Bertold Brecht. I. A dráma kialakulásának folyamata:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Bertold Brecht. I. A dráma kialakulásának folyamata:"

Átírás

1 Bertold Brecht I. A dráma kialakulásának folyamata: A boldogság után Csak fuss, ha fürge vagy! Mind fut a boldogság után Az meg hátul szalad. /Bertold Brecht/ A dráma a három műnem egyike, amely az ősi időkben Kr.e. a 6. században jött létre. Az ókori görögök alakították ki, és a demokrácia fénykorában teljesedett ki. Kezdetben csak férfiak játszották. Három egysége volt: a tér, az idő és a cselekmény. Az ókorban két típusa volt, a tragédia és a komédia. A következő időszaka a drámának a reneszánsz színház, ez Shakespeare színháza. Itt is csak férfiak játszhattak, de itt már jóval zártabb volt a színház, mint az ókorban, de még most sem volt teteje. A három egységet ő megszüntette és ezáltal a szabadság volt jellemző erre a drámára. A klasszicista drámák korában újra visszaállt a hármas egység, és változás volt az is, hogy a női szerepeket most már nők játszották és a színház egy teljesen zárt épület volt. A következő időszak a polgári vagy realista dráma. Fontos képviselője Csehov. Ő alkotta meg a drámaiatlan drámát, ami azt jelentette, hogy a fő események a színfalak mögött zajlottak. A polgári dráma valódi képviselője Ibsen. Vadkacsa című drámája egyben szimbolista dráma. Hiszen a műben szereplő vadkacsa egy szimbólum. A másik jellemzője, hogy analitikus dráma, ami azt jelenti, hogy a múltban történt egy olyan esemény, ami befolyásolja a szereplők életét. És végül a drámaírás utolsó időszaka a XX. Századi dráma, amelyre ugyanaz a jellemző, mint a regényekre, hogy sokkal kevésbé cselekményesek és inkább a szereplők gondolatai fontosak, inkább lélektani jellegűek a történések. Tipikus téma bennük a magány és az elidegenedés. Nincsen egységes stílus, minden ember más stílusban írt. Képviselői ennek az időszaknak: Tennesse Williams: A vágy villamosa. Ez egy 30 éves lezüllött középiskolai tanárról szól, aki képtelen az életén változtatni, és teljesen megtörve a bolondok házába kerül. Edweard Albee: Nem félünk a farkastól. Ebben pedig egy középkorú házaspár eleveníti fel az élete történetét. Arthur Miller: Az ügynök halála. Ez egy textilkereskedőről szól, aki 61 éves korában rájön, hogy élete elhibázott és öngyilkos lesz. Gorkij: Éjjeli menedékhely- A társadalom perifériájára szorult embereket mutatja be, olyanokét, akik teljesen kilátástalan életsorssal rendelkeznek. II. Bertold Brecht Német drámaíró, költő, színházi rendező, kritikus február 10-én született Augsburgban, jómódú polgári családból. Apja egy papírgyár igazgatója volt. Az érettségi után orvostanhallgató lett Münchenben, de még mielőtt befejezte volna tanulmányait, behívták katonának ban tagja volt Augsburgban a forradalmi katonatanácsnak.

2 A háború után abbahagyta egyetemi tanulmányait, és a színház világa felé fordult. Egy ideig dramaturg volt ban a fasiszta hatalomátvétel után Dániába emigrált. Megfordult Finnországban, a Szovjetunióban is, majd 1941-ben az Egyesült Államokba ment, és itt élt 1947-ig. Ekkor előbb Svájcba tért vissza, majd 1948-ban Kelet-Berlinbe, ahol feleségével, Helene Weigellel 1949-ben megalapította a Berliner Ensemble nevű színházat, amely saját darabjait vitte színre, és csakhamar világhírű lett ben Berlinben halt meg. III. Brecht színháza A beleélő színháznál a színész és a néző is maximálisan beleéli magát az eseményekbe, részese annak. Kitalálója Sztanyiszlavszkij, orosz rendező, színigazgató. Ezzel szemben Brecht színháza elidegenítő, epikus színház. A célja, hogy a néző legyen minden pillanatban tisztában azzal, hogy ő nem az események részese. Lépten-nyomon tudatosítani akarja benne, hogy amit lát, az csak színház, és arra való, hogy elgondolkodjon rajta. Az érzelmi azonosulás helyébe tehát a távolságtartó gondolkodást kívánja léptetni és száműzni a színpadról a romantikus vagy naturalista hagyományokat. Vannak benne un. elidegenítő effektusok, dalbetétekkel, narrátorokkal, feliratokkal, táncbetétekkel megszakítják az előadást és folytatódik tovább. Ennek célja a nézők kizökkentése és a kritikai távolságtartás. Narrátort alkalmaz, vele közvetíti a mondanivalót, melynek tanító célja van. A nézőt gondolkodásra kényszeríti, érvekkel dolgozik. A világot úgy mutatja, ahogy alakul. Az ember indítékai fontosak. A lét határozza meg a tudatot. A színház elsődleges célja a tanítás. Az ő színdarabjai arról szólnak, hogy hogyan lehet a világban boldogulni, hogyan lehet a másik kárán előre jutni? Nem ő találta ki a műveket, hanem ezek korábbi műveknek az átdolgozásai. IV. Brecht munkássága Első korszaka Brecht munkássága az expresszionista dráma jegyében indult. Jellemező rá a harsányság. A Dobszó az éjszakában katonahőse a háborúból hazatérve a forradalom ügye mellé áll, de aztán, hogy írója kihívja nézői ellenkezését, az utolsó pillanatban meggondolja magát, és csúfosan megalkuszik. A városok sűrűjében két nagyvárosi ember értelmetlen, mitikus méreteket öltő élet-halál harcáról szól: egyikük, az erősebbik, mindenestül hatalmába akarja keríteni a másikat, a gyengébbet, az pedig menekül, védekezik, de maga sem tud létezni e párharc nélkül.

3 A nagy sikert a Koldusopera című zenés darab hozta meg Brechtnek. John Gay 18. századi darabja szolgáltatta hozzá a mesét és a figurákat, amint általában véve jellemző volt Brechtre, hogy témáit másoktól kölcsönözte. Számos darabja csak átdolgozás volt, de persze éppen az átdolgozás hogyanján volt bennük a hangsúly. A Koldusopera arról szól, hogy a dráma egyik főhőse Peachum trösztbe szervezi a nagyváros összes koldusát, akik mind az ő alkalmazottai és akik százalékot fizetnek. Bicska Maxi a banditák főnöke, aki hasonlóan dörzsölt fickó. A konfliktust az okozza, hogy Peachum lánya titokban Bicska Maxi felesége lesz, ezért a szülők el akarják távolítani a férfit az útból. Neki viszont jók a kapcsolatai a rendőrfőnökkel, de végül ez sem segít. Elítélik, de végül kegyelmet kap az utolsó pillanatban.fontos szerepe van a songoknak. A második korszaka ig tartott, ahol elsősorban tandrámákat írt. Valamilyen tanító célzattal készültek ezek a művek. A harmadik korszaka Galilei élete A30-as évektől a haláláig tartó időszakban íródtak. Ezekben a fasizmus, a háború és a pusztítás ellen tiltakozik. Ezek a művek az emigrációban íródtak. Fő célja: az emberi értékek védelme. Művei ebből az időszakból: Kaukázusi krétakör, Galilei élete, A szecsuáni jólélek, Kurázsi mama és gyermekei, Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban. Akkoriban az atomfizika még jelentős újításokat vitt véghez és ezek a történések inspirálták a témát. Tárgyalja a tudós felelősségének a kérdését, a tudomány és az etika viszonyát. A történet között játszódik. Galilei a tudományos meggyőződése ellenére visszavonta tanait az inkvizíció előtt, ezzel megmentette életét, de megfosztotta magát a további kutatás lehetőségétől. A polgári közvélemény nem fogadta el ezt a tényt, és a Mégis mozog a föld kijelentésével igazságot szolgáltatott a tudósnak. Galilei elpártolt tanítványa végül kicsempészi az elkészült művet külföldre. A tanítvány megbocsátott később Galileinek, ő azonban sohasem bocsátott meg önmagának. Mert a nagy tudós úgy gondolta, hogy nemcsak önmagát és a tudományt tagadta meg, hanem az egész emberiséget. Kurázsi mama és gyermekei Tézisdráma-korábban Voltaire: Candide című drámája volt ilyen. Ezekben van egy eszme, egy állítás. Jelen esetben az, hogy a háború minden emberi értéket elpusztít.

4 A dráma a harminc éves háború korában játszódik ( ), és annak egy nagyobb, 12 éves szakaszából mutat be jeleneteket egy kisember szemszögéből. Párhuzamba állítható a II. világháborúval, a fasizmussal. A cselekmény 1623-ban kezdődik, és 1636-ban szakad meg. A 12 jelenet közül az elsőkben Kurázsi mama markotányosnő és két fia és egy lánya van, a végső jelenetre azonban mindenét elveszíti, csak kisebbik fiáról hiszi azt, hogy él. Egy célja van az asszonynak, hogy a végén elmondhassa, hogy sikerült a kocsiját és a gyermekeit átmenteni a háborún. Ezzel szemben terve teljesen meghiúsul. A drámát nyitó és záró ének ugyanaz, de a szövege teljesen más. Az elő részben még látszik az optimizmus, míg a végén már ironikus summázat található, amely kimondja, hogy a háború a közember számára csupa veszteség. Két dolog függ szorosan össze a drámában. Az egyik a család, a másik pedig az üzlet. Többször szembekerül-e két dolog egymással. Bár az üzlet jelenti számukra az otthont és a megélhetést, mégis sokszor ez okozza vesztüket is. Kurázsi mama rendre akkor veszít el valakit, amikor az üzlettel kapcsolatos dolgait intézi. Az első jelenetben egy őrmestert szolgál ki, amikor nagyobbik fiát Eilifet elviszi magával egy verbuváló. A kisebbik fiú, Stüsszi, úgy veszik el, hogy a tábori pénztárat akarja biztonságosabb helyre tenni, amikor az ellenség elfogja. Megmenthető lenne, de addig alkuszik anyja a váltságdíjról, amíg túl késő lesz. Amikor kivégezni viszik, akkor még lenne lehetősége az anyjától elbúcsúzni neki, de akkor is éppen üzleti ügyeit intézi. A lány Kattrin szökését egyszer ugyan meg tudja akadályozni, de azt már nem, hogy távollétében feláldozza magát és hősi halottá váljon. Az üzlet a család létalapja, de nagyon kis haszonra tesznek szert. Az asszony tragikus vétséget követ el, nem érdemel felmentést. Mert nem feltétlenül szükségszerű, hogy a háború haszonélvezőjévé váljon az ember, és csak így tudjon megélni. A háború kiforgatja hétköznapi életükből és értékrendjükből az embereket, mert kénytelenek a helyzethez igazodni. Kurázsi mamáék változatlanok maradnak, jellemük legfontosabb elemi kibontakoznak. Kurázsi mama egyszer sem okul a hibáiból, és a végére teljesen reményvesztetté válik. Semmilyen nyugvópont nincs az életében, és amikor ilyesmi kínálkozna azt is visszautasítja, mert akkor Kattrint magára kellene hagynia. Eilif hősködő és durva katona, akit azért végeznek ki mert nbékeidőben is erőszakoskodik a lakossággal. Stüsszi viszont a háborúban is a is a becsület megőrzésére gondol és ennek válik áldozatává. Kattrin a csúnyácska lány, akinek egyetlen vágya, hogy anya legyen. Ennek megvalósulására egyre kisebb az esélye, és ezért végül ő is a gyermekekért vállal áldozatot. Dobszavával menti meg Halle városát. A mű nem konkrétan ezt a háborút mutatja, hanem a háborút. Ami az őrmester szerint örökké jelen van az emberek életében, mert ha megszűnik is egy kis időre, idővel újra kitör. Mert az emberek békeidőben nem találják fel magukat, nem tanulják meg tisztelni és becsülni az alapvető emberi értékeket. A dráma fő jellemzője az ellentétező szerkesztés. Ez nemcsak az üzlet és a magánélet ellentétében figyelhető meg, hanem például a fiúk jellemében is. Az egyik okos, a másik buta, az egyik rabló, a másik pedig becsületes. Egymás ellenpontja az anya és a lánya is. Az anya az megállja a helyét még a háború

5 közepette is, míg a lánya teljesen rá van szorulva anyjára. A műben ellentétes az élet és az erkölcs is. Kattrin némasága szimbolikus értékű. Jelentheti azt, hogy a jóság, a becsületesség, az emberség nem juthat szóhoz egy háborúban. Nagyon súlyos dolognak kell történnie ahhoz, hogy a néma szót emeljen a történetben. Dobszava az utolsó segélykiáltás. A műben található másik fontos dolog a fokozás, amely a három gyermekben figyelhető meg leginkább. Az egyik azonosul a háborúval, a másik áldozattá válik, a harmadik pedig hős lesz. Mindegyikből visel magában valamit Kurázsi mama. A dráma a mi szempontunkból befejezetté válik, hiszen tudjuk hogy a legkisebb fia is meghalt, az asszony számára azonban ott maradt a remény. A két kulcsfontosságú song (a Nagy Kapituláció, ill. a Salamon-dal) a két fiú halálát követő jelenetekben (4., 9.) hangzik fel.

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és ú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29.sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 Email: bolyai29@axelero.hu Színháztörténet Színháztörténet:

Részletesebben

Felvilágosodás és klasszicizmus

Felvilágosodás és klasszicizmus Felvilágosodás és klasszicizmus A felvilágosodás 17-18. századi eszmeáramlat józan ész világossága sötét középkor cél: tudatlanság leküzdése, tudományok fejlesztése, felvilágosítás, nevelés filozófiai

Részletesebben

MŰVÉSZETI ISMERETEK DRÁMA ÉS TÁNC 9 11. évfolyam (Esti és levelező tagozat)

MŰVÉSZETI ISMERETEK DRÁMA ÉS TÁNC 9 11. évfolyam (Esti és levelező tagozat) MŰVÉSZETI ISMERETEK DRÁMA ÉS TÁNC 9 11. évfolyam (Esti és levelező tagozat) A dráma és tánc tanítása olyan művészeti és művészetpedagógiai tevékenység, amelynek célja az élményeken keresztül történő megértés,

Részletesebben

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Dráma középszint 0812 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 27. DRÁMA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. EGYSZERŰ, RÖVID VÁLASZT IGÉNYLŐ

Részletesebben

BERTOLT BRECHT:KURÁZSI MAMA ÉS GYERMEKEI

BERTOLT BRECHT:KURÁZSI MAMA ÉS GYERMEKEI BERTOLT BRECHT:KURÁZSI MAMA ÉS GYERMEKEI Szerzõ dezs dezs.extra.hu - tételek gyûjteménye Kötelezõ olvasmány,rövid összefoglaló elemzése Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei (dráma) Kurázsi mama Fierling

Részletesebben

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Dráma középszint 1011 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 25. DRÁMA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM I. EGYSZERŰ, RÖVID VÁLASZT IGÉNYLŐ FELADATOK

Részletesebben

A színházi előadás elemzési szempontjai

A színházi előadás elemzési szempontjai A színházi előadás elemzési szempontjai I/a) Az előadásról, a színházi jelrendszerről globálisan Miről szól számodra az előadás? Mi a rendezői elképzelés, koncepció lényege szerinted? Milyen címet adnál

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga

Részletesebben

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Dráma középszint 0912 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 20. DRÁMA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. EGYSZERŰ, RÖVID VÁLASZT IGÉNYLŐ FELADATOK

Részletesebben

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Dráma középszint 1012 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 24. DRÁMA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM I. EGYSZERŰ, RÖVID VÁLASZT IGÉNYLŐ FELADATOK

Részletesebben

Louise L. Hay előszava: Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik! Jerry Hicks előszava Esther Hicks bemutatja Abrahamet

Louise L. Hay előszava: Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik! Jerry Hicks előszava Esther Hicks bemutatja Abrahamet Tartalom Louise L. Hay előszava: Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik! Jerry Hicks előszava Esther Hicks bemutatja Abrahamet 1. fejezet: Egy új szemlélet Minden vágyad meghallgatásra talál, és

Részletesebben

Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM

Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM Az osztályozó vizsga követelményei Szakközépiskola IRODALOM Az irodalom tantárgy osztályozó vizsgáján az osztályzat kialakítása az egységes követelmények szerint történik (40%-tól elégséges). Írásbeli

Részletesebben

A 2018/2019. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló DRÁMA FELADATLAP

A 2018/2019. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló DRÁMA FELADATLAP Oktatási Hivatal Kódszám: Munkaidő: 180 perc Elérhető pontszám: 100 pont ÚTMUTATÓ A 2018/2019. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló DRÁMA FELADATLAP A munka megkezdése előtt nyomtatott

Részletesebben

Lev Tolsztoj. Anna Karenina

Lev Tolsztoj. Anna Karenina Lev Tolsztoj Anna Karenina Lev Tolsztoj Az orosz irodalomnak kiemelkedő nagysága, regényeinek nagy részét megfilmesítették. Úgy gondolom, hogy az erkölcsi világszemléletéről, a tolsztojánizmusról is muszáj

Részletesebben

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Dráma középszint 0911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 19. DRÁMA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. EGYSZERŰ, RÖVID VÁLASZT IGÉNYLŐ FELADATOK

Részletesebben

Osztályvizsga Évfolyam: 12. Írásbeli Időtartam 240p Próbaérettségi

Osztályvizsga Évfolyam: 12. Írásbeli Időtartam 240p Próbaérettségi A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK MAGYAR IRODALOMBÓL A tanulmányok alatti vizsgák szerkezete és az értékelés elvei Osztályozóvizsga Írásbeli Szóbeli Időtartam 60p 10p Aránya az értékelésnél 70% 30% A vizsga

Részletesebben

Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C

Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C 1. Tétel : Hagyomány és újítás Petőfi Sándor tájleíró költészetében 2. Tétel : Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel : Látomásos szimbolizmus

Részletesebben

Osztályozóvizsga témakörök

Osztályozóvizsga témakörök Osztályozóvizsga témakörök 9 12. évfolyam általános tantervű osztályok 9. évfolyam 1. Műnemek, tanult műfajok 2. A homéroszi eposzok 3. Az antik görög színház. Szophoklész: Antigoné 4. Az antik római irodalom

Részletesebben

DRÁMA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

DRÁMA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK 1. Színház- és drámatörténet DRÁMA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK 1.1. Az ókori színház és dráma Az ókor színháza és néhány görög dráma Az ókor színháza, a görög dráma és a római komédia - a görög színházművészet

Részletesebben

DRÁMA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. 1. Színház- és drámatörténet

DRÁMA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. 1. Színház- és drámatörténet DRÁMA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK 1. Színház- és drámatörténet 1.1. Az ókori színház és dráma Az ókor színháza és néhány görög dráma Az ókor színháza, a görög dráma és a római komédia - a görög színházművészet

Részletesebben

1. Magyarországi reneszánsz Janusz Pannoniusz költészete. 2. Mikszáth Kálmán és a dzsentri

1. Magyarországi reneszánsz Janusz Pannoniusz költészete. 2. Mikszáth Kálmán és a dzsentri 1 1. 2. 3. 4. 5., 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15., (,»;, ;,...) 16. 17. 18.,, 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. (, ) 26.. 27.,, 28. (, ) 29. 30., 31. 32. 33. 34. '' '' 35. 36. 37., 38., 39., Santa Maria

Részletesebben

DRÁMA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

DRÁMA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK 1. Színház- és drámatörténet 1.1. Az ókori színház és dráma 1.2. A középkori Európa színháza és drámája 1.3. Az angol reneszánsz színház és dráma DRÁMA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK Az ókor színháza

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 24. DRÁMA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Dráma

Részletesebben

Михаил Александрович Чехов

Михаил Александрович Чехов Михаил Александрович Чехов Apja Alekszander Pavlovics Csehov (1855 1913), író, anyja Natalja Alekszandrovna Golden volt. Mihail Alekszandrovics Csehov 1891. augusztus 28-án (a régi orosz naptár szerint

Részletesebben

A család a fiatalok szemszögéből. Szabó Béla

A család a fiatalok szemszögéből. Szabó Béla A család a fiatalok szemszögéből Szabó Béla Témakörök A mai családok a számok tükrében Fiatalok családdal kapcsolatos attitűdjei Iskolai teljesítmény és a család Internet és család Összefoglalás, konklúziók

Részletesebben

MŰVÉSZETEK DRÁMA ÉS TÁNC

MŰVÉSZETEK DRÁMA ÉS TÁNC MŰVÉSZETEK DRÁMA ÉS TÁNC A dramatikus formák (drámajáték, kreatív gyakorlatok, improvizáció, tanítási dráma, stb.) alkalmazásával a tanulók önmagukkal és a társadalommal harmonikus kapcsolatban élő állampolgárrá

Részletesebben

DRÁMA ÉS TÁNC a évfolyamon

DRÁMA ÉS TÁNC a évfolyamon DRÁMA ÉS TÁNC a 11-12. évfolyamon A dráma és tánc tanítása komplex művészeti és művészetpedagógiai tevékenység, amely interakciókon keresztül játék, cselekvés és tapasztalat útján valósítja meg célját,

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei)

László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei) László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei) Nemrég Magyarországon járt a Dalai Láma. Valaki a közönségből megkérdezte tőle, hogy tényleg Magyarországon van e a Föld gyógyító szívcsakrája, konkrétan

Részletesebben

Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A

Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A 1. Tétel: Hagyomány és újítás Petőfi Sándor költészetében 2. Tétel: Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel: Látomásos szimbolizmus : Ady Endre

Részletesebben

Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma.

Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 9.évfolyam 1. Mi a Biblia? Két fő része? Ismertessen egy-egy történetet részletesen! 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 3. Homéroszi eposzok:

Részletesebben

ÁRPÁS KÁROLY Katona József Bánk Bánja

ÁRPÁS KÁROLY Katona József Bánk Bánja ÁRPÁS KÁROLY Katona József Bánk Bánja Gondolatok tanítás közben 1 Katona József alkotását nemcsak azért választottam, mert középiskolai tanár vagyok, hanem azért is, mert sokat foglalkoztam az alkotás

Részletesebben

1956 semmit nem jelent, hiszen nem is éltem még akkor...

1956 semmit nem jelent, hiszen nem is éltem még akkor... 1 1956 semmit nem jelent, hiszen nem is éltem még akkor... Örkény Antal Előadásomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy 1956 emlékének és mai megünneplésének van-e jelentősége a fiatal generáció számára.

Részletesebben

Kós Károly. Kovács László

Kós Károly. Kovács László Kovács László Kós Károly Az a köves hegy, velünk szemben éppen: az a Tâlharu; ez itt a Piatra Calului. Ott messze pedig, a völgyhajlásból szürkén, fátyolosan, ide látszik a vénséges, kopasz Vlegyásza.

Részletesebben

heti óraszám 2 2 3 4 évi óraszám 74 74 111 128 otthoni tanulási idő 37 37 55,5 64

heti óraszám 2 2 3 4 évi óraszám 74 74 111 128 otthoni tanulási idő 37 37 55,5 64 IRODALOM 1 A kerettanterv alapján készült helyi tanterv óraterve IRODALOM 9. osztály 10. osztály 11. osztály 12. osztály 37 hét 37 hét 37 hét 32 hét heti óraszám 2 2 3 4 évi óraszám 74 74 111 128 otthoni

Részletesebben

Munkamegosztás a mai családban

Munkamegosztás a mai családban Munkamegosztás a mai családban Előszó A témaválasztás időszerű, a családalapítás háttérbe szorulóban, Európára jellemző az öregedő társadalom A kormányok fontos társadalomfejlesztési programokat indítanak,

Részletesebben

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és 1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi

Részletesebben

G. B. SHAW WARRENNÉ MESTERSÉGE CÍMŰ SZÍNMŰVE NYUGATNÉMET FILMEN. összeállítottá á Síolnok Megyei Verseghy Könyvtár

G. B. SHAW WARRENNÉ MESTERSÉGE CÍMŰ SZÍNMŰVE NYUGATNÉMET FILMEN. összeállítottá á Síolnok Megyei Verseghy Könyvtár G. B. SHAW WARRENNÉ MESTERSÉGE CÍMŰ SZÍNMŰVE NYUGATNÉMET FILMEN összeállítottá á Síolnok Megyei Verseghy Könyvtár A Warrenné mestersége" szerzőjéről 1856-ban született és 1950-ben halt meg a modern angol

Részletesebben

Érettségi követelmények Dráma

Érettségi követelmények Dráma MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Érettségi követelmények Dráma OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01 MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Fenntartó:

Részletesebben

,,Az anya az első híd az élethez, a közösségbe. (Adler: életünk jelentése 102. o.)

,,Az anya az első híd az élethez, a közösségbe. (Adler: életünk jelentése 102. o.) Az individuálpszichológia megjelenése a nevelési tanácsadói munkában avagy: ˇBirtokba venni a Napot nem elég, ha nem tudjuk másoknak is odaadni. Készítette: Kolozsvári Katalin pszichopedagógus Óvodai intézményünkben

Részletesebben

Radnóti-nap 2014. Rajz pályázatot Meseíró pályázatot.

Radnóti-nap 2014. Rajz pályázatot Meseíró pályázatot. Radnóti-nap 2014 Mit is jelenthet húsz, vagy ötven év? múlt és jövendő századok sora? A költő oly idős, amennyi a világ, ( Radnóti Miklós: Köszöntő) A Városközponti Tulipános Általános Iskola Radnóti Miklós

Részletesebben

Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/ A TANTÁRGYGONDOZÁS TAPASZTALATAI 9. SZEKCIÓ

Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/ A TANTÁRGYGONDOZÁS TAPASZTALATAI 9. SZEKCIÓ Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A TANTÁRGYGONDOZÁS TAPASZTALATAI 9. SZEKCIÓ Tapasztalatok sok szemszögből 1. A tantárgygondozó szaktanácsadás első tapasztalatai alapján történő átdolgozása

Részletesebben

A X. Pécsi Országos Színházi Találkozóról

A X. Pécsi Országos Színházi Találkozóról A X. Pécsi Országos Színházi Találkozóról Vinnai András - Turai Tamás - Róbert Júlia - Bodó Viktor: Kockavető. Luke Rhinehart regénye nyomán (Szputnyik Hajózási Társaság - Modern Színház- és Viselkedéskutató

Részletesebben

Családfa. Eisdorfer Róza (szül.?) 1860-as évek Név ismeretlen 1860-as évek Eisdorfer Kaszke 1850-es évek 1942

Családfa. Eisdorfer Róza (szül.?) 1860-as évek Név ismeretlen 1860-as évek Eisdorfer Kaszke 1850-es évek 1942 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Stern Nuhim 1860-as évek 1940 Név ismeretlen 1860-as évek 1939 Eisdorfer Kaszke 1850-es évek 1942 Eisdorfer Róza (szül.?) 1860-as évek 1942

Részletesebben

Beküldendő válaszlap

Beküldendő válaszlap Irodalmi feladatsor Rejtő Jenő születésének 111. évfordulója alkalmából Beküldendő válaszlap (1905 194 A csapat neve: A csapat tagjai: Osztály: Elérhető pont: 250 pont Elért pont: pont Leadási határidő:

Részletesebben

A BAJNOK GIACOMO PUCCINI MŰVEINEK FELHASZNÁLÁSÁVAL ÍRTA PINTÉR BÉLA

A BAJNOK GIACOMO PUCCINI MŰVEINEK FELHASZNÁLÁSÁVAL ÍRTA PINTÉR BÉLA GIACOMO PUCCINI MŰVEINEK FELHASZNÁLÁSÁVAL ÍRTA PINTÉR BÉLA 2015 tavaszán Máté Gábor felkért, hogy rendezzek a Katona József Színházban. Gondolkodási időt kértem. Már afelé hajlottam, hogy fájdalommal bár,

Részletesebben

Molière: Tartuffe EGY SZÉLHÁMOS LELEPLEZÉSE. Javasolt feldolgozási idő: 3 óra 20 perc. 1. feladat

Molière: Tartuffe EGY SZÉLHÁMOS LELEPLEZÉSE. Javasolt feldolgozási idő: 3 óra 20 perc. 1. feladat Molière: Tartuffe EGY SZÉLHÁMOS LELEPLEZÉSE Javasolt feldolgozási idő: 3 óra 20 perc 1. feladat Vizsgáld meg az alábbi színházplakátot, amely a Pécsi Nemzeti Színház Tartuffeelőadásához készült! A mű ismeretében

Részletesebben

Vajda János 1827-1897 Versek: Húsz év múlva. Műfaj: Harminc év múlva. Ellentétre épül: Műfaj: Realizmus Jelentése: Tipikus realista téma:

Vajda János 1827-1897 Versek: Húsz év múlva. Műfaj: Harminc év múlva. Ellentétre épül: Műfaj: Realizmus Jelentése: Tipikus realista téma: Vajda János 1827-1897 Pesten született, szülei hamar meghaltak. Nagybátya neveli. Petőfi a példaképe. Részt vesz a 48-as forradalomban. Beáll katonának, önkéntes honvéd, utána hadnagy lesz. Forradalom

Részletesebben

Tartalom I. AZ EURÓPAI FELVILÁGOSODÁS IRODALMÁBÓL

Tartalom I. AZ EURÓPAI FELVILÁGOSODÁS IRODALMÁBÓL Tartalom I. AZ EURÓPAI FELVILÁGOSODÁS IRODALMÁBÓL A felvilágosodás 12 Klasszicizmus és szentimentalizmus 15 Klasszicizmus 15 Szentimentalizmus 19 AZ ANGOL PRÓZA 21 A modern regény születése 21 Daniel Defoe:

Részletesebben

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is!

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! A Biblia A LEGISMERTEBB IRODALMI MŰ Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! kifejezés, szállóige

Részletesebben

Magyar irodalom tanterv 11. b - 12. b (108 óra /36 hét - 128 óra /32 hét) Irodalom tanterv 11-12. évfolyam

Magyar irodalom tanterv 11. b - 12. b (108 óra /36 hét - 128 óra /32 hét) Irodalom tanterv 11-12. évfolyam Magyar irodalom tanterv 11. b - 12. b (108 óra /36 hét - 128 óra /32 hét) Irodalom tanterv 11-12. évfolyam Az irodalomtanítás alapvető célja irodalmi művek olvasása, értelmezése, megvitatása. A műveltségépítés

Részletesebben

Családfa. Moskovits Zsigmond? 1921. Katz?-né?? Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek. Katz??? Apa. Anya. Katz Mózes 1890 körül 1944

Családfa. Moskovits Zsigmond? 1921. Katz?-né?? Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek. Katz??? Apa. Anya. Katz Mózes 1890 körül 1944 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Katz??? Katz?-né?? Moskovits Zsigmond? 1921 Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek Apa Katz Mózes 1890 körül 1944 Anya Katz Bella

Részletesebben

Történelem és erkölcs Ettore Scola filmjeiben

Történelem és erkölcs Ettore Scola filmjeiben Vilagossag_5-6_MasodikTordelt.qxd 2003.06.30. 10:00 Page 225 VILÁGOSSÁG 2003/5 6. Kijelentés, norma, cselekvés / esztétika Bárdos Judit Történelem és erkölcs Ettore Scola filmjeiben Ettore Scola több filmben

Részletesebben

A dolgok arca részletek

A dolgok arca részletek 1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye

Részletesebben

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Hittankönyv a középiskolák 10. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó 01. Az egyháztörténelem fogalma A források típusai A történelem segédtudományai

Részletesebben

Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK

Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK 2 HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK AZ EMLÉKEID HATÁROZNAK MEG Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek korlátozóak, mint például «nem érdemlem meg», «nem vagyok elég művelt» vagy «szegénynek születtem,

Részletesebben

A francia klasszicista dráma

A francia klasszicista dráma A francia klasszicista dráma A NAPKIRÁLY HÁZI SZÍNPADÁN Javasolt feldolgozási idő: 3 óra 20 perc 1. feladat Készíts egy 6 pontos etikettet osztálytársaidnak szánt jó tanácsokkal arról, hogyan kell megfelelően

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 19. DRÁMA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA. AugustE Comte

A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA. AugustE Comte A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA AugustE Comte A szociológia önálló tudománnyá válása a 19.század közepén TUDOMÁNYTÖRTÉNET: a felvilágosodás eszméi: Szabadság, egyenlőség, testvériség. Az elképzelt tökéletes társadalom

Részletesebben

Advent Publishing House Budapest Borsfa street 55. Hungary HU-1171

Advent Publishing House Budapest Borsfa street 55. Hungary HU-1171 A keresztény ember cselekvő optimizmusa árad ebből a könyvből. Szinte minden lapja arról beszél, hogy milyen szép ez az Isten által teremtett világ és benne milyen szép lehet az ember békessége, élete.

Részletesebben

Repin: Hajóvontatók (1870)

Repin: Hajóvontatók (1870) Repin: Hajóvntatók (1870) A gazdaság átalakulása a szabad verseny térnyerése Az első túltermelési válságk Harc a piacért Hábrúk Ismeretelmélet pzitivizmus Új társadalmtudmány a szcilógia Közgazdaságtan,

Részletesebben

Családfa. Lazarovits Józsefné (szül. Rosenfeld Róza) 1860-as évek 1943. Fülöp Jakabné (szül.? Eszter) Fülöp Jakab. Lazarovits József 1860-as évek 1944

Családfa. Lazarovits Józsefné (szül. Rosenfeld Róza) 1860-as évek 1943. Fülöp Jakabné (szül.? Eszter) Fülöp Jakab. Lazarovits József 1860-as évek 1944 Családfa Apai nagyapa Lazarovits József 1860-as évek 1944 Apai nagyanya Lazarovits Józsefné (szül. Rosenfeld Róza) 1860-as évek 1943 Anyai nagyapa Fülöp Jakab 1860-as évek 1939 Anyai nagyanya Fülöp Jakabné

Részletesebben

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi

Részletesebben

Azt, hogy van egy titok. Mert mi értelme volna élni, ha minden olyan, amilyennek látszik?

Azt, hogy van egy titok. Mert mi értelme volna élni, ha minden olyan, amilyennek látszik? Umberto Eco: A Foucault-inga Végül is mit akarnak tudatni az emberekkel? Azt, hogy van egy titok. Mert mi értelme volna élni, ha minden olyan, amilyennek látszik? Három kiadói szerkesztő megunja az okkult

Részletesebben

IV. Mikszáth Kálmán. 1. Életrajzi adatok. 2. Melyek Mikszáth fõbb műfajai? Említs példákat is! 3. Mely műveivel válik ismert íróvá?

IV. Mikszáth Kálmán. 1. Életrajzi adatok. 2. Melyek Mikszáth fõbb műfajai? Említs példákat is! 3. Mely műveivel válik ismert íróvá? IV. Mikszáth Kálmán 1. Életrajzi adatok a) Hol és mikor született és halt meg Mikszáth Kálmán? b) Hogyan kötõdik az alábbi helyekhez? Balassagyarmat: Horpács: Mohora: Pest: Rimaszombat: Selmecbánya: Szeged:

Részletesebben

FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között

FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között Rövid áttekintés Ez a bő három évtized különleges helyet foglal el a magyar orosz kapcsolatok ezeréves történetében. Drámai és tragikus volt a kezdet.

Részletesebben

BERTOLT BRECHT, A JÉGSZÍVŰ

BERTOLT BRECHT, A JÉGSZÍVŰ BERTOLT BRECHT, A JÉGSZÍVŰ Aki eredményesen akar hatni emberekre, a társadalom egészére, a színháznál eredményesebb eszközt aligha talál. Nem véletlenül fizették le Shakespeare színtársulatát 1601. február

Részletesebben

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Dráma középszint 1311 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 24. DRÁMA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. EGYSZERŰ, RÖVID VÁLASZT IGÉNYLŐ FELADATOK

Részletesebben

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Dráma középszint 1411 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 22. DRÁMA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. EGYSZERŰ, RÖVID VÁLASZT IGÉNYLŐ FELADATOK

Részletesebben

V. téma. A normák és a jogi norma. A természetjogi és jogpozitivista felfogás

V. téma. A normák és a jogi norma. A természetjogi és jogpozitivista felfogás V. téma A normák és a jogi norma A természetjogi és jogpozitivista felfogás 1. A normák és a jogi norma 1.1. A normák szerepe, sajátosságai, típusai - társadalom, emberi közösség (még annak legkisebb egysége

Részletesebben

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Dráma középszint 1112 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 23. DRÁMA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM I. EGYSZERŰ, RÖVID VÁLASZT IGÉNYLŐ FELADATOK

Részletesebben

Óraszám Tananyag Fogalmak Tevékenységek Kapcsolódási pontok 1. Bevezetés: a tankönyv

Óraszám Tananyag Fogalmak Tevékenységek Kapcsolódási pontok 1. Bevezetés: a tankönyv NT-11713/1 IRODALOM 7. TANMENETJAVASLAT Fejezetcím: A romantika: 32 óra Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai Órakeret Egy korstílus a romantika

Részletesebben

X. Vörösmarty Mihály. 1. Életrajzi adatok. 2. Mi a kapcsolata a következő személyekkel? 3. Hogyan kapcsolódnak Vörösmartyhoz?

X. Vörösmarty Mihály. 1. Életrajzi adatok. 2. Mi a kapcsolata a következő személyekkel? 3. Hogyan kapcsolódnak Vörösmartyhoz? X. Vörösmarty Mihály 1. Életrajzi adatok a) Mettől meddig élt Vörösmarty Mihály? b) Hol tanult? c) Hogyan kötődik az alábbi helyekhez? Baracska: Börzsöny: Debrecen: Görbő: Nyék: d) Mikor volt országgyűlési

Részletesebben

Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne:

Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne: Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne: Kint azt kiáltják: [ ] Éljen a szabadság! Diákok mennek erre, föl-földobálják a sapkájukat, ujjongva éltetik a szabadságot. Ami az

Részletesebben

A mintaélet forradalma" "

A mintaélet forradalma KRITIKA A mintaélet forradalma" " GREZSA FERENC ÍRÁSA NÉMETH LÁSZLÓRÓL Amikor elküldötte Grezsa Ferenc új könyvét, Olasz Sándor ezt írta hozzá: Nagyon örülök neki, talán mégjobban, mintha saját könyvem

Részletesebben

Cigány népismeret. (Minden oktatási forma számára) Részletes követelmények a 4. évfolyam végén. (A példákat dőlt betűvel szedtük)

Cigány népismeret. (Minden oktatási forma számára) Részletes követelmények a 4. évfolyam végén. (A példákat dőlt betűvel szedtük) Cigány népismeret (Minden oktatási forma számára) Részletes követelmények a 4. évfolyam végén (A példákat dőlt betűvel szedtük) Tananyag Fejlesztési követelmények Minimális teljesítmény Ajánlott műveltségi

Részletesebben

SZKA_209_22. Maszkok tánca

SZKA_209_22. Maszkok tánca SZKA_209_22 Maszkok tánca diákmelléklet maszkok tánca 9. évfolyam 207 Diákmelléklet 22/1 AUSZTRÁLIA TOTÓ Jelöld X-szel azokat a válaszokat, amiket helyesnek tartasz! Hány millió négyzetkilométer Ausztrália

Részletesebben

Amohácsi vész utáni Magyarország három részre szakadt. A

Amohácsi vész utáni Magyarország három részre szakadt. A EMLÉKEZÉS SZEGEDI KŐRÖS GÁSPÁRRA Dr. BENCZE JÓZSEF (Szombathely) Amohácsi vész utáni Magyarország három részre szakadt. A széttépett országban rendkívül sivár és nyomorúságos volt az élet. A török hódoltság

Részletesebben

Kényszerpálya, véletlen vagy tudatos választás?

Kényszerpálya, véletlen vagy tudatos választás? Kényszerpálya, véletlen vagy tudatos választás? Női vállalkozók Magyarországon a rendszerváltástól napjainkig Horváth Anna SEED Alapítvány Vállalkozónői konferencia, Budapest, 2006. május 30. A vállalkozások

Részletesebben

Tartalom. Bevezető / 7

Tartalom. Bevezető / 7 bevezető Visszaemlékezéseimet írva halottak, halottaim közt bóklásztam. Jó volt őket rövidebb hosszabb ideig magamhoz hívni. Mint hajdanán, most is szeretettel néztek rám. Faggattam volna őket, de a múltba

Részletesebben

Zavodszky Geza. Törtenelem 111. a közepiskolak szamara. Nemzeti Tankönyvkiad6,

Zavodszky Geza. Törtenelem 111. a közepiskolak szamara. Nemzeti Tankönyvkiad6, Zavodszky Geza Törtenelem 111. a közepiskolak szamara ATDOLGOZOn KIADAs Nemzeti Tankönyvkiad6, Budapest Bevezetes.. 5 I. Az "ismeretlen" XVIII. szazad 7 Regi vihig - modem vihig. Az "ismeretlen" XVIII.

Részletesebben

Ember embernek farkasa

Ember embernek farkasa Jean-Pierre Derriennic: Polgárháborúk. Jelenkor, Pécs, 2004. 271 old. Rendkívül érdekes, a témához kapcsolódó adatokat rendkívül jól szintetizáló munkát vehet kézbe az olvasó, ha Jean-Pierre Derriennic

Részletesebben

Családfa. Zelmanovits?-né (szül.?) 1850-es évek Sándor Arnoldné (szül. Klein Szerén)? Zelmanovits?? 1910-es évek. Gottlieb?? 1897.

Családfa. Zelmanovits?-né (szül.?) 1850-es évek Sándor Arnoldné (szül. Klein Szerén)? Zelmanovits?? 1910-es évek. Gottlieb?? 1897. Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Gottlieb?? 1897 Sándor Arnoldné (szül. Klein Szerén)? 1944 Zelmanovits?? 1910-es évek Zelmanovits?-né (szül.?) 1850-es évek 1941 Apa Gottlieb

Részletesebben

Doktori témahirdetések 2012.

Doktori témahirdetések 2012. Doktori témahirdetések 2012. Név Almási Tamás 1. A dokumentumfilm készítés etikai kérdései. Téma 2. Rendszerváltozás Magyarországon a dokumentumfilm tükrében. Bagó Gizella Bárdos András 3. A dokumentumfilm

Részletesebben

A romantika. Kialakulása, társadalmi háttere, általános jellemzői

A romantika. Kialakulása, társadalmi háttere, általános jellemzői A romantika Kialakulása, társadalmi háttere, általános jellemzői A romantika A romantika: egyetemes művészettörténeti korszak és korstílus a XIX. sz. első felében Választóvonal a klasszikus és a modern

Részletesebben

MAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája

MAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája MAGYAR TÉTELEK IRODALOM 1. Tétel: Petőfi Sándor tájlírája 2. Tétel: Arany János balladaköltészete 3. Tétel: Ady Endre emberi és költői arca a Léda-versek tükrében 4. Tétel: Babits Mihály: Jónás Könyve

Részletesebben

A 17. századi francia klasszicizmus

A 17. századi francia klasszicizmus A 17. századi francia klasszicizmus A 17. század közepén Franciaországban új stílus: a klasszicizmus (classis = osztály; classicus = első osztályba tartozó) Jellemzi: az antikvitás tisztelete és követése,

Részletesebben

Helyi tanterv történelem tantárgyból a 10. évfolyam A normál tantervű (B) osztályai számára. A magyarság története a kezdetektől 1490-ig

Helyi tanterv történelem tantárgyból a 10. évfolyam A normál tantervű (B) osztályai számára. A magyarság története a kezdetektől 1490-ig Helyi tanterv történelem tantárgyból a 10. évfolyam A normál tantervű (B) osztályai számára Rendelkezésre álló órakeret: 3 x 36 óra= 108 óra Tematikai Előzetes tudás A tematikai nevelésifejlesztési céljai

Részletesebben

2. Melyik évben lesz Móricz nagybátyja, Pallagi Gyula a kisújszállási gimnázium igazgatója?

2. Melyik évben lesz Móricz nagybátyja, Pallagi Gyula a kisújszállási gimnázium igazgatója? 1. feladat Irodalmi TOTO Móricz Zsigmondról (karikázzátok be a helyes megoldás betűjelét!) 1. Miért kerül Móricz a kisújszállási gimnáziumba? a) előző iskolájában lopással gyanúsították b) árospatakon

Részletesebben

Kisebbségi képviselet

Kisebbségi képviselet 3. szint December Kisebbségi képviselet A világ parlamentjeiben tizenöt százalék a nők aránya, de van, ahol a képviselők fele nő. Magyarországon számarányuk tíz százalék alatt van. Börtönbe zárja(1) mindkét

Részletesebben

Z G I A T K Ö E R É E T T N

Z G I A T K Ö E R É E T T N Z G I A K Ö E R É E N B. D. Dezső (szül. 1930-) (B.D.-el nem sikerült kapcsolatba lépnünk, ezért az ő történetét, amelyet a Holokauszt Dokumentációs Központ irattárában őriznek, álnéven tudjuk csak közzétenni.)

Részletesebben

Tárgyfelvétel típusa. Kötelező Nincs megadva 0 MAGY0007 Helyesírás 1 Kötelező 0 Gyakorlati jegy (5 fokozatú) 2 Gúti Erika Dr.

Tárgyfelvétel típusa. Kötelező Nincs megadva 0 MAGY0007 Helyesírás 1 Kötelező 0 Gyakorlati jegy (5 fokozatú) 2 Gúti Erika Dr. Félév szám Min félévszám Max félévszám Tárgyfelvétel típusa Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám Kreditek a tárgycsoportban Tárgyfelelős nyomtatási neve ANYISM01 TORTKONO01 TORTKONO0

Részletesebben

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA. Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 50 pont 30 pont

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA. Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 50 pont 30 pont TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA 1 A vizsga részei írásbeli szóbeli Írásbeli Szóbeli Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 50 pont 30 pont Írásbeli

Részletesebben

Karl Marx. [Tézisek Feuerbachról 1 ]

Karl Marx. [Tézisek Feuerbachról 1 ] Karl Marx [Tézisek Feuerbachról 1 ] 1 Minden eddigi materializmusnak (Feuerbach materializmusát is beleszámítva) az a fő fogyatékossága, hogy a tárgyat, a valóságot^ érzékiséget csak az objektum vagy a*

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Ajánlás 13 Előszó a magyar kiadáshoz 17 Bevezetés 27

TARTALOMJEGYZÉK. Ajánlás 13 Előszó a magyar kiadáshoz 17 Bevezetés 27 TARTALOMJEGYZÉK Ajánlás 13 Előszó a magyar kiadáshoz 17 Bevezetés 27 1. A katolikus társadalmi tanítás - követelmény és valóság 33 1.1 A katolikus társadalmi tanítás politikai funkciója 33 1.2 A katolikus

Részletesebben

ZA4891. Flash Eurobarometer 266 (Women and European elections) Country Specific Questionnaire Hungary

ZA4891. Flash Eurobarometer 266 (Women and European elections) Country Specific Questionnaire Hungary ZA4891 Flash Eurobarometer 266 (Women and European elections) Country Specific Questionnaire Hungary FLASH 266 WOMEN AND EUROPEAN PARLIAMENT Demographics D1. A kérdezett neme [1] Férfi [2] Nő D2. Hány

Részletesebben

Családfa. Krämer Gyuláné (szül. Benedek Gizella)?? Neuser Lipótné (szül. Bachmann Róza) 1870 1943. Neuser Lipót Kb. 1868 1939

Családfa. Krämer Gyuláné (szül. Benedek Gizella)?? Neuser Lipótné (szül. Bachmann Róza) 1870 1943. Neuser Lipót Kb. 1868 1939 Családfa Apai nagyapa Krämer Gyula (Julius Krämer)?? Apai nagyanya Krämer Gyuláné (szül. Benedek Gizella)?? Anyai nagyapa Neuser Lipót Kb. 1868 1939 Anyai nagyanya Neuser Lipótné (szül. Bachmann Róza)

Részletesebben

AZ EMBER ÉS TÁRSADALOM A TÖRTÉNELEM KERETTANTERVEK. Kaposi József

AZ EMBER ÉS TÁRSADALOM A TÖRTÉNELEM KERETTANTERVEK. Kaposi József AZ EMBER ÉS TÁRSADALOM A TÖRTÉNELEM KERETTANTERVEK Kaposi József Történelem Közműveltségi tartalmak 1-4. évfolyamon a helyi és mikro-történelem jelenik meg (személyes, családi történelem, valamint a magyar

Részletesebben