Beszámoló egy magyar részvevő szemével a 19. Roncsolásmentes vizsgáló Világkonferenciáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Beszámoló egy magyar részvevő szemével a 19. Roncsolásmentes vizsgáló Világkonferenciáról"

Átírás

1 Beszámoló egy magyar részvevő szemével a 19. Roncsolásmentes vizsgáló Világkonferenciáról Idén június között rendezte meg a Német Roncsolásmentes Vizsgálati Társaság (DGZfP) a 19. Roncsolásmentes Vizsgálatok Világkonferenciát (19 th WCNDT), amely szakmánk legnagyobb rendszeres rendezvénye. A ben Rómában rendezett konferencia óta ez volt a következő, amit Európába hirdettek meg. Számunkra kedvező, hogy a közeli München adott otthont az eseménynek. Néhány adat Természetes, hogy a négy évenként rendezett konferenciák mindenben felülmúlják az előzőt. Most is ez történt. A résztvevők száma kevéssel meghaladta a 2500 főt. Ebben nem volt benne az a közel 1400 érdeklődő, aki csak a kiállításon töltött el egy, vagy több napot. A 673 előadást több mint 1000 jelentkező közül választotta ki a nemzetközileg elismert szaktekintélyekből álló Tudományos Bizottság. Az előadások kilenc teremben párhuzamosan, összesen 144 szekcióban hangzottak el. Ezen kívül több, mint100 poszter bemutatására is sor került. Magyarországról 16 fő részvételéről tudott a nyilvántartás. óriási csarnokában a Messe West metróállomás mellett rendezték a konferenciát, a szokásos profizmussal. Példának említem, amit máshol még nem tapasztaltam, hogy a metrón a hangosbeszélő bemondta az állomás előtt, itt kell leszállni a konferenciához. A megnyitó Az esemény rangjához illő megnyitót rendezett a DGZfP. A bajoros hangulatot a Blechblos n fúvószenekar adta. A protokollnak megfelelő beszédek sorából, kissé önkényesen, Prof Trampus Péter, az EFNDT Elnökének jókívánságait idézem fel a következő képpel. A helyszín München Európa egyik legismertebb kiállítás és konferencia központja. Egyik külvárosa a Vásárváros, a Messegelände. Ennek egyik - 1 / 10 -

2 A képen a fellobogózott bejárat. A kitüntetések átadása és az üdvözlések után egy látványos artista számmal szórakoztatták a rendezők a megnyitó közönségét. Sajnos, egy fotó nem adhatja vissza a látványos produkció összhatását. A megnyitó számomra legérdekesebb része Hans Schlegel előadása volt. Ő az a német űrhajós, aki kétszer járt az űrben, az orosz és az amerikai űrprogramban is részt vett. Eredeti képzettsége fizikus, és rövid ideig egy német roncsolásmentes laboratóriumban is dolgozott. Közvetlen személyiségével tette hitelessé az egyébként is érdekes előadását. - 2 / 10 -

3 A konferencia Mint már említettem, a konferencia alatt sok előadás között lehetett válogatni. Természetesen mindenről nem tudok beszámolni, ezért csak a magyar előadók munkáját mutatom be. A többi, itt nem említett előadás a következő internet címen található és kereshető: urce=201&orderby=session A megnyitó ünnepség végén Matthias Purschke a 19. WCNDT Elnöke, utalva az éppen folyó Európa Bajnokságra, egy focilabda elrúgásával elindította konferencia munkáját. Prof. Trampus Péter adta elő a Magnetic Impedance based Spectral Tomography for Detection of Structural Inhomogeneity (Mágneses impedancián alapuló spektrális tomográfia szerkezeti inhomogenitások detektálására) című előadást, melynek szerzői Kecskés István, Trampus Péter, Odry Péter. Az előadás szövege a h1f3.pdf címen elérhető. A mellékelt képen Trampus Péter az előadása után feltett egyik kérdést hallgatja. A Dr. Pór Gábor által bemutatott magyar előadás címe Advanced Acoustic Detection System Monitoring Nuclear Power Plant - 3 / 10 -

4 Components, (Atomerőművi berendezések korszerű akusztikus monitorozó rendszere). Az előadás szövege elolvasható a u4e3.pdf címen. A képen Pór Gábor magyarázza eredményeit. Dr. Ladányi Péter előadásában hangzott el az egy orosz társszerző közreműködésével készült az About a New Classification of NDT Methods Based on Risks and Component Service Life (A roncsolásmentes vizsgálati módszerek új osztályozása a kockázatnak és a berendezés üzemidejének figyelembe vételével) című előadás, melynek szerzői Anatolii Dubov, Ladányi Péter, Trampus Péter. Az előadás szövege elolvasható a h2f4.pdf címen. A képen Ladányi Péter előadása közben. Dr. Pór Gábor két poszter bemutatót is tartott. Az első címe Heat Treatment and Tension Curves in Contemporary Steel Materials Monitored by Acoustic Emission (Korszerű acélok hő- és feszültség görbéivel egyidejűleg mért akusztikus emissziós jelek), melynek szerzői Pór Gábor Bereczki Péter, Fekete Balázs, Trampus Péter. Az előadás szövege elolvasható a p3.pdf címen. A másik poszter címe Acoustic Emission Measurement During Low-Cycle Fatique Test of Reactor Pressure Vessel Steels (Akusztikus Emissziós mérések reaktor nyomástartó edény acéljainak kisciklusú fárasztása alatt), melynek szerzői Pór Gábor, Csicsó Gábor Fekete Balázs, Trampus Péter. - 4 / 10 -

5 A képen Pór Gábor az egyik poszter előtt. A kiállítás A kiállítás óriási volt, a konferencia honlapja szerint 273 cég 3400 m 2 -en állította ki termékeit. Számomra most jött el a felismerés, hogy a kiállítás jelentőségében és méretében túlhaladta a kongresszust. Láttam már sok hasonló rendezvényt, de most éreztem először, hogy nem a kongresszusnak van kiállítása, hanem a kiállításnak van kongresszusa. Talán az épület is hozzájárul ehhez a felismeréshez, mivel egy hatalmas kiállítási csarnok sarkaiban voltak megbeszélésekre és előadásokra alkalmas, a legmodernebben felszerelt termek. A következő kép talán ad némi ízelítőt a kiállítás látványából. - 5 / 10 -

6 A kiállítók közül először a KE-TECH Kft. -t mutatom be, aki az első magyar kiállító a Roncsolásmentes Anyagvizsgálati Világkonferenciák több mint 60 évre visszatekintő történetében (1. WCNDT Brüsszel). A következő képen a bemutatott termék és készítői. A képen balról jobbra: Takó László, KE- TECH kereskedelmi és minőségbiztosítási vezető, Kecskés Péter, KE-TECH ügyvezető, a KT robot, Latent Factor, Szilágyi Zoltán, Emotive Motion vezető fejlesztő mérnök, Szilágyi Gergely, Emotive Motion, szoftverfejlesztő, ifj. Kecskés Péter, KE- TECH radiológus, Homoki Ádám, KE-TECH üzletkötő. A KE-TECH Kft. saját standján mutatta be a kanadai Emotive Motion Ltd. által kidolgozott oktatási módszert, amely egy videojáték valóságszerű virtuális környezetébe helyezi a roncsolásmentes szakmai ismeretek átadását. digitális aréna valóságszerűen szimulálja az egyébként rendkívül nehezen tesztelhető emberi tényező hatását, ezzel kreatív technológiai megoldások kipróbálására inspirálva a szakembereket is. A látogatók kivételes érdeklődéssel fogadták a videojáték központi szereplőjét, KT -t, akinek működő modelljét az Emotive Motion Ltd. megépítette és ezen a kiállításon mutatta be először. KT a játék története szerint egy mesterséges értelemmel és saját személyiséggel rendelkező, az emberi kezelőt magába fogadó robot, akinek a segítségével, és irányításán keresztül tud a játékos beavatkozni az események menetébe. A KE-TECH Kft. számára a WCNDT 2016 kiállításon való bemutatkozás annak sikerén túl azzal a különleges jelentőséggel is bír, hogy a cég ebben az évben ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját. A többi kiállító közül, önkényesen kiragadva, két, a vizsgálat automatizálásával is foglalkozó cég fejlesztésének eredményeit mutatom be. A következő képen a GE Inspection Technologies fejlesztő cég távvezérelhető örvényáramos vizsgáló készülékét láthatjuk munka közben. A Latent Factor (Rejtett Tényező) egy izgalmas, magával ragadó tudományosfantasztikus akció szerepjáték, ahol a túlélés alapvető feltétele a roncsolásmentes anyagvizsgálati módszerek, eszközök működésének megértése és szakszerű használata. Az interaktív történet azon túl, hogy az oktatást segíti, az általa létrehozott - 6 / 10 -

7 A robotokkal végeztethető vizsgálatokra példának a német Dr. Hillger mérnökiroda mutatott be példát. A következő képen a két robotkar összehangoltan mozgatja az átsugárzást végző levegőcsatolású ultrahangos vizsgálófejeket, melyek a szabálytalan felületű lemezre felragasztott bélés kötésének hiányait keresik. E mellett megjelentek a rutinszerű napirendi pontok, mint az EFNDT szervezeti, pénzügyi és együttműködéssel kapcsolatos kérdései. A többi kiállítóról információt a internet címen lehet információt beszerezni. Egyéb rendezvények Mivel sok ismert személy jött el a Világkonferenciára, lehetőség volt nem csak tudományos találkozók, hanem más megbeszélésekre is. A program szerint 16 különféle találkozót rendeztek a résztvevőknek, vagy egy részüknek. Ebbe nem számoltam bele a házigazda DGZfP közgyűlését. A szokásoknak megfelelően, szakmánk európai federációja az EFNDT vezetősége is ülésezett. A mellékelt képen Prof Trampus Péter elnököl a június 14.-i Board of Directors ülésen. A napirend legfontosabb pontja a másnapi General Assembly előkészítése volt. A világszövetség is élt az alkalommal, hogy tagjainak képviselői jelen vannak, ezért június 14. -én és 16. -án, két részletben, General Assembly-t tartott. Az első ülésen elhangzott a vezetőség beszámolója, amit a közgyűlés elfogadott és bemutatta programját a 2024 évi roncsolásmentes vizsgálati világkonferencia rendezésére aspiráló két ország (Argentína és az Amerikai Egyesült Államok) roncsolásmentes vizsgálati szövetsége. A két nappal később tartott második ülésen megtörtént az ICNDT tisztújítása: Mike Farley leköszönő elnököt Sajeesh Kumar Babu (Szingapúr) váltotta. A 2024 évi világkonferencia színhelyéül a közgyűlés résztvevői az argentin fővárost szavazták meg. Számunkra a legfontosabb napirendi pont, a második ülésen, a Koreai Roncsolásmentes Vizsgálati Szövetséggel kötött együttműködési megállapodásunk aláírása volt. A megállapodás szerint a résztvevők együttműködnek a tudományos - technikai fejlesztések elősegítésében és kicserélik tapasztalataikat a roncsolásmentes - 7 / 10 -

8 vizsgáló személyzet képzésében és minősítésében. A képen Man Yong Choi a Korean Society for NDT Elnökének, és Trampus Péter a MAROVISZ Elnökének kézfogása az egyezmény aláírása után. A stadionban felállított ideiglenes színpadon egy női zenekar szórakoztatta az est résztvevőit. Természetesen vidámabb rendezvények is voltak. A Gala Dinner-t június 15.-én este rendezték. Ha felmerül a kérdés, hogy hol lehet ennyi résztvevőt szórakoztatni, akkor hamar kész a válasz, egy stadionban. A Bayern München Allianz Arénájának VIP része megfelelő és különleges helyszint nyújtott egy érdekes és szórakoztató rendezvényre. A mellékelt képek talán bemutatnak valamit a hangulatból. Az első képen a terem egy részlete. Ha már focistadion, akkor egy zsonglőr focilabdákkal idézte a hely hangulatát - 8 / 10 -

9 Az est közben lehetőség volt a stadion belső részeinek meglátogatására is. Valaki megjegyezte, hogy a római Colosseum gladiátorok által használt részének modern változatában érzi magát. A képen a játékos kijárat, ahol a gladiátorok futnak ki a gyepre. egy valódi söröshordó valódi csapraverését, és A sponzorok jóvoltából egy bajor esten is részt vehettünk. A Lőwenbrau sörgyár csarnokában és az eredmény ellenőrzését, amit Matthias Purschke a 19. WCNDT Elnöke és a sörmester együtt végzett, élvezhettük a bajor táncbemutatót, - 9 / 10 -

10 Több résztvevő véleményét ismételve elmondhatjuk, hogy szakmánk legnagyobb rendezvénye minden szempontból sikeres, jól szervezett, izgalmas, bajoros és fantasztikus rendezvény volt. nagy egyetértésben. Szöveg: Fücsök Ferenc Képek: Fücsök Ferenc és WCNDT 2016 (A képek korlátozás nélkül felhasználhatóak.) - 10 / 10 -

20 éves a Magyar Roncsolásmentes Vizsgálati Szövetség

20 éves a Magyar Roncsolásmentes Vizsgálati Szövetség 20 éves a Magyar Roncsolásmentes Vizsgálati Szövetség Trampus Péter X. Roncsolásmentes Anyagvizsgálati Konferencia és Kiállítás Eger, 2017. 03. 22-24. MAROVIT alakuló ülés: Indulás Budapest, 1997. 01.

Részletesebben

PAKS NPP GENERAL OVERVIEW OF THE WWER-440 TECHNOLOGY

PAKS NPP GENERAL OVERVIEW OF THE WWER-440 TECHNOLOGY PAKS NPP GENERAL OVERVIEW OF THE WWER-440 TECHNOLOGY October 2012 Vietnami szakemberek képzése a paksi atomerőműben Bodnár Róbert, Kiss István MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Attila Szőke Head of Section Paks

Részletesebben

A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa

A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Magyar Radiológus Társaság XXV. Kongresszusát a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum és a Kaposi Mór Oktató Kórház rendezi a Kaposvári

Részletesebben

Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum

Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban 2016. június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum pályázati azonosító: 204107/00197 1. A program részletes ismertetése A Móra Ferenc

Részletesebben

29. NEMZETKÖZI HEGESZTÉSI KONFERENCIÁRA,

29. NEMZETKÖZI HEGESZTÉSI KONFERENCIÁRA, A Magyar Hegesztési Egyesület meghívja Önt és Kollégáit a 29. NEMZETKÖZI HEGESZTÉSI KONFERENCIÁRA, amely a Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés, a Magyar Anyagvizsgálók Egyesülete, a

Részletesebben

Impulzus alapú Barkhausen-zaj vizsgálat szerkezeti acélokon

Impulzus alapú Barkhausen-zaj vizsgálat szerkezeti acélokon Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei Impulzus alapú Barkhausen-zaj vizsgálat szerkezeti acélokon Bükki-Deme András Témavezető: Dr. Szabó István DEBRECENI EGYETEM Fizika Doktori Iskola Debrecen, 2011

Részletesebben

TÉRKÉPEK ÉS PROGRAMOK

TÉRKÉPEK ÉS PROGRAMOK AZ MVM PAKSI ATOMERŐMŰ ZRT. ÉS AZ ATOMENERGETIKAI MÚZEUM FŐTÁMOGATÁSÁVAL TÉRKÉPEK ÉS PROGRAMOK ELŐADÁSOK 11:00 MEGNYITÓ HELYSZÍN: GÖMB AULA CRuzR a Robot és Bartók Marcell (főszervezők, Tudományok Fővárosa)

Részletesebben

VII.. Roncsolásmentes Anyagvizsgáló Konferencia és Kiállítás. 14.. Eger, Hunguest Hotel Flóra. Szakmai. Program

VII.. Roncsolásmentes Anyagvizsgáló Konferencia és Kiállítás. 14.. Eger, Hunguest Hotel Flóra. Szakmai. Program VII.. Roncsolásmentes Anyagvizsgáló Konferencia és Kiállítás 11. április 12-14 14.. Eger, Hunguest Hotel Flóra Szakmai Program 11. április 12.. kedd 09.00 Kiállítási standok elfoglalása 10.00 Regisztráció

Részletesebben

Francia kapcsolatok - dr. Forrai Gábort, a GREF alelnökét kérdeztük

Francia kapcsolatok - dr. Forrai Gábort, a GREF alelnökét kérdeztük Hogyan is állnak mostanság "francia kapcsolataink" - kérdeztük Forrai Gábort, a Magyar Radiológusok Társasága francia munkacsoportjának vezetőjét, aki egyik résztvevője volt az október 16-20. között megrendezett

Részletesebben

Beiratkozási Napok. Augusztus szeptember 01. A programok minden nap 08:00-17:00 óra között

Beiratkozási Napok. Augusztus szeptember 01. A programok minden nap 08:00-17:00 óra között Beiratkozási Napok Augusztus 27. - szeptember 01. A programok minden nap 08:00-17:00 óra között Változatos programokkal, az egyetem szolgáltatásait bemutató rendezvényekkel várja a tanulmányaikat szeptemberben

Részletesebben

This is to certify that the Quality Management System of

This is to certify that the Quality Management System of This is to certify that the Quality Management System of OT Industries-DKG Machine Manufacturing Co. Ltd. H-8800 Nagykanizsa, Vár út 9. Hungary applicable to Design, manufacture, repair of oil and gas

Részletesebben

EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL

EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL 1. A konferencia célja A Dunaújvárosi Főiskola 2007-től hagyományteremtő módon nemzetközi tudományos

Részletesebben

A játszótéri eszközök biztonságosságáról szóló 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet

A játszótéri eszközök biztonságosságáról szóló 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet 7/2004. (GK 9.) GKM közlemény a műszaki termékek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek kijelölésének részletes szabályairól szóló, a 26/2001. (X. 4.) GM rendelettel módosított 4/1999.

Részletesebben

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló Színház VR kiállítás 3D mozi Kiajánló 1 Magyarországon először idén NYÁRON indul útjára és járja be az országot a Közép- Kelet Európában egyedülálló film-színház Szervezetünk az Esztrád Színház, Magyarországon

Részletesebben

XV. Létesítménytechnikai konferencia

XV. Létesítménytechnikai konferencia XV. Létesítménytechnikai konferencia 2011. május 11-12. Mottó: TÜV Rheinland InterCert hazánk technikai fejlôdéséért és gazdasági sikereiért Május 11. PLENÁRIS ÜLÉS Levezetô elnök: Prof. Dr. Trampus Péter

Részletesebben

2013. szeptember 5 8.

2013. szeptember 5 8. 2013. szeptember 5 8. mi a csupa nő? A Hungexpo, Magyarország legnagyobb tapasztalattal bíró kiállításszervező cége és a HG Media cégcsoport új és nagyszabású, célzottan a hölgyeknek szóló eseménnyel jelentkezik:

Részletesebben

II.. Roncsolásmentes Anyagvizsgáló Konferencia és Kiállítás 2013. Program

II.. Roncsolásmentes Anyagvizsgáló Konferencia és Kiállítás 2013. Program 2013. március 20. szerda 09.00 Kiállítási standok elfoglalása 10.00 Regisztráció 13.00 Szendvicsebéd PLENÁRIS SZEKCIÓ Elnök: Kecskés Péter 14.00 A konferencia megnyitása Köszöntések VIII II.. Roncsolásmentes

Részletesebben

A MAGYAR RONCSOLÁSMENTES VIZSGÁLATI SZÖVETSÉG CÉLKITŰZÉSEI

A MAGYAR RONCSOLÁSMENTES VIZSGÁLATI SZÖVETSÉG CÉLKITŰZÉSEI XII. Országos Hegesztési Tanácskozás Budapest 2006. szeptember 14-15. A MAGYAR RONCSOLÁSMENTES VIZSGÁLATI SZÖVETSÉG CÉLKITŰZÉSEI Dr. Trampus Péter MAROVISZ Absztrakt: A roncsolásmentes vizsgálatok eredményei

Részletesebben

Képes beszámolónk a kiállításról és a konferenciáról: Tartalmas konferenciaprogram Gödöllőn

Képes beszámolónk a kiállításról és a konferenciáról: Tartalmas konferenciaprogram Gödöllőn A május 24-25-i gödöllői Értékteremtő Épületgépészet konferencia - melyet a Szent István Egyetem Gépész Karának Létesítmény- és Környezettechnika tanszéke szervezett - tartalmas programot kínált az egyetemre

Részletesebben

MOBILE DEVELOPERS DAY 2012 Világokat mobilizálunk

MOBILE DEVELOPERS DAY 2012 Világokat mobilizálunk MOBILE DEVELOPERS DAY 2012 Világokat mobilizálunk Partneri ajánlat Mi az a Mobile Developers Day? A Mobile Developers Day az IDG Hungary Kft által évente megrendezett fejlesztői konferenciasorozat. Az

Részletesebben

JANUÁR. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. 52. hét. 1. hét. 2. hét. 3. hét. 4. hét. 5. hét

JANUÁR. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. 52. hét. 1. hét. 2. hét. 3. hét. 4. hét. 5. hét Életképek A Szegedi Tudományegyetem Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékén található a Koch Sándor nevével fémjelzett több, mint 3000 db ásványt tartalmazó gyűjtemény. A gyűjtemény szerves részét

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról Pályázati azonosító: 204108/01422 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról (a beszámoló megtalálható a www.mvkkvar.hu

Részletesebben

Budapest, 2000. október 7.

Budapest, 2000. október 7. Budapest, 2000. október 7. A kiadvány tördelése a TEX 3.14159 verziójával készült Linux operációs rendszeren. A TEX az American Mathematical Society bejegyzett védjegye. Szerkesztette: Zelena Endre ezelena@lme.linux.hu

Részletesebben

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY Azonnali közlésre és korlátlan felhasználásra

SAJTÓKÖZLEMÉNY Azonnali közlésre és korlátlan felhasználásra SAJTÓKÖZLEMÉNY Azonnali közlésre és korlátlan felhasználásra További információ a média számára: Magyar Nemzeti Múzeum, Orzságos Múzeológia Módszertani és Információs Központ Sz. Fejes Ildikó, főosztályvezető,

Részletesebben

SZISZKI KRÓNIKA Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

SZISZKI KRÓNIKA Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Horváthné Kaszás Zsuzsanna Fotó: Horváthné Kaszás Zsuzsanna Szerkesztette: Horváthné Kaszás Zsuzsanna és Breznay Gáborné SZAKMÁK ÉJSZAKÁJA Idén ismét megrendezésre

Részletesebben

JAVÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1)

JAVÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) Nemzeti Akkreditáló Testület JAVÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) a NAT-1-1159/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Tiszai Vegyi Kombinát Nyilvánosan Mûködõ Részvénytársaság Mûszaki Felügyelet

Részletesebben

a NAT /2006 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2006 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület MELLÉKLET a NAT-1-1159/2006 számú akkreditálási ügyirathoz A Tiszai vegyi Kombinát Rt. Mûszaki Felügyelet Mûszaki Vizsgáló Laboratórium (3581 Tiszaújváros, TVK-Ipartelep, Gyári

Részletesebben

A nonverbális kommunikáció és a metakommunikáció A nonverbális kommunikáció jelentősége, értelmezése A nonverbális kommunikáció csatornái

A nonverbális kommunikáció és a metakommunikáció A nonverbális kommunikáció jelentősége, értelmezése A nonverbális kommunikáció csatornái 1/A Önnek egy Rt. kereskedelmi üzletkötőjével kell találkoznia, előzetesen egyeztetnie kell vele a szerződéskötés feltételeit, és a megállapodás, egyeztetés után elő kell készítenie a szerződést. Ismertesse

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ a Nemzeti Tehetség Koordinációs Fórum üléséről

EMLÉKEZTETŐ a Nemzeti Tehetség Koordinációs Fórum üléséről EMLÉKEZTETŐ a Nemzeti Tehetség Koordinációs Fórum üléséről Helyszín: Oktatási és Kulturális Minisztérium (1055 Budapest, Szalay u. 10-14.) 1. emeleti tárgyaló Időpont: 2010. május 5. Jelen vannak: Dr.

Részletesebben

Szakmai beszámoló a A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar tehetséggondozási tevékenységének keretében meghirdetett

Szakmai beszámoló a A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar tehetséggondozási tevékenységének keretében meghirdetett Szakmai beszámoló a A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar tehetséggondozási tevékenységének keretében meghirdetett Számítógépes Játékok Felnőtteknek avagy a Műszaki Szimulációk a Kutatásfejlesztés

Részletesebben

Soha nem fogom elfelejtni a mai estét Eric Idle a Madáchban!

Soha nem fogom elfelejtni a mai estét Eric Idle a Madáchban! Soha nem fogom elfelejtni a mai estét Eric Idle a Madáchban! 2015. június 3. szerda, 08:00 Hétfőn este a Madách Színházba látogatott a Spamalot című musical két szerzője: Eric Idle és John Du Prez. Az

Részletesebben

Rendezvény archívum 2001

Rendezvény archívum 2001 Január 2001. január 9. A NEKTÁR Alkalmazói Tanácsának 2001. január 15. AMICUS-bemutató 20001. január 18. A Könyvtári és Szakirodalmi Tájékoztatási Szabványosítási Bizottság 2001. január 23. A Magyar Tudományos

Részletesebben

Schönherzes Villamosmérnökök és Informatikusok Egyesülete. 2012. évi közhasznúsági jelentés

Schönherzes Villamosmérnökök és Informatikusok Egyesülete. 2012. évi közhasznúsági jelentés Schönherzes Villamosmérnökök és Informatikusok Egyesülete 2012. évi közhasznúsági jelentés Tartalom 1. Szervezet alapadatai 2. Az Egyesület számviteli beszámolója (éves mérleg és eredmény levezetés) 3.

Részletesebben

Jubileumi Konferencia a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulásának 80. évfordulója tiszteletére. Szakmai beszámoló

Jubileumi Konferencia a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulásának 80. évfordulója tiszteletére. Szakmai beszámoló Jubileumi Konferencia a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulásának 80. évfordulója tiszteletére Szakmai beszámoló A Magyar Könyvtárosok Egyesülete, amely az 1935-ben alapított Magyar Könyvtárosok és

Részletesebben

Akusztikus aktivitás AE vizsgálatoknál

Akusztikus aktivitás AE vizsgálatoknál Akusztikus aktivitás AE vizsgálatoknál Kindlein Melinda, Fodor Olivér ÁEF Anyagvizsgáló Laboratórium Kft. 1112. Bp. Budaörsi út 45. Az akusztikus emissziós vizsgálat a roncsolásmentes vizsgálati módszerek

Részletesebben

MEGŐRZÉS - MEGOSZTÁS MEGÚJULÁS

MEGŐRZÉS - MEGOSZTÁS MEGÚJULÁS MEGŐRZÉS - MEGOSZTÁS MEGÚJULÁS. NOVEMBER a régió kiemelt szakmai konferenciája a jövő múzeumáról, a digitális kor kihívásairól és lehetőségeiről Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum Legyen a támogatónk! Öt

Részletesebben

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a 2010-2011-es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás A Dunakeszi, Horányi-révnél lévő, feltárt kikötőerőd az egyetlen magántulajdonban lévő bemutatott

Részletesebben

2012/1 ÖSSZEFOGLALÁS. mesterséges forrásból származó hangimpulzus

2012/1 ÖSSZEFOGLALÁS. mesterséges forrásból származó hangimpulzus MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS QUALITY ASSURANCE EGY ÉRDEKES JÁRTASSÁGI VIZSGÁLAT. AKUSZTIKUS EMISSZIÓS HELYMEGHATÁROZÁS AN INTERESTING ROUND ROBIN TEST DETERMINATION OF POSITION BY ACOUSTIC EMISSION FÜCSÖK FERENC,

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról

Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról Magyarország legrégebben alapított historikus zenei fesztiválja 32. alkalommal került megrendezésre Fertőd-Eszterházán, 2016. június 25. és július 2. között,

Részletesebben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben 1039 Budapest, Mátyás király út 77 Tel.: 240-9065 Számlasz: 11703006 20036249 Közhasznú szervezet Főv. Bíróság nyt. sz: 9236

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Hogyan használja a roncsolásmentes vizsgálatokat a petrokémiai ipar?

Hogyan használja a roncsolásmentes vizsgálatokat a petrokémiai ipar? Hogyan használja a roncsolásmentes vizsgálatokat a petrokémiai ipar? MOL Nyrt. Mátyási Ede Százhalombatta 19 st October, 2015 Eger Március 22-24 Tartalom Anyagvizsgálatok jelentősége a MOL Finomítás életében,

Részletesebben

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 1. nap (2015. 04. 08.) 34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 2015. április 8-án megkezdődött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 14. szekciójának háromnapos ülése. Az esemény főszereplői

Részletesebben

RONCSOLÁSMENTES VIZSGÁLATTECHNIKA

RONCSOLÁSMENTES VIZSGÁLATTECHNIKA RONCSOLÁSMENTES VIZSGÁLATTECHNIKA NDT TECHNICS Tüzelőanyag cellák működés közbeni vizsgálata dinamikus neutron radiográfia alkalmazásával Study of fuel tank in service applying the dynamic neutron radiography

Részletesebben

EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT Dunaújvárosban is!

EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT Dunaújvárosban is! SZERETETTEL MEGHÍVUNK MINDENKIT AZ ALÁBBI PROGRAMJAINKRA AMIT AZ EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT KERETÉBEN SZERVEZÜNK DUNAÚJVÁROSBAN Várjuk a miel?bbi jelentkezéseket: e-mailben kornyved@pmh.dunanet.hu címre a

Részletesebben

2009. december 3 4. M E G H Í V Ó. A kiállítás helyszíne: BME K Épület, Aula. A Bál helyszíne: InterContinental Hotel Budapest

2009. december 3 4. M E G H Í V Ó. A kiállítás helyszíne: BME K Épület, Aula. A Bál helyszíne: InterContinental Hotel Budapest 2009. december 3 4. M E G H Í V Ó A kiállítás helyszíne: BME K Épület, Aula A Bál helyszíne: InterContinental Hotel Budapest M a g y a r É p ü l e t g é p é s z e k A kiállítás A hagyományos, szakmai körökben

Részletesebben

Szakdolgozat, diplomamunka és TDK témák (2008. 09. 01-2012. 01. 04.)

Szakdolgozat, diplomamunka és TDK témák (2008. 09. 01-2012. 01. 04.) Szakdolgozat, diplomamunka és TDK témák (2008. 09. 01-2012. 01. 04.) Felvehető szakdolgozat, diplomamunka és TDK témák (2012. 01. 04.) 1. Vezérlés, számolás és képfeldolgozás FPGA-n és/vagy GPU-val (BsC,

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV H-1111 Budapest, Egry József utca 1. E 7/703. Honlap: https://wikimedia.hu/ E-mail: info@wikimedia.hu EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV a Wikimédia Magyarország Egyesület 2017. november 20-án tartott közgyűléséről

Részletesebben

A Gyommentes Környezetért Alapítvány Dr. Ujvárosi Miklós Gyomismereti Társasága 29. találkozójának

A Gyommentes Környezetért Alapítvány Dr. Ujvárosi Miklós Gyomismereti Társasága 29. találkozójának A Gyommentes Környezetért Alapítvány Dr. Ujvárosi Miklós Gyomismereti Társasága 29. találkozójának valamint a Magyar Gyomkutató Társaság 18. Konferenciájának Részletes programja Kedves Tagtársaink! Mint

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

1/2015. (IV. 3.) számú Közgyűlési határozat

1/2015. (IV. 3.) számú Közgyűlési határozat 1/2015. (IV. 3.) számú Közgyűlési határozat az előterjesztésnek megfelelően elfogadja az Oroszlányi Bányász Hagyományőrző Fúvószenekari Egyesület 2014. évi tevékenységéről szóló beszámolót. A beszámoló

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Testvértelepülések találkozója Szentpéterszeg, október

Szakmai beszámoló. Testvértelepülések találkozója Szentpéterszeg, október Szakmai beszámoló Testvértelepülések találkozója Szentpéterszeg, 2016. október 7-8-9. Az Európa a polgárokért program támogatásával 2016. október 7-8-9-én az Európa jövője Az euroszkepticizmus és az aktív

Részletesebben

Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.

Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum. Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.hu Szakmai beszámoló A Karacs Ferenc Múzeum csillagos éjszakája-

Részletesebben

MHT Hírlevél különszám

MHT Hírlevél különszám 2013. 10. 25. Magyar Higiénikusok Társasága MHT-NETT Konferencia, 2013. október 2-4., Sarlóspuszta ÉRTÉKELÉS Előzetesen regisztrált résztvevők száma: 155 fő Elhangzott előadások száma: 76 Bemutatott poszterek

Részletesebben

AZ ACÉLSZERKEZETEK ÁLLAPOTVIZSGÁLATA

AZ ACÉLSZERKEZETEK ÁLLAPOTVIZSGÁLATA ACÉLSZERKEZETEK MEGERŐSÍTÉSE AZ ACÉLSZERKEZETEK ÁLLAPOTVIZSGÁLATA FERNEZELYI SÁNDOR EGYETEMI TANÁR KORÁBBI ELŐADÁSÁNAK KIEGÉSZÍTETT BŐVÍTETT VÁLTOZATA AZ ACÉLSZERKEZETEK ÁLLAPOTA ANYAGMINŐSÉG (MECHANIKAI

Részletesebben

HUDEC KULTURÁLIS ALAPÍTVÁNY BUDAPEST

HUDEC KULTURÁLIS ALAPÍTVÁNY BUDAPEST viragcsejdy@ SAJTÓKÖZLEMÉNY 2019-01-21 kiadja: Hudec Kulturális Alapítvány A budapesti Hudec-hagyaték Sanghajban Stereoscopic Notes Urban Landscape László Hudec and Modern Shanghai (Sztereoszkópos jegyzetek,

Részletesebben

Az Aba-Novák Agóra. Kulturális Központ. bérelhető termei SZOLNOK

Az Aba-Novák Agóra. Kulturális Központ. bérelhető termei SZOLNOK SZOLNOK Kulturális Központ Az Aba-Novák Agóra bérelhető termei AJÁNLÓ Önnek melyek a legfontosabb szempontok egy rendezvény helyszínének kiválasztásakor? Bizonyára ügyel arra, hogy vendégei, szakmai partnerei

Részletesebben

A KÖNYVTÁRAK ÉS KÖNYVTÁROSOK ÚJ KIHÍVÁSAI EGY NEMZETKÖZI WORKSHOP TÜKRÉBEN

A KÖNYVTÁRAK ÉS KÖNYVTÁROSOK ÚJ KIHÍVÁSAI EGY NEMZETKÖZI WORKSHOP TÜKRÉBEN A KÖNYVTÁRAK ÉS KÖNYVTÁROSOK ÚJ KIHÍVÁSAI EGY NEMZETKÖZI WORKSHOP TÜKRÉBEN GERENCSÉR JUDIT, a Kúria Tőry Gusztáv Jogi Szakkönyvtára vezetője, az MKE főtitkára 50. MKE Vándorgyűlés Jogi Szekció, Keszthely

Részletesebben

IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGI MŰVELŐDÉS LEHETŐSÉGEI

IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGI MŰVELŐDÉS LEHETŐSÉGEI IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGI MŰVELŐDÉS LEHETŐSÉGEI Hol vannak a fiatalok? Szabadidejükben elsősorban a barátaikkal és az online térben vannak Milyen terekre vágynak? Rólad Szól! Párbeszéd a fiatalokkal Konzultáció

Részletesebben

Rendezvényszervezési forgatókönyv

Rendezvényszervezési forgatókönyv 5.sz. melléklet: Rendezvényszervezési forgatókönyv Tervezés Szakmai nap esetén: A rendezvény célja, témája A meghívottak köre: célcsoport, létszám Időpont kijelölése A helyszín kiválasztása Szervezők kiválasztása

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról NKA Képzőművészeti Szakmai Kollégium 2011. évi pályázata 1. témakör Kiállítás megvalósítására Pályázati azonosító: 1606/5592 Szakmai beszámoló Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Részletesebben

Baranyáné Dr. Ganzler Katalin Osztályvezető

Baranyáné Dr. Ganzler Katalin Osztályvezető Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Biokémiai és Élelmiszertechnológiai Tanszék Kapilláris elektroforézis alkalmazása búzafehérjék érésdinamikai és fajtaazonosítási vizsgálataira c. PhD értekezés

Részletesebben

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést.

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést. I S M E R T E T Ő 2015 A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a A PlayIT Magyarország legnagyobb Gamer és IT rendezvénye, valamint a legnagyobb látogatói számmal rendelkező hazai kiállítás, mely

Részletesebben

SZISZKI KRÓNIKA. Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

SZISZKI KRÓNIKA. Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Ridzi Gizella Fotókat készítette: Tauber Norbert, Péter András, Ráksi Mihály Szerkesztette: Fekete Balázs EU CODE WEEK - A PROGRAMOZÁS HETE EURÓPÁBAN IGY A SZISZKIBEN

Részletesebben

ICOLIM 2014. Budapest

ICOLIM 2014. Budapest ICOLIM 2014 Budapest A konferenciáról ICOLIM Témák Célok A konferenciáról Történelmi áttekintés 1992 Keszthely, Magyarország 1994 Mulhouse, Franciaország 1996 Velence, Olaszország 1998 Lisszabon, Portugália

Részletesebben

Célkitűzéseink. Programtervezet KÖZÖS ÉGBOLT ALATT MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA. 2015. szeptember 4-5.

Célkitűzéseink. Programtervezet KÖZÖS ÉGBOLT ALATT MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA. 2015. szeptember 4-5. KÖZÖS ÉGBOLT ALATT MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA 2015. szeptember 4-5. www.nemzetisegitalalkozo.eu élkitűzéseink Nemzetiségeinknek évszázadokon keresztül megőrzött kulturális, gasztronómiai

Részletesebben

#PLMPERSPEKTIVA szakmai nap

#PLMPERSPEKTIVA szakmai nap #PLMPERSPEKTIVA szakmai nap Egy valódi PLM rendezvény A graphit Kft. idén hatalmas sikerrel zárta legnagyobb éves rendezvényét, a PLM Perspektíva 2015 szakmai napot. A rendezvény arculatának a középpontját

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK VIII. Roncsolásmentes Anyagvizsgáló Konferencia és Kiállítás 2013. március 20-22., Eger A Konferencia és Kiállítás mottója: AZ ANYAGVIZSGÁLAT NEM CÉL, HANEM ESZKÖZ A Konferencia

Részletesebben

Pikkelysömörös civil szervezetek. Bemutatkozik az MPKE

Pikkelysömörös civil szervezetek. Bemutatkozik az MPKE Pikkelysömörös civil szervezetek Bemutatkozik az MPKE Magyarországi Pszoriázis Klubok: Magyarországon az első pszoriázis klub a Hajdusági Psoriasis Club név alatt Debrecenben alakult meg a Debreceni Bőrgyógyászati

Részletesebben

Az Aba-Novák Agóra. Kulturális Központ. bérelhető termei SZOLNOK

Az Aba-Novák Agóra. Kulturális Központ. bérelhető termei SZOLNOK SZOLNOK Kulturális Központ Az Aba-Novák Agóra bérelhető termei AJÁNLÓ Önnek melyek a legfontosabb szempontok egy rendezvény helyszínének kiválasztásakor? Bizonyára ügyel arra, hogy vendégei, szakmai partnerei

Részletesebben

A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26

A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26 Több mint harminc éve működik hivatásos bábszínházként a kecskeméti Ciróka. A Bóbita szintén több évtizede áll szakmai és baráti kapcsolatban vele. Szeptember 9-én Rigócsőr király című darabjukat adták

Részletesebben

Működési és eljárási szabályzat

Működési és eljárási szabályzat Oldal: 1 / 8 TARTALOMJEGYZÉK 1. A szabályzat célja 2/8 2. Alkalmazási terület 2/8 3. Hivatkozások 2/8 4. Eljárás 2/8 4.1. Alapelvek 2/8 4.2. Pártatlanság és függetlenség 2/8 4.3 Személyzet 3/8 4.4. Tájékoztatási

Részletesebben

Termohidraulikai számítások. Terhelési körülmények. Szerkezeti integritás kritérium. n k K I < K Ic

Termohidraulikai számítások. Terhelési körülmények. Szerkezeti integritás kritérium. n k K I < K Ic ÁLLAPOTELLENŐRZÉS CONDITION CONTROL IDŐSZAKOS RONCSOLÁSMENTES VIZSGÁLATOK TAPASZTALATAI ATOMERŐMŰVEKBEN EXPERIENCES OF IN-SERVICE NON-DESTRUCTIVE INSPECTIONS IN NUCLEAR POWERPLANT DÓCZI MIKLÓS*, SZABÓ

Részletesebben

Rendezvény archívum 2005

Rendezvény archívum 2005 Rendezvény archívum 2005 Január 2005. január 11. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete tanács 2005. január 12. A Nádasdy Alapítvány és Akadémia könyvbemutatója 2005. január 12. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete

Részletesebben

Sportágak és hangszerek között választhatott Magyarország!

Sportágak és hangszerek között választhatott Magyarország! Sportágak és hangszerek között választhatott Magyarország! Óriási érdeklődés mellett, fantasztikus hangulatban zajlott a XXIV. Nagy Sportágválasztó, ahová több mint 19 000 mozogni vágyó gyermek és felnőtt

Részletesebben

Ez úgy igaz, ahogy hiszitek

Ez úgy igaz, ahogy hiszitek Ez úgy igaz, ahogy hiszitek a mese vers szerepe a személyiségfejlődésben, a társas kapcsolatok alakulásában Játékkal, Mesével Nevelő Óvónők XXII. Országos Szakmai Konferenciája DEBRECEN, 04. 06. 9-. P

Részletesebben

B e s z á m o l ó az MRT Ultrahang Szekciójának munkájáról (2006. okt. 2007. okt.)

B e s z á m o l ó az MRT Ultrahang Szekciójának munkájáról (2006. okt. 2007. okt.) MAGYAR RADIOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ULTRAHANG SZEKCIÓJA ULTRASOUND SECTION HUNGARIAN RADIOLOGICAL SOCIETY B e s z á m o l ó az MRT Ultrahang Szekciójának munkájáról (2006. okt. 2007. okt.) Az Ultrahang Szekció

Részletesebben

Partnering ÜgyfélkaPcsolati konferencia. Főtámogatók: Médiapartnerek: Támogatók: Szakmai partnerek, kiállítók:

Partnering ÜgyfélkaPcsolati konferencia. Főtámogatók: Médiapartnerek: Támogatók: Szakmai partnerek, kiállítók: Partnering ÜgyfélkaPcsolati konferencia HUMÁN E ALAPÍTVÁNY Főtámogatók: Médiapartnerek: Támogatók: Szakmai partnerek, kiállítók: 2 Időpont: 2011. február 16 18. Helyszín: A konferencia elnöke: Konferencia

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

AUTOMATIZÁLT ÉLELMISZER-TERMELÉS

AUTOMATIZÁLT ÉLELMISZER-TERMELÉS World Robot Olympiad 2018 WeDo Open kategória (10 éves korig) A játék leírása, szabályok és értékelés AZ ÉLELMISZER FONTOS ÜGY AUTOMATIZÁLT ÉLELMISZER-TERMELÉS Verzió: január 15. Tartalomjegyzék 1. A kihívás

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

TÁMOP / Készítette: Nagyné Réti Ildikó i0908forgatókönyv és eljárási folyamatleírás intézményi jó gyakorlat átadására.

TÁMOP / Készítette: Nagyné Réti Ildikó i0908forgatókönyv és eljárási folyamatleírás intézményi jó gyakorlat átadására. Készítette: i0908forgatókönyv és eljárási folyamatleírás intézményi jó átadására. Intézmény neve: Marcali Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási

Részletesebben

BEMUTATKOZÁS A KIÁLLÍTÁS

BEMUTATKOZÁS A KIÁLLÍTÁS BEMUTATKOZÁS Egyedülálló látványosság a filmek szerelmeseinek! Közép- Kelet- Európa első filmes látogatóközpontja Budapesttől 30 km- re, Etyeken található a Korda Filmstúdió területén, annak díszletei

Részletesebben

ACP-UE 2112/16 ACP/21/003/16 ol/kf 1

ACP-UE 2112/16 ACP/21/003/16 ol/kf 1 AKCS EU COTONOUI MEGÁLLAPODÁS AFRIKAI, KARIBI ÉS CSENDES- ÓCEÁNI ÁLLAMOK CSOPORTJA AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2016. április 13. ACP/21/003/16 ACP-UE 2112/16 AKCS EU KÖZÖS DOKUMENTUM Tárgy: Az AKCS

Részletesebben

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30.

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. 1 Madárvárta Tematika Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. 1. témakör: Tavaszi Madárles (Spring Alive) Cél: tudományos jellegű, azt életkori sajátosságoknak

Részletesebben

RONCSOLÁSMENTES VIZSGÁLATOKKAL ÖSSZEFÜGGŐ ÁTFOGÓ SZABVÁNYOK

RONCSOLÁSMENTES VIZSGÁLATOKKAL ÖSSZEFÜGGŐ ÁTFOGÓ SZABVÁNYOK RONCSOLÁSMENTES VIZSGÁLATOKKAL ÖSSZEFÜGGŐ ÁTFOGÓ SZABVÁNYOK 1. MSZ EN 473 : 2001 2. MSZ EN 1330-1 : 2000 3. MSZ EN 1330-2 : 2000 4. MSZ EN ISO 5817 : 2004 5. MSZ EN ISO 6520-1 :1999 6. 7. MSZ EN 10256

Részletesebben

Kötelező mű: Gustav Holst: First Suite in Eb for Military Band, Edited by Colin Matthews (Boosey & Hawkes Company)

Kötelező mű: Gustav Holst: First Suite in Eb for Military Band, Edited by Colin Matthews (Boosey & Hawkes Company) WASBE - Kelet-Európa Nemzetközi Fúvószenekari Versenye BEGA FEST 4th INTERNATIONAL WIND ORCHESTRA COMPETITION 2015. 06. 19-20-21. Nagybecskerek, Szerbia A Fúvószenekarok és Együttesek WASBE- Tagszervezet

Részletesebben

TolnaArt. Tolna megyei művészeti portál CsaTolna Lámpabolti Esték. TolnaArt 1/26

TolnaArt.  Tolna megyei művészeti portál CsaTolna Lámpabolti Esték. TolnaArt 1/26 www.tolnaart.hu Tolna megyei művészeti portál 2004.02.26. CsaTolna Lámpabolti Esték 1/26 Tartalom A kezdetek Kik készítik? Főbb területek Hogyan készül? Statisztikák Érdekes számok Kapcsolatok Más galériák

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Takácsné Rompos Bernadett képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Takácsné Rompos Bernadett képviselő UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8321 Uzsa, Lázhegy u.21. Szám: 1/200-15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Uzsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-én 17.00 órai

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Gödöllő, 2014. november 20.

MEGHÍVÓ. Gödöllő, 2014. november 20. MEGHÍVÓ a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kara és a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület szakmai konferenciájára, közgyűlésére és a XIII. Dr. Ketter

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 10.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest

Részletesebben

KAROTÁZS TUDOMÁNYOS, MŰSZAKI ÉS KERESKEDELMI KFT. MŰSZERFEJLESZTÉS KUTAK, FÚRÁSOK TESZTELÉSÉRE CÍMŰ PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSA 7.

KAROTÁZS TUDOMÁNYOS, MŰSZAKI ÉS KERESKEDELMI KFT. MŰSZERFEJLESZTÉS KUTAK, FÚRÁSOK TESZTELÉSÉRE CÍMŰ PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSA 7. KAROTÁZS TUDOMÁNYOS, MŰSZAKI ÉS KERESKEDELMI KFT. MŰSZERFEJLESZTÉS KUTAK, FÚRÁSOK TESZTELÉSÉRE CÍMŰ PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSA Pályázat azonosító száma: GOP-1.3.1-08/1-2008-0006, 7. FELADAT: MARKETIG 2011.

Részletesebben

Megalapozó tanulmány az NBSZ 9. kötethez kiadandó hegesztési útmutató előkészítéséhez

Megalapozó tanulmány az NBSZ 9. kötethez kiadandó hegesztési útmutató előkészítéséhez Megalapozó tanulmány az NBSZ 9. kötethez kiadandó hegesztési útmutató előkészítéséhez Gayer Béla Műszaki Igazgató 2017. Május 31 Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés /MHtE/ Tartalom:

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

T A N F O L Y A M D E B R E C E N B E N

T A N F O L Y A M D E B R E C E N B E N N E M Z E T K Ö Z I S Z Ü L É S Z E T I U L T R A H A N G T O V Á B B K É P Z Ő T A N F O L Y A M D E B R E C E N B E N A Magyar Szülészeti-Nőgyógyászati Ultrahang Társaság megalakulása óta törekszik a

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben