SEVESO KÖVETELMÉNYEK ÉS A VESZÉLYES ÁRU RAKTÁROZÁS
|
|
- Krisztián Orsós
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SEVESO KÖVETELMÉNYEK ÉS A VESZÉLYES ÁRU RAKTÁROZÁS Barczi Győző Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Súlyosbaleset-megelőzési Osztály Budapest,
2 Fogalommeghatározások Veszélyes áru (ADR, RID, ADN, IMDG, ICAO/IATA) évi 19. sz. törvényerejű rendelet b) pontja: veszélyes áru olyan anyag és tárgy, amelynek nemzetközi közúti szállítását az A és B melléklet tiltja vagy csak bizonyos feltételek mellett engedi meg. Veszélyes anyag (Seveso) KAT 3. u) Veszélyes anyag: e törvény végrehajtását szolgáló kormányrendeletben meghatározott ismérveknek megfelelő anyag, keverék vagy készítmény, amely mint nyersanyag, termék, melléktermék, maradék vagy köztes termék van jelen, beleértve azokat az anyagokat is, amelyekről feltételezhető, hogy egy baleset bekövetkezésekor létrejöhetnek. Budapest,
3 A Seveso jogi szabályozás Kat. tv.: a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló évi LXXIV. törvény IV. fejezete Rendelet: a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 18/2006. (I. 26.) Korm. rendelet GKM rendelet: a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal veszélyes ipari üzemekre vonatkozó szakhatósági hozzájárulásának kiadásával kapcsolatos eljárásairól, valamint a veszélyes tevékenységekkel összefüggő adatközlési és bejelentési kötelezettségekről szóló 128/2005. (XII. 29.) GKM rendelet Budapest,
4 Különbségek a két szabályozás között Az ADR csomagolási, jelölési, mennyiségi, szállítási előírásokkal együtt engedélyezi a szállítást; konkrét veszélyes árujegyzék az ADR nem használja az R-mondatot. A Seveso nem alkalmaz ilyen előírásokat; nincs tilalom. Budapest,
5 Seveso szerinti osztályozás Budapest,
6 ADR a Seveso szabályozásban Robbanóanyagok osztályozása (Olaszország): Vajon minden esetben elsőbbséget élvez az ADR szerinti osztályozás az R-mondat szerinti besoroláshoz képest? Az Európai Bizottság válasza: Csak az ADR 1. osztály esetében. Ellenkező esetben a veszély mértékét alábecsülnénk. (Pl. a dibenzoil-peroxid esetén az ADR 5.2 osztályba sorolja és az ennek megfelelő Seveso 50/200 küszöbértékkel, az R2 besorolásnak megfelelő 10/50 tonnával szemben) Budapest,
7 A GHS osztályozás és a Seveso A Seveso II. irányelvnek a veszélyes anyagok osztályozásával kapcsolatos új szabályozáshoz (GHS) való igazítását közötti időszakra tervezte az Európai Bizottság. Ez egyúttal lehetőséget fog teremteni az irányelv újbóli módosításához is. A GHS-ről szóló uniós jogszabály tervezetten 2008-ban készül el és 2010 végén helyezik hatályba. (A magyar tárgyalási álláspont kialakítása az elmúlt hetekben történt meg.) A GHS szabályait alkalmazva egyes nagyon mérgező és mérgező anyagok a Seveso-rendszerből kieshetnek, ezért egyes tagállamok (pl. Egyesült Királyság) javasolja azok külön nevesítését. Budapest,
8 Raktárak osztályozása Üzemi raktárak (ide értve az szezonális raktárakat is) Az anyagok (áruk) azonosíthatók (nyersanyagok, termékek) Az egyes anyagok (áruk) maximális mennyisége (Qi) ismert / tervezhető ΣQi meghatározható, az anyaglista szerkezete ismert Modellezhető a rendszer Logisztikai központok, veszélyes raktárbázisok Az anyagok (áruk) nagy, nagyon nagy variabilitása A egyes anyagok (áruk) maximális mennyisége nem ismert / bizonytalan Egymáshoz viszonyított arányuk nehezen tervezhető, nehezen modellezhető Budapest,
9 Veszélyes ipari üzemek tevékenységenként Erőmű Olajipar Robbanóanyag, lőszer, pirotechnika Növényvédőszer gyártó és raktározó Raktár, logisztikai központ Veszélyes hulladék Egyéb Gyógyszergyártás Általános vegyipar Bioetanol gyártás, tárolás Gázipar Mezőgazdaság Összesen: 148 Raktározás: 25 (17 %) Műtrágya raktározás Budapest,
10 Veszélyes ipari üzemek (új bejelentkezők) jelenlegi helyzet Veszélyes ipari üzemek tevékenységenként Erőmű Olajipar Robbanóanyag, lőszer, pirotechnika Növényvédőszer gyártó és raktározó Raktár, logisztikai központ 7 Veszélyes hulladék Egyéb Összesen: 44 Raktározás: 11 (25 %) 13 Gyógyszergyártás Műtrágya raktározás Budapest,
11 KOCKÁZATALAPÚ IRÁNYÍTÁS (Kockázatkezelés) Kockázatértékelés Kockázatelemzés Az elemzés alkalmazási területének meghatározása (a rendszer leírása) Veszélyazonosítás Következményelemzés ( determinisztikus ) Gyakoriságelemzés Kockázatbecslés ( probabilisztikus ) Az elemzés igazoló ellenőrzése Dokumentálás Az elemzés naprakésszé tétele A kockázat megítélése (kiértékelése) Vizsgálat és döntés a kockázat elviselhetőségéről A választási lehetőségek elemzése Kockázatszabályozás Döntéshozatal és végrehajtás (kockázatcsökkentés) Figyelés ( Monitoring ) A legfontosabb kockázatszabályozási rendszerek Üzemvezetés A változtatások Védelmi irányítása tervezés Budapest,
12 Veszélyazonosítás Baleseti eseménysorok Következményelemzés Gyakoriságelemzés Kockázat meghatározása Kockázatcsökkentés Következmények mérséklését szolgáló megoldások Frekvenciák csökkentését szolgáló megoldások Budapest,
13 A magyar állásfoglalás 1. A logisztikai és kereskedelmi raktárbázisok üzemeltetői feladatainak értelmezése a súlyos ipari balesetek elleni védekezés területén (2006. augusztus) 2. ÁLLÁSFOGLALÁS a súlyos balesetek elleni védekezés érdekében egyes logisztikai központok és kereskedelmi raktárbázisok esetében végzett veszélyazonosítási és kockázatértékelési tevékenységhez 3. RISK ANALYSIS METHODOLOGY FOR CPR-15 ESTABLISHMENTS ( Módszertani útmutató ) 4. FELÜLVIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV Budapest,
14 Az alkalmazási feltételei 1 Úgy a már meglévő, mint az új építésű raktárbázisok esetében a módszertani útmutató alkalmazásának feltétele mind a létesítésre, mind a használatra (Országos Tűzvédelmi Szabályzat) vonatkozólag a tűzvédelmi szabályok betartása. A tárolási szabályok betartása Budapest,
15 Az alkalmazás feltételei 2 ÁLLÁSFOGLALÁS : A logisztikai központok és kereskedelmi raktárbázisok közül azokra a 18/2001. (I. 26.) Korm. rendelet szerint azonosított alsó-, illetőleg felső-küszöbértékű veszélyes ipari üzemekre vonatkozik, amelyek a veszélyes anyagokat az ADR szerinti kiszerelésben és csomagolt állapotban (egységcsomag) tárolják úgy, hogy azok megbontása a be- és kiszállítás során, valamint a tároláskor nem megengedett. A Módszertani útmutató azonban a raktárak szélesebb körére is értelmezhető Budapest,
16 Módszertan A VR üzemek esetében ajánlott egy nemzetközileg elfogadott módszer és eljárás - a holland környezetvédelmi hatóság által kidolgozott és alkalmazott ún. "CPR 15 üzemek kockázatértékelési útmutatója " (a továbbiakban: módszertani útmutató) - ajánlásait alkalmazni a kockázatértékelés során. [Megtalálható az OKF honlapján] Budapest,
17 Rendszer leírás Veszélyes anyag Kémiai azonosítás Mennyiségi azonosítás Térbeli azonosítás Technológiai azonosítás R. 2. mell R-mondat Bizt. Adatlap Vesz. ag. leltár Összegzési szab. Helyszínrajz Plot plan Felüln. csőterv stb. Folyamatábra P&I Készülékrajz Techn. leírás Techn. utasítás BJ/BE fázis: R-mondat Bizt. adatlap/icsc Tűzszakasz, Tűzterület RST diagram Budapest,
18 Veszélyes anyag a szállítási láncban Gyártó Szállítmányozó Fuvarozó Biztonsági adatlap Fuvarokmányok (szállítólevél, írásbeli utasítás) Logisztikai raktár Címzett (Felhasználó) Fuvarozó Szállítmányozó Budapest,
19 Tárolt mennyiség Üzemi raktárak esetén a tárolt mennyiség anyagonként és összes mennyiségében is általában ismerhető Logisztikai központok (VR üzemek) esetében az ÁLLÁSFOGLALÁS szerint: Működő üzemek: az előző évi max. (anyagonkénti) mennyiségek alapján Új üzemek: a tervezett mennyiségek alapján Megfontolások: Kalkuláció a palettakapacitásból (átl. 300 kg/paletta) Kalkuláció a raktár tervezett heteroatom terhelése alapján Konzervatív kalkuláció egy esetileg felvett veszélyes anyag összetétel alapján Budapest,
20 A tűzszakaszok azonosítása Reprezentatív tűzszakasz alatt az a tűzszakasz értendő: ahol az összegzési szabály számítási algoritmusát az adott tűzszakasz esetében alkalmazva az így képzett hányados értéke a legnagyobb, illetőleg ahol tűz esetén a legtöbb és legveszélyesebb toxikus anyag keletkezik. Ha nem állnak fenn a létesítésre és használatra vonatkozó előírások, akkor a konzervatív közelítés alapján az egész raktárterülettel kell számolni Budapest,
21 Veszélyek 1. Élővizekbe kerülés (talajvízbe, élővizekbe kerülés a csatornába való elfolyás, árvíz, belvíz esetén, vagy a tűz oltásakor) 2. Mérgező porok kiszabadulása por szétterjedése és belélegzése 3. Mérgező folyadékok kipárolgása tócsa párolgása 4. Tűz el nem égett mérgező anyagok kiszabadulása mérgező égéstermékek képződése Budapest,
22 Mérgező porok kiszabadulása Forráserősség a sérült csomagolás tartalma hatóanyag-tartalom (0,1-1) a kibocsátott mennyiség (0,1) a szétterjedt és belélegzett mennyiség (10µm, vagy annál kisebb szemcseméretű frakció) Valószínűség mozgatott csomagonként 10-5 esemény/év Budapest,
23 Mérgező folyadékok kipárolgása Forráserősség tócsa párolgása (a CPR14-ben szereplő szokványos modellek -- OKF) épületszellőzés szerepe Valószínűség hordónként 10-5 esemény/év Budapest,
24 Tűz forgatókönyv 1 Budapest,
25 Tűz forgatókönyv 2 Időtartam a tűzoltási rendszer befolyásolja 20 perc, legfeljebb 30 perc Tűzterület max. a tűzszakasz, ill. raktárhelyiség területe a tűzoltási rendszer befolyásolja (és közvetve a frekvenciaértéket) oxigénellátás Szellőzési ráta alapesetben 4 / óra Budapest,
26 Tűz forgatókönyv Anyagok 1 Az átlagos szerkezeti képlet: ahol X = Cl,Br, Az égés egyenlete: C a H b O c X d N e S f C a H b O c X d N e S f + {a + (b-d)/4 + 0,35.e + f - c/2} O 2 aco 2 + (b-d)/2 H 2 O + dhx + 0,35.eNO ,325.eN 2 + fso 2 Budapest,
27 Tűzforgatókönyv - Anyagok 2 ñ = Σ n i N i / Σ N i ahol: ñ = az átlagos szerkezeti képletben az adott elem atomjainak átlagos száma (a, b, c, d, e, f) N i = adott i anyag kmol-jai n i Úgy határozzák meg, hogy az i anyag tárolt mennyiségének (kg) készletét megszorozzák az i hatóanyag százalékos arányával, és elosztják az i anyag moláris tömegével. = az i anyag szerkezeti képletében megtalálható elem atomjainak száma. Budapest,
28 Tűz forgatókönyv - Forráserősség A modell az NO 2, SO 2, HCl, HF és HBr keletkezésével számol az NO 2 a HCN képződésre is indikatív (kb. azonos toxicitás) A kiszámítás alapja égési egyenlet az átalakulás aránya (NO 2 esetében 0,35, egyéb esetben 1) égési arány Budapest,
29 Tűz forgatókönyv - Valószínűségek A tűz gyakorisága 1. és 2. védelmi szint esetén 8, /év 3. védelmi szint esetében 0,2 x 8, /év A valószínűség megoszlása az egyes tűzterületek között kilenc különböző tűzoltó rendszer (1. szint) ajtók bezárása (szellőzési ráta) Budapest,
30 Tűz forgatókönyv - Példa a valószínűségre Budapest,
31 Aeroszolok Hogyan osztályozandók az aeroszolpalackokban általánosan alkalmazott hajtógázok / oldószerek - pl. propán, bután, dimetil-éter - abban az esetben, ha vízzel, alkohollal vagy más anyaggal alkotott készítményük már másmilyen tűzveszélyességi tulajdonságokkal bír? (A készítmény általában folyékony oldószerből és sűrített gázból áll, melyek a palackban 1 vagy 2 fázisban vannak jelen, de amelyek a kijutáskor szétválnak hajtógáz-fázisra és aktív folyadék komponensre. A fokozottan tűzveszélyes gáz tartalom változó, de sok esetben 45 % körül van.) [Q&A A40] Budapest,
32 Az Európai Bizottság válasza Az a tény, hogy az aeroszolos palackok tartalma különleges jellemzőket mutathat a szabadba kerüléskor, rendszerint nem játszik lényeges szerepet a súlyos balesetekben: valamely baleset bekövetkezésekor az a veszély áll fenn, hogy a palack integritása megsérül és emiatt hirtelen kikerülhet mind a hatóanyag, mind a hajtógáz. Ebből következik, hogy az aeroszolos palackokkal kapcsolatos problémák az Irányelv alkalmazása szempontjából nem bírnak jelentőséggel. A súlyos baleset bekövetkezésekor a kibocsátási mechanizmus alapján azt kell figyelembe venni, hogy két anyagról van szó - a hajtógázról és a hatóanyagokról -, és ezek mennyiségeit már az összegzési szabály szerint kell összegezni. Budapest,
33 Q&A A41 kérdés Alkalmazandó-e az aeroszolok esetében az összegzési szabály az 1. részben meghatározott cseppfolyósított fokozottan tűzveszélyes gázoknak olyan anyagokhoz való hozzászámításakor, amelyek a 2. rész szerint "fokozottan tűzveszélyes besorolásúak? Az Európai Bizottság válasza: Az összegzési szabály alkalmazandó Budapest,
34 Szezonális raktárak Mi a teendő azokkal az üzemekkel, amelyek csak rövid ideig tartoznak az Irányelv hatálya alá, pl. csak hat hónapig? [Q&A B5 kérdés] Budapest,
35 Az Európai Bizottság válasza Az Irányelv nem rendelkezik arról, hogy hogyan vegyék figyelembe azokat a mennyiségeket, amelyek csak rövid ideig haladják meg a küszöbértéket, ezért ezt még arra a rövid időre is alkalmazni kell, amikor meghaladja a küszöbértéket. Annak érdekében, hogy elkerüljék a bejelentések és a biztonsági jelentések újra benyújtását, a létesítményektől elvárják, hogy teljesítsék az Irányelv előírásait, még ha csak rövid időre vannak jelen a küszöbértéket meghaladó mennyiségben a veszélyes anyagok. Budapest,
36 Elérhetőségeink Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Súlyosbaleset-megelőzési Osztály 1124 Budapest, Németvölgyi út (1525 Budapest, Pf. 114.) Telefon: (1) Fax: (1) Honlap: Budapest,
ÖSSZEFOGLALÓ SEVESO III.
ÖSSZEFOGLALÓ SEVESO III. bevezetésének tapasztalatai Dr. Vass Gyula tű. ezredes szolgálatvezető 2016. A nemzetközi szabályozás kialakulása és szélesedése Kibocsátás éve, rövidített elnevezés Hazai jogba
RészletesebbenA Seveso II. EU Irányelv 2009. évi végrehajtása
A Seveso II. EU Irányelv 9. évi végrehajtása I. Bevezető A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos ipari balesetek elleni védekezésről szóló jogi szabályozás (továbbiakban: szabályozás) végrehajtásának
RészletesebbenA MOL Petrolkémia Zrt. Lakossági tájékoztatóhoz készített kivonata
A MOL Petrolkémia Zrt. Poliol létesítményének építéséhez benyújtott BIZTONSÁGI JELENTÉS KIEGÉSZÍTÉS Lakossági tájékoztatóhoz készített kivonata Tiszaújváros, 2018. november Tartalomjegyzék 1. AZ ÚJ POLIOL
Részletesebbenb) a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetben, üzemzavarban
Veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleset, üzemzavar Mesics Zoltán tű. alezredes BM OKF Veszélyes Üzemek Főosztály Seveso Szakértői Csoport 2012. II. félévi értekezlete Inárcs, 2012. november 8-9.
Részletesebben1. sz. füzet 2001-2005.
M A G Y A R M Ű S Z A K I B I Z T O N S Á G I H I V A T A L 1. sz. füzet A 2/2001. (I. 17.) Korm. rendelet alapján összeállított biztonsági jelentés, illetőleg biztonsági elemzés hatóságnak megküldendő
RészletesebbenIparbiztonsági jogszabályok hatályosulása - Szakértői tapasztalatok
Iparbiztonsági jogszabályok hatályosulása - Szakértői tapasztalatok Dr. Varga József - Barta Kinga - Szabó Anett IMSYS Kft. 2013. április 10. Új jogszabályok 2012. január 1-től: 2011. évi CXXVIII. Törvény
RészletesebbenA SEVESO III. Irányelv bevezetésével kapcsolatos hazai tapasztalatok
A SEVESO III. Irányelv bevezetésével kapcsolatos hazai tapasztalatok Dr. Vass Gyula tű. ezredes főosztályvezető BM OKF Veszélyes Üzemek Főosztály 2015. november 26. Az előadás tartalma 1. Bevezető 2. A
RészletesebbenKiadás: 2010. 11. 07. Oldalszám: 1/5 Felülvizsgálat: 2010. 11. 13. Változatszám: 2
Kiadás: 2010. 11. 07. Oldalszám: 1/5 1. A keverék és a társaság azonosítása 1.1. A keverék azonosítása: égetett alumíniumoxid kerámiák 1.2. A keverék felhasználása: szigetelőcső, gyújtógyertya szigetelő,
RészletesebbenBaranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Iparbiztonsági ismeretek Az előadás tartalma A katasztrófavédelemről röviden Iparbiztonsági felügyelőség A kritikus infrastruktúra védelem Veszélyes áru szállítás (közúti, vasúti, vízi, légi) Veszélyes
RészletesebbenBIZTONSÁGI ADATLAP PROTECT-B LÉGY- ÉS SZÚNYOGIRTÓ AEROSZOL 1. A KÉSZÍTMÉNY NEVE
BÁBOLNA KÖRNYEZETBIOLÓGIAI KÖZPONT KFT. BUDAPEST 1/5 BIZTONSÁGI ADATLAP PROTECT-B LÉGY- ÉS SZÚNYOGIRTÓ AEROSZOL 1. A KÉSZÍTMÉNY NEVE Az anyag vagy készítmény azonosítása: A készítmény típusa: rovarirtó
RészletesebbenTisztelt Partnerünk! És hogy mikor lép hatályba, az (5) bekezdés vonatkozik rá:
Tisztelt Partnerünk! A biztonság mindannyiunk számára fontos paraméter. A költséghatékony, ugyanakkor hatékony biztonság mindannyiunk érdeke. A következőkben összefoglaljuk Önnek / Önöknek azokat a törvényi
RészletesebbenVisegrád 2014. november 6-7. 6
Veszélyes anyagok azonosításával kapcsolatos jogszabályi módosításoksok Visegrád 2014. november 6-7. 6 Bali Péter P tű. t őrnagy Seveso II módosításának okai A hatály hozzáigazítása a CLP Rendelethez,
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ a Seveso II. EU irányelvvel összefüggő jogszabályi változásokról, és azok végrehajtási tapasztalatairól
TÁJÉKOZTATÓ a Seveso II. EU irányelvvel összefüggő jogszabályi változásokról, és azok végrehajtási tapasztalatairól Dr. Vass Gyula tű. ezredes főosztályvezető Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
RészletesebbenBiztonsági adatlap. az 1907/2006/EK rendelet szerint. 26962-53 Water, Ultra Pure APA Standard 1 Hardness
Oldal 1 -tól/-től 5 1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása 1.1. Termékazonosító CAS-szám: 7732-18-5 EK-szám: 213-791-2 1.2. Az anyag vagy keverék megfelelő azonosított felhasználása,
RészletesebbenA logisztikai szakterületet érintő anyagi jogszabály-változások
A logisztikai szakterületet érintő anyagi jogszabály-változások Dr. habil Vass Gyula tű. ezredes igazgató Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet 2017. MAVESZ Konferencia Veszélyes anyagokkal
RészletesebbenIntegrált kockázatkezelés az iparban
Integrált kockázatkezelés az iparban 1 2 Veszélyes ipari tevékenységek Mezőgazdaság Biokémia, biotechnológia, gyógyszeripar Védelmi szféra Robbanó és tűzijáték ipar Élelmiszeripar - Nagy hűtőházak (ammónia);
RészletesebbenBiztonsági adatlap az 1907/2006/EK- ISO szerint
Biztonsági adatlap az 1907/2006/EK- ISO 11014-1 szerint BA száma: 366033 V001.0 Kiállítás kelte: 13.10.2009 1. Anyag/készítmény és a társaság/vállalkozás azonosítása Az anyag vagy a készítmény azonosítása:
RészletesebbenBIZTONSÁGI ADATLAP PROTECT DARÁZSIRTÓ AEROSZOL
BÁBOLNA KÖRNYEZETBIOLÓGIAI KÖZPONT KFT. BUDAPEST 1/4 BIZTONSÁGI ADATLAP PROTECT DARÁZSIRTÓ AEROSZOL 1. A KÉSZÍTMÉNY NEVE A készítmény típusa: A készítmény megnevezése: Gyártó és forgalmazó: rovarirtó aeroszol
RészletesebbenOldal: 1 of 7 BIZTONSÁGI ADATLAP Felülvizsgálat dátuma: 13.11.2008 Nyomtatás Dátuma: 14.11.2011
Oldal: 1 of 7 1. AZ ANYAG/KÉSZÍTMÉNY ÉS A TÁRSASÁG/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA Ashland Postafiók 8619 NL3009 AP, Rotterdam Hollandia EUSMT@ashland.com Sürgisségi telefonszám +1-800-ASHLAND (+1-800-274-5263/+1-606-329-5701),
RészletesebbenBIZTONSÁGI ADATLAP. 1. Az anyag/készítmény és a társaság/vállalkozás azonosítása
1. Az anyag/készítmény és a társaság/vállalkozás azonosítása A készítmény neve: Alkalmazás: Forgalmazó: Felelős személy: SANA lábápoló spray láb ápolása, frissítése Florin Vegyipari és Kereskedelmi Zrt.
RészletesebbenBIZTONSÁGI ADATLAP. 1. Az anyag/készítmény és a társaság/vállalkozás azonosítása
1. Az anyag/készítmény és a társaság/vállalkozás azonosítása A készítmény neve: Alkalmazás: Gyártó: Forgalmazó: Felelős személy: BRADOLIFE fertőtlenítő kendő fertőtlenítő kendő Florin Vegyipari és Kereskedelmi
RészletesebbenA veszélyes áru szállítás szabályozása és egyéb jogszabályok közti anomáliák
A veszélyes áru szállítás szabályozása és egyéb jogszabályok közti anomáliák Dr Sárosi György Hungária Veszélyesáru Mérnöki Iroda Kft. Vegyipari Környezetvédelmi és Biztonságtechnikai Konferencia 2017
RészletesebbenBIZTONSÁGI ADATLAP PROTECT CSÓTÁNY- ÉS HANGYAIRTÓ AEROSZOL
BÁBOLNA KÖRNYEZETBIOLÓGIAI KÖZPONT KFT. BUDAPEST 1/4 BIZTONSÁGI ADATLAP PROTECT CSÓTÁNY- ÉS HANGYAIRTÓ AEROSZOL 1. A KÉSZÍTMÉNY NEVE A készítmény típusa: A készítmény megnevezése: Gyártó és forgalmazó:
RészletesebbenBM Országos Katasztrófavédemi Főigazgatóság
BM Országos Katasztrófavédemi Főigazgatóság E/2014/0131 Kozma Sándor tü. alezredes Úr! főosztályvezető Tisztelt Főosztályvezető Úr! A Biztonsági Tanácsadók Nemzetközi Szakmai Egyesülete köszönettel vette
RészletesebbenMESTER Dekor Ragasztó
(Az 1907/2006/EK és az 1272/2008/EK rendelet szerint) oldal 1 / 6 Verziószám: 2013/01 A biztonsági adatlap elkészítésének kelte: 2013. július 1. Felülvizsgálat kelte: Az előző verzió hatályon kívül helyezésének
RészletesebbenPROTECT-B PUMPÁS KULLANCS- ÉS SZÚNYOGRIASZTÓ AEROSZOL
BÁBOLNA KÖRNYEZETBIOLÓGIAI KÖZPONT KFT. BUDAPEST 1/5 BIZTONSÁGI ADATLAP PROTECT-B PUMPÁS KULLANCS- ÉS SZÚNYOGRIASZTÓ AEROSZOL 1. A KÉSZÍTMÉNY NEVE Az anyag vagy készítmény azonosítása: A készítmény típusa:
RészletesebbenIparbiztonsági hatósági tevékenység tapasztalatai, veszélyes üzemek ellenőrzése Magyarországon
ORSZÁGOS IPARBIZTONSÁGI FŐFELÜGYELŐSÉG Iparbiztonsági hatósági tevékenység tapasztalatai, veszélyes üzemek ellenőrzése Magyarországon Nemzetközi Iparbiztonsági Tudományos Konferencia 2013. április 10.
RészletesebbenEötvös Lóránd Tudományegyetem alkalmazott matematikus. Tanácsadó, majd szakértő: mérnöki és matematikai módszerek alkalmazása a környezetvédelemben
SEVESO szabályozás Kit, mit, hogy és miért érint? SEVESO és ATEX: az irányelvek kockázat alapú megközelítése Bemutatkozás Eötvös Lóránd Tudományegyetem alkalmazott matematikus Szakirány: alkalmazott statisztika,
RészletesebbenSEVESO irányelv és a hazai szabályozás
MAGYAR VEGYIPARI SZÖVETSÉG SEVESO irányelv és a hazai szabályozás Gáspárné Bada Magda KOZMOS konferencia Visegrád 2013. 11.05. Az előadás tartalma SEVESO szabályozás háttere, filozófiája és mutatói A katasztrófavédelmi
RészletesebbenKiállítás dátuma: 10/11/2005 Nyomtatás dátuma: 2009.02.18.
BIZTONSÁGI ADATLAP Oldal 1 / 5 1. Az anyag / készítmény megjelölése és a cégjelzés 1.1 A termék kereskedelmi megnevezése: Adhesor carbofine 1.2 Termék alkalmazhatósága Alábélelő amalgam és kompozittömésekhez,
Részletesebben1. ANYAG/KÉSZÍTMÉNY ÉS VÁLLALAT/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA 1.1.A készítmény azonosítása: POLI-FARBE Ioncserélt víz
Változat: 1. Felülvizsgálat: Kiállítás kelte: 2010.09.24. Oldalak: 1/7. 1. ANYAG/KÉSZÍTMÉNY ÉS VÁLLALAT/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA 1.1.A készítmény azonosítása: 1.2.A készítmény felhasználása: Akkumlátorok,
RészletesebbenH- 6800 Hódmezővásárhely Garzó I. u. 3.
Dátum: 2006.01.26. Oldal:1/5 Verzió: 1 1. Termék neve Kereskedelmi elnevezés: Gyártó és forgalmazó cég: Cím: Telefon: Fax: Veszély esetén hívható: Monolit Trade Kft. 6800 Hódmezővásárhely, Garzó Imre utca
RészletesebbenBiztonsági adatlap. 2111 SZADA Ipari Park 4333/18. hrsz. Tel.: 06-28/348-800
Általános leírás Védőruházat: Nem szükséges. Általános áttekintés vészhelyzet esetére Aeroszol átlátszatlan csomagolásban. Lásd a 9. pont alatti tudnivalókat is. FIGYELMEZTETÉS: A PALACK TARTALMA NYOMÁS
RészletesebbenLIEGL & DACHSER Szállítmányozási és Logisztikai Kft.
LIEGL & DACHSER Szállítmányozási és Logisztikai Kft. Cégünkről Liegl & Dachser a német székhelyű Dachser csoport tagja Alapítva 1999-ben a Liegl Transport és a Dachser GmbH által Nemzetközi jelenlét, saját
RészletesebbenKiállítás dátuma: 09/11/2005 Nyomtatás dátuma: 2009.02.18.
BIZTONSÁGI ADATLAP Oldal 1 / 5 1. Az anyag / készítmény megjelölése és a cégjelzés 1.1 A termék kereskedelmi megnevezése: Adhesor, Adhesor Fine 1.2 Termék alkalmazhatósága Adhesor: A gyártó adatai: Alábélelő
RészletesebbenJSR MOL Synthetic Rubber Zártkörűen Működő Részvénytársaság. S-SBR üzem BIZTONSÁGI JELENTÉS. Építési engedélyezési dokumentáció
JSR MOL Synthetic Rubber Zártkörűen Működő Részvénytársaság S-SBR üzem BIZTONSÁGI JELENTÉS Építési engedélyezési dokumentáció Lakossági tájékoztatóhoz készített kivonat 1. kiadás Tiszaújváros, 2014. május
RészletesebbenBIZTONSÁGI TANÁCSADÓ KÉPZÉS SPECIÁLIS ISMERETEK KÖZÚTI ALÁGAZAT VESZÉLYES ÁRU GYAKORLÓTESZT
BIZTONSÁGI TANÁCSADÓ KÉPZÉS SPECIÁLIS ISMERETEK KÖZÚTI ALÁGAZAT VESZÉLYES ÁRU GYAKORLÓTESZT BUDAPEST 2017. Név: Születési hely: Anyja leánykori neve: Születési idő: Vizsga helye: Vizsga időpontja: Vizsgázó
RészletesebbenPROTECT SZÚNYOG ÉS KULLANCS RIASZTÓ AEROSZOL (PUMPÁS)
BÁBOLNA KÖRNYEZETBIOLÓGIAI KÖZPONT KFT. BUDAPEST 1/5 BIZTONSÁGI ADATLAP PROTECT SZÚNYOG ÉS KULLANCS RIASZTÓ AEROSZOL (PUMPÁS) 1. A KÉSZÍTMÉNY NEVE Az anyag vagy készítmény azonosítása: A készítmény típusa:
RészletesebbenBiztonsági adatlap 1907/2006/EK, 31. cikk szerint
oldalszám: 1/3 1 Az anyag/készítmény és a vállalat/vállalkozás azonosítása A termékkel kapcsolatos anyagok Kereskedelmi megnevezés: Fit Test C&B bázis Anyag/készítmény használata Fogászati mintázó anyag
RészletesebbenSEVESO III. EU Irányelv és az ADR 2015-ös bevezetésének változásai
SEVESO III. EU Irányelv és az ADR 2015-ös bevezetésének változásai 2015. május 19. Farkas János Megyei Iparbiztonsági Főfelügyelő Seveso III. Irányelv (2012/18/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv)
RészletesebbenMagyar Vegyipari Szövetség ADR-SEVESO munkaértekezlet ADR MODUL. fejlesztési igazgató Nagy Imre értékesítési tanácsadó Megatrend Zrt
Magyar Vegyipari Szövetség ADR-SEVESO munkaértekezlet 2009.03.05 Veres József Radakovics János Szűcs János rendszerszervező rendszerszervező fejlesztési igazgató Nagy Imre értékesítési tanácsadó Megatrend
RészletesebbenBIZTONSÁGI ADATLAP. 1. Az anyag/készítmény és a társaság/vállalkozás azonosítása
1. Az anyag/készítmény és a társaság/vállalkozás azonosítása A készítmény neve: Alkalmazás: Gyártó/forgalmazó: Felelős személy: BRADONETT fertőtlenítő folyékony szappan fertőtlenítő folyékony szappan Florin
RészletesebbenTavaszi hatósági kerekasztal
Tavaszi hatósági kerekasztal A veszélyes üzemek és a nukleáris biztonság szakterület Mesics Zoltán tűzoltó alezredes mb. főosztályvezető Budapest, 2017. március 21. Veszélyes üzemek szakterület Főbb feladatok,
RészletesebbenBIZTONSÁGI ADATLAP PROTECT-B LÉGY- ÉS SZÚNYOGIRTÓ AEROSZOL 1. A KÉSZÍTMÉNY NEVE
BÁBOLNA KÖRNYEZETBIOLÓGIAI KÖZPONT KFT. BUDAPEST 1/5 BIZTONSÁGI ADATLAP PROTECT-B LÉGY- ÉS SZÚNYOGIRTÓ AEROSZOL 1. A KÉSZÍTMÉNY NEVE Az anyag vagy készítmény azonosítása: A készítmény típusa: rovarirtó
RészletesebbenBIZTONSÁGI ADATLAP. 1. Az anyag/készítmény és a társaság/vállalkozás azonosítása
1. Az anyag/készítmény és a társaság/vállalkozás azonosítása A készítmény neve: Gyártó: Forgalmazó: Felelős személy: Stylish hajhab extra erős Florin Vegyipari és Kereskedelmi Zrt. 6725 Szeged Kenyérgyári
RészletesebbenA veszélyességi övezet és a veszélyeztetett terület
A veszélyességi övezet és a veszélyeztetett terület. Laczkó Levente tű. százados Iparbiztonsági Szakértői napok 2012. november 8-9. -1- -2- Előadás tartalma: 1. Településrendezési tervezés jogi szabályozása
RészletesebbenB I Z T O N S Á G I A D A T L A P Dalma aktív mosógél Készült 2013 okt. 11.én az 1907/2006 EK /REACH/ és az 1272/2008 EK rend.
1 1. Termék neve 1.1.Termékazonosító 1.2. Felhasználás: Textilanyag mosásra 1.3.Gyártó/Forgalmazó cég: Satina Gold Kft Cím: 6800 Hódmezővásárhely Erzsébeti út 12 Tel/Fax: 62/241-139 1.4. Veszély esetén
RészletesebbenBiztonsági adatlap. az 1907/2006/EK rendelet szerint. Conductivity Buffer_
Oldal 1 -tól/-től 5 1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása 1.1. Termékazonosító 1.2. Az anyag vagy keverék megfelelő azonosított felhasználása, illetve ellenjavallt felhasználása
RészletesebbenBIZTONSÁGI ADATLAP Készült a 91/155 EGK Irányelv és a 44/2000. (XII. 27.) EüM. Rendelet, valamint az 1907/2006/EK rendelet alapján.
1 BIZTONSÁGI ADATLAP Készült a 91/155 EGK Irányelv és a 44/2000. (XII. 27.) EüM. Rendelet, valamint az 1907/2006/EK rendelet alapján. A kiállítás kelte: 2006. június 7. Felülvizsgálva: 2008. augusztus
RészletesebbenA SEVESO II. EU Irányelv magyarországi bevezetésének tapasztalatai
Varga Imre mk. pv alezredes A SEVESO II. EU Irányelv magyarországi bevezetésének tapasztalatai Előzmények A jogi szabályozás helyzete Az Európai Unióval történő jogharmonizáció folyamatában a Magyar Köztársaság.
RészletesebbenBIZTONSÁGI ADATLAP PROTECT CSÓTÁNY- ÉS HANGYAIRTÓ AEROSZOL
BÁBOLNA KÖRNYEZETBIOLÓGIAI KÖZPONT KFT. BUDAPEST 1/4 BIZTONSÁGI ADATLAP PROTECT CSÓTÁNY- ÉS HANGYAIRTÓ AEROSZOL 1. A KÉSZÍTMÉNY NEVE A készítmény típusa: A készítmény megnevezése: Gyártó és forgalmazó:
RészletesebbenBiztonsági adatlap. az 1907/2006/EK rendelet szerint. Buffer ph 4_
Oldal 1 -tól/-től 5 1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása 1.1. Termékazonosító 1.2. Az anyag vagy keverék megfelelő azonosított felhasználása, illetve ellenjavallt felhasználása
RészletesebbenBiztonsági adatlap a 1907/2006/EK szerint
Biztonsági adatlap a 1907/2006/EK szerint VALVE GRINDING COMPOUND oldal 1 / 5 Biztonsági adatlap (SDB) száma: 75612 Felülvizsgálat ideje: 09.09.2010 Nyomtatás ideje: 18.01.2011 Termékazonosító: VALVE GRINDING
RészletesebbenBiztonsági adatlap az 1907/2006/EK- ISO szerint
Biztonsági adatlap az 1907/2006/EK- ISO 11014-1 szerint BA száma: 203938 Kiállítva: 2009.01.13. 1. Anyag/készítmény és a társaság/vállalkozás azonosítása Az anyag vagy a készítmény azonosítása: Az anyag/készítmény
RészletesebbenVESZÉLYES ÁRUK. Vasúton-Közúton -Vízen. Budapest, 2010.05.06. 2011.04.21. www.hvesz.hu. SÁROSI GYÖRGY Veszélyes áru Szakértő
VESZÉLYES ÁRUK Vasúton-Közúton -Vízen SÁROSI GYÖRGY Veszélyes áru Szakértő HUNGÁRIA VESZÉLYESÁRU MÉRNÖKI IRODA Budapest, 2010.05.06. 1 Tartalom Nemzetközi szabályozás-eu szabályozás változása GHS /CLP-ADR-RID
RészletesebbenÉlelmiszeripari mikrobiológiai laboráns. Laboratóriumi technikus
A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
RészletesebbenH-1149 Budapest, Mogyoródi út 43. : 1903 Budapest, Pf.: 314 Tel: (06-1) Fax: (06-1) H A T Á R O Z A T
Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgató H-1149 Budapest, Mogyoródi út 43. : 1903 Budapest, Pf.: 314 Tel: (06-1)469-4101 Fax: (06-1)469-4102 Szám: 285-75/ /2007. Tárgy: A MOL Nyrt. Zalai Finomító
RészletesebbenBiztonsági adatlap. az 1907/2006/EK rendelet szerint. Electrolyte CDM_506271
Oldal 1 -tól/-től 5 1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása 1.1. Termékazonosító Rövidítés: Elektrolyt CDM 1.2. Az anyag vagy keverék megfelelő azonosított felhasználása, illetve
RészletesebbenBIZTONSÁGTECHNIKAI ADATLAP (Készült a 33/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet alapján veszélyes készítményekhez)
(Készült a 33/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet alapján veszélyes készítményekhez) 1. Azonosító adatok: Készítmény/anyag neve: TONOXYL 4 Forgalmazó: Gyártó: Unikén Kft. 6237 Kecel, Vasút u. 30. Tel./fax:
RészletesebbenBIZTONSÁGI ADATLAP. EU-biztonsági adatlap a 91/155/EGK szerint Termékcsoport: ködfolyadék. az alábbi termékekhez:
1 BIZTONSÁGI ADATLAP az alábbi termékekhez: EUROLITE Smoke Fluid B, rend. sz. 51704199 EUROLITE Smoke Fluid C, rend. sz. 51704203 EUROLITE Smoke Fluid B, rend. sz. 51704210 EUROLITE Smoke Fluid B, rend.
RészletesebbenB I Z T O N S Á G I A D A T L A P Black & Dark Készült okt. 19-.én az 1907/2006 EK rendelet /REACH/ szerint
1 1. Termék neve 1.1.Termékazonosító folyékony mosószer 1.2. Felhasználás: Sötét színű textilanyag mosásra 1.3.Gyártó/Forgalmazó cég: Satina Gold Kft Cím: 6800 Hódmezővásárhely Erzsébeti út 12 Tel/Fax:
Részletesebben395. A Tűzvédelmi előadó feladatai megnevezésű, azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:
395. A Tűzvédelmi előadó feladatai megnevezésű, 10396-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Vizsgálja, értékeli a létesítmények tűzvédelmi szempontból fontos paramétereit
RészletesebbenBIZTONSÁGI ADATLAP SÚROLÓPOR. A kiállítás kelte: 2007. 10. 04. 1. A készítmény neve: 2. Összetétel: 3. Veszélyesség szerinti besorolás:
A kiállítás kelte: 2007. 10. 04. 1. A készítmény neve: BIZTONSÁGI ADATLAP Gyártó cég neve: FERROKÉMIA VEGYIPARI SZÖVETKEZET Cím: 1135 Budapest, Országbíró utca 65. Telefonszám: 06-1-349-1571 Fax szám:
RészletesebbenA katasztrófavédelem megújított rendszere
A katasztrófavédelem megújított rendszere MAGYARORSZÁG BIZTONSÁGA ÁLLAM BM OKF ÁLLAM- POLGÁR... A régi Kat. törvény alapvetően jó volt DE 10 év 2010. évi árvízi veszélyhelyzet; vörösiszap katasztrófa kezelésének
RészletesebbenBM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség
BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség KOSSA GYÖRGY tű. ezredes Önkéntes Tűzoltó Egyesületek országos értekezlete BM OKF, 2012.01.14. -1- Ipari katasztrófák nemzetközi kitekintés 1976. július 10.
RészletesebbenÁltalános laboráns Laboratóriumi technikus
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Részletesebben6. Intézkedések véletlen környezetbe engedés esetén:
Biztonsági adatlap 1907/2006/EC 31. cikkelye szerint Kiadás dátuma: 2008. 10. 01. Módosítás/revízió: 2010. 10. 13. 1. Az anyag/készítmény és a vállalkozás azonosítása: 1.1 Kereskedelmi név: Proby Akril
RészletesebbenFelülvizsgálat dátuma Verzió 1.0 Nyomtatás Dátuma Sikadur -501
1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása 1.1 Termékazonosító Márkanév : 1.2 Az anyag vagy keverék megfelelő azonosított felhasználása, illetve ellenjavallt felhasználása Jelenlegi
RészletesebbenB I Z T O N S Á G I A D A T L A P Dalma padlófelmosó Készült az 1907/2006 EK /REACH/ és az 1272/2008 EK rendelet szerint 5.
1. Termék neve 1.1.Kereskedelmi név: Dalma padlófelmosó 1.2. A termék felhasználása: Kő, linóleum padló felmosására 1.3.Gyártó és forgalmazó Satina Gold Kozmetikai Kft Kft. Cím: 6800 Hódmezővásárhely,
RészletesebbenBIZTONSÁGI ADATLAP IONCSERÉLT VÍZ (LÁGYVÍZ)
Verzió 8 Kiadás dátuma 2016.04.25. Felülvizsgálat dátuma 2018.10.25. KÉSZÜLT AZ 1907/2006/EK, AZ 1272/2008/EK ÉS A 2015/830/EU RENDELET SZERINT ÖSSZHANGBAN VAN A 2015/830/EU RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT 1907/2006/EK
RészletesebbenVeszélyes anyagokkal foglalkozó létesítmények
Veszélyes anyagokkal foglalkozó létesítmények Veszélyes anyagokkal foglalkozó létesítmény: olyan, a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem területén lévő föld alatti vagy föld feletti technológiai vagy termelésszervezési
RészletesebbenBIZTONSÁGI ADATLAP 7 DAY LILAC LÉGFRISSÍTŐ AEROSZOL
BÁBOLNA KÖRNYEZETBIOLÓGIAI KÖZPONT KFT. BUDAPEST 1/5 BIZTONSÁGI ADATLAP 7 DAY LILAC LÉGFRISSÍTŐ AEROSZOL 1. A KÉSZÍTMÉNY NEVE Az anyag vagy készítmény azonosítása: A készítmény típusa: orgona illatú légfrissítő
RészletesebbenVESZÉLYES ÁRU ÜGYINTÉZŐ KÉPZÉS GYAKORLÓ VESZÉLYES ÁRU VIZSGATESZT
VESZÉLYES ÁRU ÜGYINTÉZŐ KÉPZÉS GYAKORLÓ VESZÉLYES ÁRU VIZSGATESZT B BUDAPEST Név: Születési hely: Anyja leánykori neve: Születési idő: Vizsga helye: Vizsga időpontja: Vizsgázó aláírása: Beosztása: Az értékelés
RészletesebbenGHS/CLP végrehajtása a Linde Csoportnál
GHS/CLP végrehajtása a Linde Csoportnál Alapismeretek 02/2011 Linde termékek: GHS alap információk GHS áttekintése (I) Vegyi anyagok osztályozásának és címkézésének globálisan harmonizált rendszerét jelenti.
RészletesebbenThermoflex K2. Nyomtatás dátuma: 08.11.2013 Oldal 1 -tól/-től 5
Nyomtatás dátuma: 08.11.2013 Oldal 1 -tól/-től 5 1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása 1.1. Termékazonosító 1.2. Az anyag vagy keverék megfelelő azonosított felhasználása,
RészletesebbenProfi MP4 0,8 mm SD 1270 és 1280
Kiállítás dátuma: 06.01.17 Elõzõ kiadás: 04.03.17 1. Anyag megnevezés/felhasználási terület és céginformáció 1.1. Anyag/készítmény megnevezése Profi MP4 0,8 mm Termékmegjelölés, kereskedelmi elnevezés
RészletesebbenBIZTONSÁGI ADATLAP A 1907/2006 számú EK szabályozás szerint
BIZTONSÁGI ADATLAP Felülvizsgálat dátuma 20.05.2010 1. Az anyag/keverék és a társaság/vállalkozás azonosítása Információ a termékről Az anyag/keverék felhasználása Kozmetikai alapanyag Társaság: Merck
RészletesebbenB I Z T O N S Á G I A D A T L A P ANETTI textilöblítők Készült /2006 EK rendelet /REACH/ szerint
1 1. Termék neve 1.1.Termékazonosító ANETTI textilöblítő 1.2. Felhasználás: Textilanyag lágyítása, antisztatizálása 1.3.Gyártó/Forgalmazó cég: Luptovics Anett E.V.,H-5931 Nagyszénás,Honvéd u.5. Web: www.anetticlean.eu,info@anetticlean.eu
RészletesebbenDr Vass Gyula A Katasztrófavédelmi törvény és a 2/2001. (I. 17.) Korm. rendelet módosításából adódó változások tapasztalatairól
Dr Vass Gyula A Katasztrófavédelmi törvény és a 2/2001. (I. 17.) Korm. rendelet módosításából adódó változások tapasztalatairól I. Bevezető Magyarország a jogharmonizációs kötelezettségének eleget téve
RészletesebbenCOOPEX B TETŰIRTÓ POROZÓSZER
BÁBOLNA KÖRNYEZETBIOLÓGIAI KÖZPONT KFT. BUDAPEST 1/6 BIZTONSÁGI ADATLAP COOPEX B TETŰIRTÓ POROZÓSZER 1. A KÉSZÍTMÉNY NEVE Az anyag vagy készítmény azonosítása: A készítmény típusa: használatra kész, ember
RészletesebbenB I Z T O N S Á G I A D A T L A P (Veszélyes készítményhez)
Adatlap száma: KEM 2R-02 A kiállítás/felülv. kelte: 2005. szeptember 20. Oldalszám: 1/5 1. A készítmény neve (kereskedelmi név): MÉSZPÓTLÓ Gyártó :KEMIKÁL Építõanyagipari ZRt. cím: tel.: 215-7370 fax:
RészletesebbenBiztonsági adatlap 1907/2006/EK, 31. cikk szerint
oldalszám: 1/3 1 Az anyag/készítmény és a vállalat/vállalkozás azonosítása A termékkel kapcsolatos anyagok Kereskedelmi megnevezés: Structur Premium bázis Anyag/készítmény használata Ideiglenes Korona
RészletesebbenBIZOTTSÁG AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK. (Közlemények)
C 155/1 II (Közlemények) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK BIZOTTSÁG A Bizottság közleménye a kockázatértékelés eredményeiről és a kockázatcsökkentési stratégiákról a következő
RészletesebbenBiztonsági adatlap a 1907/2006/EK szerint
Biztonsági adatlap a 1907/2006/EK szerint TEROSTAT VII 8 MM oldal 1 / 5 Biztonsági adatlap (SDB) száma: 75655 Felülvizsgálat ideje: 10.01.2011 Nyomtatás ideje: 11.01.2011 Termékazonosító: TEROSTAT VII
RészletesebbenBiztonsági adatlap 1907/2006/EK, 31. cikk szerint
oldalszám: 1/4 1 Az anyag/készítmény és a vállalat/vállalkozás azonosítása A termékkel kapcsolatos anyagok Kereskedelmi megnevezés: Rebilda DC bázis Anyag/készítmény használata Csonkfelépítő anyag Gyártó/szállító:
RészletesebbenBiztonsági adatlap. az 1907/2006/EK rendelet szerint. Buffer ph 7_1001389-791437-506253-506258-150536
Oldal 1 -tól/-től 5 1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása 1.1. Termékazonosító Termék kereskedelmi neve 1001389; 791437; 506253; 150536 1.2. Az anyag vagy keverék megfelelő
RészletesebbenH- 6800 Hódmezővásárhely Garzó I. u. 3.
Oldal:1/5 1. Termék neve 1.1.Kereskedelmi elnevezés: súrolópor 1.2.Gyártó, forgalmazó cég: Cím: Telefon:Fax: +36/62-242-238 1.3.Sürgősségi telefon: Monolit Trade Kft. 6800 Hódmezővásárhely, Garzó Imre
RészletesebbenBIZTONSÁGI ADATLAP (91/155-93/112/EGK) ATTRAFALL
BIZTONSÁGI ADATLAP (91/155-93/112/EGK) ATTRAFALL 1. AZ ANYAG/KÉSZÍTMÉNY ÉS A TÁRSASÁG/VÁLLALAT NEVE 1.1 Az anyag vagy készítmény azonosítása: Kereskedelmi név: Azonosítási szám: Attrafall OTH 5146/2001.
RészletesebbenLABOHIT. Biztonsági adatlap. Viaszdrót. 1. Az anyag/készítmény és a társaság/vállalkozás azonosítója. 2. A veszély azonosítása
Oldal 1 -től 5 1. Az anyag/készítmény és a társaság/vállalkozás azonosítója Az anyag vagy a készítmény azonosítása A vállalat megnevezése Társaság: Cím: Város: LH3727 / LH3728 / LH3729 / LH3730 FINO GmbH
RészletesebbenBIZTONSÁGI ADATLAP. MUSKILL kenhető légyirtószer 1. A KÉSZÍTMÉNY NEVE:
BIZTONSÁGI ADATLAP MUSKILL kenhető légyirtószer 1. A KÉSZÍTMÉNY NEVE: A készítmény típusa: légyirtószer A készítmény megnevezése: MUSKILL kenhető légyirtószer Gyártó és forgalmazó: METATOX Peszticid Gyártó
RészletesebbenVizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: Általános gépészeti munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi feladatok
Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0110-11 Általános gépészeti munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi feladatok Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 0110-11/2
RészletesebbenFertőtlenítőszerek engedélyezése/engedély módosítása az átmeneti időszakban
Fertőtlenítőszerek engedélyezése/engedély módosítása az átmeneti időszakban Cserháti Pálma MSc, biológus Országos Epidemiológiai Központ, Dezinfekciós osztály Biocidok és szabályozásuk Biocid termék: hatóanyag,
RészletesebbenBÁBOLNA KÖRNYEZETBIOLÓGIAI KÖZPONT KFT. BUDAPEST BIZTONSÁGI ADATLAP PESTSTOP B 5 CS
BÁBOLNA KÖRNYEZETBIOLÓGIAI KÖZPONT KFT. BUDAPEST 1/5 BIZTONSÁGI ADATLAP 1. A KÉSZÍTMÉNY NEVE Az anyag vagy készítmény azonosítása: A készítmény típusa: mikrokapszulázott rovarirtó koncentrátum A készítmény
RészletesebbenUniversal Express. Nyomtatás dátuma: 21.02.2013 Oldal 1 -től 5. 1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosításaazonosítása
Nyomtatás dátuma: 21.02.2013 Oldal 1 -től 5 1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosításaazonosítása Termékazonosító Universal Express Az anyag vagy keverék megfelelő azonosított felhasználása,
RészletesebbenCLP és az ADR kapcsolata
CLP és az ADR kapcsolata Botos Ágnes (GHS-expert Kft. ) REACH, CLP, ADR, KEM tanácsadó Környezetvédelmi jogi szakokleveles vegyészmérnök 2010.november Tel: +36-20-2205737 E-mail: agnes.botos@ghsexpert.com
RészletesebbenBIZTONSÁGI ADATLAP. 1. Az anyag/készítmény és a társaság/vállalkozás azonosítása
1. Az anyag/készítmény és a társaság/vállalkozás azonosítása A készítmény neve: Alkalmazás: Gyártó/forgalmazó: Felelős személy: BradoDerm Soft műtéti kézfertőtlenítő szer műtéti kézfertőtlenítő szer Florin
RészletesebbenA 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
RészletesebbenKémiai jellemzők: felületaktív anyagok és ártalmatlan összetevők keveréke Ártalmas összetevők:
Biztonsági adatlap a 1907/2006/EK szerint 1. Az anyag/készítmény/vállalat azonosítása Termék: Regisztrációs szám: Felhasználás: Azonosított felhasználás: CLFBUBBLE5L besorolás szappanbuborék készítés Gyártó/szállító:
RészletesebbenBIZTONSÁGI ADATLAP 1907/2006/EK - ISO 11014-1 szerint
BIZTONSÁGI ADATLAP 1907/2006/EK - ISO 11014-1 szerint SDS No.: 40666 Kiállítva: 2005 augusztus Fellvizsgálva: 2007 júl. 23 1. A készítmény és a vállalat azonosítása A készítmény azonosítása Ajánlott felhasználás
Részletesebben