a Képviselő-testülethez a Földes Nagyközség Önkormányzata és NNK Kft. között létrejövő megállapodás vázlatának megtárgyalására

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "a Képviselő-testülethez a Földes Nagyközség Önkormányzata és NNK Kft. között létrejövő megállapodás vázlatának megtárgyalására"

Átírás

1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5.: (54) ; ; Fax: Iktatószám: 216-./ E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes Nagyközség Önkormányzata és NNK Kft. között létrejövő megállapodás vázlatának megtárgyalására Készítette: Szőllősi Levente településüzemeltetési előadó KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, JÚNIUS 30.

2 2 Tisztelt Képviselő-testület! Az Önkormányzat és NNK Kft. között az önkormányzati tulajdonú 0324/5 hrsz.-ú ingatlan bérletére vonatkozóan, án megkötött bérleti szerződés, illetve annak 1. sz. módosítása értelmében a két fél vállalja, hogy megállapodást köt egymással a bérelt területen folyó fejlesztések kapcsán. Ebben a megállapodásban szükséges rögzíteni, hogy pl. a Norvég Alapból, valamint az NNK Kft. saját forrásaiból a területen megvalósuló algareaktor, gázmotoros kiserőmű és fóliasátrak üzemeltetése, fenntartása során keletkező bevételekből, melyik fél milyen arányban részesülhet, milyen anyagi és milyen természetbeni juttatások illetik meg az önkormányzatot a bérleti időszak alatt. Továbbá a bérleti időszak lejáratát követően, mely beruházási elemek milyen számítás, szakértői felmérés alapján, mekkora összeg ellenében kerülhetnek az önkormányzat tulajdonába. A döntés követően több alkalommal vettünk részt jogi képviselők jelenlétében megbeszélésen Dr. Fodor Judit ügyvédi irodájában. A megbeszélések alapján mindkét fél részéről kialakultak elképzelések, amelyek alapján a bérlet idejére a felek a remélt bevételek elosztásában és egyéb természetbeni szolgáltatások nyújtásában megállapodhatnak. Az előterjesztés 1. sz. mellékletében olvashatják a megállapodás vázlatát, azokat a fontosnak tartott pontokat, amelyekre mindenképpen tekintettel kell lenni a végleges megállapodás megkötésekor. Kérem a Képviselő-testületet, hogy a vázlattal kapcsolatban hozzon döntést, hogy ezeket a pontokat megfelelőnek tartja, vagy van e javaslata, hogy milyen pontokat, kötelmeket és garanciákat, esetleg határidőket tartalmazzon még a készülő megállapodás. Földes, június 23. Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester

3 3 1. sz. melléklet Megállapodás tervezet vázlata /Földes Nagyközség Önkormányzata és NNK Kft. között/ /a 0324/5 hrsz. ú bérelt ingatlanon megvalósuló beruházások kapcsán/ NNK Kft. 0324/5 hrsz.-ú önkormányzati tulajdonú 10 éves bérleti jogviszony alatt köteles: - A Földes Nagyközség Önkormányzat tulajdonában álló, a tárgyi ingatlanon található fóliasátor fűtési rendszerének folyamatos felügyelete, a fóliasátor fűtésének biztosítása. A fóliasátorhoz öntözővíz biztosítása, illetve az üzemeltetéshez szükséges áramellátást biztosítja térítésmentesen. - A telepíteni kívánt gázmotoros kiserőmű által megtermelt nettó árbevétel 30 %-ának megfelelő éves bérleti díj kiegészítést köteles egy összegben fizetni szolgáltatóval történt tárgyévi elszámolást követő0 90 napon belül, mely elszámolásról az önkormányzatot az elszámolást követő 30 napon belül tájékoztatni köteles. - Köteles biztosítani teljes bérleti jogviszony alatt a K-29 kút berendezéseinek üzemeltetéséhez a szabad bejárást az önkormányzat vagy meghatalmazottja részére, illetve a kúthoz tartozó berendezéseken és eszközökön semmilyen átalakítást, módosítást az önkormányzat előzetes írásos hozzájárulása nélkül nem végezhet. - Köteles biztosítani a strand termálvíz ellátását a mindenkor szükséges mértékben. - A K-29 termálkútra, strandra, sósvíz tározóra vonatkozó mindenkori szabályzatokban, hatósági engedélyekben előírtak betartását illetve azokban foglaltaknak való megfelelést nem akadályozhatja, nem korlátozhatja a bérelt ingatlanon megvalósított és üzemeltetett, vagy tervezett önkormányzati fejlesztéseket. - Köteles a bérelt ingatlanon megvalósuló saját és pályázati forrásból megvalósított beruházások (épületek, építmények, berendezések, nagyértékű gépek) elemeire vagyon és felelősségbiztosítást kötni. - Biztosítson szabad bejárást az önkormányzati fóliához az üzemeltetést, karbantartást, termelést végző önkormányzati dolgozók számára. A felek megállapodnak abban, hogy a 10 éves bérleti viszony lejártát követően mindkettejük által elfogadott és független külső szakértőt bíznak meg, hogy az ingatlanon az NNK Kft saját

4 4 és pályázati forrással megvalósult fejlesztéseit, beruházási elemeit felmérje, forgalmi értékét meghatározza. Felek megállapodnak, hogy az ingatlanon megvalósult beruházások építési terveit, engedélyeit a beruházás műszaki paramétereit tartalmazó megvalósulási tervet, műszaki leírást, építési használatbavételi és üzemeltetési engedélyeket beszerzi a beruházás befejezését követően az önkormányzatnak becsatolja, mely engedélyek tervek az együttműködési megállapodás részét fogják képezni, illetve a későbbiekben alapjául szolgálhat a független külső szakértői vizsgálatnak. Az önkormányzat igényt tart arra, hogy az NNK Kft. vételi jogot biztosítson a bérleti időszak lejártakor a bérelt ingatlanhoz szorosan kapcsolódó, onnan el nem mozdítható értékekre, felépítményekre illetve elmozdítható eszközökre, a külső független szakértő értékbecslése alapján megállapított forgalmi érték 70 %-ának megfelelő értéken. Ha felek a vételárban megállapodnak, az önkormányzat a leírtak szerint megállapított vételárat öt egyenlő részletben fizeti meg az NNK Kft. részére közötti években minden év szeptember 30-ig. A felek rögzítik, hogy a 0324/5 hrsz.-ú ingatlan a jelű alrészlete, - mely magába foglalja a K-29 termálkutat, kútfejet, konténereket, szivattyúházat minden a kúthoz szervesen kapcsolódó berendezést vezetékeket és só leválasztó egységet - nem része az NNK Kft. által bérelt 0324/5 b jelű alrészletnek, attól teljesen elkülönül. Az a alrészleten elhelyezkedő kút és sóleválasztó az önkormányzat kizárólagos tulajdonát képezi, míg a kútfej és kapcsolódó berendezései (szivattyúk, tartályok, konténerek, gázleválasztó és kapcsolódó vezetékek) a Földes-Therm Kft. kizárólagos tulajdonát képezik.

5 5 FÖLDES NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2016. (VI. 30.) számú H A T Á R O Z A T - T E R V E Z E T E Földes Nagyközség Önkormányzata és NNK Kft. között létrejövő megállapodás vázlatának megtárgyalásáról A Képviselő-testület a Földes Nagyközség Önkormányzata és az NNK Kft. (4025 Debrecen, Iskola u. 3. TT/1., adószám: , cégjegyzékszám: , képviseli: Kozák János ügyvezető) között a 0324/5 hrsz.-ú, önkormányzati tulajdonú ingatlanon megvalósuló fejlesztések kapcsán kötendő megállapodás vázlatát a határozat melléklete szerint fogadja el. F e l h a t a l m a z z a a polgármestert, hogy az elfogadott megállapodás vázlatról a NNK Kft-t és a jogi képviselőket tájékoztassa és gondoskodjon a megállapodásba történő beépítésről. A megállapodás kibővített tervezetét pedig terjessze elő a Képviselő-testület szeptemberben tartandó ülésére. Határidő: értelemszerű Felelős: Jeneiné dr. Egri Izabella polgármester Földes, június 30. Jeneiné dr. Egri Izabella polgármester Dr. Vinczéné Kiss Marianna jegyző

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, JÚNIUS 30.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, JÚNIUS 30. FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2016. 1. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez az önkormányzati

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2012. 12. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Községi Sport

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 298-11/2014 4. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a termálvíz-sótartalom

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 5219-4/2016. 7. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes,

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 298-10/2014 4. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a termálvíz-sótartalom

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2016. 8. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Képviselő-testület

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 16. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez önkormányzati tulajdonban

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 834-6/2011. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez az ÉAOP-3.1.2/A-11

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 47-../2017. 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a helyi

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám:116-6/2016. 14. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez önkormányzati tulajdonú

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 11. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Pure Spices Fűszeres

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 4351-5/2011. 8. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a települési

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, MÁRCIUS 23.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, MÁRCIUS 23. FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1372-2/2011. 8. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesen

Részletesebben

RENDKÍVÜLI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2010. NOVEMBER 29.

RENDKÍVÜLI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2010. NOVEMBER 29. FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2081-49/2010. 2. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Piac

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám:./2015. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Földes Nagyközség

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 873/2011. 14. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez az önkormányzat

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 574-3/2010. 18. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a jelzőrendszeres

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 Email: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2012. 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselőtestülethez Püspökladány Város

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2016. 15. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesi Szociális

Részletesebben

a Képviselő-testülethez az önkormányzat jogi képviseletével kapcsolatos ügyvédi megbízás jóváhagyására

a Képviselő-testülethez az önkormányzat jogi képviseletével kapcsolatos ügyvédi megbízás jóváhagyására FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 506/2014. 6. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez az önkormányzat

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez

B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez FÖLDESI POLGÁRMESTERI HIVATAL JEGYZŐJE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. (54) 531 000 ; 531 031 ; Fax (54) 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2013. 2. B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 116-94/2016., 116-95/2016. 4. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTER 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. (54) ; Fax: (54)

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTER 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. (54) ; Fax: (54) 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTER 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. (54) 531 000; Fax: (54) 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2016. 19. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesi

Részletesebben

RENDKÍVÜLI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2012. DECEMBER 19.

RENDKÍVÜLI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2012. DECEMBER 19. FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 460-10/2012. 4. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez LOTUS QUICK

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2052- /2014. 2. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Szélrózsa

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 504-2/2014. 2. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

FÖLDESI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 298-20 /2014.

FÖLDESI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 298-20 /2014. FÖLDESI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 298-20 /2014. 2. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes,

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2013. 19. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez az ÉAOP-3.1.2/A-11-2012-0034

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 107-1/2016. 1. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a 2016.

Részletesebben

a Képviselő-testülethez a községi piac helyének,- típusának és nyitvatartási rendjének meghatározásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására

a Képviselő-testülethez a községi piac helyének,- típusának és nyitvatartási rendjének meghatározásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 ; 531-031 ; Fax: 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 3384/2013. 8. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi praxis betöltésére irányuló pályázati felhívás ismételt közzétételére

a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi praxis betöltésére irányuló pályázati felhívás ismételt közzétételére 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, JANUÁR 30.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, JANUÁR 30. FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2013. 6. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Önkormányzati

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 Email: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 10. E LŐTERJESZTÉS a Képviselőtestülethez a Segítő Kezek Szociális

Részletesebben

a Képviselő-testülethez a települési önkormányzatok rendkívüli költségvetési támogatása iránti igény benyújtására

a Képviselő-testülethez a települési önkormányzatok rendkívüli költségvetési támogatása iránti igény benyújtására FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2329/2015. 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a települési

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 8233-9/2010. 31. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Karácsony

Részletesebben

J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, február 2.

J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, február 2. ss J A V A S L A T a nem lakáscélú helyiségekre megkötött vagyonkezelési szerződés felmondásával kapcsolatos elszámolásra Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály Ózd, 2017.

Részletesebben

a Képviselő-testülethez a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 22/2010. (XII.17.) önkormányzati rendelet módosítására

a Képviselő-testülethez a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 22/2010. (XII.17.) önkormányzati rendelet módosítására FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2012. 2. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Képviselő-testület

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 847-2/2011. 30. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a 176/2010.

Részletesebben

a Képviselő-testülethez a Hamvas-Sárréti Vízgazdálkodási Társulattól érkezett kérelmek elbírálására

a Képviselő-testülethez a Hamvas-Sárréti Vízgazdálkodási Társulattól érkezett kérelmek elbírálására FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2396-5/2012. 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Hamvas-Sárréti

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE. E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE. E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 ; Fax: (54) 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2016. 10. E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete március 31-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete március 31-i ülésére Tárgy: Szent Lázár Alapítvány kérelme a Békés, Petőfi u. 35. szám alatti ingatlan hasznosítására vonatkozóan Előkészítette: Holopné dr. Sztrein Beáta osztályvezető-helyettes Gazdasági Osztály Véleményező

Részletesebben

FÖLDES KÖZSÉGI NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA VEZETŐJE. a Képviselő-testülethez

FÖLDES KÖZSÉGI NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA VEZETŐJE. a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES KÖZSÉGI NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA VEZETŐJE 4177 FÖLDES, Rákóczi u. 11. : (54) 464 068 E-mail: foldesovoda@gmail.com OM azonosító: 030993 Iktatószám: /2015. 23. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

a Képviselő-testülethez az önkormányzat által adományozható elismerő oklevelek odaítélésének megerősítésére II.

a Képviselő-testülethez az önkormányzat által adományozható elismerő oklevelek odaítélésének megerősítésére II. 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. (54) 531 000 ; 531 031 ; Fax (54) 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám:./2015. 17. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2341-8/2011. 17. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Karácsony

Részletesebben

NYILVÁNOS ÜLÉS napirendje

NYILVÁNOS ÜLÉS napirendje BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: IV 228-2012015. Előadó: Czigléczkiné Liszkai Edit Mell.: 2 db Hiv. sz.: - Postacím: 5601Pf112. Telefon: (66) 523-801

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 29-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Ipari Park (Patak utca) útfejlesztésének előkészítése Iktatószám:

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2015. ÁPRILIS 2.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2015. ÁPRILIS 2. FÖLDES NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 8. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Helyi önszerveződő közösségek,

Részletesebben

a Képviselő-testülethez Készítette: Tóth Imre Földes Közmű Kft. ügyvezetője RENDKÍVÜLI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2013. MÁJUS 27.

a Képviselő-testülethez Készítette: Tóth Imre Földes Közmű Kft. ügyvezetője RENDKÍVÜLI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2013. MÁJUS 27. Iktatószám: FÖLDES KÖZMŰ KFT. 4177 FÖLDES, Debreceni u. 26. sz. : (54) 531 035 ; 531 036 6. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Földes Közmű Kft. 2013. évi Üzleti tervének elfogadására Készítette: Tóth

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 3. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez a víziközmű szolgáltatásról

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 4177 FÖLDES, KarácsonySándortér 5. (54) ; Fax: (54)

FÖLDES NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 4177 FÖLDES, KarácsonySándortér 5. (54) ; Fax: (54) 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 4177 FÖLDES, KarácsonySándortér 5. (54) 531 000; Fax: (54) 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám:.-3/2016. 10. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes

Részletesebben

a Képviselő-testülethez a Földesi Szociális Szolgáltató Központ alapító okiratának módosítására

a Képviselő-testülethez a Földesi Szociális Szolgáltató Központ alapító okiratának módosítására FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám:2328 /2015. 8. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesi

Részletesebben

95 íjdáh. Tárgy: Hozzájárulás a XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata által kötendő bérleti szerződéshez

95 íjdáh. Tárgy: Hozzájárulás a XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata által kötendő bérleti szerződéshez 95 íjdáh BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a 2014. május 14. napján tartandó képviselő-testületi ülésre Készítette: dr. Köles Zsuzsanna vagyonhasznosítási és jogi referens

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 291-2/2011. 1. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a földesi

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 4273-2/2012. 26. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesi

Részletesebben

a Képviselő-testülethez a Piac épület kialakítása Földesen elnevezésű beruházáshoz kapcsolódó ajánlattételi felhívás és dokumentáció megtárgyalására

a Képviselő-testülethez a Piac épület kialakítása Földesen elnevezésű beruházáshoz kapcsolódó ajánlattételi felhívás és dokumentáció megtárgyalására FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2081-48/2010. 3. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Piac

Részletesebben

J a v a s l a t. az ÉMOP-4.3.1/A-12 számú Oktatási intézmények fejlesztése című pályázat benyújtásához szükséges tulajdonosi hozzájárulás megadására

J a v a s l a t. az ÉMOP-4.3.1/A-12 számú Oktatási intézmények fejlesztése című pályázat benyújtásához szükséges tulajdonosi hozzájárulás megadására J a v a s l a t az ÉMOP-4.3.1/A-12 számú Oktatási intézmények fejlesztése című pályázat benyújtásához szükséges tulajdonosi hozzájárulás megadására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési

Részletesebben

14. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 31-i rendes ülésére

14. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 31-i rendes ülésére 14. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 31-i rendes ülésére Tárgy: Ingatlanvásárlási igények Előterjesztő: Szabó Loránd

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Jelen vannak továbbá: Dr. Vinczéné Kiss Marianna jegyző, Szőllősi Levente településüzemeltetési előadó, Pércsi Marietta gyakornok

J E G Y ZŐKÖNYV. Jelen vannak továbbá: Dr. Vinczéné Kiss Marianna jegyző, Szőllősi Levente településüzemeltetési előadó, Pércsi Marietta gyakornok 814 815 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 26-án (kedden) 13 00 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésén. Helye: Községháza emeleti

Részletesebben

s z e p t e m b e r 9 - é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

s z e p t e m b e r 9 - é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE. 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 ; Fax: (54) 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE. 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 ; Fax: (54) 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail. FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 ; Fax: (54) 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 508/2014. 3/d E LŐTERJESZTÉS - a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. (54) ; , Fax:

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. (54) ; , Fax: FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. (54) 531 000 ; 531 031, Fax: 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Ügyiratszám: /2013. 16. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Földes

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2011. ÁPRILIS 28.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2011. ÁPRILIS 28. FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1056-3/2011. 3. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez az önkormányzat

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 841/2011. 12. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez szolgáltatásai

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Dabasi Kornélia Előterjeszti: Vargáné

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám:2391-2/2011. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 30-án megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 30-án megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből 2011. június 30-án megtartott zárt ülésének könyvéből 350/2011. (VI. 30.) határozata: Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete újra megtárgyalta Fehérváriné Mosonyi Judit és Fehérvári Zsolt

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:17/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. június 25. Dr. Pavlek Tünde jegyző

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Gulyás Tibor ügyvezető Készítette: Lőrincz József ingatlan gazd. előadó

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Gulyás Tibor ügyvezető Készítette: Lőrincz József ingatlan gazd. előadó Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Gulyás Tibor ügyvezető Készítette: Lőrincz József ingatlan gazd. előadó Tárgy: Javaslat a Kazincbarcika 207/198 hrsz-ú ingatlan bérbeadására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület november 23-ai rendes ülésére

Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület november 23-ai rendes ülésére Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S 262/2010. (XI.23.) sz. előterjesztés A Képviselő-testület 2010. november 23-ai rendes ülésére Tárgy: Javaslat az önkormányzati bértelkek

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) FAX: (06-32) JAVASLAT

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) FAX: (06-32) JAVASLAT PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) 460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-30/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT a pásztói hulladékgazdálkodási

Részletesebben

s v/. ~:?7.K.. h.. r2:.. /2015.

s v/. ~:?7.K.. h.. r2:.. /2015. 14253065 Salgó Vagyon Kft. Salgótarján s v/. ~:?7.K.. h.. r2:.. /2015. Javaslat a 3681 hrsz.-ú ingatlan ingyenes használatba adására Tisztelt Közgyűlés! A Salgótarján Foglalkoztatási Nonprofit Kft. szerves

Részletesebben

34/2013. (I. 31.) számú Képviselő-testületi Határozat

34/2013. (I. 31.) számú Képviselő-testületi Határozat 34/2013. (I. 31.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul a Hajdúnánási Református Egyházközség (4080 Hajdúnánás, Kossuth u. 2. szám) Épületenergetikai

Részletesebben

M E G H Í V Ó május 18. napjára (hétfő) 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó május 18. napjára (hétfő) 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a 2014. november 19. napján tartandó képviselő-testületi ülésre Készítette: dr. Köles Zsuzsanna vagyonhasznosítási és jogi referens Tisztelt

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2013 1. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az előző

Részletesebben

Város Polgármestere. Vendel parkban parkoló kialakításról

Város Polgármestere. Vendel parkban parkoló kialakításról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Ügyintéző: Zsók Anikó Vendel parkban parkoló

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1136-8/2013. 1. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1424-2/2012. 2. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1136-9/2013. 1. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2012. 1/f. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Önkormányzati

Részletesebben

BALATO FÜRED VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTER Szám: Előkészítő: dr. Lamperth Amarilla/Geiszler Éva Tárgy: Balatonfüredi Petőfi Sportkör kérelme Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület

Részletesebben

a Képviselő-testülethez a köztisztviselők szociális, jóléti, kulturális és egészségügyi juttatásairól, a szociális és kegyeleti támogatásaira

a Képviselő-testülethez a köztisztviselők szociális, jóléti, kulturális és egészségügyi juttatásairól, a szociális és kegyeleti támogatásaira FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 531 031 ; Fax: 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 9. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a köztisztviselők

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 18-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 18-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 18-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola fejlesztéséhez

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2011. 11. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testület részére a

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. június 25. Dr. Pavlek Tünde jegyző

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének szeptember 24-i ülésére. Vállalkozási, Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének szeptember 24-i ülésére. Vállalkozási, Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. szeptember 24-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza 1658 hrsz-ú zsákutca értékesítése Az előterjesztést készítette: Papp Gézáné műszaki ügyintéző Előterjesztő:

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10.számú JEGYZŐKÖNYV október 13. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10.számú JEGYZŐKÖNYV október 13. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10.számú JEGYZŐKÖNYV 2009. október 13. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI 83/2009./X.13./kt.határozat: 84/2009./X.13./kt.határozat: 85/2009./X.13./kt.határozat: 86/2009./X.13./kt.határozat:

Részletesebben

A határozati javaslatot törvényességi szempontból megvizsgáltam:

A határozati javaslatot törvényességi szempontból megvizsgáltam: BADACSONYTOMAJ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8258 Badacsonytomaj, Fő utca 14. Telefon: 87/571-270 Fax: 87/471-289 E-mail: onkormanyzat@badacsonytomaj.hu Szám: 1/13-... / 2015. ELŐTERJESZTÉS Badacsonytomaj Város

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 20-án tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 20-án tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 20-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A Tiszavasvári, Ady E. u. 8. sz. alatti irodák Vasvári Pál Múzeum által

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 25-i ülésére 3324-1/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 25-i ülésére Tárgy: A 2412 hrsz-ú ingatlan értékesítése az ipari területből Az előterjesztést

Részletesebben

tulajdonba adása árvízvédelmi töltés fejlesztése céljából Melléklet: 1. sz. 5 db helyszínrajz 2. sz. megállapodás tervezet 3. sz. 5 db tulajdoni lap

tulajdonba adása árvízvédelmi töltés fejlesztése céljából Melléklet: 1. sz. 5 db helyszínrajz 2. sz. megállapodás tervezet 3. sz. 5 db tulajdoni lap Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály Vagyongazdálkodási Irodájától 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.: U-23408-2/2010 Témafelelős: Erdőhegyi Ágota Szentes Város Önkormányzata

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. február 09. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1 TELEFON +36 84 504100 FAX:+36 84 504 103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2017. március 21... Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - az INNOVO-PATAK Sárospataki Városfejlesztő

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 12. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesi Szociális

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének július 15-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének július 15-i rendkívüli ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu ELŐTERJESZTÉS Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2653-7/2010. 3. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben