A pártok többsége állást foglalt, a DK nem válaszolt, az MSZP perrel fenyeget

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A pártok többsége állást foglalt, a DK nem válaszolt, az MSZP perrel fenyeget"

Átírás

1 Képviselőink a referendumról Egy jövőnket befolyásoló kérdésről szóló népszavazás nemzeti ügy. Nem közömbös tehát, hogy a minket képviselő önkormányzati politikusok mit gondolnak a témáról és mire bíztatják választóikat. Szerettük volna megismerni és bemutatni valamennyi kőbányai képviselő-testületben helyet foglaló párt egy-egy képviselőjének személyes véleményét a szavazásra bocsájtott témával kapcsolatban. Egységesen ugyanazt az öt kérdést tettük fel, a válaszokat pedig természetesen változtatás nélkül közöljük. A Jobbikos Tubák István, az Együtt részéről Bányai T. Péter, az LMP-s Tóth Balázs, a Fidesztől pedig Kovács Róbert polgármester megtisztelt bennünket azzal, hogy válaszolt, míg a DK képviselője, Patay-Papp Judit nem reagált. Az MSZP képviselője, Somlyódy Csaba részrehajlónak ítélve a kérdéseket perrel fenyegetett, amennyiben bármelyik politikus véleményét közölni merészeljük. Tubák István (Jobbik): Természetesen elmegyek szavazni és élek azon jogommal, hogy ilyen fontos kérdésekben a véleményemet a jövőnkkel kapcsolatosan kinyilvánítsam. választópolgárokat? Arra biztatom a kőbányai választópolgárokat, hogy menjenek el szavazni, és szavazzanak "nemmel" ahogyan én is és családom teszi. Ez nem pártpolitikai ügy, hanem nemzeti ügy. Most Magyarországtól várja Európa normális többsége az iránymutatást. 1 / 6

2 Hogyan foglalná össze az álláspontja melletti legfontosabb érveket? Aki menekültként jön ebbe az országba és eleget tesz a mindenkori magyar jogszabályoknak, azt segíteni kell. Viszont akik megtagadják azonosításukat azoktól hogyan várható el a beilleszkedés, és a jogok betartása. Túl sok a kockázat az ellenőrizetlen tömeggel, hiszen a nyugati országokban azonosított merénylők is megjárták Magyarországot, itt szervezkedtek, pihenték ki magukat. Ezt a népvándorlást nem szabad összehasonlítani pl. a magyarok nyugatra való kivándorlásával, vagy az Unión belüli mozgással. Nemcsak gazdasági terhet jelent az országnak, de nemzetbiztonsági kockázatot is! Nem az a kérdés, hogyan szavaz a magyar emberek túlnyomó többsége. A népszavazás egyedüli kérdése: érvényes lesz-e? Azt gondolom, hogy Kőbányának nem szabad szerepet vállalnia, hiszen ne az EU mondja meg, hogy mi kivel akarunk együtt élni. Azt döntsék el maguk a kőbányaiak. Bőven akadnak a kerületben olyanok, akiket még integrálni kell. Ilyen fontos kérdésekben komolytalan pártokkal nem kívánok foglalkozni! Bányai T. Péter (Együtt): 2 / 6

3 Nem kívánok részt venni. választópolgárokat? Hogyan foglalná össze az álláspontja melletti legfontosabb érveket? A népszavazás értelmetlen jogilag, a kérdés szintén, ráadásul nincs szó semmilyen "kényszerbetelepítésről". A népszavazás és az ezzel kapcsolatos gyűlölködő kampány a miniszterelnök és a kormányzó párt érdekeit szolgálja. Az erre feleslegesen elköltött pénznek sokkal jobb helye lenne az egészségügyben. Értelmetlen a kérdés, az EU-nak nincs ilyen célja, viszont nagyon remélem, hogy az érvénytelen népszavazás után Orbán Viktor levonja a megfelelő következtetést és lemond. A Kétfarkú Kutya Párt legalább próbál egy kis humort vinni ebbe a gyűlölködő kampányba. Tóth Balázs: (LMP): 3 / 6

4 Igen, élni fogok szavazati jogommal. választópolgárokat? Pártom nevében azt javaslom a kőbányai polgároknak, hogy maradjanak távol a szavazástól. Én magam érvénytelen szavazatot fogok leadni. A népszavazás érvényességének szempontjából mindkét magatartás ugyanazt jelenti, hiszen nem számítanak bele az érvényességbe. Hogyan foglalná össze az álláspontja melletti legfontosabb érveket? Kőbányán is hetekig tartott a menekültek kálváriája az embercsempész központokban és a lakosságé a környékükön. A hatalom semmit sem tett ezek felszámolása érdekében. Én civilekhez csatlakozva, saját autómmal, saját pénzemből segítettem ezeken a szerencsétleneken, hogy továbbjuthassanak Németország felé, hogy elhagyhassák Kőbányát. Egyetlen másik képviselőtársammal sem találkoztam, akik segédkeztek volna az áldatlan állapotok megszüntetésében. Ezek hatására erősödött meg bennem a gondolat, hogy ez az egész népszavazásosdi csak humbug. Szerintem biztosan nem fognak győzni az "igen" szavazatok, ennek annyi az esélye, mint hogy Fodor Gábor lesz a következő miniszterelnök. Mivel pedig ez egy álnépszavazás, az érvénytelenségnek sem lesz semmilyen következménye Kőbányára vonatkozólag, vagyis semmilyen "idekényszerített migráns" nem fog idejönni. A 4 / 6

5 kőbányai vezetés már amúgy is határozatban nyilvánította ki, hogy semmilyen, még az Iszlám Állam elől menekülő keresztény menekültek befogadásával sem ért egyet. A Kétfarkú Kutya Párt hecckampányát bravúrosnak tartom, remélem még sok ilyet fogunk látni Tőlük! Kovács Róbert polgármester (Fidesz): Természetesen, mint minden esetben, most is élek alkotmányos jogommal, mert a népszavazás a legközvetlenebb és legdemokratikusabb módja a népakarat kifejezésének. Mindenkit, aki fontosnak tartja hazánk és Európa etnikai és kulturális arculatának megőrzését, szánjon rá fél órát a szabadidejéből és szavazzon nemmel! választópolgárokat? Határozott nemet kívánok mondani arra az abszurd ötletre, hogy a félremagyarázott szolidaritásra hivatkozva az Európai Bizottság kádertemetőjében lévő, közvetlenül senki által meg nem választott vezető politikusai dönthessenek arról, hogy kikkel kényszerüljünk együtt élni a jövőben. 5 / 6

6 Hogyan foglalná össze az álláspontja melletti legfontosabb érveket? Egy jól szervezett népvándorlás elszenvedői vagyunk, amely ahhoz a népvándorláshoz hasonlítható, mint amelyik az antik Rómát elsöpörte és ami után fél évezred sötét középkor következett. Itt távolról sem csak háború elől menekülő elesettekkel állunk szemben, sokkal inkább fiatal, életerős férfiakkal, akik nem hajlandók semmilyen együttműködésre, követelőznek, de közben elhazudják kilétüket, és akik ráadásul nyíltan kimondják és tetteikkel is igazolják, hogy lenézik az európaiakat, elutasítják az életmódunkat és alapvető normáinkat. Ezek a tömegek integrálhatatlanok, létszámuknak pedig nincs felső határa. A magyar nemzet számára létkérdés, hogy távol tartsa magától a közel-kelet és Afrika etnikai, vallási, kulturális és szociális konfliktusait, az ezekből kiinduló terrorizmust, márpedig a migránsok kiléte ismeretlen. A világ szociális problémáit a befogadás nem oldja meg és országunk lehetőségein mindez túlmutat. A mi erkölcsi kötelességünk és jól felfogott nemzetstratégiai érdekünk elsősorban azon honfitársainkon segíteni, akik Borsodban, az Ormánságban, vagy másutt élnek reménytelen körülmények között. Meggyőződésem, hogy ez a helyzet nem állhat elő, hiszen a magyar társadalom politikai elfogultságoktól mentes józan és bölcs többsége azonosan gondolkodik ebben a kérdésben. Kőbánya közössége egyébként mindig is nyitott volt más nemzetiségűek befogadására, de csak azokéra, akik tisztelik és készek elfogadni törvényeinket, életmódunkat, szokásainkat, egyszóval minket, magunkat. A vicckampány, ami bagatellizálni próbálja a népszavazási kérdés politikai, illetve nemzetstratégiai súlyát, helyenként bármennyire szellemes is, nem ér meg annyi pénzt, amennyit ez a tömegbázis- program és arc nélküli politikai alakulat erre a plakátkampányára költött. Forrás: Kőbányai Hírek 6 / 6

Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL

Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Akár érvényes is lehet az október 2-án esedékes

Részletesebben

Kik voltak a NOlimpia aláírói?

Kik voltak a NOlimpia aláírói? Kik voltak a NOlimpia aláírói? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A NOlimpia-kampány sikeresen szólította meg a pártnélküli budapestieket és a legtöbb társadalmi csoportot, ám a kormánypárti, valamint

Részletesebben

Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak

Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló Egyelőre az ellenzéki szavazók is megosztottak a 2018-as indulást illetően, a baloldaliak

Részletesebben

NÉPSZAVAZÁS 2016 A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE A NÉPSZAVAZÁS EREDMÉNYEIRŐL

NÉPSZAVAZÁS 2016 A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE A NÉPSZAVAZÁS EREDMÉNYEIRŐL NÉPSZAVAZÁS 2016 A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE A NÉPSZAVAZÁS EREDMÉNYEIRŐL ÖSSZEFOGLALÁS Az október 2-án tartott menekültkvótáról szóló népszavazás érvénytelen eredményt hozott, mivel a választópolgárok

Részletesebben

A BALOLDAL MENEKÜLNE A NÉPSZAVAZÁSTÓL

A BALOLDAL MENEKÜLNE A NÉPSZAVAZÁSTÓL A BALOLDAL MENEKÜLNE A NÉPSZAVAZÁSTÓL A NÉZŐPONT INTÉZET ELEMZÉSE 2016.09.02. www.nezopontintezet.hu +36 1 269 1843 info@nezopontintezet.hu A BALOLDAL MENEKÜLNE A NÉPSZAVAZÁSTÓL 1 ÖSSZEFOGLALÓ Már a hivatalos

Részletesebben

A tartalomból: Választási különszámhoz. Választási hirdetmény 2. oldal. Polgármester jelöltek bemutatkozása 3-5 oldal

A tartalomból: Választási különszámhoz. Választási hirdetmény 2. oldal. Polgármester jelöltek bemutatkozása 3-5 oldal RÉTSÁG VÁROS LAPJA XXI. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2014. VÁLASZTÁSI KÜLÖNSZÁM Választási különszámhoz Tisztelt Olvasóink! Havilapunk szerkesztósége egy felhívással fordult településünk polgárai felé, miszerint egy

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának 2012. július 2-án, hétfőn, 11 óra

Részletesebben

Romák az Unióban és tagállamaiban

Romák az Unióban és tagállamaiban Romák az Unióban és tagállamaiban Az Unió legnagyobb etnikai kisebbsége 10-12 millió között feltételezik létszámukat Minden országban hasonló problémákkal küzdenek Diszkrimináció a lakhatás, oktatás, egészségügy,

Részletesebben

Szám: EPL/57/14/2014.

Szám: EPL/57/14/2014. EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: EPL/57/14/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én 17,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése

Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapesten az ellenzéki győzelemhez nem elég megnyerni a főpolgármesterválasztást, a Fővárosi Közgyűlésben csak úgy lesz ellenzéki többség, ha a kerületek nagyobb

Részletesebben

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén

Részletesebben

Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL

Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Továbbra is igen magas a kvótareferendummal kapcsolatos

Részletesebben

#énisszavazniakarok. Európai Parlamenti választások 2019

#énisszavazniakarok. Európai Parlamenti választások 2019 #énisszavazniakarok Választójogot Mindenkinek! Európai Parlamenti választások 2019 Európai Parlamenti Választások 2019-ben 2019. májusban európai parlamenti választások lesznek. Ez nagyon fontos minden

Részletesebben

HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK VÁLASZTÁSA október 3. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK

HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK VÁLASZTÁSA október 3. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK VÁLASZTÁSI FÜZETEK 175. HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK VÁLASZTÁSA 2010. október 3. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI IRODA TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

J e g y zőkönyv FFB-3/2011. (FFB-22/2010-2014.)

J e g y zőkönyv FFB-3/2011. (FFB-22/2010-2014.) FFB-3/2011. (FFB-22/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának 2011. február 14-én, hétfőn, 9 óra 8 perckor a Képviselői Irodaház V/515. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

Önkormányzati választások 2019 Diósdon először választunk vegyes választási rendszerben

Önkormányzati választások 2019 Diósdon először választunk vegyes választási rendszerben Önkormányzati választások 2019 Diósdon először választunk vegyes választási rendszerben Október 13-án, vasárnap választjuk meg a következő öt évre Diósd polgármesterét, a helyi önkormányzati és a nemzetiségi

Részletesebben

Választásra jogosultak száma (fő)

Választásra jogosultak száma (fő) Tisztelt Választópolgárok! Kedves Zsombóiak! 2018. április 8-án településünkön is Országgyűlési Képviselő választást tartottak. A választási törvény alapján az országgyűlési választás egy fordulós volt.

Részletesebben

SÁTORALJAÚJHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 33/2006.(XI.30.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről

SÁTORALJAÚJHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 33/2006.(XI.30.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről SÁTORALJAÚJHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 33/2006.(XI.30.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.)

Részletesebben

Civilek, vigyázó szemeteket Orbánra vessétek!

Civilek, vigyázó szemeteket Orbánra vessétek! Civilek, vigyázó szemeteket Orbánra vessétek! A kormányzás félidejéhez érkezve továbbra is magas a bizonytalanok száma, a hagyományos pártpolitikai szereplők mellett pedig a 2010 tavasza után létrejött

Részletesebben

KÖZMUNKA ÉS A POLITIKA október 26.

KÖZMUNKA ÉS A POLITIKA október 26. KÖZMUNKA ÉS A POLITIKA 2016. október 26. A közmunka kérdése nem csak foglalkoztatáspolitikai szempontból jelentős kérdés, hanem politikai okok miatt is. 2012-től alapvető váltás következett be a hazai

Részletesebben

Szigetvári Viktor előadása

Szigetvári Viktor előadása Szigetvári Viktor előadása info@penzugykutato.hu Tel: +36.1.335.0807 Fax: +36.1.335.0828 Összefoglaló Szigetvári Viktor előadásáról Pénzügykutató Napok, 2012. október 26. Visegrád Mivel mind a független

Részletesebben

Mélyponton a teljes politikai elit

Mélyponton a teljes politikai elit Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,

Részletesebben

A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA

A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A közhangulat 016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A Republikon Intézet idén hatodik alkalommal végezte el havi közvélemény-kutatását. A nem, életkor, végzettség és településtípus

Részletesebben

2015. február. 17. Az Iránytű Intézet januári közvélemény-kutatásának eredményei III. Aktuális közéleti kérdések

2015. február. 17. Az Iránytű Intézet januári közvélemény-kutatásának eredményei III. Aktuális közéleti kérdések 2015. február. 17. Az Iránytű Intézet januári közvélemény-kutatásának eredményei III. Aktuális közéleti kérdések Kutatásunk 1000 fős reprezentatív mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi

Részletesebben

CSOPORTALKOTÓ KÁRTYÁK

CSOPORTALKOTÓ KÁRTYÁK 1. melléklet CSPRTALKTÓ KÁRTYÁK ÖNKRMÁNYZAT ÖNKRMÁNYZAT ÖNKRMÁNYZAT PLGÁRMESTER PLGÁRMESTER KÉPVISELŐ KÉPVISELŐ KÉPVISELŐ VÁLASZTÁS VÁLASZTÁS ÖNKRMÁNYZAT ÖNKRMÁNYZAT PLGÁRMESTER PLGÁRMESTER PLGÁRMESTER

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. > :'.! :.' ;. : ' : ~ ; \' ::~-l. ;( Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgámiester. T

JEGYZŐKÖNYV. > :'.! :.' ;. : ' : ~ ; \' ::~-l. ;( Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgámiester. T BUAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV Készült a Pénzügyi Bizottság 2012. december ll-én megtartott ülésén, a Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Göd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. február 28-i ülésén a Polgármesteri Hivatal nagytermében

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Göd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. február 28-i ülésén a Polgármesteri Hivatal nagytermében JEGYZŐKÖNYV Készült: Göd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. február 28-i ülésén a Polgármesteri Hivatal nagytermében Jelen vannak: jelenléti ív szerint Tárgy: a képviselő-testület munkaterv

Részletesebben

Választójogosultság. Kötelező irodalom: Előadásvázlat ( Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén)

Választójogosultság. Kötelező irodalom: Előadásvázlat (  Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén) Választójogosultság Kötelező irodalom: Előadásvázlat (http://alkjog.elte.hu/?page_id=3491) Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén) 2017. november 20. ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék Lukonits Ádám,

Részletesebben

Esélyes jelöltek A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Esélyes jelöltek A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Esélyes jelöltek A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ Bár az utóbbi hetekben a választásokkal kapcsolatos közbeszédet a visszalépések kérdése uralta, a Republikon Intézet számításai szerint nincs szükség

Részletesebben

VANYOLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6/2001. (VI.25.) rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről* Általános rendelkezések

VANYOLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6/2001. (VI.25.) rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről* Általános rendelkezések VANYOLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6/2001. (VI.25.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről* Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

J e g y zőkö n y v. Ikt. sz.: MB/5-3/2014/EL. EL-1/2014. sz. ülés (EL-8/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkö n y v. Ikt. sz.: MB/5-3/2014/EL. EL-1/2014. sz. ülés (EL-8/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: MB/5-3/2014/EL EL-1/2014. sz. ülés (EL-8/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkö n y v az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága Ellenőrző albizottságának 2014. február 12-én, szerdán, 10 óra 10 perckor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: IV.56-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2015. május 7-én (csütörtökön) 15 órakor a Vármegyeháza dísztermében (Szekszárd, Béla király tér

Részletesebben

Budapest 08. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság

Budapest 08. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság Budapest 08. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság 1145 Budapest, Pétervárad utca 2. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 11-én 10:45 órakor Budapest Főváros XIV. Kerület Polgármesteri

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/105-1/2012. OTB-28/2012. sz. ülés (OTB-85/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/105-1/2012. OTB-28/2012. sz. ülés (OTB-85/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: OTB/105-1/2012. OTB-28/2012. sz. ülés (OTB-85/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának 2012. november 19-én, hétfőn, 15óra 22 perckor

Részletesebben

Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban

Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. március 31 április 6. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya

Részletesebben

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 3 A jogok generációi...3 A hatalmi ágak elválasztása... 4 Az Alaptörvény és a korábbi Alkotmány kapcsolata... 4 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 1.1.

Részletesebben

Orbán repül t ajándékozott a volt szlovák államf nek

Orbán repül t ajándékozott a volt szlovák államf nek Orbán repülőt ajándékozott a volt szlovák államfőnek Saját, 80. születésnapjára szervezett szimpóziumot Rudolf Schuster volt szlovák államfő. Orbán Viktor meglepő ajándékkal kedveskedett: az idős politikusnak

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: HOB/7-2/2014. HOB-1/2014. sz. ülés (HOB-144/ sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: HOB/7-2/2014. HOB-1/2014. sz. ülés (HOB-144/ sz. ülés) Ikt. sz.: HOB/7-2/2014. HOB-1/2014. sz. ülés (HOB-144/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának 2014. február 3-án, hétfőn, 10 óra 09 perckor kezdődően,

Részletesebben

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN MANDÁTUMBECSLÉS JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN A Republikon Intézet által a 2010-es választás előtt készített becslés volt az egyik legpontosabb előrejelzés 1. Noha az új választási törvény számos

Részletesebben

Szám: 182/2016. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének január 26. napján 19 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 182/2016. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének január 26. napján 19 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 182/2016. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 26. napján 19 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u. 14. Szám:

Részletesebben

Mandátumbecslés A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Mandátumbecslés A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Mandátumbecslés A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE EREDMÉNYEK A Republikon Intézet legfrissebb mandátumbecslése szerint a Fidesz abszolút többségére lehet számítani a vasárnapi választások után. Becslésünk

Részletesebben

GLOBALIS KONFLIKTUSOK

GLOBALIS KONFLIKTUSOK Beszélgessünk róla! GLOBALIS KONFLIKTUSOK ` Louise Spilsbury Hanane Kai A fordítás alapja: Louise Spilsbury: Global Conflict First published in Great Britain in 2016 by Wayland Text Wayland, 2016 Written

Részletesebben

zon szep~kér4selő-resrület

zon szep~kér4selő-resrület ..,\ IKTAT ASRA ATVEVE:J BUDA,~~X. RÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT zon szep~kér4selő-resrület - GAZDA ÁGI BIZOTTSÁGA PÉNZ.. GYI BIZOTTSÁGA HrRfH:TFEJ1CIDSZ1i!E:Ssi"I EE:s KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGA KULTURÁLIS,

Részletesebben

"NEM" a népszavazáson

NEM a népszavazáson Este hét órakor hivatalosan befejez?dött a voksolás az ország 3177 településén kialakított 10 331 szavazókörben a vasárnap tartott országos népszavazáson. Az érvényes szavazatot leadók több, mint 98 százaléka

Részletesebben

J e g y zőkönyv HOB-10/2011. (HOB-40/2010-2014.)

J e g y zőkönyv HOB-10/2011. (HOB-40/2010-2014.) HOB-10/2011. (HOB-40/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának 2011. május 12-én, csütörtökön 10 óra 12 perckor az Országház földszint 93. számú tanácstermében

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján. 2010. II. negyedévről

TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján. 2010. II. negyedévről TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján Lobbista neve: Török Lajos egyéni lobbista Lobbiigazolvány sorszáma: 07353 A tájékoztató időszaka: 2010. II. negyedévről 1. A lobbitevékenységgel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/26/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Hatékonyság vagy ellensúly

Hatékonyság vagy ellensúly Hatékonyság vagy ellensúly Az országos adatfelvétel ideje: 2010. szeptember 20-22. A budapesti adatfelvétel ideje: 2010. szeptember 23-27. 2010. 38. hét 2. OLDAL Országos pártszimpátia Kétszer nem lehet

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/93-1/2012. FVB-38/2012. sz. ülés (FVB-100/ sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/93-1/2012. FVB-38/2012. sz. ülés (FVB-100/ sz. ülés) Ikt. sz.: FVB/93-1/2012. FVB-38/2012. sz. ülés (FVB-100/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2012. december 3-án, hétfőn, 10 óra 7 perckor kezdődően, az Országgyűlés

Részletesebben

ALBERTIRSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

ALBERTIRSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ALBERTIRSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA MEGHÍVÓ Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14-én (csütörtökön) 16 órakor, a Városházán kezdődő alakuló ülésére Az ülést vezeti: Kovács Lászlóné

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Jegyzőkönyv Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Bolyki András, Bossányi László,

Részletesebben

2016. szeptember 21. képviselő-testületi ülés

2016. szeptember 21. képviselő-testületi ülés 2016. szeptember 21. képviselő-testületi ülés Napirend előtt: 312/2016. (IX.21.) Kt. H A T Á R O Z A T Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete Borbély Lénárd javaslatát figyelembe

Részletesebben

ÖSSZETARTÓ TÁRSADALOM. Különbözô kultúrák projektterv 5-8. évfolyam. Albert Judit Dobrovitzky Katalin Tomory Ibolya Victor András

ÖSSZETARTÓ TÁRSADALOM. Különbözô kultúrák projektterv 5-8. évfolyam. Albert Judit Dobrovitzky Katalin Tomory Ibolya Victor András ÖSSZETARTÓ TÁRSADALOM Különbözô kultúrák projektterv 5-8. évfolyam Albert Judit Dobrovitzky Katalin Tomory Ibolya Victor András 1 Készült az Európai Unió és az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlôségi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Hunyadfalva Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 54/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

Tisztelt ráckevei választópolgárok!

Tisztelt ráckevei választópolgárok! Tisztelt ráckevei választópolgárok! Mindannyiunk számára újszerű lesz a vegyes választási rendszer alkalmazása, hiszen négy évvel ezelőtt még egészen más formában választottuk meg képviselőinket. Egy rövid

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Nbb-17/2011. (Nbb-36/ )

J e g y zőkönyv. Nbb-17/2011. (Nbb-36/ ) Nbb-17/2011. (Nbb-36/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának 2011. augusztus 9-én, kedden, 9 óra 37 perckor a Képviselői Irodaház I. emelet III. számú tanácstermében

Részletesebben

J e g y zőkönyv KSB-14/2011. (KSB-36/ )

J e g y zőkönyv KSB-14/2011. (KSB-36/ ) KSB-14/2011. (KSB-36/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának 2011. szeptember 13-án, kedden, 13 óra 02 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 569. számú tanácstermében

Részletesebben

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014.

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 6-A/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

J e g y zőkönyv HOB 3/2011/EL (HOB 5/ /EL)

J e g y zőkönyv HOB 3/2011/EL (HOB 5/ /EL) HOB 3/2011/EL (HOB 5/2010-2014/EL) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága Ellenőrző albizottságának 2011. április 28-án, csütörtökön, 10 óra 05 perckor az Országház földszint

Részletesebben

Panel második hullám változói

Panel második hullám változói Panel második hullám változói volt az előző A B C hullámban is A2.1 tévénézési gyakorisága x x x A2.2 újságolvasás gyakorisága x x x A2.3 amerikai elnök személyének ismerete x x x A2.4 Magyar miniszterelnök

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. ÁPRILIS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Udo Ulfotte: Határtalan b?nözés

Udo Ulfotte: Határtalan b?nözés Udo Ulfotte: Határtalan b?nözés 2018 április 03. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Amit a politika és a tömegmédia a migránsok b?ncselekményeir?l elhallgat el?lünk. Udo Ulfkotte Utolsó

Részletesebben

Szám: 177/2016. BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének január 25. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 177/2016. BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének január 25. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 177/2016. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 25. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

J e g y zőkönyv NBB/16/2010. NBB/16/

J e g y zőkönyv NBB/16/2010. NBB/16/ NBB/16/2010. NBB/16/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának 2010. november 23-án, kedden, 10 óra 3 perckor a Képviselői Irodaház I. emelet III. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november hó 29. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november hó 29. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november hó 29. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

A BEVÁNDORLÁS- ILLETVE MENEKÜLTKÉRDÉSBEN KIALAKULT TÁRSADALMI VÉLEMÉNYKLÍMA VÁLTOZÁSA MAGYARORSZÁGON 2015-BEN

A BEVÁNDORLÁS- ILLETVE MENEKÜLTKÉRDÉSBEN KIALAKULT TÁRSADALMI VÉLEMÉNYKLÍMA VÁLTOZÁSA MAGYARORSZÁGON 2015-BEN A BEVÁNDORLÁS- ILLETVE MENEKÜLTKÉRDÉSBEN KIALAKULT TÁRSADALMI VÉLEMÉNYKLÍMA VÁLTOZÁSA MAGYARORSZÁGON 1-BEN GLOBÁLIS MIGRÁCIÓS FOLYAMATOK ÉS MAGYARORSZÁG - KIHÍVÁSOK ÉS VÁLASZOK LAJTAI MÁTYÁS ÉS NAGY DÁNIEL

Részletesebben

J e g y zőkönyv ÖKB-7/2010. (ÖKB-7/2010-2014.)

J e g y zőkönyv ÖKB-7/2010. (ÖKB-7/2010-2014.) ÖKB-7/2010. (ÖKB-7/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2010. június 7-én, hétfőn, 11 óra 35 perckor a Képviselői Irodaház 512. számú tanácstermében

Részletesebben

Alba Radar. 4. hullám. Helyi politikai preferencia

Alba Radar. 4. hullám. Helyi politikai preferencia Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron. hullám Helyi politikai preferencia. szeptember. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely Echo Research Center

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a november 23-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék

TÁJÉKOZTATÓ a november 23-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék Országgyűlés Hivatala Budapest, 2015. november 24. Törvényhozási Igazgatóság Tájékoztatási és Irománynyilvántartó Iroda TÁJÉKOZTATÓ a 2015. november 23-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én 16 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én 16 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 27-én 16 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Fésüs Sándor polgármester Baranyai Balázs képviselő

Részletesebben

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2016.08.23., kedd 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2016. Jegyzőkönyv Makár Richárd: Köszöntöm a megismételt

Részletesebben

I. Országos népszavazási kezdeményezés elbírálása

I. Országos népszavazási kezdeményezés elbírálása NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. DECEMBER 12-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje:

Részletesebben

28/2001. (VI.21.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL

28/2001. (VI.21.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL 1 SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 28/2001. (VI.21.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL Sárvár város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Bajai médiastatisztika 2017 Készítette: SugóParti Hírek

Bajai médiastatisztika 2017 Készítette: SugóParti Hírek Bajai médiastatisztika 217 Készítette: SugóParti Hírek www.sugopart.hu BAJAI TELEVíZIÓ- Híradó című műsora Politikusok nyilatkozatainak száma 217 évben Csubákné Besesek Andrea (Fidesz) 18 Zsigó Róbert

Részletesebben

Női politikusok a közvélemény szemében

Női politikusok a közvélemény szemében Női politikusok a közvélemény szemében Az Integrity Lab elemzése Tartalom Vezetői összefoglaló... 2 Bevezető... 3 Női politikusok és magyar választók... 4 Pártok és női jelöltek... 5 Alkalmasság megítélése...

Részletesebben

A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének. 2/1992.(III.03.)sz. rendelete. a helyi népszavazásról és a népi kezdeményezésről

A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének. 2/1992.(III.03.)sz. rendelete. a helyi népszavazásról és a népi kezdeményezésről A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének /99.(III.03.)sz. rendelete a helyi népszavazásról és a népi kezdeményezésről (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) A Ferencvárosi Önkormányzat a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia november 24.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia november 24. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Tudományos Diákköri Konferencia 2016. november 24. Programfüzet Általános program Konferencia kezdete: 8:00 óra. Dékáni köszöntő és technikai

Részletesebben

VÁLASZTÁSI JELENTÉS. II.1. Az 1. számú választóközösségben leadott szavazatok összesítése. Az 1. számú választóközösségre vonatkozó alapadatok

VÁLASZTÁSI JELENTÉS. II.1. Az 1. számú választóközösségben leadott szavazatok összesítése. Az 1. számú választóközösségre vonatkozó alapadatok VÁLASZTÁSI JELENTÉS A 2015. ÉVI SZENÁTUSVÁLASZTÁSRÓL amely készült: 2015. augusztus 28. napján I. ÁLTALÁNOS MEGÁLLAPÍTÁSOK Az Óbudai Egyetemen a 2015. évi szenátusi választásokat Prof. Dr. Fodor János

Részletesebben

J e g y zőkönyv ÖKB-3/2010. ÖKB-3/

J e g y zőkönyv ÖKB-3/2010. ÖKB-3/ ÖKB-3/2010. ÖKB-3/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2010. május 26-án, szerdán, 8 órakor az Országház delegációs termében megtartott üléséről

Részletesebben

A TÁRKI ADATFELVÉTELEINEK DOKUMENTUMAI. Népszavazás. Omnibusz 2008/02. A kutatás dokumentációja

A TÁRKI ADATFELVÉTELEINEK DOKUMENTUMAI. Népszavazás. Omnibusz 2008/02. A kutatás dokumentációja A TÁRKI ADATFELVÉTELEINEK DOKUMENTUMAI Népszavazás Omnibusz 2008/02 A kutatás dokumentációja 2008 2 Az adatfelvételben közreműködtek: Balogh Anikó Czeglédi Tibor Dencső Blanka Fáklya Éva Németh Valéria

Részletesebben

J e g y zőkönyv EMBCB-1/2011. (EMBCB-34/2010-2014.)

J e g y zőkönyv EMBCB-1/2011. (EMBCB-34/2010-2014.) EMBCB-1/2011. (EMBCB-34/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának 2011. február 14-én, hétfőn, 11 órakor a Képviselői Irodaház V. emelet 528.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 106-10/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vinár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 17-én 11.00 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Görgényi Ernő (elnök Gyula Város polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendekkel egyetért-e mindenki?

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Görgényi Ernő (elnök Gyula Város polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendekkel egyetért-e mindenki? JEGYZŐKÖNYV Készült: Kistérségi Iroda (5700.Gyula, Damjanich u. 6. szám) 2010. december. 09-én 08.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa rendkívüli ülésén.

Részletesebben

Önkormányzati választás EREDMÉNYEK

Önkormányzati választás EREDMÉNYEK 221/2010. (X. 3.) sz. Választási Bizottság határozata 1. sz. egyéni választókerületben a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. október 3-ai helyi Érvényes szavazólapok száma: 1755 Érvénytelen

Részletesebben

Ipolytölgyes Községi Önkormányzat Képviselő-Testülete. 4/2002.(III.27.) Rendelete. A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről

Ipolytölgyes Községi Önkormányzat Képviselő-Testülete. 4/2002.(III.27.) Rendelete. A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Ipolytölgyes Községi Önkormányzat Képviselő-Testülete 4/2002.(III.27.) Rendelete A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Tv. ( továbbiakban Ötv.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. B o r d á n y

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. B o r d á n y VI./2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V B o r d á n y Önkormányzati Képviselő- testületének 2016. június 7-én megtartott rendkívüli üléséről. I. N A P I R E N D 1./ Döntés a Terület- és Településfejlesztési Operatív

Részletesebben

Menekültekkel kapcsolatos lakossági attitűdök Magyarországon ( )

Menekültekkel kapcsolatos lakossági attitűdök Magyarországon ( ) Menekültekkel kapcsolatos lakossági attitűdök Magyarországon (2015-2016) Simonovits Bori (TÁRKI) 2016. március. A kvantitatív kutatás célja: Menekültekkel és bevándorlással kapcsolatos lakossági attitűdök

Részletesebben

J e g y zőkönyv FMB-7/2011. (FMB-36/ )

J e g y zőkönyv FMB-7/2011. (FMB-36/ ) FMB-7/2011. (FMB-36/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának 2011. május 9-én, hétfőn, 9.30 órakor a Képviselői Irodaház 128. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EUB/91-1/2013. EUB-32/2013. sz. ülés (EUB-121/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EUB/91-1/2013. EUB-32/2013. sz. ülés (EUB-121/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: EUB/91-1/2013. EUB-32/2013. sz. ülés (EUB-121/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának 2013. november 5-én, kedden, 8 óra 38 perckor az Országház főemelet

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. január 21-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. január 21-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl 01/103-2/2013. JEGYZİKÖNYV Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. január 21-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterem 8130

Részletesebben

Népakarat kinyilvánítása

Népakarat kinyilvánítása Tolmács Önkormányzata Hajnis Ferenc Polgármester Úr részére Tisztelt Polgármester Úr! Ezzel a levéllel Nógrád megye 88, Magyarország hozzávetőlegesen 2500 polgármesterét keresem meg. A levelet tájékoztatásul

Részletesebben

SAND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8/2001. (VII.12.) RENDELETE. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről

SAND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8/2001. (VII.12.) RENDELETE. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről SAND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8/2001. (VII.12.) RENDELETE a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.) 50.

Részletesebben

Önkormányzati Választások Polgármester jelöltek. Elekes Balázs Lehet Más A Politika ,81%

Önkormányzati Választások Polgármester jelöltek. Elekes Balázs Lehet Más A Politika ,81% Önkormányzati Választások 2010. Polgármester jelöltek Név Párt Összesen 1.szavazókör 2. szavazókör 3. szavazókör 4. szavazókör 5. szavazókör 6. szavazókör 7. szavazókör 8. szavazókör 9. szavazókör 10.

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. OKTÓBER A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és -elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2016. január 14-én a Városháza emeleti kistermében 8 45 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről.

Részletesebben

Hajdúsámson Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2001./ IX.12./ ÖR. sz. r e n d e l e t e. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről

Hajdúsámson Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2001./ IX.12./ ÖR. sz. r e n d e l e t e. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Hajdúsámson Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2001./ IX.12./ ÖR. sz. r e n d e l e t e a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Hajdúsámson Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Érvelési és meggyőzési készségek 4. óra

Érvelési és meggyőzési készségek 4. óra Érvelési és meggyőzési készségek 4. óra BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék http://www.filozofia.bme.hu/ Tartalom Keretezés Kognitív és emotív jelentés Átminősítés Keretezés 3 Keretezés 4 Keretezés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Ikt. sz.: TAB/46-2/2015. TAB-27/2015. sz. ülés (TAB-53/2014-2018. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Törvényalkotási bizottságának 2015. szeptember 18-án, pénteken, 10 óra 37 perckor az Országház

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 105-9/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben