2. SZOLNOK VÁROS ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA (SZÉSZ) ÉS SZÖVEGES MELLÉKLETEI (1-3 sz. mellékletek),

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2. SZOLNOK VÁROS ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA (SZÉSZ) ÉS SZÖVEGES MELLÉKLETEI (1-3 sz. mellékletek),"

Átírás

1 2. SZOLNOK VÁROS ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA (SZÉSZ) ÉS SZÖVEGES MELLÉKLETEI (1-3 sz. mellékletek), JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ 28

2 Szolnok Megyei Jogú Város Közgy lésének 8/2010.( V.10 ) KR. rendelete a Szolnoki Építési Szabályzat és Szabályozási Terv elfogadásáról Szolnok Megyei Jogú Város Közgy lése a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében, valamint az épített környezet alakításáról és védelmér l szóló évi LXXVIII. tv. (továbbiakban: Étv.) 6. (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az építés helyi rendjének biztosítása érdekében a települési önkormányzat, az országos szabályoknak megfelel en, illetve az azokban megengedett eltérésekkel a település közigazgatási területének felhasználásával és beépítésével, továbbá a környezet természeti, táji és épített értékeinek védelme érdekében Szolnok Építési Szabályzatáról (továbbiakban SZÉSZ) az alábbi rendeletet alkotja: I. fejezet ÁLTALÁNOS EL ÍRÁSOK 1. (1) A rendelet hatálya kiterjed Szolnok Megyei Jogú Város (a továbbiakban: a város) közigazgatási területére. (2) A város közigazgatási területén területet felhasználni, továbbá telket alakítani, építményt, építményrészt, épületegyüttest építeni, átalakítani, b víteni, felújítani, helyreállítani, korszer síteni és lebontani, elmozdítani, a rendeltetést megváltoztatni (továbbiakban együtt: építési munkát folytatni) és ezekre hatósági engedélyt adni a csak a jelen rendelet alapján lehet. 2. (1) A szabályozási terv, valamint a jelen rendelet szabályozási el írásai I. és II. rend kötelez, valamint irányadó elemeket egyaránt tartalmaznak. (2) I. rend kötelez szabályozási elemek -- az övezeti határok amennyiben területfelhasználási egység határával egybeesik. -- az I. rend szabályozási területek, -- az általános közlekedési övezeten (az I. rend közlekedési területen) belül a szabályozási tervlapon jelölt szabályozási elemek (úttengelyek, szabályozási szélességek stb.). (3) II. rend kötelez szabályozási elemek -- a (2) bekezdésben nem említett szabályozási elemek (a II. rend szabályozási területek és egyéb szabályozási elemek). (4) Az I. rend, általános szabályozási elemek módosítására csak a településszerkezeti terv felülvizsgálata és módosítása keretében kerülhet sor. A II. rend, részletes szabályozási elemek módosítása belterületen legalább a tömb egészére, külterületen az érintett területfelhasználási egységre kiterjed szabályozási terv készítésével, vagy meglév rendezési terv módosításával történhet meg. (5) A szabályozási terv készítésére kijelölt területre es I. rend szabályozási elemekt l történ kisebb mérték eltérést (pontosítást) a szabályozási terv készítése során indokolni kell. (6) A szabályozási terv módosítását kezdeményezni a) beépítésre szánt területen, legalább a területfelhasználási egység területére és a közterületekkel határolt tömb területére, valamint legalább 5,0 ha területre b) beépítésre nem szánt területen a területfelhasználási egység területére kiterjed en lehet. AZ ÉPÍTÉS ÉS TELEKALAKÍTÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI 3. (1) Ha a tervezett szabályozási vonal meglév épületen keresztül halad, és a) az épület lakóépület, és amennyiben az önkormányzat nem kívánja az épületet kisajátítani, akkor a meglév lakóépület közterületi kontúrját kell szabályozási vonalnak tekinteni. A szabályozási vonallal érintett meglév lakóépületet nem kell elbontani, az felújítható. Amennyiben a meglév lakóépületet elbontják, úgy a szabályozási tervlap szerinti szabályozási vonalat kell telekhatárként kialakítani, és ett l a vonaltól mért el kerten belül épület nem helyezhet el; b) a meglév épületb vítésre kerül, akkor a b vített épületrész a tervezett szabályozási vonaltól mért el kertbe nem eshet. (2) A tervezett szabályozási vonallal érintett telkeken, ha az ingatlantulajdonos ingatlanának tervezett közterületi részét ellenérték nélkül önkormányzatának tulajdonába adja, és felajánlását az önkormányzat elfogadja, a) akkor az építési telkek megengedett beépítettsége: %=Tc Tk hányados alapján számolható, ahol -- % a szabályozási tervlapon szerepl építési övezet szerinti megengedett beépítési százalék -- Tc az eredeti telekterület m²-ben -- Tk a tervezett szabályozási vonal szerinti rendezett telekterület m²-ben b) az építési telek megosztásánál a figyelembe vehet legkisebb telekméret: tm= Tk Tc, ahol -- tm a szabályozási tervlapon szerepl építési övezet szerinti legkisebb megengedett JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ 29

3 telekméret -- Tk a tervezett szabályozási vonal szerinti rendezett telekterület m²-ben, -- Tc az eredeti telekterület m²-ben. (3) A 4-es és 5-ös építési karakter építési övezetben, ha az egyedi telek területet az építési övezetben el írt legkisebb telekterületnél 50 %-nál nagyobb, akkor a beépítési % számításánál az 50 % feletti telektöbbletet figyelmen kívül kell hagyni. (4) Újonnan nyúlványos telek nem alakítható ki, ha a telek nagysága nem éri el az építési el írásokban meghatározott minimális teleknagyság háromszorosát (5) A terepszint alatti építményekre vonatkozó el írások: a) A terepszínt alatti építmények területe a telkekre vonatkozó beépítettségi értéket legfeljebb kétszeresen haladhatja meg. A Szabályozási Terv egyes területeken ett l eltér en is rendelkezhet. b) A terepszint alatti építmények feletti zöldfelületek a zöldfelületi fedettség számításánál az 1. számú melléklet szerint vehet k figyelembe. (6) Ha a védelemre vonatkozó jogszabályok másként nem rendelkeznek: a) az építményen elhelyezend reklám illetve hirdet berendezések az építmények közterületfölé nyúlásának OTÉK 40. szerinti el írások figyelembevételével helyezhet k el. b) reklámok, hirdetések csak akkor és úgy helyezhet k el, ha azok az épület(ek) homlokzatának építészeti karakterét nem változtatják meg. (7) A közterület felöli homlokzaton (homlokzatokon) sem haladhatja meg a homlokzatmagasság az el írt építménymagasság fels értékét. (8) Zártsorú beépítés esetén: a) az épület utcai beépítési vonalra mer legesen mért vetületi hossza 30,0 méternél nagyobb nem lehet, és nem lépheti túl az építési helyet. Ha az épület telekhatárra épül, a telekhatáron t zfalat kell kialakítani. b) második önálló nem melléképület mindaddig nem helyezhet el, míg az utcavonalon elhelyezett épület építménymagassága az építési el írás építménymagasságra vonatkozó alsó értéket nem éri el. (9) Ha a telek saroktelek és beépítési módja zártsorú, a beépítettség további +20 %-kal növelhet. Az így megnövelt beépítettség azonban nem haladhatja meg a magasabb jogszabályban el írt legnagyobb értéket. (10) A 3-as, 4-es, 5-ös építési karakter építési övezetekben -- a szabályozási terv eltér en nem rendelkezik -- a szabadonálló és oldalhatáron álló épületnek sem szélessége, sem a hossza nem lehet 30 m-nél több. (11) Az építési hely közterület fel li határát, ha a szabályozási tervlap másként nem rendelkezik kivéve a vegyes karakter építési övezetekbe sorolt telkek közterület fel li határát kötelez beépítési vonalnak kell tekinteni az alábbiak figyelembevételével. (12) Az építési vonal az építési hely közterületi határvonalának 1/2 hosszán a telekirányban visszaléphet. (13) Az önálló melléképületek építménymagassága legfeljebb 3,5 m lehet. (14).Amennyiben a kialakult helyzet indokolja és az OTÉK 111. (2) bekezdése szerint az közérdeket nem sérti, akkor a szomszédos telkeken az építmények közötti legkisebb telepítési távolság az I-III. t zállósági fokozatú -- nem éghet anyagú, küls térlehatároló szerkezeti falazatú, burkolatú, illetve héjazatú -- épületeknél a) 4,0 m-ig csökkenthet, ha az egymást átfed, szemben fekv homlokzatok közül legalább az egyik homlokzaton a nyílások az OTÉK 37. (4) bekezdés szerinti méreteknél nem nagyobbak, és a nyílásos homlokzatú épület magassága az OTÉK 37. (4) bekezdés szerinti nyílásos homlokzatú épület magasságát nem haladja meg. b) az épületek között el írt telepítési távolságot nem kell tartani, ha a magasabb átfed homlokzat nyílásnélküli t zfalként kerül kialakításra. (15) A 3-as karakter építési övezetben, ha a beépítési mód zártsorú, a hátsó telekhatár mentén önálló garázsépület elhelyezhet. (16) 1-es és 3-as építési karakter építési övezetben, az utcai telekhatáron, a) ha a telek szélessége 16 m vagy az alatti csak egy b) ha a telek szélessége 16 m feletti két garázslehajtó, illetve behajtó nyitható. (17) 4-es és 5-ös karakter építési övezetben, az utcai telekhatáron csak egy garázslehajtó, illetve behajtó nyitható (18) a) Minden kialakult építési kategóriába sorolt kisvárosias lakó építési övezetbe tartozó saroktelek esetén, ahol -- a besorolás 3-as jel városépítési karakter (városi-zárt) -- a beépítési mód zártsorú lehet, -- a beépítési kötelezettség mindkét utcavonalon zártsorú a beépítettség elérheti a 75%-ot, függetlenül a beépítési kód el írásától. b) Minden nem kialakult építési kategóriába sorolt kisvárosias lakó és vegyes építési övezetbe tartozó saroktelek esetén, ahol -- a besorolás 3-as jel városépítési karakter (városi-zárt) -- a beépítési mód zártsorú, -- a beépítési kötelezettség mindkét utcavonalon zártsorú és -- a telek területe 500 m², vagy annál kisebb -- a beépítettség elérheti a 75%-ot, függetlenül a beépítési kód el írásától. JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ 30

4 II. FEJEZET TERÜLETI EL ÍRÁSOK 4. (1) A szabályozási terv a város közigazgatási területén a) a meglév és tervezett belterületet (3/a. sz. mellékletben lehatárolva) b) beépítésre szánt építési övezeteket (5/a. sz. mellékletben lehatárolva) b) beépítésre nem szánt övezeteket (5/b. sz. mellékletben lehatárolva) továbbá, c) értékvédelmi (6. sz. mellékletekben lehatárolva) d) tilalmi és korlátozási (4. sz. mellékletekben lehatárolva), e) sajátos el írási (7. sz. mellékletben lehatárolva) területeket jelöl. BEÉPÍTÉSRE SZÁNT ÉPÍTÉSI ÖVEZETEK EL ÍRÁSAI 5. (1) Az építési övezeti el írások a) rendeltetési b) építési el írásokból állnak. (2) Az építési övezet jelében a bet jel a rendeltetést jelzi. Az építési övezet jelében, a bet arra utal, hogy az építési övezet, melyik területfelhasználási egységbe tartozik. A bet jelek tartalmát a rendeltetési el írások, a számkódok tartalmát az építési el írások adják meg. (3) Az építési övezet jelében a) az els szám a beépítési módra, b) a második szám a legkisebb teleknagyságra és a megengedett telekméretekre, c) a harmadik szám a legnagyobb megengedett beépítettségre és a megengedett legkisebb zöldfelületi fedettségre, d) a negyedik szám a megengedett legkisebb, ill. legnagyobb megengedett építménymagasságra utal. Rendeltetési el írások 6. Lakó építési övezetek rendeltetési el írásai (1) Nagyvárosias lakó építési övezet rendeltetési el írásai (Ln) a) A terület jellemz en s r beépítés, több önálló rendeltetési egységet magába foglaló lakóépületek elhelyezésére szolgál. b) A területen az OTÉK 11. (2)-(4) bekezdésekben foglalt el írások szerinti építmények helyezhet k el. c) A területeken az OTÉK 11. (3) bekezdés 3.4 pontja szerinti építmények csak akkor helyezhet k el, ha a lakótelek fel li határon a háromszintes növénytelepítés 10 m-es sávban biztosítható. (2) Kisvárosias lakó építési övezet rendeltetési el írásai (Lk), a) A terület jellemz en közepesen s r beépítés, több önálló rendeltetés egységet magába foglaló lakóépületek elhelyezésére szolgál. b) A területen az OTÉK 12. (2)-(4) bekezdésében foglalt el írások szerinti építmények helyezhet k el. c) A területen az OTÉK 12. (3) bekezdés 4. és 5. pontja szerinti építmények csak akkor helyezhet k el, ha a lakótelkek fel li határon a háromszintes növénytelepítés 10 m széles sávban biztosítható. (3) Kertvárosias lakó építési övezet rendeltetési el írásai (Lke) a) A terület jellemz en kisebb s r ség, összefügg nagy kertes, több önálló rendeltetési egységet magába foglal, legfeljebb 4 lakásos lakóépületek elhelyezésére szolgál. b) A területen az OTÉK 13. (2)-(4) bekezdésében foglalt el írások szerinti építmények helyezhet k el. c) A területen az OTÉK 13. (3) bekezdés 3., 4. és 5. pontja szerinti építmények, csak akkor helyezhet k el, ha a lakótelkek fel li határon a háromszintes növénytelepítés 10 m széles sávban biztosítható. (4) Falusias lakó építési övezet rendeltetési el írásai (Lf) a) A terület jellemz en alacsony s r ség, összefügg nagy (hosszú) kertes, több önálló rendeltetési egységet magába foglaló lakóépületek elhelyezésére szolgál. b) A területen az OTÉK 14. (2)-(3) bekezdésében foglalt el írások szerinti építmények helyezhet k el. 7. Vegyes építési övezetek rendeltetési el írásai (1) Településközpont vegyes építési övezet rendeltetési el írásai (Vt) a) A terület jellemz en több rendeltetési egységet magába foglaló lakó- és olyan igazgatási, kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó szálláshely szolgáltató, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épületek, valamint sportlétesítmények elhelyezésére szolgál, amelyek alapvet en nincsenek zavaró hatással a lakófunkcióra. b) A területen az OTÉK 16. (2)-(4) bekezdésében foglalt el írások szerinti építmények helyezhet k el. JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ 31

5 c) A területen az OTÉK 16. (3) bekezdés 1. és 2. pontja szerinti építmények csak akkor helyezhet k el, ha a lakótelkek fel li határon a háromszintes növénytelepítés 10 m széles sávban biztosítható. (2) Központi vegyes építési övezet rendeltetési el írásai (Vk) a) A terület jellemz en több önálló rendeltetési egységet magába foglaló, els sorban igazgatási, kereskedelmi, szolgáltató, gazdasági épületek elhelyezésére szolgál. b) A területen az OTÉK 17. (2)-(4) bekezdésében foglalt el írások szerinti építmények helyezhet k el. Az OTÉK 17. (2) bekezdés 9. pontjában említett lakások újonnan kizárólag az I. emeleten és az I. emelet feletti szinteken létesíthet k. Az épületben kialakítható összes lakó-szintterület azonban nem lépheti túl az összes szintterület 75%-át. c) A területen az OTÉK 17. (3) bekezdés 1. pontja szerinti építmények csak akkor helyezhet k el, ha a lakótelkek fel li határon a háromszintes növénytelepítés 10 m széles sávban biztosítható. 8. Gazdasági építési övezetek rendeltetési el írásai (1) Kereskedelmi, szolgáltató, gazdasági építési övezet rendeltetési el írásai (Gksz) a) A terület els sorban nem jelent s zavaró hatású gazdasági tevékenységi célokat szolgáló telephelyek befogadására kijelölt terület. b) A területen az OTÉK 19. (2)-(3) bekezdésében foglalt el írások szerinti építmények helyezhet k el. c) A területen az OTÉK 19. (3) bekezdés 1., 2. pontja szerinti építmények csak b vítésként helyezhet k el, újonnan nem. A meglév épületek ilyen rendeltetéssel átalakíthatók. (2) Zavaró hatású ipari építési övezet rendeltetési el írásai (Gip) a) A területen els sorban környezetét er sen zavaró gazdasági célú ipari telephelyek elhelyezésére szolgál. b) A területen az OTÉK 20. (3) bekezdésében foglalt el írások szerinti építmények helyezhet k el. (3) Egyéb ipari építési övezet rendeltetési el írásai (Ge) a) A terület els sorban az ipari, az energiaszolgáltatási és a településgazdálkodási telephelyek, valamint az 5000 m2 szintterületet el nem ér kereskedelmi és szolgáltató épületek elhelyezésére szolgál. b) A területen kivételesen elhelyezhet k gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakások c) A területen egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épületek újonnan nem létesíthet k. 9. Üdül építési övezetek rendeltetési el írásai (1) Üdül házas üdül építési övezet rendeltetési el írásai (Üü) a) A terület els sorban üdül épületek, üdül táborok, kempingek elhelyezésére szolgál. b) A területen az OTÉK 22. (1) bekezdésében foglalt el írások szerinti építmények helyezhet k el. c) A területen csak olyan parkolók és garázsok alakíthatók ki, amelyek az OTÉK 22. (2) bekezdésében foglalt el írásoknak megfelelnek. d) A területen állattartó épület, különálló árnyékszék, állatkifutó, komposztáló, siló és ömlesztett anyag-, folyadék- és gáztároló melléképítmény a terepszínt alatti, fedett kialakítású kivételével -- nem helyezhet el. (2) Hétvégiházas üdül építési övezet rendeltetési el írásai (Üh) a) A terület legfeljebb két üdül egységet magába foglaló üdül épületek elhelyezésére szolgál. b) A területen elhelyezhet k még az üdülési funkciót nem zavaró, ill. azt szolgáló sportlétesítmények. c) A területen nem helyezhet k el az üdülési rendeltetést zavaró közösségi szórakoztató, kulturális építmények. d) A területen csak olyan parkolók és garázsok alakíthatók ki, amelyek az OTÉK 23. (5) bekezdésében foglalt el írásoknak megfelelnek. e) A területen állattartó épület, különálló árnyékszék, állatkifutó, komposztáló, siló és ömlesztett anyag-, folyadék- és gáztároló melléképítmény a terepszínt alatti, fedett kialakítású kivétellel -- nem helyezhet el. 10. Beépítésre szánt különleges építési övezetek rendeltetési el írásai (1) Kereskedelmi célú különleges építési övezet rendeltetési el írásai (Kke) a) Els sorban a m2 hasznos bruttó szintterületet (a hasznos bruttó területbe a gépkocsi tároló szintterületek nem tartoznak bele) meghaladó bevásárlóközpontok és nagy-kiterjedés kereskedelmi célú létesítmények vásárok, kiállítások, kongresszusi létesítmények számára kijelölt terület. b) A területen az OTÉK 31. (2) bekezdésében el írtak figyelembevételével kivételesen elhelyezhet k a különleges funkciót hordozó épületeken belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakások, továbbá egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épületek. (2 Intézményi célú különleges építési övezet rendeltetési el írásai (Ki) a) A terület különleges célokat szolgáló intézmények elhelyezésére szolgál. b) A területen csak a szabályozási tervlapon megnevezett funkciójú intézmények és azok rendeltetésszer m ködéséhez szükséges egyéb építmények helyezhet k el. JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ 32

6 c) Kivételesen elhelyezhet k a különleges funkciót hordozó épületeken belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakások, továbbá egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épületek. (3) Honvédelmi célú különleges építési övezet rendeltetési el írásai (Kho) a) A terület a honvédség számára igénybevett területeket foglalja magába. b) A területen csak honvédelmi célokat szolgáló építmények helyezhet k el. (4) Hulladék elhelyezésére szolgáló különleges építési övezet el írásai (Kh) a) A területen a nem veszélyes hulladékok elhelyezésére szolgáló telephelyek, építmények létesíthet k. (pl. szennyvíztisztító telep) (5) Közlekedési célú különleges építési övezet rendeltetési el írásai (Kkö) A területen csak a szabályozási tervlapon megnevezett közlekedési célokat szolgáló építmények helyezhet k el. Építési el írások 11. Az építési karakterek el írásai (1) Az építési övezetek els két számjele az építési karakterre utal számjel építési karakter típusok 10 belvárosi kialakult 11 belvárosi nem kialakult (tervezett) 20 vegyes kialakult 21 vegyes nem kialakult (tervezett) 30 városi-zárt kialakult 31 városi-zárt nem kialakult (tervezett) 40 kertes kialakult 41 kertes nem kialakult 50 küls ségi kialakult 51 küls ségi nem kialakult (tervezett) (2) A nem kialakult (tervezett) építési karakterbe tartoznak, a még nem, vagy jellemz en még nem beépített, vagy átalakuló beépítésre szánt területek. A nem kialakult területen a szabályozási tervlapon alkalmazott építési el írás típusok a jelen rendelet 3. számú mellékletében meghatározottak szerint rögzíthet. (3) A kialakult építési karakterbe taroznak a kialakult és átalakításra nem szánt, beépített területek. 1. A kialakult területre es építési telkeken a kialakítható telkek legkisebb méreteit, az újonnan építend, ill. b vítéssel kialakítandó építmények beépítési módját, az el kert szükségességét és méretét a kialakult adottságok figyelembevételével kell meghatározni. 2. Ha a beépítési mód adottság szerinti, de a telekméretek nem, akkor az el írt legkisebb telekszélességet a 13. (2) bekezdés táblázata szerinti, a vonatkozó telekterülethez tartozó legkisebb telekszélesség adja. 3. Minden esetben meg kell határozni a jelen rendelet 3. számú mellékletében meghatározottak szerint, a b vítéssel kialakuló -- beépítettség mértékét, -- az építménymagasság értékét, kivéve, ha a telken álló meglév legmagasabb épület magassága adja a megengedett értéket. (4) Valamennyi építési övezetben elhelyezhet k az építésre vonatkozó el írások megtartása mellett az OTÉK 32. szerinti építmények (5) A belvárosi építési karakter el írásai a) Az épületek kialakult területen az adottságok sajátos építési övezet el írása figyelembevételével szabadonálló - általános vagy zártsorú beépítési módhoz tartozó építési helyen belül helyezhet k el. b). Nem kialakult területbe sorolt területeken, Ha a szabályozási tervlap el kertet nem jelöl el kert nem alakítható ki. c) Az építési telkek közterületi homlokvonalára tervezett f épület közterületre néz, szállásjelleg helyiségeinek padlószint-magassága legalább 3 m legyen. d) Melléképület nem építhet. Melléképítmények közül elhelyezhet az OTÉK 32. -ban meghatározottakon túl: --.szabadonálló és legfeljebb 6,0 m magas antennaoszlop, zászlótartó oszlop e) Újonnan épületek csak teljes közm kiépítése esetén helyezhet k el. f) Az önkormányzat parkolási rendelete értelmében az OTÉK szerinti gépjárm -elhelyezési kötelezettség 50 JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ 33

7 %-át kell a telken belül biztosítani, de lakó és üdül épületeknél minden lakás és üdül egység után legalább egy személygépkocsi elhelyezési lehet ségr l kell, teleken belül gondoskodni. (6) A vegyes építési karakter el írásai a) Az épületek kialakult területen az adottságok figyelembevételével szabadonálló - általános, vagy szabadonálló telepszer, vagy zártsorú beépítési módhoz tartozó építési helyen belül helyezhet k el. b) Ha a szabályozási tervlap el kertet nem jelöl, minimum 5,0 m el kert kialakítása kötelez. c) A lakótelepeken a meglév úszótelkek határait túllép építést, ill. telekalakítást engedélyezni el zetes elvi építési engedély alapján szabad. d) A szabályozási tervlapon jelölt lakótelepi közkertek -- határain kerítés nem létesíthet, -- területén épület nem helyezhet el. e) Melléképület nem építhet. Melléképítmények közül elhelyezhet az OTÉK 32. -ban meghatározottakon túl: -- önálló - épülett l különálló - kirakatszekrény, ha a megengedett teleknagyság legalább 360 m² ha a megengedett teleknagyság legalább 360 m² --.szabadonálló és legfeljebb 6,0 m magas antennaoszlop, zászlótartó oszlop --.szabadonálló és legfeljebb 6,0 m magas szélkerék, antennaoszlop, zászlótartó oszlop ha a megengedett teleknagyság legalább 360 m². f) Újonnan épületek csak teljes közm kiépítése esetén helyezhet k el. g) Az önkormányzat parkolási rendelete értelmében az OTÉK szerinti gépjárm -elhelyezési kötelezettség 50 %-át kell a telken belül biztosítani. (7) A városi-zárt építési karakter el írásai a) Az épületek kialakult területen az adottságok figyelembevételével szabadonálló - általános, vagy zártsorú beépítési módhoz tartozó építési helyen belül helyezhet k el. b) Az épületek utcavonallal párhuzamos tet gerinc magas tet vel alakítandók ki. c) Ha a szabályozási tervlap el kertet nem jelöl el kert nem létesíthet. d) Melléképület közül elhelyezhet, ha a megengedett teleknagyság legalább 360 m²: -- járm tároló, -- kiskereskedelmi üzlet, -- árusító pavilon, -- m terem. e) Melléképítmények közül elhelyezhet, az OTÉK 32. -ban meghatározottakon túl, -- önálló - épülett l különálló - kirakatszekrény, ha a megengedett teleknagyság legalább 360 m² ha a megengedett teleknagyság legalább 360 m² --.szabadonálló és legfeljebb 6,0 m magas antennaoszlop, zászlótartó oszlop, ha a megengedett teleknagyság legalább 360 m². f) Újonnan épületek csak teljes közm kiépítése esetén helyezhet k el. g) Az önkormányzat parkolási rendelete értelmében az OTÉK szerinti gépjárm -elhelyezési kötelezettség 50 %-át kell a telken belül biztosítani, de lakó és üdül épületeknél minden lakás és üdül egység után legalább egy személygépkocsi elhelyezési lehet ségr l kell telken belül gondoskodni. (8) A kertes építési karakter el írásai a) Az épületek, kialakult területen az adottságok figyelembevételével szabadonálló - általános, vagy oldalhatáron álló, ikres, vagy zártsorú beépítési módhoz tartozó építési helyen belül helyezhet k el. b) Ha a szabályozási tervlap el kertet nem jelöl 5,0 m el kert kialakítása kötelez. 0 kódjel kialakult beépítési mód esetén, ett l eltér en a kialakult állapotnak megfelel en kell az el kert méretét meghatározni, de az ez esetben sem lehet kevesebb 3,0 m-nél. c) Beépítetlen telken újonnan építmény csak az utcavonal felé es építési hely határán helyezhet el. d) Melléképület közül elhelyezhet, ha a megengedett teleknagyság legalább 360 m²: -- járm tároló, -- kiskereskedelmi üzlet, -- árusító pavilon, -- barkácsm hely, -- kisipari m hely, -- m terem, -- háztartási tároló, -- üvegház, -- állattartó épület, ha az állattartásról szóló önkormányzati rendelet megengedi, e) Melléképítmények közül elhelyezhet az OTÉK 32. -ban meghatározottakon túl: JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ 34

8 -- önálló - épülett l különálló - kirakatszekrény, ha a megengedett teleknagyság legalább 360 m² ha a megengedett teleknagyság legalább 360 m² -- állatól, állatkifutó, ha a megengedett teleknagyság legalább 360 m², és ha az állattartásról szóló önkormányzati rendelet megengedi. --.szabadonálló és legfeljebb 6,0 m magas szélkerék, antennaoszlop, zászlótartó oszlop ha a megengedett teleknagyság legalább 360 m². f) Újonnan épületek csak teljes közm kiépítése esetén helyezhet k el. g) Az OTÉK szerinti gépjárm -elhelyezési kötelezettség 100 %-át kell a telken belül biztosítani. (9) A küls ségi építési karakter el írásai a) Az épületek kialakult területen az adottságok figyelembevételével szabadonálló - általános, vagy oldalhatáron álló beépítési módhoz tartozó építési helyen belül helyezhet k el. b) Ha a szabályozási tervlap el kertet nem jelöl 5,0 m el kert kialakítása kötelez. c) Beépítetlen telken újonnan építmény csak az utcavonal felé es építési hely határán helyezhet el. d) Melléképület közül elhelyezhet : -- járm tároló, -- kiskereskedelmi üzlet, -- árusító pavilon, -- barkácsm hely, -- kisipari m hely, -- m terem, -- háztartási tároló, -- üvegház, -- állattartó épület, ha az állattartásról szóló önkormányzati rendelet megengedi, e) Melléképítmények közül elhelyezhet az OTÉK 32. -ban meghatározottakon túl: -- önálló - épülett l különálló - kirakatszekrény, ha a megengedett teleknagyság legalább 360 m² ha a megengedett teleknagyság legalább 360 m² -- állatól, állatkifutó, ha a megengedett teleknagyság legalább 360 m², és ha az állattartásról szóló önkormányzati rendelet megengedi. -- háztartási célú kemence, húsfüstöl, jégverem, zöldségverem -- trágyatároló, komposztáló, ha az állattartásról szóló önkormányzati rendelet megengedi, -- siló, ömlesztett anyag, folyadék- és gáztartály --.szabadonálló és legfeljebb 6,0 m magas szélkerék, antennaoszlop, zászlótartó oszlop ha a megengedett teleknagyság legalább 360 m². f) Épületek újonnan elhelyezhet k részleges közm kiépítettség esetén is. g) Az OTÉK szerinti gépjárm -elhelyezési kötelezettség 100 %-át kell a telken belül biztosítani. 12. A beépítési módok el írásai (1) Az építési övezetek harmadik számjele a beépítési módra utal: számjel beépítési mód 1 szabadonálló - telepszer 2 szabadonálló - általános 3 oldalhatáron álló 4 ikres 5 zártsorú 0 adottságtól függ, vagy kialakult X sajátos el írás vonatkozik rá (2) A beépítési módokat építési helyként kell értelmezni. (3) 0 kódjel esetén a beépítési módot a szomszédos telkeken kialakult állapot figyelembevételével kell meghatározni. 13. A telekalakítás el írásai (1) Az építési övezetek negyedik számjele a teleknagyságra utal: számjel megengedett újonnan kialakított legkisebb telekterület JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ 35

9 1 100 m² m² m² m² m² m m² m² m² 0 adottságtól függ, vagy kialakult X sajátos el írás vonatkozik rá (2) Az egyes telekterületeknél a beépítési mód függvényében az alábbi táblázat szerinti egyéb telekparamétereket kell megtartani. szám -jel legkisebb telekterület legkisebb megengedett Újonnan kialakítható legkisebb telekszélesség m-ben a beépítési módtól függ en (számjel) telekmélység szabadonálló telepszer szabadonálló általános oldalhatáro n álló ikres zártsorú m 2 10 (10) 3 (3) m 2 15 (15) 6 (6) 3 360m 2 25 (15) 12 (12) 10 (8) m 2 25 (15) 14 (12) 12 (12) 9 (8) 10 (8) m 2 30 (25) 18 (14) 14 (12) 10 (9) 12 (10) m 2 35 (30) 20 (18) 16 (14) 12 (10) 16 (12) m 2 35 (30) 20 (18) 20 (18) 16 (14) 12 (10) 16 (12) m 2 40 (35) 35 (25) 30 (20) 18 (16) 20 (16) m 2 50 (40) 40 (30) 40 (30) 18 (16) 40 (20) 0 adottságtól függ (18) (12) (12) (8) (3) (3) 0 kódjel esetén a legkisebb telekterületet a kialakult állapot figyelembevételével kell meghatározni. (4) Saroktelek esetén a legkisebb telekszélesség a táblázat értékeinél 20 m alatti telekszélesség esetén a közbens telekméret +2,0 m. 20 m, illetve 20 m feletti telekszélesség esetén nincs különbség a sarok telek és a közbens telek el írt legkisebb szélessége között. (5) A kialakult területeken az újonnan kialakítandó legkisebb telekméreteket a táblázat zárójeles értékei adják. (6) Újonnan 100 m²-es telek csak garázstelekként alakítható ki. Ez esetben el és hátsókertet nem kell megtartani. (7) A legkisebb telek területének értékét l az építési hatóság egyedi érékelés alapján, az adottságokra való az tekintettel -5% mértékéig eltérhet. 14. A beépítettség el írásai (1) Az építési övezetek ötödik számjele a megengedett legnagyobb megengedhet beépítettségre és a legkevesebb kialakítandó zöldfelületre utal. (2) Ha az építési övezet gazdasági területbe tartozik a táblázat szerint legkisebb zöldfelületi fedettség a táblázati érték -5% lehet. (3) Ha a teleken tömegközlekedési létesítmény, vagy csak garázs kerül elhelyezésre, a szükséges burkolt felületekre tekintettel a táblázat szerint legkisebb zöldfelületi fedettség a táblázati érték -10% lehet. (4) Az 1-es kódjel 100 m²-es teleknagyság esetén a zöldfelületi fedettségre vonatkozó el írást nem kell megtartani. számjel legnagyobb megengedett beépítési % (számjele) el írt legkisebb zöldfelületi fedettség % JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ 36

10 0 adottságtól függ X sajátos el írás vonatkozik rá 15. Az építménymagasság el írásai (1) Az építési övezetek hatodik számjele a megengedett legkisebb és legnagyobb megengedhet építménymagasságra utal. számjel megengedett legkisebb építménymagasság (m) megengedett legnagyobb építménymagasság (m) 1 3,5 2 4,5 3 6,0 4 7,5 5 5,0 10,5 6 7,5 12,5 7 10,5 16,0 8 10,5 33, ,0 0 adottságtól függ, vagy kialakult X sajátos el írás vonatkozik rá (2) 0 kódjel esetén, a telken álló meglév legmagasabb épület magassága adja a megengedett értéket (3) A vegyes karakter (2-es számjel ) építési övezetnél nem kell a táblázat szerinti alsó értéket megtartani. BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT ÖVEZETEK EL ÍRÁSAI 16. (1) Valamennyi övezetben elhelyezhet k az építésre vonatkozó el írások megtartása mellett az OTÉK 32. szerinti építmények 17. Beépítésre nem szánt különleges övezetek el írásai (1) Intézményi célú különleges övezet el írásai (Ki) a) A terület különleges célokat szolgáló intézmények elhelyezésére szolgál. b) A területen csak a szabályozási tervlapon megnevezett funkciójú intézmények és azok rendeltetésszer m ködéséhez szükséges egyéb építmények (pl. lakóépületek) helyezhet k el. c) A legfeljebb 2% mértékéig beépíthet különleges intézményi területen temet helyezhet el: 1. az építmények által elfoglalt terület nem haladhatja meg a telek területének 2%-át. Kriptát és urnafalat a beépítettség számításánál figyelmen kívül lehet hagyni. 2. az épületek építménymagassága a 7,5 m-t. (2) Bányászati célú különleges övezet el írásai (Kb) a) A terület a nyersanyag lel helyek (bányák) telkeinek, építményeinek övezete. b) A területen csak a bányászattal kapcsolatos üzemi építmények helyezhet k el. c) A területre es telkeken elhelyezhet 1.az építmény által elfoglalt terület a telekterület 5%-át, és 2. az épületek építménymagassága a 7,5 m-t nem haladhatja meg. (3) Honvédelmi célú különleges övezet el írásai (Kho) a) A terület a honvédség számára igénybevett területeket foglalja magába. b) A területen csak honvédelmi célokat szolgáló építmények helyezhet k el. (4) Hulladék elhelyezésére szolgáló különleges övezet el írásai (Kh) a) A területen a nem veszélyes hulladékok elhelyezésére szolgáló telephelyek, építmények létesíthet k. b) A területre es telkeken elhelyezhet 1. építmények által elfoglalt terület a telekterület 5%-át és 2.az épületek építménymagassága a 7,5 m-t nem haladhatja meg. 18. Közlekedési és közm övezetek el írásai (1) Közúti közlekedési és közm övezet el írásai (Köu) a) A vasúti és légi közlekedést kivéve közlekedés céljára kijelölt terület. b) A területen a közforgalmú vasutak, a légi közlekedés építményeit kivéve az OTÉK 26. (1) és (3) bekezdése szerinti építmények helyezhet k el. c) Az utak elhelyezéséhez szükséges építési területek szélességét az OTÉK 26. (2) bekezdése JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ 37

11 szabályozza. d) Elhelyezhet 1. legfeljebb bruttó 20 m² színtterület pavilon, 2. az épületek építménymagassága a 3,5 m-t nem haladhatja meg. (2) Vasúti közlekedési és közm övezet el írásai (Kök) a) A területen a közforgalmú vasutak és azok m ködéséhez kapcsolódó OTÉK 26. (3) bekezdésében felsorolt építmények helyezhet k el. b) A legfeljebb 5% mértékéig beépíthet területre es vasúti közlekedési és közm területre es telkeken elhelyezhet 1. építmények által elfoglalt terület a telekterület 2%-át 2. épületek építménymagassága a 4,5 m-t nem haladhatja meg. (3) Légi közlekedési övezet el írásai (Köl) a) A terület csak a szabályozási tervlapon megnevezett közlekedési célokra vehet igénybe. b) A területen csak a megnevezett közlekedési funkciókat szolgáló, valamint az OTÉK 26. (3) bekezdésében felsorolt építmények helyezhet k el. c) A beépítésre nem szánt területre es kizárólagos közlekedési területen 1. az egyes telkek beépítettsége nem haladhatja meg az 5%-ot, 2. az elhelyezhet építmények építménymagassága a távközlési és repül téri irányítási építményeket kivéve a 6,0 m-t nem haladhatja meg. 19. Zöldövezet el írásai (Z) (1) Közparkok céljára kijelölt övezet. (2) A területen az OTÉK 27. (4) bekezdésében felsorolt épületek helyezhet k el. (3) A területen az OTÉK 27. (1)-(3) valamint (5) bekezdés el írásait alkalmazni kell. (4) Az elhelyezhet épületek építménymagassága legfeljebb 4,5 m lehet. (5) A lakótelepi közkertek, az alaptérképen jelölt lakótelkek (telektömbök) részei. a) Az építési övezeti el írások, nem az úszótelekre, hanem az azt körülvev telekterületre (telektömbre) vonatkoznak. b) A szabályozási terven jelölt közkerteket a beépítés és a parkoló területek módosítása során is meg kell tartani. A közkertben épület nem helyezhet el, parkoló nem alakítható ki. 20. Erd övezetek el írásai (1) Védelmi rendeltetés erd övezet el írásai (Ev) a) A terület els dlegesen védelmi (környezetvédelmi, ill. természetvédelmi) rendeltetés célokat szolgál. b) A területen épület nem helyezhet el. c) A területen hulladékudvar kialakítható. (2) Egészségügyi- szociális- turisztikai rendeltetés erd övezet el írásai (Ee) a) A terület els dlegesen a közcélú egészségügyi- szociális- turisztikai rendeltetés erd használat céljára szolgál. b) A m2-t meghaladó területnagyságú telken legfeljebb 1%-os beépítettséggel az erd rendeltetésének megfelel építmények helyezhet k el. c) Az épületek építménymagassága nem haladhatja meg a 4,5 m-t. Amennyiben a telken elhelyezend épület(ek) beépített alapterülete meghaladja a 300 m2-t, azok csak részletes szabályozási terv alapján helyezhet k el. (3) Gazdasági rendeltetés erd övezet el írásai (Eg) a) Az övezetbe az Ev és Ee jel erd területbe nem sorolható erd k tartoznak. b) A m2-t meghaladó területnagyságú telken legfeljebb 0,5%-os beépítettséggel az erd rendeltetésének megfelel építmények helyezhet k el. c) Az épületek építménymagassága nem haladhatja meg a 3,5 m-t. d) 300 m2-nél nagyobb beépített terület épület csak szabályozási terv alapján épülhet. 21. Mez gazdasági övezetek el írásai (1) Mez gazdasági kertes 1. övezet el írásai. (Mk1) a) Az övezetbe a volt zártkertek és zártkert jelleg (sz l -gyümölcsös) területek tartoznak. b) A övezetbe es telkeken a mez gazdasági tevékenységgel kapcsolatos építmények helyezhet k el. c) A övezetbe tartozó telkeken építményt elhelyezni csak az alábbi telekterület nagyság esetén szabad: m2-t meghaladó telekterület esetén egy gazdasági épület és egy terepszint alattiépítmény m2-t meghaladó telekterület esetén több gazdasági építmény és terepszint alatti építmény m2-t meghaladó telekterület esetén lakóépület kiskereskedelmi élelmiszerüzlet, JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ 38

12 szálláshely-szolgáltató, lovagoltatással, vendéglátással kapcsolatos építmények is elhelyezhet k. d) A telek beépítettsége nem haladhatja meg a 3%-ot. Önálló lakóépülettel a telekterület legfeljebb 1,5%-a építhet be. e) A telek beépítettsége m2 terület telkeken túlléphet legfeljebb 30 m2 beépített terület mértékéig. f) A telken épület 1. legalább 5,0 m el kert biztosításával 2. legfeljebb 3,5 m építménymagassággal telepíthet. g) A telken épületet akkor lehet elhelyezni, ha a 1. telekszélesség legalább 9 m (oldalhatáron állóan) 2. telekszélesség legalább 12 m (szabadon állóan). h) Állattartó épület nem helyezhet el. (2) Mez gazdasági kertes 2. övezet el írásai (Mk2) a) Az övezetbe a volt zártkertek és zártkert jelleg (sz l -gyümölcsös) területek tartoznak. b) Az övezetbe tartozó telkeken a mez gazdasági tevékenységgel kapcsolatos építmények helyezhet k el. c) Az övezetbe tartozó telken építményt elhelyezni csak az alábbi telekterület nagyság esetén szabad: m2-t meghaladó telekterület esetén gazdasági épület és terepszint alatti építmény, m2-t meghaladó telekterület esetén lakóépület kiskereskedelmi élelmiszerüzlet, szálláshely-szolgáltató, lovagoltatással, vendéglátással kapcsolatos építmények is elhelyezhet k. d) A telek beépítettsége nem haladhatja meg a 3%-ot. Önálló lakóépülettel a telekterület legfeljebb 1,5%-a építhet be. e) A telken épület 1. legalább 5,0 m el kert biztosításával 2. legfeljebb 3,5 m építménymagassággal telepíthet. A telken épületet akkor lehet elhelyezni, ha a telekszélesség legalább 16 m. (3 )Mez gazdasági általános 1. övezet el írásai (Má1) a) A övezetbe a jellemz en kistanyás jelleg területek tartoznak. b) A övezetbe tartozó telkeken a mez gazdasági tevékenységgel kapcsolatos építmények helyezhet k el. c) A telken új építményt elhelyezni csak az alábbi telekméretek esetén szabad: m2-t meghaladó telekterület esetén gazdasági épület elhelyezhet m2-t meghaladó telek esetén gazdasági épület és lakóépület elhelyezhet 3. ha a telek szélessége legalább 50 m. d) A telek akkor is beépíthet, ha birtokközpontként kerül kialakításra. A birtokközpontként történ kialakítás feltétele: 1. a birtokközpont telekterülete legalább m² legyen, 2. a birtokközponthoz tartozó, azonos tulajdonban lév telkek összes területe érje el a m²- 3..a birtokközpontként kijelölt telek beépítettsége legfeljebb a birtokközponthoz tartozó telekterület 3%-ának mértékéig építhet be. e) A telek beépítettsége nem haladhatja meg a 3%-ot. Birtokközpont telkének beépítettsége legfeljebb a birtokközponthoz tartozó telkek összes területének 3 %-a lehet, de nem lehet 40%-nál több. Ez esetben a birtokközpont telkén kívüli, a birtokközponthoz tartozó többi telek nem építhet be, melyet a tulajdoni lapra be kell jegyezni. E telkek tulajdonváltás esetén sem építhet k be. f) Önálló lakóépülettel a telekterület legfeljebb 1,5%-a építhet be. Ez a birtokközpont telkére vonatkozóan is úgy kötelezettség, hogy a megengedett beépítettség mértékéig építhet be lakóépülettel. g) A telken elhelyezhet építmény 1. szabadonállóan, 2. legalább 5,0 m el kert biztosításával, 3. önálló lakóépület esetén legfeljebb 4,5 m építménymagassággal és magas tet vel 4. egyéb épületek esetén legfeljebb 7,5 m építménymagassággal és magas tet vel telepíthet. h) A 4000 m2-t meghaladó beépített szintterület csak szabályozási terv alapján építhet. (4) Mez gazdasági általános 2. övezet el írásai (Má2) a) Az övezetbe a jellemz en nagytanyás jelleg területek tartoznak. b) Az övezetbe es telkeken a mez gazdasági tevékenységgel kapcsolatos építmények helyezhet k el. c) A telken építményt, gazdasági építményt, lakóépületet egyaránt elhelyezni 1. csak m2-t meghaladó telekterület esetén szabad és, ha 2. a beépíthet telek szélessége legalább 50 m. d) A telek akkor is beépíthet, ha birtokközpontként kerül kialakításra. A birtokközpontként történ kialakítás feltétele: 1. a birtokközpont telek területe legalább m² legyen, JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ 39

13 2. a birtokközponthoz tartozó, azonos tulajdonban lév telkek összes területe érje el a m²-t 3..a birtokközpontként kijelölt telek beépítettsége legfeljebb a birtokközponthoz tartozó telekterület 3%-ának mértékéig építhet be. e) A telek beépítettsége nem haladhatja meg a 3%-ot. Birtokközpont telkének beépítettsége legfeljebb a birtokközponthoz tartozó telkek összes területének 3 %-a lehet, de nem lehet 40%-nál több. Ez esetben a birtokközpont telkén kívüli, a birtokközponthoz tartozó többi telek nem építhet be, melyet a tulajdoni lapra be kell jegyezni. E telkek tulajdonváltás esetén sem építhet k be. f) Önálló lakóépülettel a telekterület legfeljebb 1,5%-a építhet be. Ez a birtokközpont tekére vonatkozóan is úgy kötelezettség, hogy a megengedett beépítettség mértékéig építhet be lakóépülettel. g) A telken elhelyezhet építmény 1. szabadonállóan, 2. legalább 5,0 m el kert biztosításával, 3. önálló lakóépület esetén legfeljebb 4,5 m építménymagassággal és magas tet vel, 4. egyéb épületek esetén legfeljebb 7,5 m építmény magassággal és magas tet vel telepíthet k. h) A 4000 m2-t meghaladó beépített szintterület csak szabályozási terv alapján építhet. (5) Mez gazdasági általános 3. övezet el írásai (Má3) a) Az övezetbe a jellemz en szórvány tanyás jelleg területek tartoznak. b) Az övezetbe es telkeken a mez gazdasági tevékenységgel kapcsolatos építmények és hatásvizsgálattal igazoltan széler m vek helyezhet k el. c) A telken építményt, gazdasági építményt, lakóépületet elhelyezni 1. csak m2-t meghaladó telekterület esetén szabad és, ha 2. a telek szélessége legalább 100 m. d) A telek akkor is beépíthet, ha birtokközpontként kerül kialakításra. A birtokközpontként történ kialakítás feltétele: 1. a birtokközpont telekterülete legalább m² legyen, 2. a birtokközponthoz tartozó, azonos tulajdonban lév telkek összes területe érje el a m²-t. 3. a birtokközpontként kijelölt telek beépítettsége legfeljebb a birtokközponthoz tartozó telekterület 3%-ának mértékéig építhet be e) A telek beépítettsége nem haladhatja meg a 3%-ot. Birtokközpont telkének beépítettsége legfeljebb a birtokközponthoz tartozó telkek összes területének 3 %-a lehet, de nem lehet 40%-nál több. Ez esetben a birtokközpont telkén kívüli, a birtokközponthoz tartozó többi telek nem építhet be, melyet a tulajdoni lapra be kell jegyezni. E telkek tulajdonváltás esetén sem építhet k be. f) Önálló lakóépülettel a telekterület legfeljebb 1,5%-a építhet be. Ez a birtokközpont tekére vonatkozóan is úgy kötelezettség, hogy a megengedett beépítettség mértékéig építhet be lakóépülettel. g) A telken elhelyezhet építmények 1. szabadonállóan, 2. legalább 5,0 m el kert biztosításával, 3. önálló lakóépület esetén legfeljebb 4,5 m építménymagassággal és magas tet vel, 4. egyéb épületek esetén legfeljebb 7,5 m építménymagassággal és magas tet vel telepíthet k. h) A 4000 m²-t meghaladó beépített szintterület csak szabályozási terv alapján építhet. 22 Korlátozott használatú mez gazdasági övezetek el írásai (1) Korlátozott használatú mez gazdasági övezet 1 el írásai (Mko1) a) Környezet-, táj és természetvédelmi érdekb l csak olyan mez gazdasági tevékenység folytatható, amelyhez építmények elhelyezése nem szükséges. b) Az övezetbe tartozó telkeken épület nem helyezhet el. c) Az övezetben erd is telepíthet. (2) Korlátozott használatú mez gazdasági övezet 2 el írásai (Mko2) a) Környezet-, táj- és természetvédelmi érdekb l csak olyan mez gazdasági tevékenység folytatható, amelyhez építmények elhelyezése nem szükséges. b)a z övezetben tartozó telkeken épület nem helyezhet el. c) Az övezetben erd is telepíthet. Az erd állomány csak a term helyi adottságoknak megfelel shonos fafajokkal telepíthet. (3) Korlátozott használatú mez gazdasági övezet 3 el írásai (Mko3) a) Az övezet halgazdálkodás (horgászat)céljaira kijelölt terület. b) Az övezetben a halgazdálkodással, horgászattal összefügg építmények: 1. halászház, rház 2. közösségi horgászház és 3. egyéb a halgazdálkodást (horgászatot) szolgáló nem épület jelleg építmények (csónakkiköt, JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ 40

14 stég stb.) helyezhet k el. c) Az elhelyezhet épület alapterülete nem haladhatja meg a telekterület 2 %-át, építménymagassága legfeljebb 4,5 m lehet. 23. Az erd, mez gazdasági övezetekre vonatkozó általános el írások (1) Valamennyi erd, és mez gazdasági övezetben a) a meglév lakóépületek függetlenül a teleknagyságtól átalakíthatók, korszer síthet k, felújíthatók, ill. a SZÉSZ hatályba lépését követ en egy alkalommal legfeljebb 25 m2-rel b víthet k. b) Új bányanyitáshoz, illetve meglév bánya m velésének további folytatásához akkor nem szükséges a területfelhasználás módosítása, ha a külszíni bányászattal érintett területen a bányászatról szóló évi XLVIII. Tv. (Bt.) 26. -a alapján megállapított bányatelek van, és együtt teljesülnek a következ feltételek: 1.a bányatelek jogosítottja (bányavállalkozó) a bányászati tevékenységére (lefedés, kitermelés) egyidej leg 5 hektárnál kisebb területet vesz igénybe, továbbá 2.a bányászati tevékenységgel igénybe vett területeket 2 éven belül eredeti m velési ágába, vagy a kivett hely megnevezése szerint visszaállítja (rekultiválás, tájrendezés). c) A bányászattal érintett telkeken az építmények által elfoglalt terület a telekterület 5%-át, és az épület(ek) építménymagassága a fúróberendezések építményét kivéve a 7,5 m-t nem haladhatja meg. (2) Mez gazdasági övezetekben az 1500 m2-nél nem kisebb és legfeljebb 6000 m2 nagyságú, már XII.1-e el tt m velés alól kivett m velés ágú udvar (vagy tanya) elnevezés földrészlet 10 % beépítettségi mértékig lakó- és gazdasági épület együttesével beépíthet, ha az övezetben el írt teleknagyság saját tulajdonban lév ingatlan összevonással egyébként nem biztosítható. 24. Vízgazdálkodási övezetek el írásai (VG) (1) Az övezetekben -- a folyóvizek (folyók, állandó és id szakos vízfolyások), medre és parti sávja, -- állóvizek medre és parti sávja, -- a folyóvizekben keletkezett nyilvántartásba még nem vett szigetek, -- a közcélú nyílt csatornák medre és parti sávja, -- a vízbeszerzési területek, -- a hullámterek, -- a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek tartoznak. (2) A vízmeder vízgazdálkodási övezetében (VGv) a) Építmény nem helyezhet el. b) A folyóvizeken csak úszó stégek helyezhet k el. (3) Az árvízvédelem vízgazdálkodási övezetében (VGá) a) Az építmények által elfoglalt terület -- árvízvédelemmel kapcsolatos építmények (pl. gát rház) esetén a telek legfeljebb 5%-a -- egyéb esetben a telekterület 0,1%-a lehet. b) Az épületek építménymagassága a 3,5 m-t nem haladhatja meg. c) Ideiglenes (legfeljebb 120 napra szóló), idegenforgalmi célú építmények is elhelyezhet k. Települési értékvédelem 25 A települési értékvédelem kategóriái A m emlékek, m emlék jelleg épületek, ill. szobrok a m emlékvédelemre vonatkozó törvény és általános érvény el írások megtartásával országos védelemben részesülnek. (1) A települési értékvédelmi tervlapok a város közigazgatási területén az alábbi települési értékvédelmi területeket jelölik: a) helyi települési értékvédelmi, ezen belül -- helyi városkép-védelmi, -- helyi városszerkezet-védelmi, -- helyi utcahálózat-védelmi, -- helyi utcakép-védelmi, -- régészeti érdek, -- objektumvédelmi b) településkép-védelmi területet. JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ 41

15 26. A települési értékvédelem el írásai (1) A helyi települési értékvédelmi területeken Szolnok Megyei Jogú Város Közgy lésének az épített környezet helyi védelmér l szóló önkormányzati rendeletét kell alkalmazni. Ezen helyi rendelet, a jelen rendelet vonatkozó el írásaitól szigorúbb szabályozásokat is megállapíthat. Ez esetben a szigorúbb el írásokat kell alkalmazni. (2) A településkép-védelmi terület el írásai. a) A településkép-védelmi terület az országos és helyi védelem alatt álló területek és telkek s r södési területeinek véd területére terjed ki. b) A terület telkein történ építési tevékenységek során a védelem alatt álló területek és objektumok értékeinek védelme érdekében fokozott gondot kell fordítani az építmények környezetbeillesztésére és a tervek készítésénél a környezetbeillesztés igazolására. c) A területen adótorony nem létesíthet. Táj- és természetvédelem 27. A táj és természetvédelem kategóriái Az országos védelem alatt álló területeket a vonatkozó zónalap jelöli. A területeken bármilyen gazdasági tevékenység, építmények elhelyezése csak az országos természetvédelmi hatóság engedélyével történhet. (1) A táj és természetvédelmi tervlap a város közigazgatási területén az alábbi táj lés természetvédelmi területeket jelöli: b) helyi természetvédelmi területet. a) tájképvédelmi területet, 28. A táj és természetvédelem el írásai (1) A helyi védelem alatt álló területekre Szolnok Megyei Jogú Város Közgy lésének a helyi jelent ség természeti értékek, területek védelmére alkotott önkormányzati rendeletét kell alkalmazni. Ezen helyi rendelet a jelen rendelet vonatkozó el írásaitól szigorúbb szabályozásokat is megállapíthat. Ez esetben a szigorúbb el írásokat kell alkalmazni. (2) A tájképvédelmi terület el írásai a) A tájképvédelmi terület az országos és helyi védelem alatt álló területek s r södési területeinek véd területére terjed ki. b) A terület telkein történ építési tevékenységek során a védelem alatt álló területek és objektumok értékeinek védelme érdekében fokozott gondot kell fordítani az építmények környezetbeillesztésére és a tervek készítésénél ennek igazolására. A tervezett létesítmények környezetrendezésére kertépítészeti tervet kell készíteni. c) Tájképvédelmi területen a táj jellegét megváltoztató létesítmény nem helyezhet el, tájképet romboló tevékenység nem végezhet, adótorony, széler m nem telepíthet. d) Ha a jelenlegi területhasználat extenzív jelleg, akkor annak jellege nem változtatható meg, függetlenül a m velési ág szerinti besorolástól. ÉPÍTÉSI, TELEKALAKÍTÁSI TILALMAK ÉS KORLÁTOZÁSOK 29. A szabályozási terv a város területén építési és telekalakítási, tilalmi, valamint építési tevékenységet korlátozó zónákat jelöl ki. Tilalmi területek el írásai 30. (1) Közcélú építési és telekalakítási tilalom területe A területbe tartozó telkek a tervezett közcélú felhasználás megvalósítása érdekében 10 évig (2019.december 31-ig) építési és telekalakítási tilalom alatt állnak. (2) Változtatási tilalom területe A város egyes területeire készítend szabályozási terv jóváhagyásig, de legfeljebb 3 évig, a tervezésre kijelölt területen telket alakítani és építésre engedélyt adni nem szabad. (3) Repül tér véd területe miatti tilalom területe A területbe tartozó telkeken a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatósága szerint meghatározott repül tér véd területe miatt építési munka nem engedélyezhet. (4) Víz látványvédelemi tilalom területe A területbe tartozó telkeken a Holt Tisza víz és látványvédelme miatt építési munka nem végezhet. (5) Nagyvízi meder tilalmi területe a) A területen újonnan építmény -- kivéve a vízügyi és közm létesítményeket, valamint a 24. (3) bekezdés c) pontja alatt megnevezett építmény -- nem helyezhet el, függetlenül attól, hogy az övezeti el írások esetleg megengedik. JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ 42

16 b) A meglév építmények felújíthatók, de nem b víthet k. (6) A felszíni vízvédelmi tilalom területe A területbe tartozó telkeken építési tevékenység nem folytatható. (7) Az (1)-(5) bekezdések tilalmi területein, a tilalom fennállása alatt az évi LXXVIII. Törvény 22. -a szerinti építési munkák végezhet k. Korlátozási területek el írásai 31. (1) Árvízmentesítésig szóló korlátozás területe A területbe tartozó telkeken az árvízmentesítésig építési tevékenység nem végezhet, kivéve, ha a telek a korábbi el írások szerint már beépített és közm vesítettsége teljes. Ez esetben. -- legfeljebb 7,5 m építménymagasságú -- szabadon álló épület helyezhet el, legfeljebb 25%-os beépítettséggel. Az árvizek okozta károkért kártalanítás nem igényelhet. Az árvízmentesítést követ en a területre szabályozási tervet kell készíteni. (2) Fakadó és szivárgó vizek elleni védelem területe A védelmi területen talajréteget tartósan eltávolítani, anyaggödröt, munkagödröt, szabadkifolyású kutat létesíteni csak a vízügyi hatóság hozzájárulásával szabad. (3) Repül tér véd területe miatti korlátozás területe A területbe tartozó telkek szabályozási tervlapon jelölt részén építési munka nem végezhet. (4) Víz látványvédelmi korlátozásának területe A területbe tartozó telkeknek a szabályozási tervlapon jelölt a Holt-Tisza víz- és látványvédelmi területére es részén építmény nem helyezhet el. (5) B zös, fert zésveszélye, illetve er sen szennyez telephely miatti korlátozás területe A szabályozási tervlapon jelölt korlátozási területre es telkeken, telekrészeken a b zös, fert zésveszélyes telephely véd területe miatt szállásjelleg, pihenési célú, intézményi, továbbá élelmiszer-feldolgozás és élelmiszer-raktározás céljait szolgáló építmény, valamint állattartó épület újonnan nem helyezhet el. A meglév ilyen funkciót befogadó épületek nem b víthet k, csak felújíthatók. (6) Honvédségi terület véd területe miatti korlátozás A szabályozási tervlapon jelölt korlátozási területre es telkeken, telekrészeken építési tevékenységet folytatni csak HM el írások szerint szabad. (7) Vasút véd területe A területbe tartozó telkeknek a szabályozási tervlapon jelölt részén a vasút véd területe miatt építmény csak az OTÉK 36. (8) bekezdésében, valamint az évi XCV. Törvény 10. -ában el írtak figyelembevételével helyezhet el. (8) Közm véd területe A területbe tartozó telkeknek a szabályozási tervlapon jelölt részén közm véd távolsága miatt építmény csak szabályozási terv alapján helyezhet el. (9) Temetkezési korlátozás területe A területbe tartozó temet szabályozási tervlapon jelölt részén csak hamvasztásos, kolumbáriumos temetkezési mód engedélyezhet. (10) Országos közút miatti korlátozás területe A területbe tartozó telkeknek -- szabályozási tervlapon jelölt részén országos közút véd távolsága miatt építmények csak az OTÉK 36. (6) bekezdésében, valamint az évi I. törvény 42/a -ában el írt feltételek szerint helyezhet k el. (Közutak külterületi szakaszának tengelyét l számított m, illetve a 32. sz., 40. sz. és a 4. sz. f utak m véd távolságán belül a leveg szennyezés és zajhatás miatt lakóépület nem létesíthet ) (11) A felszíni vízvédelmi korlátozás területe A területbe tartozó telkeknek a szabályozási tervlapon jelölt részén építési tevékenység nem folytatható. Külterületen a természetes és természetközeli állapotú vízfolyások, vizes él helyek partvonalától számított 50 méteren, tavak partjától számított 100 méteren belül, valamint a vízfolyások hullámterében új építmények elhelyezése tilos a jogszer en beépített területek, a vízjogi engedéllyel rendelkez építmények, valamint a hajózást, a halastavakon a halászati hasznosítást szolgáló létesítmények kivételével. (12) A felszín alatti vízvédelmi korlátozás területe A területbe tartozó telkeken, illetve a szabályozási tervlapon jelölt részén építményt elhelyezni csak a 123/1997. (VII.18.) Korm. rendelet 5. sz. melléklete szerint szabad. (13) Tervezett szabályozási vonal miatti korlátozás területe A szabályozási tervlapon jelölt telkek érintett részein a SZÉSZ 3. (1) és (2) bekezdés elírásai szerint lehet építési tevékenységet folytatni. (14) Városrészközpont, intézményi alközpont területére vonatkozó korlátozás A szabályozási tervlapon jelölt területeken a városrészközpontok, illetve alközpontok egységes kialakításának el segítése érdekében, az építési tevékenységet a jelölt terület egészére kiterjed tervekkel kell megalapozni. (15) Zöldgy r korlátozási terület A szabályozási tervlapon jelölt területen belül építmény nem helyezhet el. JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ 43

17 (16) Tartalék lakóterület a) A szabályozási tervlapon jelölt, tartalékterületre es lakó építési övezetekben lakóépületek csak akkor telepíthet k, ha a városrészben az azonos építési övezetbe sorolt telkek több mint 2/3-a már beépült. b) Az a) feltétel teljesüléséig, építmény csak a kertes mez gazdasági területekre vonatkozó el írások szerint helyezhet el. III. Fejezet EGYÉB ÁLTALÁNOS EL ÍRÁSOK KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNYEK EL ÍRÁSAI 32. (1) A város területén közlekedési célra területet felhasználni, létesítményt elhelyezni csak az OTÉK-nak és jelen rendeletnek megfelel en lehet. (2) A közutak számára a szabályozási tervlapon meghatározott építési területet kell biztosítani. (3) Az építési területen belül csak a közút létesítményei és berendezései, közm vek létesíthet k, illetve növényzet telepíthet. (4) A gépjárm elhelyezési kötelezettséget helyi parkolási rendelet szabályozza. Az OTÉK szerinti elhelyezend parkolószám csak az esetben csökkenthet, ha azt a helyi parkolási rendelet megengedi. Lakó- és üdül épületeknél azonban minden lakás és üdül egység után legalább egy személygépkocsi elhelyezési lehet ségr l gondoskodni kell. (5) A szabályozási tervlapon jelölt forgalomcsillapított utca a forgalmi átrendezést követ en célforgalmat kiszolgáló egyirányú gépjárm út. (6) Ha az egyes építési telkek megközelítése csak magánútról történik, akkor a magánutat a földhivatalnál be kell jegyezni. A magánút legkisebb szélessége 8,0 m. (7) Országos f - és mellék utak szabályozási szélességének b vítése esetén, az esetenként felmerül korlátozási kártalanítási kötelezettség az országos utak kezel szervezetét terheli KÖZM LÉTESÍTMÉNYEK EL ÍRÁSAI Közm vek általános el írásai 33. (1) A közüzemi közm hálózatok és közm létesítmények, a -- vízellátás, -- szennyvízelvezetés- és tisztítás, -- csapadékvíz-elvezetés, -- földgázellátás, -- távh -ellátás, -- villamos energia ellátás, -- kábel TV, -- távközlés számára a helyet közterületen vagy a közm -üzemeltet telkén belül kell elhelyezni. Az elhelyezésnél az MSZ 7487/2-80 szabványt, valamint a megfelel ágazati szabványokat és el írásokat és szabványokat be kell tartani. Az el írások szerint véd távolságon belül mindennem tevékenység csak az illetékes üzemeltet hozzájárulásával engedélyezhet. (2) Új út építésénél és útrekonstrukciónál a tervezett közm vek egyidej kiépítésér l és a meglev közm vek szükséges egyidej rekonstrukciójáról gondoskodni kell. (3) Utak alatt a közm vek elrendezésénél mindig a távlati összes közm elhelyezési lehet ségét kell figyelembe venni. A szabályozási tervlapon jelölt fásított, ill. fásítandó utcaszakaszokon a közm vek elrendezésénél a fásítási igényt, ill. a meglév fák védelmét biztosítani kell. (4) A tervezett 14 m vagy annál kevesebb szabályozási szélesség utcák alatt a közm vek elhelyezését csak közös közm árokba fektetve szabad engedélyezni. (5) Közm vezetékek, járulékos közm létesítmények elhelyezésénél a városképi megjelenítésre, a környezetvédelmi (zaj, rezgés, szag) és az esztétikai követelmények betartására is figyelemmel kell lenni. (6) Mindennem építési tevékenységnél a meglev és megmaradó közm vezetékek vagy közm létesítmények védelmér l gondoskodni kell. (7) A közm vek hálózatai és létesítményei, továbbá azok ágazati el írások szerinti biztonsági övezeteik számára közterületen kell helyet biztosítani. Ett l eltér esetben a közm és biztonsági övezete helyigényét szolgalmi jogi bejegyzéssel kell fenntartani. Közm vek számára új szolgalmi jog be-jegyzést csak olyan telekrészre szabad bejegyezni, ahol ez építési korlátozást nem okoz. Már szolgalmi joggal terhelt telekrészen mindennem építési tevékenység csak a szolgalmi joggal rendelkez érintett hozzájárulásával engedélyezhet. A szolgalmi jogot az illetékes földhivatalnál be kell jegyeztetni. (8) Az ingatlanok közm ellátásának biztosítására a közterületi hálózathoz közvetlen önálló bekötésekkel és mérési helyekkel kell csatlakozni. Azoknál a telkeknél, amelyeknél a közvetlen rákötés az érintett közm hálózatra nem biztosítható, a csatlakozáshoz a közm hiányos ingatlant ellátó, más telkén átvezetett beköt vezetéket szolgalmi JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ 44

18 jog igénybevételével, az ágazati el írások szerint kell megoldani. A szolgalmi jogot az illetékes földhivatalnál be kell jegyeztetni. Közm vek ágazatonkénti el írásai 34. Vízellátás Az ivóvízellátó gerincvezetékek véd távolsága az MSZ 7487/2-80 sz. szabványban rögzített el írások szerint az vezetékkeresztmetszet mellett: mm átmér ig 3 m, mm-ig 5 m, mm-ig 7 m, mm felett 8 m. (1) A véd távolságon belül építmény újonnan nem helyezhet el.. (2) A tervezett és a rekonstrukcióra kerül vízvezeték hálózatra csak föld feletti t zcsapok szerelhet k fel. (3) Azokban a létesítményekben, ahol az oltóvíz mennyisége meghaladja a hálózatból kivehet vízmennyiséget, az építmények oltóvíz ellátását a meglev vezeték keresztmetszetének a b vítésével, illetve helyi megoldással kiegészítve, oltóvíztároló építésével kell megoldani a vonatkozó jogszabály (OTSZ) alapján. (4) Külterületen lakás céljául szolgáló vagy kereskedelmi, vendéglátási célú, szállásfér helyet nyújtó új épület elhelyezése és meglev épület felsorolt célra történ funkcióváltása csak akkor engedélyezhet létesíthet, ha az ÁNTSZ által is elfogadott egészséges ivóvízellátás biztosítható. 35. Vízelvezetés (1) A szennyvíztisztító telep véd távolsága 300 m. A szennyvíztisztító technológiája a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 8001/1994. (K.Ép.Ért. 11.) KTM tájékoztatójában el írtaknak feleljen meg. (2) A városi szennyvíztisztító telepr l, az iparterületekr l és a szennyvíztisztító kisberendezésekb l elvezetett tisztított szennyvíz él vízfolyásba csak a hatóságok által el írt, megfelel kezelés után engedhet be. Közvetlen él vízbe szenny- és csapadékvizet bevezetni csak vízjogi létesítési és üzemeltetési engedéllyel az abban el írtak betartásával szabad. Él vízbe történ ipari szennyvíz kibocsátáskor a felszíni vizek min sége védelmének egyes szabályairól szóló 203/2001. (X. 26.)Korm. rendelet és a 220/2004. (VIII.21.) korm. rendelet el írásai szerinti kibocsátási határértékei az irányadóak. A 205/2001.(X.26.) Korm. rendelettel (6. ) módosított 38/1995.(IV.5.) Korm. rendelet 21. (5), (6) bekezdései vonatkoznak új üzem kötelez szennyvíz el tisztítására és a szennyvízelvezet m káros szennyezésére. (3) A szennyvizekkel a környezetet szennyezni nem szabad, ezért az esetleg el forduló nyílt árkokba, egyéb id szakos vagy állandó vízfolyásba és a csapadékvíz elvezet hálózatba történ szennyvíz bekötéseket, valamint a felhagyott kutakba történ szennyvíz bevezetéseket meg kell szüntetni. (4) A szennyvízcsatornázásra kerül utcákban a telkeket, a hálózatépítést el segít pályázatokban meghatározott feltételek szerint, a közcsatorna megépítése után - várhatóan a csatorna építését követ egy éven belül -- be kell kötni. A bekötés megvalósítása után a helyi szennyvíz közm pótló berendezéseket szakszer en fel kell számolni. (5) A központi belterületen, az új beépítésre kijelölt területeken csak átmenetileg engedélyezhet szennyvíz közm pótló berendezés építése, a szennyvízcsatornázás megvalósítása után az ingatlant be kell kötni a csatornahálózatba. (6) Az ingatlanokról kibocsátott szennyvíz min ségének meg kell felelnie a csatornabírságról szóló 204/2001. (X. 26.) Korm. rendeletben foglalt küszöbértékeknek, az ett l eltér szennyezettség vizet telken belül létesítend szennyvízkezeléssel a megengedett szennyezettség mértékéig el kell tisztítani. A közcsatornába vezethet ség kritériumait a jelenleg hatályos 205/2001. (X. 26.) Korm. rendelettel módosított A közm ves ivóvízellátásról és a közm ves szennyvízelvezetésr l szóló 38/ 1995.(IV. 5.) Korm. rendelet 3. (7.), valamint a 204/2001. (X. 26.) Kormányrendelet a Csatornabírságról szóló rendelet tartalmazza. (7) A beépített területekt l távol es, a gazdaságosan nem csatornázható, laza, szétszórt beépítés területeken a szennyvízkezelési módját talajmechanikai szakvélemény meghatározása (zárt gy jt tároló illetve szennyvíz el kezelés és tisztítás, vagy szennyvíztisztító kisberendezés alkalmazása) alapján kell megoldani. (8) A csapadékvíz elvezetését biztosító rendszer kiépítése során a többlet felszíni víz megfelel biztonsággal történ továbbvezetésér l a befogadóig gondoskodni kell. A csapadékvíz elvezetésénél - A felszíni alatti vizek min ségét érint tevékenységgel összefügg feladatokról szóló 203/2001.(X. 26.) Korm. rendelet és a Használt és a szennyvizek kibocsátási határértékeir l és alkalmazásuk szabályairól szóló 28/2004. (XII.25.) KvVM. rendelet, - A felszíni vizek min sége védelmének egyes szabályairól szóló (292/2004. (VII.24.) korm. rendelet és A felszín alatti víz és a földtani közeg min ségi védelméhez szükséges határértékekr l szóló 10/2000. (VI. 2.) KöM-EüM-FVM-KHVM együttes rendelet, illetve - közcsatorna befogadó esetén a Csatornabírságról szóló (204./2001.(X. 26.) Korm. rendelet el írásait kell figyelembe venni. (9) A csapadékvíz elvezet hálózattal szállított csapadékvíz él vízbe történ bevezetése el tt hordalékfogó m tárgy elhelyezését kötelez en vizsgálni kell. (10) A 20, illetve annál több gépkocsit befogadó, kiemelt szegéllyel építend parkoló felületekr l és a szennyezéssel veszélyeztetett gazdasági területek bels útjairól az összegy l csapadékvíz csak olajfogó m tárgyon keresztül vezethet a befogadó csatornába. (11) A település arculat formálása érdekében zárt csapadékvíz elvezet rendszert kell építeni a burkolt utakkal JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ 45

19 feltárt Belváros beépített, illetve beépítésre szánt területein (12) A csapadékvizek hasznosítása érdekében lakó és üdül területeken, minden újonnan beépített 20,0 m² szintterület után legalább 0,5 m³ csapadékvíz tároló kapacitás kiépítésér l gondoskodni kell. 36. Árvíz-, belvízvédelem Az els - és másodrend árvízvédelmi töltések véd sávja mindkét oldalon a töltés lábától, ill. magaspart élét l 10,0-10,0 m. Ezen belül építmény nem helyezhet el. (1) A vizek természetes lefolyását, ill. áramlását csak a vízügyi hatóság engedélyével, az általa meghatározott el írások megtartása mellett szabad megváltoztatni. (2) Árvíz- és belvíz veszélyeztetett területen építményt elhelyezni csak az árvíz-, ill. belvízvédekezéssel összefügg en és a KÖTI-KÖVIZIG hozzájárulásával szabad. (3) A Tisza folyó partvonalától mért m, a Zagyva, a holtágak és a belvízcsatornák partélét l mért 6-6 m és az önkormányzati kezelésben lév árkok partélét l 3-3 m szélesség sáv karbantartása számára szabadon hagyandó. A nyílt árkok karbantartására az egyik oldalon legalább 3 m, a másik oldalon legalább 1 m sáv biztosítandó karbantartási célra. Ett l eltérni a kezel egyedi hozzájárulása esetén lehet. 37. Villamosenergia-ellátás -- A villamos m vek biztonsági övezetét a 122/2004. (X.15.) GKM. számú rendelet, az MSZ 151 és az MSZ 172 számú szabvány el írásai szerint kell biztosítani. --Föld feletti vezeték - ideértve a tartószerkezeten elhelyezett átalakító és kapcsoló berendezést is - biztonsági övezete a vezeték névleges feszültségét l függ en, a vezeték mindkét oldalán a széls, nyugalomban lev áramvezet kt l vízszintesen és nyomvonalukra mer legesen mért, következ távolságokra lev függ leges síkokig terjed: a) nagyfeszültség föld feletti szabadvezeték esetén: 500 kv-ot meghaladó névleges feszültségszint fölött 40 méter, kv névleges feszültségszint között 28 méter, kv névleges feszültségszint között l8 méter, kv névleges feszültségszint között 13 méter, 1-35 kv névleges feszültségszint között 5 méter, de a vezeték azon szakaszán, amely belterületre és fokozott biztonságra vonatkozó el írásainak megtartásával létesült, 2,5 méter; b) Földben elhelyezett villamos kábel biztonsági övezete mindkét oldalon 35 kv-ig, 1,0 m 35 kv-120 kv között 1,5 m. -- A szabadtéri villamos alállomások biztonsági övezetét kv-ig a létesítmény kerítését l, ill. a kisajátított terület szélét l vízszintesen mért 10 m-es sáv. -- A szabadtéri elhelyezés, tartószerkezeten elhelyezett átalakító és kapcsoló berendezés biztonsági övezete a berendezés kerítését l, kerítés hiányában az elhelyezésére szolgáló terület szélét l vízszintesen: a) 35 kv névleges feszültségig 5 méter, b) kv névleges feszültség között 10 méter, c) 500 kv névleges feszültség felett 15 méter távolságban lev függ leges síkokig terjed. E távolságok mértéke az üzemben tartó hozzájárulásával csökkenthet. -- Az er m vek biztonsági övezete az er m területét határoló kerítést l, ennek hiányában a kisajátított terület szélét l vízszintesen mért 15 méter távolságban lev függ leges síkokig terjed. -- A villamos energia hálózat és építményeik véd távolságán belül építmény nem létesíthet. Mindennem tevékenység a Rendelet Tilalmak,- valamint Korlátozások a biztonsági övezetben fejezetek el írásainak a betartásával a mez gazdasági m velés kivételével csak az ágazat hozzájárulásával végezhet. Pl. A villamosm üzemben tartójának írásbeli hozzájárulása, kell a biztonsági övezetben épületnek, építménynek a létesítéséhez; stb. (1) A villamos energia hálózat és építményeik véd távolságán belül építmény nem létesíthet. Mindennem tevékenység a mez gazdasági m velés kivételével csak az ágazat hozzájárulásával végezhet. (2) Az erd s területen áthaladó villamos vezeték tartóoszlopainak d léstávolságát figyelembevev erd irtást kell fenntartani. (3) Városképvédelmi szempontból a villamos energia közép-, kisfeszültség és közvilágítási hálózatokat a jelen rendelet 25. -ban a felsorolt települési értékvédelmi övezeteken földkábelbe fektetve kell építeni. (4) Azokon a területeken, ahol a hálózatok föld felett vezethet k, a villamos energia- és a távközlés-hálózatokat közös, egyoldali oszlopsorra kell elhelyezni. (5) A transzformátorok helyét a beépítéssel összehangoltan kell kijelölni. A városközponti belterületén az új házas transzformátorokat a tervezett épületekben, ill. azok földszintjén, vagy a pincetérben vagy süllyesztett megoldással a környezetbe illesztve kell megoldani. Az ingatlanokon belül elhelyezett transzformátorok megközelítését a szolgáltató számára biztosítani kell. Alkalmazhatók kis helyigény kompakt transzformátorok is. (6) Új közvilágítási hálózat létesítésekor, meglev közvilágítási hálózat rekonstrukciója során az MSZ EN sz. szabvány el írásait kell betartani. Különös tekintettel a fény min ségére (a felismerhet ség), a lámpatest karakterisztikájára (fényszennyezés), valamint a védettségére (avulás) szempontjaira. 38. Földgázellátás A nagynyomású gáz- és k olajüzem létesítmények biztonsági övezetét a 6/1982. (V. 6.) IpM. sz. rendeletszabályozza. A gázátadó állomások biztonsági övezete a létesítmény kerítését l, ill. a kisajátított terület szélét l vízszintesen 15 m, az átadó bontható szerelvényeit l 26 m az építési tilalmi sáv. A Hajdúszoboszló - Vecsés nagynyomású földgázvezeték biztonsági övezete m és Szolnok közigazgatási területén áthaladó termékvezetékek véd távolsága m a vezeték szélét l mérve. JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ 46

20 A szénhidrogén kutak 10 m sugarú véd távolságában építési tevékenységet folytatni nem szabad. A Körzeti gázellátó rendszerek véd távolsága az MSZ 7048/1. 2. és illetve az azt módosító Szabványügyi Közlöny 8. számában (2002. augusztus) valamint az MSZ 7487/2-80 szabványban meghatározottak szerint módosul. A nagy-középnyomású vezeték biztonsági övezete 5-5 m, a középnyomású vezetéké 4-4 m és a kisnyomású vezetéké 2-2 m. A kisnyomású gázvezeték véd távolsága védelemmel építve 1-1 m-re csökkenthet. (1) Középnyomású földgázellátású területeken, az ingatlanokon kell az egyedi nyomásszabályozókat elhelyezni. A tervezett gáznyomás-szabályozók az épületek utcai homlokzatára nem helyezhet k el. A berendezések a telkek el kertjében, udvarán föld felett illetve földbe süllyesztett megoldással, vagy az épület alárendeltebb homlokzatára szerelhet k. 39. Távh ellátás (1) A meglev föld feletti távh vezetékeket a szükséges rekonstrukció során föld alá kell áthelyezni. Új távh vezetéket csak föld alatt szabad elhelyezni. 40. Hírközlés (1) Városkép-védelem szempontból táv- és hírközlési hálózatokat a jelen rendelet 25. -ában felsorolt településképvédelmi területen belül 2015 I.1-t l csak földkábelbe vagy alépítménybe helyezve szabad létesíteni. Azokon a területeken, ahol a távközlési hálózatok föld felett vezethet k, a 0,4 kv-os, a közvilágítási és a távközlési szabadvezetékeket közös oszlopsoron kell vezetni. A mikrohullámú összeköttetés biztosítása érdekében az összeköt sávokban az el írt magassági korlátozás betartandó. A rádióállomás biztonsági övezetében hatósági el írás szerint építhet épületmagasság: KH I. adónál 400 m-es sugarú körön belül 9 m, 800 m-es sugarú körön belül 17 m, 1200 m-es sugarú körön belül 26 m, 1480 m-es sugarú körön belül 36 m. KH II. adónál: A KH II. adónál 260 m-es sugarú körön belül 9 m, 500 m-en belül mindennem tevékenység csak a szakhatóság (Antenna Hungária Rt. Biztonságtechnikai Osztály) engedélyezésével végezhet. A Szolnoki I-II. KH adó 100 m-es sugarú körzetében 120 kv-os vagy annál nagyobb feszültség távvezeték nem telepíthet. Az adók 130 m sugarú kör körzetében 220 kv-os vagy annál nagyobb feszültség távvezeték nem telepíthet. A rádióállomások 400 m sugarú kör körzetében 400 kv-os vagy annál nagyobb névleges feszültség távvezeték nem telepíthet. ZÖLDFELÜLETEK 41. (1) A szabályozási tervlapon jelölt helyeken a kötelez en el írt véd fásítások az Étv (4) bekezdése szerinti beépítési beültetési kötelezettséggel a).ha területre vonatkoznak, akkor s r lombkoronájú és cserjeszint növényállományból, b) ha elvi jelzéssel szerepelnek, akkor két sor szint lombkoronájú és cserjeszint növényállományból kell hogy létesüljenek. (2) A Tisza-part shonos növényállománya helyi jelent ség természeti értékvédelemben részesül. A Tisza vízmedrének területén belül és a vízmedrével érintkez földrészleteken örökzöldet telepíteni nem szabad. (3) Minden közterületen kivágott fa esetén kötelez a kivágott fa törzsátmér jével megegyez összátmér nyi fa telepítése, 3-nál több fa telepítése esetén kertépítészeti terv alapján. (A törzsátmér a talaj felett 50 cm magasságban értend.) (4) Belterületen a) a m közötti szélesség meglév utcákban a közm létesítmények függvényében, a tervezett utcákban pedig minden esetben legalább egyoldali, b) a legalább 16 m szélesség meglév utcákban a közm létesítmények függvényében, a tervezett utcákban pedig minden esetben legalább kétoldali fasor létesítend. (5) A véd fásítás korlátozási övezetében a telkeken a szabályozási tervlapon jelölt véd fásítások végrehajtását 2 éven belül meg kell kezdeni és négy éven belül be kell fejezni. a) A véd fásítás legalább két fasor telepítését jelenti. b) Amennyiben az adottságok az a) pont szerinti fasor telepítését nem, vagy csak részben teszik lehet vé, úgy a kötelezettség módosítását a tulajdonos kezdeményezésére a városi jegyz engedélyezheti. c) Amennyiben a telepítés által elfoglalt terület a telek 15%-át meghaladja, a külön önkormányzati rendeletben meghatározott mértékben a tulajdonost költségtérítés illetheti meg. (6) A közterületi zöldfelületek (közparkok, fasorok, közlekedési területek zöldfelületei) növényállománya védend. Ültetés, növénycsere, áttelepítés, fa csonkolása, esetleg kivágása csak kertészeti szakvélemény, kertépítészeti terv alapján végzett munkálatok során, illetve kertészeti fenntartás, felújítás esetén, vagy közvetlen baleset- (vagy élet-) veszély elhárítása érdekében és a fa biológiai pusztulása esetén történhet. (7) Közparkokat, utcai fasorokat, továbbá közintézmények kertjeit, valamint a temet t érint beavatkozások (létesítés, felújítás, rekonstrukció, átépítés stb.) csak kertépítészeti terv (kisebb jelent ség esetekben kertészeti szakvélemény) alapján végezhet k. JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ 47

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 19/2005.(V. 5.) KGY. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 19/2005.(V. 5.) KGY. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 19/2005.(V. 5.) KGY r e n d e l e t e Nyíregyháza Helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének jóváhagyásáról A Közgyűlés az Épített környezet alakításáról

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pécs Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 29/2004. (11. 26.) számú rendeletének a 48/2005.(11. 29.) számú, a 27/2006. (06.30.) számú,

Részletesebben

Helyi Építési Szabályzat: BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁSAI

Helyi Építési Szabályzat: BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁSAI LAKÓTERÜLETEK Helyi Építési Szabályzat: BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁSAI 30. Általános előírások a lakóterületekre 43. (1) Lakóterületen az építési helyen belül a tűzvédelmi távolságok

Részletesebben

RAJZI SZABÁLYOZÁSI ELEMEK Nem települési döntési szint FELÜLETEK Települési döntési szint HATÁRVONALAK... polgármester I. rendű közlekedési célú közterület II. rendű közlekedési célú közterület (belterületen

Részletesebben

A TELEPÜLÉSKÖZPONT VEGYES TERÜLETEK (Vt) ÉPÍTÉSI ÖVEZETEINEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI

A TELEPÜLÉSKÖZPONT VEGYES TERÜLETEK (Vt) ÉPÍTÉSI ÖVEZETEINEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI 6. sz. melléklet Vegyes területek A TELEPÜLÉSKÖZPONT VEGYES TERÜLETEK (Vt) ÉPÍTÉSI ÖVEZETEINEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI 11. (1) A településközpont vegyes építési övezetek intézményi, kereskedelmi, szolgáltatási

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK.../2011. ( ) R E N D E L E T E

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK.../2011. ( ) R E N D E L E T E MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK.../2011. ( ) R E N D E L E T E Mátészalka Város Helyi Építési Szabályzatáról (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkez 7/2007.(III.30.), a 29/2008.(IX.29.)

Részletesebben

A rendelet megalkotásának napja: május 27.

A rendelet megalkotásának napja: május 27. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete a Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.06.) önkormányzati rendelet módosításáról Tata Város Önkormányzat

Részletesebben

Abádszalók Város Önkormányzatának 3/2010. (II. 11.) számú rendelete. Abádszalók helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének módosításáról

Abádszalók Város Önkormányzatának 3/2010. (II. 11.) számú rendelete. Abádszalók helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének módosításáról Abádszalók Város Önkormányzatának 3/2010. (II. 11.) számú rendelete Abádszalók helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének módosításáról Abádszalók Város Önkormányzati Képviselőtestülete A helyi

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK../2017. (...) önkormányzati rendelete

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK../2017. (...) önkormányzati rendelete DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK../2017. (...) önkormányzati rendelete Debrecen Megyei Jogú Város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 8/2003. (V. 23.) Kr.

Részletesebben

ESZTERGOM DÉLI VÁROSRÉSZ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÖSSZESZERKESZTETT RENDELET-TERVEZET

ESZTERGOM DÉLI VÁROSRÉSZ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÖSSZESZERKESZTETT RENDELET-TERVEZET UVATERV ZRT. 1117 Budapest, Dombóvári út 17-19. Tel:371-4000 E-mail: uvaterv1@mail.datanet.hu ESZTERGOM DÉLI VÁROSRÉSZ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ ESZTERGOM

Részletesebben

Ebes. Helyi építési szabályzata és szabályozási terve. Jóváhagyva Ebes Község Képvisel -testületének 1/2009. (I.29.) Ör. számú rendeletével

Ebes. Helyi építési szabályzata és szabályozási terve. Jóváhagyva Ebes Község Képvisel -testületének 1/2009. (I.29.) Ör. számú rendeletével Ebes Helyi építési szabályzata és szabályozási terve Jóváhagyva Ebes Község Képvisel -testületének 1/2009. (I.29.) Ör. számú rendeletével Módosítva az Ebes Község Képvisel -testületének 5/2014. (III.27.);

Részletesebben

110/2012 (IX. 10.) sz. kt. határozat

110/2012 (IX. 10.) sz. kt. határozat 110/2012 (IX. 10.) sz. kt. határozat Csór Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi Önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében, valamint az épített környezet alakításáról

Részletesebben

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 23/2015. (XI. 30.) számú Önkormányzati rendelete Pilis Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 10/2010. (VI.02.) sz. önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

1.2. ÖVEZETI PARAMÉTEREK ÉPÍTÉSI ÖVEZETI KÓDOK MAGYARÁZATA 6 A) ÉPÍTÉSI KÓD BETŰJELE: TERÜLET-FELHASZNÁLÁS

1.2. ÖVEZETI PARAMÉTEREK ÉPÍTÉSI ÖVEZETI KÓDOK MAGYARÁZATA 6 A) ÉPÍTÉSI KÓD BETŰJELE: TERÜLET-FELHASZNÁLÁS .2. ÖVEZETI PRMÉTEREK.2.. ÉPÍTÉSI ÖVEZETI KÓDOK MGYRÁZT 6 ) ÉPÍTÉSI KÓD ETŰJELE: TERÜLET-FELHSZNÁLÁS TERÜLETFELHSZNÁLÁS JELE JELENTÉSE 2 Ln nagyvárosias lakóterület 3 Lk kisvárosias lakóterület 4 Lke kertvárosias

Részletesebben

SZOLNOK S Z A B Á L Y O Z Á S I T E R V H I B A J A V Í T Á S A A S Z É C H E N Y I V Á R O S R É S Z / 4 5 H R S Z T E L K É N

SZOLNOK S Z A B Á L Y O Z Á S I T E R V H I B A J A V Í T Á S A A S Z É C H E N Y I V Á R O S R É S Z / 4 5 H R S Z T E L K É N SZOLNOK S Z A B Á L Y O Z Á S I T E R V H I B A J A V Í T Á S A A S Z É C H E N Y I V Á R O S R É S Z 8 9 3 9 / 4 5 H R S Z T E L K É N 2 0 1 8. EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ 1 2018 VÁTERV95 A dokumentációt

Részletesebben

7. előadás: Országos településrendezési és építési követelmények, rendezési tervek. Ingatlan más irányú hasznosíthatóságának vizsgálata

7. előadás: Országos településrendezési és építési követelmények, rendezési tervek. Ingatlan más irányú hasznosíthatóságának vizsgálata 7. előadás: Országos településrendezési és építési követelmények, rendezési tervek. Ingatlan más irányú hasznosíthatóságának vizsgálata Az ingatlanok értékbecslése kapcsán gyakran felmerül egy adott ingatlan

Részletesebben

A(z) 4255 HRSZ-Ú FÖLDRÉSZLETRE ( 2009 )

A(z) 4255 HRSZ-Ú FÖLDRÉSZLETRE ( 2009 ) 4001 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Telefon: (42) 524-524 NYÍREGYHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA A(z) 4255 HRSZ-Ú FÖLDRÉSZLETRE ( 2009 ) A jelen adatszolgáltatás tájékoztató jellegű Nyíregyháza

Részletesebben

Sülysáp Településrendezési Terve. ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések

Sülysáp Településrendezési Terve. ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2010. (IX. 23.) önkormányzati rendelete 1 Sülysáp Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról Sülysáp Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

(Főépítészi véleményre alapozva) a szabályozási terven más elnevezéssel szerepel a terület, az összhang megteremtése szükséges.

(Főépítészi véleményre alapozva) a szabályozási terven más elnevezéssel szerepel a terület, az összhang megteremtése szükséges. Önkormányzati válaszok Püspökladány város Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Építésügyi Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztályának

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pécs Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 46/2009. (XII.21.) rendelete a 27/2010.(IX.20.), a 18/2011. (IV.27.), a 46/2011.

Részletesebben

ÉPÍTÉSI ÖVEZETEK BEÉPÍTÉSÉNEK ELŐÍRÁSAI. 1. táblázat Lakó övezetek beépítésének előírásai

ÉPÍTÉSI ÖVEZETEK BEÉPÍTÉSÉNEK ELŐÍRÁSAI. 1. táblázat Lakó övezetek beépítésének előírásai /013.(VI.30.) Önk. rendelettel jóváhagyott HÉSZ 5. melléklete ÉPÍTÉSI ÖVEZETEK BEÉPÍTÉSÉNEK ELŐÍRÁSAI 1. táblázat Lakó övezetek beépítésének előírásai // (m ) min-max 3 Nagyvárosias lakóterület építési

Részletesebben

I. fejezet ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK

I. fejezet ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 27/2006. (06.30.) számú rendelete Pécs Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 29/2004. (11. 26.) számú, valamint az annak módosításáról

Részletesebben

Nagylók Község Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról (egységes szerkezetben)

Nagylók Község Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról (egységes szerkezetben) NAGYLÓK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2006. (X. 30.) önkormányzati rendeletével, 20/2006. (XII. 20.) önkormányzati rendelettel és 18/2015.(XI.18.) önkormányzati rendelettel módosított 11/2006.

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő Testületének 19 /2008. (X.01.) sz. rendelete. Decs Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ)

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő Testületének 19 /2008. (X.01.) sz. rendelete. Decs Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ) Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő Testületének 19 /2008. (X.01.) sz. rendelete Decs Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ) Decs Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete az 1990. évi

Részletesebben

RENDELET TERVEZET 1. (1) (2) (3)

RENDELET TERVEZET 1. (1) (2) (3) RENDELET TERVEZET Kemeneshőgyész Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2019.(..) önkormányzati rendelete Kemeneshőgyész Község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 5/2016.(IV.14.)

Részletesebben

-3- I. fejezet ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK

-3- I. fejezet ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK -3- Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 59/2003. (XII. 5.) Kgy. rendelete Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról (egységes szerkezetben a 27/2004. (IV. 19.) Kgy. rendelettel, a 62/2004.(XII.7.)

Részletesebben

30/2006. (IX. 7.) önkormányzati rendelet Szombathely Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról, valamint Szabályozási Tervének jóváhagyásáról

30/2006. (IX. 7.) önkormányzati rendelet Szombathely Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról, valamint Szabályozási Tervének jóváhagyásáról 30/2006. (IX. 7.) önkormányzati rendelet Szombathely Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról, valamint Szabályozási Tervének jóváhagyásáról melyet a 23/2008.(X.31), a 11/2009.(VI.3), a 16/2009.(VI.3),

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pécs Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 46/2009. (XII.21.) rendelete a 27/2010.(IX.20.), a 18/2011. (IV.27.), a 46/2011.

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZET. Budakeszi Város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervérıl

EGYSÉGES SZERKEZET. Budakeszi Város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervérıl EGYSÉGES SZERKEZET 118. Budakeszi Város Önkormányzat Képviselı-testület 20/2012. (IV. 12.) ÖR, 39/2010. (IX. 23.), ÖR, 30/2010. (IX. 15.) ÖR, 29/2010. (IX. 15.) ÖR, 1/2009. (I. 19.), 54/2008. (XII. 17.),

Részletesebben

REGIOPLAN KFT HEGYESHALOM SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS. Munkaszám: Rp.I

REGIOPLAN KFT HEGYESHALOM SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS. Munkaszám: Rp.I REGIOPLAN KÖRNYEZET ÉS TELEPÜLÉSTERVEZİ KFT. 9022 GYİR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529751, 311304 email: regioplan@regioplan.hu Munkaszám: Rp.I.11617 H E G Y E S H A L O M SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI

Részletesebben

(2) A rendelet 2. (4-8) bekezdéseinek számozása (5-9)-ra módosul.

(2) A rendelet 2. (4-8) bekezdéseinek számozása (5-9)-ra módosul. Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének /2011.. rendelete a Budapest, IX. ker. VÁGÓHÍD UTCA ÉS KÖRNYÉKE Soroksári út Haller utca Nagyvárad tér Szent László Kórház

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 21/2004. (VII.6.) sz. rendelete. a Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 21/2004. (VII.6.) sz. rendelete. a Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 21/2004. (VII.6.) sz. rendelete a Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 58/2004. (XII.17.), 14/2005. (IV.20.),

Részletesebben

LOVÁSZI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA

LOVÁSZI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA LOVÁSZI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA LOVÁSZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 10/2007. (VIII 31.) SZÁMÚ RENDELETE A KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL - egységes szerkezetben - Lovászi község Önkormányzata

Részletesebben

LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LŐRINCI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2004. (IV.29.) számú önkormányzati RENDELETTEL jóváhagyott, 23/2005. (XII.15.), 22/2006 (XI. 23.) és 8/2008.

Részletesebben

M E N D E. 2014. január

M E N D E. 2014. január M E N D E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA A 0126/17 HRSZ. TERÜLETRE VONATKOZÓAN MENDE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 22/2013. (XII. 20.) KT. RENDELETE A 11/2002. (X. 8.) KT. RENDELETTEL

Részletesebben

TELEPÜLÉSKÉP, TELEPÜLÉSI KÖRNYEZET

TELEPÜLÉSKÉP, TELEPÜLÉSI KÖRNYEZET A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 62. -a (1) bekezdésének g) pontjában foglalt felhatalmazás alapján meghatározza az országos

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 43/2003. (VIII. 28.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 43/2003. (VIII. 28.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 43/2003. (VIII. 28.) számú r e n d e l e t e Nyíregyháza Általános Rendezési Terve szabályozási előírások és szabályozási terv Tiszavasvári út Tagló utca 0518/33

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 15/2002. (III. 27.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 15/2002. (III. 27.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 15/2002. (III. 27.) számú r e n d e l e t e Sóstófürdő Kemecsei u. Állomás u. 15403 hrsz-ú út Napfény u., valamint a Kemecsei u. Állomás u. 27751/156 hrsz-ú

Részletesebben

ELLEND község Önkormányzata Képviselıtestülete. 7/2003. (VIII.7.) rendelete A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL

ELLEND község Önkormányzata Képviselıtestülete. 7/2003. (VIII.7.) rendelete A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL ELLEND község Önkormányzata Képviselıtestülete 7/2003. (VIII.7.) rendelete A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL Ellend község Önkormányzatának Képviselıtestülete az 1990. évi LXV. törvény 16. - ában, valamint

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS ELİÍRÁSOK. 1. A rendelet hatálya

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS ELİÍRÁSOK. 1. A rendelet hatálya TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETE 14/2005. (VIII.7.) számú önkormányzati rendelete a város helyi építési szabályzatáról (A módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Tamási Város Önkormányzati

Részletesebben

1. A R. 2. -a kiegészül az alábbi új (4) bekezdéssel, mellyel egyidejűleg a korábbi (4)-(8) bekezdéseinek számozása (5)-(9) bekezdésekre módosul:

1. A R. 2. -a kiegészül az alábbi új (4) bekezdéssel, mellyel egyidejűleg a korábbi (4)-(8) bekezdéseinek számozása (5)-(9) bekezdésekre módosul: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének /2011.. rendelete a Budapest, IX. ker. VÁGÓHÍD UTCA ÉS KÖRNYÉKE Soroksári út Haller utca Nagyvárad tér Szent László Kórház

Részletesebben

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT TMT Településrendezési és Műszaki Társulás 5000 Szolnok, Kossuth Lajos út 2. Tel / Fax: (56) 419 087 e mail: tmt@chello.hu Sz: 68 / 2000. CIBAKHÁZA NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

Részletesebben

6. F épület: 15. Lakótelepi telektömb területe: 7. Helyi jelent ség! természetvédelmi terület 16. Melléképületek: 8. Háromszintes növényállomány:

6. F épület: 15. Lakótelepi telektömb területe: 7. Helyi jelent ség! természetvédelmi terület 16. Melléképületek: 8. Háromszintes növényállomány: mos. Az utcavonalon elhelyezked épületszárny és a nem beépített oldalkert közötti legkisebb távolság az el írt t ztávolság, de legalább 3,0 m és a szabadon maradó oldalkert utcavonalán tömör kerítés létesül.

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 27/2009.(IX.04.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: a Helyi Építési Szabályzatról Módosított rendelet azonosítója:

Részletesebben

Emőd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2012. (XI.9.) önkormányzati rendelete Emőd Város Helyi Építési Szabályzatáról

Emőd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2012. (XI.9.) önkormányzati rendelete Emőd Város Helyi Építési Szabályzatáról Emőd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2012. (XI.9.) önkormányzati rendelete Emőd Város Helyi Építési Szabályzatáról Emőd Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK. 1. A rendelet hatálya

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK. 1. A rendelet hatálya TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/2005. (VIII.7.) számú önkormányzati rendelete a város helyi építési szabályzatáról (A módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Tamási Város Önkormányzati

Részletesebben

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Rendelettel jóváhagyandó. /2014.(..) számú rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Rendelettel jóváhagyandó. /2014.(..) számú rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Rendelettel jóváhagyandó. /2014.(..) számú rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról Lajosmizse Városának Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. (.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS ELİÍRÁSOK

I. ÁLTALÁNOS ELİÍRÁSOK ZALASZOMBATFA Község Önkormányzati Képviselı-testületének 21/2006.(XII.14.) számú rendelete ZALASZOMBATFA KÖZSÉG ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRİL Zalaszombatfa Község Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/2005. (VI.29.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK JÓVÁHAGYÁSÁRÓL

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/2005. (VI.29.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK JÓVÁHAGYÁSÁRÓL ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/2005. (VI.29.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE a Budapest III. kerület Harsány lejtő 20039/2 út EV övezet nyugati határa 20 067/2 telek déli határa Domoszló

Részletesebben

BODMÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2007.(IX.13.) Kt. számú rendelete A Helyi Építési Szabályzatról

BODMÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2007.(IX.13.) Kt. számú rendelete A Helyi Építési Szabályzatról 1 BODMÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2007.(IX.13.) Kt. számú rendelete A Helyi Építési Szabályzatról (egységes szerkezetben a 10/2011. (VIII.08.) önkormányzati rendelettel) Bodmér Község

Részletesebben

Petőfibánya Község Építési Szabályzata

Petőfibánya Község Építési Szabályzata Petőfibánya Község Építési Szabályzata Petőfibánya Község Önkormányzatának 14/2005.(IX.20.) rendelete Petőfibánya Építési Szabályzata (PÉSZ) és Szabályozási Tervének megállapításáról Petőfibánya Község

Részletesebben

18/2013. (IV. 29.) önkormányzati rendelete

18/2013. (IV. 29.) önkormányzati rendelete 18/2013. (IV. 29.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Helyi Építési Szabályzatának, valamint Szabályozási Tervének jóváhagyásáról szóló 13/2008. (VI. 02.) Kt. rendelet módosításáról LXXVIII. törvény

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. március 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. március 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. március 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A képviselőtestület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet

Részletesebben

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATKÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 28/2012. (XII.15.) önkormányzati rendelete

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATKÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 28/2012. (XII.15.) önkormányzati rendelete KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATKÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 28/2012. (XII.15.) önkormányzati rendelete A VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK JÓVÁHAGYÁSÁRÓL ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL a módosító 28/2013.

Részletesebben

Pomáz, Alcsevicze északi része Szabályozási Terv és a HÉSZ módosítása JANUÁR

Pomáz, Alcsevicze északi része Szabályozási Terv és a HÉSZ módosítása JANUÁR Pomáz Város Önkormányzata 1/2008. (I. 18.)rendelete a Helyi Építési Szabályzatról szóló a 32 /2006. (2007. 03. 06.) sz. önkormányzati rendelet osításáról POMÁZ Város Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Balatonkeresztúr Község Önkormányzatának. 9/2009.(VI.25.) önkormányzati rendelete

Balatonkeresztúr Község Önkormányzatának. 9/2009.(VI.25.) önkormányzati rendelete Balatonkeresztúr Község Önkormányzatának 9/2009.(VI.25.) önkormányzati rendelete Balatonkeresztúr Község Helyi Építési Szabályzatáról 1, 2, 3, 4, 5 (módosításokkal egységes szerkezet) Balatonkeresztúr

Részletesebben

Mórahalom Város Képviselőtestületének 11/1999.(VII.1.) számú rendelete Mórahalom város Helyi Építési Szabályzatáról ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 1..

Mórahalom Város Képviselőtestületének 11/1999.(VII.1.) számú rendelete Mórahalom város Helyi Építési Szabályzatáról ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 1.. Az építési szabályzat módosításokkal egységes szerkezetű hatályos szövege. 2014. évi módosítási javaslatokkal Mórahalom Város Képviselőtestületének 11/1999.(VII.1.) számú rendelete Mórahalom város Helyi

Részletesebben

JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK

JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK RÁBATAMÁSI TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV RÉSZMÓDOSÍTÁS JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK RÁBATAMÁSI KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁSA - 14/2008 (III. 21.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT (46/2003.

Részletesebben

Resznek Község Önkormányzati Képviselı-testületének 19/2006.(XII.11.) számú rendelete RESZNEK KÖZSÉG ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRİL

Resznek Község Önkormányzati Képviselı-testületének 19/2006.(XII.11.) számú rendelete RESZNEK KÖZSÉG ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRİL Resznek Község Önkormányzati Képviselı-testületének 19/2006.(XII.11.) számú rendelete RESZNEK KÖZSÉG ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRİL Resznek Község Önkormányzat Képviselı-testülete az 1990.

Részletesebben

Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat

Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat 38/2007. (XII. 21.) rendelettel módosított 32/2004. (IX. 27.) rendelete a Budapest, XVI. kerület Biztató út - Árpádföldi sor - HÉV vonal - (117579) hrsz. közterület

Részletesebben

(1) A város igazgatási területe a településszerkezeti terv meghatározásainak megfelelően a következő terület felhasználási egységekre tagolódik:

(1) A város igazgatási területe a településszerkezeti terv meghatározásainak megfelelően a következő terület felhasználási egységekre tagolódik: PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2013. (X. 17.) önkormányzati rendelete Püspökladány Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 7/2005. (V. 27.) önkormányzati

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK. 1. A rendelet hatálya

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK. 1. A rendelet hatálya TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/2005. (VIII.7.) számú önkormányzati rendelete a város helyi építési szabályzatáról (A módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Tamási Város Önkormányzati

Részletesebben

VAJSZLÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2006. (VII.05.) számú rendelete a Közigazgatási területének helyi építési szabályzatáról

VAJSZLÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2006. (VII.05.) számú rendelete a Közigazgatási területének helyi építési szabályzatáról 1 VAJSZLÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2006. (VII.05.) számú rendelete a Közigazgatási területének helyi építési szabályzatáról Vajszló Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. ( ) számú önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. ( ) számú önkormányzati rendelete Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. ( ) számú önkormányzati rendelete az Önkormányzat 11/2008. (III. 28.) számú rendeletével jóváhagyott Újpest 3. számú városszerkezeti

Részletesebben

Pér község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2004.(VII.22.) rendelete

Pér község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2004.(VII.22.) rendelete Pér község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2004.(VII.22.) rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 8/2005. (VII.12.) ÖKR rendelettel, 9/2009. (VIII.19.) ÖKR rendelettel, 2/2010. (III.17.) ÖKR

Részletesebben

RENDELETTERVEZET. Tura Város Helyi Építési Szabályzata

RENDELETTERVEZET. Tura Város Helyi Építési Szabályzata RENDELETTERVEZET Tura Város Helyi Építési Szabályzata ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK ÖVEZETEINEK ELŐÍRÁSAI BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK ÖVEZETEINEK ELŐÍRÁSAI TERMÉSZET- ÉS KÖRNYEZETVÉDELEM

Részletesebben

Páty Község Önkormányzat Képvisel -testületének 19/2013. (VII.4.) önkormányzati rendelete Páty község Helyi Építési Szabályzatáról

Páty Község Önkormányzat Képvisel -testületének 19/2013. (VII.4.) önkormányzati rendelete Páty község Helyi Építési Szabályzatáról Páty Község Önkormányzat Képvisel -testületének 19/2013 (VII4) önkormányzati rendelete Páty község Helyi Építési Szabályzatáról az azt módosító 22/2013 (X1) 23/2013 (X1) 25/2013 (X31) és 1/2015 (I29) önkormányzati

Részletesebben

Átány község Településrendezési Tervének Szabályozási Tervéhez

Átány község Településrendezési Tervének Szabályozási Tervéhez I. FEJEZET ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 1. A rendelet hatálya 14/2003. (VII.30.) sz. rendelet HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Átány község Településrendezési Tervének Szabályozási Tervéhez (1) E rendelet hatálya Átány

Részletesebben

LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE II. KÖTET LŐRINCI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2004. (IV.29.) számú önkormányzati RENDELETTEL jóváhagyott A és SZABÁLYOZÁSI TERVE M-TEAMPANNON KFT.

Részletesebben

HÉSZ módosítás önkormányzati döntés alapján.

HÉSZ módosítás önkormányzati döntés alapján. Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2014.(IX.09.) önkormányzati rendelete Balkány Város Szabályozási Tervének elfogadásáról és a Helyi Építési Szabályzat megállapításáról szóló 3/2009.

Részletesebben

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE TMT Településrendezési és Műszaki Társulás 5000 Szolnok, Kossuth Lajos út 2. Tel: (56) 419 087 tmt@chello.hu Sz: 12/2005. TÁPIÓSZELE Város TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT H. É. SZ. ÉS

Részletesebben

SZABÁLYOZÁSI TERVE november

SZABÁLYOZÁSI TERVE november G Y Ö M R Ő KOSSUTH-TÖMB TERÜLETÉNEK SZABÁLYOZÁSI TERVE GYÖMRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 32/2013. (XII. 27.) KT. RENDELETE A 14/2011. (V. 20.) KT. RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL 2013. november

Részletesebben

Előzetes tájékoztató. Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához

Előzetes tájékoztató. Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához Előzetes tájékoztató Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához (készült: a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési

Részletesebben

ENEDZSER Mérnöki Iroda Kkt.

ENEDZSER Mérnöki Iroda Kkt. VITNYÉD HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT 1 M ENEDZSER Mérnöki Iroda Kkt. GYŐR, Zrínyi u.16. Tel/Fax:(96) 519 206 Munkaszám: MMI_R_04.06 Leíró: Kissné Dátum:2005.06.06. 01. VITNYÉD teljes közigazgatási terület

Részletesebben

11/2002. (VI. 3.) rendelete

11/2002. (VI. 3.) rendelete BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 11/2002. (VI. 3.) rendelete a Budapest XVI. kerület Bökényföldi út Zsemlékes út Íjász utca E-TG keretövezet által határolt terület szabályozási tervéről (Egységes

Részletesebben

JÁNKMAJTIS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2017. (XII.20.) önkormányzati rendelete

JÁNKMAJTIS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2017. (XII.20.) önkormányzati rendelete Jánkmajtis község képviselő testületének 10/2017 (XII.20.) önkormányzati rendelete Hatályos:2018-01-18-2018-01-19 Jánkmajtis község képviselő testületének 10/2017 (XII.20.) önkormányzati rendelete Jánkmajtis

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 18/2005. (VI.1.) Ör. és a 26/2006. (V.29.) Ör. és az 55/2006. (VI.26.) Ör. és a 65/2006. (IX.18.) Ör. és a 3/2007. (I.29.) Ör. és a 38/2007.(IX.17.)

Részletesebben

A TELEPÜLÉSRENDEZÉST ÉRINTŐ VÁLTOZÁSOK. OTÉK változások

A TELEPÜLÉSRENDEZÉST ÉRINTŐ VÁLTOZÁSOK. OTÉK változások A TELEPÜLÉSRENDEZÉST ÉRINTŐ VÁLTOZÁSOK 2012. - a beépítésre szánt területek megengedett beépítettsége a legalább 10%-ról 5 %-ra csökkent (lehet 5%-os sűrű beépítettséget szabályozni; 6. (1) bek.) - változott

Részletesebben

I.FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A szabályzat hatálya és alkalmazása

I.FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A szabályzat hatálya és alkalmazása Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2007. (IX.01.) önkormányzati rendelete a Helyi Építési Szabályzatról (Egységes szerkezetben a 9/2008.(IX.15.), a 8/2010.(IV.29.), a 10/2010.(VII.22.),

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS

SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÜLTERÜLETÉNEK VALAMINT EGYES BELTERÜLETI TERÜLETRÉSZEINEK HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVE EGYSÉGES SZERKEZET Egységes szerkezetbe foglalva 2014.06.30.

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya. A jelen rendelet hatálya Kál nagyközség igazgatási területére (bel- és külterületére) terjed ki.

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya. A jelen rendelet hatálya Kál nagyközség igazgatási területére (bel- és külterületére) terjed ki. KÁL NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 15/2006.(VII.20) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE KÁL NAGYKÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL Kál Nagyközség képviselőtestülete az 1997.

Részletesebben

JÁSZAPÁTI VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI I. MÓDOSÍTÁSA

JÁSZAPÁTI VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI I. MÓDOSÍTÁSA JÁSZAPÁTI VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 2018. ÉVI I. MÓDOSÍTÁSA a helyi építési szabályzat módosítása (jóváhagyandó munkarész) az OTÉK 2012. augusztus 6-án hatályos követelményeinek megfelelő tartalommal

Részletesebben

Helyi joganyagok - Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 8/ oldal (4)-(5)1 (6)2 (7)3 Szabályozási elemek módosítása: a)4 Az I.

Helyi joganyagok - Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 8/ oldal (4)-(5)1 (6)2 (7)3 Szabályozási elemek módosítása: a)4 Az I. Helyi joganyagok - Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 8/200 1. oldal Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 8/2003. (V. 23.) Kr. rendelete 1 Debrecen Megyei Jogú Város

Részletesebben

1. A településszerkezeti terv és a helyi építési szabályzat módosítása január 16. ELŐTERJESZTÉS

1. A településszerkezeti terv és a helyi építési szabályzat módosítása január 16. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 16-ai soron kívüli ülésére 1. napirend Tárgya: Előadó: A településszerkezeti terv és a helyi építési szabályzat módosítása Tabányi

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. a város Helyi Építési Szabályzatáról

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. a város Helyi Építési Szabályzatáról HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 17/2003.(V.27.) Kt. sz. rendelete a város Helyi Építési Szabályzatáról Ercsi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1990.

Részletesebben

Megyei Jogú Város SZABÁLYOZÁSI TERVE ÉS ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA. 2006. november

Megyei Jogú Város SZABÁLYOZÁSI TERVE ÉS ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA. 2006. november 2006. november MISKOLC Megyei Jogú Város SZABÁLYOZÁSI TERVE ÉS ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA Mûépítész Építészeti Tervezõiroda Kft. * VÁTI Városépítési Tanácsadó és Tervezõ Iroda Kft. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS SZABÁLYOZÁSI

Részletesebben

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Döbröce Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2008. (V.16.) sz. rendelete a helyi építési szabályzatról (HÉSZ ről) Döbröce Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megalkotja

Részletesebben

2 A R. 4.. (1) (2) (3) bekezdése az alábbiak szerint változik:

2 A R. 4.. (1) (2) (3) bekezdése az alábbiak szerint változik: Kisbajcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2009 (VIII.25.) rendelete a helyi építési szabályzatáról szóló 4/2006. (III.1.) rendelet módosításáról Kisbajcs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

SZŐC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK.9/2007(X.01) Rendelete Szőc község HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL

SZŐC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK.9/2007(X.01) Rendelete Szőc község HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZŐC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK.9/2007(X.01) Rendelete Szőc község HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL TARTALOMJEGYZÉK I. Fejezet: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1.. A rendelet hatálya. 2.. A szabályozás

Részletesebben

KISLÁNG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2005.(XII.5.) (egységes szerkezetben)

KISLÁNG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2005.(XII.5.) (egységes szerkezetben) KISLÁNG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2005.(XII.5.) RENDELETE KISLÁNG KÖZSÉG SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL (egységes szerkezetben) Kisláng Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

(1) A HÉSZ 21. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(1) A HÉSZ 21. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (V. 1.) önkormányzati rendelete Püspökladány Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 7/2005. (V. 27.) önkormányzati

Részletesebben

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Zalaszentmárton Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (VI.06.) önkormányzati rendelete Zalaszentmárton Község Helyi Építési Szabályzatáról Zalaszentmárton Község

Részletesebben

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének 18/2012 (III. 30.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének 18/2012 (III. 30.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról enti áros Önkormányzat képviselő-testületének / (III..) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról enti áros Önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 0. évi X. törvény

Részletesebben

Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2014. (XII.01.) önkormányzati rendelete Gyál Város Helyi Építési Szabályzatáról ELSŐ RÉSZ

Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2014. (XII.01.) önkormányzati rendelete Gyál Város Helyi Építési Szabályzatáról ELSŐ RÉSZ Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2014. (XII.01.) önkormányzati rendelete Gyál Város Helyi Építési Szabályzatáról Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

BERETTYÓÚJFALU. Város. Helyi Építési Szabályzata. Rajzi melléklet : a módosított szabályozási tervlap.

BERETTYÓÚJFALU. Város. Helyi Építési Szabályzata. Rajzi melléklet : a módosított szabályozási tervlap. BÉSZ jóváhagyott, záradékolt BERETTYÓÚJFALU Város Helyi Építési Szabályzata. Rajzi melléklet : a módosított szabályozási tervlap. Jóváhagyva Berettyóújfalu város Képviselő-testületének a 7/2008. (II. 29.)

Részletesebben

İcsény Község Önkormányzata Képviselı-testületének../2010.( ) önkormányzati rendelete İcsény község helyi építési szabályozásáról

İcsény Község Önkormányzata Képviselı-testületének../2010.( ) önkormányzati rendelete İcsény község helyi építési szabályozásáról İcsény Község Önkormányzata Képviselı-testületének../2010.( ) önkormányzati rendelete İcsény község helyi építési szabályozásáról İcsény Község Önkormányzatának Képviselıtestülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

FÓT VÁROS HÉSZ MÓDOSÍTÁS 2017 FÁY ANDRÁS ÁLTALÁNOS ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK

FÓT VÁROS HÉSZ MÓDOSÍTÁS 2017 FÁY ANDRÁS ÁLTALÁNOS ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK MŰ-HELY TERVEZŐ ÉS TANÁCSADÓ ZRT. 1016 Budapest, Hegyalja út 7-13. POB: 1368 BP 5. PF 215, TEL: (36-1) 312 4570 E MAIL: muhelyrt@muhelyrt.hu OBELISZK STÚDIÓ KFT. 1056 Budapest, Belgrád rakpart 12. E MAIL:

Részletesebben

Vizslaparki út Petőfi utca sarkán lévő eladó építési terület

Vizslaparki út Petőfi utca sarkán lévő eladó építési terület Vizslaparki út Petőfi utca sarkán lévő eladó építési terület Tulajdonos: Indotek Vagyonkezelő Zrt. Cím: 1148 Budapest, Kerepesi út 52. Email: indotek@indotek.hu Kapcsolat: Balázs Piri Balázs Tel:30/445

Részletesebben

területfelhasználási egységekbe sorolja.

területfelhasználási egységekbe sorolja. Kisunyom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (IX. 11.) önkormányzati rendelete a község helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 3/2000. (VI. 19.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Ászár Község Képviselő-testületének 8/2007. (IX.01.) sz. rendelet a Helyi Építési Szabályzatról egységes szerkezetben, hatályos: 2015.05.

Ászár Község Képviselő-testületének 8/2007. (IX.01.) sz. rendelet a Helyi Építési Szabályzatról egységes szerkezetben, hatályos: 2015.05. Ászár Község Képviselő-testületének 8/2007. (IX.01.) sz. rendelet a Helyi Építési Szabályzatról egységes szerkezetben, hatályos: 2015.05.01- hatályos Ászár Község Képviselő-testülete az épített környezet

Részletesebben