A pozsonyi német polgárok feje és házteteje fölött minden különösebb baj nélkül röpültek el a forradalom szikrái. Elrepültek volna Pest fölött is, ha

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A pozsonyi német polgárok feje és házteteje fölött minden különösebb baj nélkül röpültek el a forradalom szikrái. Elrepültek volna Pest fölött is, ha"

Átírás

1 30 A pozsonyi német polgárok feje és házteteje fölött minden különösebb baj nélkül röpültek el a forradalom szikrái. Elrepültek volna Pest fölött is, ha a vásárra feltódult vidékiek a németajkú várost két-három napra nem teszik a magyarság fővárosává, és ha nincs az a kis csoport, az a kávéháznyi baráti együttes, amely a szikrákat, szinte a markában, lánggá élesztette-fútta; ha nincs a fiatal költő; a lángot aztán ő szórta szét a városban, az egész országban. A kedvező talajra, amelyet ő dolgozott meg, s amelyen most az ő szavára gyúltak ki ezer- és ezerszámra a szabadság örömtüzei. Irodalmi csoportnak még nem volt ekkora sikere, ilyen közvetlen hatása a közönségre. Büszke lehet a magyarság, hogy történelmében volt korszak, ha oly rövid is, amikor a szellem embereinek szavára hallgatott. Holott az egész forradalmi kavargásban a fiatal költő az egyetlen tudatos és elszánt forradalmár; senki más, azok sem, akiket magával ránt, s akikkel később rendre meghasonlani kénytelen. Ennyire képes egy ember akarata? Sajnos, nem sokáig vigasztalhatjuk magunkat ezzel a gondolattal. Egy ember, ha kipattanthat, s aztán egy ideig irányíthat is olyan történelmi eseményeket, amelyek nélküle sose pattannak ki: történelmi helyzeteket nem teremthet a legszívósabb akarattal, a lángelme leghatalmasabb alkotóerejével sem. A fiatal költő akarata kezdetben villámgyártó felhő; hamarosan a tűzhely izzó lapjára hullt vízcsepp: sűrű robbanásokkal sistereg, forr, önmagát emészti el. Ez volt az ő tragédiája s egyben a magyarságé. Az vigasztalhat bennünket, hogy egy nemzet életében a tragédiák sem esnek haszontalanul. Oh mikor én meghallottam, hogy Lajos Fülöpöt elűzték, s Franciaország respublica! Egy Pesttől távol eső megyében utaztam, s ott egy fogadóban lepte rohanta meg e hír szívemet, fejemet, lelkemet, idegeimet. Vive la république! kiálték föl, aztán némán, merően álltam, mint egy lángoszlop. Elhihetjük, hogy szóról szóra így történt abban a Veszprém megyei csárdában ez a sorsdöntő esemény is egy csárdában az álmélkodó magyar vagy sváb parasztok között. Nyakra-főre siettem a fővárosba de még semmi sem történt. A polgári forradalmak szinte jelképszerűen Európaszerte bankettel kezdődtek. Az éhező párizsi munkások közvetlenül azért tépték fel az utcakövezetet, mert a rendőrfőnök megtiltotta a polgároknak, hogy a letiport lengyelek egészségére egy jó vacsorát elköltsenek. Ilyen melléklépcsőkön érkezik néha a szabadság istennője. A francia forradalmat a pesti polgárság, az Ellenzéki Kör is nagy lakomával üdvözölte. Azzal akarta üdvözölni a pilvaxbeli, a központi ifjúság is, mégpedig, a hazafiság kidomborítására szabad ég alatt, a Rákos mezején, az egyenlőség és testvériség kidomborítására pedig azzal, hogy a vasárnapra, március 19-ére tervezett vacsorán a meghívott Ellenzéki Körön s az egyetemi ifjúságon kívül a nép is részt vehetett. A vacsora egyik felköszöntője lett volna a Talpra magyar, amelyet a költő még március 13-án megírt. A második pedig a királyhoz felterjesztendő 12 pont, a Mit kíván a magyar nemzet, amelyet a vacsora résztvevői majd aláírnak. A vacsora, mint tudjuk, elmaradt. Valószínűleg elmaradt volna március 15-ike nélkül is; 14-én este az esetleges zendüléstől tartó Klauzál indítványára az óvatos Ellenzéki Kör úgy dönt, hogy a kérelmet a 12 merész ponttal jó volna előbb az országban köröztetni, egypár százezer aláírást szerezni rá, és csak aztán terjeszteni a vacsorázók elé. Este a Pilvax közvéleményi asztalánál az ifjak keserűen tárgyalják a meghátrálást. Minek óvatoskodni még? A lapok hasábjain, amelyeket már bizonyára mindenki többször is átfutott, ilyen hírek ékeskednek: A szász király engedett végre népe kitartóságának: miniszterségét elbocsátotta és a sajtószabadságot megengedte. Franciaországban az orléansi család jószágai sorshúzás útján ki fognak játszatni. Madridban növekedik a köznyugtalanság. Varsóban kitört a lázadás. Prágában forradalom S a pesti lapokban? Kossuth arcképe kapható a Pesti Divatlap szerkesztő hivatalában és Emich Gusztáv könyvárusnál az Úri utca szögletén, nagy formátumban, kínai papíron, 1 forint 20 krajczárért, kis alakban 40 pengő krajczárért A kávéház is, mint minden fogadó, mint az egész város, zsúfolásig tele van a vásárra feltóduló magyarokkal. A zaj, az állandó torlódás indokolja, hogy amikor tíz óra tájban egy húsz év körüli fiatalember berohan a kávéházba, a biliárdasztalra kell felállania, hogy tudtul adhassa a rendkívüli hírt: Uraim, a pozsonyi ifjúság küldöttje vagyok! Most jöttem a hajóval. Tegnap Bécsben is kiütött a forradalom Metternich megbukott! A nép barikádokat emel és fegyverkezik!

2 Az egykorú lapok szerint villámcsapásként hat ez a riasztó hír a jelenlevőkre. Általános megdöbbenés. Már Bécs, a loyális Bécs is? A pillanatnyi csendet érces hang töri meg: Íme a forradalom förgetege már itt zúg a közeli szomszédban. És mi tétovázunk? Nem! Cselekedni fogunk. Mindenki a közbekiáltóra tekint. Összefont karokkal egy asztal tetején a fiatal költő állt. Beesett, halvány arcát pirosra festé az izgalom, mélytüzű, fekete szemeiben szokatlan láng gyúlt ki. Jönnek a részletek is. A bécsi forradalmat a diákok kezdték, a technikusok és az orvosnövendékek. A katonaság sortüzet adott, öt halott. De aztán az egész város felkelt, s a császár végül is engedni kényszerült. A kávéház tovább zsibong; megérkezik Klauzál, a kedélycsillapító, fel is szólal, de most már kinevetik. A lármában egy szót sem érteni, sokan már haza készülnek. Egy, még ismeretlen fiatal író, Vajda János bezárta az ajtót addig senki sem távozhat, amíg valami döntés nem lesz. Az ifjúság vezetői gyorsan határoznak. Holnap, a bécsi mintára tüntetést kell rendezni az egyetemi hallgatókkal. Találkozás korán reggel itt a kávéházban. A költő hazamegy; nem aludni. Az éj nagy részét ébren töltöttem feleségemmel együtt, bátor, lelkesítő, imádott kis feleségemmel, ki mindig buzdítólag áll a gondolataim, terveim előtt, mint a hadsereg előtt a magasra emelt zászló. Azon tanácskoztunk, mit kell tenni? Mert az határozottan állt előttünk, hogy tenni kell és mindjárt holnap hátha holnapután már késő lesz! Logicailag a forradalom legelső lépése és egyszersmind fő kötelessége szabaddá tenni a sajtót Bevallhatjuk, hogy a cenzúrával nem volt annyi baj, mint gondolni lehetne. Sajtóvétségért sose ült oly kevés ember Magyarországon, mint épp azokban a napokban: mindössze egy ült: Táncsics. De ez volt a nemzetközi menetrend szerint az első állomás; a forradalmakat nem az elnyomók durvasága, hanem az elnyomottak érzékenysége robbantja ki. a többit az istenre bízom és azokra, kik rendelve vannak, hogy a kezdetteket folytassák; én csak arra vagyok hivatva, hogy az első lökést tegyem és ha lelövöldöznek? isten neki: ki várhat ennél szebb halált? Korán reggel az ifjak kávéházába siettem Így kezdődött a várva-várt nagy nap, a szabadság ragyogó korszaka. Később szakadni kezdett a havas eső, és szakadt egész késő estig. A kávéházban nyolc órakor csak egy-két fiatalember lézengett. Hamary szerint összesen hat igen nyomott hangulatban. A költő szerint nagy búsan politizáltak. Bulyovszky Gyulát magával viszi a költő, a többieknek meghagytam, hogy az érkezőket tartsák itt, míg vissza nem jövünk. Értesítést várva, ha valami történik. A fiatal költő nélkül semmi sem történt volna. Még talán kísérlet sem, hogy forradalmi cselekvés terére ragadják a fővárost, melynek lakossága akkor még csekély, nagyobb részben császárhű, vagyis politikailag elszomorítólag éretlen volt. Vajda János mint kitűnő költő kitűnő megfigyelő is. Az akkori Pest polgárságát így jellemzi: volt néhány ügyvéd, író, földbirtokos ezek és a tanuló ifjúság képezték általában a magyar és ezeknek színejava azt a dinamitszerű elemet, melynek lelke mélyén forrott kohószerű hévvel a cselekvés vágya, a gyors, azonnali éspedig nagyszerű cselekvésre, mely egyszerre letörülje arcunkról az általános lenézetés miatti szégyenérzet égető pírját, mert szörnyű kimondani, de úgy volt, hogy Európa vagy nem is tudott rólunk, vagy aki tudott, mint kiváltkép a német, csak gúnyolódva, mint európai khinaiakról szólt rólunk. Vajda így ír tovább: A párizsi forradalom hírének hatása alatt a közvélemény asztala elhatározta, hogy tagjai járjanak szét az egész városban: vendéglők, kávéházak polgárságát igyekezzenek fölvilágosítani a pillanat követelményei felől és megnyerni a cselekvés céljának. Nem sokat ért. A sörkorcsmák akkori közönsége, Német- Osztrák- Csehországból bevándorolt, magyarul egy kukkot sem értő, amellett még az akkori rendszer szerint körülbelül mentelmi jogot élvező jogászság iránt meglehetős ellenséges indulatú nyárspolgárság kétségbeejtőleg közömbös volt a magyarság és a szabadság eszméje iránt. Sőt még a tanuló ifjúságnak is csak a szellemesebb része volt alkalmas kovásza a forradalmi mozgalomnak, egy része még vizenyős volt, melyet nem könnyű volt felgyújtani. De hallgassuk meg magának a költőnek a tanúvallomását. A nagy nap estéjén akár egy diák naplóírásba fog, sajnos néhány nap után, éppoly diákosan, abbahagyja. Erről a reggelről még ezt írta föl:

3 Haza menvén, előadtam szándékomat a sajtó rögtöni fölszabadításáról. Társaim beleegyeztek. Bulyovszki és Jókai proklamációt szerkesztettek, Vasvári és én föl s alá jártunk a szobában. Vasvári az én botommal hadonászott, nem tudva, hogy szurony van benne; egyszerre kiröpült a szurony egyenesen Bécs felé, anélkül hogy valamelyikünket megsértett volna. Jó jel! kiáltánk föl egyhangúlag. Amint a proklamáció elkészült s indulófélben voltunk, azt kérdém, micsoda nap van ma? Szerda felelt egyik. Szerencsés nap mondám, szerdán házasodtam meg! Lelkesedéssel és a sors iránti bizalommal mentünk vissza a kávéházba, mely már tele volt ifjakkal. Jókai a proklamációt olvasta föl, én nemzeti dalomat szavaltam el; mind a kettő riadó tetszéssel fogadtatott. A kávéházban azt határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjuságot, s majd teljes erővel kezdjük meg a nagy munkát. Először az orvosokhoz mentünk. Szakadt az eső, amint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el. Az orvosi egyetem udvarában ismét fölolvasta Jókai a proklamációt és én elmondtam a nemzeti dalt. Innen a mérnökökhöz, ezektől a szemináriumba, a jogászokhoz vonult a számban és lelkesedésben egyaránt percenként növekedő sereg. A szeminárium csarnokában elénk állott egy professzor, és azt mondta nagy páthosszal: Urak, a törvény nevében Többi szavait elnyelte a sokaság mennydörgő kiáltása, s a tisztelt tanár többé nem juthatván szóhoz, szépen elkotródott. A jogászok rohantak ki az utcára, hogy velünk egyesüljenek. Közülök Vidács emelt szót, elmondta, hogy professzoraik a tartandó lakomában résztvevést eltiltották kicsapási büntetés mellett. Kacaj és bosszankodó kifakadások a hallgatóságban. De a lakoma már csak mellékes dolog volt. Jókai ismét fölolvasta a proklamációt s a tizenkét pontot, s én velem elszavaltatták a nemzeti dalt. Mind a kettőt fanatikus lelkesedéssel fogadták, s a refrainben előjövő»esküszünk«-öt mindannyiszor visszaharsogta az egész sereg, mely a téren állt. Most menjünk egy cenzorhoz és vele írassuk alá a proklamációt és a nemzeti dalt! kiáltott valaki. Cenzorhoz nem megyünk feleltem, nem ismerünk többé semmi cenzort, el egyenesen a nyomdába! Mindnyájan beleegyeztek és követtek. Landerer nyomdája legközelebb volt hozzánk, oda mentünk. A készülő forradalmat akkor még nem egy szakasz gránátos, ahogy a kortársak állítják, hanem az a két-három rendőrkém is leszerelhette volna, aki ezúttal is bizonyára ott ődöngött a kávéház körül. Tulajdonképpen csak egy embert kellett volna elfogniuk, esetleg megkötözniük, esetleg leütniük; mert az védekezett is volna. Meghatva kell gondolnunk reá. A hatalomnak a rossz lelkiismeret ennyire inába szállatta a bátorságot? Vagy az egész mozgolódást annak ítélte, aminek készült: egyszerű diáktüntetésnek, amelyhez hasonló azelőtt is, azután is nem egy volt, s amelyet valószínűleg el fog mosni az eső? A mozgalom valóban csak diáktüntetésnek indult; egy vers lökte föl történelmi eseménnyé. A kávéházi vitatkozókat, a tantermekből a félbemaradt óra örömével kitóduló orvosnövendékeket, mérnökjelölteket, szeminaristákat, jogászokat a fiatal költő kemény pátosza üti hősökké, az elszánt indulat, melynek hitelességében nem lehet kételkedni. Az első forradalmi tett, a sajtószabadság gyakorlati kivívása, még úgy játszódik le, mint ártatlan diákcsíny. Degré pontosan leírta a híres jelenetet. Amikor a fiatalok bevonulnak a nyomdába, hogy a Nemzeti dal-t (melyen mellesleg a cenzor sem találhatott volna semmi kivetnivalót) önhatalmúlag kinyomtassák, Landerer szárazon mondta: Lehetetlen, nincs rajta az engedélyezés. Összenéztünk, nem tudtuk, hogyan kell csinálni. Landerer odasúgta: Foglaljanak le egy sajtót. Irinyi József a nagy gépre rátette kezét e szókkal:»e sajtót a nép nevében lefoglaljuk.«erőszaknak ellent nem állhatok, felelt Landerer. De a népgyűlésnek kint a nyomda előtt már komoly forradalmi íze volt. Az első magyar forradalmat, az 1514-est, tulajdonképpen az uralkodó osztály szervezte meg azzal, hogy a Rákoson összegyűjtött százezer parasztot, s élelmezésükről elfeledett gondoskodni. Ezt a másodikat a véletlen szervezte meg. A rákosi vásár ott zajlott alig pár lépésre a város szívétől. Az eső hamar szétverte az országos vásárt; az ország minden részéből összesereglett marhahajtók, juhászbojtárok, parasztok és mesterlegények egyéb dolog híján beszállingóztak a városba elébb csak bámészkodni, aztán lelkesedni, majd engedelmeskedni az elhangzott

4 mondatoknak. Szebb találkozásról a költő álmodva sem álmodhatott élete legnagyszerűbb felléptére a sors egy kis népi országgyűlést rendelt. A német polgárok riadtan nézhették az esernyős diákok közé keveredett szűröket és gubákat; ezekhez, mint tudni való, hozzátartozik a fokos is. Ezek előtt dördült el újra és újra a híres szöveg: Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete. A remek szerkezetű vers hat szakaszában úgy fut az egyirányú indulat, mint egy hat-törésű villám. A bojtárok tán nem értették pontosan benne a hazát, a régi kardot. De bizonyára értették benne a virtust: a haza előfeltételét, s elhihetjük, hogy az ismétlődő refrén végén az ő szájukat is kinyitotta; a refrén első sora páratlanul szerencsés: az úr ajkán áhítat, a parasztén káromkodás; soha ilyen párosítást egy haza megteremtésére: A magyarok istenére Esküszünk S a vers szinte szájba rágja: Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Ez a veszélyes erejű tömeg áramlott a városháza elé, aztán a helytartó budai székházához. A forradalmi választmány belépett a terembe, a sokaság az udvart, lépcsőket és folyosókat foglalta el. Újra Degrét idézzük: Soha életemben oly rémült arcokat nem láttam, mint ezeké a nagyságos kir. tanácsos uraké volt. Az ablakon át kipillantottak a tömegre, és minden követelést azonnal teljesítettek. Megerősítették a 12 pontot, azonnal kibocsátották Stáncsicsot, a másik könyörtelen és hajlíthatatlan forradalmár-hazafit (és minta-családapát, aki rémület-keltő nevéből később azért hagyta el az S-betűt, mert gügyögő kisfia nem tudja kiejteni ). Elrendelték, hogy a katonaság ne avatkozzék be az eseményekbe. Istenem! pedig csak a kaput kellett volna bezáratniok, hát el van fogva az egész forradalom, minden vezetőivel s kezdeményezőivel együtt mondja Degré. Maga sem tudja, milyen erő állt a forradalmárok mögött. Ez a tömeg gyűlt délután a Múzeum elé a népgyűlésre. Ellentétben a legendával itt véletlenül épp itt nem hangzott el a Nemzeti dal. Itt már a kinyomtatott példányokat osztogatták, országos szétröpítésre. Mindez komoly esemény volt. Rajtaütés, de a győzelmet csak szebbé teszi, ha rajtaütéssel nyerik meg. Az eredmény igazán nem is Pesten mutatkozott. Kossuthék Pozsonyban egyszerre csak azt látták, hogy a főrangúak évtizedek óta oly szívós hadfala megbomlik, az ellenfél menekülni kezd, s fejveszetten dobálja el évszázadok zsákmányát, melyet, felesleges tán mondanunk, nem vitézségével, nem az ősi véren szerzett magának. Ez volt a forradalom első szakasza. Ha a pozsonyi hazafiak is forradalmárok lettek volna, ha tudják azt, amit csak egy év múlva adatott tudniok, s amit a fiatal költő már ekkor sejtett! Nem költői váteszségből. Nem is francia olvasmányai alapján. Egyedül népismerete, gyökeres nép-pártisága sugallta neki, hogy kenyértörés nélkül nem lehet megoldás, és hogy az alsó rétegek tökéletes megnyerése, azaz felszabadítása nélkül a nemzet az elkerülhetetlen viharban nehezen áll meg a talpán. Történelmi ugrás volt a magyar március, a magyar 48? Csak a politikában. A Batsányiék, Fazekasék után visszanyomott népiesség már rég helyére pattant az irodalomban, a nemzet igazi tudatában. A magyar valóság ez volt. Nem ténye, csak kiütközése volt meglepő azoknak, akik hóolvadáskor a rögtön-üdezöld fűszálon is meglepődnek. A márciusi eseményeket a költő újra és újra csak kezdetnek, méltán nagyszerű és dicső kezdetnek nevezi. Nehezebb a gyermeknek az első lépést megtennie, mint mérföldeket gyalogolni a meglett embernek. Ő maga világosan látta az irányt, ki is fejezte. Legkedvesebb versének a legsikeresebbet, e napok emlékét, a Nemzeti dal-t tartotta. De március hangulatát nem ez a költemény ábrázolja legjobban, hanem az a másik, az a valóban veszett, ahogy egy pozsonyi kortárs nevezi, az Martius 11. című, a pesti rémhír mellett a reform-törvények leghatásosabb gerjesztője, amely csak Egressy szavaló-könyvében maradt fenn; amelynek kezdő soraival a gúnyolódó Széchenyi köszöntgette főrendű barátait.

5 Dicsőséges nagyurak, hát Hogy vagytok? Viszket-e ugy egy kicsit a Nyakatok? Uj divatu nyakravaló Készült most Számotokra nem cifra, de Jó szoros. Állatoknak tartottátok A népet; Hát ha most mint állat fizet Tinéktek? Ha megrohan mint vadállat Bennetek, S körmét, fogát véretekkel Festi meg? Ki a síkra a kunyhókból Milljomok! Kaszát, ásót, vasvillákat Fogjatok! Az alkalom maga magát Kinálja, Ütött a nagy bosszuállás Órája! Ezer évig híztak rajtunk Az urak, Most rajtok a mi kutyáink Hízzanak! Vasvillára velök, aztán Szemétre, Ott egyék a kutyák őket Ebédre! Hanem mégse! A verset a jól ismert hangváltás teszi hitelessé, az indulat mesteri megtorpanása, mely ebben a költeményben háromszor is bekövetkezik. Feledjük a múltat, bocsássuk meg a kínokat, a haza érdekében nyújtsunk kezet, ha egyenlő fél gyanánt nyújthatunk. A föl-föltartóztatott harag a befejező fenyegetésben önti ki erejét. Teljes egyenlőséget szaporán mert ha nem: Az úristen kegyelmezzen tinéktek! Ki ne látná, mint görcsösül a hazafi esküre emelt tenyere a forradalmár sújtó öklévé? A versek szinte szabályos váltogatással ezt a mozdulatot idézik. A költő ezzel a gesztussal mutat indulást és irányt a márciusi eseményeknek. Csak a távolság érzékeltetésére idézzük fel; ez a vers is a Fóti dal ütemére lejt. De ezzel a verssel riasztja el magától, illetve állítja magával szembe a két nagy protagonistát, akik eddig a történelem színterén mozogtak, s akik mellé most ő a színfalak mögül oly hirtelenül benyomult. Nem féltékenységből nézik egyre hűvösebb tekintettel. Ez a szövetséges nem ingyen adja támogatását. Ez a szövetséges nagyon is világosan lát. A pozsonyi nagy napról ő maga ezt írta a naplójába: Az úrbért eltörölte az országgyűlés. Nagyon szép tőle, de még szebb lett volna, ha ezt előbb teszi. Akkor viselhette volna a nemesség a nagylelkű nevet, de most, midőn ezt a végső szükségből tette és ijedségből, nem tarthat rá

6 számot. A tekintetes karok és rendek s a méltóságos és nem t om miféle főrendek azt a hírt kapták, hogy Petőfi Sándor a Rákoson tanyáz, de nem egyedül, hanem paraszttal egyetemben, s ezen kellemetes meglepetés indította őket azon nagylelkűségre, hogy az úrbért azonnal eltörölték. Ami a hírt illeti, ez alaptalan hír volt, de ha nem tették volna a t. c. urak azt, amit tettek, biztosíthatom őket Petőfi Sándor nevében, hogy ezen alaptalan hírnek nem sokára alapja és kalapja lett volna, azaz, igaz lett volna tetőtül talpig, csak azzal a kis különbséggel talán, hogy nem 40, hanem 80, vagy még több ezer ember jelent volna meg Rákoson. Egyébiránt jobb, hogy így történt, véghetetlenül jobb, hálát adok istennek, hogy ama borzasztó dicsőségtől megmentett, nem is szemrehányásképen mondtam ezt el a nemességnek, melyhez magam is tartoztam, csak bátor vagyok tudtára adni a nemes uraknak, hogy nevetség tőlök, nagylelkűséggel dicsekedni. Tisztelet, becsület, de igazság is!

TÖRTÉNELEM. 8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló. Név:.. Lakcím:... Iskola neve, címe: /49-es forradalom és szabadságharc

TÖRTÉNELEM. 8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló. Név:.. Lakcím:... Iskola neve, címe: /49-es forradalom és szabadságharc TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló Össz.pontszám: 50 p Beküldési határidő: 2018. október 12. Név:.. Lakcím:... Iskola neve, címe:.... 1848/49-es forradalom és szabadságharc I. 1848. március

Részletesebben

eredménytelenül oszlott szét. E gyűlésben indítványoztatott, hogy a tizenkét pont petícióképpen fölnyújtassák a királynak, még pedig rögtön, de az

eredménytelenül oszlott szét. E gyűlésben indítványoztatott, hogy a tizenkét pont petícióképpen fölnyújtassák a királynak, még pedig rögtön, de az Pest, március 17 18. Évek óta csaknem kirekesztőleges olvasmányom, reggeli és esteli imádságom, mindennapi kenyerem a francia forradalmak története, a világnak ez új evangéliuma, melyben az emberiség második

Részletesebben

Pest, 1848. március 15-én

Pest, 1848. március 15-én Pest, 1848. március 15-én Szabad a sajtó! Ha tudnám, hogy a hazának nem lesz rám szüksége, szívembe mártanám kardomat, s úgy írnám le haldokolva, piros véremmel e szavakat, hogy itt álljanak a piros betűk,

Részletesebben

Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium Levelező I. forduló Történelem 8 megoldó 1848/49-es forradalom és szabadságharc

Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium Levelező I. forduló Történelem 8 megoldó 1848/49-es forradalom és szabadságharc 1848/49-es forradalom és szabadságharc Összpontszám: 50 pont I. 1848. március 15-i forradalom 1. Petőfi naplója a, A napló alapján rajzold be az 1848. március 15-i események útvonalát a térképen, számozd

Részletesebben

Arany János FELLÁZADTUNK-E MI MAGYAROK?

Arany János FELLÁZADTUNK-E MI MAGYAROK? Arany János FELLÁZADTUNK-E MI MAGYAROK? A népeknek természet szerint való jussa van a szabadsághoz, éppen úgy, mint a halnak a vízhez, a madárnak a levegőéghez, mert szabadság nélkül az ember nem is Isten

Részletesebben

Petőfi Sándor: Nemzeti dal

Petőfi Sándor: Nemzeti dal Petőfi Sándor: Nemzeti dal A/1. Petőfi Sándor Mondhatjátok az édesanyának, hogy legkedvesebb fia valahol messze meghalt. Nem hiszi el. S ha eszével nagysokára beletörődik is, szívében az első ellenkező

Részletesebben

Március 15-i műsor OSZTÁLYTEREM EGY VESZPRÉM MEGYEI FOGADÓ

Március 15-i műsor OSZTÁLYTEREM EGY VESZPRÉM MEGYEI FOGADÓ Március 15-i műsor Szereplők: Petőfi, Irinyi, Vasvári, Jókai, Landerer, Nyári, 1. rikkancs, 2. rikkancs, 1. járókelő, 2. járókelő, ifjú, bécsi küldött, 4 versmondó A helyszínek képeit projektorral kivetítjük.

Részletesebben

V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve: Címe: Felkészítő tanár neve:...

V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve: Címe: Felkészítő tanár neve:... Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu V. TOLLFORGATÓ 2. forduló V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY

Részletesebben

Reformkor, forradalom és szabadságharc

Reformkor, forradalom és szabadságharc Hallássérültek XXXII Borbély Sándor Országos Tanulmányi Versenye 2014 május 15-16 Országos forduló a komplex történelmi, társadalmi ismeretek tantárgyból Reformkor, forradalom és szabadságharc 1 Írd a

Részletesebben

Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre

Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre Juhász Gyula: Petőfi ünnepére Petőfi ünnepére, fel, A munka véle ünnepel, Dalában él múlt és jelen És a jövő, a végtelen. Átzeng az bércen és folyón Virrasztva

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

A fölkelő nap legendája

A fölkelő nap legendája Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk

Részletesebben

1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek?

1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek? 1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek? a). b) 2.) Az 1956 os forradalom és szabadságharc miniszterelnöke látható a képen. Ki ő? Életrajzi adatainak nézzetek utána! Neve Születési helye,

Részletesebben

Wesselényi Miklós Mőszaki Szakközépiskola. Kiskırösi Négyek

Wesselényi Miklós Mőszaki Szakközépiskola. Kiskırösi Négyek Petıfi SándorS Wesselényi Miklós Mőszaki Szakközépiskola Kiskırösi Négyek Apja: Petrovics István mészáros mester volt. Anyja: Hrúz Mária, szlovák anya nyelvő volt. Petıfinek volt egy fiú öccse, akit Istvánnak

Részletesebben

A dolgok arca részletek

A dolgok arca részletek 1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye

Részletesebben

Európa és Magyarország a 19.században

Európa és Magyarország a 19.században Európa és Magyarország a 19.században Föltámadott a tenger, A népek tengere: MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 2. FORDULÓ 1 2. FORDULÓ Név:... Cím:... Iskola, évfolyam:... E-mail

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Horváth Szabolcs Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Lenni Egy kis tréning sosem árthat meg, Így egy rossz papíron nevezlek, Téged, kit oly nagyon kedvellek, S el nem engedlek. De látod, így néz ki szobám,

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám:

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: 50p Név: Iskola neve, címe:.. I. Az alábbi feladat az 1848-49-es magyar forradalomra

Részletesebben

Nemes Nagy Ágnes: Jeromos a remeterák Forrás: Kinőttelek. Sziget Könyvkiadó, 2005.

Nemes Nagy Ágnes: Jeromos a remeterák Forrás: Kinőttelek. Sziget Könyvkiadó, 2005. Nemes Nagy Ágnes: Jeromos a remeterák Forrás: Kinőttelek. Sziget Könyvkiadó, 2005. Szövegtípus: elbeszélő Szöveg olvashatósága: könnyű Kérdések nehézsége: könnyű, közepesen nehéz, nehéz Javasolt felhasználás:

Részletesebben

Krúdy Gyula. Magyar tükör (1921)

Krúdy Gyula. Magyar tükör (1921) Krúdy Gyula Magyar tükör (1921) 2011 AZ ÉGETT EMBERHEZ Ne hajtsd búbánatnak fejed, jó magyarom; amit elvettek tőled a hegyszorosban, ahová bekergettek a viszontagságok, balsorsok: amit elvett a rossz szomszéd,

Részletesebben

Vörösmarty Mihály életműve

Vörösmarty Mihály életműve Vörösmarty Mihály életműve A ROMANTIKUS TRIÁSZ NAGY ALAKJA Javasolt feldolgozási idő: 80 perc 1. feladat Készítsd el Vörösmarty Mihály életrajzának 10 pontos vázlatát! A következő elemek feltétlenül szerepeljenek

Részletesebben

Most akartam éppen letenni a kalapomat. Hogyan tegyem le az ön dicséretei után? Ön azt gondolná, hogy leénekelte a fejemről.

Most akartam éppen letenni a kalapomat. Hogyan tegyem le az ön dicséretei után? Ön azt gondolná, hogy leénekelte a fejemről. GYORSVONATON Budapest A vonat öt perc múlva indul. Ma alig van utazó: az idő borongós. Lehet, hogy esik is. Az én kocsimban egy fiatal házaspár ül. A szomszéd fülkében foglaltak helyet. Ahogy bepillantottam,

Részletesebben

Jusztin a szobába lép, sürgősen és kíváncsian, körülnéz, három lépést tesz előre, aztán megáll és csodálkozik.

Jusztin a szobába lép, sürgősen és kíváncsian, körülnéz, három lépést tesz előre, aztán megáll és csodálkozik. Jusztin a szobába lép, sürgősen és kíváncsian, körülnéz, három lépést tesz előre, aztán megáll és csodálkozik. Mi az? Kit keres? kérdi Csiba. Az asztal mellől feláll, és kezét fölemeli. Jusztin mereven

Részletesebben

Tételminták a záróvizsgára magyar irodalomtudományból 2014

Tételminták a záróvizsgára magyar irodalomtudományból 2014 Tételminták a záróvizsgára magyar irodalomtudományból 2014 Elemezze két oldal erejéig az alábbi szövegrészletet a teljes kisregény kontextusában. Kérjük, építse érvelését a következő szempontok köré: 1.

Részletesebben

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ Történelem levelező verseny II. FORDULÓ I. Ismerd fel a leírások alapján és jelöld be a vaktérképen a forradalom és szabadságharc vidéki eseményeinek helyszíneit a számok megfelelő helyre történő beírásával!

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

MEGELÉGEDETTSÉG. Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból

MEGELÉGEDETTSÉG. Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból MEGELÉGEDETTSÉG Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból Fordította: Kerekes Mariann Lektorálta: Mannó Judit A fordítás alapja: CONTENTMENT Bahá í Publishing Trust; London, 1996 Magyarországi Bahá í Közösség Országos

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Egységre van szükség, nem törzsi háborúkra

Egységre van szükség, nem törzsi háborúkra A nemzeti mitológia erőt és erkölcsöt ad Bölcsességet, a saját hibák felismerésének képességét, éles elmét, szívet és lelket kért Istentől Kőbánya országgyűlési képviselője a forradalom ünnepén. Dr. György

Részletesebben

Kecskemét Város Polgára Leszek III. forduló

Kecskemét Város Polgára Leszek III. forduló Kecskemét Város Polgára Leszek III. forduló 1. a, Reformkori színházi plakát Képzeljétek el, hogy vándorszínészek látogatnak Kecskemétre! Készítsetek fellépésüket hirdető színházi plakátot! A plakát tartalmazza

Részletesebben

Az Első Unitárius Népfőiskolai Tanfolyam Kolozsvárt.

Az Első Unitárius Népfőiskolai Tanfolyam Kolozsvárt. csendes óráimban, vagy álmatlan éjszakáimon át kirajzolódtak előttem a mélytitkú tárnák s gyakran hallani véltem a gépek zakatolását s a verejtékhúzó csákányok döngését a rózsafáim alatt, vagy a templomunk

Részletesebben

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy

Részletesebben

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban.

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban. A SZERELEMRŐL Tavaly, június elején abban a kisvárosban voltam, ahol születtem. A városban most is az a sajátságos csend, mintha halottak közt járnék. Két hét alatt beteltem vele, kivágytam belőle, akárhová,

Részletesebben

Március 1. A párizsi forradalom híre elérkezik Pozsonyba.

Március 1. A párizsi forradalom híre elérkezik Pozsonyba. Március 1. A párizsi forradalom híre elérkezik Pozsonyba. Március 3. követeléseit. Kossuth a pozsonyi országgyűlésen összefoglalja a nemzet fő Március 11. Pesten a fiatalok elkészítik a 12 pontot, és megkezdik

Részletesebben

KVPL III. forduló. Képzeljétek el, hogy vándorszínészek látogatnak Kecskemétre! Készítsetek fellépésüket hirdető színházi plakátot!

KVPL III. forduló. Képzeljétek el, hogy vándorszínészek látogatnak Kecskemétre! Készítsetek fellépésüket hirdető színházi plakátot! KVPL III. forduló 1. a, Reformkori színházi plakát Képzeljétek el, hogy vándorszínészek látogatnak Kecskemétre! Készítsetek fellépésüket hirdető színházi plakátot! A plakát tartalmazza a következőket:

Részletesebben

Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek

Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek 1. Ugye voltál gyermek, Mi most is vagy Lerohantak az évek, az idő elhagy. Bámuló szemmel, újra nyíló szívvel játssz mindent át. Mit az élet kínált neked. Felnőtt lettél,

Részletesebben

ÉDES ANYANYELVÜNK Bács-Kiskun megyei forduló Kiskunhalas, 2009. április 4-én

ÉDES ANYANYELVÜNK Bács-Kiskun megyei forduló Kiskunhalas, 2009. április 4-én ÉDES ANYANYELVÜNK Bács-Kiskun megyei forduló Kiskunhalas, 2009. április 4-én SZÓBELI FELADATOK Válasszon ki egyet a szóbeli témák közül! A felkészüléskor készített vázlatot használhatja a háromperces megnyilatkozáskor,

Részletesebben

EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában

EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában EFOP-1.3.9-17-2017-00012 Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Legyen ünnep az ünnep és méltó a

Részletesebben

A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012)

A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012) A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012) Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet 2012. november 20. Készítette: Dr. Katona András ny. főiskolai docens, a történelem

Részletesebben

GÖRGETEG. Székely mesejáték.

GÖRGETEG. Székely mesejáték. GÖRGETEG. Székely mesejáték. SZOLGÁLÓ (a nyitott ajtóban vázákat törölget, körülötte is tele a föld leszedett virágcserepekkel. Énekli): Likas a kalapom teteje, kiláccik a hajam belőlle. Eléggé sajnálom

Részletesebben

Zajos magány színmű OKTÓBER DRÁMAMELLÉKLET. Fordította: Varga György

Zajos magány színmű OKTÓBER DRÁMAMELLÉKLET. Fordította: Varga György DRÁMAMELLÉKLET 1986 OKTÓBER BOHUMIL HRABAL Zajos magány színmű Fordította: Varga György 'SZEREPLŐK FŐNÖK HANTA (ejtsd : Hanytya) CIGÁNYASSZONY CIGÁNYLÁNY CIGÁNY MANCINKA (ejtsd: Mancsinka) CIGÁNYLÁNYKA

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE 1. feladat Olvassátok el a lábmosásról és az utolsó vacsoráról szóló részletet az Evangéliumból A lábmosás 1 Közel volt már húsvét ünnepe. Jézus tudta,

Részletesebben

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő

Részletesebben

1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti

1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti 1. TOTÓ 1. Kire ismersz: ősiség eltörlése, Lánchíd, gőzhajó, kaszinó? 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos 2. Ebben az évben nyílik meg Magyarországon az első vasútvonal: 1. 1844 2.

Részletesebben

László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei)

László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei) László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei) Nemrég Magyarországon járt a Dalai Láma. Valaki a közönségből megkérdezte tőle, hogy tényleg Magyarországon van e a Föld gyógyító szívcsakrája, konkrétan

Részletesebben

A legszebb mesék Mátyás királyról

A legszebb mesék Mátyás királyról A legszebb mesék Mátyás királyról Roland Tartalomjegyzék Mátyás király és a kolozsvári bíró / 4 Egyszer volt Budán kutyavásár / 8 Mátyás király és a huszár / 12 Mátyás király és a százesztendős ember /

Részletesebben

1. Kosztolányi Dezső: Édes Anna Feladat: 2. Móricz Zsigmond novellái Feladat: 3. Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma Feladat:

1. Kosztolányi Dezső: Édes Anna Feladat: 2. Móricz Zsigmond novellái Feladat: 3. Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma Feladat: 1. Kosztolányi Dezső: Édes Anna Feladat: Ez a kancsal fény már a lélekben készülődő robbanás felé utal, annak közelségét jelzi (Kiss Ferenc) Mutassa be az öntudatlan lázadás gesztusát Kosztolányi Dezső

Részletesebben

Hallássérültek XXXII. Borbély Sándor Országos Tanulmányi Versenye május Országos forduló a komplex történelmi, társadalmi ismeretek

Hallássérültek XXXII. Borbély Sándor Országos Tanulmányi Versenye május Országos forduló a komplex történelmi, társadalmi ismeretek Hallássérültek XXXII. Borbély Sándor Országos Tanulmányi Versenye 2014. május 15-16. Országos forduló a komplex történelmi, társadalmi ismeretek tantárgyból Reformkor, forradalom és szabadságharc Megoldókulcs

Részletesebben

Fővárosom Bukarest! Amint említettem második nap látogattunk el a parlamentbe. Megdöbbentően szép épület kívülről. Egyszerűen hihetetlenül nagy.

Fővárosom Bukarest! Amint említettem második nap látogattunk el a parlamentbe. Megdöbbentően szép épület kívülről. Egyszerűen hihetetlenül nagy. Fővárosom Bukarest! 2011. november 25-27. között részt vehettünk a Nemzetközi Sport és Ifjúsági Szövetség által szervezett Fővárosom Bukarest! elnevezésű kiránduláson, amelynek célja volt Bukarest ismertetése

Részletesebben

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig

Részletesebben

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Koncz Gábor A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Immár negyedszázad távlatából, messziről vagy kívülről nézve, összemosódnak a hónapok, egymásba csúsznak az évek eseményei.

Részletesebben

Fordította: Szedő Dénes. Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) A KIS PARASZTLEÁNYKA (Exiit diluculo)

Fordította: Szedő Dénes. Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) A KIS PARASZTLEÁNYKA (Exiit diluculo) Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) Ó, Fortuna, mint a Luna egyre-másra változol: majd nagyobbodsz, majd meg elfogysz; hej, az élet ronda sor: gabalyítja s igazítja játszva az ember fejét:

Részletesebben

KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN

KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN Honnan jött az előadás ötlete? VIKTOR: Az alapötletem igazából az

Részletesebben

Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html

Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html Kapronczay Károly A Tudományos Ismeretterjesztő Társulatunkat alapító orvosok A XIX. század első felében az ország önállóságáért vívott

Részletesebben

EÖTVÖS KÁroly Magyar alakok 2011

EÖTVÖS KÁroly Magyar alakok 2011 EÖTVÖS KÁROLY Magyar alakok 2011 A KIS MARISKA (Gróf Széchenyi István nőtlen korából) Széchenyi István Íróasztala fölött díszes aranykeretben fiatal nő arcképe függött a falon. Olajfestmény volt s gyönyörű

Részletesebben

[Erdélyi Magyar Adatbank] MINDENKORI KORTÁRSAK

[Erdélyi Magyar Adatbank] MINDENKORI KORTÁRSAK MINDENKORI KORTÁRSAK Mit akart mondani Szilágyi Domokos a huszadik század hatvanas éveiben Arany Jánosról? Vagy: mit akart mondani Arany Jánossal Szilágyi Domokos a huszadik század hatvanas éveiben? Elmondani

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM KÖZÉPSZINT SZÖVEGALKOTÁS 180 perc SZÖVEGALKOTÁS Figyelem! Az alábbi feladatok közül csak egyet kell megoldania. Kérjük, húzza alá, melyik feladatot választotta!

Részletesebben

A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA. Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században

A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA. Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században Párosítsd a századot a megfelelô évszámokkal! XVIII. század XIX. század 1801 1900-ig 1701 1800-ig Jelezd csíkozással a térképvázlatban

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

A pesti egyetemi orvoskar 1848/49-ben

A pesti egyetemi orvoskar 1848/49-ben Forrás: http://www.ujsag.sote.hu/se200803/20080317.html Semmelweis Egyetem IX. évfolyam 3. szám 2008. március 15. A pesti egyetemi orvoskar 1848/49-ben Az Orvoskar állapota 1848-ban Az egyetem Budáról

Részletesebben

Mit kíván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés.

Mit kíván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés. 1848-12 pont A Pilvax kör 1848. Március 15.-e reggelén Irinyi József által megfogalmazott 12 pontot, a Nemzeti dallal együtt elvitték Landerer és Heckenast nyomdájába, ahol a nyomdagépet lefoglalva kinyomtatták.

Részletesebben

Buddha pedig azt mondta a tanítványainak:

Buddha pedig azt mondta a tanítványainak: Buddha egy fa alatt ült, és a tanítványainak magyarázott. Odament hozzá egy férfi, és beleköpött az arcába. Buddha megtörölte az arcát, és visszakérdezett: - És most?akarsz még mondani valamit? A férfi

Részletesebben

A TÖMEG LÉLEKTANA, AVAGY HOGYAN TUDUNK HATNI A TÖMEGRE

A TÖMEG LÉLEKTANA, AVAGY HOGYAN TUDUNK HATNI A TÖMEGRE A TÖMEG LÉLEKTANA, AVAGY HOGYAN TUDUNK HATNI A TÖMEGRE Budapest, 2016. április 15. Készítette: Magyary Jenő Témaválasztásom fő oka, hogy egyfelől a munkám miatt fontosnak tartom azt, hogy hogyan lehet

Részletesebben

1956-os forradalom és szabadságharc Történelemverseny 2016

1956-os forradalom és szabadságharc Történelemverseny 2016 1956-os forradalom és szabadságharc Történelemverseny 2016 1. Egészítsd ki a 60 évvel ezelőtt elhangzott rádióbeszédet! Itt... beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a...

Részletesebben

KIRÁLY LÁSZLÓ (1943)

KIRÁLY LÁSZLÓ (1943) KIRÁLY LÁSZLÓ (1943) A második Forrás-nemzedék tagjai közül Király László költészetében fonódik össze leginkább a romániai magyar irodalom hagyománykincse, a székely népballadák világa az avantgárd költészet

Részletesebben

A kultúra a fiatalok körében

A kultúra a fiatalok körében SEMMELWEIS KRÓNIKA I. évfolyam, 1. szám 2016. január A kultúra a fiatalok körében A kultúra szó a colo, colere azaz művelni igéből származik, és eredetileg a föld megművelését jelentette. A kultúra szó

Részletesebben

- Kézirat. Budapest, 1980. -

- Kézirat. Budapest, 1980. - V É R T E S S Z Ő L Ő S I L A K O D A L O M. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest, 1980. - V É R T E S S Z Ő L Ő S I L A K O D A L O M. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest, 1980. - - 2 - Vértesszőlős lakói

Részletesebben

Szőnyiné Szerző Katalin: A Himnusz és a Szózat keletkezéstörténete

Szőnyiné Szerző Katalin: A Himnusz és a Szózat keletkezéstörténete 1 Szőnyiné Szerző Katalin: A Himnusz és a Szózat keletkezéstörténete Az itt közlésre kerülő szöveg 1982. május 14-én hangzott el első alkalommal a Kossuth Rádióban. A Magyar Rádió Zenei Népművelő Rovata

Részletesebben

Szén Sándor. Új bornak új tömlő 1

Szén Sándor. Új bornak új tömlő 1 Szén Sándor Új bornak új tömlő 1 Új bort sem töltenek régi tömlőbe, mert a tömlő szétreped: a bor is kiömlik, a tömlő is elpusztul; hanem az új bort, új tömlőbe töltik, és akkor mindkettő megmarad. (Mt

Részletesebben

A PAPI ÁLLÁS SZÜKSÉGES VOLTA.

A PAPI ÁLLÁS SZÜKSÉGES VOLTA. A PAPI ÁLLÁS SZÜKSÉGES VOLTA. A pap nem az többé, mint régen volt. Az a mystikus csodálatos légkör, mely egykor körülövezte, kortársaink szemében mindinkább vészit bűbájából. Az egyedül igazhivő' egyház

Részletesebben

Diana Soto. Az ártatlan bűnös

Diana Soto. Az ártatlan bűnös Diana Soto Az ártatlan bűnös Előszó Diana Soto egy fiatal, tehetséges, szárnyait bontogató kreatív lélek. Első verseskötete után (Nézz fel a Holdra) egy komoly, tartalmas történelmi drámával jelentkezett

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

Prohászka Ottokár: Emlékbeszéd Vasvári Pálról

Prohászka Ottokár: Emlékbeszéd Vasvári Pálról PPEK 756 Prohászka Ottokár: Emlékbeszéd Vasvári Pálról Prohászka Ottokár Emlékbeszéd Vasvári Pálról mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Részletesebben

Végig h? maradt anyanyelvéhez a 25 éve elhunyt Márai

Végig h? maradt anyanyelvéhez a 25 éve elhunyt Márai Végig h? maradt anyanyelvéhez a 25 éve elhunyt Márai 2014 február 25. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Huszonöt éve, 1989. február 21-én hunyt el Márai Sándor posztumusz Kossuth-díjas

Részletesebben

Csukáné Klimó Mária. Március 15-re

Csukáné Klimó Mária. Március 15-re Csukáné Klimó Mária Március 15-re A fiúk egyik oldalon, a lányok a másikon félkörben állnak. A fiúk a dal ütemére táncolják a lengetőt: jobb lábbal helyben lépés értékben + jobb lábon helyben ugrás, a

Részletesebben

Előszó a második kiadáshoz

Előszó a második kiadáshoz E Előszó a második kiadáshoz könyv első kiadása 1990-ben jelent meg. A címe pontosan kifejezte gondolkodásom akkori irányát, amelyet az eredeti előszóban a következő kérdésben foglaltam össze: Legyűrhető-e

Részletesebben

Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár!

Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár! Virágom, virágom Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár! Szép szál legény gyere át, Szívemben a bánat jár. Hozzál egy kis pálinkát, Hogy legyen egy

Részletesebben

Baranya megyei német családból származom, 1957-ben jöttem a fõvárosba, ahol sok mindennel próbálkoztam. Dolgoztam a rádiónál,

Baranya megyei német családból származom, 1957-ben jöttem a fõvárosba, ahol sok mindennel próbálkoztam. Dolgoztam a rádiónál, 66 Interjú NEM HAGYHATNAK MAGUNKRA BENNÜNKET Beszélgetés Kalász Mártonnal, a Magyar Írószövetség új elnökével Kérem, mondjon néhány szót az olvasóknak magáról, eddigi pályájáról. Baranya megyei német családból

Részletesebben

XIV. Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem.

XIV. Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem. XIV Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem. Az ősz, a szív: véres két árny. Sokat jártam az emberek között, ifjú vagyok, csendes

Részletesebben

Az ipolybalogi alapiskolások lapja XI. évfolyam 2009. március 1. szám

Az ipolybalogi alapiskolások lapja XI. évfolyam 2009. március 1. szám Az ipolybalogi alapiskolások lapja XI. évfolyam 2009. március 1. szám A húsvét a keresztény világ legnagyobb ünnepe. Jézus feltámadását ünneplik mindenhol a templomokban. A történet szerint két nappal

Részletesebben

Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne:

Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne: Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne: Kint azt kiáltják: [ ] Éljen a szabadság! Diákok mennek erre, föl-földobálják a sapkájukat, ujjongva éltetik a szabadságot. Ami az

Részletesebben

VII. A reformkor és a magyar romantika irodalmából

VII. A reformkor és a magyar romantika irodalmából VII. A reformkor és a magyar romantika irodalmából 1. Miben különbözik a közép- és kelet-európai népek romantikája a nyugat-európaitól? 2. Mi volt Herder jóslata a magyarságról? 3. Mely irodalmi-kulturális

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ

HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. Milyen okok vezettek a reformmozgalom kibontakozásához?

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ. Forradalom és szabadságharc

HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ. Forradalom és szabadságharc HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ Forradalom és szabadságharc III. FORDULÓ Név:... Cím:... Iskola, évfolyam:... E-mail cím:... 1. Tedd időrendi sorrendbe

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.*

Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.* HÚZD A KUTAT. Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.* Húzd a kutat és idézd föl bátran tiszta szellemét, hadd merüljön fel a mélyből, hol aludta szenderét! Csillogjon ezüstruhája, hömpölyögjön

Részletesebben

HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA ( ) Csapat neve:... Iskola:... A forduló maximális pontszáma: 61 pont

HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA ( ) Csapat neve:... Iskola:... A forduló maximális pontszáma: 61 pont KATEDRA TÖRTÉNELEMVERSENY II. forduló tori.katedra@gmail.com Rovatvezető: Presinszky Ágnes Beküldési határidő: 2013. november 30. HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA (1458-1490) Csapat neve:... Iskola:... A forduló

Részletesebben

1. Magyarországi reneszánsz Janusz Pannoniusz költészete. 2. Mikszáth Kálmán és a dzsentri

1. Magyarországi reneszánsz Janusz Pannoniusz költészete. 2. Mikszáth Kálmán és a dzsentri 1 1. 2. 3. 4. 5., 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15., (,»;, ;,...) 16. 17. 18.,, 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. (, ) 26.. 27.,, 28. (, ) 29. 30., 31. 32. 33. 34. '' '' 35. 36. 37., 38., 39., Santa Maria

Részletesebben

Egy kovács gondolatai - Széljegyzetek éves történéseinkhez - Május Megyer

Egy kovács gondolatai - Széljegyzetek éves történéseinkhez - Május Megyer Egy kovács gondolatai - Széljegyzetek éves történéseinkhez - Május Megyer Menetrend szerint Megyeren kezdjük az évet Kristófnál. Figyelemreméltó itt az eszmeiség. Mindig sikerül így alapot teremtenünk

Részletesebben

Privigyey Pál MAGYARORSZÁG NEM VOLT, HANEM LESZ

Privigyey Pál MAGYARORSZÁG NEM VOLT, HANEM LESZ Privigyey Pál MAGYARORSZÁG NEM VOLT, HANEM LESZ Privigyey Pál Magyarország nem volt, hanem lesz POLITIKO-ROMANTIKA 1887 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. ELŐSZÓ Isten haza és a király! Ezen tárgyakról fog könyvem

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

VÁLLALKOZÁS, KULTÚRA, POLGÁROSODÁS Heckenast Gusztáv ( ) emlékkiállítás. Múzeumpedagógiai feladatlap éveseknek

VÁLLALKOZÁS, KULTÚRA, POLGÁROSODÁS Heckenast Gusztáv ( ) emlékkiállítás. Múzeumpedagógiai feladatlap éveseknek VÁLLALKOZÁS, KULTÚRA, POLGÁROSODÁS Heckenast Gusztáv (1811 1878) emlékkiállítás Múzeumpedagógiai feladatlap 10 14 éveseknek A következő feladatokat megoldhatjátok kiscsoportokban, párokban, vagy egyedül

Részletesebben

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Ki és miért Ítélte Jézust halálra? Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát

Részletesebben

* fiókos szekrény. ** asztalos. *** szánkó.

* fiókos szekrény. ** asztalos. *** szánkó. BETYÁRBÓL LETT KIRÁLY Hát egyször vót egy szögény embör mög egy szögény asszony. Volt neki három fia. Mikor má(r) fölnyőtek nagyra, nem tudott velük már mi(t) csinálni. Király azt izente neki, a szögény

Részletesebben