J e g y z ő k ö n y v

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J e g y z ő k ö n y v"

Átírás

1 99 J e g y z ő k ö n y v Készül: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének december 10. napján tartott soros (nyílt) üléséről Ülésvezető: Dr. Botka László polgármester Beszámoló az egészségügyi integrációról Előterjesztő: Szegedi Tudományegyetem Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Az előterjesztéshez módosító indítvány nem érkezett. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza: 503/2010. (XII.10.) Kgy. sz. H a t á r o z a t A Közgyűlés megtárgyalta a Szegedi Tudományegyetem 01/ /2010. számú, Beszámoló az egészségügyi integrációról tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozta: A Közgyűlés a szegedi egészségügyi integráció végrehajtásáról szóló beszámolót elfogadja. Erről a Tisztségviselőket, Címzetes Főjegyzőt, Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Irodát, valamint az Iroda által az SZTE rektorát, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnökét jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.

2 A közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól, valamint a járművek közterületről történő elszállításáról szóló rendelet hatályon kívül helyezése Előterjesztő: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza: 504/2010. (XII.10.) Kgy. sz. H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester A Közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól, valamint a járművek közterületről történő elszállításáról szóló 62/2007. (XII. 20.) Kgy. rendelet hatályon kívül helyezése tárgyú 89815/2010. számú előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1. A Közgyűlés Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10.) és a Szegedi Közlekedési Kft. (6720 Szeged, Zrínyi u. 4-8.) között a járművek elszállítása és értékesítése tárgyában megkötendő a határozat 1. sz. mellékletét képező Együttműködési Megállapodás tervezetet jóváhagyja és felhatalmazza a Polgármestert annak aláírására. 2. A Közgyűlés Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10.) és a Roncs -Autó Kft. (6728 Szeged, Kollégiumi út 8.) között a közterületen elhagyott, érvényes hatósági jelzés nélküli járművek elszállítása tárgyában megkötendő a határozat 2. sz. mellékletét képező Együttműködési Megállapodás tervezetet jóváhagyja és felhatalmazza a Polgármestert annak aláírására. A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Szegedi Közlekedési Kft., valamint a Roncs -Autó Kft.

3 /2010. (XII.10.) Kgy. sz. határozat 1.sz.melléklete Együttműködési megállapodás amely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: , KSH szám: ) képviseletében: Dr. Botka László polgármester (továbbiakban: Önkormányzat) másrészről a Szegedi Közlekedési Kft. (6720 Szeged, Zrínyi u. 4-8., adószám: ) képviseletében: Dr. Dózsa Gábor ügyvezető igazgató (továbbiakban: SZKT) között, alulírott helyen és napon a járművek elszállításával és a járművek értékesítésével kapcsolatos együttműködés tárgyában, az alábbi feltételekkel: 1. A közterület-felügyeletről szóló évi LXIII. törvény ( a továbbiakban: Kftv.) 20. (1) bekezdése alapján a közterületen szabálytalanul, a közúti forgalom biztonságát vagy a közbiztonságot veszélyeztető módon elhelyezett járművet a felügyelő a tulajdonos/üzembentartó értesítése mellett Szeged Megyei Jogú Város közigazgatási területén elszállítással eltávolíthatja. A Kftv. 20. (7) bekezdése alapján, továbbá a kerékbilincs közterület-felügyelet általi alkalmazására, a járművek elszállítására, valamint a felmerült költségekre vonatkozó szabályokról szóló 55/2009. (X. 16.) IRM rendelet 2. (1) bekezdése alapján a Közterület-felügyelet a jármű elszállításának, tárolásának végrehajtásához felelősségbiztosítással rendelkező közreműködőt is igénybe vehet. 2. Az Önkormányzat az érvényes hatósági jelzéssel ellátott járművek elszállításával az SZKT-t mint közreműködőt bízza meg. 3. Az elszállításhoz szükséges eszközöket (darus gépkocsi, videó kamera gépkocsinként) és munkaerőt az SZKT, a közterület felügyeleti létszámot az Önkormányzat biztosítja. A közterület-felügyelő a tulajdonos/üzembentartó személyének megállapítása céljából a járművet ellenőrzi a Központi Járműnyilvántartásban, és amennyiben ez lehetséges rövid szöveges üzenet fogadására szolgáló elérhetőségén keresztül értesíti a jármű tulajdonosát/üzembentartóját az intézkedés megkezdéséről. Amennyiben az az értesítéstől számított 15 percen belül nem intézkedik a jármű eltávolítása érdekében, a közterület-felügyelő írásban (megrendelő, jegyzőkönyv) szigorú számadású formanyomtatványon három példányban elrendeli a gépjármű elszállítását. A jármű elszállítása során a szállító járműre történő felrakodás, illetve a vontató járműhöz történő rögzítés csak a közterület-felügyelő jelenlétében történhet. A helyszínen készített jegyzőkönyv két példányát az SZKT képviselője kapja. Az SZKT a jármű elszállítását, őrzését és kiadását a Ptk. felelős őrzésre vonatkozó szabályai szerint végzi a Szeged, Körtöltés u. 35. szám alatti telepén, 24 órás folyamatos ügyeleti szolgálatban. A darus gépkocsik (hétfőtől péntekig 7.00 órától óráig) Szeged, Arany János u. 5. szám (SZKT Parkolóház) és Honvéd téren várakoznak a Közterület Felügyelet, illetve a rendőrség hívásáig. Az SZKT a járművet az igazolt tulajdonos/üzembentartó kérelmére a díj megfizetését követően, kivéve a 11. pontban jelölt intézkedést kiadja, egyúttal kézbesíti a jármű átvevője részére kiállított okmányokat (megrendelő, pénztár befizetési bizonylat, számla) is. A jármű kiadását annak tulajdonosa/üzembentartója kérelmét követő 2 órán belül hétvégén is lehetővé kell tenni. Az Önkormányzat biztosítja az SZKT számára az Önkormányzat honlapján kialakított, az elszállított járművek forgalmi rendszámát tartalmazó felülethez való hozzáférést. A jármű kiadását követően az

4 102 SZKT munkatársa haladéktalanul de legkésőbb 1 órán belül- gondoskodik a jármű rendszámának az Önkormányzat honlapjáról történő törléséről. 4. Az intézkedés során a felügyelő képfelvételt vagy kép-és hangfelvételt készít az elkövetett jogsértés bizonyíthatósága érdekében. Az SZKT a járműről állapotfelmérő lapot állít ki. 5. A jármű elszállítása, tárolása, valamint kiadása során a járműben keletkezett vagyoni kárért az SZKT teljes kártalanítási felelősséggel tartozik. 6. A Közterület-felügyelet a Központi Járműnyilvántartásból átvett üzembentartói adatokat elektronikus úton, soron kívül az SZKT rendelkezésére bocsátja. Ha a tulajdonos/üzembentartó nem állapítható meg vagy az a felszólítás ellenére az elszállított járművet az elszállítástól számított 6 hónapon belül nem veszi birtokba, az SZKT a Közterületfelügyelet megbízása alapján, erre jogosult szakértővel felértékelteti és a szakértő által megállapított értéknek megfelelően, közjegyző jelenlétében nyilvános árverésen értékesíti vagy a Közterületfelügyelet dönt a jármű egyéb módon történő hasznosításáról. Az árverés helyéről, idejéről, annak becsértékéről a tároló szervezet az árverést megelőző 15 nappal hirdetést tesz közzé a helyi és két országos napilapban, valamint az Önkormányzat honlapján. A tulajdonos/üzembentartónak a jármű tulajdonjogáról történő lemondó nyilatkozata esetén a 6 hónapos határidő lejárta előtt lehetőség van a jármű hulladékként történő hasznosítására. Az első árverésen el nem adott járművet második árverésen kell értékesíteni. A második árverést az első árveréstől számított 3 hónapon belül kell kitűzni. A második árverésen el nem adott jármű értékesítés céljából használt autókereskedelmi tevékenység végzésére jogosult gazdálkodó szervezet részére átadható. Amennyiben a jármű ilyen módon sem értékesíthető, és a hulladékká vált gépjárművekről szóló kormányrendelet hatálya alá tartozik, regisztrált bontó-hulladékkezelő, a Roncs - Autó Kft. részére térítés nélkül kell átadni, mely a Közterület-felügyelet értesítését és annak hozzájárulását követően hatósági eljárást kezdeményez a jármű forgalomból történő kivonása érdekében. Ha a tulajdonos/üzembentartó a jármű értékesítését követő 6 hónapon belül jelentkezik, részére az értékesítésből befolyt, az SZKT szállítási, tárolási és értékesítési költségeivel csökkentett, kamatmentes ellenértéket ki kell fizetni. 7. Amennyiben az SZKT telepén történő őrzés időtartama alatt az érvényes hatósági jelzéssel rendelkező, elszállított jármű hatósági jelzésének érvényessége lejár, az SZKT írásban megkeresi a Roncs -Autó Kft.-t, a járműnek a Roncs -Autó Kft. telepére történő átszállítása érdekében. A megkeresés egy példányának megküldésével erről a Közterület-felügyeletet is értesíteni kell, mely a megkeresés beérkezését követően haladéktalanul, de legkésőbb 3 munkanapon belül az átszállításról értesítést küld a jármű tulajdonosának/üzembentartójának. A Roncs -Autó Kft. az átszállítással egyidejűleg a járműről állapotfelmérő lapot állít ki. Az átszállítást a Roncs -Autó Kft. díjmentesen végzi. 8. A tárolási helyre szállított járművek elszállítási, tárolási, őrzési díját a jármű tulajdonosa/üzembentartója számla ellenében készpénzben vagy bankkártyával fizeti meg az Szegedi Közlekedési Kft. Szeged, Körtöltés u. 35. sz. alatti pénztárában. A Szegedi Közlekedési Kft. az intézkedés költségeinek megfizetéséről elismervényt (számlát, bevételi pénztár bizonylatot) állít ki, a jármű tulajdonosa/üzembentartója a jármű birtokbavételét átvételi elismervényen igazolja, melynek másolatát az SZKT munkatársa 3 munkanapon belül a Közterület-felügyelet részére postai úton megküldi. 9. A közterületen szabálytalanul elhelyezett járművek elszállításával kapcsolatban a beszedett ÁFA-t tartalmazó szállítási díj 80%-a a SZKT-t, 20%-a az Önkormányzatot illeti meg.

5 A jármű tárolási díjából és a Szegedi Közlekedési Kft. egyéb jogosan felszámítható igazolt költségeinek befizetéséből (tárolási díj, értékbecslői szakértői díj, árverési költség) származó bevételek a 9. pont szerinti megosztásba nem tartoznak bele. A Szegedi Közlekedési Kft. az elszállítási, tárolási őrzési díjak bevételeiről havi nyilvántartást vezet, mely a költségelszámolás alapja. Az SZKT mint közreműködő az intézkedés bevételeiről a tárgyhónapot követő hónap 5. napjáig köteles az elszámolást megküldeni Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Irodája felé. Az Önkormányzat az őt megillető bevételrészről a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig az SZKT részére számlát állít ki. 11. A közterület-felügyelő tévedéséből adódóan jogtalanul elszállított járművet a Közterület-felügyelet vezetőjének vagy a Városüzemeltetési Iroda vezetőjének intézkedésére díjmentesen ki kell adni. Az intézkedésről az SZKT-t írásban (levél, fax vagy ) is értesíteni kell. A beszállítási díjat az SZKT leszámlázza az Önkormányzat felé. 12.Felek jelen megállapodást január 1-jével kezdődően határozatlan időre kötik, melyet bármelyik fél 6 hónapos határidővel írásban bármikor jogosult felmondani. 13. Felek a közöttük december 17. napján létrejött, és a május 21. napján módosított járművek elszállítása, értékesítése tárgyú Együttműködési megállapodást december 31-ével megszüntetik. Felek jelen megállapodásban rögzítik, hogy a korábbi együttműködési megállapodásból fakadóan egymással szemben követelésük nincs. 14. Jelen megállapodásban nem szabályozott minden további kérdésben a Ptk., a közterületfelügyeletről szóló évi LXIII. törvény, a kerékbilincs közterület-felügyelet általi alkalmazására, a járművek elszállítására, valamint a felmerült költségekre vonatkozó szabályokról szóló 55/2009. (X. 16.) IRM rendelet, valamint a közterület-felügyelői intézkedések végrehajtásának módjáról és eszközeiről szóló 43/1999. (XI. 26.) BM rendelet rendelkezései az irányadóak. 15. A megállapodást Felek elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. 16. Felek a szerződésből eredő vitás kérdéseiket elsődlegesen egymás közt, peren kívül kívánják rendezni, amennyiben ez nem vezet eredményre, hatáskörtől függően a Szegedi Városi, illetve a Csongrád Megyei Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. Szeged, december Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Dr. Botka László Polgármester Szegedi Közlekedési Kft. nevében Dr. Dózsa Gábor ügyvezető igazgató

6 /2010. (XII.10.) Kgy. sz. határozat 2.sz.melléklete Együttműködési megállapodás amely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata ( 6720 Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: , KSH szám: ) képviseletében: Dr. Botka László polgármester ( továbbiakban: Önkormányzat), másrészről a Roncs -Autó Kft. (6728 Szeged, Kollégiumi út 8., adószám: ) képviseletében: Dobó József ügyvezető között alulírott helyen és időben az alábbi feltételekkel: 1. A közterület-felügyeletről szóló évi LXIII. törvény ( a továbbiakban Kftv.) 20. (2) és (3) bekezdése alapján a helyi közúton közterület-használati engedély nélkül tárolt, érvényes hatósági jelzés nélküli járművet, mely a közúti forgalomban csak ilyen jelzéssel vehet részt, a felügyelő a tulajdonos/üzembentartó értesítése mellett Szeged Megyei Jogú Város közigazgatási területén elszállítással eltávolíthatja. A Kftv. 20. (7) bekezdése, továbbá a kerékbilincs közterület-felügyelet általi alkalmazására, a járművek elszállítására, valamint a felmerült költségekre vonatkozó szabályokról szóló 55/2009. (X. 16.) IRM rendelet 2. (1) bekezdése alapján a Közterület-felügyelet a jármű elszállításának, tárolásának végrehajtásához felelősségbiztosítással rendelkező közreműködőt is igénybe vehet. 2. Az Önkormányzat az érvényes hatósági jelzéssel el nem látott járművek elszállításával közreműködőként a Roncs -Autó Kft.-t bízza meg. 3. Jelen megállapodás alapján a Roncs -Autó Kft. vállalja, hogy amennyiben az érvényes hatósági jelzéssel rendelkező, elszállított jármű őrzése során a jármű hatósági jelzésének érvényessége lejár, az SZKT Szeged, Csáky József u szám alatti telephelyéről azt díjmentesen saját telephelyére szállítja, és a gépjármű őrzését itt továbbfolytatja. Az átszállításra a SZKT írásos megkeresésére kerül sor. A Roncs -Autó Kft. az átszállítással egyidejűleg a gépjárműről állapotfelmérő lapot állít ki. Az átszállítást követően a járműre a közterületről elszállított érvényes hatósági jelzéssel el nem látott járművekre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a Roncs -Autó Kft. telepén történő őrzés idejébe az SZKT telepén történt őrzés beleszámít. 4. A Közterület-felügyelet a járműelszállítást munkanapokon 7:00 órától 19:00 óráig rendelheti el. A felek előzetes egyeztetés alapján ettől eltérő időpontban is eljárhatnak. 5. Az elszállításhoz szükséges eszközöket (darus gépkocsi, videó kamera gépkocsinként) és munkaerőt a Roncs -Autó Kft., a közterület- felügyeleti létszámot az Önkormányzat biztosítja. A közterület-felügyelő a tulajdonos/üzembentartó személyének megállapítása céljából a járművet ellenőrzi a Központi Járműnyilvántartásban, és -amennyiben ez lehetséges - rövid szöveges üzenet fogadására szolgáló elérhetőségén keresztül értesíti a jármű tulajdonosát/üzembentartóját az intézkedés megkezdéséről. Amennyiben az az értesítéstől számított 15 percen belül nem intézkedik a jármű eltávolítása érdekében, a közterület-felügyelő írásban (megrendelő, jegyzőkönyv) szigorú számadású formanyomtatványon három példányban elrendeli a gépjármű elszállítását. A jármű elszállítása során szállító járműre történő felrakodás, illetve a vontató járműhöz történő rögzítés csak a közterület-felügyelő jelenlétében történhet. A helyszínen készített jegyzőkönyv 2 példányát a Roncs -Autó Kft. képviselője kapja. A Roncs - Autó Kft. a jármű elszállítását, őrzését és kiadását a Ptk. felelős őrzésre vonatkozó szabályai szerint végzi a Szeged, Kollégiumi út 8. szám alatti telepén 24 órás folyamatos ügyeleti szolgálatban. A

7 105 Roncs -Autó Kft. a járművet az igazolt tulajdonosa/üzembentartója kérelmére a díj megfizetését követően, a 9. pontban jelölt intézkedést kivéve kiadja, egyúttal kézbesíti a tulajdonos/ üzembentartó vagy átvevő részére kiállított okmányokat (megrendelő, pénztár befizetési bizonylat, számla) is. A jármű kiadását annak tulajdonosa/üzembentartója kérelmét követő 2 órán belül hétvégén is - lehetővé kell tenni. Az Önkormányzat biztosítja a Roncs -Autó Kft. számára az Önkormányzat honlapján kialakított, az elszállított járművek forgalmi rendszámát tartalmazó felülethez való hozzáférést. A jármű kiadását követően a Roncs -Autó Kft. munkatársa haladéktalanul, de legkésőbb 1 órán belül gondoskodik a beszállított jármű forgalmi rendszámának az Önkormányzat honlapjáról történő levételéről. 6. Az intézkedés során a felügyelő képfelvételt, vagy kép- és hangfelvételt készít az elkövetett jogsértés bizonyíthatósága érdekében. A Roncs Autó Kft. a járműről állapotfelmérő lapot állít ki. 7. A jármű elszállítása, tárolása, valamint kiadása során a járműben keletkezett vagyoni kárért a Roncs -Autó Kft. teljes kártalanítási felelősséggel tartozik. 8. A jármű elszállításával és tárolásával kapcsolatban befizetett, ÁFA-t tartalmazó szállítási díj 50-50%-ban a szerződő feleket illeti meg. Az SZKT telephelyén történt őrzés költségei, valamint az elszállítási költségek elszámolását felek külön megállapodásban rögzítik. Az Önkormányzatot megillető összeget a Roncs -Autó Kft. a tárgyhónapot követő 8. napig az Önkormányzat erre elkülönített számlájára átutalja. 9. A közterület-felügyelő tévedéséből adódóan jogtalanul elszállított járművet a Közterület-felügyelet vezetőjének vagy a Városüzemeltetési Iroda vezetőjének intézkedése alapján díjmentesen ki kell adni. Az intézkedésről a Roncs -Autó Kft.-t írásban is (levél, fax vagy ) értesíteni kell. A beszállítási díjat a Roncs -Autó Kft. leszámlázza az Önkormányzat felé. 10. A Közterület-felügyelet a Központi Járműnyilvántartásból átvett üzembentartói adatokat elektronikus úton, soron kívül a Roncs -Autó Kft. rendelkezésére bocsátja. Amennyiben a tulajdonos/üzembentartó kilétének megállapítása a jármű felnyitását igényli, úgy az elszállítást követő munkanapon a járművet bizottság jelenlétében jegyzőkönyv felvétele mellett fel kell nyitni és a szükséges adatok megállapítását követően le kell zárni. A bizottság a Közterület-felügyelet képviselőjéből és a Roncs -Autó Kft. képviselőiből áll. A bizottság létszáma minimum három fő. A jegyzőkönyvben rögzíteni kell a felnyitás és a lezárás tényén felül a jármű azonosításához szükséges alváz és motorszám adatokat, a járműben talált ingóságok felsorolását és a felnyitás során tapasztalt, a beszállításkor nem rögzített sérüléseket. A járműben talált, jegyzőkönyvben rögzített ingó dolgokra vonatkozóan Roncs -Autó Kft.-nek a felelős őrzésre vonatkozó szabályokat kell alkalmaznia. A jármű azonosító adatai ismeretében a Közterület-felügyelet a Központi Járműnyilvántartásból megállapítja a jármű tulajdonosának /üzembentartójának személyét. 11. Ha a tulajdonos/üzembentartó nem állapítható meg, vagy az a felszólítás ellenére az elszállított járművet az elszállítástól számított 6 hónapon belül nem veszi birtokba, a Roncs -Autó Kft. a Közterület-felügyelet megbízása alapján, erre jogosult szakértővel felértékelteti és a szakértő által megállapított értéknek megfelelően, közjegyző jelenlétében nyilvános árverésen értékesíti vagy a Közterület-felügyelet dönt a jármű egyéb módon történő hasznosításáról. Az árverés helyéről, idejéről, annak becsértékéről a Roncs -Autó Kft. az árverést megelőző 15 nappal hirdetést tesz közzé a helyi és két országos napilapban, valamint az Önkormányzat honlapján. A tulajdonos/üzembentartónak a jármű tulajdonjogáról történő lemondó nyilatkozata esetén a 6 hónapos határidő lejárta előtt lehetőség van a jármű hulladékként történő hasznosítására.

8 Az első árverésen el nem adott járművet második árverésen kell értékesíteni. A második árverést az első árveréstől számított 3 hónapon belül kell kitűzni. A második árverésen el nem adott jármű értékesítés céljából használt autókereskedelmi tevékenység végzésére jogosult gazdálkodó szervezet részére átadható. Az ilyen módon sem értékesíthető jármű esetén a Roncs -Autó Kft. a Közterület-felügyelet értesítését és annak hozzájárulását követően hatósági eljárást kezdeményez a jármű forgalomból történő kivonása érdekében, és a forgalomból történő kivonást, illetve a jármű bontását követően a járművet alkatrészként értékesítheti. A Közterület-felügyelet a Központi Járműnyilvántartásból átvett, járműre vonatkozó adatokat a forgalomból kivonás céljából a Roncs -Autó Kft. rendelkezésére bocsátja. A jármű forgalomból történő kivonását követően a Roncs -Autó Kft. ellenszolgáltatás nélkül elvégzi a hulladékká vált gépjármű megsemmisítését, a megsemmisítés során keletkező hulladék kezelését, tárolását, valamint az ezzel kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettségeket az idevonatkozó jogszabályoknak megfelelően. Ha a tulajdonos/üzembentartó a jármű értékesítését követő 6 hónapon belül jelentkezik, részére az értékesítésből befolyt, a Roncs -Autó Kft. szállítási, tárolási, őrzési és értékesítési költségeivel csökkentett, kamatmentes ellenértéket ki kell fizetni. 13. A felek jelen megállapodást 2011.január 1-jével kezdődően határozatlan időre kötik, melyet bármelyik fél 3 hónapos felmondási határidővel írásban bármikor jogosult felmondani. 14. A felek a közöttük április 25. napján létrejött és május 21. napján módosított a járművek elszállítása tárgyú Együttműködési megállapodást december 31-ével megszüntetik. Felek rögzítik, hogy a korábbi együttműködési megállapodásból fakadóan egymással szemben követelésük nincs. 15. Jelen megállapodásban nem szabályozott minden további kérdésben a Ptk., a közterületfelügyeletről szóló évi LXIII. törvény, a kerékbilincs közterület-felügyelet általi alkalmazására, a járművek elszállítására, valamint a felmerült költségekre vonatkozó szabályokról szóló 55/2009. (X. 16.) IRM rendelet, valamint a közterület-felügyelői intézkedések végrehajtásának módjáról és eszközeiről szóló 43/1999. (XI. 26.) BM rendelet rendelkezései az irányadóak. 16. A megállapodást Felek elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írtak alá. 17. A felek a szerződésből eredő vitás kérdéseiket elsődlegesen egymás közt, peren kívül kívánják rendezni, amennyiben ez nem vezet eredményre, hatáskörtől függően a Szegedi Városi, illetve a Csongrád Megyei Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. Szeged, december Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Dr. Botka László polgármester... Roncs -Autó Kft. nevében Dobó József ügyvezető

9 107 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következő rendeletet alkotja: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 32/2010. (XII.14.) önkormányzati rendelete a Közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól, valamint a járművek közterületről történő elszállításáról szóló 62/2007. (XII.20.) Kgy. rendelet hatályon kívül helyezéséről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az alkotmányról szóló évi XX. tv. 44/A. (2) bekezdése, valamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV. tv. 16. (1) bekezdés felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja: 1. A Közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól, valamint a járművek közterületről történő elszállításáról szóló 62/2007. (XII.20) Kgy. rendeletet hatályon kívül helyezi. 2. E rendelet január 1. napján lép hatályba Szeged város helyi építészeti örökségének védelméről szóló 55/2005. (XI. 17.) Kgy. rendelet Előterjesztő: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következő rendeletet alkotja:

10 108 Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 33/2010. (XII.14.) önkormányzati rendelete a Szeged város helyi építészeti örökségének védelméről szóló 55/2005. (XI.17.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 57. (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében és a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. Szeged város helyi építészeti örökségének védelméről szóló 55/2005.(XI.17.) Kgy. rendelet (a továbbiakban Rendelet) 7. (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: 7. (5) Helyi egyedi védelem alá helyezett objektum bővíthető, korszerűsíthető. Bővítés, korszerűsítés esetén a keletkező új építészeti minőség és a védett érték összhangjának biztosítása érdekében a javasolt megoldást a területileg illetékes Tervtanáccsal előzetesen véleményeztetni kell. 2. A Rendelet 13. helyébe a következő rendelkezés lép: 13. Aki a védetté nyilvánított építészeti örökség elemeit gondatlanul megsemmisíti, megrongálja szabálysértést követ el és ,-Ft bírsággal sújtható. 3. Jelen rendelet a kihirdetés napját követő napon lép hatályba Bizottságok elnevezésének átvezetése Előterjesztő: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Az előterjesztéshez a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság nyújtott be módosító javaslatot, mely javaslatot elfogadja. Szavazásra bocsátja a beszerzési szabályzat módosítására vonatkozó javaslatot.

11 109 A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza: 505/2010. (XII.10.) Kgy. sz. H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a Polgármester /2010. számú A bizottságok elnevezésének átvezetése tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozta: A Közgyűlés jóváhagyja Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és annak Polgármesteri Hivatala 666/2007. (XII.14.) Kgy. sz. határozattal elfogadott Beszerzési Szabályzatának a jelen határozat melléklete szerinti módosítását. Erről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, továbbá a Polgármesteri Hivatal valamennyi irodája. 505/2010. (XII.10.) Kgy. sz. határozat melléklete Beszerzési szabályzat módosítása Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a 666/2007. (XII. 14.) Kgy. sz. határozattal elfogadott Beszerzési Szabályzatot (továbbiakban: BSZ) az alábbiak szerint módosítja: 1. A BSZ II. 4. pontjának második francia bekezdésében a Városrendezési, Tulajdonosi és Lakásügyi Bizottság szövegrész helyébe a Vagyongazdálkodási Bizottság szöveg lép. 2. A BSZ IV. 5. pontjának c) alpontjában a Gazdasági Alpolgármester szövegrész helyébe a Várospolitikai Alpolgármester szöveg lép. 3. A BSZ VI. 3. pontjában a gazdasági ügyekért felelős Alpolgármester szövegrész helyébe a Várospolitikai Alpolgármester szöveg lép. Jelen módosítás december 10. napján lép hatályba azzal, hogy a rendelkezéseit a hatályba lépést követően indított közbeszerzésekre kell alkalmazni.

12 110 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a vagyonrendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 34/2010. (XII.14.) önkormányzati rendelete Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003. (VI.27.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében és a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 44/A. (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. (1) A Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003. (VI.27.) Kgy. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 17/A. (1) bekezdés b) pontjában a Városrendezési, Tulajdonosi és Lakásügyi Bizottság (VTLB) szövegrész helyébe a Vagyongazdálkodási Bizottság (VB) szöveg lép. (2) A Rendelet 18. (2) és (3) bekezdésében, a 21. (1) bekezdésében, a 23. (2) bekezdés b) pontjában, a 42. b) pontjában, a 43. b) pontjában, a 45. (2) bekezdés b) és c) pontjában a VTLB szövegrész helyébe a VB szöveg lép. 2. A Rendelet 27. (3) és (4) bekezdésében a Lakásértékesítési Bizottság szövegrész helyébe a Vagyongazdálkodási Bizottság szöveg lép. 3. Ezen rendelet a kihirdetése napját követő napon lép hatályba.

13 111 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a helyiségek bérbeadása tárgyú rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 35/2010. (XII.14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról szóló 15/2000. (III. 31.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló évi LXXVIII. törvény 36. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 44/A. (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. (1) Az önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról szóló 15/2000. (III. 31.) Kgy. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 1. (2) bekezdésében a Városrendezési, Tulajdonosi és Lakásügyi Bizottság (továbbiakban: VTLB) szövegrész helyébe a Vagyongazdálkodási Bizottság (továbbiakban: VB) szöveg lép. (2) A Rendelet 12. (1) bekezdés cd), ce), cf), ch), cj), cn), ct), cv), cw) alpontjaiban és a d) pontjában a VTLB szövegrész helyébe a VB szöveg lép. 2. Ezen rendelet a kihirdetése napját követő napon lép hatályba. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a lakások és helyiségek elidegenítése tárgyú rendelet módosítására vonatkozó javaslatot.

14 112 A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 36/2010. (XII.14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 17/1994. (IV.26.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló évi LXVIII. törvény 54. (1) és (3) bekezdésében, valamint az 58. (2)-(3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 44/A. (1) bekezdés b) pontjában, valamint a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 8. (1) bekezdésében biztosított feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 17/1994. (IV. 26.) Kgy. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 3. (2) bekezdésében, a 11. (2) bekezdésében, a 11/A. (1) bekezdésében, 14. (11) bekezdésében a Városrendezési, Tulajdonosi és Lakásügyi Bizottság szövegrész helyébe a Vagyongazdálkodási Bizottság szöveg lép. 2. (1) A Rendelet 7. (1) bekezdésében, a 8. (4) bekezdésében, 10. (9) és (11) bekezdésében a Lakásértékesítési Bizottság szövegrész helyébe a Vagyongazdálkodási Bizottság szöveg lép. (2) A Rendelet 8. (3) bekezdésében a Lakásértékesítési Bizottságnak szövegrész helyébe a Vagyongazdálkodási Bizottságnak szöveg lép. 3. Ezen rendelet a kihirdetés napját követő napon lép hatályba.

15 113 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a lakóépületek felújításának állami támogatása tárgyú rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 37/2010. (XII.14.) önkormányzati rendelete a lakóépületek felújításának állami támogatásához kapcsolódó önkormányzati támogatásról szóló 28/2003. (VII.25) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében és a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás, a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 8. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. A lakóépületek felújításának állami támogatásához kapcsolódó önkormányzati támogatásról szóló 28/2003. (VII.25.) Kgy. rendelet 5. (3) bekezdésében a Városüzemeltetési, Környezetvédelmi, Víz és Csatorna Bizottság szövegrész helyébe a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság és a Városkép- és Környezetvédelmi Bizottság szöveg, továbbá a Városrendezési, Tulajdonosi és Lakásügyi Bizottság szövegrész helyébe a Vagyongazdálkodási Bizottság szöveg lép. 2. Ezen rendelet a kihirdetés napját követő napon lép hatályba.

16 114 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az önkormányzati tervtanács létrehozása tárgyú rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 38/2010. (XII.14.) önkormányzati rendelete az Önkormányzati Tervtanács létrehozásáról, működésének rendjéről és a véleményezésre benyújtandó tervek köréről szóló 20/2008. (V.21.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 5. (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 8. (1) bekezdésében biztosított feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. Az Önkormányzati Tervtanács létrehozásáról, működésének rendjéről és a véleményezésre benyújtandó tervek köréről szóló 20/2008. (V.21.) Kgy. rendelet 3. (4) bekezdés b) pontjában a Városrendezési, Tulajdonosi és Lakásügyi Bizottság szövegrész helyébe a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság és a Városkép- és Környezetvédelmi Bizottság szöveg lép. 2. Ezen rendelet a kihirdetés napját követő napon lép hatályba. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a szociális ellátások és gyermekvédelmi támogatás tárgyú rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)

17 115 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 39/2010. (XII.14.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról és gyermekvédelmi támogatásról szóló 2/2006. (II.14.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított évi LXV. tv. 16. (1) bekezdésében, valamint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló többször módosított évi III. törvény l. (2) bekezdésében, 10. (1) bekezdésében, 25. (3) bekezdésében, 26. -ban, 38. (1) bekezdés c) pontjában és (9) bekezdésében, 43/B. (1) és (3) bekezdésében, 45. (1) bekezdésében, 46. (1) bekezdésében, 50. (3) bekezdésében, 55. (3) bekezdésében, 55/C. (1) bekezdés a) pontjában és (3) bekezdésében, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló többször módosított évi XXXI. törvény 18. (1) bekezdés b) pontja és (2) bekezdésében, 21. (1) bekezdésében, a 148. (7) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. A szociális ellátásokról és gyermekvédelmi támogatásról szóló 2/2006. (II.14.) Kgy. rendelet 3. (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: 3. (2) A Szociálpolitikai Kerekasztal létszáma 10 fő. A 2. és 5. franciabekezdés hatályát veszti, a 6.franciabekezdés szövege: - Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézmény főigazgatója és főigazgató helyettese szövegrészre változik. 2. Ezen rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a környezetvédelmi alapról szóló rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)

18 116 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 40/2010. (XII.14.) önkormányzati rendelete Szeged Megyei Jogú Város Környezetvédelmi Alapjáról szóló 63/2004.(XII.21.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény 58. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 44/A. (1) bekezdés a) pontjában, valamint a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 8. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. A Szeged Megyei Jogú Város Környezetvédelmi Alapjáról szóló 63/2004. (XII.21.) Kgy. rendelet 3. (4) bekezdésében a Városüzemeltetési, Környezetvédelmi, Víz és Csatorna Bizottság szövegrész helyébe a Városkép- és Környezetvédelmi Bizottság szöveg lép. 2. Ezen rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a helyi közutak kezelésének szakmai szabályairól szóló rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)

19 117 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 41/2010. (XII.14.) önkormányzati rendelete a helyi közutak kezelésének szakmai szabályairól szóló 1/2005.(II.2.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a közúti közlekedésről szóló évi I. évi törvény 9. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 8. (1) bekezdésében és a közúti közlekedésről szóló évi I. törvény 8. (1) bekezdés h) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. (1) A helyi közutak kezelésének szakmai szabályairól szóló 1/2005. (II.2.) Kgy. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 1. (1) bekezdés b) pontjában a Városüzemeltetési, Környezetvédelmi, Víz és Csatorna Bizottságra szövegrész helyébe a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottságra szöveg lép. (2) A Rendelet 4. (1), valamint a 8. (5) bekezdésében a Városüzemeltetési, Környezetvédelmi, Víz és Csatorna Bizottsága szövegrész helyébe a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottsága szöveg lép. 2. Ezen rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a helyi közutak nem közlekedési célú igénybevételéről szóló rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)

20 118 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 42/2010. (XII.14.) önkormányzati rendelete a helyi közutak nem közlekedési célú igénybevétele esetén fizetendő díjakról szóló 66/2003.(XII.23.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 44/A. (1) bekezdés b) pontjában, valamint a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 80. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. A helyi közutak nem közlekedési célú igénybevétele esetén fizetendő díjakról szóló 66/2003. (XII.23.) Kgy. rendelet 4. (1) bekezdésében a Városüzemeltetési, Környezetvédelmi, Víz és Csatorna Bizottságának szövegrész helyébe a a Városkép- és a Környezetvédelmi Bizottságának és a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottságának szöveg lép. 2. Ezen rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az elfogadott Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság módosító javaslatával a közterület-használat rendjére vonatkozó rendelet módosítást. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 43/2010. (XII.14.) önkormányzati rendelete közterület-használat rendjéről szóló 57/1999. (XII. 23.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében, a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. (1)

21 119 bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 44/A. (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. (1) A közterület-használat rendjéről szóló 57/1999. (XII. 23.) Kgy. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 7. (3) bekezdésében a Városüzemeltetési, Környezetvédelmi, Víz és Csatorna Bizottság szövegrész helyébe a Városkép- és Környezetvédelmi Bizottság javaslata és a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság szöveg lép. (2) A Rendelet 10. (2) bekezdés f) pontjában a Városüzemeltetési, Környezetvédelmi, Víz és Csatorna Bizottság szövegrész helyébe a Városkép- és Környezetvédelmi Bizottság és a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság szöveg lép. 2. A Rendelet 8. (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (2) Külön méltánylást érdemlő esetben kérelemre az engedélyező hatóság - a Közgyűlés Városkép- és Környezetvédelmi Bizottságának véleménye és a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottságának javaslata alapján - részleges, vagy teljes díjmentességet állapíthat meg. Külön méltánylást érdemlő eset a kérelmező betegsége vagy az engedély kiadását követően anyagi helyzetében bekövetkezett jelentős változás lehet, továbbá ha a közterület használat az önkormányzat közfeladat ellátásához kapcsolódik. Nem kell a bizottság elé terjeszteni azt a kérelmet, amely esetében a (3) bekezdésben foglaltak a méltányosság gyakorlását kizárják. 3. A 12. (2) bekezdése helyébe az alábbi szöveg lép: 12. (2) Az engedély maximum 2 m 2 területre saját termelésű a kistermelői élelmiszertermelés, - előállítás és értékesítés feltételeiről szóló 52/2010.(IV.30.) FVM rendelet szerinti feldolgozatlan zöldség-gyümölcs, valamint vágott virág árusítására annak a természetes személynek adható, aki: - szegedi lakóhellyel rendelkezik, - nem folytat kereskedelmi-vállalkozói tevékenységet, - használatában 1500 m 2 -t meg nem haladó, mezőgazdasági termény előállítására alkalmas földterület van. Az engedélyes személyén kívül a vele közös háztartásban élő házastársa, élettársa, szülője, nagykorú gyermeke is árusíthat. 4. Ezen rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba.

22 120 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a közterületek elnevezéséről szóló rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 44/2010. (XII.14.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének szabályairól szóló 45/1991. (XII. 31.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 44/A. (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. A közterületek elnevezésének szabályairól szóló 45/1991. (XII. 31.) Kgy. rendelet 8. (5) bekezdésében a Kulturális, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottsága szövegrész helyébe a a Városkép- és Környezetvédelmi Bizottság véleményének ismeretében a Kulturális, Egyházügyi, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottsága szöveg lép. 2. Ezen rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szeged város nevének használatáról és jelképeiről szóló rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)

23 121 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 45/2010. (XII.14.) önkormányzati rendelete Szeged város nevének használatáról, valamint Szeged és csatolt települései jelképeiről szóló 25/1998. (VII. 27.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 44/A. (1) bekezdés a) és f) pontjában, meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. A Szeged város nevének használatáról, valamint Szeged és csatolt települései jelképeiről szóló 25/1998. (VII. 27.) Kgy. rendelet 9. (2) bekezdésében 14. (1) és (4) bekezdéseiben, valamint a 17. és 19. -aiban a Jogi és Ügyrendi Bizottság szövegrész helyébe a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság szöveg lép. 2. Ezen rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az önkormányzat kitüntetéseinek alapírásáról és adományozásáról szóló rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)

24 122 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 46/2010. (XII.14.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat kitüntetéseinek alapításáról és adományozásuk rendjéről szóló 17/1993. (VII.10.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló évi XXXI. törvény 7. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 44/A. (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. A 17/1993. (VII.10.) Kgy. rendeletet 27. (7) bekezdésének Szeged Megyei Jogú Város Kulturális és Közművelődési Bizottsága szövegrésze helyébe Szeged Megyei Jogú Város Kulturális, Egyházügyi, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottsága szövegrész lép. 2. Ezen rendelet a kihirdetése napját követő napon lép hatályba. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a költségvetés végrehajtási szabályairól szóló rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 47/2010. (XII.14.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 9/2010. (II.24.) önkormányzati rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 44/A. (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja:

25 (1) Az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 9/2010. (II.24.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 4. (3) bekezdésében, 7. (11) bekezdésében, 11. (3) és (6) bekezdésében, valamint 15. a), b), c) és e) pontjaiban a Városrendezési, Tulajdonosi és Lakásügyi Bizottság szövegrész helyébe a Vagyongazdálkodási Bizottság szöveg lép. (2) A Rendelet 11. (8) bekezdés a), b), d) és e) pontjaiban a Lakásértékesítési Bizottság szövegrész helyébe a Vagyongazdálkodási Bizottság szöveg lép. (3) A Rendelet 7. (3)-(4) és (9) bekezdésében, valamint a 9. (3) bekezdésében a Kulturális, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottság szövegrész helyébe a Kulturális, Egyházügyi, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottság szöveg lép. (4) A Rendelet 16. (1) bekezdésében a Városüzemeltetési, Környezetvédelmi, Víz és Csatorna Bizottság szövegrész helyébe a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság szöveg lép. (5) A Rendelet 7. (5) bekezdésében a Városüzemeltetési, Környezetvédelmi, Víz és Csatorna Bizottság szövegrész helyébe a Városkép- és Környezetvédelmi Bizottság szöveg lép. 2. Ezen rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szeged város ösztöndíjairól szóló rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)

26 124 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 48/2010. (XII.14.) önkormányzati rendelete a Szeged város ösztöndíjairól szóló 14/2010. (V.12.) önkormányzati rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében, a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. Szeged Város ösztöndíjairól szóló 14/2010. (V.12.) önkormányzati rendelet 1. (3) bekezdésében a Kulturális, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottság szövegrész helyébe a Kulturális, Egyházügyi, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottság szöveg lép. 2. Ezen rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a természeti területek és emlékek védelméről szóló rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)

27 125 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 49/2010. (XII.14.) önkormányzati rendelete Szeged város helyi jelentőségű természeti területeinek és emlékeinek védelméről szóló 35/2009. (XI.11.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a természet védelméről szóló évi LIII. törvény 24. (1) bekezdésének b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 8. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. (1) Szeged város helyi jelentőségű természeti területeinek és emlékeinek védelméről szóló 35/2009. (XI.11.) Kgy. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 7. (3) bekezdésében a Városüzemeltetési, Környezetvédelmi, Víz és Csatorna Bizottság szövegrész helyére a Városkép- és Környezetvédelmi Bizottság szöveg lép. (2) A Rendelet 8. b) pontjában a Városüzemeltetési, Környezetvédelmi, Víz és Csatorna Bizottság szövegrész helyébe a Városkép- és Környezetvédelmi Bizottság véleményének ismeretében a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság szöveg lép. 2. Ezen rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

28 Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 30/2010. (XI.02.) önkormányzati rendelet módosítása Előterjesztő: dr. Keresztúri Farkas Csaba, a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság elnöke Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a szervezeti és működési szabályzat módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 15 igen, 2 nem szavazattal, 12 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 50/2010. (XII.14.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 30/2010. (XI.02.) önkormányzati rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 18. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 44/A (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 30/2010.(XI.02.) önkormányzati rendelet módosításáról az alábbi rendeletet alkotja: 1. A 30/2010.(XI.02.) önkormányzati rendelet az alábbi 75/A. -al egészül ki: Ö.r. 75/A. A Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság; a Pénzügyi Bizottság; a Vagyongazdálkodási Bizottság elnökeit az államigazgatási ügyek kivételével valamennyi önkormányzati irat vonatkozásában azonnali betekintési jog illeti meg. A Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság; a Pénzügyi Bizottság; a Vagyongazdálkodási Bizottság bármelyik elnökének kezdeményezésére a megjelölt iratról az illetékes iroda 3 napon belül költségmentes iratmásolatot köteles biztosítani részére. Önkormányzati ügyben a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság; a Pénzügyi Bizottság; a Vagyongazdálkodási Bizottság bármelyik elnöke soron kívüli, írásbeli tájékoztatást kérhet a polgármestertől, más bizottság elnökeitől, az önkormányzat tisztségviselőitől és a jegyzőtől, amire annak címzettje 3 napon belül érdemben köteles írásban válaszolni. E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. 2.

29 Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatának és településszerkezeti tervének módosítása Előterjesztő: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Kiegészítő anyag készült az előterjesztéshez. Juhász Gyula képviselő módosító indítványát visszavonta. Szavazásra bocsátja a településszerkezeti tervlap módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 27 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 506/2010. (XII.10.) Kgy. sz. H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/ /2010. számú, Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatának és Településszerkezeti Tervének módosítása tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1. A Közgyűlés a 645/2008. (XII. 12.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott településszerkezeti tervlapon: a) a Szeged-Újszeged, külterület 051/2-12. és 012/3-27. hrsz-ú földrészletek és környezetének területét b) a Szeged-Újszeged, külterület 045. hrsz-ú földrészlet területét c) a Szeged, III. kerület külterület 065. és 067/3. hrsz-ú földrészletek területét d) a Szeged-Móraváros, belterület Ybl Miklós u. 4. számú, hrsz-ú földrészlet területét e) a Szeged-Gyálarét, külterület 057/2. és 057/3. hrsz.ú földrészletek területét f) a Szeged, belterület Tópart u /42. hrsz-ú földrészlet területét g) a Szeged, Dorozsmai út páros oldalának területét (a Gomba u. és a Máv u. között) h) a Szeged-Kiskundorozsma, 48-as átkötő út Búza u. Sziksósi út által határolt területet i) a Szeged, Központi Hulladéklerakó és környékét (Sándorfalvi út 1207/18., 1207/26., 1207/27., 1207/28., 1207/69., 1207/70., 1206/3., 1206/4., 1203/1., 1204.hrsz.) j) a Szeged Ipari Logisztikai Központ: M43-as gyorsforgalmi út Budapesti út Nyugati elkerülő út (Budapesti út és vasút közötti szakasz) Szeged-Budapesti vasútvonal által határolt területét k) a Szeged, kiemelt gazdasági övezet Budapesti út tervezett belterületi határ külterületen tervezett beépítésre szánt terület határa által közbezárt területet l) és a Szeged, Hosszú utca és Cora áruház közötti területet a melléklet szerint módosítja.

30 A Közgyűlés a Polgármesteren keresztül utasítja a városi főépítészt, hogy a településszerkezeti terv soron következő komplex karbantartásánál a változásokat vezettesse át. Határidő: a településszerkezeti terv soron következő komplex karbantartása Felelős: városi főépítész Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesülnek a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, az Aljegyző, a Jegyzői Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, az Építési Iroda, a Városi Főépítész, valamint a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal.

31 Mellékletek: h0506_10.pdf. 129

32 130 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a SZÉSZ megjelentetésére vonatkozó határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 27 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 507/2010. (XII.10.) Kgy. sz. H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/ /2010. számú, Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatának és Településszerkezeti Tervének módosítása tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés a Polgármester útján felkéri a Címzetes Főjegyzőt, hogy Szeged MJV Építési Szabályzatát a SZÉSZ évi és a SZÉSZ évi módosításaival együtt, egységes szerkezetben jelentesse meg Szeged MJV Közgyűlésének Közlönyében. Felelős: Címzetes Főjegyző Határidő: május 31. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesülnek a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, az Aljegyző, a Jegyzői Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, az Építési Iroda, a Városi Főépítész, valamint a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a vizsgálatra javasolt módosító indítványokról szóló határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 27 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)

33 508/2010. (XII.10.) Kgy. sz. 131 H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/ /2010. számú, Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatának és Településszerkezeti Tervének módosítása tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés az alábbi módosítási indítványokat a SZÉSZ komplex, teljes felülvizsgálata során javasolja megvizsgálni: Sorszám Kérelmező neve Kérelem tárgya Kérelem helyszíne, érintett önk.i képviselő 1t Szegedfish Kft Zónabesorolás módosítása Szeged II. kerület Mko korlátozott használatú mg.i zónáról Kmgü 01509/1, hrsz. különleges mezőgazdasági üzemi zónára (Mihálffy Béla) 6 PH. Építési Iroda Zónabesorolás és az építési Szeged város közigazgatási előírások módosí-tása, területe és a hogy a meglévő sertéstelep SZÉSZ rendelet és trágyatároló az adott szövege területen elhe-lyezhető, bővíthető legyen Módosítandó rész SZT 15, 16 TSZT SZT SZÉSZ rendelete Határidő: A SZÉSZ komplex, teljes felülvizsgálata: november 30. Felelős: Városi Főépítész Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesülnek a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, az Aljegyző, a Jegyzői Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, az Építési Iroda, a Városi Főépítész, valamint a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az elutasított indítványokra vonatkozó határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 27 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)

34 509/2010. (XII.10.) Kgy. sz. 132 H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/ /2010. számú, Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatának és Településszerkezeti Tervének módosítása tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés jelen határozat mellékletében felsorolt módosítási indítványokat elutasítja. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesülnek a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, az Aljegyző, a Jegyzői Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, az Építési Iroda, a Városi Főépítész, valamint a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal.

35 133

36 134

37 135 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a virágpiacra vonatkozó határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 27 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 510/2010. (XII.10.) Kgy. sz. H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/ /2010. számú, Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatának és Településszerkezeti Tervének módosítása tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1. A Közgyűlés a területrendezési hatósági eljárásokról szóló 76/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet 1. (1) bekezdés d) pontja alapján területrendezési hatósági eljárás iránti kérelmet nyújt be a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal Dél-alföldi Állami Főépítészhez az alábbiakban megjelölt területre. A Nagybani Virágpiac bővítené a meglévő területét a Szeged, külterület 02096/2. és 02099/1. hrsz.ú földrészletekkel. Ehhez a hatályos Mko korlátozott használatú mezőgazdasági zóna átminősítése szükséges Gksz kereskedelmi, szolgáltató gazdasági zónába. A Közgyűlés megállapítja, hogy a tervezett bővítési terület kiváló termőhelyi adottságú szántóövezet területe, ahol az Országos Területrendezési Tervről szóló évi XXVI. törvény 13/A. -a értelmében beépítésre szánt terület csak kivételesen, egyéb lehetőség hiányában, a külön jogszabályban meghatározott területrendezési hatósági eljárás alapján jelölhető ki. 2. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert az 1. pontban meghatározott kérelem aláírására. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesülnek a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, az Aljegyző, a Jegyzői Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, az Építési Iroda, a Városi Főépítész, valamint a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az 504/2009. (XI.06.) Kgy. sz. határozat módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 27 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza:

38 (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) /2010. (XII.10.) Kgy. sz. H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/ /2010. számú, Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatának és Településszerkezeti Tervének módosítása tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés az 504/2009. (XI.06.) Kgy. sz. határozat 2. pontját az alábbiak szerint módosítja: 2. A évi SZÉSZ karbantartás programozási tervét a december 31-ig beérkezett kérelmek alapján kell összeállítani. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesülnek a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, az Aljegyző, a Jegyzői Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, az Építési Iroda, a Városi Főépítész, valamint a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Logisztikai Központra vonatkozó határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 27 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 512/2010. (XII.10.) Kgy. sz. H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/ /2010. számú, Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatának és Településszerkezeti Tervének módosítása tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a 39/2010. (II.19.) Kgy. sz. határozata alapján a Szeged Ipari Logisztikai Központ: M43-as gyorsforgalmi út Budapesti út Nyugati elkerülő út (Budapesti út és vasút

39 137 közötti szakasz) Szeged-Budapesti vasútvonal által határolt területére készített környezeti vizsgálatot elfogadja. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesülnek a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, az Aljegyző, a Jegyzői Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, az Építési Iroda, a Városi Főépítész, valamint a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a SZÉSZ módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 27 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)

40 138 Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 51/2010. (XII.14.) önkormányzati rendelete Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 59/2003. (XII.5.) Kgy. rendelet módosításáról jkv101210_szesz_rendelet_modositasa_51_szamu_rendelet.pdf

41 Az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról szóló 35/2002. (IX.13.) Kgy. rendelet módosítása Előterjesztő: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az előterjesztéshez nem érkezett. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 52 /2010. (XII.15.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról szóló 35/2002. (IX. 13.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 16. (1) bekezdésének felhatalmazása alapján, figyelemmel az egészségügyről szóló évi CLIV tv (2) bekezdésében, valamint az önálló orvosi tevékenységről szóló évi II. tv. 2. (2) bekezdésében foglaltakra, az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról szóló 35/2002. (IX.13.) Kgy. rendelet módosításáról az alábbi rendeletet alkotja: 1. A 35/2002. (IX.13.) Kgy. rendelet 1., 2., 3. és 4. számú mellékletének helyébe jelen rendelet 1., 2., 3. és 4. sz. melléklete lép. 2. Ezen rendelet február 1. napján lép hatályba.

42 140 Melléklet: Jkv101210_egeszsegugyi_alapellatas_korzetek_52_szamu_rendelet_melleklete.pdf

43 Az Önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról szóló 45/2006. (XII.13.) Kgy. rendelet módosítása Előterjesztő: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az előterjesztéshez nem érkezett. A Közgyűlés a javaslatot 27 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 53/2010. (XII.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról szóló 45/2006.(XII.13.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló évi LXXVIII. törvény 3. (1) bekezdésében és 34. (1) bekezdésében, továbbá a 35. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, és az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében biztosított feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. Az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról szóló 45/2006. (XII.13.) Kgy. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 67. (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: 67. (2) A 66. és a 67. (1) bekezdése alapján megállapított támogatás összegét száz forintra felkerekítve kell meghatározni. 2. A Rendelet 70. (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: 70. (2) Az (1) bekezdésben szabályozott jogosultság időtartamát legfeljebb december 31-ig kell megállapítani.

44 A Rendelet 52. (6) bekezdésének utolsó mondatában, 1. számú melléklet VII. fejezetének címében és X. fejezetének 28. francia bekezdésében a Városrendezési, Tulajdonosi és Lakásügyi Bizottság szövegrész helyébe a Vagyongazdálkodási Bizottság szöveg lép, továbbá az 1. számú melléklet IX. fejezetének címében a Lakásértékesítési Bizottság szövegrész helyébe a Vagyongazdálkodási Bizottság szöveg lép, az 1. számú melléklet V. fejezetének címében a Kulturális, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottság szövegrész helyébe a Kulturális, Egyházügyi, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottság szöveg lép. 4. A Rendelet 4. számú melléklete helyébe jelen rendelet melléklete lép. 5. Jelen rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

45 143 1.) Szociális lakbérek 53/2010. (XII.16.) önkormányzati rendelet 4.sz.melléklete I. ÖSSZKOMFORTOS komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások szociális bérleti díja Ft/m 2 /hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet január 01-től december 31.-ig I II III IV PANEL ÉS IPAROSÍTOTT TECHNOLÓGIÁVAL KÉSZÜLT LAKÓÉPÜLETEK Övezet január 01-től december 31.-ig I II III IV II. KOMFORTOS komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások szociális bérleti díja Ft/m 2 /hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet január 01-től december 31.-ig I II III IV

46 144 III. FÉLKOMFORTOS komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások szociális bérleti díja Ft/m 2 /hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet január 01-től december 31.-ig I II III IV IV. KOMFORT NÉLKÜLI (SZÜKSÉGLAKÁS) komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások szociális bérleti díja Ft/m 2 /hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet január 01-től december 31.-ig I II III IV Költségelvű lakbérek I. ÖSSZKOMFORTOS komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások költségelvű bérleti díja Ft/m 2 /hó a bérbeadó lakáson belőli karbantartásokat NEM végez HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet január 01-től december 31.-ig I II III

47 145 IV PANEL ÉS IPAROSÍTOTT TECHNOLÓGIÁVAL KÉSZÜLT LAKÓÉPÜLETEK Övezet január 01-től december 31.-ig I II III IV II. KOMFORTOS komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások költségelvű bérleti díja Ft/m 2 /hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet január 01-től december 31.-ig I II III IV III. FÉLKOMFORTOS komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások költségelvű bérleti díja Ft/m 2 /hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet január 01-től december 31.-ig I II III IV

48 146 IV. KOMFORT NÉLKÜLI (SZÜKSÉGLAKÁS) komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások költségelvű bérleti díja Ft/m 2 /hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet január 01-től december 31.-ig I II III IV I. ÖSSZKOMFORTOS komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások költségelvű bérleti díja Ft/m 2 /hó a bérbeadó lakáson belőli karbantartásokat VÉGEZ HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet január 01-től december 31.-ig I II III IV PANEL ÉS IPAROSÍTOTT TECHNOLÓGIÁVAL KÉSZÜLT LAKÓÉPÜLETEK Övezet január 01-től december 31.-ig I II III IV II. KOMFORTOS komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások költségelvű bérleti díja Ft/m 2 /hó

49 147 HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet január 01-től december 31.-ig I II III IV III. FÉLKOMFORTOS komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások költségelvű bérleti díja Ft/m 2 /hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet január 01-től december 31.-ig I II III IV IV. KOMFORT NÉLKÜLI (SZÜKSÉGLAKÁS) komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások költségelvű bérleti díja Ft/m 2 /hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet január 01-től december 31.-ig I II III IV

50 148 Piaci lakbérek I. ÖSSZKOMFORTOS komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások piaci alapú bérleti díja Ft/m 2 /hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet január 01-től december 31.-ig I II III IV PANEL ÉS IPAROSÍTOTT TECHNOLÓGIÁVAL KÉSZÜLT LAKÓÉPÜLETEK Övezet január 01-től december 31.-ig I II III IV II. KOMFORTOS komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások piaci alapú bérleti díja Ft/m 2 /hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet január 01-től december 31.-ig I II III IV

51 149 III. FÉLKOMFORTOS komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások piaci alapú bérleti díja Ft/m 2 /hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet január 01-től december 31.-ig I II III IV IV. KOMFORT NÉLKÜLI (SZÜKSÉGLAKÁS) komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások piaci alapú bérleti díja Ft/m 2 /hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet január 01-től december 31.-ig I II III IV ) A takarítási feladatok díjazása: lakás/hó január 01-től december 31.-ig I-II. lakbérövezet III. lakbérövezet IV. lakbérövezet

52 3.) A személyi felvonó használatának díjazása: Rendelkezésre állási díjak: lakás/hó január 01-től december 31.-ig 10 szintes épületek különleges épületek Hagyományos épületek Különleges épületek: Kereszttöltés u. 29. Székely sor 21. Temesvári krt. 36. Olajbányász tér 1. Energia költség a rendelet 63. (5)-(6) bekezdéseivel megegyező módon fizetendő 4.) A központi antenna használatának díja: január 01-től december 31.-ig Ft/hó/lakás ) Vízellátás és a csatornahasználat, alvízmérő órával, illetve csatornával nem rendelkező épületeknél szennyvízszállítás 8 m 3 /Fő/hó

53 5. Helyi adórendeletek felülvizsgálata Előterjesztő: Polgármester 151 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a helyi iparűzési adóról szóló rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 54/2010. (XII.16.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról szóló 63/2003. (XII. 23.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a helyi adókról szóló évi C. törvény 1. (1) bekezdésében és 6. -ában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. A helyi iparűzési adóról szóló 63/2003. (XII. 23.) Kgy. rendelet (továbbiakban: rendelet) 1. (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a következő (5) bekezdéssel egészül ki: (4) Ideiglenes jellegű az iparűzési tevékenység, ha az önkormányzat illetékességi területén az ott székhellyel, telephellyel nem rendelkező vállalkozó a) építőipari tevékenységet folytat, illetőleg természeti erőforrást tár fel vagy kutat, feltéve, hogy a folyamatosan vagy megszakításokkal végzett tevékenység időtartama adóéven belül a 30 napot meghaladja, de nem éri el a 181 napot, b) bármely az a) pontba nem sorolható tevékenységet végez, ha annak folytatásából közvetlenül bevételre tesz szert, feltéve, hogy egyetlen önkormányzat illetékességi területén sem rendelkezik székhellyel, telephellyel. (5) Ha az építőipari tevékenység folytatásának, illetőleg a természeti erőforrás feltárásának, kutatásának időtartama az önkormányzat illetékességi területén a 180 napot meghaladta vagy előreláthatóan meghaladja, akkor a tevékenységek végzésének helye a tevékenység-végzés megkezdésének napjától telephelynek minősül, a vállalkozónak állandó jellegű iparűzési tevékenységet végzőként kell bejelentkeznie és az ideiglenes jellegű tevékenység utáni adót nem kell megfizetnie. Amennyiben a vállalkozó az önkormányzat illetékességi területén

54 152 folytatott ideiglenes jellegű iparűzési tevékenysége után az adóévre már fizetett adót, akkor azt eltérően a 11. (4) bekezdésében foglaltaktól az adott önkormányzat illetékességi területén végzett adóévi állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adóból vonhatja le. Amennyiben a vállalkozó előzetes bejelentésétől eltérően a tevékenység-végzés napjai alapján a vállalkozónak az önkormányzat illetékességi területén ideiglenes jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettsége áll fenn, akkor arról legkésőbb az adóévet követő év január 15. napjáig köteles bevallást benyújtani, s a bevallás benyújtásával egyidejűleg az adót az ideiglenes tevékenység után egyébként fizetendő adó eredeti esedékességétől számított késedelmi pótlékkal növelten megfizetni. 2. A rendelet 14. (2) bekezdés 7. pontjának b) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: b) a TEÁOR 08 szerint a 61. ágazatba sorolt tevékenységet (távközlési tevékenység) végző azon vállalkozó esetén, amelynek az adóévet megelőző adóévi számviteli törvény szerinti nettó árbevételének legalább 75 %-a távközlési tevékenységből származik (távközlési tevékenységet végző vállalkozó) azon önkormányzat illetékességi területe, ahol az ilyen tevékenységet végző vállalkozás ügyfelének, fogyasztójának számlázási címe található; 3. Ez a rendelet január 1. napján lép hatályba, hatályba lépésével egyidejűleg a rendelet 14. (2) bekezdésének 4. pontja hatályát veszti. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az építményadóról szóló rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/2010. (XII.16.) önkormányzati rendelete az építményadóról szóló 53/2002. (XII. 13.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a helyi adókról szóló évi C. törvény 1. (1) bekezdésében és 6. -ában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja:

55 Az építményadóról szóló 53/2002. (XII. 13.) Kgy. rendelet (továbbiakban: rendelet) 3. -a a következő f) ponttal egészül ki: (Mentes az adó alól:) f) a vállalkozás célját szolgáló 20 m 2 -t meg nem haladó hasznos alapterületű építmény. 2. A rendelet 6. -a helyébe a következő rendelkezés lép: 6. Az adó mértéke: 1200,- Ft/m 2 /év 3. A rendelet 9. -ának (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép. (7) hasznos alapterület: a teljes alapterületnek olyan része, ahol a belmagasság legalább 1,90 m. A teljes alapterületbe a lakáshoz, üdülőhöz tartozó kiegészítő helyiségek, melléképületek, melléképületrészek kivételével valamennyi helyiség összegzett alapterülete, valamint a többszintes lakrészek belső lépcsőjének egy szinten számított vízszintes vetülete is beletartozik. Az épülethez tartozó fedett és három oldalról zárt külső tartózkodók (lodzsa, fedett és oldalt zárt erkélyek), és a fedett terasz, tornác alapterületének 50 %-a tartozik a teljes alapterületbe. A lakások esetében a pinceszinten (a csatlakozó terepszint alatt) kialakított helyiségek alapterületének 70 %-át kell a teljes alapterületbe számítani. Az egy helyrajzi számon lévő, több azonos fajtájú épületrész esetén ezek összesített hasznos alapterületét kell hasznos alapterület alatt érteni 4. Ez a rendelet január 1. napján lép hatályba. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az idegenforgalmi adóról szóló rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)

56 154 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 56/2010. (XII.16.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról szóló 46/1993. (XII. 10.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a helyi adókról szóló évi C. törvény 1. (1) bekezdésében és 6. -ában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. Az idegenforgalmi adóról szóló 46/1993. (XII. 10.) Kgy. rendelet (továbbiakban: rendelet) 4. -a helyébe a következő rendelkezés lép: 4. Az adó mértéke személyenként és vendégéjszakánként 410,-Ft. 2. Ez a rendelet január 1. napján lép hatályba.

57 Díjrendeletek: 6.1. A köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 42/2000. (IX.14.) Kgy. rendelet módosítása Előterjesztő: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítványt nyújtott be az előterjesztéshez a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság, melyet előterjesztőként elfogad, Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 513/2010. (XII.10.) Kgy. sz. H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 89746/2010. sz. A köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 42/2000. (IX.14.) Kgy. rendelet módosítása tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozta: 1. A Közgyűlés jóváhagyja Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10. ) és a Szegedi Testamentum Temetkezési Kft. (6728 Szeged, Bajai út) közötti, a határozat mellékletét képező Kegyeleti Közszolgáltatási Szerződés tervezetet és felhatalmazza a Polgármestert annak aláírására. 2. A Közgyűlés a Polgármester útján utasítja a Közgazdasági Irodát és egyúttal felkéri a Szegedi Testamentum Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatóját, hogy a határozati javaslat mellékletét képező Kegyeleti Közszolgáltatási Szerződés-tervezet 1. pontjában átadott ingatlanok átvezetéséről, valamint az ehhez kapcsolódó dokumentumok átadásáról gondoskodjon. Határidő: január 01. Felelős: Közgazdasági Iroda vezetője Szegedi Testamentum Temetkezési Kft. ügyvezetője Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Városüzemeltetési Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Szegedi Testamentum Temetkezési Kft.-t jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.

58 /2010. (XII.10.) Kgy. sz. határozat melléklete Kegyeleti közszolgáltatási szerződés amely létrejött a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10., adószáma: ) képviseletében dr. Botka László polgármester, mint Megbízó és a Szegedi Testamentum Temetkezési Kft. (6728 Szeged, Bajai út, adószáma: ) képviseletében Molnár Tamás ügyvezető igazgató, mint Megbízott között, az alábbi köztemetők üzemeltetésére, a következő feltételek szerint: 1. A szerződés tárgya 1.1./ Megbízó megbízza Megbízottat Szeged közigazgatási területén lévő Belvárosi temető földterülete (Szeged, Fonógyári út) Hrsz.:26083,26049 Kiskundorozsmai temető földterülete Hrsz.: 662, 663, (Szeged, Nyugati sor 7.) Kiskundorozsmai temető 0401/1 (Szeged, Nyugati sor 7.) Tápéi temető földterülete (Szeged Tápé széle 5.) Hrsz.: Gyálaréti temető földterülete (Szeged, Lúdvári u.) Gyálaréti temető (Szeged, Zátony u.) Hrsz.: 05/1. Hrsz köztemetők üzemeltetésével a temetőkről és a temetkezésről szóló évi XLIII tv., a temetőkről és a temetkezésről szóló évi XLIII. tv. végrehajtásáról szóló 145/1999. (X.1.) Korm. rendelet, továbbá Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 42/2000. (IX.14.) Kgy. rendelete alapján. 1.2./ Megbízott a megbízást elfogadja és tevékenységét úgy végzi, hogy az megfeleljen a kegyeleti elvárásoknak, és a kulturált parkfenntartás követelményeinek. Megbízott gondoskodik a város temetőiben kialakított I. és II. világháborús hősi sírok kegyeleti emlékhelyként történő fenntartásáról, valamint a Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 332/2001. (V. 3.) Kgy. sz. határozat melléklete szerinti örökös gondozásban vett sírok gondozásáról. 1.3./ A megbízás határozott időre: január 1. napjától december 31. napjáig szól. 2./ Megbízott temető üzemeltetéssel kapcsolatos kötelezettségei: 2.1. Biztosítja az eltemetés (földbetemetés, urnaelhelyezés) feltételeit Számítógépes rendszer segítségével összehangolja a temetéseket. A rendszer központja a Kegyeleti szalon (Szeged, Attila u. 11.), amellyel a temetkezési szolgáltatók kapcsolatban állnak Betartja, betartatja a temetőkkel kapcsolatos törvényben, kormányrendeletben és az önkormányzati rendeletben foglaltakat, ennek keretében:

59 157 - ügyfélszolgálatot működtet, - tájékoztatja a jogszabályokban előírt, helyileg szokásos módon a temetőlátogatókat, - nyilvántartókönyvet vezet és gondoskodik azok őrzéséről, az eltemettetőnek, a jogosult hatóságnak abba betekintést enged, arról felvilágosítást nyújt a személyes adatok védelmére figyelemmel, - elkészíti a sírhelykiosztási terveket, kitűzi a sírhelyeket, - biztosítja a temető nyitását, zárását az összes temetőben, - honlapot üzemeltet, amelyen a Belvárosi temetőben az elhunytak neveit és temetési helyeinek pontos meghatározását szerepelteti, - az 1.1/ pontban felsorolt temetőkben az elhunytak neveit és temetési helyeinek pontos meghatározását január 1. napjától a központban számítógépen tartja nyilván, amely adatok elérhetőségét a honlapon biztosítja. 2.4 A Belvárosi és a Kiskundorozsmai temetőben gondoskodik a temetőbe szállított elhunytak halott-hűtőben történő hűtéséről. 2.5 Biztosítja a ravatalozó és technikai berendezései (tárolók, hűtők, egyéb berendezések és felszerelések, szerelvények) karbantartását, javítását, előírt módon és gyakorisággal a fertőtlenítését és legalább két évenként a helyiségek festését, meszelését Üzemelteti és karbantartja a temetők nyilvános illemhelyeit Biztosítja a temetők infrastruktúrájának üzemben- és karbantartását, a rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotát az állapotleltár alapján, amely magában foglalja: - a meglévő utak, járdák karbantartását, - kapuk és kerítések karbantartását és javítását, - a vízvezetékek és vízcsapok üzemeltetését, javítását, a csapadékvíz elvezetését, - a ravatalozók és a hozzátartozó helyiségek üzemképességét és viseli az ezekkel kapcsolatos (közüzemi) díjakat, költségeket Biztosítja a temetők tisztán és jó karbantartását, amely magába foglalja többek között: - szükség szerinti sepréseket, - kaszálást, kaszálék gyűjtését, sarabolást, gyomirtást, - a hulladék összegyűjtését, elszállítását, - végzi a szakszerű zöldterület gondozását, fák kivágását, valamint a fák szakszerű nyesését, - a síkosság-mentesítést, hó eltakarítást, - virágültetést, gondozást A temetőkre vonatkozó mindenkor hatályos helyi rendelet szerinti díjszabás alapján értékesíti a temetői sír, sírbolt és urnahelyeket Vezeti a sírhely-és sírbolt könyvet a törvény előírásainak betartásával A felügyeletet gyakorló Jegyző részére az ellenőrzést és a nyilvántartásba betekintést lehetővé teszi, a parcella kialakítására, bezárására és nyitására igény szerint javaslatot készít, az arra vonatkozó utasításokat betartja Kötelezettséget vállal arra, hogy január 01. napjától az összes temetőben a sírhelyértékesítést, a sírhelyszámlázást és a nyilvántartások vezetését a központban számítógépes módszerrel végzi.

60 Statisztikát vezet és minden év január 31. napjáig temetőnkénti, temetési módonkénti, temetkezési szolgáltatónkénti bontásban megadja a Jegyzőnek az elmúlt év temetések számát Minden év január 31. napjáig temetőnkénti bontásban a már betemetett és még be nem temetett sírhelyek, urnahelyek és sírboltok darabszámáról tájékoztatást ad a Jegyzőnek. 3. A Megbízott bevételekkel és kiadásokkal kapcsolatos kötelezettségei: A kiadásoktól költség nemenként, munkafajtánkként külön nyilvántartást vezet. Állagmegóvást, karbantartást és üzemeltetési kötelezettségeket a leggazdaságosabb rend szerint teljesíti. Amennyiben a munkavégzést nem saját szervezeti keretein belül oldja meg, úgy mindenkor figyelembe veszi a pályáztatásra vonatkozó önkormányzati és közbeszerzési jogszabályokat. Kiadásokat az üzemeltető elsődlegesen, közvetlenül viseli. A bevételekről külön nyilvántartást vezet. Bevételek: sírhely, sírbolthely, kolumbáriumi férőhelyek használati díja, a ravatalozó bérleti díja, lejárt, meg nem váltott sírhelyeken, sírbolthelyeken lévő sírkövek értékesítése, engedélyezett fakivágás fájának értékesítése. A bevételeket a temetőfenntartásra fordítja. A díjak a temetőkre vonatkozó mindenkor hatályos helyi rendeletben kerülnek megállapításra. A Megbízó a Megbízott feladatainak ellátására a költségvetési rendeletében működési támogatást biztosíthat. 4. Megbízott egyéb kötelezettségei 4.1. Az üzemeltetéssel kapcsolatos, a temetőkre vonatkozó mindenkor hatályos helyi rendeletben és a szolgáltatás gyakorlására vonatkozó jegyzői engedélyben meghatározott kötelezettségek szerződésben történő érvényesítése egyéb temetkezési vállalkozókkal szemben Javaslatot tesz a Megbízónak a temető, illetve létesítményeinek fejlesztésére, felújítására, bővítésére vonatkozóan A temetőkre vonatkozó rendelet elkészítésében együttműködik a Megbízóval A temetőkben elektromos energia ellátás, vízellátás, csapadékvíz elvezetés feltételeinek megteremtése, a rendelkezésre álló anyagi források függvényében ezek kiépítése Megbízott az üzemeltetéshez kapcsolódó tevékenységek végzésének jogát nem ruházhatja át A közköltséges módon temetettek emlékhelyének gondozása első lejáratig A Megbízott köteles a rendelkezésére bocsátott ingatlanvagyon állományról a számviteli törvénynek, az államháztartási szervekre vonatkozó jogszabályoknak, valamint az Önkormányzat ingatlanvagyon-kataszteri szabályzatának megfelelően folyamatosan nyilvántartást vezetni. A Megbízott az elkészített nyilvántartást a központi vagyonkataszterrel negyedévenként egyeztetni köteles, minden negyedévet követő hónap 15. napjáig. A Megbízott csak a rendelkezésére bocsátott okiratok és számviteli bizonylatok alapján vezetheti át a vagyonnyilvántartást érintő változásokat.

61 A Megbízott köteles az átvett ingatlanokról negyedévenként a számviteli zárásokról és állományváltozásokról a feladásokat elkészíteni és azt az Önkormányzat Közgazdasági Irodája által meghatározott időpontig megküldeni A Megbízott köteles az SZMJV Önkormányzata költségvetésének végrehajtásáról szóló rendeletében és a Polgármesteri Hivatal szabályzataiban meghatározottak szerint az üzemeltetésébe adott ingatlanok leltározását, selejtezését, a vagyonkataszteri feladatokat elvégezni. 5. A Megbízó kötelezettségei: 5.1. A kegyeleti igénynek, törvényi, rendeleti és műszaki előírásoknak megfelelő létesítmények és berendezések megépítése, bővítése, felújítása, beszerzése a megbízó és a megbízott előzetes egyeztetése alapján-, ezek részeként a ravatalozás és gyászszertartás lebonyolítására alkalmas helyiségek, az elhunytak tárolásához, hűtéséhez hűtőberendezések, új építés esetén a halottasház és más helyiségek berendezései, felszerelései első készletének biztosítása, a temetőkről és a temetkezésről szóló évi XLIII. törvény és végrehajtására kiadott 145/1999. (X.1.) Korm. rendelet alapján meghatározott önkormányzati feladatok elvégzése, a jelen szerződésben át nem adott feladat kivételével A temetők és ravatalozók, parcellák megközelítéséhez utak, járdák, parkolók építése, felújítása, temetők bekerítése, felújítása, kapukkal ellátása, a megbízó és a megbízott előzetes egyeztetése alapján Döntés a temetési helyek, illetőleg az újraváltási díjak, továbbá a temetőfenntartási hozzájárulási és ravatalbérleti díjakról A Megbízott ellenőrzésére jogosult személy kijelölése Az üzemeltető felkérésére közterület-felügyeleti hatósági intézkedés foganatosítása. 6. Felmondás szabályai 6.1. A megbízást a szerződő felek a megbízás időtartama alatt naptári év június 30. napjára, vagy december 31. napjára mondhatják fel, két hónapos előzetes tájékoztatási kötelezettség mellett Rendkívüli felmondás alapjául az alábbiak szolgálnak: Megbízó részéről rendkívüli ok lehet; a Megbízott által elkövetett sorozatos és súlyos kegyeletsértés ténye, a meghatározott, szerződésben vállalt, jogszabályokban előírt feladatok elmulasztása, a temetési szolgáltatás sorozatos akadályozása, az ellenőrzésre jogosult ellenőrző munkájának ellehetetlenítése, a törvényben, rendeletekben meghatározottak sorozatos megsértése Megbízott részéről rendkívüli ok lehet; - az üzemeltetés költségeihez a fedezet megteremtésének lehetetlenné tétele, valamely bevétel realizálásának megtiltása, megakadályozása.

62 A Megbízó jogosult azonnali hatállyal felmondani a szerződést, ha a Megbízott megszegi a kegyeleti közszolgáltatásának más gazdasági tevékenységtől, így a temetkezési szolgáltatótól való számviteli elkülönítésre vonatkozó kötelezettségét. 7. Megbízott kijelenti, hogy a szolgáltatást végző személyekre vonatkozó törvényi követelményeknek megfelel. 8. Szerződő felek a szerződéssel kapcsolatos vitás esetekben kölcsönösen törekednek a peren kívüli megegyezésre. Jogvita esetén a felek a Szegedi Városi Bíróság illetékességét kötik ki. 9. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadóak. Szeged, november 22. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata.. dr. Botka László polgármester Szegedi Testamentum Kft... Molnár Tamás ügyvezető igazgató

63 161 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az elfogadott bizottsági módosítással - a rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)

64 162

65 163

66 164

67 165

68 166

69 167

70 168

71 A víziközműből szolgáltatott ivóvíz és a víziközmű által biztosított szennyvízelvezetés legmagasabb hatósági díjának megállapításáról szóló 22/2004. (IV.15.) Kgy. rendelet módosítása Előterjesztő: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Az előterjesztéshez a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság nyújtott be módosító javaslatot. A bizottság 7 % helyett 4,7 %-ra tesz javaslatot. Mint bejelentette, a javaslat ellen nem kíván harcolni, a javaslattevő képviselők majd megmagyarázzák, hogy miért lesz 80 millió forinttal kevesebb az építkezésekre. Szavazásra bocsátja a bizottsági indítvánnyal a rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a rendeletet 25 igen, 1 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)

72 170

73 171

74 Az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról szóló 53/2004. (XI.30.) Kgy. rendelet módosítása Előterjesztő: Jegyző Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 27 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 59/2010. (XII.16.) önkormányzati rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról szóló 53/2004. (XI. 30.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a hulladékgazdálkodásról szóló évi XLIII. törvény 23. -ban kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 16. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. Az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról szóló 53/2004. (XI.30.) Kgy. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 3. (3) bekezdés c) pontja az alábbiak szerint módosul: c) a településtisztasági közszolgáltatást pályázat alapján a Csongrád Megyei Településtisztasági Kft. (cégjegyzék száma: , 6728 Szeged, Városgazda sor 1.); 2. A Rendelet 27. (4) bekezdés helyébe az alábbi rendelkezés lép: 27. (4) A folyamatos szüneteltetésre irányuló kérelem legfeljebb egy naptári évre vonatkozhat, a szolgáltatás szüneteltetésének meghosszabbítását a tárgyévet követő év január 15-ig az ingatlan tulajdonosa, illetve használója írásban köteles kérni a szolgáltatótól. A szolgáltató a szünetelés meghosszabbítására vonatkozó kérelemnek akkor ad helyt, ha a kérelmező a bázis évre vonatkozólag legalább a közszolgáltatást igénybe vevő választása alapján 2 közüzemi (ami lehet gáz, víz vagy elektromos áram számla) számlával igazolja, hogy az ingatlant életvitelszerűen a kedvezményezett időszakban nem használta.

75 A Rendelet 30. -a az alábbi (7) bekezdéssel egészül ki: (7) A hulladékszállítási díjkedvezmény megvonására a szolgáltató akkor jogosult, ha hitelt érdemlően bizonyítja, hogy a kedvezmény igénybevevője az adott kedvezményre nem jogosult. 4. A Rendelet 1. és 2. számú melléklete helyébe jelen rendelet 1. és 2. számú melléklete lép. 5. Jelen rendelet január 01. napján lép hatályba.

76 174 59/2010. (XII.16.) önkormányzati rendelet 1. sz. melléklete 53/2004. (XI.30.) Kgy. rendelet 1. sz. melléklete A szervezett települési szilárd hulladékszállítási közszolgáltatás során alkalmazható legmagasabb díjak (A díjak az ÁFA-t nem tartalmazzák) I./ Lerakás, ártalmatlanítás Begyűjtés, szállítás 1,18785 Ft/liter 3,65408 Ft/liter II./ Szolgáltató által alkalmazható legmagasabb díjtételek (A díjak tartalmazzák az I. pontban szereplő tételeket is.) literes gyűjtőedény 1.002,-Ft/ürítés 240 literes gyűjtőedény 2.187,-Ft/ürítés 770 literes gyűjtőedény 7.016,-Ft/ürítés 1100 literes gyűjtőedény ,-Ft/ürítés III./ A szolgáltató által lakossági igénybe vevők részére biztosított kedvezményes díjak: (A díjak tartalmazzák a I. pontban szereplő tételeket is.) literes gyűjtőedény 533,-Ft/ürítés Nem szabványos gyűjtőedényzet esetén 533,-Ft/ürítés 240 literes gyűjtőedény 1.160,-Ft/ürítés 770 literes gyűjtőedény 3.723,-Ft/ürítés 1100 literes gyűjtőedény 5.318,-Ft/ürítés 3./ A literes hulladékgyűjtő edény bérleti díja: 327,-Ft/hó Az 1100 literes hulladékgyűjtő edény bérleti díja: 2.500,-Ft/hó

77 175 59/2010. (XII.16.) önkormányzati rendelet 2.sz. melléklete 53/2004. (XI.30.) Kgy. rendelet 2. sz. melléklete A település tisztasági közszolgáltatás során alkalmazható legmagasabb díjak (A díjak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák) Szolgáltató által alkalmazható települési folyékony hulladék kezelési díj: 1.766,-Ft/m³+ a mindenkori szennyvízelhelyezési díj + a évi környezetterhelési díj

78 A helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 50/1997. (XII.22.) Kgy. rendelet módosítása Előterjesztő: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 26 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 514/2010. (XII.10.) Kgy. sz. H a t á r o z a t A Közgyűlés megtárgyalta a polgármester /2010. számú A helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelet módosítása tárgyú előterjesztését, és az alábbi határozatot hozza: A Közgyűlés felkéri Kalmár Ferenc városüzemeltetési tanácsnokot a helyi közforgalmú közlekedési vonalhálózat és menetrendi teljesítmény felülvizsgálatára. A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Fejlesztési Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, valamint a Szegedi Közlekedési Kft. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 26 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadja. A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) (Az elfogadott rendeletet - Haág Zalán képviselő módosító indítványával - a 22. sz. napirendről történő szavazást követően tartalmazza a jegyzőkönyv.)

79 A fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet módosítása Előterjesztő: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Az előterjesztéshez Haág Zalán képviselő nyújtott be módosító javaslatot. Szavazásra bocsátja Haág Zalán képviselő módosító javaslatát. A Közgyűlés a javaslatot 15 igen, 6 nem szavazattal, 8 tartózkodás mellett elfogadja. (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a módosított javaslatot. A Közgyűlés a rendeletet 26 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)

80 178

81 179

82 180

83 181

84 182

85 183

86 6.6. A szociális és gyermekvédelmi ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő intézményi térítési díjakról szóló 58/2006. (XII. 14.) Kgy. rendelet módosítása Előterjesztő: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az előterjesztéshez nem érkezett, szavazásra bocsátja a rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 27 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 61/2010. (XII.16.) önkormányzati rendelete a szociális és gyermekvédelmi ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő intézményi térítési díjakról szóló 58/2006. (XII.14.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló módosított évi LXV. tv. 16. (1) bekezdésben, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló módosított évi III. tv. (továbbiakban: Szt.) 92. (1) és (2) bekezdésben, valamint a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló módosított évi XXXI. tv. (továbbiakban: Gyvt.) 29. és 147. (1) bekezdésben foglalt felhatalmazás alapján a szociális és gyermekvédelmi ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő intézményi térítési díjakról szóló 58/2006. (XII.14.) Kgy. rendelet módosításáról az alábbi rendeletet alkotja: 1. A szociális és gyermekvédelmi ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő intézményi térítési díjakról szóló 58/2006. (XII.14.) Kgy. rendelet (továbbiakban: R.) 6/A. (1) bekezdésében A R. 6. (1) bekezdésében foglalt térítési díjat meleg étkeztetési utalvánnyal és/vagy készpénzzel lehet megfizetni. szövegrész helyébe A R. 6. (1) bekezdésében foglalt térítési díjat meleg étkeztetési utalvánnyal, illetve a helyébe lépő étkeztetési utalvánnyal és/vagy készpénzzel lehet megfizetni. szöveg lép.

87 Záró rendelkezések (1) Jelen rendelet január 01-jén lép hatályba. (2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a R. 6/A. (2) bekezdése. (3) A R. 1. számú melléklete I. 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: I. Gyermekjóléti alapellátások 1. Gyermekek napközbeni ellátása SZMJVÖ Bölcsődéi Szeged, Párizsi krt november 01-től 958 fő január 01-től 982 fő - napos bölcsőde: Bölcsőde neve Címe Férőhely november 01-től (fő) Férőhely január 01-től (fő) Dobó utcai Bölcsőde Szeged, Dobó u Kiskundorozsmai Bölcsőde Szeged, Tas u Cső utcai Bölcsőde Szeged, Cső u Rókusi krt.-i Bölcsőde Szeged, Rókusi krt Gyík utcai Bölcsőde Szeged, Gyík u Agyagos utcai (Módszertani)Bölcsőde Szeged, Agyagos u Csillag téri Bölcsőde Szeged, Tünde tér Szentmihályi Bölcsőde Szeged, Óvoda u Vedres utcai Bölcsőde Szeged, Vedres u Vitéz utcai Bölcsőde Szeged, Vitéz u Petőfi S.sgt.-i Bölcsőde Szeged, Petőfi S.sgt Siha közi Bölcsőde Szeged, Siha köz Szőregi Bölcsőde Szeged, Szerb u Töltés utcai Bölcsőde Szeged, Töltés u Hajlat utcai Bölcsőde Szeged, Hajlat u Összesen:

88 186 - időszakos gyermekfelügyelet bölcsődei üres férőhelyek terhére, az engedélyezett létszám erejéig (gyermekenként legfeljebb havi 10 alkalom, alkalmanként maximum 4 óra) - játszócsoport (játszóház) bölcsődei üres férőhelyek terhére, az engedélyezett létszám erejéig, gondozónő segítségével gyermekfelügyelet, vagy gyermek-szülő együttes játék-lehetőségének biztosítása. Szükséges igazolások: A szülők és gyermek(eik) személyi adatait tartalmazó kérelem, gyermek(ek) általános egészségi állapotát igazoló orvosi szakvélemény, a szülők és gyermek(eik) jövedelmét igazoló dokumentumok, a gyermek(ek) és szülők lakcímét igazoló hatósági igazolvány, a szülők munkáltatói-, vagy iskolalátogatási igazolása, valamint nyilatkozat arról ki részesül a gyermek után családi pótlékban. 7. A évi önkormányzati költségvetés 5. sz. módosítása Előterjesztő: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Az előterjesztéshez módosító indítványt nyújtott be az Oktatási, valamint a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság. Előterjesztőként a két módosító indítványt elfogadja. Szavazásra bocsátja az Agóra Pólus projektre vonatkozó módosított - határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 18 igen, 3 nem szavazattal, 8 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 515/2010. (XII.10.) Kgy. sz. H a t á r o z a t A Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester évi önkormányzati költségvetés 5. számú módosítása tárgyú /2010. számú előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./ A Közgyűlés jóváhagyja, hogy Agóra Szeged Pólus projekt helyszíneként a Kálvária sgt. Jósika utca Gogol u. Londoni krt. által határolt kijelölt tömbbelső, mely jelenleg a szegedi ingatlan nyilvántartás szerint a Szeged I. kerület belterület 3300/2 hrsz-ú, Gogol u. 32. közigazgatási számmal felvett, 8105 m2 földrészletű, kivett lakóház, telephely megjelölésű, átjárási, gáz-és vízelvezetési szolgalommal terhelt ingatlannak a 7763/8105 arányú IKV

89 187 Zrt. tulajdonát Szeged MJV Önkormányzata Ft forgalmi értéken megvásárolja. 2./ A Közgyűlés jóváhagyja a határozat mellékletét képező adásvételi szerződést és egyben felhatalmazza a polgármestert és az IKV Zrt. vezérigazgatóját annak aláírására. 3./ A Közgyűlés a polgármester útján utasítja a Közgazdasági Iroda vezetőjét, hogy a évi önkormányzati költségvetésbe tervezze be, mint áthúzódó kötelezettségvállalás az 1./ pont szerinti ingatlan megvásárlásához a Ft vételárat. Felelős: Közgazdasági Iroda vezetője Határidő: évi önkormányzati költségvetés tervezése 4./ A Közgyűlés tudomásul veszi, hogy az adásvételi szerződés megkötésének napjával, azaz január 14. napjával az IKV Zrt. és az Önkormányzat között az 1./ pont szerinti ingatlanra november 20. napján kötött osztatlan közös tulajdonra vonatkozó megállapodás, az osztatlan közös tulajdon megszűnésére tekintettel megszűnik. 5./ A Közgyűlés a polgármester útján utasítja a Városüzemeltetési Iroda vezetőjét, hogy az önkormányzati vagyonkatasztert tájékoztassa az ingatlan kizárólagos Önkormányzati tulajdonba kerüléséről. Felelős: Városüzemeltetési Iroda vezetője Határidő: tulajdonjog ingatlannyilvántartási bejegyzését követően azonnal Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Városüzemeltetési Irodát, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Fejlesztési Irodát és az IKV Zrt.-t jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. 515/2010. (XII.10.) Kgy. sz. határozat melléklete ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér , adószám: , KSH kód: , törzsszám:484006) képviseli: dr. Botka László polgármester mint vevő, (továbbiakban: Szeged MJV Önkormányzata) másrészről az IKV Zrt. (6722 Szeged, Dáni u , képv.: Németh István elnök-vezérigazgató, adószáma: , bankszámlaszáma: , cégjegyzékszáma: ) - mint eladó (továbbiakban: Zrt.) között a mai napon, az alábbiak szerint: 1./ Felek kijelentik, hogy a Zrt. az Önkormányzat 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társasága. 2./ Felek rögzítik, hogy a Közgyűlés a 442/2008. (VI.27.) Kgy. sz. határozatában az Önkormányzat beruházásban megvalósuló Agóra Szeged Pólus projekt helyszíneként a Kálvária sgt. Jósika utca Gogol u. Londoni krt. által határolt tömbbelsőt jelölte ki.

90 188 3./ A szegedi ingatlan nyilvántartás szerint Szeged I. kerület belterület 3300/2 hrsz.-ú, Gogol u. 32. közigazgatási számmal felvett, 8105 m2 földrészletű, kivett lakóház, telephely megjelölésű, átjárási, gáz-és vízelvezetési szolgalommal terhelt ingatlan 7763/8105 arányban az IKV Zrt. tulajdonában áll, míg a további 342/8105 eszmei hányadnak a tulajdonosa Szeged MJV Önkormányzata. 4./ Az Önkormányzatnak az ingatlan-nyilvántartás adatai alapján tudomása van arról, hogy az Ingatlant terheli a Szeged I kerület, belterület 3284 hrsz.-ú ingatlant illető átjárási, gázelvezetési és vízelvezetési szolgalmi jog. Az Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az IKV Zrt-nek tulajdonjogi igénye van a 3284 hrsz. Jósika u fali számú társasházzal szemben elbirtoklás címén a társasház területére a 3300/2 hrsz. telken található ún. főépületből benyúló épületrészre és az alatta lévő földterületre. Ezen jogvita nem befolyásolja jelen adásvételi szerződést, így különösen a 6./ pontban meghatározott vételárat. Fentieken kívül az IKV Zrt. szavatolja tulajdonhányadának per-teher- és igénymentességét. 5./ Szeged MJV Önkormányzata és az IKV Zrt. osztatlan közös tulajdonát képező ingatlanon az Önkormányzat az Agóra beruházás megvalósítása során saját beruházásban közművelődési célú felépítményeket építtet. Az IKV Zrt. - az Önkormányzattal november 20. napján osztatlan közös tulajdon megállapítására kötött szerződésben - tudomásul vette, hogy az Önkormányzat az Agóra beruházás megvalósításának céljából az ingatlant kizárólagosan használja, valamint ezzel egyidejűleg tulajdonosi hozzájárulását adta az ingatlanon az Önkormányzat beruházásaként megvalósuló felépítmények kivitelezéséhez és kizárólagos használatához is. Felek megállapítják, hogy ezen megállapodás jelen szerződés aláírásnak napjával megszűnik. 6./ Szeged MJV Önkormányzata kijelenti, hogy a 3./ pont szerinti Ingatlannak az IKV Zrt. osztatlan közös tulajdonát képező 7763/8105 arányú tulajdonát megtekintett és megismert állapotban megveszi, az IKV Zrt. pedig eladja a LIMIT Tanácsadó és Vagyonértékelő Kft. által október 7. napján készített (vagyonértékelési iktatószám: 1405/2010) értékbecslése alapján Ft,-, azaz háromszázhetvenhárommillió-háromszázhetvenötezer forint forgalmi értéken, adásvétel jogcímén. 7./ A vételár teljesítése az Önkormányzat részéről két részletben történik az IKV Zrt.-nek a Raiffeisen Banknál vezetett számú bankszámlájára. Az első részlet kifizetésére jelen szerződés aláírását követően legkésőbb január 31. napjáig kerül sor, amelynek összege Ft, azaz kettőszáznyolcvanmillió forint. A fennmaradó Ft, azaz kilencvenhárommillió-háromszázhetvenötezer forint megfizetésére legkésőbb május 31. napjáig kerül sor. 8./ Felek tudomásul veszik, hogy az Ingatlanrész tulajdonba vételével, a birtokba adással, valamint az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel kapcsolatos költségek az Önkormányzatot terhelik. 9./ Az ingatlan birtokba adása az IKV Zrt. és az Önkormányzat részvételével legkésőbb május 31. napjáig átadás-átvételi jegyzőkönyv felvétele mellett történik azzal, hogy a birtokba adás időpontja nem lehet későbbi, mint a teljes vételár kifizetésnek időpontja. Az Önkormányzat a birtokba adás napjával szedi az Ingatlan hasznait, valamint viseli annak terheit és az esetleges károkat. 10./ Az IKV Zrt. jelen szerződés aláírásával egyidejűleg feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulását adja a 3./ pontban megjelölt Ingatlan 7763/8105 tulajdoni hányadára vonatkozóan az Önkormányzat tulajdonjogának adásvétel jogcímén az ingatlannyilvántartásba történő bejegyzéséhez. 11./ Felek kijelentik, hogy a tulajdoni lap III. részében a 49496/ bejegyző határozattal, 1460 m2 területre az Épületkezelő és Fenntartó Kft.-t (Szeged, Dáni János u ) illető ingyenes használati jog törlését kérik, mivel az Épületkezelő és Fenntartó Kft. jogutódja az IKV Zrt. (Szeged, Dáni János u ), mely jelen adásvételi szerződéssel teljes tulajdoni hányadát, így a bejegyző rész szerinti ingyenes használati jogát is az Önkormányzatra átruházta.

91 / Felek egybehangzóan kijelentik, hogy jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással rendelkeznek, mivel a szerződés aláírására Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003. (VI.27.) Kgy. rendelete alapján jelen szerződést Szeged MJV Közgyűlése az 515/2010. (XII.10.) Kgy. határozatával jóváhagyta. Vevő kijelenti, hogy magyarországi székhelyű Önkormányzat, így tulajdonszerzési korlátozás alá nem esik. Eladó kijelenti, hogy magyarországi székhelyű jogi személy és az Ingatlanrész feletti rendelkezési joga a továbbiakban korlátozás alatt nem áll. 13./ Felek kijelentik, hogy a hatályos adó- és illetékszabályokra vonatkozó tájékoztatást tudomásul vették. Felek rögzítik, hogy az Önkormányzat, mint tulajdonba vevő az illetékekről szóló évi XCIII. tv. 5. (1) bekezdése alapján illetékmentességet élvez. 14./ Felek meghatalmazzák Dr. Martonosi Éva jogtanácsost (Székhely: 6720 Szeged, Széchenyi tér , nyilvántartási szám: 05921) jelen szerződés szerkesztésére, ellenjegyzésére, a tulajdonjogváltozás átvezetése iránti eljárás megindításával, továbbá az illetékes földhivatal előtti eljárásban való jogi képviselettel. 15./ Felek kijelentik, hogy jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. ide vonatkozó rendelkezései az irányadók. 16./ Felek megállapodnak abban, hogy a közöttük felmerült esetleges vitás kérdéseket tárgyalás útján, egyeztetéssel kísérlik meg rendezni. Felek ezen szerződést, áttanulmányozták és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag 8 példányban aláírták. Szeged, január IKV Zrt. képv.: Németh István vezérigazgató eladó... Szeged MJV Önkormányzata képv: Dr. Botka László polgármester vevő

92 190 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: A Százszorszép Gyermekházra vonatkozó határozati javaslat okafogyottá vált. Szavazásra bocsátja az elfogadott módosítással a költségvetési rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 23 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)

93 191

94 192

95 193 melléklet: jkv101210_ktgv_rendelet_modositasa_62_szamu_rendelet.pdf

96 194 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány dr. Bohács Zsolt József képviselő indítványához Mars téri kereskedők kártérítési igényének kielégítésére költségvetési forrás meghatározása nem érkezett. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 516/2010. (XII.10.) Kgy. sz. H a t á r o z a t A Közgyűlés megtárgyalta dr. Bohács Zsolt József önkormányzati képviselő Javaslat a költségvetés 5. sz. módosítása során a Mars téri kereskedők kártérítési igényének kielégítésére költségvetési forrás meghatározására tárgyú 94081/2010. számú előterjesztését és az alábbiak szerint rendelkezik: 1. A Közgyűlés a Mars téri kereskedők kártérítési igényeinek kielégítésére tervezett 30 millió forint kifizetését a kötelezettségvállalásra vonatkozó dokumentumban foglaltak szerint rendeli el. 2. A Közgyűlés a polgármester útján utasítja a Közgazdasági Iroda vezetőjét, hogy a évi önkormányzati költségvetésbe tervezze be, mint áthúzódó kötelezettségvállalást. Határidő: évi költségvetés tervezése Felelős: Közgazdasági Iroda A határozatról értesülnek: a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Közgazdasági Iroda, a Jegyzői Iroda, a Fejlesztési Iroda.

97 Átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet elfogadása Előterjesztő: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Nógrádi Tibor képviselő visszavonta a módosító indítványát. Szavazásra bocsátja a rendelet elfogadására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 63/2010. (XII.16.) önkormányzati rendelete az átmeneti gazdálkodásról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló évi XXXVIII. tv ának felhatalmazása és az Alkotmány 44/A (2.) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV.tv. 16. (1.) bekezdésében biztosított feladatkörében eljárva az önkormányzat átmeneti gazdálkodásának szabályait január 1-től az alábbiak szerint állapítja meg: 1. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy január 1-től az önkormányzatot megillető bevételeket szedje be, és az esedékes kiadásokat a jelen rendeletben foglaltak szerint teljesítse. Szegedi Önkormányzat, központi gazdálkodás 2. Működési kiadások /1/ A korábbi években vállalt kötelezettségek teljesítése a kötelezettségvállalás dokumentumaiban foglaltak szerint, vagy időarányosan történhet. /2/ A kisebbségi önkormányzatok részére önkormányzatonként 50 eft önkormányzati támogatás, míg a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása részére 800 eft támogatás utalható havonta. A támogatást tárgyhó 10-ig kell az érintett bankszámlájára utalni. /3/ A polgármesteri és a vállalkozói foglalkoztatás bővítése (vállalkozói kompenzálás) keret terhére a évi előirányzat maradvány erejéig vállalható kötelezettség és kifizetés.

98 196 /4/ A TIOP Tanulói laptop program pályázattal összefüggésben a támogatási szerződésnek megfelelően vállalható kötelezettség és kifizetés. /5/ Az önkormányzati tulajdonú, vagy az önkormányzattal szerződéses kapcsolatban lévő gazdasági társaságok, valamint a Többcélú Kistérségi Társulás zavartalan működésének biztosítása érdekében, az Áht. 15/D. (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével, a évi költségvetés elfogadásáig havonta az alábbi táblázat szerinti támogatási előleg folyósítható: Megnevezés ezer Ft/hó Szegedi Ifjusági Ház Nonprofit Kft Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft Szegedi Közlekedési Kft Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft Szegedi Sport és Fürdők Kft SZINT Kft Városi Televízió Nonprofit Kft Szeged Pólus Nonprofit Kft Ritek Zrt Mester Nonprofit Kft SADAR Kft Szegedi Kist. Többc. Társ. szoc. intézm. tám Szegedi Kist. Többc. Társ. okt. intézm. tám Összesen: /6/ A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. által ellátott önkormányzati feladatok előre nem tervezhető rendkívüli időjárási körülmények okozta költségnövekedésének finanszírozására, a havi támogatási ütemtervben biztosított támogatás 50 % -áig adható többlettámogatás. /7/ A Szegedi Önkormányzat központi gazdálkodás körébe tartozó feladatok évi kiadási előirányzata terhére az /1/,/2/,/4/,/5/,/6/ bekezdésben foglaltak kivételével a évi költségvetésben meghatározott jogcímekhez tartózó eredeti előirányzatok összegének 80 %- áig, a lakásépítési és vásárlási támogatásokra a évi módosított előirányzat összegéig, a hiteltörlesztésre és hitelkamatokra a évi módosított előirányzat összegéig időarányosan vállalható kötelezettség, illetve számolható el kiadás. A tömegközlekedés ellátására kötött közszolgáltatási szerződésben vállalt elszámolási különbözet fizetési kötelezettségét a szerződésben foglaltak szerint kell teljesíteni. /8/ A évi előirányzat maradvány terhére a /3/ bekezdésben foglaltak kivételével új kötelezettség nem vállalható.

99 197 Beruházások, felújítások, lakásalap, vízügyi alap, környezetvédelmi alap, parkoló alap felhasználása 3. /1/ E rendelet hatályba lépéséig a kötelezettségvállalással rendelkező beruházási és felújítási munkák költségei, tagi kölcsönök a évi előirányzat-maradvány összegéig fizethetők ki. A közgyűlési határozatokban évre vállalt és kedvező elbírálásban részesült pályázatok önkormányzati saját ereje teljes mértékben elszámolhatók. A fejlesztési programokhoz szükséges és közgyűlési határozatban vállalt megvásárolni kívánt ingatlanok az adásvételi szerződésben foglaltak szerint fizethetők ki. /2/ Az önkormányzat évi módosított költségvetésében szereplő beruházási és felújításai feladatokra előirányzott összegek az egyéb feladatok kivételével kötelezettségvállalással nem terhelt maradványára új szerződés, megállapodás nem köthető. /3/ Engedély okirattal rendelkező beruházási és felújítási feladatok a megkötött szerződés szerinti fizetési ütem figyelembevételével fizethetők. /4/ A beruházási, felújítási feladatok között jelölt Egyéb feladatok alcím alatt felsorolt kiadásokra vagy a szerződés alapján megjelölt összeg, vagy a évi módosított előirányzat időarányos része használható fel. /5/ Az intervenciós alap terhére a évi előirányzat-maradvány erejéig, illetve a évi eredeti előirányzat időarányos részéig vállalható kötelezettség és teljesíthető kifizetés. /6/ A lakásalap terhére az engedélyokirattal rendelkező beruházási és felújítási munkák az engedélyokirat szerinti fizetési ütem figyelembevételével végezhetők. A lakásalapot terhelő minden egyéb költség a vonatkozó szerződés szerint teljesíthetők. Intézmény finanszírozás 4. /1/ Az önkormányzati finanszírozású költségvetési szervek a Szegedi Vadaspark kivételével dologi kiadásainak havi támogatási kerete januárban a évi eredeti előirányzat 2/13-ad, február hónaptól 1/13-ad része. A Szegedi Vadaspark január havi dologi támogatási kerete a évi dologi eredeti előirányzat összege. /2/ Az önállóan működő és gazdálkodó, valamint az önállóan működő költségvetési szervek az elszámolási kötelezettséggel bíró esélyegyenlőséget, felzárkóztatást segítő támogatásokra, az alapfokú művészetoktatás támogatására, a közoktatási informatikai fejlesztési célok támogatására, valamint a pedagógus és szociális továbbképzésre december 31-éig vállalt kötelezettséggel terhelt összegekre - központosított előirányzatok, valamint a normatív kötött felhasználású támogatás terhére - az /1/ bekezdésben meghatározott támogatáson felüli igényüket a Polgármesternek kötelesek bejelenteni. /3/ Az önállóan működő és gazdálkodó és az önállóan működő önkormányzati fenntartású költségvetési szervek a évi realizált támogatás értékű bevételek és az átvett pénzeszközök

100 198 terhére, a december 31-ig kötelezettséggel terhelt összegek kifizetéséhez az /1/ bekezdésben meghatározott támogatáson felüli többletigényüket a Polgármesternek kötelesek bejelenteni. Egyéb rendelkezések 5. /1/ A folyamatban lévő közbeszerzési eljárásokban megjelölt feladatokra kötelezettség vállalható. /2/ A jelen rendeletben nem szabályozott kérdésekben az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 9/2010. (II. 24.) önkormányzati rendelet előírásai szerint kell eljárni. A rendelet hatályba lépése 6. Ez a rendelet január 1-jén lép hatályba. Rendelkezéseit január 1-től a évi költségvetésről szóló rendelet hatálybelépéséig kell alkalmazni Tájékoztató a évi önkormányzati költségvetés I-III. negyedévi teljesítéséről Előterjesztő: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 13 igen szavazattal, 16 tartózkodás mellett nem fogadja el. (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 7.3. Az önkormányzati költségvetés évi koncepciója Előterjesztő: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 14 igen, 13 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett nem fogadja el.

101 199 (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 8. A 100 %-os önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok I-III. negyedéves beszámolója Előterjesztő: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a Szegedi Közlekedési Kft. beszámolójára vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 13 igen szavazattal, 16 tartózkodás mellett nem fogadja el. (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az IKV Zrt. beszámolójára vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 13 igen szavazattal, 16 tartózkodás mellett nem fogadja el. (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szegedi Környezetgazdálkodási Kft. beszámolójára vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 13 igen szavazattal, 16 tartózkodás mellett nem fogadja el. (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szegedi Sport és Fürdők Kft. beszámolójára vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 13 igen szavazattal, 16 tartózkodás mellett nem fogadja el.

102 200 (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szegedi Vásár és Piac Kft. beszámolójára vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 13 igen szavazattal, 16 tartózkodás mellett nem fogadja el. (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szegedi Testamentum Kft. beszámolójára vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 13 igen szavazattal, 16 tartózkodás mellett nem fogadja el. (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szegedi Városkép Kft. beszámolójára vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 13 igen szavazattal, 16 tartózkodás mellett nem fogadja el. (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a SZINT Kft. beszámolójára vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 13 igen szavazattal, 16 tartózkodás mellett nem fogadja el. (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szegedi Szabadtéri Kft. beszámolójára vonatkozó javaslatot.

103 201 A Közgyűlés a javaslatot 13 igen szavazattal, 16 tartózkodás mellett nem fogadja el. (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Városi Televízió beszámolójára vonatkozó javaslatot. Kft. A Közgyűlés a javaslatot 13 igen szavazattal, 16 tartózkodás mellett nem fogadja el. (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Ritek Zrt. beszámolójára vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 13 igen szavazattal, 16 tartózkodás mellett nem fogadja el. (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szegedi Ifjúsági Ház Kft. beszámolójára vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 13 igen szavazattal, 16 tartózkodás mellett nem fogadja el. (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szeged Pólus beszámolójára vonatkozó javaslatot. Kft. A Közgyűlés a javaslatot 13 igen szavazattal, 16 tartózkodás mellett nem fogadja el. (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)

104 Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései Előterjesztő: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Juhász Gyula és Hüvös László képviselők, az előterjesztéshez benyújtott módosító indítványukat visszavonták. Szavazásra bocsátja az ingatlanok átadása a Környezetgazdálkodási Kft. és a Szegedi Vízmű Zrt. részére közhasznú feladatok ellátására tárgyú határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 27 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 517/2010. (XII.10.) Kgy. sz. H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 10823/2010 számú, Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései tárgyú előterjesztését, és az alábbi határozatot hozza: I. A Közgyűlés az Önkormányzat vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003. (VI.27.) Kgy. rendelet 12. (1) bekezdés i/ pontja és 16. (1) bekezdése alapján a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. részére a közhasznú feladatok ellátása céljából január 1. napjával kezdődő hatállyal átadja a Szeged I. kerület, belterület 2215/1, 2215/2, 2216/1, 2216/2 hrsz.-ú ingatlanokat, illetve a Szeged I. kerület, külterület 02660/17 hrsz.-ú ingatlan 2/4 tulajdoni hányadát, és egyidejűleg a Szeged I. kerület, belterület 2215/2, 2216/2 hrsz.-ú ingatlanokat és a Szeged I. kerület, külterület 02660/17 hrsz.-ú ingatlan 2/4 tulajdoni hányadát elvonja a Polgármesteri Hivatal kezeléséből. A Közgyűlés a Polgármester útján utasítja a Városüzemeltetési Irodát, Közgazdasági Irodát és a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-t, hogy a megjelölt ingatlanokat a számviteli és kataszteri nyilvántartásából vezesse ki, illetve abba vegye fel, továbbá hogy az eszközkarton, illetve a számviteli bizonylatok átadásával egyidejűleg az ingatlanok birtokba adásával, -vételével kapcsolatos eljárást jegyzőkönyv felvételével folytassák le. Határidő: január 1. II. A Közgyűlés az Önkormányzat vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003. (VI.27.) Kgy. rendelet 12. (1) bekezdés i/ pontja és 16. (1) bekezdése alapján a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. részére a közhasznú

105 203 feladatok ellátása céljából január 1. napjával kezdődő hatállyal átadja az alábbi ingatlanokat: - Szeged III. kerület, belterület 22072/3 hrsz.-ú ingatlan, - Szeged I. kerület, belterület 3676, 3677 és 3678 hrsz.-ú ingatlanok, - Szeged III. kerület, belterület 20297/2 és hrsz.-ú ingatlanok, - Szeged, II. kerület, külterület 01239/24, 01237/41, 01324/14, 01312/3, 01296/3, 01219/1, 01207/89, 01207/91, 01207/93, 01207/97, 01207/99, 01207/101, 01207/105, 01207/107, 01207/109, 01207/111, 01207/113, 01207/115, 01207/117, 01199/4, 01199/6, 01199/8, 01196/20, 01196/21, 01196/23, 01196/25, 01196/27, 01196/29, 01196/30, 01196/32, 01196/34, 01196/36, 01196/38, 01196/40, 01195/36, 01195/38, 01195/42, 01195/44, 01195/48, 01195/50, 01195/52, 01195/54, 01195/56, 01195/58, 01195/60, 01195/62, 01195/64, 01195/66, 01195/68, 01195/70, 01195/72, 01195/74, 01242/1, 01242/2, 01242/ /6, 01242/7, 01242/ /10, 01241/11, 01241/12, 01241/13, 01241/14, és 01112/3 hrsz.-ú ingatlanok - Szeged II. kerület, külterület hrsz.-ú és Szeged III. kerület Kiskundorozsma, belterület 5516 ingatlanok. A Közgyűlés utasítja a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-t, hogy az ingatlanokat kataszteri és számviteli nyilvántartásaiba vegye fel. Határidő: január 1. III. A Közgyűlés az Önkormányzat vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003. (VI.27.) Kgy. rendelet 12. (1) bekezdés i/ pontja, és a 16. (1) bekezdése alapján a Szeged II. kerület, külterület 01445/3 hrsz.-ú ingatlant a Szegedi Vízmű Zrt. üzemeltetésébe átadja január 1. napjával kezdődő hatállyal azzal, hogy azt a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. köteles a számvitelében nyilvántartani. A Közgyűlés utasítja a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-t, hogy az ingatlant vezesse fel számviteli és kataszteri nyilvántartásaiba. Határidő: január 1. A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft., a Szegedi Vízmű Zrt., az Ingatlanvagyon-kataszter vezetője és a Városüzemeltetési Iroda. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az ingatlanok átadása az IKV Zrt. részére tárgyú határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 27 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)

106 /2010. (XII.10.) Kgy. sz. H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 10823/2010 számú, Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései tárgyú előterjesztését, és az alábbi határozatot hozza: I. A Közgyűlés az Önkormányzat vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003. (VI.27.) Kgy. rendelet 12. (1) bekezdés e/ pontja és 16. (1) bekezdése alapján Szeged II. kerület, belterület 15418/A/210 hrsz.-ú ingatlant január 1. napjával kezdődő hatállyal hasznosítás céljából az Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt. használatába adja. A Közgyűlés utasítja az Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt.-t, hogy a megjelölt ingatlant vezesse fel számviteli és kataszteri nyilvántartásába. Határidő: január 1. II. A Közgyűlés Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003. (VI.27.) Kgy. rendelet 16. (1) bekezdése és a 12. (1) bekezdés e) pontja alapján a Szeged III. ker. belterület 20306/1/A, 20306/1/C, 20306/1/D, 20306/1/E, 20306/1/F, 20306/1/G hrsz.-ú ingatlanokat január 1. határnappal az IKV Zrt. részére haszonbérletébe adja. A Közgyűlés utasítja az Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt.-t, hogy a megjelölt ingatlanokat vezesse fel számviteli és kataszteri nyilvántartásába. Határidő: január 1. A Közgyűlés utasítja továbbá az IKV Zrt.-t, hogy a Szeged III. ker. belterület 20306/1/A hrsz.-ú ingatlan jogcím nélküli használatának megszüntetése érdekében a szükséges intézkedéseket megtegye. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Közgazdasági Iroda, az Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt., az Ingatlanvagyon-kataszter vezetője és a Városüzemeltetési Iroda. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szegedi Nemzeti Színház alapító okiratának módosítására vonatkozó határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:

107 /2010. (XII.10.) Kgy. sz. H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta dr. Botka László polgármester 10823/2010 számú, Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései tárgyú előterjesztését, és az alábbi határozatot hozza: I. A Közgyűlés a Szeged MJV Önkormányzat vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003. (VI. 27.) Kgy. rendelet 41. (1) bekezdés b) pontja alapján december 15. napjától a Szeged, Székely sor 21. VII. emelet 719., 720. számú önkormányzati tulajdonú lakásokat a Szegedi Nemzeti Színház rendelkezéséből elvonja, és az IKV Zrt. részére hasznosítás céljából használatba adja. II. A Közgyűlés december 15-ei hatállyal a Szegedi Nemzeti Színház alapító okiratát jelen határozat 1. sz. melléklete szerint módosítja, és jóváhagyja jelen határozat 2. sz. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát (amely megtalálható/letölthető a honlapon), és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 312/2010. (V. 7.) Kgy. sz. határozatával jóváhagyott alapító okiratát. III. A Közgyűlés felkéri az IKV Zrt. elnök-vezérigazgatóját, valamint a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatóját, hogy a lakásokat a számviteli és a vagyonkataszteri nyilvántartásba vegye fel, illetve abból vezesse ki, továbbá az eszközkartonok és a számviteli bizonylatok átadásával egyidejűleg a birtokba adási-vételi eljárásokat jegyzőkönyv felvételével folytassa le. Határidő: december 31. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, az IKV Zrt.-t, a Szegedi Nemzeti Színházat, a Szegedi Kortárs Balettért Alapítványt, az Ingatlanvagyon-kataszter vezetőjét és a Városüzemeltetési Irodát jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.

108 /2010. (XII.10.) Kgy. sz. határozat 1.sz.melléklete Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szegedi Nemzeti Színház alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 3. Telephely, létesítmények: - Kamaraszínház Szeged, Horváth M. u Jegyiroda - Szeged, Stefánia 6. (bérlemény) - Raktár - Szeged, Vadász u. 4. (bérlemény) - Garázs - Szeged, Székely sor 21. (bérlemény) - Műhely és raktártelep Szeged- Kiskundorozsma, Díszlet u Újszegedi Szabadtéri Színpad - Szeged, Fő fasor 2. - Szeged, Öthalom u. 1/B. Földszint 2., 4-6., 12., 18., I. emelet 3., 7., 12., 13., II. emelet 1., 5-7., 15., 17. számú lakások - Szeged, Székely sor 21. VIII. emelet 809., 827., IX. emelet 902., 904., 910., 921., 928., X. emelet 1001., 1005., számú lakások - Szeged, Székely sor 21. II. emelet 208., III. emelet 306., VI. emelet 612., 618., VII. emelet 712., 719., 720., számú lakások - Szeged, Kemes u. 5/B. II. emelet 7., és 9. sz. lakások 9. Az intézmény tevékenységi jellege, típusa: költségvetési szerv

109 /2010. (XII.10.) Kgy. sz. határozat 2.sz.melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT 1. Az intézmény neve: Szegedi Nemzeti Színház 2. Az intézmény székhelye: 6720 Szeged, Vaszy Viktor tér Telephely, létesítmények: - Kamaraszínház Szeged, Horváth M. u Jegyiroda - Szeged, Stefánia 6. (bérlemény) - Raktár - Szeged, Vadász u. 4. (bérlemény) - Garázs - Szeged, Székely sor 21. (bérlemény) - Műhely és raktártelep Szeged-Kiskundorozsma, Díszlet u Újszegedi Szabadtéri Színpad - Szeged, Fő fasor 2. - Szeged, Öthalom u. 1/B. Földszint 2., 4-6., 12., 18., I. emelet 3., 7., 12., 13., II. emelet 1., 5-7., 15., 17. számú lakások - Szeged, Székely sor 21. VIII. emelet 809., 827., IX. emelet 902., 904., 910., 921., 928., X. emelet 1001., 1005., számú lakások - Szeged, Székely sor 21. II. emelet 208., III. emelet 306., VI. emelet 612., 618., VII. emelet 712. számú lakások - Szeged, Kemes u. 5/B. II. emelet 7., és 9. sz. lakások 4. Az intézmény működési köre: Szeged város és térsége, illetve bel- és külföldi vendégszereplések, fesztiválok 5. Az alapító és a fenntartó neve, székhelye: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér ) 6. Irányító szerve: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése (6720 Szeged, Széchenyi tér ) 7. Az intézményvezető megbízásának rendje: 8. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok: 9. Az intézmény tevékenységi jellege, típusa: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 10. (1) bekezdés és a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. tv. 23. ; az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló évi XCIX. törvény alapján. Közalkalmazotti jogviszony (1992. évi XXXIII. tv. a közalkalmazottak jogállásáról). Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszony (1959. évi IV. tv. a Polgári Törvénykönyvről, évi XXII. tv. a Munka Törvénykönyvéről). költségvetési szerv

110 Jogszabályban meghatározott közfeladat: Művészeti tevékenység TEÁOR 9001 Előadó-művészet 11. Alaptevékenysége: Szakágazati rend szerint: Előadó-művészet Szakfeladatrend szerint: Kőszínházak tevékenysége Közcélú foglalkoztatás Közhasznú foglalkoztatás igénybe veszi a Szegedi Szimfonikus Zenekar szolgálatszáma 50 %-ig az opera, balett, operett, musical, zenés játék műfajú előadásokhoz klasszikus szimfonikus zenekari hangszerekre vonatkozó feladatokat (I hegedű, II. hegedű, mélyhegedű, gordonka, nagybőgő, fuvola, /piccolo, altfuvola/, oboa, /angolkürt/, klarinét, /Esz klarinét, basszusklarinét/, fagott, /kontrafagott/, kürt, trombita, harsona, tuba, hárfa, ütő). Előadásokat tart székhelyén, továbbá vendégszereplések és fesztiválokon való részvétel keretében bel- és külföldön Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - szimfonikus zenekari koncertek esetében az épület rendezvényszerű rendelkezésre bocsátása - a városi rendezvények esetében az épület rendezvényszerű rendelkezésre bocsátása - a szabadtéri műszaki bázisának folyamatos felülvizsgálatára és fenntartására vonatkozó intézkedések kezdeményezése az önkormányzat felé - a szabadtéri színházi rendezvények lebonyolítására alkalmas ingatlanoknak és a szabadtéri színházi rendezvények megvalósításához szükséges műszaki létesítményeknek a célnak megfelelő rendelkezésre bocsátása Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése (lakásbérbeadás) Vállalkozási tevékenysége és arányának felső határa a szerv kiadásaiban: A vállalkozási tevékenységből származó bevétel maximális aránya a tervezett összkiadás %-ában: 25 %. Szakfeladatrend szerint: Könyvkiadás Egyéb kiadói tevékenység Hangfelvétel készítése Élőhangfelvétel készítése Egyéb sokszorosítás Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem Egyéb, szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatás Médiareklám Film-, video és televízió-műsor terjesztése Film-, video és egyéb képfelvétel vetítése, mozikban, filmklubokban, szabadtéren, nyilvános vetítési helyeken

111 Egyéb kiegészítő gazdasági tevékenység Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás 13. Általános forgalmi adó alanyiság: Általános szabályok szerint Adószám: A költségvetési szerv számlaszáma: Raiffeisen Bank Zrt A feladatellátást szolgáló vagyon: Az intézmény leltára és vagyonnyilvántartása szerinti ingatlan és ingó vagyon 3988, 3954, 01443/5, 236/1 helyrajzi számú ingatlanok 11900/A/2, 11900/A/4, 11900/A/5, 11900/A/6, 11900/A/12, 11900/A/18, 11900/A/22, 11900/A/26, 11900/A/31, 11900/A/32, 11900/A/39, 11900/A/43, 11900/A/44, 11900/A/45, 11900/A/53, 11900/A/55 helyrajzi számú ingatlanok -A 1777 helyrajzi számú ingatlanban a 3. pontban a Szeged, Székely sor 21. számhoz felsorolt lakások. -A 10904/13 helyrajzi számú ingatlanban a 3. pontban a Szeged, Kemes u. 5/B. számhoz felsorolt lakások. 16. A vagyon feletti rendelkezési joga: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló közgyűlési rendelet szerint. 17. Gazdálkodási jogköre: Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. Jóváhagyta Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az 519/2010. (XII.10.) határozatával, hatályos december 15. napjától. Kgy. sz.

112 210 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a településrendezési szerződés megkötése a GlobalLog Kft-vel tárgyú határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 27 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 520/2010. (XII.10.) Kgy. sz. H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 10823/2010 számú, Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései tárgyú előterjesztését, és az alábbi határozatot hozza: A Közgyűlés jóváhagyja a jelen határozat mellékletét képező, Szeged MJV Önkormányzata és a GlobalLog Logisztikai, Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Kft. között létrejövő településrendezési szerződést, és felhatalmazza a polgármestert annak aláírására. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Közgazdasági Iroda, az Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt., az Ingatlanvagyon-kataszter vezetője és a Városüzemeltetési Iroda. 520/2010. (XII.10.) Kgy. sz. határozat melléklete TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről másrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. KSH szám: számlavezető pénzintézet: Raiffeisen Bank Zrt. bankszámla szám: képviseli: dr. Botka László polgármester (a továbbiakban: Önkormányzat) GlobalLog Kft. székhelye: 6728 Szeged, Budapesti út 34.

113 211 között a mai napon az alábbi feltételekkel: cégjegyzékszáma: Cg: KSH száma: képviseli:dr. Vörös Béla ügyvezető igazgató számlavezető pénzintézet: OTP Bank Nyrt. bankszámla szám: (a továbbiakban: Beruházó) I. A településrendezési szerződés célja A felek rögzítik, hogy a Beruházó tulajdonát képezi a Szeged, II. ker. külterület 01416/17 hrsz.-ú ingatlan, mely területet a tulajdonos gázüzemű erőmű létesítése céljából kíván hasznosítani. A területre vonatkozó szabályozási terv előkészületi munkái során a felek megállapították, hogy az erőmű megépítésével egyidőben olyan közterület átépítések, illetve kialakítások szükségesek, amelyekhez az Önkormányzat a Beruházó segítségét elvárja. A Beruházó a fentieket tudomásul veszi és az erőmű megvalósíthatósága érdekében a következőkben részletezett környezetalakító és környezetjavító munkákat végez jelen szerződésben foglaltak szerint (a továbbiakban : Közcélú Beruházás). II. Megállapodást kötő feleket terhelő kötelezettségvállalások 1./ A Beruházó a jelen szerződésben foglaltakat azon esetben tudja teljesíteni, amennyiben a Szeged Energia Zrt. (6728 Szeged, Budapesti út 34., Cg ) jogelődje, a South Energia Zrt. és a GlobalLog Kft. között április 29. napján vételi jog alapítása tárgyában létrejött megállapodásban foglaltak szerinti feltételekkel a Szegedi Energia Zrt. megvásárolja az ingatlant, majd a vételárat maradéktalanul kiegyenlíti. A jelen szerződés hatályba lépésének napja a fent hivatkozott szerződés alapján fizetendő vételár maradéktalan kiegyenlítésének napja, melyről Beruházó írásban köteles értesíteni az Önkormányzatot. Az Önkormányzat kötelezettséget vállal, hogy a jelen szerződés elválaszthatatlan mellékletét képező vázrajznak megfelelő, Szeged kiemelt gazdasági övezetének módosítását meghatározó szabályozási tervet döntés céljából Szeged MJV Önkormányzata Közgyűlése elé terjeszti jóváhagyás céljából december 31. napjáig. Felek tudomásul veszik, hogy a tárgyi szabályozási terv jóváhagyásának elmaradása esetén jelen szerződés minden további eljárás nélkül azonnali hatállyal megszűnik. 2./ Beruházó kijelenti, hogy a jelen szerződésben foglalt Közcélú Beruházás minden felmerülő költségét vállalja a II.3. és II.4. pontban foglaltak szerint, illetve amennyiben valamely eljárást kizárólag az Önkormányzat jogosult végrehajtani, úgy az ezen eljárás során felmerülő valamennyi költséget az Önkormányzatnak megtéríti. Felek közösen megállapítják, hogy a Közcélú Beruházás megvalósításához a Beruházó jogosult saját forrásán kívül a szeptember 1. napján, a Szegedi Logisztikai Központ tárgyában kelt szindikátusi szerződés IV. fejezetének 1.1. pontja szerint meghatározott forrásokat is igénybe venni. 3./ A Beruházó az 1. sz. mellékletként csatolt szabályozás területi hatálya alá eső területere vonatkozóan saját költségén elkészítteti az egyesített (engedélyes kiviteli), közlekedési,

114 212 kertészeti, közmű tervet, a tervezett szabályozást, az átalakítandó közterületek tulajdonosai, kezelői és engedélyezőinek előírásai alapján. A Beruházó köteles saját költségén az E5-ös úton megvalósítandó turbó körforgalom tervezését végrehajtani, ugyanakkor annak kivitelezése nem képezi Beruházó feladatát, annak vonatkozásában kötelezettséget nem vállal. 4./ Beruházó vállalja, hogy a Közcélú Beruházási terület létesítményeit az engedélyes és kiviteli terveknek megfelelően megépíti. A Beruházó vállalja a tárgyi területen belüli utak, legalább 1.5 méter széles gyalogjárda szabályozási tervnek is megfelelő módon történő kialakítását, a körforgalmi csomópont megtervezését és kialakítását. Vállalja továbbá, hogy a szabályozási tervben megjelölt kettős fasort - kertészeti kiviteli terv alapján - megvalósítja. 5./ A Beruházó vállalja a - II.4. pontban nem említett- közút (út és járdahálózat), közterület, közmű hálózat (ivóvíz, szennyvíz elvezetésére szolgáló csatorna hálózat, csapadékvíz elvezető hálózat, közvilágítási, elektromos energia hálózat, gáz hálózat, vezetékes telefon hálózat) teljes kialakítását a II.3. pontban meghatározott engedélyes tervnek megfelelően. Beruházó tudomásul veszi, hogy az Önkormányzat kiemelt érdeke a közvilágítás megvalósítása. Ennek megvalósítása érdekében Beruházó saját költségén vállalja annak megtervezését, engedélyezését és megvalósítását (szabvány szerinti módon és időpontokban). 6./ A II/4. és II/5. pontokban foglalt kötelezettségek teljesítését a Beruházó az erőmű építési engedélyének jogerőre emelkedése időpontját követően köteles megkezdeni és azt az erőmű használatba vételi engedélyének benyújtása előtt köteles befejezni. 7./ Beruházó vállalja, hogy az érintett beruházás megvalósítása során legalább ,- Ft, azaz száztíz millió forint értéken zöldterület fejlesztést hajt végre. Ezen fejlesztést megvalósításának céljából a Beruházó köteles az előbb meghatározott ,-Ft összeget október 31. napjáig a kiemelten közhasznú Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. részére átutalni. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ezen közcélú felajánlásból, és az ezzel összefüggésben a Beruházóval később megkötendő külön megállapodás alapján hajtja végre a szükséges zöldterület fejlesztéseket Szeged MJV közigazgatási határain belül. Amennyiben Beruházó jelen pontban foglalt kötelezettségének határidőre nem tesz eleget, úgy napi ,-Ft, azaz százezer forint felső határ nélküli kötbér megfizetésére köteles. 8./ Meglévő közterületen építési munkát végezni az ingatlan tulajdonosának hozzájárulásával lehetséges, az ingatlan tulajdonosok hozzájárulását Beruházó köteles beszerezni. 9./ A sikeres forgalomba helyezésig a beruházási terület építési területként működik, ahol a Beruházó vállalja az egyébként a kezelőt, üzemeltetőt terhelő feladatok ellátását. Beruházó a Közcélú Beruházás megvalósításának ideje alatt vállalja a forgalom folyamatos biztosítását. 10./ A megépített közterületi létesítményeket az Önkormányzat a sikeres forgalomba helyezést követően, külön vagyonátadási megállapodás keretében tulajdonba veszi, és működteti. Amennyiben a végleges átadás-átvétellel, illetve jelen jogügyet kapcsán ÁFA, vagy illetékfizetési kötelezettség jelentkezik, illetve az ezzel kapcsolatban felmerülő valamennyi költséget (pl:ügyvédi munkadíj, eljárási illeték, stb.) a Beruházó fizeti meg. 11./ A Beruházó vállalja, hogy a létesítmény használatbavételi engedélyének beadása előtt a II és 5. pontban rögzített kötelezettségeket teljesíti.

115 / Az Önkormányzat vállalja, hogy a Közcélú Beruházás megvalósításához szükséges hatáskörébe tartozó tulajdonosi és kezelői nyilatkozatokat esedékességkor megteszi. 13./ Beruházó vállalja, hogy a jelen megállapodás tárgyát képező beruházások megvalósítása során a vonatkozó jogszabályokat, hatósági előírásokat, műszaki előírásokat, szabványokat, szakmai követelményeket betartja, és folyamatosan egyeztet a városi főépítésszel, az illetékes szakirodákkal (SZMJV Polgármesteri Hivatal Fejlesztési és Városüzemeltetési Irodái) és a területi illetékességű útügyi hatóságokkal. 15./ Beruházó a jelen szerződésben foglaltak megvalósítását vállalkozó igénybevételével is teljesítheti. III. A megállapodás teljesítéséhez szükséges feltételek 1./ Felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződés megvalósulása érdekében egymással együttműködnek, az Önkormányzat vállalja, hogy a teljesítést minden rendelkezésre álló eszközzel előmozdítja, ide nem értve az Önkormányzat jogalkotási tevékenységét. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a megállapodásban írt célok elérése szempontjából minden lényeges körülményről egymást haladéktalanul írásban tájékoztatják. 2./ Beruházó jogosult és köteles az Önkormányzattól a jelen szerződés tárgyaként megvalósuló Közcélú Beruházás megvalósulása szempontjából lényeges minden kérdésről felvilágosítást, állásfoglalást kérni. 3./ A felek megállapodnak abban, hogy a Beruházó a jelen megállapodás alapján végzett Közcélú Beruházási tevékenységről, annak készültségi fokáról, a feladat teljesítése során, azzal összefüggésben tudomására jutott adatokról, információkról a sajtót és az elektronikus médiákat csak az Önkormányzattal előzetesen egyeztetett módon és mértékben, annak kifejezett beleegyezésével tájékoztathatja. Az Önkormányzat által elfogadott, illetve testületi jóváhagyást igénylő településrendezési feladat testületi jóváhagyását követően a megvalósult célról az Önkormányzattal történő előzetes egyeztetés nélkül nyilatkozhat a Beruházó. A Beruházó ezen tárgyban kiadott nyilatkozata azonban kizárólag az általa elvégzett munkálatok mindenkori állapotára vonatkozhat. IV. Egyéb rendelkezések 1./ Felek rögzítik, hogy Beruházó a Közcélú Beruházás kivitelezési költségeit kizárólag abban az esetben vállalja teljes mértékben viselni, amennyiben az erre vonatkozó építési engedélyt megkapja. Beruházó vállalja, hogy a hatósági előírásoknak megfelelő formában és tartalommal nyújtja be a kérelmet. Amennyiben a hivatkozott építési engedély kiadási kérelem elutasításra kerül, úgy jelen megállapodás az elutasító határozat jogerőre emelkedésének napjával minden további eljárás nélkül megszűnik.

116 214 2./ Az együttműködési megállapodásban nem szabályozott kérdésekben, így különösen a meghiúsulás jogkövetkezményei, a megállapodás módosítása és megszűnése tekintetében a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók. 3./ Az esetlegesen felmerülő vitás kérdéseket a felek elsődlegesen közvetlen egyeztetések útján kísérlik meg rendezni, annak eredménytelensége esetén vitás kérdéseik eldöntésére hatáskörtől függően a Szegedi Városi Bíróság illetve a Csongrád Megyei Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. 4./ Jelen megállapodást a Felek kizárólag írásban, egybehangzóan módosíthatják. Felek a jelen megállapodást átolvasást követően és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt helybenhagyólag írják alá. Szeged, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében Dr. Botka László polgármester... Beruházó

117 215

polgármester Iktatószám: 01/89815/2010.

polgármester Iktatószám: 01/89815/2010. Előterjesztő megnevezése: Dr. Botka László polgármester Iktatószám: 01/89815/2010. Tárgy: A Közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól, valamint a járművek közterületről történő elszállításáról

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 51/2009. (XI. 26.) rendelete

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 51/2009. (XI. 26.) rendelete Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 51/2009. (XI. 26.) rendelete a járművek közterületről történő elszállításáról szóló 21/2009. (VI. 10.) rendelet módosításáról Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 16/2005.(IV.28.) KGY. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 16/2005.(IV.28.) KGY. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 16/2005.(IV.28.) KGY r e n d e l e t e Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének a város területén a kerékbilincs alkalmazásával és a járművek elszállításával

Részletesebben

az üzemképtelen járművek közterületen való tárolásának szabályairól

az üzemképtelen járművek közterületen való tárolásának szabályairól DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 46/2007. (X. 25.) rendelete * az üzemképtelen járművek közterületen való tárolásának szabályairól Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a helyi

Részletesebben

polgármester Iktatószám: 01/ /2010.

polgármester Iktatószám: 01/ /2010. Előterjesztő: polgármester Iktatószám: 01/16546-23/2010. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szegedi Tudományegyetem között a fogászati ügyelet tárgyában létrejött jogviszony meghosszabbítása

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának 42/2007. (X. 19.) rendelete a kerékbilincs alkalmazásáról. Általános szabályok

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának 42/2007. (X. 19.) rendelete a kerékbilincs alkalmazásáról. Általános szabályok Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának 42/2007. (X. 19.) rendelete a kerékbilincs alkalmazásáról Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

21/2009. (VI. 10.) RENDELETE A JÁRMŰVEK KÖZTERÜLETRŐL TÖRTÉNŐ ELSZÁLLÍTÁSÁRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

21/2009. (VI. 10.) RENDELETE A JÁRMŰVEK KÖZTERÜLETRŐL TÖRTÉNŐ ELSZÁLLÍTÁSÁRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2009. (VI. 10.) RENDELETE A JÁRMŰVEK KÖZTERÜLETRŐL TÖRTÉNŐ ELSZÁLLÍTÁSÁRÓL A 37/2009. (VIII. 27.) ÉS AZ 51/2009. (XI. 26.) RENDELETTEL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

Részletesebben

A Rendelet 2. (3) bekezdésének első francia bekezdése az alábbiak szerint módosul:

A Rendelet 2. (3) bekezdésének első francia bekezdése az alábbiak szerint módosul: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 44/2005.(XI.15.) Kgy. rendelete a közterület-használat rendjéről szóló 57/1999.(XII.23.) Kgy. rendelet m ó d o s í t á s á r ó l Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. a járművek közterületről történő elszállításáról

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. a járművek közterületről történő elszállításáról Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 21/2009. (VI. 10.) 1 önkormányzati rendelete 2 a járművek közterületről történő elszállításáról a 37/2009. (VIII. 27.) 3, az 51/2009. (XI. 26.) 4, a

Részletesebben

67. (2) A 66. és a 67. (1) bekezdése alapján megállapított támogatás összegét száz forintra felkerekítve kell meghatározni.

67. (2) A 66. és a 67. (1) bekezdése alapján megállapított támogatás összegét száz forintra felkerekítve kell meghatározni. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 53/2010. (XII.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról

Részletesebben

Véleményezésre megküldve: Városüzemeltetési, Környezetvédelmi, Víz és Csatorna Bizottság Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság

Véleményezésre megküldve: Városüzemeltetési, Környezetvédelmi, Víz és Csatorna Bizottság Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság Elıterjesztı megnevezése: Dr. Botka László Polgármester Iktatószám: 22034/2009. Tárgy: A Közterület-felügyelet szervezetérıl és feladatairól, valamint a jármővek közterületrıl történı elszállításáról szóló

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szeged, Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának 2009. augusztus 11-én tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Jelen vannak: Dr. Pintér

Részletesebben

A Kgy. rendelet 4. (2) bekezdés bevezető mondata és a c) pontjának első mondata, valamint e) pontja az alábbiak szerint módosul:

A Kgy. rendelet 4. (2) bekezdés bevezető mondata és a c) pontjának első mondata, valamint e) pontja az alábbiak szerint módosul: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 5/2010. (II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról szóló 45/2006.(XII.13.)

Részletesebben

Megállapodás az ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Kft-vel. Humán Közszolgáltatási Iroda. 1 db. határozati javaslat

Megállapodás az ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Kft-vel. Humán Közszolgáltatási Iroda. 1 db. határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/22879/2014. Tárgy: Megállapodás az ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Kft-vel Készítette: Humán Közszolgáltatási Iroda Melléklet:

Részletesebben

Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 12/2003. (VII. 2.) ÖK rendelete a közterületek rendjéről és használatáról

Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 12/2003. (VII. 2.) ÖK rendelete a közterületek rendjéről és használatáról Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2003. (VII. 2.) ÖK rendelete a közterületek rendjéről és használatáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Kazincbarcika Városi Önkormányzatának 12/2001. (IV. 27.) számú rendelete a közúti forgalmat nagymértékben akadályozó,

Kazincbarcika Városi Önkormányzatának 12/2001. (IV. 27.) számú rendelete a közúti forgalmat nagymértékben akadályozó, Kazincbarcika Városi Önkormányzatának 12/2001. (IV. 27.) számú rendelete a közúti forgalmat nagymértékben akadályozó, valamint a közterületen engedély nélkül tárolt jármûvek elszállításáról Kazincbarcika

Részletesebben

önkormányzati képviselő Közterületen történő dohányzás rendjéről szóló rendelet megalkotása 1 db határozati javaslat önkormányzati képviselő

önkormányzati képviselő Közterületen történő dohányzás rendjéről szóló rendelet megalkotása 1 db határozati javaslat önkormányzati képviselő Előterjesztő: önkormányzati képviselő Iktatószám: 9494/2009. Tárgy: Közterületen történő dohányzás rendjéről szóló rendelet megalkotása Melléklet: 1 db rendelet-tervezet 1 db határozati javaslat Készítette:

Részletesebben

KIVONAT. 2. felhatalmazza elnökét a határozat mellékletét képező ellátási szerződés aláírására.

KIVONAT. 2. felhatalmazza elnökét a határozat mellékletét képező ellátási szerződés aláírására. KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2010. december 16-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Iktatószám: 01/ /2009. Tápéi komp üzemeltetői szerződés módosítása, évi támogatási pályázat benyújtása. 1 pld. határozati javaslat

Iktatószám: 01/ /2009. Tápéi komp üzemeltetői szerződés módosítása, évi támogatási pályázat benyújtása. 1 pld. határozati javaslat Előterjesztő megnevezése: Polgármester Iktatószám: 01/56668-3/2009. Tárgy: Tápéi komp üzemeltetői szerződés módosítása, 2009. évi támogatási pályázat benyújtása Melléklet: 1 pld. határozati javaslat Készítette:

Részletesebben

polgármester Iktatószám: 60080/2014.

polgármester Iktatószám: 60080/2014. Előterjesztő megnevezése: Dr. Botka László polgármester Iktatószám: 60080/2014. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003.

Részletesebben

ÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉS

ÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉS Az elemek és akkumulátorok hulladékainak visszavételéről szóló 181/2008. (VII. 8.) Korm. rendelet 9. (4) bekezdése szerinti ÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről a(z) Ramiris Europe Kft Székhely:

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város mint járásszékhely települési önkormányzat feladatát képező Család- és Gyermekjóléti Központ kialakítása

Szeged Megyei Jogú Város mint járásszékhely települési önkormányzat feladatát képező Család- és Gyermekjóléti Központ kialakítása Előterjesztő Dr. Botka László polgármester Iktató szám: 01/8694-12/2016. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város mint járásszékhely települési önkormányzat feladatát képező Család- és Gyermekjóléti Központ kialakítása

Részletesebben

KIVONAT. H a t á r o z a t

KIVONAT. H a t á r o z a t KIVONAT A Képviselő-testület 2017. február 23-án megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből 72/2017. Kth. A központi alapellátási orvosi ügyelet ellátásához szükséges Kiskunhalas, Nagy Szeder István utcai

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 7/2015.(IV.02.)

Részletesebben

KIVONAT. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2006. június...-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2006. június...-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből KIVONAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2006. június...-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből.../2006. (VI....) Kgy. sz. HATÁROZAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Kozma József alpolgármester

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 20-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 20-i ülésére 9851-1/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 20-i ülésére Tárgy Kerekegyházi Városgazdasági Nonprofit Kft Vállalkozási szerződésének módosítása

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Dabasi Kornélia Előterjesztő: Vargáné

Részletesebben

1. sz. melléklet MEGÁLLAPODÁS

1. sz. melléklet MEGÁLLAPODÁS MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata (2800 Tatabánya, Fő tér 6., bankszámlaszám: OTP Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága 11740009-15384481-00000000, adószám:

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 21/2009. (VI. 10.) rendelete 1. a járművek közterületről történő elszállításáról

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 21/2009. (VI. 10.) rendelete 1. a járművek közterületről történő elszállításáról Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 21/2009. (VI. 10.) rendelete 1 a járművek közterületről történő elszállításáról Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

3. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

3. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Vargáné Fodor Rita Előterjeszti:Mezőfi

Részletesebben

52/2005. (XII. 05.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet. a Józsefvárosi Közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól *

52/2005. (XII. 05.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet. a Józsefvárosi Közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól * 52/2005. (XII. 05.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet a Józsefvárosi Közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól * Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

A Rendelet 2. (2) és (3) bekezdései az alábbiak szerint módosulnak: 2. (2)

A Rendelet 2. (2) és (3) bekezdései az alábbiak szerint módosulnak: 2. (2) 1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 8/2015. (IV. 02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról szóló 15/2000. (III.31.)

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 24/2010. (VI. 14.) önkormányzati rendelete. önkormányzati rendelet módosításáról

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 24/2010. (VI. 14.) önkormányzati rendelete. önkormányzati rendelet módosításáról 24/2010. (VI. 14.) a Közgyűlés és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/1997. (I. 21.) önkormányzati rendelet módosításáról Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a helyi

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. 2. Ellátási terület. Ellátási formák

I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. 2. Ellátási terület. Ellátási formák MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 12/2014. (V.12.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E. az Újpesti Közterület-felügyeletről

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E. az Újpesti Közterület-felügyeletről Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E az Újpesti Közterület-felügyeletről (T E R V E Z E T) Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat

Részletesebben

Opten Törvénytár Opten Kft. I. 55/2009. (X. 16.) IRM rendelet. A 2009.11.02. és 2009.12.31. között hatályos szöveg

Opten Törvénytár Opten Kft. I. 55/2009. (X. 16.) IRM rendelet. A 2009.11.02. és 2009.12.31. között hatályos szöveg Opten Törvénytár Opten Kft. I. 55/2009. (X. 16.) IRM rendelet 55/2009. (X. 16.) IRM rendelet a kerékbilincs közterület-felügyelet általi alkalmazására, a járművek elszállítására, valamint a felmerült költségekre

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. b) öt év feletti, illetve határozatlan időtartamú bérbeadás joga a Képviselő-testület hatáskörébe tartozik.

POLGÁRMESTERE. b) öt év feletti, illetve határozatlan időtartamú bérbeadás joga a Képviselő-testület hatáskörébe tartozik. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Tárgy: Javaslat az Arany János Általános Iskola és a Scheiling Kft. közötti, határozatlan idejű bérleti szerződés jóváhagyására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat rendelete. 28/2000.(V.18.) Kgy. rendelet módosításáról

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat rendelete. 28/2000.(V.18.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat rendelete az első lakást szerző fiatal házasok támogatásáról, valamint a helyi önkormányzat lakásvásárlási, lakásépítési támogatásáról szóló 28/2000.(V.18.) Kgy. rendelet

Részletesebben

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottsága Elnöke

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottsága Elnöke SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottsága Elnöke Ikt. sz.: 01/59494/2016 Tárgy: Az önkormányzati képviselők és a nem képviselő bizottság tagjaira vonatkozó vagyonnyilatkozat-tételi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Boldog Gizella Alapítvánnyal kötendő megállapodásokról

ELŐTERJESZTÉS A Boldog Gizella Alapítvánnyal kötendő megállapodásokról ELŐTERJESZTÉS A Boldog Gizella Alapítvánnyal kötendő megállapodásokról Biatorbágy Város önkormányzat Képviselő-testülete a 127/2013. (IX.26.) önkormányzati határozatával döntött a Boldog Gizella Alapítvánnyal

Részletesebben

2. (2) i.) üres helyiség bérbeadása a 4. (16) bekezdése alapján.

2. (2) i.) üres helyiség bérbeadása a 4. (16) bekezdése alapján. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 40/2005.(IX.29.) Kgy. rendelete az önkormányzat tulajdonában levő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról szóló 15/2000.(III.31.) Kgy. rendelet módosításáról

Részletesebben

Előterjesztői kiegészítés a Kgy. 12. sz. Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései megnevezésű napirendi ponthoz

Előterjesztői kiegészítés a Kgy. 12. sz. Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései megnevezésű napirendi ponthoz Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere 6745 Szeged, Pf. 473. Előterjesztői kiegészítés a Kgy. 12. sz. Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései megnevezésű napirendi ponthoz Tisztelt Közgyűlés! A

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Makó Város Önkormányzata EGYFORDULÓS, NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET. a tulajdonát képező

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Makó Város Önkormányzata EGYFORDULÓS, NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET. a tulajdonát képező PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Makó Város Önkormányzata EGYFORDULÓS, NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET a tulajdonát képező MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 10. SZÁM ALATTI KORONA ÜZLETI SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT I. EMELET, 201-208-AS 51 m 2 ALAPTERÜLETŰ

Részletesebben

Magyar joganyagok - 55/2009. (X. 16.) IRM rendelet - a kerékbilincs közterület-felüg 2. oldal (2) Az intézkedés megkezdésekor az üzemben tartó személy

Magyar joganyagok - 55/2009. (X. 16.) IRM rendelet - a kerékbilincs közterület-felüg 2. oldal (2) Az intézkedés megkezdésekor az üzemben tartó személy Magyar joganyagok - 55/2009. (X. 16.) IRM rendelet - a kerékbilincs közterület-felüg 1. oldal 55/2009. (X. 16.) IRM rendelet a kerékbilincs közterület-felügyelet általi alkalmazására, a járművek elszállítására,

Részletesebben

A rendelet hatálya Általános rendelkezések

A rendelet hatálya Általános rendelkezések 1. oldal A Tolna Megyei Önkormányzat 13/1997. (X. 2.) önkormányzati rendelete 1 a tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek - a módosításokkal egységes szerkezetben - 2 A Tolna

Részletesebben

1.. (1) E rendelet hatálya Pincehely Nagyközség Önkormányzata tulajdonában lévő közterületek, közutak rendeltetéstől eltérő igénybevételére terjed ki.

1.. (1) E rendelet hatálya Pincehely Nagyközség Önkormányzata tulajdonában lévő közterületek, közutak rendeltetéstől eltérő igénybevételére terjed ki. Pincehely Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testületének 11/2011. (V.30. ) számú önkormányzati rendelete a közterület használatának rendjéről, valamint a helyi közút nem közlekedési célú igénybevételéért

Részletesebben

Tolmács Község Önkormányzata Képviselő testületének 3/2011. (II.15.) RENDELETE. a közterületek használatáról

Tolmács Község Önkormányzata Képviselő testületének 3/2011. (II.15.) RENDELETE. a közterületek használatáról Tolmács Község Önkormányzata Képviselő testületének 3/2011. (II.15.) RENDELETE a közterületek használatáról Tolmács Község Önkormányzat képviselő-testülete (továbbiakban: képviselő-testület) a Magyar Köztársaság

Részletesebben

1 ) Békési Motoros Baráti Kör kérelme a Békés, Széchenyi tér 4. szám alatti Kazamata ingatlan használatára vonatkozóan

1 ) Békési Motoros Baráti Kör kérelme a Békés, Széchenyi tér 4. szám alatti Kazamata ingatlan használatára vonatkozóan Sorszám: Tárgy: 1 ) t Békési Motoros Baráti Kör kérelme a Békés, Széchenyi tér 4. szám alatti Kazamata ingatlan használatára vonatkozóan L Döntéshozatal mócba: Minősített többség a vagyonrendelet 10. (4)

Részletesebben

Jegyzőkönyv /2008. (09.10.) VTLB sz. HATÁROZAT

Jegyzőkönyv /2008. (09.10.) VTLB sz. HATÁROZAT Jegyzőkönyv Készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Városrendezési, Tulajdonosi és Lakásügyi Bizottsága 2008. szeptember 10-én tartott soros nyílt üléséről. Jelen vannak: Gila Ferenc, a bizottság elnöke

Részletesebben

Taktaszada Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 22 /2004. (XII.28.) rendelete. a települési folyékony hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról

Taktaszada Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 22 /2004. (XII.28.) rendelete. a települési folyékony hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról Taktaszada Község Önkormányzat Képviselőtestületének 22 /2004. (XII.28.) rendelete a települési folyékony hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról Taktaszada Község Képviselőtestülete a hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-175/2013. Tárgy: Megállapodás állati hulladék elhelyezésére Mell.:

Részletesebben

Közfoglalkoztatást érintő megállapodások. 5 db határozati javaslat

Közfoglalkoztatást érintő megállapodások. 5 db határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Botka László Polgármester Iktatószám: 01/1868-33/2015 Tárgy: Közfoglalkoztatást érintő megállapodások Melléklet: 5 db határozati javaslat Véleményezésre megküldve: Foglalkoztatási, Szociális

Részletesebben

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E 2010. évi 12. szám 2010. május 31. T A R T A L O M J E G Y Z É K Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS RENDELETEI 22/2010. (V. 31.) Ö.r. Az Önkormányzat

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/1000-1/2014/I Üi.: dr. Kurunczi Péter Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Csongrád Megyei Levéltár használati

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 11-i rendkívüli zárt üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 11-i rendkívüli zárt üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 15-12/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 11-i rendkívüli zárt

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. szeptember 10. Dr. Pavlek Tünde

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. október 27-i ülésére. Tárgy: A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ajánlata közfoglalkoztatásra

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. október 27-i ülésére. Tárgy: A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ajánlata közfoglalkoztatásra 12.075/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. október 27-i ülésére Tárgy: A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ajánlata közfoglalkoztatásra Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások. 3 db határozati javaslat

Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások. 3 db határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Botka László Polgármester Iktatószám: 01/3295-46/2014 Tárgy: Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások Melléklet: 3 db határozati javaslat Véleményezésre megküldve: Városüzemeltetési

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS JÓVÁHAGYÁSA (ASSZISZTENSI FELADATOKRA)

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS JÓVÁHAGYÁSA (ASSZISZTENSI FELADATOKRA) RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

Szegedi Ősz Idősotthonnal kötött ellátási szerződések módosítása. Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda

Szegedi Ősz Idősotthonnal kötött ellátási szerződések módosítása. Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda Előterjesztő Dr. Solymos László várospolitikai al Iktatószám: 01/17951-2/2009. Tárgy: Szegedi Ősz Idősotthonnal kötött ellátási szerződések módosítása Melléklet: határozati javaslat Készítette: Szociális,

Részletesebben

LÉBÉNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2008. (VI.30.) rendelete a. behajtási engedélyek szabályozásáról

LÉBÉNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2008. (VI.30.) rendelete a. behajtási engedélyek szabályozásáról LÉBÉNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2008. (VI.30.) rendelete a behajtási engedélyek szabályozásáról Lébény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Borsodszirák Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2011.(IX.14.) önkormányzati rendelete A járművek közlekedésének helyi közutakon történő súlykorlátozásáról, a közútkezelői hozzájárulás kiadásának

Részletesebben

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2010.(VI.18.) sz. önkormányzati rendelete

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2010.(VI.18.) sz. önkormányzati rendelete A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2010. június 18. dr. Xantus Judit jegyző Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2010.(VI.18.) sz. önkormányzati

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 12. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Döntés Csabdi közútjainak téli síkosság-mentesítéséről

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodás. 1 db Határozati javaslat

Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodás. 1 db Határozati javaslat Előterjesztő: Polgármester Iktatószám: 8476-23/2011. Tárgy: Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodás Melléklet: 1 db Határozati javaslat Készítette: Szociális, Családvédelmi

Részletesebben

A Rendelet 3. (1) bekezdés d) és g) pontja az alábbiak szerint módosul, továbbá a 3. (1) bekezdés az alábbi l) ponttal egészül ki 3.

A Rendelet 3. (1) bekezdés d) és g) pontja az alábbiak szerint módosul, továbbá a 3. (1) bekezdés az alábbi l) ponttal egészül ki 3. 1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 32/2017.(IX. 27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 17/1994. (IV. 26.) Kgy. rendelet

Részletesebben

Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő tulajdonosi döntések

Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő tulajdonosi döntések Előterjesztő: Dr. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester Iktatószám: 20364-27/2010. Tárgy: Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő tulajdonosi döntések Melléklet: 6 határozati javaslat

Részletesebben

Városfejlesztési alpolgármester

Városfejlesztési alpolgármester Előterjesztő: Városfejlesztési alpolgármester Ikt.sz.: 43610/2010. Tárgy: 2010. évi Környezetvédelmi Intézkedési Terv Melléklet: 1 db határozati javaslat 2010. évi Környezetvédelmi Intézkedési Terv Készítette:

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 66/2017.

Az előterjesztés száma: 66/2017. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés száma: 66/2017. Decs nagyközség képviselő-testületének 2017. április 19.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. a Megyei Közgyűlés 2006.február 17-i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. a Megyei Közgyűlés 2006.február 17-i ülésére Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Alelnöke 6211/2006. E l ő t e r j e s z t é s a Megyei Közgyűlés 2006.február 17-i ülésére Tárgy: Megállapodás a Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulással egyes kötelező megyei

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2018. (II. 21.) önkormányzati rendelete a sportrendezvénynaptárról

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2018. (II. 21.) önkormányzati rendelete a sportrendezvénynaptárról 1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2018. (II. 21.) önkormányzati rendelete a sportrendezvénynaptárról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

Javaslat a Közterület-felügyelet Alapító Okiratának módosítására, valamint ingyenes helyiséghasználat biztosítására

Javaslat a Közterület-felügyelet Alapító Okiratának módosítására, valamint ingyenes helyiséghasználat biztosítására Javaslat a Közterület-felügyelet Alapító Okiratának módosítására, valamint ingyenes helyiséghasználat biztosítására Előterjesztő: Alpolgármester Előkészítő: Közterület-Felügyelet PH. Igazgatási és Okmányiroda

Részletesebben

BÉRLETI M E G Á L L A P O D Á S

BÉRLETI M E G Á L L A P O D Á S BÉRLETI M E G Á L L A P O D Á S amely létrejött egyfelől - képviselője: - székhely: - számlaszám: - adószám: - cégjegyzékszám: mint Bérlő, másfelől a M6 L.O.G Járműkereskedelmi és Szolgáltató Kft. - képviselője:.

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

2/A. Helyi gázár- és távhőtámogatás

2/A. Helyi gázár- és távhőtámogatás Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselőtestületének 37/2011. (XII.12.) rendelete a pénzbeli és természetbeni támogatásokról szóló 25/2011. (IX.26.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának 2009. december 11-én tartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Bartáné Tóth Mária Dr.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 12-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 12-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 216/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. december 12-i ülésére Tárgy: Ellátási szerződés módosítása Szigetszentmiklós Önkormányzatával

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 46/2010. (IX. 8.) önkormányzati rendelete 1

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 46/2010. (IX. 8.) önkormányzati rendelete 1 Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 46/2010. (IX. 8.) önkormányzati rendelete 1 egyes önkormányzati rendeletek és önkormányzati rendeleti rendelkezések technikai deregulációs hatályon

Részletesebben

POLGÁRMESTERI ELŐTERJESZTÉS

POLGÁRMESTERI ELŐTERJESZTÉS ....napirendi pont POLGÁRMESTERI ELŐTERJESZTÉS Tájékoztató a hatályban lévő közérdekű kötelezettségvállalásokról, illetve új közérdekű kötelezettségvállalások szervezéséről Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

J a v a s l a t. lakásfenntartási támogatás keretében nyújtott tüzelő segély biztosítása érdekében beérkezett pályázatok elbírálására

J a v a s l a t. lakásfenntartási támogatás keretében nyújtott tüzelő segély biztosítása érdekében beérkezett pályázatok elbírálására J a v a s l a t lakásfenntartási támogatás keretében nyújtott tüzelő segély biztosítása érdekében beérkezett pályázatok elbírálására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Szociális és Egészségügyi Osztály

Részletesebben

1. számú melléklet. n) közbiztonsági, illetve bűnmegelőzési célból közterületen térfigyelő (képfelvevő) rendszert üzemeltet és kezel.

1. számú melléklet. n) közbiztonsági, illetve bűnmegelőzési célból közterületen térfigyelő (képfelvevő) rendszert üzemeltet és kezel. 1. számú melléklet Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének.../2013. (..) önkormányzati rendelete a Hegyvidéki Közterület-felügyeletről szóló 15/2009. (VI.26.) Budapest

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda Szám: 26.893/2014. Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a VGÜ Nonprofit Kft. megbízási szerződésének módosítására

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i ülése 12. sz. napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i ülése 12. sz. napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i ülése 12. sz. napirendi pontja Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Várossal a Mészöly hagyaték kezeléséről kötendő együttműködési

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 7/1998.(II.15.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 7/1998.(II.15.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK 7/1998.(II.15.) számú r e n d e l e t e a közterületek használatának, valamint a közúton végzett munkák engedélyezésével kapcsolatos eljárásokról szóló 5/1996.(II.1.)

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs

Részletesebben

.../2017. (...) önkormányzati rendelete

.../2017. (...) önkormányzati rendelete Minősített szótöbbség Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete.../2017. (......) önkormányzati rendelete az Újbuda közterületein a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról

Részletesebben

Kérelem a szociális étkeztetés igénybevételéhez

Kérelem a szociális étkeztetés igénybevételéhez Kérelem a szociális étkeztetés igénybevételéhez 1. Az ellátást igénybe vevő adatai: Név: Születési neve: Anyja neve: Születési helye, időpontja: Lakóhelye: Tartózkodási helye: Állampolgársága: Bevándorolt,

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelete. önkormányzati rendelet módosításáról

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelete. önkormányzati rendelet módosításáról 18/2011. (IV. 29.) a Közgyűlés és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/1997. (I. 21.) önkormányzati rendelet módosításáról Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a helyi

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ikt. szám: 1811/2011. Javaslat a Salgótarjáni Önkéntes Tűzoltó Egyesület részére térítésmentes helyiséghasználat biztosítására Tisztelt Közgyűlés! A Salgótarjáni

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLET ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2011. (XI. 21.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLET ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2011. (XI. 21.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLET ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2011. (XI. 21.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a hivatali helyiségen, valamint a hivatali munkaidőn kívül kötendő házasság, bejegyzett élettársi

Részletesebben

Bizományi szerződésminta

Bizományi szerződésminta Bizományi szerződésminta Amely létrejött Megbízó : Bizományos: Név: Név: Capmaci Kft. Cím: Cím: 1032 Budapest, Bécsi út 181. E-mail cím: E-mail cím: capmaci@capmaci.hu Tel.: Tel.: 06 30 401 77 81 Adószám:

Részletesebben

Közfoglalkoztatással kapcsolatos együttműködési megállapodások megkötése. 3 db határozati javaslat

Közfoglalkoztatással kapcsolatos együttműködési megállapodások megkötése. 3 db határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Botka László Polgármester Iktatószám: 01/4749-62/2016. Tárgy: Közfoglalkoztatással kapcsolatos együttműködési megállapodások megkötése Melléklet: 3 db határozati javaslat Véleményezésre

Részletesebben

26/2005. (VII.15.) önkormányzati rendelet. I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya

26/2005. (VII.15.) önkormányzati rendelet. I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya 26/2005. (VII.15.) önkormányzati rendelet az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről Egységes szerkezetbe foglalva az 55/2007. (XII.13.), és a 23/2011.

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 4/2014. (I.29) önkormányzati rendelete

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 4/2014. (I.29) önkormányzati rendelete Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 4/2014. (I.29) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz összegyűjtésére, elszállítására és elhelyezésére irányuló közszolgáltatásról

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város. Oktatási, Kulturális és Sportiroda

Szeged Megyei Jogú Város. Oktatási, Kulturális és Sportiroda Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 36304/2010. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város ösztöndíjrendelete Melléklet: 1 db rendelet-tervezet 1 db határozati javaslat Készítette: Oktatási,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről. Rendeletek és Határozatok mutatója

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről. Rendeletek és Határozatok mutatója JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről Rendeletek és Határozatok mutatója 11/2013. (IX: 27.) önkormányzati rendelet A lakások és helyiségek bérletéről,

Részletesebben

Tisztelt felhasználók! Új képviselői kezdeményezés érkezett. Benyújtó neve: Kalmár Ferenc címe:

Tisztelt felhasználók! Új képviselői kezdeményezés érkezett. Benyújtó neve: Kalmár Ferenc  címe: Tisztelt felhasználók! Új képviselői kezdeményezés érkezett Benyújtó neve: Kalmár Ferenc E-mail címe: kalmarf1@t-online.hu Kezdeményezés tárgya: Sürgősségi indítvány Leírás: Tisztelt Polgármester Úr! A

Részletesebben

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala >>>1145 Budapest, Pétervárad utca 2. SZMSZ BUDAPEST FŐVÁROS XIV. KERÜLET ZUGLÓ ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA Városépítési Osztály

Részletesebben