CASTIGLIONCELLOBAN

Részletesebben

Kössünk békét! SZKA_210_11

Kössünk békét! SZKA_210_11 Kössünk békét! SZKA_210_11 TANULÓI KÖSSÜNK BÉKÉT! 10. ÉVFOLYAM 145 11/1 NÉMETORSZÁG A VALLÁSHÁBORÚ IDEJÉN SZEMELVÉNYEK Németországban a XVI. században számos heves konfliktus jelentkezett, s ezek gyakran

Részletesebben