KMDI HALLGATÓI 2016/2017

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KMDI HALLGATÓI 2016/2017"

Átírás

1 KMDI HALLGATÓI 2016/2017 III. évfolyam Fsz. Név Téma címe Témavezető neve Védés Okl.sz. 1. Ambrusz József Katasztrófák következményeinek felszámolása, valamint a Prof. Dr. Bleszity helyreállítás vezetés-irányítási, műszaki feladatainak lehetséges János megoldásai Korszerű technikai megoldásokban rejlő lehetőségek a Dr. Németh András 2. Balog Fatime III/N veszélyhelyzeti hírközlés rendszerében, különös tekintettel a 3. Bodrácska Gyula VI/L 4. Dudás Zoltán I/L 5. Engler Ádám V/L 6. Gönczi Gergely IV/N 7. Györök László I/L 8. Hadobács Katalin VI/L 9. Hegedűs Hajnalka VII/N lakossági riasztás és tájékoztatás feladataira Az objektumvédelem komplex rendszereinek alkalmazhatósága hazai és nemzetközi építőipari nagyberuházások kivitelezése során Nagy befogadóképességű, polgári rendeltetésű táborok berendezésénél megvalósítandó infrastrukturális feladatok vizsgálata a békeműveletek során telepített katonai táborok kialakításának gyakorlati tapasztalatai alapján Dr. habil. Berek Tamás Dr. habil. Kovács Tibor A közúti árufuvarozás és az állami szabályozás hatása az ellátási Dr. Szászi Gábor láncok biztonságára Az ökológiai gondolkodás-, és szemléletmód fejlődése a Dr. habil. Földi László hadviselésben (a hadviselés ökológiája) Dr. habil. Krajnc Zoltán A katonai műszaki infrastruktúra épületeinek, építményeinek felújíthatósága és/vagy újak építése a különleges igénybevételek és a gazdaságosság függvényében Neurális hálózatokon alapuló, a katonai repülés biztonságát növelő prognosztikai eljárások kidolgozása Hazánk ivóvíz minőségének javítására és fenntartására szolgáló katasztrófavédelmi feladatok és további lehetséges minőségnövelő (stabilizáló) tevékenységek Dr. Kovács Ferenc Dr. Bottyán Zsolt Dr. habil. Földi László

2 10. Kalamár Norbert 11. Kátai-Urbán Irina Szergejevna 12. Kuk Enikő Eszter 13. Lain Tamás Ferenc V/L 14. Major Gábor VI/L 15. Mesics Zoltán 16. Mohai Ágota Zsuzsanna VI/L 17. Molnár Robin IV/L 18. Morvai Cintia Klaudia VII/N 19. Nyári László III/L 20. Sági Gábor János III/L 21. Solymosi Máté VII/Ek 22. Szabó Balázs I/N Speciális mentőcsapatok kárhelyen, katasztrófasújtott területen történő alkalmazása, feladatik, kutatási módszereik, illetve a fejlesztésükkel kapcsolatos lehetőségek Ipari- és környezeti katasztrófák következményei elhárítására történő felkészüléséhez, a következmények felszámolásához és a helyreállításhoz kapcsolódó eljárási, műszaki és személyi feltételek biztosítása Dr. habil. Restán Ágoston Prof. dr. Bleszity János Az angol katasztrófavédelmi műszaki szaknyelv oktatásának Dr. Ujházy László hazai és nemzetközi helyzete, fejlesztésének lehetőségei Az ellátási láncok biztonsági elemzése, különös tekintettel a Dr. Horváth Attila közlekedési alágazatokra A pilóta nélküli légijármű rendszerek /UAS/ alkalmazásának Dr. Resperger István; biztonsági aspektusai Dr. Palik Mátyás A veszélyes üzemek által létrehozott üzemi biztonsági irányítási Dr. habil. Kátai-Urbán rendszerek működtetéséhez kapcsolódó személyi, technikai és Lajos módszertani feltételek fejlesztése A tűzjelző rendszerek hatékonyságának nem tervezési szempontú Dr. Beda László vizsgálata az épülethasználati funkciókkal összefüggésben A hazai mentő tűzvédelem területi lefedettségének, riasztási Dr. Kuti Rajmund rendszerének vizsgálata A veszélyes anyagok jelenlétében bekövetkezett események Dr. habil. Kátai-Urbán elhárításához kapcsolódó eljárási, személyi és tárgyi feltételek Lajos biztosítása Az e-védelmi, informatika és kommunikáció fejlesztési irányai, Dr. habil. Négyesi HoReKa Integrált Védelmi Rendszer Imre Kritikus információs infrastruktúrák védelme mesterséges Dr. Muha Lajos intelligencia alkalmazásával A nukleáris biztonság növelését célzó eljárás és eszközrendszerek Dr. habil. Vass Gyula kutatása-fejlesztése Nagy védőképességű speciális erődítési létesítmények korszerű Dr. Kovács Ferenc tervezési követelményei és gazdaságos üzemeltetési kérdései

3 23. Szendi József Szabolcs 24. Tóth Tibor 25. Urbán Anett VII/N 26. Varga Ferenc. 27. Gaál László II/L Az objektumvédelem komplex rendszereinek alkalmazhatósága Dr. habil. Berek élelmiszeripari környezetben Tamás Az önkéntes polgári védelmi mentőszervezetek megalakítása, Dr. habil. Endrődi felkészítése, alkalmazása, a műveleti képességeik és műszaki István jellegű tevékenységeik fejlesztési lehetőségei, irányvonalai A katasztrófák felszámolásának taktikai lehetőségei és speciális Dr. habil. Restán eszközrendszere a veszélyes anyagokkal foglalkozó ütemek Ágoston esetén Technológiai katasztrófák elhárításánál és a helyreállításnál végzett tűzoltói beavatkozásokhoz szükséges taktikai, személyi és műszaki feltételek kutatása és fejlesztése Bolyai János hadmérnök korszakalkotó életműve és hatása a műszaki és más tudományokra, különös tekintettel a hadi diszciplinákra és a számelméletre Prof. dr. habil. Bleszity János Dr. Ács Tibor

4 II. évfolyam Fsz. Név Téma címe Témavezető neve Védés Okl.sz. Informatikai eszközökkel támogatott információ Prof. Dr. Munk Sándor 1. Csanádi Győző III menedzsment fejlesztésének lehetőségei, módszerei a Magyar Honvédségben 2. Cséplő Zoltán Iparbiztonsági képzési- és tovább-képzési Dr. habil. Vass Gyula/ tevékenység műszaki megalapozása, kutatása és Dr. habil. Kátai-Urbán Lajos fejlesztése A felszíni vizek minőségének védelmével 3. Csősz László kapcsolatos vízügyi és katasztrófavédelmi tevékenységek elemzése, különös tekintettel a Dr. Dobor József kárelhárítás műszaki megoldásaira 4. Érces Gergő A tűzvédelem fejlesztésének lehetőségei a komplex tűzvédelem - tűzmegelőzés, tűzoltás, tűzvizsgálat - valós egymásra hatásainak mérnöki módszerekkel történő elemzésével Dr. habil. Restás Ágoston 5. Halassy Gábor Tamás 6. Horváth Péter 7. Kaluzsa Anikó IV/N 8. Király Lajos A magasnyomású oltástechnikában alkalmazott eszközök hatékonyságának kutatása és fejlesztése Különleges helyzetekben történő katasztrófavédelmi feladatok, speciális eszközök és taktikai alkalmazásával történő ellátásának vizsgálata és fejlesztése A magyar vízgazdálkodás fejlesztésének lehetőségei a társadalmi kockázatok figyelembe vételével Robbanásvédelem szerepe a tűzmegelőzésben, tekintettel az aktív tűzbiztonsági intézkedésekre és az üzembiztonság megteremtésére, a robbanásvédelemben alkalmazott eszközök kutatása és fejlesztése Dr. habil. Restás Ágoston Dr. habil. Restás Ágoston Dr. Kuti Rajmund/ Dr. habil. Berek Tamás Dr. habil. Restás Ágoston

5 9. Manga László 10. Megyeri Lajos III/L 11. Nováky Mónika dr. Súlyos nukleáris balesetek után a környezeti sugárzási helyzet felmérési módszereinek kutatásfejlesztése A katonai műveletek informatikai támogatásának biztonsága katonai és polgári információs infrastruktúra alkalmazásával Az Európai Önkéntes Humanitárius Segítségnyújtási Hadtest magyarországi alkalmazásának jogi és műszaki lehetősége, az önkéntesség fejlesztése a katasztrófavédelemben 12. Petkovics Tamás V/ N A magyar hadiipar jelene és jövője 13. Plébán János Kristóf 14. Rácz Sándor 15. Ronyecz Lilla IV/N 16. Rozovicsné Fehér Krisztina II/L 17. Somosi Vilmos VI/L 18. Szökrény Zoltán III/L Önkéntes polgári védelmi szervezetek logisztikai támogatása fejlesztésének lehetőségei A beavatkozói biztonság növelésének lehetőségei a katasztrófavédelem mentő-, tűzvédelmi tevékenysége során Létfontosságú rendszerek és létesítményekkel kapcsolatos kockázatelemző módszerek kutatása és fejlesztése Katonai légijárművek működtetési és üzemeltetési hatékonyságának, gazdaságosságának javítási lehetőségei az üzemben tartás eszközeinek, eljárásainak, korszerűsítésével, valamint alternatív energiaforrások alkalmazásával. Távoli (remote) léginavigációs szolgáltatások kialakításának és alkalmazási lehetőségeinek vizsgálata a polgári és állami célú légiközlekedésben Iker radar rendszerek elvárt performációi és stratégiai jelentősége a hadszíntéri valós idejű információ megszerzésében Prof. em. Solymosi József/ Dr. habil. Kátai-Urbán Lajos Dr. Farkas Tibor PhD Dr. habil. Endrődi István PhD Dr. Horváth Attila CSc/ Prof. Dr. Csath Magdolna CSc Dr. habil. Endrődi István PhD Dr. Pántya Péter PhD Dr. habil. Kátai-Urbán Lajos Dr. Bognár Balázs Dr. Óvári Gyula Dr. Palik Mátyás Dr. Balajti István

6 19. Végvári Zsolt II/L A szárazföldi csapatok harci képességeinek vizsgálata, fejlesztésének lehetőségei, különös tekintettel a műveleti területen történő villamos energiaellátás kérdéseire Prof. Dr. Turcsányi Károly

7 I.évfolyam Fsz. Név Téma címe Témavezető Védés Okl.sz Ambrus Éva III/L Bakos Tamás I/L Bodnár László VII/N Bognár Eszter Katalin III/N Dr. Hábermayer Tamás Fekete Csaba Zoltán VI/L Gémes Csaba III/L Horváth Lívia IV/N Horváth Nándor VI/L Hraska Gábor V/L Jeruska József Összadatforrású prediktív elemzési modellek és azok alkalmazása a kiberhadviselésben Létfontosságú rendszerelemek kijelölt létesítmények robbantásos merényletek elleni védelme Az erdőtüzek oltásának hatékonyságát növelő módszerek kutatása és fejlesztése Az összadatforrású felderítés korszerű eszközei, eljárásai és azok alkalmazhatósága az adatok fúziója, elemzése és vizualizációja során Az ár- és belvíz elleni védekezés korszerűsítésének lehetőségei az integrált katasztrófavédelem rendszerében A Magyar Légierő repülő erőinek technikai és eljárásbeli modernizációja a jelenlegi légiforgalom szervezési kutatások tükrében Az elektronikus információbiztonság fejlesztésének kérdései és lehetőségei A Magyar Honvédség élelmezési rendszerében felhasznált élelmiszer és ivóvíz állomány minőségét befolyásoló kockázatok és egészségügyi hatások vizsgálata A hegyvidéki települések csapadék- és belvíz elvezető rendszereinek elemzése, a helyreállítás és újjáépítés lehetséges műszaki feladatai Együttműködés a civil logisztikai központok és egységek, valamint az MH logisztikai támogatási rendszere között Szénhidrogén termék távvezetékes szállítási veszélyes tevékenységek műszaki eszközrendszerének kutatása és fejlesztése Prof. Dr. Kovács László Dr. Kovács Zoltán Dr. habil. Restás Ágoston Dr. Pántya Péter Prof. Dr. Haig Zsolt Dr. Muhoray Árpád Dr. habil. Berek Tamás Prof. Dr. Kovács László Dr. habil. Berek Tamás Dr. Tóth Rudolf Dr. Szászi Gábor Dr. habil. Kátai-Urbán Lajos

8 Kós György Gergő Kretz András IV/N Leskó György IV/N Paráda István III/L Petrányi János Tamás Kárhelyszínen alkalmazható életmentési és túlélési technikák a tűzoltóság beavatkozói állományának A katonai tevékenységek és műveletek környezetbiztonsági rehabilitációs aspektusai A katonai műveletek és azok támogatásának elméleti és gyakorlati kérdései a környezetbiztonság tükrében Korszerű technológiai eljárások a Magyar Honvédség stacioner hálózatában Intelligens mérőeszközök. És rendszerek kutatása-fejlesztése radioaktív, nukleáris, vegyi, és biológiai anyagok kimutatására Dr. Pántya Péter Dr. Hornyacsek Júlia Dr. Hornyacsek Júlia Dr. Fekete Károly Dr. habil. Vass Gyula Dr. Csurgai József Sebestyén Zsolt Takács Krisztina IV/N Tar Csaba VI/L Tóth Dominik II/N Tóth Péter László Túriné Barta Ágnes Vránics Dávid Ferenc VI/L Nukleáris létesítmények telephely-vizsgálatának és radiológiai értékelésének módszertana korszerűsítési lehetőségének kutatásafejlesztése Vízellátás biztosításának fejlesztési lehetőségei környezeti és társadalmi hatások figyelembe vételével Kiemelt fontosságú létesítmények biztonsági rendszereinek kialakítási lehetőségei A huszita hadiszekerek és modernkori haditechnika logisztikai vonatkozásai Homlokzati Tűzterjedés vizsgálati módszereinek kutatása és továbbfejlesztése A lakosságtájékoztatás szerepe és korszerűsítésének lehetőségei az árvízi megelőzés,- védekezés és a helyreállítás időszakában A felhő alapú rendszerekből vezérelt pilóta nélküli légijármű-rendszerek biztonsági kérdései Dr. habil. Vass Gyula Dr. Kuti Rajmund Dr. habil. Berek Tamás Prof. Dr. Turcsányi Károly Dr. Pántya Péter Dr. Muhoray Árpád Dr. Palik Mátyás

A KMDI AKTÍV HALLGATÓI 2015/2016

A KMDI AKTÍV HALLGATÓI 2015/2016 A KMDI AKTÍV HALLGATÓI 2015/2016 III. évfolyam Fsz. Név Téma címe Témavezető Védés Okl.sz. 1. Balog Károly alezredes III/L 2. Baráth Károly Artur III/L Professzionális és engedélynélküli rádiótávközlés

Részletesebben

Katonai Műszaki Doktori Iskola 2017/2018. tanév hallgatói

Katonai Műszaki Doktori Iskola 2017/2018. tanév hallgatói Katonai Műszaki Doktori Iskola 2017/2018. tanév hallgatói III. évfolyam Nappali ösztöndíjas képzés Fsz. Név Téma címe Témavezető neve 1. Kaluzsa Anikó IV/N A magyar vízgazdálkodás fejlesztésének lehetőségei

Részletesebben

A KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE

A KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE A KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE 01. KATONAI MŰSZAKI INFRASTRUKTÚRA ELMÉLETE KUTATÁSI TERÜLET Vezető: Dr. Kovács Zoltán PhD, egyetemi docens 1. Nagy tömegek befogadására,

Részletesebben

A KMDI AKTÍV HALLGATÓI (2014/2015) III. évfolyam

A KMDI AKTÍV HALLGATÓI (2014/2015) III. évfolyam III. évfolyam 1. Antal Örs Balázs IV/L A katasztrófák elleni hatékony védekezés megvalósításának elméleti és gyakorlati kérdései a megelőzési időszak szemszögéből Dr. Hornyacsek Júlia 2. Bányász Péter

Részletesebben

KONFERENCIA KIADVÁNY Katasztrófavédelem 2015 Tudományos konferencia

KONFERENCIA KIADVÁNY Katasztrófavédelem 2015 Tudományos konferencia Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet KONFERENCIA KIADVÁNY Katasztrófavédelem 2015 Tudományos konferencia Budapest, 2015.november 26. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 1101. Budapest, Hungária

Részletesebben

Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN I. évfolyam, 4. szám december

Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN I. évfolyam, 4. szám december Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN 2498-6194 I. évfolyam, 4. szám 2016. december Rádiós és Infokommunikációs Országos Egyesület Budapest Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű.

Részletesebben

A KMDI AKTÍV HALLGATÓI (2013/2014) III. évfolyam. Kritikus infrastruktúra védelem elemzése a lakosságfelkészítés tükrében

A KMDI AKTÍV HALLGATÓI (2013/2014) III. évfolyam. Kritikus infrastruktúra védelem elemzése a lakosságfelkészítés tükrében III. évfolyam 1. Bán Attila II/EK A műszaki-technikai fejlődés kihatása a tüzérség alkalmazására, különös tekintettel a lövegcsövek gyártástechnológiájára Dr. Turcsányi Károly 2. Berki Gábor III/N A számítógép-hálózati

Részletesebben

01. Katonai műszaki infrastruktúra elmélete kutatási terület területvezető: Prof. Dr. Szabó Sándor egyetemi tanár, CSc

01. Katonai műszaki infrastruktúra elmélete kutatási terület területvezető: Prof. Dr. Szabó Sándor egyetemi tanár, CSc 01. Katonai műszaki infrastruktúra elmélete kutatási terület területvezető: Prof. Dr. Szabó Sándor egyetemi tanár, CSc Fsz. Értekezés címe Témavezető 1. Nagy tömegek befogadására, elhelyezésére alkalmas

Részletesebben

Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN II. évfolyam, 2. szám június

Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN II. évfolyam, 2. szám június Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN 2498-6194 II. évfolyam, 2. szám 2017. június Rádiós és Infokommunikációs Országos Egyesület Budapest Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű.

Részletesebben

IV. évfolyam 2. szám, március

IV. évfolyam 2. szám, március IV. évfolyam 2. szám, 2019. március Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű. vezérőrnagy, PhD - helyettes államtitkár, BM Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárság Főszerkesztő Heizler

Részletesebben

A katasztrófavédelem megújított rendszere

A katasztrófavédelem megújított rendszere A katasztrófavédelem megújított rendszere MAGYARORSZÁG BIZTONSÁGA ÁLLAM BM OKF ÁLLAM- POLGÁR... A régi Kat. törvény alapvetően jó volt DE 10 év 2010. évi árvízi veszélyhelyzet; vörösiszap katasztrófa kezelésének

Részletesebben

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: 1. Biztonságpolitika és Hadtörténelem tagozatban: II Bánki Szabolcs honvéd tisztjelölt

Részletesebben

Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék Javaslatai a szakdolgozat címjegyzékéhez 2016/2017-es tanévre

Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék Javaslatai a szakdolgozat címjegyzékéhez 2016/2017-es tanévre Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék Javaslatai a szakdolgozat címjegyzékéhez 2016/2017-es tanévre Ssz. Szakdolgozat címek 1. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1313/2013/EU HATÁROZATA és az uniós polgári

Részletesebben

Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN II. évfolyam, 3. szám október

Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN II. évfolyam, 3. szám október Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN 2498-6194 II. évfolyam, 3. szám 2017. október Rádiós és Infokommunikációs Országos Egyesület Budapest Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű.

Részletesebben

IV. évfolyam 3. szám, június

IV. évfolyam 3. szám, június IV. évfolyam 3. szám, 2019. június Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű. vezérőrnagy, PhD - helyettes államtitkár, BM Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárság Főszerkesztő Heizler

Részletesebben

Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN II. évfolyam, 1. szám március

Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN II. évfolyam, 1. szám március Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN 2498-6194 II. évfolyam, 1. szám 2017. március Rádiós és Infokommunikációs Országos Egyesület Budapest Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű.

Részletesebben

KATONAI LOGISZTIKAI INTÉZET Hadtáp és Katonai Közlekedési Tanszék Hadtáp Szakcsoport

KATONAI LOGISZTIKAI INTÉZET Hadtáp és Katonai Közlekedési Tanszék Hadtáp Szakcsoport KATONAI LOGISZTIKAI INTÉZET Hadtáp és Katonai Közlekedési Tanszék Hadtáp Szakcsoport 1) Az MH NTE alkalmazásának tapasztalatai az Afganisztáni Hadszíntéren (témavezető: Dr. Pohl Árpád) 2) Az Afganisztánban

Részletesebben

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: 1. Alkalmazott hadtudomány tagozatban: I Fodor Dóra Konzulense: Dr. Forgács Balázs százados

Részletesebben

MINTATANTERV ÉVFOLYAMONKÉNT (félévenként) ŐSZTŐL (LEVELEZŐSÖK)

MINTATANTERV ÉVFOLYAMONKÉNT (félévenként) ŐSZTŐL (LEVELEZŐSÖK) MINTATANTERV ÉVFOLYAMONKÉNT (félévenként) 2011-20. ŐSZTŐL (LEVELEZŐSÖK) Félév Kredit Követelmény Oktatók 1. I. ÉVF. 1. FÉLÉV 2011-20. ŐSZTŐL Biológiai alapismeretek 3 vizsga KTAK103 Galambos József Kémiai

Részletesebben

Hatékonyság vagy biztonság? A tűzoltói beavatkozásokról

Hatékonyság vagy biztonság? A tűzoltói beavatkozásokról Hatékonyság vagy biztonság? A tűzoltói beavatkozásokról Dr. Pántya Péter egyetemi adjunktus Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet, Tűzvédelmi és Mentésirányítási Tanszék H-1011 Budapest,

Részletesebben

A szerkesztő bizottság elnöke / Chair of the Editorial Board: Prof. Em. Dr. Halász László ny. ezredes, DSc

A szerkesztő bizottság elnöke / Chair of the Editorial Board: Prof. Em. Dr. Halász László ny. ezredes, DSc A szerkesztő bizottság elnöke / Chair of the Editorial Board: Prof. Em. Dr. Halász László ny. ezredes, DSc A szerkesztő bizottság elnökhelyettese / Deputy-chair of the Editorial Board: Prof. Dr. Munk Sándor

Részletesebben

A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT

A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT 1. BIZTONSÁGI TANULMÁNYOK KUTATÁSI TERÜLET Vezető: Prof. Dr. Szenes Zoltán CSc, egyetemi tanár 1. A NATO kollektív

Részletesebben

Katasztrófavédelem 2015 Budapest, Önkéntesek a katasztrófavédelemben

Katasztrófavédelem 2015 Budapest, Önkéntesek a katasztrófavédelemben Katasztrófavédelem 2015 Budapest, 2015.11.26. Önkéntesek a katasztrófavédelemben dr. Nováky Mónika tű. alezredes, tanácsos egyetemi tanársegéd novaky.monika@uni-nke.hu Önkéntesség közös jó érdekében ellenszolgáltatás

Részletesebben

A Katonai Műszaki Doktori Iskola kutatási témái

A Katonai Műszaki Doktori Iskola kutatási témái A Katonai Műszaki Doktori Iskola kutatási témái A ZMNE Katonai Műszaki Doktori Iskola tudományszakonként meghirdetett kutatási témái a 2009/2010-es tanévre: 01. Katonai műszaki infrastruktúra elmélete

Részletesebben

NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék

NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék A VESZÉLYES KATONAI OBJEKTUM ÜGYINTÉZŐK KÉPZÉSI LEHETŐSÉGEI Dr. Kátai-Urbán Lajos PhD. tűzoltó alezredes I. Katonai Hatósági Konferencia ÜZEMELTETÉSI

Részletesebben

A KÜLÖNLEGES-, SPECIÁLIS MENTŐEGYSÉGEK ALKALMAZÁSÁNAK VIZSGÁLATA

A KÜLÖNLEGES-, SPECIÁLIS MENTŐEGYSÉGEK ALKALMAZÁSÁNAK VIZSGÁLATA Tűzvédelmi Szakmai Nap Tudományos Konferencia 2016 Szentendre, 2016. március 2. A KÜLÖNLEGES-, SPECIÁLIS MENTŐEGYSÉGEK ALKALMAZÁSÁNAK VIZSGÁLATA Kalamár Norbert* - Restás Ágoston** *NKE KMDI doktorandusz.vaspor@gmail.com

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelem Intézet bemutatása

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelem Intézet bemutatása Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelem Intézet bemutatása PROF. DR. BLESZITY JÁNOS ny. tű vezérőrnagy egyetemi tanár, intézetigazgató BM OKF Budapest, 2014. 03. 10. Legyen a hallgatónk! Nemzeti

Részletesebben

01. Katonai műszaki infrastruktúra elmélete kutatási terület területvezető: Prof. Dr. Lukács László egyetemi tanár, CSc

01. Katonai műszaki infrastruktúra elmélete kutatási terület területvezető: Prof. Dr. Lukács László egyetemi tanár, CSc 01. Katonai műszaki infrastruktúra elmélete kutatási terület területvezető: Prof. Dr. Lukács László egyetemi tanár, CSc Fsz. Értekezés címe Témavezető 1. Nagy tömegek befogadására, elhelyezésére alkalmas

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. M I N I F I Ú Bécs Dávid 47 47 Beréti Levente 44 47 47 138 Bohár Ádám 41 41 Dobor Dávid 41 38 79 Hűber Levente 41 41 Kis Dániel 50 50 50 50 200 Kovács Bálint 50 50 Pandur Ákos 47 47 44 44 182 Szász Dávid

Részletesebben

TÉMAJEGYZÉK Katasztrófavédelmi műveleti témájú diplomamunkák, szakdolgozatok és TDK dolgozatok elkészítéséhez

TÉMAJEGYZÉK Katasztrófavédelmi műveleti témájú diplomamunkák, szakdolgozatok és TDK dolgozatok elkészítéséhez TÉMAJEGYZÉK Katasztrófavédelmi műveleti témájú diplomamunkák, szakdolgozatok és TDK dolgozatok elkészítéséhez 2017-2018 1. A katasztrófavédelmi feladatok a honvédelmi feladatrendszerben, azok továbbfejlesztési

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. M I N I F I Ú Bécs Dávid 47 47 Beréti Levente 44 47 47 138 Bohár Ádám 41 41 Dobor Dávid 41 38 79 Hűber Levente 41 41 Kis Dániel 50 50 50 50 200 Kovács Bálint 50 50 Pandur Ákos 47 47 44 44 182 Szász Dávid

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. Baranya Íjásza sorozat eredményei 214. M I N I F I Ú Kis Dániel 5 5 1 Pandur Ákos 47 47 94 Szász Dávid 44 44 Dobor Dávid 41 38 79 Beréti Levente 44 44 Hűber Levente 41 41 Baranya Íjásza sorozat eredményei

Részletesebben

- Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar. - Rendőrtiszti Főiskola Rendészettudományi Kar

- Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar. - Rendőrtiszti Főiskola Rendészettudományi Kar DR. KÁTAI-URBÁN LAJOS tű. alezredes egyetemi docens MKE Vegyipari Biztonságtechnikai Szakosztály Biztonságtechnika 2015. Továbbképző szeminárium Balatonalmádi, 2015. május 27. - Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi

Részletesebben

Közbiztonsági referensek képzése MENTÉS MEGSZERVEZÉSE

Közbiztonsági referensek képzése MENTÉS MEGSZERVEZÉSE Közbiztonsági referensek képzése MENTÉS MEGSZERVEZÉSE 2012.10.02. Mentés megszervezésének szabályozása. Jogszabályok, normatív intézkedések. 2011. évi CXXVIII. törvény a katasztrófavédelemről és a hozzá

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2013.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2013. M I N I L Á N Y I II I V VI ( legjobb 5 ) 150 Engi Zselyke 50 50 50 150 47 Fliszár Enikő 47 47 M I N I F I Ú I II I V VI ( legjobb 5 ) 241 Kis Dániel 50 44 47 50 50 241 194 Lipusz Bendegúz 50 50 47 47

Részletesebben

A BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség nukleárisbalesetelhárítási tevékenysége

A BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség nukleárisbalesetelhárítási tevékenysége ORSZÁGOS IPARBIZTONSÁGI FŐFELÜGYELŐSÉG A BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség nukleárisbalesetelhárítási tevékenysége A XXXVII. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam Programja 2012. április 24-26.

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

BEVEZETÉS. Tisztelt Pályázók!

BEVEZETÉS. Tisztelt Pályázók! DOKTORI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Budapest 2014 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 2 Pályázati felhívás... 3 1. A képzés célja... 3 2. A képzési formák... 4 3. Az NKE doktori iskolái és kutatási területei... 4 4.

Részletesebben

A RENDÉSZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE

A RENDÉSZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE A RENDÉSZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE 01. ÁLTALÁNOS RENDÉSZETELMÉLET, RENDÉSZETTÖRTÉNET, NEMZETBIZTONSÁG ÉS RENDÉSZET KUTATÁSI TERÜLET A kutatási terület vezetője: Prof.

Részletesebben

VELENCE MTB MARATON RT26/KT46/HT66 EREDMÉNYEK 2018

VELENCE MTB MARATON RT26/KT46/HT66 EREDMÉNYEK 2018 HELYEZÉS RAJTSZÁM NÉV IDŐ MTB RÖVID TÁV FÉRFI ABSZOLÚT 1 877 KOVÁCS GYŐZŐ 0:55:51 2 902 MÉHÉSZ Tamás 0:59:33 3 953 ZSOFCSÀK Pèter 0:59:38 4 968 TAKÁCS Zoltán 0:59:54 5 951 ÓDOR János 0:59:54 6 984 HÁDEN

Részletesebben

Tantárgyfelelős oktató neve. Félévi köv. Kredit pont

Tantárgyfelelős oktató neve. Félévi köv. Kredit pont II. Szakmai törzstárgyak 2. Körny.tud. al.ism. modul I. Alapozó tárgyak 1. Természettudományi és informatikai alapismeretek modul A törzsanyag tantárgyainak megnevezése (alapozó és szakmai törzstárgyak)

Részletesebben

MEGALAKÍTÁSI TERV KŐRÖSHEGY TELEPÜLÉS POLGÁRI VÉDELMI SZERVEZET TELEPÜLÉSI POLGÁRI VÉDELMI SZERVEZET K Ő RÖSHEGY ... polgári védelmi parancsok ...

MEGALAKÍTÁSI TERV KŐRÖSHEGY TELEPÜLÉS POLGÁRI VÉDELMI SZERVEZET TELEPÜLÉSI POLGÁRI VÉDELMI SZERVEZET K Ő RÖSHEGY ... polgári védelmi parancsok ... TELEPÜLÉSI POLGÁRI VÉDELMI SZERVEZET K Ő RÖSHEGY Szám:../2013... számú példány JÓVÁHAGYOM! EGYETÉRTEK! Kőröshegy, 2013. július hó 10-én. Siófok, 2013. év..-n....... Marczali Tamás Oláh László tű. alezredes

Részletesebben

Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 1 Miért volt szükséges a megalkotása? 1999. évi LXXIV. Tv. korrekciója Polgári védelmi szervezetek működése Tűzvédelem

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem új Katasztrófavédelem szak. 2013. szeptembertől

Nemzeti Közszolgálati Egyetem új Katasztrófavédelem szak. 2013. szeptembertől Nemzeti Közszolgálati Egyetem új Katasztrófavédelem szak 2013. szeptembertől Legyen a hallgatónk! Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet Képzési és kimeneti követelmények 1. Az új alapképzési

Részletesebben

Szabó István tű. alezredes iparbiztonsági főfelügyelő. 1.dia

Szabó István tű. alezredes iparbiztonsági főfelügyelő. 1.dia 1.dia Szabó István tű. alezredes iparbiztonsági főfelügyelő 2.dia 3.dia 4.dia 2012. április 1-jén létrejött a korábban önkormányzatiként működő hivatásos tűzoltóságokat is magába integráló egységes katasztrófavédelmi

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N I. Bizottság

2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N I. Bizottság 2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N.2.225 I. Bizottság Horváth László főosztályvezető Dr. Michelberger Pál egyetemi docens Borbás László adjunktus Kérdező tanárok: Dr. Lazányi Kornélia Szakdolgozat Borbás

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények 1 1 408 BALÁZS Levente Férfi 1985 16-39 éves 00:35:07 01:11:13 01:37:38 2 2 546 TAKÁCS László Férfi 1968 40-49 éves 00:39:13 01:19:01 01:47:30 3 3 529 SCHWARTZ-NAGY Attila Férfi 1987 16-39 éves 00:37:44

Részletesebben

Michelin Bringafesztivál - Bringarally

Michelin Bringafesztivál - Bringarally Amatőr férfi 1 325 Trabach Norbert 01:38:48 00:00:00 2 116 Gyurkó László 01:48:14 00:09:25 3 84 Farkas József 01:48:46 00:09:57 4 237 Ónodi Péter 01:48:52 00:10:03 5 82 Evinyih Zsolt 01:53:00 00:14:12

Részletesebben

Diákolimpia Úszás Városi-Megyei Döntő V. VI. korcsoport A B kategória Fiú, Leány Szombathely 2006

Diákolimpia Úszás Városi-Megyei Döntő V. VI. korcsoport A B kategória Fiú, Leány Szombathely 2006 Diákolimpia Úszás Városi-Megyei Döntő V. VI. korcsoport A B kategória Fiú, Leány Szombathely 2006 Jegyzőkönyv Helyszín: Ideje: Rendező: Szombathely, Fedett Uszoda, 50 m-es medence, elektromos időmérés

Részletesebben

A KONFERENCIA PROGRAMJA november 27.

A KONFERENCIA PROGRAMJA november 27. A KONFERENCIA PROGRAMJA 2008. november 27. 08.30-09.00 Regisztráció 09.00-09.05 09.05-09.10 Megnyitó Dr. Ujj András ezredes a ZMNE mb. tudományos rektorhelyettese Köszöntő Dr. Nagy László nyá. mk. ezredes

Részletesebben

KÁRFELSZÁMOLÁSI MŰVELETEK LEHETŐSÉGEI TERRORCSELEKMÉNYEK ESETÉN BEVEZETÉS A BEAVATKOZÁS KIEMELT KÉRDÉSEI. Kuti Rajmund tűzoltó százados

KÁRFELSZÁMOLÁSI MŰVELETEK LEHETŐSÉGEI TERRORCSELEKMÉNYEK ESETÉN BEVEZETÉS A BEAVATKOZÁS KIEMELT KÉRDÉSEI. Kuti Rajmund tűzoltó százados Kuti Rajmund tűzoltó százados KÁRFELSZÁMOLÁSI MŰVELETEK LEHETŐSÉGEI TERRORCSELEKMÉNYEK ESETÉN BEVEZETÉS A terrorizmus kezelése napjaink állandó problémája. Az elmúlt években a világ több pontján bekövetkezett

Részletesebben

9.Sülysápi Futónap EREDMÉNYLISTA. Ovis futam abszolút befutó lista

9.Sülysápi Futónap EREDMÉNYLISTA. Ovis futam abszolút befutó lista EREDMÉNYLISTA Ovis futam abszolút befutó lista 1. Berki Maja 1 Tápógyörgye 01:19 2. Berki Illés 100 Tápógyörgye 01:36 3. Bosánszki Zoé Kira 2 Kóka 01:40 4. Győri Iringó 3 Sülysáp 02:39 Gyerek I. abszolút

Részletesebben

8. Győr-Lipót futóverseny

8. Győr-Lipót futóverseny Nem/Kategória: Férfi 16-39 éves 1 408 BALÁZS Levente 1985 01:37:38 1 1 2 529 SCHWARTZ-NAGY Attila 1987 01:48:25 3 3 3 417 BÍRÓ Károly Róbert 1990 01:49:37 4 4 4 474 KUTÁCS Zsolt 1986 01:54:21 7 7 5 424

Részletesebben

KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK

KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK VERSENYZŐ NEVE SZÜL.ÉV KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK IRON KÖZÉPTÁV SPECIÁL IRON KÖZÉPTÁV SPECIÁL IRON

Részletesebben

A szerkesztő bizottság elnöke / Chair of the Editorial Board: Prof. Em. Dr. Halász László ny. ezredes, DSc

A szerkesztő bizottság elnöke / Chair of the Editorial Board: Prof. Em. Dr. Halász László ny. ezredes, DSc 2 A szerkesztő bizottság elnöke / Chair of the Editorial Board: Prof. Em. Dr. Halász László ny. ezredes, DSc A szerkesztő bizottság elnökhelyettese / Deputy-chair of the Editorial Board: Prof. Dr. Munk

Részletesebben

Hadtáp és Pénzügyi Szakcsoport 1) Az MH NTE alkalmazásának tapasztalatai az Afganisztáni Hadszíntéren 2) Az Afganisztánban szolgálatot teljesítő magyar kontingensek logisztikai szakállománya felkészítésének

Részletesebben

SCITEC RAW Felhúzás. Glossbrenn er. Best Deadlift. Name Age Div BWt (Kg) WtCls (Kg) Deadlift 1 Deadlift 2 Deadlift 3

SCITEC RAW Felhúzás. Glossbrenn er. Best Deadlift. Name Age Div BWt (Kg) WtCls (Kg) Deadlift 1 Deadlift 2 Deadlift 3 2017.08.04 SCITEC RAW Felhúzás Name Age Div BWt (Kg) WtCls (Kg) Glossbrenn er Deadlift 1 Deadlift 2 Deadlift 3 Best Deadlift Coeff Score Age & Coeff Pl-Div-WtCl VÁRADI Éva 19 F-Ifi 59,6 60 0,9930 55 65

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

KONFERENCIA KIADVÁNY. Tűzoltó Szakmai Nap 2018 Tudományos Konferencia

KONFERENCIA KIADVÁNY. Tűzoltó Szakmai Nap 2018 Tudományos Konferencia Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet KONFERENCIA KIADVÁNY Tűzoltó Szakmai Nap 2018 Tudományos Konferencia Budapest, 2018. április 18. ÉMI Nonprofit Kft., Szentendre, Dózsa György út

Részletesebben

Középtáv Év kategória szerinti eredménylista

Középtáv Év kategória szerinti eredménylista Férfi 25-29 1 29 PANGL Ádám 1991 05:01:37 Férfi 4 4 00:33:08 02:46:34 01:41:55 2 5 BOMBICZ János 1990 05:15:26 Férfi 9 9 00:36:38 02:43:05 01:55:42 +00:13:48 3 9 ERDŐS Péter 1993 05:38:12 Férfi 19 19 00:34:22

Részletesebben

A települések katasztrófavédelmi besorolásának szabályai, védelmi követelmények.

A települések katasztrófavédelmi besorolásának szabályai, védelmi követelmények. II/1. VESZÉLY-ELHÁRÍTÁSI TERVEZÉS A települések katasztrófavédelmi besorolásának szabályai, védelmi követelmények. Települési szintű veszély-elhárítási tervezés rendszere, jogi háttere. A besorolás és

Részletesebben

Békés megyére jellemző katasztrófavédelmi sajátosságok, feladatok, végrehajtás kérdései, a polgármester feladatai

Békés megyére jellemző katasztrófavédelmi sajátosságok, feladatok, végrehajtás kérdései, a polgármester feladatai Békés megyére jellemző katasztrófavédelmi sajátosságok, feladatok, végrehajtás kérdései, a polgármester feladatai Haskó György tű. alezredes polgári védelmi főfelügyelő 2012. február 15. A hatálytalanított

Részletesebben

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor Dr b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs állatorvos Dr b: 1976 in Mad Nagy, Vilma b: 1911 in Csicsó d: 2005 in Csicsó anyja Pálffy Vilma Fél Antal d.u. Bödõk, Pál b: 1905 in Csicsó m: 1947 d: 1965 in Csicsó anyja Kollár M.Bödõk Ksz.Tarcsi Géza, Balá gy.k.sz. Beke Károly

Részletesebben

HADTUDOMÁNY. 2013/1. elektronikus lapszám A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA HADTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA FOLYÓIRATA

HADTUDOMÁNY. 2013/1. elektronikus lapszám A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA HADTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA FOLYÓIRATA HADTUDOMÁNY A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA HADTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA FOLYÓIRATA XXIII. évfolyam 2013/1. elektronikus lapszám A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÉS AZ MTA HADTUDOMÁNYI

Részletesebben

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Fekete Zoltán ügyvezető igazgató Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 n.n. titkárságvezető Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 Nagy Attila IIR vezető,

Részletesebben

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak Beosztás a 2015. június 17 19 között tartandó záróvizsgára Bizottság száma : 23. sz. Terem szám:, B épület 537. terem Záróvizsga időpontja: 2015. június 17. 8. 00 órától Balázsi Éva Kata Béres Nikoletta

Részletesebben

Drónok alkalmazása a katasztrófavédelemben. Készítette: Dr. Restás Ágoston Budapest, február 23.

Drónok alkalmazása a katasztrófavédelemben. Készítette: Dr. Restás Ágoston Budapest, február 23. Drónok alkalmazása a katasztrófavédelemben Tartalom A kezdetek, avagy egy kis történeti áttekintés - ami eddig történt az előadó szemszögéből A drónok és szinonimáinak osztályozása, képességeik A katasztrófák

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ

Részletesebben

Katonai logisztika időszerű kérdései tudományos konferencia

Katonai logisztika időszerű kérdései tudományos konferencia Katonai logisztika időszerű kérdései tudományos konferencia 2017. NOVEMBER 29. 08:30-09:00 Érkezés, regisztráció Plenáris előadás Helyszín: NKE Hungária körúti kampusz, Díszterem 09:00-09:10 Megnyitó:

Részletesebben

Strandkézilabda Magyar Egyetemi-Főiskolás Bajnokság 2013 Országos Döntő, FÉRFIAK június Zánka

Strandkézilabda Magyar Egyetemi-Főiskolás Bajnokság 2013 Országos Döntő, FÉRFIAK június Zánka Strandkézilabda Magyar Egyetemi-Főiskolás Bajnokság 2013 Országos Döntő, FÉRFIAK 2013. június 25-26. Zánka Benevezett A csoport Benevezett B csoport KGRE Budapest 0,0 SE Budapest TS 0,0,1 BCE Budapest

Részletesebben

Építészmérnök (BSc) lev. 1, Hét A (szept.6-7, szept.20-21, okt.4-5, okt.18-19, nov.8-9, nov.22-23, dec.6-7)

Építészmérnök (BSc) lev. 1, Hét A (szept.6-7, szept.20-21, okt.4-5, okt.18-19, nov.8-9, nov.22-23, dec.6-7) 0 Építészmérnök (BSc) lev., Hét A (szept.-, szept.0-, okt.-, okt.-, nov.-, nov.-, dec.-) SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar, Thököly út.., Budapest : - :00 : - 0:00 0: - :00 : - :00 : - :00 : - :00 :

Részletesebben

(közlekedésgépész szakmacsoportos nappali rendszerű alapozó oktatás)

(közlekedésgépész szakmacsoportos nappali rendszerű alapozó oktatás) AZ EGYEZTETETT FELVÉTELI JEGYZÉK ALAPJÁN FELVETT TANULÓK AZ EGYEZTETETT FELVÉTELI JEGYZÉK ALAPJÁN FELVETT TANULÓK 01-ES KÓD (közlekedésgépész szakmacsoportos nappali rendszerű alapozó oktatás) rangsor

Részletesebben

HUNfoglalás - D-Beach, Domonyvölgy 1 kör km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

HUNfoglalás - D-Beach, Domonyvölgy 1 kör km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1098 SZABÓ Benjámin 1998 01:43:51 Tiszavasvári 7 6 10:23 min/km +00:00:00 2 1153 MAKÁDI Balázs 1997 01:52:39 9 8 11:15 min/km +00:08:47 3 1091 SCHÜRLEIN Andor 2000 01:59:53 Soltvadkert

Részletesebben

II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi

II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1 83 Csire Sándor - 01:40:30 00:00:00 2 59 Németh Miklós Sólyom Team 01:40:31 00:00:00 3 145 Jakab Csaba - 01:41:38

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre 0010: 4 évfolyamos gimnázium 1. Horváth Tina Dorina 2. Törő Réka Dorina 3. Török Sándor 4. Bogdán Nóra 5. Tóth József 0021 kód: Közlekedés gépész 1. Horváth

Részletesebben

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XVII. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam. 2015. április 17-18.

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XVII. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam. 2015. április 17-18. 7. évfolyam Ksz Feladatok I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. 4 Berezvai Anna Kiss Bálint Ref. Ált. Isk. Horváth József 7 2 2 4 9 9 22 4 4 3 9 75 I. 6 Székely Bendegúz Szentendrei Ref. Gimn. Dulai

Részletesebben

EGY PROJECT TÖRTÉNETE

EGY PROJECT TÖRTÉNETE EGY PROJECT TÖRTÉNETE ÁTS-LESKÓ ZSUZSANNA ERDŐS ATTILA ÁDÁM www.odooproject.hu facebook: odooproject www.blog.odooproject.com SOLAR DECATHLON EUROPE 2012 SOLAR DECATHLON EUROPE 2012 1. Építészet 2. Mérnöki

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

Győrújbaráti Terepfutás km Terepfutás abszolút eredmények Absz Hely. R.sz. Név Nem Bruttó cél Diff. Tempó

Győrújbaráti Terepfutás km Terepfutás abszolút eredmények Absz Hely. R.sz. Név Nem Bruttó cél Diff. Tempó 1 162 LEDVAI András Férfi 00:27:57 00:00:00 3:59 p/km Férfi 1996-1999 1 Férfi 1 2 128 TAKÁCS Dávid Férfi 00:28:43 00:00:46 4:06 p/km Férfi 1976-1980 1 Férfi 2 3 160 GERLEI Máté Férfi 00:28:47 00:00:50

Részletesebben

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015. Salgótarjáni KI

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015. Salgótarjáni KI MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE GARIAN BASKETBALL FEDERATION 163261 163262 BÁBEL BALÁZS BÁBEL TAMÁS 2004.07.02. 2004.07.02. BOZÓ BEÁTA BOZÓ BEÁTA 165117 164747 BAJNAI GERGÕ CSABA 2003.04.09. SZMSZÉD

Részletesebben

2. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

2. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 2. Auriga Erdei Futóverseny sorozat Második forduló 2015.04.12 Leány 1.6km 1. Kalocsai Klaudia 20 6:49 T.várkony, Endre Király Ált.Isk. SE2 / 1, 10 2. Gál Kitti 19 7:10 T.várkony, Endre Király Ált.Isk.

Részletesebben

II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi

II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1 174 Vígh Zoltán - 01:34:30 00:00:00 2 139 Nagy Gyula Alföld KS 01:34:32 00:00:01 3 152 Vízer Barnabás Team Katay 01:36:57

Részletesebben

Ergométeres evezés lány. Dr. Béres József Általános Iskola. Medgyessy Ferenc Általános Iskola Dr. Béres József Általános Iskola

Ergométeres evezés lány. Dr. Béres József Általános Iskola. Medgyessy Ferenc Általános Iskola Dr. Béres József Általános Iskola 2002 lány Helyezés Név Idő Felkészítő 1. Paulik Anna Dr. Béres József Általános 2:17:00 Soltész Zoltán 2. Pika Vanda Fodros Általános 2:21:07 Antalffy Ágnes 3. Paksai Luca Sára Fodros Általános 2:22:01

Részletesebben

ROBOTHADVISELÉS 7. tudományos konferencia november 27.

ROBOTHADVISELÉS 7. tudományos konferencia november 27. ROBOTHADVISELÉS 7. tudományos konferencia 2007. november 27. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Díszterem Budapest, X. Hungária krt. 9-11. A konferencia szervezőbizottsága: Dr. Haig Zsolt mk. alezredes

Részletesebben

Complex education system on disaster management at the Zrínyi Miklós National Defence University

Complex education system on disaster management at the Zrínyi Miklós National Defence University Complex education system on disaster management at the Zrínyi Miklós National Defence University A katasztrófavédelmi oktatás komplex rendszere a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen Dr. Hornyacsek Júlia

Részletesebben

Tűzoltási technikák műszaki és gazdasági hatékonysága összetevőinek vizsgálata Halassy Gábor*, Dr. Restás Ágoston**

Tűzoltási technikák műszaki és gazdasági hatékonysága összetevőinek vizsgálata Halassy Gábor*, Dr. Restás Ágoston** Tűzoltási technikák műszaki és gazdasági hatékonysága összetevőinek vizsgálata Halassy Gábor*, Dr. Restás Ágoston** *Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Műszaki Doktori Iskola H-1011 Budapest, Hungary

Részletesebben

Magyar Birkózó Szövetség Hungarian Wrestling Federation

Magyar Birkózó Szövetség Hungarian Wrestling Federation Magyar Birkózó Szövetség Hungarian Wrestling Federation 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (MSH) I. em. 104. Tel.: +36-1-460-6848 E-mail: birkszov@elender.hu www.birkozoszov.hu facebook.com/magyarbirkozosport

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a BM OKF IPARBIZTONSÁGI TANÁCSADÓ TESTÜLET munkájáról és jövőbeni feladatairól

TÁJÉKOZTATÓ a BM OKF IPARBIZTONSÁGI TANÁCSADÓ TESTÜLET munkájáról és jövőbeni feladatairól -1- TÁJÉKOZTATÓ a BM OKF IPARBIZTONSÁGI TANÁCSADÓ TESTÜLET munkájáról és jövőbeni feladatairól Prof. Em. SOLYMOSI JÓZSEF ny. mk. ezredes az IBTT elnöke BM OKF Energetikai szakmai nap Budapest 2014. március

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára Bizottság száma: 21. sz. Terem szám:, B épület 542. terem Záróvizsga időpontja: 2017. június 14. 8 00 órától Agócs Cintia Balogh Barbara Barna Judit Bodó Liliana Fatime Czifra Kamilla Dán Gabriella Deák

Részletesebben

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó 2015/2016. tanév 9. évfolyam nyelvi csoportjai Könyv: Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó Osztály 1 Korossy Ádám A 2 Borsos Áron A 3 Schmeiszer Gergő A 4 Családi Krisztián A 5

Részletesebben

Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 35 év alatti 1 593 FARKAS Pál 1985 01:30:31.8 01:30:27.8 1 1 4:16 min/km +00:00:00.0 2 699 PINTÉR András 1996 01:33:36.5 01:33:33.8 3 3 4:24 min/km +00:03:05.9 3 609 HERCZEG Zoltán 1986 01:33:41.8

Részletesebben

Pék Imre emlékverseny 15. Sárvári ultrafutás

Pék Imre emlékverseny 15. Sárvári ultrafutás 6 órás - Férfi 40 év alatti korosztály 1 604 Borbás Tibor Szabolcs 1982 5:59:52 67 69.11 2 696 Végh Viktor 1978 Nagypályások KSE 5:58:10 62 64.23 3 665 Breuer-Orbán Károly 1985 Tamási Szabadidő és Sport

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4

Részletesebben

Alapító tagok. Alakuló ülésen ( 1990. október 13.) és azt megelőzően belépők. légvédelmi-repülő-és űrhajózási/ hadművészeti

Alapító tagok. Alakuló ülésen ( 1990. október 13.) és azt megelőzően belépők. légvédelmi-repülő-és űrhajózási/ hadművészeti Ács Tibor dr. Alabér László Amaczi Viktor Bali Zoltán Balogh Béla Balogh István Balogh Vilma dr. Bánki István Barna Géza dr. Bartos Jenő dr. bencsik istván Berka István dr Bihari Gábor dr. Bognár botond

Részletesebben

2019. február 26. kedd ig

2019. február 26. kedd ig 1. Felvételi Bizottság 320 terem (Bizottsági tagok: Rammer Zsolt Látkóczki Andrea Mátyás Erika) 1 Rácz Ibolya 2 Kovács Ágoston 3 Horváth Balázs 4 Rakonczai Richárd István 5 Ivánfi Martin György 6 Hadászi

Részletesebben

III. S.Pártai Félmaraton

III. S.Pártai Félmaraton 45-49 éves 1 21211 TAKÁCS László 1968 01:20:35 01:20:31 6 6 3:50 min/km +00:00:00 2 21260 KISS Attila 1969 01:26:55 01:26:52 15 16 4:08 min/km +00:06:21 3 21346 KELEMEN Attila 1971 01:34:44 01:34:35 26

Részletesebben