Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület A European Passengers Federation magyar tagszervezete
|
|
- Piroska Bodnár
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület A European Passengers Federation magyar tagszervezete Székhely: 1074 Budapest, Dohány utca 54. I/2 Postacím: 1255 Budapest, Pf Web: veke@veke.hu Adószám: Azonnali beavatkozást sürgető problémák a március elsején életbe lépett miskolci menetrendben Túl vagyunk a március 1-ével Miskolcon bevezetett jelentősen módosított közösségi közlekedési hálózat és menetrend első üzemnapjain. Az átállás, ahogy azt sejteni lehetett, korántsem ment zökkenőmentesen. A legnagyobb problémák ahogy mi is előre jeleztük az Avason és az Egyetemvárosban adódtak. A kaotikus utastájékoztatás miatt pedig tapasztalataink szerint még csaknem egy hét elteltével is hatalmas a tanácstalanság az utasok többségénél. A kialakult káoszt az elmúlt napokban eseti beavatkozásokkal és módosításokkal próbálta kezelni az MVK Zrt. kevés sikerrel. A zavar egyik forrása, hogy a március 1-jén életbe lépett változások előtt csak a lényegesen módosuló járatok menetrendje került újra kiadásra egy kiegészítő menetrendi füzet formájában, míg a többi járat esetében továbbra is a régi menetrendkönyv van életben. Továbbá ez a kiegészítő füzet már a megjelenése előtt kapott egy kiegészítő betétlapot is, mert az 1-es buszcsalád menetrendje már a nyomdába kerülés után is megváltozott egyszer. Azonban még így is több hibát és pontatlanságot tartalmaznak mind a nyomtatásban, mind az interneten publikált menetrendek, azaz kimondhatjuk, hogy az MVK Zrt. nem készült fel az utastájékoztatási feladatok elvégzésére. A tapasztalt utaslemaradások miatt pedig hihetetlen kapkodás kezdődött, naponta változtak egyes, az egyetemet érintő járatok indulási időpontjai és útvonalai is. Mivel a helyzet még most sem egyértelmű, ezért az alábbiakban járatonként összefoglaljuk az általunk tapasztalt hibákat és felsoroljuk a VEKE szerint azonnali beavatkozást igénylő problémákat. A problémák tűzoltó jellegű kezelése azonban nem helyettesítheti a város közösségi közlekedésének érdemi reformját, amely évtizedes problémákat és hiányosságokat hivatott kezelni az utazóközönség érdekeinek és igényeinek szem előtt tartásával. Miskolcon 2007-ben egyszer már tönkretették a hálózatot, további hasonló próbálkozásokat a rendszer már nem visel el. Azt a munkát kell folytatni, illetve újrakezdeni, melyet az MVK Zrt. és a VEKE közösen elkezdett, de sajnálatos módon abbamaradt és ezt felváltotta egy átgondolatlan és kapkodó intézkedéscsomag. Meggyőződésünk, hogy meg lehet találni a rendszerben a működtetési tartalékokat úgy is, hogy a hálózatot közben nem tesszük tönkre.
2 2-es autóbusz Az Egyetemvárost érintő reggeli járatok száma és útvonala az elmúlt napokban többször megváltozott. Először csak a Búza térről 7:30-kor induló járat tért be az Egyetemváros vá.-ig, majd a tapasztalt zsúfoltság miatt március 5-én, hétfőtől a 7:10-kor és 7:20-kor induló járatok (de a 7:30-as már nem) közlekedtek betéréssel, ezek azonban egy dokumentált esetben biztosan csak az Egyetemi kollégiumig. Ezután pedig egy megjelent nyilatkozatrészlet szerint március 6-án keddtől mindhárom szóban forgó járat betéréssel közlekedik, viszont erről és a használt útvonalról eddig semmilyen hivatalos tájékoztatás nem jelent meg. Kérjük, hogy a kiegészítő menetrendkönyvben feltüntetett, illetve az azóta bevezetett betérős többletjáratok egységesen a tájékoztató füzetben meghirdetett útvonalon közlekedjenek, és erről megfelelően tájékoztassák az utazóközönséget is. 1. ábra: A betérős 2-es autóbusz nem érinti a Tanulmányi ép. és Egyetemváros vá. megállóhelyeket (Forrás: Index.hu Miskolci tömegközlekedés fórum) 20-as autóbusz A járat menetrendjében meghirdetett KI irányú Olajkutató, valamint a BE irányú Kemény Dénes uszoda megállóhelyek a valóságban nincsenek kiépítve, mint ahogy erre a tájékoztató anyagban szereplő térkép piros jelölései is utalhatnak. Ennek ellenére ezzel senki sem szembesült a járat szombati elindulásáig. Mivel ezen két megállóhely ellátása hétvégén is mindenképpen szükséges (a levelező hallgatók valamint az uszoda forgalma miatt) és ebben az időszakban csak a 20-as autóbusz szolgálja ki ezt a területet, ezért javasoljuk e két megállóhely mihamarabbi kiépítését.
3 2. ábra: Az Egyetemvárost érintő járatok útvonalai a menetrendi változásokról tájékoztató kiadvány szerint 22-es autóbusz A járat két reggeli, a Tiszai pu.-ról induló menetével kapcsolatban a napokban elhangzott, hogy kihasználatlanok. Ez véleményünk szerint azért van, mert ez az útvonal nem egyértelműen lett meghirdetve. A menetrendből például nem derül ki, hogy ez a járat a Tiszai pu.-on a kistokaji volánjárat megállóhelyét, a Vízügyi Igazgatóságnál a 21-es, illetve a Szinvaparknál a 32-es autóbuszok megállóhelyét használja. Mivel az első két megálló esetén nem a korábban a Tiszai pu. - Egyetem kapcsolatot biztosító 31-es busz megállóhelyeit használja a járat, nem csoda, hogy megfelelő tájékoztatás híján nem találtak még rá a potenciális utasok. Szükségesnek tartjuk a járat Tiszai pu. és Centrum közötti útvonalának egyértelműbb közlését. 3. ábra: Az Egyetemvárosba napközben egyszerre érkező 22-es és 12-es autóbuszok. Ezt húsz perc autóbusz nélküli időszak követi.
4 Sokkal súlyosabb probléma azonban, hogy a jelenlegi óránként kétszeri induláshoz a járat 33 perces fordulóideje mellett két járműre van szükség, azaz a vonalra kiadott buszok és járművezetőik a műszakjuk 45%-át végállomási várakozással töltik. Ezzel kizárólag a többletfutásból eredő üzemanyagköltség takarítható meg, miközben a járművek és sofőrjeik ez idő alatt nem dolgoznak. Az óránkénti kétszeri indulással ráadásul a napközben 20 percenként közlekedő, szintén az Egyetemvárosig közlekedő 12-es autóbusszal sem hangolható a járat, a 12-es és 22-es autóbuszok gyakran együtt közlekednek, majd húsz percen keresztül nincs járat. Indítványozzuk a járat 20 perces követésre sűrítését és hangolását a 12-es busszal, amely többlet jármű forgalomba állítása nélkül javíthatja az Egyetemváros mostani kaotikus kiszolgálását. 4. ábra: 100%-ban kihasznált 22-es járat a napközbeni órákban 5. ábra: Megtévesztő utastájékoztatás az MVK Zrt. autóbuszán. A 22-es tanulmányi időszakban, de nem csak csúcsidőben közlekedik.
5 29-es autóbusz A nyomtatásban is megjelent, március 1-jétől érvényes menetrendi változások szerint a 29-es autóbusz esetében mindössze annyi változás történt, hogy az Avas kilátótól 7:16-kor induló járat is az Egyetemváros vá. érintésével közlekedik, így új menetrend sem került kiadásra, a régi van érvényben, amelyben szintén az Egyetemváros vá. megállóhely érintése szerepel. Ezzel ellentétben a járat március 1-jétől valójában az Egyetemváros területén belül új, rövidített útvonalon közlekedik, csak az Egyetemi koll. és a Tanulmányi ép. elnevezésű megállóhelyeket érinti. A hálózati egyeztetések során valóban felmerült egy ilyen útvonalváltozat, de cserébe a jelenleginél jóval több 29-es tért volna be az Egyetemre (a későbbi órakezdésekhez is). Mivel ez nem valósult meg, és az érvényben lévő menetrend szerint az aláhúzott járatok az Egyetemváros vá. érintésével közlekednek, kérjük az érvényben lévő menetrendkönyvben szereplő útvonal szerinti közlekedés mihamarabbi visszaállítását. 31-es autóbusz Az Egyetemvárosba az Avasról (29) és a Csabai kapuból (12, 22) közlekedő viszonylatok csúcsidőben tapasztalható túltelítettsége miatt, illetve a vasárnap este a Tiszai pályaudvar és az Egyetemi kollégiumok között megjelenő speciális célforgalmi igények miatt indítványozzuk legalább ezen időszakokban a 31-es autóbusz korábbi, teljes útvonalán történő közlekedtetését, az egyéb időszakokban pedig a 31-es mai útvonalán a 31A jelzéssel közlekedhetne a járat. Villamosviszonylatok Teljes a káosz a villamosok hétvégi közlekedési rendjében is. Ugyan a kiadott kiegészítő menetrendkönyv szerint március 1-jétől hétvégén csak az 1-es villamosok és ezekhez csatlakozva az Újgyőri főtér és a Vasgyár között közlekedő új, 0-s villamosok járnak, a változások életbelépésének másnapján kiadott közlemény szerint Zöld Nyíl villamosprojekt hátralévő kivitelezési munkálatai miatt előreláthatólag áprilisig mégsem ezek, hanem csak a 2-es villamosok, illetve az ahhoz csatlakozó Újgyőri főtér Felső-Majláth útvonalon közlekedő villamospótló autóbusz-viszonylatok közlekednek hétvégén. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az MVK Zrt. honlapján a 0V-s villamosjárat az autóbusz-viszonylatok között került feltüntetésre, valamint a hétvégi villamos- és villamospótló-menetrendeknél a szombatról vasárnapra virradó éjszaka közlekedési rendje semmilyen formában nem került meghirdetésre. Kérjük ezen hibák és következetlenségek mielőbbi javítását. 1-es és 1A autóbuszok Bár egy alapjáratról és annak betétjáratról van szó, csúcsidőben a két viszonylat eltérő óránkénti fordulószámmal, teljesen hangolhatatlanul, 7 és 12 perc közötti közös követési időkkel közlekedik. Szerencsére azt a banális hibát, miszerint a Diósgyőri Gimnáziumnál BE irányban eredetileg két különböző, egymástól viszonylag távol elhelyezkedő megállóhelyet használt a két járat, sikerült
6 hamar orvosolni, azonban az 1A-s jelen formájában még így is számos problémát vet fel. Egyrészt főút külső sávjában végállomási idejüket töltő buszok forgalmi akadályt képeznek, másrészt a Tiszai pu. felé hosszú állásidők nélkül nagyon nehézkesen hangolható össze a két járat, főként csúcsidőn kívül. Javasoljuk az 1A-s és a 69-es viszonylatok összekötését, amellyel mindkét probléma orvosolható és lényegi többletteljesítményt és többletjármű kiadást sem igényel. A kellő számú új villamos megérkezése után ez a járat lenne az, amely megmaradhatna a villamos mellett, hiszen a diósgyőri városrész és az Északi tehermenetesítő, illetve a Búza tér közvetlen kapcsolatára véleményünk szerint hosszú távon is szükség van. Miskolc, március 8. Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) miskolci csoport
Tervezett hálózati és menetrendi változások
Tervezett hálózati és menetrendi változások Bevezetés Pécs tömegközlekedése az elmúlt időszakban számos átalakításon ment keresztül. A fonódó hálózatként elnevezett új tömegközlekedési rendszer mintegy
A budai Vár közlekedési rendszerének módosítása
A budai Vár közlekedési rendszerének módosítása 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslatok A BKK kikérte a lakosság véleményét a budai Vár közlekedési rendszerének módosításával kapcsolatban.
Igényvezérelt közlekedés indítása Csúcshegy térségében
Igényvezérelt közlekedés indítása Csúcshegy térségében 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslatok A BKK kikérte a lakosság véleményét a Csúcshegy térségében az igényvezérelt közösségi közlekedés
Az áruházak vasárnapi zárva tartásával kapcsolatos közlekedési változások
Az áruházak vasárnapi zárva tartásával kapcsolatos közlekedési változások 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslat A BKK kikérte az utazóközönség véleményét az áruházak vasárnapi zárva tartásával
Utazzon velünk a Facebookon is! Azonnal értesülni szeretne legfrissebb híreinkről, menetrendi- és forgalmi változásokról? Nyomjon egy lájkot itt: www.facebook.com/mvkzrt Az MVK Zrt. Ikarus 31 és Ikarus
A 15-ös, 115-ös és 133-as autóbuszjáratok átalakítása
A 15-ös, 115-ös és 133-as autóbuszjáratok átalakítása 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslatok A BKK Zrt. kikérte utasai véleményét a 15-ös, 115-ös és 133-as viszonylatok közlekedési rendjének
A 79-es trolibusz útvonalának meghosszabbítása, és hétvégi üzemének kiváltása a 20E viszonylat átalakításával
A 79-es trolibusz útvonalának meghosszabbítása, és hétvégi üzemének kiváltása a 20E viszonylat átalakításával 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslatok Terveink szerint 2013. június 3-tól munkanapokon
Szeged város helyi közlekedésében 2015. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2016. újévi ünnepek 2015. december
TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Szeged város helyi közlekedésében a 2015. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2016. újévi ünnepek körüli napokban az autóbuszok, trolibuszok
VÁLTOZIK A HELYI JÁRATOK KÖZLEKEDÉSE
VÁLTOZIK A HELYI JÁRATOK Kedves Utasaink! KÖZLEKEDÉSE Tájékoztatjuk önöket, hogy a VOLÁNBUSZ vonalhálózatának módosítása miatt, 2016. augusztus 13-ától megváltozik a helyi járatok közlekedési rendje is.
Szeged d vár á os hely h l i kközlek l edésében k dé éb 201 20 1. 11 kará csonyi, és szilveszteri, valamint a 2012. újévi ünnepek 2011.
TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk tj k a Tisztelt ltutazóközönséget, ö t hogy Szeged város helyi l közlekedésében k éb a 2011. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2012. újévi ünnepek körüli napokban az autóbuszok,
Tájékoztató Új, utasbarát menetrend Dunaharaszti helyi közlekedésében
Tájékoztató Új, utasbarát menetrend Dunaharaszti helyi közlekedésében Tisztelt Utasaink! Örömmel értesítjük Önöket, hogy társaságunk 0. szeptember -től új menetrendet vezet be a dunaharaszti helyi autóbuszjáratokon.
Szeged város helyi közlekedésében 2013. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2014. újévi ünnepek 2013. december
TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Szeged város helyi közlekedésében a 2013. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2014. újévi ünnepek körüli napokban az autóbuszok, trolibuszok
ÓMASSA LILLAFÜRED PERECES TOKAJI F. U. KANDÓ K. U. DIÓSGYŐRI VÁR DIÓSGYŐRI GIMN. FELSŐ-MAJLÁTH MAJÁLIS-PARK BEREKALJA BÜKKSZENTLÁSZLÓ VASGYÁR AVAS VK. TAMPERE VR. BÁBONYI-BÉRC BODÓTETŐ EGYETEMVÁROS AVAS
A 251-es járat útvonal-hosszabbítása és a 150-es járat gyorsítása
A 251-es járat útvonal-hosszabbítása és a 150-es járat gyorsítása 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslatok A BKK Zrt. kikérte utasai véleményét a 150-es és 251-es viszonylatok közlekedési rendjének
SAJTÓANYAG KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI VÁLTOZÁSOK A 2-ES VILLAMOS KÖZLEKEDÉSÉNEK ELINDULÁSÁVAL
SAJTÓANYAG KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI VÁLTOZÁSOK A 2-ES VILLAMOS KÖZLEKEDÉSÉNEK ELINDULÁSÁVAL A 2-es villamos február 26-án kezdi meg az utasok szállítását a teljes vonalon, utasforgalmi próbaüzem keretében.
Hívom a buszt Igényvezérelt közösségi buszközlekedés bevezetése Debrecenben
Hívom a buszt Igényvezérelt közösségi buszközlekedés bevezetése Debrecenben XV. Városi Közlekedés Aktuális Kérdései KTE konferencia Balatonfenyves 2015.09. 10. Előadó: Nagy Attila vezérigazgató 1 Tartalom
Az 1-es villamos Rákóczi hídon való meghosszabbításához kapcsolódó változásokról
Az 1-es villamos Rákóczi hídon való meghosszabbításához kapcsolódó változásokról 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslat A BKK 2014 nyarán megkezdte az 1-es villamosvonal Rákóczi hídon át, az
A 65-ös autóbusz útvonalának meghosszabbítása
A 65-ös autóbusz útvonalának meghosszabbítása 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslat A BKK kikérte az utazóközönség véleményét a II. kerületet érintő tömegközlekedési fejlesztések tervével
135-ös és 135A jelzésű új viszonylatok indítása a XXIII. kerületben
135-ös és 135A jelzésű új viszonylatok indítása a XXIII. kerületben 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslat A BKK kikérte az utazóközönség véleményét a 135-ös és 135A új viszonylatok üzembe
FORGALMI VÁLTOZÁS. 24-es jelzésű autóbuszvonalon Holt-Tisza felé közlekedő járatok:
FORGALMI VÁLTOZÁS Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Szeged Megyei Jogú Város helyi közforgalmú autóbusz közlekedésében útburkolatfelújítási munkálatok miatt 2018. december 1. (szombat) üzemkezdettől
Hívom a buszt. Igényvezérelt közösségi buszközlekedés bevezetése Debrecenben. Előadó: Nagy Attila
Hívom a buszt Igényvezérelt közösségi buszközlekedés bevezetése Debrecenben. Előadó: Nagy Attila 2014.09.30. vezérigazgató 1 Bevezetés Az ÉAOP-3.1.4/A-09-2009-0001 azonosítószámú, Debreceni közösségi közlekedés
Koncepcionális javaslat Kamaraerdő buszvégállomás problémáinak realizálására
AlterBMV Közlekedési Egyesület Koncepcionális javaslat Kamaraerdő buszvégállomás problémáinak realizálására Készítette: Mezei Gyula Ellenőrizte: Hoós Bence Welker Zsombor Törökbálint, 2010. augusztus 22.
Előterjesztés a Közgyűlés december 12. napján tartandó ülésére
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Sürgősségi indítvány Sürgősség oka: A Közszolgáltatási Szerződésben foglalt kötelezettségek 2013. évi teljesítési paramétereinek elfogadása Melléklet: Az előterjesztés
KÖZLEKEDÉSI ÉS SZOLGÁLTATÓ ZRT. KIEGÉSZÍTŐ FÜZET
KÖZLEKEDÉSI ÉS SZOLGÁLTATÓ ZRT. SZEGED VÁROS HELYI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSÉNEK ÜNNEPI MENETRENDJE KIEGÉSZÍTŐ FÜZET 2013 Menetrendi naptár 2014. évre A téli időszámítás 2013. október 27. - 2014. március 30-ig
Az első ütem tervezett menetrend módosításai vonalanként (A Tisza Lajos krt. rekonstrukciója megkezdésétől)
Az első ütem tervezett menetrend módosításai vonalanként (A Tisza Lajos krt. rekonstrukciója megkezdésétől) 1. sz. melléklet 2 Makkosház Erdélyi tér változatlan. 2A Mars tér Erdélyi tér változatlan. 10
A 15-ös viszonylat közlekedési rendjének módosítása
A 15-ös viszonylat közlekedési rendjének módosítása 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslat A BKK kikérte az utazóközönség véleményét a 15-ös viszonylat közlekedési rendjének módosításával kapcsolatban.
buszok közösen a mai 2-esnél sűrűbben indulnak. Reggeli csúcsidőben 6 helyett 5-6, késő este 30 2
Vonal 2014.01.31-ig Vonal 2014.02.01-től Változás 1 1 Jelentősen sűrűbben közlekednek. Hétköznap reggel 8 helyett 6-7 percenként, este 40 helyett 20-30 percenként, szombaton délelőtt 20 helyett 15 percenként,
1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslat
A Balatoni úton közlekedő járatok útvonal-változása, a 153- as járatok menetrendi módosítása, valamint a Szent Imre Kórház és a Kelenföldi pályaudvar közvetlen összekötésének megvalósítása 1) A társadalmi
A 35-ös autóbusz útvonalának módosítása a Corvin út térségében
A 35-ös autóbusz útvonalának módosítása a Corvin út térségében 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslatok A BKK kikérte az utazóközönség véleményét a 35-ös viszonylat Corvin út térségi útvonal-módosításával
J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, február 21.
J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata és a BORSOD VOLÁN Zrt. között 2013. január 1-től 2013. június 30-ig érvényben lévő közszolgáltatási szerződés módosítására Ózd, 2013. február 21. Előterjesztő:
MENETRENDI ÉRTESÍTŐ. 7C Noszlopy Gáspár park Mindszenti krt. (Szilády Nyomda) Noszlopy G. park autóbuszvonalon
DAKK-1/KECSKEMÉT/2017 MENETRENDI ÉRTESÍTŐ Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Kecskemét Megyei Jogú Város helyi közforgalmú autóbusz-közlekedésében 2017. január 1-től (vasárnaptól) a 1, 3, 4,
2016. december 19. (hétfő) december 20. (kedd) december 21. (szerda) december 22. (csütörtök) december 23.
M E N E T R E N D I T Á J É K O Z T A T Ó Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. által közlekedtetett menetrend szerinti helyi, elővárosi, regionális,
Megújul Szigetszentmiklós közösségi közlekedése
38 38A 238 278 279 280 938 Megújul Szigetszentmiklós közösségi közlekedése Új, korszerű, égszínkék, alacsonypadlós buszok Új, közvetlen járatok Sűrűbb közlekedés éjjel-nappal 2014. augusztus 23-ától átalakul
Az 5-ös viszonylat férőhelykínálatának bővítésével összefüggő forgalmi változások
Az 5-ös viszonylat férőhelykínálatának bővítésével összefüggő forgalmi változások A BKK Zrt. társadalmi egyeztetésre bocsátotta az 5-ös autóbuszjárat férőhelykínálatának bővítésével kapcsolatos forgalmi
21-én (kedd) munkanap
TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Szeged város helyi közlekedésében a 2010. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2011. újévi ünnepek körüli napokban az autóbuszok, trolibuszok
FORGALMI VÁLTOZÁS. 24-es jelzésű autóbuszvonalon Holt-Tisza felé közlekedő járatok:
FORGALMI VÁLTOZÁS Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Szeged Megyei Jogú Város helyi közforgalmú autóbusz közlekedésében útburkolatfelújítási munkálatok miatt 2018. november 19. (hétfő) üzemkezdettől
Értesítjük tisztelt Utasainkat, hogy szeptember 1-jétől (szombattól) Újhartyán térségében az alábbi menetrendi változások lépnek életbe:
MENETRENDI VÁLTOZÁS Érvényes: 2018. szeptember 1-jétől Érintett vonal: 591 595 610 642 Értesítjük tisztelt Utasainkat, hogy 2018. szeptember 1-jétől (szombattól) Újhartyán térségében az alábbi menetrendi
MENETRENDI ÉRTESÍTÉS (Hódmezővásárhely helyi autóbusz-közlekedése)
MENETRENDI ÉRTESÍTÉS (Hódmezővásárhely helyi autóbusz-közlekedése) A DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. a Szeged Hódmezővásárhely tram-train beruházás kivitelezési munkálatai miatt érvényben lévő
Tömegközlekedési változások a budai hegyvidék, illetve Gazdagrét térségében
Tömegközlekedési változások a budai hegyvidék, illetve Gazdagrét térségében 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslat A BKK kikérte az utazóközönség véleményét a budai hegyvidéki lakóterületeket
Menetrendi paraméterek
Megállapodás 1. számú melléklete (Közszolgáltatási szerződés 2.sz. Melléklet) B függelék Menetrendi paraméterek Viszonylatok napi járatszámai Viszonylatok első és utolsó járatainak indulási ideje Viszonylatonkénti
III. Cím TÁJÉKOZTATÁS
21 III. Cím TÁJÉKOZTATÁS Az utastájékoztatási feladatokat a Szolgáltató látja el, továbbá gondoskodik arról, hogy az utasokat jogaikról, kötelezettségeikről, az igénybe vehető szolgáltatásokról tájékoztassa,
A VASÚTI ÉS AZ AUTÓBUSZ-KÖZLEKEDÉS ÖSSZEHANGOLÁSI
A VASÚTI ÉS AZ AUTÓBUSZ-KÖZLEKEDÉS ÖSSZEHANGOLÁSI LEHETŐSÉGEI SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN ÉS VONZÁSKÖRZETÉBEN A címben megfogalmazott vizsgálat előzménye 2011 januárjában Sopron Megyei
Vonali menetrend. Budapest Tatabánya Győr Tatabánya Oroszlány. Érvényes: 2014. december 14-től 2015. december 12-ig
Vonali menetrend Budapest Tatabánya Győr Tatabánya Oroszlány S10 S12 Érvényes: 2014. december 14-től 2015. december 12-ig MÁVDIREKT: 06 (40) 49 49 49 (00:00-24:00 óráig helyi tarifával hívható kék szám)
Elkezdődött a 3-as villamos pályájának felújítása
Ahogy tapasztalták, november 4-én hétfőn megkezdődött a 3-as villamos vonalának újjáépítése. A rekonstrukció érinti a 28-as, 28A, 37-es, 37A, a 62-es és a 62A villamosok közlekedését is. Az építés első
ÉRTESÍTÉS. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6.
KUNSÁG VOLÁN Zrt. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. KVZrt-1/2012-2013. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2013. január 1-től (kedd) a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Bács-Kiskun megyei
MENETRENDI TÁJÉKOZTATÓ
MENETRENDI TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. által közlekedtetett menetrend szerinti helyi, elővárosi, regionális, országos és nemzetközi
ÉRTESÍTÉS. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6.
KUNSÁG VOLÁN Zrt. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. KVZrt-4/2011-2012. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2012. április 1-től (vasárnaptól) a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Bács-Kiskun
A 194-es autóbusz útvonalának módosítása a Gloriett lakótelep térségében
A 194-es autóbusz útvonalának módosítása a Gloriett lakótelep térségében 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslatok A BKK Zrt. kikérte utasai véleményét a 194-es és a 198-as viszonylatok közlekedési
Igényvezérelt közlekedés a BKK hálózatán. Dr. Denke Zsolt kiemelt munkatárs Budapesti Közlekedési Központ
Igényvezérelt közlekedés a BKK hálózatán Dr. Denke Zsolt kiemelt munkatárs Budapesti Közlekedési Központ gyalog kerékpár mkp szgk taxi autóbusz trolibusz közúti vasút hév nagyvasút metró Különleges vasutak
Elemzés és szakmai javaslat
Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület A European Passengers Federation magyar tagszervezete.veke - Miskolci Tagszervezet Web: www.veke.hu E-mail: miskolc@veke.hu Adószám: 18104202-1-42 Elemzés és szakmai
MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend Veszprém Megyei Területi kötetéhez
MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend Veszprém Megyei Területi kötetéhez BAKONY VOLÁN KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG mint az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ
Menetrend Villamos Autóbusz LÁEV Kisvasút Érvényes: 2015. szeptember 1-től
Menetrend Villamos Autóbusz LÁEV Kisvasút Érvényes: 2015. szeptember 1-től A Miskolc Holding vállalatcsoport tagja. MVK FREE Wi-Fi a miskolci villamosokon Használja
Vonali menetrend. Budapest Pilisvörösvár Piliscsaba Esztergom S72 G72 Z május 20-tól december 8-ig
Vonali menetrend 2018. május 20-tól 2018. december 8-ig Budapest Pilisvörösvár Piliscsaba Esztergom S72 G72 Z72 Kedves Utasunk! Kiadványunk a Budapest Pilisvörösvár Piliscsaba Esztergom vasútvonalon 2018.
A Budaörsöt és Törökbálintot érintő autóbuszjáratok módosítása
A Budaörsöt és Törökbálintot érintő autóbuszjáratok módosítása 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslat A BKK a Budaörsöt és Törökbálintot érintő járatok tervezett módosításával kapcsolatban
ÉRTESÍTÉS. KVZrt-5/
DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. cégcsoporthoz tartozó KUNSÁG VOLÁN Zrt. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. KVZrt-5/2013-2014. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2014. július 1-től
ÉRTESÍTÉS. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6.
KUNSÁG VOLÁN Zrt. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. KVZrt-1/2013-2014. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2014. február 1-től (szombattól) a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Bács-Kiskun
Vonali menetrend. Budapest Cegléd Szolnok. Érvényes: 2014. december 14-től 2015. december 12-ig
Vonali menetrend Budapest Cegléd Szolnok S50 Z50 Érvényes: 2014. december 14-től 2015. december 12-ig MÁVDIREKT: 06 (40) 49 49 49 (00:00-24:00 óráig helyi tarifával hívható kék szám) küldföldről: +36 (1)
5219 KECSKEMÉT SOLTVADKERT KECEL BAJA
KUNSÁG VOLÁN Zrt. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. KVZrt-10/2011-2012. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2012. szeptember 1-től (szombat) a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Bács-Kiskun
MENETRENDI ÉRTESÍTÉS
06/2016. MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. által kiadott 2015/2016. évi Somogy, Tolna és Baranya megyei autóbusz menetrendhez Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2016.
MENETRENDI HIRDETMÉNY
MENETRENDI HIRDETMÉNY Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy átépítés miatt 2019. március 27.-től tervezetten 2019. május 14.-ig a Kiskörei közúti-vasúti Tisza-híd teljes szélességében lezárásra
Miskolc város buszhálózatának fejlesztése NAPPALI HÁLÓZAT. Városi és Elıvárosi Közlekedési Egyesület
Miskolc város buszhálózatának fejlesztése NAPPALI HÁLÓZAT Városi és Elıvárosi Közlekedési Egyesület 2011 Készítették: Fejér Balázs Horn Gergely Müller Péter Kézirat lezárva: 2011. február 2 TARTALOMJEGYZÉK
ÉRTESÍTÉS. KVZrt-3/2013-2014.
DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. cégcsoporthoz tartozó KUNSÁG VOLÁN Zrt. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. KVZrt-3/2013-2014. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2014. május 5-től
Tömegközlekedési Divízió Közlekedésszervezés
Tömegközlekedési forgalom lebonyolításának terve a Nagysándor József utcai és Jókai Mór utcai villamosvágányok felújításának ideje alatt Május 2-án üzemkezdettől június 2-án üzemzárásig (kivéve a május
TÁRSVÁLLALATOK ZALA MEGYÉT ÉRINTŐ MENETREND MÓDOSÍTÁSAI 2012. DECEMBER 9-TŐL
TÁRSVÁLLALATOK ZALA MEGYÉT ÉRINTŐ MENETREND MÓDOSÍTÁSAI 2012. DECEMBER 9-TŐL Székhely, levélcím: 8500 Pápa, Celli u. 69. MENETRENDI ÉRTESÍTÉS 1626 Hévíz Balatonfüred Várpalota autóbuszvonalon - 223 sz.
1 sz. vonal VASÚTÁLLOMÁS - AUT. ÁLL. (SZABADSÁG U.) - PÁPAKOVÁCSI ELÁGAZÁS
1 sz. vonal VASÚTÁLLOMÁS - AUT. ÁLL. (SZABADSÁG U.) - PÁPAKOVÁCSI ELÁGAZÁS M.i. Megálló M.i. Vasútállomásról indul: 0 Vasútállomás 18 4.20 4.45 5.30 6.40 7.25 7.40 8.35 1 Orvosi rendelő 17 9.40 10.40 11.40
MENETRENDI HIRDETMÉNY
MENETRENDI HIRDETMÉNY Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2018. december 18-tól a Kiskörei híd ideiglenes megnyitásával összefüggésben az alábbi rendkívüli menetrend módosításokat vezetjük be:
Balaton VOLÁN Személyszállítási Zártkörűen működő részvénytársaság
8200 Veszprém, Pápai u. 30. Postacím: 8201 Veszprém, Pf. 77. Tel.: *(06 )88/590-686, Fax: (06) 88/590-652 E-mail: balatonvolan@balatonvolan.hu Internetcím: www.balatonvolan.hu Balaton VOLÁN Személyszállítási
Utazási igényfelmérő, elégedettségi vizsgálati kérdőív
Utazási igényfelmérő, elégedettségi vizsgálati kérdőív Önkormányzat neve: címe:...... telefon:...... fax:.. e-mail cím:...... honlap cím:...... ügyintéző:...... kitöltés időpontja:...... I/ Településre
MENETRENDI ÉRTESÍTÉS
MENETRENDI ÉRTESÍTÉS KVZrt-10/2013-2014. Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2014. december 14-től (vasárnaptól) a 2014-2015 évi Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend életbelépésétől a Bács-Kiskun
A Budafok-Felsővárost és Kelenvölgyet érintő autóbuszjáratok
A Budafok-Felsővárost és Kelenvölgyet érintő autóbuszjáratok módosítása 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslat A BKK kikérte az utazóközönség véleményét a Budafok-Felsőváros és Kelenvölgy térségében
MENETRENDI TÁJÉKOZTATÓ
Helyközi Személyszállítási Üzletág 2800 Tatabánya I., Csaba u. 19. Levélcím: 2801 Pf.:126 Telefon: 34/515-244 Fax: 34/515-258 VV-14/2011-2012. Érvényes: 2011. december 19. 2012. január 03.-ig MENETRENDI
Nagy Sándor Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzati Képviselő 6720 Szeged, Széchenyi tér Módosító indítvány
Nagy Sándor Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzati Képviselő 6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11. Módosító indítvány Tisztelt Közgyűlés! A 2013. december 20-i ülés napirendjének 13. pontjában szerepel a Tömegközlekedési
Közforgalmú közlekedés szervezése 1.
Közforgalmú közlekedés szervezése 1. Felosztás Helyi önkormányzati felelősség Helyközi állami felelősség Elővárosi-városkörnyéki Megyei-regionális Távolsági Nemzetközi (nem közszolgáltatás Közszolgáltatási
Vonali menetrend S25 S250. Budapest Kunszentmiklós-Tass Kiskunhalas Kelebia. Érvényes: december 14-től december 12-ig
Vonali menetrend Budapest Kunszentmiklós-Tass Kiskunhalas Kelebia S25 S250 Érvényes: 2014. december 14-től 2015. december 12-ig Kedves Utasunk! A Budapest délnyugati agglomerációjában bevezetett viszonylatjelölési
MISKOLC TÖMEGKÖZLEKEDÉSE
LIESZKOVSZKY JÓZSEF terület- és településfejlesztő geográfus V. évfolyam MISKOLC TÖMEGKÖZLEKEDÉSE 1. BEVEZETÉS 1. 1 A város tömegközlekedéséről általánosságban Miskolcon a város teljes közösségi közlekedését
Miskolc Közlekedésfejlesztése
1 Miskolc Közlekedésfejlesztése Készítette: Singlár Zsolt vezérigazgató A KTE Városi Közlekedési Tagozat XVI. Városi közlekedés aktuális kérdései konferencia Balatonfenyves 2016. Szeptember 8-9. Miskolc
Pécs város közforgalmú közlekedésének szabályozása december 24-étől január 2-áig
. Közlekedési rend Pécs város közforgalmú közlekedésének szabályozása 208. december 24-étől 209. január 2-áig A téli szünet 208. december 24-étől 209. január 2-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási
2-es számú Függelék: Autóbusz-állomások, és más utasforgalmi helyek elérhetősége
2-es számú Függelék: Autóbusz-állomások, és más utasforgalmi helyek elérhetősége 1.1.1. Szolnoki területi igazgatóság 1.1.1.1. Szolnoki Autóbusz-állomás Cím: 5000 Szolnok, Ady Endre u. 15. Levelezési cím:
Szeged város helyi közlekedésében karácsonyi, és szilveszteri, valamint a újévi ünnepek december
TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Szeged város helyi közlekedésében a 2016. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2017. újévi ünnepek körüli napokban az autóbuszok, trolibuszok
MENETRENDI ÉRTESÍTÉS
DAKK-2/ 2014-2015. MENETRENDI ÉRTESÍTÉS a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Dél-alföldi régió területére érvényes menetrendi köteteihez Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2015. március 1-jétől
Zöld Nyíl Miskolci Villamos Projekt. Szeged 2013. január 23.
Zöld Nyíl Miskolci Villamos Projekt Szeged 2013. január 23. A közösségi villamos közlekedés története 1/3 A kezdetek 1897. július 10-én indult az első villamos, a forgalmat 9 darab motor és 4 darab pótkocsival
A 7-es és 33-as viszonylatcsaládok fejlesztésével és átalakításával összefüggő forgalmi változások
A 7-es és 33-as viszonylatcsaládok fejlesztésével és átalakításával összefüggő forgalmi változások 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslatok A BKK Zrt. társadalmi egyeztetésre bocsátotta az
Vágányzári információ
Értesítjük tisztelt utasainkat, hogy 9. március 1-tól 9. május 12-ig Rákos Hatvan állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest Hatvan vasúton a vonatok módosított menetrend szerint
lf /\ ...~..~... ~..~:...r::...-::.. ~-. ~ REGYHÁZA ... /... NYÍREGYHÁZA 4401 NYíRE.GYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. pr.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE
NYÍREGYHÁZA 4401 NYíRE.GYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. pr.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAil: POlGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: VFEJLj67-169j2016. Ügyintéző:
~.~!~ közös megegyezéssel, 90 napos határidovel bármikor. 9. A Megállapodás megszüntetheto. VJ'1. A Megállapodásban foglaltakat tudomásul veszem:
3/b. sz. melléklet Megállapodás amely létrejött egyrészt a Magyar Köztársaság Gazdasági és Közlekedési Minisztere (nevében eljár Székely András, a GKM Közúti Közlekedési Foosztályának vezetoje), a továbbiakban
MÓDOSUL A REPTÉRI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS, ELINDUL AZ ÉJSZAKAI VILLAMOS-KÖZLEKEDÉS
MÓDOSUL A REPTÉRI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS, ELINDUL AZ ÉJSZAKAI VILLAMOS-KÖZLEKEDÉS A Debrecen Airport folyamatos utasforgalmának növekedéséhez, valamint a repülőtérhez kapcsolható vállalkozások kiszolgálására,
1-ES VILLAMOS PÁLYAREKONSTRUKCIÓ 2015. JÚLIUS 4 19.
1-ES VILLAMOS PÁLYAREKONSTRUKCIÓ 2015. JÚLIUS 4 19. A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. felújítja az 1-es villamos vonal elöregedett pályaszakaszait. A két hétig tartó munka során a villamospálya egyes szakaszai
J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, november 25.
J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata és a BORSOD VOLÁN Zrt. (jelenleg: Északmagyarországi Közlekedési Központ Zrt.) között 2013. július 1-től 2016. december 31-ig érvényben lévő közszolgáltatási
Nyári menetrendi módosítások
Nyári menetrendi módosítások Változások Budapest elővárosában 80 sz. Budapest Miskolc vasútvonal Kínálatbővítésként az 5108-as gyorsvonat megáll Pécel, Isaszeg és Tura állomásokon. Ezáltal az esti órákban
A 2014/2015. évi menetrend főbb változásai 2014. december 14-től
A 2014/2015. évi menetrend főbb változásai 2014. december 14-től A vonatok szolgáltatásai közül kivételre került a Csak 2. osztályú kocsikkal közlekedik jelölés, helyette: a csak 2. osztályú kocsikkal
ÉRTESÍTÉS. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6.
KUNSÁG VOLÁN Zrt. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. KVZrt-7/2012-2013. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2013. szeptember 1-től (vasárnaptól) a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Bács-Kiskun
1205 Budapest Székesfehérvár Várpalota Veszprém
54 1205 1205 Budapest Székesfehérvár Várpalota Veszprém Km 1174 217 R 1241 1 3 5 7 1244 813 1212 0,0 4,7 5,8 8,6 64,3 66,5 68,4 68,4 81,1 85,0 87,3 88,7 90,0 0,0 0,4 0,4 90,0 0,0 90,7 91,6 92,0 93,5 97,4
3100 Salgótarján Rákóczi út
3100 Salgótarján Rákóczi út 137-139. :06-32 - 522-200 FAX:06-32 - 522-270 Érvényes: 2013. április 29-től Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a menetrendben meghirdetett járatok közlekedésében
É R T E S Í T É S. Érvényes: 2014. december 14-től
NÓGRÁD VOLÁN Autóbusz-közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság 3100 Salgótarján, Rákóczi út 137-139. Pf.: 118 Telefon: (32) 522-200 Telefax: (32) 522-270 Internet: www.nogradvolan.hu Balassagyarmati
A 2007-es változásokkal kapcsolatos észrevételek összefoglalása
A 2007-es változásokkal kapcsolatos észrevételek összefoglalása Perlaki Attila Miskolc, 2006. december 5. 2 Tartalom 2-es, 24-es, 32-es és 4-es viszonylatok...3 Alapprobléma...3 Megoldási javaslat...3
KUNSÁG VOLÁN Zrt. KVZrt-6/2012-2013. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. ÉRTESÍTÉS
KUNSÁG VOLÁN Zrt. KVZrt-6/2012-2013. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2013. július 1-től (hétfő) a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Bács-Kiskun megyei
Újjáélesztett vasúti kapcsolat Rajka Bratislava-Petržalka között. Hogyan tovább?
Újjáélesztett vasúti kapcsolat Rajka Bratislava-Petržalka között. Hogyan tovább? Tóthné Temesi Kinga Németh András KTI Északnyugat-magyarországi Közlekedésszervező Iroda Salgótarján, 2018. október 5. Közlekedésszervező
J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, március 26.
J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata és a BORSOD VOLÁN Zrt. (jelenleg: Északmagyarországi Közlekedési Központ Zrt.) között 2013. július 1-től 2016. december 31-ig érvényben lévő közszolgáltatási
Valós utazási igényekhez új járatok Nyári menetrendi változások 2015. június 15-től Változások az autóbusz-közlekedésben
Használja Ön is a TransIT MVK menetrendi App-ot! Töltse le valós idejű menetrendünket androidos telefonjára, tájékozódjon járataink indulási időpontjairól, aktuális helyzetéről akár térképen is! Utazzon
Használja Ön is a TransIT MVK menetrendi App-ot! Töltse le valós idejű menetrendünket androidos telefonjára, tájékozódjon járataink indulási időpontjairól, aktuális helyzetéről akár térképen is! Utazzon