RAKTÁRBERENDEZÉSI GYÁRTÓ CÉG
|
|
- Edit Kovácsné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 RAKTÁRBERENDEZÉSI GYÁRTÓ CÉG
2
3 Az igazgató bemutatkozik Anton Bensa igazgató és társtulajdonos tapasztalt üzletember. Szakmai képzettsége szerint okleveles közgazdász és gépészmérnök. Szakmai karrierjét nagyon fiatalon kezdte, hiszen mindössze 28 éves volt, amikor egy felelősségteljes igazgatói munkát bíztak rá a Primat vállalat lendvai raktár- és emelő berendezéseket gyártó üzemében. A cég tizenegy évnyi eredményes vezetése után karrierjét a Lendvai Nafta vállalatnál folytatta, ahol a beruházási részleg irányítását vette át. Büszkén emlékszik vissza arra a tíz évre, amikor a Lendvai SGP Gradbenik építőipari vállalatot vezette. Igazgatóként több fontos objektum építését sikerült megvalósítania Szlovéniában és külföldön egyaránt. Ennek ellenére még nagyobb üzleti kihívásra vágyott, így 1999-ben megvásárolta a csődbe jutott Logo cég gépsorát és üzemcsarnokát. Új alapokra helyezve megalapította saját vállalatát, az Artex Raktárberendezés és Targonca Gyártó Kft.-t, melyet 2005-ben az év leggyorsabban fejlődő vállalatának nyilvánítottak, amit a Dráva és Mura menti Gazella elnevezésű elismerés is bizonyít. Anton Bensa, igazgató: Az elmúlt évek üzleti eredményei alapján büszkén mondhatom el, hogy kemény munkával, valamint az üzleti partnereink és vásárlóink iránt érzett felelősséggel felülmúltuk a saját elvárásainkat. Sikerként könyveljük el, hogy pl. a Mercator, a Lesnina, a Merit International, a Merkur, az Alpos, az Unior vállalatokat és számos más céget rendeztünk be az állványrendszereinkkel, hisz ezzel elnyertük a vezető szlovén vállalatok bizalmát. Saját tervezőcsoportunkkal gondoskodunk arról, hogy a még oly kicsi vagy komplex raktár is optimálisan ki legyen használva, ugyanakkor az összes szabvánnyal és törvénnyel összhangban legyen berendezve. Ez az üzleti partnerek bizalmának záloga és egyben olyan szabály, amelyet betartunk, és amelyet a jövőben is be fogunk tartani.
4 ARTEX - raktárberendezés gyártására szakosodott cég Családi vállalatunk 1993-tól működik ben megvásároltunk egy raktárberendezést és targoncákat gyártó vállalatot, melynek gyökerei 1972-ig nyúlnak vissza. Ma azzal dicsekedhetünk, hogy vállalkozásunk a raktárberendezések és targoncák gyártása terén elismert vállalattá fejlődött. Az Artex cégnél magas színvonalú termékeket gyártunk, gyors és megbízható szállítást és szerelést garantálunk, és igazodunk vásárlóink igényeihez. Saját szakembereinkkel megvalósítjuk a megrendelők elképzeléseit, beleértve a projektek kidolgozását, a gyártást, a szerelést és a raktárépületek üzemelési engedélyének beszerzéséhez szükséges dokumentáció elkészítését. Ily módon a megrendelő megbízható, jól képesített és minőségi partnerévé válunk a tervezés és kivitelezés terén. Kínálatunkkal főként a hazai, szlovén piacon vagyunk jelen, amely része a nagy európai piacnak, és ily módon nyitott a külföldi, elsősorban olasz, osztrák, német és holland versenytársak számára is. A kivitelünk a volt Jugoszlávia államaiba (Horvátország, Szerbiai és Montenegró) irányul, valamint a magyarországi és ausztriai piacra, emellett eredményesek a próbálkozásaink az olasz piacon, és üzleti kapcsolatokat építünk Oroszországgal. Vásárlóink természetes személyek és vállalatok, melyek kereskedelemmel, szolgáltatással és gyártással foglalkoznak, valamint közintézmények. Eldicsekedhetünk azzal, hogy már ez idáig is rengeteg referenciát szereztünk a hazai piacon. Erényeinkhez tartozik az ügyvitel minőségének folyamatos javítása, a minőségi gyártás, a teljes körű kínálat és a megrendelések gyors teljesítése. Rugalmas cég vagyunk, és gyorsan alkalmazkodunk a globális piac változó igényeihez és az ületi partnereink újabb és újabb követelményeihez. Cégünk a középvállalatok közé tartozik, többségében helyi szakembereket, ill. dolgozókat foglalkoztatunk, ami a térség és Szlovénia északkeleti része szempontjából is fontos. Jelen pillanatban több mint 50 embert foglalkoztatunk. Az alkalmazottak 20%-a felsőfokú végzettséggel rendelkezik, 10%-uk okleveles gépészmérnök. Fiatal szakképzett dolgozókat foglalkoztatunk, és folyamatosan támogatjuk a saját munkaerőnk képzését és fejlesztését. A társaság földrajzi elhelyezkedése kemény gazdasági feltételeket diktál, a külföldi és a hazai piacon folyamatosan meg kell küzdenünk a konkurenciával. 4
5 A vállalatnál nagy hangsúlyt fektetünk a fejlesztésre, évente a teljes bevétünk 10%-át fordítjuk erre a célra. Saját jól képzett tervezőcsoportunk folyamatosan figyelemmel kíséri a technológiai újdonságokat, a piac és a vásárlók igényeit, és a már meglévő rendszerek és termékek javításán fáradozik, valamint új technológiai eljárásokat és termékeket fejleszt ki. A fejlesztésben szorosan együttműködünk a Maribori Egyetem Gépészeti Kara szakembereivel. Célunk minőségi és optimális berendezések gyártása a vásárlók igényei alapján, s ennek érdekében szükség szerint az egyetemekkel és a fejlesztési intézményekkel is együttműködünk. A vállalat fontos befektetése a korszerű számítógépes vezérlésű lakkozó, amely a 14 méternél rövidebb elemek porszórására (ún. szinterezésére) alkalmas. Az új technológia lehetővé teszi a környezetbarát lakkok felhasználását és a minőségi felületkezelést ben cégünk elnyerte a Dráva és Mura menti térség Gazellája díjat, és az utóbbi öt év leggyorsabban fejlődő vállalatai közé sorolták ben programfejlesztésért és a munkahelyek megőrzéséért községi elismerésben részesültünk, 2002-ben pedig a szlovén gazdaságkutató intézet az Artex családi vállalatot a 2001-es esztendő egyik legsikeresebb cégének nyilvánította. Küldetésünk Cégünk küldetését a saját márkánk fejlesztésével és minőségi üzleti megoldásokkal valósítjuk meg, melyek magukban foglalják a magas szintű technológián alapuló teljes körű kínálatot. Üzleti alapelvünk, hogy minőségi és optimális berendezéseket gyártsunk a vásárlók igényei szerint, éppen ezért nagy hangsúlyt fektetünk a cégünk fejlesztésére. Víziónk Víziónk, hogy vezető vállalattá váljunk a raktárberendezések terén. Szeretnénk megszilárdítani a saját márkánk, a PIKORACK, a MINIRACK és a MAJORACK állványrendszerek felismerhetőségét a hazai piacon és Délkelet-Európában.
6 Saját márkánk Az Artex vállalat fejlett, szabadalmaztatott és védjegyes állványrendszereit MAJORACK, MINIRACK és PIKORACK márkanévvel forgalmazzuk. Márkatermékeinket igen magas használati érték jellemzi, minőségüket folyamatosan ellenőrizzük, és gondoskodunk a fejlesztésükről is. Saját tervezőcsoporttal rendelkezünk, amely figyelemmel kíséri a piaci igényeket, folyamatosan a már meglévő rendszerek és a hagyományos termékek javításán fáradozik, valamint újakat fejleszt ki. MAJORACK MINIRACK MAJORACK állványrendszer MINIRACK állványrendszer A szerelhető Majorack állványrendszer rendkívül funkcionális, hiszen lehetővé teszi a rendelkezésre álló raktárhelyiség optimális kihasználását, egyben pedig kielégíti a raklapos és a nehéz súlyú darabáru raktározásánál felmerülő különleges igényeket is. Ez a rendszer szabványos és egyedi megoldásokra ad lehetőséget. A kiegészítő tartozékok gazdag választéka biztosítja az állványrendszer funkcionalitását és biztonságos használatát, valamint a szállítóeszközök biztonságos mozgását az állványok közt, a munkavédelmi előírásokkal összhangban. A szerelhető Minirack állványrendszer lehetőséget kínál a raktárhelyiség ésszerű kihasználására. Lehetővé teszi a kis- és közép teherbíró állványok funkcionális felépítését a darabáru polcos raktározásához. Az állványrendszer kivitelezése csavaros és kapcsos. A polcokat függőlegesen át lehet helyezni. A Minirack állványrendszerből pódiumokat is készítünk. A rendszer szerelhető kivitelezése megengedi a szerkezet tetszőleges felépítését, ugyanakkor pedig lehetővé teszi az egyszerű áthelyezést, szétszerelést és az újbóli összerakást. A rendszer szerkezete egyszerű és elegáns, ennek ellenére az állványrendszer szilárd és merev. Minőségi kidolgozása és felületkezelése hosszú élettartamot garantál. 6
7 Gyártási programunk PIKORACK Vállalatunk teljes körű megoldásokat kínál. Még a legigényesebb vásárlók elvárásainak is megfelelő raktártechnikát gyártunk, amellyel teljes egészében berendezzük a raktárhelyiséget. Kifejlesztettük és bevezettük a megrendeléses gyártási rendszert, amelynek köszönhetően felelősségteljesen és rugalmasan jelenünk meg a piacon, mégpedig egy céllal, hogy kielégítsük a vásárlók igényeit. Gyártási programunk fő termékei a többfunkciós könnyű Pikorack és Minirack állványok és a nehéz Majorack raktári állvány. Az alapprogramunkon, vagyis a raktári állványokon kívül különféle acélszerkezeteket is gyártunk, pl. karos (konzolos) állványokat, pódiumokat, előtetőket és egyéb egyedi kivitelezésű állványokat és acélszerkezeteket. Kiegészítő kínálatunk részét képzik az elektromos targoncák és a különféle kézi raklapmozgató targoncák. PIKORACK állványrendszer Acélszerkezetek Karos (konzolos) állványok A Pikorack állványrendszert újdonságként mutatjuk be. A polcos állványrendszer kisebb súlyú darabáru tárolására alkalmas. A rendszer teljes egészében szerelhető, mégpedig kapcsos kivitelezésű, tehát nem csavaros. A polcokat 100 milliméteres térközben tetszőlegesen át lehet helyezni. Az állványrendszer kézi raktárakban, műhelyekben, irattárakban egyaránt jól hasznosítható. A karos állványrendszerek különféle szálanyagok (rudak, csövek, profilok) és egyéb hosszabb csomagok (pozdorjaés farostlemezek stb.) tárolására alkalmasak. A karos állványok kivitelezése lehet hegesztett vagy csavaros. A csavaros kivitelezésnél a rendszer elemei kölcsönösen csavarosak. A tartókar is csavaros, és 100 mm-ként állítható. 7 Targoncák A targoncák gyártása cégünk kiegészítő tevékenységének számít. Elsősorban a raktárberendezéseket vásárló partnereink számára gyártunk az alaptevékenységünk mellett targoncákat. Magas- és alacsonyemelésű elektromos BHN 20 és BHV 12.5 típusú targoncáinkat robusztus kidolgozás, gyorsaság és mozgékonyság, valamint alacsony üzemeltetési költségek jellemzik. A targoncák gyártása a hajdani Primat vállalat lendvai üzemében gyökerezik, a targoncák tehát már 30 éve jelen vannak a piacunkon. A programunk magában foglalja még a KT25H, a B10.16, a BT1-X5 és az RVV6 típusú kézi targoncákat, melyek teherbírása 500-tól 1000 kg, alacsony és maximálisan 3 méter magasra emelő kivitelezésben készülnek. Raklapok és darabáru mozgatására szolgálnak.
8 ALAP ADATOK Artex, tovarna skladiščne opreme in viličarjev d.o.o. Kolodvorska 43 SI Lendava Kapcsolatok T: +386 (0) F: +386 (0) I : E: info@artex.si Anton Bensa Igazgató T: +386 (0) E: anton.bensa@artex.si Ivan Božič Kereskedelmi igazgató T: +386 (0) E: ivan.bozic@artex.si Stanislav Bensa Igazgató helyettes / Műszaki vezető T: +386 (0) E: stanislav.bensa@artex.si Mitja Bensa Beszerző T: +386 (0) E: mitja.bensa@artex.si Tanja Bensa Pénzügyi osztály T: +386 (0) E: tanja.bensa@artex.si Uniós adószám: SI Cégjegyzék szám: A cég alakulásának éve: 1993 Bankszámla szám: NLB d.d. Divizija Pomurje, SI-9000 M.Sobota, IBAN: SI SWIFT: LJBASI 2X
MINIRACK állványrendszer PIKORACK állványrendszer GR típusú állványrendszer Lyukasztott szögacél és polc
MINIRACK állványrendszer PIKORACK állványrendszer GR típusú állványrendszer Lyukasztott szögacél és polc Tartalom MINIRACK ÁLLVÁNYRENDSZER 3 PIKORACK ÁLLVÁNYRENDSZER 5 GR320, GR420 TÍPUSÚ ÁLLVÁNYRENDSZER
A tárlolandó áruk jellemzői és a tárolási mód közötti kapcsolat:
Raktár A tárlolandó áruk jellemzői és a tárolási mód közötti kapcsolat: Raktári elrendezési változatok: Fejelrendezés Átmenő elrendezés Darabárus raktárak főbb típusai: Állvány nélküli tárolás változatai:
Életre keltjük épületét
Tégy bele csövet, szerelvényt! Hol kazán ontja melegét, a ház életre kél Közel 40 fő munkatársi létszám, közel 100 főt foglalkoztató alvállalkozói kör. 300 m2, XXI. századi technológiával épült iroda,
Bemutatkozik a P.Max Technológia Kft.
Bemutatkozik a P.Max Technológia Kft. Cégünk, a 2001. évben alakult, 100 százalékban magyar tulajdonú vállalatként. Központi telephelyünk, üzemünk, raktárunk Balatonfűzfőn, az Ipari Park területén található.
A történet elindult. A Pannon Papír megalakulása.
IRODAI MEGOLDÁSOK Történetünk A Pannon Papírt 2005-ben magyarországi magánszemélyek alapították győri székhellyel, többéves papír-írószer kereskedelmi tapasztalattal. A régi kereskedők szakmai elkötelezettsége
Raklappolcok. Építőanyagok biztonságos és hatékony tárolása. Az OHRA raklappolcok időtállóak és stabilak! Tuti nem bádog!
Raklappolcok Építőanyagok biztonságos és hatékony tárolása A raklappolc sok termék részére szolgál univerzális tárolórendszerként. Az építőanyag ágazat számára kihívást jelent a nehéz és terjedelmes áruk
Személyemelı munkaállványok
Személyemelı munkaállványok Böcker The Lifting Group A Robert Böcker GmbH céget 1983-ban alapították és a vállalkozás ma a világszerte tevékenykedı Böcker The Lifting Group részvénytársaság részét képezi.
1. tételsor. Információtartalom vázlata
1. Cége fejleszteni szeretné alaptevékenységeit a hatékony információáramlás segítségével, s ennek kidolgozásában Ön is részt vesz. Foglalja össze részletesen a logisztikai információs rendszert, s ezen
A K T U Á L B A U I N G A T L A N F O R G A L M A Z Ó K F T. I N G A T L A N P A R K 4 4 0 0 N Y Í R E G Y H Á Z A D E B R E C E N I Ú T
I N G A T L A N P A R K 4 4 0 0 N Y Í R E G Y H Á Z A D E B R E C E N I Ú T 2 0 1 0. J A N U Á R 26. A K T U Á L I N G A T L A N P A R K K I A D Ó R A K T Á R I G É N Y S Z E R I N T E L H E L Y E Z K
Ügyfelünk a mall.cz. A legjobb logisztikai szolgáltatás az ügyfél számára
Ügyfelünk a mall.cz A legjobb logisztikai szolgáltatás az ügyfél számára Rugalmas B2C logisztikai megoldás Egy nagy online webáruházban mint mint például a Mall.cz esetében minden megtalálható, amire
2018/01. Kompakt és 6 pontos kivitel
2018/01 Kompakt és 6 pontos kivitel IXTREND RADIÁTOROK A ixtrend radiátorok jellemzői Tulajdonságok Minőségi acéllemez, vékony profil és ponthegesztett konvektor lemezek az optimális hőteljesítmény eléréséhez
NYITOTTSÁG TAPASZTALAT TERVEZÉS, KUTATÁS, FEJLESZTÉS MEGOLDÁS KAPACITÁS, DINAMIKA PARTNERSÉG KÖZELSÉG
NYITOTTSÁG Engedjék meg, hogy néhány szóban bemutassuk a KORAX Gépgyárat és tevékenységünket. A gépgyártás során megszerzett tapasztalataink és technikai (technológiai) lehetőségeink felhasználásával kívánunk
A MI SZAKÉRTELMÜNK AZ ÖN BIZTONSÁGA ZARGES - AZ ÖN PARTNERE AZ OPTIMÁLIS MEGOLDÁSOK, A TERMÉKEK ÉS AZ IDŐSZAKOS BEVIZSGÁLÁSOK TERÉN.
A MI SZAKÉRTELMÜNK AZ ÖN BIZTONSÁGA ZARGES - AZ ÖN PARTNERE AZ OPTIMÁLIS MEGOLDÁSOK, A TERMÉKEK ÉS AZ IDŐSZAKOS BEVIZSGÁLÁSOK TERÉN. MAXIMÁLIS BIZTONSÁG A MEGFELELŐ TERMÉKKEL A biztonságos munkavégzést
AZ ÖN ELEKTRONIKAI FEJLESZTŐ ÉS GYÁRTÓ VÁLLALATA
Z Elektronika Kft. AZ ÖN ELEKTRONIKAI FEJLESZTŐ ÉS GYÁRTÓ VÁLLALATA www.zelektronika.eu TISZTELT LEENDŐ PARTNERÜNK! FEJLŐDÉSÜNK ZÁLOGA AZ ÖN SIKERE ELEKTRONIKAI TERMÉKFEJLESZTÉS ÉS GYÁRTÁS Z Elektronika
FixTrend Acéllemez lapradiátor Kompakt és 6 pontos kivitel
ixtrend Acéllemez lapradiátor Kompakt és 6 pontos kivitel A ixtrend radiátorok jellemzői Tulajdonságok Minőségi acéllemez, vékony profil és ponthegesztett konvektor lemezek az optimális hőteljesítmény
A vállalkozás vezérelvei
A vállalkozás vezérelvei Developing the future. Magunkról: Raiffeisen evolution project development Cégünk egy Ausztriában, Közép- és Kelet-Európában működő, bécsi székhelyű ingatlanvállalkozás. Sikerünk
Lindab Topline Cserepeslemezek. Lindab Topline. Lindab Cserepeslemezek. Maradandót alkotunk!
Lindab Topline Lindab Cserepeslemezek Maradandót alkotunk! Válasszon ízlése szerint! A Lindab Topline cserepeslemez szilárd és elegáns acéllemez fedés, amely nagyszerűen fest új házakon, és gyönyörűen
Entra-Sys Kft. - Hidraulika, pneumatika, egyedi gépgyártás
Entra-Sys Kft. - Hidraulika, pneumatika, egyedi gépgyártás cégjegyzékszámunk: 06-09-003238 adószám: 11094315-2-06 Cégünk a nagy ipari üzemek és a termelõ kisvállalkozások műszaki problémáinak megoldására
MAGASRAKTÁRI, SILÓ, AKL (MINI-LOAD ) ÉS CSATORNARENDSZERÛ ÁLLVÁNYRENDSZEREK
MAGASRAKTÁRI, SILÓ, AKL (MINI-LOAD ) ÉS CSATORNARENDSZERÛ ÁLLVÁNYRENDSZEREK TARTALOM MAGASRAKTÁRI, SILÓ, AUTOMATA KISALKATRÉSZ-TÁROLÓ (MINI-LOAD, AKL) ÉS CSATORNARENDSZERÛ ÁLLVÁNYRENDSZEREK Silószerkezetû
Global Work Unit Kft.
Global Work Unit Kft. Akire mindenben számíthat, ha megoldásra váró munkája van Gondolkodjon velünk globálisan Cégbemutató Cégbemutató: Global Work Unit Kft az évtizedes szakmai múltra visszatekintő cégekből
A METALLUX ZRT. RÖVID ISMERTETÉSE
A METALLUX ZRT. RÖVID ISMERTETÉSE A Metallux Zrt. fő tevékenysége egyedi felületkezelő, szennyvízkezelő berendezések tervezése és kivitelezése. Foglalkozunk továbbá különböző műanyagos, lakatos munkákkal
ZARGES fellépők és munkadobogók
Összecsukható fellépő ZARGES fellépők és munkadobogók sokoldalúak, praktikusak és jól használhatók. Különösen praktikus a kis magasságban végzett munkákhoz. Minimális helyigény a tárolásnál és szállításnál.
Alsipercha Lezuhanásgátló rendszer
Alsipercha Lezuhanásgátló rendszer Ipari alkalmazás ALSINA Az Alsina csoport célkitűzése Megoldások nyújtása betonszerkezetekhez, melyek segítségével ügyfeleink növelhetik projektjeik hatékonyságát és
Megbízható teljesítmény
www.toyota-forklifts.hu Megbízható teljesítmény a Toyota System of Active Stability rendszerének köszönhetően 2 TOYOTA MATERIAL HANDLING MEGBÍZHATÓ TELJESÍTMÉNY A TOYOTA SAS-RENDSZERÉVEL 3 NÉLKÜLÖZHETETLEN
School of Business Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság. Minőségpolitika
School of Business Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Minőségpolitika Hatályba lép: 2012. január 02. Jóváhagyó: Bokor József (ügyvezető) Ph. cégszerű aláírás Minőségpolitika Az School of Business
OBO dupla csomagban: GEK-K Rapid 45 és GEK-K 80-as fedél
OBO dupla csomagban: Rapid 45 és 80-as fedél OBO topmodellek LFS Vezetékcsatornák Egyszerűen több hely A Rapid 45 A Rapid 45 típusú szerelvényezhetœ csatorna nagy mértékı rugalmasságot biztosít, ugyanis
Ügyfelünk a Grundfos. Központi raktár, egy helyre összpontosított erőforrások
Ügyfelünk a Grundfos Központi raktár, egy helyre összpontosított erőforrások Összefoglalás A Grundfos globális viszonylatban vezető szerepet tölt be a szivattyúágazatban. A dán vállalat jelenléte Magyarországon
Szakmai távlatok a láthatáron
Szakmai távlatok a láthatáron Lehetőségek egyetemi hallgatók számára a Schaeffler csoporton belül az FAG Magyarország Ipari Kft.-nél FAG Magyarország Ipari Kft. 4031 DEBRECEN Határ út 1/D. A Schaeffler
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2652-06/1 Az információáramlás feltételeinek meghatározása a logisztikában. Az E-logisztikai feladatok
Logisztikai technológia- és folyamatfejlesztés felkészülés a beszállítói szerepre. 2014 SSI Schäfer
Logisztikai technológia- és folyamatfejlesztés felkészülés a beszállítói szerepre 2 Mit szeretnének az ügyfelek? Miért kell fejleszteni egy logisztikai szolgáltatónak? Rövid szállítási időt Teljes csomagokat
A mobil térrendszerek szakértője
A mobil térrendszerek szakértője Az Ön mobil térrendszereinek szakértője CONTAINEX a WALTER GROUP tagja Értékeink A CONTAINEX a konténerek és mobil térrendszerek vezető értékesítője egész Európában több
Szakmai távlatok a láthatáron
Szakmai távlatok a láthatáron Lehetőségek egyetemi hallgatók számára a Schaeffler csoporton belül az FAG Magyarország Ipari Kft.-nél FAG Magyarország Ipari Kft. 4031 DEBRECEN Határ út 1/D. Egy vonzó jövőkép
Optimális raktártechnikai megoldások. bemutatása. Összeállította: Vasi Attila projektvezető
Optimális raktártechnikai megoldások Az Összeállította: Vasi Attila projektvezető Optimum Store Technik Kft. Elérhetőségek: 2800 Tatabánya, Búzavirág út 3. Tel.: +36-34-533-007 Fax: +36-34-533-008 E-mail:
Újrahasznosítási. Fenntartható bigbag zsákjaink csomagolási megoldásai.
Újrahasznosítási ipar Fenntartható bigbag zsákjaink csomagolási megoldásai www.lcpackaging.com Kiváló minőség, 100%- os újrahasznosíthatóság 02 A bigbag zsákok vezető szakértője az újrahasznosítási iparágban
KÖZÉPNEHÉZ ECONOMY. Economy kapcsolható, csavar nélkül összeállítható polcos állványrendszer
KÖZÉPNEHÉZ ECONOMY Economy kapcsolható, csavar nélkül összeállítható polcos állványrendszer Kiválóan alkalmas viszonylag nagy tömegű anyagok tárolására, melyek normál polcos állványokban már nem tárolhatók,
DURMA HRB-3, HRB-4 típusú hidraulikus hengerítő
DURMA HRB-3, HRB-4 típusú hidraulikus hengerítő A DURMAZLAR CÉG BEMUTATÁSA A Durmazlar Machine Törökország vezető gépgyártó vállalata, mely éves termelését tekintve világelső a fémmegmunkáló gépek gyártásában.
EtsbErgEr Kft. magyar fenyőbútorok európai színvonalon.
ETSBERGER 01 Etsberger Kft. Vállalkozásunk nemcsak hazánk, hanem Európa egyik legkorszerűbb fenyőbútor gyártója. Több mint 10 éve állunk a minőségi fenyőbútor gyártás szolgálatában. Kezdetben 6 fős családi
KARTONPALLET papír raklap. Az ideális raklap a legjobb áron
KARTONPALLET papír raklap Az ideális raklap a legjobb áron általános termékek Erősített raklapok Szabvány méretű raklapok Keretek Raklap láb Könnyített raklapok Koncepció KARTONPALLET méretpontos, egyedi,
Linergy Evolution. A legújabb technológiai innovációt nyújtjuk Önnek B-4
Linergy Evolution A legújabb technológiai innovációt nyújtjuk Önnek B-4 Linergy Evolution az új gyűjtősínrendszer Biztonságos, megbízható és rugalmas a legmagasabb teljesítményszint mellett A Schneider
AZ ÖN ELEKTRONIKAI BÉRGYÁRTÓJA
Z Elektronika Kft. AZ ÖN ELEKTRONIKAI BÉRGYÁRTÓJA www.zelektronika.eu TISZTELT LEENDŐ PARTNERÜNK! FEJLŐDÉSÜNK ZÁLOGA AZ ÖN SIKERE Z ELEKTRONIKA KFT. SZÉLES KÖRŰ SZOLGÁLTATÁST NYÚJT AZ ELEKTRONIKAI BÉRGYÁRTÁS
https://avalonassistant.com/ Üdvözlöm, segítünk elképzeléseit valóra váltani, Markovics Zoltán Ügyvezető Az AVALON Assistant Kft. Üdvözli Önt! Az AVALON Assistant Kft, teljes körű vállalti megoldásokat
CÉGFELMÉRŐ ADATLAP. A világos mezőket töltse ki értelemszerűen szövegesen, az igen nem rovatokba tegyen + jelet. A cég pontos neve:
CÉGFELMÉRŐ ADATLAP A világos mezőket töltse ki értelemszerűen szövegesen, az igen nem rovatokba tegyen + jelet. A cég pontos neve: A cég székhelye: Részleg (ha van) megnevezése: A részleg címe: Cégvezető
Fémmegmunkálás Stancolók
DC Sorozat - Jellemzők és Paraméterek Multi-funkciós Lyukasztó Funkciók: 1. Különböző formák lyukasztása 2. Fémlemezek hajlítása 3. Különleges alakú acélok lyukasztása Hidraulikus váltószerkezet, alacsony
Bondex Kft-t 1991-ben alapította Hellenpárt István okleveles vegyészmérnök vezetésével 4 fő 100 % magyar tulajdonosi körrel.
Rólunk szilikonok.hu /szilikon/rolunk/ Együtt a jövő kihívásaival szemben Bondex Kft-t 1991-ben alapította Hellenpárt István okleveles vegyészmérnök vezetésével 4 fő 100 % magyar tulajdonosi körrel. Hellenpárt
GLOBÁLIS PERSPEKTÍVA HELYSZÍNI ÖSSZPONTO- SÍTÁS
HU GLOBÁLIS PERSPEKTÍVA HELYSZÍNI ÖSSZPONTO- SÍTÁS CIMBRIA.COM AZ ÖN TERMÉKE A MI SZAKÉR- TELMÜNK SOLUTIONS. TOGETHER. Cimbria a vetőmag kezelési és betárolási technológiák egyik vezető gyártója a világon
Hegesztő üzemi technológus
pedig Békéscsabán (PPM) található. Az OROS Divízió tevékenysége mezőgazdasági és építőipari gépgyártásra terjed ki. Elsősorban hazai, nyugat és kelet-európai, valamint észak-amerikai piacokat szolgál ki.
A megalapozott bizalom: A Toyota
www.toyota-forklifts.hu A megalapozott bizalom: A Toyota aktív SAS stabilitásvezérlő rendszerével (System of Active Stability) ellátott Traigo targoncák 2 TOYOTA MATERIAL HANDLING A MEGALAPOZOTT BIZALOM:
Vállalati kérdőív - Magyarország
Vállalati kérdőív - Magyarország kérdezett személy üzem fajtája az üzem tevékenysége szakágazat / gazdasági szempontból történő osztályozás személyzeti osztályvezető legmagasabb jogkörrel rendelkező személy
Targoncavásár használt gépek kedvező áron
Targoncavásár használt gépek kedvező áron 2012. május 31-én 9.00-15.00 óra között a Jungheinrich Hungária Kft. telephelyén, Biatorbágyon. A Jungheinrich használt targoncák előnyei, melyeket most Ön is
Vállalati kérdőív - Bécs
Vállalati kérdőív - Bécs kérdezett személy üzem fajtája az üzem tevékenysége szakágazat / gazdasági szempontból történő osztályozás személyzeti osztályvezető legmagasabb jogkörrel rendelkező személy személyzeti
Vállalati kérdőív - Alsó-Ausztria
Vállalati kérdőív - Alsó-Ausztria kérdezett személy üzem fajtája az üzem tevékenysége szakágazat / gazdasági szempontból történő osztályozás személyzeti osztályvezető legmagasabb jogkörrel rendelkező személy
Előadó: Kiss Ernő Rinoker Solar Kft ügyvezető NAP NAPJA ORSZÁGOS KONFERENCIA ÉS SZOLÁRVERSENY 2014.09.20 Salgótarján
Köszöntjük a Nap Napja konferencia résztvevőit Előadó: Kiss Ernő Rinoker Solar Kft ügyvezető RS Komplex szolgáltatás Piaci igény RS Komplex szolgáltatás A szolgáltatás háttere Részvételi feltételek 1.
Különszám. A Forest Hungary Kft. hírlevele. Jól ismert világmárka a Forestnél!
XVI. évfolyam különszám 2015. március A Forest Hungary Kft. hírlevele Különszám Jól ismert világmárka a Forestnél! A Forest választékában ezentúl megtalálhatóak a bútor vasalatok gyártásában a világ élvonalába
CÉGISMERTETŐ AUTÓIPARI BESZÁLLÍTÓK RÉSZÉRE BI-KA LOGISZTIKA KFT. Szállítmányozás, Raktározás Komplex logisztikai szolgáltatások
CÉGISMERTETŐ AUTÓIPARI BESZÁLLÍTÓK RÉSZÉRE BI-KA LOGISZTIKA KFT. Szállítmányozás, Raktározás Komplex logisztikai szolgáltatások RÖVID CÉGISMERTETŐ SZÁMOKBAN - 20 éve vagyunk jelen szállítmányozás, raktározás,
Ügyfelünk a Henkel. Központi fordítókorong komplex logisztikai feladatokhoz
Ügyfelünk a Henkel Központi fordítókorong komplex logisztikai feladatokhoz Összefoglalás Árufuvarozás különböző európai helyszínekről bulgáriai, romániai, szerbiai vagy horvátországi vevőknek a legegyszerűbb
A méhkaptár a természet legtökéletesebb raktára. Ez inspirál minket.
A méhkaptár a természet legtökéletesebb raktára. Ez inspirál minket. A jövőd raktára. Most. Működik a raktára? Biztosan elég az, hogy működik? Partnereinknél gyakran találkoztunk olyan jelekkel, amelyek
Chrome Style technology. 100%-os króm megjelenés.
Chrome Style technology. www.chromestylehungary.com info@chromestylehungary.com Kifejlesztettünk egy Védjegyoltalom alatt álló szabadalmaztatott króm megjelenésű technológiát, mely teljesen egyedülálló
Közösen értéket teremtünk
Csomagolófóliák Közösen értéket teremtünk Tartalom: 3 oldal: Cégprofil 4 oldal: Fóliatömlõk 5 oldal: Sík és egyéb fóliák 6 oldal: Konfekcionálás, adalékok és nyomtatás 7 oldal: Termékkínálat Cégprofil
Magyarország 2008. Egészség g és kényelem
Magyarország 2008 Egészség g és kényelem A SISTEM-AIR CSOPORT A SISTEM-AIR az európai központi porszívó gyártás és kereskedelem kiemelkedö képviselöje mind a lakossági, mind az ipari szektor területén.
A-NET Consulting a komplex informatikai megoldásszállító
INFORMATIKAI ÉS ÜZLETI TANÁCSADÁS RENDSZERINTEGRÁCIÓ HÁLÓZATI MEGOLDÁSOK RENDSZERTÁMOGATÁS OUTSOURCING VIRTUALIZÁCIÓ IP TELEFONRENDSZEREK A-NET Consulting a komplex informatikai megoldásszállító A-Net
JKL RENDSZEREK Targoncák, vezető nélküli targoncák. Dr. Bohács Gábor Tanszékvezető, egyetemi docens
JKL RENDSZEREK Targoncák, vezető nélküli targoncák Dr. Bohács Gábor Tanszékvezető, egyetemi docens gabor.bohacs@logisztika.bme.hu Tartalomjegyzék 1. Targoncák: főbb alkalmazási területek és kivitelek áttekintése
Bosch 1200-as sorozatú tűzjelző központ Ha fontos a biztonság
Bosch 1200-as sorozatú tűzjelző központ Ha fontos a biztonság 2 1200-as sorozatú tűzjelző központ A biztonság nyugalma Tökéletes védelem az Ön igényihez szabva Az 1200-as sorozatú tűzjelző központ rugalmas,
Hegesztett rácsok Weldmesh INDUSTRY
Hegesztett rácsok Weldmesh INDUSTRY Betafence Sp. z o.o. ul. Dębowa 4 47-246 Kotlarnia Poland tel.: +48 77 40 62 200 fax: +48 77 48 25 000 info.poland@betafence.com www.betafence.com Regionális képviselet:
VÄRMEBARONEN SVÉDORSZÁG
Nagykereskedelem VÄRMEBARONEN SVÉDORSZÁG Faelgázosító kazánok Egy modern rendszerrel a Värmebaronen-től, mindig megfelelő hőmérsékletet és elegendő meleg vizet biztosíthat otthonában. Egy időtálló rendszer,
KS350 SERVER RACK. 48 U belső magasság 2200 mm teljes magasság mellett 1500 kg statikus teherbírás Perforált ajtók 80%-os légáteresztéssel
48 U belső magasság 2200 mm teljes magasság mellett 1500 kg statikus teherbírás Perforált ajtók 80%-os légáteresztéssel RoHS REACH COMPLIANT Made in HUNGARY KONTASET KS350 nagy teherbírású szerverszekrény
Világítástechnika. mesterfokon. Csak világosan! Webs Világítástechnikai Kft.
Világítástechnika mesterfokon Csak világosan! Webs Világítástechnikai Kft. Egyedi igényekre szabott tervezés 2 A Webs Világítástechnikai Kft. komplex és egyedi megoldásokat kínál a kül-, és beltéri díszvilágítás,
Árnyékolás gördülékenyen. biztonsági. redőnyrács Katalógus. www.umbroll.hu
Árnyékolás gördülékenyen biztonsági redőnyrács Katalógus www.umbroll.hu Umbroll - Árnyékolás gördülékenyen Az Umbroll mára Magyarország egyik legismertebb árnyékolástechnikai márkaneve. A fejlesztési kihívások
A dokumentum tartalma üzleti titkot képez! Terjesztése, továbbá bármely abban szereplő információ, adat harmadik fél felé történő kiszolgáltatása
A dokumentum tartalma üzleti titkot képez! Terjesztése, továbbá bármely abban szereplő információ, adat harmadik fél felé történő kiszolgáltatása szigorúan tilos! A titoktartásra vonatkozó rendelkezések
Doka alátámasztó állvány paletta
12/2011 Eredeti használati utasítás 999225019 hu jövőbeni használatra megőrzendő Doka alátámasztó állvány paletta ikkszám 582783000 1998. gyártási évtől 2007. gyártási évtől 2009. gyártási évtől Termékleírás
Tisztelt Partnerünk! És hogy mikor lép hatályba, az (5) bekezdés vonatkozik rá:
Tisztelt Partnerünk! A biztonság mindannyiunk számára fontos paraméter. A költséghatékony, ugyanakkor hatékony biztonság mindannyiunk érdeke. A következőkben összefoglaljuk Önnek / Önöknek azokat a törvényi
EGYEDI, ADAPTÁLHATÓ UNIVERZÁLIS KARTÁMASZ KIFEJLESZTÉSE AZ ARMSTER TERMÉKCSALÁD BŐVÍTÉSÉVEL GINOP
2017I08I07 EGYEDI, ADAPTÁLHATÓ UNIVERZÁLIS KARTÁMASZ KIFEJLESZTÉSE AZ ARMSTER TERMÉKCSALÁD BŐVÍTÉSÉVEL GINOP-2.1.7-15-2016-00128 TÁJÉKOZTATÓ A RATI Autófelszerelési Cikkeket Fejlesztő, Gyártó és Forgalmazó
Novoferm lemezfalcos tűzgátló ajtók
Novoferm lemezfalcos tűzgátló ajtók TAEA Ei: 30 perc NALSAL Ei: 60 perc Ei: 90 perc Ei30/Ei60/Ei90 perces lemezfacos tűzgátló acél ajtóelemek Kiváló minőség + évtizedes tapasztalat = garantált biztonság!
MaHill ITD. Ipari Fejlesztő Kft.
www.mahill.hu www.mahill.ro MaHill ITD Ipari Fejlesztő Kft. MaHill ITD Küldetésünk A betongyártó és vasbetontermék előregyártó ipar számára a legkorszerűbb gépek és technológiák biztosítása Teljes körű
Rubber Solutions Kft. Cégismertető
Rubber Solutions Kft Cégismertető Cégünk bemutatása Társaságunk 30 éves tapasztalattal végzi hulladékgazdálkodási tevékenységét. Telephelyünk 70 hektárnyi ipari területen helyezkedik el. 15 alkalmazottat
DURMA SBT típusú billenőgerendás hidraulikus lemezolló
DURMA SBT típusú billenőgerendás hidraulikus lemezolló A DURMAZLAR CÉG BEMUTATÁSA A Durmazlar Machine Törökország vezető gépgyártó vállalata, mely éves termelését tekintve világelső a fémmegmunkáló gépek
Bondex Kft-t 1991-ben alapította Hellenpárt István okleveles vegyészmérnök vezetésével 4 fő 100 % magyar tulajdonosi körrel.
Rólunk szilikongumi.com /rolunk/ Együtt a jövő kihívásaival szemben Bondex Kft-t 1991-ben alapította Hellenpárt István okleveles vegyészmérnök vezetésével 4 fő 100 % magyar tulajdonosi körrel. Hellenpárt
ÁLLVÁNYRENDSZEREK FELÜLVIZSGÁLATA
Logistor Raktártechnika Kft Vecsés, Dózsa György út 1. 2220 info@logistor.hu +36 20 4466 017 www.logistor.hu www.raktártechnika.hu www.raktartechnika.hu MSZ EN 15635 ÁLLVÁNYRENDSZEREK FELÜLVIZSGÁLATA Biztonság
WORKSPACE SOLUTIONS POLARIS
WORKSPACE SOLUTIONS POLARIS A RUGALMASAN ALAKÍTHATÓ POLARIS ASZTALI MEGOLDÁSAIT AKÁR EGY EGÉSZ CSOPORT HASZNÁLHATJA, MÉGIS AZ EGYÉNI IGÉNYEKHEZ IGAZÍTHATÓ. EGYENLETES ZAJSZINT ÉS SZEMÉLYES TÉR A különféle
Klíma - Szellőzés - Légtechnika Tisztaterek építése. radel&hahn zrt. Alapítva 1951-ben
1 Klíma - Szellőzés - Légtechnika Tisztaterek építése radel&hahn zrt Alapítva 1951-ben radel&hahn zrt 2 Klíma- és szellőző berendezések Komplett megoldásokat kínálunk Szállított légmennyiség: 1000 m 3
BEMUTATKOZÁS. Saját fejlesztésű esővíz hasznosító rendszerünk és szennyvízátemelő berendezésünk, számos helyen üzemel, hazánkban.
A HYDRO-KING Kft. 1996 ban alakult. A cég története szorosan összefügg a szivattyúkkal. Az alapító id. Dienes György vegyipari gépészmérnök húsz éven át szivattyúk üzemeltetésével, fejlesztésével, vízgépészeti
W-Tec 3D+ rejtett pántok az SFS intec-től egyedi belsőépítészeti megoldásokhoz
W-Tec 3D+ rejtett pántok az SFS intec-től egyedi belsőépítészeti megoldásokhoz SFS intec turn ideas into reality W-Tec 3D+ rejtett pántok egyedi tervezésű ajtókhoz Az SFS intec által gyártott új rejtett
Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar minőségirányítási rendszere és innovatív megoldásai a felsőoktatásban
Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar minőségirányítási rendszere és innovatív megoldásai a felsőoktatásban Dr. Farkas Gabriella egyetemi adjunktus, Minőségirányítási megbízott
A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI
A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI SIKA EGY VILÁGSZINTŰ BESZÁLLÍTÓ ALAPELVEI ÉS HAGYOMÁNYAI Több mint 100 évvel ezelőtt a jövőbe látó feltaláló, Kaspar Winkler megalapította Svájcban a Sikát, mely mára sikeres
ECONOMY. Economy kapcsolható, csavar nélkül összeállítható polcos állványrendszer
ECONOMY Economy kapcsolható, csavar nélkül összeállítható polcos állványrendszer Kiválóan alkalmas lakossági felhasználási célra iratok, anyagok rendezett tárolására. Az egységcsomagok tartalmazzák a lábakat,
Iparágak. Integrált vállalatirányítás. Ügyfélkapcsolat-kezelés. Jelentéskészítés. Üzleti intelligencia. Döntéstámogatás. Üzleti folyamatmenedzsment
Ügyfélkapcsolat-kezelés Integrált vállalatirányítás Iparágak Üzleti intelligencia Üzleti folyamatmenedzsment Rendszerfejlesztés Logisztika és disztribúció Rendszerintegráció Üzleti tanácsadás, oktatás
Solingen 19. március 2013. Sikertörténet. Felhasználói jelentés. Üzemi eszközöket gyártó vállalkozás Acélról Alumíniumra vált
Solingen 19. március 2013 Sikertörténet Felhasználói jelentés Üzemi eszközöket gyártó vállalkozás Acélról Alumíniumra vált Görgősoros FiFo állvány a szereldében Üzemi eszközöket gyártó vállalkozás Acélról
A HAZAI KÖZÉPVÁLLALATI SZEKTOR JÖVŐKÉPE HÁROM VÁROSTÉRSÉGBEN. Horeczki Réka. Dualitások a regionális tudományban XV.
Mosonmagyaróvár, 2017. október 19-20. Az előadás és a tanulmány elkészülését az NKFI-115577 A hazai középvállalati szektor szerepe az ipar területi versenyképességében kutatási projekt támogatja. A HAZAI
bott uno A funkcionális járműberendezés Modulok dobozos járművekhez, szállítójárművekhez és egyterű szállítójárművekhez
A funkcionális járműberendezés Modulok dobozos járművekhez, szállítójárművekhez és egyterű szállítójárművekhez Tulajdonságok és értékek A szervíz és a szerelés fókuszában szolid megoldások állnak. Alátámasztják
ZARGES Támasztólétrák
Peremezett lépcsős támasztólétra A kényelmes TOP lépcsős létra a még több biztonság előnyével. ZARGES Támasztólétrák Az Ön általános segítsége a mindennapi munkákban. A ZARGES támasztólétrák egyrészt különösen
HUNPAL Salmax termékleírás
Logistor Raktártechnika Kft. 2220 Vecsés, Dózsa György u. 1. Tel.: 06 20 4466 017 email: info@logistor.hu Web: www.logistor.eu HUNPAL Salmax termékleírás A HUNPAL típusú raklapos állvány a leggazdaságosabb
Út a csúcsra. A lakatosműhelytől, a teljes megoldásokat kínáló, nemzetközi szinten vezető szolgáltatóig
HU Út a csúcsra A lakatosműhelytől, a teljes megoldásokat kínáló, nemzetközi szinten vezető szolgáltatóig Headquarter: Oberwart, Burgenland, Austria 1952 Az apai üzem alapítása Welgersdorfban Josef Unger
DURMA VS CNC típusú állítható vágószögű hidraulikus lemezolló
DURMA VS CNC típusú állítható vágószögű hidraulikus lemezolló A DURMAZLAR CÉG BEMUTATÁSA A Durmazlar Machine Törökország vezető gépgyártó vállalata, mely éves termelését tekintve világelső a fémmegmunkáló
Lighting Factory + Projects
Lighting Factory + Projects Feladatunk 2007 óta a Világítástechnikai Projektek professzionális megoldása Terméket fejlesztünk és gyártunk Mindenkinek, aki fontosnak tartja a fény szerepét, a természet
Stengl Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Stengl Kereskedelmi és Székhely: 7632 Pécs, Júlia u. 13. IV. em. 13. Tel: 06 30 758 75 16 Fax: 06 72 520 263 Tisztelt leendő Partnerünk! Kérem, engedje meg, hogy röviden bemutassuk cégünket. A Stengl Kereskedelmi
Kívül szép, belül jó Az OBO WDK típusú vezetékcsatornái minden szempontból a legjobbak
Kívül szép, belül jó Az OBO típusú vezetékcsatornái minden szempontból a legjobbak OBO topmodellek LFS Vezetékcsatornák Minden méretben tetszetősek A vezetékcsatorna ÚJ Tökéletesített anyagösszetétel VDE-típusengedély
2651. 1. Tételsor 1. tétel
2651. 1. Tételsor 1. tétel Ön egy kft. logisztikai alkalmazottja. Ez a cég új logisztikai ügyviteli fogalmakat kíván bevezetni az operatív és stratégiai működésben. A munkafolyamat célja a hatékony készletgazdálkodás
BN Office Solution. Egy igazán jó megoldás számodra
Portfólió BN Office Solution Egy igazán jó megoldás számodra A BN Office Solution tapasztalt szakértője az irodai belső terek komplett berendezése területén. Legfőbb erősségünk az ügyfeleink teljes körű
Az automatizálás a hajtóerőnk
Az automatizálás a hajtóerőnk 02 Springer Az automatizálás a hajtóerőnk Springer GmbH - innovatív vállalat, hogy automatizálása sikeres legyen Springer Az automatizálás a hajtóerőnk Innovációs erejével,
Alsipercha Lezuhanásgátló rendszer
Alsipercha Lezuhanásgátló rendszer ALSINA Az Alsina csoport célkitűzése Megoldások nyújtása betonszerkezetekhez, melyek segítségével ügyfeleink növelhetik projektjeik hatékonyságát és biztonságát az elkötelezett,