IV. Elektrofiziológia és PM terápia

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "IV. Elektrofiziológia és PM terápia"

Átírás

1 IV. Elektrofiziológia és PM terápia Dr. Földesi Csaba László Bevezetés A 2013-as évben, folytatva az előző sikeres évek munkáját, tovább tudtuk emelni beavatkozásaink számát és bővítenünk komplexitását. A fenti, véleményem szerint kívánatos és szinten tartható fejlődés alapfeltétele a jövőben is a (remélhetően) kiszámítható finanaszírozási források és az osztály dolgozói gárdájának megtartása kell hogy maradjon. Azt a már szokásos optimista bevezetés ellenére meg kell említeni, hogy egyre égetőbb eszközparkunk fejlesztése (legfontosabb lépésként az elektrofiziológiai műtő röntgen-átvilágító berendezésének remélhetően 2014-ben megvalósuló cseréje) a már évek óta várt átfogó infrastrukturális megújúlást (IX. emeleti Elektrofiziológiai Komplexum kialakítása) nem is említve, melyek nélkül sem rövid, sem hosszú távú munkánk nem lesz biztosítható a jövőben. Intézeti munkánk mellett a 2012-ben megkezdett stratégiai együttműködés keretében tovább folytattuk a Szolnoki Hetényi Géza Megyei Kórházban az elektrofiziológiai beavatkozásokat: végeztünk ablációkat és elektrofiziológiai vizsgálatokat (2013-ban összsesen 72 betegnél történt sikeres és szövődménymentes beavatkozás: elektrofiziológiai vizsgálat: 24, abláció: 48). A év előzetes célkitűzései között a komplex ablációk (pitvarfibrillációs ablációk, kamrai tahikardia ablációk) és eszközös beavatkozások (reszinkronizációs kezelések és az ICD implantációk) számának, illetve részarányának további emelése, valamint a gyermekkori elektrofiziológiai vizsgálatok és ablációk tekintetében 2012-ben megkezdett non-fluoroszkópiás beavatkozások kiterjesztése szerepeltek. Mint az a későbbeni részletes adataok tükrében látható lesz, a 2013-es évre kitűzött céljainkat ismét sikerült megvalósítanunk. Beszámolómban, a korábbi évekhez hasonlóan, osztályunk tevékenységét az alábbi hármas bontásban ismertetem: 22

2 1. Elektrofiziológiai vizsgálatok, transzkatéteres abláció 2. Pacemaker, ICD és reszinkronizációs terápia 3. Tudományos és oktatási tevékenység 1. Elektrofiziológiai vizsgálatok és ablációk Az ablációs és elektrofiziológiai beavatkozásainkat továbbra is a HICOR műtőben végeztük, mellyel az elmúlt évben több technikai zűr volt, így esetenként az elektív beavatkozásainkat halasztanunk és átcsoportosítanunk kellett. Ennek tükrében a következő, 2014-es évben elkerülhetetlennek tűnik ezen munkánkhoz nélkülözhetetlen eszköz cseréje, miként az már az elöző évi beszámolómban felvetettem. Részben a még 2011-ben végrehajtott technikai fejlesztéseknek (új elektrofiziológiai regisztráló rendszer, továbbfejlesztett elektroanatómiai ás kryoablációs [CARTO 3, Ensite NavX, advance cryoballon] rendszerek, szöveti kontaktust mérni tudó ablációs katéterek) köszönhetően mind a konvencionális, mind a komplex ablációk számát sikeresen bővítettük az elmúlt évben. Bővítettük és rutinná tettük a 2012-es év második felében (dr. Környei László vezetésével) a jellemzően gyermekeken végzett beavatkozások esetén alkalmazott nonfluoroszkópiás elektrofiziológiai vizsgálatokat és ablációkat (az Ensite NavX rendszerre támaszkodva) ban összesen 556 transzkatéteres ablációt végeztünk, ami 5%-os növekedés a évi, 530 transzkatéteres ablációs számhoz képest, ismételten új intézeti abszolút csúcsot elérve. Az ablációs abszolút szám növelése mellett a pitvarfibrillációs és komplex transzkatéteres ablációk számát is sikerült újabb 84%- kal emelnünk. A pitvarfibrillációban szenvedő betegek ablációját a korábbi éveknek megfelelően, egyrészt kryoballonos technikával, másrészt (a pitvarfibrillációs ablációkon túl a komplex aritmiák [PAT, atípusos flattern, kamrai tahikardia, VES] ablációjára is használt elektroanatómiai térképező rendszerrekkel (EAM) végeztük. Összességében komplex, nagy értékű ablációt (EAM, kryoballon) a 311 betegnél tudtunk végezni, ami az összes transzkatéteres abláció 56%-a volt (a múlt évi 36%- hoz képest igen jelentős emelkedés). Transzszeptális punkciót 172 betegen végeztünk, mely 14%-os emelkedésnek felel meg a 2012-es számokhoz viszonyítva. A 23

3 transzkatéteres ablációk mellett a Szívsebészeti Osztály dolgozói is végeztek (nyitott szívműtétek kapcsán) ablációkat pitvarfibrillációban szenvedő betegeken (14 alkalommal), mely ablációkat is számolva a GOKI összesített antiaritmiás ablációs száma 2012-ben 570 volt (2011-ben 512, 2012-ben 548), így az emelkedés 4%-ra tehető. Az ablációk előtt elektrofizológiai tesztelésen túl elektrofiziológiai vizsgálatokat (részben az elektrofiziológiai, részben a szívsebészeti, részben a pacemaker műtőkben) 849 alkalommal végeztünk, mely jelentős 8%-os emelkedés a 2012-es (785) számhoz képest. Az ablációk (illetve az egyéb eszközös beavatkozások) számát, összevetésben az elmúlt évek számaival, az 1. ábra szemlélteti. A felnőtt betegek elektrofiziológiai ellátása mellett 2013-ban is fontos célünk volt a gyermekkori és kongenitális viciumokhoz kapcsolódó komplex aritmiák ablációs kezelésének bővítése. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően intézetünk Gyermekkardiológiai Központjával, Aneszteziológiai Osztályával és a GUCH munkacsoporttal történt szoros együttműködés keretében a évi ablációs számot (134) sikerült szinten tartani (127), miközben a komplex nonfluoroszkópiás beavatkozásokra tértünk át. A fentiek alapján a gyermek és GUCH ablációk részaránya az összes transzkatéteres abláció 23%-a volt. A látható és észlelhetó fejlődés egyik alappillére, a korábbi évek jól bevált gyakorlatát folytatva, az intézményesített aritmológiai referálók voltak, melyek során a sikeres beavatkozásokhoz nélkülözhetetlen optimális betegkiválasztást tudtuk megvalósítani. 2. Pacemaker és ICD beültetések A 2013-as évben is osztályunk feladata volt az eszközös rendszerekkel (pacemaker és ICD rendszerek) kapcsolatos teendők (betegelőjegyzés, betegfelvétel, műtétek és beteg-utánkövetés) megszervezése és szakmai kontrollja. GOKI-szinten ben 1085 pacemaker és ICD rendszerrel kapcsolatos műtét volt, mely jelentős 12%-os növekmény a korábbi évek számaihoz képest (2010: 953, 2011: 959, 2012: 969). A jelentősen emelkedett összbeavatkozási szám mellett a komplex beavatkozások (CRT implantáció, ICD implantáció) száma és ebből következően a részaránya lényegében változatlan maradt, az örvendetesen tovább csökkent szövődmények (infekció, elektróda-kimozdulás) miatti műtéti szám mellett. A 2013-as 24

4 évben a reszinkronizációs (CRT-P/D) rendszerekkel kapcsolatos műtéti beavatkozások száma minimálisan, 166-ra emelkedett (146 de novo implantáció mellett 20 generátorcsere), ami a 2012-es 162-es számmal lényegében megegyezik. A CRT-P/CRT-D arányszám 0.95:1.05 volt. Az ICD rendszerek beültetési számát is sikerült megemelnünk 259 műtétre, ami 12%-os emelkedés a évhez (231) viszonyítva. Ezen ICD készülékkel kapcsolatos műtétek aránya az összes műtét (új rendszer implantáció/generátorcsere) 26%-a volt. Primer ICD implantációt 184 (2011: 170) esetben végeztünk (107 VVICD/DDDICD, 77 CRT-D), ami a primer implantációs műtétek 26,5%-a volt. Igen fontosnak tartom, hogy a évben sem nőtt a PM/ICD rendszerekkel összefüggő infekciós eseményeink száma. Infekció, illetve esetelegesen fenyegető gyulladás miatt 21 esetben (összműtét 1,9%-a) kellett operációt végeznünk (2012-ben 22 ilyen műtétünk volt; 2,2%). Az ilyen típusú műtétek során, az eredeti pacemaker/icd rendszer minden esetben megtartható volt (sebfeltárás: 8 opus, generátor áthelyezés: 3 opus, hematóma eltávolítás: 10 opus). Valódi infekció (telepdekubitusz, infektív endokarditisz) miatti teljes rendszer eltávolításra, folytatva a korábbi évek példamutató közös munkáját a Szívsebészeti és az Aneszteziológai Osztály dolgozóival, 11 betegnél (összes műtét 1%-a) került sor, minden esetben érdemi szövődmény nélkül. Ezen számok lényegében megegyeznek a 2012-es év számaival. A pacemaker és ICD rendszerekkel kapcsolatos évi adatokat a 2-5. ábrák szemléltetik. 3. Tudományos eredményeink, nemzetközi vizsgálati részvétel, oktatási tevékenység A mindennapi klinikai munka mellett 2013-ban is feladatunk maradt a tudományos tevékenységben és oktatásban való részvétel. Ezirányú munkánk eredményeként továbbra is jelentek meg cikkeink szakfolyóiratokban, illetve szerepeltek a munkacsoport tagjai a különböző hazai és nemzetközi kongresszusokon ben 1 eredeti tudományos beszámolónk jelent meg szakfolyóiratban ben is tovább folytatódott aktív részvételünk a Lillafüredi Fiatal Kardiológus, a Balatonfüredi Kardiológus és a Debrecenben megrendezett hazai Aritmia 25

5 Kongresszusokon (összesen 18 tudományos vagy felkért előadás mellett 7 üléselnökség). A korábbi években már megszokott módon ismét sikeresen szerepeltünk a nemzetközi kardiológiai és aritmológiai kongresszusokon (HR, Europace), melyeken 2 elfogadott előadásunk, illetve poszterünk volt ben tovább folytattuk az intézetünk általi, illetve a multicentrikus nemzetközi vizsgálatokban a részvételünket. A magas szinvonalú betegellátáshoz nélkülözhetetlen a folyamatos továbbképzés és oktatói tevékenység, mely részeként az elmúlt évben is tevékenyen részt vettünk a medikus- és rezidensképzésben, több továbbképző tanfolyamon tartottunk előadást, valamint folytattuk az elektrofiziológiai és aritmológiai továbbképzést a témában elmélyedni kívánó intézeti kollégák számára. * Zárszó Eredményeink (1 5. ábra) kapcsán elmondhatjuk, hogy intézetünk Elektrofiziológiai és Pacemaker Terápiás Osztálya a évre kitűzött céljait sikeresen megvalósította. A múlt évben teljesített munkánk folytatásának azonban a évben az elengedhetetlen technológiai fejlesztés lehet az alapja, mely nélkül remélt és szükséges további fejlődésünk szerencsétlen módon megrekedhet. Miként a korábbi években, a 2013-as év nagyszerű eredményei mögött is a teljes elektrofiziológiai csapat áldozatkész és kitartó munkája áll, amit nem lehet elégszer hangsúlyozni és megbecsüléssel kezelni. 26

6 EP összesített teljesítmény, CRT ICD PM abl CRT ICD PM abl ábra 107; 12% 66; 7% 13; 1% 146; 16% CRT P/D impl. 20; 2% CRT P/D gen. csere PM impl. 131; 14% PM gen. csere ICD impl. 438; 48% ICD gen. csere ILR impl. 2. ábra 27

7 új beültetés 217 generátor csere 29 elektróda imp/ csere/igazít generátor áthelyezés rendszer eltávolítás sebrevízió 3. ábra PM/ICD/CRT, pacemaker ICD CRT-P/D 4. ábra 28

8 Reszinkronizációs terápia, CRT-P impl. CRT-P gen. csere CRT-D impl. CRT-D gen. csere 5. ábra 29

V. Elektrofiziológia és PM terápia

V. Elektrofiziológia és PM terápia V. Elektrofiziológia és PM terápia Dr. Földesi Csaba László Bevezetés A 2015-ös évben, hasonlóan az elmúlt évekhez, továbbra is sikerült magas színvonalú munkánkat folytatni, jellemzően a komplex beavatkozások

Részletesebben

A Gottsegen György. Országos Kardiológiai Intézet ÉVKÖNYVE

A Gottsegen György. Országos Kardiológiai Intézet ÉVKÖNYVE A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet ÉVKÖNYVE 9 1 A fejezetek szerzői: Dr. Andréka Péter, PhD osztályvezető főorvos, egyetemi magántanár, a Felnőtt Kardiológiai Osztály vezetője Dr. Fontos

Részletesebben

2013. 09. 26. (Csütörtök)

2013. 09. 26. (Csütörtök) Az MKT Aritmia és Pacemaker Munkacsoportjának IX. Kongresszusa közös szervezésben az MKT Intenzív Terápiás és Resustitatios Munkacsoportjával Debrecen, 2013. szeptember 26-28. 2013. 09. 26. (Csütörtök)

Részletesebben

"Elektrofiziológiai fogyóanyagok beszerzése" Korrigendum. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/70

Elektrofiziológiai fogyóanyagok beszerzése Korrigendum. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/70 "Elektrofiziológiai fogyóanyagok beszerzése" Korrigendum Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/70 1 Beszerzés tárgya: 1: Josephson diagnosztikus katéter 175 DB és összekötő kábel 25DB 2: Cournard diagnosztikus

Részletesebben

15:30-19:00 Szekciók a Wunderlich Lovagteremben

15:30-19:00 Szekciók a Wunderlich Lovagteremben 2009. október 01. Csütörtök 09:00-10:30 EP licenszvizsga 11:00-12:30 CP licenszvizsga 12:30-13:00 Ebéd a Palatinus szálloda éttermében (fakultatív) Bartók terem 13:00 Ünnepélyes megnyitó Csanádi Zoltán,

Részletesebben

Szívelektrofiziológiai intervenciók magas prevalenciájú kardiális kórképekben IV.1.1. Kezdeti eredmények CB katéterrel végzett tüdővéna izolálással

Szívelektrofiziológiai intervenciók magas prevalenciájú kardiális kórképekben IV.1.1. Kezdeti eredmények CB katéterrel végzett tüdővéna izolálással 1 Opponensi vélemény Dr. Csanádi Zoltán MTA doktori értekezéséről, amelynek címe Szívelektrofiziológiai intervenciók magas prevalenciájú kardiális kórképekben Dr. Csanádi Zoltán egyetemi docens a Debreceni

Részletesebben

Kónya Anikó XV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és X. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Balatonfüred, 2013. szeptember 12-14.

Kónya Anikó XV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és X. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Balatonfüred, 2013. szeptember 12-14. A balatonfüredi Állami Szívkórház II/b., III. progresszivitású szintű Kardiológiai Szakambulanciájának szerepe a Nyugat-Dunántúli Nagytérség kardiológiai szakellátásában Kónya Anikó V. Országos Járóbeteg

Részletesebben

Forgalmi, teljesítmény és költség adatok (2009.01-2009.12)

Forgalmi, teljesítmény és költség adatok (2009.01-2009.12) 2010.02.01 Felsővezetői Tájékoztató 1/10. o Kapacitás adatok Orvos létszám Felnőtt kardiológia 29,00 29,00 0,0% 29,00 29,00 Felnőtt szívsebészet 16,32 15,88-2,7% 15,75 14,00 Összevont gyermek ellátás 19,21

Részletesebben

Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink!

Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink! VI. Aritmia és Pacemaker Kongresszus Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink! A Magyar Kardiológusok Társasága Aritmia és Pacemaker Munkacsoport Vezetôsége nevében köszöntöm Önöket a VI. Aritmia és Pacemaker

Részletesebben

SZEPTEMBER 28. (CSÜTÖRTÖK)

SZEPTEMBER 28. (CSÜTÖRTÖK) PROGRAM 2017. SZEPTEMBER 28. (CSÜTÖRTÖK) SZEPTEMBER 28. (CSÜTÖRTÖK) Helyszín: Hotel Palatinus, Pécs A Terem 8:30 8:40 MEGNYITÓ Üléselnök: Sághy László, Miseta Attila, Simor Tamás, Merkely Béla 8:40 10:30

Részletesebben

ARITMIA ÉS PACEMAKER KONGRESSZUS. PÉCS, szeptember

ARITMIA ÉS PACEMAKER KONGRESSZUS. PÉCS, szeptember XI. ARITMIA ÉS PACEMAKER KONGRESSZUS XI PÉCS, 2017. szeptember 28 30. www.aritmia2017.portevent.hu KÖSZÖNTŐ Köszöntő Nagy örömünkre szolgál, hogy a Pécsi Tudományegyetem alapításának 650. évfordulójának

Részletesebben

Program IX. Aritmia. Pacemaker Napok. Balatonfüred, Hotel Flamingó 2014. szeptember 25-27.

Program IX. Aritmia. Pacemaker Napok. Balatonfüred, Hotel Flamingó 2014. szeptember 25-27. & a Magyar Kardiológus Társaság Aritmia és Pacemaker Munkacsoportjának és az Állami Szívkórház Aktív Kardiológiai Osztályának rendezvénye IX. Aritmia Pacemaker Napok Program Balatonfüred, Hotel Flamingó

Részletesebben

VI. A Szívsebészeti Osztály műtéti eredményei

VI. A Szívsebészeti Osztály műtéti eredményei VI. A Szívsebészeti Osztály műtéti eredményei Dr. Székely László Nehéz évet tudunk most is a hátunk mögött. Beteganyagunk egyre súlyosabb, egyre nehezebben operálható, betegebb és idősebb. Egyrészt ezek

Részletesebben

Tisztelt Professzor Úr!

Tisztelt Professzor Úr! 1 VÁLASZ OPPONENSI VÉLEMÉNYRE Bíráló: Prof. Dr. Bőhm Ádám egyetemi tanár, MTA doktora (Értekezés: Csanádi Zoltán: Szívelektrofiziológiai intervenciók magas prevalenciájú kardiális kórképekben) Tisztelt

Részletesebben

KORSZERŰ KARDIOLÓGIAI ELLÁTÁS ESZKÖZBESZERZÉS ÚTJÁN TÖRTÉNŐ FEJLESZTÉSE A BALATONFÜREDI ÁLLAMI SZÍVKÓRHÁZBAN

KORSZERŰ KARDIOLÓGIAI ELLÁTÁS ESZKÖZBESZERZÉS ÚTJÁN TÖRTÉNŐ FEJLESZTÉSE A BALATONFÜREDI ÁLLAMI SZÍVKÓRHÁZBAN 2016.06.20 ÁLLAMI SZÍVKÓRHÁZ BALATONFÜRED SAJTÓKÖZLEMÉNY KORSZERŰ KARDIOLÓGIAI ELLÁTÁS ESZKÖZBESZERZÉS ÚTJÁN TÖRTÉNŐ FEJLESZTÉSE A BALATONFÜREDI ÁLLAMI SZÍVKÓRHÁZBAN Az Európai Unió és a Magyar Állam által

Részletesebben

ANESZTEZIOLÓGIA ÉS INTENZÍV TERÁPIA

ANESZTEZIOLÓGIA ÉS INTENZÍV TERÁPIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. CSONGRÁD MEGYEI DR. BUGYI ISTVÁN KÓRHÁZ, SZENTES A 2007.09.30-től

Részletesebben

A civil szívszervezetek oktató programja SZÍVSN módra

A civil szívszervezetek oktató programja SZÍVSN módra A civil szívszervezetek oktató programja SZÍVSN módra Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség XV. Kongresszusa Balatonfüred 2013.09.12-14. Bernáth-Lukács Zsuzsa A SZÍVSN országos betegegyesület elnöke,

Részletesebben

XX. Ifjúsági Kardiológus Napok. Lillafüred, Hunguest Hotel Palota, 2013. április 19 21.

XX. Ifjúsági Kardiológus Napok. Lillafüred, Hunguest Hotel Palota, 2013. április 19 21. XX. Ifjúsági Kardiológus Napok Lillafüred, Hunguest Hotel Palota, 2013. április 19 21. A konferencia helyszíne: Hunguest Hotel Palota Konferencia terem A konferencia időpontja: 2013. április 19-21.. Információ:

Részletesebben

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:

Részletesebben

MESÉLD EL, MI VÁR RÁM

MESÉLD EL, MI VÁR RÁM MESÉLD EL, MI VÁR RÁM FELKÉSZÍTŐ KIADVÁNY SZÍVBETEG GYERMEKEKNEK Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Gyermekszív Központ PÁLYÁZÓ Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Gyermekszív

Részletesebben

OPPONENSI VÉLEMÉNY. Dr. Csanádi Zoltán. Szívelektrofiziológiai intervenciók magas prevalenciájú kardiális kórképekben. című MTA doktori értekezéséről

OPPONENSI VÉLEMÉNY. Dr. Csanádi Zoltán. Szívelektrofiziológiai intervenciók magas prevalenciájú kardiális kórképekben. című MTA doktori értekezéséről OPPONENSI VÉLEMÉNY Dr. Csanádi Zoltán Szívelektrofiziológiai intervenciók magas prevalenciájú kardiális kórképekben című MTA doktori értekezéséről Bevezetés Az klinikai eletrofiziológia a kardiológia egyik

Részletesebben

Új orális véralvadásgátlók

Új orális véralvadásgátlók Új orális véralvadásgátlók XI. Magyar Sürgősségi Orvostani Kongresszus Lovas András, Szegedi Tudományegyetem, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet Véralvadásgátlók alkalmazási területei posztoperatív

Részletesebben

DEK-448 Adásvételi keretszerződés elektrofiziológiai fogyóanyagok beszerzésére konszignációs raktár üzemeltetésével

DEK-448 Adásvételi keretszerződés elektrofiziológiai fogyóanyagok beszerzésére konszignációs raktár üzemeltetésével DEK-448 Adásvételi keretszerződés elektrofiziológiai fogyóanyagok beszerzésére konszignációs raktár üzemeltetésével Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/89 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa:

Részletesebben

III. Hemodinamikai vizsgálatok, katéterterápiás beavatkozások

III. Hemodinamikai vizsgálatok, katéterterápiás beavatkozások III. Hemodinamikai vizsgálatok, katéterterápiás beavatkozások Dr. Fontos Géza A Hemodinamikai Osztály két katéteres asztalán történik a legátfogóbb intervenciós kardiológiai program Magyarországon. Közel

Részletesebben

Mit tehet 1 betegegyesület a civilekért?

Mit tehet 1 betegegyesület a civilekért? Mit tehet 1 betegegyesület a civilekért? Forgalmazók az Egészségért Szövetség XIV. Kongresszusa Parádfürdő 2014.09.19-09.21 Bernáth-Lukács Zsuzsa SZÍVSN országos betegegyesület elnöke Astellas díjas diplomás

Részletesebben

A Kórház története. A mai igazgatóság épülete (1920-1930 körül)

A Kórház története. A mai igazgatóság épülete (1920-1930 körül) A Kórház története Székesfehérváron II. Géza (1141-1161) uralkodása alatt a johannita rend alapított a város első kórházát (xenodochiumot). 1865 decemberében kezdte meg működését 32 ággyal az első vármegyei

Részletesebben

ARITMIA ÉS PACEMAKER NAPOK

ARITMIA ÉS PACEMAKER NAPOK XX. ARITMIA ÉS PACEMAKER NAPOK GYŐR 2016. szeptember 29. október 1. www.regio10.hu/aritmia2016 KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Kollégák! Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a X.

Részletesebben

Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09.

Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09. Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09.01 között Aneszteziológia és intenzív terápia szakképzés Aneszteziológiai gyakorlat

Részletesebben

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:

Részletesebben

POSZT-RESZUSZCITÁCIÓS ELLÁTÁS

POSZT-RESZUSZCITÁCIÓS ELLÁTÁS POSZT-RESZUSZCITÁCIÓS ELLÁTÁS POSZTGRADUÁLIS TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Aneszteziológia- és Intenzív Terápiás Intézet, Belgyógyászati Intézet Sürgősségi Orvostan

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház Kardiológiai Centrum Elektrofiziológiai Laboratóriumának

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház Kardiológiai Centrum Elektrofiziológiai Laboratóriumának A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház Kardiológiai Centrum Elektrofiziológiai Laboratóriumának ünnepélyes átadója A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház Kardiológiai Centrum Elektrofiziológiai

Részletesebben

III. Hemodinamikai vizsgálatok, katéterterápiás beavatkozások

III. Hemodinamikai vizsgálatok, katéterterápiás beavatkozások III. Hemodinamikai vizsgálatok, katéterterápiás beavatkozások Dr. Fontos Géza A Hemodinamikai Osztály két katéteres asztalán történik a legátfogóbb intervenciós kardiológiai program Magyarországon. Több

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ SZÍVRE VÁRVA

KÖSZÖNTŐ SZÍVRE VÁRVA KÖSZÖNTŐ SZÍVRE VÁRVA Tisztelt Kollégák! Kedves Barátaim! A Szolnok Szívügyünk alapítvány és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház Tudományos Bizottsága nevében tisztelettel meghívjuk Önt a

Részletesebben

Változások a gyermekkardiológiában

Változások a gyermekkardiológiában Változások a gyermekkardiológiában Bókay délután 2018. április 5. Dr. Horváth Erzsébet SE I. sz. Gyermekklinika A terápia korába léptünk Therápiás intervenciós szívkatéterezés Mi vezetett a terápia korába?

Részletesebben

GOTTSEGEN GYÖRGY ORSZÁGOS KARDIOLÓGIAI INTÉZET

GOTTSEGEN GYÖRGY ORSZÁGOS KARDIOLÓGIAI INTÉZET Bemutatkozás Munkatársak Vezetőség Osztályok Felnőtt kardiológia Gyerekkardiológia Felnőtt szívsebészet Gyermek szívsebészet Központi aneszteziológia és intenzív terápia Hemodinamika Elektrofiziológia

Részletesebben

AZ EGYNAPOS SEBÉSZETI MEDICINA2000 SZÖVETSÉG TEVÉKENYSÉG ÉRTÉKELÉSE A FELMÉRÉSE ALAPJÁN

AZ EGYNAPOS SEBÉSZETI MEDICINA2000 SZÖVETSÉG TEVÉKENYSÉG ÉRTÉKELÉSE A FELMÉRÉSE ALAPJÁN AZ EGYNAPOS SEBÉSZETI TEVÉKENYSÉG ÉRTÉKELÉSE A MEDICINA2000 SZÖVETSÉG FELMÉRÉSE ALAPJÁN Dr. Szarvas Tibor Vecsési Egészségügyi Szolgálat VEMED Kft. MEST elnökségi tag Medicina 2000 elnökségi tag 2018.09.19

Részletesebben

Idegen nyelvi mérés 2018/19

Idegen nyelvi mérés 2018/19 Idegen nyelvi mérés 2018/19 A feladatlap Évfolyam Feladatszám Itemszám Összes megszerezhető pont 6. Olvasott szövegértés: 3 Hallott szövegértés: 3 5+5+5 5+5+5 15 15 8. Olvasott szövegértés: 3 Hallott szövegértés:

Részletesebben

ICD alapok. Single Coil. Elektródák. ICD kezelés és utánkövetés 2013 SVC COIL. SVC Tekercs Coil RV COIL. RV Tekercs. Transzformátor 750 V-ig

ICD alapok. Single Coil. Elektródák. ICD kezelés és utánkövetés 2013 SVC COIL. SVC Tekercs Coil RV COIL. RV Tekercs. Transzformátor 750 V-ig ICD alapok Osztheimer István ICD kezelés és utánkövetés 2013 Elem 3,2V Transzformátor 750 V-ig Vezérlő áramkörök Kondenzátor Tárolja az energiát a sokk előtt 2013.09.13. Elektródák Single Coil SVC Tekercs

Részletesebben

A Magyar Kardiológus Társaság és a

A Magyar Kardiológus Társaság és a A Magyar Kardiológus Társaság és a Magyar Gyermekgyógyász Társaság Gyermekkardiológiai Szekciójának Ülése Mátraháza Lifestyle Hotel Mátra**** 2012. október 5 6. 1 Megnyitó: 2012. október 5., péntek, 11.00

Részletesebben

Országos Idegtudományi Intézet (OITI) bemutatása, szakmai tevékenységének ismertetése. 2010. május 06.

Országos Idegtudományi Intézet (OITI) bemutatása, szakmai tevékenységének ismertetése. 2010. május 06. Országos Idegtudományi Intézet Amerikai út 57, H-1145 Budapest Főigazgató: Dr. Gusztonyi Ágnes T:1-467-9300, fax: 1-251-5678 Email: igazgatosag@oiti.hu, internet: www.oiti.hu Az Országos Idegtudományi

Részletesebben

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Célcsoport: endokrinológia, aneszteziológia-intenzív terápia, családorvos, belgyógyászat, sebészet, gyermeksebészet, gyermekgyógyászat, idegsebészet,

Részletesebben

ÉRSEBÉSZET SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.

ÉRSEBÉSZET SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. HETÉNYI GÉZA KÓRHÁZ, SZOLNOK Gyakorlat Igen Nem Fő Intézmény/osztály/részleg

Részletesebben

SZÍVRITMUSZAVAROK 2014.03.05. KORAI ÜTÉSEK SUPRAVENTRIKULÁRIS TACHYARITMIÁK JUNKCIONÁLIS ARITMIÁK VENTRIKULÁRIS TACHYARITMIÁK ÁTTEKINTÉS

SZÍVRITMUSZAVAROK 2014.03.05. KORAI ÜTÉSEK SUPRAVENTRIKULÁRIS TACHYARITMIÁK JUNKCIONÁLIS ARITMIÁK VENTRIKULÁRIS TACHYARITMIÁK ÁTTEKINTÉS SZÍVRITMUSZAVAROK - 2014.03.05. SUPRA SZÍV INGERÜLETVEZETŐ RENDSZERE 1 SUPRA SZÍV INGERÜLETVEZETŐ RENDSZERE 2 SUPRA A SZÍV ELEKTROMOS AKTIVÍTÁSÁNAK ÉLETTANA SUPRA 60-80 ütés /perc SZINUSZRITMUS 1. SUPRA

Részletesebben

DR. KÁRPÁTI ISTVÁN. (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

DR. KÁRPÁTI ISTVÁN. (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. KÁRPÁTI ISTVÁN (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Kárpáti István a Korányi-díj magyar kitüntetettje 2005-ben Orvosdoktori diplomáját a debreceni OTE-en 1981-ben szerezte meg. Az egyetem elvégzése

Részletesebben

Aorta stenosis, a probléma jelentősége

Aorta stenosis, a probléma jelentősége Temesvári András Aorta stenosis, a probléma jelentősége A 65 év feletti emberek 25%-nak megvastagodott az aorta billentyűje 75 év felett 3%-nak súlyos aorta stenosisa van Időskorban a leggyakoribb billentyűhiba,

Részletesebben

Az EFOP az alábbi 7 fő beavatkozási irány szolgálja társadalmi felzárkózási és népesedési kihívások kezelésére: Társadalmi felzárkózás

Az EFOP az alábbi 7 fő beavatkozási irány szolgálja társadalmi felzárkózási és népesedési kihívások kezelésére: Társadalmi felzárkózás AZ EFOP- 2.2.19-17-2017-00054 JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÓ SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE A FEJÉR MEGYEI SZENT GYÖRGY EGYETEMI OKTATÓ KÓRHÁZBAN PROJEKT CÉLJA: A Fejér megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Fejér

Részletesebben

III. Szakdolgozói Tudományos Nap

III. Szakdolgozói Tudományos Nap III. Szakdolgozói Tudományos Nap Mosonmagyaróvár Karolina Kórház-Rendelőintézet Ápolásfejlesztési és Oktatási Munkacsoportja Szakdolgozói Továbbképző Tudományos Napot szervez Időpont: 2014. február 07.

Részletesebben

dr. Szilágyi Szabolcs

dr. Szilágyi Szabolcs ÚJ MÓDSZEREK A SZÍVELÉGTELENSÉG ÉS A KAMRAI RITMUSZAVAROK NON-FARMAKOLÓGIÁS KEZELÉSÉBEN Doktori tézisek dr. Szilágyi Szabolcs Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományok Doktori Iskola Témavezető: Dr.

Részletesebben

XXI. Ifjúsági Kardiológus Napok 2014. Lillafüred, Hunguest Hotel Palota, 2014. április 11. 13.

XXI. Ifjúsági Kardiológus Napok 2014. Lillafüred, Hunguest Hotel Palota, 2014. április 11. 13. XXI. Ifjúsági Kardiológus Napok 2014 Lillafüred, Hunguest Hotel Palota, 2014. április 11. 13. A konferencia helyszíne: Hunguest Hotel Palota Konferencia terem A konferencia időpontja: 2014. április 11-13..

Részletesebben

ELEKTROFIZIOLÓGIAI VIZSGÁLAT (MP 066.B1)

ELEKTROFIZIOLÓGIAI VIZSGÁLAT (MP 066.B1) Változtatás átvezetésére kötelezett példány: nem kötelezett példány: Példány sorszám: ELEKTROFIZIOLÓGIAI VIZSGÁLAT (MP 066.B1) Készítette: Dr. Lőrincz István egyetemi docens Átvizsgálta: Dr. Várvölgyi

Részletesebben

NTP-HHTDK Tudományos Diákkörben folyó multidiszciplináris egészségtudományi kutatások támogatása és fejlesztés Szakmai beszámoló

NTP-HHTDK Tudományos Diákkörben folyó multidiszciplináris egészségtudományi kutatások támogatása és fejlesztés Szakmai beszámoló NTP-HHTDK-17-0049 Tudományos Diákkörben folyó multidiszciplináris egészségtudományi kutatások támogatása és fejlesztés Szakmai beszámoló Ebben a periódusban folytatódott a tehetséggondozás tudományos diákköri

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Szívműködést (keringést) támogató eszközök 2015/S 148-273015. Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés

Magyarország-Budapest: Szívműködést (keringést) támogató eszközök 2015/S 148-273015. Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés 1/92 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:273015-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Szívműködést (keringést) támogató eszközök 2015/S 148-273015 Ajánlati/részvételi

Részletesebben

GOTTSEGEN GYÖRGY ORSZÁGOS KARDIOLÓGIAI INTÉZET. C:secsemoszívsebészeti Osztály. Mutéti tájékoztatás és nyilatkozatok

GOTTSEGEN GYÖRGY ORSZÁGOS KARDIOLÓGIAI INTÉZET. C:secsemoszívsebészeti Osztály. Mutéti tájékoztatás és nyilatkozatok GOTTSEGEN GYÖRGY ORSZÁGOS KARDIOLÓGIAI INTÉZET C:secsemoszívsebészeti Osztály 10. Mutéti tájékoztatás és nyilatkozatok A beteg / szülo / törvényes gyám mutéttel kapcsolatos tájékoztatása, orvosi felvilágosítása

Részletesebben

A rehabilitáció elhúzódása a megfelelő utókezelés elmaradása, illetve késlekedése miatt

A rehabilitáció elhúzódása a megfelelő utókezelés elmaradása, illetve késlekedése miatt A rehabilitáció elhúzódása a megfelelő utókezelés elmaradása, illetve késlekedése miatt aranyai Ágnes - éres Orsolya - Holitskáné S Mária - Dr Kricsfalusy Mihály Péterfy S u-i Kórház és aleseti Központ

Részletesebben

Szeretettel várjuk Önöket az Egri Kardiológiai Napokon.

Szeretettel várjuk Önöket az Egri Kardiológiai Napokon. Kedves Kollégák és Kolléganők! Szeretettel várjuk Önöket az Egri Kardiológiai Napokon. Rendezvényünk hagyományosan a Magyar Kardiológusok Társasága, a Magyar Hypertónia Társaság, a Magyar Stroke Társaság

Részletesebben

Fókuszált ultrahangvizsgálat gyermekkorban

Fókuszált ultrahangvizsgálat gyermekkorban Fókuszált ultrahangvizsgálat gyermekkorban DrGőblGergely, SE AITK II.Gyermeksürgősségi Kongresszus Budapest 2017.09.15. POCUS = Pointof careultrasound Betegágy melletti UH-vizsgálat Fókuszált UH-vizsgálat

Részletesebben

VÁLASZ OPPONENSI VÉLEMÉNYRE. Bíráló: Prof. Dr. Jánosi András egyetemi tanár, amta doktora

VÁLASZ OPPONENSI VÉLEMÉNYRE. Bíráló: Prof. Dr. Jánosi András egyetemi tanár, amta doktora 1 VÁLASZ OPPONENSI VÉLEMÉNYRE Bíráló: Prof. Dr. Jánosi András egyetemi tanár, amta doktora (Értekezés: Csanádi Zoltán: Szívelektrofiziológiai intervenciók magas prevalenciájú kardiális kórképekben) Tisztelt

Részletesebben

A pitvari remodeling és a következményes pitvari tachyaritmiák jellemzői. PhD tézis összefoglaló. Dr. Kohári Mária. Témavezető: Dr.

A pitvari remodeling és a következményes pitvari tachyaritmiák jellemzői. PhD tézis összefoglaló. Dr. Kohári Mária. Témavezető: Dr. A pitvari remodeling és a következményes pitvari tachyaritmiák jellemzői PhD tézis összefoglaló Dr. Kohári Mária Témavezető: Dr. Sághy László PhD II-es számú Belgyógyászati Klinikai és Kardiológia Központ

Részletesebben

Milyen szervezeti egység(ek)ben (osztályokon) végzik az alább ismertetett jógyakorlatot? Az Ortopédiai Osztályon és a kapcsolódó műtőkben.

Milyen szervezeti egység(ek)ben (osztályokon) végzik az alább ismertetett jógyakorlatot? Az Ortopédiai Osztályon és a kapcsolódó műtőkben. JÓGYAKORLAT SABLON MINTA ÁLTALÁNOS ADATOK: Jógyakorlat megnevezése: A tervezett csípőprotézis műtétekhez kapcsolódó antibiotikum profilaxis folyamata Azon helyszín(ek), ahol a jógyakorlat jelenleg és ténylegesen

Részletesebben

2461-06 Műtőszolgálat biztosítása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2461-06 Műtőszolgálat biztosítása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat: A műtéti program kiírásában laparoscopos cholecystectomia műtét szerepel. A gyakorlatát töltő műtőssegéd kollegájának ismertesse milyen feladatai vannak a műtét előkészítésében! - a technikai

Részletesebben

Hasadékos Kezelő lap - Általános adatok

Hasadékos Kezelő lap - Általános adatok Hasadékos Kezelő lap - Általános adatok Név: Születési hely, idő: TAJ szám: Lakcím: Pontos diagnózis, oldaliság: Hasadék Centrumba kerülés időpontja: A hasadék felismerésének időpontja: Gyermeksebészeti

Részletesebben

Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Szakmai Kollégium irányelvei, útmutatói, módszertani levelei, ajánlásai

Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Szakmai Kollégium irányelvei, útmutatói, módszertani levelei, ajánlásai irányelvei, útmutatói, módszertani levelei, ajánlásai Az egészségügyi miniszter 33/1981. (Eü.K. 21.) EüM számú utasítása az anaesthesiológiai és intenzív betegellátó osztályok, az égési sérülteket ellátó

Részletesebben

I. Felnőtt Kardiológiai Osztály

I. Felnőtt Kardiológiai Osztály I. Felnőtt Kardiológiai Osztály Dr. Andréka Péter A Felnőtt Kardiológiai Osztály a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) legnagyobb fekvőbeteg osztálya (145 ágy: 135 ágy sürgősségi és általános

Részletesebben

XIX. Ifjúsági Kardiológus Napok. Lillafüred, Hunguest Hotel Palota, 2012. április 13-15.

XIX. Ifjúsági Kardiológus Napok. Lillafüred, Hunguest Hotel Palota, 2012. április 13-15. XIX. Ifjúsági Kardiológus Napok Lillafüred, Hunguest Hotel Palota, 2012. április 13-15. A konferencia helyszíne: Hungest Hotel Palota Konferencia terem A konferencia időpontja: 2012. április 13-15.. Információ:

Részletesebben

VII. Ápolási szolgálat

VII. Ápolási szolgálat VII. Ápolási szolgálat Schilling Magdolna A 2013. évet nehéz gazdasági helyzet jellemezte. Sok erőt és energiát felemésztett az állandó eszközhiány, az eszközök pótlása, beszerzése. Ennek ellenére az ápolási

Részletesebben

Posztoperatív pitvarfibrilláció előfordulásának, prediktív faktorainak és rekurrenciájának vizsgálata korai kardiológiai rehabilitációs kezelés során

Posztoperatív pitvarfibrilláció előfordulásának, prediktív faktorainak és rekurrenciájának vizsgálata korai kardiológiai rehabilitációs kezelés során Posztoperatív pitvarfibrilláció előfordulásának, prediktív faktorainak és rekurrenciájának vizsgálata korai kardiológiai rehabilitációs kezelés során Dr.Homoródi Nóra 1, Szuromi Lilla 2, Szabó Szandra

Részletesebben

6 HÓNAP SÜRGŐSSÉGI GYAKORLAT

6 HÓNAP SÜRGŐSSÉGI GYAKORLAT SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. BÉKÉS MEGYEI PÁNDY KÁLMÁN KÓRHÁZ, GYULA A 2007.09.30-től hatályos

Részletesebben

30/09/2015 (Wednesday) Venue: Rector s Office - Ceremonial Hall

30/09/2015 (Wednesday) Venue: Rector s Office - Ceremonial Hall 30/09/2015 (Wednesday) Venue: Rector s Office - Ceremonial Hall 13:00-13:10 Opening speech Chairs: Gábor Duray, László Sághy 13:10-14:10 W/I. Interactive case presentations Chairs: Gábor Duray, László

Részletesebben

Függelék A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet orvosi gárdája*

Függelék A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet orvosi gárdája* Függelék A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet orvosi gárdája* * A 2015. december 31-i állapot szerint (A szerk.) 83 Igazgatóság Főigazgató : Szakmai igazgató: Gazdasági igazgató: Ápolási igazgató:

Részletesebben

Átláthatósági jelentés 2014.

Átláthatósági jelentés 2014. Átláthatósági jelentés 2014. a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény 55. (1) bekezdése alapján Tartalomjegyzék

Részletesebben

MŰKÖDŐ MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER KÓRHÁZI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT

MŰKÖDŐ MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER KÓRHÁZI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT MŰKÖDŐ MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER KÓRHÁZI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT Pergéné Kiss Éva Hetényi Géza Kórház- RI, Szolnok Központi műtő/ fül-orr-gége és szájseb. műtő BSc ápoló, műtős szakasszisztens Balatonfüred,

Részletesebben

Tisztelt Kolléganôk és Kollégák, kedves Barátaink!

Tisztelt Kolléganôk és Kollégák, kedves Barátaink! Tisztelt Kolléganôk és Kollégák, kedves Barátaink! A Magyar Kardiológusok Társasága Aritmia és Pacemaker Munkacsoportja és a Zala Megyei Kórház nevében tisztelettel és nagy örömmel köszöntjük Önöket a

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1 Budapest, 2006. november 21. 2006. szeptember végére a forintban denominált állampapírok piaci értékes állománya átlépte a 10 ezer milliárd

Részletesebben

2014. évi Vándorgyűlése

2014. évi Vándorgyűlése Magyar Gasztroenterológiai Társaság Endoszkópos Szekció 2014. évi Vándorgyűlése 2014. október 3-4. Második értesítő Pécs, Tudásközpont 7622 Pécs, Universitas utca 2/A Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Nagy

Részletesebben

Szívelégtelenség Napok január Hajdúszoboszló. 10:00 10:15 A konferencia megnyitása (Prof Dr Merkely Béla, Dr Nyolczas Noémi)

Szívelégtelenség Napok január Hajdúszoboszló. 10:00 10:15 A konferencia megnyitása (Prof Dr Merkely Béla, Dr Nyolczas Noémi) Szívelégtelenség Napok 2013. január 25-26. Hajdúszoboszló 2013. január 25. péntek 10:00 10:15 A konferencia megnyitása (Prof Dr Merkely Béla, Dr Nyolczas Noémi) 10:15 11:35 Újdonságok a szívelégtelenség

Részletesebben

A konferencia helyszíne: Hunguest Hotel Palota Konferencia terem. A konferencia idõpontja: 2015. április 17-19.

A konferencia helyszíne: Hunguest Hotel Palota Konferencia terem. A konferencia idõpontja: 2015. április 17-19. A konferencia helyszíne: Hunguest Hotel Palota Konferencia terem A konferencia idõpontja: 2015. április 17-19. Információ: Magyar Kardiológusok Társasága Titkársága 1146 Budapest, Cházár A. u. 19. Tel./Fax:

Részletesebben

Átláthatósági jelentés 2015.

Átláthatósági jelentés 2015. Átláthatósági jelentés 2015. a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény 55. (1) bekezdése alapján Tartalomjegyzék

Részletesebben

A nemkívánatos események jelentésének

A nemkívánatos események jelentésének A nemkívánatos események jelentésének hasznosulása a kórházakban (elmaradt, vagy halasztott műtét, mint nem kívánatos esemény) dr. Tihanyi Mariann Zala Megyei Kórház Zalaegerszeg Tervezett, de halasztott,

Részletesebben

Szívelégtelenség Napok 2010 (A szívelégtelenség aktuális kérdései)

Szívelégtelenség Napok 2010 (A szívelégtelenség aktuális kérdései) 1 Szívelégtelenség Napok 2010 (A szívelégtelenség aktuális kérdései) Hajdúszoboszló 2010. jan. 22-23. Tisztelt kollégák, 2010. januárjában immár 2. alkalommal rendezzük meg a Szívelégtelenség Napokat.

Részletesebben

Szívelégtelenség Napok január Hajdúszoboszló

Szívelégtelenség Napok január Hajdúszoboszló Szívelégtelenség Napok 2012. január 27-28. Hajdúszoboszló 2012. január 27. péntek (délután) 14:00 14:15 A konferencia megnyitása (Prof dr Merkely Béla, Dr Nyolczas Noémi) 14:15 15:25 Mi történt az elmúlt

Részletesebben

Program november 3. csütörtök

Program november 3. csütörtök Program 2016. november 3. csütörtök 10:00 13:00 Érkezés, regisztráció 12:00 13:00 Ebéd 13:00 13:20 Megnyitó Prof. Dr. Szabados Sándor MSZT elnöke Dr. Bóka István Balatonfüred polgármestere, a Kongresszus

Részletesebben

Függelék A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet orvosi gárdája*

Függelék A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet orvosi gárdája* Függelék A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet orvosi gárdája* * A 2014. áprilisi állapot szerint (A szerk.) 73 Igazgatóság Főigazgató : Dr. Ofner Péter Szakmai igazgató: Prof. Dr. Szatmári

Részletesebben

A TTEKG rendszer integrálása a hazai szívcentrumok akut infarktus ellátási rendszerébe. Dr. Szabó György

A TTEKG rendszer integrálása a hazai szívcentrumok akut infarktus ellátási rendszerébe. Dr. Szabó György A TTEKG rendszer integrálása a hazai szívcentrumok akut infarktus ellátási rendszerébe. Dr. Szabó György Miért van szükség a jól működő hazai primer PCI ellátás további fejlesztésére? A kérdés feltevésének

Részletesebben

A MAGYAR KARDIOLÓGUS TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA GYERMEKKARDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK ÜLÉSE ÉS GYAKORLATI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA

A MAGYAR KARDIOLÓGUS TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA GYERMEKKARDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK ÜLÉSE ÉS GYAKORLATI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA A MAGYAR KARDIOLÓGUS TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA GYERMEKKARDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK ÜLÉSE ÉS GYAKORLATI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA PÉCS 2013. szeptember 19-21. A rendezvény fővédnökei: Prof.

Részletesebben

VII. Aritmia és Pacemaker Napok. Budapest 2010. szeptember 30. - október 2.

VII. Aritmia és Pacemaker Napok. Budapest 2010. szeptember 30. - október 2. VII. Aritmia és Pacemaker Napok Budapest 2010. szeptember 30. - október 2. 2 VII. Aritmia és Pacemaker Napok Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink! A Magyar Kardiológusok Társasága Aritmia és Pacemaker Munkacsoportjának

Részletesebben

Átláthatósági jelentés

Átláthatósági jelentés Átláthatósági jelentés a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény 55. (1) bekezdése alapján Tartalomjegyzék

Részletesebben

Aritmiák nem farmakológiai kezelése. (pacemaker, ICD, katéter abláció) Csanádi Zoltán Kardiológiai Intézet

Aritmiák nem farmakológiai kezelése. (pacemaker, ICD, katéter abláció) Csanádi Zoltán Kardiológiai Intézet Aritmiák nem farmakológiai kezelése. (pacemaker, ICD, katéter abláció) Csanádi Zoltán Kardiológiai Intézet Aritmiák (ingerképzési és ingerület vezetési zavarok) Tünetek, következmények Tünet és panaszmentes

Részletesebben

Átláthatósági jelentés 2017.

Átláthatósági jelentés 2017. Átláthatósági jelentés 2017. a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény 55. (1) bekezdése alapján Tartalomjegyzék

Részletesebben

Prevenció: Elsődleges megelőzés: laikusok tájékoztatása a mozgásszervi betegségek megelőzésének

Prevenció: Elsődleges megelőzés: laikusok tájékoztatása a mozgásszervi betegségek megelőzésének egészségügyi intézmények országos gerincgyógyászati ko zpont integrált betegedukációs tevékenység - 16 - Az Országos Gerincgyógyászati Központ támogatja pácienseit az egészségügyi kérdésekben való tájékozódásban

Részletesebben

VI. Gyermekszív Központ

VI. Gyermekszív Központ VI. Gyermekszív Központ Dr. Szatmári András Magyarországon évente kb. 8 gyermek születik szívhibával, mely adat teljesen megegyezik az európai országok statisztikáival, nevezetesen, hogy 1 millió lakosra

Részletesebben

NAGYKANIZSAI SZEMÉSZETÉRT ALAPÍTVÁNY K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

NAGYKANIZSAI SZEMÉSZETÉRT ALAPÍTVÁNY K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S NAGYKANIZSAI SZEMÉSZETÉRT ALAPÍTVÁNY K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2006 Nagykanizsa, 2007. Március 22. T a r t a l o m 1. A Nagykanizsai Szemészetért Alapítvány számviteli beszámolója 2. Kimutatás

Részletesebben

2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása. 4. Értéktár megnevezése, amelybe a nemzeti érték felvételét kezdeményezik

2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása. 4. Értéktár megnevezése, amelybe a nemzeti érték felvételét kezdeményezik I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Balatonfüredi Városi Értéktár 2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai: Név:

Részletesebben

nagyobb stabilitást biztosító, fonott, fémszálas merevítési technológia a katéteren súlyozott értékelési pontszámok összege megadott adat

nagyobb stabilitást biztosító, fonott, fémszálas merevítési technológia a katéteren súlyozott értékelési pontszámok összege megadott adat Az SZTE 4/Ny/014/SZTE. számú, katéterek és katéter tartozékok beszerzése tárgyú közbeszerzési eljárás értékelő táblázata 1. Ablációs katéter 7 F külső átmérővel, négymilliméteres végelektródával. Egy irányban

Részletesebben

STRUKTÚRAVÁLTÁST TÁMOGATÓ FEJLESZTÉS A GRÓF ESTERHÁZY KÓRHÁZBAN

STRUKTÚRAVÁLTÁST TÁMOGATÓ FEJLESZTÉS A GRÓF ESTERHÁZY KÓRHÁZBAN STRUKTÚRAVÁLTÁST TÁMOGATÓ FEJLESZTÉS A GRÓF ESTERHÁZY KÓRHÁZBAN TIOP-2.2.6-12/1B-2013-0020 Több mint egy éves előkészítés után 2014 októberében kezdődött meg a Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti

Részletesebben

Költségvetési alapokmány

Költségvetési alapokmány Költségvetési alapokmány Központi költségvetési szerv 2006. évi alapokmánya Fejezet száma, megnevezése XXI. Egészségügyi Minisztérium Intézet megnevezése: Állami Szívkórház Balatonfüred Székhelye: 8230

Részletesebben

Andó János Hálózatfejlesztés vezető MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság. VAMAV Kft. Évnyitó rendezvény Budapest 2014.01.23.

Andó János Hálózatfejlesztés vezető MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság. VAMAV Kft. Évnyitó rendezvény Budapest 2014.01.23. Andó János Hálózatfejlesztés vezető MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság VAMAV Kft. Évnyitó rendezvény Budapest 2014.01.23. Állandó és ideiglenes sebességkorlátozások alakulása A pályafelügyeleti

Részletesebben

Regionális onkológiai centrum fejlesztése a markusovszky kórházban

Regionális onkológiai centrum fejlesztése a markusovszky kórházban Regionális onkológiai centrum fejlesztése a markusovszky kórházban Regionális onkológiai centrum fejlesztése TIOp-2.2.6-12/1a-2013-0002 A megvalósult Fejlesztés célja: olyan komprehenzív Regionális Onkológiai

Részletesebben

XI. Aritmia és Pacemaker Napok

XI. Aritmia és Pacemaker Napok XI. Aritmia és Pacemaker Napok Sárvár, 2018. szeptember 27-29. Védnökök Dr. Puskás Tivadar Szombathely MJV. Polgármestere Prof. Dr. Nagy Lajos, a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház főigazgatója Tudományos

Részletesebben

2011; 1 (2): Tisztelt Kolléganők és Kollégák!

2011; 1 (2): Tisztelt Kolléganők és Kollégák! 2011; 1 (2): 5-10. A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának tudományos és szakmai továbbképző hírlevele Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Tájékoztatjuk

Részletesebben