1/2015. (IV. 3.) számú Közgyűlési határozat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1/2015. (IV. 3.) számú Közgyűlési határozat"

Átírás

1 1/2015. (IV. 3.) számú Közgyűlési határozat az előterjesztésnek megfelelően elfogadja az Oroszlányi Bányász Hagyományőrző Fúvószenekari Egyesület évi tevékenységéről szóló beszámolót. A beszámoló szövege: Beszámoló et a már a hagyományossá vált Évnyitó Koncerttel kezdtük. Két héttel a koncert előtt az összes meghívó elfogyott, így először a zenekar történetében a nagy érdeklődésre való tekintettel a koncertet másnap megismételtük. A terembérlet a kisegítők és a koncertfelvétel közel félmillió forintunkba került, az adományokból pedig kétszázezer forintot kalapoztunk össze. Márciusban A Civileké a Ház rendezvényen adtunk gálakoncertet a programsorozat zárásaként. Az előadásunk teltházas volt. E hónap kiváltképp jelentős a zenekar életében, 2014-ben.Oroszlány Várossá válásának 60éves évfordulójára együttesünk az elmúlt 70 év munkásságát Kitüntető Díszoklevéllel ismerték el. Az évforduló alkalmából rendezett tűzijátékkal egybe kötött ünnepséget zenekarunk aláfestő zenéje színesítette. Május elsején a szokásos ébresztő ezúttal egy felvonulással is gazdagodott, a város jubileuma alkalmából rendezett retro felvonuláson kísértük a menetelőket. A zenekar Környebányán tartotta a már rendszeressé vált csapatépítő családnapját. A Bányász Piknik megnyitójára június közepén került sor, mellyel egy egész nyáron tartó programsorozatot indítottunk el. Június 22ikén ősbemutatóra került sor a város tiszteletére, gyerekeknek adott Mesekoncertünkkel. A teltházas koncertet augusztusban megismételtük. A júliusi szünet után Augusztusban részt vettünk a Bányász Zenekarok Országos találkozóján, Sajószentpéteren. Augusztusban zártuk a júniusban megkezdett Bányász Pikniket, s megismételtük a nagysikerű Mesekoncertet. Szeptember a legfoglalkoztatottabb hónap a Bányász Zenekar szempontjából, az Országos Bányász és Villamosnapok oroszlányi szervezése 5 napos elfoglaltságot jelentett szeptember első hétvégéje előtt. Szeptember között Gánton rendeztük meg edzőtáborunkat, mely az ez évi Évnyitó Koncertünkre felkészülésében segített. Oroszlány, április 3.

2 2/2015. (IV. 3.) számú Közgyűlési határozat az előterjesztésnek az előterjesztésnek megfelelően Oroszlányi Bányász Hagyományőrző Fúvószenekari Egyesület évre vonatkozó szakmai programtervét. A programterv szövege az előterjesztés szerint A tervezett programok listája január. január 17. Jubileumi évnyitó koncert március március május május 1. Részvétel a XIX. Civileké a Ház rendezvénysorozaton Évnyitó koncert- Újratöltve Zenés ébresztő május 9. Európa- nap programjain való közreműködés június június 6. Zenekari családi nap július július 4. Nyár esti térzene- A 70 éves zenekar 70 perces térzenéje augusztus augusztus 20. közreműködés Csákvár augusztus 20-i ünnepségén szeptember szeptember 4-6. szeptember Bányásznapi rendezvények, köztük Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál szakmai tábor (Gánt) október-december felkészülés az évnyitó koncertre január évnyitó koncert

3 3/2015. (IV. 3.) számú Közgyűlési határozat az előterjesztésnek megfelelően az Oroszlányi Bányász Hagyományőrző Fúvószenekari Egyesület évre szóló költségvetését jóváhagyja, - az Egyesület bevételi előirányzatát 870 E Ft-ban az előző évi pénzmaradvány tervezett összegét 233 E Ft-ban - az Egyesület kiadási előirányzatát 820 E Ft-ban - az év végi pénzmaradvány tervezett összegét 288 E Ft-ban határozza meg.

4 4/2015. (IV. 3.) számú Közgyűlési határozat felhatalmazza az Egyesület Elnökségét, hogy a bevételi előirányzattól való eltérés esetén döntsön a kiadási előirányzat módosításáról.

5 5/2015. (IV. 3.) számú Közgyűlési határozat az Egyesület évre az éves tagdíjat 1200 (azaz egyezerkettőszáz) Forintban állapítja meg.

6 6/2015. (IV. 3.) számú Közgyűlési határozat elfogadja az Oroszlányi Bányász Hagyományőrző Fúvószenekari Egyesület módosított, egységes szerkezetbe foglalt Alapszabályát.

7 7/2015. (V. 29.) számú Közgyűlési határozat Az Oroszlányi Bányász Hagyományőrző Fúvószenekari Egyesület Közgyűlés elfogadja az Oroszlányi Bányász Hagyományőrző Fúvószenekari Egyesület évi tevékenységéről szóló beszámolót és közhasznúsági jelentést. (nyílt szavazással egyhangúan- tartózkodás nélkül 13 igen szavazattal)

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Samorząd Narodowości Polskiej w 17-tej Dzielnicy Budapesztu JEGYZŐKÖNYV (PROTOKÓŁ)

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Samorząd Narodowości Polskiej w 17-tej Dzielnicy Budapesztu JEGYZŐKÖNYV (PROTOKÓŁ) BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Samorząd Narodowości Polskiej w 17-tej Dzielnicy Budapesztu Ikt.szám.: 18-1/8/2012. JEGYZŐKÖNYV (PROTOKÓŁ) Készült a Lengyel Nemzetiségi

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés 2011. január 1-2011. december 31. I. A szervezet alapadatai 1. Név: "A TEMPO" Koncertfúvós Zenekar Közhasznú Egyesület 2. Elnök: dr. Baska Ferenc 3. Székhely: 2085 Pilisvörösvár,

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2011. április 26-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2011. április 26-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 26-án megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Isztimér, Köztársaság u. 77 Jelen vannak: Gerstmár Szilvia elnök Schneider György elnökhelyettes

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK JEGYZÉKE

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK JEGYZÉKE KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK JEGYZÉKE a Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesület (a továbbiakban: DA-RIÜ KhE./Egyesület) Közgyűlésének 2011. május 30-án hozott határozatairól 1/2011. (V.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi munkatervének felülvizsgálata (szóbeli)

Jegyzőkönyv. 2. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi munkatervének felülvizsgálata (szóbeli) Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. sz. alatti székhelyén 2015. június 2- án 15.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Medgyesbodzás Község Román Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének ülésén április 29-én 9.00 órakor.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Medgyesbodzás Község Román Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének ülésén április 29-én 9.00 órakor. Medgyesbodzás Község Román Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 5663 Medgyesbodzás Széchenyi u. 38 Telefon: 68/425-000, Fax: 68/526-331 2/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Medgyesbodzás Község

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A./ Balatonszőlős Önkormányzatának Képviselő-testület tagjai részéről: Kósáné Szakonyi Zsuzsanna képviselő

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A./ Balatonszőlős Önkormányzatának Képviselő-testület tagjai részéről: Kósáné Szakonyi Zsuzsanna képviselő Jegyzőkönyv Készült: Pécsely Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 7-én, 17:00 órai kezdettel Balatonszőlős Község Önkormányzatának Képviselő-testületével közösen - megtartott Képviselő-testületi

Részletesebben

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318 Jegyzőkönyv kivonat a Magyar Naturisták Egyesületének rendes közgyűlésén hozott határozatairól Időpont: 2016. április 16. 10 óra Helyszín: Délegyháza Művelődési Ház, Délegyháza, Szabadság tér 1. Jelen

Részletesebben

A Társaság évi egyszerűsített éves beszámolóját és közhasznúsági mellékletét az előterjesztés 1. melléklete tartalmazza.

A Társaság évi egyszerűsített éves beszámolóját és közhasznúsági mellékletét az előterjesztés 1. melléklete tartalmazza. MAGYAR-OROSZ MŰVELŐDÉSI ÉS BARÁTI TÁRSASÁG ELNÖKSÉG ELŐTERJESZTÉS a Közgyűlésnek a Társaság 2016. évi költségvetésének végrehajtásáról és a 2017. évi költségvetés megállapításáról A határozati javaslat

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén. Ebergőc község Önkormányzata E B E R G Ő C Kossuth L. u. 16. 9451. (Tel.: 99/380-016) 1-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: - az 2. számú Mellékletként csatolt jelenléti ívet aláíró személyek. (32 fő + 2 fő vendég )

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: - az 2. számú Mellékletként csatolt jelenléti ívet aláíró személyek. (32 fő + 2 fő vendég ) 1 JEGYZŐKÖNYV Készült 2013. március 13-án 14:15-i kezdettel a FESTO-AM Gyártó Kft. 1037 Budapest, Csillaghegyi út 32-34. szám alatti rendezvénytermében a FESTO-AM Sport Egyesület éves rendes taggyűlésén.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT 22/2017. számú Társulási Tanácsi határozat: A Szentgotthárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa a Társulás 2017. évi költségvetésről szóló 2/2017. számú határozatát az alábbiak szerint

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 9 szavazásra jogosult egyesületi tag és négy vendég.

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 9 szavazásra jogosult egyesületi tag és négy vendég. JEGYZŐKÖNYV amely készült 2012. május 26. 10 óra 00 perces kezdetel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt közgyűlésén, az 1039 Budapest, Piroska utca 2. szám alat. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv

Részletesebben

Várpalotai Bányász Fúvószenekarért Alapítvány Várpalota Honvéd u. 1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010.év

Várpalotai Bányász Fúvószenekarért Alapítvány Várpalota Honvéd u. 1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010.év Várpalotai Bányász Fúvószenekarért Alapítvány Várpalota Honvéd u. 1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010.év Várpalota, 2010. május 29. Bereczki Csabáné kuratóriumi elnök Várpalotai Bányász Fúvószenekarért Alapítvány

Részletesebben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben 1039 Budapest, Mátyás király út 77 Tel.: 240-9065 Számlasz: 11703006 20036249 Közhasznú szervezet Főv. Bíróság nyt. sz: 9236

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 2011.

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 2011. 1/2011. (03.07.) számú közgyűlési határozat A Közgyűlés egyhangú szavazással Dr. Ján Oravec-et levezető elnöknek megválasztja. 2/2011. (03.07.) számú közgyűlési határozat A Közgyűlés 3 ellenszavazattal,

Részletesebben

Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. JEGYZŐKÖNYV

Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. JEGYZŐKÖNYV Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. 6/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 14-én

Részletesebben

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE 2014. ÉVI HATÁROZATOK 1./2014. (február 14.) sz. MÉSZ elnökségi határozat A MÉSZ Elnöksége az Elnöki beszámolót a 2014. január 9. óta eltelt idő eseményekről elfogadja.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 12 szavazásra jogosult egyesületi tag és 1 vendég

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 12 szavazásra jogosult egyesületi tag és 1 vendég JEGYZŐKÖNYV amely készült 2011. szeptember 25. 11 óra 36 perces kezdetel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt közgyűlésén, a 2083 Solymár, Orgona utca 9. szám alat. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv

Részletesebben

Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2/2013. (II. 13.) határozata a Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről

Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2/2013. (II. 13.) határozata a Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről 1/2013. (II. 13.) Képviselő-testületi határozat A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat a mai ülésén az alábbi napirendi pontokat tárgyalta meg: 1. Javaslat a Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV H-1111 Budapest, Egry József utca 1. E 7/703. Honlap: https://wikimedia.hu/ E-mail: info@wikimedia.hu EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV a Wikimédia Magyarország Egyesület 2017. november 20-án tartott közgyűléséről

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14 sz. alatti székhelyén 2013. május 29-én 16.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Tárgy: módosított napirend elfogadása

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Tárgy: módosított napirend elfogadása 2012. február 23-án 19,00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi 14/2012.(II.23.) SZÁMÚ HATÁROZAT Tárgy: módosított

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba Ügyszám: 11/1-3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Halimba község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 11-én 16.00 órakor megtartott üléséről Ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége

Részletesebben

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV közgyűlésről,amely készült 2016 év február hó 19. napján 18.30 órai kezdettel, 5900 Orosháza, Pacsirta utca 8. szám alatt az Orosházi Sakk Egyesület (továbbiakban az Egyesület ) közgyűléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT perckor tartott alakuló ülésének könyvéből. egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 17/2016. (03.31.) számú határozat (Napirend elfogadása) 1) Monor Hivatásos Tűzoltó parancsnokság 2015. évi beszámoló

Részletesebben

Magyar Edzők Társasága

Magyar Edzők Társasága Közgyűlés 2018 Magyar Edzők Társasága Az elnökség munkája: 2017- ben 4 alkalommal ülésezett. 13 határozatot hozott. Tárgyalta: A MET állami feladatait A szervezet (iroda) felépítését. A MET Alapszabály

Részletesebben

Tamási Fúvós Egylet 7090 Tamási Rákóczi u. 51.

Tamási Fúvós Egylet 7090 Tamási Rákóczi u. 51. Tamási Fúvós Egylet 7090 Tamási Rákóczi u. 51. 18854330-9218-529-17 2006. évi Közhasznúsági jelentés Kelt: Tamási, 2007. május 25. A Tamási Fúvós Egylet 2006. évi mőködésérıl Közhasznúsági Jelentés 1,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal félemeleti tárgyalóterme Jelen vannak:

Részletesebben

HATÁROZAT. Szám: 31/2015. (V.20.) MNÖ határozatot Tárgy: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat évi költségvetésének módosítása

HATÁROZAT. Szám: 31/2015. (V.20.) MNÖ határozatot Tárgy: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat évi költségvetésének módosítása VESZPRÉM MEGYEI NÉMET ÖNKORMÁNYZAT...... HATÁROZAT Szám: 31/2015. (V.20.) MNÖ határozatot Tárgy: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat költségvetésének módosítása A Veszprém Megyei Német Önkormányzat költségvetéséről

Részletesebben

Budapest Kőbányai Román Kisebbségi Önkormányzat Q/ ZL2J$ IÁ3-I 2-OOQ Elnöke ~r^ ~~^ r 1

Budapest Kőbányai Román Kisebbségi Önkormányzat Q/ ZL2J$ IÁ3-I 2-OOQ Elnöke ~r^ ~~^ r 1 Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülés; Budapest Kőbányai Román Kisebbségi Önkormányzat Q/ ZL2J$ IÁ3-I 2-OOQ Elnöke ~r^ ~~^ r 1 Budapest 2009-ÁPR, 4 6 Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

PÉCSI FLAMENCO EGYESÜLET 2008. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

PÉCSI FLAMENCO EGYESÜLET 2008. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE PÉCSI FLAMENCO EGYESÜLET 2008. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 1. Az Egyesület bemutatása: 1.1. Egyesület neve: Pécsi Flamenco Egyesület 1.2. Egyesület székhelye: 7625 Pécs, Babits M. u. 6. fsz. 1/A. 1.3.

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület október 10-én megtartott rendes nyilvános üléséről

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület október 10-én megtartott rendes nyilvános üléséről 4. Jegyzőkönyv a Képviselő-testület október 10-én megtartott rendes nyilvános üléséről Tartalmazza: 11-12 /(X.10.) számú határozatokat Jegyzőkönyv Készült: Csörög Települési Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

Csehbánya Német Kisebbségi Önkormányzat évi határozatai február 11-i nyilvános ülés

Csehbánya Német Kisebbségi Önkormányzat évi határozatai február 11-i nyilvános ülés Csehbánya Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. évi határozatai 2009. február 11-i nyilvános ülés 1.) 1/2009. (II. 11.) K.Ökh. sz. határozat Csehbánya Német Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 27-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 27-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület Ebergőc község Önkormányzata E B E R G Ő C Kossuth L. u. 16. 9451. (Tel.: 99/380-016) 1-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 27-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ajka Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testülete december 17-én órakor megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ajka Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testülete december 17-én órakor megtartott üléséről Ügyszám: 1/17-36/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ajka Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. december 17-én 15.00 órakor megtartott üléséről Az ülés helye: Városháza, VI. emeleti Fekete

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága. 33/2017. (05.24.) PB határozat

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága. 33/2017. (05.24.) PB határozat Tárgy: Napirendi pontok elfogadása 33/2017. (05.24.) PB határozat A Pénzügyi Bizottság úgy dönt, hogy a 05/2017 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat az alábbiak szerint fogadja el: NYÍLT ÜLÉS:

Részletesebben

JEGYZÖKÖNYV. A Közgyülés egyhangúlag elfogadja a javasolt személyeket.

JEGYZÖKÖNYV. A Közgyülés egyhangúlag elfogadja a javasolt személyeket. JEGYZÖKÖNYV A Balatonkenesei Horgászegyesület Közgyülése a kiküldött meghívónak megfelelöen 2014. március 1-én 9:00 órakor elkezdödött. Helye: Balatonkenese, Faluház A levezetö elnök, Mészöly Sándor felterjeszti

Részletesebben

Pénzügyi beszámoló 2013

Pénzügyi beszámoló 2013 Adószám: 18336999-1-43 Cégbíróság: Fővárosi Törvényszék Bejegyzési szám: 14.Pk.60.384/2012/3. Nyilvántartási szám: 11.662. 1119 Budapest, Fehérvári út 109. III/11. 2013 Fordulónap: 2013. december 31. Beszámolási

Részletesebben

JAVASLAT a 2012. évi városi imázsra vonatkozó költségvetési keret felosztására

JAVASLAT a 2012. évi városi imázsra vonatkozó költségvetési keret felosztására JAVASLAT a 2012. évi városi imázsra vonatkozó költségvetési keret felosztására Ózd, 2012. március 22. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről. 40.145-21/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Képviselők, jegyző, aljegyző és köztisztviselők a mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a SÁRRÉTUDVARI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2015. február 23-án tartott nyilvános képviselő-testületi üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a SÁRRÉTUDVARI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2015. február 23-án tartott nyilvános képviselő-testületi üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V a SÁRRÉTUDVARI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2015. február 23-án tartott nyilvános képviselő-testületi üléséről Tartalmazza a : 10/2015.(II.23.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének április 23. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének április 23. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének 2012. április 23. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Kék János elnök Pózer Tamás elnökhelyettes Bón Ferenc

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2003.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2003. Adószám: 18689156-1-13 Bejegyző szerv: PEST MEGYEI BÍRÓSÁG Regisztrációs szám: 1100 SZENTJÁNOSBOGÁR KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2099. Dobogókő, Fény utca 1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2003. Fordulónap: 2003. december

Részletesebben

A Vas Megyei Közgyűlés április 28-i ülésének határozatai. 20/2016. (IV. 28.) számú határozat

A Vas Megyei Közgyűlés április 28-i ülésének határozatai. 20/2016. (IV. 28.) számú határozat 2016. április 28-i ülésének határozatai 20/2016. (IV. 28.) számú határozat az ülés tárgysorozatait az alábbiak szerint állapítja meg: Nyílt ülés keretében tárgyalja: 1. Beszámoló a közgyűlés legutóbbi

Részletesebben

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Ikt.szám: 18-3/4/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

K I E G É S Z I T Ő M E L L É K L E T PÁPAI FÚVÓSOK EGYESÜLETE 2012. évi egyszerűsített éves beszámolójához A Pápai Fúvósok Egyesületét a Veszprém Megyei Bíróság 3286. számon jegyezte be, a végzés 2011.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén

JEGYZŐKÖNYV. amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén JEGYZŐKÖNYV amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén Az ülés helye: VIP 1 terem, Lurdy Ház, Budapest Az ülés kezdő időpontja: 2012. május 31.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A napirend tárgyalása

JEGYZŐKÖNYV. A napirend tárgyalása JEGYZŐKÖNYV Készült: 2012. augusztus 14-én ülésén Magyargéc Község Önkormányzatának hivatali helyiségében. Jelen vannak: Velki Róbert polgármester Pingiczer Józsefné képviselő Ruzsinszki Györgyné képviselő

Részletesebben

K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. ülésének könyvéből. 19/2015. (II.25.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2015. február 25-i nyilvános ülés napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: 1. Tájékoztató a lejárt

Részletesebben

BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc 2/A MEGHÍVÓ

BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc 2/A MEGHÍVÓ BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u 2/A MEGHÍVÓ Bögöt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2017. szeptember 4-én (hétfőn) 10:00 órai kezdettel a Bögöt Község Önkormányzata

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Községi Önkormányzat RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-19/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült 2012. december 12-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében a röjtökmuzsaji és ebergıci

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Falugazdász tájékoztatója az agrár gazdaság helyzetéről és a támogatási lehetőségekről Írásos előterjesztés a

Részletesebben

2016. évi HATÁROZATOK JEGYZÉKE II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK

2016. évi HATÁROZATOK JEGYZÉKE II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. évi HATÁROZATOK JEGYZÉKE I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK I. Közgyűlési Határozatok 2016.04.19./1.sz. KGY. határozat: A Közgyűlés elfogadja a meghívóban kiküldött napirendi pontokat.

Részletesebben

Szám: 310-3/2017. N é m e t b á n y a

Szám: 310-3/2017. N é m e t b á n y a Szám: 310-3/2017. N é m e t b á n y a Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. február 9. napján 8 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE 2016. ÉVI HATÁROZATOK 1. /2016. (január 7.) sz. MÉSZ elnökségi határozat A MÉSZ elnöksége támogatja Pásztor Erika Katalina, Németh Tamás, Szabó Levente, Bata Tibor, Pethő

Részletesebben

2014. január március 28.

2014. január március 28. 2014. január 10. 1/2014. (I. 10.) MMK Küldöttgyűlési határozat A Magyar Mérnöki Kamara Küldöttgyűlése a Magyar Mérnöki Kamara Szakmagyakorlási Szabályzatát elfogadta. A szavazati joggal rendelkező 284

Részletesebben

Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. JEGYZŐKÖNYV

Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. JEGYZŐKÖNYV Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. 1/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 9-én 17:30

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Somogyi Csaba István elnök, Orsós János nemzetiségi képviselő, és dr. Varga Katalin aljegyző.

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Somogyi Csaba István elnök, Orsós János nemzetiségi képviselő, és dr. Varga Katalin aljegyző. Jegyzőkönyv Készült: Ötvöskónyi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2014. november 25.-én (kedden) 17 órakor a Művelődési Házban megtartott közmeghallgatásos üléséről. Jelen vannak: Somogyi

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. évre A szervezetet 20 alapító tag hozta létre 2001-ben, és 3 fős Elnökség vezeti. 2009. óta 3 fős pénzügyi bizottság is tevékenykedik. Az Egyesület 2010. évben a tagok által

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT 13/2014. számú Társulási Tanácsi határozat: A Társulási Tanács a 2014. évi költségvetésről szóló 5/2014. számú határozatát az alábbiak szerint módosítja: 1. A Társulási Tanács a 2014. évi költségvetés

Részletesebben

Független Pedagógus Fórum közgyűlése

Független Pedagógus Fórum közgyűlése Független Pedagógus Fórum közgyűlése 2016.04.15. Részletek az Alapszabályból A szervezet alapszabálya szerinti célja Figyelemmel kíséri az oktatásügy történéseit, az oktatáspolitikai döntések előkészületeit,

Részletesebben

Jegyzőkönyv 1/2014. sz. ülés

Jegyzőkönyv 1/2014. sz. ülés DEUTSCHE MINDERHEITENSELBSTVERWALTUNG DUNAFALVA DUNAFALVI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 6513 DUNAFALVA, KOSSUTH U. 4. T./F.: 69/332-101 E-mail: dfalvhiv@t-online.hu Jegyzőkönyv 1/2014. sz. ülés Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1639/2/2015 Magyarcsanádi Román Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 28. napján 15.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok : 9/2015.

Részletesebben

A Közgyülés meghívójában szereplő 1.-es napirendi pontjához kapcsolódó határozati javaslatok:

A Közgyülés meghívójában szereplő 1.-es napirendi pontjához kapcsolódó határozati javaslatok: HATÁROZATI JAVASLATOK A 2015. május 26.-i Közgyűlés részére A Közgyülés meghívójában szereplő 1.-es napirendi pontjához kapcsolódó határozati javaslatok: Kgy. 1/2015 számú Közgyűlési határozat: A Közgyűlés

Részletesebben

Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 4-i. nyilvános ülésének anyaga

Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 4-i. nyilvános ülésének anyaga Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. szeptember 4-i nyilvános ülésének anyaga Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8445 Csehbánya, Fő utca 39. Szám:8/2013.

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága 2015. február

Részletesebben

ZÉOSZ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

ZÉOSZ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV ZÉOSZ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Közgyűlés helye: Budapest, XI. Műegyetem rakpart 3. K.240 BME Épültszerkezettani Tanszék konzultációs terme ideje: 2016. május 11. 16.00 A közgyűlés kezdő időpontjában a szavazati

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének május 5-ei ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének május 5-ei ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének 2016. május 5-ei ülésére Iktatószám: 10-87/14/2016 Készítette: Kozma György hivatalvezető Szavazás módja: minősített

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2013. február 19-én 10.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Oszvald József elnökhelyettes Babits Emil képviselő Ruppert Béláné képviselő Scheer József képviselő Tihanyiné Baki Zsuzsanna képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Oszvald József elnökhelyettes Babits Emil képviselő Ruppert Béláné képviselő Scheer József képviselő Tihanyiné Baki Zsuzsanna képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2009. november 6-án 15 00 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 09-én, Mezőkövesden, az

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének május 5-ei ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének május 5-ei ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének 2016. május 5-ei ülésére Iktatószám: 10-87/14/2016 Készítette: Kozma György hivatalvezető Szavazás módja: minősített

Részletesebben

K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Stolár Mihály Ferenc Indítványozta, hogy a tanács az ülés napirendjét a kiküldött meghívóban foglaltak szerint fogadja el.

Jegyzőkönyv. Stolár Mihály Ferenc Indítványozta, hogy a tanács az ülés napirendjét a kiküldött meghívóban foglaltak szerint fogadja el. Szám: 08/8-6/2014 Jegyzőkönyv Készült: 2014. május 14-én 10.00 órai kezdettel a 8-as főút Térségi Fejlesztési Tanácsnak a Veszprém Megyei Önkormányzat elnöki irodájában megtartott üléséről. Jelen van a

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. Székhely: Komló 7300 48 as tér 1. Adószám: 18323832 1 02 Közhasznúsági fokozat: Közhasznúsági végzés száma, kelte: Közhasznú Pk.60242/2003/1/II. 2004. 01. 28. 1. Számviteli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. október 29-én (szerda) 13:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én megtartott nyílt ülésről

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én megtartott nyílt ülésről 64/13/2013 Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31-én megtartott nyílt ülésről Határozatok: 87/2013.(X.31.) kt. határozat 88/2013.(X.31.)

Részletesebben

Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381-011; : 68 / 381-656

Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381-011; : 68 / 381-656 Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381-011; : 68 / 381-656 2/2014. sz. román önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar Közhasznú Kulturális Egyesület 2010. évi gazdálkodásáról

Közhasznúsági jelentés a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar Közhasznú Kulturális Egyesület 2010. évi gazdálkodásáról özhasznúsági jelentés a Békés Megyei Szimfonikus enekar özhasznú ulturális Egyesület 2010. évi gazdálkodásáról A közhasznúsági jelentés tartalma: 1) számviteli beszámoló, 2) költségvetési támogatás felhasználása,

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015. (V. 22.) önkormányzati rendelete

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015. (V. 22.) önkormányzati rendelete Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015. (V. 22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetése végrehajtásának zárszámadásáról * Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv Közgyűlési jegyzőkönyv mely készült a Monori Borút Egyesület közgyűlésén 2009. november 4 én Monoron a Strázsahegyen Szabó István Gyuláék pincéjében. A közgyűlés 17.30 ra volt meghirdetve, de ekkor még

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének május 5-ei ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének május 5-ei ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének 2016. május 5-ei ülésére Iktatószám: 10-87/10/2016 Készítette: Kozma György hivatalvezető Szavazás módja: egyszerű

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Nagyesztergár Német Nemzetiségi Kör Egyesület Nagyesztergár Radnóti út. 58

MEGHÍVÓ. Nagyesztergár Német Nemzetiségi Kör Egyesület Nagyesztergár Radnóti út. 58 Nagyesztergár Német Nemzetiségi Kör Egyesület Nagyesztergár Radnóti út. 8 MEGHÍVÓ A Nagyesztergári Német Nemzetiségi Kör Egyesület elnöke biztosított jogkörben eljárva a N.N.N. Kör Egyesület tagjait 2012.január

Részletesebben

Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig

Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál 2016. augusztus 18-tól 20-ig Évtizedek óta hagyományosan az augusztus 20-ai hétvégén 2-3 napos rendezvénysorozatot szervez intézményünk, a Lamberg-kastély

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: május 27-én, a Szent Adalbert Központ Földszinti Fogadótermében (2500 Esztergom, Szent István tér 10.)

Jegyzőkönyv. Készült: május 27-én, a Szent Adalbert Központ Földszinti Fogadótermében (2500 Esztergom, Szent István tér 10.) Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 27-én, a Szent Adalbert Központ Földszinti Fogadótermében (2500 Esztergom, Szent István tér 10.) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Tárgy: a Magyar Vízkútfúrók

Részletesebben

KIVONAT. Felsőzsolca Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 14-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Felsőzsolca Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 14-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből. 25/2018. (III. 14.) határozata a 2018. március havi jelentés elfogadásáról Felsőzsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadta a lejárt határidejű határozatokról és a két ülés közötti időszak

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzata a napirendeket elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzata a napirendeket elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2009. április 14-én megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Elnökétől

ELŐTERJESZTÉS. Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Elnökétől Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Elnökétől ELŐTERJESZTÉS Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május hó 15-ei ülésére Tárgy: A 2018. évi költségvetés 12/2018.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázata a 2008. évi rendezvények támogatására Az előterjesztést

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Gecse község Önkormányzata Képviselő-testületének június 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Gecse község Önkormányzata Képviselő-testületének június 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről Gecse Község Önkormányzata 8543 Gecse, Kossuth u. 39. Szám: 22-13/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Gecse község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. június 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről

Részletesebben

ICF Magyar Tagozata Egyesület Határozatok Könyve

ICF Magyar Tagozata Egyesület Határozatok Könyve ICF Magyar Tagozata Egyesület Határozatok Könyve A MOM Kulturális Központban (1124 Budapest, Csörsz u. 18.) 2018.01.18-án tartott megismételt tisztújító 1/2018 (I.18.) számú határozat: A közgyűlés elfogadja

Részletesebben

Határozatok tára. Közgyűlések határozatai:

Határozatok tára. Közgyűlések határozatai: Határozatok tára Közgyűlések határozatai: 1/2012.01.06 határozat: a tagok egyhangúan döntenek arról, hogy létrehozzák az EGY S ÉG Központ Közhasznú Egyesületet. 2/2012.01.06 határozat: a jelen lévő alapítók

Részletesebben