Pikkelysömörös civil szervezetek. Bemutatkozik az MPKE
|
|
- Donát Péter
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Pikkelysömörös civil szervezetek Bemutatkozik az MPKE
2 Magyarországi Pszoriázis Klubok: Magyarországon az első pszoriázis klub a Hajdusági Psoriasis Club név alatt Debrecenben alakult meg a Debreceni Bőrgyógyászati Klinika közreműködésével 15 évvel ezelőtt. Majd ápr. 22-én alakult meg a Szegedi Pszoriázis Klub a Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika szakmai segítségével és Ők rendezték az I. Országos Pszoriázisbeteg-Találkozót 2008.május 31-én november 11-én a Kaposvári Bőrgyógyászati osztály munkatársai kezdeményezésére 11 fő részvételével megalapították a Kaposvári Pszoriázis Klubot.
3 A Kaposvári Klub elnöke Balogh István és a Szegedi Klub vezetőségi tagja Hullman László segítségével megszervezet szeptember 19-i Harkányi Országos Pszoriázisbeteg-találkozón már egyértelművé vált, hogy szükség van ezekre az Országos rendezvényekre, a betegtársaink véleménye és elégedettsége alapján. Ezt követően Balogh István közreműködésével október közepén megalakult a Pécsi Klub. Majd szeptember 6-án Harkányban megalakult a Gyógyfürdő Kórház támogatásával és Balogh István közreműködésével a Harkányi Pszoriázis Klub.
4 A Pszoriázis Világnapot október 29-én, Régiós szinten Pécsett a Kaposvári a Harkányi és a Pécsi klubokkal Közösen ünnepeltük meg, ahol az akkori Európa Kulturális Fővárosában nagyon kellemes városnézésre invitáltak a Pécsi Klubtársaink, mint vendéglátók. Az ez évi Világnapi rendezvénynek Kaposvár lesz a házigazdája. Ezek az előzmények és betegtársaink igénye tette szükségessé, hogy Magyarországon a már meglévő Pszoriázis Klubok tagjaiból közösen megalakuljon a Magyarországi Pszoriázis Klubok Egyesülete (MPKE) július 07-én az MPKE Közreműködésünkkel megalakult a Kecskeméti Pszoriázis Klub Az Egri és a Veszprémi Klubok jelenleg szerveződnek.
5 Budapesten a Magyar Psoriasis Alapítvány (MPA, III. 01-én alapította Varga Imre a magyarországi psoriasisos betegek támogatására) valamint a Magyaro Psoriasisos Betegek Egyesülete (1992. X. 12-én alakult Dr. Berecz Margit vezetésével) képviseli a betegek érdekeit. weboldaluk: psoriasis.hu Magyarországi Pszoriázis Klubok Egyesületének honlapja: psorinet.hu hasznos, aktuális információkkal és anyagokkal a Mo.-i Pszoriázisbeteg Klubokkal kapcsolatban.
6
7
8 Magyarországon a pszoriázis betegek száma mintegy fő Ez a betegség jelenleg nem gyógyítható Lelkileg a legnagyobb mértékben terheltek Nem fertőző, de ez a KÖZTUDATBAN nem így van Tünetmentesítéssel javul az életminőség Mivel látható, ezért megbélyegzettnek érzik magukat Ez a betegcsoport a legkevésbé képviselt és támogatott Önszerveződéssel és szakmai segítséggel klubok alakultak és alakulnak Szükségessé vált egy országosan is működő egyesület létrehozása
9 Az Egyesület megalakulása 2010 december 04 Harkány Alapítói létszám: 11 fő Alapítók: az országban működő klubok képviselői Elhelyezkedésük: Arló Barcs Kaposvár Keszü Nagykozár Pécs Siklós Szeged
10 MPKE Célja Minden megyeszékhelyen és nagyobb városban elősegítjük, hogy minél több és több klub alakuljon betegtársaink érdekében Biztosítsuk betegtársainknak a tájékoztatást és a legfrissebb információkat
11 AZ EGYESÜLET FELADATAI Összefogni a Magyarországi Pszoriázis Klubokat Kapcsolattartás és eszmecsere a civil szervezetekkel Kapcsolat az MDT-vel az országos háttértámogatás miatt Együttműködni a magyarországi bőrgyógyászat vezetőivel és szakmai személyzettel Népszerűsíteni a betegszervezet tevékenységét Együttműködni más hasonló céllal létrejött szervezetekkel, klubokkal Elismertetni és elfogadtatni a betegtársak TB támogatottságát
12 AZ EGYESÜLET FELADATAI Rendezvényeken tájékoztatni és megismertetni egymással betegtársainkat Lehetőséget adni a személyes megnyilvánulásokra A környezet felvilágosítása a betegség természetéről Ismeret terjesztés a lehetséges kezelési módokról A társadalmi beilleszkedés elősegítése Érdekvédelem
13 A közösséghez tartozás segíti a betegség elfogadását a tapasztalatok egymás közötti megosztását és egymás megértését, segítségét.
14 A Magyarországi Pszoriázis Klubok Egyesülete által támogatott betegklubok DEBRECEN SZEGED KAPOSVÁR PÉCS HARKÁNY KECSKEMÉT Mottónk: NEM VAGY EGYEDÜL EGYÜTT KÖNNYEBB
15 AMIT ELÉRTÜNK május.21-én elhatározás a Debreceni Országos találkozón az egyesület létrehozására dec.04 Harkány, MPKE alapítás október 29 Pécs közös VILÁGNAPI megemlékezés (Pécs-Kaposvár-Harkány) május 21-én Pécset megrendeztük az V. Országos Találkozót több mint 100 fővel - Közösen tervezzük egy Pszoriázis Hírlevén kiadását az MDT pszoriázis szekcióval július 07-én Közreműködésünkkel megalakult a Kecskeméti Pszoriázis Klub - Részt vettünk a Magyarországi Meztelen Igazság fotó és kiállítás megnyitóin és a sajtótájékoztatókon, Mo.-i plázákban május. KAPOSVÁR VI. Országos Pszoriázis-beteg Találkozó
16 KÖSZÖNJÜK A MEGTISZTELŐ FIGYELMÜKET! Harkány Balogh István MPKE elnök Gilbert Csaba Vezetőségi tag
KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS CSOPORTBEOSZTÁS
KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS CSOPORTBEOSZTÁS Nevezők száma: 24 csapat A-csoport: Szolnoki Törvényszék Kaposvári Törvényszék Győri Ítélőtábla Kúria Budapest Környéki Törvényszék Kecskeméti Törvényszék B-csoport:
Psoriasis Tünetnapló
Psoriasis Tünetnapló Útmutató a tünetnapló használatához Miért töltsem a tünetnaplót? A tünetnapló segítségére lesz, hogy az idő múlásával változó tüneteit nyomon követhesse, orvosával megbeszélhesse.
SMaragd SM Egyesületnél elfogadva 2015.04.25 1. oldal/4 SMaragd Kecskemét és Vonzáskörzete Sclerosis Multiplexes Betegeinek Egyesülete Közhasznúsági jelentés szöveges kiegészítés 2014 évről SMaragd SM
DAGANATOS BETEGSÉGGEL OPERÁLT ÉS KEZELT
EGÉSZSÉG REHABILITÁCIÓ KONFERENCIA SOROZAT IX. 2017. OKTÓBER 13-15. Helyszín: Colosseum Hotel, Mórahalom Milleniumi sétány 4-6. DAGANATOS BETEGSÉGGEL OPERÁLT ÉS KEZELT BETEGEKKEL FOGLALKOZÓ CIVIL ÉS EGÉSZSÉGÜGYI
A TEHETSÉGSEGÍTŐ TANÁCS SZEREPE SOMOGY MEGYÉBEN KAPOSVÁR JANUÁR 25.
A TEHETSÉGSEGÍTŐ TANÁCS SZEREPE SOMOGY MEGYÉBEN KAPOSVÁR 2019. JANUÁR 25. A MEGALAKULÁS KEZDETE ÉS HÁTTERE 2011-ben a Klebelsberg Tehetségpont kezdeményezésére, 18 alapító tag közös elhatározásából megalakult
Csődeljárások száma
3. 4. 1. Csődeljárások száma Terület Érkezett megszüntetés Befejezett ebből egyezség Az év végén folyamatban maradt Fővárosi Törvényszék 54 1 13 34 48 28 Pécsi Törvényszék 6-1 6 7 1 Kecskeméti Törvényszék
A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottságának 7/2005. számú határozata.
A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottságának 7/2005. számú határozata. Cím: Magyar Reumatológusok Egyesülete Dél-Magyarországi Szekciójának Tudományos Ülése Szervező: Magyar Reumatológusok Egyesülete Dél-Magyarországi
Csőd- és felszámolási eljárások
Csőd- és felszámolási eljárások 3. 4. 1. Csődeljárások száma Fővárosi Törvényszék Terület Érkezett megszüntetés ebből egyezség Befejezett Az év végén folyamatban maradt 28 2 16 53 71 13 Pécsi Törvényszék
3. 2. 2. Első fokú polgári peres ügyek a törvényszékeknél a per tárgya szerint
3. 2. 2. Első fokú polgári peres ügyek a törvényszékeknél Fővárosi Törvényszék Vagyonjogi per 1 276 2 021 2 129 23 29 51 Közigazgatási jogkörben okozott károk 144 100 114 megtérítése Bíróságok elleni kártérítési
A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS
ILCO 2016 EGÉSZSÉG REHABILITÁCIÓ KONFERENCIA SOROZAT VIII. 2016. SZEPTEMBER 30. Helyszín: Colosseum Hotel, Mórahalom Milleniumi sétány 4-6. A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS ÉLETVITELÉNEK
VILÁGNAP 2015. május 23. Országos megmozdulás és központi ünnepség Székesfehérváron
S clerosis M ultiplex VILÁGNAP 2015. május 23. Országos megmozdulás és központi ünnepség Székesfehérváron A Sclerosis Multiplexrõl A sclerosis multiplex a fiatalkorban elõforduló egyik leggyakoribb neurológiai
MEGHÍVÓ Június 29. Scleroderma Világnap
Június 29. PÉCS PTE KK Reumatológiai és Immunológiai Klinika (Pécs, Akác u. 1.) A rendezvény fővédnöke: Prof. Dr. Czirják László 9.00-10.00 Regisztráció, reggeli falatkák, üdítő, kávé 10.00-10.10 Megnyitó
Egymást támogatva minden. Golobné Wassenszky Rita
Egymást támogatva minden könnyebb! Golobné Wassenszky Rita Parkinson Betegek Egyesülete Pécs Parkinson-kór A Parkinson-kór fokozatosan előrehaladó neurológiai betegség Tünetei: mozgásszegénység, kézremegés,
Közös ünnepünk - Világnap Európában Úszók éjszakája Brüsszelben
Nem vagy egyedül, együtt könnyebb. A Magyarországi Pszoriázis Klubok Egyesületének és a Magyar Dermatológiai Társulat Pszoriázis Szekció kiadása. IV. évfolyam 5. szám. - 2014. november Közös ünnepünk -
A MAGYAR ORVOSI LABORATÓRIUMI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETÉNEK TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE
A MAGYAR ORVOSI LABORATÓRIUMI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETÉNEK TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE Twentieth birthday of the Society of the Hungarian Medical Laboratory Professional Staff From establishment to present days
Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője
Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai
Veled vagyunk Akeem! - Országos véradás
2013 szeptember 27. Flag 0 Értékelés kiválasztása Givenincs Veledértékelve vagyunk Akeem! Még Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Budapesten és vidéken is több ponton van lehetőség vért adni Akeem Adams számára.
A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények
A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények Címe: Debreceni Aneszteziológiai Napok Szervező: Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék Helyszín: Hotel
OSAP 1626. IV. kötet. Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet
OSAP 1626 Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai IV. kötet Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2004 TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak átlaglétszáma és egy főre jutó havi jövedelme
I. Mielóma Információs Nap
betegszervezetek moha alapítvány mielóma információs program (MIP) - 94- Háttér A mielóma multiplex a plazmasejtekből kiinduló rosszindulatú megbetegedés. A kevéssé ismert hematológiai betegségek közé
Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15
BAJAI SZAKKÉPZÉSI 6500 Baja, Petőfi Sándor utca 1 12.) 2015.06.15 Korm. rendelet Virág Tibor főigazgató BÉKÉSCSABAI SZAKKÉPZÉSI 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1 BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI BUDAPESTI GAZDASÁGI
A magyarországi közegészségügy története
A magyarországi közegészségügy története 1770-1944 j Jogalkotás, közegészségügyi intézmények, szakirodalom A kötetet összeállította: KAPRONCZAY KÁROLY Az előszót írta: TOMPA ANNA Sajtó alá rendezte: GAZDA
Magyar Telekom Nyrt. T-Mobile Jogorvoslati fórumok elérhetősége
1 Magyar Telekom Nyrt. T-Mobile Jogorvoslati fórumok elérhetősége T-Mobile dedikált üzleti hálózati szolgáltatás 6. sz. melléklet Hatályos: 2011. január 1-jétől 1. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013
Mintaprojekt az elérhető Európai Uniós források felhasználásának elősegítéséért a hátrányos helyzetű lakosság fenntartható lakhatási körülményeinek és szociális helyzetének javítása érdekében Pécsett 2013.
MOB Sportiskolai Program évi forrás
MOB Sportiskolai Program 2015. évi forrás sorszám támogatott szervezet támogatás célja támogatás összege (Ft) megvalósulás helye KLIK fenntartású intézmények támogatásai: 1. Sugovica Sportiskolai Általános
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501
Az esti klubnapot rövid bevezetővel Dr.Duray Gergő főigazgató úr, mint vendéglátó és Dr. Soós Ágnes a MEM Klub elnöke nyitotta meg,
Az Orosházi Kórház főigazgatójának Dr. Duray Gergő klubtagunk meghívására, október 13-14-én színvonalas szakmai és hangulatos baráti találkozón vettünk részt. Pénteken délután és este, a Hotel Corvus Aqua****
ÁPRILIS 27.
IMMUNOLÓGIA NYÍLT NAP (D 2011. 2011. ÁPRILIS 27. 27. Média megjelenések 2011. április 26-tól (DEBRECEN EBRECEN) Nyomtatott média Egészségcentrum, 2011. nyár (következő szám) Elektronikus média DTV, Napszemle,
KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.
ÉLETMINŐSÉG ÉS KÖLTSÉGEK A KÖZÉP- ÉS SÚLYOS FOKÚ PSORIASISOS BETEGEK KÖRÉBEN
ÉLETMINŐSÉG ÉS KÖLTSÉGEK A KÖZÉP- ÉS SÚLYOS FOKÚ PSORIASISOS BETEGEK KÖRÉBEN WÉBER VALÉRIA Vezető asszisztens Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Nonprofit kft. Psoriasis vulgaris Öröklött hajlamon
Események. AIDS Világnap Budapest - Gellért-hegyi sziklatemplom. AIDS Világnap Budapest - Corvin Pláza
Cikk: HIV/S témájú rendezvények, események S Világnap 2015 - Budapest - Gellért-hegyi sziklatemplom 2015. december 1-jén a Gellért-hegyi sziklatemplomban (Magyarok Nagyasszonya sziklatemplom) 08:30-kor
Gyorsjelentés a hajléktalan emberek február 3-i kérdőíves adatfelvételéről
Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2009. február 3-i kérdőíves adatfelvételéről Összefoglaló: Győri Péter Válaszadó hajléktalanok száma 2009. február 3-án Település Szállón Utcán Együtt Budapest 2326
Max. parkolási idő Személygépkoc Motor Kistehergépjármű Tehergépjármű Busz
Város Zónakód Aktuális szezon munkanapon szabadnapon munkaszüneti napon Max. parkolási idő Személygépkoc Motor Kistehergépjármű Tehergépjármű Busz Ajka 8401 Jan 02 - Dec 24 07:00-17:00 07:00-12:00 - -
H Í R E K Szegedről. A MEE. DÉRI MIKSA Dél Alföldi Régió régi új területi vezetői a régiós együttműködés folytatása mellett döntöttek.
H Í R E K Szegedről A MEE. DÉRI MIKSA Dél Alföldi Régió régi új területi vezetői a régiós együttműködés folytatása mellett döntöttek. A 2019. évi tisztújítást követően, most első ízben Békéscsabán - 2019.
1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet. a közművelődésről *
1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet a közművelődésről * Darnózseli község Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08.
Részarányos normál támogatás (5 Részarányos kiemelt támogatás (5 Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. 31-ig 5 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 25 000 Ft Sorszám INTÉZMÉNY ÚJ NEVE
ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK
1 ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK..EGYETEMEK. Prof. Dr. Szendrői Miklós egyetemi tanár Semmelweis Egyetem 1111 Budapest, XI., Karolina út 27. Tel.: +36-1-4666611 (Kp), +36-1-4666059 (közv),
Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, 2009. április 23-25.
Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, 2009. április 23-25. Alapítványunk szervezésében került megrendezésre a daganatos gyermekek gyógyítását Segítő Szakemberek
Magyar ILCO Szövetség. 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14. Alapítva 1983.
Magyar ILCO Szövetség 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14. Alapítva 1983. Komplex kezelés Szűrés A felismert daganatos beteg kivizsgálása Labor Colonoscópia Szövettan RTG UH CT MR Neoadjuvans kezelés Komplex
Immáron harmadik alkalommal rendezte meg a Budapesti Trolibusz-közlekedési Dolgozók Szakszervezete (BTDSZ), a BKV közreműködésével az Országos Trolibusz Szakmai Találkozót. A március 20-tól 22-ig tartó
Az OVSZ. Előadó: Mány Zsolt logisztikai vezető
Az OVSZ Előadó: Mány Zsolt logisztikai vezető Az Országos Vérellátó Szolgálat fő feladatai Vérellátás országos biztosítása transzplantációs feladatok ellátása véradásszervezés, donortoborzás, -kivizsgálás,
Transzparencia jelentés 2017
A Sager Pharma Kft., mint a Generikus Gyógyszergyártók és Forgalmazók Magyarországi Érdekvédelmi Egyesületének tagja ezúton teszi közzé az Egyesület által elfogadott Transzparenia Kódex szerinti jelentését
Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2010 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről
Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2010 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről Összefoglaló: Győri Péter Válaszadó hajléktalanok száma 2010 február 3-án Település Szállón Utcán Együtt Budapest 2658 1252
KAPOCS. A pikkelysömör nem fertőző. Egyformák vagyunk. INTERNET. ~ a Szegedi Pszoriázis Klub elektronikus kiadványa ~ A tartalomból:
A tartalomból: ~ a Szegedi Pszoriázis Klub elektronikus kiadványa ~ (E-mail melléklet, PDF formátumú, nyomtatható változat.) II. évfolyam, 3. (5.) szám Szeged, 2012. december 30. Eseménynapló 2 Emlékezés
SYNLAB Magánvérvételi Helyek
SYNLAB ek Utolsó kiadható időpont a zárás előtt 15 perccel! 3 év alatti gyermek vérvétele csak időpontegyeztetés alapján! Laboratórium neve Cím, elérhetőség Magánvérvétel Szombat Időpontfoglalás Allee
Veszprémben is megszólalt a Szívhang
Betegszoba 2011.04.28. http://www.betegszoba.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/veszpremben_is_megszolalt_a_szivhang/ A Szívhang program a következő állomásán is elérte célját, hiszen a Petőfi Színház színészeinek
80 éves a Magyar Higiénikusok Társasága. Dr. Páldy Anna Elnök 2011. március 31.
80 éves a Magyar Higiénikusok Társasága Dr. Páldy Anna Elnök 2011. március 31. A múltat ünnepelni szép dolog, ha az embernek a jelent és a jövőt illetően rendben van a szénája. Kellemes az ősökre emlékezni,
Magyarország-Budapest: Vérzés elleni szerek 2014/S 145-260694. Tájékoztató az eljárás eredményéről. Árubeszerzés
1/5 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:260694-2014:text:hu:html Magyarország-Budapest: Vérzés elleni szerek 2014/S 145-260694 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Kérem, hogy az alábbi halaszthatatlanság okán tárgyalandó indítványomat december 1-i közgyűlésen napirendre tűzni és megtárgyalni szíveskedjenek!
Tisztelt felhasználók! Új képviselői kezdeményezés érkezett Benyújtó neve: Kohari Nandor E-mail címe: kohari@citromail.hu Kezdeményezés tárgya: Sürgősségi indítvány Leírás: Tisztelt Közgyűlés! Kérem, hogy
SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT)
SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT) Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! Szeretettel meghívjuk Önt és Kedves Munkatársait a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati
TERRA MADRE A hagyományos termékeket előállító közösségek világnapja Konferencia, termékbemutató és vásár FVM 2009.december 10.
Bemutatkozik A Magyar Gulyás Gasztro Turisztikai Egyesület A Szolnoki Gulyásfesztivál Szervezője Slow Food Tisza-mente Akció csoport Alapító tagja 2009 TERRA MADRE A hagyományos termékeket előállító közösségek
OSAP IV. kötet. Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet
OSAP 1626 Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai IV. kötet Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2003 TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak átlaglétszáma és egy főre jutó havi jövedelme
synlab Budapest Allee Magán Vérvételi Hely 1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 8. 2015. december 12-én 7:00 11:00
synlab Budapest Allee Magán Vérvételi Hely 1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 8. synlab Budapest Hermina úti Magán Vérvételi Hely 1146 Budapest, Hermina út 7. synlab Budapest Lövőház utcai Magán
JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt.
JEGYZŐKÖNYV Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. Jelen vannak: az Egyesület tagjai a mellékelt jelenléti
A Somogy Megyei Sclerosis Multiplex Egyesület Közhasznúsági jelentése
A Somogy Megyei Sclerosis Multiplex Egyesület Közhasznúsági jelentése 2010 Kaposvár 2011. május 11. Kristófné Kiss Emese elnök Tartalom: Adatok 1. Számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása
OSAP IV. kötet. Egészségügyi ágazat Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet
OSAP 1626 Egészségügyi ágazat Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai IV. kötet Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2005 TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak átlaglétszáma és egy
Elnöki évzárási és évkezdési üzenet
Elnöki évzárási és évkezdési üzenet Tisztelt HSZOSZ Tag! Hölgyeim és Uraim! Újra eltelt egy év. A szövetségünk életében sikerült ismét egy sikeres évet zárnunk. Mit is értünk el az elmúlt évben? 1. Vezetőség
F.3. számú függelék. Fogyasztóvédelmi szervezetek, hatóságok, békéltető testületek
Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.3. számú függeléke F.3. számú függelék szervezetek, hatóságok, békéltető testületek Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.3.
MÁRCIUSI NYITVA TARTÁS A SYNLAB LABORATÓRIUMOKBAN
MÁRCIUSI NYITVA TARTÁS A SYNLAB LABORATÓRIUMOKBAN Synlab Budapest Allee Magán Vérvételi Hely 1117 Budapest Október huszonharmadika u. 8. Synlab Budapest Diagnosztikai Központ Genoid Molekuláris Diagnosztikai
SYNLAB Magánvérvételi Helyek
SYNLAB ek Utolsó kiadható időpont a zárás előtt 15 perccel! 3 év alatti gyermek vérvétele csak időpontegyeztetés alapján! Allee 1117 Budapest, Október 23. u. 8-10. II.em. (OXIVIT Orvoscsoport ALLEE Rendelő;éttermek,
BALÁZS GÁBOR: A NEMZETI BIZOTTSÁGOK MŰKÖDÉSE PEST MEGYÉBEN 1. Bevezetés
BALÁZS GÁBOR: A NEMZETI BIZOTTSÁGOK MŰKÖDÉSE PEST MEGYÉBEN 1 Bevezetés A II. világháború után, elsősorban a béke első óráiban alapvető szerepük volt a rendkívüli néphatalmi szerveknek a mindennapi életben.
A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A
MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 10.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest
2010. 04. 21. Eger, Magyar Kórházszövetség XXXII. Kongresszusa. 2010. 04. 22. Eger, Magyar Kórházszövetség XXXII. Kongresszusa
Helyszínek és időpontok 2010 / 2010. szeptember 1. állapot szerint. Dátum Helyszín 2010. 04. 20. Eger, Megnyitó 2010. 04. 21. Eger, Magyar Kórházszövetség XXXII. Kongresszusa 2010. 04. 22. Eger, Magyar
Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4
Bevásárló és Tematikus utcák
Bevásárló és Tematikus utcák Előadó: Király Gabriella bevásárló utca menedzser Budapest, 2014. február 5. Tartalom Rólunk - BKIK szerepe a tematikus/bevásárló utcák életében Jelenleg Együttműködő Bevásárló/Tematikus
A FOGLALKOZTATÁSBŐVÍTÉS ÚJ DIMENZIÓI PROJEKTVÁSÁR ÉS SZAKMAI RENDEZVÉNY SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEK SZÁMÁRA 2011.szeptember 29 30.
A FOGLALKOZTATÁSBŐVÍTÉS ÚJ DIMENZIÓI PROJEKTVÁSÁR ÉS SZAKMAI RENDEZVÉNY SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEK SZÁMÁRA 2011.szeptember 29 30. KoopeRáció kiemelt projekt eredményei KoopeRáció kiemelt projekt célja A TÁMOP
Országos KID Egyesület
Országos KID Egyesület ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Debrecen, 2012. szeptember 27. Az első KID-ek 2002-2005 A KID-típusú programok módszertanát az Országos Foglalkoztatási Közalapítvánnyal (OFA)
KIMUTATÁS A 2011-2012-ES TÁMOGATÁSI IDŐSZAKRA JÓVÁHAGYOTT TÁMOGATÁSI ÖSSZEGEKRŐL (2012.01.04.) személyi. tárgyi eszköz utánpótlásfejlesztés
KIMUTATÁS A 2011-2012-ES TÁMOGATÁSI IDŐSZAKRA JÓVÁHAGYOTT TÁMOGATÁSI ÖSSZEGEKRŐL (2012.01.04.) személyi tárgyi eszköz utánpótlásfejlesztés jellegű képzési beruházás, közreműködői ráfordítás jogcímen felújítás
Átlag napi elérés a 15 évesek és idősebbek körében országos
MR2-Petőfi MR3-Bartók 1 network 16 14 Átlag napi elérés a 15 évesek és idősebbek körében országos 1517 139 12 1173 1 8 6 513 456 633 4 2 13 Forrás: Ipsos-GfK s Közönségmérés, 211.május, ReachN Mintaelemszám:
A psoriasis kezelése kórházunkban: eredményeink, céljaink. Dr. Hortobágyi Judit
A psoriasis kezelése kórházunkban: eredményeink, céljaink Dr. Hortobágyi Judit Psoriasis vulgaris Öröklött hajlamon alapuló, krónikus, gyulladásos bőrbetegség Gyakorisága Európában 2-3% Magyarországon
A Magyar Műszaki Értelmiség Napja
A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti
ALAPÍTÓ OKIRAT. Rövidített neve: OMMF. 2. A költségvetési szerv székhelye: 1024 Budapest, Margit krt. 85.
Iktató száma:3118-2/2010 SZMM ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szervek jogállásról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény alapján az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség alapító okiratát
Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH
Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései (2006-2014) - forrás: OH 1. Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola 230 2. Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola 83 3. Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola
Pályázó neve. Befogadott szervezet neve. Pályázat célja Igény (eft) Eü. és Szoc. Biz. tám. (eft)
1. Nyugdíjas Vidám Házasok Egyesülete Balatoni k 2. Petőfi Telepi Szépkorúak Nyugdíjas Egyesülete Klub prog 3. Életet az Éveknek Nyugdíjas Klubok Csongrád Megyei Egyesülete Klub programjainak megvalósítása
A civil szervezetek működési környezetének bemutatása a statisztikai adatok tükrében
MINISZTERELNÖKSÉG A civil szervezetek működési környezetének bemutatása a statisztikai adatok tükrében Dr. Kisida Tamás Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya Civil szervezetek általános
Stratégiai céljaink. Az óvoda szakmai érdekképviselete
OOTT Óvodapedagógusok Országos Tehetségsegítő Tanácsa : : 06 (20) 9 767 909 Honlap: www.oott.hostoi.com Tájékoztató az Óvodapedagógusok Országos Tehetségsegítő Tanácsának munkájáról Nagy Jenőné Stratégiai
SZKSZF. egy felelősen gondolkodó városi közösség
SZKSZF egy felelősen gondolkodó városi közösség 1 KIK IS VAGYUNK? SZÉKESFEHÉRVÁRI KÖRNYEZETVÉDELMI SZAKEMBEREK ÁLTAL ALAPÍTOTT TÁRSADALMI SZERVEZET Alapítótag: 27 fő - vállalatok környezetvédelmi szakemberei
Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ)
Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Általános munkaadói érdekképviselet 14-02-19 1 A munka világa Magyarországon tripartit, bipa Munkaadói szövetségek Munkavállalói érdekképviseletek
VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.
VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,
A Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub Közhasznúsági jelentése a 2014. évről
A Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub Közhasznúsági jelentése a 2014. évről Pécs, 2015. február 24. Arató Csongor elnök 1 A Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub Közhasznúsági jelentése a 2014.
PÉNZÜGYI NAVIGÁTOR TANÁCSADÓ IRODAHÁLÓZAT 35.
PÉNZÜGYI NAVIGÁTOR TANÁCSADÓ IRODAHÁLÓZAT Fizetési nehézségei merültek fel? Pénzügyi döntéshez kérne szakértői tanácsot? Esetleg a bankkal, biztosítóval adódtak problémái? Díjmentes, független segítségért
10 éves az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés
Értékteremtés szelektív hulladékgyűjtéssel 10 éves az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés Baka Éva Ügyvezető igazgató Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés Az előadás tartalma Honnan indultunk?
Utánpótlásfejlesztés. jogcímen jogcímen. neve adószáma támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás
A MAGYAR VÍZILADBA SZÖVETSÉG ÁLTAL KIADOTT TÁMOGATÁSI IGAZOLÁSOK JEGYZÉKE (2013.02.26) Támogatott szervezet Támogatási igazolás száma Utánpótlásfejlesztés jogcímen Versenyeztetés jogcímen Személyi jellegű
a minősített továbbképzésekről
T Á J É K O Z T T Ó a minősített továbbképzésekről z Egészségügyi Szak- és Továbbképzési izottság (ESZT) 2010. januárban megtartott ülésén újabb továbbképzési programokat minősített amelyeket az alábbi
Hemokromatózisos Betegek Egyesülete. Közgyűlés
Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Közgyűlés 2018.03.23. Köszöntjük Dr. Várkonyi Judit tiszteletbeli elnököt Kurucz Virág állandó dietetikust Minden kedves tagot és vendéget Napirend: Éves tevékenység
SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK
A Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete SZHB Elsősegélynyújtó Csoportja Péter: 06/70-949-2215 és a Csatári Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara közösen bemutatja: PROGRAMFÜZET Szervező:
Beszámoló a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok tevékenységéről, hálózatuk aktuális helyzetéről
Beszámoló a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok tevékenységéről, hálózatuk aktuális helyzetéről A Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok és az NDI kapcsolata Az NDI feladata, hogy az országban található összes
Összefoglaló tájékoztató az Országos Bírósági Hivatal elnökének május 17-én elrendelt célvizsgálatával kapcsolatban
1 Összefoglaló tájékoztató az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2013. május 17-én elrendelt célvizsgálatával kapcsolatban Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke 2013. május 17-én a törvényszékek büntető
Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2011 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről
Február Harmadika Munkacsoport Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2011 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről Összefoglaló: Győri Péter Gyorsjelentés a 2011. évi hajléktalan-adatfelvételről Válaszadó
Együttműködés az IPOSZ és az Ipartestületek között - a Projekt a számok tükrében
TÁMOP-2.1.4-09/1-2010-0007 Munkahelyi képzések támogatása ernyőszervezeteken keresztül Együttműködés az IPOSZ és az Ipartestületek között - a Projekt a számok tükrében TÁMOP-2.1.4-09/1-2010-0007 számú
JAVASLAT. együttműködési megállapodás megkötésére
JAVASLAT együttműködési megállapodás megkötésére Ózd, 2015. április 23. Előterjesztő: Egészségügyi, Szociális és Munkahelyteremtési Bizottság elnöke Előkészítő: Hatósági és Szociális Osztály Tisztelt Képviselő-testület!
A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtumányi Centrum
Jelmagyarázat: (*) Kötelező szintentartó tanfolyam (+) Kötelezően választható tanfolyam Gyógyszerészek: A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtumányi Centrum közleménye i programjairól a 2011. év I. félévére
Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára
Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése Gödöllő, 2013. július 3. Kissné Bognár Krisztina főlevéltáros, levéltárvezető Szent István Egyetem Kosáry Domokos
MODERN VÁROSOK PROGRAM
MODERN VÁROSOK PROGRAM Miről szól a Modern Városok Program? 23 megyei jogú város 23 megállapodás 3 ütem Megállapodások Első ütem: 13 város Második ütem: 6 város 2015-13 város 2016-6 város 2017-4 város
ACTIF Aktív határmenti együttműködés a női infertilitás kezelésében
ACTIF Aktív határmenti együttműködés a női infertilitás kezelésében Vezető Partner: Temesvári Sürgősségi Klinikai Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Részleg Projekt Partner: Szegedi Tudományegyetem Szülészeti
Termál kupa, Tiszakécske 2009.04.09.
Termál kupa, Tiszakécske 2009.04.09. 50 m. fiú gyorsúszás 4. Tóth Ernák 2002 Kalocsai ÚE 0:47,46 98p 8. Fekete Mátyás 1999 Kalocsai ÚE 0:42,51 136p 9. Varga Bence 1999 Kalocsai ÚE 0:43,18 130p 5. Matos
Beteg gyerekek felhőtlen rallyzása
Igaz, hogy az idén már két OB versenyen is túl van a Bakó Team csapata, de azért számunkra a felejthetetlen élményt mégis egy Debrecenben megtartott körverseny nyújtotta. A debreceni Gázvezeték utcai salakpályán
A magyar. GeoGebra közösség. Papp-Varga Zsuzsanna November 6. Varga Tamás Módszertani Napok
A magyar GeoGebra közösség Papp-Varga Zsuzsanna vzsuzsa@elte.hu 2010. November 6. Varga Tamás Módszertani Napok Miről lesz szó? Magyarország a nemzetközi GeoGebra térképen Magyarországi tevékenységek A
SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK
A Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete SZHB Elsősegélynyújtó Csatári Péter: Csoportja 06/70-949-2215 és a Szegedi Tudományegyetem Boros István: Általános 06/20 Orvostudományi 522-0053 Kara közösen bemutatja:
Beszámoló a Magyar Dermatológiai Társulat 2011. és 2012. évérôl és a 84. és 85. Nagygyûlésekrôl
BÔRGYÓGYÁSZATI ÉS VENEROLÓGIAI SZEMLE 2013 89. ÉVF. 1. 25 30. Beszámoló a Magyar Dermatológiai Társulat 2011. és 2012. évérôl és a 84. és 85. Nagygyûlésekrôl DR. WIKONKÁL NORBERT, DR. REMENYIK ÉVA Semmelweis