Előterjesztés a Közgyűlés december 12. napján tartandó ülésére

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Előterjesztés a Közgyűlés december 12. napján tartandó ülésére"

Átírás

1 MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Sürgősségi indítvány Sürgősség oka: A Közszolgáltatási Szerződésben foglalt kötelezettségek évi teljesítési paramétereinek elfogadása Melléklet: Az előterjesztés szakmai háttere Ikt.szám: 230-K13/6579 Üi.: Angyal László Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Előterjesztés a Közgyűlés december 12. napján tartandó ülésére Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és az MVK Zrt. között megkötött számú Közszolgáltatási Szerződés évi alapszolgáltatást meghatározó-, a személyi, tárgyi és pénzügyi feltételeket ismertető, valamint a közszolgáltatási ellentételezést tartalmazó mellékleteinek módosítására. Előkészítésért felelős: Devecz Miklós vezérigazgató MVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt. Egyeztetve: Farkasné Hadházi Ildikó főosztályvezető Gazdálkodási Főosztály Pintér Zoltán főosztályvezető Városfejlesztési és Üzemeltetési Főosztály Vécsi György igazgatóság elnöke Miskolc Holding Zrt. Törvényességi véleményezésre bemutatva: Dr. Csiszár Miklós jegyző 1

2 Tisztelt Közgyűlés! I. Tartalmi összefoglaló Jelen előterjesztés az MVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt. és Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata között fennálló számú Közszolgáltatási Szerződés alapszolgáltatást meghatározó mellékletének módosítását, a évre vonatkozó szállítási teljesítmény tervadatainak- és a közszolgáltatási ellentételezésének jóváhagyását továbbá a Közszolgáltatói Szerződés Személyi, tárgyi és pénzügyi feltételeit aktualizáltan tartalmazó 3. számú mellékletet tartalmazza. A évi szállítási teljesítmény terv az alábbi: Szállítási teljesítmény a közszolgáltatási szerződés szerint* Férőhely km (ezer) Autóbusz Villamos Kocsi km (ezer) Autóbusz Villamos Terv Tény Index ,41% ,95% ,74% ,04% ,22% ,77% 2013.terv* / ,24% 101,39% 94,43% 97,91% 98,92% 93,38% *I-IX. havi tény adattal Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának elvárásai alapján évre a évi teljesítmény szinten tartásával tervezett a Társaság. Jelen előterjesztésben foglalt évi társasági alapszolgáltatási szállítási teljesítményterv az I-IX. havi tény adatokat tartalmazza. A személyszállítás teljesítmény évhez képest látható csökkenését a év eleji rendkívüli időjárás és járműkarbantartás miatt kiesett járatok eredményezték. Változások az érvényben lévő szerződéshez képest A 2 A függelékben változtak az 1-es, 1A-s és 69-es viszonylatok és többletként bekerült az ME járat. A 2 B függelékben módosult egyes viszonylatok fordulószáma és üzemideje. A 2 D függelék kocsikilométer és férőhelykilométer értékei változtak. Aktualizálásra kerültek a 3. számú mellékletben és az A függelékében ismertetett Személyi, tárgyi és pénzügyi feltételek. Módosult a 4.sz. melléklet (Közszolgáltatói jelentés és közszolgáltatási ellentételezés kiszámítása) szöveges magyarázata és a szövegben részletezettek szerint elkészített 16. táblája. Módosult a Közszolgáltatási Szerződés VI. Az ellátásért felelős jogai és kötelezettségei fejezete: a közszolgáltatási ellentételezés mértékének meghatározásakor figyelembeveendő nyereségképzésre vonatkozó 1.2. pont hatályát veszíti. 2

3 A szállítási paramétereket és a teljesítményterv részletezését a Közszolgáltatási Szerződés csatolt 2. számú melléklete és A, B, C, D függelékei, a gazdasági adatokat és a közszolgáltatási ellentételezés kiszámítását a 4. sz. melléklet, az aktualizált Személyi, tárgyi és pénzügyi feltételeket pedig a 3. számú melléklet tartalmazza. Az Önkormányzat szervezeti és Működés Szabályzatáról szóló 7/2011. (II.16.) önkormányzati rendelet 16. (3) és (6) bekezdésére tekintettel az előterjesztést indokolt a Közgyűlés decemberi rendes ülésén tárgyalni tekintettel arra, hogy a Önkormányzat és az MVK Zrt. közötti közszolgáltatási szerződés VI.1.4 pontja kötelezi a feleket, hogy a közszolgáltatási ellentételezés mértékéről közgyűlési határozattal döntsön az ellátásra kötelezett. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának elvárásai alapján, vele egyetértésben a évre vonatkozó teljesítmény szintet a jelenleg zajló felmérések, elemzések eredménye után a évi első féléves munkaterv során az Önkormányzattal közösen tervezi meghatározni a Társaság. II. Előzmények -MMJV Közgyűlésének II-31/2394/2012.sz. határozata a évre vonatkozó tervadatainak jóváhagyása. -MMJV Közgyűlésének VI-220/3095/2012.sz. határozata MVK Zrt. között június 1-én hatályba lépett módosítására. -MMJV Közgyűlésének VI-139/4977/2013.sz. határozata MVK Zrt. között június 1-én hatályba lépett módosítása. Közszolgáltatási Szerződés A MMJV Önkormányzata és az számú Közszolgáltatási Szerződés A MMJV Önkormányzata és az számú Közszolgáltatási Szerződés III. Várható szakmai hatások A Közszolgáltatási Szerződésben meghatározott paraméterű és színvonalú szolgáltatás biztosítása várható el a szolgáltatótól. IV. Várható gazdasági hatások évre eft veszteséggel számolt a Társaság, a közszolgáltatási tevékenységgel kapcsolatban elért eft bevétellel és eft ráfordítással tervezve. A Társaság gazdálkodására legjelentősebb hatással a jegy és bérletértékesítés alakulása, az inflációt jelentősen meghaladó üzemanyag és energia áremelkedések, az elhasználódó termelő eszközök növekvő karbantartási igényei, az új beruházások üzembe helyezése és az önkormányzati/állami támogatás mértéke vannak évre a pénzügyi kompenzáció meghatározásakor teljesítménycsökkentés nélkül eft támogatási igényt terveztek. 3

4 V. Kapcsolódások Az előterjesztés kapcsolódik az Önkormányzat és az MVK Zrt. között június 1-jén hatályba lépett számú Közszolgáltatási Szerződéshez. VI. Javaslat a sajtó tájékoztatására A sajtó tájékoztatása nem indokolt. Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy az előterjesztést megvitatni és a határozati javaslatot elfogadni szíveskedjen. Miskolc, december 5. Dr. Kriza Ákos 4

5 Előterjesztés szakmai háttere 1. sz. melléklet Ι. Szállítási teljesítmény Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának elvárásai alapján évre a évi teljesítmény szinten tartásával terveztünk. Jelen évi társasági alapszolgáltatási szállítási teljesítményterv az I-IX. hónapban a tény adatokat tartalmazza. ΙΙ. Menetrendi változások évben év folyamán a menetrendek az indulási időpontok ütemességének fokozása és további csatlakozások biztosítása érdekében plusz/mínusz 1-2 fordulóval módosultak. A menetrendi átszervezések még áttekinthetőbbé, tervezhetőbbé tették az utazásokat, átszállásokat: az összehangolt és ütemes menetrendeket újabb járatokra és időszakokra terjesztettük ki, illetve bővültek az éjszakai csatlakozások, reggel a munkahelyekre és oktatási intézményekbe történő eljutás megkönnyítése céljából számos járat menetrendje módosult, illetve garantált csatlakozások kerültek bevezetésre, az új menetrendek kialakításánál figyelembe vettük a társaságunkhoz érkezett és a lakossági fórumokon elhangzott észrevételeket. A menetrendi módosítások részletesen: A 69-es viszonylat új útvonalon közlekedik június 17-től a 69-es autóbuszok a Felső-Majláth (Berekalja) Diósgyőri vár útvonalon közvetlen eljutást biztosítanak Berekalja városrész és Diósgyőr városrész között. Az új 69-es viszonylaton munkanapokon 30, szombaton 23 (a Diósgyőri Vár irányából 22), vasárnap pedig 19 (Diósgyőri Vártól 18) fordulót teljesítünk szóló autóbusszal. Mivel az autóbuszok mindkét irányban végigjárják a Berekalja városrészt feltáró útvonalhurkot ezért a berekaljai utasoknak munkanap 60, szombaton 45, vasárnap pedig 37 járat áll rendelkezésükre, fele-fele arányban Felső-Majláth, illetve a Diósgyőri városközpont irányába. 5

6 1-es villamos viszonylat Az 1-es villamos viszonylat szombati fordulószámát a nyárhoz és téli időszakban egyaránt 152 fordulóra növeltük, a környezetbarát villamosközlekedés vonzóbbá tételének érdekében. 4-es viszonylat A 4-es viszonylaton utazási igényeknek megfelelően 49-ről 54-re emeltük a fordulószámot és a kihasznált időszakokban csuklós autóbuszt is közlekedtetünk. 29-es viszonylat A 29-es viszonylat fordulószámát munkanapokon 90-ről 87-re csökkentettük, ugyanakkor az eddigi tanulmányi időszaki vegyes szóló-csuklós közlekedés helyett teljeskörűen csuklós autóbuszok közlekednek. 35-ös viszonylat A 35-ös viszonylat fordulószáma munkanapokon 118-ról 121-re nőtt. ME járat Az ME viszonylat új útvonalon közlekedik. Az autóbuszok a továbbiakban a Búza tér megállóhelyet is érintik, így biztosítva közvetlen kapcsolatot a Volán pályaudvar és az Egyetemváros között is. Az új ME viszonylat munkanapokon a Tiszai pályaudvarról 5, az Egyetemvárosból 8 indulást teljesít. Szombaton 2, fordulót, vasárnap pedig a Tiszai pályaudvarról 7, az Egyetemvárosból 6 indulást tervezünk. 1-es, 1A-s viszonylat Az 1-es, 1A-s autóbuszok szeptember 1-től Diósgyőr felé megállnak az Újgyőri főtérnél (a Vasas Művelődési Ház előtt) a 21-21B-s megállójában is, így a Művelődési Ház előtti megállóhely neve Újgyőri főtérre, míg a régi megálló neve Avar utcára változott. 21B-s viszonylat november 1-től a 21B-s járatok útvonala módosult a Szondi Gy. u. végállomás irányában. Az autóbuszok a továbbiakban a Wesselényi u. megállóhely után tovább közlekednek a Nagyváthy J. u. kereszteződésénél kialakított Geró J. u. megállóhelyig, a megállóhely után jobbra kanyarodnak a Nagyváthy utcára, majd balra a Meggyesalja utcára, és tovább közlekednek az eredeti útvonalon. 6

7 Határozati javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és az MVK Zrt. között megkötött számú Közszolgáltatási Szerződés évi alapszolgáltatást meghatározó-, a személyi, tárgyi és pénzügyi feltételeket ismertető, valamint a közszolgáltatási ellentételezést tartalmazó mellékleteinek módosítására tárgyú előterjesztést, és az alábbi határozatot hozza: A határozat tárgya: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és az MVK Zrt. között június 1-jén hatályba lépett számú Közszolgáltatási Szerződés alapszolgáltatást és közszolgáltatási ellentételezést meghatározó személyi, tárgyi és pénzügyi feltételek módosítása. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata valamint az MVK Zrt. között június 1. napján létrejött, június 1-jén hatályba lépett számú Közszolgáltatási Szerződés módosításáról szóló Megállapodást a határozat melléklete szerint jóváhagyja, ezzel egyidejűleg felhatalmazza a polgármestert a Megállapodás aláírására. Felelős: Végrehajtásért felelős: Végrehajtást felügyelő főosztály: Közreműködik: Határidő: Polgármester MVK Zrt. Gazdálkodási Főosztály Városfejlesztési és Üzemeltetési Főosztály azonnal 7

8 Határozati javaslat melléklete MEGÁLLAPODÁS a felek között június 1. napján létrejött, június 1. napjától hatályos számú Közszolgáltatási Szerződés módosításáról mely létrejött egyrészről név: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata székhely: 3525 Miskolc, Városház tér 8. képviselő: Dr. Kriza Ákos polgármester adószám: törzsszám: bankszámlaszám: mint ELLÁTÁSÉRT FELELŐS, másrészről név: MVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt. székhely: 3527 Miskolc, Szondi Gy. u. 1. képviselő: Devecz Miklós vezérigazgató cégjegyzékszám: adószám: bankszámlaszám: mint SZOLGÁLTATÓ között a mai napon a következő feltételekkel: Felek a közöttük június 1. napján létrejött, június 1. napján hatályba lépő Közszolgáltatási Szerződést (továbbiakban: Szerződés) Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének... sz. határozata alapján, közös megegyezéssel az alábbiak szerint módosítják: 1. A Szerződés 2.számú melléklete és A, B, C, D függelékei helyébe jelen megállapodás 1. számú. melléklete lép. 2. A Szerződés 3. számú melléklete és A függeléke helyébe jelen megállapodás 2. sz. melléklete lép. 2. A Szerződés 4. számú melléklete és 1-6. táblája helyébe jelen megállapodás 3. sz. melléklete lép. 4. Hivatkozott mellékletekben rögzítésre került szerződéses feltételek a január 1-től alkalmazott változásokat is tartalmazzák. 5. A Szerződés VI. Az ellátásért felelős jogai és kötelezettségei fejezet 1.2. pontja hatályát veszíti. 6. A szerződés jelen módosítással együtt érvényes, annak módosításokkal nem érintett pontjai változatlanok maradnak. 8

9 Szerződő felek a szerződésmódosítást kölcsönösen átolvasták, értelmezték, és azt, mint szerződési akaratukkal mindenben megegyezőt aláírták. Miskolc, december SZOLGÁLTATÓ MVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt. Képv.: Devecz Miklós vezérigazgató.. ELLÁTÁSÉRT FELELŐS Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Képv.: Dr. Kriza Ákos polgármester Ellenjegyző:... Farkasné Hadházi Ildikó főosztályvezető 9

10 Megállapodás 1. számú melléklete (Közszolgáltatási szerződés 2.sz. Melléklet) Közszolgáltatási Követelmény 10

11 Közszolgáltatási követelménynek azt a szolgáltatási szintet kell tekinteni, amelyet az Önkormányzat: a közösségi közlekedési hálózat térbeli jellemzői, a menetrendi paraméterek és a teljesítménymutatók és minőségi paraméterek alapján megrendel. I. A közösségi közlekedési hálózat térbeli jellemzői A Szolgáltató a közösségi közlekedési megállóhelyek elérhetőségét (légvonalban számítva): belvárosi területeken, belterületi sűrű beépítésű területeken 300 m-en, belterületi családiházas beépítésű és külterületeken 500 m-en belül, (a város közösségi közlekedési járművek közlekedtetését lehetővé tevő úthálózata függvényében) biztosítja. Miskolcon ma a területi ellátottság belterületen 79,8 %-os szintű, külterületen, 94,8 %-os szintű. A jellemzett színvonalat biztosító, és mindkét szerződő fél által elfogadott hálózat leírását, a viszonylatok útvonalát és azok megállóhelyeit az A jelű függelék tartalmazza. Az ellátottság növeléséhez tartozó többletteljesítmény biztosítása a szerződés VII. pontjában szereplőknek megfelelően, szerződésmódosítást igényel. II. Menetrendi paraméterek Az Önkormányzat és a Szolgáltató megállapodnak, hogy az utazási igények összesítését követően a járatok sűrűségét max. 80%-os órás méretezési kihasználtság alapján határozzák meg. A 80 %-os órás méretezési kihasználtság azt jelenti, hogy a szükséges járatok számát a Szolgáltató úgy határozza meg, hogy viszonylatonként és irányonként, a csúcskeresztmetszeten óránkénti átlagban a járművek kihasználtsága 80 %-nál lehetőleg ne legyen nagyobb. A viszonylatonkénti kihasználási mutatókról az utasszámlálásokat követően a Szolgáltató a Megrendelőt tájékoztatni köteles. Az elvárások között szereplő menetrendi paramétereket, a menetrendi időszakokat, az üzemidőket, a napi járatok számát, a járműindítási gyakoriságot, a garantáltan alacsonypadlós járművekkel üzemeltetett viszonylatokat a B jelű függelék tartalmazza. A kiegészítő menetrendi információkat és az értelmezéseket a C jelű függelék tartalmazza. III. Teljesítménymutatók és minőségi paraméterek: A mindenkori éves teljesítmény igények összeállítása során a Megrendelői, menetrendi észrevételek figyelembevételével kerülnek meghatározásra a menetrendi paramétereket. 11

12 A viszonylatonkénti kocsikilométer és férőhelykilométer teljesítményadatokat a D jelű függelék tartalmazza. Viszonylatonként az elvárt teljesítésnek % között kell lennie. A Szolgáltató a bizonyítottan rajta kívül álló okokból bekövetkező, a minőségi és teljesítményi mutatókban eredményromlást okozó körülmények miatti eltérés kedvezőtlen hatásainak figyelmen kívül hagyását kérheti, különös tekintettel arra, ha számára a teljes üzemeltetési költséghez képest többletköltségek és veszteségek adódtak. A mutatók számítási módja: 1. Teljesítménymutatók szerződés szerint teljesített kocsikilométer, férőhelykilométer, szerződés szerint üzemáganként teljesített kocsikilométer, férőhelykilométer, Számítási mód: A szolgáltatási szint biztosítása során ténylegesen felmerülő kocsikilométer, férőhelykilométer göngyölítve. A férőhelykilométer érték meghatározásánál az egyes járműtípusoknál egységesen az alábbi férőhely kategóriákkal számolunk: midi autóbusz 42 fő szóló autóbusz 75 fő csuklós autóbusz 120 fő TATRA villamos 235 fő SGP E villamos 126 fő 2. Megbízhatóság - teljesített fordulók %-a Számítási mód: A teljesített fordulóknak, a menetrendi tervezett fordulókhoz viszonyított aránya (százalékban). 3. Pontosság menetrend szerinti indítási % : Az irányító végállomásokon a menetrend szerint induló járatok száma viszonyítva az összes induló járat számához. (százalékban) Számítási mód: A tényleges végállomási indulási időadatnak a meghirdetettől való eltérése (percben). Meghatározása mintavételes eljárással történik. Menetrend szerint induló járműnek számít, ha + -1 percnél nem nagyobb az eltérés a menetrendi indulástól. 12

13 menetrend szerinti érkezési % Az irányító végállomásokon a menetrend szerint érkező járatok száma viszonyítva az összes érkező járat számához. (százalékban) Számítási módja: A tényleges végállomási érkezési időadatnak a meghirdetettől való eltérése (percben). Meghatározása mintavételes eljárással történik. Menetrend szerint érkező járműnek számít, ha:+-2 percnél nem nagyobb az eltérés a menetrendi érkezéstől. 13

14 Megállapodás 1. számú melléklete (Közszolgáltatási szerződés 2.sz. Melléklet) A függelék Miskolc Városi Közlekedési Zrt. Miskolc helyi közösségi közlekedési viszonylat hálózata Viszonylatok számozása és végállomások Viszonylatok útvonala és megállói 14

15 15

16 16

17 17

18 18

19 19

20 20

21 21

22 22

23 23

24 24

25 25

Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata. Ügyiratszám: /2019.

Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata. Ügyiratszám: /2019. Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyiratszám: /2019. Előterjesztés a Képviselő-testület 2019. május 23. napján tartandó ülésére Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

Menetrendi paraméterek

Menetrendi paraméterek Megállapodás 1. számú melléklete (Közszolgáltatási szerződés 2.sz. Melléklet) B függelék Menetrendi paraméterek Viszonylatok napi járatszámai Viszonylatok első és utolsó járatainak indulási ideje Viszonylatonkénti

Részletesebben

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Témafelelős: Czirokné Tárgy: Helyi közösségi közlekedés támogatása Melléklet: 1. sz.: TISZA VOLÁN Zrt. előterjesztése

Részletesebben

Előterjesztés a Városgazdálkodási és üzemeltetési bizottság 2012. június 14. napján tartandó ülésére

Előterjesztés a Városgazdálkodási és üzemeltetési bizottság 2012. június 14. napján tartandó ülésére MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: MH:17-074/100/2012 Üi.: Vincze Csaba Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Városgazdálkodási és üzemeltetési Bizottsága Melléklet: - Miskolc Holding

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGARMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGARMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGARMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: VI 630/2012. Előadó: Petrovszki Zoltán Mell.: szerződésmódosítás Hiv. sz.: Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-SOl

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat a helyi személyszállítási közszolgáltatás szerződés módosítására

TÁRGY: Javaslat a helyi személyszállítási közszolgáltatás szerződés módosítására AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 328. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a helyi személyszállítási közszolgáltatás szerződés módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK

Részletesebben

A budai Vár közlekedési rendszerének módosítása

A budai Vár közlekedési rendszerének módosítása A budai Vár közlekedési rendszerének módosítása 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslatok A BKK kikérte a lakosság véleményét a budai Vár közlekedési rendszerének módosításával kapcsolatban.

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 8337 / 26. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város helyi közösségi autóbusz-közlekedésének biztosítását célzó közszolgáltatási szerződés módosítására Tisztelt

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/939-1/2013/I. Üi.: Varga Imre Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Helyi autóbusz-közlekedéssel kapcsolatos

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület május 09. napján tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület május 09. napján tartandó ülésére Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 314.024-5/2016. Melléklet: 1 db tájékoztató Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. május 09. napján tartandó ülésére Javaslat Miskolc Megyei

Részletesebben

J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, március 26.

J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, március 26. J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata és a BORSOD VOLÁN Zrt. (jelenleg: Északmagyarországi Közlekedési Központ Zrt.) között 2013. július 1-től 2016. december 31-ig érvényben lévő közszolgáltatási

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS február 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS február 14-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 14-i ülésére Tárgy: Autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállításra szóló közszolgáltatási

Részletesebben

GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület február 23-án tartandó ülésére

GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület február 23-án tartandó ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. február 23-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a helyi menetrend szerinti autóbusz közlekedés ellátására szóló / egy éves közszolgáltatási

Részletesebben

Városüzemeltetési Tanácsnok 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. Tárgy: sürgősségi indítvány

Városüzemeltetési Tanácsnok 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. Tárgy: sürgősségi indítvány Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Városüzemeltetési Tanácsnok 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. Tárgy: sürgősségi indítvány Helyben Tisztelt Közgyűlés! Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy a Szegedi Közlekedési

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület április 25. napján tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület április 25. napján tartandó ülésére Miskolc Megyei Jogú Város Ukrán Nemzetiségi Önkormányzata JK: 314.031-8/2016. Melléklet: 1 db tájékoztató Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. április 25. napján tartandó ülésére Javaslat Miskolc Megyei

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2010. február 22-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2010. február 22-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. február 22-i ülésére Tárgy: Gemenc Volán Zrt. beszámolója a személyszállítás költségének, bevételének alakulásáról,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének december 11-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének december 11-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, február 21.

J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, február 21. J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata és a BORSOD VOLÁN Zrt. között 2013. január 1-től 2013. június 30-ig érvényben lévő közszolgáltatási szerződés módosítására Ózd, 2013. február 21. Előterjesztő:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület február 14-i nyilvános ülésére. Helyi autóbuszközlekedés menetrendjének módosítása

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület február 14-i nyilvános ülésére. Helyi autóbuszközlekedés menetrendjének módosítása 8. NAPIREND Ügyiratszám: 14/40 6/2019 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2019. február 14-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Megtárgyalja: Meghívandó: Helyi autóbuszközlekedés menetrendjének

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület április 26. napján tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület április 26. napján tartandó ülésére Miskolc Megyei Jogú Város Ruszin Nemzetiségi Önkormányzata JK: 314.029-9/2016. Melléklet: 1 db tájékoztató Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. április 26. napján tartandó ülésére Javaslat Miskolc

Részletesebben

lf /\ ...~..~... ~..~:...r::...-::.. ~-. ~ REGYHÁZA ... /... NYÍREGYHÁZA 4401 NYíRE.GYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. pr.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

lf /\ ...~..~... ~..~:...r::...-::.. ~-. ~ REGYHÁZA ... /... NYÍREGYHÁZA 4401 NYíRE.GYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. pr.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA 4401 NYíRE.GYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. pr.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAil: POlGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: VFEJLj67-169j2016. Ügyintéző:

Részletesebben

Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület A European Passengers Federation magyar tagszervezete

Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület A European Passengers Federation magyar tagszervezete Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület A European Passengers Federation magyar tagszervezete Székhely: 1074 Budapest, Dohány utca 54. I/2 Postacím: 1255 Budapest, Pf. 161. Web: www.veke.hu E-mail: veke@veke.hu

Részletesebben

Nagy Sándor Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzati Képviselő 6720 Szeged, Széchenyi tér Módosító indítvány

Nagy Sándor Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzati Képviselő 6720 Szeged, Széchenyi tér Módosító indítvány Nagy Sándor Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzati Képviselő 6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11. Módosító indítvány Tisztelt Közgyűlés! A 2013. december 20-i ülés napirendjének 13. pontjában szerepel a Tömegközlekedési

Részletesebben

J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, november 25.

J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, november 25. J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata és a BORSOD VOLÁN Zrt. (jelenleg: Északmagyarországi Közlekedési Központ Zrt.) között 2013. július 1-től 2016. december 31-ig érvényben lévő közszolgáltatási

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. november 28-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. november 28-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET!

TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET! 1. NAPIREND Ügyiratszám: 14/650-10/2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. július 19-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: Helyijárati közszolgáltatási

Részletesebben

Miskolc Közlekedésfejlesztése

Miskolc Közlekedésfejlesztése 1 Miskolc Közlekedésfejlesztése Készítette: Singlár Zsolt vezérigazgató A KTE Városi Közlekedési Tagozat XVI. Városi közlekedés aktuális kérdései konferencia Balatonfenyves 2016. Szeptember 8-9. Miskolc

Részletesebben

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja:

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 2016. 12. 15. Javaslat az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítási közszolgáltatás ellátására megkötött

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE PK: 11014/2007. Javaslat

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE PK: 11014/2007. Javaslat MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE PK: 11014/2007 Javaslat a Településszerkezeti Terv módosítására és Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 21/2004. (VII.6.) számú rendelet módosítására

Részletesebben

~.~!~ közös megegyezéssel, 90 napos határidovel bármikor. 9. A Megállapodás megszüntetheto. VJ'1. A Megállapodásban foglaltakat tudomásul veszem:

~.~!~ közös megegyezéssel, 90 napos határidovel bármikor. 9. A Megállapodás megszüntetheto. VJ'1. A Megállapodásban foglaltakat tudomásul veszem: 3/b. sz. melléklet Megállapodás amely létrejött egyrészt a Magyar Köztársaság Gazdasági és Közlekedési Minisztere (nevében eljár Székely András, a GKM Közúti Közlekedési Foosztályának vezetoje), a továbbiakban

Részletesebben

J A V A S L A T. a BORSOD VOLÁN Személyszállítási Zrt. és Ózd Város Önkormányzata közötti együttműködéssel kapcsolatos döntések meghozatalára

J A V A S L A T. a BORSOD VOLÁN Személyszállítási Zrt. és Ózd Város Önkormányzata közötti együttműködéssel kapcsolatos döntések meghozatalára J A V A S L A T a BORSOD VOLÁN Személyszállítási Zrt. és Ózd Város Önkormányzata közötti együttműködéssel kapcsolatos döntések meghozatalára Előterjesztő: Polgármester Ózd, 2014. április 30. Ózd Város

Részletesebben

AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 59. MELLÉKLET: 1 db

AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 59. MELLÉKLET: 1 db AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 59. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Közszolgáltatási szerződés keretében végzett menetrend szerinti helyi személyszállítási feladatok ellátására kiírt pályázat eredményének megállapítása,

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat gyermekétkeztetéshez kapcsolódó szerződés megszüntetésére E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Javaslat gyermekétkeztetéshez kapcsolódó szerződés megszüntetésére E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 194. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat gyermekétkeztetéshez kapcsolódó szerződés megszüntetésére E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK

Részletesebben

Jirkovszkyné Szép Mária főosztályvezető Egészségügyi, Családvédelmi és Foglalkoztatáspolitikai Főosztály

Jirkovszkyné Szép Mária főosztályvezető Egészségügyi, Családvédelmi és Foglalkoztatáspolitikai Főosztály MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE ESZ: 746.335/2006. Javaslat Bükkszentkereszt Község Önkormányzatának valamint Kistokaj Község Önkormányzatának a Miskolci Központi Háziorvosi Ügyelethez történő

Részletesebben

A tavaly lefolytatott pályázati eljárás tapasztalatai alapján az alábbi javaslatokat tesszük a közszolgáltatás pályáztatásával kapcsolatosan:

A tavaly lefolytatott pályázati eljárás tapasztalatai alapján az alábbi javaslatokat tesszük a közszolgáltatás pályáztatásával kapcsolatosan: Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: F-3034- /2013. Témafelelős: Cseuz András Tárgy: Szentes Város helyi közforgalmú autóbusz közlekedése pályázatának

Részletesebben

Ó z d, március 29. Előterjesztő: Polgármester Előkészítette: PH. Településfejl. és Vagyong. Osztály

Ó z d, március 29. Előterjesztő: Polgármester Előkészítette: PH. Településfejl. és Vagyong. Osztály J a v a s l a t az Ózd Város Önkormányzata és a BORSOD VOLÁN Személyszállítási Rt. között 2004. december 22-én kötött közszolgáltatási szerződés módosítására, illetve forgalomszervezési változtatások jóváhagyására

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 25-i ülésére Ikt.szám: 5273-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 25-i ülésére Tárgy: Megállapodás a Térségi tejfeldolgozó kisüzem bérleti díjának

Részletesebben

MÓDOSUL A REPTÉRI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS, ELINDUL AZ ÉJSZAKAI VILLAMOS-KÖZLEKEDÉS

MÓDOSUL A REPTÉRI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS, ELINDUL AZ ÉJSZAKAI VILLAMOS-KÖZLEKEDÉS MÓDOSUL A REPTÉRI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS, ELINDUL AZ ÉJSZAKAI VILLAMOS-KÖZLEKEDÉS A Debrecen Airport folyamatos utasforgalmának növekedéséhez, valamint a repülőtérhez kapcsolható vállalkozások kiszolgálására,

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület május 9. napján tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület május 9. napján tartandó ülésére Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Ügyiratszám: 314024-6/2016. Ügyintéző: Forgácsné dr. Vattay Zita Melléklet:Egységes szerkezetű együttműködési megállapodás, egységes szerkezetű

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 7. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS 9021 Győr, Városház tér 1. napirendi pont Borkai Zsolt polgármester előterjesztése Javaslat a Győr Megyei Jogú Város Közigazgatási területén helyi, autóbusszal végzett menetrend

Részletesebben

VÁLTOZIK A HELYI JÁRATOK KÖZLEKEDÉSE

VÁLTOZIK A HELYI JÁRATOK KÖZLEKEDÉSE VÁLTOZIK A HELYI JÁRATOK Kedves Utasaink! KÖZLEKEDÉSE Tájékoztatjuk önöket, hogy a VOLÁNBUSZ vonalhálózatának módosítása miatt, 2016. augusztus 13-ától megváltozik a helyi járatok közlekedési rendje is.

Részletesebben

Az áruházak vasárnapi zárva tartásával kapcsolatos közlekedési változások

Az áruházak vasárnapi zárva tartásával kapcsolatos közlekedési változások Az áruházak vasárnapi zárva tartásával kapcsolatos közlekedési változások 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslat A BKK kikérte az utazóközönség véleményét az áruházak vasárnapi zárva tartásával

Részletesebben

J A V A S L A T. a reklámhordozók és hirdetmények elhelyezésének, közzétételének szabályairól szóló 14/2007.(V.17.) számú rendelet módosítására

J A V A S L A T. a reklámhordozók és hirdetmények elhelyezésének, közzétételének szabályairól szóló 14/2007.(V.17.) számú rendelet módosítására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE MH Zrt.: 12-4/100/2007 Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése J A V A S L A T a reklámhordozók és hirdetmények elhelyezésének, közzétételének szabályairól szóló 14/2007.(V.17.)

Részletesebben

10. A mellékietekjelen Megállapodás elválaszthatatlan részét képezik. -::~ ,':ViE S)PG~ ". f\(.'\/ .'~ ..' --e,... '/ """'-;~ Ci) li \ , :) L..

10. A mellékietekjelen Megállapodás elválaszthatatlan részét képezik. -::~ ,':ViE S)PG~ . f\(.'\/ .'~ ..' --e,... '/ '-;~ Ci) li \ , :) L.. 31c.sz. melléklet Megállapodás amely létrejött egyrészt a Magyar Köztársaság Gazdasági és Közlekedési Minisztere (nevében eljár Székely András, a GKM Közúti Közlekedési Foosztályának vezetoje), a továbbiakban

Részletesebben

Menetrend Villamos Autóbusz LÁEV Kisvasút Érvényes: 2015. szeptember 1-től

Menetrend Villamos Autóbusz LÁEV Kisvasút Érvényes: 2015. szeptember 1-től Menetrend Villamos Autóbusz LÁEV Kisvasút Érvényes: 2015. szeptember 1-től A Miskolc Holding vállalatcsoport tagja. MVK FREE Wi-Fi a miskolci villamosokon Használja

Részletesebben

...alpo.lgfo.;t~ Ífh.~.0... Kósa Tímea. ~ ~~f~ ~ ... ~... Dr. Kovács Ferenc polgármester. sz~ NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

...alpo.lgfo.;t~ Ífh.~.0... Kósa Tímea. ~ ~~f~ ~ ... ~... Dr. Kovács Ferenc polgármester. sz~ NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 E-mail: polgarmester(qj.nvirhalo.hu Iktatószám: 8238-24/2012.x. Ügyintéző:

Részletesebben

Javaslat MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE MH: 979-2/100/2011.

Javaslat MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE MH: 979-2/100/2011. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE MH: 979-2/100/2011. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Városgazdálkodási és -Üzemeltetési Bizottsága Mellékletek: 2011. évi üzleti terv, igazgatósági határozat,

Részletesebben

135-ös és 135A jelzésű új viszonylatok indítása a XXIII. kerületben

135-ös és 135A jelzésű új viszonylatok indítása a XXIII. kerületben 135-ös és 135A jelzésű új viszonylatok indítása a XXIII. kerületben 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslat A BKK kikérte az utazóközönség véleményét a 135-ös és 135A új viszonylatok üzembe

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balatonföldvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 16 -án tartandó rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Balatonföldvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 16 -án tartandó rendkívüli ülésére Balatonföldvár Város a 8623 Balatonföldvár, Petőfi S. u. 1. Tel.: 84/540-330 Fax: 84/540-332 e-mail: pgmh@balatonfoldvar.hu ELŐTERJESZTÉS Balatonföldvár Város Képviselő-testületének 2017. augusztus 16

Részletesebben

Kalmár Ferenc városüzemeltetési tanácsnok

Kalmár Ferenc városüzemeltetési tanácsnok Előterjesztő: Sadar Komp Kft. Kalmár Ferenc városüzemeltetési tanácsnok Ügyiratszám: Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Sadar Komp Kft. között 2007. december 21. napján létrejött üzemeltetési

Részletesebben

SAJTÓANYAG KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI VÁLTOZÁSOK A 2-ES VILLAMOS KÖZLEKEDÉSÉNEK ELINDULÁSÁVAL

SAJTÓANYAG KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI VÁLTOZÁSOK A 2-ES VILLAMOS KÖZLEKEDÉSÉNEK ELINDULÁSÁVAL SAJTÓANYAG KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI VÁLTOZÁSOK A 2-ES VILLAMOS KÖZLEKEDÉSÉNEK ELINDULÁSÁVAL A 2-es villamos február 26-án kezdi meg az utasok szállítását a teljes vonalon, utasforgalmi próbaüzem keretében.

Részletesebben

c:- 1~- R E G Y H Á Z A h-l [ 4~L) r}l... ~. ~f... NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: ; MEGYEI JOGÚ VÁROS

c:- 1~- R E G Y H Á Z A h-l [ 4~L) r}l... ~. ~f... NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: ; MEGYEI JOGÚ VÁROS NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. Ügyiratszám: SZOCjS728-2Sj2016. Ügyintéző: dr. Vachler Péter Előterjesztés - a Közgyűléshez A Sóstó i Szivárvány Idősek Otthona fenntartói jogának

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. év november 28-i ülésére Tárgy: A menetrend szerinti helyijáratú autóbusz közlekedés szolgáltatási díjairól szóló 39/2001. (XII.31.)

Részletesebben

Iktatószám: 01/ /2016. Közösségi közlekedési közszolgáltatási szerződések módosítása

Iktatószám: 01/ /2016. Közösségi közlekedési közszolgáltatási szerződések módosítása Előterjesztő megnevezése: Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester Iktatószám: 01/49244-5/2016. Tárgy: Közösségi közlekedési közszolgáltatási szerződések módosítása Melléklet: 1 pld. határozati javaslat

Részletesebben

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U /2016. Témafelelős: Szigeti Miklós

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U /2016. Témafelelős: Szigeti Miklós Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U-7807-4/2016. Témafelelős: Szigeti Miklós Tárgy: Hozzájárulás támogatási kérelem benyújtásához és óvodai feladat-ellátási szerződés

Részletesebben

Cím: Sürgősségi előterjesztés a helyi tömegközlekedés 2011. évi feladatainak ellátásáról (pályázat elbírálás, szerződéskötés, normatív támogatás)

Cím: Sürgősségi előterjesztés a helyi tömegközlekedés 2011. évi feladatainak ellátásáról (pályázat elbírálás, szerződéskötés, normatív támogatás) Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: VI/64 221/2010. Cím: Sürgősségi előterjesztés a helyi tömegközlekedés 2011. évi feladatainak ellátásáról (pályázat elbírálás,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 5-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 5-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 5-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Pannon Volán Zrt. beszámolója 2010. évi tevékenységéről Iktatószám:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 30-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Autóbusszal végzett helyi menetrend szerinti személyszállításra

Részletesebben

Közforgalmú közlekedés szervezése 1.

Közforgalmú közlekedés szervezése 1. Közforgalmú közlekedés szervezése 1. Felosztás Helyi önkormányzati felelősség Helyközi állami felelősség Elővárosi-városkörnyéki Megyei-regionális Távolsági Nemzetközi (nem közszolgáltatás Közszolgáltatási

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E 1. melléklet MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2013. II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E 1 2013. szeptember 19. Közgyűlési anyagok leadási határideje: 2013. augusztus 22. 1. Javaslat az Önkormányzat

Részletesebben

J a v a s l a t Miskolc, Bartók Béla köz útépítési munkák kivitelezésének többlet fedezetigénye

J a v a s l a t Miskolc, Bartók Béla köz útépítési munkák kivitelezésének többlet fedezetigénye MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE VB: 80.080-47/2006. J a v a s l a t Miskolc, Bartók Béla köz útépítési munkák kivitelezésének többlet fedezetigénye Összeállította: Egyeztetve: Nagy László Városüzemeltetési

Részletesebben

J a v a s l a t 30 napos bérlet bevezetésére a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. arcképes bérlettípusai esetében

J a v a s l a t 30 napos bérlet bevezetésére a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. arcképes bérlettípusai esetében MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE Va.24.707/2008. J a v a s l a t 30 napos bérlet bevezetésére a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. arcképes bérlettípusai esetében Összeállította:... Börzsei Tibor

Részletesebben

Hívom a buszt Igényvezérelt közösségi buszközlekedés bevezetése Debrecenben

Hívom a buszt Igényvezérelt közösségi buszközlekedés bevezetése Debrecenben Hívom a buszt Igényvezérelt közösségi buszközlekedés bevezetése Debrecenben XV. Városi Közlekedés Aktuális Kérdései KTE konferencia Balatonfenyves 2015.09. 10. Előadó: Nagy Attila vezérigazgató 1 Tartalom

Részletesebben

Javaslat. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának közötti időszakra szóló gazdasági program elfogadására

Javaslat. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának közötti időszakra szóló gazdasági program elfogadására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE SO:15.102/2011. Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2011-2014. közötti időszakra szóló gazdasági program elfogadására Összeállította:. Lengyel Zsolt

Részletesebben

ÓMASSA LILLAFÜRED PERECES TOKAJI F. U. KANDÓ K. U. DIÓSGYŐRI VÁR DIÓSGYŐRI GIMN. FELSŐ-MAJLÁTH MAJÁLIS-PARK BEREKALJA BÜKKSZENTLÁSZLÓ VASGYÁR AVAS VK. TAMPERE VR. BÁBONYI-BÉRC BODÓTETŐ EGYETEMVÁROS AVAS

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzata BESZÁMOLÓ. a évi Püspökladány város közigazgatási határán belül

Püspökladány Város Önkormányzata BESZÁMOLÓ. a évi Püspökladány város közigazgatási határán belül Püspökladány Város Önkormányzata BESZÁMOLÓ a 2015. évi Püspökladány város közigazgatási határán belül autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállítási tevékenységről Készítette: SZIA 2000

Részletesebben

J a v a s l a t. családi bölcsődék fenntartójával megkötött ellátási szerződés átruházására

J a v a s l a t. családi bölcsődék fenntartójával megkötött ellátási szerződés átruházására Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Ikt.szám: 13200-1/2019. J a v a s l a t családi bölcsődék fenntartójával megkötött ellátási szerződés átruházására Tisztelt Közgyűlés! A gyermekek védelméről

Részletesebben

Javaslat a Központi Ügyeleti Szolgálat Szabályzatának módosítására

Javaslat a Központi Ügyeleti Szolgálat Szabályzatának módosítására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA ESZ: 230.687/2008. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Javaslat a Központi Ügyeleti Szolgálat Szabályzatának módosítására Összeállította:

Részletesebben

Hívom a buszt. Igényvezérelt közösségi buszközlekedés bevezetése Debrecenben. Előadó: Nagy Attila

Hívom a buszt. Igényvezérelt közösségi buszközlekedés bevezetése Debrecenben. Előadó: Nagy Attila Hívom a buszt Igényvezérelt közösségi buszközlekedés bevezetése Debrecenben. Előadó: Nagy Attila 2014.09.30. vezérigazgató 1 Bevezetés Az ÉAOP-3.1.4/A-09-2009-0001 azonosítószámú, Debreceni közösségi közlekedés

Részletesebben

Közművelődési érdekeltségnövelő pályázat támogatása. Ádám Ibolya osztályvezető Kulturális és Vendégforgalmi Osztály

Közművelődési érdekeltségnövelő pályázat támogatása. Ádám Ibolya osztályvezető Kulturális és Vendégforgalmi Osztály MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE Kvo.: 31102/2007. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Helyben Közművelődési érdekeltségnövelő pályázat támogatása Összeállította: Egyeztetve: Ádám Ibolya osztályvezető

Részletesebben

A VASÚTI ÉS AZ AUTÓBUSZ-KÖZLEKEDÉS ÖSSZEHANGOLÁSI

A VASÚTI ÉS AZ AUTÓBUSZ-KÖZLEKEDÉS ÖSSZEHANGOLÁSI A VASÚTI ÉS AZ AUTÓBUSZ-KÖZLEKEDÉS ÖSSZEHANGOLÁSI LEHETŐSÉGEI SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN ÉS VONZÁSKÖRZETÉBEN A címben megfogalmazott vizsgálat előzménye 2011 januárjában Sopron Megyei

Részletesebben

Iktsz.: 9. melléklet. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1. sz. Módosítása

Iktsz.: 9. melléklet. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1. sz. Módosítása Iktsz.: 9. melléklet EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1. sz. Módosítása mely létrejött egyrészről név: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata székhelye: 3525 Miskolc, Városház tér 8. képviselő: Dr. Kriza Ákos

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat a helyi személyszállítási közszolgáltatási tevékenységgel kapcsolatos döntések meghozatalára

TÁRGY: Javaslat a helyi személyszállítási közszolgáltatási tevékenységgel kapcsolatos döntések meghozatalára AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 379. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a helyi személyszállítási közszolgáltatási tevékenységgel kapcsolatos döntések meghozatalára E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ

Részletesebben

Javaslat a Miskolc Árok, Sellő, Cserhát és Jókai utcákban lévő építésre alkalmas területek értékesítésére

Javaslat a Miskolc Árok, Sellő, Cserhát és Jókai utcákban lévő építésre alkalmas területek értékesítésére MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE MIK: 3072-1/A10/2007 Melléklet: 2 db értékbecslés Javaslat a Miskolc Árok, Sellő, Cserhát és Jókai utcákban lévő építésre alkalmas területek értékesítésére Összeállította:

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE ESZ: /2007.

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE ESZ: /2007. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE ESZ:326.081/2007. Javaslat Sajóbábony és Kistokaj Községeknek a Miskolc-környéki gyermekjóléti szolgálatot működtető intézményfenntartó társuláshoz való csatlakozásra

Részletesebben

Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Száma: F-28404/2008. Tárgy: Szentes város helyi tömegközlekedés

Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Száma: F-28404/2008. Tárgy: Szentes város helyi tömegközlekedés Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Száma: F-28404/2008. Tárgy: Szentes város helyi tömegközlekedés 2009. évi díjai Mell.: - Tisza Volán Rt. javaslata - rendelet-tervezet Szentes

Részletesebben

Iktatószám: 01/ /2009. Tápéi komp üzemeltetői szerződés módosítása, évi támogatási pályázat benyújtása. 1 pld. határozati javaslat

Iktatószám: 01/ /2009. Tápéi komp üzemeltetői szerződés módosítása, évi támogatási pályázat benyújtása. 1 pld. határozati javaslat Előterjesztő megnevezése: Polgármester Iktatószám: 01/56668-3/2009. Tárgy: Tápéi komp üzemeltetői szerződés módosítása, 2009. évi támogatási pályázat benyújtása Melléklet: 1 pld. határozati javaslat Készítette:

Részletesebben

Vonali menetrend. Budapest Pilisvörösvár Piliscsaba Esztergom S72 G72 Z május 20-tól december 8-ig

Vonali menetrend. Budapest Pilisvörösvár Piliscsaba Esztergom S72 G72 Z május 20-tól december 8-ig Vonali menetrend 2018. május 20-tól 2018. december 8-ig Budapest Pilisvörösvár Piliscsaba Esztergom S72 G72 Z72 Kedves Utasunk! Kiadványunk a Budapest Pilisvörösvár Piliscsaba Esztergom vasútvonalon 2018.

Részletesebben

Könyvtári érdekeltségnövelő pályázat támogatása. Ádám Ibolya osztályvezető Kulturális és Vendégforgalmi Osztály

Könyvtári érdekeltségnövelő pályázat támogatása. Ádám Ibolya osztályvezető Kulturális és Vendégforgalmi Osztály JOGÚ VÁROS RE MISKOLC MEGYEI ALPOLGÁRMESTE Kvo.: 31.101/2007. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Helyben Könyvtári érdekeltségnövelő pályázat támogatása Összeállította: Ádám Ibolya osztályvezető Kulturális

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 20-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 20-i ülésére 9851-1/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 20-i ülésére Tárgy Kerekegyházi Városgazdasági Nonprofit Kft Vállalkozási szerződésének módosítása

Részletesebben

SQG. számú előterjesztés

SQG. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere SQG. számú előterjesztés I. Tartalmi összefoglaló Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.-vel kötött 2015.

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat a kéményseprő-ipari közszolgáltatási szerződés módosítására

TÁRGY: Javaslat a kéményseprő-ipari közszolgáltatási szerződés módosítására AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 17. MELLÉKLET:1 TÁRGY: Javaslat a kéményseprő-ipari közszolgáltatási szerződés módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK

Részletesebben

.~~J. közös megegyezéssel, 90 napos határidovel bármikor. A Megállapodásban. megszüntetheto.

.~~J. közös megegyezéssel, 90 napos határidovel bármikor. A Megállapodásban. megszüntetheto. 3/d. sz. melléklet Megállapodás amely létrejött egyrészt a Magyar Köztársaság Gazdasági és Közlekedési Minisztere (nevében eljár Székely András, a GKM Közúti Közlekedési Foosztályának vezetoje), a továbbiakban

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. január 26-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. január 26-i ülésére Tárgy: Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátása 2015. évben Sorszám: / Előterjesztő: Siklósi István polgármester Készítette: Gulyásné dr. Sáli Henrietta aljegyző Véleményező Ügyrendi, Jogi, Közbiztonsági

Részletesebben

Javaslat Dél- Borsodi Egészségügyi- Szociális Klaszter létrehozására és az ahhoz való csatlakozására

Javaslat Dél- Borsodi Egészségügyi- Szociális Klaszter létrehozására és az ahhoz való csatlakozására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE ESZ:746.273/2006. Javaslat Dél- Borsodi Egészségügyi- Szociális Klaszter létrehozására és az ahhoz való csatlakozására Összeállította: Egyeztetve: Jirkovszkyné

Részletesebben

Tervezett hálózati és menetrendi változások

Tervezett hálózati és menetrendi változások Tervezett hálózati és menetrendi változások Bevezetés Pécs tömegközlekedése az elmúlt időszakban számos átalakításon ment keresztül. A fonódó hálózatként elnevezett új tömegközlekedési rendszer mintegy

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum

Új Szöveges dokumentum BÉRLETI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Miskolci Egyetem (székhelye: 3515 Miskolc, Egyetemváros; képviseli: Dr. Patkó Gyula rektor) - mint bérbeadó, a továbbiakban bérbeadó, másrészről a Bartók

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat a Szekszárdi Ipari Park Kft-vel kötött kölcsönszerződés módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Javaslat a Szekszárdi Ipari Park Kft-vel kötött kölcsönszerződés módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 306. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a Szekszárdi Ipari Park Kft-vel kötött kölcsönszerződés módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 12. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Döntés Csabdi közútjainak téli síkosság-mentesítéséről

Részletesebben

III. Cím TÁJÉKOZTATÁS

III. Cím TÁJÉKOZTATÁS 21 III. Cím TÁJÉKOZTATÁS Az utastájékoztatási feladatokat a Szolgáltató látja el, továbbá gondoskodik arról, hogy az utasokat jogaikról, kötelezettségeikről, az igénybe vehető szolgáltatásokról tájékoztassa,

Részletesebben

autóbusszal végzett helyi menetrend szerinti közforgalmú személyszállítás pályáztatása

autóbusszal végzett helyi menetrend szerinti közforgalmú személyszállítás pályáztatása Előterjesztő megnevezése: Polgármester Iktatószám: 01/2025-5/2014. Tárgy: autóbusszal végzett helyi menetrend szerinti közforgalmú személyszállítás pályáztatása Melléklet: 1 pld. bíráló bizottsági vélemény

Részletesebben

A fentiekre figyelemmel javaslom az előterjesztés mellékletét képező szerződések módosítását!

A fentiekre figyelemmel javaslom az előterjesztés mellékletét képező szerződések módosítását! Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu "Funkcióbővítő rehabilitáció KMOP-2009-5.2.1/B

Részletesebben

Utazzon velünk a Facebookon is! Azonnal értesülni szeretne legfrissebb híreinkről, menetrendi- és forgalmi változásokról? Nyomjon egy lájkot itt: www.facebook.com/mvkzrt Az MVK Zrt. Ikarus 31 és Ikarus

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 7-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 7-ei ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 269/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. december 7-ei ülésére Tárgy: Gazdasági társaságokkal kötött szerződések módosítása

Részletesebben

A 251-es járat útvonal-hosszabbítása és a 150-es járat gyorsítása

A 251-es járat útvonal-hosszabbítása és a 150-es járat gyorsítása A 251-es járat útvonal-hosszabbítása és a 150-es járat gyorsítása 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslatok A BKK Zrt. kikérte utasai véleményét a 150-es és 251-es viszonylatok közlekedési rendjének

Részletesebben

Igényvezérelt közlekedés indítása Csúcshegy térségében

Igényvezérelt közlekedés indítása Csúcshegy térségében Igényvezérelt közlekedés indítása Csúcshegy térségében 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslatok A BKK kikérte a lakosság véleményét a Csúcshegy térségében az igényvezérelt közösségi közlekedés

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület február 6. napján tartandó ülésére. Javaslat évi költségvetésének IV. negyedéves módosítására

Előterjesztés a Képviselő-testület február 6. napján tartandó ülésére. Javaslat évi költségvetésének IV. negyedéves módosítására Miskolc Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata JK: 441.052-1/2017. Előterjesztés a Képviselő-testület 2017. február 6. napján tartandó ülésére Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi

Részletesebben

Szeged város helyi közlekedésében 2013. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2014. újévi ünnepek 2013. december

Szeged város helyi közlekedésében 2013. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2014. újévi ünnepek 2013. december TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Szeged város helyi közlekedésében a 2013. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2014. újévi ünnepek körüli napokban az autóbuszok, trolibuszok

Részletesebben

A 15-ös, 115-ös és 133-as autóbuszjáratok átalakítása

A 15-ös, 115-ös és 133-as autóbuszjáratok átalakítása A 15-ös, 115-ös és 133-as autóbuszjáratok átalakítása 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslatok A BKK Zrt. kikérte utasai véleményét a 15-ös, 115-ös és 133-as viszonylatok közlekedési rendjének

Részletesebben